dátum: 91.05.       fájl: c-fajlok-2/c02116-1.htm                      C. 02116-2120

''IGEN''
katolikus folyóirat számára / nem jelent meg

VÁLI DEZSŐ: KOLDUS KERESZTÚT
- AJÁNDÉK II. JÁNOS PÁL PÁPÁNAK -

A Magyar Karizmatikus Imaközösségek Váli Dezső: Koldus keresztút című alkotásával ajándékozzák meg II. János Pál pápát augusztusi magyarországi látogatása alkalmával. Ajándékozó gesztusuk azon a római katolikus egyház keretein belül vállalt küldetésükön nyugszik, amelynek légyege a - magyar és egyetemes egyházért, politikusokért is folytatott - közbenjáró imában megtestesülő külső szolgálat. Ennek a szolgálatnak legkézenfekvőbb mintaképe lehet Jézus Krisztus keresztútja, amely úgy a maga korában, mint azóta is bármely történelmi pillanatban megtartja aktualitását. Így egyszerre lehet általánosítható jelkép, de konkrét hétköznapi valóság is.

Váli Dezső eddigi életművében már hagyománya van a keresztút-tematika feldolgozásának. A téma grafikai, illetve festői megjelenítését már a 70-es években megvalósította az alkotó. Ezek a művei a Magyar Nemzeti Galéria, a budapesti és a kecskeméti Piarista Gimnázium tulajdonában vannak. A festményen és grafikán a keresztút általános jelképként, illetve Jézus Krisztus-i konkrétságában értelmezte az alkotó. A művek absztrakt motívumokból épülnek fel, festői-, grafikai jelekkel modellezik a stációkat, az összefüggéseit.

A Koldus keresztút 1989-ben készült első, magyar nyelvű változatának műfaja fotómontázs. Ezt dolgozta most fel újra Váli Dezső, látta el angol nyelvű feliratokkal - mint II. János Pál pápának adandó ajándékot.

A műfaji változás is jelzi, hogy a Koldus keresztút a stációk történelmi korhoz, földrajzi helyhez kötött aktualitását vizsgálja, értelmezi. A fotó dokumentum jellege hangsúlyozza az egyes állomások valóságértékét.
Váli Dezső a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum archívumából választott ki 14 olyan fényképet, amelyek az 1930-as évek Budapestjének jellegzetes utcai helyzeteit örökítik meg. Ezeknek a fényképeknek egy-egy részletét kinagyítva, a stációk neveinek ráírásával, kézjegyével ellátva értelmezte ujjá őket az alkotó. A fotók dokumentatív konkrétságukkal időbeli közelséget mutatnak, négyzet alapú felületen, vastag paszpartuban való megjelenésük ugyanakkor távolságtartást éreztet.
A képkivágással, ráírással kialakított montázsjelleg a valóság történelmi-társadalmi szférájának hangsúlyozásával a szinte véletlenszerűen kiragadott helyzetek tudatos értelmezhetőségét mutatja a keresztút szellemében. Ez az alkotói módszer világlátást, valóságértelmezést is jellemez: a történelmi és társadalmi események, az egész lét krisztusi szellemben való szemléletét.

A Koldus Keresztút akár társadalmi körképként is felfogható: az utcán különböző magatartással, elfoglaltsággal megnyilatkozó társadalmi típusokat vonultat fel.
Morálisan pozitív értékelést a szegények kapnak, akik egyúttal szenvedők is. Az ítélkezők a jómódúak képében jelennek meg. Veronika figurája eltér ettől az értékelési szisztémától és a tradicionális felfogástól is. A hagyományossal  ellentétben Váli Dezső egy idős asszony portréját adja a VI. állomás képeként. Itt a szegénységben vállalt munkavégzés nem tükröz szenvedést. Az újságárus asszony derűs mosolyával a társadalmi meghatározottságon túlmutató remény lehetőségét közli másokkal. Ez az apró hétköznapi megnyilatkozás ebben az értelmezésben adakozássá válik, s az ehhez szükséges lelki erőt tükrözi. Mivel a képen nincs jelen, akivel ezt a lehetőséget közli az asszony, címzettjei akár a kép szemlélői is lehetnek.
A keresztjét mindennap felvevő utcaseprő, a terhe által teljesen eltakart gerendavivő, a terhe alatt szinte eleső szénhordó, vagy a zsák súlya alól a képből kitekintő figura a fizikai megterhelés képében mutatják a történelmi-társadalmi, illetve szociális megterheltség magányát. Ennek kilátástalanságát Veronika derűjéhez hasonlóan oldja az V. állomást modellező, két együtt dolgozó férfi alakja. A kereszt közös viselése, a terhek együtthordozása, megosztása a maga hétköznapiságában mutatkozik meg - teatralitás, patetikusság nélkül.
Ennek ellenpontjaként tűnnek fel azok az utcai szituációk, ahol embercsoportokat vagy emberpárokat nem tesz közösséggé a közös teher, hanem a szembenállás a megalázás lehetőségét adja.

Amint Veronika vagy a harmadik elesés figurája a néző tekintetét kereste, a nézőnek címezte megnyilatkozását, a Máriával való találkozás is erre az alaphelyzetre épül. A néző kapja meg a képről hiányzó Mária szerepét, hogy szembetalálkozzon egy megkötözött, megszégyenített emberrel.
A megalázottságnak egy-egy újabb példáját mutatja a X. állomás cipőtisztító gyermek-figurája (helyzete a levetkőztetett Krisztuséval azonos) és a XI. állomás vak koldusa, akinek társadalmi kivetettségét szociális helyzete mellett biológiai állapota is fokozza.
A 30-as évek Budapestjének Piétájaként jelenik meg a gyermekét ölében tartva kolduló asszony.
Míg a megkötözött férfi és a cipőtisztító gyermek adott szituációban legalább fizikai vagy kommunikációs kapcsolatban van az őt megalázókkal, addig a vakon vagy gyermekével koldulót teljes közönnyel veszi körül környezete.
A vak koldus álló, széttárt karú alakja jeleníti meg a kereszten szenvedés állapotát, amely a XI. állomáshoz képest csak a figura testhelyzetének változását mutatja; környezetének közönye változatlan.
Az I. állomáson ''Akik halára ítélik'' és a VIII-on, mint ''Siratóasszonyok'' jelennek meg, jómódú urak és hölgyek.
A XIV. állomás sírkamrája a nagyvárosi utca hajnali képe. A keresztút zárásaként még egyszer tudatosítja az eddigi állomások, történések helyszínét. A hajnali félhomályban azonban már nem látszik konkrét történés: mindaz benne foglaltatik, amely az előző képeken élesben volt látható, de az is, amely azok konkrétságán kívül más történelmi pillanatban más földrajzi helyszínen hasonlóképpen értelmezhető.
A nagyvárosi utca hajnali félhomályában a történelmi idő és a földrajzi hely újra egyetemessé válik. Ezt az egyetemességet emelik a transzcendenciába a vékony arany keretek és a stációk arany számozásai.

Bakonyvári M. Ágnes