Ábrák:

 

o. Lippich könyvborító, Nem nyugatos versek fejezetben, a szövegben található

1.    Ady  1919. 6. Nyugatos próza fejezetben, a VÚ-ból

2.    Babits 1919. 24  -„-

3.    Krúdy 1914. 1.   –„-

4.    3 plakát 1919. 21 Irodalomkritika

5.    Értéktőzsde 1921. 7    -„-

6.    Kassa Sz. Mihály kápolna  1886. 11  Városképek

7.                     Fő utca  1895. 25.                     – „-

 

 

 

 

 

Vasárnapi Újság VI.

 

2011. 12. 28. – 2012. 01. 15.

 

 

 

Tartalom

 

Bevezetés

A Vasárnapi Újság

Nem nyugatos versek

Nyugatos próza

Irodalomkritika

Függelék

Schöpflin Aladár a Vasárnapi Újság munkatársa

Tompa Mihály cenzúrázott verse

          Városképek

          Szinnyei és a VÚ

 

 

 

 

Bevezetés

 

 

Kérdés: „mi volt Arany és Ady között az irodalomban?” A Vasárnapi Újság, a hosszú életű hetilap összekötötte őket. Gazdag irodalmi anyagában sok a nyugatos, egészen a hetilap megszűnéséig. Arany nemzedékének bemutatása után következett: Nyugatosok a Vasárnapi Újságban. A III. fejezethez A Hét, az V-hez az Élet c. lapot kapcsoltam.  A két hetilap állandó munkatársa Kosztolányi Dezső. A Nyugat későbbi társ-szerkesztője, Schöpflin Aladár a Vasárnapi Újság irodalmi rovatvezetője. Ady, Babits, Kosztolányi, Krúdy és a többi nyugatos számtalan írása jelenik meg a lapban. A IV. fejezetben kiemeltem a nőköltőket, az V-ben a nő-témákat és a jeles személyiségeket. Műfordítás, technika, politika minden fejezetben olvasható.

 

A Vasárnapi Újság 67 évig megjelent példányai arra a polcra helyezhetők, ahol a Kazinczy-levelezés 23 kötete és a Nyugat 33 évfolyama található. A két lap világháborút, hatalom-váltást, Kazinczy a börtönt és a napóleoni háborút élte meg. Egyik sem hagyta abba a munkát. A zárófejezetben a nem nyugatos, nem élvonalbeli költőknek és a nyugatos prózának szánok nagyobb teret. Az Irodalomkritika fejezetben nagyrészt nyugatos művekről olvashatunk.

 

 

 

A Vasárnapi Újság

 

 

Reményik Sándor: Elégia a humorhoz (1923. jún.)

Pákh Albert centenáriumára

Humor, te könnyek közt fogant mosoly,
Te fájó lelkek arany egyensúlya,
Kinek szülői: emberszenvedés
És isteni derű,
Ki alacsony élc, nyers tréfa fölött
A komikumnak tiszta csúcsán állasz
És Janus-arcod kétfele tekint:
A vígjátékra s a tragédiára,
Köszöntelek…

Ő nemzetének Napszámosa volt,
Napszámba' nagy. Sok fény rá nem esett
Annál több fény áradt belőle ki…

Csicsada blog

 

                                               *  *  *

ValiNews 2011. december 28., szerda

Gáborral ma a zuhany alatt… Kétség kívül a mi XX. századunk irodalmi mércéje, tanítója a Nyugat. Megjelent 1000 példányban? És mégis hol van a Vasárnapi Újság (1854-1921) 67 évfolyama agyonhallgatott kulturális szerepétől. Az szűk elitnek, ez elődje: néptanító. Megszakítás nélkül 3600 szám. Tízezer példányban. Az harminc-negyven-ötvenezer olvasó. Világháború alatt is, Tanácsköztársaság alatt is. Micsoda közgondolkodás-, nemzetformáló ereje volt. Egy új minisztert azonnal bemutattak. Politikában is tájékoztatott. Kényes esetben csak ennyi: egy fotó a Keleti pályaudvar előtti hatalmas ötágú csillagról, no comment.
1. A nemzeti én-tudat formáló szerepe. Már a fejléce is. Történelmet tanított, vagyis múlttudatra nevelt. Nagyjaink bemutatása, ötszáz évre vissza is.
2. Jókai, Mikszáth, nem is ritkán. És az írások tömörsége, megformáltsága, talán ösztönösen, ehhez a szinthez igazodott. Egy női fűző, egy ejtőernyő leírásakor is.
3. A kor aktuális technikai problémái, újdonságai. Azonnal tudtak az első repülési kísérletekről. Hogy a gőzgép hajtotta léghajó nem sikerült.
4. Egy kiskun tanító láthatta és látta Rio de Janeiro városát. A londoni új tornyot. Előbb rajzról, később fotóról.
5. Művészet. Hollósy Simont bemutatja, elmagyarázza, értékeli.
6. És csak hatodiknak mondom hatalmas vers-, és prózaanyagát. Gábor megfogalmazása szerint ugyan ebben enciklopédikus volt, vagyis Szabolcska-Költőcske Mihályt is közölt, Babits mellett.
7. Képanyaga elképesztően informatív, gazdag, külön cikket érdemelne. Technika, tudomány, művészet, politika, földrajz, történelem. A fotótörténelem is számon tartja.
Aki gazdaember, csupán kertgazdaság-érdeklődésű, kezébe vette, kéretlenül mi mindent kapott mellé. Ha csak átfutotta is, gyarapodott.

                                                                       *  *  *

.
8. A háború alatt rendszeres haditudósításokat közöl, mosolyra fakasztva az olvasót. A tudósítások alapján meg kellett volna nyernünk a háborút.

9. Az utolsó lapszám: 1921. 24. MAGYAR ILIÁSZ REGÉNY A VÉGEKRŐL. — IRTA RÁKOSI VIKTOR. (Vége.) A nagyon hosszú regény-szövegen kívül alig olvasható más szöveg a lapban. A legutolsó oldal, a 293. üres. Az 1921-es évfolyam többi lapszáma is hasonló. A lap csendben kimúlt. G.

 

 

 

*  *  *

 

 

Nyugat 1911. 21 Kuncz Aladár: Gyulai Pál Pákh Alberthez írt levelei

Pest, júl. 29. 1853.

…Én tartok tőle, hogy újra szerencsétlenül indulunk meg, ha ugyan megindulunk. A sok húzás-halasztás, bizonytalanság miatt sem az írókkal nem szerződhetünk, sem magunk elég kedvvel és készülettel nem foghatunk hozzá. Én például, ha tudnám, hogy bizonyosan lesz lapunk, e hónapot egészen a lapnak áldoznám, így pedig azt fogom írni, mire benső vágyaim ösztönöznek. Arany János is, ki tegnap ment haza innen s önt köszönti, úgy nyilatkozott, hogy ha bizonyosan tudná, hogy lapunk megindul, egészen ide dolgoznék, s máshova semmit sem adna…

 

Pest, Aug. 8. 1853

 

…Mi a lap ügyét illeti, most is csak ott áll, ahol állott…Emich /könyvkiadó/ hazajöveteléig nem akar beleelegyedni. Jelenleg ő sincs Pesten. Önnek mindenesetre is levelezésbe kell bocsátkozni velük, miként múlt levelemben is tanácsoltam. Szeptemberig már alig van három hét. Én félek, hogy elkésünk s megköszönném, ha októberben megindulhatnánk. Ebből láthatja ön, hogy én kész vagyok újra elvállalni mindent, mit megbírhatok, s azt hiszem, hogy most többet leszek képes megbírni. Tüstént feljövök Pestre, mihelyt levelét veszem, mely megindulásunkat adja tudtomra. Egyébiránt a konstellációk nem éppen kedvezőtlenek. A vidéken meglehetős jó emlékben vagyunk, itt Pesten pedig éppen érzik lapunk hiányát. A Divatcsarnok nem állja meg a sarat, s mint hallom, Bereczet kérte föl kiadója szerkesztőül. A Délibáb tárcája rosszabb az eddiginél. A Hölgyfutár teng…

 

                                               *  *  *

 

 

PÁKH ALBERT LEVELEI TOMPA MIHÁLYHOZ. Irodalom tört. Közlemények, 1912. 01.

 

Pest febr. 17. 1854. Kedves Miskám,

 

….Velem a sors rendelkezik, az parancsol, ütődöm, hányódom, vetődöm; akár jó, akár rossz, amit itt-ott véghezviszek, nem tehetek róla. Szabad akaratom egy köröm feketényi, s azért nem is eshetem beszámítás alá. Délig fekszem, délután bekocsizok a hivatalba, a kaszinói könyvtárba, kenyeret keresni. Ez az én életem még mindig. S 3—4 nap óta még is újra felelős szerkesztő vagyok — de ezúttal, remélem, kevesebb törődéssel fog járni a dolog részemről. Különben e tárgyról bővebben értesítsd Jókait, Ő a főmunkatársa annak a Vasárnapi Újság című néplapnak, melyre az én ártatlan nevemmel kaptunk e napokban concessiot, s mely márciusban kezdi meg életét, hallatlan olcsósággal.…

Ölellek. barátod Pákh Albert.

 

 

 

Édes Miskám! (Kelet nélkül.)

/ A következő levél dátuma: Pest jut. 28. 1863/

 

….Verseid új kötete annyira kész, hogy már a sajtóhatóság vizsgálatán

is keresztülment. Mint tegnap tudtomra esett, két elháríthatatlan akadály van benne. Az egyik A pi várban, úgy amint van, nem maradhat meg. Hiába mondták és mutatták azt meg nekik, hogy e vers már megjelent a V. Ú-ban. Az most nem járja, most más időket élünk — s ezt te is el fogod nekik hinni. Az tehát most a kérdés, akarsz-e te a költemény tudvalevő utolsó stropháján változtatni, vagy mással pótolod e vers helyét? Én azt tanácslom, inkább hadd el egészen kár volna elrontani. S egyáltalán ne forszírozd a vers megjelenését; jobb, ha nem vizsgálják többen és bővebben, mert bizony cudar időket élünk…/A vers a Függelékben olvasható. G./

Az isten áldjon meg! Barátod: Pákh Albert.

 

 

                                          *  *  *

 

Abafi: Figyelő, XX. 1886. 305. oldalon. Pákh két levele Kazinczy Gáborhoz. Abafi a leveleket az eredetiből közli.

 

Pest, 1854. 03. 18…meglehetősen kevés a dolog, passzív az állásom. Jókai szerkeszt, Gyulai izeg-mozog, dolgozik, Heckenast űzi-fűzi a dolgot…én pedig felelős vagyok…Mai napig a 3000-et felülhaladja az előfizetők száma…Ha ily irányban halad, a hónap végéig meg lesz kettőzve a fentebbi szám. És ha látnád ezt a tarka névsort! Gróf, nemes ember, civis, gazda, szabó, csizmadia, doktor, bába, mosónő, inas, iskolás-fiú, minden van itt. Legteljesebb az alsó közép rend, a kék nadrágosok osztálya…És keressük a praktikus ismereteket, a természettudományi, ipari, gazdasági érdekes és hasznos előadókat. Bizonyosan feltaláljuk őket, főképp, ha majd a dünnyögők is elperzselődtek. Mennyi jó magot lehetne itt elhinteni. Természetesen fő helyen áll a lélek fenntartása, azután jönnek a napi érdekek…Megkezdjük a magyar tárgyú fametszeteinket is, magyar tájképeket, Teleki József, Széchenyi, stb. arcképeit…Jókai Marci igen praktikus ember, s napról-napra szerelmesebb a vállalatba. Lapunk a legtávolabb  Trencsinekbe is eljár, s itt Pesten oly helyeken is jár az a 4 – 5 kihordó, hol azelőtt csak a madár járt, pl. túl a Rókuson, a cigánysorokon…Igaz híved: P. A.

 

Pest, 1857. 06. 23…A VÚ szerkesztésében nagyon zsarnoki kegyetlenséggel irányoznak mindig azok az istentelen képek s ezek szükséges leírásai. Ami helyet ezek fennhagynak, csupán azzal rendelkezhetem szabadon. Remélem, a közelebbi számban bele szúrhatom küldeményedet.

06. 27…a holnapi számban ismét nem szoríthattam helyet a mesének, mely két hét óta ki van szedve, van néhány folytatásom, amit nem mellőzhetek s azok a képek! Azok a képek ölnek meg engem! Nem képzelheted, mennyire nehezítik ezek a szerkesztést s hiúsítják meg legjobb szándékomat! Először maguk foglalnak el sokszor iszonyú helyet, azon kívül meg nem mellőzhetem náluk, mint az üvegbe pakolásnál a szalmát, körös-körül, azokat a leírásokat, melyek sokszor túláradnak…Kérlek, légy elnéző és méltányold kínjaimat…végig játszom szerepemet…Nem adnám 10 000 előfizetőnkért, ha hazamenet útba ejthetnélek. Talán ráérsz egy pár sorral megvigasztalni. Barátod: Pákh.

 

 

                                              *  *  *

 

 

Jókai: Életemből, I. – II. Révai, 1898. II. kötetben a 306. oldalon Pákhról írt levelében Jókai: népszerű volt a VÚ-ban a szerkesztőségi mondanivaló. Kiemelünk egy példát:

 

 

1861. 1. 5449. Máramarossziget. P. Sz. K. A megbízások el vannak intézve s még egy darab maradék is indul.

 

5451. Szalonta. B. L. Csupán a nevek aláírásával közölhető, de ez iránt most, a visszavonulások által, teljes zavar állott be. Határozott nyilatkozatot kérünk.

 

5452. Kapronca. I. A. R. M. Foglalkozásaink halmaza nem engedi, hogy a cikk

külön kiadásáról intézkedjünk. Nyomdánk annyira el van foglalva, hogy még saját vállalatainak egy részét is három idegen nyomdában kénytelen nyomatni; magánmunkák elkészítésére nem vállalkozhat. Másutt kellene tehát a szedést és nyomást megrendelnünk. Ha azután melléklet gyanánt akarnók adni a V. U. olvasóinak, akkor nem csupán 1000, de a lap összes példányai számával megegyező példányokban nyomatni, a mi — reméljük — 10 000-nél kevesebb most sem lesz. A nyomatási költség tetemes…

 

5455. Brassó. K E. Köszönjük a megemlékezést. Sikerrel nem biztathatjuk, de

szívesen megteszünk mindent, a mit tennünk hatalmunkban áll.

 

Kapronca  (Koprivnica) jelenleg Horvátországban, a többi helység Romániában található. Figyelemre méltó a példányszámra való utalás. G.

 

 

·       *  *

·        

 

Szabó László: Jókai élete és művei 1904. [Magyar Elektronikus Könyvtár ...

http://mek.oszk.hu/07000/07059/

 

152. oldal…Jókai feljegyzése: Heckenast Gusztáv nyomdatulajdonos indított meg egy új vállalatot:

az első illusztrált magyar heti lapot, Vasárnapi Újság cím alatt,  mely mind e mai időkig kedvenc olvasmánya a magyar közönségnek. A kiadó engem szólított fel ennek a szerkesztésére. Az én nevem azonban még folyvást a proskribáltak tábláján állt az osztrák

kormány előtt. De nemcsak az enyém, hanem valamennyi magyar íróé. A felelős szerkesztő minősítést senkinek sem adták meg. Jó szerencsére volt egy írótársunk, a ki makacs betegség miatt az egész 48—49-iki korszakot gyógyintézetben töltötte és így nem lehetett a szabadságharcban kompromittálva: Pákh Albert, ezt neveztettük ki felelős szerkesztőnek; de a ki még ezután is hosszú időkig a graefenbergi gyógyintézetben maradt. Ennek a firmája alatt szerkesztettem én ezt a nagy hamar népszerűvé vált képes folyóiratot…Volt a V. Ú.-nak olyan évfolyama, melyben 12 000 volt az előfizetőinek száma…

 

 

Papp Ferenc: Gyulai Pál, MTA, 1935. I. kötet, 271.o…A Szépirodalmi Lapok szerkesztőségéből, Gyulai közvetlen írói köréből indult el nagyhatású útjára a Vasárnapi Újság. Kiadója Heckenast, szerkesztője névleg Pákh, valójában Jókai volt. A lapkiadás engedélyezését 1854. februárjának végén egy este Jókai jelentette be Pákh lakásán…Az első számot, mely március 5-én került ki a sajtó alól, valamint az utána következő kettőt Jókai, Pákh és Gyulai hárman írták…A lap nagy hódítást tett a közönségben, előfizetőinek száma már április végén 6000-re rúgott. Gyulai két hónap múlva mégis kilépett a szerkesztőségből…oka Jókai és Gyulai közötti ellentét lehetett…

 

 

KRÚDY GYULA: ÍRÓI ARCKÉPEK I-II.

Válogatta, az utószót és a jegyzeteket írta Kozocsa Sándor. Magvető Budapest, 1957.

 

Nagy Miklós /1867 -1905 a Vasárnapi Újság szerkesztője/ …szobájában leülni nem lehetett, mert a székek és asztalok tele vannak iratcsomagokkal, amelyek itt évszámra összegyülekeztek Magyarország minden részéből. A Vasárnapi Újság volt a legtekintélyesebb közlöny, minden fiatal ide küldte be zsengéit… nemcsak akadémikusok írták a Vasárnapi Újságot. Röpke elbeszélésekre, költőkre is szüksége volt Nagy Miklósnak…Csak az tudja, aki írópennával a kezében élte át ezt a korszakot, hogy mily nehéz volt a fiatal írónak, költőnek a Vasárnapi Újsághoz bejutni Nagy Miklós idejében.…Szinte egyedüli irodalmi fórum volt a hazai közlönyök között a Vasárnapi Újság, amelynek bírálatára hallgatott a közönség, amelynek hasábjain megjelenhetni epedés, álom, mennyország volt a fiatal író részére. Bár előfizetői nagy részben a kálvinista paplakokban voltak feltalálhatók, az újságnak, melyen Hungária tartotta a magyar címert, és örökké fújta a pipafüstöt a hálókabátos előfizető, gólyák fészkeltek a háztetőn, és Boldog-Magyarország hangulata áradt minden fametszetéről, az újságnak országos tekintélye volt…A Vasárnapi Újság olvasói mind egyformán gondolkoznak, ahogy Nagy Miklós akarta. Többet cselekedett a tizenkilencedik századbeli magyarságért, mint sok nagyszájú politikus, lármás államférfi. Azoknak a nagy szerkesztőknek volt egyenes leszármazottja, akik a magyar sajtót valóban hetedik nagyhatalommá növelték, a Kemény Zsigmondok utóda, örök példája annak, hogy milyen ízlés és hazafiság hatotta át apáinkat, hogy csak könnyezve, mély meghatottsággal gondolhatunk vissza e csodálatos korra.

Világ, 1922. nov. 11.

 

Baki Péter: A Vasárnapi Újságban publikáló fényképészek ...

www.fotoklikk.hu/.../baki-peter-vasarnapi-ujsagban-p

Megjelent Baki Péter: A Vasárnapi újság és a fotográfia, Magyar Fotográfiai Múzeum 2002 (A kiadó és a szerző engedélyével)

A Vasárnapi Újság 1884. évi évfolyamának 769. oldalán jelent meg az első olyan fénykép, amelynek szerzőjét a képaláírás segítségével azonosítani tudjuk. Az utolsó szignált felvételt pedig 1921-ben, az újság 271. oldalán jelentették meg. A repertórium az első világháborúig kíséri nyomon a képanyagot…

Magaziner Antal, Kossuth lakása Sátoralja-Ujhelyen, 1902. 38. sz. 618. o….

 

*  *  *

 

 

 

Nem nyugatos versek

 

Apor László

Bodor Aladár

          Peterdi Andor

Czóbel Minka

Farkas Imre

Gárdonyi Géza

Hegedűs István

Inczédi László

Krüzselyi Erzsike

Lampérth Géza

Lippich Elek

Pap Kálmán

Pósa Lajos

Sajó Sándor

Szabolcska Mihály

Telekes Béla

Vargha Gyula

Varságh János

 

 

 

1903. 51. Apor László: OH, MINT SUHANTOK EL

 

Oh, mint suhantok el, ti évek

Nesz nélkül, mint a falevél

S egyszerre úgy tűnik, szívünkben

Már csak a múlt emléke él.

A múlt, mely letarolva régen,

Olyan, mint a kopár mező,

Hová, ha vissza-visszanézünk,

Szemünk harmattól könnyező…

 

Még visszasírjuk azt az álmot,

Mely képzelt üdvöket adott

S mely, mint a kürt, tettekre hívott,

Azt a riasztó szózatot.

De az az álom elenyészett,

Mint csillogó ködpára rég,

S a kürt szavát nem zengi vissza

Az a világ, mely omladék.

 

 

 

Ady Bodor Aladár, Peterdi Andor társaságában:

 

1912. 36. Ady Endre: VIDÁM TEMETÉS ÉNEKE.

 

Mik elmúlnak, meg is csúnyulnak,

Még a bánat sem szép, ha elmúlt

S én régen utálom a múltat.

 

Fölemeltem az én szívemet

S hirdetem a siránkozóknak:

Boldog az, ki vidáman temet...

 

Ki ma nincs, az nem is volt soha,

Emlékezni raboknak terhe,

Szabad ember felejt s fut tova.

 

Az élet perez, mely folyton lebben.

Minden perced bocsásd el csókkal,

Kínlódni is kéj a jelenben.

 

Akármilyen rongyos a jelen,

Prédája nem leszek a múltnak,

Behunyom szemem s megölelem.

 

 

1912. 36. Bodor Aladár: HALÁLHARANG SZÓL. /Ady mellett, közvetlen/

 

Hol lesz, melyik lesz az a temető,

A mely rám vár, hogy testemet föloldja.

Napos oldal lesz, sós hullám, vagy máglya?

Már hajlok felé, ölelem titokba,

Jegyese vagyok, vár rám hűvös ágya.

 

Melyik lesz a fekete hamufátyol,

Mely szemem tükrét homállyal befújja,

Mely hamut hint tükrös látásaimra.

Mint bölcs hálós pók, simogat már ujja,

Fülembe suhog permetezve, ringva…

 

Kihűlt szemhéjamat lezárni akkor

Egy rossz fillért tegyetek régi módra.

Te csukd le szent látásaim kapuját

Világja-múlt kispénz, szent tréfát mondva,

Így fizessétek meg szememnek

Isten baljától mért örömét, bujái.

 

Bodor Aladár (1880 Alvinc – 1952 Budapest). Költő, tanár, hírlapíró.

 

 

1912. 36. Peterdi Andor: A KASZÁLÓN. /Ady mellett/

 

A kaszálón egy nagy boglya tövében,

Hűvös árnyékon levetem magam,

Fülembe muzsikálgat a meleg szél,

Altató, csöndes, bús dallama van.

 

És szívom a föld mámoros illatját,

Keringő fecskék szelik az eget,

S most én az élet kincses fejedelme,

A gondnak, bánatnak kesztyűt vetek.

 

A szépségeket ki veszi el tőlem,

Mit elém hord ez a kis pillanat,

Ha el tudom úgy az eget bámulni,

S illatos árnyban lesni madarat…

 

Ha az én messzi elcsapongó lelkem

A rét fölött istennel elmulat.

 

Peterdi Andor (Sopornya, 1881. máj. 28. – Bp., 1958. márc. 27.): költő, műfordító

 

 

 

*  *  *

 

 

 

1896. 9. IRODALOM ES MŰVÉSZET.

Czóbel Minka. A virradat dalai. Budapest 1896. Czóbel Minka sok tehetséggel és hivatottsággal vette kezébe a lantot. Erős képzeletével érzékeny, mondhatni túlérzékeny kedély párosul. Szíve a változó hangulatok kiapadhatatlan forrása… nincs nyoma a művész kezének, mely rendet hozna a zűrzavaros forgatagba…Költeményei nagyrészt sivárak, örömtelenek, tele vannak a semmiség kietlen érzetével…Eszmékben válik mindinkább idegenné Czóbel Minka, a mit oly erős tehetségnél igazán sajnálhatunk. A kötet szebb darabjaiból álljon itt mutatványul a következő költemény:

Vendégek.

 

Arany vágású régi fénykép-album

Kezembe akad új-év éjjelén.

Szent Isten, mennyi behavazott emlék,

Mennyi barát, rokon, ismert egyén!

 

Ezek még élnek, hisz csak most hagyták el

Víg «boldog új-év!» szóval a lakot,

Lámpásuk vissza-csillanó sugárja

Még érinti a havas ablakot…

 

 

1906. 4. Czóbel Minka: MEGHALT AZ ASSZONY

 

Meghalt az asszony, feketével

Vonják be a mellék-szobát,

Kalapácsok ütő neszével

Bársonysuhogás hallszik át.

 

Őt ide tették, egymagába,

Alszik, mint sokszor azelőtt,

Vidám, virágos kis szobába

Nem borítnak rá szemfedőt.

 

Puhán fekszik, mert nem merev még.

A délutáni napsugár

Arcán játszik.  Megszokott vendég:

Az ablakhoz jő egy madár.

 

Árnyéka röptét visszaadja,

Mint múló sötét suhanást

A nagy tükör csillámló lapja;

Tükrözi majd a változást:

 

Hogy omlik a fény a szobából,

Az asszony arca hogy mered

Egy vég nélküli távolságba,

Hogy nyílnak ki a tört szemek.

 

Hogy alszanak el lassan, halkan

A színek mind egymás után,

Bútor szövetjén, képes falban,

Halott asszony fakó haján.

 

Magába szívja tükör lapja

A merev változásokat,

Árny-fényével mind visszaadja.

Áll az idő, áll, és halad.

 

A tükörfényes csillámára

Hamvas fátyol borul. Talán

A tükrözés nagy fáradsága

Hullámzik sűrű fátyolán

 

 

 

 

1908. 21. Farkas Imre: A PESTI GYEREK.

 

Falu füzes parton. Karcsú, fehér tornyú,

Orgonavirágos.

Nem is hinnéd, hogy itt, szinte a határban

Liheg a főváros.

 

Kétablakos házak hosszú girbe-gurba

Sorban egymás mellett;

Ide vándorol ki rövid dajkaságba

Sok kis pesti gyermek.

 

Csupa élnivágyás szemük ragyogása,

Ajkuk gügyögése,

Megannyi nagy, bűnös, viharos lángolás

Záloga, emléke.

 

Ártatlan, mosolygó, semmit meg nem látó

Szemük tágra nyitva.

Jön a sok apróság, sok apátlan jószág

S nem megy soha vissza.

 

Vándorolnak sorra véznán, elcsigázva.

Halálra gyötörve,

A kidűltek, vének, kifáradtak közé,

Ki a temetőbe.

 

Apró, kicsi sírok domborulnak sorra

Szépen egymás mellett

Alattuk alussza örökös, nagy álmát

Sok kis pesti gyermek.

 

 

 

 

1903. 6. GÁRDONYI GÉZA KÖLTEMÉNYEIBŐL.

 

A HÓVIRÁG.

 

A misén ott volt Ida is,

a szép halvány jegyzőleány,

s álmodozó éjszemével

édesdeden nézett reám.

Körültünk az ének zengett,

s beáradt a tavaszi fény.

Az orvos hozzám hajolt és szólt:

Egy évig sem él ez szegény…

 

És mikor elváltam tőle,

megszorította a kezem.

Utána néztem hosszasan,

s nem láttam többé sohasem.

 

ÁLOM.

 

Az utolsó kocsi is eldübörgött

Lenn, az aszfaltos körúton.

A gázláng vörös pilleként lebeg.

Szemem fáradtan lehunyom.

S a karos-székben hátradőlve

érzem, az álom száz karral fon át,

Tollam lehull. Rétekről álmodom,

és hallom is a pásztorfurulyát….

 

Nyugat 1912. 24. Figyelő

Ady Endre: Az új Gárdonyi

»Szeretnék végre egy nálamnál jóval öregebb írót fölfedeztetni» - írnám most döfölődő cinizmussal, ha ez a pár sor nem Gárdonyi Gézáról kívánna vallomást tenni…. azért íródnak e sorok, mivel én egykor, sokszor s talán még pár évvel ezelőtt is úgy néztem le reá, ahogyan ezután is kötelessége lesz minden fiatal valakinek a filiszter-színben tetsző »beérkezett« pályatársat néznie. És most sem akarok fárasztó és utálatos meakulpázást végezni csupán, de tartozom valamivel a magam jobb belátásának s a Gárdonyi nagyszerű íróságának, szóval megint és önzőn önmagamnak. Most látom és tudom, hogy Gárdonyi látva és tudva most »érkezett be« s hogy üdvözölni őt és megkövetni nem is olyan nagy szégyen. Talán a kiadója nevetni fog gúnyosan az enyémre, talán maga Gárdonyi is elszokott attól, hogy még csak légies érdek nélkül is, egy kevéssel ifjabb író áradozzék előtte. Soha és senki ilyen könnyen, ilyen összetett filozófiával, ilyen kedvesen magasról, ilyen poétasággal magyarul nem mesélt, mint a legújabb Gárdonyi. Tudom, hogy szerénységében bántom meg, ha Dickens nevét írom ide, de ő mégis egy szentségesen primitív, de magyar, de új Dickens vagy legalább bölcs derűjében hozzá hasonló. Boldog vagyok, hogy a Nyugatban s éppen a Nyugatban írhattam meg ezt Gárdonyiról, a Nyugatban, ahol nemcsak »lapunk íróit« lehet meglátnunk s ahol nagy öröm minden, ami szép, bárhonnan, bárkitől, bármikor s bárhogyan késve-keletiesen jön. Gárdonyi megnyergelte, megszelídítette, megfinomította a magyar anekdotát…

 

Nyugat  1914. 8. Figyelő

Kosztolányi Dezső: Gárdonyi Géza versei

Bizalmasan - négyszemközt - szerettem volna elmondani valakinek, amit itt leírok. Most Gárdonyi Géza verseit olvasom hónapok óta. Két kötet vers: az "Április" és a "Fűzfalevél, nyárfalevél...". Tudtommal a könyveknek annak idején nem volt olyan sikerük, amilyent megérdemeltek volna, a bírálók se foglalkoztak velük tüzetesen. A nagyközönség pedig pusztán a szépprózája után ismeri Gárdonyi Gézát…

Gárdonyi Géza jelentős költő. Ami először feltűnik az olvasónak, az az egyenletes, sugárzó melegsége. Szelíd és egyszerű. Tárgyaival szemben pedig szerény, majdnem alázatos. Igénytelenül nyúl hozzájuk, és minthogy biztosan uralkodik rajtuk, hirtelenül felcsigázza igényeinket. Ezekben a versekben jelentkezik először a magyar primitív költészet, amely elfáradva a szócifrázásban, a lehető legrövidebb utat keresi, az egyszerűségével hat…Fajszeretete gyermeki és gyermekes. A hazát vagy nagyon okosan, természettudományos alapon kell szeretni, vagy így, minden kritika nélkül, naivan. Egyik versének a címe: "A báró kisasszony". A báró kisasszony mezítláb sétál a réten, a juhászlegény pedig órákig nézi a lábnyomát…a magyar, a kacskaringós, keleti gondolkozás döbbenetesen tükröző…Gárdonyi Géza verseiben ez a kultúra, ez a romantika, ez a népdal vonul át - nem Petőfi Sándor és Arany János egészséges népdala -, hanem a polgári osztály dekadens népdala, amely bomlaszt, különccé tesz, ríkat, a fáradt népdal. Itt a fáradtság nemesedést jelent. A városi költészethez, amelyet a legújabb nemzedék fejlesztett ki, átmenetet alkotnak ezek a versek, amelyek nem népiesek a szó régi értelmében és nem városiak a szó mai értelmében, csupán egy kisvárosi remete nemes álmai.

Nagyon szeretem Gárdonyi Géza verseit.

 

1903. 3. Annuska. Gárdonyi Géza új darabja, melyet a Nemzeti Színház január 9-ikén mutatott be, szíves fogadtatásra talált. Gárdonyit elméssége és természetes, egyszerű kedvessége itt sem hagyta el, a tavaszodó szívek és a hajnalodó szerelem rajza kedves és megható…Annuskát Ligeti Juliska játszotta, természetesen, kedvesen, Miklóst Rózsahegyi. Öröm volt őket nézni. A többi kisebb szerepeket Vizváriné, Szacsvay, Gál és Gabányi játszották.  (—h)

 

 

 

1903. 39. Hegedűs István: SZÁLLA ALÁ POKLOKRA

 

Arany nap, édes, drága pillanat!

A menny leszállt, a földdel lett csak egy

A régi templom boltíve alatt,

Hol elzengett az első Hiszekegy.

A serdülő kor kedves hajnalán,

Igaz se volt, csak álom volt talán;

Emléke mégis úgy elandalít:

Csodás világot tára föl a hit…

 

A Hiszekegynek minden kis szava

A menny s a föld összhangját hirdeté,

Ezzel a lélek színültig vala,

Ennek varázsát úgy átérzé

A röpke élet csillanó vize

A fénytengerbe szakadott bele,

Magába itta ez a földi lét

A mennyországnak sugárözönét…

 

Oh, lásd meg a vergődő lelkeket,

Örök irgalmad szánja, mentse meg,

Bilincsük törd szét! Halld meg szent imám;

S a régi hitnek üdve száll reám.

 

 

 

1880. 23. Inczédi László: Tanács.

 

Ifjúságod tündérkertjét

Járod még ma gondtalan,

Hajh de alig tekintesz szét,

A varázskert odavan.

Fehér hajjal, sötét szívvel

Állsz a hideg sír előtt,

S hova eddig csak virágért

Jártál, mostan nyugalmáért

Óhajtod a temetőt…

 

Mit törődöl hát a múlttal,

Mit bajmódol a jövőn,

Élj vígan a pillanatnak,

Mit sorsod nyújt kedvezőn…

 

 

 

 

1896. 17. Krüzselyi Erzsike: AZ A CSILLAG!

 

Csillagos, szép, világos este

Ülök sokáig elmerengve

S gyakran tekintek fel az égre:

Egy csillag mintha szebben égne.

 

Nézem, hogy csillog kékes színben

És összefoly körültem minden,

Sötétes, halvány ködgomolyba',

Épen mintha a könnyem folyna…

 

 

…KRÜZSELYI ERZSIKE  második verseskötete Szabolcska előszavával     jelent meg Újabb versek címen 1901-ben. Itk. 1937. 2.

            Krüzselyi Erzsébet (1875, Máramarossziget –1953)

 

 

 

1903.27. Lampérth Géza: A FÖLDMŰVES TEMETÉSE.

 

Öreg szántóvetőt temetnek

Magérlelő, rekkenő nyáron,

Átvág útja a gyászmenetnek

Az áldással teljes határon.

Nyolc kérges tenyér, nyolc erős kar

Viszi a koporsót lassúdan,

Búg a harang, a gyászkíséret

Búcsúztatót zsong szomorúan.

 

A temető előtt egyszerre

A halottvivők ím, megállnak

S leteszik terhüket egy percre

Szélin szép nagy búza-táblának.

Harang és énekszó elhallgat,

És mint valami varázs-szóra,

Halk zizzenéssel a kalászok

Ráborulnak a koporsóra…

 

 

A Magyar Géniusz (1892-1903) 1902. 10. Osvát által szerkesztett számában Lampért: A csárda előtt c. verse jelent meg. G.

 

 

 

1911. 34. Lampérth Géza: BESZÉLGETÉS A SZÍVEMMEL.

 

 I.

Kérdem, szívem:

Én szívem miért gerjedsz fel

Örömre?

Napod keltén? Üt az óra

És estvéli harang-szóra

Mindent szürke árny föd be.

 

Én szívem, miért borulsz el

Bánatba ?

Napod szálltán? Nincsen éjjel,

Melyre diadalmas fénnyel

Virradat ne támadna!

 

Felel szívem:

Fénynek, Árnynak szent Kútfejét

Kérd: miért?

Mosolygok vagy zokogok rá:

Én csak áldást dobogok rá

Mindenért, mit rám kimért!

 

II.

Intem szívem:…

 

Felel szívem:…

 

Mennyi virág sarjadoz majd!

 

 

 

 

Lampérth Géza: A kompánia rózsája és egyéb kuruc történetek. Budapest, Franklin-Társulat. 1912.

 

 

 

 

 

K. Lippich Elek.  1903. 3. A MOSOLYOK.

 

Ne töltsenek el bizalommal

A röpke, édes mosolyok,

Vagy téged csal, vagy magát csalja

Gyakorta, a ki mosolyog.

 

Sínylődő jóság s alávalóság,

Gaz győzelem és tört remény

Mosolyait szívembe vágni

Ó hányszor, hányszor érzem én!

 

A büszkeség, ha megalázták,

Dacos mosolyba menekül,

S az árulás is csak mosolyt ölt,

Mögé rejtőzve remekül.

 

Némely mosoly: szép, bűvös örvény,

Mely egy pokol fölött forog,

És van mosoly, mely megbocsájt, míg

Sírásra csuklik a torok.

 

Van szép mosoly, a melynek láttán

Ökölbe rándul a kezem,

És van mosoly, hogy elfordulok,

Ne lássák meg, hogy könnyezem.

 

 

1903. 47. Lippich Elek: ÁLOM VALÓ.

 

Sok szép álmodassál

Van tele az élet,

De csak minden álom

Levegőbe széled.

Rálehell egy szellő

A sok tündér-várra,

S tova lebben, széthull,

Mint az illó pára.

 

Merthogy mégis, ami

Igazi valóság,

Csak a röghöz köt le,

Hiábavalóság.

S azzal jut az éghez

Közelebb az élet,

A mi lenge álom,

A mi szerteszéled?

 

 

1903. 47. Lippich Elek: A FIAMNAK.

 

Jó tettért légy hálás,

Rossz tettet felejts el.

Olyan szót, mely sértő,

Véletlen se ejts el.

És ha heved mégis

Valakit megsérte,

Ne légy gyáva, siess

Megkövetni érte…

 

Erős férfi-karral

Sújts le a cudarra.

 

Nyugat 1913. 9. Szabó Dezső: Újabb irodalmunk és legújabb irodalomtörténetünk

…A rossz viccek istene azt akarta, hogy először arra a lapra nyissak, ahol K. Lippich Elek fényképét pillanthattam meg. Hát ez honnan jön ide? Tovább lapozva két hipotézis meredt felém. Vagy: hogy egy fényképész használja a munkát reklámnak, vagy: hogy szerzőink belelelkesednek a halhatatlanságba mindenkit, aki legalább a 6. fizetési osztályban benne van.

 

 

Korongi Lippich Elek költeményei. A Pallas kiadása. Budapest, 1904.

 

 

Dr. Lázár Béla: EGY KÖNYVRŐL, MELY MŰVÉSZET

Anno 1904. megjelent az első, művészettel megcsinált magyar könyv, de nem tett kellő hatást. Aki azonban figyelemmel kíséri viszonyainkat, könnyű szerrel rájön arra, hogy nem is tehetett. Viszonyaink arra még éretlenek…Két jeles művészünk: Nagy Sándor és Kriesch Aladár társultak a poétával, hogy együtt alkossanak egy egységes egészet. A művészek megérezték, hogy a költőben két lélek lakozik. Egy szemlélődő és egy érzéki benyomásokra fogékony…rendkívül hatásos a Volt c. költeményhez fűzött fejléce, mely a költő következő soraiból nyerte ihletét: Az én lelkem gubbaszt, lecsügg a szárnya A végetlen, kéklő óceánon gubbasztó nagy madár szárnya libbenése van íme stilizálva hatásos dekoratív egységgé, finoman éreztetve a költő érzését és ismeretlen világok távlatát nyitva meg előttünk…

Magyar Iparművészet VII. évf. 1. szám. (1904.)

 

HOLLÓSY SIMON - K. LIPPICH ELEKHEZ1

München, 1894. dec. 5.


… hiányát érezzük a képzőművészetek oktatásának… a művészi fejlődéssel intézeteinket is úgy kellene berendezni, hogy a fiatalság ne legyen kénytelen csak azért kimenni külföldre; mert a mi iskoláink az igényeiknek meg nem felelnek, de ezeket úgy intézni el, hogy a művészi fejlődéssel az oktatás egy színvonalon állhasson meg, vagy legalább ne messze ennek a háta mögött…a mi népünk nem ad évente több művésznövendéket az életnek, mint tíz-tizenötöt, összesen pedig évenkénti számul száz-százhúsz.
Művészi iskolát kellene létesíteni Budapesten olyan szervezetten, amivel képesek lennénk meggyőzni a fiatalembereket arról, hogy ők itt megtalálhatják a legjobb külföldi iskolákkal egyenrangú nevelést…Én részemről egy iskola létesítését óhajtanám a fővárosnak és az ország fogékony fiatalságának a következő programmal:
Egy hosszú barakkféle olcsó épületet, s hol földszinti műtermek volnának, egymásba nyílók, hogy a kezdő a legmagasabb fokig előrehaladottal közvetlen közeledhessék…
Tanrendet állapítani meg. Az évet 2 szemeszterre osztani…A stúdiumok beállításánál az egyszerűséget,  a modellnek a karakterét kell kifejezésre juttatni; p.o. az aktot nem kitekert pózba, de úgy odaállítani a pódiumra, hogy a fiatal művésznövendék a beállított teremtménybe kénytelenek legyenek az értékes dolgokat keresni; figyelmüket az kösse le, amibe a természet, az istenség nyilvánul. Egy meztelen modellel a végtelenségig finom vonalak, formák (kontúr) ezeket tanulja meg a fiatal művész megismerni, mélyedjen bele a természet tanulmányozásába addig, míg azt teljesen megérti. Ettől függ a magas, magasabb és legmagasabb fokú művészet, képzőművészet elérhetése. Künn a szabad ég alatt egy tájképbe a vonal, mint test teljes megértése a szín, a távlat…
Ilyen iskola minden embert egyenként, egyénileg fejleszt, nemcsak a kivitelben, de nézni-látni tanít a szó legszorosabb értelmében szellemileg is. Melléktanulmányok p.o. műtörténelem, bonctan, perspektíva pláne dresszura, ha az illető intelligens ember, és szükségét érzi, úgyis megtanulja ezeket…

OSZK Kézirattár, Levelestár

1. Koronghi Lippich Elek (1862-1924) művészeti író, a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium művészeti ügyosztályának vezetője.

 

 

 

1898. 1. A VASÁRNAPI ÚJSÁGNAK. Pap Kálmán: Új-évi üdvözlet.

 

Lelkem gondolatban

Rég időkön száll át,

A mikor megkezdtük

Ezt a földi pályát;

Te is, én is együtt

Értük meg az elsőt;

Vasárnapi Újság,

Boldog újesztendőt!...

 

Nos, hát gyarapodjál

Erőben és fényben,

De benső mivoltod

Maradjon meg épen,

Hisz ebben volt múltad,

Ebben van jövendőd;

Vasárnapi Újság,

Boldog újesztendőt!

 

  

 

Pósa Lajos   1878. 11. Pósa Lajos: Esik a hó. /Előző fejezetben. G./

 

1896. 9. Pósa Lajos: ANYÁM LÁDÁJA.

 

Van az én anyámnak

Egy régi ládája,

Édes-bús emlékkel

Sokszor borúi rája.

 

Azt a régi ládát

Hányszor ki-kinyitja:

Az én fiamé volt

Ez a rámás csizma!

 

Ni, a pörge kalap!

Ezt is ő viselte!

Fehér árvalányhaj

Bokréta mellette.

 

Apró pitykés lajbi

Nyakravaló, rojtos

Tulipántos kis szűr,

Általvető, bojtos.

 

Ti vagytok szívemnek

Öröme, bánata!

S keblére öleli,

Sorba csókolgatja.

 

 

1896. 9. Pósa Lajos: ABLAK ALATT.

 

Ablak alatt zeng az ének,

Dalolgatnak a legények.

Ez is, az is az én dalom,

Sírva nevet a cimbalom.

 

Kinyitom az ablakomat,

Úgy hallgatom a dalomat;

Édes anyám is hallgatja,

Elfogul a szíve rajta.

 

A legények oda jönnek,

Illendően beköszönnek,

Egy közülük meg is szólal,

Fel is köszönt szíves szóval:

 

Költő úr, az Isten áldja,

Hogy ezt a szép dalt csinálta!

Megtiszteltük nótájával,

Éjszakai muzsikával.

 

A legények éljeneznek,

Dalolgatva tovább mennek.

Falun végig zeng a dalom,

Sírva nevet a cimbalom.

 

Nyitva hagyom ablakomat,

Úgy hallgatom a dalomat,

Édes anyám is hallgatja

S boldogan elalszik rajta.

 

 

 

 

1896. 9. Pósa Lajos: VIRÁGHULLÁS IDEJÉBEN

 

Virághullás idejében

Összegyűltünk otthon szépen,

Az udvaron vacsoráztunk,

Holdvilág volt a lámpásunk.

 

Sokan voltak a vendégek:

Híres költők, nagy művészek.

Ott termett egy szál cigány is,

Kivirradtig muzsikált is.

 

Volt koccintás, pohárcsöngés,

Szívhez szóló felköszöntés.

De sok szépet, jót kívántak

Szegény öreg jó anyámnak!

 

Édes anyám szólni akart,

Kezébe már poharat tart,

De egy szó se telik tőle:

Hulló könny a köszöntője.

 

 

1896. 9. Pósa Lajos: ANYÁM  INTÉSE.

 

El ne add az ősi házat,

El ne add az ősi telket,

Hol a csűrön késő őszig

Gólyamadár kelepelget.

 

Ha elfáradsz a világban:

Gyere haza megpihenni,

Az öreg fák árnyékában

Szép időkre emlékezni.

 

Rád nevet, mint hajdanában,

A cseresnye, piros alma:

Gyermek leszel, újra, fiam,

S bele fogsz egy régi dalba,

 

Szántófölded kenyeret ád,

Az a föld jó kalásztermő!

Friss vizet a csörgő patak.

Tüzelőnek fát az erdő.

 

Gyümölcsfáid ojtogatod,

Tisztogatod, nyesegeted,

Ablak alatt a kis kertben

Az utakat rendezgeted.

 

El-elsétálsz a mosolygó

Virágok közt andalogva.

Úgy-e, fiam, hozol majd ki

Egy-egy szálat a síromra?

 

http://www.posalajos.com/pdf/kosztolanyi_dezso_-_posa_lajos.pdf

 

 

1914. 24. PÓSA LAJOS ÜNNEPLÉSE. A legszebb és leghálásabb közönség, a gyermekek ezernyi serege ünnepelte június 7-ikén Pósa Lajost: az ő kis olvasói jöttek el…Pattogó ritmusok, csilingelő rímek, játékos, furcsa, kedves szavak rajzottak fel fejlődő lelkükben, mikor körülvették a szép fehér hajú és bajuszú öreg embert, a kinek nyájas, derült és gyermekien naiv szavát már régóta ismerik képes könyveikből. S a gyermekek mögött ott állott a szülők hadserege, nemcsak azért, hogy vigyázzon a kicsinyekre, hanem azért is, hogy külön megköszönje a maga örömét Pósa bácsinak azt az örömöt, a mikor a kis gyermek először próbálta ki elméjének bájos játékát a Pósa bácsi rímeivel és szavaival…szerencsés sugallat állította be a gyermek-irodalomba. Benne magában is megvolt a gyermek közvetlen, friss számítása, derült optimizmusa…

 

PÓSA LAJOS NEGYVENÉVES JUBILEUMA. Jelfy Gyula fölvételei.

 

 

 

Gyöngyösy László: PÓSA LAJOS ÉLETRAJZA, Budapest, 1920.

 

Tartalom: Gyermekkora, az Én Újságom, Költészete, Házassága, a Pósa-asztal, Az utolsó évek. Zárómondat: „Egy jó ember, egy talpig magyar ember és költő hunyta le szemét, emlékezetül, példaadásul nemzetének hagyta szíve legdrágább kincseit: műveit.”  G.

 

 

 

1898. 38. Sajó Sándor: ERZSÉBET.

 

Búgnak a harangok nagy Magyarországon,

Hogy egy megölt szívért milliók szíve fájjon,

S milliók könnye hulljon gyászos ravatalra:

Királynénk, Erzsébet, szemünk fénye — halva! …

 

Mi megholt királynénk, megdicsőült szentünk,

Mennynek magasában könyörögj érettünk!

Kétséges jövőnkről oszlasd el az árnyat,

Légy oltalmazója mi magyar hazánknak!

 

Sajó Sándor. Ipolyság, 1868. november 13. – Budapest, 1933.

 

 

 

Szabolcska Mihály  az induló Nyugat első számában jelent meg írás róla:

Nyugat 1908. 1. FIGYELŐ

GELLÉRT OSZKÁR: Szabolcska Mihály: "A magam ösvényén"
 

Előbb azt, amivel hamar jó végezni... A Szabolcska hazafias költészete; erősen koalíciós, republikánus elvfenntartással. Tompa még nem tartott itt; ő még csak gyönyörű szimbólumokra vetemedett - ült is ám értük! "Édes hazám, olyan vagy te, mint én vagyok" - Szabolcska; "őszinte", "nyílt" - "Azért szed rá minden szamár - négyszáz éve." Hogy ült volna ezért Tompa! Mégis csak nagyot kellett változnia az ő ideje óta a magyar "rabigának" és a magyar hazafias költészetnek... Hírei a "falunkból"; a legtöbbször igazán csak riportok... Leíró költemények. A természetimádó színtelen vallomásai. Ártatlan pogányság!... És vallásos tárgyúak: vasárnapi prédikációi a tiszteletes úrnak…

Végtére Szabolcska becsületes, jó költő, "Hogy mi a költészet? - ha nem érzed: senki meg nem magyarázza". Érzem; és egy kicsit meg is tudom magyarázni, hogy mije a költészet Szabolcskának. Ami a Bernard Shaw Anderson Tónijának, a derék, józan tiszteletesnek az ő Juditja, hites társa, "együgyű", "érzelgős" asszonykája. És érzem, hogy van más költészet is; hogy van ennek a bájos teremtésnek itt-ott egy-egy Rikárdja is, aki számára tán egyebe sincs pillája egy rezzenésénél, keze egy simogatásánál, vonagló ajka egy lopva-sietve lehelt csókjánál - mindenénél…

 

1898. 38. Szabolcska Mihály: KRÓNIKÁS ÉNEK, EBZSÉBET KIRÁLYASSZONYÜNK TEMETÉSEKOR. ... / A VÚ. II. fejezetben/

 

1903.46. Szabolcska Mihály: EPILÓGUS.

 

Mondtam egy-két nótát, édes Hazám, rólad,

Csendesen, szomorún, a hogy illik rólad.

Mondtam, a hogy mondtam, de nem káromkodtam,

S meg se hallott senki.

— Jobb tégedet csak így szótlanul szeretni!

 

Mondtam egy-két nótát, óh Szeretet, rólad,

Én Istenem, a ki örökkévaló vagy!

De nem mondtam átkot a másképp hívőre,

S nem értett meg senki.

— Jobb az álmunkat csak szótlanul szeretni!

 

Mondtam egy-két nótát, rólatok, Szerelmem,

Ájtatosan, a hogy éltek a szívemben.

De mezítelenség nem volt a dalomban

S nem olvasta senki.

Jobb titeket csak így, szótlanul szeretni!

 

 

1905. 43. Szabolcska Mihály: JÖN RÁKÓCZI HAZAFELÉ.

 

Jön Rákóczi hazafelé,

Fönt szálldos a lobogója.

Jön Rákóczi hazafelé,

Arany koporsóba!

 

Tudom, ha az első szellő

Csókja éri a határról:

Átmelegszik a koporsó

A szíve porától.

 

Jön Rákóczi hazafelé.

Mikor átlép a határon:

Nagy édes borzongás fut át

Az egész országon!...

 

Jön Rákóczi hazafelé,

Hogy a sírja közelébe:

Legyünk mindig, ne csak néha,

Kurucz ősök ivadéka,

A Rákóczi népe.

 

 

 

1912. 46.  Szabolcska Mihály: A TÖKÖKÖKHÖZ

 

A harc elején hogy veletek voltam!

Allahhoz és Istenhez imádkoztam,

— Örök egy Ő, csak neve más, —

Hogy orcáját fordítná tifelétek,

Hadd újulna még régi dicsőségtek.

S ne szállna rá fogyatkozás.

 

Nagy bujdosóink második honába:

Hozzátok vitte lelkemet a hála,

S valami mély, bús sejtelem,

Hogy tán egy eljövendő vad viharban

Mi is így állunk majd a csatazajban,

Magánosan, testvértelen!

 

De hajh mint egy elomló koszorúnak:

Rokonszenvem virági szertehullnak,

És elfordulok tőletek.

Nem az ellenség sűrű kardcsapása,

Magatok önző, rút viszálykodása,

Ez öl meg végkép titeket!

 

Óh mert jaj a nemzetnek mindörökre.

Mely párttusákon magát összetörve.

Már nem tud együtt érezni.

Nem hős csatákon vész el, rabbilincsen.

Nincs annyi Allah és nincs annyi Isten,

Hogy azt meg tudná menteni!

 

 

 

1913. 5. 92. Szabolcska Mihály: REMÉNYSÉG.

 

Az elmúlásnak bús gondolatával,

Borongó őszi délutánon:

Kibékít egy mosolygós, nyájas arcú,

Egy szép, hitető, csalfa álom.

 

Hogy itt e földön nem hiába éltem;

Mint hegedűn, a húr szakadtán,

Hangja tovább rezg, a húr lelkeképpen:

Emlékem, ennyi, fönnmarad tán!..

 

Tudom, hogy én e hű testvér-szívekben

Fönnmaradok diadalommal.

A győzhetetlen halált is legyőzöm,

Egy-egy halavány, halk dalommal!

 

 

 

1916. 1. Szabolcska Mihály: NAGY NAPON.

 

A honvéd név szent volt előttem,

Gyermekkoromtól fogva szent…

 

 

Szabolcska Mihály: Költemények 1891 Kiadó: Debreceni Csokonai Kör

Szabolcska Mihály: Újabb versek, Budapest, 1909, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt.

 

 

 

 

 

1911. 18. Telekes Béla: BEH NAGYRATÖRŐN!

 

Beh nagyratörőn is jöttem én közétek!

Mily bízva tártam föl szívemet.

Láttátok, benne hogy éledezett

Bubája dalok szent kikeletének.

Mily csoda-ígérő, dús kikelet!

Mily bízva tártam föl szívemet,

Dalolva tapsaitok közepett…

 

Holtan kell élnem; kósza kísértet.

Éjféli vádló dalt dalolok.

Éj nekem a ti nappalotok.

Lelkem sírnyitó kárhozatra ébred,

Ha rátok az üdvök napja ragyog.

Éjféli vádló dalt dalolok.

Veszni hagytatok, meggyilkoltatok!

 

Telekes Béla mellett Ady: A TÁVOLI SZEKEREK. c. verse olvasható

 

 

 

Nyugat 1929. 2.

Telekes Béla: Te Montblanc-ember!
 

Mikes Lajosnak
 

Te a poklok poklát szenveded,
Oly epesztő álmod az ég.
S nem bánod a poklot, sem az eget,
Föld rabja, fütyülsz sorsodra rég!
És bizton s biztatón ezer baj s vész közepett
Állsz, alkotsz, mintha erőd soha el nem omlanék...

 

 

 

 

1898. 38.Vargha Gyula /1853 - 1929/: ERZSÉBET KIRÁLYNÉ RAVATALÁNÁL.

 

Ha van könnyünk és virágunk,

Hintsük mind a ravatalra:

Hű szeretet, édes emlék

A sötét gyászt hadd takarja…

 

Súgd meg azt is éjjelenként:

Nincs magában. Árpád népe,

Egyre hőbben, egyre hűbben

Zárja őt forró szívébe.

 

 

Nyugat 1922. 13-14. FIGYELŐ

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: VARGHA GYULA

 

Első kötete 1875-ben, huszonkét esztendős korában jelent meg, «Dalok» címen. Ezt az aranyozott, piros kötésű könyvet gyermekkoromban, családi könyvtárunkban találtam meg. Mint az ajánlás elárulta, jegyajándéknak adta egy régi vőlegény egy régi mennyasszonynak, mert a kis, formás, többnyire két-szakos dalokban fuvolahangon szólalt meg a szűzi szerelem. Aztán elmúlt egy emberöltő, negyven év s Vargha Gyulának többé nem jelent meg semmiféle verseskönyve. Pályája mintha megszakadt volna. Tagjaik közé választották irodalmi társaságok, néha szerepelt is egy-egy verssel, de tartózkodva, a nyilvánosságtól idegenkedve, csak belül fejlődött s nem élte azt a regényes, drámai életet, melyet nálunk a költőtől szinte megkövetelnek. Neve mellé ezt jegyezte egyik lexikonunk: «költő, közgazdasági és statisztikai szakíró». Hatvankét éves korában, 1915-ben, negyven évvel első kötete után jelent meg a második, egy testes harminchárom íves könyv «Vargha Gyula költeményei» címen, melyre a világháború zajában is fölfigyeltek a hozzáértők. Most aztán hetvenedik éve küszöbén, alig hét év múlva új, épp oly vastag verseskönyvvel lép elő, mint az előbbi…

 

 

 

1908. 15. Varságh János /1875 – 1953/: APRÓ VERSEK.

 

I.

Acél lélek.

 

Mint a kovács üllőjét a pöröly:

Verdesi a lelkemet az élet.

De szétverni csak nem tudja még sem,

Napról-napra érzem, hogy keményebb.

Meg-megreszket, megvonaglik olykor,

Míg a kemény, zord ütések érik —

De egyszer csak elkezd szikrát szórni,

Tüzes szikrát, föl egész az égig.

 

II.

Diszharmónia.

 

Ezernyi finom, érző húr a lelkem,

Regevilágból bűvös cimbalom,

És én e hangszert, összhangot keresve,

Örökké, egyre, folyton hangolom.

Oh, hányszor érzem már, hogy kész a munka!

Ringatnak is már halk melódiák

Mikor egyszerre ott terem az élet,

S a szent összhangba durván bele vág.

 

 

 

 

 

Nyugatos próza

 

 

 

Ady Endre

Ambrus Zoltán

Babits Mihály

Elek Artúr

Farkas Zoltán

Földi Mihály

Kaffka Margit

Kassák Lajos

Kosztolányi Dezső

Krúdy Gyula

Laczkó Géza

Szép Ernő

Szini Gyula

 

 

 

 

Ady Endre

 

 

 

 

Ady Endre Párizsban és Napfény-országban Szerk. Földessy Gyula, 1949. Adynak 1907 – 1910 között a Vasárnapi Újságban megjelent hat írását tartalmazza Földessy kötete.

 

 

1907. 7 /Ady Endre/: ÖREG ÉS IFJÚ ÍRÓK.

(Párisi levél.)

A Goncourt-Akadémiával Franciaország irodalmi fiatalságát akarta boldogítani az egyik Goncourt. Nagy irodalmakban különösen és sokszorosan árva a kezdő író, ha szegény és büszke. Ha temperamentumából hiányzik egy unciányi kalandorság, ha egyéniségére túlságosan féltékeny, elbukik. Kereng az irányok között, elébe mered a régi, hatalmas, hiteles Akadémia zord vára s a közönséggel hasztalanul próbál találkozni. A Goncourtok, különösen az alapító Goncourt, jól ismerték és mindnyájan ismerjük az ifjú író kálváriáját. Ezért csinálta a Goncourt-Akadémiát és alapította a Goncourt-dijat….Zokognak, harsányan, jajgatva panaszkodnak a fiatalok a Goncourt-Akadémía ellen. Egy díjat egy teljesen színtelen senkinek sem adtak volna oda a Goncourtok, egy másik díjat udvariasságból avagy rokoni ellágyulásból, tavaly egy negyvenéves fiatal kapta a fiatalok díját. No és az idén betelt a mérték, mondják. Most már nyilvánvaló, hogy a Goncourt-Akadémía tagjai csak olyanokat tesznek híresekké a koszorúval s az elég csinos ötezer franknyi összeggel, a kik nem teszik az ő számukra veszedelmessé a versenyt…Akárhol s akármennyi Goncourt-Akadémía támad, nem fog változni és enyhülni az ifjú és az öreg írók antagonizmusa. Ők két világ lesznek mindig, kik összecsapnak s ha nem ezt teszik, becsapják egymást. A fiatalság és az öregség, a törekvés és az elért eredmény mindig örök ellenségek lesznek. S a fiatal író sorsa minden országban, minden kultúrában, minden irodalomban a régi marad. Vagy van ereje és missziója: akkor keresztül kell vágnia magát a poklokon is. Vagy nincs, s akkor csak megsirathatjuk a szegény sziszifuszi szikla-görgetőket.

(Paris, január hava.) Diósadi.

 

 

1908. 38. Diósady: FRANCIA-E PARIS?

Budapestet azzal szokás fejbe vágni, hogy nem olyan magyar főváros, mint a milyen francia főváros Paris. Parisra pedig nem szoktak ugyan Budapest példájával rápirítani, de ugyanezt a vádat százszorosan szórják. Az új francia irodalomban és publicisztikában valóságos iskolája támadt a Páris-gyalázásnak. Hogy Paris nem francia se nyelvben, se lakosságban, se szokásban, se arcban. Hogy Paris lassan-lassan idegenek, jövevények, kalandorok prédája lesz, mint egykor Athén. A régi Athén is akkor veszett el a görögség és emberi kultúra számára, a mikor idegen, zagyva népség szállta meg. Ez és ilyenek a vádak Paris ellen, amely pedig nyolcszáz esztendő óta mindig kozmopolisz volt. Fogós a kérdés s az egy hajóban utazók is veszettül távol vannak egymástól. Hát ki, milyen, micsodás az igazi francia s hol kezdődik a jött-ment? Már a faj-tudósok között is nagy az ellenesség s csak a főbb irányok négyféle helyen keresik az ős-franciát…Csak mint szellemesség, mint kuriózum mellett álltunk meg a kelta-elméletnél. Lám egy érdekes bizonyítéka annak, hogy a fajták csak látszólagosak s egy mai nép se ismeri őseit s fajiságának összetételét. Azután pedig már az éjszaki és déli francia között olyan nagy az ellentét, mintha két glóbuson élnének. Hogy lehessen Paristól követelni meg az igazi franciaságot, mikor senki sem tudja, milyen ez az igazi? Goethe határozottan franciábbnak tetszik, mint Victor Hugó s Taine németebb, mint Nietzsche…

 S nem is az idegenek rontják meg Paris franciaságát, hanem — a kor. A tizennyolcadik században s a múlt század romantikus évtizedeiben is még a legjámborabb szatócs kénytelen volt intellektuális kultúrát — legalább is —utánozni. Ma a divatos és nagyon megfizetett francia művésznek az az álma, hogy őt gentlemannek lássák, s ha lehet, bejusson az automobil-klubba. Ez bizony mindenütt, Parisban is, a demokráciával járó gazdasági föllendülés eredménye. Nem tartós baj, de eltarthat még vagy másfélszáz évig. Addig pedig a naiv, rosszul látó emberek bogozhatják a teóriákat s a francia sovének szidhatják a nem francia Parist. Érdekes különben, hogy a Paris franciátlanságát siratok majdnem mind — németes nevűek. Paris pedig olyan francia, mint nyolcszáz év előtt s olyan, mint a milyennek a mi napjainkban lenni kénytelen.

(Paris.) Diósady.

 

1910. 26. Ady Endre: VERLAINE ÉS CARRIÉRE. / A h 12 – 7 fejezetben olvasható, egyéb Ady-próza mellett. G./

 

 

Nyugat  1919. 4-5.

Schöpflin Aladár: Ady Endre emléke

Ady Endrével Új versek című könyvének megjelenése után kerültem személyesen ismeretségbe. A könyvről írtam egy rövid bírálatot a Vasárnapi Újságba…Felszólításomra érdekes párizsi tudósításokat írt a Vasárnapi Újságnak, melyek alá rendszerint Diósadi prédikátumát írta név helyett. Verseket is küldött, mindig büszke leszek rá, hogy néhány olyan verse, mint A halál rokona, Párisba egyszer beszökött az ősz, s még néhány a költő akkor legszebb versei közül, az én kezemen ment először keresztül… a Vasárnapi Újságban jutott először szóhoz az egyetemes nagy magyar olvasóközönség előtt…

 

 

Kovalovszky: Emlékezések Adyról, III. Akadémiai 1987…586. oldal: …1908. tavaszán, a Franklin kiadónál történt találkozást emlegeti Hatvany…a Vasárnapi Újságnál járt Ady…A halál rokona az 1907. nov. 3. számban jelent meg…további versei: Közel a temetőhöz 1907. dec. 8; A Halál lovai 1908. márc. 8; Az élet bosszúja 1908. ápr. 26, stb…

 

 

 

 

 

Ambrus Zoltán

 

 

Törpék és óriások, Révai. 1907. Az utolsó nap. I. Reggel beállított a főhitelezőjéhez és haladékért könyörgött…- Haladékot nem adok. Adtam eleget és végre elfogyott a türelmem. Hanem adok egy jó tanácsot. Ha el akar érni valamit, akármit, akárhol, őrizze meg a nyugalmát, és ügyeljen arra, hogy fellépése ne veszítse a bizalomkeltő biztonságot. Ne sírjon, ne rimánkodjék, ne emlegesse a bajait és a nyomorúságot. A siralmas helyzet nem kelt érdeklődést, a szomorú dolgokat hallgatni is kellemetlen…Magának bizalomra van szüksége: amennyi pénze hiányzik, annyi bizalomra. Ehhez pedig egy kis fellépés kell. Egy kis magatartás, egy kis férfiasság; egy kis póz. Ha el tudja hitetni, hogy csak makacsságból nem fizet, csak azért nem, mert meg akarja bosszantani a hitelezőit, mint akárhány gróf úr szokta: ez a legbölcsebb, amit tehet. Ne riassza meg az embereket bajainak feltárásával. A legmódosabb ember is dühbe jön, hogy ennyi baj van a világon s hogy ezen a tengernyi sok bajon ő, ha véletlenül akarna, akkor se tudna segíteni…/Beírta G./

http://mek.oszk.hu

 

 

 

1917. 50. MAGYAR ÍRÓK OTTHONUKBAN.

AMBRUS ZOLTÁN. Mikor ez év tavaszán kitudódott, hogy a Nemzeti Színház új igazgatója Ambrus Zoltán lett, mindenki örült neki. Elégtételt látunk mindnyájan abban, hogy egy kitűnő író most végre hozzá méltó pozícióba került… Vezetésnek érdekes és sikerült ötletei is vannak. Ilyen például Rózsahegyi szerepeltetése Molnár Ferencz új darabjának főszerepében…A rendezés színvonala emelkedett az új igazgatás alatt. Finomabb, ötletesebb és művészibb lett…Mindebben Ambrusnak az a tulajdonsága érvényesül, amely mint írót és mint embert is legjobban jellemzi: az előkelő kultúra. Nem a szokott értelemben vett műveltséget értjük ez alatt, az ismeretek bizonyos tömegét, hanem a gondolkodásnak, az ítéletnek, az ízlésnek azt a magasabb rendű voltát, az egész személyiségnek azt a magas színvonalát, amely az ember minden cselekvésében és minden szavában nyilvánul. Ez a kultúra emeli Ambrus írásait, mai irodalmunk legmagasabb színvonalára s ezzel emeli a Nemzeti Színházat is eddigi színvonala fölé.

          /Két kép: Ambrus feleségével és dolgozószobájában. G./

 

 

 

 

 

Babits Mihály

 

 

1912. 40. Babits Mihály: EGY ÚJ PETŐFI-FORDÍTÁS.

…Mi, kicsiny nép, gyenge hangunkkal, mégis beleéneklünk végre megint egy hangot abba a nagy koncertbe, a melynek európai költészet a neve… Versélvező emberben kétségkívül felmerül az a gondolat, hogy egy szép vers hatása voltaképp az olvasó nyelvtudásától, nyelvérzékétől függ. Hogyan hatna rám ez vagy az az angol vers, ha angol volna az anyanyelvem? Kétségkívül másként, mint most, akár fordításban, akár angolul olvasom. Hogyan lehet ezt a kétféle hatást összehasonlítani? Összehasonlítjuk akkor, mikor egy magyar költeményt idegen nyelven (jó fordításban) olvasunk. Még más is van. Nem nézzük-e ilyenkor a magyar irodalmat pártatlanabbul, idegenebb szemekkel, mintegy kívülről? A kinek kevés a kincse, jobban szívében hordja azt, és lehet-e bírálni, a mit szívünkben hordunk? De íme, a fordítás egyszerre kívülről veri felénk annak a képét, amit lelkűnkben őriztünk, mint a tükör a saját arcunkat. A kritika egy irodalom önismerete: magyar kritikusnak sohasem árt e tükörbe nézni. Íme: Umberto Norsa sem csupán az olasz nép számára készítette Petőfi-fordítását; mi is használjuk és okulunk belőle…Petőfi-fordítása igen előkelő helyen, a Biblioteca dei Popoli című vállalatban jelent meg, melynek igazgatója nem kisebb ember, mint Giovanni Pascoli volt, s a melyben eddig csak olyan művek láttak napvilágot, mint a Mahabharata… Aristophanes, Aischylos. Modern költő, Petőfin kívül, még csak egy szerepel: Walt Whitman. Ahol ilyen társaságban jelennek meg egy idegen költő összes versei, (melyek közül hozzá sok inkább csak biográfiai értékű) két vaskos kötetben, ott kétségkívül nem egy író, hanem egy közönség érdeklődéséről, egy közszükséglet kielégítéséről van szó…Vörösmarty és Arany nagy komplikált művészete mellett. Petőfit egyszerűsége, kifejezésének könnyűsége. szellemessége (a szellemesség a fordításban legkönnyebben, leghálásabban visszaadható), csekély formaművészete, mellyel könnyű a fordítónak versenyezni, esetleg túl is szárnyalva, olyan költővé teszik, amilyet fordító csak kívánhat. Petőfi nem oly speciálisan magyar s nem oly klasszikusan tömör, mint Arany; nem oly lázasan bizarr, nem oly árnyalatosán zenei, mint Vörösmarty…Figyelmeztetni akartam az olvasót azokra, a kik messze idegenben is gondolnak ránk és megbecsülik a mi kincseinket…

 

 

 

Nyugat 1923. 17-18.Figyelő

Elek Artúr: Umberto Norsa

Mantovában, az elaléltan álmodó régi olasz város csöndjében él a magyar Petőfi Sándor költészetének egyik legalaposabb ismerője. 1905 óta, hogy Petőfi "Felhők"-jének olasz fordításával elkészült, csaknem húsz éven át Petőfi volt annak a kontempláló életnek középpontja, amelyet Umberto Norsa nesztelenül és láthatatlanul folytat szülővárosában. Hányszor kellett elolvasnia Petőfi lírai költeményeit, amíg lefordításukkal elkészült…Petőfit szeretni annyi, mint az ő szerencsétlen hazáját szeretni.

 

 

1913. 38. Babits Mihály: BOCCACCIO. Részlet a h 12 – 5 fejezetben olvasható. G.

 

KÉP: Babits a katedrán

 

 

1919. 24. BABITS MIHÁLY ADY ENDRÉRŐL.

Babits Mihály, a mint az egyetemen elfoglalta tanári székét, irodalom-elméleti előadásai mellett Ady-szemináriumai is hirdetett, a melyen a hallgatók rendkívüli érdeklődése mellett tanár és tanítványok együtt fejtegetik Ady Endre költészetét. A szeminárium bevezető előadásairól Jaulusz Ilonka gyorsírói jegyzetet készített s ebből közöljük az alábbi részt, annak kijelentésével, hogy a közleménynek csak a gondolatai a Babitséi, a formáért nem őt illeti a felelősség.

 

Ady forradalmisága a faj mélyeiből felhozott dac. Láttuk, hogy ő mennyire a faj gyermeke, hogy ragaszkodik faja gyökereihez. Láttuk, hogy mennyi mélység van benne, láttuk, hogy a magyar környezetéhez belső rokonsággal tapadt. De ezek: a magyar környezet és a magyar minták nem elégíthették ki lelkének élnivágyását…Ady nem az az ember, ki a holt irodalomba ásna le, hogy ott felfedezze az ott élő életeket. Neki az irodalom akkor élmény, ha az körülötte él. És mi volt az az irodalom, mely ekkor Ady körül élt? Egy satnya, epigon irodalom, melynek utolsó, igazán nagy alakja Arany János, már 1882 óta halott, melynek elevenjei régi elavult ideológiáknak követői…Magyar zseni, a ki magyar és mégsem magyar, a ki nem tud nem magyar lenni és nem tud magyar lenni sem. A magyar zseni, a ki mintha korán jött volna ez országba. Miért nem aludt még ezer évig Szilágyban? A magyar zseni, a ki teljesen egyedül van az ő környezetében…

A vágy beszél belőle, nem a látás. Az olyan költemények, mint a „Magyar jakobinus dala" a vágy szavai…

 

Vagy bolondok vagyunk s elveszünk, egy szálig,

Vagy ez a mi hitünk valóságra válik,

Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek

Vagy marad régiben a bús, magyar élet.

 

vagy az egyik, vagy a másik s így természetesen nem szabad rá a próféta szónak a jelentését alkalmazni. A „Proletár fiú verse" sem jövendőmondás, hanem az erő érzése. Érzi az erőt ebben az osztályban, az erőt, mely létrehozza a jövendőt…A hit a próféta legmélyebb lényege és ez a hit, mely a prófétai jellegét adja meg Ady költeményeinek. És ő, épen ő, a kinek élményei szimbolikusak az egész népével és ő, épen az ő hite az eszményben és az eszményekben, ez a próféta lényege és nem a külsőben, a történésekben, a véletlenekben van, nem abban a viszonyban, a miben az ő álma, gondolatai a külső eseményekkel állnak, hanem önmagában abban a hitben, melyben önmagához élődik és belőle kisarjad…

 

 

 

 

Babits levelezése, 1909 – 1911. Akadémiai, 2005…33. oldal: Babits Mihályné Kelemen Auróra Babitsnak. Szekszárd, 1909. nov. 5…A Vasárnapi Újságban hiába kereslek, pedig már alig várjuk mindig…/A jegyzetben adatok a VÚ-ra vonatkozóan. G./

 

 

 

Krúdy, a Petőfi társaság tagja Babits után

 

Elek Artúr

 

 

1920. 23. Elek Artúr: A SZÉPMŰVÉSZETI MŰZEUM GIPSZGYŰJTEMÉNYE.

Nemrégiben a közönség számára is megnyílt a Szépművészeti Múzeumnak gipszgyűjteménye, melynek létesítését évtizedekkel ezelőtt határozták el…Az antik gipszek gyűjteményét Hekler Antal rendezte el és egy igen használható kis kalauzt írt hozzá…Ahol a bőséges, az egész fejlődésről teljes képet adó eredeti plasztikai anyag áll rendelkezésre, a gipszmúzeum rendeltetése az, hogy a kutatás számára minél nagyobb tanulmányi és összehasonlító anyagot szolgáltasson. Nálunk az eredeti antik szoborgyűjtemény mindössze néhány jellegzetes, jórészt töredékes darabból áll, a gipszmúzeumnak egyetemesebb hivatása van. Mi nem tekinthetjük ezt az antik gipszgyűjteményt tisztán tanulmányi anyagnak. Számunkra ez a gyűjtemény egyúttal a legnagyobb szobrásznép művészi erejének is képviselője…A Szépművészeti Múzeum minden barátja előtt az a talán már soha el nem érhető ideál lebeg, hogy bár csak elérkeznék az idő, a midőn ott helyezhetjük el e gyűjteményt, ahol igazi helye volna, a Képzőművészeti Főiskola mellett s az ekként megürülő helyet pedig betölthetnők akármilyen, de eredeti alkotásokat tartalmazó gyűjteménnyel.

 

Nyugat 1923. 23.

Elek Artúr: A Szépművészeti Múzeum antik gipszgyűjteménye

…Hekler Antal vérbeli archeológus, a teljes ókori emlékanyag kitűnő ismerője és múzeumi férfiúnak is elsőrendű erő. Egyéb elfoglaltsága, a háború és a forradalmak zavarai miatt 1920 lett, mire a gipszanyag első felét - három teremnyi másolatot - a maga új elrendezésében mutathatta be a nyilvánosságnak….Elrendezése keletkezésük időrendjében vonultatja föl a görög szobrászat alkotásait. Fölöttébb örvendetes, hogy az archaikus művészetnek annyi fontos példája van meg a gyűjteményben. Winckelmann kora a görög emlékanyagnak ezt a korszakát még nem ismerte, a klasszikus művészet ideáljáról vallott felfogásával bizonyára nem is igen tudta volna hová tenni a görög művészetnek - mondhatnók így is: világművészetnek - ez alkotásait, az embrióra emlékeztető bálványszobrászatból fokról-fokra elevenülő emberszobrászat első próbáit. A mi korunk kitágult körű érdeklődésének azonban nincsen tanulságosabb gyönyörűsége, mint az ébredező öntudat alá lesés s mögötte, a lélekderengő világosságában a művészi alkotás titkának kitapogatása. Kezdetlegességében is tiszta érzésű, idegen képzetek befolyásától mennyire ment ez a primitív művészet. Kár, hogy nem teljes gyűjteményünknek ez a része és igen fontos darabok hiányoznak belőle, s nemcsak a legutóbbi években fölfedezettek - például a berlini trónuson ülő archaikus istennő szobra, - hanem különösen a koppenhágai, a bostoni, a New-yorki és a konstantinápolyi múzeumok régebbről is ismeretes számos szoborműve…

 

 

 

 

Farkas Zoltán

 

 

1912. 32. Farkas Zoltán: BUDAPEST FŐVÁROS MŰTEREMBÉRHÁZAI.

A cinkotai helyiérdekű vasúton a szomszédos nyaralóhelyekre vagy községekbe utazó közönség figyelmét és érdeklődését több mint egy év óta köti már le egy telepszerűen épült házcsoport, mely a Ferencz József-laktanya előtt az újabb kori német villa kolóniákra emlékeztető stílusban épült. Vörös téglacseréppel fedett kisebb-nagyobb házikókból áll, melyek óriási nagy ablakokkal tekintenek észak felé s már ezzel is elárulják hivatásukat…Az utóbbi esztendőkben, midőn erősen megszaporodott a művészettel hivatásosan foglalkozók száma, rendes, használható műtermet kapni Budapesten, a legnehezebb dolgok közé tartozott. Nem igen használtak ez ellen a vidéki kihelyezkedések sem, sem a szolnoki, sem a nagybányai festőtelepek, sem a Képzőművészeti Társulatnak gellérthegyi műterembérháza…

 

1912. 35. Farkas Zoltán: Kecskeméti művésztelep…

 

Váli Dezső: az alkotóház ebédlőjében az ismertetőben közölt fotók láthatók, a falon!

 

 

1912. 44. Farkas Zoltán: FÉNYES ADOLF KIÁLLÍTÁSA.

…Az Ernst-múzeumban megnyílt kiállítása. Valamikor forradalmi embernek látszott… Azok a képei, melyekkel nevét ismertté tette, a szociális élet szomorú témáinak panaszkodó ábrázolásai voltak, mostani művei pedig csupa jelentéktelennek látszó, közönyös témák, csendéletek, tájképek.…Rajzainak is megvan a művészileg becsületes karaktere. Nem szellemeskednek el semmit, a mire az impresszionizmus utódai olyan könnyen kaphatók. Nem akarják pótolni elhányt vonalakkal a struktúrát adó rajzot, hanem nyugodt belemélyedést mutatnak. Nem az ötletet szolgálják, hanem a nyugodt és jellemző meglátást. Ma még talán korai volna kísérletet tenni arra, hogy Fényes jelentőségét összefoglaljuk, midőn úgyis hosszú pálya áll így előtte…

 

 

 

Nyugat 1939. 12.

Farkas Zoltán: KÉPZŐMŰVÉSZETI SZEMLE. A kassai nemzeti kiállítás
 

Dicséretreméltó ötlet volt a nemzeti kiállítást Kassán rendezni. Hiszen minden áldozatot meg kell hozni ezért a városért….Még soká, nagyon soká adnunk kell Kassának, hogy végül kaphassunk tőle. A kassai nemzeti kiállítás más összetételű volt, mint az előző budapestiek. A műcsarnoki művészetnek legjava hiányzott belőle. De ha a visszakapcsolt Felvidék nagyobb városaiban ezentúl ilyen, vagy hasonló célzatú kiállításokat rendezünk, csak még jobb, és feltétlenül kisebb anyagot szabad bemutatni. Szőnyi, Iványi-Grünwald és Egry tettek ki valóban magukért. Jó egynehány kitűnő művészünk ki sem állított. Feltűnő viszont az úgynevezett római festőiskola fölötte gyönge szereplése…

 

 

Földi Mihály

 

 

1918. 26-27. A SZIMULÁNS. Elbeszélés. Írta Földi Mihály.

 

I.

Egy téli reggel, hót óra tájt, arra riadtam fel álmomból, hogy valaki egyszerre kétségbeesetten rázza a vállamat és lágyan simogatja az arcomat. Kiáltottam, s fel akartam ugrani, de ekkor felismertem az én drága, egyetlen barátomat, Lendvai Pált, a színészt, a ki most átölelt mind a két kezével ós arcomhoz szorította az arcát. — Pszt, — susogta lihegve — csöndesen, meg ne tudják, úgy szöktem fel hozzád, Miskám, s végem van, ha itt megtalálnak. Én akkor betegen feküdtem egy katonakórházban, Paliról azt hittem, hogy fel van mentve és sokszor gondoltam némi baráti irigykedéssel, hogy míg én itt egy kemény ágyon betegeskedem, ő biztosan valami új szerepre készül áldott békebeli izgalmakkal. A fülemhez hajolt, úgy suttogta: — Besoroztak, itt vagyok a kórházban, én, én őrült vagyok…

 

 

V.

A segédorvos teljes szabadságot engedélyezett, már ami apró szeszélyeit illette. írhatott, levelezhetett, működhetett tetszése szerint, nem úgy, mint az ezredorvosnál, a ki katonai rendszerbe akarta szólítani a tébolyt. így történt, hogy egy egész halom forgácsol és apróságot hordhatott össze az ágya alá, a gyógyszeres szobából pedig valahogyan ellopott egy üveg benzint. Egy áprilisi estén tűzbe borult a korház déli szárnya s a kékesen csillogó, olvadó tavaszi hóból, mint pogány áldozat szállt a tisztán ragyogó ég felé a láng. A fal körül Lendvai kacagva láncolt s husángokat, benzint szórt a tűzbe. Táncolt és kacagott. Hat katona alig tudta földre teperni és az egész kórház segédlete mellett zubbonyba kötözni. Most már beszállították a polgári tébolydába, a hol még heteken át önfeledten mosolygott és kacagott s valami túlvilági boldogsággal újságolta mindenkinek: Tűz! Tűz!

 

 

Nyugat 1922. 2.FIGYELŐ

FÖLDI MIHÁLY: SCHÖPFLIN ALADÁR: MOSSÓCZY PÁL SZÉP NYARA

A jóízű masánszki-almák jutottak eszembe Schöpflin Aladár új regényének olvasása közben - de nem akarok különcködni s gyorsan megmagyarázom ezt az emlék-asszociációmat. Már pöttömnyi gyermekkoromban szemet vetettem a kirakatokban díszelgő nagyszerű külsejű, aranysárga és skarlátvörös színekben pompázó almákra, de mindig meg kellett elégednem a kis masánszkival…Ennek a szerény kis almának páratlan, egészséges, üdítő, édes zamata van. Ilyen egészséges, édes jó ízeket gyűjt össze az ember szájában ez a nagyon kellemes, nagyon tiszta olvasmány. Egyszerűen: jól esik olvasni, jól esik a kezünkben tartani, hátra dűlni vele a széken vagy hanyatt feküdni véle a kanapén s szép csendesen szürcsölgetni egyik oldalt a másik után. Egyszerű történet, mesének nem is a legújabb

 

 

 

 

Kaffka Margit

 

 

1911. 29. SZÍNEK ÉS ÉVEK. REGÉNY.

Írta Kaffka Margit.  (Nagykároly, 1880 – Budapest, 1918.)

 

          /Az 1911. 52. lapszámban közölt folytatást korábban idéztük. G./

 

I.

Szép, nagy csendesség van körülöttem jó ideje már. Messzire tőlem csak megy tovább az élet, baj, osztozás, iparkodások és ha néha kicsit felé nézek, elcsodálkozom, hogy az életet most élő emberek milyen gyerekesen kíváncsiak rá, hogy mi fog velük történni holnap vagy holnapután. És furcsa elgondolni, hogy a mostani dolgok a fiatalok számára ép olyan újak és érdekesek, mint nekem a harminc évvel ezelőttiek. Az én mostani látásommal nézve már világos, hogy a sokféle emberi hajszában és változásban nagyon sok a játékos szándék. A hogy a gyerek azt mondja: boltocskát játszom, vagy papát, vagy tengeri vihart, úgy játssza belé magát a felnőtt ember is a célratörő, a szorgos, a léha, a szenvedélyes, vagy a gyűlölködő szerepébe/Valamivel ki kell tölteni az időt; el kell hitetni magunkkal egy s más dologról egy időre, hogy az fontos. Mert különben egybekulcsolt kezekkel ülnénk az útszélen és talán ez volna a természetes, minden egyéb csak maga-hitető fontoskodás. Az ember jól-rosszul mégis csak végig játssza a maga-vállalta szerepeket mind sorjában. Csakhogy nem, mint a színpadi, csinált történetekben, egy főszemély szándóka után igazodik a többieké; a valóságban mindenki külön főszemély önmagának és senki sem vállal mellékes szerepet; — magáért magának játszik. Ebből támad a sokféle és véletlen bonyolódás, a mi mindnyájunkat végtelen érdekel, a míg benne vagyunk. Ki kit szeret, kit vesz el, mire neveli a gyerekét, milyen helyért verekszik a világban, és hogy dől ki. Mikor aztán végigcsinálta az ember, a mi tőle telt s a mit az életével általában csinálni lehetett, akkor megnyugodhat, ha van még egy kis ráérő pár esztendeje. Hírt adhatok a fiataloknak, a kik borzadva félnek tőle; az öregség nem olyan szörnyűséges és határozott rossz, mint a hogy messziről látszik. Egy állapotot sem érez az ember erősebben a másiknál s nem érzi híját olyan dolgoknak, a mikre való hajlandóság kimúlt belőle. Ha tűrhető egészsége van, nem érzi az öregséget a maga testében; kezét, lábát mozgatni tudja, jó kis meleg kávé, takaros szoba, jó ízű alvás nagyon jól tud esni; és ezekért az örömekért az ember nem fizet olyan nagy árt, nem kockáztat semmit, ezeket nem kell annyira megszenvedni. Öregasszony vagyok, tavaszkor múltam ötven esztendős; öreg és magános; de ha visszagondolok, a mostani csendes dolgomnál sok rosszabbat is megértem már és csak kevés igazán jót; az is csak úgy tűnik, mint az álom. Nem érzem magam sokkal rosszabbul, mint bármikor azelőtt; s ebből remélem, hogy a halál sem lesz közelről olyan rémséges, noha ebben a percben még annak tűnik előttem. Az öregséget inkább a kívüle való, idegen dolgokban érzi meg az ember. Hogy lassankint lemarad mindenről és ez nem nyugtalanítja többé; mert az ember nem engedi magát mellőzni, a meddig nagyon nem akarja. A komédia kinn újra kezdődik, — ugyanaz a darab, csak más szereposztással, más külső elrendezéssel,beharangoznak, mennek; és mi nem vagyunk rá többé kíváncsiak. Néha szeretnénk odaszólni: «Hagyjátok abba! Mit változtat, hogy valami így fordul, vagy amúgy? Minden egyre megy!» Pedig nincs igazunk: csakhogy ez már az ő színjátékuk. Mi a magunk partnereivel nagyjából ilyenformán játszunk. Az embernek nincsenek ilyenkor már kimutatott céljai, szándékai; de ez nem olyan nagy baj, mint a fiatalok hiszik. Ők csak a saját lelkiállapotuk szerint tudják elképzelni az öregkort; pedig már az életben elváltozunk, nemcsak a halálban, és én nem felelhetek ma annak a valakinek a tetteiről, a kit húsz esztendővel

ezelőtt az én nevemen hívtak. Néha egészen úgy tudok rá gondolni, mint egy idegenre. Például az ember liheg és viaskodik a gyerekekért, s azt hiszi, ez mind fogytig így lesz; és valóban legtöbb öreg a gyerekein át kapcsolódik úgy, a hogy az életbe; csakhogy akkor ez még egy kis játszókedv, egy szerepvállalás. Valójában nagyon is messzire mennek az embertől a gyerekei; érdeklődése a sorsuk iránt csak szándék, maga-áltatás; ilyenkor már semmi sors, semmi változás nem nagyon új és fontos nekünk. Lehet, más ezzel másképpen van egy kicsit; én nagyon is magamra maradtam. Egészen bizonyos, hogy panasztalanul mondom ezt; a magányt úgy, mint a céltalanságot. Én, a ki valaha úgy szerettem az emberek sokadalmát, a ki mindig törekedtem valami után. Most itt ülök csendesen ebben a meleg, pici kertben, vagy nézem a zsalu megöl az akácfalombos utcát, alig járok ki és hetek is telnek, míg valaki ajtót nyit rám…

A hogy így újra meg újra végigélem, végigcsinálom gondolatban a régelmúlt dolgokat, néha össze is fut a szemem előtt sok összefüggés. Mindennek, a mi történik, oly sokféle oka van; nem tudom, mindig a legigazabbat találom-e meg, ha egy okot keresek, — és nem tudom, minden apróság épen úgy' történt-e, vagy csak sokszor gondoltam és mondtam úgy el azóta, és már magam is hiszem. Hallottam egyszer, hogy ha az ember hegyes vidéken jár, — néha csak egy pár lépést megy odább és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép; völgyek és ormok elhelyezkedése egymáshoz. Minden pihenőhelyről nézve egészen más a panoráma. így van ez az eseményekkel is talán; és meglehet, hogy a mit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mostani gondolkodásom szerint formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém; — és érdekesebb, tarkább, becsesebb játékszert ennél el sem gondolhatok magamnak. Ilyen harangszós, meleg, magános délutánokon.

 

II.

Ezek a virágok nyíltak a régi Zimán-ház kertjében is, hol gyermekkoromat töltöttem, papsajt, jézusszive, bazsali, rezeda, meg kisasszonycipő…

Mindig fiúk közt voltam, — a két miénkkel, meg a szomszédéval; s a bábuimmal nem is igen szerettem játszani. Csak varrtam nekik nagy, cifra kalapokat és divatos báli ruhát, — a milyet Klári mama hozatott Bécsből akkoriban. Felöltöztettem, de aztán otthagytam őket és mentem a fiúkkal. Később egyszer egy estére megint nagyon élénken emlékszem.

(Folytatása következik.)

 

 

 

Nyugat 1912. 3.

Móricz Zsigmond: Kaffka Margit

Kaffka Margit asszony a Vasárnapi Újságban megírt egy regényt, amely most fejeződött be dec. 31-én, kötetben még nem jelent meg; a címe Színek és évek s az én érzésem szerint ezzel a regénnyel ő eddigi írói útjának a csúcsára ért s egyszersmind olyan magaslatra, ahova asszonyíró nálunk még soha. Kaffka Margit ebben a regényében kész, pompásan szárnyas, minden ballaszttól megszabadult írói tehetséggel jelenik meg s egyszerűen felrepül írónő társai közül…

 

 

 

 

Kassák Lajos

 

Nyugatos is, nem is, próza is, nem is. G.

 

1914. 27. LEGENDA A KÉT RÉZPÉNZRŐL. Elbeszélés. Írta KASSÁK LAJOS, h 12 – 7 fejezetben

 

…A verseit 1910-ben Osvát még egyetlen mozdulattal utasí­tot­ta el. Kassák nem haragudott meg, csak vállat vont. Ha nem kell a Nyugatnak, majd kell másnak. Úgy is lett…Később bekopogtatott Schöpflinhez a Vasárnapi Újságnál, a szigorú ítész már tu­dott róla…

sites.google.com/site/kenyereszoltan

 

 

1913. 8. Új könyvek. Életsiratás. Kassák Lajos novellái. Budapest, Benkő Gyula: ára 3 korona.

 

 

1918. 32. Misilló királysága. Kassák Lajos ily című regényét több évvel ezelőtt írta, a mikor még nem volt benne annak az újító mozgalomnak a sodrában, a melynek orgánumát, a Ma című folyóiratot ő szerkeszti. Regénye még alig mutat valamit ennek az új stílusnak a tulajdonságaiból… A realisztikus regény

Fő követelményét igyekszik megvalósítani: az az embereknek s egymással és az élettel szembeni való helyzetüknek valószerű ábrázolását… A kör egy jómódú felvidéki tót parasztember udvara s ezen a szűk perspektíván nem is megy túl.…

 A történet teljesen sötét tónusban van tartva, minden fény és enyhülés nélkül, humor nélkül s ez a világítás bizonyos egyoldalúságra, de viszont ez teszi lehetővé az ábrázolás erős feszültségű intenzitását. A levegője sűrű, nehéz s a történet tovább haladtában mind fojtottabbá válik, amíg netán a végén egy könnyű robbanásban sül ki. S az előadás is ehhez mórt: kevés ornamentikájú, tömött és nem egyszer súlyos is. Nem vigasztaló, derűs olvasmány, de a maga nemében erőteljes írói munka Kassák regénye.

 

Nyugat 1937. 4.

KASSÁK LAJOS: "AZ ELTÜNT IDŐ NYOMÁBAN"

Egyre lejjebb ereszkedik az este s én egyre balra
térek az úton. A virágzó lóherén át
kedvesemhez megyek, aki ott lakik túl
messze innen, a folyó másik partján.

Izgalmak remegtetik térdeim és fáj
a két szemem, ahogyan bele kémlelek a térbe
hátha meglátlak valahol a fénylő csillagok alatt?
Milyen tisztán emlékszem utolsó találkozónkra.
Kurta szoknyádban, guggolva gyomláltad a kertet…

Szívem és szíved között, mint kemény falak között
hasztalan vergődik kiáltásom és hasztalan keresem
az utat, mely elvezetne hozzád
bánatom tengerén és múltam romjain át.

Milyen tisztán emlékszem utolsó találkozónkra.

 

 

Kosztolányi Dezső

 

 

 

1911. 44. Kosztolányi Dezső: BANG, A HŐS.

 

I.

 

Bang szorgalmas hivatalnok. Fekete karvédő van a kabátján, csíptető a szemén és az íróasztalon hasalva körmöl. Reggel háromnegyed nyolckor már megjelenik a lépcsőkön, dörzsöli a kezét, kávét rendel, szerényen köhög, teregeti a ropogó papírokat és boldogan gondol arra, hogy esztendőre okvetlenül előléptetik. Mindenki szereti. Négy gyereke van, a kik nyafogva csikorgatják délelőttönként a hivatala ajtaját és van egy felesége is, a kit senkise ismer. Bang rövidlátó. Ha a szolga asztalára teszi a hasas vizespoharat, a melyből a tejeskávét issza, meresztgetnie kell a szemét, nehogy a tintatartóba aprítsa a kuglófot. Mindenkinek előre köszön. Mióta egyszer nem vette észre a hivatalfőnökét, a szolgának is megemeli a kalapját. Nem szép ember… Délben a hivatalban széltében beszélik a szenzációt.  Vakbél-gyulladása van. Operáció lesz. A főnök a mosdónál áll, habkővel dörzsöli tenyeréről a tintafoltokat és atyáin rázza a fejét:

Szegény, szegény.

 

II.

 

Délután Bang kórházi ágyon fekszik. Már felvette a betegek szomorú mozdulatlanságát. Száraz kezeit összekulcsolja és észreveszi, hogy három óra, eszébe jut, hogy máskor ebben az időben hivatalban van és az életet végtelenül üresnek találja. Minő búsan donganák el az órák…

 

III.

 

Másnap reggel.

Jobban vagy? kérdezi tőle egy halk hang és valaki óvatosan föléje hajol.

A felesége volt. Egy sovány csirke, felborzolt tollakkal, kíváncsian forgó szemmel, sápadtan a virrasztástól és az izgalomtól…Az operáció tündöklően sikerült. Az orvosok nagyon meg voltak vele elégedve, a kik a betegségben csak közönséges iskolaesetet láttak minden érdekesség nélkül és közel se tulajdonítottak neki oly fontosságot, mint a beteg. Pár nap múlva tudatták is vele, hogy minden a legjobban van, egy hét múlva egészségesen elhagyhatja a kórházat, két hét múlva pedig már bemehet a hivatalába…

 

IV.

 

Bicegve és sántítva jön a hivatalba. A kutyák affektálnak így, midőn nagyon jól érzik magukat. Vastag sállal köti át a nyakát. Mindenkinek külön, hosszan mesélte el az eseményt. Mert az nem úgy van, a hogy mi laikusok gondoljuk. Ez egy egészen különös és nagyon veszélyes eset,

 

VI.

 

Újra egyedül van. Bang ilyenkor elgondolkozik az életén. Nem volt szép az élete. Folytonosan hivatalba járt, egyik napja úgy folyt, mint a másik, soha, fiatalkorában se ismerte a mámort. Csak egy mámorra emlékezett. Arra a mámorra, a mely a kloroform nehéz és édes illatából született és arra a pillanatra, midőn egy nagyon világos üvegszobában fehérkabátos emberek vették körül s rózsaszínű szublimáttal, érdes kefékkel sikálták a körmüket. Ez szép volt. Valahogy hasonlított a mennyországhoz… A spirituszban ott lubickol még a béldarabka frissen, épen megőrizve az örökkévalóság számára. A gyertya lobog. Mindenki alszik. Bang az asztalra teszi az üveget és nézi.

 

Sorozat: Kosztolányi Dezső hátrahagyott művei | Nálunk megvan ...

www.antikvarium.hu/ant/bongeszo.p

Ábécé,  Ákom-bákom, Lenni vagy nem lenni…

/A fenti kötetekbe gyűjtött írásokból sok megjelent A Hét és az Élet c. hetilapban. A  Vasárnapi Újság-ba – egy kivétellel – verset küldött. G./

 

 

 

Kosztolányi Dezső: Mérnök

Az ember gép s a gép ember. Gőzturbinák dohognak, transzmissziós szerkezet - a gyár lelke - hajtja a lendítőkerekeket. Irdatlan őserdő ez, a mesterséges természet titokzatos lüktetésével. Mindenütt élet. A sötétben, a kazánok mellett munkások, több mint ezer munkás, több mint ezer kék sapka, kék zubbony. Ennek az őserdőnek kék a színe. Fülsiketítő lárma. Gépek, hagyjatok beszélni engem is. Ordítani kell.

…Egymás által szaporodnak. Mint a párducok, az őserdőben. Huszadik század. Gép, egyre több gép. Hol ennek a határa? Hol ennek a vége, főmérnök úr?

- Annyi bizonyos, hogy pár évtized múlva úgy tekintenek majd erre a gépre, melyet most látunk, mint mi a kéziiparra. Harminc év óta vagyok itt. Azóta a villamosság mindent átalakított. De ez még csak a kezdet kezdete. Köröttünk most ötven gép dübörög…

- Mennyi halál van itt körülöttünk. - Mint mindenütt. - És ezek a szörnyek, melyek úgy tépik szét a vasdorongokat, mint a kalácsot, nem csábítják az embereket meghalásra?

- Itt még senki se lett öngyilkos. Akik meg akarnak halni, azok más módot választanak. Vizet, mérget, pisztolyt. - Miért? - Mert szerszámjaik nagyon ismerősek, hétköznapiak nekik. Minden öngyilkos romantikus…

- Miért lett ön mérnök? - A bátyám házitanítója technikus volt. Imponált nekem. Egyszer este, amint a lámpa alatt ült, nagyon megnéztem. Nyilván ezért. Meg aztán mindig szerettem a matematikát, mindig szerettem fúrni-faragni, ezermesterkedni, mint minden magyar ember. Külföldön, Németországban, Angliában megbecsülik mérnökeinket. A magyar találmányoknak se szeri, se száma. Összerakható vasúti hidainkat a háború alatt a németek még a francia határra is elvitték. Azt mondták, jobb, mint az övéké.

- Van mérnöktípus? - A mi mérnökeink nem típusok, mint a németek, akik a barométer szerint öltözködnek: sokat olvasnak, társaságba járnak, diákosan jókedvűek, szeretik a humort…Mit látok még? Egy hatvanméteres kazánt, egyetlen darab vasból kovácsolva…cséplőgépeket, melyeket nemsokára Olaszországba és Bulgáriába szállítanak. Egy másodosztályú kocsi már a sínen van, holnap kigördül a pályára, vígan kocog majd a pusztán, vagy valahol az olasz tengerparton. Már teljesen elkészült. Csak még a poloskák hiányoznak beléje.

Kosztolányi Dezső: Alakok

mek.oszk.hu

 

 

Kosztolányi Dezső: DIPLOMATA

A diplomatát meg az orvost titokban mindenki gyűlöli. Az orvost azért, mert meghalunk, s nem képes feltámasztani az elhunytakat, a diplomatát pedig azért, mert az élet féktelen becsvágyát, vérszomjas tébolyát, az emberi természetet igyekszik szabályozni, ami bizony nem mindig jár eredménnyel. Ebben a gyűlöletben kezet fog egymással az ostoba és az okos. Balzac azt állította, hogy a diplomaták mélysége fölöttébb hasonlít az ürességhez. Talán én is haragszom rájuk, de még ennél is jobban haragszom a közfelfogás divatjára, mellyel mindig ösztönösen szembehelyezkedem. A diplomata, akit meglátogatok, már eleve rokonszenves előttem, minekelőtte megpillantanám…A szertartásosság, mély értelmű, mint minden hagyomány, szükségszerű, különben nem jött volna létre. Egyszer a középkorban a francia király és a német császár követei kardot rántottak, azzal döntötték el, kit illet az asztalnál az első hely. Ma nincs ilyen véres kanapépör. Akárhova érkezünk, mindenütt eleve meg van állapítva, kiknél kell első látogatásunkat tenni, vagy kiknél kell csak névjegyünket leadni. Az etikett aprólékossága megóv bennünket a nagyobb és súlyosabb aprólékosságoktól. Úgy mozgunk az életben, mint a sakktáblán a bábok…

Ön jól ismeri a szovjet diplomatákat is. Nem üzentek ezek hadat az etikettnek? - Megpróbálták, de nem ment. Most két arcot mutatnak. Hazafelé torzonborz arcot, nemzetközi érintkezésben olyan jólfésültet, akár a spanyolok, vagy az osztrákok. Minden forradalmi ténykedésük az, hogy egyes helyekre nődiplomatákat is küldenek…Ne feledje el, amit Talleyrand mondott: a jó diplomata a napnak huszonnégy órájában diplomata, még akkor is, amikor alszik. Talleyrand talán legjobban ismerte és megvetette az emberi nemet, beleértve önmagát is. Róla írták kortársai, hogy akkor sem rebbent volna meg arcizma, ha véletlenül hátba rúgják. Mindenesetre ő a mai diplomácia ősatyja. Neki tulajdonítható, hogy a "diplomata" szó minden nyelven turpisságot és kétszínűséget is jelent. Írásomat szellemének hódolva az ő mondásával zárom. Az embernek azért adatott a szó, hogy elrejtse vele gondolatait. Azt hiszem, ez nekünk is sikerült, akik egy félóráig kellemesen, fesztelenül és teljes őszinteséggel csevegtünk egymással.

Kosztolányi Dezső: Alakok

mek.oszk.hu

 

 

 

 

Krúdy Gyula

 

 

 

1920. 1. Krúdy Gyula: Utazás Európa legszegényebb népei között…

 

                 Rövid részlet megjelent a h 12 – 5 fejezetben. G.

                 Kötetben: Krúdy Gyula: Magyar tükör (1921). Bp., Athenaeum

 

Európa legszegényebb népéről, az orosz magyarokról, más nevén : ruténekről szól ez az irás. Hívják még ezt a népet: kisorosznak is, az ő nyelvükön ez: ruszinnek hangzik; külföldön uhernek (magyarnak) mondja ö magát. Neve tehát volna elég ennek a népnek, a mi már eléggé jellemzi szegénységét. A milliomos Esterházynak sohasem kellett különösebben megjelölni magát. De az egykori szegény kurta nemes felrakta névjegyére összes valódi s kölcsönzött prédikátumait. A ruszin nép azonban nem hivalkodik származásával, a tudósok vitatkoznak felette. Ő szegény megelégszik e nagyvilág legkisebb címével, a mely még az egykori tisztelt címnél is kevesebb ma Európa nagyságos urai előtt: szívesen, boldogan nevezi magát: magyarnak. Ez a nép büszke arra, ha magyarnak mondják; közmondása, elragadtatása, dicsérete, ha valakire azt mondhatja:

Olyan, mint egy magyar.

A ruszinok földjén van legközelebb az Isten a néphez, mert messze van tőle a

„király"… Ez az egészséges, szegénységében boldog, egyszerűségében bámulatosan megelégedett nép egyszer még hallatni fog magáról. Ő annak a kisorosznak az egyenes leszármazottja, a kiről azt írja Csehov, a legnagyobb orosz író, hogy: egykor beszélni fog róla az egész világ. Minden nemes emberi tulajdonság megtalálható a magyar oroszban. Szeretni senki sem tud úgy, mint ő. Hűségét századok óta kipróbálta mostoha apja, a magyar….Sziklás hegyeihez, komor teleihez, fény!ő folyóihoz és még fénylőbb tavaszaihoz ragaszkodott. Kis földecskéjét a tenyerével delmezte, mint kisdedét. Vallása ellen nem vétett…Ez a nép tehát mindenét elveszítette a háborúban. Most, a háború után elveszítette hazáját, Magyarországot is…Ha történelemről kezd mesélni a Poprád : Giskra cseh rablóról, Rákóczi Ferencz nyalka kurucairól annyi mondanivalója van, hogy napestig lehet hallgatni. Partjain hol lengyel fejedelmek, hol magyar királyok uralkodtak. Minden város, minden falu, minden váromladék mélyen néz bele a történelem mélyeibe. Szelíd fűzesekben szláv melódiáit dolja a nép. A tájképek a fennsíkon olyanok, mintha Oroszországból volnának kimetszve. A názáreti szelídség ül a nép gyermekszemében. A Poprád jóemberektől válik el, a mikor végre elhagyja a határt.

(Folytatása következik.)

 

1920. 2.  Krúdy folytatás. A rutén vidéknek három nagyobb városa van: Munkács (székváros), Ungvár és Máramarossziget. A többi része falvakból áll, hol jámbor egyszerűségben éli életét a jóravaló ruszin nép. A falvak olyan egyformák, mint akár Oroszországban…A rutén ember jóformán kétszer lakik jól életében. Először: mikor megházasodik. Egy hétig is tart némely vidéken a lakodalom. Másodszor jóllakik a halotti toron, a mit az elhalt házastársért tart. A temetés majdnem olyan ünnepély, mint a lagzi. Ilyenkor nem sajnálja a magyar¬orosz a terített asztalt sem magától, sem háznépétől, sem falujától. Jóformán mindent megesznek egy esztendőre előre. Rántotta (szalonnával), forralt édes tej, tepertős galuska, töltött tyúk, töltött káposzta, kaszáslé, gomba kerül az asztalra. Fél-liter számra isszák a mézes pálinkát, míg végül mindnyájan lerészegednek. Az evés és az ivás boldog mámora után jön a kemény böjt, a melyet panasz nélkül visel az orosz ember…Az egyház által kiszabott és az önként vállalt böjtölést kell rendszabályozni ennek a szelíd, csendes népnek a történelmében. Meg kell tanítani enni, táplálkozni, erőt és vidámságot gyűjteni nemcsak az alkoholból. Meg kell tanítani őt a könyvek, olvasmányok örömére, az életnek sok színére, az emberi boldogság pálinka¬mentes részeire. Meg kell tanítani őt járni, mint a gyermeket. Beszélni, érezni, örvendezni, mosolyogni…

 

 

 

1920. 3. Krúdy Folytatás…Az írótoll gyönge a magyar¬orosz havasok leírásához. Látni kell a hegyvidéki hajnalt, érezni azokat a csodálatos illatokat, szeleket, levegő- lengedezéseket, a melyek az éjszaka elmúltával megérkeznek a Havasra. Az élet aprólékos örömeivel s bánataival, zord félelmetességeivel és csüggedt szomorúságaival

ködként elgomolyog a hajnali utazó szeme elől. A havasi reggelen nem érezni a lét gyötrelmeit. Valamely csodálatos, soha addig nem érzett hang hallatszik a lélekben. Tiszta

és ünnepélyes az élet, könnyű a szív, reményteljes a gondolat. A legszomorúbb ember is harmatcseppnek érzi magát egy falevélen. Ó, mily messze volt tőlem minden lomha bánat, midőn friss szívvel és hideg szájjal, hűvös lábbal és vidám gondolattal a havasokon utaztam egykor!

 

*

De jártam búcsúkra is, amíg ifjú voltam, hogy ártatlannak véltek az asszonyok s magukkal cipeltek messzi Máriapócsra (Szabolcs megyébe), Ungvárra, Besnyőre, szakállas barátok cifra templomába…

 

 

1920. 4. Krúdy Folytatás. Midőn tavasz jöttével, a téli éhezéstől a napfényen szinte összerogyva, gyermek, asszony lesoványodva: kibújik a magyar¬orosz kunyhójából, keresztet vet és papjához megy, a kitől megkérdezi, hogy mikor kezdődik ebben az esztendőben a nagyböjt. Még alig tért vissza a tél csikorgó, koplaló országból: már új testi penitenciáknak kívánja magát alávetni az istenfélő rutén. A nagyböjt és az utána következő húsvét szabályos megtartásától függ ugyanis a következő esztendő boldogsága.

Félve tavaszodik a rutén vidéken. A tél zordon fejedelmei, a havas hegyek nehezen engednek hatalmukból. Gyakran húsvétig borítja hó a földeket, erdőket, utakat. A némaság, a dermedtség öröknek látszik, amíg végre kialudta magát a medve a hegyek

között és végleg elhagyja barlangját.

(Vége következik.)

 

1920. 5. Krúdy Folytatás….A tavasz nem hozza meg dalait, ellenben emberfeletti küzdelmeit. A dermedtségéből alig magához tért nép úgy küzd az árvizekkel, hogy mindig életre¬halálra megy a csata. Az a sok kis folyócska, a mely a rutének földjét ezüstcsíkjaival díszíti, tavaszi időben megannyi megbolondult sárkány. A hűtlen Poprád, a mely amúgy is elszökik Magyarországból, völgyét víz alá borítja. A kis szepesi községekkel együtt szenved a ruténtanya. A göndörkés Hernád, a mely egy összecsavarintott női hajszálhoz hasonlatos; a Laborc, Latorca, Ung, a melyek az ősmagyarok vadságával rohannak lefelé a hegyek közül, mintha ismét elfoglalni kellene Magyarországot; a máramarosi havasok jéghideg tükrű, gyémántfényű folyói, az Iza, Visó, Tarac; de a gyermeklábon járó Tisza

is, a mely az emberevő tatárok hágójánál vesz szélsebes iramot messzi útjára. Tavaszkor megharagszanak azokra a fatemplomos, szalmatetős falvakra, a melyek elbújnak partjain. A füzesek, gyenge erdőcskék, de a sziklás partok itt recsegnek, ropognak a kis folyók izmaitól. Úgy száguldanak a hegyek között, mint a kengyelfutók. Ki tudná, hogy mit álmodtak a téli éjszakában, hogy ily vadul ébrednek? A halakkal, medvével, szőlőfürttel és makkal díszített Bereg apró vizei: a Zdenyora, Pinye, Dusina, Viznice, Sztara megannyi ördögök, a melyek a vármegye százezernyi ruténjától akarják elragadni a szegénységet…Régebbi időben a falusi zsidóság is megkedvelte ezen a vidéken a földművelő munkát. A zsidóasszonyok megfogták az ekeszarvát, a lányok kapáltak, a férfiak szántottak, vetettek, kaftánban és hosszú huncutkával a fülük mellett. A míg a galíciai csodarabbik, a kik tökéletesen a hatalmukban tartják az idevaló zsidóságot, vallási

alapon megtiltották a zsidóknak a földművelést…A zsidóknak csak kereskedni, pénzt kölcsönözni, kamatot szedni, pálinkát főzni tanácsos. Az asszonyok tétlenül henyélnek, legfeljebb gyermekeket szülnek, de semmi hasznos munkát nem végeznek. Ezért veti meg az orosz¬magyar a zsidót, hogy örökös ellenségnek látszik a két népfaj összeszorulva itt a hegyek között. Bármilyen engesztelhetetlenül gyűlölik egymást, nem élhetnek egymás nélkül. Az minden ügyes¬bajos dolgában először a saját falusi zsidójához fordul tanácsért.

Szeressük egymást testvériesen és számoljunk zsidómódra: neki az orosz közmondás.

És ez a földhözragadt nép tiszteli a zsidója eszét, furfangját; bár tudja, hogy nagyon

drága a pénz, a mit a zsidótól kölcsönvesz, szívesebben fordul hozzá, mint a városi takarékpénztárhoz. Ezek a hegyes süvegű, rókatorkos bundájú, szakállas komor zsidók, a

kik közt kazár eredetük miatt sok a vörös, mint egy¬egy főnök uralkodnak a falukban.

Mindig kéznél lévő pénzük révén: markukban tartják a parasztot. Tanácsadásuk folytán nyitott könyv előttük minden falubeli. A zsidó a vármegyei urak barátja. Kezel a szolgabíróval, ügyvédje van a városban…

Ezek az emberek sohasem tudják meg, hogy Magyarország legszebb tájait lakják. Elmúlik felettük az élet, mint egy imádság, a melyet tudatlanul, gondolattalanul elmormogtak. A magyar-orosz legalább ráborul az ő mostoha földjeire, hideg tavaszaira, rövid nyaraira. Alszik erdőiben, hever sarjúján, látja felkelni a napot és együtt vándorol a holddal, a mint az utazásait végzi a hegyek felett. Dal zeng nyáron, a messzi hegyormokon, lányok karéja fújja a boldog éneket…Az igazi rutént kevesen ismerik Magyarországon, azért van olyan kevés barátja e szerencsétlen nemzetnek. Ritka ember megy el megközelíthetetlen hegyeik közé, városaik magas éjszakon vannak (Munkács, Ungvár, Máramarossziget), ahol nem akad dolga alföldi magyarnak. És a városokban nem igen lehet őket megismerni. Idegenként, hetivásárra, ügyes-bajos dologban, törvénytől idézve megy a rutén a városba s alig várja a percet, hogy visszatérhessen szabad hegyei közé. A városokban csak papok, nadrágos rutének élnek, a kik sok mindent tanultak a világban; a papok nem egyszer külföldi egyetemet látogatnak, szeretnek Szentpétervárra, Moszkvába ellátogatni…

Beszélj rutén emberrel akár Amerikában, akár Budapesten, hallgasd meg felmelegedő szíve óhajtását: abban középen áll a szülőföld, a kis havasi falu, ahol ezer nélkülözés, emberfeletti szegénység közepette élnek testvérei. Minden ruténnek egyetlen vágya: egyszer hazamenni, hisz a távolból jobban látja a hegyeket, érti az erdőket, nézi a patakokat, hallgatja a havasi kürtöt, szagolja a hegyvidéki karácsonyestét, tapintja a Beszkid havát, mint a mikor otthon volt. Ezek a nagy városokba került ruténok sohasem hihetik el, hogy a városokban is élhetnek boldog emberek…És e nép mindig hűségesen kitartott a magyarság mellett, bár eleget kínálgatták az orosz rubellel. Rákóczi, Kossuth biztosan számított e népre, a mikor zászlóját kibontotta s nem is csalatkozott. Vérzett már Bocskaival és vérzett, szinte földig rongyosodott a világháborúban, a mely esztendőkig dúlta nyomorult falvait. A rutének földje most megszállott terület, — ha ugyan el tudnak menni a csehek s románok a Beszkidekre, vagy a máramarosi havasokra! Magyarország fenyőlombból való koszorúja ez a tartomány. Ez az egy hely az a világon, a hol olyan emberek laknak, a kik ragaszkodnak a magyarokhoz. Vajon meghálálja valaha Magyarország ennek a kis tartománynak önfeláldozó hűségét, nem lankadó reménységét?

 

 

 

Nyugat 1922. 17-18. FIGYELŐ

Szép Ernő: EGYNÉHÁNY FRISS MAGYAR KÖNYV FELŐL Krúdy

…Emlékszem, Krúdynknak írtam egy-két ölelő levelet, mikor könyvében vagy novellájában kigyönyörködtem magam. Most tettem be egy vékony könyvét, az a címe: N. N. Mintha az erdőn sétáltam volna át K. Gy. úr társaságában, pihenő puskákkal vállunkon, erdőn, ahol nem szerepel a dátum, ahol a csöndnek messze visszhangja van, ahol a szavaknak álmuk van, ahol mindig alkonyat van, igen, ott sétált jobbomon K. Gy. úr és mesélte ezt a tenger fenekéről felmerült férfiemléket. A fák, azok a komoly hím fák hallgatták a K. Gy. úr lassú, meleg beszédjét, annak bukéja van és mosolygása is van, akár a vörös bordónak, amely napsütést nyelt. Nehéz a szívem, és az öklöm is nehéz lett ezen a papiroson, alig bírom arrébb tenni, ezeket a hasztalan betűket előre tolni magam előtt. Nem írok én referádát, ahhoz paraszt vagyok; hanem K. Gy. úr könyvei például személyes emlékeim, azt akarom mondani, hogy a sírban se szeretném felejteni, amit K. Gy. úrtól ebben a magyar életben olvastam.

Oh K. Gy. úr, kedves Büszkeségem, az N. N. című művet sem fogják filmesíteni, operett szöveget se vonnak belőle majd a Városi színházak, a néma literatúráé marad ez a hűséges, szépséges, árnyékos regényke. Amely különben az Athenaeum kiadása, ára 110 magyar frank volt aznap, mikor vettem. Jelzem Krúdynknak a héten új könyve jött: Hét bagoly. Ma estére vágom fel.

Krúdy Gyula – 1910-1914

www.krudy.hu/Szakirod/Krudyrol/1910-14.html - Tárolt változat

bibliográfia

 

 

 

Laczkó Géza

 

 

 

1917. 30. Laczkó Géza: ESTELI BÉKÍTÉS. Elbeszélés.

Az Avar Miskánál vacsoráztam, szokásom szerint igen jól. A bőrös sertés-karajt szorgalmasan öntözgettem burgundi sillerrel és parádi Vízzel, s így lelkes hangulatban búcsúztam el barátaimtól a Szarvas-téren. Messziről búgott a villamos s a téren elszórtan álldogáltak az utolsó kocsira várakozó emberek. Fiatalos hévvel rágcsáltam a szám szögletébe taszított szivart, a botommal gavallérosan malmoztam, az éjszakát melegnek találtam s az Attila-körút sunyi kis házai mintha lapocka közé rántott fejjel vigyorogtak volna. Mindegy! Meleg, drága köd tette homályossá a levegőt s elnyomorodott érzéseim, a napi robot súlyos ütéseitől elkábult érzéseim fölébredtek a sarokban és dülöngő tánccal, motyogó dallal támolyogtak ide-oda.                     Menjünk gyalog! Hasas és boros idősebb urak jöttek szembe, fiatal katona, fiatal lány; én mereven haladtam s gyerekes örömem telt szigorú megjelenésem és derült belsőm ellentótén. A királyi palota escuriali szigorúsággal egyenesedett a sötétben s a Horváth-kert fái kíváncsian kukucskáltak elő a deszka-kerítés mögül. A kerítés plakátjain szinte villogott egy lámpa…Marcsa a legkomolyabb igyekezettel húzta fel kesztyűjét, a melyről mindaddig föl-se pillantott, míg föl nem álltunk. Aztán egymásra néztünk. Marcsa egy tükörbe pillantott és megindult. Villibáld és én meggondolt udvariassággal és elég hidegen kezdtük egymást utána tessékelni. Végre beláttam, hogy nekem kell engedni és némán kifelé indultunk.

Az aszfalton még egyszer megálltunk. Villibáld levette a kalapját és kezet nyújtott:

             Igen örültem a szerencsének!...

— Rágyújtsak még egy szivarra vagy ne gyújtsak rá?

Eh, siessünk haza, késő van, a fene egye meg ezt a bolond Budát!

 

 

Nyugat 1915. 8. Figyelő

Laczkó Géza: Ambrus Zoltán: A tóparti gyilkosság

Művész, aki a szívével néz, de a legszigorúbb objektivitással lát; aki ámulva áll meg az élet csúf kicsinyességei s nagy, emberszerető szíve ellentéte előtt. Nyomorék öntudatok egyenes lelkű ábrázolója; bolondságok, apró aljasságok, jelentéktelenségükben riasztó meglepetések komoly szemlélője, aki nyugodtsággá fegyelmezett ijedelemmel néz szemükbe; könnyű mesélő, akit azonban ki nem mondott következtetései nemes erkölcsbírává emelnek; fölényes ítélő

 

 

 

 

 

Szép Ernő

 

1912. 43. Szép Ernő: ÜDVÖZLET.

 

Kedves olvasó! Bocsáss meg kérlek nekem, hogy ha egy kicsit, hogy ha nagyon is

elfogódom, mikor a Vasárnapi Újság  tornácának fehér oszlopai alatt megállók, bátran kopogó lépéseim elalszanak, habozva nézek körül s várom, míg eláll a szívem megindult dobogása, hogy zavaromat leküzdve vidoran állítsak be ennek a nagy fehér képes újságnak a hasábjaira, a hová ezentúl a szerkesztő úr megbecsülendő invitálásának engedve, rendes vendég gyanánt fogok ellátogatni, ha nem leszek unalmadra kedves olvasó. Elpalástoljam-e elegánsan azokat a gyerekes érzéseket, a melyek elöntenek, a mikor elgondolom, hogy a Vasárnapi Újságba készülök írogatni, a széles, komoly, sőt ünnepélyes Vasárnapi Újságba, a kit most egyszerre megint olyan nehéznek, vastagnak, olvasnivalók meg képek feketébe kötött kincsesházának tudok csak érezni, mint régen, mikor apám az úri kaszinóból egy-egy régi évfolyamot hordott haza a családnak. A kövér fehérlámpa jó lelkű világában összebújva lapozgattuk este a régi évfolyamot, nézegettük az elhalt tudósok és püspökök arcképeit, nagy művésznők fotográfiáit, rendjelekkel felcifrázott katonai méltóságokat, császári bevonulásokat, páncélos hajók vízre bocsátását, Londonnak, Parisnak, Konstantinápolynak, Szentpétervárnak, Kairónak épületeit és utcai csoportjait, világraszóló tűzvészek és irtózatos földrengések pusztításairól rajzolt képeket, elolvastuk a szerelmes verseket, a melyeknek bánatában nem tudtunk osztozni és miután

szomjú fantáziánkat szöveggel és ábrával leitattuk, mondhatatlan izgalommal és ambícióval estünk neki a csalafinta képrejtvényeknek… Egy napon gyönyörű szép verset írtam, huszonötször letisztáztam, borítékba tettem egy félénk levél kíséretében, a melyben választ kértem, reszketeg ajakkal leragasztottam, megcímeztem

 

                         a Vasárnapi Újság tekintetes szerkesztőségének Budapest,

 

becsúsztattam a kis zöld postaszekrény fogakkal ellátott nyílásán, ráütöttem a láda oldalára és két hét múlva megjelent a válasz a Szerkesztői üzenetek között: Ovidius. Ne folytassa, inkább tanuljon szorgalmasan. Ne folytassa... Nekem szólott ez, csak én tudtam, hogy nékem szól. Tizenhat éves szívem nagyon fájt e titkos és vigasztalan csapásbanAzóta a hírlapok és az újságok már közzéteszik néha, a mit firkálok, de a hogy nem fért a fejembe diákkoromban, miért nem közölték azt a gyönyörű költeményt, épen úgy félek most mindig odaadni, a mit megírtam és épen úgy csodálkozom azon, hogy aztán megjelenik az újságban. Milyen különös...Miért nem beszél soha az ember egy szót se azzal az emberrel, a kivel nincsen bemutatkozva?...Hátha épen őt rendelte a sors barátodul vagy szeretődül. De nincs bemutatva. Mondd, kérlek, mi lenne, ha egyszer odafordulnál az ismeretlenhez: Hát te is a világon vagy? Hogy vagy? Mit szólsz az élethez?...

 

 

1912. 44. Szép Ernő: ÁKOM-BÁKOM.

 

Szép őszi délután a Margitsziget egyik szelíd hajlású sétányán ülök, a fehérre kencézett

padon, a két könyököm hátra tettem a pad hátára, a jobb lábamat, a melyen a nadrágot feljebb rántottam, a bal térdemre bíztam, könnyű botom a jobb kezemben ügyetlen, szándéktalan ingásokat végez. A hogy csendesen üldögélek, érzem, hogy ebben az órában

van egy kis szerepem a mindenségben, a fák közé ebbe az őszi képbe kell ez a magános

fehér pad és egy magános valaki, a ki így elereszti magát a padon és félrehajtott fejjel

szomorkodik, mert gondolkozik. Ha messziről nézném magamat, azt hinném, gondolkozom és szomorú vagyok a hervadás közepén, de hogy egy pillanatra számon kérem agyamat és szívemet, rájövök, hogy gondolat és bánat nélkül ülök itten, mintha csak rá lennék pingálva erre a néma tájképre, s komolytalan csodálkozással nézem a tiszta kék ég alatt a fák bágyadt arany kontyát s a lehullott levelek drága, nemes szemetjét a földön. Bevallom önöknek, ha ki nem nevetnek, micsoda felfedezést tettem mostanában: hogy ősszel a fáról lehullnak a levelek. Végtelen, leírhatatlan hatással van rám a természetnek ez a tüneménye. Olyan málé szájjal nézem, mintha most látnám először, mintha se tavaly, se tavalyelőtt se soha-előtt nem lett volna így, mintha az idén esne meg először, hogy a zöld falevél megsárgul, elgyengül a szára s egy angyalian halk és titokzatos pillanatban elszakad az ágról és lehintázik a földre, mint az elejtett cigarettapapír, valami nem utánozható finom neszt hallatva, mikor a földet éri. Mi az: ősz? Ősz, ez volna a bánat nevelőnője, az a sápadt, szakállas zenész, a ki fojtottan gordonkázik a lelkekben, ez az a feketeruhás, keskeny ajkú lelkész, a ki a halálról prédikál az embereknek? Csodálatos. Nézegetem a zöld gyepet, a fák tetejét meg a leveleket a földön, milyen szép, milyen szép, mint egy virágzás, mint a természet ünnepi kendője, mintha ez a sárga lenne a levelek igazi színe, milyen boldogok, hogy elérték, miután tavasz óta türelmesen zöldelltek ezért, a gyönyörű célért. Van-e más célja a fa levelének, mint hogy szép legyen és nem most a legszebb, ebben a mondhatatlan finom sárga, rozsda és arany sejtelmek között való színében? Minek a színe ez? Valahol ittam egyszer valami régi, drága francia bort, bágyadt édességű s rejtett tüzet csillogtató bort, ennek a bornak az ize mint emlék sóvárog bennem, egy kortynak, egy percnek emléke, a miknek zamatja, hangulata, elérhetetlen édes vágya, homályos kéje oly andalító és örökre kifejezhetetlen. Ennek a bornak hervadt levél-színe volt, italban is a legszebb szín volt. Mi a hervadt levél színe...nem látjátok a vigasznak, a tisztaságnak, a derűnek, a megfinomult örömnek a színét? Nem ez az elmerült ábrándnak a színe, nem ilyen színű lehet a megkönnyebbült sóhaj, nem ez a színe a boldogság sejtelmének, nem ilyen szint láthatnak lehunyt szemeik előtt azok, a kik végtelenül szeretik egymást? Ősz – ebben az órában tisztán érzem, hogy a természetnek ez a pár nap a teljessége, ez a legboldogabb ragyogása, pünkösdje, vigassága. Gyökerek furcsa futása a föld alatt, a fatörzs kérge, hajszálcsövesség a fában, ágak rejtelmes rendű rajza, egész élete a fának ezekért a mámoros szép napokért van, mikor zöld koronájából tündéri jutalom gyanánt arany korona lesz s a nap gyengéd, hízelgő sugárzásában kiragyogja magát. Oh, nem kell sokáig boldognak lenni, elég, elég, a megdicsőült lomb elbágyadt mosollyal szórja le lassan arany leveleit. Magam vagyok a csendben s egy különös koppanás rezzent meg: a vadgesztenyefa ejtett az útra egy kemény, ragyogó vadgesztenyét. Elém gurul, a szemem fut vele, míg meg nem áll a gesztenye…Gyönge szél jön, leveleket sodor a /bottal húzott/ rajzon végig, alig látszanak utána a vonalak. Milyen furcsák ezek a levelek. Egy párnak a vége felgörbült, mint a gácsér ruca farka, sok apró levél meg teljesen összegöngyölődött, mint a lakodalmi levesbe való csiga, egy nagy sápadt vadgesztenye-levél olyan formájú, mint a női kéz, mikor a zongora billentyűire szállt.

 

 

 

 

1912. 50. Szép Ernő: Jégpálya

 

Korcsolyát kötöttem s rászállottam a jégre. Milyen kellemes és milyen meglepő, hogy csúszok, futok a jég homályos tükrén, szinte lengek a két keskeny érctalp felett, milyen különös, hogy nem felejtettem el ezt a kis téli tudományt a hosszú esztendők óta, mióta utoljára korcsolyáztam. Oh, gyerünk vissza az ifjú élvek e sima mezejére, örvendjünk ez egyszerű, egészséges jó örömnek. Öleljük mellünkbe hevesen a szembejövő friss szelet, csípessük cipó színűre orcánkat az ártatlan hidegtől, csússzunk jobbra-balra, iramodjunk neki, fussunk, repüljünk, forogjunk, szédüljünk egy kicsit, felejtkezzünk el…. A melegedő pavilon előtt a katonabanda játszik, kedves, buta amerikai nótát ropogtatnak a tréfás réz trombiták, hangos nevetés, itt-ott ijedt sikongatás, vígan csörgő diskurzusok az elfutó párok mosolygó ajkán, istenem, mit beszélgethetnek, valami olyan kedveset és üresét, mint a mit a katonazene játszik…

Egy-egy kényelmes, kövér bundába menekült hölgyet szánkószéken repítenek maguk előtt figyelmes úrfiak. És párok, párok, párok. Nő és férfi, mind a két kezükkel összefogózva, egy tempóra futnak, hajladoznak,…. Oh, csupa orosz hercegné, meg angol lady, álmodott, óhajtott, fájdalmas, lehetetlen nők, regények és finoman repedezett festmények hölgyei, akikkel sohase fogom lelkemet és fantáziámat kicserélni. Oh nem, hisz élő emberek ezek, csevegnek,

nevetgélnek, látom a leheletük röppenő kis ködét ajkaik előtt, hallom a korcsolya vékony hasítását, hallom a visongó, kiáltozó gyerekeket, hallom az amerikai nótát, a mit el nem unnak játszani a vitéz zenészek. Felnézek a pernye színű téli égre, körülsétáltatom a tekintetemet a leveletlen fákon, a kik deres ágaikkal ezüst gyertyatartókhoz hasonlítanak. Az egyik fáról a másikra átrepül egy unatkozó csóka, hallom fekete rikoltásait. Előttem a nagy jégpálya, ez a különös téli bálterem, felnőttek és gyerekek boldog találkozója, egyszerre rákezdi örök muzsikáját a szívemben a magány bágyadt zenélőórája. Oh, mindig magamban, mindig magammal, mindig magam, mindenki idegen, senkit se ismerek, senkihez semmi közöm. Valami gyönyörű, hallatlan, botrányos dolgot vágyom műveim: szeretnék a közepébe futni a jégpályának, kitárni a két karomat s messzi hallatszó csengő hangon megszólalni: Hölgyeim, nevem N. N., bocsássanak meg, olyan árva vagyok, és úgy szeretnék kegyetekkel együtt lenni, jöjjön valaki, hadd fogjam meg a kezét, fussunk egy kicsit együtt…

Mi lenne, ha a gyerekekhez pártolnék, ha gyors korcsolyámon annyi fárasztó, rossz évet átcsúszva, megint a gyerekek közé elegyednék a jégen, gyertek kis

pajtások, leánykák, kis fehér bárányok, angyalkák, fogózzunk össze, csináljunk egy hosszú sort, egy, kettő…Mindnek itt a mamája, vagy a papája vagy a svájci kisasszonya, nem engednék meg, hogy egy idegennel pajtáskodjanak a féltett gyerekek, sőt talán a kis ártatlanok maguk se barátkoznának, bizalmatlanok lennének, nem melegednének össze velem, oh, én rám fel kell nézniük s arcom borotvált, nem olyan lágy, mint az övéké és a szememben milyen elvadító szomorúság fészkel…Az ívlámpák halálos sápadtságban fénylenek. Az unatkozó csóka a másik fáról visszament az első fára, lassú röptében keserveset kiáltva, a mi visszhang nélkül maradt.

 

 

46. 1912. 59. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 929

 

Szép Ernő: SZERELMI LEVELEZŐ.

Sötét és nyirkos kapualjban, a melynek nyomora felett egy meztelen gázláng vergődik, mint megkötött fehér pillangó, ott vettem a Legjobb, Legújabb és Legteljesebb Szerelmi Levelezőt tíz krajcárért. Parisban a Quai Voltaire agg könyvészeinek végtelen sor ládái előtt bizonyára nemesebb hangulatban flangéroz az ember, de engemet néha ez a kapualj is maga alá húz s elérzékenyülten nézegetem a kirakott cifra és nyomorult irodalmat, s a kereskedőjét, egy szegény vén zsidót, a ki a két kabátujj át egymásba bujtatva sétál a hűvös őszi délutánon. Miket árul? Százesztendős Jövendőmondó, Legújabb Egyiptomi Álmoskönyv, Paprika Jancsi a mennyországban,...Mit Írjunk Képeslapokra, Névnapi és születésnapi köszöntők, Szerelmi Levelező, Rózsa Sándor a puszták királya, Bűvészet Könyve, Kóser Adomák, Árgirus Királyfi, A szénégető titka, Nick Karter a nagy detektív, Kossuth Naptár, Ámor csintalanságai. Szeretném a Szerelmi Levelező tíz krajcáros füzetének a címlapját lerajzolni önöknek…Oh és a levelek, a melyek a szerelem változatainak megfelelően csoportosítva következnek egymásután a Szerelmi Levelezőben : az ismeretséget kötő levelek, a vallomások, a találkát kérő levelek, a jegyesek levelezése, a szemrehányó levelek, féltékenységi levelek, csalódottak levelei s lemondó levelek mintái. Igen tisztelt Kisasszony! Tisztelt N. úr! Büszke Istennő! Kedves N. úr! Édes Etelka!...

…Nem bókolok én most. A színigazságot mondom. Annál igazabb ez, mert hiszen akkor láttam kegyedet először. Azelőtt világgyűlölő voltam s unalmasnak találtam az életet. Most imádom a világot s az életet gyönyörűnek találom. Ezt a nagy változást a kegyeddel való találkozás idézte elő lelki világomban. Mióta először láttam kegyedet, mindig újra óhajtom látni s beszélni Nagysáddal. Ha ez

lehetséges volna, nagy örömöt képezne szívemnek. Engedje meg tisztelt Nagysád, hogy szülői házánál tiszteletemet tehessem s magamat bemutathassam.

Kedvező válaszát dobogó szívvel várja:…

Az első meg az utolsó lap között a Szerelmi Levelezőben a szerelem egész szimfóniája, a verklinek s húzómuzsikának rikító naiv, s mondhatatlanul megindító hangjain. Mintha nevetve, sírva, karonfogva, ölelkezve, csókolózva,

polkában forogva, elválva, arcát kezeibe temetve, boldogan merengve, s haját tépve, egymás karjaiba ájulva, s messziről kendővel integetve, s egymástól futva, s eltorzult vonásokkal szédelegve, vonulna el egy álombéli primitív s fantasztikus díszletű távoli színpadon egy tarka szegénységbe öltözött végtelen népség, a Szerelmi Levelező népe. Milyen meghatóak és csudálatosak ők is, tanácstalan kis lelkűkkel, neveletlen szívükkel, a kik ebben az ódon, olcsó füzetben keresgélik a szavakat végtelen érzéseikhez.

 

 

1913. 5. Szép Ernő: TISZTA MÚLT A KIADÓHIVATALBAN.

 

Egy napilapnak a kiadóhivatalában volt valami dolgom a minap. Sokan jöttek-mentek az

izgatott és délutáni villanyvilágítástól sápadt helyiségben, barna rács mögött sürögtek az

alkalmazottak, fiatalemberek és leányok, írtak, nagy üzleti könyvekben lapoztak, s írógépeken verték a zenétlen zenét. Egy fiatal leány, jött, sehogy se volt öltözve, sehogy se nézett ki, semmi különös nem volt rajta, csak ott ácsorogtam és észrevettem, hogy ő is bejött. Megállott az ajtóban, széjjelnézett és a szemközt való ajtó felé indult, a melyen arany üvegbetűkből ki volt írva: Igazgató. A leány be akart menni, de egy ott piszmogó szolga megállította. A leány kinyitotta a balkezében lógó kis fekete retikült, a milyeneket az egykoronás bazár kirakatában látni, s egy kis összehajtogatott papirost vett elő. A szolga kibontotta a papirost, visszaadta a lánynak s a rácsvilág felé mutatott, abba az irányba, a hol egy nagy tábla lógott Levelezés felírással. A lány odament a Levelezéshez. Ott állottak legtöbben, a rács ablaka előtt, férfiak, egy-két nő, meg egy hordár. A rács mögött egy kisasszony ült, az bajlódott velük. A leány ódaállott közéjük, a várakozók egy kicsit összébb húzódtak előle, a leány, kezében a papirossal, inkább unottan, mint kíváncsian nézett a rácson belül való világba. A kisasszony az asztalon felhalmozott levelek közt keresgélt, egymásután, gyorsan vette fel és tette le a leveleket. Ezekben a sajátságos jeligékkel és számokkal címezett levelekben suttog, epekedik, hízeleg, turbékol, sir, fenyegetőzik, csábít, esküdözik, kunyerál. Őrjöng a szerelem, Budapest szerelme, az apróhirdetések szerelme. Mennyi nyomor és mennyi pénz, mennyi könnyelműség és mennyi boldogtalanság, mennyi szív és mennyi fajtalanság, mennyi szemérmetlenség és mennyi költészet, a kisasszony kezei közt tünedező levelek: milyen regény, az egész város, az egész élet. Végre rákerült a sor a leányra, beadta a rácson a papírját, s míg a kisasszony elintézi, a leány ordináré vöröses kabátja gombjai közé dugja a jobb kezét, mint Napóleon s kifejezéstelen szemeivel a falakon, csavarog…

Miről álmodik ez a kéz? Finom virágszappanról, a mely fehérre és puhára súrolja, drága parfümcseppről, a melyet a tenyerek szét fognak dörzsölni, kényes manikűr-ollókról, reszelőkről, rózsaszín festékről, szarvasbőrkeféről, a melyek tündöklőre becézik a körmöket s aranygyűrűről, mely erősen megöleli az ujját, s benne opálról, vagy zafírról, vagy türkiszről, vagy talán villámló gyémántdarabról? Vagy csak valami vékony ezüstgyűrűt szeretne ez a piszkos kéz…Vagy nem is gondol gyűrűre ez a kéz, csak valami nagy darab puha és ragadós cukrászsüteményre egy körúti cukrászdából, amelynek, kirakata előtt bámészkodni szokott a krumplis kenyéren felnőtt Tiszta Múlt? Mit képzel, ki fog eljönni tiszta múltjáért, a mit itt kihozott a piacra, s betett a kis papirosra. Gróf jön

hintón, vagy bankár automobilon, vagy vidéki úriember jön gyorsvonaton, vagy katonatiszt jön paripán, vagy mérnök jön fiákeren, vagy főpincér jön konflison, vagy fiskális jön villamoson, vagy szolid hivatalnok jön gyalog? Képzelete, szíve, lelke vagy micsodája érzi és sejti, hogy mi következik most rongy kis életében? Nem tűnődött soha szűzi tánciskolán, piruló bálon, valceren, legyezőn, tarka girlandon tubarózsa-bukétán, menyasszonyságon, fiákeres lakodalmon, mikor a kocsis ostorára virágot kötöznek ? Vagy nem álmodott soha valami szent és őrült odaadásról, életét, ajkát, ölelő karjait, tiszta múltját dobogó szívvel, dalolva és suttogva, tánclépésekben vinni a ligetbe egy mozi-gépésszel. vagy kabaré színésszel? Tiszta Múlt, Tiszta Múlt. A pénztárnok nyugtát ad a leánynak, cvikkere mögül belenéz az orcájába. A leány beleteszi a nyugtát a retiküljébe, köszön és megy a kijárat felé. Kinyitja az ajtót és eltűnik. Az ajtót nem kell behúzni maga után, a kiadóhivatalnak szabadalmazott önmagától záródó ajtaja van, az ajtószárny lassan indul a leány után, a szabadalmazott, önmagától záródó ajtó valami fojtott nyöszörgéssel megy vissza, valami gépies sóhajjal.

                                                          Szép Ernő mellett Szabolcska verse olvasható. G.

 

 

 

Szini Gyula

 

1912. 40. Színi Gyula: AZ ÉLHETETLEN. ELBESZÉLÉS.

 

József, a festő egy foxterrier hű és kedvesen ostoba képmásáért 20 korona tiszteletdíjat kapott Ez a 20 korona úgyszólván az égből pottyant le, a mikor József már harmadnapja böjtölt kenyéren és vízen. Éhes ember pecsenyeszagról álmodik és így nem kell megütköznünk rajta, hogy József a 20 koronájával egyenesen a vásárcsarnokba sietett. Mert a vásárcsarnokban van felhalmozva sokféle ennivaló. Különösen ősszel, a mikor ezerféle jóízű, jó illatú és szép színű gyümölcs hevert ott garmadában. A gyümölcs nemcsak olcsó, hanem még meg sem kell főzni, sőt még az a haszna is van, hogy csendéletté lehet összerakni, a mi néha újabb 20 koronát gyümölcsöz. József végigment a kofák során, alkudott, válogatott és mindent rossznak és roppant drágának talált abból az egyszerű okból, mert egyszer végre pénz volt a zsebében. Máskor az éretlen vackor is jól ízlett neki. Most pedig a piros bogyójú saszla-szőlőre is megvetéssel nézett. A pénz nemcsak az önérzetet neveli, hanem magától finomítja az ember ízlését.

- Ha sok pénzem volna — gondolta magában József drága és szép modelleket állíthatnék, finom és jó festéket, kitűnő vásznat, hód szőrből való ecseteket tarthatnék, a műtermemet hindosztáni paradicsommá változtathatnám, sokat utazhatnék, szép szeretőim és mindig új impresszióim volnának, tehát okvetlenül nagy festővé lennék. Mennél tovább gondolkodott, annál jobban érezte, hogy csak szegénysége miatt nem tud zöld ágra vergődni. Szegény városban szegény emberek közt élt, a kiknek legföljebb családi arcképre, olcsó csendéletre és hasonló «praktikus» dologra telik, József is csak ezeket a műfajokat ápolhatta, mert csak ezen a réven kereshetett pénzt…

Voltak napok, a mikor úgy érezte, hogy akár Greco magaslatára is föl tudna lendülni. Már nem gondolt az evésre, pedig a vásárcsarnokban járt, hanem művészi tervek zsongtak a fejében…

És mikor egyszer így nagy kényelemben elnyújtózott egyedül, kényelmesen, hirtelen egy hangot hallott:

- József! József!

A tubafa felől jött a hang és így folytatta:

- Én beszélek, a tubafa szelleme. Holnap elvirágzom és ezért búcsúzni akarok tőled. Mikor először megismertél, sugalltam neked egy remekművet, a lótuszvirág-asszonyt, a mint fehér elefántja fejére dűl hanyagul. Hol van ez a remekmű? Századokra, örök időre szólt volna. Éhezned, szenvedned, küzdened kellett volna miatta, de legalább elmondhattad volna, hogy nem éltél hiába. Neved halhatatlansággá változott volna. De te megelégedtél az olcsó dicsőséggel. Száz szál asszonyt, száz csinos képet festettél, de holnaptól kezdve valamennyi egy hajítófát sem ér. Tűzre kerül mind. Holnap elvirágzom. Nem leszek többé a szerencséd. Nem leszek többé a művészeted. Csak tengernyi pénzed marad, de vigyázz, mert semmisem múlandóbb, mint a pénz. Holnaptól kezdve elmúlik a fiatalságod, megvásik az étvágyad, elszáll a művészi erőd. Nem leszel többé semmi, semmi, csak gazdag ember. Te akartad. Hol a remekmű, József, hol a remekmű? Így szólt a tubafa szelleme. A hangja olyan volt, mint egy szűz leányé, a szakálla pedig mint egy prófétáé.

 

 

1914. 1. Szini Gyula: A porcellán muzsika. Regény

 

Lívia.

A Kóbor Kutya lassan szürcsölte a teát és beleaprítgatta a finom angol kétszersültet. Hosszú, ápolatlan haja, borostás álla, kopott bársonyzekéje, lyukas bakancsa valami penészes szomorúsággal ütött el a díszes lakástól, a melynek vendégszeretetét élvezte. Vele szemben a házigazda ült. előkelőn kényelmes pizsamában, rózsaszínre megborotválva, talán titokban kendőzve is, házi lakktopánnal karcsú, keskeny lábán.…

 

A Kóbor Kutya

Ebédre ott maradt Kóbor Kutya. Az asztal csak két személyre volt terítve. — A feleségem gyöngélkedik, ideges, — mondta Holubár — és nem fog velünk enni.

A fehér kesztyűs inas némán és fegyelmezetten szolgált föl. A fogások jók és Ízletesek voltak. Holubár vigyázott a konyhájára, a jó kiszolgálásra, mert gyakorta látott vendéget. Kóbor Kutya a kannibálok étvágyával evett…

Nem egészen így van a dolog, — felelte a Kóbor Kutya, — mert nekem pompás szimatom van, úgynevezett emberismeretem. Ez az egyetlen dolog, a mire szert

tettem és szabad rá büszkének lennem. Már sok házba betévedtem és az első percben meg tudom különböztetni az adakozó kezet a verőtől.

— Hogyan?

— Már a ház füstjéből is, — felelte a Kóbor

Kutya. — A hol barátságosan, szelíd bárányfelhőkben gomolyog fölfelé a füst, ott tisztességes, jó, egymásnak való emberek laknak. A hol orrot, szemet csíp a füst, a hol a veszekedésnek az ingerlő, nyugtalanító szaga már a levegőben van, onnan gyorsan eloldalgok, mert kő vagy fahasáb repülhet felém…

 

A gyöngyszakállú idegen.

 

A sátorba hirtelen, minden bejelentés nélkül egy magas, karcsú ember lépett be, a kin a legfeltűnőbb jelenség hosszú, tömött, fekete szakálla volt.

— Lili, maga itt van! — kiáltott föl csengő hangon. — Mindenáron meg akar hűlni? Brómot vett be és kiül a szabadba ? Vigyázzon, kikap tőlem!

   Imádóm a Napot! — felelte Livia aszszony. — Ez az egyetlen szenvedélyem, tanár úr…

Mikor a Pillér című művészeti folyóiratot megindította, a benfentesek, a kik ismerték Olivér múltját, azt hitték, hogy életének ez az utolsó ütőkártyája és ezután vissza fog megint hullni a semmibe, a nyakkendők közé.

(Folytatása következik.) .

 

 

1914. 8…Kóbor Kutya türelmetlenül nézte az órát, de nem akasztotta meg a táncosnő elbeszélését, mert tudta, hogy ha valaki az élete regényét akarja elmondani, alig tud az emlékektől és a sok szótól szabadulni. A táncosnő története különben rövidebbre fogva ez volt: Avrameseu mindent elkövetett, hogy pénzt szerezzen új háztartásához, de semmiben sem volt szerencséje. Olyan nagy nyomorba jutottak, hogy már nem volt mit enniük és ebben az ínségben valóságos áldás volt az, hogy a Városliget egy mutatványos bódéjában szerződtették őket szemfényvesztő előadásra. Avramescunak már akkor hosszú, tömött szakálla volt, csak szemüveget kellett föltennie és professzor lett belőle, a ki delejes médiumát, Enigmát vagy másként Magnétát a nézők szemeláttára tudta vízszintesen merev testtartásba kényszeríteni.

(Folytatása következik.)

 

1914. 12…— Mikor Liviával ép javában beszéltem, — felelte Dávid Gábor, — egyszerre csak betoppant a férje. A szeme vérben forgott. Halálra keresett téged, vagy a feleségét. A keze a felöltője zsebében volt, karja gyanúsan reszketett. Ösztönszerűleg elkaptam a kezét a könnyű kabáton keresztül is és jól teltem, mert pisztolyt szorongatott benne…Avramescu véres teste mellett kerültek kezébe a Livia szerelmes levelei, a melyeket hozzád irt és a miket valaki ellopott tőled Avramescu számára. Ezektől a levelektől borult vérbe az agya és nem tudta, mit csinál, csak valami vak ösztönből elrohant a lakásodra és ott találta a feleségét! Most már érted, Olivér, hogy miért vagy szerencsés fickó? Ha hamarább jössz, most már nem állhatnék jót az életedről.

(Vége következik.)

 

1914. 13…Olivér nem akarta elengedni Kóbor Kutya kezét: Ezreket hagysz itt! Várd meg, míg megkapom a pályadíjat. Becsület-szentségistenemre mondom, megfelezem veled. Ne menj el! Kóbor Kutya azonban kirántotta a kezét az Olivéréből és zsebre vágta.

Haragszol rám? — kérdezte Olivér, Ha már elbúcsúzol, legalább nyújtsd a kezedet!

Kóbor Kutya élesen a szeme közé nézett Olivérnek:

El ezzel a disznólábbal! Csak addig voltál barátom, a míg szükségem volt rád. Most pedig, ha azt akarod, hogy goromba ne legyek veled, akkor hordd a fenébe a sunyi pofádat, így szólt, sarkon fordult és a maga lassú, meggondolt lépéseivel ment tovább új, ismeretlen iránya felé. Olivér ámult-bámult utána. Ez a két ember nem azért született, hogy megértse egymást.

/Vége/

 

Nyugat 1914. 8. Figyelő

Szini Gyula: Az Érdekes Újság Dekameronja

A második kötetével megint tíz kiváló magyar író arcképét, életrajzát és remekelő elbeszélését hozza. Az ember lesi, hogy bírja-e még tovább a magyar újságnovella bőségszaruja? Száz magyar író száz legjobb novellája van kitűzve a vállalat programjául, és nevekben, novellákban már eddig is oly pazarlást mutat, hogy gyöngébb tüdejű náció már rég nem bírta volna az iramot… Melyik tréfás istennek jutott eszébe, hogy annyi szegény és tehetséges embert zsúfoljon össze olyan nyomorúságos viszonyok közé, mint amilyenekből a száz magyar író száz príma novellájának grandiózus diadalíve máról holnapra kinő? Ijesztő ez a száz író együtt, mert önkéntelenül fölvetődik a kérdés, hová akar még fejlődni ez a szellemi kultúra kellő gazdasági alap nélkül? De talán egyben vigasztaló jelenség is, hogy abban a forró katlanban, amelyben a mai Magyarország válságosan helyezkedik el, mégsem fogunk egyhamar elpusztulni, elégni, mert a legszomorúbb és legkietlenebb viszonyok közt is olyan szellemi kultúrát tudtunk produkálni, amelynek ez a Dekameron egyik és nem egyetlen ragyogó és igazán nagyszerű jelensége.

 

 

 

 

Irodalomkritika

 

 

1895. 1. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.  Ignotus. Versek. Budapest Í895. Csak pár éve, hogy szerző, mint valóban ismeretlen, egy költői beszéllyel lépett a nyilvánosság elé. Nem közönséges tehetséget árult el az első kísérlet; kétszeres érdekkel vettük tehát kezünkbe lírai költeményeinek most megjelent gyűjteményét. Várakozásunkat azonban csak félig elégítette ki; egyes darabokban feltaláltuk ugyan a nagyra hivatott tehetséget, de az általános benyomás nem volt elég kedvező. Ignotus, szerintünk, nem jó irányban halad…

 

 

1896. 9. IRODALOM ES MŰVÉSZET.

Czóbel Minka. A virradat dalai. Budapest 1896. Czóbel Minka sok tehetséggel és hivatottsággal vette kezébe a lantot. Erős képzeletével érzékeny, mondhatni túlérzékeny kedély párosul. Szíve a változó hangulatok kiapadhatatlan forrása… nincs nyoma a művész kezének, mely rendet hozna a zűrzavaros forgatagba…Költeményei nagyrészt sivárak, örömtelenek, tele vannak a semmiség kietlen érzetével…Eszmékben válik mindinkább idegenné Czóbel Minka, a mit oly erős tehetségnél igazán sajnálhatunk. A kötet szebb darabjaiból álljon itt mutatványul a következő költemény:

Vendégek.

 

Arany vágású régi fénykép-album

Kezembe akad új-év éjjelén.

Szent Isten, mennyi behavazott emlék,

Mennyi barát, rokon, ismert egyén!

 

Ezek még élnek, hisz csak most hagyták el

Víg «boldog új-év!» szóval a lakot,

Lámpásuk vissza-csillanó sugárja

Még érinti a havas ablakot…

 

 

1903. 26. A Franklin Társulatnál jelent meg szép kiállításban Péterfy Jenő összegyűjtött munkáinak harmadik és utolsó kötete. E kötet a korán elhunyt jeles író esztétikai, pedagógiai, történeti és képzőművészeti tanulmányait, színi bírálatait s egyéb, a hírlapokban és folyóiratokban megjelent cikkeit gyűjti össze, legnagyobb részt olyanokat, melyek annak idején névtelenül jelentek meg. Széles látkörű, önálló gondolkozású és biztos ítéletű író és bíráló volt Péterfy. Művei e harmadik kötetét is Angyal Dávid rendezte sajtó alá kegyeletes gonddal. Ára öt korona 50 fillér, vászonkötésben hét korona.

 

 

1903. 26. Pekár Gyula: Rokokó-idillek. A szerző ez új könyvében tizenöt elbeszélést gyűjtött össze, melyeknek bizonyos egységet ad az, hogy valamennyi a rokokó-korbeli francia udvar körében játszik, az akkori társadalom képét rajzolja s hangban, előadásban is az akkori Ízlést utánozza. Az ilyen módon stilizált történetekben sok a finomság s meglátszik rajtuk, hogy a szerző belemélyedt abba a korba, melyet rajzolt. A kötetet szépen kiállítva a Singer és Wolfner cég adta ki; ára négy korona.

 

 

1903.  32. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Pákh Albert pályája. A Vasárnapi Újság megalapítójának, a negyvenes és ötvenes évek kitűnő írójának és hírlapírójának, Pákh Albertnek munkában és szenvedésekben gazdag élete, irodalmunkban maradandó hatást tett működése eddigelé részletesen nem volt megírva. Gyulai Pál emlékbeszédén kívül csak egyes közlemények jelentek meg róla elszórva a lapokban, jelesen a Vasárnapi Újságban.  A kolozsvári egyetem egy fiatal hallgatója, Szabó Mózes, irodalomtörténetünk e hiányának pótlására megírta a jeles író életrajzát. Munkája eredetileg doktori értekezésnek készült…Összeszedte, ami írott adalékot egykorú lapokból, visszaemlékezésekből meríthetett s fölkereste személyesen vagy levélben azokat, akik Pákh egykori barátai, ismerősei közül még élnek. Sok adatot kapott Pákh Károlytól, az iglói evangélikus főgimnázium nyugalmazott tanárától, Pákh Albert testvéröccsétől…

 

 

1903. 33. PÁKH ALBERT ÉS PETŐFI. ..Ha van barátság, mély és bensőséges, ha van ragaszkodás, mely szívben, lélekben gyökerezik,…akkor a Pákh és Petőfi barátsága valóban az…Pákh mélyen be tudott látni Petőfi jellemébe. Ismerte túlságos ingerlékenységét, heves lobbanékonyságát: de ismerte lelke jóságát, nemes törekvéseit is. Minél jobban méltányolta barátja ragyogó tehetségét, annál inkább igyekezett befolyni színészi ábrándjainak lehűtésére. Csak egy ízben támadt köztük rövid ideig tartó harag, hogy miképpen, azt különféleképen adják elő. Amint Vadnai beszéli, Petőfi azért tűzött össze Pákhkal, mert ez színészi tehetségeiről kicsinylőleg nyilatkozott…Pákh fogadta, hogy feltétlenül bízik Petőfiben…

 

 

1903. 37. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Osváth Kálmán: Szivárvány. Költemények, Budapest, 1903. Jóindulattal kell fogadnunk ezt a verskötetet, új ember bemutatkozását az irodalomban, mert derék törekvés nyilvánul benne s nem is siker nélkül. A megénekelt tárgyak nem terjednek túl a hagyományok határain; haza, szerelem, a szülők, a természet, a gyermekkori emlékek, vallás, mulandóság, részvét a szerencsétlenek, a szenvedők iránt: ezzel körülbelül kimerítettük a versek tartalmát…A kötet a szerző kiadásában jelent meg; ára nincs rányomtatva. Mutatványul a sikerültebb versek közül a következőt közöljük:

 

Tudja a jó Isten

 

Tudja a jó isten,

Mi lehet a bajom;

De érzem: maholnap

Beföd a sírhalom…

 

Ültetsz-e egy rózsát

Síromnak halmára?

Ültetek, ültetek

Rózsa-erdőt rája.

 

Meg is öntözöd-e

Patak hűs vízével?

Mégis megöntözöm

Könnyűm özönével.

 

 

Nyugat 1930. 23.

OSVÁT KÁLMÁN: OSVÁT ERNŐ
Adatok Osvát Ernő életrajzához 

Osvát Ernő 1876 április 7-én született Nagyváradon. Ebbe a városba ment férjhez a nagykárolyi rabbinak, Perls Mayernek leánya. Atyja terménykereskedő volt, nagy vidék bizalmát élvező bizományi iroda tulajdonosa.

Rigorózus rend és fegyelem uralkodott a házban, hol első neveltetését kapta. Osvát Ernő édesanyja húsz évvel fiatalabb volt férjénél, kinek harmadik felesége volt. A férj, második feleségétől - Ernő anyjának idősebb nővérétől - származó három gyermekét magával hozta az új házasságba. E már serdültebb gyermekek nevelése s egy jómódú háztartás rendbehozatala és továbbvezetése hárult az alig 17 évét betöltött asszonyra. Férje: kereskedelmi ügyleteiben is generózus, pénzkezelésében könnyed természet, fáradhatatlanul mozgékony és szorgalmas…

 

1903. 51. Kiss József költeményei. Épen most, mikor a költőt a közelmúlt napokban melegen üdvözölték hatvanadik születése napja alkalmából barátai és tisztelői, megjelent összegyűjtött verseinek harmadik kiadása, bizonyítékául annak a hatásnak, melyet Kiss József a közönségre, valamint az irodalomra tett. Ebben kevés újabb költőnk versenyezhet vele. Kötetében benne van, egy-két legújabb versét leszámítva, egész költői munkássága. A szép kiállítású könyv ára kötve 3 korona.

 

 

1903. 46. A méregvásár a címe Ohnet György legújabb regényének, mellyel a Singer és Wolfner-féle Egyetemes Regénytár tizenkilencedik évfolyama kezdődik. A regény három kötetből áll, s ára kötve három korona.

 

 

 

1905. 48. Lehoczky Tivadar: ADATOK A HAZAI BRONZKOR TÖRTÉNETÉHEZ.

Az egyeki leletNem régen bő adatokat szereztem e tekintetben a Hajdú megyében, Debrecentöl 62 kilométernyire fekvő Egyek nevű község területén is, hol az ottani derék és értelmes birtokosok s gazdasági alkalmazottak szíves társaságában három napig igen sikeres ásatást végeztem. E derék magyar község nagy faluja homokos fennsíkján levő belsőtelkein épen úgy, mint utcáin és a fennsík lejtőin, az úgynevezett kultur-réteg tűnik fel. Szembeötlőit, midőn a két sor csinos házból álló fő utcán s különösen a csekély magaslaton álló templom mellett elhaladtam; minden lépten-nyomon őskori cserepek, fekete, égetett földmaradvány s emberi és állati csontok látszottak, melyeket a laza homokból az eső kimos. így Nagy István földművelő gazdatelkének lejtőjén megkezdvén többek jelenlétében az ásatást, egy méter mélységben zsugorított helyzetben baloldalra fektetett holttetem mellett a köré helyezett agyagedények tűntek fel…

Bodaics nevű parton. A falu keleti oldalán fekvő községi gazdasági udvarban is ásattunk, hol a többi közt szintén tűzpadkával ellátott földalatti lakra akadtunk. De az éjszak felé eső Brukner István-féle telken ásatásunk legsikeresebb volt, a mennyiben több érintetlen sírt tártunk fel, melyekben a tetemek szintén zsugorított helyzetben s gazdagon körül rakott különféle díszes edényeikkel együtt feltűntek. Ez agyagedények különféle csuprokból, korsókból, tálakból s szilkékből állnak, melyeken bemélyített körvonalak s majd mindegyiken kisebb-nagyobb kiálló bütykök szolgálnak díszítésül…

 

„A Vasárnapi Újság néhány régi számát még Egyeken olvasgattam. Apu kapta valakitől, de csak 1920-as számok voltak. Még most is őrizgetem őket…”

Oláh Anti unokatestvéremnek elküldtem az egyeki leletet.  G. 2012. 01. 09.

 

 

 

1907. 49. A Nobel-díj. A minapában megint odaítélték a hatalmas Nobel-alapítvány egy hatalmas pályadíját…ez a páratlan alapítvány, ha még oly érdemes hivatást teljesít is, eredeti rendeltetésének vágányából — kisiklott…Se Sully Prudhomme, se Echegaray, se Carducci nevét / az első díjazottak. G./ nem a Nobel-dij vitte szét a világba…Értéket honorálni tud a díj, de teremteni vagy felfedezni nem. Ez a jó Isten dolga, meg a gondviselésé.

 

 

 

 

1908. 39. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.

Holnap. Nagyvárad legújabban bőven termi és neveli a poétákat: a legifjabb irodalom talentumainak egész sora vagy Nagyváradról való, vagy Nagyváradon, mint állomáson át jutott az irodalom központjába. Ennek a jele ez a most megjelent könyv is, a mely Holnap címmel hét poéta újabb dolgait gyűjtötte össze. A cím nyilván azt jelenti, hogy ezek  heten ma még fiatalok, küzdenek az elismerhetésért, de még a holnaptól, az útban levő fiatal nemzedéktől várják, hogy idejüket beteljesítse. Hárman köztük: Ady Endre, Dutka Ákos és Juhász Gyula lapunk olvasóinak is jó ismerősei s a mai fiatal magyar líra legkiválóbbjai közül valók. A többiek is erős legényeknek látszanak. Babits Mihályban nem mindennapi tudást és intelligenciát ismertünk meg szeszélyes, bogaras, különcködő, de művészi hajlamú természettel…

 

 

1909. 3 Ady Endre: Az Illés szekerén…Magán-társaságokban, kávéházakban, klubokban, sőt még az irodalmi társaságokban is irodalomról folynak a viták…A mozgalmat, melyet Ady és társai keltettek, még ma sem tartjuk eléggé kialakultnak…Látjuk, hogy a magyar líra legújabb fejlődése Ady nyomában halad, a tehetséges lírikusok egész kis serege jön…A kötetnek egyes darabjai is még sokáig fognak tovább rezegni lelkűnkben s ingerelni fogják érdeklődésünket arra, hogy újra meg újra elővegyük…/Schöpflin /

 

 

1909. 6. PÁKH KÁROLY. 1828—1909.

Pákh Károlyban, az iglói evangélikus főgimnázium nyugalmazott igazgató-tanárában s lapunk alapítójának, Pákh Albertnek öccsében azoknak a típusoknak egyike halt meg, a kik a régi magyar intelligencia jellemét adták meg.…Pákh Albert írói vénájából benne is volt valami…Bátyja után maradt ereklyéket lapunk szerkesztősége útján a Kisfaludy-társaságnak ajándékozta…

 

 

 

1909. 26. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.

Levelek Írisz koszorújából. Azoknak a verseknek az írója, amelyek most e cím alatt jelentek meg egy finom kiállítású kis kötetben, Babits Mihály, a legérdekesebb jelenségek egyike abban a lírai kavarodásban, a melytől a magyar líra legújabban

zajos lett. Kiválóképen intellektuális lélek…verseiből széles világirodalmi olvasottság, a metafizika rejtelmeiben való jártasság, a görögségnek vérébe ment ismerete, az emberiség mese-világának, a Kelet költészetének… felszívódása tűnik fel a figyelő szemnek. Ettől néha egy kis könyvtár-szaga is van egyik, másik versnek…Nagy tehetségű, finom szellemű és érdekes egyéniségű költő lép benne a közönség elé.

 

 

 

1909. 26. Boszorkányos esték. Kosztolányi Dezső, verses műveinek sikerei után most egy kötet novellával lép elő. Csak új formában látjuk, minden egyébben ugyanaz, akit a versekből ismerünk… Néha egészen át is engedi magát a lírának s hangulatképet ír, verset prózában. Mi azonban jobb szeretjük a verset versben látni, prózai előadásban majd mindig bizonytalanná foszolnak szét az érzések körvonalai és

ebből bizonyos formátlanságok származnak…Azért mindig író marad, csiszolt, intelligens, élesen látó és irodalmi hatásokat kereső…

 

 

1909. 45. A bűvös erszény. Krúdy Gyulának ez a regénye, lapunkban jelent meg először… Krúdy Mikszáth Kálmánhoz járt iskolába s a mit tőle tanult, azt megpótolva a magáéval, saját hangot és stílust alakított ki magának. Most kötetben jelent meg a regény, még két elbeszélés van hozzácsatolva: az egyik egy özvegyasszony késői szerelmének ébredését mondja el nagyon meleg hangulattal, a másik egy új földesurat ír le, a ki külföldön teleszítta magát szocialista eszmékkel s otthon feleségül kér egy parasztleányt, de ez a kérést csúfságnak veszi és elbujdosik. Humorának szatirikus íze is van.

 

 

 

1912. 40. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.

A francia kastély. Szindbád immár mindenképen ismert alak a közönség előtt: Krúdy Gyula novellás könyvei, melyek az idei magyar irodalmi produkció legérdekesebbjei, szétvitték alakját mindenfelé, a hova egyáltalán könyvben rajzolt alak el tud jutni. A merengő hangulatú novellák hőse most szélesebb arányú regényben lép elénk… Krúdy nagyon jól meg tudja ütni azokat a hangokat, melyek egyszerre belerezegnek az ember lelkébe és visszhangot csalnak ki belőle. Mintha mindjárt az első lépéssel holdvilágos utcákra kerülnénk, melyeknek különös világítása egy kicsit el változtat minden körvonalat, különös árnyékokat vetít a házak falaira és különösre rajzol minden mozdulatot…Krúdy Gyula ma a legérdekesebb Íróink egyike lett, úgy látszik még nem jutott fel a maga legmagasabb pontjára, még újabb meglepetéseket is fog szerezni.

 

 

 

1913. 51. Schöpflin Aladár: HATVANY LAJOS: A híresek, a Magyar Színházban

 

Gyulai Pál, a ki Hatvány Lajosnak is fiatalkori mestere volt, irt egy nagyon érdekes és psychologiai fejtegetésében ma is érvényes tanulmányt az írónő természetrajzáról…Ugyanezt a lelki diszpoziciót tette mesterétől jó messzire eltávolodott tanítvány, Hatvany Lajos új darabja középpontjába. Egy nagytehetségű írónő, a ki mögött nagy irodalmi sikerek és elég zajos szerelmi múlt állnak. Megundorodott az irodalmi szerelmektől és általuk az irodalomtól s hogy meneküljön környezetéből, a minden bohémben benne levő vágyódástól űzetve a csendes polgári élet, a meleg otthon, a házias örömek és a gyermek után, felesége lett egy kitűnő archeológusnak, a ki nagyszerű tudományos felfedezéseket tesz…sok líra van a darabban, a szerző egy kicsit önmagát is írja, az írótermészet képében a saját nyugtalanságait és lelki szenvedéseit vetíti ki s a keserű hang, melyet nem egyszer a bohém embertípus ellen megüt, önmagával való fájdalmas vitatkozásnak a leplezett elárulása. S mindennek ellenére a darab inkább egy kitűnően kigondolt és biztos belátással kifejtett esszé benyomását teszi, mint igazán megelevenedő költői művét…

 

 

A híresek (színmű 3 felvonásban) Hatvany Lajos

Nyugat Irodalmi És Nyomdai Rt., 1913, 112 oldal

 

 

 

Nyugat 1926. 23. Figyelő

Szini Gyula: A piros ruhás hölgy Schöpflin Aladár színműve a Nemzeti Színházban

Schöpflin Aladár mint kritikus kezdte, mint regényíró folytatta és mint színdarabíró rója tovább azt az utat, amelyet a régiek így jellemeztek: per aspera ad astra. Schöpflin ifjúkorából hiányzik a líra, legalább tudtommal nem írt alanyi költeményeket. Mint kritikus indult el és írói oeurvre-jének zömét ma is esztétikai munkái alkotják…A kurucok között mindig kissé labanc, a labancoknak túlságosan kuruc: Schöpflin Aladár nem érte el azt, amire született, az egyetemi katedrát. Ehelyett a modern magyar irodalomnak mintegy Linné Károlya lett. Talán ő volt az egyetlen, aki nem vetélytársi lendülettel vonzódott Ady felé és higgadtan nézte, figyelte a prófétai missziójú, dekadensen szeszélyes, titokzatosan mély költő egyre színesebb és magasztosabb tragédiáját, amely annak a kornak mintegy utolsó szimbolikus kilobbanása volt. És Schöpflin adott nagyobb lendületet kritikai tollának segítségével a magyar költőnők úttörőjének, a magyar George Sandnak is, akit Kaffka Margitnak hívtak…

Nem lett forradalmi lendülettel íróvá, hanem bölcsen és higgadtan előbb kiépítette a maga útját. Fokról fokra és óvatossággal haladó fejlődési vonalát mutatja az is, hogy előbb a regény szabadabb és bizonyos tekintetben könnyebb formájával próbálkozott és innen ment át a sikamlósabb, veszélyesebb színpadi területre. Most már második színpadi alkotásával állunk szemben. Ez is regényből fejlesztett színdarab. Műfajára nézve érzelmes vígjáték. A címe: A piros ruhás hölgy. A Nemzeti Színház kisfaludyas keretei jól illenek ehhez a darabhoz. A piros ruhás hölgy: szimbólum. A költészetet, dicsőséget, sikert jelenti a tűzpiros színével. A piros bizonyos fokig az egészség színe is. A piros ruhás hölgy nem azt a ködfátyolon át villogó lila színű hölgyet jelenti, akit túlságosan misztikumnak és szimbólumnak kell éreznünk.…

Az előadás fénypontja kétségtelenül Bajor Gizi. Megjelenése, mozdulatai, szinte álomszerűen csengő mondatai, a valóság és költészet határán lebegő alakítása, az a se több, se kevesebb, amely játékában van, mindez együttvéve újabb megnyilatkozása ennek a ragyogón érdekes, igazi színészi értéknek…Fáy Szeréna derűs anyai méltósága azt a vitathatatlan nemzeti színházi nívót jelentik, amellyel az "ország első színpada" elnevezést meg is kell érdemelni.

 

 

1913. 4. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.

Babits Mihály Dante-fordítása. …Ez a költő, akinek nagyságát eddig csak nagyon kevesen érezhették át, mind szélesebb körben válik ismeretessé és gyarapítja kulturális közkincsünket… Dantét eddig nagyon kevesen olvasták és még kevesebben ismerték.… Az irodalmi érdeklődés még mindig nagyon csekély számú emberre terjed ki s ezeknél is kevéssé mély és széleskörű, semhogy át tudta volna törni azokat a nehézségeket, melyeket Dante nyújt minden olvasónak…A fordítás munkáját Danténál meg kell előznie egy. Másik munkának: a megértés munkájának, Babits ezt is elvégezte, passzióból, mert az ő kutató, tudományosan kíváncsi természetéhez ez illik is. Ő a legkitűnőbb irodalom-értők egyike mai irodalmunkban s Dantéhoz is a megértő tanítvány hűségével és fogékonyságával fordult. Most az első részt, a Pokol-t adja egy igen szép és stílusos kiállítású könyvben…

 

 

Pokol. Első ének

A sötét erdőben

Az emberélet útjának felén
    egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
    mivel az igaz utat nem lelém.
Ó, szörnyű elbeszélni mi van ottan,
    s milyen e sűrű, kusza, vad vadon:
    már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
    De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
    hallanod kell, mit láttam az úton.
Akkortájt olyan álmodozva jártam:
    nem is tudom, hogyan kerültem arra,
    csak a jó útról valahogy leszálltam.
De mikor rábukkantam egy hegyaljra,
    hol véget ért a völgy, mély, mint a pince,
    melyben felébredt lelkem aggodalma,
a hegyre néztem s láttam, hogy gerince
    már a csillag fényébe öltözött,
    mely másnak drága vezetője, kincse.
Így bátorságom kissé visszajött,
    mely távol volt szívemből teljes éjjel,
    melyet töltöttem annyi kín között…

                                                           Beillesztette: G.

 

 

 

 

1913. 23. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.

Hajnali szerenád. Szép cím egy verskötetnek, sejteti azt a halk muzsikát, a mely az ember fülében marad Tóth Árpád verseinek elolvasása után. Mert lehetetlen ezt a könyvet elolvasni a nélkül, hogy valami hangulatos, szomorú muzsika ne maradjon utána az ember lelkében, a mely sokáig zsong még tovább. A hajnali Szerénádat egy bús, halvány fiatalember adja, a ki egész életét belül, a gondolataiban, az ábrándjaiban, rejtett fájdalmaiban éli és lelke rejtett szobájába a külső élet csak fojtottan, tompán hallik be, mint zárt függönyű ablakon az utcai zaj. A versek ebből a lelki állapotból fakadnak: az elzárt lélek vágyakozásából az élet szépségei, hatalmas lendülete, gyönyörei után s a passzivitásból, a mely nem engedi, hogy utána is nyúljon annak, a mire vágyik. Ennek a két ellentétes lelki motívumnak a súrlódásából keletkezik a hangulat: a passzív, szomorú, lemondó és mindig kifelé sóvárgó, aktivitásra vágyó lélek folytonos izgatottsága. Halk szavú tragédiák vérzenek a versek soraiban…Tóth Árpád verseskönyve a legszebb és legtöbb értékű termékei közé tartozik a mai lírának.

 

 

1913. 23. Pesti konfetti. Színi Gyula apró szatirizáló cikkeinek gyűjteménye, egy kicsi, de tetszetős tartalmú füzet viseli ezt a címet A pesti élet tükördarabjai, de torzító tükörből valók: ez az élet úgy tűnik fel belőlük, mint a hazárd könnyelműség, nyegleség és sznobizmus, mérges kis marakodások furcsa egyveleg színjátéka. Zsörtölődő kis cikkek, van bennük valami kora-öreg rosszmájúság… Színi nem vérbeli szatirikus, a ki ostorral a kezében keresgéli, mire lehet rácsapni, egy kis bonhomia és mindenek felett fölényesség mindig van benne, a mely nem engedi, hogy egészen nekikeseredjék…Új könyvecskéjében, mint friss és könnyű tollú karikatúra rajzoló is bemutatkozik,  akárhány kis rajza hivatásos rajzolóművésznek is becsületére válna.

 

 

 

1914. 22. Levelek írisz koszorújából. Babits Mihály első verskötete, mellyel vagy öt év előtt először vonta magára a nagyközönség figyelmét, miután elszórtan megjelent versei már előbb is erősen foglalkoztatták az irodalomhoz közelebb állók érdeklődését, most második kiadásban jelent meg. Az első kiadás már régebben elkelt s hogy a második csak most jelenik meg, annak a költő habozása volt az oka. Kissé szégyellem ebben a kinőtt ruhában megjelenni az emberek előtt — mondja rövid előszavában. De íme: ha kinőtt is, tiszta ruha és sehol se foszladozó….kétszeresen érdekes most olvasni, új színben, a költő lényegesen tovább fejlődött. Hisszük, sokaknak lesz ez az érzésük, a kik a költő munkáját eddig is figyelemmel kisérték.

 

 

 

1914. 24. PÓSA LAJOS ÜNNEPLÉSE. A legszebb és leghálásabb közönség, a gyermekek ezernyi serege ünnepelte június 7-ikén Pósa Lajost: az ő kis olvasói jöttek el…Pattogó ritmusok, csilingelő rímek, játékos, furcsa, kedves szavak rajzottak fel fejlődő lelkükben, mikor körülvették a szép fehér hajú és bajuszú öreg embert, a kinek nyájas, derült és gyermekien naiv szavát már régóta ismerik képes könyveikből. S a gyermekek mögött ott állott a szülők hadserege, nemcsak azért, hogy vigyázzon a kicsinyekre, hanem azért is, hogy külön megköszönje a maga örömét Pósa bácsinak azt az örömöt, a mikor a kis gyermek először próbálta ki elméjének bájos játékát a Pósa bácsi rímeivel és szavaival…szerencsés sugallat állította be a gyermek-irodalomba. Benne magában is megvolt a gyermek közvetlen, friss számítása, derült optimizmusa…

 

PÓSA LAJOS NEGYVENÉVES JUBILEUMA. Jelfy Gyula fölvételei.

 

 

 

1918. 19. Szocialista irodalom. A szocialista agitáció és irodalom nagymesterének, az osztályharcra és a történelmi materializmusra alapított világnézet megalapítójának s a XIX. század legnagyobb hatású gondolkozói egyikének, Marx Károlynak százéves születési évfordulója alkalmából a  magyar szocialisták szellemi szükségleteit ellátó Népszava könyvkereskedés egész sereg kiadványt bocsátott ki. Ezek között van Marxnak néhány nagyfontosságú műve: a Kommunista kiáltvány, melyet Engelsszel együtt dolgozott ki, s mely ma is alap programja a szocialista mozgalomnak. A művet Szabados Sándor fordította…A szocializmus másik apostolának, Engelsnek egy tanulmányát az utópikus és tudományos szocializmusról Bokányi Dezső fordította, a kommunizmus alapelveiről szóló katekizmus-szerű munkáját pedig Garami Ernő…

 

 

 

1919. 21. 239. 3 plakát képe

 

 

1918.25. A MAGVAR KÖNYVTÁR Szerkeszti RADO ANTAL új füzete: 897—898. szám SZÍNI GYULA ELBESZÉLÉSEK

 

 

 

1918. 48. Babits Mihály Dante-fordítása, A Divina Comedia első része, a Pokol, melynek első kiadása mintegy öt év előtt jelent meg, most már második kiadásban kerül a közönség kezébe. Ennek a fordításnak a jelentősége már rég tisztán áll a magyar közönség előtt, általánosan elismert dolog, hogy ez az utolsó évtized legnagyobb műfordítói alkotása irodalmunkban s megjelenése kulturális esemény volt. örömmel jegyezzük fel, hogy a magyar közönség kellően megértette e munka jelentőségét s az első kiadást rövid idő alatt elkapkodta. Már maga az is nagy érdeme a fordítónak, hogy a magyar olvasók ezreit figyelmeztette Dante nagy művére és rávette őket elolvasására.

 

 

1919. 4. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.

Pesti album. Krúdy Gyula a legkellemesebb és legérdekesebb beszélgetők egyike. Ez az ő ereje, a beszédnek egész különös adománya, a mit elsősorban a hang tesz, az író lágy, érzéki, meleg hangja, a melybe mindig elegyül egy kis szomorúság, az elmúlt és meglévő dolgok melankóliája, az élet fájdalmas szeretete, a mely ezen az alaphangon fölül mindig máskép modulál a szerint, hogy miről és mit beszél. Erős líra van ebben a hangban, búsongó, kissé szentimentális, de nem férfiasság nélkül való,  az író maga is meghatódik a saját hangjától…Alakok suhannak el előttünk, félhomályban, nem is a földön járva, hanem csak úgy lebegve, fantomok inkább, mint realitások. Nem megfigyelés és valószerű reprodukálás szüleményei, hanem a futó hangulatéi, az író belső hullámzásának kivetítődései a világ sötét felületére… Semmi más nem tartja össze mondanivalóját, mint a belőle áradó líra. Ő nem komponál, nem osztja be színeit és formáit bizonyos terv és cél szerint, inkább úgy dolgozik, mint a naturalista muzsikus, a ki kotta nélkül, nóta nélkül is,

csak úgy hegedüli magának azt, a mit a hangulata pillanatnyilag sugall neki, a nélkül, hogy törődnék vele, hol lesz vége egész szabálytalanul csapongó áriáinak, meddig terjednek ki és milyen részét foglalják magukba a hangok világának. Egészen sajátságos művészet a Krúdyé, teljesen az ő saját műve, senki máshoz nem hasonlítható…

 

 

1920. 19. A vérző Magyarország. Ezzel a címmel nagyon szép kiállítású könyv jelent meg, a melyben a legkiválóbb magyar írók egész sora írt. Többek között Gárdonyi Géza, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Schöpflin Aladár, Karinthy Frigyes, A szerkesztés gondos és ízléses munkáját Kosztolányi Dezső végezte…A könyv érdekességei közé tartozik egy térkép, amely azt mutatja, hogy mely nevezetes magyar emberek születtek a tőlünk elszakított területeken…

 

 

Vérző Magyarország. Magyar írók Magyarország területéért

Kiadó: Pallas

Benne: Babits Mihály A repülő falu című elbeszélése

 

 

1921. 4. Nefelejcs. Juhász Gyula könyve… Sorra veszi egy szonett ciklusban azokat az elszakított magyar városokat, a melyekben élete egy-egy része eltelt, vagy a melyekkel képzeletben sokat foglalkozott. Pozsony, Máramarossziget, Nagyvárad, Arad, Szabadka, Újvidék, Szakolca, Csáktornya…szó sincs a rablás miatti haragról, semmi patétikus fogadkozás, irredenta mennydörgés, de az érzés, a mely mindegyikben a szavak mögött áramlik, a nemzetével együtt vérző, szomorú magyar ember tiszta, őszinte, halkságával is megkapó és minden magyar szívben rezonanciát keltő érzése…

1921. 11. Dante. A nagy olasz költőről, a kinek halála hatszázados évfordulóját most ünnepli az egész világ, tanulmányt írt dr. Honti Rezső. A Kultúra nagyjai című új vállalatban jelent meg, mint annak első száma…

 

1921. 20. Ünnepnapok. Kiss József újra kiadta Ünnepnapok című, a kilencvenes évek elején megjelent verseskönyvét, a melyet annak idején a hívő zsidó olvasók számára írt, vallási alkalmakra, a zsidók nagy ünnepeire. A kis könyv a zsidó vallásos irodalom egyik legkiválóbb magyar nyelvű terméke s bizonyára kedvező fogadtatásra talál ma is annak a közönségnek a körében, amelynek szánva van.

 

 

1921. 24. Külföldi regényírók. Ez egy új sorozatos vállalatnak a címe, melyet a Franklin Társulat indított meg. Nagyon tetszetős külsejű, jó papiroson gondosan nyomott kötetek… Braun Lily A marquisnő szerelmes levelei című regényét lapunk olvasói jól ismerik, először a mi hasábjainkon jelent meg három évvel ezelőtt, Schöpflin Aladár kitűnő fordításában…

 

 

1921. 24. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.  /Az utolsó könyvkritika. G./

A két zöld ász. Tersánszky J. Jenő első regénye hagyta el most a sajtót A két zöld

ász. (Buzikán Mátyás hamiskártyás története) címmel…A regény egy kiváló tehetség teljes kibontakozását jelenti, — legújabb irodalmunk legtöbb figyelemre méltó jelenségei közé tartozik.

 

 

1921. 24. MAGYAR ILIÁSZ REGÉNY A VÉGEKRŐL. — IRTA RÁKOSI VIKTOR. (Vége.) A nagyon hosszú regény-szövegen kívül alig olvasható más a lapban. A legutolsó oldal – a 293 - üres. A lapnak is vége. G.

 

 

 Értéktőzsde nagyterme 

 

Függelék

 

Schöpflin Aladár a Vasárnapi Újság munkatársa

 

 

Nyugat. 1917. 4…A Vasárnapi Újságban megjelent kis cikkeim sokkal inkább alkalomhoz kötöttek, semhogy bármit is fölvehettem volna belőlük e könyvbe /tanulmány-kötete. G./, de szükségét érzem, hogy utaljak rájuk e helyen, azok kedvéért, akik törekvéseimet a maguk egészében kívánják megérteni…

 

Nyugat 1932. 2.

Schöpflin Aladár: Az indulás

A huszadik század első évei. Az irodalomnak egy szigete, egy szerkesztőség, amelyben csupa kedves öreg urak ülnek, s amelyre mindenki úgy nézett, mint a változhatatlan konzervativizmus erődítményére. Az öreg urak között egy fiatalember, már harminc körül járó, ül az íróasztalnál, szorgalmasan dolgozik, egyik nap egy elhalt külföldi nagyság életrajzát írja külföldi újságok nyomán, másik nap természettudományi cikket dolgoz át egy amerikai folyóiratból, harmadik nap a szerkesztőségbe beérkezett verseket bírálja illő szigorral. Közben irodalomról ábrándozik, essay-írásról, komoly kritikai munkáról, az irodalmi életbe való bekapcsolódásról, melyet félénk, húzódozó természete addig elzárt előle…

 

Nyugat 1934. 23-24.

FÖLDI MIHÁLY: "ADY ENDRE" SCHÖPFLIN ALADÁR KÖNYVE

…Schöpflin még a régi Vasárnapi Újság szerkesztőségében dolgozott Hoitsy Pál mellett, amikor az élő irodalom kéziratainak nagy része már megfordult szerkesztői asztalán. Ő talán az egyetlen kritikusunk, aki a magyar múltból jön, épségben hozza magával a régi magyar irodalom minden értékes hagyományát…

 

Gellért Oszkár: Egy író élete I. 1958. 211. oldalon Schőpflin levele faximilében:

 

Fejléc: VÚ szerkesztősége, IV. Reáltanoda u. 5. 1908. ápr. 14.

Ima a szélhez c. versét itt tartom, nem mintha a többi nem volna épp olyan jó…A régebben elfogadott vers, ha csak lehet, a húsvéti számban sorra kerül…

 

A VÚ. 1908. 20 számában Gellértnek Az én tavaszom c. verse jelent meg. A h 12 – 7 fejezetben olvasható. G.

 

 

 

Schöpflin Aladár: Válogatott tanulmányok, Szépirodalmi, 1967.

Bevezető, Komlós Aladár…1898-ban bejut gyakornokfélének a Vasárnapi Újság szerkesztőségébe…heti recenziókat korrigál, 1901. május 1-jétől átveszi a rovatvezetést. 1901- 1921-ig – a lap megszűnéséig – minden héten két-három névtelen recenziót ír a népszerű hetilapban. Ez legalább kétezer írás, a magyar irodalom század eleji fénykorának páratlanul gazdag képcsarnoka…

 

 

Kovalovszky: Emlékezések Adyról, III. Akadémiai 1987. Schöpflin emlékezése, 639. oldal: A Vasárnapi Újságnál kezdtem…átvettem az irodalmi rovat vezetését, és meg is tartottam mindvégig…Megismerkedtem Ady Endrével…első voltam abban, hogy fővárosi lapban helyet kapjon…1907. febr. 17 és 1910. jún. 26 között nyolc párizsi cikke jelent meg Adynak a Vasárnapi Újságban, novellák és versek mellett…

 

 

Fülöp László: Schöpflin Aladár pályaképe, 1993.

 

…Már egyetemistaként írogatott a Vasárnapi Újság című nagy múltú képes hetilapba, majd 1898-tól belső munkatársként dolgozott a szerkesztőségben. 1902-től kezdődően nemcsak segédszerkesztői munkát végezhetett: rábízták az irodalmi rovat gondozását, s ő lett a lap vezető irodalomkritikusa. Itt kezdődött kritikusi pályája, s egyre jelentékenyebb, mind nagyobb figyelmet keltő recenzensi tevékenységével alig egy fél évtized alatt lényegesen átformálta a konzervatív orgánum kritikai szellemét, és igen sokat lett a születőben levő század eleji modern magyar irodalom új értékeinek széles körű meg- és elismertetéséért…1909-ben elfogadta a Vasárnapi Újság-ot is kiadó Franklin Társulat ajánlatát az irodalmi titkár állásának betöltésére. Az eseményt a közben már megismert Adynak küldött levelében (1909. április 24.) így kommentálta: „Hogy jól tettem-e, azt nem tudom, kisülhet belőle az is, hogy ez a legnagyobb szamárság, az is, hogy szerencsés fordulata életemnek... A Fővárosi Múzeumnál elfoglalt, úgyis csak ideiglenes jellegű és embrióban levő állásomat elhagyom, ellenben a Vasárnapi Újság-nál való pozíciómban megmaradok, sőt erre helyezem a fősúlyt."… A Nyugat szervezésénél és alapításánál még nem volt ott, de rövid időn belül kapcsolatot talált az 1908-ban elindított új folyóirattal.. Megmaradt a Franklinnál, a Vasárnapi Újságánál, de munkásságának irányítását és szellemét a Nyugat szabta meg, a nyugatos irodalom ügyének szolgálata alakította mindenekelőtt. Főmunkatársként, majd 1937-től társszerkesztőként az orgánum szolgálatában állt…

 

STUDIA LITTERARIA Fülöp László Schöpflin Aladár pályaképe

dea.unideb.hu/dea/bitstream/2437/99467/1/SL%203

 

 

 

Beck András: A Nyugat berkeiben, Jelenkor

jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=2239 -

 

…Wlassics: Az én gályám-ról  a Vasárnapi Újság recenzense írja: „Az egész kis kötet nagyon kedvező benyomást tesz, gondosan van összeválogatva, nincsenek benne egyenetlenségek, az egyes versek hol mélyebbek, hol könnyedebbek, de mind egyforma jóravaló irodalmi színvonalon állnak.”51

Az ismertetés névtelen, de talán nem tévedünk, ha Schöpflin Aladárt, a Vasárnapi Újság mindent megértő és mindent megbocsátó kritikusát sejtjük mögötte. Az ő hajlékony tollát dicséri a „jóravaló irodalmi színvonal”, ez a bátorító semmit mondásában már-már zseniális minősítés. /Itt olvasható. G,/

51 Vasárnapi Újság, 1911. április 30.

 

 

1911. 18. Az én gályám. Ifj. Wlassics Gyula pár évvel ezelőtt novellisztikus dolgozataival keltett szimpátiákat, most pedig egy kötetkére való csinos verssel lép a közönség elé. A mit már régebben, prózai dolgaiban is megfigyeltünk: merengő, lágy, ábrándra hajló lélek, a kiben mindjárt kész a meghasonlás a vágy ós megvalósulás, a képzelet és valóság ellentéteinek láttára, de ez a meghasonlás sohasem okoz benne mély szakadást, csak melankolikus hangulatokat kelt. Ebből s talán részben irodalmi hatásból is származik az a modor, hogy szereti kihelyezni magát önmagából s úgy nézni, mint valami rajta kívül álló jelenséget. Elválok néha borús magamtól, mohó kedvvel kalandra kiszállok — mondja egy helyen. Erősen szubjektív, az élet jelenségeit a maga külön szemüvegén át nézi; benyomásokra könnyen reagál, akár az életből, akár a költészetből hatolnak bele ezek a benyomások. Formaérzéke élénk: majd minden verse könnyen, csinosan kerekedik ki egésszé, darabosság, aránytalanság nélkül s a technikája is sima, zökkenés nélküli, választékos. Az egész kis kötet nagyon kedvező benyomást tesz, gondosan van összeválogatva, nincsenek benne egyenetlenségek, az egyes versek hol mélyebbek, hol könnyedebbek, de mind egyforma jóravaló irodalmi színvonalon állnak.

 

                                       *  *  *

 

 

Tompa Mihály: A pozsonyi várban

 

Fennáll még a rideg, kopasz fal,
Repedt, hullongó boltozattal,
Párkányzatán avar tenyész;
Rajt annyi seb van, annyi csorba,
S áll, mert oly múlttal dőlni romba,
Talán a kőnek is nehéz.

Mikor még itt délceg leventék
A tért s udvart visszhangra kelték!
Nap és éjjel szállott, szökött,
Ha küzde a kard, a szabad szó,
Vagy ünnep állt: fényes, zajongó
Élet volt e falak között!

Midőn ama fejedelmi asszony,
Könny folyván a felséges arcon
Kisded fiával itt megállt,
S a szörnyű vészt festvén beszéde:
Sorsát a hű nemzet kezébe
Tevé le - s várt éltet halált.

És a szívek fellángolának,
És a szablyák kivillanának,
Feledve lőn sok újólag
Haljunk meg! hangzott fel viharzón,
S megint szilárdan álla a trón,
Óh mert e nép hős és lovag!

De az idő olyan kegyetlen!
Pusztít erős, fényes művekben,
Falat s oltárt a földre vet;
S apjuk hitétől elszakasztva:
Új egyházba, új áldozatra
Téríti át a népeket.

E puszta rom tán még felépül,
De bár eltűnik is kövérül
A romladás zöldes moha:
A régi tűz fellángolása,
A régi szó felharsogása
Nem újul meg többé soha!

 

 

 

Városképek

 

 

 

A lapban bemutatott számtalan hazai és külföldi városból egyet emelek ki: szülővárosomat. Kassa többször is szerepel a VÚ-ban. G.

 

 

1866. 11. Kassa város egy régi és egy új épülete. 1 A Sz. Mihály-kápolna. 2. A vasúti indóház…Ez emlékművek örök időkre fogják hirdetni azon kiváló és fontos szerepet, azon felsőséget, melyet egykor Felső-Magyarország fővárosa, Kassa, mind a szellemi, mind az anyagi téren az ország városai sorában elfoglalt…A kassai Szent Erzsébet templomot s a Sz. Mihály kápolnát részletesen tanulmányozta s rajzokkal együtt kiadta Henszlmann Imre. (Lásd: „Kassa városának ó-stílű templomai." XII rajztáblával. 1846.)

 

A Sz. Mihály kápolnát rajzolta: Amyskovszky Viktor (Bártfa, 1838. május 14.Kassa, 1909. november 2.) művészettörténész, építészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A hazai műemlékvédelem egyik úttörője.

 

 

 

1895. 25. KASSAI KÉPEK. Magyarország vármegyéi és varosai című új vállalatból. Felső-Magyarország legtekintélyesebb és legérdekesebb városa Kassa, mely a múlt századokban Felső-Magyarországnak, mint kerületi főkapitányság, hivatalos fővárosa volt. A közbeszédben ma is Felső-Magyarország fővárosának hívják, s ez a cím méltán megilleti úgy fekvésénél, mint élénk társadalmi, ipari és tudományos életénél fogva. Ez év őszén egy nagyszabású vállalat indul meg: Magyarország monográfiája…Ismerteti Magyarország vármegyéit és városait. A Vasárnapi Újság mai számában mutatványul közölt képek ezen mű sajtó alatt levő I. kötetének eddig elkészült részéből valók. A munka szerkesztője dr. Sziklay János…a tanácsadó testület elnökségét Rákosi Jenő vállalta el. A mű díszes kiállításáról a Franklin-társulat gondoskodik. Az Abaúj-Torna vármegyét tárgyaló kötethez Jókai Mór írta a bevezetést…Kassán összpontosult a középkorban és a XVI—XVH. században Galícia és a magyar alföld kereskedelme; ott virágzott az ötvösművészet; ott tartotta udvarát egy ideig Bocskay István és Bethlen Gábor, a ki menyegzőjét is ott ünnepelte a külföldi fejedelmek követeinek fényes társaságában; onnan indul ki későbben a bécsi abszolút kormány reakciója, mely a Thököly- és Rákóczi - féle szabadságharcot felidézte. Ott serkentette új életre a magyar irodalmi munkásságot Kazinczy; a zsenge magyar színészetnek Kolozsvár mellett Kassa volt egyik első bölcsője… Kassát már Róbert Károly 1342-ben felruházta azzal a kiváltsággal, hogy ügyeit egyenesen a tárnokmesterhez felebbezhesse. Ez volt az első lépés a szabad királyi várossá való emeltetéshez, ami nem sokáig késett. Nagy Lajos 1347-ben adta ki erre vonatkozó szabadságlevelét s úgy ő, mint utódai, új meg új szabadalmakkal gazdagították a várost, mely a Rákóczi-szabadságharc végéig politikailag is vezérszerepet vitt Felső-Magyarországon…

Kassa város nevezetes épületei: a főkapitányok háza, mely ma honvédkaszárnya; a régi generálisház, melyet III. Ferdinánd a jezsuitáknak adott, a kiknek helyén ma a főgimnáziumot vezető jászói premontreiek laknak; a domonkosok temploma, mely Kassának a Sz. Mihály kápolna és a székesegyház mellett harmadik legrégibb épülete; az orsolyák temploma…

 

 

 

 

 

1906. 45. Rákóczi kassai temetése. Egy versrészlet és két képfelirat. G.

 

…Nem messze, nem messze a magyar határtól,

Kinézett Rákóczi a koporsójából,

Hogy ott van e most is mindenki mellette,

Ki egykor úttalan útjain követte…/Szabolcska/

 

A KASSA-ODERBERGI VASÚT ÁLTAL EMELT DÍSZSÁTOR A PÁLYAUDVARON.

A BANDÉRIUMOK VEZETŐI KASSÁN.

 

 

 

 

Szinnyei és a Vasárnapi Újság

 

 

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái c. munkájában a hetilap gyakori forrás:

Indali Gyula: Költeményei jelentek meg a Vasárnapi Újságban (1874., 1877.)

Kazinczy Gábor: …a Vasárnapi Újságban (1854. A szent-mártoni sebész, 1884. Nagy Sándor egy kalandja Talmud szerint)…

Pákh Albrt: Vasárnapi Újság 1867. 7. sz. arczk. (Gyulai, Greguss Á. gyászbeszéde), 1870. 46. sz. (Gyulai Emlékbeszéde és síremléke rajzával), 1879. 11. sz. arczk. (Gyulai), 1880. 2. sz. (Porzó)…

 

 

Váczy János: Vasárnapi Újság (1885. Hornyik János, 1886. Majláth Béla, Jókai és Táncsics, Adalék a Petőfi-reliquiákhoz, Gr. Festetics György és a helikoni ünnepélyek, 1888. Kisfaludy Károly, 1891. Hunfalvy Pál, 1892. Salamon Ferenc, 1893. Pauler Gyula sat.)…Hornyik János:1885.44 ; Kelemen L. 1888. 38.

 

 

 

Abafi: Figyelő c. irodalomtörténeti folyóirat (1876-1890)

 

Szinnyei / bővebben a h 20 – 55. fejezetben/ évfolyamonként négy-öt alkalommal szemlézi a VÚ-t, az Irodalomtörténeti repertórium rovatban. Abból emelünk ki néhány tételt.

 

                                                            *  *  *

 

 

 

1876. 2. Kruspér István műegyetemünk egyik legkitűnőbb tanárára, a m. tud. akadémia rendes és munkás tagja, s hazánkban a matematikai és technikai tudományok egyik elsőrendű művelője…1870. tavaszán, midőn a méter-mértékrendszer behozatala hazánkba a kormánykörökben már el volt határozva, a kormány Kruspér István és Szily Kálmán műegyetemi tanárokat küldötte ki Parisba, hogy a magyar akadémia birtokában levő platina méter-rudat (etalont) és kilogrammot a Parisban levő francia eredetivel összehasonlítsák…

Késmárkra, a jogra került. Ez a tudomány nem ízlett neki s elhatározta, hogy a műegyetemre megy. Előtte három évet Lőcsén gyakorlaton töltött, a mérnöki külső jártasság megszerzése végett…

 

 

1879. 37. Mendelssohn Mózes. (1729—1786.) Százötven éve múlt a napokban, hogy 1729. szeptember 6-án  Anhalt-Dessauban Mendel zsidó tanítónak s hitközségi Írnoknak Mózes nevű kis fia született. Nyomorék testében oly szellemi erővel s bölcsészi lángelmével bírt, mellyel ha nem reformálta is a tudományt s a világot, de a XVIII. századnak, a bölcsészek századának, sőt minden időkoroknak is, legnagyobb gondolkodói közé emelkedett…Megismerkedése Lessinggel, tette íróvá…hírnevének tetőpontját „Phádon"-jával érte el, melyben Pláton hasonló című párbeszéde nyomán Szokráteszben rajzolja az erkölcs-filozófia eszményképét, előadja a halál és a halhatatlanság felőli nézeteit…

A zeneszerző Mendelsson-Bartholdy /1809 -1847/ az előbbi unkája. Larousse

 

 

 

1880. 16. A Régi Magyar Költők Tárából, az akadémia vállalatából megjelent a második kötet, mely a mohácsi vészt követő húsz év (1527—1546) költői maradványait tartalmazza. Az 500 lapra terjedő s vaskossága és díszes kiállítása mellett is csak 2 frt áru nagy kötet 21 magyar költő műveit tartalmazza: Csáti Demeter, Farkas András, Batizi András, Dévai Bíró Mátyás, Erdősi Sylveszter János, Szkárosi Horváth András… Tinódi, /munkássága e korszakra esik, 1540 körül/, külön kötetben jelenik meg.

 

 

 

 

1880. 20…Nem szokás fiatal kisasszonyok biográfiáját megírni; a báli tudósítón kívül rendszerint alig foglalkozik velők a sajtó. Pulszky Polyxená-nál azonban indokolva van a kivétel. Még gyermekkorában, midőn a száműzetés éveiben édesanyja szalonja Firenzében az ottani művelt társaság színe-javát egyesítette maga körül…Társadalmi talentumát már akkor fölismerték, mikor a Pulszky Ferenc szombati estélyein, a pesti intelligencia ezen legkedveltebb gyúpontján, a kisasszonyt diplomaták, tudósok, művészek, bel- és külföldi celebritások körében mozogni látták…

 

t.

1880. 22. Longfellow verse Böhm Sándor fordításában

 

1880. 23. Ballagi Aladár: Látogatás Kossuthnál Turinban…Hanem hát, mondja csak, tud-e,vagy egy népet, mely igazán tanult a történelemből? Mert én nem tudok!... Magyar ember szegény feje azt hiszi, hogy nem tud megállni a maga lábán. Osztrák mankó kell neki. Pedig nézzük csak a történelmet, mire szolgált az a mankó? Rég olvastam magyar történelmi munkát, de arra még emlékezem, hogy a török, Magyarország területén nem tett állandó foglalást mindaddig, míg az osztrák ház alá nem jutottunk. Magunkra hagyva, egyedül nemzeti önérzetünkre támaszkodva, másfélszázadig ellene tudtunk állani egy világrengető hatalomnak; de úgyszólván abban a percben, melyben megérkezik az osztrák „segítség”: elvész Magyarország kétharmada, s maradandóan török kézre kerül…

 

 

1883. 29. Párisban… Az bizonyos, hogy pl. a francia mindig jobban szeretett bennünket, mint a német. A francia és a magyar jellemében sok a rokon vonás. Történetük is olyan, melyben sok a barátságos érintkezési pont. XIV. Lajos szövetségese volt II. Rákóczi Ferencnek…lekötelező volt az a barátság, mellyel a 140 tagból álló társaságot a franciák fogadták…Hugó Viktor épen úgy, mint Kossuth Lajos, daczára 82 évének, még mindig dolgozik. Nulla dies sine linea. Hálószobája egyúttal dolgozó szobája is…Pulszky Ferenc a magyarok részéről meleg hangon elmondott szavakkal üdvözölte a nagy költőt…Még az nap este nagyszerűen fényes lakomát rendezett a Hotel Continentalban a magyarok fogadására alakult párisi bizottság. A francia közéletnek, irodalmi és művészköröknek…

 

 

.

1884. 3. Nyomor. Ez egy kötet elbeszélés címe, melyhez szerzője még hozzátette: természet után. Bizonyosan magyarázatul tette, hogy enyhítse az elbeszélésekben nyilatkozó komor sötétséget. Bródy Sándor írta, meglehetősen új név a szépirodalomban…Zolára szeret támaszkodni, akit követ a realizmusban, fölösleges őszinteségekben…Összesen kilenc elbeszélés van a kötetben, mely a Révai-testvérek bizományában kapható, s a szépirodalom kedvelőinek érdeklődésére érdemes, de fiatal lányok kezébe nem való.

 

 

 

 

1884. 13.LORD TENNYSON DOLGOZÓSZOBÁJA.

Képünk az angol Poet laureate-ot (koszorús költő) dolgozó-szobájában tünteti föl…

Két fia közül csak az ifjabb nős és neje Locker Frigyes, szintén ismert angol költő leánya, kitől két fia van, kiket Tennyson ép úgy megénekelt, mint Hugó Viktor az ő unokáit. Tennyson reggelizés előtt szokott dolgozni, azután családja s barátai körében van, kikkel s egy pár kutyával hosszabb sétákat tesz; szenvedélyes dohányos,  nem szereti a városias, vagy az udvari életet,  annál inkább a falusi szabadságot s fesztelenséget…