dátum: 73.09.       fájl: c0450-1.htm        C. 0450

hátrafordulva írt levél Pilinszkynek.

Valami igen berreg itt a fűben. Föl-fölrepül: fekete, szárnya
béllete meg vörös. Szöcske vagy tücsökformájú.

Azt én nem tudom, hogy Pilinszky mekkora
költő. A versek emléke hamar kimegy a fejemből.
(Igaz, némelyik íze marad) De jó, hogy
van. Ő is vicsorog (írta), amikor nem megy a
munka. Pedig. Bár ez szomorú tanulság is:
nem lehet megszokni.

Még valami hasonló lehet: mikor nem (fest)
az ember, a világ nehezen tűrhető, fanyar
móka csak. Nem marad más, mint lassan
meghajolni fölfelé

Ez is nyugtalanít: alighanem a festést sem
szabadna komolyan venni. Lehet, ebben is
egyetértenénk.

Talán érintkezésünknek továbbra is optimális
formája; ő verset ír, én festek. Vagy azt
mondom: luxus, ha nem találkozunk.
Megmutatnám neki néhány képemet.
Indítom utazó nagyköveteimet, mellékelve.

Reggelente másfél kilométert futok; a Dunáig,
meg vissza. Nem tart velem?
 

(105-ös lapot és az Utak kiáll.-hoz
írt lapot küldtem el)

                                (modorosnak tartom 74.05.)