dátum: 85.05.18.        fájl: c-fajlok-2/c01572-1.htm             C.01572-1574

(Szt. Ignác féle) elmélkedés

előző este ''egy Miatyánk ideje alatt'' a Jn 15,1-3 átgondolom
85.5.18, szombat 6.05

téma

Jn. 15: ''Én vagyok az igazi szőlőtő. Atyám a szőlőműves. A szőlővesszőket, amelyek bennem gyümölcsöt nem teremnek, lemetszi rólam, a gyümölcsözőket viszont megtisztítja, hogy még többet teremjenek. Ti már tiszták vagytok a tőlem hallott tanítás hatására.''
- kérem a Krisztushoz tartozás érzését
- a hívő öntudatot
és elfogadását és remélését a letisztogatásnak.

Isten jelenlétébe helyezkedem.
Itt vagyok, Uram. Tojtoj váratlanul fölébredt, itt pislog most az ágyamban. Kérlek, segíts meg, hogy rád tudjak figyelni. Uram, szeretnék az előszobádig eljutni most.

előkészítő ima.
Uram, kérem kegyelmedet, hogy minden szándékom, elhatározásom és cselekedetem is a Te szolgálatodra és dicsőségedre szolgáljon. Amen.

- témára összpontosítás -

első előgyakorlat
Egy szőlővessző vagyok. Istennek legyen hála, nem lemetszve és a szőlősor szélére dobva, tűzre szánva. Kapom a napot, növekszem, kapom az esőt, ágam vége rügyben zöld, kis hajtásom van kettő, két gyerekem. A szélben jobbra-balra billegek, nekicsapódok a szomszéd ágaknak. Vannak köztük szimpatikusabbak, van, amivel időnként összeverődöm. Súlyos bajt nem okozunk egymásnak. Vannak itt gyönyörű megnőtt hajtások. Vannak újak is. Mindenki napfényre igyekszik, mindegyik valamit akar. Mindegyik önálló dologban jár, életteret akar, előre tör. Mozog. De le van horgonyozva a tőkéhez. Belőle él. Van  aki tudja, hogy e kapcsolattól függ az élete - és örül neki -, van, aki nem is gondol ilyesmire. Van, aki rabságnak tekinti, kötöttségnek és különböző fórumokon tiltakozik is ellene. Beadványai mindez ideig nem nyertek elintézést. Ugyanakkor, és ez idő alatt is folyamatosan kapja a létét kizárólag biztosító nedvet, a vitaminokat és ásványi sókat a szőlőtőből. Folyamatosan. Zavartalanul. S öntudatlanul is, biológiai nyugalommal elfogadja.
És jön a gazda. Megérinti kezével a szőlőtövet. Nyugodt szeretettel végignéz a vesszőkön. Mindegyiket sorra veszi. És ítél. Egyetlen mozdulatától függ most minden. Sok vessző nem is tudja ezt, nyugodtan csevegnek a szélben egymással. És jön az olló. Egy rendetlen oldalhajtás. Egy rossz helyre növesztett rügy. Van, aki a nyárvégi termésre gondol az operáció közben. És igyekszik nedveit a friss sebre irányítani, a gyors gyógyulás végett. Igyekszik rendesen nőni. Lemegy a ferencesekhez gyónni. A gazda fölegyenesedik, megtörli homlokát. Néhány vessző a földön hever, majd, ha végzett a sorral, összeszedi. A lemetszett ágak még fecsegnek a földön egymással, némely azt hiszi, most szabadult végre önállóságra. Mások már üvegesedő szemmel rémülten és dermedten figyelnek. Érzik: az agónia kezdete. Hogy ez a szabadság a semmibe utazás. Még üzennének, még intézkednének családi házról, könyvekről, még telefonálnának. Érzik, ahogy keringés hiányában elhal sorra minden rügy, minden vágy, minden lehetőség. Ha bogarak lennének hátukon kapálóznának kis fekete lábakkal, utolsó erejükig.
És vagyunk mi, akiket a szél tovább lenget. Új nap, új eső. És átmentünk a mai vizsgán. És most nyugodtan és vizsgadrukk nélkül növekedhetünk. És jönnek a nedvek, az ásványi sók töretlenül, bőségesen. Megint nekicsapódunk egymásnak, de tudjuk, ahogy naponta növünk, egyre többet fogunk látni a világból. Talán az egész domboldalt be fogjuk egyszer látni, le egészen a templomig, azon túl az egész falut is. Tulajdonképpen minden mindegy most már. Ígéretünk van, és ezen túl, de csak másodsorban: igyekeznünk kell. A nap felé fordítani minden rügyet, minden levelet. Nem elrontani a növekedés irányát. A sebességét sem. Túl gyorsan nőtt ág vékonyka maradhat, mint a túl gyorsan nőtt gyenge kamasz. Még aztán lesznek rágcsáló bogarak is, fagyok. Akkor azt hisszük, itt a vég. De hát ígéretünk van. A gazda vigyáz, és nem téved.

második előgyakorlat
kérem az Istenhez tartozás érzését, a bizalmat,
a bizonyosság tudatot
és az üdvös félelmet

elmélkedés
Tojtoj csak ledűlt itt az ágyon mögöttem, és hagy dolgozni, talán el is alszik. Csak nagyon zsibbad a fél karom, amire támaszkodom, nagyon mozogni se merek.

Uram! Mi itt hasmenéses idegességeket élünk át egy telefon vagy egy telefon elmaradása miatt. Sopánkodunk (bár én nem annyira), kapkodunk és lihegünk fontos és még fontosabb és azonnali elintézést igénylő dolgaink ügyében. És közben elfelejtkezünk az egyetlen fontosról, a legfontosabbról. Hogy benned, Általad élünk. Hogy élhetünk, engedélyünk van rá. Hogy szabad és lehet rügyet növesztenünk. Hogy őszre és igazi és valódi szőlőfürtök teremnek majd rajtunk. A gazda igaz gyönyörűségére. Majd ősszel. Nem áprilisban. Nem májusban. Majd ősszel. Majd ősszel. Majd ősszel. Semmi gyorsaság. Semmi különutasság. Nyugodtan billegni a szélben. (Tojtoj teljesen hagy dolgozni, szótlanul szuszog. Most kéri, hogy hozzam ide az ágyból a majmát.) Hogy mennyire növekszünk, hány fürtünk lesz, milyen fontos emberek leszünk, nem tőlünk függ. Mi magunktól fejlődni nem tudunk. Csak dezertálni tudunk, rendetlenül fejlődni, rossz irányba. Talán  most onnét több pillanatnyi előny kecsegtet, talán túl gyorsan akarjuk látni a szemközti domboldalt. Uram, mit lihegek én munkáim közepette össze-vissza.
Még mindig. Hogy örülök, igyekszem, és fontoskodok. Kapcsolgatok a kapcsolótáblán, osztva és fosztva. Pedig az áramot nem én csinálom, még néhány wattot és voltot se tudok termelni.
Köszönöm, Uram a legfontosabbat, hogy szőlőtőhöz vagyok nőve. Még ha ez néha odaláncolásnak is tűnik, inkább tűnt a múltban. Köszönöm és dicsőség neked. Mindennel ellátsz. Gyerekekkel, szeretettel, bogarakkal és jó könyvekkel, lehet olajfestéket kapni, van minden. Tőlünk 350 lépésnyire reggel ingyen megkapom a szükséges szentségeket. Te biztosan szeretsz. Köszönöm, hogy mindezt Tamásnak is el fogom küldeni, és hogy ő örülni fog neki, a kenguruk között. Add, Uram, hogy rettegjek az ostoba, indulatból jövő hirtelen lépésektől. Egyáltalán a gyorsaságtól. Ha autóm lenne, most már biztosan szabályosan vezetnék is. Hű, de fáj a könyöklő karom. De Tojtoj csöndben szuszog, bár nem alszik itt, a hátam mögött. Most megkérdezi: Apu, ki fűzött?! mondom neki (mert nem értem a kérdését) ''nem tudom''. A válaszban megnyugodott.
Köszönöm Uram ezt az állati biztonságot, ahogy a fekvő elefánt csak néha meg-megbillenti a fülét. Hiszen minden rendben van. Te vigyázol rám. De jó! Köszönöm az összes lehetőségeimet. Talán még a munkám is fontos lesz. Csak Te legyél fontos nekem, Uram, amen.

imabeszélgetés Krisztussal
Köszönöm, Uram, hogy Tojtoj békén hagyott. Csak most mászott ki a hálózsákjából. Köszönöm, hogy szeretem Tamást. Most tényleg igazi biztonságot érzek. Királyi nyugalmat, a jogart mozdulatlanul markolva. Segíts, Uram, hogy a fontossági sorrendet soha össze ne keverjem. Már haladok efelé, köszönöm.

Mi atyánk, ki vagy a mennyekben-
Most Tojtoj hátulról a meztelen talpát a két térdem közé dugta és: ''Apu, simogasd meg a jábam, jó?!'' Simogatom.

Feljegyzése a meglátásaimnak
de hát itt most mindent írtam. Köszönöm, Uram, amen. talán annyit: ezt a boldog - épp most boldog - nyugalmat nem elfelejteni. Nem a boldogság fontos belőle. Hanem hogy meg vagyok mentve. Az örök életre is. amen.
9.35.

most látom visszaolvasva, hogy a letisztogatás kegyelmével elfelejtettem foglalkozni. Elfelejtettem azt megköszönni, annak örülni, ha fáj is.
Tojtojt beküldtem anyjához.
megyek futni a Vérmezőre.
(ma reggeli második dicsekvésem)