95.6.14. TA/STRINDB2 C.4514

August Strindberg: EGYEDÜL

fülszöveg /vagy a hátsó borítóra?/

az Új Mandátum kiadó számára

Strindberg: Egy lélek fejlődése -című naplójának utolsó, IX. kötetét tartod most kezedben, kedves Olvasó.

Amikor a szegény öreg, nőgyűlölő író, kigyógyulva üldözési- és egyéb mániáiból, -túl harmadik, boldogtalan házasságán-, 1899-ben, sok év után visszatér Stockholmba, már életét lezárni készül. Öreg, mert öregnek érzi magát, ötven évesen. /Még 13 évet él./ Hátramaradtak már a nagy csatározások. Csak egy szerény albérleti szobát bérel, "bár lenne pénzem saját ágyban halni meg." Először keresi a társaságot: néhány kávéházi óra, a hajdani barátokkal. De ezek a találkozások hamarosan elmaradnak. Egyedül él. Délelőtt ír, írja drámáit, délután olvas, sétál a külvárosi utcácskákban, gyerekkora helyszínei. Emlékezik. Kezdi megbánni bűneit. Kezdi megszeretni az elesetteket és a sikerteleneket.

Mint esti utcára kiszüremlő halk zongoraszó, olyan ez a könyv. Egy barátom, egyik első mesterem adta kezembe, húszévesen. A belső békére tanított, de ebből a könyvből tanultam meg sétálni is. Talán megöregedni is. Hiszem, hogy a békét belül kereső embernek mindenkori ajándék ez az írás, akár a Korintusi levelek, Lao Ce, vagy Epiktétosz. Egy megbölcsült ember tűnődése munkáról, pihenésről, barátságról, csendről.

Váli Dezső