JAPÁN,  ÚJ GUINEA 

A NŐKRŐL VII.           

JAPÁN       VÁROSAI             NÉPE                  A NŐKR

h14–105.  Vasárnapi Újság. Magyar prózát írók és levelezők.

 

2019.   06. 03.  ­­­– 06. 28.

 

 

Tartalom

 

BEVEZETÉS

 

VÁROSOK

 

SZINHÁZ UTCZA YOKOHAMÁBAN.  1898. 8. 126.

Egy újjászületett ország. (Városi élet Japánban) 1875. 21, 323.

A sydenhami palota. 1854. 151.

Az angol nép palotája. 1854. 30. 255.

 

ORSZÁGOK

 

A sziámi követség az angol királynő előtt 1858. 3. 29.

S. L.: Japán irodalma és könyvkereskedése. 1868. 587.

VII. Társadalmi osztályok és családi élet. 1875. 546.

A KHINAI-JAPÁN HARCZTÉRRÖL 1894. 41. 579

AZ OROSZ ÉS JAPÁN HAJÓHAD. 1905. 23, 365.

HOGY HARCZOLNAK A JAPÁNOK? 1905. 431.

JAPÁN KATONÁK SÍRJAI KOREÁBAN. 1895. 6. 87.

A JAPÁNOK HAZAFISÁGA.1895. 15. 236.

 

UTAZÁS

 

Szendrői Geöcze István:Uti képek Braziliából.*)

Dr. Semayer Vilibáld: ÚJ-GUINEÁRÓL. 1902. 737.

 

A NŐKRŐL VII.

 

L. B.: Bucsumi oláh asszony.

Sárosi Bella. JAPÁN ASSZONYOK. 1913. 11. 207.

 

FÜGGELÉK

 

Dr. Soltész János: Csodaszörnyek. ( Sziámi ikrek) 1858. 304.

Antikvárium

 

 

 

BEVEZETÉS

 

Japánról eddig mintegy 60 – 65 cikk, tanulmány jelent meg e lapokon. Nem sokkal kevesebb  a képek száma. Három sorozat is olvasható: Reményi Ferenc: Képek a felkelő nap országából és Képek Japánból, valamint Sámi Lajos: Japán hajdan és most  ( Ezek itteni sorrendje nem egyezik a VU szerkesztőjének sorrendjével.) Nagy számú a Nők témája.

Az angol nép palotája. 1854. 30. 255. c. írásban terjengőssége

ellenére magáról a palotáről nem túl sok tudható meg.  

Érdekes a japán színház.

 

 

 

 

VÁROSOK

 

 

SZINHÁZ UTCZA YOKOHAMÁBAN.  1898. 8. 126.

Kelet-Ázsia népeinél, különösen a khinaiaknál és japánoknál, jóval előbb felvirágzott a színműirodalom, mint nálunk. Ritkább kivételeket leszámítva, a keleti színművészet nem sokkal emelkedett feljebb annál a színvonalnál, melyet az európai nagy városok népies mulató helyein tapasztalunk. A nép ott rendkívül szereti ezt a mulatságot, s színműírók és színészek egyaránt azon igyekeznek, hogy műveiket a nép szellemi szükségleteihez szabják. A színház kora reggeltől késő estig nyitva van. Az éppen dolog nélkül levő khinai vagy japán család az egész napot ott tölti a gyermekekkel együtt, s ott is étkezik. Mások érkezésök szerint csak egy pár órát töltenek a színházban, tekintet nélkül a darabra, mely tetszés szerint nyújtható. Vannak darabok, melyek több napig eltartanak, és szintén vannak esetek, midőn az előadások megkezdése előtt maga a közönség választja ki a darabot, melyet látni akar.

A nyugati művetséget oly gyorsan elsajátított japánoknál már az európaiakéhoz hasonló színházak és színielőadások is vannak, de számosabbak a népies színházak. Egyes nagy városokban külön utczák is találhatók csupa színházakból, minthogy régi divat szerint, melynek nyomai nálunk is megvannak.

A Szinház utca Yokahama japán kikötővárosban található, mely Tokió fővárostól nem messze esik, s a leglátogatottabb nagy japán városok közé tartozik. Már messziről meg lehet ismerni ott az utczát azokról a hosszú bambuszrudakról, melyek az utcza felé hajolva, csakugyan hasonlók a halászó rudakhoz, mintha a színigazgatók az útczán járókat akarnák velük összefogdosni.

A rudakon tarka szinű, többnyíre kék vagy piros vásznakon vannak felírva óriási betűkkel a színházi hirek. Maguk az épületek hatalmas kiterjedésű fabódék, melyekben 2—3000 ember elfér s csaknem mindenik mellett vannak csinos theaházak, vagy más mulatóhelyek félig fedett papirlámpákkal, gazdagon megrakva versekkel.

A színházak belépti dija rendesen igen csekély, s a tulajdonos az elfogyasztott ételekből és italokból kapja fő nyereségét Az ilyen utczákon oly nagy a tolongás, hogy nem is szabad kocsikkal, vagy emberek által vont taligákkal járni bennök; ezért a színházlátogatóknak a legroszabb időben is gyalog kell a színházba menniök.

Az előadások sokban hasonlítanak a mi vásári bódéink mutatványaihoz.  A játszók közt igen sok jó színész van; különösen híresek az akrobaták, bűvészek és az arczjátékot nagy tökélyre vitt mimikusok. Főképp az arczjátékosok között van Yokohamában néhány oly művész, kiket az ott tartózkodó, vagy átutazó európaiak is szívesen megnéznek.

 

 

Egy újjászületett ország. (Városi élet Japánban) 1875. 21, 323.

Ama nevezetes forradalom óta, melyen Japán 1868-ban keresztül ment, s melynek következményeképen a Mikado név alatt ismert jogszerinti császár ismét kezébe kerítette a főhatalmat, mig ellenben az utolsó úgynevezett korona fővezér (Szjogun, tévesen Taikun), kinek elődei századokon át bitorolták a fejedelmi jogokat, közönséges Daimióvá (főnemes) lett.

Oly lázas buzgalommal reformálnak mindent, hogy Nagy Péter muszka czárnak is becsületére vált volna. Az udvar és a hadsereg, a közoktatás és a tengerészet, a pénz- és vámügyek máris egészen európai lábra vannak állítva, mig a japán diplomaczia, mely pár évtized előtt még a titok-szerüségnek hétszeresen lepecsételt könyve vala, most már nyiltan érintkezik az európai nemzetek külügyminisztériumaival. A nép lelkületében mély gyökereket vert buddhizmustól az államsegélyt megvonták, sőt ma már azt is fontolgatni kezdik, hogy nem volna-e jó a japán helyébe az angol nyelvet fogadni el hivatalos nyelvül?

Japán újkora semmiből sem ítélhető meg jobban, mint mostani császárjának, a Mikadónak vagy Tennónak egész magatartásából, ki korábbi zárkózottságából teljesen a nyilvánosság terére lépett. Mennyivel másképen volt hajdan s mennyivel másképen van most! A Mikadót, ki jog- és törvényszerinti törzsfáját sokkal messzebbre és magasabbra tudja fölvinni, mint akármelyik európai uralkodócsalád, ezelőtt az istenek utódának és a „legszentebb felségnek" tartották, ki alattvalóira nézve mindig láthatatlan volt, mint a legfőbb lény maga. A „nap ősunokája" elkülönitve s csakis Dairi udvaronczai és nejei által környezetten álmodozás és édes semmittevés közepette élte át untató etiquette-szabályokkal körülfont napjait, Kiotó fővárosában, mig a polgári és politikai kormányzás a Yedoban székelő erélyes Szjogun kezeiben nyugodott. Ama hódoló utazások, melyeket az adóköteles hollandok a XVII. században Japánban tettek, Kiotóba is elvezette őket, de még álmukban sem volt szabad olyasmire gondolniuk, hogy az istenutód arczát megpillanthassák, avagy csak fényes palotája küszöbén is átléphessenek.

Mennyivel másképpen van most mindez! A hallatlan esemény mindjárt a forradalom után bekövetkezett. A barbárok halvány arczai megjelentek a napnak szent fia előtt, ki az idegenekkel kötött szerződéseket határozottan elismerte, s a franczia követnek, Roches Leonnak, ki 1868. március 23-án mint első európai jelent meg a Mikado előtt, egészen igaza volt, midőn az uralkodónak ezeket monda:

 „Ez örökké emlékezetes nap Japánra nézve az egyetértés uj korszakának, s az idegen nemzetekkel való őszinte barátságnak leend kezdete."

Az uralkodó mindjobban kilépett zárkózottságából; nem volt elkülönitve többé alattvalóitól. Pár év előtt maga szentelte föl és nyitotta meg az első vaspálya vonalat Japánban. A régi elkülönzésnek ma már csupán annyi foszlánya maradt meg, hogy a császárnak és császárnénak, ki tökéletes japán szépség, sem fényképeit, sem másféle arczképeit árulni nem szabad. Ellenben minden évben újév körül a tartományfőnökök hirül adják a népnek, hogy a császár fényképe a kormányzóság épületében három napig nyilvánosan ki lesz téve. Ilyenkor aztán ezrével tolong a nép az emlitett épületbe, hogy császárjának felséges arezvonásaiban gyönyörködhessék.

A császár csupán legfőbb hivatalnokait ajándékozza meg fényképeivel. Egy példány valami úton-módon európai kezekbe került, melyet azonnal többszöröztek,s igy Európában és Amerikában ismerősebb a japáni császár, mint saját birodalmában. Mutszuhitó császár, ki 1852. nov. 22-én született, atyja Koméi császár után 1867-ben lépett a trónra, s 1868. deczember 28-kán Haruko herczegnőt vette nőül (ki 1850. ápril 17-kén született). Házasságuk még eddigelé gyermektelen volt, de a törvény jó eleve gondoskodott örökösről, amennyiben azt rendeli, hogy ha a Mikado utód nélkül halna el, a trónörökös a négy legrégibb herczegi családból választandó.

Tagadhatatlan, hogy Japánban az utóbbi évtizedek alatt igen is rohamosan reformáltak, ugy hogy már a nép nagy tömegében is zúgolódó hangok kezdettek elterjedni; azonkívül hatalmas nemesi osztály is van még Japánban, mely mindenféle újításnak leghatározottabb ellensége. Minden évben fordulnak elő apróbb lázongások, s egy ilyet alig egy éve nyomott el Okubo a mostani erélyes belügyminiszter, ki a mozgalom fejeit meg is ölette. Hanem a villongó elemek azért nem voltak végleg megsemmisítve s Okubo miniszter, hogy azokat némileg lecsillapíthassa s tettvágyuknak más irányt adjon, a Formosa szigetén lakó vad bennszülöttek ellen indított háborút, melynek fővezére Szaigo tábornok vala.

Formosa sziget nyugoti partjait a khinaiak foglalták el még korábban, s bár eleinte nem ellenezték a japán expediczió partraszállását a szigeten, később felszólaltak e hadjárat ellen, és az expediczió vezérét, Szaigót, visszavonulásra kényszentették. A távol Kelet két legműveltebb népe közt majdnem háborúra került a dolog, mikor a Mikado az ügyes Okubo herczeget és minisztert a pekingi udvarhoz követnek küldötte. Okubonak sikerült is 1874. október 31-én a két meghasonlott birodalom közt a békét helyreállítani. Khina 500 000 tael kárpótlást fizetett Japánnak (egy tael körülbelől három  forint) s deczember 2-kán a japániak odahagyták Formosa szigetét.

Tokióban (Yedo mai neve) nagyszerű kivilágítást rendeztek, Okubót mindenki győztes gyanánt üdvözölte, Szaigót pedig fényesen megajándékozták.

A közmivelődé-j terén szintén óriási haladás észlelhető Japánban; majdnem gőzerővel dolgoznak az európai intézmények meghonosításán, így például Japánnak is van már közoktatásügyi minisztere.

Az egész ország nyolcz felsőbb tankerületre van osztva, melyek közül

mindegyik külön-külön 32 kisebb kerületre oszlik. Minden ilyen kisebb kerület kötelezve van egy-egy középtanoda fenntartására; minden ilyen alkerület ismét 210 népiskolai tankerületre van felosztva, ugy hogy az egész birodalomban összesen 53 700 tanintézet van. Mindenütt van tanfelügyelő is; az iskoláztatás kötelező, s az iskolákra való felügyelet első sorban ott is az iskolaszékekre van bizva.

Az európai viselet gyorsan terjedt el a japániak között. Pedig számtalan japáni arcz, melyek addig, amíg tulajdonosaik megszokott nemzeti öltönyeiket viselték, nejeik és ismerőseik előtt csinosaknak, sőt szépeknek is tűnhettek föl, szerfölött komikus látványt nyújt a divatos európai pantalonban, mellényben és frakkban s fekete magas tetejű kalappal, mely egyenesen Londonból vagy Parisból került Japánba. Lehetetlen, hogy a képünkön látható japán papa és hasonló öltözetű fiacskája el ne nevessék magukat, ha véletlenül egymásra tekintenek és eszükbe jut, hogy ők voltaképpen japániak lennének. A nők, kik a divattal szemben anélkül sem szoktak konzervatívok lenni, szintén eldobták a régi japáni — elég dísztelen — viseletet s ma már az európai és amerikai divatképek után készittetik ruháikat.

 

 

 

A sydenhami palota. 1854. 151.

Sydenham mind ekkoráig jelentéktelen falu volt London közelében s most világhirüvé emelkedik. Múlt június 10-én megjelent benne Anglia királynéja egész fényével és pompájával, nagy ünnepéllyel megnyitá  a palotát s azóta naponként tolong feléje a népség.

Az efféle „paloták" a legújabb kornak szüleményei. Ki ne hallotta hirét a londoni kristálypalotának, melly 1851-év-ben lett a legújabb világcsodája. Azért neveztek el kristálynak, mivel az öntöttvas oszlopok, gerendázatok, rudak által összefogott roppant épület falai, tetői csupa üvegből valának. Ezt az angolok a szorgalom és találékonyság mindennemű termékeinek tárházául állitották fel.

Azóta e példa követésre talált. Az amerikaiak sem akartak hátramaradni, s múlt évben Uj-Yorkban állítottak egy nagyszerű kristálypalotát. A legnevezetesebb mind e paloták között a gazdag angol, megszerezhette magának pénzéért a legfinomabb gyönyörűségeket s ha otthon megunta a dolgot, elutazhatott és megnézhette a világ legtávolabbi nevezetességeit, — most ezt Londonban a szegény ember is megteheti.

A hajdankor elpusztult világvárosainak fennmaradt romjait itt találja hü utánzásban, ma görög vagy mór, holnap római, góth, frank vagy longobard lehet.

A sydenhami palota maradandó emléke lesz a mostani század uralkodó irányának, mert ez oly mü, mely talán a pyramisok tartósságával fog vetekedni.

Az angol nép palotája. 1854. 30. 255.

Megígértük, hogy a mai kor legnagyobb nevezetességéről, a London melletti sydenhami kristálypalotáról bővebben fogunk szólani. Tudósításunk írója egy franczia tudós (Delessert), ki szemtanuja volt mindannak, amit leirt. A francziát, ki mindenben versenyre szeret kelni az angollal részrehajlással nem fogja vádolhatni senki. Halljuk tehát, mikép szól az angol szellem ez uj csodamüvéröl.

„Miveltség terjesztése s a közoktatás tovább fejlesztése az angol nép között  Ezen szép czélt tűzte ki magának a vállalkozó társulat, az angol nép művelödésére és mulatságára adá össze ama tiz millió pengő forintot, melybe az épület került.

Ha kissé visszapillantunk : ugy találjuk, hogy e század majd minden nagy vállalata magán társulatoknak köszöni keletkeztét. A sydenhami kristálypalota, melyet legméltóbban nevezhetünk a világ nyolczadik csodájának, az ó világ ismeretes hét csodáját nagyságra nézve annyira meghaladja, valamint meghaladja a mai világ polgárisultsága ama régi népek : az asszyrok, egyiptomiak és görögökét. Ama régi csodák közé számították az egyiptomi pyramisokat, a babyloni függő kerteket — de ezek csak a királyok büszkeségeinek voltak emlékei, millió szegény ember életébe kerültek, anélkül hogy valami elismert köz czélra szolgáltak volna. Minő örvendetes ennek ellenében a gondolat, hogy az angol nép palotája nem csak hogy egy embernek sem került életébe, hanem ezer meg ezer dolgozó kéznek nyújtott táplálékot; hogy vállalkozó részvényeseit alkalmasint meg fogja gazdagítani.

Bár látogatnák meg mindazok, kik a világ haladását tagadják s azok, kik a mai társadalmat nem becsülik annyira, mint a régi vagy középkort, bár látogatnák meg a kristálypalotát, a mai polgárisultság e roppant képviselőjét. Bár megértenék ama nagy, emberszerető s valóban nemes gondolatot, mely e nagy müvet létre hozá.

Első rangú tudósok, kitűnő nemzetgazdák és statusférfiak jól tudják, hogy megjött az az idő, midőn egyenes összeköttetésbe kell lépniök a néppel. Az ipar nagyobb középpontjain ingyen előadásokat rendeztek az ipar köréből.

Nagyszerű volt tehát a gondolat, mely a sydenhami palotát teremtette, de el kell ismerni, hogy a kivitel is méltó volt e gondolathoz. Roppant egy épület az, vas oszlopokon s gerendázattal, falai üvegtáblákból készültek. A domb, melyen az épület áll, nem igen magas, de messze elláthatni róla a bájos vidékre.

Londonból a Doverbe vezető nagy vasút egy mellékágán ér az ember a sydenhami kristálypalotához. Sydenhamba érve, egy szép park tövébe lépünk, mely lassú emelkedésben vonul egész azon magasságig, honnan a palota kiemelkedik. A palota előrészét a terraszok és lépcsők éppen oly méltóságossá teszik, mint a versaillesi franczia királyi palotát.

A Notredamei egyház tornyai (a legmagasabb tornyok Parisban) kényelmesen elférnének a közép épület kúpja alatt. Mivel a kristály-palotának kettős a czélja, egy népoktatási s a másik ipari : ennélfogva két osztálynak is kell lenni a tárlatban. A tisztán művészeti és tudományos osztályt állatok, fák és növények gyűjteményei, különböző idők épületeinek utánzásai s a képző művészetek (festészet, szobrászat stb). remekmüvei képviselik.

A másik osztály a bazár, az iparmütárlat, mely müveit nem csak kitárja, de el is adja. A mesteremberek és munkások, csak ritkán részesülhetnek a gyönyörűségben. Meggondolák ezt a kristálypalota épitöi s igy szólának magukhoz :

„Hogyha a népnek sem ideje, sem pénze, hogy a világot bejárhassa, ám hozzuk a világot Angliába az angol nép szeme elé s adjunk polgártársaink kezébe eszközt a gyönyörködésre.”

Az egész föld látképe az, mely itt szemünk előtt elvonul. Látjuk valamennyi tartomány állatait, a megfelelő égalji növényekkel. Csoportozatok vannak alakitva élénk jelenetekkel, mint vadászatok, törzsek és családok gyűlései; láthatni p. o. egy indiai elefántvadászatot.

Látunk egy lapp családot, körülvéve jégtől és hótól, amint éppen ebédjét főzi. Kutak, melyeket a világ legszebb virágai környeznek, ritka és gondosan ápolt növényekkel telt virágágyak. Különösen gyönyörű pálmákat vettem észre az egyiptomi részben, más helyeken pedig a legritkább s legnagyobb rhododendronokat.

Szabad tetszésünktől függ, akár egy ninivei palota termeiben, akár egyiptomi templom belsejében, akár az oroszlánudvarban s az Alhambra fényes szobáiban sétálni, azután leülhetünk egy pálma alá óriási sphynx-szobrok sorai között. Ezután meglátogathatunk egy chinai pagódot vagy a görög Parthenon szobormüveit, vagy bejárhatjuk a dúsgazdag Diomedesnek Pompéjiban felfedezett s olly tökéletes pontossággal utánozott házát.

Kit a régi kor kevésbé érdekel, átjöhet a byzánczi, középkori és ujabbkori művészet osztályába Itt nagyobb kíváncsiságot s talán több fogékonyságot s hozzáértést tanúsítnak a látogatók. Eleinte csaknem kizárólag a vallásos művészet tűnik fel, melynek tárgyai : sirok, síremlékek, kripták, templomok domborművekkel, keresztelő medenczék, szentelt edények stb.; azután áttérünk a góth művészethez.    Azután jönnek a renaissance (újjászületés) korszakának müvei.

A régiségtani és művészeti osztály kiegészítője gyanánt tekintendő a gypszöntvények gyűjteménye. Minden idők és minden népek szobrászainak remekmüvei láthatók itt jeles gypsz-másolatokban.

Midőn a kristálypalotát meglátogatám, még számtalan munkás kéz volt elfoglalva néhány terem végső befejezésével. Töbh nyelv hangzását hallottm, s a munkások arczáról láttam, hogy különböző országbeliek. E körülményben ismét egy ujabb jó oldalát láttam e szép vállalatnak : ugyanazon egy mű körül öszpontosit művészeket és munkásokat, kik azelőtt nem ismerték egymást, s kik e közös munkánál most egymást megismerni és becsülni tanulják.

A kristálypalota második osztálya az ipartárlat nem kevésbé nagyszerű, örökké változik, s uj meg uj müvekkel szaporodik. A boltok és raktárak e megszámlálhatlan sokaságának sikere is bizonyos. Amit másutt arra a tömérdek hirdetésre költenek, melyek mindig csak kevés számú olvasó szeme elé kerülhetnek, azt bizonyára jutányosabban s hasznosaban érhetik el, ha müveiket egyenesen oda küldik a kristálypalotába.

„Teljes hitem és meggyőződésem, hogy a nagy munka sikerülni fog, mert az isteni gondviselés, mely a népboldogító eszmék sükerülése felett őrködik, mint az angol nép palotája, békezálogul s a tökéletesedés eszközéül szolgálnak az egész emberiség számára."

 

J. Owen, angol építész és archeologus, szül. Londonban 1809 febr. 15., megh. u. o. 1874 ápr. 19. Párisban járta után 1833. és 1834. Spanyolországban és Keleten a mór építészetet tanulmányozta és visszatérése után: Plans, elevations, sections and details of the Alhambra c. (London 1842-45, 2 köt., 2. kiad. 1847-48) jeles munkáját adta ki. Az ő vezetése alatt építették a sydenhami kristály-palotát. Google

 

 

ORSZÁGOK

 

 

A sziámi követség tisztelkedése az angol királynő előtt 1858. 3. 29.

(1857. nov. 19.)    

Sziám királyság, Hátsó-Indiának egy része. Lakosairól európai utazók

sok furcsa dolgot irnak. Az egész királyság 5 millió lakossal bir,  fővárosa Bangkok, melyben 400 000 lélek lakik. E város területe oly kicsiny, hogy alig birna azon meglakni 50 000 európai; de a szurtos sziamok húszan is elférnek akkora kis kunyhóban, mely három európai embernek sem volna elég. Az egész nép a miveltségnek még igen kezdetleges állapotában él.

Az ott uralgó szokásokról egy franczia követ írja, hogy midőn a királynál kihallgatást nyert, az egész követségi személyzetet hordszékeken vitték a trónterembe, melynek egy 7—8 láb magasan álló fülkéjében ült trónján a király. Annyi gyémántot aggatott magára, hogy attól nem lehetett látni, milyen szinü és szövetű ruhájának kelméje. Az egész szertartást nagy ebéd zárta be, de melynek étkei igen étvágyrontólag s gyomor-kiboritólag illatoztak.

A sziámiak vagy mint magukat nevezik, thaik (szabadok) igen elpuhult és lusta nép; majd mindannyinak orra szeles és tompa, pofacsontjuk kiálló, szemük kifejezéstelen, szájuk vastag és csaknem a természet rendjén felül  ajkuk a betel rágása miatt vérvörös, foguk fekete, mint az ébenfa. Fejüket kopaszra borotválják, csak búbján hagynak meg — chinai módra — egy fürtöt, mely fekete és durva, mint a kefe-serte. A nők szintén boratválják fejüket s szintén hagynak fejük tetején egy fürtöt, de ez már igen .finom, lágy, s nagy gonddal ápoltatik.

E nép ruházata felette egyszerű. Egy darab fagyapot-szövetből (pagne vagy languti) áll egész öltözetük, melyet csipejük körül tekernek. Csak nagy ünnepélyek alkalmával öltöznek fel, de csak a főbbek. A nők a pagnen kívül még valami kötényfélét kötnek nyakukra, mely azután mellüket takarja; karjaikon, lábaikon s ujjaikon alig fér el a sok gyürü és láncz.

A sziámi módfelett szereti az ékszert. Életmódja ellenben igen egyszerű, nem iszik egyebet viznél és theánál. A bódító betel- és dohányrágás átalánosan el van terjedve; tele van ezekkel mindegyiknek a szája reggeltől estélig; a szivarozást pedig már a mindkét nemen levő gyermekek is gyakorolják. Ezek miatt oly rest, elpuhult és tompaeszü az egész faj.

 

 

A sziami követség tisztelkedése az angol királynő előtt.

 

E nép királya, hogy a szomszédságában oly roppant területen uralkodó angol királynő barátságát biztosítsa magának, értékes ajándékokkal követséget küldött Londonba, mely mult évi oct. 26-án szállt ki az angol partra. E követség vezetői — minthogy Sziamban két király ül a trónon — mind az első, mind a második királynak első és második követei voltak. Az egész személyzet 27 emberből állott. A követek egyike 58 nővel bir, de egy csinos angol nőn megakadván szemei, még azt is meg akarta szerezni s a nőnek már egész 3000 font sterlingig ígért (30,000 pft), de természetesen czélját nem érte el.

A követséget nov. 19-én Windsorban fogadta a királynő egész udvara jelenlétében.  A trónteremben, hol a királynő, férje, a királyi herczegnő, Fridrik Vilmos porosz herczeg, gróf Clarendon s több udvarhölgy fogadta a vendégeket. A követek mélly bókokat vágtak, miközben homlokukkal a padlót érintik, aztán még négykézlábra ereszkedtek s igy kúsztak a királyné trónja elé. Oda érve, az első követ állát a trón zsámolyára tette s e helyzetben olvasá fel üdvözlő iratát. A királynénak hozott ajándékokat is bemutaták, melyek az első követ előtt egy székre s körüle voltak lerakva. E jelenetet képünk is ábrázolja. Visszafelé hasonlóan négykézláb vonultak, de hátrálva, mert arczczal mind végig a királynő felé fordulva maradtak.

Később a palotában villásreggeli volt, melyre sok főrangú volt hivatalos. Midőn a reggelizés legjobban folyt, a követ urak elővették pipáikat, rágyújtottak és rövid időn belül füstfelleg fogta körül az egész társaságot. Az udvarhölgyek elszörnyüködtek a nem szokott füst és rendzavarás miatt, de el kellé tűrni csendesen, mert maga a királynő is, ki különben nagy ellenségé a dohányfüstnek, nyájasan mosolygott a követek járatlanságán az európai szokásokban.

Nov. 25-én a követség a királyné asztalához volt ebédre meghiva. A következő napokban kirándulásokat tettek Angolország több nevezetes helyére, azután pedig elindultak Francziaországba, hogy Parist megtekintsék. Amerre jártak, nagy mulatságot okoztak a szemlélőknek, ritka öltözetük és az európai szokások ellen minduntalan elkövetett botlásaik által.

A királynőnek általuk átnyújtott ajándékok ezek voltak : egy igen finom mivü drágakövekkel kirakott korona, rubint nyakkötő, gyémánt csillag, rubinnal kirakott öv, trónszék, ritka szépségű drágakövel ékített kagyló, achat kehely és csésze, gyaloghintó, disznyereg kantárral, zablával; számos arany és ezüst edény, gazdagon kivarrott napernyő s egy festmény, mely a sziámi királyt udvari környezetével együtt ábrázolja.

Néhány hétig telve voltak a külföldi hírlapok ez ázsiai férfiak különczségeinek leírásával.

 

 

S. L.: Japán irodalma és könyvkereskedése. 1868. 587.

Japánt tökéletesen művelt, polgárosult államnak tarthatjuk. Azért mondottuk, hogy ,,a maga nemében," mert műveltsége lényegesen különbözik a nyugati országokétól, de azért mégis csak műveltség az, oly magas fokú műveltség, hogy e tekintetben Ázsiának egyetlen állama sem mérkőzhetik vele. A polgárosodással az irodalom is karöltve szokott előrehaladni, s nem túlozunk, ha azt mo'ndjuk, hogy Japánnak teljesen kifejlődött irodalma és virágzó könyvkereskedése van.

Japán szépirodalmi művekből Európában még nagyon kevés látott napvilágot, s a forditók kiválasztását sem igen mondhatnók szerencsésnek. Mélyebb, komolyabb kutatások bizonnyal kedvezőbb eredményekre fognak vezetni, kivált ha majd sikerülni fog a japán polgárság legbelső életébe hatolni és az ki fogja tárni színdarabjainak, hitregéinek, tündérmeséinek, hazafias és családi panasz-dalainak, ünnepi énekeinek egész gazdag kincstárát.

Hajdan Kiotó volt Japán irodalmának gyúpontja. A régi papi városnak még most is megvannak a maga különös miniatűr album féle ritkaságai, még most is ott jelennek meg a Dairi évkönyvei, a vallásos könyvek, a regények és költemények velinpapiron, mely aranyporral van behintve. Újabban Yedo nyomdái kiadványaiknak száma, változatossága, népszerűsége s roppant kelendősége által régóta túlszárnyalták a régi szent várost. A főváros irodalmi újdonságainak legnagyobb része az egyetem tanárainak vagy pedig a főbb tanodák jelesebb növendékeinek ecsetje alól kerül ki (mert Japánban is, mint Khinában, nem irják, hanem festik a betűket, illetőleg fogalomjelző jegyeket).

Majd minden munka oktató jellegű, de praktikus iránnyal és hasznos czélt tartva szem előtt. Vannak művek, melyeket a tudományok évkönyvének, a fölfedezések és találmányok szemléjének, Európa és Észak-Amerika államai statisztikájának, az újkori történelem kézikönyvének , a természettan és természetrajz, a gyógytan, tengerészet, erőmütan és hadászat évkönyveinek lehetne czimezni. A régi encyklopediák néha 200, sőt annál is több kötetre terjedtek, most már konversations-lexiconok helyettesitik, melyek számtalan fametszettel diszitve évenként egy-egy kötetben jelennek meg.

Jelenleg tehát Yedo a japán irodalom Lipcséje ; ott összpontosul az egész irodalmi élet és könyvkereskedés. Nincs az a városrész, sőt nincs az a főbb utcza, melyben könyves boltot ne lehetne találni. E boltok bizarr kirakataikkal s meglepő különösnél különösebb falfestményeikkel már messziről magukra vonják az idegen figyelmét. A sürgés-forgás is jóval élénkebb azok előtt; az emberek folytonosan járnak ki s be, könyvekkel vagy hirlapokkal kezűkben, olvasva, képeket nézegetve vagy vitatkozva. Ott épen egy előkelő daimio hozatja magát kényelmes gyalog hintóján a bolt felé, itt meg yakuninok (szolgák) visznek egy csomó könyvet és képet házi batyuikban uruk számára.

Alig lehet a boltajtóig hatolni, annyira elállják a bejárást, de a bolt maga is tele van olvasókkal. Legelébb is egy halmaz képeskönyv tűnik szemünkbe számtalan röpirat és füzet kíséretében. Itt régi encyklopaediák állnak olyszerü metszetekkel diszitve, mintha a középkor német műhelyeiből kerültek volna ki; amott chinai tintával (tus) festett vázlat-albumok, fametszetek, regék és népszerű színmüvek gyűjteményei.

A számtalan, selyemre és növénypapirra festett hidakat, piaczokat és színházakat, s különbféle gyülhelyeket ábrázolnak, sajátságos alakokat Yedo polgári és munkás osztályából. Egy szóval az egész könyvkereskedés tarkábbnál tarkább áruival, meglepő festményeivel és metszeteivel, komoly, ünnepélyes arczu látogatóival felejthetetlen benyomást hagy az idegen szemlélő lelkében..

 

 

Japán hajdan és most.

VII. Társadalmi osztályok és családi élet. 1875. 546.

Japán régi társadalma kilencz kasztra volt felosztva, s kevés kivétellel mindenki abban az osztályban maradt meg, amelyben született. A magasabbra, felsőbb társadalmi osztályokba törekvést nem is nézték jó szemmel, s mindenki meg volt győződve afelől, hogy az uralkodó kasztrendszer igen czélszerü és helyes intézmény, mely a nagyravágyásnak és elégedetlenségnek útját állja. Innen magyarázható  az a ritka lelki nyugalom, teljes benső megelégedés és boldog vidámság, melyek a japániak legkiválóbb jellemvonásait képezik. Sehol sem látható annyi boldog és elégült ember, kiknél a mások iránt való előítélet vagy irigység annyira hiányoznék, mint Japánban.

A herczegek, nemesek, papok és katonák a négy előkelőbb társadalmi osztályt alkotják s két kard hordozására van velük született joguk. Az alsóbb rendű hivatalnokok és orvosok az ötödik osztályt képezik, s csak egy kardot szabad viselniük. A pénzváltók és nagykereskedők a hatodik, a kisebb kereskedők és iparosok a hetedik, a földmivesek és teherhordók a nyolcadik s végre a szűcsök és timárok a kilenczedik osztályt alkotják és kardot semmi szin alatt sem szabad hordaniok. Mindazokat, kik csont-, bőr- vagy enyvkészitéssel foglalkoznak, tisztálalanoknak tekintik, s azoknak nem szabad városokban lakniok, sőt még másféle foglalkozást vagy kereskedést folytató emberekkel sem szabad együtt élniök. A nyugti polgárosultság ezóta igen sokat változtatott.

Polgári osztály eddigelé csak Kiotóban, Yeddóban, Oszakában, Szakaiban és Nagaszakiban tudott kifejlődni, mely öt város azelőtt is a Taikun vagyis politikai uralkodó közvetlen hatalma alatt állott. Ez öt városhoz járult Yokohama, Hiogo és Hakodati. Humbert szerint e polgári osztály, mely ugy ahogy van, csak a legújabb időben, a nyugattal való érintkezés folytán alakult, a Taikunnak legerősebb támasza és nagy jövőnek néz elébe. Politikai és társadalmi jogai még nincsenek, ugy hogy például a legszegényebb és legalsóbb rendű nemes ember sem bocsátkoznék le annyira, hogy akár a leggazdagabb és legtekintélyesebb kereskedő leányát is nőül vegye.

Mikor egy daimio (főnemes) nagy kíséretével, vagy egy főbb hivatalnok hivatalos jelvényeivel az utczán végig vonul, hírnökök járnak elől, kik a polgároknak tudtul adják, hogy álljanak félre az útból s illedelmes alázatos helyzetben várják végig a nagy ur tovasétálását. Aki nem ugy cselekszik, kardvágásokkal tanítják becsületre vagy lóval ugratnak rá.

Ha egy akindónak (kereskedő) előkelő úrral van dolga, sokszor meg kell magát hajtania s mikor egy nemes küszöbét átlépi, letérdepel, homlokával a földet érinti és mindaddig ebben a helyzetben marad, míg a nemes ur a fölkelésre engedélyt ad. Ekkor is csak lehajtott fővel és térdére bocsátott kezekkel szabad a ház ura előtt megállnia és vele beszélnie.

Humbert a következő eseményt beszéli el. Egyszer Yeddó belvárosában egy nagy tűzvész óriási pusztításokat okozott. Másnap egy főhivatalnok ment Yokohamába, hogy onnan japán ácsokat vigyen, kik akkor a hajógyárban dolgoztak. Egy japáni hajóács illő alázatossággal bátorkodott megjegyezni a hivatalnoknak, hogy az európaiakkal, kiknél az ácsok alkalmazásban állottak, kellemetlenségek támadhatnának, ha a szerződéses munkásokat minden hír avagy előleges értesités nélkül elviszik a gyárból; az ilyen mégsem járja stb, S mit tett a hivatalnok? kardjával a földre terítette az alkalmatlan okoskodót.

A polgári osztály szabad mozgása eddigelé, legalább Yeddóban, sokféleképen akadályozva volt, de mióta a külfölddel való érintkezés nagyobb mérveket öltött, sikerült a legtöbb korláton rést törni, s a legmagasabbakat végképp le is rombolni. A koron belől, melyre korábban is szorítva volt, a polgár teljes függetlenséget és zavartalan vidámságot élvezhetett. Főleg a tudósok és költők, orvosok, tanulók, festők és komédiások éltek vidám eletet.

Az élet Yeddó útezáin szerfölött eleven és tarkabarka, de a nyári hónapok alatt, főleg dél tájban, kihaltnak látszik az egész főváros. A csónakok és hajók a csatornák partjainál mozdulatlanul pihennek, s tulajdonosaik déli álmukat alusszák. Csöndes, zajtalan minden utcza, minden köztér, az egész város; a polgár és munkás hazatér családjához, mig a hajléktalan emberek valamely lombos fa hűvös árnyában vonják meg magukat.

Aki a nyári forró napok eme szakában Yeddó utczáin föl s alá sétál, kényelmes és biztos bepillantást szerezhet a japán polgári osztály házi életébe, s nyugodtan végig nézheti a nyitott ablakon át, hogyan veszi magához az iparos vagy kereskedő család szerény ebédjét. A földre finom szalmából szőtt gyékény-szőnyeget teritenek, mely abroszként szolgál. Az ételek főbb összetevőjét a rizs képezi, mely ajapániaknak mindennapi kenyere, s melynek különféle ételekké való elkészítéséhez Japánban igen jól értenek. A zöldségek közül a répát, markot és a csicsókát (édes burgonya) használják. Ízletes ételnek tartják a fiatal bambusz-hajtásokból és kókuszhagymákból készitett salátát is. A theának és forró rizspálinkának (szaki) egyetlen lakománál sem szabad hiányoznia; mindkét italt czukorral vagy másféle ízesítő pótlékkal élvezik.

 

 

JAPÁN: Főuri theaház Yeddoban.

 

Az előkelő arisztokratákat legérdekesebb az igen kényelmes és diszes nyilvános theaházakban megfigyelni. Ott kizárólag ők az urak és teljesen otthon érzik magukat. Mikor az urak a theaház küszöbén belépnek, a háziasszony és pinczérnők lábai elé borulva fogadják őt. Ekkor a legfiatalabb pinczérnő felkél s töri magát ama ritka szerencséért, hogy a nemes ur vaskos kardját leoldhassa és helyére vihesse: A nemes ur pedig előkelő leereszkedéssel méltóztatik azt neki átadni.

A leány kibontja finom selyem zsebkendőjét s a fegyvert diszes tokja legvégén óvatosan megfogja vele, s így begöngyölve a ruhatárba viszi azt, hol nagy kimélettel egy szekrényre helyezi. Ekkor a főúr átöltözködik s esteli toilettejét veszi magára. Azután kényelmesen átadja magát mindazon élvezeteknek, amelyeket ily elegáns mulatóhelyeken szerezhet magának.

Eredeti japán festmény után készült rajzunk az imént leirt jelenetet tünteti föl. Ily előkelő theaház igen sok van a szigetbirodalom minden nagyobb városában és azok nem külsejök, mint inkább diszes és gazdag berendezésök által különböznek a hasonczélu polgári helyiségektől.

 

 

 

A KHINAI-JAPÁN HARCZTÉRRÖL 1894. 41. 579.

A khinai-japáni háború egyik jelenetét khinai művésztől készített rajzban mutatjuk be olvasóinknak. A rajzoló khinai betűkkel magyarázza képének jelentőségét.

Az esemény, melyre a két kép vonatkozik, a háború első korszakából való, midőn a hajóhad először ütközött össze a Weihaswer tengerparti erőd előtt. A «Nanivakan» nevű czirkáló bajónak sikerült a «Kow-Shing» nevű khinai csapatszállító hajót elsüllyeszteni.

 

 

A KOW-SHING KHINAI HAJÓ ELSÜLLYESZTÉSE JAPÁN HADIHAJÓK ÁLTAL. ( Khinai rajz.)

 

A japán hajónak csak egy kis része látható, s a khinai művész úgy tünteti föl. hogy e kis rész is tele van katonákkal, kik ágyúval és puskákkal lőnek a már süllyedő hajóról a tengerbe esett khiniakra, kiket egy franczia hajó megmenteni igyekszik.

A kelet-ázsiai rajzolók jelentékeny ügyességet tanúsítanak a részletek előadásában. Csak hibájuk, a távlatok alapos ismeretének hiánya, látszik meg e képen is, mely oly közel hozza egymáshoz a nagy hajókat, amint az még tengeri ütközetben is szokatlan.

E khinai kép a háború alkalmából kiadott műben jelent meg.

 

 

 

AZ OROSZ ÉS JAPÁN HAJÓHAD. 1905. 23, 365.

Hetek óta páratlan érdeklődéssel várta a világ a két ellenséges hajóhad összecsapását, amely végre csakugyan megtörtént. Az általános érdeklődésnek pedig két fő oka volt; egyik az, hogy ily hatalmas, modern hajókból álló flották még sohasem ütköztek össze, másik pedig az, mert e csatának kellett eldöntenie: melyik fél lesz úr a keletázsiai vizeken. Növelte az izgatottságot az, hogy az utóbbi időben már semmi bizonyost sem lehetett az ellenséges hajóhadak hollétéről, valódi szándékáról tudni. Csak arról voltak meggyőződve, hogy Togo Formoza sziget északi partján és a Halász szigetek közt vonult meg, holott amint most kitűnt, egész erejevei Korea egyik kikötőjében, a Csuzima sziget közelében tartózkodott, itt leste, ide várta az orosz hajókat. E szoros helyen kitűnő hasznát vehette nemcsak torpedóinak, hanem lassú járatú partvédőinek is, amelyek a nyilt tengeren alig érnek valamit. De itt remélte legtöbb hasznát venni 13 tenger alatt járó naszádjának is, melyekkel e helyen már két hónap ota ejjel-nappal gyakorlatokat tartatott.

A csata megsemmisítő volt az oroszokra nézve s maguk az angolok elismerik, hogy Togo győzelme messze felül haladja a Nelson trafalgári győzelmét is, amelyre pedig oly nagy nemzeti büszkeséggel tekintenek.

Az orosz hajók a csatában elsüllyedtek, illetve a japánok zsákmányául estek. Az elsőrendű orosz csatahajók közül négy 13 516 tonnás a 1904-ik évben készült el, az ötödik csatahajó is csak négy éves volt.

Ezek ellenében Japán két 15 200 tonnás három éven aluli, egy hatéves 14 850 tonnás, s egy nyolez éves 12 320 tonnás csatahajóval rendelkezett. Másodrendű csatahajók dolgában a japán hajóhad sokkal gyengébb volt, de fölénye annál nagyobb, a legújabb szerkezetű vértezett czirkálókban. Ami a tüzérséget illeti, a két hajóhad ágyúinak száma és kalibere a következő volt. (A  számadatokat mellőzöm. G.)

Az orosz csatahajók és czirkálók legénysége 10 ezer emberből állott, míg ugyanazon osztályú japán hajókon 13 ezer ember volt elhelyezve.

Ilyen erőkkel ütközött tehát meg a két ellenséges vezér.

Togo nagy hadvezéri tehetségei mellett is a legszerényebb, legegyszerűbb emberek közé tartozik, s aki marezona tengerészei közt meglátja szelid, mosolygós arccal intézkedni, alig hiheti, hogy ő a jelenkor egyik legkiválóbb és rendületlen bátorságú katonája. Egy hatalmas pánczélos fedélzetén oly kedélyesen sétálgat, mintha csak otthon volna békés otthonában, nem vitéz katonái, hanem gyermekei körében.

Rosdesztvenszkyt szintén nagytehetségű tengerésznek tartották az oroszok, aki ügyességének és vakmerő bátorságának többször adta jelét a törökök elleni háborúban. Egyébiránt szerfölött ideges és alárendeltjei közt kiméletlen vas fegyelmet tart; ezért a legénység nem is szerette, de bizott benne.

Tagadhatatlanul igen nehéz feladatot oldott meg, midőn flottáját sok nehézség közt a Föld felének tengerein át egész a japán partokig elvezette. Legutóbbi jelentésében melyet haza küldött, állítólag csak ennyit táviratozott: «Csata előtt ez utolsó jelentésem. Ha meggyőzöm Togót: majd tudatom; ha pedig az ellenkező történik, akkor azt ő tőle tudják meg.» Ez az utóbbi eset következett be: Péterváron valóban a japán vezér hivatalos tudósítása révén értesültek, hogy a balti flotta megsemmisült, Rosdesztvenszky pedig megsebesülve hadifogságba került.

 

 

 

HOGY HARCZOLNAK A JAPÁNOK? 1905. 431.

Napóleon hires képe, amint az austerlitzi csatában táborkarától kisérve egy magaslatról szemlét tart katonái felett, körülötte tüzet okádó ágyúk, halálhörgésben vonagló sebesültek és paripák, füst és láng mindenütt — körülbelől ma is megfelel az átlagos felfogásnak valamely csata színhelyéről. Pedig ez az egész kép ma már csak a múlté. A mai hadvezért nem ott kell keresnünk, ahová a régi csatafestők képzelete állította, hanem asztalnál görnyedve, előtte a kiterített térkép, melyen apró zászlók jelzik a két ellenséges tábor hadállásait Könyökénél a telefon, mely egyre csilingel, miközben fürge ujjak kötik össze a főhadiszállást a hareztér minden pontjával. Küldönczök és parancsőrtisztek járnak ki s be, még a gyorsíró sem hiányzik, hogy a vett izenetet gyorsan papírra vesse s menten lekopogtassa a távíró-huzalon.

A segédtisztek másolatokat készítenek az izenetekről s időbólyegzővel látják el azokat, hogy az esetleges mulasztás és felelősség később meg legyen állapítható. Bizony minden avatatlan nem is sejti, hogy az asztalánál nyugodtan ülő hadvezér a hadjárat minden viszontagságát perezröl-perczre átéli lelkében. Most azt hallja, hogy rohamát visszaverték, s gyorsan segódcsapatokra van szükség, majd arról értesül, hogy itt és ott a municzió fogytán van, az egyik hadosztályt szétszórta az ellenség, a másik két nap óta van élelem nélkül és így tovább. Körülbelől 40 mérföld homlokvonalon minden pont megköveteli a maga külön intézkedését.

A most folyó háborúban voltak ütközetek, amelyekben ilyen hosszú harczvonalban állott szemben egymással a két ellenséges tábor. Ezen természetesen nem azt kell érteni, hogy a kifejlődött harczvonal minden pontján egy időben és egyaránt harczoltak. De még harmincz év előtt is lehetetlennek gondolta volna mindenki csak a taktikai érintkezés fenntartását is ily messzeségben a csapatok közt. Ezt csak a telefon és a távírda tette lehetővé: csak ezóta történhetik meg az, ami pl. a Liao-Jang körüli csatában, hogy egészen különböző csapatok legalább öt-hat összecsapásban vegyenek egy időben részt, sokszor több mérföldnyi távolságban egymástól.

Régen az egész harezmező feltárult a vezénylő parancsnok szemei előtt, ki egy tekintetre láthatta, milyen fordulatot vesz az ütközet Ma azonban a messzehordó fegyverek mindegyre fokozódó tökéletessége egészen más helyzetet teremtett. A mai hadseregek már jelentékeny kárt tudnak egymásban tenni oly távolságokról, melyek még a messzelátóval is alig hogy megkülönböztethetők.

Kuropatkin a liaojangi kemény ütközetben, mikor a helyzet seregére nézve a legválságosabbra fordult, az ágya fejénél felállított telefon mellett pihent, ha ugyan pihent, s onnan kisérte figyelemmel Oyama mozdulatait, s intézte az ellentámadást, mely majdnem elvágta Kuroki hadseregét a japán főhadseregtől. Persze a szintén éber Oyama hamar észrevette ellenfele tervét s még idejekorán elegendő csapatot tudott összpontosítani a fenyegetett ponton, hogy meghiúsítsa a mozdulatot s helyreállítsa az összeköttetést jobb szárnyával.

Az orosz-japán háború eredményei, melyekre oly feszülten várt a katonai világ, alaposan keresztülhúzták az eddigi számításokat Emlékezhetünk rá, milyen biztosra vették pár évvel ezelőtt az úgynevezett szakkörök, hogy a jövő háborúja elsősorban rövidségével fog az eddigiektől különbözni, s a hadi koczka igen gyorsan fog benne eldőlni. Nos hát, ennek épp az ellenkezője bizonyult igaznak. Eddig három napi harcz is elég volt a seregek kimerítésére, a most folyó háború alatt láttunk ütközeteket, amelyek tiz napon át tartottak szünet nélkül.

Ezt is a harczvonal rendkívüli kiterjedése okozza, amely csökkenti a hanrcmező egyik részén szenvedett vereség demoralizáló hatását a csapatok többi részére, úgy hogy egy általános pánik ma már nem is képzelhető. Aztán meg ugyané körülmény lehetővé teszi a taktikai műveletekbe belevont nagy távolságok következtében a részleges vereséget szenvedett csapatok gyors összevonását és rendbeszedését még a döntő csapás előtt. Ez természetesen módosította a hadsereg ellátásában követett eddigi rendszert is.

Eddig a katona élelemmel és municzióval fölszerelve vonult a harezba. Ki gondolta volna, hogy jön idő, mikor szükségessé fog válni a csapatoknak lőszerrel, élelemmel ismételten való ellátása, anélkül, hogy a harczvonalból kivonassanak? Pedig ez történt; a municziós és élelmezési csapatok ma már maguk is belejutottak a tűzvonalba. Liao-Jangnál például az oroszok társzekerei ismételten abba a helyzetbe jutottak, hogy erős ágyútűz alatt voltak kénytelenek lőszert és élelmet osztani ki a harezoló katonák közt

Különben az óriási municzió-szükséglet egyik legjellegzetesebb vonása a mai háborúnak. Több municzió fogyott el Mandzsúriában egy nap alatt, mint az egész spanyol-amerikai háborúban. Az orosz katona százhúsz töltényt visz magával a harezba.  Ma alig elég egy napra, ha komolyan szorongatják. I.iao-.tangnál némely orosz üteg ágyúnként több mint 100 lövést tett, holott a tábori tüzérség egyenként csak 108—150 lövedéket visz magával, az ágyú minősége szerint, míg az összes látható készlet az ágyúparkokkal együtt körülbelől 475 lövedék ágyunként

Mik azok a tanulságok már most, melyek a japán-orosz háború tapasztalataiból a jövő hadviselésre vonatkozólag levonhatók! Klőször is szakítanunk kell azzal az előítélettel, mintha a gyalogság szerepének fontossága bármi tekintetben is csökkent volna. Semmiben sem támogatja ezt a föltevést a most folyó háború. A gyalogság ma is gerincze a hadseregnek s az egyetlen fegyvernem, mely döntő eredményeket képes elérni. Csak taktikája változott annyiban, hogy a korábbi zárt formácziókat mindinkább báltérbe szorítja az úgynevezett kifejlett vonalú taktika.

Ma már a gyalogság nem küzd vállat vállnak vetve, hanem minél szétszortabban, hogy lehető rossz czélpontot szolgáltusson a modern fegyverek romboló és pontos tüzelésének. A dél-afrikai háborúban a próbáját jól állotta ki ez a rendszer, a boerok hasonlíthatatlan ügyességében. A kérdés csak az, hogy mily határig fejleszthető ez a taktika anélkül. hogy a csnpatok feletti ellenőrzés koczkáztatást szenvedne. Igaz, hogy a modern harezos ma már inkább irányításra, mint vezetésre szorul, sőt ha jól van kiképezve, teljesen nélkülözheti is a látható vezetést

Ne tévesszük ezt azonban össze azzal az általános nézettel, melynek különösen a boer háború adott tápot, mintha a modern hadviselés különösebben az egyéni kezdemény érvényesülésének engedne nagyobb teret. A személyes elhatározási képesség nagy előny a katonánál, de a mai háborúk sokkal nagyobb méretek közt mozognak, semhogy ennek a tulajdonságnak különösebb irányban kedveznének. Ma a katonák ritkán tudják még csak azt is, hogy közvetlen szomszédságukban mi történik. Nem mindig láthatják meg az ellenséget sem, melyre tüzelnek, s ha láthatják, akkor sem lehet rajok bizni az oly fontos dolgokat, mint pL az irány és távolság megállapítása.

Magukra hagyatva hamar kimerítenék municziójukat s talán igen sok esetben saját embereikre lövöldöznének. Mert a csapatok egyenruházata is ma már annyira hasonló, hogy 500 méterről is bajos megkülönböztetni a jó barátot az ellenségtől, pedig nagyobb csapattestek ritkán kerülnek egymással nagyobb közelségbe.

Az ágyút és a fegyvert ma inkább általános eredményeknek a czélja kell hogy vezessen, azért az irány meghatározása csak a tisztek feladata lehet. Sőt még a csapataltiszteknek is követniök kell parancsaikban a főbb tisztek utasításait, kik a hareztér illető részének egész helyzetét ismerik s be vannak avatva a czél elérésére szolgáló egész tervbe. Ezért ma inkább, mint valaha szükség van a tisztekre a háborúban s nagyobb súly fektetendő mint valaha arra is, hogy jól legyenek fedezve. A japánok ebben is kitűnően vannak iskolázva s rendkívül óvatosak e tekintetben.

A füstnélküli lőpornak két látható eredménye van. Először, hogy a csapatok taktikai kezelését lényegesen megkönnyíti, mert a tisztek így folytonosan szemük előtt láthatják a vezényletökre bízott csapatot, a másik eredmény azonban éppen ellenkező, hogy t i. a magasabb parancsnokok nem kisérhetik többé a füst után figyelemmel a különböző hadállásokat és a harcz fejlődését s így e tekintetben más eszközökre szorulnak

Nem hozott lényeges új tanulságot a most folyó háború a szuronyok értéke tekintetében, ellenben megerősítette a lovasság háttérbe szorulása felől régóta táplált nézeteket A modern fegyverek lerombolták az egykor oly félelmes fegyvernem gyakorlati czélszerűségébe vetett hitet Az igaz, hogy sem a japán, sem az orosz hadsereg nem tűnik ki lovasságával valami nagyon. Természetesen ez nem érinti a lovasság megbecsülhetetlen értékét a földerítő és biztosítási szolgálatban, de a kard és lándzsa kiszorítására való hajlandóság mindinkább igazolást látszik nyerni.

A tüzérség jeléntőségét természetesen még jobban emeli az ágyuknak és lövegeknek a franczia-német háború óta elért nagyobb hordképessége, gyorsabb tüzelőképessége s javított szerkezete. A jelenlegi japán háborúban használt tábori ágyuk négy angol mérföldre hordanak s az oroszokéi még valamivel messzebb. Ám az ütegparancsnokok önálló föllépésére alig nyílik tér. Katonai mérnökök jelölik ki a tüzérség helyét a terepviszonyok és az akczió terve gondos megfontolása után, azután törzstisztek állítják fel az ütegeket, lehetőleg védett helyzetben s a működési tér minél szélesebb biztosításával. Azután részletes utasításokat adnak a czélpont, a távolság, a használandó lövedékek, stb. tárgyában.

Az ütegparancsnokok egyszerűen ellenőrzik a vett utasítások végrehajtását, az idő, gyorsaság, czél és távolság szempontjából. Az ágyútűz hatását külön e czélra rendelt tisztek figyelik meg, kik a harcztér különböző pontjain vannak felállítva s állandó telefon-összeköttetésben állnak a fővezérletteL Azt is valószínűvé tette a japán háború, hogy a jövő ágyúja a kis kaliberű, messzebb hordó tábori ágyú lesz. A mai 3,0—3,6 hüvelyk kaliberű ágyútypus kaliberének 2,5 hüvelykre csökkentésével nagyobb gyorsaság lesz elérhető. Mindinkább tért foglal az a nézet, hogy a háborúban kevesebb hatást tesznek a hosszabb időközökben ismétlődő nagyobb lövedékek, mint a gyorsabb egymásutánban következő kisebbek. Alaptalan az a nézet, mintha a mai háborúban az emberi élet koczkázata nagyobb volna, viszonyítva az ütközetek tartamához, mint ezelőtt Nem mintha a mai ismétlő fegyvereknek, gépágyuknak és robbanó-lövegeknek nagyobb romboló hatása nem volna, hanem mert a fegyverek tökéletesedéséve a taktika is változik.

Nincs többé tömeges menetelés a harcztéren, a csapatok lehetőleg szétszórtan vonulnak fel, lassan s minden rejtekhely gondos felhasználásával nyomulnak előre. Hála a kis kaliberű fegyvereknek s az antiszeptikus golyóknak, a régebben végzetesnek bizonyult sebek ma már csak harczképtelenné tesznek s olyan sebeket, melyek eddig harczképtelenekké tettek, ma már föl sem vesznek a katonák az ütközet hevében. Az elvérzések esete a lehető legcsekélyebbre szállott alá, mióta a katonák a vérzés elállítására az első segély eszközével el vannak látva. Oly sebek, melyek eddig lefektették az embert, ma még meghagynak annyi erőt neki, hogy az ütközetből saját lábán elvonulhasson. Az orvosok észleletei azt mutatják, hogy a sebesülteknek ötven százaléka egy hónap alatt helyre áll.

A japán orosz háború bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a jövő háborúja egyfelől túlnyomólag tekhnikai feladat, másfelől pedig kevésbé kegyetlen lesz, mint hajdan volt.

 

 

JAPÁN KATONÁK SÍRJAI KOREÁBAN. 1895. 6. 87.

Koreából a háború elején kiszorították a japánok a khinaiakat. A győztes csapatok el is vonultak a félszigetről s tulajdon hazájukban verik tovább a mennyei birodalom  győzhetetlen hőseit.  A diadalmas csaták sebesült vitézei ott maradtak Koreában; összehordták őket a japánok Semulpóba, a főváros kikötő helyére, ahol egy nagy teaházat átalakítottak részükre kórházzá.

Itt ápolják a khinai fegyverektől sebesült harezosokat s a meggyógyúltakat küldik megint a csatasorba, hogy újabb babérokkal fedhessék be sebhelyeiket.

Sok győzedelmes hős más helyre kívánkozik, közel ugyan, de mégis nagyon messze. Oda, abba a kis temetőbe, amely ott terül el a kikötő szomszédságában, a lakosság régi nyugvó helye mellett.

A kelet-ázsiaiak, különösen a japánok, igen nagy kegyelettel viseltetnek a halottak iránt, hát még ha azok a csatában, a nemzet hírnevéért, a haza szolgálatában estek el és ha nem is otthon alhatják örök álmukat, hanem itt, ezen a távoli, idegen földön.

Kiviszik az elhunyt bajtársat a temetőhelyre, kivonulnak az egészséges fegyvertársak, buzgón imádkoznak s végbúcsút vesznek a megdicsőülttől. Azután meggyújtják a máglyát s porrá égetik a halottat. Nem sok idő kell neki: a félelmes hősből, a jó pajtásból nem marad egyéb, mint pár marok hamu s néhány kis darab megszenesedett csont.

 

 

JAPÁN KATONÁK SÍRJAI KOREÁBAN

 

A maradványokat gondosan, kegyeletesen összetakarítják s parányi koporsóba téve, átadják az anyaföldnek. Hadd nyugodjék ott az idők végéig, a megtisztult s a földi salaktól megszabadult lélek úgyis ott mulatozik már a tizennegyedik mennyországban, Buddha áldott árnyékában. A hamvak fölé oszlop alakú fejfát tűznek, amelyen ott van czifra japán betűkkel felírva a boldogult neve s viselt dolgai. Minden fejfa mellé egy-egy élőfát is ültetnek. Majd megnövekszik az, s enyhe árnyékot fog vetni az ott nyugvó hős csendes sírjára, a kis madarak rászállnak lombjaira s szépen fütyörésznek, énekelnek, hogy a vitézek álma annál édesebb legyen.

A sirok sorban, szigorú rendben vannak egymás mellé elhelyezve, a fejfák úgy állanak egymás mellett, mint valami hadcsapat. De úgy is kell annak lenni, ez is hadd mutassa, hogy katonák, rendhez szokott hősök szenderegnek ott, akik földi etetőkben is ilyen rendben,

szilárdan és keményen megálltak az ellenség tüze előtt!

 

 

 

Barang. KOREA. 1904. 8. 122.

Akaratán kívül került bele ez a kis ország a fergetegbe, amely most földjén dúl s ahol két nagyhatalom küzd jövője érdekében. A kis ország függetlenségét már igen régi idők óta a khinai és japán hatalmak egymással való versengése őrizte meg, s most hárman vannak, akiknek nagy érdekei fűződnek Koreához.

Egyoldalas félsziget alakjában nyúlik be Korea területe a Japán-tenger és a Sárga-tenger közé. Míg a Japán-tenger felé sima, egyenes partok tekintenek, kevés jó kikötővel, addig a Sárga-tenger felé néző partok szaggatottak, s temérdek apró félsziget, sziget, sok jó öböl és kikötő képezi a félsziget csipkés partjait.

Az ország belsejében ősrégi, magas hegység lánczai húzódnak, főként délnyugat-északkeleti irányban. Főbb vonásaiban ezt az irányt követi Korea két nevezetes határfolyója: a Ja-lu és a Thu-mönn folyó is.

A hegyek lánczai között süllyedt területeket, szép medencéket találunk, amelyeken jó földmívelés lehetséges, emiatt sűrűbb a népesség, míg a hegyek közt aránylag csak igen gyéren elszórt községeket találunk, nagyobb részt fallal bekerítve.

A hegyek meredekebb részei, különösen a folyók szakadékos völgyei felett igen kopárak, sziklásak: a gránit, mint uralkodó kőzet tompa, gömbölyded fokokban tornyosul az erdőborította halmok fölé. A hegység legmagasabb része a félsziget keleti partjain emelkedik. Magas a Mandzsu-ország felőli határvidék is. Itt emelkedik az egész hegyvidék legszebb és legnevezetesebb csúcsa, amely messze földön híres, az úgynevezett Pai-san, vagy fehér-hegy. Ezzel a heggyel kezdődik a nagy mandsu-országi vulkánvidék, amely az egész felső Szongari-völgyre kiterjed. A Pai-san feltűnik már messziről, hófehér sziklafalaival.

Korea és Mandsu-ország legfőbb ékessége az a sűrű erdőség, amely a hegység lakatlanabb vidékeit pompás takaróval vonja be. Oly kincs ez, amely már magában is megérdemli, hogy az országot belevonjuk a művelt nemzetek életkörébe. De hogy megértsük ennek a vidéknek sajátságos növény- és állatvilágát, az éghajlatról kell néhány szóval képet nyújtanunk.

Korea délibb vidékei már enyhébb területek s az oczeán hatása meglátszik a nyár hűvösebb és a tél enyhébb voltán. Észak felé a mandsu-országi klimát találjuk, amely hideg telével és nagyon meleg nyarával egészen elüt a hasonló földrajzi szélesség alatt fekvő európai vidékektől. Sokan kérdezték már, hogy miképpen lehet Port-Arthur kikötője befagyva, holott ugyanazon a szélességen van, mint Dél-Olaszország, ahol a téli fagyok majdnem ismeretlenek. A tünemény magyarázata a következő.

Ázsia déli és keleti partjain szabályosan váltakozik a szél. Nyáron állandóan a tenger felől fúj a szárazföld felé, télen pedig éppen ellenkezőleg, a szárazföldről jő a szél és a tenger felé tart. Indiában ezt a rendkívül nagy szabályossággal váltakozó szelet monzún-nak nevezik s teljesen uralkodik a klíma felett. Hatása azonban még itt, Korea vidékén is döntő. Tavasszal megkezdődik a tengeri szél, rengeteg langyos eső ömlik alá, s a növényzet egyszerre bámulatos gyorsasággal fejőldik ki téli álmából. Badde említi, hogy egy fűzfát figyelt meg, amelynek levelei egyetlen éjjelen öt centimétert nőttek! Az esőzés eltart egész június végéig. Azután jő a forró nyár: júliusban és augusztusban, amikor napvédő kalapban kell járni, mert a nap sugarai valóban perzselően tűznek alá.

Szeptember igen szép, enyhe, hűvös éjjelekkel és meleg nappalokkal. Októberben a szél elkezd a szárazföld, Szibéria felől fújni. Egy hét alatt vége az olaszországi éghajlatnak s leesik a hőmérő 10 fokkal a fagypont alá. Csikorgó hideg, teljesen derült és száraz tél kezdődik ekkor, amely egész márcziusig tart. Pekingben, amely ugyanazon a szélességen van, mint Nápoly, leszállt már a hőmérő télen 50 fokkal is a fagypont alá.

A vidéknek tehát olaszországi, vagy még melegebb nyara és szibériai tele van. Ez meglátszik a növény- és állatvilágon is. A fák mind éjszakias jellegűek, szibériai fajok, míg az egy éves növényzet csodálatos arányokban fejlődik ki. Fa nagyságúvá nő az elvadult kender, jegenyefává magasodik az útszéli bürök arasznyi vastagságú törzzsel, stb. Az Amurban ott van a fóka és a jégmadár, a partjain zúgó sűrű erdőben pedig a bengáli tigris testvére, a vastag bundájú óriási nagyságú mandzsu tigris üvölt. Ugyanezt az ellentétet valamivel kisebb mértékben megtaláljuk Koreában is.

Ez a sajátságos éghajlat az oka annak, hogy a kikötők most keményen be vannak fagyva. Ezért szerette volna az orosz a háborút elhúzni legalább a tavaszig, amikor a rengeteg esőzés miatt szintén nem valami kellemes az időjárás a háború viselésére. Ilyenkor különösen az a lapály, amelyen a mandzsu-vasut húzódik végig, el van árasztva, s határát beláthatatlan víztükrök lepik el, a Nonni és Szongari egyesülésének vidékét. A Jalu folyó is megárad ilyenkor, s alig lehet rajta hadseregekkel átkelni. A nyár vége volna a legalkalmasabb a háború viselésre, ilyenkor szenvednének legkevesebbet a katonák a klímától.

A koreai nép a legbékésebb, legszelídebb keletázsiai népek közé tartozik. Ősrégi kbinai műveltsége van, azonban fejlődésében még a khinai mögött is elmaradt. Az emberek gondolkozásmódja éppen olyan, mint a khinaiaké: ők is a békét tartják a legfőbb jónak. Személyes érintkezésem a koreaiakkal arról győzött meg, hogy ez az igen tehetséges, rokonszenves nép, ügyes földmíves és kereskedő. Ruházatuk tiszta fehér, nyáron egész könnyű gyapot-, vagy selyem-szövet, télen pedig vastagon vattázott, paplanszerű nadrág és hasonló, hosszú ujjú kabát.

A ruhájuk szabása olyan, mint a khinaiaké volt néhány száz évvel ezelőtt. Fejükön széles peremű, régi divatú czilinderhez hasonló kalapot hordanak, hajukat egyetlen, hosszú magas kontyban felkötve viselik, úgy mint a khinaiak a mandzsu-dinasztia trónrajutása előtt. Épületeik is mind abból a korból való khinai stílusra emlékeztetnek, amikor még Khinában nemzeti uralkodók alatt magasra fejlődött az építőművészet.

A khinaiakkal való örökös küzködés békés megoldása végett széles földszalagot jelöltek ki közös megállapodással Korea és Mandsuország között, amelyen nem volt szabad senkinek sem letelepedni. Ez a semleges terület később, különösen a legújabb időben vesztett jelentőségéből, s a szegény, sokat üldözött határszéli nép lassanként megtelepült itt is. Cholnoky Jenő ott járt a Thu-mönn és a Jalu folyók forrásvidékeinek a közelében s ott dús aranylelő helyeket fedezett fel.

Az ott lakó koreaiakkal a khinaiak igen lenézően bánnak, sokat üldözik őket s azért csak a rejtettebb hegyzugokban élnek nyomorúságos életet. Alacsony házaik egészen elrejtőznek az őserdő homályában, művelt földjeik termését lopva aratják le. Szerszámaik igen kezdetlegesek.

Hántoló malmot úgy készítenek, hogy nagy gerendából óriási kanalat faragnak ki. A kanál vízszintes tengely körül forog s fejébe állandóan víz csorog. Amikor megtelik a kanál, akkor lebillen a feje, a nyele meg fölemelkedik, de a kanálból csakhamar kifolyt a viz s a súlyos gerenda kalapácsszerű nyúlványa beleüt a régies cserépedényben álló, hántolni való köles közé.  Ekéjük tisztán fából van.

Most ismét rossz sorsra jutott a koreai nép. Akár függetlenek maradnak, akár pedig valamelyik nagyhatalom elfoglalja őket, minden körülmények közt ő lesz a legnagyobb vesztes.   A háború Korea népét fogja tönkre tenni, s ismét nyomorúságra jut a szerencsétlen, amelynek ez volt a sorsa már évezredek óta.

 

 

 A JAPÁNOK HAZAFISÁGA.1895. 15. 236.

Egy olasz kereskedő, ki már évek óta Khinában lakik, s üzlete révén sűrűn érintkezik a bennszülöttekkel, sőt a japánokkal is, érdekes levelet írt haza Shanghaiból, vázolván a mostani háborús időben szerzett tapasztalatait.

A Khinával folytatott háború fölpezsdítette a nemzeti érzelmeket Japánban. Roppant lelkesedés hatja át a népesség minden osztályát. Az ilyesmi Európában nem újság; de újság itt keleten, hol eddig a hazafias érzelmek úgyszólván ismeretlenek voltak. Az 1860-iki háborúban az angolokat és francziákat, mikor Peking felé nyomultak, egy csapat kuli is segítette, akik oly kegyetlenül harezoltak észak Khina csapatai ellen, mintha tudomásuk sem lett volna arról, hogy azok nekik honfitársaik.

A mostani háborúban a japánok Wei-Hai-Wei elfoglalása után khinai kulit is vittek magukkal a szomszéd Mandzsúriába. Egészen más érzelmek nyilatkoztak Japánban. Egész osztályok és egyesek versenyezve igyekeztek szolgálatokat tenni a hazának, s bámulatos példáit mutatták föl e háborúban a hősiességnek és önmegtagadásnak.

A nagyobb nemes családok milliókat adtak össze a hadi költségek fedezésére, s önként fölajánlották tokiói palotáikat a katonaság használatára, melynek elhelyezésére a gyors mozgósítás miatt nem voltak elegendők a katonai és egyéb állami épületek.

A szegények is adakoztak filléreikből; az asszonyok és leányok pedig nagy mennyiségű gyapjú kesztyűt készítettek a katonáknak, kik annyi szenvedésnek voltak kitéve Mandzsúriában a tél szigorúsága miatt. Ez a háború új korszakot nyit Ázsia egész keleti részének életében s a világtörténet színpadán egy új, öntudatra ébredt nemzet lépett föl szereplőül, mely annyi századon át ismeretlenül s a nagyvilág politikájára nézve minden hatás nélkül élt az ázsiai partoktól is elég távol fekvő szigetországában.

Érdekes dolog ez időszerint Japánban megfordulni. A háború és a japán fegyverek diadala foglalkoztatja a lakosság minden érdeklődését. Minden győzelmi hirre azonnal föllobogózzák a házakát s örvendező néprajok járnak-kelnek az utczákon. Ezek a szerény tüntetések világosabban beszélnek minden újságnál.

Különös ünnepi képe volt Nagasaki városának a császár megérkezésekor. Egy ház sem maradt lobogó nélkül. Mindenütt és mindenen látható volt az arany virág (Chrysanthemum), a császár czimere és a japánoknak kedvelt virága.

Egy növény- és virágcsoportozat, igen elmésen és ügyesen úgy volt összeállítva, hogy egy harczoló japán és khinai katonát ábrázolt. A növények részint a földbe ültetve, részint cserepekben voltak elrendezve. A virágok közt itt is az aranyvirág volt a legtöbb. A művészet szintén az uralkodó érzelmek tolmácsa ez időkben. Az egész Japán el van árasztva a csatákat ábrázoló képekkel és metszetekkel.

A szárazföldi és tengeri haderők nagy győzelmei nagyrészt az európai hadirendszer alkalmazásának köszönhetők. Az ábrázoló művészet is mindinkább utánozza az európai modort.

A közkézen forgó metszetek közt egyik legnépszerűbb az, mely megelőzve a valóságot, egy japán katonát ábrázol, aki Peking falaira fölhágva, kitűzi ott a győztes Japán lobogót. A harczi dalok is egyre-másra teremnek. Legsűrűbben hallható az a nagyon kedvelt katonadal, melynek minden szaka ezekkel a szavakkal végződik: «Föl! nyomuljunk be Pekingbe!»

 

 

UTAZÁS

 

Szendrői Geöcze István: Uti képek Braziliából.*)

Midőn a Serrado-erdőből kiértünk, a nap már hanyatló félben volt. A legközelebbi gyarmati tanyához ezukomád, kukoricza, mandioca, aipim és talha ültetvények közt közeledtünk.

Az aipim galagonya nagyságú bokor s 2—3 láb hosszú, fehér bélü, 5—6 fontot nyomó gyökér, minden idáig ismert burgonyafajok közt a legízletesebb, és hasznosságára mint pótkenyér, a mandioeával vetélkedik. Egy nagyobb fajtája a talha, de ennek gyökere sokkal keményebb, és az abból készitett ételek nehezebben emészthetők.

Az aipim igen dúsan terem. Egy bokor alatt 6—8 gyökér is van s megművelése igen kevés munkát igényel. Gyökere meghámozva, s vízben megfőzve, igen izletes és egészséges eledel. Többféle igen finom tésztát is készítenek belőle. A mandioca és az édes izű gyökér-burgonya fajok egyik áldását képezik Brazília erdős vidékeinek.

Gazdagon torem  a cocus nagyságú és veres bélü édes burgonya (batata doce), melynek az a sajátsága, hogy megfőzve hetekig is eláll, és mindinkább édesebbé válik.

A gyarmat tanya környékén legelésző tehenek hátán sok pirollt láttunk szálldosni. A közeli fákról két ily madarat le is lőttünk, midőn nagy lármával, a fáról lelógó, hoszszu zacskó-alaku fészke körül repkedett.

Az ordőn keresztül vezetett tovább az utunk, s egy vízesés mellett a píros és fekete tollazatú és aránylag igen hosszú kampós csőrű tucán mélabús hangja vonta magára figyelmünket.  A tucán, az ujvilág  egyik legszebb madara, mindig a legmagasabb fákra száll. Az őszi hónapokban (ezek itt: márczius, április, május) igen meghízik, s ilyenkor húsa nagyon ízletes. Útközben hatot lelőttünk, s igy már két napra is el voltunk látva a legfinomabb vadhussal.

Még félnapi járásra voltunk Blumenautól, midőn az est leszállott. Kettőzött léptekkel siettünk tehát az éppen legközelebb eső gyarmat-házhoz.

A tulajdonos egy öreg holsteini német volt, kinek gyermekei már jobban beszéltek portugálul, mint németül. Alighogy megérkeztünk, lódobogást hallánk, s nemsokára néhány portugál utas, ki Sao-Joséból érkezett, az udvarba vágtatott, szintén szállást kérve éjjelre. Az öreg holsteini háza egyszersmind venda volt, mely bárkinek is 6 vontim fizetés mellett éji tanyául szolgált.

Tina, zuruma (dinnye - káposzta), szárított capibari (vízi disznó) húsból és banánból álló vacsoránkat elköltve, még egy ideig jóizüen beszélgettünk a háznéppel és a san-joséi utasokkal, kik közül az egyik a nyeregkápán magával hozott violán néhány bahiai fandangóval villanyozá fel a csakhamar megbarátkozott társaságot. Az általános jókedvben magam is szivesen vállalkoztam egy fandangóra a germán eredetű házi gazda egyik csinos szőke leányával.

Éjfél lehetett, midőn a mulatságnak vége szakadt, s a sebes gyaloglástól fáradt lévén, alig vártam, hogy lefekhessem. A pálma gerendákból épített ház föld pdlóján, hol előbb fandangóztunk, csinos tánezosném braziliai szokás szerint előbb tüzet rakott, hogy mosquitók és carapatók alvásunkat ne háborgassák. Az itteni gyarmatházak falai többnyire ketté hasitott és egymásra fektetett pálma gerendákból vannak összetákolva. Kémény nem lévén, a füst a a mennyezeten és a gerendák közti réseken megy ki.

A füst elűzte a mosquitókat s a szőke Márta a szokott ágykészletet, vagyis a gyékényt és vékony takarókat a vendégek számára elrendezve, jó éjt mondott, mi pedig fáradtok levén, álomra hajtók fejünket.

Hajnalban mikor felébredtünk, az ügyes gyarmati leánv már készen volt feketekávé reggelinkkel, s mi még napfelkölte előtt elindulánk.

Vasárnap levén, útközben igen sok lovassal és lovasnővel találkoztunk, kik a vidékről, a Blumenaun jóval innen fekvő kápolnához siettek istentiszteletre. Délelőtti tizenegy órakor érkeztünk Blumenauba, mely mindössze néhány, részint fa, részint téglából épült házból áll.

Ez csakis a szoros értelemben vett Blumenau, az úgynevezett városhely, — maga a gyarmat azonban, melynek nagyobb része még ki nem irtott őserdőkből áll, az Itajahy folyam mindkét oldalán, valamint a Rio Testo és Rio Benedicto mellékfolyók partjain, több négyszög mérföld terjedelmű. A gyarmat alapitója a braunschweigi származású Blumenau jogtudor, ezelőtt mintegy 19 évvel telepedett meg e rengeteg erdőségben, néhány rokonával és barátjával.

A népesség, mely ma már 3000-hez közel jár, eleinte csak lassan növekedett. — 1864-ben már néhány ezer hold volt kiirtva s részben megművelve. Blumenau gyarmat városi jogot nyert, s azon kiváltságban részesült, hogy határában rabszolgát tartani nem szabad, nehogy a földművelési munka versenyét, egyes gazdagabb rabszolgatartó birtokosok meggátolják.

Ott ugyanis, hol sok rabszolga tartatik, a szegényebb néposztály még napszámhoz sem juthat, mivel a munkaadó gazdagabb birtokosok minden dolgot rabszolgáikkal végeztetnek. Ez az oka annak, hogy Braziliában a napszám aránylag a többi amerikai oszágokhoz képest rendkívül csekély. A délamerikai köztársaságokban, mint Bolivia, Ecuador vagy Peru a napszám 4—8 ft. A csekély kereset is csak oly helyeken van biztosítva a szegény népnek, ahol kevés vagy semmi rabszolga nincs.

A kormány a város közelében utakat és a nagyobb patakokon egy-két hidat is építtetett, ugy hogy a város környékén mintegy félórányi távolságig szekerek is járhatnak. A kisebb hajók az Itajahy torkolatától egész a város alá jőnek, sőt a folyamon már kisebb gőzösök is bejárnak, s az Itajahy partján a város mellett áruemelő gépet is felállítottak.

 

*) E közleményt Geöcze István világlátott honfitársunk „Utazás Braziliába és vissza" czimü, s e napokban megjelenendő könyvéből vettük. A személyes tapasztalatok a benyomás élénkségében s az előadás közvetlenségében mutatják be a látottakat.

Szerk

 

 

Dr. Semayer Vilibáld: BÍRÓ LAJOS FELOLVASÁSA ÚJ-GUINEÁRÓL. (Rövidített beszámoló. G.) 1902. 737.

Új Guinea partjai csak nagyon nehezen közelíthetők meg és mocsaras őserdőkkel vannak szegélyezve, belsejét pedig hegylánczolatok borítják. A régi hajósok a szigetet Finis Terrae (a Föld vége) név alatt ismerték. Anglia csak azután foglalta el a sziget déli vidékeit, mikor 1888-ban először a németek, majd a hollandok tették reá kezüket.

Biró Lajos a térkép segélyével végig kalauzolta hallgatóit az Új-Guineába vezető úton. Genuából, a Szuezi csatornán át Adenbe, majd Bombayba, Ceylonba s innen a Maiakkai félsziget fővárosába, Szingapúrba jutottunk. Akkor Szingapúrt és Új-Guineát egyetlen hajójárat kötötte össze s így Új-Guineába évenként csak hat-hét Európából induló hajó érkezett.

Kifejtette, hogy kezdetleges, egzotikus műveltségű nép nincs is. A pápuák az európai embert neveletlennek tartják. Például: mikor az európai beül a bennszülött házába, jobbra balra mindent megtapogat, ami neveletlenség. Ott is marad napestig. Elkéri a pápuának édes atyjától maradt legszentebb ereklyéjét, a füstön ott barnuló koponyáját, bűvös fuvoláit és szentnek tartott szerszámait.

Leirta Biró, miképp szokott a nyelvek kölcsönös nemtudása mellett, a vadakkal szóba bocsátkozni.

A pápua fő erénye a bőkezűség s a legnagyobb bűn a takarékosság. Az európaiak nagyon is ügyelnek a maguk holmijára és példájukat követve, vagyonát a szimbángi misszionáriusoknál letettük.

A férfiak ruházata faháncsból készült övre, néhány disznó agyaras és kutyafogas nyakékre, teknős fülbevalóra, boglyas hajában fésű alakú hajborzolóra s néhány karpereezre szorítkozik. Fegyverzete a négy méter hosszú dárda és bal karján a lapos, léggyökerekből kővel faragott pajzs. A nők ruházata mindössze festetlen vagy festett rost kötényől áll. A gyermekek meztelenül járnak.

A katonaság a Német birodalom legolcsóbb katonasága. Egyenruhájuk német gyalogsági sapka, a fekete-fehér-vörös birodalmi rozettával, egy öv és egy kötény. E hadseregnek két német őrmester a parancsnoka.

Második felolvasást is tart Biró Lajos az új-guineaiak szokásairól, a Múzeum dísztermében, azután a Természettudományi-, Földrajzi- és Néprajzi-társaságokban fogja előadásait folytatni.

 

 *  *  *

Pápua Új-Guinea Óceánia egyik állama, mely Grönland után a Föld második legnagyobb szigetének, Új-Guinea szigetének keleti részét és számtalan kisebb szigetet foglal magában. Fővárosa és a néhány nagyvárosának egyike Port Moresby., ami a sziget keleti csücskének déli partvonalán fekszik. 850-féle bennszülött nyelv és legalább ennyi népcsoport létezik a hétmilliónál valamivel nagyobb létszámú országban. Az egyik leginkább vidékies jellegű ország, csupán a népesség 18%-a él városokban. Egyike a legkevésbé felfedezetteknek kulturális és földrajzi értelemben is. Google

 

 

 

VII. A NŐKRŐL

 

 

 

L. B.: Bucsumi oláh asszony.

Bucsumi hires helység  maga környékén. Itt van mint egy oázis egy sivár paszta végtelenjén.

Benn fekszik Erdély aranyvidékén. Körülte, és a fölötte emelkedő hegyekben mindenütt arany bányáazkodás folyik. A bucsumi oláh egyszersmind bányász, s a bucsumi bányász egyszersmind gazdag.  E fogalmak elválaszthatlanok egymástól a környéken.

A bányavidék lakóinak túlnyomó része szegény, ronda, elcsenevészedett. Azok között, kik bányászatot űznek, nem láthatsz derék férfiút, szép asszonyt. A férfiak apró, görnyedő alakok, a görvélykór (golyva) mindennapi vendég náluk; asszonyok, férfiak egyaránt görvélyesek, némelyiknek két, háromszoros golyva dagasztya nyakát, ugy hogy lélekzésük már messzire elhallszik.

Az asszonyok 30 éves korukban már vén banyák, nem irigyli őket senki férjeiktől. S ha a férj jól eldöngeti feleségét, ez zsebre rakja az ütlegeket, még dicsekszik férje szeretetével, mert különben nem verné meg, ha nem féltené.

E vidéken mint kirivó ellentét áll ott Bucsum, népével. Szép szálas férfiak, szép karcsú termetű nők lakják. S a bucsumiak egész életmódja elüt a vidék többi népétől.

Szeretik a fényt, a pompát, a csillogást. Szeretik a maguk módja szerint. A férfi a legfinomabb gyolcsból készitteti ingeit; kisallangozza, kisujtásozza, hogy keresni kell rajta fehér helyet. S aztán darócz harisnyát, szőr-nadrágot vesz melléje és báránybőr ködment, mely sehogysem illik a finom inghez.

A bucsumi asszony magára rak selymet, aranyat, ezüstöt, pántlikát, hogy csak ugy ragyog tőle. Mellét mindenféle becses régi pénzekből készített füzér, vagy értékes drága gyöngy ékesiti; de a sok drágaság közt ott találhatni krajczáros kalárist, vagy fülbevalója érték nélküli gyermekjáték. Szoknyája finom és nehéz selyem, s hogy a disz teljes legyen, a picziny lábat óriás nagyságú nehéz, patkós csizma védi. Éppen ily bizarr háztartásuk is. A bucsumiak szeretik a szép bútort, a szép képeket. Látható a legtarkább vegyülék; egy európai hirü metsző művét a havasi piktorok ákombákom szerü „művei” mellett. Faragatlan, sánta lóczát, remekművű politirozott diszasztal mellett; bocskort, sáros csizmát, darócz harisnyákat szép almáriom tetején.

Ha hetivásárra lerándulnak a bányavárosokba, a bucsumi szép, daliás alakok azonnal felismerhetők a nagy néptömegben. Az ellentét itt még inkább kirí.

Ép férfit, szép asszonyt, sőt valódi szépséget csak itt lehet találni az egész vidéken. Egy gonosz hagyomány, melyet talán csak a vidék irigysége költött, s rossz nyelve terjesztett, azt tartja, hogy Mária Terézia uralkodása alatt egy század magyar huszár szállásoltatott a testileg-lelkileg elcsenevészedett népű vidék főhelyére Búcsúmba s az oláh leányokkl és menyecskékkel keveredve, az frissitette volna fel a faj eltompult vérét..

 

 

Sárosi Bella. JAPÁN (aszonyokról) FELOLVASÁS BUDAPESTEN. 1913. 11. 207.

Japánról azelőtt is, de különösen az utóbbi időben sokat olvastunk és hallottunk, de többnyire olyanok írtak és beszéltek róla, akik maguk is csak mint idegen, átutazó vendégek ismerték meg a felkelő nap országát. Most született japán ajkáról hallhattuk hazájának legavatottabb ismertetését.

Shuho Chiba, tokiói szerkesztő ez a japán, aki külföldi nyelvek tudásával felfegyverkezve, átkelt a tengeren, hogy hazáját Európában ismertesse és eloszlassa azt a sok tévhitet, amit az idegen utazók  felöle terjesztettek. A budapesti Uránia színházban tartotta meg előadását, amely ment volt minden tudákosságtól, de annál több szellemes ötlet fűszerezte. Előadását festői szépségű vetített képek kisérték.

Chiba kijelentette, hogy nagy örömmel jött Magyarországba, melynek múltjával és jelenjével szeretettel foglalkozott, alaposan ismeri. Ebben nagy segítségére volt Vámbéry Ármin könyve. Most saját tapasztalatait fogja hazájában tolmácsolni, azért nálunk magyar módra akar élni, magyar emberekkel érintkezni. Beköszöntőül tehát tisztán kiejtett magyar megszólítással üdvözölte a nagyszámú, előkelő hallgatóságot.

Mindezt azért kívánja, hogy hű képet nyerjen hazánkról. Mert úgymond a Japánról szájról-szájra keringő, téves felfogást főleg az okozza, hogy az idegen tudósítók megérkeznek, európai hotelben megszállnak, európai módra élnek, európai emberekkel érintkeznek. Néhány hétig így élnek hazámban, aztán írnak egy vaskos könyvet Japánról.

Még a «japán» jelző sem ismeretes hazájában. Az ország neve «Nippon», amiből a khinaiak «Zsipon»-t, az angolok «Zsapan»-t .és a németek «Japán»-t csináltak. Hogy milyen mulatságos tévedéseket okozhat a tájékozatlanság, ennek illusztrálásául szolgáljon az alábbi eset.

Tokió utczáin sétáltam egy ilyen idegen tudósítóval, amikor megrakott talyigájával elhaladt mellettünk egy kuli, akinek fején fényesre vasalt czilinder díszeleg. Az idegen tudósító sietve bele irta a noteszébe, hogy Japánban czilindert viselnek a kulik. Én hagytam, de utólag oda mentem a kulihoz és megkérdeztem tőle, hogy miért van czilinder a fején. -- Uram, egy családot költöztetek, - - felelte, — és a czilinder skatulyája elkallódott. Hát hogy baja ne essék a drága jószágnak, a fejemre tettem.

Így keletkeznek, - - mondta Chiba, — a mulatságos, de sokszor a bántó félreértések is. Épp úgy, mintha én szóról-szóra megírnám lapomnak az alábbi esetet.

Nipponból két és fél hónappal azelőtt érkeztem a nekem teljesen idegen Európába. Triesztben léptem először a földjére és ebédelni szerettem volna, de nem tudtam hová menjek. Végre betévedtem egy fényes étterembe, amely tele volt frakkos urakkal. Nálunk frakkot csak az előkelőségek legelőkelőbbjei viselnek, így alig mertem feltételezni, hogy ezek az előkelő urak fogják felszolgálni az ebédemet. És amikor erről mégis meggőződtem, rémülettel gondoltam az óriás borravalóra, amivel nekem ezt meg kell hálálnom. Aztán tovább utaztam, Bécs felé és értesíteni szerettem volna jöttömről egy ott lakó barátomat. De mivel nem értem az európai táviratozás módját, pénzt és a távirat kéziratát oda adtam a vasúti étkezőkocsi egyik alkalmazottjának, hogy ő adja fel. Én másnap reggel Bécsben megérkeztem, de a távirat nem. Mégsem fogom azt irni a tudósításomban, hogy Bécsbe egyáltalában nem szoktak táviratok megérkezni.

Nagyon mulatságosn mondta el a szellemes japán, miképpen fogadták hazájában ezelőtt harminczöt esztendővel az első európai vendéglőt. Persze szörnyen kíváncsiak voltak rá és legtöbbjük mindjárt a megnyitás után elment megnézni, így tett az ő apja is, aki a japán tengerészeti minisztérium egyik főhivatalnoka volt. Néhány kollégájával bementek hát az európai étterembe és japán szokás szerint leültek a nekik szokatlan magas asztal mellé. Így szokás a pinczérnek tudtáira adni, hogy a vendég éhes. De ime! jött az európai pinczér és nagyot lökött a székeiken, amíg egészen az asztal alá nem tolta őket.

Ezt is meg kellett szokniok, mert Nipponban máig is alacsony, szinte parányi asztalkákon és a földön guggolva étkeznek. A leülés nehézségein tehát szerencsésen átesett Chiba senior és társasága, de most az európai ételekkel kellett megbirkózniuk. Ez meglehetősen sikerült is nekik, csak egy étel rendeltetésével nem tudtak tisztába jönni. Üvegbura alatt ugyanis valami sárgás koczka állott az asztalon. A vaj volt ez, amiről sok okoskodás után kisütötték, hogy mivel az európaiak késsel esznek, e közben bizonyára gyakran megvágják az ajkukat és ezzel a zsirral kenik be a sebeket.

Asszonyainkról azt irta egy amerikai író, hogy nincs szivük, mint ahogyan virágainknak nincs illata és mint ahogyan madaraink nem énekelnek, — mondta Chiba, — Higyjék meg, a mi családi életünk a legideálisabb alapon épül. Mert nálunk magáért veszik el az asszonyt, nálunk ismeretlen fogalom a hozomány. Nem kívánjuk az asszonytól, hogy pénzt hozzon a házhoz, egyedül csak azt követeljük tőle, hogy tudjon bánni életünk egyik legfőbb kedvtelésének tárgyával : a virággal. A férfi odakünn dolgozik, küzd a családi fészekért, az asszony kötelessége a gondozása, szépítése. Bennünket hadd tépázzon az élet vihara, ő hadd legyen védve előle. Mi így osztjuk meg a közös munkát és amellett nem fitogtatjuk érzelmeinket.

A látogatónak feltétlenül meg kell ismerkednie a japán kertművészettel.

 

 

IRISZ-KERT TOKIÓBAN.

 

 

 

FÜGGELÉK

 

A Magyar Nemzet Lugas c. melléklete 2018. 06. számának 10. oldalán Mágikus tapintás címen ír a sziámi ikrekről.  Idézi a Vasárnapi Ujság 1858 évi, ebben a tárgyban írt cikkének egy részletét (kurziválva). Az illusztráció mexikói kislányokat mutat négy éves születésnpjukon.

 

Dr. Soltész János: Csodaszörnyek. 1858. 304.

Az élő testek fejlődési folyamatánál nem követ a természet mindig szabályszerű lépést, sőt sokszor igenis szeszélyes és majd az egész testen, majd csak egyes részein gyakorolja ezen játékát. Néha a test túlságosan kifejlődik, vagy hátramarad. Néha a részek a szokottnál nagyobb vagy kisebb számmal jelennek meg, majd a tagok helyzete, fekvése van megváltoztatva vagy saját kinövések, éktelenségek mutatkoznak azokon.

Óriások csak egyenként fordulnak elő, s nem nemzenek életképes gyermekeket, mert ezek többnyire idő előtt kimúlnak. A törpék gyakoribbak, és nagyobb élénkség jellemzi őket, de nagyon gyermekesek.

Vannak emberek, kik rendkivüli testességre vagy soványságra birnak nagy hajlammal. Voltak, akik helyökröl alig valának képesek megmozdulni. Születnek emberek végtagok nélkül, ugy hogy a kéz vagy láb helyett, csak azoknak töve vagy egyetlen ujj van jelen a törzsükön.

A csodaszörnyek közt legnevezetesebbek az olyanok, midőn két egyén egy testté van összekötve. Ezek ugyan születésök után többnyire meg szoktak halni. Vannak arra is példák, hogy életben maradtak és 20, sőt több évig is éltek.

 

Minden tagjúkat szabadon mozgathatták, csak keresztcsontuknál fogva voltak öszszenöve.Gyakorta aludt az egyik, mig a másik ébren volt; evett az egyik, mig a másik szomjúságát oltá. Gyöngéden szerették egymást. Egyik élénkebb és eszesebb, a másik lomhább és butább volt. Nevelést egy zárdában nyertek, szépen irtak, olvastak s több nyelvet beszéltek. 15-ik évében Judithot szélhűdés érte, de amiből csakhamar kiépült. A himlőt és kanyarót közösen szenvedték; kisebb nyavalyákkal vesződhetett az egyik, mig a másik attól teljesen szabadon maradt.

22-dik évükben Judith álomkórságba esett és meghalt. Helénát is megrohanta a láz, a másiknak három perez múlva utána ment.

Nem kevésbé nevezetes példáját mutatják az összenőtt csodaszörnyeknek a sziámi ikrek, kik 1811. körül a sziámi tengerparton születtek. 1829-ben egy amerikai hajóskapitány által az Egyesült Államokba vitettek. Ezen két ifjú egy arasznyi húsos tömegnél fogva volt összenőve a mell alsó részén. Mozoghattak ugyan ők minden oldalra, de mégis csaknem szembe kellett egymást mindig nézniök.  A franczia és angol sebészek azon véleményben voltak, hogy életveszély nélkül nem lehet őket elválasztani, de amit ők maguk sem akartak.

 

*

 

Antikvárium

Vasárnapi Ujság 1863. X. évf. 1-52. szám. Felelős szerk. Pákh Albert. Főmunkatárs: Jókai Mór. Kiadó tulajdonos: Heckenast Gusztáv.

Az űrlap teteje

Az űrlap alja

Pest, 1863. jan. 4. – dec 27. [4], 484p. + 9 levél (hirdetések). Szövegközti fametszetekkel. A tartalomból: Sándor István: Az oláhok története.; Fillep Mihály: A himlő és története.; Szinnyei József: A magyar hirlap-irodalom.

google