● 2008. március 1.

Elő a HALÁL - című dossziét, Mami utasításaival. Egy rég megírt címlista, kinek kell levelet küldeni. Aztán az évek folyamán egyre több áthúzás, maradt csak néhány:

Édesanyám határozott kívánságára gyászjelentés helyett ezúton értesítem, hogy Váli Dezsőné, Mami, húgom kolostorában február utolsó napján meghalt.
Kívánságára csendben temetjük.
Szívélyes üdvözlettel:

Itt a határozott szó érdekes, nyilván minket -; a csendben temetjük-kel a többieket akarta kímélni. Feladót nem írtam a levélre, minek válaszolni.

Néhány hónapja fölvetettem húgomnak, hogy bár Mami megvásárolta a Krisztus Király kápolnában urnahelyét, szebb lenne a kolostor kertjébe helyezni. Akkor ő ezt különösnek találta, és hogy mi lesz az ő halála után, a hely funkciója változhat. Mondtam, az nem baj.
Most a dossziéban volt erre egy írásos javaslat. Ez eldöntötte a kérdést. Az urnahely megmarad számunkra, Katával.

Mi volt még a dossziéban. Egy Bródy-sláger idézet, hogy filléres emlékeim, mentegetőzésnek üzente, hogy nem volt lelkiereje minden emlékét kidobni. Könyveiről, apróságokról rendelkezett.
Aztán egy ismeretlen idézet, printelve. Középre zárta:

A szeret soha nem szűnik meg,
    semmi a halál,
csak a szoba másik felébe mentem át.
    Én vagyok, magam.
    Ti meg ti vagytok.
Akik voltunk egymás számára,
    azok vagyunk mindig.
Nevezzetek úgy, mint eddig,
beszéljetek hozzám, mint mindig.
Ne másképpen, ne más hangnemben,
ne ünnepélyesen vagy szomorúan.
Nevessetek, mint mikor együtt nevettünk.
    Imádkozzatok, mosolyogjatok,
    gondoljatok rám.
Úgy mondjátok ki otthon a nevem,
    mint ahogyan mindig.
Az élet azt jelenti,
mint amit mindig jelentett.
A szál nem szakad meg.
Miért kerülnék kívül gondolataitokból?
Mert kikerültem látókörötökből?
Várlak benneteket,
nem vagytok messze,
éppen csak az út fordulójában.
Látjátok, minden nagyon-nagyon jól van.

Halálakor csendben imádkoztak fölötte. Mondják, arca nyugodt volt. Néhány napja elvégzett egy teljes búcsút, úgyhogy ügye rendben van, az égbe ment. Ötkor szállították el - az volt nehéz perc, mondta húgom. Nekem meg az, hogy 92 éves barátnőjének, akivel együtt éltek 30 éve, nekem kellett a hírt megmondani. 92 éves és depressziós. Megfogtam a hideg kezét, hogy: imádkozzunk! Amíg bírja állandó felügyelet nélkül, ott marad, egyedül, ezt választotta. Gondozónője naponta kétszer ránéz.
A Halál c. dosszié majdnem kiürült, maradtak benne a mi dolgaink.

Az ismerős falubeliek kéretlenül elintéztek minden adminisztrációt. Úgyhogy ma reggel majd indulhatok Kecskemétre. A lemezek már a kocsiban.
Még most, hajnalban, kiprinteltem a februári NEWS-t.

És kaptam most hajnalban egy mailt. Kissé ijesztő, figyelmeztető. Czakó Gábor írása.

...Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.
Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt

18:51 Piri-unoka (2002-) helyzetelemzése
a mennyországi találkozásról:
Apó apukája ül a széken,
előtte az asztalon kancsó,
anyja szerint KÉT pohárral.
Szemben egy üres szék.
És háta mögött közeledik már a felesége.
Ahogy látom, ünnepi díszben.

Telefonos-fotó, e-mailben küldve.

Botond, aki öt éves,
egy autót rajzolt nekem,
hogy ne legyek szomorú,
de csak ma mutatta meg
az anyjának.
Nekem rajzolta,
aki egyáltalán nem foglalkozik velük.

● 2008. március 2. vasárnap

Vasárnap Kecskeméten.
Papi hivatását
alkotóházi gondnoksággal,
és az ezzel járó
apparátusi feladatokkal
fölcserélő Laci
a felszabadulás után
a háztól húsz méterre
építtetett egy kis templomot.
Eddig rendben.
Elkészült.
Fölavatták tavaly,
a születésnapomon.
Ez jó.
A gondnoknak kis iroda a karzaton.
OK.
De a misét délután háromra tették.
Ez tévedés. Alvásidő.

Így hát továbbra is
a városba,
az édes ferencesekhez.

Most, hogy túl van rajta, többet beszélgetek Mamikával.


 2008. március 3. hétfő

A mail tárgya: hosszú út után

Kedves Deske, soha ilyen szépen még nem láttam leírva; őszintén kifejezve a nyugalmat és a hazaérkezés örömét osztva, egy oly mélységes fájdalmú hírt, a halált, mint hogy... "randevúra ment, apámmal..."
... és még az irígylésre méltó szerelem is benne rejlik...
p.
 

A mai nap: semmi.  22 levél ment ki, egyike beszámoló egy új részprogram többórás tesztjéről, 11 tételben. Egy másika, hogy a temetés zártkörű lesz.
Tegnap elment a net kapcsolatom, délelőtt a városban azt javították. Ötezer jatt.

 2008. március 4. kedd

Kedd, a kedd délelőtt. 30:09, fele gyorsban, lassulok, 5 kg. lágyvas-drót az Agrokerből, háztartási boltból flakon beeeresztő lenolaj, petróleum, az éjjel küldött program tesztje, egy farost 90 centisre vág, lecsiszol, A/08/01 elkezd, négy e-levél, telefon temetésügyben, telefon elmaradt honor ügyben, norton antivirus program futtatása, főoldal fotóra Mami keze, kompjuter emlékeztetőim up to date-re, és kiprintel, három lekváros fánk ebédre.

2008. március 5. szerda

az előbb, vagy tíz perce, szörföltem valahol a hálón, aztán egyszer csak bevillant... gyorsan az oldalra, február 22-én nyílik föl a napló, szép fotó hozzá, aztán valami fényképezőgép-teszt, aztán egy telefonhívás a hír - hát mégsem? de aztán lejjebb lapozva: mégis.
nem ismertem, nem tudom milyen volt, mit olvasott este, hogyan kelt fel reggel. de azt igen: a keze gyönyörű.
e

Január 6., 18:55-kor kaptam egy mondatot, azóta nyugtalanít: Annyi szép volt az életemben, hogy a töredékével is elégedett lennék.
Hol vagyok én ettől. Na tényleg, hol.
1./ szép volt. Nyilván volt sok szép; nem szokok hátranézni. Legalábbis így összegezni. Keresem a kibúvót: ez a volt a passzív oldal; talán inkább női megközelítés? Sok szépet csináltam, ezt ki tudom mondani. Rögtön itt például ez az s.xls táblázat--
2./ elégedett Az mi.
Nemes lélek.

Kicsellózok én a sorssal.
A szabály ez: naponta
egy képet elkezdeni.
Hogy nagyon elkezdeni, nincs kikötve.
És most egy programot
akarnék nagyon tesztelni,
és gyorsan,
hogy aztán majd legyen időm
egy sokkal nagyobb feladatra.

Tehát délelőtt föltettem egy képet, 26 perc.
A többit majd Pesten rá.
Rizses hús volt ebédre.
A teszt sikeres volt,
egy részhiba maradt már csak.

Esténként öt; na-, húsz perc henye,
Farkas Vladimír önéletírása:
Nincs mentség.
A körömletépős,
Kádárszájábavizelős Farkas Vladimír,
a politikai nyomozóosztály
huszonéves ÁVH-s alezredese,
"a fiatalok azt se tudják, mi az",
aki aztán megcsömörlött
a szocializmussal, és megértette, és most elmondja.
Hogy persze ő is, csak nem annyira,
meg aztán a többiek.
Moszkvai partizántanfolyam, minden.
Nagyon jó könyv, hitelesnek hat, és jól is van megírva.
Interart Studió kiadó 1990.

Nekem ez a portréja tetszett a legjobban.

Ez pedig a vasárnapi vacsorám volt, távollétemben megjelölték, nehogy rákapjon valaki. (Egy kicsit hazudok az alma tekintetében.)

2008. március 7. péntek

Egy fénykép mailben, Amerikából, most. Anyám 1950-51-es harmadikos leányosztálya, Irányi utcai általános iskola. Többet ismerek közülük ma is, van, aki anyámmal végig tartotta a kapcsolatot.

elso sor balrol jobbra:
Lorka, Dory,
Perlmann, Kudelka,
Szabo, Pardi,
Hajdu, Vitan, Benda,
Olajkar, Gyory

kozepso sor (jobbrol!):
Hoffmann, Halasz,
Edvi, Wotitz, Krammer,
MAGDA NENI,
Robert, Varga,
Szekeres, Tanko,
Tisza

hatso sor (balrol):
Farkas, Ajkay,
Sziraky, Galamb,
Lajos, Pratser,
Strini, Okros,
Lippai, Miletits

A párhuzamos fiúosztályba jártam, ugyanoda.

2008. március 8. szombat

1964-ben András, belsőépítész évfolyamtársam - enyém mögött volt a rajzasztala - szekszárdi eljegyzéséről hazatértében autóban szörnyethalt. Temetésére (az osztályból egyedül) nem mentem el, naplóm szerint nem értettem egyet a búcsúzás e formájával. Ma se nagyon tetszik.
Anyácskám 2005-ben vásárolt csendben urnahelyet a belvárosi Krisztus Király templom picéjébe. A nyugta szerint 80 ezer forint adomány befizetése után köszönetük jeléül elévülés nélküli nyughelyet tartanak fenn ............. részére. Az urnahely át nem ruházható.
Néhány hónapja vetettem föl húgomnak, szép lenne anyánkat a kolostorkertbe temetni. Akkor még idegenkedett az ötlettől. Később is bizonytalankodott, hogy félő, a kolostor funkciója az ő halála után változhat, akkor mi lesz. Semmi, mondtam, mindegy. Aztán most egy hátrahagyott levél megjegyzése számára is eldöntötte a kérdést. Középkori hagyomány.
Nekik is joguk van az élethez, de temetéskor nem szeretem a protokollrésztvevőket. Egyáltalán, a sokembereket. De húgom a faluja egyik központja, jelenlétük elkerülhetetlen. Így két dolgot találtam ki, Erzsébet egyetértésével. Csendben ássák el az urnát korábban. A szűk család ebédeljen együtt, majd a délutáni mise után a pap a gyülekezet jelenlétében már csak követ szentelje meg. Húgom rendelt egy gránitlapot. A márványról lebeszélték, ha kutya rápisil, elszíneződik
A lyukba tulajdonképpen egy csemetefácskát is el lehetne ültetni, majd rákérdezek. Te jó ég, a családban én vagyok a legöregebb.
Így hát jövő szombaton Kaposvárra. Hosszú út lesz. Zsófilányom három kölykét is le akarja hozni. Hogy lássanak - szokjanak ilyet is. Elég érettek ehhez (8-6-5, utánanéztem), a múltkor önerőből Pistimacskát is milyen szépen elföldelték, sírhant, búcsúima.

A régi Le Meux-leveleket kell átnéznem. 1996:

Kölcsönkaptam a klubomban Flóra hiteles beszámolóját József Attiláról. Talán 76-ban adták ki. Hogy kénytelen tisztázni a dolgokat, ennyi év után, kedve ellenére, férje (Illyés Gyula, boldog házasság, a versekből is tudom) még ma is kap névtelen leveleket. Hogy elcsapta a nőt Attila kezéről, és hogy gyilkosa.

Közöl vagy 30 levelet, amiből kiderül, hogy ő csak nagyon távolról... A könyvben végig tárgyszerű, figyelmes, tartózkodó. Egy helyen izzik föl, hitelesen. Említi Judit (J.A. előző szerelme) könyvét, ahol egy találkozásuk leírva, miszerint Flóra kopott, szegényesruhás, svájcisapkás... Nos, itt következik egy feszes, pontos leírás a harminc év előtti, akkori ruhájáról, szabás, milyen színek. Hogy angol anyag. És nem kopott.

2008. március 9. vasárnap

Vasárnap Kecskeméten. Elsőként, mint mindig,  tisztelgés a Cifra Palotában. Munkácsy kiállítás - már itt is -,
megemelt belépődíj, a sorozatban festett szalonképei. Nem kell fanyalogni, használjuk belőle, ami érték.
Bravúros részletek, faktúrák, fény-árnyékok. Élveztem. Aztán föl a harmadikra,
Mednyánszky, Farkas István, és a százéves tehénpásztor-fotó a várostörténeti részben, Nézve, inkább magamat nézem már, hiszen húsz éve minden márciusban. Ezen a korai Tóth Menyhért-hülyeségen most kivételesen elmerengtem. Mire gondolhatott közben, kérdezné Szüts.
Hogy nem volt normális, köznapi értelemben, tudjuk, de a remekművei?
Közhelykapukat döngetek?

A belépőjegy a Bozsó gyűjtemény
Munkácsy kortársai kiállításra is vonatkozott,
jó, hogy figyelmeztettek.
Már nagyon fáradtan át, azt a helyet is nagyon szeretem.
Gyönyörű tárgyak olyan tömegben,
hogy már nem is nézed, vagy bennük.
Minden rendben, itt a második hadoszlop.
Egy gyengébb Paál László.
Aztán egy újabban megtalált,
magángyűjteményből előkerült kis Rippl:
Moszvai utca. Itt is elmerengtem,
mitől üvölt ki környezetéből azonnal.
Újabb hobbim szerint nem szeretek törvényt hágni,
itt muszáj volt. Nagy türelemmel kivárva, míg a jegyszedő néni elmozdul, hat fotó.
Legtöbbje életlen, eleve oldalról és üveg mögött, és eléggé reménytelen is, mert a lehelet-árnyalatok a lényege. Bár ez nem igaz. Nagyon fontos a középső ház oldalán a hidegebb rózsaszínes szürke az egyensúly matt. Hogy ez a kék netán kicsit olcsó poén, nem zavar. A középső figura lábát az utólagos fehér maszattal elmosta, és nem pótolta.
Az ablakok, a lófej, a figurák: ugyanaz a problémakör, amit én mostanában: elhintett foltok aránya, ritmusa egy háttérmezőben. Gyönyörű.

2008. március 10. hétfő

Nyugtalanság festés közben;
nem annyira a gyomornak-,
mint a kéznek van rá szüksége:
fokhagyma és háztartási keksz;
ami éppen kéznél van.
Ma megint teljesen figyelmetlenül,
úgyhogy egy helyett két képet kezdtem.
Közben hét e-mail váltás.

Erzsébetnek üzentem,
hogy hantolásnál a földet egy öreg lepedőre,
vagy fóliára hányják,
úgy szép marad a fű.

Néhány fotó is a napokban:
Lacika ebédre vár - F/08/035
Ez csak a teríték: F/08/034
Még vasárnap,
a Ferences templom előtti
főtéri régi golgota,
amit a múlt századforduló óta
annyian megfestettek már: F/07/033

2008. március 11. kedd

Ezért lett a második világháború. És ezért lett a Nagykörút is. Ugyanazt nézik az emberek és mást gondolnak róla. Úgy gondolták, jobb, ha Moszkva német közigazgatás alá kerül. Mindig is második világháború lesz. Szeretteim kitalálták, az urna fölötti gránitlapot körbeültetik ciklámennel, nárcisszal, vagy mivel, hogy anyám szerette azt a növényt. Mondták, jó drága lesz. Szerintem viszont egy kőlap fűvel kompatibilis. Anyám -- porhüvelye fölött ötven centivel -- nem kíván virágot, ha ahhoz van kedve, átnéz érte Arizonába. Ilyen erővel tubusos majonéz nyomva a gránit köré, azt is kedvelte.
Megpróbálom lányomat rábeszélni, ezt a virágágyást a saját kertjükben. A gyerekeknek is emlékhely, lehet gondozni.
 

Reggeli után ki a Közértbe, újságért, aztán fügét is. Közben egy Fidesz választási plakát a villanyoszlopon: a jövő IGEN-nel  kezdődik. Alatta: ELTÖRÖLJÜK ŐKET, s lejjebb egy jelzés, hogy tandíjról, vizitdíjról van szó. Milyen ötletes. És milyen aljas. Eszembe jut az az Erdély visszacsatolása utáni plakát, amin egy deli székely legény szánt, s egy görnyedt szőröstalpú román atyafi az eke elé befogva. Csak gyűlöljük egymást, jót tesz a vércukor szintnek!
Egyszerűbb lett volna szavazására bocsátani, fizessük-e adót, vagy ne. Németh László beszélt harmadik útról? Hagyjuk, nem értek hozzá.
Nem mentem el e szertartásra.

Fizetem itt a napidíjat, idén háromezer, muszáj festeni.
Na jó, olcsó poén.
Nagyon utálom.
Meg igencsak van más dolgom,
mást szeretnék teljes időmben csinálni,
a NEWS-ból készülő könyv kézirata.

De sikerült valamit kitalálni.
Tényleg csak elkezdem a képet,
egy óra alatt kettőt, aztán enyém a világ.
Hogy ezek a képek
innéttől nyilvánvalóan
már csak romlani fognak,
ahhoz semmi közöm,
bár az én bajom,
de NEM MOST, az majd hónapok múltán.
De jó lenne őket így hagyni.
Mondjuk, fölfedezné egy szemfüles gyűjtő,
hogy tulajdonképpen ezek már...
Szóval nem nagyon mutatok, mert NINCS MIT.
 

Este. Lemondok arról, hogy valamit is megértsek a világból. Három telefon. Ellenjavaslatomat, hogy legfeljebb vágott virág a sírkő mellé, viszont virágágyás a dunakeszi kertben; mindhárom nő azonnal elfogadta. Szerintem a negyedik-, anyám is. Ki érti ezt.
Sőt. Húgom ültet oda egy ezüstfenyőt is.

2008. március 12. szerda

dátum: 2008.3.12.       címzett:  MFM     fájl: iras/html-2008/fotomuz-ad.htm        C.9490

Magyar Fotográfiai Múzeum
Kecskemét
ajándékozólevél

Kedves Múzeum!

A 2008. márciusi kiállításom alkalmával a Múzeumnak ajándékozom 27 fényképemet. Ez a szám a kiállításrendezés kapcsán még nőhet. Jelzem, hogy a képek összes adatai a honlapomon [deske.hu] megtalálhatóak a FOTÓ illetve OPUSZJEGYZÉK  fejezetek alatt.
Az F-számok  a felvételt azonosítják be, a P-jelzés után a papírképek sorszáma van. Az opuszjegyzékben megtalálhatóak a papírképek adatai is. A másolatok száma nem behatárolt, de itt nyomon követető.
Szívélyes üdvözlettel:

2008. március 13. csütörtök

Nagyon más dolgom van,
Fotómúzeum,
képeim beszámozása.
Előtte reggel képkezdés: A/08/12.
Sikerült 9 perc alatt abszolválni;

 Majd megpróbálom 8 percre leszorítani.

A mai 1200 méter,
fele gyorsban, kézlapáttal: 29:19.
Egész jó, bár persze
az elmúlt évekhez mérten
átlagában romlik.

2008. március 14. péntek

Szió Apóka!
Ne higgye már a világ, hogy gyerekeim értékrendjében azonos helyen szerepel a kettő. Pld. Botond, direkt figyeltem, egyszer sem keverte össze a Mennyországot, ahol Mamika van, és az Örök vadászmezőket, ahol a Pisti. Piri az esti ima alatt bejelentette, hogy a temetésen bábozni akar Maminak az ének közben, amit most megtanultak: Jézusomnak szívén...
puszi: Zsófi

Amit tegnap visszaolvastam a 2005-ös NEWS-ban, ide tartozik:

Piri [2002-] éppen frizurájával foglalkozik. Egy szoba, egy kompjuter, meg egy hűtőszekrény szétszerelése között, pihenésképpen. Ha nem tetszik neki egy pulóver színe, toppant egyet, hogy nem veszem föl, mert fáj a lábam. És a biztonság kedvéért ordít is egyet.

2008. március 15. szombat

Újabbak Pirkóról. Nézegették honlapomon
apám háborús fotóit.
Piri most átadta szüleinek megtakarított pénzét
- régóta megkapják az egy- és két forintosokat -
vegyenek neki egy lovat.

Ma Kaposvárra, az első igazán
sajátérdekeltségű temetésre.
Amúgy összes többi halottaim
élnek.
Nem is mind nagyon messze
a Széna tértől.

Hajnalban indultam Kecskemétről,
hogy Katát, Mikit fölvegyem Pesten.
Nekem kerülő,
de túl hosszú lenne nekik oda-vissza
vonattal.

Újra itthon, este. 570 km.
Piroska a temetésen csak úgy,
magának bábozott egy kicsit.

2008. március 16. vasárnap

Pihenőnap, református múzeum.
Egész délelőtt benne kóvályogtam.
Kegytárgyak, az óragyűjteményük.
Megint gazdagodott,
idén Ravasz László püspökről egy terem.
Forgách Péter filmje is róla, tartalmas.

Megengedték, hogy fényképezzek.
Üveg mögött, inkább csak az atmoszféra-

És ez a kulturális skála:
A fontos ember legfontosabb része gondosan kidolgozva.
Meg aztán van a magyar vidék.

Délután a Kiskakukk - orosz-észt? film,
a kompjuterből, megkaptam.
Egyszer át kéne már gondolni,
miért olyan fontos
(megrendítő) ez nekem,
harmadjára is.

2008. március 17. hétfő

Négyszer próbáltam kör-mailben szétküldeni a meghívót. Nem sikerült, nem is nagyon bántam. Vidéki kiállításnál mindig dilemma, szóljak-e, szegények majd -

Bár Szüts ilyenkor: felnőtt emberek, el tudják dönteni. És ha kérdezném, még hozzátenné: Ne affektálj. Hány ezer ember lenne boldog, ha kiállíthatna a Fotómúzeumban, téged pedig meghívnak, és még még könyvet is csinálnak.

Akinek van mailje, nem kapott postán meghívót. Marad a félmegoldás: ide fölteszem. A könyvet meg majd úgyis el lehet érni Pesten. A tárlat mind az 54 képe benne van. Sőt.

Persze én nagyon kíváncsi vagyok erre a kiállításra. A Múzeum minden negámat saját apparátusával profin újra nagyította, figyelembe véve az én gondolkodásmódomat. A legtöbbet ezért két változatban is. A digitális felvételeket pedig olyan minőségben nyomtatta, ami időálló: speciális papír, és festék, "amit külföldi fotómúzeumok is elfogadnak gyűjteményükbe". 50x40-es paszpartu, non-reflex üveg, fém keret. A keretezést fizettem, 300 ezer, hogy az egész egyben maradjon, s majd hazaviszem.
Kitaláltam: 150 könyvem könyvtárakba, ajándékként; ezt persze szintén fizetem. A technikai lebonyolítás lukácsos protekcióval.
 

Esti telefon.
- Hogy vagy?
- Gondolom, erre kérdezel rá: örülök, hogy meghalt édesanyám, nagyon szenvedett az utolsó három hétben. Minden rendben van.
- Lesz még másképp is. Majd amikor elkezdesz álmodni vele. Én kéthetente, mióta meghalt.
- Nem hiszem, nem vagyok ilyen fajta, meg nincs is bűntudatom vele szemben, szép volt a kapcsolatunk.
- Nekem van. Rákiabáltam.
- Ő meg rákiabált a fűszeresre. Emberek vagyunk.
- De én ezt nem tudom elfelejteni. És nem is akarom elfelejteni.
- Akkor viszont kötelességed azt is hozzátenni, hogy elestél, de fölkeltél, újra jóakaratban.
- Nem tudom elrendezni.
- Mondd ki egyszer hangosan, hogy bocsáss meg. Aztán soha többet. Ha hívő vagy, mondd ezt el Istennek is egyszer, többé nem kell. Ő a megbánt bűneinket háta mögé veti, ez már benne az Ószövetségben is. Hadd mondjam el erre ezt a történetet. Egy kislány jelentette a falu plébánosának, hogy ő az Úrral beszélget. Elhiszem, mondta a pap, ha megmondja neked, mit gyóntam utoljára. És a kislány visszajött: Azt üzeni, hogy elfelejtette.
 

Szerelmetes Szüts barátom honlapján [szm.hu] megint fölemlegeti, mennyire szeretném a Kossuth-díjat megkapni. Már hogyne szeretném. E nélkül semmi esélyem, hogy születésnapi zsúrjára valaha meghívjon, ahol a fontos emberek, kétféle kaviár, koccintásra pedig 2002 évjáratú Puvis de Chavannes.

2008. március 19. szerda, Kecskemét

Idén jobb a helyzet, Kecskeméten 3G van, úgyhogy mobilon keresztül bluetooth-val szinte ADSL-el tudok a szerverre tölteni. (Ez a mondat csak ezért, hogy a lukácsosok nem értsék.)

Deske! Márai írta Jules Renard naplójáról, még a Nyugatban. G1.

<< Minden napló menekülés. Ez a tiszta, elfogulatlan lélek olyan hűséggel vándorol naplójához, mint a szerzetes gyóntatójához, nap mint nap, a lélek minden vágyával, kételyével, olcsó bűnével, fenséges haragjával, gyáva megrettenéseivel. Jobb akar lenni? Meg akar fürödni e vallomások gyógyvizében? Renard naplója nem árul el ilyen kegyes szándékot. De olyan akar lenni, amilyen, feltétlenül, alkudozás nélkül, minden következménnyel. Tudja, hogy író, lelki alkat és vérmérséklet szerint való, igazi író, - s tudja, hogy valami hiányzik.>>

Telefon, hogy a könyvtáraknak adományozott F. NAPLÓK nem 150-, hanem 400 ezer forintba kerülnek. Számlát küldenek. A képkeretért, hogy egyben megmaradjon az anyag, 300 ezret fizettem. Rendben van, értéket állítunk elő.

Sarkadinak van egy didaktikus és jó kisregénye: A gyáva. Pontos rajz, pontosan illik. Fölhívtak, csinálnék-e egy irodaház halljába egy három-négyméteres képet.
Megrémültem. Egy dikó életnagyságban két méter. Mellérajzolok egy festőállványt; fél méter. Kevés. Nem vállaltam.

2008. március 22. szombat, Kecskemét

Tegnap ötkor a fotókiállítás.
Nagypéntek,
Kata + 20 fős közönség előtt
mondott Nagy Miklós barátom
szívmeleg megnyitót.

A Fotómúzeum ötletére
egy könyvet szétvágtak,
és kirakták a szövegeimet
a képek mellé.
Formailag nem túl szép,
de tapasztalat szerint
az ilyet
szeretik a nézők.

Megkaptam Nagy Miklós megnyitóját:

Éthordóval a kezében egy ember ballag a falak mellett, ruhája nem új, nadrágja térdes, zörög az éthordó, oldalán kilötyögött leves szivárog, szatyorban kenyér kandikál, világosbarna illatuk keveredik a kelkáposzta páráinak hétköznapi valóságával. Megáll egy pillanatra a magas férfi, szeme előtt a konyhaasztal viaszosvászonnal borított lapja, amelyen hamarosan tányérban gőzölög a leves, a főzelék. Sietés nélkül kanalaz, kenyeret harap, felpillant. Szerda van, dohányszínű, unalmas, monokróm szerda. Bádogpohárból vizet iszik, jólesik az ismerős horpadást, foltot látni az alján… Elmosolyodik,..

Mi lehet a titka az olyan embernek, aki nem utazik el a szépséget fölkutatni...  tengerek kék vizeihez... Talán attól, hogy... tudja a Margit körúttól a Széna térig terjedő univerzum ugyanúgy végtelen... Kilép a gangra, alápillant...
...nagyon vigyáz, hogy azt a kevés időt, ami adatott...          a teljes szöveg

2008. március 23. vasárnap, Kecskemét

Húsvét vasárnap. Most kaptam. Pontos.

Az (itteni) öltözőben mesélik: >> Már mindenkinek van, csak a magyar versenyzőknek nem telik rá. A testet beborító úszódressz csakugyan gyorsít, a cápabőrt utánozták le. Áramoltatott vízben mérték be. Valószínűleg ez az utolsó olimpia, ahol engednek ilyesféle segédeszközt. Bezzeg az angolok, a La Manche-csatorna átúszás, ott ma is az eredeti, ezernyolcszázas évek-beli szabályok. Évente egy ember próbálhatja. A zsűri csónakja mellett csak egy kísérőhajó, az edzővel, egyikük sem közelítheti meg öt méternél jobban a versenyzőt. Eddig három magyar. Az utolsót ismerem, 120 kilós, kilencet fogyott közben. Mesélte, a pépesített kaját nejlontasakban messziről dobták neki, ráúszott, átharapta. A szabályok a test halzsírral bekenését hideg ellen nem tiltják. Ma már több verseny évente: mozgáskorlátozottak, nők, ifjúsági. Ez az igazi sport. Mint mondják, az első Balaton-átúszás, az is a nyolcszázas évek közepén. Gróf Battyányi?, vagy Báthori? egy átdorbézolt kaszinós éjszaka után, fogadásból, cilinderben, szivarral a szájában. Két csónak kísérte, az egyikben a kurvák, a másikban cigányzenekar. Időnként frissítőnek pezsgő. Ő Füredről úszott át a Tihanyi félszigetre.<<

Huszonnégy év után
a zsidótemetős kép,
a Régi zsidó temető virágzó fával - A/84/50,
'modellje'.
megint megpróbáltam lefotózni,
emlék.
Az itteni műteremablakból
naponta látom.
Régi emlék.

Derekasan megerősödött.
Az idén ritka-korai a tavasz,
megint látom virágba borultan.

2008. március 25. kedd, Kecskemét

Festőnő, özvegy. Unokájával jött le az alkotóházba, valamikor többszörös ifi bajnok volt. Reggelinél csendes nosztalgiával megkérdeztem tőle:
- És mikor voltál utoljára vízen?
- Ó, hát nem úgy van az. Heti három, vagy négy edzés. Minden szeptember elején a világbajnokság, azt hogy bírnám másként. A hetven-hetvenöt évesek kategóriájában  most hatan indulunk, szkiffesek. Két és félezren gyűlünk össze, egyre nagyobb a mezőny. Régi ismerősök a világ minden tájáról. Többen nyolcvanon túl, van kilencvenes is. A táv ezer méter, mint hajdan, ifi-ben. Huszonnyolcas stroke-kal /csapásszám/ csinálom. [Én annó őrült 38-40-el, ellensúlyozandó gyenge fizikumomat. v.d.] A saját versenyszámom mellett gyakran más is, beugrok helyettesíteni; dubló, négypárevezős, sőt, nyolcas. Van egy amerikai asszony, aki a versenyeken hobbiból csak ezt szervezi, szólnak neki, hogy hiányzik egy ember, akkor előveszi a listáját.

Innét hárman megyünk, csajok, bérlünk egy lakóautót, olcsóbb, és nem kell szállodát szervezni. Viszünk nyersanyagot, zsírt, sok hagymát. Az út a mi költségünk, és van még 25 euró nevezési díj is. A gyógyszer drágább lenne, nem?! Tavaly Zágráb, előtte Írország. Versenyek után egy hét körbenézés. Ketten vezetünk fölváltva, a harmadik, egy fogorvosnő, nézi a bédekkert, figyeljetek, lányok, arra valami szép lenne. Akkor arra megyünk. Így voltunk 2002-ben Sevillában is, aztán körbe. Idén kicsit más lesz, Litvánia, arra még nem jártunk. Nem, hajót nem viszünk, bár van saját, azt a helyszínen bérlünk. Így ugyan a villák nincsenek testhez igazítva, mert egy óra múlva esetleg más használja, csak a lábtartót tudjuk állítani. De a megrendelésnél meg kell adni a testmagasságot, s a testsúlyt; igyekeznek megfelelőt adni.

Ha a világbajnokság a tengeren túl, oda nem mindenki tud kiutazni, úgyhogy helyette van egy európa-bajnokság. Ott csak ezer - ezerötszázan vagyunk. Már csütörtök este elkezdődik, annyi a szám; férfi, nő, és vegyes is, korcsoportonként. Három percenként az indítás. Tart egész hétvégén. Közben szombat este egy fergeteges buli. Az evezősök általában jó táncosok.
Az olimpia az más, úgy hívják, hogy Mesterek Tornája. Az négyévente, Ausztráliából hoztam két aranyat. Összesen 27 senior-aranyam van. A magyar versenyeket meg levitték Szegedre, építettek ott egy víztárolót, kétezer méter, hat pálya, nagyon szép. Az országos bajnokságok része már az összes senior-versenyszám is.

Annak idején ifjúsági korcsoportban kezdtem én is. Aztán szerelem, esküvő, minden félbemaradt. Felnövő lányaimat evezésre irányítottam, a lányok nem lesznek katonák, valahol fegyelmet kell tanulni. Ők kezdtek mesélni külföldről hazatérve öregek bajnokságáról, akkor hallottam róla először. Aztán belevágtam. Edzések a Csepel-Dunaágban. Régen, ugye, Római part, Margitsziget, meg, ahol ti is az ötvenes évek végén, a Hajógyári-öböl. Mára minden egyesület leköltözött a csepeli Kisdunára. Edzés úgy nyolc kilométer, föl a zsilipig, aztán vissza, el a Francia-öböl mellett, Kvassy-híd. Ahol régen a versenyek is. Ötszáz kemény, ötszáz lazább. Vagy 10 csapásonként emelve, ti is csináltátok, nem?! Az a fárasztóbb. De nem lehet abbahagyni, a lányaim is így vannak. Versenyeztek, jött a házasság, fölnevelték a gyerekeiket, aztán mondták, anyu, vízre kéne menni. Van, hogy a lányommal egy hajóban versenyzünk.

Síelni hatvan fölött kezdtem. Vittem az unokákat Ausztriába, sítáborba; ki vigye, a szülőknek meg kell rá keresni a pénzt. És mit csináljak egész nap, mínusz tizennégyben még festeni se lehet. Ez a Carving-léc nagyon jó, evvel sokkal könnyebb. Az evezősök mind síelnek, arra való a tél.

Hajós Éva. Fölvett név.

2008. március 26. szerda, Kecskemét

És az unoka is bizonyára evezős lesz.
Csak most még nem tudja.

2008. március 27. csütörtök, Kecskemét

Merev tartással, csaknem mozdulatlanul ült székében
a feketeruhás, 92 éves öregúr.
Nyugodt, halk szavakkal pörölt velem,
arcát nem fordította felém.
Váratlan megérkezett felszabadítóm,
világosszürkében,
és könnyű szóval átvette a feladatot tőlem.
Akkor ébresztett a vekker.
5.23-tól 5.24-ig az ágy szélén üldögélve
tűnődtem, minek is.
De hát-, tegnap néhány szép mondat,
lángos reggelire,
és idei legjobb időmet úsztam, igaz, versenyzővel egy sávban.
Örüljünk hátrafelé.
És például megcsinálhatnám majd reggel az idei hajónaplót is.

 

A fenti derékszögű vonalakból nem derül ki világosan, hogy tudom, mindez míly nevetséges.

Itt a mai két kép. Nem ilyen koszosfélék,
mint a monitoron látszik. A/08/25 és A/08/26.
Rendes farost-képek, 60 x 60.

2008. március 28. péntek, Kecskemét

Apóka!
A húsvéti nyulak ketrecügye kismiska, mert én húsvétra tenyészfürjeket kaptam, és ma tojták le az első tojásukat! Ez a nagy szám, nem a törpenyulak, azok csupán kiskedvencei a gyerekeknek, de mától nem eszünk undi iparilag termesztett tyúktojást, hanem ezt a csodás kis fürjtojást fogjuk, ami spec. sokkal egészségesebb is, és a saját csibéinktől van!!!!!! Mellékelem. Amúgy egy 1nm. tojató ketrecben van 3 kakasom és 9 tojóm, úgyhogy lesz itt a végén még fürjhusi is?! Talán. De tojás az máááár van is! Zsófi
 

Az élet reménytelen és megoldhatatlan.
Úgyhogy vettem
7 tábla 60-as smirglit
5 kg kötöződrótot
3 sárga szigszalagot, csak a színe miatt,
zsákvarró fonalat,
karabínert, az egyik pici,
fűrészreszelőt,
és egy évre való szemeteszsákot.

Még négy fotó
a szemközti asztalnál
ebédelő kisasszonyról.
Múltkor azt mondta neki nagyanyja,
erről kérdezd meg apádat.
A leányka visszatért: megengedte.
Adtam neki két puszit.
Az mindig beválik.

Mi, erős férfiak.

2008. március 29. szombat, Kecskemét

Lenyűgöz ennek az embernek a tehetsége.

Marabu, a mai újságban.
 

Én nézlek téged és te nézel engem.
A/08/28, elkezdve, az utolsó.
És mindennek vége van.
Legalábbis Kecskemétnek, biztosan.

2008. március 30. vasárnap, Kecskemét

Búcsúvasárnap. Négykor ébredés,
amit most már szerencsésen ötnek hívnak,
lehet kelni.
Félálomban úszás, félálomban mise**,
kijövet ránéztem a templomkert falában a
Hálatáblákra.
Tizenöt éve láttam utoljára
az itteni Orvostörténeti Múzeumot, mindig zárva,
most is zárva volt.

**És itt álljunk meg egy percre,
talán meg tudom írni.
Kedvetlen reggel. Amit átfordít egy apróság.
A templom üléspárnái húsz évig
rondabarna huzattal,
otromba kukoricaszár mintával.
A napokban eszembe is jutott, rég lecserélték.
És miséről kijövet az egyik kibukkant az előtérben,
újabb párnák alól. És boldog voltam. Időélmény.

Át a Művházba, a KOGART gyűjtemény
egy részét lehozták.
A 19. század nagy nevei, gyengébb képekkel.
Belelapoztam egy kiadványukba,
ezt találtam benne, lásd fotó.
Kiderült, pontosan mi történt 
1990. november 22. után,
amikor Esterházyt megkértem
egy szívességre,
hogy én nem győzöm a feladatot.
Ezt az új infót még be kell vezetni
a szereplésnaplóba, tudom, hol a rajz.

Onnét át a Naiv Múzeumba,
igazság szerint csak a három Gyovai-szobrot,
Madonna
egy alakos
Család
és azt a hihetetlen erős Esőt kérő szobrot
akartam volna megnézni Szőrös Józseftől (1917-2003?)
de másként alakult, alkalmi kiállítás éppen.

Még volt idő ebédig. Korlátom, hogy ritkán engedek be életembe véletlent, be az új MALOM-ba, hogy is hívják ezeket, szupermarket. Belelapoztam a női nyakláncokba, néztem hosszúnadrágokat, az biztos pont, mert emlékszem, tavaly egy zöldet akartam volna venni. Bóklásztam, szorongás űzőnek kialakítottam egy hárító választ, hogy ajándékot akarok venni, de nem tudom, mit. Könyvesbolt. Külön stand az ezoterikus könyveknek, úgy látszik nagy a kereslet. Aztán Kádár utolsó beszéde, a hozzátartozó CD-t a pénztáros adja ki. Nem volt eredménytelen a nézelődés, erről sokat beszéltek, de soha a pontos szöveg. Már az első mondatok is:

Nekem van betegségem, nagyon hasonlít ahhoz, ami a feleségemé: fogy. Ő is, én is. Az orvosi vélemény a következő: az én feleségem öt éve jár bottal. Neki azért kell bottal járnia, s azért fogy, mert radikális gyomorműtéten ment keresztül, miközben én börtönben voltam. És felszólították, hogy tagadjon meg engem, és nem tagadott meg, erre megtiltották a férje nevének használatát. Pincehelységben, egy mackótömő vacak helységben volt már megfelelően koros nő, ez még most is számít, és egyszer azok engem megismertek. És bámultak, hogy hogyan vállalta ő azt, hogy tudják, hogy én mikor voltam a mi rendszerünkben börtönben. Én az én stabil súlyomból -- nem tudom, hogy maguk engem püffedt embernek, vagy pocakosnak ismertek-e, nekem éveken át stabil súlyom volt. Ez nem orvosi titok, mert nem ott méreckedtem. Nekem az a bajom, hogy az agyam örökké forog, és az is energiát kíván. Én nem pocakból fogytam...

Ma még elvből nem csomagolok, még minden úgy, mintha élne. Este lesz idő a könyvre.

Mi volt ez az idei Kecskemét. Elkezdtem huszonöt hatvanegy centis lemezt, ezekből bármi áron  képnek kell lenni, mert a félreméretezett kereteket kár lenne kidobni, egy felületes asztalos csinálta. Ehhez képest teljesen figyelmetlen képkezdések. A százcentis lemezekből levágtam tizet, keretestül nem férnének az autóba. A könyvkézirat rám eső része kész. Vettem egy használt Marcel Breuer-széket, ötezerért. Egy délután boldog voltam. Úszás rendben volt. Versolvasni nem volt idő. Zenehallgatni nem volt figyelem. A fekete autó használati utasítását átnéztem. Elveszett a nyakban hordott noteszem, mindent fölforgattam érte. Felépült a kertvárosi kápolna. Fiam elköltözött. Eltemettem anyámat.

2008. március 31., hétfő, Kecskemét

A sors külön ajándéka, hogy épp ma 29 perc alatt ment az 1200 (28:53). Pedig tán négy órát aludtam.
Kezdek csomagolni.

2008. március = 127086 = 4189/hó = 134/nap