dátum: 92.5.    fájl: c2300-1.htm      C. 2300

 

Kecskeméti Kálmán


Öreg!

megkaptam az Ozirisz - alapítványos leveledet. Tudtam már róla, S. Nagy Kata dicsekedett vele, s példálózott is, mert saját alapítványunkból kihagytuk. (Egy elit kortárs gyűjteményt szervezünk.)
Ötleted kiváló! Hogy rész venni benne... ez alkalomadtán, és mindig pillanatnyi kapacitásomtól függ.
Most nagyon leterhelt vagyok, vagy legalábbis úgy élem meg.
Előhalásztam naplómból 1988. júniusi sétánk után írt levelemet a Műcsarnoknak, amiben a te ötletedre egy kiállítás szervezését javasoltam a "Másik ötvenes évek" - címmel. Voltam aztán Néraynál György Péterrel és Pataki Gábor művészettörténésszel, és az akkori tervek szerint 1991-re be is tervezték...
Most a Néray elmozdulófélben van, de ezen a vonalon, talán majd az utódjával tárgyalni - ha kellek, - ebben szívesen segítek.

Ideírom neked az akkor írt listát, emlékeztetőnek:
Koniss, Czimra, Bálint, Magyarász, Gadányi, Kassák, Vaszkó, Anna Margit, Modok, Gyarmaty, Jakovits, Bartha Lajos, Vajda Júlia, Martyn, Veszelszky, Gedő Ilka, Papp Oszkár, Országh Lili, Bene, Tóth Menyhért

Azóta (1988) a névsor helyi értékeiben jelentős elmozdulások történtek, persze. De amit akkor írtam, ma is: a névsor folytatható...

Köszönöm, hogy kerestél!
Magamról még ennyi: rávettek és rászántam magam. 1958-tól géppel írt naplómból egy barátom kötetet szerkeszt. Evvel vagyok tele (mármint a fejem és az asztalom). Több mint 3000 oldal, ami majd a könyvben tizedére kell csökkenjen...

92.5.28.
                                ölel:         Deske

                                    új számom: 202-79-45