dátum: 69.09.      fájl: c0224-1.htm              C. 0224

Olvasom ezt a Modern magyar művészettörténetet. Jól értelmezi a lépcsőket, csoportosulásokat, kútforrásokat. nehezen tudom visszafojtani türelmetlenségemet, elvi bizonytalankodásaimat látva, mégis félek, hogy egy magam útját - indulását programszerűen meghatározó elvi döntés több hátránnyal járhat, mint előnnyel. leghelyesebb lenne a meglévő helyzetet, eddig fölmérni és értelmezni, az hozzásegíthet egy elvi tisztázáshoz.
meg is teszem.

milyen TÉMAköröket csináltam eddig, és milyen tartalmi céllal, MONDANIVALÓVAL

csendélet, zsánerkép
harmónia és időtlenség nosztalgiával telítve. zöld szobros csendélet, a festő

tájképek, enteriőrök
fokozatosan a látvány jellé absztrahálva, tartalmuk a táj geometriai, és ritmusrendje, a táj hangulati lényege, ha sikerül. körtér sorozat, babakocsis csendélet sorozat, zebegényi hegyek, telkibányai temetőkert, zebegényi lugas sorozat, műterem, a nagymama szobája sorozat

nonfiguratív geometrikus kompozíciók,
nem a világ, hanem csak a festészet dolgaival foglalkoznak:
színek egyensúlya, meg hogy milyen szépek.ez a mentalitás nem is nagyon szimpatikus. triptichon

nonfiguratív, misztikus tartalommal:
emberen túli tisztaság, lebegés, időtlen rend, vágyott álomképek, néha: félelem a hegy alatt, Angyali üdvözlet, Szelíd angyal, a gépszörny

önarcképek
stúdium lehetőség, néha lényeget is mond: önarckép Zsófiával; és tulajdonképpen: a festő - is.


értékelve mindezeket: (TARTALMAT)

csendélet
kedvelem, van rá lehetőség, csinálni kéne. ha sorozat készül belőle (valamilyen formában befejeződik a gondolat) akkor     tán: a legjobb módja - útja az elvonatkoztatásnak, vagyis a fejlődésemnek
veszélye, ha esztétizálássá válik

tájkép
alkalomszerűen lehet. Ritkán és úgy tűnik nehezen mozdulok ki a műteremből. ezt is több fázisban érdemes érlelni,
amíg a táj törvényei eljutnak a kép törvényéig.
ezt a munkaalkatomat Sugár már legelső szénrajzaim korrigálásánál fölfedezte, 1960-ban.
(már fejstúdiumot is 3-4 lapon érleltem ki)

nonfiguratív
nagyon nehéz, régóta vajúdó kérdés. a téma nélküli képek nagy hátránnyal indulnak, asszociációs tartalmat
igen kétes sikerrel lehet beletenni, és a kizárólag festészeten belüli (esztétizáló) mondanivaló kevés
ilyet tehát súlyos okkal szabad festeni
ide el szabad jutni. tartalom kell hozzá.

önarckép
önérdeklődésemen túl, jó stúdium lehetőség, alkalmanként

értékelve a  MONDANIVALÓ

kifejeztem eddig:
drámait
gépszörny, önarckép Zs-vel

főleg lírait
tűnődő hangulatokat, transzcendens mondanivalót
vágyat a statikus, időtlen (örök) rendre (Charden, Vermeer)
és bizony nosztalgiát a meleg, intim enteriőrök iránt (bár ez egyáltalán nem tetszik. de erősen jelentkezik.)

tehát. szerencsés órámban a téma (látvány) ürügy marad, hogy magamat (főleg lírai, hangulati oldalról) bemutassam. ez természetes. jövőre nézve. ez mehet, de így kevésnek tűnik. alkalmasnak vélem magam szenvedélyes (drámai)mondanivalóra (Krisztus fej) és örülnék, ha ki tudnám fejezni mindazt, ami sok tűnődésemből kifejezhető:  életfilozófiámból valamit
        sztoicizmusomból, amit vallok róla
        amennyire belelátok az emberekbe, és megértem őket (humánus alapállás)
        szimpatikus a társadalmi elkötelezettség fogalma,
        de osztályok és nemzetek feletti szinten hiszem,
        ez aligha fejlődik már visszafelé

most a stílusomról    eddig volt:

konstruktív. (város a barna hegyek alatt) = bizarr módon lírai telítettséggel. volt még konstruktív absztrakt: triptichon

szürrealizmus a festő, zöld szobros csendélet(?), szentes kép; angyalos kép.i

impresszionisztikus szemlélet, mint a konstruktív szemlélet ellenpólusa: Gellérthegyi kertek. tényleg elég bizonytalan hangvétel számomra

expresszív: Krisztus fej, telkibányai temetőkert, és táj grafikák. kérdéses fog-e menni, mert: alkatom indulati, de a visszafojtott fegyelmezettség, a tűnődés talán ma már jellemzőbb rám, és ez felé is igyekszem haladni. kíváncsian várom, mi lesz veszekedésünkből.

előre nézve (óvatosan) úgy tűnik, a kifejezni szándékozott (elsődleges fontosságú) mondanivaló szempontjából a szürreál. formanyelv a leghasználhatóbb nekem. legalábbis a misztika közel áll hozzám. A szürrealizmus tényleg realizmus, olymódon, hogy a valóság valamely jelenségét lényeggé torzítja, spektrálanalizálja. ("nem hasonlít", de az a kék csík a napfény lényegi eleme). A csontszövet szerkezetét nem ismerjük, de vele járunk.

most a képalkotó elemekről valamit

folt: biztosabban mozgok a határozott geometrikus foltokat használva. ez mehet is.
még igen gyakran (mechanikusan) kontúrozok, ezt csak értelemszerűen, szükség szerint kell alkalmazni
 általában baj van a formáimmal, bizonytalanok. formamemóriám, és (ami evvel összefügg) arányérzékem kritikán aluli.    már próbálok formát memorizálni, kevés sikerrel, sok stúdium kellene: talán fej-; az a legérzékenyebb ilyen szempontból. Esetleg megint rajzkör? a mintázást emiatt feltétlen folytatni kell... Pedig a formát lényegi elemnek szánom magamnál, kb. 1 éve foglalkoztat (Bálintot látva tudatosodott) a nem konkrét - reális - mégis nagy (lírai és drámai) tartalmat hordozó formák világa. Megdöbbentő élmények számomra. Mostanában próbálom is ezt természeti formákban keresni (kavicsot gyűjtök, asztalomon tartom és nézegetem) - hiszen a tartalmas forma lényege az, hogy vonalvezetése, ritmusa, rendje HASONLÓ (akár tudat alatt asszociálva) valamely számunkra kedves vagy legalábbis ismert természeti elem formarendjéhez. (Így nő ki a nonfiguratív művészet a natúrából.)
(Pld. amorf testre igen jellemzőek a karakteres görbületi rádiusz - tartományok! ezek számaránya, elhelyezkedési viszonylatai) - lábujjak, vagy a Magas Tátra sziluettje, szirmok...

szín: ebben otthon vagyok. Egy év óta kb. olykor egy-egy színt feladatként is kitűzök. Veszprém: zöld, Műteremben álló: lila. igyekszem látott új színviszonylatokat megjegyezni (kardigánok egy előadóteremben)

képkomponálás:
sokat kínlódom vele, de a végeredmény általában mégiscsak jó. A vászon és a házi szabvány méretű farostok fegyelmező hatásúak voltak, de most (a végcélért mindent) megint meg fogom engedni magamnak az utólagos vágást (fűrészelést)

méret: az ezelőtt szokásos kb. 20-30 cm-es képek után 69 elejétől megpróbáltam, és erőltettem a 70x70; 70x100-at. Nem nagyon megy. Visszatértem a 40x50-re, ez jó, még a 70x50 is. (Papírra festett régebbi olajképeim is mind ekkorára vannak paszpartúzva, és azokhoz van egy keretem is. 40x50-es is van egy, így már munka közben is belepróbálhatom a képet. Grafika: géppapírra rajzoltam eddig (20x30). de föl kell menni legalább a dupla din-re (40x30)

faktúra:
a nagy felületekkel jócskán baj van. Az új spaklijaimmal inkább, ecseteimmel kevésbé megy - ehhez ezért időnként vissza is térek. Újságpapírral festék-fölitatást, vattás lazúrozást már használom, további módokat ki kell próbálni. Ilyet mindenki tud mesélni. (vastag, - gipszes vagy fatapaszos alap, homok használata, monotypia alkalmazása stb.)

technikák: nekem az olaj mindenre jónak tűnik, különösen, hogy vattával lazúrosan dolgozni is sikerült, akvarell szerűen  grafika: az ecsetrajz túl jól kezdett menni ("gyanúsan" jól), inkább visszatérek a ceruzához. elapadás ellen amúgy is szükséges lesz nagyszámú stúdium, arra jó is a ceruza, indításnál. olajmonotypia: átkozottul mutatós dolog, egyenlőre abba is hagytam. linó metszet: nehezen megmunkálható az anyag, amit sikerült beszereznünk, pedig ez jó játék. Bár: a linó eredménye: grafikai mű, számomra pedig a grafika a piktúra szolgáló leánya.

alapanyagok:
ebben az évben már tartós alapra: vászon és farostra tértem át. grafikánál lehetőleg akvarellpapírt vagy dipát kell használni.