h 12 – 20 Címlapok III. 1860 – 1863
2013.
03. 11. – 03. 29.
Címlapok 1860 – 1863
II. Endre király kiadja az aranybullát. 1860. 1.
Erkel Ferencz. 4.
IMRE KIRÁLY ÉS
ÖCSCS 6.
Magyar
díszviselet a XVI. századból 13.
Uri-viseletek a XVII. századból. 24.
GYULA VEZÉR CSALÁDJA 32.
BÉLA A
KARD ÉS KORONA KÖZÖTT 39.
SOMOSKŐ ROMJAI. 41.
VERBŐCZY ISTVÁN. 43.
ÁRPÁD CSATÁJA ZALÁNNAL
48.
SZENT
LÁSZLÓ.
52.
Magyar női díszviselet, XVIII. sz. 1861. 8.
Tokaj. 10.
Hild József
16.
A BUDA-KANIZSAI VASÚT
18.
ZÁPOLYA
JÁNOS KIRÁLY, 27.
Selmec régi vára. 44.
GRÓF DESSEWFFY EMIL
1862. 1.
Xántus János. 6.
Az esztergomi káptalan
10.
MADÁCH IMRE 21.
PODMANITZKY FRIGYES. 47.
A beregszászi templom. 51.
WESSELÉNYI FERENCZ. 1863. 5.
LISZNYAI KÁLMÁN 8.
II. Rákóczy György. 13.
Az ungvári g. e.
püspöki lak és főegyház 20.
FELEKI-MUNKÁCSY FLÓRA. 25.
KULCSÁR ISTVÁN 49.
Gyújtó Károly, tengernagy. 52.
Beillesztett szövegek
1861. 13. 151. A pozsonyi
országgyűlés 1687/8-ban.
1861.
31. 365. Az országos tébolyda Budán, a Lipótmezőn
1861.
35. 419. Adóbehajtás
1861. 47. 561. A Szépirodalmi Figyelő
1862. 43. 507. Kassa
1861. 47. 560. A magyar
lapirodalom s különösen Arany János lapja
1862. 26. 309. A pesti egyetem
újjáalakításának évünnepe.
1862. 36. 428. A régi rómaiak
öltözete
1862. 43. 508. Kassa
1862. 46. 549. Arany János új
lapja
1863. 18. A
bártfai bitó
1863. 3. 25. A
Derű első magyar gőzgép története
1863. 4. 35 Budai műegyetemi segélyegylet
1863. 5. 41 Az ágyú-tér
1862. 26, 311. A
Máramaros-szigeti ref. templom alapköve
1863. 7. 63. Máramaros Szigetről
1863. 52. 479 Máramarossziget városi törvényszéke
1863. 18. 156. A bártfai bitó
1863. 32. 285. Az oroszok
kegyetlenkedése
1863.
39. 347. Az Oláh országba kivándorlásról
1863. 46. 411. Császár Ő
Felsége látogatása hazánkban
A Vasárnapi Újság idézettsége
Irodalomtörténeti közlemények
Jókai szalon; tanulmány Jókairól
Csokonai
Vörösmarty
Arany
Ady
Disszertáció, publikáció
Gordonkások
a 20. sz.-ban
Cholnoky Jenő
*
A
19. sz. illusztrált sajtó
Művészet
c. folyóirat
Agycentizők
a századfordulón
Kosztolányi,
Móricz, Molnár Ferenc
Írások
jeles személyek síremlékeiről
Bevezetés
Négy évfolyamból válogatott
címlapokon nagyrészt személyek láthatók. A magyar történelem jeles alakjai és
eseményei jelennek meg: királyok,
művészek, tudósok; honfoglalás, aranybulla,
tatárjárás. A történelmi alakok szövegének többségét Jókai jegyzi. Néhány
város, vár is található a
válogatásban. A kép nélküli címlap viszonylag
kevés. A beillesztett szövegben: hírt
ad a hetilap Arany két folyóiratáról, Máramaros-szigetről,
a Lipót mezői tébolydáról, a
bártfai bitóról. Láthatjuk Kassa korabeli képét. A Művészet c. folyóirat rendszeresen szemlézi a Vasárnapi Újságot.
Az idézettség tárgyú fejezetben
nagyszámú hivatkozást találunk, ami a Vasárnapi Újság széles körű ismertségét,
értékelését mutatja. Esetenként
beillesztjük azt a Vasárnapi Újság-szöveget,
amire egy-egy szerző hivatkozik.
Többségében szépen, pontosan fogalmazott
szövegeket olvashatunk. Az akadémia elnökének – akinek apja Kazinczy barátja
volt - 1861-es
megnyitó beszéde bizony dagályos. Elég sok a latin szöveg a
leírásokban, ezeket igyekeztem magyar változatban is közölni. Az 1863. 5.
számból
vett ormótlan páncélos hajó kakukkfióka a nemes címlapok között.
* *
*
Címlapok 1860 – 1863
1860. 1.
Az arany bulla.
Mialatt II. Endre királyunk a szent földet visszafoglalni
járt, közel volt hozzá, hogy egy másik szent földet elveszítsen,— a
hazát.
Itthon fenekestül fordult fel az ország; apró ellenségek
szaggatták el végtartományait, nem volt aki azokat
megvédje karddal; az ország kincseit szentségtelen kezek eltékozolták, s mi
drágább volt azoknál is, eltékozolták a nemzet bizalmát, szeretetét koronás
királyához. — A király úti költsége fejében áruban bocsátották Gizella királyné
ajándék-koronáját, s szállítási díjként Velence Zárát kapta. Főispánok és
főpapok, köztük a királyné rokona, Berthold, mentek a rossz példával elő;
izmaeliták, pogányok zsarolták a köznépet, s a köznép agyon ütögette az
adószedőket.
A rendek ily állapotában az
országnak, fegyveres kézzel akarták kényszeríteni Endrét, hogy fia IV. Béla,
már akkor megkoronázott király javára mondjon le a trónról, azonban János
esztergomi érsek közben jártára sikerült a királyt a nemzettel kibékíteni azon
nevezetes szerződés kiadásával, melyet „arany bulla" név alatt szoktunk
emlegetni, a nevezetes oklevél így hangzik :
„A szentháromság és oszthatatlan
egység nevében. Mi Endre, Isten kegyelméből Magyar-, Horvát-, Dalmát országnak,
Ráma, Szerbia és
Halicsnak örökös királya, mivel
mind országunk nemeseinek, mind pedig másoknak, szent István királytól
alapított szabadsága, némely
királyok hatalma által, kik néha
haragúkban bosszút állottak, néha gonosz emberek hamis tanácsira is hallgattak,
vagy saját hasznukat
keresték, igen sok részben rövidséget
szenvedett: nemeseink fenségünk és elődeink, az ö királyaik füleit gyakrabban
verdesték kérelmeikkel és
folyamodásaikkal országunk javítása iránt. Mi tehát, tartozásunkhoz képest, az ö kérelmüknek mindenben eleget tenni akarván, kivált
mivel
emiatt, már többször nem csekély keserűségek támadtak, mit, hogy a királyi méltóság teljesebben
megőriztessék, illik kikerülni, (mert ez
jobban senki által sem eshetik meg,
mint őáltaluk) megadjuk mind nekik, mind országunk egyéb embereinek a szent
királytól megadatott szabadságot; és
országunk állapotának javítására tartozó egyéb dolgokat is üdvösen rendelünk,
eképpen:
II. Endre király kiadja az
aranybullát. 1860. 1.
I. Rendeljük, hogy évenként a szent
király ünnepét, ha csak némi súlyos foglalkodás, vagy betegség által nem
akadályoztatunk, Székes-Fehérvárott tartozzunk megülni; és ha mi jelen nem
lehetnénk, a nádor kétségkívül ott leszen helyettünk, s képünkben ki fogj a
hallgatni az ügyeket; és minden nemesek tetszésük szerint szabadon oda
gyülekezzenek.
II. Akarjuk azt is, hogy sem mi, sem
utódaink bármi időben le ne tartóztassák, s el ne nyomják a nemeseket valamely
hatalmasnak
kedvéért, hanem ha előbb megidéztettek, s
törvény rendé szerint elmarasztaltatnak.
III. Továbbá semmi adót, semmi szabad
dénárokat nem szedetünk a nemesek örökségein; sem házaikban, sem falvaikban meg
nem szállunk, hanem ha meghívatunk. Az egyházak népeitől is teljességgel semmi
adót sem szedetünk be.
IV. Ha valamely nemes meghalálozik fi nélkül, leányát illesse
birtokának negyedrésze; a többiről tetszése szerint rendelkezzék, és ha a
közbejött halál miatt nem rendelkezhetik, a hozzá közelebb álló rokonokra
szálljon; és ha teljességgel semmi nemzetsége sincs, szálljon a királyra.
V. A megyei
főispánok a nemesek örökségei körül ne hozzanak ítéletet, hanem csak pénz- és
tized ügyeikben; az alispánok a nemesek felett egyáltalán ne bíráskodjanak,
hanem csak illető várnépük felett; az orvokat és tolvajokat ítéljék a királyi bilochusok*, de a főispán elnöklete alatt.
VI. Továbbá, a népségek közvádja,
eltérően az eddigi szokástól, orvnak senkit se bizonyíthasson.
VII. Ha a király sereget akar vinni
az országon kívül, a nemesek ne tartozzanak vele menni, hanemha az ő pénzéért;
és a díj nélkül vele menni vonakodók hadbírságra ne ítéltessenek. Ellenben
pedig, ha sereg jönne az országra, mindnyájan tartozzanak menni. Továbbá, ha az
országon kívül akarunk sereget vinni, és magunk megyünk a sereggel, valamennyi
várispánok pénzünkért tartozzanak velünk menni.
VIII. A
nádor, országunk minden emberei felett, különbség nélkül bíráskodjék, de a nemesek
főben és birtokban járó ügyeit, a királynak tudomása nélkül el ne végezhesse.
Helyettese pedig csak egy legyen, s az is curiájában.
IX. Udvarbíránk, míg udvarunkban vagyon, mindenki felett bíráskodhassék,
s az udvarunkban elkezdett pert mindenütt befejezhesse, de mikor jószágán
mulatozik, pristáldust / hite les tanú/ ne adhasson, s a feleket ne idéztethesse….
XXXI. És hogy ezen engedményünk és
rendelésünk, mind magunk, mind utódaink idejében örökké érvényes legyen, hét
oklevélpárba írattuk, és arany pecsétünkkel megerősítettük. Úgy,
hogy egy pár küldessék pápa urnák, és ő írassa át lajstromába, második a
hospitáléban (a János-lovagoknál), harmadik a templom mellett (a
templomos-lovagoknál), negyedik a királynál, ötödik az esztergomi káptalan,
hatodik a kalocsaiban, hetedik a nádornál, ki idő szerint leend, őriztessék, úgy,
hogy az írást mindenkor szeme előtt tartván, sem ő ne tévedjen le a fellebb mondottak
valamelyik pontjáról, sem a királyt, vagy a nemeseket, vagy másokat ne engedjen
letévedni. Ők örüljenek szabadságuknak, és azért hozzánk és utódaink
iránt mindig hívek maradjanak, mind a királyi koronától a tartozó engedelmesség
meg ne tagadtassék. Hogy ha pedig mi vagy utódaink valamelyike bármikor ezen rendelésünk ellen véteni akarnánk, álljon
szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, mind
a püspököknek, mind más uraknak, s az ország nemeseinek, összesen és egyenkint,
jelenleg s jövendőben, nekünk és utódainknak ellenállani és ellentmondani
örökre.
Kelt Kletusnak, udvarunk kancellárjának,
az egri egyház prépostjának keze által, a megtestesült igének ezer kétszáz huszonkettedik évében, midőn főtisztelendő
János esztergomi, tisztelendő Ugrin, kalocsai érsekek, — Dezső csanádi, Rupert
veszprémi, Tamás egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pécsi, Kozma
győri, Briccius váczi, Vincze nyitrai püspökök valának: országlásunk
tizenhetedik évében."
így hangzik ez a Magyarország
történetében korszakot képező okirat, kitűnő tudós történetírónk Szalay László
„Magyarország történetében"; ki azon észrevételt köti hozzá, hogy csaknem
vele egy időben keletkezett hasonló körülmények között az angol rendeknek és
fejedelemnek egyezményes szerződése, a Magna Charta. — Ezen okirat hét eredeti
példányából egy sem jutott ránk.
Képünk, Geiger jeles rajza után, azon
jelenetet ábrázolja, midőn II. Endre a magyar rendeknek ez arany függő pecsétes
okiratot átszolgáltatja.
* A bilochus végrehajtó bakó
volt a 12. sz. végéig az országbíró mellett
1860. 4.
Erkel
Ferencz.
A nemz. színház
legelső karnagya, a magyar dalmű alapítója, „Hunyady László" költője, a
legnépszerűbb magyar zeneszerzők, a legérdekesebb zeneművészeti egyéniségek
egyike. Nevét mindenki ismeri e hazában, érdemeit a haza határain túl is
méltányolják.
Erkel Ferencz született 1810. november
7-én Békésmegyében Gyulán. Atyja, a Wenkheim grófok gazdatisztje, számos gyermekkel volt megáldva.
Ferencz fiát ö maga oktatta a zongorázás elemeire, azonban hivatali
foglalkozása s egyéb gondjai nem engedték, hogy a tanításra elég időt
fordítson, s azért a tehetséges fiút már 12 éves korában magára hagyta s a
benne élő élénk vágyakra bízta a művészeti hajlamok további fejlesztését. A
szorgalmas fiú nemcsak megfelelt atyja várakozásának, hanem túl is szárnyalta
azt. Voltak, kik a leendő művész csiráit már ekkor fölismerték benne.
Eleinte nem levén a művészeti pályára
szánva, jó sikerrel végezte Nagyváradon s Pozsonyban iskoláit, azonban belső ösztöne
kedvenc hangszeréhez, a zongorához, vezette vissza. Lassankint mind legyőzte a
kezdet nehézségeit s játéka mindig tökélyesebb lett. Kedve a zenéhez egyre
növekedett, minél inkább volt alkalma a zenei remekművek szellemébe hatolni. S midőn
ezt megérté, midőn a tudomány mélységét s eszményképeinek művészetét felfogni
képes volt, lemondott az előbb választott iskolai pályáról s egész életét,
minden igyekezetét az általa imádott isteni zenének szentelte.
Semmi sem gátolta többé, s Erkel most
erős lépésekkel haladott határozottan választott új pályáján. Már akkor a
legügyesebb zongorajátszók egyike volt; a legnehezebb szerzeményeket, első
látra fennakadás nélkül és hibátlanul játszotta el, s épen oly ügyesen s
értelmesen adott elő „a vista" egész opera- és nagy zenekari partitúrákat, ha még oly
legyőzhetetlennek látszó nehézségekkel voltak is azok egybekötve; innen nyerte
akkoriban a zenevilágban divatos „kottafaló" díszcímet is. A
zongorajátékban valódi virtuozitásra tett szert. Nyilvános előadásoknál gyakran
volt alkalma a közönség összhangzó tetszését kinyerni, a mi még inkább
megerősíti a zeneművészet iránti szeretetében.
Erkel Ferencz. 1860.
4.
Mint annyi más nevezetessé lett
férfiú, Erkel sem örvendhetett az apai ház anyagi segélyezésének; ö is leczkék
adásával vagy hangversenyek
rendezésével fedezte fiatalkorában az élet
szükségeit. Fiatalember volt, midőn Pesten állandóan megtelepült. Itt nemsokára
a legjobb
zongora-tanító s ügyes karvezető hírében
állott. Az akkor egyetlen
pesti színház, a nagy német színház igazgatója, Schmid Sándor, másod
karmesterül szerződtette zenekarához.
Azonban nem soká maradt ez állomáson.
A Pestmegye pártfogása alatt, a
kerepesi úton épülő magyar (most nemzeti) színház falai gyorsan emelkedének, s
a még nem
egészen bevégzett művészeti csarnokba
1837. augusztus havában költözött be az első magyar drámai és operai állandó
színész társulat, hogy
onnan soha többé el ne távozzék, sőt a
hazai művészetnek folyton új meg új nemes sarjakat hajtson. Ugyanazon év
októberében lépett fel
először e színpadon annak későbbi
büszkesége, az akkor külföldön ünneplett magyar születésű énekesnő, Schodelné
Rozália*, s ez idő óta az
opera úgyszólván utat tört magának
színpadunkon és közönségünknél. 1838 elején hivatott meg Erkel
mint első karnagy, a magyar színházi
opera vezetésére s a zenekar új
szervezésére. Az idő — a lefolyt 22 év — igazolta, hogy e díszes és fontos
állomásra méltóbb férfiút választani
alig lehetett volna. A nemzeti színházi
operai zenekar az ö vezetése alatt a legjobb hírre tett szert a zenevilágban. —
De Erkel
Ferencz neve nemsokára tehetségének
más nemű és nálunk új jelei által nyert nagy népszerűséget. Mint zeneköltőt,
mint eredeti magyar dalmű
szerzőjét üdvözlé a közönség. 1840.
augusztus 8-án adták első nagy operáját „Bátory Máriá"-t; az
előadást a tetszés zajos nyilatkozata
kísérte mind végig. Az opera szövegét a
zenében jártas Egressy Béni írta. A szöveg komoly tárgya megkívánta, hogy a
zene is komoly és
jellemző legyen. Ez igényeknek Erkel
teljesen megfelelt s a közönség elragadtatással hallgatá az eredeti, komoly,
méltóságteljes zenét, az
andalító magyar dallamokat, melyeket ily
terjedelemben, ily magasabb czélokra felhalmozva, egész dalművé összefűzve,
magyar közönség
azelőtt — egy pár kísérletet talán
kivéve — nem hallhatott. Ezerszeres éljenzéssel fogadta a színházi közönség a
szép magyar operát
s e lelkesedett tetszésnyilvánítás
csak új ösztönül szolgált Erkelnek, teremtőerejének újabb megkísértésére.
A közönség reménye csakhamar
beteljesült. 1844. jún. 4-én került színre Erkel második operája: Hunyady
László, melynek szövegét;
szintén Egressy Béni írta. Ha fentebb
„Báthory Mária" roppant hatásáról szólottunk: el kell mondanunk azt is,
hogy ezen nagy terjedelmű s
teljesen eredeti magyar zenemű hanghullámai a
csordultig megtelt színház hallgatóiban a lelkesedés viharos kitörését idézték
elő. Erkel Ferencz határozott kedvencze lett a magyar közönségnek. Minden
körben az ő uj diadaláról beszéltek s „Hunyady László" valódi esemény volt
a magyar zeneművészetben. Mindjárt az első előadás után történt, hogy a fővárosi
felsőbb körök egy arany ütemverő pálczával s 50 darab aranynyal tisztelték meg.
1845-ben irta ez operához szép és híres nyitányát. A dalmű ezideig mintegy
200-szor adatott a nemzeti színpadon, s mindenki tudja, hogy vonzerejéből most
sem vesztett legkevesebbet sem, ha előadják, most is fulladásig telik meg a
szinház, s a szerzőt most is oly lelkesedve hivja a közönség, mint talán első
izben. E mű épen oly kincse a színháznak, mint a mily dicsősége szerzőjének.
Erkel harmadik operája: ,,Erzsébet." Ezt a
két Dopplerrel egyesülve irta s első izben 1857. május 6-kán került színre,
azon díszelőadás alkalmával, mely az akkor hazánkat meglátogatott Császári
Felségek jelenlétének tiszteletére rendeztetett a nemzeti
színházban. E dalmű a kivívott szép sikert a második felvonásban
nyilatkozó teremtő léleknek köszönheti; ez erő- és kellem-teljes felvonás Erkel
műve. Azóta ez operát is többször adták s nevezett fénypontjának köszönheti,
hogy mindig növekedő tetszésben részesül. Az „Isten áldd meg a magyart"
kezdetű Kölcsey-féle hytnnus magasztos zenéjének szerzője is Erkel, ki e
szerzeményével annak idejében az e műre kitűzött első jutalomdíjat nyerte.
El van ismerve, hogy Erkel
Ferencz a drámai magyar zeneszerzemények alapítója. A többiek, kik azóta több kevesebb szerencsével e téren felléptek, az ö általa
egyengetett utón, az ö példáján haladtak; sőt még a komikus zene szakában is,
melyet ö mellőzött, de melyet mások annál nagyobb mértékben
kezdtek művelni, igen gyakran csak az ö
komoly stylű szerzeményeinek vidorabb színezetű utánzását tapasztaljuk….
Erkel fiai szép reményeket
ébresztenek, hogy atyjuk nyomán fognak haladni. Kevéssel ezelőtt Erkel Gyula
irt Szigligeti „Almos" czimü
melodrámájához zenét, melyben lélek és tűz
volt, s mely méltán magára vonta a műértők figyelmét. Legközelebb pedig azt
irták Békés-Csabáról, hogy egy ottani hangversenyben Erkel László mint igen ügyes zongorista mutatta be magát.
Mindketten Erkel Ferencz fiai — kívánjuk, hogy a derék apa derék fiainak minél
nagyobb mértékben örvendhessen; mindnyájuk iránt táplált reményeink pedig
teljesüljenek!
*Schodelné
Klein Rozália (Kolozsvár, 1811. szeptember 29. – Nyáregyháza, 1854. szeptember 29.)
az első nemzetközileg is jelentős magyar
operaénekesnő (drámai
koloratúrszoprán)
1860. 6.
Imre király elfogja lázadó öccsét, Endrét.
Boldog emlékezetű II. Endre királyunk,
ki nevét az arany bullán kívül a jeruzsálemi hadjárattal s az izmaeliták és
szaracénok különös pártfogásával is örökítette, már fiatal korában is nagyon
vágyott a dicsőség után. Volt ugyan ellenség elég minden határán az országnak,
akin azt meg lehetett volna szerezni; de a régi átok rajta volt még akkor a
magyaron, hogy ellenséget otthon keressen magának. Még akkor Endre testvére
Imre / 1196 – 1204/ ült Magyarország királyi székén; bölcs, gondos fejedelem,
kinek bár hosszabb lett volna élete! Endre háromszor lázadt fel testvére ellen,
hogy koronáját levegye fejéről s feltegye a magáéra. Imre király kétszer
szétverte a lázadó seregeit; ki azután Leopold ausztriai herczeghez menekült.
Harmadszor ismét hadat gyűjtött párthíveiből s midőn bátyja éppen a szent
földre készülne, meginditá ellene a hadjáratot. Imre király a Dráva partján
találkozott szembe testvére hadával. Magyar volt innen is, túl is. A két sereg
hadrendben állt már, csak a kürt-riadóra vártak, hogy egymásra rontsanak
IMRE KIRÁLY ELFOGJA LÁZADÓ ÖCSCSÉT, ENDRÉT. 1860. 6.
Ekkor Imre király szívében egy merész fennkölt eszme
fogamzott. Lerakta páncélját, vértét, fegyvereit, felölté királyi palástját,
koronás föveget tévé fejére s fegyvertelenül, egy bottal kezében ment át egyedül
a lázadó seregbe: „Meglátom, ki meri királya ellen felemelni kezét!' A pártosok
hadrendjei meglepetve nyitnak utat a király előtt, a lelki fenség mindenkit
megrendített; Imre király érintetlenül, jutott el testvére sátoráig. Senki sem
állt neki ellent. Ott megragadta karjánál fogva pártütő öccsét s az egész
pártos hadsereg láttára, foglyul vitte magával. A pártütők hada meghódolt a valódi
király előtt s elszégyelli magát Endre
miatt. Ez a szégyen pedig még azután is élt a lelkekben, midőn később Endre lett
az igaz király. J. M.
1860. 13.
Vázlatok a magyar viselet
történetéből.
(Folytatás. — Lásd VU f. é.
7. és 8. számait.)
MAGY DISZ- ÉS
HADI-VISELETEK A XVI. SZÁZADBAN.
Kddigi köz Eddigi közleményeinkben a XVI.
századbeli magyar férfi viseletből leginkább a házi, otthonias vagy mindennapi
öltözeteket állítottuk elő, melyeket béke idején, csendes házi életben
használtak. — Áttérünk most a XVI. századbeli disz- és hadiviseletek leírására,
melyeket a magyar a nyilvános élet terén, ünnepélyes alkalommal használt, vagy
melyeket akkor ölte magára, midőn a hont vész fenyegetvén, küzdelemre szállt a
közügyért.
Ünnepélyeken és csatákban
egyaránt fényesen és délcegen jelentek meg őseink, halálban vagy győzelemben
mindig díszesen öltözve vettek részt.
Ez állítást igazolják nemcsak
azon gazdag és díszes fegyverek, vértek, sisakok, pompás ruhadarabok, melyek
őseinktől fennmaradtak, de
történetünk lapjai is bizonyítják, őseink
fényűzéséről gyakran emlékeznek krónikáink, midőn köz-ünnepélyekről,
koronázásokról tesznek
említést, hol a fegyverzeten, öltözéken
és lószerszámaikon elárasztott fény minden idegent bámulatra ragadt.
Magyar
díszviselet a XVI. századból, 1860. 13.
Eme fényűzésre a XVI. században csak
növelő hatása lehetett az akkor dicsősége délpontján álló törökkel való szoros
érintkezés és szövetség, — de másrészt az osztrák házból levő királyok alatt a
nyugati ízlés is utat nyert, befolyást gyakorolhatni viseletünkre. Ez pedig azt
eredményezte, hogy a XVI. századbeli magyar viselet a törökös, és nyugati ízlések
befolyásának bélyegét viseli magán, míg utóbb a XVII. században a reformáció
korszaka a magyar viseletnek tisztább, de
egyszerűbb formákban ismét visszaadta ősi jellegét, bárha utóbb távolról követte,
is a nyugati ízlést,
Két ily ünnepiesen öltözött
magyar lovagot állit elő ide mellékelt képünk, melyek
az említett idegen befolyások eredményeit határozattan tanúsítják.
E kép Eye és Falk Kunst- und Leben der
Vorzeit című
jelmez-gyűjteményéből van lerajzolva. A balról levő lovag alacsony kis karimás
kalpagot
visel, elől kis boglárba tűzött
hosszan lengő strucctollal. Vállait nagy virágos szövetű, vállprémes rövid
köpenyke födi, mely alatt láthatni
a derékon övvel átkötött, térdig
érő s elöl csak gombokkal összetartott alsó ruhát. Szűk magyar nadrágjának alsó
vége csinos s felül lehajtott
szélű topánba van szorítva, melyre taréjos
sarkantyúja van csatolva. A sarkantyúk
ága a XI., XII. és még a XIII. században is taréj nélkül csupán
hegyes vasból állott, minők a III. Béla
sírjában találtatott sarkantyú-példányok, és mindig szíjjal vagy lánccal
csatoltattak a bokára.
Taréjos, csillagos sarkantyúk
csak a XIII. század végével jöttek használatba. Ezen viseleten a toll és köpeny
határozottan a nyugati
ízlés befolyásának tulajdoníthatók. E délceg
lovag paripájának fején magasba nyúlt kócsag-toll leng, kiemelkedve a drága
kövekkel kirakott csótár tartójából; hosszú lófark függ alá a ló szügyére, mely
tigrisbőrrel, dereka pedig gazdagon kivarrott kis sabrakkal /lótakaró/ van borítva.
Sabrakja alól függ le a kengyel, hátul pedig a ló farán a bogláros farmatring
/farok-szíj/ . A lószerszámoknál a lófark a csótár
végén, és talán a párducos terítő is a török szokásra, a forgó pedig a ló fején
a régi német s franczia lovagok lovain használt tollakra emlékeztet, sajátságos
vegyületben állítva össze a keleti és nyugati ízlést.
A rajzunkon levő második lovag hasonló kalpagot visel, elöl magasabbra nyúló
karimával, melyen kerek boglárból legyező alakban csomóba szedett tollbokor
emelkedik ki. Termetét hosszú és bő, ujjatlan ruha fedi, elől egy sor nagy
gombok és sújtások által összetartva; keze, melyben örvös buzogányt tart, az
alsó ruha ujját láttatja. Lovának nyakszirtje, homloka, szügye és háta
párducbőrrel van betakarva, mely úgy van alkalmazva, hogy a párduc feje a ló
homlokát borítván, fülei helyén a ló-fülek vannak kidugva, mely sajátságos
összeillesztés hatás teljes kinézést ad a ló fejének. — A párduc homlokából,
díszes foglalatból, szintén kócsagtoll áll ki, míg a nyakszirtről csótáron nagy
gombból hosszú lófark függ alá. A kantár, mint az előbb leirt, lónál, hosszú
zablához van csatolva. (Folytatjuk.) Vízkeleti Béla.
1860. 24.
Vázlatok a magyar
viselet történetéből.
(Folytatás.)
Még a magyar hadi viseletről kell néhány szót szólanunk.
A múlt számban a vas öltözet általános
rövid történetét bocsátván előre, áttérünk a XVI. századbeli hadi viseletek
leírására, a mint ezek őseinknél voltak használatban
Bár a XV. században a vas öltözet nyugaton teljes kifejlődést ért, s az egész
testet befödi. Őseinknél e kényelmetlen s a mozgást akadályozó vértezet nem
jött általános használatba; inkább szerették ők mindenkor a sodrony-inget, mely
bár a testet nem annyira védte mint amaz, de szabadabb
mozgást engedve, a viadalban nem szolgált akadályul.
Használtak őseink olykor
csatákban vas vértezetet is, de mely leginkább csak sisakból, mell- és hát
vasakból állott, ritkábban vas
kesztyűket, kar- és csípő-lemezeket. — Spalart szerint vértezetük volt: szépen
idomított s csúcsba végződő sisak, melyen elöl a homlok felett vas
rudacska volt alkalmazva, szükség idején
az arc elé lebocsátható s azt a vágások ellen megvédő, — oldalt két felöl pedig
erős lemezek szolgáltak
védelmül, az áll alatt pedig
összecsatolva, a sisakot a fejhez erősítek.
Uri-viseletek a XVII. századból. 1860. 24.
Forgója,
hol a csúcson, hol a rudacska felső végén, de leginkább a sisak bal oldalán
volt feltűzve, s állott leginkább sas- vagy kócsag-tollakból. — A többi vértezet
volt: a mell- és hát-vas, melyek olykor összecsatolva használtattak a csípő-függelékekkel.
— E vas öltözet a XVI. században még nagyobbára összeillesztett lemezekből állott,
vasszegekkel összetartva, úgy azonban, hogy a test mozdulatainak engedtek;
egész vasból álló vértek csak a XVII. században jöttek használatba, mint a mai
nehéz lovasságoknál. A vértezet és fegyverzet a középkorban többnyire a legnagyobb
fényűzéssel volt kiállítva arany ezüsttel, sőt olykor drága kövekkel is
kirakva. Ily vértek és sisakok remek példányait láthatni a bécsi
Ambrazi-gyűjteményben. A többi testrészeket
leginkább sodronyvért borítá régebben, bár a XVI-dik században őseinknél a
lábak födetlenül maradtak. — Védelmül használták meg a pajzsokat is,
melyek fából készültek, bőr- vagy vas-borítékkal, s leginkább hosszas négyszög
alakúak voltak, két szélein kissé behajlítva, — ilyenek Hunyady János és Mátyás
pajzsai a nemzeti Múzeumban. — Díszítményül rajta cimerek
és festések, olykor reá szegezett sas-szárnyak is használtattak. De a pajzsok használata
a XVI. században mindinkább, elmaradt s a huszároknál 1572-ben
szűnt meg. — A hadi viseletet vagy rövid mente,
köpeny vagy kaczagány egészité ki, — fegyverül szolgált pedig a buzogány
vagy szekerese, melyet a nyeregkápában
vagy kézben viseltek, és széles, kissé hajlott kard, egyenes és hosszú véd-rudacskával
(Parir-stange). — E fegyvereken is gyakran pazar fény áradt el.
Uri-viseletek a XVII.
századból.
A XVII. század egyike volt ama mozgalom-teljes századoknak, melyekben új
eszmék küzdenek régiekkel, tisztultabb fogalmak és meggyőződés utat tör magának
a kétség homályán át Ezen harczias század szellemének befolyása nagy
változásokat idézett elő a nyugati népek viseletében is. A harminc éves háború
korának viselete tökéletesen megfelelt ama viharos harcias idők szellemének; a
spanyol izlés kinövései, cicomái, minők a százrétű fodros gallérok, a
plundra-nadrágok, melyek a gőg jelvényeiként tekinthetők, e században mindinkább
háttérbe szoríttattak, s helyükbe a test kívánalmainak inkább megfelelő,
kényelmesebb és szabadabb ruházat lépett, pajzán daczot, de mégis erélyes és
bátor jelleget adván e kor viseletének. E viharos században a magyar nemzet sem
maradhatott érintetlen, szintén sodortatott az uralkodó eszmék árjától, — mely
azonban egyszersmind a művelődésre, haladásra és öntudatra ébreszté. Ezen
eszmék befolyást gyakoroltak a magyar viseletre is, kizárván ebből azt, mi
idegen, a nemzeti jelleget párosítván célszerűséggel és a kor ízlésével. — Bár
utóbb e század vége felé, és a XVIII. században ismét másik végletbe esett a
nemzet a viseletre nézve, mert már itt vakon követte a franczia és német
divatok szeszélyeit, egész a paróka és copf viseléséig!
Mellékelt képünk három alakot állit elő a XVII.
század közepéről, melyek a nemzeti viselet sajátságait finomabb, nemesebb
alakban állítják elő, minden felesleges pompa nélkül. Ezen alakok azon korú arcképek
után vannak másolva. Mindenki el fogja ismerni, hogy e három alak ruházata igen
csinos.
Vizkelety Béla.
1860. 27. /Címlap kép nélkül. G./
Tompa Mihály: Gróf
Mikó Imréhez
Mint gyors döfésre, mely a szívbe hat,
Kínos hideg fut át minden tagon:
A gyászhíren, mit kísért iszonyat,
Feljajdult mély fájdalmában a hon.
Mi szívünk ö, mi hő szívünk vala,
Vérrel tartván minden kicsiny eret;
Férfiúvá növénk fel általa,
S e dús, nemes szív, íme megrepedt!
Ha lesz: midőn jókedvre megnyeri
Ez a' nemzet borongó végzetét,
Mely a pásztort ugyan veri, veri,
Hogy elszórná a nyájat szerteszét!?
Egyenkint ád az ég nagyot nekünk,
Ki véd, emel s létünkkel összeforr;
És megrázkódunk, és megrettenünk
Midőn eltűnik, mint a meteor…
És megjön a víg ének ideje,
Zeng a mező és fája tapsoland;
Harsogva fut a folyam lefele,
Csak légyen egy szent cél felül s alant!
És hit magunkban, hit jövőnk felöl,
Hit, mely mozdít helyükből hegyeket!
S ha a vezér szilárdan jár elöl,
S a szent ügyért: áldoz, tűr és feled.
Mert a nagyság tűz : mely fénylik s
hevít,
De mely körül szálldos füst és korom;
Megkáromolja a nép szentjeit.
Ne félj, ne várj! s nagy léssz
mindenkoron!
És hóditól ha csáb ellen, s midőn
Hátad mögött nehéz zár csikorog:
Egynek talál minden helyzet s idő,
S meghalsz, de szólsz: „a föld mégis forog!"
De tisztedben, mit és hogyan művelj :
Jól tudja nagy lelked, s folytatja már.
Még elhagyott, setét még annyi hely,
És, annyi eszme megváltásra vár!
Élj : hogy midőn ama kéz megjelen,
A történet híven író keze:
A maradék is emlegesse fenn:
Felőled amit az feljegyze!
Tompa Mihály (Rimaszombat, 1817. szeptember 28. – Hanva, 1868. július 30.) magyar költő,
a népi-nemzeti
irodalmi irányzat
egyik legjelentősebb képviselője,
református lelkész,
a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja
(1858).
Hidvégi gróf Mikó
Imre (Zabola,
1805. szeptember 4.
– Kolozsvár,
1876. szeptember 16.) erdélyi magyar államférfi, művelődés- és
gazdaság-politikus, történész. A 19. századi
Erdély
politikai életének meghatározó alakja, két ízben (1848, 1860–1861) Erdély főkormányzója,
1867 és 1870 között Magyarország
közmunka- és közlekedésügyi minisztere volt. Wiki.
1860. 32.
Az első testvér-harcok
István keresztyénné létele után csak
két út maradt hátra a magyar népnek; — fejedelméhez vagy istenéhez maradni
hűnek.
István eleinte nem kényszerített
senkit, csupán a szellem szelídebb eszközeivel térj észté az emberszerető uj
hitet, hittanítókat külde a nép közé, templomokat, zárdákat épite és gazdagita,
csak midőn azokat leronták a napimádók s kivont karddal léptek ki ellene, vévé
ő is kezébe szent Móricz dárdáját, melynek nyele a megváltó
koporsószegeivel volt kiverve s hivei kevés számát összegyűjtve maga körül,
csatára indult ellenük.
Ez volt az első testvérharc. A
roppant földbirtokú Kupa volt a lázadók vezére. — Maga ős-vallásában
megrögzött dacos fanatikus, fejedelmi vérénél fogva a trónhoz legközelebb álló
rokon, egykor Geiza özvegyének megvetett kérője, — most vakbuzgalom, hatalomvágy
és sértett szerelem miatt a kitört forradalom vezetője. A hadsereg erőre egyenlőtlen volt. Nagy, töméntelen a
napimádóké, csekély a keresztyéneké. De Isten volt a keresztyén királlyal, s
még a csodák ideje nem járt le.
GYULA VEZÉR CSALÁDJA I.
ISTVÁN KIRÁLY FOGSÁGÁBAN. 1860. 32.
Az ütközet legelső hevében a serege
élén küzdő Kupa egy lándzsadöféstől leesett lováról, egy pillanat múlva véres
feje emelkedett ki magasra a seregek fölött egy dárda hegyére szúrva. Ez elrémítő
jelre ijedség lepte el a napimádók szívét, megfutottak a csatából, szétoszolva
erdeikbe, barlangjaikba vagy visszatérve fejedelmükhöz s fölvéve az engesztelő
keresztségét.
Ez idő óta üldözve volt a napimádás.
Az oltárok széthányattak, a hun betűkkel írott pogány könyvek (különben a
história-ismeret végtelen kárára) országszerte megégettettek, kik fák alatt,
forrásoknál, kövek felett áldoztak, azokat nyakukra kötött kövek-kel hajították
a vizekbe s mindenki rettentéséül, az elesett pogány vezér teste négyfelé vágatott,
s kiszegeztetett az ország négy fővárosának kapuira. Egyike e fővárosoknak volt
Gyula-Fehérvár. Itt épen akkor temették Gyulát, az erdélyi magyar vezért, ki
maga is titkon a keresztyén vallást hivé, de a kinek
fia az ifjabb
Gyula
e vallást megtagadta. Erdélyben akkora legerősebb népfaj a székelyek voltak.
E vas keménységű nemzet mai arczárói is sokban reá ismerhetni arra, a mi hajdan
volt. Minden külső változás daczára, erkölcsei, szokásai csaknem azonosak
maradtak, s ama néhány ős szokásról, mi köztük a
keresztyénség és királyság behozatalával is fennmaradt, néhány homályos eszmét
ragadhatunk meg őseink vallási és polgári törvényeiről. Betűik régebben
voltak, mint a magyaroknak, felülről lefelé irtak velők, kihagyva a
magánhangzókat, három jegyük volt, olyanok, mint egy bogár alakja, miknek
értelmét máig sem tudni. E jegyeket még 1518-ban tanitották az iskolákban,
akkor tiltatott el vesszőzés büntetése alatt, de még azután is pálczákra vágott
leveleket küldöttek egymásnak. Istenüket járhatatlan völgyek, vagy magas
sziklák menedékén imádták, máig is állnak Bálványos vár romjai, hol
legtovább maradtak fenn a napimádók töredékei. Papjaik, kik az istentiszteletet
végezek, egyúttal polgári főnökeik is voltak. Ezeket hittak Rabonbánoknak.**
Áldozatoknál mindenkinek
szabott helye volt. Még máig is, ha valaki jogait eladja, háza, földje
után odateszi „templombeli ülőhelyét" is. Az áldozatoknál szerecsendiófából
faragott kehely forgott kézről kézre, a legutolsó tabonbán Sándóur e
kehellyel túlment a hét erdőn a keresztyének terjedése elöl.
Kézdi-Vásárhelyhez közel van egy halom. Régi ös
szokásnál fogva minden székely, ki idejut, mielőtt odább menne, itt megpihen. A
dombot tűzhalomnak hívják. Az áldozatok tüze századok előtt e halmon
lobogott fel, a nép máig is tiszteli azt, bár nem emlékszik rá, hogy miért?
Minden évben összegyűltek e férfiak harci gyakorlatra,
miket a diákosabb utókor „lustrumoknak"*** nevezett el, ki el nem
jött, vagy rosszul volt fegyverezve, a rabonbán kitörülte a szabadok sorából.
Adót nem fizettek, csak ha királyfi született, adott minden székely egy
Ökröt fejedelmének, a király bélyegével megégetve, ezt hitták „ökörsütésnek."
A székely akármit vétett fejedelme ellen, fejét vesztheté, de vagyonát
soha, az megmaradt a rokonoknak. Ha mag nélkül halt meg valaki, vagyonai nem a
fejedelemre szálltak, hanem szomszédaira.
Ha valaki meggyilkoltatott, rokonai holttestét temetetlen hagyták,
mig gyilkosa meg nem büntettetett, annak pedig a holttetemnél meg kellett,
jelenni. E szokás Kálmánig fennmaradt : „tetemrehívás"
és „halálújítás" czim alatt. S magánéletük körében is annyi
volt az ős sajátság, a mi mind e mai napig feledetlenül maradt meg közöttük. A
rossz hazafin, a gyáván a nép úgy állt bosszút: hogy rajta ment és házát
lebontotta, s ha azután a bűnhődő megjavította magát, ismét közerővel
fölépítették a házát. A szegényebb atyafiak, kiknek nem volt önerejük gazdasági
munkáikat végezni, kalákát hirdettek, zeneszóval járva végig a Helységet
s azon eszközt hordva kezükben, a minő munkára szükségük volt, sarlót, ha
aratni kellé, guzsalyt, ha fonásra volt szükség s ilyenkor mindenki sietett
őket egyesitett munkájával egyszerre fölsegíteni. Esketés, tor, keresztelő alkalmával a
rokonok az ünneplő házhoz tömérdek enni és inni valót küldöztek, s azt azután
együtt elköltötték. Az ily ünnepély lakomáit hítták Rodinának.
Ha a lánynak kedvese volt, ez fenyőfaágat
szúrt le a lány háza előtt az esztendő bizonyos napján. Mennyegzöben a
mátkát a két nyoszolyóval együtt egy lepellel kitakarták, a vőlegénynek ki kellé
találni: hogy melyik az ö jegyese?
S ha valakit eltemettek, annak a sírjába
három nyilat lőttek, később e szokást a puskalövés váltotta fel.
Hogy Kupa négyfelé szelt testével Erdélyben is kihirdettetett a római hit, a holott inkább a keleti szertartású keresztyének leltek
proselytáikra, föltámadt a király ellen egész Erdély, vezérük volt az ifjabb
Gyula, a fehérvári fejdelem. Még nem múltak el Kupa vérfoltjai városa
kapujáról, midőn ö is nyilt lázadással lépett elő István ellen, szövetkezve Keánnal,
a bolgárok fejedelmével. István szemközt jött reá. „Isten és Szűz
Mária!" volt serege harckiáltása; a napimádók
elveszték a csatát; Gyula foglyul esett; á király mindaddig, míg kegyelmért fog
esdeni s a keresztyén hitet felveszi, börtönre Ítélte a lázadót; — az ott
megőszült és meg iá hált; soha sem kért kegyelmet.
A bolgár fejedelem Keán is meghallá
nemsokára az „Isten és Szűz Mária" harckiáltása, a bosszúálló kard öt is
utolérte, ott veszett a csatában.
István a két legyőzött ellenség
kincseiből pompás templomot építtetett Székes-Fenérvárott a Boldogságos Szűz
tiszteletére, de nem volt áldás Gyula kincsein,
mint a krónikairó mondja,*) meri a templom többször leégett. És
azután sok templomot és sok klastromot épített még István király, és mikor már
Magyarországon eleget épített volna, akkor elkezdte építtetni Rómában,
Byzanczban, Ravennában és Jeruzsálemben, azon magyarok számára, kik netalán oda
mennének zarándokolni. J. M.
*) L. Thuróczi Chronika Hung.
**rabonbán: a Székely
krónika (Csíki krónika) szerint a székelyek legfőbb tisztje
***A lustrum (a latin lustrare tisztít, fényesít
szóból) egy ős római szertartás
1860. 39.
Korona és kard.
Magyarország negyedik királya I.
Endre volt, ki Péter és Aba szerencsétlen uralkodása után, mint az Árpád
nemzetségéből való Kopasz Lászlónak (Taksony vezér unokájának) fia, 1045-ben
választatott királlyá és 1060-ig uralkodott — miután a kegyetlen Abát a
csatamezőn ölték meg, a kevély Péternek pedig szemét tolták ki. így menekültek
meg az országra annyi vészt hozott két versenytárstól. Magyarországnak ennyi
belvillongás után békére volt szüksége, békére belül, békére kivül. A napimádók
felekezete újólag föltámadt a kereszt uralma ellen Vatha vezérlete alatt,
föl-égeté a templomokat, a papokat legyilkold, Gellért püspököt a budai hegyről
taszította alá, melyet máig is a martyr nevéről neveznek; alig hogy ez
legyőzetett, jött Henrik császár nagy haddal kívülről védenczét (Pétert) megbosszulandó.
Egy nemzetnek, melyen a polgárháború által vert sebek még alig hegedtek be, külháborúba
keveredni, életveszély. Árpádot kardja biztositá a német nemzet támadásai
ellen, Szent Istvánt apostoli kegyessége, Pétert hódolata, Abát szégyenteljes
adófizetés. Endre látta: hogy ő ezen eszközöknek egyikét sem használhatja. A
harcot az okosság, a hódolatot a büszkeség ellenzi. Ekkor maga mellé ültette a
trónra Bélát, a nálánál mind karra, mind főre, mind szivre erősebb testvért,
éltében koronája osztályosául, holta után örököséül nevezve öt
ki. Béla azon kisded hadsereggel, mit az ország belnyugalma mellett
összeszedhetett, Pozsonynál táborba szállt a császár ellen, ki őt roppant
haddal jött ostromolni.
BÉLA VÁLASZT A KARD ÉS KORONA
KÖZÖTT. 1860. 39.
A belzavarok néhány év alatt
odahozták Magyarországot : hogy kerülnie kellett a
harezot azon ellenségével, kit saját országában annyiszor meglátogatott. — Mig
Béla ellenségét hadi mozdulatokkal fárasztá, azalatt Zotmund,
egy általa fogadott búvár, a viz alatt Henrik hajói alá úszott, mik élelmi
szerekkel voltak terhelve s azokat alul kifúrva, elsüllyeszté. — E vesztés több
volt Henrikre nézve egy vesztett csatánál, kénytelen volt rögtön visszavonulni
Pozsony alól. A következett évben még nagyobb sereggel ütött be a császár
Sopron felől, ezúttal öccsére Gerhart püspökre bizva :
hogy élelmi szerekkel terhelt hajóival vonuljon le utána a Dunán. Béla herceg a
császár jöttét azzal előzé meg : hogy messze földön, a
merre az ellenséges hadseregnek kellé jőni, fölégettetett minden falut, a
lakosokat nyájaikkal együtt az ország belsejébe küldé, a kazlakat, asztagokat
szerte fölgyújtatá.
A
császár serege mohón üldözé az előtte visszavonuló magyar hadsereget, de midőn
az igért tejjel mézzel folyó vidék helyett, az elpusztult, letarolt megyék
közepébe jutott, hol a falvak lé voltak előtte égetve, a mezők letarolva, a
kutak behányva, megdöbbenté a láthatatlan ellenséget az éhszomj hatalma s
megállt gátolatlan előrehaladtában, utána érkezendő élelmiszereire várva.
Gebhart püspök ezalatt levelet irt bátyjának : hogy
hol jár az élelmiszerekkel? Követét Béla portyázói elfogták, a táborba vitték, a vitt levélből
megértvén Miklós püspök kollegája kérdésit, a furfangos Béla tanácsára azt
válaszolta neki a császár nevében : hogy csak menjen
vissza nagy sietve, a honnan jött, mert itt rossz világ van, Németországba
beütött az ellenség, neki sietnie kell haza seregestül.
A püspök ily dolgokban nem értette a
tréfát, a martyrokat szerette tisztelni, de követni nem volt kedve, még az nap
minden hajóival visszafordult, haza ment, ott hagyva éhezni a semmit nem sejtő
császárt. A császár eközben untig várta élelmiszereit, s várakozásában
elsánczolá magát táborával.
A mint a magyarok látták : hogy az
ellen a földet ássa, azt mondák : hogy előre sirt ás magának. Mert, a hogy a
krónika író mondja, a mely árkot nappal az élö a holtak számára ásott, abba
éjjel maga feküdt le alunni s aki éjjel ágyat vájt
magának a főidbe, nappal ugyanazt mint halottat temették oda. Ezalatt a
tábort körülrajongó magyar portyázok éjjel nappal nyugtalaniták az éhségtől
fogyó, erötlenülö hadat, a sánczokon túl lépni
mérészkedőt nyakába vetett pányvával ragadták el. Nem hősök, hanem pánczélozott
csontvázak voltak Henrik népei, seb nélkül hullva el a vértelen harczmezön. A
császár, ki hódítva jött be az országba, könyörögve ment ki belőle. Hadserege
nem kért többé dicsőséget, csak kenyeret, s a magyar hadvezér ügyessége ezúttal
a legdicsőségesebb békekötést nem drága magyar véren, hanem ártatlan marhák és
ürük vérével vásárolta meg, mit a kiéheztetett ellenségnek a békekötés után
magyar bőkezűséggel oszta. A császár örök békét esküdve a magyarnak, leányát,
ki már a franczia király fiával volt eljegyezve, Endre fiának adta nőül, serege
pedig oly sietve hagyta el a legirtózatosabb hadjárat terét : hogy még vértjeit
is ott hagyta sánczain; a mely hegy és erdő máig is „Vértes"nek
neveztetik. Mint mondtuk, Endre király testvérét Bélát tette trónja örökösévé.
Ez ígérete után fia született,
Salamon. Az apa elfeledé az ígéretet, mire a király megesküdött s fiát, mikor
még az alig volt hét éves, megkoronáztatá; a koronázási ünnepélyen jelenvolt
Béla herczeg is, s arczán nem látszott semmi keserűség, midőn a koronázási
hymnuszban éneklék a karok : „esto dominus fratrum tuorum!" (Légy ura testvéreidnek.) De Endre
jobban megijedt a hideg arcztól, mintha azt haragosnak látta volna, s hogy
testvérét kísértetbe hozza, magához hivatá öt Várkonyi várába, egy szőnyeget
teríttetve le a trón elé, melyre korona és kard voltak letéve.
A kísértés Bélának életébe kerülhetett,
a trón háta mögött gyilkosok voltak elrejtve, kiknek Bélát, azon esetben, ha a
koronához nyúlna, meg kellé ölniök. - Válassz, monda testvérének a király. A
korona a királyság, a kard a herczegség jelképe, a melyiket választod, legyen a
tied, a másik maradjon fiamnak. Egy hang, alig hallhatóan susogá a herczegnek :
„válaszd a kardot." Miklós volt az, a testörök vezére. És Béla a kardot
választá.
De Endre, midőn kardot adott testvére
kezébe, gonosz eszközt adott maga ellen. Azon kard öt koronájától s életétől
fosztotta meg.
Az élte elleni nemtelen merényt
megtudva a herczeg, elfutott ipához, a lengyel királyhoz s onnan harczias
sereggel tért vissza bátyja ellen.
Ez is idegen segélyhez folyamodott, a császár két
vezért, egy harmadikat a cseh király külde segélyére, Béla mind a hármat
megveré és elfogta; a király magyar seregei a csata után hozzá csatlakoztak.
Endre maga a csatában futó lovaktól gázoltatott agyon.
Jókai M. után
1860. 41.
Somoskő romjai.
(Nógrádban.)
Hazánk annyi vészt látott, hogy alig
van év, a melynek emlékeiből egy vészkönyvet ne lehetne írni; ha voltak is
csendes percei, nehéz, vészes napok követték azokat — a tatárjárás, — a
százados török harcok s a pártok tusai sokszor elnyomoriták hazánkat! — Senki
sem volt biztos, mikor jő már ismét valami uj vezér hazánkba népeivel, hogy
megölje a ki bátrabb, megfutamitsa, aki gyávább! Ez volt oka, hogy minden
tekintélyesebb családnak saját vára volt, ha utolsó fillérét erre áldozá is,
életét és vagyonát igyekezett megmenteni a fölszerelt vár védelme alatt; innen
van, hogy hazánkban minden felé számtalan romvárat szemlélhetünk, hátha még
azok is fönnállnak, a melyeknek nevei is elenyésztek!...
Több vár alig volt egyben is, mint
Nógrádban. Nógrád volt azon közép
vármegye, hol az ellenség nem pusztított mindig, nem úgy álltak itt az ügyek,
mint a déli végvármegyékben, melyeket ha egyszer elpusztítanak, soká maradtak
pusztán, elhagyatva! Nógrádot ritkábban szállotta meg az ellenség, csak
időszakonként jött, a midőn már ismét volt mit pusztítani… A Nógrád határán
álló Drégely védése alkalmával oly hősiességet mutatott Szondy György, s ki ne emlékeznék még azon gyászos emlékű
napokra, midőn a Losonc romjaiból emelkedő füst megölt polgárainak
vérpárázatával egyesülve szállott az ég felé?! Nézzük Somoskőt.
SOMOSKŐ ROMJAI. 1860. 41.
Ezen várrom közel Somos-Újfaluhoz egy hosszúkás
mély völgyből kiemelkedő, magas, erdős hegyektől környezett kősziklán fekszik,
annak mintegy koronáját képezi s e szép tájnak, a zöld háttért kiemelve. Valószínű,
hogy már látta a tatárjárást, mert az már 1340 előtt Kachich János birtokában
volt. Alapítói valószínűleg a hatalmas Losonczyak voltak, a kiknek birtokában
később találjuk. 1342-ben Zechen Tamás nyerte azt királyi adományul s ezen
nemzetségbeliek birták IV. László és III. András idejében is. 1576. évben sok
nógrádi vár volt török hatalom alatt. Fülek parancsnoka, Ali bég, az imént említett
évben vette Somoskőt ostrom alá s ha az elég számú őrség bátor parancsnokkal
bir, a törökök nem egykönnyen veszik be a mindennel jól fölkészült és
fölszerelt várat, a melybe csak egy meredek ut vezetett föl. A gyáva parancsnok
őrségestől együtt kiszökött a várból, a melybe a törökök ellenállás nélkül
vonultak be, s a parancsnok gyávasága által lön özvegy Losonczyné e szép
birtokától megfosztva. 1593-ik évig birták az ozmánok, ezen évben nagy birtokot
veszítettek el a törökök, ennek egy részét tevék Nógrád; várai is;
erre a török őrség annyira megrettent, hogy maga hagyta el a várat s a hős
Pálffy seregei, kik máskor vérüket ontották, ezt ellenállás nélkül kerítették a
magyar hatalom alá. 1618-ban
az ország figyelmét is magára vonta a vár, s azért törvény is hozatott, hogy
Somoskő vára, Fülekkel és Szécsénnyel együtt, erősíttessék meg…
A zavaros időközökben a hazánknak
annyi hőst adott gr. Forgách család vette pártfogása alá, egyszersmind
birtokába; később a báró Péterffy család nyerte királyi adományul; de a
Péterffyek Jánossal kihalván, az ezzel rokon gróf Stahremberg család kapta
felét királyi adományul, a hozzátartozó javukkal együtt; 1808-ban tettleges
birtokába is lépett, s a hozzá tartozó birtokokkal felében mai nap is bírja….
Somoskő nagyobb váraink közé
tartozik; erős falai három kerek torony által voltak megszilárdítva, melyek
részben még most is fennállnak… A vár alját üregek s pinczék foglalják el, hol
az épületekben levő holmi a tüz ellen biztosítva volt. Somoskönek, minthogy
kősziklán épült, kútja nem volt, hanem őrsége az esővizet fogta fel e célra készített
ciszternák által, melyek maradványai még most is láthatók…. Somoskő vára nevét
valószínűleg a sziklán termett nagy mennyiségű somtól nyerte. Jelenleg már csak
éltének végperceit várja s nevét, hogy egészen el ne vesszen, az alatta
elterülő pusztára is átruházta.
Luppa Péter.
A somoskői vár
a magyar–szlovák országhatárt jelző kerítés túloldalán, Somoskő település fölé magasodó vulkáni csúcson található, már
szlovák területen. Sátoros-bánya településhez tartozik, amely a Losonci járás része… Romlásának az 1970-es években megkezdett
helyreállítási
munkálatok vetettek véget, melyek – Szlovákia önálló állammá
alakulása után – sajnálatos módon félbeszakadtak.
1860. 43.
Verbőczy István.
(1460—1541 )
…Oly férfiú arczképét és életrajzát
veszik itt olvasóink, ki nemcsak széles tudománya, és szónoki ereje miatt, de
önzéstelen hazaszereteténél fogva is, mivel minden tudományát, egész életét
arra áldozta, hogy az ország jogait minden jogtalan bitorlás ellen oltalmazza,
— korának legnépszerűbb, legtiszteltebb embere volt. Születéshelyének, némelyek
Nógrád megyét , mások ismét Hont megye Verböcz vagy Varbócz helységét, végre
Szentpáli s ennek nyomán az 1836-ik évben Bécsben nyomatott „Österreichische
National Encyclopádie"
czimü munkában Szökefalvát, Erdélyben, mondják. Leghihetőbb azonban, mit
Szirmay Antal Pesten 1805-ben megjelent „Comitatus Ugochensis" czimü munkájában mond, t. i.
hogy Verbőczy Ugocsa megyének hasonnevű
falujában 1460. körül született. (A szül. évszám másoknál 1475) Édesanyjáról
vérrokonságban levén a Szapolyai (Zápolya) házzal, Szapolyai János igen nagy
gondot fordított Verbőczy István tudományos ki-képeztetésére. A budai
tanodákban, hol Szapolyai, Deák Imre és István ajánlata folytán Mátyás király
kedvezésében részesült, végezve tanulmányait, a római jog hallgatására Rómába,
s innen 1500 körül Bécsbe küldetek. Tanulmányait a legnagyobb szorgalom- és igyekezettel
végezvén, visszatértekor a gyakorlati téren mint irnok a kir. kanczelláriánál,
később a királyi fő törvényszéknél, végre az országbiróságnál, mint jegyző, 1505.
körül pedig mint országbíró ítélőmester tett nemzetének századokon
át fönnmaradandó emlékű szolgálatokat.
E közben tapasztalta Verbőczy, mily
hátrányára van az igazságszolgáltatásnak az, hogy irott törvénykönyv hiányában
a birák csupán a királyoktól birt egyes alkotmányos oklevelek és szokásokra,
hagyományokra kénytelenek ítéleteiket alapítani, mint ez Ulászló királynak
Verbőczy Tripartitumához
csatolt helybenhagyó leveléből bőven kiderül 4). A rendek sürgetek ugyan a
királyt, hogy e bajnak királyi tekintélyével elejét vegye, de az igazságos
király ezen méltányos kivánatot, nem tudni mi okból, nem csekély kárára az
országnak, igen későn teljesité.
Végre hosszas tanácskozások s többszöri
elnapolások után a már ekkor jogtudományairól ismeretes Verbőczy István
bízatott meg, hogy a nehéz munkát az ország alkotmányos levelei és szokásaiból
összeállítván, füzetekre és czimekre ossza. A nagy mü szakértők által jónak
találtatva, az 1514-ki sz. Erzsébet napjára eső országgyűlésen II. Ulászló
király által megerősíttetek, és egy okirat által a rendek beleegyezésével mindenkorra
érvényes törvénykönyvül ismertetek el.
Már most nem volt egyéb hátra,
mint a munka kinyomtatása, melyből a király minden egyes megyének, egy saját
pecsétjével megerősített példányt akart ajándékozni: E tervében különböző
dolgok akadályozván, végre a király, Budára visszatérve, meghalálozott s így a
mű még jó darab ideig kiadatlanul s kevesek által ismerve hevert. Verbőczy
királyi személynökké neveztetvén ki, e művet, úgy, mint azt már országgyűlés
jóváhagyta, Bécsben 1517-ben ily cím alatt adta ki:
Tripartitum Opus Juris
consvetudinarii inclyti regni Hungariae: per magistrum Stephanum de Verbőczy
personalis praesentiae regiae majestatis
documtenentem: accuratissime editum. Impressum Viennae Austriae per Joannem
Singrenium. Anno Domini MDXVII. Octavo die maji.
VERBŐCZY ISTVÁN. 1860.
43.
E kiadást 1545-ben egy másik követte,
Várdai Pál esztergomi érsek adta ki. Ez volt ama századokig érvényes, nagyhírű:
„Corpus Juris" egy fö alkatrésze. Ekként a magyar jogtudomány alakja meg
volt adva s úgy kidolgozva, miszerint Verböczy törvényeink alkotásában azontúl
is mindig irányadó volt. Még ezentúl mindig tökélyesbítve számos kiadást ért és
az országban divatozott nyelvekre lefordították. Magyar nyelvre legelőször
Veres Balázs, Bihar megye jegyzője forditá s kiadta 1565-ben Debreczenben.
Ezután magyar nyelven is többszöri kiadást ért.
Midőn a török roppant hadsereggel
közeledék határaink felé, Verböczy II. Lajos király által 1520-ban X. Leo
pápához segélykérés végett Rómába követül küldetett. E megbízatásnak ö saját
költségén tett eleget; — e hazafiúi készsége s áldozatáért haza tértekor
Zólyommegyében Dobrovina várat és uradalmat nyeré jutalmul, e birtokától
azonban a Szapolyai-féle mozgalmak következtében az ellenpárt által
megfosztatott.
Az 1525-ki rákosi országgyűlésen
Verböczy volt az első, ki a király miniszterei s tanácsosai ellen kemény
szavakban kikelt, s inditványozá, hogy a rendek Hatvanba gyűljenek össze
tanácskozás végett, miután itt a jelenlévő királyi hivatalnokok által minden
határozatuk kivitelében gátoltatnak. E gyűlésen Verböczy remek beszédben adta
elő a sérelmeket, sőt vádolta a király gyöngeségét. E gyűlés eredménye az lett,
hogy a rendek általános közmegegyezéssel szerződésre léptek…
1626. évi nov. 10-én Sz.-Fehérvárott
szabad ég alatt tartott országgyűlésen Verbőczy a habozó rendeket gúnyosan, szó-nemtartással
vádolva, kivítta, hogy Szapolyai János általános közmegegyezéssel királlyá
választatott…
A hatvani gyűlésen általános
fölkiáltással nádorrá] választott Verböczy, a király által 1527. év tavaszán a
főrendekkel együtt Budára rendeltetvén, miután itt meg nem jelent, méltósága és
javaitól megfosztatva, száműzték. Innen Erdélybe, Szapolyaihoz menekült, hol
adományul több nemesi jószágot nyert. A szerencsétlen mohácsi vész után
folyvást a Szapolyai pártnál maradt, sorsában osztozott s az országban legfőbb
hivatalokat viselt. Mint királyi kancellár folytonosan a Szapolyai János és
Ferdinánd közti béke létrehozatalán fáradozott…
Sokáig kénytelen volt törökországi
száműzetésében élni; azonban a törökök Budát ismét elfoglalván, a kormányzó
basa által Budán maradásra kényszeríttetek, hol tömérdek bántalmat kellé szenvednie;
míg végre a sok szenvedés, hazája pusztulása fölötti bú és bánat után 1541-ben
a hónát oly lángolón szerető szív megszűnt dobogni és az egész országra fényt
derítő tudomány sugarát a halál jégkarjai kiolták. Több történetírónk tanúsága
szerint, orozva méreg által gyilkoltatott meg.
Irodalom:
1.) Severini János .,De
veteribus incolis Hungáriae cisdanubianac." (Sopron 1768).
2.) „Oesterreichische
National-Encyclopedie."
3) Jászai Pál ,,A magyar nemzet napjai a mohácsi vész
után."
4.) Horvát István: Verbőczy István emlékezete
cimű munka, II. kötet
Severini Joannes: Commentatio
Historica de Veteribus incolis Hungariae
Cisdanubianae 26. http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0013/13.html
*
* *
1860. 48.
Árpád honfoglaló csatái.
Árpád első csatája Symon, bolgár fejedelemmel volt, ki
ellen Leo byzanczi császár hívta segélyül.
A magyar szövetséges sereg csatázási módja egészen elütött a
többi népeknek a rómaiaktól eltanult rendszerétől.
Nem három hadtestben, mint a rómaiak,
hanem egy hosszú félkörben, egymással összeköttetésben álló ezredekre felosztva
csatáztak a magyarok, sebesen támadva elleneikre minden oldalról egyszerre, s
ha azok első rohamuk tüzét kiállották, sebesen visszafordulva ismét s helyeikre
nyargaltak. Jaj volt a hadvezérnek, kit heve arra ragadott, hogy őket üldözze;
alig bontotta meg csatarendét, a futó ezredek egy pillanat alatt
visszafordultak ellene, vagy tőrbe csalták, honnét nem volt menekülés, s ha
túlnyomó erőre akadtak, sebes lovaikon egy ember-vesztés nélkül eltűntek
üldözőik elől. Villámgyors mozdulataik, gyaníthatatlan hadi cseleik s
lehetetlennek látszó hadi merényeik zavarba hozták a legtapasztaltabb hadvezér
számításait. Symon vajda a Dunánál elvesztette ellenük a csatát, háromszor újítá
meg az ütközetet, mind háromszor a magyarok győztek. Árpád első szülötte, Liuntin
vezette az ütközetet.
Második győzelmük volt Arnulf császár
segélyével Szvatopluk ellen. E két harcz csatába keverte ellenük a többi
rokon fajait a
bolgároknak, oláhoknak és szlávoknak. Mindenikkel döntő ütközet
vívatott; Gelu az oláh herczeg
ellen Tuhutum, a bolgár Ménmarót
ellen Tas és Szabolcs, a
déli szláv Glad ellen Bojta, Zuard és Kadosa mentek.
ÁRPÁD CSATÁJA ZALÁN, BOLGÁR FEJEDELEMMEL. 1860. 48.
.
Gelu elestével meghódolt Erdély.
Ménmarót elfogatott Bihar várában, s leányát Árpád fiával eljegyezve,
birtokában hagyatott. Glad serege a Tisza partján semmivé tétetett, három szláv
Kujás s két besenyő vezér esett áldozatul, Glad Pancsova várába
húzta magát s annak ostrommal bevétele után meghódolt. Csak egy fejedelem
tartotta még magát, Zalán, a dunántúli bolgárok ura, valamennyi között a
leghatalmasabb.
A kölcsönös ingerlő felhívások után,
csatára készült a két fejedelem, Zalán Árpádnak ismeretlen eredetét Hányta szemére,
emez tizenkét fehér lóért állította eladottnak az országot, melyből a
jelképül kért vizet, földet és füvet Zalán megküldte a követelőnek. Árpád ekkor
a Sajó partján táborozott. E kis folyam látta a magyar nép első
születését és első halálát, mert háromszor halt meg e nemzet és háromszor
született újra.
Zalán, Symon vajdával egyesülve,
fegyveres daccal lépett fel a hódító ellen, visszakövetelve a Sajó melléki
földet, mit egykor önkényt engedett neki át, s az Alpári mezőn, melynek füvéből
ismertetőt küldött neki, síkra szállt ellene egész erejével, kiirtással
fenyegetve a hatalmaskodó népet.
Ekkor állt elő a végső legnagyobb csapásra maga a magyar
fejedelem, kitüntetve eddig rejtegetett hatalmát. A rövid ütközetben, melyet
maga vezénylet, az egyesült bolgár seregek szétveretve elhullottak, Zalán
elfutott, birodalma nyomról nyomra meghódolt a magyar fegyverrel vagy
barátsággal nyújtott kezének. A Kárpátoktól a Dráváig, eggyé született az egész
haza és e haza neve lett Magyarország. És e hazát mindig szerették gyermekei.
Rövid idő múlva Attila városában ülték az áldomást ősapáink, víg cimbalom és
fuvola mellett vigadva őskirályuk palotájában. Árpádnak nem egyedüli s nem
legfőbb érdeme: hogy ez országot elfoglalá; hanem az: hogy a meghódított
népeket kibékíté Ön nemzetével, hogy saját népét meg tudta jutalmazni, s
országát nem iparkodott határain túl növelni, hanem határain belül erősíté.
(J. M. után.)
1860. 52.
Régészeti
levelek Ipolyi Arnoldhoz.
III. A hédervári kápolna Győrben.
Síremlékek. Emlék-föliratok. Honi
művészetünk egy új ága. Egyházi visszaállítás. Miért hagytuk el a régi építésmódokat.
A fertő-rákosi kemence. Wilfing hazánkfia és az üvegfestés hazánkban. Szent
László képe. Fölfedezett régi stallumok. A román-torony ablakai. Miklós ceretei
püspök sírköve. Morosini Péter és gróf Schwartzenberg Adolf sír-írásaik. Két
prépost egy síremléken. Balásfianum. Berdóczy őrkanonok mint a Custodiatus / felügyelet/ második fölépítője.
*
Kedves barátom! Eleve tiltakozom a hízelkedés vagy túlzás
gyanúja ellen, ha állítom, hogy a különben is bámulandó sebességgel épülő és
emelkedő Győrből, majdnem az ország
széléről kezd az egyházi visszaállításra (restauratio) új napfény derülni, és
hogy az egyházi művészetre nézve egy új korszak küszöbén állunk. Nálunk a
művészet egy oly ága bimbózik és gyors hajtásai oly díszes virágokkal
kecsegtetnek, melyről be nem bizonyíthatjuk ugyan egész biztossággal, vajon
tenyészett-e valaha szép honunkban; de azért előre bátorkodunk mondani, hogy
szép gyümölcsei nemcsak a szemnek tetszeni, hanem a lelket is nemesebb irányban
emelni képesek lesznek. Győri megyés püspök úr őméltósága, áthatva azon égő
hitbuzgalomtól, mely a középkori vallásossággal karöltve jár, lassan és minden
szemfényvesztő zaj nélkül kezdé a Győrben még épen fennálló góth-imolákat régi
fényükbe visszahelyezni.
Mit a pogányosító újjászületési (renaissance)
korszak — a remekkori tisztaság kápráztató ürügye alatt a valódi keresztyénit
halomra döntve — meghagyott, azt komolyan átgondolt, isteni szellemtől mintegy
ihletett tervek szerint régi eredetiségükbe visszaállítani őméltósága egyik
főtörekvése. Ezen szép igyekezete által nemcsak a jobb és keresztényibb ízlés
ébresztetik föl a műkedvelőkben; de az általa oly hőn fölkarolt, sőt hatalmas
védőszárnyai alatt kiképzett magyar építészek, képírók, üvegfestő és egyéb honi
művészek és mesterek elég alkalmat nyernek az összes haza színe előtt
tehetségüket és időnkénti haladásukat bebizonyítani
SZENT
LÁSZLÓ. (Wilfing
üvegfestése után.) 1860. 52.
.
Föltűnő ugyan, hogy ezen esetben a
hátralépés határozott előmenetel; mert valljuk meg őszintén, miszerint nem a
román és gót ízlés elleni szenvedély vagy el nem ismerés az, mely
visszatartóztat ilynemű egyházak építésétől, hanem valódi oka ennek a benső,
nagy áldozatokra buzdító hitélet általános tengése. Nem azért nem építtetik
fővárosunk egyik nagy temploma ezen évezredekre szolgáló, mindenkit elragadó,
minden legkisebb izében életet lehelő modorban, mivel ehhez értő mesterek nem
találtatnának; hanem, mivel a pogány korú építmények puszta, ékesség nélküli
vékony falaikkal, fősz (gipsz) szobraikkal és szobafestészetű díszítményeikkel
aránylag mégis kevesebbe kerülnek, és jéghideg vallás árnyékaihoz
meztelenségükben jobban illenek. Ott, hol a vallásosság a polgári jólét
alapjának tekintetik, ott még mai nap is foglaltatnak vagy építtetnek kimondhatatlan
költségű, bámulatra késztető keresztyén stylű egyházak, mint azt a kis
bajorországi remek templomokon, és a Rajna partján emelkedő kölni dóm
folytatásában láthatjuk. Minálunk ellenben, az ország szívében, nemzeti
büszkeségünk egyik leendő emlékén csak annyira tudtunk haladni, mintha
szándékunk lenne, azt, mi eddig nagy nehezen elkészült, mielőbb mint szabad
elvűségünk és hithidegségünk nagyszerű jelét a disz főváros közepén az
utókornak be nem végzett romalakban átengedni.
Bár ne lennének szavaim annyira
igazak, mint a mily keserű elmélkedésre késztetnek. De hagyjuk el e szomorító
képet, és térjünk vissza Fertőnk regényes partjaira, oda, hol a
művészet-kedvelő püspök saját rákosi nyaralójában engedi a kemence-építést,
melyből az első üvegfestmények kikerülnek. Ezen magyartól tervezett, égetett,
magyar egyházfőtől rendelt egy, első ilynemű magyar művet, szent László magyar király,
a vallás és nemzetiség dicső hőse gyönyörű képét, nemzeti büszkeségünk ezen
méltó tárgyát, magunkénak vallhatjuk….
Itt a tárgyat pompásan
sikerültnek mondhatjuk. Az ablak legnagyobb részét az ékes állvány és a könnyen
emelkedő mennyezet foglalja el,
mely fölött a tiszta kék égen
csillagok tündöklenek. A tagozott aljzaton emelkedik a szent bajnok, deli,
nemes tartású, legszebb férfikornak
örvendő izmos dalia. Jobbjában
tartja a történelmi bárdot, baljával Magyarország címerével ékített pajzsára támaszkodik.
Az egyszerűen
liliomokkal és ormokkal díszített
arany korona-abroncsból emelkedik a viola színű sapka, melynek ugyanazon színű,
hátul lefolyó takarója a
király nyakát födi. Végtagjait
páncélmez oltalmazza; kurta ujjú zöld mentéjét takarja a jobb váll fölött
összekapcsolt bíborszínű köpeny.
A fülke hátterét zárja a
szőlőgerezdekkel és levelekkel átszőtt sárgás függöny. A talapzat egyik lapján
olvashatni:
ST. LADISLAUS
címet, alább nagyobb négy
karéjban tart egy angyal mondatszalagot ezen fölírassál :
Episcopus Joanes Simor*, Anno 1860.
Az oltár nyolcszegű záradékának
egyik, balra eső, köríve alatt a négyszögű fülke tűnt elő, mely bronz
rácsozattal ellátva, egyházi
szerek fenntartására szolgál. Láthatni
kisded egyházunkban, mennyivel volt szilárdabb és őszintébb azon négyszögű
kövekből való,
vakolatlan építés, mint a mai
vakolatos ámítás; mely minden ürességet, egyenetlenséget képes ugyan egy-időre
fedezni; de pár év múlva annyi javítást igényel, hogy a drágább építés
kellemetlenségtől hosszabb időre fölmentett volna….
A mihamarabbi viszontlátásig, Isten velünk.
Rómer Flóris
*Simor János (Székesfehérvár, 1813. augusztus 23. – Esztergom, 1891. január 23.)
bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek
A művészet pártolójaként nagy összegeket áldozott a
templomokra.
1861. 8.
Magyar női
viseletek a XVIII. századból.
(Adalék a magyar jelmeztanhoz.)
A
Vasárnapi Újság múlt évi folyamában régi magyar férfiviseleteket, és arra
vonatkozó adattöredékeket mutattunk be. Jelenleg a női viseletről szóló adatok
nyomán kíséreljük meg, némi rövid vázlatot összeállítani. E részben már
kevesebb műemlékünk maradván fenn a régibb századokból, ezen vázlat — a kevésbé
hiteles források teljes mellőzésével — csakis a legközelebb múlt századbeli
viseletekről szól, a mennyiben ezekre bővebb adatok maradtak fenn…Mielőtt az itt közlött rajz
magyarázatára térnék, néhány általános észrevételt teszek a női viselet
sajátságairól. A magyar női ruha tökéletesen megfelel a magyar nő jellemének,
lelkületéneki hivatásának. Mily összhangzó vegyülete árad el azon a női
méltóságnak, önérzetnek, a
női bájnak és a családi otthoniasságnak!
A nő legszebb otthon, családi
körében, melynek ő élete, lelke; körülötte minden szebb, mosolygóbb, bajosabb
alakot ölt, amin az ő tündér ujjának
hatása látszik. Míg a férfi, e
kis állam külbiztonsága fölött őrködik, addig a nő eszélyesen szervezi annak
bel-életét. Mennyi méltóság olvad el
alakján, vegyülve szeretetre méltó
nyájassággal!
Magyar női díszviselet a XVIII. századból. 1861. 8.
A magyar nők kor és állapot szerint
különbözően öltözködtek, s a ruha alakra, színre különbözött egymástól, így a
matrónák, az éltesebb nők fejeiken kendőt viseltek, s többnyire sötétebb színű
ruhában jártak. A férjes nők főkötőt, a hajadonok pártát, s többnyire élénkebb
színű ruhákat használtak. Három rendbeli öltözete volt a régi magyar nőnek: díszöltönye,
ünnepi és mindennapi ruhája.
Mellékelt képünk a múlt század elejéről
állit elő egy hölgyet díszöltözetben. Fejét gyöngyökkel kirakott párta ékíti,
mely alatt a főre simuló hajat, hátul szalagba fonva viseli, melyről hosszan
lefüggő fátyol leng alá. Vállait és keblét széles csipke borítja, virággal
kivarrva. Derekára elől horgocskákba akasztott fűzőzsinór által összetartott
derékmellény simul. Karjain két helyt szalaggal összekötözött ingváll duzzad,
csipke-szélekbe végződve.
Szoknyája mérsékelt bőségben folyik
alá, szélein gazdagon kivarrva, valamint kissé rövidebb köténye is csipkében
végződik. Válláról panyókára vetett, hermelinnel prémezett hosszú bársony ujjas
mente függ alá, szélein gazdag aranyos virágokkal kivarrva, elöl pedig levél
alakú csatokkal díszítve. Gyöngyös nyakék és karperecek egészítik ki öltözetét.
Vízkelety Béla.
1861. 10.
Tokaj és régi vára.
Ott, hol a magyar alföld hatalmas folyama hazánk egyik
legszebb megyéjének fő erét, a Bodrog vizét magába veszi, 400 lábnyi magasságra
kiemelkedve s a többi hegyektől mintegy különválva, egy meredek sziklahegy áll.
Ez a Kárpátok azon hegysorának végcsúcsa, mely Sáros megyében, Cserveniczán, a
híres nemes opált szolgáltatja, s délnek fordulván, Abaúj vármegyének keleti
oldalát végig futja. Innen több ágazatban Zemplénbe lép, s annak déli végén ama
világhírű hegyet képezi, melynek környékén a borok királya, a tokaji nektár üti
fel uralkodó székét. E süveg alakú hegy porphyr* sziklafalai alatt, a Tisza és
Bodrog által keskeny helyre szorítva, terülnek el Tokaj városának nagy-részben
köböl épült házai. Néhány csinosabb, új modorú emeletes házak is kitűnnek, maga
a város egészben véve igénytelen kinézésű; de felvirágzása bizton remélhető,
annyival is inkább, miután most már hazánk két oly hatalmas közlekedési ága
metszi át, mellyel nálunk kevés város dicsekedhetik, a tiszai gőzhajózást, és a
Debrecen miskolci vasutat értjük, melyeknek itt van főrakhelyük…
*Porphyr (altgr. ,purpurfarben’) ist ein weit
verbreiteter Sammelbegriff für verschiedene vulkanische Gesteine..
Tokaj. 1861.
10.
Ezen éltető nedv
nem csupán a Tokaj mögött emelkedő hegyen terem, hanem és leginkább ennek
környékén, az úgynevezett Hegyalján,
melyet a Kárpát
bérceinek déli ágai képeznek Zemplénben….Világhírű bor-termelésének legelső
tényezője országunk új alkotója, IV. Béla
király
volt, ki e tatár-pusztította vidéket
olaszokkal népesítette be, s
ezek a bortermesztést annyira virágzásba hozták, hogy már 1380-ban a zempléni
bor-dézsma 10 000 aranyat jövedelmezett az egri
püspöknek, s valóban királyi ajándék volt már V. Istvántól is 1271-ben, midőn
azt ama
főpapnak ily szavakkal átadja: „decimas vini, ubi vineae
modo sunt plantatae."…
A tokaji vár Bél történetíró szerint
már a magyarok bejövetelekor fennállott, s azt szláv lakosai építették. Nagyobb
hitelt adhatunk azonban hazai történet-irodalmunk legrégibb forrása
szerzőjének, Béla király Névtelen jegyzőjének, ki a tokaji hegyről és várról a
következőket írja :
„A mint Ond, Ketel, úgyszintén Tarcal
(vezérek, — a mai Sáros-Patak felől jőve) az erdőn átmenve, a Bodrog folyó
mellett lovagolnak, s mintegy ki akarván tenni magukért, sebes nyargalvást
futva egy magasabb hegytetejére vágtattak, akkor Tarcal igen serény vitéz,
mindnyájuk közt elsőbben hágott föl a tetőre, s azon hegyet az naptól fogva
máig Tarcal hegyének nevezték…
A nyom nélkül
elpusztult vár, mely még csak nemrég, a múlt század elején is szerepelt,
igen gyakran nevezetes eseményeknek volt színhelye.
Csak a főbbeket említjük. így mindjárt az első magyar
királyok korában 1074-ben Geyza herceg, midőn Salamonnal történt összeütközése
után megfutamodott, Tokajban talált menedéket. 1241. a
tatárok feldúlták s több ideig romban hevert, míg 1398-ban Döbrey István kapta
cserébe Kazon helységért, de azt már 1401-ben hűtlensége miatt elvesztette, s több más várral együtt Brankovics György szerb fejedelemnek adatott. Brankovics pedig Hunyady Jánosnak engedte át. 1469-ben Mátyás király Zápolya Imrének ajándékozta. A mohácsi vész után Zápolya János seregével együtt ide vonta magát, a várat erődítésekkel látta el, s 1526-ban országgyűlést is tartott itt, melyen magát magyar királynak kiáltatta ki, hatalmas beszédet tartott ez alkalommal Verbőczy István. 1527-ben I. Ferdinánd és Zápolya János seregei között több heves harc vívatott Tokaj vidékén, 1550-ben itt adatott át a szent korona Ferdinánd küldöttjeinek. 1593-ban Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem birtokába jutott. 1604-ben a város csaknem földig pusztíttatott Básta hadai által, s a lakosok roppant sanyarúságokat állottak ki, minek részletes leírása a város 1610-ben szerkesztett jegyzőkönyvében foglaltatik….
A jelenlegi Tokaj
város két részből áll, u. m. a régi Tokaj, és Kis- vagy Új Tokaj. Az első a
nagy állandó tiszai fahídtól felfelé, vagyis inkább északra, a hegyoldalba
húzódik, hol a római katolikus nagy templom, református és görögegyesült
egyházak tűnnek ki; Kis-Tokaj pedig a hídtól lefelé
délnek, sokkal
szebb és tágasabb helyen terül el…Nagy élénkség mutatkozik itt a Tiszán,
nevezetesen só és fa, szőlőkarók, zsindely és lécek
nagymértékben
szállíttatnak felföldről. Ősszel pedig különösen sok gyümölcsöt hoznak a
Tiszán, Úgy hogy a szálak /tutaj/ csaknem az egész
Tiszát elborítják. A
mintegy 4000 lakossal bíró kis város, igen élénk kereskedést űz mindenféle
terményekkel és
árucikkekkel. Zombory
Gusztáv
*
Tokaj Miskolctól
54 km-re keletre fekszik, a híres Tokaj-hegyaljai borvidéken, két folyó,
a Tisza és a Bodrog találkozásánál, a
Kopasz-hegy
lábánál. Lakossága 4800 fő. Városi rangját csak 1986-ban kapta vissza.
1861. 16.
Hild József, építész.
A magyarnak szemefénye: büszkén
emelkedő fővárosa. Ez volt a nagy Széchenyi István gondjainak egyik kedvenc és
főtárgya; ennek virágzását, jólétét óhajtja mindenki, a ki e szép és nagy
hazának fia. Mi volt Pest még ezelőtt 30 —40 évvel? Sokan vannak, kik
elmondhatják saját tapasztalásaikból. Vannak, kik még vízimadarakat vadásztak a
Duna part azon helyein, hol most pompás paloták sorai gyönyörködtetik a szemet.
Csak Amerika új világának tündéri kézzel épülő városai között találunk hasonló
gyors emelkedésre példákat, minőt az 1825 — 1848-i újabb alkotmányos korszakban
Pest városában láttunk. A nemzeti szellem fölébredtével, a tudomány, ipar és
kereskedés áldásaival együtt járó értelmiség és vagyonosság terjedtével, az
elhanyagolt Pest mindinkább elérte azon közös célunkat, hogy a polgárisuk
világnak méltó pontjává, valóságos európai várossá legyen. A közelebb lefolyt
szomorú évtized alatt a magyar fővárosban, a nemzeti lét megszűntével,
pangásnak indult minden vállalkozási szellem, s Pest külső emelkedésében is
vigasztalan megállapodást tapasztaltunk, most, a dolgok derültebb újra fejlődésében,
itt is a régi munkásság és erélyes vállalkozás folytatását látjuk. Adja az ég,
hogy e jó kedv meg ne zavartassák ismét; hogy állandó és sikerdús legyen!
Azonban illő, hogy koronként
megemlékezzünk azokról, kiknek tudománya és szakképzettsége teremte fővárosunk
díszes voltát. - Elég
soká nem volt hazánkban tere az
építészetnek; most Istennek hála! Napról-napra szaporodnak jeles építészeink. Érdemeit
tekintve, ezek
első sorában áll, építészeink
Nestora, kinek arcképét mutatjuk be, az agg Hild József…
Legelső bécsi tanulmányainak és Rómában gyűjtött
gyakorlati tapasztalatainak volt eredménye ama római stílus, amaz a klasszikus
és antik ízlést követő modor, melyet Hild később a gyakorlati téren s leginkább
Pesten létrehozott épületeiben folyvást tanúsított. Midőn Hild mintegy négy
évtizeddel ezelőtt visszatért szülővárosába, Pestre, akkor a mi kedves fővárosunk
még nem volt egyéb, ízlés és terv nélkül összeállított háztömegnél, mely a
lakás egyszerű szükségein túl nem ment. Görbe utcái ugyan eszünkbe juttatták,
hogy jó régen áll már fenn, de azért a jó régi városok kedélyes házait, s
jellegzetes házsorait hiába kerestük volna benne. Az utcák csatornázása,
egyenlő felszínelése (nivellirozása) sétányok és parkok, s jóravaló kövezet
akkor még oly fényűzési cikkeknek tartattak, miket legfeljebb nagyra termett
világvárosoktól lehetne követelni. Aki Pestváros külső történetét híven fogja
megírni, annak az igazság érdekében, el kell ugyan ismernie, hogy egy széptani
és stylistikai tekintetben új építészeti iránynak első úttörői már Hild előtt
különösen Koch és Pollák nevű építészek voltak; azonban valódi
teremtő lélekkel Hild lépett ezek nyomába…
Hild József
Bekövetkezett a
szerencsétlen 1838-i év; Pest városának nagy részét a Duna árvize elsodorta. Ezután
kezdett Pest igazán nagyváros lenni; amaz
elemi csapás
fővárosunknak valódi építészeti jótevője lett. Ekkor emelkedtek Pesten azok a
pompás magánházak, melyeknél Hild teremtő
szelleme a
kényelmes fedett folyosókat hozta be, az alkalmatlan nyílt udvari menetek
(gangok) helyébe; ekkor hozta be a külföldiek által nálunk
annyira csodált
széles és világos márványlépcsőket, a magas szárnyajtókat, s épen oly téres
ablakokat, belső fatábláikkal (spalett) stb. Igen
természetes, hogy
ezen élénk építészeti reformok, az addig szunnyadt kőfaragókat és szobrászokat
is új életre serkentették, foglalkozást és
munkát nyújtva
nekik is. Ők szolgáltatták az ékítményeket, oszlopokat és szobrokat, márvány
lépcsőket, párkányzatok, erkélyek és kutak
díszítményeit. Pest
város épületei a célszerűségen kívül szépészeti tekintetben is nyertek s ezek
adták meg legelébb Pestnek a fővárosi rangot.
Egy dolgot rónak
fel Hild építészeti modorának hibául: s ez az egyformaság, egyhangúság….
Ö építette az egri
pompás székesegyházat, az ö terve szerint készül a pesti lipótvárosi nagyszerű
templom, s az ö javított terve után épült az
esztergomi bazilika. Az utóbbiról tudjuk,
hogy eredetileg sokkal egyszerűbben terveztetett, s alapjában fel is építtetett
Pakh János esztergomi
építész által. Ez
utóbbinak orgyilkosság általi
szerencsétlen halála után Hild kezére jutott ez óriás mű folytatása s
bevégzése. Akik az
eredeti terv után készült
mintát a mostani királyi épülettel összehasonlították, tudják, menynyit
köszönhet ez díszre,
nagyszerűségre
nézve Hild alkotó
szellemének.
Kétségtelen, hogy
Hild munkásságának megszűntével Pest városának a megkezdett úton megállapodnia
nem szabad, s örömmel is tapasztaljuk,
hogy egy, a külföld
műremekei között nevekedett, s hasznos tapasztalásokkal hazatért ifjabb építészeti
nemzedék, új meg új sikerrel lép az
ö nyomdokaiba, új
eszmékkel, új iránnyal és modorral, mely a főváros megpanaszlott egyhangúságába
is kellemes változatokat hoz be lassanként.
De azért Hild
József korszaka egyike marad a legérdekesebbnek hazai építészetünk
történetében…
*
Hild
József (Pest, 1789. december 8.
– Pest, 1867. március 6.)
magyar építész. A hazai klasszicista építészet
egyik legnagyobb alakja, a
reformkori
Pest arculatának
kialakításában meghatározó szerepet játszó építész. Hild János
építész fia, Hild Viktor újságíró nagyapja. Wiki
1861. 18.
A buda-kanizsai
vasút indóháza Budán.
Alig van két éve, hogy a budai Vérmező átellenében
fekvő kis háromszögű réten — mely hajdan temető volt, — az indóház legelső
munkálatai megkezdődtek. Ki a tervek
titkaiba beavatva nem volt, fogalma sem lehetett, hogy mily óriási munkának
vetették meg alapját; bámulva sereglettek össze Budapest kíváncsi lakosai,
midőn e háromszögű rét körüli roppant sziklafalakat kezdették építeni, melyek
bármely várerősség bástyáival is bátran kiállották volna a versenyt, s
csodálkozva tudakozódtak egymástól, hogy vajon mi lesz ez? Minek e roppant
falak egy indóházhoz? Arra még akkor kevesen gondoltak, hogy az egész
pályaudvar egy emeletnyi magasságra fog feltöltetni. E roppant földtöltés
ellensúlyozására, illetőleg megtartására, nem elég erős a közönséges fal. Az
egész pályaudvar a budai Krisztinaváros mögött húzódik el egy hosszúkás
völgyben, melyet egy részről a Sváb- és Sas hegy, másrészről
pedig a Szent-Gellért, és a vár átellenében álló azon szőlőhegy képzi,
melyről 1849-ben a magyar ágyúütegek a vár falán — a fehérvári kapu mellett —
rést lőttek. E völgy úgy van alkotva, hogy a Sas- és Sz. Gellérthegy között
magasan kezdődik, s úgy vonul lejtősen lefelé, egész az említett rétig, hol a
legmélyebb.
A BUDA-KANIZSAI VASÚT INDÓHÁZA BUDÁN. 1861. 18.
Ezen legmélyebb
helyet tehát fel kellé emelni, mire meg ama magasabb részéből lehordott föld
szolgáltatott anyagot. A Szt. Gellért-hegy
végső gerincén át
elkerülhetetlenné vált egy 190 öl hosszú alagút építése, mely hogy mennél
rövidebb legyen, majdnem félkörben megy a föld
alatt, s innen van
roppant sötétsége. A hegy túlsó részén kiérve, gyönyörű rétek terülnek el egész
a Dunáig,…
A Buda-kanizsai
vasútvonal által Magyarország egyenes összeköttetésbe jött a tengerrel, s azért
sokkal fontosabb esemény ez, semhogy,
föl ne
jegyeznénk hazánk jelenkori, eseményekben gazdag történetébe. E nevezetes vasút
folyó évi április hó 2-án nyittatott
meg a
személyforgalomnak. A teherszállítás már előbb, március 22-én nyittatott meg, s
mindjárt legelső útján 50 000 mérő kukoricát szállított „Bibby and Son"
angol kereskedői firma részére, kik azt Triesztből saját hajóikon egyenesen
Liverpoolba szállították. Ünnepélyes
próbaútja pedig március 20-án, a legjobb sikerrel ment végbe, számos hazai és
külföldi tekintély jelenlétében…
E vonal
Budától Kanizsáig 29 mérföldnyi hosszúságban 14 állomást érint, be nem értve
Budát és Kanizsát, melyek következők : mindjárt Buda alatt Promontor, itt
nevezetesek a Duna parton levő vasút építései: Tétény, hol a társulat,
felhasználva az állomás kedvező helyzetét, néhány ölnyi vasútággal lehetségessé
teszi, a Dunán szállítani szokott gabona kényelmes felvételét. Itt nemcsak
raktárakat, hanem alkalmas hajórévet is épít, az érkező hajók kikötésére és
lerakodására; mely által Téténynek is szép jövőt biztosit. Azután jön: Tárnok,
Martonvásár, Nyék, Dinnyés, Fehérvár, Csíkvár, Lepsény, Siófok, Szántód,
Boglár, Keszthely, Komárváros és Kanizsa.
Siófoktól
Keszthelyig a legszebb tájakon robog a vonat, mintegy 8% mérföldnyi hosszúságon
folytonosan a gyönyörű Balaton partjain, melynek hullámzó sötétzöld vizében, s
a túlsó parton fekvő regényes vidékeken, milyenek Füred, Tihany, Badacsony,
Szigliget… nem győzünk eléggé gyönyörködni. De éppen e szép és termékeny
vidékek, nevezetesen Zala, Somogy és Fehér nyertek legtöbbet külkereskedésünk
tekintetében e vasút által. Eddig is, a rossz utak miatt nagy fáradsággal
ugyan, de csaknem kizárólag Somogy- és Zala-megyékből vitetett Stájer, Karantán
és Tirolba a szükséges gabona, mi most mód nélkül megkönnyíttetett; és igen
bölcsen intézkedett a társaság, hogy e vasutat épen a Balaton somogyi, nem
pedig a szegényebb veszprémi oldalán vezette.
Jelen
képünk a Buda-kanizsai vasút egyszerű, de ízléssel épült budai főindóházát
tünteti elő, arról a pontról fölvéve, hol a Buda-krisztinavárosi koronaőr-utcából
(a Karácsonyi-féle palota mögött) egyenes és kényelmes feljárást készíttettek a
pályaudvarba. E feljáráson kívül még egy másik is van, mely az indóház túlsó
végéről, a Városmajor felől megy fel, de az a Pestről jövőknek távolabb esik….
Sok szépet, újat s meglepőt
látunk e pályaudvar megtekintésénél; egy helyen a pályaudvar felett magasan
álló vashíd tartja fenn a közlekedést,
az elszakított városrészek között,
míg ismét amodább szétdúlt roppant szikla szorosban az alagút sötét kapuíve nyeli el a mindinkább
keskenyebbé
váló pályaudvar utolsó sínéit. Óhajtjuk, hogy e társaság ne csak külszínben legyen
magyar, de annak minden hivatalnoka magyar
legyen,
valamint üzemeltetése is magyarul vitessék… Zombory Gusztáv
* *
*
…1861-ben nyílt meg a Déli Vasút tulajdonában lévő Buda állomás (a Déli
pályaudvar elődje), a Buda–Kanizsa vonal végállomásaként. Az épület
a
vasúttársaság más forgalmas pályaudvaraihoz hasonlóan jól felszereltnek
számított, és egy facsarnokkal bírt a vasúti sínek felett. A Déli
pályaudvar
nevet 1873-ban kapta az állomás. 1901-ben a növekvő forgalom következtében a
Vérmező felől új jegyváltó-előcsarnok épült….
A
jelenlegi pénztár- és a várócsarnok nyugati fele 1973-ban, a 2-es metró átadásával egy időben
nyílt meg. Wiki
1861. 19. /Címlap kép nélkül. G /
TELEKI LÁSZLÓ MEGHALT.
…A
képviselőház elhíresztelt első indítványi ülése május 8-kára volt kitűzve. Baljóslatú
nap! Széchenyi halála napjának 13-dik havi fordulója.
Nekünk
azonban annyi gyásznapunk van, hogy a végzetes napokban nem lehet válogatnunk.
Az ülés, melynek fénypontját Deák Ferencz korszakot alkotó nyilatkozata képezte,
tíz órára volt kitűzve, s daczára annak, hogy a Múzeum udvarára sem lehetett
jegy nélkül bejutni, a karzatok már kilenc órakor tömve voltak a pesti közönség
színével s a vidékről e napra fölsereglett ünnepélyes alakokkal. A hírlapírók
karzatai is telve, s a tanácskozási terem szárnyai a felsőtábla tagjai által
elfoglalva. Azt is mindenki tudta már, hogy a remek beszédre, mit Deák Ferencz tart,
Teleki László fog viszonzást mondani, s a viszonzásból tudja meg az egész
világ, hogy a magyar nemzetben a hazaszeretet, az alkotmány tisztelete és a
bátor jogvédelem kérdésében csak egy vélemény van.
Sarkpontja lett e nap a
történetnek! Kilenc óra után a már gyülekező képviselők négyszemközt sugdosva,
egy titkot kezdtek egymásnak elmondani; de a mi annyira borzasztó, annyira
hihetetlen, annyira leverő volt, hogy mindegyik azt felelte rá : „ah nem igaz
ez, ne is híreszteljük."
A
rémhír azonban csak egyre terjedt, mindig csüggedtebb arcok jöttek be az ajtón,
az újonnan érkezőket suttogó csoportok fogták körül;
elszörnyedés
az arcokon, sietséges járáskelés ide lenn; fenn a női karzatokon, hol a rémület
okát nem tudhatták, zilált aggodalom, nyugtalan
kérdezősködések,
a mikre utóbb egy halk felelet hangzott: „Teleki László agyonlőve ."…
Mutatja a
közgyászt a lengő fekete lobogókon kívül, mikkel minden utca telve, a nép arca,
melyről minden mosoly letörülve látszik; úgy, hogy mikor egy vidám arccal
találkozunk az utcán, megbotránkozunk benne, s azt mondjuk: jövevény ez, a ki
még nem tudja, mi történt?
Sehol
mulatság, zeneszó, játék; a színházak zárva, világítatlan, a kávéházakban a
tekeasztalok letakarva; az utcák tömve csendes és szomorú néppel.
Délután
magán-tanácskozás volt, ott megtudok, hogy az üdvözült már rég készült e
szomorú útra; tegnap sorba járta ismerőseit, s többektől elbúcsúzott;
némelyiknek csak azt monda: útra megy, másnak azt, hogy „örökre." Egy
képviselőtársa leányához így szólt: „Nézze meg jól, milyen volt Teleki László,
mert nem látja többet." Azt mondják, hogy nagyon sokat szenvedett.
Legnagyobb terhe volt életének egy „adott szó," mely ellen szíve
küzdött, de melyet becsülete megőrizni parancsolt. Asztalán volt még
beszédének vázlata, melyet aznap kellett tartania a képviselőházban.
Íróasztala
és ágya között találták a földön hanyatt fekve, jobb kezének hüvelykujja
derékszíjába akasztva, balkeze átlőtt szívére nyomva, a kilőtt pisztoly
lábainál, a másik pisztoly asztalán töltetlenül a félig tölt teás-csésze
mellett. Az egész háznál senki sem hallotta a lövés hangját. Igen kevés vére
folyt el. Azt mondják, hogy balkézzel lőtte meg magát. Miért épen ma? Miért a
legnehezebb napok kezdetén ?
Ki hatolhat a holt szívek titkaiba?
A tanácskozás elhatározta, hogy azt a helyet, a képviselők padján, a melyen
Teleki László ült, az országgyűlés tartása alatt üresen fogja hagyni. Da mi
annál inkább fogjuk őt ott ülve látni, s honszeretettől ragyogó orcáját az üres
széken is föl fogjuk keresni s nehéz pillanatokban dicső szellemének, a ki ott
köztünk ül, tanácsát kikérjük!
Áldásunk te rajtad! Áldásod mi rajtunk!
Jókai Mór.
*
Széki gróf Teleki László (Pest, 1811. február 11.
– Pest, 1861. május 7.)
magyar politikus, író. A Magyar Tudományos Akadémia levelező-,
rendes majd
tiszteleti tagja. Az Ellenzéki Kör elnöke. Az 1848–49-es forradalom és
szabadságharc alatt és az azt követő években a magyar
önállóság ügyének
egyik legaktívabb képviselője….1861. május 8-án
reggel az országgyűlési vita előtt bejelentették az összegyűlt képviselőknek,
hogy Teleki László
gróf az éjszaka öngyilkosságot követett el. Wiki.
1861. 27.
Zápolya János
király.
Korrajz, írta: KŐVÁRI MIHÁLY.
.
A szerencsétlen mohácsi csata
megtörtént. Már magában nagyszerű vesztés: még nagyobb következményeiben. Addig
is veszténk csatákat; de csak csatát veszténk; azelőtt is tiporták hazánkat
ellenséges mének körmei, de a dúló hadak elvonultak, s a nemzet kiheveri
veszteségeit. A mohácsi seb azonban ma is sajog, nem azért, hogy a török
százezreket áldozott fel bosszújának, hanem mert Mohácsnál nemzetünk keblébe
tört a gyilok, s a vérvesztést nemzetiségünk három század óta ma is érzi. A
gyászos emlékű vérnap után Magyarhon kül- és belföldről föléje tornyosuló
vészeknek lett színhelye. A török és Ausztria mindketten sajátjuknak tekintették
Magyarországot, a török kivívott győzelmére, Ausztria örökösödési alapra
fektetvén igényét. Benn a hazában vallásreform-zavarok szaggatták a nemzetet.
Ily válságos körülmények között, midőn kelet-s
nyugatról egyaránt özönlött a baj a szerencsétlen hazára, midőn a mohácsi
vesztés által a nemzet tettereje meg van törve — ily viharos időben lépett fel
Zápolya (helyesebben Szapolyai) János, akkor Erdély vajdája. Pártérdekek a
mohácsi vesztést egyrészt az ö késedelmének tulajdonították. E bélyegző vád
azonban nem illetheti a hazafias érzelmű férfit, mert 40 000-nyi seregével Erdélyben
már 1526. aug. 10-én útra készen állt, de nem tudta merre fogjon, mert a
királytól csaknem egyszerre két leiratot kapott, melyek egyikében Oláh ország felé,
a másikban a királyi seregekkel csatlakozni Tolna felé rendelik. Ily határozatlanság
közepette futárt indít, megkérdeni, mi tevő legyen. Ezalatt az idő telt, a
török közelgett. Zápolya a királyhoz Tolna felé indult seregével. S bár arról,
hogy a Mohácsnál már csatakészen álló magyar tábor öt választotta egyik
fővezérévé, semmit sem tud, a királynak üzen, hogy várják be, addig ne álljanak
csatát, míg útban levő
táborával meg nem érkezik.
ZÁPOLYA JÁNOS KIRÁLY, 1861. 27.
Szegednél járt már seregével,
midőn vezérré lett választatása értésére esett. A hírt véve rögtön könnyű
kocsiba ült, s táborát ott hagyva, sietve hajtatott, hogy a fővezérséget
átvegye s az ütközetben legalább maga jelen legyen. Késő volt. Az erejét
túlbecsült nemzet az egyenetlen csatát már megharcolta volt, s a sereg, melyben
egy egykorú jellemzés szerint minden kapitány, elveszett. Zápolya a szerencsétlen csatahírt útjában vette;
azonnal megfordult s
haladék nélkül visszatért
táborához, s annak egy részével Budának indult, ha tán a magyar királyok
székvárosát az ellen dühétől megmenthetné.
Sept. 3.—4-én már a fővárosban van
s azt védelmi állásba kísérli helyezni. De hallva, hogy Szolimán Mohácstól egész
erejével Budának tart
ellenállásra magát gyengének érezvén, nehogy a kezében levő sereget is czél
nélkül feláldozza, Budát seregével együtt oda hagyta.
A szultán szept. 12-én csakugyan
Budára ment, s a várost három nap égetteté győzelmi jelül — csupán a magyar
királyi lakot kímélte meg. Azzal haza indult. Útja irányát égő helységek lángja
s legyilkoltak patakzó vére jelölé.
Le volt tarolva a haza, összezúzva a
nemzet. Férfi kellett a trónra, ki arra a nehéz napokban alkalmas legyen . . .
Zápolya János felé fordultak a szemek, a hatalmas Zápolya István nádor s Hedvig
tescheni herczegnö fiára, ki anyja után herczegi, nővére után királyi
rokonokkal dicsekedhetett . . Növelték a nemzet ragaszkodását azon körülmények
is, hogy Zápolya volt a honban leggazdagabb, leghatalmasabb olygarcha. Amellett erdélyi vajda, oly eréllyel, hogy míg
a király és nádor a mohácsi csatára széles Magyarországról csak 25 000 harcost
tudott összeszedni, addig a Magyarországnál négyszerte kisebb Erdélyből egy
maga 40 100 válogatott fegyverest állított ki. Ilyen volt a férfi, kit a nemzet
királynak jelölt. …
Szolimán, a mohácsi tragédia hőse,
kit inkább bosszu, mint hódítás indított e hadjáratra, miután Budavár kincseit,
könyvtárát előre Konstantinápolyba szállította, szept. 26-én kezdődően seregeit
kivonta Magyarhonból. S a töröktől üresen maradt hazában a közügyek egészen más
irányt vőnek.
A haza állapota szomorú volt. A török
számtalan feldúlt helységben, kétszázezernyi legyilkoltban hagyta ittjártának
véres nyomát; s rablánczra
fűzve többezer szerencsétlent
szakasztott el örökre övéitől . . . S a nemzet, mely most is visszavonását
vezeklé, még mind nem okult. Alig
tette ki a lábát Szolimán, a
Budán üresen álló királyi szék betöltése felett pártok alakultak. Egyfelől
Zápolya már erélyesen
munkált a trón elnyerésén,
másrészről ecsedi Báthori István, a Zápolyaház irányában ellenséges érzelmű
nádor is fellépett…
Zápolya dolgai mind
szerencsésebben folynak, annyira, hogy az özvegy királyné, kinek Zápolya több
izben siker nélkül kérte meg kezét,
körleveleket bocsátott ki, melyek
egyikében mig egyfelől a nemzetet inti, hogy ne engedje magát elcsábittatni
Zápolyától, ki a közszabadság
ürügye alatt önhasznát vadássza,
másrészről az általuk hirdetett országgyűlésre ismét felhíja a rendeket. Egy 9-én kelt más levelében
jogtalansággal vádolja Zápolyát, s tiltakozik
az általa tartandó hongyűlés ellen.
Mind hasztalan. Mert a nevezetes
hongyűlés mégis megnyílt, s folyamának Ferdinánd oda küldött követei is tanúi
valának.
Mindenekelőtt a szerencsétlen Lajos király
meglelt holttestét temették el, ünnepélyes szertartások között, nov. 9-én. Erre
a czélhoz,
a király választáshoz fogtak….Ferdinánd és
érdemdús Zápolya közt ingadozó mérlegbe: s nov. 10-én a rendek Zápolya Jánost
egyhangúlag
Magyarország királyának kiálták ki, és a
rákövetkező nap, 11-én meg is koronázták.
János király azzal mindjárt
uralkodáshoz fog….A komáromi
gyűlésre a Ferdinándiak részéről folytak az előkészületek.
Hogy János király akadályul legyen, Frangepán
tanácsára Ráskai Gáspár által Tatát és Komáromot elfoglaltatá, minek
következtében kénytelenek lőnek a gyűlés helyiségét Pozsonyba, napját nov.
25-röl dec. l-re áttenni. Oly körülmény, mely többeket János részire térített.
Mire Ferdinánd annyira meghökkent, hogy nov. 30-ról két levelet bocsát ki,
melyekben a nemzet jogainak megtartására kötelezi magát és hiveit biztosítja,
ha vagyonukat kár éri, két év alatt helyrepótolja, s azon hivatalokat, melyek
betöltése tőle függ, rajok ruházza. Ígéretek,
de a könnyen hívő nemzetnél nem tévesztek hatásukat. Végre a Báthori által
hirdetett országgyűlés, melynek a bizonytalan eredményű hamburgi értekezlet
képezte előzményét, hosszas vajúdás után, decemberben Pozsonyban megnyílt. A
rendek még akkor is mind csak gyéren szállingóztak. Ferdinánd Verbőczije
ecsedi Báthori István* leve. Beszédjében kiemelte,
hogy Ferdinánd nem örökösödési jogon — mint kezdetben akart volt — hanem szabad
választás utján kivan magyar király lenni….A pozsonyi gyűlés folytán, bár abban
sem a megyék, sem Pozsony és Sopron kivételével a királyi városok képviselve
nem voltak, Báthori kivitte, hogy Ferdinándot, a II. Lajos lánytestvérét nőül
biró osztrák főherceget dec. 16-án magyar királynak választották.
*Ecsedi Báthori (III.) István
(1480-as évek
közepe – Dévény,
1530. május 8.
ragadványneve „Sánta”. Születésétől fogva beteg volt az egyik lába és
köszvénytől szenvedett. Magyar főnemes, nádor,
a 16. század
eleji magyarországi hatalmi harcok jelentős
szereplője…
Mohács után I. Ferdinánd mellé állt. 1527-ben
Ferdinánd királlyá koronáztatása után hívei között kiosztotta Szapolyai
birtokait
1861. 43.
Pestről a középponti Kárpátok felé és vissza. (Selmec)
(Folytatás.)
XV.
Selmecz, sept. 12-én, 1860. Óvár, mit
tegnap a sötétség és sűrű esőzés miatt nem láthattunk, az idézett „M.
Természetbarát" füzete szerint már régi bányatelep. Ugyanis 1006-ban már,
mint réz és ezüstbánya ismeretes volt. S íme most is érc-olvasztókkal,
zúzdákkal és hámorokkal van körülvéve. A hegy-szülte patakok vízvezetékekre
oszolnak, miből csak hamar észrevesszük, hogy az ipar itt szép virágzásnak
örvend. E szűk völgybe nyílik Úri völgye is, mely maga évenként 3 mázsa
ezüst-és tömérdek rézzel kedveskedik. Tovább a hermaczi völgy torkolatát
pillantjuk meg, hol a híres gőzpapír egész nagyszerűségében működik. Itt
huzalgyár, ott ércválasztók, amott faszállító víz-rekeszekkel találkozunk,
melyek mindinkább azon meggyőződésre birják az észlelőt, hogy Zólyommegye
iparunk jeles képviselője. Itt kő, fa, viz, szóval minden tökésittetik, mely
aztán dús kamatokat hoz a külföldnek! Sic vos non vobis! Ily iparépületek sorai
között Besztercebánya falai körébe jutánk. A nap első sugaraival mi is
üdvözlök e fölföldi csinos — mintegy 12,000 lakossal biró — városunk szép
épületeit, melyek között különös figyelmet gerjeszt a nagy kiterjedésű püspöki
lak, az aránylag csekély külsejű székesegyház, a nagy plébániai templom s főleg
a hozzákapcsolt gót egyház, melynek rajzát
közelebb hozzuk…
1861. 44.
Pestről a
középponti Kárpátok felé és vissza.
(Folytatás és vége.)
Selmecre
beérve, a több hegyen épült város eleinte görbe, azután elég egyenes és széles,
de mindig lejtő utcáin meglepően szép, sőt 2 — 3
emeletes házakat is találtunk,
melyeknél az a sajátságos, hogy a túlsó végükön közönségesen földszintesekké
válnak, s így történik, hogy földszintes
kapunál bemenve, első vagy
második emeletben találjuk magunkat s az első emeletbe akarván jutni, lépcsőkön
lefelé kell mennünk. Ez az
alföld síkságaihoz szokott ember
ajkaira mosolyt és egy kis zavart hoz. Kellemetlen benyomást tesz azonban a városnak fölötte rossz, tán még
múlt századi kövezete, de Sz. Háromság oszlopa a város műízlésének becsületére
válik. Itt eszünkbe jut Pest városnak szobrokban szegénysége,
tán fukarsága, mi Pest tereit s
utcáit csakugyan prózaivá teszi. De tán másképp lesz ez ezután a gazdag Pesten!
s nem maradnak a tervek csak
papíron! — Selmec egyházai közül
— milyen 5 van — építészetre nézve egy, régiségre nézve több, és a régi vár érdemel
figyelmet.
Selmec egyéb ritkaságait, u. m.
bánya iparával szoros viszonyban álló világhírű intézeteit, válogatott
gyűjteményeit, nagytekintélyű tanárait,
bányáit, gépezeteit csak
szakember tárgyalhatja tüzetesen, és ki több napokat tölthet azoknak
vizsgálatával.
Selmec régi vára. 1861. 44.
Mi csak a helybeli kath. gymn. történetét érintjük,
melynek nyomait, Toldy (M. nemz. irod. tört. II. 80. §.) 1478-ig fölviszi. —
1649-ben a jezsuiták, 1773-ban a kegyesrendiek, 1858-ban pedig, bár csak 5
évre, a status tanárai vevék át, midőn a 8 osztályú, kitűnően fölszerelt gymnasium
4 osztályúvá lőn. Ezen tanintézetben is újabb időben a
szláv, később a német nyelv hozatott be. Ifjúságának száma szintén csekélyre
olvadt le. A még néhány órai itt mulatást, egy kirándulásra használók, t. i. az
országszerte híres kálvária megtekintésére. Ez a várostól egy keletnek fekvő és kúpalakú különálló
hegyen van, melyhez két hosszú hársfa-folyosó vezet. Közbe-közbe a 24. sz.
állomás arányosan van
elhelyezve, melyeken a Megváltó szenvedését ábrázoló domborművek láthatók,
melyek a művészet szigorú igényeinek bár nem felelnek meg egészen, némelyek
mégis jeles gondolat szüleményeinek mondhatók. Ilyen például az Üdvözítő által
véghezvitt lábmosás, melynél az ibrikből természetes víz csergedez a medencébe.
Ilyen a háromajkú hívek számára épült 3 kápolna, mely fokonkint magasabb helyen
van emelve. Az első és 2-dik között van az úgynevezett sz. lépcső. Mintegy 24.
födött lépcsőn — mélynek mindegyik közepén egy sz. ereklye díszlik üveg alatt
-- juthat a zarándokló a 2-dik kápolnába. Legnevezetesebb a legfelsőbb kápolna,
hol a szokásos 3 feszület, és a Megváltó sírja becses ásványokból rakott hegyen
és hegyüregben vannak. E fölött emelkedik két bádoggal födött torony, melynek
fénye a napsugarakkal mintegy vetélkedve hirdeti az egész vidéknek a megváltás
nagyszerű titkát. Innét a kilátás a 3—4000 lábnyi magas hegyek között elterülő
völgyekbe elragadóan szép, honnét a város is, több hegyen épülve, ugyanannyi
hangyabolynak látszik, úgyszintén a bányászathoz tartozó épületek. Ezen kálvária
1571-ben alapíttatott.
Visszatérvén innét a városba, jól
esett volna ott az utcai kivilágítás, mihez azonban Selmec különben művelt, és
azért a társalgásra igen
hajlandó lakosait nyáron át, úgy
látszik, szoktatni nem akarják, mivel részint komolyabb tudományokkal, részint
a bányászat terhes munkájával
foglalkoznak…Úgy találtuk, hogy
például Szepesben és Zólyomban, Hradeken és Selmeczen, a föld mostohasága
daczára, az ipar által a lakosság
oly jólétnek örvend, mint hazánk
bármely termékeny vidékén, miért a nyomor sehol sem vehető észre annyira, mint
hazánk keleti részein. Ez
onnét is kitetszik, hogy ama tájakon
az épületek a falukon is nagyrészt köböl valók, míg a keleti részeken nem ritkaság
fatemplomokkal találkozni.
Tapasztaltuk, hogy e szepesi
Kárpátok sokkal érdekesebbek, mint például Máramaros égbe nyúló hegyei, míg
ezek t, i. nagy tömegeket képeznek,
addig Szepes ormai nyúlánk
óriásokként rögtön magasra emelkednek, és tavakkal, — vízesésekkel
változatosságot mutatnak, mi az érintett,
hegyeken hiányzik. De egy előnye
van hazánk keleti részeinek, az t. i. hogy keleten nemzetiségünk nagyobb tért
foglal el, bár szintén sok
idegen elemtől környeztetik…
Jancsik Ede
1861. 50.
A magyarok régi
vallásos szertartásai. /Címlap kép nélkül. G. /
Xenophon azt hitte: hogy egy nemzet
sem létezik, melynek istentisztelete nem volna. Hogy az Istent lélekben és
igazságban kell tisztelni, és
hogy az istenség az áldozatokban
semmi gyönyört nem talál, a régi bölcsek közt felállított elv volt. Hogy régi
eleink sem voltak e részben hátra, bizonyítja vallásbeli szertartásuk, mellyel
az Istent tisztelték, és melyet a szertartások külön ágazataira felosztva taglalunk.
Ilyenek voltak szent helyeik (keremetek*.)
Templomaik, egyházaik őseinknek nem
voltak, valamint a finneknek sem, kik az isteni tiszteletet,—áldozattétel szertartását
— hegyeken, fáknál, kőhalmoknál, kutaknál és tavaknál tartották. Hasonló helyeken kellett véghezvitetni
őseink szertartásainak is, mert a szabolcsi zsinatban hozott határozatban épen
a forrásoknál, kutaknál, fáknál vagy köveknél való áldozattételek
tilalmaztatnak. Hogy régi eleinknek nem voltak templomaik, bizonyítja azon
körülmény is, hogy a keresztyén hit felvétele után, valahányszor régi ősi
vallásukra visszatérni akartak, mint Sz. István, Aba, Péter, András és Sz.
László ideje alatt, mindannyiszor először is a templomokat kezdték pusztítani. Őseinknek
a keresztyén hit felvétele előtt templomaik nem voltak, hanem imáikat, istenhez
irányuló hálájukat erdőkben, ligetekben, tavaknál vitték véghez, mintegy jellemezve
azon képletet, hogy ők azon láthatatlan Istent tisztelik, ki a nagy
természetben elrejtve van. Hogy őseink talán különös előszeretettel,
diófánál szerették végezni isteni tiszteletüket, a diófának hagyományos előszereteténél
fogva igen valószínű. Népköltészetünkben igen gyakran emlegettetik az aranyos,
ágas-bogas diófa, sőt egy bordal jó kívánságát avval végzi: adjon Isten
minden jót, diófából koporsót. Annak gyakori előfordulása példabeszédekben,
mint p. o. azt gondolja, mind övé a diófáig, nagy keletére mutat. A
dióverés bizonyos szakát jelenti az évnek, szeptember elejét, az akkor eső vásárokat
rendesen dióverő vásároknak nevezik. Az atyafiságot, sógorságot ágas-bogasnak
nevezi a magyar, mint a diófát, mely szintén eleink régi nemzetségekre való
felosztására utal. (L. erről Erdélyi J. Népdalok II. k. 421 old.) Az ily Isteni
tiszteletre kijelölt szent helyeken nem csupán imádkozni és áldozni gyűltek
össze apáink, hanem hogy néhány napig atyafiságosan együtt társalkodjanak,
vendégeskedjenek és örüljenek.
Szent László király törvényében több
ízben előfordul a magyar vallás elnyomását tárgyazó lapides /kőből
való. G./ szó,
mely nem egyebet, jelent, mint az áldozatokra kijelelt szent helyeket, melyeket
régi eleink keremetnek neveztek. Az ily helyek kövekkel voltak kerítve
melyek közepén volt a tüzelő hely, hol az áldozatokat elégették. Sz. László
alatt egy ökör büntetés terhe alatt tiltva volt szertartásokat e helyeken
gyakorolni, mint azt a szabolcsi zsinat nyíltan hirdeti, mely 1092-ben
tartatván, ott ilyforma törvény hozatott: „Quicunque ritu
gentilium juxta puteos sacrificaverint, vel ad arbores, fontes et lapides vota
obtulerint, reatum suum bove luant.”
Áldozataik. Minden nemzet kezdettől fogva, a történet
tanúsága szerint az istentisztelet kifejezésére legcélszerűbbnek tartotta az
áldozatot, mint az Istenség iránti köszönet, hála, hódolat és tőle való függés
megismertető jelét. Így áldoztak ősapáink is, mint erről emlékszik Béla király
névtelen jegyzője, midőn így szól: „Minekutána Laborc serege megveretett, maga
pedig futtában megragadtatván, egy folyó partjánál felakasztatott volna,
Almos herceg az övéivel Ung várába bemenvén, a halhatatlan Isteneknek nagy égő
áldozatokat tettek. Ugyanazon helyen kövér lovat leölvén, szokás szerint nagy
áldomást tettek”
„Valamint Árpád herceg is, és
főemberei midőn tudósítást vőnek Szabolcs, Tass, Töhötöm szerencsés
győzelmeiről s hódításairól, nagyon megörvendeztek, és szokás szerint nagy áldomást
tettek." Ugyanaz más három vezérről így ír : ,,Midőn pedig Lehel, Bulcsú
és Botond a többiekkel egészségesen baj nélkül nagy győzelemmel másod ízben
Árpád vezérhez visszatértek, nagy örvendezés támadt az egész vezéri udvarban és
nagy áldomást tettek." De nem csupán a hála jeléül, hanem kegyelmek és
jótétemények nyerése végett is tétettek áldozatok. Arról Theophilact** így emlékszik : „Annak az
Istennek, ki ezt a világot teremtette, áldoznak a törökök (magyarok) lovakat,
ökröket és juhokat."
A magyarok előtt a lovak igen
becsesek voltak, ezeken hadakoztak, ezeken éltek, és lóbőrrel bevont szekereken
utaztak, azoknak tejüket itták és ebből sajtot készítettek. Nem lehet tehát
gúnynak venni, midőn Árpád Zalánnak Alpárra 12 fehér lovat, drága nyereg-szerszámokkal
felékitve, ajándékba küldött; nem tudtak volna ők, véleményük szerint, ennél
értékesebb ajándékot küldeni. A lovakon kivül még áldoztak régi eleink más
állatokat is, mint ökröket, juhokat, az ünnepély minősége szerint; a mint t. i.
az áldozat különösen nagy vagy közönséges kisebb volt; vagy mint
más egyéb szerződés vagy békekötés szertartásakor divatban volt. A nagyobb
áldozatok közönségesen az egész nemzet érdekében tétettek, melyeknél a
legnemesebb, mocsoktalan, szép, kövér-fehér lovak ölettek le. De ezeket nem
égették egészen meg, hanem csak a lovak tölgyeit áldozták fel, a többi húst
pedig a nép között az áldozatot benyújtó táltosok — előbb a maguk részét
kivévén — szétosztották. Hogy mily eseteknél használtattak a kisebb, más állatokból
álló áldozatok, azt meghatározni nem lehet.
Némely helyeken
ugyanis nagy, másutt pedig égi áldozatoknak nevezték, mint a milyeneket
Álmos és Árpád herczeg tőnek; igen hihető tehát,hogy a kisebbeket megégetés
nélkül mutatták be a magyarok Istenének, és miután a szabolcsi zsinatban a
kutaknál, forrásoknál ligetekben, keremetek közt
bemutatott áldozatok
ellen hozott törvény sűrű voltukra mutat, lehetetlen hinni, hogy azok mind
lovakból állottak volna. Ezt látszik bizonyítani
Theophilact
Stritternél, midőn
mondja, hogy a törökök az ö mindeneket teremtő Istenüknek áldoznak lovakat,
ökröket és juhokat. Hihetőleg
ökröket a lovak
kimélése végett, nagy népünnepek — pomodák — alkalmával, milyenek valának a
sátoros ünnepek, mely alkalmakkor a nép
kielégítésére ökrök
vágattak le, és azokat nagy nyársakon megsütötték
Kondory József.
*The boss of the Great Stairway,
Keremet is a strange boss fight. It
hides in its pot, and will not emerge unless the pot is struck five times.
When it comes out, Keremet
will attack by unleashing little green blobs, or firing a large, red blast. If
the red blast is struck, it will split into
smaller projectiles. Wiki
**Theophylact of Ohrid (1055–1107) was a Greek archbishop
of Ohrid and commentator on the Bible.
1862. 1.
Gróf Dessewffy Emil akadémiai megnyitó beszéde.
(Dec. 22. 1861.)
Most, midőn a hazai közélet, a
múlt év küzdelmeinek lecsillapulta után, ismét szünidőt
kénytelen tartani, s a politikai tanácstermek bezáródása
után újra a magán tevékenység,
magába szállás és jövőre számítás napjai állottak be: kétszeres fontossággal
bírnak oly nyilatkozatok,melyek a
helyzet józan felfogása mellett,
irányul és útmutatásul szolgálhatnak a napi teendőkre nézve. A magyar Akadémia
elnöke, gróf Dessewffy
Emil, már több nyilvánosan tartott
beszédében adott a nemzetnek józan tanácsokat, vigasztaló és bátorító szavakat,
melyek az erős meggyőződés
nyugodtságával elmondva, a kívánt
hatást mindenkor meg is tevék. Új évi irányzóul a magyar közönségnek most sem
adhatnánk alkalmasabb
szózatot, mint az Akadémia
elnökének a közelebb lefolyt nagygyűlés alkalmával tartott beszédét… *) A
beszéd egész terjedelmében így hangzik:
„Tekintetes
Akadémia! „Midőn ma negyed ízben áll előttem az alkalom, ezen tudományos
intézet rendszeres évi közgyűlését megnyithatni s egyszersmind a tisztelt
gyülekezetet a legszívesebb érzések
közt üdvözölhetni, nincs okom azokat, miket a m. Akadémia sajátszerű
feladásairól,
s a
magasabb műveltség magyarosodásának közvetítése által igényelt s egyszersmind
nemzetiségünk fenntartására irányzott szellemi
küzdelmekből
neki jutott munkarész mivoltáról és kellékeiről előbbi beszédeimben
elmondottam, változtatni. Ezúttal bővebben kifejtem…
Nálunk nem csekély azok száma,
kik, ha valamely hazai közintézetről van szó, amellett felbuzdulni, sőt arra
áldozni is készek, de ezt megtéve,
fájdalom, azt hiszik, miképp
ezzel már megtettek mindent. Ha az ö hozzájárulásukkal a tudományokat az
eddiginél nagyobb mérvben
terjeszteni képessé tett Akadémia
munkásságának daczára a tudás nem terjed azon mérvben, melyben terjedhetne, ezen
csodálkoznak.
Nem veszik észre, hogy a cél éppen
az ö közönyösségük miatt nem vala megközelíthető, mert azon munkásság
eredményeit, melyet
magasabbra fokozni segítettek,
vagy meg nem szerezve, vagy azokkal megismerkedni méltónak sem tartva, azokat
teljesen ignorálták. Ha
az Akadémia kiadványainak tömege
eladatlanul hevert is raktáraiban, a tudomány dús sikerű terjesztését tőle,
mint valamely Deus ex machinától,
várták…
Tisztelt gyülekezet, ha azon csekély
hajlamot tekintjük, mellyel fajunk a tisztán eszmélkedő (speculativ) módszer és
tanulmányok iránt viseltetik, különösen nekünk van okunk kiváló figyelemre
méltatni, és minél bővebb és többszöri merítésre felhasználni a tudás azon
forrásait, melyek a tények
fejleményeinek mélyebb okaira,
benső összefüggésökre… világot áraszthatnak. Az igaznak és valónak tudása utáni
ilyetén törekedésbe nem
fulladhat bele a hazának
szeretete, sőt minél teljesebben és tökéletesebben ismerendjük hazánk múltját
és jelenét, annál több okunk lesz azt
szeretni, és annál okosabban
fogjuk azt szerethetni. De a teljesebb önismerethez is csak ezen út vezethet
bennünket. A tudás említett
forrásainak használata
észleltetni fogja velünk a tények hatalmának és a dolgok erejének természetét…
eljuttatni bennünket erőink és
képességeink azon elfogulatlan
felismeréséhez, mely cselekvéseinknek módot, irányt és mértéket szabva,
ugyanakkor meg fog
óvhatni mindazon keserű
csalódásoktól, melyek erőink túlbecsüléséből származhatnának…Toldy Ferencz urat
látjuk az Akadémia
tisztviselői sorából
kilépni…Helyét a titoknoki széken…Szalay László úr foglalja el…
GRÓF DESSEWFFY EMIL 1862.
1.
Ha ezen rövid elemezés magyarázza
is azon jelenetet, hogy a mondott időszakban a közfigyelem kisebb része lőn
reánk irányozva, mint azelőtt,
de úgy hiszem, nem indokolhatná
azon körülmény, ha most azon jelenetnek ellenkezőjét csak azért találnánk
tapasztalni, mert azóta a
viszonyoknak ismét egy újabb
fordulata jött közbe. Tisztelt gyülekezet! A mi tudományos fejlődésünk későbben
indulhatott meg, mint másoké, és
nekünk az időt, ha a mulasztást helyrehozni akarjuk, elveszítenünk nem szabad.
Vannak nekünk
oly feladataink, melyeket ha
megoldani akarunk, törekvéseinknek szakadozottaknak, és néhány tudósra és íróra
szorítottaknak lenniük nem lehet.
És ha vannak ilyen feladásaink,
nem azokat kell-e különösen ide számítanunk, melyek ezen intézetnek vannak
eléje tűzve? És ezért bármennyire
égető érdekűek lettek legyen is
minden hazafira nézve, szemközt az újabb alakítási fejlemények menetével, a
történetileg kifejlett jogállapotok
érvénye mellett folytatott
küzdelmek, és egy ilyetén régi közjognak egy más, új korszakot alkotni akarónak
követelményeivel helyt
foglalt azon összeütközései,
melyeknek a lefolyt akadémiai évben tanúi valánk. Bármennyire igénybe vehették
egyszersmind az államtudományok
és történetírás minden igaz barátjának
is figyelmét, nem lehet és nem kell-e mégis mindezeknek az Akadémiát akár
munkásságában
megzavarni, akár öt sajátszerű
tevékenységi köréből kitéríteni. Azalatt, míg ezek folytak, az Akadémia és
annak egyes tagjai folytatólag s
mindinkább bővülő eredményekkel nyelvünk emelése körül fáradoztak, a
tudományokat művelték, és forrásaik közül kinyomozni,
összegyűjteni, s közhasznúvá
igyekeztek tenni, történelmi, természettudományi és legújabban statisztikai
tartalmú kiadványok és közlemények
útján. Különösen hazánkra
vonatkozva mindazokat is, melyeket kellőleg felhasználva és beléjük mélyedve,
megszerezhetjük és megtalálhatjuk
azon egyedüli ösvényt, melyen
haladva, a nélkülözhetetlen tudományhoz: a teljesebb, többoldalú és elfogulatlanabb
ön- és dologismerethez
eljuthatunk.
*)gr. Dessewffy Emil 1814-ben született s a nagyhírű gróf Dessewffy
Józsefnek, Kazinczy Ferencz tudós barátjának fia….
1862. 6.
Xántus
János.
Xántus János hazánkfia, az amerikai polgár
és tengerész-mérnökkari kapitány, ki most körünkben tartózkodik s múlt héten
tartotta
nagyérdekű székfoglaló beszédét
a m. Akadémia ülésében, jelenleg — és méltán — a legnépszerűbb nevek egyike
hazánkban. Egyike
ő is azon számosaknak, kik a
balszerencse által a honból kizavartatva, a külföld távol országaiban, idegen
viszonyok és nehéz küzdelmek között nem csak maguk számára voltak képesek,
hatáskört és tisztes állást teremteni, hanem mind szellemi, mind erkölcsi
tekintetben, hazájuknak is becsületére váltak. Xántus, mint reményteljes, derék ifjú 1848.
előtt csak barátai és szülő megyéje körében volt ismeretes; neve akkor lett
országosan ismertté és tiszteltté, midőn a múlt évtizedben két jeles utazási
munkája jelent meg Pesten, melyek egyike az Észak amerikai államokat, a másik
Kaliforniát tárgyazza, s melyeknél vonzóbb, részletesebb útirajzok
irodalmunkban még alig jelentek meg. (Legközelebb megjelenik „mexikói
utazása"). Olvasóink bizonyosan szívesen vesznek néhány adatot, derék
hazánkfia személyes viszonyaira vonatkozóan. Idegen hangzású neve dacára, Xántus János székely eredetű szülőktől
született Somogyban Csokonya nevű helységben 1825. okt. 5-én. Iskolái végezte
után 1847-ben Pesten letette a köz- és váltóügyvédi vizsgálatot, de mint ilyen
működni nem szándékozott, miután Somogyban már akkor megyei aljegyző volt s az
ottani társadalmi körökben különféle minőségekben működött. Hogy az 1848-i
mozgalom mennyire ragadta őt is magával, annak részletes előadását mellőzzük,
annyit említünk, hogy toll helyett az ö kezében is kard forgott, s hogy
1849-ben sok viszontagság és kalandozás után, Németországon, Németalföldön,
Belgiumon, Franciaországon keresztül Angliába jutott, honnan azonban nem levén
itt kilátása, jövőjét megalapíthatni, 1851. végén Amerikába vándorolt. Itteni
küzdelmeinek s életmódjának legjellemzőbb képét festi Xántus maga egy levélben, melyet 1857. év
vége felé, akkor midőn utazási jegyzeteinek összegyűjtését tervezte,
Kaliforniából intézett egy honfitársához.
E levélben többi között ezeket írja :
Xántus János.
„Lássa ön, az én helyzetem különös: eddig egészen
ismeretlen vagyok otthon. Velenczey, Béldy, Karaszty, és Bölöni Farkas Sándor
szintén utaztak itten; (azaz nem itten, de Amerikában) de ajánló levelekkel, és
tömött erszénnyel; befutottak néhány nagy várost, s mindenütt előkelőségek közt
társalogtak, rövid leírásuk egyoldalú, s a pillanatok lelkesedése alatt irt
jegyzetek. En úgyszólván, egy garas nélkül szálltam az amerikai partra, minden
státust bekalandoztam, hogy élelmet szerezzek, s minden élethelyzetben voltam.
Az amerikai mit sem törődik azzal, ki micsoda; azaz mit mivel. A szegénység
itten nem szégyen, de szerencsétlenség. Mindenki iparkodni tartozik magát
kisegíteni, úgy ahogy lehet. Én p. o. a körülményekhez képest voltam különféle
mesterember. De nem lévén egyszer pénzem, nem várhattam, hogy helyt kaphassak,
mint rajzoló, vagy zongoratanár; hanem amerikai szokás szerint, hogy rendes
élelmem meg ne szűnjék, mint napszámos dolgoztam csatornán napokig, övig
vízben, ásóval. Ez vetette meg ügyem fordulatát; mert az illetők tapasztalták,
hogy akaratkészség, és erély van bennem. Célomat előmozdították. Életem ezen
szakára — noha koromsötét volt, — büszkén fogok mindig visszaemlékezni.
Kimondhatatlan megelégedésemre szolgált, amint ezen tavaszon Washingtonban
lévén, felrándultam — s átutaztam azon — (már évek óta kész) csatornán, hol
egykor én is izzadva ástam. Több nagy tekintetű férfiak voltak velem jelen, s a
helyet mutatva, elbeszéltem nekik a történetet, s mutattam tárcámból az ott
szerzett dollárok elsejét. Azóta ezen férfiak sokkal melegebb barátim, mint
voltak azelőtt. Ezt csak az amerikai demokrácia illusztrációjaként. Sorsom ily
viszontagságos lévén, természetes, hogy minden elemével a népnek közel
ismeretségben vagyok, s hiszem, jobban értem, mint bárki más, ki eddig hazánkban megkísérelte, Amerikáról írni. Hozzá még, én nem
pottyantam le — mint égből, egyszerre Amerikába: De előbb pár évig Angol-.
Francia- és Németországban laktam. Bejártam Németalföldet és Belgiumot is.
Mikor ide értem, nem láttam mindent oly gyermekiesen, mint sokan
előttem; de mindent összehasonlítottam — mielőtt ítéltem.
Itt Amerikában nemcsak a szabad
státusok minden zegzugát bejártam, de a területeken is nagymértékben utaztam, Ezt
csak úgy tehettem, mert a kormány számtalan kedvezményben részesített.
Itten tanultam meg az indus nemzetségek jellemét, szokásait, s számtalan
elvitázhatatlan érdekű intelmeket. Pár év előtt a Würtembergi herceggel utaztam Texasban és
Közép-Amerikában; mi egészen új, s felette érdekes tapasztalásokat hozott ismereteim
halmazába. Míg legújabban ezen csaknem egészen ismeretlen országba vezetett az
akaratos fátum; mely ország kétségkívül a világ egyik csudája. Mint ön tudja,
én nem szoktam absolute hiába
utazni. Életem 8-ik évétől (ez már jó régecskén volt) rendes naplót vezetek,
mely azonban nőttön-nőtt tartalomban. Külföldön létem óta a tárcákat füzetek, s
utóbb a füzeteket duzzadt kötetek váltották fel. Egy kissé rajzoló is lévén,
soha sem mulasztottam el az érdekesebb helyeket és jeleneket croquirozni. S így jelenleg utazási jegyzeteim
közel 100 írott kötetet foglalnak el, legalább 1000. rajzzal."
Xántus János tehetsége és erélye nem maradt
elismerés és eredmény nélkül Amerikában. 1856-ban, éppen midőn a Sierra Nevada
fölvételével foglalkozott, amerikai polgárrá lett, s tüstént az Észak amerikai
államok tértani karába, mint tiszt vétetett fel. A munkálat sikeres bevégzése
után a tengerész-mérnökkarhoz helyezték át, s egy expedíció vezényletével
bízatott meg a kormány által. Célja volt, a Csendes tenger bizonyos
részeinek tanulmányozása, meteorológiai szempontból,
de melynek egyik legfontosabb része volt, a dagály apály viszonyainak
meghatározása, a mélységek és árfolyamok észlelése stb. Feladatát csak múlt évi
augusztus elején végezte be, miután Amerika és Ausztrália közt 89 szigetet és
zátonyt meglátogatott, s e célból nem kevesebb, mint 127 000 angol
mérföldnyi tengeri utat tett. Munkálatainak eredménye nagy részben kész a sajtó alá, s nemsokára az
amerikai kormány a szokott módon, a kongresszusi tagok számára ki fogja adni. Mindezek
kétségkívül igen érdekes adatok Xántus
életrevalóságának történetéből, azonban a mi szempontunkból jellemének egyik
legszebb vonása mégis az, hogy egész amerikai élete alatt fő kötelességévé
tette, a magyar tudományos intézetek érdekeinek előmozdítását. Sem költséget,
sem fáradságot nem kímélt, ha alkalma volt valamit szerezhetni hazai
intézeteink számára, s így történt, hogy a Nemzeti Múzeumot, a m. kir.
Természettudományi társulatot, sőt a tud. Akadémiát is részint gazdag és ritka
állat gyűjteményekkel, részint becses könyvekkel megajándékozta, s ezt — mint
tőle hallottuk — ezután is tenni szándékozik. Ez az, amiért Xántus János a tudomány barátainak méltánylását oly nagy
mértékben kiérdemelte.
*
Csík-tapolcai Xántus János (az Amerikai Egyesült Államokban ismert nevén John
Xantus de Vesey; Csokonya, 1825.
október 5.
– Budapest,
1894. december 13.)
természettudós, utazó, néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
Növény- és állattani
kollekciójával
jelentősen gazdagította a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét…Wiki
1862. 10.
Az esztergomi székesegyház,
érseki lak és káptalan.
Az olvasó közönség az itt elősorolt
épületek egyes részleteit számos megjelent rajzból és leírásból bőven ismeri
már. Ezúttal azonban oly képet adunk, melyben a „Magyar Sión" fekvése, az
épületek nagyságának egymáshoz viszonya, s azon tér, melyen ezen építmények
emelkednek, egész panorámájában tűnik elénk…Itt a rajzon az egész épület csoportozat
áll előttünk. Aki azt a valóságban nem is látta, egy tekintetre fogalommal bír az
itt egybehalmozott és szimmetriai rendben sorozott építmények nagyszerűségéről.
Rajzunk az esztergomi érsekség és káptalan palotáit azon tökéletességében
állítja elénk, amint az egykor, ha végképp elkészül, hirdeti a magyar kath.
egyház fényét. Vegyük tehát szemle alá az épületeket, sorban, melyik áll azok
közöl már ma is készen, s melyik maradt a későbbi időkre? Tudjuk, hogy a
székesegyház (a Duna tükrétől számítva), 36 öl magas szikladombon épült, ahol
egykor Esztergom vára emelkedett, melynek romjai még ma is részben fennállnak. A
hegy a Duna felé igen meredek, s némely részeiben a budai Gellérthegy kopár
szirtéit hozza emlékezetünkbe, a keleti oldalon csendes lejtőként simul a
völgybe.
Az esztergomi káptalan (az
eredeti terv szerint). 1862. 10.
A lejtő, a templom előtti tér, melyet
az út mentén 6 sorban ültetett platán fasorozat díszit. A domb oldalai
négyszögű kövekből rakott bástyaszerű falakkal vannak megerősítve. Képünk baloldalán a kőfalban kapuforma
nyílás látszik, mely a föld alatt a domb túlsó oldalához vezető 80 öl hosszú
alagútnak kapuját képezi. Az alagút belsejében az érseki pincék is helyet
foglalnak, s hogy azokban nem a legrosszabb borok tartatnak, azt bővebb
bizonyítás nélkül is el
lehet hinni. Még maga a hamuszínű faragott kövekből épült bazilika sincs teljesen
készen. 1856-ban amidőn a templom felszenteltetett, csak belől volt kész: kívül,
a szemközt nézőtől balra eső torony csonkán állott: ez ma már felépült, a 8
óriási oszloppal ékesítendő homlokcsarnok helyett csak a belső dísznélküli
kopár fal emelkedik.
A templomtól jobbra-balra két
egyforma palota látszik rajzunkon: ez az érsek lakása lesz, a könyvtárral,
archívummal és a magas rangú vendégek számára készült szállásokkal. E két
palota helye ma még üresen áll, még a föld sincs kiegyengetve, sőt részben régi
ronda épületek éktelenítik a hely díszét. A paloták homlokát mindkét végen
oszlopos előcsarnokok fogják díszíteni, innen félkör alakjában a szeglettornyokig
vasrácsból készült kerítés választja el az udvart a tértől.
A völgybe érkezve, az amphytheatrum alakjában körülálló épületek közül a két legelső:
jobbról a papnövelde, mely most épül, balról a presbitérium (ahol a hittant
végzett növendékek a tanári koszorúk elnyerése végett folytatnák
tanulmányaikat) még teljesen hiányzik. Ezek után szintén mindkét oldalon öt és
öt egymás mellé épített kétemeletes ház következik. Ezekben az esztergomi
káptalan urak laknak. Minden kanonok külön ily házzal, kerttel és udvarral bír.
Kényelmére az épület földszintje, az első és második emelet egyaránt szolgál;
az öregebb urak rendesen a földszintnek adják az elsőséget; a többi lakosztályt
a kanonok úr udvarnépe, néha rokonai és cselédei foglalják el. Tíz ily
épületben ugyanannyi egyházi férfi lakik; az esztergomi káptalan azonban
összesen 22 kanonoksággal bír; de ezek sohasem laknak együtt az érseki
városban; többen közülük országos hivatalt viselnek, mások a bécsi Pázmány-féle
s a pesti középponti papnövelde igazgatásával vannak megbízva. Egy kanonok, a
ki ezért „canonicus
a latere"* nevet viseli, az érsek
mellett lakik. Egy másik a könyvtárban, néhányan pedig saját, vagy elődeiktől
öröklött magánlakással bírnak a városban. Ha a házak ott, a hol rajzunkban a
sor kanyarulni kezd, azaz míg a többi öt-öt új ház készen lesz, akkor eljövend
azon idő, melyet, a nagyszerű terv első alapítója, Rudnay kardinális képzelt, a
midőn a prímás, az Isten szolgálatában hü segédeit együtt láthatja maga körül
összegyűlve.
*káptalan ügyeit intézi;
oldalkanonok (canonicus
a latere)
1862. 21.
Madách Imre.
E név a múlt tél folytán, senkitől nem várva és
sejtve, egyszerre lett országszerte ismertté s az irodalmi körökben osztatlan
figyelem tárgyává. Madách Imre, kinek fiatalkori irodalmi kísérleteire csak
közelebb barátai emlékeznek, s ki azóta, míg lehetett, a vidéki megyei élet
politikai küzdőterén tűnt föl néhányszor, sőt az 1861. évi országgyűlésen is,
mint Nógrád megye egyik választókerületének képviselője is díszes helyet
foglalt el. A fővárosi központ légkörétől távol, a közönség figyelő szemétől
észre nem véve, munkás falusi magányában évekig élt lelke nemes vágyainak,
komoly tanulmányoknak. E munkás magába vonulás eredménye gyanánt mutatta be a
múlt télen a Kisfaludy Társaságnak szép és nagy költeményét: „Az ember
tragédiáját," melynek híre örvendetes eseményként járta be az országot
s mely által nem csak öregbité nemzeti irodalmunk legszebb díszeit, de egyúttal
örökre meg is alapított saját hírét, dicsőségét. A ki a művet olvasta, mind
elismeri, hogy az mély gondolkozás, érző szív, élettapasztalás és tudományos búvárlat
költői alakban született eredménye s egyszersmind e nemzet fiai művelődési képességének
egyik legszebb bizonyítványa. Madách
Imre föllépése sokban hasonlít Arany János meglepő és váratlan feltűnéséhez,
mely 1847-ben, ugyanazon Kisfaludy Társaság kebeléből sugározván ki…Most ugyanezen
koszorúsunk ül a Kisfaludy Társaság igazgatói székében s neki jutott a
szerencse, költészetünk egy új gyöngyét fölfedezni…Madách a múlt márciusi
ülésében székét elfoglalandó volt, Arany
egy rövid beszéddel mutatta be a jelenvoltaknak új társukat:…
„Tisztelt társaság. Nekem jutott a szerencse, hogy
Madách Imrét e szépirodalmi társaságban bemutassam. Ezen bemutatás nem most
történik először. Oh, emlékszem én, s mindenkor édesen fogok emlékezni a napra,
midőn ama nevezetes műnek, Az Ember
tragédiájának, habár csupán töredékeit olvasva Önök előtt, majd örvendő
meglepetés, majd lelkesült csudálkozás, itt javalló elégültség, ott elmélyedő
figyelem, mindenütt pedig folytonos, fokozatos érdek kifejezését láttam a
hallgatók arcain. Jól esett nekem ily fogadtatása a költeménynek a t. társaság
részéről; mert, úgy szólván felelősséget, erkölcsi szolidaritást vállaltam a
sikerre nézve azáltal, hogy e művet Önök elé hoztam. Ugyanis a szerző — méltán
jegyzem föl e vonást oly korban, midőn a leghalványabb irodalmi zöldség is,
mint pincében kelt növény, a nyilvánosság napfénye felé nyújtózkodik, A szerző,
mondom, egyedül az én ítéletemtől függeszti fel, lásson-e világot e tragédia,
vagy örök homályba vesszen. Semmitől nem irtózván annyira, mint félszeg vagy
középszerű munkával szaporítani azon verselők számát, kiknek a költővé lehetést
„non di, non
homines, non concessere columnae."*
Azóta is vettem őszinte vallomását, hogy ha akkor e művet, rosszalló ítélettel
küldöm vissza, már rég tűzbe dobta s Ádám utolsó álmát a purgatórium lángjai
közt álmodta volna végig."
*Non homines, non di, non
concessere columnae! Közepes
költőn soha ember, isten, nem fog könyörülni! (Horatius)
MADÁCH IMRE 1862. 21.
A költemény, önök javallása
folytán, szépirodalmi társaságunk tekintélye alatt, ím megjelent, közkézen
forog; és bár iránta, mint minden
nevezetesebb tünemény iránt, a
sajtóban úgy, mint magán körökben, a kritikában úgy, mint az olvasóknál,
többféle lehet a vélekedés : azt az egyet
ma már bátran kérdhetem: van-e közöttünk
— nem mondom e falak, de talán a két haza határai közt — olvasó, ki Madách művét
irodalmunkra
nézve kisebb nagyobb mértékben
nyereségnek ne vallaná; ki inkább azon időt szeretné visszahozni, mikor a
szerzőnek egy szeszélytől függ vala,
semmivé tenni homályban lappangó
költeményét? Azt hiszem,
nincs. Mindnyájan elégedve gondolunk e műre, s ha világirodalmi jelességek
mellett netalán érezzük, látjuk
is fogyatkozásait, nem örömest válnánk meg a tudattól, hogy ez — a mienk!
Nem volna itt helyén a tragédia
érdemli méltatásába ereszkednem. De el nem hallgathatok egy észrevételt, mely inkább
magán körben,
mint sajtó útján felőle olykor
nyilvánult, hogy t. i. e mű nagymértékben pesszimista világnézet kifejezője.
Mellőzöm a kérdést, hogy a
pesszimista irányú költő megszűnik-e
csupán ez által költő lenni; hisz úgy pl. Byron, nem volna az. Óhajtandó ugyan,
hogy a költői lélek
teljes harmóniában legyen a világgal
: de ha nincs, ki tehet róla? A művészet harmóniája nem mindig az optimizmusé
is egyszersmind. De én nem találom e pesszimizmust az Ember tragédiájában,
mihelyt, mint egészet fogom fel. Mert min sarkallik az egész? Lucifer
részt követel a teremtésből, hogy megrontsa azt. Nyer Istentől két megátkozott
fát. Egyik fa segélyével erkölcsileg már megrontotta az embert; hanem ö fikailag
is tönkre akarja tenni Ádámban az összes emberiséget, hogy ne is szülessék az.
Kívánhatjuk-e Lucifertől, hogy ne pesszimista színben mutassa neme jövőjét
Ádámnak, midőn célja : kétségbe ejteni s benne ily módon egész ivadékát elölni?
Úgy de, mondják, a sötét álomképek tárgyilag is egyeznek a világtörténettel.
Ezt tagadom én. Minden tárgyi hűség mellett, mellyel egyes korokat felmutat a szerző,
látszik, hogy, Lucifer célja szerint, a sötétebb oldalt vette.
Ez nem a szerző pesszimizmusa: ez magából a
szerkezetből következik. Téved tehát, ki úgy fogja fel, hogy szerző a
világtörténet egyes szakainak, s általuk az egésznek, hü képét akarta adni, azt
mutogatván, hogy nincs haladás az emberiségben, csat szüntelen körben forgás,
vagy alább szállás, míg minden a nihilizmusba süllyed. Ki egyszerű egész
voltában tekinti e kompozíciót, az tisztában lehet a költő céljával. „Lucifer
az embert teljesen meg akarja rontani; az első embert kétségbeesésig űzve,
benne megsemmisíteni összes nemét; ez neki a sötét képek által már-már sikerül
is, midőn a szeretet szava és Isten keze visszarántja az örvény széléről."
Ez a mese alapvázlata: innen indulva kell méltányolni az egyes részeket és a
kivitel sikerét. De szinte megfeledkezem mostani feladatomról, mely nem egyéb,
mint hogy ama jeles mű alkotóját e szépirodalmi társaságba, mint tagot,
bevezessem. Ím itt áll közöttünk: elég rámutatnom: ez ő! Szellemét ismerjük
mindnyájan. Ki a gondolatnak, az általános emberinek oly derekas érvényt szerez
faji s egyedi aprólékosságba s képzelmi üres játékba nagyon is elmerült mai
költészetünkben: annak díszes helye van közöttünk. És így, tisztelt barátom,
nincs egyéb hátra, mint alkalmi előadással elfoglalnod azon széket, melyre
mindnyájunk egyhangú szavazata oly örömest, oly méltán hívta meg az Ember tragédiájának
koszorús szerzőjét. Vajon ezek tudása és hallása után szabad-e remélnünk, hogy
a nagyszerű kezdetnek még szebb folytatásait fogjuk élvezhetni? Mi azon hitben
vagyunk, hogy igen.”
1862. 47.
Báró Podmanitzky Frigyes.
Az 1861-ik évi országgyűlés, bár
tényleges eredményekre nézve, azaz: törvénycikkek alkotását illetőleg igen
meddő volt s a viszonyok alakulásánál fogva a nagy várakozásoknak meg nem
felelhetve oszlott szét: mégis maradandó emlékeket hagyott hátra. Azon
örvendetes bizonysággal is szolgált, hogy az évtizednél tovább tartott
politikai tetszhalál és az alkotmány szünetelése alatt, a közpályára hivatott
férfijaink nemcsak a régi gyakorlottsággal foglaltak ismét helyet a zöld asztal
körül, hanem azóta soraik az újabb nemzedék több tehetséges és jellemszilárd
tagjaival is szaporodtak. Ez utóbbiak között az első helyek egyike méltán
illeti báró Podmanitzky Frigyest, ki fiatal koránál fogva az 1848 előtti politikai
küzdelmekben még csak néző és tanuló szerepet vitt ugyan, de 1861-ben, midőn a
szarvasi választókerület bizalma folytán a magyar képviselőházban meg. jelent,
mindjárt azon kitüntetésben részesült, hogy a ház az egyik másodelnökség díszes
méltóságára közakarattal meg-választá. Sajátságos körülmények okozták, hogy e
férfiú arcképe e lapok csarnokából még mindeddig hiányzik; sietünk azt ezennel megillető
helyére állítani s mellőzve az érdekes politikai egyéniség pályájának,
érzületének s eljárásának minden bővebb elemzését s magyarázgatását, legalább
életírásának főbb adatait itt egybegyűjtve nyújtjuk olvasóinknak.
PODMANITZKY FRIGYES. 1862. 47.
Báró Podmanitzky Frigyes 1824. jún. 22 én szül. ősi
birtokán Aszódon, Pestmegyében. Iskoláit Miskolcon, Pesten, és Késmárkon
végezte, mindenütt derék nevelője, Hunfalvy Pál vezetése mellett. 1843-ban
végezvén iskoláit, a fiatal jogász, gr. Ráday Gedeon pestmegyei követ mellett,
mint írnok töltötte az akkori országgyűlést Pozsonyban. Ennek végeztével
1845-ben szülei a berlini s bonni egyetemek látogatására
küldöttek, de ö a száraz tanulmányok
helyett jobbnak látta, világot látni és tapasztalni s 1846 tavaszáig beutazta Orosz-, Svéd-, Dán- és
Németországot. Haza térve az akkori pestmegyei pártmozgalmakban kiváló részt vett
s neve itt lett először ismeretes és népszerű.
Az 1847/8-diki országgyűlésen, mint
felsőházi tag, még akkor korengedély mellett, jelent meg a nem egy fontosabb
kérdésben tett nyilatkozata által vonta magára a közfigyelmet. Az 1848-ik
nemzetgyűlésen, mint felsőházi megválasztott jegyző működött, de azután ő is
kardot kötött s ott volt Schwechattól Világosig. A besoroztatást ő sem kerülte
el s egy év múlva újra haza érkezvén, s a semmit nem tevést megunván, elővette
régibb tanulmányait s egész erővel az irodalmi térre adta magát, mint akkoriban
a magában tehetséget érző magyar emberre nézve csaknem egyetlen lehető
közpályára. Előbb Úti naplóját adta ki, utóbb több
egymást érő kisebb nagyobb regényben bizonyította be írói hivatását. Ezeknek
köszönhette, hogy néhány évvel ezelőtt a magyar Akadémia báró
Podmanitzky Frigyest
levelező tagjai sorába iktatta.
Irodalmi tevékenysége közben ismét
több ízben látogatta meg a külföldet. Később élénk részt vett a protestáns
kérdésben, minek egyik eredménye az lett, hogy a békési evangélikus népes egyházmegye
egyhangúan őt választotta meg felügyelőjének. Az 1860 ki októberi diploma ismét
Brüsszelben találta. Ennek hírére haza érkezett s újból a megyei, később
országgyűlési nyilvános élet rögös utjaira tért, azon fényes kitüntetéssel, hogy az 1861-ki
alsóház ő benne tisztelhette egyik erélyes, tehetséges másodelnökét.
Podmaniczky Frigyes, báró (Pest, 1824. június 20.
– Budapest,
Erzsébetváros, 1907. október 19.[1])
magyar politikus, író, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja
(1859).
1862.
51.
A beregszászi templom.
Egyes vidékek, sőt egész népek
történetének emlékezetbe hozatalára nemcsak a levéltárakban létező poros
irományok tesznek hasznos szolgálatot, de gyakran valamely őskori váromladék,
vagy elpusztult templom néma kövei, ezeknél még szebben és hívebben beszélnek,
s mintegy ellenállhatatlan erővel ragadják a szemlélő képzeletét, a sötét
múltak titokszerű eseményeire; azon időkbe melyeknek létüket, születésüket
köszönik, s melyet elmúlt ifjúságukként nem szűnnek meg gyászolni, míg csak
végkép el nem enyésznek. Valahol olvastam, hogy „néma kövek nemcsak földgömbünk
képzési menetét beszélik el nekünk, „oklevelei” azok a népek történetének is,
valamint az egyes korszakok jellemének. Építményeivel — mintegy kőbetűkkel —
elég világosan jegyzi fel a nép, a kor lelki s társas világa állapotát,
működése és műveltsége körét."
És ezen állítás valóságáról
meggyőződhetünk, ha a különböző jellemű nemzetiségek, népek, nagyobbszerű
építményein figyelmesen végig tekintünk; mindenikén azon népnek jelleme
tükröződik vissza, mely azokat építette. Az egyes koroknak is megvannak saját
jellemei. Például: a középkor, egyrészt harcias, lovagias és nyers, másrészt
hitbuzgó levén, emlékeit is e két irányban találjuk kifejlődve, úgymint: a
várakban, és egyházi építményekben. De az idő romboló hatalma, s nagyrészt a
dúló csaták és háborúk is egyenlő kíméletlenséggel pusztították a
középkor emlékeit; s míg a várak e kettős rombolást ki nem
állva, már csak romokban siratják múltjukat; addig a vallásos építmények —
habár gyakran egészen feldúlták is — folytonos újítások és javításoknak
köszönhetik, hogy jelen korunkig hirdethetik az Isten dicsőségét, s a múlt
történetét.
A beregszászi templom. 1862.
51.
E templom is, melyet
képünkön mutatunk be, egyike azon sokat szenvedett építményeknek, melyek már
egyszer végpusztulásra jutottak; ez
is romjaiban hirdette
már csak hajdani létét; s csak
az anyag szilárdságának köszönheti,hogy a majdnem kétszáz évig pusztán égbe
meredő
falai, az idő
viharainak annyira ellenállhattak, miként roppant javítással bár, de alapfalai
megtartása mellett, boldogult Hám János, szatmári
püspök, saját
költségén 1846-ban újra felépíttethette, s jelen díszes alakjában ismét az
isteni tiszteletnek adhatta át….
Ha e díszesen megújított régi
templomba bemegyünk, mindjárt szemünkbe ötlenek hajója elején, e sokat jelentő
sorok:
„Épült MCCCCXVIII. /1418/ —
Lerontatott: MDCLVII. /1657/ — Újra épült: MDCCCXLVI. /1846/"
E három adatban röviden be van
foglalva a templom egész története. Ebből értjük meg, hogy 1418-ban, tehát
Zsigmond király uralkodása alatt épült; ebből
tudjuk meg, hogy az 1657 volt reá
nézve ama gyászos idő, midőn minden ékességétől tűzzel vassal fosztatott meg, s
ha nem is végképp,
de legalább nagy időre 1846-ig
elpusztíttatott…
Míg Rákóczy visszavonulásában Litvánia
határain barangolt, azalatt Lubomérszky lengyel fővezér 8000-nyi sereggel
beütött Magyarországba, hogy Rákóczy birtokain a vett sérelmeket megbosszulja.
Június 15-én Munkács alatt termett. Útját, amint a magyar határra lépett,
mindenütt dúlás, pusztítás bélyegezte. Kiáltványaiban tudatta tette indokait.
„A fejedelmet" — monda — a respublika segítségül hívta, s ő ellene
fordult. A lengyel koronát békés utón ajánlják neki, ő azt fegyverrel akarta
elfoglalni. Segélyül hívták s jobban rabolt, mint az ellenek akármelyiké.
Megvetette a nemzet ajánlatát, s egyes pártütőkre hallgatott. Útját vér és
kegyetlenkedés bélyegezték: a nőket, a gyermekeket lemészárolta, a templomokat
kirabolta, a helységeket fölégették csapatai, melyekkel békét akart a sokat
szenvedett országban! Ők most csak á kölcsönt adják vissza!" — Munkácsot
feldúlták, s itt és a többi helyeken a paloták füstölgő falaira e sorokat írták:
„Sequitur superbos ultor a tergo Deus
Vicem pro vice reddit, amice,
tibi." *
Így került a sor Beregszászra is.
1657. jún. 17-én vasárnap roppant ágyúdörgés riasztotta föl a megrémült
lakosságot…
Így hamvadt el Beregszász és vele együtt hajdani szép
temploma 1657-ben; s ha nagy volt itt a gyász, nagy volt a fejedelem táborában
is, mert a szép hadsereg részint a csatatéren hullott el, részint a Visztulába
veszett, részint a tatár rabságra jutott. — 3000 vitézzel tért haza a fejedelem
június végén. Erdély ország, mint egy bánatos özvegy, gyászt öltött…
Az egyház hajdani gót styljében,
1846-ban építtetett fel, miután az előadott gyászos katasztrófát csaknem két
századig pusztán álló falaival siratta. A templom csúcsíves hajója hat oszlopon
nyugszik; három oltárral bír, melyek közöl a főoltár szépsége különösen említésre
méltó. Csinos szószék, és pompás 10 változatú orgonával bír. Hajdan azon
különössége is volt, hogy a torony nem a közepén, de az egyház szélén épült,
hogy tehát újabb alakjában a symetria meglegyen, a baloldalon hozzá építtetett
egy kápolna, mely egyszersmind Krisztus koporsóját foglalja magában. Kegyura e
nevezetes s e vidéken mondhatni kitűnő egyháznak, a gróf Schönborn-család, mely
családnak egyik őse, Ferencz, 1726-ban II. Rákóczy Ferencz legyőzetése után,
ennek Bereg megyei roppant uradalmaival jutalmaztatott meg VI. Károly császár
által, az irányában tanúsított érdemekért. Zombory
Gusztáv
* SEQUITUR SUPERBOS ULTOR A TERGO DEUS
Üldözi a gőgöst az Isten,hogy lesújtson rá,. Google
Vicem pro vice reddit, amice, tibi. Az öncélú váltogatás nem kedvez neked,
barátom. G.
Beregszász (ukránul Берегове
(Berehove), oroszul Береговo (Beregovo), németül
Bergsaß, Lampertshaus) város Ukrajnában, Kárpátalján,
a Beregszászi járás székhelye. A trianoni békeszerződésig Bereg
vármegye Tiszaháti járásának
központja, Munkáccsal
felváltva rövidebb-hosszabb ideig a vármegye székhelye volt…népesség 2011-ben:
24 580 fő.
1863. 5.
Régi
magyarok régi arcképei.
I. Wesselényi Ferencz.
Egy 17-ik századbeli arckép gyűjtemény
egyik ritka példánya jutott nem régiben kezünkbe s az akkori időhöz képest
meglepően tisztán és szabályosan rajzolt arcképek annyival inkább lekötötték
figyelmünket, mert a lerajzolt férfiak nagy része magyar volt, mindannyian a
17-ik század közepe táján a politikai, hadi és egyházi téren nevezetes szerepeket
játszott férfiak, a pártok szétválása szerint különböző oldalakon. Ránk nézve
ez arcképek többszörös érdekkel bírnak; először, mint ama férfiak valószínű hü,
legalább egykorú másolt arcvonásai, másodszor az akkori ruhaviselet
tekintetéből s harmadszor érdekelhet magának a műnek technikai kivitele is. Így
történt, hogy az arcképeket, hü hasonmásokban (facsimilékben) készíttettük el s
egészen azon alakban mutatjuk be, amint azok még valószínűleg ama férfiak
életében forogtak közkézen. Mindegyik kép keretében olvasható az ábrázolt
férfiú neve, címe, rangja; az év, melyben lerajzoltatott, és mindeniknek
kedvenc jelszava, mellyel az akkori idők szokásai szerint a nagyobb emberek bírtak.
Megkezdjük az arcképcsarnokot, melyet rövid ismertetésekkel
kisérve, napjaink férfijainak arcképeivel felváltva folytatni fogunk, a 17-ik
század egy nevezetes férfijával, Wesselényi Ferenccel. Wesselényi Ferenc,
Wesselényi István királyi tanácsos és kamarás fia, II. Ferdinánd király
udvarában nevelkedett, hol jeles ismeretekre tett szert. Szép lelki
tehetségekkel és erős testalkattal levén megáldva, már fiatal korában katonai
pályára adta magát. Részt vett a törökök elleni több csatában. Midőn IV.
Ulászló, lengyel király a muszkák és tatárok ellen kelt, Wesselényi magyar
csapatokat vitt rendelkezése alá, és vele harcolt, amiért lengyel indigenatust* és 100 000 tallér értékű lengyel
javadalmat nyert. Ez alkalommal II. Ferdinánd grófságra s Fülekvár
parancsnokává emelte. Innét nevezetes kicsapásokat tett. 1647-ben Magyarország
főtábornagyává tétetett, harcolt a svédek, de harcolt Rákóczy György ellen
is. 1644-ben bevévén Murányt, teméntelen kincset foglalt el. E várnak azon
időben a hős Szécsi Mária volt parancsnoknője, ez ellen Wesselényi
csellel élt; azt írta levélben hozzá, hogy szereti, nőül óhajtja, s efelett
tanácskozni óhajt vele. Szécsi Mária találkozást
adott, Wesselényi használta az
alkalmat, rejtett utakon a várba hatolt s Rákóczy embereit lefegyverezte;
(ámbár Szécsi Máriát azután csakugyan nőül vette). E tettéért Ferdinánd Muránnyal
ajándékozta meg és kir. tanácsossá tette. 1655. március 15-én a pozsonyi
országgyűlésen nádorrá választatott, jelen volt Leopold és Eleonóra
koronáztatásán. Küzdött Barcsay és Rákóczy özvegye ellen is. 1661-ben a német
sereg miatt volt baja, hogy ez az országból kivonulni nem akart; mindenütt
megtagadták tőle az élelmet és tartást. Ezt Wesselényinek írásban adták be;
legerősebb volt Kassa. Itt a németek ellen 30,000 ember kelt fel, hogy
kiverjék, úgy, hogy Wesselényinek nagy fáradságába került a lázadások
elnyomása.
*Honosság, állampolgárság. 1848 előtt a magyar
honosság (nemesség) elnyerése külföldi részéről, ill. kitüntetésként
adományozása.
WESSELÉNYI FERENCZ.1863. 5.
1662-ben a protestáns ügy foglalkoztatta; a felizgatott kedélyek
lecsillapítására ö is felhívatott; az egybegyűlt országgyűlés előtt majdnem könnyes
szemekkel tartott beszédet. Ez évben jún. 15-kén a király IV. Fülöp spanyol
király nevében lovaggá tette. 1663-ban a törökök ellen 20,000 insurgenst** vezényelt. 1665-ben Leopold-vár
építésénél az alapkövet ö tette le, Szelepcsényi udvari kancellár, Souchet
marsal és több ország-nagy jelenlétében. Később, midőn a trencséni és zólyomi
fürdőkben felség-elleni összeesküvések történtek, Wesselényi is elhagyta a
fejedelem iránti hű magatartást és az összeesküvők pártjához állott. Erre
leginkább neje ösztönözte. Később fel akarta fedezni az összeesküvést, de ebben
egy nehéz betegsége akadályozta meg, melyben 1667. március 23-án Német-Lipcsén
meg is halt. A történetírók úgy tartják, hogy Wesselényi hü maradt végpercéig
fejedelméhez.
Hagyomány szerint Szécsi Máriának
is, kinek szívét megnyerte, és ki föltételül tüzte, hogy szerelme és kezéért,
pártja közé álljon, így felelt volna:
„A mely zászlónak én hűséget esküdtem, annak fogok élni, az alatt halok meg."
Képünkön a körirat azt tanúsítja,
hogy 1646-ban Wesselényi Ferencz Murány örökös ura, és Magyarország főtábornagya
volt. Vagyonát leginkább harcokban és III. Ferdinándtól nyervén, jelszava volt:
„Viva la guerra et la Maesta di
Ferdinánd III. (Éljen a harc és III. Ferdinánd őfelsége.)
Ifj. E. S.
** a. m. lázadó, felkelő. 1848
előtti honvédelmi rendszerünk szerint a nemességnek az ország védelmére való
fegyverre kelése; nemesi felkelés
*
* *
A Márssal társalkodó Murányi Venus*** Gyöngyösi István legismertebb műve.
Gyöngyösi 1663-tól Wesselényi Ferenc nádor szolgálatában
állt. Megtudjuk Gyöngyösi munkájából, hogyan foglalta el Wesselényi Murány
várát és hogyan nyerte el a vár özvegy úrnőjének, Széchy
Máriának kezét. Az esemény 1644-ben valóban
megtörtént, amikor Wesselényi Ferenc még füleki
kapitány volt.
* * * részletek. G.
205. Nyílra metszett neve Szécsi Máriának,
Melyet Vénusz maga választott
fiának,
Úgy meghatta szívét s foglalta
magának,
Hogy kívüle módja nincs
nyugodalmának.
206. Volt azelőtt tüze, van most ezerannyi,
Kész minden próbára ezért magát
adni,
Nem tetszik nehéznek érte meg
is halni,
S akármi keserűt édes gyanánt
falni.
207. Ferenc dolgainak így kezdetett útja,
Melyen az szerelem tovább mint
futtatja,
Több rész históriám azt is
megmutatja,
Itt kevéssé Múzsám magát
megnyugtatja.
II. ének
30.
Gyakran az kik egymást soha nem is látták,
Avagy híreket is aligha hallották,
De az nagy istenek minthogy így akarták,
Sok száz mérföldről is egy ágyban
juttatták.
1863. 5. / Nem címlap/
1863.
5. 40. A „Passaic"
nevű új páncélos hajó
…A nehézkes páncélos hajók a nyílt
tengerre nem valók, s legfeljebb csak parti használatra alkalmatosak;
Észak-Amerikában azonban még
sem szűnnek meg e hajókat
folytonosan készíteni, még pedig mindig nagyobb-nagyobb tökéllyel. Legújabb e
nemben az Ericsson kapitány terve
szerint készült „Passaic" nevű hajó, mely a közelebbi
mérnöki művek között kétségkívül a legtökéletesebb.
Az ágyú-tér a Passaic nevű új páncélos hajón
A víz alatt úszó hajó közepén egy
kis vas torony emelkedik ki, melynek külső átmérője 23, magassága 9 láb; vas
falának vastagsága;
11 hüvelyk, nehézsége pedig 240
tonna. E kis torony belsejében két hatalmas ágyú van, melyeknek átmérője 4 láb,
s melyeknek
nagyságáról az olvasó kellő fogalmat
szerezhet, ha azokat a mellettük álló tüzérekkel összehasonlítja. Ez ágyuk közöl
egyik-egyik
42 000 fontot nyom, s e roppant
nehézségű lövegek oly ügyesen összeállított gépezeten nyugszanak, hogy őket
három ember a
legnagyobb könnyűséggel kormányozhatja.
Lövés után 5 másodperc alatt a lőréshez oldalt fordíthatók, hogy bennük az ellenséges
golyó kárt ne tehessen…A füst a
toronyból rögtön eloszlik, s az ágyuk elsütésekor a durranás kisebb, mint a
szabadban elsütött ágyúké…
*
http://papermodelers.hu/viewtopic.php?f=25&t=677 páncélos amerikai monitor a
PASSAIC hajóosztályból. Google
1863. 8.
Lisznyai Kálmán.
(1822-1863.)
Múlt vasárnap a két főváros népsége
ünnepélyes temetésnek volt tanúja. A népszerű költőt, Lisznyai Kálmánt, ki hosszú szenvedések után
febr. 3-án a budai császár fürdőben
halt el. Kikísértük végső nyughelyére, a pesti temetőbe. Lisznyai egyike azon
költőknek, kik a legszebb reményekre jogosítva lépnek fel, kiktől a közönség —
első dalai után ítélve — folyvást valami nagyot, rendkívülit vár. Azonban csak
pályájuk, egyéniségűk és sorsuk rendkívüli; szenvedésük és szerencsétlenségük
nagy; oly nagy, hogy elnyomja kedélyvilágukat; befejezetlen hagyja képzelődésük
művét s az utókor, mely alkotásaik szellemét vagy szépségét keresi, a halomra
szórt ötletek között már csak az egyes érzések nyomaiból ismeri fel a szeretetre
méltó egyéniséget, kinek kortársai, még termékeny erejét csodálták. És
valóban a „Palócz dalok," „Madarak pajtása," „Dal-zongora" írója
egyike volt a legtermékenyebb költőknek, ha ez alatt csupán a versek számát
kell értenünk. Termékeny: fejlődési fokok nélkül; mert ha a pályája kezdetén és
végén a „szívemhez" és „lélektan költésze" cím alatt írt
költeményeket vesszük: köztük alig van valami különbség eszmei tisztaság, friss
és mély érzés tekintetében, sőt talán első költeményei jobban megragadják a szívet;
több gyönyört, nagyobb élvezetet nyújtanak a képzelődésnek. Lisznyai igen
korán, gyenge ifjúságában lépett fel a költői pályán s emlékezünk rá, mily
kedveltek, mily kapósak voltak dalai; nem volt iskolai ifjúság, önképző
társulat, műelőadás, hol az ö verseit nem szavalták. Annyi tény, hogy midőn
Petőfi írogatni kezdett, nem volt merészebb ambíciója, mint a Lisznyaiéhoz
hasonló verseket írni, vagy inkább az ő közkedveltségével és népszerűségével bírni.
Később, Petőfi pályájának délpontján, Lisznyainak nem volt forróbb vágya, mint
költő-társa által megénekeltetni, ki Tompát, Kerényit, Aranyt stb. megénekelte.
„Majd, ha meghalsz” - mondta Petőfi….
Lisznyait a forradalom után, midőn „Palócz dalaival" először
megjelent, szárnyára vette a hír; és soha költő rövidebb idő alatt sem nagyobb
népszerűségre nem emelkedett, sem munkája nagyobb kelendőségével nem
dicsekedhetett. De öt e népszerűség inkább elkapta, mint fejlesztette…
LISZNYAI KÁLMÁN 1863. 8.
Lisznyai csinos, nyalka, eleven és
nyájas ifjú volt. Beszéde, társalgása, szikrázott az eredeti, bizarr
ötletektől. Egy időben, midőn a redout /vigadó/-bálok még jó hírben voltak, a
cotillon láncfigurája közben, midőn táncosok és táncosnők felváltva egymásnak
nyújtják kezeiket, a hamar lángoló költő egy hölgy kezét hevesebben találta
megszorítani, mint a bevett szokás megkívánja. A magát sértve érzett nő, talán
feltűnni akarásból, megáll és szemrehányásokat tesz; Lisznyai egész
udvariassággal mentegetőzik: „bocsánat — e kézszorítás nem nagysádnak volt
szánva" — mire a körülállók nem titkolhatták el helyeslésüket a költő
lélekjelenléte felett.
Lisznyai Kálmán született 1822
október 13-ikán, Herencsényben, Nógrád megyében. Iskoláit Losoncon, Eperjesen
és Pozsonyban végezte, hol az 1843—44 országgyűlés alatt a fiatalság egyik
kitűnő tagja volt. Az ügyvédi vizsgát letette s Nógrád megyei aljegyző és
később táblabíró lett. Itt azonban nem soká maradt s Pestre jött. 48-ban tagja
volt azon küldöttségnek, mely Pest városa részéről az unió ügyében Kolozsvárra
ment. Itt monda, az ö szokott, széles palóc kiejtésével amaz országossá vált frázist:
„mi vagyunk a puszták sasai ti vagytok a bércek sasai."
A forradalom után hosszabb időt
töltött egy lengyel ezrednél Tyrolban. Midőn kiszabadult, közlegény pajtásai, itt Pesten
az ezred keresztülutazván, fel is keresték, kiket pazar bőkezűséggel — mely jó
szívének örök gyengéje volt — fényesen megvendégelt. A barátság volt kultusza;
és az országban tán senkinek sem volt több személyes ismerője, mint neki, ki
oly kevéssé válogatta meg az egyéneket, mint semmi különbséget sem tett a pénznemek
közt, melyek becsét nem ismerte. Forradalom utáni élete inkább kalandszerűen,
mint rendszeres munkássággal folyt. 1853-ban nőül vette Halász Idát, ezt az
angyal jóságú nőt, ki a szeretet és női feláldozás példányképe. Özvegyét és két
szép gyermekét, oly sanyarú állapotban hagyta maga után, melyet csak az elhunyt
számos barátainak részvéte enyhíthetne, s a sokat ígérő két gyermek jövendője
érdekében, óhajtjuk, hogy ez be is következzék. Lisznyaiban még a legszigorúbb
erkölcsbíró is kénytelen a jó szándékot, az akarat tisztaságát, a hazafiúi
nemes érzést elismerni, és sajnálni, hogy annyi költői és emberi szép tulajdon,
a sors végzése szerint, saját keblében is annyi legyőzhetetlen akadályra
talált, s erejéhez méltó, ragyogóbb eredményt nem mutatott. Székely József.
1863. 13.
Két kiadatlan oklevél
II. Rákóczy György erdélyi fejedelem jellemzésére.
A Rákóczy-család Erdély trónjára Rákóczy
Zsigmonddal lép be, kit, mint előbbi kormányzójukat, a rendek, Bocskay
végrendelete ellenére, ki Homonnai Bálintot ajánlotta, —feb.8-án 1607-ben
fejedelemnek megválasztottak. De Zsigmond, részint Géczy Endre fondorkodásai
miatt, ki a töröknek Homonnai Bálint beállítását felajánlotta s attól
kitüntetésekkel halmoztatott; részint Bethlen Gábor működése miatt, ki Báthori
Gábort ajánlotta, de főként magyarországi terjedelmes jószágai végett, melyeket,
mint erdélyi fejedelem nem hitt biztosságban, már különben is éltes férfiú
lévén Szerencsre, jószágára visszavonul s meghal.
Fia, György, nem örökölvén atyja
önmegtagadását, de annyival inkább szerzési ösztönét. Bethlen Gábor halálával
annak testvére Bethlen István ellen fellép és hosszas tusa után el is üti a
fejedelemségtől. Rákóczy Györgynek sikerült még Erdély trónja tekintélyét mind
a souzerain török,
mind a magyar király ellenében fenntartani, de telhetetlen vagyon-szomja
keserűvé tette országának azon dicsőséget, melyet a harminc éves háborúba bele-elegyedése
és a protestánsok részére kivívott nevezetes előnyök által szerzett.
A Rákóczy-családnak nem levén Erdélyben terjedelmesebb javai, György minden
alkalmat felhasznált, hogy jó és rossz úton azokra szert tegyen s ezt illető
tettei nagy s mondhatni egyetlen szennyfoltot képeznek jellemén. Bármilyen volt
a vád, a mely valaki ellen felkölt, törvénykezés útján oda jött a dolog, hogy
az illető jószágait elveszítse. Így járt a dúsgazdag szombatos Pécsi Simon,
hitéért; a tehetős Kun Gotthárd, egy vigyázatlan szaváért, mellyel a
fejedelemnek éppen e tulajdonságára célozván, öt fosztogatónak (spoliator) nevezte; még a Bethlen Gábor által
alapított gyulafehérvári iskolát sem kímélte meg. Ennek gyűjteményéből e nagy
fejedelemnek 8—9000 forintra becsült köves medallionját elsajátítván. Jaj volt annak, kinek
birtoka a fejedelem vagy korona javai mellett feküdt s Rákóczy egyszeri felhívására
az átadás iránt meg nem egyezett.
II.
Rákóczy György.
1863. 13.
A család atyjában e szerzési
szenvedély még magasabbra hágott, elannyira, hogy annak még fiai érzelmeit is
áldozatul hozta, György úrfit az inkább visszatetsző, mint szép, de annál
gazdagabb Báthori Zsófiával, a jámbor Zsigmondot Henriette német hercegnővel
házasítván össze.
Zsigmondban azonban annak kora halála
miatt nem érhetvén örömet *), most minden figyelme György fiára fordult.
Azért ezt, minden erejével oda
törekedett nevelni, hogy az ö dicsvágyát és emelkedési hajlamait teljes
mértékben örökölje s azért, miután még fiatal korában nagyváradi kapitányságra, — akkor az
országban a fejedelem után első rangra— emelte: azon volt, hogy a trónt mielőbb
biztosítsa számára. 1642-ről Haller Gábor,
a fejedelem egyik híve és belső embere a következőt jegyzi naplójába: „Február 16, 17. Urunk ö nagysága minden rendet,
úgymint elsőben tanácsurakat, azután főispánokat és tisztviselőket, utánuk regalissal hívott főrendeket, székelységet
külön maga belső házába behívatván, az fia Rákóczy György uram ő nagysága electiója felöl való ítéletünket expiscálta, melyre mindenektől ő nagyságának
kívánsága szerint való válasza
lőtt." …
I. Rákóczy Györgynek elég volt
Erdélynek és a magyarországi részeknek birtoka; fiának már az oláh
fejedelemségek védnöksége (souzerainitása) sem volt elég; álmait királyi
koronák, Báthori Istvánnak királyi dicsősége zavarták. A svédektől szorongatott
lengyelek komolyan is gondoltak Erdély gazdag, dicsvágyó és valóban bátor
fejedelmére; még eleven emlékezetben élt náluk az Erdély trónjáról nyert nagy
István király, (Báthori István) ki országukat eddig el nem ért fényre és
tekintélyre emelte. A lengyel nemesség nagy része megígérte neki, hogy ha
segélyt nyújt a svédek ellen, szavazataikat reá adják. De ugyanakkor a svédek
is segédül szólították őt s többen az ezekhez szító hazafiatlan lengyel főurak
közöl, a trónnak rögtöni elfoglalásával kecsegtetek…Rákóczy, vezérei tanácsára,
kénytelen volt a legmegalázóbb feltételek alatt békét kötni, melyek szerint 1.
Lengyelországot s annak királyát megköveti. 2. A svédek és kozákokkal kötött
szövetséget felbontja. 3. Alkalmilag Lengyelországnak segélyt nyújt. 4. A tatár
kánnak és vezérnek ajándékot ad. 5. Hadi költség fejében 1 millió 200 000
forintot fizet. 6. Foglyait elbocsátja. 7. Az elfoglalt erődöket lefegyverzi.
8. Az elrabolt egyházi eszközöket visszaszolgáltatja. 9. Kozák szövetségeseit
elbocsátja.
De ennyi baj sem volt elég. A lengyel
urak a kötött béke daczára sem felelhettek a tatár kán serege viseletéről. Az
volt hát a kérdés: miként kell annak leseit kikerülni a fejedelmet és sereget
épen haza szállítani?
Erre Kemény János, Rákóczy hadainak, főgenerálisa, életrajzában ekként felel… Kegyelmes uram! Bizony nehezen szakadok
el nagyságod mellől ilyen útjában, s úgy
áldjon meg Isten, nem elhagylak, és hűségem mellől nem állok el, de conscientiámtól meggyőzetvén, semmiképpen azt nem
cselekedhetem, hogy mind nagyságod, mind én elmenvén, nem igaz pásztoroknak
ítéltessünk, és prédára hagyjuk fejetlenül a keresztyénséget és édes hazánk
fiait…
Csupán annyit kívántam itt a
történtekből felhozni, mennyi II. Rákóczy György jellemzésére s a közlendő két
adat megértésére szükséges. (Vége.) P- Szathmáry K.
*) Meghalt 1652-ben 20 éves korában,
nejével csaknem egy időben
1863. 20.
Az ungvári g. e. püspöki lak és főegyház
Mielőtt a képünkön látható érdekes
épületekre áttérnénk, szükséges rövid áttekintését adnunk a velünk századok óta
jó és balsorsban osztozó s testvéries egyetértésben élő magyarországi orosz
népfaj történetének. Magyarország északkeleti részét már a legrégibb
időktől fogva a nagy szláv nemzetség egyik ága, a rutén népfaj lakja, mint ezt a legrégibb történetírók is bizonyítják.
Lakott ezeken kívül még Magyarország akkori területén számos szláv ajkú nép is
különböző nevezet alatt. De nekünk csak azon szláv fajú néppel van jelenleg dolgunk,
kik a Kárpátokon innen is, túl is az egykori Juhra tartományban egész Petzora
és Moszkva vidékéig laktak, s latinul Russusoknak neveztettek, amit a magyar
saját szólásmódja szerint idomítván oroszoknak mondott. A régi
történetiratokban Roxolanusoknak is
neveztetnek, valószínűleg e szótól: Ruszalánus, később
azonban e nevezet csaknem egészen kivetett, s helyét a rutén szó váltotta fel, mi
jelenleg is divatozik.
Még a
magyarok bevétele előtt bevétele előtt is a legrégibb időben jöttek a későbbi
Galliából és Lodomeriából. Több ízben orosz telepek, nevezetesen midőn Attila
hun király köztük vezette keresztül győztes hadait, számosan felkerekedvén, a
hunokhoz csatlakoztak, ezekkel együtt annál nagyobb örömmel követték a
világhódító Attila zászlóját Magyarországba, minthogy itt már különben is rokon
karok Várták. Később a hét magyar vezérrel, Álmos herceg alatt is nem csekély
számú oroszok költöztek be, kik szintén az e vidéken már rég lakozó rokonaiknál
telepedtek le. Miután ezekkel önként a legnagyobb készséggel meghódoltak a
magyaroknak, nemcsak hogy el nem űzettek, hanem mivel a végvidékeken laktak, az
ország határainak őrzésével bízattak meg, s e tekintetből még szabadalmakat is
nyertek.
Ezeknél a keresztyén vallás már
867-ik évben, tehát még mielőtt őseink e hont elfoglalták volna, nagy mértékben
divatozott, s a görögök, valamint a bennlevő s bejött oroszok széltében
gyakorolták azt. A történelemből tudjuk, hogy ezen tartományokat a magyarok
bejövetele előtt
szláv fejedelmek
bírták, különösen Svatopolk, Ratislav, Koczel, Szalán. Ezek már korábban is
tartván a németek terjeszkedésétől,mind politikai, mind egyházi ügyeik
biztosítása végett, követséget küldöttek Bizáncba Mihály császárhoz, hogy ennek
szövetségét s barátságát megnyerhessék, s egyúttal arról értesítek, hogy népeik
már felvették a keresztyén vallást, de nincs tanítójuk s papjaik tehát kérik, hogy küldene számukra papokat. E
kérésnek engedve, Mihály keleti császár Methodíus és Cyrill görög szerzeteseket
küldötte a dunai tartományokba, kik a szláv nyelveket jól értették, miután már
előbb Chersonban a bolgárok és kazárok megtérítésében fáradoztak. Így lettek az
oroszok is a keleti, görög szertartású egyház hívei, de miután sem a görög, sem
a latin nyelvet nem értették, a térítés nagyobb sikerének érdekéből Cyrill és
Method a szentírást s liturgikus könyveket szláv nyelvekre fordították, hogy a
vallást saját nyelvükön gyakorolhassák. Az említett férfiakon kívül sz. Brúnó
orosz apostol is nagy sikerrel működött a keresztyén hit terjesztésében ki épen
úgy, mint Method és Cyrill, szláv, vagyis orosz nyelven hirdette a keresztyén
vallást.
3
Az ungvári g. e. püspöki lak és főegyház. (Miskovszky
Gy. rajza után.) 1863. 20.
Hogy a
magyar orosz egyház a régi időkben nagy tekintéllyel, és köztisztelettel bírt,
bizonyítja azon körülmény, hogy nemcsak Géza herceget, de ennek fiát is, szent
Istvánt, a fentebb említett sz. Brúnóban orosz pap keresztelte meg. De később a
mint a római katolicizmus emelkedett a nemcsak a nemzet lelkébe, hanem, az
alkotmány rétegeibe is utat talált s uralkodó vallássá lett. A magyar-orosz
egyház tekintélye, s véle együtt az orosz nép javulásnak indult sorsa is
hanyatlani kezdett; s később annyira háttérbe szoríttatott, s úgy elgyengült,
hogy gyakorlása inkább csak töretett már, de nem ápoltatott (Az olvasót, kit
netalán ez ügy jobban érdekelne, Mészáros Károlynak „A magyarországi oroszok
története" című munkájára utasítjuk.)
Az oroszok, a magyarok bejöveteléig is már több ízben gyarmatosítással
szaporodtak a fel vidéken, de még azután is első magyar királyaink alatt
többször történtek ily települések, milyenek a magyar királyok orosz fejedelmi
házból való házasságai által jöttek létre. Így például I. Endre király 1050-ben
Anasztázia nevű orosz hercegnőt vett nőül, s ez egybekelés alkalmával igen sok
orosz vándorolt be Magyarországba.
Később ismét Kálmán király a kijevi
orosz nagyherceg leányát, Predszlávát vette nőül 1114-ben s az ország
népesítése szempontjából orosz telepeseket hozott Magyarhonba….
A mai munkácsi görög egyesült
püspökségnek Keriatovich Tódor orosz herceg (dux de Munkács) volt első alapítója, ki 1360-ban a
Munkács melletti,,Csernek" hegyen sz. Miklósról nevezett Bazilika zárdát
alapította görög rítus szerint, (képét lásd Vas. Ujs. 1856. évi 39. sz.) s azt
saját javaiból két faluval, Bobroviczával és Laurával ajándékozta meg. Azonban Keriatovich Tódor herceg nemsokára 1365-ben
Podoliában elfogatván megöletett, csak egyházügyeit hozhatta némiképp rendbe. Az
oroszok felszentelt papokat nagy Oroszországból kaptak a Premisli püspöktől,
mert a Keriatovich féle alapítvány csak presbyteratus volt. .Mátyás király alatt 1458-ban
Lukács munkácsi orosz zárdafőnök aziránt folyamodik a királyhoz, hogy a Keriatovich által adományozott javadalmak
használatában mind ő, mind a többi rutén lelkészek biztosíttatnának, miután a
latin papok gyakran erőszakosan is háborgatják. E folyamodványra Mátyás király
csakugyan egy ünnepélyes oklevelet is bocsátott ki Budán 1458-ban, melyben
megparancsolja a leleszi káptalannak „hogy Lukács presbytert a görög szertartás
szerint alapított munkácsi monostor minden javaiba és jogaiba újólag
beiktassák…
1649-ben a sz. Bazil rendi szerzetesek 63 parochiával és 6
archi-diakonussal a római egyházzal való egyesülést az ungvári várban ismét
felvették, és a főhatalmat akkori egri püspök Jakusics kezeibe tették le; és
vallásukat hódolat jeléül X. Incze pápának főhatósága alá rendelték. Leopold
király pedig 1659-ben Parthényi Pétert, a sz. Bazil szerzetből a görög
egyesültek munkácsi püspökévé nevezte ki, és ezt VII. Sándor pápa megerősítette.
A munkácsi püspökök sorozatában mint tizenkettedik főpásztor, legfőbb gondját
dicséretes buzgósággal az elpusztult vagy rendetlenségbe jött parochiák
szervezésére fordította. Utódai Zeykán János, Rakoveczky János és Camelis
Sebestyén József voltak. Kevés befolyású férfiak mindhárman, mert
kormányzásuk alatt a görög egyházi javadalmak, Parthenius halála után, s
különösen a munkácsi zárda jószágai folyvást háborgatásnak voltak kitéve…
Blasovszky Gábor, rövid ideig tartó kormánya alatt a
görög kath. egyház javadalmaira nézve számos biztosító oklevelet eszközölt. Öt
követte Olsavszvky Mihály, ki 1743-ban Mária Terézia királyné alatt
választatott püspökké. Egyike volt ez a legtevékenyebb s legbefolyásosabb
férfiaknak a munkácsi püspökök sorában; Munkácson nemcsak papnöveldét alapított
a görög egyesültek rézére 1751-ben, hanem a fejedelemnőnél is kieszközölte,
hogy a görög kath. püspökök részére, Munkácson álladalmi költségen tisztességes
lakhely építtetett, s a különben is szegény egyház papjai a kormánytól több
ezer forintra menő évi segélypénzt is nyertek…
Bacsinszky Andrást 1773-ban Mária Terézia emelt a
püspöki székre. (Arcképét és életírását lásd a Vas. Ujs. 1859 évi 3-ik
számban.) Ő alatta tétetett át a munkácsi püspökség eredeti székhelyéről,
Munkácsról Ungvárra. Ugyanis a királynő Ungvárt az eltörölt jezsuita-rend
zárdáját, templomát, s azon épületeket, melyek a régi várban máig is léteznek,
a várral és körülette fekvő kertekkel a munkácsi püspökségnek ajándékozta. Tetemes
költséget is utalványozott arra, hogy az érintett zárda kényelmes püspöki
lakká, a templom pedig görög kath. egyházzá alakíttassák, nemkülönben a várbeli nagy épület papnöveldévé
idomíttassák át, s megengedte, hogy a püspöki székhely Munkácsról Ungvárra
tétessék át. E püspökség tekintélyének emelésére, jövedelmeinek
szaporítására még nevezett királynénk a borsod megyei tapolcai apátsággal és
jószággal is megajándékozta Bacsinszkyt, melynek jövedelmét a munkácsi püspökök
mai napig húzzák. Ö volt első a görög egyesült püspökök közöl, ki széket
nyert a magyar országgyűlés főrendi házában. Utóda lett Pócsy Elek, kit
a munkácsi püspöki méltóságban, mint 24-dik főpap a jelenleg köztiszteletben
álló Popevics Vazul tapolcai
apát váltott fel. Így jutott tehát a képünkön látható díszes épület a munkácsi
püspökök birtokába, kik azóta folyvást, 1777-től kezdve ma is itt laknak.
Ez épületeket a XVII-ik század elején a híres Homonnai Drugeth
György gróf emeltette a jezsuita-rend számára, kiket 1613-ban hozott be Homonnára,
de később 1615-ben (mialatt alkalmasint elkészültek) Ungvárra tette át és e
zárdával, s templommal, úgy nemkülönben terjedelmes jószágokkal látta el őket.
Ezek itt az ifjúság nevelésével foglalkodván, a múlt században iskolájuk egyike
volt a legjelesebbeknek s leglátogatottabbaknak. De utóbb e rend eltöröltetvén,
mint láttuk, a munkácsi püspökségnek adatott át a zárda és a templom.
É század első felében építtették
hozzá a képünkön látható nyugati homlokzatot, két szép nyolc szegletű, és bádog
kúpfedelű toronnyal. A püspöki székesegyház pedig a legújabb időkben belsőleg
egészen megújíttatott és szép díszítményekkel és falfestményekkel láttatott el,
úgy hogy jelenleg bátran számíthatjuk hazánk jelesebb székesegyházai sorába.
Zombory Gusztáv
Korábbi adat: 1858. 48. Zombory Gusztáv: Ungvár h12-10
1863. 25.
Feleki-Munkácsy Flóra
Mint kertnek a virág, családi
szentélynek az ép gyermek: úgy a színpadnak leghódítóbb varázsát képezi a bájos
hölgy. S nemzeti színházunknak, mindazon viszontagságok daczára, melyekkel
folytonosan küzdenie kell, mindig voltak és vannak ily bájos alakjai. A
természet ugyan nem mindig szokta adományait oly pazarul osztogatni, hogy a
testileg bájos alak, egyszersmind széplélekkel is bírjon, de ezen esetek sem
tartoznak a ritkaságok közé, s a mi sokat rágalmazott színházunk is beszélhet
ily szerencsés harmóniákról. Ezek közé tartozik többi között jelenleg
Feleki-Munkácsy Flóra asszony is, kiről legkisebb nagyítás nélkül el lehet
mondani, hogy a közönség minden részének osztatlan rokonszenvét bírja, s
ellensége tán még azon körökben sincs, melyeknek szeretetreméltó emberei a
nemzetiszínház épületére fogcsikorgatás nélkül rágondolni sem tudnak. Mert
ritkaságképen ily emberek is akadnak közöttünk. Munkácsy Flóra mintegy 25 évvel
ezelőtt Baján született, tehát hazánk leánya. S mégis, hinné-e valaki, a ki e
testestől lelkestől magyar művésznő nyilvános és magánjellemét ismeri, hogy az
ő családja is idegen földről átültetett növény, s hogy csak az ő saját lelke
sugallatának és szíve vonzalmának köszönhetjük, ha most nem távol a hazától, a
nagy német világ deszkáin aratja a koszorúkat? Ebben a sok nyelvű hazában nem
ritkák az ily tünemények, és gyakran van alkalmunk tapasztalni, hogy hazai
közügyeink, nemzetiségünk kertje igen tiszteletreméltó nyereményekhez jutott
efféle átültetések által. Munkácsy Flóra nagy atyja Gaidler nevet viselte, s Németországból, az
akkori Wolffen-Bütteli hercegségből származott, osztrák katona volt, s mint
alezredes nyugalmaztatván, Magyarországon maradt s Munkács városában telepedett
meg. Még atyja is, ki már Munkácson
született, s később az akkori vidéki színészet egyik jelesebb tagja lett,
fölvett neve mellett, rendesen régi családnevét is használta, s így írta magát:
Munkácsy Gaidler Pál. Anyja, Mészáros Anna, szintén sokáig volt a vidéki színpadok
egyik szívesen látott tagja.
FELEKI-MUNKÁCSY FLÓRA. 1863, 25.
Színészek körében születvén és
nevekedvén Flóra, a sokat ígérő, csinos gyermek már korán érezhetett hajlamot a
színművészet iránt, s e rokonszenvének és képességének már jókor adta fényes
tanújeleit. Szülei által képeztetve, 13—14 éves korában, Aradon s Nagyváradon
már elsőrangú szende szerepeket a legszebb sikerrel játszott. Ekkor ezt a
pályát abba hagyva, nagyobb kiképeztetés végett, egy bécsi nevelőintézetbe
adatott, hol nagymértékben volt kitéve az élénk szellemű fiatal leány azon
kísértéseknek, hogy a szűkebb körű magyar művészetről megfeledkezve, nagyobb
világ piacán keressen lelke vágyainak, ábrándjainak tért és hatáskört. A
nevelőintézetben ugyanis, melyben Munkácsy Flóra nevekedett, szokásban volt, hogy
a növendék-leányok olykor német színi előadásokat rendezzenek, s ily
alkalmakkor nem egyszer tűnt fel a reményteljes és kedvező külsejű magyar
növendék, kit sokszor bécsi művész-tekintélyek is elhalmoztak dicséreteikkel s
édesgettek a német színpadokon számára viruló szép reményekkel, fényes jövővel.
De —a csinos kis magyar leány zsebre rakta a sok szép dícséretet s ígéretet, és
— haza jött azon boldogító hitben és reményben, hogy számára itt kedvesebb
virágok fognak illatozni. A hit jutalmat nyert, Munkácsy Flóra nem csalatkozott
meg várakozásaiban. 1855-ben lépett föl először a pesti nemzeti színházban, s
vendégszereplése oly osztatlan tetszést vívott ki, hogy azonnal szerződtették
is, és azóta színházunk állandó, rendes tagja. De neki is meg kellett küzdeni
az akadályokkal és megvárni, míg a sor reá kerül….Az ifjú hölgy lelkében
megvolt az önérzet és magasabbra törekvés s a hit, hogy előbb utóbb győzelmet
kell kivívnia; a háttérbe szorítás csak serkentésül szolgált neki arra, hogy
magát kitartó szorgalommal képezze. Végre Szigligeti „Czigány"-ában Rózsi szerepét kapván meg,
drámai tehetségeinek ez alkalommal fényes bizonyságait adta. A közönség
elragadtatása ép oly nagy volt, mint a fiatal színésznő öröme e siker felett.
Ekkor tört magának utat nagyobb hatáskör felé. E naptól fogva kedvence lett a
közönségnek, mely tapsaival folyvást bátorította. Az igazgatóság is mindinkább
nagyobb drámai szerepekkel bízta meg, s mai nap nemzeti színházunk első rangú
tagjai között a legdíszesebb helyet foglalja el.
1858-ban
nőül ment Feleki Miklóshoz, színházunk egyik szintén derék tagjához, s azóta
művészetében férje által is támogatva, még gyorsabb és örvendetesebb
előmeneteleket tett. A Feleki-pár a két magyar haza színpadain mindenütt igen
szívesen látott vendég, s szerepléseiket mindig a legszebb siker és elismerés
szokta követni.
Munkácsy
Flóra főbb szerepei: Rutland grófnő (Essex), Melinda (Bánk bán), Ophelia
(Hamlet), Júlia (Romeo és Júlia), Hermance (Tündérújjak), Margit (Egy szegény
ifjú története), Adél (Báró és Bankár), Ilon (Nőuralom), Henrietta (A völgy
lilioma), Ayda (IV. László), Hermance (Szerencse gyermeke), Rózsi (Czigány)
És
számtalan más szerep…Munkácsy Flóra még korántsem érte el művészetében azt a fokot,
melyen túl a hanyatlás szokott bekövetkezni. Ifjú erejének, testi-lelki hájainak
teljes birtokában naponkint halad s emelkedik. A mi az ö játékának ellenállhatatlan,
hódító varázst kölcsönöz, a szerénység és igénytelenség, mellyel föllép, s azon
gyöngéd, igazi, nőiség, ami egész lényén elömlik. Ez mindig biztos hatásra
számolhat a férfi nemnél, de egyúttal mindig örvendetesen hat a nőnem gyöngéd
érzésű tagjaira is. Szeretjük hinni, hogy Feleki-Munkácsy Flóra még igen sokáig
lesz nemzeti színházunk kitűnő csillaga s a magyar közönség méltó kedvence.
Munkácsi Flóra, Feleky Miklósné (Baja, 1836. április 29.
– Budapest,
1906. október 1.)
színésznő, a Nemzeti Színház második nemzedékének tagja.
Diadalait szépségével és kitűnő beszédtechnikájával aratta. Wiki
1863. 49.
Kulcsár István.
(1760-1828.)
Kulcsár István, irodalmunk egyik úttörője, a magyar
hírlapirodalom egyik megalapítója, 1760-ban Rév-Komáromban tisztességes
szüléktől született. Ugyanott végezvén mind alsóbb iskoláit, mind pedig a
gimnáziumot, a pannonhalmi sz. Benedek szerzetesrendbe lépett, hol a
bölcsészetet 1780 s 1781-ben dicséretesen végezvén, a pozsonyi szemináriumba
költözött. Azonban a szerzet 1786-ban eltöröltetvén, Kulcsár is
végbúcsút vett a papi pályától, s mint világi ember kívánt hazájának használni…
Tanított a komáromi, szombathelyi és esztergomi gimnáziumokban.
Előadásait könyv nélkül tartotta, a
szóról szóra való feleletet nem fogadta el, s ki magát hamarjában latinul
kifejezni nem tudta, annak magyar feleletével is örömest megelégedett, a mi
akkor még nevezetes esemény volt. Többször megtörtént, hogy midőn más
iskolabeliek valami okon a harangszó előtt bocsáttattak ki, a helyett, hogy
haza mentek volna, Kulcsárhoz tódultak hallgatni, ki őket szívesen fogadta.
Esztergomban ez időben több nevezetes férfi, mint Sáfár, Kácsor, Révai,
Hozdovits voltak Kulcsár tanítótársai. 1799. év végével lelépett a
nyilvános tanítói pályáról, s mint nevelő, tolnai gróf Festetics György fiát,
Lászlót, vezette be lelkiismeretes szorgalommal a tudományok országába. Ezután
gróf Viczaynál is volt, de csak rövid ideig, mert 1806-ban, megindította a Hazai
Tudósításokat, melyeket külföldi tudósításokkal és Hasznos Mulatságokkal
bővítve, majd 22 évig adott ki. Kulcsár hő kebellel pártolt minden nemzeti
ügyet, különösen a magyar színészet ügyéért igen sokat fáradozott, s anyagi
áldozatokat sem kímélt.
Midőn Pestvármegye, a báró Wesselényi Miklós által az 1807/8-ki
országgyűlés alkalmával Erdélyből Pestre szállított, s utóbb e megyének
átengedett színész-társaságot 1813-ban a kedvezőtlen körülmények miatt már-már
eloszlatni szándékoznék, Kulcsár István annak igazgatását magára vállalta, s a
társaságot, noha tetemes áldozattal, 1815. júliusig fenntartotta. Meg akarván
örökíteni Pesten a magyar színészetet, a mai szép- és hatvani-utcák szegletén
egy üres háztelket vett, s azt Pestmegyének 1814. január 26 ki közgyűlésében magyar
szintház építésére ajánlotta föl, s egyszersmind: Hazafiúi javallás magyar
nemzeti theatrum építéséről című röpiratban lelkes szavakkal hívta föl a nemzetet e szép
cél létesítésére, mit 1815-ben : „Buzdítás a nemzeti theatrum felépítésére" című iratban ismételt.
KULCSÁR ISTVÁN, 1863. 49.
Sokan korainak tartották, pártolni azt
az eszmét, melyet 23 évvel utóbb Széchenyinek is csak sok küzdelemmel
sikerült megvalósítani. 1815. június havában nem levén képes többé fedezni a
színtársulat költségeit, kénytelen volt annak igazgatásáról lemondani. Munkái a
Hazai és külföldi tudósításokon, Hasznos Mulatságokon, s a magyar színház
építése iránti röpiratain kívül a következők: Mikes Kelemen törökországi
levelei, Szombathely 1791. Magyarország Históriája Gebhardi Lajos Albert
munkáiból magyarázta Hegyi József, megigazította és 1803-ig folytatta Kulcsár
István, Pest, 1803; B. Laudonnak Nándorfejérvári Győzelme. Szombathely,
1790; Krónika a mohácsi veszedelemtől a bécsi békülésig Magyarországban,
Erdélyben, Havasalföldön és Moldvában történt dolgokról. Pest, 1805; Továbbá
kiadta még a Székely krónikát is. Íróknak, s a tudomány kedvelőknek nagy
barátja volt, s többször gyűjtötte őket házában maga köré. Kortársai közül
számosan följegyezték, hogy a magyar nyelv és irodalom előmozdítása s
terjesztésére hathatós és sikeres befolyással voltak Pesten majd 20 évig a Kulcsár-
és Vitkovits-házak.
Születéshelye, Komárom iránt, azzal bizonyította háláját,
hogy a megyének közel négyezer kötetből álló könyvtárt ajándékozott. Kulcsár
életét a jótékonyság, nyájasság, barátságos vendégszeretet, tudományos
műveltség, s a legtisztább honszeretet jellemzi. Meghalt 1828. március 30-án,
életének 68. évében. Porai a Pest belvárosi főegyház sírboltjában nyugszanak. Emlékét
az egyház belsejében fehér márványból, elhunyt szobrászunk Ferenczy keze
által készített sírkő tartja fenn, a következő felírással: „Kulcsár Istvánnak a
nemzetiségre buzgó serkentőnek kesergő özvegye. Született 1760. Meghalt
1828." Hírlapját, mely később Nemzeti Újság címet vette fel, halála
után továbbra is özvegye adta ki, s a lap különféle szerkesztők alatt és viszontagságok
között 1848-ig élt s így az eddigi összes magyar lapok között ez volt még
leghosszabb életű.* H. A.
* 42 év, a VÚ pedig 68 év. G.
1863. 52.
Gyújtó Károly,
tengernagy
Magyar tengerész! Mily ritka tünemény!
Hány van, ki nemzetünkből e vész- és dicsőség-környezett pályán utat tört, s a
világtenger különböző partjain, lobogójának s a magyar névnek becsületet vívott
ki? Sokszor mondták, hogy Magyarországban, mely Kárpátoktól az Adriáig terjed,
a nemzeti jóllét és szabadság szilárdulásának a tengeri kereskedelem, s a
nemzeti nagyságnak a tengeri hatalom tehetné legfőbb emeltyűjét.
Sokszor hallottuk ama hangos felhívást:
tengerre magyar! Egy új tért kell ismét elfoglalnod, hogy a haza gazdag, erős és
szabad legyen.
Gyújtó Károly e felhívást már régen
megelőzte volt. Öt már sok évvel azelőtt kiröpítették keble vágyai az édes honi
körből. Egyedül állva, egyedül küzdve az ismeretek arany gyapjáért, idegen
elemen s annál még idegenebb emberek között, állandó példájául annak, hogy a
magyar, erős és elszánt akarat
mellett, akármelyik pályán versenyezhet a külföld fiaival. Méltó, hogy
életiratát olvasóink ismerjék, s a ritka példából tanulságot merítsenek.
Sepsi-Martonosi Gyújtó Károly
egy ősi székely család ivadéka. Született 1803. dec. 19-kén Parajdon,
Udvarhelyszékben. Atyja köztiszteletben állott férfiú, kir. só-ügyi igazgató
Gyújtó István, előbb a maros-vásárhelyi, utóbb a nagyenyedi ref. főiskolákban
gondos neveltetésben részesítette. Gyújtó Károlyra tanuló társai még most is,
mint kitűnő tanulóra emlékeznek. Foglalkozása olvasás és rajzolás, játszótere
pedig a Maros sebes hullámai voltak, melyek az atyai ház előtt zúgtak alá.
Atyja, kinek közhasznú szolgálati buzgalma gyermekei neveltetésének irányára is
kiterjedt, örömmel nézte fiának a víz iránt növekvő vonzalmát, s hogy mily
bátran evez kis csónakjával a képzelt kis tengeren, a túláradt folyamon; mert
kedvenc eszméjének, a Maros szabályozásának, minek létesülésén az öreg
fáradhatatlanul működött….
A tervet elősegítették a hadi
szerekkel minden évben, épen a Maros parton fekvő házig felvontatott császári
hidászsajkák tisztjeikben az atya sok alapos műveltséget, a fiú kedves
társalgókat talált. Az atya elhatározta, hogy fiát beadja a császári hidászokhoz
Klosterneuburgba*,
hogy a vízműtant alaposan megtanulja s hazájának hasznos szolgálatokat
tehessen. A fiú elhatározta, hogy elevez a Maroson s átvitorlázik az óceánon…
Negyvenöt évvel ezelőtt a tenger igen
messze volt Magyarországtól. De maga az ausztriai hadi tengerészet is a
kormányzatnak egy távol eső, idegen jellemű ágát képezte. Mint a velencei
köztársaság flottájának maradványaiból átalakított hadtest, velencei tisztek s
olasz vezényszó alatt csupa olasz katonákból állott. A velenceiek úgy nézték azt
mint sajátjukat, hol a vezérség a dogék s a tiszti állomások a patríciusok
unokáit illetik, s gondosan s féltékenyen őrizték minden idegen befolyástól. A
cs. kormány az 1815-diki bécsi kongresszus után csak tíz évvel kezdett hozzá e
különvált és hanyatlásnak indult hadtest újra szervezéséhez, mikor azt a
nápolyi és görög forradalmak miatt az adriai partok és az osztrák birodalmi
kereskedelem védelme elutasíthatatlanul igényelték; másfelől politikai
szükségességgé vált az is, hogy a hajóhad tiszta olasz jelleméből más
nemzetbeliek fölvételével lassan-lassan kiemeltessék. Az osztrák hadi
tengerészet 1824-ben indult új átalakulás elébe, Paulucci határgróf terve
szerint, ki az újból szervezett és megnagyobbított hadtest parancsnokává
tétetett.
* Klosterneuburg 25 000 lakosú város Ausztriában,
Alsó-Ausztria tartományban. Bécs egyik elővárosa.
Gyújtó Károly, tengernagy.
1863. 52.
Ez időtájban Gyújtó Károly már hidász-őrmesterré volt
elő-lépteve s nemcsak a hidászkarnál előadott tanokban tett kitűnő előre haladást,
hanem jeles magaviselete tekintetéből megengedtetvén, hogy szolgálati idejének
egy részét a bécsi politechnikumban töltse, ott is sokoldalú kiképzést nyert, s
elöljáróinak figyelmét annyira kiérdemelte, hogy a fő-haditanács részéről
felszólítást kapott a tengerészeihez átlépésre.
így teljesedtek be váratlanul az ifjú álmai. De ekkor
kezdődtek nagyobb küzdelmei is, miken csak elszánt akarat s szilárd lélek
győzedelmeskedhetik. Mély bánatot érzett, hogy szülőinek beleegyezését a vész-teljes
pályára nem bírja. A hidászkar parancsnoka másfelől nem örömest nézte a jeles
hadfi s vele együtt induló még három ifjú bajtársa kilépését, s azt minden
módon gátolni törekedett. Közben már, hogy mint elégületlen s rendbontó, —
fegyelmi pörbe vonták, de ő az eléje-szabott kérdésekre állhatatosan csak azt
felelte: a világot akarom látni! Ezeken
túlküzdve magát, Velencébe ifjú bajtársaival megérkezett…Két év alatt több
hajóra beosztva, Gyújtó Károlyból kiképzett tengerész vált, s kész volt letenni
a tiszti vizsgálatot. Elleneinek is el kellett ismerniük, hogy nemcsak a
csillagászati műszereket tudja pontosan használni, de senki sem mássza meg oly
gyorsan az árbócokat a vészben, s vezeti csónakját oly bátran s biztosan a
hullámok közt, mint az ifjú magyar tengerész. Jeles tulajdonait a parancsnokok
igen jól fel tudták használni, s tetteivel érdemjelt s dicséretet arattak…
Rövid múlatás után a hazában, ismét visszatért a tengerre. Az
ausztriai tengerészet azon időben két jól szervezett hajócsapatával az Adriai
és Keleti tengeren nagy tevékenységet fejtett ki, s a tengeri hatalmak általános
elismerését érdemelte ki; jóllehet, évi költségvetése csak egy és fél millió
ftra ment. A katona-nevelő intézetekből minden évben új meg új növendékek
léptettettek be, s a legfőbb magyar családok, gr. Széchenyiek, Hunyadiak,
Károlyiak, Platyak, később Zichyek s Telekiek küldték fiaikat a tengerészeihez…
Mint nagyobb hajók parancsnoka, több évig az athéni s
konstantinápolyi diplomáciai küldöttségek s ügynökségek rendelkezésére állt,
azoknak ugy, mint a görög kormánynak is, nem egyszer fontos szolgálatokat tett.
Alkalma volt sok nevezetes diplomatával szorosabb ismeretségbe lépni s Európa
politikai s államviszonyait tanulmányozni. Ily foglalkozás közt találta az
1848-ik év, mikor az ausztriai hajóhadnak olasz tisztei nagy részben
elpártoltak, s az ő vezénylete alatt álló Erzsébet hajón is, az első hadnagy a
hajó népével fellázadt. Hajóját ekkor az üldöző piemonti flotta s pártütő nép
ellenére, a Szigettengeren áthatolva, meg tudta menteni, s azt
Konstantinápolyban hagyva, a Feketetengeren s Oláh országon keresztül Trieszt
felé a főhadiszállásra utazott. Ekkor látta azon év őszén utolszor kedves
hazáját, Erdélyt. Látta a vészt, mely közelgett s melyet feltartóztatni többé
nem lehetett….
1856ban Ő Felségétől a
tengerészei-szabályozó bizottság elnökévé neveztetett ki s Triesztbe tétetett
át. E munkálat is sokat haladt előre
szakavatott vezetése alatt, de az újból felvirágzott velencei hajógyár ismét
hanyatlásnak indult, mondani lehet: felhagyatott; a munkások elbocsáttattak
vagy Polába s Triesztbe menni kényszerültek, nagy része kivándorolt. így a
velencei nagy Arsenal történelmében, mely hajdan mint a csodás vízi-város egyik
remekműve a világ legnevezetesebb építményei közé számíttatott, hazánkfiának
működése örök emlékű időszakot képez.
Ugyanazon évben Polában tétetett le egy
nagyszerű tervre épülendő hajógyárnak alapköve. Ez alkalommal hazánkfia Ö
Felségétől sokoldalú hasznos szolgálatiért nyilvános dicséretet nyert s
contra-admirállá (tábornokká) neveztetett, a mely minőségben nyugalmaztatásáig
még egy évet szolgált, mint az ausztriai tenger-had segédparancsnoka.
Jelenleg Fiúméban él a még testben s lélekben ép férfiú, s
széles ismereteinek s fáradhatatlan munkásságának minden hatása egyedül négy
reményteljes fiának nevelésére szorítkozik.
Houchard Ferencz
Beillesztett szövegek
1861. 13. 151. A pozsonyi
országgyűlés 1687/8-ban.
Másfél századi idegen birtoklás után
Buda visszafoglalva, a gyászos emlékű és következményű mohácsi csata jóformán
visszatorolva, a
haza legnagyobb része a török járom
alól felszabadítva, s I. Leopold /uralkodott: 1657 – 1705/ elérkezettnek látta
az időt, hogy a királyválasztás eltörlésével, —
az oly sokat szenvedett nemzet akkori
kedvező hangulata mellett, — keresztülvigye az örökösödési elv megállapítását,
mit már a rendek akarata ellenére magukat az ország örökös királyaiul tekintett
elődei, oly sokszor eredménytelenül kísértettek meg, s hogy ezt törvényesen is
elismertesse, 1687-ben Pozsonyban országgyűlést hirdet ily meghívó levelek kíséretében
:
„Remélhető levén, hogy szeretett
Magyarországunk, mely istentelen kezek által reáerőszakolt török járomtól s bel-mozgalmaktól
sokat szenvedett, Isten segedelmével és diadalmas fegyvereink közbejöttével
ismét virágzásnak fog indulni, mint ez hajdan volt: a gyászos visszahanyatlás
veszélyének kikerülésére nem tudunk alkalmasabb gyógyszert, mint a fenséges
főherceget, Józsefet, fiunkat s következőleg, ha Isten életünknek véget vet,
ezen ország és egyéb birodalmaink örökösét Magyarországunk királyává
koronáztassuk."…
A királyi személynök november 2-án
figyelmeztette a rendeket, hogy a sérelmek lajstromának elkészítésével sietni
kell, mert a határidő rövid, Megyeri Gábor, sárosi követ előbb sürgeti a soproni
országgyűlés cikkelyeinek megerősítését, melyekben sértetlenül hagyatnak Endre
király összes határozatai s így a 31 pont is, de a rendek e felszólalást
figyelem nélkül hagyva a sérelemlajstrom elkészítésének tagjai kineveztetnek…
Az örökösödésnek Leopold által való meghatározása
1) Az örökösödés csak az ő felsége
tulajdon ágyékából származó fi magzatra értetik, még pedig az első szülöttség
rendé szerint, fi-megszakadás esetében, a rendek választási joga ismét érvényre
jut.
2) Abból, hogy Endre király határozatának
a fegyveres ellenállásra vonatkozó része kártékonynak, s mint ilyen
eltörlendőnek nyilváníttatik, nem kell következtetni, hogy szándék van az
országot egyéb szabadságaitól is megfosztani, sőt ő felsége kész eziránt
írásban is biztosítani a nemzetet.
3) Ha József főherceg kiskorúsága
miatt volnának az eskü szempontjából nehézségek, azokat is kész a felség
eloszlatni.
A főurak közöl az örökös királyság
elvének kimondatását legjobban ellenezte Draskovics Miklós országbíró, mert a
szabad választás eltörlésével nem látta teljesen biztosítva a nemesség jogait,
továbbá, azért mert szerinte a rendek befolyása a közügyekre azáltal megcsorbíttatik.
A felség neheztelését, sőt még talán haragját is magára vont országbíró pár nap
múlva állítólagos szélhűdés miatt meghalt s az örökösödés ügye kisebb nagyobb
ellenvetések után, mind a két táblánál keresztülment:
A koronázás december 9-én Szent-Márton
templomában ment végbe s a 9 éves József főherceg Magyarország első örökös
/1705 – 1711/ királya lett. Az ünnepélyes koronázási szertartást végrehajtó
esztergomi érsek Széchenyi György atyailag figyelmeztette s kérte a fiatal
királyt, igyekezzék alattvalói szeretetét megnyerni, mert ez leghatalmasabb
ereje a királyi hatalomnak, mert csak így számíthat reá, hogy azok viszont
tántoríthatatlan hűséggel viseltetnek törvényes uruk irányában. Majd a ferencesek
templomában ősi szokás szerint József a rendek közöl néhányat aranysarkantyús
vitézzé üt s, Sz. Mihály kapuja előtt a magyar király kardját a négy világrész
felé villogtatja s kötelezi magát következő esküvel :
„Mi József, Isten kegyelméből
Magyarország örökös királya, esküszünk az élő Istenre, ennek szentséges
anyjára, szűz Máriára és minden szentéire, hogy mi Isten egyházait, az egyházi
és világi urakat, nemeseket, szabad városokat s a hazafiakat általában
kiváltságaikban, jogaikban, szabadalmaikban, és régi jó s megerősített
szokásaikban, valamint ezeknek értelme és alkalmazása iránt király és rendek
egymással országgyűlésileg megegyezők lesznek, megtartjuk;mindenkinek igazságot
szolgáltatunk,,, Magyarországnak határait s mi bármely joggal vagy címmel hozzá
tartozik, el nem idegenítjük s nem kisebbítjük, hanem a lehetőségig öregbitjük
és kiterjesztjük; és minden egyebet megteszünk, mit a közjóért s valamennyi
rendek és összes Magyarországunk becsületéért és előnyéért igazságosan tehetünk.
Isten minket úgy segéljen és minden szentéi!"
1688. január 25-én a két tábla tagjai
beadták a királynak a hozott 29 törvény-cikkelyt, ki azokat még az nap megerősítette
s ezzel az országgyűlésnek vége szakadt.
1861.
31. 365. Az országos tébolyda Budán, a Lipótmezőn.
…Az országos tébolyda Buda város határán, az ennek regényes hegyei közé
vezető út mellett, a várostól mintegy félórányi távolban fekvő Lipótmezőn épül,
melynek szép, nyílt tere ügyesen és célszerűen szemeltetett ki ez intézet
helyiségéül. A terv szerint az épület két emeletből s egy földalatti osztályból
(souterrain) fog állni; főhomlokzata homorú
(concav) vonalban, az uj országúttal keresztben, Budavár felé lesz fordítva; s
14 épületi osztályra, 5 udvarra s több külön kertre fog oszolni. A fő homlokzat
hosszúsága 112 öl, közepén és két oldalán kiálló részekkel (ressaut), melyeket allegóriái
szoborművek fognak díszíteni. Az épület közepén széles kocsiút vezet az
igazgatói lakrészhez, melyhez az erkély alatt széles oszlopsoron (korridor) s
világos, téres csarnokon át lehet bejutni. A csarnok közepén a kápolnához, s
két oldalán a különféle osztályokhoz lesznek a bejáratok.
Az első homlokzat osztálya a gyógyintézet, hova azon
betegek jönnek, kiknek felgyógyulásához még van remény. A hátulsó részben lesz
az ápoló-intézet azon szerencsétlenek számára, kik menthetetlenül el vannak
veszve, kiknél a lélek örök éjbe süllyedt, de testük folytonos ápolást s
felügyeletet igényel. A háttérben lesz a harmadik osztály, a dühöngök számára,
kiknek osztálya úgy van elrendezve, hogy ezen betegek tombolása a gyógyítás
alatt levő többi betegeket ne háborgathassa. Minden osztálynak külön étkező és
dolgozó-termei, fürdői és kertjei vannak. A kertekben víztartók, medencék
találhatók, ezeket hideg fürdőkre lehet használni. A zuhanyokkal, s gőzzel
ellátandó meleg fürdők ív alakban kötik össze a két főépületet a kertben; a
fürdőhelyiségek föld alatt lesznek, hogy a többi épületeket ne zavarják s a
világosságot felülről, üvegablakokon át nyerik….
Az intézet gyógy- és ápolási
osztályának legnagyobb része szegényebb sorsú elmebetegek ingyen tartására van
szánva; a fizetők számára csak csekély rész fog fenntartatni. Egyelőre 500
mindkét nemű elmebeteg ellátására történik a fölszerelés. Az intézet élén egy
igazgató fog állani, kinek mindig orvosnak kell lennie. Az orvosi személyzet
áll egy fő- és négy másodorvosból, kiknek lakásai a betegek termei között
célszerűen lesznek elosztva. Nem orvosi tisztviselők, segéd-és szolgaszemélyzet
fognak kellő arányban alkalmaztatni.
(Kempf J. adatai nyomán)
1861. 35. 419. Adóbehajtás. A „M. O." írja, hogy Zélán
gr. Brunszvik Gézánál 22 lovas és 58 gyalogkatona, mindjárt első naptól fogva
szaporítva, gyakorolta a végrehajtást. Mind a házigazda, mind neje irányában
gorombaságokat követtek el, végre saját három szobájukból is kiszorították
őket, s oda is 38 közlegényt szállásoltak be; a lovakat, kocsikat stb.
lefoglalták, sőt utoljára mind a grófot, mind nejét foglyokká tették, a minden
kapu és kijárás, még az istállók elé is, egy-egy szuronyos őr állíttatott. Hatodik
nap már csak egy szobát hagytak az uraságnak.
1861. 47.
561. A Szépirodalmi Figyelő hézagot tölt be irodalmunkban. Egyik
magyar lap sem szánta magát azon funkcióra, melyet az teljesíteni törekszik.
Pusztán hagyott őrhely az, pedig ott is ember kellett a gátra. Ezen más szakokban
is utánzandó érdemét óhajtottuk első helyen kiemelni. A másik kérdés, vájjon
nem csak képzelt, vájjon valódi életszükség-e az oly lap, mint a Szépirodalmi Figyelő? Irodalmi múlt nélkül, szellemi emelkedettség
nélkül való barbároknak kellene lennünk, hogy nemmel felelhessünk e kérdésre…
Meg kell tudni választani a jót a rossztól, szükséges, hogy a talpraesett
gondolkodás, valódi, ép érzelem, mesteri ügyesség nagyobb rokonszenvben,
lelkesedésben és pártfogásban részesüljön, mint a kicsavart ész, tettetés és
sarlatánság művei. Midőn a könyvirodalom oly terjedelmet nyert, mint nálunk az
utóbbi évek alatt, s az ország mind jobban kezd elárasztatni szépirodalmi művekkel,
nagyon szükséges, hogy legyen oly részre hajthatatlan tanácsadó, ki előre
bemutatja a közönségnek, mi az, a mit a művekben találni fog, mely vegyészi
elemeire bontva, elmondja, mi a tápláló egészséges rész bennük, s mi az
egészségtelen. A költészet nagyobb befolyással van a nemzet gondolkodására,
érzületére és egész jellemére, mint gondolnók. Különösen az ifjúság érzületére
és gondolkodására legkétségtelenebb e befolyás; egyik, az iskoláknál nem
csekélyebb nevelője a nemzetnek, és pedig valódi nevelője. Az iskola csak
ismereteket ad legtöbbnyire, a költészet leginkább az ember erkölcsi világát
érinti. A morálra semmi sem hat erősebben, mint a kedvelt regények, novellák,
drámák, sőt az egyszerű dalok is... A szerkesztő, hazánk élő költői közt,
közelismerés szerint és minden legkisebb kétség nélkül a legjelesebb. Ezen is
első rendű költőnk megmutatja, hogy mint bíráló, mint hazánk irodalomtörténetét,
a nemzet egész régi, újabb és népi költészetét és nyelvét, továbbá a világ
remekíróinak mesterműveit legjobban ismerő emberünk, s mint aestheticus,
kétségtelenül első helyen áll, a most élő magyar irók között…A Figyelő a lehető legjobb vezér kezében
van. S e vezér egész munkásságát lapjának szenteli. Bajza óta igen kevés magyar
lapszerkesztő lehetett, ki oly kizárólag, oly lelkiismeretességgel lapjának
éljen. A Figyelő valóban Arany János lapja… Cikkei a magyar
próza legszebb példányai közé tartoznak. Kevés írónk van, kinek munkái, mint
Aranyéi, akkor is becsesek lennének, ha hamis tanokat, félszeg eszméket
közölnének is; ezek még akkor is nyereségnek volnának tarthatók, csupán a
kifejezés épsége, ereje és a nyelv tősgyökeres eredetiségénél fogva. De nyelv
és forma tekintetében Arany cikkei ép oly jelesek, mint gondolkodás, ítélet és
ízlés tekintetében...
A bírálatok, értekezések,
könyvismertetések mellett a Figyelő
egyszersmind könyvészeti lap. Minden megjelent munkát közöl lehetőleg
lajstromba szedve, s az irodalombarát a legteljesebb lasjtromot, e lapban
találja fel. A Figyelő ezen föladat
teljesítése mellett egyszersmind szépirodalmi lap. Közöl verseket és
novellákat is, mint többi szépirodalmi lap…
A Szépirodalmi
Figyelő új éve november 1-én kezdődött. Egy évi előfizetés 10 ft.,félévre 5
ft.
1862. 26.
309. A pesti egyetem újjáalakításának évünnepe.
Múlt szerdán ünnepelte a magyar kir.
egyetem Mária Terézia által lett újjáalakításának 82-ik évfordulóját azon
ünnepélyességgel, melyet 15 év alatt, az akkori viszonyok folytán, mellőzni
volt kénytelen.. Az egyetemi templomban tartott ünnepélyes istentisztelet után,
melyen az egyetemi tanács, a tanári karok, az egyetemi tanulók, ezen kívül a
magyar tud. Akadémia s a kir. tábla küldöttei is, jelenvoltak, a menet az
egyetem nagyobbik dísztermébe vonult, hol mindenekelőtt az ifjúság dalárdája
elzengte a Kölcsey Himnuszát, mire az egyetem igazgatója, Pauler Tivadar a
szószékre lépett, s kitűnő ékesszólással emlékbeszédet tartott, melynek tárgyát
a pesti egyetem története képezte.
Miután a szónok elmondta a Pázmány
Péter által Nagy-Szombatban alapított egyetemnek Mária Terézia által Budára
történt áttételét: Kiegészítették és javadalmakkal gazdagon ellátták, majd
később Budáról Pestre áthelyezték. Felelt azon kérdésre: vájjon ez intézet
megfelelt-e a jogos igényeknek s az alapító szándékának, vázolván annak
befolyását úgy tudományosságunk, mint irodalmunkra. Elősorolván egy sereg
nagynevű férfiút, kik mind ez egyetemben nyertek oktatást, s itt vetették meg
alapját jövendő nagyságuknak. Az intézet virágzó állapotának föltüntetéséül
megemlítette, hogy a jelen évben az egyetemi tanulóknak eddig még soha el nem ért
összes száma majd 2000-re rúg…
Ezen, nagy tetszéssel fogadott beszéd
után, Vécsey Tamásnak a szokott formaságok szerinti tudorrá avatása következett….
1862. 43.
507. Kassa.
Az Abaúj megyét átszelő Hernád folyó
jobb partján fekszik Felső-Magyarország díszes fővárosa, a szép Kassa, dús
növényzetű hegyektől környezett tágas térségen. A polgárias szokások s evvel
együtt a műveltség már jókor terjedtek el e vidéken, s áraszták örvendetes
gyümölcseiket, midőn II. Geyza, mindjárt trónra lépte után 1141-ben a szászokat
hivta be, hogy az elhagyott vidéket telepítse be velők, s hogy ezek példáján
azután, saját népét is az ipar s szorgalomhoz szoktassa. A szászok elfoglalák a
birodalom északi részeit, földművelés és kereskedelemmel foglalkoztak, valamint
tapasztalt kezekkel kutatták az érczeket a hegyek gyomrában; és alkalmasint a
bányák művelése volt a főczél, melyért behivattak. A közel Szepesség volt fő
gyülekezési pontjuk, innen terjeszkedtek tovább-tovább, a Tisza vidéke felé,
mig végre átmentek Erdélybe is, hol állandóan letelepedtek, s maguknak
fővárosul Szebent alapították. E történeti fontosságú város első eredetéről,
biztos adatok hiányában csak gyanitások léteznek. Thúróczi e város eredetét
mintegy 1143-ik esztendőre teszi, és azon fentebb említett szászoknak
tulajdonítja kiket Geyza hívott be Magyar- és Erdélyországba. — Kassának
eredetét sokan Béla király névtelen jegyzőjénél említett Örs vezérnek
tulajdonítják, de hibásan, mert azon hely, mely ott Casu-nak neveztetik,
Borsodban a Bükk hegyek közt Nyárád patak partján fekszik, s mai nap Kacsnak
neveztetik, e inek szomszédságában láthatók még azon várnak romjai, melyet
Ursus vagy Örs vezér épitett. E tévedést tehát csak a Casu név Kassávali
hasonlatossága idézhette elő. Eredetét tehát bizonyossággal meghatározni nem
lehet, mivel régi történetíróink erről semmit fel nem jegyzettek; annyit
azonban bizonyosan állithatunk, hogy a város hajdan két szomszéd helységből
alakult, melyek Alsó és Felső Kassa falvának neveztettek, e néven van emlitve
egy, Imre király által 1202-ben kiadott diplomában is.
IV. Béla király 1233-ik évben várossá
emelte a két egyesült falvat, az iránti hálájából, hogy őt a lakosok a tatár
pusztítás alatt, a szerencsétlen sajói ütközet után barátságosan fogadták és
segítették Királyi várossá lett 1290-ik esztendőben III. András király alatt,
ki is számos szabadalommal ajándékozta meg. A tatárok, és később a törökök
elleni többszörös háború alkalmával Kassa falai folyton erősíttettek, ugy hogy
utóbb, nem megvetendő erősséggé vált; sőt I. Leopold citadellát is építtetett
itt, mit azonban később III. Károly szétbontatott….
Bármily gyorsan emelkedett is e város
jólét és gazdagságban, mégsem kerülhette ki olykor-olykor azon szomorú sorsot,
melyben az egész haza oly gyakran osztozott. A törökök beütése után a magyar
államépület alapjaiban rendittetett meg. Némely gyönge fejedelmek a királyi
tekintélyt, — mely Magyarhonban örök időktől fogva a legszentebb volt, —
árnyékká alacsonyiták le; az ország szent koronájáért való szerencsétlen
párttusák bőszítek a kedélyeket; a hitetlen török véres kezekkel dúlt az ország
szívében, s szaporitá az általános félelmet és zavart, ezenfelül jól kiszámított
ravaszsággal szította az elégedetlenség tüzét….
Nem sokáig élvezhette Kassa a békét,
mert 1622-ben Bethlen Gábor Erdély fejedelme foglalta el a várost, midőn már
Magyarország nagy részét hatalmába kerítette; ugyanitt tartotta a legnagyobb
pompával egybekelését febr. 22-én 1626-ban Brandenburgi Katalin herczegnővel,
mely ünnepélyre számos idegen hatalom küldé követeit ajándékokkal, » maga II.
Ferdinánd király is elküldé Sennyei István kanczellárt drága ajándékkal
követül. A reá következett bécsi békekötés szerint Ferdinánd visszanyerte ugyan
a Bethlen által elfoglalt megyék nagyobb részét, de Kassa és hét megye Bethlen
birtokában maradt egész haláláig, mely 1629-ben következett be. Az
elégületlenek későbbi harczaiban sem szenvedett Kassa kevesebbet, mint a
mennyit már kiállott. Bethlen özvegye csak nagy bajjal tudta egyideig
megtartani a férje után öröklött javadalmakat, melyek Kassával és a hét
megyével együtt utóbb a császár hatalmába kerültek. II. Ferdinánd kénytelen
volt Rákóczy Györgygyei Kassán békét kötni, miután ez az Eszterházy Miklós
vezérlete alatti császári hadakat megverte. De a béke nemsokára felbomlott s
Rákóczy Kallóban 1644. február 17 hadat izent Ferdinándnak, ki ezt Bécsben
ugyanazon év február 23-án kelt diplomája által hasztalan igyekezett
megakadályozni. Rákóczy ostrom alá vette a Forgách Miklós által védelmezett
Kassát, ki miután látta helyzete tarthatatlanságát, s a nép vonzalmát
Rákóczyhoz, önként feladta a várost…
A város épületei között első helyen
áll az emlitett székesegyház, mely Sz. Erzsébet egyházának is neveztetik; ez
egy valóságos építészeti remekmű. (Rajzát 1. Vas. Újság 1857. 2-ik számában)
Sokan azt állítják, hogy ez kicsiben épen olyan, mint a bécsi szent
István-templom, de ez nem áll, egészen különbözik e két építmény egymástól, már
alapjában is, a bécsi hossznégyszögöt képez, mig ez egészen kereszt alakú. Csak
a modorban hasonlíthatnak egymáshoz, a mennyiben mind a kettő góth modorban van
építve; és abban hogy itt is mint a bécsinél, csak az egyik torony van
kiépitve, a másik csak a templom fedélzetét haladja meg; és itt is él a népnél
e körülményre vonatkozó hasonló rege.
A székesegyház külseje és belseje a
középkori építészet legszebb ízlésében van építve. Belsejében 27 oltár van,
melyek közöl kettőt, — a templom ajtajához legközelebb, — 1775-ben egy koldus
állíttatott. Mintegy 1324 ben kezdette építtetni e szentegyházat a lengyel
királyi házból származó Erzsébet királyné, I. Károly neje, ki Kassát különösen
megkedvelte…
Kassa
Utána Tökölyi foglalta el a várost
1682-ben, miután — Thúróczi szerint — a véderősséget (citadellát) csel és
árulás által bevette. Következő évben Kassára országgyűlést hirdetett, melyre
számosan gyülekeztek össze, — Vályi szerint — „Kiváltképpen azok, kik a
németeket nem szívelhették. Elől ült maga Tökölyi a Gyűlésben, mellette jobb
felől az Osman követ, bal felől az erdélyországi követ, s valamint a német
császári uralkodásnak módját alacsonyította ékes beszédjével, ugy magasztalta
ellenben az Osman császárét, s e czéljában a jelen levő Rendek megegyezvén,
esküvéssel is megerősítették azt." Szobjeszky lengyel király visszatérve
Bécs ostromáról, Kassát is a császár részére el akarta foglalni, de Tökölyi
vitéz őrsége győzelem nélkül kényszerité a távozásra. Később Kaprára tábornok
küldetett Tökölyi ellen, ki Kassát keményen ostromolta, de csak akkor
keríthette hatalmába, midőn Tökölyi Nagyváradon, hová a váradi basától
segítséget ment kérni, véletlenül elfogatott, s Drinápolyba kísértetett. Igy
tehát 1685-ben ismét a császáriak birtokába jutott Kassa.
Az erre következett években Kassa
teljes nyugalmat élvezve, minden tekintetben gyarapodott, mig II. Rákóczy
Ferencz eleinek példája szerint 1703-ik év nyarán felkelt. Minden reménység
felett növekedett Rákóczy szerencséje, a merre csak járt, mindenütt győzött,
igy Kassára reá került a sor, a azt tartós ostrom után 1704 october 11 én
elfoglalta. — Később Rabutin császári hadvezér jelent meg Kassa falai alatt, de
hosszasabb ostrom után nagy vesztességgel volt kénytelen távozni. 1707-ben
Rákóczy országgyűlést hirdetett Kassára, hova maga is Szalánczról királyi
pompával vonult be. Elfoglalása után 6 évvel, a szatmári békekötés
következtében Kassa is megadta magát I. József császárnak. Szomorú tekintete
volt ekkor Kassának, a császári nép a felső kapun vonult be a városba, midőn az
alsó kapun a magyarok szomorúan költöztek ki a városból; némelyek hat, mások
három ezerre teszik, a Kassáról kiköltözöttek számát.
Dy körülmények közt Kassa már jókor
fontos várossá emelkedett, nem csoda tehát, hogy fejedelmek választották
székhelyül e csinos várost, de valamint akkor, ugy napjainkban is a gyorsan
haladó művelődéssel lépést tart. Daczára csekély terjedelmének, valamint
lakosai számának,mely a birodalom közép nagyságú városait alig múlja felül, —
mégis az ország fővárosai Buda-Pest és Pozsony után első helyen áll, nem ugyan
az uralkodó érdekek anyagi befolyása által, hanem inkább szép és rendes
építése, — valamint lakosainak általános műveltsége által…
Ez élénk város tekintete tehát
különösen szépnek és barátságosnak nevezhető. A közeli hegyekről jövő Csermely
nevű patakocska átfolyja tiszta vizével az egész várost hosszában, s azt
felosztja keleti és nyugati részre. A város közepén kétfelé ágazik e kis patak,
s ezáltal egy rendes hosszudad szigetet képez, melyen a város legszebb
ékességeit lehet látni; úgymint a szép székesegyházat, színházat, kávéházat,
sétatért, és egy gazdagon aranyozott s vas ráccsal bekerített Mária
emlékszobrot. — A Csermely hosszában vonul a fő utca, a legszebb magán-épületekkel
és palotákkal ékitve. A város épületei között első helyen áll az említett
székesegyház, mely Sz. Erzsébet egyházának is neveztetik; ez egy valóságos
építészeti remekmű. (Rajzát 1. Vas. Újság 1857. 2-ik számában) Sokan azt
állítják, hogy ez kicsiben épen olyan, mint a bécsi szent István-templom, de ez
nem áll, egészen különbözik e két építmény egymástól, már alapjában is, a bécsi
hossznégyszögöt képez, míg ez egészen kereszt alakú. Csak a modorban
hasonlíthatnak egymáshoz, a mennyiben mind a kettő gót modorban van építve; és
abban hogy itt is mint a bécsinél, csak az egyik torony van kiépitve, a másik
csak a templom fedélzetét haladja meg; és itt is él a népnél e körülményre
vonatkozó hasonló rege.
A székesegyház külseje és belseje a
középkori építészet legszebb ízlésében van építve. Belsejében 27 oltár van,
melyek közöl kettőt, — a templom ajtajához legközelebb, — 1775-ben egy koldus
állíttatott. …
A legújabb idők történetéből örökké
emlékezetesek maradnak a kassaiak előtt az 1831-ik évben dühöngött cholera
napjai, és az evvel összekötött parasztfelkelés, mely annyi félelmet és
remegést okozott. Az utolsó évtizedek békéje Kassára nézve is jótékony hatású
volt. A lakosság gazdagság és jóllétre, valamint számra nézve is napról napra
szaporodott. Korabinszky számítása szerint 1786-ban csak 6200-ra ment a kassai
lakosok száma, mi azóta bizonnyal háromszoros magasságra rúgott. Kereskedés és
kézipar, földművelés, szőlőművelés, borkereskedés, ezek a lakosok
főfoglalatosságai. Télen át különösen élénk színezettel bir Kassa, mivel igen
nagy azon uraságok száma, kik e csinos várost választják téli lakásul. Kassa
környéke egyike a legszebbeknek, s a legvonzóbbaknak. A közel szőlőhegyek, ha
nem is teremnek a szomszéd hegyaljaihoz hasonló minőségű jó bort, de azért
mégis jóízű asztali bor az. A polgárok itt is, mint más magyar bortermő
vidéken, — azon kiváltsággal éltek, hogy bizonyos időben, — Jakab naptól egész
Erzsébet napig (nov. 19.) — boraikat szabadon kimérhetik. Ezen szabadalmat, —
mondják — Kassa polgárnői nyerték a török háborúban mutatott bátorságukét és
vitézségükért; s ezért szokás itt a bor. Két regényes fekvésű szomszéd
fürdőhely — Rank és Bankó — szolgál kedves mulató és szórakozó
helyül a kassaiaknak.
Zombory Gusztáv
1899. 36. A KASSAI ÚJ SZÍNHÁZ h12-10 fejezetben
1861. 47.
560. A magyar lapirodalom s különösen Arany János lapja.
Nem felette nagy dicséret egy-egy
lapra, ha azt mondjuk róla, hogy olyannal foglalkozik, a mit a többi mellőz és
hanyagol; s a Szépirodalmi Figyelő-nek
is még legszerényebb dicsérete, hogy oly földbe vágta ekéjét, mely sok esztendő
óta ugarként pihent, mintha kihalt volna íróink közül amaz egész nemes család,
mely oly jól viselte gondját. A Kazinczyak, Kölcseyek, Bajzák, Erdélyi Jánosok
részint kihalva, részint más vidékre szakadván, alig mert valaki ez
irodalmunkban halhatatlan érdemeket szerzett férfiak nyomába lépni; költészetünkben
a józan ész, józan ízlés, nemes irány talált ugyan azóta is egyes szószólókra;
de a ki az egész kritika területét rendszeres művelés alá fogja, nem igen.
Pedig fényes példák voltak előttünk. Hogy tovább ne menjünk, Bajza Kritikai
lapjai, aztán híres Athenaeuma nemcsak az ízlésnek s magyar költészetnek sokat
használtak, hanem ezek voltak valódi megalapítói a hírlapirodalomnak, vagyis a journalistikának.
Mily jeles volt később Erdélyi aesthetikai lapja, a „Szépirodalmi Szemle"
1848. előtt! — Történt egy kísérlet 48. után is a Pákh Albert és Gyulai Pál által szerkesztett „Szépirodalmi Lapok"-kal;
de ez rövid tartósságú volt, minek okait nem fejtegetjük közönségünk előtt. …
A Szépirodalmi Figyelő hézagot
tölt be irodalmunkban. Egyik magyar lap sem szánta magát azon funkcióra, melyet
az teljesíteni törekszik. Pusztán hagyott őrhely az, pedig ott is ember kellett
a gátra. Ezen más szakokban is utánzandó érdemét óhajtottuk első helyen
kiemelni.
A másik kérdés, vájjon nem csak
képzelt, vájjon valódi életszükség-e az oly lap, mint a Szépirodalmi Figyelő? —
Irodalmi múlt nélkül, szellemi emelkedettség nélkül való barbároknak kellene
lennünk, hogy nemmel felelhessünk e kérdésre. A költészet, szellemi mindennapi
kenyere, vagy ha úgy tetszik, mindennapi bora már a nemzetnek. Van e bor közt
kitűnő tokaji, van egészséges asztali, de van fejfájást okozó s gyomorrontó
surrogatum is, s lesz is mindig, a míg csak lesz író, a ki írjon. A közönség,
mely már nem tud ellenni a képzelet művei nélkül, derűre borúra élvez valódi
termést és pancsolást, — nem igen válogatja; — ez pedig nem szükséges, hogy
mindig így legyen. Meg kell tudni választani a jót a rossztól…Az ország mind
jobban kezd elárasztatni szépirodalmi művekkel, nagyon szükséges, hogy legyen
oly részre hajthatatlan tanácsadó, ki előre bemutatja a közönségnek, mi az, a
mit a művekben találni fog, mely vegyészi elemeire bontva, elmondja, mi a
tápláló egészséges rész bennük, s mi az egészségtelen. A költészet nagyobb
befolyással van a nemzet gondolkodására, érzületére és egész jellemére, mint
gondolnók. Különösen az ifjúság érzületére és gondolkodására kétségtelen e
befolyás; egyik, az iskoláknál nem csekélyebb nevelője a nemzetnek — és pedig
valódi nevelője. Az iskola csak ismereteket ad legtöbbnyire, — a költészet
leginkább az ember erkölcsi világát érinti. A morálra semmi sem hat erősebben,
mint a kedvelt regények, novellák, drámák, sőt az egyszerű dalok is….
Maga a szerkesztő, hazánk élő költői
közt, közelismerés szerint és minden legkisebb kétség nélkül a legjelesebb…Külföldi
irodalmakban is kevés példa van rá, hogy valaki a költői lángésszel oly
talpraesett gondolkodást, és oly biztos ítéletet párosítson.— Viszonyainkhoz
képest a Figyelő a lehető legjobb
vezér kezében van. S e vezér egész munkásságát lapjának szenteli. Bajza óta
igen kevés magyar lapszerkesztő lehetett, ki oly kizárólag, oly
lelkiismeretességgel lapjának éljen. S egy lapról sem mondhatjuk el oly
jogosan, mint övéről, hogy az ö lapja. A Figyelő valóban Arany János lapja. E cikkek a költőt, mint a
legépebb gondolkodású, megvesztegetetten ízlésű, véleményét őszintén, — de a ni
szintén ritkaság — mégis nagy kímélettel és illemmel kimondó bírót mutatják be.
Az igazság, mely rendszerint keserű szokott lenni, egészen élvezetessé,
természetes zamatúvá lesz tolla alatt. És cikkei magokban is a magyar próza
legszebb példányai közé tartoznak. Kevés írónk van, kinek munkái, mint Aranyéi,
akkor is becsesek lennének, ha hamis tanokat, félszeg eszméket közölnének is;
ezek még akkor is nyereségnek volnának tarthatók, csupán a kifejezés épsége,
ereje és a nyelv tősgyökeres eredetiségénél fogva. De nyelv és forma
tekintetében Arany czikkei ép oly jelesek, mint gondolkodás, ítélet és izlés
tekintetében.
Ily jeles iró, ki mostani irodalmunk
fő büszkesége, már csak nevéért is legátalánosabb részvétet érdemelne a
legmagasabb osztályoktól a legalsóbbig, — ha csupa kegyeletből is. Nagy
költőink iránt közelebbi időkben több részvét mutatkozott, mint bármikor. Alig
van jelesebb kimúlt magyar költő, kinek szobrot ne emeltünk volna, kit szivből
ne siratott volna meg közönségünk. S csak az élő jeles költők iránt lennénk-e
részvétlenek ? Ennek oka talán az, hogy
mig az iró él, iránta való gyöngéd érzetből átalljuk buzdítani, lelkesíteni a
közönséget. Félünk, hogy a szeretett és becsült írót búsítjuk vele, ha mellette
hangos szót emeltünk. És valóban mi sem örömest mondanánk többet. A közönség
különben is érthet eleget ennyiből. A Figyelő
egy év óta áll fenn. Folytonos figyelemmel kíséri szépirodalmunkat. Szólott a
megjelent művek nagy részéről, a szinház körül megtette teendőjét. Igyekezett
helyes irányt adni a költői munkásságnak a fejleszteni közönsége ízlését….
A bírálatok, értekezések, könyvismertetések
mellett a Figyelő egyszersmind
könyvészeti lap. Minden megjelent munkát közöl lehetőleg lajstromba szedve, s
az irodalombarát a legteljesebb lajstromot e lapban találja fel. De a Figyelő ezen föladat teljesítése mellett
egyszersmind szépirodalmi lap. Közöl verseket és novellákat is, mint
többi szépirodalmi lap, s e részben is felhozhatjuk dicséretül, hogy a lefolyt
évben közlött szépirodalmi művei diadallal állják ki a versenyt bármely más lap
hasonló közleményeivel.
A Szépirodalmi
Figyelő új éve november 1-én kezdődött. Egy évi előfizetés 10 ft., félévre
5 ft.
1862. 36. 428. A régi rómaiak
öltözéke.
A római férfiak közönséges ruházata
két darabból állt: a felsőruhából és al-köntösből, (toga et tunica.) A tóga a legrégibb római
ruha; csak római polgároknak volt megengedve felölteni. Ha nyilvánosan
mutatkoztak, a tóga tunica nélkül viseltetett; ez utóbbit csak otthon hordozták.
A római polgár nemcsak feljogosítva,
hanem kötelezve volt, tógát hordani, ha nyilvános helyeken
megjelent; törvénytelenségnek tartatott, idegen nemzetek ruháit viselni. Midőn
későbbi időkben, a görögökkel való érintkezés után, elkezdték ezeknek viseletét
utánozni, különös rendeletek által kellett e visszaélést megszüntetni.
Mindannak dacára a tóga mindinkább kijött a szokásból s végre csak bírói
tárgyalások, kihallgatásoknál, a színházban és ünnepélyes játékoknál
használtatott.
Míg a görög felső öltöny, az
úgynevezett pallium egy
négyszögű darab szövetből készült, a római tóga körformára volt szabva. Egyik
vége elölről tétetett a bal vállra, úgy hogy kerekes oldala kifelé esett; aztán
az öltözék hátul a jobb vállra vonatott, úgy hogy a kar benne, mint egy kötelékben
nyugodott, míg a tóga többi részét elől még egyszer a balvállra húzták, úgy,
hogy a ruha mind elől, mind hátul erről lelógott. Mind a két kar be volt fedve
s csak a kezek voltak szabadon. A mellen redősor keletkezett. Később a tóga
elkészítésére nagyobb darab szövet használtatott, úgy, hogy sokkal gazdagabb
redősor jött létre, minek elérésére különös gondot fordítottak.
A tóga színe fehér volt (tóga púra);
csak a serdülők hordoztak bíbor-sujtással díszített tógát (tóga praetexta). Később a császárok kitüntetésből
egészen bíborszínűt viseltek. A tanácsnokok (senatorok) szintén bíborsújtást viseltek, mely
al-ruhájukba volt szőve s középen a nyakról lefelé húzódott. A tóga a római
állam-köntös volt, a tunica
a házi ruha. Rómán kívül, különösen utazásoknál, tógát nem viseltek, hanem egy
ujjnélküli köpenyt, mely a nyaknál ki volt vágva, s a fejen keresztül húzatott
a testre. A fej közönségesen fedetlenül hagyatott, s csak utazáskor és a színházban
tétetett rá nemezkalap. Lábfedezetül otthon szandálok (soleae) használtattak, melyek szíjakkal
voltak a lábra alkalmazhatók; házon kívül pedig cipők viseltettek. A tunica szorosan a testhez alkalmazódott,
szintén ujjnélküli volt, csak mintegy a térdig ért, s övvel volt a testhez
kötve. Későbbi időkben ujjakkal is viselték. A köznépnek ez volt egyetlen
ruhája; csak az előkelők nem mutatkoztak soha tóga nélkül.
A hajat és szakállt a rómaiak, a régibb időben igen ritkán
nyíratták le. Csak a város építésének ötödik századában vált általánosabbá a
divat, a hajat nemcsak levágatni, hanem göndöríteni s kenni is. Az ifjak s a
nők hátrafelé szokták vonni a hajzatot s csomóba kötni. Ha az ifjú a tóga
virilis-t öltötte fel, haja lenyíratott s
részint Apolló tiszteletére tűzbe, részint Neptun tiszteletére vízbe vettetett.
A császárok alatt az álhaj és paróka viselése igen közönséges dolog volt. —
Gallus után közli: Battaszéki
1862. 46.
549. Arany János új lapja.
Szépirodalmunk hatalmas lépést tesz
előre, keletkezvén abban egy oly vállalat, mely jeleseink valódi
csoportosulását eszközölve, benső becscsel birni Ígérkezik, s igy, képességünk
hű tükre, szépirodalmunknak pedig disze, büszkesége leend. Lapjaink nagy száma
az erők szétágazását vonta maga után. Jó müvek illő dijazása lehetetlenné
válván, jeleseink elől irodalmi zsengék foglalták el a tért, miből a
szépirodalmi sajtó mély süllyedése következett. A közönség kezdett nem bizni
többé irodalmában. Régi vállalatok elzsibbadtak, uj vállalatok pedig, mint
mondják, már születésükkor homlokukon viselik a haláljegyet.
A bajokon segiteni, e válságos időben
lép elő egy nagyobbrészt szépirodalmi, de egyszersmind szélesebb
értelemben vett literatúrai s átalános műveltség terjesztő folyóirat: a „Koszorú",
melynek szerkesztője s egyúttal kiadója, koszorús költőnk, Arany János lesz,
kinek neve is elég biztositék, hogy a megindulandó lap csak jót, jelest,
becsest tartalmaz.
A szépirodalmi rész, — mint a
felhívásból látjuk, — ugy lesz megválasztva, hogy férfi, mint női közönségnek
egyaránt kedves olvasmányt nyújtson. Tartalmát eredeti, irány- s történeti beszélyek
képezik; fordított novellákból a külföldi irodalom gyöngye; versből minél több,
de minél jelesebb. A literatúrai rész kiterjed ugy a hazai mint a külhoni
irodalom minden termékére, a szakszerűség kizárásával.
A kiadásra koszorús költőnk szintén
maga vállalkozik, hogy előfizetőinek névsorával megismerkedvén, szellemi
igényeikhez, osztály és nem szerint, annálinkább hozzávethessen. Továbbá, a
közönségtől begyülő, különben is mérsékelt hasznot nem levén szükség még egy
kiadóval megosztani: többet áldozhat a lap szellemi részének kiállítására ; a
miért az Írók díjazására nézve egy méltányos és igazságos kulcsot
állapit meg, mely a közönség pártolásával hasonló mértékben növekszik, s igy
alkalma lesz a jeles művek között is válogatni.
A lap fősulya annak szellemi alapjába
levén helyezve, rendkívüli mellékleteket egyelőre nem igér; de ad szellemi
kincseket; azonban középszerű pártfogás mellett is a magyar költök arcképcsarnokát
indítja meg, önálló mellékletekben. Ennek sűrűbb megjelenése, valamint a
lap küldisze, a közönség tömeges pártfogásától függ.
Az önérzet nemes nyilatkozatának
tekintjük azon kijelentést, hogy tengő vállalatot létrehozni nem akar, —
ilyen úgyis van elég. Azért szükséges, hogy az előfizetők száma az ezerét legalább
megközelítse. Hogy pedig a vállalat jövendője felől a Koszorú koszorús
szerkesztője legalább december 25-kéig magát előre tájékozhassa: az előfizetési
pénzeknek mielőbbi beküldését kéri.
Pillanatig sem kétkedvén azon, hogy a
magyar közönség örömmel karol föl oly vállalatot, melyet ha pártol, magát
becsüli meg : nem marad egyéb hátra, mint a lap rövid programját, s az
előfizetési föltételeket elősorolni.
A lap czime lesz „Koszorú," —
szépirodalmi s általános műveltségterjesztő tartalommal.
1) Megjelenik a „Koszorú" jan.
1-én 1863. s azontúl hetenként, csütörtökön, a „Figyelő" alakjában
(legnagyobb 8-adrét) de fél ivvel bővitve, tehát másfél ivnyi tartalommal. 2) A
„Koszorú" fölapja szépirodalmi; úgymint kötött és kötetlen alakú
költői dolgozatok; továbbá (nem szorosan tudományos) aesthetikai, társadalmi,
általános műveltség-terjesztő élőcikkek, (ide vonhatók levén, például föld- és
népisme-utazás, história s némely általánosabb érdekű tudomány-ág egyes
mozzanatai vagy körrajz is, a művelt közönség számára kellemesen előadva); melléklapja
vagy tárczája biráló, ismertető, mulattató tartalommal, u. m.
könyvismertetés, kivonatok, jelesebb művekről tüzetes birálatok is;
életképek, genre-ek, mindenféle szépirodalmi skizzek; apróbb irodalmi,
művészeti, társas életi közlések, színi bírálat, vegyes újdonságok, könyvészet
stb., szóval mind az, minek egy ily, müveit közönség számára szerkesztett
lapban helye van. 3) Ha az előfizetők száma csak a 800-at is megüti : megindul
a „Magyar költők arcképcsarnoka" — legalább két havonként megjelenő
önálló képekben. 4) Előfizetési ár félévre 6 ft- egész évre 12 ft.
Az előfizetési pénz vidékről
egyenesen hozzám, mint kiadóhoz, bérmentve utasítandó. (Lakásom üllői ut és
3 pipa utcza sarkán, 11. sz.) A helybeli előfizetők kényelmére Emich Gusztáv
úr kiadó hivatala is (Barátok tere 7. sz. elfogadja lapomra az előfizetést.
Gyűjtőknek a szokott t. példány (10-re egy) adatik. — Kelt Pesten, november,
1862. — Arany János, a »Koszoru" felelős szerkesztője, kiadója és
tulajdonosa.
1863. 3. 25. A „Derű" nevű
első magyar gőzgép története.
(Egyszersmind életkép a magyar
iparvilágból.)
A „Derű" az első gőzgép,
mely magyar kezekből került ki. Éptették Nagy Lajos és Gerő testvérek
Bécsben 1845 júniustól, 1847 martiusig…E gép a közönséges vaspálya-mozdonyok (locomotivok)
egynegyed nagyságában, amerikai rendszerben készült, mint a bécs-gloggnitzi vaspálya
mozdonyai, körülbelül ezen gép elkészítése ideje óta építtetnek. Egy lóerővel
működik, fával fűthető, súlya mintegy öt mázsa. A kis mozdonynak „Derű"
nevet adtak, a nagy mozdonyok példájára e név olvasható mindkét oldalán. — A
mondott nagyság daczára mindenesetre csak mintának mondható…Mintegy 20—21 hónap
alatt kész volt a gyönyörű mű…A kis mozdony Bécsben azonnal nagy figyelmet
ébresztett. Már mielőtt kész lett volna, gróf Zichy Ferencz, egy udvari építész
kíséretében megszemlélte e művet. 1847. március havában b. Sina János, Burg a
bécsi műegyetem tanára, Haswell, a bécs-gloggnitzi vaspálya gyárigazgatója
jelenlétében próbáltatott meg, s részükről egy vizsgálati dicsérő okmánnyal
tiszteltetett meg. Később nagyszámú és magas rangú vendégek, június 5-én pedig
István és Leopold főhercegek is méltóztattak a „Derű-t meglátogatni.
A „Derű" ma is megtekinthető Nagy Lajos urnái,
Budán (Viziváros, főutca 208. sz. a.) Ára 1200 pft. Méltó volna, hogy az
érdemes gépészek ha munkájuk jutalmát nem is, — legalább a műre fordított
költségeiket részben megtérítve lelhetnék s gondjaikat és nemes törekvésüket
azon méltánylás jutalmazná, hogy gépük Múzeumunk vagy valamely tanoda részére
megvásároltatván, annak birtokában, czéljának megfelelő alkalmaztatást és
használtatást nyerhetne. Kenessey Albert
1863. 4.
35. Budai műegyetemi segélyegylet,
mely a segélyre
szoruló s arra méltó műegyetemi hallgatók támogatására alakult, figyelmet érdemel.
Midőn reá a közönség részvétét fölhívjuk, egyúttal kijelentjük, hogy a 348-ik
számú aláírási ív szerkesztőségünknél nyitva "áll, s e szép czélra
gyűjtést vagy aláírást egyaránt szívesen elfogadunk.
1862. 26. 311.
A Máramaros-szigeti ref. templom
alapköve f.
hó 15-én tétetett le ünnepélyesen gr. Teleki Sándor, egyházvidéki
főgondnok által, több ezerre menő sokaság jelenlétében. Miután Szarka József
rendes lelkész által az istentisztelet bevégeztetett, Szilágyi István,
főgymn. igazgatótanár felolvasta a lerontott templom régibb történetét. A
Bethlen-család kriptája is felbontatván az alap ásatásakor, az a nevezetes
természeti tünemény adta elő magát Bethlen István holtteteménél, hogy
koponyáján kívül, bár testének alakja, sőt ruházata is, meglehetős épnek
találtatott, testében csontok nem találtattak, elévültek, holott csak 120 éve,
hogy eltemettetett. Ugyanez alkalommal sok ezerre menő egyének csontjai
találtattak kőfalak közé rakva, mi tekintve e tér csekély voltát, arra mutat,
hogy e helyen a rendes temetőn kívül még csatatérnek is kellett lennie;
mindezek az egyházi jegyzőkönyvben följegyeztetnek
1863.
7. 63. Máramaros Szigetről írják:
Az újólag
felállított „Magyar irodalmi önképző társaság" foglalja el az itteni ref.
főgymn. figyelmét.
Az igazgató tanár, Szilágyi
István úr elnök erélyes vezetése alatt e kis társulat boldog felvirágzást érend
el! Folyóiratot is ad ki. Városunk
unalmas csendességét részben
megzavarja a folyó hó 2-dikán a kaszinó-teremben a helybeli kisdedóvoda javára
rendezett sorsjátékkal
egybekötött táncvigalom. Az alig 200 darab nyereményre majd 3000 sorsjegy kelt
el. A nyereményt
kiállítóknak köszönet a nemes cél
iránti buzgalmukért. — Gy. E.
1863. 18.
156.
A bártfai bitó.
Az erényes hajdankor, és legkivált a
vallásos középkor, a bűnök büntetésében különösen kitűnik rettentő szigorával.
Erről tanúskodnak a hagyományokban élő, és koronként felfedezett, felásott
kínzó eszközök…Bártfa már 1320-ban Károly király által szabadalmaztatván,
1376-ban Nagy Lajos által mindazon kiváltságokban részesíttetett, melyekkel
azon időben már Kassa városa szabadon élt. Így jutott a jus
gladii /
kivégzési jog/ birtokába
is. E főhatalom gyakorlása és végrehajtása, mindig bizonyos ünnepélyességgel
ment végbe; s azon helyen, hol az elítélteket kivégezték, rendesen valami
építmény volt e célra, hol aztán
a kisebb vétkesek szégyenszemre kiállíttattak, a mint mondani szokták : „a
világ csúfjára".
Képünkön hasonló építményt látunk
mely a Bártfa város határában levő régi bitót, vagy mint az ottani német
ajkú lakosok nevezik: „Kepstock"-ot (igazabban Köpf.
stock) ábrázolja. Ezen
elnevezés a Kopf = fej, vagy Köpfen = fejezés-től vette eredetét, és a nép között máig is
élő, a monda szerint: a pallos által kivégzettnek feje ezen oszlop felső
részében levő négyszegletes fülkében ki volt téve néhány napig közszemlére,
mire azután, a most már befalazott belsejébe, mint azok közönséges temetkező
helyébe, vettetett. Nem is közönséges bitó volt ez, hanem főképen arra szolgált
hogy a kivégzett gonosz-tevők fejeit mások rettentő példájára kiállíthassák. A
német „Kopf stock" elnevezés magyarra áttéve körülbelül fej-oszlopot jelentene….
A bártfai
bitó. (Sándy Gyula rajza után).1863. 18. 156. oldal /Nem címlap/
Hajdan, a város főpiaczán éppen a tanácsház előtt állott
e kivégző hely, de később emberiségi tekintetekből, város déli falain és sánczain kivüli (legelőre
tétetett át, hol az jelenleg is látható. Ezen áthelyezésnek idejét nem tudni
bizonyosan. A 16-ik század elejére tehető. Mások szerint két ilyen oszlop volt, s a városház
előtti lerontatott. Jelenleg csupán a múltak emlékéül tartja fenn e fejező vagy
fej-oszlopot a városi hatóság…A gyermekek, kik itt nem is gyanítva e helynek
hajdan1 borzasztóságát, kedélyesen játszadoznak itt. .. Zombory
G-
1863. 52. 479. A Magyar Tudományos
Akadémia mennyiségtani
és természettani osztályainak dec. 21., tartott ülésében Preysz Mór lev.
tag olvasta föl székfoglaló értekezését…Az ülés összes üléssé alakulván, a
titoknok előadta, hogy Máramaros-Sziget
városi törvényszéke perirományokat küldött be az akadémiának avégből, hogy
véleményt adjon az aláírás azonossága iránt, melyet egyik fél tagad.
Határozatba ment, hogy az irományok visszaküldendők.
1863. 32. 285. Az oroszok
kegyetlenkedése.
A világtörténet, a régi korban, századok
előtt, a legvadabb népek közt sem mutat föl oly háborút, mely annyi
kegyetlenséggel folyt volna, mint
napjainkban az oroszok irtó
harcza a lengyelek
ellen. Elsorolhatatlan a vadságnak, embertelenségnek azon számtalan
példája, mellyel e harczban
minden lépten találkozunk…Muravieff, az
újkori Néró, az orosz seregnek vezére, a kinzás különböző nemeinek
föltalálásában kifogyhatatlan,
s még eddig utolérhetetlen mester…Sutátow
helységben, Wilna mellett, körülbelül 120 felkelőt fogott körül az orosz haderő. Ezek a túlnyomó ellenséget
látva, letették a fegyvert; de az orosz
vezénylő tiszt támadást parancsolt, s az orosz szuronyok döfése alatt 40 halva,
husz pedig halálos sebbel rogyott a földre. Reményteljes ifjak egymás nyakába
borulva, harcedzett férfiak összefont karokkal, szótalan, de bátran fogadták a
halált. A harminc magyar nemes halála négyszáz évvel ezelőtt nem volt
meg-hatóbb, mint a hatvan lengyelé mostan. Az északi medvének a kegyetlenségben párja, eddig
még a tigris-barlangokban sem született.
1863. 39. 347. Az Oláh országba kivándorlásról.
A jelen ínséges napokban valamely rossz szellem feledtetni látszik a
magyarral, hogy:
„A nagy
világon e kívül nincsen számunkra hely. Áldjon vagy verjen sors keze itt élnünk
halnunk kell." Az alföldnek ínség
sújtotta
vidékén, idegen országban található ingyen földről, Eldorádóról sok kósza hír
kering. Több alföldi város
magyar
népe Oláh országba kivándorlásról ábrándozik, s naponkint érkeznek Bukarestbe
hazájukat könnyelműen elhagyó magyarok.
Az
ábrándozókat az utolsó gyenge reménytől is megfosztjuk: Kóos Ferencz
bukaresti lelkész közlése után ide iktatjuk
Kúna fejedelemnek
az osztrák konzulhoz intézett válaszát, mely szerint „Oláh országban nemhogy
tömeges telepítésről lehetne szó, de
még
egyetlen egy idegen család sem vásárolhat magának jószágot. — Az országnak
eladó földe, egy talpalatnyi sínes, és így sem pénzért, sem ajándékképpen itt
idegen magának jószágot nem szerezhet. Még azon kivándorolt idegenek is, kik
ezelőtt ötven, sőt több évvel itten letelepedtek, máig is jobbágyságban
élnek."
1863.
46. 411.Császár Ő Felsége látogatása
hazánkban. Magyarország bíbornok prímása Bécsből székvárosába, Esztergomba,
visszatérve, e hó 8-án általa adott lakomán a jelenlevőket azon hír közlése
által lepte meg, hogy Bécsben léte alkalmával Ő Felsége ajkairól hallotta azon legfelsőbb
szándék kinyilatkoztatását, miszerint Ő Felsége Magyarországot még e hó végén
meglátogatni szándékozik.
A Vasárnapi Újság idézettsége
Irodalomtörténeti közlemények
CSÁSZTVAY TÜNDE: SZALON – GARNITÚRA
Az
epreskerti Jókai-szalon és Feszty-szalon, Itk. 2004.
24. Az eseményről hírt adott a Vasárnapi Újság:
Feszty augusztus 7-én vezette oltárhoz Jókai
Rózát, Jókai Mór költőnek leányát a fiumei székesegyházban. A násznagyok:
Feszty Adolf országgyűlési képviselő és Rudán Károly fiumei nagykereskedő, a
vőfélyek: Feszty Gyula és Feszty István huszárfőhadnagy voltak. Tisza István
táviratban gratulált. Az esküvő után a fiatalok Velencébe utaztak. (VU,
1888/33.) Érdekes módon Feszty Masa más helyszínről tudott:…
24. VÚ. 1888. 33.
Feszty rövid idő alatt már Ligeti Antalt és Gyulai Pált
is mentorának mondhatta, s bármily hihetetlen – a pokoli nehéz természetű
Gyulai jóindulatát azután is bírta, hogy nem udvarolt már többé Margit
lányának. Lyka Károly úgy tudta, hogy Feszty első, két-éves bécsi ösztöndíját
Gyulai és Ipolyi Arnold (akivel egyébként szintén ő hozta össze) ajánlására kapta, s személyesen az előbbi tétetett
be több olyan rövidebb közleményt a Vasárnapi Ujságba, amely a fiatal Feszty
valamely újabb készülő munkájáról tudósított. A fiatal festőért már kezdettől,
megismerkedésük óta Jókai is rajongott, és tehetségét nagyra tartotta. Az
1870-es évek végén már ismerték egymást, az 1880-as évek elejétől pedig több
vállalkozásban is részt vettek együtt (pl. 1882-ben a Jó könyvek a magyar nép számára
című kormányzati pénzből finanszírozott, „népnevelő ponyvasorozat” munkálataiban).
1886 elején már annyira jó barátságban voltak, hogy a Vasárnapi Ujság híradása
szerint: „Jókai Mór április közepére Dalmáciába utazik, onnét pedig átmegy
Boszniába, hogy bejárja az okkupált tartományokat és adatokat gyűjtsön új
regényéhez. Utazásában Feszty Árpád jeles festőnk és Thallóczy Lajos fogják kísérni.”
31. VÚ. 1886. 5. 129.
A híradások
szerint – „amit fantázia kieszelhet, ami bohó és bizarr ötlet ... felmerült,
ami komikum és humor a 19. század blazírtembereire még hatást gyakorolhat...” –
az ott mind látható volt.
53. VÚ.1892. 22. 377-378
97. Estély Feszty Árpádnál, VU, 1899. 3. 48
A CSOKONAIRA VONATKOZÓ IRODALOM, Itk.
1908. 1.
VÚ.
1859. 34; 1866. 8; 1905. febr. 19; 1905. 8.
Csanda Sándor: Petőfi és a szlovákok. Itk. 1965. 1.
VÚ.
1875. május 31.
Téglás Tivadar: 100 éves a Szegény gazdagok, Itk. 1960. 2. VÚ.
1860. jún. 10; 1861. jan. 20.
Dávid Andrea: Vörösmarty drámái, Itk, 2000. Perczel Mór
emlékiratai, VÚ. 1868. 15.
http://efolyoirat.niif.hu/00000/00001/00199/pdf/ITK_EPA00001...
hogy közülünk bárki is tudta volna, vasárnap, még a
rokonainak is váratlanul, ..... válaszolt, de a jó öreg Vasárnapi
Újságban nem tehette közzé kissé ...
Irodalomtörténeti
Közlemények - 1939. 49. évf. 2. füzet - EPA
http://epa.oszk.hu/00000/00001/00171/pdf/ITK_EPA00001_1939_0...
Az 1938-ik év irodalomtörténeti
munkásság-a. (Második közlemény.) II. Egyes
írók. ... Schöpflin
Aladár. Ady Endre a Vasárnapi Újságban. Tükör. 602—603. 1
Irodalomtörténeti
Közlemények 1999. 1/2.sz.
http://epa.oszk.hu/00000/00001/00008/tomis.htm
Csak a magyarul értő szlovák irodalomtörténészek,
Andrej Mráz és Milan Piš út, .....
hetilap, a Vasárnapi Újság és a Pesti Napló mellékletében látott
napvilágot.
Irodalomtörténeti
Közlemények 200 . C9,,. évfolyam ± . szám
http://itk.iti.mta.hu/megjelent/2003-45/margocsy.pdf
Az Arany-líra
posztmodernsége, Bp., 1996 (Irodalomtörténeti Füzetek, 139). .....
Szász Károly mikor a Vasárnapi Újság nekrológját írja, rengeteg
életrajzi esemény... / VÚ. 1882. okt. 29. 702.
Disszertáció, publikáció
Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28.
számú művészet
és
művelődéstörténeti tudományok besorolású doktori iskola
Éder György: MAGYAR GORDONKÁSOK A 20. SZÁZADBAN
DOKTORI
ÉRTEKEZÉS 2011
Irodalom:
N.N.: Vasárnapi Újság 1894/9. sz. http://epa.oszk.hu/00000/00030/02087/pdf/02087.pdf
*
* *
Részlet Cholnoky Jenő önéletrajzi
visszaemlékezéseiből
Ponticulus Hungaricus. IX. évfolyam 4.
szám · 2005. április
9.
Cikkek a Hét, Vasárnapi Ujság, Élet, Ország
Világ, Nyugat, Pesti Napló, A Nap
stb. folyóiratok és újságok hasábjain, 1903—1913.
Életrajzát megírta Faragó Erzsébet (doktori
dolgozat). Szerző kiadása, Budapest, 1936. Pallas Irodalmi és Nyomdai R.
T., 50 p.
*
* *
Török Zsuzsa (PhD) MTA BTK Irodalom-tudományi Intézet 19. Századi Osztály
Publikációk
Folyóirat-irodalom
a 19. század második felében (A Vasárnapi Újság sajtóbibliográfiája alapján), Alföld, 2011/3, 44–51.
*
* *
2010. nov. 11. Folyóirat-irodalom a 19.
század második felében a Vasárnapi Újság sajtóbibliográfiája alapján
(Debrecen, Debreceni Irodalmi Napok 2010. nov. 10–12.)
*
* *
2012. DECEMBER
7. PÉNTEK
Varga Emőke (Szegedi Tudományegyetem,
Juhász Gyula Pedagógusképző Kar)
„Ábrázolattal fölvilágosított” irodalom: a Vasárnapi Ujság illusztrációiról
* * *
A kultusz köztes
helye Kazinczy magyarországi kultuszának tükrében
http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tan...
A Vasárnapi Ujság a kép témájául
Kazinczy és Kisfaludy kibékülését nevezte
meg. .... A Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTA Irodalomtudományi
Intézete ..
…A
Kazinczy-ünnepen a Nemzeti Múzeum díszterme melletti rotondában egy kultuszkép
fogadta az érkezőket: a Nádasdyné Forray Júlia grófnő
által
indított gyűjtés eredményeként készíttetett Kazinczy és Kisfaludy
találkozása című Orlai Petrics Soma-festmény. A képet azután az
ülésterembe
vitték. A Vasárnapi Ujság a kép témájául Kazinczy és Kisfaludy kibékülését
nevezte meg.(22)
(22) Vasárnapi Ujság, 1859. X. 23.
514.
http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=664&tip=0
*
* *
Művészet c, folyóirat
1902. 1.
A
király háza. Írta A. S. Vasárnapi Újság, dec. 15.
Vágó
Pál festménye a szegedi árvízről. Vasárnapi Újság, jan. 5.
1908. 2. Festészet, szobrászat bibliográfia
Művésze
Kardos Gyula. Írta Kacziány Ödön. Vasárnapi Újság febr. 9.
Thorwaldsen. Írta Csudáky Bertalan. Vasárnapi Újság febr. 23
Hadjárat a remekművek ellen. Írta Fráter Aladár.
Vasárnapi Újság febr. 2.**
Akseli
Gálién Kalela kiállítása. Írta Térey Gábor. Vasárnapi Újság febr. 9. *
* * *
A gazdag választékból bemutatunk két kritikát. G.
* 1908. 6. 110. dr. Térey Gábor: AKSELI GALLÉN KALLELA
KIÁLLÍTÁSA.
A finn festészet fejlődésében mindig nyomon követte az
ország politikai alakulásait. Az ébredező nemzeti élet tavaszán alakult meg az
első
finnországi művészeti egyesület 1846-ban, mely
kiállításaival, sorsolásaival és ösztöndíjaival némileg enyhítette az eddigi
szomorú viszonyokat és
lehetővé tette a finn művészeknek, hogy hazájuk
szolgálatában dolgozzanak, s ne kényszerüljenek alkotásaikkal a svéd műpiacot
fölkeresni.
Bármennyire hevítette azonban a művészeket a finn
költők, mint Runeberg és Topelius lobogó hazafisága, kiktől tárgyaikat is
kölcsönözték, műveiken semmiképpen sem fedezhetünk föl valami határozottabban
kifejezett sajátos vonást. Rendszerint megtartják annak a művészeti centrumnak
a jellegét,
a hol éppen tanulmányaikat végezték: Parisét,
Koppenhágáét, Rómáét, Düsseldorfét, és
megtartják annál inkább, mert hiszen ők maguk is egy
svédül beszélő, skandináv műveltségű néposztályból
kerültek elő. De mégis megvolt a történeti hivatásuk: általuk termékenyült meg
a finn művészet
az európaival. A legtipikusabb és egyúttal a
legjelentékenyebb képviselője ennek a korszaknak Edelfelt (1854—1905). Mellette a hatvanas évek óta
egy egész új nemzedék nőtt fel, mindnyájan a francia
naturalizmus iskoláját járva és ez után a finn nemzeti elem érvényesítésére
törekedve. Ez a
hazai elem a vonalak stilizált egyszerűségében és
primitív színezésben jelentkezett, a mely a formák kidolgozása helyett inkább a
síkhatást tartotta
szem előtt. Igaz, eleinte sok önkényes mesterkedés
volt ebben a finn ősi elemhez való visszatérésben és túlzások alig voltak
elkerülhetők….
A szépművészeti múzeum metszetosztályában rendezett
kiállítás, mely kézi rajzokban, vízfestményekben, rézkarcokban, kőnyomatokban,
fametszetekben stb. összesen a művész 473 alkotását
öleli föl és a mely most egyáltalán első ízben látható összegyűjtve, tökéletes
képet ad
Akseli Gallén sokoldalú működéséről….
Á pori-i mauzóleum remek részletrajzokkal tündöklő
növényi ornamentjei szintén erős bizonyítékul szolgálnak rendkívüli díszítő
talentumot
illetőleg. Kiváló figyelmet érdemelnek még Kivi «Hét
testvér >> czímű müvéhez készített illusztrácziói, különösen számos nagy
díszbetűje,
melyekben izzó képzelete valóságos orgiákat ül. Mi
mindent nem stilizált ő ezekben! Hófödte fenyőágak, bizarr női testek. női haj,
groteszk arczok
és sok egyéb váltakoznak e pompás sorozatban. Itt is
egész, tökéletes egyéniségnek látjuk a művészt, ki csak belső szükségességből
alkot és az
alkotásban egyre megújul.
** 1908. 5. 93. Fráter Aladár
HADJÁRAT A REMEKMŰVEK ELLEN. Paris, január .
A miért az egész művelt világ érthető és
el nem ítélhető irigységgel tekint a francia köztársaság múzeumai felé: az
antik és az újabb-kori művészet
remekeiben és csudáiban való túlságos
gazdagság a franciáknak immár — gondot okoz. Örömet is, természetesen, de
gondot, sőt keserűséget
is. Valóságos embarras des richesses, zavart és
bajokat okozó bőség, a mi hamisítatlan francia kitalálás és ami sohasem volt
igazabb, mint
mostanság, a mikor titokzatos, bűvészek
módjára ügyes, hihetetlenül merész és hihetetlenül szerencsés betörők
valósággal rákaptak a respublika
kincseire. Divat, veszedelmes és kegyetlen
divat a múzeumok megdézsmálása, még pedig mindig ott, a hol legjobban fáj, a
hol a legkívánatosabb
a zsákmány, és ahol — paradoxon, de igaz
— legkisebb az őrzők óvatossága….
A köztársaságban három rablás következett
egymás után — eddig. Egy hónap alatt. Az elsőnek a színhelye Rouen volt,
a melynek a múzeuma
különösen régi érmekben és pénzekben, azon
fölül csodaszép limoges-i zománc-munkákban /email/ gazdag. Itt éppen
ezeket az emailokat akarták
elvinni
a rablók. Még pedig nagyon akarták. Annyira óvatosak voltak, hogy a
szekrényeknek az üvegét nem törték össze, hanem a zárakat
nyitogatták finom szerszámokkal….
A második rablás már nem végződött ilyen jól. Vagyis a
múzeumra nézve nem jól. Mert a rablók elégedettek lehetnek. Két Fragonard, két
Boucher és
egy Vanloo képet, valamint egy nagy értékű, elefántcsontra festett
miniatűrt vittek magukkal Amiens hírneves, rendkívül gazdag
képtárából….A Louvre egyetlen szekrényének az értékét
talán ötven millióval sem lehetne megfizetni. Ebben van a világ legszebb gyémántja, a
Regent, amely
egymagában tizenöt milliót ér, mellette a másik gyémántcsoda, a Mazarin, ugyanebben
a szekrényben, egyebeken kívül
I. Napóleon koronája, Medici Katalin melldísze. És így
lehetne folytatni ezt nyolc nagy és egész sereg kisebb üvegszekrény mellett. Ez
az
Apollo-terem. És ezt akarták megrabolni lelketlen, de
jól számító rablók. Egy darab innen: egy latifundium.
A Szajna felől, ahová a galéria fenékablaka néz,
akartak a gonosztevők behatolni. A hatalmas ablak alatt van a IX. Károlyról
elnevezett
remekmívű erkély, tíz méternél magasabban a föld
színétől. Hogyan, miképpen, lehetetlen kifürkészni, a rablók létra segítsége
nélkül följutottak
erre a balkonra. Kivették már a terembe nyíló ablak
egyik üveglapját is, a mely kilenc milliméter vastag. De ennél tovább nem
juthattak.
Következett az éjjeli őr óránként ismétlődő sétája. El
kellett tűnniük. Visszajönnek?
1912. 5.
Német és németalföldi rézmetszés a XV.
században. Irta Farkas Zoltán. Vasárnapi Újság, ápr. 21.
Mendlik Oszkár kiállítása Amszterdamban,
írta F. Z. Vasárnapi Újság, máj. 5
A Szent György-céh kisplasztikái
kiállítása. Irta Éber László. Vasárnapi Újság, márc. 31.
A Károlyi palota utolsó
napjai. Irta Markó Miklós.
Vasárnapi Újság, márc. 24.
Húsvét a régi magyar művészetben. Irta
Divald Kornél. Vasárnapi Újság, ápr. 7.
-*
* *
MŰVÉSZET
1902 - 1918
„Díszesen kiállított folyóirat viseli e czímet,
Lyka Károly az ismert művészeti író szerkeszti, s az Országos Képzőművészeti
Társulat támogatásával
kiadja Singer és Wolfner könyvkereskedése. A
Képzőművészeti Társulat tagjai évdíjaik fejében kapják a folyóiratot, melyből
évenként hat füzet jelenik
meg 8-10 ívnyi terjedelemben. A folyóirat a magyar
művészetet kívánja szolgálni, s bemutatja festőink, szobrászaink, építészeink
műveit;
közleményeket, képeket ad művészeink műterméből,
vázlatkönyveiből. A czikkeket Lyka Károly, Diner-Dénes József, Vajda Ernő,
Landor Tivadar,
Gerő Ödön és Divald Kornél írták.” (Vasárnapi Ujság
1902. 8. sz.) Arcanum, 2013.
*
* *
Lakner Lajos: Irodalmi kultusz,
identitás, legitimáció
http://www.kultuszok.hu/szovegek/kutuszok_hu_lakner_lajos.rtf
* * *
* * *
http://www.tormaycecile.com/tormaycecilrol_ma
Vasárnapi újság. Beszélgetés Kollarits
Krisztinával. Szerkesztő: ifj. Tóth György 2012.
Műsorvezető: Erdélyi Claudia Felelős szerkesztő: Perjés Klára ...
* * *
MÁTAY MÓNIKA: Agycentizők a századfordulón
http://bfl.archivportal.hu/id-697-matay_monika_agycentizok.html
Az Egyetem Bonctani Intézete, 1878, Vasárnapi
Újság ..... Hatvanéves korában, 1878 októberében a Vasárnapi
Ujság közreadta portréjával illusztrált életrajzát, / Lásd alább. G./
A 19. században divatban volt a fejek méregetése.
Orvosok, boncmesterek, antropológusok, neuro-biológusok és más szakmabeliek
élőket és holtakat vontak szisztematikus vizsgálódás alá…
[1] Vasárnapi Ujság, 1875.
augusztus 15.
[3] Vasárnapi Ujság, 1875. augusztus 15.
[4] Vasárnapi Ujság, 1875. augusztus 29.
1878. 43. 681. Dr. Lenhossék
József.
Hazai tudományosságunknak a
külföld előtt is tekintélyivel bíró képviselői közt nem az utolsó helyet
foglalja el dr. Lenhossék József, a budapesti egyetemen a bonctan rendes tanára
s az új bonctani intézet igazgatója, a jelen évben az egyetem rektora, s a m.
tud. akadémia rendes tagja. Általában a bonctannak, az újabb kori orvosi
tudomány egyik alapjának művelése — s e szakmában még a külföldön is feltűnést
okozott készítményei (preparátumai) által, különösen régebben az agyra és
gerincvelőre vonatkozó szövettani, újabban pedig koponyatani vizsgálatai által nagy elismerést vívott ki a
tudományos világban…
Lenhossék életének s tudományos
működésének fénykora azonban azzal kezdődik, midőn az 1859/6o-diki
tanévre a pesti tud. egyetemhez, a leiró- és tájbonctan rendes tanárává
neveztetett ki s ezzel oly hatáskört nyert, mely tehetségének és készültségének
teljes mértékben megfelel. Ez idő óta egész erejét, az ország első
tanintézetének egyik legfontosabb tanszékén tudományszaka előbbre vitelére
fordította.
Egyetemünk boncztani helyiségei s
azok fölszerelése mindeddig — mig végre most minden tekintetben kielégítő
intézetet nem nyert— nem felelvén meg a tudomány követelményeinek, működése
felette meg volt nehezítve. De ő e nehézségekkel szemben is oly munkásságot
fejtett ki s oly sikert tudott felmutatni, melyről a boncztani tudománynak
hazánkban előmenetele tanúskodik. Nagy gondot fordított a boncztani múzeum
gyarapítására s állandó készítmények előállítására, melyekben ő és tanítványai
oly nagy tevékenységet fejtettek ki, hogy készítményeik száma jelenleg
megközelíti a 600-at, s közülök néhány az 1873-diki bécsi világkiállításon
érdem-éremmel kitüntetést is nyert.
1875-ben a budapesti anthropologiai nemzetközi
kongresszuson tartott Lenhossék tetszéssel fogadott előadást. Tudományának egyik külön szakaszát, a
koponya-alkattant kiváló előszeretettel művelvén: ezrekre menő koponya mérése által jelentékeny
eredményekre jutott, melyeket részint az említett kongresszus-, részint több
izben az akadémia elé terjesztett s az összes tudós világ előtt számosabb
szakmunkában mutatott be. Kutatásai, fáradhatatlan gonddal gyűjtött s
összeállított adatai és azokból levont következtetései oly tudósok elismerését
is megszerezték számára, mint Virchow, a ki e téren első rangú tekintély
Európában. …
Érdekesek is az emberi koponya-,
különösen annak szabályellenességei körüli vizsgálódásai, s a mesterségesen
(csecsemő korban) eltorzított koponyákról általában, különösen pedig a
hazánkban talált barbárkori koponyákról ábrákkal közrebocsátott értekezései;
végre Deák Ferencz koponyájáról tartott akadémiai felolvasása, melyben
számokkal s több ezer koponyán tett méretek összehasonlításával mutatja ki Deák
koponyájának kiválóan szabályos voltát s annak összefüggését a magas
értelmiséggel.
*
* *
Tudományos és Műszaki Tájékoztatás. 55. évfolyam
(2008) 4. szám
Gracza Tünde: Magyar nyelvű orvosi folyóiratok hatása
a "tudományok serkentésére, terjesztésére és illendő feszületben
tartására..." [1] 1803-1944 között
…Sándorffi József 1804-ben Nagyváradra került, ahol Bihar vármegye
főorvosa, táblabírája, a Pap-özvegy és Gyámintézet alapítója, a színház
mecénása volt, és ott is halt meg 1824-ben. "Egy érdemes ember, a kit
kortársai fölemeltek, bálványoztak, eltemettek és elfeledtek: ez Sándorfinak
rövid élettörténete" [27].
27.
K. NAGY Sándor: Sándorfi József. = Vasárnapi Újság,
31. köt. 1884. p. 17-18.
1884.
2.
címlap. K. Nagy Sándor: SÁNDORFI JÓZSEF. 1765—1824.
…A mostani nemzedék kíváncsian kérdi: ki volt az? hol,
mikor élt és mit tett, hogy még ma is akad, a ki fölemlítse? Fájdalom, hogy a
ki egész életét a közjóra szenteli, egész vagyonát arra áldozza, alig egy
félszázad múlva már teljesen ismeretlen ! ....1805-ben Bihar vármegye
főorvosává és táblabírájává választották meg. Mint megyei főorvos tevékeny és
munkásember volt, folytonosan tanult, egész könyvtárt rendezett be «igen nagy
költséggel szerzett Doktori témákhoz tartozó könyvekből>>. Nagy tudománya
miatt feltétlen bizalmát bírta a közönségnek, a mi jelentékenyen elősegítette
vagyoni gyarapodását is…
Egy félszázad alatt teljesen
elfeledték a magyar nemzeti nyelv ez úttörő bajnokát, az első ujjá-ébredés
korszakának egyik Íróját, Bihar megyének 19 éven át főorvosát és a zsenge
magyar színészetnek 10 éven át valódi nemtőjét! Én elindultam fölkeresni
Sándorfi sírját. Nagyvárad város hat temetője közül legelőbb a ((Külvárosi
temetőbe" indultam, hol az előtt soha nem voltam. Ott bolyongva, egy
behorpadt siron földbe csúszott mohos sírkő tűnt szemembe. Valóban Sándorfi sírja
volt.
A sírhalom leroskadt az alatt az 59
év súlya alatt, mely a sírra nehezedik, a sírkő félig lesüllyedt már a földbe,
s a puha föld megvédte az alatta nyugvónak emlékét az enyészettől, mely az élők
emlékezetéből már kihalt. Milyen szomorú az, midőn gyermek nélkül kell meghalni
s nincs, a ki koszorút tegyen a sírra és ápolja azt!..
Sándorfi vagyonát, egészségét és
életét a közjóra áldozta: s nyert ezért viszonzásul egy sírt, arra egy hideg
követ és teljes elfeledést!
"Siratják minden jók» — ezt
vésték az egyszerű sírkőre. És a kő tűri ezt. Azért kő.
*
* *
KÉGLI FERENC: A KURRENS NEMZETI
BIBLIOGRÁFIA ADUALIZMUS KORÁBAN - 1867-1918
BUDAPEST 1996
….A hírlapok és folyóiratok
kurrens nemzeti bibliográfiái
….A Vasárnapi Újság kurrens sajtóbibliográfiája 1861-1867….
A Vasárnapi Újság sajtóbibliográfiája 1869-1894
…A hírlapok
és a folyóiratok létéről való tájékozódás igénye korszakunkban - az utolsó,
háborús éveket kivéve - végig életben tartotta az időszaki kiadványok kurrens
nemzeti általános bibliográfiáját. Megvalósításában és folyamatos
közzétételében kezdetben jelentős szerepet vállalt a nagyközönség széles
rétegeiben kedvelt Vasárnapi Újság,
mely 1861-1894 között helyet adott e bibliográfiai műfajnak…
*
…A hazai könyvkereskedők
közül Aigner Lajos a kurrens nemzeti
sajtóbibliográfiák ügyében is kiemelkedően aktív szerepet játszott. Módszertani
szempontból figyelemre méltó megoldásai sajnos rövid életű időszaki
kiadványokban jelentkeztek, s így csak árnyalhatják a korszak
sajtóbibliográfiájáról kialakítható képet.
*
* *
Balassi Kiadó - Vasárnapi
Újság
http://www.balassikiado.hu/BB/product.php?id_product=42
Zimonyi István, Régi Magyar Könyvtár – Sor. szerk.: Kőszeghy Péter, RMKT
XVIII. sz. – Sor. szerk.: Bíró Ferenc–Debreczeni Attila. Főoldal Vasárnapi
Újság /Itt letölthető az 1854 – 1921.
sorozat /
* * *
Láncz Irén: Kosztolányi
gondolatai a nyelvről*
Kosztolányi Dezső 1905 és 1936 között mintegy 60 lapban (regionális és országos
napilapban, hetilapban, folyóiratban) publikált. Ezek között volt például a
Bácskai Hírlap, a Budapesti Napló, A Hét, a Pesti Napló, a Pesti Hírlap, a Bács
ország, a Dél-magyarország, a Figyelő, a Nyugat, a Színházi Élet, az Új idők, a
Vasárnapi Újság…
* Elhangzott 2003
májusában a Kosztolányi Dezső Napok tanácskozásán.
* * *
Móricz Zsigmond: Tanulmányok. I.
Szépirodalmi, 1978. 1013 oldal
278. oldal. Az
igazi földesúr…Vasárnapi Újság,
1910. május 15.
293. oldal. Kaffka Margit
asszony a Vasárnapi Újságban megírt
egy regényt, mely most fejeződött be…Színek
és évek… Nyugat, 1912. febr. 1.
*
* *
Amatőr kötésben, hiánytalan, állapota: mint a képeken.
Csomagként 1050 Ft.
Az aukció vége: 2012-03-21 05:59
* * *
14. szám 1894 Budapest, április 8. Cikkek Kossuth
Lajos haláláról.
Kikiáltási és leütési ár: 1500.- HUF 2011. 09. 15. Kino Mozi, XIII. Szt. István
krt. 16.
* * *
© Babits Kiadó, Szekszárd, 1996-2000
…A
patinás Vasárnapi Újság,
aztán az „új idők új családi lapja”, a Singer és Wolfner cég által kiadott Új Idők, majd az Érdekes
Újság és a többi lap egyre nagyobb mennyiségben lett felvevője a
fotográfiáknak…
* * *
http://bfl.archivportal.hu/virtkiall_archive/kissgy/biblio.html
Az 1887-es Vasárnapi Újságban
megjelent kritika Kiss György alkotásáról (273.
oldal). 4. Az 1899-es Vasárnapi Újságban megjelent kritika
Kiss György ... Kinyitva tucatnál több Kiss-méltatás található.
* *
FARKAS
ZOLTÁN Emlékeimből - Új Forrás
http://www.jamk.hu/ujforras/0803_18.htm
Magamról egyelőre csak
annyit, hogy képzőművészeti kérdésekkel foglalkozó író
voltam, kritikus is. Pályámat a Vasárnapi Újságnál
kezdtem, ahová 1911 ...
Részlet az emlékezésből:
Pályámat a Vasárnapi Újságnál
kezdtem, ahová 1911 tavaszán cikket írtam Greco Annunciatiót ábrázoló képéről.
A lap irodalmi embere Schöpflin Aladár volt, aki összebarátkozott velem és
megismertetett a Centrál kávéházba járó írókkal. Hat óra tájban gyűltünk itt
össze a kávéháznak egy az Egyetem utca felőli sarkában. Ennek a társaságnak
tagjai a következők voltak: Schöpflin Aladár, Móricz Zsigmond, Babits Mihály,
Kaposy József, Tóth Árpád, Király György, Czakó Ambró, Mikes Lajos, Gellért
Oszkár, Elek Artúr, Kőnig György, Nagy Zoltán. Néha Kaffka Margit, Osvát Ernő,
Ignotus, Szabó Ervin…
*
* *
http://www.pim.hu/object.bc323f84-3915-45ba-9cb3-b39b0ac3c6b...
Benedek Marcell: A Pál utcai fiúk, kritika (Literatúra 1927. 12. 436.)
Borbély
Sándor: Molnár Ferenc .... Magyar írók otthonukban (Vasárnapi
újság 1917. 43. 688/
MAGYAR ÍROK
OTTHONUKBAN.
MOLNÁR FERENC.
A művészeknek otthonukban való bemutatása után most új
sorozatot kezdünk: bemutatunk néhányat kiválóbb íróink közül műhelyükben,
ahonnan munkáik javarésze szárnyra kelt
a nagy nyilvánosság felé. A sort Molnár Ferenccel kezdjük. ö az az író,
a ki ma legtöbbet és legélénkebben foglalkoztatja az embereket. Könyveinek igen
nagy olvasóközönségük van, színdarabjai ma már nemzetközi nevezetességek,
Molnár egy-egy darabjának budapesti első előadása izgalmat kelt Bécsben,
Berlinben, Münchenben, Közép-Európa minden színházi városában, a hova javarészt
ő tört utat a magyar színdaraboknak. Mikor, mint haditudósító megjelent a sajtó
hadiszálláson, annak is egyszerre vezető szellemévé vált s haditudósításai nagyobb
érdeklődést keltettek, mint bárki máséi, még a német haditudósítókat is, a kik
között szintén voltak elsőrendű írók, elhomályosította az ő írásművészete…
* * *
http://www.kortarsonline.hu/2012/12/arch-egy-elfeledett-pole...
A Vasárnapi Újság Irodalom és
művészet című kritikai rovatában elismerően
szólt Tormay e könyvéről, de írt ugyanoda recenziót az
ismertséget hozó A régi ...
www.huszadikszazad.hu/1904.../az-otveneves-evfordu... - Tárolt változat
A mai generáció előtt már úgy tűnhetik
fel a Vasárnapi Ujság, mint egy régi ismerős... ...
Az idő, az igaz, ő rajta is változtatott,
úgy
mint mindenen a világon, csakhogy ... A mi találmány, a mi új a szénnel való fűtés és a rádium közé esik, az egy
* * *
Barabás Miklós
síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1905: 382.
Egy
huszár-altábornagy síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1890: 410.
Erkel
Ferencz síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1904: 782.
Hegedüsné
síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1860: 492.
Irányi
Dániel síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1901: 305-306., 325.
Izsó Miklós síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1890: 699.
Kamermayer Károly síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1901:
697.
Köllő Miklós síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1905: 334.
Ligeti Antal síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1897: 774.
Báró Lipthay Béla síremléke Donáth Gyulától, in:
Vasárnapi Ujság 1903: 156.
MIKLÓS Elemér: A Petőfi-család temetése, in: Vasárnapi
Ujság 1908: 885-886
Pákh Albert síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1870:
585-586., 589.
Pákh Albert síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1914: 369.
RADISICS Jenő: Ráth György síremléke, in: Vasárnapi Ujság
1911: 1012.
Reviczky Gyula síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1891: 425.
SCHÖPFLIN Aladár: Vajda János síremléke, in: Vasárnapi
Ujság 1915: 370*
Szathmáry György síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1899:
587.
SZÉKELY József: Vörösmarty síremléke, in: Vasárnapi Ujság
1858: 469.
Szilágyi Dezső síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1908: 870.
Szilágyi Sándor síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1901: 325.
adnay Károly síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1903:
747-748.
Vajda János síremléke - Donáth Gyula szobormű tervezete,
in: Vasárnapi Ujság 1898: 769.
Woronieczky (Mieczyslaw) herceg síremléke, in: Vasárnapi
Ujság 1880: 724-726.
*1915. 23. Schöpflin Aladár: VAJDA JÁNOS SIREMLÉKE.
Vajda János sirja,. majd húsz évvel
halála után, a legutóbbi napokig jeltelenül állott a kerepesi-úti temetőben.
Közvetlenül a költő halála
után a Vasárnapi Ujság, mint
az az orgánum, a melyhez a költő életében a legközelebb állott, nyilvános
gyűjtést rendezett egy hozzá
méltó síremlékre, Donáth Gyula, az
azóta elhunyt szobrász el is készítette az emlék mintáját, de nem gyűlt össze
annyi pénz, a mennyiből
az emléket fel lehetett volna
állítani. Vajda egyénisége és költészete sohasem tudta a tömegeket a maga
részére megnyerni, élete
tragédiájának egyik mozzanata volt,
hogy a népszerűséget, amelyre, mint mindenki, a ki a nyilvánosság számára
dolgozik, ő is hevesen
vágyott, sohasem bírta elnyerni.
Küzdelmes élete, zord, zárkózott és keserű egyénisége nem sok igazi jó barátot
szerzett neki, család se
maradt utána, a mely gondoskodott
volna örök nyugvóhelye megjelöléséről. Sírja elhagyatott és jeltelen maradt
tehát, — mintegy
jelképéül életének, a mely vajmi
kevés virágot nyitott neki. Csak az írók köréből hallatszott fel néha a
szemrehányás a költő elhagyatott
sírja miatt; ezek a felszólalások is
elhangzottak és senki sem törődött vele, hogy nemzeti szégyen, ha egy ekkora
szellemnek még azt a
tisztességet sem adja meg nemzete,
melyet minden jobb módú polgár megkap hátramaradottjaitól.
Ezt a szégyent csak most törülte le
társadalmunk arczárói a Kisfaludy Társaság, elsősorban Ormódy Vilmos
főrendiházi tag, a ki
buzgó fáradozással megszerezte az
eszközöket egy szép síremlék létesítésére. Az emléket, Somló Sári művét,
most május 80-án leplezték
le a költő sírján, Beöthy Zsolt,
szép és kegyeletes beszédével, válogatott ünneplő közönség jelenlétében. A
költő az utókor kegyeletétől kapta meg elégtételét, a melyet kora megtagadott
tőle.
Vajda Jánost soha nem értették meg, sem az egyéniségét,
sem a költészetét — ezen tört meg az élete. Mint költő és mint ember egyaránt
sokkal inkább elütött attól a hagyományos képtől, a mely szerint nálunk a
költőt el szokták képzelni, semhogy a szokatlan, újszerű dolgok befogadásától,
begyökerezett fogalmak átalakításától irtózó tömeg könnyen meg tudott volna
vele barátkozni….
S újszerű és idegen volt
költészetének filozófiai természete, a mely már magában is lehetetlenné tette,
hogy oly filozófiátlan társadalomban,
mint amilyen a Vajda János
Magyarországa volt s a milyen nagyrészt a mai is, népszerűvé váljék. Az ő
agyában a lét nagy kérdései égtek égető betűkkel felírva s szenvedélyes
elkeseredéssel döngette a falait annak a börtönnek, a melybe az ember lelkét a
nagy metafizikai kérdések megoldhatatlansága zárja. A megnyugtató, minden
kérdésre kielégítő feleletet adó világnézet kiküzdésének lehetetlensége az ő
lelki meghasonlásának alapja. S ez ellentétbe hozta őt korának egész
szellemével. Ez a kor, az abszolutizmus s az utána következő fellendülés kora
uralkodó karaktere szerint a cselekvő erők koncentrációjának, a friss, erélyes,
gyakorlati irányú cselekvésnek a kora volt, nem a filozófiai töprengésé, az
önmagába és a világba való elmélyedésé. A kik egy roppant épület felépítésével
voltak elfoglalva, nem értek rá s kedvük sem volt hallgatni arra, a ki az élet
értelmének nagy kérdéseivel kínlódott s ezekről dalolt nekik; ők töprengés
nélkül megtalálták az élet értelmét a maguk gyakorlatias munkájában s a heves,
megújuló, mind újabb életerőket működtető élet elfordította szemüket a halál
gondolatától s a költőtől, a ki erre figyelmeztetett. S a költő belső
meghasonlottságának is ellene mondott kora egységesítő irányzata.
Két főtényezője volt tehát annak,
hogy Vajda János boldogtalannak és célját tévesztettnek tekintse életét: nem
tudta magát teljesen kifejezni és nem birta magát megértetni. Az egyiknek
tehetsége szervetlen kifejlődése volt az oka, a másiké korával való ellentéte.
Olyan principiumot képviselt, a mely akkor még tudattalanul szunnyadt a
magyarság lelkében s csak a legújabb időkben kezdett öntudatra ébredezni; a
költő és a gondolkodó olyan típusát valósította meg, a mely ő előtte nálunk
ismeretlen volt.
De éppen ebben áll pályájának
főjelentősége: a maga kora irodalmi jelenségei közt egyedül és egészen
különálló egyéniség volt, mutatója a magyarságban szunnyadó új elme-irányoknak,
a magyar költői gondolat legerőteljesebb kimélyítőinek egyike, új, nálunk addig
ismeretlen költői forma-nyelv kezdője. Néhány költeménye, a melyekben sikerült
teljes erővel kifejeznie a lelkében forró indulatokat, a magyar lírának
legnagyobb magaslatairól való.