1982.10.24. Kékkút            html/kekkut2.htm                                                C.01168 - 01171

Kékkút; egyedül

Azt a percet hiába követelem,

pedig volt, tudom, idén is, talán tavasszal

csak az ócska emlékezetem, mindig bajra figyelő figyelmem.

most Kékkút, borús reggel, egy forró tea után, fotelben

a kedves olajkályha mellettem zörömböl

padlón békés halott bogarak

milyen nyugodt voltam például vérző fejjel

széttört autóm küszöbén üldögélve.

minden rendjén történt.

aztán néhány perc, - ránéztem és kezét érintettem.

mindent elfelejtek

semmi nem pótol semmiért

várom a reggeli harangszót

néhány feszült óra Pilinszkyvel

a keleti bölcs sorstalanítani akarja magát

és a legfontosabb:

eljuthatunk a derűig

nos?

ez a WC-papír-gombolyag zsebkendőnek is szolgál,

ne feledjük, Kékkúton vagyunk.

az utcai ablakokra pauszfényű függönyöket szögeltem

enteriőrré vált ez a szoba is, akár a műtermem.

tegnap 11-kor keltem az ágyból (kissé félszegen)

tegnapelőtt ki se léptem a házból, csak pisilni

és a lavór vizét kilöttyinteni a fűre.

(ez a fotel nagyon jó, vagy majdnem az,

nem zsibbad el benne a lábam olyan hamar)

naphosszat a József-fel összezárva

nem is annyira élvezem, mint inkább tanulom már.

mit kell itt még számba venni?

a kátránypapírral borított házikót a kertben.

különös módon maga a biztonság, a befejezettség,

a rend képe és jele. (télen is használható)

az átrium a kertre nyíló ablakkal,

aminek az olvasóasztal támaszkodik - tökéletes szerkezet.

reggelre a fekete lapra még-zöld, nedves levelek tapadnak.

(első délután ott déryztem, anorákban, pokrócba csavarva)

mégsem vállalom.

iszonyú ez a szegénység

ahogy gazdag perceimet elfelejtem;

és emléküket - ha marad - papírkosárba dobom

talán itt! tudnék dolgomon fordítani

persze csak igen lassan,

ahogy a nehéz követ billentik

fehér kukacok, pondrók nyüzsögnek alatta -

néhány nyugodt percnél többet én aligha -

meg kell végre tanulni

megtanulni a perceket

vagy beteljesedik nyolc és fél éves korom jóslata:

egy egész élet kell majd, hogy megértsem életem.

s addig: a rosszkedvű, izgatott, szorgalmas reménytelenség.

de egy naplópapírtól függjön belső rendem?!

vagy tanuljam meg kívülről - mint angol szavakat -

a békés perceket?!

na persze, ne foglalkozzam magammal annyit,

az életre figyeljek, másokra.

azonkívül hogy nem tudom, nem is hiszek benne,

hiszen csak munkamegosztás kérdése

és végül is mindegy.

ha más hangja nem ér el hozzám (ilyen vagyok)

mért ne szeressem magamat én?!

(kezdek fáradni. a sarkítás szándéka

félrevitte tollamat, pontosítsunk)

először rend: belül

és: ha magamat tanulom, ha másokat,

ugyanoda érek. ők vagyok én is.

(ezért vagyok dühös, hogy Miklós ellopta mondatomat:

az életem a csendéletem -

nemcsak szójáték; fontos találmányom volt)

most vizet hoztam a szomszéd kútjáról

bal kezemben kis májkrémgombóc

odaadtam a ferdeszájú fekete kutyának,

akitől egy kicsit félek.

Bernáth Aurél alighanem pontosan ide jutott.

csak neki jó a memóriája.

az életet igazoló pillanat-emlékeket castrumoknak nevezte,

s őrizte, 40 év múlva is.

még sosem volt aranyerem.

most már tudom, mi az, három nap alatt

nagyra nőtt gumó.

mit kell tenni ilyenkor?

semmi esetre sem legyinteni.

fölrepülhet az ember sorsából?

ezt hívnák reménynek -

a melankólia nemcsak eszköz (mód) hanem sors is?!

de van más is, mint eszköz

mint körülmény

mint út?!

minden az út. Isten melletted ballag.

nem a jövő.

a most.

változtasd meg életed.

ezt a percet.

például, ha most fölkelnék és kennék magamnak egy lekváros kenyeret -

nem. most így írva, ülve értekezni jobb.

az olajkályha melegít.

melyről bíztatóan eszembe jut:

csinálok én még jó képeket -

(sokat mosolygok patetikus alkatomon)

de hátha nem is a jót kéne számba venni

gyűjtögetni

hanem megmarkolni és helyre tenni

a keserű tartományt -

ha azt mondanám: ez is rendben van, persze.

de ezekkel csak küszködni tudok

csak föltorlasztani őket,

esetleg elfelejteni.

király mozdulattal félretolni: nem.

vagy ez a rutin-kínlódás is: rendben van?!

mindig minden rendben van?!

ez a megoldás?

Isten üvegtetejű rekeszes dobozában

békésen mászkálunk?

ha nem: megtagadom az egészet.

lám, lám.

az aranyértől az óceánig. (bocsánat)

az ablak felőli karom fázni kezd

és elsőt harangoznak misére

ma Kékkúton búcsú lesz. örülnek a gyerekek.

magam is meglepődöm, milyen megnyugtató:

ha nem nyúlok hozzá, nem mozdul itt semmi.

se bútor, se tésztaszűrő - mondhatni: dermedtek.

és ez a nép közé szállásom, ez a prolivircsaft is: táskarádió.

persze ebből tánczenét -

közben taftszoknyás lányokra gondolok

mondjuk egy házibulin.

aztán taftszoknya nélkül -

azt mondaná: kedves.

sötét terület. vagy csak egyszerű.

igen, a Brácsaverseny másfelé terel.

meg is szereztem, két példányban is.

pedig először csak a dátum alapján választottam: 1945.

bár naív döntés volt: nem minden perc halál előtti?!

jó, hogy ezt most írom, jó lenne megmutatni valakinek.

hiteles nyomat.

a kartácsszög polcon-elhelyezésének-problémáját

is körülbelül ilyen átgondolásokkal terhelem,

szokásosan.

át kéne ezt szerkeszteni. ha drámaira csattant volna.

hogy az az üvegdoboz hasonlat a végére kerüljön, például.

de mégsem. nem hiszek a csattanókban.

ahogy a külső-belső forradalmakban sem.

(vagy talán csak: nem merek hinni -)

menjünk reggelizni.