VÁLINEWS; 216. levél J.-nek, Le Meux-be / 2013. március

--- 2013. március 1. péntek, Kecskemét ---

11:30 Az idei március alapos rémülettel kezdődött 02 órakor. Pisilés közben eszembe jutott, rémlik valami, nem járt le véletlen a jogsím? PC nyit, 18 pontos piros félkövérrel: 13. 02. 08. Ilyesmiben s/nem vagyok könnyed. Google, eljutottam egy magánrendelőig, ahol azonnal, szombaton is orvosi vizsgálat, hatezer. Vagy pl. az én háziorvosom rendel-e ma. És ha igen, fogadnak-e utána Mechwart téri okmányirodában. És ha Kecskeméten? És ha rendőr?
Féladag reggeli; 3/4 5-kor indultam, a fekete sztrádán tömény köd, szerencsére egy osztrák, aki ilyenkor is lát. Beálltam mögé. Uszodabérlet idén éppen háromszoros áron, 5400, tíz alkalomra. Hat után tíz perccel a zuhanyozóban. Versenyzők ma nincsenek, egyedül egy sávban, ami a kézlapát miatt jó, 1250 m, ok. Egy öreg úszómesterrel egyeztetjük, hétre érdemes járnom, akkor vége az edzéseknek. Vissza a telepakolt kocsiba, nem törték föl, igaz Pesten sem, ott egy éjszaka állt a ház előtt megrakottan.
A jól ismert út, az állatkert kerítését átfestették.
Aztán már a Nagyablakos Ház; gondnoknőnk mosolya. Alpinista, de most egy gyümölcsfáról esett le. Én még kabátban, ő tiz perc alatt bejelentett hétfő 11-re az itteni okmányirodába. Nemcsak a baj nem jár egyedül. 09:05-kor már hazafelé a szomszédban rendelő orvostól, megvan az egészséges vagyok-papír is. Az orvosnak röviden megmagyaráztam az Illyésnaplók fontosságát. Azóta itthon szobaépít. Mindjárt kolompolnak ebédre. Ketten vagyunk vendégek. És van a Kriszta, a fáról esett gondonokunk, aki most biceg. (Tudom a nevét.)
Idén hoztam futócipőt, talán 17:40-kor kéne, egytized rózsafűzér idejére, talán a ház körül. Tavaly rendbehozták a sétányt, ott lehet sötétben is.

A fotókat nézve pofáncsap Lénárd Sándor, 20 éve olvastam; ha gazdag vagy, új helyen a régi életedet vásárlod meg magadnak. Vagy valahogy így: Új életet kezdve ne légy gazdag, mert majd régi életet vásárolsz magadnak. (Mint ő zongorát, a brazil őserdő szélén.)
F/2013/071, -072, -073

Ez a 17:40 jó lesz a futáshoz. Három kör, 10,5 perc a sötétülő ég alatt a kanyargós kerti ösvényen, kabát, tarisznya nélkül. Fekete fák. A kutya kísér. Jó.

 

--- 2013. március 2., szombat, Kecskemét ---

Érdekes, nagyböjtben a reggeli zsolozsma himnusza nem változik napról napra; állandó. Ezt a két pimasz sort szeretem benne nagyon; a teljes bizalom engedi:

Adtál üdvünkre szent időt,
adj hát bűnbánó szívet is

 

Hogy mi viseljük Ádám apánk bűnét, itt mindig udvariasan csuklottam egyet, hogy is van ez. Ma ezt pofonegyszerűen magyarázta Balázs atya, és el is fogadtam egy életre. A dolog igazságos. Ha a papa elkártyázta a családi vagyont, a gyerekek viselik a következményeit. Innét már egyszerű nekem folytatni: emberméltóságunk, önérzetünk sem abból következik, hogy hihetetlen tehetségesen tudunk őszibarackdzsemmet kreálni, hanem istengyermek voltunkból, ab ovo (ha jól emlékszem erre a fogalomra).

A tegnapi fotó innét indult, míg valamennyire elfogadható lett. Számomra. Photoshoppal megmunkálva.

 

Ismerős ez az embertípus, ugye, akinek az a magánélete, hogy kedvtelésiből mások életében kutakodik. Egy marha pszihológus(nő) azt mondta Katának, hogy enyhe autista lehetek, a "rendmániám". (Lehet, hogy az vagyok. Nahát.) Jelzem, a rendnél az egyre jobb szerszámaimat szeretem jobban; közhelyem; ez az öregkor legelőnye. A kertból jövök, farostlemezeket smirgliztem az imént, és most is és mindig igazi boldoggá tesz, hogy fogantyúval följavított csiszolóeszközömmel ez harmad fáradsággal megy, immár évek óta.



 

Fél tizenegy, hát elkezdtem, menetrendszerűen. Sőt, van valami homályos elképzelésem. Úgyhogy, ez itt, ez a borzadály nekem most reményteli állapot. A/13/03,

60x60 cm., idén ekkorákat hoztam.



Fél tizenkettő. A kép e percben épp annyira hasonlít indító víziómhoz, mint Szolzsenyicin a meggybefőttre.





Fél egy, tényleg,
mindjárt kolomp ebédre (számomra rázzák a földszinten). Most már annyira hasonlít, mint Szozsnyicin a szolfézsre.


Délután három helyett öt kör futás a kerti sétányon. Nna. Megcsináltam Gábor Vasárnapi Újság / Korai címlapok - fejezetét; remek ábrák, orosz katonák a hóviharban, tiszai halászok, királynő ravatalon... és föl is tettem a netre, talán mostantól lesz időm / fegyelmem / energiám olvasni is.

 

--- 2013. március 3., vasárnap, Kecskemét ---

Kissé aggódva vezetek lejárt jogosítványommal, ugyanis olyan feltűnő szabályosan, hogy az valóban feltűnhet egy rutinosabb rendőrnek.

Cifrapalota, Don-kanyar - kiállítás, a sarokban álló videóból harsog a korabeli híradó; az Erdélybe bevonuló magyar hadsereget rezesbanda és népi rokolyás lányok, virágcsokorral. És katonatemető, a friss sír körül álldogáló fagyoskodó honvédek.
Ebéd után a teraszzugban üldögélés, napozásféle, amiből hamarosan a kutya is részt kért. Próbáltam tanítani, mutassa, hol vakargassam. Buta kutya. 30 éve ezt a nyulunk is megtanulta. F/2013/074


 

Ha gazdagságba keveredem, mint tegnap is, hamarosan mélységesen lehangol, amiből nehéz aztán kikeverednem; hiszen nevetséges a birtoklás, mert halálszagú. Talán mert tízévesen elvittek Irén néni hagyaték-felszámolására. Vihetsz, amit csak akarsz. Egyébként egy kalapácsot. Később meg Senecán nevelkedtem.
Tegnap egy fölös tárgyat vettem magamnak - beleszerelmesedtem - és most azon vitatkozom, hogy háromezer kilencszázkilencven forintba került-e, vagy négyezerbe. Nem először így. Negyven éve London külvárosában órákat gyalogoltam; itt gyártottak egy párizsi múzeum teremőr nénije alatt megcsodált széket. Fölállítottam, elolvasni a szék fenekén a gyártóját. Ha nem szombat van és üzemszünet, nem lehetetlen, hogy utam második felét (110 múzeum körbe, Európában) tarisznyámmal + egy fémvázas székkel teszem meg. Hacsak nem dobom el két országgal arrébb, kijózanodva. Evvel az Illyés-naplóval is nyakamba szakadt a micsoda. 1929; a legkezdetek, máris rettenetesen jó. Mi lesz evvel a nyomorult nyolc kötettel. Ötszáz évnyi. Nagyon ismerős dolgokról ír.

1929. október 26.
A költő csodálkozva látja, hogy az a mű, amit ő hívott életre, önálló életet kezd élni, saját törvényei szerint fejlődik, lesz kész, és fejeződik be. Az első sorok után kiszökni igyekszik alkotója keze közül; egy rím vagy egy megejtő ritmus sugallatára merőben új cél felé kanyarodik.


Látja, míly kevés valósult meg abból, amit ő kifejezni akart. Elégedetlensége annál nagyobb, mert maga sem tudja pontosan, mit akart kifejezni.

Az emberek nem ugranak a Dunába afölötti kétségbeesésükben, hogy az életnek nincs semmi értelme (ami pedig a versből világosan kitűnik), és nem fognak fegyvert, hogy most végleg örökre lerázzanak minden szolgaságot, aminek lerázására a költő szerint ütött a tizenkettedik óra. A költő szomorúan nézi művét: nem röpül az, nem ad enni, nem gyilkol, egyszerű tárgy lett a világban, mint annyi más, mondjuk egy tükör.

Egy Zelk-szösszenettel könnyítek a sorsomon; leírja egy szomorú estéjét, hogy szigligeti sétáján egy nyomába szegődött kóbor kutyát megetetett, de a továbbiakban nem tudott rajta segíteni. Illyés az ész, Zelk a szív. Szinte pontosan egyszerre éltek, haltak.

 

Este már hét kör futás a kertben. A szomszédos állatkertből tisztán az édes oroszlánszag. Már sötét, kerítésünk túloldalán kattog, elzúg a szegedi gyors. Fénylő ablakai négyszöge. És valahogy ez is biztató, megnyugtató, nem is tudom, miért.

 

Hú! Most már úgy hasonlít új képe, mint Szolzsenyicin Szolzsenyicinre! Szeretném elcserélni a 90 cm-es Válimmal! A.

Deske, Illyés a zsenialitás 100-asa, tán egy dolgot kivéve... egyébként tárgyaink jelentős része szükséglet... kisebbik gyengeség... pillanatnyi vigasz... fegyelmezetlenség...., szóval ami tévedés, a vers, a könyv, a zene a kép, nem válik tükörré, nem létük entrópiát okoz... mi a fenéből tanulnánk különben? hogy ismernénk meg a világot? és hol kutatnánk a lét kérdései körül? A zsebünkben? T.

 

--- 2013. március 4. hétfő, Kecskemét ---

26:54, vegyesben, 1200 méterre. Elképesztően jó idő, ilyet tíz éve nem úsztam. Tényleg, a fogyás tenné, hogy jóval könnyebb vagyok? Utána reggeli, a Mohácsi Győzelem (mármint a törököknek, meg is ünneplik, állítólag évente) kutyafasza, hogy én a sült szalonna és pirított hagyma felét a tányéron hagytam.

 


- 08:43 Deske bácsi, árulják a Váli-monográfiáját 3800-ért a Vaterán! O.
http://hasznalt-konyv.vatera.hu/muveszet_epiteszet/kepzomuveszet/vali_dezso_vali_1721903105.html

- Köszi az infót, az nekem is kéne. De ennyit nem érek meg magamnak. d.

 

- 09:44 Láttam, hogy föltette a news-ba is. Már el is vitték. O.

 

10:14 A mai képet igen fürgén kellett, tizenegyre okmányiroda lesz, a lejárt jogsi. A/13/04. Csak annyi az aggodalom, hogy - Kata nincs itt kontrollnak - némely zöldeket és sajnálatosan? szürkének látok -, mert hogy zöldről indult a kép.
Remélem, nincs itt valami nemtudott gubanc.
Ez a szezon jól indul.

11:10 re fotózással együtt kész voltak, meg is dicsértem őket, és kértem ajándékba egy szolgálati golyóstollat, mert azt otthon felejtettem. (Mosolygott, embert csináltam az adminisztrátorból.) Aztán egyet kaptam a Háztartási boltban is, a smirgli mellé. Séta a belvárosban, nem hagytam bennük a kifizetett parkolási díjat; egy régiségbolt, Lacika javasolta. Felismertek; a raktárat is megmutatták, kortársak is, egy kétes Kazovszkij. És hogy tőlem is szívesen vennének munkát. Katalógusokat kapok. Egy másik kereskedőtől egy ötkilós 1962-es évfolyam Kirchenzeitung für das Bistum Aachen, képekkel, talán tudja használni Mikifiam. Ilyenfajta raktárkészlete sok grafikusnak van. Vagy inkább volt.

 

Mondják, bíborosunk is esélyes pápának. Ennek nagyon örülnék, ha ő Rómába, akkor nekem új püspököm lenne. Ugyanis azt a privilégiumot, amit tőle kérnék, Erdő Péter jogtudós biztosan nem adná meg.

 

Ahogy mondják, az vesse rám az első követ, aki utolér. Játszom. Valaki megsúgta nekem-, biztosra ígérte, sokkal szebb képeket festek, ha testsúlyom akármilyen sok, de majd hatossal kezdődik. Ezen dolgozom. Futni úgyis kell; ma már tíz kör, 31:49, ez szűk négy kilométer lehet; fiatalon se futottam ennyit. Mínusz tíz deka. Az úszás is. Ezért vettem két napja pontosabb fürdőszoba-mérleget, digitálisat. 3990 HUF; vagyis négyezer. Üveglapos, lapos és elegáns. Mérek. És egész délután nevettem, kellett ez nekem; a sors visszarúgott; ez az új következetesen másfél kilóval többet mutat. Hinnem kell neki. Pedig a régivel már helyben volnék. Most kétféle számítás van érvényben, mint a November 7., ami a Nagy Októberi.
Vacsorára majd egy teát.

 

Illyésnapló 1929.10.6: Azt hiszem, a vers tulajdonképpen nem is a szavakkal hat.



--- 2013. március 5. kedd, Kecskemét ---


Győzött a vacsorátlanság, új kaland után kell nézni; új mérleg: 69,7 kg = régi mérleg 68,2 kg. Megtanulni egykerekű biciklizni, mint Lacika, ötven éves korában. Avval jár a boltjába.

 

06:15. Barsi Balázs atya (is) azt mondja, a samariai asszony története nem szexuális történet. <<Egy kudarcos istenkeresés.>> Mint közeli ismerőseim vadházasságai.

 

Ma 27:34, ma biztosan megvolt az 1200 m. És ilyen sem volt kilenc éve. Téma bef.


- Deske, kedves, mit ért vadházasság alatt?
- Amit az egyházunk - d.

 

 

11:13. A mai kép A/13/05, idén itt mindegyik 60 centis lesz.


Tegnap villanyoltás előtt az Egri csillagok, ifjan olvastam,
akkor ez úgy kezdődött: Úttyunk! Ma ez a 18. sor.
Micsoda profi Gárdonyi evvel a Jumurdzsák névvel.
A kellemetlen mássalhangzó-torlódás ráadása a két ellenszenves U-betű.





 

A mai képcsinálás befejeztével néhány óra munkával átrendeztem a VÁLINEWS KÉPEK - eddig 6870 - keresőjét, ill. azon belül a fotókat, hogy áttekinthetőbb legyen, mégis, a Hálás Utókor. A témák értelmesebb sorrendbe, s a két kedvenc okán lett két új kategória: 02. itthonról nézve - 05. margit híd.
Ilyenformán a rendszer azonossá vált a FOTÓ-fejezet munkáival. Bízom, jobban áttekinthető. És ha mégsem, marad a SZÓRA KERESÉS, amit ebbe a fejezetbe szintén beépített profi informatikusom.
Annak idején, a rendszer kitalálásakor csodálatosan szembesültem a világ tökéletlenségével. Napokig töprengve nem találtam optimális rendezőelvet, még az uszodai öltözősök is belesegítettek. Ugyanis nem lehet következetes logikával, mert az használhatatlan. Kezdtem a hely szerint-tel, körkörösen tágulva otthonról. De az élet bonyolultabb. Hibrid lett.
Aki ennél jobbat tud számomra, szóljon.
(Még a Margit híd vagy hatvan tételét egyenként át kell írnom. Ez, illetve ennek csak a fele most már együtt jön föl, mutatom. Ez is csak egy kép a 6800 után.)

01. itthon
02. itthonról nézve
03. környék
04. járdák
05. margit híd
06. pest
07. vidék
08. kékkút
09. külföld
10. kiállításom
11. alkotóház
12. zsidó temető kontakt // NEWS-ban nincs
13. zsidó temető
14. zsidó temető / Sáros László
15. család
16. evezés
17. főiskola
18. emberek
19. híresember
20. állatok
21. műalkotásról
22. néprajz J. Katának

Ez volt Pestről hozott utolsó nagyobb feladatom, az NKA pályázat, jogosítvány, Sinka-versek, tíz méter festőrongy vásárlás mellett. Úgyhogy ezután már teljesen az alkotómunkának szentelhetem magam.

 

Deske, ez nem mássalhangzó-torlódás: rdzs. Ez mindössze két mássalhangzó, de mit csináljunk, ha mi dzs-nek írjuk azt, amit mások j-nek (John) vagy gi-nek (Giotto). Ez ortográfia. A Jumurzsák szó úgy ronda, ahogy van. L.



Zelk Zoltánné, Sinka Erzsébet (irodalomtörténész) tavaly kiadta válogatott verseit egy vékony kis kötetben: MÚLÓ NYÁRBAN. Örülne neki, ha erről tudnának az emberek, ebben segítséget is ígértem neki. Kértem, válasszon ki párat. Megtette: Idegenek / Levélváró / A szobor / Éjszaka / Őszi / Doromboló / Valaki / A szél / Tavasz / Emelet / A csillagok. Ezekből szántam ide, de közben észbe vettem, az egész kötet csak egy mega, áttettem HTM fájlba, s mutathatom az egészet. Jobb is, ha ki-ki maga válogat. Esetleg, aki volna olyan szíves, ezt továbbreklámozná közösségi oldalán. Ezért így adom meg: http://deske.hu/iras/html-2013/sinka-kotet.htm Köszönöm.

 


--- 2013. március 6. szerda, Kecskemét ---

Van nekem egy drága barátom, ötévenként ha látjuk egymást. Vagy negyven éve a zebegényi szabadiskolában tanítottam rajzolni, gondolkodni. Ötvös lett belőle, kis műhelye Fóton, és végtelen szimpatikus, ahogyan megtalálta szakmai helyét és főleg hangját. Volt egy álmom... édesmagamban dolgozni műhelyemben... Hogy nem a jómódúaknak. Hogy a boltjában elüldögélni. Hogy nem a csicsa. palfy-ekszer.hu
Katának készített egy..., engem elvitt a Júlia-Alpok tetejére. Pár éve megtanulta; most egykerekű biciklijével jár reggelente műhelyébe.

Blogja is szorosan szakmai.

2011. szeptember 17., - Pálfy László

 

A napokban anya és lánya azzal a kéréssel kerestek meg, hogy készítsek egy karkötőt, amit diplomaajándékul kapna a lány, a frissen végzett orvos. Határozott elképzelésük is volt a kivitelezést illetően: legyen fehérarany, homorúan íves formája legyen fölső részén szélesedő, valamilyen érdekes kő és minta is, és nyitható legyen, ne bebújós.

Megmértük a lány csuklóját és a hozott törtaranyat, megbeszéltük, hogy fölül 2 cm széles lesz, alul pedig kb. 1 cm. Drágakőnek a zöldes és kékes labradoritot választották. Azt nem árultam el nekik, hogy homorú karkötőt eddig még nem csináltam, és fogalmam sincs, hogy kezdjek neki...


Ma délelőtt: A/13/06Az unalom határai, régtől érdekel.
A csöndesség.
Meddig lehet elmenődni.









Barátom, aki küldte, nem tudhatta, ez a kép nekem fontos. És hogy miért. Úgy tudtam, mikor pápává választották, nem vitte magával rezidenciájába a macskáit (többesszám, így a hír). Ó, ha egy pincsivel, ölebbel, vadászgörénnyel; na jó, akár egy cicával az ölemben, asztalomon, zsebemben. Egy kutyát fölneveltem, igaz, az bernáthegyi, azt tudom. Kutyára nincs időm. Önzésemben aggaszt a cicák autonómiája. Engem imádjon. Illetve legyen ott. Egy símogatás. És elmagyarázom neki, miért kell oda világosabb okker.
Morális aggodalom is, bár ezt a gyengédségfrekvenciát kétlábúnak nem tudom produkálni. Lehet, hogy tisztességesebb ennyi hiányérzettel élni és meghalni.
Egy időben pontosan ugyanígy üldögélt asztalomon Zsófi nyuszija.
Szóval megtartotta pápaságában is. Ha neki szabad –
Vagy ez a fehér mégsem pápai öltözék? Az a kis hangszóró gyanús.
Hogy ezt fogalmazom, kezdem érteni magamat.

Délután. Nem volt hozzá bátorságom. Most itt.

 

, , , ,


--- 2013. március 7. csütörtök, Kecskemét ---

- Kedves Váli Dezső," Győzött a vacsorátlanság, új kaland után kell nézni; új mérleg: 69,7 kg = régi mérleg 68,2 kg. Megtanulni egykerekű biciklizni, mint Lacika, ötven éves korában. Avval jár a boltjába. " Nekem kettő van, egy rózsaszín és egy sötétkék, utóbbit szívesen kölcsön adom, de lehet kicsi lenne. Minél magasabb valaki, annál nehezebb megtanulni, és minél nagyobb a kerék annál gyorsabban lehet vele menni. Szép estét! E.

- Köszönöm, nagyszerű! Még majd a kerekek számát kellene pontosítani. d.




Az élet apró örömei. Illetve, dehogy apró. Mértem, talán idén utoljára, nem tévedés a tegnapi (a tegnapelőttit szinte nem merem elhinni). És hogy ez 13 év tükrében. megnézhető. A legjobb idők 1200-ra, fele gyors, fele hát:

2000.  30:03 Kecskemét, 50 m-es
2002.  26:32
2003.  26:16
2004.  27:11
2006.  28:46
2007.  27:52
2007.  28:17 Töreki, 25m-es = dupla bukóforduló, gyorsabb
2008.  28:28
2008.  28:52 K. másodszor
2009.  29:10
2009.  27:45 K. másodszor
2010.  29:10
2012.  27:47 Töreki
2013.  26:54, de 27:27 egész biztosan (ok: lefogytam)

 

Miki fiam múltkor (tényleg fölényesen) megnyert egy reklámfilm-pályázatot, s azóta fölkéretett a cégtől már újabbakra is. Ez most egy másfélperces film egy elképesztő találmányról, okostelefon azonnal névjegyet nyomtat. A Facebookon, szakmai oldalakon pár nap alatt 34 ezer érdeklődő (van valami számláló), sokan közvetlenül is megkeresték ezt az itthoni Apple-boltot.
Ezt az URL-t sajnos föl kell copyzni a legfölső sorba, a deske.hu helyére, úgy nézhető:
http://youtu.be/Fql1VKKmrI4
A dolognak szerintem nem szépséghibája, hogy ez a találmány nem létezik.



Kedves Dezső, macskás ismerőseimtől két fontos információt tudok biztosan:
1. Kutyát könnyen magunkhoz tudunk "kötni", gyakorlatilag mi alakítjuk a kapcsolatot, kaja, simogatás, stb., örök társ.  Ezzel szemben egy macskával nem lehet így viselkedni. Ő dönti el, hogy akar-e valamit tőlünk (gazdájától, bár ez fogalom számára nem létezik), vagy nem.  Ennek megfelelően viselkedik. Megköveteli a tiszteletet, szabadságot. Ha megsértődik, szinte meg kell alázkodni előtte, hogy ismét "ember"számba vegyen.
2. Szeretnek kaparászni, asszem a köröm koptatása végett. Függönyt, fát, FAROSTLEMEZT. Nem tesznek különbséget, hogy fedi-e valami vagy nem :-).
Én szeretem őket, de sajátom(tunk, családdal) csak 2 napig volt. Érdekes, szép történet, de csak ha érdekli...
Üdv, Ő.



A ragdoll, alias rongybaba macska a nevéhez hűen viselkedik, amikor az ember kézbe veszi. Izmai elernyednek, teljesen elhagyja magát. Ilyenkor a kisebb fájdalmat meg sem érzi. Nyugodt természete miatt házikedvencnek kiválóan alkalmas. Hatalmas szeretetigénye van, ragaszkodó típus. Gazdáját akár az egész lakáson keresztül képes kísérgetni. Tökéletesen jól érzi magát a lakásban. Nem kóborol el, még társai unszolására sem. Ha mégis kiengedjük az udvarra, ne hagyjuk magára. Nem igényel napi fésülést, nem filcesedik és a gazdik legnagyobb örömére nem is hullik erősen a szőre. Ennek ellenére, azért nem szabad elhanyagolni. Betegségekre kevésbé érzékeny, ami nem jelenti azt, hogy a védőoltásokat megspórolhatjuk. F.

 

 


A/13/07, most
.
Képcsinál legnagyobb részében telefon.
Fontos volt. Lányommal-

 

Tegnap a rendes 45 helyett 61 mp. hidegzuhany volt kénytelen a forró után. Az uszodai csaptelep automat. zár, gombját időnként meg kell nyomni. Víztakarék. Én már befejeztem volna, de hát még jött. Nem akartam pocsékba az én hidegvizemet.

 

Napi futás alkonyatkor, vacsora előtt, F/2013/077



--- 2013. március 8 péntek, Kecskemét ---


Illyés Gyula helyett Egri csillagok. Diákkrimi; olvastatja magát. Azonos önmaga szövegével, nem több. Mint barátunk szerint Fehér Laci festészete.

Ilyennek kell lenni egy tisztességes gyógyfürdőnek Gábor szerint:

Először : az intézet helyiségétől kellemes, gyönyörködtető kilátás, mi a lelket emelve, a kedélyre vidítólag hat, és igy bár egyelőre csekélységnek látszik is, az egészségre üditő befolyással van. Legyen például (ha lehet) a csupán untató rónás helyen kivül, a néző előtt, hirtelen magasra emelkedő hegy, néhol bájoló regényes, majd ős-szikláju vadregényes; különféle ábráju facsoportozatokat előtüntető, szóval, a szemnek és léleknek változatossággal kínálkozó.
Második helyen áll az intézet helyiségének természeti fekvése….A legszerencsésebb fürdőintézet az, melly keleti oldalon, dús lombozatú erdővel ellátott hegy tövében, kissé emelkedett helyen feküvén, átellenben északi oldalról, hegyektől mindenütt védve van, és ezek az innen tóduló szélnek járását felfogván, a zordonabb és gyakran történő időváltozást mérséklik… (VÚ. 1859)

 

 

10:03.
A/13/08 most

 



Még a mai délelőtt A/13/09

 

11:41 Szűk kivétellel nem vagyok komolyzene-érzékeny. Untam a Kossuthot munka közben, életemben először kipróbáltam az automat keresést. 107.3. Se a net, se a különleges tudakozó nem tudta megmondani, milyen adó. Kecskemét körzet(?) Magyar beszéd, még most is komolyzenei kívánságműsor. 10:42-es befejezéssel valami fantasztikus opera?részletet hallottam, egy nő és több férfi oroszul énekelt; valami csoda, csoda, elbűvölő. Mindenképpen megpróbálom megtalálni, mi lehetett, melyik adó, hol lehet megszerezni, elbirtokolni.
Nem a Bartók, illetve? Melléültem, próbálom kiböjtölni, hátha bemondja, hogy ő kicsoda. Aztán telefon?

12:22 Mégiscsak a Bartók. Hangfogó / 10:13 kezd -- 4. blokk: Sosztakovics, Tizenegy zsidó népdal / Dalok zsidó népi szövegekre. Az enyém az utolsó volt,10:40: Boldogság, Luba Organasova, Nathalie Stutzmann, Philip Langridge, Gőteborgi Szimf. Zenekar, vezényel Neeme Järvi, már többször vissza is hallgattam a neten. Valakit meg kell kérni, mentse le nekem. (Ha adják, megvenni a rádiótól, vásároltam én már ott.) Ehhez nincs programom még, a fene egye meg, az egész gyönyörű, az orosz nyelv is, egy-egy szót ki is hallok belőle, rűbocská, daragíje.
Meghallgatható: http://hangtar.radio.hu/bartok#!#2013-03-08, ha így nem megy, ezt a kéket kell legfölül a deske.hu helyébe copyzni. Ott HANGFOGÓ-t kiborítani, akkor fönt középen a vil.szürke sávban a napi dátum fölötti piros csúszka lassan megindul, azt előretolni a 10:13-időpontra.

13:48 hanganyag@radio.hu

T. Rádió! A Bartók Rádióban hallottam egy gyönyörű zenét, szeretném CD-n magánhasználatra megvásárolni. Bartók R. 2013.3.8; 10:13-10:42 Sosztakovics: Tizenegy zsidó népdal.
Szívélyes üdvözlettel:

 

Azt se tudom, ki az a Sosztakovics, utána kell nézni. Bár nem is elsősorban a zene, hanem az orosz nők énekhangja –

16:16 Szia Deske, itt meg tudod venni a deccatol közvetlenül, nem kell a rádioval vacakolni.
http://www.deccaclassics.com/en/cat/single?sort=newest_rec&PRODUCT_NR=4757441
Jó munkát! E.


16:37 Szia Deske, nem tudom, hogy hányadikként, Mammutmailra feltettem vágva, és egybe is, Sosztakovics - Dalok zsidó népi szövegekre. Küldöm. [kettőt rögtön ide. d.]


...nem profi, mert nem digitális átvétel, hanem mintha mikrofonnal-, a hangkártyáról veszi, ezért a háttérzaj.
HANGFELVÉTEL NETRŐL

1./ mikrofont kiiktatni.
2./ keresőbe beírni "waveedit.exe" - nyit (NERO8-ból jön)
3./ pirosra gomb, OK
4./formátum beállítás panel, OK
5./ audió bemenet panel - piros gombbal felv. indul
6./ vége = OK gomb
7,/ ha följön a hangvonal, azt magnóként lehet kezelni, gombok, részeket törölni stb.
8./ mentés: MP3-ba.
S.


- Deske, nem sikerül ezt a sosztakovicsot sehol..hm? N.
- Az események sűrűn követik egymást… már én is le tudom venni, sőt, ki is próbáltam. d.

 

 

--- 2013. március 8 péntek, Kecskemét ---

A/13/10 és A/13/11

Volt fegyelmem ma reggel nem mérni időt az uszodában. Kell/ene az erő a délelőtti munkához.
Álmomban Zelket fotóztam teleobjektívvel. Pózolt a kedvemért, tengerparti íróasztala fölé hajolva versírást imitált.

Gazdag vagyok; idén megint tíz méter flanel festőrongynak, ecsetfunkcióban. A múltkori majdnem tönkretette a fűrészgépemet, próbáltam a hengeres anyagot kis hengerekké. Most jöttem csak rá, ollóval bevágva egyetlen rántással hosszában hasítható. Abból már alkalmanként könnyű darabkákat ollóval.

 

Elcsesztem egy hetet meg ezerötszáz forintot evvel az Egri csillagokkal. Illetve csak 750-et, mert a felét elolvastam. Valami padon ott kell felejteni. Úgy olvastatja magát, ahogy a cukrosdobozra szoktak rájárni. Suhogó kaftánok, csillogó kardlapok, lódobogás.
Illyés Gyula – 1942 – kolozsvári beszélgetése Tamási Áronnal. Meditálása a jászok öntudatáról. Fölműves szekció létesítése. Kisvárosaink atmoszférája és lehetőségei. És visszatérően a nemzetjövő.

JELZEM, ITT CSAK NAPONTA NÉHÁNYSZOR MEGYEK A NETRE, NYITOK LEVELEKET. MÁS RITMUS.

 

Most kaptam, édes Oroszország. Illetve ők, az emberek.


 

Esti futásnál rózsafüzér új funkcióban. Ima lejártával (kb. 3 kör) a további hetet számlálom vele.

 



Minden kultúra elsősorban nyelvi kultúra és a magyar háromszorosan is az; milyen kulturális értékeket alkotott a magyarság azokon kívül, amiknek a nyelv az építőanyaga?
Illyés 1933.



--- 2013. március 11., hétfő, Kecskemét ---

"Mindenben Krisztus jön feléd."
Mit is jelent ez.
- a gázszámlában
- a fasírozottban
- a BKV-ellenőrben
- a derékfájdalomban
- a leejtett radírban
- a helló – szia – cső -ben


Álmomban gyakoroltam, amire tegnap tanítottak. Gyorsban hogyan kell a vízfogás után a tenyeret vezetni.

 

Szia Deske, bocs, nem szoktam hozzászólni a bejegyzéseidhez, de ez az Illyés vélemény elég sommás és korlátolt. Szerinted ez igaz így? "Minden kultúra elsősorban nyelvi kultúra és a magyar háromszorosan is az; milyen kulturális értékeket alkotott a magyarság azokon kívül, amiknek a nyelv az építőanyaga?"
- hacsak úgy nem, hogy a "kép nyelve", a "zene nyelve" :-) ... stb. H.


Igazad van, és nem gondoltam igazán bele. Hosszabban kellett volna idéznem is, biztos kifejti. d.

 

Reggel hétkor köd a kertben. F/2013/079.
Délelőtt kép, A/13/12












--- 2013. március 12., kedd, Kecskemét ---

A/13/13



Ma álmodtam: mivel az év végétől megszűnik a hagyományos (analóg?) tévésugárzás (a rádió mondta délelőtt), a földalatti labirintusban lévő uszoda lengyel tulajdonosnője lengyel nyelvű táblákat kell kitegyen az idelátogatóknak. És én a készülő táblák tipográfiáját böngészem.








Elémkerült egy régi NEWS-ábra, a Kulturális Minisztérium honlap-oldala, anno valaki megküldte. Az intézményi honlapok őskora, 2005. január.
Akkor azt írtam alá, hogy jó, jó, de ki lehet az a Prádó?
Hogy megugrik most majd a nézettsége!

 

Tartom a napi négykilométeres kocogást. Vacsoraidő előtt. Érdekes, hogy nem is keserves.Vannak ennél jóval nehezebb feladatok. Most napokig kemény szellemi kísértések, nyakig. Hárman voltunk, Isten, Sátán, meg én.

Gábornak megcsináltam, megnézhető már a Vasárnapi Újság 1854 - 1859 címlapjairól írt cikke, berszangabor.hu.


 

--- 2013. március 13., szerda, Kecskemét ---


09:35 Kit-mit kell felismerni abban a kékes-feketés bundában a képen jobbra? üdv.: A.




Furcsa helyre kerültem.
Illetve nem tudom, hova. A/13/14
Én üresedtem ki,
vagy csak a kép,
netán mindkettő,
esetleg egyik sem.

A szignónak mindenesetre egyre nagyobb szerep jut.




Esett az éjjel. F/2013/081



Jaj Deske, hozzá ne nyúljon! Még hogy kiüresedett?! Akkor Rothko is üres. Szerintem egy csúcsVáli született, ezekkel a gyönyörű sávokkal! Z.


Szerintem jó helyön töccik lönni (kecskeméti kiejtés  - hangejtés, bötűkkel léírva). E.

 

 

Mondjam? Ihlet? Tegnap gondnokkisasszonyunk lihegve bekopogott, hogy tévedtem, nem megyünk; a Cifrapalota-kiállítás nem ma délután nyílik. Körülnézettem, két kép. Szerényen megjegyezte, én azokat a múltkori szép rózsaszínjeit szerettem. Hát így jutott eszembe ez a szín, ma.



Végre. A múltkoriban végleg félretett Egri csillagok után esténként az Illyés-napló; szem- és agyfáradásig. Az első és az utolsó kötet, randomban. Súlyos.


--- 2013. március 14., csütörtök, Kecskemét ---

Lehet így mondani?, (rég) kanonizálódott reggeli állandó imaszándékaim listája. Egyet-egyet gyakran kifelejtettem. Eddig.
 kata
 dénes
 gábor
 steph
 nóra
 misiék
 mucuék
 erzsébet
 fioretti
 ferencesek
 két vénember
 cirill
 orbán és csapata
 gábor
 éva
 elkóboroltak és külsősök
 zsófiék
 mikiék
 unokák
 deske.hu

Külsősökön ("külső munkatárs") nem hívő barátaimat értem.
Kata – úgy tudom – övéit elosztja egy hétre.



06:51 Autórádió uszoda felé
, új pápa. Isten hozott, szervusz kedves Feri bátyám! Minden jót!
Jezsuita? Ez jó.
Ferenc - es jellegű?! Ez jó.


10:49 Éppen két órán át kerestem ezt az effektet, mostanra lett meg a rohadék. Négy oldal teleírva a próbálkozásokkal. Ugyanis egyik nap egy kocogás-kört fölvettem videóra, de álló géppel. A kész képet a monitoron 90 fokkal el kellett (volna) forgatni. Egy magyar ember az ilyet a BEÁLLÍTÁSOK-nál keresi. De nem ott van. És most, csak most, nagynehezen, megtaláltam. Nem is káromkodtam, dzsungelharc. Öt lépés; lejegyezve: 38. VLC videokép forgatás / kép alatt szélső ikon: bővített beáll – hangolások – videoeffekt – geometria – pipa a forgatásra.
Rögtön mentem a puskát nagy kincs külső winchesterre is.
Átmenetnek egy Lipton-green tea, megérdemlem, a sok reménytelenségek után. És aztán.

 

A véletlen? úgy hozza, nem egy és nem kettő aggodalmat osztanak meg velem a lehetetlen kamaszról, aki bukik, akinél csak a testékszer –
Serenus Zeitblom, egy öreg ember mondja ezt, aki nagyon sokat látott:
Ötszáz kilométerről nézni azt a kamaszproblémát.
Abból a kislányból anyuka lesz, gyereke első mandulaműtétjénél fog kiderülni, milyen remek anyuka.
Amúgy is, amit ma az ősök mondanak neki, egyik fülén be –
De ahogy a leejtett vajaskenyeret fölveszed, azt tíz évre visszamenőleg dátumra tudja, megjegyzi, eltanulja.



--- 2013. március 15., péntek, Kecskemét ---

Az tegnapi (állandó) imalista utolsó tétele nem igaz. Magamért igen ritkán, akkor szeretetért és bölcsességért. (Ez a kettő kutyafüle egymás nélkül. Alkalmasint káros.) Ami mindig: a hálaadások. Az viszont kéjjel és igen bőven. Ja, és még egy. Hogy engedd, a baj pillanatában el ne felejtselek.
Hoppá. Hiszen a többiekért is leginkább hála. Nem elsősorban kérőima. A köszönet mellett halk protekciókérés.

Minden arra utalt, ma úszni kell. A haváriaműsor a rádióban, a vízkedvelő félcipőm, fehér bucka fekete autóm helyén, a téligumi hiánya, kis nátha, és a tegnap eltört úszószemüvegem. Idő szánva az autó kiásásra. Utak még nem takarítva, de keréknyomok.
Uszoda: alíg találok szabad sávot. Eszembe jutott, az ünnepre való tekintettel utána ma nem kéne a 45 másodperc hidegzuhany. Vagy talán nem kellene éheznem. Aztán elvetettem ezt a gondolatot. Harminc-negyvennel hazafelé is, négy kilométer. A lágytojás kihűlve várt.

 

Kétszáz kilométerrel arrébb tényleg baj van. Többméteres hótorlaszok. Ilyen SMS most:

Segítünk! Ne hagyja el gépjárművét!
Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át egy másik gépjárműbe!
Belügyminisztérium


 

Tegnapi állapota reménytelen volt. Szabályt félretéve ma folytattam, A/13/15


 

 

 

 

F/2013/085


F/2013/084, Lacika, az örök társ. Évek óta általában ketten lakjuk a tíz műtermes házat márciusban.


17h. hírek: 12 ezer embert mentettek eddig ki az utakról. És még vannak, ahogy mondják, háromszázan.


A mai kép A/13/16



A rádióban a Lánchídi
csatáról emlékeznek; 1986 március 15. A csapdába került, megszorított fiatalok, igazoltatások, gumibot. Nézem az életrajz / ÉVEK TÖRTÉNETÉBEN, hogy én akkor: Kecskemét, alkotóház: 90x120-as zsidó temetők, gyengébbek. Alig pár képet tartottam meg végül. Már világos volt, hogy ez nem sokáig folytatható.

 

--- 2013. március 16., szombat, Kecskemét ---

Ezredes-klubtársam küldeménye, évfordulónaptár. Melyből kiderül, kik születtek szintén október másodikán:
1452 – III. Richárd († 1485)
1847 – Paul von Hindenburg († 1934)
1869 – Mahátma Gandhi (er. Móhandász Karamcsand Gandhi) indiai békeharcos († 1948)
1904 – Graham Greene amerikai író († 1994)
1988 – Huszák Tamás magyar labdarúgó, jelenleg a Debreceni VSC játékosa
De 2000-ben ezen! a napon tiltja meg az EU a marhák, juhok és kecskék szerveinek felhasználását, eladását és feletetését a kergemarha-kór terjedése okán.
Itt a teljes lista:

http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6rt%C3%A9nelmi_%C3%A9vfordul%C3%B3k_list%C3%A1ja

És ezt is tőle kaptam (följavítottam a kép olvashatóságát):







 


A/03/17





 



 

 

A/13/18

 

 

 






A/12/19
Ez az én elrugaszkodási kísérletem valószínű,
hasonló lesz Horthy kiugrási kísérletéhez.

Vacsora után, villanyfénynél meglehetősen továbbfestettem,
most itt fotózni nem lehet.
Ezt nem veszem le.

 

--- 2013. március 18., hétfő, Kecskemét ---

S. néni csillogó szemmel meséli, az új pápa máris milyen szimpatikus. Hogy apró jelek. Az első bemutatkozásakor egyszerű reverenda a főpapi dísz helyett. Az egybegyűltektől közös imát kér lemondott elődjéért. A Ferenc nevet választotta, a szegény Ferencét.
Növekvő rosszérzéssel hallgatom, magam se tudom, miért. Aztán rájövök. Egy pápa nekem ne legyen antipatikus. Szimpatikus se. Nem az a helye, ne legyen az a helye a gondolkodásomban. Ezek a behatárolások megtévesztőek, félrevihetnek. A főnővér olyan gondos Irmuskával, mert az annyira rokonszenves.
A pápa teszi a dolgát, értem is. Örülök, ha jól. Az a munkája.
Teszem a dolgomat, a pápáért is. Ami az én munkám.
Vagyis szeretjük egymást.

Ojjé, hány embert szeretek, akit amúgy nem kedvelek.


Deske, nekem ez így nagyon faramuci, hogy "ne legyen a pápa szimpatikus"... Nem gondolom, hogy Ferenc pápa célja az volna, hogy a népszerűség érdekében egy szimpatikus embert mímeljen. De ha ő egyszerűen csak ilyen?
Számunkra, katolikus hívők számára természetesen bizonyos értelemben abszolút mellékes, hogy a pápa mennyire szimpatikus, mert tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon sokféle karizma létezik, és hogy nagyon sokféle stílusban lehet ugyanattól a Szentlélektől vezettetve jól vezetni az Egyházat, ahogy nagyon sokféle habitusú ember hiteles keresztény, akár szimpatikus a tömegeknek, akár nem...
A kegyelem közvetítése szempontjából még az is mellékes, hogy milyen jó ember a pápa, vagy milyen rossz.
Ugyanakkor mért volna az baj, ha a pápa történetesen és mellékesen szimpatikus és szerethető figura is?
Üdv, R.


Kedves Deske; a "pápával" kapcsolatos gondolatok... Az nekem bejött, de nem elég se egyszer, se ötször elolvasni, a konyhában fölragasztom a mosogató fölé, szedegetem szét a szöveget, több minden van benne. N.



Gondnoknőnk a minap nagy energiával kotorja a havat kertünk közepén; teljes fölöslegesen. Futás közben odakiáltok; siessen, mert elolvad. Nevet. Vacsoránál aztán egyeztetjük. Tényleg testedzésiből csinálta. Törött lábbal erre futja.



Vasárnap. Katának mutatom, nekem már alig-alig tetszik valami az itteni képeimből. De most ez mégis reményes. Vázlatok, mihez?, valamihez. Valamit hallok, valami frekvenciát. Ahogy Zelk mondja, én se tudom, miről szól a vers.

 

Folytattam a szombati képet.
A katasztrófavédelmi dandártábornok aktuális megfogalmazása:
feladatunk az élet- és vagyonvédelem.
A/13/19.

Hogy evvel aztán mi lesz?
Nem látom a helyzetet, mennyire lehet/tudok egyetlen képen belül
gondolkodásmódokat keverni.

 



A mai: A/13/20



Kata tegnap utánam hozta
otthonomat, a Doktor Faustust.
Rögtön a tárgyra tértem:
– Kedves Zeitblom, megengedi, éppen kérdezni akartam magától, hogy –
Köhintett, levette a szemüvegét, egyenesbe igazította maga előtt íróasztalán a tintatartót,
majd szokott tartózkodó eleganciájával csendesen azt mondta –

 

Barátom kérdezi, miért vagyok én olyan érzéketlen erre a nagysikerű Bukta-kiállításra.
Mert szűklátókörű vagyok. Egy tárlaton se az ötlet, a leleményesség, se a szociológiai- társadalmi igazságok nem érdekelnek. Kizárólag az ég és föld találkozása. Vagy így: a horizontális nem, csak a vertikális.


Tisztelt Művész úr!
Örömmel írom, hogy a korábban említett böjti meditáció sorozat a mai nappal elindult az evangelikus.hu oldalon. 14 napon keresztül a Koldus Keresztút - B/89/44 sorozatának egy-egy alkotása és az ahhoz csatlakozó meditációk fognak megjelenni. Köszönöm együttműködését.
Bevezető cikk.
I. stáció; Akik halálra ítélték
Tisztelettel:
Galambos Ádám ev. lelkész

 

 

--- 2013. március 18., hétfő, Kecskemét ---

Hívők szíves figyelmébe ajánlom, talán nem először. Nekem nagyon sokat adott. Kilenc hónap után most befejeztem, reggelente egy-egy Barsi Balázs prédikáció. Átlag negyed órásak. 163; én lementettem őket, de közvetlen is meghallgatható a MARIARADIO.HU-n. Mail-címmel regisztrálni kell, ami semmi következménnyel nem jár. Akkor az ARCHÍVUM-- ELŐADÁSOK.
Most visszatérek a napi zsolozsma Reggeli dicséretéhez, és az egyházatyák tanításához.


Ebédnél Vincze Lacika, a Ház másik egyetlen lakója meginvitált a helyi kórház klubszobájában nyíló kiállítására. Nehezen találtam parkolót. Laci néhány idősebb ismerőse jött el, maga is nyolcvan körül (új barátnője, mesélte, negyvenöttel fiatalabb). Tudja a szakmát, és könnyű keze van. Elvált, lakása gyakorlatilag nincs, egész évben művésztelepeken, alkotóházakban él, vándorfestőnek lehetne mondani. Főleg olajban dolgozik. Lehetőleg mindig ott helyben csinál kiállításokat, rettenetesen olcsó; ebből aztán nehezen, de általában sikerül kifizetnie az ott-tartózkodást. Derűs, nyugodt fajta. Ez a könnyed enteriőrje volt itt számomra a legfigyelemreméltóbb. Esztéta barátja elképesztően nagyívű előadása megnyitóbeszéd ürügyén.
Jó ez az alkotóház, a nemlétező szocializmus utolsó fellegvára. Mert miért épp a festőknek jár olcsó szállás, napi négyezerért. Miért nem a kalauzoknak is.

 

Este Kalmopyrin, éjjel hálósapka, reggel fél táv uszoda. Napközben fölös mennyiségben Negro, a Torok Kéményseprője, a legendárium szerint története az Osztrák - Magyar Monarchiáig nyúlik vissza. Kalandos eredetű receptje máig hét lakat alatt őrzött titok. Tempóval rágom. Ne siess avval a habbal, csak lassan..., élvezd, mondta mindig zugligeti nagyanyám.
Uszoda. Harmadik? éve nézem hátúszás közben ezt a kisasszonyt. Szentkirály-vizet reklámoz, logikusan kombinéban és négy méterben. Nem is szép. Nem mutatja magát, nem akar vonzani, a tekintetével se. Még csak nem is mosolyog. Miért bűvöl el olyannyira. Talán a nyugalma, amibe mindenféle asszonyi bölcsességet, egyebeket vetít bele a férfi. Hiába, mi így vagyunk beprogramozva, mondja Szüts.
F/2013/087 és 086; a terem túlfalán jól látszik a néni. Sony-m 10x-es teleobjektívet tud, szerencsére.

 





Kedves Deske! "Mert miért épp a festőknek jár olcsó szállás, napi négyezerért. Miért nem a kalauzoknak is." Szíves engedelmével, tisztelettel elmondom, miért. 1. Mert ez nem olcsó. És nem szállás. Hanem  munkaeszköz. 2. Mert a kalauzok nem egy műterem legmélyén elbújva tudnak érdemben jól dolgozni.

Bukta Imre kiállítás: a horizontális nem, csak a vertikális. Egyetértek! üdv.: U.



Miért hiányzott nekem itt ez a Mann-regény, a Faustus. Mit szeretek benne. Mentorom, Zeitblomon túl elsősorban Leverkühn. Gondolom, Mann a zseni életvitelébe, szenvedéseibe a magáért is beleírta. Ez ismerős, otthonos. És jó lenne zseninek lenni, csendben keresem a hasonlóságokat. Hátha, egy kicsit. Na. Környezetem keresztneveit én sem tudom megtanulni.

 

09:38 Fontos hír e percben barátnőmtől, nekem szóló. Kár, hogy a kutya vakvezető.


09:54 Deske, miért kár, hogy vakvezető? Szolgálatban töltött élet, mindig dolgozik, munkálkodik  - ezt szeretni szoktad. :-)
H.
- Mert az rangos, főbenjáró. Egy mezeihez lehajolni –
d.

 

 

- Deske, láttam vakvezető kutyát, amikor a gazdáját féltve nem mert felmenni a vonat vagon lépcsőn. Neki-neki rugaszkodott, aztán visszahőkölt. A gazdája meg ordítva szidta. Szolgálnak, szeretnek, óvnak. Áldottak legyenek.
P.
- Nem érted? Az ezredes helyett egy közlegényre gondoltam, amúgy semmi bajom velük…
Hogy mondjam már, nekem nem egy irgalmas szamaritánus kutya érdekes, kitüntetve egy pápai símogatással,

hanem egy kutya-kutya.
d.

 

 

A mai kép nem teljeskörűen érvényes,
mert ideszóltak; úgyhogy munka közben végig
a pápabeiktatási misét is néztem.
A neten bejön a Duna World élőadás.
Akkor a nagymonitort a munkaasztal felé fordítottam –
A/13/21






 

 



Megérkezett
az evangélikusoktól a Keresztutam 2. stációjához írt kis elmélkedés:

A hároméves kisfiam, Kristóf mindent felszed a földről, ami épp megtetszik neki,legyen az bármennyire jelentéktelen, koszos. A legapróbb dolgokkal képes órákig játszani, amit útközben talált. Egy darab faág, egy apró kavics, egy papírdarab így válik értékké. Én meg, mint felelősségteljes apa, eldobatom vele, mondván: Fúj, az koszos! Beteg leszel tőle! stb. S azon töprengek így a tavasz első napjaiban,



--- 2013. március 20., szerda, Kecskemét ---

Másképpen megfogalmazva a múltkoriakat: Soha, se Biblia, senki nem azt parancsolja, hogy kedveld felebarátodat. Ez a mező – a szimpátia – ugyanis független az akarattól. Szeresd. Elvégezhető/elvégzendő feladat.
Ehhez egy adalék.
Anyácskám mesélte,
egész életében harmadikos kislányokat tanított,
és minden évkezdéskor került hozzá
egy-két ellenszenves gyerek.
Akikre aztán különös gondot fordított.
Arra már nem emlékszem, mit mondott,
év végére általában, vagy mind meg is kedvelte őket.

És ilyen is van, talán nem csak regényekben. Adrian Leverkühn Zeitblomot kedvelte, de nem szerette.

Kissé gyengélkedem, úgyhogy – eddig ilyet még nem – a szabadtéri melegvizű lubickolóban üldögélve néztem magam elé. Egy darabig. Nem kellett volna. Minden valaha erőm kiázott. Alvás. Aztán dupla koffeines kávétabletta, erős tea.
Ebédre pedig pulykasült.
A/13/22, A/13/23




Mail nagymiklos.hu - nak.

Kedves Miklós, most néztem a honlapját. "ERDŐ" fejezet, a múltkori. Kicsit sok a kép, kár hogy kicsit elnyomják a lényegest, mert elképesztő fotók vannak köztük. Nekem a legjobbak:
aztán esők jöttek – alatti
vígasztalanság  - fölötti
és a legutolsó különösen, az festmény, az tényleg csudálatosan gyönyörű!
Ez a három valami külön fejezetet érdemelne…
Azt a legalsót, ha valamilyen renddel – elvvel nem ellenkezik, megköszönném, ha átküldené nagyfelbontásban, (f)eltenném, el bizony.

Egyébként emlékeztet engem az általam őrzött egyetlen műtárgyra, ami még a valaha vágyott Nagy István szénrajzait is hiány nélkül helyettesíti; egy Várhelyi Tímea rajzra. d.
______________________

 

-  Deske, megpróbálom értelmezni magamnak, mit ért Maga a 'kedvelés' meg a 'szeretet' közötti különbségen. Én úgy gondoltam, hogy a kedvelés: valami korlátozott, mennyiségileg behatárolt dolog, a szeretet viszont feltétlen, szinte nincsenek földi dimenziói.  Mondjuk: vertikális,  nem anyagi, nem fizikális, nem is érzelmi odaadás.  A kedvelés:  - mondjuk - "földi", ily módon akár valami érdekkel összefüggő érzés (pl. mert  szellemi, esztétikai, netán érzékelési örömet ad).
A görögök  még három szót ismertek erre. - Maga itt az 'agapé'-ra utal, ha jól értem... Z.

-  A görögből biztos nem indulok ki, mert nem tudok görögül. Próbáljuk meg, ne a fogalmakból induljon ki, hanem élettapasztalatából.
1. valaki vonzó,
2. valakinek jót akarok, és jót teszek,
a két dolognak akár semmi köze egymáshoz.
Minden hajléktalan szimpatikus volt, akinek adott? d.

 

-  Agapé. filia, erósz. Mi csak körülírni tudjuk, kívéve az utolsót. Arra van önálló szavunk. Z.

-  Agapé. filia, erósz, filosz. d.
______________________

 

Deske, valóban nincs benne a Bibliában, hogy kedveld felebarátodat. Pedig ISMERI a fogalmat: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.” János fogalmazza meg magáról: „a tanítvány, akit Jézus kedvelt”,  Jézusról jegyzi meg Márk a gazdag ifjúra értve: „Jézus ránézett és megkedvelte őt...” O. 
_____________________

 

Az evangélikusoktól a Keresztutam 3. stációjához írt kis elmélkedés:

...Csak ne lássanak ilyenkor – gondolja magában – amikor görbe a gerinc és elvesztek az álmok. Főleg ne lássanak mikor gurul szanaszét a fekete gyémánt, mert senki se tökéletes. Hiszen mások terhét cipelem.






 


--- 2013. március 21., csütörtök, Kecskemét ---

Hát itt a tavasz. Vagy már tegnap is itt volt? Bíztató reggel. Egy jó munkám már biztosan készült itt.
Uszodába menet Kossuth rádió; Angliában nyilvánosságra hozták hosszas kutatások után. Az iraki invázió ELŐTT az angol kormány és a nagy olajtársaságok vezetői találkoztak fölosztani egymás között az iraki olajvagyont.



Már reggel föltették az evangélikusok. Keresztutam 4. stációjához írt kis elmélkedés.
Én is most ismerkedem vele:

 

...Paragrafusok, kardlapok, bilincsek állnak az anya és fia közé. Most már érti az anya, ki is a fia, de nem érti, miért kell így véget érnie. Most már tudja a fiú, hogy megérti az anya, csak a zöldellő ág életereje és a tekintetek találkozása ne tenné olyan nehézzé




Reggel reggeli F/2013/088



Mailváltás, reggel.

- Hadd kötözködjek még, kedves Dezső!
- Próbálok válaszolni, kedves A.!
- Ha a szimpátia nem befolyásolható akaratlagosan, akkor hogy lehetne felróni az "S néniknek"?
- Ki akarna, és mit felróni?
- Honnan tudjuk, hogy emögött az akaratlan, lelkes szimpátia mögött, mellett nincs akaratlagos szeretet?
- Nem ítéletekről van szó, hanem a két fogalom szétválasztásáról.
- Baj-e az, ha olykor a szeretet nem csak kőkemény akarat, munka, hanem könnyűvé teszi a szimpátia is? Akkor kisebb a hőstett? ;-)
- Ilyenformán ez sem kérdés tárgya.
- Azt gondolom, hogy ennek az egész szétválasztásnak akkor lenne igazából súlya, ha a pápa történetesen ellenszenves lenne.
- A kérdés halálosan súlyos, mert sokak szeretete tragikusan szimpátiafüggő. A pápa itt mindegy, csak kiindulási pont volt.


A ma kezdett: A/13/24




Deske, érdemes lenne tisztázni néhány egyéb fogalmat is: szánalom, könyörület, tisztelet, odaadás, valakire felnézés, elismerés stb.! Egyik sem azonos a szeretettel, de mindben benne van! Nem lehet egy szóba belesűríteni mindent! Egy okkerben hányféle alapszín kombinálódik különféle arányokban???  U.

 

 

 




--- 2013. március 22., péntek, Kecskemét ---

A mai kép: A/13/25
Reggel hókaparászás az autóról,
uszoda még csak 300 méter
Kalmopyrin és kiadós Negro kúra után.
Délben kis napozás
a szélvédett teraszzúgban.
Már langyosodik a világ.





Evangélikusok
Keresztutam 5. stációjához írt mai kis elmélkedése.

Nevetséges, pipogya alak - gondolhatnánk, aki rossz időben volt rossz helyen. Egy újabb sajnálatra méltó, szánalmas figurája a passiótörténetnek. Maga a szituáció is filmbe illő, és számtalan kérdést vet fel bennünk. Mert tudjuk és tapasztaltuk, hogy a kereszthordozás mindig rossz időben talál meg minket...






 





Kölyökkorától szokásom volt múzeumból reprót hozni, datálni, s letenni az üzenőhelyre, kisfiam ajtaja elé a padlóra, jobb szélre. Harminc éves, az a szoba ma már az én asztalosműhelyem. Hát akkor mail.

Szia, Öreg! Ha Benczúr Gyula szembe jött velem az utcán, eddig átmentem a túloldalra. Ma kiderült, festeni is tudott.
13.3.22. Kecskemét , Bozsó Ház









--- 2013. március 23., szombat, Kecskemét ---

A most elhunyt George Lowe benne volt abban a kis csapatban, amely a legfelső tábort alakította ki a Mount Everesten, 1953. május 28-án, 300 méterrel a csúcs alatt. Hillary és nepáli kísérője másnap hágtak fel a világ tetejére. Amikor Hillary a következő nap visszatért a táborba, Lowe forró levessel és oxigénpalackkal sietett elé. Lowe özvegyének elmondása szerint férje sohasem bánta, hogy nem került reflektorfénybe, és csak másodrendű - jóllehet nagyon fontos - szerepe volt a történelmi csúcsteljesítményben.

Ezekre az emberekre odafigyelek, mert követném őket, ha bírnám. sohasem bánta, hogy nem került... Ez szellemi emelkedettség. Vagy netán olykor azonos az ambíciótlansággal? Egyik mesterem, festő, volt ilyen. Ámultam. És gyanakodtam, talán felismerte tehetsége középszerű voltát, s azt rendezte el így magában.
Ahogy odafigyelek H. ismerősömre, aki mintha egy fűszerbolti bevásárlás, olyan szenvtelenül meséli el, hogyan rabolták ki. Hogy lakása földszintjéről mit vittek el, hogy az emeletről kevesebb műtárgyat. S évek után hogyan üzent a betörőknek, hogy visszavásárolná, amit elvittek.
Igaz, nem szegény ember, de nem ezen múlik. Gondolkodási fegyelem. Minden veszteséghez így áll hozzá.
Ahogy Mérey tanár úr tanította, Édes fiam, nem kell az életben mindig győzni.



Délelőtt egy barátomat próbáltam lebeszélni mobilon,
jogosnak, sőt szükségesnek tartott bosszúállásról,
hozzázüllesz ellenfeledhez,
majd egy mail-ábrával [mire-jo.jpg],
közben jobbkézzel meg ezt csináltam: A/13/26.



Tegnap megint hó. Szép. F/2013/089


 

 


Este megérkezett a
Keresztutam 6. stációjához írt elmélkedés. Hát, ez egy érdekes nézőpont.

...Sokáig néztem ezt a nőt, ebben a pöttyös kendőben, vizsgálva a szemét, az arckifejezését, és minél tovább nézem, annál jobban elbizonytalanodok jóindulata felől. Egyszerűnek egyszerű személyiség, megkockáztatom, hogy vélhetően buta is, és ez megrémít... piachoz szokott tempóban előadott segíteni akarása talán csak növelte Jézus szenvedését,



--- 2013. március 24., Virágvasárnap, Kecskemét ---

Homeopátia - eddig nem tudtam hova tenni. Tegnap autórádió, felelős vezető és ebben nem érdekelt orvosok:
Igazolt tény, stressz után a szervezetben megindul egy öngyógyítási folyamat.
- Ezt például a szúrás is beindíthatja, stressz-előzmény nélkül = akupunktura,
- kiválthatja placebo,
- kiválthatja hit, egyebek.
- A világban nem csak mérhető, tudományosan befogható dolgok léteznek. És tapasztalat, hogy a H. könnyebb betegségek esetében időnként gyógyít. Ezek figyelembevételével 1990-ben a H-gyógyszerekről nemzetközi szinten, a WHO-ban pragmatikus döntés született:
- Ez a gyógymód létezik.
- Erre a gyógymódra igény van.
- Nem mindig járul ehhez behatárolhatatlan kuruzsláseffektus.
Legyen ez megengedett, hogy szabályozott maradhasson. Akkor a gyógyszer legalább legálisan, orvoson keresztül jut a beteghez, s az, ha szükséges, más kezelést is tud alkalmazni. Ezért 90-től a H. gyógyszerekre is adnak egy spec. engedélyt, itt eltekintenek a sokéves előzetes kísérletek igazolásáról. Kvázi nem vállalnak felelősséget érte.
Lábjegyzetem.
A hit oldaláról óvatosan megközelíteni az efféle dolgokat.
Ismerek felelős papot, Kovács Gábor atya, aki írja és hirdeti, krisztushívőnek megengedhetetlen bármiféle jóga, az pogány szellemiséggel fertőz.
Tizennégy évig jógáztam, napi 34 perc. (1990-ben az úszás váltotta ki.) Ászánák és pránájámák, ha jól emlékszem a nevekre. Tehát légző és izomgyakorlatok. Felelősen jelentem ki, ez nálam semmiféle káros szellemi hatással nem járt. Testivel se :-))
.

Kedves Mester, egy kis virágvasárnapi öröm: <<Park és parkoló lesz a volt ipari minisztérium helyén. Április végéig adott magának határidőt a kormány, hogy befejezzék a Margit körúton álló egykori Kohó- és Gépipari Minisztérium épületének kiürítését, és megszerezzék a 120 méter hosszú nyolcemeletes ingatlan bontásához szükséges engedélyeket.>> L.


Lábjegyzetem.
1. Egy uszodás ismerősöm cégét már két éve kiebrudalták onnét, hogy bontják, Mammut III. lesz a helyén. Na, akkor ez nem.
2. Akkor én a János-hegyet is látni fogom. Naplementét. Ha megérem. Ha ehhez egy ablakmezőmet átlátszóra cserélem. Ha. Talán utánam, a fiam?
3. Fűtésszámlánk hatalmasan emelkedni fog. 1972-ben, mikor idejöttünk, feltűnt az ablakok, ajtórések fokozott szigetelése. A hűvösvölgyi szél.
4. Hohó. És a műterem sokkal világosabb lesz.
5. Láb-lábjegyzet. Emlékszem a ház építésére, kb. 1965; Zs. szerelmemet erre, errefelé kísérgettem hazafelé, albérletébe.


Miki fiam elkészítette harmadik kamu-reklámfilmjét a StarKing cégnek. CTRL+klikk:
http://www.youtube.com/watch?v=u6J2O-QDEYw


Lábjegyzet. Uszodából megint lábgombát. 10%-os ecetpakolás szokott segíteni. Itt csak szigetelőszalagom van.


09:39
- Kedves Deske! Homeopátia. Rákosi tiltatta be, ő degradálta ( a siker ma is tart ), mert az arisztokrácia használta. Már Jókai is írt róla 2 regényében is, az egyikben hosszú oldalakat. Tudomány. És hat. Tapasztalat. Üdvözli: P.

- Mondják, tapasztalat, elhiszem. Nem magyar probléma, hogy a tudomány mai eszközeivel kezelhetetlen. d.

 

 

Vasárnap. Rövid séta a Városban.
A Nagytemplom nagyböjti oltárképe.
Gyönyörű volt kopottan,
sajnos bő évtizede restaurálták.

Vagy az én szemem romlott, vagy a kép javult mostanára.

 

Kecskeméten egyszerűbb vásárolni. Most megint lett elegendő zoknim és évekre elég diófapácom. Túlzás, hogy elcsüggeszt, de ez a mindenmegvan mindig fanyar rosszérzés. Mi van emögött.

 

Kedves Deske, homeopátia, azt hiszem blöff. Peti 5 év körüli volt, mikor azt gondoltam, kikerülöm az antibiotikumokat és erre állunk rá. Szokásomhoz híven tájékozódtam. Alapelve, kutyaharapást szőrivel - röviden - egy viszonylag egyszerű, ám magas lázzal járó felsőlégúti fertőzés - homeopátiás szert alkalmazva, és folyamatos kapcsolatban ezirányú doktornővel - Peti lázkómába esett. 15 perc eszméletvesztés, szörnyű volt. Mentő mentette meg az életét. Szóval azóta... L.

 

Deske, Mit gondoljak egy olyan gyógymódról, mely annál nagyobb hatásfokkal gyógyít,  minél kevesebb benne a hatóanyag?! Ez azt jelenti, hogy a homeopátia vagy placebo-hatásra épül, vagy pedig valóban van a készítményekben valami, de az nem anyagi, hanem szellemi természetű. Ekkor viszont az a kérdés, hogy milyen szellemről van szó, hiszen katolikus hitünk szerint a szellemi lények nemcsak jók lehetnek, hanem rosszak is. U.

Jönnek a levelek. Barátaim! Tudok gyógyulásokról is. És nem tudom, mi ez az egész. Szerencsére tájékozatlanul nincs okom állást foglalni. Biztos nem használnám. A hallott esetekből én nem merek általánosítani. Mostani tudásunk nem végleges. Ha valaki kétszáz éve körülöttünk keringő rádióhullámokról beszél. Egyetértek a WHO-val, hogy inkább orvos, mint javasasszony kezében legyen a szer. d.
Szíves emlékeztetőnek egy rövid filmecske e témában.



--- 2013. március 25., Nagyhétfő, Kecskemét ---

08:47 Hatszáz körül azon tűnődtem, mi lenne, ha megtörténne amire ösztönösen törekszem , hogy itt én legyek a leggyorsabb. Hogy akkor milyen feladat. Talán megpróbálnék a leglassúbb lenni. Az se könnyű.
Erről jut eszembe, közeli ismerősöm vallja, hogy ő lusta alaptermészetű. Irígylem. Ő lát valami vonzót, érdemeset az életben a munkán, csináláson, alkotáson kívül –, amit én nem.


Zelk magyarázatképpen fölkiált, hiszen én se tudom, miről szól a vers.

 

Kedves Deske! Újfajta teát próbáltam ki, azonnali allergiás reakció, csalánkiütés, meg ami vele jár. Be egy patikába. Ők ajánlanak egy allergiagyógyszert , sokezer Ft, és ha szedem, 3 nap alatt hat. Van-e Urtica urensük? (homeo, csalánkiütésre, hasonlót a hasonlóval) . Volt. Egy órán belül nyoma se volt a rohamnak. L.


Megérkezett a
Keresztutam 7. stációjához írt elmélkedés.

Ez az értelmiségi elesése, bukása... Amikor Kambodzsában Pol Pot és társai nekiláttak az új „maoista utópia” megvalósításának, egy olyan társadalmat akartak, ahol mindenki falusi közösségekben, földművesként él. Nyíltan hangoztatták, hogy értelmiségiekre semmi szükség többé




10:53
Deske, csak szeretném megmosolyogtatni. Ha nem sikerült, elnézést. (Örkény egyperces.) H.

Élmény és művészet

T. Viktort, a festőt fölrepítették a világűrbe.
Nem ő volt az első utas. De ő volt az első művész az űrben. Hat napot volt oda.
Félúton járva, megkérdezték tőle, mit akar inkább látni: a Saturnus gyűrűit-e vagy a Nap foltjait.

Neki nagyjából mindegy, mondta T.

Akkor inkább a napfoltokat mutatják meg neki, egy festőnek az talán érdekesebb.

Talán igen, mondta T.

Visszaérkezése után unott arccal, konok hallgatásba merülve ült az újságírók között a Kozmikus Repülőtér éttermében.
Kérdéseikre nem válaszolt, egész idő alatt azt a narancsot bámulta, amit az egyik riporter meghámozott.

Néhány hét múlva azonban jelentős változás mutatkozott festői látásmódjában.
Híres olajbogyó- és billiárdgolyó-csendéletein (az volt az úgynevezett "olajzöld" korszaka) megjelentek az első narancsok.

Öregkorában már citromokat is festett, legvégül még tyúktojásokat is, de a narancs egyetlen vásznáról sem hiányzott.

Ekkor lett nagy festő belőle.


Köszönöm, nagyon kedvelem-, kulcsszöveg alkotáslélektani szempontból. Évtizede beszéltük is egyetemi tanár barátommal, ő művészetszociológia óráján leadja. És e mellé a másik ilyen fontos: Capek A költő (?, az autóelütött öregasszony egyetlen szemtanúja). Elmagyarázza egyszer s mindenkorra, hogyan értelmezzük ezt a egészet, hogy a művész mit is akart mondani. d.

Meg is találtam. Csak soronként kell rendezni, a rohadék minden ő-betűt külön sorba ír, és itt töménytelen költŐ. Tovább tart, mint egy képet megcsinálni. Remek szöveg, később folytatom:

Karel Čapek: A költő
Közönséges rendőrségi eset volt: egy autó reggel négykor a Zitná utcában elütött egy részeg öregasszonyt, és továbbhajtott. Dr.Mejzlíknek, a fiatal rendőrfogalmazónak, most ki kellett derítenie, hogy melyik autó volt az. Ilyen fiatal fogalmazó komolyan szokta venni a kötelességét.
- Hm - szólt a 141. számú rendőrhöz -, szóval maga háromszáz méter távolságról egy gyorsan hajtó autót és a földön egy emberi testet látott. Mit csinált legelőször?
- Először is az elgázolthoz futottam, hogy elsősegélyben részesítsem.
- Először is meg kellett volna állapítania az autó rendszámát - morgott dr. Mejzlík -, és csak azután törődni a vénasszonnyal. De lehet - tette hozzá, ceruzájával a hajába turkálva -, hogy én is azt tettem volna, amit maga. Tehát az autó számát nem látta; és egyébként az autóra vonatkozólag?...
a teljes szöveg  

A/13/27









--- 2013. március 26., Nagykedd, Kecskemét ---

Tegnap, munka után ezt a NEWS-oldalt tipografizáltam egy kicsit át meg át.
- nagyobbra a témaközöket
- dátum feltűnőbb
- kis képek egy méretre, viszont olvashatóbb nagyságúra. Rendezettebb lett a tükör. És, mivel az oldal nyitásakor – nem véletlenül – végig kell görgetni az előző napokat, bízom benne, ekkora képekkel több megragad-megmarad.
Hálás vagyok/lennék minden véleményért. Jó ez a levegősség, nem megy épp az áttekinthetőség rovására? Így is megnézik majd a képeket nagyításban a Zemberek?



Uszoda első negyed órája ma hótakarítás.
Csak brahiból indultam ilyen körülmények között.
Nyári gumival.
Van erre valami magyar szó?

09:50 gonosz tréfa, hecc.
Itt: csak azért is megmutatom. L.

 

11:09 betyárkodás, csibészkedés. É.

12:30 "Van erre valami magyar szó?" Kedves Deske,  tisztelettel bátorkodom, van: felelőtlenség. Ugyanis nemcsak a Maga testi épségét ( ezáltal  a szerettei lelki épségét... S.

17:55 A "brahi" jiddis szó: vicc, tréfa. A magyarban szélesebb a jelentése. (Pl. Váli Dezső festőművész nem viccből, tréfából, betyárságból, vakmerőségből, heccből ült be a nyári gumis autójába... hanem brahiból, ez esetben derűs kíváncsisággal elegy, könnyed kalandvágyból.) É.

 



Nosztalgiafotó,
1984-es modellem ma, hó borítottan. F/2013/092
Régi zsidó temető virágzó fával – A/84/50
És ugyanaz, közben megvénült.









 

Délelőtt két kép, A/12/28 és 29

Érvényesül Vilt Tibor gondolata itt is,
A tegnapi szobrom a holnapi szerszáma.









 

42 másodperc barátomnak, aki nem tudott meglátogatni. Otthon majd a film megabájtját redukálom; akkor gyorsabban följön.


Keresztút, VIII. stáció.

...Jézus – Lukács evangélista szerint – egyszer maga is a siratóasszonyok szerepét játszotta el: megsiratta Jeruzsálemet (Lk 19,41). A történet azért is különös, mert ez a szerep határozottan és mindig is a nőknek volt fenntartva.








Keresztút, IX. stáció.

...Nincs jó film és fotó a koszos kizsigerelt arcokról, mert minden beilleszthető. A botrányt ellopták és helyette hamisítványok lógnak az újságok címlapjain. Jól zár az ajtó, gyors a kapcsoló, ami messze röpít. A kéztördelő kérdéseket párnázott ajtók, de legalább kis távolságot ajándékozó: „ne tovább, itt várj" táblák szigetelik.





Nem hagy békét a látvány, délután újrafotóztam ezt az öreg gyümölcsfát. F/2013/093.






--- 2013. március 27., Nagyszerda, Kecskemét ---

Szia Deske, talán a mostani művésztelepről kaptam Tőled ezt a fotót, ami azóta is a háttérképem az asztalon, a fák törzsére, villanyoszlopra, kerítésre pakolom az ikonokat...
Ha lehet - ebből a nézőszögből egy havas képet készítenél nekem? Ő.


Lehet. :-)) Itt több hely lesz az ikonoknak,
csak fázni fognak.
Nyári fotó: F/08/120, nehezen találtam meg...
d.

Keresztút X. stáció - LEVETKŐZTETIK

...a Jézust körülvevő emberek kivetkőznek önmagukból. Levetkőzik szerepeiket és egy pillanatra a valódi, esendő emberi arcukat mutatják meg. Az egyik tanítványból áruló lesz, a másikból tagadó, a periférián lévő asszonyokból hűséges követők, míg a többi tanítvány szétszéled. Pilátusból védőügyvéd, a római századosból hitvalló, a bűnözőből







Pénteken haza. Utolsó lemezem a mai kép. A/12/30




A változtatást észre sem vettem STOP A kis képek tényleg rendezettebbek STOP Kattintgatási ingerem viszont eddig sem volt rájuk STOP
F.

 

 


Búcsúzóul – péntek reggel haza, a tennivalók is fogynak – néhány emlékkép Kecskemétről, az ezévi márciusvégi legújabb havazásról, magamnak. Reggel nem is mertem kocsival elindulni. Uszoda délben, nagymedence zárva, úszóverseny. Kismedencében csak néhány hossz, békés nyugdíjasokat kerülgetve.
F/2013/094 - 097



Hogy mért foglalkozom ilyen hülyeséggel, mint ez az aligétkezés – kilószámlálás, hónapszámra. Mert keservesen nehéz, olykor nem-, de aztán mégiscsak nem kevés célörömhöz segítő feladat. Azon hiába igyekszem, hogy tíz centivel tehetségesebb legyek –
Ördögi kör. Az ugyanis a bevitt mákossütemény arányában változásképes; ami ugyebár tiltott mező –



--- 2013. március 28., Nagycsütörtök, Kecskemét ---

A szürreális nagyheti zsolozsma-himnuszból:

...Hű keresztfa, minden fánál
százezerszer nemesebb:
virág, lomb, fa, drága termés
erdőn nem nő becsesebb.
Édes ág te, édes szeg te,
de a terhed édesebb.


Hajtsd meg lombod, ó, magas fa,
nyisd ki védő ágaid.
Születtél bár oly keménynek,
most az egyszer légy szelíd,
és öleld átpuha-lágyan
nagy Királyod tagjait!...

 

Ő az, aki Ábelben megöletett, Izsákban megköveztetett, Jákobban vándorolt, Józsefben eladták, Mózesben kitették, Dávidban üldözést szenvedett, és a prófétákban meggyalázták / Melito szárdeszi püspök


Két napba került, hogy helyére tegyem, egy kisassszony-fotót küldtek, egyébként akaratlanul, egy nagy mail-csomagban. Gyönyörű volt. Napfényes sziklaperemnek támaszkodva, hajában egy rózsát igazgatott a drága. Az volt egyetlen öltözéke.
Reménykedem, elégedetlen lenne a kosztpénzzel hideg novemberi reggelen


Utolsó munkanap, lovak közé a gyeplőt. Plusz négy háztartási keksz, meg elővettem három korábbi képet. Kedv, idő lenne többre is, de tul.képp. csak kettőt lehet frisset biztonságosan hazaszállítani, a próbakeretben belefelé fordítva, előlről-hátulról egy-egy.
A/13/11-, 13-, 15.





A XI. stáció ma az evangélikus.hu-n.

A tegnapi hős ma koldus. Rosszabb is lehetne, ellenség, háborús bűnös. Ki ő, és mit tett? Hős, aki a hazát védte? Hol küzdött? Mindegy?  Zászló alatt lelkesedett – melyik alatt, és mikor? Gyilkos, aki ölt? Becsvágyból, túlélésért vagy bűnből? Bűnéért lakol, vagy áldozat? Kicsi fogaskerék a nagyok játékában. Ő a félredobott, hibás ólomkatona, akit tenyéren át döfnek az aprópénzek. Lelkiismeret-furdalás, sajnálat, hála, bajtársiasság indítja a kezeket. A történelem malomkerekei az ő századában



Annyiadszor,
fölöslegesen, újra. De hátha ez az utolsó. Szeretem ezt a helyet. F/2013/098



Délután még három fotó. Egy havasi oroszlán, meg négyhetes szamárcsikó, aki már mindent tud; az unokáknak. F/2013/099, -100, -101. Aztán pakolás. Hurcolás a földszintre. Aztán reggel majd uszoda után








--- 2013. március 29., Nagypéntek dél, már Buda ---



A XII. stáció az evangélikus.hu-n.
..

...Istent koldusként megmutatni – erre a művészet történetében először az evangélikus Ernst Barlach vállalkozott, világháborús élményeinek hatására. A fametszet egy lábait maga után rongycsomóként húzó, torzonborz koldusként mutatja be Istent, háttérben egy összetört fokú létrával, holokauszt-szerű jelenettel a fokok között. Váli Dezső vak koldusa ennek az ábrázolásnak tovább-gondolása: a kenózis, a kiüresítés megrázó

 

 


Kedves Deske, mióta azt a VI. stáció - Veronika-szöveget elolvastam, foglalkoztat az igazságtartalma. Bevallom, én ennek az arcnak a megítélését tartom kevéssé jóindulatúnak. Hogy egyszerű, mondhatni bárddal faragott arc, az biztos. Hogy valami ravaszdiság van rajta, az is valószínű. (Netán elmeél!) A többi... ??! N.

Kedves N., felőlem nézve az a Verona-szöveg emeletes csacsiság. De hát , az ő dolga. d.

 

--- 2013. március 30., Nagyszombat, Buda ---

Mi volt ez az idei Kecskemét.
28 kezdett kép, nagyon jó 26:54 vegyes 1200-on, napi 4 km kocogás, azután nátha sok Negroval. 1,3 kg diófapác, hatalmas kincs, már sehol nem árulják. Nyolc pár új zokni. Fotók. Békés hazaérés a sztráda kikerülésével. Féltem egy lehetséges fölfordult kamiontól.
Ma fél háromtól nem tudtam aludni, úgyhogy az ehaviak kiprintelésével is elég jól állok. Még a hárompéldányosak beszámozása hátra van.



És a gépből előkerült
még egy fafotó, a valahai modellem. F/2013/102. Úgy tűnik, csendben megindult benne az élet a hirtelen utó-hó ellenére, ez a sejtelmes lilaság.



 

A XIII. stáció az evangélikus.hu-n.
Nagyon szép, itt az egészet mutatom.

 

Csemete, ifjonc, lurkó, kölyök, poronty, pulya, purdé, apróság, utód, csöppség, sarj, gyerkőc, baba, emberpalánta, csimota, azaz ő, aki mindig gyermek marad, az egyetlenegy. Akiben megláthatod önmagad, az elveszett ifjúságodat és a tisztaságot. Akinek tenyere elveszik a tiédben, aki mer még nagyokat álmodni, aki szorosan megragadja a lábaidat, ha megijed… Ő fekszik ott a luxuskirakatok előtt, a lábaidnál.

Micsoda tükröződés, micsoda kontraszt. Centiméterek választják el attól, hogy ő is a kirakatban lehessen. Ott ahol meleg van, rend és tisztaság, ahol minden a helyén van szépen sorban, ott ahol csillogás van és élet. De ő kint rekedt a kirakat előtt a földön, a sárban, az Anya karjaiban. Egy üvegfal választja el csupán attól, hogy észrevegyék. Egy kirakat, melybe mindenki kíváncsian belekukkant, sóhajt egy nagyot és tovább áll.

A műbabák kirakata előtt ott fekszik ő, csukott szemekkel, félrebiggyesztett ajkakkal és elerőtlenedett karokkal. Holtan. Már csak az Anya tartja meg kicsiny testét, hogy talán még egyszer, utoljára megláthassa szemében a csillogást. Magány a tömegben, magány az utcákon, magány a családban, magány ott legbelül. A beszűkült világ fekete kendője mögé bújt a fájdalom és az értetlenség. S kezdem elfogadni, hogy az élet egyetlen értelme a várakozás, egyhelyben ülni és várni Őrá vagy Arimátiai Józsefre vagy bárkire, hogy végre kiragadja a halott gyermekek testét a szorító karjaimból.

 

 

 

--- 2013. március 301, Húsvét napja ---

01:29 Kedves Váli Dezső! Kemény napok. Minden nap egy újabb nehezebb és egy picivel könnyebb. Egyetlen félelmem az, hogy nem fogok haladni előre szellemileg. Szeretnék [...] és sok minden máson is elgondolkodni, mint amin most, és amin most ajánlatos is. Csak jót kapok azoktól, akik körülvesznek: ezzel is foglalkozom. (észre venni, beépíteni, megköszönni).
Üdvözlettel: A.

Köszönöm.
Legtöbbünk nem éli meg, hogy emberméltóságunk nem eredményeinken alapul.
A pápa most fiatal bűnözők lábát mosta. d.


Most kaptam. Jókedvre derítő. NEM ÉN VOLTAM. Kisgyerekek, fotósorozat.



 

Kedves Deske, gratulálnék ehhez a 12.000-es oldalszámhoz. Elgondolkodtató.
d.

 


Ma megjött a
válasz is. Esterházy Péter.

Kedves Bátyuska, ott voltunk, hallgattuk a Tettamanti-megnyitódat, nagyon jó volt. Elolvasnánk, elküldenéd? Köszi.
Hogy én is valamit:
legutóbbi kiáll. meghívóm szövege (nem hívtam meg senkit, meg protokoll-ügy volt, egy képpel szerepeltem, bár csak ketten voltunk.)
Áldott feltámadás-ünnepet.
ölel: d

 

[Deske,] a vaksi, aki vagyok, nem láttalak titeket. mingyá jönnek unokák, testvérek, kuzinok. ez még csak ebéd, nem ünnep. de van arra is kis esély.
örülök, hogy "hallottalak".
ölel p.

A Tettamanti-napló
(megnyitótöredék)
Hétfő. - Vajon tudok-e mondatokat írni a napló névadójáról, anélkül, hogy nézném a képeit? (Persze nézni, látni nem ugyanaz...) Ez már egy mondat volt, a kérdés értelmetlen tehát, pontosabban (hogy mindennapi Wittgensteinünket add meg nekünk ma), ha van válasz, van kérdés is. Mindenkiről lehet egy mondatot írni, ha mást nem, hogy nem lehet róla írni. Mért van az az érzésem, hogy ezeknek az önmagukba visszaforduló, a saját önellentmondásukkal foglalkozó mondatoknak elemi közük van T. művészetéhez?
a teljes szöveg

Bocs, bocs elfelejtettem veled egyeztetni, persze rögtön föltettem a VÁLINEWS-ba. De ha valami szerzői jog izé, rögtön leveszem. d

 

 

Az utolsó, a XIV. stáció magyarázata az evangélikus.hu-n.

...Lendületesen megindulunk az utcán, illetve megindulnánk, mert egyszeriben ráébredünk, hogy már nem úgy mozog a testünk, ahogy szeretnénk. Belénk nyilall a fájdalom, bokánk megbicsaklik és visszazökkenünk a valóságba. Velünk rendre ez történik, hogy megtörik a lendület, így lassan öregedve le is
a teljes szöveg

 

 



 

Még egy kis szöveg kellene ehhez a márciusi NEWS-hoz, hogy a C. Napló kerek 12.000. oldalszáma meglegyen; az majd a XIII. stáció printje.
Még egy napom van, majd ebből a másfél oldalnyi "a" betűből faragok, ha kerül még szöveg.
Remake. 1975. szept., lábmosás, vidámság, lelkizés, aprók -tétel volt az 500. oldal; azt ünnepeltem babérkoszorúval.

Kedves Deske, gratulálnék ehhez a 12.000-es oldalszámhoz. Elgondolkodtató.
d.


aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa végül alig maradt...



Kedves Deske! aki aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa-t mond, mondjon
bbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbb-t is.
A Feltámadás tényében való gyönyörködést! H.



oldal teteje   előző levél    köv. levél     összes levél     LEVELEK LE MEUX-BE  1990.5.17. ►     weben 2000.6.11. ►  ‒

  facebook.com/deske.hu     honlap főoldal           üzenet: vali@deske.hu