dátum: 84.11.        fájl: c-fajlok-2/c01516-1.htm             C.01516-1518


Juan Carlos Ortiz

A szolgáló tanítványság útja


Az evangélium középpontjába is az ÉN-t állítottuk:
ha beengeded Krisztust, neked jó lesz... hogy mindent megkapsz, amit kérsz...
pedig Isten nem kábítószer. Ő az Úr. mintha a mennyet nekünk teremtették volna...
''az 5. evangélium'' összeollózva a nekünk kellemes ígéretek- a követelményekről elfelejtkezünk.
(Ő nem húz már alá semmit a Bibliában. Illetve, amit régen NEM húzott alá, most azt nézi: minden szó fontos)
Jézust saját elképzelésünk szerint, feltételekkel akarjuk elfogadni, követni-
a munkahelyemen is azért vagyok, hogy Istenért helytálljak
az Úr rabszolgái vagyunk. nekünk nem jár köszönet a munkánkért
- a keresztség által mentünk át a halálból az életbe.

Hogyan éljünk Isten országában?
- meghaltunk magunknak -
- a lakás nem a mi lakásunk, hanem-
Jézus: ''se hideg, se meleg vagy, kiköplek a számból''
így kell: Uram mit akarsz, hogy cselekedjem?

Isten országának légköre
a szeretet nem erény, az maga a hívő élet
a szeretet az egyetlen, ami megmarad
''Aki nem szeret, az nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet''

a szeretet bizonyítéka megváltott voltunknak
még a hit ajándéka is semmi szeretet nélkül. nem a Lélek ajándéka (nyelvek stb.) az első, hanem a gyümölcsei
- szeretet a felebarát iránt. ez a minimum. szeresd, mint magadat-
mi a szeretet? Jézus: a szamaritánus példája
ez: gyakorlati dolog (nem beszélni kell róla)
MIT SEGÍTHETEK, TESTVÉREM?

Ef 2,10: ''Krisztus Jézusban jócselekedetekre vagyunk teremtve.''
(ez az ellenpontja annak, hogy ''nem jócselekedet által üdvözülünk'')
a jócselekedet nem szimpátia

testvéri szeretet
''úgy szeresd, mint én szerettelek titeket''
mindenét, életét odaadta
Krisztus: Vedd fel keresztedet, és úgy élj, mint aki meghalt
János apostol tesztje: képes vagy-e X-ért meghalni?
''Tied az autóm, az otthonom, mindenem, amim van, használd.''

egy a szeretetben
a szeretet harmadik foka a Szentháromság belső szeretete
a juhok megvannak egymás mellett, egy irányba mennek.
a kecskék nem.
EGY VAGYUNK A SZERETETBEN.

2. dimenziója szeretetnek
- misztikus: Ó testvér, szeretlek
- gyakorlati: Mire van szükséged?
Az elfoglalt egyetemista szerelmes lett: rögtön lett szabadideje

Dávid (zsoltárok) nagyon tudott dicsőíteni
''Dicsérjétek őt hatalmas tetteiért'' - akkor nem üres szó
konkrétumokra gondolj!
Két nyelv van Isten előtt:
a magasztalás nyelve
az engedetlenség nyelve
''Köszönjük Uram, a telefontársaságot''
a vízcsapot

Megnyílt szemek (10. fejezet)
''Uram, gyönyörű ez az almafa''
nem ''csukott'' szemmel kell imádkozni!
(nem választékosság, szóvirág kell!)
Dávid: énekeljetek az Úrnak új (SAJÁT) éneket!

ha valami kellemetlenség ér, dicsérő énekkel reagáljunk
(bezárkózott a szobájába gitárjával új éneket mondani az Úrnak)
 

II. rész. ÚJ TÖMLŐK

Maradjunk gyermekek?
(''a gyülekezetem inkább hasonlított egy üzleti vállalkozáshoz, emberi ügyességre alapítva.''
a férfi és a nő beszélgetése az első perctől a 12. évig mennyit változik (saját házassága).
a gyerekség jele még az: elválasztódás (pártoskodás)
jobban szeretünk kapni, mint adni
(imádságunk koldulás)
nemcsak tej - kemény eledel később!

12. növekedés
a szenteket érett férfiúságra vezetni
nem a pap az építész, aki a falakat felhúzza:
akkor összesen egy ház épülne

13. mint élő kövek
épüljetek EGYÜTT lelki házzá- hogy funkciótok legyen
''Krisztus testének építése'' (Pál)

nem tag (a gyülekezetben) – tanítvány
nem beszélni – hanem élni
tanítás:
1. kijelentés (Isten teszi)
2. kialakítás
3. tájékoztatás
a tanítványok kialakítása:
Isten a tanítványoknak határozott, konkrét dolgokat utasított (nem elméletet)
(engedelmességből lehet tanulni)
rendreutasítás
nincs tanítvány engedelmesség nélkül
(a tanító számára is fontos a feljebbvaló)
(utánozták a gyülekezetében az üldözést: ''családokat'' alapítottak)
a véneket nevezte ki tanítványainak

Jézus nem: ''bűnösök gyertek a templomba''
hanem: hívek, menjetek a világba- tegyétek tanítványokká...

16. szabadulás a tradícióktól
a gyülekezetet Isten (a fej), az elöljárók vezessék, ne a láb, mint a demokráciában

Argentin szervezés: heti 6 este közös
először a szociális problémákat a sejten belül (5-8 személy)

a sejt 5 funkciója (ApCsel alapján)
építés (imádás, hitvallás)
megvitatás (Biblia, Igerész. addig nem mennek tovább- 2-3 hónap - amíg a gyakorlatban is meg nem valósították
                a sejtben nem a mennyről beszélgetnek- szociális problémákról, egymás bajairól (kutyatartás)
tervezés, mit hogyan vállalhatnának tovább
mozgósítás - evangelizáltak
megszaporítás - új gyülekezeteket segítettek életre

19. az Atya ígérete: egy új szív
''és adok nektek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből és adok néktek  hússzívet. és az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok, és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.'' Ezékiel 36,26-27

a régi szövetség: az írott törvény, aminek engedelmeskedni kell
az új: a Szentlélek ajándékán alapul, hogy kövessük azt
Péter pünkösdkor nem új kőtáblát kapott, hanem a Szentlelket
Te is, én is Krisztusnak a világhoz intézett levele vagyunk, a Szentlélekkel írva. Ez az Atya ígérete!
az Atya ígérete: ÚJ ERŐ. ''Mert nem beszédben áll Isten országa, hanem erőben.'' 1 Kor 4,20.
a Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, stb.- nem beszélni kell róla- élni, adni ezeket is. ''Aki hisz énbennem, élő vizek folyamai áradnak ki annak belsejéből.'' Ján 7,38