dátum: 89.7.      fájl: c2004-1.htm      C. 2004-2005

1986 Mátraalmás

Művésztelep - videóinterjú, lejegyzés
a szalag a Salgótarjáni Múzeum archívumában
(monológ forma)

Váli Dezső vagyok, 44 éves festő. Budapesten élek, ott is dolgozom. Ide, Mátraalmásra valami egészen váratlan módon kerültem, meglepetés volt nekem. Nagyon régen jártam meghívással művésztelepen. Talán azért hívtak, mert az elmúlt években a salgótarjáni kiállításokon sikerrel szerepeltem. Dolgozni jöttem ide, grafikázni hívtak, és én nagy kedvvel készültem. Ami annyit jelentett, hogy az otthoni témáimat és munkámat készítettem elő az útra, és itt ugyanazt csinálom, mint két éve minden munkanapomon, egy témasorozatot csinálok régi zsidó temetőkről. Elég sokan megkérdezték értetlenül, hogy én hogyan kerültem ehhez a témához, úgyhogy legokosabb, ha ezt elmondom. Hogy én hogy kerülök ide 14 évnyi absztrakt-, illetve nonfiguratív festészet után. Holott hittem, avval szerepeltem is, evvel is ismertek, ezeket állítottam ki. Csak 83-ban jött egy nagyon nehéz félévem, amikor a lakásunk mellé egy szobát építettünk, és én nem tudtam közben dolgozni, és ilyenkor mindig nagyon meg vagyok ijedve, hogy hogyan lépjek tovább. S ehhez jött még az, hogy az előző években a képeimmel kicsit elfáradtam, szóval időnként, illetve nem is csak időnként ismételtem magamat, és jött egy szorongás, hogy kezd valami elromlani. S most ez a két dolog, hogy valamit újra kellett indítani és egy nagy félelem meg a múlttól is - azt eredményezte, hogy elkezdtem kapkodni fűhöz, fához, csapkodtam, mindenféle képeket festettem, minél gyorsabban és össze-vissza, és keresgéltem különösebb megfontolás nélkül, s akkor egyszer ide csapódtam, ehhez a zsidótemető témához, ahol hirtelen úgy éreztem, hogy valamit megtaláltam, valamit érdemes keresnem, és belekezdtem és most ott tartok körülbelül két év után, hogy ami megmarad belőlük - amit nem pusztítottam el - körülbelül 40-50 képem van is erről. Már volt belőle kiállításom, kétszer is. Na most én hogy hogyan kerültem ehhez a témához az megint egy különös dolog. Tíz évvel ezelőtt úgy hozta a sorom, hogy pénzkereső munkám kapcsán jó néhány zsidó temetőbe elkerültem. Magyar parasztszobákat kellett fotóznom, de megnéztük a temetőket is a falu szélén, és én akkor még kezdő fotós voltam, és mindent, ami tetszett, az ég-világon - lefotóztam. És ez valami gyönyörűséges világ volt, amit találtam, és ebből adódott, hogy összejött egy olyan fotóarchívum a magyar régi zsidótemetőkről, ami azt hiszem, elég kevés lehet az országban. Ez az anyag aztán feküdt tíz évig, nem csináltam vele semmit. Most három éve eszembe jutott, és a Corvinának fölajánlottam és csináltam is belőle egy fotóalbumot a barátommal. A dolog így befejeződött és ilyen formában a témát abba is hagytam. És most kínomban, ahogy kerestem magamnak új látványokat meg feladatokat, fölböffent, hogy hiszen én ezt nagyon szerettem, és nagyon vonz. És hát hogy miért vonz, holott én nem ismertem ezt a kultúrát korábban, hát rengeteg rétege van. Elsősorban van ez a zsidó-keresztény kultúrmúlt rétege Európának, amire ma is az egész kultúránk épül.
Aztán itt van a halál téma, ami a művészetnek mindig a legalapvetőbb kérdései közé tartozott.
Aztán itt van a csend.
Aztán ott van a holokauszt, a második világháborúnak a tragédiája, ami egész Európa és minden ember lelkiismeretét nyomja. Ez egy megemészthetetlen tragédiája a zsidóságnak.
Engem külön érdekel, mert belsőépítész végzettségem van, hogy olyan térhatások és enteriőrhatások vannak ezekben a temetőkben, ami valami megkapó építészeti légkör. Nem tudom pontosabban kifejezni.
Például Észak-kelet Romániában olyan gyönyörűséges kövek vannak, amik - kellene mutatnom - nyugodtan egy asszír vagy akkád síremlék, - vagy kő mellé le lehetne tenni a Louvre-ban, vagy bárhol... magas művészet.
Úgyhogy ez nekem így összejött, és szeretem, amíg tudok benne valamit mondani, míg nekem mond valamit, addig tart. Hogy a nonfiguratívhoz visszatérek-e, merre megyek holnap tovább - fogalmam sincs. Úgyhogy ezért ez a furcsa magatartás is. Hogy annak ellenére, hogy itt minden gyönyörűséget megkap az ember környezetben, kultúrában, kosztban, pihenésben, csöndben, fában, fűben-, egyszerűen ott maradtam a témában. És hogy ez a helyszín hogy fog beszüremleni, hát az esetleg évek, vagy évtizedek dolga. Ez a téma is vagy tíz évet pihent, amíg így fölrobbant a kezemben. Ezt tudom ezekről elmondani.
Mátraalmásról pedig, a szeretetükről egy megható élményem van, még ide mondanám. Mátraalmáson nagyon sok ember foglalkozik gombagyűjtéssel. És ez úgy néz ki, hogy egy kosárral kimennek az erdőre, és az ehető gombát begyűjtik a kosárba, a mérges gombát pedig fölrúgják, nehogy valaki más leszedje. Én ezt a szeretet munkájának tartom.
Jó, ennyit.
                                legépeltem 89.7. V.D.