dátum: 93.3.    fájl: c3899-1.htm     C. 3899


MAGYAR HÍRLAP 93.2.6.

Bayer Zsolt
Nagyapám piros betlije


Mert akárhol is lakhatna az Isten...
Ha ráunna Dante és nagyapám társaságára, bepakolna végre ütött-kopott kofferjébe - kevés holmit: csíkos pizsamát, váltás inget, alsót tiszta, erős vászonból, fogkefét, fogport meg néhány válogatott könyvet bőrben, és újra ellátogatna mihozzánk.

Kissé régimódi az öregúr, s az ütött kopott koffer matricákkal díszített. Az egyiken Párizs, ahol a 18. század végén járt, de hamar megundorodott. Londonban baja volt a köddel. Berlin, hát igen, Berlin, ott törpének érezte magát, Moszkvában rengeteg dolga volt, Rómába pedig sose ment - régimódi ide vagy oda, nemcsak stílusa van, de humora is.

Tunyogmatolcsról nincs matricája, bár ott egy hosszú nyarat elunatkozott. Boldog volt. Erős, ártó pálinkákat ivott a kocsmában, este elüldögélt a verandán egészen addig, míg élénksárga műanyag hullámot nem szereltek a feje fölé.

Poprádon is boldog volt, Szindbád mutatta meg neki, télen. Megnézték a Poprád jege alatt a fekete vizet, ahol a púpos Gergely pápa elmerült, és Gergely pápa akkor felmosolygott rájuk a víz alól, s az Isten ezt nem értette, hiszen a kisfiú helye ott volt mellette, kis zsámolyon üldögélt a trónusánál és szomorúság volt a szemében. De napirendre tért a dolog felett, mert a toronyban megtalálta nevét mindjárt a Szindbádé alatt a gerendába vésve, aztán besétáltak az algimnáziumba, szótlanul, és elmerengtek a régi dolgokról, osztálytársakról főként, akik rég eltűntek, nem tudni, hová.

De itt van Buda is, a Vár, amit ősszel szokott felkeresni hosszú, fekete, vörös selyemmel bélelt köpönyegben - és mindig felhatott gallérral. Előbb végigsétál Tóth Árpád sétányon és összeszedegeti a napsugarakat. Elüldögél egy padon, a macskák felismerik és lábához dörgölőznek, amit nem bán különösebben, de igazából az estét várja. Az estét, s olyankor végre betér a Szomorú Kávéházba...

- Jó estét Monsieur! Régen láttuk. Süteményt? Kávét? Parancsol Monsieur? Persze, hogy fáj... Ősz van. Szeretne elmenni délre? Ugyan, Monsieur, délen mindig süt a nap...

Így üldögél az Isten, erős cigarettákat szív és konyakot kortyol hozzá. Remy Marten red label, Very Souperiour Old Product. S mi tagadás, izgatják az ismeretlen rúzsfoltok a pohár szélén.

- Ki volt ez az asszony?

- Viktória, uram - feleli a pincér, s szeme résnyire szűkül. - Mindenki beleszeret. Boszorkány. Többen látták, hogy sirállyá változott egy napon...

- Érdekel a története.

- Az öreg antikvárius tudja, de nem szívesen beszél róla.

- Talán nekem igen - mondja erre az Isten és fizet, gavallérosan. És megy a szélfútta utcákon, csak egy pillanatra áll meg, hogy egy gyufaszál fellobbanó fényénél megvizsgálja arcát. Tetszik neki ez az arc, a kamaszos, lázas tekintet, azokból az időkből, amikor mindent kitalált, felelőtlenül. Azután siet már tovább az öreg antikváriushoz, megtudni, történt-e valami lényeges.

- Jó estét Por úr...

- Nem történt semmi - viszonozza a köszönést zsémbesen az öregember, és megigazítja okuláréját. - Nemrég ment el Abdurrahman Abdi, ha kicsit előbb jössz, találkozhattatok volna - teszi még hozzá, aztán csak tesz-vesz, matat az alexandriai könyvtár megmaradt roncsai között, s időnként zavartan leporolja rongyos kardigánját. - Szilvóriumot?

- Hogy az ördögbe ne! - feleli az Isten, s a szónál jólesően elmosolyodik.

- Ezerkilencszázkilencvenhárom éve nem történt semmi - mondja az öreg, miközben tölt - de hát ezt éppen neked magyarázzam?

- Egészség! - mondja az Isten, poharát felemelve, s egy pillanatra elmereng, vajon miért magázta eddig Por úr hidegen, tiszteletlenül.

- Hát a Holdra szállás? - kérdezi végül némi töprengés után. - Amiatt kénytelen voltam eggyel odébb költözni...

- Miért nem telepszel le végleg itt nálam? Elalhatsz a heverőn. Nappal meg elkelne a segítség az üzletben, ideje lenne elrendezni a könyveket is...

Zavartan simogatja erre bajuszát az Isten, nemigen tud mit mondani. - Talán, egyszer, nemsokára - feleli végre rendesen. - De mi van azzal a fiúval, aki évekig idejárt?

- Elmaradt. Politikai karriert csinált. A tévében is mutatták, a tejes mondta...

- A tejes?

- Most az ABC raktárában húzogatja a tejes ládákat, de száz éve még tejes volt. Néha benéz, olykor sírdogál. Fáraszt.

- Mindjárt hajnalodik.

- Nélküled. Micsoda slendriánság...

Így beszélgettek még egy darabig, aztán elköszönt az Isten. A Viziváros girbe-gurba utcáin lesétált a Duna partjára, s nézte a vízen alvó fehér sirályokat. Felismerte közöttük Viktóriát, s szívébe szomorú szerelem költözött. Beleszeretett az asszony titkába - s örült, hogy nem derült fény erre a titokra, mert nem akarta, hogy a sirály valósággá váljon s így kikerüljön az örök dolgok birodalmából.

Ott állt az Isten a Duna-parton, lassan lesétált a HÉV-ig, az automatáknál vett egy rossz kávét és egy bécsis zsömlét, adott cigarettát a hajléktalanoknak, akik úgy néztek fel rá, mint a teremtőre, aztán eltűnt.

Évek teltek el azóta, de egy darabig még biztosan nem jön. Hírlik, hogy képtelen elfogni nagyapám piros betlijét.