dátum: 61.07.21.       fájl:c0017-1.htm        C. 0017               

Gyűlölöm az protekcionizmust, bár, ha fölvettek volna a főiskolára, előnyét élveztem volna. Mamit igyekeztem lehetőleg az összeköttetés szerzésről lebeszélni, én pedig fölvételem érdekében nem tettem lépéseket. Most, hogy  megkaptam az elutasítást, Mami el van keseredve, én pedig nem vagyok hajlandó ezzel a kérdéssel érzelmileg foglalkozni. A sors ugyanazon kellemetlenségeit az emberek nagyon különféle módokon tűrik el. Mami élete talán azért is nehéz volt, mert az objektív tényeket sose tudta bölcs mosollyal fogadni, vagy a megváltoztathatatlant kézlegyintéssel elintézni. Az életet magamra kényszerített közönnyel és lezserséggel, sőt, ha lehet mosolygással akarom végigélni.

Teljesen fölösleges, legtöbbször hiábavaló más ember életébe, véleményalkotásába, ügyeinek intézésébe beleszólni. Ha munka közben valamilyen kérdésre "nem tudom" - mal feleltem, ritkábban volt belőle bajom, mint mikor valamilyen felvilágosítást megadtam. Vissza kell húzódni, és élni a magunk életét. Viszont azt megalkuvás nélkül. Mi lenne később, ha most, 18 éves koromban elfogadnám azt az életstílust, amit osztályom és a környező idősebbek szeretnének enyémnek tudni. Nem csókolok Mami kérésére sem kezet az engem főiskolára protezsálónak és nem teszek a vendégemnek a pohár alá tálcát és tányért, meg terítőt, ha az nem szükséges. (tudatosság! mindennek "filozófiai" háttere van! 62.1.)

Tisztaságra törekedni. Egyszerűen áttekintően berendezni a magunk világát. Ledobni a fölösleges tradíciókat - üres kenyeret törni kell - és kidobni környezetünkből a fölösleges tárgyakat "ilyet az ember nem dob ki, ez még jó, biztosan föl lehet valamire használni..." Nagy nehezen szereztem egy gipsz szobrot, jó is volt rajzolni, most már nem fog kelleni, gondolkodás nélkül szétütöttem. Vettem drága pénzen rajzlaptartó "ágyúcsövet", mert úgy látszott, hogy e nélkül nem tudok nagyméretű képet biztonságban tartani, most úgy látszik, nem válik be, s amint erről bizonyosságot nyertem, kihajítom. Ma kidobom, abból nem lehet kellemetlenségem, de ha fölemlítem valakinek, akár itthon is, hogy "ez van", kell-e esetleg valakinek - abból igen.

Mami sivárnak nevezi a szobámat, ebben talán van is valami, se függöny, se terítő, se szőnyeg, se kép a falon. De azt hiszem ez természetes reakciója annak a fölösleges zsúfoltságnak, mely általam ismert szobákat jellemzi. Nos uram bocsá-, látok fantáziát a "Sztálin szobában" szalmazsák, szög a falban és gyertya. Valahogy az egész lakáskultúrának ebből kéne kiindulni. Az ember egész napi lelki megnyilvánulásaira hat egy olyan miliő, amelyből reggel elindult, melyet egyszerűség, áttekinthetőség, és szerénység jellemez.

Lépéseket fogok tenni annak érdekében, hogy a zenében jól tájékozott legyek. Elhiszem K. Kálmánnak, hogy kompozíciói megalkotása közben a zene által vérévé vált ritmusérzék nagy segítségére volt. Jelenleg a dzsesszesen kívül (mely egyetlen hatalmasság jelenleg az életemben, hogy bármilyen rossz hangulatból ki tud biztosan hajszolni) csak Bartók néhány dolgát tudom őszintén élvezni. (Ma is itt tartok. Na, még néhány Bach... 2006.6.)

Júniusban nem dolgoztam, így volt időm ilyen játékra is mint grafikáim fölpaszpartuzása. Nagyon jól esik most néha ebbe belelapoznom, most - bár a grafikát sohasem tekintettem egyenrangúnak a piktúrával - néha az egész együtt jobban tetszik mint képeim összessége. Azt hiszem a tél óta nagyon sokat fejlődtem a rajzolásban. (alázatos szolgája a grafika a piktúrának, szerintem 65.)

Sokszor úgy érzem, hogy Klee egy-egy képében a legtöbbet nyújtotta, ami emberileg elérhető az élet megismerése terén. Mikor képét nézem, úgy szoktam magamban megfogalmazni - valami földöntúli zsongást, duruzsolást vélek hallani, mely valami módon az időtlenség, időfölöttiség érzetét kelti. Csodálom Braque-ot, Picassot, s a legnagyobb magyar festőnek jelenleg Egrit, Derkovicsot, Csontváryt és Barcsayt (már amennyit láttam tőle) tartom. A gyűjteményes Vaszaryról vegyes érzelmekkel távoztam. Ugyanígy voltam múltkor Kassákkal, amikor Kecskeméti Kálmán fölvitt hozzá. Kassákot lélektelen, számítgató nem-artisztikus festőnek érzem.

Általában nagyon fáradt vagyok, hajszolom magam, de még így is kevés dolognak van értelme - úgy látom - amit napról, napra megteszek. Nem szívesen hagyok magamnak üres órát.

Nagyon sok időmet töltöm most Eszterrel, szívesen vagyok vele, bár néha céltalannak és hiábavalónak érzem az egészet. Megszokottá, s így élménynélkülivé válik. Egyáltalán, nem csak kényelemből tartom meg a kapcsolatot, ti. hogy hagyom magam szeretni? ha majd egyszer elválunk félek, hogy neki bánatot okoznék. Mami mondta tréfásan: A férfiaknak több bajuk van a női hűségből, mint a hűtlenségből. Persze furcsa is tán így szerelmet elkezdeni, hogy az ember már a végére is gondol...

Hogy fél évig majd minden szabadidőmet rajzolással töltöttem, elvesztettem kissé a festői élmény-felfogóképességemet. Inkább grafikai jellegű élményeim vannak. Örülnék, hogyha most, a rajzolási kényszer befejezte után, tudnék újra sokat festeni. D. L mondta kezdjek most el legalább rossz képeket festeni. Majd megjön a jó is...

Vágyam volt egy műtermi- festőállvány, egy magnó, meg egy világvevő rádió (61.12-re megvolt!), és szerettem volna valami módon az ágyam helyett nappal félretehető matracokat, s egy plafon-padló közé csavarozható modern típusú könyvszekrényt. Ma azonban úgy látom, helyesebb ha vágyak nélkül élek, s ezt a felfogásomat szeretném megállandósítani. Erről a felfogásról könyvélményem is volt már: Seneca "Erkölcsi levelek" és Strindberg "Egyedül". Igazuk van...