VÁLINEWS; 234. levél J.-nek, Le Meux-be / 2014. szeptember

2014. szeptember 1., hétfő

 

07:40 Hogy valaki szóba hozta, hogy bár legalább ötször fölterjesztettek, nem kaptam meg a Kossuth-díjat a Munkácsy-díj után; elismételtem fáradt viccemet, hogy nem akarnék senkit nemzeti érzéseiben megsérteni, de szerintem Munkácsy jobb festő mint Kossuth.
Hanem most kicsit tovább is gondoltam. Szóval a legnagyobb magyar festő, csakugyan?! Például Paál László mennyivel fontosabb. Munkácsy csodálatosan kezelte az ecsetet és csodálatosan tudott rajzolni. Hatalmas tehetség. Csak nem volt mondanivalója a világról. Még, ugye, a korai képei az igazibbak; és mi van azokon, siralomházban ülő betyár, fáradt, nehézsorsú emberek és ártatlan kerekszemű csöppségek. Fogalmi - irodalmi megközelítések. (Nem a festék beszél, hanem a sztori.) Melodramatikus közhelyek.

 

08:09 Tegnap megnéztük az újjáépített Várkertet, nagyszabású kompozíció. Átgondolt és megtervezett. Talán majd a babakocsis kismamák, sütkérező nyugdíjaskák, a szerelmespárok. Hosszú sétányok és van több színpad is. Két oldalán múzeumok. Csak sajna nem tudtam örülni, félbetegen tántorgósan fáradt, amikor már minden történés csak többletteher.



08:18 A fentieket átgondolandó belenéztem google / Munkácsy-képek, hát mit találok. Idézem:

Munkácsy Mihály meztelen nőt ölő zsidókat festett?
--Kalandregénybe illő történet bomlott ki előttünk, amikor utánajártunk egy amerikai forrásból érkező hírnek: Munkácsy Mihály, a festő, akinek legalább egy képét minden magyar ismeri, készített egy botrányos művet is. A monumentális méretű, és amúgy mesteri munka az európai kultúra egyik legsötétebb babonáját idézi teljes komolysággal: zsidók ölnek ártatlan lányt rituális okból. Ha igazak egy rejtélyes műgyűjtő állításai, akkor át kell értékelni az egyik kikezdhetetlennek ismert magyar kulturális idol, Munkácsy Mihály életművét...

-- Élveteg, vagy gonosz tekintetű zsidók feszítenek ki egy védtelen, ruhátlan lányt. Az áldozat hasán, kezein folyik a vér, egy szenvtelen zsidó edényt tart, vélhetően a vér összegyűjtéséhez, miközben a háttérben egymás fülébe suttognak a szertartás további résztvevői. Az alélt lány kiszolgáltatottan hever, a zsidók orra kampós, az egyik szája véres, két öregember kiguvadt szemmel mered a lány ágyékára, miközben a főzsidó késsel közelít. Mindez akár karikatúra is lehetne, a babona paródiája, ám egyetlen dolog mégis a rémisztő mezsgyében tartja a festményt: hogy látványosan jó képről van szó...

-- A képpel két éve foglalkozó amerikai és magyar szakemberek állítják, hogy a közvetett bizonyítékok egyértelművé teszik az alkotó kilétét...
-- A Vérvád című festmény figurái ismerősek a Krisztus Pilátus előtt című festményről. Kompozíciója tökéletesen szerkesztett, a horizontális elrendezés balladaszerűen meséli el az eseményeket.
-- A hatást szintén egy Munkácsyra jellemző elem fokozza, a méret: a felzaklató jelenet négy méterszer két és fél méteren sokkolja a nézőt.

-- A műszeres vizsgálatok a festmény keletkezését 1882 és 1887 közé teszik, arra az időre, amelyben az Európát felkavaró és megosztó két antiszemita per zajlott: a tiszaeszlári vérvád (1882-1883), és kicsit később a franciaországi Dreyfus-per (1894-1906). Az 1914-es nemzetközi sajtóban nyoma van egy Munkácsynak tulajdonított, Vérvád (Crime rituel) című képnek, igaz, a festő özvegye tagadta a kép létezését.
-- A kép infravörös vizsgálatánál felfedeztek egy M betűt a vászon jobb alsó sarkában, amely a sötétedő festékek és a felület szennyeződése miatt halványodott el.

-- Megkérdőjelezi a magyar festőt a képen kibomló történet is, amelyen nem a tiszaeszlári eset jellemző motívumai tűnnek fel. Míg a vérvádnál az áldozat, akinek haláláért a zsidókat vádolták, 14 éves volt, a festmény nőalakja érett nő.


http://index.hu/kultur/2013/03/04/antiszemita_pornot_festett_munkacsy_mihaly/

 


09:03 S hogy saját kutatási területeim is;
a korábbi Normafát keresendő fotó erősen fölturbózott részlete,
s most meg az új Sony teljes képe, tessék.

Mondhatni, bizonyosság. Föntről is többször megnéztem, fotóztam. Ennek alapján a látott fehér csík a mákosréteses bódétól 20 méterre a felső, murvás sétány kis szakasza.

 

 

Az a bizonyos bizonyossága dilettantizmusomnak, hogy rettentő élvezem itt a leginkább megfelelő, sőt, a szebb szavak keresését, összességében ezt az egész napi irogatást. Egy profi szenved, nemdebár.
Bár mondhatni, az írás a felszín. Gondolkodni érdekes. Nahát.

 

 

10:59 Barátom már igazi amerikai, belekorrigált annó lefordított honlapnyitó VÉGRENDELET-embe. Azt mondja, és ebben alighanem igaza van:


Also "upon" my death "In case" implies "maybe;" I am afraid death is a pretty likely outcome. (even for you)

 

[2000. november 3.]

LAST WILL 
 Me the undersigned Dezső Váli, with sound mind,
 clear consciousness and of my free will,
 decree that in case of my death nothing shall be done.
 My paintings are scattered about.
 All my work can be seen on the net and on CD-ROM.
 Everything is at its best place, wherever it is.

LAST WILL 
 I, Dezső Váli, of sound mind,
 full capacity and free will decree
 that upon my death nothing shall be done.
 My paintings are scattered about.
 All my work can be seen on the net and on CD-ROM.
 Everything is at its best place, wherever it is.


 

17:26 Kedves Dezső, az Indexen épp ma indult el a "Ma is tanultam valamit" rovat - bár ez a korrekció inkább a "Jé, tényleg" kategória :)) Komolyan: igaza van. Ha jól emlékszem, az első sorokat valami echte angol nyelvű végrendeletből vehettem, gondolom, van ilyen is, olyan is. A végkimenetelt meg majd meglátjuk akkor... :)
A régi barátsággal! a.

 

 

2014. szeptember 2., kedd


22:03 Esti beszámoló Katának.
- Na, és mi volt az orvosnál?
- Semmi. Felőle nézve nincs baj, nem ortopédiai probléma a lábfáradtságom.
- És nem mondott semmit?
- Lábtorna, meg gyógyharisnya, esetleg, és hogy mutassam meg érsebésznek.
- Más nem?
- Lábujjhegyen járással egyetért, MBT cipő jó. És fölírt valami gyógyszert.
- Mit?
- Nem tudom, külföldi, valami cher... Kiváltottam. Ja, és azt mondta, hogy ezt ketten szedjük.
- Hogyhogy, miért?
- Nem tudom.
- Beszéltél valamit rólam?
- Nem.
- Ja, talán tudja a koromat. Akkor valami értágító lehet.
- Lehet, igen. Én már bevettem, napi hármat kell.
- Hát akkor adjál nekem is.
Előhalásztam a tarisznyámból egy doboz bonbonmeggyet.


2014. szeptember 3., szerda


10:22 Beiktatása
napján nem akartam zavarni. Másnap küldtem el:

2014.09.02.                      html-2014/mucsarnok-2014-09-02.htm                                C.14658

MŰCSARNOK
főigazgató

Kedves Szegő György!
Műcsarnoki kiállításom ügye talán már a kezedbe került, ’13 őszén lett volna. Aztán a körülmények.
Fekete Gyurkával beszéltünk minderről, hozzád irányított, hogy majd a kinevezett igazgató.
Szívesen látnálak a műtermemben; de gondolom, időszűkében.
Mikor tudnál fogadni?
(A választható teljes anyagom a honlapomon egy titkos fájlban.)

Jó kedvet és jó munkát:

vd


13:06 Gyűjtőm visszahozott egy képet, hogy izé, bocs, a keret színe (tavaly már lecseréltette váli-keretre), és bocs kettő, az a szék nem túl sárga? Igaza van. Az ilyeneknek dolgozik az ember. Szívesen.
A mai délelőtt, A/2012/32 Két év:



18:56 Avval a jó érzéssel tettem le az ecsetet, hogy remekművet alkottam. Kata hazaért, ránézett: sápadt. Összeomlottam egy percre, igaza van. Folytattam.



2014. szeptember 4., csütörtök

09:39 tegnapi szöveg jav.:

Avval a jó érzéssel tettem le az ecsetet, hogy remekműgyanús. Kata hazaért, ránézett, csak annyit mondott, sápadt. Összeomlottam, igaz. Folytatom.


19:323 Fölpörögtek a dolgok. Nagyon dolgoztam.

1./ A Műcsarnokban belsőépítész-találkozó, könyvbemutató. A szakmát teljesen földolgozó albumban guruló palettaasztalom - G/1960/01 - fotójával szerepelek. Míg a többiek három-négy apró épületfotó részlettel, az enyém - egyetlen képet küldtem - egész oldalas. Hihihi. És ráadásul bútor is.

2. /
Ott véletlen találkoztam a főigazgatóval is:
Nem biztos, hogy jövőre lesz a kiállításod. Akkor válaszolok neked, ha már tudok időpontot
.
Vagyis biztosan meglesz. Ha nem mondja, egy év múlva tudom tán meg a hírt.

3./ Nyugtalan, csak továbbcsináltam a tegnapi képet. Este adom vissza. Fátyol műterem - A/2012/32


4./ Délelőtt egy kedves barátnőm halk fejingása átbillentett lappangó bizonytalanságomon. Délután csináltam a Mindörökké műterem - A/2014/43 -nak egy váli-keretet. Hogy a korábbi kerettel a látvány mégiscsak átlépte a még elfogadható érzelmességet; giccshatárt.
Ellenvélemény?

Még gépzárás előtt, este, három megerősítő levelet is kaptam a keretcserére. Az egyik enyhén sértődött; aranyos:

20:32 Végül is tök mindegy. De mintha én mondtam volna tán két hete, hogy sok a keret a képhez, váli-keret kellene. B.

Barátom, ez igaz. De túl nagy volt ez a váratlan ütés*, idő kellett megemészteni. Egy zseni is bizonytalankodhat döntéseiben. Hát még én. d.

*Ugyanis az egész kép emiatt a csodálatos Rippl-keret miatt és által készült. Már meg is vette volna valaki, egymillióért. De ezt annyiért nem adom. Figyelembe véve a rám váró műcsarnoki kiállítást is. Ami állítólag nekem (is) nagyon sok pénzbe fog kerülni.





5./ Este följött képéért az A/2012/32 gyűjtője. Hogy lássam a különbséget, hozott egy doboz igazi Szerencsi Bonbonmeggyet. Tényleg. És egyébként sápadtra szeretné az egész képet. Tekintettel a bonbonmeggyre, irányításával - figyelembe véve ágytakarója színét - át is dolgoztam. Elvitte, viszi messzire, a kép ilyen marad, nincs mese. A munka egyébként jó lett; a képernyőn ez nem derül ki.

2014. szeptember 5., péntek

06:05 A Műcsarnokban - volt vele dolgom - találkoztam az Ars Sacra fesztivál szervezőjével. Mondja, tíz éve a férje tartja el, egész idejében evvel foglalkozik. És mondott egy mondatot, hogy miért: Fiatal koromban úgy gondoltam, meg kell váltanom a világat. Aztán rájöttem, meg van váltva, s nekem ezt kell elhíresztelnem. Zseniális.

 

06:18 Szintén a Műcsarnok. Sokan voltak. // Negyven év felett - a mi kultúránkban - aki nő vállig leeresztett hajat hord, szerintem nem egészséges lelkű.

07:12 Azt mondja, egyirányú utcába ment be, tévesen, lefényképezték, rendőrség, ötvenezer büntetés. Adjam ezt neki, most vált el, ez most padlóra vinné. Adtam.

 

07:12 Kata a Néprajzi Múzeum könyvtárában kutat cikkéhez, onnét hozta nekem ezt a képeslapot, 72. születésnapja alkalmából. Istenem, remekmű. Csak úgy, mellékesen. Mert készítője használati cikknek gyártotta, minden magasabb gondolatok nélkül.

Ó, ó, hajtsunk fejet előtte, nagyon mélyen, mi, művészek.
Hol is van a magasművészet határa.

S hogy állatnak formázta, ösztönösen valami egyetemes létüzenetet is érzünk benne.

METATE; örlőkő, Costa Rica, Huetar stílus, Kr. u. 500-1550.
Beteszem a KÉPTÁR-ba, ami a magánmúzeumom, t-107.

 

 

08:14 Váratlanul találtam néhány üres négyzetcentimétert a látómezőmben,
ahová emlékeztető-céduláimat.
Milyen egyszerű.
Így, utólag. 

 

08:53
- Kedves Deske! "Negyven év felett - ami kultúránkban - aki nő vállig leeresztett hajat hord, szerintem nem egészséges lelkű." ??? Nem hittem volna Magáról, hogy előítéletes és általánosít, és kinyilatkoztat, és a külsőségek alapján elhamarkodottan ítél, és egy embercsoportra sértő megjegyzést tesz. Rosszul esik, hogy nem látja, hogy ez milyen megjegyzés. Fordítsuk meg: Negyven év felett - ami kultúránkban - aki tarisznyát hord, szerintem nem egészséges lelkű. A.

- ok. d.




09:46 SMS Rómából, ahol fiúnk épp átszállásra vár. Megy Brazíliába, zenefesztivált forgatni. Onnét majd Svájcba. És közben hazaugrik, mielőtt News Yorkba. Szülék, szoknunk kell ezeket a dimenziókat.

És délután:

- Rió, tél, ölellek titeket! M.
- Meg ne fázz!

 

2014. szeptember 6, szombat

 

09:11 Tegnap unokáknál.
Megint fölmerült egy megmentendő újszülött.
Ő Piritől kapott nevet:

Nagy Szürke Felhő

Költészet.

F/2014/211



 

17:39 A történet vége. F/2014/212





Vagy más megfogalmazásban F/2014/213

 






2014. szeptember 7, vasárnap


13:11 Főleg ágyban, második napja. Allergia, vagy nátha, vagy mindkettő. Sok alv. Meggyógyulok, vagy legalább pihenek. Gyóntatóatyám 60. szülnapjára összeszedtem a NEWS-ban vele kapcs. leírtakat. Hat oldal lett. jozsi-atya.htm

...Aztán a gyóntatószoba.
 - Elég kevéssé vagyok én férjnek való - mondom.
 - Te egyáltalán nem vagy annak való, mondja vidáman. És összemosolygunk.


14:08 Beteg, de azért egy kicsit ezt is, A/2012/32


22:01 Kedden 1/2 6-kor nálunk, a ház udvarán, lakógyűlés, a fejünk fölötti sugárzó bázisállomás ügyben. Szavazzanak arról, hogy ezt a szerződést a sugárártalom miatt azonnal föl kell bontani. Merthogy félrevezették a lakókat, illetve azok tájékozatlanul egyeztek bele. Igaz, nem lehetett tudni, hogy ez a fejemtől a műteremben mindössze három méterre lesz, s hogy a leadott energia 6,3V/m, ami a javasolt sokszorosa.

Most barátunk volt itt tanácsadni, nagyon keménynek látja a helyzetet, mert egy világcéggel kellene megbirkózni, aki mindenkit zsebretesz. Pedig, mondja - ez a szakmája - a rákveszély valós. Vegyem komolyan, az életünkről van szó. Azt mondja, fontos embereket, politikusokat kéne keddre idehívni, csak ha nagy botrány, van reményünk. Szóljak LMP vezetőjének, képviselőnek, stb. Ennek szervezéséhez azonban nincs lelkierőm.

Barátaim. Megköszönöm, ha ebben valaki valamit segíteni tud. Emailem az oldal tetején, egy klikk.

 

2014. szeptember 8, hétfő

 

11:03 Egy barátom már próbál segíteni. Köszönöm. Egy esti fotó a csupaszított műteremről F/2014/214



11:07 Sok minden jó. A Bognár Róbert, az evezés, a hagymás rostélyos, a bonbonmeggy, de legjobb polcot építeni. A monitorok fölé, kézközelbe. G/2014/17





 

 

12:15 Liftünkben működnek a demokratikus érzelmek. Plakátomból kollektív tacepao lett.

 

 

 

 

21:41 A gangon Kata fotelje, mint mindig, az árnyékokkal. F/2014/215

 

 

 

 

 

2014. szeptember 9, kedd

 

10:36 Este fél hatkor lakógyűlés, remény, hogy fölbontják a bázisállomás-szerződést a Telekommal. Szakértőket hívunk, azok számára csináltam most gyorsan egy rövid összefoglalást. http://deske.hu/iras/html-2014/sugarzas-summa.htm  

 

20:21. Viharos és váratlanul értelmes lakógyűlés (40 ember, csoda) + a Telekom 4 képviselője. Udvarunkon körbe székek, 1/2 6-tól 8-ig tartott. A ház szerződésszegésre* és egészségkárosodásra hivatkozva azonnali lekapcsolást követelt, és beleegyezett volna, amit a T utolsó utáni percben meg is ajánlott, hogy két hónap múlva a tető fölé teszik, áthelyezik az antennákat. De túl későn ajánlotta, és a két hónap lekapcsolásba nem egyezett bele, s addigra a Ház bekeményedett, s azt a döntést hozta, hogy majd akkor újra tárgyaljuk az egészet, hogy mit engedünk ide tenni. Már nem akartak ide antennát. Ekkor mind a négy T. emelt fővel levonult a helyszínről. Evvel együtt remélhetőleg ez a tető fölé helyezés fog megvalósulni, Hidvégi prof. rákkutató barátom is itt; ő megmagyarázta a Háznak, hogy az már OK. Határozat, egyhangú szavazás, és jegyzőkönyv lesz. Megküldve nekik.
Ide szerveztük, szerencsére itt volt a Népszabadság, a HVG, az ATV és az Index.hu. Ez utóbbi a műtermemben is, velem is forgatott, még délben. Ezüstkalapban festettem nekik. Közben a kép tényleg jó lett.

*A szerződésünkben tető fölé helyezett antennáról volt szó. Csak közben ezt nekik az Önkormányzat városszépészeti okokból megtiltotta.

 


 

2014. szeptember 10, szerda

 

05:29 Fiam mailban Brazíliából, hogy ezt találta az ITunesben a free ebookok kínálatában.

 

 

21:32 INDEX.HU: ötperces riportfilm a lakógyűlés és környékéről

 

2014. szeptember 11, csütörtök


08:01 Ottlik Géza: Minden megvan. Nagy(38 oldalas)novella, tán harmadszor. Tud. Egy matematikus elme (kártyazseni volt) minden fortélya, plusz a nagy művész lélekismerete. Finom ötletek, nem megkerülhető a szó, remekmű. Az idősíkok. A nagyon csendes, halk szomorúság. Ahogy a főhős majdnem antipatikus, amikor színre lép. Ahogy semmi nem sikerül igazán. És ahogy az Iskolában is - egy csodálatos nyugalmú végpoén.
És ma délelőtt egy szovjet kém-krimit fogok olvasni. Az is nagyszerű lesz.
Legyen egy ilyen nap is. Még félbeteg.



10:24 Tisztelt erdekeltek! Visszahivott a kepviselo, beszelt a polgarmesterrel, alpolgarmesterrel es a jegyzovel. Azt tudta meg, hogy ezek az urak felvettek a kapcsolatot a Telekommal es targyalnak, hogy surgosen megoldast talaljanak; valamint hogy a Telekom allaspontja szerint az allomas atmeneti kikapcsolasa a kerulet hirkozlesenek osszeomlasaval jarna. F

18:01 Megjelent a HVG.HU alapos, meglehetős hosszú és kissé konfúzus cikke a bázisállomásunk ügyéről. Reméljük, azért ez is súly lesz a mérlegen. Egy lakóközösség és egy mobilszolgáltató harca


20:58 Este hanyatt fekve másfél órát a plafont néztem, behunyt szemmel. Nagyon érdekes volt. Újra kéne kábelezni a Panasonicot.
2001-ben e napon Szüts délutáni álmomból ébresztett, beleordította a telefonba, Apó, kitört a harmadik világháború. Tavaly alulról megnéztem az új WTC-t.


2014. szeptember 12, péntek



09:54 Kaland. Most hoztak haza a Lukácsból, kocsival. Hiába, nem tudok veszíteni, ez gondolkodásmód. Hete beteg, Kata küldene orvoshoz, antibiotikumért, már-már hajlok is rá, dehát az 2km+3h. Inkább végre ma uszoda, hogy csak egy kicsit, hátha. Vetkőzöm, úszószemüveg nincs, anélkül nem megy. Az Úr úgy gondolhatja, ma még ne ússzak, OK; akkor a kamillásgőzbe. Karóra-vekkert nem hallottam, 7-9 perc lehetett. Utána akklimatizálódás, egy medence melletti padon üldögéltem. S indultam öltözni, elég fáradtan. Később elmesélték, a sekély lábmosó-medencébe ájultam bele, nagyon intelligensen fejem a vízszint fölött. Öltözőbe támogattak és mindenki nagyon szeretett. Futkosás, keresik az ügyeletest. Jegyzőkönyvet, mentőt illőn bágyadt mozdulattal hárítottam. Kérdezték a vércukromat, adtak három porhanyós, fínom kekszet, és hogy mikor ettem. Nem vallottam be, hogy tragikus elhizásom okán (68.4+1.9) egy napja semmit. A körülállóktól ültömben meghallgattam néhány idevágó rövid életrajzot. Az egyensúly kedvéért rákérdeztek kiállításaimra. Leszaladt az igazgatónő is, és tőle a kulcsinformáció: LÉTEZIK (egyetlen antibiotikumos) spray, ami recept nélkül is: BIOPAROX. És hogy egyek hozzá 3000 micsoda cévitamint. Szomszédos gyógyszertár. Győzelem, kibekkelve a kőrzeti orvos túra.
Még Katának felvágott a Közértből; a pultra kitett ischlernek ellenálltam, nem sikerült ehhez eléggé sajnálni magam. 11-re jönnek, interjú a Lánchíd-rádiónak.



11:31 Nem múlik interjú EZÜSTKALAP nélkül. Prima Primissimám kutyafasza ehhez képest. Zárójelben engem is megkérdeznek. Én persze a három hónapja megfogalmazottal jövök: <<Ha Isten úgy akarja, hogy leukémiában vagy agydaganatban haljak meg, megköszönöm neki. De ha ezt csak a Telekom akarja; azt helytelenítem. >> Lánchíd rádió, FM 100.3, hétfő 09-09:30.


11:51
Mail:

2014.09.12.        html-2014/mucsarnok-2014-09-12.htm            C.14675

Szegő György
Műcsarnok főigazgató

Kedves György, most olvasom (végtelenül szimpatikus) interjúdat a Népszab-ban.
Az olvasottak kapcsán:
Jelzem, hogy (különösen, ha ezáltal hamarább kerülnék sorra), szívesen állítanék ki a Műcsarnok egy részében is.
(Hiúságomat az is kielégíti.)
Annyi választ kérnék tőled, hogy ezt az infót olvastad,
köszönöm:


13:20 Mail

EMBER! Hát mégis csak anyagból van, ami a szellemet és a lelket magában táplálja, mint a talaj a belőle kinövő gyönyörűségeket (vagy haszontalanságokat)! Én cca két éve ájultam el ugyanilyen okokból - buszon; marhára röstellem így utólag is, hogy hány embert akadályoztam meg a céljai elérésében [...] Ne deklinálódó korban szembesüljünk azzal, hogy mégis csak a porhüvely tartja fenn / el az emberi lényeget is. P.




13:21 Katánál az én feladatom; a 72 év alatt saját szobában szőnyeget azt hiszem, még soha nem porszívtam. Merthogy nem volt, tájidegen lett volna. Most viszont - különös érzés -, hát így esett. Ezt is a Telekom-sugárzásnak köszönhetem. Egy mezőt kihagytam a kontraszt kedvéért, legyen minek örülni később is. Persze csaltam, a környékét nagyon gondosan.



14:02 Kata felelősségteljesen szörnyülködött; a kieső süteményt egy órán belül pótolta. Egy napra két ilyen program már sok. Elájulni és ischler. Bár nem is ízlett.


17:06 Felhő a Jánoshegy alatt. Nekem csupa újdonság, le akartam fotózni. Életlen lett. Gyönyörű. Festmény. Párizsi háztetők 1895-ben. F/2014/217



 

2014. szeptember 13, szombat


19:05 Érdekes, ma ugyan még csak fél táv, de tapasztalom, egyhetes betegségem alatt jelentősen javult a Total Immersion (új gyorsúszás-stílus) technikám. Utcán találtam; két nap alatt kiolvastam Szemjonov A tavasz tizenhét pillanata (A Stirlitz-dosszié) szovjet kémregényt, 379 oldal. Éppen olyan mint a mákosrétes, finom majd rögtön elfelejtve.


21:13 Valahol hallottam:
- Gondolkozni..?! - Arra ott a férjem..!
Fölkaptam a fejem, hogy ősasszony módra fölényeskedik. De igaza van. A gondolkodás nem a legmagasabb tudatforma. Illyésnek van erről egy fontos verse, meg kéne keresni, ja, a Ditirambus a nőkhöz.

8
Ki mondta az első szót a jövőről,
a derüset, a szemen át
meggyőzőt, szivmelengetőt:
lehet remény, mást is rejt a világ,
mint amit mutatott először.
Az első fűszoknya övén
az első ráhímzett virág.

Nem, ez is jó, de nem ebben van ez: Ti, akik a vérében mocskult hőst is... t.i. gyereketeknek kezelitek...
Google.

Mert angyali fölényetekkel,

asszonyok, ti, ti értitek
kezelni a vérébe mocskult
hőst is úgy, mint a kisdedet,

Doleo, ergo sum.



21:24 Ahogy hozott haza, mesélte, Kuwaitban hogyan ütközött frontálisan, 160-nal, hatalmas Fordjával. Látta, hogy elkerülhetetlen, teljes erővel feszítette magát az ülésbe, a volánt szorítva. Aztán a szélvédő üveg félgömb dudora, feje lenyomatával. A teljes motor becsúszott az ülés alá.

 

2014. szeptember 14, vasárnap

05:34. Nem szerettem, de ez évtizedek során tulképp belenyugodtam, ilyen (lett) a világ. Valami érték eltűnik, elhalkul. Leírtam, 1986 kettőspont

Egy borongós délutánon összeültek festő-nagyapáink, s fejcsóválva megállapították, nincs egy hely e hazában, ahol az új képeket egyszerre, együtt meg tudnák mutatni a publikumnak. Összeadták pénzüket, megindult az építkezés. Így született a Műcsarnok. Azóta sok minden történt, sok minden változott. Most hol lehet megnézni, mit festett Barcsay mester tavaly

Igen. Ilyen a világ. Rezignáltan legyintettem, mi öregek, kifutó széria...
És most beszél egy ember, fönt, aki azt mondja, hogy–
A riporter nagyon igyekszik a sarkába harapni.
És ezt ő milyen elegánsan kezeli.
Van remény.
Nem magamra gondolok.
Csak arra is.

Azoknak a művészeknek is teret kell nyerniük itt, akik a hagyományos műfajokban alkotnak, akik nem jutottak ugyanolyan felülethez eddig, mint az a szűkebb kör, amely a nyugati művészet legprogresszívebb, technikafüggő tendenciáit követi. művészetcsinálás szerepét a kurátorok helyett a műkereskedelem vette át...
A befektetői műkereskedelem diktálta kvalitás lufija most kipukkanni látszik. Hasonló válság jött létre, mint az ingatlanbefektetői piacon. Ezt a világot nagyon szépen megírta nemrég Martos Gábor a Műkereskedelem – Egy cápa ára című könyvében, mely szinte parodizálva mutatja be, hogyan csinált sztárt egy Charles Saatchi nevű angol médiamágnás-műkereskedő Damien Hirstből...

Például Serrano pisibe mártott keresztje tőlem távol áll, s nem is hiszem, hogy erre vágyik a közönség...

Népszabadság interjú a most kinevezett Műcsarok-igazgató, Szegő Györggyel. 2014.09.12.




08:33 A Szent Kereszt megtalálásának (Felmagasztalásának) ünnepén a Félkarú Óriás (K.atya), azt, hogy az ószövetségi törvényt nem lehetett foltozgatni (új kellett - Krisztus eljövetelével), evvel magyarázta meg:

A Dakoták bölcsessége: Ha valaki észreveszi, hogy döglött lovon lovagol, a legjobb stratégia az, ha leszáll.
A modern oktatás azonban gyakorta számos más, fejlettebb módszereket alkalmaz.
Például:
- Vastagabb lovaglópálcát vesznek.
- Új lovast neveznek ki.
- Vágóhíddal fenyegetik a lovat.
- Lóvizsgálati bizottságot alapítanak.
- Külországi utakat szerveznek a döglött lovakon való a lovaglás ottani módszereinek elsajátítására.
- Lazítják az előírásokat, hogy az a ló is beleférjen.
- Kijelentik, a döglött lovat nem kell etetni, ezért gazdaságosabb.
- Vezetővé léptetik elő a lovat.




08:50 Uszodába menet WC-papír a Közértből, 32 tekercses, ekkorát még nem is láttam. Öltözőben rám nevet az öreg:
- Mennyi idő alatt fogod te ezt elhasználni?!
Szüts egykori mondatával válaszolok:
- Nagy a család, Gyuri bácsi.



12:07 Az áldoztatási engedély plébánoshoz kötött, most meg kell újíttatni.

2014.09.14.                html-2014/aldoztatasi-engedely.htm            C.14679

Budai Ferences Rendház,
Bán Zsolt Jónás OFM.
plébános Atya

Kedves Plébános Atya,
kérdőívet küldött; szerettem volna inkább élőszóban, de így is megteszi.

1985. január óta vezetem a Fioretti imaközösséget; P. Tamás OFM. alapította.
Azóta, harmincadik éve, hetente, szerdánként találkozunk a lakásomon.
Az imaest középpontjában szentségimádás van, papi irányítással a háttérben,
legutóbb P. Székely János segédpüspök 2011.05.04. hozzám írt instrukciói alapján.
A szentségimádás után egy testvért megáldoztatok.
A Szentséget kezdettől a Ferences-plébániáról viszem.
Betegeket ritkán, alkalomszerűen-; egy testvért sokáig áldoztattam kórházban.

Betegáldoztatási engedélyem: 1987. nov. 12., Csepregi Ignác érseki helytartó.
Időkorlátozás nélküli igazolvány: H.L (?) érseki helytartó, 2011. máj. 5.
Felkészítés: legutóbb: egyházmegyei szervezésben előadás 2011-ben.

Jó munkát, és életet kívánok Atyánk itt, új kolostorában: vd.





12:44 Vasárnapi séta a Svábhegyen, még mindketten félárbocon. Rutinosan veszekedtünk is egyet, elég lett volna a tételszámokat bemondani. Erős köd volt. Az Anna-réti játszótéren is. F/2014/218







14:25 Interjú még 2013-ból,
Jónás atya kormánykitüntetése alkalmából:

- Egykori filozófiatanárom, Nyíri Tamás professzor mondta el többször nekünk, hogy "Soha ne felejtsék el, önök csak azért látnak messzibbre, mert óriások vállán állnak!"




20:43 levél Dragománnak

- Gyurka, ráéreztem a dolog lényeg, ha ugyan. Ezt a T.I.-t csípőből kell úszni, annak van valami sajátos feszülése. És akkor a többi kvázi tényleg laza. d
- Igen, törzsből. A törzs elforgatása hajt előre, a többi csak arra kell, hogy minél áramvonalasabb legyél, Ha minden klappol akkor lazának és simának érzed magad. (Néha persze kinlódás ez is.) Gy.





20:45 Rainer Maria Rilke írja egy (tehetségtelen) önjelölt költőnek.

Műalkotást szinte meg sem közelíthetünk ítélő szavakkal... a legtöbb esemény kimondhatatlan, és olyan térben játszódik le, ahol még soha szó nem járt, és mindennél kimondhatatlanabbak a műalkotások, ezek a rejtelmes tényezők...
A műalkotások határtalanul magányosak és talán a kritika férkőzhet hozzájuk legkevésbé. Csak a szeretet foghatja fel, tarthatja meg őket és lehet igazságos irántuk.

 

- Deske, a műalkotás: akárcsak az emberi lény - azt is csak a szeretet tartja életben. H.
- Általában igen. Engem inkább a csinálás. Vagy más szóval: a feladatmegoldás.d.


2014. szeptember 15, hétfő

 

13:02 Olyan jó, amikor valami sikerül. Nagy, 8000-es HP printerem csíkokat húz. Most derült ki, hogy Kata vinne gyűjtő-falujába fotómat, ajándékként. Telefon HP szervízbe, kapcsolnak, magyarázom, mailen átküldenek egy segédprogramot. Töltsem le és indítsam újra gépet. A lehasználtnak kijelzett patronokat cseréljem le. És már nem csíkos a drága Harangvölgy. Most egyébként nálam ez van háttérként a monitorokon.
F/2014/047


14:16 Írtam már, minap vásároltam egy fantasztikus, óriás,
32 tekercses WC-papír csomagot.
Látom ám, igen sok szöveg a fólián,
iszonyú apró betűkkel.
Nagyító elő, csak nem használati utasítás?
Nem, hanem magyarázat,
mit tart Ön a kezében,
bárki is legyen e földön.

És még van olyan cég, aki ezt a gyönyörűt 3 piktogrammal akarja elintézi!





20:14 Délután kép kép tovább, meg is vannak.
Az elsőnek ez a hetedik változata.

A/2012/32
A/2014/53

 

 

 

 

2014. szeptember 16, kedd

 

13:15 Érdekesen indult nap. Reggel gyónás Józsi atyánál. Mondom, a múlt héten egy tanulságos megfogalmazást hallottam; a házasság önkorlátozással jár. (Persze minden egyéb kapcsolat is.) Penitencia: találjak életemben (legalább) három területet, amin ideje lenne átlépnem. A fa nem azért hullatja le levelét ősszel, mert az helytelenül tartózkodott ott, hanem mert most ennek van ideje.
Elsőre a lábujjhegyen járás jutott eszembe. De hát az nem teológiai kategória.
Onnét tovább uszodába, tíz nap után végre a teljes hossz.
De előtte, úgy intéztem, hogy 08:00-kor első vevő legyek szerszámboltos ösmerősöm boltjában, újbóli nyitása pillanatában. Vagy két évig volt zárva. Jó húsz évig jártam el előtte, olykor benne, remek facsavarjai voltak. Tényleg első vevő, még parizeres zsömlét rágcsált. Vittem egy fotómat ajándékba. És vásároltam nem igazán sürgős dolgokat. 540 HUF; megköpködte. Eldiskuráltunk.
Onnét, ahová negyed százada készülök, öreg kollegám műtermébe. Mindig kedveltem. Reggelim híján megettem otthonról pakolt uzsonnája felét. Művészi körökben teljesen járatlan lévén, újdonság volt; megtudtam és megértettem, miért vagyok és maradok egyes körökben én fekete bárány. Aha. És azon is eltűnődtem, ezt is elmagyarázta, hogy úgy tűnik, fullgázzal exhibicionista vagyok. Igaz, csakugyan. Minden gesztusom így is értelmezhető, holott. (Bocsánat - a külvélemény nem igazán fontos számomra.)
Hazafelé a military boltba, nem tartanak-e ejtőernyős (kurvameleg) anorákot. Nagyon szeretnék. Szerencsére nem, hiszen pulóverekkel meg tudom oldani. Hogy ne fázzak, ha netán (noszogatásomra is) télre visszaállítanák a Ferencesek a hajnali miséket.
Most értem haza. Holnapután rádióinterjú, lenne egy nagyon jó gondolatsorom a kérdésükre, de keservesen nem találom a szerkezetét, így próbálkozom:

18:00 Kaptam.

SZABÓ LÖRINC: NYÁR
Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.

A vers úgy jött, hogy Facebookon egy ELTE tanár (Szabó Balázs) indított egy őrületet, hogy 10 ismerőst kérjünk meg, tegye fel a Facebookra a kedvenc versét, és ő is hívjon meg 10 embert... üdv É

Nekem még külön tetszik benne, hogy a csattanó-, az utolsó sornál (számomra) bicsaklik a ritmus.

2014. szeptember 17, szerda

09:18 Néhány gondolat kéne holnap a riporternek; azt fogja kérdezni, mit olvasok. Az első mondatom az lesz, ennél talán érdekesebb, hogy miért olvasok. De nem tudom a kitaláltakat hasznos és egyszerű rendbe szedni. Bármi ötleteknek örülnék.

Ezt írtam tegnap egész délután, negyven sor; folytatva reggel.
Aztán most, 10:34, R. bölcs korrektúrája nyomán

– ne tudálékoskodjak, rémes tudok lenni nemzetbölcstanítójaként
– a föltérképezett háttéranyagot (a szöveg háromnegyedét) kidobtam.


Miért olvasok

- könyveket gyerekkoromtól nem szórakozásiból, hanem hogy belőlük/általuk élni tanuljak
- már tudok élni, hát öregedve azokat, ami ebben megerősít
- nem voltam érdeklődő, nem igyekszem jóllakni (maradtam is negyedművelt)
- szombatonként csokoládé: Hartog: Wandelaar kapitány; 478 oldal tengercsobogás

Amik (elvben) mindig:

- Steinbeck: Érik a gyümölcs, 50 éve pofán csapott, mennyire gazdag vagyok
- Mann: József, 40 éve főleg ez; Szüts szerint mondandója a szeretet
- Illyés és Zelk napi beszélgetőbarátaim, érdektelen, hogy harmadrendűek
- Ottlik: Iskola határon, ez megfoghatatlan, hogy miért; túlvilági oboahang
Szabó Lőrinc, Petri, Oravecz, Rakovszky Zsuzsa. Körülbelül ennyi is a könyvtáram.

12:13 Szia Deske!  Nem dorgálásból kérdezem, csak érdekel: A Biblia, illetve a kereszténység bármely alapműve véletlenül maradt ki a felsorolásból? Szép napot! Á.


Nem, mert a Katolikus Rádió kérdezi, azoknak ilyes válaszból lehet épp elég. És a közvetlen reklámot/térítést amúgy is kerülöm. Meg az nem is szépirodalom. d.


11:40 Magányos figura üldögél az üres síkon
a nagy ház előtt,
aztán ugyanaz
kicsit közelebbről is.

Az új HX-50 zsebSonyval.
F/2014/219 - 220


 

21:04 Egész délután ez.

A/2014/45














2014. szeptember 19, péntek


10:51 Öreg szülék mailt olvasnak: Szia Anyoka, Apoka, eppen feluton Rio es Zurich kozott - Parizsban. Rio nagy es... Tiradentes egy nagyon helyes banyavaros Riotol eszakra, ott volt a fesztival, ahol dolgoztunk...



18:40 A tegnapi interjú, Legkedvesebb könyveim..., itthon készült.

Poór Tünde: ...És Ottliktól?

VD.: Ottliktól? Hát persze, az „Iskola a határon”, ami olyan szempontból a legérdekesebb, hogy nem tudom, hogy mit tanulok tőle, de tanulok. Csak a tanulás érdekel. Az Ottlikra azt mondom, olyan, mint egy távoli oboa zene, egy távoli zene, ami édes, fájdalmas, gyönyörű. Közhely, hogy mint zene, vagyis lefordíthatatlan szavakra. Valószínűleg ennek vannak szociológiai, történelmi, mindenféle vonatkozásai, hogy az apám is katonatiszt volt életének egy rövid idejében, a háborúban, meg mi minden logikai, meg értelmi kapcsolatot lehetne találni… érdektelen, érdektelen. Persze ez is valahol a szeretetről, és az időről szól, ami mindig egy fájdalmasan érdekes mezeje az irodalomnak is, meg hát nekünk is.

Barátom már gépbe írta: katolikus-radio-2014-09.htm
A teljes, vágatlan felvétel. 32 perc.

 

2014. szeptember 20, szombat


06:13 "Az Úr szózatot intézett hozzám: "Miért ismételgetitek Izrael földjén ezt a mondás: <<Az apák ették a savanyú szőlőt, és a fiak foga vásik el tőle?>>... Aki vétkezik, az hal meg... Aki igaz, megtartja törvényt, és az igazsághoz szabja a tetteit, nem eszik a hegyeken, és nem emeli tekintetét Izrael házának bálványaira, nem vétkezik embertársa feleségével, nem közeledik tisztulása idején asszonyhoz.. az ilyen ember igaz, és biztosan életben marad - mondja az Úr, az Isten... De ha a bűnös szakít minden bűnével... nem emlékezem többé gonoszságaira..." Ez 18.1.

De miért nem szabad a hegyeken enni?

 

09:56 Szia, Deske; a „hegyeken enni” szakkifejezés, a bálványoknak bemutatott áldozatot jelenti. Az áldozatbemutatás után ugyanis ettek a bemutatott áldozat húsából. Természetesen nem az evés volt a baj, hiszen a jeruzsálemi templomban is ettek az Istennek bemutatott áldozat húsából, hanem az, hogy nem az igaz Istennek mutatták be az áldozatot. Áldozatot bemutatni csak a jeruzsálemi templomban lehetett, ezért a hely megjelölése (hegyeken) már önmagában jelzi, hogy bálványáldozat bemutatásáról van szó. N.




11:53 Kb. 3/4 órás munka volt; néhány kudarcka, aztán életemben először sikerült MÁV (pót)jegyet vásárolnom íróasztalomnál. Kinyomtattam. Vojnich-megnyitó délután, Győrben.

 

2014. szeptember 21, vasárnap

 

05:22 Győrbe, Vojnich nézni. Ajándékba neki a nevezetes napra bedobozolva egy fölhúzható (szaladó) pléhegér. Aminek első lendületben a fenekére fölírtam filccel, hogy deske.hu, majd észbe kapva, alig bírtam alkohollal lemosni az utolsó pillanatban.
Hogy most nem rólam van szó.
A metró szemközti ülésen nagydarab bozont férfi édesen duruzsol mesét követelő kisfiának a barlangba tévedt éhes gyerekdinoszauruszról. A kisfiú helyreigazít, de a barlangban nem volt ennivaló. Összefutunk Várhelyi Tímeával, mellém ül a vonaton, biztosítja alvásomat, pulóverét is a fejem alá; kora délután van. De előtte megbeszéljük cserélt folytatandó olajképem ügyét, amivel nem tud továbblépni.
Nyitás előtt pár szó Szütscsel, új lelete már negatív, és igen, teljes erővel visszatér az úszáshoz is. (Ezt mindig megkérdezem tőle.) Egy másik régi jó barát fülembe tajtékzott valami politika ügyben. Pedig közben pocakos is már. Nem ellenkeztem.
Vojnich fehér ingben. Radnódi nyit. A kevéssé jelentős korai Taormina-képpel kezdi; csak visszaolvasva, másnap (ma) értettem meg, hogy miért. Ezt a képet mutatom, ez nincs a neten. Léptéke: bal lenti konnektor. A többi képet tessék a VOJNICH.HU-n megnézni, jó felvételeken. Én csak még két nagyon korait, amiken ámultam. A nagy kép magabiztossága, és a kicsi derkovitsos ereje. Jó lenne valamit írni erről a kiállításról, hogy pedig tudtam, mit várjak, mégis lélek- és lélegzetzetelállító, elképesztő..., hagyjuk. Gaál, és ő a két legnagyobb magyar festő.
Kötelező megnézni. Győr, Esterházy palota, október 26-ig

fotók: F/2014/221, 222, 223, 224, voj-1, voj-3, voj-2.
Kata Szeged mellett néprajzol, kedvéért Vojnichról egész alakos kép is, meg fogja kérdezni, és miben volt. És én azt nem szoktam tudni. Még a színét sem.



Hazafelé is gyorsvonat, bár ketten is kínáltak fuvart. De egyedül, beszélgetésfeladat nélkül, túlfáradtan, ráadásul Móra Ferenccel.



2014. szeptember 22, hétfő



09:03 Tegnap a parkban egy Tessék engem sürgősséggel megvigasztalni - produkció. F/2014/225


10:03
Én Győrben dolgoztam hét évig. Nem akartam soha többet betenni oda a lábam, de most a Voinichot meg fogom nézni. Maga írja, hogy kötelező. F.

Deske, a hét kicsit lazább, szerdán vagy csütörtökön megpróbálok Győrbe elmenni. A fotókat és a maga írását olvasva azt hiszem valóban kihagyhatatlan. A


 

 

10:26
- Kedves Deske, ki az az elképesztően okos, sőt bölcs külsejű gyerek a tegnapi első fotón, a metrón? Ez a gyerek ... ez már most nem gyerek. Kíváncsi lennék a sorsára, ha megadatna. E.
- Szeretem ezt a fényképet. Ölből, titokban, szégyenkezve csináltam. Én inkább áhítatosan elvarázsoltnak látom. Nem fókuszál, nem néz, hiszen ő a dinoszauruszt látja éppen bemenni a barlangba. És az atya. Egy ilyen torzonborz szőrösről képzeli az ember a legkevésbé ezt a gyönyörű gyöngédséget, ami itt. d.
- Kedves Dezső, kicsi a világ, és főleg benne Budapest. A metrós fotón a torzonborz apuka (kisfiával), egy kedves barátom az általános iskolából. Művész lélekkel bír [...] Megengedi, hogy szóljak neki vagy maradjon ismeretlenségben a fotó? F.-nek hívják, kisfia Samu.

Üdv L.
- Persze, örömmel, annyira aranyosak voltak ketten együtt, szívélyesen és szélesen üdvözlöm, a fotóknál ott vannak nyomdai minőségben is... d.

 



19:28 Tegnap a Normafától lefelé nézve
újra lefotóztam a házunkat,
és ezt ezentúl is minden alkalommal
meg fogom tenni.
Jól látszik a műterem fekete ablaka,
mellette a tetőtérbe harapott új szobám.
Egy képben a Dunával.

És én ennek örülök.
(Elképesztő, mit tud ez a kis Sony-gép.)
F/2014/226





Ez is mi vagyunk,
a Ferences templomunk két tornya,
a régi város közepén, a bécsi országút mentén.
XVIII. század,
most kaptam.




 


19:59 Ma délelőtt-délután
evvel a kilencven centis képpel a műteremben,

Tímea visszaadta, hogy ő ugyan megint továbbfestette közös képünket,
de most próbálkozzak én, nem tud továbblépni. Hát, hát.
Ahogy ő akkor megcsinálta,
szerintem sajnos a két évvel ezelőtti állapot volt az igazi.
De aztán azt letörölte.
AX/2012/04

 

 

20:53 Megkaptam a behívót az MMA-ba.

 

 

21:14 Délutáni álom. Úszom a víz alatt, mennék a felszínre, de fölöttem egy súlyos alaktalan tömeg, ami nem enged. Próbálom karommal nyomni, de nem és nem. És ez igaz is volt, ahogy ébredek, kezem a fejem alatt.

 



2014.09.22.   html-2014/gyor-2014-09-22.htm    C.14699

Grászli Bernadett
Rómer Flóris Múzeum igazgató
Győr

Kedves Bernadett, akkor rögzíthetjük is.
Mondtad,  jövőre akarsz nekem egy önálló kiállítást az Esterházy-palotában.
Erre nekem a május lenne a megfelelő.
Később nem, nehogy összecsússzon a még bizonytalan idejű, őszi? budapesti műcsarnoki kiállításommal.

Említetted, hogy katalógussal. Evvel most hogy állsz?
Fotóztatni nem kell hozzá, minden megvan.
Kérlek, küldj nekem erről szándéknyilatkozatot.
üdvözlettel:

VD.

 


2014. szeptember 23, kedd



06:19 Beer Miklós püspök egyházmegyéjében vasárnap fölolvasott körlevele

 

Urunk elénk tárja a munkanélküliség kiszolgáltatott, reménytelen helyzetét. Egyre égetőbb problémája ez a jelenkori... - különösképpen érinti a cigányságot - A megszületett gyermekeik aránya néhány megyében már elérte az 50%-ot - munkanélküliség, az analfabétizmus, az éhezés, a közbiztonság romlása. Megszűnt a kötelező munkahely, a sorkatonai szolgálat, megjelentek a városi gettók - egyedül Isten Fia választotta meg, hogy hol és milyen körülmények között szülessék - roppant nagy a felelősségünk - a cigányság nem maga kereste a nyomorúságát, de saját erejéből nem is tud abból kiemelkedni - munkahelyteremtés, az önmagáról való gondoskodás képességének megtanítása, az oktatásban való részesítés... mindezt nekünk kellene megadnunk - Nem ők tehetnek arról, hogy a vándorló, gyűjtögető életmód, a sajátos cserekereskedelmi viszonyok, a régi mesterségek iránti kereslet mind-mind eltűnt a mai európai civilizációból. Partra vetett halként tengődnek - súlyos kérdésről van szó, amire nem vagyunk felkészülve. Bénítanak az előítélet... - Álljunk bátran melléjük, legyünk munkatársaik!

http://magyarkurir.hu/hirek/beer-miklos-puspok-korlevele





09:49 Fene tudja, miért
,
kezdettől egyetlen percig nem vettem az egészet
igazán komolyan, tudtam, hogy megoldódik.
Megoldódott, eldőlt.
A Telekom most megküldte
a padlásomról tető fölé áthelyezett
antennarendszer már elfogadott fantáziarajzát.
Szóval intézik, elintézik, csakugyan.




10:55 Deske, a tegnapi kép. Nem értem a fehéreket, lógnak a levegőben, a kis fehér vonal tök felesleges, a nagy fehér gömb sok. Csak valami sejtelem kellene oda, és ha már, inkább okkeres, az visszaköszönne a fenti foltoknak. Vagy ahogy a zongora vonalai éppen, úgy a nagy gömb is éppen és a háttér jobban megdolgozva. Á.
- Igen, köszönöm, én is gyanakszom. A nagy fehér foltot kaptam, eltüntetni már nem lehet, csak jav. d.






12:45 Az étkezés első fázisa: legyőzni az ellenérzést, hogy most itt megint cseszik el az időmet valamivel.



14:17 Nos, kedves műbíráló barátom,
igyekeztem.
Most hogy áll hozzá?


16:15
igen..teccik..letisztult..koherens.. A.



 

 

 

 

 

17:01. Az elmúlt napok-hetek dolgait fotóztam nyomdaice. Ilyenkor olykor érnek meglepetések. Az egyik utolsó előhalászott képhez nem kellett nyúlni, tök jó.

AX/2012/04 A/2014/45 A/2014/46 A/2014/49 A/2014/52 A/2014/53
A/2014/56 A/2014/58 A/2014/59 A/2014/60 A/2014/62 A/2014/63

Az éles szemű megfigyelő észreveszi, hogy az A/2012/04-es kép legújabb fotója eltér a ma déli változattól. Merthogy már a zongoraguriga is átlátszó.



21:23
Kedves Deske, emlékszik rá, ma megtudtam annak a dilettáns milánói pavilon történetének az elejét - a pályázat előtt egy évvel már megállapodtak a tervező személyében, ami utána zajlott, csak színház volt, pályázatostul, szavazással együtt, a leendő nyertes maga állította össze a pályázati kiírást, de pechére más is tudott nyerni, illetve az építész szakma zsűrizett és tiltakozott.
A forrás teljesen megbízható.
Csak ilyenkor hülyének érzem magam, úgy is mint sajtó, hogy írok, írunk, véleményünk van; minek? S..



21:43
Tisztelt Mester, a zongora kontúrján, a bal (rendezői) felső részen a vízszintes  Y-alakú beharapás fölösleges asszociációkat (maci-száj?) keltve zavaró, elhagyásával megnyugszik a kép - legalább is nekem, ha már így feltette a kérdést, és nem veszi rossz néven a belekontárkodást. Üdvözli tisztelettel és kíván sugárzás-mentes derűs napokat : R.

 

22:21. Na, akkor még egy utolsó nekibuzdulás,
pedig nem szokok éjszakázni.
De hát igaza van.

Majd elspórolom az esti a szájzuhanyt.
Hét perc.

 

 

 

 

 

2014. szeptember 24, szerda


12:05 Egy
egyszerű mondat. Mondatrész.

- mert az ember nem győzhet a maga erejéből.
1 Sám 2.

 

12:07 A jereváni rádió válaszol: - Lehet-e gyereket csinálni / képet festeni a főtéren...? - Lehet, de... Azóta három ellentétes vélemény is az AX/2012/04-ügyben, és nem tréfa, mindenkinek igaza van. Hajlok, mint a nádszál. Már nem teszem ide a legújabb változatot, csak a festményekhez, a helyére.

 

22:13 És a ma déli Vigadó-gyűléssel ma a M. Művészeti Akadémia tagja lettem, ha nem is rendes tagja; rendtelen. Mondhatni úgy is, soron kívüli. Ha módot adnak, három kultúrpolitikai dologban szeretnék ötletet elmondani..



2014. szeptember 26, péntek



13:21 Tegnap fölkészültem erre a találkozóra; ma 10:15-re behívott a Műcsarnokba Szegő György, az új igazgató, hogy jó híre van, biztosat csak egy hét múlva, most ennyi: januárban csinálnának nekem kiállítást, három teremben. Másik két művész a többiben. A fiatal kinevezett kurátorral hármasban végigjártuk a házat, körülnézve, és megbeszéltük. Erre a variációra is számítottam, így most három lehetőség, közösen fogunk dönteni:
- zsidótemetők + műtermes képek keresztmetszet
- műtermes képek keresztmetszet
- az újabb képek
Nyilván kihagyom a többi műfajt és egyéb hencegéseket, bár az igazgató a zsidótemető fotócsoportok hollétét, adatait följegyeztette.
Jeleztem, utcai plakátot mindig szoktam csináltatni.

Akkor most lóhalálában fölkészülni.
Vagyis két helyen átírni a győri múzeum nevét Rómer Flóris Múzeumra.
Sajnos minden más megvan.
Két éve folyamatosan alakul ez az eddig titkos fájl, egy majdani kiállításrendezőnek tartogattam: deske.hu/111.htm

Nosztalgiautazás: műcsarnoki kiállításom 1981


19:47 Emlékeztető:


2014.09.26.                    html-2014/mucsarnok-megbeszeles-2014-09-26.htm                           C.14706

Megbeszélés a Műcsarnokban, kiállításom ügyében / Szegő György ig., Zsinka Gabriella kurátor, én

--- 2015. jan. három művész egyikeként, valamelyik három teremben kiáll.-t kapnék. Még nem biztos. Ajánlkozásomra: nem kell szponzor, csak ha valami különlegeset akarok. A képek összeszedését, szállítását ők oldják meg.

én: Köszönöm a meghívást, ennek a formának is örülök.  A kérdésre: elsősorban a középső három termet szeretném, vagy a jobboldalit. Amit szeretnék: katalógus (fotózva minden, nyomdai minőségben), és utcai plakát, 100x70-es, az nekem mindig volt.

--- Részletkérdés, megoldható. Később dől el, háromrészes katalógus vagy egy, stb.  Most majd föláll egy stáb, kialakul a koncepció, ami összehangolja a három kiáll-t, ebbe bevonnak engem is. Lehet  pl. ellenpontozó koncepció.  Lehet, hogy lesz zsidótemető is, vagy egyéb régi kép is. Még az se biztos, hogy csak festmények. Pl. olyan képek, amik még alig voltak láthatóak. Vagy egy tematikára fölfűzni.
Tán már a jövő héten képnézés nálam.
én:  Újabb nagyobb méretű képem kb. 40 van, 90x90 centis, ill. néhány másfél méteres.
A teljes választékot az évek során összeállítottam a leendő kiáll.rendező keze alá: deske.hu/111.htm

Korábbi ötleteimből sorolok:
- A győri Rómer F. Múzeumban és a Fotómúzeumban vannak 100-30-16-13-52 tételes fotósorozataim, részben zsidótemetők, amik mobilizálhatók. 
- Annó pl. a palettakocsimat is gondoltam kirakni.
- Esetleges ellenpontnak az  öt és fél méteres pannóm, 40 éves, vállalom ma is.
- Négy folyóméter naplóm irattartó dobozai a Széchényi Könyvtárból.
- Hat db.-ot félretettem minden könyvemből, ha netán olvasósarok.
- Van 29 film rólam, a java előválogatva, a 111.htm-en mind meg is nézhető.
- A honlap/hangtárban interjúim. Mindennek rendezett a copyright joga, a filmeknek is.
 

20:36 Bár én semmi jelét nem látom, de matematikai lehetetlenség, hogy stílusom ne javult volna valamicskét az utóbbi négy hét alatt.





21:15 És a mai nap másik főeredménye.
Bár föl kellett gyalogoltam miatta az Ostrom utcába, a szervízbe,
de meglett a rohadék.
Beállításhiba volt csak.
Nem és nem akarta ez a rádióskapcsolat-kütyü a vakut elvillantani.
Azt hittem megint kábeltörés, ez már ebből a második darab.
És nélkülözhetetlen.
Rengeteget kellett rákölteni.
Annó ez a 100 forintos elsütőzsinór/kukac volt.
Most tízezrek.
Igaz, hogy közben eljátssza a Für Elisét.


22:02 És már fekvésidőben a szokásos napi kés-kanál-villa-tányér sterilizálás. Hosszú nap volt.



2014. szeptember 28, vasárnap


05:56 Kedves barátom, te se add fel; sose add fel! Szívélyes üdvözlettel d.




08:52 Éppen ide illik, a fentiekhez. Ma új módszerrel próba, medencehossz a víz alatt. Tempók után hosszan kitartva, mozdulatlanul. És sikerült, életemben tizedszer. Bár a végén tulképp. megfulladtam. De sikerült. Kb. 26 méter. Ez mindig ideírom, a kb. 8100 próbálkozásból.


18:11 Valami csodálatos házmesterünk (gondnoknőnk) van.
Ilyeneket szervez, és még ilyenebbeket,
hatvan lakásos társasház.
Fél órára megtiszteltem jelenlétemmel az egybegyűlteket,
(így tekintik), és elfogyasztottam sűrű kínálásra
három darab még meleg debreceni kolbászt.
Az is jó volt.

 

 

20:27 Tegnap első vizit - éve készülök rá - Szigetszentmiklóson, Kovácséknál; hardveres intézőm és barátom otthonában. Időközben egy második kislánya, és halántéka is őszül már. Még karatés korában ismertem meg, húsz évesen; legutóbb négy éve épített nekem új PC-t. 10 USB-vel kértem, és teljesen zajtalan hűtéssel; a délutáni álmom. Egyszer kislányával is meglátogatott, arról akkor Balázstól utóbb két fotót is kaptam. F/2010/041   F/2010/042 (Az a kislány közben már nagyobbacska, ma is mosolygós.) És nevel már egy második generációs leguánt is. A hangfölismerésig jutottak el. Most is keresztbe fotóztuk egymást.
Hazafelé - útba esik, Csepelen ő is - öreg barátomhoz, váratlanul, csak egy szóra. Volt kulturális miniszterhelyettes is, volt és van egy tisztességes ember. Nehezen és bottal jött elém a kapuig, legjobban a váratlan vendégeket utálom - felkiáltással. És széles mosollyal.

 

F/2014/228 F/2014/229 b-1 b-2 F/2014/227

 

21:30 Este a Kedves Bópeer..! Ez az igazi vasárnap. Néhány évenként szoktam olvasni, utóbb már csak az édes, tündéri szerelem-részt, a második felét. Most önfegyelmileg az elején kezdtem, ami szándékoltan, nyilván a kontraszt kedvéért is, fájón karcos - és elandalodtam. Istenem, remekmű. Minden fordulatos öngúny-mondata, minden mondata. Igazi remekmű, a szakma, Pest azonnal tudta is, körbefutott a hír, megszületésekor. Én is egy interjúból, előszörre.

2014. szeptember 29, hétfő


10:55
Telefon.
- Kisasszony, HP 8000 printer, garancián túli javítás, szállítással kérném, elég nehéz.
- Nyolc munkanap, szállítással több.
Fél óra múlva a helyszínen, Kelenföld. A pultra a gépet, tetejére egyik könyvemet.
- Kisasszony, ezt magának, mondja, hogy a nagybátyja vagyok.
- Most indulnak a fiúk, mára már nem ígérhetem, de-

 

11:24 Megjavultak a tegnapi kiskacsák. Én Sony-kamerát állítottam a monitor elé, úgy vettem le a filmet. De Mikifiam le tudja venni a netről, mostanra átküldte az eredetit.


2014. szeptember 30, kedd


05:21

A kislány [az öreg író menye] már két lépésnyire állt az íróasztalomtól. Nem nevetett. A közhiedelemmel ellentétben akkoriban az volt a meggyőződésem, hogy nem Ádám bordájából gyúrták ki Évát, hanem fordítva, ebből amazt, a női elem lévén az ősanyag, amelynek fortyogásából a homunculus a napvilágra mászott. Kisasszony, gondoltam, nem restellem bevallani, önök többet érnek nálunk. Bokáig a föld sarában állva, ennek minden hatalma az önök ereibe húzódott fel, a sár minden józansága, türelme, kitartása. Önök nem nevetik ki a lángelme szenvedését, bár ha képzelt is. Szemük szelíd tekintete, mely legjobb perceikben a jámbor tehenekére emlékeztet, egyszer talán majd meg is vált minket... ha minden jól megy.

 

S mit irigyelt meg tőlem ez az emberi kor határát rég elhagyta öregasszony, gondoltam, azt, hogy még el tudok gyönyörködni egy ifjú nő bájaiban? Hogy tüdőmet elringathatom, orromat belemárthatom egy fiatal lény áramlásának hullámaiba, s még tiszta öntudattal örömömet lelem benne? Hogy még felismerem a tündéreket?
Mert hát mit is kérek tőlük?... semmi mást, a jelenlétüket. Nem kis faruk ringását, kis keblük reszketését, kis lábuk fészkelődését, hanem azt az anyagtalan boldogságot, amelyet egy kis dal adhat a kedélynek.

   Sur le pont d'Avignon
   On y danse, on y danse

Egy kis dalt, amelynek csak a hang az anyaga, egy kis hangot, melynek a fiatalság az anyaga, a fiatalságét, amelynek az öröm az anyga. Mit kérek: hogy öreg szívemet megfürdethessem abban a delejben, melyet egy ifjú, szép – bár kissé sovány – nő sugároz szét lakásomban, oly anyagtalanul, hogy szinte elfelejtkezem eredetéről. Hisz még a kezét sem kívánom megfogni. Beérem azzal, hogy tekintetemmel körülrajzolhatom körvonalait. Hogy megsimogathatom lélegzetét. Az én koromban beéri az ember a puszta tudattal is, hogy itt vagy ott, valahol mindig süt a nap, még ha magunk csak Zsófi fekete berliner kendőjével a vállunkon sompolyoghatunk is sugarai alatt.
    Déry: Kedves bópeer...! 119 p.


12:11 Ma megint nekirugaszkodtam.
2008 - 2009 - 2010 - 2014:
Műterem J.-nek - A/2008/28
,
90x90 centi.

Arról nem tehetek, hogy monitoron
meghal a kép.






14:24 Mert élni, élni kell!


...a nyomdaműhelyben az esztergályos Karcsi bácsi
nekem ennek egy másik változatát tanította, 1960 őszén:
Enni kell, mert baszni muszáj!

Ez nem eldobott virágcsokor, ugyanis. Ez oda nőtt. Ott él, aszfaltba ágyazottan.
Akkor még valami ennek kapcsán. Azt hittem, belehalnék, ha el kellene hagyni a műtermemet.
Most, 42 év után, el kellett. Élni kell.
És nagyon jól érzem magam. Ebben a szobasarokban. Hálisten.
Igaz, életszerszámaim, két monitorom, karosszékem azonos.

F/2014/230


2014. szept. olvasó:
belső számláló: [445514] = 3855/hó = 129/nap
C3 számláló 24721/hó = 824/nap


oldal teteje   előző levél    köv. levél     összes levél     LEVELEK LE MEUX-BE  1990.5.17. ►     weben 2000.6.11. ►  ‒

  facebook.com/deske.hu     honlap főoldal           üzenet: vali@deske.hu