Mécs László /Erdélyi Helikon 1929/
Nyárspolgár 1929-ben
Körötte ál-történelem,
ál-békekonferenciák,
S valami részeg dáridót
és szinte bacchanáliát
foszforeszkál a rothadás: testkultusz, tempó, technika,
boksz, tenisz, szépségversenyek, pénz, élvezet, Amerika.
Ő taglózottan és kukán
egy helyre néz, mint egy süket,
nevetnek rajta, mint, aki nem érti már a nyelvüket,
Dante poklánál rémesebb,
vadul lefékezett pokol
forr benne s idegeiben egy egész világ haldokol.
Hitt egy királyban, hitt
a jó hazában, feljebb léptető
szamárlétrában, a kenyér szentségében, /a vastető:
a
jogrend, törvénytár alatt/ munkával szerzett kis vagyon
varázsában, nyugdíjban és a műveltségben hitt nagyon.
Most él, de lézeng, mint
a légy, melyet egy mocskos pipaszár
lyukján keresztül kergetett egy vén
pipás, egy szalmaszál
végével ösztökélve át. Szivárvány szárnyán szenny, mocsok,
csak néz, bár a napfény nevet s száz papagáj gyönyört locsog.
Átkergették egy alagút
poklán, walpurgis-éjszakán:
a
vérszennyes történelem legluciferibb korszakán,
lelkét és angyalszárnyait átitatta a förtelem,
mossák a konferenciák szagos szappannal és selyem
törlővel is törölhetik. Négy évig embervért ivott,
farkasként föld alatt lakott, nem voltak szentek a sírok,
sem a szüzek, sem a család, sem a testvér, sem a fehér
emberi álmok és hitek. A Föld szomjas volt, folyt a vér.
Öt évig új komédia:
szibériai garnizon
lelkét és angyalszárnyait megint csak bekenték, bizony
sátán-ganéjjal. Hazajött. Vadul lefékezett pokol
forr benne s idegeiben egy egész világ haldokol.
A proletár üvölthet és az eget megremegteti,
nyomorból vérvörös eposzt csinál öklével, őneki
ez nem
szabad, ő jól nevelt. Tébollyal nézi kis fiát,
ne
fojtsa-e meg, mielőtt megölnék új komédiák.