VALI NEWS

VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX-BE / 262.

2017. január 1. vasárnap

09:23
Évösszegzés helyett én
havi összegzést szoktam. (MENÜ - 5. ÉLETRAJZ - ÉVEIM TÖRTÉNETE).
Hát akkor nézzük, 2016. dec., a fontosabbak:

Lukács uszodaiak kiállítása, ahhoz életrajz-tabló, kiállításunkat megnyitom; okostelefon tanulom, már jól működik, A/2010/11 Gyuritól visszakér/kap, új EPSON printer, dec. 17: teljes PC tartalom a felhőbe, 413 giga, Lóránt János kiáll.- útközben vettem 5 kockás inget, dec.22.: galéria alá ágyammal visszaköltözöm 33 év után, melegfal oldalon is festőhely lesz járulékként, szerszámpolc átvisz és újraépít a szerszámszobába, csillárbúra újraépít, javíthatóra, MMA-tól segélyt kér és kap, online neten Északi Tenger, feljegyzéscédulák az asztal túlsó végébe ragasztva, Katát végleg leköltöztet a Néprajzi Kutatóint-ből, karácsonyra Berszán honlapot fölveszem a honlapomra,  Lukács uszodának faliújság fenyőlécből, fázom, meleg pokróc vásárol, A/2012/07 kép átszignóz fejjel lefelé, A/1985/07 kissé kijavít, Pisti megcsinálja a honlap frame-telenítését, php korszerűsítését, egy mozdulattal kijavítja a följövő adatbázis putty-ot, ami olykor másfél órát dolgozott, most 0,1 sec.- mámorító; klarinéttanulásról lemondok, Newman breviárium, dec: 39 oldal NEWS (C.16254-16292); print 3 pld., TI. úszást (szerintem) megtanultam (3 év), dec: baromi nehezen sikerült visszafogyni 72-ről a 69-es tartományba (68,4 a norma), nov-dec: 10 kép kezd, főleg 90x90 cm.
     2016. festmény: 75, maradt 43
     2016. honlap olvasó 337/nap

És továbbra is úgy tartom, hogy amit az ember két évig nem használ - könyvet - ruhát - eszközt -, ki kell dobni.

12:59

F/2017/001


15:22

Mint a lavina... hol föl, hol le...
Ez a lépcsőházi könyvpolcocska valóban élni kezdett.
Önjáróvá vált.
Mik történtek itten.
A mai reggel.
Fenyőgally.
Mikuláscsokoládé, szaloncukor.
Köszönettel visszahozott könyv.
Ajándékba fölkínált tévé.
Valaki össze is igazította a fekvő köteteket.
Újak is vannak,
de tegnaphoz képest tán megfogyatkoztak.

Működik.


21:34

Csak egy kicsit tovább,
az után következő (75-ös) tanulságával.
Merthogy már az lett a jobb.

A/2016/74

21:50 Egy kései mailváltás szomszédunkkal, szélesen szoktunk egymásnak a lépcsőházban és az uszodában integetni.
A betűket egyenként az insert/symbol-ból, nem biztos, hogy tökéletes.

- BUÉK! Владимир

- ϹПΆϹИΒΑ! d.

2017. január 2. hétfő

10:45

Tortazászlókészítés az én feladatom volt.
Unoka № 2.

Dunakeszi.

.

20:31
A nagy szelektálást
tán a múlt tavasszal megcsináltam. Most átválogattam megint. (3 monitor kellett az adatbázis miatt.) Igazi (F) fotónak beszámozott volt 2015-16-ban 261-235; most végül maradt 41-42. Javul. De nem lehetett többet, mert nem csak a minőség, hanem helyénvaló volt az életdokumentumokat is megőrizni.
A többi is megmarad a NEWS-képek között, kis felbontásban.

2017. január 3. kedd

10:50

Reggel, hazafelé menet
megvettem a festéket,
avval hogy egy doboz 16 (nullahat)
négyzetméterre elég.

Most pihenőfélóra.

Délelőtt festem ki lányom szobája
- erőmhöz mérten - felét.
Aki 20 éve elköltözött innen.
Hogy a fekete grafikát meghagyom,
két oka van; a második, hogy műemlék.
Annó Zsófimanó Kiskutya kért felhőt-eget maga fölé.

Folytatom. Mikor már az ember egy létrázást, lehajlást,
letérdelést megtervez.

15:37

Most lettem kész. A képek is föl. Az enyémek, naná. Amiket Kata elsinkófált tőlem. F/2017/002


2017. január 4. szerda

06:30
Két markáns
mosolyszünet-nap után tegnap fél tizenegykor, fekvéshez készülődve Katának fölvetettem, somlói galuska, Városfal vendéglő. Éppen barátnőjével esti telefonált a szobájában. Tatárbifsztek lett belőle a LeRoy- vagy valami ilyesmiben. Éjfélre értünk haza.

 

11:53
Postai borítékban
sokszorosított BUÉK üdvözlet érkezett régi-régi ismerőstől. A továbbiak mailben:

- ezek a személytelen aláírástalan buékjaid.  szép nyugodt évet neked, szia d.

- baj? É.

- működik. harmadrendű. d.

 

13:13

Szokásosan ma végleg
befejeztem az A/2016/69-et.
Még talán az a piros folt, ott fönt--



Más.

Még mindig fáztam.
Délelőtt vettem az új kétmétereshez még 70 centi takarót.
És összevarrtam.

2017. január 5. csütörtök

 

13:04
- Igen, Deske, nekem is feltűnt, hogy Maga nem értékeli, ha Boldog Újévet kívánnak Magának, és Maga nemigen kíván sokaknak. Holott kedves szokás, És van akinek ez a napi szeretetmorzsája, felmelegszik a szíve tőle. A hiányától viszont hidegség járja át. Érdemes ilyen apróságokra figyelni. L.
- Mindez igaz. ezért helyénvaló egy BUÉK személyre szabottan és aláírva. d.

Amúgy; egyáltalán nem boldogságra van szükségem, hanem egészen másra. És nekik sem.

 

2017. január 6. péntek


09:15
A zsolozsmát használom
, hallottam is, másoktól. De így még nem. Ezek a ciszter nővérek talán mást nem is csinálnak, mint ezt (ilyen minőségben) begyakorolják. Az is rendben lenne.
Esti dicséret 2017.01.05. 19h. [Mária Rádió]




12:23

Megbuktam evvel a 2016/64-el,
fáradt, mint--,
most kerestem valami megoldást
(galérián elfekvő keretet,
adjon ihletet/ötletet).

60,5x80,5 cm. lett.

Nem tudom jól lefotózni,
a kép jobbszélén lévő
lila foltból pld. semmi nem látszik.

Este egy régi ismerősnél egy öregotthonban. Két dolgot hoztam onnét, mindkettőt továbbadom. A másodikat (Foucauld) ezúton.

2017. január 7. szombat


13:01
Neves festőnk
fontos sorozatát nézem. És ismét bebizonyosodott, hibás programból kiindulva is lehet... lehet rossz képeket csinálni.

14:15

Kata meglepett egy pöttyös minibögrével.
A piacon találhatta.
Öröm.

A feketét ezentúl ebben kérem a boltban.

14:17
Szép ez a város. És szép az ég is.



17:52

Székely püspök a szenvedésről, bűnről - rádió, hirtelenjében jegyzeteltem. 

halál a bűn előtt is volt, az ember előtt is volt, dinoszaurusz
az állatok is meghalnak
az anyag is pusztul
szenvedés nélkül nem lenne művészet
tovább

22:01

Este nyolckor elkezdtem
egy tavalyi témát
elölröl.

A/2017/01

Erre nem volt szemem dec. 17-én,
hogy ezt így kellene hagyni.

De hát ez is rendben van,
mert az A/2016/71-es,
tán a legjobb tavalyi kép lett belőle a sok
kínlódás után.

90x90 cm.

22:27
Bár szakszerű
halál lenne szoborrá fagyni egy ki nem nyitott falusi kertkapu előtt a téli éjszakában, de mégis. Nem javasoltam Katának, hogy hétfőn lemenjen Zsombóra néprajzgyűjteni ebben a mínusz tizenötben.

2017. január 8. vasárnap

18:15
A grafika műfajt
(magamnál) sohase szerettem nagyon.
Mail fiamnak, az ő érdeme ez a könyv, ő is csinálta meg, 2009-ben.

Sok év után elővettem és/sőt kiolvastam a B. Naplót.
Nagyon jó(k a szövegei is). A te ötleted, rábeszéltél.
És most (is) látom, tipográfia-munkád mekkora meló volt,
az ötletek,  az oldalrend, a teljes opuszjegyzék,
az összes rajz reprója sorra.
Köszönöm.

A 11. KÖNYVEIM-nél egy fájlban az egész itt.
A + jellel a pdf fejlécében a szövegek olvashatóak.
Teljes képernyő: a monitor középmagasságában, a jobb legszélen pici nyíl.

Jézusmária, mennyit dolgoztam életemben.

2017. január 9. hétfő

08:59

Kerestem valamit a Lukács uszoda faliújságra,
ha már egyszer belekezdtem.
Látom, van aki oda-odanéz.
Kiprinteltem.
22. ---VICCTÁR.
Lehoczki István, 2005.
Kedveltem.


09:07
Izgultam, de
a boltoskisasszony jóváhagyólag rábólintott piros(fehér)pöttyös bögrémre, ahogy belemérte reggeli hosszúkávémat: Nincs fölösleges szemét - mondta, vagyis nem kell papírpoharat adnia. Ez a bögre zseniális. A gépadagolás okából a népgazdaságot nem károsítom meg vele, hogy ez nagyobb az ő poharánál. Valamint ebben a hab nyugalommal fölkeverhető. A kávé ily módon ki is hűl. Ahogy kevergetem, szóba elegyedtünk. S ennek kapcsán hogy-hogy nem, vettem tőle egy karácsonyi vásárról maradt szilvás beiglit. Egy szilvás beigli nagyon buta dolog, nem is ismertem, csak a mákosrokonság kapcsán vélelmeztem-, de végeredményben nagyon jó. Már hazafelé a villamoson, nejlonszatyorból. Ragadt is belőle valamicske a bögre fenekére. Ami szintén a szatyorban. Az élet nem lineáris.

10:07
Józsi atya
az öltözőben, hogy ő három percet beszél. Hétfőn már megvan a prédikáció, aztán egész héten át csiszolgatja. Nem, nem olvassa-, fejből mondja.

 

10:41
A legtöbb ember
életnyugtalansága abból adódik, hogy magát valamihez hasonlítja. Holott kizárólag a rászabott feladathoz kellene mérnie magát.

15:38

Sötét nappalok.
Átaludt délelőtt után
nehéz ébredés,
töpörtyű, és
A/2017/02
90x90


20:48
- Deske, bocs, a szép sötét grafitszürkét miből keveri ki (mármint milyen színekből) köszi A.
- Fkt - feh - Van Dyck-barna - alizarin krapplakk (=bíbor) - párizsi kék. Legtöbb színemben ált. ezek mind. d.

2017. január 10. kedd


09:48
Egy reggeli
mail:

Szia, Robi, nem akarom én visszadolgozni magam a barátságunkba, de hát ezeket az álomleírásaimat te nagyon kedvelted, valami módon te hívtad föl rá a figyelmemet:


Nem verseny
volt. Sokan vettünk részt ezen a szervezett túrán, lecsorogni a tenger felé egy Dunánál jóval szélesebb folyón. Alattam kis fadarab, napokig. Az aztán eltűnt a vízben. Kényelmes lassan sodort az ár, elálmosodtam, leragadt a szemem. Aztán csakugyan, nem bírtam kinyitni, kellemetlen. Segítséget kértem egy közelben úszó elegáns csónaktól - kis nyeregtetős házikó a fedélzeten -, hogy nem látok. Szívélyesen beemeltek, alighanem olaszok, fényes-suhogós-, bordószínű egyen-vitorlásöltözék. Békésen üldögéltem.
Snitt.
Kata, ahogy szokott is, érdeklődően benézett az éjszaka erősen kivilágított üvegfalú étterembe. Én, szintén szokásunk szerint, az utcán vártam rá. Már a terem közepén járt, mikor egy biztosági őr meglehetős durván, vállát meg is meglökve, kiutasította. Kata térden rúgta, majd karatés módon teljes lendülettel mellbe is. Az őr hátratántorodott, ketten támogatták. Láthatóan pillanatra el is vesztette cselekvőképességét. Katára rákiáltottam, fusson; futott is, fél utcahosszal megelőzve engem is. A sarkon túl messzibb egy villamosmegálló. Utána kiabáltam, szálljon fel, hogy avval biztosan megmenekül, mert nem tudhatni, melyik megállónál száll le. Ajtózáródásra még éppen fölugrott.
Vekkerre ébredtem.

 

11:05
Kereteket
csinálok az új nagy képekhez, visszaállva a tíz centis peremre. De ilyen több nem lesz. Új gérfűrészem csak kilenc centit visz át. Ahogy a százcentis képekről átálltam kilencvenre. Toyota ajtóméret. Tetőcsomagtartó ugyan állandósítva, de az elég macerás.>

Az ilyenben nagyon tehetségtelen vagyok. Izgulékony. A Vigadóból kell hazahoznom egy nagy képet. A harmadik emeletről. Két napja ezen tűnődöm, hogy a francba, hol parkolok én addig, hely ilyenkor sehol. Most Kata segít, végül.

16:29
Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
TISZTELT ÜGYFELÜNK!
2017. január hótól a hatályos jogszabályok szerint az Önt megillető öregségi nyugdíjsegély:
az ellátás összege az emelés előtt: 67.800
az emelés összege: 1085 HUF

 

19:07

Ez fantasztikus.

http://www.origo.hu/tudomany/20170105-75-eves-stephen-hawking-a-vilag-legnepszerubb-fizikusa.html

Stephen Hawking Az idő rövid története. Jó lenne ezt a könyvet megszerezni

bookline.hu:

A könyv megjelenése óta sok olvasó jelezte Hawking professzornak, hogy milyen nehézséget okozott a könyvben szereplő legfontosabb fogalmak megértése. Ezért született meg Az idő még rövidebb története. A szerző szerette volna korábbi könyve mondanivalóját még
érthetőbbé tenni olvasói számára – és egyúttal kiegészítette azt a legújabb tudományos megfigyelések és felfedezések ismertetésével.

Stepen Hawking - Leonard Mlodinow, Akkord Kiadó, 2006. Nincs, csak előjegyezhető.

 

19:56
Lenyűgöz
ez a tegnapi képem. Új szféra. A fellegekben él, magányosan. Fenyegetően fennkölt.
Egy (három) mozdulattal életesebbé, érdekessé tudnám tenni. Egy túrót.

 

20:06

Tényleg, ars poeticának valami ilyet kéne írni, hogy műveimmel megpróbálom bizonyítani..., illetve munkásságom további szerény adalék a fekete lyuk fölfedezéséhez.

Vagy ez. De félek, hogy ez a húsz év előtti megfogalmazásom netán nem mindenki számára eléggé...:


ARS POETICÁM

Századunkban - különösen az első világháború vihara óta - a művészek és a befogadók tábora sajnálatosan távolodik egymástól. Ezért művészetem célja nem lehet más, mint a képi megfogalmazás és a hosszú élettartam. Nem szabad lemondani a képi viszonylatok megteremtéséről sem. A jó művet a könnyen kezelhetőség jellemzi, mert a belső hangra figyelve alkalmazza a törvényszerűségeket.
Ezért is tartom fontosnak a dinamikus egyensúly megteremtését.


I tak dáljeje...
Fia meséli, Ferenczy a József festése közben kuplékat fütyürészett.

Kata: számoljak vele, lehet hogy ezt az ars poeticát némelyek majd komolyra veszik--
Minden pofon mellé egy közlekedési rendőrt--

 

2017. január 11. szerda

11:53

A ma kezdett,

az előző tapasztalata alapján.


A/2017/03

90x90

 

13:11

Miért kellett a kalapácsot
ideiglenesen
az I-vashoz rögzíteni;
kérdőjel.

Persze csak addig a történet,
amíg nem találtam
jobb megoldást.

kitalálós kérdés
műszakiban is gondolkodóknak

2017. január 12. csütörtök

09:24
- Mert így tudtad visszaverni a fejét a nyélre. (Kecskeméti utad rendben van?) Ölel, s.
- Szinte pontos, éket akartam verni a nyelébe. Kecskemét: mégsem tatarozzák, talán már csak 3 hétre, öregszem d.


10:12

A HIRADO.HU-n egy érdekes cikk
Takarékosan a magyar vérrel! - szólt a parancs
- címmel.
A Doni tragédia évfordulója alkalmából

Azt mondja:

- nem lehetett nem belépni a háborúba
- Trianon rendezése volt a tét,
- nem száz, hanem 42 ezres veszteség
- nem lehetett kiugrani, visszavonulni
- nem voltak rosszul fölfegyverkezve

    a cikk

11:46
Hogy kétoldalas lett a műterem.


14:21

A mai kép
A/2017/04

90x90

Kényszerhelyzetből született.
Indulásnál a lemezbe véletlen beleégett
egy tökéletesen alkalmatlan forma,
javíthatatlan.
Csak úgy lehetett megmenteni a lemezt,
Hogy a teljes felületét sötétre.
És akkor elölről, mit lehet vele csinálni.

 

19:31

Az ég üzent. Elsírtam magam. Délelőtt telefon, régi ismerős, pénzt kér, sokat. Nem kölcsönbe. Százat kért, hát annyit nem; megegyeztünk negyvenezerben. A szüksége hátterét ismerem - s bár ahhoz semmi közöm -, nem jó szívvel adtam. De erős a parancs; kérnek, adj.
Félóra múlva SMS, hogy a Margitszigeti Nagyszálló levette számlámról a pénzt. Jan. végén három napra oda, Katával, kikapcs. (Közel, nem kell utazni.) És kiderült, a két éjszaka nem 140, mint értettem megrendeléskor, hanem csak 70 ezerbe kerül. Az ég üzent.

20:40

Ezért jó, hogy együtt a műterem a lakással,
este nyolckor eszembe jutott valami.
A/2017/05
90x90,
még holnap (világosszürke) keretet kell hozzá festeni.

Mért, Picasso egy éjjel három képet is megcsinált.

21:54

Péternek igaza van,
egy fotó annál értékesebb, minél régibb.
1980 körül.


Kata Zsófival, háttérben a
bocifoltosra festett Bogár.
Talán Kékkút, Isten tudja.
Szkenn, beszámoztam, eltettem.

Ki fotózhatta, én biztos nem.
Én nem így fotózok.

Kata találta a fiókjában.

Kézen fogva. Pedig már rég tudott a saját lábán járni. Együtt.

F/1980/12    

2017. január 13. péntek

06:24
Kíséreld meg az Írás szavait mindennapi életedbe átvinni, és a rosszat, amiben a világ fetreng, önszívedben felismerni.
Newman The world our enemy, 1829.



09:09
Jóindulatúan figyelmeztettem
Katát, mutassa meg az új dughelyet, ahonnét nekem az almaszirmot fogja kiadagolni. Mert mi lesz, ha elfelejti a helyet. De megnyugtatott, most ezt nem felejti el.

 

09:17

Uszodakert reggel.
Ez is egy faktúra.
Nem is akármilyen.

F/2017/003

09:26

A tegnapi fotóhoz. Megnéztem. Na igen, ezt én fotóztam.

Hogy nem csak szabályos
bocifoltok a motorháztetőn,
mert megint (állandóan) karamboloztam,
aztán a karosszériás továbbfestette. Így.

Végül kettőt gurultam vele, kerekek az égnek, igen, kicsit vadul.
A második fordulóban már kezemmel védtem a fejem.
Be voltam kötve. A kórházból saját felelősségemre.

Éppen szerelmes voltam. A lehető legalkalmatlanabb időben.
És én mindent nagyon csinálok. 1982., fiam születése.

F/1980/10

11:52
Este - napi tíz perc
- ágyban most a Váli monográfia. Unom, a rólam írtakat is, sajnos, pedig írástudók. A magaméit is. Baromi nehéz képből mondatokat csinálni.
Na, mégis, ez a katalógusszövegem; Tihanyi Múzeum 1997.

mit jelent élni
megyek az úton, kövekbe botlom
olykor hozzám is vágnak egyet-egyet
választhatok
- fölhördülve visszadobom
- zsákomba teszem
           egy idő után lehet
a teherre panaszkodni
- lábam elé teszem, építendő utamat;
a mögöttem jövők számára is
és ennyi az egész.

 

13:15

Aztán délelőtt mégiscsak dolgoztam.
Most valahogy nagyon megy.

Ahogy Vilt Tibor mondta,
munkám a következő szerszáma.

A/2017/06
90x90 cm

14:57
Sötétség délben
. Ónos eső, szitálás. F/2017/004


2017. január 14. szombat


09:24
Hátúszásnál
erőset rúgok, ilyenkor újabban lötyög a talpam. Kilazíthatta ez a negyed éve napi 8:35 perces kavicsjárás. Sokéves panaszom "melegláb" elmúlt.
Hogy ma erős szél, a víz hidegebb, a tizedik kör után nem fáztam. Nem így utána, a hosszú forró zuhany alatt, ott végig. Nem értem a fizikáját.

2017. január 15. vasárnap

09:43
Erről is lehetne
egyszer, mekkora baráti segítségek egyetlen mondattal. Ernst Múzeum, önálló kiállítás, 2002.
Kitaláltam, a hosszú üres bejárati folyosó, oda kiállításaim utcai plakátjait, hencegésből. Fotózás, utánajárás, megrendelés, kifizetés - jó drága, eredeti méretű színes kópiák - átvétel a Madách téren.

És akkor Szüts telefonon:

- az eredetit kéne
- szakadt gyűrött
- na és

Rögtön eltéptem az egészet.

Vagy amikor - 1996 - a Nagykevély tájékán
Robinak mesélem, hogy kiadatom
Strindberg Egyedül-jét, de a kiadó,
hogy akkor illusztráljam is.
Mit lehet itt csinálni, illusztrálni nem tudok.
- Tökfej, rajzold, amit szoktál, utcát, műtermet.
Az lett.

Ez ugyan a második kiadáshoz-, a 2015-ös változat,
a maradékokkal együtt egybefűztem az eredetieket,
B/2015/15
,
és Istvánnak, a kiadómnak adtam.

Köszönöm. Köszönöm.

14:34
Délelőtti sétánkon
a Normafánál azon tűnődtem, szomorkodjak-e, hogy én itt most nem síelés közben. Over.
Csak alibifényképek (nem fotók), hogy ott voltunk.

20:36

Magunkra ismerünk?

Szeretem ezt a viccet.

.

2017. január 16. hétfő

09:10
Sétához Kata - neki nincs -, zsebembe tett csomag papírzsebkendőt.
Én majd inkább ezt fogom használni, ha egyszer áttérek erre a textil anyagúról.
Pedig.
Ó, ifjúság. Ó, Kampfszene aus der komisch-phantastischen Oper der Seefahrer - Sindbad



10:09
A dolgok
elhalásának természetes útja.
Síelésre alkalmas kiváló porhó a Normafánál, tegnap láttam, napsütés.
Viszont tíz új keret 120 leszabott és előfúrt lécei várnak itthon összeillesztésre, festésre.
Azon a lejtőn sok százszor - ezerszer lementem.


12:05

Szögelés közben, pihenésiből megkerestem a dátumot a szereplésnaplóban. Megvan, tehát '71, július 20.:

A Siena-Párizs, és ami közte volt - A/1971/11 (baloldali) képem első sikeres -, szereplése volt, hogy az akkori Kossuth téri Nemzeti Galériából hazafelé szállítása közben a kép kerete (120x160) eltörte a kettes villamost, erre nagyon büszke vagyok. A csuklóba állítottam a képet, de aztán a villamos a rakpart felé haladtában egy éleset kanyarodott; a 180 fokból 90 fok lett; a korlátok ennek megfelelően- Később aztán sokat szerepelt. Ma a Nemzeti Galériáé. Onnét most kölcsönbe az Alkotmánybíróságon.



2017. január 17. kedd

11:29
Penitenciának
kaptam: egy heti TE DEUM életem fő terhéért. Tökéletes.*

11:30
Láttam az Ország
Lili kiállítást a Várban. Van is véleményem róla. De az kritikák nélkül féllábú lenne. Azt viszont helytelen lenne megírni. Hogy egy akár harmadrendű kép kit üt szíven, akár robbanásszerűen, ebbe káros beleavatkozni. Pedig kizárólag ez a fontos.

11:48
*az akár magamért is lehetne :-))

12:03
70 körül igen,
az utóbbi 30 évben ehhez nem kellett kérvényt írnom. Igaz, hogy most bejött - nem mindenkinek - ez a részleges ingyenesség lehetőség.

Kedves Király Kriszta, úgy is mint kedves Kecskeméti Alkotóház. Mint 1980 óta minden évben, idén is mennék kedves 5-ös műtermembe dolgozni, 2017.03.1. – 03.22. Életművem nagy része ott készült. Élve az MMA fölkínálta lehetőséggel, erre jogosult lévén, az első 15 éjszakát kérném díjmentesre számítani. MANK reg. számom:  201200386
Köszönöm a szíves ügygondozást és intézést-

12:27

Alattunk az ötödiken kisgyerek, ráadásul rossz alvó, este nincs szögelés. Egy keretbe 68 bognár-, huzal-, és kartácsszeg. A tízbe 680. Napok óta csinálom. Ilyenkor egy elrontott kép hasznosul. Sarokmerevítés farosttal: ez éppen egy régi szignó részlete.


2017. január 18. szerda

12:41
Amig az új keretek száradnak, (pácolva-, olajozásra várnak) elkezdtem az A/2017/07-et. 90x90 cm. A színek jók lennének. De. Reménytelenül unalmas indítás (kompozíció). Ezek a derékszögek. Az egyformaságok. Ebből kimászni. Továbblépni. Elképzelni se tudom.

13:02
Aztán ezt bírtam kitalálni. Átiratkozom a reklámiparba. Ha befogadnak.
Néha a legreménytelenebb helyzetből tud születni a legrosszabb megoldás.
Menjünk ebédelni.
Aztán alvás. És hátha közben megjavul. Egy kicsit.

 

13:26
Haladunk.
A korral. Jó tíz perce próbálom; nem jut eszembe. Báruk? Lót? Izaiás? Meg kell néznem, most se tudom.
Jób. Kezdődik.

 

18:03
Hogy egy kép
, egy mű mikor válik valakinek fontossá... a legszemélyesebb ügy, titkos kincs. Úgy tizenkét éves koromban Dobszay elém tette Klee Szindbádját, azóta bennem él, nem múlóan, befolyásolta világképemet. Ezekről a rejtett csodákról beszél az a klasszikus klerikus-vicc, hogy
- Plébános úr, a prédikációja egy mondata megváltoztatta az életemet.
- No, és melyik volt az.
- Hogy: ...evvel befejeztem ezt a gondolatsort, és most áttérek egy új... Hát én elkezdek egy új életet...

 

2017. január 19. csütörtök

11:25
Pedig az ötlet
nagyon jó volt. Tegnap kellett volna egy adat egy rég törölt gyenge fotómról.* Éjjel föl-fölrévedve álmomból, mire fél ötkor villanyt gyújtottam, minden részletében ki volt találva, mi a teendő. A kidobott 3500 gyenge fotóm legyen mégis elérhető, csak egy szerény melléktáblázatban. Sok munka volt, most délre már működik is. Próba. És kiderült, körülményes, nem jó. Úgyhogy visszakullogok oda, ahonnét ezeket töröltem, FOTÓK-fejezetbe kell visszavezetni őket.
Tavalyi tévedésem ára, ez rendben van; a 3500 linket még meg kell írni.

* A fotó kurva műfaj, ha akarom, piros, ha akarom, fehér. Van/lehet neki az esztétikája, azt szeretjük; olykor viszont csak a rajta lévő infó érték, netán nagy érték. Pláne az évek haladtával.

 

17:44
Kijavítottam a fotólistát
1842-től 1991-ig, mikor rájöttem az első és másodosztályú képek jó megkülönböztetésére.
Kezdem elölről.

F/1986/16 Miki Micimackós játszótéren
---F/1986/17 Miki Micimackós játszótéren
F/1986/22 Miki Micimackós játszótéren

 

18:03
A Lajos utcában volt ötkor Várhelyi Tímea (Timi) megnyitója. Jó kiállítás, érdemes megnézni, tessék megnézni.

F/2017/005


19:53
2006-ig megcsináltam
a fotó-adatbázis bővítést; és most kezdtem gyanakodni, kár lenne az anyagomat ennyi gyenge képpel földuzzasztani. Inkább vesszen néhány fontos.
Túllihegtem. A mai egésznapi munkát törölni már gyorsan ment. Fergeteges játék volt.

 

2017. január 20. péntek

05:02
Áldásos dolog egy ilyen rendrakás. Pld. találtam ezt a fotót. F/1974/26/b Félre volt számozva.
72-ben költözünk ide. Az első években sokféle módon próbálkoztam a nagy tér belakásával. Ugyanakkor a számos funkciója miatt olykor szűkös volt. A nagyablak alatti hosszú munkaasztal nagy találmány volt, szerettem. A látszat ellenére nagy itt a rend. A padlószemetet azokban az években fotóztam, ebből a formarendből később kollázsok is. Az ablakok már pauszpapírral takarva. Hogy a nagyítógép vízszintesre van forgatva, valami falravetítésre utal, talán méteres fotónagyításra. Akkoriban csináltam ereszcsatornából méter hosszú hívó- és fixírtálakat. Használaton kívül párologtatónak szolgáltak a kályha tetején.
Ma 49 éve az első csók a hajnali Duna-parton Katával. (Baromi hideg volt.) Ünnepeljük. Pacsnit kéne venni hozzá.
Ő még az akkori ingemre is emlékszik.

 

09:17

Pacsni Magyarországon csak az Astoria mellett kapható, a Kiskörúton. (Nem tudom, most éppen melyik forradalmárról van elnevezve.)
Maradt a Fény utcai piac. Hazafelé, ha már arra, ugyanott öt liter standolaj, keretezéshez.
A gerbera Hollandiából, repülővel.

 

09:25
Reggel a mínusz
kilenc tiszteletére, kipróbálandó a határokat, a könnyebb fekete anorákban indultam. Úgy futottam, mint egy kis nyúl. Ez ugyan igaz, de ide csak az szépirodalom kedvéért, nem fáztam, működött. Hazafelé sem.
A vízhez vezető fémkorlát viszont nem ragadt, és ezt helytelenítettem. Mégis, mínusz 9. A múlt héten, mínusz 5-nél működött. A medencében ketten. Hogy most csak ezer méter, valahogy az egész komolytalan. Már a felénél kezd vége lenni. Hetek óta erre figyelek, és nem tudok dönteni, gyorsnál a csípőre, vagy a combra érdemes-e koncentrálni.

 

11:16

A mai délelőtt: a felszínre került
apró rendetlenségek rendberakása.
Ilyen képek akadnak.
Öröm.
F/1988/13


A festmény: azóta fájdalmam,
hallgattam valaki tanácsára,
és saját keretbe tettem végül.
A fele se jó, így.

Most elküldtem Mikinek mailben:

szállj le onnét gyorsan

12:07

Ez se volt a helyén.
Eddig.
Zsófi síszemüvegben a műteremben táncol - F/1980/01


19:44
Mail érkezett.

Tisztelt Akadémikus Asszony!
Tisztelt Akadémikus Úr!
Tisztelt Köztestületi Tag!
A kulturális kormányzat nevében tisztelettel köszöntöm Önt a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Nagy öröm számomra, hogy-- Engedje meg, hogy kultúránk ünnepnapján megköszönjem a magyar kultúra érdekében végzett kimagasló művészeti tevékeny--
Budapest, 2017. január 20.
Dr. Hoppál Péter
kultúráért felelős államtitkár

Az új, 90x90-es tábláim, csak arra gondolhatott. Fotóim dolga, amit tegnap csináltam, ugyanis nem kimagasló.

 

2017. január 21. szombat


08:46
Ha az egyszerűség
kedvéért nem számoljuk az összes halottakat, Ádám-Évától kezdve, Mennyei Atyánk akkor is jelenleg (mai adat)
7 478 882 080 embert szeret egyszerre. Hogy lehet ilyet működtetni, csodálkozom. Nekem az a hat se könnyű.

08:53
Egyébként
innét az adat
http://www.worldometers.info/hu/

Ilyeneket is elmond:
Ma eladott mobiltelefonok: 2 079 896 - és a szám kb. 10/sec sebességgel pörög
Ma éhenhaltak száma:             11 469
Idei művi vetélések:           2 344 230

 

09:52
Nem túl nagy
a lelkesedés; el kellett kezdenem ezen a febr. közepi Godot-kiállításomon gondolkozni.
Összenézni a legújabb képeket. Máris találtam átfestendőt. Van közte unalmas meg csiricsáré. Panorámafelvételek: F/2017/006

 



10:32

Na, ez tényleg javult
valamicskét,
indulhatunk a Nemzeti Galériába
(oda vágyom).

A/2016/67

 

16:03
Nemzeti Galéria Katával,
XX. sz. magyar képek. Végre otthon vagyok, öreg barátaim integetnek, kávéval kínálnak. Egry, Farkas, Ferenczy.
Mi a jó fenének kell kitenni legjobbjainktól gyenge képeket is, Egry, Farkas, Ferenczy. Minek evvel az embereket megzavarni.
Hazatérve mailben egy tökéletes diétarecept (= 0 szénhidrát), ezen föllelkesülve sötétedésig átfestettem a reggel körberakottakból
A/2016/62,69,73,75 és A/2017/01,05-öt. Rengeteget javult/ak/am. És van egy nagy ötlet keretügyben. Sok munka lesz.
És aztán majd kijavítani is, amit ma mindjárt kezdek.

 

2017. január 22. vasárnap


18:35
Az ötlet negyven
éve is megszülethetett volna. Tegnap óta ezt csinálom, 24 nagy (90x90) képemet vettem ki a keretéből, s próbáltam bele a feketés-mélybarna helyett melegszürke széles pereműbe. És egy kivételével mind jobbnak hatott. Elkezdtem, ha lenne módom, a tőlem elkerülteket is átfesteném. Ha ez kész, átnézni a 60x60 cm-eseket is. Amit mutatok, silány fotón: a valóságban sokkal szebb.



És milyen hihetetlen apróságon múlott, hogy nem harminc éve. Többször próbálkoztam, de hidegszürkével. Ami halott-ízű. Most diófapácot kevertem bele. És ennyi az egész.

22:17

Zelk

GYERE GYERE

Julika gyere Julika
Julika virágom gyere
gyere gyere
virágom Julika gyere
gyere gyere gyere

 

Ez szivárog a nyolcas kórteremből,
villanyoltástól hajnalig
ez a vékony rimánkodás.

Este negyed tíz. Állok a folyosón.
Egy cigaretta, de már taposom is el.
[...]

2017. január 23. hétfő, délután: Margitsziget


09:01
Nincs és nincs az
egyetlen meleg kesztyűm. Nagyon bús, bár nemigen használom, de az elvek, de a nahát. Nincs mit tenni, mert csak két helyen lehet(ne), nálam rend van; tehát black-out. Aztán a hatoson hazafelé elnevettem magam. Bosszúból gesztenyepürét fogok reggelizni. Tejszínhabbal. A kesztyű a fiókjában huszonöt centivel arrébb volt.

 

09:46
Evvel tán párhuzamos,
hogy reggel a 90 sec. forró zuhany után kötelező 45 sec. hideg helyett mindig 48 sec., nehogy a hidegvíz elbízza magát, hogy ő egyáltalán Valaki.

 

10:25
Klubtárs az uszodából
. A ny. ezredes úr fölhívott, adnék neki képet, eladná a Képcsarnoknak, hogy ki tudja adni idézetgyűjtemény-kéziratát. Javasoltam, húsz éve neki ajándékozott képemet próbálja eladni.

10:54
(Közben kereteket
festek, szürkére) 1954 nyara, tizenkét éves; Dobszay Laci - alattvalója az illegális bencés közösségben - meglátogatott Lányfalun, autóstoppal. Megállt neki egy ÁVH-s Pobjeda is, de sajnálkozva mondták, hogy szolgálati úton vannak. Vagyis éppen mentek valakiért- mondta Laci. Sétáltunk, beszélgettünk. Meghívott, akkora fagylaltot kérhetsz, amekkorát csak akarsz. Sok volt a szúnyog. Magyarázta, hogy egy idő után immunizálódunk, kevésbé viszket. Majd riadtan rám szólt, hogy azért ezeket a karomon csapjam agyon. Kérdeztem tőle, lehet-e helye a dialektikának hitünkben. - Igen, hogyne. De talán ez egy évvel később volt. Meg az is, megtudta, pap akarok lenni. Rákérdezett, miért. Hogy elkerüljem a házasságot. Csapatkirándulásokon éjjel a pilisi szénapadlásokon mindig maga mellé fektetett. És legfőképpen életreszólóan megmutatta Klee Sindbádját.
Amikor aztán az ÁVH-sok házkutatáskor lepecsételték teológiával teli könyvszekrényét - nevetve mesélte - kénytelen volt a szekrény hátfalát lecsavarozni. Mikor a Széchenyi Művészeti Akadémia elnöke lett, nagyon összeveszett jóbarátjával, Makoveczcel. Nem csodálom. Egy előadásán, hogy a Presser-muzsika nem kultúra, hanem kulturált. Ebben tévedett.
1953. szeptember 3-án délután ismertem meg, Dózsa György úti lakásukon. Évente megünnepeltem. Az ötvenediket vele.

 

11:08
- Kedves Deske! Már az első meleg szürke keret felkerülésekor fölmerült bennem a gondolat, hogy a nálam lévő képnek is lehet jó lenne.
Ma olvastam vasárnapi bejegyzést. Gondolkodom, lehet elvinném valamikor? Ön mit gondol? Üdv. Z.

- Boldogan. Még fizetek is... :-)). d.



12:24
Festem a rengeteg
keretet, ezerrel. Csak még el kell mosogatni, remélem kész leszek időre. Viszket a hátam, nincs időm rendesen megvakarni. Indulunk nyaralni, szerda délutánig. Se Pest, se Buda; Margitsziget. Rám fér. Kata szerint ezeken a porszínű kereteken nem fog meglátszódni a por.

21:08
A pesti humor megint üzent az emberi balgaságnak. Önmegvalósító iparművészek butuska, csúnya, rosszul olvasható órát kreáltak
a Széll Kálmán térre, ami ráadásul most el is romlott. Gondolom, senki vezetőnek nem lesz bátorsága azt eltakarítani onnét.
Most egy működő és egy játékórát ragasztott valaki az aljára.


2017. január 24. kedd, Margitsziget

10:32

Kinézek az ablakon, a Margit körút ma reggel. F/2017/007


11:30
Átdolgoztam
, a mobilok miatt, úgy tűnik, sokkal jobb, hogy max. méretűek a képek. Egyetértés? Most visszamenőleg is kijav. néhány napot.

14:57
Kormányunktól
kaptunk 20.000 HUF nyugdíjas leehetési-erzsébet utalványt. Nagyszálló Nagyétterme, fogas (hal), laskagombával. Kimódolt-elegáns értelmetlenség, tökéletesen ízetlen eledel, kis ezzel-azzal 15.000 HUF. Erősen sóztam, az valamit javított. Rájöttem, egy étel minősége legegyszerűbben a hasábburgonyától mért távolságával jellemezhető. A pincér hosszan szaladgált a jegyekkel, ilyet ő még nem látott.

21:52
Miki segítőkészen
és bölcsen figyelmeztetett az utánam-időkre, most ezt rendbetettem a Kedves Utókor számára. Rövid és pontos. Remélem. http://deske.hu/iras/html/egyeb-honlap-summa.htm

 

2017. január 25. szerda, délelőtt még Margitsziget

08:05
Tegnap este,
aztán ma öttől mostanáig, Miki sugallatra ez is rendbe: http://deske.hu/iras/html/egyeb.htm

 

08:49
Harmadszori kérésére
odaadtam Katának a gépem. Derkovitsos kompozíció. F/2017/008

 


10:38

Na, még két fotó a Nagyszállóból.
Kis reggelizőasztalunk a hatalmas ebédlőteremben,
majd onnét hazafelé, a liftben.

F/2017/009




11:28
Indulunk
haza. Baromira fegyelmeztem magam, hogy itt, nyaraláskor, ne legyek nagyon fegyelmezett. Reggelire kakaó és nutellás sütik. Nem esett nehezemre.

 

2017. január 26. csütörtök

 

09:32

Dilettáns fejfájós, egy tablettát szárazon elrágok, negyedóra múlva pásszé. Anyácskám profi migrénes volt, talán a korai özvegység nyoma, két kisgyerek. Tanítás közben egyik gyerekétől vizet kért a gyógyszeréhez - harmadikosokat tanított - a gyerek megfeddte, hogy már most be tetszik venni, mi lesz később?!
Most elrágtam egy Saridont, ez zavarosan túlrossz-ízű, nem símán keserű, baj.

Hogy most megünneplem ezt az Antineuralgicát; az utolsó doboz. Tán kéthetenként kellett egy tabletta. Gyártását beszüntették, s evvel az alapanyaggal hasonló sem készül többé. Ami árnyalja a búcsúzást, vegyész barátomtól tudom, hatóanyaga azonos volt anyácskám valahavolt Karilljával.

2017. január 27. péntek


14:08
Délelőtt megkaptam
az adatokat. Megcsináltam a mail-meghívót. G/2017/01 - C.16302


Ugyebár mostanság kötelező
egy tárlatnak címet is adni.
Adtam.

Bár lehetett volna:
-- NAGYON MÉJ GONDOLATOK TOK TOK --

-- NAGYON MÉJ GONDOLATOK, SŐT,
ÉN A KÖRNYEZETSZENNYEZÉS
PROBLÉMAKÖRÉBEN IS
OTTHONOS VAGYOK --

-- EGÉSZ JÓ, BÁR KISSÉ UNALMAS ÚJ KÉPEIM --
(ezt szerettem volna, aztán nem mertem..., Kata is élénken ellenkezett...)

14:43
(most
megpróbálták velem a méj-t kijavíttatni...)

18:54
Igazuk van,
fele adat lemaradt, kijavítottam a fenti meghívószöveget.

19:21
Barátom.
Válóper.

– Alperes, mi a legmagasabb iskolai végzettsége?
– Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, matematika-tanár szak.
– Értem. Tehát maga matematika-tanár.
– Nem.
– Ezek szerint van második diplomája is?
– Igen, bírónő: ezt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szereztem, okleveles tipográfus.
– Vagyis akkor grafikusként dolgozik…
– Nem. Egy nemzetközi, metakereséssel foglalkozó cég frontend fejleszői divíziójának vagyok tagja.
(Leállítja a felvételt.)
– Egyszóval programozó?
– Az jórészt a kollégáim dolga. Én az oldalak kinézetéért felelek.
– Webdizájner?
– Nem. Azt egész más csapat végzi.
– Nézze, nekem be kell írnom ide egy foglalkozást. Úgy, mint „orvos”, „tanár”, „közgazdász”…
– A sitebuilder tökéletes lesz.
(Reménytelenül maga elé bámul, majd félig felnéz.)
– A programozó ellen lenne kifogása?...

 

2017. január 28. szombat

 

09:07
Szeretem
ezeket a csöndes részleteket. Lukács-kert.
Bár azt évekkel ezelőtt befejeztem, ez mégiscsak a JÁRDÁK-fotókhoz sorolódik. F/2017/010

 

 

06:10
Nem kellene teljesebb mértékben e világban lévőknek tekinteni magunkat, mint a játékos tekinti magát a játékban.
Miért kellene megnyugodnunk ebben a világban, amikor csak útjelzője és ígérete egy másiknak?
Newman

09:15

Csak beindult, lassan megtalálja magát,
és életre kel
Lukács-faliújság projectem.
Már egy partecédula,
egy

élelmes varrónő hirdeti magát,
és egy köszönet megtalált és leadott kesztyűért.
Én ma néhány újabb rajzszöggel
szolgáltam a közöset.

09:25

Eddig hevert a bizonytalan sorsú tartalékoknál,
de csak nincs szívem kidobni,
(mindenből csak egyet helyes megtartani)
ezt a fotót.

Még a hételeji háromnapos
margitszigeti Grand Hotel
nyaralásunk idején.

F/2017/12

10:18

Kata figyelt föl rá az asztalomon,
hogy így, egymás mellett;
ja igen, én most ezeket-

13:58
Délelőtt Schannen
Miklós közgazdász fotókiállítása, gyűjtő, minden kortárs műteremben járt, nálam is, portrézott is. Sok-sok ismerős arc, sok jó fotó, élők és halottak, emlékek. 84 kép, soroljam? Bak, Barabás Márton, Bikácsy, Beke, El Kazovszkij, Deim, Fehér László, Haraszty, Kárpáti Tamás, a két Keserű, Klimó, Nádler, Szurcsik, Szotyory... Egy portré néhai Román Jóska bácsiról, sok évig úsztunk együtt, asztalosból lett művészettörténész, Rajkkal együtt raboskodott Franciaországban.
Kádár György műterme volt ez a villa, negyven éve jártam egyszer benne, a Széher út fölső végén (74). Nyitva márc. 28-ig kedd 16-18 és szombat 14-17h. Mellékesen a teljesen elfelejtett Domanovszkytól a falon egy váratlanul jó akvarell.
Ha már ki a világba, át a Harangvölgybe, ködös-havas világ, csöndes világ, sokat síeltem ott.
Hazaérve nézek ki, miért jött ide szemközt, a leendő parkunkba, ennyi állat hirtelen.


F/2017/011








2017. január 29. vasárnap

12:28
A Svábhegy
- Farkastorok - Farkasrét sétáról ezt hozom. Az az iparművésztervezte toronyóra, ami... ( a Széll Kálmán térről).
Hogy valaki egyszer azt mondaná, igen, tévedtem. Ki fogom javítani.
Ez esetben: vissza a most múzeumba került órával. Az iparművészek pedig vigyék haza az órájukat, és állítsák föl a kertjükben.

 


2017. január 30. hétfő

08:27
Balaton jegén
át, Fonyódtól Badacsonyig. És vissza. Meghirdetve, szervezve. Nyári főszezonnyi embert vártak. Egy követelést is olvastam: Minden évben fagyasszák be a Balatont!
Élveztem, így, karosszékben, hét perc. Dűlj hátra te is, kényelmesen. Merengj.

11:06

Szmogriadó, öreg emberek utcára lehetőleg ne.
Meg amúgy is kurva hideg van.
De azért húsbolt,
63 dk. libatöpörtyű.
Annyira sikerült, markommal mutattam.
Ebédre.

13:13
Azt mondja
- nem a Kata - nagyon érzékeny vagy. De hiszen ez a szakmám.
Használom a hasonlatot, munkában úgy KELL kezelnem magamat, aggódón kényeztetve, mint beteg gyerekét anyuka.
- Kis kompótot? Vagy piskótát ennél; madártejet? Hozzam a macidat? Oltsam le a lámpát?
- Most inkább ehhez a sápadtvöröshöz van kedvem. Nem, talán mégsem. Vagy ha egy kicsi okkert bele?

Civilbe váltva természetesen egy mozdulattal tökéletesen önzetlen-figyelmes leszek... :))

14:38

Katának Kalmopyrint kellett hozni,
s akkor már vettem egy síbotot is.
Nem olyan áron, mint múltkor,
az akkor rettenetes drága volt, 300 Ft.
Vettem, mert abbahagyom a síelést.
Fáraszt/ana. 65 szezon, megvolt.
Tavaly nem volt hó; idén én már nem.
Szerettem. Fáj? Talán nem is.
Most lehajolni is nehezemre esik.
Felszerelést este Miknek.

De kirándulásoknál megszoktam a botozást.
Később ezt mások is kitalálták.


22:14

- Tisztelt Váli Dezső! Igencsak rosszul döntött, mikor új kiállítása címének nem az eredetileg kitalált
EGÉSZ JÓ, BÁR KISSÉ UNALMAS ÚJ KÉPEIM címet adta. Azon túl, hogy szokatlan őszintesége miatt ez a mondat figyelemfelkeltő, az sem elhanyagolható, hogy ebben az esetben a kiállításlátogató önmaga lesz kénytelen felülbírálni ezt az „understatementet“, és kimondani, hogy kérem, ezek nem is olyan unalmas képek!
A CSUDASZÉP KÉPEK esetében – azon túl, hogy kissé nyafka, és gyerekes: megerősítésért könyörög – ez pont fordítva fog működni, a látogató úgy fogja elhagyjni a Godot Galériát, hogy ezek a festmények nem is olyan csudaszépek.
Tisztelettel: Angyal 11

- Köszönöm, vettem. d.

 

2017. január 31. kedd


06:11
Istenbizonyítékra
nincsen szükség, elég, ha az ember körülnéz maga körül. De hát mégis, sokan próbálkoznak. Ha jól értelmezem, az egyik fura-szellemes: Itt közöttünk minden felibe-harmadába történik, nincsen biztos pont. De azt az ember el tudja képzelni. Hát akkor lehetetlen, hogy ne létezzen.

Ti szomjazók, gyertek a vizekre mind, és bár nincsen pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát, és egyetek; vegyetek pénz nélkül bort és tejet! Iz.55.1.

12:33
Féléves
kontroll, valami van is.
- Menj el majd a napokban egy panorámaröntgenre, Baross utca, adok receptet, aztán telefon-
- Izé, nem lehetne most?
4000 HUF; másfél óra múlva full betömve, haza.

07:37

Az én fogalmaim szerint igen bőséges
a választék Kata konyhájában.
Ami eddig soha,
váratlanul halreggelihez volt kedvem.
Természetesen a FÜSTÖLT SPROTIT - repceolajban -
választottam; meg is feküdte a gyomromat.
A leghasználhatóbb doboz festékkeveréshez.
Csak laposfogóval a belső peremét végig kell nyomkodni.

Miki tegnap megkapta sifelszerelésemet.
De még egyszer el akar vinni búcsúzóul, az Alpokba.
Kicsit messze van.


12:45
Megszólalt
a zsebemben, és rossz helyen markoltam meg a telefont, kinyomtam (hívás nem fogadása). Softverhiba. Ez többet nem fordulhat elő. Samsung szervíz.
- Lehet ezen segíteni?
- Ha tokba teszi.
Úgy lőn.



13:13
Amig a kereten
szárad a festék, addig ez (a lépcsőházba). G/2017/02 (14. éve, a Júlia Alpok-utunk óta nem liftezek.)




14:15

Ennek kapcsán adódott a feladat,
a pecsétből egy transzparens hátterű változatot kreálni.

Ha nem felejtettem volna el a technikáját,
két mozdulat a betűket átemelni egy új mezőbe. Így 200 %-méretben körbe kellett rajzolni.

15:31

Közben a keret megszáradt,
de nem győzött meg a látvány, nem tudom.
Volt fekete, szürke, arany belső peremű.
Most fehérrel ötször kentem át.
A helyzet nyitott. Egy éve nem találom
a megfelelő keretszínt.
Még talán ez, leginkább.
Ez a fehér most Kata ötlete volt.

Parketta műterem - A/2016/05

59,5x130 cm.

16:03
Emiatt maradt
el a délutáni alvás. Ez is Kata (hajmeresztő) ötlete. És ha a képbe egy kis fehéret beletennél. Beletettem. Igaza volt. Javul a keret. Én marha. Ilyenkor mindig a képpel van a baj, nem jutott eszembe. Ennyi csak a különbség. Ég és ég alja. Kerettel fotóztam, a vaku elvakította a fehéret, nem ment. Talán majd nappal.

19:47
Mesélem
, kissé elcsüggedtem, mert azt olvasom: Magyarországon túltermelés festményből. Fölnevetett: mennyiségileg. Megnyugodtam.


21:47
Mail Mikinek
, aki megcsinálta nekem.

- Most szedtem vissza először a felhőből egy mégiscsakkell képet! köszi! d.
- Nakérem. (M.)
- Mit kérsz? d.

2017.01. napi olvasó: 407

oldal teteje   előző levél    köv. levél     összes levél     LEVELEK LE MEUX-BE  1990.5.17. ►     weben 2000.6.11. ►  ‒

  facebook.com/deske.hu     honlap főoldal           üzenet: vali@deske.hu