106. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS

2004. JANUÁR

 

 

Jan. 1., csüt.  11:37

Tegnap délelőtt az ország legprofibb művészeti adatbázisteremető + kompjuter rendszertervező szakemberével konzultáltam. Csak szédültem, mi mindent csináltam eddig rosszul. Azóta a gépen. Este, reggel. (Katát leföldelik az unokák, itt vannak.) Gyanítom, lesz itt néhány hónap munka. Új, profi program a horizonton.

 

 

Jan 3., szombat  bizony 22:55

Reggeltől mostanig a gépen, hiba még van, de javul a szerkezet.

 

 

Jan. 5., hétfő 03:55

A táblázat, amin dolgozom, 57 oldalas, meglehetősen fölösleges, és monumentális. 7523 gépelt lapom jegyzéke, ami a dossziékban, 1958-tól.

Egyszer már leírtam: vihar esetén majd oszlopaiba kapaszkodom.

 

És a lejtő legalja délutáni álmom: a piacon krumplit válogatok kosaramba, hogy szépet vigyek haza.

 

11:08

Hír: Tandori, telefonba: Befejeztem a Parsifal fordítását. 24 ezer sor. Gondolom, a Könyvhétre jön ki.

 

Adategyeztetés, naplómat lapozom. 1983. 07., Eckermann / Goethe mondja:

 

Claude Lorrain képei teljesen igazak, de nyoma sincs bennük a valóságnak.

 

 

22:08

Szellőztetek, ki az erkélyre, lefekvés előtt. Hó.

 

 

 

Kérek visszajelzést, ha zavaró ilyen nagy méretű képet ide föltenni.

 

(Kaptam, 04.1.8., hogy tényleg nagy. Mindig a vevőnek van igaza.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jan. 6., kedd  08:29

Kaptam egy verseskötetet.

 

Imre Flóra: Egy régi képre

 

Ki ez a szomorú gyerek?

Én férfinak ismertelek,

kinyílt bimbónak, kései

ragyogásnak a hűsleni

forduló őszben, hallgatag,

füstsárga lombjaim alatt.

És mégis, az a kicsi kéz,

mely a tárgyakra óva néz

s benne feszül a hirtelen

kinyíló, csöndes figyelem,

a még ügyetlen mozdulat,

az már a férfi, aki vagy,

s a gyöngéden titokzatos,

félig a bent tárgyaihoz

szóló mosoly még nyomtalan

futó, pajkos ráncaiban

- akire egyszer nézni fog -

igen, már én is ott vagyok.

 

(Félek, ennyire csak azt lehet szeretni, akit már elvesztettünk.)

 

09:25

Megint a naplómból, bocsánat. 1985. június.

Tojtoj (Miki) a csapnál vizez:

 

- Vigyázz, ne vizezd le a ruhádat, kiskutya!

- Mért ne vizezzem le a ruhámat?

-  Héjj, ne kérdezz ilyen hülyeséget!

- Jó, akkor nem kérdezek ilyen hülyeséget. Iszom vizet, aztán limonádét, aztán megint vizet, jó?!

              /és vizez tovább/

 

11:56

...és a napló tovább, 1992, levelem Zsófi gimnáziumi tanárjához:

 

Kedves Tanár Úr!

Átadták az Ön üzenetét, miszerint Zsófia /nagy/ kislányom mostanában lusta. A hírt vettem, köszönöm. Az üzenetet a megkülönböztetett figyelem jelének vettem és külön köszönöm. Majd megpróbálok -

 

Megvallom, a hír megdöbbentett. Zsófia lányom lustaságára még soha nem volt panasz. Tapasztalatom szerint rezzenetlenül, megbízhatóan mindig is lusta volt, a táncoló egerei ellátásának gondjaitól eltekintve. Hogy: MOSTANÁBAN...?! Rosszul ismerem?

szívélyes üdvözlettel:

 

 

Jan. 8. csütörtök  14:32

Semmi, folyamatosan a táblázatot javítom.

 

Itt meg valaki áthajtott a síneken:

 

 

22:02

A. öltözés közben kérdésemre elmeséli a kozákság teljes történelmét a középkortól egészen máig, (lassan öltözik) beleértve az atamánság intézményét. Egyik fordulat a húszas évek eleje, amikor is az idősebb generáció a fehérekhez, a fiatalabbak a vörösökhöz csatlakozik.

 

Én meg fiammal dicsekszem, kedvenc zenéjét vette föl nekem karácsonyra CD-re: Rachmaninov első és D moll zongoraversenyét.

A kabinos megjegyzi, hogy a C moll prelűdöt kell meghallgatni tőle, az a legszebb.

 

 

 

 

 

 

 

 

Jan. 10., szombat  09:31

A 6323. oldalnál tartok.

Teljes üzemidőben.

Még 1100 van hátra.

Uszodából jövet

egy fotó az udvarról.

 

Nem olyan baromira jó, de.

 

 

 

 

13:00

A naplóm, tovább.

2002. február, az Ernst múzeumi kiállításom ügyei. Egy levelem a sok közül:

 

NKÖ Minisztérium

Miniszter

 

 

Kedves Rockenbauer Úr!

 

Negyven éve festek. Nem rosszindulatból. Valahogy beleszoktam.

Készítem elő ezt az őszi Ernst múzeumi gyűjteményes kiállításomat, most ez a dolgom.

Fordulat. A Múzeumtól új levelük szerint azt a könnyítést kaptam, hogy a terembérért mégsem kell egymillió értékben műtárgyat adnom. Már csak a csomagolást képszállítást műtárgybiztosítást meghívót plakátot a megnyitó személy honoráriumát a kiállításhoz kapcsolódó társprogramokat, valamint plakát-kihelyezést újságreklámot dokumentálást és a katalógust kell fizetnem; igaz, ezeket készpénzben. 2,4 millió.

Jól esik a figyelmesség, bárha a dologba kis hiba csúszott: nekem képem speciel van, nekem pénzem nincs. Van ez így, festőknél.

 

A katalógus 870 ezerbe kerülne. (A többi tételre pályázni fogok.) Nem tudna ennek létrejöttébe besegíteni?

(Úgy értem, anyagilag.)

 

Szívélyes üdvözlettel:

 

 

Január 11., vasárnap 13:54

Egy szomorú vicc a tegnapi Népszabadságból:

 

 

20:58

Barátnőmtől most kaptam, hogy ugye tetszik:

 

  ADY ENDRE: A DUNA VALLOMÁSA

 

 Megtudtam, hogy titkokat rejteget

 A mi Dunánk, ez a vén róka,

 Mikről talán sohase álmodott

 Az ősi barlang-tüzek óta

 Ez a közönyös Európa.

 

 Megloptam a vén Iszter titkait,

 Titkait az árnyas Dunának.

 Magyar földön ravasz a vén kujon,

 Hisz látott ő búsabb csodákat.

 De akkor pletyka-kedve támadt.

 

 Vallott nekem, nem is tudom, mikor:

 Tavasz volt és ő csacska-részeg.

 Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt,

 Budapestre fitymálva nézett

 S gúnyos nótákat fütyörészett.

 

 Talán Szent Margit hires szigetén

 Állott velem részegen szóba.

 (Ma is félve kalimpál a szívem

 S hajh, már régen késik e nóta.

 Ugy-e Iszter, vén folyam-róka?)

 

 Nagy-komoly lett akkor a vén Duna.

 Torkán hűlt vad, tavaszi kedve.

 Olyan volt, mint egy iszákos zseni.

 Alig mert nézni a szemembe

 S én vallattam keményen, egyre.

 

 "No, vén korhely, láttál egy-két csodát,

 Mióta ezt a tájat mossa

 Sápadt vized, árnyas, szörnyű vized,

 Mely az öreg árnyakat hozza.

 Gyónjál nekem, vén falurossza."

 

 "Mindig ilyen bal volt itt a világ?

 Eredendő bűn, lanyha vétek,

 Hideglelés, vergődés, könny, aszály?

 A Duna-parton sohse éltek

 Boldog, erős, kacagó népek?"

 

 S halk mormolással kezdte a mesét

 A vén Duna. Igaz az átok,

 Mit már sokan sejtünk, óh mind igaz:

 Mióta ő zúgva kivágott,

 Boldog népet itt sohse látott.

 

 A Duna-táj bús villámhárító,

 Fél-emberek, fél-nemzetecskék

 Számára készült szégyen-kaloda.

 Ahol a szárnyakat lenyesték

 S ahol halottasak az esték.

 

 "Sohse lesz másként, így rendeltetett"

 Mormolta a vén Duna habja.

 S boldogtalan kis országok között

 Kinyújtózott a vén mihaszna.

 És elrohant tőlem kacagva.

 

Kedves K.! Szabad az őszintét...?

 

Nagy barom ez az Ady, evvel a váteszségével, engem meg különösen zseníroznak a fenti téveszméi, miszerint

1./ régen jobb volt

2./ most úgy általában, és különösen is rossz

3./ de azonban ezentúl még rosszabb lesz

 

(Miért nem őszinte, hogy meleg volt a sör és este a csaj nem engedte?!)

 

Mindhárom tétel hülyeség, külön-külön lehetne cáfolni.

Locsog, riszálja a fenekét, és affektál.

 

Amúgy persze zseni. Csak nem itt.

tsók:

 

Jan. 12., hétfő  17:02

Még öt percig folytatva a tegnapit. Szóval a MÚLT: a sokféle vésztől rettegni se volt valami jó. Egyszer olvastam, hány száz kolerakórházat tartottak fönn a mezítlábas ferencesek.

A JELEN. A jelenben éppen időnként igen jó Ady versek is születtek. Mednyánszkyk, Nagykörutak. A nagyapám is.

A JÖVŐ. Ahhoz meg, bocs, semmi közöd. Csinálj meg mindent érte, és ne törődj vele.

 

Megírta ezt Petri is. Délelőtt hajkurásztam Várady Szabolcsot, aki mégis az elsőszámú szakértő, hogy melyik az a cikizős verse, amiben a pénzkölcsönzés, meg a József Attila...  de fejből ő se tudta a címét. Aztán most végiglapoztam a kötetet:

 

  ÁLLJON MEG A MENET!

                                     

                                                 Védőszentjeimnek

 

„Engem egy pillanat megölhet”?

„Nekem már várni nem szabad”?

Bizti? Nincs az egész egy kicsit

- L. Gy.-vel szólva - felsti-hi-li-lizálva?

Nem ahelyett állnak e lázas szavak,

hogy „Nem volna három rongyod,

garantáltan folyó hó 15-ödikéig

amikoris nekem befolyik egy nagyobb...

értem, kettő is elég, vagy annyi, amennyi.

De azt promt”! Nem ahelyett?

Tedd „fekély, galád” szívedre kezedet.

...

és akkor már ide a harmadik strófa is:

 

„Az ember végül homokos”

-sorvégen, rímkényszerben, de nem okvetlenül.

Én például buta

fejemmel nem biccentek. Ezeknek?

Igaz, nem is remélek, fejszesuhanás,

ebben egyezünk.

„a hozzáértő dolgozó

nép okos gyülekezetében

hányni...” Mir gesagt.

Néha én is

hol így, hol úgy

vagyok ezzel:

Vetni. Meg. Száz. Bajunk.

 

 

 

Jan. 13., kedd  22:05

Befejeztem az első fordulót, ez volt eddig a január. 2600 sor. Naplóm tartalomjegyzéke táblázatba került.

Ennek már könnyű lesz kérdéseket föltenni. Majd a segédprogram.

 

 

C. napló oldalszám

alszám

utolsó oldalszám

tipus

megnevezés

orgánum

szerző

címzett

dátum

CD-2-fájlnév

CD-1-link

7514

 

7515

interjú

A Széna tér csodálatosan ronda.

Népszabadság 03.12.20

Varga Lajos Márton

 

2003. dec.

VIZIVAROS

VIZIVAROS

 

 

 

Gondosságomnak, hiszem, meglesz a gyümölcse. Kazinczy 15 kötet levelezését nem tudná a nemzet ma oly buzgó mohósággal forgatni, ha valaki azt egyszer nem rakta volna rendbe.

Én csak 1101 levelet tettem el a sokból.

 

jan. 14., szerda  08:48

Ma egyszerre négyen kiabáltunk a zuhanyozóban A Duna vallomása c. Ady vers miatt és által. Holnapra alezredes úr is el fogja olvasni, bejelentette. Útban van, hogy kitiltanak a Lukácsból.

 

14:03

Mondom a patikában:

- Valami zsíros krémet kérnék, ami nem szívódik föl azonnal...

- Sokféle, mégis mire!?

- Öleléshez. És színtelen legyen, mert ha fehér, olyan egészségügyi jellege lesz a dolognak.

- Ja, arra van, direkt! Sikosító gél, 900 forint, nagyon jó!

                  

Tényleg jó.

 

 

Jan. 16., péntek 03:55

A sokmillió forintért operálandó szobrász fiú ügyében kapom a visszajelzéseket, pedig hát a dolog nem is tartozik rám. A családot nem ismerem. A papa a napokban Pestre utazott a fölajánlott képekért, vidéki színházak bemutató előadásaihoz szeretné kapcsolni a képek árusítását. (?!) Ennyit tudok a dologról.

Ennek kapcsán egy igen jómódú barátom szinte kétségbeesett kérdése:

- Öreg, kinek adjak? Mondd, kinek adjak? Heti hét ilyen üzenet. És kinézek a luxusautómból, és ott a koldusok minden piros lámpánál... Szörnyű. Tudod, hogy ateista vagyok...

- Hát ateistának elég pocsék vagy...

 

Nem tudom.

Nem tudom.

Próbálom teoretikusan, nem megy:

 - mindenkinek egy keveset - senkinek, csak a Karitásznak - minden harmadiknak -

 

Vagy egy másik megközelítésben: havi ötezret szánok rá. Vállalatom jövedelmének fél százalékát. Néhány visszatérő kliensnek.

 

Ha viszont alkalmanként döntök - szelektálok, a szempontok nyilván végtelenek. Pontozom a kűrt egytől tízig. A koldus mosolygott. Öreg. Lerobbant. Kék szeme van. Nem részeg. Jó a kosztűm. Ügyes a produkció. Elöl a pénztárcám. Van apróm. Ma lecsó volt. A Közértben a szalámivéget is hozzácsapták. Tegnap veszekedtem az asszonnyal. Szomorú gyerekkorom volt. Szembe süt a nap.

 

Imaközösségeink tagjai eleve minden jövedelmük tíz százalékát leadják. Eddig jó. És akkor evvel minden el van intézve?

 

Úgy tűnik, egyszeri, elvi döntéssel nem megoldható.

Mit mondana Teréz anya?

Szent Ágoston szerint szeress és tégy, amit akarsz.

Nem tudom.

Marad a játék. A végső felelősséget a világ állásáért - a kéregető holnapjáért és honlapjáért - a Magasabb Körökre bízni.

Take it easy. A játék; perc sugallata, nem?!

 

Akarsz-e játszani halált?

 

09:02

Fiamat évek óta próbálom rászorítani a rendszeres mosogatásra. Heti három lenne az ő adagja. Nehéz ügy. Sok-sok szelíd eszköz után most egy igazán kegyetlenhez nyúltam. Viszont ez működik. Alkalmankénti 200 forint büntetés. Amit én teszek le hajnalban az ajtaja elé, engesztelésül, hogy rosszul neveltem.

 

A Terror Házát még nem néztem meg. Igaz, a körülötte-cirkusz meg az a színházi díszletelem, az ostoba pengefal eléggé elvette a kedvemet. És még egy, Kata érdekes megjegyzése: hibás a gondolat, a negatívumnak nem kell emlékmű, arra nem kell fölhívni a figyelmet.

 

 

21:27

Anyácskám ma 85. Két éve van mobilja, de Siemenes készülékén az SMS-t én sem tudtam befogni. Most szülnapjára hóvirág, plusz vettem neki egy Nokiát, ugyanolyat, mint az enyém. Így ezentúl, ha tanácstalan, csak egy telefon, a Matávon

 

                                                                                                                                                                ...ami este 6 után reggelig gyakorlatilag ingyen van (havi ezer). XL tarifacsomag, (1212-ön telefonon megrendelhető). Úgy remélem, havi tíz - tizenöt ezret fogunk evvel spórolni. Iszonyatosak a számláink.

 

 

Jan. 18., vasárnap  04:10

Ha igaz, este tényleg kész lettem vele. Jöhet a programírás, de már nem olyan fontos. A harminc éve vezetett lajstromból most két és fél hét volt az összes papírjaim tartalomjegyzékének táblázatba átöntése. A témacsoportok maradtak a régiek, csak az interjúkat választottam külön. Időrendben voltak, de mostantól bármi más elv szerint is rendezhetőek, ráadásul három menetben.

Például így: típus majd oldalszám, utána alszámok szerint.

A típusok:

 

-  CD                 - A régi oeuvre-CD-korongok is itt, még mindig előfordul, hogy kell belőlük valami.

-  interjú

-  irodalom      -  Most visszakerestem, ahol hiányos volt, most beírtam, melyik nap jelent meg az újságban.

-  kép                - Mármint a lefűzött fotók, a Párizsból hozott képeslap; a Bonnard-portré.

-  kiállítás        - Pld. a plakátjaim, ezekből raktam ki múltkor az Ernst Múzeum földszintjén.

-  levél              - Annyira összemosódik, hogy a hivatalos levelezést is beleolvasztottam. A címzett rovatból úgyis kiderül.

-  napló            - Szövegek mellett ide a kipreparált várostérképek is, stb.

-  publikáció

-  tanulmány   -  Belsőépítész diplomamunka, stb.

-  vallási           -  Imák, elmélkedések. Helytelen a külön csoport, de könnyebb visszakeresni.

-  vers              -  Erre mondják, hogy száz (rossz) vers mindenkiben van. Főleg, amikor szerelmes.

-  video            -  A tv-interjúk, CD-n őrzöm őket. Ésszerű volt ezek adatait is idegyűjteni.

 

 

Akit netán érdekel: az ÍRÁSOK alatt bele lehet nézni.

És még valamit megcsináltam; ami szöveg a CD-n is rajta van, innét is, rögvest olvasható.

Hát ennyi. Játék.

 

Most el lehet kezdeni a digitális fényképezőgép 120 oldalas leírását megtanulni.

 

 

J., ez neked! A tegnapi Népszabadság vicc.

Aláírása:

 

EZ NEM VAN ÓRIÁSI TARKABAB, EZ VAN PICI MOBILTELEFON

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Miki kommunkiáció-elméletből írt a minap dolgozatot.

(Nem művtört-ből!)

Vojnich képét, a Kensingstoni könyvtárt választotta elemzésre.

 

Melyből kiderült, hogy ezeket a dolgokat

                                      ...már húsz éve tanulja. Előny.

 

Egy mű elemzése a pontos matematika, a szakmaiság, és tökéletes objektivitástól egészen a tökéletes szubjektumig - kis túlzással a költészetig -  terjed. Ha a képet egy magamtól teljesen független vizuális terméknek tekintem (vizuális kommunikációs tárgynak) akkor számos szempont áll rendelkezésemre, melyek alapján megvilágíthatok valamit, mely titoknak a fényre cibálása a művészettörténet privilégiuma. Lássuk ezeket a szempontokat: A kép dimenziói, egyenesek, szögtartományok, ívek rádiuszok, perspektíva, iránypontok, beforgatott ábrázolás, legfontosabb színek, színskála, preferencia, monokróm-bikróm, prím-, öszetett színek, inzenzív-tompított színek váltakozása, hideg- meleg- komplementer, színátmenetek, levegőperspektíva, transzparencia, természetes-mesterséges fények, éjjel-nappal-árnyék, festésmód, egy-több centrum, nyitott-zárt kompozíció, ismétlések, ritmus, ritmusrendszerek, ornamentika, megfelelések, szimmetria-asszimetria, megmunkáltsági fok, sűrítések, csomópontok, súlypontok, monotonitás, kontrasztok, képkivágás, egységek, irányok, mozgások, dinamikusság-statikusság, harmónia-diszharmónia, ikonográfia, látvány szintű leírás, átírás mértéke, epikus, drámai jelek, a témalátás karakteressége stb. stb. stb. Mindezen elemzési szempontok szinte teljesen használhatatlanok, ha a képet kontextusaiban szemléljük és a létező legfontosabb viszonynak a kép és

 

...Nem tudom szabad-e nekem ellenkeznem Wittgensteinnel, aki szerint:  “amit a kép ábrázol, azt jelenti” Vajon Mednyánszky Tiszai halászat című képe tényleg arról szólna, amit mutat? Mert azt gondolom, szó sincs ott halászokról, autentikus eszközökről (hálóról, csónakról), viharról, munkáról,  folklórról. Vagy Levitan Örök nyugvóhelye tényleg arról szólna, amit mutat: temetőről, templomról, égről, fákról, tehát a tájról, mert szerintem sokkal inkább szól arról, hogy mi is az a halál, hogyan és mi módon befolyásolja a jelen életemet a halál konstans és kikerülhetetlen jelenléte. Lehet, hogy félreértek valamit. Amit viszont értek, az Wittgensteinnek az a kijelentése

 

...Ha ehhez hozzáteszem azt, hogy amennyiben a giccset igazságok halmazának tekintjük, akkor a műalkotást igazságok rendjének kell tekintenünk, akkor az én olvasatomban úgy néz ki a dolog, hogy a műalkotás önmagában a világ egy képét alkotja. A világ egy olvasatát. Mondhatnák, az igazi mű megvillantja Isten köpenyének szegélyét. Valamit megértünk, vagy megkapunk, valamilyen igazság birtokába jutunk, vagy valamely igazság, valóság közelében érezzük magunkat. Itt jön be az a tézis, hogy a valósággal való megegyezésében, vagy meg nem egyezésében áll a kép igazsága, vagy hamissága. De talán csak annyiban, amennyiben a valóságot nem kensingtoni könyvtárnak nevezzük, hanem lecsupaszítva és a végére járva: halálnak, szerelemnek (esetleg szeretetnek). Ezek a művészet legfőbb kérdései. A szeretet továbbgondolva itt a

 

 

...Ma leginkább egzotikus tájakon készült fotóiról fest a művésznő, mostanában gyanúsan sokat utazik, lehet, hogy kihasználja azt, hogy a lányai már tizenhat és tizenhét évesek, már kényelmesen lehet velük utazni.

Istenem, hány vonatkozása van ennek a szakmának...?

(Vagy most már affektálok?)

 

                                                                                                                                               a teljes szöveg

 

13:30

Anyácskám fél tizenegykor (már álmomból) ébreszt, hogy nem tudja kikapcsolni a mobilt. Ezt tényleg elfelejtettük neki megmutatni.

Másnap délután pedig lefojtottan méltatlankodik, ezúttal délután, hogy eltűnt wordben írt szövegének a fejléce. Nem tud formázni, semmit. És itt egy negyed órás dialógus kezdődik, az enyémen tudom, hol kell a fullscreen-t állítani, de a win. 3.11-et már meglehetősen elfelejtettem.

- Menj vissza programkezelőbe, az ide-oda nyíl plusz az ALT gomb. Próbáld CTR+ALT +DELETE-tel bezárni. De azt ő is tudja  - szakszerűen - már újraindítással is próbálkozott.

Közben gyalázatos módon jobb kezem az egéren, s a táblázatomat szerkesztem. Pedig múltkor Szüts válaszaiból is hallottam, hogy közben... dolgozik.

 

 

Jan. 19., hétfő 16:32

Kata vaskos küldeményt kapott a Raders Digesttől, nagyon bonyolult sárga és piros nyomtatványokkal, valamint egy igazi autókulcs is, igaz alamíniumból, hogy az ehhez tartozó autót Ön megnyerheti, meg minden.

Ideadta az egész paksamétát, hogy nézzem már át, mi a túró. Kiderült, több lépcsős előnyertesek vagyunk, igaz, nem neveztünk eddig be sehova, mindegy. A lényeg, hogy el akarnak adni egy Házi gyógymódok c. könyvet. Jó drága. Mondom Katának, megfogjuk a szerencsénket, vágjunk bele.

Hát ma megjött.

Fölütöm, és mit látok.

Már eddig megérte.

Minden eddigi és leeendő megoldva:

 

 

 

Lanyhul az érdeklődés

A Duna vallomása - Ady vers ügyében a zuhanyozóban.

 

Próbálom molesztálni őket:

megélhetési vers!

 

 

Madame Le Meux kérte, vágjam ketté a fájlokat, mert a hónap vége felé, ahogy sokasodik, már lassan jön föl. Íme.

 

Jan. 19., hétfő 16:32

Kata vaskos küldeményt kapott a Raders Digesttől, nagyon bonyolult sárga és piros nyomtatványokkal, valamint egy igazi autókulcs is, igaz alamíniumból, hogy az ehhez tartozó autót Ön megnyerheti, meg minden.

Ideadta az egész paksamétát, hogy nézzem már át, mi a túró. Kiderült, több lépcsős előnyertesek vagyunk, igaz, nem neveztünk eddig be sehova, mindegy. A lényeg, hogy el akarnak adni egy Házi gyógymódok c. könyvet. Jó drága. Mondom Katának, megfogjuk a szerencsénket, vágjunk bele.

Hát ma megjött.

Fölütöm, és mit látok.

Már eddig megérte.

Minden eddigi és leeendő megoldva:

 

 

 

Január 20. kedd; gondolom.  12:52

 

Szüts! A mai újságban téma, neked. Ideje is a munkát elkezdeni a kiállítás után, nem?!

 

 

A kép címe (hitelesen) Parkoló az Izabella utcában - legyen.

Olaj, vászon,

100 x 170 cm, ha jól számolom az arányokat (8:13,5), 2004.

 

Ölel: apó

 

 

 

 

 

 

Jan. 22., csütörtök  08:41

Az öltözőben Attila magyarázza, hogy amikor Napoleon az orosz hadjáratot megindította, már (még) a francia területen haladva is akadozott az élelmiszer utánpótlás. (Attila mindig csak tényeket közöl, soha nem értékel.) Valamint az orosz túlerő kezdettől nyolcszoros volt. Szóval, hogy van evvel a Napoleonnal?!

Gábor szokás szerint élelmiszeripari gépekről beszél, ezúttal elméleti könyvet ír:

A lepárlás vagy besűrítés egyidejű hő- és anyagátadási művelet. A hő hatására az oldal víztartalma elpárolog és a kisebb víztartalmú anyag a sűrítmény. Lásd paradicsomkonzerv.

Aztán elkísér, és hazáig ezt a témát részletezi, csillogó szemmel. Nagyon szereti a szakmáját.

 

12:08

Telefon 1.

- Ajánlhatom magát? Japánok csinálnak a pesti fürdőkről filmet, egy lukácsost keresnek, aki hajlandó szerepelni, törzsvendég, és férfi.

- Ajánlhat. (Mindig szerettem volna megközelíthetetlen, hallgatag és arisztokratikus lenni, aki nem szeret szerepelni. De nem megy.)

 

Telefon 2.

- Itt Nagasi, megkaptuk üzenet.

- Hova menjek és mikor?

- Lukács, szombat, 11.

- Úszom, vagy szárazon?

- Masszírozni fogják.

- Az nem életszerű, arra én nem szoktam időt szánni. Tudja, fél óra úszás, utána sietek haza, festő vagyok.

- Szóval masszírozás nem?

- Sajnos nem.

(kis szünet)

- És ha megfizetjük?

- Sajnos.

- Mi két dologról csinál filmet. Uszodák és hidak. Nincs véletlen Lánchídról festmény?

- Sajnos nincs.

- Köszönöm, a viszontlátás.

- Viszontlátásra.

 

14:15

Megérkezem az ételhordóval. Mike ajtaja becsukva, zongoraszó, lehet, hogy vendége is van.

Úgyhogy SMS a konyhából: EBÉD

 

 

Jan. 23., péntek  11:15

Mesélem az öltözőben a japánokat. Hogy elestem három vagy öt dollártól. És hogy azért beverekedtem magam a filmbe. Ma úszom az első kört, valami hosszú fekete a medence fenekén. Közelebbről, egy operatőr, lélegzőpipával, előrenyújtott kezében kamera. A lábfejét a segéd fogja, az tolja. Lomha tempóban fölveszik a kék csempéket, a falból ömlő vizet, az úszómester Tibit a vízparton, ahogy a korlátra könyököl. Úszkálnak erre-arra. Negyed óra múlva - nem bírom ki -, megszólítom a kamerást, ez magyar volt: nem akar véletlen fölvenni egy bukófordulót?! Boldogan, nagyon jó!

Aztán még egyszer, kissé távolabbról.

 

- És elestél a dollártól? Te egy gazdag magyar nagypolgár vagy!

- Nagy?! Kicsi. Csíkot húz a szkennerem.

- Csíkot húz a szkennerem?! Mi ez? Egy magyar népdal?

- Nem. Török átok. Még a hódoltság idejéből...

 

 

Megjelent a Mozgó Világ jubileumi száma, küldik, mert egy baráti fölkérésre 91-ben átterveztem a címlapjukat.

Ebben most mindenkit fölidéznek, aki valaha.

 

1992. december.

Váli Dezső: Váli Dezső

 

Régen várt pillanat. Szerződésben vállalt és keservesen írt sorozat tizedik, utolsó cikkét adom le ezennel. (A szerkesztőség pontosan be nem határolt összegű különhonoráriuma vár rám.) E búcsúcikkhez három téma is adódott. Mark Rothko, nagyon szeretem, a fotókat is elkészítettem hozzá, de üres képeiről kutya ne­héz lett volna hat oldalt írni. Megírhattam vol­na honi kortársaimról a véleményemet. Mond­juk, csak a jót. De barátaim figyelmeztettek. Talán, majd, egyszer. Fölvetődött Vojnich Er­zsébet neve is, szerkesztőm is helyeselte. Bele­illik a Modok Mária - Vaszkó Erzsébet vonalba. Meg amúgy is, festményeimhez témát, és meg­annyi mazsolával meghintett vegyes gyü­mölcsfagylalt-vacsorát kaptam tőle. Legutóbb azonban még süti sem volt, csak parizer ubor­kával. S akkor, végül, egy név tolult agyamba, minduntalan föl-fölbukkant, nem menekülhet­tem, a kerekek is azt zakatolták, váli, váli. Ho­gyan is felejthettem ki, Bonnard és Morandi között?!

Neve nem a teljes ismeretlenség homályából bukkant elő. A magyar sajtó kereszttüzébe elő­ször egy igen szellemes és teljesen félreértett akciója kapcsán került. 1978 telén a Nemzeti Galériában a Jubileumi Stúdiókiállításon vagy 900 kockára fűrészelt festménydarabkáját terí­tette szét egy asztalon, fölszólítva a kedves né­zőket és kritikusokat, hogy ezek itt elrontott ké­pek maradványai, ugyan szíveskedjenek belő­lük jó képeket összerakni, próbálják meg. Az Orgánum hetekig vitatkozott (a Mester boldog volt), hogy mindez a Rendszer-an-sich, avagy pedig csak a kritikusok kritikája akarna-e lenni. A bírálók kellemesen hajbakaptak egymással, mártsak a betűontás okából is, a művész pedig ámult. Hogy ennyi kritikus egyikének se jutott eszébe, hogy egy föstő a képeiről alkalmasint egyedül is meg tudja mondani, hogy ezek itt rosszak, pocsékok, silányak, gyatrák és környe­zetszennyezők. S hogy e konfliktus egyetlen ésszerű elintézési módja a műtermében álló, 1975-ben a Baross utcában 3000 forintért vásá­rolt (nyilvánvalóan csempészáru) szovjet bar­kács-fűrészgép igénybevétele. S még a fűrésze­lés közben se jutnak a kritikusok eszébe. A Mester e helyt halkan bevallja, hogy munkássá­gának cca. hatvan százaléka eleve selejt, immár 30 éve, mely ilyen módon a műteremből a hát­só kijáraton távozik, talppal az ajtó felé, ahogy mondani szokták. Pislákoló mécs - hajló nádszál önbizalmát ilyenkor derék hitvese élesztgeti:

„Mégis a mamámnak volt igaza. Na gyere, vacsora. Mákostészta. Kihűl."

 

                   (...Itt kihagytak két képelemzést.)

Nézzünk meg egy képet az 1987 óta tartó műtermes sorozatból is. Kis fehér műterem (korábban: Fehér szoba); 1991. olaj, 40 x 40 cm. A kompozíció itt is feszes, a jobb alsó sarokban az asztalláb „épp csak hogy befér" a képmezőbe. Hasonlóan szorul a szék is. Mintha a terjeszkedő asztal szorította volna a kép sarkába. Találkozási pontjuk közelében, az asztallap, akár egy jégtábla, föltorlik, fehér, fluoreszkáló, belső fénnyel. A padló és a háttér is anyagtalan, jelzésszerű. A papírlap e világi, az üvegváza pedig fényre és fénytörésre utal. Hol­ott a képen nincsen árnyék. Iszonyú nagy itt a csend, emberelhagyta táj.

Hát, ennyi.

Búcsúzom.

 

 

 

Most küldte át fiam (a szomszéd szobából). (20 sec. film, hangszóró be.)

 

Elnézést, mister Armstrong

 

 

 

21:02

Szeretem ezt a fotót, most találtam a naplómban, hogy a fotóimat teszem végleg rendbe.

Népszabadság, 97 december körüli.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(A fenti film-mókát valami amerikai társaság készítette, ők egyebek mellett nem hiszik, hogy ember járt a Holdon, és szerintük a Pearl Harbour is csak egy kicsinált kamu volt.) (amiben - gyanú - van is  némi igazság.)

 

 

 

Jan. 24., szombat 14:30

A liftnél találkozunk szomszédommal, a legnagyobb tudású magyar könyvtáros, sokáig igazgató is volt. Már rég nyugdíjban.

- Na, és mit csinálsz?

- Az MTA Kézirattárában a naplóm, a hozzá tartozó CD-ket írom újra, 28 lesz, most fejezem be.

- De irigyellek, hogy ilyen fontos embernek tartod magad... mondja finom mosollyal.

 

 

 

Jan. 27., kedd  03:32

Itt most alighanem egy hét szünet következik, ki kell költöznöm

a szobámból.

 

Javítani fogják a padlót, nagyon hepehupás. Ahol kell, a korhadt vakpadlót pozdorjalemezekre cserélik.

Most telik rá.

 

Nekem ugyan jó, de mégis, ne így kapja az utódom.

 

Aki lehet, hogy a fiam lesz. Ha ugyan itt marad, amíg meghalok. Az Iparművészeti elvégzésével szolgálati műteremre jogosult. Én is így jutottam hozzá, igaz, baromi keservesen. Azon túl, hogy 105 cserelakást hajtottam föl Diener- Dénes Rudolf özvegyének, míg egyet elfogadott, a Minisztériumban a lehetséges legtovább ültek a kérvényemen.

Sok évvel később kocsival mentünk valami vidéki zsűrizésre, útközben mesélték: Nagy gondban voltunk. Maga ugyan jogosult volt az Alap-tagsága által, és fölkínált cserelakást is, de hogy adjuk oda ezt a jó festő-műtermet egy kezdő belsőépítésznek?!

Pedig küldtem nekik egy levelet, hogy írásban adom, hogy jó festő leszek.

 

 

Ami a műteremben marad, le kell fóliázni. Napok óta kipakolás, rend, és nagy szelektálás. Eddig vagy nyolc zsáknyi a szemétbe.

Mennyi mindenre nincs szükség.

 

Ez megadatott. A kontinuitás.

74-ben, a Fényes Adolf-termi kiállítás katalógusába írtam:

 

...Gyűjtök: még könyvet sem, az a 20-30 is cserélődik, bútoraimat fenyőlécből eszkábáltam,

remélem soha nem fogok többet kívánni...

 

(képből és linkből is vissza: egér jobbgomb)

                                                                                                                          a teljes szöveg

 

Igaz, a szerszámaim kiválóak voltak. Vagy, mondjuk, megfelelőek. Ha huszonöt! évvel korábban eszembe jut, hogy a fűrészgépre egy csúszó feltétet lehet barkácsolni, és 45 fokot is vág. S nem kell többé kézzel. Amikor egyszerre húsz keretet építettem...

 

Miki most a három fényképezőgépet elkérte, hogy inkább neki adjam. Ugyanis a festményarchiválást, kisméretű dián, abbahagyom. És egyáltalán, a 24x36-os fényképezést. Ezt évtizedek óta úgyis csak a képek kartotékfotói készítéséhez használtam. (Fényképezni 6x6-ra szerettem.)

Erre az egészre nincs már szükség. Minden lemezen.

Egy helyzetben fog hiányozni, hogy az ágyra egyszerre 300 fotót kiteríthessek: gyűjteményes kiállítás válogatása, előrendezése.

De azt nemigen akarok már.

(Ha mégis, passz.)

 

 

Jan. 29., csütörtök  19:24

Adás és működésszünet.

Szobámból - az életből - kitiltva.

 

Ideiglenesen kihámoztam

a kompjutert a fóliák alól.

 

 

A fenti szobasarok ma este.

(Harminc éve meg ilyeneket festettem.)

 

 

Nap közben jobb híján ügyintézések.

Néhány hónapja a Rektor úrral (Kavics Bácsi) a zuhanyozóban már beszéltük, hogy a Műegyetem felújítja régi hagyományát, és a nevezetes R. épületben újra művészeti kiállításokat akar. Ez nagyon jó. Kitalálták erre a célra a központi Tanulmányi Hivatal folyosóját, hogy ott hetente több ezer diák fordul meg. Hogy ha ezerből csak négy diákot megfog a látvány, már megérte.

Igen, a kulturmisszió eszméje.

 

S most a nyitókiállításra fölkértek hármunkat, Szüts, Vojnich.

Megtisztelő.

 

Délelőtt megnéztem a teret. A földszinti folyosó nagyon hosszú, világos. Falain új (ronda) üvegezett vitrinsor. Oda mennének a képek.

Egy hivatali folyosó. A padokon diákok, sorszámot szorongatnak.

Működnének a képek ilyen helyen, ilyen ügyintézős atmoszférában?!

Érzékenyebb, csendesebb dolog ez. Még a Monet-kiállítás igazán emelkedett miliőjében is volt, ami zavart. A képek és grafikák keverése, egy falon. Egy rajznak egészen más a hőmérséklete-, azt egészen másképp nézi az ember, hogy is mondjam?!

 

Szüts: Inkább ötszázan lássák a képeimet, de azok-

Lemondtunk a lehetőségről.

 

Az ötvenes években gyári éttermekben rendeztek alkalmi kiállításokat.

Lehet, hogy nekik volt igazuk.                                                                                      

 

 

A Műegyetemről hazafelé ballagva

egy fotó a Bartók Béla útról.

 

 

 

Jan. 31., szombat  19:55

Még mindig kitiltva a szobámból.

 

Nem mutatom, de nagyon meg vagyok rémülve.

A szoba kiürítve, nagy átgondolások. Eszembe jutott, hogy a fotólabort a használaton kívüli kisszobába lehetne telepíteni. Én már alig-, Mike pedig bármikor tudná használni, iskolai feladatok. Észszerű.

Éppen húsz évig volt a műteremben, a galéria alatti sarokban. Bekábelezve, mindig üzemkészen, mindig minden a helyén. Tartalék vegyszerek, és tartalék eszközök.

 

Valami meghal.

Illetve csak megváltozik. Igaz, alaposan.

 

Ahogy elmegyek reggel a posta előtt, a Margit híd; illetve a pesti oldal fölött az ég már vörösödik, pirkad. Itt a január vége.

Ez jó.

 

Január: 928 látogató.