VASÁRNAPI ÚJSÁG IX.. Politika. Nem nyugatos próza. Arany János
2012. 02. 16.
Tartalom
Bevezetés
Politika
A
király
Aradi
emlékezés
Meghalt
a király
Éljen
a király
Közjáték,
1919. március-augusztus
Horthy
fővezér
Apponyi
Albert
Horthy-korszak
Tünetek és tünődések, 1919. 26-tól
Nem nyugatos próza
Bocskai
Papp Lajos
Braun
Lily
Erdős
Renée
Havas
Aliz
Kosáryné
Réz Lola
Pákh
Albert
Pekár
Gyula
Szende-Dárday
Olga.
Zempléni
Árpád
Ismeretterjesztés
Templomi
harang felszerelése, 1865
Magyar
vásár Londonban, 1886
Pákh
Albert
Rómer
Flóris
Tábori
Kornél
Zombory
Gusztác
Endrődy
Sándor
Tábori
Kornél
Átadás előtt a Népopera,
1911. dec.
Függelék
A Vasárnapi Újság és Arany
János irodalmi lapjai
A
Vasárnapi Újság irodalma, repertóriuma
Bevezetés
A
hetilap indulásától kezdve tudósított a politikai eseményekről, az udvari
életről, külföldi uralkodókról. Ebben a fejezetben az uralkodó 1883-as szegedi
látogatásától kezdve mutatjuk be a lap politikai képeit, híreit Horthy színre
lépéséig. Két király, világháború, diktatúra, Trianon…és
Horthy jelzik a korszakot. A Vasárnapi Újság mindenről tudósít. Sok esetben
csak képet láthatunk, az aktuális hírekről. Az első időszakban rajzokat, majd
egyre több fotót. Nemcsak politika-tárgyú képeket közlünk, hanem a
képfeliratokból is válogatunk. A nem nyugatos próza szemelvényeit, a legjobb
tollú szerzők /Pákh Albert, Rómer Flóris/ ismeretterjesztő írásai követik. Arany
János lapjai, a Szépirodalmi Figyelő, majd a Koszorú rendszeresen követték a
Vasárnapi Újság írásait. Arany hiányolja az akadémia-épület terveinek
ismertetését, a pályázat változatai rövidesen láthatók a hetilapban.
Az
irodalmi szakma mintha bojkottot hirdetett volna a hetilap ellen. Hány
tanulmányt írtak a Vasárnapi Újságról? Ki és mikor emlékezett meg a hetilapról?
Kivétel az elektronikus információ-bázis. Az egyik e-tanulmány irodalomjegyzéke
a XX. századból 1914, 1972 és 1979 évszámot tüntet fel a Vasárnapi Újságról.
100 év alatt három, 33 év alatt egy írás sem jelent meg.
Politika
A király
„Isten hozott”, áll a királyt fogadó diadalíven, 1883-ban,
Szegeden, 34 évvel az aradi vértanúk
kivégzése után. A fogadásról nem olvashatunk tudósítást. G.
A
király Szegeden, Kimnach László rajza
/
A királyt dicsőítő képhez – helyszíni tudósítást mellőzve - Mikszáth
elbeszélése kapcsolódik. G./
1883. 42. 681. oldal.
Mikszáth Kálmán: A NEMES VÁROS.
Szeged nemcsak
sokkal szebb lett, mint volt, de sokkal okosabb is. A királyi biztos nem
elégedett meg azzal, hogy uj falakat épített a régiek helyett, ő az emberekben
is fölváltotta az ócskákat ujakkal…
Szegednek
nagy hibája az, hogy szelíd, jámbor lakói vannak — nem hiába van
ott a bárány czimerében. Az emberek ott
abban hibáznak, hogy az idegeneket
többre, magukat pedig kevesebbre nézik,
mint a mennyit érnek. Ezért aztán nem
mernek nagy dolgokat elkövetni, még ha alkalmuk
és tehetségük van is rá…
Szép élet az ott. A nemes város ereje folyton növekszik, mig
a megyéé folyton fogy. A vér lassanként ide megy onnan. Adja isten, hogy a régi
jó vér az uj erekben is nemes legyen.
Később a király szárnysegédje
is Szegedre érkezik, de neki nem jár diadalív. G.
http://epa.oszk.hu/00000/00030/03434/pdf/VU_EPA00030_1920_07.pdf
1920. 7 HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ
SZEGEDEN, a pályaudvar előtt
A KORMÁNYZÓ ÉS
KÍSÉRETE A TÁBORI MISE ALATT,
Till Viktor
felvétele
Aradi emlékezés
1890. 40…Haynau a felelős, nem a jóságos király. A megkésett
ünnepség visszafogott. Alig képviseltetik magukat az intézmények, a küldöttek a
harmadik, negyedik vonalból. A miniszterelnök hozzájárul a képviselőház koszorújához.
Nem küldi, hozzá járul. Egy 48-as honvédtiszt Konstantinápolyból is küld
koszorút. Ez utóbbi képviseli a külföldöt. Budapestről megjelenik Falk Miksa
képviselő, Vadnay Károly a Kisfaludy társaság képviseletében és néhány művész.
A főváros viszont oktatási szünetet rendel el az iskolákban. Később – a
visszafogottan avatott emlékművet a városháza elől egy parkba helyezik át. A
királyt és főképp nejét a magyar nép tovább szereti. /G összefoglalója./
190. 40. OKTÓBER
6-IKA. 1849. Miképp kerültek a Haynau vérengző kezére a szabadságharca
vezérei?...Erről is szól az emlékezés. G.
* * *
1889. 40. AZ
ARADI VÉRTANUK EMLÉKSZOBRA.
NEGYVENEDIK éve lesz e hó 6-án, hogy a szabadságharc
tizenhárom tábornoka vértanú-halált szenvedett Aradon. A hazafiúi kegyelet
akként gondoskodott, hogy érdemüket hozzájuk és a nemzethez méltó emlék fogja
már megörökíteni e napon…
A megkötött szerződésben részletesen
elő van adva, minő sorrendben és mennyi idő alatt volt köteles Huszár
elkészíteni az egyes részeket. 1888 évi szeptember hó végén az egész szobornak
Aradon, a helyszínén fölállítva kellett volna lennie.
Huszár Adolf váratlan halála
keresztvonást tett e szerződésre. A művész nem fejezheté be tervét, melyen annyi
szeretettel csüngött. A műemléknek csak főalakját, Hungária álló szobrának nagy
agyag-mintáját készítheté el maga a művész, ezt sem teljesen.
A jeles művész halála volt az
oka, hogy az emlékszobor a kikötött időre el nem készülhetett. E nélkül október
6-ikának negyvenedik évfordulója már helyén találta volna az emlékkövet…
A szoborbizottság választása
már akkor is kiváló tehetség hírében álló művészünkre, Zala Györgyre esett,
a ki az emlékművet Huszár Adolf alapeszméje és mintája szerint, de egyes részeiben
a saját fölfogását követve, elkészíteni vállalkozott…
A jövő 1890. év október 6-ikát már a
szobormű leleplezésével ünnepelheti meg Arad városa, — mely ez alkalomra a
Hungária-szobor alakjával emlékérmeket veret, — s Arad városával együtt az
egész magyar nemzet, mely a míg ez emlék
fölállításával egyfelől a köteles hála követelményének tesz eleget, másfelől
egy oly művészi szoborművel lesz gazdagabb, melyre méltán lehet büszke.
HUNGÁRIA AZ
ARADI VÉRTANÚK EMLÉKSZOBRÁNAK FŐALAKJA. Zala Györgytől. Ifj. Lovich Antal
fényképe után.
1890. 40. Sántha Károly: AZ ARADI VÉRTANUK SZOBRÁNAK
LELEPLEZÉSEKOR.
Tizenháromnak, nemzet milliója,
Saru-megoldva ül húsvét-napot.
El még az Isten, a ki védi, óvja
Magyar hazánkat, mely feltámadott.
Templommá lől szabadság Golgothája,
Oltárod, a mártírok szobra áll;
A Veszta- tűz ég, száll szívünk imája:
Nincsen szebb élet, mint a szép halál!
Önáldozat volt
e hősök halála —
Oh Thermopyle,
te láttál ilyet.
Jött Március,
pacsirtánk lángdalára
Dermedt
álmából e nép fölijedt.
Szétzúzta
lánczát és kardot ragadva,
Rohant csatába
a honért, jogért;
Az ősök sírja
megmozdult alatta,
S az ősök
sírja hajtott friss babért…
A haza képén csüngött, oh dicsőek,
S a szabadságén, a ti lelketek;
Gyümölcse pirkad boldogabb időnek
A mustármagról, mit vetettetek.
Míg neveteknek a hon szobrot állit,
S rá koszorút és tömjént hint kezünk:
Mi és utódink híven a halálig
Hiszünk, munkálunk és emlékezünk.
1890. 40. AZ
ARADI EMLEKSZOBOR.
NEGYVENEGY esztendő távolán
keresztül is szívet fagyasztólag hat az aradi véres nap emléke. Elborul a
lélek, a mikor rágondol, s mit áldozna érte, hogy ha ez a gyásznap nem lenne
ott a nemzet történetében…
A magyar nemzetnek nem lehet
benne nyugodnia. Elkárhoztatta a hatalmat, mely dicstelen győzelme mámorában
nem ismert mérsékletet; megfeledkezett, hogy nagylelkűnek tanácsolná lennie a
bölcs eszély; átadta magát féktelen dühének s a bosszúszomj véres
kielégítésében széttörte még azokat a korlátokat is, melyeket a vallás és az
emberiesség tekintetei szabnak
azon emberi cselekedetek elé is, melyeket a szenvedély vezet…
Négy évtizednek árja elmosta azt, a
mi az aradi gyásznaphoz gyűlöletes tapad. A nemzet, mely fátyolt kivánt vetni a
múltakra, csupán erre a gyűlöletre kívánta vetni azt, nehogy új félreértéseknek
lehessen kútfeje. A gyűlöletnek, a bosszú gondolatának nincs mit keresni az ő
megdicsőült emlékük körül többé, mióta az egyetértés, a bizalom, a szeretet a
nemzet és korona közt helyreállt. Az engesztelés szelid angyala sűrűre vonja
össze a fátyolt a múltaknak ezen oldala fölött.
De annál fényesebben világítja meg
fáklyájával a hála és kegyelet nemtője azt, a minek a múltakból e nemzetre
nézve elveszni nem szabad, a minek örökké tartónak kell maradnia s tűzoszlop
gyanánt világítana a jövendő nemzedékek előtt.
Ilyen tűzoszlop lesz az aradi szobor,
melynek fölállításával nem tüntetni kivánt a nemzet azok ellen, a kik a gyászos
eseménynek okozói voltak, de azt lelkük mélyéből megbánhatták. Nem! Hanem
engedelmeskedni kivánt a köteles hála és igaz kegyelet parancsszavának, mely
kegyeletre és hálára senkinek sem lehet több joga, mint azoknak, a kiknek
emlékét e szobor jelöli…
1890. 40. 655.…Aradon a szobor leleplezésén a megyék, városok, testületek
küldöttségileg képviseltetik magokat; az országgyűlési mérsékelt ellenzék és
függetlenségi párt szintén.
A képviselőház
is küld koszorút Aradra. Október 2-iki ülésében, Helfy Ignácz indítványára
határozta | el ezt, a miniszterelnök hozzájárulásával, egyhangúlag…
Reggel 9 órator gyász isteni
tisztelettel. Innen vonul a menet, zászlók alatt a Szabadság-térre. Salacz
Gyula polgármester megnyitó beszédet tart, s ez alatt lehull a lepel. Zala
György szobrász átadja a szobrot Salacz Gyula polgármesternek, mint a
vértanú-szoborbizottság elnökének…
Délután az ünnepi beszédet, az aradi honvédegylet nevében Tiszti
Lajos honvédegyleti választmányi tag tartja. Arad város ifjúsága nevében
dr. Barabás Béla fog beszédet tartani, mely után elénekelik
az Isten áldd meg a magyart-t, mire a menet visszatér a városba…
Lukácsy
Miklós, az aradi ünnepély rendező bizottságának elnöke
intézkedett az iránt, hogy az ünnepély alkalmával Aradon időző fővárosi
hírlapírók elszállásoltassanak, s munkájukban kellő támogatásra találjanak.
Képviseletét már a legtöbb lap be is jelentette. Az ünnepélyen Falk Miksa, mint
Arad város országos képviselője s Vadnay Károly a Kisfaludy-társaság
képviseletében lesz jelen. — Az aradi ünnepélyen a fővárosi művészvilág is
szinte képviselve lesz. Zala Györgyön, a vértanú szobor mesterén kívül
leutaznak Keleti Gusztáv, a képzőművészeti társulat igazgatója, dr. Szmrecsányi
Miklós titkár, Telepy Károly mütárnok, Vastagh György, Feszty Árpád, Stróbl
Alajos és Margitay Tihamér. Konstantinápolyból is érkezik koszorú. Egy régi
48-as honvédtiszt küldi, Mahmud…
Budapest főváros
tanácsa elrendelte, hogy október 6-ikán a főváros összes iskoláiban
szüneteljenek az előadások. A főváros több iskolájában a tanulók magok közt
gyűjtéseket rendeztek, hogy koszorúkat küldjenek.
Meghalt a király
1916. 48. Így is a legnagyobb
uralkodók egyike. Mohács óta nem volt az országnak királya, a ki a magyarságért
egy századnyiját tette volna annak, a mit ő. De képzeljük el, hogy nem katonák
nevelik, hanem a budai királyi palotában nő fel, magyar fiúk társaságában űzi
gyermekjátékait, magyar szellem behatása alatt serdül ifjúvá, magyar
társadalomban találja meg szórakozásait s magyar költők és írók műveiben:
szellemi táplálékát.
Boldog Isten! Minő perspektíva! FERENCZ
JÓZSEF
A MAGYAR TESTŐRSÉG. I . FERENCZ
JÓZSEF TEMETÉSÉN. - Jelfy Gyula fölvételei.
Nyugat 1916.
23.
Tehát valóban
1916-a lett halála éve a nagy öregnek, ki nemcsak önnön népei számára
jelképezte általában az uralkodót s az uralkodást. Az ententei újságok most
fitymálhatják, sőt szidhatják a kinyújtóztatott ellenséget, valójában
tisztelték, mert tudták, mi mennyire tiszteljük. S tisztelik - bár ugyanolyan
csalódottan, mint a háború alatt - most halálában is, s ez csak folytatása az
ideges tiszteletnek, amivel nézték a háború előtt. Mikor a háború elején a
franciáknak különösen beborult, lapjaikat bejárta egy dühös szó, s nem Vilmos
császárról, hanem Ferenc Józsefről. A toll nem tudná azt ideírni e nemes és
kegyes egyéniségről, ha nem is hódolna az imperátori és királyi rangnak s
fölötte a halálnak kétszeres felsége előtt. De még ez ocsmányság is s ami vad türelmetlenség kirobbant volt benne,
tulajdonképpen nagyra taksálása volt a Ferenc József jelentőségének, mert azt
fejezte ki, hogy, ha te nem élnél, minden másképp volna! Az egész nyugat-keleti
világ, melytől pedig mindent inkább el lehet vitatni, mint a diplomata
éleslátást, olyan nagyra tartotta Ferenc Józsefnek birodalmai számára való
személyes jelentőségét, hogy egyenesen életére s halálára építette
középeurópa-ellenes összeesküvésének egész számvetését. S most nincs vele
tisztában, hogy e nagyba vétellel túlbecsülte-e vagy még így is alábecsülte-e
az agg nagyúr életének fontosságát. Mert ha birodalmai sem az ő rohamuktól, sem
most a monarcha halálától nem estek össze: akkor mégsem csakis az ő személye
tartotta össze e szerkezetet, vagy hatása olyan erős volt, hogy tart a személy
elmúlta után is.
Az entente e halált
- ők tudják, miért - 1916-ra várta s ez évre készítette el egész tervét az
összeesküvésnek, mely nekitámadva Németországnak s Ausztria-Magyarországnak, a
végén majd a földabroszt megváltoztassa. Úgy gondolták, hogy akkorra elkészül
az orosz felvonulás, minden fölszerelésével s új vasutjaival, egyebek közt
Pétervártól a Jeges-tengerig. Hogy akkorra a hároméves szolgálatra
visszahelyezett francia hadsereg rendes hadba tudja állítani a francia nép
minden épkézláb korfolyamát. S hogy akkorra nem él már majd az agg Ferenc
József, tehát... s itt egy csomó tehát következett,
mit mind úgy gondoltak tervbe s vettek számba, akár a várakat, az ágyúkat, a
repülőgépeket, mikre az összeesküvés számíthatott. A háborúnak most már
mögöttünk álló harmadfél éve s az erőfeszítés, melyre a rendjén lassankint
minden résztvevője rászorult s képesnek mutatkozott: kicsinyességben s
fontoskodásban marasztalhatják e számításokat. De való, hogy megvoltak s való,
hogy nem utolsó tétel volt bennük a Ferenc József életével
s halálával való számolás. Annyira nem, hogy tudnivaló, hogy 1914 tavaszán,
mikor Ferenc József meghűlt volt s törődöttségét ugyanúgy fenyegette a
tüdőgyulladás, mint ahogy most le is bírta és, fájdalmas gyászunkra, végzett is
vele, Oroszország hadgyakorlat címén menten mozgósított, csak részlegesen
ugyan, de elég folyamatosan. Erről lehazudhatatlan bizonyság, hogy különben nem
eshettek volna már augusztusban, nyomban a háború első ütközeteiben, messze
Szibériából származó orosz katonák német s osztrák-magyar fogságba. Ez azt
mutatja, hogy nyilván és éppen az imperátor agg, tehát minden telő órával
halandóbb voltára való tekintettel Oroszország akkor nem szerelt volt le - s
viszont alkalmasint e mobilizált állapota csábította a szarajevói cselekvésre a
szerb ábrándot, a Hartwig-Pasics-féle cselszövést, melynek nem akaródzott még
két évig várni s a fait accompli erejével akarta azonnal háborúba ugratni a
pétervári kalkulálókat s kunktátorokat. Minthogy nyilvánvaló, hogy ugyancsak e
mobilizáltság csábította rá ugyanezen kalkulálókat s kunktátorokat, hogy a fait
accompli szorításának engedjenek, s ha már így esett, isten vagy ördög nevében
nekimenjenek már 1914-ben annak a háborúnak, mit akarni csak 1916-ra akartak.
Ferenc József élete, halála, egészsége, betegsége, tehát személye ilyen magasra
taksált politikai tétel gyanánt szerepelt az entente szándékaiban s
elhatározásaiban, szerepel magában a világháborúban. Ebből ítélheti meg, hogy
ki volt az, akit mi közelebb állók természet szerint elsősorban emberi
megrendüléssel gyászolunk... Hajlott korának
visszavonult élete módja úgy, mint első megilletődésünknek emberi mivolta
szinte elfeledtetné velünk, ha ellenségeink nem juttatnák eszünkbe, hogy Ferenc
Józseffel a XIX. század egyik cselekvő és bélyeget adó államférfija tért meg
őseihez.
Még pedig nem az
öreg Vilmosok és Viktóriák fajtájából való, kiknek az a jelentőségük, hogy
Roonoknak s Bismarckoknak, Palmerstonoknak s Disraeliknak tudtak Vilmosai és
Viktóriái lenni. Hanem maga politikus, bár józan emberismeretében bizonyára
maga számította magát legkevésbé a világalakítók közé, - s kinek viszont vagy
az a szerencséje nem volt meg, vagy az a szerencsés természete nem, hogy
Schwarzenbergen és Andrássyn kívül, nagy emberek álltak volna rendelkezésére
vagy ilyenek kifejlődhettek volna szolgálatában...
Nálunk így másképp áll, mint másutt, hol az uralkodók koporsója tanítja meg az
embereket azok személyes jelentőségének ridegebb értékelésére. Ferenc József
annyira líra nélkül személyesítette meg birodalmainak politikáját, hogy csak
koporsójánál eszmélünk rá, milyen nagy, milyen döntő része volt abban. Nem
holmi autokrata hajlandóságból, - mert Ferenc József, az ő rendkívüli
józanságával, tudott volna olyan értelemben és gyakorlatban is alkotmányos
monarcha lenni, mint az angol király. De valóban kötelességből. Elsőbb is
alkotmányos kötelességből. Mert birodalmainak összeállásánál fogva valamely
egyes nemzetük-beli s még olyan geniális államférfi sem lehet, s ha valaki, úgy
csakis a tulajdonképp egyik nemzetből sem való uralkodó lehet olyan valaki, aki
az egészet, már amennyire ez valahogy egészet jelent, egy személyben képviselje
és testesítse meg. Másodszor pedig személyes kötelességből. Mert e monarchiában
hetven éven át sem akadt államférfi, ki ennyire józan lett volna, vagyis annyira
józan, amennyire e birodalmak közös reprezentánsának lennie kell. A mi
uralkodónk feladataihoz csakis a svájci elnökét lehet mérni, aki, legyen maga
francia, német vagy olasz, mindez elemeknek csakis demokratikus
összetartozandóságát képviselvén s polgári józansággal képviselvén, tudja az
egészet képviselni. Ferenc József az ő államainak összetartozandóságát
képviselvén s arisztokratikus elfogulatlansággal képviselvén tudott az egésznek
megszemélyesítője lenni.
Bizonyos, hogy e
reálpolitikus egyéniségnek ez az ő józan elfogulatlansága volt leghasznosabb
erénye s leghatóbb ereje. Rövid kezdetnek kemény csalódásai s kiábrándulásai
után megtanulta - jobban mondva, felébredt az a lappangó képessége - hogy
valóságuk szerint nézze a dolgokat, ábrándok nélkül. Így tudta meglátni, hogy
ábránd a birodalmi koncepció, melyre hatalmát rá akarták építeni. Így viszont,
hogy nem illúzió a magyar erő, melynek törekvéseit le akarták előtte
kicsinyleni. Meglátta, hogy illúzió a római-német császárság visszatérése. S
meglátta, hogy szükség a német s az olasz nemzeti egységet véglegesnek vennie.
Való: az ilyen józanságnak inkább tartózkodásai, lemondásai vagy tudomásul
vételei vannak, mint koncepciói. De mint az útból utólag alakul a cél, úgy
alakul ki a lemondásokból s az elfogadásokból utólag a koncepció. Vakság volna
nem látni úgy a magyar kiegyezésben, mint a német-osztrák-magyar szövetségben a
Ferenc József legszemélyesebb s legdöntőbb részét. S azt sem lehet letagadni,
hogy egyik is, másik is koncepció.
Persze, mint a svájci,
a Habsburgi államférfinak is le kell mondania arról a fajta népszerűségről,
amivel egy-egy nemzeti reprezentáns, egy-egy Washington vagy Bismarck tudja
felgyújtani a nemzeti képzeletet. Akinek józannak kell lennie, az nem hathat a
hiúságokra, s akinek valamennyiének kell lennie, azt egyik vagy másik nem
tekintheti csakis a magáénak. Nincs benne túlzás, ha azt mondjuk, hogy nekünk Magyarországnak Mátyás
óta nem volt nemzetibb királyunk, mint Ferenc József. De gyászrontás volna
az ő koporsójánál valamely nemzetiszín bánat, - nem csupán piros-fehér-zöld, de
bár búzavirágos német nemzeti. Nemcsak egyiket vagy másikat jelentette e
koronás államférfi az ő birodalmai, államai vagy népei közül, hanem főképp az ő
szükségszerű, történelmi, a földrajztól s a gazdaságtól meghatározott
összetartozandóságukat - de úgy azt, amit ez összetartozandóság kitől-kitől
megkövetel, mint ezután, azt, amit ez az összetartozandóság kinek-kinek
megenged. Hogy ő mindkét felé mennyire eltalálta a mértéket, mutatja a háború,
melyben a halálraítélt monarchia életrevalónak bizonyult s melynek legfőbb
próbája kevés kivétellel helyesnek mutatta Ferenc Józsefnek úgy engedményeit,
mint fenntartásait. S halála is élete mellett bizonyít, - életének józan
reálpolitikája mellett. Mert halála után, - a beavatottak előtt annyira
személyesnek tetszett politika protogonistájának letűnte után: e monarchia, ez
a Habsburgi nagyhatalom, némely, az agg fejdelem személyének szólt, gyengédségi
tekinteteket levonva, szakasztott ugyanazon tekinteteket parancsolja úgy
ellenségeire, mint szövetségeseire, s ugyanazon lehetőségeket engedi nekik,
mint Ferenc József életében. Az új uralkodó ugyanolyan valóságos erőre s igaz
érzékre támaszkodhat s ugyanolyan komoly hatalmat és jogos igényt képviselhet,
mint elődje. Legyen belőle több személyes öröme, mint elégtételei voltak
elődjének.
Éljen a király
KÁROLY KIRÁLY HUSZÁREZREDESI
EGYENRUHÁBAN.
1916. 49. IV.
KÁROLY KIRÁLY.
I. Ferencz József megtért őseihez.
Az új király, IV. Károly elfoglalta ősei
trónusát. Öröklött
hűséggel és hódolattal üdvözli őt az egész magyar nemzet. De egyszersmind bizalommal
és reménységgel is. Bizalmunknak megvannak az alapjai. Új királyunk
gyermekéveiben nem volt kitéve azoknak
a veszedelmeknek, melyek a trónok örököseit rendszerint körülveszik, meglett
korában pedig a mostani háború folyamán végigjárta az életnek
azt a nagy iskoláját, a mely kell hogy magasztos érzésekkel töltsön el
minden a jó iránt magasztos
szivet…Milyen lelki hatások befolyása alatt érlelődött férfiúvá, nem
ismerhetjük. A főherczegek
élete
nem a nyilvánosság ellenőrző szemei előtt folyik le. De láttuk őt egész
embernek mindenütt, a hová elszólította hivatása ennek a véres háborúnak teljes
folyama alatt. Láttuk, hogy híven teljesítette kötelességét, mint katona s mint hadseregvezető. Ezer alkalom nyilt ezalatt megismerni a magyart, a maga hűségében, bátorságában,
önfeláldozásában. S ezer alkalma volt, — s ő felhasználta mind az ezret — hogy
e miatt kifejezze elismerését a magyarság iránt. Hősies küzdelmünket saját
szemeivel látta új királyunk, s ezt nem felejtheti el soha !
Bizó reménnyel látjuk őt, elfoglalni ősei trónusát.
Révai lexikon
/röv. G./: Károly 1918. nov. 11-én lemondott, majd Svájcba távozott. 1821-ben
megkísérelte a visszatérést, sikertelenül. Madeira szigetén halt meg, 1922.
április 1-jén. Élt 35 évet.
Újra megbékülünk. Az eredetileg Attila téren (ma a Megbékélés parkjában)
állították fel újra az aradi vértanúk monumentális emlékművét, Zala György párizsi díjat nyert alkotását
Közjáték, 1919.
március-augusztus
A forradalmi
kormányzótanács elnöke és népbiztosai
1919. április 13 /14-15/ A forradalmi kormányzó tanács tagjai SZAMUELLY TIBOR (KÖZOKTATÁS). NYISZTOR GYÖRGY (FÖLDMÜVELÉS) VÁNTUS KÁROLY (FÖLDMŰVELÉS) HAMBURGER JENŐ (FÖLDMŰVELÉS) ERDÉLYI MÓR (KÖZÉLELMEZÉS) STEFÁN ÁGOSTON (RUSZIN NÉPBIZTOS)
1919. 14-15. AZ IRODALOM A KOMMUNISTA
TÁRSADALOMBAN.
Az
ősember, mikor kőbaltáját faragta,
valami dalt dünnyögött
hozzá, s ha vadászatról hazatért, elbeszélte, a mit látott és átélt — az írói alkotás és irodalmi élvezés olyan ősi ösztöne az emberi
léleknek, a mely mindig működött s a mely nélkül nem lehet el az emberi élet. S mennél jobb élete van az emberiségnek, annál
nagyobb szerepet foglal el életében az irodalom, mert annál többen jutnak hozzá
élvezéséhez. Az emberiség fejlődése abban az irányban halad, hogy mennél nagyobb
tömegeket hozzon s mind szorosabb közösségbe a kultúrával. A kommunista állam
megszilárdulása egy roppant lépéssel hozza közelebb az ideális megvalósuláshoz ezt
a tendenciát, a mikor minden embernek egyformán magas
kultúrát
kínál…
1919. 14-15. PROLETÁR.
Örülj, barátom, a ki eddig
polgár, nagyságos vagy tekintetes úr voltál, — most proletár vagy. Szép szó ez,
szép név : proletár, most, mikor megkapta igazi
csengését és értelmét, mikor megtisztult, leváltak róla azok a gyűlöletes, gőg-szülte
mellékfogalmak, melyeket a régi világrend megszabott rájuk s nem jelent többé
egyebet, mint testvért a dolgozó emberek szent testvériségében. Dolgozó ember
voltál eddig is, verejtékeztél az
irodádban, az üzletedben, ép úgy — legfeljebb más eszközökkel — küzdöttél a
mindennapi kenyeredért, mint az a társad..
Eleinte talán furcsa lesz neked ez az
új. helyzeted, mert ellenkezik minden eddigi megszokásoddal és az ember nehezen
tudja átalakítani azokat a fogalmakat, melyeket a világról alkotott magának. De
nemsokára
rá fogsz jönni, hogy mennyivel szebb és jobb
az élet így, a te életed és mindenki
élete és meg fogod érteni, hogy ezért érdemes
volt szenvedni és átalakítani belső világodat, szebb és igazabb lesz az életed
és az egész emberi élet. És örülni fogsz tiszta szívvel, hogy végre proletárrá
lehettél.
1919. 14-15. Frankel Leó és a „frakkos banda" tüntetések.
Frankel Leó,
a kinek nevéről most neveztek el Budapesten egy katonai laktanyát, a hetvenes
évek végén jött haza külföldi bujdosásából, mialatt a franczia kormány mindent
elkövetett, hogy őt, az 187-iki forradalmi commune egykori miniszterét, elfogassa.
Haza érve szülővárosába, azonnal megkezdette a budapesti munkásság szervezését…
1919. 14-15. képfeliratok. AZ ELSŐ NEMZETKÖZI VÖRÖS EZRED FOGADALMÁNAK LETÉTELE A HADÜGYI NÉPBIZTOSSÁG ELŐTT
A NYUGATI PÁLYAUDVARI VASÜTI MUNKÁSOK VÖRÖS ZÁSZLÓALJÁNAK
BEMUTATKOZÁSA POGÁNY JÓZSEF HADÜGYI NÉPBIZTOS ELŐTT
TENGERESZEK KOMMUNISTA GYŰLÉSE
BECSBEN:
Budapesti
szónokok beszámolnak a magyarországi nagy politikai eseményekről.
1919. 14-15. Munkás-, katona- és földmíves
tanácsok választása.
(A forradalmi
kormányzótanács XXVI.
Számú rendelete.)
A Tanácsköztársaság czélja.
1. §. A magyarországi Tanácsköztársaság czélja :
a kapitalista termelési és társadalmi rend megszüntetése s a szoczialista
termelési és társadalmi rendszer megteremtése. E czél megvalósításának eszköze : a dolgozók uralmának biztosítása a kizsákmányolók
felett. A munkás, katona és földmíves tanácsokban
a dolgozó nép hozza a törvényeket, hajtja
azokat végre és bíráskodik azok megszegői felett…
Áru-üzletek köztulajdonba vétele. (A forradalmi
kormányzótanács XXXI. Számú rendelete.)
1. §.…a tanácsköztársaság köztulajdonba
veszi és a munkásság (üzleti
alkalmazottak) ellenőrzése alá helyezi:
1. azokat az üzleteket, a melyek nagyban
(tovább eladók részére) árusítanak;
2. azokat az üzleteket, a melyek a
kicsinyben (közvetlenül a fogyasztó részére) való eladás mellett nagyban is
árusítanak ; 3. azokat az üzleteket, a melyek csak köz vétlenül
fogyasztóknak árusítanak ugyan, de 1919. márczius hó 22¬én tíz vagy több munkás
foglalkoztattak.
2. §. A köztulajdonba
átvett üzleteket a szocziális termelés népbiztosa által kinevezett üzleti
biztosok a volt tulajdonosok bevonásával a szocziális termelés
népbiztosának utasítása szerint vezetik. Egy üzleti biztos alá
több üzletet is lehet
rendelni.
3. §. A köztulajdonba
vett üzlet munkásai ellenőrző munkástanácsot választanak, a melynek feladata
a munkafegyelem
megteremtése, a nép tulajdonának
védelme és az üzletvitel ellenérzése…
Ez a rendelet azonnal életbe lép. Végrehajtása
a szocziális termelés népbiztosának feladata.
Budapest, 1919. évi április
1919. 29.
Tünetek és tünődések…Ebben a rovatban, mellyel ezentúl
gyakrabban fog találkozni az olvasó, valami olyast fog találni, a mi úgy
készül, mint az olla potrida.
A legkülönbözőbb dolgok
fognak itt egybe kerülni összevissza. Társadalmi tünetek, a mindennapi élet nyilvánulásai,
olvasás közben támadt gondolatok, régi dolgokra való emlékezések és új
megfigyelések, tűnődések a mindnyájunkat érdeklő nagy talány, az emberi élet
különböző dolgai felől. Címül bátran adhattuk volna ezt is: egy öregember
fecsegései…
A mai napok legtöbb embert
érdeklő kérdése a pénz bősége. Ezzel kezdjük hát ezt a rovatot. Mert baj
van, s a baj abban a tünetben mutatkozik, a mit el se tudtak volna képzelni az
apáink, hogy túl sok a pénz. Az országban forgalomban
levő pénzjegyek összege megközelíti a húsz milliárdot, vagyis
húszezer millió koronát….
1919.
32. TÜNETEK ÉS TŰNŐDÉSEK Az első
kommunisták már több mint kétezer esztendő előtt megpróbálták a
vagyonközösség intézményét. Ezzel a ténnyel szemben pedig a mi bolseviki
tudósaink egyre azt hangoztatták, hogy
az ő helyzetük nagyon nehéz, mert ő előttük soha senki
hasonló dolgot meg nem kísérlett. Hihetetlenül tudatlanok voltak még ebben is
ezek a nagyszájú emberek.
Josephus Flavius a zsidók történetírója,
aki előkelő pap volt a jeruzsálemi templomban Vespasianus császár idejében, —
szimpatikus képben festi még az esszeniek életét, a kik tökéletes
vagyonközösségben éltek Palesztinában. Megemlékezik róluk Philo alexandriai
zsidó bölcsész is. Nemcsak a földet és házakat bírták közösen, hanem a
szerszámokat és a testi ruházatot is. Fehér színű köpönyegeik a közös lakóházak
előcsarnokában lógtak a fogasokon, s mikor valamelyikük a házból eltávozott,
azt az öltönyt vette magára, amelyet épen akart. Természetesen közös volt az
étkezésük is. Úgy, hogy idáig menő közösséget még Kún Béláék sem akartak. Tudjuk,
hogy az Üdvözítő tanítványai, s a tömeg, mely őket kísérte, szintén
vagyonközösségben élt. Megpróbálták azonban a kommunizmust — mégpedig több alkalommal,
Görögországban is. Azokban a kicsi államokban, melyek több százra menő számban
keletkeztek Hellas földjén, csaknem mindenütt egyformán ment végbe az
államforma evolúciója…
Hogy a bolseviki vezérek
minő tudatlanok voltak a saját mesterségükben, azt akkor is kimutatták, mikor
folyton Marxra hivatkoztak, másfelől pedig úgy tüntették föl az ő
próbálkozásukat, mint első kísérletet. Pedig épen Marx állította fel azt a tételt,
hogy az emberiség ősi állapota a kommunizmus volt, amelytől eltértek s a
melyhez vissza kell térni. Igaz, hogy csak állította, de bizonyítani nem volt
képes… Később, mikor Bakunin tovább folytatta az izgatást, Marx az internacionális
kongresszus elé vitte az ügyet, s az orosz agitátort kizárta a szociáldemokrata
közösségből. S ennek daczára a mi bolsevikjaink folyton Marxra hivatkoztak s a
Marx ideológiáját emlegették, valahányszor a kommunizmust kellett dicsőíteni. Ezek
közül a Marx-próféták közül,
alig egy-kettő ha olvasta az ő műveit.
Kiviláglik ez nemcsak a fent elmondottakból, hanem egy kicsi
tünetből is, melyet akkor észleltünk, mikor Marx főmunkáját magyarra akarták
fordítani.
A Lenin-féle forradalom
kitörésének idején magunk is el akartuk olvasni Marxnak a Das Kapital című
művét. Budapesten egy könyvárusnál sem volt az kapható, valamint egy antikváriusnál
sem… De mikor elolvasták a «Kapital-t», rá kellett jönniük, hogy ez a
cselekedeteiknek valóságos cáfolata. Tiszta ellenforradalom. Abba hagyták tehát
a vállalkozást. Ennyire ismerték annak a művét, a kit prófétájuknak hirdettek,
a kinek neve folyton szájukon forgott, s a kinek óriási szobraival ékesítették föl
a fővárost a május elsejei ünnepen.
1883.
12. MARX KÁROLY. (1818—1883.) A NÉMET szociáldemokraták vezére,
apostola, pátriárkája Mars Károly, e hó 15-én Argenteuilben kiszenvedett. Vele
az újabb kor legmerészebb szárnyalású szellemeinek egyike aludt ki. Akár egy jövendő kor prófétájának, akár izgatónak s egész
néprétegek tévútra vezetőjének tekintsünk is, el kell ismernünk hatalmas
léleknek…A szocializmus tanaiban egész a hatvanas évekig a francia eszmék
voltak az irányadók melyek Proudhon
anarchizmusában és Louis Blanc állami szocializmusában találják két ellenkező
sarkpontjukat… A Marx által elültetett fának nőttek ugyan fattyúhajtásai: az
állami szocializmus, az egyházi szocializmus, az agrár-szocializmus, melyek
Németország egyetemein minden közgazdasági katedrát elfoglaltak, az állam által
legyezgetve, befolyásos osztályok által gyámolítva, Marx Károlytól
kölcsönözték terminológiájukat, de ők már csak gyönge s gyakran ügyetlen
utánzói a szociáldemokrácia nagy mesterének…
Az orosz nihilistákat és francia
anarchistákat senki se fogja mondhatni az ő híveinek, sőt ellenfeleinek
kénytelen őket tartani, mégis ki merné tagadni, hogy az ő szocialista harci
riadója ezeket is feltüzelte, ezek vakmerőségének is sarkantyúja volt s ki áll
érte jót, hogy az ő teoretikus társadalmi formuláinak hívei az idők nyomása
alatt a holt teóriából nem űzetnek az eleven, az erőszakos, a véres tettek
mezejére? Aki tűzzel játszik, az nincs biztosítva, hogy az általa élesztett
láng majd ott meg is fog állapodni, a hol ő akarná.
1919. 33. …Ha mi most is
aranyban tudnánk fizetni a koronaértéket, mint a hogy fizettük azelőtt, a
drágaság mindjárt nem lenne horribilis. Például a húsnak 50 korona az ára és
azt mondjuk, hogy irtózatos drága. Pedig csak nekem oly drága, és az olvasónak
ily drága, mert nincs aranyunk és nincs aranyértéknek megfelelő bankjegyünk… A drágaság legnagyobb oka tehát abban áll, hogy a pénzünk
rossz.
1919.
32. TERRORISTÁK. A két keze szorosan
egymásra lakatolva, a bilincsen mintegy méternyi hosszú vaslánc, a melynek a
végét egy börtönőr fogja és még egy másik fegyőr szuronyos puskával a kezében:
így ül a Lenin-fiú a vádlottak padján és így lép a bírói emelvény elé, mikor
rajta a kihallgatás sora. E súlyos külsőségek nálunk szokatlanok…. De ezek a legények hozzászoktak a külsőségekhez még akkor,
a mikor nem vádlottak voltak, hanem bírák és hóhérok egy személyben. Bőrruha fénylett
rajtuk, a vállukon puska, az övükben kézigránát, revolver az oldalukon és acélszemű
drótkorbács a kezükben. így szerettek megjelenni, hogy
minél nagyobb „tiszteletet" gerjesszenek a burzsiban és így álldogáltak
a portájuk előtt is, a vörös kárpitba bujtatott Batthyány-palota kapujában, a
hol gépfegyverek ásítottak az ablakokban és teherautók pöfögtek, benzinfüstöt
fújva, mindig készen arra, hogy vadászatra induljanak. A pesti polgár a tájékát
is kerülte a város közepébe plántált haramiavárnak, a másik oldalra tért át, ha
az útja erre parancsolta és elszorult szívvel gondolt azokra, a kiket a
bőrkabátos hóhérlegények a meggyalázott palota kapuján becipeltek. A vér, a
halálos kín és a halálos rémület verejtékének sűrű párája ködlött a palota
körül és sóhaj, sikoltás és hörgés fuldoklott e vastag ködben….
Borzalmak a harctéren is vannak.
A gránát is irgalmatlanul bánik szerencsétlen áldozatával! Jajgatás, hörgés és
halál a csatatéren kínálja izgalmait a beteg érzékeknek. De ezek a beteg érzékű
legények ennek az izgalomnak az „élvezetére" mégse vágytak. Sőt kerülték
és menekülni igyekeztek tőle.
Egyszerűen, mert a marcangoló,
gyilkos szerszám őket is téphette volna. Már pedig a milyen vad kéjjel tudtak
kínozni, ölni, halálhörgést hallgatni, olyan gyáván és remegve húzódtak el
onnan, a hol ők lehettek volna perverz, aljas gyönyörűségük objektumai…Vannak ilyen emberek a társadalom minden rétegében. Analfabéták
és iskolázottak, mezítlábosok és jólöltözöttek, csavargók és olyanok, a kik pontosan
végzik munkájukat a műhelyben vagy az irodában. Ez a tanulság rettenetes, de,
fájdalom, nem olyan új, hogy meglepő lehessen. A mit diktál, ez pedig az, hogy:
meg kell erősíteni, igen szilárdan kell építeni a ketreceket. Szőllősi
Zsigmond.
Bér Dezső rajza. SCHÖN-GOLDBERGER
GÁBOR. Moldován Béla rajza. KORVIN-KLEIN OTTÓ.
Horthy fővezér
1919.31.
címlap A MAGYAR NEMZETI HADSEREG BEVONULÁSA
BUDAPESTRE. — HORTHY MIKLÓS FŐVEZÉR VEZÉRKARÁVAL AZ ORSZÁGHÁZ-TÉREN.
HORTHY MIKLÓS FŐVEZÉR ÉS
CSALÁDJA KARÁCSONYI LÁTOGATÁSA A MADARY-SZÁZADNÁL
1920. 1. TÜNETEK
ÉS TŰNŐDÉSEK. /Elmélkedés a Horthy-kép melletti szövegben. G./
Ez a mostan
kezdődő esztendő, mely a mi keresztény évszámításunk
szerint az 1920-ik, megfelel a byzanczi acra 7429-ik évének. Az alexandriai vagy
antiochiai évszámítás szerint ez lenne a 7412-ik a világ teremtése óta, mig
Eusebius szerint a 7120-ik. Világos, hogy ezek az utóbbi évszámítások valamely
nagy
eseményhez kapcsolták eredetileg a kezdetet, a mely eseménynek azonban
elveszett az emlékezete… A mindent megmagyarázni
vágyó gőgös emberi
elme
még azoknak a féltudós sarlatánoknak is a karjaiba dobta volt magát, a kik meg
nem értve Darwin tanításait, az ősképződés által gondolták megmagyarázhatni az
ember keletkezését. A legkezdetlegesebb élő lény — mondották —az hosszú
évezredek alatt egyre tökéletesbülő új fajokat hoz világra s utoljára elő áll a
legtökéletesebb tény, az ember. Milyen egyszerűnek látszik az egész ! És mekkora zagyvaság !...De
hát akkor hogyan keletkezett az ember, s hogyan az állatok egész serege ?
Ignoramus! Nem tudjuk megfejteni. S talán nem fogjuk tudni soha. S a mit az
emberi elme nem képes megfejteni, arra azt szoktuk mondani: csoda. Ne szégyelljük
ezt a szót! Ne ágaskodjék túlságosan az emberi gőgös önérzetünk. Több dolgok
vannak földön és egén, mintsem bölcselmetek álmodni képes.
Apponyi Albert
A képhez nincs kommentár, a
hozzá kapcsolódó szöveg:
Rutének, a kik legtöbbet
vesztettek a háborúban. Írta Krúdy Gyula.
1920. 10. címlap. A MEGKOSZORÚZOTT ÁRPÁD-SZOBOR.
A TERÜLETVÉDŐ LIGA TILTAKOZÓ GYÜLÉSE A BÉKE MEGKÖTÉSE ELLEN, A VÁROSLIGETI EZREDÉVI EMLÉK ELŐTT.
1920. 13. Címlap. AZ 1919 JÚLIUS 24-IKI ELLENFORRADALOM
EMLÉKOSZLOPÁNAK LELEPLEZÉSE A LUDOV1KA-AKADÉMIÁBAN
1921. 10. Apponyi Albert…Apponyiról
szólva lehetetlen hallgatással mellőzni az ő szónoki képességét. Ez az ő legfeltűnőbb
tulajdonsága. Egyszersmind olyan speciális és egyedülálló képesség, mely
teljesen különbözik minden más szónokainkétól. Nem a Deák Ferencz
kristálytiszta, átlátszó szónoklata, mely érveken építi
fel egész konstrukcióját s nem ismer semmi mesterséges
fogást, és nem apellál az
ész kivételével semmi emberi tulajdonsághoz ; nem is Szilágyi Dezső' szónoklata,
mely szintén érvekkel dolgozik ugyan főképen, de
azokat a dedukció szövevényeivel fűzi együvé, nagy területeket kalandoz be,
hogy összeszedje, s aztán csokorba kösse a bizonyítékokat, s felhasználja
nemcsak a gúny, a szatíra, a lekicsinylés megengedett fegyvereit, de sokszor a
kicsinyes fogásokat is. Még Ugrón Gábor szónoklatától is lényegesen különbözik
az Apponyié, pedig Ugrón sokszor él az ő eszközeivel, sok ragyogó színt és
poezist kever felszólalásaiba. Apponyinál is sok a költői elem, de legfőbb
sajátsága a ragyogás. Eszmei magasságban fogamzik meg minden gondolata, mintha
a röghöz-kötöttség alig is érdekelné; a dolgoknak inkább a fényes oldalait
nézi; tökéletesen kikerekített mondatokban fejezi ki a mondanivalóit, de ez
nála teljesen természetes, önmagától folyó, mintha azt másként nem is lehetne
elmondani. A humort gyakran használja, az nála bő forrásból fakad, de a gúnyt
és szatirát alig ismeri. Eszmemenete egyszerű és világos, de a logikán is túl hatalmas
erővel uralkodik a brilliánsan fényes előadás. Apponyi többféle nyelven
egyforma vagy csaknem egyforma tökéletességgel szónokol. Ritka, kiváltságos
tehetség. Macaulay mondja, hogy az egész világirodalomban csak két írót ismer, a
kik két különböző nyelven írtak klasszikái szépségű műveket. Az egyik Dante, a másik
Milton; anyanyelvükön kívül mindketten tökéletesen írtak s maradandó becsűt
alkottak latinul is. Már pedig idegen nyelven könnyebb írni, mint szónokolni…És Apponyi egyforma készséggel szónokol nem is két, hanem
több nyelven. Parisban az entente államok minisztereinek szine előtt, midőn
Magyarország jogai, mellett kellett síkra szállania, a
legnagyobb csodálkozást keltette szónoklata, mikor egymásután francziául,
angolul és olaszul beszélt, s tudták róla, hogy anyanyelve magyar, és az összegyűlt
miniszterelnökök között
csak kettő volt olyan, a ki egy másik
nemzetnek a nyelvén is értett. De Apponyi
még ennél is nagyobb bizonyságát
adta valamikor ebbeli készségének. Mikor másfél évtized előtt a nemzetközi béke konferencia Washingtonban ülésezett, s minden nemzet legjobb
szónokát felkérték egy beszéd tartására,
akkor Apponyi az imént említett három nyelven
kívül, még németül és magyarul
is szónokolt. Mindegyik nyelven
utolérve, sőt elhagyva a többi nemzetek legjobb szónokait. Olyan szellemi teljesítmény,
a mely egyedül álló az egész világon, a melyre nem volt még példa eddig, s a
melyet csak Kossuth
Lajos közelített meg valaha… Íme
ma előtte hajol meg az egész mostani generáczió, a ki pedig nem igazgatja az
ország sorsát, a kinek
kezében nincs hatalom, a ki külsőleg semmi
egyéb, mint a legideálisabb tartalommal töltözött puritán gondolkodású hazafi.
Nyugat 1921. 11.
Széchenyi
föllépésétől fogva a legújabb időkig a magyarság minden nemzedéke nagy számmal
vetett fel olyan politikusokat, akik nemcsak speciális magyar mértékkel mérve
voltak nagyok, hanem a nagy nyugati nemzetek színvonaláról nézve is fényesen
megállták a helyüket Európa legkitűnőbb államférfiaji között. Ma divat
becsmérelni a liberalizmus korszakát, de még a kimondott szó felelősségét
legkevésbé érő becsmérlő sem merheti tagadni a liberalizmus korának politikai
tehetségekben való hatalmas gazdagságát. Ezek közül jóformán csak Apponyi
tevékeny ma a közéletben s akiket az újabb nemzedék
vetett felszínre, azoknak a kapacitása, látóköre és stílusa a magyar politikai
tehetség fájdalmas dekadenciáját mutatja.
Apponyi kortársai,
akikkel hol együtt dolgozott, hol kemény harcban állott, Tisza Kálmán, Szilágyi
Dezső, gróf Csáky Albin, Baross Gábor, Wekerle Sándor, Széll Kálmán, báró
Bánffy Dezső, Eötvös Károly, Ugron Gábor, gróf Tisza István és még egy sereg
más olyan politikus voltak, akik a mai generáció perspektívájából nézve szinte
nagyobbaknak látszanak az életnagyságnál. Aki abban a korban helyet akart
magának a magyar közéletben, azzal szemben magától értetődő követelmény volt a
tehetség bizonyos színvonala, sok szellemi munkával megszerzett tudás,
ítélőképesség és a politikai felelősség erős érzése. Csak azokra a küzdelmekre
kell visszagondolnunk, amikor Apponyi napokon át tartó vitában állott szemben
Csáky Albinnal vagy Szilágyi Dezsővel - az ember valóban Európában érezte
magát, olyan országban, ahol a politikai műveltség virágzik
és emelkedett szellemben intézik az ország közügyeit. Még a második-harmadik
quadrilleben dolgozó politikusokra nézve is kötelező volt a politikának
legalább egy kérdés-komplexumában való jártasság.
Hogy érezheti
magát Apponyi a mai politika zűrzavaros macskazenéjében? Mekkoráknak láthatja
az ő múltjának, képességeinek és tapasztalatainak magasságából a mai magyar
közélet szereplőit, akiknek legnagyobb részét semmi más nem vetette felszínre,
mint egy túlizgatott kor kontra-szelekciója és a maguk heves szereplési
akarata? Hogy csalódások érték, azt tudjuk, attól fogva, hogy a kommunista
kaland bukása után csallóközi elvonultságából hazahívták s addig taktikáztak
körüle, amíg sikerült kijátszani a hatalomból, amelyet természetszerűleg neki
szánt a nemzet egészségének helyreállítására sóvárgó közvélemény. Nem tudom
másképp elképzelni, mint hogy ő rászakadt súlyos kötelességnek érzi, benne
maradni a parlamenti munkában, éreztetni erkölcsi befolyását, fölemelni
időnként a szavát, amely a magyar lelkiismeret szava ezekben a lelkiismeretet
elhomályosító napokban és képviselni a magyar politika európai színvonalát.
Trianoni keserves szereplésének is abban van a legnagyobb eredménye, hogy olyan
pillanatban, amikor mégis csak Magyarország felé fordult egy pillanatra a világ
szeme, Apponyi a magyarság nevében olyan politikai és kulturális színvonalat
tudott mutatni, amely nem állott semmivel sem alább azokénak, akik ott
nemzetünk sorsáról döntöttek. A magyar kultúrfölényt sokszor hangoztatják ma
olyanok is, akiknek szájában ez merő frázisnak hangzik - Apponyi
mint a magyar kultúrszínvonal reprezentálója állott exponált helyén a békekötés
asztalánál. Szomorúan nézzük, hogy körülbelül ő az egyetlen, aki a mai magyar
politika cselekvő emberei között erre a reprezentálásra képes, hogy szinte
társtalan magányban áll, mint egy magas hegyen, a saját színvonalán. De nem
nézzük vigasztalanul. A magyar politikai tehetség és kultúra mai dekadenciáját
időlegesnek tartjuk, amelyből előbb-utóbb lesz kiemelkedés - a szép múlt és a
szebb jövő között Apponyi az összekötő híd.
Az alatt a két év
híján félszázad alatt, amelyet Apponyi 1872-től máig a politikában töltött,
számtalanszor változott a magyar politika és természetesen változott ő is. Kezdte mint konzervatív, folytatta egy kísérlettel, amellyel
át akarta hidalni a szakadékot az orthodox 1867 és az orthodox 1848 között, a
jogos nemzeti kívánságokat megvalósítani a kiegyezési mű fenntartásával, de
elasztikusabbá tételével, majd a mindinkább osztály-uralommá keményedő
liberalizmusnak a szociális eszme segítségével való új megtermékenyítését
kísérelte meg. Tragikuma mindig az volt, hogy kénytelen volt tehetségeit a
kritikában kimeríteni, a pozitív cselekvés hatalma sohasem jutott a kezébe.
Volt miniszter kétszer is, de mindig rövid ideig s távoznia kellett, jóformán
mielőtt a munkához igazában hozzáfoghatott volna. A nemzet igen nagy része őt
követte politikai érzületben, de mikor arra rákerült volna a sor, a
választásoknál mégsem tartott ki mellette. Mikor mint
húsz éves fiatalember először hallottam szónoklatát, akkor a végén elmés
aperszüvel arra szólította fel a lelkesen tapsoló közönséget, hogy ne tegyenek
ez egyszer úgy, ahogy a magyar közönség rendesen szokott: az ellenzéknek
tapsol, a kormánypártra szavaz. Neki mindig többen tapsoltak, mint amennyien
szavazni is mertek rá. Híveinek zöme a magyar intelligenciából való volt és
ennek az osztálynak sohasem volt annyi függetlensége, hogy egész tömegében arra
szavazzon, akinek tapsol. Ma is tapsolnak neki, lelkesebben, mint valaha - és
aztán csinálják tovább a maguk kis játékait, ellenkező irányban, mint ahogy ő
tanácsolja. Pályájának relatív terméketlenségét bizonyára ő is keserűen érzi,
de okai nem az ő egyéniségében rejlenek, hanem a magyar közviszonyokban,
amelyek annyi cselekvésre született kiváló embert szorítottak bele a
terméketlen elszigeteltségbe és a legfeljebb fél sikereket eredményező
kritikába. Ha most öregkorában visszatekint a múltba, feltűnhetik emlékezetében
egy másik kiemelkedő alak, aki neki egy évtizeden át legnagyobb ellenfele volt,
kortársai közül a legnagyobb politikai elme: Szilágyi Dezső, akinek
zsenialitása szintén terméketlenül omlott szét, ugyanazon tényezők
következményeként.
Apponyi ma a
legöregebb munkás közéletünk vezérei között. Az öregek gondolkodása rendszerint
merevebb, átalakulása, új követelményekhez való alkalmazkodásra alkalmatlanabb
szokott lenni, mint a fiataloké. És mégis, Apponyi talán az egyetlen, aki
legalább részben le tudta vonni annak az új helyzetnek a követelményeit, melybe
Magyarország most került s erről hitet is mer tenni. Csak az ő politikájában
van meg világosan az alkalmazkodás a mai magyar világhoz és ennek a mai magyar
világnak az egész nagyvilággal való kapcsolataihoz. Olyan időket élünk, amikor
a hetvenöt évesek fiatalabbak a harmincéveseknél.
* * *
1920. 12. Képfeliratok: GRÓF APPONYI ALBERT BESZÁMOLÓ BESZÉDE JÁSZBERÉNYBEN. - JELFY GYULA FELVÉTELE.
GRÓF APPONYI ALBERT ÉS NEJE VISSZATÉRNEK A MISÉRŐL
A NÉPGYŰLÉS KÖZÖNSÉGE APPONYI BESZÉDE ALATT.
A történelem ismétlődik. Válasz. 1947. március. 275. oldal. Illyés Gyula: Szemtanú Páris, 1947. február
Szemtanúja voltam egy történelmi eseménynek…A magyar béke aláírásának lehettem szemtanúja Párisban, 1947 február 10-én. Merő véletlenen múlt, hogy jelen lehettem. A hónapokig húzódó béketárgyalásoknak ezt az utolsó jelenetét, így szólt a határozat, a lehető legkisebb nyilvánosság előtt, a lehető leggyorsabban játszatják le…a huszonhat nemzet képviselőinek mindössze százötven percet szántak az öt volt csatlós állammal – Olaszországgal, Romániával, Bulgáriával, Magyarországgal és Finnországgal – kötendő békeszerződés aláírására,. Színhely az Orsay-rakparton fekvő külügyi palota…a bejutás minden reménye nélkül mentünk Cs-vel a magyar külügyminiszter szállására…
…Vezényszavak csattantak, s még merevebb vigyázz-ba zökkenő kerubokon megcsörrent a fém, a sisakok tetején megrezzent a lófark. Dob pergett. A magasból fekete frakkos, fehér kesztyűs alakok sürögtek alá, nyakukban fényes acél-láncocskákkal. Lépdeltem fölfelé…
…egy hosszú, zöld posztóval borított asztal mellett lépdeltem, amelynél harminc-negyven férfi ült…Az asztal zöld posztóján háztetőszerűen összehajtott és felállított fehér kartonlapok váltakoztak, mindegyiken nagy nyomtatott fekete betűkkel egy-egy ország neve. Az asztal felém eső részén – tőlem két-három méternyire - három szék üresen állt. Az asztal e részén felállított kartonlap ezt a szót viselte: Magyarország…
…megszólalt egy őszülő, de gyerekes arcú középkorú férfi. Közvetlen, halk hangon bejelentette, hogy megnyitja az ülést.. Lenézett papírjaira: Következik a Magyarországgal való békeszerződés aláírása. Bidault francia külügyminiszter volt…az egyik szertartásrendező bevezette a magyar urakat…
…Gyöngyösi János haladt elől…nyomában Kertész, Pödör, Sebestyén, Auer / a párizsi követ/. Majd Nemestóthy, Szakasits György, Erős. Szinte soknak tűnt, ilyen kis országhoz mérten. Annyi nagyhatalom, azok három-négyes küldöttsége között…
…Minden államot a párisi követe képviselte, a magyarok kivételével. Ezeket legutoljára kormányozták az asztalhoz. Ők voltak a felvonásvég, itt egyúttal a fő látványosság, a nagy változás szemmel látható alakítói. Ellenségként léptek be s egy perc múlva béke-társakként fognak távozni…Gyöngyösi leült az asztal elé…Mintha hírtelen vihar tört volna ki, mintha az ég minden tájékán száz és száz villám villant és ismétlődött volna: a világító készülékek egymás hegyén-hátán…Az embernek arra kellett gondolnia, vész nélküli lesz-e ez a vihar előtti pokoli villám játék. Az embernek a távoli magyar tájakra kellett gondolnia, bár egy csattanás nélkül vonulna el fölöttük a vész, immár örökre. A kéz feszülten, a megfeszültség nyugalmával rótta a betűket. Az utolsónál, az s-nél /mert Gyöngyösi János magyarul írta alá nevét/ hírtelen megrándult s széles kanyarodást tett.
Befejeződött…
* * *
1920. 3. 27. Jakab
Ödön: ROKKANT LOVAK.
Lassan döcög a szemetes szekér.
Előtte két ló:
egy pej s egy fehér,
Az egyik béna lábára beteg,
A másik hátán régi, mély sebek.
Látni rajtok, hogy igába fogott,
Elnyűtt testüknek nehéz a robot.
Fáj a nagy terű,
fáj a durva hám.
De
valami még jobban fáj talán!...
A ti
sorsotok mégsem oly gonosz.
Mert titeket csak
egy kéz ostoroz.
De rajtunk, kiket ég, föld elhagyott,
A fél világ bősz ostora sajog!
A ti sebetek
immár behegedt.
De a
mieink vérző, nyílt sebek,
S csak a jó Isten tudja egy maga:
Begyógyulnak
még egyszer valaha!
Horthy-korszak
Képek szöveg nélkül.
1920. 3.,
február 8-i címlapon: A KORMÁNY TAGJAI GRÓF
APPONYI ALBERTTEL ÉS HORTHY FŐVEZÉRREL A KÖRMENETBEN.
ELŐL JÓZSEF FŐHERCZEG ÉS FIA JÓZSEF FERENCZ FŐHERCEG.
A SZENT JOBB-KÖRMENET BUDAPESTEN
1920. JANUÁR 21-ÉN.
Az urak prémes
galléros, téli kabátban menetelnek. G.
1920.
A TERÜLETVÉDŐ LIGA TILTAKOZÓ GYÜLÉSE A BÉKE MEGKÖTÉSE ELLEN, A VÁROSLIGETI EZREDÉVI EMLÉK ELŐTT.
A
TILTAKOZÓ NÉPTÖMEG A MILLENIUMI EMLÉK ELŐTT.
ZADRAVETZ ISTVÁN TÁBORI PÜSPÖK
SZENT BESZÉDE A MÁRIA-BESNYŐI FÉRFI ZARÁNDOKLATON
A
MARGITSZIGETI LÓVONATÚ VASÚT FORDULÓJA.
1920.
UDVARÁN.
1920.
1920.
1920.
1920.
A
MAGYAR MEGSZÁLLÓ CSAPATOK ÉRKEZÉSE DEBRECZENBE
1920. 8. 91.A KORMÁNYZÓ DEBRECZENBEN. - Jelfy Gyula
felvételei.
A KORMÁNYZÓTÓL
ÁTVESZIK A BOKRÉTÁKAT.
AZ ENTENTE-MISSZIÓ
TAGJAI AZ ÜNNEPÉLYEN.
1920.
KÁPOLNÁJÁBAN
MÁJUS 2-ÁN.
1920. 11.. A NEMZETI HADSEREG ÜNNEPE BUDAVÁR BEVÉTELÉNEK ÉVFORDULÓJÁN, MÁJUS 21-ÉN.
A
NEGYVENNYOLCZAS HONVÉDEK KOSZORÚT TESZNEK A SZOBOR
TALAPZATÁRA.
A
CSAPATOK ELVONULÁSA HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELŐTT.
1920.
1920. 16. Czakó Antal MŰEGYETEMI
DEKAN ÜNNEPI BESZÉDE.
Az egyetemi csendőrzászlóalj ünnepélye a
műegyetem előtt
1920. 21. SCHIOPPA PÁPAI NUNCZIUS,
ELŐTTE SZMRECSÁNVI EGRI ÉRSEK
ÉS PROHÁSZKA OTTOKÁR
SZÉKESFEHÉRVÁRI PÜSPÖK.
A XIII. KATHOLIKUS GYŰLÉS BUDAPESTEN
1920.
21. HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ, FEHÉR LOVON, KÍSÉRETÉVEL A VÁRALJA-UTCZÁN ÁT
A VÉRMEZŐRE LOVAGOL.
1920. 22. AZ ÉBREDŐ MAGYAROK
EGYESÜLETÉNEK GYŰLÉSE A
NEMZETI MÚZEUM ELŐTT A BÉKE RATIFIKÁLÁSA ELLEN.
1920. 23. HORTHY KORMÁNYZÓ BESZÉDET INTÉZ A SZIBÉRIAI FOGSÁGBÓL ÉRKEZETTEKHEZ.
A HADIFOGLYOK A PÁLYAUDVAR
CSARNOKÁBAN.
A NUNCIUS ALDÁST OSZT.
SCHIOPPA PÁPAI
NUNCIUS BEVONULÁSA BUDAPESTRE.
1921. 2. AZ ELSZAKÍTOTT ORSZÁGRÉSZEK SZOBRAINAK LELEPLEZÉSE BUDAPESTEN JANUÁR 16-ÁN
1921. 4. GÉPKÖTÉS, FEHÉRVARRÁS És SZABÁSZAT
A FŐVÁROSI HÁZIIPARI ÉS SZÖVŐISKOLA
KŐBÁNYÁN. A MELYBEN A ROKKANTAK GYERMEKEIT TANÍTJÁK KENYÉRKERESŐ PÁLYÁRA
1921.
1921. 8. címlap: Bernolák
N á n d o r (népjólét), N a g y a t á d i Szabó I s t v á n (földmívelés),
Belitska Béni (honvédelem), gróf Ráday Gedeon (belügy), gróf Bethlen István (elnök)
gróf Bánffy M i k l ó s (külügy), Hegedűs L ó r á n t (pénzügy), Tomcsányi Vilmos
Pál (igazságügy), Vass József ( k ö z o k t a t á s ü g y ) . Hegyeshalmi Lajos
(kereskedelem)!
AZ ÚJ KORMÁNY
TAGJAI AZ ESKÜTÉTEL UTÁN
Vass József (Sárvár, 1877. április 25. – Budapest, 1930. szeptember 8.) kalocsai nagyprépost, kereszténypárti politikus. Wiki
1921. 22. MISE BIATORBÁGYON, MIKOR A VOLT KIRÁLY ÉS NEJE MEGÁLDOZOTT. MISE UTÁN RENDELTÉK EL AZ ELÖ-
NYOMULÁST.
S A KORMÁNYCSAPATOK MEGTÁMADÁSÁT.
Mikor IV. Károly volt királyunk Budapestre jött,
vonatát Győrben találta Jelfy Gyula lapunk fotográfus munkatársa, a ki Sárvárra
akart utazni Lajos
bajor király ravatalához. Volt királyunk régibb idő óta
ismeri Jelfyt, s a mint meglátta a győri pályaudvaron,
azonnal behívta vonatába, hogy vele utazzék
tovább. Jelfy a volt király vonatán jött Biatorbágyig, s ott
maradt egészen a visszavonulásig. Ez alatt több felvételt csinált az expedició
különböző
fázisairól. Ezeket a felvételeket eddig nem lehetett közölni,
most reprodukálunk belőlük egynehányat.
1921. 23. FUNCHAL MADEIRA SZIGET FŐVÁROSA.
Marton A
l a d á r ezredes f e l v é t e l e i földkörüli utazása idejéből.
A HOVA IV. K Á R O L Y V O L T K I R Á L Y T I N T E R N Á L T Á K.
* * *
Tünetek és tünődések
1920. 9. TÜNETEK ÉS TÜNÖDÉSEK
Mi lesz ezzel a mi megtépázott, megsanyargatott szegény
hazánkkal? Meg fog e tudni állani csupa ellenséges nemzetek közé ékelődve, a
maga megfogyatkozott erejében? Nem fog-e összeroppanni önmagától még az esetben
is, ha békét hagynak neki az ellenségei ? Megfosztva
anyagi erejének legvitálisabb kútfőitől, megrabolva vasércz és
szénbányáitól, erdeitől s vízi erőitől, az a kis országrész, mely a magyarság
tulajdona gyanánt megmarad, elég lesz-e arra, hogy táplálja a maga
népét
s kielégítse a nemzetnek kulturális és lelki szükségleteit, holott pedig az
állami és magán adósságoknak oly irtózatos összege fog nehezedni reá, melynek
számbeli összegét még elképzelni is nehéz ?
Súlyos
kérdések ezek, melyek aggodalommal töltenek el minden jó hazafit. De úgy
tetszik nekünk, hogy kedvező esetekben, ha megfeszítjük minden erőinket, ha
teljes készséggel látunk neki a munkának, lefokozzuk az igényeinket és megtanulunk egész alaposan takarékoskodni: akkor szembe
nézhetünk mind azzal a nehézséggel, amely reánk leselkedik. A nemzetek fejlődő
képessége csodálatosan nagy, az expanzív tehetség, mellyel egy nép fokozni tudja
a maga erőit, olykor álmélkodásra késztet. Tapasztalhatjuk ezt a saját
nemzetünk fejlődésén is, ha csak arra a rövid hetven esztendőre tekintünk
vissza, a mely függetlenségi harczunk ideje óta letelt…
Néhány magyar
iró es költő tartotta fenn a fővárosban a magyarságot, akik csak azért tudtak
megélni és némi hatást kelteni, mert a vidéki magyarság hazafias áldozatnak nézte
és ehhez képest támogatta a muködésüket. Ilyen volt hetven év előtt az ország,
és ilyen annak a fővárosa. Es milyenné fejlődött! Ne essünk tehát kétségbe. Az
a nemzet, mely ily erőfeszítéssel ekkora eredményt tudott létrehozni, meg fog
talán birkózni most is a reá várakozó feladatokkal.
1920. 20. Tünetek és tünődések…A magyar nemzet
lelkülete a monarchia felé
hajlik.
Még pedig oly bensőséggel,
hogy ezt ki nem tudta
belőle irtani az sem, hogy négyszáz esztendő
óta nem volt nemzeti királya, és sok rosszat s
kevés jót tapasztalt uralkodói
részéről. Csaknem
az egész nemzet óhajtja, hogy annak idején
ismét koronázott királya legyen. De húzzuk
alá azt
a kifejezést, «annak idején». Mert
semmi se ártana a nemzet ügyének annyira, mintha
e kérdésben
már most megkezdődnék a pártoskodás, a
mely megszaggatná a nemzetet. Gondoljunk
csak vissza Mohácsra…Mohácsnál egy nagy vereség érte ugyan a magyar
nemzetet, de az ország függetlenségét, szabadságát és integritását nem tette
tönkre egyelőre e csapás. Augusztus 29-ikén volt az ütközet, s november 17-én
már összejöhettek az ország urai, hogy a királyválasztás fölött tanácskozzanak,
s november 5-ikére az országgyűlést is egybehívták. Ha összetartanak, ha meg nem rontja őket a pártoskodás, az országot
nagy valószínűséggel meg lehetett volna
tartani. De
már Mohács előtt pártokra volt szaggatva
az ország, s a királyválasztáskor a meghasonlás
bekövetkezett. Gondoljunk reá, hogy miként? Tanulságosak néha a történelemnek lapjai.
Mikor Székesfehérváron a királyválasztó országgyűlés egybegyűlt, csak néhány főúr és
néhány udvari ember verődött össze Pozsonyban Mária özvegy
királyné körül, a kik Zápolya
János megválasztását ellenezték.
A
világi urak közül
összesen heten, élükön Báthory István nádorral, a ki reggeltől
estig s estétől reggelig részeg volt, s akinek gőgje nem bírta elviselni a gondolatot, hogy egy kasznárnak a dédunokája tegye fejére Szent István koronáját. A
főpapok közül is
csak három püspök
és a várnai perjel tartott velők. Valamennyien
Zápolya személyes ellenségei.
De ezek sem nyilvánították
nyíltan ellenzésüket, hanem
titokban,
levél utján szólitották fel Ferdinánd osztrák főherczeget,
egy huszonnégy éves fiatalembert, hogy nyújtsa ki kezét a magyar korona után.
Ezek hivták be az országba
— kikötve
mindegyik a maga jutalmát siker
esetén, — ezek kiáltották ki — mint a
hogy ma
mondanák puccsszerűen —
királynak akkor, mikor
Zápolya már meg volt koronázva annak rendje
és módja szerint, a
koronázó
országgyűlés egyhangú határozatából. Ez,
és a
mi ebből következett, töltötte
be a
magyar nemzet végzetét. Ezáltal szakadt ketté
az ország, s lett könnyű prédájává a töröknek.
És említsünk
meg ez alkalomból egy figyelemre méltó tényt. Azok közül az urak közül, a kik
Ferdinándot trónra segítették, hárman voltak a nagy befolyásúak. Báthory István
a nádor, Batthyány Ferencz a horvát bán és Nádasdy Tamás a szerencsétlen II.
Lajos titkára. A
Báthory-család utolsó sarját az osztrák kergette el az erdélyi fejedelmi
székből, reája küldvén a saját és a Mihály oláh vajda seregeit. Batthyány
Lajos grófot 1849-ben végeztette ki a császári hatalom.
Nádasdy Tamás utóda, Lipót, Bécsben végezte életét a hóhér keze által.
A bibliával szólva: „a kiknek szemei
vannak a látásra: lássák; a kiknek fülei vannak a hallásra: hallják”.
1920. 24. Tünetek
és tünődések. Azok a küzdelmek, melyek az utóbbi napok alatt a politika napi
kérdései közé vonták — a királyválasztás szabad jogát, felszínre vetettek
egy
oly históriai kérdést is, mellyel történetíróink eddig csak kivételesen
foglalkoztak. Azt t. i.. hogy
minő elvek és czélzatok szerint választották őseink
a
vegyes házakból származó királyok ideje alatt a mindenkori uralkodót. S
felhangzott az a merész állítás is, hogy midőn egy-egy dynasztiánk kihalt, nem
uj királyt választottak csupán, hanem egy uj dynasztíát…
Nem
dynasztiák előtt való hajlongás vezette őseinket, a mikor szabadon gyakorolták
királyválasztó jogukat, hanem minden esetben az ország jól felfogott érdeke.
Leginkább az, hogy az uj király miként és miben öregbiti az ország erejét és
hatalmát.
1921. 1. Schöpflin Aladár:
Új magyar hazafiság…A Károlyi-forradalmat is jórészt
az tette lehetővé, hogy a függetlenségi eszmébe kapcsolódott
bele, az első' forradalmi napok mámora a visszanyert
függetlenség mámora volt s csupán a józanok kisebbségét riasztotta meg mindjárt
az a fölismerés, hogy ezt a függetlenséget hazánk romjain ünnepelhetjük csak. Most
nagyot fordult a magyarság sorsa és vele új formába ömlik a hazafiságunk is. A
függetlenségünk megvan, az Ausztriával fennállott közösség már históriai emlék.
Szép országunk azonban szét van tépve, a magyar szivén új fájdalom hasadt, a
magyar bánat új elemmel lett gazdagabb. És egy új eszme támadt a magyar
lelkedben. Ebben az eszmében egyesül ma minden magyar, bármi rendű, bármiképp
van politikailag vagy társadalmilag elhelyezkedve s bármi világnézetnek a hive.
A legközelebbi jövendő magyar hazafiságának a vezérlő gondolata Magyarország
integritásának visszaszerzése. Ez pedig meg fog maradni ép úgy, a hogy már
egyszer élt a török hódoltság idején majdnem kétszáz évig, meg fogja határozni a
magyarság politikai gondolkodásmódját és cselekvését. Mindaddig, a míg tárgytalanná nem válik.
* * *
Nem nyugatos próza
Megjelent
egy könyv, 1969-ben Párizsban : De
la littérature a l'alittérature. Claude Mauriac a szerző. Az
aliterature kifejezés analog a nem-nyugatossal. A fogalom Cl. Mauriac szerint: « L’alittérature /c’est-a-dire
la litterature delivrée des fecilités qui ont donné á ce mot un sens péjoratif/
...les auteurs honnetes. Aussi l’histoire de la litterature et celle de
l’alittérature sont-elles paralelles. »
Vagyis :
a kifejezést pejoratívnak tartják, amúgy a szerzők tiszteségesek és a két irány
/irodalom ; nem-irodalom/ párhuzamos. A francia könyvet a Google /és Vajda György Mihály/ is ismeri :
Kiss Endre - Dr. Vajda György Mihály
http://www.pointernet.pds.hu/kissendre/magyarfilozofia/20060...
2006. szept. 17. ... De la littérature a l'alittérature
/ Claude Mauriac. - Paris : Grasset, 1969. - 361 p. ;
* * *
Bocskai Papp Lajos
1863. 16.
Bocskai Papp Lajos: Tudós vita az érseki palotában.
Történeti elbeszélés. Vitéz János, esztergomi
érsek udvarában a tudomány, s a tudományt kedvelő nevezetes férfiak ütöttek tanyát. Vitéz János, a honnak e jeles embere
volt nevelője a nagy Hunyadi Mátyásnak, az ő
tanait szivta be a nagyra törekvő ifju
lángelméje.
Ha az országot egyik, vagy
másik idegen tudós, történet, -vagy természetbúvár,
philosoph, vagy theolog
utazta keresztül, nem mulasztá el egyik sem, betekinteni a magyar tudósnál,
hogy tanuljon, tapasztaljon, s eszmét cseréljen. A sok látogató közt egy nagy
tudomanyu s tapasztalatu dominikánus szerzetes, apátur, és czefalédi püspök, Gattus
János is megjelent látogatóban Vitéz érsek palotájában. Ezen, korának
kitüntetett embere, a XV-ik században élt, Messinából való volt. Egész életét
utazásban töltötte, mindenütt kitünt láng elméjéről, s ügyes vitázó
tulajdonságánál fogva…Gattus mosolyogva
nézte azokat a vastag köteteket, s magyarázhatlan kéjt érzett előre;
képzelmeiben egy gazdag tárháza nyilt meg Apolló kincseinek! Igen jól
találta magát a két tudós egymás közelében, csak egyet nem szeretett az érsek
társában, a hiúságot, a dicsekedést, mely nyavalya nagy
mértékben volt tudós Gattusunknál, s ez a betegség sokat levont a tudós
érdemeiből. Épen együtt volt a két papi ember, hatalmasan folyt a vita köztük
valamely tárgy fölött, midőn egy ministráns jelenté :
hogy Mátyás király, körutat teendő, Esztergomot is utba ejtendi, s az érseki
lakba száll. —Hallod ezt, jó Gattus, Mátyás király hozzánk jő, — ah! minő szerencse éri házamat, láttad-e a királyt ?...
A király figyelmes leve a
beszédre, s egész nyájassággal szólt :— Tudós Gattus,
nekem volna egy kérdésem, oszlasd el ebbeli kétségemet.— Parancsolatjára
felséges uram, készen állok, miközben a tudós fölemelkedve, mély bók alatt
várta a kérdést. A király eképen kezdé beszédét :
— „Ugylátszik, hogy
Krisztus néha az igazságra nem vigyázott; a ki fillért érdemelt volna, annak
aranyat adott, ellenben a kinek aranyat kellett vala adnia, azt egy fillérrel elégítette
ki, mint például Péter és János apostolokat egyenetlenül fizette ki.— Pétert,
ki őt megtagadta, az anyaszentegyháznak fejévé tette, Jánost, ki mindenkor hive
maradt, minden jutalom és méltóság nélkül hagyta…
— Felséges uram! az Isten titkainak okát tudni nem lehet, ezen kérdés minden
szentirásmagyarázók
értelmét felülhaladja, de meg, ezen feladatot soha
senki sem merte feltenni, azért kérem felségedet, hogy az ilyen nagy mélységek
feszegetéseitől magát óvja meg…- mondta Gattus…
Ugy gondolom, nem kell
messzire fáradnunk ; a kútfő, mely a kérdést teljesen
megoldja, Vitéz atya könyvtárában is feltalálható lesz, —
felelt csendes phlegmával a király…Mátyás kikerestette a kérdéses helyet, melyből
Vitéz atya ekképen olvasta a feleletet: „Krisztus azért tette római pápává
Pétert, mert Jánosnál öregebb, idősebb volt."
Életemben soha meg nem akasztottak,
arczom nem pirult, de a mai nap mind
a kettőt meghozá szomoru tanúságul! Fejezé be szavait
Gattus János. A jó tudósnak nem volt kedve többé magát fitogtatni; —csendes
szerénységgel huzta
meg magát, — a külföld előtt nem győzte magasztalni a
nagy király érdemeit, s a tudományokkal ékeskedő magyar urakat. Ezer ily apró
történetnek volt tanuja
Mátyás kora, s ha néha
fólelevenitjük emlékét jeleseinknek, csak az utókornak teszünk vele kedves
dolgot.
Braun Lily
Braun Lily
1917.
(Folytatás.) Amit érzek, mióta Froberget elhagytam, az
kimondhatatlan. Az elmúlt hónapok úgy néznek rám, mint jó barátok, a kiket
annál gyöngédebben szeretünk, mennél több redőt szántott arcunkba a szenvedés.
Minden nap harc volt a kis vadállattal, a mely saját csodálatraméltó anyjának a
szívét széttépi és semmin sem nevet rikoltozóbban, mint az ő könnyein. De
aztán jöttek az esték Önnel, Delphine!
Az ablakfülke homályából
hallgattam hárfajátékát; az asztalnál a lámpa
rózsás világánál ön hallgatott engem, mikor Rousseaut, Voltairet, Diderot-t, s közben a fiatal német költők, egy
Bürger, egy Goethe pompás verseit olvastam fel…
Gróf Chevreuse Delphinehez.
Versailles, 1778 augusztus 8. Legbájosabb! Lehetséges az, hogy az az elragadó asszony a megható fehér
vászonruhában, a széles bergére-vel kibontott fürtéin, annak a nevét viseli, a
kit én egykor imádtam? Büszke marquisnő volt ő ;
gőgösen kopogtak magassarkú czipői a versaillesi parketten, a szemében nevetett
a könnyelműség, az ajka ragyogóan piros volt. De ez a Delphine, a kivel tegnap
találkoztam, puhatalpú czipővel lebeg a gyepszőnyegen, a szeme mély és
titkokkal teljes, mint a tenger a holdas éjszakában, az ajka halvány, mint a
soha nem csókolt leányajk. Elvből hűtlen vagyok; a ki azt hiszi, hűséget kell
követelnie, az már elárulta a szerelmet. És Önt, legszebb Delphine, sokkal
forróbban szerettem…
Altenau János Delphinehez. Paris, 1778 augusztus 25. Hivatkozik legutóbbi levelemre, drága marquisnő, és azt követeli tőlem, hagyjam el a házát, kerüljem a közellétét, mert Mesmer úr
azt hiszi, kúrájának hatását veszélyezteti az
én ellentétes magnetizmusom. Ámbár biztosan tudom, hogy Mesmer
úr nem a magnetizmusomtól fél, hanem világos
tekintetemtől és kételyeimtől, a melyek
elvonhatnak tőle egy ilyen értékes pácienst,
mégis engedelmeskedtem. Búcsú nélkül, éjnek évadján
mentem el öntől, mint egy gonosztevő. Talán máskülönben nem tudtam volna
uralkodni magamon…
Altenau János Delphinehez.
'Paris,
1778 szeptember 18.
Hogy köszönjem meg sorainak jótéteményét, drága Delphine, a melyek legvilágosabban azzal beszélnek, a mit elhallgatnak.
Egyetlen barátjának nevez, mert úgymond, csak a barátság tud önzetlen lenni.
Ezzel be akarja bizonyítani nekem, hogy csalódom saját érzéseimben! Hogy legyek tovább
is barátja, mondjam meg,
hogy megy dolgom. Nem akarok erre banális frázisokkal
válaszolni, hanem inkább megkísérlem egykori beszélgetéseinket folytatni, tehát
lehetőleg személytelennek lenni. A benyomások, melyeket régi köreimbe való
visszatérésemkor kaptam, még jelentősek arra, hogy előadhassam őket Önnek. Nagy
előharcosaink halála óta mély depressziója uralkodik a szellemeknek…Aztán jött
az idő, mikor Európa hőseivé
tette az üldözötteket, mikor egy
Voltaire, egy Montesquieu, egy Bousseau
hírneve diadalmaskodott a máglyákon, a melyeken műveiket elégették, mikor az elnyomott emberiség, a megbecstelenített ártatlanság a ferney-i patriarchánál talált menedéket s az ő nevében az ész és igazságosság nem
egyszer győzött a világ minden hatalmasa fölött. Az üldözések alábbhagytak, a filozófusok néhány elve általános elismerésre jutott, eszméik, mint a magszálak a fákról
és virágokról elváltak tőlük és betöltötték a
levegőt…A Palais-Bourbon előtt különben találkoztunk a marquisval,
a ki e késői időben köpenyébe burkolózott, hogy fel ne ismerjék. Gyakori vendég
anyám hátsó szobáiban — mondotta Gaillard úr. Azt hiszem, drága Delphine, ez a felfedezés
feloldja önt minden
tekintet alól…
(Folytatása következik.)
Erdős Renée
Erdős Renée (eredeti nevén: Ehrental Regina) (Érseklél,
1879.
május 7.
–
Budapest,
1956.
július 9.) író, költő.
1909. 21.MRS. CROWN ELUTAZOTT. Elbeszélés.
Irta Erdős Renée.
Mrs. Crown
elutazott, — mondta a szobaleány jelentőségteljesen, mikor bementem az ebédlőbe.
Vállat vontam. Valóban, az én tányérom mellett levő hely üres volt. Csak egy
kis ibolyacsokor állt ott a teríték helyén, egy egészen
friss kis ibolyacsokor, szalaggal átkötve,
egy pohárban.
— Mrs. Crown
az ön számára hagyta itt az ibolyát, - mondta a szobaleány és nevetett. Meglepődtem.
— Az én számomra? Mi oka lehetett erre?
— Azt mondta,
hogy miután ön annyira rokonszenvezett vele. Elvörösödtem és a társnőmre
néztem, a ki velem szemben ült s a kinek a szelíd, meleg tekintete megint csak
azzal a kis szomorú szemrehányással pihent rajtam, a mivel mindég találkozom,
ha valami helytelen dolgot cselekszem. Ez a pillantás azt mondta:
- Látja, már megint igazságtalan volt!
- Igen,
megint, mint annyiszor, megint csak igazságtalan voltam. Ijedten néztem a kis
ibolyacsokorra. Jó Isten, mit kezdjek vele? Ez Mrs. Crown ajándéka, azé a Mrs.
Crowvné, a kit én két hónapon keresztül, a míg
mellettem ült a table d'hotenál, a legkíméletlenebbül bántottam, a kit, mihelyt
megérkezett, úgyszólván lehetetlenné tettem. Mrs. Crown komikus alak lett, a
kit, akármit mondott, titkon mindenki kinevetett...Elmondta,
hogy nem tetszettek neki a San Marco czelláiban a freskók és hogy a Santa Croce
kápolnái nem tették rá azt a hatást, a mit várt tőlük. Az ember ezekről a
dolgokról annyit olvas előre, mondta, és a mikor aztán a közelükbe
jut, nem elégül ki a várakozása. Most már tombolt bennem az ingerültség. Odafordultam
hozzá és azt mondtam neki:
- Ön ugyebár
Californiából jött? Mellettem valaki elnevette magát, de Mrs. Crown nem vette
észre.
- Igen, - - felelte nyájasan. Ekkor azt
akartam mondani:
- Nos, önnek
kár volt eljönni Kaliforniából. Vagy ehhez hasonlót. De a szemem megint a
társnőm rémült, óvó tekintetével találkozott és én mérsékeltem magam. Nem
szóltam semmit. De a többieknek, e csúfondáros table d'hote népségnek, ez elég
volt…
Mrs. Crown…tudta, hogy butának tartják és ezért sokat beszélt zenéről,
a miben
nagyon
otthonos volt. Esténként a szalonban leült és játszott. Igazán csinosan, sőt
érzelmesen, de ilyenkor mindenki szökött. Senki sem akarta észrevenni, hogy ez
az asszony jól játszott. Az, hogy Californiából jött és nem szerette Firenze
palotáit, mint egy átok ült rajta. Ő pedig most már megfélemlítve, csak azért is
rehabilitálni akarta magát. Ha hazajött valahonnan, templomból vagy múzeumból,
tüntetőleg dicsért mindent, a mit látott. El volt ragadtatva mindentől és noha
Berninit összetévesztette Benvenuto Cellinivel, nem szóltunk
neki
semmit, engedtük, hogy áradozzék…
Odamegyek és halkan
kinyitom az ajtót, hogy lássam, ki játssza a „Cserebogár, sárga cserebogár”-t.
Majdnem kővé meredtem a meglepetéstől. Mrs. Crown volt. Odamegyek hozzá.
- Hát maga magyar dalokat játszik ? Honnan vette?
- Oh, imádom
a magyar zenét, — mondja ő. A boldogult uram kottái ezek, ő hozta nekem
Ausztriából. Lisztet is nagyon szeretem és- az ő magyar rapszódiáit gyakran
játszom. Elfordultam. Meg voltam hatva. Mrs. Crown úgy nézett rám, mintha csak
azt mondta volna:
— No látod, te
barbár, te kegyetlen, te szörnyeteg, no látod.
Ettől fogva
nem bántottam többé, csak nem szóltam hozzá, mert nem akartam mérgelődni. Sőt
egyszer a többieknek azt mondtam:
-
Mrs.
Crown nem is olyan buta…
Kedvetlenül
mentem tovább. Jó ég, gondoltam, milyen ostoba vagyok! Csak nem sajnálom, hogy
Mrs. Brown elutazott? A szivem fájt, mint
mindég, ha valami általam elkövetett igazságtalanság tudatára ébredek és most
már a világ minden kincséért nem adtam volna, ha valamelyik utczasarkon egyszer
csak elibém bukkan csúnya kis arczával és így szól:
- Lekéstem a vonatról. Csak
este utazhatom el. Hogy megszorítottam volna a kezét. Vele mentem volna egy
darab úton és egy pár kedves dolgot mondtam volna neki. Megdicsértem volna a
pastelljeit én is. Megköszöntem volna igen melegen az ibolyát, a mit számomra
az asztalon hagyott és azt mondtam volna, hogy sajnálom, hogy ilyen hamar
elmegy. Hogy én csak nehezen barátkozom meg, de ha aztán megbarátkozom, stb. Már
valamit csak mondanék neki, ha így
véletlenül elibém állna. De nem jött. Nem jött. Akkor este hatig
Róma utczáin bolyongtam, reménykedve, epekedve és búsulva és egészen megtörve
érkeztem haza. Az asztalnál kérdezték, hogy mi bajom. Valamit füllentettem
hamarosan.
Dehogy mondtam volna meg,
hiszen tán kinevettek volna érte, ha mondom, hogy Mrs. Crown miatt vagyok
szomorú. És ha megmondom: miért, talán meg sem értettek volna. De ezen az estén
annyit szenvedtem, hogy újból és erősen elhatároztam, hogy ezentúl
nagyon jó leszek az emberekhez.
Havas Aliz
1918. 5. HAVAS ALISZ: SZENT
BORBÁLA KÉPE. REGÉNY. Ára 6 korona. Egy fiatal írónő első könyve.
Kitűnően elbeszélt, érdekes történet…Az elbeszélést a
VÚ 1916. évfolyamában folytatásokban közölte. G.
1920. 6. IRODALOM
ÉS MŰVÉSZET.
Katiczabogár. Mai számunkban
új regény közlését kezdjük meg. Szerzője Havas Alisz, a kit Szent
Borbála képe czimű regényével néhány év előtt mi mutattunk be először. Ez a
regény akkor úgy lapunkban, mint könyv alakban igen szép sikert aratott. A Katiczabogár
most már teljes éretten mutatja a fiatal irónő tehetségét: finom vonásokból
szőtt, érdekes meséje, alakjainak szépsége, a lélekrajz mélyre hatoló művészete
és
az egészen
illatként eláradó tiszta, nemes életfelfogás bizonyára
ép oly gyönyörűséget fog szerezni az olvasóknak, mint nekünk, mikor kéziratban
olvastuk.
Havas Alisz regénye az 1920.
6 – 24. számokban olvasható. Néhány szemelvényt emeltünk ki. G.
1920. 6. Katicza bogár. REGÉNY.
— IRTA HAVAS ALISZ.
I.
Szótlanul ültek a gazdag
berendezésű szobában. Egyéb nesz sem volt, mint a képes folyóiratok lapjainak
meg-megzörrenése, mikor valaki tovább forgatott egyben, vagy elvett, vagy
visszatett egyet a helyére. Nagy, vaskos könyvek egész halomban súlyosodtak a
szép asztalterítőre, a szőnyegek tarka mintái, a falak értékes képei, az össze-vissza halmozott, sok egymástól eltérő ízlésre valló
diván párna, minden élénk, változatos, meleg volt itt, a paraván, a déli
növények,
a sarokba állított szobor, a mindent megkétszerező nagytükör,
minden a mi itt volt, szerepelt a versenyben : lekötni a figyelmet, szórakoztatni,
megkönnyíteni a várakozást. Elfeledtetni a várakozásnak esetleges izgalmát.
Hányféle fantázia, hány művésznek és hány mesterembernek érzése és esze válik itt
egy közös czél eszközévé, a nélkül, hogy valaha sejtették volna ezt a
találkozást. Csöngettek. Hárman érkeztek. Egy finom arczu nő, a tizenöt éves
leányával és öt éves
kis fiával. Ő maga egészségesnek látszott, hogy melyik
gyermeke beteg, nehéz volna megállapítani, mindkettő sápadt…
II.
A nappali szobák
tátongtak az ürességtől, kirepültek a madarak. A leányok mindnyájan az udvaron
és a kertben ültek, sétáltak, a nagy gesztenyefa alatt Paulovics Póli mondta a
természetrajz-leczkét s a többi tizennyolcz hallgatta. Csak tizennyolcz, a tizenkilenczedik
a kert legrejtettebb zugait bújta, bár már kékesszürke homályba borult a májusi
alkonyat. Kató volt ez, valamelyik társának téli nagykendőjébe burkolva. Még így
is didergett, pedig a többiek könnyű batisztban jártak….
A két nagy templomi gyertya lobogva égett, s
különös árnyak vetődtek a falra. Hoki Erna, a karcsú, magas IV. éves térdelt az
oltár előtt, mindenki természetesnek tartotta, hogy ő, mert ő „imádta" legkitartóbban
a hitoktató tisztelendőt. Hozzá legközelebb az osztálytársai álltak, ültek, térdeltek,
aztán távolabb és távolabb a III., II., I. évesek. Az oltár szomszédságában
Joli ült és a mellette térdelő Zsuzsa Joli ölébe hajtotta fejét. És a térdelő
Hold Erna jeladására Mária-énekbe kezdtek. Szép volt a dal, szép volt ez így a felsőbb parancs és felsőbb hatóság jelenléte nélkül. Kató
odahúzódott, hol legsötétebb volt az árnyék, fejét egy szekrényhez támasztotta és
Zsuzsát nézte.
1920. 8. Senki
sem akadt Katón kívül, a ki a költői igazságszolgáltatás mellett tört volna pálczát.
Végül a tanár olyan kérdéseket tett, melyekkel szembeállította az életet és a
költői alkotást, a növendékeknek összehasonlításokat és megkülönböztetéseket
kellett tenniök. Lassanként Paulovits Póli s még néhány
leány
arra a meggyőződésre jutottak, hogy kell az igazságszolgáltatás, mások megmaradtak
az ellenkezőnél, a vita mind hevesebb lett, a beszélni akarók alig tudták megvárni,
hogy a beszélők befejezzék mondanivalójukat, a tanár is mindjobban megélénkült,
véleményét most sem árulta el, hanem erős logikával egymásba fonódó kérdései fokozatosan
mind jobban összeroppantották az
ellenvetéseket, lassan mind többen és többen fogadták el és fejtették ki azt,
a mit Kató érzett, hogy az egységes kompoziczióban kell igazságszolgáltatás,
mely logikus következése a szereplők egyéniségének, cselekedeteinek.…
1920. 11…A
vendégek távozása után kivitték a társalgóból az odarendelt tea maradékait, Kósék
és Aranyossyék is nemsokára fölmentek szobájukba. Zsuzsa rejtegetett, de
egészen el nem titkolt mosollyal nézegette Katót s mikor az anyja le akart
feküdni, ő még átment a másik szobába, a hol Katót helyezték el éjszakára.
Leült s keresztbecsapta szép czipős lábait.
— Jól mulattál?
Katicza bogár!...
VIII.
A II. osztály
irodalmi óráján Szép Ilonkát olvasták. Ismerte már mindenik növendék, de itt
más, nekik egészen új nézőpontok szerint tárgyalták. Kató előtt megelevenedett
egy szép leányalak, szelíd arccal, mélytüzű szemmel, mélyen szenvedélyes lélekkel.
Egy leány, a ki úgy szeret, hogy meghal,
mert szerelme nem tud megszűnni, a kire halálos ítéletet mond büszke szerénysége,
mely a vadászért rajongott, a király elől visszavonul…Legközelebbi
órán írásbeli dolgozat tárgya volt Vörösmarty Szép Ilonkája….
1920. 16…Zsuzsa megfogta Kató kezét
és izgatottan
szólt:
— Szerettem, Kertész.
Nem mondtam, de tudtad
. Ő is törődött velem..
Sokszor nagyon is.
Néha meg elejtett, mellőzött. Ilyenkor
majd megbolondultam. Képzelheted, én, a vad
természetemmel. Én nem gyakoroltam
az önuralmat.
Nem tartom szükségesnek. Az indulat,
az akarat,
a tűz, az erő:
az élet!
S a kiben megvan ez a
sok szín, az
megszürkítse magát egy frázis miatt, a mit az
öregek találtak ki, a kik
mindenen túl vannak! Önuralom!
Csak még ez egyszer gyakorold
Katókám, aztán szokj le róla.
De mit kerülgetem azt, a miért
ma hozzád jöttem?
Meg kell tudnod: én már nem Kertészt szeretem…
XXIX.
….— Pszt, Kató elaludt,
— felelt a kisfiúnak reszkető
ajakkal.
— Még korán van,
— feleselt szelíd hangon
a fiúcska, két kis kezét
két
zsebébe mélyesztve.
— De ő
elfáradt, — és Kós halk hangja csakúgy
reszketett, mint az ajka.
És a keze is úgy
reszketett.
— Kató elbújt, —
mondta a 'gyermek mosolyogva
és az öröm hangján, hogy így
kitalálta a tréfát.
— Nem, fiam, ő alszik,
nem játszik
ma veled.
— Miért?
— Mert nagyon, nagyon fáradt.
— M i é r t?
A fiúcska szeme tágra
nyílt és a hangja csupa ámulat, csupa megütődés. volt. így
még soha sem bánt Kató kis öccsével.
Zsuzsa odafönt maradt Kató mellett, mert Kató nem
jöhetett már le. Elaludt
a büszke-bús
fenyves szívében
VÉGE
Nyugat 1918.
2. Figyelő
Ezt a regényt egy
fiatal leány írta, aki egy gyermek nyílt szemével és egy éles, határozott
kritikájú, érett ember ítéletével néz körül a világban. Amit látott, azt jól
meglátta, - sokat kitalált vagy elképzelt, az is sokszor olyan eleven benne,
mintha látta volna. Megcsinálni pedig úgy tudja a dolgát, mint egy kész, erős,
dolgában biztos író. Új emberrel szemben ritkán volt ennyire az az érzésem,
hogy önálló, az egész többi világtól különböző egyéniséggel állok szemben.
Fiatal leánynál
első sorban az lep meg, hogy egész lénye inkább a gondolat, mint az érzés
szférájában mozog…A regény egy lelkileg egy szerelem
története. A magyar leány a tengerparton kerül össze az orosz férfival. A leány
ábrándos, sóvárgó, de a maga saját útját máris erős ösztönnel kereső teremtés,
a férfi igazi orosz: egzaltált, zseniális, töprengő, szélsőségek közt hányódó
művészlélek…Az öntudatlan szerelmi közeledést Velence
városa és a háború kitörésének izgalma lobbantja ki vallomásra. De a háború
választja is szét őket: az orosznak mennie kell haza katonának. A mesének
komponálásában vesszük észre a kezdőt. A háború motívumára szüksége volt, de
nehezen küzd meg vele és nem tud ép bőrrel kimenekülni belőle…
VASÁRNAPI
UJSAG. 42. SZÁM. 1916. 63. ÉVFOLYAM. SZENT BORBÁLA KÉPE. REGÉNY ÍRTA HAVAS ALISZ
. (Folytatás.)
Kosáryné
Réz Lola
A VÚ IV.-fejezetben olvasható:
1920.
Aki
csak valamennyire is érdeklődik a magyar irodalom újabb fejleményei iránt,
annak meg kell jegyeznie egy ú j nevet: Kosáryné Réz Loláét. Váratlanul merült
föl ez a név az ismeretlenségből, az Athenaeum regény-pályázatán, melynek első,
legnagyobb díját nyerte el FILOMÉNA című regényével s most, hogy ez a munka
megjelent, az olvasó is szentesíteni kénytelen a pályabírák ítéletét: a
Filoména csakugyan igen kitűnő regény, a legjobb dolgok egyike, amiket az
utóbbi években magyar szerzőtől olvasni lehetett.
Egy
falusi kis tót cseléd története a remény fonala. Még gyermekkorában kerül
Filoména a kis felvidéki városba cselédnek, szolgál mindenféle házaknál, segít
egy derék öreg kofaasszonynak az árulásban, megint cseléd lesz, züllésnek
indul, tele van belső nyugtalanságokkal. Félvér úri származásának tudata
folyton izgatja alantas helyzetében, mindig előtte van természetes apjának a
négyes fogaton járó grófnak a büszke, méltóságos képe, akit anyja egyszer
megmutatott neki. Ez az emlék azzal a szuggesztióval tölti el, hogy neki is úgy
kell járnia, mint az anyjának; kiemelkedik a züllésből, úri helyekre kerül,
csakugyan szerelmi prédája lesz egy bányamérnöknek, gyereke születik, majd meg
is hal s ő szolgál tovább, amíg a beteges furcsa kis líceumi pedellus el nem
veszi feleségül. Most már jó élete van, csöndes, nyugodt, de a vágy, hogy
gyermeke legyen, beleveti egy kemény, parancsoló természetű tanár karjaiba.
Fia lesz tőle s ezzel élete új fordulóra jut: most már a makacs anyai ösztön
hajtja, urat akar nevelni a fiából, olyat, mint az ő apja és fiának az apja.
Férjét, aki minden munkára képtelen beteg, kiteszik állásából és Filoména most
már magában küzd tovább a fiáért, amíg eléri célját. A fiú csakugyan úr lesz,
bányamérnök, úgy mint Filoména első, meghalt
gyermekének apja. Filoména most már megöregedve, megnyugodva szolgál tovább, a
fiára gondol, aki a háborúban van s ha hazajön,
kiemeli őt a cselédi sorból. Életcélja elérésében megtisztultan hal meg, amikor
indulnia kellene a fiához, Budapestre s nem is sejtve, hogy fia halállal
vívódik a hadikórházban.
Nagyon gazdag történet ez, gazdaggá teszi az író invenciója, amely egyre új,
érdekes és hangulatban is változatos helyzetekbe tudja forgatni a történetet és
útközben egyre új, a felvidéki életet tipikusan jellemző alakokat elevenít meg.
Filoména, amint családtól családhoz vetődik szolgálni, megismeri – s általa mi
is megismerjük – azt az egész életet, amely a hegyoldalakra épített kis
bányavárosokban folyik.
Az írónő egész szokatlanul gazdag megfigyelési és emlékanyaggal dolgozik, csak
úgy rajzik belőle az alakok sokasága és mindegyik pontos kontúrral van
elválasztva a többitől s kevés, de jellemző, életteljes vonással van ábrázolva.
Az egész fölött pedig összefoglaló levegőként lebeg az író meleg, megértő,
mélyen humánus asszonyi bölcsessége. A legritkább dolgok egyike, amire nagyon
kevés asszonyíró volt eddig képes: harmonizált és teljes egyensúlyt tar képet
tudott magának a Filoména szerzője alkotni a világról. S valami egész különös
tisztaság van lényében, amely megfogja az ember szívét s olyan, mint a nyári
napsugár, amely meg tudja aranyozni az élet szemétjét is. A Filoména
szerzőjével irodalmunk legjobb neveinek sora bővült eggyel.
(Forrás: Vasárnapi Újság
67. évf. 11. sz., 1920. jún.6.)
csicsada-irodalom-birodalom.blogspot.com/.
Pákh Albert
1867. 25. Közlemények Árvay
László bujdosásából.
Átdolgozta PÁKH
ALBERT
I.
Nincs szándékom feszegetni
azon okokat, melyeknél fogva egy évtizeddel ezelőtt egy sereg
honfitársammal együtt Törökországba költöztem én is. Meg fogják engedni olvasóim,
hogy a mi addig történt, hallgatással mellőzzem, — ezt elbeszélni nem az
én dolgom, nem is feladatom. Igen jól tudtam én, hogy „itt élned,halnod kell,"
hogy .,a nagy világon e kivül, nincsen számodra
hely," — arról is meg voltam győződve régen, hogy a hazai kunyhó szerény
tűzhelye sokkal melegebb, mint az idegen paloták pompás kandallói: — de
mentünk, mert ugy parancsolta a hazaszeretetnél hatalmasabb
két ur: a szükség és a remény. És parancsoltak vezéreink, kikhez mi hűségesen
ragaszkodtunk azelőtt a szerencse, most a szerencsétlenség napjaiban. Fedező sereg
voltunk. Magamról megfeledkezve, részvéttel és csodálkozással néztem gyakran
nem egy társamat. Elhagyta hazáját, elhagyta apját, anyját, testvérét, nejét,
gyemekét vagy más rokonát a kiknek sorsa az övével talán elválaszthatlan kapcsokkal
volt összekötve, a kik talán életök fentartóját vesztették el benne. S
megindult most a vezéri parancsszó után a szomszéd ország lakatlan
rengetegeinek, oly utakon tévelyegve, hol csak tolvaj csempészek szokták néha
életveszély között áruikat szállítani. Vállait fegyver és lőszertáska nyomja;
léptei ingadozók a sziklás egyenetlenségen, mely Örökké fogva tartja figyelmét,
nehogy helytelen lépést téve, tagjait megsértse, vagy a szakggatott sziklafalakról
örökre lebukjék. Rajta levő terhe között, egy megevö falatja nincs, de avval
biztatják, hogy majd falukra akadnak, vagy juhász tanyákra érnek s akkor —
minden lesz! A nap hosszú fáradalmait az éjszakák nem enyhítik jótékony
nyugvással. Menniük kell, pihenésre most nincs idő — igy kívánja a vezéri
parancs. De a vezéreket paripáik hordozzák, utánuk málhások szállítják az az
élelmet, — esznek és isznak, a mikor kívánják. Ha akarnák
sem lehetne gondjuk arra, ha egy gyalog ember kidül az útból
éhség- és fáradságtól leverve; ha egy lova kidült huszár nem képes a
sebes gyaloglásra, elmarad, éhen vesz vagy valami jámbor atyafiak agyonverik;
ha egy lovas bágyadt lovával lezuhan a mélységbe, —nincs gondja erre senkinek,
mert nincs idő a késedelmeskedésre…
1867.
26. Közlemények „Egy magyar menekült bujdosásá"-ból, II. 1849. augusztus hó utolsó napján a menekültek Viddinben
összpontosultak. A vár déli részén, a Duna és egy kisebb folyó közötti sik
téren állottak tanyasátraik, elkülönözve egymástól testületenként egyenes, széles
utczák által. A magyar menekültek három külön testületet képeztek. Az egyik Bem
dandárja volt, melyet Vöröstoronynál a muszkák még julius hóban szorítottak ki
Oláhországba; ezek fegyverőket viselték, mig az ügyek Magyarországon végokét
érték. A másik testületet képezék a Török tábornok hadtestéből Mehádiai
keresztül menekvök. A harmadik volt Bem kisérete. Az elsőt tehetjük
sem, s volt nyereség és veszteség elég. Ott ültek a
tanyatér közepén sátraik előtt a viddini markotányosok; egyik előtt egy rakás dinnye,
szőlő, szilva; a másiknál kenyér, száraz hus és sajt, a harmadiknál bor,
pálinka; a negyedik kávét, dulcsászt, nargillát és csibukot kinál; az ötödik
inget, czipőt papucsot, s egyébfélét; a hatodik tombakit, dohányt, pipát és
pipaszárt árul, — s ezeket
mindig nagy sokaság veszi körül s a forgalom napról napra
élénkül. S bebizonyul,hogy a hol kettő elélhet, a harmadiknak is csak jut valami s a negyedik sem vesz éhen. Igy élt a sátorozó
tábor a viddini síkon, az első hetekben.
III.
Ez itt a mi tanyánk — az ö
ősi egyszerűségében. Se fala, se kéménye, kiterítem
egyik sarkát, s ez nappal ablak, melyen kikandikálok, este
ajtó, melyen hüs szellőt bocsátók be. Egyik sátor olyan, mint a másik; ha
kimentem s visszatérek, csak ugy ismerem meg, hogy honn vagyok, ha rendre olvasom
szomszédaimat. Legalább nincs mit felhányjon egyik a
másiknak, mind egyenlök vagyunk a — nyomoruságban. De mit beszélek nyomoruságről!
Hát kinek mi baja? nincs-e gondoskodva mindenkinek élelméről, lakásáról? ha rövidséget szenved valamiben, nem adják-e meg neki
nyomban? ha megbetegszik, nincs-e, a ki ápolja,
gyógyítsa? Ha honvágytól kesereg, nincsenek-e elegen, akik megvigasztalják? Oh,
csak igazságosak legyünk! Ezer hálát adhatunk nemes lelkü szomszédainknak, kik
megoszták velünk a vendégszeretet szives asztalát, s vigaszt és eröt öntöttek
lankadó lelkeinkbe. Ott kaptunk gyámolitást, a honnan hajdan nem is vártuk és
reméltük…
1867. 27. Közlemények „Egy
magyar menekült bnjdosásá"-ból. IV.
Andrássy levele
Konstantinápolyból nem volt koholmány; megtudtuk, hogy igaz. Állapotunk mindig
kétségesebbé lett.
„Tőrökké lenni, vagy nem
lenni?" ez volt most a kérdés, mely mindenkit
gyötrött, hol kisebb, hol nagyobb mértékben. A kérdés fontosságát mindenki
érezte, mert hiszen arról volt szó, hogy eltagadjuk hitünket, nemzetiségünket, vagy
pedig legyünk a legbizonytalanabb sorsnak martalékai. Olyan dolog
volt ez, mire nézve senki sem szorult a másik tanácsára;
ezt mindenkinek önmagával kellett elvégeznie. Annyi igaz, hogy a törökök iránt táplált
ellenszenvünk s balvéleményeink mindinkább oszoltak. Meggyőződtünk, hogy nem
istentagadó barbár népek ezek, sem emberevő pogányok vagy haramiák — mint sokszor
gyermekkorunkban ijesztgettek, —
hanem nemes lelkű, józan erkölcsü, vallásos buzgalmu
emberek, kik sokban például szolgálhatnak a mivelt európaiaknak. Legnagyobb bűnük
s szerencsétlenségük oka, hogy egykor hatalmasok voltak s most tehetetlenek. Szokásaik
ugyan eltérnek a mieinktől, de azért nincs ok, tőlük iszonyodni…
— Peki! (Jó) monda
ő. Erre levette fövegét akeresztelendőnek s azt a mellette álló őrnagynak adván
át, monda: „Szizin ad
Szali olur" (A te neved Szali lészen); ezután fülig fejére húzta
az uj hívőnek a vörös feszt, mire az őrnagy két kezébe fogván az átvett föveget,
bele köpött, azután a földhöz vágta, rá tiprott s „szittim, gyaur!'- szavakkal
tovább rúgta. így ment ez sorra. Elvégezvén ez ünnepélyt, a török zászlóalj imára
borult le. Ima után a banda egy siralmas nótát kezdett rá, majd ríva fakadtunk tőle
— és kiállottuk a sarat szerencsésen. Most már felavatott becsületes muzulmán lettem;
nevemet felírtam a magam orthographiája szerint, hogy valamikép el ne felejtsem,
de felírattam egy igaz hitü derék juszbasi kollegám által a török Abécze
szerint is, hogy azon esetben, ha maid havidijamat kelletik nyugtatnom, alá
tudjam irni annak rendje s módja szerint, Minden igyekezetem ezután
oda fog irányulni, hogy jó török váljék belőlem. Ha Allah megsegít, három
capitulatiót talán még kiszolgál Szali aga…
Majd ha Viddin utczáin
végig sétálok: egy lépés — szünet — második lépés — ismét szünet s igy
tovább; most jobbra nézek, azután fejemet ismét méltóságosan balra kanyaritom. De
ez még nem elég. El fogok járni a kávéházakba, megtanulok, helyesen bókot
csinálni, tisztességesen, keresztbevetett lábakkal ülni, csibukozni, végre
halkkal és szerényen társalogni s a mi legfőbb, naphosszat mélán gondolkodni.
Majd csak lesz belőlem
valami. Isten veled tábori élet! sokat áztam benned, de meghocsátok, mert én most kaszárnyában lakom
Mikszáth
Kálmán: Az aleppói
basáról /Mek/
…A véletlen
kezemre játszotta egy emigráns szabadsághős kéziratos naplóját, egy
negyedfélszáz oldalas könyvet, amely nyilván nyomtatva is adna annyit, mert
olyan aprók a betűi, hogy szinte nagyító kell az olvasásához. Özvegy Kövessy
Gyuláné ajándékozta nekem nagyapjának, Árvay László
honvéd századosnak a följegyzéseit, amelyekben, úgy nézem, sok az ismeretlen
adalék a bujdosók életéről...Memoárjai, úgy látom, egész terjedelmükben
megérdemelték a kiadást, most csak egy-két, Bemre vonatkozó följegyzést
szedegetek ki belőlük, amelyek, amennyire én meg tudom állapítani, soha nem
jelentek meg nyomtatásban…
Pekár Gyula
Az
előzőekben a következő VÚ-számokból válogattunk Pekár írásaiból: 1885. 1.;
1917. 46.; 1918. 13; 1919. 29
1899. 14. Elbeszélések
Pekár Gyulától. Egyszerre két külön és terjedelmes kötet jelent most meg Pekár
Gyulától, kinek nevével a lapok szépirodalmi közleményei közt, valamint a
könyvpiacon is gyakran találkozik az olvasó, s csak pár hónapja, hogy Don Juan
címen a szerelem legendáiról különböző nemzetek irodalmából közre bocsájtott
egy kötetet. Pékár Gyula szereti a bizarrságot, a realizmust, de az
érzelmességét is, s a benyomások uralkodnak rajta. A lélektan, a szív is
foglalkoztatja, s az érzelmek világánál szívesen időz. Az elbeszélő irodalomnak
Pékár Gyula egyik figyelemreméltó írója, sok megfigyeléssel, melyben nemcsak az
élet, hanem az írott könyvek — főleg a franciák — vezetik. Előadásában a
stílnek helyet biztosít, sőt az úgynevezett «színes stílre» nagyon vigyáz.
Látszik, hogy az irodalmi iskolákat jól ismeri és jó tanuló. Két új kötet
egyszerre jelent meg most tőle különböző kiadóknál. Tartalmában, felfogásában
kiválóbb Az esztendő legendája, melyet az Athenaeum adott ki szép
kiállításban. Itt a szerző, a kinek a realizmus egyik tulajdonsága, ettől
eltérőn ábrándképekben nézi végig az életet, s egy esztendő évszakaiban írja le
az emberi kort, a gyermeki kor üde ártatlanságának kezdetétől a fejlődő,
tomboló szenvedélyeken végig, a perzselő nyarat, aztán a csillapodó
mérsékletű és gyümölcsöző őszt hervadásával,
végül a melankolikus telt, a szenvedélyek kihűlésével. Az ötlet, hogy minden
hónapnak egy külön elbeszélést ad, és az emberi természetet tizenkét hónapra,
tizenkét jellemző elbeszélésre osztja föl, magában véve is jó inspiráció. A
tizenkét elbeszélés pedig lényegében, hangjában alkalmazkodik, hogy a
sorozatban betöltse a maga helyét. A könyv ára 3 frt. — A másik kötet a
könnyebb elbeszélés fajtáiból való: .A jukker lány
és egyéb, esetek*, elbeszéli Dodó főhadnagy. Ezt a Singer és
Wolfner czég adta ki. Van benne tíz jól megírt elbeszélés, melyet Dodó
főhadnagy beszél el. Mivel az első elbeszélés címe A
jukker lány, a kötet is ettől kapta nevét. Minden elbeszélés hőse katona, vagy
színhelye a kaszárnya. Egyenként olvasva a lapokban, az uniformis egyformasága
nem tűnik annyira föl, mint a kötetben egymás mellé helyezve. Ára
1909. 52. Karácsonyi szám. Esztétika. Írta
PEKÁR GYULA.
I.
Tehát a szép özvegy újra szobrászkodni kezd?
Ön revient toujours... Ösmerem Cholthay Ellát
gyerekkora óta és cseppet se csudálkozom, hogy nagyon is kevéssé esztétikus házassága
után így visszatér régi művészi hajlamaihoz. Elevenszemű szőke fruska, most is látom
a csoltói vadászebédeken az asztal végén, hogy
forgatja fitos orrát s mily gonddal gyúrja ki kenyérgombóczból szobrocskáit! Csinál
kutyát, macskát, bácsit, főként huszár bácsikat.. .
II.
Ella két évet töltött Parisban. Hallottuk: tanul,
rajzol, szobrászkodik, egyszer pláne a magyar lapok is megemlékeztek róla, hogy
szobrai valami amatőr tárlaton sikert arattak.
De mit csinált ott különben?...
III.
«A lehető legközelebbi
viszontlátásra!... Mea culpa, tisztán az én bűnöm,
hogy ez a viszontlátás csak oly igen későn következett be. Egy ötlet gyakran
erősebb a legjobb szándéknál is : én egy szép napon bizony cserben
hagytam az Ella szalonját, s búcsú nélkül délvidékre szöktem. El
Nizzába, Monle Carloba...
Csak bosszú hetek múlva,
farsang derekán vetődtem haza. Utólag szörnyen bántolt a lelkiismeret s nem
igen mertem mutatkozni az Epreskert-negyed táján. A pletykák azonban hivatlanul
is felkerestek…
IV.
…Csillogó szemek,
tréfálkozva így ment ez tovább. Jött a pezsgő, kicsit tán be is csíptünk, denikve
ép a leghangosabban kaczagtunk, mikor úgy tizenegy felé sürgető, hosszan lüktető
csengetés hangzott fel a kapu alól. Ki lehet ez? De türelmetlen! No jön már Jancsi. Levél az ezüst lálczán, vastagon ráírva,
kétszer aláhúzva: n'agyon sürgős.
Ella feltépte:
-
Az Avar Imre
írása…
Rajongó alázattal tapadtak raja. Hű
VII.
Jött a tavaszi
tárlat megnyitó ünnepe. Ezernyi fényes sokadalom sürög a termekben, mindenki,
maga a miniszter is érdeklődve kérdi:
- De hát hol a Gholthay Ella szobra ? Hol a Jövő?
Nem tudom ki csinálta a rossz vicczet: -
Kegyelmes uram, csak a jövendőbelijét hozta el magával. Tény, hogy Ella
tulajdon e perczben vonult be Avar Imre karján. Arcza sugárzott, boldog volt
kimondhatatlanul. Szemben gratulállak neki, de háta mögöll döbbenve súglak
össze az emberek:
Szent Isten, ez a toldott-foldott rút
arcz! És Ella ugyan minek várta be azt az
öngyilkossági kísérletet? Most megy hozzá, mikor még
szörnyebb, mint azelőtt volt ? ! De Ella mit sem
értett e sok csúfolódásból, Ó szeretett végre és vak volt. Félrehívolt egy sarokba,
— súgta diadalmasan:
- Az esztelika!
Látja-e, mit csináltunk a férjem arczából? Ügy-e szebb, mint azelőtt volt?
Szende-Dárday Olga
www.mke.hu/lyka/12/359-364-kronika.htm
Dárday Olga, Szende Fülöpné, szobrász és író (1880 – 1923 ). Síremlékeken kívül megmintázta Dárday Sándor bronz
mellszobrát, (Legfőbb Állami Számszék). Regénye: Rozsda, (1912). Metapédia
Munkája: Forgácsok. Elbeszélések.
Bpest, 1903. (Athenaeum Olvasótára XII. 18. Ism. Az Újság 1904. 38. sz.)
Szinnyei
Szende-Dárday
Olga. Rozsda. — Ism. r. r. Budapesti Szemle. 160. köt.
155—158. 1. Itk, 1915.
1912. 27 . Szende-Dárday Olga: Rozsda
A kicsiny, sok csecsebecsével
telerakott szalonban olyan lárma volt, mint egy papagály-roliére-ben. Rita
elutazásának hírére a lárma még fokozódott.
— És hova fogsz menni a
tantival?
— Montéba?
— Parisba ?
— csicseregték össze-vissza, Ritát körülvéve.
- És eddig ki utazott a
nagynénivel? - kérdi a hegyes orrú Borsody Hedda, szemeit
félig lezárva s fejét félvállára hajtva.
- Egy társalkodónő, — feleié
Rita gyanútlanul…
1912, 28 Sz,.D.
O,: Rozsda…Flóra tanti az utazási hely kiválasztásában
nem volt még tisztában. Íratott Ritával egy tucat levelet Abbáziába, Raguzába,
Nervibe, Palermóba hoteleknek és penzióknak. Azután nagy tanácskozásokba és kételkedésekbe
fogott
— Was glaubst Riterl, Abbázia
mégis csak unalmas lesz már májusban, nem?
Édes Flóra néni, én sohasem
voltam még ott.
— Raguza meg messzi van, igen
körülményes az odautazás, nem gondolod?
— Flóra néni, én még nem
voltam ott sem.
— Mit gondolsz, Nervi és
Palermo meg már meleg lesz.
- Ott sem jártam ugyan, de
földrajzi fekvésükről Ítélve, alighanem már meleg lesz, - felelt Rita nevetve…
1912. 46. Szende-Dárday Olga: Rozsda
Ihl doktor még
ellátta Ritát egy csomó jó tanáccsal.
Másnap este eljött érte, elvégezte helyette az összes unalmas apró teendőket,
poggyász elhelyezést, jegyváltást, kabinbiztosítást stb. Végül átnyújtott neki
egy nagy csokor hófehér rózsát, melyet egy lelkendező kis fickó hozott a hajóhoz
— s meghatottan búcsúzva
tőle, tréfásan
bevallotta neki, hogy mennyire örül, hogy már olyan őszülő vén
ember, mert különben
valószínűleg Rita nemcsak a rózsákat vinné magával, hanem a szívét is, — így azonban csak igaz jó
barátságáról biztosíthatja, mellyel bármikor rendelkezésére áll, ha valamikor
tanácsra vagy támaszra szüksége volna. Rita a feléje nyújtott hatalmas két
német markot alig akarta
elereszteni. Szemei könnybeborultak és alig tudott egypár halk szót dadogni. - Bátorság gyermekem, —
szólt még egyszer a doktor, azután gyorsan elfordult s kissé nehézkesen
lelépkedett a fedélzetről levezető keskeny lépcsőn. Nemsokára már benn ült a
gondolában a hajó mellett és onnan integetett fel a szomorúleánynak.
A gőzösön már
nagy csörrenéssel csavarták fel a horgony láncot, a sziréna üvöltött, a gondolák
széjjelrebbentek, a hajó megindult s Rita a sötét alkonyban nemsokára
elvesztette szem elől barátjának hatalmas körvonalait…
Megérkezve Fiume
kikötőjébe, egészen meglepődött azon, hogy a rettegett pillanat — a kiszállás,
poggyász kiváltás, szállodába való megérkezés és elszállásolás - mind egészen simán
ment…
Alig töltött
két napot Fiúméban, a forgalom és a zaj ablakai alatt, a melytől szórakozást
várt, máris idegessé kezdték tenni. Gondolkozott azon, hogy ne tegye-e át
szállását Abbáziába. De tartott attól, hogy közös pesti ismerősökkel
találkozhatna…
Rita örömmel
sietett fel egy éppen Porto Rébe tartó hajóra s elhelyezkedve a fedélzeten a
hajó orrában, örült a változatosságnak, s annak,
hogy valami cél felé viszi őt a hajó. Hisz annyira unta már a céltalan járást-kelést. Elkülönítve
kissé a többi, elég csekély számú utastól, teljesen átengedte magát a kellemes út élvezetének. Langyos
szellő bodorította a tenger sima felületet, cibálgatta hosszú gyászfátyolát, borzolta a
aranyfényű szép haját. Az
útba ejtett Buccari majdnem szabályos hosszúkás öble roppantul megtetszett
neki, bár kissé komornak találta. Annál barátságosabb benyomást tett rá Porto-Ré.
A pergolás kis kikötői vendéglőben ülve,
egyszerre olyan idegzsongító nyugalom töltötte el, hogy lassankint felmerült
agyában a gondolat, hogy nem-e volna a legjobb, ha ide költözne. Itt oly
zavartalan nyugalomban élhetne, hogy beteg kedélye és felajzott idegei
mihamarább enyhülést
találnának. Rögtön
tárgyalni is kezdett a vendéglősnével, nincs-e kiadó szobája. Az újonnan épült szállóba
nem akart szállani…
A korcsmárosné
egy félig olaszul, félig horvátul beszélő özvegyasszonyhoz utasította, akinek
csinos háza ott állt épen a tengerparton. Az asszony egy igen egyszerű, de
barátságos csinos tiszta szobát ajánlott fel neki…
Előhívta a
kocsmárosné a fiát, egy fiatal suhancot s meghagyta neki, hogy mutassa meg a
signorinának Porto-Ré
nevezetességeit.
1912. 47. Rozsda…Pontosan négy órakor ott állt már a bárka a signora Bachich
háza melletti kis öbölben. Rita gyorsan feltűzte kalapját s felkapva ernyőjét
és kesztyűit, lesietett a bárkához. A bárkás tiszteletteljesen kezében tartva
sapkáját, megkérdezte tőle, hogy merre kivan a signora hajózni.
- Ah, a merre jónak látja.
- Talán át Buccariba?
- Jó. Legyen akár Buccari.
A bárkás elfoglalta helyét s
két nap barnította izmos kezébe véve az evezőlapátokat, egyenletes hosszú
tempókkal evezni kezdett. Rita révedezve járatta körül szemeit a tengeren, a
parton és a tőle balra hirtelen kimagasló kopár sziklaszigeten…
Nap-nap után
eljött érte a bárka és napról napra jobban megszokta a kellemes, tiszteletteljes,
nyílt tekintetű fiatalember társaságát. Szinte észrevétlenül megváltozott
közöttük a társalgás hangja. Rita részéről eddig egy kissé fölényesen odavetett,
a férfi részéről meg majdnem túlzott deferenciával /hódolat G./ adott
feleleteket élénk, érdekes
társalgás váltotta fel. A fiatalember meglehetős széles körű műveltséget és
olvasottságot árult el, mely mellett azonban megtartott magának egy bizonyos
jóleső lelki frissességet és naiv életörömet, a mely roppant vonzóvá tette
egyéniségét. Rita számítása szerint lehetett már vagy huszonnyolc éves, de ép, fiatalos kedélye
és minden mesterkéltség
nélkül egyszerűen előadott nézetei olybá tüntették fel, mint egy nagy diákot.
Nem volt valami kutató elme s különösen
a természeti tünemények és általában a természet világa érdekelték s arra fordította
legnagyobb figyelmét. Rita
nagyban tanakodott magában és sehogy sem tudta megtalálni a formát, a melyben
megkérdezhette volna tőle, hogy tulajdonképpen mi a foglalkozása, hazája, stb.
Mindennap
elhatározta magában, hogy megkérdezi és mindennap elhalasztotta. Egy este ismét
ott jártak a bárkával a szikla sziget, a scoglio di San Marco alatt, a hol a fiatal ember rendesen be szokta vonni az evezőket, egy ideig
szabadon hagyva a bárkát. Ma titokzatos mosollyal azt kérdezte tőle, hogy
szereti-e a zenét?
- Hogyne
szeretném? Nagyon szeretem. Még itt a horvátok egyhangú dalait is szívesen hallgatom.
- Oh, akkor a
signora talán szívesen veszi az én kis meglepetésemet…
1912. 48. Rozsda…— Tehát nemcsak úriember, a mint
sejtettem, de még hozzá honfitársam is. - szövögette gondolatait s lelki szemei
előtt megjelent a friss férfiarcz, a kedves tekintetű szép kék szemek. Mint egy meleg hullám borította el valami boldog öröm, mikor mintegy távol visszhang, fülébe csengtek e szavak: Ugye eljöhetek holnap megint a bárkával? - El fog jönni holnap,
holnapután is, és beszélgetni fognak egymással, szabadon, nyíltan, mindama
tartózkodás nélkül, a melyet a képzelt és tettetett rangkülönbség reájuk erőszakolt.
Rita elmosolyodott, midőn eszébe jutott a bozontos szakállú vén halász, a kivel
Marosyt még pár nap előtt oly szívesen felcserélte volna. Talán egész éjjel kinn
maradt volna a pergola alatt, ha signora Bachich ki nem szól, hogy már be szeretné
zárni az ajtót és bereteszelni az ablakot és a signorina meg fog hűlni, ha
olyan sokáig ül a hűvös esti levegőben. Másnap Rita különös gonddal keresett ki
egy hímzett fehér batisztruhát s látva, hogy kalapján a fekete szalagot már
nagyon megviselte a nap, egy új széles fekete csokrot varrt helyébe. Pont négy
órakor megjelent Marosy a bárkával. Ő is felcserélte a bárkás jelmezt jól
szabott, fehér vászonöltözettel és egy fehér yachtsapkával…
1912. 50. Rozsda…A nap utolsó gyenge sugarait küldte szót a tenger fényes
sima felületén. A tramontana, a hűvös esti szellő megrezegtette azt az
egypárfűszálat, a mely ezen a védett helyen tengődött. Rita megborzongott. Marosy
felugrott.
- Hűvösödik. Jó lesz, ha
megyünk.
Felkeltek és szótlanul
lépkedtek ló a szikla¬
sziget oldalán. Marosy szótlanul segítette le a lejtős
helyeken Ritát s valami fájdalmas, önkínzó néma dacz késztette arra is, hogy
elálljon tervétől, s ne mutassa meg Ritának a sziget másik oldalán levő romnak
maradványait, a honnan oly szép kilátás nyilt a canale della Morlaccára és
Vegliára.
Szótlanul értek le a homokos
partra, a melyre kihúzva várakozott Marosy bárkája.
Szótlanul ültek belé s Marosy
szótlanul evezett hazafelé. Mindkettőjüknek nehéz súlyként
nehezedett a lelkére a nyomasztó tudat, hogy a következő napot külön és egyedül
kell tölteniük. Rita restellte visszavonni elhatározását. Neheztelt Marosyra,
hogy csak még egy rövid szóval sem említi, hogy hiányozni fog neki a társasága.
Már csak puszta udvariasságból is mondhatná. Azután meg
elkezdett haragudni saját magára, hogy mit törődik ő mindezzel. Szégyellte magát,
hogy lám ő jobban vágyik Marosy társaságára, mint az az övére…
1912. 52. Rozsda…Látod Ritám, akkor ott a Scoglio San Marcon— emlékszel-e
még? Mikor oly nagy fölénnyel hirdetted a nő jogát egy egész élethez — akkor én,
kissé megszégyenülve nagy ékesszólásod által, hallgattam s bevallottam,
hogy minderről még nem gondolkodtam. De megígértem, hogy
gondolkodni és válaszolni fogok. Íme itt a válaszom. Mondd
meg őszintén Ritám, ki ítélt el téged ? Csak te magad.
A nő a nőt. És itt fekszik a ti hibátok. A nő mindig szigorú és kíméletlen a nő
iránt. Nincs köztetek összetartás. Mi férfiak
összetartunk ellenetek, az igaz, főleg a rosszban. Tartsatok össze
ellenünk a jóban. De erre nem vagytok képesek. Hallgass meg egy kis epizódot, a
melyre jól emlékszem fiatal serdülő koromból…
Azt
mondtad, hogy küzdetek a rozsda ellen, a mely ellepi a férfiak agyát, szivét és
lelkét. Hidd el Ritám sok-sok rozsdának kell lejönni a
ti lelketekről is. Rengeteg a rozsda a ti szűkkeblű felfogásaitokon is, sok
rozsdás korlátot
kell ledöntenetek még, a melyet fölállítottatok saját
magatok közt. Ott kellene a munkát kezdeni gyermekem s csak azután az egyesülésben
megerősödve, próbáljatok kifogni rajtunk. Nem gondolod, hogy igazam van?
Rita kissé megszégyenülten
mosolygott.
- Igazad van Endre - suttogta
halkan.
Visszaemlékezett, hogy mily
hamar zuhant le modern elveinek magaslatáról, mihelyst a saját személye került
szóba s ezáltal elvesztette objektivitását…
- Oh, — szólt Rita szégyenlős
megbotránkozással.
- Megbocsáss, édes Ritám, de
ezen igazán nem változtathatok, nevetett Marosy pajzánul. Ezt még a
feministáknak is maguknak kell elvégezniük . . . még
akkor is, ha egyszer tényleg bejutnak a képviselőházba.
— Ez nem volt nemes bosszú,
ez a vágás, duzzogott Rita. Endre kezet csókolt neki.
- Nem. De most teljesen leszámoltunk. Ezen percztől
fogva a teljesen egyenlő alapon álló Cameraderie feltételeire építjük
jövendőbeli boldogságunkat, — szólt Endre komolyan, szorosan magához ölelve
menyasszonyát. A hold, a mely már régóta erőlködött néhány sűrű felhő mögött,
végre lelt egy rést, amelyen kibújhatott s beezüstözve sugaraival az ölelkezőket,
kíváncsian nézte a szép karcsú emberpárt, a mely ilyen szokatlan fogadalmat
tett. (Vége)
* * *
A nő és a társadalom, a Feministák
Egyesületének hivatalos közlönye. Benne olvasható: 1910. február 1. IV. évf., 2. sz.
AZ ÉDES OTTHON. Írta: SZENDÉNÉ-DÁRDAY OLGA.
(Befejezés.) Igaz, tegnap
fejfájása miatt ezt is elmulasztotta. Hja, fejfájást megengedhet magának egy
primadonna, vagy egy guvernánt, de egy háziasszony nem. Összekeresgéli a
gyermek holmiait s alig hogy kikészítette,
ismét drrr ... dr ... az ura csenget a kávéért. Fölugrik hát, gyorsan kiszalad a
konyhába, a hímzett kendőcskével leborított tálcára helyezi a kávét, tejet,
zsemlyéskosarat és fut be vele. A kellemes élettárs még egypár, szór ki-be szalajtja, vajat kívánva, meg lágytojást s végül azt
az óhaját fejezi ki, hogy míg ő reggelizik, addig Márta asszony olvassa föl
neki az újságot s roppant föl van háborodva, midőn ezt a kívánságát nem
teljesíti.− Én nem értem, hogy te soha sem érsz rá semmire, hej, másképp
képzeltemén ezt legénykoromban. A szegény asszony, kinek a nagy futkosásban
kiújult a fejfájása, lüktető halántékokkal megy szobájába, hogy takarításába
belefogjon. Lizi még mindig nem jelent meg…
Mutatvány szerzőnek „Vadalmák” c. a Budapesti
Hírlap kiadásában
megjelent
könyvéből
Zempléni Árpád
1899. 14. MUHI
MIHÁLY. Elbeszélés. Írta Zempléni Árpád.
Mutatvány Zempléni
Árpád Kis Emberek című sajtó alatt levő könyvéből.
Székes Budapest főváros pénztári
hivatalában kézről-kézre járt a minap, tavaly ilyenkor, egy postautalvány,
melyet Muhi Mihály napszámos küldött Bánhidáról. — Már a címe is oly naiv! csoda, hogy fölvették a postán.
«A Pest városi hivatalnak tessék
átadni ezt a kis úti költséget, Buda Pesten.» A szelvényen meg ez volt: Köszönöm
alásan Muhi Mihály napszámos Bánhidán.
A pénztári tisztek jókat nevettek,
nagyokat csodálkoztak a furcsa utalványon, de nem tudtak vele mit csinálni.
Muhi Mihály neve nem fordult elő a könyvekben, naplókban sehol. Lehet, hogy valakije van a fővárosnál, azt akarja
haza utaztatni, — vélekedett az egyik. Akkor küldte volna annak, nem vagyunk mi
kézbesítő hivatal! — kiabált egy fásultabb. — El kell naplózni, vélekedett a
harmadik, — bizonyosan jótékony czélra küldi.
Nincs-e a fővárosnál Muhi nevű alkalmazott
? hátha az tudna valamit mondani.
Elővették a Toldi László tisztviselő
kalendáriumát; csakugyan volt egy Mohi Ármin nevű díjnok, meg egy Muhy
István nevű iskolaszolga Ó-Budán.
Egyik pénztári tiszt, a ki nagyon
szerette a rejtelmes ügyeket, mert izgatják a fantáziáját, magára vállalta a
Muhi pénze elintézését. Beírta az öt forintot a naplóba s másnapra fölhivatta a
Muhiakat. A díjnok azt vallotta, hogy ő nem Muhi, hanem Mohi, Bánhidán nincs is
ilyen nevű rokona, mert tavaly még Moosernek hívták, de hazafiságból, a
millénium örömére, megmagyarosította a nevét. — Muhy István iskolaszolgának
szintén nincsen rokona Bánhidán, pláne napszámos, mert ő egy ősrégi nemesi
család sarja; övék volt a Muhi-puszta is valaha Borsodban, de elvették tőlük a
tatárok. Azért kell neki most harmincz forint havi bérért iskolát söpörnie. De
jól is tennék a tekintetes urak, ha vagy öt forinttal megszaporítanák a
fizetését. Most is nagyon ráférne. A
kezelőtiszt elbocsátotta a Muhiakat és átment a főjegyzői hivatalba. Ott
előadta az esetet egyik aljegyzőnek, a ki azt tanácsolta: írni kell a Tatai
járásbíróságnak, hivassa föl Bánhidáról s hallgassa ki Muhi Mihály uramat, mit
akar az öt forintjával ?
Rövid három hét alatt elkészült a
levél, el is ment Tatára. — Itt mindössze fél esztendeig hevert, hanem akkor
aztán erélyesen hozzá is fogtak elintézéséhez. Elküldték Bánhidára a
keményhangú meghívó parancsot a bíróhoz. A bíró a kisbirónak, ez aztán végre
odaadta Muhi Mihálynak, a ki nagyon megijedt tőle.
Házalásnak eredt a meghívó czédulával.
A hány vén javasasszony és valaha becsukva volt törvénytudó öregember van
Bánhidán, mindet fölkereste. Ezek kételkedve csóválták a fejőket.
— Hejh ! vén gonosz, valami csint tett kigyel-med! Mert
csekélységért, csak úgy ebédre, nem hivat ám senkit a szolgabíró.
— Mi az az «elővezetés terhe alatt ?» —kérdezte Mihály megszeppenve.
Egy dutyi viselt «törvénytudó",
a falu csősze magyarázta meg neki.
— Az «elővezetés» azt teszi, hogy ha
nem megy kend a maga jószántából, elfogják s bekisértetik csendőrrel.
"Teher alatti) pedig: talpig vasban. — Legjobb lesz, ha kihajózik kend
hamarosan Amerikába.
Muhi Mihály erőltetni kezdte az
elméjét: mi gonoszat mívelhetett életében ? itthon ? vagy utcaseprő korában
Budapesten. De semmi sem jutott eszébe.
— Ártatlan vagyok én, mint a ma
született gyermek.
— Hiszi a piczi, Mihály öcsém!
Különben, ha tisztességesen szabadulni akar, csak tagadjon kend mindent a
szolgabíró úr előtt is. Akármit kérdeznek, mondjon nemet mindenre. Még a nevét
is tagadja el; maga más Muhi Mihály, nem az, a kit keresnek. Az? Az valami vén
tolvaj, csavargó, a ki rég kiszökött az országból.
Ekkép fölbiztatva Muhi Mihály
teljesen elvesztette a fejét, s menekülésre gondolt. Előbb Amerikába akart
utazni, de az sokba kerül. Aztán Budapestre akart jönni, de itt meg sok a
rendőr, aztán meg őt itt minden utezaseprő ösmeri. Végig seperte itt három
esztendő alatt mind a tiz kerületet, már a hol seperni szoktak.
Bánhidán, érezte, nem maradhat, mert
lépten-nyomon elérheti a törvény keze.
Egy hetivásáros napon találkozott a
piacon a vén csősszel. Épen uj krumplit árult. Bizalmát nagyban megnyerte az,
mert tudta, hogy a vén csősznek egy talpalatnyi földje sincs, mégis van eladó
burgonyája. A mint hogy dinnyéje, kukoriczája,
gyümölcse, szőlője is mindig szokott lenni eladóra. Nagytudományu férfiú lehet
tehát.
A vén ravasz csősznek épen
bojtárra volt szüksége, de a nagy dologidőben, mikor mindenki jó napszámot
kereshet, a ki a kezét-lábát birja, nem tudott bojtárt kapni. Bögtön meghívta
hát Muhi Mihályt alcsősznek. ígért neki teljes ellátást, lakást egyik
csőszkunyhóban…
— Jól van. Muhi bácsi. — szólt a szolgabíró. — hát majd alá
[r nekünk itt egy levelet. hogy az öt forint most már legyen
a megy mert az kifizette a kigyclmed adósságát.
— Szívesen, kérem alásan, mert nagyon jól ' nekem akkor az a
kis segítség. Nem is
nyugszom addig, min annak a derék biztos
úrnak, a ki a vasúthoz kikísért, meg nem szolgálom a szívességét, Hernegyek
egyszer Pestre, fölkeresem és megisszuk az áldomását. Elmehetek aztán, ha aláírom?
— Mehet, Muhi bácsi, mehet. Derék
ember maga nagyon. Nem jönne hozzám kocsisnak?
KI én, tekintetes szolgabíró úr, csak
azt a vén tolvaj csőszt tessék egy kicsit megfenyíteni, a ki ilyen czudarul
beárult.
1906. 39.
Zempléni Árpád: PÁLÓCZI HORVÁTH ÁDÁM. 1760—1820.
Az UTOLSÓ KUKDCZOT, vagy, a mint Kazinczy Ferencz elnevezte, a «csimbókos poétát»,_P.
Horváth Ádámot, kevesen ismerik ma már. Ha pusztán csak iró lett volna,
kortársai és utódainak sokkalta ragyogóbb szellemétől örökre el kell vala
homályosulnia nevének és alakjának, mint a hogy kegyeletes emlékké változott
számunkra Dugonics. Nagy népies költők: Csokonai, Petőfi, Arany
léptek föl azon a mezőn, melyen ez a régi jó táblabíró is szántogatott egy
ideig. Horváth Ádám azonban nem csak verselő volt, hanem dallamszerző és
népdalgyűjtő is. A kuruez nóták nagy részét ő mentette meg az enyészettől.
Bartalus és Káldy az ő hagyatékából merítettek. Halhatatlansága javát nótás
természetének köszönheti, a mit pedig annak idején talán sem ő, se kortársai nem
vettek nagyon komolyan. Eleven, jókedvű, mulatós szittya volt Horváth Ádám,
tele élczczel, humorral, pezsgő életkedvvel. Valóságos nótafa, a ki szerette a
dalt, összegyűjtötte a kedvére valókat, különösen a magyar zenének akkor még
közszájon forgott régi kincseit. Sok dallamra irt verset…
Van két gúnydala a német táncra,
Káldy is fölvette gyűjteményébe:
I.
Hát, Isten
neki!
Kapjunk rá,
Szokjunk rá
A német táncra,
A német táncra.
Bécs felől
úgyis
Minket ver
A fegyver
A szolga-láncra,
A szolga-láncra.
A táncmester
Nem ismeri,
Nem méri
A mi hangunkat,
A mi hangunkat
Csosztatót ver,
Ne pengessük,
Hát vessük
El
sarkantyúnkat,
El
sarkantyúnkat!
Szánd meg
Árpádom,
Szánd unokádat,
Tartsd meg e
vérrel
Szerzett
hazádat!...
II.
. . . Bécsi
német
így varr hímet
A magyar nóta formára,
S ez nótára
Ló módjára
Tipeg minden
sorára.
Járjál kuruc
Te is, ha
tudsz,
Holmi lassú
minéteket.
Lépjél fennyen
S tégy
lábhegyen
Kigyó
tekervényeket!..
Ezek miatt a
dalok miatt, állítólag, «ad audiendum verbum* Bécsbe hivatta József császár Horváth
Ádámot. A «kalapos királyi) szigorú arczczal fogadta a kivül-belül,
tetőtől-talpig magyar poétát.
— Mit csinált
már megint?
— Én, felséges uram ? — felelt a költő, csalmáját levéve — én bizony semmi
roszat.
— Lázító verset
irt a «német tánczról» — felelt a császár s felmutatta neki a bevádolt
költeményt.
—
De, felséges uram, ez csak tréfa…
—
Balaton-Füredre
1782 körül költözött, bérbe
vette tiz
évre a tihanyi apátság
jószágait
s a mérnökséggel, mely egészségét nagyon
megrongálta, felhagyván, gazdálkodott.
Füreden lakása emlékére
most a "Balatonfüred és vidéke” társadalmi
érdekeit szolgáló egyesület
az ottani ev. református
templom homlokzatába díszes fekete márványtáblát
helyeztetett, melyet
szeptember hó
23-án id. Barta Lászlónak,
az
emléktábla-mozgalom megindítójának Horváth
Ádámról ez alkalomra írott
jeles emlékbeszédével szép ünnep keretében lepleztek
le.
Ismeretterjesztés
MAGYAR
VÁSÁR LONDONBAN.
A LONDONI MAGYAR VÁSÁR KÖZREMŰKÖDŐ HÖLGYEI.
…A vásár alkalmából bemutatják
hazánkat, ismertetve népét, szokásait, történetét (Felbermann tollából), több
szinnyo-matu képet közölve, Eger, Bakony, Békés, az Alföld, a Bánát és
Székelyföld vidékéről, nagyrészt fényképek után, továbbá Jászai Marinak,
Blahánénak, Munkácsynak, Székely Kornéliának arczképeit. A füzet további
tartalmát Brassey asszonynak egy útleírása, Barrett egy elbeszélése, Szent
Erzsébetről egy czikk, Tenny-son négy soros autográfja, Mijátovich asszonynak
Beatrice herczegnőhöz irt szép verses üdvözlete
képezik, továbbá Lyttontól egy gyönyörű költemény s Cotterelltől egy más, mely
hízelgő szavakban emlékezik hazánkról, s melyet egy munkatársunk fordítása után
itt közlünk.
COTTERELL GYÖRGY: Magyarország.
Van egy ország, mely nem türé
soha
Sem hóditó, sem büszke
zsarnok dölyfét,
Nem kért kegyet, nem szolgált
nyers erőt se
S ha vész közelgett, jött
perez, mostoha,
S zúgott körötte hullám
ostroma,
A hódító kar meghajolt előtte
S ő zsarnok önkényt játszva,
zúzva tört szét.
Nagy Albion, ím djcsőséged ez :
Szabad valál mindig s szabad
leszesz…
Rómer Flóris
Vasárnapi
Újság, 1861. február 3.
Rómer Flóris: Elkésett régészeti levelek Ipolyi Arnoldhoz.
Ezen levelet a következőkkel együtt még Győrben irta
az érdemes szerző, kit
félév óta már pesti lakosul tisztelhetünk. A levelek kiadása
közbejött. technikai akadályoknál fogva késett eddig. - Szerk.
(Új érdekes lelemény. Sz. László lovagképe. — Milyen a
magyar ember a tudomány irányában. — A hivatal sem rekesztiki a búvárkodást. —
Elegen haladunk egy czél felé, észrevétlenül és suttyonban. — Egy régi felirás.
— A győri posztósok pecsétnyomója. — Megint megfosztanunk egy régi falfestvénytől.
Melyik a legrégiebb ma gyár iratu emlék ? A feleletért
egy „Bakony" ajánltatik — Régi ötös. )
Rómer bevezetőben leírja a tartalmat. G.
Ne mondd, kedves barátom! hogy
nem vagyok szerencse fia,
vagy igazán régészetiesen : albae gallinae filius! íme megvannak
Antiphonalénk többi
sarkai is, és mi több, a sarkok közt létezett
kerettel együtt, mint a sarkok közti tér kiegészítő részével.
Múltkor, a mint győri
főtemplomunkat figyelmesebben vizsgálám,
szembú tűntek a támfalakba rakott római emlékkövek,
fölöttük pedig egy kis pléh-födél alatt sz. István képe, a
mint a győri templomot a boldog szűznek ajánlja, térdepelvén egy vánkoson, melyen
MXXXIII évszámot láthatni….
Hogy lássad, mennyire nem való azon közönyösség minden
szép és érdekes iránt, mellyel minket némely kancsalok
elég
méltatlanul vádolni szeretnek, halljad e kis történetecskét. Még
a szünnapok alatt fordultam meg a Vasárnapi Újság szerkesztőségénél, hova egy
dobozkába a klacsarói határban, Munkács mellett, talált, — többféle kelteket és
paelstabokat küldött Lehoczky Tivadar ur Munkácsról, azon megjegyzéssel, hogy
még
a küldötteknél több darabbal is bir. Nekem az elég
volt; leültem
mindjárt a szerkesztőségnél, és kértem Lehoczky urat, hogy ha
az
osztogatásra kerülend a dolog, szíveskedjék keletkező győri múzeumunkról
is megemlékezni. A mint haza jöttem szünnapi utamról,
kézbesitnek egy nagyságához képest elég nehéz katulyát
és a
rejtő és óvó papírokból kibontottam a Pesten látott keltek
és paelstabok
pajtásait,egy érdekes ezüstérmet és néhány ásványdarabot.
Leginkább pedig érdekelnek e következő sorok : „azon megjegyzésére, hogy e darabok nálam tán
elveszhetnének, bátorkodom
megemliteni, miszerint én sem költséget, sem
fáradságot nem
kímélek, hogy ilynemü, régiségek miatt nagybecsü tárgyaknak
birtokába jöhessek; czélom leven, az éltemben összegyüjtendő
tárgyakat akár a nemzeti Múzeumnak, akár más tanintézetnek, különösen azoknak,
melyeknek egykor növendéke valék, hálám némi lerovásául — hagyományozni."
Nem birtam ezen becses — az irót szépen jellemző — sorokra felelni, mert
mindjárt tovább indultam. Másodszori hazajöttem után ugyanezen kedves levelező
ur soraival találkoztam. Hozzád intézett levelem nyomán figyelmetessé tett
gróf Nádasdy Tamás betléri jószágán létező több régi,
irott és festésekkel ellátott könyvre, melyeket a tudósító ur mintegy három év
előtt a ,Szépirodalmi Közlönyben" megismertetett.
Ennyi szívességért és figyelemért csak nyilvánosan róhatom le köteles hálámat…
A már közlött győri felirásokhoz a következőt is
csatolom, mely a főt. káptalani irodában asztalnak
használt márványlapnak alsó felén látható, és valaha a káptalandombon létezett
katonai éléstáron diszlett:
IAVERINO AB HOSTIBVS…
Nem régen hallottam, hogy lebontatván tavaly a régi
nagybaromi templom (Warasdorf, Sopron és Kőszeg között fekszik) a padlás alatt
falfestvények találtattak, és a falakkal együtt örökre el is enyésztek. Ilyesmi
Pozsonyban is jött napfényre a sz. ferencziek temploma egyik oldalán, egy tető
lebontása alkalmával; azonban szivesen hiszem, hogy bár többé ott conservator
nem
vagy, lesz, ki erre illő gondot fordít. Wiedter barátunk
fényképezett sírköveit ismét örömmel forgatván, és Jansen SelvonYbs-ét 1368-ból
német körirattal találván, önként támadt bennem azon kérdés : vájjon meddig vihetjük
fel mi a magyar feliratú emlékköveket? — Aranyom és
ezüstöm
nincsen; azonban a „Bakonynak" velinre nyomott,
díszesen kötött
példányával szivesen szolgálok annak, ki a Vasárnapi Újság utján
a legrégiebb emlékiratot közölni nem resteli.
A régi számok közt feltűnt ugyanott Pemkirchen András
de
Zolonok (Schlaning) sirkövén 1450…után
ez áll… előjön-e ezen szám máshol is igy honi műemlékeinken? Te legjobban
felelhetsz; addig Isten velünk
1863. 1. Pákh Albert: Hol és
miképp terem a Vasárnapi Újság.
Nyájas olvasóink nem fogják
rossz néven venni, ha e lapok új folyamában legelőször is velünk találkoznak.
Kilenc év lefolyása alatt eleget beszéltünk másokról s ezt fogjuk tenni ezután
is, s eleget hallgattunk magunkról; de ez a tízedik év, mint tudva van, a szerkesztőség
jutaloméve, vagy mint mondva
volt,
jutalomjátéka…A Vasárnapi Újság, már csak koránál fogva is, oly pontot foglal
el a magyar sajtóirodalom termékei között, hogy arról beszélni, legalább a
képtelenségek közé többé nem tartozhat…
Heckenast Gusztáv csinosan
és célszerűen berendezett pesti nyomdájába vezetjük az olvasót. Ez azon
nevezetes egyetem utcai 4-ik
számú ház, hol annyiszor kerestek fel az idők folytán kedves leveleikkel vagy
személyesen, előfizetőink s munkatársaink. Itt központosul a Vasárnapi Újság kiadó-
s szerkesztő-hivatala és nyomdája…
1863. 2. Pákh Albert: Hol és
miképp terem a Vasárnapi Újság.
…A legfiatalabb szedő inasokat
rendesen futkározásra használják, ezek járnak
örökké ki s be a szerkesztői szobákba kéziratért; ezek
keresik fel még otthon is
kora hajnalban a munkatársakat, csakhogy a többiek
munkájokban, mely élelmüket adja, fenn ne akadjanak. A Vasárnapi Újság és
Politikai Újdonságok szövegének kiszedésével 8 szedő foglalkozik (köztük 4
inas) —a nagy napilapok 12 —16 szedővel dolgoznak…
A szedő oda áll a betűszekrény
elé, roppant türelmet, nagy figyelmet és kézbeli
ügyességet igénylő munkával kapkodja ki innen is, onnan is a
betűket, pontokat, nyughelyeket s minden írási jelet egyenkint, darabonkint, hogy
azokból szavak, mondatok, czikkek, hasábok, columnák legyenek, s végre egy
egész hírlapi szám megteljék. Ha szorgalmasan intézi dolgát,
egy óra alatt legföllebb 1000 betűt rakhat össze a szedő…A kész hasábot
madzaggal körül fűzi, hogy szét ne hulljanak a betűk s kiemeli nagyobb
asztalokra…Mihelyt egy cikk ki van szedve, előáll a levonó, ki egy
nyomdai festékkel bevont ruganyos hengerrel a kiszedett betűhasábokat néhányszor
végig simítja, hogy a festék rájuk ragadjon, azután ráilleszt egy-egy megfelelő
nagyságú, megnedvesített, durvább, de tiszta papirost, elővesz egy kemény
sörtéjű nagy kefét, s ezzel végig veregeti a papirost; majd hirtelen leveszi a
betűkről s íme rajta már a cikk olvasható; ez az
úgynevezett kefelenyomat…Tördelés
után sajtó alá rendezik a kész szedést, azaz
négy-négy oldalt egymás mellé raknak (ennyit tesz az ívnek
egyik fele), ezt czövekekkel jól megerősítik, hogy a betűk szorosan, feszesen álljanak,
s
a nyomtatás alatt meg ne mozduljanak. Ezután az ívnek mind a két nagy formátumát jól megmossák,
hogy a betűkre tapadt régi festék lekopjék…
Gőzgéppel a nyomtatás igen
szapora és gyors; s egy óra alatt 1000 példánynál több készülhet el, anélkül,
hogy, mint egyéb kézi- vagy gyorssajtóknál, emberi
erő vétetnék igénybe…
Nyomdai gépterem
1863. 13. 112. oldal. Zombory Gusztáv: A szentmártoni könyvtár
Pannonhalmán.
Győrmegyének
áldott síkságát a szomszéd Veszprém vármegyéből becsapó Bakonyi hegyláncznak
némely vég-ágazata szakítja meg csak dél felöl, de
ezek
is inkább
csak domboknak neveztethetnek. Ezek közöl legnagyobb s legnevezetesebb a történeti
emlékekben gazdag Pannonhalma (Sacer mons Pannoniae)
— Győrtől dél felé két mérföldnyi
távolságban— a szent Benedek rendi szerzeteseknek rajta levő igen
régi, hires főapátságával
és nagyszerű
klastromával. — E hely történetét igy irják le krónikáink…
1785-ben József császár a
sz.-Benedek szerzetes rendet eltörölvén, javai is elfoglaltattak, de I. Ferencz
király által 1802-ben ismét helyre állíttatott, s előbbi jogaival
s jószágaival megajándékoztatott. Az akkori apát Novak Chrysostom, különféle
helyen több tanszéket alapított u. m. két akadémiában,
a pozsonyi és győriben, és nyolcz gymnasiumban, nevezetesen : Győrben,
Sopronban, Kőszegen, Pozsonyban, N.-Szombatban, Komáromban, Esztergomban és
Pápán; az itteni könyvtárt pedig több ezer kötettel gazdagítá…
A 80 ezer kötetből álló
könyvtár köröskörül folyó karzata 36 korinthi oszlopon
nyugszik…A képünkön látható díszes nagytermen kívül az
előtérben még egy hosszú négyszög idomú s diszitményeiben az előbbihez
mindenben hasonló terem van, mely világosságát a tetejére alkalmazott üveg kupon
át nyeri. — Ezenkívül e könyvtárhoz csatlakozó melléktermekben
találunk még jeles régiség-, érem-, növény- és ásvány gyűjteményeket…
Pannonhalmi könyvtár
1865. 43. Fischer Adolf, gépészmérnök: A harangok újabb felszerelési módja. A
harangöntő-ipar mellett néhány év óta azon dicséretre méltó törekvés
nyilvánult, hogy a harangok általában mind czélszerüségük, mind szilárdságukra
nézve megfelelő felszereléssel láttatnak el. Egyrészről azon cél tartatott
leginkább szem előtt, hogy a harangozás a lehető legcsekélyebb erő
felhasználásával legyen elérhető, másrészről pedig öntöttvas-kalapok
(Gusseisenhelme) alkalmazása tetszetősebb alakkal vétetett foganatba.
Vaskalapok által igyekeztek a nehézkes fakalapokat (Holzhelme) már durva
formáik miatt is, végképen eltávolitani, minthogy ezeknek alakváltozása
mindeddig a változékony időjárás befolyásaitól függött…Igazolásul
szolgál a kérdéses harangot illetően a debreczeni ref. egyház 30 mázsás
harangja, mely 1822 évben Eberhardt Henrik hires harangöntőtől Öntetvén, ezzel
42 éven át ugyanazon ütőhelyen harangoztak, anélkül, hogy legkisebb kárt
szenvedett volna. Az ütő helyének változtatása alkalmából, mikor uj
felszerelését a fennt érintett nagyszerkovács készítette (ki egyszersmind
képviselője a szóban álló felszerelési rendszernek), ezen
harang 1% évig tartó harangozás után ütő-karimájának uj ütési helyén máris
megrepedt, holott ez kellő kímélet mellett legalább még 50—60 évig eltarthatott
volna. Itt ugyan csak is azon fonák rendszer volt egyedüli oka a harang
megrepedésének, mely szerint az ütő nem a haranggal egy irányban, hanem épen
ellenkezőleg mozgott,
1865. 46.„A harangok ujabb
felszerelési módja." Ezen felirat alatt a „Vas. Ujság" 43. sz. bizonyos
„Fischer Adolf gépészmérnök" czikkét hozta, melyben a Pozdech József ur
harangfelszerelésen tett találmányát kétségbe vonja s a nagy
közönséget tévfogalmakra vezette. Noha Pozdech ur számos
bizonyitványt mutathat fel, melyekben nagy tiszteletben álló egyházi személyek és
közönségek munkája felől dicsérőleg nyilatkoznak, valamint találmánya több
rendbeli
iparműkiállitás . alkalmával, mint pl. Londonban, Pesten,
Győrött érmekkeli kitüntetésre méltónak itéltetett; ennélfogva
a nagy tek. Közönség bizodalmára érdemesnek érezte magát Pozdech ur:
mindazá'tal kötelességének tartotta az igazság érdekében, s a közönség
megnyugtatására —harangfelszerelési modorát egy kir. József műegyetemi tanárokból,
vasuti mérnökök, gépész s egyéb szakértő urakból álló bizottmány vizsgálata alá
bocsátani, különösen figyelembe ajánlván azon pontokat, melyekben a fentebb
emlitett czikk, felszerelésében hiányt vélt felfedezni.…
„A hazai iparnak örvendetes
előhaladását" szem előtt tartván: legforróbban ajánljuk a Pozdech ur
felszerelési modorát, mint eddig legjobbnak s legczélszerübbnek elismertet. Pest,
nov. 7-dikén 1865.
Wieser Ferencz, Lohr Antal, Bobula János, okl. épitész
1875. 13 Rómer Flóris: Az árpád-korszaki jánosi-i
templom.
Jánosi vagy Rimajánosi (szlovákul
Rimavské Janovce) község Szlovákiában
a Rimaszombati járásban. Wiki
Két romba dűlő templomot mutattam be
eddig e lapok tisztelt olvasóinak, a velemérit („V. U." 1863. évi 44-ik
sz.) mely jeles falfestményei miatt országos hírnévre emelkedett, és a
Deák-család temetési kiskápolnáját („V. U." 1863. évi 51-ik sz.); az első azóta tetőzettel lett a boldogult szombathelyi püspök által
ellátva, a másikról olvastam, hogy szintén szégyenletes gyászából a mostani
birtokos kegyelete folytán örvendetesebb alakba öltetett. Jelenleg egy oly
romot mutatok be, mely hivatva van a régészeti építés mintájává válni, és egy
fölötte regényes megyének díszéül szolgálni.
A ki Gömör megyét természeti
szépségeiben, világszerte hírneves barlangjaiban, terményeinek gazdagságában
ismeri, lehetetlen, hogy a régmúlt hajdan feldúlt emlékeit: az ajnácskői,
várgedei, murányi, krasznahorkai várakat, a csetneki, rozsnyói stb. régi
templomokat nagy érdekkel ne szemlélte volna. Mind ezekről ismételve írtak
Gömör megyének múlt- és a jelen századbeli írói, folyóiratok és napilapok cikkezői;
de mély, és valóban meg nem érdemlett hallgatással mellőzték mindeddig egyik
nevezetességet, a megyének legrégibb, ma is legalább falaiban még némileg épen
fennálló műemléket, a janosi-i katolikus templomot…
E vallási telepitvény a régmúlt
korban bizonyára épen úgy vált Jánosinak, sőt az egész Rimavölgynek díszévé, a mint ma azt a vaspályán e helység mellett elrobogó utas
elhagyatottságában észre nem veszi! Csak azóta, hogy a magyar
tudományos akadémia keblében fennáll egy régészeti bizottság, csak
azóta, hogy a műemlékek fenntartására egy ideiglenes országos bizottság
alapíttatott és ennek teendői közé tartozik az országszerte fennálló és még fenntartható
műemlékeknek gondozása…
A keresztelő sz. Jánosról elnevezett
apátság régente, mint mai napon is, az esztergomi érsekmegye joghatósága alá
tartozott, minthogy a rozsnyói megye még az 1776-ik év előtt az esztergomi
főmegyének volt kiegészítő része. Ezt említi egy 1397-iki egyházi okmány, ez
után csak azt tudjuk még, hogy 1557-ben nem volt Jánosiban apát, mert az Oláh
Miklós által tartott zsinatra nem lett idézve; 1629-ben pedig, a Pázmány Péter
alatt tartott zsinathoz csatolt jegyzékben már az állíttatik, hogy az utolsó
sz. benedek rendi jánosi-i apát saját birtokához tartozó malmában a molnár
által megöletett; maga az apátság pedig azok közé számíttatik, melyek hazánkban
hajdan virágoztak.
Ez idő tájt már a reformáció e
vidéken annyira erősödött, hogy ámbár még Jánosi, valamint Feled is, a gömörí főesperességben mint plébánia említtetik, a reformátusoknak
is volt már e helyen 1613-ban anyagyülekezetük, melyhez Pál falu és Bellény,
mint fiók-egyházak, tartoztak…
A közlött adatok és rajzok nyomán
Schulek Frigyes tanár ur az országos bizottság meghagyásából azonnal elkészité
azon végleges tervet, melyet mint a stylszerü
restauratio elő mintáját fametszetben mellékelünk. Az ellenvetés nélkül
elfogadott tervezet szerint rövid idő alatt beküldé Topscher Győző állami
mérnök úr a helyi árak szerint kiállított költségvetést, és igy fölszerelve
terjesztetett fel újra a jánosi-i templom annyi év óta hiába sürgetett javitási
terve a vallás- és közoktatási m. kir. minisztériumhoz,
olyan pártolással és olyan fórumhoz, melynél azon szent ügynek csak a remélt
sikert lehetett jósolni…
…Emelkedjél Isten háza, nemzetünk ősrégi emléke,
elhagyatottságodból, régi díszedben és épségedben, és őriztessél a század
lelkes fiai által úgy, hogy többé ilyen szégyenítő sorsra ne is juthass! hadd táplálhassam azon édes reményt, hogy eddig is nem hiába
fáradoztam, hogy szavaim minden magyar szívben meleg visszhangra találnak !
Rómer Flóris Ferencz jánosi-i apát.
Jánosi Árpád-kori templom
1881. 37. KÖZÚTI TEHERSZÁLLITÓ GŐZKOCSI.
Lapunk múlt évi 39-ik számában ismertettük Bollée gőzhintaját.
Most ugyanezen föltalálónak egy újabb szerkezetű újítását, a teherszállító gőz-kocsit
mutatjuk be. A föltaláló ennél a közönséges szekeret vette mintául s csak a
mozdonyt módosította némileg. Az új jármű, mint képünk mutatja, négykerekű
kocsi, mely gépi összeállítása tekintetében hasonló a már érintett gőzhintóhoz,
csak nagyobb méretű.
Gőz-kocsi.
A gőzt itt Field rendszere szerint
fejlesztik egy függélyesen álló hengerkazánban, mely a fűtő állvánnyal együtt a
kocsi hátsó részét foglalja el. A két vízszintes csőből álló gép a kocsi elején
van vaslemezből álló szekrénybe zárva, mely por és lehűlés ellen védi. A
hajtórudak mozgásba hozzák a kocsi hosszában elhelyezett hajtócsigát, mely a
mozgást fogas kerekek által a vele párhuzamosan alant álló áteresztő csigával
közli. Kúpalakú kerekek által ez a mozgást a kocsi alatt keresztben álló
csigára ereszti át, mely sajátszerű szerkezetű Galle-féle kerekek által a hajtókerekekre
hat. Mint a gőzhintónál, itt is külön szerkezet / ez ma a differenciálmű. G./ egyenlíti
ki az első két kerék között erős görbületek megtételénél előálló különbözetet.
Jellemző a gőz-kocsi összekötési módja a hozzá csatolt
szerkocsival (tenderrel), mely a kocsival annyiban egésznek mondható, a
mennyiben kerekei ugyanúgy, mint a gőz-kocsi hátsó kerekei, közvetve a gép
által hajtatnak, tehát hajtó kerekül szolgálnak, miáltal a szerkocsi
keréktengelyére támaszkodó súly szintén a kerekek és a föld-szin adhéziójára
fordíttatik, s a hajtóerő jelentékenyen növekszik. A kocsi és a tengely közti
könyökkapcsok lehetővé teszik a kettő elhajlását nemcsak görbületeknél, de oly
helyeken is, a hol a kettőnek magassága az út lejtős,
dombos volta miatt nem egyenlő. Ama mód, melyen a hajtóerő a tender hátsó
részéről a hozzá kapcsolt kocsikra rugónyomás útján átszármazik, a
meginduláskor beálló lökéseket is enyhíti, a mi kivált hosszú és igen
megterhelt vonatoknál nagy előny. Minden egypár hajtókerék 8000 kilogrammnyi
maximális nyomást gyakorol a talajra, mialatt a két első kerék az általuk vitt
tengely terhével csak
Az
irányítókészülék hasonló a gőzhintóéhoz. A vezetőnek nincs nagy erőfeszítésre
szüksége, hogy a kormányhenger kézi kerekén egyet fordítson, mi emeltyű által a
kerekeknek a vízszintes tengely körüli megfordulását idézi elő. Még gyors
haladás mellett s hirtelen fölmerülő akadályoknál is könnyen tehetni oldal kerülőt,
a mi sokszor előnyösebb, mint a gépet hirtelen megállítani. Azonban veszély
esetén ellengőz bebocsátása által a gép egy pillanat alatt is megállítható. A
vezető a kocsi előrészében levő üléséről szabadon áttekintheti az utat s a
szerint teheti a kocsi haladását gyorsabbá vagy lassúbbá a mint kevesebb vagy
több az akadály. Egyenes, vízszintes, akadálytalan utón e kocsival 8—10,
szükség esetén 15—20 kilométert is megtehetni óránként, sőt még kisebb 10—15
méternyi emelkedéseket is nagy könnyűséggel győz le. Normális viszonyok közt
egy 5—6 kocsiból álló vonathoz, mely 50 —
1893. 24. AZ ERDÉLYI
KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSE DEÉSEN.
Az erdélyi
közművelődési egyesület immár kilenczedik éve, hogy megalakult és minden
hasonló czélra alakult egyesületek között a legnagyobb és legtekintélyesebb
intézetté nőtte ki magát a magyar társadalom
áldozat-készségéből.
Hasznos és fontos feladatát az országnak a nemzetiségek által leginkább
veszélyeztetett területén, az erdélyi részekben van hivatva teljesíteni és e
feladat sikeres végzésére immár egy millió forintnyi vagyonnal rendelkezik. Az
egyesület elnöke, gr. Bethlen Gábor, kinek oldala mellé mint alelnökök
és az egylet más tisztviselői, az erdélyi hazarész sok tekintélyes férfija
csatlakozik.
AZ
ERDÉLYI KÖZMŰVELŐDÉSI EGYLET KÖZGYŰLÉSE DEÉSEN.
A közönség csoportosulása a
templom körül, hol a gyűlés tartatott.
Dunky
testvérek fényképe.
Az egyesület évi közgyűléseit az
ország különböző városaiban szokta megtartani. Idei közgyűlése Deésen
(Szolnok-Doboka megye) volt, hová az ország minden részéből számosan érkeztek,
hogy a közgyűlésen részt vegyenek.
Deés ez alkalommal ünnepi díszt
öltött. Az oda sereglő nagyszámú vendégeket a 100-as bizottság várta gr.
Korniss Viktor vezetése alatt, a vasúti állomáson. Onnan zeneszóval és lovas
bandérium kísérete mellett történt a bevonulás a városba, hol az
ünnepélyességek egész sorozata következett.
Ez
ünnepélyességek egyik jelenetét mutatjuk be a Dunky fivérek kolozsvári
fényképészeti czég felvételében, mely a szakadó eső daczára is igen szépen
sikerült. Képünkön a hatalmas református templom és környéke látható, telve a
nagy számban összesereglett közönséggel, melynek sorait többféle népviseletű
vidéki alakok is tarkítják, jeléül, hogy e hazafias ünneplésen az egyszerű
falusi nép is jelen kívánt lenni.
* * *
Dés (románul
Dej, németül Deesch, korábban Burglos)
municípium
Romániában
Kolozs megyében.
Belső-Szolnok, majd
1876-tól
Szolnok-Doboka vármegye székhelye. A
középkorban
sóbányászati központ, bányászváros.
A főtéren áll a
15. századi
hatalmas
gótikus
református
templom, melyet egykor kő körfal övezett, tőle északra az egykori fejedelmi
ház. A templom boltozata az
1510-es évekből
való.
1711-ben
újjáépítették, a karzat virágmintáit
Umling Lőrinc
festette, szószékét Sipos Dávid faragta 1752-ben.
1880 körül renoválták,
ekkor bontották le régi erődfalát és új, szerényebb fallal vették körül. Tornya
1907. 24. HOGY SZERKESZTETTÉK 50 ÉV ELŐTT A VASÁRNAPI
ÜJSÁGOT?
(Adalékok az önkényuralom történetéhez.) Közli:
Endrődi Sándor.
Az alábbi levelet abból az időből közlöm, mikor kissé
nehezebb volt lapot szerkeszteni, mint manapság. Nemcsak politikai, de
szépirodalmi
és ismeretterjesztő lapot is. A rendőrség szeme és
figyelme ott volt mindenütt s argusi tekintetét gyakran igazi művészet volt
kijátszani. De ép e körülmények közt váltak óvatosakká, furfangosakká és
leleményesekké irók és
szerkesztők egyaránt. Megtanultak úgy irni, hogy a
látszólag közömbös sorok közt sejteni, sőt gyakran olvasni lehetett a
láthatatlan, le nem irt gondolatot. A közönség pedig lassanként megtanulta a
sorok közötti olvasás ravasz
művészetét. A szerkesztők szinte magukhoz nevelték a
publikumot s nem volna érdektelen tanulmány, ha valaki a Pester Lloyd-nak s utána
a Pesti Naplónak az ötvenes évek elején közölt czikkeiből néhányat ily
értelemben kimagyarázna
és kommentálna. Falk Zsigmond és Kemény Zsigmond
mestere volt ez előkelő tolvaj-nyelvnek, e «megfoghatatlan» stílusnak. Pákh
Albertnek, az első
szerkesztőnek alábbi levele némi világot vet ez
iskolára, az írás kivételes művészetének e kényszerű gyakorlatára…
„Nagy különbséget fog Ön találni a megjelent czikk s
az Ön által beküldött tudósítás között….” – írja Pákh, majd így folytatja: A
felsőbb helyről nem engedélyezett dolgok közé tartozik többi között a Vörösmarty
és Lendvay
emlékszobrára való adakozás s ez adakozásnak közhírré tétele…Adjuk az
emlékünnepélynek egy egyszerű, de megható
rajzát és közöljük — az illetők megnyugtatására
— az ez alkalommal történt adakozások jegyzékét is. Csak azt
nem mondjuk, hogy
ez adakozások mire történtek, s azt nem, hogy
ez ősszeg itt van a szerkesztőség kezei között. Ez látszott egyedüli
módnak, tudtára adni a tényt a
közönségnek, a mit tenni minden áron akartam, mert a közel múlt időkből, a
midőn a hazafiúi láng itt-ott már kissé lohadni
kezd…
1921. 5. Tábori Kornél: A
BÉCSI TITKOS LEVÉLTÁR ÉS A VASÁRNAPI ÚJSÁG
Tábori Kornél (Szolnok, 1879. június 27. –
Auschwitz, 1944. július ?) író, újságíró, műfordító, szerkesztő és riporter
A bécsi udvari és rendőrségi archivumokban, a melyek
végre megnyíltak a kutatók számára, több intim jelentést találtam elszórtan a
Vasárnapi Újságról és íróiról….
A Vasárnapi Újság egész
czirkulusát már 1854 márcziusa, tehát a hetilap megindulása előtt figyelemmel
tartották. Amikor Jókai Mór a bujdosásból visszatért Pestre és lap engedélyt
kért, a bizalmas jelentés alapján megtagadták úgy a szerkesztői, mint a kiadói
jogot. Irodalomtörténeti érdekességű az a
kémnoticze, a mely elmondja, hogy a Vasárnapi Újság Jókai Mór
eszméje volt. De a bécsi czentrum nem engedte meg, hogy ő szerkessze, noha
Jókai még az enyhén proskribáltak közé tartozott…
Rendőrakta beszél aztán Vörösmarty
Mihály „titokzatos" művéről, a melyet aggódásában elpusztított. Az
öreg író „most vidéken tengődik", rá sem lehet ismerni kusza, ősz szakálas
arczára s állítólag csak Lear=fordítása miatt járt Pesten. Egyik bizalmasa
árulta el, hogy a rejtelmes munkát felolvasta barátai előtt, aztán elégette,
mert „zsarnokság ellen" szólt és Vörösmarty félt a spiónoktól, „Nem csoda,
ha megbolondul." Megrendítő jelentés közli, hogy az írók egy részével nem
érdemes törődni. Caray János tehetetlen vak, Nagy Ignácz régóta
ártalmatlan beteg koldus, Bajza József pedig közönséges őrült. „Annál
veszélyesebb" a fiatal Zichy és néhány ismeretlen nevű ujságiró, a
kik „Kossuthéktól érkező" híreket továbbítanak. Szakadatlanul üldözték Sárossy
Gyula „Arany
trombitá"=ját, a mely számos magyar nő testére göngyölve rejtőzött. A spiczlik
mindent gyanúsnak találtak, „észrevették" a Vasárnapi Ujság=ban Tompa Mihály
„czélzatos" tavaszi sorait is:
Vidul a föld ábrázatja,
A jó isten megmutatja
Neked ember, hogy szeret!
Adván újra kenyeret…
A rendőrség iratai közt van
a Vasárnapi Újság szerkesztőségében megszerezett titkos névsor, a melyet a V.
U. kapott valahonnan a pesti kémekről. A listán szerepel Szekrényessy volt
rendőrkapitány, Fabinyi törvényszéki
bíró, Thaisz Elek későbbi
főkapitány, Luft Rézi,
egy mulatóhely vezetője, utóbb Thaisz
felesége, Mihályfy helytartósági tanácsnok, Gál volt
cs. kir. biztos, Bauer Károly (marqueur – felíró - a
Pilvax-kávéházban), a ki akasztófára juttatott két jó magyart stb. Ennek a tisztes
multú régi lapnak egyik legnagyobb érteke és büszkesége lehet az, hogy a titkos
jelentések oly antipátiával beszélnek róla.
* * *
Népopera, városi-, majd Erkel színház
Átadás előtt a Népopera /később Erkel-színház, G. /. Balogh Rudolf
felvétele
AZ OLDAL HOMLOKZAT RÉSZLETE.
KÉPEK A MOST FELÉPÜLT BUDAPESTI NÉPOPERÁRÓL. — Balogh Rudolf felvételei.
Függelék
A Vasárnapi Újság és Arany János szépirodalmi lapjai
1860. 39. Arany János lapja, a „Szépirodalmi Figyelő"
november elején fog megindulni, mint
rendes hetilap. Tulajdonos-szerkesztője Arany János, kiadója Heckenast
Gusztáv lesz. Addig is, míg bővebben szólhatnánk az új vállalatról,
örömünkre válik, a fentebbi tényt olvasóink tudomására juttatni.
A Koszorú
(1863. január 4.–1865. június 25.) – a Szépirodalmi Figyelő mellett –Arany orgánuma.
Sajtótörténetünk legkiemelkedőbb teljesítményei sorába tartoznak. Szenvedélyes
újság-, folyóirat olvasó, olvasmányai között szerepelnek kora java külföldi
folyóiratai is. A VÚ-ról több említés található Arany lapjaiban.
Arany János: Szépirodalmi Figyelő, 1860. 40
/Akadémiai, XII. kötetben a 113. tétel. G./
Az
akadémiai épülettervek rajzaira nézve kár, hogy azokat a közönség szélesebb
körben nem ismeri. Nem volna-e hajlandó például a Vasárnapi Újság megismertetni
velük olvasóit?
Arany nyitott kapukat
döngetett. Két év múlva láthatjuk a terveket a VÚ-ban:
….Mai közlésünkkel
befejezzük az akadémiai palotatervek bemutatását. Két nagy hírű idegen művész
művei azok: a IV. sz. alatti Klentze Leo müncheni építészé /ezt
valósították meg. Itt a III. változat látható. G./, az V. sz. alatti Stüler
A. berlini építészé. München és Berlin, mint tudjuk, az újabb kori
építészet történetében első rangú helyet foglalnak el, s aki e két város
monumentális középületeit, fényes palotáit látta, azok között az említett két
művész szellemi szülötteit láthatta első sorokban. S ha már idegen művészt
kellene meghívni a küzdőtérre, jól tették azok, kik az ügyek élén állnak, hogy
ily hírneves, tapasztalt emberekre esett választásuk…
A magyar akadémia palota tervei
Akadémia meg nem valósult terve
1862.
44. Arany János új lapja.
Szépirodalmunk
hatalmas lépést tesz előre, keletkezvén abban egy oly vállalat, mely jeleseink
valódi csoportosulását eszközölve, benső becscsel bírni ígérkezik, s így,
képességünk hű tükre,
dísze,
büszkesége leend. szépirodalmunknak pedig Lapjaink nagy száma az erők
szétágazását vonta maga után. Jó művek illő díjazása lehetetlenné válván,
jeleseink elől irodalmi zsengék foglalták el a tért, miből a szépirodalmi sajtó
mély süllyedése következett. A közönség kezdett nem bízni többé irodalmában.
Régi vállalatok elzsibbadtak, új vállalatok pedig, mint mondják, már
születésükkor homlokukon viselik a haláljegyet. A bajokon segíteni, e válságos
időben lép elő egy nagyobbrészt szépirodalmi, de egyszersmind szélesebb
értelemben vett literatúrai s általános
műveltség-terjesztő
folyóirat: a „Koszorú", melynek
szerkesztője s egyúttal kiadója, koszorús költőnk, Arany János lesz,
kinek neve is elég biztosíték, hogy a megindulandó lap csak jót, jelest,
becsest tartalmazand. A szépirodalmi
rész, — mint a felhívásból látjuk, — úgy lesz megválasztva, hogy férfi, mint
női közönségnek egyaránt kedves olvasmányt nyújtson. Tartalmát eredeti, irány-
s történeti beszélyek képezik; fordított novellákból a külföldi irodalom
gyöngye; versből minél több, de minél jelesebb. A literatúrai rész kiterjed úgy
a hazai, mint a külhoni irodalom minden termékére. A kiadásra koszorús költőnk
szintén maga vállalkozik, hogy előfizetőinek névsorával megismerkedvén,
szellemi igényeikhez, osztály és nem szerint, annál inkább hozzávethessem.
Továbbá, a közönségtől begyülő, különben is mérsékelt hasznot nem levén szükség
még egy kiadóval megosztani: többet áldozhat a lap szellemi részének
kiállítására; a miért az irók díjazására nézve egy méltányos és
igazságos kulcsot állapit meg, mely a közönség pártolásával hasonló mértékben
növekszik, s így alkalma lesz a jeles művek között is válogatni. A lap
fő súlya annak szellemi alapjába levén helyezve, rendkívüli mellékleteket
egyelőre nem ígér; de ad szellemi kincseket; azonban középszerű pártfogás
mellett is a magyar költők arcképcsarnokát indítja meg, önálló
mellékletekben…Pillanatig sem kétkedvén azon, hogy a magyar közönség örömmel
karol föl oly vállalatot, melyet ha pártol, magát becsüli meg : nem marad egyéb
hátra, mint a lap rövid programját, s az előfizetési föltételeket elősorolni. A
lap címe lesz „Koszorú," — szépirodalmi s általános
műveltségterjesztő tartalommal…Az előfizetési pénz vidékről egyenesen
hozzám, mint kiadóhoz, bérmentve utasítandó. (Lakásom Üllői út és Pipa utca
sarkán.) A helybeli előfizetők kényelmére Emich Gusztáv úr kiadó
hivatala is (Barátok tere 7. sz. elfogadja lapomra az előfizetést. Gyűjtőknek a
szokott t. példány (10-re egy) adatik. Kelt Pesten, november, 1862. —
Arany
János, a „Koszorú" felelős szerkesztője, kiadója és tulajdonosa.
Koszorú, harmadik évfolyam
Koszorú. 1863. I. 6. 143. oldal. A nagykálói casino Pákh Albert barátunknak, mint a
Vasárnapi Újság jubiláns szerkesztőjének, irodalmi érdemei iránt
jegyzőkönyvileg fejezte ki elismerését.
Koszorú. 1863. 19. május 10. 454. oldal. A „VÚ”-ban nemrég egy „Tisztelem a csizmadia céhet”
c. költemény jelent meg Pájer Antaltól. Most a makói csizmadia céh megbízta
Lendvai Márton színházi tagot, hogy készíttessen Pájernek egy pár díszcsizmát…
Íme
a vers és a történet folytatásából szemelvények, a VÚ-ban /G/
1863. 14. 127. oldal. Pájer Antal: Tisztelem a csizmadia czéhet
Becsülök én mindenféle embert
A királytól le – a vízhordóig,
Becsülöm a felelős minisztert
Le – az absolut – Szabóig,
Rotschildnél nem kevesebbre nézek
Egy koldust, az Isten képe
végett;
De felette minden fajta népnek
Tisztelem a csizmadia-czéhet…
Elmult már, de még se nagy régen volt:
Hogy e nemzet elvedlé ruháját,
S mint idegen nép rongyába burkolt —
Cziczomákkal peczkelte föl állát;
Csak egy volt, ki soha sem vedlé el
Fényes tollat, mit a sors megtépett,
Csak egy volt, ki hű maradt fajához .
Tisztelem
a csizmadia-céhet…
Ha szent István díszes oltárképen
Viselheti a magyar nadrágot:
Mért volna az bárkinek is szégyen?
Ezt gondolta, így vett bátorságot.
És mi tőle, róla vettünk mustrát
Most, hogy Isten megszállta e népet:
Ime, ezért becsülöm én szívből,
S
tisztelem a csizmadia-céhet.
VÚ, 1863. 18. 163. oldal. Egy
jó vers következményei.
„Tisztelem a
csizmadiaczéhet!" — Ezen czim alatt
jelent meg a Vasárnapi Ujság f.é.14. számában egy szerencsés pillanatban
született versezet Pájer Antal t. munkatársunk tollából. Mint annyi sok
mást, e költeményt is legjobb kivánatainkkal bocsátottuk utnak, hogy szolgáljon
mások örömére s gyönyörködtetésére. E versnek azonban erősebb visszhangja lett,
mint gondoltuk, s egész „diplomatikai jegyzékváltás" támadt belőle, mely bizonyosan
érdekelni fogja lapunk olvasóit is. Közöljük azért az egész levelezést, mint
egyik élő bizonyságát az irodalmi ügyek iránt mindinkább terjedő
érdekeltségnek. Az emlitett versezet ápril 5-én jelent meg lapunkban. Alig egy
pár nap mulva vettük a következő levelet Makóról, az ottani csizmadiaczéh elöljárójától
:
„Tekintetes szerkesztőség!
A folyó év s hó 5-ről a 14-ik számu Vásárnapi Ujság becses lapjában közlött, s
Pájer Antal urnak „a csizmadiaczéhet" megtisztelt remek versezete olvasása
által fellelkesülve, a tisztelt költő iránti hálanyilatkozat
közzététele, sugyanez uton Lendvay
Márton ur nemz. szinházi s egyszersmind a makói csizmadiaczéh egyik
tagjának arra leendő felhivására, miként a most nevezett czéhbeli tag, a fenn
dicsért versirónak a ezéh tisztelete jeléül — egy pár csizmát varrni — s
árának a ezéh pénztárából megtérítése iránt árjegyzékét Makóra elküldeni legyen
szives — a tekintetes szerkesztőséget felkérni bátorkodik. Makón, 1863-ik évi
ápril 7-én a makói csizmadiaczéh: Halász Mihály, makói csizmadiaczéh mester."
A ki e levelet elolvassa,
első pillanatra talán Ugy jár vele, mint mi is jártunk. Megütköztünk rajta s
nem foghattuk fel kellően annak értelmét, különösen nem sejtettük, miképp
keveredik bele Lendvay Márton derék színészünk neve, ki az egész ügytől távol
állott. Igy történt, hogy a levél tisztelt Írójának a V. U. 15. számában a
következő „szerkesztői mondanivalót" izentük :
„Makó. Halász M. urnak. Meg kell vallanunk, hogy a levelet nem értjük. Ua
netalán keserüség és megbántódás akar lenni, ugy az ellen magunk s a kérdéses
vers irója nevében ünnepélyesen óvást teszünk, s el nem fogadhatjuk…
Reméljük, hogy Lendvay
Márton, mint „a makói csizmadia-ezéh okleveles tagja" utasitása szerint
hiven fog eljárni, s mi nemsokára el fogjuk mondhatni az olvasónak, hogy Pájer
Antal a szép emlékjelnek, az egypár disz csizmának, birtokában van. Addig is ismételjük,
hogy : „Tiszteljük a csizmadia-ezéhet!" — Szerk.
* * *
Arany
János Koszorú, 1863. II. 5. 119. oldal
Egy
úr a VÚ szerkesztőségéhez egy csomó újdon faragott szót küldött be terjesztés
végett. Mi is közlünk néhányat a VŐÚ által közbe-közbe szúrt felkiáltó és kérdő
jelek elhagyásával, mivel azok mindenik után oda illenének. Íme…
Tanulj
magyar. – Az alábbi szövet olvasta a
VÚ-ban Arany:
VÚ.
1863. 30. 267. oldal „Tárház” rovat. Új szavak gyártása. Némely embert
még mindig nagyon bántanak az idegen hangzású szavak
nyelvünkben, s ezek mindent elkövetnek, hogy ama szavakat minden erőszakkal
kiküszöböljék. Nem gondolják meg ezen jó urak, hogy
itt erőszaknak nincs helye, hogy művelt nyelv, idegen szavak tarkasága nélkül
nem létezik, s hogy ezen szavak nagy része nálunk már annyira
akklimatizálódott, megmagyarosodott, hogy bátran nevezhetjük meghóditott
sajátunknak. Többször szólottunk ezen ok nélküli buzgalom ellen. Most ismét egy
ily esetről van alkalmunk megemlékezni. Egy vidéki t. ügyfelünk
azon hálátlan munkába kapott, hogy ismét egy csomó idegen származású szót
magyarítson. Á jegyzéket azon óhajtással közli velünk, hogy a szavak
terjesztésén mi is közreműködjünk. Az utóbbit nem Ígérhetjük, mert az uj szavak
egy részét szükségtelennek, más részét szerencsétlennek tartjuk, de azért a
jegyzéket itt közöljük kuriózum képpen, hogy többen is ítéletet mondhassanak felette.
Az indítványozott uj szavak ezek :
Akadémia — tanműde; — kollégium — tangyűde;
ekklézsia — vallda; templom — imárda; preabyterium —
népkorda; superintendentia— hitügyelde; rector — intész; curator — gondász;
protestáns — hitóvár (!); senior — óbbász (!); presbyter —
népkórász; superintendens — hitfelügyelő; református — hitjavitoncz;
cantor —éneklész; togatus — hitmezér (!); orgona —
ájtzora
(!); orgonista — ájtzorász; empyria — oktonda;
empyricus — oktondász (?) stb.
stb.
Elég ebből ennyi. Tessék választani! Fogadni mernénk,
hogy a nagy többség inkább a régi, mint az uj szavak után fog nyúlni. Valóban
sajnáljuk az ily dolgokra pazarlóit fáradságot és
jóakaratot.
Arany
János: Koszorú,1863. II. 15. 359. oldal
Dr.
Rómer Flóris érdekes archeológiai leletei a VÚ-ban figyelmessé tevén az
illetőket…eddig csak a képzelet szüleményei valának a
zsinóros, sujtásos kacagányok…vajha minden, hazánkban rejlő régiség ily
szerencsés kutatóra akadnak, mint Rómer.
www.sk-szeged.hu/statikus_html/.../koszoru.html - Tárolt változat
samreedspulps.blogspot.com/2011/07/koszoru.html - Tárolt változat
Koszorú. / Szépirodalmi s
általános miveltség terjesztő hetilap. 60.000,- Pest, 1863,
Emich Gusztáv. [4], 620 p. ; [4], 620 p.
KOSZORÚ, 1863-as, I. évfolyam, II. félév, 1-26. szám (1863.
júl. 5-dec. 27.)
Pest, 1863. Emich Gusztáv. [4] + 620 p.
Korabeli aranyozott gerincű félbőr kötésben. A gerincén javítva.
kikiáltási ár: |
12 000 HUF |
leütési ár: |
20 000 HUF |
aukció időpontja: |
2008.12.12. péntek 17:00 |
|
|
* * *
A Vasárnapi Újság irodalma, repertóriuma
A Vasárnapi Újság egy 1980-as irodalmitanulmány-kötetben
Kezembe került egy 465 oldal
terjedelmű szakmunka, annak is a „második, javított” kiadása. A Vasárnapi Újság
virágzó korszakának irodalmát tárgyalja, anélkül, hogy – három apró kivételtől
eltekintve – megemlítené a lapot. A VÚ-nál jelentéktelenebb orgánumokat sorra
rendre idéz. Az még hagyján, hogy az összefoglaló értékelésben nem említi a
hetilapot, de a korszak költőit tárgyalva, a 8 oldal terjedelmű
Szabolcska-fejezetben sem. Nem tud róla, hogy a költő a lap vezető-verselője
volt, megszámlálhatatlan megjelenéssel? Akkora felkészültséggel, amit a kötet
mutat, ez hihetetlen. A VÚ megnevezést, a
jeles irodalomtudós kétszer a bibliográfiában, egyszer egy lábjegyzetben írja
le. Nem Szabolcskával kapcsolatban.
A Nyugatról írt tanulmányok száma
mérhetetlen. A 100 éves évforduló alkalmával kiadványok, rendezvények sokasága
született. Nagyon helyesen! Hány tanulmányt írtak a Vasárnapi Újságról? Ki és
mikor emlékezett meg a hetilapról?
* * *
Galambos Ferenc, a VÚ repertóriumnak
összeállítója
A Vasárnapi Újság
repertóriumát Galambos Ferenc, bencés szerzetes állította össze, nyolc
kötetben, 1978-ban, A Vasárnapi Újság
repertóriuma 1854–1921 címmel.
NAGY MIKLÓS MIHÁLY: Háry János utódai
home.hu.inter.net/kortars/0412/nagy.htm -
Tárolt változat
3A Vasárnapi Újság repertóriumát Galambos
Ferenc állította össze, nyolc kötetben,
1978-ban, A Vasárnapi Újság
repertóriuma 1854–1921
címmel.
Vasárnapi Újság 1854–1921. Repertórium 1–8. köt. A Vasárnapi Újság írásai, írói, képanyaga.
Összeállította: Galambos Ferenc. Kézirat. Országos Széchényi Könyvtár,
Budapest, 1979.
hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_bibliográfusok_listája - Tárolt változat
... Daday Jenő (reáltudományi repertóriumok); Dezsényi Béla (sajtótörténet); Dézsi ... Galambos Ferenc (repertóriumok); Gárdonyi Albert (történelemtudomány)
* * *
http://dictionary.sensagent.com/vas%C3%A1rnapi+%C3%BAjs%C3%A1g/hu-hu/
Az Irodalom két – az I. világháború utáni címszava és
dátuma - önmagáért beszél.
Buzinkay Géza: A
Vasárnapi Újság a dualizmuskor első felében 1867-1890. Magyar
Könyvtári Szemle, 1979.
Miklóssy János:
Organ a nagy közönségért. OSZK Évkönyve 1972
* * *
A
Vasárnapi Újság születésénél hárman bábáskodtak: Pákh Albert
mint szerkesztő, Jókai Mór a főmunkatárs, és Gyulai Pál…Gyulai Pál rövid időn
belül a szerkesztési munkából kilépett, ezután a lap tényleges előállítói Pákh
és Jókai maradtak. Jókai a tartalmi kérdések lankadatlan gondozója volt Pákh
1867-es halálát követően is….
* * *
1893. 24. Jókai jubileuma. A nagy iró
jubileumát rendező központi bizottság e hó 6-ikán ülést tartott b. Eötvös Loránd
elnöklete alatt. Megvitatták, hogy nem lenne-e czélszerű az október második felére
tervezett ünnepet elhalasztani. A főváros előkelőbb körei ekkor még nincsenek
Budapesten és az ő távollétük mindenesetre csökkentené az ünnep fényét. A
bizottság ennélfogva elhatározta, hogy a jubileumot
karácsonyra halasztja, és a Vigadó termeiben a művészeti bizottság
közreműködésével akkor rendez ünnepet. Másrészt megállapodtak abban, hogy Jókai
összes műveit ezer példányban kétszáz forintjával kiadják s a befolyó
kétszázezer forintból irói honoráriumként százezret Jókainak adnak. Gróf
Csáky Albin miniszter is helyeselte ezt a tervet és megígérte a kormány
támogatását.
Schlauch
Lőrincz nagyváradi püspök Jókai előtt
azt a reményét fejezte ki, hogy nem sokára, mint Nagy-Várad díszpolgárát
üdvözölheti. A püspök egyúttal megkérte Jókait, hogy menjen le Nagy-Váradra a
Szigligeti-ünnepélyre s legyen az ő vendége. Pápa városa közgyűlése nagy
lelkesedéssel Jókait díszpolgárának választotta és az utczát, melyben Jókai
1841—42-ben lakott, Jókai-utczának nevezte el.
* * *
Jókai Mór,
Gyulai Pál, Brassai Sámuel, Arany János, Tompa Mihály, Szemere Miklós,
Szász Károly, Vajda János, Ipolyi Arnold, Rómer Flóris, Vámbéry Ármin, Salamon Ferenc,
Szilágyi István, Szabó Károly, Pauer Gyula,
Nagy Iván,
Thaly Kálmán,
P. Szathmáry Károly, Zilahy Károly, Beöthy Zsolt,
Kenessey Albert, Keleti Gusztáv, id. Szinnyei József, Herman Ottó, György Endre.
* * *
Cím(ek): A Vasárnapi Újság (1854-1921) története Szerző(k): Orosz, Noémi Témavezető(k): Bényei, Miklós Kulcsszavak és tárgyszavak: folyóirat
DEENK
Témalista::Irodalomtudomány::Magyar irodalomtörténet Létrehozás
dátuma: 2009 Megjelenés dátuma: 8-jún-2009 Kivonat: A Vasárnapi Újság hatvannyolc évfolyamos történetével,
illusztrációs megoldásaival egyedülálló a magyar képes hetilapok sorában,
enciklopédiai típusa miatt pedig sok szempontú vizsgálódást tesz lehetővé. A
dolgozat bemutatja a lap főszerkesztőinek (Pákh Albert, Nagy Miklós, Hoitsy
Pál) életrajzát, munkásságát, tartalmi, formai változásait nyomon követi az
összes évfolyamon keresztül. Ismerteti a folyóirat művelődéstörténeti
jelentőségét. URI: http://hdl.handle.net/2437/87770