dátum: 62.05.11.       fájl: c0026-1.htm       C. 0026               

munkahelyemen is, általában az emberek között a hozzájuk való viszony szempontjából halottnak számítok. Pld. a dekorációban nem vagyok kedves, barátságos, szeretetet nem adok és nem kapok. szótlan vagyok és zárkózott. beszélgetésben legyen szó akár művészetről is, nem kapcsolódom bele, mert így nem mondok semmit, amiből kellemetlenségem lehetne, még ha igazam van is.

s ezen kívül életemben elég sokat ütöttek a fejemre őszinteségem miatt, de 20 éves fejjel megalkuvásba (hogy lakkozom a valóságot vagy mosolygom, de magamban átkozódom) belenyugodni nem tudok, tehát egyetlen út marad: a hallgatás. középút, de még ez is kemény gyakorlást kíván. viszont viszonylag nem probléma, megy!

"arisztokratikus" ízlésem miatt csak magam színvonalamon és komoly problémákról szeretek beszélgetni, a többi úgy érzem lopja az időmet, vagy untat. Így, ha nem is szeretnek, számításukba nem vesznek be, s talán nem is utálnak az emberek, közömbös vagyok inkább. nagyon távol érzem magam tőlük, bár messzemenően megértek sok emberi küszködést, korlátot és szenvedést (mert a magamét is megértem!) mégis a mellettem álló emberek nagyon kevéssé foglalkoztatnak. Légüres térben mozgok, s remélem az emberek a hátam mögött sem foglalkoznak velem.

nem érzem, csak tanokból tudom, hogy a szeretet, mint életközeg ilyen hiánya feltétlen káros ill. helytelen megnyilvánulás, Tücsi bevallotta, hogy ő naponta érzi, hogy ő nemcsak önmagáért él, s szükséglete állandóan jót tenni. belőlem ez teljesen hiányzik. (Más a nő szeretetviszonya, mert felépítése is másabb)

gerő mondta, hogy üdvös lenne számomra, ha nem é n lennék végre elsősorban probléma magam számára, mert ez kevésbé "egészséges" állapot. Amolyan gyerekes önzés. (ma: probléma a festés, és ÉN, mint az előbbi függvénye! 62.11)

a szeretet közeg hiánya valóban csak önzésből ered. Lehetne, hogy maximálisan önző vagyok, csak nem veszek róla tudomást? lehet, hogy ez az elkényeztető-kímélő szeretet az oka egyedül föltételezett nagyfokú önzésemnek? talán az önző én önzetlen fogalom egyformán távol áll tőlem.

ha az ember magát, mint szeretet nélkül élő lényt nézi, rájön az összefüggésekre: sajátos dolog, hogy erősen úgy nevelem magam, hogy érzelmileg, értelmileg, fizikailag elegendő társaság legyek magam számára. ne függjek mások hangulatától, tárgyak, szituációk hiányától vagy létezésétől, anyagi javaktól.

Itt jön a "bizonytalanság", mint életforma, vagyis "háborús élet" elméletem: (de: tudjak lőni, kocsi vezetni,  verekedni, legyen késem és zseblámpám, szükségem dolgaimat hamar tudjam összeszedni...) tehát ne rendítsen meg rossz körülmény: kedvenc tárgyak.

                                                                                                        könyvek

                                                                                                 körtéri kilátás

                                                                                             szobaberendezés

                                                                                                    emléktárgyak, levelek       

                                                                                              megfelelő ágy, hidegség

                                                                                                                       hiánya. tudatosan ennek kibírására edzem magam. s ebbe beletartozik kapcsolatom az emberekkel. (ti. hogy szükségem van ismerősökre, társaságra) tehát nem akarom, hogy esetleg tönkremenjek egy barát elvesztésekor. Talán akkor mégsem a nevelés az oka szeretetlenségemnek, hanem a bizonytalanság - b i z a l m a t a nság, mint alapvető életelemnek állandó jelenléte...

igen, ahogy elnézem a dolgokat a legkevésbé sem vagyok alkalmas, vagy van szükségem házaséletre. Azt hiszem okosabb vagyok annál, semhogy feleség meg tudjon vigasztalni, mert rossz kedvem van. Hiszen az rendszerint nem érzelmi eredetű, hanem tényekből elinduló logikai elmefuttatások következménye.

vajon talán másokkal kellene törődnöm, s önmagától megoldódna a szeretet nélküliségem és az önmagammal szembeni tehetetlenség problémája is? (amiről a múltkor 62.5.5.- én volt szó)