VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX‒be / 376

2026. július 18., szombat

10:55
A tegnapihoz.
Történt ott még egy történet.
A Hivatal önvállveregetett, hogy a kiállításon nem lesz zsűri.
Volt. Voltak.
Legépeltem a névsort és fotón méteresre fölnagyítva kitettem.
Botrány. Valaki azonnal jelentette a Minisztériumnak. Gyorsan jött az utasítás.
De közben a Híradó stábja már fölvette.
Engem megdorgáltak, jutalmazásomat letiltották.
Az isztambuli csoportos kiállításból és utazásból kihúzták a nevemet.
Levelem az igazgatónak, hogy nono. Nem voltam tisztességtelen, és
lenyomoztam, te sem voltál.
Mégis kiengedtek, busszal mentünk.
A Stúdió Vezetősége úgy tudott mellém állni, hogy körlevélben köszönet,
és hogy a kiállított képemet (mert olyan is volt)
megvette a Kiscelli Múzeum.
Vettem belőle egy kiszuperált rendőrségi kukkoló VW Bogarat.
Elég hamar összetörtem.
De az már egy másik történet, joggal mentem át a piroson.

18:36
Rágom tovább a kéziratot
2000.12. / Magyar Narancs
VÁRADI JÚLIA INTERJÚJA: CSÓKOLTATLAK, KEDVES UTÓKOR...!
Váli-összes CD-n és interneten

MN. – Úgy tudom, volt olyan párt a közelmúltban,
amelyik kapott Váli-képet. A politikával milyen a kapcsolata?
VD. – Pontosítanom kell, mert nagyon félreérthető a dolog.
Amikor 89-ben a Ráday utcai zöldségesbolt helyén megnyílt az SZDSZ budapesti irodája,
az egyik barátom is részt vett az induló munkában.
Mesélték, hogy előző nap egy néni egy tepsi süteményt vitt nekik.
Én meg egy képet. Akkor mást jelentett a politika, mint ma.
Ez akkor valóban pártajándék volt.

Még egyszer adtam így, de az egy másfajta történet.
Amikor 1990-ben megint felszínre került a zsidózás,
fölajánlottam egy majd’ kétméteres zsidótemető képemet (jól látható Dávid-csillaggal)
a Bem-téri MDF-székháznak, be is szállítottam nekik, hogy tudjanak dönteni.
Mellékeltem egy levelet, hogy ha gondolják, tegyék ki ezt a képet a nagytárgyalóba,
evvel „minden el lesz mondva” részükről ebben a témában a világ számára.
Diplomatikusan azt üzenték, hogy megvárják, amíg egy nagyobb gyűjteményük lesz,
és akkor ennek is lesz helye.
Mikor haza akartam volna vinni, az azóta „kiugrott” kisebbségi politikával foglalkozó
Furmann Imre lecsapott rá, és kitette az irodájában. Ma is nála van.

2026. július 19., vasárnap

14:08
VASÁRNAP
Hogy vekker előtt ébredve s kelve mennyire fáradt és álmos, hosszan tudnám mesélni.
De minek.
Immár Ő is emlékszik rám, megint megkértem Máriácskát,
csináljon nekem vasárnapot, én nem vagyok képes rá.
A szentmisét átaludtam, vasárnap megengedetten csak fele hossz, a fele háton.
Nem volt erőm-türelmem reggelinek valami szendvicset kérni a földszinten.
Kissé ébredtebben haza, ma szabad liften a hatodikra, Kata-reggeli, ágyba.
Délben ébredés, és további reménytelenségek.
Tetézve Balázs atya fenyegetésével, a vasárnap azért, hogy Istennel töltsd.
De hát én azt nem tudom. A könyvet csinálni tudnám,
de azt az égiek netán munkának tekintenék, holott.
Összes klíma maximumra, Kata alszik, én fotelbe,
s kezembe lépcsőházból fölhozott Látóhatár 1973. szeptember,
akik emlékeznek rá, havi válogatás a magyar kulturális sajtóból.
Hátha valami.
Hátha valami Zelk, történne valami; a világ rögtön otthonosabb lenne.
De nem volt.
Viszont publikálják, egy réges-régi emlék, Déry: Kedves bópeer...!-nek a II. része.
A világ egyik legszebb szerelmi szomorúsága, öregember és a menye...
Tíz perc után könnyeztem.
Megvolt.
Köszi, Mária.

Ma, amikor e sorokat írom, már nyilvánvaló, hogy a szigorú öregembert játszva,
valójában nevetséges bohócként viselkedtem és csak menyem
kivételesen érzékeny női eszének és jó ösztönének köszönhető, hogy átlátott rajtam...

Kisasszony, gondoltam, nem restellem bevallani, önök többet érnek nálunk.
Bokáig a föld sarában állva, ennek minden hatalma az önök ereibe húzódott fel,
a sár minden józansága, türelme, kitartása.
Önök nem nevetik ki a lángelme szenvedését, bár ha képzelt is.
Szemük szelíd tekintete, mely legjobb perceikben a jámbor tehenekére emlékeztet,
egyszer talán majd meg is vált minket... ha minden jól megy...

Mit kérek: hogy öreg szívemet megfürdethessem abban a delejben,
amelyet egy ifjú szép – bár kissé sovány – nő sugároz szét lakásomban,
oly anyagtalanul, hogy szinte elfelejtkezem eredetéről.
Hisz még a kezét sem kívánom megfogni.
Beérem azzal, ha tekintetemmel körülrajzolhatom körvonalait.
Hogy megsimogathatom lélegzetét. Az én koromban az ember beéri a puszta tudattal is,
hogy itt vagy ott, valahol mindig süt a nap, még ha mi magunk...

Mire ezt beadminisztrálom a naplóba, C.23481, eltelik a vasárnap... :))

Úgy ki van kalapálva a szöveg minden sora, mintha vers lenne.
Az öregségről tudott minden bölcsességét beletette.




18:32
Ez botrány. Ez felháborító. Ez ízléstelen.

18:33
Olvasgattam nála. Elkérte a gépet.
F/2026/273

20:27
Akkorát nevettem. Megismétlődött nálunk
rég meghalt miniszterhelyettes barátom legendás története.
Amit annó meg is írtam.
Katának csillogó szemmel, lendülettel mesélek valamit Ottlikról,
majd egy itt szemközt meghalt motoros haláláról,
amit aztán a csattanásra kinézve ablakból fotóztam,
Kata közben nem zavar, jegyzetel.
Majd mutatja.

KÉRSZ CSERESZNYÉT?




21:22
Egy fohászt kérek mindenkitől, barátomat kedden szívével operálják. István.

2026. július 20., hétfő

10:38
Korrektúra, tovább.

HEGYRE FEL
Magyar Nemzet interjú 2002.11.23.
Joó István

– És a Lukács-uszoda?

– A Lukács, az tökély. Odaát biztosan meglesz az égi mása.
Öt éve megtanultam a gyorsúszást, leckéket vettem egy triatlonos gyűjtőmtől.
Most napi 1200 méter, kihajtom magam.

– Nem válik ez egyhangúvá?

– Húgom szerzetes, ott naponta ötször imára csengetnek,
akkor le kell ejtenie, ami munka épp a kezében van.
Harminc éve ugyanazt csinálja.
Azt mondja, még nem volt két egyforma napja.
Az önkéntes korlát az igazi szabadság.
Egyébként az úszás monotonitásában végtelen változatosság van.
Vegyük csak a gyorsnál a karmunkát, sokféle lehet.
Lehet például magyaros-kopogós,
fáradt üzletember, mindenre elszánt csikóhal,
vagy propelleres kiskacsa stílusú.
A lábmunkával más a helyzet, mert az nem megy.
Már az Urat is kértem, hogy segítsen, de semmi eredmény.
Úgy látszik, erre nincs szükség az üdvözülésemhez.

– Sosem viszolygott még attól,
hogy esetleg nem igazán gusztusos emberekkel is egy vízben lubickolhat?

– Nem vagyok érzékeny a higiénére- és Seneca azt mondja, ha fürdőbe mész,
tudd, hogy ellopják a pénzedet és le fognak spriccelni.
Ha ezek után is vállalod, akkor váljék egészségedre-
Szent Ferenc pedig magához ölelt egy leprást és megcsókolta.
Szeretni az embereket, ez az élet.

– A „VÁLINEWS”-ban olvastam a világhálón: „Egy embert szeretni: egy embert szolgálni.
A többi csak cukormáz a C-vitaminon.” Komolyan gondolja?

– Komolyan. A szeretet nem szimpátia, nem édes érzés, hanem parancs; tehát munka,
időnként pocsék-nehéz munka. Szeretet, amikor elbeszélgetek vele a sarkon, holott unom,
és más dolgom lenne. Szeretet, ha nem szaladok át a piros jelzésnél,
csak mert egy kisiskolás ott szemben meglátná, és eltanulná.

11:38
Anyácskámnak annó kompjutert vettem, s kértem, írjon múltjáról, múltunkról.
Most följött, ezt még sose olvastam. Szinte nulla emlékem ezekről az évekről.
1951, harmadikos voltam.

Egy reggelre Tücsök lányom [elsős] úgy ébredt,
hogy mindkét kézfeje piros, rücskös pattanás-szerű rémségekkel volt tele,
nem tudtam mitől. Fehér kesztyűt húztam rá, s meghagytam, hogy ne vegye le az iskolában,
de Deskével menjenek le Makkos doktor bácsihoz - /az iskolaorvoshoz/ - s mutassák meg a kezét.
Csak délben tudtam hazatelefonálni az iskolából,
hogy megkérdezzem, mit mondott az orvos.
Kisdeske vette fel a kagylót:
"-Hát, Mamikám, a Makkos doktor bácsi nem volt bent,
ezért elkértem magunkat az igazgató bácsitól és elmentünk az SZTK-ba.
Ott minket mindjárt előre engedtek, s a doktorbácsi felírt valami kenőcsöt.
De nem váltottam ki, mert a Gyula bácsi - /az állandó gyerekorvosunk/ -
délután otthon lesz, és majd elviszem neki a receptet, nézze meg: jót írtak-e föl."
Ennyi "bölcsességtől” és önállóságtól még én is nagyon meg voltam hatva és lepve.
Először is: még sose voltunk az SZTK-ban.
Honnan tudta egyáltalán, hogy oda kell menni?
Hogy jutott eszébe, hogy ellenőriztesse a receptet?
Honnan tudta, hogy egy maszek rendelés mégis biztosabb, mint az?
És végül, de nem utolsó sorban: hogy jutott ott el a bőrgyógyászatra,
s mit mondhatott, hogy csak úgy, s még hozzá soron kívül beengedték őket?

2026. július 21., kedd

13:04
István túl van rajta. Az Űrodusszeia film végét látta altatásban! Majd mesél! Most pihen! A.

Köszönöm!!  Elvben (max.) 1100-an imádkoztak érte. (Annyian olvasnak naponta). d.

[Aki elmulasztotta volna, mivel idő tul.képp. nincs, most is lehet egy fohászt az operáció sikeréért.]

13:50
Korrektúra tovább.

Dobszay János interjúja, HVG 2007. 04.24..
„AZ ÉLETEM A CSENDÉLETEM”

HVG: Festményein kevés elemmel dolgozik.
Képei abba a kategóriába tartoznak, amire a laikusok azt szokták mondani: „ilyet én is tudnék”. Sérti?

VD: Biztos tudna más is ilyet csinálni.
Egy újságíró barátomat másfél óra alatt megtanítottam festeni.
Kocsis Zoltán írta, ha valaki például azt gondolná, hogy Bartókot játszani olyan, mint autót vezetni,
azaz egyszer megtanulom, aztán gyakorlom, és már tudom is, az alaposan téved.
Bartók muzsikájának több rétege van. Titkos, kódolt elemek vannak a zenéjében. Egy élet kevés ahhoz, hogy...

HVG: Ön milyen kritériumok alapján értékeli kollégáit?

VD: Képeket osztályozni nem látom sok értelmét.
Használni kell őket, mint egy mosógépet. És a minőség?
Egy giccsből harminc igaz információt hámozok ki, Vermeerből 2500-at.
Amúgy is személyre szabott titok, ki mit kap, és mikor.
Mint a papi anekdota Pista bácsi megtéréséről, merthogy őt annyira megindította az a prédikáció.
És mégis melyik mondata? – kérdi a pap.
Hát amikor a tiszteletes úr azt mondta, hogy erről ennyit,
és most áttérünk a másik témára, – akkor azt gondoltam, új életet kezdek.


Somogyi Hírlap 2010.7.24.,
FÓNAI IMRE: ISTEN KÖPENYE, VAGY SZOVJET KÖRFŰRÉSZ

A mai kép 09:25-re lett meg. Nem kerestem új témát.
Délután uszoda, hétszáz méter.
A sávomban egy legény erősen tanított úszni egy kissé dundi kiasszonykát.
Láthatóan egyiküket se zavarta, hogy a kisasszony egyébként jól úszott.

14:43
Csinálom. Kib* fáradt vagyok, csak ezt nem lehet megoperálni.

2026. július 22., szerda

05:23
napok óta gép előtt, rászántam, este kimozdulok
nem volt vidám a szemközti parkocska
minden ismerős de távoli
járni is fárasztó volt
másfél? két? éve, hogy nem járunk le ide esténként
a pad, ahova eleste után segítséggel fölfektettük
várva a mentőket.

10:26.
Jönnek elő szövegek.

2004.12.
MESTEREK ÉS TANÍTVÁNYOK
Madocsai Bea interjúja,. Katolikus Rádió

Na most az én szakmám, az valami eszméletlen módon önzésre nevel.
Ezt tulajdonképpen tudomásul lehet és szabad is venni egy bizonyos fokig.
Képzelje el, hogy egy képet nekem úgy kell csinálni,
mint ahogy egy anyuka, egy aggódó anyuka egy beteg kisfiútól kérdezi:
egy kis madártejet kérnél, vagy egy kis kompótot, vagy mit szeretnél?
Szóval ilyen fokon ki kell figyelni és kiszolgálni
önmagam legkisebb gondolati- és érzelmi rezdüléseit,
ugyanis kép csak ebből születik.

10:34
Mostanában volt szó a megkeseredett öregekről, akik olyan dühösek már az egész világra,
hogy átszaladnak a piroson az autók orra előtt.
Zelknél ez így:

EGY MEGVÉNÜLT
SAS MONDJA, HOGY

csőrömnek még van annyi éle,
kitépje szárnyam rongyos tollait
és időm is annyi talán,
levánszorogjak sziklámról a völgybe:

Zabáljatok! Csőrömtől karmomig
zabáljatok fül, büdös rókák!
de hagyjatok húsomból a ganéjos
lábú varjaknak is.

10:46
A Fortepánban nyilvánosságra hozták Mácsai István festő 900 fotóját.
Budapest, 1956, Nagymaros, külföld, cigánynegyed...
https://www.facebook.com/share/187qhKDHMf/ // CTRL+ klikk a szövegre, fönt megjelenik a fejlécben

Deske, elképesztő a gyerekkorom színtereit látni.
Fura életmű, minél jobban megértem a gyerekkorom világát,
annál jobban szeretem Mácsait. N.

Igen, én is; Mácsait nagyon lehet élvezni, szeretni;
nem kell egyetemes festői súlyával foglalkozni, tök igaz. d.


Mi ez Deske, valami rejtett fanyalgás? N.

Nem és nem. Csak a pontosítsunk.
A nagy művész nem azonos a nagy festővel.
Ugye érti a különbséget?! d.

17:47
Egy olcsó operettdalocskát dúdolok.
A világirodalom minden ezirányú bölcsessége benne.

Szerelemhez nem kell szépség,
szerelemhez nem kell ész,
szerelemhez nem kell más,
csak szerelem és kész

most megtaláltam a folytatást, azt nem tudtam fejből, remek:

Szerelemhez nem kell kastély
az a sok pénz az csak gond
szerelemhez kell egy kislány
és egy fiú kell aztán pont.

S hogy a lány kis dundus,
vagy koldus, vagy léha
S a fiú csal néha,
az mind mellékes itt.

Mert...

Szerelemhez nem kell szépség...

2026. július 23., csütörtök

19:10
A tegnapelőtt műtött István - szívleállítással -, akiért (max.) 1100-an imádkoztunk,
most, hogy hívtam, éppen autót vezetett.
Köszönöm.

19:20
A PUBLIKÁCIÓK kötetet kezdtem, lassan a korrektúra felénél tartok.
Ezek lesznek a fejezetei:
– KIÁLLÍTÁSAIM KAPCSÁN
– ÚJSÁGCIKKEK
– HOZZÁSZÓLÁSOK, KÉRDEZTEK
– TANULMÁNY
– ÉLŐSZÓBAN, MEGNYITÓK
– EGYÉB
– KÖNYVEK

Megnyitóbeszédem Szüts Miklós kiállításán, Pannonhalmán
elhangzott: 1993.02.13.

Volt egyszer egy ember. Egy férfi.
Jánosnak hívták, barátai Janinak.
Jókedvű fiatal volt, szerették a lányok.
Vasárnaponként nagyokat sétáltak túl a városon, a fák között.
Megnőtt. Megkomolyodott. Fürkészte az arcokat.
Beleszeretett egy lányba, vállalták egymást. Nyitott egy kis boltot.
Ügyesen vezette, de hát sok bajmolódás volt vele, este fáradtan ért haza.
Jöttek a gyerekek egymás után, szerette mindegyiket.
Anyagi gondok, több munka. Szerette a szép képeket, maga is festett olykor, szabad idejében.
Barátai biztatták is: fessél, Jani! Talán, ha negyven kép maradt utána.
Jan Vermeernek hívták.

2026. július 24., péntek

16:04
Mutatom Katának, micsoda szép sorok,
És semmit nem értek belőle, ez nekem magas.
Te?

ZELK - MICSODA ÚT