2025.07.08.                html-2025/remalmaim.htm                    C.22821 - 826

VÁLINEWS keresőbe: rémá  // RÉMÁLMAIM SORRA

1994.3.24.
Érdekes, egy rémálmom visszatér 20 éve. Felhőkarcoló homlokzatán kívül futó,
pár vasgerendából álló, féligkész, nyitott liftben utazom, túlszalad, úgy kell
kapaszkodni; hogy ne zuhanjak ki, nem lehet belőle kiszállni, szétesik meg
minden. És közben fúj a szél.

2000.10.17.
Liftben utazom, mindig egyedül. Zárt fülke helyett csak egy plató, az oldala nyitott rácsszerkezet. Egy felhőkarcoló külső oldalán fut vezetősínek között. (Építkezéseken látni hasonlót, inkább anyagszállításra.) Lábam alatt harminc - negyven emeletinyi mélység.
Alkonyat vagy éjszaka, gyenge lámpafények, embert nem látni lent ilyen magasból. Az erős szél átjár. A lift időnként meginog, billeg. Kiszállnék, de a célállomáson túlhalad, gyorsuló tempóban, ismeretlen területek felé, olykor kanyargós alagút-pályákon. A végállomáson, vagyis a tetőn sem lehet kiszállni, zárt, rozsdás vasajtók; nem is áll meg, zörögve-csikorogva azonnal elindul lefelé. Sebessége változó, nagyon kell kapaszkodni.
Néha aztán sikerül kikecmeregtem belőle.

2001.6.12.
Zsolozsmázás közben elkalandoztam, fölbukkant a régmúltból egy viszonylag ritka rémálmom. Gyerekkori szobám ablakából, biztonságos-magasból nézem a sötét Körteret (ötödik emelet), utcai világítás alig, tétova, menekülésre kész embercsoportok, föltűnnek, hullámzanak, szétoszolnak, álldogálnak. S amitől mindenki retteg, amit mindenki vár, néma sötét katonai alakulat érkezik, nem is egy, több oldalról. Bekerítés? Elhurcolás veszély? Csak mozdulatlan erődemonstáció? Sortűz lesz? Vagy csak igazoltatás?

Mi lehet az alapja? Persze, 45-ben három évesen anyám pergőtűzben az égő házak között vitt át éjjel a Gellérthegyen, mert az óvóhelyen elfogyott az élelem. Egy fehérleples katonai járőr segítette, karján egy éves húgom. Aztán 56-ban, tizennégy évesen, fölülről láttam, ahogy karhatalmisták gumibotoztak. Nem ellenállókat, csak éjszakai gyalogosokat a kijárási tilalomban.
Igaz, láttam sortüzet is, tüntetőkre. Rajvonalban futottak a térre, de csak fej fölé lőttek, porzott a szemközti házoldal.

2002. dec. 10.
Mai, viszonylag szoft rémálmom. Megint éjszaka a háborúsan kevéssé kivilágított Móricz Zsigmond körtéren, ahol életem első harminc éve. Bandukolunk, vagy inkább lopakodunk valami biztonságos hely felé, mikor a mellettem lévőt elüti egy autó, mert túl sokat tudott valakiről. A pár lépéssel előttem járókra hasonló okokból valami lejtős csúszda-, csapda vár, nagy köveket is görgetnek utánuk. Mindebből arra felismerésre jutok, hogy meg fognak húzni az érettségin, de ha napi húsz orosz szót elkezdek megtanulni, akkor talán.

Mi ebből a megfogható. 1956 sötét napjai, a Körtér csakugyan sötét volt. Az ötödik emeleti ablakból lestem, ahogy az orosz járőrök. Ahogy éjjel a kijárási tilalom idején a magyar járőr igazoltat, bekísér valakit egy sarokba, majd gumibottal.
A tanulás. Hatodikat befejezve a nyáron, 1954-ben, Siófokon, hogy itt baj lesz, csakugyan elkezdtem orosz szavakat tanulni. Az olvasókönyvben volt hátul egy szószedett.
Az autó-motivum. Egy igazi bennfentes mesélte a mosógépszerelőjének. Németország fölött egy menetrend szerinti Malév járat podgyászkamrájából éjjel kiugrott egy magyar kém. Meg volt szervezve, elássa az ejtőernyőt, s a közeli sztráda megadott pontján egy autó fölveszi. Minden rendben történt, elássa, ballag az út felé, amikor látja, hogy épp ott egy fiú áll, integet, stoppol. Egy Mercedes jön, nagy sebességgel, hirtelen kikanyarodik, elgázolja a fiút, és továbbhajt. Ennyi.

2003. jan. 22.
Rémálom, valakik üldöztek, éjjel, elhagyott ösvényeken. Ahogy szoktam, hosszú szökellésekkel és lomha alcsonyrepüléssel menekültem. Szerencsére beleébredtem, erős szívdobogással.

2003. május 22.
A medence szélén, a térdig érő vízben kétoldalt a falhoz támasztott festményeknek olyan sokasága, hogy alig marad átjárás a mélyvíz felé. Hosszan kínlódva igyekszem közöttük átvergődni, hogy idejében érkezzem az úszóversenyre, de lekésem a rajtot.

2004. febr. 28.
Ma éjszaka, ilyen még nem volt.
1./ Van egy (több) rémálmom, évtizedek óta, több változatban, ez a keményebb fajtából. Mostanában régóta elkerült. Kihalt idegen város, sötét éjszaka, persze egyedül. A házak fölött magasan, vagy húsz emelet magasságban visz engem föl a domboldalra egy csak dróthálóval védett kötélpálya-kabin, illetve időnként nyitott ipari lift, rémséges lenézni. Egyik változatban ez fönt nem áll meg, kimászom az oldalára, próbálok a végállomáson kiugrani, csikorogva fordul, majd egyre sebesebben lefelé. Ott mélyvasúttá válik, mint Dürrenmatt végtelen alagútjában a vonat, egyedül vagyok benne, félek.
2./ Anyácskám meséli, éjszaka, orosz pergőtűzben gyalogolt át velünk a Gellérthegyen (én két és fél, húgom egyéves) körtéri lakásunk felé, mert a vérmezői pincében elfogyott az élelmiszer, ahova behúzódtunk a váratlan orosz előretöréskor, karácsony estéjén. Útján egy darabon egy fehér hóköpenyes magyar tiszt vitte húgomat a karján. Időnként vijjogva világítólövedék, le kellett hasalni, fedezéket keresve. Talán ez az álmom egyik gyökere.
3./ Ma éjjel pedig: várt vendégként a városban, ezúttal tudom, Belgiumban. Kísérőm kínálja a fölülről látható panorámát, avval, hogy ő lent megvár. Indul a szerkezet, csukódik a kabinajtó, elkapok az arcán valami sunyi félmosolyt. Ja, hiszen én ezt ismerem, emlékezem vissza, és lazán hátradőlök az ülésen, persze, majd alattam az éjszakai házak. Kellemes út. Visszatérve kedvesen fogadnak, s közben arra gondolok, mindezt majd le kell írni.
Hallott már valaki olyat, hogy egy rémálom kellemesbe fordult?!

2004. ápr. 17.
A gyerekeket nyaraltattuk Zebegényben. A hazautazás délutánja, feszült légkör, ideges csomagolás, mert késésben voltunk. Ugyanis Pesten még a vasárnap esti misét el kellene érnünk. A cuccok a földön szertehányva, én a szőnyegen guggolva próbálom egy társasjáték sárga és piros fabábúit papírba göngyölni. Időnként vonatok dübörögtek el mellettünk, ijesztő közelségben. Akkor Kata hozzám lép: - Nem tudnál egy kis pénzt adni? Én itt maradok még pár napig. Fölugrik a vérnyomásom; nem, nem tudok. - Jó, akkor megoldom másképp. - Mégis meddig maradnál el? - Csak pár napra átugrok Prágába, egy kritikai lapot akarok alapítani. Már több emberrel beszéltem...
Erre ébredtem, most, tíz perce. Ötven liter teát hozott eddig betegágyamhoz, termoszban. Nem ezt érdemelte tőlem.

2009.10.19.
Érdekes, agyam csak milyen körülményesen tud uszodatémából álmot faragni. Szoftrémálmok. Elsőre a mai:

1. A medence mellett ifjúsági kórus Kodály-művet énekel egy fiatal nő vezényletével. Emiatt a szemközti oldalon miséző püspök félbehagyja prédikációját, és tétova mosollyal mutat a túlpartra. Fejdísze virágkoszorú, aminek közepéből kis vidám fűcsomó nő ki, olyan, amilyent Kata szokott venni fűszernek, mindig a végéből kell ollóval levágni. Én a medencében, de az színültig tele emberekkel, a víz alatt is, egészen a fenékig, Nehezen próbálok a szélen gyorsúszni, két tenyerem egy-egy dobozt markol, bár ez nem zavar. Haladásomat akadályozandó, egy kislány fogja és nem engedi el a bokámat.
2. Mennék a külső medencébe, de az a./ terméskövekkel, b./ iszappal borított többlépcsős, lejtős, napsütötte rét. Ennek ellenére próbálkozom úszással.
3. Ismeretlen öltözők labirintusa, küldözgetnek emeletre föl-le. Majd kiderül, a./ a medence csak a következő évszakban lesz használható. b./ a víz csak bokáig ér.
4. Már hazafelé, de rájövök, kardigánomat bent felejtettem. Az elektromos kapuellenőrzést megkerülendő próbálok mindenféle kerítéseken átmászni. Kihalt üres termekbe jutok.

2011. 09. 28.
A huszonegy év alatt alig néhány alkalom, hogy visszafordítottak; nem lehetett a Lukácsban úszni, baj volt a szivattyúval, túl magas a Duna vízszintje, emiatt le kellett zárni a..., stb. Vagy ha én: otthon maradt az úszószemüveg. Mindig vidoran fordultam vissza, hogy juhhé, ma nem kell, sőt, nyertem egy óra életet (munkaidőt). Így hát nem értem szoftrémálmaimat. Több változata. Folyik el-, már csak harminc centis a víz, az is inkább iszap. Lehet benne mozogni, egyre nehezebben. Vagy lejtős a medence, kiálló sziklákkal tele, abban is próbálkozom. Tömve a víz gyerekekkel, kerülgetem. Télire lezárták. És a mai: A Fővárosi Tanács Népművelési Osztály zsűrije szállt ki, kiállításra válogatni valami társaságtól; nem is vagyok köztük. És gépkocsijaik elfoglalták a teljes medencét. Igaz, nem volt benne víz.
Víz és tudatalatt mégiscsak szerethetek úszni.

2012. május 19.
Mai szoftrémálmom a szokásos panelekből, de a vége újszerű volt. Kata kissé idegesen rámutatott a hatalmas üres telekre, hogy akkor ez a megoldás, ide tervezd meg a nagykövetség épületét. Jó, mondtam, majd elgondolkozva, hogy előbb meg kell várni a hatósági engedélyeket. Jó, felelte, ebbe azonnal belenyugodva.

2013. május 28.
Ma éjjel legkedvesebb szoftrémálmaim egyike. A világ romokban áll, a szoba is, ahová behúzódtam. Ember sehol. Kezdek szétnézni; ide egy bakokból-táblából összeállított asztal-, illetve több is kellene, legjobb U-alakban, hogy ültömben mindenhez hozzáférjek... oda a festőállvány, balról a fény... szőnyeg nem kell... a többi bútort is kipucolni, ha megengedik...

2013. december 29.
Ritka már, egy softrémálom megint. A Körtér felől a 61-es villamosról hazafelé tartva – a Karolina útnál velünk valami vész –, muszáj volt leszállnunk. A kocsi tovább ment. És rémülten vettem észre, a tarisznyám fönt maradt. Annyit realizáltam, a nagy kincs-, (a jobb külső zsebben tartott) éves uszodabérlet-karórám nem volt benne. De a táska. Telefonálni a végállomásra, hogyan. Nem, autót kell fogni, utolérni. És a Villányi út, a Karolina út is nem hogy autó, de ember nélkülien kihalt. És nem jön semmi. Aztán egy egyszemélyes autó mégiscsak, de az inkább egy sovány, nagytestű fekete keverék kutya, vizslajellegű fülekkel; a törzse inkább kicsi koporsó. De az is befordul előttünk a sarkon, és megakad, mert belefúródik a bokrokba. Akkor fölébredtem.

2015. június 18.
Szofrémálmokkal teli éjszakák. Nem adják oda a tejet a boltban, holott kifizettem. Csak meri, meregeti az ételhordómba a fehérköpenyes eladólány a két litert, amit pedig vendégeink várnak, s közben oldalra diskurál a hátsó ajtón át betért tengerészkapitánnyal. Aki majd szintén hozzánk érkezne. Hol vannak már a régi álmok, amikor éjszaka a toronyház oldalában futó nyitottplatós lift imbolygott alattam, és nem állt meg a 30. emeleten, ahová igyekeztem.

2015. augusztus 16.
13:48 Úszom, mert helyénvaló. Nem mondanám, hogy szeretem.
Ha beteg, azonnal elfelejtem, nem hiányzik.
Sok éve visszatérő rémálmaimból valami egészen más derül ki.
 Mennék én a vízbe, de
-- engedik le a vizet, már csak húsz centi mély, próbálok tempózni,
-- kiálló sziklákkal tele,
-- olykor hínárral,
-- lejtős a víz,
-- keresztben két kőgát,
-- tömeg gyerek a vízben, mindent eltorlaszolva.
-- a medence most másutt, nem találom
-- most egy emelettel följebb, oda nem lehet
-- a medencéket nyárra leeresztették,
-- az öltöző labirintussal rejtve,
-- eltévedek a folyosókon, 
-- nincs szabad öltözőszekrény,
-- nekem nem adnak belépőjegyet.

Ha még útközben vagyok
-- nem találok oda a városból jövet, 
-- ide-oda küldözgetnek,
-- hosszú reménytelen gyaloglások,
-- idén nem nyit ki,
-- más városba költöztették.

2017. november 1.
Rémálomra ébredtem, hogy fejjel lefelé rakom táblázatba az új Sugár-képeket.

2019. május 10.
Fölrémültem, és belém nyilallt, te jó ég,
elfelejtettem megsétáltatni a kutyát,
napok óta nem kapott vizet,
hogy bírta ki egyáltalán.

2020. július 5.
Lassan, de utolérhetetlenül elúszott előlem egyik kézlapátom. Pedig nagyon szeretem, sőt, nagyon kell. Rendezi a csuklómozgást, figyelmeztet, javítja.

2020. december 2.
Thomas Mann József fejezeteit próbálom fájlokba rendezni (abban vannak), valami papírdobozba is beszuszakolni, de sehogy se férnek bele.

2021.11.
Ez is évekig visszatérő. Felnőttként morfondírozok, el kéne menni az iskolámba, ahová tartozom, legalább most, a tanév utolsó napjára /vagy az évzáró ünnepélyre..., de ahol még soha nem jártam, nem is ismerem. Még a lehetséges parkolási nehézségeket is átgondolom. Soha álomban nem jutottam el. A mostani: utolsó nap, be kéne mennem felelni, hogy le tudjanak osztályozni, hiszen még semmi jegyem nincs.
És ez új, alkatomtól teljesen idegen a megkönnyebbült döntés, hogy megkerülöm a feladatot; NEM MEGYEK BE.

2022. március 25.
 Rémálmok, ébredések nélkül. A Cityfood-ebédeket ívelt oldalú kétrekeszes műanyagtálcában kapom. Abban kellett ismerős embereket úgy elhelyezni, hogy puzzle-módjára illeszkedjenek egymáshoz; és mind el is férjenek. Megnyugtatóan sikerült.

2022. április 10.,
Összejöttem egy kedves kisasszonnyal, hosszan beszélgettünk, a függönyt elhúztam, és elnavigáltam a közelünkből két alkalmatlankodót. De a dolog nem jött össze, mert épp a kedves pillanat előtt fölébredtem pisilni.

2022.06.
..............és létrejött a világ legédesebb dilettáns rémálma:
adatbázis táblázatom alján tévedésből kétszer ott az e havi Le Meux tételsor.

2024. 08. 02., Kékkút
Pokrócon heverek, barátom távolabb álldogál, beszélgetünk.
Nagytestű kutyája rohammal rám ugrik, rám fekszik; befészkel, nyalogat, harapdál.
Fejét moncsolom, fülét ráncigálom, ahogy ők ezt szeretik; édes pillanatok.
Délután álmom, pontos jelentéssel.
Kezdem kipihenni magam.