JAPÁN KINA TENGERI CSATA

h14–107. Vasárnapi Újság. Magyar prózát írók és levelezők.

2019.07.16. - 08.12.

Tartalom

BEVEZETÉS

Japán után Kína a fő téma. Cholnoky Jenő és Faragó Ödön Kína-sorozatából

közlünk részletet. A tengeri csata témájú cikkben a korabeli hajókat érdemes

megfigyelni. Figyelemre méltó leírás: „A chinai nő és a házasság.” (1879. 4. 57.)

„Kína irányadó jelentősége a szomszéd Korea és Japán művészetében érzékelhető.”

(Révai lexikon)

VÁROSOK

Cholnoky Jenő: PEKING ÉS VIDÉKE. I. 1900. 25. 412

Cholnoky Jenő: PEKING ÉS VIDÉKE. II. 1900. 25. 436.

Faragó Ödön: LEVÉL KHINÁBÓL.(Pakhoi kikötő város) 1903. 36. 590.

MAGYAR EMBER LEVELE LISSZABONBÓL. 1883. 370.

ORSZÁGOK

Juansikkáj és Szunjatszen. Az új Kína, 1912. 10. 192.

Cholnoky Jenő. AZ EURÓPAIAK KHINÁBAN. 1900.27. 441.

Képek Chinából. 1879. 4. 57.

Faragó Ödön: Magyar ember levele Khínából. 1879. 46. 740.

Faragó Ödön: LEVÉL KHINÁBÓL. 1881. 105

Faragó Ödön: LEVÉL KHINÁBÓL. 1881. 301.

A KHINAI-JAPÁN HÁBORÚ. 1894. 32. 524.

UTAZÁS

EGY MAGYAR UTAZÓ A MÚLT SZÁZADBÓL.1881. 10. 146.

KÉPEK KHINÁBÓL. 1900. 637. 443. Utazás Pekingbe

Szuk Géza: EGY MAGYAR UTAZÓ A JAPÁNOKRÓL. 1905. 589.

Utazás a mongol sivatagban, 1865. 336

TENGERI CSATA

A lissai tengeri csata. 1866. 37. 443.

Cholnoky Jenő AZ EURÓPAIAK KHINÁBAN. (tengeri csata)1900. 28. 466.

FÜGGELÉK

Magyarország és Japán között fennálló diplomáciai kapcsoltok

V. S. HOGYAN FÜRDŐZTEK RÉGEN? 1894. 27. 446.

VÁROSOK

Cholnoky Jenő: PEKING ÉS VIDÉKE. I. 1900. 25. 412.

Amikor Peking utczáin, csinos hölgyek társaságában kóboroltunk, az a megnyugvás vett rajtam erőt, hogy íme, az ősi város megnyitotta kapuit az európaiak előtt s velük együtt valószínűleg az európai kultúra is utat fog találni az évezredes falak közé. A nép olyan nyugodtan, barátságosan viselte magát, az emlékek megtekintése éppen oly könnyű volt, mint akármelyik, turisták által látogatott európai városban, — bár éppen olyan baksisra agyarkodó csi-cserónék és impresszáriók is vették körül a turistát, mint akármelyik olasz városban. Ismerték már a khinaiak Pekingben nagyon jól a turistákat, tudták, hogy elsőrendű pénzforrások és így udvariasságra és előzékenységre érdemesek.

Ki gondolta volna, hogy néhány hét múlva mind ennek vége lesz, látszólag minden indító ok nélkül? Pedig mélyen gyökerezik ennek a népnek a szívében az európaiak iránti gyűlölet. Csak vissza kell tekintenünk arra a félszázados küzdelemre az európai invázió ellen, ami a császár nyári palotájának elpusztításával ért dísztelen befejezést s amelynek utójátéka a francziák tongkingi veresége volt — s megértjük, hogy az írástudók és az intelligenczia, ha csak egy kicsit konzervatív hajlamú is, nem lehet barátságos az európaiak iránt. Nem mondom, hogy az európai kultúra iránt. Japán is fölvette az európai kultúrát, de épp oly ellensége az európaiaknak, mint a khinaiak. Aztán van oka a khinaiaknak büszke konzervatíveknek lenni.

A khinai szaktudósok Peking történetét a legősibb múltba viszik vissza. A mai város helyén már Kr. e. 1121-ben Csi név alatt volt város, amely a Kr. e. V. században a kis független Jen állam fővárosa lett. A nagy Si-huang-ti császár Kr. e. 221-ben elpusztította a kis államot, amikor a nagy khinai birodalmat egyesítette, de úgy a mi időszámításunk negyedik századában ismét volt itt egy kis független tatár állam, amelynek a székhelye ismét Csi volt Peking helyén. Azután megint provincziális várossá süllyedt. Kr. e. 936-ban a Kitan tatárok elfoglalták a birodalomnak ezt a részét s ott a Liao dinasztiát alapították, amely nem volt egészen független a khinai császárságtól. Az ország fővárosa megint Csi lett Jen, vagy Ju-csou néven. Aztán jöttek a iön-tatárok. Ezek elverték a Liao-dinasztiát 1125-ben s Pekinget Csung-tu néven tették a birodalom székhelyévé.

Ekkor a város már tetemes kiterjedésű volt; ez időbeli falainak romjait ma is látni a város

délnyugati sarkán kívül, ahol ma körülbelől az elpusztított vasútállomás van. A Kin

dinasztiát elkergette a rettenetes Dsingisz khán 1215-ben, a mikor Peking provincziális

várossá sülyedt.

Csak a nagy hódító unokája, a khinai birodalom egyik legdicsőbb uralkodója, Kublai khán

tette ismét fővárossá, sőt egészen újra is építette. Kanbaligh volt ebben az időben a neve,

vagya hogy Marco Polo említi Cambaluc s nagyobb volt, mint a mai város, falait* lehet

látni a mai falaktól északra, még meglehetős jó állapotban. A város fénye, pompás palotái

és templomai bámulatra ragadták a velenczei utazót, s csakugyan ebből a korból is

származnak a város legszebb építményei. 1368-ban a Ming dinasztia elűzte a mongolokat s a

birodalom fővárosává Nan-kingot tette. A dinasztiának csak harmadik császára, Jung-Io

költözködött ismét Pekingbe s akkor kapta a város a mai nevét (Pei-tying, annyi, mint

Északi-főváros ; Nan-tying annyi, mint Déli-főváros); búfelejtőnek építette Jung-lo

a nankingi porczellántornyot, egy régibb műemlék helyére. Jung-lo építette 1419-ben

a mandsu városrész mai falait. 1544-ben vették körül a város déli külső városait is fallal

s ekkor kapta Peking mai alaprajzát. A mai mandsu dinasztia 1644-ben űzte el a

Mingeket s ekkor az északi, helytelenül tatár városnak nevezett részt saját

mandsu embereinek, khinai és mongol szövetségeseinek jelölte ki lakóhelyül, míg a déli, kisebb városrészben a leigázott khinai kereskedőnép telepedett meg.

Ma már a különválás nem áll fenn, összekeveredett a hódító és a meghódolt népfaj s a győztes a khinai lett, a mely teljesen magába olvasztotta a mandsukat, úgy, hogy ez a népfaj valósággal eltűnt a föld szinéről. Nyelve sem él már, csak az udvarnál tartják fenn mesterségesen, mint hivatalos nyelvet. Egész Mandsu-országon végig tett utamon egyetlen egy emberrel sem találkozhattam, aki tudott volna mandsu nyelven.

A mandsu uralkodók legnagyobbika,.Kang- hszí császár alatt, a jezsuita misszió nagy befolyást nyert az udvarnál. Ők voltak a császár tudósai. Ők kaptak templomépítésre engedelmet és helyet Pekingben is. Milyen szépen is indult meg az európai kultúra bevitele Khinába — a szeretet vallásának védelme alatt! — És mivé fajult, és milyen hirtelen tönkrement a megnyert befolyás az önző üzérszellem betolakodása folytán. A templomok, misszió-telepek, a vendéglő épülete a lazaristák telkén, mind abból a régi jó időkből származik. Az európai hatalmak követségeinek pületei már újabb dolgok, amelyeket az erőszak, a kényszerített barátság létesített. A császár palotája és annak kertjei a tatárváros közepét foglalják el.

Főbejárata délen van, a tatárváros déli középső kapujával szemben. Csúnya, erődítményszerű, vörösre mázolt épület.

A palotából hátul nagy messzeségben is látszik néhány magas tető. Ezek

a palota egyes részeinek aranysárga majolika tetői. A kert legészakibb részén áll az Mé-san, vagy szénhegy, a mit zöld lombok és csinos filagóriák díszítenek.

Szénből van az egész hegy arra az esetre, ha ostromzár alá kerülne a főváros, lehessen

mivel fűteni. Én inkább azt hiszem, hogy egyike azoknak a mészkőszirteknek,

amilyent többet is lehet az alföld peremén látni: Niu-lan-san, Liang-hsziang-hszién,

Sá-ho-csönn, stb. közelében. De lehet, hogy szénréteg van benne, mert

ezek a mészkövek a kőszén-korszakból valók.

A CSÁSZÁR NYÁRI PALOTÁJÁNAK RÉSZLETE PEKING KÖZELÉBEN

Cholnoky fényképe után rajzolta Dörre Tivadar.

A császári palotát, külön városrész, az u. n. császárváros veszi körül, külön vörösre mázolt fallal elkerítve a tatárváros többi részétől, ahol a legtöbb nyilvános épület, palota van. Ma már ez sem igen különbözik a város többi részétől. A császári palota délkeleti sarkán, a tatárváros déli falaihoz közel, vannak az idegen hatalmak követségei, tehát nem a városon kivül, mint némelyek tévesen hiszik. Meglehetősen egy határon vannak s az egyik utczát úgy is nevezik: a Követségek utczája. Ebben az utczában vannak a franczia követség, a vendéglő, a spanyol, japán, amerikai és német követségek, meg a klubház, a melyről azt írták a minap, hogy elpusztult. Az utczán kivül, közvetlen a császárváros délkeleti sarka mellett, a császári kertekből kijövő patak mellett van az angol követség palotája, terjedelmes kert közepén, egész kis városrész. Az osztrák-magyar követség csak 1898-ban kapott palotát, valamivel távolabb a többitől, azon a nagy utczán, amelyen a legszebb és legnagyobb katholikus templom is áll, az u. n. Tung-tang, amelyet újabb hirek szerint a lázadók fölgyújtottak.

Szép szabályosak különben Peking utczái, mint a legtöbb síkföldi nagy városé, az utczák mind észak-déli, illetőleg kelet-nyugati irányúak. A déli, khinai városrész rendetlenebb, de különben sem sok benne a lakóház, nagy része beépítetlen, igen tetemes részt pedig az ég temploma, és a földmivelés temploma, — óriási parkok közepén — foglalnak el. Az előbb említett két templomon kívül érdekes látnivaló a vizsgázó helyiség, teménytelen apró czellájával, a Czung-li-jamönn (külügyi hivatal), a vámhivatal, a Láma-templom, a klasszikusok csarnoka.

A sok történelmi nevezetességet itt olyan szívesen (pénzért) és olyan barátságosan (szintén sok pénzért) mutogattak, még felsőbb tilalom ellenére is, az európaiaknak. Egy egészen idegen világ történelmét, egészen más izlés művészetét örökítik ezek az emlékek; olyan különös nekünk, akik klasszikusnak csak a görögöt meg a rómait tanultuk. Ha aztán az ember a pompás csarnokok hűvös árnyából, a misztikus félhomályból, ahol bizonyos túlvilági nyugalom honol, kilépett az utczára, megint egészen idegen környezetbe.

Cholnoky Jenő: PEKING ÉS VIDÉKE. II. 1900. 25. 436.

Peking a khinai nagy alföldnek északi szögletében fekszik. A város falairól már nagyon szépen lehet látni a nyugati hegyeket, amelyek mintegy védőbástyaképpen kerítik el az alföld búzatermő rónaságait a magasan fekvő mongol pusztáktól. Az északnyugati sarokban lehet látni a nagy falnak egy darabkáját. Itt különösen nagy fontossága volt a falnak, mert a kóbor belső-ázsiai hordák itt érték legközelebb a nagy alföldet. A Nan-kon szoros nevezetes szerepet játszott Khina történetében, mert a legkényelmesebb út a birodalom szivébe. Gyönyörű szép szurdok völgy az ott, ahol az alföldre nyílik, festői erődök, zegzugosan futó védő falak mindenfelé.

*A ma látható falszakaszok az 1368 és 1644 között uralkodott Ming-dinasztia idején épültek; ezeket már téglából emelték, de a korábbi erődítmények fő építőanyaga a döngölt föld volt. Mivel a fal nem összefüggő, egységes építmény, hanem különböző korokban, egy több száz kilométer széles sávban épült falszakaszok összessége, pontos hosszát nem lehet megállapítani. Az egyik forgalomban lévő hivatalos adat a fal hosszát 6352 km-re teszi, de más becslések 3000-10 000 km között ingadoznak.Google

Ezt a szegény falat sokat gúnyolták, s az elzárkózásnak valóságos mintaképeként, szálló igévé változott az khinai nagy fal. Pekingre rendkívüli haszna, történelmi jelentősége volt. Minél inkább világosodik az ókor és középkor Belső-Ázsiára vonatkozó történelme, annál kedvezőbb világításban áll előttünk ez a bámulatos építmény. Mivel lovas hordák ellen kitűnő védelműl szolgál, feltartóztatta azokat a pusztai nomád népeket, amelyek a félsivatag és csak kevés népesség befogadására alkalmas magas földekről kifelé áramlottak. A nagy falról visszaverődve aztán, mint a megtört hullám, gördült végig a népáradat Ázsián Európa felé, űzve, lökdösve a népeket, mígnem a hullám a legszélsőbb nyugaton, az Atlanti óczeán partján törött meg. Hogy a népvándorlás Európa felé és nem Khinának vette útját, azt a nagy falnak tulajdoníthatjuk.

A nyugati hegyek között a völgyzugokban, vízesések mellett, árnyas ligetek között rejlő kolostorokban szoktak nyaralni a pekingi idegen követek. A mi volt követünk, Czikann Móricz báró szintén itt hüsölt a júniusi esőzések és a nyári forróság idején, amíg terhes hivatalát viselte.

A hegyek tetejéről pompás kilátás nyílik az óriási alföldre. Itt tör elő a Hun-ho szurdokaiból s kaviccsal és homokkal lepi el a széles rónaságot. A folyón Lu-kou-kiaónál szép kőhíd vezet át, e felett láttam 1897-ben karácsonykor fáklyafény mellett épülni az új vasúti vashidat. Ekkor építették a vasútat Paoting-fu felé, hogy aztán majd folytassák egészen le Han-kouig, a Jang-cze-kiang partjain. A földmunkák akkor már készen voltak. A Hun-ho Tien-czin alatt egyesül az északról jövő Pai-ho folyóval s Taku erődítményei között együtt öntik vizüket a Sárga-tenger nagy öblébe, a Pe-csi-li öbölbe. A két folyó, fölvéve még a délről jövő Jün-ho folyót is, tekintélyes nagy víz, torkolatán még a tengeri hajók is fölmehetnek Tong-huig, a pekingi vasút első állomásáig.

Ezelőtt bizony csak a Pai-ho folyón lassan hajókázva, vagy a folyóval együtt kanyargó, kezdetleges országúton kétkerekű kocsikkal támolyogva lehetett Pekingbe jutni s örülhetett, aki négy nap alatt elérte a császárvárost. 1897 tavaszán azonban befejezték a vasutat s pár óra alatt Pekingbe lehetett jutni. Útközben érintette a vasút Tien-Czint, ennek a vidéknek legnagyobb és legforgalmasabb városát.

A khinai városrész fallal van itt is kerítve, a falakon belül az utczák észak-dél és kelet-nyugati irányúak, szabályosak, de nagyon szűkek. A falakon kívül van az európaiak városrésze.

A NAGY HARANG TORNYA PEKINGBEN

Amíg Pekingben nem engedték meg az európaiaknak a letelepülést, — csakis az idegen hatalmak követségeinek szabad volt ott tartózkodni, — addig Tien-czin az idegeneknek megnyitott kikötőváros, ahol szabad az idegennek letelepülni. Sanghai után ez a legnagyobb európai telep Khinában. csinos, sőt itt-ott pompás épületsorai, szabályos utczái éppen olyan képet adnak, mint a többi angol gyarmati városnak. Különösen jól makadamozott utczáit, fényes, elektromos világítását és tiszta, rendes épületeit bámulták és irigyelték a khinaiak. Nyilvános sétakertje is volt, amelyre a város legszélső, legszebb palota-sora tekintett.

Mióta pedig vasútállomást kapott, megkétszereződött idegenforgalma is, s gyors felvirágozásnak nézett eléje a város. Igaz, hogy állomás-épülete egyszerű kis földszintes hajlék volt, de az a népáradat, amely ostrom alá vette minden vonat érkezésekor, nagy jelentőségűvé tette a várost és állomását.

Nagyon szerették a khinaiak ezt a vasútat. Mindig zsúfolva voltak a vonatok, még a negyedik osztály is; pedig ez nem állt másból, mint fedetlen teherkocsiból, amelyen olyan sűrűn álltak egymás mellett az emberek, hogy lehetetlenség volt leülni. Tien-czinben az európai városrész bár csinos, tiszta, de unalmas. Minden ember az urat játszotta s már gyalog járni is lealázó volt, annyira elkényeztették az idegeneket, a riksa nevű japán kétkerekű gyaloghintók. Ez pótolja ezekben a gyarmatvárosokban a közúti vasutakat.

Olcsó, gyors és amellett kényelmesebb, mint a közúti vasút, mert mindenki oda megy rajta, ahova akar. Amíg Peking közvetlen környezete kavicsos és homokos, de kitűnően termő rónaság, addig Tien-czin vidékét az árvizek majdnem lakhatatlanná tették.

A tenger partjától befelé szinte egészen Tien-czinig homokos, teljesen kopár vidék terül el, amely csak azért nem válik sivataggá, mert az árvizek folytonosan elborítják. Csak a folyó mentén van sűrűbb lakosság, ahol a közlekedés, a kereskedelem s a folyó maga megélhetést biztosít a népnek. De csak annyira távozzunk a folyótól, ameddig a vasút szeli az alföldet, már is vigasztalan, komor sötétbarna szinű, nedves homok-pusztaság terül el mindenfelé, amerre csak a szem ellát.

A vasútépítés maga is nagyon sokat szenvedett az árvizektől, különösen a Pai-ho jobb partján. Lang-fang vidékén azonban magasabb a térszín, ahol már lombok alá bujt hajlékok, gondosan művelt kertek és apró falvak között zakatol a vonat. Huang-czun után nagyot kanyarodik a vasút, hogy kikerülje a császár vadaskertjét, amelybe idegennek nem szabad betenni a lábát, noha már ugyan régen volt, hogy ott a császár vadászott volna.

A vonat, amellyel én mentem első ízben Pekingbe, csak kavics-vonat volt, amely mögé egy szalonkocsit csatoltak. Ebben húztuk meg magunkat néhány társammal együtt éjszakára is, amíg a vonat az egyik állomáson éjjelezett. Másnap még egy darabbal odébb vitt bennünket, aztán vége volt a pályának. Innen kocsikkal kellett a városba menni, rettenetes dülő-útakon. Az út a városon kívül még csak hagyján. Olyan volt, mint a mi rossz dülőútjaink. De a város falain belül kövezetre értek a kocsik.

Ez az út a kövezett utczákon életem legmaradandobb emlékei közé tartozik. A khinai városon végig fél óráig tart az út, aztán eléri végre az utas a tatárváros déli középső kapuját, amellyel szemben van a császári palota főbejárata. A város kapuja felett az a hátulsó, oszlopos épület a khinai építészet egyik remeke. Klasszikus építmény, amelyen a legjobb alkalom kínálkozik a khinai építés tanulmányozására. A város egyéb látnivalóiról és nevezetességeiről már a múlt alkalommal szóltam, itt csak néhány képet mutatok még be. A vendéglő a követségek utczájában van, közvetlen a franczia követség mellett, a lazarista misszió egyik telkén. Miután európaiaknak nem szabad Pekingben letelepedni, a vendéglős és kereskedő csak tűrt alak, olyan czím alatt, hogy a vendéglő a diplomácziai küldötteknek szolgál az üzlettel együtt.

Egyszerű khinai stílusú ház, néhány kényelmes szobával, nagy étteremmel amelyben egyetlen asztal körül közösen étkeznek, meghatározott időben a vendégek, a vendéglőssel együtt. A vendéglős egyszersmid a turistákat is ellátta utasításokkal, fölszerelte a karavánokat, stb. A nagy falhoz és Ming-sirokhoz rándultak ki a turisták, amihez mintegy három napra volt szükségünk. A két éjszakát Nan-kouban és Csang-ping-csouban töltötték, ahol a vendéglősök már megbarátkoztak az európaiakkal s lehetőleg minden kényelmükről igyekeztek gondoskodni. A vendéglős adott vezetőt a láma-templom s egyéb nevezetességek megtekintésére is, kis magyarázó füzetet is nyomott a turisták markába, amelyből azonban senki sem lett okosabb.

Amint az utolsó jelentések mondják, a vendéglő is elpusztult a franczia követséggel együtt, amelynek kis kápolnájában szoktak vasárnaponként a követségek istentiszteletre összejönni. Hosszú idő fog elmúlni, míg a turisták ismét meglátogathatják Pekinget és vidékét. Ha sikerül is elfojtani az európaiak elleni mozgalmat, a nép szivéből a gyűlöletet semmi sem fogja kioltani, s aztán meg az elpusztult telepek, épületek nem fognak ismét egyhamar felépülni. Azt hiszem, senkinek sem lesz kedve Khina területén házépítésbe fektetni a tőkéjét, ha egyszer azt látják, hogy a hatalmak nem tudják azokat a lázadók dühe ellen megvédeni.

Faragó Ödön: LEVÉL KHINÁBÓL.(Pakhoi kikötő város) 1903. 36. 590.

Faragó Ödön vámhivatalnoktól az „Országok” c. rovatban közöltünk kínai leveleket.

Pakhoi, Dél-Khina, 1903 július 20. Pakhoi kikötőváros közel a tongkingi határhoz,

a tropikus vonalon belül, Kuáng-tung tartományban fekszik. Lakosai földmívelésből

és halászatból élnek, de ismeretesek kalóz hajlamaikról is, ha becsületes úton szerzett keresetforrásaik leapadnak. Miután földjük homokos és alkalmatlan a rizstermelésre, szükségleteik nagy részét idegen helyről kell beszerezni: az állandó szegénység tehát innen ered. Kerűlniök kell a fényűzést minden külsőségekben s ha mégis van valamijök, ami leköti az idegen figyelmét, az inkább a dolog szokatlansága.

Ami az utczán járó-kelőnek azonnal feltűnik, az a különös formájú kalap, amit az

asszonyok hordanak. Gyökérből font, széles karimájú föveg ez, szélén fátyolszerű szövettel körítve, ami azt a czélt szolgálja, hogy a nő arczát a kíváncsi pillantások ellen megvédje. A hagyomány szerint e sajátságos kalap föltalálója egy fő mandarin volt, aki

a vidéket 400 évvel ezelőtt kormányozta és erényes életmódjáról volt nevezetes. Nyilván

úgy gondolkozott, hogy a női arcz a csábításnak egyik veszedelmes eszköze, amit jó eltakarni. Törvényt állított tehát, kötelezvén a szépnemet a függönyös kalap viselésére.

E divatczikk mellett, mint furcsaság, fölemlíthető a pakhoi paraszt kocsija is.

Még az ősidők egyszerű embere gondolhatta ki ennek a forgalmi eszköznek az alakját, melyet a konzervatív khinai a mai napig is megőrzött. A jármű három alkatrészből áll: az óriási átmérőjű kerékpárból, az ezeket egyensúlyban tartó rúdból és az arra fektetett ládából. A kerekek idomtalan deszkadarabokból vannak kiállítva. Sehol semmi vasalás:

a fa súrolja a fát. Mikor pedig a jármű megindul, keletkezik olyan nyikorgás, ami nagy messzeségre betölti a vidéket, s ez éktelen lárma mellett egykedvűen ballag a kocsit vezető khinai, az ő nyugalmát nem zavarja a siketítő éktelen zaj.

Khina roppant területe daczára, népének szokásaiban nincs szembetűnő különbség;

amit látni északon, az megvan délen is. Ez az egyformaság pedig legjobban mutatkozik a tisztaság hiányában; ami változik, az csak a mérték, amivel a szenny nagyságát kifejezzük. Ebben Pakhoinak s a vele szomszédos vidéknek jut ki az elsőség.

Itt ütötte föl tanyáját a pestis először és innen terjedt tovább e szörnyű járvány

Hongkongba és Indiába. Az ember külseje sokban visszatükrözi belső tulajdonságait is. A

khinai emberre egészen ráillik ez: erkölcsi állapota épp úgy el van hanyagolva, mint külseje. Egyéb népeknél is van hiba elég, de míg másutt a látszat sokat takar, addig itt a bűnt szinte nyilvánosan űzik. A romlottság e kidomborodását mérsékelni volna hivatva a

misszionárius, kinél az emberszeretet azon önfeláldozásban nyilvánul, hogy európai kényelmét fölcseréli az itteni zord élettel.

A kereszténység erkölcsi törvényei jóvá tehetnek minden rosszat, ha azokat nemcsak

elvben fogadjuk el, hanem tettben is nyilvánítjuk. Hogy a khinai ezt tegye, arra még éretlen.

Gondolkozása teljesen anyagias és közönyös minden ethikai fogalom iránt. Hiszen volt

Khinának egy Konfuciusa és más bölcs embere is, kiktől sok munka maradt hátra;

ami ezekben és a hindú-buddha könyvekben meg van irva, az mind szép és

sokban megegyezik az Evangélium tanításaival. Ha az itteni népnek megvolna rá a hajlama, tudna az erkölcsökben nemesedni a hittérítő segélye nélkül is. Az itt élő európai azt tartja, hogy kárbaveszett fáradság mindaz, amit a misszionárius itt művel és hogy sokkal bölcsebben tenné, ha hazamegy és otthon próbálkozik az európai pogányok térítésével.

Pakhoinak hittérítői három nemzetiséghez tartoznak: franczia, német és angol.

Képviselve van ugyanannyi vallásfelekezetet. Munkájuknak van külső eredménye, leginkább azért, mert a keresztény nevet öltött khinai védelmet lel a misszionáriusi szárnyak alatt,

ha kihágás miatt a nemzeti törvény elitéli. Ma ugyanis a hittérítő itt hatalom s a

politikában szereplő egyéniség. Ő az, ki hazájának úttörőül szolgál a gyarmatalapításban, legalább amint azt a közelmúlt események bizonyítani látszanak.

A mandarinnak most nagyobb ijedelmet okoz a misszionárius közbelépte, mint a konzulé és tudja, hogy engedni kell ott, ahol a vádlott mellett a misszionárius áll.

Volt alkalmam beszélgetni egy franczia hittérítővel, ki negyven évi ittléte alatt külsejében annyira megváltozott, hogy könnyen khinainak lehetne nézni. Otthona egy sziget, melynek lakói közül sokat megtérített. Előadta működésének sikerét, mialatt rövid szárú pipájából élvezettel szívta a kétes illatú khinai dohányt. Kérdeztem tőle, kivánna-e hazamenni, szülőföldjét még egyszer meglátni, negyven év sok változást hozhatott! Tagadólag rázta a fejét. Nem ő! Otthon sok az atyafi, az mind az ember ruhájába kapaszkodik, nem lehet tőlük szabadulni. Holott itt ő úr, hatalmat gyakorol: tekintélye, szava, parancs a sziget lakóinak.

Tipikus alakja a katholikus hittérítőknek. A protestáns más megjelenésű. Ez ragaszkodik ruházatához és szokásaihoz; épp ezért nem is tud népszerű lenni. Az itteni angol misszió fönntart egy jól fölszerelt kórházat, ahol a khinai beteget angol orvosok és ápolónők kezelik. A beteget első jelentkezésre fölveszik és ingyenes ellátásban és ápolásban részesül. Vallásos zaklatásnak sincs kitéve, de megkívánják tőle, hogy a naponta tartott bibliai magyarázatoknál nyugodtan viselkedjék.

A mindennapi dolgoktól teljesen elütő kérdés is foglalkoztatja most az irányadó köröket, nemcsak itt, hanem a birodalom más részeiben is. Bizonyos forradalmi mozgalom van Kuáng-si tartományban, ami ide is átcsapott és a népet nyilvános tettlegességre ragadta. Ezzel szemben a katonaság majdnem tehetetlen. A forgalom mindenütt fennakadt s a

lakosok élete, vagyona a garázdálkodásnak nyitva áll. E szomorú állapotnak volt a pekingi boxer-lázadás a következménye, amenynyiben Európa fegyveres beavatkozását a súlyos hadisarcz követte, amit fizetni kell, és amiért új adóforrásokat kellett nyitni. A délvidéknek elszegényedett lakója, ki amúgy is ártatlan minden boxer históriától, kénytelen a terhes adót fizetni. Az egész boxer dolog olyan tragikomédiának nevezhető, ami ijedelmet okozott nemcsak a bezárt és kiéheztetett pekingi követek között, hanem mély benyomást tett az egész művelt világon. A botrány megtorlására keresztes hadjárat indíttatott Khina ellen. Igaz, hogy mire a fővezér és a hadsereg oda érkezett, akkor már alig volt szükség rá.

És mégis kardélre hánytak egy rakás, többnyire ártatlan khinait, kiürítették a pekingi kincstárt, kifosztották a műkincsekkel telt palotákat és róttak olyan terhet a népre, melyet 400 millió ember negyven év alatt is keservesen fizethet ki. Ezt művelték a keresztény nagyhatalmak; de azért az ő kiküldött hittérítőik Khina széltében hoszszában hirdetik az örök igazságot: „szeresd ellenségedet”, «tégy jót azokkal, akik megbántanak».

MAGYAR EMBER LEVELE LISSZABONBÓL. 1883. 370.

Portugália fővárosa különös öreg város. A külvárosokat is ideszámítva, van 300 000 lakosa. Egy sor ház dombra van építve, melyek némelyike festői rendetlenségben emelkedik 300 láb magasságra a Tagus folyó partján, mely itt egy és fél angol mérföld széles. Az építőmesterek nagymérvben értik itt mesterségüket hogyan kell építeni szépen és erősen a hegy oldalára. A házak nagyobb részének a föld felsőbb lejtőjén épült első emelete az alsóbb lejtőn a harmadik emeletet képezi. Az épületek nemcsak jók, hanem szép külsejűek is. A nagyobb lakóházak, boltok és raktárak homlokzata festett cseréppel van kirakva, ami elég szép hatást tesz. Gyakran lehet a cserepek képeiből kívülről látni, minő üzlet székel benn a házban; némelykor történeti vagy más képeket láthatni, amelyek hős férfiakat és nevezetesebb eseményeket ábrázolnak a nemzet életéből, mind színes cserepekből, mozaik módra kirakva.

Két királyi palota van a fővárosban; a régibb a belső udvarral és a mellette fekvő kertekkel együtt több holdat foglal magában és «Necessid ides»-nek nevezik. Don Fernando, a király atyja lakik benne, aki fia kiskorúsága alatt egy ideig uralkodott, miglen ez, mint az elhunyt királynő törvényes örököse, a trónra nem lépett. 67 éves, de még jó szinben levő öregember, tele életerővel. Egyike a legfölvilágosodot és legnépszerűbb lejedelmeknek. Az udvari ünnepeken fia, I. Lajos király mellett áll; de az utczákon minden őr vagy kiséret nélkül jár, és a néppel gyakran oly szívélyesen érintkezik, amint azt egy felségtől ritkán láthatni.

Vidám arccal, mindig kedves mosollyal köszönget; minden ember szereti az öreg királyt. Palotája egy egész művészeti múzeum, amelyben több műtárgyat lehet találni, mint bármely más királyi palotában az egész félszigeten. Ő maga is művész, ki ízléssel fest, különösen porczelánra.

Akirály az Ajuda palotában lakik, amely a Lisszabon közepétől 3 angol mérföldre fekvő

Belem külvárosban egy domb tetejéről tükrözteti fehér márvány falait az alatta fekvő öböl kék vizében. Az épületben a szobák, folyosók, előcsarnokok a legszebb újkori építészeti minták után rendezvék. Képgyűjteménye számos nevezetes műdarabot foglal magában. A király nagy kedvelője a tudományoknak, maga is író, ki nemrég fordította le anyanyelvére Shakespeare «Hamlet»-jét és «Harmadik Richárd»-ját. Számos nyelven, a többi között magyarul is beszél, s igazán kedves ember, ki szeret társalogni, s nem kevésbé kedveli a vadászatot, lovaglást s

más férfias gyakorlatokat.

A város utczái nagyon alkalmatlanok a közlekedésre, az örökös emelkedés és lejtés

miatt, daczára, hogy a járdák többnyire jól ki vannak kövezve. A számos angol kert és sétáló hely, piacz, szökőkutakkal, emlékoszlopokkal, szobrokkal vannak ékesítve. Kilátás nyílik a körül levő mezőkre és tengeröbölre. A vár sokban hasonlít a híres athéni Akropolishoz. Lisszabonnak van 8 színháza, egy nagy operaháza, és egy czirkusza, mert a portugallusok

igen szeretik a mulatságot.

Római katholikus az uralkodó vallás, de van még amellett a protestánsoknak,

németeknek, angoloknak és skótoknak is templomuk. A katholikus templomok szépen vannak építve és gazdagon kiállítva. A szerzetek fel vannak oszlatva, jószágaik az államtól elfoglalva.

A legszebb nézni való Lisszabonban a Carino templom omladéka, mely összetört

falaival, kecses oszlopaival és tisztán vágott boltiveivel ma is még mind azon állapotban van, a melybe az 1755 évi földingás döntötte. Az épület hátrésze érintetlenül maradt, s ennek két nagy csarnokában lehet ma szemlélni a portugált történelem számos egyházi ereklyéit, sok szobrot és más müdarabokat.

Megemlítendő még az Estrella füvészeti angolkert, az Alcantara és Passeo Publico

mulató kertek, hol ezerféle különfaju forró éghajlati növények örök zölden, virágokkal borítva díszlenek, s hol a szép nemes fák árnyékában a sétáló kipihenheti magát. A kertek

tele vannak szobrokkal és más műtárgyakkal, s gyakran működnek bennük zenekarok. A négyszögű nagy tér, amely a folyó partján fekszik, mintegy 12 hold kiterjedésű, körülfogva szép állami épületekkel. A közepén áll egy lovasszobor, mely az államférfit, Vombátit ábrázolja.

Ezen a helyen dúlt legbőszültebben az 1750-ki földingás. Több ezerre menő tömeg, mely a város omladékai közül erre a térségre menekült, itten érte szomorú végét, innen

sodorta hullámsírba a kicsapott tengerár. Egy nagy angol kert, lombos fasorokkal, árnyékos lugosokkal, sima tavakban tükröző kerti házakkal ékesítve, a Campo Grandé, a város határán kívül nagyon látogatott mulatóhely. Vasárnapokon különösen tömve van gyalogos,

kocsikázó és lovagló néppel; nemes telivér lovakat, sok négyes fogatot látni, amelyekkel Lisszabon bővelkedik, lovas vasút megy közel odáig, amellyel ez a dombos város egészen be van hálózva.

Lisszabon éghajlata általában nagyon kedvező, csak ez esős évszak, amely tél elején 5—6 hétig eltart, nem igen kellemes. Soha sincs fagy, még kevésbé hó; a gyümölcs kitűnő jó, az alma, a körte és barack együtt érik a naranccsal, citrommal és banánnal. A narancsfák nagyon termékenyek, s márcziusban a még gyümölcstől hajladozó ágak már tele vannak új virággal és bimbókkal. A virágok között a pelargónia, a kamélia, oleánder és rózsafák óriási nagyságra nőnek s egész esztendőn át virágoznak.

A legkülönbözőbb fajú veteményeknek nagy mennyisége található s olcsón árulják. A marhahús nagyon jó, s belőle sokat szállítanak Spanyolországba és a tengeren át Angliába. Ezerféle halat mázsa-számra szállíttanak naponta Madridba, ugy hogy a hal, amely azelőtt nagyon olcsó és a szegényebb osztálynak ugyszólván egyedüli tápláléka volt, most már drágább kezd lenni. Különös látvány az itteni halpiac a vásárlók nagy tömege, a halak különböző nemei s nagy mennyiségük. A hal árulásával többnyire nők foglalkoznak, akik kosarakban a fejükön hordozzák házról-házra szét a városba, a férfiak rendesen csak a vállukon fekvő botnak két végére függesztett két kisebb kosárral szaladgálnak a város szélső határán és a közel fekvő falvakban naponta friss halakkal. Az első zaj minden nap hajnalán a halásznők rikitása.

A nők nagy részt vesznek minden mezei munkában, valamint más nehezebb munkákban is, minő például a kőszénnek a hajókról elszállítása. Ezenkívül a fővároshoz közelebb fekvő falvakból jövő élelmiszer czikkeket is, valamint mindenféle zöldség, vetemény, stb. czikkeket is szegény nők szállítanak öszvérek és szamarak hátán, kétfelöl lelógó, földig érő kosarakban, minden reggel a főváros piaczára.

A nők a legnehezebb munkákért sem kapnak naponta többet 30—40 krnál, közönséges napszámosok keresnek 80 krajczártól egy forintig, a leggyakorlottabb munkások nem kapnak 12—14 órai napi munkájukért többet 1 frt 50 krajczárnál.

A spanyol határszélekről való gallego a legdolgosabb napszámos. Ezeket kettesével, négyesévei látni a város utczáin, halomra összekötött, több mázsára menő ládákat, bútort és háztartási eszközöket vállaikon szállítva; minden költözködés általuk megy véghez, mivel csak követ és bárdolatlan nehezebb tárgyakat szállítanak szekéren.

Az utczai zaj itt még ngyobb, mint bármely más fővárosban, Madridot vagy Konstantinápolyt sem véve ki. A bevásárlás jobbadán olyan árusoktól származik, akiknek kiabáló szóbőségük reggel 4-től 11 óráig csaknem megsüketíti az embert. Ezeknél nem kevésbbé lármások a férfi, nő és gyermek-csoportok, melyek egész nap a város legeldugottbb utczáin is az ember lába előtt botorkálnak, tolkodnak eladó sorsjegyekkel.

A paraszt-szekerek nehezek és faragatlanok, többnyire a taligák mintájára vannak készitve. A régi római kétkerekű taligák; kerekeik vastag deszkából vannak kivágva, s mozdithatlanul a tengelyre ráillesztve, ugy hogy a kerék és tengely a szekér derekába vágott lyukban forog. Az ökröknek szép, erős és nagy fajait használják e taligákhoz, ritkábban lovat vagy öszvért. Bámulni lehet, mily nehéz terhet húznak fel ez ökör-taligákon Lisszabonnak meredek utczáin. Gyakran látni, hogy egy ökör annyi terhet huz, amennyi nehéz volna nálunk két erős lónak is, ugy hogy kétségkívül a portugál ökrök a legnagyobbak és legerősebbek, és nehezebb munkákat képesek végezni, mint bármi más igavonó állat egész Európában.

Az öszvérek is sok nehéz munkát elvégeznek, csakhogy a mindennapi terhes munkán kivűl, mely rájuk van mérve, a szebbek nemesebb szolgálatra is használtatnak. Ugyanis pompás öszvér-fogatokat látni. A királyné, kivált esténként, csak öszvér-fogatokat használ. Ezek rendkívül nagy és termetes állatok, s különösen azért használják őket előnyösebben, mint a lovakat, mivel Lisszabon meredek utczáin sokkal bátorságosabbak.

A lovak drága, szép állatok; még a bérkocsik előtt is kitűnő fogatokat látni; többnyire andalúziai faj, nehezek, de mégis szépek. Elég gyorsak és könnyen taníthatók. Az előkelőbb uraknak szép hátas és hámos lovaik vannak. Európának kevés fővárosa lehet, hol annyi pompás lovat lehetne látni, mint Lisszabonban. Mindenült, de különösen dél Európában a szamár a leghasznosabb állat, ott itt is a nehezebb munkának jó részét ő végzi el. Tele rakva mindennemű terhekkel, csordástól hajtják őket emberek, asszonyok és fiuk naponta be a városba. Nagyságukhoz és súlyukhoz képest nincs más élő állat, amely nehezebbet hordozzon, a közönséges osztálynak annyi jó szolgálatot tegyen, mint ez a szegény kicsi szamár. Az egész Portugália telve van velük. Lisszabonnak minden utczáján lehet czibikkelni látni mindenféle terük alatt, orditásuk itt sem bir különös zenével, de tekintetbe véve, hogy mennyi sok munkától és szorultságtól kimélik meg tulajdonosaikat, a szép művészet elleni eme kihágásuk könnyen megbocsátható. A szamár itt valóban a legnagyobb jótétemény középszerű gazdáknak, s kisebb birtokosoknak, s tekintve silány táplálékukat, szerfölött olcsón is dolgoznak, ugy hogy nem őket kell lenézni, hanem inkább azon sok kétlábú szamarat elitélni, akik őket itt erejükön felül rongálják.

Pokróczokba takart fejős teheneket hajtanak reggelenként a városnak majdnem minden utczáján, amelyek friss tejjel látják el a lakosokat. A majorságban bőven tényészik. Falkákban pulykákat is árulnak, mindaddig le és föl hajtva őket az utczán, mig az utolsó darab is el nem kél. Általános vélemény szerint az elsőrendű osztály élete éppen annyiba kerül itt, mint Londonban, mely tudvalevőleg a legdrágább város egész Európában.

Lisszabon papagályai megszámlálhatatlanok; majd minden második háznak megvan a maga papagálya, s többnyire mind bőbeszédűek. A portugál köznép nem is tud boldog lenni egy ilyen rikácsoló madár és egy nyávogó macska nélkül.

A bikaviadal itt nem olyan vérengző és kegyetlen, mint Madridban. Itt is felbőszítik ugyan a bikákat a rájuk hajtott hegyes kis vesszőkkel, de nem sebesitik meg nagyon veszedelmesen. A mulatság itt abból áll: hogy kinzói kikerüljék a bika eszeveszett rohamait, melyek elől bámulatos könnyűséggel és ügyességgel ugranak meg s az egész előadás ki van vetkőztetve ama kegyetlen jellegéből, amelyet a spanyolok leginkább élveznek.

Ami az idevaló népet illeti, ezt éppen nem lehet valami szentnek mondani. A portugaloknak is megvannak abban az arányban emberi gyöngeségeik, mint minden más népnek. A legrosszabb az, hogy nagyon ragaszkodnak megrögzött régi szokásaikhoz s nem elég ügyes vállalkozók. Csaknem lehetetlennek látszik őket a már rég elromlott kerékvágásból az élet ujabb és könnyebb útjaira vezetni, s igen hozzá vannak szokva, hogy teendőiket elhalasszák és kötelességeiket elhanyagolják, ugy hogy mindennel örökké elkésnek. Ha itt nem néz az ember gyakran munkásai után, egész tespedésbe süllyednek. Sok bort isznak, ami elég olcsó, de azért mégsem részegesek. Csakhogy ez a meglepően szegény nép igen sok időt pazarol el a korcsmákban, és ami a legrosszabb, inkább küzdenek az éhhalállal, csakhogy játék szenvedélyüknek, sorsjegyet véve, eleget tegyenek. Ez igazi átok a tudatlan népen, de mivel a kormánynak a minden sorsjegy-intézettől fizetendő 15—20 százalék jól jövedelmez, bajos egyelőre meghatározni, hogy mikor vágja a törvényhozás ez erkölcstelen rossz szokásnak útját. Ez a nép nem boldogulhat, ez a pór-nép nem javithat szerencsétlen földhözragadt állapotján, s nem haladhat előre mindaddig, mig a sorsjáték átka önkényileg szipolyozza a szegény népet. Ami modorukat illeti, jóllehet elég udvariasak, de azért mégis nagyban hiányzik a portugálnál az a kedves előzékenység, ami például a francziát jellemzi. A nagyon csekély napszámmal, amelyet a portugal nyerhet, nem lehet elég vágya, ösztöne nagyobb vállalkozásra, s nagyon kevesen törődnek sorsuk jobbításával. Élvezik játékaikat és más időtöltésüket s csak annyit dolgoznak, amennyire kényszerítve vannak, s egykedvűen hagyják egyik napot a másik után eltelni. Az ilyen népnek előhaladása természetesen csak igen lassú lehet.

Mostanában azonban mégis lerázták egy kicsit tespedésüket. Legalább a kormány és a pénzesebb emberek részéről több kísérlet történt helyzetűk javítására, melyek között első helyet foglal el a vasutak építése.

Az iparnak egy nem a legmegvetendőbb ága itt a parafa-héj metszés és a kész dugókkal kereskedés, amely czikkből múlt év alatt egy millió 750 ezer frt értékű szállíttatott Lisszabonból egyenesen Amerikába. E fa-héjból nagy raktárak vannak, amelyek legnagyobbika épp a napokban égett le, természetesen biztosítva volt, ugy hogy a gyáros nem vesztett sokat rajta. A Tagus (Tajo) folyó túlsó felén, tehát egy és fél angol mérföld távol volt az égés, és az onnan erre fúvó délkeleti szél szárnyán a város egész területére félig szenesedett dugó-darabok repültek át, de még nyári lakom kertje is, 5—6 angol mérföldre innen, tele volt fahéj-üszkökkel.

Az újságok nagy számáról ítélve a portugallusnak igen olvasott népnek kellene lennie, és jóllehet hogy a növendékek nagyobb része ma mind írástudó, azért a tömeg egyátalában csak egy vakarintással képes nevét leirni. A kereskedők azt mondják, hogy az utóbbi időkben a portugall nép helyzete sokat javult, és hogy több igazi jólét áradt a népre, mint valaha azelőtt.

Lisszabonnak van egy szép kikötője, melyben az itt állomásozó hajók száma nagy kereskedelmi tevékenységre mutat. A járdák nagyobb része különböző szinü apró kövekkel van kirakva, mozaik-formában, különböző tárgyakat és sokszor a háztulajdonosnak neve első betűit ábrázolva. Egy különös eredménye a domboldalra épitésnek abban áll, hogy az alsóbb házak fedele egy szintbe jő a felsőbb házak földszintjével ugy, hogy a fedelek itten gyakran szép kertekké alakulnak. Az első Braganza-vendéglö déli erkélyéről, mely a város legmagasabb pontjára van épitve, az ember rózsaberkekre, narancs-, czitrom- és kamélia-lugasokra tekint le, melyek az alantabb házak tetején díszelegnek, ami leirhatatlan szépségű látvány. Minden háznak megvan a maga erkélye, mely tele van virágokkal.

Lisszabon igen kellemes főváros; sok látni, mulatni és tanulni való van itt és amellett levegője egyforma, egészséges, különösen ősszel és télen. 17 angol mérföldre esik Lisszabontól Cintra; a nagy Oczeán felett emelkedő vidéke oly kedves nyári mulató hely, amelynél szebbet nem lehet Európában találni.

ORSZÁGOK

Juansikkáj és Szunjatszen. Az új Kína, 1912. 10. 192.

A sárga faj legnagyobb nemzete behódolt a fehér fajnak. Úgy határozott, hogy lerázza magáról azt a rendszert és kormányzatot, melynek formáját és tartalmát ötödfélezer év hagyománya és kultúrája állapította meg, s átveszi az európai haladás bevált formáit. Oly birodalomról van szó, mely tizenegymillió és ötszázezer négyzetkilométer terjedelmével nagyobb, mint egész Európa, Izland szigetét is hozzászámítva, alig néhány ezerrel több tízmillió négyzetkilométernél. Népességének száma is versenyez Európáéval. Kínának az 1910. év elején kerek számban 433 és félmillió, Európának akkor 434 millió lakója volt. És Khina kultúrája?

Harmadfél ezer esztendővel régibb a keresztény műveltségnél. Kétségtelen, hogy ez az ázsiai ország már háromezer év előtt rendezett állami berendezkedések közt élt, voltak gondosan körülírt közigazgatási szabályai, szertartásai, vallásos kultusza, ismert eget, földet, egy legfőbb lényt, a Sangti-t, kinek a császár volt az egyetlen főpapja, tisztelte őseit, s volt fejlett büntető eljárása.

Enyhébb büntetésekkel, mint amelyeket a bibliából ismerünk. Az ipart és a művészetet már négyezer év előtt gyakorolta, s az ősi följegyzések megemlítik, hogy a selyem és a selyemből szőtt kelme a Krisztus születése előtt való 2204. esztendőben ismeretes volt Kínában. A khinai bölcselkedés még régibb eredetű, s a khinaiak azt tartják, hogy Lao-tsze, vagyis Lao mester tanait ismerték már Hvangti, a «sárga császár" idején, ki a 1704- 2695. évek közt élt Krisztus születése előtt.

Ez az ősi birodalom a maga roppant nagyságával és népességével, ősrégi kultúrájával, melyet különbnek tart a miénknél, két dologban mégis hátrább állónak ismeri el magát: hatalmának szervezettségében s a haladottság modern eszközeinek birtokában. Pekingnek van már vasúti összeköttetése a világkereskedelem khinai góczpontjaival, de a közlekedés a négyzet mértföldek millióin még a kétezer év előtti eszközökkel folyik.

Néhány évvel ezelőtt, a tibeti zavarok idején, megkérdezték az angol alsóházban a külügyi államtitkártól, tudja-e, minő intézkedések történtek Pekingben e zavarok fékentartására. S az államtitkár, roppant derültséget keltve, azt felelte, hogy igenis, kapott értesítést, hogy a vájvupu (a khinai külügyminisztérium) útnak indította már követét a dalai lámához, s reméli hogy a követ négy hónap alatt meg fog érkezni Lhasszába.

De nem kell ily messze keresni a példát. A császári dekrétumok február 13-án ismerték el a köztársaságot s e napon a császárság megszünt. De egy héttel ezután, február 13-án Urumcsiban, az északnyugati Tiensan tartományban, még javában arattak győzelmet a császári fegyverek a republikánusokon, öldösték és százszámra ejtették rabságba őket: még nem tudták, hogy respublikában élnek.

Huszonöt éve folyt már a harcz az alkotmányosságért és a szabadságért, mikor ez a nagy változás bekövetkezett. E hősköltemény ideális hőse Szunjatszen, de az eseményekben döntő szerep jutott Juansikkájának is. Juansikkáj egy khinai mandarin, Szunjat-szen doktor egy khinai orvos. Származása talán mégis a mandarinnál acsonyabb. Ifjú korában katonának állt szép, daliás legény lehetett a most hatvan éves férliú. Mosolygott reá a szerencse, mert Csang-csin-vu tábornok, az udvar egyik legbefolyásosabb embere, fiává fogadta a saját fia helyett, a kitkitagadott, mert ábrándos, poétalelkü ember volt és sok kellemetlenséget szerzett az apjának azzal, hogy az udvarnál, még a császárné szemébe is leplezetlenül megmondta az igazat. Juansikkájból hát udvari ember lett.

Ifjúsága és demokratikus származása nem tagadta meg magát, és Kvang-hszű császárhoz közeledett, aki felvilágosodott fejedelem volt és alkotmányt akart adni népének. Ám az újításnak ellensége volt az udvarnál Czu-hszi császárné, s mert hatalmasabb egyéniség volt mint a férje, úgy történt minden, amint ő akarta. Megfosztotta volna trónjától a császárt s meg is ölette volna, ha az európai követek értésére nem adják, hogy kormányaik nagyon rossz néven vennék, ha a császár nem várt betegségnek esnék áldozatául.

Juansikkájnak nincs díszes szerepe e harczban. Megtagadta urát s az autokrata császárné pártjára állt. Szolgálta Czu-hszi császárnét, alkirálya lett Csili tartománynak s fejedelmi vagyont szerzett. A császárné mégsem bízott meg benne, mert valahányszor egy-egy lépést tett előre az alkotmányos mozgalom, Juansikkáj tanácsa mindig kedvezett az alkotmányos követeléseknek. A császárné e miatt meggyűlölte, meg is ölette volna, ha meg nem lelte volna az utat az idegen diplomaták bizalmához és pártfogásához. Ennek következtében Czu-hszi császárné most már nemcsak gyűlölte, hanem félt is tőle.

De az alkotmányos mozgalom mind hatalmasabban tört előre s a császárné, azzal a gondolattal, hogy a békétlen nép dühét saját terveinek kedvező irányba tereli, a nála nem kcvésbé idegengyűlölő Tuan herczeggel egy követ fújva, felszította Santung tartományban a híres boxermozgalmat, mely egyenesen az idegenek kiirtására tört.

A lázadás nagyon rossz vért szült s a császárné elég hamar kényszerítve látta magát, hogy az idegen követségek unszolására tegyen valamit, hacsak látszat szerint is, a mozgalom elfojtására. S minthogy a követek bizalma Juansikkáj személyében találkozott, Juansikkáj lett a lázadók ellen küldött császári hadak fővezére. Czuhszi császárné azt várta tőle, hogy az ő kedve szerint, kíméletesen fog bánni a mozgalommal. De ismét csalatkozott benne, mert Juansikkáj véres kegyetlenséggel fojtotta el a boxer-forradahmat.

És mindig csalatkozott benne. A kegyetlen asszony félt az erőskezű mandarintól, gyűlölte is, de nem szabadulhatott tőle. Már azért sem, mert az idegen követek nem bíztak az udvarnál másban, mint a törzsökös khinai volta mellett idegenbarátnak ismert Juansikkájban. Az 1908. év őszén váratlanul meghalt a császár, s alig néhány héttel utóbb Czu-hszi császárné is. Ráfogták Juansikkára, hogy a halál e gyors pusztításának előidézésében része volt neki is. Akármint volt is, utána közel érezte magát vágyainak czélpontjához: hogy a hatalom egészen a kezébe kerül.

Pu-yi, az új császár, két éves volt s helyette Csun herczeg, az apja uralkodott. Ám ez veszedelmesnek vélhette a forradalommal kaczérkodó s az alkotmányos követelések pártját fogó mandarint, mert hirtelen eltávolította az udvartól és számkivetésbe küldötte.

Juansikkáj visszavonult a sárga folyam mentén levő uradalmába, Veifeibe s ott élt néhány évig nyugalomban jázmin- és babérfái közt. Onnan nézte a forradalom viharát és a köztársasági mozgalom megerősödését. Szunjatszen doktor, a mozgalom vezére és éltető lelke, a czivilizált világból s különösen Angliából és az Egyesült-Államokból (közben Japánban is járt) demokratikus eszmékkel felvértezve térve vissza, hangos hirdetője volt a köztársasági eszmének, a szocziálizmusnak és a földosztásnak.

Csun herczeg most, a császárné babonás hitével, ismét Juansikkájhoz fordult, s a hatvan évéhez közelgő mandarin, ki néhány esztendővel azelőtt mint vert kutya hagyta el a császárok fővárosát, hatalmának teljességével tért vissza Pekingbe.

A dinasztia most már kész volt alkotmányt adni, de halogatta a döntő lépést (úgy lehet abban a reményben, hogy később minden igéretét visszavonhatja), s előbb 1916-ra, majd, a forradalomtól megijedve, 1913-ra akarta összehivni a parlamentet. Későn volt. Szunjat¬szen pártja, a fegyveres hatalommal szervezett köztársasági párt, a hires «koningtan», nem várt tovább; Vucsang, Hankau, Hanjang egymás után a forradalmárok kezébe került; a köztársaság a birodalom déli felében megalakult — és Juansikkáj meggyőzte a császári udvart, hogy hatalmát nem tarthatja meg tovább s az egész birodalomnak köztársasággá kell alakulnia.

Aztán bekövetkezett, aminek be kellett következnie. Szunjatszen doktor, a köztársaság eszményi hőse, félreállt, hogy biztosítsa az új államforma fenmaradását, élén Jansikkájjal, ki megőrölte a császárságot s kiben bíznak azok, kiktől az államok fenmaradása függ : az ázsiai birodalmak sorsát kezükben tartó hatalmasságok.

Juansikkájból, Czu-hszi császárné egykori meghitt emberéből, így lett a khinai köztársaság ideiglenes elnöke. S életküzdelmének e mértföldmutatójához érve, a hatalmas ember most szembe kerül egy újabb küzdelemmel: az ellenforradalom támadásával. Elég erős lesz-e, hogy megvívja új harczát? Vagy Szun-jatszenre vár még a feladat, hogy megmentse művét, az alighogy megalakult, máris veszélyben forgó köztársaságot? — a.

Cholnoky Jenő. AZ EURÓPAIAK KHINÁBAN. 1900.27. 441.

A Krisztus előtti és utáni első században érkeztek az első hírek Európába olyan .népről, amely igen finom kelmét, selymet tud készíteni. Ptolemaeus térképén már országuk is meg van jelölve Serica név alatt, míg a khinaiakat Seres (selyem szállító) néven emlegették. Egyéb fogalmuk nem volt az ókor geográfusainak erről a rengeteg birodalomról, amely akkor már fényes korszakokat ért. Csak a XIII. században jöttek újabb és bővebb hírek Európába a selyem országáról. Ekkor, — 1245-ben — küldte ugyanis a pápa Plan-Carpin ferencz-rendi szerzetest a rettegett Dsingisz-khánhoz békeajánlatokkal.

Plan-Carpin eleget is tett küldetésének s övé az érdem, hogy az első megbízható híreket hozta Közép-Ázsia területeiről és Khináról. Utána hasonló küldetésben járt Rubruk, aki már jóval több és világosabb megfigyelést tett, mint elődje. De sokkal felülmulta ezeket a rendkívül kalandos életű, vállalkozó szellemű velenczei Marco Polo. 1269-ben utazott el Nicolo Polo bátyjával együtt mint 17 éves ifjú s Bagdadon keresztül a Pamir hágóinak vették útjukat s egy még ma is kevesektől látott úton, a Tarim medencze déli peremén át jutottak 2 év múlva a nagy Kublai kán udvarába, aki igen szívesen fogadta őket.

Szórványosan kaptunk újabb híreket Khináról, de igazán csak akkor kezdtek ismereteink e csodálatos birodalomról rohamlépésben fejlődni, amikor a portugalok először kötöttek ki Kantonban 1517-ben. Ekkor kezdődött az a folytonos alkudozás, tolakodás, alkalmatlankodás, amit az európaiak okoztak Khinának.

Békésebb volt a missziók története. Az 1540-ben alapított jezsuita-rendnek óriási tere nyílt a térítő működésre a kelet-ázsiai partokon, ahol abban az időben kezdték a portugallok a rengeteg birodalommal való kereskedelmi érintkezést megszilárdítani. Xaveri Szt. Ferencz először Japánban kezdett rendkívüli tevékenységet kifejteni, melyet utóbb Khinára is ki akart terjeszteni, de oda bejutnia nem sikerült. Utána sokan tettek kísérletet, hogy Khinába jussanak téríteni, de szintén sikertelenül. Végre 1579-ben Ruggiero jezsuita eljutott Makaóba, ahol megtanulta a khinai nyelvet. Makaó, Kanton kikötője előtt egy félszigeten, ekkor már a portugallok birtokában volt. A térítő innen Kantonba sietett és sikerült is neki az első khinaiakat megtéríteni.

Utána jött a nagy tehetségű Ricci. Csakhamar fényes eredményeket ért el. Bár a portugallok durva és műveletlen hajósnépével sok bajuk és összeütközésük támadt ekkor már a khinaiaknak, mégis olyan művelt és rokonszenves férfiú, mint Ricci, képes volt barátságukat a legnagyobb mértékben megnyerni. Különösen nagy segítségére volt Hsü, egy gazdag és befolyásos mandarin, aki szintén felvette a keresztény vallást. Ez a hatalmas úr, a császár kegyeltje, igen sok templomot, misszió-telepet alkotott, és segített az európai irodalom termékeit khinai nyelvre átültetni. Hsü nevét örökíti meg a Sang-hai melletti jezsuita misszió-telep. Ricci eljutott a császári udvarba is.

Halála után következett a dinasztiaváltozás, amikor a mandsuk elűzték a volt dinasztiát és 1644-ben Sun-csi, az első mandsu császár lépett a trónra. A jezsuiták elég ügyesek voltak, hogy azonnal felismerjék a mandsuk hatalmát, s mindjárt hozzájuk csatlakozzanak. Nagy becsületben is részesültek ezután. A császár Schaal kölni jezsuitát bízta meg a kalendárium átalakításával, amit oly kitűnően teljesített, hogy a csillagászati hivatal igazgatójává tették. A jezsuiták sikereinek láttára dominikánusok és lazaristák özönlöttek Khinába, hogy szintén kivegyék részüket a térítés munkájából. Egy idő után az egyenetlenség nőttön-nőtt s ezzel együtt hanyatlott az új vallás hirdetőinek tekintélye a khinai tanult emberek előtt s ma már csak a legalsóbb néposztály között vannak keresztények. Pedig a nagy Kang-hszi császár is pártját fogta a jezsuitákat, sőt elkészíttette velük a birodalom térképét. Ezt meg is tették a jezsuiták. Khina belső tartományainak nagy része még ma is terra incognita volna az ő térképeik nélkül.

A folytonos küszködés a tolakodó európaiakkal meggyűlöltette a békeszerető khinaiakkal Európát minden lakójavai együtt. A legnagyobb misszió-telep jelenleg Sang-hai mellett Hszü-kia-vében van. Tudományos működésük ma is a legfontosabb Khinában. Meteorológiai és csillagászati obszervatóriumuk adatai évenként kiadatnak, s rendkívüli szolgálatokat tesznek a birodalom tudományos megismerésére.

Észak-Khinában Peking volt a missziók székhelye. Katholikus, protestáns és orosz térítők versenyeztek itt a babérért, de igen csekély sikerrel. Pedig ott hirdeti a jezsuiták dicsőségét az obszervatórium, amely a várost kerítő fal egy kiemelkedő magaslatán áll. Ők vették át a csillagászat művelését is. Még lehet látni néhányat a régibb eszközök közül is; ezek a legszebb bronz tárgyak. A jezsuiták 1674-ben Kang-hszi császár rendeletére újabb eszközöket készítettek. Ezek közül az egyik XIV. Lajos franezia király ajándéka.

Mukdenben, Mandsuország székhelyén, a császárok szülővárosában, ahova ma már csak temetkezni járnak az aláhanyatlott dinasztia császárjai, valamivel több sikert értek el a misszionáriusok. Lazaristák működnek ott, akiknek templomuk, árvaházuk, kórházuk, apácza-zárdájuk és iskolájuk van.

A franezia politika mindig felhasználta a misszionáriusokat befolyásának erősbítésóre. Kétségtelen, hogy elitélendő a legnemesebb vallási működésnek tolakodó politikai czélokra való felhasználása. Ez még inkább rontott a misszionáriusok dolgán.

A diplomaták Pekingben, bármilyen jó akaratú, bármilyen művelt és

képzett emberek voltak, egy tekintetben alapjában elhibázták a khinaiakkal való

érintkezést: abban, hogy őket «native»-oknak, benszülötteknek tekintették angol

fogalmak szerint. Ez annyit jelent, hogy a «native» nem ember, hanem

anyag, ami semmiféle kíméletet nem érdemel. Ma karonfogva lehet vele az

utczán menni, holnap meg lehet botozni. A khinai illemszabályokat soha sem

respektálták; a khi-naiak gondolkozásmódjába, bölcseletüknek ismeretébe

soha sem igyekeztek behatolni, s ilyen módon nyerni meg rokonszenvüket.

Elvűl tűzték ki úgy kicsiny, mint nagy dolgokban, hogy erőt és hatalmat

kell mutatni, különben nem lehet imponálni a khinaiaknak. Mikor aztán

kenyértörésre került a dolog, mégsem tudott Európa igazán imponálni nekik,

éppen, mint a vallás kérdésében. A míg Eicci és tanítványai be tudták bizonyítani, hogy a

keresztény vallás tökéletesebb, a szeretet tanának morálja szebb és jobb, mint

a Kon-fu-cze féle bölcselet, addig imponált a bölcseknek is, addig elfogadták

a khinaiak. Amint viszályok és vitás kérdések merültek fel, a tanítás tekintélye

megszűnt: «hisz ha magatok sem vagytok tisztában vallástanaitok

alapelveivel, hogyan akarjátok, hogy mi higyjünk nektek ?» Ezzel a mondással

szűnt meg először a vallás, aztán az egész európai kultúra tekintélye a khinaiak

előtt s ezt nem volt képes helyreállítani a sanghai konzulok sétapálezája,

amellyel a járdáról verték le kíméletlenül a khinaiakat, sem a pekingi erópai

követeknek a khinai kormányhoz intézett ultimátumai.

A követeknek a khinaiakkal szemben való magaviselete és a kereskedők magaviselete között ég és föld különbség volt. Az a kereskedelem, amely a khinaiak és európaiak között folyt, aligha vált az európai műveltség, a keresztény morál dicsőségére. Ezért az ellentét a két nép-faj között Pekingben mutatkozott legkevésbé, ahol nem volt szabad európai kereskedőknek letelepedni.

Egy este, emlékszem, az osztrák-magyar követség egyik attaséjával mentünk haza a klubból. Khinai katonám vitte előttünk a nagy papiros lampiont. Az attasé beszédbe elegyedett khinai nyelven a katonával és kérdezgette tőle, hogy mit tart mind affelől, amit velem látott utazásom közben. Katonám őszintén megmondta, hogy neki legjobban tetszettek azok a pompás bőr-fotelek a pekingi vendéglőben, amelyeken olyan jó ízűeket aludt a szobámban — suty-tyomban, — ha nem voltam otthon. Sem az európaiak, sem a házaik, sem az utczáik nem tetszettek neki. Akkor aztán arról akarta meggyőzni, hogy hát az európaiak mégis csak tisztábbak, mint a khinaiak? Azt felelte rá a katona, — mintha ihlet szállotta volna meg, — hogy a Pekingben levő európaiak mind gazdag úri emberek, akiket nem szabad a szegény városi kereskedő néppel összehasonlítani. A szegény ember Európában is bizonyosan éppen olyan piszkos, mint Khinában. Azokra a szép tiszta khinai alföldi falvakra gondoltam ebben a perezben, ahol még az utczákon sem látni szemetet, — meg a mi kis városaink czigánydombjaira — pláne néhány évtizeddel ezelőtt!

Ebben a tekintetben az európai követségek minden lehetőt megtettek, hogy a khinaiaknak imponáljanak. Lakásaik, kertjeik, épületeik mind kényesen tiszták, ami a csatornázatlan, burkolatlan és gondozatlan utczákhoz képest feltűnő volt és kellemes az idegennek, aki már hónapok óta élvezi a falusi korcsmák patriarkhális nyomorúságait. Igaz, hogy a követségek utcája valamivel tisztább volt, mint a többi. Itt a követségek közt nem voltak kereskedők, az utcza nem volt forgalmas és néha-néha a követ ki is takaríttatta háza előtt az utczát. A vendéglős kis tűzi fecskendőjével néha még fel is öntözte !

A többi utcza öntözése nem európai orrnak való volt. A kocsiút és a két járda között ugyanis széles árkok húzódnak, keresztgátakkal medenczékre osztva. Ezekben a medenczékben gyűlt össze az utczákról minden folyadék, az utczaseprök aztán ezt a levet nagy fakanalakkal rá öntözték az útra, elnyomták vele pár perezre a port, de aztán a tűző nap hevében a víz elpárolgott s hátra hagyott olyan port, amely megfertőzte a környéket. Hiába erőlködtek azonban az európaiak. A khinai urak palotáiban, kertjeiben éppen olyan kellemes tisztaság, gondozottság vette körűi a vendéget, mint az európaiaknál. Sőt az a sok apró-cseprő kerti lugas, khinai diszítmény, szellős építmények sokkal jobban tetszettek a khinaiaknak, mint az európaiak komor szobái, egyhangú angolkertjei. Csak a kényelmes bútorok, azok imponáltak nekik.

Képek Chinából. 1879. 4. 57.

I. E. B. A „Gyógyszerészek utczája" Kantonban.

A chinaiakról mindig szélesedik ismeretkörünk s mindinkább meggyőződünk róla,

hogy a mennyei birodalom népei még sem olyan elmaradottak, mint amilyeneknek

őket ezredéves multjukban megkövesülve lenni állították. E balvéleménynek

eloszlatására sokat tettek a közkiállitások, melyekben a chinaiak több tekintetben

föltűntek. Vannak intézmények, az igaz, melyek több ezer éves múltra vezethetők

vissza, de nem mutatják-e éppen ezek azt, hogy ezek a nép életéből és sajátságos viszonyaikból folyván ki, csak igy tarthatták fenn magukat ily hosszú időkig.

A chinai élet mindenesetre sajátságos és sok tekintetben megérdemli figyelmünket. A nyilvános, társadalmi és üzleti élet sok bizarr és a mi viszonyainkhoz mérten furcsa vonásokkal bir; de praktikus voltát semmi körülmény között sem lehet elvitatni. A chinaiakat józan, gyakorlati és élelmes népnek kell tartanunk. Megmutatták ezt azzal is, hogy ahová beférkőznek, ahol üzletet nyitnak, ott más elemet kiszorítanak, elnyomnak és eréllyel és kitartással boldogulnak. Példa rá elterjedésük Amerikában. A chinaiaknál is majdnem ugy ismerik a humbugot, az élelmességet, mint Amerikában, csakhogy más vonásokban nyilvánul, mint emitt. Nem hangos szavakban, nem lármában, éktelen kiabálásban igyekszik a chinai kereskedő a közönség figyelmét magára vonni, hanem hangzatos, nagyot mondó feliratokban és a kereskedőnek nyugodt, vevőit majdnem fel sem vevő phlegmájában van a reklám, mely a chinai népre hat. A chinai még a töröknél is phlegmatikusabb kereskedő. Nyugodtan, majdnem mozdulatlanul ül boltjában, egyik kezében könyvet, a másikban egy nagy bambuszlevél legyezőt tartva, olvasmányába mélyed. A vevő beléphet boltjába, megtekintheti áruczikkeit

anélkül, hogy csak fel is tekintene, csak egy-egy sanda pillantással kiséri vevőjének mozdulatait. Csak akkor ugrik fel ülőhelyéről, ha a látogató az áruczikk ára iránt kérdezősködik, vagy határozott vevő szándékot nyilvánít. Ilyenkor aztán udvarias, előzékeny, miben túltesz az európai kereskedőkön is.

A kereskedések Chinában is bazárszerüleg épültek, épp ugy mint Keleten átalában. A bazár utczái itt is szűkek, és árucsarnokokkal zsúfoltak. Keleten általában az egyenetlen, szűk utczák vannak szokásban; Chinában még Törökországon is tultesznek e tekintetben. Az utczák oly szűkek, hogy a házsorok átellenes házfedelei majdnem összeérnek és ugy látszanak, mintha az utcza födve volna.

A bazár utczái rendkívül magasak és keskenyek. A boltok nem földszintesek, hanem emeletig terjednek. A bazárnak átellenes holtsorai bambusz és gyékény tetővel vannak födve. A magas tető gerendáiról lobogók alakjában nyúlnak le a festésekkel ékített és nagy betűkkel irott czég- és hirdető táblák. A boltfülkék majdnem egyenlő nagyságúak és vékony téglafallal vannak elválasztva egymástól.

A boltok majdnem egyenlőek berendezésben és beosztásban is. A bolt ajtajában egy gránit áruasztal zárja el a bejárást, melyen belül áll a kereskedő, ki a vevőknek e gránit asztalra adja az áruczikkeket megtekintés végett. Egy gránit állványon nyugszik a kereskedő czége, mely a legkülönösebb szörnyállatokkal van felczifrázva. A bolt egyik sarkában van a kereskedés védszentjének oltára, a védő isten képével és egy áldozó csészével. A kereskedő kinyitván boltját, első teendője a védő isten segítségét kérni és áldozatot gyújtani neki tömjén-darabból és azt a bronz csészébe teszi, hol az illatozva lassan ég a chinai Merkúr nagy élvezetére. A bolt hátulsó részében van a virágokkal díszített rácscsal elzárt iroda, az üzlet könyveivel és a könyvvezető személyzettel. A rács mellett láthatók a mindig fénylő és piros posztóval díszített mérlegek, melyeken az ezüstrudakat és a pénzértékkel biró nemes érczdarabokat mérik.

Sajátságosan hat az idegenre a nagy bizalmatlanság, mellyel Chinában a kereskedők iránt viseltetnek. A chinai azt tartja, amit a magyar közmondás: Szemesé a vásár. De szemesnek is kell ám lenni a chinai kereskedővel szemben, mert a csalás a chinai kereskedő erényei közé tartozik. Csal minden lépten-nyomon, csal áru-czikkeinek nem-valódiságával, csal a pénznemben és csal a mérésben. Óvatosnak kell lenni a vevőnek és semmit készpénzül el nem fogadni, amit a kereskedő mond. A méréssel eshető csalás ellen ugy óvja magát a vevő, hogy mérlegét magával hordja és a kereskedő ellenőrzéséül azonnal megméri az áruczikket. Ezt még a legkisebb mennyiségnél is megteszi, mert még akkor sincs védve a csalás ellen.

A kirakatok nem igen divatosok Chinában; ezek helyett inkább magasztaló és nagyot mondó föliratok pompáznak a boltok fölött, melyek sokszor igen elmések és érdekesek a chinaiak gondolkozásmódjának megítélésére. Leleményesek és kifogyhatatlanok a chinai kereskedők e tekintetben.

II. A chinai nő és a házasság.

Chinában a nő sokkal alárendeltebb és szolgaiabb szerepre van kárhoztatva mint a mohamedán világban. Amint a chinait féltékenység jellemzi a politikai és az üzleti életében, épp oly féltékeny családi életében. A chinai nő sokkal zárkózottabb, sokkal nagyobb felügyelet alatt él, mint bármely mohamedán államban. A jó chinaiakat a féltékenység vezette arra a szokásra, hogy a nők lábait megnyomorítsák. Már gyermekkorukban préselik össze és akadályozzák növésükben lábaikat, ugy hogy a kifejlődött chinai nőnek sincs nagyobb lába niint nálunk a két éves gyermeknek. Ez a nyomorékság otthon ülésre kárhoztatja a chinai nőket, és ha elhagyják lakásukat, sürün elfátyolozott hordszéken vitetik magukat. Otthon a család körére vannak utalva s minden nyilvános vigalomból vagy ünnepélyességből ki vannak zárva. Az udvarlást Chinában nem ismerik.

KÉPEK CHINÁBÓL: JEGYESEK

A házasságkötés nagyon egyszerű és kevés ünnepélyességgel megy végbe. A leánynak nincs akarata a frigykötésben; meg kell elégedni azzal a férfiúval, kit számára hozzátartozói kiszemelnek. Mielőtt a kiszemelt vőlegényt és menyasszonyt egybe adnák, megkérdik a csillagjóslót, hogy csillagok járásából mit jövendöl a kötendő frigyre? Ha az astrologus a frigykötést szerencsésnek mondja, megköttetik; ha nem, akkor a hatóságnak nem szabad a frigy-kötést megengednie. A vőlegény, úgyszintén a menyasszony piros ruhát hordanak; a vőlegénynek válláról lefüggő széles szalag a tisztelet jelvénye. A házasság napján mandarin ruhát is szabad viselnie, jeléül annak, hogy a chinai törvényhozók nagy tisztelettel viseltettek a házasságkötés iránt. De a vállszalag a méltóságnak is jelképe, mennyiben a férfi csakugyan mandarin, valódi ur a maga házában. A menyasszony a többi nőktől való megkülönböztetésül virágokkal díszített fej éket visel, melyről hosszú gyöngysorok függnek alá arczára. Mikor a fiatal párt összeadják, székekbe ültetik őket és zenekisérettel hordják körül az utczákon. Ez az egész ünnepélyesség. A vőlegény háza küszöbén tüzet gyuújtanak s ezen vezetik át a mennyasszonyt, kinek nyomában a vőlegényen kivül már senkinek sem szabad a küszöböt átlépni

A chinai férfi, ha gazdag, gondtalan életet és nyugalmat szerez nejének. A nő semmit sem dolgozik, barátnőinél ül és dohányfüst mellett theát szürcsöl. A nő, még a legelőkelőbb is, rendesen kevés műveltséget kap, alig tanítják egy kevés olvasásra és költészetre. Egyedüli gondját az képezi, hogy férjének tetszését megszerezze. Ezt az által éri el leginkább, ha arczát ügyesen tudja festeni és mentől több tarkasággal, tollal, gyönggyei díszíteni. Csak olyan szabású öltözetet szabad viselni férfinek, nőnek, milyent a törvény elöir.

Az alsóbb osztálybeli nők férjeikkel együtt fáradnak, dolgoznak, otthon és a mezőn egyaránt. Egyenlően fáradnak a selyemhemyö-tenyésztés és theatermesztés körül.

(Folytatjuk: 1879. 67, 99.)

Faragó Ödön: Magyar ember levele Khínából. 1879. 46. 740.

Hanhow (Khina), 1879. szeptember 14.

Már mintegy három hete hogy megérkeztem Hankowba, Klínának teatermő Eldorádójába. Chefooból Shanghaig 2 és fél napot töltöttem tengeren. Utunk kellemesen folyt le, csak a hőség volt tűrhetetlen. Shangbaiban a hőmérő naponként 96—100° Fabrenheitot mutatott árnyékon. Ennek tulajdonitható, hogy oly gyakori halálesetek fordultak elő az európaiak között. Két napi várakozás után Kiangfoo nevű folyami gőzösön kiindultunk Shanghaiból, hogy a széles Yangtze-Kiángon nyugati irányban 600 mértföld távolságra Khina belsejébe evezzünk. Khinának e hatalmas folyama — közel a torkolathoz — oly széles, hogy közepéből annnak egyik partját sem lehet megpillantani

Egy napi hajózás után a partok már láthatók, sőt Nan-kinghoz közel a tájék már gyönyörűvé válik. Magas hegyek emelkednek mindenütt merészen nyúlánk pagodákkal; majd templomok, buddha-kolostorok és fehérlő városok mellett haladunk el. Harmadik napon egy igen érdekes tájék tárult fel előttünk: a Yángtze folyam kellős közepén emelkedik ki egy rendkivül magas keskeny szikla, amely távolról olyan, mint Kleopátra tűje. A khinaiak a tetejére templomot építenek, hogy azonban hogy járnak oda fel, az előttem máig is talány. Itt van a Poyáng tó is, amely szépségére nézve a világ legelső tavaival vetélkedik.

Négy napi hajózás után érkeztünk meg Hankowba. Ez forgalmilag igen jelentékeny hely, s az itt letelepült kereskedők száma igen nagy. A vámhivatalban is számosan vagyunk európaiak: assistens Faragó, assistens Pennington ; assistens Hance, assistens Scberzer.

Az európai concessio gyönyörűen épült, s a folyamról ugy tűnik föl, mint egy nagy kert; a házak többnyire palotaszerű emeletes épületek. Az élet meglehetős drága, és inkább európaias, mint akár Tiencsin, vagy Khefosban.

Osztályunkból csak hárman kaptunk előléptetést : Faragó, Achevaw és Vandtappen*;

szegény von F. s. még mindig 3-ad oszt. B; ugy hiszem, hogy a khinai nyelvből rossz vizsgát tett le.

A hivatalban itt rendkivül el vagyunk foglalva, s időnk bármire igen csekély.

(Ennyi a levél. G.)

* A kinai vámhivatali assistenseknek rangfokozata 4., 3. 2., 1. számokkal jelöltetik, és mindegyik szám alatt B. és A. osztályzat van. pl.: a kezdőnek rangfokozata 4-ik oszt. B. 3000 frt fizetéssel, 1-ső előléptetéskor kap 4 ik oszt. A. 4000 frtot. 2-ik előléptetésekor kap 3-ik oszt. B. 5000 frtot.

Faragó Ödön: LEVÉL KHINÁBÓL. 1881. 105

(Háborús kilátások Oroszországgal. A legelső távirda-vonal Khinában. Kilátásban levő vasutak. Az időjárásért a mandarin felelős. A gyermek-császár mint az udvari etiketté áldozata. Miniszterek a császár előtt. —- Elmaradt Vasárnapi Ujságok. )

Ichang (Khina). 1880. nov. 12.

A khinai köröket még folyton az orosz háború lehető kitörése foglalkoztatja, s most az idegeneket gyűlölő párt van fölényben az udvarnál. Hogy a jövő khinai uj év minő eseményeket tart fenn, arra most mindannyian kíváncsiak vagyunk, s bármennyire félünk is az orosz-khinai konfliktustól, mégis tagadhatatlan, hogy az Khina előrehaladásának nagy lendületet adhat.

A czivilizáczió ujabb vívmányának nevezhető már az is, hogy a háborútól rettegő államférfiai a mennyei birodalomnak legutóbb oly határozatot hoztak, mely szerint a legelső khinai távirdavonalat a lehető legrövidebb idő alatt kiépítik.

E vonal Pekingtől Shanghaiig levén kiépítendő, Khina fővárosa ez által Európával lesz egybekapcsolva. A távolság, melyen a khinai kormány ez első távirdája keresztülfut, mintegy 1000 angol mérföld. Ez csak előhírnöke lenne a khinai kormány oly elhatározásának, hogy további helyeken vasutakat is építene, az európai és amerikai mérnökök bevonásával.

Khinában egyébiránt maga a nép nem ellensége az újításoknak, ilyesmivel és politikával nem foglalkozik. Mandarinjaik iránt vakhittel vannak, s azokat rendkívüli isteni tulajdonokkal ruházzák fel. Hitükben a mandarinok kormányozzák nemcsak a földgömböt, de az eget, s azzal az időjárást is. így történik azután, hogy szárazságkor esőhiányért, hosszas esőzéskor pedig tiszta idő késedelme miatt a földmivesek mandarinjaikat teszik felelőssé. Innen ered azután az a nemzeti szokás is, hogy a khinai császár — fényes udvari segédlettel — saját maga megy az egek templomába esőért vagy tiszta időért könyörögni.

Az ifjú császárt illetőleg Pekingből nem éppen megnyugtató hirek érkeznek. Mint látszik, ő is, mint elődje, idő előtt áldozata lesz az udvari etiquettenek. Évszámra nézve már tizen felül van, testalkata mégis mindig oly gyenge, csenevész, mint volt csecsemő korában. Nevetséges is az az udvari szokás, melynek még az ilyen gyermekcsászár is rabszolgája lesz.

Évezredekre menő hagyományos szokás szerint már reggel négy órakor talpon kell lennie, hogy minisztereit fogadva velők tanácskozzék, majd a fővárosba érkezett alkirályokat hallgatja ki ünnepélyes audiemcián. Mind e fogadtatás és kihallgatás folytán a szegény császárnak teljesen passzív szerepet kell játszania. Egy trónusféle székre felkuporodva üldögél, meg sem moccanva, mint egy Buddha szentség; háta mögött anyját és nagynénjét (kik a valódi uralkodók) leeresztett függöny takarja el; s midőn a miniszterek uralkodójuk tanácsát vagy parancsát kérik, a császár ajkai meg sem mozdulnak, csak bús szemei bámulnak előre merev közönyösségben. A függöny mögül azonban rejtélyes női hangok jönnek elő, miket az államférfiak császári parancsként vesznek, s illő engedelmességük bizonyitásaképpen fejeiket kilenczszer a földhöz verik.

Óhajtottam volna a «Vasárnapi Újság» ama számait látni, melyekben leveleim megjelentek, azonban nem jutottak kezemhez. Oka persze az a régi baj lehetett, hogy a czimszalag a nagy útban lerongyolódván, most az újság ott hever Aden vagy Ceylon valamelyik postahivatalában, s nem tudják hova küldjék.

Az innen való levelezést illetőleg meg kell jegyeznem, hogy bármennyire ismeretlen is Khina nálunk, az innen való gyakori tudósitások, még ha ügyes tollból származnak is, könnyen elavulhatnak, mire odaérnek. Különben jövő év végén hazamegyek, s utazásom alatt látottakról és tapasztaltakról rendes tudósításokat szándékom küldeni a «Vasárnapi Ujság»-nak.

Faragó Ödön: LEVÉL KHINÁBÓL. 1881. 301.

(Az apály és árviz Kínában. Uj távirdavonal. Tervben levő vasút. Egy khinai hivatalnok vizsgája. Áthelyezés Pekingbe.)

Klint, Ichang. Február 25-én 1881 Én csak megvagyok a szokott módon. Életem itt rendkívül egyhangu. Eddig gőzhajók nem közlekedhettek a Jángtszén, mert abban a viz annyira leapadt, hogy rajta még csak dunai hajók sem járhatnának. Ez persze minden télen igy van novembertől áprilisig, amikor aztán a nap heve leolvasztja a havat a szechuani és thibeti hegyekről, s a Jángtsze áradni kezd. Áradásának tetőpontját július vagy augusztus havában éri el, a mikor a viz 40 vagy 50 lábbal magasabban áll, mint most. Ha pedig — mint néha megtörténik — 50 lábon is felül megy, akkor aztán vízözön van az egész Jángtszé mentében, csupán a hegyek csúcsai és pagodák ormai látszván ki; a lakosság pedig hajókon várja be az apadást.

A khinai-orosz kérdés, ugy látszik, szerencsés befejezést ért. Ennek csak örülnünk lehet, mert háború esetén isten tudja mi lett volna belőlünk. Ügy látszik, hogy ez a Kuldzsa-kérdés jó iskola volt a khinai kormánynak: Pekingtől Shangháig az idén kiépítik az első khinai távírda-vonalat; egy vasutat is szándékoznak szintén ez évben megnyitni, még pedig Tientsintől Pekingig, hogy háború esetén a hadsereg könnyebben mozoghasson.Ha az udvar e vasúttal megelégszik s annak célszerüségét belátja, akkor aztán egész tömege a vasutaknak lenne kiépítendő; s megtörténhet, hogy egykor majd Pekingben váltok vasúti jegyet Budapestig.

E hó elején már megint vizsgáznom kellett a khinai nyelvből. Pekingből jött a parancs, s mondhatom elég készületlenül talált; félig-meddig vámbiztos lévén, azt hittem, hogy ilyesmi velem többé nem történhet meg. A vizsga rendkívül szigorú volt. Olyan hivatalos sürgönyt kellett angolból khinaira fordítanom, amelynek csak magyarra vagy németre fordítása is megizzasztaná a mi külügyi hivatalunk legjelesebb angol fordítóját! Ezenkívül kellett khinai okmányokat angol és franczia nyelvre fordítanom. Adja isten, hogy a munka csak kielégítő is legyen!

Jelentésemet is megírtam már az itteni kereskedelem múlt évi fejlődéséről, nemsokára nyomtatásban is megjelenik angol nyelven.

Márczius 4.

Épp most kaptam az értesítést, hogy Icháng-ból át vagyok helyezve Pekingbe. Mi lesz

ott a teendőm, azt még nem tudom, Hart ur csak annyit irt, hogy én lettem

kiválasztva Pekingben egy fontos állás betöltésére. Mihelyt utódom ide érkezik, én

azonnal Shanghaiba utazom, s onnan tovább Tientsinbe, majd Pekingbe.

Rendkívül örvendek, hogy ebből a lyukból kiszabadulhatok; itt még csak látni is

alig lehet európai embert. Azután meg az utazás gyönyörűsége: keletnek 1000 angol,

majd északnak 800 mértföld. Csak az a baj, hogy most meg éppen nem tudom,

mikor juthatok haza. Már pedig ugy számítottam, hogy az idén együtt karácsonyozunk. (Folytatjuk)

A KHINAI-JAPÁN HÁBORÚ. 1894. 32. 524.

Hosszas előkészületek után csakugyan kitört a háború Korea miatt, Kelet-Ázsia két leghatalmasabb országa, Khina és Japán között. Már pár hete tart, bár a hadüzenet csak a napokban történt meg. Mindkét állam, a másikra igyekszik tolni a felelősséget a béke megrontása miatt, a politikai közvélemény ez alkalommal Japánt tartja a támadónak.

A háború oka lényegileg az, melyiknek legyen a két állam közül nagyobb hatalma a mindkettőhöz közel fekvő Korea felett, mely belzavarok és anyagi bajok következtében már annyira jutott, hogy lehullásra érett gyümölcsnek lehet tekinteni. A helyzetet megnehezíti még az is, hogy a két keletázsiai hatalmon kívül szomszédja ez az érett gyümölcs a nagy Oroszországnak is, mely nyilván kész lenne ezt a tartományt rengeteg birtokába beolvasztani. Korea fekvése igen kedvező, mivel a muszkák ez által a Csendes-oczeánon is úrrá lehetnének; holott most hosszú csendes-oczeáni partvidékükön egyetlen alkalmas kikötőjük sincs.

A két háborús fél között tehát van már egy leskelődő harmadik is, aki a «kettő rovására akar örülni.»

Mégsem örülhet, mert a ragadós körmeire nagy figyelmet fordít Anglia, ez a Kelet-Ázsiában is hatalmas és erejére féltékeny állam. Nem lehetetlen azért, hogy ha a khinai-japán háború hosszabb ideig fog tartani, ez a két leselkedő állam is hajba kap, a mostani hadjáratból világtörténeti fontosságú nagy háború lesz, hasonló a khinai hadjárathoz.

A khinaiak jelenlegi császára Kuang-szű (a fény folytatása) vagy eredeti nevén Tsain-tsen ki jelenleg még csak 22 éves; nagyon valószínűleg nem fog tevékeny részt venni a háborúban, aminthogy a khinai császároknak általában nem illik tevékenyeknek lenni. A mozgalom lelke a híres khinai államférfiú, Li-Hung-Csang alkirály ki jelenleg a középállamnak, Pecsüinek parancsnoka, egyúttal a hadsereg fővezére. Kevés élő khinai van, kinek nevét Európában is oly sokan ismernék s ki valóban oly sok érdemet szerzett volna.

1823-ban született üganhuei tartományban, s így jelenleg 71 éves. Atyja szegény tudós volt, s őt is nagy gonddal nevelték. 30 éves korában a Tai-Ping forradalom kitörésekor tüntette ki magát s ezentúl a ranglétrán igen gyorsan emelkedett. 1861-ben már Kianguszu tartomány kormányzója lett; megkapta a „császári herczeg nevelője” czímet, mely Khinában igen nagy megtiszteltetés. Pár évvel később Pecsili tartomány alkirálya lett és csakhamar Khina tényleges (bár nem jogi) uralkodója, kinek akarata volt a kiskorú császár helyett, minden lényeges kérdésben döntő.

A jelenlegi császár Mutsuhito, ki 1852-ben született, Japánnak legnevezetesebb mikádója lesz örök időkig, mivel ő egyesítette a shagunok uralkodása alatt annyira szanaszét bomlott birodalmat. Megtörte a shagunok és más arisztokraták hatalmát, megnyitotta országát az európai művelődésnek, s pár évtized alatt egészen új világot teremtett Japánban. Neje 1850-ben született, tehát férjénél másfél évvel idősebb Harukoeaé,csárné, kinek szintén nagy érdemei vannak abban, hogy Japán európaias művelt állam lett.

A császárnak közeli rokona, Arishagava herczeg (sz. 1835-ben), van kiszemelve arra, hogy a jelen háborúban a hadsereget vezesse. Mint sok más japán intézmény, a hadsereg annyira európaias, hogy csaknem a mienkkel egyenlő. Japánban is megvan az általános hadkötelezettség. A 20-ik életévtől fogva 3 évig szolgál mindenki az állandó hadseregben, mások a tengerészetnél 4 évig; esetleg 5 évig a helyi csapatoknál. Ezenkívül minden hadköteles egész 40 éves koráig a népfölkelők csoportjába tartozik.

A japán hadsereg fegyverzete igen kitűnő, s a gyalogság Maratta-féle hátultöltőkkel van fölfegyverezve, fél méteres szuronnyal. A hadsereg békében 40 398 katonából áll 80 zászlóaljban, a kiegészítő csapatokkal és a zsandársággal együtt pedig 71 177 emberből. A hadilétszám mintegy 200 000 fő. Ágyúik Krupp-félék.

A japán katonákat nagyon dicsérik, mint értelmes és lelkiismeretes embereket.

Egyenruhájuk európaias, leginkább hasonlit a francziákéhoz. Ruházatuk alapszíne kékesfekete s a mellen vannak az egyes ezredek, s fegyvernemek megkülönböztető jelvényei: a gyalogságé piros, a tüzérségé zöld, a műszaki fehér, a lovasságé szöld és a szekereseké élénk kék.

A tiszteket a legénységtől első pillanatra megkülönbözteti, hogy melldiszeik nincsenek, hanem kettős gombsoros a kabátjuk.A rangfokozati jelvények a magyar sujtáshoz hasonló alakúak s a karon alkalmaztatnak. A japán kormány nagy pénzáldozatokkal fiatal tiszteket küldött Európába tanulni, kik részint az angol, részint pedig a német, sőt még az osztrák-magyar hadsereg ezredeiben is a különféle fegyvernemek szolgálatában teljesen kiképeztettek.

A japán sorhad oktatói többnyire német tisztek. Nevezetes a mozgósítási előmunkálatokra vonatkozó pontos beosztás, mely a különféle fegyvernemek gyors kiegészítését lehetővé teszi.

Minden tekintetben tökéletlenebb a khinaiak hadserege, bár számuk, ami a birodalom óriás voltánál fogva hasonlíthatatlanul nagyobb, mintegy 800 000 fő.

A katonákra rendfentartás végett otthon is szükség van, legföllebb 30 000 ember indulhat el Korea felé, hova azonban ők szárazföldön is eljuthatnak, mig a japánoknak hajón kell menniök. A pecsilii hadseregnek 581 ágyuja van, köztük 245 jókarban levő. A katonaság egyenruhája nem európaias. Csak a tengerészeti és katonai iskolák tisztjei hordanak dolmány-félét, sapkával.

UTAZÁS

EGY MAGYAR UTAZÓ A MÚLT SZÁZADBÓL.1881. 10. 146.

Közli Majláth Béla.

Magyar vándor, akit dicsvágyad, tudományszomj, tapasztalatszerzés, szenvedély,

balsorsod vagy szerencséd a távol keletre hajt, s a tündérmesék országának határait

átlépve, Perzsia fennsikjait bejárod, s vándorbotod az örök hóval födött bércek és

hegyek magaslatára vezet, ha bekalandoztad a regék világát s a georgiai nők

szepségének híre füledben is megcsendült, s vágyad vonz oda, hol a női

szépség fogalmának megtestüléset föltalálni véled, s lépteid Tifliszbe kalauzolnak.

Ne sajnáld kiállott fáradalmaidat még eggyel tetőzni.

Keresd föl ott a halottak országát, járd be az örök nyugalom birodalmát, állj meg valamelyik jeltelen sirhantnál, emeld le föveged, mondj imát a magyarok istenéhez azon ismeretlen, elfeledett magyarnak lelki üdveért, kinek elhamvadt csontjait a tifliszi temető egy elpusztult, jeltelen sírja fedi. Ki bejárta száz év előtt Egyiptomot, Szíriát, Palesztinát, Bagdadot, Khinát, Perzsiát, Beludzsisztánt Afghanisztánt, a Kaukázust, Georgiát, de ismeretlen maradt mint utazó.

Tiflisz temetőjében nyugossza örök álmát 1780 óta egy férfiágában kihalt régi

nevezetes magyar család ivadéka, Koháry János gróf.

Egykori életének bizonyítéka az a levél, mit 1780-ik évi april 17-én Tifliszből

egy ismeretlen nőhöz irt, mely föltárja előttünk utazását, sejteni engedi utazása indokait.

A franczia szövegű levélnek magyar fordítása ím a következő :

Tiflisz (Perzsiában), 1780. april 17-én.

Asszonyom! Nem tudom megkapta-e Törökországból irt három levelemet, ime itt van egy Perzsiából. Egy fizetés nélküli szolga kísérőmül ajánlkozott; aki ugy Magyarhonban, mint keleten tett utazásom közben igen lényeges szolgálatokat tett. Mostanig egyéb jutalma nem volt, mint a szükséges élelmezés, néhány kopott ruha, s a sors osztozkodni nyomorúságomban.

Sok tartományokat keresztül-kasul járván, hogy Ázsiáról is oly gyakorlati tapasztalatom legyen, mint Európáról, Konstantinápolyba utaztam, hol egy ideig tartózkodván, keleti divat szerint fölruházkodtunk. Amint az itteni nevezetes dolgokat megszemléltük, egy meglehetős jó görög szakácsot szolgálatomba fogadván, majdnem két év alatt az ázsiai Törökországnak nagy részét beutaztam. Nagy itt a fáradtság és veszély. Ha némely európai utazást összehasonlítjuk az ittenivel, az ehhez képest valóságos mulatságnak tűnik. Mindez nem tántoritá el az én hü románomat (szolgámat), ki mindig egyenlő hűséggel, buzgalommal szolgált, segélyemre volt ugy, hogy neki életemet köszönhetem, ki különben sebész is levén, oly szerencsés volt gyógyításaiban, hogy ezáltal utazásunk összes költségét megszerezte. Mind a khivai vice-basát, és a bagdadi basa kegyencnőjét meggyógyitá.

Két saját és három bérelt lóval beléptünk Perzsiába, remélve, hogy ha szerencsés

sikerrel megtekintettük e roppant birodalmat, onnét Indiába megyünk.

Visszatérve sok ritka dolgot hoztunk oly árakon, melyeknek szép hasznát

élvezzük. Sengutlu nevű georgiai faluba érkezénk, ahol hallván, hogy innét

a tartomány fővárosától csak három állomás-távolságra vagyunk, rögtön

elhatározám magamat oda menni. Lóra ülénk; az úttól megviselt egyetlen ruhában,

szivünk fájdalommal telve, augusztus 10-én éjfél tájban Titliszbe érkeztünk, s

egy nyomorult karaván-szerájba szálltunk.

Két nap múlva az itt levő misszionáriusok főnökét magamhoz hivattam, s kilétemet neki fölfedém, elbeszéltem nyomorúságomat, menhelyért esedeztem, kérvén őt, hogy jobb helyiséggel látna el. A főnök fölajánlotta szolgálatait, s habár e nyomorult városban a lakások igen ritkák, mégis szerzett nekem az ö házuk közelében egy kis szobát, havonkénti hét piaszter fizetésért. Hat hónapig tartó betegségemben ellátott orvosszerekkel, ruhát csináltatott, s nekem és hü románomnak ingeket készíttetett.

Télire ellátott fával, szükséges bútorokkal, matracot és párnákat vett, egyszóval már húsz hónap óta becsületesen tart el bennünket, reggelivel, s minden szükségessel, ami tehetségében áll, azon puszta ígéretemre, hogy minden kiadását megtérítem, amint családom által pénzzel ellátva leszek.

Itt évenként csak egyszer van alkalom levélküldésre, azon levelek pedig, melyeket a múlt évben írtam, a Fekete-tengeren, hajótörés következtében vivőjükkel együtt elvesztek. Más úton szándékozom haza menni. Heraklius herczeg székvárosában vagyok, ki a hírlapok leírásából győzelmeiről eléggé ismeretes. A legszomorúbb életet tengetem, mert a tudatlan lakosokkal lehetetlen a társalgás, a misszionáriusok pedig mindig el vannak foglalva, s ha az én hű románom itt nem volna, már beszélni sem tudnék, vagy az unalom megölt volna.

Le vagyok kötelezve ezen derék embernek, adja isten, hogy irányában valaha minden elismerésemet leróhassam. A császár ő felségéhez igen alázatos fölterjesztést irtam szerencsétlenségemről (kirabolták), informáltam a magyar kanczelláriát is, irtam a kurátornak, s türelmetlenül várom a visszatérésemhez szükséges költséget. Nem kétlem, hogy lehetségessé teszi a kurátort, hogy nekem a kívánt költséget gyorsan megküldje, meggyőzheti öt arról, hogy gyermekeimnek nagyobb szolgálatot teend azzal, ha apjukat megmenti, mint ha nyomorúságomban veszni hagy.

Kérje az istent szerencsés visszatértemért, s higgye el, hogy mindig birta

az én teljes barátságomat, mely az ön támogatása által a jelen esetben még erősödni

fog, s én minden képzelhető elismeréssel maradok a sirig önnek, asszonyom őszinte

barátja

Koháry János.

U. I. Lehetetlen önt Törökországról mindenben informálnom; elég az, hogy Törökország állapota oly siralmas, hogy egy csekély sereggel, jó tüzérséggel ellátott európai fejedelem minden országát könnyen elveheti.

Perzsiáról annyit tudok, hogy Kherim Khán halála után tizenöt hónap óta. a zavarok folytonosak, s az országnak még most sincsen állandó fejedelme. Oroszország folytonosan előre halad, uralmát egészen a Kaukázus hegységig kiterjesztvén, rendelkezéseket tesz tengeri városok elfoglalására, hogy a Kaspi-tenger minden oldalának urává lehessen.

KÉPEK KHINÁBÓL. 1900. 37. 443.

Utazás Pekingbe a vasút kiépítése előtt. Cholnoky Jenő az akkor még nem egészen kész vasút utolsó állomásáról De Marteau és Do Heez útitársaival és khinai szolgáival együtt Peking felé tartva, valamelyik faluban megitatták a lovakat. Keserves utazás volt ez akkor A khinai személyszállító kocsikban nincs ülés, hanem csak egy matracféle van leterítve a kocsi fenekére, azon kell hánykolódni annak aki nem akar gyalogolni. Mert a gyorsaság nem természetük ezeknek a kocsiknak; lehetetlenség még csak gyöngén kocogni is a hallatlan rossz utakon, ami különben jelenleg az ország legjobb védelme, mert ágyút ugyan bajosan lehet azokon szállítani.

Li-Hung-Csang, a khinaiak egyik legelőkelőbb államférfia, 1823-ban született Ngan-huéi tartomány egyik falujában. Nagy szorgalommal tanult s már 1848-ban a Han-lin akadémia tagja lett, ami annyit jelent, hogy a legmagasabb fokú államvizsgát is letette. Ezenkívül kitüntette magát a Tai-ping-féle lázadás leverésében, s ekkor emelkedett oly magas rangra, amelyre egyáltalában khinai emelkedbet. Rendkívüli ravaszságával, kapzsiságával, de amellett okosságával óriási vagyont szerzett s hatalma olyan nagy lett, hogy amikor a japán háború sikertelen kimeneteléért a császár megvonta tőle a legfőbb hatalmi jelvényeket, olyan katonai kísérettel jelent meg Pekingben, hogy a császár megrettent és jobbnak látta ismét kegyeibe fogadni. Nagy népszerűségnek örvend a khinaiak előtt és fényképe nagyon el van terjedve a birodalomban.

A vizsgázó-terem díszkapuja Pekingben. Merész, ízléses fa építmény, cseréppel fedve, amely egyesíti magában a khinai építészet legföbb motívumait. Ezen épületben mennek végbe a Khinában oly nagy fontosságú államvizsgák, melyek után azokat, akik sikerrel kiáltották, a különféle állami hivatalokra képesítik.

A könnyű bambusz-építés stílusa tükrözik ezen az építményen is, és oly kevéssé szilárd, hogy a szél nyomása ellen utólag meg kellett támogatni oldaltámasztókkal. Ehhez hasonló kaput igen sokat lehet látni Khinában, a nagy alföldön rendesen fából, míg ahol kő van, ott már ebből készítik.

Szuk Géza: EGY MAGYAR UTAZÓ A JAPÁNOKRÓL. 1905. 589.

Az előkelő japán közönség első osztályon utazik s egy-egy utas három-négy ülőhelyet is elfoglal. Lábait felrakja, sőt volt alkalmam látni, hogy egy gyémántfüggős, jól öltözött hölgy nemcsak fapapucsait, hanem harisnyáit is levetette és mezítelen talpát óraszámra vakargatta. A vasúti állomásokon csinos kis dobozokban főtt rizst, halat árulnak olcsó pénzért s még a két kis evőpálczikát is vele adják.

Van Japánnak egy nevezetes hegye, a Fuji-jama, alakja csonkakup s formája oly tökéletes, hogy szebbet festeni sem lehetne. Magassága 4000 méter. Ezelőtt 200 évvel még működő vulkán volt, csúcsa örökös hóval és jéggel van borítva. A hagyomány azt mondja, hogy K. e. mintegy 300 évvel a földből emelkedett ki hirtelen, és ugyanakkor egy időben a tőle 230 kilométerre lévő hegységben a talaj süllyedt, s a süllyedés helyén képződött a Biva-tó, mely a mi Balatonunknál jóval nagyobb.

A Fuji-t, amint ott nevezik, szent hegynek tartják, egyik istenségük lakozik ott s ezért sokan zarándokolnak fel a nyári hónapokban. Sokszor 20 000 főre rúg az ájtatosok száma. A hegy az egész környéken uralkodik és tiszta időben még 170 kilométer távolságból is látható. Japán költők számtalanszor megénekelték, a festők pedig minden apró tárgyon megörökítik. Én egy cseppet sem csodálom, mert a Fujit a föld egyik legszebb hegyének tartom magam is.

Japánban, akármerre járva, sok amerikait, angolt, francziát, németet láthat, csak a magyar ember ritka, s a japán szállodákban mégis tudnak Magyarországról és Budapestről is. A nép rendkívül szereti a látványosságot, s színházat s van is azért ott elég színház. Bizonyos napokon nagy, nyilvános birkózó versenyeket tartanak, s a japán erőművészek nem az utolsók ezen a téren.

A színházak, látványos bódék rendesen tömve vannak néppel. A színház többnyire hosszúkás négyszög alakú, hátul a színpad, jobbról egy pár olyforma elfüggönyözött hely, hol egy férfi énekel, mellette meg egy zenész czinczog. A színpad bal oldalán van a zenekar. A földszint négyszögekbe van beosztva; szék sehol sincs, a gyékénnyel fedett padokon ülnek. A bal oldalon az egész színház hosszában egy deszka, ezen járnak a színészek a színpadra. A bemenetnél polczok vannak, melyekre mindenki lerakja a czipőit Tokióban nagy volt a riadalom, amikor én a jegyszedő protekcziójával czipőben mentem be; az egész közönség engem bámult Az előadásokon rendesen sok nő van jelen, akik folyton futkosnak, teáznak, nevetnek, fecsegnek; némelyik elhozza a hátára kötözve a kis gyermekét, továbbá a teásfazekát, sőt a kézmelegítő szenes edényt is.

A női szerepeket is férfiak játsszák. A színpadon a díszleteket a közönség szeme láttára cserélgetik, a színpadot egyszerűen elforgatják. A függönyt félre szokták húzni, amennyiben egy ember kereplővel kijön a színpad elé, jelt ad azután végig szalad és félre tolja a függönyt.

A darabok, amelyeket láttam, a népéletből vett jelenetek voltak, és daczára annak, hogy a japán nyelvből csak a legszükségesebbeket sajátítottam el, mégis megértettem mindent, olyan élethűen adják elő. Különösen Tokióban, a Kabukiza-szinházban, amely Japán legjobb színháza.

Azelőtt — a gyenge világításra való tekintettel — minden színész mellett volt egy ember, aki botra tűzött lámpával az arczába világított, hogy a közönség lássa az arczkifejezést; most már ez megszűnt s villamos ívlámpák világítják meg a nézőteret. Az előadás délelőtt, vagy délután kezdődik s másnap reggelig tart.

Japánnak egyik különlegességei a gésák. Oly sokat és különös dolgokat írnak és beszélnek róluk, hogy magam is érdeklődtem irántuk. A gésák énekes leányok, akik pénzért énekükkel és tánczukkal mulattatják a társaságot. Nem mindig szépek, de vannak közöttük igen csinosak. A gésákat külön erre a czélra berendezett iskolákban oktatják ki a zene, ének és táncz művészetére. A legelőkelőbb ilynemű intézet Kiotóban van, melynek tavaly 700 leánynövendóke volt. A leányok szegény szülők gyermekei és már 7 éves korukban kerülnek az iskolába, ahol kötelezik magukat bizonyos számú éven át az iskolát látogatni és ha ki vannak képezve, az iskolát szolgálni; ha a tandíjat leszolgálták, vagy ki tudják magukat váltani, teaházakban lépnek fel és szórakoztatják a közönséget.

A gésa éneke és a zene egyhangú, zümmögő, a táncz plasztikus ritmikus mozdulatokból áll, mi meg sem tudjuk érteni, a japánok azonban élvezik. Április és november havában amolyan vizsgafélét tartanak külön e czélra épült színházban; Kiotóban láttam egy ilyen előadást. A színház a rendes japán berendezésű, az előadás délután 3 órától esti 11-ig tartott. Először egyes kiváló tanítványok mutatják be ének- és tánczművészetüket, később, este felé azután csoportokban vonulnak föl, valamennyien drága selyem ruhákban, kifestett arccal; a színpadon néhány öregebb asszony, a tanárnők, nagy figyelemmel kísérik a mutatványokat és ügyelnek, nehogy hibás mozdulatokat tegyenek. A színház villamosan volt világítva, a színpad azonban ősi szokás szerint vastag faggyú-, illetve viaszgyertyákkal ; a díszletek fényesek. Az előadás után az ismerős közönség közé vegyülnek és bírálgatják pályatársnőiket. Nekünk, az európaiaknak mindez üres mimika és hidegen hagy bennünket. Nem így az igazi japánt, aki lelkesülve fejezi ki elragadtatását. A színházhoz vezető utcza — szintén ősi szokás szerint — égő máglyákkal volt világítva. (Hasonló leírás olvasható: Sámi 1875. 724.)

A gésák büszkék művészetükre és legnagyobb részük igen erényes életet él s gyakran megtörténik, hogy egyik vagy másik japán gésát vesz feleségül. Akárhány gésa került így a legelőkelőbb japán családokba s játszik most a társadalomban előkelő szerepet. Ennek az a magyarázata, hogy ezeket a leányokat a nyilvánosság számára nevelik, tudnak a férfiakkal bánni, nem ugy, mint a többi japán nő, akik kedvesek ugyan, de határtalanul együgyűek és igénytelenek.

Japánnak most élő egyik legnagyobb színésznője, akit mi is láttunk Budapesten, Szada

Yakko, szintén gésa volt. Japánnak egy másik különlegessége a «jin-riki-sha» röviden riksó. Ez egy kétkerekű könnyü kis kocsi, mely elé ló helyett ember van fogva. Ez helyettesíti Japánban 35 év óta a hordszéket. Azelőtt csak lóháton, vagy egy rúdra függesztett hordszéken utaztak, ez utóbbinak egy faját, a «kagó»-t még most is használják hegyes vidékeken.

A riksót egész Japánban megtaláljuk, magában Tokióban van vagy 40 000. Az alkalmatosság ezen módja Khinában és Indiában is egyre hódít. Hihetetlen, hogy milyen munkát képesek ezek a riksós emberek végezni. Óraszámra szaladnak, izzadnak, húzzák a kis szekeret. Mikor legelőször láttam, nem ültem fel reá, mert mégis lealacsonyítónak találtam, hogy ember végezze ezt az állati munkát, azonban idővel hozzá kell szokni, mivel ló és általában lófogat alig van Japánban. A japán apró termetű és könnyű és azért egy ember is elhúzza, az európai azonban rendesen nehezebb, és ezért két emberre van szüksége, akik közül az egyik húzza, a másik meg tolja a kocsit,

Utazás a mongol sivatagban, 1865. 336

Az európai hatalmas és művelt nemzetek egyre küldik vállalkozó fiaikat az

ismeretlen távolban fekvő földrészek fölfedezésére. Külföldi lapok szorgalmasan

közlik e fölfedezések eredményeit, s mi itthon csak bámulhatjuk az egyes utazók

kitartó bátorságát, türelmét s veszélyes kalandjait.

Az utazók egyik fő tárgyát képezi Közép-Ázsia roppant puszta birodalmainak kutatása.

Mi is egy ilyen bátor férfiúról akarunk rövid említést tenni. Ez Michie Sándor angol utazó, ki 1863-ban Chinából Mongolországon keresztül Szibériába utazott. E férfiú tudósításai sok korábban ismeretlen fölfedezésekkel gyarapították az e tárgyú hiányos földrajzi ismereteket.

A híres góbi sivatagon szerencsésen keresztülhatolván, 1863. septemberben ért karavánjával (utazó társaival) egy nagy hegyekkel borított vidékre, melynek egy részét erdő is fedé, ami rendkivül jól esett azok szemeinek, kik hetek óta fátlan pusztaságokon vándoroltak.

Innen egy széles völgybe értek, melynek nyilasánál egy obon-nak nevezett kőhalmazra találtak, mely a mongoloknak pusztáikon mintegy oltárul szolgál. Ily obon igen sok van Mongolországban s a hivő nép nagy tisztelettel viseltetik irántuk. Minden arra menőnek kötelessége, egy követ dobni e halomra, hogy ez által az oltár mindig nagyobb legyen. Utazónk beszéli, hogy az ő fő tevehajtója egy marok szőrt tépett ki a teve púpjából s ezt tette le az obonra, rövid imádság kíséretében. E kőhalmazok rendesen az út legveszélyesebb pontjain állanak, s ily helyeken leszállnak a hajcsárok tevéikről, a „jó szellem" segítségéért könyörögnek. A rossz szellemektől igen félnek a mongolok, egész csoport ördögökben hisznek. Az ördög neve náluk: cnutgur, kiről azt hiszik, hogy ez veri meg az embert mindenféle nyavalyával, de jámborság és szivjóság által el lehet űzni és ártalmatlanná tenni.

Igen félnek a mongolok az esőtől. Utazónk beszéli, hogy midőn egyszer néhány

esőcsepp kezdett esni, szörnyű izgatottságba jöttek kísérői. Megállott az egész karaván, a tevékről leemelték a terhet, a sátrakat kifeszítették s egészen megzavarodva kiabálták az emberek:„Borro beina:"(jön a vihar!) Oly ritkán hull az eső ezen vidéken, hogy ily esetben azt sem tudják, mihez fogjanak, s a mongolok eszeveszetten futkosnak fel s alá, mint a felzavart baromfi. Tudják, hogy ilyenkor megázik tüzelőjük, a trágyatőzeg (argol,) s nem képesek tüzet rakni Mindazáltal gyakran lepi meg őket még a hózivatar is. Ilyenkor mind leszállnak tevéikről és gyalogolással küzdenek az idő viszontagságai ellen. A tevék ez utóbbiakat bátran kiállják.

Teherhordó teve a mongol sivatagban

A mongol fajú két pupu teve igen alkalmas a hidegebb vidékekre s forró napokon igen hamar ellankad. A mongolokról utazónk azt beszéli, hogy átalában becsületes emberek, s a lopás igen ritka eset köztök. Ellenben igen tisztátalanoknak mondja őket, ugy hogy pl. evőedényeiket a használat után máskép nem szokták tisztára mosni, mint hogy nagy ujj okkal kiseprik vagy kinyalják.

Egy viharos éjt töltött utazónk társaival egy ily mongol sivatagban. Egész éjjel vadul üvöltött a szél, s a védő sátort majd elhordta. Reggelre pogány hideg volt, sürün hullott a hó. Másnapra megszűnt a vihar, de a föld keményre volt fagyva s a folyó is, melyen a nagy áradás miatt a múlt napokban át nem mehettek. A karaván barmai bőgtek, a kutyák ugattak, s a mongol emberek félve és zavarodva állottak a befagyott folyó partján. Próbára átbocsátottak rajta néhány tevét s örömujjongásba törtek ki, midőn látták, hogy a jég elbirta őket. Nem minden veszedelem nélkül szállitották át a többi tevéket, lovakat, málhákat, de végre is szerencsésen sikerült az átkelés, s a túlsó parton európai utazónk szeszes italokkal jutalmazta meg a mongolok ijedelmét, amire ők ismét igen boldogoknak érezték magukat.

A mongol átalában igen edzett nép s azt mondják róluk, hogy jó katonák. Ezek azon vérszomjas, vad mongol csordák utódjai, kik Dsin-gis-khán alatt a XII. században mint egy pusztító áradat húzódtak végig Európa egy részén,

hazánkon keresztül egész Németországig, de a vérengzőn összehóditott roppant birodalom csakhamar önmaga romjai alá temetkezett.

TENGERI CSATA

A lissai tengeri csata. 1866. 37. 443.

(1866. július 20-kán )

Az 1866-dik évi kettős hadjárat oly eredményeket hozott, amiknek éppen ellenkezőjét várta a világ. Ausztria az északi határokon központosította legnagyobb haderejét, s alig vonta kétségbe valaki, hogy itt tökéletesen meg ne verje a porosz hadakat. Tudjuk azóta, mily hallatlan és példátlan hirtelenséggel volt kénytelen a világ az ellenkezőről meggyőződni. Másként állott a dolog a déli határszéleken. Az olasz hadjáratban valami komoly győzelemre nem is számított Ausztria (Velencze elvesztését már ugyis csak idő kérdésének tekintvén), a minden hadi dispositio azt mutatta, hogy itt legföljebb már csak a katonai becsület megmentéséről lehet szó. S mily meglepő, hogy más fordulatot vett a dolog. Először is Custozzánál diadalmaskodott az osztrák hadsereg, s nemsokára bekövetkezett az is, amiről nem álmodott senki, hogy az aránylag gyenge és fiatal osztrák flotta tönkretette a dúsan fölszerelt, büszke olasz hajóhadat.

A lissai tengeri csata méltán magára vonta egész Európában a közfigyelmet. Lefolyása, röviden elmondva, következő volt. Július 18-kán a Polai kikötőben állomáaozó osztrák hajóhad vezénylője, Tegetthoff ellenadmirális megtudta, hogy az olasz flotta Anconát elhagyta, s a dalmát tengerparton Lissa erődöt ostromolja. Másnap, 19-én Tegetthoff azonnal elhagyta állomását. Hajóhada a következő hajókból állott: 2 nagy, 3 közép és 2 kisebb pánczélos, 1 sorhajó, 6 fregatt, 7 ágyúnaszád, 2 nagyobb kerekes gőzös a 2 ágyut hordozó gőzös, hirvivői azolgálatra (galopin).

Sűrű ködben érkezett e had jul. 20-án reggel Lissa alá. A köd 10 óra felé eloszlott s a két ellenséges hajóhad szemben állott egymással. Az olasz flotta hajói voltak: 12 nehéz pánczélos (köztök az Amerikában épített „Aflmlatore", melynek két erőa tornyából egy-egy ágyú 300 fontos golyókat okádott, továbbá 3 könnyű pánczélos, 8 fregatt, 6 gőzöa éa 3 azállitó hajó. összesen 32 olasz hajó állott 25 osztrák ellenében; köztök 14 olasz, 7 oaztrák pánczélos. A kisebbik had gyors elhatározással nyomult az erősebbik ellen a a vezénylő admirális parancsai minden oldalról pontos kivitelre kerültek. A főparancs igy szólott: „Az ellenséges hajókat megrohanni és elsüllyeszteni!"

Olasz részről a „Principe di Carignano" nevű hajó, melynek födélzetén Vacca ellenadmirális tartózkodott, kezdte meg a tüzelést, mely csakhamar átalános lett. Az olasz pánczélosok neki estek az osztrák pánczéltalanoknak, de minden siker nélkül. Leginkább a „Kaiser" nevű osztrák sorhajót vették üldözőbe, azt hivén, hogy ezen van a hajóhad parancsnoka. Ez azonban ügyesen kikerülte a támadást, sőt egy-két pánczélost még tetemesen meg is rongált, mig ő maga, csupán egy árboczának elvesztésével, az üldözők elől szerencsésen elmenekült a lissai kikötőbe.

Ezalatt az igazi admirálhajó, a „Ferdinánd Max" (amelyen Tegetthoff parancsnok tartózkodott) a legnagyobb hősiességet fejtette ki. Egymásután megrohant 3 olasz pánczélost, (az egyiknek lobogóját is elragadta) a „Ré d'Italia" nevű pánczélos fregattot a tenger fenekére zúdította. Az osztrák admirálhajó megfeszített erővel nekirohant orrával az olasz fregattnak, s az néhány perez múlva süllyedni kezdett a gyönyörű szép hajó. Mintegy 600 matróz és katona volt rajta, ezek kétségbeesve részint a tengerbe ugráltak, részint a vitorlákba, árboczokba kapaszkodtak, de nem lehetett rajtok segíteni. Sőt a küzdelem folyama ugy hozta magával, hogy a győzelmes hajó azon helyen volt kénytelen keresztülgázolni, ahol még száz meg száz kar nyúlt ki a hullámokból segítség után. Sem meg nem állhatott, sem kerülést nem tehetett, hanem kímélet nélkül maga alá sodorta a rimánkodókat. Csak kevés matrózt és tengerészt sikerült még a csata bevégezte után kihalászni.

Egy másik olasz pánczélos meggyulladt és a levegőbe röpült. A hirre az „Alfmatore",

szereplésétől csodákat vártak, ehelyett egy tornyát elvesztette.

A lissai tengeri csatából;
Ferdinánd Max" osztrák admirálhajó megrohanja a „Ré d' Itália" olasz pánczélos fregattot.

A torony nélkül kellett visszavonulnia. Ezen a hajón volt az olasz parancsnak, Persano admirális ahová a süllyedés előtt cak kevéssel ment át az elpusztított Ré d'Italiá"-ról. Mint a hírlapokból tudjuk. azóta nagy üldöztetésnek volt kitéve a szerencsétlen admirális honfitársai részéről. Az olasz nép a legnagyobb elkeseredéssel olvasta e tengeri csata elvesztéséről szóló hireket, és soha sem fogja neki megbocsátani a váratlanul kapott kudarczot.

Cholnoky Jenő AZ EURÓPAIAK KHINÁBAN. (A hadi dzsunkák megsemmisítése) 1900. 28. 466.

Mióta Khina közelebbi érintkezésbe jutott az európaiakkal, mindig sok baja volt velük, az ősrégi birodalom kormányának és népének.

Az első súrlódások Vasco de Gama idejében kezdődtek, midőn a portugálok Khina partjain megjelentek. Sok huza-vona után sikerült a portugaloknak Ningpoban letelepülni (1517), de életük ott éppen olyan örökös viaskodás volt a khinaiakkal, mint általában minden későbbi európai telepen. Végre a khinaiak felkonczolták majd az összes telepest, a többit pedig elkergették.

A második telep Makaóban épült, ahol sikeresebb volt az idegenek ellenállása. Olyan feltételek mellett, hogy a portugalok is a khinai törvényeknek vetik alá magukat, sokáig fenntartották a kereskedelmi érintkezést, sőt Makaó még ma is portugall gyarmatnak van híresztelve. De lakói elfajultak, keveredtek khinai vérrel s ma egy csenevész, alacsony termetű, sötét arcbőrű korcs nemzedék, amelyet megvetnek a khinaiak és az európaiak egyaránt. Szanaszét látni őket a kelet-ázsiai kikötőkben, ahol mint írnokokat, alacsonyabb rangú hivatalnokokat tartják őket.

A hollandok 1620-ban alapítottak gyarmatot Zelandia néven Formoza szigetén, de nem volt szabad nekik Khina területére lépni. A hosszadalmas, folytonos küszködésnek a hollandok és khinaiak között az lett a vége, hogy kiverték a hollandokat s elpusztították Zelandiát. Ebben az időben Anglia és Oroszország két oldalról kezdte háborgatni a békés birodalmat. Az oroszok 1688-ban olyan szerződésre léptek Khinával, hogy minden esztendőben karaván megy Khinába. Ebben az időben azonban még az oroszok sokkal messzebb voltak a birodalomtól, hogysem valami sok bajt tudtak volna okozni, azonkívül egy alkalommal ki is kaptak a khinaiaktól, s azután békében maradtak.

A hetvenes években Jakub bég független szultánságot alapított khinai területen, amelynek székhelye Kuldsa volt. Ez ismét megzavarta az egyetértést. A bég birodalmának területéről ugyanis örökös rablótámadások történtek orosz területre, minek folytán a muszkák a bég birodalmát elvették Kuldsával együtt, de olyan feltételek mellett, hogy azt rögtön visszaadják, ha Khina helyreállítja ebben az országrészben a személy- és vagyonbiztonságot és megfizeti a lázadó bég leverésének hadi költségeit. Khina engedni is látszott, de csak azt várta, amíg Oroszországot a török háború alatt elfoglalták. S ekkor követelőként lépett fel s meg is kapta Kuldsát az 1881 február 14-én kötött pétervári szerződésben. Azóta az oroszok Mandsu-ország felől szorongatják Khinát, ahol már régebben elvették a tengerparti tartományt. Különösen a vasútépítés volt jó ürügy arra, hogy khinai területen terjeszkedjenek.

A legkisebb meghatározás szerint Kína területe több mint 800 000 km², és mintegy 100 millió ember lakja, akiknek legnagyobb része han kínai. Rajtuk kívül koreaiak, dzsürcsik, kitajok és mandzsuk lakják, utóbbiakról kapta a ma Európában használatos nevét. Ezekbe az egymást követő népcsoportokba a legyőzött rendszerint beolvadt, így a mandzsuk nagy része mára elkínaiasodott. és Kínához tartoznak.

De a khinaiak ravasz diplomácziája itt is feltalálta magát. Az oroszoknak megengedték, hogy vasútat tervezzenek Mandsu-országon* át, addig az angoloknak is — az oroszok kellemetlen meglepetésére — olyan engedményt adott, hogy a Peking-Sanghai-kuani vasútat megnyújthatják Krímig, ahol az csatlakoznék a muszka vasúthoz. Ezzel sikerűl a két nagyhatalmat szembe állítani s fennakadt az egész vasútépítés. Ott jártamkor, 1897 őszén a vasút földmunkái már Mukdentől Sanghai-kuanig majdnem készen voltak, de megint pusztulásnak indultak, mert a további építést megakadályozták a súlyos politikai viszonyok. Legtöbb bajuk a khinaiaknak az angolok és francziák miatt volt.

A KELETINDIAI TÁRSASÁG GŐZÖSE ÉS EVEZŐS BÁRKÁI MEGSEMMISÍTIK A KHINAI HADI DSUNKÁKAT

Az angolok 1670-ben megkapták a letelepedésre és szabad kereskedésre való

engedelmet, eleinte Formóza szigetén, később Kantonban is. De nem volt

nekik szabad a khinaiakkal érintkezni, csakis az erre a czélra kijelölt,

úgynevezett Hong-kereskedőkkel, akik monopolizálva ezt a kereskedelmet,

óriási vagyonra tettek szert. Az angol kelet-indiai társaság tartotta fönn a nagy forgalmú kereskedelmet, meglehetős sok bajjal és nehézséggel, mert a khinaiak részéről sok igazságtalanságot, hatalmaskodást kellett tűrniök, amikre mindig egy-egy flotta-demonstráczióval feleltek. Eleinte a társaság saját kezdeményezéséből később az állam részéről is.

Megtörtént, hogy a Hong-kereskedők 10—12 millió tallérral adósodtak el az angoloknak s egy ilyen kis összetűzés alkalmával a kormányzó megtagadta az adósságok törvényes elismerését. Másfél évszázadon keresztül folytonos

súrlódás, folytonos veszekedés volt ez a kantoni kereskedelem. Végre a múlt század harminczas éveiben komoly lett a viszálykodás. A khinai kormány ugyanis meg akarta tiltani az ópium behozatalát a birodalom területére, s evégből szigorú intézkedéseket tett. Az ópiumot az angolok roppant mennyiségben csempészték az országba, elkerülve a rengeteg vámot, amit egyetlen engedélyezett kikötőben, Kantonban kellett volna a bevitelért fizetni. 1834 Napier tengernagy, az angol kormány teljhatalmú megbízottja Makaóba érkezett, mindenféle rendeleteket adott ki, mintha khinai kormány nem is létezett volna. Khina erre hasonló módon felelt. A kantoni kereskedőházakat idegeneknek, fogolyként tartotta, a városban beszüntetett minden forgalmat. Erre Napier hadihajókat küldött a város alá. De aztán látta, hogy ez az eljárás jóra nem fog vezeti az utolsó pillanatban engedett.

Aztán visszavonult Makaóba, hol még az évben meghalt. Utódjai alatt valamivel csendesültek a dolgok, de 1839-ben egy hirtelen jött császári rendelet, az összes angol hajókon levő csempészett opiumot elkoboztatta. Az elkobzott ópium mennyisége mintegy 20 ezer láda volt, több, mint ötven millió korona értékben. A khinai kormány felháborodásában halálbüntetést szabott ki azután az ópium behozatalára, s olyan fenyegetően viselte magát, hogy az angolok Kantonból Makaóba menekültek.

Az egyik angol matróz leütött egy khinait, mire a khinaiak a gyilkos kiszolgáltatását követelték, de az angolok ezt megtagadták. Erre aztán nyíltan kitört az ellenségeskedés, a khinaiak egyszer s mindenkorra kitiltották az angolokat, sőt még az angol áru-czikkeket is Khinából. A khinaiaknak egészen más fogalmaik vannak a diplomacziai érintkezésről, mint nekünk. A békekötés, béke ajánlat csak arra való náluk, hogy időt nyerjenek a készülődésre, fegyverkezésre.

Annyira nem tartotta meg Khina a nankingi békét, hogy 1856-ban elvettek egy angol hajót, amiért Anglia természetesen elégtételt követelt. Miután ezt nem kapta meg, bombázni kezdték Kantont, elpusztították a kormányzó palotáját és tönkreverték a császári hajóhadat. Ez volt az ópiumháború kezdete. De mivel ez sem használt, sőt a császár az összes idegenek kiirtására hívta fel a népet, az angolok és francziák egyesültek, s a békés megegyezés utolsó kísérletének meghiúsulása után megindították a háborút. Az angol hajók vezére ugyanaz a Seymour volt, aki most a tien-czini egyesült csapatok élén állt. Az angolok bevették Kantont, amelynek 40 000 főnyi őrsége megadta magát, aztán, mivel az újabb békeajánlat sem vezetett eredményre, felvitorláztak Taku erőd alá, a Pei-ho torkolatához, az erődöket hirtelen támadással bevették, aztán megindultak Peking felé.

A khinaiak ekkor békét kötöttek — színleg, hanem Taku erődöt ismét helyreállították. Ebben az angol-franczía egyesült haderő békebontást látott s ismét megtámadták Takut, de majdnem ötszáz ember veszteséggel kénytelenek voltak visszavonulni. Erre erős sereget indítottak az angolok és francziák Peking ellen.

FÜGGELÉK

Magyarország és Japán között fennálló diplomáciai kapcsoltok 150 éves évfordulója alkalmából az ÉS (2019. 07. 12.) Ex libris rovatában négy Japán tárgyú könyvröl közölnek recenziót.

Yutaka Yazawa: Hogyan éljünk japánul.Scolar Kiadó, 2018

Farkas Ildikó: A japán modernizáció ideologiája, L Harmattan, 2018.

Hidasi Judit – Vihar Judit: Egy magyar lelkű japán – Hani Kjóko, Balassi, 2018.

Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl, Kossuth, 2018.

V. S. HOGYAN FÜRDŐZTEK RÉGEN? 1894. 27. 446.

Genf, Teplitz, Spaa, Karlsbad, és még egy néhány európai hirű fürdő a rang és előkelőség nemzedékeinek egész hosszú sorát látta megjelenni századok folyamán gyógyforrásainál. Ha felsorolnék mindazokat az európai hirű nevezetességeket, kik itt merítettek erőt történeti szerepléseik izgalmaihoz.

Vannak fürdők, melyek világtörténeti eseményeket láttak lejátszódni árnyas fasoraik között. Karlsbad nevével mindig együtt fogják emlegetni, hogy itt ment végbe az a nevezetes konferenczia, mely 1805-ben I. Ferenczet az osztrák császári czim fölvételére vezette. A waterlooi csata után Blücher itt parádézott a Napóleontól zsákmányolt hatlovas hintón. Rohan Lajos herczeg, több mint fényes ünnepély tarka látványossága vonult itt el a sötét-zöld cseh erdők százados lombkoronái közt.

Egy sem volt káprázatosabb, mint az az élő sakkjáték, melyet a múlt század végén rendeztek, amikor a rétre leterített koczkás vásznon eleven gyermekekből álló sakkfigurák mozogtak, váltakoztak. A külföld híres fürdőhelyeinek e mozgalmas életéhez képest a legszerényebb méretekre zsugorodik össze az, amit a magyar fürdők azon időbeli állapotairól, följegyezhetünk

Borszék például a múlt században még egy irtatlan rengeteg volt. 1775-ben még bölényt is láttak a környéken csavarogni, A fürdő vizét a múlt század elején fedezték fel arra járt vadászok. Híres múlt századi vendégei közül Bánffy Dénest említjük fel 1776-ból, kit .a következő évben Bukov, a székelyek hóhéra is követett.

Szépen kifejlett fürdői életet találunk Erdély kies völgyei közt csak e század elején is. Nemcsak isszák már Borszék gyöngyöző vizét Londonban és Konstantinápolyban egyaránt, de mind nagyobb számmal kezdenek ide betegeket is küldeni a külföldi orvosok. A borszéki víz árusítására 1803-ban Günther udvari fogalmazó nyolez évre kapott kizárólagos szabadalmat.

A fürdő gyors emelkedését mutatja az, hogy míg a század elején még csak 15 frt évi bért fizetett érte a bérlő, negyven év múlva már 6000 frtra emelkedett a bérösszeg. Egyszerű, patriarkhális, de kedélyes és családias volt a hires erdélyi fürdő élete a század első éveiben, habár nagyobb részben az erdélyi arisztokráczia szűkebb körére volt szorítva.

Egy múlt századi iró érdekesen irja le azt a viseletet, amelyben, a divatosabb fürdőhelyeken a nagyvilági arszlánok és divathölgyek keltettek méltó figyelmet a vidéki jámbor közönség előtt. Állt vala pedig ez férfiaknál fekete frakkból, négyszögletes aczélgombokkal; hozzá fehér mellény széles csíkokkal, mely a torkot, sőt az állat is eltakarta. Hátul újjnyi vastag ezopf fejezte be az elegáns uracsok öltözékét.

Nem ilyen könnyű vállalkozás a nők öltözeteit leírni, de hogy a divat, kivált külföldi fürdőhelyeken már nagy igényekkel lépett fel, mutatja egy Koburg herczegnő példája, ki Karlsbadban egy saison alatt egészen divatba hozta a tollas, dús arany-zsinóros, fekete magyar kalpagot.

Hazánkfiai már akkor üdvös dolgot véltek cselekedni, mikor hazai fürdőhelyeink lenézésével az idegen világ gyógyhelyeit látogatták. Ebből az időből egyebek közt a következő adoma maradt fenn, melynek színhelye egy előkelő külföldi fürdő, hőse pedig a régi világ egy magyar táblabírája volt. Minthogy a deákon kívül más idegen nyelvet nem beszélt, kénytelen volt a maga falusi latinságához folyamodni, hogy megértesse magát orvosával.

A kúra elején hat pohár ásványvizet rendelt. Magyarunk a szót kancsónak értette s nagy nehezen le is gyűrt néggyei az émelyítő keserű meleg italból. Mi természetesebb, mint hogy roszúl lett tőle. Megy az orvos másnap s a pácziens baját a víz csekély adagolásának tulajdonítva. Holnap nyolez pohárral igyon. Az orvos csak a fejét csóválta, mikor következő nap sem látott javulást s boszúsan dörögte a félholt ember fülébe: «tíz pohárral!» Ki tudja meddig tartott volna ez igy, ha véletlenül ki nem sül a félreértés s még idejekorán át nem térnek észszerűbb kúrára.

A városok lakosi gondosan ügyeltek, hogy harminczszornál kevesebbszer ne mártsa tagjait az áldást és egészséget adó hullámok közé, mert ez volt az a babonás szám, mely Gvadányi idejében a sikeres kúra elengedhetetlen föltételének tartatott. Hol vagyunk mi már ettől! Két-három nap, legfölebb egy hét, amit fürdőzésre szánunk, csak éppen annyit, amennyi elég, hogy nevünk a fürdőlistában megörökítve legyen, mert fürdőn lenni, ha csak egy-két napig is, nagyon fontos, mert az. egészség, az drága.