1991
Levelek
Le Meux-be / 4-6
91.1.
J-4 C.2101
Szia J!
Január 6, Vízkereszt ünnepe, Katáék az esti misén. Mikicát már bezavartam a kádba, vakon és süketen minden sürgetésemre, csorgatja magára a vizet és dudorászik. Időnként kikiáltja, hogy sietek!, közben felemelt mutatóujját billegetve bíztatja magát: most a fülemet mosom, most a nyakamat (de nem mossa). Törökülésben, csupaszon. Egy fél szivacsot egyensúlyoz a térdén: leesik-e? (leesik) Iszonyú jól érzi magát. Mindig.
Kiderítették rólam, hogy jó író vagyok, és a Mozgó Világba havonta írhatnék is egy rovatot. Nagyon tetszik. (Nagyon tetszem magamnak.) Mi lesz belőle, nem tudom, kétségtelenül van valami éhségem a kommunikációra, akár ilyen módon is. Új pályát aligha kezdek, mindenesetre kedvet kaptam egy levél erejéig most az írógépet előhalászni.
Azt mondják, olyasmit írhatnék, hogy: a múzeumom. Elemezhetném kedvenc képeimet, mondjuk Uccello csataképeit összevetni Chardin nosztalgikus tengeri tájaival.
A karácsonyt átvészeltem. 24-én délelőtt lettem beteg - arcüreg - 38 fokos láz, meg ami kell - és mostanra, az iskolai szünidő végére lábadozom. Tegnaptól már uszoda is. Így hát - bár nemcsak miattam és általam - mindenféle karácsonykörnyéki utazás meghiúsult, vendégségekben többeknek nélkülözniük kellett. Csak nem tudtam eleget olvasni, félkönyéken zsibbad a karom, megoldhatatlan. Katától egyebek mellett egy üveg alkoholt kaptam karácsonyra. Sárga tojáslikör. Két nap alatt az egész, betegen. Mert nem hoztak teát.
Zsófi se utazott el Prágába az ifjúsági találkozóra, bár ebben semmi részem nincsen. December elején megtalálta őt egy szerveződő Regnum Marianum sejt, és úgy beszippantotta, hogy már a köv. héten boldogan indult itthonról reggel 4!-kor valami külvárosba roráté misére. Állati jó volt, a Blahán találkoztunk fél ötkor, egy kilencszemélyes mikrobusz vitt bennünket ki, mind a tizenhatunkat - mesélte.
Miklósnak jövő héten nyílik kiállítása a Vigadóban, én rendezem. Két hete itt fest, keservesen kiszakította magát a stúdió-robotból. Késő estig számítógépezik, talán az utolsó hónapokban valamivel kevesebbet. Ez már a kapitalizmus, nincs mese, és nincs megállás. Ha nem vállalja el, elviszi előle az üzletet húsz másik. Várja, nagyon várja a márciusi Kecskemétet. Családot is hoz, két műtermet kértek. Én e héten kezdek félni, mit hoz nekem majd az a március. Kínlódásban és képben.
Nagyszerű lett volna, ha Miklóssal párhuzamosan én is festhettem volna, szeretem az ilyet - egy műteremben. Bár így is ki-kikászálódtam egy-egy órára, (mivel hivatalosan beteg voltam), néhány őszi képemet szerencsésen be is fejeztem. Miklós egyik képem kapcsán meggyőzően csapkodta a térdét, hogy hű, az idei legjobb. Gyanakodva néztem, mint mikor a vendég megdicséri feleséged fenekét - odapillantasz, igaz-e.
Goethe verseket kéne olvasni.
Hajnalban a Margit körúton (Mártírok útján) próbáltam memorizálni két betűs-plakátot, leírandó majd e levélben.
"A világot akarta megváltoztatni. De mindenben csak ellenkezett"
másik:
"A szabadság ritkán hord nyakkendőt"
-mi lehet ez? Meg az új budapesti főpolgármester (volt szamizdatos főellenálló, Demszky Gábor) fölszólítja a főváros polgárságát farsangi fölvonulást tartandó. Új hangok.
Kata még nem is tudja.
Megint elolvastam, 20 év után, a Rilke Kornétás dolgot, most se értem, mi a fene ez. Írt két hosszú tanulmányt Rodinről, az viszont fölkeltette a vágyamat repróalbumot föllelni ez ügyben.
Fáj a hátam. Pár napig egyáltalán nem bírtam ülni se, azt mondják, járvány, és az én bajommal együtt jár. Hosszas művészet volt a cipőpertlit oldani. Most viszont leesik a fejem, fél tizenegy, megyek ágyba, szia.
Ez már január 12. Ménfőcsanak, Botond atya parókiája, családdal.
Most tudom folytatni.
Három hónapja hordom magamban a gondolatot, hogy letollak, miszerint egy hétig nem bírsz egy levelet befejezni, annyi a dolgod. Rosszul szervezed, vagy fegyelmezetlenség. Vagy Ménfőcsanak.
Visszatérve a fentebbi két szöveges plakátra: az aláírás -kézírással- Loesjie, és holland impresszum. Néhány bizzar, humorba hajló, fanyar, szinte megfejthetetlen szöveg volt már - talán egy nagy sorozat részei.
Zsófi nem jött ide velünk, viszont több turnusban összes barátnőjét (napi négyet) a Mártírokon altatja. Főleg a Regnumos csapat. Valamit megtalált. Katával tűnődtünk, mivel vonzza a társait. Talán a vitalitása, dinamizmusa. Kezd gurgulázva-nevetgélve telefonálni, akkor sürgősen bemegyek a műterembe, hogy ne halljam. Azt jelzi, hogy ivarérett vagyok, szeretek élni - és (röhögve)- ”az az állat megint egyest adott földrajzból, pedig a háromból kettőt tudtam!”
Azt mondja Robi, naplóm alapján: ötletes vagyok, ez érdekes. Ezt a fogalmat nem használtam. És leleplező is, megint egy önáltatás, egy álmítosz. Tudod, mint Pilinszky sajnálta magát, hogy szegényes a nyelve, de hát gügye nagynénitől tanult beszélni.
Én meg azt mondom: három éve műtermet festek, mert nem jut eszembe más. Azt mondja Robi, nyilván nem okozna problémát minden táblán új témát kezdenem. És sajnos ez valószínűleg igaz.
Amihez kapcsolódik egy októberi beszélgetés. Szilágyi Péter, volt esztétika tanárom följött a kiállításom után képet választani - igen tiszteljük egymást. Mondom neki a fenti sódert monotóniám okáról. Azt mondja: Dezsőke, ez a történet magával együtt elmúlik. Maradnak a képek, amik azt mondják: iszonyú alaposan körbejárt egy témát. És 50 év múlva CSAK ez lesz igaz.
Mázlid van, hogy egy hétig nem tudtam befejezni ezt a levelet. Közben (időnként mise közben is) nyaklógó füzetembe idevágó vezérszavakat írtam, így, ha most lesz idő, viszonylag teljes térképet kapsz. Tehát tovább.
Ez is Robi telefonnal indult. (Bámulatos, hogy tudjuk - mi emberek - egymást szóval, jó szóval segíteni.) Azt mondja, több ronda terve van a Mozgó Világ címlapra, a főszerkesztő Párizsban, változtatni kell, és egy hét múlva nyomdai leadás, csinálnék-e tervet. Nem tudja, illik-e ilyennel engem zavarni. (Ez is jó.) Épp vendég volt, mondom: este válaszolok, hogy megpróbálom-e, és egyébként ha igen, hétfő 12-re leadom. Persze aznap éjjel megcsináltam, a ritka alkalom, amikor fölmentésem van lefekvésből. Kiváló lett. Ebben a piros-sárga-fekete-zöld címlap szennyáradatban, ami a magyar újságstand képe... Hófehér borító, fekete rángatott ecsetvonalakkal átlósan: Mozgó Világ. Nagyon jó, tényleg. Ja, már ezt az előbb írtam.
Lett egy télikabátom. Történet! Tehetségem negatív végpontja a ruhavásárlás. Namármost. A hajnali misén fázik a térdem. Megérik a gondolat: negyed évszázad anorákja után: térdtakaró télikabát! Nyilvános ima ezügyben a Fiorettiben, ez nem egy könnyű ügy. Két nap múlva Kata teafőzés közben: ja, láttam neked egy télikabátot, nézd meg! Hol? Itt szemben, a Minisztérium mellett a butikban! Zsófi, lejössz, segítesz? Tíz perc múlva a kabát rajtam, és többé le sem veszem. Készpénzfizetés, kiskaput hagyok: kérek blokkot, lehet, hogy evvel otthon a feleségem agyonvág. Persze, persze, nyugodtan hozza csak vissza, veszik ezt, mint a cukrot.
Ugyanis a kabát: DIVATOS!,
bélelt, előregyártottan össze van gyűrve, szerintem zöldesokker, Kata szerint barna, mindenesetre bélelt, enyhén dandys, gyönyörű, aszimetrikus valami izé behajlik a mellemre bal elől, ott egy gomb ist, válllapok (három L!), paroli, alatta átlátni. Most jövök én. Körömollóval kivágtam a hátán a bélést, azonos anyag a külsejével. Evvel alul megtoldottam, és így már igazán hosszú! A hiányzó helyre pedig Kata egy zöld (vagy kék) kockás szoknyáját varrtam. A parolit átvarrtam úgy, hogy a zárógombja most megakadályozza a táskám pántját az örökös lecsúszástól. (Ennek a problémának 25 éves története van.) Aztán le a Röltexbe, Zsófival, vettem egy JÓ KIS BÉLÉSANYAGOT, leadtam a szabónak -, téliesítettük. Én 19 órát dolgoztam vele, ezt tudom, a szabó két hétig ült rajta. Van kabátom.
Vakarózásügy. Egy iszonyúan kiszámított pillanatban talán két éve Miklóssal egy odavetett félmondatban megígértettem, hogy abbahagyja a dohányzást. Én meg a vakarózást. (1957-óta vakarom a fejem.) Tartottuk. Megszegte, bár iszonyúan szégyellte. És meghökkentő: erre én is. Október táján mamája autóbalesetben kitörte a nyakát. Fogadalom: ha meggyógyul, abbahagyja, végleg. Egy Európa-hírű specialista megoperálta - M. ismeretségköre igen reprezentatív - a mama túlélte, gyógyul. Miklós aggódva kérdezi hetenként: gyógyulsz? Mire a mama segítőkészen, jajj, kisfiam, nem tudom a nyakam eléggé forgatni. De sajnos nincs segítség: úgy várjuk, január 20-án "kiírják" a mamát, mehet (a 76 évével) dolgozni. A mama őszintén sajnál minket. Te jó ég, és akkor az arcomat se vakarhatom? (Most odanyúltam)
Most közben elküldtek kenyérért az ABC-be. A falu túlsó vége, autóval, Mikica jött, "az utat mutatni". A boltban (ő már délelőtt észrevette) video, mesefilmek az egyik pultnál. Persze ott ragadt. Hazatalálsz egyedül? Igen. Hogy hívják, ahol lakunk? Botond atya. Plébánia. Ebédre hazajövök. Maradhatsz, szia. Visszanézve még láttam, a boltos egy háromlábú széket emel át a pulton számára. Ebédre talán hazaküldik. (Időérzéke még nincs.)
Holnapután megnézem a centenáriumi Vuillard kiállítást. Barcelonában. Kértem rá ösztöndíjat, sőt, ők ajánlották. Na?! A repülőjegyet fizetik. Nem mertem hosszabb útra vállalkozni, mint négy múzeumnéző nap, meg az utazás. Mi lesz itt közben a magyar festészettel. Ha az ember ilyen módon fegyelmezetlen, legalább kezelje őszintén. Maradhattam volna két hetet is.
B. Kati öccse három gyerekkel, fél éve válófélben, szomorú. Többször imádkoztunk érte. Újévkor kórházi inspekcióban - egyedül volt orvos - meghalt infarktusban[1]. Ez is megoldás, nem vált el. 30 éves volt.
Tücsök vezetni tanul. "Ne az eszével nyomja a pedált, hanem a lábával!" Szerzetesi fátylát ilyenkor hajcsattal hátul összefogja. Valamelyik segélyszolgálat küld neki egy autót. Miklóssal könyörögtünk, mikrobuszt kérjen. Makacs, mint egy Váli. Vidéki barátai is figyelmeztették: egy nyugati luxuskocsival kinéznek a faluból, szerencsétlen!
Megint Robi, a Mozgó Világ h. szerkesztője, kb. 45 éves, nagyon szeret engem, náluk nyaraltunk az Őrségben, műfordító, jó ember, most olvassa a maradék naplómat - szóval:
hogy ne tartsam én magam olyan fontos embernek, hogy elpusztítsam a naplómat. Ez szellemes mondat. Akkor viszont elő kéne kotorni (mikrofilmen, György Peti őrzi). Már megtudakolta: a Délpesti kórházban van egy olyan xeroxgép, ami filmről másol. Hazakértem a mikrofilmes dobozt. Fölnyitottam 4 év után. Kissé meghatódtam: a 20 tekercs sorban, mindegyiken jelzőcédula. Az első képkockákon a dátum, cím, és az oldalszámozás rendje. A fedélbe a tartalomjegyzék kivonat belehajtogatva.
Februártól 5 forint lesz a telefon, ami átszámítva nekünk 4000 forintos számlát eredményezne. Családi közgyűlést hívtam össze, mert valamit tényleg kell csinálni. És a saját készülékemről lemondtam (udvariasságból, pontosabban szolidaritásból) az előszobai készülék mellől pedig elvettük a SZÉKET. És persze kéretik röviden. Hát ez nehéz lecke lesz, látom. Az "és ti hogy vagytok" típusú mondatokról bizony le kell szokni. Hogy tényleg csak a fontosat. Keményen gyakorlom, fájdalmas. Nem gondoltam volna. Jó néhány kapcsolatom, nekem is, telefonon működött. Ja, és az autót is leállítottam. (47 ft. lett a benzin.) Ez még könnyebb.
Robi a cikkírás alternatívájaként javasolta, hogy mint annak idején a napi 60 perc angolt, úgy írjak most naplót. De jó lenne! (mondom én.) De egyelőre nincs - a cikkíráshoz sem - elegendő motivációm. Kell az az idő, az állvány előtt unatkozni. Ezért is nem olvasok soha napközben. Inkább vállalom ezt a szörnyű munkanélküliséget, ezt a téblábolást a kép körül, amikor nem megy a munka. És ráadásul lehet, hogy - bölcsen.
Tücsök kolostorügye áll. A püspök külföldön. A Műemlékvédelmi Hivatal vezetőjét most cserélték le, nyilván a rendszerváltás szellemében. Mindkét fél okosabbnak tartotta, ha ebben a kulcskérdésben a döntést kissé elhúzzák. Hogy ugyanis a katedrális környékére hova, és mit lehet egyáltalán építeni. Tücsöknek mondtam, én bizony két hete az egri püspök vendégszobájában élnék, s onnét járnék a Földmérő Hivatalba, mifene, személyesen. Ez Magyarország! Fölvillanó szemmel bólogatva hümmögött, hogy: aha.
November végén írtam (volna) neked, de hát túl közel volt a karácsony - hogy akkor úgyis megjössz.
Szent Isten, az orromat se túrhatom majd?
Elképzeltem (talán úszás közben a medencében) egy interjútöredéket VELEM, ahol is a riporter megkérdezné, hogy érzi magát, és erre a következőket válaszolnám: Nézze, kedves (ezt a fordulatot egy Göncz interjúból loptam) én vagy negyven éve azon dolgozom, hogy ne akadályozzon munkámban, életemben az, hogy én mindig valahogy érzem magam. Leírhatatlan, hogy éreztem magam, milyen rosszul, mikor az A/90/4-et festettem. Na, és akkor mi van? Dezinformáló tény, hogyan érzem magam. Összevissza. Keresztbe. Sehogy. Nagyon. Mindenütt.
Tegnap a misén egy meglepő áldozás utáni ima volt. Mise után kint felejtették a könyvet, bevittem a sekrestyébe, és ki is másoltam.
...a nélkülözhetetlen (!) mulandó (!) javak használatából ösztönzést merítve (!) még hűségesebben törekedjék néped az örökkévalókra...
Komoly adalék 20 éves gondomhoz: mire való ez a három dimenziós micsoda, ez a világ. Értem, mire való Isten, értem hogy én vagyok, - de az összes többi?!! Tudatom már fölfogta, kitermelte, hogy a világ az egyetlen, kapott, és fölcserélhetetlen eszközrendszer Istent megközelíteni, vagyis elérni. De ez csak a tudatom, érted, ezt nem élem igazán át -, még éretlen a dolog bennem. Ehhez volt ez ima jó adalék. Este a Fiorettiben fölolvastam, Paula fölkapta a fejét.
Miklósnak kiállítása a Vigadóban. Kezdettől tanácsadóként, végül rendezőként működtem. Először is hirtelen kellett dönteni, 91 januárt elfogadja-e? Vagy a következő decembert. Mindketten úgy véltük, 12 hónap időtávolság manapság beláthatatlan, hol leszünk mi egy év múlva, talán autószalon lesz a Vigadóból, talán addigra Magyarországon az érett feudalizmus korszakába érünk. Szóval azonnal. Igen ám, de a telhetetlenség, természetesen. 60 oldalas, színes katalógust akart - a papírt jó vastagnak találtuk ki, hogy könyvnek nézzen ki -, mindenféle szponzorok (egy éve nem tudtam, mit jelent a szó). Szponzorok: Filmgyár, Hungarocamion (!) akik mind a kiállítást (katalógust) támogatják, 30-40 ezerrel. De a katalógus utolsó percben kétszázezerrel drágábbnak kalkuláltatott. Így hát egy példány, a nyomdai terv történt csak meg. A marha televízió ezt a hírt hallva jött ki (egyébként az én műtermembe) riportra - a botrányszag. És Miklós bement a csőbe, nem értem, miért. Hogy nehéz kiállítani, hogy eladják a művésztelepeket, bezár a Műcsarnok, és a képekből persze nem lehet megélni. A tökfej. Mondtam neki előtte, világosan: egyetlen gondolatnak van most reklámértéke, ezt, és csak ezt hajtogasd mániákusan, bármit kérdeznek: Én, kérem, boldog vagyok.
A rendezés kemény munka volt. 18 képet hozott, kilencet ebből kidobtam, termenként három kép maradt. Elértem, hogy minden kép személyiség volt. Megnyitón millió ember, videóztak, zsongás, este még náluk, fél órával később értem el az ágyat stb.
Közben vasárnap délelőtt lett, 13-ika. Botond atya 10 órás prédikációját még meghallgattuk, de a hideg miatt otthagytuk. Majd délután, a plébánián lévő fűtött kápolnában a misét. Emlékszel Botondra? Zömök, két ezüst foga, mosolygós. Fél keze még a kilincsen, ahogy beviharzik a parasztkonyhába, másik kezével már keresztet vet az asztali imához. A töltött káposztát hígan szereti, nővérének nem engedi meg, hogy megmossa a káposztát előre. (Attól megváltozna az íze!) Másfél éve került ki plébániára Pannonhalmáról, este 15 közösségvezető! találkozott nála. Tapasztalatcsere okából végigültem, szerencsére az elején (rendesen) imádkoztak, utána jött csak a végeláthatatlan szervezési megbeszélés.
Holnapután ilyenkor Zürichben átszállok a barcelonai repülőre. Vissza kéne olvasni a levelem, nem tudom, megírtam-e, hogy kértem és kaptam a Vuillard kiállításra... azt hiszem írtam... ösztöndíjat a minisztériumtól.
Hogy vagy, szia.
91.1.13.-.2.26
J-5
C.2112
J!
40 kg macskaalmot 770 forintért lehet most kapni! Plakáton láttam, a Mechwart tér sarkán. Környezetbarát, szagtalan, kívánságra házhoz szállítják!
- Mikica akupunktúrára szállítódik rendszeresen általam. Régi közös ismerősünk, a kis zöld viziló házatáján is effélék történnek, kérte rajzolnám is le a szituációt. Mellékelem.
A (letétben) nálad lógó Régi zsidó temető festményem belekerült a "Zsófinak lakást veszünk" darálójába. Apának érzem magam, meg lehet (kell) vennünk édesanyám körtéri lakását. Eddig 237 000 Ft gyűlt össze, sok levél, sok telefon és felgondolások. A képet D. nehezen adta ki, "nem vagyok fölhatalmazva rá". Ha nem is kompenzálásképpen, de épp most kapott tőlem egy keretet, Zsófitól meg egy Ausztrália térképet, a hátán az őshonos állataival, úgyhogy kétoldalas lakásdísz készül éppen belőle. Az üveges persze fumigálta, hogy nem is derékszögű. (Még soha egy keretem se sikerült derégszögűre.)
Úgy látszik, minden telefonoddal 1-2 hónappal kitolódik hazaindulásod dátuma.
Kezdek igen örülni, hogy valamit nagyon megtaláltál.
3 nap és megyek Kecskemétre. 22 napra, nem merek többre. Miklós is lesz, teljes családdal, sőt egy hétre S. Nagy is, mert szerződést kapott egy Farkas István monográfia megírására, s a kecskeméti múzeumi anyag ehhez fontos. Általuk talán majd jobban elviselem magam. Tavaly április óta csak négy képem készült, ha jól nézem, most félek ettől a három héttől, túl sok az elvárásom. Minden a szokásos. Mikica influenzás, Katának most nagyon kéne dolgozni, Zsófi becsülettel kutyabérsétáltat.
Barcelonában voltam pár napig, 12 kiállítást és múzeumot, sokat láttam, és tanultam a Pireneusokban egy zseniális kártyajátékot. Mikica ebben rendszeresen ronggyá ver, nagyon élvezzük.
A műteremben egy széket másfél méterrel odébb toltam. Le kéne menni ebédért, és kiváltani Mikica orrcseppjét. De húzom az időt, mert leadott diafilmjeim is most lesznek kész, szeretném az egészet egy úttal abszolválni.
Megbíztak pápalátogatásra készítendő plakát tervezéssel, de nem hiszem, hogy nekilátok. Nem az én feladatom, és egyelőre ötletem sincs. Csak keményen levágtam a tervezetet, amit mutattak (az ország legjobb plakátosa csinálta, Schmal, jó barátom, harmadrendi ferences), ő javasolta, kérjenek föl. Most Mikica kártyázni hív, hőemelkedése van, szobámban hever pokrócom alatt (sötétbarna, drapp toldás láboldalon). A levél félbemarad 91.2.26.
Írhatsz: 6000 Kecskemét Alkotóház
Műkert 2, Váli Dezső. Magyarország
91.8.12. J-6
C.2172
Szia J!
Pápalátogatás. Két plakátot tőlem is kértek, talán óriás zászlóként az Andrássy utat fogja végig díszíteni. A Koldus keresztút angol változatát a magyar karizmatikusok közössége fogja a pápának ajándékozni, az ajándékozólevelet Marik Jóskával irattam alá.
A látogatás legszebb kinövése: újságosstand, rejtvényújság. Head-line: főnyeremény
AUDIENCIA A PÁPÁNÁL és KEGYTÁRGYAK A SZENTFÖLDRŐL
Az úszószemüvegem. Nagyon szeretem, bár szűk a látótere, párásodik, nyomja az orromat, és főleg mindig beázik. Múltkor szorosabbra, még szorosabbra a szíját, eredmény nélkül. Most: meglazítottam, azóta nem ereszt. Tanmese.
Az idei nyár találmánya, hogy ha már nyaralni kell: műteremkofferrel utazom. És a másik: utólag feszesebbre, -jobb kompozícióra vágom a képet, ha lehet. Így: mindenféle pici képek születtek, falun. Templomoldal, petróleumlámpa. Kissé ijedten nézem. Viszont olyan kicsik, hogy a keretméretet növelni kell - hogy a kép el ne vesszék a falon. A hagyományos eszközhöz nyúltam: zsákvászon paszpartú a kép körül. Gyönyörű. Csak ehhez kis speciális fűrészgép kéne. Fölhívtam Sugár Gyuszit, kölcsönadná-e. De két hete fölakasztotta magát. Évek óta depressziós volt, kórházakkal. Most a ferences porcinkulai búcsúnapon teljes búcsút mondtam érte. Megúszta a nyavalyás az egész tisztítótüzet, ha igaz. A kereteket gép nélkül csinálom.
Örülök ha/hogy megtalálod ott a helyed. Ha az itthoniakkal - velem minden kapcsolatot meg akarsz szakítani, jelezd. Mondjuk úgy, hogy (megint) nem válaszolsz. Tényleg.
(Csak akkor ki a fenét találok, akinek hosszú leveleket lehet írni.)
Naplóm ügye. Ugyebár pár éve eltéptem az eredetijét. De hát kéne. Egy hetes munkával, mikrofotóról visszanagyítottam (60 ezer forint lett volna tán, kiadva a munkát). A vargabetűt vállalom. Most egy barátomnak - fordító és szerkesztő is, jó - megmutattam, s váratlanul kedve van belőle egy "jó könyvet" szerkeszteni. Kb. 1/10-ére húzná meg a kéziratot, (kettes sorközzel számolva 6000 gépelt oldal.) Különösen hivatalos és magánlevelezésemet preferálja. Sok munka van (nekem is) a dologgal, s ráadásul szerinte nem 20 év múlva kell kiadni (mint azt reálisnak ítéltem), hanem most. A dolog már csak pénzügyileg is annyira abszurd (a magyar könyvkiadás összeomlott stb.) hogy mindenkinek nagy kedve van a dologhoz. Szüts a komputerével ingyen könyvvé szerkesztené a kéziratot stb. Bizonyos izgalommal figyelem.
Tavasszal kissé pirulva, s előre puhatolózva, jelentkeztem tanítani a Képzőműv. Főiskolára. Bár tárt karokkal fogadtak, de tavaly a rendszerváltós - reformroham keretében valami 17 új tanárt vettek föl. Így csak egy kurzusra hívtak. Hogy ez ebben a szakmában mit jelent, egyikünk se tudja. Talán pár hónap alatt eljutunk a narancssárgától a kadmiumvörösig. Mindenesetre kurzuscímként ezt táviratoztam a Főiskolának:
"Hogyan fessünk szép képeket".
Szeptemberben a gyerekeknek egyhónapos kötelező művésztelep Csongrádon, megyek velük. Ez -gondolom- ismerkedési idő lesz. És októberben elkezdeni. Nem felhőtlenül, nagyon féltem az időmet és energiámat - festőként vagyok a legfontosabb. Eddig a megbízólevelet nem kaptam meg, mindkét változatnak drukkolok. (T.i. ha az egész elmarad.)
Pejoratív jelzőt mondtam Hamvas Béláról, Gábor előtt, aki imádja. Majd kértem tőle valami könyvet tőle (keveset olvastam), hátha tévedek. Hát most olvasom: A nők. Leginkább szúnyogokhoz hasonlíthatók. Vérszívás nélkül nem léteznek, elpusztulnak. Stb. A marha. Minden csalódott kamaszfiú fejében megfordul ez, na de leírni?! Éretlen. Rendetlen kisfiú, rendetlen okos kisfiú.
Aláírást gyűjtöttem: legyünk újra Margit körút! Pontokba szedve öt érvet tudtam felsorolni polgármesterünk (!) számára. Ketten írtuk alá, két festő. Végül. Mert a másik kettőnek nem akaródzott. A festők megosztott tábora. A többi négy -pedig mind Érdemes Művész- alighanem nyaral. Az Érdemes Művészek a Balatonon nyaralnak.
Sajnos a márciusi affér nagyon szétzilált minket, mindketten túlfáradtunk. Katával többet nyúzzuk egymást, megint. Igyekszünk. Ha írsz, elég 3 sor, ha nem, az: 0 sor. Vagy? Élsz?
Szia.