dátum: 67.09.        fájl: c-fajlok/c00127-1.htm             C.00127-128A

Steinbeck azt mondja: a gondolkodás az érzelmek kerülgetése

67.9.
pokolba az örökös lelkizéssel. képet csináltam ma. mi kell ennél több?!

67.9.
jó kép az, amelyik jobban sikerült, mint ahogy akartam, vagy számítottam-

67.9.
így már minden olyan egyszerű. mindent tudok.
életfuldokló vagyok és maradok festés, festékszag és festmények nélkül
pedig nagyon félek ecsethez nyúlni
- 64 körül a törést életemben nem elsősorban az a lány, hanem a festés elhagyása okozta.
nem értettem, hogyan tűrik az emberek életüket, hát így: mindegyik ''fest''.
mindenki így: ''szenvedek, de - ''
- az építészet nem az igazi, és még évekig alig fog ''sikerélményt'' nyújtani
pedig most, állásba kerülésemmel társadalmi vonzása erősen fokozódott rám.
- de az ember nem sok dolgot tud komolyan csinálni életében. nincs sok időm. a villamosra nehezen kászálódó öregek arca is erre figyelmeztet
egyetlen életforma, amely megnyugtat, és tétlen perceimet is igazolja.
ilyen fix pont léte mellett alkalmassá válok az egyéb szükséges, és jó dolgok befogadására: olvasás, séta, étkezés, élet-

67.9.
sajnálom szép percnyi élményeimet, melyek érezhető nyom nélkül átfolynak rajtam, olvasmányaim legnagyobb részét maradéktalanul elfelejtem. tavaly Lengyelországban ezért már mindent kétszer néztem meg, így is a legtöbbje elveszett. Vagy ez csak a természetes kiválasztódás?

67.9.
évek óta: bármikor tudnék két órát aludni, ha hagynának

67.9.
aranyló illatok, itt az ősz.

67.9.
ha saját nonfiguratív képemet humán tartalomnak tartom? a többi is miért ne lehetne az?!

más ifjak műveit nem-igen merem bírálni (mert jó - csinálni)
de: a tehetségnek ezt a próbát is ki kell állnia-

67.9.
amint valakit magam mellé fogadok, máris kezd terhessé lenni-

67.9.
Barom! csak! azért pályáznál, mert illik - a többiek is -

67.9.
nagyon-nagyon ritka a nem- emlékből eredő intenzív élményem.

67.10.
most játszom ezt a társasági-társadalmi életformát (gyarapodó számmal ismerősök), de nagyon várom a percet, mikor lesz erőm megteremteni a feltételét és formáját a festésre koncentrált életnek.

67.10.
az élet egyedül perceiben oldható meg.

67.10.
kedves-gyengéd vagyok olykor már az emberekhez. Avval az ösztönös szándékkal, hogy ezt-egyszer-egyszer visszakapom.
nem csak egyenes út van.

67.10.
nagyon jól érzem magam így, egyedül élve szobámban. nagyon kell
szeretnem, akit esetleg majd magam mellé fogadok.
vagy kell egy külön szoba.

67.10.
Phü, hát ezt is kipróbáltam. csókot, szerelem nélkül. szép, karcsú és nagyon szerető lánnyal.
igen, ezt soha nem fogom bírni. Hál' Isten, egy zavaros nosztalgiával talán kevesebb.

67.10.
nem a zene szép, hanem én, amíg hallgatom

67.10.
ami alkalmasat látok: napok múlva kellene lerajzolni
a belső látás hiánya

67.10.
nagyon lassan dolgozom- teszek gyakran. főként este. a lefekvés olykor órákig tart.

67.10.
képeim önkényesen alakítják magukat; sajnos. örülök neki, ha jól.

67.10.
újra!: (mint a tengerész óraláncon) bízom és remélek!

67.10.
érdekes mennyire egyértelműen érzem azt az időpontot, amikor képem ''objektivizálódik''. előtte alig tűrök - teszek bírálatot, aztán egyszercsak ez elszakad.

67.10.
nagyon gyakori a beszédben az a fajta szóvirág [?] hazugság, amely valamely képzelt ideális felé torzítja a valóságot, és majd' mindenki megengedi magának. viszont annyira megszokottá vált mind gyártásuk, mind befogadásuk, hogy semmit szebbé nem tesznek, csak a valóságot bizonytalanítják el. nem jó.

67.10.
az elmúlt évek következménye. bizony nem vagyok elkényeztetve: minden programot, találkozást nekem kell megszervezni, beindítanom. jó ez tanulóidőnek.

67.10.
eddig lappangva, vagy ébren - állandó volt a bűntudat: nem ismerem az elméleteket, történetét koromnak. Most, az Avantgardizmust olvasva: dehogynem, eléggé, és - elég a teóriából. inkább csinálni.