dátum: 79.2.12-14.     fájl: c0806-2.htm       C. 0806 F-J

Kedves Márta!
festettem, angoloztam, ettem, ittam, aludtam, pisiltem, szellőztettem.
délután négy, jöhet a levélírás.
ablakhoz tolt pici íróasztal. előttem keresztben a sétány, két gesztenyefa között nézek ki. talán 10 méterre előttem a Duna. szemben a havas dombok és a révátkelés pontonhídja. a Visegrádi hegyről lefelé jövő autók már meggyújtották a reflektorlámpáikat.
sose tudtam, míg ide nem kezdtem járni, hogy ekkora az uszályforgalom a Dunán. az oroszokat ismertem föl legelőbb, legtöbbször tolóhajóval járnak. a csehek (mint egyebütt is) állandóan valami kemény sárgás-fehér színt használnak, legkülönbözőbb helyeken elsütve.
ha jól emlékezem, 56 nyarán a kassai pályaudvaron a távíróoszlopok lábazatfestése tűnt fel először, az volt ilyen sárga.
évekig nem tudtam miért van az (volt bőven lehetőségem észrevenni), hogy fölfele igen hosszú kötélen húzzák, lefelé viszont röviden az uszályokat. Agyafúrt elméleteket állítottam föl, többet is. Végre aztán megkérdeztem egy tengerészfiú ismerősömet. A válasz egy része fedte az elképzelésemet - csak ennyire emlékszem az egészből. Most újra töröm a fejem, miért húzzák fölfelé olyan hosszú kötélen az uszályokat. így telnek éveim.
nem hoztam magammal írógépet, mert az alkotóháznak három is van, direkt a vendégeknek. mondta a gondnok, még ez van a legjobb állapotban, de időnként ez is kihagy betűközöket. és vagy 10 percig kerestem a sok idegen kar és huzogattyú között a tabulátort. a végén már káromkodva, (csak fél sorig írt) aztán szétszedtem hátul- emlékezve valahai műszaki műveltségemre (s megkerestem azt a) sajnos félautomata (vagyis hülye) billentyűt. most végigírja már a sort.
sajnos az első hetem pénzkereséssel telt el, alig vettem észre, hogy itt vagyok. 11 reklámgrafika (szórólapot) kétszínnyomás, kétoldalas- kellett terveznem. fölajánlották a munkát, s tekintve hirtelen jött gazdagságomra - s evvel együtt jött nagyarányú adósságomra - el kellett vállalnom.
bár a mi adósságaink a lehető legkellemesebben intéződnek. kértem az Alaptól (a mi - mondjuk így, szakmai szervezetünk) 15.000 alkotói előleget. adtak is, ehhez már elég nagy ember vagyok. no már most a visszafizetés: következő jövedelem 30 %-a, amíg el nem fogy. Úgyhogy tul.képp nem is veszem észre, hiszen minden jövedelmem kiszámíthatatlan és rendszertelen, s amúgy is (mondjuk) képvásárlás után hónapokkal érkezik csak meg. mindig ajándéknak hat.
hanem most készpénz kell. márciusban utaztatnak egy kiállításunkkal Isztambulba, szolgálati, de nekünk kell fizetni. meg aztán rengeteg pénzt elautóztam.
fantasztikus dolog az autózás. ülök, ülök, egyre hülyébben meredek magam elé, nem megy a fordítás. fölkapom a fejem, szaladjunk át Gödre, ott él egy angol barátnőm- kicsit beszélgetni. ha nincs otthon, legfeljebb benézek Sződligetre egy jó baráthoz, akinek tavaly én nyitottam meg a kiállítását. csak egy pulóvert veszek föl, leoltom a villanyt -, az ajtót sosem zárom kulcsra, (illetve azóta, hogy egy ilyen tárgyú Csurka novellát elolvastam), ki a kapu elé, be a kocsiba, gyerünk.
éjfélig ott vagyok, van ott egy másik angol is, 10 felé sződligeti barátom is betoppan, izzadok egyszerre igyekszem okosat és angolt is mondani, nem kell órát nézni, vonat egyébként sincs rég. fél egyre itthon vagyok, Nagymaroson.
aztán. tegnapelőtt éjjel friss hó. és jól ráfagyott (olvadt is reggel, s azután). erre napi munka előtt kimenni a főtérre egy félórát csúszkálni. autóval. kis gáz és a kocsi teljesen megpördül önmaga körül. állati jó. szerencsére elől, hátul fönt van a T betű, ha rendőr jött volna erre hivatkozom: jobb előre megtanulni, mint ahogy életben már megcsúsztam kétszer. csak tűnődtem miért rohanok én épp neki egy villanyoszlopnak, és miért nem akar a kormány fogni?! aztán átpördültem a másik oldalra- mégiscsak fog a kormány, csak másképp- aztán vissza, majd egyenesbe. még azt a Zsigát sem nyomtam meg, pedig. egyébként nem mentem többel, mint 15-20, csak színjég volt, kanyar és lejtő.
mint most ezt maga - épp ily döbbent idegenkedéssel olvastam sorait, hogy a pompát (is) szereti. Hát nem tipikusan ilyen fajta vagyok-

persze a szakmámmal jár. kiskoromtól neveltem magam ésszel- és ész nélkül is minden fajtájára a puritánságnak (itt is az ágy mellett alszom, hálózsákban, vekkerrel keltem magam, bár nem kellene, és irtózattal gondolok az elkerülhetetlenül előbb-utóbb megvásárlásra kerülő új farmernadrágomra, aminek a térdéről ez a kis technokol rapiddal odaügyeskedett folt hiányozni fog, de szolgálati útlevéllel (Pozsgai és Acél elvtárs is ott lesz a megnyitón) mégsem lehet ebben kimenni. (Fogja mondani mindenki.) (És lényegében igazuk lesz)
szóval, ha én AKARtam volna a pénzt- rég lenne. és nem lennék festő. vagy nem ilyen. van pénzkeresőfestő is. (ezt most direkt írtam egybe)
most elúszik előttem (a brummogására figyeltem föl) a Jégtörő VIII, ami nevével ellentétben - ezúttal 4 sóderszállító uszályt húz. az árbocán (bal felé) a piros lámpa ég, mivelhogy közben alkonyodik már. az előbb egy lakófülkés uszály ment el - fölfelé egyébként - négy óriási lepedő volt kiteregetve rajta, kötélen. három fehér, egy pedig tűzpiros. fura.
minden évben legalább egy hónapot töltök egy ilyen helyen. nincs telefon, nincsen váratlan vendég, várt se nagyon.  a legintenzívebb munkalehetőség, s ugyanakkor a legjobb pihenés. egészen merev életfomám alakult ki ezekre az időszakokra - spontán - s remekül érzem magam a kötöttségeim közepette. mindent pontosan ugyanabban az időben csinálok. lényege: délelőtt festek, fél egykor csengetnek ebédhez- utána, ha bírok még dolgozom, ha nem, alszom.
s az este (4-ik éve már) az angol fordításé. Itt kezdtem 75-ben tanulni, október 17-én, meg is ünneplem az évfordulót. Úgy kezdődött, hogy Pesten egy hajnalon, mikor kutyát sétáltatni mentem föl a Vár oldalába, azon tűnődtem, van-e amire vágyom egyáltalán az életben. (ez így romantikusan hangzik-, nálam realitás) s benézve egy ablakon a könyvespolcon a nagy kétkötetes Országh szótárt vettem észre. És kapcsoltam. Ez kéne. ha nekem erre a könyvre valaha SZÜKSÉGEM lenne. Épp akkor jöttem le, utána, ugyanide Marosra. Lehoztam egy kedves könyvemet (azóta rég elajándékoztam) "Régi amerikai társadalmak művészete" (Ancient Arts of Americas), és elkezdtem fordítani. kis szótáram volt, meg egy társalgási zsebkönyvem, aminek a végén egy 40 oldalas nyelvtan összefoglaló. Áldom azt a kis könyvecskét. teljesen meg lehetett belőle az egész nyelvtant tanulni. Az első időkben persze pár mondat fért bele az egy órába... Nagyon élveztem. hát így. mostanában eléggé unom, az az igazság, de ennek az is az oka, hogy egy eléggé ostoba antikommunista, antikapitalista sci-fibe bonyolódtam bele. már szerencsére vége van, de nem találtam most sem igazán jó könyvet.
valami gyönyörű dolog, ahogy a túlparton a kompra ráforduló autók egyenesen a szemembe reflektoroznak. aztán ahogy elfordulnak, eltűnik a fény. még világít a hó.
a szobám 3x5 méteres, rövid felén az ablak. ha igényes lennék, lehetetlen lenne festeni, mert az állványtól 1, azaz egy méter hátralépés lehetőség van, s a szoba sötét. Tavalyelőtt életem egyik legjobb képét festettem meg itt, tavaly raktam ki a Műcsarnokban. 2.9 méter volt. Igaz, hogy kitaláltam, hogy ekkora képnél már nem zavaró - és három lemezre festettem. Ha egybe meg akartam nézni az egészet, fölvettem egy anorákot és kivittem egyenként az udvarra, és összeraktam.
fél hat, várnak Sződön, majd folytatom.
két nap múlva
Sződről behúzott kézifékkel jöttem haza. Ez helytelen megoldásnak bizonyult, bár baleset megelőzési elővigyázatossági rendszabálynak nem utolsó megoldás, bár költséges, a fék javíttatása egy napomba és 250 forintba került. pech. vigasztalásul ma elszaladtam Esztergomba egy barátomhoz, aki két éve a Tátrában bevezetett az alpinizmus kezdeti rejtelmeibe.
(ez túlzás, mennyi géphibát vétek. na, ezentúl-)
(és visszamenőleg kijavítom most az értelemzavaró hibákat)
mindjárt csengetnek vacsorára, hat óra, most ébredtem. na, akkor nézzük a levelet.
"a megszólítást elhagyom"- hagyja el, semmi becézés. idegenszerű, erőltetett. nevem: váli dezső.
hogy áll jogsi ügyben? hányadik óránál tart? a rendkívül (feltűnően) készséges adminisztrátornő az autóközösségben kérdés nélkül elmondta, hogy a világoskék Zsigában tanul, néztem is, de sohase láttam. viszont a vezetőjét (oktatóját) ismerem a reggel 9 órás feketezésekről a kőbányai közértben, ahol reggelente minden oktató (meg én) találkozni szoktak. olykor még én is ittam kávét, bár nem szoktam (egyébként). Szóval az adminisztrátornő. alig tudtam elfojtani egy mosolyt, minden nő született kerítő. engem is egy régi szerelmem adott hozzá feleségemhez. egy másik szerelmem egy harmadik leányismerősömet adta férjhez. szolidaritásból tennék? vagy csak olyanféle sport, mint fiúknál a távköpő verseny? vagy attributum szerű jegye lényüknek? rejtély. de respektálom.
tovább a levele.
nem, eddig nem törtem össze magam. vigyázok. pld. rendőrautót sohasem előzök (vicc). de egy kissé tényleg gyorshajtó vagyok. most majd fékezem magam, rájöttem, nem is annyira rólam van szó (országúti lakott terület), hanem arról a kis srácról, aki éjjel kirohan az útra. rosszul áll a kérdéshez, nem kötelező autót vezetni, vegye úgy, hogy rendelkezik egy eszközzel, amit esetleg később használnia kell. attól ne féljen, hogy ha most majd nem vezet rá a  kötelező órákra, akkor elfelejti a tudományt egy-két év alatt. Persze hogy elfelejti, de a maga alkatával ez nem fog problémát  jelenteni, majd akkor szép tisztességesen, kevéssé forgalmas utakon újra begyakorolja.
de eggyel több eszközzel rendelkezik, ami keze ügyébe esik.

nálam tökéletesen más a helyzet. én imádom. (női fogalmazás, de pontos.)

tovább a levele. mások titkai, és sajátjai eltitkolása. na. igen, itt ebben van megemlíteni való. Örülök beszámolójának, hogy maga mit gondol magáról, hogy ilyen meg olyan, de elsődleges információk (is) érdekelnének- én azt adom: leírom mit csinálok, miért, mikor, hányszor.
Értelmezze.
fél éjszakát tényleg rááldoztam a levélírásra. mert nekem jó volt.

mi lett a bernáthegyivel. azt hiszem három és fél évig neveltem.
aztán pár hónapos, nagyon kemény gyötrődés után- elajándékoztam. A köznépnek azt mondtuk, hogy a kislány miatt, akit akkor készültünk épp örökbe fogadni. pár hónappal később meg is történt.
nem ez volt az ok.
rájöttem, hogy a kutya öregít. (engem)
amúgy sem voltam otthonról eljárós. ha muszáj volt elmenni társaságba, inkább csak Kata kedvéért, mindig fölálltam 8.45-kor, hogy elnézést, a kutyám bepisil. (tényleg percnyi pontos volt az életünk vele)
És. napjában háromszor otthon kellett lenni, ebből a legproblémásabb a dél, negyed kettő volt, minden nap. megszoktam, lassan egyáltalán nem mentem el otthonról. alkotóházba is kevésbé szívesen, probléma volt. semmiféle spontán esti programunk nem lehetett. mondjuk nem lehetett egyáltalán este moziba, színházba menni. (nem mintha nagyon vágytam volna rá). Illetve lehetett, de ezt is igen körülményesen. és mondjuk hazaérünk éjjel 11, és akkor mondjuk zuhogó esőben még egy nagyot sétálni.
úgy találtam, életmódot kell változtatni.
és még egy ok. a kutya lineáris típusú élmény. kiszámítható. ha rossz kedvem volt, azonnal szomorú lett, lógó fejjel ballagott mellettem. bizonyos fokig egyhangú élmény.
amúgy remek dolog egy bernáthegyi. vagyis egy kutya. ha gyerekünk nagyobb lesz és részt vállal a sétáltatásból (gyakorlatilag egyedül csináltam), lehet, hogy veszek neki  egyet. Ma már sokkal olcsóbb is.
(Akkor még 8 - 20.000-be kerültek, kevés volt.)

hogy más korban kellett volna születni... nem az első nő, akitől ezt hallom. érdekes.
most behallatszik ide a Tv maci kísérőzenéje. Hülye művészkollégák még ezt is nézik. színesben.
szóval más korban- erre csak sztereotípiát tudok válaszolni. úgy gondolom (lényegében Senecán nevelkedtem) minden fontos dolog belül történik az emberben, és a tudat szintjén. vagyis minden fontos dolgunk, lényegi történésünk irányítására lehetőségünk van. (Most jó lenne szó szerint idézni Epiktétoszt, de hát nem vagyok otthon-:/ valahogy így: Fontos történéseink a vágyaink vagy a közömbösségünk valami felé - nem fontos dolgunk: például a halálunk, mivel az nem rontja el lényegi értékünket (így érti: az nem tesz rossz emberré minket)
tehát.
részben: vágyaink kormányozhatóak, kormányozhatóak.
és. a belső történés a fontos. a belső mozgás. és ehhez képest harmadlagos szempont a környezet, lényegileg nem befolyásol semmit. Vagyis királynői alkat kiélésének semmi lényegi akadálya korunkban.
Például az ember megkülönböztetett figyelmességgel beszél a közért eladóval, mindig, hangulatától függetlenül. egy királynő nem engedhet magának hangulatokat. Hallom egyébként Erzsébet (vagy Margit) angol uralkodónő napja fél évre előre percre be van osztva. Nos, hölgyem?
Még egy történet róla. Olvasom, hogy külön teáznak férjével (más-más teremben), hogy a kétféle tea illata ne zavarja egymást. Dühöngtem, amikor olvastam, hogy a kurva anyjukat-
aztán elismerően csettintettem. Viszik a kultúra terhét. Nekem erre nincs időm (még szobáim lennének), meg figyelmem, meg energiám.
De EGY emberpár képviseli ezt a kultúrát, ők teszik helyettem is, a munkamegosztás elve alapján. Nagyon fontos poszt.
tovább. kénytelen vagyok idézni. nem tudom mennyire tud visszaemlékezni, mit írt. Én semmire se tudnék ugyanis. ezért is írok indigóval. meg (még nem eldöntött, lehet, hogy ez a magánlevelezés bekerül a naplómba, szóval az örökkévalóság. 21 éve írom.) (Bár ezt a fecsegésszintet, amit itt művelek - hát szóval -)
"egy megrakott asztal látványa gyönyörűséggel tölt el". sikerült nagyon vonzó vacsorám 4/5 részét otthagyni, mert úgy éreztem, elfogyasztása nélkül sem halok éhen holnap reggelig. erről ennyit.

Hölgyem, mórikálásban Ön is kitesz magáért. "a felesleges (levél) részeket majd ugorja át". Ezt hogy lehet megvalósítani? Hacsak nem írja pld. ELÉ, hogy most felesleges rész jön?!
"Eseménytelen élete", lehet, hogy az. semmit sem tudok róla. Netán hallani szeretném.
Ezt másodszor említi, hogy nem kerül be az irodalomtörténetbe. A művészettörténetbe még belekerülhet hölgyem. Vigyázat! Naplómról tud az MTA Művészettörténeti Kutatócsoport archívum-kezelősége. ez nem tréfa. tényleg így van. Na persze csak halálom után. Tehát ne halljon meg később - ha
bár eddig semmi napi, vagy személyes szintű dolgot nem tettem bele. csak jobb gondolataimat. mindenkinek van, csak én le is írom. ezért lóg az ingem alatt a nyakamban mindig egy kis notesz. mindig úgy éreztem, hogy ha még ez is elvész az ember múltjából, az az egy-két dolog, amit észrevett, akkor semmi sem maradt.
egyszer (7 évig) írtam egy napi - naplót is. Hol voltam, mit csináltam. Csak pár mondatban. Aztán egy mély sóhajtással eltéptem. Ennyivel azért nem akartam gazdagabb lenni másoknál.
"hogy hogyan kell csinálni az életet...?" - szavamra mondom, erre elég alkalmas informátor vagyok. csak hát ehhez tényleg semmit nem tudok adatot. Ha netán tőlem akarná megtudni.
Egyébként mindenféle tanítványomat nagyon szigorúan fogom. És lényegében mindenkit kicsit tanítványomnak tekintek. nem is nagyon szeretnek általában (az emberek). De figyelnek rám.
És mindenkinek nagy örömet szerzek, ha végre valami gyerekséget csinálok.
Egy barátom felesége külön örül annak, hogy annyira szeretem az édességet. Hogy ez az egyetlen emberi vonás bennem.
na, most hogy fél éve mértékkel eszem az ő süteményét is-
Sokféle tulajdonságot sorol, vajon mi kell az élethez. Mindegyik, vagy az ellenkezőik. mindegy. nyugodtan kell csinálni. a legfontosabb változások olyan lassan jönnek (a legtöbb), hogy az ember úgyis beleszokik, mire észrevenné. Nagy döntés - hál' Isten - ritkán kell. És az meg úgysem a mi felelősségünk. Pályát is, élettársat is olyan életkorban, olyan körülmények között választunk, amikor erre tökéletesen alkalmatlanok vagyunk. Mindenki. Egy hölgyben nekem tetszik udvarlás idején a szemmozgató izmainak játéka (szaknyelvre lefordítva) - ez a napi együttélés gyakorlatában nem lesz sorsdöntő jelentőségű.
Ma nekem a festés olyan fokig egészen más jellegű dolog, mint amikor ezt választottam, hogy nagyobb nem is lehetne a különbség. Fogalmam sem volt, hogy mit jelent ez. Fogalmam se volt nehézségének típusairól.
Mik (ma) a legnehezebb részei:
a monotónia jó lélekkel tűrése
napi legyűrése annak, hogy utálok festeni
a szabadság terhe. vagyis munkámmal szemben semmi külső elvárás nincs, senki sem kéri a képet, legfeljebb a társadalom utólag tudomásul veszi, hogy megint van egy. és ilyen körülmények között a mértéket megszabni.
Ezért nem tudok pihenni, vagy 10 éve. Se nyáron, se négy óra után naponta, mint más ember munka után. Ezért is tanítok nyáron, ez legalább fél pihenés. Persze nem dolgozom egész nap, egy ilyen autózás- hülyéskedés is lényegében pihenés. De nagyon ritkán tudatosan, vállalva.
Mindenféle kibúvok, önbecsapó programok= "most ezt még el kell intéznem"
És mindenkor halálra fárasztom magam.
Az alattamlakó csodálkozik, miért szögelek én olyan gyakran este kilenc körül. mert ha más nem megy, legalább keretet csinálok.
ezért is olvasok nagyon keveset. ostobaság, de megszoktam hogy: dolgozni kell. s ehhez képest az olvasás: henyélés.
Szóval a tudatosan vállalt pihenés tekintetében igen fegyelmezetlen vagyok.
tovább."
"meg fogom érteni, ha nem ír"
szóval mégis riszálja.
persze én is.
amikor az autótanfolyam után a Kádár utcán továbbment, a Hévhez tartott?
ha még ide ír: február legvégéig vagyok itt.
                                                viszlát, Márta!

Nagymaros 79.2.12-14