h 12 – 20  Címlapok III. 1860 – 1863

 

2013. 03. 11. – 03. 29.

 

 

 

Tartalom

 

Bevezetés

 

Címlapok 1860 – 1863

 

             II. Endre király kiadja az aranybullát.  1860.  1.

             Erkel Ferencz.                                                4.

             IMRE KIRÁLY ÉS ÖCSCS                           6.                                                          

             Magyar díszviselet a XVI. századból             13.

             Uri-viseletek a XVII. századból.                   24.

             GYULA VEZÉR CSALÁDJA                      32.

             BÉLA A KARD ÉS KORONA KÖZÖTT    39.

             SOMOSKŐ ROMJAI.                                 41.

             VERBŐCZY ISTVÁN.                                43.

            ÁRPÁD CSATÁJA ZALÁNNAL                 48.

             SZENT LÁSZLÓ.                                        52.

             Magyar női díszviselet, XVIII. sz.      1861.   8.

             Tokaj.                                                         10.

             Hild József                                                  16.

            A BUDA-KANIZSAI VASÚT                     18.

            ZÁPOLYA JÁNOS KIRÁLY,                     27.

            Selmec régi vára.                                         44.

            GRÓF DESSEWFFY EMIL             1862.    1.

            Xántus János.                                               6.

            Az esztergomi káptalan                               10.

            MADÁCH IMRE                                        21.

            PODMANITZKY FRIGYES.                     47.

           A beregszászi templom.                               51.

           WESSELÉNYI FERENCZ.             1863.     5.

           LISZNYAI KÁLMÁN                                  8.

           II. Rákóczy György.                                    13.

          Az ungvári g. e. püspöki lak és főegyház     20.

           FELEKI-MUNKÁCSY FLÓRA.                 25.

           KULCSÁR ISTVÁN                                  49.

           Gyújtó Károly, tengernagy.                        52.

 

 

 

             Beillesztett szövegek

 

1861. 13. 151. A pozsonyi országgyűlés 1687/8-ban.

1861. 31. 365. Az országos tébolyda Budán, a Lipótmezőn

1861. 35. 419. Adóbehajtás

1861. 47. 561. A Szépirodalmi Figyelő

1862. 43. 507. Kassa

1861. 47. 560. A magyar lapirodalom s különösen Arany János lapja

1862. 26. 309. A pesti egyetem újjáalakításának évünnepe.

1862. 36. 428. A régi rómaiak öltözete

1862. 43. 508. Kassa 

1862. 46. 549. Arany János új lapja

1863. 18.         A bártfai bitó

1863. 3. 25.     A Derű első magyar gőzgép története

1863. 4. 35      Budai műegyetemi segélyegylet

    1863. 5. 41      Az ágyú-tér

1862. 26, 311. A Máramaros-szigeti ref. templom alapköve

1863. 7. 63.     Máramaros Szigetről

1863. 52. 479  Máramarossziget városi törvényszéke

             1863. 18. 156. A bártfai bitó

1863. 32. 285. Az oroszok kegyetlenkedése

1863. 39. 347. Az Oláh országba kivándorlásról

1863. 46. 411. Császár Ő Felsége látogatása hazánkban

 

 

 

 

A Vasárnapi Újság idézettsége

 

        Irodalomtörténeti közlemények

             Jókai szalon; tanulmány Jókairól

                Csokonai

                Vörösmarty

                Arany

                Ady

 

        Disszertáció, publikáció

                Gordonkások a 20. sz.-ban

                Cholnoky Jenő

                *

                A 19. sz. illusztrált sajtó

                Művészet c. folyóirat

                Agycentizők a századfordulón

                Kosztolányi, Móricz, Molnár Ferenc

                Írások jeles személyek síremlékeiről

 

 

 

 

Bevezetés

 

Négy évfolyamból válogatott címlapokon nagyrészt személyek láthatók. A magyar történelem jeles alakjai és eseményei jelennek meg: királyok,

művészek, tudósok; honfoglalás, aranybulla, tatárjárás. A történelmi alakok szövegének többségét Jókai jegyzi. Néhány város, vár is található a

válogatásban. A kép nélküli címlap viszonylag kevés. A beillesztett szövegben: hírt ad a hetilap Arany két folyóiratáról, Máramaros-szigetről,

a Lipót mezői tébolydáról, a bártfai bitóról. Láthatjuk Kassa korabeli képét. A Művészet c. folyóirat rendszeresen szemlézi a Vasárnapi Újságot.

Az idézettség tárgyú fejezetben nagyszámú hivatkozást találunk, ami a Vasárnapi Újság széles körű ismertségét, értékelését mutatja. Esetenként

beillesztjük azt a Vasárnapi Újság-szöveget, amire egy-egy szerző hivatkozik.

Többségében szépen, pontosan fogalmazott szövegeket olvashatunk. Az akadémia elnökének – akinek apja Kazinczy barátja volt - 1861-es

megnyitó beszéde bizony dagályos. Elég sok a latin szöveg a leírásokban, ezeket igyekeztem magyar változatban is közölni. Az 1863. 5. számból

vett ormótlan páncélos hajó kakukkfióka a nemes címlapok között.

 

*  *  *

 

Címlapok 1860 – 1863

 

 

1860. 1.

 

Az arany bulla.

 

Mialatt II. Endre királyunk a szent földet visszafoglalni járt, közel volt hozzá, hogy egy másik szent földet elveszítsen,— a hazát.

Itthon fenekestül fordult fel az ország; apró ellenségek szaggatták el végtartományait, nem volt aki azokat megvédje karddal; az ország kincseit szentségtelen kezek eltékozolták, s mi drágább volt azoknál is, eltékozolták a nemzet bizalmát, szeretetét koronás királyához. — A király úti költsége fejében áruban bocsátották Gizella királyné ajándék-koronáját, s szállítási díjként Velence Zárát kapta. Főispánok és főpapok, köztük a királyné rokona, Berthold, mentek a rossz példával elő; izmaeliták, pogányok zsarolták a köznépet, s a köznép agyon ütögette az adószedőket.

A rendek ily állapotában az országnak, fegyveres kézzel akarták kényszeríteni Endrét, hogy fia IV. Béla, már akkor megkoronázott király javára mondjon le a trónról, azonban János esztergomi érsek közben jártára sikerült a királyt a nemzettel kibékíteni azon nevezetes szerződés kiadásával, melyet „arany bulla" név alatt szoktunk emlegetni, a nevezetes oklevél így hangzik :

„A szentháromság és oszthatatlan egység nevében. Mi Endre, Isten kegyelméből Magyar-, Horvát-, Dalmát országnak, Ráma, Szerbia és

Halicsnak örökös királya, mivel mind országunk nemeseinek, mind pedig másoknak, szent István királytól alapított szabadsága, némely

királyok hatalma által, kik néha haragúkban bosszút állottak, néha gonosz emberek hamis tanácsira is hallgattak, vagy saját hasznukat

keresték, igen sok részben rövidséget szenvedett: nemeseink fenségünk és elődeink, az ö királyaik füleit gyakrabban verdesték kérelmeikkel és

folyamodásaikkal országunk javítása iránt. Mi tehát, tartozásunkhoz képest, az ö kérelmüknek mindenben eleget tenni akarván, kivált mivel

emiatt, már többször nem csekély keserűségek támadtak, mit, hogy a királyi méltóság teljesebben megőriztessék, illik kikerülni, (mert ez

jobban senki által sem eshetik meg, mint őáltaluk) megadjuk mind nekik, mind országunk egyéb embereinek a szent

királytól megadatott szabadságot; és országunk állapotának javítására tartozó egyéb dolgokat is üdvösen rendelünk, eképpen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

             
               
                II.
Endre király kiadja az aranybullát.  1860. 1.

 

 

 

 

I. Rendeljük, hogy évenként a szent király ünnepét, ha csak némi súlyos foglalkodás, vagy betegség által nem akadályoztatunk, Székes-Fehérvárott tartozzunk megülni; és ha mi jelen nem lehetnénk, a nádor kétségkívül ott leszen helyettünk, s képünkben ki fogj a hallgatni az ügyeket; és minden nemesek tetszésük szerint szabadon oda gyülekezzenek.

II. Akarjuk azt is, hogy sem mi, sem utódaink bármi időben le ne tartóztassák, s el ne nyomják a nemeseket valamely hatalmasnak

kedvéért, hanem ha előbb megidéztettek, s törvény rendé szerint elmarasztaltatnak.

III. Továbbá semmi adót, semmi szabad dénárokat nem szedetünk a nemesek örökségein; sem házaikban, sem falvaikban meg nem szállunk, hanem ha meghívatunk. Az egyházak népeitől is teljességgel semmi adót sem szedetünk be.

IV. Ha valamely nemes meghalálozik fi nélkül, leányát illesse birtokának negyedrésze; a többiről tetszése szerint rendelkezzék, és ha a közbejött halál miatt nem rendelkezhetik, a hozzá közelebb álló rokonokra szálljon; és ha teljességgel semmi nemzetsége sincs, szálljon a királyra.

V. A megyei főispánok a nemesek örökségei körül ne hozzanak ítéletet, hanem csak pénz- és tized ügyeikben; az alispánok a nemesek felett egyáltalán ne bíráskodjanak, hanem csak illető várnépük felett; az orvokat és tolvajokat ítéljék a királyi bilochusok*, de a főispán elnöklete alatt.

VI. Továbbá, a népségek közvádja, eltérően az eddigi szokástól, orvnak senkit se bizonyíthasson.

VII. Ha a király sereget akar vinni az országon kívül, a nemesek ne tartozzanak vele menni, hanemha az ő pénzéért; és a díj nélkül vele menni vonakodók hadbírságra ne ítéltessenek. Ellenben pedig, ha sereg jönne az országra, mindnyájan tartozzanak menni. Továbbá, ha az országon kívül akarunk sereget vinni, és magunk megyünk a sereggel, valamennyi várispánok pénzünkért tartozzanak velünk menni.

VIII. A nádor, országunk minden emberei felett, különbség nélkül bíráskodjék, de a nemesek főben és birtokban járó ügyeit, a királynak tudomása nélkül el ne végezhesse. Helyettese pedig csak egy legyen, s az is curiájában.

IX. Udvarbíránk, míg udvarunkban vagyon, mindenki felett bíráskodhassék, s az udvarunkban elkezdett pert mindenütt befejezhesse, de mikor jószágán mulatozik, pristáldust / hite les tanú/ ne adhasson, s a feleket ne idéztethesse….

 

XXXI. És hogy ezen engedményünk és rendelésünk, mind magunk, mind utódaink idejében örökké érvényes legyen, hét oklevélpárba írattuk, és arany pecsétünkkel megerősítettük. Úgy, hogy egy pár küldessék pápa urnák, és ő írassa át lajstromába, második a hospitáléban (a János-lovagoknál), harmadik a templom mellett (a templomos-lovagoknál), negyedik a királynál, ötödik az esztergomi káptalan, hatodik a kalocsaiban, hetedik a nádornál, ki idő szerint leend, őriztessék, úgy, hogy az írást mindenkor szeme előtt tartván, sem ő ne tévedjen le a fellebb mondottak valamelyik pontjáról, sem a királyt, vagy a nemeseket, vagy másokat ne engedjen letévedni. Ők örüljenek szabadságuknak, és azért hozzánk és utódaink iránt mindig hívek maradjanak, mind a királyi koronától a tartozó engedelmesség meg ne tagadtassék. Hogy ha pedig mi vagy utódaink valamelyike bármikor ezen rendelésünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, mind a püspököknek, mind más uraknak, s az ország nemeseinek, összesen és egyenkint, jelenleg s jövendőben, nekünk és utódainknak ellenállani és ellentmondani örökre.

Kelt Kletusnak, udvarunk kancellárjának, az egri egyház prépostjának keze által, a megtestesült igének ezer kétszáz huszonkettedik évében, midőn főtisztelendő János esztergomi, tisztelendő Ugrin, kalocsai érsekek, — Dezső csanádi, Rupert veszprémi, Tamás egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pécsi, Kozma győri, Briccius váczi, Vincze nyitrai püspökök valának: országlásunk tizenhetedik évében."

így hangzik ez a Magyarország történetében korszakot képező okirat, kitűnő tudós történetírónk Szalay László „Magyarország történetében"; ki azon észrevételt köti hozzá, hogy csaknem vele egy időben keletkezett hasonló körülmények között az angol rendeknek és fejedelemnek egyezményes szerződése, a Magna Charta. — Ezen okirat hét eredeti példányából egy sem jutott ránk.

Képünk, Geiger jeles rajza után, azon jelenetet ábrázolja, midőn II. Endre a magyar rendeknek ez arany függő pecsétes okiratot átszolgáltatja.

 

* A bilochus végrehajtó bakó volt a 12. sz. végéig az országbíró mellett

 

 

 

1860. 4.

 

Erkel Ferencz.

 

A nemz. színház legelső karnagya, a magyar dalmű alapítója, „Hunyady László" költője, a legnépszerűbb magyar zeneszerzők, a legérdekesebb zeneművészeti egyéniségek egyike. Nevét mindenki ismeri e hazában, érdemeit a haza határain túl is méltányolják.

Erkel Ferencz született 1810. november 7-én Békésmegyében Gyulán. Atyja, a Wenkheim grófok gazdatisztje, számos gyermekkel volt megáldva. Ferencz fiát ö maga oktatta a zongorázás elemeire, azonban hivatali foglalkozása s egyéb gondjai nem engedték, hogy a tanításra elég időt fordítson, s azért a tehetséges fiút már 12 éves korában magára hagyta s a benne élő élénk vágyakra bízta a művészeti hajlamok további fejlesztését. A szorgalmas fiú nemcsak megfelelt atyja várakozásának, hanem túl is szárnyalta azt. Voltak, kik a leendő művész csiráit már ekkor fölismerték benne.

Eleinte nem levén a művészeti pályára szánva, jó sikerrel végezte Nagyváradon s Pozsonyban iskoláit, azonban belső ösztöne kedvenc hangszeréhez, a zongorához, vezette vissza. Lassankint mind legyőzte a kezdet nehézségeit s játéka mindig tökélyesebb lett. Kedve a zenéhez egyre növekedett, minél inkább volt alkalma a zenei remekművek szellemébe hatolni. S midőn ezt megérté, midőn a tudomány mélységét s eszményképeinek művészetét felfogni képes volt, lemondott az előbb választott iskolai pályáról s egész életét, minden igyekezetét az általa imádott isteni zenének szentelte.

Semmi sem gátolta többé, s Erkel most erős lépésekkel haladott határozottan választott új pályáján. Már akkor a legügyesebb zongorajátszók egyike volt; a legnehezebb szerzeményeket, első látra fennakadás nélkül és hibátlanul játszotta el, s épen oly ügyesen s értelmesen adott elő „a vista" egész opera- és nagy zenekari partitúrákat, ha még oly legyőzhetetlennek látszó nehézségekkel voltak is azok egybekötve; innen nyerte akkoriban a zenevilágban divatos „kottafaló" díszcímet is. A zongorajátékban valódi virtuozitásra tett szert. Nyilvános előadásoknál gyakran volt alkalma a közönség összhangzó tetszését kinyerni, a mi még inkább megerősíti a zeneművészet iránti szeretetében.

 

 

 

 

 

 

                    

                       
                    Erkel Ferencz. 1860. 4.

 

 

 

 

Mint annyi más nevezetessé lett férfiú, Erkel sem örvendhetett az apai ház anyagi segélyezésének; ö is leczkék adásával vagy hangversenyek

rendezésével fedezte fiatalkorában az élet szükségeit. Fiatalember volt, midőn Pesten állandóan megtelepült. Itt nemsokára a legjobb

zongora-tanító s ügyes karvezető hírében állott. Az akkor egyetlen pesti színház, a nagy német színház igazgatója, Schmid Sándor, másod

karmesterül szerződtette zenekarához. Azonban nem soká maradt ez állomáson.

              A Pestmegye pártfogása alatt, a kerepesi úton épülő magyar (most nemzeti) színház falai gyorsan emelkedének, s a még nem

egészen bevégzett művészeti csarnokba 1837. augusztus havában költözött be az első magyar drámai és operai állandó színész társulat, hogy

onnan soha többé el ne távozzék, sőt a hazai művészetnek folyton új meg új nemes sarjakat hajtson. Ugyanazon év októberében lépett fel

először e színpadon annak későbbi büszkesége, az akkor külföldön ünneplett magyar születésű énekesnő, Schodelné Rozália*, s ez idő óta az

opera úgyszólván utat tört magának színpadunkon és közönségünknél. 1838 elején hivatott meg Erkel mint első karnagy, a magyar színházi

opera vezetésére s a zenekar új szervezésére. Az idő — a lefolyt 22 év — igazolta, hogy e díszes és fontos állomásra méltóbb férfiút választani

alig lehetett volna. A nemzeti színházi operai zenekar az ö vezetése alatt a legjobb hírre tett szert a zenevilágban. — De Erkel

Ferencz neve nemsokára tehetségének más nemű és nálunk új jelei által nyert nagy népszerűséget. Mint zeneköltőt, mint eredeti magyar dalmű

szerzőjét üdvözlé a közönség. 1840. augusztus 8-án adták első nagy operáját „Bátory Máriá"-t; az előadást a tetszés zajos nyilatkozata

kísérte mind végig. Az opera szövegét a zenében jártas Egressy Béni írta. A szöveg komoly tárgya megkívánta, hogy a zene is komoly és

jellemző legyen. Ez igényeknek Erkel teljesen megfelelt s a közönség elragadtatással hallgatá az eredeti, komoly, méltóságteljes zenét, az

andalító magyar dallamokat, melyeket ily terjedelemben, ily magasabb czélokra felhalmozva, egész dalművé összefűzve, magyar közönség

azelőtt — egy pár kísérletet talán kivéve — nem hallhatott. Ezerszeres éljenzéssel fogadta a színházi közönség a szép magyar operát

s e lelkesedett tetszésnyilvánítás csak új ösztönül szolgált Erkelnek, teremtőerejének újabb megkísértésére.

A közönség reménye csakhamar beteljesült. 1844. jún. 4-én került színre Erkel második operája: Hunyady László, melynek szövegét;

szintén Egressy Béni írta. Ha fentebb „Báthory Mária" roppant hatásáról szólottunk: el kell mondanunk azt is, hogy ezen nagy terjedelmű s

teljesen eredeti magyar zenemű hanghullámai a csordultig megtelt színház hallgatóiban a lelkesedés viharos kitörését idézték elő. Erkel Ferencz határozott kedvencze lett a magyar közönségnek. Minden körben az ő uj diadaláról beszéltek s „Hunyady László" valódi esemény volt a magyar zeneművészetben. Mindjárt az első előadás után történt, hogy a fővárosi felsőbb körök egy arany ütemverő pálczával s 50 darab aranynyal tisztelték meg. 1845-ben irta ez operához szép és híres nyitányát. A dalmű ezideig mintegy 200-szor adatott a nemzeti színpadon, s mindenki tudja, hogy vonzerejéből most sem vesztett legkevesebbet sem, ha előadják, most is fulladásig telik meg a szinház, s a szerzőt most is oly lelkesedve hivja a közönség, mint talán első izben. E mű épen oly kincse a színháznak, mint a mily dicsősége szerzőjének. Erkel harmadik operája: ,,Erzsébet." Ezt a két Dopplerrel egyesülve irta s első izben 1857. május 6-kán került színre, azon díszelőadás alkalmával, mely az akkor hazánkat meglátogatott Császári Felségek jelenlétének tiszteletére rendeztetett a nemzeti színházban. E dalmű a kivívott szép sikert a második felvonásban nyilatkozó teremtő léleknek köszönheti; ez erő- és kellem-teljes felvonás Erkel műve. Azóta ez operát is többször adták s nevezett fénypontjának köszönheti, hogy mindig növekedő tetszésben részesül. Az „Isten áldd meg a magyart" kezdetű Kölcsey-féle hytnnus magasztos zenéjének szerzője is Erkel, ki e szerzeményével annak idejében az e műre kitűzött első jutalomdíjat nyerte.

El van ismerve, hogy Erkel Ferencz a drámai magyar zeneszerzemények alapítója. A többiek, kik azóta több kevesebb szerencsével e téren felléptek, az ö általa egyengetett utón, az ö példáján haladtak; sőt még a komikus zene szakában is, melyet ö mellőzött, de melyet mások annál nagyobb mértékben

kezdtek művelni, igen gyakran csak az ö komoly stylű szerzeményeinek vidorabb színezetű utánzását tapasztaljuk….

Erkel fiai szép reményeket ébresztenek, hogy atyjuk nyomán fognak haladni. Kevéssel ezelőtt Erkel Gyula irt Szigligeti „Almos" czimü

melodrámájához zenét, melyben lélek és tűz volt, s mely méltán magára vonta a műértők figyelmét. Legközelebb pedig azt irták Békés-Csabáról, hogy egy ottani hangversenyben Erkel László mint igen ügyes zongorista mutatta be magát. Mindketten Erkel Ferencz fiai — kívánjuk, hogy a derék apa derék fiainak minél nagyobb mértékben örvendhessen; mindnyájuk iránt táplált reményeink pedig teljesüljenek!

 

*Schodelné Klein Rozália (Kolozsvár, 1811. szeptember 29.Nyáregyháza, 1854. szeptember 29.) az első nemzetközileg is jelentős magyar

operaénekesnő (drámai koloratúrszoprán)

 

 

 

1860. 6.

 

 

Imre király elfogja lázadó öccsét, Endrét.

 

Boldog emlékezetű II. Endre királyunk, ki nevét az arany bullán kívül a jeruzsálemi hadjárattal s az izmaeliták és szaracénok különös pártfogásával is örökítette, már fiatal korában is nagyon vágyott a dicsőség után. Volt ugyan ellenség elég minden határán az országnak, akin azt meg lehetett volna szerezni; de a régi átok rajta volt még akkor a magyaron, hogy ellenséget otthon keressen magának. Még akkor Endre testvére Imre / 1196 – 1204/ ült Magyarország királyi székén; bölcs, gondos fejedelem, kinek bár hosszabb lett volna élete! Endre háromszor lázadt fel testvére ellen, hogy koronáját levegye fejéről s feltegye a magáéra. Imre király kétszer szétverte a lázadó seregeit; ki azután Leopold ausztriai herczeghez menekült. Harmadszor ismét hadat gyűjtött párthíveiből s midőn bátyja éppen a szent földre készülne, meginditá ellene a hadjáratot. Imre király a Dráva partján találkozott szembe testvére hadával. Magyar volt innen is, túl is. A két sereg hadrendben állt már, csak a kürt-riadóra vártak, hogy egymásra rontsanak

 

 

 

 

 

 

IMRE KIRÁLY ELFOGJA LÁZADÓ ÖCSCSÉT, ENDRÉT. 1860. 6.  

 

 

Ekkor Imre király szívében egy merész fennkölt eszme fogamzott. Lerakta páncélját, vértét, fegyvereit, felölté királyi palástját, koronás föveget tévé fejére s fegyvertelenül, egy bottal kezében ment át egyedül a lázadó seregbe: „Meglátom, ki meri királya ellen felemelni kezét!' A pártosok hadrendjei meglepetve nyitnak utat a király előtt, a lelki fenség mindenkit megrendített; Imre király érintetlenül, jutott el testvére sátoráig. Senki sem állt neki ellent. Ott megragadta karjánál fogva pártütő öccsét s az egész pártos hadsereg láttára, foglyul vitte magával. A pártütők hada meghódolt a valódi

király előtt s elszégyelli magát Endre miatt. Ez a szégyen pedig még azután is élt a lelkekben, midőn később Endre lett az igaz király. J. M.

 

 

1860. 13.

 

 

Vázlatok a magyar viselet történetéből.

 

(Folytatás. — Lásd VU f. é. 7. és 8. számait.)

 

MAGY                             DISZ- ÉS HADI-VISELETEK A XVI. SZÁZADBAN.

 

Kddigi köz                       Eddigi közleményeinkben a XVI. századbeli magyar férfi viseletből leginkább a házi, otthonias vagy mindennapi öltözeteket állítottuk elő, melyeket béke idején, csendes házi életben használtak. — Áttérünk most a XVI. századbeli disz- és hadiviseletek leírására, melyeket a magyar a nyilvános élet terén, ünnepélyes alkalommal használt, vagy melyeket akkor ölte magára, midőn a hont vész fenyegetvén, küzdelemre szállt a közügyért.

Ünnepélyeken és csatákban egyaránt fényesen és délcegen jelentek meg őseink, halálban vagy győzelemben mindig díszesen öltözve vettek részt.

Ez állítást igazolják nemcsak azon gazdag és díszes fegyverek, vértek, sisakok, pompás ruhadarabok, melyek őseinktől fennmaradtak, de

történetünk lapjai is bizonyítják, őseink fényűzéséről gyakran emlékeznek krónikáink, midőn köz-ünnepélyekről, koronázásokról tesznek

említést, hol a fegyverzeten, öltözéken és lószerszámaikon elárasztott fény minden idegent bámulatra ragadt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar díszviselet a XVI. századból, 1860. 13.

 

 

 

 

 

Eme fényűzésre a XVI. században csak növelő hatása lehetett az akkor dicsősége délpontján álló törökkel való szoros érintkezés és szövetség, — de másrészt az osztrák házból levő királyok alatt a nyugati ízlés is utat nyert, befolyást gyakorolhatni viseletünkre. Ez pedig azt eredményezte, hogy a XVI. századbeli magyar viselet a törökös, és nyugati ízlések befolyásának bélyegét viseli magán, míg utóbb a XVII. században a reformáció

korszaka a magyar viseletnek tisztább, de egyszerűbb formákban ismét visszaadta ősi jellegét, bárha utóbb távolról követte, is a nyugati ízlést,

Két ily ünnepiesen öltözött magyar lovagot állit elő ide mellékelt képünk, melyek az említett idegen befolyások eredményeit határozattan tanúsítják.

E kép Eye és Falk Kunst- und Leben der Vorzeit című jelmez-gyűjteményéből van lerajzolva. A balról levő lovag alacsony kis karimás kalpagot

visel, elől kis boglárba tűzött hosszan lengő strucctollal. Vállait nagy virágos szövetű, vállprémes rövid köpenyke födi, mely alatt láthatni

a derékon övvel átkötött, térdig érő s elöl csak gombokkal összetartott alsó ruhát. Szűk magyar nadrágjának alsó vége csinos s felül lehajtott

szélű topánba van szorítva, melyre taréjos sarkantyúja van csatolva.  A sarkantyúk ága a XI., XII. és még a XIII. században is taréj nélkül csupán

hegyes vasból állott, minők a III. Béla sírjában találtatott sarkantyú-példányok, és mindig szíjjal vagy lánccal csatoltattak a bokára.

Taréjos, csillagos sarkantyúk csak a XIII. század végével jöttek használatba. Ezen viseleten a toll és köpeny határozottan a nyugati

ízlés befolyásának tulajdoníthatók. E délceg lovag paripájának fején magasba nyúlt kócsag-toll leng, kiemelkedve a drága kövekkel kirakott csótár tartójából; hosszú lófark függ alá a ló szügyére, mely tigrisbőrrel, dereka pedig gazdagon kivarrott kis sabrakkal /lótakaró/  van borítva. Sabrakja alól függ le a kengyel, hátul pedig a ló farán a bogláros farmatring /farok-szíj/ . A lószerszámoknál a lófark a csótár végén, és talán a párducos terítő is a török szokásra, a forgó pedig a ló fején a régi német s franczia lovagok lovain használt tollakra emlékeztet, sajátságos vegyületben állítva össze a keleti és nyugati ízlést.

A rajzunkon levő második lovag hasonló kalpagot visel, elöl magasabbra nyúló karimával, melyen kerek boglárból legyező alakban csomóba szedett tollbokor emelkedik ki. Termetét hosszú és bő, ujjatlan ruha fedi, elől egy sor nagy gombok és sújtások által összetartva; keze, melyben örvös buzogányt tart, az alsó ruha ujját láttatja. Lovának nyakszirtje, homloka, szügye és háta párducbőrrel van betakarva, mely úgy van alkalmazva, hogy a párduc feje a ló homlokát borítván, fülei helyén a ló-fülek vannak kidugva, mely sajátságos összeillesztés hatás teljes kinézést ad a ló fejének. — A párduc homlokából, díszes foglalatból, szintén kócsagtoll áll ki, míg a nyakszirtről csótáron nagy gombból hosszú lófark függ alá. A kantár, mint az előbb leirt, lónál, hosszú zablához van csatolva. (Folytatjuk.) Vízkeleti Béla.

 

 

1860. 24.

 

 

    Vázlatok a magyar viselet történetéből.

 

(Folytatás.)

 

Még a magyar hadi viseletről kell néhány szót szólanunk.

A múlt számban a vas öltözet általános rövid történetét bocsátván előre, áttérünk a XVI. századbeli hadi viseletek leírására, a mint ezek őseinknél voltak használatban Bár a XV. században a vas öltözet nyugaton teljes kifejlődést ért, s az egész testet befödi. Őseinknél e kényelmetlen s a mozgást akadályozó vértezet nem jött általános használatba; inkább szerették ők mindenkor a sodrony-inget, mely bár a testet nem annyira védte mint amaz, de szabadabb mozgást engedve, a viadalban nem szolgált akadályul.

Használtak őseink olykor csatákban vas vértezetet is, de mely leginkább csak sisakból, mell- és hát vasakból állott, ritkábban vas

kesztyűket, kar- és csípő-lemezeket. Spalart szerint vértezetük volt: szépen idomított s csúcsba végződő sisak, melyen elöl a homlok felett vas

rudacska volt alkalmazva, szükség idején az arc elé lebocsátható s azt a vágások ellen megvédő, — oldalt két felöl pedig erős lemezek szolgáltak

védelmül, az áll alatt pedig összecsatolva, a sisakot a fejhez erősítek.

 

 

 

                                  

 

                                    Uri-viseletek a XVII. századból. 1860. 24.

 

 

 

 

Forgója, hol a csúcson, hol a rudacska felső végén, de leginkább a sisak bal oldalán volt feltűzve, s állott leginkább sas- vagy kócsag-tollakból. — A   többi vértezet volt: a mell- és hát-vas, melyek olykor összecsatolva használtattak a csípő-függelékekkel. — E vas öltözet a XVI. században még nagyobbára összeillesztett lemezekből állott, vasszegekkel összetartva, úgy azonban, hogy a test mozdulatainak engedtek; egész vasból álló vértek csak a XVII. században jöttek használatba, mint a mai nehéz lovasságoknál. A vértezet és fegyverzet a középkorban többnyire a legnagyobb fényűzéssel volt kiállítva arany ezüsttel, sőt olykor drága kövekkel is kirakva. Ily vértek és sisakok remek példányait láthatni a bécsi Ambrazi-gyűjteményben.  A többi testrészeket leginkább sodronyvért borítá régebben, bár a XVI-dik században őseinknél a lábak födetlenül maradtak. — Védelmül használták meg a pajzsokat is, melyek fából készültek, bőr- vagy vas-borítékkal, s leginkább hosszas négyszög alakúak voltak, két szélein kissé behajlítva, — ilyenek Hunyady János és Mátyás pajzsai a nemzeti Múzeumban. — Díszítményül rajta cimerek és festések, olykor reá szegezett sas-szárnyak is használtattak. De a pajzsok használata a XVI. században mindinkább, elmaradt s a huszároknál 1572-ben

szűnt meg. — A hadi viseletet vagy rövid mente, köpeny vagy kaczagány egészité ki, — fegyverül szolgált pedig a buzogány vagy szekerese, melyet a        nyeregkápában vagy kézben viseltek, és széles, kissé hajlott kard, egyenes és hosszú véd-rudacskával (Parir-stange). — E fegyvereken is gyakran pazar fény áradt el.

 

Uri-viseletek a XVII. századból.

 

       A XVII. század egyike volt ama mozgalom-teljes századoknak, melyekben új eszmék küzdenek régiekkel, tisztultabb fogalmak és meggyőződés utat tör magának a kétség homályán át Ezen harczias század szellemének befolyása nagy változásokat idézett elő a nyugati népek viseletében is. A harminc éves háború korának viselete tökéletesen megfelelt ama viharos harcias idők szellemének; a spanyol izlés kinövései, cicomái, minők a százrétű fodros gallérok, a plundra-nadrágok, melyek a gőg jelvényeiként tekinthetők, e században mindinkább háttérbe szoríttattak, s helyükbe a test kívánalmainak inkább megfelelő, kényelmesebb és szabadabb ruházat lépett, pajzán daczot, de mégis erélyes és bátor jelleget adván e kor viseletének. E viharos században a magyar nemzet sem maradhatott érintetlen, szintén sodortatott az uralkodó eszmék árjától, — mely azonban egyszersmind a művelődésre, haladásra és öntudatra ébreszté. Ezen eszmék befolyást gyakoroltak a magyar viseletre is, kizárván ebből azt, mi idegen, a nemzeti jelleget párosítván célszerűséggel és a kor ízlésével. — Bár utóbb e század vége felé, és a XVIII. században ismét másik végletbe esett a nemzet a viseletre nézve, mert már itt vakon követte a franczia és német divatok szeszélyeit, egész a paróka és copf viseléséig!

      Mellékelt képünk három alakot állit elő a XVII. század közepéről, melyek a nemzeti viselet sajátságait finomabb, nemesebb alakban állítják elő, minden felesleges pompa nélkül. Ezen alakok azon korú arcképek után vannak másolva. Mindenki el fogja ismerni, hogy e három alak ruházata igen csinos.

Vizkelety Béla.

 

 

1860. 27.   /Címlap kép nélkül. G./

 

 

           Tompa Mihály: Gróf Mikó Imréhez

 

Mint gyors döfésre, mely a szívbe hat,

Kínos hideg fut át minden tagon:

A gyászhíren, mit kísért iszonyat,

Feljajdult mély fájdalmában a hon.

Mi szívünk ö, mi hő szívünk vala,

Vérrel tartván minden kicsiny eret;

Férfiúvá növénk fel általa,

S e dús, nemes szív, íme megrepedt!

 

Ha lesz: midőn jókedvre megnyeri

Ez a' nemzet borongó végzetét,

Mely a pásztort ugyan veri, veri,

Hogy elszórná a nyájat szerteszét!?

Egyenkint ád az ég nagyot nekünk,

Ki véd, emel s létünkkel összeforr;

És megrázkódunk, és megrettenünk

Midőn eltűnik, mint a meteor…

 

És megjön a víg ének ideje,

Zeng a mező és fája tapsoland;

Harsogva fut a folyam lefele,

Csak légyen egy szent cél felül s alant!

És hit magunkban, hit jövőnk felöl,

Hit, mely mozdít helyükből hegyeket!

S ha a vezér szilárdan jár elöl,

S a szent ügyért: áldoz, tűr és feled.

 

Mert a nagyság tűz : mely fénylik s hevít,

De mely körül szálldos füst és korom;

Megkáromolja a nép szentjeit.

Ne félj, ne várj! s nagy léssz mindenkoron!

És hóditól ha csáb ellen, s midőn

Hátad mögött nehéz zár csikorog:

Egynek talál minden helyzet s idő,

S meghalsz, de szólsz: „a föld mégis forog!"

 

De tisztedben, mit és hogyan művelj :

Jól tudja nagy lelked, s folytatja már.

Még elhagyott, setét még annyi hely,

És, annyi eszme megváltásra vár!

Élj : hogy midőn ama kéz megjelen,

A történet híven író keze:

A maradék is emlegesse fenn:

Felőled amit az feljegyze!              

 

Tompa Mihály (Rimaszombat, 1817. szeptember 28.Hanva, 1868. július 30.) magyar költő, a népi-nemzeti irodalmi irányzat

egyik legjelentősebb képviselője, református lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1858).

 

Hidvégi gróf Mikó Imre (Zabola, 1805. szeptember 4.Kolozsvár, 1876. szeptember 16.) erdélyi magyar államférfi, művelődés- és

gazdaság-politikus, történész. A 19. századi Erdély politikai életének meghatározó alakja, két ízben (1848, 1860–1861) Erdély főkormányzója,

1867 és 1870 között Magyarország közmunka- és közlekedésügyi minisztere volt. Wiki.

 

 

1860. 32.

 

 

Az első testvér-harcok

 

István keresztyénné létele után csak két út maradt hátra a magyar népnek; — fejedelméhez vagy istenéhez maradni hűnek.

István eleinte nem kényszerített senkit, csupán a szellem szelídebb eszközeivel térj észté az emberszerető uj hitet, hittanítókat külde a nép közé, templomokat, zárdákat épite és gazdagita, csak midőn azokat leronták a napimádók s kivont karddal léptek ki ellene, vévé ő is kezébe szent Móricz dárdáját, melynek nyele a megváltó koporsószegeivel volt kiverve s hivei kevés számát összegyűjtve maga körül, csatára indult ellenük.

Ez volt az első testvérharc. A roppant földbirtokú Kupa volt a lázadók vezére. — Maga ős-vallásában megrögzött dacos fanatikus, fejedelmi vérénél fogva a trónhoz legközelebb álló rokon, egykor Geiza özvegyének megvetett kérője, — most vakbuzgalom, hatalomvágy és sértett szerelem miatt a kitört forradalom vezetője. A hadsereg erőre egyenlőtlen volt. Nagy, töméntelen a napimádóké, csekély a keresztyéneké. De Isten volt a keresztyén királlyal, s még a csodák ideje nem járt le.

 

 

 

 

             

 

                GYULA VEZÉR CSALÁDJA I. ISTVÁN KIRÁLY FOGSÁGÁBAN.  1860. 32.

 

 

 

 

 

Az ütközet legelső hevében a serege élén küzdő Kupa egy lándzsadöféstől leesett lováról, egy pillanat múlva véres feje emelkedett ki magasra a seregek fölött egy dárda hegyére szúrva. Ez elrémítő jelre ijedség lepte el a napimádók szívét, megfutottak a csatából, szétoszolva erdeikbe, barlangjaikba vagy visszatérve fejedelmükhöz s fölvéve az engesztelő keresztségét.

Ez idő óta üldözve volt a napimádás. Az oltárok széthányattak, a hun betűkkel írott pogány könyvek (különben a história-ismeret végtelen kárára) országszerte megégettettek, kik fák alatt, forrásoknál, kövek felett áldoztak, azokat nyakukra kötött kövek-kel hajították a vizekbe s mindenki rettentéséül, az elesett pogány vezér teste négyfelé vágatott, s kiszegeztetett az ország négy fővárosának kapuira. Egyike e fővárosoknak volt Gyula-Fehérvár. Itt épen akkor temették Gyulát, az erdélyi magyar vezért, ki maga is titkon a keresztyén vallást hivé, de a kinek fia az ifjabb

Gyula e vallást megtagadta. Erdélyben akkora legerősebb népfaj a székelyek voltak. E vas keménységű nemzet mai arczárói is sokban reá ismerhetni arra, a mi hajdan volt. Minden külső változás daczára, erkölcsei, szokásai csaknem azonosak maradtak, s ama néhány ős szokásról, mi köztük a keresztyénség és királyság behozatalával is fennmaradt, néhány homályos eszmét ragadhatunk meg őseink vallási és polgári törvényeiről. Betűik régebben voltak, mint a magyaroknak, felülről lefelé irtak velők, kihagyva a magánhangzókat, három jegyük volt, olyanok, mint egy bogár alakja, miknek értelmét máig sem tudni. E jegyeket még 1518-ban tanitották az iskolákban, akkor tiltatott el vesszőzés büntetése alatt, de még azután is pálczákra vágott leveleket küldöttek egymásnak. Istenüket járhatatlan völgyek, vagy magas sziklák menedékén imádták, máig is állnak Bálványos vár romjai, hol legtovább maradtak fenn a napimádók töredékei. Papjaik, kik az istentiszteletet végezek, egyúttal polgári főnökeik is voltak. Ezeket hittak Rabonbánoknak.** Áldozatoknál mindenkinek szabott helye volt. Még máig is, ha valaki jogait eladja, háza, földje után odateszi „templombeli ülőhelyét" is. Az áldozatoknál szerecsendiófából faragott kehely forgott kézről kézre, a legutolsó tabonbán Sándóur e kehellyel túlment a hét erdőn a keresztyének terjedése elöl.

Kézdi-Vásárhelyhez közel van egy halom. Régi ös szokásnál fogva minden székely, ki idejut, mielőtt odább menne, itt megpihen. A dombot tűzhalomnak hívják. Az áldozatok tüze századok előtt e halmon lobogott fel, a nép máig is tiszteli azt, bár nem emlékszik rá, hogy miért?

Minden évben összegyűltek e férfiak harci gyakorlatra, miket a diákosabb utókor „lustrumoknak"*** nevezett el, ki el nem jött, vagy rosszul volt fegyverezve, a rabonbán kitörülte a szabadok sorából. Adót nem fizettek, csak ha királyfi született, adott minden székely egy Ökröt fejedelmének, a király bélyegével megégetve, ezt hitták „ökörsütésnek." A székely akármit vétett fejedelme ellen, fejét vesztheté, de vagyonát soha, az megmaradt a rokonoknak. Ha mag nélkül halt meg valaki, vagyonai nem a fejedelemre szálltak, hanem szomszédaira. Ha valaki meggyilkoltatott, rokonai holttestét temetetlen hagyták, mig gyilkosa meg nem büntettetett, annak pedig a holttetemnél meg kellett, jelenni. E szokás Kálmánig fennmaradt : „tetemrehívás" és „halálújítás" czim alatt. S magánéletük körében is annyi volt az ős sajátság, a mi mind e mai napig feledetlenül maradt meg közöttük. A rossz hazafin, a gyáván a nép úgy állt bosszút: hogy rajta ment és házát lebontotta, s ha azután a bűnhődő megjavította magát, ismét közerővel fölépítették a házát. A szegényebb atyafiak, kiknek nem volt önerejük gazdasági munkáikat végezni, kalákát hirdettek, zeneszóval járva végig a Helységet s azon eszközt hordva kezükben, a minő munkára szükségük volt, sarlót, ha aratni kellé, guzsalyt, ha fonásra volt szükség s ilyenkor mindenki sietett őket egyesitett munkájával egyszerre fölsegíteni. Esketés, tor, keresztelő alkalmával a rokonok az ünneplő házhoz tömérdek enni és inni valót küldöztek, s azt azután együtt elköltötték. Az ily ünnepély lakomáit hítták Rodinának.

Ha a lánynak kedvese volt, ez fenyőfaágat szúrt le a lány háza előtt az esztendő bizonyos napján. Mennyegzöben a mátkát a két nyoszolyóval együtt egy lepellel kitakarták, a vőlegénynek ki kellé találni: hogy melyik az ö jegyese?

S ha valakit eltemettek, annak a sírjába három nyilat lőttek, később e szokást a puskalövés váltotta fel. Hogy Kupa négyfelé szelt testével Erdélyben is kihirdettetett a római hit, a holott inkább a keleti szertartású keresztyének leltek proselytáikra, föltámadt a király ellen egész Erdély, vezérük volt az ifjabb Gyula, a fehérvári fejdelem. Még nem múltak el Kupa vérfoltjai városa kapujáról, midőn ö is nyilt lázadással lépett elő István ellen, szövetkezve Keánnal, a bolgárok fejedelmével. István szemközt jött reá. „Isten és Szűz Mária!" volt serege harckiáltása; a napimádók elveszték a csatát; Gyula foglyul esett; á király mindaddig, míg kegyelmért fog esdeni s a keresztyén hitet felveszi, börtönre Ítélte a lázadót; — az ott megőszült és meg iá hált; soha sem kért kegyelmet.

A bolgár fejedelem Keán is meghallá nemsokára az „Isten és Szűz Mária" harckiáltása, a bosszúálló kard öt is utolérte, ott veszett a csatában.

István a két legyőzött ellenség kincseiből pompás templomot építtetett Székes-Fenérvárott a Boldogságos Szűz tiszteletére, de nem volt áldás Gyula kincsein, mint a krónikairó mondja,*) meri a templom többször leégett. És azután sok templomot és sok klastromot épített még István király, és mikor már Magyarországon eleget épített volna, akkor elkezdte építtetni Rómában, Byzanczban, Ravennában és Jeruzsálemben, azon magyarok számára, kik netalán oda mennének zarándokolni.                                  J. M.

 

*) L. Thuróczi Chronika Hung.

 

**rabonbán: a Székely krónika (Csíki krónika) szerint a székelyek legfőbb tisztje

***A lustrum (a latin lustrare tisztít, fényesít szóból) egy ős római szertartás

 

 

1860. 39.

 

Korona és kard.

 

 

Magyarország negyedik királya I. Endre volt, ki Péter és Aba szerencsétlen uralkodása után, mint az Árpád nemzetségéből való Kopasz Lászlónak (Taksony vezér unokájának) fia, 1045-ben választatott királlyá és 1060-ig uralkodott — miután a kegyetlen Abát a csatamezőn ölték meg, a kevély Péternek pedig szemét tolták ki. így menekültek meg az országra annyi vészt hozott két versenytárstól. Magyarországnak ennyi belvillongás után békére volt szüksége, békére belül, békére kivül. A napimádók felekezete újólag föltámadt a kereszt uralma ellen Vatha vezérlete alatt, föl-égeté a templomokat, a papokat legyilkold, Gellért püspököt a budai hegyről taszította alá, melyet máig is a martyr nevéről neveznek; alig hogy ez legyőzetett, jött Henrik császár nagy haddal kívülről védenczét (Pétert) megbosszulandó. Egy nemzetnek, melyen a polgárháború által vert sebek még alig hegedtek be, külháborúba keveredni, életveszély. Árpádot kardja biztositá a német nemzet támadásai ellen, Szent Istvánt apostoli kegyessége, Pétert hódolata, Abát szégyenteljes adófizetés. Endre látta: hogy ő ezen eszközöknek egyikét sem használhatja. A harcot az okosság, a hódolatot a büszkeség ellenzi. Ekkor maga mellé ültette a trónra Bélát, a nálánál mind karra, mind főre, mind szivre erősebb testvért, éltében koronája osztályosául, holta után örököséül nevezve öt ki. Béla azon kisded hadsereggel, mit az ország belnyugalma mellett összeszedhetett, Pozsonynál táborba szállt a császár ellen, ki őt roppant haddal jött ostromolni.

 

 

 

 

BÉLA VÁLASZT A KARD ÉS KORONA KÖZÖTT. 1860. 39.

 

 

 

 

A belzavarok néhány év alatt odahozták Magyarországot : hogy kerülnie kellett a harezot azon ellenségével, kit saját országában annyiszor meglátogatott. — Mig Béla ellenségét hadi mozdulatokkal fárasztá, azalatt Zotmund, egy általa fogadott búvár, a viz alatt Henrik hajói alá úszott, mik élelmi szerekkel voltak terhelve s azokat alul kifúrva, elsüllyeszté. — E vesztés több volt Henrikre nézve egy vesztett csatánál, kénytelen volt rögtön visszavonulni Pozsony alól. A következett évben még nagyobb sereggel ütött be a császár Sopron felől, ezúttal öccsére Gerhart püspökre bizva : hogy élelmi szerekkel terhelt hajóival vonuljon le utána a Dunán. Béla herceg a császár jöttét azzal előzé meg : hogy messze földön, a merre az ellenséges hadseregnek kellé jőni, fölégettetett minden falut, a lakosokat nyájaikkal együtt az ország belsejébe küldé, a kazlakat, asztagokat szerte fölgyújtatá.

A császár serege mohón üldözé az előtte visszavonuló magyar hadsereget, de midőn az igért tejjel mézzel folyó vidék helyett, az elpusztult, letarolt megyék közepébe jutott, hol a falvak lé voltak előtte égetve, a mezők letarolva, a kutak behányva, megdöbbenté a láthatatlan ellenséget az éhszomj hatalma s megállt gátolatlan előrehaladtában, utána érkezendő élelmiszereire várva. Gebhart püspök ezalatt levelet irt bátyjának : hogy hol jár az élelmiszerekkel? Követét Béla portyázói elfogták, a táborba vitték, a vitt levélből megértvén Miklós püspök kollegája kérdésit, a furfangos Béla tanácsára azt válaszolta neki a császár nevében : hogy csak menjen vissza nagy sietve, a honnan jött, mert itt rossz világ van, Németországba beütött az ellenség, neki sietnie kell haza seregestül.

A püspök ily dolgokban nem értette a tréfát, a martyrokat szerette tisztelni, de követni nem volt kedve, még az nap minden hajóival visszafordult, haza ment, ott hagyva éhezni a semmit nem sejtő császárt. A császár eközben untig várta élelmiszereit, s várakozásában elsánczolá magát táborával.

A mint a magyarok látták : hogy az ellen a földet ássa, azt mondák : hogy előre sirt ás magának. Mert, a hogy a krónika író mondja, a mely árkot nappal az élö a holtak számára ásott, abba éjjel maga feküdt le alunni s aki éjjel ágyat vájt magának a főidbe, nappal ugyanazt mint halottat temették oda. Ezalatt a tábort körülrajongó magyar portyázok éjjel nappal nyugtalaniták az éhségtől fogyó, erötlenülö hadat, a sánczokon túl lépni mérészkedőt nyakába vetett pányvával ragadták el. Nem hősök, hanem pánczélozott csontvázak voltak Henrik népei, seb nélkül hullva el a vértelen harczmezön. A császár, ki hódítva jött be az országba, könyörögve ment ki belőle. Hadserege nem kért többé dicsőséget, csak kenyeret, s a magyar hadvezér ügyessége ezúttal a legdicsőségesebb békekötést nem drága magyar véren, hanem ártatlan marhák és ürük vérével vásárolta meg, mit a kiéheztetett ellenségnek a békekötés után magyar bőkezűséggel oszta. A császár örök békét esküdve a magyarnak, leányát, ki már a franczia király fiával volt eljegyezve, Endre fiának adta nőül, serege pedig oly sietve hagyta el a legirtózatosabb hadjárat terét : hogy még vértjeit is ott hagyta sánczain; a mely hegy és erdő máig is „Vértes"nek neveztetik. Mint mondtuk, Endre király testvérét Bélát tette trónja örökösévé.

Ez ígérete után fia született, Salamon. Az apa elfeledé az ígéretet, mire a király megesküdött s fiát, mikor még az alig volt hét éves, megkoronáztatá; a koronázási ünnepélyen jelenvolt Béla herczeg is, s arczán nem látszott semmi keserűség, midőn a koronázási hymnuszban éneklék a karok : „esto dominus fratrum tuorum!" (Légy ura testvéreidnek.) De Endre jobban megijedt a hideg arcztól, mintha azt haragosnak látta volna, s hogy testvérét kísértetbe hozza, magához hivatá öt Várkonyi várába, egy szőnyeget teríttetve le a trón elé, melyre korona és kard voltak letéve.

A kísértés Bélának életébe kerülhetett, a trón háta mögött gyilkosok voltak elrejtve, kiknek Bélát, azon esetben, ha a koronához nyúlna, meg kellé ölniök. - Válassz, monda testvérének a király. A korona a királyság, a kard a herczegség jelképe, a melyiket választod, legyen a tied, a másik maradjon fiamnak. Egy hang, alig hallhatóan susogá a herczegnek : „válaszd a kardot." Miklós volt az, a testörök vezére. És Béla a kardot választá.

De Endre, midőn kardot adott testvére kezébe, gonosz eszközt adott maga ellen. Azon kard öt koronájától s életétől fosztotta meg.

Az élte elleni nemtelen merényt megtudva a herczeg, elfutott ipához, a lengyel királyhoz s onnan harczias sereggel tért vissza bátyja ellen.

Ez is idegen segélyhez folyamodott, a császár két vezért, egy harmadikat a cseh király külde segélyére, Béla mind a hármat megveré és elfogta; a király magyar seregei a csata után hozzá csatlakoztak. Endre maga a csatában futó lovaktól gázoltatott agyon.

 

Jókai M. után

 

 

 

1860. 41.

 

Somoskő romjai.

(Nógrádban.)

 

Hazánk annyi vészt látott, hogy alig van év, a melynek emlékeiből egy vészkönyvet ne lehetne írni; ha voltak is csendes percei, nehéz, vészes napok követték azokat — a tatárjárás, — a százados török harcok s a pártok tusai sokszor elnyomoriták hazánkat! — Senki sem volt biztos, mikor jő már ismét valami uj vezér hazánkba népeivel, hogy megölje a ki bátrabb, megfutamitsa, aki gyávább! Ez volt oka, hogy minden tekintélyesebb családnak saját vára volt, ha utolsó fillérét erre áldozá is, életét és vagyonát igyekezett megmenteni a fölszerelt vár védelme alatt; innen van, hogy hazánkban minden felé számtalan romvárat szemlélhetünk, hátha még azok is fönnállnak, a melyeknek nevei is elenyésztek!...

Több vár alig volt egyben is, mint Nógrádban.  Nógrád volt azon közép vármegye, hol az ellenség nem pusztított mindig, nem úgy álltak itt az ügyek, mint a déli végvármegyékben, melyeket ha egyszer elpusztítanak, soká maradtak pusztán, elhagyatva! Nógrádot ritkábban szállotta meg az ellenség, csak időszakonként jött, a midőn már ismét volt mit pusztítani… A Nógrád határán álló Drégely védése alkalmával oly hősiességet mutatott Szondy György,  s ki ne emlékeznék még azon gyászos emlékű napokra, midőn a Losonc romjaiból emelkedő füst megölt polgárainak vérpárázatával egyesülve szállott az ég felé?! Nézzük Somoskőt.

 

 

 

 

 

SOMOSKŐ ROMJAI. 1860. 41.

 

 

Ezen várrom közel Somos-Újfaluhoz egy hosszúkás mély völgyből kiemelkedő, magas, erdős hegyektől környezett kősziklán fekszik, annak mintegy koronáját képezi s e szép tájnak, a zöld háttért kiemelve. Valószínű, hogy már látta a tatárjárást, mert az már 1340 előtt Kachich János birtokában volt. Alapítói valószínűleg a hatalmas Losonczyak voltak, a kiknek birtokában később találjuk. 1342-ben Zechen Tamás nyerte azt királyi adományul s ezen nemzetségbeliek birták IV. László és III. András idejében is. 1576. évben sok nógrádi vár volt török hatalom alatt. Fülek parancsnoka, Ali bég, az imént említett évben vette Somoskőt ostrom alá s ha az elég számú őrség bátor parancsnokkal bir, a törökök nem egykönnyen veszik be a mindennel jól fölkészült és fölszerelt várat, a melybe csak egy meredek ut vezetett föl. A gyáva parancsnok őrségestől együtt kiszökött a várból, a melybe a törökök ellenállás nélkül vonultak be, s a parancsnok gyávasága által lön özvegy Losonczyné e szép birtokától megfosztva. 1593-ik évig birták az ozmánok, ezen évben nagy birtokot veszítettek el a törökök, ennek egy részét tevék Nógrád; várai is; erre a török őrség annyira megrettent, hogy maga hagyta el a várat s a hős Pálffy seregei, kik máskor vérüket ontották, ezt ellenállás nélkül kerítették a magyar hatalom alá. 1618-ban az ország figyelmét is magára vonta a vár, s azért törvény is hozatott, hogy Somoskő vára, Fülekkel és Szécsénnyel együtt, erősíttessék meg…

A zavaros időközökben a hazánknak annyi hőst adott gr. Forgách család vette pártfogása alá, egyszersmind birtokába; később a báró Péterffy család nyerte királyi adományul; de a Péterffyek Jánossal kihalván, az ezzel rokon gróf Stahremberg család kapta felét királyi adományul, a hozzátartozó javukkal együtt; 1808-ban tettleges birtokába is lépett, s a hozzá tartozó birtokokkal felében mai nap is bírja….

Somoskő nagyobb váraink közé tartozik; erős falai három kerek torony által voltak megszilárdítva, melyek részben még most is fennállnak… A vár alját üregek s pinczék foglalják el, hol az épületekben levő holmi a tüz ellen biztosítva volt. Somoskönek, minthogy kősziklán épült, kútja nem volt, hanem őrsége az esővizet fogta fel e célra készített ciszternák által, melyek maradványai még most is láthatók…. Somoskő vára nevét valószínűleg a sziklán termett nagy mennyiségű somtól nyerte. Jelenleg már csak éltének végperceit várja s nevét, hogy egészen el ne vesszen, az alatta elterülő pusztára is átruházta.

Luppa Péter.

 

A somoskői vár a magyar–szlovák országhatárt jelző kerítés túloldalán, Somoskő település fölé magasodó vulkáni csúcson található, már

szlovák területen. Sátoros-bánya településhez tartozik, amely a Losonci járás része…  Romlásának az 1970-es években megkezdett

helyreállítási munkálatok vetettek véget, melyek – Szlovákia önálló állammá alakulása után – sajnálatos módon félbeszakadtak.

 

 

1860. 43.

 

Verbőczy István.

 

(1460—1541 )

 

 

…Oly férfiú arczképét és életrajzát veszik itt olvasóink, ki nemcsak széles tudománya, és szónoki ereje miatt, de önzéstelen hazaszereteténél fogva is, mivel minden tudományát, egész életét arra áldozta, hogy az ország jogait minden jogtalan bitorlás ellen oltalmazza, — korának legnépszerűbb, legtiszteltebb embere volt. Születéshelyének, némelyek Nógrád megyét , mások ismét Hont megye Verböcz vagy Varbócz helységét, végre Szentpáli s ennek nyomán az 1836-ik évben Bécsben nyomatott „Österreichische National Encyclopádie" czimü munkában Szökefalvát, Erdélyben, mondják. Leghihetőbb azonban, mit Szirmay Antal Pesten 1805-ben megjelent „Comitatus Ugochensis" czimü munkájában mond, t. i. hogy Verbőczy Ugocsa  megyének hasonnevű falujában 1460. körül született. (A szül. évszám másoknál 1475) Édesanyjáról vérrokonságban levén a Szapolyai (Zápolya) házzal, Szapolyai János igen nagy gondot fordított Verbőczy István tudományos ki-képeztetésére. A budai tanodákban, hol Szapolyai, Deák Imre és István ajánlata folytán Mátyás király kedvezésében részesült, végezve tanulmányait, a római jog hallgatására Rómába, s innen 1500 körül Bécsbe küldetek. Tanulmányait a legnagyobb szorgalom- és igyekezettel végezvén, visszatértekor a gyakorlati téren mint irnok a kir. kanczelláriánál, később a királyi fő törvényszéknél, végre az országbiróságnál, mint jegyző, 1505. körül pedig mint országbíró ítélőmester tett nemzetének századokon át fönnmaradandó emlékű szolgálatokat.

E közben tapasztalta Verbőczy, mily hátrányára van az igazságszolgáltatásnak az, hogy irott törvénykönyv hiányában a birák csupán a királyoktól birt egyes alkotmányos oklevelek és szokásokra, hagyományokra kénytelenek ítéleteiket alapítani, mint ez Ulászló királynak Verbőczy Tripartitumához csatolt helybenhagyó leveléből bőven kiderül 4). A rendek sürgetek ugyan a királyt, hogy e bajnak királyi tekintélyével elejét vegye, de az igazságos király ezen méltányos kivánatot, nem tudni mi okból, nem csekély kárára az országnak, igen későn teljesité.

Végre hosszas tanácskozások s többszöri elnapolások után a már ekkor jogtudományairól ismeretes Verbőczy István bízatott meg, hogy a nehéz munkát az ország alkotmányos levelei és szokásaiból összeállítván, füzetekre és czimekre ossza. A nagy mü szakértők által jónak találtatva, az 1514-ki sz. Erzsébet napjára eső országgyűlésen II. Ulászló király által megerősíttetek, és egy okirat által a rendek beleegyezésével mindenkorra érvényes törvénykönyvül ismertetek el.

                 Már most nem volt egyéb hátra, mint a munka kinyomtatása, melyből a király minden egyes megyének, egy saját pecsétjével megerősített példányt akart ajándékozni: E tervében különböző dolgok akadályozván, végre a király, Budára visszatérve, meghalálozott s így a mű még jó darab ideig kiadatlanul s kevesek által ismerve hevert. Verbőczy királyi személynökké neveztetvén ki, e művet, úgy, mint azt már országgyűlés jóváhagyta, Bécsben 1517-ben ily cím alatt adta ki:

 

Tripartitum Opus Juris consvetudinarii inclyti regni Hungariae: per magistrum Stephanum de Verbőczy personalis praesentiae regiae  majestatis documtenentem: accuratissime editum. Impressum Viennae Austriae per Joannem Singrenium. Anno Domini MDXVII. Octavo die maji.

 

 

 

 

 

 

               

 

                VERBŐCZY ISTVÁN. 1860. 43.

 

 

 

 

 

E kiadást 1545-ben egy másik követte, Várdai Pál esztergomi érsek adta ki. Ez volt ama századokig érvényes, nagyhírű: „Corpus Juris" egy fö alkatrésze. Ekként a magyar jogtudomány alakja meg volt adva s úgy kidolgozva, miszerint Verböczy törvényeink alkotásában azontúl is mindig irányadó volt. Még ezentúl mindig tökélyesbítve számos kiadást ért és az országban divatozott nyelvekre lefordították. Magyar nyelvre legelőször Veres Balázs, Bihar megye jegyzője forditá s kiadta 1565-ben Debreczenben. Ezután magyar nyelven is többszöri kiadást ért.

Midőn a török roppant hadsereggel közeledék határaink felé, Verböczy II. Lajos király által 1520-ban X. Leo pápához segélykérés végett Rómába követül küldetett. E megbízatásnak ö saját költségén tett eleget; — e hazafiúi készsége s áldozatáért haza tértekor Zólyommegyében Dobrovina várat és uradalmat nyeré jutalmul, e birtokától azonban a Szapolyai-féle mozgalmak következtében az ellenpárt által megfosztatott.

Az 1525-ki rákosi országgyűlésen Verböczy volt az első, ki a király miniszterei s tanácsosai ellen kemény szavakban kikelt, s inditványozá, hogy a rendek Hatvanba gyűljenek össze tanácskozás végett, miután itt a jelenlévő királyi hivatalnokok által minden határozatuk kivitelében gátoltatnak. E gyűlésen Verböczy remek beszédben adta elő a sérelmeket, sőt vádolta a király gyöngeségét. E gyűlés eredménye az lett, hogy a rendek általános közmegegyezéssel szerződésre léptek…

1626. évi nov. 10-én Sz.-Fehérvárott szabad ég alatt tartott országgyűlésen Verbőczy a habozó rendeket gúnyosan, szó-nemtartással vádolva, kivítta, hogy Szapolyai János általános közmegegyezéssel királlyá választatott…

A hatvani gyűlésen általános fölkiáltással nádorrá] választott Verböczy, a király által 1527. év tavaszán a főrendekkel együtt Budára rendeltetvén, miután itt meg nem jelent, méltósága és javaitól megfosztatva, száműzték. Innen Erdélybe, Szapolyaihoz menekült, hol adományul több nemesi jószágot nyert. A szerencsétlen mohácsi vész után folyvást a Szapolyai pártnál maradt, sorsában osztozott s az országban legfőbb hivatalokat viselt. Mint királyi kancellár folytonosan a Szapolyai János és Ferdinánd közti béke létrehozatalán fáradozott…

Sokáig kénytelen volt törökországi száműzetésében élni; azonban a törökök Budát ismét elfoglalván, a kormányzó basa által Budán maradásra kényszeríttetek, hol tömérdek bántalmat kellé szenvednie; míg végre a sok szenvedés, hazája pusztulása fölötti bú és bánat után 1541-ben a hónát oly lángolón szerető szív megszűnt dobogni és az egész országra fényt derítő tudomány sugarát a halál jégkarjai kiolták. Több történetírónk tanúsága szerint, orozva méreg által gyilkoltatott meg.

 

               Irodalom:

1.) Severini János .,De veteribus incolis Hungáriae cisdanubianac." (Sopron 1768).

2.) „Oesterreichische National-Encyclopedie."

3) Jászai Pál   ,,A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után."

 4.) Horvát István: Verbőczy István emlékezete cimű munka, II. kötet

 

Severini Joannes: Commentatio Historica de Veteribus incolis Hungariae
Cisdanubianae 26.  
http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0013/13.html

 

*  *  *

 

 

 

1860. 48.

 

Árpád honfoglaló csatái.

 

 

Árpád első csatája Symon, bolgár fejedelemmel volt, ki ellen Leo byzanczi császár hívta segélyül.

A magyar szövetséges sereg csatázási módja egészen elütött a többi népeknek a rómaiaktól eltanult rendszerétől.

Nem három hadtestben, mint a rómaiak, hanem egy hosszú félkörben, egymással összeköttetésben álló ezredekre felosztva csatáztak a magyarok, sebesen támadva elleneikre minden oldalról egyszerre, s ha azok első rohamuk tüzét kiállották, sebesen visszafordulva ismét s helyeikre nyargaltak. Jaj volt a hadvezérnek, kit heve arra ragadott, hogy őket üldözze; alig bontotta meg csatarendét, a futó ezredek egy pillanat alatt visszafordultak ellene, vagy tőrbe csalták, honnét nem volt menekülés, s ha túlnyomó erőre akadtak, sebes lovaikon egy ember-vesztés nélkül eltűntek üldözőik elől. Villámgyors mozdulataik, gyaníthatatlan hadi cseleik s lehetetlennek látszó hadi merényeik zavarba hozták a legtapasztaltabb hadvezér számításait. Symon vajda a Dunánál elvesztette ellenük a csatát, háromszor újítá meg az ütközetet, mind háromszor a magyarok győztek. Árpád első szülötte, Liuntin vezette az ütközetet.

Második győzelmük volt Arnulf császár segélyével Szvatopluk ellen. E két harcz csatába keverte ellenük a többi rokon fajait a

bolgároknak, oláhoknak és szlávoknak. Mindenikkel döntő ütközet vívatott;  Gelu az oláh herczeg ellen Tuhutum, a bolgár Ménmarót

ellen Tas és Szabolcs, a déli szláv Glad ellen Bojta, Zuard és Kadosa mentek.

 

 

 

 

ÁRPÁD CSATÁJA ZALÁN, BOLGÁR FEJEDELEMMEL. 1860. 48. 

 

 

.

 

Gelu elestével meghódolt Erdély. Ménmarót elfogatott Bihar várában, s leányát Árpád fiával eljegyezve, birtokában hagyatott. Glad serege a Tisza partján semmivé tétetett, három szláv Kujás s két besenyő vezér esett áldozatul, Glad Pancsova várába húzta magát s annak ostrommal bevétele után meghódolt. Csak egy fejedelem tartotta még magát, Zalán, a dunántúli bolgárok ura, valamennyi között a leghatalmasabb.

A kölcsönös ingerlő felhívások után, csatára készült a két fejedelem, Zalán Árpádnak ismeretlen eredetét Hányta szemére, emez tizenkét fehér lóért állította eladottnak az országot, melyből a jelképül kért vizet, földet és füvet Zalán megküldte a követelőnek. Árpád ekkor a Sajó partján táborozott. E kis folyam látta a magyar nép első születését és első halálát, mert háromszor halt meg e nemzet és háromszor született újra.

Zalán, Symon vajdával egyesülve, fegyveres daccal lépett fel a hódító ellen, visszakövetelve a Sajó melléki földet, mit egykor önkényt engedett neki át, s az Alpári mezőn, melynek füvéből ismertetőt küldött neki, síkra szállt ellene egész erejével, kiirtással fenyegetve a hatalmaskodó népet.

Ekkor állt elő a végső legnagyobb csapásra maga a magyar fejedelem, kitüntetve eddig rejtegetett hatalmát. A rövid ütközetben, melyet maga vezénylet, az egyesült bolgár seregek szétveretve elhullottak, Zalán elfutott, birodalma nyomról nyomra meghódolt a magyar fegyverrel vagy barátsággal nyújtott kezének. A Kárpátoktól a Dráváig, eggyé született az egész haza és e haza neve lett Magyarország. És e hazát mindig szerették gyermekei. Rövid idő múlva Attila városában ülték az áldomást ősapáink, víg cimbalom és fuvola mellett vigadva őskirályuk palotájában. Árpádnak nem egyedüli s nem legfőbb érdeme: hogy ez országot elfoglalá; hanem az: hogy a meghódított népeket kibékíté Ön nemzetével, hogy saját népét meg tudta jutalmazni, s országát nem iparkodott határain túl növelni, hanem határain belül erősíté.

(J. M. után.)

 

 

1860. 52.

 

 

Régészeti levelek Ipolyi Arnoldhoz.

 

III. A hédervári kápolna Győrben. Síremlékek. Emlék-föliratok. Honi művészetünk egy új ága. Egyházi visszaállítás. Miért hagytuk el a régi építésmódokat. A fertő-rákosi kemence. Wilfing hazánkfia és az üvegfestés hazánkban. Szent László képe. Fölfedezett régi stallumok. A román-torony ablakai. Miklós ceretei püspök sírköve. Morosini Péter és gróf Schwartzenberg Adolf sír-írásaik. Két prépost egy síremléken. Balásfianum. Berdóczy őrkanonok mint a Custodiatus / felügyelet/ második fölépítője.

*

Kedves barátom! Eleve tiltakozom a hízelkedés vagy túlzás gyanúja ellen, ha állítom, hogy a különben is bámulandó sebességgel épülő és emelkedő Győrből, majdnem az ország széléről kezd az egyházi visszaállításra (restauratio) új napfény derülni, és hogy az egyházi művészetre nézve egy új korszak küszöbén állunk. Nálunk a művészet egy oly ága bimbózik és gyors hajtásai oly díszes virágokkal kecsegtetnek, melyről be nem bizonyíthatjuk ugyan egész biztossággal, vajon tenyészett-e valaha szép honunkban; de azért előre bátorkodunk mondani, hogy szép gyümölcsei nemcsak a szemnek tetszeni, hanem a lelket is nemesebb irányban emelni képesek lesznek. Győri megyés püspök úr őméltósága, áthatva azon égő hitbuzgalomtól, mely a középkori vallásossággal karöltve jár, lassan és minden szemfényvesztő zaj nélkül kezdé a Győrben még épen fennálló góth-imolákat régi fényükbe visszahelyezni.

Mit a pogányosító újjászületési (renaissance) korszak — a remekkori tisztaság kápráztató ürügye alatt a valódi keresztyénit halomra döntve — meghagyott, azt komolyan átgondolt, isteni szellemtől mintegy ihletett tervek szerint régi eredetiségükbe visszaállítani őméltósága egyik főtörekvése. Ezen szép igyekezete által nemcsak a jobb és keresztényibb ízlés ébresztetik föl a műkedvelőkben; de az általa oly hőn fölkarolt, sőt hatalmas védőszárnyai alatt kiképzett magyar építészek, képírók, üvegfestő és egyéb honi művészek és mesterek elég alkalmat nyernek az összes haza színe előtt tehetségüket és időnkénti haladásukat bebizonyítani

 

 

 

 

 

 

SZENT LÁSZLÓ. (Wilfing üvegfestése után.) 1860. 52.

 

 

 

 

 

.

Föltűnő ugyan, hogy ezen esetben a hátralépés határozott előmenetel; mert valljuk meg őszintén, miszerint nem a román és gót ízlés elleni szenvedély vagy el nem ismerés az, mely visszatartóztat ilynemű egyházak építésétől, hanem valódi oka ennek a benső, nagy áldozatokra buzdító hitélet általános tengése. Nem azért nem építtetik fővárosunk egyik nagy temploma ezen évezredekre szolgáló, mindenkit elragadó, minden legkisebb izében életet lehelő modorban, mivel ehhez értő mesterek nem találtatnának; hanem, mivel a pogány korú építmények puszta, ékesség nélküli vékony falaikkal, fősz (gipsz) szobraikkal és szobafestészetű díszítményeikkel aránylag mégis kevesebbe kerülnek, és jéghideg vallás árnyékaihoz meztelenségükben jobban illenek. Ott, hol a vallásosság a polgári jólét alapjának tekintetik, ott még mai nap is foglaltatnak vagy építtetnek kimondhatatlan költségű, bámulatra késztető keresztyén stylű egyházak, mint azt a kis bajorországi remek templomokon, és a Rajna partján emelkedő kölni dóm folytatásában láthatjuk. Minálunk ellenben, az ország szívében, nemzeti büszkeségünk egyik leendő emlékén csak annyira tudtunk haladni, mintha szándékunk lenne, azt, mi eddig nagy nehezen elkészült, mielőbb mint szabad elvűségünk és hithidegségünk nagyszerű jelét a disz főváros közepén az utókornak be nem végzett romalakban átengedni.

Bár ne lennének szavaim annyira igazak, mint a mily keserű elmélkedésre késztetnek. De hagyjuk el e szomorító képet, és térjünk vissza Fertőnk regényes partjaira, oda, hol a művészet-kedvelő püspök saját rákosi nyaralójában engedi a kemence-építést, melyből az első üvegfestmények kikerülnek. Ezen magyartól tervezett, égetett, magyar egyházfőtől rendelt egy, első ilynemű magyar művet, szent László magyar király, a vallás és nemzetiség dicső hőse gyönyörű képét, nemzeti büszkeségünk ezen méltó tárgyát, magunkénak vallhatjuk….

Itt a tárgyat pompásan sikerültnek mondhatjuk. Az ablak legnagyobb részét az ékes állvány és a könnyen emelkedő mennyezet foglalja el,

mely fölött a tiszta kék égen csillagok tündöklenek. A tagozott aljzaton emelkedik a szent bajnok, deli, nemes tartású, legszebb férfikornak

örvendő izmos dalia. Jobbjában tartja a történelmi bárdot, baljával Magyarország címerével ékített pajzsára támaszkodik. Az egyszerűen

liliomokkal és ormokkal díszített arany korona-abroncsból emelkedik a viola színű sapka, melynek ugyanazon színű, hátul lefolyó takarója a

király nyakát födi. Végtagjait páncélmez oltalmazza; kurta ujjú zöld mentéjét takarja a jobb váll fölött összekapcsolt bíborszínű köpeny.

A fülke hátterét zárja a szőlőgerezdekkel és levelekkel átszőtt sárgás függöny. A talapzat egyik lapján olvashatni:

 

ST. LADISLAUS

 

címet, alább nagyobb négy karéjban tart egy angyal mondatszalagot ezen fölírassál :  Episcopus Joanes Simor*, Anno 1860.

Az oltár nyolcszegű záradékának egyik, balra eső, köríve alatt a négyszögű fülke tűnt elő, mely bronz rácsozattal ellátva, egyházi

szerek fenntartására szolgál. Láthatni kisded egyházunkban, mennyivel volt szilárdabb és őszintébb azon négyszögű kövekből való,

vakolatlan építés, mint a mai vakolatos ámítás; mely minden ürességet, egyenetlenséget képes ugyan egy-időre fedezni; de pár év múlva annyi javítást igényel, hogy a drágább építés kellemetlenségtől hosszabb időre fölmentett volna….

A mihamarabbi viszontlátásig, Isten velünk.

Rómer Flóris     

 

*Simor János (Székesfehérvár, 1813. augusztus 23.Esztergom, 1891. január 23.) bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek

     A művészet pártolójaként nagy összegeket áldozott a templomokra.

 

 

 

1861. 8.

 

      Magyar női viseletek a XVIII. századból.

             (Adalék a magyar jelmeztanhoz.)

 

A Vasárnapi Újság múlt évi folyamában régi magyar férfiviseleteket, és arra vonatkozó adattöredékeket mutattunk be. Jelenleg a női viseletről szóló adatok nyomán kíséreljük meg, némi rövid vázlatot összeállítani. E részben már kevesebb műemlékünk maradván fenn a régibb századokból, ezen vázlat — a kevésbé hiteles források teljes mellőzésével — csakis a legközelebb múlt századbeli viseletekről szól, a mennyiben ezekre bővebb adatok maradtak fenn…Mielőtt az itt közlött rajz magyarázatára térnék, néhány általános észrevételt teszek a női viselet sajátságairól. A magyar női ruha tökéletesen megfelel a magyar nő jellemének, lelkületéneki hivatásának. Mily összhangzó vegyülete árad el azon a női méltóságnak, önérzetnek, a

női bájnak és a családi otthoniasságnak!

A nő legszebb otthon, családi körében, melynek ő élete, lelke; körülötte minden szebb, mosolygóbb, bajosabb alakot ölt, amin az ő tündér ujjának

hatása látszik. Míg a férfi, e kis állam külbiztonsága fölött őrködik, addig a nő eszélyesen szervezi annak bel-életét. Mennyi méltóság olvad el

alakján, vegyülve szeretetre méltó nyájassággal!

 

 

 

 

 

 

         

 

 

        Magyar női díszviselet a XVIII. századból. 1861. 8.

 

 

 

 

 

A magyar nők kor és állapot szerint különbözően öltözködtek, s a ruha alakra, színre különbözött egymástól, így a matrónák, az éltesebb nők fejeiken kendőt viseltek, s többnyire sötétebb színű ruhában jártak. A férjes nők főkötőt, a hajadonok pártát, s többnyire élénkebb színű ruhákat használtak. Három rendbeli öltözete volt a régi magyar nőnek: díszöltönye, ünnepi és mindennapi ruhája.

Mellékelt képünk a múlt század elejéről állit elő egy hölgyet díszöltözetben. Fejét gyöngyökkel kirakott párta ékíti, mely alatt a főre simuló hajat, hátul szalagba fonva viseli, melyről hosszan lefüggő fátyol leng alá. Vállait és keblét széles csipke borítja, virággal kivarrva. Derekára elől horgocskákba akasztott fűzőzsinór által összetartott derékmellény simul. Karjain két helyt szalaggal összekötözött ingváll duzzad, csipke-szélekbe végződve.

Szoknyája mérsékelt bőségben folyik alá, szélein gazdagon kivarrva, valamint kissé rövidebb köténye is csipkében végződik. Válláról panyókára vetett, hermelinnel prémezett hosszú bársony ujjas mente függ alá, szélein gazdag aranyos virágokkal kivarrva, elöl pedig levél alakú csatokkal díszítve. Gyöngyös nyakék és karperecek egészítik ki öltözetét.

Vízkelety Béla.

 

 

 

1861. 10.

 

Tokaj és régi vára.

 

Ott, hol a magyar alföld hatalmas folyama hazánk egyik legszebb megyéjének fő erét, a Bodrog vizét magába veszi, 400 lábnyi magasságra kiemelkedve s a többi hegyektől mintegy különválva, egy meredek sziklahegy áll. Ez a Kárpátok azon hegysorának végcsúcsa, mely Sáros megyében, Cserveniczán, a híres nemes opált szolgáltatja, s délnek fordulván, Abaúj vármegyének keleti oldalát végig futja. Innen több ágazatban Zemplénbe lép, s annak déli végén ama világhírű hegyet képezi, melynek környékén a borok királya, a tokaji nektár üti fel uralkodó székét. E süveg alakú hegy porphyr* sziklafalai alatt, a Tisza és Bodrog által keskeny helyre szorítva, terülnek el Tokaj városának nagy-részben köböl épült házai. Néhány csinosabb, új modorú emeletes házak is kitűnnek, maga a város egészben véve igénytelen kinézésű; de felvirágzása bizton remélhető, annyival is inkább, miután most már hazánk két oly hatalmas közlekedési ága metszi át, mellyel nálunk kevés város dicsekedhetik, a tiszai gőzhajózást, és a Debrecen miskolci vasutat értjük, melyeknek itt van főrakhelyük…

 

*Porphyr (altgr. ,purpurfarben’) ist ein weit verbreiteter Sammelbegriff für verschiedene vulkanische Gesteine..

 

 

 

 

 

 

 

 

Tokaj. 1861. 10.

 

 

 

Ezen éltető nedv nem csupán a Tokaj mögött emelkedő hegyen terem, hanem és leginkább ennek környékén, az úgynevezett Hegyalján,
melyet a Kárpát bérceinek déli ágai képeznek Zemplénben….Világhírű bor-termelésének legelső tényezője országunk új alkotója, IV. Béla
király

                volt, ki e tatár-pusztította vidéket olaszokkal népesítette be, s ezek a bortermesztést annyira virágzásba hozták, hogy már 1380-ban a zempléni

                bor-dézsma 10 000 aranyat jövedelmezett az egri püspöknek, s valóban királyi ajándék volt már V. Istvántól is 1271-ben, midőn azt ama

                főpapnak ily szavakkal átadja: „decimas vini, ubi vineae modo sunt plantatae."…

 A tokaji vár Bél történetíró szerint már a magyarok bejövetelekor fennállott, s azt szláv lakosai építették. Nagyobb hitelt adhatunk azonban hazai történet-irodalmunk legrégibb forrása szerzőjének, Béla király Névtelen jegyzőjének, ki a tokaji hegyről és várról a következőket írja :

„A mint Ond, Ketel, úgyszintén Tarcal (vezérek, — a mai Sáros-Patak felől jőve) az erdőn átmenve, a Bodrog folyó mellett lovagolnak, s mintegy ki akarván tenni magukért, sebes nyargalvást futva egy magasabb hegytetejére vágtattak, akkor Tarcal igen serény vitéz, mindnyájuk közt elsőbben hágott föl a tetőre, s azon hegyet az naptól fogva máig Tarcal hegyének nevezték…

A nyom nélkül elpusztult vár, mely még csak nemrég, a múlt század elején is szerepelt, igen gyakran nevezetes eseményeknek volt színhelye.

Csak a főbbeket említjük. így mindjárt az első magyar királyok korában 1074-ben Geyza herceg, midőn Salamonnal történt összeütközése

után megfutamodott, Tokajban talált menedéket. 1241. a tatárok feldúlták s több ideig romban hevert, míg 1398-ban Döbrey István kapta

cserébe Kazon helységért, de azt már 1401-ben hűtlensége miatt elvesztette, s több más várral együtt Brankovics György szerb fejedelemnek adatott. Brankovics pedig Hunyady Jánosnak engedte át. 1469-ben Mátyás király Zápolya Imrének ajándékozta. A mohácsi vész után Zápolya János seregével együtt ide vonta magát, a várat erődítésekkel látta el, s 1526-ban országgyűlést is tartott itt, melyen magát magyar királynak kiáltatta ki, hatalmas beszédet tartott ez alkalommal Verbőczy István. 1527-ben I. Ferdinánd és Zápolya János seregei között több heves harc vívatott Tokaj vidékén, 1550-ben itt adatott át a szent korona Ferdinánd küldöttjeinek. 1593-ban Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem birtokába jutott. 1604-ben a város csaknem földig pusztíttatott Básta hadai által, s a lakosok roppant sanyarúságokat állottak ki, minek részletes leírása a város 1610-ben szerkesztett jegyzőkönyvében foglaltatik….

A jelenlegi Tokaj város két részből áll, u. m. a régi Tokaj, és Kis- vagy Új Tokaj. Az első a nagy állandó tiszai fahídtól felfelé, vagyis inkább északra, a hegyoldalba húzódik, hol a római katolikus nagy templom, református és görögegyesült egyházak tűnnek ki; Kis-Tokaj pedig a hídtól lefelé

délnek, sokkal szebb és tágasabb helyen terül el…Nagy élénkség mutatkozik itt a Tiszán, nevezetesen só és fa, szőlőkarók, zsindely és lécek

nagymértékben szállíttatnak felföldről. Ősszel pedig különösen sok gyümölcsöt hoznak a Tiszán, Úgy hogy a szálak /tutaj/ csaknem az egész

Tiszát elborítják. A mintegy 4000 lakossal bíró kis város, igen élénk kereskedést űz mindenféle terményekkel és

árucikkekkel.                                                       Zombory Gusztáv

              *

Tokaj Miskolctól 54 km-re keletre fekszik, a híres Tokaj-hegyaljai borvidéken, két folyó, a Tisza és a Bodrog találkozásánál, a

Kopasz-hegy lábánál. Lakossága 4800 fő. Városi rangját csak 1986-ban kapta vissza.

 

 

1861. 16.

 

 

Hild József, építész.

 

A magyarnak szemefénye: büszkén emelkedő fővárosa. Ez volt a nagy Széchenyi István gondjainak egyik kedvenc és főtárgya; ennek virágzását, jólétét óhajtja mindenki, a ki e szép és nagy hazának fia. Mi volt Pest még ezelőtt 30 —40 évvel? Sokan vannak, kik elmondhatják saját tapasztalásaikból. Vannak, kik még vízimadarakat vadásztak a Duna part azon helyein, hol most pompás paloták sorai gyönyörködtetik a szemet. Csak Amerika új világának tündéri kézzel épülő városai között találunk hasonló gyors emelkedésre példákat, minőt az 1825 — 1848-i újabb alkotmányos korszakban Pest városában láttunk. A nemzeti szellem fölébredtével, a tudomány, ipar és kereskedés áldásaival együtt járó értelmiség és vagyonosság terjedtével, az elhanyagolt Pest mindinkább elérte azon közös célunkat, hogy a polgárisuk világnak méltó pontjává, valóságos európai várossá legyen. A közelebb lefolyt szomorú évtized alatt a magyar fővárosban, a nemzeti lét megszűntével, pangásnak indult minden vállalkozási szellem, s Pest külső emelkedésében is vigasztalan megállapodást tapasztaltunk,  most, a dolgok derültebb újra fejlődésében, itt is a régi munkásság és erélyes vállalkozás folytatását látjuk. Adja az ég, hogy e jó kedv meg ne zavartassák ismét; hogy állandó és sikerdús legyen!

Azonban illő, hogy koronként megemlékezzünk azokról, kiknek tudománya és szakképzettsége teremte fővárosunk díszes voltát. - Elég

soká nem volt hazánkban tere az építészetnek; most Istennek hála! Napról-napra szaporodnak jeles építészeink. Érdemeit tekintve, ezek

első sorában áll, építészeink Nestora, kinek arcképét mutatjuk be, az agg Hild József…

Legelső bécsi tanulmányainak és Rómában gyűjtött gyakorlati tapasztalatainak volt eredménye ama római stílus, amaz a klasszikus és antik ízlést követő modor, melyet Hild később a gyakorlati téren s leginkább Pesten létrehozott épületeiben folyvást tanúsított. Midőn Hild mintegy négy évtizeddel ezelőtt visszatért szülővárosába, Pestre, akkor a mi kedves fővárosunk még nem volt egyéb, ízlés és terv nélkül összeállított háztömegnél, mely a lakás egyszerű szükségein túl nem ment. Görbe utcái ugyan eszünkbe juttatták, hogy jó régen áll már fenn, de azért a jó régi városok kedélyes házait, s jellegzetes házsorait hiába kerestük volna benne. Az utcák csatornázása, egyenlő felszínelése (nivellirozása) sétányok és parkok, s jóravaló kövezet akkor még oly fényűzési cikkeknek tartattak, miket legfeljebb nagyra termett világvárosoktól lehetne követelni. Aki Pestváros külső történetét híven fogja megírni, annak az igazság érdekében, el kell ugyan ismernie, hogy egy széptani és stylistikai tekintetben új építészeti iránynak első úttörői már Hild előtt különösen Koch és Pollák nevű építészek voltak; azonban valódi teremtő lélekkel Hild lépett ezek nyomába…

 

 

 

 

 

 

Hild József

 

 

 

 

 

Bekövetkezett a szerencsétlen 1838-i év; Pest városának nagy részét a Duna árvize elsodorta. Ezután kezdett Pest igazán nagyváros lenni; amaz

elemi csapás fővárosunknak valódi építészeti jótevője lett. Ekkor emelkedtek Pesten azok a pompás magánházak, melyeknél Hild teremtő

szelleme a kényelmes fedett folyosókat hozta be, az alkalmatlan nyílt udvari menetek (gangok) helyébe; ekkor hozta be a külföldiek által nálunk

annyira csodált széles és világos márványlépcsőket, a magas szárnyajtókat, s épen oly téres ablakokat, belső fatábláikkal (spalett) stb. Igen

természetes, hogy ezen élénk építészeti reformok, az addig szunnyadt kőfaragókat és szobrászokat is új életre serkentették, foglalkozást és

munkát nyújtva nekik is. Ők szolgáltatták az ékítményeket, oszlopokat és szobrokat, márvány lépcsőket, párkányzatok, erkélyek és kutak

díszítményeit. Pest város épületei a célszerűségen kívül szépészeti tekintetben is nyertek s ezek adták meg legelébb Pestnek a fővárosi rangot.

Egy dolgot rónak fel Hild építészeti modorának hibául: s ez az egyformaság, egyhangúság….

Ö építette az egri pompás székesegyházat, az ö terve szerint készül a pesti lipótvárosi nagyszerű templom, s az ö javított terve után épült az

esztergomi bazilika. Az utóbbiról tudjuk, hogy eredetileg sokkal egyszerűbben terveztetett, s alapjában fel is építtetett Pakh János esztergomi

építész által. Ez utóbbinak orgyilkosság általi szerencsétlen halála után Hild kezére jutott ez óriás mű folytatása s bevégzése. Akik az

eredeti terv után készült mintát a mostani királyi épülettel összehasonlították, tudják, menynyit köszönhet ez díszre, nagyszerűségre

nézve Hild alkotó szellemének.

Kétségtelen, hogy Hild munkásságának megszűntével Pest városának a megkezdett úton megállapodnia nem szabad, s örömmel is tapasztaljuk,

hogy egy, a külföld műremekei között nevekedett, s hasznos tapasztalásokkal hazatért ifjabb építészeti nemzedék, új meg új sikerrel lép az

ö nyomdokaiba, új eszmékkel, új iránnyal és modorral, mely a főváros megpanaszlott egyhangúságába is kellemes változatokat hoz be lassanként.

De azért Hild József korszaka egyike marad a legérdekesebbnek hazai építészetünk történetében…

*

Hild József (Pest, 1789. december 8.Pest, 1867. március 6.) magyar építész. A hazai klasszicista építészet egyik legnagyobb alakja, a

reformkori Pest arculatának kialakításában meghatározó szerepet játszó építész. Hild János építész fia, Hild Viktor újságíró nagyapja. Wiki

 

 

1861. 18.

 

      A buda-kanizsai vasút indóháza Budán.

 

Alig van két éve, hogy a budai Vérmező átellenében fekvő kis háromszögű réten — mely hajdan temető volt, — az indóház legelső munkálatai   megkezdődtek. Ki a tervek titkaiba beavatva nem volt, fogalma sem lehetett, hogy mily óriási munkának vetették meg alapját; bámulva sereglettek össze Budapest kíváncsi lakosai, midőn e háromszögű rét körüli roppant sziklafalakat kezdették építeni, melyek bármely várerősség bástyáival is bátran kiállották volna a versenyt, s csodálkozva tudakozódtak egymástól, hogy vajon mi lesz ez? Minek e roppant falak egy indóházhoz? Arra még akkor kevesen gondoltak, hogy az egész pályaudvar egy emeletnyi magasságra fog feltöltetni. E roppant földtöltés ellensúlyozására, illetőleg megtartására, nem elég erős a közönséges fal. Az egész pályaudvar a budai Krisztinaváros mögött húzódik el egy hosszúkás völgyben, melyet egy részről a Sváb- és Sas hegy, másrészről pedig a Szent-Gellért, és a vár átellenében álló azon szőlőhegy képzi, melyről 1849-ben a magyar ágyúütegek a vár falán — a fehérvári kapu mellett — rést lőttek. E völgy úgy van alkotva, hogy a Sas- és Sz. Gellérthegy között magasan kezdődik, s úgy vonul lejtősen lefelé, egész az említett rétig, hol a legmélyebb.

 

 

 

 

 

 

 

 

A BUDA-KANIZSAI VASÚT INDÓHÁZA BUDÁN. 1861. 18.

 

 

 

 

 

 

 

Ezen legmélyebb helyet tehát fel kellé emelni, mire meg ama magasabb részéből lehordott föld szolgáltatott anyagot. A Szt. Gellért-hegy

végső gerincén át elkerülhetetlenné vált egy 190 öl hosszú alagút építése, mely hogy mennél rövidebb legyen, majdnem félkörben megy a föld

alatt, s innen van roppant sötétsége. A hegy túlsó részén kiérve, gyönyörű rétek terülnek el egész a Dunáig,…

A Buda-kanizsai vasútvonal által Magyarország egyenes összeköttetésbe jött a tengerrel, s azért sokkal fontosabb esemény ez, semhogy,

föl ne jegyeznénk hazánk jelenkori, eseményekben gazdag történetébe. E nevezetes vasút folyó évi április hó 2-án nyittatott

meg a személyforgalomnak. A teherszállítás már előbb, március 22-én nyittatott meg, s mindjárt legelső útján 50 000 mérő kukoricát szállított „Bibby and Son" angol kereskedői firma részére, kik azt Triesztből saját hajóikon egyenesen Liverpoolba szállították. Ünnepélyes próbaútja pedig március 20-án, a legjobb sikerrel ment végbe, számos hazai és külföldi tekintély jelenlétében…

E vonal Budától Kanizsáig 29 mérföldnyi hosszúságban 14 állomást érint, be nem értve Budát és Kanizsát, melyek következők : mindjárt Buda alatt Promontor, itt nevezetesek a Duna parton levő vasút építései: Tétény, hol a társulat, felhasználva az állomás kedvező helyzetét, néhány ölnyi vasútággal lehetségessé teszi, a Dunán szállítani szokott gabona kényelmes felvételét. Itt nemcsak raktárakat, hanem alkalmas hajórévet is épít, az érkező hajók kikötésére és lerakodására; mely által Téténynek is szép jövőt biztosit. Azután jön: Tárnok, Martonvásár, Nyék, Dinnyés, Fehérvár, Csíkvár, Lepsény, Siófok, Szántód, Boglár, Keszthely, Komárváros és Kanizsa.

Siófoktól Keszthelyig a legszebb tájakon robog a vonat, mintegy 8% mérföldnyi hosszúságon folytonosan a gyönyörű Balaton partjain, melynek hullámzó sötétzöld vizében, s a túlsó parton fekvő regényes vidékeken, milyenek Füred, Tihany, Badacsony, Szigliget… nem győzünk eléggé gyönyörködni. De éppen e szép és termékeny vidékek, nevezetesen Zala, Somogy és Fehér nyertek legtöbbet külkereskedésünk tekintetében e vasút által. Eddig is, a rossz utak miatt nagy fáradsággal ugyan, de csaknem kizárólag Somogy- és Zala-megyékből vitetett Stájer, Karantán és Tirolba a szükséges gabona, mi most mód nélkül megkönnyíttetett; és igen bölcsen intézkedett a társaság, hogy e vasutat épen a Balaton somogyi, nem pedig a szegényebb veszprémi oldalán vezette.

Jelen képünk a Buda-kanizsai vasút egyszerű, de ízléssel épült budai főindóházát tünteti elő, arról a pontról fölvéve, hol a Buda-krisztinavárosi koronaőr-utcából (a Karácsonyi-féle palota mögött) egyenes és kényelmes feljárást készíttettek a pályaudvarba. E feljáráson kívül még egy másik is van, mely az indóház túlsó végéről, a Városmajor felől megy fel, de az a Pestről jövőknek távolabb esik….

Sok szépet, újat s meglepőt látunk e pályaudvar megtekintésénél; egy helyen a pályaudvar felett magasan álló vashíd tartja fenn a közlekedést,

az elszakított városrészek között, míg ismét amodább szétdúlt roppant szikla szorosban az alagút sötét kapuíve nyeli el a mindinkább

keskenyebbé váló pályaudvar utolsó sínéit. Óhajtjuk, hogy e társaság ne csak külszínben legyen magyar, de annak minden hivatalnoka magyar

legyen, valamint üzemeltetése is magyarul vitessék…                                            Zombory Gusztáv

 

*  *  *

 1861-ben nyílt meg a Déli Vasút tulajdonában lévő Buda állomás (a Déli pályaudvar elődje), a BudaKanizsa vonal végállomásaként. Az épület

a vasúttársaság más forgalmas pályaudvaraihoz hasonlóan jól felszereltnek számított, és egy facsarnokkal bírt a vasúti sínek felett. A Déli

pályaudvar nevet 1873-ban kapta az állomás. 1901-ben a növekvő forgalom következtében a Vérmező felől új jegyváltó-előcsarnok épült….

A jelenlegi pénztár- és a várócsarnok nyugati fele 1973-ban, a 2-es metró átadásával egy időben nyílt meg. Wiki

 

 

1861. 19.  /Címlap kép nélkül. G /

 

TELEKI LÁSZLÓ MEGHALT.

 

…A képviselőház elhíresztelt első indítványi ülése május 8-kára volt kitűzve. Baljóslatú nap! Széchenyi halála napjának 13-dik havi fordulója.

Nekünk azonban annyi gyásznapunk van, hogy a végzetes napokban nem lehet válogatnunk. Az ülés, melynek fénypontját Deák Ferencz korszakot alkotó nyilatkozata képezte, tíz órára volt kitűzve, s daczára annak, hogy a Múzeum udvarára sem lehetett jegy nélkül bejutni, a karzatok már kilenc órakor tömve voltak a pesti közönség színével s a vidékről e napra fölsereglett ünnepélyes alakokkal. A hírlapírók karzatai is telve, s a tanácskozási terem szárnyai a felsőtábla tagjai által elfoglalva. Azt is mindenki tudta már, hogy a remek beszédre, mit Deák Ferencz tart, Teleki László fog viszonzást mondani, s a viszonzásból tudja meg az egész világ, hogy a magyar nemzetben a hazaszeretet, az alkotmány tisztelete és a bátor jogvédelem kérdésében csak egy vélemény van.

Sarkpontja lett e nap a történetnek! Kilenc óra után a már gyülekező képviselők négyszemközt sugdosva, egy titkot kezdtek egymásnak elmondani; de a mi annyira borzasztó, annyira hihetetlen, annyira leverő volt, hogy mindegyik azt felelte rá : „ah nem igaz ez, ne is híreszteljük."

A rémhír azonban csak egyre terjedt, mindig csüggedtebb arcok jöttek be az ajtón, az újonnan érkezőket suttogó csoportok fogták körül;

elszörnyedés az arcokon, sietséges járáskelés ide lenn; fenn a női karzatokon, hol a rémület okát nem tudhatták, zilált aggodalom, nyugtalan

kérdezősködések, a mikre utóbb egy halk felelet hangzott: „Teleki László agyonlőve ."…

Mutatja a közgyászt a lengő fekete lobogókon kívül, mikkel minden utca telve, a nép arca, melyről minden mosoly letörülve látszik; úgy, hogy mikor egy vidám arccal találkozunk az utcán, megbotránkozunk benne, s azt mondjuk: jövevény ez, a ki még nem tudja, mi történt?

Sehol mulatság, zeneszó, játék; a színházak zárva, világítatlan, a kávéházakban a tekeasztalok letakarva; az utcák tömve csendes és szomorú néppel.

Délután magán-tanácskozás volt, ott megtudok, hogy az üdvözült már rég készült e szomorú útra; tegnap sorba járta ismerőseit, s többektől elbúcsúzott; némelyiknek csak azt monda: útra megy, másnak azt, hogy „örökre." Egy képviselőtársa leányához így szólt: „Nézze meg jól, milyen volt Teleki László, mert nem látja többet." Azt mondják, hogy nagyon sokat szenvedett. Legnagyobb terhe volt életének egy „adott szó," mely ellen szíve küzdött, de melyet becsülete megőrizni parancsolt. Asztalán volt még beszédének vázlata, melyet aznap kellett tartania a képviselőházban.

Íróasztala és ágya között találták a földön hanyatt fekve, jobb kezének hüvelykujja derékszíjába akasztva, balkeze átlőtt szívére nyomva, a kilőtt pisztoly lábainál, a másik pisztoly asztalán töltetlenül a félig tölt teás-csésze mellett. Az egész háznál senki sem hallotta a lövés hangját. Igen kevés vére folyt el. Azt mondják, hogy balkézzel lőtte meg magát. Miért épen ma? Miért a legnehezebb napok kezdetén ?

Ki hatolhat a holt szívek titkaiba? A tanácskozás elhatározta, hogy azt a helyet, a képviselők padján, a melyen Teleki László ült, az országgyűlés tartása alatt üresen fogja hagyni. Da mi annál inkább fogjuk őt ott ülve látni, s honszeretettől ragyogó orcáját az üres széken is föl fogjuk keresni s nehéz pillanatokban dicső szellemének, a ki ott köztünk ül, tanácsát kikérjük!

Áldásunk te rajtad! Áldásod mi rajtunk!

Jókai Mór.

*

Széki gróf Teleki László (Pest, 1811. február 11.Pest, 1861. május 7.) magyar politikus, író. A Magyar Tudományos Akadémia levelező-,

rendes majd tiszteleti tagja. Az Ellenzéki Kör elnöke. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt és az azt követő években a magyar

önállóság ügyének egyik legaktívabb képviselője….1861. május 8-án reggel az országgyűlési vita előtt bejelentették az összegyűlt képviselőknek,

hogy Teleki László gróf az éjszaka öngyilkosságot követett el. Wiki.

 

 

1861. 27.

 

 


         Zápolya János király.

 

Korrajz, írta: KŐVÁRI MIHÁLY.

 

.

A szerencsétlen mohácsi csata megtörtént. Már magában nagyszerű vesztés: még nagyobb következményeiben. Addig is veszténk csatákat; de csak csatát veszténk; azelőtt is tiporták hazánkat ellenséges mének körmei, de a dúló hadak elvonultak, s a nemzet kiheveri veszteségeit. A mohácsi seb azonban ma is sajog, nem azért, hogy a török százezreket áldozott fel bosszújának, hanem mert Mohácsnál nemzetünk keblébe tört a gyilok, s a vérvesztést nemzetiségünk három század óta ma is érzi. A gyászos emlékű vérnap után Magyarhon kül- és belföldről föléje tornyosuló vészeknek lett színhelye. A török és Ausztria mindketten sajátjuknak tekintették Magyarországot, a török kivívott győzelmére, Ausztria örökösödési alapra fektetvén igényét. Benn a hazában vallásreform-zavarok szaggatták a nemzetet.

Ily válságos körülmények között, midőn kelet-s nyugatról egyaránt özönlött a baj a szerencsétlen hazára, midőn a mohácsi vesztés által a nemzet tettereje meg van törve — ily viharos időben lépett fel Zápolya (helyesebben Szapolyai) János, akkor Erdély vajdája. Pártérdekek a mohácsi vesztést egyrészt az ö késedelmének tulajdonították. E bélyegző vád azonban nem illetheti a hazafias érzelmű férfit, mert 40 000-nyi seregével Erdélyben már 1526. aug. 10-én útra készen állt, de nem tudta merre fogjon, mert a királytól csaknem egyszerre két leiratot kapott, melyek egyikében Oláh ország felé, a másikban a királyi seregekkel csatlakozni Tolna felé rendelik. Ily határozatlanság közepette futárt indít, megkérdeni, mi tevő legyen. Ezalatt az idő telt, a török közelgett. Zápolya a királyhoz Tolna felé indult seregével. S bár arról, hogy a Mohácsnál már csatakészen álló magyar tábor öt választotta egyik fővezérévé, semmit sem tud, a királynak üzen, hogy várják be, addig ne álljanak csatát, míg útban levő

táborával meg nem érkezik.

 

 

 

 

 

 

 

 

ZÁPOLYA JÁNOS KIRÁLY, 1861. 27.

 

 

 

Szegednél járt már seregével, midőn vezérré lett választatása értésére esett. A hírt véve rögtön könnyű kocsiba ült, s táborát ott hagyva, sietve hajtatott, hogy a fővezérséget átvegye s az ütközetben legalább maga jelen legyen. Késő volt. Az erejét túlbecsült nemzet az egyenetlen csatát már megharcolta volt, s a sereg, melyben egy egykorú jellemzés szerint minden kapitány, elveszett.  Zápolya a szerencsétlen csatahírt útjában vette; azonnal megfordult s

haladék nélkül visszatért táborához, s annak egy részével Budának indult, ha tán a magyar királyok székvárosát az ellen dühétől megmenthetné.

Sept. 3.—4-én már a fővárosban van s azt védelmi állásba kísérli helyezni. De hallva, hogy Szolimán Mohácstól egész erejével Budának tart

ellenállásra magát gyengének  érezvén, nehogy a kezében levő sereget is czél nélkül feláldozza, Budát seregével együtt oda hagyta.

A szultán szept. 12-én csakugyan Budára ment, s a várost három nap égetteté győzelmi jelül — csupán a magyar királyi lakot kímélte meg. Azzal haza indult. Útja irányát égő helységek lángja s legyilkoltak patakzó vére jelölé.

Le volt tarolva a haza, összezúzva a nemzet. Férfi kellett a trónra, ki arra a nehéz napokban alkalmas legyen . . . Zápolya János felé fordultak a szemek, a hatalmas Zápolya István nádor s Hedvig tescheni herczegnö fiára, ki anyja után herczegi, nővére után királyi rokonokkal dicsekedhetett . . Növelték a nemzet ragaszkodását azon körülmények is, hogy Zápolya volt a honban leggazdagabb, leghatalmasabb olygarcha.  Amellett erdélyi vajda, oly eréllyel, hogy míg a király és nádor a mohácsi csatára széles Magyarországról csak 25 000 harcost tudott összeszedni, addig a Magyarországnál négyszerte kisebb Erdélyből egy maga 40 100 válogatott fegyverest állított ki. Ilyen volt a férfi, kit a nemzet királynak jelölt. …

Szolimán, a mohácsi tragédia hőse, kit inkább bosszu, mint hódítás indított e hadjáratra, miután Budavár kincseit, könyvtárát előre Konstantinápolyba szállította, szept. 26-én kezdődően seregeit kivonta Magyarhonból. S a töröktől üresen maradt hazában a közügyek egészen más irányt vőnek.

A haza állapota szomorú volt. A török számtalan feldúlt helységben, kétszázezernyi legyilkoltban hagyta ittjártának véres nyomát; s rablánczra

fűzve többezer szerencsétlent szakasztott el örökre övéitől . . . S a nemzet, mely most is visszavonását vezeklé, még mind nem okult. Alig

tette ki a lábát Szolimán, a Budán üresen álló királyi szék betöltése felett pártok alakultak. Egyfelől Zápolya már erélyesen

munkált a trón elnyerésén, másrészről ecsedi Báthori István, a Zápolyaház irányában ellenséges érzelmű nádor is fellépett…

Zápolya dolgai mind szerencsésebben folynak, annyira, hogy az özvegy királyné, kinek Zápolya több izben siker nélkül kérte meg kezét,

körleveleket bocsátott ki, melyek egyikében mig egyfelől a nemzetet inti, hogy ne engedje magát elcsábittatni Zápolyától, ki a közszabadság

ürügye alatt önhasznát vadássza, másrészről az általuk hirdetett országgyűlésre ismét felhíja a rendeket. Egy 9-én kelt más levelében

jogtalansággal vádolja Zápolyát, s tiltakozik az általa tartandó hongyűlés ellen.

Mind hasztalan. Mert a nevezetes hongyűlés mégis megnyílt, s folyamának Ferdinánd oda küldött követei is tanúi valának.

Mindenekelőtt a szerencsétlen Lajos király meglelt holttestét temették el, ünnepélyes szertartások között, nov. 9-én. Erre a czélhoz,

a király választáshoz fogtak….Ferdinánd és érdemdús Zápolya közt ingadozó mérlegbe: s nov. 10-én a rendek Zápolya Jánost egyhangúlag

Magyarország királyának kiálták ki, és a rákövetkező nap, 11-én meg is koronázták.

János király azzal mindjárt uralkodáshoz fog….A komáromi gyűlésre a Ferdinándiak részéről folytak az előkészületek.

Hogy János király akadályul legyen, Frangepán tanácsára Ráskai Gáspár által Tatát és Komáromot elfoglaltatá, minek következtében kénytelenek lőnek a gyűlés helyiségét Pozsonyba, napját nov. 25-röl dec. l-re áttenni. Oly körülmény, mely többeket János részire térített. Mire Ferdinánd annyira meghökkent, hogy nov. 30-ról két levelet bocsát ki, melyekben a nemzet jogainak megtartására kötelezi magát és hiveit biztosítja, ha vagyonukat kár éri, két év alatt helyrepótolja, s azon hivatalokat, melyek betöltése tőle függ, rajok ruházza.  Ígéretek, de a könnyen hívő nemzetnél nem tévesztek hatásukat. Végre a Báthori által hirdetett országgyűlés, melynek a bizonytalan eredményű hamburgi értekezlet képezte előzményét, hosszas vajúdás után, decemberben Pozsonyban megnyílt. A rendek még akkor is mind csak gyéren szállingóztak. Ferdinánd Verbőczije

ecsedi Báthori István* leve. Beszédjében kiemelte, hogy Ferdinánd nem örökösödési jogon — mint kezdetben akart volt — hanem szabad választás utján kivan magyar király lenni….A pozsonyi gyűlés folytán, bár abban sem a megyék, sem Pozsony és Sopron kivételével a királyi városok képviselve nem voltak, Báthori kivitte, hogy Ferdinándot, a II. Lajos lánytestvérét nőül biró osztrák főherceget dec. 16-án magyar királynak választották.

 

*Ecsedi Báthori (III.) István (1480-as évek közepe – Dévény, 1530. május 8. ragadványneve „Sánta”. Születésétől fogva beteg volt az egyik lába és köszvénytől szenvedett. Magyar főnemes, nádor, a 16. század eleji magyarországi hatalmi harcok jelentős szereplője…

Mohács után I. Ferdinánd mellé állt. 1527-ben Ferdinánd királlyá koronáztatása után hívei között kiosztotta Szapolyai birtokait

 

 

1861. 43.

 

 

Pestről a középponti Kárpátok felé és vissza. (Selmec)

(Folytatás.)

 

XV. Selmecz, sept. 12-én, 1860. Óvár, mit tegnap a sötétség és sűrű esőzés miatt nem láthattunk, az idézett „M. Természetbarát" füzete szerint már régi bányatelep. Ugyanis 1006-ban már, mint réz és ezüstbánya ismeretes volt. S íme most is érc-olvasztókkal, zúzdákkal és hámorokkal van körülvéve. A hegy-szülte patakok vízvezetékekre oszolnak, miből csak hamar észrevesszük, hogy az ipar itt szép virágzásnak örvend. E szűk völgybe nyílik Úri völgye is, mely maga évenként 3 mázsa ezüst-és tömérdek rézzel kedveskedik. Tovább a hermaczi völgy torkolatát pillantjuk meg, hol a híres gőzpapír egész nagyszerűségében működik. Itt huzalgyár, ott ércválasztók, amott faszállító víz-rekeszekkel találkozunk, melyek mindinkább azon meggyőződésre birják az észlelőt, hogy Zólyommegye iparunk jeles képviselője. Itt kő, fa, viz, szóval minden tökésittetik, mely aztán dús kamatokat hoz a külföldnek! Sic vos non vobis! Ily iparépületek sorai között Besztercebánya falai körébe jutánk. A nap első sugaraival mi is üdvözlök e fölföldi csinos — mintegy 12,000 lakossal biró — városunk szép épületeit, melyek között különös figyelmet gerjeszt a nagy kiterjedésű püspöki lak, az aránylag csekély külsejű székesegyház, a nagy plébániai templom s főleg a hozzákapcsolt gót egyház, melynek rajzát

közelebb hozzuk…

 

 

 

1861. 44.

 

 

            Pestről a középponti Kárpátok felé és vissza.

(Folytatás és vége.)

 

Selmecre beérve, a több hegyen épült város eleinte görbe, azután elég egyenes és széles, de mindig lejtő utcáin meglepően szép, sőt 2 — 3

emeletes házakat is találtunk, melyeknél az a sajátságos, hogy a túlsó végükön közönségesen földszintesekké válnak, s így történik, hogy földszintes

kapunál bemenve, első vagy második emeletben találjuk magunkat s az első emeletbe akarván jutni, lépcsőkön lefelé kell mennünk. Ez az

alföld síkságaihoz szokott ember ajkaira mosolyt és egy kis zavart hoz. Kellemetlen benyomást tesz azonban a városnak fölötte rossz, tán még

múlt századi kövezete, de Sz. Háromság oszlopa a város műízlésének becsületére válik. Itt eszünkbe jut Pest városnak szobrokban szegénysége,

tán fukarsága, mi Pest tereit s utcáit csakugyan prózaivá teszi. De tán másképp lesz ez ezután a gazdag Pesten! s nem maradnak a tervek csak

papíron! — Selmec egyházai közül — milyen 5 van — építészetre nézve egy, régiségre nézve több, és a régi vár érdemel figyelmet.

Selmec egyéb ritkaságait, u. m. bánya iparával szoros viszonyban álló világhírű intézeteit, válogatott gyűjteményeit, nagytekintélyű tanárait,

bányáit, gépezeteit csak szakember tárgyalhatja tüzetesen, és ki több napokat tölthet azoknak vizsgálatával.

 

 

 

 

 

 

 

 

        Selmec régi vára. 1861. 44.

 

 

 

 

Mi csak a helybeli kath. gymn. történetét érintjük, melynek nyomait, Toldy (M. nemz. irod. tört. II. 80. §.) 1478-ig fölviszi. — 1649-ben a jezsuiták, 1773-ban a kegyesrendiek, 1858-ban pedig, bár csak 5 évre, a status tanárai vevék át, midőn a 8 osztályú, kitűnően fölszerelt gymnasium

4 osztályúvá lőn. Ezen tanintézetben is újabb időben a szláv, később a német nyelv hozatott be. Ifjúságának száma szintén csekélyre olvadt le. A még néhány órai itt mulatást, egy kirándulásra használók, t. i. az országszerte híres kálvária megtekintésére. Ez a várostól  egy keletnek fekvő és kúpalakú különálló hegyen van, melyhez két hosszú hársfa-folyosó vezet. Közbe-közbe a 24. sz. állomás arányosan van elhelyezve, melyeken a Megváltó szenvedését ábrázoló domborművek láthatók, melyek a művészet szigorú igényeinek bár nem felelnek meg egészen, némelyek mégis jeles gondolat szüleményeinek mondhatók. Ilyen például az Üdvözítő által véghezvitt lábmosás, melynél az ibrikből természetes víz csergedez a medencébe. Ilyen a háromajkú hívek számára épült 3 kápolna, mely fokonkint magasabb helyen van emelve. Az első és 2-dik között van az úgynevezett sz. lépcső. Mintegy 24. födött lépcsőn — mélynek mindegyik közepén egy sz. ereklye díszlik üveg alatt -- juthat a zarándokló a 2-dik kápolnába. Legnevezetesebb a legfelsőbb kápolna, hol a szokásos 3 feszület, és a Megváltó sírja becses ásványokból rakott hegyen és hegyüregben vannak. E fölött emelkedik két bádoggal födött torony, melynek fénye a napsugarakkal mintegy vetélkedve hirdeti az egész vidéknek a megváltás nagyszerű titkát. Innét a kilátás a 3—4000 lábnyi magas hegyek között elterülő völgyekbe elragadóan szép, honnét a város is, több hegyen épülve, ugyanannyi hangyabolynak látszik, úgyszintén a bányászathoz tartozó épületek. Ezen kálvária 1571-ben alapíttatott.

Visszatérvén innét a városba, jól esett volna ott az utcai kivilágítás, mihez azonban Selmec különben művelt, és azért a társalgásra igen

hajlandó lakosait nyáron át, úgy látszik, szoktatni nem akarják, mivel részint komolyabb tudományokkal, részint a bányászat terhes munkájával

foglalkoznak…Úgy találtuk, hogy például Szepesben és Zólyomban, Hradeken és Selmeczen, a föld mostohasága daczára, az ipar által a lakosság

oly jólétnek örvend, mint hazánk bármely termékeny vidékén, miért a nyomor sehol sem vehető észre annyira, mint hazánk keleti részein. Ez

onnét is kitetszik, hogy ama tájakon az épületek a falukon is nagyrészt köböl valók, míg a keleti részeken nem ritkaság fatemplomokkal találkozni.

Tapasztaltuk, hogy e szepesi Kárpátok sokkal érdekesebbek, mint például Máramaros égbe nyúló hegyei, míg ezek t, i. nagy tömegeket képeznek,

addig Szepes ormai nyúlánk óriásokként rögtön magasra emelkednek, és tavakkal, — vízesésekkel változatosságot mutatnak, mi az érintett,

hegyeken hiányzik. De egy előnye van hazánk keleti részeinek, az t. i. hogy keleten nemzetiségünk nagyobb tért foglal el, bár szintén sok

idegen elemtől környeztetik…

Jancsik Ede

 

 

 

1861. 50.

 


      A magyarok régi vallásos szertartásai. /Címlap kép nélkül. G. /

 

Xenophon azt hitte: hogy egy nemzet sem létezik, melynek istentisztelete nem volna. Hogy az Istent lélekben és igazságban kell tisztelni, és

hogy az istenség az áldozatokban semmi gyönyört nem talál, a régi bölcsek közt felállított elv volt. Hogy régi eleink sem voltak e részben hátra, bizonyítja vallásbeli szertartásuk, mellyel az Istent tisztelték, és melyet a szertartások külön ágazataira felosztva taglalunk. Ilyenek voltak szent helyeik (keremetek*.)

Templomaik, egyházaik őseinknek nem voltak, valamint a finneknek sem, kik az isteni tiszteletet,—áldozattétel szertartását — hegyeken, fáknál, kőhalmoknál, kutaknál és tavaknál tartották. Hasonló helyeken kellett véghezvitetni őseink szertartásainak is, mert a szabolcsi zsinatban hozott határozatban épen a forrásoknál, kutaknál, fáknál vagy köveknél való áldozattételek tilalmaztatnak. Hogy régi eleinknek nem voltak templomaik, bizonyítja azon körülmény is, hogy a keresztyén hit felvétele után, valahányszor régi ősi vallásukra visszatérni akartak, mint Sz. István, Aba, Péter, András és Sz. László ideje alatt, mindannyiszor először is a templomokat kezdték pusztítani. Őseinknek a keresztyén hit felvétele előtt templomaik nem voltak, hanem imáikat, istenhez irányuló hálájukat erdőkben, ligetekben, tavaknál vitték véghez, mintegy jellemezve azon képletet, hogy ők azon láthatatlan Istent tisztelik, ki a nagy természetben elrejtve van. Hogy őseink talán különös előszeretettel, diófánál szerették végezni isteni tiszteletüket, a diófának hagyományos előszereteténél fogva igen valószínű. Népköltészetünkben igen gyakran emlegettetik az aranyos, ágas-bogas diófa, sőt egy bordal jó kívánságát avval végzi: adjon Isten minden jót, diófából koporsót. Annak gyakori előfordulása példabeszédekben, mint p. o. azt gondolja, mind övé a diófáig, nagy keletére mutat. A dióverés bizonyos szakát jelenti az évnek, szeptember elejét, az akkor eső vásárokat rendesen dióverő vásároknak nevezik. Az atyafiságot, sógorságot ágas-bogasnak nevezi a magyar, mint a diófát, mely szintén eleink régi nemzetségekre való felosztására utal. (L. erről Erdélyi J. Népdalok II. k. 421 old.) Az ily Isteni tiszteletre kijelölt szent helyeken nem csupán imádkozni és áldozni gyűltek össze apáink, hanem hogy néhány napig atyafiságosan együtt társalkodjanak, vendégeskedjenek és örüljenek.

Szent László király törvényében több ízben előfordul a magyar vallás elnyomását tárgyazó lapides /kőből való. G./ szó, mely nem egyebet, jelent, mint az áldozatokra kijelelt szent helyeket, melyeket régi eleink keremetnek neveztek. Az ily helyek kövekkel voltak kerítve melyek közepén volt a tüzelő hely, hol az áldozatokat elégették. Sz. László alatt egy ökör büntetés terhe alatt tiltva volt szertartásokat e helyeken gyakorolni, mint azt a szabolcsi zsinat nyíltan hirdeti, mely 1092-ben tartatván, ott ilyforma törvény hozatott: „Quicunque ritu gentilium juxta puteos sacrificaverint, vel ad arbores, fontes et lapides vota obtulerint, reatum suum bove luant.”

Áldozataik. Minden nemzet kezdettől fogva, a történet tanúsága szerint az istentisztelet kifejezésére legcélszerűbbnek tartotta az áldozatot, mint az Istenség iránti köszönet, hála, hódolat és tőle való függés megismertető jelét. Így áldoztak ősapáink is, mint erről emlékszik Béla király névtelen jegyzője, midőn így szól: „Minekutána Laborc serege megveretett, maga pedig futtában megragadtatván, egy folyó partjánál felakasztatott volna, Almos herceg az övéivel Ung várába bemenvén, a halhatatlan Isteneknek nagy égő áldozatokat tettek. Ugyanazon helyen kövér lovat leölvén, szokás szerint nagy áldomást tettek”

„Valamint Árpád herceg is, és főemberei midőn tudósítást vőnek Szabolcs, Tass, Töhötöm szerencsés győzelmeiről s hódításairól, nagyon megörvendeztek, és szokás szerint nagy áldomást tettek." Ugyanaz más három vezérről így ír : ,,Midőn pedig Lehel, Bulcsú és Botond a többiekkel egészségesen baj nélkül nagy győzelemmel másod ízben Árpád vezérhez visszatértek, nagy örvendezés támadt az egész vezéri udvarban és nagy áldomást tettek." De nem csupán a hála jeléül, hanem kegyelmek és jótétemények nyerése végett is tétettek áldozatok. Arról Theophilact** így emlékszik : „Annak az Istennek, ki ezt a világot teremtette, áldoznak a törökök (magyarok) lovakat, ökröket és juhokat."

A magyarok előtt a lovak igen becsesek voltak, ezeken hadakoztak, ezeken éltek, és lóbőrrel bevont szekereken utaztak, azoknak tejüket itták és ebből sajtot készítettek. Nem lehet tehát gúnynak venni, midőn Árpád Zalánnak Alpárra 12 fehér lovat, drága nyereg-szerszámokkal felékitve, ajándékba küldött; nem tudtak volna ők, véleményük szerint, ennél értékesebb ajándékot küldeni. A lovakon kivül még áldoztak régi eleink más állatokat is, mint ökröket, juhokat, az ünnepély minősége szerint; a mint t. i. az áldozat különösen nagy vagy közönséges kisebb volt; vagy mint más egyéb szerződés vagy békekötés szertartásakor divatban volt. A nagyobb áldozatok közönségesen az egész nemzet érdekében tétettek, melyeknél a legnemesebb, mocsoktalan, szép, kövér-fehér lovak ölettek le. De ezeket nem égették egészen meg, hanem csak a lovak tölgyeit áldozták fel, a többi húst pedig a nép között az áldozatot benyújtó táltosok — előbb a maguk részét kivévén — szétosztották. Hogy mily eseteknél használtattak a kisebb, más állatokból álló áldozatok, azt meghatározni nem lehet.

Némely helyeken ugyanis nagy, másutt pedig égi áldozatoknak nevezték, mint a milyeneket Álmos és Árpád herczeg tőnek; igen hihető tehát,hogy a kisebbeket megégetés nélkül mutatták be a magyarok Istenének, és miután a szabolcsi zsinatban a kutaknál, forrásoknál ligetekben, keremetek közt

bemutatott áldozatok ellen hozott törvény sűrű voltukra mutat, lehetetlen hinni, hogy azok mind lovakból állottak volna. Ezt látszik bizonyítani

Theophilact Stritternél, midőn mondja, hogy a törökök az ö mindeneket teremtő Istenüknek áldoznak lovakat, ökröket és juhokat. Hihetőleg

ökröket a lovak kimélése végett, nagy népünnepek — pomodák — alkalmával, milyenek valának a sátoros ünnepek, mely alkalmakkor a nép

kielégítésére ökrök vágattak le, és azokat nagy nyársakon megsütötték

Kondory József.

 

*The boss of the Great Stairway, Keremet is a strange boss fight. It hides in its pot, and will not emerge unless the pot is struck five times.

When it comes out, Keremet will attack by unleashing little green blobs, or firing a large, red blast. If the red blast is struck, it will split into

smaller projectiles. Wiki

 

**Theophylact of Ohrid  (1055–1107) was a Greek archbishop of Ohrid and commentator on the Bible.

 

 

 

1862. 1.

 

 

Gróf Dessewffy Emil akadémiai megnyitó beszéde.

             (Dec. 22. 1861.)

 

Most, midőn a hazai közélet, a múlt év küzdelmeinek lecsillapulta után, ismét szünidőt kénytelen tartani, s a politikai tanácstermek bezáródása

után újra a magán tevékenység, magába szállás és jövőre számítás napjai állottak be: kétszeres fontossággal bírnak oly nyilatkozatok,melyek a

helyzet józan felfogása mellett, irányul és útmutatásul szolgálhatnak a napi teendőkre nézve. A magyar Akadémia elnöke, gróf Dessewffy

Emil, már több nyilvánosan tartott beszédében adott a nemzetnek józan tanácsokat, vigasztaló és bátorító szavakat, melyek az erős meggyőződés

nyugodtságával elmondva, a kívánt hatást mindenkor meg is tevék. Új évi irányzóul a magyar közönségnek most sem adhatnánk alkalmasabb

szózatot, mint az Akadémia elnökének a közelebb lefolyt nagygyűlés alkalmával tartott beszédét… *) A beszéd egész terjedelmében így hangzik:

 

„Tekintetes Akadémia! „Midőn ma negyed ízben áll előttem az alkalom, ezen tudományos intézet rendszeres évi közgyűlését megnyithatni s egyszersmind a tisztelt gyülekezetet a   legszívesebb érzések közt üdvözölhetni, nincs okom azokat, miket a m. Akadémia sajátszerű feladásairól,

s a magasabb műveltség magyarosodásának közvetítése által igényelt s egyszersmind nemzetiségünk fenntartására irányzott szellemi

küzdelmekből neki jutott munkarész mivoltáról és kellékeiről előbbi beszédeimben elmondottam, változtatni. Ezúttal bővebben kifejtem…

Nálunk nem csekély azok száma, kik, ha valamely hazai közintézetről van szó, amellett felbuzdulni, sőt arra áldozni is készek, de ezt megtéve,

fájdalom, azt hiszik, miképp ezzel már megtettek mindent. Ha az ö hozzájárulásukkal a tudományokat az eddiginél nagyobb mérvben

terjeszteni képessé tett Akadémia munkásságának daczára a tudás nem terjed azon mérvben, melyben terjedhetne, ezen csodálkoznak.

Nem veszik észre, hogy a cél éppen az ö közönyösségük miatt nem vala megközelíthető, mert azon munkásság eredményeit, melyet

magasabbra fokozni segítettek, vagy meg nem szerezve, vagy azokkal megismerkedni méltónak sem tartva, azokat teljesen ignorálták. Ha

az Akadémia kiadványainak tömege eladatlanul hevert is raktáraiban, a tudomány dús sikerű terjesztését tőle, mint valamely Deus ex machinától,

várták…

Tisztelt gyülekezet, ha azon csekély hajlamot tekintjük, mellyel fajunk a tisztán eszmélkedő (speculativ) módszer és tanulmányok iránt viseltetik, különösen nekünk van okunk kiváló figyelemre méltatni, és minél bővebb és többszöri merítésre felhasználni a tudás azon forrásait, melyek a tények

fejleményeinek mélyebb okaira, benső összefüggésökre… világot áraszthatnak. Az igaznak és valónak tudása utáni ilyetén törekedésbe nem

fulladhat bele a hazának szeretete, sőt minél teljesebben és tökéletesebben ismerendjük hazánk múltját és jelenét, annál több okunk lesz azt

szeretni, és annál okosabban fogjuk azt szerethetni. De a teljesebb önismerethez is csak ezen út vezethet bennünket. A tudás említett

forrásainak használata észleltetni fogja velünk a tények hatalmának és a dolgok erejének természetét… eljuttatni bennünket erőink és

képességeink azon elfogulatlan felismeréséhez, mely cselekvéseinknek módot, irányt és mértéket szabva, ugyanakkor meg fog

óvhatni mindazon keserű csalódásoktól, melyek erőink túlbecsüléséből származhatnának…Toldy Ferencz urat látjuk az Akadémia

tisztviselői sorából kilépni…Helyét a titoknoki széken…Szalay László úr foglalja el…

 

 

 

 

 

 

GRÓF DESSEWFFY EMIL 1862. 1.

 

 

 

Ha ezen rövid elemezés magyarázza is azon jelenetet, hogy a mondott időszakban a közfigyelem kisebb része lőn reánk irányozva, mint azelőtt,

de úgy hiszem, nem indokolhatná azon körülmény, ha most azon jelenetnek ellenkezőjét csak azért találnánk tapasztalni, mert azóta a

viszonyoknak ismét egy újabb fordulata jött közbe. Tisztelt gyülekezet! A mi tudományos fejlődésünk későbben

indulhatott meg, mint másoké, és nekünk az időt, ha a mulasztást helyrehozni akarjuk, elveszítenünk nem szabad. Vannak nekünk

oly feladataink, melyeket ha megoldani akarunk, törekvéseinknek szakadozottaknak, és néhány tudósra és íróra szorítottaknak lenniük nem lehet.

És ha vannak ilyen feladásaink, nem azokat kell-e különösen ide számítanunk, melyek ezen intézetnek vannak eléje tűzve? És ezért bármennyire

égető érdekűek lettek legyen is minden hazafira nézve, szemközt az újabb alakítási fejlemények menetével, a történetileg kifejlett jogállapotok

érvénye mellett folytatott küzdelmek, és egy ilyetén régi közjognak egy más, új korszakot alkotni akarónak követelményeivel helyt

foglalt azon összeütközései, melyeknek a lefolyt akadémiai évben tanúi valánk. Bármennyire igénybe vehették egyszersmind az államtudományok

és történetírás minden igaz barátjának is figyelmét, nem lehet és nem kell-e mégis mindezeknek az Akadémiát akár munkásságában

megzavarni, akár öt sajátszerű tevékenységi köréből kitéríteni. Azalatt, míg ezek folytak, az Akadémia és annak egyes tagjai folytatólag s

mindinkább bővülő eredményekkel nyelvünk emelése körül fáradoztak, a tudományokat művelték, és forrásaik közül kinyomozni,

összegyűjteni, s közhasznúvá igyekeztek tenni, történelmi, természettudományi és legújabban statisztikai tartalmú kiadványok és közlemények

útján. Különösen hazánkra vonatkozva mindazokat is, melyeket kellőleg felhasználva és beléjük mélyedve, megszerezhetjük és megtalálhatjuk

azon egyedüli ösvényt, melyen haladva, a nélkülözhetetlen tudományhoz: a teljesebb, többoldalú és elfogulatlanabb ön- és dologismerethez

eljuthatunk.

 

                       *)gr. Dessewffy Emil 1814-ben született s a nagyhírű gróf Dessewffy Józsefnek, Kazinczy Ferencz tudós barátjának fia….

 

 

 

 

                         1862. 6.

 

                        

               Xántus János.

 

               Xántus János hazánkfia, az amerikai polgár és tengerész-mérnökkari kapitány, ki most körünkben tartózkodik s múlt héten tartotta

               nagyérdekű székfoglaló beszédét a m. Akadémia ülésében, jelenleg — és méltán — a legnépszerűbb nevek egyike hazánkban. Egyike

               ő is azon számosaknak, kik a balszerencse által a honból kizavartatva, a külföld távol országaiban, idegen viszonyok és nehéz küzdelmek között nem csak maguk számára voltak képesek, hatáskört és tisztes állást teremteni, hanem mind szellemi, mind erkölcsi tekintetben, hazájuknak is becsületére váltak. Xántus, mint reményteljes, derék ifjú 1848. előtt csak barátai és szülő megyéje körében volt ismeretes; neve akkor lett országosan ismertté és tiszteltté, midőn a múlt évtizedben két jeles utazási munkája jelent meg Pesten, melyek egyike az Észak amerikai államokat, a másik Kaliforniát tárgyazza, s melyeknél vonzóbb, részletesebb útirajzok irodalmunkban még alig jelentek meg. (Legközelebb megjelenik „mexikói utazása"). Olvasóink bizonyosan szívesen vesznek néhány adatot, derék hazánkfia személyes viszonyaira vonatkozóan. Idegen hangzású neve dacára, Xántus János székely eredetű szülőktől született Somogyban Csokonya nevű helységben 1825. okt. 5-én. Iskolái végezte után 1847-ben Pesten letette a köz- és váltóügyvédi vizsgálatot, de mint ilyen működni nem szándékozott, miután Somogyban már akkor megyei aljegyző volt s az ottani társadalmi körökben különféle minőségekben működött. Hogy az 1848-i mozgalom mennyire ragadta őt is magával, annak részletes előadását mellőzzük, annyit említünk, hogy toll helyett az ö kezében is kard forgott, s hogy 1849-ben sok viszontagság és kalandozás után, Németországon, Németalföldön, Belgiumon, Franciaországon keresztül Angliába jutott, honnan azonban nem levén itt kilátása, jövőjét megalapíthatni, 1851. végén Amerikába vándorolt. Itteni küzdelmeinek s életmódjának legjellemzőbb képét festi Xántus maga egy levélben, melyet 1857. év vége felé, akkor midőn utazási jegyzeteinek összegyűjtését tervezte, Kaliforniából intézett egy honfitársához. E levélben többi között ezeket írja :

 

 

 

 

 

 

 

                

 

 

                Xántus János.

 

 

 

 

 

 

„Lássa ön, az én helyzetem különös: eddig egészen ismeretlen vagyok otthon. Velenczey, Béldy, Karaszty, és Bölöni Farkas Sándor szintén utaztak itten; (azaz nem itten, de Amerikában) de ajánló levelekkel, és tömött erszénnyel; befutottak néhány nagy várost, s mindenütt előkelőségek közt társalogtak, rövid leírásuk egyoldalú, s a pillanatok lelkesedése alatt irt jegyzetek. En úgyszólván, egy garas nélkül szálltam az amerikai partra, minden státust bekalandoztam, hogy élelmet szerezzek, s minden élethelyzetben voltam. Az amerikai mit sem törődik azzal, ki micsoda; azaz mit mivel. A szegénység itten nem szégyen, de szerencsétlenség. Mindenki iparkodni tartozik magát kisegíteni, úgy ahogy lehet. Én p. o. a körülményekhez képest voltam különféle mesterember. De nem lévén egyszer pénzem, nem várhattam, hogy helyt kaphassak, mint rajzoló, vagy zongoratanár; hanem amerikai szokás szerint, hogy rendes élelmem meg ne szűnjék, mint napszámos dolgoztam csatornán napokig, övig vízben, ásóval. Ez vetette meg ügyem fordulatát; mert az illetők tapasztalták, hogy akaratkészség, és erély van bennem. Célomat előmozdították. Életem ezen szakára — noha koromsötét volt, — büszkén fogok mindig visszaemlékezni. Kimondhatatlan megelégedésemre szolgált, amint ezen tavaszon Washingtonban lévén, felrándultam — s átutaztam azon — (már évek óta kész) csatornán, hol egykor én is izzadva ástam. Több nagy tekintetű férfiak voltak velem jelen, s a helyet mutatva, elbeszéltem nekik a történetet, s mutattam tárcámból az ott szerzett dollárok elsejét. Azóta ezen férfiak sokkal melegebb barátim, mint voltak azelőtt. Ezt csak az amerikai demokrácia illusztrációjaként. Sorsom ily viszontagságos lévén, természetes, hogy minden elemével a népnek közel ismeretségben vagyok, s hiszem, jobban értem, mint bárki  más, ki eddig hazánkban megkísérelte, Amerikáról írni. Hozzá még, én nem pottyantam le — mint égből, egyszerre Amerikába: De előbb pár évig Angol-. Francia- és Németországban laktam. Bejártam Németalföldet és Belgiumot is. Mikor ide értem, nem láttam mindent oly gyermekiesen, mint sokan előttem; de mindent összehasonlítottam — mielőtt ítéltem.

Itt Amerikában nemcsak a szabad státusok minden zegzugát bejártam, de a területeken is nagymértékben utaztam, Ezt csak úgy tehettem, mert a kormány számtalan kedvezményben részesített. Itten tanultam meg az indus nemzetségek jellemét, szokásait, s számtalan elvitázhatatlan érdekű intelmeket. Pár év előtt a Würtembergi herceggel utaztam Texasban és Közép-Amerikában; mi egészen új, s felette érdekes tapasztalásokat hozott ismereteim halmazába. Míg legújabban ezen csaknem egészen ismeretlen országba vezetett az akaratos fátum; mely ország kétségkívül a világ egyik csudája. Mint ön tudja, én nem szoktam absolute hiába utazni. Életem 8-ik évétől (ez már jó régecskén volt) rendes naplót vezetek, mely azonban nőttön-nőtt tartalomban. Külföldön létem óta a tárcákat füzetek, s utóbb a füzeteket duzzadt kötetek váltották fel. Egy kissé rajzoló is lévén, soha sem mulasztottam el az érdekesebb helyeket és jeleneket croquirozni. S így jelenleg utazási jegyzeteim közel 100 írott kötetet foglalnak el, legalább 1000. rajzzal."

Xántus János tehetsége és erélye nem maradt elismerés és eredmény nélkül Amerikában. 1856-ban, éppen midőn a Sierra Nevada fölvételével foglalkozott, amerikai polgárrá lett, s tüstént az Észak amerikai államok tértani karába, mint tiszt vétetett fel. A munkálat sikeres bevégzése után a tengerész-mérnökkarhoz helyezték át, s egy expedíció vezényletével bízatott meg a kormány által. Célja volt, a Csendes tenger bizonyos

részeinek tanulmányozása, meteorológiai szempontból, de melynek egyik legfontosabb része volt, a dagály apály viszonyainak meghatározása, a mélységek és árfolyamok észlelése stb. Feladatát csak múlt évi augusztus elején végezte be, miután Amerika és Ausztrália közt 89 szigetet és zátonyt meglátogatott, s e célból nem kevesebb, mint 127 000 angol mérföldnyi tengeri utat tett. Munkálatainak eredménye nagy részben kész a sajtó alá, s nemsokára az amerikai kormány a szokott módon, a kongresszusi tagok számára ki fogja adni. Mindezek kétségkívül igen érdekes adatok Xántus életrevalóságának történetéből, azonban a mi szempontunkból jellemének egyik legszebb vonása mégis az, hogy egész amerikai élete alatt fő kötelességévé tette, a magyar tudományos intézetek érdekeinek előmozdítását. Sem költséget, sem fáradságot nem kímélt, ha alkalma volt valamit szerezhetni hazai intézeteink számára, s így történt, hogy a Nemzeti Múzeumot, a m. kir. Természettudományi társulatot, sőt a tud. Akadémiát is részint gazdag és ritka állat gyűjteményekkel, részint becses könyvekkel megajándékozta, s ezt — mint tőle hallottuk — ezután is tenni szándékozik. Ez az, amiért Xántus János a tudomány barátainak méltánylását oly nagy mértékben kiérdemelte.

*

Csík-tapolcai Xántus János (az Amerikai Egyesült Államokban ismert nevén John Xantus de Vesey; Csokonya, 1825. október 5.Budapest,

1894. december 13.) természettudós, utazó, néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Növény- és állattani

kollekciójával jelentősen gazdagította a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét…Wiki

 

 

1862. 10.

 

 

              Az esztergomi székesegyház, érseki lak és káptalan.

 

Az olvasó közönség az itt elősorolt épületek egyes részleteit számos megjelent rajzból és leírásból bőven ismeri már. Ezúttal azonban oly képet adunk, melyben a „Magyar Sión" fekvése, az épületek nagyságának egymáshoz viszonya, s azon tér, melyen ezen építmények emelkednek, egész panorámájában tűnik elénk…Itt a rajzon az egész épület csoportozat áll előttünk. Aki azt a valóságban nem is látta, egy tekintetre fogalommal bír az itt egybehalmozott és szimmetriai rendben sorozott építmények nagyszerűségéről. Rajzunk az esztergomi érsekség és káptalan palotáit azon tökéletességében állítja elénk, amint az egykor, ha végképp elkészül, hirdeti a magyar kath. egyház fényét. Vegyük tehát szemle alá az épületeket, sorban, melyik áll azok közöl már ma is készen, s melyik maradt a későbbi időkre? Tudjuk, hogy a székesegyház (a Duna tükrétől számítva), 36 öl magas szikladombon épült, ahol egykor Esztergom vára emelkedett, melynek romjai még ma is részben fennállnak. A hegy a Duna felé igen meredek, s némely részeiben a budai Gellérthegy kopár szirtéit hozza emlékezetünkbe, a keleti oldalon csendes lejtőként simul a völgybe.

 

 

 

 

 

 

 

Az esztergomi káptalan (az eredeti terv szerint). 1862. 10.

 

 

 

 

 

 

A lejtő, a templom előtti tér, melyet az út mentén 6 sorban ültetett platán fasorozat díszit. A domb oldalai négyszögű kövekből rakott bástyaszerű falakkal vannak megerősítve. Képünk baloldalán a kőfalban kapuforma nyílás látszik, mely a föld alatt a domb túlsó oldalához vezető 80 öl hosszú alagútnak kapuját képezi. Az alagút belsejében az érseki pincék is helyet foglalnak, s hogy azokban nem a legrosszabb borok tartatnak, azt bővebb bizonyítás nélkül is el lehet hinni. Még maga a hamuszínű faragott kövekből épült bazilika sincs teljesen készen. 1856-ban amidőn a templom felszenteltetett, csak belől volt kész: kívül, a szemközt nézőtől balra eső torony csonkán állott: ez ma már felépült, a 8 óriási oszloppal ékesítendő homlokcsarnok helyett csak a belső dísznélküli kopár fal emelkedik.

A templomtól jobbra-balra két egyforma palota látszik rajzunkon: ez az érsek lakása lesz, a könyvtárral, archívummal és a magas rangú vendégek számára készült szállásokkal. E két palota helye ma még üresen áll, még a föld sincs kiegyengetve, sőt részben régi ronda épületek éktelenítik a hely díszét. A paloták homlokát mindkét végen oszlopos előcsarnokok fogják díszíteni, innen félkör alakjában a szeglettornyokig vasrácsból készült kerítés választja el az udvart a tértől.

A völgybe érkezve, az amphytheatrum alakjában körülálló épületek közül a két legelső: jobbról a papnövelde, mely most épül, balról a presbitérium (ahol a hittant végzett növendékek a tanári koszorúk elnyerése végett folytatnák tanulmányaikat) még teljesen hiányzik. Ezek után szintén mindkét oldalon öt és öt egymás mellé épített kétemeletes ház következik. Ezekben az esztergomi káptalan urak laknak. Minden kanonok külön ily házzal, kerttel és udvarral bír. Kényelmére az épület földszintje, az első és második emelet egyaránt szolgál; az öregebb urak rendesen a földszintnek adják az elsőséget; a többi lakosztályt a kanonok úr udvarnépe, néha rokonai és cselédei foglalják el. Tíz ily épületben ugyanannyi egyházi férfi lakik; az esztergomi káptalan azonban összesen 22 kanonoksággal bír; de ezek sohasem laknak együtt az érseki városban; többen közülük országos hivatalt viselnek, mások a bécsi Pázmány-féle s a pesti középponti papnövelde igazgatásával vannak megbízva. Egy kanonok, a ki ezért „canonicus a latere"* nevet viseli, az érsek mellett lakik. Egy másik a könyvtárban, néhányan pedig saját, vagy elődeiktől öröklött magánlakással bírnak a városban. Ha a házak ott, a hol rajzunkban a sor kanyarulni kezd, azaz míg a többi öt-öt új ház készen lesz, akkor eljövend azon idő, melyet, a nagyszerű terv első alapítója, Rudnay kardinális képzelt, a midőn a prímás, az Isten szolgálatában hü segédeit együtt láthatja maga körül összegyűlve.

 

*káptalan ügyeit intézi; oldalkanonok (canonicus a latere)

 

 

1862. 21.

 

 

Madách Imre.

 

 

 

E név a múlt tél folytán, senkitől nem várva és sejtve, egyszerre lett országszerte ismertté s az irodalmi körökben osztatlan figyelem tárgyává. Madách Imre, kinek fiatalkori irodalmi kísérleteire csak közelebb barátai emlékeznek, s ki azóta, míg lehetett, a vidéki megyei élet politikai küzdőterén tűnt föl néhányszor, sőt az 1861. évi országgyűlésen is, mint Nógrád megye egyik választókerületének képviselője is díszes helyet foglalt el. A fővárosi központ légkörétől távol, a közönség figyelő szemétől észre nem véve, munkás falusi magányában évekig élt lelke nemes vágyainak, komoly tanulmányoknak. E munkás magába vonulás eredménye gyanánt mutatta be a múlt télen a Kisfaludy Társaságnak szép és nagy költeményét: „Az ember tragédiáját," melynek híre örvendetes eseményként járta be az országot s mely által nem csak öregbité nemzeti irodalmunk legszebb díszeit, de egyúttal örökre meg is alapított saját hírét, dicsőségét. A ki a művet olvasta, mind elismeri, hogy az mély gondolkozás, érző szív, élettapasztalás és tudományos búvárlat költői alakban született eredménye s egyszersmind e nemzet fiai művelődési képességének egyik legszebb bizonyítványa.  Madách Imre föllépése sokban hasonlít Arany János meglepő és váratlan feltűnéséhez, mely 1847-ben, ugyanazon Kisfaludy Társaság kebeléből sugározván ki…Most ugyanezen koszorúsunk ül a Kisfaludy Társaság igazgatói székében s neki jutott a szerencse, költészetünk egy új gyöngyét fölfedezni…Madách a múlt márciusi ülésében székét elfoglalandó volt, Arany egy rövid beszéddel mutatta be a jelenvoltaknak új társukat:…

„Tisztelt társaság. Nekem jutott a szerencse, hogy Madách Imrét e szépirodalmi társaságban bemutassam. Ezen bemutatás nem most történik először. Oh, emlékszem én, s mindenkor édesen fogok emlékezni a napra, midőn ama nevezetes műnek, Az Ember tragédiájának, habár csupán töredékeit olvasva Önök előtt, majd örvendő meglepetés, majd lelkesült csudálkozás, itt javalló elégültség, ott elmélyedő figyelem, mindenütt pedig folytonos, fokozatos érdek kifejezését láttam a hallgatók arcain. Jól esett nekem ily fogadtatása a költeménynek a t. társaság részéről; mert, úgy szólván felelősséget, erkölcsi szolidaritást vállaltam a sikerre nézve azáltal, hogy e művet Önök elé hoztam. Ugyanis a szerző — méltán jegyzem föl e vonást oly korban, midőn a leghalványabb irodalmi zöldség is, mint pincében kelt növény, a nyilvánosság napfénye felé nyújtózkodik, A szerző, mondom, egyedül az én ítéletemtől függeszti fel, lásson-e világot e tragédia, vagy örök homályba vesszen. Semmitől nem irtózván annyira, mint félszeg vagy középszerű munkával szaporítani azon verselők számát, kiknek a költővé lehetést „non di, non homines, non concessere columnae."* Azóta is vettem őszinte vallomását, hogy ha akkor e művet, rosszalló ítélettel küldöm vissza, már rég tűzbe dobta s Ádám utolsó álmát a purgatórium lángjai közt álmodta volna végig."

*Non homines, non di, non concessere columnae! Közepes költőn soha ember, isten, nem fog könyörülni! (Horatius)

 

 

 

 

 

 

 

MADÁCH IMRE 1862. 21.

 

 

 

 

A költemény, önök javallása folytán, szépirodalmi társaságunk tekintélye alatt, ím megjelent, közkézen forog; és bár iránta, mint minden

nevezetesebb tünemény iránt, a sajtóban úgy, mint magán körökben, a kritikában úgy, mint az olvasóknál, többféle lehet a vélekedés : azt az egyet

ma már bátran kérdhetem: van-e közöttünk — nem mondom e falak, de talán a két haza határai közt — olvasó, ki Madách művét irodalmunkra

nézve kisebb nagyobb mértékben nyereségnek ne vallaná; ki inkább azon időt szeretné visszahozni, mikor a szerzőnek egy szeszélytől függ vala,

semmivé tenni homályban lappangó költeményét? Azt hiszem, nincs. Mindnyájan elégedve gondolunk e műre, s ha világirodalmi jelességek

mellett netalán érezzük, látjuk is fogyatkozásait, nem örömest válnánk meg a tudattól, hogy ez — a mienk!

              Nem volna itt helyén a tragédia érdemli méltatásába ereszkednem. De el nem hallgathatok egy észrevételt, mely inkább magán körben,

mint sajtó útján felőle olykor nyilvánult, hogy t. i. e mű nagymértékben pesszimista világnézet kifejezője. Mellőzöm a kérdést, hogy a

pesszimista irányú költő megszűnik-e csupán ez által költő lenni; hisz úgy pl. Byron, nem volna az. Óhajtandó ugyan, hogy a költői lélek

teljes harmóniában legyen a világgal : de ha nincs, ki tehet róla? A művészet harmóniája nem mindig az optimizmusé is egyszersmind. De én nem találom e pesszimizmust az Ember tragédiájában, mihelyt, mint egészet fogom fel. Mert min sarkallik az egész? Lucifer részt követel a teremtésből, hogy megrontsa azt. Nyer Istentől két megátkozott fát. Egyik fa segélyével erkölcsileg már megrontotta az embert; hanem ö fikailag is tönkre akarja tenni Ádámban az összes emberiséget, hogy ne is szülessék az. Kívánhatjuk-e Lucifertől, hogy ne pesszimista színben mutassa neme jövőjét Ádámnak, midőn célja : kétségbe ejteni s benne ily módon egész ivadékát elölni? Úgy de, mondják, a sötét álomképek tárgyilag is egyeznek a világtörténettel. Ezt tagadom én. Minden tárgyi hűség mellett, mellyel egyes korokat felmutat a szerző, látszik, hogy, Lucifer célja szerint, a sötétebb oldalt vette.

Ez nem a szerző pesszimizmusa: ez magából a szerkezetből következik. Téved tehát, ki úgy fogja fel, hogy szerző a világtörténet egyes szakainak, s általuk az egésznek, hü képét akarta adni, azt mutogatván, hogy nincs haladás az emberiségben, csat szüntelen körben forgás, vagy alább szállás, míg minden a nihilizmusba süllyed. Ki egyszerű egész voltában tekinti e kompozíciót, az tisztában lehet a költő céljával. „Lucifer az embert teljesen meg akarja rontani; az első embert kétségbeesésig űzve, benne megsemmisíteni összes nemét; ez neki a sötét képek által már-már sikerül is, midőn a szeretet szava és Isten keze visszarántja az örvény széléről." Ez a mese alapvázlata: innen indulva kell méltányolni az egyes részeket és a kivitel sikerét. De szinte megfeledkezem mostani feladatomról, mely nem egyéb, mint hogy ama jeles mű alkotóját e szépirodalmi társaságba, mint tagot, bevezessem. Ím itt áll közöttünk: elég rámutatnom: ez ő! Szellemét ismerjük mindnyájan. Ki a gondolatnak, az általános emberinek oly derekas érvényt szerez faji s egyedi aprólékosságba s képzelmi üres játékba nagyon is elmerült mai költészetünkben: annak díszes helye van közöttünk. És így, tisztelt barátom, nincs egyéb hátra, mint alkalmi előadással elfoglalnod azon széket, melyre mindnyájunk egyhangú szavazata oly örömest, oly méltán hívta meg az Ember tragédiájának koszorús szerzőjét. Vajon ezek tudása és hallása után szabad-e remélnünk, hogy a nagyszerű kezdetnek még szebb folytatásait fogjuk élvezhetni? Mi azon hitben vagyunk, hogy igen.”

 

 

 

1862. 47.

 

Báró Podmanitzky Frigyes.

 

Az 1861-ik évi országgyűlés, bár tényleges eredményekre nézve, azaz: törvénycikkek alkotását illetőleg igen meddő volt s a viszonyok alakulásánál fogva a nagy várakozásoknak meg nem felelhetve oszlott szét: mégis maradandó emlékeket hagyott hátra. Azon örvendetes bizonysággal is szolgált, hogy az évtizednél tovább tartott politikai tetszhalál és az alkotmány szünetelése alatt, a közpályára hivatott férfijaink nemcsak a régi gyakorlottsággal foglaltak ismét helyet a zöld asztal körül, hanem azóta soraik az újabb nemzedék több tehetséges és jellemszilárd tagjaival is szaporodtak. Ez utóbbiak között az első helyek egyike méltán illeti báró Podmanitzky Frigyest, ki fiatal koránál fogva az 1848 előtti politikai küzdelmekben még csak néző és tanuló szerepet vitt ugyan, de 1861-ben, midőn a szarvasi választókerület bizalma folytán a magyar képviselőházban meg. jelent, mindjárt azon kitüntetésben részesült, hogy a ház az egyik másodelnökség díszes méltóságára közakarattal meg-választá. Sajátságos körülmények okozták, hogy e férfiú arcképe e lapok csarnokából még mindeddig hiányzik; sietünk azt ezennel megillető helyére állítani s mellőzve az érdekes politikai egyéniség pályájának, érzületének s eljárásának minden bővebb elemzését s magyarázgatását, legalább életírásának főbb adatait itt egybegyűjtve nyújtjuk olvasóinknak.

 

 

 

 

 

 

PODMANITZKY FRIGYES. 1862. 47.

 

 

 

 

Báró Podmanitzky Frigyes 1824. jún. 22 én szül. ősi birtokán Aszódon, Pestmegyében. Iskoláit Miskolcon, Pesten, és Késmárkon végezte, mindenütt derék nevelője, Hunfalvy Pál vezetése mellett. 1843-ban végezvén iskoláit, a fiatal jogász, gr. Ráday Gedeon pestmegyei követ mellett, mint írnok töltötte az akkori országgyűlést Pozsonyban. Ennek végeztével 1845-ben szülei a berlini s bonni egyetemek látogatására

küldöttek, de ö a száraz tanulmányok helyett jobbnak látta, világot látni és tapasztalni s 1846 tavaszáig beutazta Orosz-, Svéd-, Dán- és Németországot. Haza térve az akkori pestmegyei pártmozgalmakban kiváló részt vett s neve itt lett először ismeretes és népszerű.

Az 1847/8-diki országgyűlésen, mint felsőházi tag, még akkor korengedély mellett, jelent meg a nem egy fontosabb kérdésben tett nyilatkozata által vonta magára a közfigyelmet. Az 1848-ik nemzetgyűlésen, mint felsőházi megválasztott jegyző működött, de azután ő is kardot kötött s ott volt Schwechattól Világosig. A besoroztatást ő sem kerülte el s egy év múlva újra haza érkezvén, s a semmit nem tevést megunván, elővette régibb tanulmányait s egész erővel az irodalmi térre adta magát, mint akkoriban a magában tehetséget érző magyar emberre nézve csaknem egyetlen lehető közpályára.  Előbb  Úti naplóját adta ki, utóbb több egymást érő kisebb nagyobb regényben bizonyította be írói hivatását. Ezeknek köszönhette, hogy néhány évvel ezelőtt a magyar Akadémia báró Podmanitzky Frigyest levelező tagjai sorába iktatta.

Irodalmi tevékenysége közben ismét több ízben látogatta meg a külföldet. Később élénk részt vett a protestáns kérdésben, minek egyik eredménye az lett, hogy a békési evangélikus népes egyházmegye egyhangúan őt választotta meg felügyelőjének. Az 1860 ki októberi diploma ismét Brüsszelben találta. Ennek hírére haza érkezett s újból a megyei, később országgyűlési nyilvános élet rögös utjaira tért,  azon fényes kitüntetéssel, hogy az 1861-ki alsóház ő benne tisztelhette egyik erélyes, tehetséges másodelnökét.

 

Podmaniczky Frigyes, báró (Pest, 1824. június 20.Budapest, Erzsébetváros, 1907. október 19.[1]) magyar politikus, író, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1859).

 

 

 

1862. 51.

 

              A beregszászi templom.

 

Egyes vidékek, sőt egész népek történetének emlékezetbe hozatalára nemcsak a levéltárakban létező poros irományok tesznek hasznos szolgálatot, de gyakran valamely őskori váromladék, vagy elpusztult templom néma kövei, ezeknél még szebben és hívebben beszélnek, s mintegy ellenállhatatlan erővel ragadják a szemlélő képzeletét, a sötét múltak titokszerű eseményeire; azon időkbe melyeknek létüket, születésüket köszönik, s melyet elmúlt ifjúságukként nem szűnnek meg gyászolni, míg csak végkép el nem enyésznek. Valahol olvastam, hogy „néma kövek nemcsak földgömbünk képzési menetét beszélik el nekünk, „oklevelei” azok a népek történetének is, valamint az egyes korszakok jellemének. Építményeivel — mintegy kőbetűkkel — elég világosan jegyzi fel a nép, a kor lelki s társas világa állapotát, működése és műveltsége körét."

És ezen állítás valóságáról meggyőződhetünk, ha a különböző jellemű nemzetiségek, népek, nagyobbszerű építményein figyelmesen végig tekintünk; mindenikén azon népnek jelleme tükröződik vissza, mely azokat építette. Az egyes koroknak is megvannak saját jellemei. Például: a középkor, egyrészt harcias, lovagias és nyers, másrészt hitbuzgó levén, emlékeit is e két irányban találjuk kifejlődve, úgymint: a várakban, és egyházi építményekben. De az idő romboló hatalma, s nagyrészt a dúló csaták és háborúk is egyenlő kíméletlenséggel pusztították a

középkor emlékeit; s míg a várak e kettős rombolást ki nem állva, már csak romokban siratják múltjukat; addig a vallásos építmények — habár gyakran egészen feldúlták is — folytonos újítások és javításoknak köszönhetik, hogy jelen korunkig hirdethetik az Isten dicsőségét, s a múlt történetét.

 

 

 

 

 

 

A beregszászi templom. 1862. 51.

 

 

 

 

 

 

E templom is, melyet képünkön mutatunk be, egyike azon sokat szenvedett építményeknek, melyek már egyszer végpusztulásra jutottak; ez

is romjaiban hirdette már csak hajdani tét; s csak az anyag szilárdságának köszönheti,hogy a majdnem kétszáz évig pusztán égbe meredő

falai, az idő viharainak annyira ellenállhattak, miként roppant javítással bár, de alapfalai megtartása mellett, boldogult Hám János, szatmári

püspök, saját költségén 1846-ban újra felépíttethette, s jelen díszes alakjában ismét az isteni tiszteletnek adhatta át….

              Ha e díszesen megújított régi templomba bemegyünk, mindjárt szemünkbe ötlenek hajója elején, e sokat jelentő sorok:

 

„Épült MCCCCXVIII. /1418/ — Lerontatott: MDCLVII. /1657/ — Újra épült: MDCCCXLVI. /1846/"

 

E három adatban röviden be van foglalva a templom egész története. Ebből értjük meg, hogy 1418-ban, tehát Zsigmond király uralkodása alatt épült; ebből

tudjuk meg, hogy az 1657 volt reá nézve ama gyászos idő, midőn minden ékességétől tűzzel vassal fosztatott meg, s ha nem is végképp,

de legalább nagy időre 1846-ig elpusztíttatott…

Míg Rákóczy visszavonulásában Litvánia határain barangolt, azalatt Lubomérszky lengyel fővezér 8000-nyi sereggel beütött Magyarországba, hogy Rákóczy birtokain a vett sérelmeket megbosszulja. Június 15-én Munkács alatt termett. Útját, amint a magyar határra lépett, mindenütt dúlás, pusztítás bélyegezte. Kiáltványaiban tudatta tette indokait. „A fejedelmet" — monda — a respublika segítségül hívta, s ő ellene fordult. A lengyel koronát békés utón ajánlják neki, ő azt fegyverrel akarta elfoglalni. Segélyül hívták s jobban rabolt, mint az ellenek akármelyiké. Megvetette a nemzet ajánlatát, s egyes pártütőkre hallgatott. Útját vér és kegyetlenkedés bélyegezték: a nőket, a gyermekeket lemészárolta, a templomokat kirabolta, a helységeket fölégették csapatai, melyekkel békét akart a sokat szenvedett országban! Ők most csak á kölcsönt adják vissza!" — Munkácsot feldúlták, s itt és a többi helyeken a paloták füstölgő falaira e sorokat írták:

 

„Sequitur superbos ultor a tergo Deus

Vicem pro vice reddit, amice, tibi." *

 

Így került a sor Beregszászra is. 1657. jún. 17-én vasárnap roppant ágyúdörgés riasztotta föl a megrémült lakosságot…

Így hamvadt el Beregszász és vele együtt hajdani szép temploma 1657-ben; s ha nagy volt itt a gyász, nagy volt a fejedelem táborában is, mert a szép hadsereg részint a csatatéren hullott el, részint a Visztulába veszett, részint a tatár rabságra jutott. — 3000 vitézzel tért haza a fejedelem június végén. Erdély ország, mint egy bánatos özvegy, gyászt öltött…

Az egyház hajdani gót styljében, 1846-ban építtetett fel, miután az előadott gyászos katasztrófát csaknem két századig pusztán álló falaival siratta. A templom csúcsíves hajója hat oszlopon nyugszik; három oltárral bír, melyek közöl a főoltár szépsége különösen említésre méltó. Csinos szószék, és pompás 10 változatú orgonával bír. Hajdan azon különössége is volt, hogy a torony nem a közepén, de az egyház szélén épült, hogy tehát újabb alakjában a symetria meglegyen, a baloldalon hozzá építtetett egy kápolna, mely egyszersmind Krisztus koporsóját foglalja magában. Kegyura e nevezetes s e vidéken mondhatni kitűnő egyháznak, a gróf Schönborn-család, mely családnak egyik őse, Ferencz, 1726-ban II. Rákóczy Ferencz legyőzetése után, ennek Bereg megyei roppant uradalmaival jutalmaztatott meg VI. Károly császár által, az irányában tanúsított érdemekért.                                                           Zombory Gusztáv

 

 

* SEQUITUR SUPERBOS ULTOR A TERGO DEUS Üldözi a gőgöst az Isten,hogy lesújtson rá,. Google

Vicem pro vice reddit, amice, tibi.  Az öncélú váltogatás nem kedvez neked, barátom. G.

 

Beregszász (ukránul Берегове (Berehove), oroszul Береговo (Beregovo), németül Bergsaß, Lampertshaus) város Ukrajnában, Kárpátalján, a Beregszászi járás székhelye. A trianoni békeszerződésig Bereg vármegye Tiszaháti járásának központja, Munkáccsal felváltva rövidebb-hosszabb ideig a vármegye székhelye volt…népesség 2011-ben: 24 580 fő.

 

 

 

1863. 5.

 

           Régi magyarok régi arcképei.

 

I. Wesselényi Ferencz.

 

Egy 17-ik századbeli arckép gyűjtemény egyik ritka példánya jutott nem régiben kezünkbe s az akkori időhöz képest meglepően tisztán és szabályosan rajzolt arcképek annyival inkább lekötötték figyelmünket, mert a lerajzolt férfiak nagy része magyar volt, mindannyian a 17-ik század közepe táján a politikai, hadi és egyházi téren nevezetes szerepeket játszott férfiak, a pártok szétválása szerint különböző oldalakon. Ránk nézve ez arcképek többszörös érdekkel bírnak; először, mint ama férfiak valószínű hü, legalább egykorú másolt arcvonásai, másodszor az akkori ruhaviselet tekintetéből s harmadszor érdekelhet magának a műnek technikai kivitele is. Így történt, hogy az arcképeket, hü hasonmásokban (facsimilékben) készíttettük el s egészen azon alakban mutatjuk be, amint azok még valószínűleg ama férfiak életében forogtak közkézen. Mindegyik kép keretében olvasható az ábrázolt férfiú neve, címe, rangja; az év, melyben lerajzoltatott, és mindeniknek kedvenc jelszava, mellyel az akkori idők szokásai szerint a nagyobb emberek bírtak.

Megkezdjük az arcképcsarnokot, melyet rövid ismertetésekkel kisérve, napjaink férfijainak arcképeivel felváltva folytatni fogunk, a 17-ik század egy nevezetes férfijával, Wesselényi Ferenccel. Wesselényi Ferenc, Wesselényi István királyi tanácsos és kamarás fia, II. Ferdinánd király udvarában nevelkedett, hol jeles ismeretekre tett szert. Szép lelki tehetségekkel és erős testalkattal levén megáldva, már fiatal korában katonai pályára adta magát. Részt vett a törökök elleni több csatában. Midőn IV. Ulászló, lengyel király a muszkák és tatárok ellen kelt, Wesselényi magyar csapatokat vitt rendelkezése alá, és vele harcolt, amiért lengyel indigenatust* és 100 000 tallér értékű lengyel javadalmat nyert. Ez alkalommal II. Ferdinánd grófságra s Fülekvár parancsnokává emelte. Innét nevezetes kicsapásokat tett. 1647-ben Magyarország főtábornagyává tétetett, harcolt a svédek, de harcolt Rákóczy György ellen is. 1644-ben bevévén Murányt, teméntelen kincset foglalt el. E várnak azon időben a hős Szécsi Mária volt parancsnoknője, ez ellen Wesselényi csellel élt; azt írta levélben hozzá, hogy szereti, nőül óhajtja, s efelett tanácskozni óhajt vele. Szécsi Mária találkozást

adott, Wesselényi használta az alkalmat, rejtett utakon a várba hatolt s Rákóczy embereit lefegyverezte; (ámbár Szécsi Máriát azután csakugyan nőül vette). E tettéért Ferdinánd Muránnyal ajándékozta meg és kir. tanácsossá tette. 1655. március 15-én a pozsonyi országgyűlésen nádorrá választatott, jelen volt Leopold és Eleonóra koronáztatásán. Küzdött Barcsay és Rákóczy özvegye ellen is. 1661-ben a német sereg miatt volt baja, hogy ez az országból kivonulni nem akart; mindenütt megtagadták tőle az élelmet és tartást. Ezt Wesselényinek írásban adták be; legerősebb volt Kassa. Itt a németek ellen 30,000 ember kelt fel, hogy kiverjék, úgy, hogy Wesselényinek nagy fáradságába került a lázadások elnyomása.

 

*Honosság, állampolgárság. 1848 előtt a magyar honosság (nemesség) elnyerése külföldi részéről, ill. kitüntetésként adományozása.

 

 

 

 

 

 

WESSELÉNYI FERENCZ.1863. 5.

 

 

 

 

1662-ben a protestáns ügy foglalkoztatta; a felizgatott kedélyek lecsillapítására ö is felhívatott; az egybegyűlt országgyűlés előtt majdnem könnyes szemekkel tartott beszédet. Ez évben jún. 15-kén a király IV. Fülöp spanyol király nevében lovaggá tette. 1663-ban a törökök ellen 20,000 insurgenst** vezényelt. 1665-ben Leopold-vár építésénél az alapkövet ö tette le, Szelepcsényi udvari kancellár, Souchet marsal és több ország-nagy jelenlétében. Később, midőn a trencséni és zólyomi fürdőkben felség-elleni összeesküvések történtek, Wesselényi is elhagyta a fejedelem iránti hű magatartást és az összeesküvők pártjához állott. Erre leginkább neje ösztönözte. Később fel akarta fedezni az összeesküvést, de ebben egy nehéz betegsége akadályozta meg, melyben 1667. március 23-án Német-Lipcsén meg is halt. A történetírók úgy tartják, hogy Wesselényi hü maradt végpercéig fejedelméhez.

              Hagyomány szerint Szécsi Máriának is, kinek szívét megnyerte, és ki föltételül tüzte, hogy szerelme és kezéért, pártja közé álljon, így felelt volna:

„A mely zászlónak én hűséget esküdtem, annak fogok élni, az alatt halok meg."

Képünkön a körirat azt tanúsítja, hogy 1646-ban Wesselényi Ferencz Murány örökös ura, és Magyarország főtábornagya volt. Vagyonát leginkább harcokban és III. Ferdinándtól nyervén, jelszava volt: „Viva la guerra et la Maesta di Ferdinánd III. (Éljen a harc és III. Ferdinánd őfelsége.)

Ifj. E. S.

 

             ** a. m. lázadó, felkelő. 1848 előtti honvédelmi rendszerünk szerint a nemességnek az ország védelmére való fegyverre kelése; nemesi felkelés


                      *  *  *

A Márssal társalkodó Murányi Venus*** Gyöngyösi István legismertebb műve. Gyöngyösi 1663-tól Wesselényi Ferenc nádor szolgálatában állt. Megtudjuk Gyöngyösi munkájából, hogyan foglalta el Wesselényi Murány várát és hogyan nyerte el a vár özvegy úrnőjének, Széchy Máriának kezét. Az esemény 1644-ben valóban megtörtént, amikor Wesselényi Ferenc még füleki kapitány volt.

 

* * * részletek. G.


205. Nyílra metszett neve Szécsi Máriának,
        Melyet Vénusz maga választott fiának,
        Úgy meghatta szívét s foglalta magának,
        Hogy kívüle módja nincs nyugodalmának.

206. Volt azelőtt tüze, van most ezerannyi,
        Kész minden próbára ezért magát adni,
        Nem tetszik nehéznek érte meg is halni,
        S akármi keserűt édes gyanánt falni.

207. Ferenc dolgainak így kezdetett útja,
        Melyen az szerelem tovább mint futtatja,
        Több rész históriám azt is megmutatja,
        Itt kevéssé Múzsám magát megnyugtatja.

 

II. ének

 

30. Gyakran az kik egymást soha nem is látták,
      Avagy híreket is aligha hallották,
      De az nagy istenek minthogy így akarták,
      Sok száz mérföldről is egy ágyban juttatták.

 

 

 

1863. 5.  / Nem címlap/

 

1863. 5. 40. A „Passaic" nevű új páncélos hajó

 

…A nehézkes páncélos hajók a nyílt tengerre nem valók, s legfeljebb csak parti használatra alkalmatosak; Észak-Amerikában azonban még

sem szűnnek meg e hajókat folytonosan készíteni, még pedig mindig nagyobb-nagyobb tökéllyel. Legújabb e nemben az Ericsson kapitány terve

szerint készült „Passaic" nevű hajó, mely a közelebbi mérnöki művek között kétségkívül a legtökéletesebb.

 

 

 

 

 

 

Az ágyú-tér a Passaic nevű új páncélos hajón

 

 

 

A víz alatt úszó hajó közepén egy kis vas torony emelkedik ki, melynek külső átmérője 23, magassága 9 láb; vas falának vastagsága;

11 hüvelyk, nehézsége pedig 240 tonna. E kis torony belsejében két hatalmas ágyú van, melyeknek átmérője 4 láb, s melyeknek

nagyságáról az olvasó kellő fogalmat szerezhet, ha azokat a mellettük álló tüzérekkel összehasonlítja. Ez ágyuk közöl egyik-egyik

42 000 fontot nyom, s e roppant nehézségű lövegek oly ügyesen összeállított gépezeten nyugszanak, hogy őket három ember a

legnagyobb könnyűséggel kormányozhatja. Lövés után 5 másodperc alatt a lőréshez oldalt fordíthatók, hogy bennük az ellenséges

golyó kárt ne tehessen…A füst a toronyból rögtön eloszlik, s az ágyuk elsütésekor a durranás kisebb, mint a szabadban elsütött ágyúké…

             *

            http://papermodelers.hu/viewtopic.php?f=25&t=677 páncélos amerikai  monitor a PASSAIC hajóosztályból.  Google

 

 

              1863. 8.

 

 

Lisznyai Kálmán.

(1822-1863.)

 

 

 


Múlt vasárnap a két főváros népsége ünnepélyes temetésnek volt tanúja. A népszerű költőt, Lisznyai Kálmánt, ki hosszú szenvedések után

febr. 3-án a budai császár fürdőben halt el. Kikísértük végső nyughelyére, a pesti temetőbe. Lisznyai egyike azon költőknek, kik a legszebb reményekre jogosítva lépnek fel, kiktől a közönség — első dalai után ítélve — folyvást valami nagyot, rendkívülit vár. Azonban csak pályájuk, egyéniségűk és sorsuk rendkívüli; szenvedésük és szerencsétlenségük nagy; oly nagy, hogy elnyomja kedélyvilágukat; befejezetlen hagyja képzelődésük művét s az utókor, mely alkotásaik szellemét vagy szépségét keresi, a halomra szórt ötletek között már csak az egyes érzések nyomaiból ismeri fel a szeretetre méltó egyéniséget, kinek kortársai, még termékeny erejét csodálták. És valóban a „Palócz dalok," „Madarak pajtása," „Dal-zongora" írója egyike volt a legtermékenyebb költőknek, ha ez alatt csupán a versek számát kell értenünk. Termékeny: fejlődési fokok nélkül; mert ha a pályája kezdetén és végén a „szívemhez" és „lélektan költésze" cím alatt írt költeményeket vesszük: köztük alig van valami különbség eszmei tisztaság, friss és mély érzés tekintetében, sőt talán első költeményei jobban megragadják a szívet; több gyönyört, nagyobb élvezetet nyújtanak a képzelődésnek. Lisznyai igen korán, gyenge ifjúságában lépett fel a költői pályán s emlékezünk rá, mily kedveltek, mily kapósak voltak dalai; nem volt iskolai ifjúság, önképző társulat, műelőadás, hol az ö verseit nem szavalták. Annyi tény, hogy midőn Petőfi írogatni kezdett, nem volt merészebb ambíciója, mint a Lisznyaiéhoz hasonló verseket írni, vagy inkább az ő közkedveltségével és népszerűségével bírni. Később, Petőfi pályájának délpontján, Lisznyainak nem volt forróbb vágya, mint költő-társa által megénekeltetni, ki Tompát, Kerényit, Aranyt stb. megénekelte. „Majd, ha meghalsz” - mondta Petőfi….

Lisznyait a forradalom után, midőn „Palócz dalaival" először megjelent, szárnyára vette a hír; és soha költő rövidebb idő alatt sem nagyobb népszerűségre nem emelkedett, sem munkája nagyobb kelendőségével nem dicsekedhetett. De öt e népszerűség inkább elkapta, mint fejlesztette…

 

 

 

 

 

 

 

LISZNYAI KÁLMÁN 1863. 8.

 

 

 

 

 

Lisznyai csinos, nyalka, eleven és nyájas ifjú volt. Beszéde, társalgása, szikrázott az eredeti, bizarr ötletektől. Egy időben, midőn a redout /vigadó/-bálok még jó hírben voltak, a cotillon láncfigurája közben, midőn táncosok és táncosnők felváltva egymásnak nyújtják kezeiket, a hamar lángoló költő egy hölgy kezét hevesebben találta megszorítani, mint a bevett szokás megkívánja. A magát sértve érzett nő, talán feltűnni akarásból, megáll és szemrehányásokat tesz; Lisznyai egész udvariassággal mentegetőzik: „bocsánat — e kézszorítás nem nagysádnak volt szánva" — mire a körülállók nem titkolhatták el helyeslésüket a költő lélekjelenléte felett.

Lisznyai Kálmán született 1822 október 13-ikán, Herencsényben, Nógrád megyében. Iskoláit Losoncon, Eperjesen és Pozsonyban végezte, hol az 1843—44 országgyűlés alatt a fiatalság egyik kitűnő tagja volt. Az ügyvédi vizsgát letette s Nógrád megyei aljegyző és később táblabíró lett. Itt azonban nem soká maradt s Pestre jött. 48-ban tagja volt azon küldöttségnek, mely Pest városa részéről az unió ügyében Kolozsvárra ment. Itt monda, az ö szokott, széles palóc kiejtésével amaz országossá vált frázist: „mi vagyunk a puszták sasai ti vagytok a bércek sasai."

A forradalom után hosszabb időt töltött egy lengyel ezrednél Tyrolban. Midőn kiszabadult, közlegény pajtásai, itt Pesten az ezred keresztülutazván, fel is keresték, kiket pazar bőkezűséggel — mely jó szívének örök gyengéje volt — fényesen megvendégelt. A barátság volt kultusza; és az országban tán senkinek sem volt több személyes ismerője, mint neki, ki oly kevéssé válogatta meg az egyéneket, mint semmi különbséget sem tett a pénznemek közt, melyek becsét nem ismerte. Forradalom utáni élete inkább kalandszerűen, mint rendszeres munkássággal folyt. 1853-ban nőül vette Halász Idát, ezt az angyal jóságú nőt, ki a szeretet és női feláldozás példányképe. Özvegyét és két szép gyermekét, oly sanyarú állapotban hagyta maga után, melyet csak az elhunyt számos barátainak részvéte enyhíthetne, s a sokat ígérő két gyermek jövendője érdekében, óhajtjuk, hogy ez be is következzék. Lisznyaiban még a legszigorúbb erkölcsbíró is kénytelen a jó szándékot, az akarat tisztaságát, a hazafiúi nemes érzést elismerni, és sajnálni, hogy annyi költői és emberi szép tulajdon, a sors végzése szerint, saját keblében is annyi legyőzhetetlen akadályra talált, s erejéhez méltó, ragyogóbb eredményt nem mutatott.     Székely József.

 

 

1863. 13.

 

 

Két kiadatlan oklevél

II. Rákóczy György erdélyi fejedelem jellemzésére.

 


A Rákóczy-család Erdély trónjára Rákóczy Zsigmonddal lép be, kit, mint előbbi kormányzójukat, a rendek, Bocskay végrendelete ellenére, ki Homonnai Bálintot ajánlotta, —feb.8-án 1607-ben fejedelemnek megválasztottak. De Zsigmond, részint Géczy Endre fondorkodásai miatt, ki a töröknek Homonnai Bálint beállítását felajánlotta s attól kitüntetésekkel halmoztatott; részint Bethlen Gábor működése miatt, ki Báthori Gábort ajánlotta, de főként magyarországi terjedelmes jószágai végett, melyeket, mint erdélyi fejedelem nem hitt biztosságban, már különben is éltes férfiú lévén Szerencsre, jószágára visszavonul s meghal.

Fia, György, nem örökölvén atyja önmegtagadását, de annyival inkább szerzési ösztönét. Bethlen Gábor halálával annak testvére Bethlen István ellen fellép és hosszas tusa után el is üti a fejedelemségtől. Rákóczy Györgynek sikerült még Erdély trónja tekintélyét mind a souzerain török, mind a magyar király ellenében fenntartani, de telhetetlen vagyon-szomja keserűvé tette országának azon dicsőséget, melyet a harminc éves háborúba bele-elegyedése és a protestánsok részére kivívott nevezetes előnyök által szerzett. A Rákóczy-családnak nem levén Erdélyben terjedelmesebb javai, György minden alkalmat felhasznált, hogy jó és rossz úton azokra szert tegyen s ezt illető tettei nagy s mondhatni egyetlen szennyfoltot képeznek jellemén. Bármilyen volt a vád, a mely valaki ellen felkölt, törvénykezés útján oda jött a dolog, hogy az illető jószágait elveszítse. Így járt a dúsgazdag szombatos Pécsi Simon, hitéért; a tehetős Kun Gotthárd, egy vigyázatlan szaváért, mellyel a fejedelemnek éppen e tulajdonságára célozván, öt fosztogatónak (spoliator) nevezte; még a Bethlen Gábor által alapított gyulafehérvári iskolát sem kímélte meg. Ennek gyűjteményéből e nagy fejedelemnek 8—9000 forintra becsült köves medallionját elsajátítván. Jaj volt annak, kinek birtoka a fejedelem vagy korona javai mellett feküdt s Rákóczy egyszeri felhívására az átadás iránt meg nem egyezett.

 

 

 

 

 

 

 

II. Rákóczy György. 1863. 13.

 

 

 

 

 

 

A család atyjában e szerzési szenvedély még magasabbra hágott, elannyira, hogy annak még fiai érzelmeit is áldozatul hozta,  György úrfit az  inkább visszatetsző, mint szép, de annál gazdagabb Báthori Zsófiával, a jámbor Zsigmondot Henriette német hercegnővel házasítván össze.

Zsigmondban azonban annak kora halála miatt nem érhetvén örömet *), most minden figyelme György fiára fordult.

Azért ezt, minden erejével oda törekedett nevelni, hogy az ö dicsvágyát és emelkedési hajlamait teljes mértékben örökölje s azért, miután még fiatal  korában nagyváradi kapitányságra, — akkor az országban a fejedelem után első rangra— emelte: azon volt, hogy a trónt mielőbb biztosítsa számára. 1642-ről Haller Gábor, a fejedelem egyik híve és belső embere a következőt jegyzi naplójába: „Február 16, 17. Urunk ö nagysága minden rendet, úgymint elsőben tanácsurakat, azután főispánokat és tisztviselőket, utánuk regalissal hívott főrendeket, székelységet külön maga belső házába behívatván, az fia Rákóczy György uram ő nagysága electiója felöl való ítéletünket expiscálta, melyre mindenektől ő nagyságának

kívánsága szerint való válasza lőtt." …

I. Rákóczy Györgynek elég volt Erdélynek és a magyarországi részeknek birtoka; fiának már az oláh fejedelemségek védnöksége (souzerainitása) sem volt elég; álmait királyi koronák, Báthori Istvánnak királyi dicsősége zavarták. A svédektől szorongatott lengyelek komolyan is gondoltak Erdély gazdag, dicsvágyó és valóban bátor fejedelmére; még eleven emlékezetben élt náluk az Erdély trónjáról nyert nagy István király, (Báthori István) ki országukat eddig el nem ért fényre és tekintélyre emelte. A lengyel nemesség nagy része megígérte neki, hogy ha segélyt nyújt a svédek ellen, szavazataikat reá adják. De ugyanakkor a svédek is segédül szólították őt s többen az ezekhez szító hazafiatlan lengyel főurak közöl, a trónnak rögtöni elfoglalásával kecsegtetek…Rákóczy, vezérei tanácsára, kénytelen volt a legmegalázóbb feltételek alatt békét kötni, melyek szerint 1. Lengyelországot s annak királyát megköveti. 2. A svédek és kozákokkal kötött szövetséget felbontja. 3. Alkalmilag Lengyelországnak segélyt nyújt. 4. A tatár kánnak és vezérnek ajándékot ad. 5. Hadi költség fejében 1 millió 200 000 forintot fizet. 6. Foglyait elbocsátja. 7. Az elfoglalt erődöket lefegyverzi. 8. Az elrabolt egyházi eszközöket visszaszolgáltatja. 9. Kozák szövetségeseit elbocsátja.

De ennyi baj sem volt elég. A lengyel urak a kötött béke daczára sem felelhettek a tatár kán serege viseletéről. Az volt hát a kérdés: miként kell annak leseit kikerülni a fejedelmet és sereget épen haza szállítani?

Erre Kemény János, Rákóczy hadainak, főgenerálisa, életrajzában ekként felel… Kegyelmes uram! Bizony nehezen szakadok el nagyságod mellől ilyen útjában, s úgy áldjon meg Isten, nem elhagylak, és hűségem mellől nem állok el, de conscientiámtól meggyőzetvén, semmiképpen azt nem cselekedhetem, hogy mind nagyságod, mind én elmenvén, nem igaz pásztoroknak ítéltessünk, és prédára hagyjuk fejetlenül a keresztyénséget és édes hazánk fiait…

Csupán annyit kívántam itt a történtekből felhozni, mennyi II. Rákóczy György jellemzésére s a közlendő két adat megértésére szükséges. (Vége.) P- Szathmáry K.

 

*) Meghalt 1652-ben 20 éves korában, nejével csaknem egy időben

          

 

1863. 20.

 

Az ungvári g. e. püspöki lak és főegyház

 

Mielőtt a képünkön látható érdekes épületekre áttérnénk, szükséges rövid áttekintését adnunk a velünk századok óta jó és balsorsban osztozó s testvéries egyetértésben élő magyarországi orosz népfaj történetének. Magyarország északkeleti részét már a legrégibb időktől fogva a nagy szláv nemzetség egyik ága, a rutén népfaj lakja, mint ezt a legrégibb történetírók is bizonyítják. Lakott ezeken kívül még Magyarország akkori területén számos szláv ajkú nép is különböző nevezet alatt. De nekünk csak azon szláv fajú néppel van jelenleg dolgunk, kik a Kárpátokon innen is, túl is az egykori Juhra tartományban egész Petzora és Moszkva vidékéig laktak, s latinul Russusoknak neveztettek, amit a magyar saját szólásmódja szerint idomítván oroszoknak mondott. A régi történetiratokban Roxolanusoknak is neveztetnek, valószínűleg e szótól: Ruszalánus, később azonban e nevezet csaknem egészen kivetett, s helyét a rutén szó váltotta fel, mi jelenleg is divatozik.

Még a magyarok bevétele előtt bevétele előtt is a legrégibb időben jöttek a későbbi Galliából és Lodomeriából. Több ízben orosz telepek, nevezetesen midőn Attila hun király köztük vezette keresztül győztes hadait, számosan felkerekedvén, a hunokhoz csatlakoztak, ezekkel együtt annál nagyobb örömmel követték a világhódító Attila zászlóját Magyarországba, minthogy itt már különben is rokon karok Várták. Később a hét magyar vezérrel, Álmos herceg alatt is nem csekély számú oroszok költöztek be, kik szintén az e vidéken már rég lakozó rokonaiknál telepedtek le. Miután ezekkel önként a legnagyobb készséggel meghódoltak a magyaroknak, nemcsak hogy el nem űzettek, hanem mivel a végvidékeken laktak, az ország határainak őrzésével bízattak meg, s e tekintetből még szabadalmakat is nyertek.

Ezeknél a keresztyén vallás már 867-ik évben, tehát még mielőtt őseink e hont elfoglalták volna, nagy mértékben divatozott, s a görögök, valamint a bennlevő s bejött oroszok széltében gyakorolták azt. A történelemből tudjuk, hogy ezen tartományokat a magyarok bejövetele előtt

szláv fejedelmek bírták, különösen Svatopolk, Ratislav, Koczel, Szalán. Ezek már korábban is tartván a németek terjeszkedésétől,mind politikai, mind egyházi ügyeik biztosítása végett, követséget küldöttek Bizáncba Mihály császárhoz, hogy ennek szövetségét s barátságát megnyerhessék, s egyúttal arról értesítek, hogy népeik már felvették a keresztyén vallást, de nincs tanítójuk s papjaik  tehát kérik, hogy küldene számukra papokat. E kérésnek engedve, Mihály keleti császár Methodíus és Cyrill görög szerzeteseket küldötte a dunai tartományokba, kik a szláv nyelveket jól értették, miután már előbb Chersonban a bolgárok és kazárok megtérítésében fáradoztak. Így lettek az oroszok is a keleti, görög szertartású egyház hívei, de miután sem a görög, sem a latin nyelvet nem értették, a térítés nagyobb sikerének érdekéből Cyrill és Method a szentírást s liturgikus könyveket szláv nyelvekre fordították, hogy a vallást saját nyelvükön gyakorolhassák. Az említett férfiakon kívül sz. Brúnó orosz apostol is nagy sikerrel működött a keresztyén hit terjesztésében ki épen úgy, mint Method és Cyrill, szláv, vagyis orosz nyelven hirdette a keresztyén vallást.

 

 

 

 

 

 

3

 

 

Az ungvári g. e. püspöki lak és főegyház. (Miskovszky Gy. rajza után.) 1863. 20.

 

 

 

 

 

 

 

Hogy a magyar orosz egyház a régi időkben nagy tekintéllyel, és köztisztelettel bírt, bizonyítja azon körülmény, hogy nemcsak Géza herceget, de ennek fiát is, szent Istvánt, a fentebb említett sz. Brúnóban orosz pap keresztelte meg. De később a mint a római katolicizmus emelkedett a nemcsak a nemzet lelkébe, hanem, az alkotmány rétegeibe is utat talált s uralkodó vallássá lett. A magyar-orosz egyház tekintélye, s véle együtt az orosz nép javulásnak indult sorsa is hanyatlani kezdett; s később annyira háttérbe szoríttatott, s úgy elgyengült, hogy gyakorlása inkább csak töretett már, de nem ápoltatott (Az olvasót, kit netalán ez ügy jobban érdekelne, Mészáros Károlynak „A magyarországi oroszok története" című munkájára utasítjuk.) Az oroszok, a magyarok bejöveteléig is már több ízben gyarmatosítással szaporodtak a fel vidéken, de még azután is első magyar királyaink alatt többször történtek ily települések, milyenek a magyar királyok orosz fejedelmi házból való házasságai által jöttek létre. Így például I. Endre király 1050-ben Anasztázia nevű orosz hercegnőt vett nőül, s ez egybekelés alkalmával igen sok orosz vándorolt be Magyarországba.

Később ismét Kálmán király a kijevi orosz nagyherceg leányát, Predszlávát vette nőül 1114-ben s az ország népesítése szempontjából orosz telepeseket hozott Magyarhonba….

A mai munkácsi görög egyesült püspökségnek Keriatovich Tódor orosz herceg (dux de Munkács) volt első alapítója, ki 1360-ban a Munkács melletti,,Csernek" hegyen sz. Miklósról nevezett Bazilika zárdát alapította görög rítus szerint, (képét lásd Vas. Ujs. 1856. évi 39. sz.) s azt saját javaiból két faluval, Bobroviczával és Laurával ajándékozta meg. Azonban Keriatovich Tódor herceg nemsokára 1365-ben Podoliában elfogatván megöletett, csak egyházügyeit hozhatta némiképp rendbe. Az oroszok felszentelt papokat nagy Oroszországból kaptak a Premisli püspöktől, mert a Keriatovich féle alapítvány csak presbyteratus volt. .Mátyás király alatt 1458-ban Lukács munkácsi orosz zárdafőnök aziránt folyamodik a királyhoz, hogy a Keriatovich által adományozott javadalmak használatában mind ő, mind a többi rutén lelkészek biztosíttatnának, miután a latin papok gyakran erőszakosan is háborgatják. E folyamodványra Mátyás király csakugyan egy ünnepélyes oklevelet is bocsátott ki Budán 1458-ban, melyben megparancsolja a leleszi káptalannak „hogy Lukács presbytert a görög szertartás szerint alapított munkácsi monostor minden javaiba és jogaiba újólag beiktassák…

1649-ben a sz. Bazil rendi szerzetesek 63 parochiával és 6 archi-diakonussal a római egyházzal való egyesülést az ungvári várban ismét felvették, és a főhatalmat akkori egri püspök Jakusics kezeibe tették le; és vallásukat hódolat jeléül X. Incze pápának főhatósága alá rendelték. Leopold király pedig 1659-ben Parthényi Pétert, a sz. Bazil szerzetből a görög egyesültek munkácsi püspökévé nevezte ki, és ezt VII. Sándor pápa megerősítette. A munkácsi püspökök sorozatában mint tizenkettedik főpásztor, legfőbb gondját dicséretes buzgósággal az elpusztult vagy rendetlenségbe jött parochiák szervezésére fordította. Utódai Zeykán János, Rakoveczky János és Camelis Sebestyén József voltak. Kevés befolyású férfiak mindhárman, mert kormányzásuk alatt a görög egyházi javadalmak, Parthenius halála után, s különösen a munkácsi zárda jószágai folyvást háborgatásnak voltak kitéve…

Blasovszky Gábor, rövid ideig tartó kormánya alatt a görög kath. egyház javadalmaira nézve számos biztosító oklevelet eszközölt. Öt követte Olsavszvky Mihály, ki 1743-ban Mária Terézia királyné alatt választatott püspökké. Egyike volt ez a legtevékenyebb s legbefolyásosabb férfiaknak a munkácsi püspökök sorában; Munkácson nemcsak papnöveldét alapított a görög egyesültek rézére 1751-ben, hanem a fejedelemnőnél is kieszközölte, hogy a görög kath. püspökök részére, Munkácson álladalmi költségen tisztességes lakhely építtetett, s a különben is szegény egyház papjai a kormánytól több ezer forintra menő évi segélypénzt is nyertek…

Bacsinszky Andrást 1773-ban Mária Terézia emelt a püspöki székre. (Arcképét és életírását lásd a Vas. Ujs. 1859 évi 3-ik számban.) Ő alatta tétetett át a munkácsi püspökség eredeti székhelyéről, Munkácsról Ungvárra. Ugyanis a királynő Ungvárt az eltörölt jezsuita-rend zárdáját, templomát, s azon épületeket, melyek a régi várban máig is léteznek, a várral és körülette fekvő kertekkel a munkácsi püspökségnek ajándékozta. Tetemes költséget is utalványozott arra, hogy az érintett zárda kényelmes püspöki lakká, a templom pedig görög kath. egyházzá alakíttassák,  nemkülönben a várbeli nagy épület papnöveldévé idomíttassák át, s megengedte, hogy a püspöki székhely Munkácsról Ungvárra tétessék át. E püspökség tekintélyének emelésére, jövedelmeinek szaporítására még nevezett királynénk a borsod megyei tapolcai apátsággal és jószággal is megajándékozta Bacsinszkyt, melynek jövedelmét a munkácsi püspökök mai napig húzzák. Ö volt első a görög egyesült püspökök közöl, ki széket nyert a magyar országgyűlés főrendi házában. Utóda lett Pócsy Elek, kit a munkácsi püspöki méltóságban, mint 24-dik főpap a jelenleg köztiszteletben álló Popevics Vazul tapolcai apát váltott fel. Így jutott tehát a képünkön látható díszes épület a munkácsi püspökök birtokába, kik azóta folyvást, 1777-től kezdve ma is itt laknak.

Ez épületeket a XVII-ik század elején a híres Homonnai Drugeth György gróf emeltette a jezsuita-rend számára, kiket 1613-ban hozott be Homonnára, de később 1615-ben (mialatt alkalmasint elkészültek) Ungvárra tette át és e zárdával, s templommal, úgy nemkülönben terjedelmes jószágokkal látta el őket. Ezek itt az ifjúság nevelésével foglalkodván, a múlt században iskolájuk egyike volt a legjelesebbeknek s leglátogatottabbaknak. De utóbb e rend eltöröltetvén, mint láttuk, a munkácsi püspökségnek adatott át a zárda és a templom.

É század első felében építtették hozzá a képünkön látható nyugati homlokzatot, két szép nyolc szegletű, és bádog kúpfedelű toronnyal. A püspöki székesegyház pedig a legújabb időkben belsőleg egészen megújíttatott és szép díszítményekkel és falfestményekkel láttatott el, úgy hogy jelenleg bátran számíthatjuk hazánk jelesebb székesegyházai sorába.

Zombory Gusztáv

 

Korábbi adat: 1858. 48. Zombory Gusztáv: Ungvár   h12-10

 

 

1863. 25.

 

Feleki-Munkácsy Flóra

 

Mint kertnek a virág, családi szentélynek az ép gyermek: úgy a színpadnak leghódítóbb varázsát képezi a bájos hölgy. S nemzeti színházunknak, mindazon viszontagságok daczára, melyekkel folytonosan küzdenie kell, mindig voltak és vannak ily bájos alakjai. A természet ugyan nem mindig szokta adományait oly pazarul osztogatni, hogy a testileg bájos alak, egyszersmind széplélekkel is bírjon, de ezen esetek sem tartoznak a ritkaságok közé, s a mi sokat rágalmazott színházunk is beszélhet ily szerencsés harmóniákról. Ezek közé tartozik többi között jelenleg Feleki-Munkácsy Flóra asszony is, kiről legkisebb nagyítás nélkül el lehet mondani, hogy a közönség minden részének osztatlan rokonszenvét bírja, s ellensége tán még azon körökben sincs, melyeknek szeretetreméltó emberei a nemzetiszínház épületére fogcsikorgatás nélkül rágondolni sem tudnak. Mert ritkaságképen ily emberek is akadnak közöttünk. Munkácsy Flóra mintegy 25 évvel ezelőtt Baján született, tehát hazánk leánya. S mégis, hinné-e valaki, a ki e testestől lelkestől magyar művésznő nyilvános és magánjellemét ismeri, hogy az ő családja is idegen földről átültetett növény, s hogy csak az ő saját lelke sugallatának és szíve vonzalmának köszönhetjük, ha most nem távol a hazától, a nagy német világ deszkáin aratja a koszorúkat? Ebben a sok nyelvű hazában nem ritkák az ily tünemények, és gyakran van alkalmunk tapasztalni, hogy hazai közügyeink, nemzetiségünk kertje igen tiszteletreméltó nyereményekhez jutott efféle átültetések által. Munkácsy Flóra nagy atyja Gaidler nevet viselte, s Németországból, az akkori Wolffen-Bütteli hercegségből származott, osztrák katona volt, s mint alezredes nyugalmaztatván, Magyarországon maradt s Munkács városában telepedett meg. Még atyja is, ki már Munkácson született, s később az akkori vidéki színészet egyik jelesebb tagja lett, fölvett neve mellett, rendesen régi családnevét is használta, s így írta magát: Munkácsy Gaidler Pál. Anyja, Mészáros Anna, szintén sokáig volt a vidéki színpadok egyik szívesen látott tagja.

 

 

 

 

 

 

 

 

FELEKI-MUNKÁCSY FLÓRA. 1863, 25.

 

 

 

 

 

 

Színészek körében születvén és nevekedvén Flóra, a sokat ígérő, csinos gyermek már korán érezhetett hajlamot a színművészet iránt, s e rokonszenvének és képességének már jókor adta fényes tanújeleit. Szülei által képeztetve, 13—14 éves korában, Aradon s Nagyváradon már elsőrangú szende szerepeket a legszebb sikerrel játszott. Ekkor ezt a pályát abba hagyva, nagyobb kiképeztetés végett, egy bécsi nevelőintézetbe adatott, hol nagymértékben volt kitéve az élénk szellemű fiatal leány azon kísértéseknek, hogy a szűkebb körű magyar művészetről megfeledkezve, nagyobb világ piacán keressen lelke vágyainak, ábrándjainak tért és hatáskört. A nevelőintézetben ugyanis, melyben Munkácsy Flóra nevekedett, szokásban volt, hogy a növendék-leányok olykor német színi előadásokat rendezzenek, s ily alkalmakkor nem egyszer tűnt fel a reményteljes és kedvező külsejű magyar növendék, kit sokszor bécsi művész-tekintélyek is elhalmoztak dicséreteikkel s édesgettek a német színpadokon számára viruló szép reményekkel, fényes jövővel. De —a csinos kis magyar leány zsebre rakta a sok szép dícséretet s ígéretet, és — haza jött azon boldogító hitben és reményben, hogy számára itt kedvesebb virágok fognak illatozni. A hit jutalmat nyert, Munkácsy Flóra nem csalatkozott meg várakozásaiban. 1855-ben lépett föl először a pesti nemzeti színházban, s vendégszereplése oly osztatlan tetszést vívott ki, hogy azonnal szerződtették is, és azóta színházunk állandó, rendes tagja. De neki is meg kellett küzdeni az akadályokkal és megvárni, míg a sor reá kerül….Az ifjú hölgy lelkében megvolt az önérzet és magasabbra törekvés s a hit, hogy előbb utóbb győzelmet kell kivívnia; a háttérbe szorítás csak serkentésül szolgált neki arra, hogy magát kitartó szorgalommal képezze. Végre Szigligeti „Czigány"-ában Rózsi szerepét kapván meg, drámai tehetségeinek ez alkalommal fényes bizonyságait adta. A közönség elragadtatása ép oly nagy volt, mint a fiatal színésznő öröme e siker felett. Ekkor tört magának utat nagyobb hatáskör felé. E naptól fogva kedvence lett a közönségnek, mely tapsaival folyvást bátorította. Az igazgatóság is mindinkább nagyobb drámai szerepekkel bízta meg, s mai nap nemzeti színházunk első rangú tagjai között a legdíszesebb helyet foglalja el.

1858-ban nőül ment Feleki Miklóshoz, színházunk egyik szintén derék tagjához, s azóta művészetében férje által is támogatva, még gyorsabb és örvendetesebb előmeneteleket tett. A Feleki-pár a két magyar haza színpadain mindenütt igen szívesen látott vendég, s szerepléseiket mindig a legszebb siker és elismerés szokta követni.

Munkácsy Flóra főbb szerepei: Rutland grófnő (Essex), Melinda (Bánk bán), Ophelia (Hamlet), Júlia (Romeo és Júlia), Hermance (Tündérújjak), Margit (Egy szegény ifjú története), Adél (Báró és Bankár), Ilon (Nőuralom), Henrietta (A völgy lilioma), Ayda (IV. László), Hermance (Szerencse gyermeke), Rózsi (Czigány)

És számtalan más szerep…Munkácsy Flóra még korántsem érte el művészetében azt a fokot, melyen túl a hanyatlás szokott bekövetkezni. Ifjú erejének, testi-lelki hájainak teljes birtokában naponkint halad s emelkedik. A mi az ö játékának ellenállhatatlan, hódító varázst kölcsönöz, a szerénység és igénytelenség, mellyel föllép, s azon gyöngéd, igazi, nőiség, ami egész lényén elömlik. Ez mindig biztos hatásra számolhat a férfi nemnél, de egyúttal mindig örvendetesen hat a nőnem gyöngéd érzésű tagjaira is. Szeretjük hinni, hogy Feleki-Munkácsy Flóra még igen sokáig lesz nemzeti színházunk kitűnő csillaga s a magyar közönség méltó kedvence.

 

Munkácsi Flóra, Feleky Miklósné (Baja, 1836. április 29.Budapest, 1906. október 1.) színésznő, a Nemzeti Színház második nemzedékének tagja. Diadalait szépségével és kitűnő beszédtechnikájával aratta. Wiki

 

 

 

1863. 49.

 

Kulcsár István.

   (1760-1828.)

 

 

Kulcsár István, irodalmunk egyik úttörője, a magyar hírlapirodalom egyik megalapítója, 1760-ban Rév-Komáromban tisztességes szüléktől született. Ugyanott végezvén mind alsóbb iskoláit, mind pedig a gimnáziumot, a pannonhalmi sz. Benedek szerzetesrendbe lépett, hol a bölcsészetet 1780 s 1781-ben dicséretesen végezvén, a pozsonyi szemináriumba költözött. Azonban a szerzet 1786-ban eltöröltetvén, Kulcsár is végbúcsút vett a papi pályától, s mint világi ember kívánt hazájának használni… Tanított a komáromi, szombathelyi és esztergomi gimnáziumokban.

Előadásait könyv nélkül tartotta, a szóról szóra való feleletet nem fogadta el, s ki magát hamarjában latinul kifejezni nem tudta, annak magyar feleletével is örömest megelégedett, a mi akkor még nevezetes esemény volt. Többször megtörtént, hogy midőn más iskolabeliek valami okon a harangszó előtt bocsáttattak ki, a helyett, hogy haza mentek volna, Kulcsárhoz tódultak hallgatni, ki őket szívesen fogadta. Esztergomban ez időben több nevezetes férfi, mint Sáfár, Kácsor, Révai, Hozdovits voltak Kulcsár tanítótársai. 1799. év végével lelépett a nyilvános tanítói pályáról, s mint nevelő, tolnai gróf Festetics György fiát, Lászlót, vezette be lelkiismeretes szorgalommal a tudományok országába. Ezután gróf Viczaynál is volt, de csak rövid ideig, mert 1806-ban, megindította a Hazai Tudósításokat, melyeket külföldi tudósításokkal és Hasznos Mulatságokkal bővítve, majd 22 évig adott ki. Kulcsár hő kebellel pártolt minden nemzeti ügyet, különösen a magyar színészet ügyéért igen sokat fáradozott, s anyagi áldozatokat sem kímélt.

Midőn Pestvármegye, a báró Wesselényi Miklós által az 1807/8-ki országgyűlés alkalmával Erdélyből Pestre szállított, s utóbb e megyének átengedett színész-társaságot 1813-ban a kedvezőtlen körülmények miatt már-már eloszlatni szándékoznék, Kulcsár István annak igazgatását magára vállalta, s a társaságot, noha tetemes áldozattal, 1815. júliusig fenntartotta. Meg akarván örökíteni Pesten a magyar színészetet, a mai szép- és hatvani-utcák szegletén egy üres háztelket vett, s azt Pestmegyének 1814. január 26 ki közgyűlésében magyar szintház építésére ajánlotta föl, s egyszersmind: Hazafiúi javallás magyar nemzeti theatrum építéséről című röpiratban lelkes szavakkal hívta föl a nemzetet e szép cél létesítésére, mit 1815-ben : „Buzdítás a nemzeti theatrum felépítésére" című iratban ismételt.

 

 

 

 

 

 

 

 

KULCSÁR ISTVÁN, 1863. 49.

 

 

 

 

Sokan korainak tartották, pártolni azt az eszmét, melyet 23 évvel utóbb Széchenyinek is csak sok küzdelemmel sikerült megvalósítani. 1815. június havában nem levén képes többé fedezni a színtársulat költségeit, kénytelen volt annak igazgatásáról lemondani. Munkái a Hazai és külföldi tudósításokon, Hasznos Mulatságokon, s a magyar színház építése iránti röpiratain kívül a következők: Mikes Kelemen törökországi levelei, Szombathely 1791. Magyarország Históriája Gebhardi Lajos Albert munkáiból magyarázta Hegyi József, megigazította és 1803-ig folytatta Kulcsár István, Pest, 1803; B. Laudonnak Nándorfejérvári Győzelme. Szombathely, 1790; Krónika a mohácsi veszedelemtől a bécsi békülésig Magyarországban, Erdélyben, Havasalföldön és Moldvában történt dolgokról. Pest, 1805; Továbbá kiadta még a Székely krónikát is. Íróknak, s a tudomány kedvelőknek nagy barátja volt, s többször gyűjtötte őket házában maga köré. Kortársai közül számosan följegyezték, hogy a magyar nyelv és irodalom előmozdítása s terjesztésére hathatós és sikeres befolyással voltak Pesten majd 20 évig a Kulcsár- és Vitkovits-házak.

Születéshelye, Komárom iránt, azzal bizonyította háláját, hogy a megyének közel négyezer kötetből álló könyvtárt ajándékozott. Kulcsár életét a jótékonyság, nyájasság, barátságos vendégszeretet, tudományos műveltség, s a legtisztább honszeretet jellemzi. Meghalt 1828. március 30-án, életének 68. évében. Porai a Pest belvárosi főegyház sírboltjában nyugszanak. Emlékét az egyház belsejében fehér márványból, elhunyt szobrászunk Ferenczy keze által készített sírkő tartja fenn, a következő felírással: „Kulcsár Istvánnak a nemzetiségre buzgó serkentőnek kesergő özvegye. Született 1760. Meghalt 1828." Hírlapját, mely később Nemzeti Újság címet vette fel, halála után továbbra is özvegye adta ki, s a lap különféle szerkesztők alatt és viszontagságok között 1848-ig élt s így az eddigi összes magyar lapok között ez volt még leghosszabb életű.* H. A.

* 42 év, a VÚ pedig 68 év. G.

 

 

 

1863. 52.

 

Gyújtó Károly, tengernagy

 

 

Magyar tengerész! Mily ritka tünemény! Hány van, ki nemzetünkből e vész- és dicsőség-környezett pályán utat tört, s a világtenger különböző partjain, lobogójának s a magyar névnek becsületet vívott ki? Sokszor mondták, hogy Magyarországban, mely Kárpátoktól az Adriáig terjed, a nemzeti jóllét és szabadság szilárdulásának a tengeri kereskedelem, s a nemzeti nagyságnak a tengeri hatalom tehetné legfőbb emeltyűjét.

Sokszor hallottuk ama hangos felhívást: tengerre magyar! Egy új tért kell ismét elfoglalnod, hogy a haza gazdag, erős és szabad legyen.

Gyújtó Károly e felhívást már régen megelőzte volt. Öt már sok évvel azelőtt kiröpítették keble vágyai az édes honi körből. Egyedül állva, egyedül küzdve az ismeretek arany gyapjáért, idegen elemen s annál még idegenebb emberek között, állandó példájául annak, hogy a

magyar, erős és elszánt akarat mellett, akármelyik pályán versenyezhet a külföld fiaival. Méltó, hogy életiratát olvasóink ismerjék, s a ritka példából tanulságot merítsenek.

Sepsi-Martonosi Gyújtó Károly egy ősi székely család ivadéka. Született 1803. dec. 19-kén Parajdon, Udvarhelyszékben. Atyja köztiszteletben állott férfiú, kir. só-ügyi igazgató Gyújtó István, előbb a maros-vásárhelyi, utóbb a nagyenyedi ref. főiskolákban gondos neveltetésben részesítette. Gyújtó Károlyra tanuló társai még most is, mint kitűnő tanulóra emlékeznek. Foglalkozása olvasás és rajzolás, játszótere pedig a Maros sebes hullámai voltak, melyek az atyai ház előtt zúgtak alá. Atyja, kinek közhasznú szolgálati buzgalma gyermekei neveltetésének irányára is kiterjedt, örömmel nézte fiának a víz iránt növekvő vonzalmát, s hogy mily bátran evez kis csónakjával a képzelt kis tengeren, a túláradt folyamon; mert kedvenc eszméjének, a Maros szabályozásának, minek létesülésén az öreg fáradhatatlanul működött….

A tervet elősegítették a hadi szerekkel minden évben, épen a Maros parton fekvő házig felvontatott császári hidászsajkák tisztjeikben az atya sok alapos műveltséget, a fiú kedves társalgókat talált. Az atya elhatározta, hogy fiát beadja a császári hidászokhoz Klosterneuburgba*, hogy a vízműtant alaposan megtanulja s hazájának hasznos szolgálatokat tehessen. A fiú elhatározta, hogy elevez a Maroson s átvitorlázik az óceánon…

Negyvenöt évvel ezelőtt a tenger igen messze volt Magyarországtól. De maga az ausztriai hadi tengerészet is a kormányzatnak egy távol eső, idegen jellemű ágát képezte. Mint a velencei köztársaság flottájának maradványaiból átalakított hadtest, velencei tisztek s olasz vezényszó alatt csupa olasz katonákból állott. A velenceiek úgy nézték azt mint sajátjukat, hol a vezérség a dogék s a tiszti állomások a patríciusok unokáit illetik, s gondosan s féltékenyen őrizték minden idegen befolyástól. A cs. kormány az 1815-diki bécsi kongresszus után csak tíz évvel kezdett hozzá e különvált és hanyatlásnak indult hadtest újra szervezéséhez, mikor azt a nápolyi és görög forradalmak miatt az adriai partok és az osztrák birodalmi kereskedelem védelme elutasíthatatlanul igényelték; másfelől politikai szükségességgé vált az is, hogy a hajóhad tiszta olasz jelleméből más nemzetbeliek fölvételével lassan-lassan kiemeltessék. Az osztrák hadi tengerészet 1824-ben indult új átalakulás elébe, Paulucci határgróf terve szerint, ki az újból szervezett és megnagyobbított hadtest parancsnokává tétetett.

 

* Klosterneuburg 25 000 lakosú város Ausztriában, Alsó-Ausztria tartományban. Bécs egyik elővárosa.

 

 

 

 

 

 

Gyújtó Károly, tengernagy. 1863. 52. 

 

 

 

 

Ez időtájban Gyújtó Károly már hidász-őrmesterré volt elő-lépteve s nemcsak a hidászkarnál előadott tanokban tett kitűnő előre haladást, hanem jeles magaviselete tekintetéből megengedtetvén, hogy szolgálati idejének egy részét a bécsi politechnikumban töltse, ott is sokoldalú kiképzést nyert, s elöljáróinak figyelmét annyira kiérdemelte, hogy a fő-haditanács részéről felszólítást kapott a tengerészeihez átlépésre.

így teljesedtek be váratlanul az ifjú álmai. De ekkor kezdődtek nagyobb küzdelmei is, miken csak elszánt akarat s szilárd lélek győzedelmeskedhetik. Mély bánatot érzett, hogy szülőinek beleegyezését a vész-teljes pályára nem bírja. A hidászkar parancsnoka másfelől nem örömest nézte a jeles hadfi s vele együtt induló még három ifjú bajtársa kilépését, s azt minden módon gátolni törekedett. Közben már, hogy mint elégületlen s rendbontó, — fegyelmi pörbe vonták, de ő az eléje-szabott kérdésekre állhatatosan csak azt felelte: a világot akarom látni!  Ezeken túlküzdve magát, Velencébe ifjú bajtársaival megérkezett…Két év alatt több hajóra beosztva, Gyújtó Károlyból kiképzett tengerész vált, s kész volt letenni a tiszti vizsgálatot. Elleneinek is el kellett ismerniük, hogy nemcsak a csillagászati műszereket tudja pontosan használni, de senki sem mássza meg oly gyorsan az árbócokat a vészben, s vezeti csónakját oly bátran s biztosan a hullámok közt, mint az ifjú magyar tengerész. Jeles tulajdonait a parancsnokok igen jól fel tudták használni, s tetteivel érdemjelt s dicséretet arattak…

Rövid múlatás után a hazában, ismét visszatért a tengerre. Az ausztriai tengerészet azon időben két jól szervezett hajócsapatával az Adriai és Keleti tengeren nagy tevékenységet fejtett ki, s a tengeri hatalmak általános elismerését érdemelte ki; jóllehet, évi költségvetése csak egy és fél millió ftra ment. A katona-nevelő intézetekből minden évben új meg új növendékek léptettettek be, s a legfőbb magyar családok, gr. Széchenyiek, Hunyadiak, Károlyiak, Platyak, később Zichyek s Telekiek küldték fiaikat a tengerészeihez…

Mint nagyobb hajók parancsnoka, több évig az athéni s konstantinápolyi diplomáciai küldöttségek s ügynökségek rendelkezésére állt, azoknak ugy, mint a görög kormánynak is, nem egyszer fontos szolgálatokat tett. Alkalma volt sok nevezetes diplomatával szorosabb ismeretségbe lépni s Európa politikai s államviszonyait tanulmányozni. Ily foglalkozás közt találta az 1848-ik év, mikor az ausztriai hajóhadnak olasz tisztei nagy részben elpártoltak, s az ő vezénylete alatt álló Erzsébet hajón is, az első hadnagy a hajó népével fellázadt. Hajóját ekkor az üldöző piemonti flotta s pártütő nép ellenére, a Szigettengeren áthatolva, meg tudta menteni, s azt Konstantinápolyban hagyva, a Feketetengeren s Oláh országon keresztül Trieszt felé a főhadiszállásra utazott. Ekkor látta azon év őszén utolszor kedves hazáját, Erdélyt. Látta a vészt, mely közelgett s melyet feltartóztatni többé nem lehetett….

1856ban Ő Felségétől a tengerészei-szabályozó bizottság elnökévé neveztetett ki s Triesztbe tétetett át.  E munkálat is sokat haladt előre szakavatott vezetése alatt, de az újból felvirágzott velencei hajógyár ismét hanyatlásnak indult, mondani lehet: felhagyatott; a munkások elbocsáttattak vagy Polába s Triesztbe menni kényszerültek, nagy része kivándorolt. így a velencei nagy Arsenal történelmében, mely hajdan mint a csodás vízi-város egyik remekműve a világ legnevezetesebb építményei közé számíttatott, hazánkfiának működése örök emlékű időszakot képez.

Ugyanazon évben Polában tétetett le egy nagyszerű tervre épülendő hajógyárnak alapköve. Ez alkalommal hazánkfia Ö Felségétől sokoldalú hasznos szolgálatiért nyilvános dicséretet nyert s contra-admirállá (tábornokká) neveztetett, a mely minőségben nyugalmaztatásáig még egy évet szolgált, mint az ausztriai tenger-had segédparancsnoka.

Jelenleg Fiúméban él a még testben s lélekben ép férfiú, s széles ismereteinek s fáradhatatlan munkásságának minden hatása egyedül négy reményteljes fiának nevelésére szorítkozik.

Houchard Ferencz

 

 

 

 

 

               Beillesztett szövegek

 

 

 

1861. 13. 151. A pozsonyi országgyűlés 1687/8-ban.

 

Másfél századi idegen birtoklás után Buda visszafoglalva, a gyászos emlékű és következményű mohácsi csata jóformán visszatorolva, a

haza legnagyobb része a török járom alól felszabadítva, s I. Leopold /uralkodott: 1657 – 1705/ elérkezettnek látta az időt, hogy a királyválasztás eltörlésével, —

az oly sokat szenvedett nemzet akkori kedvező hangulata mellett, — keresztülvigye az örökösödési elv megállapítását, mit már a rendek akarata ellenére magukat az ország örökös királyaiul tekintett elődei, oly sokszor eredménytelenül kísértettek meg, s hogy ezt törvényesen is elismertesse, 1687-ben Pozsonyban országgyűlést hirdet ily meghívó levelek kíséretében :

„Remélhető levén, hogy szeretett Magyarországunk, mely istentelen kezek által reáerőszakolt török járomtól s bel-mozgalmaktól sokat szenvedett, Isten segedelmével és diadalmas fegyvereink közbejöttével ismét virágzásnak fog indulni, mint ez hajdan volt: a gyászos visszahanyatlás veszélyének kikerülésére nem tudunk alkalmasabb gyógyszert, mint a fenséges főherceget, Józsefet, fiunkat s következőleg, ha Isten életünknek véget vet, ezen ország és egyéb birodalmaink örökösét Magyarországunk királyává koronáztassuk."…

 A királyi személynök november 2-án figyelmeztette a rendeket, hogy a sérelmek lajstromának elkészítésével sietni kell, mert a határidő rövid, Megyeri Gábor, sárosi követ előbb sürgeti a soproni országgyűlés cikkelyeinek megerősítését, melyekben sértetlenül hagyatnak Endre király összes határozatai s így a 31 pont is, de a rendek e felszólalást figyelem nélkül hagyva a sérelemlajstrom elkészítésének tagjai kineveztetnek…

Az örökösödésnek Leopold által való meghatározása

1) Az örökösödés csak az ő felsége tulajdon ágyékából származó fi magzatra értetik, még pedig az első szülöttség rendé szerint, fi-megszakadás esetében, a rendek választási joga ismét érvényre jut.

2) Abból, hogy Endre király határozatának a fegyveres ellenállásra vonatkozó része kártékonynak, s mint ilyen eltörlendőnek nyilváníttatik, nem kell következtetni, hogy szándék van az országot egyéb szabadságaitól is megfosztani, sőt ő felsége kész eziránt írásban is biztosítani a nemzetet.

3) Ha József főherceg kiskorúsága miatt volnának az eskü szempontjából nehézségek, azokat is kész a felség eloszlatni.

A főurak közöl az örökös királyság elvének kimondatását legjobban ellenezte Draskovics Miklós országbíró, mert a szabad választás eltörlésével nem látta teljesen biztosítva a nemesség jogait, továbbá, azért mert szerinte a rendek befolyása a közügyekre azáltal megcsorbíttatik. A felség neheztelését, sőt még talán haragját is magára vont országbíró pár nap múlva állítólagos szélhűdés miatt meghalt s az örökösödés ügye kisebb nagyobb ellenvetések után, mind a két táblánál keresztülment:

A koronázás december 9-én Szent-Márton templomában ment végbe s a 9 éves József főherceg Magyarország első örökös /1705 – 1711/ királya lett. Az ünnepélyes koronázási szertartást végrehajtó esztergomi érsek Széchenyi György atyailag figyelmeztette s kérte a fiatal királyt, igyekezzék alattvalói szeretetét megnyerni, mert ez leghatalmasabb ereje a királyi hatalomnak, mert csak így számíthat reá, hogy azok viszont tántoríthatatlan hűséggel viseltetnek törvényes uruk irányában. Majd a ferencesek templomában ősi szokás szerint József a rendek közöl néhányat aranysarkantyús vitézzé üt s, Sz. Mihály kapuja előtt a magyar király kardját a négy világrész felé villogtatja s kötelezi magát következő esküvel :

„Mi József, Isten kegyelméből Magyarország örökös királya, esküszünk az élő Istenre, ennek szentséges anyjára, szűz Máriára és minden szentéire, hogy mi Isten egyházait, az egyházi és világi urakat, nemeseket, szabad városokat s a hazafiakat általában kiváltságaikban, jogaikban, szabadalmaikban, és régi jó s megerősített szokásaikban, valamint ezeknek értelme és alkalmazása iránt király és rendek egymással országgyűlésileg megegyezők lesznek, megtartjuk;mindenkinek igazságot szolgáltatunk,,, Magyarországnak határait s mi bármely joggal vagy címmel hozzá tartozik, el nem idegenítjük s nem kisebbítjük, hanem a lehetőségig öregbitjük és kiterjesztjük; és minden egyebet megteszünk, mit a közjóért s valamennyi rendek és összes Magyarországunk becsületéért és előnyéért igazságosan tehetünk. Isten minket úgy segéljen és minden szentéi!"

1688. január 25-én a két tábla tagjai beadták a királynak a hozott 29 törvény-cikkelyt, ki azokat még az nap megerősítette s ezzel az országgyűlésnek vége szakadt.

 

 

 

 

               1861. 31. 365. Az országos tébolyda Budán, a Lipótmezőn.

 

Az országos tébolyda Buda város határán, az ennek regényes hegyei közé vezető út mellett, a várostól mintegy félórányi távolban fekvő Lipótmezőn épül, melynek szép, nyílt tere ügyesen és célszerűen szemeltetett ki ez intézet helyiségéül. A terv szerint az épület két emeletből s egy földalatti osztályból (souterrain) fog állni; főhomlokzata homorú (concav) vonalban, az uj országúttal keresztben, Budavár felé lesz fordítva; s 14 épületi osztályra, 5 udvarra s több külön kertre fog oszolni. A fő homlokzat hosszúsága 112 öl, közepén és két oldalán kiálló részekkel (ressaut), melyeket allegóriái szoborművek fognak díszíteni. Az épület közepén széles kocsiút vezet az igazgatói lakrészhez, melyhez az erkély alatt széles oszlopsoron (korridor) s világos, téres csarnokon át lehet bejutni. A csarnok közepén a kápolnához, s két oldalán a különféle osztályokhoz lesznek a bejáratok.

Az első homlokzat osztálya a gyógyintézet, hova azon betegek jönnek, kiknek felgyógyulásához még van remény. A hátulsó részben lesz az ápoló-intézet azon szerencsétlenek számára, kik menthetetlenül el vannak veszve, kiknél a lélek örök éjbe süllyedt, de testük folytonos ápolást s felügyeletet igényel. A háttérben lesz a harmadik osztály, a dühöngök számára, kiknek osztálya úgy van elrendezve, hogy ezen betegek tombolása a gyógyítás alatt levő többi betegeket ne háborgathassa. Minden osztálynak külön étkező és dolgozó-termei, fürdői és kertjei vannak. A kertekben víztartók, medencék találhatók, ezeket hideg fürdőkre lehet használni. A zuhanyokkal, s gőzzel ellátandó meleg fürdők ív alakban kötik össze a két főépületet a kertben; a fürdőhelyiségek föld alatt lesznek, hogy a többi épületeket ne zavarják s a világosságot felülről, üvegablakokon át nyerik….

Az intézet gyógy- és ápolási osztályának legnagyobb része szegényebb sorsú elmebetegek ingyen tartására van szánva; a fizetők számára csak csekély rész fog fenntartatni. Egyelőre 500 mindkét nemű elmebeteg ellátására történik a fölszerelés. Az intézet élén egy igazgató fog állani, kinek mindig orvosnak kell lennie. Az orvosi személyzet áll egy fő- és négy másodorvosból, kiknek lakásai a betegek termei között célszerűen lesznek elosztva. Nem orvosi tisztviselők, segéd-és szolgaszemélyzet fognak kellő arányban alkalmaztatni.

(Kempf J. adatai nyomán)

 

 

1861. 35. 419. Adóbehajtás. A „M. O." írja, hogy Zélán gr. Brunszvik Gézánál 22 lovas és 58 gyalogkatona, mindjárt első naptól fogva szaporítva, gyakorolta a végrehajtást. Mind a házigazda, mind neje irányában gorombaságokat követtek el, végre saját három szobájukból is kiszorították őket, s oda is 38 közlegényt szállásoltak be; a lovakat, kocsikat stb. lefoglalták, sőt utoljára mind a grófot, mind nejét foglyokká tették, a minden kapu és kijárás, még az istállók elé is, egy-egy szuronyos őr állíttatott. Hatodik nap már csak egy szobát hagytak az uraságnak.

 

 

1861. 47. 561. A Szépirodalmi Figyelő hézagot tölt be irodalmunkban. Egyik magyar lap sem szánta magát azon funkcióra, melyet az teljesíteni törekszik. Pusztán hagyott őrhely az, pedig ott is ember kellett a gátra. Ezen más szakokban is utánzandó érdemét óhajtottuk első helyen kiemelni. A másik kérdés, vájjon nem csak képzelt, vájjon valódi életszükség-e az oly lap, mint a Szépirodalmi Figyelő?  Irodalmi múlt nélkül, szellemi emelkedettség nélkül való barbároknak kellene lennünk, hogy nemmel felelhessünk e kérdésre… Meg kell tudni választani a jót a rossztól, szükséges, hogy a talpraesett gondolkodás, valódi, ép érzelem, mesteri ügyesség nagyobb rokonszenvben, lelkesedésben és pártfogásban részesüljön, mint a kicsavart ész, tettetés és sarlatánság művei. Midőn a könyvirodalom oly terjedelmet nyert, mint nálunk az utóbbi évek alatt, s az ország mind jobban kezd elárasztatni szépirodalmi művekkel, nagyon szükséges, hogy legyen oly részre hajthatatlan tanácsadó, ki előre bemutatja a közönségnek, mi az, a mit a művekben találni fog, mely vegyészi elemeire bontva, elmondja, mi a tápláló egészséges rész bennük, s mi az egészségtelen. A költészet nagyobb befolyással van a nemzet gondolkodására, érzületére és egész jellemére, mint gondolnók. Különösen az ifjúság érzületére és gondolkodására legkétségtelenebb e befolyás; egyik, az iskoláknál nem csekélyebb nevelője a nemzetnek, és pedig valódi nevelője. Az iskola csak ismereteket ad legtöbbnyire, a költészet leginkább az ember erkölcsi világát érinti. A morálra semmi sem hat erősebben, mint a kedvelt regények, novellák, drámák, sőt az egyszerű dalok is... A szerkesztő, hazánk élő költői közt, közelismerés szerint és minden legkisebb kétség nélkül a legjelesebb. Ezen is első rendű költőnk megmutatja, hogy mint bíráló, mint hazánk irodalomtörténetét, a nemzet egész régi, újabb és népi költészetét és nyelvét, továbbá a világ remekíróinak mesterműveit legjobban ismerő emberünk, s mint aestheticus, kétségtelenül első helyen áll, a most élő magyar irók között…A Figyelő a lehető legjobb vezér kezében van. S e vezér egész munkásságát lapjának szenteli. Bajza óta igen kevés magyar lapszerkesztő lehetett, ki oly kizárólag, oly lelkiismeretességgel lapjának éljen. A Figyelő valóban Arany János lapja… Cikkei a magyar próza legszebb példányai közé tartoznak. Kevés írónk van, kinek munkái, mint Aranyéi, akkor is becsesek lennének, ha hamis tanokat, félszeg eszméket közölnének is; ezek még akkor is nyereségnek volnának tarthatók, csupán a kifejezés épsége, ereje és a nyelv tősgyökeres eredetiségénél fogva. De nyelv és forma tekintetében Arany cikkei ép oly jelesek, mint gondolkodás, ítélet és ízlés tekintetében...

A bírálatok, értekezések, könyvismertetések mellett a Figyelő egyszersmind könyvészeti lap. Minden megjelent munkát közöl lehetőleg lajstromba szedve, s az irodalombarát a legteljesebb lasjtromot, e lapban találja fel. A Figyelő ezen föladat teljesítése mellett egyszersmind szépirodalmi lap. Közöl verseket és novellákat is, mint többi szépirodalmi lap…

A Szépirodalmi Figyelő új éve november 1-én kezdődött. Egy évi előfizetés 10 ft.,félévre 5 ft.

 

 

 

1862. 26. 309. A pesti egyetem újjáalakításának évünnepe.

 

Múlt szerdán ünnepelte a magyar kir. egyetem Mária Terézia által lett újjáalakításának 82-ik évfordulóját azon ünnepélyességgel, melyet 15 év alatt, az akkori viszonyok folytán, mellőzni volt kénytelen.. Az egyetemi templomban tartott ünnepélyes istentisztelet után, melyen az egyetemi tanács, a tanári karok, az egyetemi tanulók, ezen kívül a magyar tud. Akadémia s a kir. tábla küldöttei is, jelenvoltak, a menet az egyetem nagyobbik dísztermébe vonult, hol mindenekelőtt az ifjúság dalárdája elzengte a Kölcsey Himnuszát, mire az egyetem igazgatója, Pauler Tivadar a szószékre lépett, s kitűnő ékesszólással emlékbeszédet tartott, melynek tárgyát a pesti egyetem története képezte.

Miután a szónok elmondta a Pázmány Péter által Nagy-Szombatban alapított egyetemnek Mária Terézia által Budára történt áttételét: Kiegészítették és javadalmakkal gazdagon ellátták, majd később Budáról Pestre áthelyezték. Felelt azon kérdésre: vájjon ez intézet megfelelt-e a jogos igényeknek s az alapító szándékának, vázolván annak befolyását úgy tudományosságunk, mint irodalmunkra. Elősorolván egy sereg nagynevű férfiút, kik mind ez egyetemben nyertek oktatást, s itt vetették meg alapját jövendő nagyságuknak. Az intézet virágzó állapotának föltüntetéséül megemlítette, hogy a jelen évben az egyetemi tanulóknak eddig még soha el nem ért összes száma majd 2000-re rúg…

Ezen, nagy tetszéssel fogadott beszéd után, Vécsey Tamásnak a szokott formaságok szerinti tudorrá avatása következett….

 

 

 

 

 

1862. 43. 507. Kassa.

 

Az Abaúj megyét átszelő Hernád folyó jobb partján fekszik Felső-Magyarország díszes fővárosa, a szép Kassa, dús növényzetű hegyektől környezett tágas térségen. A polgárias szokások s evvel együtt a műveltség már jókor terjedtek el e vidéken, s áraszták örvendetes gyümölcseiket, midőn II. Geyza, mindjárt trónra lépte után 1141-ben a szászokat hivta be, hogy az elhagyott vidéket telepítse be velők, s hogy ezek példáján azután, saját népét is az ipar s szorgalomhoz szoktassa. A szászok elfoglalák a birodalom északi részeit, földművelés és kereskedelemmel foglalkoztak, valamint tapasztalt kezekkel kutatták az érczeket a hegyek gyomrában; és alkalmasint a bányák művelése volt a főczél, melyért behivattak. A közel Szepesség volt fő gyülekezési pontjuk, innen terjeszkedtek tovább-tovább, a Tisza vidéke felé, mig végre átmentek Erdélybe is, hol állandóan letelepedtek, s maguknak fővárosul Szebent alapították. E történeti fontosságú város első eredetéről, biztos adatok hiányában csak gyanitások léteznek. Thúróczi e város eredetét mintegy 1143-ik esztendőre teszi, és azon fentebb említett szászoknak tulajdonítja kiket Geyza hívott be Magyar- és Erdélyországba. — Kassának eredetét sokan Béla király névtelen jegyzőjénél említett Örs vezérnek tulajdonítják, de hibásan, mert azon hely, mely ott Casu-nak neveztetik, Borsodban a Bükk hegyek közt Nyárád patak partján fekszik, s mai nap Kacsnak neveztetik, e inek szomszédságában láthatók még azon várnak romjai, melyet Ursus vagy Örs vezér épitett. E tévedést tehát csak a Casu név Kassávali hasonlatossága idézhette elő. Eredetét tehát bizonyossággal meghatározni nem lehet, mivel régi történetíróink erről semmit fel nem jegyzettek; annyit azonban bizonyosan állithatunk, hogy a város hajdan két szomszéd helységből alakult, melyek Alsó és Felső Kassa falvának neveztettek, e néven van emlitve egy, Imre király által 1202-ben kiadott diplomában is.

IV. Béla király 1233-ik évben várossá emelte a két egyesült falvat, az iránti hálájából, hogy őt a lakosok a tatár pusztítás alatt, a szerencsétlen sajói ütközet után barátságosan fogadták és segítették Királyi várossá lett 1290-ik esztendőben III. András király alatt, ki is számos szabadalommal ajándékozta meg. A tatárok, és később a törökök elleni többszörös háború alkalmával Kassa falai folyton erősíttettek, ugy hogy utóbb, nem megvetendő erősséggé vált; sőt I. Leopold citadellát is építtetett itt, mit azonban később III. Károly szétbontatott….

Bármily gyorsan emelkedett is e város jólét és gazdagságban, mégsem kerülhette ki olykor-olykor azon szomorú sorsot, melyben az egész haza oly gyakran osztozott. A törökök beütése után a magyar államépület alapjaiban rendittetett meg. Némely gyönge fejedelmek a királyi tekintélyt, — mely Magyarhonban örök időktől fogva a legszentebb volt, — árnyékká alacsonyiták le; az ország szent koronájáért való szerencsétlen párttusák bőszítek a kedélyeket; a hitetlen török véres kezekkel dúlt az ország szívében, s szaporitá az általános félelmet és zavart, ezenfelül jól kiszámított ravaszsággal szította az elégedetlenség tüzét….

Nem sokáig élvezhette Kassa a békét, mert 1622-ben Bethlen Gábor Erdély fejedelme foglalta el a várost, midőn már Magyarország nagy részét hatalmába kerítette; ugyanitt tartotta a legnagyobb pompával egybekelését febr. 22-én 1626-ban Brandenburgi Katalin herczegnővel, mely ünnepélyre számos idegen hatalom küldé követeit ajándékokkal, » maga II. Ferdinánd király is elküldé Sennyei István kanczellárt drága ajándékkal követül. A reá következett bécsi békekötés szerint Ferdinánd visszanyerte ugyan a Bethlen által elfoglalt megyék nagyobb részét, de Kassa és hét megye Bethlen birtokában maradt egész haláláig, mely 1629-ben következett be. Az elégületlenek későbbi harczaiban sem szenvedett Kassa kevesebbet, mint a mennyit már kiállott. Bethlen özvegye csak nagy bajjal tudta egyideig megtartani a férje után öröklött javadalmakat, melyek Kassával és a hét megyével együtt utóbb a császár hatalmába kerültek. II. Ferdinánd kénytelen volt Rákóczy Györgygyei Kassán békét kötni, miután ez az Eszterházy Miklós vezérlete alatti császári hadakat megverte. De a béke nemsokára felbomlott s Rákóczy Kallóban 1644. február 17 hadat izent Ferdinándnak, ki ezt Bécsben ugyanazon év február 23-án kelt diplomája által hasztalan igyekezett megakadályozni. Rákóczy ostrom alá vette a Forgách Miklós által védelmezett Kassát, ki miután látta helyzete tarthatatlanságát, s a nép vonzalmát Rákóczyhoz, önként feladta a várost…

A város épületei között első helyen áll az emlitett székesegyház, mely Sz. Erzsébet egyházának is neveztetik; ez egy valóságos építészeti remekmű. (Rajzát 1. Vas. Újság 1857. 2-ik számában) Sokan azt állítják, hogy ez kicsiben épen olyan, mint a bécsi szent István-templom, de ez nem áll, egészen különbözik e két építmény egymástól, már alapjában is, a bécsi hossznégyszögöt képez, mig ez egészen kereszt alakú. Csak a modorban hasonlíthatnak egymáshoz, a mennyiben mind a kettő góth modorban van építve; és abban hogy itt is mint a bécsinél, csak az egyik torony van kiépitve, a másik csak a templom fedélzetét haladja meg; és itt is él a népnél e körülményre vonatkozó hasonló rege.

A székesegyház külseje és belseje a középkori építészet legszebb ízlésében van építve. Belsejében 27 oltár van, melyek közöl kettőt, — a templom ajtajához legközelebb, — 1775-ben egy koldus állíttatott. Mintegy 1324 ben kezdette építtetni e szentegyházat a lengyel királyi házból származó Erzsébet királyné, I. Károly neje, ki Kassát különösen megkedvelte…

 

 

 

 

 

Kassa

 

 

Utána Tökölyi foglalta el a várost 1682-ben, miután — Thúróczi szerint — a véderősséget (citadellát) csel és árulás által bevette. Következő évben Kassára országgyűlést hirdetett, melyre számosan gyülekeztek össze, — Vályi szerint — „Kiváltképpen azok, kik a németeket nem szívelhették. Elől ült maga Tökölyi a Gyűlésben, mellette jobb felől az Osman követ, bal felől az erdélyországi követ, s valamint a német császári uralkodásnak módját alacsonyította ékes beszédjével, ugy magasztalta ellenben az Osman császárét, s e czéljában a jelen levő Rendek megegyezvén, esküvéssel is megerősítették azt." Szobjeszky lengyel király visszatérve Bécs ostromáról, Kassát is a császár részére el akarta foglalni, de Tökölyi vitéz őrsége győzelem nélkül kényszerité a távozásra. Később Kaprára tábornok küldetett Tökölyi ellen, ki Kassát keményen ostromolta, de csak akkor keríthette hatalmába, midőn Tökölyi Nagyváradon, hová a váradi basától segítséget ment kérni, véletlenül elfogatott, s Drinápolyba kísértetett. Igy tehát 1685-ben ismét a császáriak birtokába jutott Kassa.

Az erre következett években Kassa teljes nyugalmat élvezve, minden tekintetben gyarapodott, mig II. Rákóczy Ferencz eleinek példája szerint 1703-ik év nyarán felkelt. Minden reménység felett növekedett Rákóczy szerencséje, a merre csak járt, mindenütt győzött, igy Kassára reá került a sor, a azt tartós ostrom után 1704 october 11 én elfoglalta. — Később Rabutin császári hadvezér jelent meg Kassa falai alatt, de hosszasabb ostrom után nagy vesztességgel volt kénytelen távozni. 1707-ben Rákóczy országgyűlést hirdetett Kassára, hova maga is Szalánczról királyi pompával vonult be. Elfoglalása után 6 évvel, a szatmári békekötés következtében Kassa is megadta magát I. József császárnak. Szomorú tekintete volt ekkor Kassának, a császári nép a felső kapun vonult be a városba, midőn az alsó kapun a magyarok szomorúan költöztek ki a városból; némelyek hat, mások három ezerre teszik, a Kassáról kiköltözöttek számát.

Dy körülmények közt Kassa már jókor fontos várossá emelkedett, nem csoda tehát, hogy fejedelmek választották székhelyül e csinos várost, de valamint akkor, ugy napjainkban is a gyorsan haladó művelődéssel lépést tart. Daczára csekély terjedelmének, valamint lakosai számának,mely a birodalom közép nagyságú városait alig múlja felül, — mégis az ország fővárosai Buda-Pest és Pozsony után első helyen áll, nem ugyan az uralkodó érdekek anyagi befolyása által, hanem inkább szép és rendes építése, — valamint lakosainak általános műveltsége által…

Ez élénk város tekintete tehát különösen szépnek és barátságosnak nevezhető. A közeli hegyekről jövő Csermely nevű patakocska átfolyja tiszta vizével az egész várost hosszában, s azt felosztja keleti és nyugati részre. A város közepén kétfelé ágazik e kis patak, s ezáltal egy rendes hosszudad szigetet képez, melyen a város legszebb ékességeit lehet látni; úgymint a szép székesegyházat, színházat, kávéházat, sétatért, és egy gazdagon aranyozott s vas ráccsal bekerített Mária emlékszobrot. — A Csermely hosszában vonul a fő utca, a legszebb magán-épületekkel és palotákkal ékitve. A város épületei között első helyen áll az említett székesegyház, mely Sz. Erzsébet egyházának is neveztetik; ez egy valóságos építészeti remekmű. (Rajzát 1. Vas. Újság 1857. 2-ik számában) Sokan azt állítják, hogy ez kicsiben épen olyan, mint a bécsi szent István-templom, de ez nem áll, egészen különbözik e két építmény egymástól, már alapjában is, a bécsi hossznégyszögöt képez, míg ez egészen kereszt alakú. Csak a modorban hasonlíthatnak egymáshoz, a mennyiben mind a kettő gót modorban van építve; és abban hogy itt is mint a bécsinél, csak az egyik torony van kiépitve, a másik csak a templom fedélzetét haladja meg; és itt is él a népnél e körülményre vonatkozó hasonló rege.

A székesegyház külseje és belseje a középkori építészet legszebb ízlésében van építve. Belsejében 27 oltár van, melyek közöl kettőt, — a templom ajtajához legközelebb, — 1775-ben egy koldus állíttatott. …

A legújabb idők történetéből örökké emlékezetesek maradnak a kassaiak előtt az 1831-ik évben dühöngött cholera napjai, és az evvel összekötött parasztfelkelés, mely annyi félelmet és remegést okozott. Az utolsó évtizedek békéje Kassára nézve is jótékony hatású volt. A lakosság gazdagság és jóllétre, valamint számra nézve is napról napra szaporodott. Korabinszky számítása szerint 1786-ban csak 6200-ra ment a kassai lakosok száma, mi azóta bizonnyal háromszoros magasságra rúgott. Kereskedés és kézipar, földművelés, szőlőművelés, borkereskedés, ezek a lakosok főfoglalatosságai. Télen át különösen élénk színezettel bir Kassa, mivel igen nagy azon uraságok száma, kik e csinos várost választják téli lakásul. Kassa környéke egyike a legszebbeknek, s a legvonzóbbaknak. A közel szőlőhegyek, ha nem is teremnek a szomszéd hegyaljaihoz hasonló minőségű jó bort, de azért mégis jóízű asztali bor az. A polgárok itt is, mint más magyar bortermő vidéken, — azon kiváltsággal éltek, hogy bizonyos időben, — Jakab naptól egész Erzsébet napig (nov. 19.) — boraikat szabadon kimérhetik. Ezen szabadalmat, — mondják — Kassa polgárnői nyerték a török háborúban mutatott bátorságukét és vitézségükért; s ezért szokás itt a bor. Két regényes fekvésű szomszéd fürdőhely — Rank és Bankó — szolgál kedves mulató és szórakozó helyül a kassaiaknak.

Zombory Gusztáv

    

1899. 36. A KASSAI ÚJ SZÍNHÁZ  h12-10 fejezetben

 

 

 

1861. 47. 560. A magyar lapirodalom s különösen Arany János lapja.

 

Nem felette nagy dicséret egy-egy lapra, ha azt mondjuk róla, hogy olyannal foglalkozik, a mit a többi mellőz és hanyagol; s a Szépirodalmi Figyelő-nek is még legszerényebb dicsérete, hogy oly földbe vágta ekéjét, mely sok esztendő óta ugarként pihent, mintha kihalt volna íróink közül amaz egész nemes család, mely oly jól viselte gondját. A Kazinczyak, Kölcseyek, Bajzák, Erdélyi Jánosok részint kihalva, részint más vidékre szakadván, alig mert valaki ez irodalmunkban halhatatlan érdemeket szerzett férfiak nyomába lépni; költészetünkben a józan ész, józan ízlés, nemes irány talált ugyan azóta is egyes szószólókra; de a ki az egész kritika területét rendszeres művelés alá fogja, nem igen. Pedig fényes példák voltak előttünk. Hogy tovább ne menjünk, Bajza Kritikai lapjai, aztán híres Athenaeuma nemcsak az ízlésnek s magyar költészetnek sokat használtak, hanem ezek voltak valódi megalapítói a hírlapirodalomnak, vagyis a journalistikának. Mily jeles volt később Erdélyi aesthetikai lapja, a „Szépirodalmi Szemle" 1848. előtt! — Történt egy kísérlet 48. után is a Pákh Albert és Gyulai Pál által szerkesztett „Szépirodalmi Lapok"-kal; de ez rövid tartósságú volt, minek okait nem fejtegetjük közönségünk előtt. …

A Szépirodalmi Figyelő hézagot tölt be irodalmunkban. Egyik magyar lap sem szánta magát azon funkcióra, melyet az teljesíteni törekszik. Pusztán hagyott őrhely az, pedig ott is ember kellett a gátra. Ezen más szakokban is utánzandó érdemét óhajtottuk első helyen kiemelni.

A másik kérdés, vájjon nem csak képzelt, vájjon valódi életszükség-e az oly lap, mint a Szépirodalmi Figyelő? — Irodalmi múlt nélkül, szellemi emelkedettség nélkül való barbároknak kellene lennünk, hogy nemmel felelhessünk e kérdésre. A költészet, szellemi mindennapi kenyere, vagy ha úgy tetszik, mindennapi bora már a nemzetnek. Van e bor közt kitűnő tokaji, van egészséges asztali, de van fejfájást okozó s gyomorrontó surrogatum is, s lesz is mindig, a míg csak lesz író, a ki írjon. A közönség, mely már nem tud ellenni a képzelet művei nélkül, derűre borúra élvez valódi termést és pancsolást, — nem igen válogatja; — ez pedig nem szükséges, hogy mindig így legyen. Meg kell tudni választani a jót a rossztól…Az ország mind jobban kezd elárasztatni szépirodalmi művekkel, nagyon szükséges, hogy legyen oly részre hajthatatlan tanácsadó, ki előre bemutatja a közönségnek, mi az, a mit a művekben találni fog, mely vegyészi elemeire bontva, elmondja, mi a tápláló egészséges rész bennük, s mi az egészségtelen. A költészet nagyobb befolyással van a nemzet gondolkodására, érzületére és egész jellemére, mint gondolnók. Különösen az ifjúság érzületére és gondolkodására kétségtelen e befolyás; egyik, az iskoláknál nem csekélyebb nevelője a nemzetnek — és pedig valódi nevelője. Az iskola csak ismereteket ad legtöbbnyire, — a költészet leginkább az ember erkölcsi világát érinti. A morálra semmi sem hat erősebben, mint a kedvelt regények, novellák, drámák, sőt az egyszerű dalok is….

Maga a szerkesztő, hazánk élő költői közt, közelismerés szerint és minden legkisebb kétség nélkül a legjelesebb…Külföldi irodalmakban is kevés példa van rá, hogy valaki a költői lángésszel oly talpraesett gondolkodást, és oly biztos ítéletet párosítson.— Viszonyainkhoz képest a Figyelő a lehető legjobb vezér kezében van. S e vezér egész munkásságát lapjának szenteli. Bajza óta igen kevés magyar lapszerkesztő lehetett, ki oly kizárólag, oly lelkiismeretességgel lapjának éljen. S egy lapról sem mondhatjuk el oly jogosan, mint övéről, hogy az ö lapja. A Figyelő valóban Arany János lapja. E cikkek a költőt, mint a legépebb gondolkodású, megvesztegetetten ízlésű, véleményét őszintén, — de a ni szintén ritkaság — mégis nagy kímélettel és illemmel kimondó bírót mutatják be. Az igazság, mely rendszerint keserű szokott lenni, egészen élvezetessé, természetes zamatúvá lesz tolla alatt. És cikkei magokban is a magyar próza legszebb példányai közé tartoznak. Kevés írónk van, kinek munkái, mint Aranyéi, akkor is becsesek lennének, ha hamis tanokat, félszeg eszméket közölnének is; ezek még akkor is nyereségnek volnának tarthatók, csupán a kifejezés épsége, ereje és a nyelv tősgyökeres eredetiségénél fogva. De nyelv és forma tekintetében Arany czikkei ép oly jelesek, mint gondolkodás, ítélet és izlés tekintetében.

Ily jeles iró, ki mostani irodalmunk fő büszkesége, már csak nevéért is legátalánosabb részvétet érdemelne a legmagasabb osztályoktól a legalsóbbig, — ha csupa kegyeletből is. Nagy költőink iránt közelebbi időkben több részvét mutatkozott, mint bármikor. Alig van jelesebb kimúlt magyar költő, kinek szobrot ne emeltünk volna, kit szivből ne siratott volna meg közönségünk. S csak az élő jeles költők iránt lennénk-e részvétlenek ?  Ennek oka talán az, hogy mig az iró él, iránta való gyöngéd érzetből átalljuk buzdítani, lelkesíteni a közönséget. Félünk, hogy a szeretett és becsült írót búsítjuk vele, ha mellette hangos szót emeltünk. És valóban mi sem örömest mondanánk többet. A közönség különben is érthet eleget ennyiből. A Figyelő egy év óta áll fenn. Folytonos figyelemmel kíséri szépirodalmunkat. Szólott a megjelent művek nagy részéről, a szinház körül megtette teendőjét. Igyekezett helyes irányt adni a költői munkásságnak a fejleszteni közönsége ízlését….

A bírálatok, értekezések, könyvismertetések mellett a Figyelő egyszersmind könyvészeti lap. Minden megjelent munkát közöl lehetőleg lajstromba szedve, s az irodalombarát a legteljesebb lajstromot e lapban találja fel. De a Figyelő ezen föladat teljesítése mellett egyszersmind szépirodalmi lap. Közöl verseket és novellákat is, mint többi szépirodalmi lap, s e részben is felhozhatjuk dicséretül, hogy a lefolyt évben közlött szépirodalmi művei diadallal állják ki a versenyt bármely más lap hasonló közleményeivel.

A Szépirodalmi Figyelő új éve november 1-én kezdődött. Egy évi előfizetés 10 ft., félévre 5 ft.

 

 

 

1862. 36. 428. A régi rómaiak öltözéke.

 

A római férfiak közönséges ruházata két darabból állt: a felsőruhából és al-köntösből, (toga et tunica.) A tóga a legrégibb római ruha; csak római polgároknak volt megengedve felölteni. Ha nyilvánosan mutatkoztak, a tóga tunica nélkül viseltetett; ez utóbbit csak otthon hordozták.

A római polgár nemcsak feljogosítva, hanem kötelezve volt, tógát hordani, ha nyilvános helyeken megjelent; törvénytelenségnek tartatott, idegen nemzetek ruháit viselni. Midőn későbbi időkben, a görögökkel való érintkezés után, elkezdték ezeknek viseletét utánozni, különös rendeletek által kellett e visszaélést megszüntetni. Mindannak dacára a tóga mindinkább kijött a szokásból s végre csak bírói tárgyalások, kihallgatásoknál, a színházban és ünnepélyes játékoknál használtatott.

Míg a görög felső öltöny, az úgynevezett pallium egy négyszögű darab szövetből készült, a római tóga körformára volt szabva. Egyik vége elölről tétetett a bal vállra, úgy hogy kerekes oldala kifelé esett; aztán az öltözék hátul a jobb vállra vonatott, úgy hogy a kar benne, mint egy kötelékben nyugodott, míg a tóga többi részét elől még egyszer a balvállra húzták, úgy, hogy a ruha mind elől, mind hátul erről lelógott. Mind a két kar be volt fedve s csak a kezek voltak szabadon. A mellen redősor keletkezett. Később a tóga elkészítésére nagyobb darab szövet használtatott, úgy, hogy sokkal gazdagabb redősor jött létre, minek elérésére különös gondot fordítottak.

A tóga színe fehér volt (tóga púra); csak a serdülők hordoztak bíbor-sujtással díszített tógát (tóga praetexta). Később a császárok kitüntetésből egészen bíborszínűt viseltek. A tanácsnokok (senatorok) szintén bíborsújtást viseltek, mely al-ruhájukba volt szőve s középen a nyakról lefelé húzódott. A tóga a római állam-köntös volt, a tunica a házi ruha. Rómán kívül, különösen utazásoknál, tógát nem viseltek, hanem egy ujjnélküli köpenyt, mely a nyaknál ki volt vágva, s a fejen keresztül húzatott a testre. A fej közönségesen fedetlenül hagyatott, s csak utazáskor és a színházban tétetett rá nemezkalap. Lábfedezetül otthon szandálok (soleae) használtattak, melyek szíjakkal voltak a lábra alkalmazhatók; házon kívül pedig cipők viseltettek. A tunica szorosan a testhez alkalmazódott, szintén ujjnélküli volt, csak mintegy a térdig ért, s övvel volt a testhez kötve. Későbbi időkben ujjakkal is viselték. A köznépnek ez volt egyetlen ruhája; csak az előkelők nem mutatkoztak soha tóga nélkül.

A hajat és szakállt a rómaiak, a régibb időben igen ritkán nyíratták le. Csak a város építésének ötödik századában vált általánosabbá a divat, a hajat nemcsak levágatni, hanem göndöríteni s kenni is. Az ifjak s a nők hátrafelé szokták vonni a hajzatot s csomóba kötni. Ha az ifjú a tóga

virilis-t öltötte fel, haja lenyíratott s részint Apolló tiszteletére tűzbe, részint Neptun tiszteletére vízbe vettetett. A császárok alatt az álhaj és paróka viselése igen közönséges dolog volt. — Gallus után közli: Battaszéki

 

 

 

1862. 46. 549. Arany János új lapja.

Szépirodalmunk hatalmas lépést tesz előre, keletkezvén abban egy oly vállalat, mely jeleseink valódi csoportosulását eszközölve, benső becscsel birni Ígérkezik, s igy, képességünk hű tükre, szépirodalmunknak pedig disze, büszkesége leend. Lapjaink nagy száma az erők szétágazását vonta maga után. Jó müvek illő dijazása lehetetlenné válván, jeleseink elől irodalmi zsengék foglalták el a tért, miből a szépirodalmi sajtó mély süllyedése következett. A közönség kezdett nem bizni többé irodalmában. Régi vállalatok elzsibbadtak, uj vállalatok pedig, mint mondják, már születésükkor homlokukon viselik a haláljegyet.

A bajokon segiteni, e válságos időben lép elő egy nagyobbrészt szépirodalmi, de egyszersmind szélesebb értelemben vett literatúrai s átalános műveltség terjesztő folyóirat: a „Koszorú", melynek szerkesztője s egyúttal kiadója, koszorús költőnk, Arany János lesz, kinek neve is elég biztositék, hogy a megindulandó lap csak jót, jelest, becsest tartalmaz.

A szépirodalmi rész, — mint a felhívásból látjuk, — ugy lesz megválasztva, hogy férfi, mint női közönségnek egyaránt kedves olvasmányt nyújtson. Tartalmát eredeti, irány- s történeti beszélyek képezik; fordított novellákból a külföldi irodalom gyöngye; versből minél több, de minél jelesebb. A literatúrai rész kiterjed ugy a hazai mint a külhoni irodalom minden termékére, a szakszerűség kizárásával.

A kiadásra koszorús költőnk szintén maga vállalkozik, hogy előfizetőinek névsorával megismerkedvén, szellemi igényeikhez, osztály és nem szerint, annálinkább hozzávethessen. Továbbá, a közönségtől begyülő, különben is mérsékelt hasznot nem levén szükség még egy kiadóval megosztani: többet áldozhat a lap szellemi részének kiállítására ; a miért az Írók díjazására nézve egy méltányos és igazságos kulcsot állapit meg, mely a közönség pártolásával hasonló mértékben növekszik, s igy alkalma lesz a jeles művek között is válogatni.

A lap fősulya annak szellemi alapjába levén helyezve, rendkívüli mellékleteket egyelőre nem igér; de ad szellemi kincseket; azonban középszerű pártfogás mellett is a magyar költök arcképcsarnokát indítja meg, önálló mellékletekben. Ennek sűrűbb megjelenése, valamint a lap küldisze, a közönség tömeges pártfogásától függ.

Az önérzet nemes nyilatkozatának tekintjük azon kijelentést, hogy tengő vállalatot létrehozni nem akar, — ilyen úgyis van elég. Azért szükséges, hogy az előfizetők száma az ezerét legalább megközelítse. Hogy pedig a vállalat jövendője felől a Koszorú koszorús szerkesztője legalább december 25-kéig magát előre tájékozhassa: az előfizetési pénzeknek mielőbbi beküldését kéri.

Pillanatig sem kétkedvén azon, hogy a magyar közönség örömmel karol föl oly vállalatot, melyet ha pártol, magát becsüli meg : nem marad egyéb hátra, mint a lap rövid programját, s az előfizetési föltételeket elősorolni.

A lap czime lesz „Koszorú," — szépirodalmi s általános műveltségterjesztő tartalommal.

1) Megjelenik a „Koszorú" jan. 1-én 1863. s azontúl hetenként, csütörtökön, a „Figyelő" alakjában (legnagyobb 8-adrét) de fél ivvel bővitve, tehát másfél ivnyi tartalommal. 2) A „Koszorú" fölapja szépirodalmi; úgymint kötött és kötetlen alakú költői dolgozatok; továbbá (nem szorosan tudományos) aesthetikai, társadalmi, általános műveltség-terjesztő élőcikkek, (ide vonhatók levén, például föld- és népisme-utazás, história s némely általánosabb érdekű tudomány-ág egyes mozzanatai vagy körrajz is, a művelt közönség számára kellemesen előadva); melléklapja vagy tárczája biráló, ismertető, mulattató tartalommal, u. m. könyvismertetés, kivonatok, jelesebb művekről tüzetes birálatok is; életképek, genre-ek, mindenféle szépirodalmi skizzek; apróbb irodalmi, művészeti, társas életi közlések, színi bírálat, vegyes újdonságok, könyvészet stb., szóval mind az, minek egy ily, müveit közönség számára szerkesztett lapban helye van. 3) Ha az előfizetők száma csak a 800-at is megüti : megindul a „Magyar költők arcképcsarnoka" — legalább két havonként megjelenő önálló képekben. 4) Előfizetési ár félévre 6 ft- egész évre 12 ft.

Az előfizetési pénz vidékről egyenesen hozzám, mint kiadóhoz, bérmentve utasítandó. (Lakásom üllői ut és 3 pipa utcza sarkán, 11. sz.) A helybeli előfizetők kényelmére Emich Gusztáv úr kiadó hivatala is (Barátok tere 7. sz. elfogadja lapomra az előfizetést. Gyűjtőknek a szokott t. példány (10-re egy) adatik. — Kelt Pesten, november, 1862. — Arany János, a »Koszoru" felelős szerkesztője, kiadója és tulajdonosa.

 

 

 

 

1863. 3. 25. A „Derű" nevű első magyar gőzgép története.

(Egyszersmind életkép a magyar iparvilágból.)

 

A „Derű" az első gőzgép, mely magyar kezekből került ki. Éptették Nagy Lajos és Gerő testvérek Bécsben 1845 júniustól, 1847 martiusig…E gép a közönséges vaspálya-mozdonyok (locomotivok) egynegyed nagyságában, amerikai rendszerben készült, mint a bécs-gloggnitzi vaspálya mozdonyai, körülbelül ezen gép elkészítése ideje óta építtetnek. Egy lóerővel működik, fával fűthető, súlya mintegy öt mázsa. A kis mozdonynak „Derű" nevet adtak, a nagy mozdonyok példájára e név olvasható mindkét oldalán. — A mondott nagyság daczára mindenesetre csak mintának mondható…Mintegy 20—21 hónap alatt kész volt a gyönyörű mű…A kis mozdony Bécsben azonnal nagy figyelmet ébresztett. Már mielőtt kész lett volna, gróf Zichy Ferencz, egy udvari építész kíséretében megszemlélte e művet. 1847. március havában b. Sina János, Burg a bécsi műegyetem tanára, Haswell, a bécs-gloggnitzi vaspálya gyárigazgatója jelenlétében próbáltatott meg, s részükről egy vizsgálati dicsérő okmánnyal tiszteltetett meg. Később nagyszámú és magas rangú vendégek, június 5-én pedig István és Leopold főhercegek is méltóztattak a „Derű-t meglátogatni.

A „Derű" ma is megtekinthető Nagy Lajos urnái, Budán (Viziváros, főutca 208. sz. a.) Ára 1200 pft. Méltó volna, hogy az érdemes gépészek ha munkájuk jutalmát nem is, — legalább a műre fordított költségeiket részben megtérítve lelhetnék s gondjaikat és nemes törekvésüket azon méltánylás jutalmazná, hogy gépük Múzeumunk vagy valamely tanoda részére megvásároltatván, annak birtokában, czéljának megfelelő alkalmaztatást és használtatást nyerhetne. Kenessey Albert

 

 

1863. 4. 35. Budai műegyetemi segélyegylet, mely a segélyre szoruló s arra méltó műegyetemi hallgatók támogatására alakult, figyelmet érdemel. Midőn reá a közönség részvétét fölhívjuk, egyúttal kijelentjük, hogy a 348-ik számú aláírási ív szerkesztőségünknél nyitva "áll, s e szép czélra gyűjtést vagy aláírást egyaránt szívesen elfogadunk.

 

 

 

 

1862. 26. 311. A Máramaros-szigeti ref. templom alapköve f. hó 15-én tétetett le ünnepélyesen gr. Teleki Sándor, egyházvidéki főgondnok által, több ezerre menő sokaság jelenlétében. Miután Szarka József rendes lelkész által az istentisztelet bevégeztetett, Szilágyi István, főgymn. igazgatótanár felolvasta a lerontott templom régibb történetét. A Bethlen-család kriptája is felbontatván az alap ásatásakor, az a nevezetes természeti tünemény adta elő magát Bethlen István holtteteménél, hogy koponyáján kívül, bár testének alakja, sőt ruházata is, meglehetős épnek találtatott, testében csontok nem találtattak, elévültek, holott csak 120 éve, hogy eltemettetett. Ugyanez alkalommal sok ezerre menő egyének csontjai találtattak kőfalak közé rakva, mi tekintve e tér csekély voltát, arra mutat, hogy e helyen a rendes temetőn kívül még csatatérnek is kellett lennie; mindezek az egyházi jegyzőkönyvben följegyeztetnek

 

 

1863. 7. 63. Máramaros Szigetről írják: Az újólag felállított „Magyar irodalmi önképző társaság" foglalja el az itteni ref. főgymn. figyelmét.

Az igazgató tanár, Szilágyi István úr elnök erélyes vezetése alatt e kis társulat boldog felvirágzást érend el! Folyóiratot is ad ki. Városunk

unalmas csendességét részben megzavarja a folyó hó 2-dikán a kaszinó-teremben a helybeli kisdedóvoda javára

rendezett sorsjátékkal egybekötött táncvigalom. Az alig 200 darab nyereményre majd 3000 sorsjegy kelt el. A nyereményt

kiállítóknak köszönet a nemes cél iránti buzgalmukért. — Gy. E.

 

 

 

                1863. 18. 156.

 

   A bártfai bitó.

 

Az erényes hajdankor, és legkivált a vallásos középkor, a bűnök büntetésében különösen kitűnik rettentő szigorával. Erről tanúskodnak a hagyományokban élő, és koronként felfedezett, felásott kínzó eszközök…Bártfa már 1320-ban Károly király által szabadalmaztatván, 1376-ban Nagy Lajos által mindazon kiváltságokban részesíttetett, melyekkel azon időben már Kassa városa szabadon élt. Így jutott a jus gladii / kivégzési jog/ birtokába is. E főhatalom gyakorlása és végrehajtása, mindig bizonyos ünnepélyességgel ment végbe; s azon helyen, hol az elítélteket kivégezték, rendesen valami építmény  volt e célra, hol aztán a kisebb vétkesek szégyenszemre kiállíttattak, a mint mondani szokták : „a világ csúfjára".

Képünkön hasonló építményt látunk mely a Bártfa város határában levő régi bitót, vagy mint az ottani német ajkú lakosok nevezik: „Kepstock"-ot (igazabban Köpf. stock) ábrázolja. Ezen elnevezés a Kopf = fej, vagy Köpfen = fejezés-től vette eredetét, és a nép között máig is élő, a monda szerint: a pallos által kivégzettnek feje ezen oszlop felső részében levő négyszegletes fülkében ki volt téve néhány napig közszemlére, mire azután, a most már befalazott belsejébe, mint azok közönséges temetkező helyébe, vettetett. Nem is közönséges bitó volt ez, hanem főképen arra szolgált hogy a kivégzett gonosz-tevők fejeit mások rettentő példájára kiállíthassák. A német „Kopf stock" elnevezés magyarra áttéve körülbelül fej-oszlopot jelentene….

 

 

 

             

 

 

            A bártfai bitó. (Sándy Gyula rajza után).1863. 18. 156. oldal /Nem címlap/

 

 

 

Hajdan, a város főpiaczán éppen a tanácsház előtt állott e kivégző hely, de később emberiségi tekintetekből,  város déli falain és sánczain kivüli (legelőre tétetett át, hol az jelenleg is látható. Ezen áthelyezésnek idejét nem tudni bizonyosan. A 16-ik század elejére tehető. Mások szerint két ilyen oszlop volt, s a városház előtti lerontatott. Jelenleg csupán a múltak emlékéül tartja fenn e fejező vagy fej-oszlopot a városi hatóság…A gyermekek, kik itt nem is gyanítva e helynek hajdan1 borzasztóságát, kedélyesen játszadoznak itt. .. Zombory G-

 

 

 

1863. 52. 479. A Magyar Tudományos Akadémia mennyiségtani és természettani osztályainak dec. 21., tartott ülésében Preysz Mór lev. tag olvasta föl székfoglaló értekezését…Az ülés összes üléssé alakulván, a titoknok előadta, hogy Máramaros-Sziget városi törvényszéke perirományokat küldött be az akadémiának avégből, hogy véleményt adjon az aláírás azonossága iránt, melyet egyik fél tagad. Határozatba ment, hogy az irományok visszaküldendők.

 

 

1863. 32. 285. Az oroszok kegyetlenkedése.

A világtörténet, a régi korban, századok előtt, a legvadabb népek közt sem mutat föl oly háborút, mely annyi kegyetlenséggel folyt volna, mint

napjainkban az oroszok irtó harcza a lengyelek ellen. Elsorolhatatlan a vadságnak, embertelenségnek azon számtalan példája, mellyel e  harczban

minden lépten találkozunk…Muravieff, az újkori Néró, az orosz seregnek vezére, a kinzás különböző nemeinek föltalálásában kifogyhatatlan,

s még eddig utolérhetetlen mester…Sutátow helységben, Wilna mellett, körülbelül 120 felkelőt fogott körül az orosz haderő. Ezek a túlnyomó ellenséget

látva, letették a fegyvert; de az orosz vezénylő tiszt támadást parancsolt, s az orosz szuronyok döfése alatt 40 halva, husz pedig halálos sebbel rogyott a földre. Reményteljes ifjak egymás nyakába borulva,  harcedzett férfiak összefont karokkal, szótalan, de bátran fogadták a halált. A harminc magyar nemes halála négyszáz évvel ezelőtt nem volt meg-hatóbb, mint a hatvan lengyelé mostan. Az északi medvének a kegyetlenségben párja, eddig még a tigris-barlangokban sem született.  

 

 

1863. 39. 347. Az Oláh országba kivándorlásról. A jelen ínséges napokban valamely rossz szellem feledtetni látszik a magyarral, hogy:

„A nagy világon e kívül nincsen számunkra hely. Áldjon vagy verjen sors keze itt élnünk halnunk kell." Az alföldnek ínség

sújtotta vidékén, idegen országban található ingyen földről, Eldorádóról sok kósza hír kering. Több alföldi város

magyar népe Oláh országba kivándorlásról ábrándozik, s naponkint érkeznek Bukarestbe hazájukat könnyelműen elhagyó magyarok.

Az ábrándozókat az utolsó gyenge reménytől is megfosztjuk: Kóos Ferencz bukaresti lelkész közlése után ide iktatjuk

Kúna fejedelemnek az osztrák konzulhoz intézett válaszát, mely szerint „Oláh országban nemhogy tömeges telepítésről lehetne szó, de

még egyetlen egy idegen család sem vásárolhat magának jószágot. — Az országnak eladó földe, egy talpalatnyi sínes, és így sem pénzért, sem ajándékképpen itt idegen magának jószágot nem szerezhet. Még azon kivándorolt idegenek is, kik ezelőtt ötven, sőt több évvel itten letelepedtek, máig is jobbágyságban élnek."

 

 

1863. 46. 411.Császár Ő Felsége látogatása hazánkban. Magyarország bíbornok prímása Bécsből székvárosába, Esztergomba, visszatérve, e hó 8-án általa adott lakomán a jelenlevőket azon hír közlése által lepte meg, hogy Bécsben léte alkalmával Ő Felsége ajkairól hallotta azon legfelsőbb szándék kinyilatkoztatását, miszerint Ő Felsége Magyarországot még e hó végén meglátogatni szándékozik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Vasárnapi Újság idézettsége

 

 

Irodalomtörténeti közlemények

 

CSÁSZTVAY TÜNDE: SZALON – GARNITÚRA

Az epreskerti Jókai-szalon és Feszty-szalon, Itk. 2004.

 

24. Az eseményről hírt adott a Vasárnapi Újság: Feszty augusztus 7-én vezette oltárhoz Jókai Rózát, Jókai Mór költőnek leányát a fiumei székesegyházban. A násznagyok: Feszty Adolf országgyűlési képviselő és Rudán Károly fiumei nagykereskedő, a vőfélyek: Feszty Gyula és Feszty István huszárfőhadnagy voltak. Tisza István táviratban gratulált. Az esküvő után a fiatalok Velencébe utaztak. (VU, 1888/33.) Érdekes módon Feszty Masa más helyszínről tudott:…

24. VÚ. 1888. 33.

 

Feszty rövid idő alatt már Ligeti Antalt és Gyulai Pált is mentorának mondhatta, s bármily hihetetlen – a pokoli nehéz természetű Gyulai jóindulatát azután is bírta, hogy nem udvarolt már többé Margit lányának. Lyka Károly úgy tudta, hogy Feszty első, két-éves bécsi ösztöndíját Gyulai és Ipolyi Arnold (akivel egyébként szintén ő hozta össze)  ajánlására kapta, s személyesen az előbbi tétetett be több olyan rövidebb közleményt a Vasárnapi Ujságba, amely a fiatal Feszty valamely újabb készülő munkájáról tudósított. A fiatal festőért már kezdettől, megismerkedésük óta Jókai is rajongott, és tehetségét nagyra tartotta. Az 1870-es évek végén már ismerték egymást, az 1880-as évek elejétől pedig több vállalkozásban is részt vettek együtt (pl. 1882-ben a Jó könyvek a magyar nép számára című kormányzati pénzből finanszírozott, „népnevelő ponyvasorozat” munkálataiban). 1886 elején már annyira jó barátságban voltak, hogy a Vasárnapi Ujság híradása szerint: „Jókai Mór április közepére Dalmáciába utazik, onnét pedig átmegy Boszniába, hogy bejárja az okkupált tartományokat és adatokat gyűjtsön új regényéhez. Utazásában Feszty Árpád jeles festőnk és Thallóczy Lajos fogják kísérni.”

31. VÚ. 1886. 5. 129.

 

A híradások szerint – „amit fantázia kieszelhet, ami bohó és bizarr ötlet ... felmerült, ami komikum és humor a 19. század blazírtembereire még hatást gyakorolhat...” – az ott mind látható volt.

               53.  VÚ.1892. 22. 377-378

 

               97. Estély Feszty Árpádnál, VU, 1899. 3. 48

 

 

 

A CSOKONAIRA VONATKOZÓ IRODALOM, Itk. 1908. 1.

VÚ. 1859. 34; 1866. 8; 1905. febr. 19; 1905. 8.

 

 

Csanda Sándor: Petőfi és a szlovákok. Itk. 1965. 1.

VÚ.  1875. május 31.

 

 

Téglás Tivadar: 100 éves a Szegény gazdagok, Itk. 1960. 2. VÚ. 1860. jún. 10; 1861. jan. 20.

 

 

Dávid Andrea: Vörösmarty drámái, Itk, 2000. Perczel Mór emlékiratai, VÚ. 1868. 15.

 

Babits Mihály Baján

http://efolyoirat.niif.hu/00000/00001/00199/pdf/ITK_EPA00001...

hogy közülünk bárki is tudta volna, vasárnap, még a rokonainak is váratlanul, ..... válaszolt, de a jó öreg Vasárnapi Újságban nem tehette közzé kissé ...

 

         

 

Irodalomtörténeti Közlemények - 1939. 49. évf. 2. füzet - EPA

http://epa.oszk.hu/00000/00001/00171/pdf/ITK_EPA00001_1939_0...

Az 1938-ik év irodalomtörténeti munkásság-a. (Második közlemény.) II. Egyes
írók. ... Schöpflin Aladár. Ady Endre a Vasárnapi Újságban. Tükör. 602—603. 1

 

 

 

Irodalomtörténeti Közlemények 1999. 1/2.sz.

http://epa.oszk.hu/00000/00001/00008/tomis.htm

Csak a magyarul értő szlovák irodalomtörténészek, Andrej Mráz és Milan Piš út, ..... hetilap, a Vasárnapi Újság és a Pesti Napló mellékletében látott napvilágot.

 

 

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . C9,,. évfolyam ± . szám

http://itk.iti.mta.hu/megjelent/2003-45/margocsy.pdf

Az Arany-líra posztmodernsége, Bp., 1996 (Irodalomtörténeti Füzetek, 139). ..... Szász Károly mikor a Vasárnapi Újság nekrológját írja, rengeteg életrajzi esemény...   / VÚ. 1882. okt. 29. 702.

 

 

 

 

 

Disszertáció, publikáció

 

 

 

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet

és művelődéstörténeti tudományok besorolású doktori iskola

Éder György: MAGYAR GORDONKÁSOK A 20. SZÁZADBAN

DOKTORI ÉRTEKEZÉS 2011

Irodalom:

        N.N.: Vasárnapi Újság 1894/9. sz. http://epa.oszk.hu/00000/00030/02087/pdf/02087.pdf

 

*  *  *

 

Részlet Cholnoky Jenő önéletrajzi visszaemlékezéseiből

Ponticulus Hungaricus. IX. évfolyam 4. szám · 2005. április

9. Cikkek a Hét, Vasárnapi Ujság, Élet, Ország Világ, Nyugat, Pesti Napló, A Nap stb. folyóiratok és újságok hasábjain, 1903—1913.

Életrajzát megírta Faragó Erzsébet (doktori dolgozat). Szerző kiadása, Budapest, 1936. Pallas Irodalmi és Nyomdai R. T., 50 p.

 

 

*  *  *

 

Török Zsuzsa (PhD) MTA BTK Irodalom-tudományi Intézet 19. Századi Osztály

 

Publikációk

Folyóirat-irodalom a 19. század második felében (A Vasárnapi Újság sajtóbibliográfiája alapján), Alföld, 2011/3, 44–51.

 

*  *  *

2010. nov. 11.   Folyóirat-irodalom a 19. század második felében a Vasárnapi Újság sajtóbibliográfiája alapján (Debrecen, Debreceni Irodalmi Napok 2010. nov. 10–12.)

 

*  *  *

Képes világ: Tudományos konferencia a 19. századi magyarországi illusztrált sajtóról

2012. DECEMBER 7. PÉNTEK

Varga Emőke (Sze­gedi Tu­do­mány­egye­tem, Ju­hász Gyula Pe­da­gó­gus­képző Kar)
Ábrá­zo­lat­tal föl­vi­lá­go­sí­tott” iro­da­lom: a Va­sár­napi Uj­ság illusztrációiról

 

*  *  *

 

A kultusz köztes helye Kazinczy magyarországi kultuszának tükrében

http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tan...

A Vasárnapi Ujság a kép témájául Kazinczy és Kisfaludy kibékülését nevezte
meg. .... A Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTA Irodalomtudományi Intézete ..

 

…A Kazinczy-ünnepen a Nemzeti Múzeum díszterme melletti rotondában egy kultuszkép fogadta az érkezőket: a Nádasdyné Forray Júlia grófnő

által indított gyűjtés eredményeként készíttetett Kazinczy és Kisfaludy találkozása című Orlai Petrics Soma-festmény. A képet azután az

ülésterembe vitték. A Vasárnapi Ujság a kép témájául Kazinczy és Kisfaludy kibékülését nevezte meg.(22) 

 (22) Vasárnapi Ujság, 1859. X. 23. 514.

 

http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=664&tip=0

 

*  *  *

 

Művészet c, folyóirat

 

1902. 1.

 

A király háza. Írta A. S. Vasárnapi Újság, dec. 15.

Vágó Pál festménye a szegedi árvízről. Vasárnapi Újság, jan. 5.

 

1908. 2.  Festészet, szobrászat bibliográfia

Művésze

           Kardos Gyula. Írta Kacziány Ödön. Vasárnapi Újság febr. 9.

Thorwaldsen. Írta Csudáky Bertalan. Vasárnapi Újság febr. 23

Hadjárat a remekművek ellen. Írta Fráter Aladár. Vasárnapi Újság febr. 2.**

Akseli Gálién Kalela kiállítása. Írta Térey Gábor. Vasárnapi Újság febr. 9.  *

 

*  *  *

             A gazdag választékból bemutatunk két kritikát. G.

 

* 1908. 6. 110. dr. Térey Gábor: AKSELI GALLÉN KALLELA KIÁLLÍTÁSA.

A finn festészet fejlődésében mindig nyomon követte az ország politikai alakulásait. Az ébredező nemzeti élet tavaszán alakult meg az első

finnországi művészeti egyesület 1846-ban, mely kiállításaival, sorsolásaival és ösztöndíjaival némileg enyhítette az eddigi szomorú viszonyokat és

lehetővé tette a finn művészeknek, hogy hazájuk szolgálatában dolgozzanak, s ne kényszerüljenek alkotásaikkal a svéd műpiacot fölkeresni.

Bármennyire hevítette azonban a művészeket a finn költők, mint Runeberg és Topelius lobogó hazafisága, kiktől tárgyaikat is kölcsönözték, műveiken semmiképpen sem fedezhetünk föl valami határozottabban kifejezett sajátos vonást. Rendszerint megtartják annak a művészeti centrumnak a jellegét,

a hol éppen tanulmányaikat végezték: Parisét, Koppenhágáét, Rómáét, Düsseldorfét,  és megtartják annál inkább, mert hiszen ők maguk is egy

svédül beszélő, skandináv műveltségű néposztályból kerültek elő. De mégis megvolt a történeti hivatásuk: általuk termékenyült meg a finn művészet

az európaival. A legtipikusabb és egyúttal a legjelentékenyebb képviselője ennek a korszaknak Edelfelt (1854—1905). Mellette a hatvanas évek óta

egy egész új nemzedék nőtt fel, mindnyájan a francia naturalizmus iskoláját járva és ez után a finn nemzeti elem érvényesítésére törekedve. Ez a

hazai elem a vonalak stilizált egyszerűségében és primitív színezésben jelentkezett, a mely a formák kidolgozása helyett inkább a síkhatást tartotta

szem előtt. Igaz, eleinte sok önkényes mesterkedés volt ebben a finn ősi elemhez való visszatérésben és túlzások alig voltak elkerülhetők….

A szépművészeti múzeum metszetosztályában rendezett kiállítás, mely kézi rajzokban, vízfestményekben, rézkarcokban, kőnyomatokban,

fametszetekben stb. összesen a művész 473 alkotását öleli föl és a mely most egyáltalán első ízben látható összegyűjtve, tökéletes képet ad

Akseli Gallén sokoldalú működéséről….

Á pori-i mauzóleum remek részletrajzokkal tündöklő növényi ornamentjei szintén erős bizonyítékul szolgálnak rendkívüli díszítő talentumot

illetőleg. Kiváló figyelmet érdemelnek még Kivi «Hét testvér >> czímű müvéhez készített illusztrácziói, különösen számos nagy díszbetűje,

melyekben izzó képzelete valóságos orgiákat ül. Mi mindent nem stilizált ő ezekben! Hófödte fenyőágak, bizarr női testek. női haj, groteszk arczok

és sok egyéb váltakoznak e pompás sorozatban. Itt is egész, tökéletes egyéniségnek látjuk a művészt, ki csak belső szükségességből alkot és az

alkotásban egyre megújul.

 

 

          ** 1908. 5. 93. Fráter Aladár HADJÁRAT A REMEKMŰVEK ELLEN. Paris, január .

A miért az egész művelt világ érthető és el nem ítélhető irigységgel tekint a francia köztársaság múzeumai felé: az antik és az újabb-kori művészet

remekeiben és csudáiban való túlságos gazdagság a franciáknak immár — gondot okoz. Örömet is, természetesen, de gondot, sőt keserűséget

is. Valóságos embarras des richesses, zavart és bajokat okozó bőség, a mi hamisítatlan francia kitalálás és ami sohasem volt igazabb, mint

mostanság, a mikor titokzatos, bűvészek módjára ügyes, hihetetlenül merész és hihetetlenül szerencsés betörők valósággal rákaptak a respublika

kincseire. Divat, veszedelmes és kegyetlen divat a múzeumok megdézsmálása, még pedig mindig ott, a hol legjobban fáj, a hol a legkívánatosabb

a zsákmány, és ahol — paradoxon, de igaz — legkisebb az őrzők óvatossága….

A köztársaságban három rablás következett egymás után — eddig. Egy hónap alatt. Az elsőnek a színhelye Rouen volt, a melynek a múzeuma

különösen régi érmekben és pénzekben, azon fölül csodaszép limoges-i zománc-munkákban /email/ gazdag. Itt éppen ezeket az emailokat akarták

 elvinni a rablók. Még pedig nagyon akarták. Annyira óvatosak voltak, hogy a szekrényeknek az üvegét nem törték össze, hanem a zárakat

nyitogatták finom szerszámokkal….

A második rablás már nem végződött ilyen jól. Vagyis a múzeumra nézve nem jól. Mert a rablók elégedettek lehetnek. Két Fragonard, két

Boucher és egy Vanloo képet, valamint egy nagy értékű, elefántcsontra festett miniatűrt vittek magukkal Amiens hírneves, rendkívül gazdag

képtárából….A Louvre egyetlen szekrényének az értékét talán ötven millióval sem lehetne megfizetni. Ebben van a  világ legszebb gyémántja, a

Regent, amely egymagában tizenöt milliót ér, mellette a másik gyémántcsoda, a Mazarin, ugyanebben a szekrényben, egyebeken kívül

I. Napóleon koronája, Medici Katalin melldísze. És így lehetne folytatni ezt nyolc nagy és egész sereg kisebb üvegszekrény mellett. Ez az

Apollo-terem. És ezt akarták megrabolni lelketlen, de jól számító rablók. Egy darab innen: egy latifundium.

A Szajna felől, ahová a galéria fenékablaka néz, akartak a gonosztevők behatolni. A hatalmas ablak alatt van a IX. Károlyról elnevezett

remekmívű erkély, tíz méternél magasabban a föld színétől. Hogyan, miképpen, lehetetlen kifürkészni, a rablók létra segítsége nélkül följutottak

erre a balkonra. Kivették már a terembe nyíló ablak egyik üveglapját is, a mely kilenc milliméter vastag. De ennél tovább nem juthattak.

Következett az éjjeli őr óránként ismétlődő sétája. El kellett tűnniük. Visszajönnek?

 

 

 

1912. 5.

 

Német és németalföldi rézmetszés a XV. században. Irta Farkas Zoltán. Vasárnapi Újság, ápr. 21.

Mendlik Oszkár kiállítása Amszterdamban, írta F. Z. Vasárnapi Újság, máj. 5

A Szent György-céh kisplasztikái kiállítása. Irta Éber László. Vasárnapi Újság, márc. 31.

A Károlyi palota utolsó napjai. Irta Markó Miklós. Vasárnapi Újság, márc. 24.

Húsvét a régi magyar művészetben. Irta Divald Kornél. Vasárnapi Újság, ápr. 7.

 

 

-*  *  *

 

MŰVÉSZET 1902 - 1918

„Díszesen kiállított folyóirat viseli e czímet, Lyka Károly az ismert művészeti író szerkeszti, s az Országos Képzőművészeti Társulat támogatásával

kiadja Singer és Wolfner könyvkereskedése. A Képzőművészeti Társulat tagjai évdíjaik fejében kapják a folyóiratot, melyből évenként hat füzet jelenik

meg 8-10 ívnyi terjedelemben. A folyóirat a magyar művészetet kívánja szolgálni, s bemutatja festőink, szobrászaink, építészeink műveit;

közleményeket, képeket ad művészeink műterméből, vázlatkönyveiből. A czikkeket Lyka Károly, Diner-Dénes József, Vajda Ernő, Landor Tivadar,

Gerő Ödön és Divald Kornél írták.” (Vasárnapi Ujság 1902. 8. sz.)  Arcanum, 2013.

 

*  *  *

 

      Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció

http://www.kultuszok.hu/szovegek/kutuszok_hu_lakner_lajos.rtf

 

*  *  *

 

SzTE-BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék ...

http://www.facebook.com/etnologiaszeged
A Szegedi Nagyárvíz a Vasárnapi Újság hasábjain ... a Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris Doktori Iskola Néprajz- és Kulturális Antropológia

 

*  *  *

 

Tormay Cécile-ről ma

http://www.tormaycecile.com/tormaycecilrol_ma

Vasárnapi újság. Beszélgetés Kollarits Krisztinával. Szerkesztő: ifj. Tóth György  2012.
Műsorvezető: Erdélyi Claudia Felelős szerkesztő: Perjés Klára ...

 

*  *  *

 

MÁTAY MÓNIKA: Agycentizők a századfordulón

http://bfl.archivportal.hu/id-697-matay_monika_agycentizok.html

Az Egyetem Bonctani Intézete, 1878, Vasárnapi Újság ..... Hatvanéves korában, 1878 októberében a Vasárnapi Ujság közreadta portréjával illusztrált életrajzát, / Lásd alább. G./

 

A 19. században divatban volt a fejek méregetése. Orvosok, boncmesterek, antropológusok, neuro-biológusok és más szakmabeliek élőket és holtakat vontak szisztematikus vizsgálódás alá…

 

[1] Vasárnapi Ujság, 1875. augusztus 15.

[3] Vasárnapi Ujság, 1875. augusztus 15.

[4] Vasárnapi Ujság, 1875. augusztus 29.

 

 

1878. 43. 681. Dr. Lenhossék József.

 

Hazai tudományosságunknak a külföld előtt is tekintélyivel bíró képviselői közt nem az utolsó helyet foglalja el dr. Lenhossék József, a budapesti egyetemen a bonctan rendes tanára s az új bonctani intézet igazgatója, a jelen évben az egyetem rektora, s a m. tud. akadémia rendes tagja. Általában a bonctannak, az újabb kori orvosi tudomány egyik alapjának művelése — s e szakmában még a külföldön is feltűnést okozott készítményei (preparátumai) által, különösen régebben az agyra és gerincvelőre vonatkozó szövettani, újabban pedig koponyatani vizsgálatai által nagy elismerést vívott ki a tudományos világban…

Lenhossék életének s tudományos működésének fénykora azonban azzal kezdődik, midőn az 1859/6o-diki tanévre a pesti tud. egyetemhez, a leiró- és tájbonctan rendes tanárává neveztetett ki s ezzel oly hatáskört nyert, mely tehetségének és készültségének teljes mértékben megfelel. Ez idő óta egész erejét, az ország első tanintézetének egyik legfontosabb tanszékén tudományszaka előbbre vitelére fordította.

Egyetemünk boncztani helyiségei s azok fölszerelése mindeddig — mig végre most minden tekintetben kielégítő intézetet nem nyert— nem felelvén meg a tudomány követelményeinek, működése felette meg volt nehezítve. De ő e nehézségekkel szemben is oly munkásságot fejtett ki s oly sikert tudott felmutatni, melyről a boncztani tudománynak hazánkban előmenetele tanúskodik. Nagy gondot fordított a boncztani múzeum gyarapítására s állandó készítmények előállítására, melyekben ő és tanítványai oly nagy tevékenységet fejtettek ki, hogy készítményeik száma jelenleg megközelíti a 600-at, s közülök néhány az 1873-diki bécsi világkiállításon érdem-éremmel kitüntetést is nyert.

1875-ben a budapesti anthropologiai nemzetközi kongresszuson tartott Lenhossék tetszéssel fogadott előadást. Tudományának egyik külön szakaszát, a koponya-alkattant kiváló előszeretettel művelvén: ezrekre menő koponya mérése által jelentékeny eredményekre jutott, melyeket részint az említett kongresszus-, részint több izben az akadémia elé terjesztett s az összes tudós világ előtt számosabb szakmunkában mutatott be. Kutatásai, fáradhatatlan gonddal gyűjtött s összeállított adatai és azokból levont következtetései oly tudósok elismerését is megszerezték számára, mint Virchow, a ki e téren első rangú tekintély Európában. …

Érdekesek is az emberi koponya-, különösen annak szabályellenességei körüli vizsgálódásai, s a mesterségesen (csecsemő korban) eltorzított koponyákról általában, különösen pedig a hazánkban talált barbárkori koponyákról ábrákkal közrebocsátott értekezései; végre Deák Ferencz koponyájáról tartott akadémiai felolvasása, melyben számokkal s több ezer koponyán tett méretek összehasonlításával mutatja ki Deák koponyájának kiválóan szabályos voltát s annak összefüggését a magas értelmiséggel.

 

*  *  *

 

 

Tudományos és Műszaki Tájékoztatás. 55. évfolyam (2008) 4. szám

Gracza Tünde: Magyar nyelvű orvosi folyóiratok hatása a "tudományok serkentésére, terjesztésére és illendő feszületben tartására..." [1] 1803-1944 között

…Sándorffi József 1804-ben Nagyváradra került, ahol Bihar vármegye főorvosa, táblabírája, a Pap-özvegy és Gyámintézet alapítója, a színház mecénása volt, és ott is halt meg 1824-ben. "Egy érdemes ember, a kit kortársai fölemeltek, bálványoztak, eltemettek és elfeledtek: ez Sándorfinak rövid élettörténete" [27].

27.   K. NAGY Sándor: Sándorfi József. = Vasárnapi Újság, 31. köt. 1884. p. 17-18.

 

 

1884.             2. címlap. K. Nagy Sándor: SÁNDORFI JÓZSEF.  1765—1824.

 

…A mostani nemzedék kíváncsian kérdi: ki volt az? hol, mikor élt és mit tett, hogy még ma is akad, a ki fölemlítse? Fájdalom, hogy a ki egész életét a közjóra szenteli, egész vagyonát arra áldozza, alig egy félszázad múlva már teljesen ismeretlen ! ....1805-ben Bihar vármegye főorvosává és táblabírájává választották meg. Mint megyei főorvos tevékeny és munkásember volt, folytonosan tanult, egész könyvtárt rendezett be «igen nagy költséggel szerzett Doktori témákhoz tartozó könyvekből>>. Nagy tudománya miatt feltétlen bizalmát bírta a közönségnek, a mi jelentékenyen elősegítette vagyoni gyarapodását is… 

Egy félszázad alatt teljesen elfeledték a magyar nemzeti nyelv ez úttörő bajnokát, az első ujjá-ébredés korszakának egyik Íróját, Bihar megyének 19 éven át főorvosát és a zsenge magyar színészetnek 10 éven át valódi nemtőjét! Én elindultam fölkeresni Sándorfi sírját. Nagyvárad város hat temetője közül legelőbb a ((Külvárosi temetőbe" indultam, hol az előtt soha nem voltam. Ott bolyongva, egy behorpadt siron földbe csúszott mohos sírkő tűnt szemembe. Valóban Sándorfi sírja volt.

A sírhalom leroskadt az alatt az 59 év súlya alatt, mely a sírra nehezedik, a sírkő félig lesüllyedt már a földbe, s a puha föld megvédte az alatta nyugvónak emlékét az enyészettől, mely az élők emlékezetéből már kihalt. Milyen szomorú az, midőn gyermek nélkül kell meghalni s nincs, a ki koszorút tegyen a sírra és ápolja azt!..

Sándorfi vagyonát, egészségét és életét a közjóra áldozta: s nyert ezért viszonzásul egy sírt, arra egy hideg követ és teljes elfeledést!

"Siratják minden jók» — ezt vésték az egyszerű sírkőre. És a kő tűri ezt. Azért kő.

 

*  *  *

 

KÉGLI FERENC: A KURRENS NEMZETI BIBLIOGRÁFIA  ADUALIZMUS KORÁBAN - 1867-1918

         BUDAPEST  1996

….A hírlapok és folyóiratok kurrens nemzeti bibliográfiái
….A Vasárnapi Újság kurrens sajtóbibliográfiája 1861-1867….
     A Vasárnapi Újság sajtóbibliográfiája 1869-1894

 

 

…A hírlapok és a folyóiratok létéről való tájékozódás igénye korszakunkban - az utolsó, háborús éveket kivéve - végig életben tartotta az időszaki kiadványok kurrens nemzeti általános bibliográfiáját. Megvalósításában és folyamatos közzétételében kezdetben jelentős szerepet vállalt a nagyközönség széles rétegeiben kedvelt Vasárnapi Újság, mely 1861-1894 között helyet adott e bibliográfiai műfajnak…

*

…A hazai könyvkereskedők közül Aigner Lajos a kurrens nemzeti sajtóbibliográfiák ügyében is kiemelkedően aktív szerepet játszott. Módszertani szempontból figyelemre méltó megoldásai sajnos rövid életű időszaki kiadványokban jelentkeztek, s így csak árnyalhatják a korszak sajtóbibliográfiájáról kialakítható képet.

 

*  *  *

 

Balassi Kiadó - Vasárnapi Újság

http://www.balassikiado.hu/BB/product.php?id_product=42

Zimonyi István, Régi Magyar Könyvtár – Sor. szerk.: Kőszeghy Péter, RMKT XVIII. sz. – Sor. szerk.: Bíró Ferenc–Debreczeni Attila. Főoldal Vasárnapi Újság  /Itt letölthető az 1854 – 1921. sorozat /

 

*  * *

 

 

Láncz Irén: Kosztolányi gondolatai a nyelvről*

Kosztolányi Dezső 1905 és 1936 között mintegy 60 lapban (regionális és országos napilapban, hetilapban, folyóiratban) publikált. Ezek között volt például a Bácskai Hírlap, a Budapesti Napló, A Hét, a Pesti Napló, a Pesti Hírlap, a Bács ország, a Dél-magyarország, a Figyelő, a Nyugat, a Színházi Élet, az Új idők, a Vasárnapi Újság

         * Elhangzott 2003 májusában a Kosztolányi Dezső Napok tanácskozásán.

          * * *

 

          Móricz Zsigmond: Tanulmányok. I. Szépirodalmi, 1978. 1013 oldal

 

          278. oldal. Az igazi földesúr…Vasárnapi Újság, 1910. május 15.

 

293. oldal. Kaffka Margit asszony a Vasárnapi Újságban megírt egy regényt, mely most fejeződött be…Színek és évek…  Nyugat, 1912. febr. 1.

 

­*   *  *

 

http://jotextil.blogspot.com/

VASÁRNAPI UJSÁG, 1897. I. FÉLÉV 1-26. SZÁM Jelenlegi ára: 10 000 Ft   Vetera,hu

Amatőr kötésben, hiánytalan, állapota: mint a képeken.  
Csomagként 1050 Ft.
Az aukció vége: 2012-03-21 05:59

*  *  *

 

Aukció, tétel 1850: Vasárnapi Ujság. 41. évfolyam 14. szám 1894 Budapest, április 8. Cikkek Kossuth Lajos haláláról.

14. szám 1894 Budapest, április 8. Cikkek Kossuth Lajos haláláról.

Kikiáltási és leütési ár: 1500.- HUF  2011. 09. 15. Kino Mozi, XIII. Szt. István krt. 16.

*  *  *

Művész adatbázis: Herman Lipót festő, grafikus (1884-1972 ...

http://www.antikregiseg.hu/muvesz_adatbazis/herman_lipot_festo__grafikus__1884-1972_eletrajza.php
Az 1910-es években a Vasárnapi Újság, az 1930-as években a Pesti Napló rajzolója volt. ... ARTE Galéria és Aukciós Iroda 58. grafikai aukció:

 

* *  *

Magyarország a XX. században

© Babits Kiadó, Szekszárd, 1996-2000

 

…A patinás Vasárnapi Újság, aztán az „új idők új családi lapja”, a Singer és Wolfner cég által kiadott Új Idők, majd az Érdekes Újság és a többi lap egyre nagyobb mennyiségben lett felvevője a fotográfiáknak…

 

*  *  *

        Kiss György Gyűjtemény

        http://bfl.archivportal.hu/virtkiall_archive/kissgy/biblio.html

Az 1887-es Vasárnapi Újságban megjelent kritika Kiss György alkotásáról (273.
oldal). 4. Az 1899-es Vasárnapi Újságban megjelent kritika Kiss György ... Kinyitva tucatnál több Kiss-méltatás található.

 

*  *

 

FARKAS ZOLTÁN Emlékeimből - Új Forrás

http://www.jamk.hu/ujforras/0803_18.htm

Magamról egyelőre csak annyit, hogy képzőművészeti kérdésekkel foglalkozó író
voltam, kritikus is. Pályámat a Vasárnapi Újságnál kezdtem, ahová 1911 ...

Részlet az emlékezésből:

Pályámat a Vasárnapi Újságnál kezdtem, ahová 1911 tavaszán cikket írtam Greco Annunciatiót ábrázoló képéről. A lap irodalmi embere Schöpflin Aladár volt, aki összebarátkozott velem és megismertetett a Centrál kávéházba járó írókkal. Hat óra tájban gyűltünk itt össze a kávéháznak egy az Egyetem utca felőli sarkában. Ennek a társaságnak tagjai a következők voltak: Schöpflin Aladár, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Kaposy József, Tóth Árpád, Király György, Czakó Ambró, Mikes Lajos, Gellért Oszkár, Elek Artúr, Kőnig György, Nagy Zoltán. Néha Kaffka Margit, Osvát Ernő, Ignotus, Szabó Ervin…

 

        *  *  *

       

PIM.hu - Irodalomjegyzék

http://www.pim.hu/object.bc323f84-3915-45ba-9cb3-b39b0ac3c6b...

Benedek Marcell: A Pál utcai fiúk, kritika (Literatúra 1927. 12. 436.) Borbély
Sándor: Molnár Ferenc .... Magyar írók otthonukban (Vasárnapi újság 1917. 43. 688/

 

     MAGYAR ÍROK OTTHONUKBAN.

      MOLNÁR FERENC.

A művészeknek otthonukban való bemutatása után most új sorozatot kezdünk: bemutatunk néhányat kiválóbb íróink közül műhelyükben, ahonnan   munkáik javarésze szárnyra kelt a nagy nyilvánosság felé. A sort Molnár Ferenccel kezdjük. ö az az író, a ki ma legtöbbet és legélénkebben foglalkoztatja az embereket. Könyveinek igen nagy olvasóközönségük van, színdarabjai ma már nemzetközi nevezetességek, Molnár egy-egy darabjának budapesti első előadása izgalmat kelt Bécsben, Berlinben, Münchenben, Közép-Európa minden színházi városában, a hova javarészt ő tört utat a magyar színdaraboknak. Mikor, mint haditudósító megjelent a sajtó hadiszálláson, annak is egyszerre vezető szellemévé vált s haditudósításai nagyobb érdeklődést keltettek, mint bárki máséi, még a német haditudósítókat is, a kik között szintén voltak elsőrendű írók, elhomályosította az ő írásművészete…

 


*  *  *

       Egy elfeledett polémia Schöpflin irodalomtörténete ürügyén | Kortárs ...

http://www.kortarsonline.hu/2012/12/arch-egy-elfeledett-pole...

A Vasárnapi Újság Irodalom és művészet című kritikai rovatában elismerően
szólt Tormay e könyvéről, de írt ugyanoda recenziót az ismertséget hozó A régi ...

*  *  *

        Az ötvenéves évforduló - Kultúra - 1904. január - Huszadik Század ...

        www.huszadikszazad.hu/1904.../az-otveneves-evfordu... - Tárolt változat

       A mai generáció előtt már úgy tűnhetik fel a Vasárnapi Ujság, mint egy régi ismerős... ... Az idő, az igaz, ő rajta is változtatott,

       úgy mint mindenen a világon, csakhogy ... A mi találmány, a mi új a szénnel való fűtés és a rádium közé esik, az egy

 

*  *  *

 

       Egyes, a Kerepesi úti temetőben zajlott temetésekről és az egyes sír-emlékekről  Bp. levéltára, 2012

        

                   Barabás Miklós síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1905: 382.

Egy huszár-altábornagy síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1890: 410.

Erkel Ferencz síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1904: 782.

Hegedüsné síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1860: 492.

Irányi Dániel síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1901: 305-306., 325.

Izsó Miklós síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1890: 699.

Kamermayer Károly síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1901: 697.

Köllő Miklós síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1905: 334.

Ligeti Antal síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1897: 774.

Báró Lipthay Béla síremléke Donáth Gyulától, in: Vasárnapi Ujság 1903: 156.

MIKLÓS Elemér: A Petőfi-család temetése, in: Vasárnapi Ujság 1908: 885-886

Pákh Albert síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1870: 585-586., 589.

Pákh Albert síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1914: 369.

RADISICS Jenő: Ráth György síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1911: 1012.

Reviczky Gyula síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1891: 425.

SCHÖPFLIN Aladár: Vajda János síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1915: 370*

Szathmáry György síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1899: 587.

SZÉKELY József: Vörösmarty síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1858: 469.

Szilágyi Dezső síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1908: 870.

Szilágyi Sándor síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1901: 325.

adnay Károly síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1903: 747-748.

Vajda János síremléke - Donáth Gyula szobormű tervezete, in: Vasárnapi Ujság 1898: 769.

Woronieczky (Mieczyslaw) herceg síremléke, in: Vasárnapi Ujság 1880: 724-726.

 

 

*1915. 23. Schöpflin Aladár: VAJDA JÁNOS SIREMLÉKE.

 

Vajda János sirja,. majd húsz évvel halála után, a legutóbbi napokig jeltelenül állott a kerepesi-úti temetőben. Közvetlenül a költő halála

után a Vasárnapi Ujság, mint az az orgánum, a melyhez a költő életében a legközelebb állott, nyilvános gyűjtést rendezett egy hozzá

méltó síremlékre, Donáth Gyula, az azóta elhunyt szobrász el is készítette az emlék mintáját, de nem gyűlt össze annyi pénz, a mennyiből

az emléket fel lehetett volna állítani. Vajda egyénisége és költészete sohasem tudta a tömegeket a maga részére megnyerni, élete

tragédiájának egyik mozzanata volt, hogy a népszerűséget, amelyre, mint mindenki, a ki a nyilvánosság számára dolgozik, ő is hevesen

vágyott, sohasem bírta elnyerni. Küzdelmes élete, zord, zárkózott és keserű egyénisége nem sok igazi jó barátot szerzett neki, család se

maradt utána, a mely gondoskodott volna örök nyugvóhelye megjelöléséről. Sírja elhagyatott és jeltelen maradt tehát, — mintegy

jelképéül életének, a mely vajmi kevés virágot nyitott neki. Csak az írók köréből hallatszott fel néha a szemrehányás a költő elhagyatott

sírja miatt; ezek a felszólalások is elhangzottak és senki sem törődött vele, hogy nemzeti szégyen, ha egy ekkora szellemnek még azt a

tisztességet sem adja meg nemzete, melyet minden jobb módú polgár megkap hátramaradottjaitól.

Ezt a szégyent csak most törülte le társadalmunk arczárói a Kisfaludy Társaság, elsősorban Ormódy Vilmos főrendiházi tag, a ki

buzgó fáradozással megszerezte az eszközöket egy szép síremlék létesítésére. Az emléket, Somló Sári művét, most május 80-án leplezték

le a költő sírján, Beöthy Zsolt, szép és kegyeletes beszédével, válogatott ünneplő közönség jelenlétében. A költő az utókor kegyeletétől kapta meg elégtételét, a melyet kora megtagadott tőle.

Vajda Jánost soha nem értették meg, sem az egyéniségét, sem a költészetét — ezen tört meg az élete. Mint költő és mint ember egyaránt sokkal inkább elütött attól a hagyományos képtől, a mely szerint nálunk a költőt el szokták képzelni, semhogy a szokatlan, újszerű dolgok befogadásától, begyökerezett fogalmak átalakításától irtózó tömeg könnyen meg tudott volna vele barátkozni….

S újszerű és idegen volt költészetének filozófiai természete, a mely már magában is lehetetlenné tette, hogy oly filozófiátlan társadalomban,

mint amilyen a Vajda János Magyarországa volt s a milyen nagyrészt a mai is, népszerűvé váljék. Az ő agyában a lét nagy kérdései égtek égető betűkkel felírva s szenvedélyes elkeseredéssel döngette a falait annak a börtönnek, a melybe az ember lelkét a nagy metafizikai kérdések megoldhatatlansága zárja. A megnyugtató, minden kérdésre kielégítő feleletet adó világnézet kiküzdésének lehetetlensége az ő lelki meghasonlásának alapja. S ez ellentétbe hozta őt korának egész szellemével. Ez a kor, az abszolutizmus s az utána következő fellendülés kora uralkodó karaktere szerint a cselekvő erők koncentrációjának, a friss, erélyes, gyakorlati irányú cselekvésnek a kora volt, nem a filozófiai töprengésé, az önmagába és a világba való elmélyedésé. A kik egy roppant épület felépítésével voltak elfoglalva, nem értek rá s kedvük sem volt hallgatni arra, a ki az élet értelmének nagy kérdéseivel kínlódott s ezekről dalolt nekik; ők töprengés nélkül megtalálták az élet értelmét a maguk gyakorlatias munkájában s a heves, megújuló, mind újabb életerőket működtető élet elfordította szemüket a halál gondolatától s a költőtől, a ki erre figyelmeztetett. S a költő belső meghasonlottságának is ellene mondott kora egységesítő irányzata.

Két főtényezője volt tehát annak, hogy Vajda János boldogtalannak és célját tévesztettnek tekintse életét: nem tudta magát teljesen kifejezni és nem birta magát megértetni. Az egyiknek tehetsége szervetlen kifejlődése volt az oka, a másiké korával való ellentéte. Olyan principiumot képviselt, a mely akkor még tudattalanul szunnyadt a magyarság lelkében s csak a legújabb időkben kezdett öntudatra ébredezni; a költő és a gondolkodó olyan típusát valósította meg, a mely ő előtte nálunk ismeretlen volt.

De éppen ebben áll pályájának főjelentősége: a maga kora irodalmi jelenségei közt egyedül és egészen különálló egyéniség volt, mutatója a magyarságban szunnyadó új elme-irányoknak, a magyar költői gondolat legerőteljesebb kimélyítőinek egyike, új, nálunk addig ismeretlen költői forma-nyelv kezdője. Néhány költeménye, a melyekben sikerült teljes erővel kifejeznie a lelkében forró indulatokat, a magyar lírának legnagyobb magaslatairól való.