97.3.7. Kecskemét LM/SNK4972 C.4972

Szia Kata!

Köszönöm leveled!

Igazad van, de nemcsak nekem, neked is jogod van tudni az igazságot.

Köszönet a jóhiszeműségért, szép lenne, de nem Némethék áldozata vagyok.

Mi volt, tehát.

Első bűnöm, hogy áltapintatból nem mondtam neked rögtön, és folyamatosan azt is, ami azonnal nem tetszett a könyvben.

Ahogy dolgoztam vele, egyre több minden. Hogy felületesnek tartom. De az utolsó utáni percig védtelek, magammal szemben is. És: nem is bíztam eléggé saját, formálódó ítéletemben, nem hittem a szememnek. Ezért aztán ÉN odaadtam két ismerősömnek, barátice. A harmadik az Új Mandátum volt, hivatalból, belülről. Semmi hivatalos lektor, egyikük fogalmazta ilyenformán a dolgot, átvettem, mint kiderült, szerencsétlenül. (Némethnek most telefonáltam, hogy ezt megírom neked.) Az egész hivatali oldalról egyáltalán nem akartam volna veled azon az estén beszélni, mert nem tartozott számomra a dolog lényegéhez (és csakugyan, félre is vitte a figyelmedet). Persze érthető, hogy ezt a részt is mindenképpen rögtön tudni akartad.

Ma is úgy gondolom, hogy az utolsó két hónap javítás elenyésző részletkérdés, sajnos. Amúgy is mindig a visszatartott utolsó részt emlegetted. És azonnal meg kellett volna mondanom, hogy ne írd tovább.

Második bűnöm, hogy akartam a könyvet, vagyis csak arra figyeltem. Ismered a férfiak csőlátását, tehát elhiszed, nem hiúságból, bár az sem lenne nagy baj, hanem mert ez a célfeladat, játék került váratlanul az orrom elé, 70 oldal kézirat, rámozdultam. Ha februárban valamivel több időm van, hamarabb történik minden.

Aztán összeültünk a kiadóban. A beszélgetés elején még ott tartottam, hogy hiszen én írom, átírom, amennyire tudom, s majd veled egyeztetem. S a beszélgetés végére megértettem, elfogadtam és átvettem véleményüket, hogy a kézirat nem javítható, valami más kell. Ma is így látom, bár vannak benne nagyon finom meglátások is.

Jó, és helyes lett volna valahogy veled ezt előre és négyszemközt megbeszélni, de minden azon a megbeszélésen dőlt el. Nem hibásak, István sem, tették a dolgukat.

Azt az estét avval kezdtem, hogy szeretlek, és válasszuk szét a barátságot a munkától. Az angolok ilyen helyzetben mosolyogni szoktak.

Gyáva: voltam, de szándékom és akaratom szerint nem árultalak el.

És ami még a lényeghez tartozik, azt naponta úgyis elmondják neked falaidon lógó képeim...

ölel:

u. i.:

A legmegdöbbentőbb múltkori levedben az volt, hogy a zsidó temető fotózást elloptam? tőled. Elképzelésem sincs, mire gondolhatsz, hiszen fotózni nem tudsz, és erről soha nem is beszéltél velem. Megdöbbentő, milyen zárványokat, terheket hordhatnak emberek évtizedekig, fölöslegesen?! Ötvenszeresen igyekszem ezentúl majd sajátjaimat azonnal kioperálni...