66.9 html/zsofi07.htm C.00093
estefelé mikor megül a rohanás
és lassan csönd lesz
ijedten kapaszkodom meg
az asztal szélébe kapaszkodom meg
őhelyette.
már nem is te hiányzol, hanem minden, ami él.
a világ élő felét vesztettem el benned.
meglepődöm, ha néha látlak,
hisz már tündérré rohadtál bennem.
ezt még egyszer megtorlom az emberiségen.
pedig a szeretőm hagyott csak el
kis, ócska, tudálékos, harcias szeretőm --
követte apró, okos vénusz-társai útját:
hallgatott a jobbik eszére.
* * *
ej, hagyjuk már ezt;
körül kéne nézni tán --
lassan mozdulok
még szólítgatlak magamban