96.8.27.                                                                                 LH/KEKKUT3                       C.4748

 

K. László

Berlin

 

Kedves László!

 

Ennyi idő alatt persze nem lehet Pestközelben házat találni, de érdeklődtünk, és van remény. Így döntöttünk, eladjuk Önöknek a kékkúti házat, a jelzett árban, egy összegben. Mi részünkről is azonnal elintézhető a dolog.

Mellékelem a szerződés tervezetét, nézze át, a mi hajdani szerződésünkről másoltam le.

A múlt héten bevezettettük a vizet, úgyhogy már az is van, saját vízóra.

A házat azonnal át is tudjuk adni. De ha Önöknek nincs terhére, szeretnénk a dolgaink elszállítására némi haladékot kérni, nem tudnánk hirtelen hova vinni a dolgainkat.

 

A ház  rezsiköltsége:

1. a házadót Kékkúton  idén a tízszeresére! emelték, a törvényben engedélyezett lehetséges maximumra, nagy volt a közfelháborodás. Így ez nálunk évi k.b. 19.000 forint, az ideit kifizettem már.

2. A villanyórát évente augusztus közepén kell leolvasni, az ideit most fogom kifizetni. Egy-kétezer forint szokott évente lenni.

3. A vízdíj k.b. 120 forint lesz köbméterenként.

 

Emlékezetem szerint nekem vételkor, 16 éve, a tapolcai Földhivatalban kellett eljárnom. Majd ezt még megérdeklődöm.

 

 

Az egyszerűség kedvéért rögtön ide kompjuteremből a szükséges címeket:

 

o          cím: 8254 Kékkút, Fő utca 56/b. Hrsz: 427. A telek: 50 (utcafront ) x 40 m.; 2000 m2. A      lakótér 36 m2, a padlásszint nincs lakhatónak bejelentve.

o          t/fx:87/431-374 Vízművek 8261 Badacsony, Egry József sétány 52  vez: Mészáros Antal,      és Csala Lajos. Vízmű fogyasztói számunk: 3509-36 1996:102 ft +12% ÁFA/m3               

o          t: 87/471-025 ÉDÁSZ rt. (áramszolgáltató vállalat).  Révfülöp, Révfülöpi út 17                       o          t/fx:  87/364-017 előljárónk: Körjegyzőség 8254  Kővágóörs, Jókai u.24.                         

o          t: 87/464-982 visszahívható utcai telefonfülke száma                                                   o          t: (1) 183-1516  alsó szomszéd, üres telek: Bátovszky György 2141 Csömör,

            Szabadság u 7., 1991-es adat, azóta elváltak, nem jártak erre            

o         fölső szomszéd néni a télen meghalt, a ház üres.

 

várom válaszát, szívélyes üdvözlettel: