Városok         Utazás       A nőkről 

h14–126.  A  Vasárnapi Újság. Magyar prózát írók és levelezők.

2020.  09. 29.

Tartalom 

VÁROSOK

A világ legnagyobb városa. (London) 1860. 458.

Esti üzlet San-Franciskóban. II. rész 1871. 406.

 A Lesbos szigetén történt földindulás. 1867. 164.

ORSZÁGOK

Dean Ramsay: Adomák és jellemvonások a skót életből. I.1871.87.

Dean Ramsay : Adomák és jellemvonások a skót életből. 1871. 97. II.  (Folytatás.)

Vázlatok Oroszországról.I. 1877. 457.

Vázlatok Oroszországról. II.1877. 473.

Dr. Rajcsányi Gyula,  TÉL NORVÉGIÁBAN.1907. 134.

Sámi Lajos: Uj-Zsidóország. 1876. 630

KOLUMBUS A LEGENDÁBAN ÉS A TÖRTÉNELEMBEN. 1892. 565

A NŐKRŐL

A RÓMAI SZÜZEK ÁLDOZATA. 1887. 94,

Trapezunti görög és örmény nök.1876. 197.

A háremi élet. 1876. 390..

UTAZÁS, Idézettség

Dr. KÉGL SÁNDOR :UTAZÁSOM PERSIÁBA. I.1890. 564. (594,598.)

Ausztráliából. 1870. 483. (Eredeti levél.)

Gr. Batthyány Lajos holtteste. Vasárnapi Ujság 1870. 171

VÁROSOK

A világ legnagyobb városa. (London) 1860. 458.

Nem hisszük, hogy volna olvasóink közt csak egy is, aki ne tudná, hogy melyik városról van a szó, midőn azt mondjuk : a világ legnagyobb városa. London ez, Anglia, sőt mondhatjuk, Európa fővárosa, mely részint lakosai óriási számánál, részint nagyszerű kereskedelme és gyáripara, roppant gazdagsága és egyéb tényezőknél fogva,

melyek föltételei valamely város nagyságának, jogosan tarthat igényt ,,a világ szive" elnevezésre.

Lássuk már most e nagyságot számokkal kifejezve. A városok ez óriása, a néhány év előtt eszközlött összeírás szerint 2 362 236 lakost számlált, mely szám azóta a 3 milliót is jóval felülhaladhatta. A fónnebbi számból 1 106 558 férfi s 1 255 678 nő. Az összeirás napján 28 598 férj volt feleség nélkül s 39 231 feleség férj nélkül. 1856-ban született összesen 86 833 gyermek, meghalt 56 786 személy. A lakosok száma ez évben 60 000-rel szaporodott. És mégis mennyi lakás áll mindig üresen!

A lakosság egy kis része nagyszerű palotákban lakik, egy-egy személyre 3—4 szoba jut; mig a nagy tömeg héringekként összeszorulva, homályos, szűk, piszkos cellákban nyomorog.

Mintegy 200 ezerre rug azok száma, akik hajlék nélkül levén, szüntelen a szabad ég alatt laknak, hidboltozatok és kapuk alatt alusznak. Ami az egészségi állapotot illeti, London (bár kissé különösen hangzik) összehasonlítva más nagy városokkal, a föld legegészségesebb városa. Az utolsó évtized alatt egész 1855-ig, átlag minden ezer személyre 25 halálozás esett évenkint, 1856-ban már csak 22; mig Berlin, Bécs, Paris, Peking, New-York s a világ egyéb nagy városaiban ezer személy közt 30—50 haláleset fordul elő évenkint.

London nemcsak legnagyobb, de egyszersmind legsűrűbb népességű város is. Egy egész, házaktól borított tartomány

Angolország négy grófságára kiterjed. Egy negyedrésszel népesebb, mint Peking, kétharmaddal, mint Paris, kétszer akkoránál nagyobb, mint Konstantinápoly, négyezer népesebb, mint Sz.-Pétervár, ötször, mint Bécs, New-York és Madrid, hétezer, mint Berlin, nyolcszor, mint Amsterdam, kilenczszer, mint Róma, tizenötször, mint Koppenhaga s tizenhétszer népesebb, mint Stockholm. A város területe 122 angol négyszögmérföld, 327 391 házzal, mely szám évenkint átlag 4000-rel szaporodik. Hossza északról délre 12 angol mérföld, nyugatról keletre 15 angol, vagy háromnál több német mérföld.

Egy utczája csaknem minden megszakadás nélkül 25 a. mfd. hosszában,  és házakkal van beépitve, s több városon fut át, mielőbb kiérnénk belőle. Számos más házsorai is megszakadás nélkül más városokon futnak át. Van 10 500 megnevezett utczája, melyek egymást száz meg százféle alakban vágják keresztül, s a legsajátságosabb nevekkel vannak megjelölve. Az 5000 főuteza, melyek együttvéve 2000 a. mfd. hosszú vonalat képeznek, drága kövezettel vannak ellátva. E kövezet 14 000 000 sterling fontba került (egy sterling font mintegy 10 pft.), s fenntartása évenkint 1 800 000 st. fontot vesz igénybe.

A városban összesen 360 000 légszeszláng világít, melyeknek táplálására naponkint 13 000 000 köbláb  gázt gyártanak. Ennek vezetésére összesen 1900 mfd. hosszú csövek szolgálnak. É roppant mennyiségű légszesz évenkint 4 millió st. fontba kerül. Egy másik földalatti óriási csövezeten 80 millió gallon viz vezettetik a házak és konyhákba évenkint, egy harmadik csatornarendszer pedig London minden piszkát a Themzébe vezeti.

Minden nap 125 ezer kocsi s mindenféle jármű robog keresztül a fő utczákon; van 3000 cséza, 1000-nél több társaskocsi. 10 000-nél több teherhordó szekér. A vidékről, a vaspályán kivül, 3000 kocsi és szekér hoz be a városba naponkint élelmiszereket, s más hasonló czikkeket.

Átlag naponkint meghal 170 ember, s minden öt perezre egy-egy születés esik. 1856-ban a 116 különféle szegény- és jótékony-intézetekben összesen 10 381 személy halt meg, tehát az összes 56 786 halálozási esetnek csaknem egy ötödrésze a közintézetekre esik, melyekbe csak a nyomor legvégső stádiumán állók vétetnek föl. Éjjelenkint ezer  ezer ember űzetik el a szegény- és dolgozóházak kapui elöl (ha ugyan ott össze nem rogynak); mert már minden hely el van foglalva azokban.

Évenkint mintegy 500-an temetkeznek a Themze hullámaiba; ez áldozatok legnagyobb része a varrónők szerencsétlen osztályából kerül ki. 1856-ban 143 000 hajléktalan ember vétetett föl a dologházakba. Bűntettekről rendőrségileg ismeretesek : 107 betörő és nyilvános rabló, 110 pusztán betörő, 38 útonálló, 773  zsebmetsző, 3657 közönséges tolvaj, akik a lopásra alkalmatosságot szereznek s az orzott tárgyakkal azonnal odább állnak.

Még számos részletes adatot hozhatnánk fel ez uj Babylonból, hol a jó a rosszal, a nagyszerű az aljassal oly csodálatos vegyületben áll; azonban a már felhozattak is bő anyagot nyújtanak a gondolkozás és bölcselkedésre. Elégségesek arra, hogy a világ legnagyobb városának ne csak jelenét lássuk, habár tökéletlen visszatükrözésben; hanem hogy jövőjéről is némi homályos képet alkothassunk magunknak.

Emlitettük, hogy London lakóinak száma a jelen népesség mellett évenkint mintegy 60 000-rel szaporodik, tehát száz év múlva, már csak ezen számitás szerint is, 6 millióval szaporodnék a lakosok száma, márpedig az évenkinti szaporodás is folyton növekszik a szerint, amint a népesség száma gyarapszik,

s igy föl lehet tenni, hogy London népessége, ha a szaporodás a mostani arányt megtartaná, száz év múlva 11 — 12 millióra fogna növekedni, s e szerint maga ez egy város hatalmas országot képezne!

 Él a városban   50 koldulóleveleket készítő intézet, 86 koldulólevél mindannak, akiknek  semmi bevételük nincsen. 

Akinek  harmincz ezred katona engedelmeskedik azoknak jár  5000  hordó közepes minőségű bor, 6371 nyilvános kéjhölgy s 470 határozatlan  gonosztévő, akik majd ama bűntettet űzik mintegy mesterségképpen.

 A tolvajok  lenézőleg tekintenek saját segédeikre az úgynevezett „sneaksmen"-ekre, s a nappal sétáló kéjhölgyek utálattal fordulnak el az éjjel sétálóktól.

Ezek a rendőrségileg ismert, hirhedt, megtestesült gonosztevők. A kezdő és egyes gonosztevők számát nem lehet kipuhatolni. A 16900-ra menő ismert bünözök évenkint mintegy 42 000 st. fontnyi vagyont tulajdonitnak el, s igy egy-egy bünönezre körülbelül 20 tallér esik.

Látható innen, hogy a vétek pályája nem a legfényesebb sorsot nyújtja, s a legtöbb csak a nyomasztó szükség által kényszerítve lép e pályára. E gonosztevők közül mintegy 6000 folyvást börtönben ül. Van továbbá Londonban 35 000 rendes koldus, kiknek két harmadrésze irföldi; ezenkívül van 150 000 olyan személy, akik énekelnek s csupán alkalmilag koldulnak. Vannak, akik kéjhölgyekké lesznek s gyakran a Themze hullámaiba menekülnek a nyomor elől.

London két külön világból áll, melyeket iszonyú mélység választ el egymástól. Az egyikben laknak a szegények, nyomor, piszok és tudatlanság által szorosan egymáshoz csatolva; a másikban laknak azon kevesek, akik pénz, előjogok és vagyon által hatalmasak, s kik közöl csak egyetlenegy is sokkal több kényelmet s jólétet élvez, mint ama másik világban százak, sőt ezerek együttvéve.

London lakossága fölemészt évenkint 280 000 ökröt, 30 000 borjut, .1' 2 millió juhot, 35 000 sertést, 1 700,000 véka búzát, 312 millió font burgonyát, 90 millió káposztafejet, számtalan millió halat, 3 millió szárnyas állatot.

Csodálatraméltó, hogy ily iszonyú embertömeg rendbentartására 6500 rendőr elégséges, kiknek fenntartása évenkint csak 380 000 fontbakerül. A titok abban rejlik, hogy a csekélyebb, bármi nemű rendőri kihágások elnézetnek, nem vonatnak büntetés alá. Aki olvasni tud, annak rendelkezésére áll a Londonban megjelenő 36 heti tudománytár, 10 napi, 5 esti és 72 hetilap, melyekben a legkülönbözőbb s legképtelenebb gondolkozásmódok, a legveszélyesebb irányok is feltalálhatók.

Vallási tekintetben  minden felekezetről eléggé van gondoskodva; van Londonban 371 angol prot egyház, ezenkívül 140 a „függetlenek" számára, 130 a baptisták, 159 a methodisták, 23 a presbiterianák; 9 az unitáriusok, 35 a katholikusok. és 11 imaház  a zsidók számára.

Esti üzlet San-Franciskóban. II. rész 1871. 406.

(Eredeti közlemény Kaliforniából.) (Vége.) Az I. rész korábbi számunkban jelent meg. Az eléggé dagályos szöveget érdemes megfejteni. G

A „soha el nem koptatható réztollak" ágensei, az eredményről ítélve, még ujonczok a megkezdett tövises pályán; az ékes szólás szabályait sem görög, sem római klassikusokból nem mentve, az ügy csinját-binját alaposan nem tudva, csak ugy tapogatóznak még, a tömeg közönyösségének azon erős falai körül, melyet más veterán kollégájuk, a merészség és kikiáltott jótállás lövegeivel néhány perez alatt megdönt és bevesz. Hiába hajtogatja a papirt, fecskendi a tentát, perczegteti a dicsért toll hegyét, mitnha Kaliforniában senki sem tudna irni, — az egyébiránt már süket-néma publikum egész vaknak színleli magát, s a csapat ugyanoly bajban szenvedőknek enged helyet.

Köpönyegforgató papirgallérnak doboza csak 10 cent; oly potom ár, mit egy némely pénzeben elbizakodott, röstel is kiadni,.  Akinek borotvált nyaka és álla van, annak nyakkörületét a tisztaság e világtornya méltán megilleti. A gallérgyártó ezt bölcsen számításba vette, s ugy látszik, nem is csalodott számításában. Mivel Amerikában csak egy társadalmi osztály van, s ez kabátban és papirgallérban jár, s mivel az olcsó áron használatra nyujtó czikk, a kivánhatóságok non plus ultrája.                 

Több az elősorolt üzletekkel közeli rokonságban álló találmányok tulajdonosai, prózában tartják dics beszédeiket. Az énekes szerepét személyesen játssza, de a szép szavalatokat órahosszant recitáló, körmönfont költőt Moore Tamás egy lelkes honfitársában sikerült feltalálni.

Midőn a költői tűz kiszáritá s rikácsolóvá, csengésnélkülivé torzitá a szavaló költő fáradt hangját, akkor a közönség kíváncsiságát folytonos feszültségben tartandó, mint egy Ossián maga lép fel a feltaláló, a bárdok dalát elzengni, ő csakis solo hanggal mulattatva az oda csődült tömeget, szavaló kollegája babérjait sohasem igyekszik elhervasztani.  

A szappan hasznos volta,  a  minden képzelhető zsir s egyéb foltok száműzésében, s a ruha anyag újjá varázsolásában áll: Az eljárás kulcsát képező egyszerű utasítással együtt oly csábitólag adatik elő, hogy sok ember egy vagy más szennyes ruhadarabjára emlékezve előlép, s vásárol a megénekelt czikkből. A gondos dalnok nem mulasztja el a közönséget egyenként a garde-robe feletti szemletartásra figyelmeztetni, kiemeli a tisztaság előnyeit, s hangsúlyozza az alkalmat felhasználni akaróknak kedvező perczét, mit véleménye szerint vétek volna szappantalanul elszalasztani.

Koldulni ez ideig még nincs szokásban Kaliforniában; a társulati szellem ösztönzéséből üzlettársi viszonyba lépett werkliforgató, és nyakában madzagon illatos czédrusból készült, egykori szivar ládát tartó, két csonka bajnok méla zenét árasztó s könyörületet ébresztő üzletét, alig lehet koldulásnak nevezni; ha mégis a pénznek a zsebből ily módon való kihegedülése annak volna nevezhető, a körülmények azt eléggé kimenthetik.

A werkli mélyéből hangokat kicsaló volt szabadsághős csak egy természetes láb birtokosa, a másik hiányzót hóna alá alkalmazott mankókkal képes csak helyettesitni, ép kezeit a könyör adományokra hivogató hangmü kezelésére fordítja, mit oldala mellett álló szürke pantalló s kék dolmányban szép katonis kinézessél megáldott szerencsétlen csonka bajtársa nem tehetne, keza nem levén egy is; ép lábai, szálas, megnyerő csinoskülseje azonban azt a dolgot, hol a kezek közvetítésére nincs szükség, ügytársa teljes megelégedésére viszi véghez.

Az astrologia, boszorkányüzés, varázslerontás, kopogó és más szellemidézés s több efféle sokat ígérő jövendő- és múlt munkások talizmánja, számos ilyféle üzlettel foglalkozó halandónak adnak, a bárgyú és szükagyu tömegek jóvoltából kényelmos életmódot. A gyakorlati élettel semmi kapcsolatban sem levő ily mesterség szalmaszálához, a tevékenységi téren előre törekvő valódi Yankee ritkán aggatja ugyan reménysége végső szálát, de akad azért elég babonás tengerész, bevándorlott mesterlegény és ezerencse sóvár dajka, a ki után az ily fráterek bőven pénzelnek. Az ily messzelátók valamennyié professornak nevezi magát.

Professor Cohen, professor Dahm, mintha a bibyloni vizek partjain lantjaikat fűzre akasztott ősök, Egyiptomban vásárolt bűvös szerencse könyveinek volnának jogosult birtokosai, oly meglepő otthonossággal és biztossággal lapoznak a múlt porlott, és a jövendő délibábos lapjain, hogy az állommagyarázásért dollárt áldozott szerencseszomjas a horoscop kedvező fordulatára kész volna a legöblösebb whisky-poharat kiüritni.

Professor Johannes Roll — a mint czégéről leolvashatjuk, — a világ legnagyobb és legnevezetesebb astrológja, száműz boszorkányságot, lerontja a büvölést, a lopott és elveszett tárgyakat újra előkeríti, a család keblében perpatvart egyenlít ki, kibékíti az ellenséges indulatú érzelmeket, fiatal személyek sziveit egymáshoz hajlandóvá teszi, holtak mint léte felől ad megnyugtató felvilágosítást, az iszákosokat visszatartja az italtól, szerelmi és házassági esetekben segédkezet nyújt, s mindezt az emberiség boldogitására az önzetlen derék tanár, egy dollárnyi bagatellért teszi.

Professor Schwoerer, lady ugyan, de azon derekabb legény a gáton, mint bármely más him professor társa; ugy látszik, csak szívességből veszi el a fizetést jóslatáért, mert mint az általa magasztalt csodateljes varázs-veszsző egyedüli feltalálója, azzal arany és ezüst bányákat fedezhet fel, és nyithat meg.  

Pénzből alig lesz fogyatkozása, mert 10,000 dollárt igér annak, ki a hires madame Schwoererhez képes hasonlítani, ki, mint maga állítja, claironyante, orvos, s a világ legnagyobb mysteriumainak professora. — A mi az üzlet sikerét, törvényes kereseteket, szerelmet, távollevő barátokat, betegséget stb. illeti, ezen élettárgyakra nézve a kérdőt születés napjától le egész a szerencsés találkozás perczéig lepi meg a fizető saját biographiájával. — A mint állítja, római talismánokból válogatott assortmentje van, ezek mindegyike érvényes a szerelem, jó szerencse és üzlet sikerülésében, egyszersmind mentőszer minden gonosz ellen, s jót áll felőle, hogy az életben nagy fontosságú. — Megmutatja jövendő férjeiteket és nejeiteket. — A consultatiónál ráadásul minden személynek értékes ajándékot ad. — Oly astronomiai térképo'.tet állit ki, melyek az egész életre elégségesek. — Mint tapasztalt orvos ajánlja magát a csúz, szemfájás, hidegláz, s másféle bajokban szenvedők figyelmébe. — Az ő „Bitter"-je minden krónikus és vesebajokat, szédülést, étvágytalanságot elűz. — Szemvize olyan, hogy a látidegek abnormis állapotát a kívánt kerékvágásba téríti. Hajnövesztő szere a kopaszok egyedüli vigasztalása; mig lady társait kiválólag az általa gyártott kölni vízre figyelmezteti, ez lemossa a szeplőt, bőrkiütést, kifényesíti és ifjúvá teszi az arezot. A világ legnagyobb mysteriumainak e hölgy-professora még sok más mindenfélét igér, lakása előtt transparent világítja meg a csillagok- és félholdból álló kabbalistikus jelvényeket; ha azonban a publikum tolakodásából kell valamely üzlet virágzására következtetést húzni, mint eddig szokásban van, a nagy látnók lakása táját oly érdekessé tevő boldog csendesség, s ünnepies nyugalom sajátságos fogalmat nyújt e tekintetben.

Eleven czégérek, fényes és fénytelen állapotban ballagják be a város jártabb utczáit; ezeknek nem hivatása szónoklatot tartani; szerepök ellenkező, mint a villámvezető és világító toronyé; feladatuk, az annyira szétforgácsolt figyelmet, a kezükben tartott, s hátaikra támasztott rud végpontjára erősített, kivilágított kis papirház felé terítni, s az ennek fehér oldalain nagy fekete betűkkel dicsért azon kalap-, ing-, szivargyár, korcsma vagy bolt felé vezetni a habozó vevőt, melynek tulajdonosával ők üzleti összeköttetésben állnak. — A fénytelen omber-czégér nagy fatáblateher alatt görnyedez, melynek mindkét oldala oly festményt és feliratot hordoz, a mi az őt fizető iparos malmára hajtja a vizet. — Más ambuláns mutatójel fehér tógába búvik, milyen tisztán fel van irva, miért sétál ő ily feltűnő uniformisban; érdemjelok helyett mellét jobb- és balról gazdag csomóban alácsüngő nyomtatott hirdetmények ékitik; kiki hozzá mshet az eleven gyümölcs fához, s szakithat gratis a guttenbergi speciesből.

Lábunk alatt czikornyás dudaszó, zongora és más nemű zenehang, élő szóval előadott dalok lelkes kíséretében csábitgat, hívogat a földalatti különböző rangú lebujokba; — ezek azon intézetek, hol a fehér ember a négerekot, chinaikat, indusokat megvető méltóságából, sokszor nemcsak ezeken, hanem a pocsolyában fetrengő oktalan állatokon is jóval alul aljasodik.

Az ily esteli üzlet-táborban egy pioneer-ujoncz kezdett eddig egészen szokatlan húrokat pengetni, a vaspálya dicsérésére szentelvén becses perczeit. — Ezen kereset-ág csak most, a nagy csöndes-tengeri vaspálya elkészülte után kezd virágzásba jőni. Magyarországban nincs szükségünk reá: egy vagy más vaspálya-vonal dicséretére pénzen bérelt ügynököt szónokoltatni, mert bizonyosak vagyunk benne, hogy a debreczeni ember a tiszai vaspályát, a sz.-fehérvári pedig a déli vonalt fogja czéljának legjobban megfelelőnek találni; Amerikában azonban máskép áll a dolog; a ki San Franciskóból New-Yorkba szándékozik utazni, most a Central-Pacific vonalon indulhat csak, 5 vagy legfeljebb 10 év múlva azonban, az észak és dél vonalak elkészülvén, három irányban lesz kényelme válogatni: — a vonatba ülve. Öma-háig csak egy sinpáron haladhat, ott azonban valóságos vas hálózatot érvén el, a Missisippi völsry és az Atlanti-tenger között, Chicago és St.-Louis városok között elvonuló vasúti irányokban kényekedve szerint válogathat; az elágazások különböző társulatok vállalatai, mennél több az utazó a vonalon, annál több a haszon, utast toborzani tehát igen természetes és észszerű üzlet; ezt senkisem látja át jobban, mint az érdekelt társulatok részvényesei ; mindamellett hogy minden hotel, ügynöki hiv.talszoba, távírda, életbiztositó intézet, a vasúti hálózat részletes térképét tárván szemeink  A dicsérő beszéd folyama oly irányú: „Századunk nagy vívmányai hosszú vasutak, széles csatornákban száguldoznak, a gőz és villanyosságtól lelkesitott kor, a kereskedelmi érdekek testvéri kéznyújtása, a gyors utazást éleiszükségletté tette. Kaliforniából sok ember keletnek indul, anélkül hogy a tervszerű kivitelre fordítana kellő figyelműt. A század szelleme, kell, hogy mindönkit önállóvá tegyen, s csakis a közönség iránti kötelességemet rovom le, ha e nyilvános utczaszegletet választva beszédem színhelyéül, önök figyelmét a pensylvániai „C central vaspálya" kitűnősége megbámulására hívom fel. Ez azon egyedüli vonal, hol két pár sin fut, ezek ágyazata kőből áll, s egyetlen az Egyesült Államokban, melyen az utas a más vonalokon észlelhető oly ártalmas port kikerülheti.

A pensylvániai central vasút a Pittsburg és Philadelphia közé eső teret keresztül szegve, az atlanti dockoktól egész az Ohio folyamig nyúlik. Ennek meghosszabbítása a 468 mérföld hosszú Pittsburg-Fort Wayne- és Chicago-vonal, a Pittsburg és Chicago városok közötti helyeket érintve.  Ezen 822 mérföld hosszú vonal együttesen a legrövidebb és legjobb vasutat képezi Chicago és az atlanti tengeri városok közt. Biztosság tekintetében páratlan, kényelem seholsem lelhető fel oly mértékben, mint azon a vonalom, ott mindennemű elrendezésben a legfinomabb ízlés uralkodik. Bársonynyal bevonvák az ülések. A lámpák nagyok és díszesek, s ezüstből vannak gyártva.  A mosdó helyiségek magasak, s a legékesebbek, itt-ott aranyozott diszitményekkol. — A nappal kényelmes ülések, alkonyat beálltával mintegy varázsütésre, uj, kényelmesebb, teljes nyugalmat ajándékozó ágyakká változnak át.  Az ebédlőtermek tágasak, a természet áldásait ügyes vegyi kombináczióba hozni tudó szakács műértő szakavatottsága által.

Hosszasan, parányokra részletező lelkiismeretes szakjártassággal sorol elő ezen uj üzletember minden, a pensylvániai vonalat érdeklő executiv ügykezelést, megemlít minden állomást, s elragadó táv-nézleti festménnyé ecseteli ki a fáradsága tárgyát képező 822 mérföld hosszú vonal minden egyes barázdáját.

  A Lesbos szigetén történt földindulás. 1867. 164.

Mult hó első napjaiban a távsodrony rémülve tudósitá a világot azon borzasztó földrengésről, mely Mytilene (hajdan Lesbos) szigetén történt s honnan a lakosok életben maradott legnagyobb része rögtön kivándorolt. Most egy szemtanú a „Málta Times"-ban közelebbi részleteket ir le, s érdekesnek tartjuk olvasóinkkal közölni e levelet.

„Csütörtök, márcz. 7. Az idő komor volt, a meleg alkalmatlan.mint mindig, midőn déli szél fú. Péntek, márcz. 8. Heggel hat órakor 15—18 perczig tartó iszonyú lökés rázkódtatta meg a várost; és mielőtt időnk lett volna feleszmélni, uj tartósabb és hatalmasabb rázkódást éreztünk. Én e pillanatban az osztrák Lloyd irodája előtt álltam, és e második rázkódás előtt egy perccel láttam, hogy a kikötőben a tenger felemelkedik és tajtékzik, mintha valami tengeralatti explosio történt volna.

Meglepetésem azonban rövid ideig tarthatott, mert kevesebb idő alatt, mint hogy e szavakat leirom, láttam, hogy az épületek körültem, mint valami részeg emberek tántorognak, s a legszilárdabb massiv kőépületek mint kártyavárak omlanak össze. Az osztrák Lloyd hivatalos épületei, s a szomszéd házak, a harminczad, a világító torony, a nagy olajtörő malom, mind összeomlottak. S ez igy volt minden utczában, s a házak romjaik alá temették lakóikat.

A szép régi kastély, a főegyház, a kormányzói palota, a börtön, a török mecsetek, s ugy hiszem, a konzulátusok épületei többé-kevésbé mind meg vannak rongálva, s nagyobb részben csak romhalmazoknak látszanak. Az épületek szilárdsága — mert itt nagyon szilárdan szoktak építeni — még nővelte a pusztulás nagyságát, mind az elveszett szerencsétlenek számát, mind pedig a vagyont illetőleg.

A város alsó része szenvedett legtöbbet. A föld, a szó teljes értelmében megnyilt, s egy sereg házat, mely a belső városból a tengerpartra utczát képezett, elnyelt; s ez a hely, mely még csütörtökön délután legnépesebb része volt Mytilene városának, ma egy sárral és tengervízzel telt iszonyú mélység. Városunknak, az egész Levanté-ban legszebb, legkellemesebb és legvidámabb városnak több mint fele, ma már csak romokkal fedett puszta.

A halottak száma igen nagy. Azt mondják, hogy 800—1000 ember veszett el és sok száz sebesült meg és lett nyomorékká. A könnyen mozdítható romok alól eddig 120 holttestet hoztak ki, de hát a nehéz kőhalmazok alatt ki tudja hányan maradtak?

Az épen maradt házakból is a lakosok kiköltöztek s a szomszéd halmokra és kertekbe vonultak.. Némelyek sátor alatt laknak, mások annyira félnek, hogy csak is a szabad ég alatt tanyáznak. Nemcsak Mytilene városa szenvedett e borzasztó csapás alatt, hanem a sziget északi része is. Alig van egy falu, mely meg lett volna kimélve. És mindenütt sok a halott és sebesült.

Molivo városa 6—7000 lakossal majd egészen rommá lőn, s a halottak száma több százra megy. Nem nagyitok, ha azt mondom, hogy a szigetnek fele rom. A halottak összes száma több 2000-nél. Soha ember ily borzasztó pusztulást nem látott!" — Utólagosan értesülünk, hogy a szerencsétlen sziget ujabb veszélyeknek is ki volt téve. Márcz. 16-ikáról irják az „Avenir National"-nak: „A minapi szerencsétlenség óta szigetünk földje folytonosan ingadozik, s a föld alatt érezhető mozgás a mult éjjel borzasztó rázkódássá változott. Meteline (Mytilene) 3 ezer házából már alig van 20—30 ép ház a város magasabb helyein, de abban is csak gyikok laknak, az emberek oda hagyták. Mindenfelé csak romokat lát a szem. Ploumaron és Agasso városkákat kivéve a többi helység rommá lett, s a lakosok fedél nélkül bolyongnak szerteszét a szigeten." D

.

ORSZÁGOK

Adomák és jellemvonások a skót életből. I. 1871.87.

A vendégeskedésnek, s különösen az azzal járó ivásnak gyakorlása egyik kiegészítő jellemvonása volt a 60—70 év előtti skót társadalomnak. Egyik legüdvösebb változás, mely azóta létrejött, az, hogy ma már a részegeskedés száműzve van a mivelt társaságoknál. A mai nemzedék tagja alig képes elhinni,hogy mik történtek 60—70 évvel ezelőtt ebben a részben.

A legtöbb helyen, mikor a nők felkeltek az ebédtől, és szokás szerint elhagyták az éttermet, az jel volt a mérték nélküli dobzódás elkezdésére. „Fenékig a poharat!" — „eb aki nem iszik" — voltak a jelszók, amelyeknek mindenki engedelmeskedni tartozott. Azután következtek az ivással együttjáró kihágások; s ha esetleg valamely józan életű vendég volt az asztalnál, annak keserves volt a dolga.

Egy londoni kereskedő vendége volt az egyik Angus urnk, s mikor már az ivás derekasabbá vált, elszökött az asztaltól, és bevonult a hálószobájába. De a társaság nem hagyta olyan könnyen az érdemes polgárt, hanem fölkerekedve, palaczkokkal és poharakkal a kézben, a háziurral élükön, rajta törtek a szegény emberen, hogy igyék, ugy hogy ez kénytelen volt kiáltani: „Uraim, az önök vendégszeretete határos a baromisággal."

A nők helyzete a lehető legkellemetlenebb lehetett, midőn például a gentlemanek felbotorkáltak közéjük a társalgó torembe, olyan állapotban, amely sehogy sem illett be a női társaság közé. Gyakran valóban a nők kénytelenek voltak elfutni olyan jelenetek elől, melyeknek szemlélése nem volt nekik való. Többször maguk a férfiak megadták a jelt, amikor az asszonyoknak távozniok kellett.

A veszedelmes balítélet annyira ment, hogy bizonyos méltóságot és férfiasságot helyeztek abba, ha valaki hatalmasan tudott inni. Valóságos kitüntetés érte a whiskynek (mely vízzel és czukorral fölélesztett pálinka, kedvencz itala a skótoknak ma is) begyakorlott és rendületlen fogyasztóját, mely némi fontosságot, sőt érdemet tulajdonított az ivás gyakorlatának, s az erkölcsiségre a legveszedelmesebb hatással volt.

 S az a változás, amely e részben létrejött, nem csupán a társadalmi szokás és életmód változása, hanem megváltozása az emberek érzelmeinek és gondolatainak, bizonyos nagy erkölcsi kérdésekkel szemben.

Régibb adomák és följegyzések bizonyítják, mennyire nem tekintetett az iszákosság szégyenletes dolognak, sőt hogy minő fontosság volt kötve a jól inni tudáshoz. Egy iszákos írónak jövendölése egy ezek közül. Sir Walter Scott, William Erskine és Cranstoun (a későbbi Lord Corehouse) együtt ebédeltek ezen iróval, s az erős, egészséges konstituczióju Walter Scott kibirta a versenyt magával az iróval is, a pálinkás puncsban.

Szegény Cranstoun a maga finom és gyöngéd testi és lelki szervezetével rossz társ volt az ilyen versenyben, s csakhamar kidőlt. Midőn a társaság szétoszlott, a selkirki iró kifejezte W. Scott iránti csodálatát, biztosítván őt, hogy ő még nagyra viheti foglalkozásában, s hozzá téve: „Mondok önnek valamit Walter ur; ez a fiu, Cranstoun, hiszen emelkedhetik a törvényszéknél, ha tud; de szavam adom rá, hogy az ivás által nem sokra viszi."

Magában a részegesség mentegetésében volt valami, ami mutatta, hogy mennyire nem tekintették azt rossz dolognak, amint a következő adoma bizonyítja. Egy lelkészt bepanaszoltak a törvényszéknél gyakori ittassága miatt, s az egyik kihallgatott tanú éppen az egyházi tisztviselők közül való volt. Kérdezték az embert: nem látta-e a papot valaha, hogy a bortól roszul lett volna?

 „Azt nem mondhatom hogy az italtól roszul lenni láttam volna, de azt láttam, mikor jobban lett tőle," volt a kitérő felelet. De a kérdés elől  nem lehetett kitérni, s az ember tovább szorittatván, hogy vajon ez a „jobban lét" nem terjedt-e ki a teljes,, gyámoltalan megrészegedésig, azt monda : „igazán, mielőtt arra került volna a sor, én magam vak bolond voltam, és igy nem láthattam semmit."

A vándor-törvényszékek idejében megesett, hogy a bírák megittasodtak az első állomásnál, ittasok voltak a legutolsóig, anélkül, hogy ez gátolta volna őket tisztök teljesítésében. Lord Cockburn elég érdekesen írja le ezen utazás egy jelenetét.

Mikor az ebédnek vége volt s a lárma folyt egy darabig, a fiatal Cockburn észreveszi, hogy egyes helyek ürülnek meg a körben, anélkül, hogy valaki az ajtóhoz ment volna. Látja, hogy az eltűnt személyek ott feküsznek szépen az asztal alatt. Felhasználta az intést, s maga is oda feküdvén közéjök, törvényesen elvonult a mulatságból. Ott feküdt addig, mig a reggeli nap sugarai nem sütöttek be az ablakon. A főbíró és néhány erősebb barátja hidegen keltek föl az asztaltól, megmosták kezüket és arezukat, mentek reggelizni, s onnan a törvényszékre, egész frissen munkára képesen.

A temetések, különösen a nevezetesebb halottaké, szintén túlságos ivással voltak összekötve, főként a skót felföldön. Hogy ez néha mennyire ment, álljon itt ennek világositására a következő hiteles eset.

Mintegy 70 éves agg kisasszony halt meg Strathspeyben. Közvetlenül halála előtt magához hivatá unokabátyját s ezt monda neki: „Willy én meghalok, s minthogy a tied lesz mindenem amim van, gondod legyen rá, hogy annyi whiskyt fogyaszszanak el temetésemen, amennyi keresztelőmön elfogyott.

Willy elfelejté megkérdeni az agg nőtől, hogy mennyi whisky fogyott el keresztelőjén, hanem midőn a temetési nap eljött, gondolta, hogy ugy töltheti be legjobban végakaratát, ha annyi inni valót ad mindenik vendégnek, amennyi neki tetszik.

A temető, ahova a halottat vinni szándékoztak, mintegy 10 (angol) mérföldnyi távolságban volt a halálozási helyről. Novemberi kurta nap volt, s mire a menet a tomctőhöz ért, már az éjnek árnyai meglehetősen látszottak. A sirásó, akinek türelme különben is ki volt merítve az egész napi várakozásban, várta a fő rokon mentcgetődzését. De mikor rátalált, aggódva kérdé tőle : „Hát kapitány, hol van Ketty kisasszony?" „Bizonyosan koporsójában," —lőn a válasz, — „s dugjátok föld alá a lehető gyorsan." Azonban a koporsó nem volt sehol; a temetési menet megállott inni útközben egy útszéli korcsmánál; a koporsót letették valami szín alatt: mikor elindultak, ott felejtették, s a temetést másnap kellett végrehajtani.

Hogy milyen mélyen gyökeredzett az ivás, s különösen a vendégek itatása egyes családokban, azt a következő adoma igen szembetünőleg illusztrálja. Egyik iró, Mr. Mackenzie beszéli el, hogy ő belekeveredett egy rendes ivó társaságba. Amenynyire lehetett, igyekezett visszatartani magát a többiek tulságoskodásától, s amidőn észrevette, hogy néhány asztaltársa már áldozatául esett az ital erejének, ő is szépen ledőlt az asztal alá közéjök, mint amely a menekülésnek legbiztosabb módj volt. Amint ott feküdt, egyszer csak azt veszi észre, hogy két kis kéz kaparász torka körül. Kérdi, hogy mit akar? „Kérem alássan — viszonzá a hang — én vagyok az a fiu, aki az urak nyakkendőjét meg szokta oldani." íme itt egy család, ahol külön cseléd van tartva arra, hogy az ittas vendégek nyakkendőjét megoldja, nehogy gutaütés vagy fulladás következzék be.

Amig a nők az asztalnál voltak, addig a toasztoknak kifogyhatatlan nemei járták. Szokás volt, hogy mindenik gentleman megnevezett egy távollevő ladyt, s mindenik lady egy távollevő gentlemant, sorban, s azok egészségére ittak; vagy pedig valaki megnevezett egy ott nem levő ladyt, s egy másiknak kellett egy hozzá illő gentlemant keresni, s az összeválasztott pár egészségére ittak, sok tréfás czélzattal összeillésükre. Azután jöttek az átalános toasztok, melyek csaknem minden vendégségnél szerepeltek, mint például — ami legelső szokott lenni: — „a cakes”  hazájáért! (Skóczia)." „Mikor felfelé hladunk a szerencse dombján, soha se találkozzunk egy lefelé jövő barátunkkal!" „Az ördög törje össze őket mozsárban, akik nekünk jót nem kivannak!" „Adja isten, hogy az egér soha könnyes szemmel ne hagyja el a lisztes kamránkat."

 *  *  *

A skót szerző legújabb könyve sokkal inkább összefüggő történet, mint mondjuk a ... aluli adomák,sok jó zene,főleg rock,techno,acid,és house,nagy ivászatok, google

Dean Ramsay: Adomák és jellemvonások a skót életből. 1871. 97. II.  (Folytatás.)

Castle Grantban folyt a vendégség, s ott álldogált két férfi cseléd az ebédlő terem ajtajánál, hogy a vendégeket egyenként hálószobáikba vigyék. Azonban néhányan ezek közül, akár avatottságuk, akár erősebb természetük következtében, fel tudtak sétálni saját lábukon, s visszautasitották a felajánlott segélyt. A cselédek bámulva néztek egymásra, s némi botránkozással mondák: „bizony, az idők szomorúan megváltoztak Castle Grantban, mikor már a gentlemanek saját lábukon képesek aludni menni."

Ivó-anekdota a következő is. Egy igen fösvény agg kisasszony felfogadta John Colguhount, hogy kaszálja le a füvet a kert oldalon, nagyon a lelkére kötvén, hogy csak jól tövön vágja, mert a fűből egy hüvelyk az alján többet ér, mint kettő a tetején. Elvégezvén John a munkát, mégpedig egészen a kisasszony kedve szerint, ez kivette a whiskys üveget, meg egy lefelé karcsúsodé boros poharat, s azt félig megtölté. De John ravaszul pislogva monda neki: „Tele csak asszonyom, mert ez nem olyan mint a fű s egy hüvelyk ennek a tetején többet ér, mint kettő az alján."

De a legfurcsább adoma az ivásról, amely még most is kereng Skóczia déli részében, a követkoző. A Galloway nemes urak nemzedéke hires volt vendégszeretetéről, valamint arról is, hogy nem igen tudott mértéket tartani az ivásban. Abban az időben, amikor még az utak rosszak voltak, s az utazókocsik csaknem ismeretlenek, egy öreg úr ment haza valamelyik esti vendégségből, lóháton, s neje háta megett ülvén a nyeregben. Midőn az Urr folyamon keresztülmentek, éppen az öböl táján, ahol az a tengerbe ömlik, az. öreg lady lemaradt a nyeregből, de a férj nem vette észre, inig haza nem ért.

Akkor természetesen rögtön embereket küldött vissza keresésére, akik még szerencsésen életben találták a ladyt, amint a szájába nyomulni akaró ár ellen a következőleg remonstrált: „Köszönöm, egy cseppet sem kérek se hidegen, se melegen." (A whiskyt mind forró, mind hideg vizzel egyaránt iszszák.)

Az iváson kivül egy másik kedvencz foglalkozása volt a régi nemzedéknek a tubákolás, amely épp oly mindennapi szükséggé vált náluk, mint a falat kényéi^-. Egyszer egy erős hózivatar a skót felföldön, mely több héten át tartott, megszakított minden közlekedést a szomszéd vondéglők között, s a tubáktartók mindenütt kiürültek. Akkor mindenki a szomszédját próbálta meg, de sikertelenül, s igy elkezdődött a tubák utáni epedés, melyről csak annak a nagy pipás embernek lehet fogalma, akinek esetleg minden dohánya elfogyott.

A falu lelkésze szintén a szerencsétlenek között volt, s az ohajtozás oly erős volt benne, hogy képtelen volt a predikáczióra készülni, s nem találta helyét. Mint végső segélyforráshoz, elküldte az ogyházfit a szomszéd korcsmába, de az ugy jött vissza, ahogy elment. „No, John, mit csináljunk?" volt a papnak pathetikus fölkiáltása. John megrázta fejét, mintegy azt jelezve, hogy ő nem tudja, amidőn hirtelen elfutott, mintha valami uj eszme ragadta volna meg. Néhány perez múlva jön vissza kezében a tubákkal, s a papra rákiáltva : ,,hae!" A pap először is egy hosszú mély szippantást tett belőle, s csak azután kérdé: „Hol vetted?" ,.Megsepertem a pulpitust!" volt John kifejező válasza. Ami tubákot a pap vasárnaponként a pulpituson elszórt, annak most jól hasznát vette.

Sajátságosan kedves képet ad a múlt évtizedekből a cselédek és urak viszonya egymáshoz. A legtöbb skót családban igen nagy familiaritás uralkodott a kettő között, amelynek okát könnyű megérteni. Azon időknek egyszerű életmódja, mely fölöslegessé tette a szertartás és etíquette különböző módjait; a visszavonult és folyvást egyforma háztartás, a melyben alig volt egy egész emberéleten át változtatás, a nemzeti jellemben gyökerező szabad, őszinte, természetes, formalitásokat nem szerető módja a társalgásnak: mindez elég közelivé tette a viszonyt a gazdák és cselédek között. S ha elgondoljuk, hogy a cseléd jókor a családba jutott, s évet év után töltött el ugyanazon emberek közt! Ő maga megvénül, s az ura ott előtte lesz emberré, férjjé, családapává. A vén cseléd nem felejti el midőn ura még gyermek volt s az ő hátán lovagolt, s ő hozzá fordult segítségért bármely bajában a halászatnál, vagy a nyulak körül, vagy mikor iskolába kellett menni. Az ogész család tudja, hogy mennyire ragaszkodó az öreg, és senki se szeret hozzá keményen beszélni. privilegizált ember, a ki néha teherré válik , de a kinek a helyzete annyira szilárd a családban, hogy a tőle való megszabadulás szinte lehetetlen. A vén kocsis, aki egy előkelő úrhölgynél szolgált, annyi terhet és kellemetlenséget csinálva a háznál, amennyire csak őt helyzete feljogositá. Végre az úrnő szépen tudtára adta neki, hogy keressen más helyet s hogy távoznia kell. De az egyetlen elégtétel amit a kocsistól nyert, annak nyugodt felelete volt: „Nem, nem, nagyságos asszonyom; én vittem önt mennyegzöjére, s megvárom azt is, mig sirjába kiviszem." Még erősebben nyilatkozik ugyanez annak a cselédnek a feleletében, ki urától szintén azt a rendeletet hallván, hogy elmehet a háztól, nyugodtan válaszolá neki: „de hiszen, én el nem megyek. Ha az ur nem tudja megbecsülni a jó cselédet, én megtudom ám a jó helyet."

Természetes, hogy a régibb elkényeztetett cselédek sokkal többet megengedtek maguknak uraikkal szemben mint a maiak. A Dee partján lakott egy urasági vén cseléd, akit foglalkozása miatt „Csajkásnak" neveztek, minthogy a folyamon szokta keresztül hordani az urakat, s halászgatni velők. Ő maga is igen ügyes halász volt, s egy alkalommal egy sportsmant vitt csónakjában, aki kitűnő szerencsével halászott, s minden fogott hal után egyet húzott pálinkás butykosából anélkül, hogy Csajkást megkínálta volna. Az öregben tán a foglalkozási féltékenység is felébredt, meg az utóbbi dolog is bántotta, s egyszer csak parthoz hajtja a csónakot, összeszedi a halászó eszközöket s indul szó nélkül haza felé. Társa utána kiáltott, s parancsolá neki, hogy  jöjjön vissza. De a megsértett Csajkás csak annyit felelt vissza neki: „Nem a'; akik magukban isznak, csak halászszanak is maguk."

Egy másik vén cseléd egymaga szolgált fel egy meglehetős nagy ebédlő társaságnál; s a kérés egy vagy más után a társaság különböző tagjaitól  oly sürüvé és olyan hangossá lőn, hogy az öreg egészen megzavarodva elveszte türelmét és nyugodtságát. Végre méltatlankodásának a következő szavakban nyitott utat, az egész társasághoz fordulva : „Csak ordítsanak mind egyszerre, igy lehet az urakat legjobban szolgálni."

Egy öreg lady ismerte már vén és elkényeztetett szolgájának rossz szokását, s mikor valami czédulát gyorsan akart helyére eljuttatni, kinyitá azt előtte és fölolvasá tartalmát, hozzá tevén: „No Andrew most már tudod, hogy mi van benne ; aztán ne állj meg az útban azt felnyitogatni, hanem vidd egyenesen, ahova szól." (Folyt, követk.)

Vázlatok Oroszországról.I. 1877. 457.

 Az  Oroszországról szóló szöveget az olvasó ne tekintse szakcikknek. G

A mostani keleti háborúban sokkal többet foglalkozunk Törökországgal, földjével, népeivel, várai, védmüvei és hadseregével, mint a támadó féllel, az oroszokkal. Ennek két oka van, egyik az, mert egész rokonszenvünk a török felé fordulván : a két hadviselő fél közül, természetes, hogy róla akarunk többet tudni, s viszonyai, hadi és egyéb helyzete részleteibe minél jobban behatolni. A másik oka, mert a háború színhelye a török birodalom lévén, Európában ugy mint Kis- (vagy Elő) Ázsiában, magukra az eseményekre szegezett figyelmünk is mindenütt török talajra, földre, népre, védmüvekre talál, s az oroszt, mint betörőt találja az idegen földön, annak jogtalanul megrohanóját.

De irányozza a rokonszenv, s az események árja figyelmünket tulnyomólag bár a törökökre, kívánatos, sőt szükséges, hogy az ellenfélről is minél világosabb képet alkothassunk magunknak. Csak aki mind a két küzdő felet, egész helyzetét, összes segélyforrásait, földje s népe minémüségét tökéletesen ismerné: állithatna némi valószínűséggel biztos jóslatot fel, nem csak a jelen háború kimeneteléről, melynek — lehet — egy időközi békével vettet véget az európai diplomaczia; hanem végkimeneteléről is ama nagy küzdelemnek, mely a Bosporus és Konstantinápoly birtokáért, s az egész kelet kulcsáért és kapujáért most a szláv czár és a török szultán közt folyik. Talán a szlávság, s a többi Európa közt fog folyni a nagy dráma következő felvonásában.

Az idegenek előtt kevésbé ismert része Európának egy sincs, mint Oroszország. A turisták tőlünk nyugat felé mennek, hogy Német-, Angol-, Francziaországot lássák; az angol és franczia utas Svajczot és Olaszországot nézi meg, amott a természet, itt a művészet csodáiban gyönyörködni, s ha keletebbre jő, legfölebb a Dunán suhan le, Budapestig, vagy Belgrádig, Orsováig — vagy éppen Konstantinápolyt nézi meg. Csak elvétve megy Szent-Pétervárra a névaparti kristály- és jég-paloták fényét csodálni  A nyugati polgárisultság sikerült visszasugárzását megtekinti, de eszébe sem jut beljebb hatolni az Európa egész keleti felét., s amellett még fél-Ázsiát elfoglaló óriási birodalom belsejébe. Szibéria jégsivatagai az elfojtott szabadság utolsó nyögéseit is elnyelik.

Oroszországról csak ilyen átalános, határozatlan fogalmaink vannak ; pedig a nagy birodalom nem csak magáért, hanem saját érdekünkben is, megérdemli, hogy megismerkedjünk vele; mert nem csak a mostani keleti háborúban szerepel, hanem a közeljövőben s talán egy századig is még döntő szerepe lesz egész Európa alakulásaiban, s annál fogva a mi sorsunkban is.

Néhány évvel ez előtt (1873. és 1874-ben) hosszabb és érdekes czikksorozat jelent meg a Revue des Deux Mondes-ban Oroszországról és az oroszokról; a szerző, Leroy-Beaulieu Anatole, a nagy birodalom földjét, népeit, ezek fajait, vallását, társadalmát huzamosbb utazás s közvetlen szemlélet utján ismerteti. Három négy - év óta nem történt oly nevezetes változás, hogy Leroy-Beaulieu czikksorozatát a legújabb keletünek ne vehetnők.

Az első, ami az orosz birodalomban meglep : terjedelme; majdnem 20 millió négyszög kilométer. Öt és fél millió csak az európai része. E roppant terület annyira túlhaladja az európai „nagy" birodalmak apró méreteit, hogy az összehasonlításért az égitestekhez kell folyamodni. A Humboldt észrevétele szerint, földünk felületének orosz kormánypálcza alatt álló része nagyobb, mint a hold felületéből amennyit láthatunk.

E szertelen nagyságú birodalomban a dolgokat másképp kell mérni, mint a többi európai országban.

A földtalaj ott határtalan; hegyek, folyók nem szegdelik természetes határokként, részekre; roppant síkságai (a legnagyobbak földgömbünkön) Európa közepétől, a Kárpátok északkeleti aljától kezdve Ázsia közepéig, a világ legnagyobb hegyláncza aljáig nyúlnak be. A Fekete- és Kaspi-tenger közt pedig a Kaukázusig, melynek alja a tenger szine alatt van, teteje pedig 800 méterrel magasabbra emelkedik a Mont-Blanc örök-fehér csúcsánál.

Európai tavai: a Ladoga és Onega legnagyobb tavak e kis világrészben; Ázsiában a Bajkál, legnagyobb az ó-világban, s az Aral legnagyobb az egész földön. Folyamai egészen arányban állnak pusztáival: Európában a Volga, mely roppant görbületü hosszú folyásával szinte kirí Európából. Ázsiában az Ob, Jeniszei és Léna, melyek egészen oda valók. De  az óriási területek kilencz tizedrésze csaknem egészen néptelen, lakatlan még; az európai rész, mely legnépesebb, háromszorta gyérebb mint a többi Európa Az ázsiai terület roppantsága mellett, egy kisded ország népességével alig bir; s mégis az összes birodalom 80 000 000 lelket számlál, két annyit, mint a többi keresztény államok közül a legnépesebb egy-egy.

Ami e rengeteg területen a legszembe ötlöbb: tagolatlansága. Európa nyugoti s déli része csupa félsziget, hegyek s folyók által részekre osztott, természetes határokkal tagolt, sőt elaprózott föld. Oroszország egy darab; valódi kontinentális ország, amilyen nincs több a világon.

Ami a többi Európának, éppen tagoltságából következő nagy előnye, tengeri, s mérsékelt klimája, az Oroszországnak merőben hiányzik. Mint földrajzi fekvése, ugy klimája is egészen kontinentális. A tél szigora és a nyár heve egyaránt végletekben jár. Á közép hőmérséklet is mindig csalárd, s megbizhatatlan. Az izotherm vonalak nyáron egész a polusi vidékig felnyomulnak, télen egész délig le ; úgyhogy januárban az orosz föld legnagyobb része a fagyos övhez, júliusban a meleg égaljhoz tartozó. Száraz a tömérdekségéhez képest. Tengere kevesebb vagy távolabb van, mintsem éghajlata végletességeit .mérsékelhetné.

Egész testével Ázsia roppant kontinensére fekszik, úgyhogy Európa csak a Balti- és Fekete-tengereknél kezdődik, s azoktól nyugtra terjed, mig Oroszország egy testet alkot Ázsiával. Nincs is természeti határa, mely ettől elválasztaná: az Ural hegysor és folyó csekélyebbek, semhogy ilyenül szolgálhatnának.

Kegyetlen égalja, végetlen puszta siksága, gyér erdői mind alkalmatlanná teszik az európai kultúra kifejtésére. Ég és föld egyaránt keveset igér, s kedvezőtlen. S ami terméke van: azt is nehezen birja hatalmába hajtani, s felhasználni az ember. Állati és növényi tenyészete, a fauna és a flóra, egyaránt szegényes, egyhangú; csak a lelketlen, rideg talaj sok, határtalanul; az élet kevés, alig lüktető.

A föld engedi magát szántatni, legelni, az ember kénye-kedveként nem fejt ki ellentállást, de legnagyobb részében buja termékenységet sem; nem igényli, mint az amerikai telepitvény, a néger rabszolga munkáját, de nem is fizet ugy a veritek után. Az ember csak két hatalmas akadállyal küzd: a hideggel és a terület nagyságával. De ez a kettő  lehetetlenné teszi a dús tenyészetet, a munka jutalmazó sikerét, a valódi életet.

S e csaknem végetlen terület, Lapplandtól, a Kaspi-tenger mellékéig, ahol a teve honos, daczára, hogy három különböző égövben fekszik, egészben véve mégis egyforma, változatosság nélküli. Csak nehezen s lassú átmenetekben lehet megkülönböztetni benne az egyes részeket.

A legridegebb rész, a Fehér-tengertől s Archangelsk vidékétől Moszkva és Kijev határáig nyúlik délre. Itt a tél az év felét foglalja el, s alig enged időt a földmivelésre és a tenyészetre. A birodalom közepe, ez a leg-erdötlenebb nagy síkság többet igér, legalább a jövőre, ha majd kellőleg művelve lesz.

Mig délebbre, az Azovi- és Fekete-, meg a Kaspi-tengerek vidékén, hol a talaj fekvése a legmélyebb, merre a birodalom nagy folyói: a Volga és Don ömlenek, az égalj majdnem tropikus, legalább nyáron át Nedvessége aránylag kevés, a munkás kéz még kevesebb s azért ki sem zsákmányolható, de annyira sincs kizsákmányolva, amennyire lehetne. Termékeny talajú puszták, de csak puszták, foglalják el a birodalom e déli részeit. A természet itt, néha kivált, majdnem buja termékenységet mutat; de amelynek nagy része használatlanul vész el s csak a televényt (humus) gyarapítja. A fű 5—6, sőt esős években 8—10 láb magasra nő, s igazolja a mondát, mely Ukrajnában él, hogy a kozák csapatok, lovastól, lándzsástól a magas fűben rejtőztek el kalandozásaik közben.

E termékenység azonban, mig néha tulságokban jár, máskor a nedvesség hiánya miatt annyira megcsappan, hogy a teljes kiszáradás, kiégés sivárságába vész el. Nem lehet számitni reá, még ha megfelelő emberi munka s művelés járulna is hozzá.

A Kaukázus vidéke egészen külön szempont alá esik, elütő mind a többitől. Itt már igazi természetes határ mutatkozik, egy 4—6 ezer méter magasságú hegy-falban, mely a Kaspi-tengertöl a Fekete-tengerig fut, s a Krim magas sziklafalában végződik. Oroszország azonban  e természeti határt átlépte, s e vidéket is magához csatolta, óriás testének kiegészitésére.

Szüksége volt rá, hogy hagyományos terjeszkedési vágyának, dél felé, első s legnagyobb lépését  megtegye. Itt már a gyümölcsfák zöldsége tenyész, melyet hiába igyekeznék síkságain  plántálni; a szőlő, mely a Don partjain s még Bessarabiában is csak sanyarog, az eper és az olajfa, itt dúsan tenyész: e három növény három égalj érintkezését jelképezi. Sőt a Kaukázuson túl még a pamutot és a czukornádat is sikerrel művelik; sőt gondolkoznak róla orosz kereskedők, hogy még a tea-cserjével is kísérletet egyenek.

E különbségek — a roppant terület természetes következményei — ne ejtsenek csalódásba Oroszország földjének egyneműsége felől. A természét nem csak összefüggésbe hozta, de elválaszthatatlanul egymáshoz is rendelte e roppant  területet: a folytonosság s egy tagba szakadtság által. Nagy folyói elszakithatatlanul fenntartják ezt az egységet. Európában az északi félen  eredve, a déli tengerekbe ömlenek; Ázsiában  megfordítva: a Himalája hegységeit a Jeges  tengerrel kötik össze. Nagy hegylánczai csak délről határolják, közepén nincsenek, hogy külön részekre osztanák vagy tagolnák a nagy testet. 

Mielőtt Nagy Péter lángesze: a természet sokkal előbb kijelölte annak határait. De hogy e keret mikor s miképpen lesz betöltve kellőképpen : az sok tényezőtől függ: elsősorban a néptől, aztán az intézményektől, végre — a történelemtől. Mind ez a jövő dolga, de már a jelen állapotok figyelmes vizsgálata is enged rá következtetéseket tenni.

—á—r—

Vázlatok Oroszországról. 1877. 473.

II.

Népfajok: A finnek; tatárok.

Oroszország földje egységre van teremtve. Ekkora területen ily egyformaság sehol sem található; de sehol annyi különböző népfaj sem. A legegynemübb földrajzi alakulást, a legkülönbözőbb emberfajok s népcsaládok foglalják el. Fajok, népek, törzsek csaknem a végetlenig oszlanak meg, sokasítva még különböző életmód-, nyelv- és valláskülönbségek által.

Valamennyi keresztyén vallásfelekezet, orthodox keleti-, örmény-, katholikus- és protestáns; valamennyi ázsiai hit, a maga szektáival: talmudista és zsidó, szunnita és  mohmedán, buddhista, sámán- és mindenféle pogány vallás képviselve van e roppant terűleten. A népcsaládokat, melyek Oroszország népét alkotják, lehetetlen volna mind elősorolni; csak a főbb csoportozatok száma is többre megy húsznál, melyek kétszer, háromszor annyi alosztályokba sorozhatok.

Az 1867. évi szláv kongresszus alkalmából Moszkvában alapított Dachkoff-muzeumban egy nagy terem festői s egyszersmind tudományos ethnographiai csarnokául szolgál e népcsoportozatnak, földrajzi hűséggel rendezve, életnagyságú viasz alakokban tüntetve föl valamennyit, természeti alakja s ruhaviselete szerint. A roppant terem északi részén, iramszarvasbőrbe öltözve láthatók a szamojéd, az eszkimó, a lapp.

Alább, nyugtra, a finn és észt következnek, a balti tartományok lakói; keletebbre, a Volga vidékein a finn-család többi csoportjai, a permiek, osztyákok, cseremiszek, mordvinok, csuvasok (mind rokonaink, finnista-nyelvészeink szerint), nem európai arczaikkal, melyek lapos alkatán az eszességnek, ha nem is teljes hiánya, de nagy fogyatéka ül.

Közülök előnyösen válik ki, keleti szépségében, egy kazáni fiatal tatár nő. Szemben ezekkel a nyugati részen a lett, szamojéd és litván, továbbá a szögletes képű fejér-oroszok, ellentétben a hosszu képü s görbe orrú zsidóval.

A terem közepén, emeltebb helyén a birodalom uralkodó népe, a valódi-, vagy úgynevezett nagy-orosz figurái, számos alakkal, különböző életmódjai, társadalmi osztályai s tartományi népviseletei szerint. A nagy oroszok után a kis-oroszok következnek, finomabb arczvonásokkal, előkelőbb ruházatban,  magas báránybőr süvegekkel, a leányok szalagosn, virágokkal. A kis-oroszok mögött a lengyelek következnek, s aztán nyugattól keletig a birodalom déli részének különböző néptörzsei, egy pár moldvai Bessarabiából, egy krimi tatár herczeg vagy murza, egy kolduló czigány, egy zsidó lány, abból a zsidó fajból, mely ellensége a többinek, kik a Nabukodonozor által fogságra hurczolt tiz törzstől származtatják magukat. Tovább az alsó Volga vidékéről vagyis Uj-Oroszországból egy pár német eredetű megtelepedett, ma is annyira különböző a többi orosztól, mint letelepítése napján.

A délkeleti részen a muzulmán és buddhista törzsek láthatók, kelet sivatagairól, ázsiai arczjellegükkel, kirivó öltözeteikben: a hegyes sipkájú kirgiz, a stauropoli és asztrakán vidéki kalmük, csupa khinai jellegű arczávaLa legszebb szinü selyem vagy bársony-kaftánban; mellette egy orenburgi vagy szamarkándi baskír hölgy, vörös posztó felöltőben, pénzdarabokkal kirakott fejékkel.

Legdélebben a kaukázi néptörzsek foglalnak helyet, arczvonásaikra nézve a legszebbek, ruházatukra a legfestőibbek a világon: egy örmény kereskedő, egyszerű fekete kaftánban; egy cserkesz, piros bőr saruban, teve-bőr baslikjával, mely majd köpenyül, majd kámzsául szolgál; egy georgaiai, s mindenik, festői öltözetű asszonya társaságában. A nagy terem mögött, sötét fülkében, egy csoport félmeztelen bakui héber a szent tüzet imádja.

A legkülönbözőbb népfajok és törzsek e zavaros keverékét Oroszországban, mely talaja egységével oly ellentétben áll, éppen fekvése  magyarázza meg. Természeti határok által nem védve, kezdettől fogva ki volt téve minden nép beözönlésének, s országútja volt az Ázsiából Európába átáradó népvándorlásnak. Mindből, amint átment rajta, maradt vissza is valami e végetlen tereken, s ember-réteg rétegre verődött, keveredve, részint elnyelve egymást.

Nem soroljuk azokat a népeket, melyek csak a történelmi korban, rövidebb hosszabb ideig itt megállapodtak, letelepedtek, s tartósb vagy mulandóbb birodalmakat alapítottak. Ezek a szittyák, szarmaták, gótok, avarok, bolgárok, ugorok vagy magyarok, kazárok, besenyők, kunok, litvánok, mongolok, tatárok, nem is számítva a kelták és germánok régi bevándorlásait, s azokat a népeket, melyeknek ma már neve is kiveszett, s melyek többé fel sem ismerhető nyomokat hagyhattak az orosz népségek alkatában.

A népeknek e zűrzavarából, figyelmesb szemléletre, világosan kiválik három elem, a finn, a tatár és a szláv, mely utóbbi ma már csaknem egészen elnyelte a két elsőt. A nyugti részen található zsidókon, a bessarábiai románokon, a balti tartományokban, s a délkeleti telepeken levő németeken, az alsó Volga-vidéki kalmükökön, a szótszórt czigányokon, s a kaukázusi vidék örmény, cserkesz és georgiai faján kivül, a birodalom valamennyi népe ama három törzs valamelyikéhez tartozik.

S amennyire a történelem vissza tud menni, a mai orosz földön mindig megtalálja, egy vagy más név alatt, e három népcsoport mindenikét, melyek keveredése máig sem birt annyira menni, hogy külön eredetük kimutatható ne volna, s jellegök el ne válnék egymástól.

A finn törzsek foglalták el legrégebben a mai Oroszország területének legnagyobb részét. A finn határozottan különböző az árja-, vagy indo európai néptörzstől, amelyből szakadtak ki a kelták, a latinok, a germánok és a szlávok, tehát a mai Európa népeinek legnagyobb része. Ök a mongol fajhoz tartoznak, mely a japániaktól a magyarokig annyi népcsaládot foglal magába.

A finneket az ural-altáji ághoz számítják, melyet nyelvi és test-, s különösen koponya-alkati különbségek elég élesen, s világosan jellemeznek. Ugy látszik a kőkorszakban Európa lakóinak legnagyobb része a mongol s valószínűleg a finn népcsaládboz tartozott, mielőtt még a kelták, — az árja népcsalád legelső jövevényei Európában — ide bevándoroltak volna. A csontbarlangok leletei erre mutatnak.

Később földrészünk északi részeire szoríttattak, ahol ha nem is uralkodó fajként, máig is fenntarthatták családi jellegüket. Ki lehet matatni, miben hatottak az orosz nép alakulására, s milyen részét örökölte ez tőlük jellegének. Mert lassan-lassan, századok folyama alatt, ott is mind inkább közeledik a beolvadáshoz, amint hogy a többi Európában, a magyaron kivül, sehol sem birta megőrzeni külön létét. Oroszországban még mintegy tizenkét törzsben él, melyek három vagy négy családba sorozhatok.

Ezek elseje az ugor, az egyetlen, melynek még Ázsiában is vannak maradványai, s mely csak két kisszámú népet: a nyugoti szibériai ostyákokat s az északi Ural-beli vogulokat foglalja magába; de e népekkel, melyek a finn törzs legnyomorultak, s legmiveletlenebb ágazatai, a legközezelebbi rokonságban áll a finn néptörzs azon egyetlen ága, mely államot maradandólag alkotott.

Egy évezred óta szerepel Európában, az egyetlen, mely magasabb miveltségre is birt emelkedni: t. i.a magyar. A második családhoz, mely az európai Oroszország északkeleti részein települt, a permiek, votyákok és szűrjenek tartoznak, mind a három nép óhitet valló, a két első földmivelésből, az utóbbi vadászatból élő. Azután jő a volgavidéki család, melyhez a tulajdonképi Oroszországban élő finn törzsek három legnagyobbika: a cseremisz, csuvasz és mordvin számitható. Az utolsó család a szorosan úgynevezett finnek, vagy szuómik, kik a Finnlandi herczegség lakosságának ma is öthatodát teszik s másfél millióra mennek.

De a tulajdonképi Oroszországban is van még egy kétszázezerre menő finn, sőt maga Szent-Pótervár is valóban finn-földön épült, s legközelebbi környéke is csak a legutóbbi időben oroszosodott el.

Való-e, mint sokan állítják, hogy a finn fajjal való keveredés és szövetség Oroszországnak helyrehozhatlan kárára és hátramaradására szolgál ? Ez állítást méltán kétségbe vonhatjuk. Töredékes szétszórtságukban e finn törzsek önálló miveltségre igaz, hogy nem emelkedhettek ; de annál nagyobb fogékonyságot mutattak mindenütt a környezethez való szellemi és testi alkalmazkodásra, amit mutat az is, hogy a keresztyónséget már régóta fölvették, s ez is segítette a szlávokkal való egybeolvadásukat.

Ha a nyelv az értelmiség fokának legbiztosabb mutatója: a szuómi, s különösen a magyar nyelv fejlettsége, gazdagsága, szépsége: a legbizonyosabb jel a finn törzsek szellemi képességéről. E két néptörzs, a finn ós a magyar, a politikai és nemzeti életképesség, szivósság, s kitartás példái gyanánt is méltán idézhetők, s ebben is kimutatják, hogy a szláv, török, német fajok túlnyomó száma s uralkodása mellett is meg bírták tartani lételüket, önállásukat és nemzeti jellegöket.

Az orosz birodalom népességének második fö-alkatrósze, határozottan ázsiai jellegű. Az orosz birodalom sajátja, az, melynek a nyelvszokás a tatár-nevet adta. Ámbár helytelenül; mert e név eredetileg csak a Dsingizkán mongol törzsei egyikét jelölte, de aztán kiterjesztetett a Turkesztánból eredő valamennyi néptörzsre, bár ezek csak távoli rokonságban vannak a tatárokkal. Valódi mongol-faj nép csak a Kaspi-tenger melléki kalmükök ma Oroszországban, kik ujabb időben, a XVII. század végén telepedtek meg itt, s alig egy század múlva, 1770-ben, nagy részük, az orosz elnyomás elől ismét visszaköltözött ázsiai hazájába, mig egy részűk itt maradt. Buddhista vallásukat az orosz felsőség alatt is megtartották  s nagy-lámájuk, kit e század eleje óta a czár nevez ki, Astrakán közelében tartja székhelyét. Az ural-altaji népcsaládhoz tartozó három törzs az ó világ három fő vallása közt oszlik meg: a finn keresztyén lett, a mongol buddhista maradt, a török-tatár pedig muzulmán. A tatár, az iszlámmal, korai és nemzeti művelődésre tett szert, virágzó városokat alapított, minő Kazán, Ázsiában és Európában hatalmas államokat szervezett; múltja fényes, de jövője annál kétesebb, mert a muzulmán hit, mely őt a nyugoti polgárosultságtó lelkülönözte, gátul szolgál haladásának.

A tatárok, a Dsingizkánéi, a XIII. században jöttek be Európába, jelesen Oroszországba is, s már a XVI-ban annak egészen a széleire voltak visszanyomva, s az orosz birodalom leglakatlanabb vidékein, a déli s keleti sivatagokon telepedtek meg. A keresztyén fegyverek elől ösztönszerűleg arra felé húzódtak, ahol még a próféta törvénye uralkodik. A kazáni és astrakáni khánságok eltörlése után, a Krímben igyekeztek összpontosulni, s a szomszéd pusztaságokon, melyek még a múlt században is Kis-Tatárország nevét viselték. II. Katalin meghódítván  a Krimet, a tatárok tovább húzódtak oszmán testvéreik felé, s még napjainkban is, a sebastopoli háború, s a Kaukázus meghódítása óta, tömegesen folyik a mohamedán tatárok és nogájok kivándorlása. 1860—63 években 200 000 tatár vándorolt ki Taurisból, 784 falut hagyva üresen. így fogy folyvást, s önként a mohamedán tatár elem az orosz birodalomban.

Természetes következése a mohamedán és a keresztény vallás ellentétének. E két vallás hivei nem keveredhetnek, s nem egyesülhetnek, ha csak egyik a másik hitére át nem tér. Ez pedig a legritkább, s csak kivételes eset, különösen mohamedán részről. A mohamedán hódítás némely gyönge, s alárendelt törzseket eltérített a keresz-tyénségből. De mohamedánokból legfölebb egyesek lettek keresztyénekké. A nép hátrál, kivándorol, engedi magát elfogyasztatni vagy kiirtatni, de nem lesz keresztyénné tömegesen.

Volt idő, mikor a tatár fajnak nagy befolyása volt Oroszországra; azonban történelmi inkább, mint népfaj-alakító; hódított, de nem olvasztott magába. S ennek  oka vallása sajátságaiban van. Az iszlám nagy hátránya, politikai hátramaradtságának főoka, sem dogmájában, sem moráljában, hanem abban fekszik, hogy a vallást a politikával, a hitczikket a polgári törvénnyel összezavarja.

A Korán biblia és törvénykönyv lévén egyszersmind, s a próféta szava a jog egyedüli forrása: törvények és szokások örökre a vallás által vannak szentesítve, s ez egyetlen tény által minden muzulmán polgárosultság örökre helytállóvá van téve; a határtalan haladás, keresztyén mivelődésünk lényege, lehetetlenné téve s a társadalom látszólagos fejlődése bármily gyors legyen, egészében örökös mozdulatlanságra van kárhoztatva. Az iszlám e hátránya inkább hat a közállapotokra, mint a magánviszonyokra, jobban megköti az államot, mint az egyént, aki külső befolyásoknak engedve, idegen szokásokat vehet föl s haladhat, mig az egész helyt áll.

Politikai szempontból tekintve, az európai Oroszország tatárjai nem görditnek több akadályt a kormányzat elé, mint finn vagy szétszórt zsidó alattvalói. Kitűnt ez a krimi háborúkor is; bár még körülbelől felét tették azon tartomány lakosságának, alig birtak valami segélyére lenni az ellenségnek, mely között pedig hitrokonaik, a törökök voltak. Mint a finnek, apró néptörzsekre oszolva, nem alkotnak többé egységes nemzetet; náluk a nemzetiség helyét a vallás foglalta el, s kivándorlásaik folyvást kevesbítik a vallási rajongók számát.

A taurisi kormányzóságban, hol a krimi háborúkor meg háromszáz ezren voltak, e számnak alig harmada maradt meg, a többi kivándorolt s a keresztyénekhez képest számuk ugy áll, mint 1 az 5-höz. Egész európai Oroszországban alig haladja meg a mahamedán alattvalók száma a három milliót; s csak egyetlen tartományban, az Ufaiban teszik még többségét a lakosságnak. Másutt, még ahol legszámosabbak is, mint a kazáni, orenburgi és astrakáni kerületben, alig teszik a népesség egyharmadát, így megfogyatkozva, látni való, hogy nem fognak nagy akadályul szolgálni az orosz uralomnak.

Következő közleményünkben a birodalom legfőbb alkotó eleméről: a szláv fajról fogunk szólani.

—á—r—

Dr. Rajcsányi Gyula,  TÉL NORVÉGIÁBAN.1907. 134.

Mikor a sűrű tölgyek, karcsú fenyők ágai kristályoktól megrakodva hajladoznak és amikor a turisták végképp kitakarodtak már az országból, akkor a norvég olyasvalamit gondol magában : miénk a világ! Elő a ski-t, a szánkót, a hóczipőt, korcsolyát, vadászfegyvert, aztán apraja, nagyja, fiatalja, öregje kipirult arccal, lihegő ajakkal elindul a hóban szerteszéjjel.

Régi dolog, hogy a friss hó rendkívül tisztítja a levegőt. Hó után a levegő száraz és könnyű. Ilyenkor mintha az égnek boltivei magasra megnyúlnának, hajlásai kitágulnának; a levegő pedig ragyogó, átlátszó és tiszta. Az elmúlt nyáron, mikor a Spitzbergdkon jártam, a jéggel borított mezőkön és hóval födött csúcsok között roppant csalódásoknak voltam kitéve. Óriási távolságok oly közeinek látszottak, hogy rövid idő alatt elérhetőknek véltem őket. Ennek oka az, hogy a levegő végtelen átlátszó, tiszta, volt, a tárgyak körvonalai sokkal élesebbek ós finomabban Mikor a völgyektől, hegyektől hullámos Norvégiában leesik az első hó, mikor a szakadékokat, zuhatagokat, sziklatornyokat ragyogó tiszta fehér lepel megkülönböztethetők lévén benne, e szokatlan perspektívában a szem is könnyen tévedett.

Az ilyen tisztult levegőben a lélekzés is más, ami főleg a tüdőre van igen jó hatással. Hátha még mozog vagy sportol az ember! A norvégek, kik talán a legpraktikusabban alkalmazkodnak a kontinensen hazájuk klímájához és az időjáráshoz, már régen rájöttek a téli sport rendkívül üdítő voltára.

Christiániában, a skandináv államok legszebb városában űzik a téli sportot legélénkebben egész Európában. A város az ö sziklás fjordjával és gyönyörű hátterével a magas Holmen-kollennal nyáron is csodálni való képet nyújt az idegennek. Télen azonban valósággal megbűvöli az embert a pezsgő, eleven élet, s a szállongó hópillék között úgy érzi magát, mintha színpadi díszletek között valamelyes tündérkertbe került volna. Pedig élő valóság a Holmenkollen és a Voxenkollen-nek pompás fenyvesekkel borított csúcsai, festői szanatóriumai és hotelei

A város nyugati hátterében emelkedik az a hegység, mely több csúcsra és hajlásra oszlik, ezek vannak aztán elnevezve Hohnenkollen, Voxen-kolleu és Frognermetercm-eknek. Nyáron turisták ődöngenek rajta, télen azonban ide tódul egész Norvégia, sőt a svédek is, kik pazar fényűzéssel jelennek meg a téli évadban Christiániában. Pompás szánkó-fogatok repülnek keresztülkasul az egész városon. Skival, szánkóval csapatostul törtetnek az emberek ki a szabadba. Megkezdődnek a jégünnepélyek, különféle versenyek," melyekben szegény, vagy gazdag egyaránt részt vesz. Ilyenek a jég-dzsidások, kik apró szánkákat jégdzsidákkal tolnak maguk ' alatt. Leghíresebbek a ski-ugró-versenyek. Egy ilyen napon — rendszerint vasárnap — valóságos ski-erdő tolong a városvégi villamos indulónál. — Nem kevésbbé érdekes a hölgyek ski-versenye. A Holmenkollen-on egy-egy versenynapon ezrekre menő tömeg hömpölyög. Mikor aztán vége a mulatságnak, az egy és két lovas szánka-fogatok hosszú sorban csilingelve indulnak hazafelé. "A gyalog szánkósok pedig apró gyanta-fáklyákat tartva kezükben, röpülnek a hegyoldalon lefelé.

A befagyott fjordnak, szóval a jégnek is megvannak a mulatságai. Nem számítva a korcsolyázást, a leghíresebbek közül való az ügető verseny a jégen. Egyfogatú szánkó vagy kocsi vegyesen versenyzik a simára söpört jégen. Ezek elég izgalmas, sőt veszedelmes versenyek szoktak lenni. A társas játékok közül a jég-Hockey-t kedvelik leginkább, mely abból áll, hogy korcsolyázó nők és férfiak kampós botokkal a jégen guruló lapdát kergetnek. Bravúrosabb dolog a ski-utazás; legtöbbnyire katonatisztek űzik. Sima jégen lovat hajt maga előtt a ski-utazó.

A skit különben Norvégiában nemcsak sport szempontból űzik, hanem fontos szolgálatot is teljesít tél idején a norvégeknél. így a vadászatnál, vagy fahordásnál; a katonaságnál pedig az úgynevezett ski-futó századok vannak fölszerelve vele.

Természetesen egy 322 304 négyzet kilométer kiterjedésű országban, amely déli fokától az északi csúcsáig körülbelül 14 szélesség fokon keresztül nyúlik végig, a hőmérséklet nem mindenütt egyforma. Az ország belsejében átlag szelid a klima s tűrhető a tél. Nagyobb változatosság és keményebb tél Trondhejmnél kezdődik. Norvégia északi felében, hol nyáron raz éjféli nap mutogatja pompázó sugarait, — télen harczolni kell a sötétséggel is. Például az Északi fokon (Nordkap) november 18-tól január 25-éig teljes sötétség uralkodik, a nap egy perezresem mutatja sugarait. Fönt, magas éjszakon a tél egy hosszú nagy éjszaka, sötétség és halálos csönd uralkodik a végtelen hópusz-ták fölött, melyekre olykor az Éjszaki sark és a Spitzbergák küldik le fagyos lehelletüket. Mikor aztán eljön a pillanat, melyben a nap korongja megmutatja első halvány körvonalait, olykor megrázó, szivet facsaró ünnepet láthatna az idegen; ifjú és elaggott egyaránt törtetnek a legközelebbi magaslatra, s mikor az arezukra borul az első verőfény, az öröm könnye csordul végig arezukon s reszkető kezeiket nyújtják a nap felé.

Sámi Ljos: Uj-Zsidóország. 1876. 630.

A napokban újra fölmerült az a hír, hogy angolországi gazdag zsidó bankárok Palaestinát, a régi Zsidóországot, meg akarják venni a török szultántól. E szándék nem uj és ezelőtt pár évvel szintén sokat emlegették a külföldi lapok. Lesz-e valami ebből még nehéz volna megmondani határozottan. Ámde annyi tagadhatatlan, hogy a zsidók egy idő óta mind számosabban vándorolnak őseik hazájának fölkeresésére, noha sokan és sokszor állították azt, hogy a zsidók nagyon keveset törődnek Palaestinával és, hogy az őseik honának visszaszerzésére irányuló törekvés mind jobban-jobban kezd kihalni belőlök.

Azoknak, akik Palaestinát fölkeresik, legnagyobb része valószínűleg csupán egyszerű látogató, kik a szent helyek megtekintése után a föld különböző pontjain választott új hazájokba térnek vissza; de bárminő szándékkal keresték is fel régi hazájukat, kétségtelen, hogy a Templom helye ma is erős részt foglal el sziveikben, mint a Kálvária-hegy a katholikusokéiban és a próféta sírja az igazhivőknek

Alig néhány éve, hogy a Rotschildok és Sir Moses Montefiore nevei ott szerepeltek ama terv élén, mely oda irányult, hogy Palaestinát a törököktől vétel utján megváltsák és Izrael szétszórt gyermekeit a világ minden részéből, amennyire lehet, összegyűjtsék, abban a reményben, hogy a régi haza egykori nagyságát és dicsőségét újra megalapítsák.

Ha ez a terv komolyan szóba jött is a gazdagabb zsidóknál, csakhamar, elejtették azt és mostanáig megint nem hallottunk róla semmit. Meglehet, hogy azok a körmönfont üzletemberek, kik a mai nemzedék nagy részét teszik, érett megfontolás után belátták, hogy a terv kivihetetlen, s csakis kudarezot vallhatnának vele.

Bármi volt is a szent föld Dávid és Salamon királyok idejében, ma nem sokkal egyéb, mint a végromlás és pusztulás szintere; keskeny földdarab, mely alig 140 (angol) ínfld. hosszú s átlagosan véve körülbelől 40 mfld. széles, hegygerinczekben, hullámzó síkságokban és többnyire kiszáradt folyamágyakban változatos, terméketlen, kopár vidék, melyet északon  Libanon és Anti-Libanon zár el, mig déli határait a legsivárabb sivatagok képezik. Oly szánalomra méltó, elhagyatott látványt nyújt e föld, hogy az európai és amerikai mosolygó tájképekhez szokott utazó ijedten sietteti lépteit annak mielőbbi elhagyására.

Ha Zsidóország mostani szomorú elhagyatottságát és kopárságát tekintetbe vesszük, csakis ugy hihetjük el, hogy egykor annyira népes és gazdag volt, ha föltételezzük, hogy dicsősége fénykorában egészen más természeti és talajviszonyai voltak. Nem valószínűtlen, hogy az erdők kipusztítása és a dombok és halmok növényzetének gondatlan letarolása lényegesen hozzájárult ez átalakuláshoz ; de bármi volt légyen is e roszra fordult változás oka, bizonyos, hogy az ország jelenleg a terjedelméhez mért lakosságot egy évig sem tudná eltartani.

Azonban még ha vissza lehetne is állítani az ország egykori szépségét és termékenységét, Izrael szétszórt gyermekeinek oda visszaköltözése nagyon is kérdéses dolog lenne. A jobb módúak nem a száműzetés bizonyos alakjának tekintenék-e az átköltözést ama földre, hol egykor őseik hazája virágzott? A zsidók ma sokféle nyelvhez és nemzetiséghez tartoznak és sok művelt országban teljesen azonosították magukat önként választott uj hazájuk nemzetével és annak érdekeivel.  Itt-ott már nem is tekintik magukat külön nemzetnek vagy osztálynak, hanem jogokban és kötelességekben egyenlően osztozkodó, egyenrangú polgárokká lettek.

Igaz, hogy nem mindenütt, sőt még ott sem mindenütt, ahol tehették, sőt tenni kötelességük is lett volna. Ott hagyni tehát azt, amit nemzedékről nemzedékre hol fáradsággal, hol velük született üzleti ügyességgel megszereztek, hogy egy regényes álom teljesedésbe menjen, sokra nézve talán egyenlő lenne az öngyilkossággal. Nem lehet csodálni, hogy Uj-Zsidóország megalapításának eszméje és terve nagyobb részüket hidegen hagyja. De hogy a szent helyek ezután is és mindig nagy vonzerőt fognak rajok gyakorolni, és minden évben számos zarándokot édesgetnek Palaestinába, ezt hitök iránt mindenkor tanúsított buzgó ragaszkodásuk kétségtelenné teszi. Ez a tény pedig arról tanúskodik, hogy őseik történetére s annak színhelyére most is szeretettel és tisztelettel gondolnak, ámde tiszteletükben és szeretetükben annyira mégis aligha fognak menni, hogy a bizonyost a bizonytalanért föláldozzék.

S. L

KOLUMBUS A LEGENDÁBAN ÉS A TÖRTÉNELEMBEN. 1892. 565

Amerika fölfedezése nemcsak határt jelöl a történelem egymást követő eseményei közt, hanem okaiban és hatásában, összefüggésében és eredményeiben vizsgálva, nincs esemény, mely elhatározóbb irányt adott volna a polgárosulás fejlődésének. Hová vezettek volna az agg Európa középkori intézményei, hová a királyi hatalom összeütközései a városi élet felvirágzása nyomán gyors lendületet vett polgári osztállyal, ha ez a csodálatos esemény utat nem nyit azoknak az elnyomott erőknek, melyek a társadalom régi szerkezetét duzzadva feszegették szét, hogy az új demokráczia eszméit megtestesítsék, s az emberek szabad társadalmát a békés és hasznos munka alapján újra szervezzék. A tőke és munka eme kettős jelszava az, mely ettől fogva a czéltudatos haladás emetyüje lett a nemzetek törekvéseiben. Az új világ fölfedezése lerombolta az emberiség avult bálványait, hogy azokat a gazdasági eszménnyel helyettesítse s az új világ félelmes versenye nagy és állandó hatást gyakorol ma is az európai czivilizáczió kibontakozására azokból az utakból, melyekre a feudális eszmék és intézmények öröklött balhite vezette az ó-világ erkölcseit.

Kolumbust egy homályos ösztön ragadta a tengeren túl a távoli nyugat sejtelmes világába. Huelvából, egy kis portagál kikötővárosból, hol a genuai hajós rajongó eszméi süket fülekre találtak, éjnek idején menekülve Spanyolországba, a legenda azt mondja, hogy egy nap fáradtan kopogtatott a rabidai kolostor ajtaján. Nem egyedül volt; Diego fiát is magával vitte. A kolostor kapusa ajtót nyitott a bebocsáttatást kérő idegennek, kinek lázas halluczinácziói a távol mesés Indiákról, a nagy khánok ragyogó pompájáról, s India nyugati útjáról, sajátságos érdeklődést keltettek a kolostor priorjában, Jüan Perezben.

A nem messze Granadában Katholikus Izabella királynő éppen akkor vívja kétségbeesetten a kereszt harczát a mórok félholdja ellen, s ha ő a hitetlen elem utolsó maradékát űzte ki Spanyolországból,

Kolumbus viszont a távoli hitetlenekhez akarta vinni a kereszt diadalmas jelvényét. Ez szerezte meg a rajongó embernek a legkatolikusabb királynő pártfogását, amint végre vidám himbálódással indult ki a sík tengerre három hajója, a „Santa-Maria», «Pinta» és «Nina”, hogy a spanyol világuralom fellengző álmát megtestesítse, s Európa kincses kamráit az arany és drágakövek csillogó garmadáival töltse meg.

Azonban Kolumbus nemcsak a spanyol birodalom uralma alá hajtott új népeket és területeket, Krisztus egyházának is megnyert egy egész világrészt, "hirdette az evangéliumot félvad népek közt, s föltüzte a spanyol lobogó mellett a keresztet is a tengerentúli új világban. Ezért buzgólkodott Roselly gróf már 1840-ben Kolumbus keresztény hős gyanánt való feltüntetésében, s 1865-ben IX. Piusnál is lépéseket tett a nagy utazó szentté avatása érdekében., Irataiban népszerűsíteni törekedett ez eszmét a püspökök közt, s a vatikáni zsinat alkalmát is felhasználta, hogy kedvencz világtörténeti hőse ügyének propagandát szerezzen.

De ha a katholikus egyház mindeddig nem tisztelheti is Kolumbust szentjei sorában, nem egészen alapos mégsem az a vád, amely a nagy ember kortársait illeti az utókor részéről, azon mellőztetésekért, melyeknek életében kitéve hitték. Hiszen Kolumbus, mint az újabb történetírás kétséget nem türőleg tisztába hozta, teljes mértékben részesült mindabban az elismerésben, mely páratlan fölfedezését megillette. Ferdinánd király India tengernagyává nevezte ki, mely minőségében joga volt a király oldala mellett ülni s azonkívül is az ő és fiai minden óhajtását teljesítette második útrakelésük alkalmával. A flotta fővezérévé tette, 10 000 maravédit biztosított annak részére, ki a szárazföldet először pillantja meg, mely összeget aztán Kolumbus a maga számára tartott meg, s kedvesére, Enriquez Beatricera költötte.

A történelem pártatlan igazságszolgáltatása különben konstatálni kénytelen azt is, hogy az a túlzóan ideális jellemkép, melyet néhány fanatizált hive rajzolt Kolumbusról, nem mindenben egyezik a valósággal. Las Casas például meglehetős hitelességgel kimutatta, hogy Amerika fölfedezője szigora és keménysége által nem egyszer ingerelte maga ellen földiéit, s hogy erőszakos rendszabályai következtében két év alatt, 1494-től 1496-ig, a bennszülöttek egyharmada  elpusztult,  hogy közülök sokat adott el mint rabszolgát Castiliában. Ami azt a sokszor megörökített s a tragikum dicsfényével övezett epizódot illeti, mikor Francisco de Bobadilla hatalma túllépésével Kolumbust erőszakosan, sőt bilincsekbe verve tette hajóra, ennek oka az volt, hogy Kolumbus a királyné nagy ijedelmére ismét öt hajót küldött Spanyolországba, megrakva  rabszolgákkal, kiknek darabját egy kisérő levelében 1500 maravédire becsülte.

Hogy pedig Kolumbus negyedik utazása után sem szenvedett üldözést és ínséget, mint ahogy legendásai szeretik állítani, kitűnik abból is, hogy ugyanekkor jegyeztette el.fiát, Diegot, toledói Máriával, a király unokabugával. Erre vonatkoznak büszke szavai is, melyeket egy udvaroncz kötekedő kérdésére adott, mikor az azt kérdezte tőle gúnyosan, takács családból való leszármazására czélozva, hogy nemde most a maga nemzetségét «szövi?» "«Mióta isten az embereket megteremtette, — válaszolt Kolumbus, — senki sem birt több jogczimmel mint ő, arra, hogy nemzetséget alapítson.»

Tudva van az is, hogy Kolumbus előtt mennyire becses volt az arany, az a sápadt démon, melynek ördögi hatalmát az ő felfedezése szabadította rá az ó-világra, hogy uralma alá hajtsa a jövendő századokat. Egy Jamaikából keltezett levelében olvashatni a következő sorokat.

«Az arany a legjobb; aranyból kincset lehet csinálni, s aki azzal bir, azt teheti a világon, ami neki tetszik, sőt arannyal a lelkeket is a paradicsomba lehet juttatni.» Milyen sugallatszertí sejtelme egy roppant erkölcsi fordulópontnak, mely a világhistória megnyílt új korszakát azoknak az anyagi törekvéseknek az útjába irányította, melynek kiindulási pontját az új világrész fölfedezése által felidézett gazdasági és társadalmi átalakulás képezte. Híven és a történeti igazságnak megfelelően jellemzi Lopez de Vega is Kolumbust róla irt vígjátékában, mikor azt mondatja hősével Ferdinánd királynak: «Arany mindenben az úr, a czél, az eszköz, a lélek, a hatalom, a kútforrás és a legjobb barát.»

Még két tévedést szükség helyreigazítani a történeti köztudatban, melyek Amerika fölfedeztetésével függnek össze, s utat találtak a tankönyveken át az emberek tudományos meggyőződésébe. Az egyik az, mintha Kolumbus érdemeit ellenségei azzal is el akarták volna homályosítani, hogy az új világot nem ő róla, hanem Amerigo Vespucci után nevezték el. Kolumbus elhatározásának isteni küldetésszerü jellegét nemcsak abban látják, hogy minden előkészület és ismeret nélkül, csupán egy homályos ösztöntől vezetve kelt nagy expedicziójára. Ami sikerét egészen csodássá teszi, az, hogy úgy elindulása, mint visszatérése napjául a tengerészek előtt oly babonás péntek napot választotta. Ebben ismét nem kételkedünk, de ami a péntek naphoz fűzött babonás képzelgések ködét teljesen szétfújja, az az a tény, hogy a spanyol tengerésznép előtt egyáltalában nem a péntek, hanem a keddi nap az, melyhez babonás előítéletek kötvék.

A 400-dik évforduló ünnepléséhez Kolumbus Kristóf elmulhatlan érdemei méltánylásául a katholikus egyház is hivatalosan hozzájárul s egy pápai encyclika október 12-ére ünnepélyes miséket rendel el Spanyolország, Olaszország és Amerika templomaiban.

A NŐKRŐL

RÓMAI SZÜZEK ÁLDOZATA. 1887. 94,

A hajdani Róma nőinek életében nagy szerepet játszott a vallásosság; a nők akkor is mélyebben hittek, mint a férfiak. Atalában a bölcselkedés nem hatotta úgy át a római nőket, mint a görögöket, s bár voltak köztük is emancipált szellemek, a mai kor értelmében, kik, mint Cornélia, lanton játszottak, mértanhoz s bölcsészethez értettek, mint Clodia, verseket irtak, s maguk hívták meg az ifjakat ünnepélyeikre, vagy mint Sempronia, adósságokat csináltak soha meg nem fizetés reményében.  Ősszeesküvésekbe keveredtek,  de a túlnyomó rész mégis ragaszkodott a valláshoz, s a férfiak maguk is szerették, ha nőik hisznek az istenekben. Róma női valóban buzgón részt vettek az imákban, áldozatokban s egyéb szertartásokban.

Templomba jártak s híven teljesítették vallási kötelességeiket. Igaz, hogy némely kultuszban a nőnek nem volt helye, így például Herkules templomába nőnek nem volt szabad lépnie, de más kultuszok viszont kizárólag csak a nők számára valók voltak, s a «Bona Dea» misztériumaiban még a férfiakat ábrázoló képeket is lefüggönyözték.

Nagy súlyt fektetett a római nő élte minden körülményei közt az áldozatokra is. Közösen áldoztak a jegyesek esküvő előtt, s hasonlóképpen otthon az uj házasok esküvő utáni napon. Áldoztak a tisztes matrónák, ha hálát akartak adni istennek férjeik szerencsés hazatértéért, s áldoztak a gyermek leánykák, midőn szép szűzzé serdülve, lelkűk megnyílt a szerelem édes harmatának.

Ha megmozdult szivük s megszűntek gyermekek lenni, eljöttek a szerelem istennőjének oltárához, oda rakták le áldozatul a bábokat, a tarka labdákat s más játszószereket áldozatul. Kérték a szép istennőt, hogy ez áldozatot cserélje fel más jobbal, a gondolt, de megnevezni még nem mert férfi szerelmével..

Erödi Béla.A háremi élet. 1876. 390..

A hárem szó nyugaton rendkívüli költői színben és varázsban tűnik fel és annak jelentősége iránt tévedésben élnek. Először magát a hárem szót összetévesztik a többnejüséggel. Pedig a hárem a többnejüséget nem feltételezi, mert a hárem épp ugy lehet egy nőnek lakása, mint többnek. A hárem szó nem jelent mást, mint szentélyt, elzárt helyet, hová csak a jogszerű birtokosnak szabad belépni. Tehát nem más az, mint a nő lakosztálya s épp ugy mondhatnók, hogy van háreme minden nyugatinak, ki azt teheti, hogy nejének külön lakosztályt tartson, mint van minden keletinek, még a legszegényebb embernek is egy kis zuga, melyet kizárólag nejének bocsát rendelkezésére.

A nő lakosztálya hárem nevet visel, a férfiét szelamluknak (az üdv lakának) nevezik. Minden lakásnak, még az egy szobából állónak is, megvan e két osztálya, mely egymástól, ha mással nem, legalább egy pokróccal vagy gyékénnyel el van zárva.  hárem czélja nem más, mint az illem és tisztesség elvének megvalósítása a legapróbb részletig. Tehát az a kérdés, mellyel a keleten járt utazót gyakran ostromolják: Hát a törökök még mindig olyan erkölcstelen életűek, hogy háremet tartanak? a viszonyok nem ismerésén, tájékozatlanságon alapul.

Más a hárem és megint más a többnejűség (polygamia). Ez utóbbi kérdést, nem érintem, noha meg kell jegyeznem, hogy nyugaton ezt is egészen más színben és sokkal tulzottabban képzelik, mint ahogy az valóságban áll; de ez alkalommal csak a háremnek bemutatására szorítkozunk.

A hárem egy teljesen elkülönített lakosztály, melyet a férfiétól az úgynevezett mabein (közbeeső osztály) választ el, hol a háremőrök vagy egy cseléd szokott tartózkodni. A nő annyira úr a maga lakosztályában, annyira nem áll itt feltétlen ura önkénye alá rendelve, hogy a férjnek tilos átlépni a hárem küszöbét, ha női czipőt talál a mabein ajtaja előtt. Ez leginkább akkor szokott megtörténni, ha az asszonynak női vendégei vannak, kiket a házigazdának azzal kell tiszteletben tartani, hogy ott idözésük alatt nem mutatkozik a hárem környékén.

De a nő máskor is kiteheti a papucsot ajtaja elé; teheti azt, valahányszor férjének jelenléte terhére volna. A hárem természetesen nem minden háznál egyenlő, minthogy ez a családfő anyagi állapotától függ. Némely hárem áll egy-két szobából, más háznál tiz-huszra is megy a szobák száma, melyek a nő rendelkezésére állanak. Egy török házban azonban több lakót nem viselnek el, mindenkinek külön háza van; a kiadó szobák török házban ismeretlenek. A hárem berendezése is a jelzett körülményektől függ.

A gazdagabbak háremek külön fürdőszobával és cselédszobával tannak ellátva; mert a török nőnek is ép oly kedvencz szórakozó és mulatóhelye a fürdő, mint a férfiaknak, kik hetenként legalább egyszer egy fél napot fürdőben töltenek. A hárem berendezését illetőleg tudnunk kell, hogy a nő háremében, a férfi a szelamlukban étkezik, s azért ez a szokás a háremi életben is változást hoz létre. A gyermekek, a fiuk 12 éves korukig, szintén a háremben anyjuknál nevelkednek és étkeznek, a férfi és a felnőttek külön a szelamlukban.

A konyha rendesen a mabein alatt van elhelyezve, az ételeket ón vagy ezüst csészékre tálalva s fedővel befödve viszik a mabeinbe, honnan egy a falba vágott és forgatható fülke-szerü ablakon juttatják a hárembe és egy másik készülékben a szelamlukba. A hárem bútorzatánál a kényelemmel fényűzés és nem ritkán pazarlás is szokott együtt járni. A falak körül széles puha kerevetek vannak, melyek szőnyegekkel vannak bevonva és hímzett fejpárnákkal ellátva. A szoba padozatát szőnyeg takarja. A szekrények a falakba vannak vágva, ajtaikon aranyozott díszítésekkel és szines festett virágokkal. A falakat tükrök és keretekbe foglalt feliratok diszitik, a képek száműzve vannak.

A mai mivelt családok közül többen a képeket is felaggatják falaikra, de leginkább csak virágokat és csecsebecse tárgyakat használnak szoba-diszitésül. A falakon nem ritkák a szőnyegek, függönyök, melyekről hímzett kendők, gyöngyök függnek alá. A szobában egyes sarkokban és a középen is puha vánkosok hímzett díszítésekkel takarva hevernek. Székeik nincsenek, de vannak alacsony asztalkáik (szofra), rendesen gyöngykagylóval és szines fadarabkákkal kirakva, s apró tárgyak, játékszerek, illatszelenczék, vagy csemegék és frissítők tartására szolgálnak.

A nő nem tölti mindig tétlenül idejét a háremben. A török nőnek kézi ügyességéről mindenki meggyőződhet, aki a konstantinápolyi vagy más török városi bazárban azt a töméntelen sok női kézimunka tárgyat látta. Himzés, gyöngyvarrás és horgolásban a török nö nem csak rendkívül ügyes, hanem leleményes is. E foglalatosság pedig nemcsak a közönséges nők körében, hanem a főuraknál is otthonos. Ne gondoljuk ám, hogy a török nő csak élhetetlen báb, mely a férfi terhére él a világon. Olyanok is vannak mindenesetre, még pedig nagy számmal:

Az előkelő családoknál minden háremben szoktak lenni szolgálók, kik a nők mulattatására tánczolnak, énekelnek és szini előadásokat tartanak. Legkedvesebb mulatságuk a tánczban való gyönyörködés. E művészetet náluk a csengő (európaiasan bajadér) nevű tánczos lányok végzik, kik táncz közben énekelnek és csöngő dobot zörgetnek.

A nők háta-mögött és az ajtóban egy-egy nőcseléd áll szolgálatkészen. Ilyen mulatságoknál pattogatott borsó, pisztáczia és más csemegékkel szoktak felszolgálni; de leginkább maszticzot  szoktak rágni, minek gyanta illata és erős ize a fogakat tisztítja és a szájnak kellemes illatot ad. A török nők is, ép ugy mint a férfiak, mindig olvasóval (teszpi) játszanak, mely ritkán hiányzik kezükből. A férfi nejével együtt ki nem megy a kapun.

 A török nő háremében is leginkább abban a ruhában szokott lenni, melyet kijárásakor visel, csak hogy a felöltő köpenyt (feredse) leveti. A látogató azonban ezt nem teszi, sőt még a fehér fátyolt (jesmak), mely arezát takarja, sem veszi le arczáról. A szolgálók (khizmetcsi) és szobaleányok (odalik, és nem odaliszk) azonban mindig feredse és jasmak nélkül járnak a háremben.

A török nö ruhája nagyon egyszerű és nincs divatnak alá vetve; ma is olyan, mint volt Mohamed idejében. A salvár (bő bugyogó) készülhet szines selyemből, leggyakoribb a narancsszinü. A testet egy hosszú, térdig érő ruha fedi, melyet enterinek neveznek és derékban övvel (kusak) van átkötve. A fejet párta disziti, mely a magyartól csak annyiban tér el, hogy a fejet egészen körülveszi és félholddal és gyöngyökkel szokott diszittetni.

Sokféle illatokkal árasztja el magát, ékszereket, gyöngyöket rak hajába, nyakára, karjára és fülébe; keblét arany és ezüst hímzésű inggel övezi, mely a finom fehér fátyolon is áttör, minthogy a feredse a válltól a mell közepéig csak félig takarja be felső testét s ennek viselésében a török nő rendkívüli varázst tud kifejteni. Érti az arcz elfátyolozását is, hogy a szemek, mint a varázsnak legközvetlenebb ébresztői, nyitva maradnak és a fehér fátyol alól még bájolóbban villognak elő a szegény halandó megigézésére. Hány gyenge szívű embernek voltak e szemek romlására ! Ha a török nő az utczán megindul, daczára annak, hogy megjelenése nem ébreszt figyelmet, mert mindenik egyaránt esetlen és lompos abban a bokáig érő bő köpenyben: mégis bizonyos varázst rejt magában, ha az arczára tekintünk.

Talán a titokszerüség, a tiltott és illetlenségnek tartott pillantás okozza e nemét az érdeklődésnek, mellyel minden idegen oly kíváncsian szokott a török nőre pillantani. A. török nö háremi élete koránt sincs barbarizmussal összekötve, mint azt egyátalán hiszik. A török nő akkor és annyiszor megy ki, mikor neki tetszik, megy látogatóba, nyilvános sétaterekre, vagy a bazárba egy-két nőcseléd vagy gyermekei kíséretében, anélkül, hogy erre engedélyt kellene kérnie. De terhére sincs a török nőnek a háremi élet: s abban majdnem annyi szabadság, sőt néha még több van, mint némely európai nőnek; mert a törökök közt sem ritkák a papucshösök, kiknek házában szintén a nő adja ki a napi parancsot. Hogy a háremnek regényes oldalai is vannak, hogy a kalandok nagyobb mennyiségben fordulnak elő a háremhez kötve, az is titokszerüségéből folyik.

Trapezunti görög és örmény nök.1876. 197.

A gazdagabb török urak, kik a többnejűség szabadalmát tettleg is igénybe vehetik, részint a Kaukázusból, részint pedig Örményországból, Trapezunt környékéről és Görögországból szerzik nejeiket, természetesen jó pénzért. Az emiitett vidékek lakói nagyrészben ugyan keresztények, de a nyomorúság a szegényebb Örményország tele van az emberiség őstörténélmére vonatkozó regékkel és mondákkal. Majdnem valamennyi nép mondái oda utalnak, hogy a népek, főleg az európaiak, innen indultak ki jelenlegi lakhelyeik elfoglalására.

A történelmi idők alatt pedig e földdarab roppant világbirodalmak központját és hatalmas, hóditó nemzetek országutját képezte. E vidéken viharzottak le az ázsiai világuralom fölött folytatott kegyetlen küzdelmek az asszírok és  a médek, s a persák és görögök közt. Ez ország volt a rómaiak és parthok csatamezeje. Itt  Nehavend mellett vivták ki az arabok a kelet fölötti uralmat s itt rontottak be később ama népek, melyek a khalifák hatalmát megdöntötték. Idáig nyomultak elő a keresztes hadak Európából, itt vetette meg alapját egy Konmen-családbeli herezeg a rövid életű trapezunti császárságnak s e tartományok természetes kapuin át rontottak Nyugat ellen a mongolok és tatárok, Dzsingisz-khán és Tamerlan.

Végre századokon át e vidék szolgált küzdterül a kétfelé szakadt mohammedánizmusnak , a szunniták és shiiták felekezetének s a legújabb időben a kereszténységnek és izlamizmusnak, Orosrszágnak, Persiának és Törökországnak

Könnyen elgondolhatjuk, hogy ilyen ország, hol az ó, közép- és újkornak majdnem valamennyi keleti népe megfordult, néprajzi tekintetben is nagyon érdekes lehet. Maguk az örmények, Örményország őslakói, a világ legvegyitetlenebb vérű és legrégibb ösnépei közé tartoznak s ugy testileg, mint szellemileg a tökély magas fokán állanak.

Deyrolle Theophil franczia utazó után, ki csak nemrég utazta be az említett két tartományt, a többek közt Trapezuntról következőleg ir: Trapezunt lakosságának száma „körülbelöl 40 000-re tehető s ozmanlikból (törökök), perzsákból, gregorianus örmény és latin felekezetű keresztényekből, orthodox görögökből, vagy husz európai családból s a katerdzsik, öszvérhajcsárok, hamalok (teherhordók) és kurdok egyre változó , azaz hol apadó, hol növekvő kóbor néposztályából áll. Bátran elmondhatjuk, hogy itt a kelet összes népei képviselve vannak s mindenik a maga eredeti nemzeti öltözetét viseli.

Ami különösen a szépnem ruházatát illeti, mindenek előtt meg kell jegyeznünk, hogy a trapezunti nők (legalább az előkelőbbek) mindnyájan az úgynevezett csarcsafba (bő, lepedőszerű felöltöny, mely az arczot is elfödi) vannak burkolva, ugy hogy az utczán lehetetlen fölismerni, hogy melyik nő melyik vallásfelekezethez vagy nemzetiséghez tartozik. Az utczán többnyire fekete szőrből készült álarczczal fedik el arczukat. A gazdagabb nők nagy violaszín koczkás fehér selyem csarcsafba burkolják magukat, mig a szegényebbek apróbb kék vagy fehér koczkás gyapot-szövetből készítik csarcsaljokat.

,,A nőknek, kik, hogy Trapezunt sáros utczáin járhassanak, lábbelijükhöz tiz centiméter magas fapapucsokat szoktak kötni, az őket tetőtől talpig beborító fátyol alatt, kellemetlen s néha nevetséges módon hízelgő és ingadozó járásuk van. Ellenkezőleg otthon a nők egész öltözete szerfölött kedves, csinos és izlésteljes. Az egészen valóságos keleties színezet ömlik el, bár az egyes öltönydarabok a különböző vallásfelekezetek szerint némileg különböznek egymástól. Valamely férjes nő vagy ifjú leány vagyoni helyzetét a hajdiszét boritó vagy nyaklánczát képező aranypénzdarabok számából ítélhetni meg legbiztosabban. Néhány gazdagabb örmény nö ékszerei között láttam pár darab megbecsülhetetlen értékű régi aranypénzt is.

A képünkön látható nőcsoportozat trapezunti görög és örmény leányokat tüntet.föl csinos nemzeti öltözeteikben. A fejőkön lévő kis föveg arany- és ezüstpénzekből van összerakva s meglehetős nehéz lehet. A keleti és görög typus félreismerhetetlen a kellemes fiatal arczokon, melyeken sokkal több a kifejezés, mint akár a legszebb georgiai és cserkesz nőkén, kik inkább csak márványszerü kifejezéstelen szépséggel vannak felruházva, mert vonásaikat nem élénkíti meg a műveltség és önérzetes nőiesség bája, mely a görög és örmény nők arczáról ritkán hiányzik..

UTAZÁS

Dr. KÉGL SÁNDOR :UTAZÁSOM PERSIÁBA. 1890. 564.

Persia a legérdekesebb keleti országok közé tartozik, hol a mindent nivelláló európai czivi-lizáczió még nem tudta eltörölni a hamisítatlan keleti jelleget. Eveken át előszeretettel foglalkozva a persa nyelvvel és irodalommal, élénk vágyat éreztem magamban a szép Iránt meglátni. Mai napság az utazás Persiába már nem jár annyi veszélylyel, mint annak előtte. Persia Bakun át igen könnyen megközelíthető, ámbár igaz, hogy Persiába érve, rá kell szánni magát az utasnak egy kis extra fáradságra is. Persiában ugyanis a Teheránból a Sah-Abdul-azimról nevezett szent helyre menő, alig másfél mérföldnyi, vasútvonalon kivül, nincs még vasút. Az utas kénytelen lóháton tenni meg az utat, Eestet és Kazvint érintve Teheránig.

Utamat Konstantinápolynak vettem, mert a budapest-zimonyi vasút megnyitása óta ez a legrövidebb és egyszersmind a legérdekesebb út. Konstantinápolyban, hol az akkor ott tartózkodó akadémiai bizottsággal, — köztük volt tanárommal, Vámbéry vei, a híres magyar orientalistával,

Fraknóival, Ábel Jenővel és a kuruez világ történetírójával, Thaly Kálmánnal találkoztam, nyolcz napot töltöttem.

Az időt jól felhasználtam a sok érdekes látnivalóval biró török főváros megtekintésére.

1889 okt. 13-án vettem búcsút a török fővá| rostól, Batum felé indulva. A Lloyd-társaság «Orestes» nevű gőzösére szálltam, mely a nevezetesebb állomásokat érintve, Konstantinápoly és Batum közt közlekedik. Midőn a hajóra szállás végett a Hotel de l'Angleterre kaikján a Lloyd-gőzösök állomása felé tartottam, a török pénzügyőrség egyik csolnnkja állta utamat. Egy pohos török pénzügyőr, piszkos kékszínű egyenruhában, átlépett a kaikba, hol én voltam, és a podgyász átvizsgálásához fogott. Eendkivül nagy lelkiismeretességgel kezdett a bőröndben levő ruhák közt kotorászni. Először Nicolas két kötetes franczia-persa szótára akadt kezébe. Nagy figyelemmel kezdett a könyvben lapozgatni. Hiába igyekeztem megnyugtatni, hogy nem tiltott könyv, hanem egy ártatlan szótár. Hosszas lapozgatás után, mint valami veszedelmes portókát félretette, hogy lefoglalja. A szótár után egy kis zseb-revolverre bukkant. Diadalmas arczczal tette le a kis öldöklő jószágot a persa szótár mellé. Megvallom, egy kissé zavarban voltam, hogy mikép segítsek magamon. Szerencsémre eszembe jutott, hogy keleten a baksis mindenható. Zsebembe nyúltam és egy húsz piaszteres (körülbelül két frt) ezüst pénzt nyomtam a túl-szigoru török fináncz markába. A baksis csodát mivelt, az én finánczom maga sietett visszatenni a szótárt és a revolvert a bőröndbe, és maga is segített bepakolni az össze-vissza hányt holmit. A hajóra érve egy kissé meglepett annak ódon külseje. «0restes» ugyanis még a régibb szerkezetű csavar-gőzösök közé tartozik és kinézósre nézve nem épen tetszetős jármű. Az első osztályban kevés utas volt; kívülem csak egy amerikai hittérítő, családjával, meg egy Indiába utazó fiatal angol foglalt ott helyet. A mily néptelen volt az első osztály, oly népes volt a fedélzet. Lehetett ott látni kelet csaknem minden nemzetiségét. Törökök, örmények, persák, cserkeszek, turkománok szorongtak egymás mellett. Voltak ott törökösen lefátyolozott nők, kis gyermekekkel karjukon, örmény asszonyok sajátságos ezüstös párta-szerű fejdíszszel. Cserkeszek hosszú sötét színű talárban, harczias szint kölcsönző töl-ténydíszszel mellükön. Persák a jellemző magas báránybőr sapkával fejükön, bokharai kereskedők, rettenetes nagy fehér vagy fekete színű turbánnal. Az egész fedélzet zsúfolásig megtelt. Különöseh az indulás perezeiben kimondhatatlan volt a zsibongás a szorongásig teli fedélzeten. Igen sokan csak az utolsó perczben érkeztek. Mindenki a legjobb helyet akarta magának biztosítani, és volt lárma, szitkozódás és heves szóváltás. A fedélzeti utasok maguk hoztak az útra élelmet. A szegényebbek leginkább dinnyét, szőlőt: a gazdagabbak török pecsenyét és kenye-Tet, meg a nélkülözhetetlen fekete kávét.

A jobb módúak a magukkal hozott puha selymes szövésű párnákból ágyat vetettek maguknak és kényelmesen hátra dőlve szívták a kígyószárú nargilt és itták a fekete kávét. Az indulás előtt sokáig fel s alá jártam a fedélzeten, érdekkel nézve az Ázsia csaknem valamennyi népfajából összegyűlt sokaságot.

Mindjárt az első napon megismerkedtem egy khoraszáni persa kereskedővel, ki nagyon elbámult, mikor persául szóltam hozzá. Az első osztályban, hol. mint már említem, velem együtt csak három utas volt, igen hamar megismerkedtünk egymással. A fiatal angol B., ki Persián át Indiába készült utazni, igen szótlan, magába vonult ember volt, szavát is alig lehetett ballani. folytonosan Forbes persa nyelvtanát bújta. Egész más ember volt az amerikai hittérítő, kinek pedig, nagy családdal áldván meg öt a mindenható, több oka lett volna nehéz gondokra s tán búskomorságra is, mint a nőtlen fiatal angolnak; de ez az egész úton folytonosan élczelt és jóízű adomákat beszélt el a kis-ázsiai török népéletből. Neje, egy kis termetű kövér asszonyka, folytonosan a babyvel és a többi gyermekekkel éve-lődött. A hittérítő, ki már tizenöt éve, hogy a kisázsiai Szaszulija nevű török város vidékén működik, szabadságról tért vissza térítői székhelyére. Sok szegény sok gyermekkel bíró hivatalnok megirigyelhetné az amerikai bittérítőket, kik, ha nagy családdal bírnak, fizetési pótlókban részesülnek.

Érdekes volt hallani a gyermekek beszédét. Különösen a kisebbek félig angolul, félig törökül beszéltek. Angol igéket törökül konjugáltak és összekeverték az angol és török szavakat. A kisebbik fiu egyszer így szólt: «if good olurszam mama sugár buy adsak» — «ha jó leszek, a mama czukrot fog nekem venni».

Kapitányunk, egy jó kinézésű pohos olasz, anyanyelvén kívül más nyelvet nem beszélt és igy nem vehetett részt a két angol kedvéért angolul folytatott társalgásban. A másod-kapitány igen művelt fiatal ember volt. ki anyanyelvén, az olaszon kívül jól beszélt francziánl és angolul, sőt, a mi sok egy olasz embertől, németül is tudott egy pár szót.

Igen különösnek tetszett nekem kezdetben, hogy az Osztrák-Magyar-Lloyd-társaság hajóján az olasz a hivatalos nyelv; németül, mint már említettem, a másod-kapitányon kivül, ki egy kicsit konyított a «der, die, das»-hoz, senki sem értett. Különös, hogy egy olyan nagy szubven-cziót élvező társaság nem gondoskodik arról, hogy hajóján, a monarkhia két országa közül, legalább az egyiknek a nyelve, ne pedig az idegen j olasz, legyen a hivatalos nyelv. Nekem, hála olasz nyelvismeretemnek, nem volt a nyelv miatt semmi fennakadásom; de monarkhiánkban nem mindenki tud Dante nyelvén.

Az utazásnak igen kedvezett az idő, az ég mindig felhőtlen, a tenger tükörsima volt. Midőn Trapezuntba értünk, hol gőzösünk hat órát volt időzendő, a másod-kapitány tanácsára, hogy jó lesz a biztonság okáért a trapezunti orosz konzullal is láttamoztatni útleveleinket. B. fiatal angollal partra szálltunk, azaz csak akartunk, j Mert midőn csolnakunk a parthoz közeledett, a trapezunti rendőrség egyik tisztje néhány török csendőrrel utunkat állta és útleveleinket követelte. Átnézve azokat, megtagadta a partra szállást. Hiába iparkodtam megértetni a rend szigorú őrével, hogy mi csak az orosz konzulátusba akarunk menni. Mindig az volt a felelet, hogy útlevelünk csak Konstantinápolyra szól. és nincs benne egy jóta sem Trapezuntról. Sokáig vitatkoztam a rendőrtiszttel a rekkenő hőségben. végre is kénytelenek voltunk visszatérni a hajóra.

Ott aztán törtük a fejünket, hogy mi módon juthatnánk a török rendőrség tilalma ellenére is a városba? Végre B.-nek szerencsés ötlete támadt. Hamarjában egy névjegyre néhány sort irt a trapezunti angol konzulnak, hogy legyen olyan jó, küldje elénk egyik kavaszát. Tudvafevő-leg keleten a kavasz szörnyen respektált egy symboluma a hatalomnak. A levelező lapot elküldtük egy kaikdsi-vel (csolnakon). Jól félórai várakozás után visszajött a kaikdsi, azzal az izenettel, hogy a kavasz a parton vár reánk.

Úgy is volt. Egy széles vállú, aranysujtásos, szépen kirakott pisztolyokkal és handsárral fegyverzett alak állt a tengerparton.

Mikor a csolnakból a partra szálltunk, egyenesen nekünk tartott és elég érthető angolsággal adta tudtunkra, hogy az angol konzul vár reánk. Nekünk ugyan csak az orosz konzulátusban volt dolgunk, de azért nem akartuk mellőzni a szíves meghívást, annál kevésbbé, mert reméltük, hogy felvilágosítást nyerhetünk az iránt, vajon nem lesz-e valami fennakadásunk a Konstantinápolyban uralkodó denga-láz miatt? Trapezunt igen festői fekvésű város. A tengerről nézve, lépcsőzetesen fekvő házaival igen szép látványt nyújt. Közelről azonban igen kellemetlen, piszkos egy hely. Utczái girbegurbák. A kövezet szörnyen rossz, kiálló, egyenetlen kövekből áll. Jó sokáig kellett ide-oda kanyarogni a szűk, szemétdombokkal teli sikátorokon, míg végre az angol konzulnak csinos kertben levő lakához értünk. A konzul egy jó kinézésű, középkorú úri ember, igen szivesen fogadott és keleti szokás szerint, törökösen készített fekete kávéval vendégelt meg. Mikor előadtuk neki, hogy mi járatban vagyunk, azt mondotta, hogy az újabb láttamozás nem szükséges ugyan, de azért jó lesz megtenni, mert orosz hatósággal szemben nem lehet elég óvatos az utas. Egy rövid félórát időzve a konzulnál, a konzulátus egyik angol Írnokának kalauzolása mellett, kit házigazdánk egész készségesen bocsátott rendelkezésünkre, az orosz konzulátus keresésére indultunk. Ennek részéről nem várt jó fogadtatásra találtunk.

A jó fogadtatás által fölbátoríttatva, B. azt is előhozta, hogy vadász-eszközöket és egy Lancas-tert visz magával, nem tudja meg van-e engedve a fegyver-bevitel az orosz-kaukázusi kormányzóságba ? A konzul tagadólag válaszolt, de hozzá tette, ht. gy az orosz vámhatóság valószínűleg nem fog akadályokat gördíteni a fegyver bevitele elé, de biztonság okáért talán jó lenne a fegyvert szétszedve pakolni el.

Az orosz konzulátust elhagyva, a mellénk adott írnok és a kavasz kíséretében a bazár megtekintésére indultunk. A trapezunti bazár, jókora tért foglal ugyan el, de azért nem valami nagy az üzleti forgalma. Néhány szépművű keleti ékszeren és gazdagon díszített kardon kívül jobbára importált európai gyártmányokat tartalmaz. (Folytatása következik.)

Ausztráliából. 1870. 483.

(Eredeti levél.)

Minmi, New-Castle mellett, Ausztrália Félix. Jun. 17.

Az európai angol-királyi postahajó (mail) Londonból, Suezen át június 9-kén érkezett Adelaidba, s már május 14-kéről is hozott híreket Európából, és igy 27 nap alatt tette meg ezen roppant utat Afrika észak-keleti végpontjától, útjában Indiát, Ceylont, stb. is érintvén. Még ily gyorsan nem tudom hogy kir. postagőzös érkezett volna. De hazulról még sem hozott nekünk újabb tudósításokat.

Pedig óhajtva várjuk mindig a hazai leveleket s hírlapokat — ez utóbbiakat jövőre már ily czim alatt: A magyar olvasó-egyletnek, Ausztráliában. E kis egyletünknek, mely indítványomra keletkezett itt, már van hat tagja; kevés, de kinő-heti magát s jól esik, hogy ily távolban is együtt vagyunk s összetartunk.

A magyar lapokból remélünk majd értesülhetni új életre ébredt s lábbadozó drága hazánkról. A többi világ eseményeiről eleget tudhatunk az angol, amerikai, afrikai, ausztráliai, sőt indiai és chinai lapokból, melyeket itt mind, mennyire csak időnk engedi, szorgalmasan olvasgatunk.

Egyébiránt Ausztrália is kezd érdeklődni hazánk iránt. Alig van már lap itt, melyben rendes rovatot ne képeznének hazánk ügyei, s a Hungary czimű rovat mindenikben nagy rokonszenvvel és méltánylattal szól hazánk felől. Sőt képzeljétek, hazánk bölcseit már csaknem mint prófétákat idézgetik. A minap egy érdekes felolvasás tartatott, melyet az ide mellékelt lapban „Expo-sition of prophecy lecture" czim alatt olvashattok, 8 mely többi közt mint a „magyar parlament egy közelebbi nyilatkozatára" úgy hivatkozik Deák azon szavaira miket a mostani európai háború rendszerről mondott egyik nevezetes beszédében, midőn azt fejtegette, hogy mai napság a háború oly gyorsan keletkezik s végződik be, hogy mire egy parlament a szükséges katonát megszavazná, az ellenség már meg is verte a készületlen hadsereget.

Aradról kaptunk egy baráti küldeményt s abban a többi közt minisztereink arcz-képcsarnokát. Igen jól néznek ki; s ausztráliai barátaink is nagy érdekkel szemlélték nevezetes embereinket. Lónyaíra többi közt azt mondák: Tat must be a clever man (ennek ügyes okos embernek kell lenni!); Horváthra pedig: what a jine-looking felloiv! (mily derék kinézésű legény!)

örülünk a hirnek, hogy június elejére volt kitűzve a koronázás. Végre is Besze képviselőnek igaza lesz, hogy Gödöllőből magyar Schönbrunn válik. De szerintünk mégis jobb lett volna a magyar király és királyné nyaralóját a Svábhegyen vagy a Szép juhászné körül állítni föl, ott mindig szemök előtt lett volna az a gyönyörű kilátás, a felséges Buda és a kedves Pest!

Titeket azonban inkább érdekel,ha magunkról s itteni életünkről irok. Itt jelenleg egy 9 szobából álló egyemeletes, téglából épült uj hőtelben lakunk, melynek neve „Hand of Friendshiss Hotel" (Szálloda a baráti kézhez). Földszinten van a medical és apothecary-hall (orvosi rendelvényhelyem és gyógyszertáram); az emeletben pedig lakunk. Hét hétig vendégem volt Udvardy József hazánkfia, volt honti szolgabíró, most 50 éves ember; de május 23-án, görögdinnye s colonial-bor melletti farewell-toasztok (bucsu-pohár) után Singletonba s onnan tovább New-Englandbe utazott — hegedűjével. Nagyon mélabús; mint száműzött, kényszerűségből hagyta el hazáját s már 12 év óta New-Seeland, Victoriában és New-South-Walesben lakik, honvágytól gyötörve*).

*) Egy későbbi keltű levélből látjuk, hogy ausztráliai honfitársaink is megkapták már az átalános amnestia hirét, örömmel üdvözölték, alig bírva elhinni, hogy most már Türr, Klapka, Perczel stb. mind hazájokba térhetnek.

szemlobban s igen közel volt a vaksághoz, midőn orvosi hirdetményeimet olvasván, hozzám folyamodott, és sikerült is szerencsésen kigyógyítanom.

Mi is gyakran betegeskedünk, kivált sokat szenvedünk rheumában, mi itt nagyban uralkodik, kivált az év e részében, miután márczius 21-dike óta őszben, sőt mondhatnám télben vagyunk. Nappal még csak tűrhetően meleg a levegő, de este 8 órakor egyszerre oly csípős hideg lesz, hogy az ember azt sem tudja, mit tevő legyen, annál kevésbé, mert itt minden épület nyaraló, a szalont kivéve, egy szobában sincs kályha (fire-place = tűzhely). Oh, sok minden hiányzik itt, mi otthon bőségben van; hogy mást most ne említsek, az oly isteni fürdőknek, ásvány-vizeknek, természeti melegforrásoknak, mikben hazánk annyira gazdag, itt hire-hamva sincsen.

Az időjárásra visszatérve, az ősz szokott természete szerint roppant esőzéseink voltak; de az idén sokkal rendkivüliebbek, mint aminőket még eddig értem. Öt hétig folytonosm tartott a legnagyobb esőzés, egy uj özönvíz fenyegetett. A kiáradt folyók tömérdek károkat okoztak; itt is a viz némely utczában 40 láb magasságra emelkedett over íhe levél (a földszin fölött).

E napokban oly tudósitást kaptunk, msly bennünket a legellenkezőbb érzésekkel töltött el, a baráti öröm s önző fájdalom érzéseivel. Dr. Rochlitz Kálmán hazánkfia és barátunk tudósított egy maga nemében gyönyörű levélben, hogy „Gyulay Albert Gábor, a párisi világkiállítás titkára, valamint ő is, néhány hó múlva hazájokba visszatérnek." Vajha mi is azt tehetnők! Örültünk, hogy viszontláthatják kedves hazánkat, de megirigyeltük boldogságukat s megsirattuk távozásukat. Mikor mehetünk mi is? No, de az idő mindent megérlel, — s kitűzött tervem végrehajtására még idő kivántatik.

Most Isten veletek.

Dr. Kempf József

.

Idézettség

Magyar Nemzet 2020. 10, 06.  A Vasárnapi Ujságra hivatkozva  közli  Batthyány temetésének körülményeit

Gr. Batthyány Lajos holtteste. Vasárnpi Ujság 1870. 171.

Mielőtt a nagy halott tetemeit ünnepélyesen eltemetnék, a barátok templomának sírboltjában fekvő tetem ugyanazonosságát kellett bebizonyítani.

E végből márcz. 29-én d. u. 4 órakor az elhunytnak fia, Elemér, az e végből kiküldött bizottmány és a kolostor papi személyzete a sírboltban összegyűlt. A bizottmány tagjai közt voltak Thaisz Elek, dr. Flór, Királyi Pál, Sztupa György stb. A kolostor főnöke kíséretével együtt teljes szertartásos diszben jelent meg a sírboltban, mely ünnepélyesen meg volt világítva.

A nagy halott sirboltja a föld mélyében van elhelyezve, s egy márványtábla jelzi a következő felirattal: „1849-ben, okt. 6-án az Úrban elhunyt G. B. L. Áldás és béke hamvaira." E márványtáblát csak néhány év előtt helyezték oda.

Az absolutistnus uralgása alatt e táblára csak a G. B. L. kezdő betűk voltak vésve, s maga a tábla is befelé volt a sírboltba falazva, nehogy a kolostor e féltett titkát avatatlan szemek fel találják fedezni. Volt idő, mikor szándékos in kellett azon hirt terjeszteni, hogy a gróf hulláját elvitték a kolostorból, s e hir még legutóbbi időkben is sok hívőre talált; noha tényleg a hulla folyton ott őriztetett, de a fentebb érintett óvatosság mellett

A nagy halottnak nyughelyét konstatálván, a sírbolt felnyittatott. A kőműveseknek sok dolgot adott a bolthajtás áttörése, míg a koporsót ki lehetett venni. Á koporsó már igen roncsolt állapotban volt, s a legnagyobb elővigyázatra volt szükség, hogy a be nem balzsamozott hulla minden nagyobb rázkódástól megőriztessék. A sírbolt szabad terére kihozatván, a koporsó teljesen széthullott; a tetem is már nagyon enyészetnek indult. Az elhunytnak szép, nagy szakálla azonban teljes épségben fennmaradt , s annak színe is bizonyossá tévé az azonosságot. A koponya már szétmállott, de még mindig meglátszik azon golyó helye, mely a nemes éltet kioltá.

A hulla fekete ruhába volt öltöztetve, 8 az öltözetdarabok közül a posztó-mellény maradt meg legjobb épségben. Azonban a fekete bársony kabát, melybon a vértanú elhunyt, szintén megismerhető, s néhány fából készült gomb még ép maradt. Az eredetileg fehér faforgács, melyen a gróf feje nyugodott, vörössé vált.

Az arczvonások felismeréséről a hulla ily állapota mellett természetesen szó sem lehetett, azonban a hulla ugyanazonossága mégis kétségtelenné vált, annál is inkább, hogy ezt az azóta folyton ott lakó szerzetesek is lelkiismeretök szerint bizonyítják. Ezeknél fogva a bizottmány konstatálta az ugyanazonosságot, s erről körülményes jegyzőkönyvet is vett fel.

Ezek után a hullát nagy vigyázat mellett egy uj érczkoporsóba helyezték, a ezt az eltemetés ünnepélyéig bezárva, a sírbolt szabad terén