VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX-BE / 244.



2015. július 1., szerda, Töreki



16:42 Reggel 3/4 hétkor a balatoni szálloda portáján:
- Hónapos bérletet vennék, és kérem az uszoda kulcsát.
- Az uszoda nyolckor nyit.
- Tudom. Még tavalyról engedélyem van. Váli Dezső vagyok; nem vendég.
A nyári portások évenként cserélődnek. Egyetemista kislány lehetett. A tét nagyon nagy volt, egy egész hónap. Hogy a reggeli úszás időben, vagy csak valamikor. E mondataimat előzőleg három napig formáltam. S az akció szerves részeként mindehhez - nyomatéknak - feltűnően figyelmetlen arc.
Megkaptam.
Aztán plafonbordák, oszlopok, ülőgarnitúrák; kerestem a szemnek támpontot, hátúszásnál hol közeledik a medencevég; egyszer neki is úsztam. Hiába, megint eltelt egy év. A kilencedik hossznál, ja, persze, a bójasor a végénél pirosra vált. És megvolt az ezer méter. Kikászálódva - hatalmas üvegfal medencehossziglan - megnéztem a Balatont is. Húsz méterre van, egy emelettel alattam. Békésen fodrozódott. De minek. A kulcsot visszafelé a portára.
Aztán szobaépítés, iszonyú lassan. 13 csomag az emeletre. Alattam Kata lakik, majd ha megérkezik. Ott lent idén lecserélték a falakon a mindenféle festményeket hét enyéimre. A mellettünk-lakásban pedig Schéner-képek. Emeleti szobámból néhány festményt eltávolítottam. Nagy gyűjtő a mecénásom.
Idén jobb helyet találtam a két ágynak. A másodikból rakodóasztal lett. Közben Armstrong és Ella F., randomban.
A kertben öt puli ugrott rám, de egyszerre csak háromnak tudtam a fülét cibálni. A többi addig féltékenykedett, farkcsóválással. Ezekhez nyelveken szoktam beszélni (a szó bibliai értelmében), annó egy szerzetes mondta, szabad.
A netkapcsolat az otthoni 1400-oz képest itt 3-7 kbyte/sec. Jámboran föl akartam tenni három képet, kiírta: 3:50h. Érdekes hónap lesz. Majd este a parton, vendéglátóm vendéglőjében wifi.


Velem:

30 könyv a tableten - bocs
Illyés válogatott
Nyugat esszék és kritikák II. (1930 - 1941)
Arany összes I. = a nem nagyon hosszú versei
Dékány: Csempészek, hősök, kikötők - ez különösen. Két napja vettem százért a hajléktalan típusú könyvárustól. A HÉV-aluljáróban fogad, a Margit híd alatt, reggelente. Nagyon ritkán rúg be - meséli -, de akkor nagyon.

Még Pestről három elmaradt fotó.
F/2015/117 - 118 - 119 (ez V. Mike opusz)

 

 

 

 

 

18:26 Estére összerázódott az élettér. Eszembe jutott, hiszen a festőasztalt két befőttesüveggel szoktam szintbe hozni. Volt, az is.

 


 

2015. július 2., csütörtök, Töreki

 

Szia Kedves Mindenki, mailben képet JÚLIUSBAN ne küldjetek, iszonyú lassú itt a net.

21:43 Megpróbáltam, pihenőnap, különös nap. Terasz, nyugágy, egy ifjúsági regény, eddig 163 oldalon csak a hajóvitorlák igazgatása a Földközi- tengeren, konkrétan 1934-ben. Kis teherhajó a hatalmas gőzösök árnyékában, a szerző tényleg azon szolgált, vagy zseni, elképesztően ott van. Vajh mitől olvastatja ez nekem ennyire magát. Nem tudok utazás/tenger nosztalgiámról:

A Jardan könnyű ívben elkanyarodott a mólótól, megkerülte a halászbárkák sokaságát (a spanyol kikötőknek ezt az elmaradhatatlan akadályát), elérte a halászmólót és kiért a szabad vízre. Mögöttünk játékházakká váltak Alcuida épületei, csak a város mögötti magas hegy kísért még hosszú ideig tekintetével bennünket, még akkor is, amikor elértük a Pollensa fokot, Mallorca legészakíbb csücskét.
A hajóval párhuzamosan lomha nagy madarak szálltak. Hol egészen közel, hol távolabb kerültek az árboctól, az oldalvédektől, de mindig úgy, mintha ellenőriznék a hajót, vagy versenyre kelnének vele. Olykor valamelyik közülük felrikkantott, élesen, sípoló hangon. Az ezüstös fényben jól kivehettük hófehér hasukat, barnásan szürke fedőtollaikat, sárga lábukat, sárga csőrüket. Hegyben végződő éles szárnyaik terpesztése majd egy méter lehetett. Régi ismerőseink voltak ők az Adriáról, a Földközi-tenger olasz partjairól: a szürke vészmadarak családjának több tagja
in: Dékány András Csempészek, hősök, kikötők, 430 oldal, Móra Ferenc kiadó, 1960.

Tehát egész délután nyugágy, jobb kézben könyv, a bal lelóg, ott két puli, a fehér meg egy fekete egész testével szorosan egymáshoz simul, így egy kézzel tudom mindkettőt egyszerre vakargatni. Az ujjaim megoszlanak. Egy harmadik a lábujjamat nyalja. A negyedik pillanatra belenyal a hónaljamba, őt nem értem. Az ötödik arrébb ül, nézi a többit. Pedig enni se adtam nekik. Hirtelen távoli kutyaugatás-üzenet, egyszerre rohannak el a kert végébe.
A kis fiatal fehér visszatér, pedig kezdetben ő volt a legtartózkodóbb. Mancsát emelve megérinti a kezemet; noszogat, hogy mi lesz már. Félúton van, amit annak idején Zsófi nyuszija is megtanult, hogy ő is mutassa, hol vakarjam. Vakaró mozdulataim egy centire a fejétől, neki kell hozzá mozdulnia, hol erre, hol már arrébb.


2015. július 3., péntek, Töreki

 

15:36 ébren, már délelőtt kellett alud. Feledve kérelmemet, ösmerős küldött egy jó három megás képet. (Ekkora letöltése itt, sajnos, könnyen lefagyasztja a rendszert.) Majd, észbe kapva, korrigálandó, elküldte újra, kisebb felbontásban is... Drága ösmerősöm neme kitalálandó...



16:02 Az ember esendő.
Az első kép mindig fontos.
Nem misztikus okokból,
de óhatatlanul megindít egy gondolatsort,
vagy mit, a következő hetekre.

Nagyon nem mindegy,
de teljesen mindegy,
hogy ez a mai kép jó, vagy gyenge.
Szerencsém van.
Megtalálni véltem egy frekvenciát,
ami ráadásul érdekel is.

 

A/2015/40, és az itteni méretek most: 50x50 cm.

 

 

20:59 A tengerésztörténet 291. oldala, holnap folytatom. A könyv közepe felé a megfejtése; egyetlen fél mondat: amikor én a fiumei tengerészeti akadémia növendéke voltam. A hajóseseményeket félbeszakítva, néhány oldalon az összes haditengerészeti hajóegység, fegyverzettel, csomóban megadott sebességgel, és tonnaszámmal. Kikötők igen részletes, szakszerű leírásai. Csakugyan mindent látott. Ettől a könyvtől egy normális gyerek azonnal tengerész akar lenni.



2015. július 4., szombat, Töreki

 

11:08. Hogy ismétlem magam.
Remélem is.
Maradok én.

A/2015/41

 

 

 

18:42 Micsoda nyaram volt, megvolt; felkiáltójel. S mindez száz forintért, a hajléktalan jellegű könyvárus, ezúttal a park fűvére terítette árúját. Egy gyűrött ifjúsági regény.
Három nap utazás, délutánonként, Balatonra néző nyugágyban. Tengeri viharok, fegyvercsempészet Mussolini feketeingeseinek ellenében, séták a tuniszi óvárosban, tuareg harcosok finomművű tőrrel övükben, félvérek, régi kocsmai bunyósok, Vén matróz, aki a madarak röptéből jósolja a meteorológiai jövőt, de a hajó sorsát is.
Három nap utazás volt, micsoda nyaralás. Kár, hogy elfelejtődik majd.
A kétárbócos Gaffel-sóner (skúner?) a 426. oldalon kettétört.
Gaffel-sóner
Sóner-brigg
Toppsegel-sóner
Marssegel-sóner
Sóner-bark
Dreimast-gaffel sóner
és a király, a négyárbócos:
Viermast-sóner

A hajótörés után az utolsó három oldal a búcsúzás.

 

2015. július 5., vasárnap, Töreki

 

05:49 Egy kopottfedelű ifjúsági regény.
Dékány András: Csempészek hősök kikötők.
Móra kiadó, 1960., 26 Ft, 10 éven felülieknek.
Örömet szerzett. Kicsit utána néztem.

...Valóban járt Fiumében, az egykori Tengerészeti Akadémia utolsó évének valóban volt elsőéves hallgatója. ... elsőéves növendék válik a gyerekemberből a Nauticán, 1918-ban, az elvesző háború vége felé

...Az élményé, amit épp akkor mosott el végképp az idő. Hiszen nagyjából az Első Világháborúval, a monarchia végével egy időben köszöntek el a tengerekről a hatalmas vitorlák. Akkoriban már csak elvétve járták a vizeket kereskedelmi vitorlások

...remek stílusban megírt, élvezetes „akár így is történhetett” jellegű mesék. Megidézi legendás múltunkból... Hitelessé válik a könyv a maszatmentes szigortól. Holott volt ebben is apró, sztereotip csalás elég. Nem a szakmában – az szinte hibátlan... Dékány hallatlan érzékkel adagolja a tudományos ismeretterjesztést, a hajózás történeti-technikai rejtelmeit a regénybe - a tengeri vontatástól az Északi-tenger állatvilágán át a nagy óceáni áramlatok frappáns bemutatásáig

 

06:39 És a kérelmem ellenében mégis elküldött hárommegás kép történet folytatása:

- Des, ha nem olvasnám a blogodat, tizenöt darab 3 megás küldtem volna. És örülhetnél, hogy alhattál délelőtt... Ezer puszi C, :)))
- Ez egy olyan édes baki volt, hogy muszáj volt megírnom. Egy asszonyismerősöm sértődött meg – de nagyon – helyetted… d.

- :-))) De drága, egyem a szívét! C.


 

08:13 Szálloda, reggel hétkor, letérdelve nyitom alul a teleüveg uszodabejáratot. Egy törülközőnyakában mackó megszólít:
- Nyitva az uszoda?
- Nem, sajnos, csak nyolckor.
- De hogyhogy maga..?
- Karbantartás (már mint testemé).
A párbeszéd vége csak képzeletbeli. Aztán magamra zártam, már belülről. Majd pillanat tűnődés után ki a kulcsot a zárból, ha közben meghalnék, van a főkulcs, nem kell betörni az ajtót.

 

08:17 Ebül szerzett jószág ebül vész el
Július 2. -- 72,1 kg
Július 3. -- 70,5
Július 4. -- 70,0
Július 5. -- 68,9

A 68,4 már nincs messze; 05:30-kor mérve.



08:43 Este Kata csak a késői vonatot érte el, Siófok 22:35; addig el kellett csapnom valamivel az időt a parton; hát séta az emberek között, a sétányon. Sokan voltunk.
F/2015/124
F/2015/122
F/2015/123



 

08:53 És ez már a mai reggel.
A szállodai legkedvesebb ajtóm, pár éve tán mutattam már.
2. A napocska belegrafikázott a grafikázott betűkbe.


 

 

 

 

2015. július 6., hétfő, Töreki

08:10 Unalmas dolog ez az úszás, és tulajdonképpen unnám is, ha lenne rá időm. Csak hát mindenféle gondolatok, szókeresgélések és szócserék.

08:13 Barátomkisbabát vár. Küldtem neki Illyés Gyulát, megkönnyezte.





16:08 Frissen ébredni, ezt a mulatságot meghagyjuk az ifjúságnak. Elkezdtem. Aztán, hogy délben ágynak dőltem volna, a feltűnően pocsék kezdett képet súrolva ronggyal, körkörösen - fölrémlett; hiszen ez a festés fizikai munka. Nem csoda, néha alig bírom. A háború után a karmesterek élelmiszer-fejadagját a kohászokéval egy csoportban határozták meg.


18:16 Kata Balatonban.
Ha már Illyés, akkor ide a legkedvesebbet. Egyszerű és pontos.



TÉL FELÉ
Ahogy Pest felől bedohog,
naponta több homályt hoz 
a hat negyvenes gyorsított 
az állomáshoz.


Két hete még, négy hete még 
vakító fényözönbe
víz-inni vágyó fürge nép 
dőlt ki belőle. 

Naponta most mind súlyosabb 
sötét marad utána,
minthogyha már az volna csak 
a rakománya.
 

Ahogy fölsípol s elsiet
békétlenül pöfögve
naponta több csönd és hideg 
marad mögötte.
 

Onnan a völgyi állomás 
felől nyomul a sáros
szőllőhegyre az elmúlás 
az őszi házhoz.


2015. július 7., kedd, Töreki

19:48 A mai; vészkijáraton menekült a létbe.
16h fejeztem be (a munkát),
vittem Katát Balatonba.
A/2015/43

 

 

 

 


2015. július 8., szerda, Töreki


05:48 Keresem a boldogságot, de előbb ezt az elgurult kadmium-narancs tubuskupakot. Itt kell lennie valahol az ágy alatt.

 

06:14 Barsi Balázs OFM. számára az ima egyetlen gondolat, hogy szeretlek, Istenem, több mondanivalója nincsen is.
Na, próbálkozom én is.
Szeretlek Istenem. De hát ez nem igaz.
Szeretnélek szeretni, Istenem. Ez meg üres.
Szeretném az akaratodat teljesíteni. Talán.
Helyénvalónak tartanám akaratodat teljesíteni. Valahol itt állok.

A szeretet munka. A többi hímpor a lepkeszárnyon.

06:38 A mai zsolozsmahimnusz is errefelé:

...fűzzön Krisztushoz szeretet.
Ezt add meg, kérünk, jó Atya...

 

11:40

- Deske, " a többi hímpor a lepkeszárnyon", igen , igen, a hímpor adja a lepkék színét, ettől válik olyan sokszínűvé, varázslatossá, azaz a HÍMPOR a lényeg :)) F.
- Nem. d.

19:44 "A szeretet munka." Vártam egyéb véleményt, nem érkezett; hát a fentire válaszolok akkor bővebben, mindezt lezárandó. Tehát, hogy "a hímpor a lényeg". - Igen, a kirándulóknak. A lepkéknek nem. Persze világnézeti kérdés.



**********


12:59 Tekintettel a kánikula²-re (vicc!)*
11:02-kor visszafeküdtem,
de előtte három kép.
Témájuk a műterem,
egyre jobban rázoomolva a látványra.
Ez utolsó sem kiemelkedő alkotás,
de a drapéria szép körülötte.

A/2015/46
A mennyiség a fő.
Most.

 

*( © Esterházy, ő figyelmeztet szövegeiben ílymódon, olykor.)



13:59 Nehéz munka vár rám délután. Kipakolva látom, kiesett az úszószemüveg beragasztott háromdioptriás üvege. Anélkül egy lépés se. És itt csak egy fajta pillanatragasztóm van. Nagyon macerás lesz. Egyedül a piros bicska kispengéje alkalmas ehhez, felülettisztításra, de jó, hogy azt is lehoztam.
Ha minden kötél szakad, marad a tartalékszemüveg.




14:54 Nyugat, 1941. Cs. Szabó László esszéje: Illyés Gyula (II. kötet 317.)


Illyés Gyula Márainak engedte át a társadalmi önéletrajz elsőbbségét s Erdélyi Józsefet tekinti a népi líra megújítójának. Egyszerre két Keresztelő Jánost jelölt ki kortársaiból. Nincs még egy írónk, aki több tanítót, útmutatót, fegyvertársat vállalt volna, mielőtt első lett az egyenlők között. Ez a lovagiasság a legnagyobb öntudat jele. Pályáját összefoglalásnak szánta a sors, s ezt ösztönszerűen érzi; nem szorult rá, hogy arasznyi eredetiséggel tűnjön ki. Nem úgy lett naggyá, hogy elütött a többitől, hanem azzal, hogy minden oldalról: próza és vers, parasztok és patríciusok, Dunántúl és Erdély, Bordeaux és Szibéria felől befogadta a segítséget, felfogta a jeleket. Keresztútnak, összefoglalónak született, aki csak egy hosszú pályán, sok pályát súrolva, sok csillagzónán átvonulva s külsőleg is nagyszabású műben egyesítheti mások szétugró szenvedélyeit. Minden korban van egy gondviselésszerű alkotó, aki a kortársak töredékeit összefoglaló életművével megváltja. Lehet, hogy egyik-másik töredék nagyobbszabású, mint a megváltó mű s némelyik író nyugtalanítóbb, villogóbb, mint megváltójuk. A hitnek azonban mégiscsak megváltó kell s a világ hamar elvesztené hitét az írók hivatásában, ha megváltó nélkül s a fölszabadító mű öröme nélkül kellene a lánglelkű töredékek közt bolyongania.
Minden erőfeszítés tiszteletreméltó. A töredékeknek is rettentő szenvedés és néha embertelen magány az ára, az elvérző nagy szándék is kerül annyi munkába, könnybe, mint a harmonikus, felszabadító mű, melyet a kegyelem a többi közül kiválaszt. De ezeket a töredékeket csak a megváltó mű egyesíti zord harmóniába, halhatatlanságuk attól függ, hogy egy komoran megbékélt, egyetemes mű áll mögöttük.
Pedig a kiválasztott írót is a legnagyobb próbák, szenvedélyek és indulatok gyötrik. Ő is a Gecsemáné kertben tölti a hosszú éjszakát. De a vele született mély harmónia kiegyenlíti a szenvedélyeket, szózattá szélesíti az indulatot s tökéletes formába, tündéri látomásba önti a szenvedést. Éppen olyan boldogtalan és magányos, mint írótársai, csak a műve boldogabb. Amit megérint, egyszerre tükrözi a mennyet és a földet. Mások munkájában benne van az egész föld s az egész menny, mások emberekről írnak, ő angyalszárnyú árnyékukról is. Az ember sok írót becsül és olvas, de legfeljebb egy-kettőnél érzi, hogy a korabeli eszméket megmenti az utókornak. Csak ebből az egy-két életműből lesz erkölcsi kényszer az utódok előtt. Kiválik a tiszteletreméltó rögeszmék közül, kiröppen az önzetlen tiszta, de önromboló gyűlölet köréből s tanítássá emelkedik. Illyés műve ilyen vagy legalább ilyennek indul. [...]
Bárhogy ítéljen az utókor a mostani időről, az igazi és példaadó magyar közéletet a magányos, egymást is kerülő írókban fogja fölfedezni. Politikusaink ötven év mulva valószínűleg többet idézik Illyést, mint a parlamenti beszédeket, s az új Illyés Gyulát a maga korában csak a mi Illyésünk emléke fogja megvigasztalni. S ha a magyarság valaha megéri, hogy nemcsak reformnemzedéke lesz, mint eddig annyiszor, hanem csodálatosképp rendszeres reformpolitikája is, bőséges példát és útmutatást meríthet ebből az írói közéletből. [...]
Irodalmunk az utolsó két évtizedben tele volt óriási életerővel s elrémítő mániákkal, nagy tehetségekkel és tolakodó vértanúkkal. Erről is bizonyos tisztelettel kell beszélnünk, mert maguk szenvedtek tőle a legjobban.
Illést is megkísértette a téboly; verseiből messze hangzik ez a jákobi birkózás. Idáig ő volt az erősebb. Csupa egyensúly, de ez az egyensúly nemcsak szelíd dunántúli tájemlékekből áll; iszonyú indulatokat s kortársai keservét tartja féken. Egyformán szól az erdélyi és dunántúli magyarhoz, a szibériai néprokonhoz és délfrancia barátjához. Képzelete a sztyeppére bujdosik vigaszért, gondolata azonban a legnagyobb művelődés hazájában: francia földön vendégeskedik. Ebben a megindító, egyetemes emberségben székel az ereje. A hazaáruló labancok s nekikeseredett kurucok közt megtalálta a magyar és európai hűség útját. Ocskaynak és Esze Tamásnak lenni egyaránt könnyebb, mint Mikes Kelemennek.

Hűha.

 

18:41 Kata délutáni fürdése ezúttal elmaradt, hőhullám vége, a vihar első perceiben értünk a vízhez. Holnap már könnyebb lesz dolgozni.

 

2015. július 9., csütörtök, Töreki


06:01 Ja persze.
Az szeret engem, aki betartja parancsaimat.

11:46 Ma csendesebb vizeken.

A/2015/47

 

 

 

 

2015. július 10., péntek, Töreki

08:14 Nyugat-cikkekből.

A verset tartom az irodalom és általában az emberi világ legmagasabb szintjének. Szerb Antal


A berlini könyvmáglya voltaképp nagy hódolatünnep a könyv hatalma előtt. Sokkal inkább, mint egy ilyen pesti könyvnap, ahol propagandához kell fordulni, hogy egyáltalán eladható legyen.
...De aki igazából tudja, hogy mi a könyv, az nem csupán az élet eszközét keresi benne. Eszköz helyett életet keres benne. Nem hatalmat keres, mert a hatalom mindig csak eszköz, hanem gazdagságot, ami a cél.
...Korunk kezdődő barbársága első lépés a halál felé. (A német könyvégetésről Babits, 1933.)


08:58 G1. küldi.

Szia! További jó nyaralást. Író számára nincs nagyobb kegyelem, mint a vers, - az állapot, mikor néhány értelmetlen szó fogalom fölötti értelmet kap egy versmértéken belül. Ezt nem lehet elhatározni, sem akarni. Értelemmel és akarattal csak szép, pattogó, nemes, olvasmányos, vagy akár tökéletes verseket lehet írni, - csak nem igazi verseket. Óda a nyugati szélhez – írta Shelley, s az egésznek semmi értelme. Csak nem lehet többet mondani, versben. (Márai: Napló, 1/231; 1929-1945.) G.

 

12:38 ma: A/2015/48

 

 

 

 

 

 

 

 

12:53 Innét föntről a kert

F/2015/125

 

 

 

 


20:47 Hiszen ezt az ablakdolgot már tavaly is, ugyanígy. Próbálkozom. Na, melyik maradjon?

F/2014/150 F/2015/126




















2015. július 11., szombat, Töreki


05:28 Álmomban ma meglehetősen jól közlekedtem a Karolina úton a Móricz Zsigmond tér irányában egy a jobb cipőmre ráhúzott fémkarikával. Mereven tartva a lábamat, a másikkal hajtottam magam, mintha roller. A karikáról praktikusan egy zsinór a kezemben, hogy ne kelljen fölvételekor lehajolni. Jól működött a szerkezet, igaz, a járda márványból volt. Valami olyasmi járhatott kialakulatlanul álomfejemben, hogy ha egyik cipőtalpon kis kerék lenne.

 

08:27 Le Meux-i keresztfiam a múlt héten a normandiai tengerparton szörfözött testvérével, onnét látták öreg családi lakókocsijukat a parton porrá égni. Fürdőruhában voltak és maradtak. A biztosító elvitette a roncsot és hazaszállította őket. Ruhájuk, cipőjük, hangszerük, igazolványuk, pénzük, útlevelük, és bankkártyájuk. Most, ha valamit nem találnak, ja, a kocsiban volt--

 

16:06 Hirtelen romlott az úszás-teljesítményem. Majd mérem még, ez állandósult-e. Ha igen, 1200 m.-ről áttérek a 30 p.-es napi adagra. (Vagyis mindegy, úsz, amennyit úsz.)

  VEGYES, 1200 m.
2015.03.29. Kecskemét 29:37p., igaz, ez 50 m-es versenyuszoda
2015. 06. Bp. Lukács 33 p., átlag
2015.07.11. Töreki 48p., ha végigúsznám (ma 800 m.) (másnap: téves számolás, csak a fele)

 


16:50 Ez a mai nem sikerült.
Addig igen, hogy egyensúlyt tudtam teremteni,
de nincs közepe, lelke, és erőtlen.

A színei életben nem ENNYIRE rosszak.

A/2015/49

 

 

 

 

 

17:37 Ülök a szálloda halljában, ma? csak itt van net, lejöttünk a partra. Előszedem délelőttről, volt még egy becsületes utánlövés-kísérletem, F/2015/127, érdekel ez a látvány.





17:55 A Néprajzi Múzeum mailban fölkért az őszi zsidótemetős-fotókiállításuk megnyitására. Hogy nem protokoll-esemény, témában jártas szakembert szeretnének. Egy napi gondolkodás után nem vállaltam el. Nem az én területem.




20:11 Tulajdonképpen remek dolog
egy ilyen gyenge kép.
Pihentető.
Akármeddig lehet csinálni.
Kata úszik a Nagy Vízben, aztán
Babits ír a most megjelent Puszták népéről,
utána megint folytattam egy kicsit.

 

 

 

 



20:36 Még az itteni
alkonyatot megmutatom.

 

 


2015. július 12., vasárnap, Töreki


05:42. Gőgösen elhagytam az A HONLAP és a TULAJDONA szókat a főoldalról. Én vagyok az egyetlen bűnös Balatonszéplak Felsőn. És Alsón is, ott nincs templom, onnét is ide. A tizenkét év alatt soha más nem gyónt vasárnap. Hóközép, ma fogok. A Siófokról jár ki az éppen aktuális atya, általában egy fiatal, a szertartás után szokott fogadni a csöppnyi sekrestyében. Addig kizavarja a körülötte zsibogó gyerekeket a kertbe, és visszaveszi a civilre a stóláját.

 

06:24 II. János Pál hozzáragasztotta a rózsafüzér tizedeihez a ...bocsásd meg bűneinket-imát, nem kedvelem, bocs, János. Ahogy este mondjuk, ugyan keresztényi alázatból elfogadom, de mindig fölkapom a fejem a - gondolom - hibás magyar fordításon: vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra. Szerintem nem lehet valakit különösen a mennybe vinni. Ha magamban mondom, beleszúrom, hogy különösen azokat segítsd meg, akik... És korrigálom a gondolatot evvel a betoldással vagyis mindnyájunkat.

 

06:33 Ma híznom kell harminc dekát. Vasárnapi fagylalt?! Netán egy dobos?

 

08:17 Hát tisztázzuk akkor fekete-fehéren; ma stopperrel. És 53:57p. lett ezerre. Hát ez bizony nagyon rossz. Nahát. Már hazafelé az autóban tűnődve: itt valami nagyon nem stimmel. Annyiszor megtettem, számítsuk ki mégegyszer. A medence 25. Négy kör gyorssal kezdem. De hiszen az mégsem 200-, sokkal inkább 400 méter. S az utána következő egységek ugyanúgy... Tehát két hete elszámoltam magam, azóta dupla távot úszom. Ma éppen két kilométert, egy helyett. Ollé. Extrapolálva (nem részletezem), beleszámítva a fokozatos lefáradást is; jobb időt úsztam a pestinél...
Napok óta test-, és főleg lélek-erőtlenségnek tudtam be, hogy mostanában olyan hosszú ez a medence.




17:06 Deske, lehet, hogy ő rendelte el a szöveg imádkozását, de fatimai maga a szöveg: 
Ó meu bom Jesus !
Perdoai-nos e livrai-nos do fogo do inferno.
Levai as almas para o céu e socorrei , principalmente ,
as que mais precisarem. Amém.

magyarul kb. Ó, jó Jézusom! Bocsáss meg nekünk, és ments meg minket a pokol tüzétől. Vigyél minden lelket a mennybe, és segítsd, különösen is a leginkább rászorulókat. Ámen.

 

 

17:28 És drága barátom, G1. vasárnapi küldeménye

 

Tóth Krisztina: Idő, idő, idő
                                           Scherter Juditnak
Gyerekkoromban egyik rokonunknál,
a megözvegyült, flanelinges erdész
szűk lakásában, az ormótlan bútorok közt
magasodott egy kinyitható ajtajú állóóra.
Tele volt belső rekeszekkel,
amitől titokzatosnak, céltalannak
tűnt, akárcsak osztálytársamék udvarán
az üres galambdúc.
Állóóra, mondták a felnőttek komoly arccal,

tovább


2015. július 13., hétfő, Töreki

 

08:53 A tegnapi röhej-történet fontos! tanulság. Vitathatatlan bizonyíték, hogy nem testi, hanem kizárólag lélekállapot kérdése. Hogy mennyit bírok (úszni). Jó hónapja nyavalygok a távval, hogy sok; most ezt - tévhitben - a szokott másfélszeresénél kezdtem. Mint ahogy az előzőkhöz képest most pár évig érthetetlenül könnyen vettem a napi 1200-at.
Ma 31:58, normál tempó; rendben.



09:41 Egy Telkom-igazgató
gyereke nyaralhat Siófokon. Első 10 napban tényleg örültem, ha 3b/sec sebességgel a net, harmadik napja ez 50.

 



12:31 Mail a Néprajzi
Múzeumtól, hogy ha mégis elvállalnám a zsidótemetős fotókiáll. megnyitását...

..."Meghat a könyörgésed" ez egy családi tréfaszólam nálunk...

Elvállaltam.

 


12:32 Nem állítom, hogy jó képek,
nem is az a lényeg most;
hanem hogy talán egy Kata hozta
capuccino árán
mégiscsak történt valami.

A/2015/49,
3. állapot
A!2015/50
a mai

 

 

 

 


13:57 Ebéd. Dicsérem a nagyon finom lecsót. De elrontottam a dolgot, ez a lecsó kontraindikált, nem a Kata főzte. Tegnap hoztuk a vendéglőből. Pedig tényleg lehet, hogy jó volt.

 

 

15:11 Mail Le Meux-ből

- Deske, hova lett az  A/2015/41??? Ma meg akartam nézni megint, de nem találtam... Vagy túl fáradt vagyok és elnéztem? J.
- Mint a Széchényi Könyvtár is újabban, figyelembe veszem, a fiatalok okostelefonon olvasnak. A fájlméret miatt csak az utolsó pár nap a NEWS-ban. Tetején-alján ott a link: ELŐZŐ LEVÉL.

 

 

17:05 Festéskellék újság a földön. Beleolvastam. Nagyon élveztem:

A finn szarvasvadász reggel elindult otthonról, a felesége nem kérdezte, hogy hová megy, mert úgyis tudta. A szarvasvadász kilépett a ház kapuján, elindult az egyenes ösvényen. Biztosra vehette, hogy ott senkivel sem találkozik, ezért nem kell beszélgetnie senkivel. Akivel találkozhatott, az legfeljebb a szarvas lehetett, amit vagy sikerült leterítenie, vagy nem, de mindkét esetben megfordult és hazament. A felesége nem kérdezte meg, hogy hozott-e szarvast, hiszen úgyis látta, hogy hozott-e vagy sem. A finn szarvasvadász befűtötte a szaunát, hogy felmelegítse átfagyott testrészeit, utána lehajtott néhány vodkát vagy – és – sört, lefeküdt aludni, másnap pedig kezdődött az egész elölről
a teljes szöveg

ahogy én mailben beszélgetek az emberiséggel

 

2015. július 14., kedd, Töreki


06:09 Szent Kamill (1550-1614) ünnepe. Kortársi életrajz.

A betegekben annyira életszerűen ismerte fel magát Krisztust, hogy igen gyakran ételosztás közben Krisztusnak fogta föl őket olyannyira, hogy kegyelmet és bűnbocsánatot közvetlenül tőlük kért.

 

 

07:48 Harmadszori nekifutásra volt pap is, ideje is, 3/4 7, Siófok; gyóntam. Azt mondja, a két legnehezebb erény, amiért minden nap imádkoznunk is kell, a türelem és az alázat. Mondom neki, újabban fontos nekem az irgalom. Azt mondja, tévedés, az az Isten dolga. Onnét úszni a (széplaki) hotelbe, de a medence már tele vízilabdásokkal. Holnaptól 05:45-re kell jönni. Még reggel: mail a horvát tengerpartról, a Fotómúzeum igazgatója a fenti-, F/2014/150-es képet beválogatta. Ez jó. Válaszomban jeleztem, építendő múzeumát az illetékes jelenleg Siófokon képzeli el. Hát akkor kezdek festeni. Napi három óra. A fennmaradó időben úszom, alszom, vagy vágyódom enni. Menetrend szerint.


2015. július 15., szerda, Töreki


12:27 Deske, írod: „Mondom neki, újabban fontos nekem az irgalom. Azt mondja, tévedés, az az Isten dolga.” Az atya téved: "Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek" (Máté 5,7). P.


15:16 Alvás, nemfestés,
déltől a Néprajzi Múzeum-beli zsidótemető-fotókiállításukhoz megnyitóbeszédemet írom le, reggel találtam ki.

 

2015. július 16., csütörtök, Töreki


16:08 Az ilyen fotókat
szeretjük. Szovjet csapatok kivonulása Magyarországról. fotó: Boros Jenő

 

17:12 Mi lenne, ha a történelemkönyvekben
csak a győztes csatákról beszélnének.
Akkor ezt a két festményt pl.
soha nem láthatná a publikum.

A/2015/51
A/2015/52

 

 

 

2015. július 17., péntek, Töreki


10:36 A mai. A/2015/53

 

 




 

 




13:03 Végül 1/2 11-kor nem feküdtem le, avval,
hogy mégis megpróbálom ebédig ébren kibírni.
Napközbeni két alvás izléstelen.
Kissé tántorogva e szűköcske manzárdszobában.
Kata segített egy kapuccsinóval.
A/2015/54

Meg lehetne ezt festeni másfél méteresben is.
Bár minek.
Bár nem férne el a kocsiban.
Oda csak kilencvenes kép, kerettel.
Vojnich össze tudja göngyölíteni a magáét.

 

Esti diskurálásaim Illyéssel.

AZ ASZÓFŐI ÁLLOMÁSON

Ötszázmillió fényévre kilát
az ember a vak űrbe, - jut eszembe,
míg szívdobogva és szemem meresztve
vonatod lesem e vak éjen át.

 

18:39 Megint egész nap nem volt a hegyen net. Most lent a tó mellett-, míg Kata fürdik.

 

2015. július 18., szombat, Töreki

 

07:30 Dlugosz krakkói kanonok ír Hedvigről; Nagy Lajos lánya, Lengyelország királynője. Élt 25 évet. Igen ám, de mikori a szöveg. Aztán kiderül:

A mai napon, azaz 1399. július 17-én meghalt Hedvig királyné. Nagyon bájos arcú volt, és erényeit tekintve még kedvesebb... Prágában kollégiumot alapított a litvánok számára és fáradozott a krakkói Hittudományi Kar felállításán.

 

07:37 Alighanem az egyetlen mód. 4E.

ELSO
EHSEG
ELMULTAIG
ENNI



08:08 Tegnap délután Kata
földszinti lakosztályából
ide, az emeletre
fölhozta a 10 db. mandula-adagomat
és lefényképezett.
És ma is, a délelőtti kávé.
F/2015/128
F/2015/129

 

 

 

 



13:18 Ismétlem magamat,
naná, ugyanis
a többől szükségszerűen
lesz egy legjobb.:))
A/2015/55
A/2015/56

 


13:42 Geri tegnap mailben
kitanított,
ma már egy másfél órás Armstrong-hits-et
le tudtam venni a YouTube-ról.
Praktikusan csak a hangot, MP3-ban.

 

 

16:06 Bíztatás Le Meux-ből:

-- Deske, mielött még teljesen àtmész Gandhi àllapotba, a trükk, hogy minden falatot TELJESEN megràgsz, lassan és élvezettel - (Stéph a szemét is behunyja néha, hogy jobban érezze az izeket). Aztàn mikor abszolut péppé ràgtad a mandulàt, màr a 10 is sok lesz! :)))
courage,
J.

-- Szent András midőn elérkezett a Nagyböjt ideje, apátja szerzetesi életének példájára, aki testvéreivel együtt 45 szem datolyával húzta ki a Nagyböjtöt, apátjától 40 diót kapott, és avval megelégelve örömmel
d.

...Boldog Mór, pécsi püspök leírása, ő még beszélt András egy tanítványával. Szent Zeorárd - András a XI. században Lengyelországból jött Magyarországra, előbb remete életet élt, majd a Nyitra melletti Zobor hegyen lévő bencés kolostor tagja lett. A tökéletes élet után vágyódva - apátja engedélyével - újra remeteségbe vonult, ahol 1010 körül meghalt.

 

2015. július 19., vasárnap, Töreki

 

05:49 Levél védangyal informatikusomnak.

Kedves Tamás, feladatra kérném, okosítnám-, ill. inkább gazdagítanám a rendszert. (Ez a NEWS-képeknél rég megvan:) A FOTÓ fejezetben a képek alatt van egy adat, hogy MEGJEGYZÉS. Most oda behordtuk a fotókon látható személyek neveit.
Az e szerinti keresés lehetőségét meg kéne adni, itt:
-- témakörök szerint
-- dátum szerint
-- képcím szerint
-- FOTÓN SZEREPLŐ SZEMÉLYEK
-- válogatott művek, stb.


 

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY
Kérnék szíves visszajelzést, jó-e így. Átigazítottam, a NEWS most nem az utolsó nappal, hanem az oldal legaljához igazítva jön föl.

Aki több napot olvas visszafelé, annak ez értelmesebb.
Nekem meg nem kell az indexet naponta..., abból néha baj volt. :-)



 

09:05 Sokféle adataimat kérő levél a Műcsarnoktól, hogy a Szalon-2015 kiállítás sikerére való tekintettel a szereplők munkásságát dokumentálni akarják, s ezt a "Műcsarnok egyik nyilvános terében" monitoron mindenki számára hozzáférhetővé teszik.
Nincs kedvem "max. 10 oldalas PDF portfóliót" előállítani, amúgy is idegenkedem a digitalizálástól.

Kedves Műcsarnok!
Megkaptam a kérdőívre a felkérést. Hogy a Műcsarnok egyik termében... ez nemigen életszerű…  hogy egy kiállítást megnézve még oda is betéved a látogató, és pont ehhez van kedve, és elkezd egy monitoron böngészni. Talán a Műcs. honlapján kéne erre egy állandó felületet létrehozni..??? [...] d.



15:10 A tízórás mise után a rituális cukrászda kettesben, Siófokon. Egy fagyi is.
Érdekel, hogy nézek ki. Én látom/nézem (kívülről) magamat a legritkábban. Pl. az utolsó képen kezem erei. F/2015/130-134



LÁNYOMMAL A LÉPCSŐN
Fáradt voltam. "Hadd ülök ide melléd" --
       mondtam, míg csendesen
kislány-vállára tettem vén kezem,
csodálkozva, hogy elbírja a terhét.
   Illyés

 

2015. július 20., hétfő, Töreki

 

10:53. Mai három akvarell-típusú olajkép megvolt. Közben Armstrong (1901-1971). Nem tudtam, hogy ő ilyen édesen primitív. "A blues születése" Mellette Frank Sinatra.

 

 

11:44 Sok évek során sokszor jött velem szemben reggel hétkor, feleségével kézenfogva, ahogy reggel az uszoda felé futottam. Rendkívüli arca tünt föl, nemigen bumfordi. Egy idő után elkezdtünk bólintani egymásnak. Aztán egyszer, továbbra is ismeretlenül, futtomban kezébe nyomtam egy könyvemet, beleírva, hogy csak azért, mert ilyen szépek együtt. Nem álltam meg szólni is. Egy hét múltán újra összefutottunk, akkor teológiai szakdolgozatát nyújtotta, hasonlóképpen szó nélkül, egy remek ellendedikációval. Megnéztem a neten, Egri László dr., összeismerkedünk, kézsebész, állandó diakonus. Azóta kétszer voltak nálunk, az éves lakásszentelésekre hívtam. Nagyon komolyan vette. Ma délelőtt Miki fiam fűrészgép által rég megcsapott hüvelykujját formázta meg. Közben Miki beleszólt, hogy nem lehetne-e még egy kicsit karcsúbbra, akkor tovább dolgozott rajta, s megígérte, hogy a 15-ös divat szerintire csinálja...
A neten csak egy fotó ilyen néven, de hát ez nemigen hasonlít...


12:07 A ma délelőtti képek.
Akvarellszerűnek mondom,
mert hasonlóan bőséges-, bár olajfolyadékkal,
s majdnem a la príma készülnek,
gyors variációk.
Keresem egy ötlet jó megjelenítését.

Továbbra is 50x50 cm., mind.

A/2015/57, 58, 59

 

14:15 Hogy ugyanis mit lehetne evvel a kékkel kezdeni. A (meglehetősen rendetlen koffer-)palettán máris olyan jól mutat. F/2015/135


 

 

21:16 Ugyan a viccet a szájába adtam, hogy ez a kék szín a palettán máris szép, de igen-igen jó szem kellett barátom H. mail-véleményéhez, hogy legalábbis ott... És igaza van, megintcsak. Ami ebben a sorozatban érdekelt, a kék szín, az itt felszínes történet. Olyan rendben-van-dolog. Elhagyni a színeket, ott kezdődik igazán majd valami. A délelőtt kezdett gyönyörű-kék A/2015/58-al ezt el is kezdtem, délután.
Egy kép legyen dögunalmas.
Ami által kirostálódnak a kültagok.
És ha megint tévedtem, remélem, majd csak--
Aztán félbehagyva tevékenység-gondolkodás, le Katával a vízpartra. Amíg ő, satöbbi, addig én a Lőcsei fehér asszonyt olvasom, remek. Őskrimi, olyan fordulatos, mint a The Spy Who Came in from the Cold, és olyan atmoszférikus is. Teljes érzületemmel sétálgatok a kuruc-korabeli erődített városban. És várom, még mi mindent talál ki ez az ördöngös szépasszony.

2015. július 21., kedd, Töreki


08:40 Két napja a szokásos; 05:50-kor kérem a portán az uszodakulcsot. Keresgéli, nincs, az úszómester elfelejtette leadni. Ma én felejtettem el visszaadni. Kilencre viszem a kulcsmásolóhoz a Tescóba, Siófokra. Jövőre, ha megérem, nem kell kérni már. Ha netán rákérdeznek: Kaptam kulcsot, én nem vendég vagyok, itt dolgozom... A kulcsot ugyan az iparostól, és csakugyan itt dolgozom, ha nem is náluk, de Törekiben... Engedélyt pedig tényleg kaptam kulcshasználatra, még tavaly.
Elvből (mindig) kettőt csináltatok, biztonsági tartalék.
Csibészség. Kinek ártok vele?
A barcelonai, londoni, párizsi, német, svájci lezárt múzeumrészekben is megnéztem mindent, amit akartam. Csak meg kellett dolgozni érte. Ja, és a riviériai Matisse-kápolna is...



10:39 Megvolt. Egy tea, és kezdem a munkát.

 

 




12:09 Tisztul a kép.
Hála és ajánlás ezért a tanácsadó H-nak,
vezetéknévvel értve.
A/2105/60
A/2015/61
Itt valami nagyon sikerült.
Hála az égnek. Is.

És bizony elkezdtem számolni az itt-napokat visszafelé. Milyen élhetetlen az ember. Hiszen itt (is) minden megvan, rendben van. Tegnap végre (félálomban) kitaláltam egy lehetséges új helyet otthon - visszaköltözni életemmel a kisszobából a műterembe (??) - az ágynak. Múló? honvágy. Nagggyon bonyolult probléma, mert valahai helyére igen szükség van. Az nyáron ideálisnak megtalált állványhely, oda nem süt a nap. És ugyanakkor az alaprajznak szépnek kell maradnia. Nálam ez nem tréfa.
HONVÁGY. Vagy magyarosan: HUNVAGY.

És valahonnan jó lenne még öt négyzetmétert szerezni.

12:58 Deske, honvágy?! Az teljesen rendben van! Csak ágyvariácókat kéretik elfelejteni! A mostani szobája kurvajó! Legfeljebb tegyen le egy laticelt a földre honvágy esetére, hol itt, hol ott... L.

 

19:41 Szia, Deske, nem ő az? U.
20:16. De, te honnét...?, nekem nem sikerült...
Most látom, megismerkedésünk, te jó ég,
már ez is ötéves történet, akkor le is írtam.
Magamban Az Angol - nevet adtam neki annó.


Most visszaolvastam.
Milyen jó az ő dedikációja.

 

 

2015. július 22., szerda, Töreki



11:17 Vasárnapi Újság 1867. 46. 565.

IV. Pál, Giovanni Pietro Caraffa pápa 1555-ben ,,Cum nimis absurdum" bullája által a római zsidóknak mindennemű közlekedést eltiltott a keresztyénekkel, és őket a Gettóba száműzte. E városnegyeden kívül a zsidóknak nem volt szabad mutatni magokat sehol másképpen, mint a férfiaknak sárga kalappal, a nőknek sárga fátyollal.

 

 

11:50 Ilyen még nem volt,
a koffer mélyén tárolt, soha elő nem vett
tartalék félliter festőszer is fogyóban.
Reggel Siófok; ipari lenolaj,
és terpentin híján lakkbenzin.
A módosult technikának köszönhető,
előre lazúrral lemosom a lemezt.
A mai: A/2015/62






 

 

12:30 Kicsit szégyenkezem, hogy ennyi sok,
de hát ezek a színváltozatok gyorsan készülnek,
talán lesz értelme.
Remélem lesz tehetségem hozzá,
szelektálni. Ez pl. monitoron nézve
mintha kissé sápatag lenne.

A/2015/63

 

 

 

 

13:28 Ebéd előtt még van kis időm.
Sápatag.
Régi szakmai tapasztalat, ilyenkor két út,
előre vagy hátrafelé menni.
Még sápadtabbra.

Ha netán még valami, akkor
a többit majd Pesten,
ha megszáradt.
Esetleg alig olvashatóra sápasztani, lazúrokkal.

 

13:37 Ez a Telkom-net kapcsolat olyan, mint az élet. Ált. örülök, ha 3 kb/sec.-el megy.
Napokig nulla napközben. Most meg, visszatérően, 130 kb/sec. körül.



14:05 Érdekes, gyakran jár a fejemben az a Spiró-egyfelvonásos, az Előszobában. Tudom, hogy nem ez a címe, ezt használom; pár éve megint fölhívtam S-t, mondaná meg, mert így nem tudok levelezni róla. Aztán mostanra megint elfelejtettem. Elölről végig kellett nézni az egyfájlos NEWS-ban az összes Spirót, mire megtaláltam: Szappanopera. Nagyon kedvelem. Címkeresés közben találtam ezt is:


LEVELEK LE MEUX-BE / 65.     2000.05.30.-06.03.
Uram, tudod, hogy öregszem. Tarts vissza a fecsegéstől és attól a meggyőződéstől, hogy minden ügyben állást foglaljak. Ments meg attól a vágytól, hogy mindenki ügyét rendezzem. Ments meg a végtelen részletek elmondásától. Adj szárnyakat, hogy a lényegre térjek. Zárd le ajkaimat, ha fájdalmaimról akarok beszélni. Ezek idővel nőnek és az idő haladtával egyre édesebb beszélni róluk. Taníts meg arra a dicső leckére, hogy esetleg tévedhetek is. Engedd, hogy ne üssem bele mindenbe az orromat... Te tudod, óh Uram, hogy a végén szükségem van néhány barátra.
Apósom most halt meg, hagyatékában találtuk. /XVII. századi apáca imája/



2015. július 23., csütörtök, Töreki


11:44 Mailkorrektúra alapján
a tegnapi kép tovább.
A/2015/63

Szeretném, de momentán nem tudom
ennél unalmasabbra csinálni.

 

 

 

 

 

12:39 Az ötlet, amúgy, jó volt.
Csak nem bírom az unalmat.
Most - remélem - izgalmas...
Kb. visszaértem az eredeti állapothoz...

 

 

12:51 Kedves Deske, gyorsan bevettem egy valerianát,
nem bírom az ilyen nagyfokú izgalmat. Különösen képeken :) S.

 

 

 

 

13:40 Most meg a Kata szólt bele,
hogy jobb volt az eredeti. Jav.
Hiába, egy ennyire finom tökfőzeléket
meg kell szolgálni.
Bár lehet, hogy lecsó volt.

Ideális lenne, gyorsan megvenné valaki,
mert ez a sok ötlet itt...

 

 

 

 

 

 

 


14:26 Hogy
monitoron néztem,
Volt egy kis teendő még.
De ez már tényleg csak szőrmentén.
A két világos szín nagyon hasonló volt.
Ez hejtelen.

 

Majd, majd, ha tök megszáradt,
egy gyenge Van Dyck-barna lazúrt rá.
Attól nagyon enyhén elsárgul, elbágyad.

 

 

 

 

06:02 Adódott, hogy a mai A/2015/64-et
kissé tágabb környezetével fotózzam.
F/2015/136

Valami vihar jön, hála Isten.
Az előbb forró zuhany a meleg ellen.
A délelőttöt átaludtam.
Öreg embernek mindig van időjárás.

 

 

 

 

2015. július 24., péntek, Töreki

11:12 Leírtam, mégegyszer, s elküldöm nekik.

TANMESE UTÓDAIMNAK
Szokott kötelező távom 1200 méter, évtizedek óta. Múlt hónapban ezt nem mindig bírtam,
olykor csak 800-at, ezret. Tudomásul vettem. S ez most is így, Széplakon.
Mígnem egy hét után időmérés; majdnem egy órát úsztam.
Ennyire nem lassulhattam le.
Újraszámoltam, s amit én 1000-nek vettem, az 2000 méter volt.
Vagyis nem testi fáradság, hanem a lelki hozzáállás. Ejha.

Azóta persze újra 1200; s ha a vége felé fáradt, elmosolyodom a víz alatt.

 

11:38 Most elküldtem Szütsnek, avval, hogy: KÖSZ. Marton Évával beszélget 2006-ban, Bartók Rádió.






11:58 "Ismerősöm mondja, ha neki újjá kellene születnie, akkor vagy egyetemista lenne, vagy kutya. A többi már fárasztja."
Papp Sándor Zsigmond, Népszabadság, 2015. július 20.



12:16 És itt az utolsó lemez, többet nem hoztam le.
A festőszer is elfogyott, már ipari lenolaj.
Rongy is fogytán, pedig az az ecset.
Otthon úgy számoltam, ha marad időm,
az itt csináltakat kezdem előlről átnézni.
Még egy hét.
Nem lesz unatkoz.
De már mennék innét.
A/2015/65
Nagyon kívánkozott, a képre az ablak alá tettem
egy világosokker szőnyeget,
alíg tudtam levakarni,
nem tudtam megoldani.



13:25 Na, ez öröm. Hogy kitaláltam, hamarvást csináltattam is a kiállításomról egy virtuális sétát, s kezdtem az igazgatónak-, mindenkinek erősen ajánlani, ideális archíválás. A mellettem kiállító Hegedüs2-ről tudok is, s most a Műcsarnok honlapján látom, fölvették az egész Nemzeti Szalon 2015 tárlatot. Mennyivel olcsóbb, mint egy katalógus. (Durván 200e / 5 millió.) Nem vesztem kárba.
http://www.mucsarnok.hu/new_site/images/panoramafoto/nemzetisz/index.htm




17:02 Az ember délutáni álmából ébred, és mit nem lát. Az ember próbálkozik. F/2015/137





17:28 Bár lehet, hogy így, monitoron, környezettel érdekesebb... F/2015/138





















20:21

Meddig a tiéd?
Amíg azt mondja: Had én nyomjam meg a liftgombot!



20:49 Szia Deske, A/2015/65. csendesen említem, (nekem zavaró), a festőállvány a festményeden első és többszöri látásra is nekem olyan, mintha egy robot indulna el, mozgásban lenne. A.

2015. július 26., vasárnap, Töreki


06:09

Kedves Igor, maradandóan hálás vagyok magának, az én műcsarnoki kiállításom virtuális sétáját ragyogóan megcsinálta. Most megnéztem a Nemzeti Szalon  2015-ről készített anyagát is - bocs, kívülről beleszólok -, ez bizony rettenetesen el van cseszve. Pedig ez lesz a közismert referencia anyaga. Nem tudom, javítható-e, létezik-e olyan segédprogram, amivel a felvételeket (csoportonként) színkorrigálni lehetne. A fehér falhoz kellene igazodni, ami most néhol csurom sárga, néha rózsaszín.
Szívélyes üdvözlettel: d.

Érdemi, tartalmas válasz érkezett (23:29), hogy utasítás szerint az atmoszféra fontosabb volt a színhűségnél, megbeszéli a Műcsarnokkal, hogy belenyúljon-e, és köszöni.



07:24

kapja: titkarsag@mma.hu, / + két fő (ezeket a mail-címeket ismerem)
és postán is megy
MMA Elnökség
Budapest


Basszátok meg, Galambocskáim. Ez az MMA köztestületi tagság üres formalitás? Három levélben négy megfontolandót vetettem föl, abból három közérdekű. (2014.11.26. -  2015.02.04 - 2015.05.11.) Szabályzat szerint két héten belül kötelező válasz. Levélben és telefonon (Baricsa Katalin) is reklamáltam, ez eddig nem jött. (Hacsak nem most júliusban, amikor én művésztelepen.) Nem hiúságból várom, alkalmasint lenne mit közösen továbbgondolni, hiszen ezért  is léptem be közétek.  Tűnődöm, mért nem hagytalak még ott titeket.
2015.07.26.
üdv.: vd.

Egy (szintén köztestületi) vezető válasza (22:23), hogy kívülállóként nem fogok tudni beleszólni semmibe.


2015. július 27., hétfő, Töreki

16:18 A fejem már jó helyen van, a vízben. Karom lóg. Gyurka, egyetértesz? Korrektúra?



 

Illetve 20 mp. kézellenállással. (Bocs, mindez NAPLÓ, ez nekem fontos. Tán egy éve tanulom ezt az izét.)


 

Kapott infó:
- merev a váll, ettől billegek
- tovább tartani a kart csúszás közben, hogy vigyen a lendület
- túl gyorsan süllyed a kéz, vele a fej
- és persze kézlapát tilos, de hát az Töreki-műemlék

2015. július 28., kedd, Töreki

 

05:10-kor erre nyitom a szemem, még félsötét. Ez a látvány nem hagy nyugodni, tényleg. F/205/139

 

 


09:55 Új telefont
tanulom, ismerkedem, az ilyet mindig szerettem. Netről Felhasználói kézikönyv, ezen a 220-ason több minden másként van, hogy kell elnémítani, zseblámpa is van, ki-bekapcs.

Már levezetés-munkanapok, mind a 26 farost lefestve.

Harmadszori levelemre megtudtam, a nagy debreceni Antal-Lusztig-gyűjtemény kiállításon a Régi zsidó temető - por és hamu - A/1985/19 (120x120 cm.) szerepel. Ezt a képet nagyon nem szeretem, nem jó, mindig így emlékszem vissza rá. (Noha 2001 májusában visszakértem továbbfesteni, de nem ez az újabb állapota rögzült bennem.) Pedig egy nagyonis tisztességes kép lett belőle.

 

 

 

A/2015/47 A/2015/48 A/2015/54

14:06 Mióta a lemezek tele,
a meglévő soványkákat
szedem újból elő.

Javulgatnak,
szerencsésen.
Rájuk fért.

 



 

17:42 Töreki. Már lassú búcsúzás, lélekben. Kata az éves lelkigyakorlatukra már vasárnap elutazott. (Én ilyet magunknak régóta nem szervezek.) Megnéztem, 2004 óta 221 képet kezdtem el itt, nyaranta. Tegnap összefutottunk vendéglátóm régi lovászával, aki aztán az országot járta mozgó kutya-krematóriummal. Annak idején sokat hívott (volna) lovagolni, vagy kikocsizni csézával a környék erdei-mezei útjaira. Munkaidőben. Vagy utána.


18:52 És befutott egy igazi (külföld) szakmai vélemény is a Total Immersion-gyorsúszásomról. Tök rossz és gyakorlatilag reménytelen nekem ezt jól csinálni, netán abba kéne hagyni, hogy még ami eddig jó volt, azt is... Csakhogy én ezt az egészet élvezem, az igyekezetet; így, ahogy van. Síelésben is hat évtizede boldog dilettáns. (Bútortervezésben profi.) "Minden jó helyen van, ott, ahol van".

 

2015. július 29., szerda, Töreki

 

10:40 Ünnep, 25 éve rászántam, túl fáradékony a lábam, próbáljuk meg; Szent Lukács uszoda. Azóta. Vasárnap is.
2. Mától a FOTÓknál a képeken szereplők szerint is lehet keresni (a ...szerint-csoportban).
3. Festékgyáros ismerősöm csinál nekem a 40 évig megszokotthoz hasonló alapozót. Amit most én keverek, azt nem szeretem, nem az igazi.

12:53 A basszátok meg Galambocskáim... kezdetű hivatalos levelemre érkezett egy második, nem intézményi válasz:

- Nem lehetne ugyanezt emberi hangon…? (név)
- Öreg, az már többször megtörtént… d.

 

 

 

17:39 Önidézet, Népszabadság interjú, 2010. 08. 28.

A jó mű ima.




18:33 Hogy elfogytak a lemezek, a korábbiakon kapirgálok.
A/2015/65.
Hogy ez milyenke?, érdektelen.
Még nem néztem át őket, de
a megcsinált 26-ból két remekművet viszek haza.
Tudom.
Nem elég?!

 

 

 


 

 

 

 

 

2015. július 30., csütörtök, Töreki

 

19:15 Kedves öreg mobilom tegnaptól
nem hallja saját SIM-kártyáját.
Új Nokia, 17e HUF, azonnal, Siófokon,
de ez már nem fogad tartózsinórt.
Találtam a belsejében
egy szerintem fölös üreget,
abba, pillanatragasztóval.
Remélem, megfogja.
Burkolatába pedig bicskával az
ehhez szükséges nyiladékot.

 

 

19:30 Hát akkor, már búcsúzóul Törekiből, egy utolsó munkaasztal-fénykép. F/2015/141. Egyszer tán kedves emlék lesz. Itt most duplán gyarapodott a család, kérdéses, meddig tudnak vendégül látni. 2004-óta járok ide, valami 210 itt - a kis félsötét padlásszobában - kezdett kép. Szeretem ezt a helyet, bár tulajdonképpen mindegy, hol vagyok. Holnap csomagolás, rend csinálás. Újabban már elmegy vele a délelőtt.



 


22:43 Már rég ágyban, villanyoltva, üzemkészen az elalvához, szemmaszkkal, oldalamra fordulva, herémet kihúzva combjaim közül, pokrócot derekam alá tűrve, mikor eszembe ötlött, önmagában féloldalas a meghatározás, hogy szeretem ezt a helyet. Fölkeltem. És most (még) fönt vagyok.
Szerencsére. Mert mail jött T-től, javítással; merthogy mostanáig a töredéke szerepelt a látható listában a FOTÓN SZEREPLŐK-nek.

 

2015. július 31., péntek, Töreki - Budapest


08:31 Aki beszél, Isten szavait közvetítse. 1 Pét. 4.

 

 

07:13 Még uszoda előtt - ma később indulok -,
és evvel ünnepélyesen megkezdődik a pakolás.

F/2015/142

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

09:42 Kezdeném a mai feladatot, de előbb kicsit rámentem a honlapon a FOTÓ/WHO IS ON THE PICTURE-re, kicsit gyönyörködni, hány ember is fordult meg közelemben az évtizedek során.

 

 

10:40 Búcsúzáshoz adekvát zene. Régtől szeretem.





 

 

 

2015. július napi átlag olvasóm: 222

oldal teteje   előző levél    köv. levél     összes levél     LEVELEK LE MEUX-BE  1990.5.17. ►     weben 2000.6.11. ►  ‒

  facebook.com/deske.hu     honlap főoldal           üzenet: vali@deske.hu