Tárgy: h14-127

Városok         Utazás          Északi sarki utak      A nőkről

h14–127.  A  Vasárnapi Újság. Magyar prózát írók és levelezők.

2020.  10. 30.

Tartalom 

VÁROSOK

                                                                                                                                                                                                                                                                                                  
KÉPEK RIO DE JANEIRÓBÓL. 1889. 769.

Az a csendes forradalom, mely napjainkban egész váratlanul köztársasággá alakította át Amerika egyetlen monarkhiáját, a földgömbünkön, területi nagyságát tekintve ötödik helyen álló Braziliát, nagyon emlegetetté teszi Bio de Janeiro fővárost is, melyet, bár az óriási birodalom székhelye népesség tekintetében is versenyez Budapesttel, a mi irodalmunkban mindeddig nagyon ritkán emlegettek.

Pedig ez a tengerentúli főváros fekvésénél fogva is nevezetes. Sok utazó van, ki szebbnek mondja a brazüiai főváros kikötőjét, mint Nápclyét s egy sincs ki elragadtatással ne beszélne felőle. Csaknem a baktérítő alatt két gránit-szikla áll őrt a tengeröbölnél, a czukorsüvegnek (Pas de assucar) nevezett sajátságos alakú, 200 méter magas kopasz és meredek hegy, melynek alján várkastély áll és vele szemben egy kis erőddel bíró csúcs. Az öböl bejárása csak 700 méter széles, de aztán hirtelen szótterül, hossza 47 kilométer és szélessége 45 kilométer. Legnagyobb és legszebb kikötő a világon, ahol a földgömb mindennemű hajói találkoznak. Szeszélyes alakú hegyek, egész sereg kisebb-nagyobb sziget, egy messze előre nyúló félsziget, s a hegyeken várak és erődök, a partokon gyönyörű villák és nagyszerű tenyészet itt-ott egy-egy terjedelmes kolostor és hatalmas tornyok élénkítik meg a képet. Messze távolban feltűnik az Orgona hegység csodálatos alakú csúcsaival és szarvaival, előtte sajátságos alakú más hegyek es mindenek felett a tengeröböl pompás sötét-kék vize.

A város belseje, hasonlóan Nápolyhoz és Konstantinápolyhoz, nem ritkán csalódásba ejti a természet szépségeitől elragadt utazót. A tengerpart mindenütt házakkal van borítva, hat különböző városrész terül itt el, modern jellegüleg, négyszögletesen épitve; de az utczák nagyobbrészt szűkek, piszkosak, a házak igénytelenek és még a középületek és templomok is inkább csak bensejükben mutatnak érdekes képet. Az elegáns Rua d'Ouvidm, melyben a város franezia lakóinak ízléses kirakatai vannak, olyan szűk, hogy kocsinak nem szabad benne közlekedni

 Magának Don Pedro császárnak, ki ezt a tilalmat egyszer megszegte, a rendőrség ítélete folytán 10 000 reist azaz mintegy 40 forint bírságot kellett fizetni. Van azonban közvetlenül a tengerpart előtt csinos fasorokkal díszített nyilvános sétatér (Passeio publico), szép kilátással az öbölre és szikla-kapura.

Egyik képünkön láthatjuk az árucsarnoktól  balra a volt császári téli palotát, mellette az az előtt 15 evvel épült kereskedelmi miniszteri épületet Ezt a császári palotát azonban csak ünnepies alkalommal használták, így innen hirdette ki I. Dom Pedro (a mostani császár apja, ki ; azonban szintén nem a trónon fejezte be életét)  1822. ben a brazíliai császárságot. A császár rendes lakása a város éjszaknyugoti részén fekvő Sao Cristoval nevű palotában vált, hol az eredetileg mocsáros vidéken pompás park van. Ez a palota egyszerű kétemeletes, inkább bérházhoz hasonló épület.

Csak a forró napok alatt ment ki a császár az öböl északi partján levő Pelro-polis nevű nyári lakába, mely 783 méter magasságban feküdvén, sokkal enyhébb éghajlatú, mint a főváros alacsony vidéke. Itt tartózkodott leánya és veje is, a kiknek arisztokratikus modora nagyban siettette a brazíliai császárság megbukását.

Bio de Janeiro lakosainak száma a szétszórtan fekvő külvárosokkal az 1883. évi népszámláláskor 435 568 volt. A valódi város dombos talajon húzódik el az öböl délkeleti részén; a régi várost, a mai belvárost, a szárazföld felé kiterjedő külvárosok kerítik, s a határvonalat a Campo St. Anna nevű nagy tér keríti. A fő közlekedési vonalat a rakparttal párhuzamosan futó utczák alkotják. Itt van az alkotmány-tér I. Don Pedro császár lovas szobrával. Ez az egyetlen tér, mely szépnek és nagynak mondható, a többiek igénytelenek. A legszé esebb utcza a Rua Premeira de Marco, mely a császári palota kapujától a Sao Bento kolostorig vezet. Ebben az utczában van a börze s más középületek is.

 Ugy azok, mint a templomok igénytelen kinézésüek. A templomok nagyobb része egyszerű jezsuita-stylben épült, némelyeknél még a középhajónak sincs tetőzete, s a bensőből egyenesen láthatni a piros cserépfedélzet darabjait, más helyeken igen középszerű festmények vannak a tetőzeten. A falak azonban mindenütt aranyozottak s igen sok ékszerrel bírnak, melyeket áhitatosok buzgó ajándékai : tarkáznak.

Közintézetekben a város igen gazdag. A sok kórház közt legnevezetesebb a misericordia, hol évenként 7000 betegnél többet kezelnek, s a Botafogo öbölben fekvő őrültek háza, közel a világhírű botanikus kerthez. Iskolák is nagy számmal vannak; valóságos egyetem nincs, de van két orvosi, egy jogi s egy polytechnikai iskola, van továbbá 20 kollégium és 865 népiskola.

A város kereskedelmi forgalma igen nagy. Brazília összes kivitelének fele Rio de Janeirón megy át, bár ujabban Santos, Rio Grandé s más városok is emelkedtek. A kikötőben folyvást nagyszámú európai és amerikai hajók találhatók. Brazília fővárosa tehát mindenesetre jelentékeny hely, mely a gyér népességű, de óriási területű s természeti kincsekben gazdag ország jelen állapotát messze túlszárnyalja. A köztársasági államforma talán még emelni fogja a várost, bár egészségtelen éghajlata aligha engedi meg, hogy ez a hely ugyanoly központ legyen Dél-Amerikában, mint New-York a sokkal kedvezőbb fekvésű északon.

Erődi Béla..A török fővárosból. 1877. 490.

(Eredeti levél.) Konstantinápoly, július 16.

Első levelemet Triesztben irtam a „Diana" hajó fedélzetén. Triesztből, csendes és valóban kellemes utazással Korfuba érkeztünk. Itt partra szállottunk-s meglátogattuk a török konzult, kíváncsian tudakoltuk az utazásunk alatt történt politikai eseményeket. Majd kocsit fogadtunk és Korfu főterén, az Esplanadon, mely egy tágas szép tér, bekerítve és beültetve fákkal  és virágokkal, tovább hajtattunk az ott lakók által nagyon feldicsért Ágyu térre, melyhez  kertek és nyaralók között vezet az elég poros és göröngyös ut. A kerítéseket óriás áloék képezik kövér húsos leveleikkel. A szölögerezdek sűrűen borították a lugasokat, s itt-ott már édes szőlőt is lehetett találni. Az Agyu tér egy kiálló csúcsa a sziget fennsíkjának s gyönyörű kilátást nyújt a tengerre. Előttünk terül el a végtelen tenger kék hullámaival; habjaiból egy piczi sziklán, mely csak egy épület befogadására elegendő, nyúlik fel egy kolostor, a Pantokrator (Teremtő), mellette egy másikon a Panagia (Szűz Mária). A sziget maga borítva van fákkal s kellemes tanyául szolgál üdülő | betegeknek, kik számosan szokták felkeresni ez  üde levegőjű helyet.

Lakóinak számát 72 ezerre  teszik, kik Korfuban és 72 helységben oszlanak meg. Itt már egészen keleten vagyunk; a piszok is már feltűnően mutatja magát mindenütt, amerre csak lépünk. Korfuból pár órai ott időzés után tengerre szállva, a regényes albániai, majd a görög partok tűntek föl előttünk ut közben. A Matapan hegyfok körül 15 török hadihajóval találkoztunk, melyek egy alhániai kikötőbe eveztek, hogy rendeltetésük helyére szállítsák Szulejmau pasa katonáit. Később Spártának legszélső tokához, a S.-Angelohoz értünk, melynek egyik szikláján egy görög remete ütött tanyát szikladarabokból rakott kunyhójában. Szokása az ott elevező hajókat üdvözölni, minek fejében aztán ; kenyeret és más élelmi szert adnak neki a ha-| jósok. 0 ebből él s azt mondják, nincs oka panaszra. Majd Szirába értünk, hol öt óra hosz-szat időztünk. A szigeten fekvő Hermopolis nevű város Görögországnak harmadik városa. Kőből épült szép házai, a kövezett utczák, a négyszög kövekkel kirakott főtér kellemes benyomást tesznek az utczára, habár az utczákon levő szemét, a piszok a keleti városra emlékeztetnek. Szirának élénk kereskedelme van s anyagi jólétnek örvend; 15 év óta még egyszer oly nagy terjedelművé nőtte ki magát. Az itt divatban levő kirándulásokat szamáron mi is megkisérlettük, s körüljártuk a várost a tengerparton, gyönyörködve annak pompás fekvésében és a tenger nagyszerű látványán. Szirától kezdve olyan viharunk volt, milyenre a kapitány csak tél idején emlékezett. Hajónk nagyon hánykolódott, s mi betegen feküdtünk czelláink-ban. Csak akkor mertünk a fedélzetre fölmenni, mikor már közel voltunk a Dardanellákhoz. Jobbról balról összeszorul a tenger két földrósz közé s keskeny vonalban köti össze a Márvány-és Sziget-tengert.

A Dardanellák most tele levén a törökök által lerakott torpedókkal, csak igen lassan és óvatosan haladt előre hajónk, nehogy valamely ólálkodó torpedó rettenetes voltát velünk éreztesse. A Dardanellák mindkét partján erődök vannak és ágyuk kandikálnak ki minden lőrés-ből. A Márvány-tenger nyugodt volt s igy csendesen végeztük be a hat napig tartott fárasztó utat.

Ismerőseim azt mondták, hogy Konstantinápolyt egészen megváltozva fogom találni, nem olyan ma, mint volt azelőtt nyolcz évvel, midőn pár évi ott tartózkodás után elhagytam. Én nem találtam változást. Most is olyan elragadó szép a tengerről tekintve, most is olyan ronda, ha a hajóból kilépünk, mint volt ezelőtt. Lakói sem változtak. Ugyanaz a sürgés-forgás, pezsgő élet egyrészről s ugyanaz a lomhaság és közöny másrészről. Minden a régi, még a gondolkozásmód is ugyanaz maradt, ha ugyan roszabbra nem változott. Mert a lóvonatu vasút, a sikló, a gőzvasut, egy-két nyilvános kert nem olyan változások, melyek egy ilyen világvárost, milyen Konstantinápoly, nagyon átalakitnának.

Szomorú képe van most Konstantinápoly-nak. Mindenütt lehangolt és levert kedélyeket találunk. Mintha az emberek le akarnának mondani az életről, oly szomorúan járnak-kelnek. Egy kis életet a folytonos és nagy számmal özönlő katonák adnak. Most jön 4—5 száz ember s alig hagyta el a hajót, már vasútra kell szálla-nia, hogy az ellenség elébe siessen. Legtöbb zajjal járnak-kelnek a büszke magatartású zej-bekek. Egyes városrészekben török lobogó mellett önkényteseket toborzanak, de a toborzás nagyon lanyhán és közönynyel foly. Egy ember egyik kezében dobverővel, a másik kezében pálczával döngeti a nagy dobot; egy másik pedig egy klarinétot recsegtet, s e vad hangokkal igyekeznek a kedélyeket megnyerni a nagy áldozatra, a haza és vallás érdekében.

Itteni ismerőseim és barátaim előzékeny és meleg szívességgel fogadtak, s több helyre kaptam meghívást. Eddig a bel- és közoktatásügyiminiszternél voltam. Ahmed-Vefik pasánál, a képviselőház elnökénél pedig egy éjjelt töltöttem Rumili Hisszarban levő kastélyában. Többet róla talán más alkalommal írok.

A török főváros a háború kezdetén. 1877. 282.

Most már hát a diplomacziától csakugyan az ágyú vette át a szót. Az északi kolosszus két felől tárta ki óriás vaskarját tüzes véres ölelésre, hogy agyonszorítsa, akinek az örökére áhit. Az első ágyúlövés Ázsiában dördült el, de már a Duna mellől is megszólalt rá a visszbang. A muszka megszállta az al-Duna oláh partjait, s hídfőket és sánczerősségeket hány fel a kikötővárosok körül s felplántálja rájuk ágyupadjait. A török monitorok egy csütörtöki távirat szerint bele szóltak ebbe a dologba Brailánál, mely alkalommal néhány vas-gömböcz a városba is beletévedt s felgyújtott néhány házat s néhány embert megölt. A dunaparti muszka ágyuk ugyan visszavonulásra kónyszeritették a török vashajókat, de azt nem tehették meg, hogy * folyammelléki lakosok élet- és vagyonbiztonságuk miatti aggodalmukban ezrével oda ne hagyják lakhelyeiket s az ország belsejébe, vagy külföldre ne vándoroljanak. Erdélyben már egész karavánok gyülekeznek gazdagabb románokból, kik az orosz „barátság" elöl keresnek ott menedékhelyet, sőt egy sürgöny szerint sokan török területre menekülnek a muszka ágyuk oltalma elöl.

A szörnyű fegyvertánczra tehát magzendült a nyitány.

Ázsiában már több egy heténél folynak a csatározások, s egy perai távirat örvendetes szen-szácziót keltett közöttünk, jelentvén, hogy a törökök egy nagyobb csatában az orosz czen-trumot keresztül törték s a balszárnyat visszavetették. De e győzelmi hir még nem talált ujabb megerősítésre; a török hivatalos hirek csak annyit mondanak, hogy nagyobb ütközet nem törtónt, C3ak apróbb csatározások, melyek azonban mind a török fegyverek győzelmével végződtek. A muszkák nagyra vannak vele, hogv az ázsiai határszélen levő Bvjazid erőd 1700 főre menő helyőrsége kivonult előlök s a hegyek között foglalt állást, hátra hagyva 12 ágyút és lőszereket. De ez a hir is megerősítésre vár még, mert az orosz diadalok hirét ugyancsak kötve kell elhinni; tudvalevő dolog levén még a krimi hadjáratból, hogy az oroszok egy-egy csatában soha se vallottak be többet egy elesettnél,ugy hogy a muszka „egy halott" egész közmondásossá vált. Ilyen „egy halottat" különben már eddig is bevallanak.

Természetes, hogy a csatatérről érkező legcsekélyebb hirt is nagy izgatottsággal fogadjuk ittBudapesten is,örülünk egy-egy győzelmi hirnek, mely a törökökre kedvező, s a törökök vereségének hire minket is lever. Képzelhetjük hát, minő izgalom lehet az, a melylyel e híreket, a muszka aspirácziók Mekkájában, a török birodalom fővárosában, macában Konstantinápolybán fogadják.

Mint onnan érkező levelekből látjuk, a török főváros jellege az utóbbi napok alatt egészen megváltozott. Konstantinápoly, daczára, hogy főváros, mégis osztozik a többi török városok ama tulajdonában, hogy rendes időben sokkal nyugalmasabb, kevésbbé nyüzsgő és eleven, mint a nyugati városok. Még az oly események is, melyek egy-egy európai várost egészen felforgatnának s talpra állítanák minden lakosát, a nélkül szoktak végbe menni bennök, hogy valami nasy feltűnést mutatnának. A török s általában a legtöbb keleti nép asszonyi gyengeségnek tartja a kíváncsiságot, nem szívesen csoportosul, nem szeret az utczín tolongani, s méj a parlament megnyitása, és az alkotmány kihirdetése is ugy fogadtatott, a mit nálunk közönynek és részvétlenségnek mondanának. A törökre nem igen hat a külső látványosság, demonstrálni meg épen nem szeret, a mit legjobban bebizonyított akkor, mikor ifjaink a török hadak fővezérének a diszkardot megvitték. Tábornokok, főhivatalnokok s kitűnőségek mentek elébök, keleti fénynyel és pompával vették körül, a nép is részt vett a szives vendéglátásban, — de nem volt az rendkívüli tömegeivel imponáló népnyilatkozat, minőnek nálunk minden hivatalos segítség nélkül, sőt annak passzív magatartása mellett is mi magunk voltunk tanúi és részesei pl. a török küldöttség fogadtatásánál, hol százezerre becsülik az önkényt kivonult lakosság ; számát.

Azonban a mi Törökországban most történik, az már nem puszta kíváncsiság, kedvtelés vagy demonstráczió dolga: ez élethalál-kér-dés, mely minden embert kihoz a rendes sodrából s izgatottá teszi a legnyugalmasabb idegü embert is. Konstantinápoly most egy hangyaboly, melybe pálczát szúrtak. A lakosság nyüzsög-mozog, csoportokat formál s tolong az utczákon, s mindenki a legnagyobb várakozást és feszültséget fejezi ki arczán.

A falakon szultáni manifesztumok, prokla-mácziók jelennek meg, melyek elé emberek gyülekeznek, s minden rendű és rangú nép csoportosul, katona és egyéb vegyesen, a kiket még a parancsszó a csatatérre nem szólított. Figyelemmel olvassák a jelentéseket és fölhívásokat, s szájról szájra adják azok tartalmát, mint azt mai képünk mutatja, hol néger tipusu arcz, hamal (teherhordó), pereczes, török-zsidó, örmény és cserkesz katona látható.

A kávéházak is tele vannak politizáló és a háború fejleményeit latolgató csoportokkal. Az alacsony kereveteken letelepedve, a nargilé füstje mellett várják az érkező tudósításokat, harcztéri és azokkal egybefüggő jelentéseket ki abba a szerenesés helyzetbe jutott, hogy  egy térkép aka H kezébe, egész lokális központot képez, mikor kiteríti s magyarázni kezdi rajta a hadseregek állását, vonulását, mozdulatait s kombinálgatja a valószínű összeütközés helyeit és a hadmiveletek esélyeit. Köréje gyül-i nek a többiek s kíváncsian, érdekeltséget kife-j jezö, kerekre nyilt szemekkel hallgatják élénk,  tüzes előadását. Közbe-közbe talán egy-egy sürgöny is érkezik, mely arról szól, hogy fogadják Budapesten a török küldöttséget a magyar testvérek. Egy ily kávéházi jelenetet tüntet fel másik képünk.

Szegény törökök! Nem lehet csodálni, hogy keleti nyugalmuk ennyire elhagyta. A mióta az ottoman birodalom fennáll, nem forgott még ilyen veszedelemben. E?y évtizedek óta készülő, óriás erejű ellenséggel találja szemben magát, mely megfogadta, hogy letörüli Európa térképéről, s épen abban a pillanatban, mikor a nyugati czivilizáczió vívmányainak nyitott önmagánál fényesebb kaput a „fényes kapu", egyenlőkké tette lakosait, s megfeszíti minden erejét, hogy beléphessen a kulturállamok sorába.

És Európa, mely a kultúra terjesztőjének hirdeti magát, tétlenül nézi, mint akasztja meg e magasztos szándokaiban az az abszolutizmus, melynek nyomában nincs egyéb, mint zsarnokság és szolgaság.

A mi rokonszenvünk az egyetlen szövetségesük. Bár adhatnák vissza inkább hőseiket, kik a félreértés százados harczviban a mi fegyvereink által estek el, s pótolhatnók helyre a vétséget, melyről most kell meggyőződnünk, hogy önmagunk ellen is el volt az követve. A megtörténtet azonban meg nem letté mir nem tehetjük, csak sajnálkozhatunk felette. De ha az igazi rokonszenv tehet valamit arra, hogy megaczólozza szivüket, karjaikat és f egy verők élét, — akkor Magyarország rokonszenve nem lesz az utolsó erkölcsi erő az ö táborukban.

ORSZÁGOK

László Károly levelei Amerikából. 1859.294.

IV. 

Minatitlan (Mexico, indiánok), márt 31. 1853.

Remélem, hogy három hónapi hallgatásom alatt kedves olvasóim már elfelejtették, kipihenték az előbbi leveleim okozta unalmat s fáradalmat: s most újra előveszem tollamat. Mind azok, kik leveleimben némi élvezetet találnak, mind azok, kikre az mákonyként hat, tulajdonítsák azt a szerkesztő urnák, kinek teljes szabadságában áll leveleimet, ítélete szerint, közölni vagy eldobni. Az európai utóbbi villanyzó hírek következtében egész erőm kívántatik arra, hogy figyelmem, csak egy időre is, az ottani érdekes mozgalmakról elvonassék, s az itteni indiánokról irjak.

A tartomány különböző részeiben összevegyületlenül lakó, s egymás által érthetetlen dialektusu indián nyelvet beszélő tribusokból származott itteni indiánok termetükre, formájukra, vérmérsékletükre nézve egymástól különböznek. Egyik osztály zömök termetű, a másik magas; egyik átalában jó kinézésű, s asszonyai között sok a szép, míg a másik osztálybeliek, majdnem kivétel nélkül visszataszító, kinézésüek; az egyik rablásra, verekedésre hajlandó, s a másik békés polgár, ki egy fillért érőt sem lop és senkit egy ujjal sem bánt meg, sőt bárány türelemmel, maga fedezése nélkül, állja még az őt megtámadó ütlegeit is.

De abban mindnyájan megegyeznek, hogy mind henyék, dologkerülők, lomhák, tudatlanok, neveletlenek s rendkivül bigottok és babonások. Természeti értelmességük nekik van, és taníthatók ők, de a nevelés egészen el van hanyagolva. Mindegyik faluban van egy iskola egy tanítóval; de nincs ki tanitani tudna; nincs ki az iskolára felügyelne. A tanitók maguk sem tudnak annyit, amennyit tanitniok kellene, s az egész tanítás leginkább csak imák s katechismus szajkó módra betanitásából áll, s azoknak a gyermekei, kik tanyákon laknak, még annyit sem tanulnak. A kreolok gyermekei írni, olvasni s keveset számolni megtanulnak; de ezer indián közöl alig találni egyet ki írni, olvasni, s számolni tudna. Ha az indián a piaezra, hátán, egy kevés magától elszakasztható s néhány garast érő terméket hoz be s ad el, minden ujjai használása mellett is nagy dolog neki kiszámitni, hogy mennyi jár neki.

De ez nem az indiánok hibája, mert ők taníthatók s jó természeti ésszel bírnak. Mellesleg említve, a szabad elvű párt mostani feje Juarez (olv. Huarez) is egy telivér indián. Öt mint szegény indián fiút fogadta szolgálatba egy ügyvéd, s miután a fiu természeti értelmességen kivül nagy vágyat mutatott tanulásra, az ügyvéd taníttatta. Juarez iskoláit dicséretesen végezte, ügyvéddé lett s a Commonfort kormánya alatt a főtörvényszék elnöke volt, s mint ilyennek van most törvényes joga a presidensségre.  

A butaságra mutat az indiánokban, hogy még éveik számát sem tudják. Ha az ember egy indiánt kérdez, hogy hány éves, a felelet rendesen „quien savé" (ki tudja! ahelyett, hogy : nem tudom). Ezen felelet igen furcsán hangzik egy idegen nyelvű előtt. P. o. ha az ember kérdi az indiántól: Mi nap van ma, csütörtök? Az indián feleli:„quien savé"; ha az ember utazván kérdi az indiántól egy útelágazásnál, melyik ut visz ide vgy oda? Ö feleli: „quien savé." Mintha senki sem volna a földön, ki azt tudhatná.

Az indiánok, mint minden bennszülöttek buzgó r. katholikusok. A templomokban festett képek ritkán vannak, de vannak számtalan faragott, a ozifrán felöltöztetett képek, amelyek különféle nagyságúak, de leginkább életnagyságuak, s lehetőleg élethün szinezve. Az indián nép földhöz ragadt szegény, de papjai gazdagok. Ezeknek határozott évi fizetésük nincs, hanem az általuk vett stólák ezek.  

Egy indián gyermek kereszteléseért egy dollár, kreolok gyermekeiért több; temetésért 2 dollár, a halott vagyonossága szerint. A faluban melyben a pap lakik kevesebb,  több, ha más faluba kell a papnak menni. Esketésért tiz dollárt vesz a pap saját falujában, s húszat más faluban, egy miseért 8— 20dollárt, a falu népessége s tehetsége szerint.

A konstitutionalie kormány hatalomra jutásakor a többek között egy törvény hozatott, mely parancsolja, hogy azon szegény lakosokat, kik a kiszabott stólát fizetni nem képesek, bírói bizonyítvány mutatására a pap ingyen tartozik esketni. A buzgó hivők a lelkiatyának oly bőven hoznak be termék ajándékokat, hogy az egy-egy bucsu után 500—1000 dollárt érő terméket elad. A magas dijak következménye az, hogy egy-egy faluban alig van 3, 4 istentisztelet egy évben, s e czélra is a szükséges pénzt a falu küldöttjei a templomból kivitt, czifrán felöltöztetett faragott képével a templom szentjének (egy szalagokkal, virágokkal s kendőkkel ékesitett szekrényben) faluról falura, dob és csengetyü szóval házról házra járva, nagy fáradsággal szerzik össze.  

Utazásom közben egy 5000 lélekkel biró, sziklás hegyek között épült, szegény indián városban a házigazda, kinél szállva voltam, monda, hogy az ő papjuk évi bevétele 10—12 ezer dollárra felmegy.  A magas stólák következménye az is, hogy a szegény indiánok gyermekeiket nem kereszteltetik meg, s halottaikat egyházi szertartás és harangszó nélkül temetik (mert egyszeri harangozásért is 10 dollárt vesznek); esketés nélkül kelnek össze, élnek együtt. Az ily törvénytelen házasságok olly átalánosak ezen földszoroson, sőt mondhatni egész Mexikóban, hogy az szégyennek sem tartatik, és a törvény is megengedi az ily házasságbeli gyermekeket a szülői vagyon egy részében részesülni, s az csak a papok és test-vérektőli gyermekeket tartja törvényteleneknek.

Azt tudják olvasóim, hogy a mexikói köztársaságban a r. kath. vallás az uralkodó. Protestánsoknak nyilvános isteni tisztelettartás sehol meg nem engedtetik. Halottaikat a maguk vallásos szertartásai szerint nem temethetik. Még a fővárosban Mexikóban is, hol a protestáns hatalmas porosz, angol és észak-amerikai Egyesült-Statusok követei ülnek, ezen tilalom teljes erejében volt mindaddig, míg néhány évvel ezelőtt a konstitutionalis kormány alatt az ottani protestánsok földet kaptak külön temetőre, s engedelmet a maguk szertartása szerinti temetésre.  

Minatitlanban az itt számosan lakó külföldi protestánsoknak e tekintetben nincs panaszuk. Mind a bennszülött r. katholikusok, mind a külföldi protestánsok, néhány barátaik által minden harangszó s ének nélkül csendesen vitetnek ki s tétetnek békés nyugalomra, egymás mellé ugyanazon temetőbe.  

A kreol halott koporsóban vitetik s kisértetik ki a temetőbe férfi rokonai s barátai által; asszony soha sem látható a gyászmenetben. A szegény indiánok halottaikat rendesen lepedőbe burkolva, koporsó nélkül viszik ki a temetőbe szintén harangszó és ének nélkül, alig 2—3 férfi kisérve azt, s asszonyok csak kivételképpen. Temetőik rendesen bekeritlenek és sírjaik elhanyagolvák. Ha csecsemő hal meg (keresztelés nélkül), a háznál nagy vígság, vendéglés és zene van. A halott koronával, virágokkal s szalagokkal ékesitve nyitott koporsóban vagy anélkül letakaratlanul vitetik ki, 4, 5 guitáros, tánezdarabokat játszva a menet előtt a temetőig s ott a sírnál. Egy faluban sem tartanak anyakönyvet. Hogy hány születik, hal meg és kel össze? Senki sem tartja számon.

A kreolok a protestánsok iránt türelmetlenek, elfogultak, előitéletesek, a azokat a pogányoknál jobbaknak nem tartják. Egy itteni harminczadtiszt múlt karácsonykor egy társaságban, hol egy Egyesült-Statusi protestáns is jelen volt, társalgás közben arról levén szó, hogy a karácsony milly nagy ünnep, monda : ,,a karácsony legnagyobb, legátalánosabb ünnep, mert azt még a nem keresztények, a protestánsok is megünneplik."

Minden város és falu maga tartja fenn iskoláját, s fizeti tanítóját. Törvény szerint a szegény helyek segittetni tartoznának az állam pénztárából; de a szünteleni belvillongások, forradalmi költségek okozta pénztár-üresség következtében a községek magukra vannak hagyatva. Ezekben a biró kiveti minden emberre, vagyonértéke s tehetsége arányában, hogy mennyit fizessen az iskola fenntartására. A szegények semmit sem fizetnek gyermekeik tanitásaért, de a gazdagok, ha vannak iskolába járó gyermekeik, azokért évenkint tartoznak fizetni két dollárt.

Az indián falukbani tanitók fizetése hónaponkint 15 —20 dollár, városokban 30—40. Az iskolaadót összeszedő kap havonkint egy dollárt, s az összeszedett pénztől 6%.  Ezen fizetéssel a falusi tanitók tisztességesen kijöhetnek, de a tanító itt Minatitlanban 400 dollár évi fizetéssel nyomorog s alig jöhet ki. Hogy ezt olvasóim megérthessék, a háztartásra leginkább szükséges termékek piaczi árjegyzékét idejegyzem -----( Elhagytm G.

Megjegyzés

László Károly sok levelet írt a tengerentúlról, a Vasárnapi Úság számára. Ezek közül töbet közöltünk a múlt évben. A „maradékból” válogattuk az itt olvsható leveleket. Szerk.

László Károly levelei Amerikából. 1860.103

New-York, Észak Amerika, dec. 9. 1859. (A fekete rabszolgák állapotáról, « a rabszolga tartástól)

A december 1-sői levelemben szóltam az észak-amerikai fekete rabszolgákról röviden. Engedje meg ön, hogy a „New-York Tribune''-nek mai számából egy kis czikket önnel közölje!;. A czikk az észak-amerikai fekete rabszolgák állapotát borzaaztólag, de hiven rajzolja, sőt ahhoz még sokkal többet lehetne elmondani. A czikk ez :

„ADélnek 4—5 millió benszülött népessége tartatik a mai napon fogságban, alávalóbban s szigorúbban, mint toll leírhatná; kik, mint lovak vagy disznók árverésen eladhatók; kik családjaiktól gyakran egy pereznyi előleges értesités nélkül szakasztatnak el s hajtatnak, több száz sőt ezer mérföld-nyireTexas ésLouisiana gyapot és czukor-ültetvényeire, a legkisebb remény nélkül, hogy valaha visszatérnek még csak látogatás végett is.Fiukés leánykák, kik alig elég erősek a kapát emelni, leginkább ki vannak téve ezen sorsnak. Ezen milliók nőnemi fele gyermekségöktől fogva az uralgó faj fér-fiai kegyelmétől függenek mindenben, s gyakran áldozatai először a férj bujavágyának, azután a nő féltékeny gyűlöletének. Ezen szerencsétlen faj végzi a legerősebb, a legalábbvaló munkát, s teremti elő a Dél gazdagságának nagyobb részét, s mégis semmi bért nem kap s nem bírja semmi töredékét azon gazdagságnak. Törvény által akasztófáravalónak nyilatkoztatik az, ki azon szerencsétleneket olvasni vagy irni tanitja. A legszorgalmasabb, a leghívebb, a legtakarékosabb ezen fajból nem vigasztalhatja magát azon véggondolattal, hogy ő takaritgat egy összeget, melylyel gyermekeinek még. e* életben nyugalmat eszközölhet. Viselje ő magát bár legjobban, az sem biztosithatja arról, hogy az ő tulajdonosa szükségből vagy szeszélyből nem szakasztja el tőié nejét és gyermekeit, s nem adja el őket egy távol ültetvényre, honnan azok soha sem térhetnek vissza. Az olyan eladás a déli stá-tusokbani papok s politikusok által házassági szerződést széttörő erejűnek tartatik, szabadságában állván az illető feleknek újra megházasodni bár mikor, ha az ö urok érdeke azt kívánja, vágy nekik ugy tetszik. Ezen letiprott fajnak még azon kis takarék összege is, melyet ők alvásiidejökből szakasztott órákio- tartó munkával keresnek, vagy másoknáli dolgozásért bérben kapnak, törvényesen nem az övék, hanem az ő uraiké. Ha egy megvette magát urától 1000 dollárért s abból 900-at már kifizetett, az ur őt másnap egy rabszolga hajcsárnak másik 1000 dollárért eladhatja, azt zsebébe teheti s a 900 dollárt is megtarthatja; s nincs törvény, mely azt ő tőle kicsikarja Végre a szövetségi főtörvényszék, az ő Dred Scott ítéletében, ünnepélyesen kimondta, hogy a rabszolgatartó státusok törvényei szerint, szerecsen nem perelhet be senkit; bármi gyalázatos m, istentelenül bántak legyen is vele, vagy bármily iszonyún megrabolták legyen. Ilyen ma a Dél benszulött népessége nagy részének törvényes és gyakorlati állapotja."

De nem csak a szerecseneken zsarnokoskodnak a déli státusbeliek, hanem a szabadnak szülött fehéreken is. Ott a rabszolgatartás ellen ogy szót sem szabad szólni; azt roszaló véleményt kimondani nem tanácsos. iUrki is, a ki bátorkodik ma Virginia-státusban a rabszolgatartásról ugy beszélni mint arról Henry P. Washington, Jeőerson és mások irtak, kénytelen élete megmentése végett menekülni, legalább attól félhet, hogy meztelenül bekátrá-nyozzák s tollazzák, rúdra ültetve zöcskölik, hordozzák, vagy még kegyetlenebbül is büntetik. — A konstitutió a szólás és irásszabadságot biztosítja, de azon biztosítást a Dél megveti; ott a rettegtetés-uralma teljes, és gyakorlatilag nem szabad més csak oly hírlapot is venni,mely a rabszolgatartás ellen legkevésbé is szól. Virginia törvénye megtiltja a postamestereknek oly könyvek vagy hirlapok kézbesítését, melyek a rabszolgatartási jog ellen szólnak. E napokban egy virginiai postamester kérdezte az Egyesült-státusok főpostamesterétől, hogy : engedelmeskedjék-e a státus azon törvényének? Á főfőhivatalnok ekkép válaszolt: „A szövetséges kormány alkotmány-szabta kötelességeinek egyik legszentebbike a statusokat felkeléstől, belső bajoktól ótalmazni : azért — természetesen — annak hivatalnokai közöl törvényesen egy sem használtathatik fel arra, hogy csak legkevésbé is ger-jeszsze azon bűnt, mely más bűnöket von maga után, és melynek elnyomása az ő kötelességévé tétetett, önnek, mint hivatalnoknak s mint polgárnak — a rajta fekvő felelősségi teher alatt — meg kell határozni, vájjon azon könyvek, röpiratok, hirlapok sth. melyek az ön kezébe mentek kézbesités, szétosztás végett, oly lázitó jettemitek-e, mint a státustörvényben leíratik; és ha ön azt hiszi, hogy azok olyanok, akkor ön nemcsak nem köteles azokat azoknak kézbesitni, kiknek küldettek, hanem ön fel van hatalmazva, s azon státus iránti kötelessége, melynek ön polgára, kívánja, azokkal akkép bánni, mint az érintettem törvények rendelik. A virginiai nép nemcsak megtilthatja az olyan okmányoknak az ő határukon bevitelét és szétterjesztését, hanem, ha azok a postán odavitetnek, bizonyos törvényes utón azokat semmivé is tehetik." — Hogy lehet azt „meghatározni", hogy azon könyvek, röpiratok s hirlapok, melyek egy postamester kezébe mennek szétküldés végett, lázítók csak legkevésbé is ? Természetesen faltörés és átolvasás által, minthogy pedig azok roppant nagy számmal vaunak, letartóztatnak addig, mig a postamester ur ráér vagy méltóztatik azokat átolvasni; mert különben, hogy tudhatja ő azt, hogy egy szerelmes regényben, vagy vallásos könyvben is nincs-e egy „legkevésbé is lázitó jellemű" kifejezés? Se a régi, se a mai időbeli zsarnokok alatt nem találni a szabad szólás és irás elnyomásának ennél roszabb módját, s gonoszabb rendeletet, mint ez, mely egy tudatlan, 20 dollár évifizetésű nyomorú postamesternek teljes hatalmat ad „meghatározni'', hogy polgártársainak mit lehet olvasni, s mit kell azoktól eltiltani.

No, de be kell zárnom levelemet, mert a hajó nemsokára indul s a leveleket, melyek mostantól félór* múlva érkeznek a postára, már nem viheti.

Mondtam már önnek egy levelemben, hogy politizálni nem szoktam, nem tudok; most is csak szólottam néhány szót ezen boszantó visszaélésekről. Vegye ön ezen levélnek olyan hasznát, milyet tudja.

Isten áldja önt s a hazát.  

Uti képek Braziliából.*) 1869. 463.

Szendrői Geöcze Istvántól.

1. Egy német gyarmat.

Midőn a Serrado-erdőből kiértünk, a nap már hanyatló félbon volt. A legközelebbi gyarmattanyához ezukomád, kukoricza, mandioca, aipim és talha ültotmónyek közt Közeledtünk.

Az aipim galagonya nagyságú bokor s 2—3 lábnyi hosszú, fehér bélü, 5—6 fontot nyomó gyökén-, minden idáig ismert burgonyafajok közt a legízletesebb, és hasznosságára mint pótkenyér, a mandioeával vetélkedik. Egy nagyobb fajtája a talha, de onnok gyökere sokkal keményebb, és az abból készitett ételek nehezobb emésztotüek.

Az aipim igen dúsan terem. Egy bokor alatt 6—8 gyökér is van s megniivcléso igen kevés munkát igényel. Gyökere meghámozva s egyszo-rűen vízbe megfőzve, igen izlotes és egészséges eledel, ozenkivül még többféle igon finom tésztáin inüt is készítenek belőle. A mandioca és az édes izű gyökér-burgonya fajok ogyik áldását képezik Brazília erdős vidókeinok.

Ép ily gazdagon torem itt a cócus nagyságú és veres bélü édes burgonya (batata doce), melynek azon sajátsága van, hogy megfőzve hetekig is eláll, sőt mindinkább édesebbé válik.

Agyarmattanya környékén legelésző tehenek hátán sok pirollt láttunk szálldosni. A közeli fákról két ily madarat le is lőttünk, épen midőn nagy-lármával, a fáról lelógó, hoszszu zacskó-alaku fészke körül repkedett.

Nemsokára ismét az ordőn keresztül vezetett utunk, s ogy vízesés mellett a píros és fekete tollazatú és aránylag igen hosszú kampós csőrű tucán mélabús hangja vonta magára figyelmünket;/ A tucán, az uj világ ezen ogyik legszebb madara, mindig a legmagasabb fákra száll. Az őszi hónapokban (ezek itt: márczius, április, május) igen meghízik, s ilyenkor húsa nagyon ízletes. Útközben hatot lelőttünk, s igy már két napra is el voltunk látva a legfinomabb vad-hussal.

Még félnapi járásra voltunk Blumenautól, midőn az est leszállott. Kettőzött léptekkel siettünk tehát az épen legközelebb eső gyarmatházhoz.

A tulajdonos egy öreg holsteini némot volt, kinek azonban gyormekoi már jobban beszéltek portugálul, mint németül. Alig hogy megérkeztünk, lódobogást hallánk, s nemsokára néhány portugál utas, ki Sao-Joséból érkezett, az udvarba vágtatott, szintén szállást kérve éjjelre.

Az öreg holsteini háza egyszersmind venda volt, mely bárkinek is 6 vontim fizetés mellett éji tanyául szolgált.

Tina, zuruma (dinnye - káposzta), szárított capibari (vízi disznó) húsból és bannánából álló vacsoránkat elköltve, még egy ideig jóizün beszélgettünk a háznéppel és a sao-joséi utasokkal, kik közül az egyik a nyeregkápán magával hozott violán néhány bahiai fandangóval villanyozá fel a csakhamar megbarátkozott társaságot. Az általános jókedvben magam is szivesen vállalkoztam egy fandangóra a germán eredetű házi gazda ogyik csinos szőke leányával.

Éjfél lehotott, midőn a mulatságnak vége szakadt, s a sebes gyaloglástól fáradt levén, alig vártam, hogy lefekhessem. A pálma gerendákból épített ház földtalaján, hol előbb fandangóztunk, csinos tánezosném braziliai szokás szerint előbb tüzet rakott, hogy mosquidók és carapatók alvásunkat ne háborgassák. Az itteni gyarmatházak falai, többnyire kotté hasitott és egymásra fektetett pálma gerendákból vannak összetákolva. Kémény nem lóvén, a füst a födélzetén és a gerendák közti réseken megy ki.

A füst elűzte a mosquidókat s a szőke Márta a szokott ágykészletet, vagyis a gyékényt és vékony takarókat a vendégek számára elrendezve, jó éjt mondott, mi pedig fáradtok levén, álomra hajtók fejünket.

Hajnalban mikor felébredtünk, az ügyes gyarmatos leánv már készen volt fekete kávé reggelinkkel, s mi még napfelkölte előtt elindulánk.

Épen vasárnap levén, útközben igen sok lovassal és lovasnővel találkoztunk, kik a vidék-

*) Ez igen érdekes közleményt Geöcze István világlátott honfitársunk „Utazás Braziliába és vissza" czimü s e napokban megjelenendő könyvéből vettük. A személyes tapasztalatok a benyomás élénkségében s az előadás közvetlenségében mutatják ki magokat. Mindenesetre igen érdekes fs ajánlható olvasmány kínálkozik bennök közönségünknek. Szerk.

Mexikói élet. 1863. 381.

Most, midőn nemcsak hogy hadi tudósítások gyakran érkeznek a mexikói csatatéren küzdő franczia hadsereg előhaladásáról, hanem ez ország trónja az osztrák uralkodó család egyik főherczegének ajánltatott fel. Bizonyosan nem veszik rossz néven e lapok olvasói, ha velők együtt egy pillantást vetünk az ottani életviszonyokra. A forrás, melyből tudósításunk adatait merítjük, a volt spanyol követ, Calderon de la Barca szellemdus nejének útleírása.

Alig lehet képzelni, mond az emiitett írónő, valami elszórtabbat, elhagyottabbat, mint Vera-Cruz és környéke. Itt a vár emelkedik vörös és fekete bástyáival, amott a nyomorult, komor város fekszik fekete madarak seregétől körüllebegve, helyek valamely hullamaradékot környeznek vagy újat keresnek.

De e borzasztó látvány is, mint tengeri utazásunk czélja, kedves volt. Ameddig csak a szem ért, a környék Vera-Cruz lakosságától volt ellepve, mely ő kegyelmessége megérkeztét bámulni gyűlt össze. Némelyeknek nem volt nadrágjuk, misokon pedig, hogy ez egyensúlyt helyreállítsák, kettő is, s ez öltöny felső párja, mexikói szokás szerint, oldalt felhasítva. Valamennyien széles karimájú, ezüsttel, tarka gyöngyökkel ékesített kalapokat viseltek; arczaikon pedig a sötét barnától kezdve egész az átlátszó fehérig minden szinváltozat ragyogott. Némely öltözék csupa rongyokból volt összeállítva, melyeket csupán a természetes vonzerő tartott össze; mig másoké csak néhány szelelőlyukkal volt ellátva. Azonban mindnyájan tolongtak, ökleikkel lökdöstek és csaknem vizbe taszitották egymást, nehogy a nap látványát elszalasszák.

A hideg érezhetőbb lőn, s végre a hold világánál határozottan kivehettük fehér fejkötőjével Orizaba csúcsát, melynek csupa látása is elég, hogy fázzunk. Jalapához közeledve, tovább érve, alig győződhettünk meg, hogy még deczemberben vagyunk; a lég langyos és illatos volt; a meleg hasonlított a londoni júliusihoz annak nyomasztó hatása nélkül. Az ut erdős vidéken vezet keresztül, melynek fái virágokkal és gyümölcsökkel valának lepve. Különféle szinü virágok terjesztették illatukat, phantasticus ki-gyónövények fonták körül a fák ágait, betakarva minden gallyat virágaikkal; pálmák, kókusz-, narancs- és citromfák vegyest váltották  egymást. Kalauzunk, Don-Miguel, kalapja már magában is valódi nevezetesség volt; ez fehér vidrabőrből készült s iszonyú karimával birt, gazdagon ezüsttel átverve, s vastag ezüst zsinórral és bojttal ellátva.

Egyetlen egy emberi lényt, egyetlen tárgyat sem láthatni, mely meglepő képet ne nyújtana. Az indián nők hosszú fonadékokkal kötve hátukra gyermekeiket, nagy szalmakalapuktól árnyékozva, két szinü ruhákba öltözve, az arríerok, megterhelt öszvéreikkel és sötét vad tekintetökkel; a lovasok, gazdagon ékesített nyergeikkel, mexikói kalapjaikkal, ezüst kengyelvasaikkal és nagy csizmáikkal : mindez festői. La Calera mellett gyönyörű kilátásunk nyílt a tengerre. Olykor megállapodva, narancsot, ananászt és granadillát vásároltunk.

A hideg érezhetőbb lőn, s végre a hold világánál határozottan kivehettük fehér fejkötőjével Orizaba csúcsát, melynek csupán látása is elég, hogy fázzunk. Jalapához közeledve a látvány

festőivé válik; kíséretünk felöltötte díszruháját, s magas sisakjaik és lobogó tollaik belevegyültek a fák és bokrok zöld lombjaiba, amint előttünk vágtattak. Orizaba és Cofre de Pevote fehéren világítottak a távolban, mig a vidéket, melyen áthaladtunk, pompás virág-, különösen rózsaillat töltötte el. Csaknem két óra volt éjfél után, midőn Jalapához értünk, és pedig szörnyen elfáradva s hidegtől dideregve.

Tűzről szó sem volt, de legalább meleg theát adtak, s nemsokára oly nyugodtan aludtam, mint Uj-York óta nem. Reggeli után több úrtól kisértetve sétát tettünk a városban, mely csak két meredek nagyon ódon utczából áll, néhány nagy, pompás házzal. A legkiválóbbak néhány angol kereskedőéi s egyes lakosokéi, kik a vomito időszakát itt töltik. Van benne azonkívül néhány régi templom, kolostor és szép vásártér. De az ó falak hasadékai közöl mindenhol rózsák tűnnek elő, s indián lányok koszorúkat fonnak belőlök valamely szent képre. Virágok a sátrakban, virágok az ablakokban mindenfelé a világ legszebb hegyes vidékein.

 A Cofre de Pevote, sötét fenyveseivel s óriási porphyrpartjával, melytől nevét vette, és a még magasabb Orizaba uralkodnak a többi csúcsokon. Az egymásba összefolyó hegyek, a komor szirtek és borzasztó völgyek, a magas fákból álló sötét, sűrű erdők, melyek a magaslatokat és lapályokat borítják;  távol a tenger látása,a gyümölcsfáktól árnyékolt ösvények; az aloe, banane, virágzó myrtusokkal vegyítve, különféle szinü és illatú cserjék és virágok — mindez egyesül, hogy a szem számára gyönyörködtető látványt idézzen elő. Aztán maga Jalapa, oly ódon és szürke, oly rózsákkal teljes, viszhangozva a daloktól, melyek minden ajtóból és ablakból szerteömlenek; és a kellemes kedves égalj! E benyomást nem egykönnyen törli el az idő!

Végre közeledtünk a fővároshoz. Gondolataim, a jelen előtt háromszáz évnyire kalandoztak.Találkoztunk a háború fejleményeit latolgató csoportokkal. Az alacsony kereveteken letelepedve, a nargilé füstje mellett várják az érkező tudósításokat, harcztéri és azokkal egybefüggő jelentéseket ki abba a szerenesés helyzetbe jutott, hogy  egy térkép akad a kezébe, egész lokális központot képez, mikor kiteríti s magyarázni kezdi rajta a hadseregek állását, vonulását, mozdulatait s kombinálgatja a valószínű összeütközés helyeit és a hadmiveletek esélyeit. Köréje gyülnek a többiek s kíváncsian, érdekeltséget kifejezö, kerekre nyilt szemekkel hallgatják élénk,  tüzes előadását.

Közbe-közbe talán egy-egy sürgöny is érkezik, mely arról szól, hogy fogadják Budapesten a török küldöttséget a magyar testvérek. Szegény törökök! Nem lehet csodálni, hogy keleti nyugalmuk ennyire elhagyta őket. Amióta az ottoman birodalom fennáll, nem forgott még ilyen veszedelemben. Évtizedek óta készülő, óriás erejű ellenséggel találja szemben magát, mely megfogadta, hogy letörüli Európa térképéről, s éppen abban a pillanatban, mikor a nyugati czivilizáczió vívmányainak nyitott önmagánál fényesebb kaput. A „fényes kapu", egyenlőkké tette lakosait, s megfeszíti minden erejét, hogy beléphessen a kulturállamok sorába. És Európa, mely a kultúra terjesztőjének hirdeti magát, tétlenül nézi, mint akasztja meg e magasztos szándokaiban az az abszolutizmus, melynek nyomában nincs egyéb, mint zsarnokság és szolgaság.

A mi rokonszenvünk az egyetlen szövetségesük. Bár adhatnák vissza inkább hőseiket, kik a félreértés százados harcaiban a mi fegyvereink által estek el, s pótolhatnók helyre a vétséget, melyről most kell meggyőződnünk, hogy önmagunk ellen is el volt az követve. A megtörténtet azonban meg nem letté mir nem tehetjük, csak sajnálkozhatunk felette. De ha az igazi rokonszenv tehet valamit arra, hogy megaczólozza szivüket, karjaikat és fegyverők élét, — akkor Magyarország rokonszenve nem lesz az utolsó erkölcsi erő az ö táborukban.

Vége következik

ÁLLÓ HID A CALAISI CSATORNA FELETT. 1890. 289.

Néhány éve csak, hogy az angol parlament alig érthető kicsinyes indokolással megsemmisítette Gamonds Tamás világhírre vergődött, s alapos tanulmányozás után készült tervét, mely szerint Angliát és Francziaországot a calaisi csatornán keresztül tenger alatt készítendő alagúttal kötnék össze. Az angolok vezérférfiai a parlamentben nem a nagy költségeket, nem a kivitel nehézségeit, jóformán csak azt az okot hozták fel a hatalmas terv ellenében, hogy egy ily alagúton váratlanul egész serege az ellenséges katonáknak vonulhatna be Angliába, s így annak állami függetlensége veszélyeztetnék!

A hírhedt határozat azonban nem ölte meg a vállalkozást. A földgömbön levő összes tengerek között nincs oly látogatott rész, mint a calaisi szoros, s másrészt az a pár órai út, melyen Francziaországból itt Angliába eljuthatni, a gyakori viharok s a tenger alacsony vizének hullámai miatt állandóvá lett tengeri betegség miatt igen kellemetlen s igy nem csoda, ha a tengeri hajózás mellett újabb közlekedési eszközök létesítésére is gondolnak.

Az a mechanikai csoda, melyet az angol mérnökök újabban a Forth-hid építése által megvalósítottak, s tömérdek más vasúti és alaguti sikerült építkezések kétségtelenné teszik, hogy legalább elméletileg nem tartozik a lehetetlenségek közé egy valóságos tengerszoros fölött is álló hidat létesíteni.

D'Aulnois Henrik franczia mérnök már régebben készített tervet egy ilyen hid építésére; újabban Schneider Henrik, a creuzoti világhírű vasgyárak igazgatója és Hersent, az ismert vállalkozó, újból áttanulmányozták e terveket s megnyervén a részletekre nézve a Forth-hid hírneves építőinek, Fowler János és Baker Benjámin angol építészeknek jóváhagyását is, elhatározták annak megvalósítását. A szükséges részvénytársaságot is megalakították.

A tervezett hid a csatorna legkeskenyebb részén vezetne át, az angol parton Folkestone, a franczia részen pedig a Boulogne melletti Griz-Nez-fok volnának a hid végpontjai. Mivel azonban a csatorna közepe táján a tengerszint tájához közel felnyúló két zátony: a Varne és Colbart zátonyok a munkát jelentékenyen megkönnyítik, ezek kedveért nem volna a hid nyílegyenes, hanem kissé meghajlott, s igy valamivel hosszabb. A hid nagyságáról elég fogalmat nyújthat az a két számadat, hogy a tervezet szerint hosz-sza 38 600 méter lenne, azaz egy jó félmérfölddel hosszabb, mint a Budapest és Vácz között levő távolság. Továbbá a hid 118 hatalmas cement-oszlopán körülbelül egy milliárd kilogramm súlyú aczél nyugodnék.

Az óriási épület, mely megvalósulása esetén a máris nem csekély számú világcsodák számát éppen nem a legutolsóval szaporítaná, természetesen nagyszerű tekhnikai eszközök igénybevételét szükségeli. Ezek tervezete már előre a legkisebb részletekig megállapíttatott. A csatorna a brit part és a Varne-zátony között a legmélyebb helyen sem mélyebb, mint 30 méter, a Varne-és Colbart-zátonyoknál alacsony vízállás mellett csak 8- 9 méter mélysége van: s a Colbert zátonyokon tul a franczia partig 45—60 méter a legnagyobb mélység. Nagyon kedvező a terv megvalósítására továbbá az a körülmény is, hogy a tenger mélyében mindenütt van elegendő szilárd talaj, a melyre bármely súlyos oszlopot föl lehet építeni.

Az óriási oszlopokat a már gyakran használt süllyesztő szekrények (caisson) segítségével készítenék, melyeket belül betonnal raknak ki, s azután sűrített levegő segítségével eresztenek le. Ha az oszlop a tenger alján már szilárdul állana, felállítnák a kivül gránitból, belől téglából és czementböl tervezett középoszlopot, amelyen azután két függélyes, 40 méter magasra emelkedő henger-alaku vasoszlop alkotná a hid valódi támaszát oly módon, amint azt a Forth-hidnál is építették.

Ennél az utóbbi hidnál a legtekintélyesebb iv 521 méter; itt a calaisi hidnál ellenben 100—150 méter lenne az átlagos nyilás s a legnagyobb is alig 500 méter. Az oszlopok magasságát oly nagyra tervezik, hogy a legtekintélyesebb tengeri hajók is akadály nélkül mehessenek el alatta és szélessége (a tartó lánczok távolsági közét véve) legalább 25 méter lenne, ennyi tér lévén szükséges, hogy a vihar a hidnak ártalmára ne legyen. A részletes terv szerint a hidon még lakások is volnának a vasúti felügyelők számára, esetleg egyes helyeken világító tornyok s végül (hogy az angol parlamentnek előbb említett ellenvetését tárgytalanná tegyék) a hidnak mindkét végét úgy alkotnák, hogy azt a katonai hatóságok parancsára könnyen le lehessen bontani.

Ez vázlatosan a nagy hid építésének tervezete. A részletek mind olyanok, melyeknek megvalósítása ma már nem is példátlan. Igen fontos természetesen a költség. A tervezők azt hiszik, hogy az óriási hidat 10 esztendő alatt elkészíthetik s hogy az körülbelül 860 millió frankba kerülne. Kétségkívül nagy összeg, de ha tekintetbe vesszük azt, hogy a vasiparosoknak a tömérdek aczél előállításánál mily nagy forgalmuk van s hogy Anglia és Francziaország között a máris nagy közlekedés mily hatalmas lendületet venne, nem kételkedünk, hogy ez a nagy összeg is előkerül, sőt elég tisztességes jövedelmet is fog hozni. Ha tehát az angolok valami ürügy alatt újból nem gátolják meg, hogy szigetük izolált volta a kontinenssel szemben bármily csekély mértékben megszűnjék, a calaisi hid megvalósulását már csak idő kérdésének kell tartanunk.

A Csalagut épült meg  a csatorna alatt. G.

Szádeczky Gyula LEVÉL A KAUKÁZUSBÓL. 1897. 634.

Batumi, 1897 augusztus.

Ide s tova egy hónapja, hogy borús időben, borús hangulattal búcsút vettem szép hazámtól. Egy nagy országba indultam, melynek földjét személyes tapasztalásból még nem volt alkalmam megismerni, melynek nyelve, írása, vasútja, társadalmi állapota, kormányzata annyira más, mint a miénk, mint a nyugat-európai országoké.

Azóta folytonosan utazva vasúton, kocsin, lóháton, gyalog, megismertem valamennyire nemcsak Oroszországot, hanem az egész föld egyik legérdekesebb, legváltozatosabb vidékét, a Kaukázust. Mielőtt búcsút vennék ettől a tarka világtól, ettől az eleven múzeumtól, egy kis pihenőt tartok a Fekete-tenger keleti partján, a Kis-Kaukázus nyugati végén és kedves ismerőseimnek tett igéretemet beváltandó, érdekesebbnél érdekesebb élményeim tömkelegéből óhajtanék valamit vázolni, ami fogalmat ád az itteni viszonyokról.

Nem tudom, vajon a Nagy-Kaukázus lánczán Vladikavkázból Tiflisbe, a gyönyörű gruziai hadi úton át tett kirándulásomat és az orosz postaközlekedés kényelmes berendezését írjam-e le, vagy pedig a Káspi-tenger nyugati partjára, Bakuba, a petróleum vidékének megismerése czéljából tett utamat ecseteljem, megemlékezvén arról a kínos állapotról, melybe 40 C° meleg időben egész napon át vasúton ülve jut az ember.

Sokkal kedvesebb ennél a nagyon érdekes, de sivár képnél Transkaukázia nyugati felében a régi Georgia földjén, hegyes, völgyes, erdős, subtropikus növényzettel borított vidéken tett utam. Kutaiszból Tetnulba a kőszén előfordulásának megismerése czéljából tett kirándulásom valóban a legháládatosabb tárgynak kínálkozik, mert a vidék egy mosolygó, virágos, de rendkívül hegyes kis ország, az ide vezető vasút a legkülönösebb a maga nemében amely mindenütt mély bevágás, magas feltöltés mérföldekre terjedő kanyarulatokból áll. A nép pedig vendégszeretőbbek egyike a föld kerekségén.

 Amellett Borzsomról, Oroszország egyik legszebb fürdőjéről is meg kellene emlékeznem, mert itt van legkedvezőbb alkalom a birodalom különböző népeinek összehasonlító  tanulmányozására.

Kaukázusi tartózkodásom első emlékei a Scratojba tett kirándulásomhoz fűződnek. Scratoj mélyen bent fekszik a Kaukázus erdős lánczolatában, egy régi hosszanti völgynek a mentén, amit Scsentü-Argun völgye metszi keresztül. Minthogy a vidék népe nincs megnyugodva az orosz uralomban, ugy hogy a közelben fekvő Grozny orosz városkában ugyancsak tartanak a cseesenczek betörésétől: egy kozák ezred állomásozik itt. Ennek lehet tulajdonítani, hogy elég jó karban lévő katonai út vezet idáig, a szűk völgy mentén, sok helyütt szédítő magasságban a folyó felett a sziklába vágva, gyors kanyarulatokkal.

Sokszor borzadva várja az ember, hogy az egymás mellé fogott négy ló közül a folyó felé eső szélső a mélységbe zuhan, és magával rántja az egész fogatot.

Itt az emberélet nagyon olcsó, mert 3 rubelért mindig vehetünk egy koponyát, csak akkor kell duplán fizetni, ha egy meghatározott koponyára van szükség.   A kérlelhetlen vérboszú áldozatairól hallunk beszélni, melynek annyi sok emberi élet esik martalékául még most is.

Scratoj környékén ként (büdöskövet) bányásznak újabban és különféle érezek is előfordulnak. Ezek megismerésére tettem kirándulást Groznyból. Kíséröm az oroszországi bányáknak mérnöke és igazgatója.

Grozny város határában nagy reményekre jogosító petróleum tartalmú rétegek vannak, melynek kiaknázására több gazdag külföldi és oroszországi társaság megindította az előkészületeket. Egy pár fúrásból nagy mennyiségű petróleumot kaptak, minek következtében kezdenek szaporodni a fúróházak, melyekből Bakuban majdnem 3000-et láthatunk.

Egy fiatal, e vidékről való, kozák származású bányamérnökkel, megismerkedvén, hívására, elmentem ez érdekes vidékre. Három, 4—4 egymás mellé fogott jó lóval vont phaétonon (fiakker) indult el a társaság, miután hosszú készülődés után a konzervekkel és italokkal telt ládákat a kocsira tették.

Többek között két orosz állami mérnök, kozák vezetőnknek iskolatársai, volt velünk, kik közül az egyik a nagyon rossz hidak megvizsgálására volt kiküldve, továbbá egy belga fiatal ember, az én angol fiatal emberem, hűséges tolmácsom és én.

Vozsdvizsinak faluban evés ideje lévén, betértünk egy esecsencz úr házába. A tatár származású herczeg egész sereg különböző konzerves dobozt, , konyakos, boros, sörös palaczkokat szállíttatott be. és az elmaradhatlan nagy füstölgő szamovárt. Mindezt a háziúr tanuló fia hozta be. Nőket sem ez alkalommal, sem visszajövet nem láttuk. Késő este, fáradtan érkeztünk Scratojba.

Másnap kikocsiztunk a mészkő sziklákba vésett keskeny úton Nihdhj faluba, az Ördöghidhoz. A falu népe két kerekű taligákat használ, melyet szétszedve, háton visz át az Ördöghidon. Kellemetlen hatást tesz az idegenre, hogy itt az asszonyok végeznek minden nehéz munkát. A férfi alszik a szekerén, az asszony a szédítő mélység szélére tér ki a szemközt jövő uri fogatnak. Mindig a férfi megy elől; az asszonynak meg kell állni, ha keresztúton férfit lát jönni. Szerintük a férfi vadászatra és harezra van teremtve, mint ilyen mindig lovon jár.

Még hátra van Krimea, Moszkva, a Finnországban teendő geológiai kirándulás, a szentpétervári nemzetközi kongresszus, tehát nem szabad csüggedni.

Jó szerencsét

A TÖRÖK-GÖRÖG HÁBORÚ. 1897. 297.

A háború mindeddig azon északi\ határszéli területen folyt, melyet csak  1881-ben, az orosz-török háború után csatoltak az európai nagyhatalmak Görögországhoz. Ezek a területek Larissza, Trikala és Arta nomaszok (kerületek vagy megyék) név alatt szerepelnek, s így sokkal jobban  ismeretesek, mint az ó-görög Thesszáliaés név alatt; különben is mindkét régi tartománynak egy-egy része még mindig török fennhatóság alatt van. A nyugati rész, melynek most térképét mutatjuk be, a hajdani hires Thesszália, az a boldog föld, ahol még Plinius korában is 75 virágzó város volt, s melyet az istenek lakóhelyéül szolgált Olympus, meg a költők által dicsőített Tempe völgy világszerte híressé tettek.

Thesszália nem nagy kiterjedésű, valamint Görögország többi részében is csupa apró tartományok vannak. Kisebb Pest megyénél s lakosainak száma a legbővebb számítással sem megy 300 ezer lélekre, azaz Budapest népességének felét sem éri el.

A régi görögök idejében sokkal több lakosa volt, még a török uralom korszakában is virágzóbbak és népesebbek voltak a községek, bár a közbiztonság hiánya miatt nagy területek maradtak míveletlenűl, s a lakott telepek nem a nyilt vidékeken, hanem túlnyomólag a hegyek között voltak találhatók. Volt idő még a török hódítás előtt, midőn ezen a földön alig élt már valóságos görög, s az írók a bevándorlott oláh népről Nagy-Oláhországnak nevezték el Thesszáliát. Később különösen a városokban a törökök szaporodtak el erősen; ma ellenben görögnek tartja magát Thesszália lakossága, még a hegyek között pásztoréletet folytató s oláh anyanyelvét megőrzött szegény nép is, holott valóeággal albánok és szlávok keverékei a nem oláhok, a török és görög elem pedig kétségtelen kisebbségben van. A természet külön országnak jelölte ki Thesszáliát. Hegyektől körűizárt medencze ez, közepén jelentékeny síkságokkal. Még a tenger felé is jóformán el van zárva, s a hatalmas vólói öbölt is sziklás földnyelvek fogják közre, melyeket csak egy keskeny bejáró szakít meg dél felől.

Minden jel arra mutat, hogy a terület belső része egykor nagy tó-medencze volt, és csak később, midőn a Peneios pasa táviratilag kapta meg a parancsot Konstantinápolyból, hogy támadja meg a görögöket és nyomuljon előre Larissza felé. Ekkor következtek a harczok a hegyszorosokban és hágókban. Török- és Görögország közt április 16-ikán szakadt meg a diplomácziai összeköttetés. A szorosokban ápril 18- 19-én tartattak a véres harczok, Edhem pasa ápril 19-én hagyta el Elasszonát s követte a harczoló sereget. A konstantinápolyi hadi tanácsnak kellett minden elhatározását táviratilag bejelenteni, s onnan kapta az utasításokat.

 A még alig ötven éves Edhemet fiatalnak tartották a teljes bizalomra, s türelmetlenkedtek Konstantinápolyban, amint a meluni szoros elfoglalása után nem nyomult azonnal Larissza felé. Edhem azonban kellő körültekintéssel bevárta, mig a szorosokon elég török sereg hatol át, s túlnyomó erővel támadhat. Április 23-ikán a konstantinápolyi haditanács hirtelen Ozmán pasát nevezte ki a sereg fővezérévé, a plevnai hőst; a szultán pedig Edhemnek a ghazi (győző) czimet adta.

Ozmán pasa el is indult, de mikor Szalonikibe megérkezett, Edhem pasa megmutatta, hogy tökéletesen helyén van, hogy öntudatos, számító vezér. A görögök képtelenek voltak ellenállani, így Edhem megmaradt továbbra is a Tbesszáliában működő sereg vezére, most már a szultán kitüntetéseivel is elhalmozva. A török hadsereg egyik legképzettebb tisztje, ki az orosztörök háborút is végig harczolta.

Az öreg Ozmán pasa, a szultán környezetének ünnepelt hőse, így került ismét a háborús események szereplői közé, néhány napra legalább. A plevnai oroszlán most épen 70 esztendős, de erőteljes, edzett férfi.

Hafiz pasa 80 éves korában is még egy csapatot vezényelt a meluni szoros elfoglalásakor. Ott érte a hősi halál. Csapata előtt lovagolt a legnagyobb golyózáporba. Hiába kérte hadsegédje, hogy kímélje életét, szálljon le lováról, mert így czélpontja az ellenséges fegyvereknek. «Az orosz háborúban sem szálltam le. Mért szállnék le most ? Előre !»

Ezt válaszolta. Egy golyó szétzúzta bal karját; a jobbjában fölemelte a kardot: «előre!» Egy másik golyó jobb térdébe fúródott, de azért le nem szállt lováról, csak mikor meghalt. Még egy lövést kapott a nyakába, s az megölte azonnal a vitéz öreget.

Reuf pasa, a szultán katonai kabinetjének főnöke. Igazi katonás megjelenésű alak, pedig finom okos arcza inkább diplomatához illenék, s jobb lábára sántít. Az orosz háborúban lőtték meg jobb lábát, s most botot kell használnia. Hamdi pasa a thesszáliai sereg egyik tábornoka.

.

A NŐKRŐL

A NŐK AMERIKÁBAN. 1891. 90.

Míg a nő-emanczipáczióról tudósok és nem tudósok könyveket írnak, addig Amerikában már gyakorlatilag is megoldották egy államban ezt a kényes kérdést. A kezdeményező Wyoming amerikai — úgynevezett — territórium, a mely csak nem régen lépett az Egyesült-Államok szövetségébe, mint állam.

Ez az új állam Éjszak-Amerika mappáján először 1868-ban péczéztetett ki, t. i. akkor kerekítette ki a kongresszus külön territóriummá. A következő évben, azaz 1869-ben, Washingtonból ki is küldték oda a szükséges hivatalnokokat, a territórium politikai szervezetet kapott s a lakosság, a mely akkor körülbelöl 5080 lélekből állt, megválasztotta első törvényhozó gyűlését.

A gyűlés rögtön hozzálátott munkájához, s mindjárt első összeülésében az történt, hogy valami progresszista egy rövid, de velős törvényjavaslatot terjesztett elé, a mely körülbelöl így hangzott:

A wyomingi territórium törvényhozó testülete elhatározta, hogy :

1.     Minden nó', a ki a territórium területén lakik, mihelyt eléri tizennyoloz éves korát, törvény által megengedett választásnál jogosítva van szavazni, épúgy, mint a a férfi, nemkülönben pedig kötelezve van mindazon terhek viselésére, a melyeket a választási törvények kiszabnak.

2.     Jelen törvény a megszavazás után azonnal életbe lép.

Hogy ki volt e törvényjavaslat szerzője, azt a história nem jegyezte fel. Némelyek azt gyanítják, hogy valamely progresszista hölgy, aki, igen erős jellem lehetett, sőt némelyek a személyt is meghatározták, mint aki később becsülettel töltötte be a béke-birói tisztet; a többség azonban azon a véleményen volt, hogy a női jogok lovagja, — bárki lett légyen is ő, — az egész törvényjavaslattal csak egy kis tréfát akart kelteni.

Már akárhogy volt, elég az hozzá, hogy viharos tárgyalás után s némi «stylárismódosítással» a javaslat — elfogadtatott. A módosítások közt leglényegesebb az volt, hogy 18 évről 2l-re emelték a megkívántató életkort. A vita alatt ugyan a javaslat egy heves ellensége azt indítványozta, hogy legalább is 30 éves életkort állapítsanak meg, még pedig azzal az alattomos ézélzattal, hogy akkor a törvény úgyis csak írott malaszt marad, mert egy nő sem fogja azt magáról bevallani, hogy elérte 30 éves életkorát, még ha oly jogokat adnak is érte, hanem a ravasz czélu indítványt elvetették.

Mint az minden újonan összeverődött amerikai közösségben lenni szokott, a wyomingi territórium polgársága is mindenféle szerencse-hajhászokból, játékosokból s «szalon»- (azaz: korcsma) tulajdonosokból s hasonlókból állt, magukkal hozván a hozzájuk méltó hölgyeket is. Csak kevés komolyabb czélú ember hozta magával a családját is, úgy, hogy a jövendőbeli választó-hölgyek többsége a társadalomnak nehezen meghatározható és épen nem választékos osztályához tartozott. Mindez azonban nem akadályozta a törvényhozást, hogy a hölgyeknek részt engedjen a territórium kormányzásában, a határozat főokául azt hozván fel, hogy ez a törvény nagyszerű reklám lesz az új territóriumnak.

S ez a feltevés teljesen megvalósult, s alig vitte szét a táviró a meglepő újságot Amerikában és Európában: Wyoming jövője biztosítva volt. Az új territórium mindenfelé felköltötte az érdeklődést s a lakosság gyorsan szaporodni kezdett. Hát ugyan a hölgyek hogy viselték magukat i az ő politikai szerepökben ?

Különösen hangzik  ugyan, de úgy volt, hogy kezdetben egész közönyösen fogadták a dolgot. A Washingtonból kiküldött három bíró közül kettő igen pártolta a  nők egyenjogosítását, s ezeknek sikerült rábírni a nőket, hogy részt vegyenek a bíráskodásban ; mint esküdtek, sőt egy bizottságban is, a mely az igazságszolgáltatási ügyek felülvizsgálására volt kiküldve. A nők igen komolyan láttak feladataikhoz és egész jól is oldották meg azokat.  A bizottságban különösen kardoskodtak a mellett, hogy szigorú törvényt kell hozni a szeszes italok elárusításának szervezési ügyében, követelték a hazárd-játékok eltiltását, az ünnepnapok megtartását, a mi mind nagyon nem tetszett az ő férfi kollegáiknak, a kik inkább azt akarták, hogy a már előzőleg meghozott azon törvény is megváltoztassék, a melynek értelmében a vendéglők és «szalonok* ünnepnapokon  bezárandók valának. Mikor legelőször kellett a nőknek esküdtszéki tárgyalásban részt venniök, a női egyenjogúság ellenségei azt jövendölték, hogy a női finom szervezet és érzékeny szív a női esküdteket félre fogja vezetni az igazság út-' járói, annyival is inkább, mert a gyilkossággal ! vádlott fiatal ember «igen szép, byroni külsővel i bírt.» ügy látszik: maga a vádlott is bízott eb-j ben, de a mint végül kiderült: hiába, mert az esküdtek, a kik közt hat nő volt, nem sokáig tanácskoztak és marasztaló ítéletet hoztak. Azok ; a férfiak, a kik hölgyekkel együtt esküdtekként fungáltak, azt állították, hogy a nők eléggé  «boszúállóknak» mutatkoztak, a bár a férfiak nem tagadják, hogy nő-kollegáik igazságosan  ítéltek, mindazáltal feltűnt nekik, hogy a nők itélethozásában bizonyos merev egyenesség volt  észrevehető. Ha a nő bármely úton is arra a meggyőződésre jön, hogy a vádlott bűnös, nem akar semmiféle mentő körülményekről hallani sem. A nő-esküdtek akkor sok gúnyt és sértést  voltak kénytelenek eltűrni mindenfelől. Persze I a hírlapok igen jó thémát kaptak, amely felett jó ideig elménczkedhettek s a szegény úttörő  emanczipáltaknak sokat kellett tűrni, különösen  a reporterek részéről.

«A hírlapi tudósítók és illusztrált napilapok rajzolói körülfogtak bennünket minden oldalról, irja egyik női esküdt az ő emlékirataiban, — és folyvást azzal ostromoltak bennünket, hogy hagyjuk magunkat lerajzolni, de mi szilárdul elutasítottuk magunktól ezt a megtiszteltetést. Az ülésekbe mindig sűrűn lefátyolozva jártunk, attól tartva, hogy útközben hirtelen lerajzolhatnának. Természetes, hogy azért mégis  csak rajzoltak, de a legtúlhajtottabb karrikaturákban, a mint a tárgyalásokon térdünkön kis  gyerekeinket tartogatva ülünk, vagy mint szörnyű vén leányok egy csúnya ölebet és macskát ! viszünk magunkkal. Még nótát is csináltak ránk, a melyet széltiben énekeltek az utczákon, s a mely így kezdődött:

Ne sírj, ne sirj, kis baba, Ülésbe ment a mama.

Hanem. azért nem estünk kétségbe: ösztönzött bennünket a nemes dicsvágy és patriotizmus. Olyan legendát is beszéltek, hogy mikor egy alkalommal tizenegy nő és egy férfi esküdt volt : együtt, a nők a férfit holtra beszélték. De e meséken kivül sokkal komolyabb ellenvetések is támadtak a női esküdtek intézménye ellen, mint például az, hogy a tárgyalásban némely kényes i természetű dolgot el kellett előttük hallgatni,  meg hogy nagyon hosszúra nyúló tárgyalásoknál kimerülnek, stb. és végre is azt határozták,  hogy esküdtek csak férfiak lehetnek.

1871 -ben Wyoming második törvényhozó gyűlését választotta meg, amelyben mindjárt elő-! állottak egy törvényjavaslattal, a melynek értelmében a nők elüttettek volna a politikai egyenjoguságtól. A javaslatot elfogadták, de az elnök ; nem akarta azt megerősíteni s visszaküldte azt egy irat kíséretében, megmagyarázva, hogy miért tagadja meg a megerősítést. a

 többi közt azért, mert a törvény megváltoztatása nem egyeznék meg a territórium alaptörvényeivel, s minthogy a törvény megengedi, hogy a nő gyám-j kodhassék kiskorú gyermekei felett, nem volna j igazságos, hogy megfoszszák őt a beleszólás jo-< gátol olyan dolgokat illetőleg, minő például az iskolaügy is, és minthogy a nőnek joga van a vagyonszerzéshez, méltányos, hogy joga legyen a közterhek kiszabásánál is közbeszólni. Azt is felhozta az elnök, hogy törvény szerint a nő is épúgy jogosítva van a tanítással foglalkozni, mint a férfi, s minthogy ezen jogánál és tiszténél fogva neveli és tanítja a jövőbeli szavazó és törvényhozó polgárokat, nagyon természetes követelmény, hogy neki is szava legyen a választásoknál és megismerje a gyakorlatból azokat a jogokat és kötelességeket, a melyekre a gyerekeket oktatja.

A dolog vége az lett, hogy az újabb törvényjavaslatot elvetették s a wyomingi nők immár húsz év óta élnek az egyenjogúsággal. Igaz, hogy ez még eddig csak abban érvényesült, hogy a nők épúgy viselhettek hivatalokat, mint a férfiak s époly fizetést húztak hivataluk után, de a politikában még eddig nem játszottak nagyobb szerepet, t. i. nem állítottak képviselőjelölteket a maguk sorából. Hanem azért választó-jogukat nagy előszeretettel gyakorolják. Az erre vonatkozó adatokból látjuk például, hogy a hölgyek a választók kontingensének egy harmadát képezik, hogy száz közül nyolezvan tényleg gyakorolja is választói jogát s itt megjegyzendő még, hogy a férjes nők sokkal nagyobb szorgalommal vesznek részt a választásokban, mint a nem-: férjesek. Még arról is tudnak beszélni, hogy a nyírott hajúak és vörös hajúak sokkal nagyobb önállósággal birnak, vagyis sokkal inkább meg-, gyözödésböl szavaznak, mint a többiek, a kik ' többnyire férjeik és vőlegényeik befolyása alatt | szavaznak, vagy pedig a jelölt iránti személyes í rokonszenv és ellenszenv által vezéreltetnek. Ha | a jelöltnek felesége van s ez egy vagy más okból I nem tetszik a választó hölgyeknek, akkor jobb a jelöltnek fel se lépni, mert biztosra veheti a bukását. Az is megtörténik, hogy a férj az egyik > jelöltre szavaz, a feleség meg a másikra, de ebből I soha sem fejlődik családi perpatvar és általában nem vehető észre, hogy a nők politizálása káros befolyással volna a családi életre.

Wyoming lakossága jelenleg elérte a százezer | létszámot. A lakosok legnagyobb része a Csen-I des-Oczeán melletti vasút mentében fekvő vá-! rosokban lakik. A politikai élet és a kereskede-i lem nagyon élénk s a czivilizáczió nagy hala-j dást tett az új államban. Mint egy legutóbb ké-¹ szült statisztikából látható, az Egyesült-Államok I közt az irni-olvasni nem tudók száma épen Wyomingban a legcsekélyebb. Nagyon természe-j tes, hogy a territórium igyekezett is önálló-i ságra vagyis «államiságra» jutni, elérni azt, hogy Rákosai egyenlő rangúak legyenek az Egyesült-Államok többi polgáraival, maguk válaszszák biráikat és közigazgatási hivatalnokaikat s szavuk legyen az elnökválasztásnál is. Ezt el is érték és a territórium nem régiben átváltozott állammá, s nagyon reménykednek a wyomin-giak, hogy most még nagyobb lesz az oda tele-pedők száma s ezzel együtt szaporodni fog ott a tőke is.

Mikor ezelőtt néhány hónappal a territórium az éjszak-amerikai kongresszushoz beadta az iránti kérvényét, hogy fölvétessék az államok sorába, szokás szerint előbb alkotmányozó bizottságot választott a maga kebeléből, a mely bizottság egy alkotmányt dolgozott ki. Az alkotmányban nem feledkeztek meg a nők politikai egyenjogúságáról sem, a mely ellen azonban rögtön ellenzék támadt a washingtoni képviselők körében. Hanem a kongresszus úgy vélekedett, hogy a konstitucziónak ez a pontja nem ellenkezik az Egyesült-Államok alkotmányával és megerősítette Wyoming alkotmányát.

Sz. E

  MISS HALTON ÉNEKESNŐ. 1898. 328.

A Magyar Színházban a múlt héten a «Gésák c. operettben, Mimóza szerepében kétszer lépett föl, egy amerikai énekesnő: Miss Halton, aki ez idő szerint Bécsben vendégszerepel. Nálunk az első este úgy megnyerte a közönséget, hogy a másnapi előadásra ostrommal kapkodták el a pénztárnál a jegyeket. S nevezetesen ez a második föllépése az, amely kiváló élvezetet nyújtott. Bemutatóul egy kissé idegenszerű volt az angol-magyar párbeszéd; de már a második előadáson beletalálta magát a közönség,  ami teljesen érthető ; mert Miss Halton lekötő színpadi egyéniség. De meg az újdonság ingerével is hatott a játékmodora.

Annak a hatása alatt nevelődött az attól most már emanczipálódó magyar operett előadási modor; mert még harmincz év előtt ezen a téren az a német volt az uralkodó Budapesten, amely most már csak az úgynevezett éjjeli «Mulatók deszkáiról hallatja dalát, csömört keltő mozdulatok közt.

A franczia is el-ellátogat hozzánk, hódítva nem annyira hanggal, mint inkább azon finom, könnyed játékkal, amely nála a dal szövegét fűszerezi. És kerül ide egy-egy angol Miss is, nyomatékosan hangsúlyozó, mindig a bohózatba menő játékmodorával; de Amerika ritkán juttat nekünk az ő csillagaiból.

Miss Halton a fénylőkből való. Egyénisége megnyerő. Amint a színpadra kilép: övé a rokonszenv; és pedig azon a nyomon, hogy mérséklet és ízlés jellemzi mozdulatait. Nagy, kék szemeiből incselkedő humor sugárzik; fényük beszédesen tolmácsolja azt, hogy érzi is, amit dalol, s mindenek fölött vonzóvá teszi  tekintetét, hogy van abban itt-ott egy-egy melankholikus árnyalat is. Az utolsó felvonás scenikai rendezéseben voltak csak felötlő hibák. A tetszetős újdonság naponta nagy nézőközönséget vonz a színházba.

P.G.

Zsoldos Benő.FŐRANGÚ  HÖLGYEK KEDVTELESEI.

 Ártatlan leleplezések. 1863. 389. 

Maris Merriman, angol iró, a londoni Boudoire czímű lapban érdekes közléseket hoz nyilvánosságra egyes főrangú hölgyeknek kedvteléseiről és szeszélyeiről. E lapban, melyet kiváltképpen a hölgyek olvasnak, elsősorban a jelenlegi angol királynét «leplezi» le. Csakis a föltétlen tisztelet jeléül adja meg itt neki az elsőséget, nem mintha talán a női hóbortok terén nem lenne párja a nagy angol királyságban. Ő Felsége például ki nem állhatja az üvegházi virágokat.Él-hal tavaszi kankalinért, amelytől  a főrangú angol hölgyeknek prhairose-ligájá is a nevét nyerte.

Annyira rajong ezért a kis erdei virágért akirályné a világért sem adná az ő ébenfa  rokkáját. Szokatlan passzióval pörgeti az orsót. Órák hoszszáig el tud szórakozni a rokka monoton forgása mellett. Leányával: Viktória herczegnővel együtt szenvedélyes amatőr-fotográfus. Kodakjának örökké a kezében kell lennie. S ami még nagyobb érdem: saját felvételeit egytől-egyig ő maga dolgozza ki. Ide írhatom azt is, hogy Ő Felségének semmiféle más illatszer nem kell, csakis az Eau de Cologne és a keletindiai rózsaolaj, ez utóbbinak azonban feltétlenül Kelet-Indiában kell készülnie.

No de hogy az angol soeieii más tagjairól se felejtkezzünk meg: — miként Merriman megjegyzi, Arggle herczegnő például szenvedélyes szakácsnő s páratlan ügyességgel tudja készíteni a pástétomokat és egyébfajta nyalánkságokat. A herczegnő autogrammokat gyűjt s már eddig is rendkívül becses és bő eredeti kézirat-gyűjteménye van a' jelenkori Angolország legkiválóbb férfiaitóL

Newcastle herczegnő imádja a kutyákat, míg Bedfon herczegnő ugyanily rajongással viseltetik a macskák iránt. Marlborough herczegnő egyaránt kedveli a sólymokat és a diplomácziát, egyformán jól találja magát a fényes társaságban és az egyszerű gazdasági életben.

Nem holmi közönséges kedvtelései vannak Madame Clara Butlnak sem, aki a majmokért rajong. Minél rútabb a szegény istenadta majom : ő annál jobban szereti. Cinven grófnő már a baromfiak iránt viseltetik nagy vonzalommal, sok  időt szentelve a vízityúkoknak, a diszludaknak és a sokszínű kacsáknak, melyek  az ő figyelmes gondozása alatt nem panaszkodhatnak sorsuk mostohasága fölött.

Merriman közlése szerint a devomhirei herczegnő irtózik az elektromos világítástól, melyet így természetesen végképpen száműzött a palotájából s boudoirjában is kandeláber lobog. Elképzelhetjük, hogy e hóbortja miatt mily sok kínszenvedésnek lehet kitéve a londoni élet káprázatos világában. Amikor csak teheti, menekül a nagy világváros fényéből a boldog vidék félhomályába, hol nincs még villany, de még kandelláber is csak ritkán akad.

Hát ahhoz mit szóljunk, hogy a czdrné, kiről nem mondhatjuk el teljes bizonyossággal azt. hogy élete a teljes gondnélküli mulatozások és vidám szórakozások szakadatlan lánczolatából állana: szenvedélyes torzképrajzoló. Karrikaturái  a legpompásabb humorról és éles megfigyelőképességről tanúskodnak. Környezetéről és a körülötte előforduló aktuális eseményekről a legkaczagtatóbb torzképeket tudja kartonra vetni.

Nincs benne kétség: erős lelkületű nő, kinek kedélyállapotára nem képesek romboló hatást gyakorolni azok az örökös aggódások és nyugtalankodások, melyek ennek a szerencsétlen nőnek úgyszólván napról-napra osztályrészéül jutnak.

A mi Lónyag grófnőnk talán nem is érzi jól magát, ha nem fotografálhat. Van is rá alkalma bőven, hisz' örökké jön-megy. No, de nem is mulasztja el a kínálkozó alkalmat sehol, s egyáltalán nem sajnálja a fáradságot egy-egy sikeresebbnek ígérkező felvételtől. Gyűjteményét a beavatottak már eddig is páratlannak mondják. Ebben nem is kételkedhetünk, tudva azt, bogy ez a sokat utazó királyleány úgyszólván az egész világ minden figyelemre méltó helyét bejárta márAz angol előkelő hölgyvilágnak egy népszerű tagja — kinek nevét Merriman nem óhajtja a tudomásunkra hozni — a világ mindén kincséért sem tud aludni másként, mintha a feje észak felé van. Ha vendégségbe megy is, legelső dolga a hálószobát ennek megfelelően rendeztetni el. Ha a feje történetesen más égtáj felé nyugszik : nincs rá eset. hogy álom jöjjön a szemeire. Szegénynek mennyi gondjába kerül. míg idegen helyen az égtájakat pontosan meg nem állapítja ! Ez az ő szokása, kedvtelésnek semmi esetre sem minősíthető.

BISMARCK FELESÉGE. 1894.848.

Hires embereknek családtagjaik is érdekelik a közönséget, s ezért bemutatjuk most Bismarck feleségének az arczképét, ki nov 27-én hunyt el. Hiszen Bismarckról el lehet mondani, hogy a jelenleg élő emberek között ő a leghíresebb. Khina belsejében, vagy a Szahara sivatagban egyiránt találkoztak utazók olyan emberekkel, kik soha sem látnak hírlapot, az európai nagy nemzeteknek a neveit is összezavarják, de Bismarckról tudnak valamit. Messze földön oly híre volt a köznép között, hogy a vasgyúró hatalomnak mintaképéül őt tekintették, hasonlóan a Rothschild névhez, melyet a közönség a dúsgazdagság kifejezésének tekint.

S ennek a vasembernek a felesége igen szelíd, gyöngédszivü s mindenben nőies volt, ki soha sem avatkozott be a politikába, nyilvános szereplése is sokkal szerényebb volt, mint ily magas állású nőnél megszokott dolog, s hatalmas férje mégis őszintén ragaszkodott hozzá állandóan; s szava a családi körben, ha úgy kellett, erősebb volt, mint férjéé. Közel félszázadon át éltek együtt. Esküvőjük 1847 július 28-án volt s ez alatt a hosszú idő alatt az udvari pletyka is csak egyszer beszélt némi családi perpatvarról, mikor Bismarck a hires Lucca Paulina színésznővel együtt fényképeztette le magát, de különben erős és állandó volt a köztudomás, hogy családi életük boldog és teljesen zavartalan.

Bismarck neje, Puttkammer Johanna, előkelő pommeraniai nemes családból származott; nem volt szép nő, de kellemes és megnyerő külsejű s nagy műveltségű. Midőn Bismarck megkérte, szülői vonakodtak ót hozzá adni, nemcsak azért, mert akkor vagyon s állás tekintetében az övéknél sokkal szerényebb helyet foglalt el, hanem azért is, mert a későbbi kanczellár ifjúkora meglehetős viharos volt s nem éppen kifogástalan. Hosszú ideig kellett várnia, mig a leány ragaszkodása végre megtörte a szülék ellenkezését s egybekelhettek. Szeretetük megmaradt állandóan. Bismarck, ha nejétől távol volt, a legsürgősebb munka között sem feledkezett meg a levélírásról, s egy pár, éppen Magyarországból kelt levele élénken tanúsítja, mennyire iparkodott még a távolból is részesíteni feleségét mindenben, mi neki örömet okozott.

Házasságukból három gyermek született, kik mind élnek: Mária (1848) jelenleg Bantzau grófné, Herbert (1849), ki egy ideig porosz miniszter volt, és Vilmos (1852), ki jelenleg Hannoverben mint kormányelnök működik. Életük mintaszerű volt s ez a benső, zavartalan boldogság hozzájárult ahhoz, hogy Bismarck a közpályán oly nagy sikereket tudjon kivívni. Jellemző e tekintetben a köztudat ösztönszerű nyilatkozása abban, hogy a vas embert közönségesen nem parancsoló helyzetben képzeli, hanem családja körében, karos székben ülve, a mint hosszúszárú pipát szijja s lába előtt nagy kutyája heverész.

A herczegnő hosszú idő óta szenvedett asthmában. Mindössze csak három napig feküdt állandóan s ezen idő alatt is folyvást rendeleteket osztott ki. Nov. hó 27-én hajnalban 5 órakor halt meg s oly váratlanul, hogy betegágya mellett akkor csak leánya volt. A halottat a friedrichsruhei családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. Bismarckot rendkívül leverte a gyászeset, szemlátomást meggyengült azóta s gyakran panaszkodik, hogy házasságuk félszázados jubileumát nem érhette meg.

Ednionton vára és a krih-indiánok.Mesztic nő. 1867. 216.

Edmonton vára kétségkívül a legjelentékenyebb kereskedelmi állomás, melyet a Hudson-öböl társaság azon északnyugati rétvidéken (prairie) bir, ugy szólva egy úti szállóhely az északamerikai pusztaságon, s a hús- és halkereskedésnek egyik legfontosabb állomása. Innen kapják az élelmiszereket a többi kereskedelmi telepek is, melyek nem oly kedvező helyen feküsznek. E vidék felette gazdag bivalycsordákban és mindenféle vadakban. Bárha a bivalyok száma átalában megapadt, mégis számtalan sokaságban száguldoznak azok e vidék térségein; ezért van oly nagy bővében Edmonton vára a húsnemüeknek s főleg a pemmicánnak.

Nyárban is lehet ott fris húst kapni egy sajátságos tartósítás következtében. A bivaly e vidéken télben szokott megjelenni és a vadászok sok ezerét ejtenek el belőlük. Hogy a húst eltarthassák, nagy, négyszögletű gödröt ásnak, mely képes 7—8 száz bivaly húsát befogadni s a verem fenekét és oldalait jégtáblákkal rakják ki. Miután az állatok fejét s lábait levágták, feldarabolják. A bőrt rajta hagyják, azután bepakolják jégbe, s befedik szalmával, mely fölé egy fedél jön védelmül a napsugarak ellen. A hús eláll a következő őszig s nemcsak épen marad, hanem felette finom és ízletes is.

E várban hétnél több különböző indián törzs látja el magát európai árukkal, miket ők vadbőrökért kapnak cserébe. Edmonton a krih-(Crees) indiánok messze terjedő törzsének területén fekszik. Ezek az északi indiánok csoportjához tartoznak, és erőteljes, szép alkatú és átható nézésű emberek. Nagyon soknál az arczkifejezés nem oly alattomos és kellemetlen, mint rendesen az észak-amerikai indiánoknál, mert nem látszik oly búskomornak, de arezvonásaikban és fekete szemeikben mégis van valami sötét, mig a mestieznő szabályszerű arezvonásain, ki fehér atyától és indián anyától származott, meglepő kellem ömlik el.

A krih-indiánok jeles úszók, halászok és evezők, s különösen igen ügyes vadászok, mi által nagyon jó szolgálatot tesznek a Hudson-öböl-társaságnak. Nagy súlyt fektetnek hattyú- és sastollakból készült haj-diszökre; különböző állatok szarvait, fogait és körmeit is használják ékítményül.

Ellenben a nők előtt a hajdísz egészen közönyös, de arra kevélyek, ha férjeik fejdísze csinos és jól néz ki. A nők gyűrűket és karpereczeket viselnek s tettovirozzák magukat. Nagyon jellemző, hogy a nők az erköcsiséggel nem igen törődnek s ha hűtlenséget követnek el, azt csakis akkor tartják büntetésre méltónak, ha a férj tudta nélkül történt.  Nem ritka eset, hogy a férj maga adja bérbe nejét, jó pénzért; a vendégnek pedig a kárpótlás minden igénye nélkül tetszés szerinti rendelkezése alá van bízva a házi nő.

A mestiez nő barátságos arcza földerül, ha kiemeljük, hogy a krih-nők az Eszakindián női közt legcsinosabbak; szép testalkatúak valóban és szabályos arezvonásokkal birnak, s a mi különös figyelmet érdemel, egy keveset a tisztaságra is adnak. Férjeik nagyon szeliden bánnak velük; szabad nekik — a mi más indián törzseknél igen ritkán és csakis kivételesen történik — velük enni, sőt néha az a kiváltságuk is megvan, hogy a férfiakkal együtt le is csíphetik magokat; de ünnepélyes alkalmakkor és nagy ünnepeknél a nő mindig száműzve van a férfiak köréből.

A szülők gyerekeiket túlságos gyöngédséggel szeretik; az atya soha se bünteti meg a fiúgyermeket, hanem szorgalmasan oktatja mindenben, ami a vadászathoz és háborúhoz szükséges. A krih-indiánok jó hírnévben állanak, mivel természetűknél fogva nem oly vadak s nemcsak egymás közt, de az idegenek iránt is becsületesek. Lelkületére és jellemére nézve a knh is hasonlit a többi vadakhoz. Állhatatlan, dicsekvő, gondatlan, a jövő nappal nem törődik, szenvedélyes játékos és ivó, és az európaiakkal való együttéléssel nem sokat nyert. Nem is a régi idők rettenthetetlen harezosa többé; a pálinkaivás és mindenféle kicsapongás nem tett jót neki.

UTAZÁS

Hogy utaznak Oroszországban? 1874. 136.

E kérdésre azok az utazók és hirlaptudósitók, akik az utóbbi ünnepélyek alkalmával Szent Pétervár és Moszkva környékén nagyobb kirándulásokat tettek, érdekes feleletet adnak. Az utóbbi 10—12 év alatt az orosz birodalomban oly buzgósággal kezdték meg és folytatták a vasutépitést, hogy ma már több mint 2000 német mértföld hosszú vasút van forgalomban. A legtöbb vaspályán a szolgálat kitűnő, s például Sz.-Pétervár és Moszkva közt az utazók kényelméről is elég jól  gondoskodnak és a viteldijak seholsem túlságosak.

Igaz, hogy az angol és amerikai vaspályák majdnem őrült gyorsaságáról itt le kell az utazónak mondania, de hisz az még nem nagy baj volna, mert sokkal kevesebb életveszéllyel jár. A berendezés,melynél fogva majd minden állomáson 10—20 perczig, néha órákig kell a vonat elindulására várakozni, kissé mégis unalmas. De hiába! az orosz, ahol csak lehet, szivesen bekap egy csésze theát útközben. Gyakran megtörténik, hogy egy muzsik (paraszt), aki a reggeli 10 órakor induló vonaton akar utazni, még azelőtt való délután beállít az indóházba és a hosszas várakozás teljességgel nem hozza ki őt sodrából.  Jól tudja, hogy még így is jóval hamarább és kényelmesebben érkezik czéljához, mintha egy kibitkán vagy tarantászon kellene utaznia.

A roppant terjedelmű orosz alföldön az országutak még igen kezdetleges állapotban vannak és az épített utak még mindig a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak. Éppen ezért a közép- és déloroszországi kormányzóságokban az utazás főleg a tavaszi és őszi hónapokban kellemetlen és kényelmetlen. Az úgynevezett országút tele van zökkenőkkel, mocsarkkal, tócsákkal, és a hidak is (ahol egyátalán ilyenek vannak) nem a legmegbízhatóbbak.

A tarantász (az utazó-kocáik legátalánosabban elterjedt fajtája) a gödrös és göröngyös úton majd kirázza a szegény utas lelkét s ha vigaszul ablakán kitekint, beláthatatlan terjedelmű síkságot s itt-ott változatosság kedvéért legfeljebb sűrű rengetegeket lát. Az ember valóságos sivatagban érzi magát; csak itt-ott fedezhető fól egy távirda-pózna vagy magános nyírfa.  Gondosan tartott kerítésekről, Kényelmes házakról még csak szó sem lehet; az utóbbiak idomtalan. faszekrényekhez hasonlítanak, szóval minden dísztelen, unalmas, elhagyatott. Legtöbb vidéken az utak oly iszonyú rosszak, hogy a kocsis csak oldalvást ül a bakon, ugy, hogy lábai lelógnak; így legalább a veszélyes helyeken gyorsan kiugorhat.

Áz utazó sohasem tudhatja bizonyosan, hogy mikor érhet czéljához; néha egy nap 100, sőt több werstet is hátra hagy, míg másnapon alig halad 20 werstnyire. Hányszor kell segitnie, hogy a tarantászt valamely zökkenőből vagy pocsolyából kivontassák vagy kitaszítsák! De igen sokszor megesik, hogy tarantász, utazó, postakocsis, lovak, levelek, szóval minden ott reked a sárban az országút közepén, míg valamelyik jólelkű muzsik ökrével vagy bivalyával ki nem vontatja őket onnan.

Útközben postaházakat ér az utazó, melyek körülbelől 20 werstnyire vannak egymástól; itt lovakat váltanak. A fehérre meszelt szobában egy asztal, pár szék, egy hosszú fapad a fal mellett, s néha nagy ritkán egy szamovár (thea-főző üstöcske) is található tele forró vizzel, hogy a, melegítő italt azonnal el lehessen készíteni.

Az ilyen utazás tehát a lehető legterhesebb és legunalmasabb, de azt meg kell adni, hogy ember és állat biztosan utazhat minden másféle bajtól megkímélve .  Miként Dixon „Szabad Oroszország" czimü útirajzaiban irja, egy gyermek is beutazhatja egész Oroszországot, anélkül, hogy valami bántódása lenne, és egy idegen, ha tán az ország nyelvében járatlan is, átbarangolhatja az egész roppant terjedelmű birodalmat, anélkül, hogy elmondhatná, hogy csak egyszer is megcsalták vagy kirabolták. S. L.

Északi sarki expedicziók

Payer Gyula.: Osztrák-magyar északi sarki expediczió.1872. 378. címlap

A sarkvidékek titkai kezdenek mindjobban feltárulni a tudományos világ szemei előtt; a fátyol, mely azokat borította, több helyen föllebbent már és a sürü homály, mely e titokszerü tájak felett borong, lassanként kezd földerülni. A mai fölvilágosodott, müvelt kor embere tiszta öntudattal törekszik egy-egy nagy czél felé, s habár azok elérhetésére az eszközöket néha roszul választja meg, vagy ha jól választotta is, de azok cserben hagyják öt, s habár néha kalandosoknak látszó tervek merülnek is föl, azért ama férfiaknak, akik tudományos czélok elérhetése végett a magas észak ismeretlen jégvidékeire merészkednek utazni, bátorsága, erélye és kitartása teljes mértékben megérdemli bámulatunkat. A buzgalom nem hül ki; ami az egyik évben nem sikerülhetett, azt a következő évben ismét megkísérlik, s ahol fontos eredményeket vivtak ki, ezeket fáradhatatlanul tovább kutatják

Sámi Lajos. Vállalkozó szellemű férfiak föltették magukban, hogy az északi sarkot elérik; okvetetlenül meg akarnak győződni afelől, hogy vajon csakugyan létezik-e nyilt sark-tenger avagy nem? s ezenkívül még oda is törekesznek, hogy a sark-tengernek eddigelé ismeretlen részeit a Spitzbergi szigetek és Novaja-Zemblja közt nyugaton és a Wrangel-fóld között keleten átvizsgálják, avégre, hogy — amennyire a körülmények megengedik, — a lehető legmesszebbre hatolhassanak föl észak felé.

Jelenleg három nagyob expediczió igyekszik e czélok valamelyikét, s ha lehet, mindegyikét elérni. Kettőjük nem kevesebbet, mint azt a czélt tűzte maga elé, hogy egészen a sarkig nyomuljon. Hall, északamerikai hajóskapitány a múlt év nyarán indult el az Egyesült-Államokból. Pavy Osztár, egy franczia, csak az idén májusban vitorlázott el Kaliforniából, hogy a Behring-uton át a sarki tengerbe jusson s ez irányban egész a sarkig hatoljon.

Végre .a harmadik, mely minket legközelebbről érdekel, mert hazánk és nemzetünk is részt vesz benne, nemcsak anyagi áldozatokkal, hanem szellemileg is egy képviselője által, az osztrák-magyar expediczió Payer és Weyprecht vezetése alatt, ez évi jun. 13-án indult ki Bremerhafenböl a „Tegetthoff nevű gőzösön. Ezek már nem oly idealisták és nem táplálnak oly vérmes reményeket, hogy magát a sarkot akarják elérni. Megelégednek, ha Novaja-Zemblját körülhajózhatják s a sarki-tengernek még eddigelé teljesen ismeretlen keleti részét, ha lehetséges, egészen a Behring-utig bejárhatják és átvizsgálhatják.

Az expediczió vezérei: Payer Gyula főhadnagy, ki annak főleg tudományos irányát képviseli és Weyprecht osztrák tengerésztiszt, aki a hajó vezényletével van megbízva; már az 1870 iki második nérnet expe-diczióban is részt vettek s a tudományos bizottságnak voltak tagjai.  

A „Germania" visszatérése után abbeli meggyöződésök, hogy a Spitzbergi szigetektől keletre fekvő tenger sokkal járhatóbb hajózási utat képez, mint átalában hinni szokták, arra birta őket, hogy eme hiedelmök helyes voltát saját tapasztalatukkal bizonyítsák be. E meglehetősen merész utazásra_r oly tengeren, melyet még a czethalászok sem ismernek, egy olyan vitorlás nagy bárkát szereztek maguknak, milyenek Norvégia északi részén használatban vannak; legénységük hét emberből állt, oda értve a kormányost is.

A „Jeges medve", — igy nevezték el bárkájukat, — útnak indult. Jóslatuk valónak bizonyult be. Miután a Spitzbergákt délen megkerülték, nemcsak hogy szabadon hajókázhattak az utóbbi szigetek és a Novaja-Zemlja közt elterülő terjedelmes vizmedenczében, hanem szept. l-jén az északi szélességnek körülbelől a 78-dik fokához és 40-dik perczéhez érkezve, maguk előtt szintén teljesen jégmentes tengert láttak végtelen távolra elterülni! Az öböl-folyamnak, az Atlanti-óczeán, e hatalmas forró-égövi áramlatának hatása, mely oly nevezetes befolyást gyakorol észak és kelet Európa égalji viszonyaira, még e legtávolabbi jégvidékeken is érezhető.

Az első benyomás, melyet e szabad tenger láttára Payer és Weyprecht érezhették, az a tudat vala, hogy e perczben a legjobb és legbiztosabb út áll nyitva elöttük a sark felé, s e véieményűket maga dr. Petermann is magáévá tette. De hosszasabb utazásra nem voltak fölszerelve; tehát vissza kellé térniök amaz élénk óhajtással, hogy vajha most tett fontos fölfedezésüket egy teljesen fölkészült expediczióval egészíthetnék ki!

A merész utasok visszaérkezve siettek nagy horderejű fölfedezésüket a tudós világgal megismertetni, s ide vonatkozó nézeteiket bőven kifejtve a nevezetesebb földrajzi társulatoknak megküldeni. Az eszme, főleg Németország déli részében, meleg pártolásra talált. A tudomány terén vívandó e nemes, verseny-küzdelemben Ausztria és Magyarország sem akart elmaradni a világ tengeri nagyhatalmasságaitól.

A jelentékeny összeg, melyet az állam egy szervezendő északi sarki expediczió költségeire adott, egy nyilvános aláirás magvát képezé, mely iránt a birodalom mindkét felében oly nagy érdekeltség nyilvánult, hogy rövid idő alatt 200 000 forint gyűlt össze. E szép eredmény előteremtésében legtöbb érdeme van Zichy Ödön grófnak, ki maga is 45 000 frtot irt alá e czélra. Bremerhafen kikötőjében egy 220 tonna hordképességü gőzöst építettek és szereltek föl, mely szükség esetén vitorla segélyével is képes lesz tovább haladni. Az egész hajó ugy van tervezve, hogy a csekélyebb mélységű vizeken is akadálytalanul járhasson. A gőzgép 95 lóerőre készült.

A hajó három évre van ellátva élelmiszerekkel és egyéb uti készletekkel. Az expediczió eddigi terve szerint az első év a már tavaly meglátogatott vizmedencze megvizsgálására leend szentelve a Spitzbergi szigetek és Novaja-Zemblja között, s a telet a Taimur-öbölben vagy a Cseljuszkin-fok (az oroszok Szevero-Vosztoknoi foka) körül, szándékoznak tölteni, mely nemcsak a szibériai partnak, hanem az egész óvilágnak is a legészakibb pontja. A második évet a Cseljuszkin-fok és az Uj - szibériai szigetcsoport közt elterülő tér átkutatására fogják fordítani; végre a harmadik évben Űj-Sziberiától a Behring-szorosig szándékoznak hatolni, eddigelé teljesen ismeretlen vidéken.

Az expediczió, nem ringatja magát ideális álmokban; sem a nyilt sarki tenger, sem a Behring-ut elérését nem reméli teljes biztonsággal, noha főczélja éppen ez volna; de bizván a szibériai folyók melegebb vizében, melynek hatása nyáron hihetőleg messze északra kiterjed és a tenger jegét megolvasztja, reméli, hogy az Ázsiától északra fekvő ismeretlen vidékre mélyen behatolhat.

Annyi valószínű, hogy az expedicziónak a Cseljuszkin-fok körül kegyetlen harczokat kell a jéggel vivnia. Ha, mi elég sajnos lenne, az expedicziónak a harmadik nyáron sem a Behring-utat elérni, sem pedig azon át visszatérni nem sikerülne, nem maradna egyéb hátra, mint a hajót elhagyni és csónakokon Szibériába, s onnan hol vizen, hol szárazon Európába utazni.

Elindulás előtt az expediczió összes tagjai egy téritvény aláírása mellett önként lemondtak minden fölkeresési expediczióról az esetre, ha nem sikerülne 1874. őszén visszatérniük. Ez pedig azért történt, hogy e nemzeti vállalat nemes pártfogóinak nehogy uj költségeket okozzanak, miként ez Angliában történt, a Franklin-expedicziók idejében, melyek az államnak és egyeseknek 70 millió tallérjába kerültek.

Payer legutóbbi levele szerint a „Tegetthoff (igy nevezik az expediczió hajóját,) július 14-kén, vasárnap reggel volt elindulandó Tromsőből, hova ugyane hó 3-án éjjel érkezett meg. Ezután ugy el lesznek zárva a czivilizált világtól, hogy csak véletlenül kaphatunk rólok vagy tőlök tudósítást.

Végül még néhány szót az expediczió tagjairól! A kis társaságban az osztrák-magyar birodalom valamennyi nyelve képviselve van: magyar, német, szláv, olasz — de a hajó nyelve az olasz. Végül még néhány szót az expediczió tagjairól! A kis társaságban az osztrák-magyar birodalom valamennyi nyelve képviselve van: magyar, német, szláv, olasz — de a hajó nyelve az olasz. Hogy a vezérekkel mily szerencsés választást tett a vállalat, mondanunk is fölösleges. Weyprecht az osztrák tengerészet egyik legkitűnőbb tisztje.  Payer már az egész világ előtt ismert, mint jeles hegymászó és sarkvidéki utazó. Rajzunkon Payer főhadnagy látható tökéletes „sarkvidéki toilette"-ben s a mint látszik, máris annyira otthonos e rideg tájakon, mintha ott is csak az európai havasok csúcsán vagy jégmezőin járkálna; a lábai előtt heverő bozontos fehér medve, ugy látszik, hatalmas ellenére talált benne.

Az expediczió egyetlen magyar tagja, dr. Képes Gyula honvéd dandárorvos, megígérte, hogy lapunkat a kis uti társaság élményeiről koronként, amikor t. i. a levélküldésre alkalom nyilik, tudósítani fogja. Első levele, melyet. Tromsőből jul. 13-án éjfélkor, éppen elindulása előtt, irt lapunk szerkesztőjének, már megérkezett s egész terjedelmében veszik olvasóink.

Dr. Képes Gyula: Eredeti levél az északi sarki expediczióról.

Tromsö (Norvégia), július 13. T. szerkesztő ur!

Levelét éppen most kapom, midőn a „Tegetthof gépe már füttetik, és a sors a borzasztó ismeretlenbe vezet; sajnálom, hogy előbb nem érkezett, sok érdekest írhattam volna eddig is.

Most már annyi időt sem vehetek magamnak, hogy pár perezre a városba mehessek, szükségleteimet bevásárolni; e sorokat egy csajkásnak akarom átadni, nem tudva, elérkezik-e rendeltetése helyére. . .

Az osztrák-magyar expediczió czélja mindenekelőtt sarkvidéki tudományos kutatások.

Ideális czélja:az észak-keleti átjárót megkísérteni, s a Behring-utig hatolni. Három század előtt a hollandi Barentz kisérelte meg ezt először, aki eszményének martyrja is lett, sajnálatra méltó módon veszvén el. Maradványait múlt nyáron Carlsen norvég czetszigonyász fedezte föl, ki a jelen expedicziónál rozmár-vadász minőségében (Wallrossjáger) működik.

Utunk Tromsőtől Novaja-Zemlja felé vezet, innen a Cseljuszkin-fokot akarjuk elérni, és ez lenne az első téli állomás (még eddig senki sem érte el); a 2-dik nyáron az uj-szibériai partok mellett, (ahol tudományos kutatások tétetnek, ugyszintén népismeiek is, szamojédok, tungusok, csuk-csok, jakutok lakván e vidéket,) a Wrangel-fóldig, itt lenne —ha lehetséges, — a második telelés; — a harmadik nyáron a Behring-utat, azután.Chinát, Japánt érintve, a Suezi-csatornán haza.

Könnyen lehetséges, hogy hajónkat elveszítjük, azon esetben vagy csónakon valamely szibériai folyón át, vagy pedig Szibérián át gyalog térünk haza. Elérjük-e vagy nem a Behring-utat, az a sors könyvében van megírva, mi mindnyájan el vagyunk határozva, és csak sikerrel kívánunk visszatérni. Mennyit lehet itt kutatni! A Cseljuszkin-fok északi csúcsától kezdve a Kolyma folyam torkolatáig még ember soha sem volt! Közöttünk a legnagyobb egyetértés uralkodik, viszály nem fordulhat elő, testvérek, bajtársak vagyunk.

Az expediczió tagjai: Parancjnok: Weyprecht tengerész-tiszt, a legkitűnőbbek egyike, elhatározott, komoly és tudományos képzettségű egyén. Mintha a sors is sarkvidéki expediczió parancsnokául szemelte volna ki. Nemkülönben Payer, a szárazföldön teendő utazások parancsnoka. 

Csekély személyem mint orvos vesz részt az expediczióban. Brosch első tiszt, Orel második, Krisch gépész, Lusina kormányos mester, Carlsen rozmár vadász, továbbá 16 matróz s 2 tiroli hegymászó.

Jun. 13-dikán egy búcsuebéd után, (melyen gróf Zichy Ödön is jelen volt, akinek egyedül köszönhetjük expedicziónk sikerét, hónapokig ernyedetlen buzgalommal működvén, mig a szükségelt 200000 forint, sőt annál még több együtt volt,) hagyta el hajónk Geestemündét dörgedelmes „hurrah" kiáltások között.

Jul. 3-án Tromsőbe érkeztünk; itt a hajó a még szükséges utikészletekkel fölszereltetett és éppen most hagyjuk el e várost, a czivilizált világnak bucsut mondva, — mert ezentúl minden összeköttetés megszűnik, és csak a véletlenre bizhatjuk, hogy felőlünk hazánkban valamit halljanak. Ha fönt a jég között czetszigonyászokat, vagy másnemű halászokat találunk, vagy ha a véletlen gróf Wilczekkel hozna össze, ki Novaja-Zembljaig hatolt, nekünk szenet és élelmet lerakni, ha netalán Cseljuszkin-foknál hajótörést szenvednénk, ezen raktár fogja fedezni visszajövetelünket.

Meg lehet győződve, t. szerkesztő ur, hogy minden alkalmat föl fogok használni, és tudósításokat fogok küldeni, mert mint magyar megyek az expediczióval, és nem akarnám, hogy hazám háttérbe szorittassék. Sajnálom, hogy most nem irhatok részletesebben ; szerettem volna szólni a lappokról, kiket Payerrel a hegyek között fölkerestem, s ez alkalommal az 5000 láb magas Kilpiszt másztuk meg. E hegyet a lappok egykor szentnek tartották, azt hivén, hogy Jubinal istonök trónol az égbe emelkedő szikla csúcsán.

Levelemet 1 órakor éjfél után irom, tökéletes napfény mellett, a nap már itt rég nem megy le, minő magasztosán szép itt egy nyári éj az éjféli naptól világítva, leirni nem lehet, azt látni kell!

Hanem a gép már működik  „Tegetthoff" mozogni kezd, még csak annyi időm van, hogy levelemet pecsételhessem.

Isten önnel!

A sarkvidéki utazások haszna. 1874. 633.

Mikor ama roppant fáradalmakról, szenvedésekről és veszélyekről olvasunk, melyekkel a sarkvidéki fölfedező vállalatok elszánt derék tagjainak meg kellett küzdeniök, gondolataink közül akaratunk ellenére is előtérbe lép az a kérdés, hogy mindez miért történik? Van-e, avagy legalábbis lesz-e ez életkoczkáztató kísérleteknek valami gyakorlati haszna? És ha igen, a közéletnek vagy tudományosságnak melyik terén fogja értékesiteni az emberiség a netalán elérendő eredményeket?

Volt idő, mikor e kérdésekre oly feleletet adhattak, mely az emberiség jó nagy részét, az üzletvilágot, kielégíthette. Azt mondták, hogy az északi sarkvidéki utazók az úgynevezett Észak-nyugoti átjárót« (Northwest-Passage) keresik Ennnek föltalálása mind Európát, mind Amerikát közelebb hozná a gazdag Indiához. Ezt az átjárót 1850-ben M'Clure csakugyan föl is fedezte, csakhogy biz' az nem igen felelt meg a hozzá kötött várakozásnak. Bár Észak-Amerika északi partján tul három ilyen átjáró létezéséről is van biztos tudomásunk, azok magas fekvésök és rideg égalj ok miatt, mint megbizható kereskedelmi utak, teljesen

használhatatlanok, mert nemcsak hogy az év legnagyobb részén, hanem néha éveken, sőt évtizedeken at is folytonosan be vannak fagyva, s mikor a jég nagy ritkán kissé fölenged, akkor meg az úszó jéghegyek teszik az ottani utazást nemcsak bátorságtalanná, hanem teljesen lehetetlenné is. E szép álom tehát, mely annyi évszázadon át szolgált ösztönül az északi sark vidékére indított merész vállalatoknak, szétfoszlott anélkül, hogy a hozzá kötött várakozást kielégíthette volna.

Később, az átalános tudományosság és műveltség emelkedésével, háttérbe szorítván a csupán anyagi czélok hajhászatát, az északsarki expedicziók lassanként egészen a tudományok előbbre vitelének szolgálatába szegődtek és nagyszerű föladatukat ez idő óta nemes buzgósággal igyekeztek minél kielégítőbben megoldani. Hogy mily szép, mily magasztos ez a föladat és annak sikeres megoldása mily megbecsülhetetlen haszonnal fog járni a tudomány majd minden ágára nézve.

A sarkvidéki, s különösen az északi .sarkvidéki expedicziók által már elért s még ezután elérhető s bizonyára el is érendő eredmények haszna átalános tudományos szempontból éppen oly számos és sokféle, mint amily terjedelmes az a terület, amely még fölfedeztetésre és átkutatásra vár. Könnyen be lehet bizonyítani, hogy egy akkora ismeretlen földdarab átvizsgálása és megismerése még eddigelé a föld kerekségének bármelyik részén is számos gyakorlati, s még számosabb tudományos értékű fölfedezéssel jutalmazá a reá forditott fáradságot. Mathematikailag be van bizonyitva, hogy az északi sark körül még nagy terjedelmű ismeretlen földdarab létezik, bátran állíthatjuk, hogy annak fölfedeztetése és megismertetése nagy összeggel fog járulni az emberi tudományok tőkéjéhez.

Továbbá nem szabad felednünk, hogy az ismeretlen sarkvidék, igen sok és fontos tekintetben, a többi bájakétól teljesen különböző sajátlagos jellegekkel bir, és így másutt alig föltalálható alkalmat nyújt a földfelület nem ismert állapotának és az ott egészen különös és rendkívüli körülmények közt látható természeti tüneményeknek tanulmányozására. Teljesen bizonyosnak tekinthetjük, hogy azon a vidéken a tudományok minden ágában olyan fölfedezéseket lehetne tenni, amelyekről most még fogalmunk is alig lehet.

A földrajz terén rendkivüli fontosságú és érdekességü talány fejtetnék meg azáltal, ha Grönland teljes körülhajózását végre lehetne hajtani, és igy e titokszerü földdarab északi partjainak terjedelme és természete iránt végre tisztába jöhetnénk; átvizsgálnék annak nyugot felé ma még nem is sejthető távolságra terjedő részét s fölfedeznők a szárazföld és tenger viszonyait e nagy félsziget (vagy sziget?) amaz ismeretlen részében, s talán még az északi sarkig is eljuthatnánk.

Egy oly északi sarki expediczió, mely figyelmét a tudományok minden ágára kiterjeszti, a világtengerek vizrajzi (hyd-rographiai) viszonyainak ismeretét is nagyban elősegítheti. Mert az ismeretlen tengerek vizrajzának ismerete nélkül a különböző tengeráramlatokkal sem lehetünk teljesen tisztában, pedig az roppant fontosságú a hajózásra nézve. A tengeráramlatok átalános rendszeréről meglevő ismereteink tökéletleneknek maradnak mindaddig, amig az ismeretlen tenger-részek áramlatait, azoknak különböző mélységekben tapasztalható hőmérsékét s természeti alkatát nem ismerjük.

A lehető legmagasabb szélességi fokok alatt véghez viendő ingaészleletek lényeges szolgálatokat tennének s földmérésnél (geodaesia), mert mindazok az adatok, melyekből most meglevő mathematikai elméletünket a föld physikai alkatáról fölállítottuk, mind pedig azok az eszközök, melyek ez elmélet helyességének bebizonyítására szolgálnának, tökéletlenek lesznek mindaddig, amig a nehézkedési erő belterjességét és irányát biztos tapasztalatok segélyével meg nem határozzuk.

Márpedig az ilyszerü észlelődések megtételére különösen az északi sark és közvetlen környéke lenne a legalkalmasabb hely. A hőmérséklet, légköri nyomás és az uralkodó szelek megfigyelése, tekintettel a légáramlatokra, eme nagyon magas szélességi fokok alatt, a légtüneménytant(!) (meteorológia) gazdagítaná igen fontos fölfedezésekkel. A légtüneménytan jelen állása a föld légkörében létező mozgásoknak sokkal behatóbb tanulmányozását igényli, mint ahogy az eddig történhetett. Európa égalja nem csekély mérvben a sarki terület légköri állapotától függ, ahol a szerfölött alacsony hőmérsékek kifejlődése szükségképpen a légnyomásban is megfelelő változásokat idéz elő, s más oly légköri zavarokat, melyeknek hatása messze a mérsékelt földövön is megérezhető.

E tünemények kielégítő megismerhetése czéljából múlhatatlanul szükséges az északi sarkvidéknek s az ottani légköri változásoknak kimerítő, szabatos ismerete, amely aztán saját földrészünk s az egész föld légtüneményeit és időjárását érthetőbbé s talán előre is megjósolhatóvá tenné.

A delejesség s főleg a légköri vi1lanyosság tüneményeinek minél terjedelmesebb észlelése és megismerése a sarkok közelében kiválóan érdekes és fontos lenne a tudomány emez ágaira nézve.

A sarki fényeket,bolygónk evalóban legnagyobbszerü természeti tüneményeit, alacsonyabb szélességi fokok alatt ugy szólva teljes lehetetlenség tanulmányozni, pedig a színképelemzés (spectral-analysis) mostani fejlettsége kitűnő módokat és eszközöket njujt az e tüneménynél tevékeny vegyi elemek fölismerhetésére. Talán mondanunk is fölösleges, hogy e szép tüneményt szintén csak a sarkok közelében vehetnők tüzetes vizsgálás alá. Sőt még a nap természeti alkatát is sokkal könnyebben fölismerhetnők a sarki tájakon.

A sarkvidékek földtani (geológiai) viszonyainak bővebb tanulmányozása szintén jelentékeny tudományos és anyagi haszonnal járna. Az igazi ős világi szénkép-ződés létezésével már ugy ahogy tisztában volnánk, de annak földgömbünkön való kiterjedését s főleg ama növényi és állati alkatrészeket, a melyekből az előállott, még korántsem ismerjük eléggé. A földtani vizsgálódások az ismeretlen sarkvidékek roppant területén bizonyára fényt derítenének a miocén korszakbeli növénytenyészet földrajzi elterjedésére.

Tudva van, hogy Grönlandot a miocén korszakban mily nagyszerű, buja növényzet borította; e szép növénytenyészet nyomait bizonyára más sarki tájakon is föltalálhatnék, s még számtalan sok, eddigelé ismeretlen ásatag (fossil) növényfajt lehetne ott fölfedezni.

Sok haszonnal járna még az ottani jéghegyek (jégnek, glatscherek) magasságának és irányának, ugy szintén ama sokszerü hatásnak tüzetes tanulmányozása is, melyet a szerfölött nagy hideg a sziklákra gyakorolni szokott, főleg miután tudjuk, hogy mily nagy szerepet játszott a hideg az utolsó földtani korszakokban, kivált az úgynevezett jégkorszakban, földünk jelenlegi arczulatáuak létrehozásánál. A grönlandi kontinens ásványtani viszonyai is megérdemelnék a tanulmányozás fáradságát.

A sarkvidékek növényzete, dr. Hooker véleménye szerint, nagy fényt derítene a növényeknek a föld felületén való földrajzi elterjedésére. Grönland viránya, bár a lehető legszegényebb, annyi különösséget mutathat föl, hogy a növénytan kedvelői roppant sok érdekest várnak közelebbi megvizsgálásából. Mint emiitettük, igen érdekes volna tudni azt is, hogy Grönland, a Spitzbergák és a mai északi tájak egykor gyönyörű és magas szervezetű növényzete meddig terjedett a sarkok felé, miből egyszersmind tudomást szerezhetnénk arról is, hogy vajon földünk helyzete saját tengelyéhez és pályájához, valamint a naphoz is ama rég letűnt földtani korszakokban nem volt-e más, mint jelenleg, vagy e régibb korszakok magasabb hőmérsékét csakugyan földünknek a mostaninál csekélvebb mérvű kihűlése okozta-e?

Sámi Lajos: Hall kapitány északi sarki expedicziója.1874. 39.

Majdnem három éve múlt már, hogy Hall kapitány a „Poláris" nevű hajón Uj-York kikötőjét elhagyta és az északi sarki jégvidékek ismeretlen, titokszerü tömkelegébe mélyedt. A nagy köztársaság kormánya mindazzal bőven ellátta őt, ami az expediczió sikerét biztosíthatta. Egy nagy nemzet jókivánatai kisérték merész

útjában, s nem rettenve vissza sem ama borzasztó veszélyektől, melyekkel majdnem valamennyi elődjének küzdenie kellett, sem Franklin J. és emberei szomorú sorsától, sem végre a Kané és Hayes által kiállott szenvedésektől. A bátor kutató tengerre szállt azzal a szilárd elhatározással, hogy vagy fölkeresi az északi sarkot, vagy ott vész el ama rideg jégpusztaságok örökké tartó éjszakájában. Egyébaránt az óhajtott sikert biztosnak tartotta. Szándékának véghezvitelére öt évet fog szentelni  s vérmes, határozott, vakmerő természete kizárt lelkéitől minden kételyt szándékának sikerülése iránt.

Nem is lehetett volna egykönnyen alkalmasabb embert kapni egy ilyen vállalatra, ki a sarki tengerek és tartományok akadályain és veszélyein annyira uralkodni tudjon, mint Hall kapitány. A Sir John Franklin által vezérelt s majdnem nyomtalanul eltűnt expediczió maradványainak felkeresése végett már kétszer járta be Hall e rideg égaljú tájakat, huzamosabb időig ott élvén a benszülöttek hókunyhóiban, épen ugy, mintha ő maga is született eszkimó lett volna. Velők együtt nyers húst evett és fókazsirt ivott.

Utoljára már annyira vitte az eszkimóságban, hogy egy napon 15 font nyers húst evett meg s 2 pint halzsirt ivott rá! E zord vidékből egy egész eszkimó családot, férjet, nőt és egy leánygyermeket vitt magával haza Amerikába és ezek a becsületes hű emberek barátai és kisérői voltak élete utolsó pillanatáig. Első utazásában két évet töltött a Baffin-Öböl partjain, második expedicziója alkalmával öt évig volt elveszve az örökös hó birodalmában. Volt tehát elég módja megismerkedni a sarkvidéki utazások nélkülözéseivel és akadályaival, szenvedéseivel és gyönyöreivel.

Mikor második útjából végre majdnem öt évi távollét után. barátjai és ismerősei nagy örömére hirtelen előkerült, az élet és egészség volt maga, mintha e hosszú idő alatt a legnagyobb kényelemben töltötte volna idejét. Meg sem pihent jóformán és már ismét ujabb terveken törte a fejét. Szilárdan elhatározta, hogy elődeit okvetetlenül tul haladja és hazája lobogóját az északi sarknál fogja kitűzni.

Hogy mily közel volt czéljához, mikor titkos halála, melynek oka és körülményei máig sem ismeretesek eléggé, oly váratlanul állta el diadalutját. Hogy mennyire jutott az északi sark vidékét fedő sürü lepel fóllebbentésében, ez iránt a fölfedezéseiről s élete utolsó napjairól eddig köztudomásra jutott adatok nem nyújtanak kellő fölvilágositást.

Annyi bizonyos, hogy az egy Parryt kivéve, valamennyi elődjénél tovább jutott észak felé s már ott állt ama sötét, ismeretlen világ véghatárán, mely képzelmét mindig oly élénken foglalkoztatta. Ekkor aztán a „Poláris" 1871 őszén eltűnt a világ szemei elől. Bemélyedt a Smith-öbölbe, hol már ő előtte Morton és Hayes egy északi oczeán duzzadó hullámait vélték fölfedezhetni. Tovább hatolt mindegyikénél s Grönland nyugati partján a közelgő tél elől biztos kikötőbe menekült.

A hajóról Hall kutyák által vont szánakon a sarki tenger irányában észak felé nagy kirándulást tett s az északi szélesség 82-ik fokáig és a legnagyobb magasságig jutott, melyet az emberi erély és kitartás valaha elérni képes volt. Szivét a siker fölött érzett öröm és büszkeség dagasztotta, midőn e kirándulásának véghatárához ért s vidáman, reménnyel telve és a legjobb egészségben tért vissza elhagyott hajójához és társaihoz.

Itt aztán 1871. november 8-án hirtelen meghalt. Bár egészsége nem látszott megtámadva utóbbi fáradságteljes vállalata által, mégis az okozhatta hirtelen halálát, mely szomorúsággal tölte el az expediczió valamennyi emberét. Ott helyezték örök nyugalomra Grönland örökös hóleple alá. a sarkvidéki éjek sötét árnyékában. Társai könnyezve állták körül durván összetákolt fakoporsóját, melyre az észak-amerikai Egyesült-Államoknak csillagokkal behintett lobogója volt terítve.

Ilyen koporsóban pihent meg örökre az a bátor lelkű hős. ki hét telet élt át a magas észak kietlen jégvidékein, távol a müveit világtól. Mint a tábornok a csatatéren, ő is azon a helyen halt el, amelynek iszonyatait kihívta maga ellen és le is tudta győzni azelőtt mindannyiszor. A kis temetési menet szomorúan indult meg a koporsóval rendeltetési helyére. Téli öltözetükbe burkolva, kezükben lámpákkal mendegéltek a „Poláris" emberei a sötét sarki éjben a koporsó mellett. A szánra tett koporsót matrózok húzták s a hű Joe és felesége Hannah a többi eszkimókkal együtt sirva kisérték szeretett főnökük, vezérök és barátjok földi maradványait.

A tengerparttól körülbelől egy angol mérföldnyire, a kőkeményre fagyott földben ásták meg a sírt Hall kapitány számára; miután a megsiratott vezér holttestét alábocsátották s kiki egy göröngyöt dobott a koporsóra. A sirt nagy kődarabokkal berakták, hogy a vadállatok föl ne dúlhassák s föléje egy keresztet állitottak Hall nevével s életéveinek (50) számával. A hó nemsokára fehér halotti lepellel vonta be a szomorú szertartás helyét. Hol találhatott volna életéhez méltóbb temetőhelyet a merész utazó, mint e jégvidéken, hova mindig oly igen vágyott, s a hol Franklin, Hudson és Barentz s a velük együtt elveszett utasok örök álmukat alusszák.

Az expedicziót derék vezérének halálával szerencsecsillaga is csakhamar elhagyta. A „Poláris" a telet ott várta végig a kikötőben s a következő év júniusának 8-án a legénység egy része két csónakon észak felé kirándulást kísérlett meg, a melynek eredményéről most még csak annyit tudunk, hogy a Kané által fölfedezett nyilt sarki tengert ők is elérték s július 8-án a hajóhoz visszatérve a hazautazáshoz szükséges előkészületeket azonnal megtették.

1872. aug. 12-én a „Poláris" útnak indult dél felé, de már 15-én annyira körülvették az úszó jéghegyek, hogy a legénység a hajó elhagyását vélvén szükségesnek, a készleteket és csónakokat egy hatalmas terjedelmű jégtáblára kezdette kiszállítani. E munka közben a „Polaris"-t a heves rohamu dél-nyugati szél a fedélzetén marad Buddington kapitánnyal (ki Hall elhunyta után a parancsnokságot átvette) és a legénység egy részével horgonyairól hirtelen elszakította s roppant sebességgel dél felé hajtotta, ott hagyván 19 embert az élelmiszerek jó nagy részével együtt a sivatag jégmezőn.

Ami ezután bekövetkezett, az még eddig páratlanul áll a sarkvidéki fölfedező utazások történetében. Sem Kané, akinek élethalál harczot kellett vivnia Grönland partjain a jégtenger borzalmaival, sem Rots, Parry és M'Clintock nem voltak oly képzelhetetlen szenvedéseknek kitéve, mint az a kis csapat, mely Tyson kapitány vezérlete alatt ez úszó jégmezőn rekedt. A különös naszád lassan ereszkedett alá dél felé a Baffin-öböl háborgó hullámain, a kegyetlen viharok mindegyre több darabba zúzatva, és tengerészekből s eszkimó férfiakból, nőkből és gyermekből álló szerencsétlen utasait egyik töredező jégdarabról a másikra menekülni kényszerítve.

Hanem a menekülők mindig hűségesen összetartottak. Koromsötét sarkvidéki éjben, komor felhőktől borított csillagtalan, fénytelen ég alatt, iszonyú hidegeket szenvedve s csupán a közelökbe tévedt fókák és jegesmedvék nyers húsával táplálkozva, hókunykókban guggolva, néha pedig hajléktalanul, metszően fagyos vizben térdig lubiczkolva, majdnem hét egész hónapig bolyongtak e valóban szánalomra méltó szerencsétlenek a végtelennek látszó jégtengeren Végre az Atlanti oczeán enyhébb vidékére juthattak, hol őket Labrador félsziget partjától 40 mfldre 1873. április 29-én a „Tigress" nevű czethalász gőzös kapitánya szenvedéseiktől megszabadította. így végződött e borzasztó kaland, melynek hét havi tartama alatt a jégmező lakói a legnagyobb életveszélyek, nélkülözések és szenvedések között 1500 mérföld utat tettek meg.

A „Poláris" fedélzetén maradt utazók sorsa nem volt irigylendőbb, mint a többieké. A hullámoktól hányt-vetett hajóval, mindjárt ahogy parthoz értek, kikötöttek s a telet a „Poláris" deszkáiból és gerendáiból durván összetákolt kunyhókban töltötték el, pár jó lelkű eszkimó kegyelmén tengődve. 1873. januárjában két csónakot készítettek és ezeken június 23-kán hazaindultak. Sok vesződség után a Melville-öbölbe értek, hol aztán a „Ravens-craig" nevű skót czethalász hajó fölszedte őket. A hosszas bolyongás alatt élelmiszerük s minden más készletük teljesen elfogyott. Szept. 19-én érkeztek meg az említett hajó fedélzetén Dundee-be (Skótországban), honnan Buddington kapitány és emberei néhány napi pihenés után útrakeltek hazájuk: az észak-amerikai Egyesült-Államok felé.

Bár Hall expediczíója, a lehető legszerencsétlenebb véget ért, mindazáltal egyike volt a legsikerdúsabb ilyszerü vállalatoknak. A „Poláris", ámbár csak csekély erejű folyami gőzös volt, összesen 30 emberrel (ide értve a nőket, gyermekeket és a nyolcz eszkimót is) oly utat tett meg, amelyet azelőtt sokkal hatalmasabb jármüvel is majdnem lehetetlennek tartottak. A földrajz és természettudományok számára szerzett tapasztalatok valódi mérve még csak ezután fog kitűnni, ha Hall kapitány jegyzetei nyomán az expediczió történetét s eredményeit az amerikai kormány közrebocsátja.

Hall kapitány északi sarki expedicziója szövegre a google sok képet jelentett meg.

Endrödi Sándor. NANSEN FRITHJOF. 1898. 329.

RITKA JELES VENDÉG érkezett e hó 10-ikén Budapestre. Nansen Frithjof, a világhírű sarkvidéki utazó, látogatott el hozzánk nejével hazájából, Norvégiából, hogy Magyarországot is megismerje s legutóbbi nevezetes útjáról itt személyesen előadást tartson a tudomány vívmányai iránt érdeklődő művelt magyar közönség előtt. A rettenthetetlen és eddig szerencsés utazó a legszívesebb fogadtatásban részesült nálunk. A vendéglátás melegségét első sorban a Magyar Földrajzi Társaság részéről tapasztalta, mely Nansent roppant fáradalmas sarkvidéki útjáról való haza érkezése óta tiszteletbeli tagjai közé számítja, s ennyiben a mienkké is tette.

De a tudománynak e kitűnő bajnokát egyébként is régebb idő óta jól ismeri a magyar közönség s nevezetesen a Vasárnapi Újság» olvasó közönsége, mely előtt már több ízben volt alkalmunk ismertetni azt a férfias bátorságot, rendkívüli kitartást és azt az alapos készültséget, melylyel Nansen az ő nagy fölfedező utazásaira vállalkozott, úgy szintén azokat a tudományos vívmányokat, melyekkel magának világra szóló hírnevet, hazájának pedig irigylésre méltó dicsőséget szerzett.

Vámbéri Ármin fogadta üdvözlő szavakkal az örök fagyba borúlt éj szakihó- és jégsivatagoknak vakmerőségig bátor kutatóját roppant közönség jelenlétében, melyben a magyar társadalom szine-java szokatlan számban képviselve volt.

A nagy érdekű előadás főbb részletei a következők voltak:

Ellenállhatatlan vágy sarkallja az embert arra, hogy a földtekének minden részét felkutassa. Legkevésbé voltak eddig megközelíthetők a sarkvidékek, ahol a jég, hó és a hideg leküzdhetetlen gátat emel az ember elé. Számos és különböző vidékekről kísérlettek meg az északi sarkot övező ismeretlen tájakba való behatolást. A mi norvég sarki expedicziónk egészen más úton indult el, mivel különböző okokból bizonyosra vettem, hogy folytonos tengeráramlat van különösen azon a tájon, amelyet mi átkutatni kívántunk s hogy ez áramlat a jeget a szibériai tengertől északra a Ferencz József föld és a Spitzbergák mellett a Spitzbergák és Grönland közt levő tengerbe sodorja.

Azt gondoltam magamban, hogy ezt a körülményt és az itt működő erőket föl lehetne használni a sarkvidék kikutatására. Olyan hajón, amely elég erős ahhoz, hogy a jég nyomásának ellenálljon, a jégzajjal együtt könnyen és kényelmesen be lehetne járni azt a vidéket. Ugy is tettünk. Nem magának az éjszaki sarknak az elérése volt a czélunk. Előre megmondtam : «Annak a pontnak az elérése csekély fontosságú. Czélunk a sarkot környező nagy, ismeretlen vidék fölkutatása. »

Elsőben is az ázsiai part mentén az új szibériai szigetekhez igyekeztünk, hogy aztán északról hatoljunk be az ismeretlen jégvidékekbe. E szigetek éjszaknyugati oldalán nyilt vizet találtunk, amint vártuk is. Csak az éjszaki szélesség 78. fokánál és 50. perczénél állta utunkat a jég, s kényszerített bennünket arra, hogy hatalmába adjuk magunkat, amint előre szándékunkban is volt. Csakhamar hatalmas jégárba kerültünk, mely egészen körülzárta hajónkat s aztán úsztunk vele odább-odább három álló esztendeig.

Ez a jégárral való úszás nem új dolog. Sokan tették már meg előttünk is. Csakhogy mások féltek a jégártól s akaratuk ellen mentek vele, mi pedig szándékosan sodortattuk magunkat. Ámde nyárról-nyárra, télről-télre ilyképp tova vitetni olyan erőktől, amelyek fölött nincs hatalmunk  ez kemény próbára teszi az ember lelkét. Jó iskolája a türelemnek.

Mi ezalatt vidám életet éltünk a Fram-on. Eleségünk bőven volt, s volt elektromos világításunk, amellyel egy szélkelep látott el bennünket. Volt jó meleg hajónk, volt elegendő foglalatosságunk — megfigyelés meg egyéb munka, — pihenő óráinkban volt bőséges olvasmányunk, s azonkívül ott volt a kártya, meg a zene. De volt aggodalmunk is elég. A rettegett hidegből is kijutott bőven, de az nem zavart bennünket, mert a Fram meleg volt.

A jég kegyetlenül szorított bennünket, de a Fram azt győzedelmesen kiállotta. Eleinte szerfölött érdekelt bennünket, amint a jég süketítő zúgással rontott a Fram oldalainak. Érdeklődésünk azonban, amint a hajó ellenálló képességéről meggyőződtünk, idővel lelohadt. Dolgunk is sok akadt, főképp a tudományos megfigyelésekkel, meteorológiái, magnetikus, csillagászati észleletekkel, mélységek mérésével és azok hőfokának megállapításával. De a sokféle munka és szórakozás mellett is rettenetesen egyhangú lett évek során az élet — kivált nyárban.

Különös, hogy itt a hosszú éjszaka nem volt oly kellemetlen, mint a hónapokig tartó napvilág. Nyomasztó, ha az ember a napot hónapokon át éjjel-nappal az égen látja. Nincs egy sötét pont, amelyen a szem megpihenhessen ; kápráztatóan fehér minden. De mikor ez a hosszú napvilág sajátságos alkonyával eltűnik s elkezdődik a hosszú éjszaka: akkor kezdődik a szépség is.

Csodálatos holdas éjszakák, amelyeken a holdfény tündériesen verődik vissza a jéghalmok gerinczeiről, s holdudvarok, gyűrűk, fiók-holdak mutatkoznak az égen. De még sokkal szebb az északi fény. Alig múlt el egy-egy 24 óra, hogy e ragyogó tüneményt ne láttuk volna. Megvallom, hogy amióta az élet nyugtalanságába visszatértem, gyakorta visszavágyódom a sarki éjszaka mélységes csöndjébe. Ott semmi sem volt, ami az ember gondolatait háborgatná.

Legnagyobb vállalata a sarkvidékre tett nagy utazása volt, melyre 12 bátor társával 1893 jún. 14-én indult el a «Fram» (Előre!) nevű, saját tervei szerint épített hajón, miután előbb szeretett hű nejétől törvényesen elvált, hogy az ő netaláni oda veszte esetén özvegyi állapota ne kösse élete további sorsának intézésében.

Nansent voltaképpen egy véletlen indította e leírhatatlanul viszontagságos vállalkozásra. 1884 őszén egy norvég újságban azt olvasta, hogy akkortájban Grönland délnyugati partja mellett, Julianehaab kikötőtől nem messzire olyan tárgyakat találtak a tengeren, amelyek az 1881-ben Új-Szibéria mellett a jégnyomástól tönkre ment «Jeannette» hajóról valók, s amelyek csak úgy kerülhettek Grönland tájékára, hogy az összetört hajó roncsait valamely jégtömb sodorta, vagy hajtotta oda a Sarki-tengeren keresztül. Ez és egyéb, addig eléggé nem méltatott mellékkörülményeknek a megfontolása arra a következtetésre indította Nansent, hogy valahol a Ferencz József-föld és az északi sark közt áramlatnak kell átvonulnia a szibériai Jeges-tengerből Grönland keleti partja felé. Ez az áramlat, bár bizonyára tele van jéggel, legbizonyosabban elvihetne egy alkalmas kutató hajót a sarkpont környékére.

Erre a föltevésre alapította egész úti tervét, melyet csaknem pontról-pontra oly tökéletesen kiszámított, hogy legnagyobb részt a helyes számításnak köszönhette úgy nagy fölfedezéseit, mint magának és társainak szerenesés visszatértét az örök jég világából, az északi szélességnek embertől addig soha nem látott 86° 14'-e alól, ahol azonban az állati és növényi élet, mint gondosan kitapasztalta, sehol sem hiányzik teljesen.

Haza érkeztekor, 1896. évi augusztus 12-én, Norvégia nagy nemzeti hősként fogadta már-már elveszettnek vélt fiát, ki egyik legelső dolgának tekintette, hogy szintén hősies lelkű hű nejét, ki távolléte alatt művészi képességeivel tartotta fönn magát és két kis gyermeküket, ismét ünnepiesen és törvényesen visszaiktassa feleségi jogaiba.

A fényes sikerű utazásról, melynek gazdag tudományos zsákmánya még földolgozásra vár, Szentpétervárott és Bécsben tartott ismertető előadásokat, melyeknek meghallgatására fejedelmi személyek is siettek, s a csodált utazót úgy az orosz czár, mint a mi királyunk külön kihallgatással és rendjellel tüntette ki. Budapesten ugyanilyen tárgyú előadást tartott ide érkezte napján, esti a Magyar Földrajzi Társaságnak ez alkalomból a Vigadó nagy termében rendezett díszgyülésén, melyen a bokharai forró sivatagok egykori hires utazója, Vámbéri Ármin vitte az elnöki tisztet

Némelyek azt mondják, hogy a hosszú sarki éjszaka árt az egészségnek ; az én tapasztalataim ezt nem igazolják. Az 1895. év kezdetén már tisztában voltunk vele, hogy a Fram a jéggel dél felé halad. Ezért én, hogy az éjszakibb sarki tengert is kikutathassuk, olyan külön expediczióra gondoltam, mely a hajót elhagyva, kutyavonta szánkókon induljon el a jegem Ily expediczió azonban vissza nem térhetett a hajóhoz, mert ez folyvást változtatván a helyét, nem lett volna megtalálható. Az expedicziónak tehát úgy kell fölszerelve lennie, hogy a maga erején is haza tudjon térni. Ez veszedelmes út lévén, mást nem küldhettem ki reá; magam indultam el tehát Johan-sen hadnagygyal, a ki kísérőmül ajánlkozott.

1895 márczius 14-én indultunk el 28 kutyával, 3 jól megrakott szánnal s két kajákkal (ladikkal) éjszak felé. A kutyáknak 30, magunknak 100 napi eleséget vittünk magunkkal. Eleinte jól ment minden ; de csakhamar eltűntek a sima jégsíkok; göcsörtös, hepehupás jégzaj következett, majd hasadékok, a melyek vagy

nyitva, vagy pedig vékony jégkéreggel voltak bevonva.

Április 7-én az éjszaki szélesség 86. fokát és 14. perczét s a keleti hosszúságnak körűlbelöl 95. fokát értük el. A jég kikutatása végett hó-korcsolyán egyedül indultam el éjszaknak s jó darabig mentem előre, de semmi járható utat nem találtam. A legmagasabb pontról, a mit találhattam, nem láttam egyebet, mint összetorlódott, magasra tornyosult jeget, a meddig csak a szemem elhatott. Megmerevült zajgó tengernek látszott az egész. Szárazföldnek sehol semmi nyoma. Úgy tetszett, mintha a szél hajtotta volna a jeget s mérföldekre semmi szárazföld, vagy sziget nem gátolná útjában éjszak felé. Nem valószínű, hogy az éjszaki sark innenső felén valami nagyobb szárazföld lenne található.

Ezalatt nem keveset szenvedtünk a hidegtől. Keservesen megbántuk, hogy a közelgő tavaszban bizva, meleg bundáinkat a hajón hagytuk. Három hétig 40 C fok volt a hideg, és szeles időben iszonyúan szenvedtünk; jó, de vékony gyapjúruhánk, a mely a test kipárolgása következtében jégpánczéllá fagyott, minden mozdulatunkra ropogott s olyan kemény volt, hogy járás közben a zekénk újjá mély sebet vágott a karunkba.

Április 8-án délnek fordultunk, a Ferencz József-föld felé. Utunk lassúbb lett; az eleségünk nagyon megfogyott; a kutyáinkat egymásután le kellett öldösnünk, hogy a többit etethessük.

Végre július 24-én földet pillantottunk meg, de tizennégy küzdelmes napba került, a míg oda értünk.

Augusztus 6-án nyilt vizhez értünk s kajakjainkon evezve és vitorlázva eljuthattunk a glecserekkel borított úgynevezett Vhittent-ve, vagy Fehérföld-re, a hol a norvég mese szerint királykisasszonyok laktak valaha. Ez a sivár, jeges föld paradicsom volt nekünk. Innen már vizén utazhattunk tovább.

Augusztus 26-án 81 fok 13 perez éjszaki szélesség és 65 és fél fok keleti hosszúság alatt ismét jégtől voltunk körülvéve. Már nagyon késő ősz volt arra, hogy hosszú útra, a Spitzbergák felé induljunk, hol már bizonyára nem volt hajó található. így eltökéltük, hogy itt maradunk. Két puska, néhány töltény és két pár kutya volt körülbelül mindenünk. Azaz hogy még egy nagy, meg egy kis kés is volt birtokunkban. Medvéket és rozmárokat lőttünk, hogy húsra, zsirra és bőrre tegyünk szert. Nagy nehezen egy gunyhót tákoltunk össze. Vájtunk egy gödröt, aztán köveket czipeltünk rakásra és azokból, valamint moszatokból raktuk az egészet és a falakat belülről rozmárbőrrel vontuk be. Legnehezebb volt a kémény elkészítése. Jégből és hóból raktuk, a tél folytán azonban háromszor kellett megújítanunk. A gunyhó oly alacsony volt, hogy tetejét a fejünkkel értük; hoszsza 10 láb, szélessége pedig olyan, hogy fekve a két átalellenes falat fejünkkel és lábunkkal érintettük. Hús és zsír volt egyedüli táplálékunk, melyet hol főtten, hol sülve fogyasztottunk. Lámpánk segélyével a hőmérsékletet a gunyhó közepén állandóan a fagyponton tudtuk tartani, de a falak felé jóval hidegebb volt. Ágyunk kemény kövekből állott, medvebőrrel takarva. A nap 24 órájából legalább 20 órát ágyunkon töltöttünk, folytonosan azon igyekezvén, hogy testünket tűrhető helyzetbe juttassuk a kemény fekvőhelyen.

Végre megjött a tavasz. Nem sokára visszhangzottak a hegyek a madarak zajától. Mi szorgalmasan hozzáláttunk az útra készülődéshez. Kétségbeesett erőfeszítéseket tettünk, hogy legalább féligmeddig a piszoktól megtisztuljunk. Új ruhát készítettünk magunknak a még meglevő pokróczokból. Szappan híján medvevérrel és zsírral kentük be testünket es moszattal dörzsöltük le. ,,

1896. május 19-én végre útnak indultunk del felé. Hol jégen, hol vizén haladtunk. Június 12-én a környező szigetcsoport déli végére érkeztünk. A sok ülésben kifáradt tagjainkat egy kis mozgással akarván erősíteni, egy öbölben kikötöttünk.

Néhány napi pihenés után, mielőtt utun** folytattuk volna, egy reggelen egy magaslatn mentem szétnézni. Midőn így figyelve álltam, egyszerre a távolból kutyaugatást véltem hallni.

FARAGÓ ÖDÖN. KHINÁBÓL HAZAFELÉ. I. 1882. 526. ( Folyt. 558.)

Yokohama (Japán), 1882. június 13.

 Tisztelt szerkesztő ur! Megígértem volt egykor, hogy majd ha a khinai kormány szünidőre haza ereszt, s utam Japánon és Amerikán keresztül hazafelé veszem, uti élményeimből egy pár rövid kivonatot küldök a «Vasárnapi Újság» számára. Ez igéretemet beváltani igyekezem most, mikor a világ legkeletiebb szágából, Japánból soraimmal fölkeresem.

Shanghait június 7-én hagytuk el a japán társaság egyik ó-divatu gőzösén. A hajó fölszerelése  olyan volt, ami a személyi biztonság kívánalmának éppen nem felelt meg. De én s az utasok nagy része amerikaiasan vettük föl és ugy gondolkodtunk, hogy «Menj előre s bízzál a gondviselésben.» Az idő sem igen kedvező volt, mert mikor kiértünk a Yángtze torkolatához, akkor már oly erős szél fujt, hogy horgonyt vetve, a további utazással egyelőre fel kellett hagynunk. Másnapra szép időnk lett s mikor felöltözködve a hajó fedélzetére másztunk, már akkor hajónk a  tenger hullámain himbálózott. Útitársaink közül többen a tengeri betegség kellemes érzésének rabjai lévén, kabinjaikban maradtak. Egy tengeri út bármily alakban is unalmas, hát ha még ehhez a rossz élelmezést és kényelmetlen berendezést csatoljuk! Szerencsénkre Japán nincs messze, s a harmadik nap reggelén Nagasakiban ébredtünk föl.

Nagasaki igen kellemes fekvésű kikötő; tájéka magas hegyekkel borított, többnyire sziklás, de azért csinos képet nyújt. Egy sajátságos alkotású csónakon partra jutva, a zsinriksák vagy kézi kocsik tömkelegébe jutottunk. Ilyenre felülve, az utas keresztül kocsikázhatja az egész várost.

A japánok már több mint egy évtizede, hogy elkezdték magukat czivilizálni, s honi öltönyeiket félredobva, frakkot és czilinder kalapot kezdtek hordani. Láttunk szines európai ruhába bujtatott majom kinézésű japán uriembert, hanem azért a középosztály tömege mégis a sokkal festőibb honi öltönyt viselte. Szemeink legjobban gyönyörködtek a kedves kinézésű japán nőkben. Legtöbben sötét csikós selyemöltönyt viseltek, derékon vörös sállal keresztülkötve, ami hátul egy nagy csokorban végződik. Egyszerűség és csinosság tekintetében felülmúlják hölgyeink legelegánsabb öltözeteit.  Csakis apró faczipőiken lehet kifogást találni, de még ez is inkább érdekessé teszi őket, s nem szünik az ember utánuk nézni, amint az utczákon végig kopogtatnak.

Nagasakiból kiindulva, utunk a beltengeren vezetett keresztül. Itt a hajózás rendkívül kellemes, a tenger annyira csendes, mint akár a Duna, és sok helyen oly keskeny, mint a Bosporus Konstantinápolynál. 36 órai evezé3 után Hiogóba  érkeztünk.

Hiogo hires kitűnő éghajlata miatt. Beteges emberek ide szoktak kirándulni, s pár heti tartózkodás után megújult erővel utaznak vissza működésük színhelyére. A japánok itt vasutat is építettek, amely Oszak és Kiotón keresztülvezetve a Biva-tónál végződik. Az újdonság kedvéért mi is jegyet váltottunk Oszakáig.

A vasutak Japánban nagyon keskeny vágányúak, s az ide-oda futkosó picziny mozdonyok, az apró vagonok, s az egyenruhába bujtatott majom kinézésű, de komikusan komoly magatartású hivatalnokok mosolyt hoznak az utas ajkaira.  Az egészet inkább játoknak, mint komoly czélu vasútnak tekintjük. A vonatok mintegy 20 angol mérföld gyorsasággal közlekednek, s noha a hivatalszemélyzet teljesen japán, az egész meglehetős pontossággal működik.

Oszaka történeti nevezetességű város, s a japán kormány igyekszik jelentőségét még ma is fenntartani. Sok költségen építettek egy pénzverő-intézetet, ami most a város egyik nevezetessége. Katonai helyőrsége jelentékeny, és naponta lehet látni hadgyakorlatokat. Egy ilyent mi is megszemléltünk. A látvány mindenesetre érdekes, de az egész inkább szánalmat gerjesztett bennünk. A ruhához nem szokott szegény apró japánok vastag posztóból varrott egyenruhában egrecziroztak. Tartásuk különben katonás volt és mozdulataik korrektek. Czipőikben és nadrágjaikban franczia egyenruhát ismertünk fel, kabátjaik már porosz szabásuak voltak, mig sipkáikat valami orosz szabónak kellett varrni.

Az utczákon nagy volt a sürgés-forgás, ugy hogy kocsijainknak csak nehezen sikerült a tömeg között utat nyitni. Leginkább az lepett meg, hogy a járókelők csaknem kivétel nélkül a gyöngéd nemhez tartoztak. Khinában asszonynépet csak kivételesen lehet látni; ott az ízléstelenül öltözött, mitse mondó arczu nők leginkább otthon tartózkodnak, mig Japánban szeretnek a szabadban mozogni.

A japán nök között igen sok szép arezuakat lehet látni, és kedves, barátságos mosolyaikkal nagyon vonzók. Megszemléltünk több igen csinosan épült és tisztán tartott buddhista templomot. Egyik egy jó nagyságú tóval körülvett szigetre van épitve, s hozzá több félhold alakú híd vezet. A tó telve van mindenféle nagyságú teknősbékákkal, melyek a járókelőket figyelembe sem véve, kedélyesen uszkálgatnak. Az apró japánok kerek ezukorgolyókat dobáltak nekik a vizbe, s mulatságos volt nézni, amint a békák apraja-nagyja tátott szájjal a golyónak rohant és iparkodott beléjök harapni.

Hiogóból két napi időzés után folytattuk utunkat Yokohama felé, hova június 1 -jén reggel meg is érkeztünk.

Yokohama a yedói öböl mellett fekszik és környéke igen festőies; persze legnagyobb vonzerejét á Fasiyama hegy képezi, mely magasan kiálló, hóval borított csúcsával az egész tájékon uralkodik.

II.

Csöndes-oczeán,  Gaelio gőzös. 1882. június 28.

(Északi szélesség 44° 34', keleti hosszúság 162° 02').

Yokohamát 23-án reggel 10 órakor hagytuk el, mégpedig oly körülmények között, hogy az elutazás inkább örömünkre lett, mint másképp lett volna. Már Japánba érkeztünk előtt hallottuk, hogy ott egyes kholera-esetek mutatkoztak; ott tartózkodásunk alatt már igazi járvánnyá fejlődött ki, s nemcsak a szegényebb, de a főúri körökben is szedett áldozatokat. Elindulásunkkor az idő kedvező volt; a tenger teljesen hullámtalan, nyugodt; csak azt sajnáltuk, hogy az éghajlat borús lévén, a sokszor megénekelt hírneves «Fusiyama» hegy szemlélésében nem gyönyörködhettünk. Nem találva más teendőt, összekutattuk a hajót, hogy annak jó és rossz tulajdonaival megismerkedjünk.

A «Gaelic» egy 1700 tonnás, Liverpoolban épült angol gőzös, s a New-York és Anglia között hajózó «White Star» vonalhoz tartozik. A Csöndes-oczeánon a közlekedést csak néhány évvel ezelőtt kezdte meg négy más hajóval, amikor az amerikai Occidental et Orientál SS. társaság kibérelte, hogy ezen a vonalon a Pacific Mail SS. társaságnak versenyt csináljon. Meghatározott közlekedési vonala Hongkong és San-Francisko, Yokohama érintésével; az utat oda és vissza rendes körülmények között 50 nap alatt teszi meg, a kikötőkben töltött időt ide nem számítva.

A hajó vastag vas lemezekből épült, teste négy elzárható vízhatlan részre oszlik, ami összeütközés vagy más szerencsétlenség esetében a hajót az elmerülés ellen biztosítja. Gépe 400 lóerejü, — de 1000 lóerőre felfokozható, teljesen uj szerkezetű berendezéssel; óránkint 15 földrajzi mérföld járó képességgel.

A vitorlázásra is egészen fel van szerelve, négy árboezon hordozva annyi vásznat, amennyit csak megbírhat. Ezek persze csak akkor nyittatnak és feszíttetnek ki, ha a szél kedvező irányú. Személyszállító képessége 1000 ember, de csak 40 utasnak adhat első osztályú kényelmet, a többi hely már csak kivándorlóféle utasokra van számítva. A kabinok a hajó közepére vannak épitve, mint ahol az ingás és himbálás legkevésbé érezhető. Ezúttal csak 15 első osztályú vagyis fehér utas van. A kivándorló osztályban utazik 600 khinai, kik igyekeznek az utolsó alkalmat felhasználni, mert már Khinában is tudva van, hogy az amerikai kongresszus legutóbbi határozata szerint a mennyei birodalom fiainak az uj világba vándorlás 10 évre betiltatott.

Elindulásunk után a khinai utasokat megszámlálták és a hajóorvos által, nolens-volens, beoltatták. Ez különben az elővigyázati rendszabályok értelmében történt, mert az esetben, ha az ut alatt a hajón himlőbetegség mutatkoznék, a jó amerikaiak kész örömmel csuknának egy hónapi vesztegzár alá. Az utazás eddig meglehetősen egyhangú, mondhatni unalmas volt. 23-án este pislantott fel utoljára a japán világítótorony, azóta se földet, se hajót, se füstöt, se semmit nem láttunk.

Az Amerikába utazó hajók fóimennek az északi szélesség 50-ik fokáig, mig a Japánba menők egyenes irányban a 35-ik fok alatt eveznek. Ez az oka, hogy itt még csak szembejövő gőzössel sem találkozik össze az ember, s ebben a Csöndes-oczeán hasonlít a Szahara vagy Góbi sivatagokhoz. Az egész út alatt, ami 17—20 napig tart, nem lehet arra számítani, hogy hajóra vagy valami szigetre bukkanjon az ember!

Utunk 3-ik és 4-ik napja alatt még csak akadt valami mulattatónk. Egész madársereg kisérte hajónkat, hogy a fedélzeten elhullatott rizsszemeket vagy a tengerbe dobált húsdarabokat felkapkodja. Voltak köztük oly apró madarak is, melyeknek a visszarepülés már lehetetlen volt; érdekes volt őket szemmel kisérni, amint a himbáló hajó árboczain kerestek menedéket. Nem lehetetlen, hogy ily módon kiutaznak az uj világba, hogy ott fajukat szaporitsák.

Másforma időtöltést ad a hajó gyorsasága fölötti vitatkozás. Naponként délben megjelenik az elmúlt 24 óra alatt befutott távolságnak hivatalos kimutatása, és akkor ki-ki iparkodik megfejteni az okát a nagyobb vagy kisebb gyorsaságnak. Hajónk többnyire 246 földrajzi mérföldet fut be 24 óra alatt. Az egész befutandó távo'ság  mintegy 4600 mérföld, már előre számítgatjuk, hogy utunk körülbelül 19 napig tart. Hogy aztán az unalom annyira amennyire elviselhető legyen, az utasok is iparkodnak egymás között barátságos viszonyba lépni. A világ minden részéből jönnek össze különféle nemzetbeliek, egy hajó fedélzetén beevezik a földgömb harmad részét, az ut alatt együtt mulatnak, pajtáskodnak, és mikor a hajó partot ér, hátat fordítanak egymásnak, s ki ki megy a saját dolga után.

Hajónkon a kabin-utasok nemzetiségre így oszolnak fel: 4 amerikai, 2 német, 1 orosz, 1 magyar, 1 new-zeelandi és 6 angol. A mai déli kimutatás szerint már megtettünk 1222 mérföldet, s fent vagyunk az északi szélesség 45-ik foka alatt. A legközelebbi föld hozzánk Kamcsatka félsziget. Az idő, daczára hogy június végén vagyunk, annyira meghüvösödött, hogy téli felöltőinket kell előkeresni. A hévmérő (Fahrenheit), mely csak 4 nap előtt 15°-on állott, ma már 45°-ra ment le, ha még feljebb megyünk északnak, hát bizony fagyni fog.

A tenger tűrhetően csendes, ha így tart San-Franciskóig, akkor igazán megérdemli a csöndes  óceán nevet. Ma reggel a hajóhoz közel látható volt egy meglehetős nagyságú delfin, a vizböl kidomborodó háta olyan volt, mint egy felfordult hajó feneke, csakis az orrából magasra felszökő viz mutatta, hogy élő állattal van dolgunk. A hajótisztek bizonyítása szerint a delfinek sokszor igen érdekes látvánnyal szolgálnak. Megtörténik ugyanis, hogy kisebb ragadozó halaktól megtámadtatva, harezra kell magukat szánniok. A támadó hal rendesen a delfin hátára vetődik és szájával a bőrére tapadva a zsírját kiszopni iparkodik. A delfin, mihelyt megérzi a csiklandozást, magasra túrja föl a vizet és testével a mennyire csak lehet kiemelkedik, farka iszonyú gyorsasággal csapkod, igazi ködöt verve maga körül, amig egy ügyes csapással elérve a hívatlan vendéget, a játéknak véget nem vet.

Ma este ebéd után az utazó társaság egyik angol tagja, ki most föld körüli útját teszi, az európai kontinensen tett élményeivel mulattatta társait. Többek között Ausztria-Magyarországról is szólott, és hangosan dicsérte a dunai gőzösök rendkívüli gyors járását és a nagy kényelmet, amit azokon talált. Bécset szebbnek festette le, mint Parist. Budapest pedig véleménye szerint igen kedves, csincs városka, s azt minden világtaposónak és kedvhajhásznak mulhatlanul föl kell keresni. Kérdésemre, hogy ott miféle nyelvet használt, azt válaszolta, hogy iskolás korában tanult egy pár német szót,

aminek Budapesten nagyon jó hasznát vette, mert — mint monda — «ott mást sem hallott, mint németet!»

 Én ezt szomorúan tudomásul vettem.

Markó Miklós OTTÓ FŐHERCZEG GÖMÖRBEN. 1897.787.

Az uralkodóháznak egyik rokonszenves tagja, Ottó főherczeg, múlt vasárnap másodízben látogatott el a betléri kastélyba, hogy Andrássy Géza gróf meghívása folytán az őszi hajtóvadászatokon részt vegyen. Minden kiséret nélkül érkezett Betlérbe a múlt vasárnap. Andrássy Géza gróf fogadta s kísérte fel a kivilágított parkon keresztül a kastélyba, melyben a már előbb megérkezett vendégek: fogadták és üdvözölték a főherczegi vadász vendéget.

A vadászat másnap, hétfőn délelőtt a kastély feletti Dubnik nevű erdőrészben vette kezdetét. A hajtás megkezdése után nemsokára megkezdődött a puskaropogás és a hajtás végéig 36 lövés dördült el, melynek eredménye 12 vaddisznónak leterítése. Oltó főherczeg három vaddisznót lőtt

Reggeli után, kocsikon a Szulova völgy elején álló erdőőrlakhoz, onnan pedig lóháton a Martinkova nevű erdőrészbe lovagolt fel a vadásztársaság. Őz is nagy számban csapott át a lővonalon, de ezek nem voltak ezúttal zsákmányul kijelölve.

Hajtás után Ottó főherczeg és a vadász úr Dénes erdőfelügyelővel lóra ültek és Somsákova nevű, a völgy felső részében levő erdőrészbe vonultak el.

 Hajtás után a vadásztársaság visszalovagolt az erdölakhoz, ahol a reájok   várakozó kocsikon visszatértek a kastélyba. Olló főherczeg és a házigazda leshelyükről, eleinte holdvilágnál elég jól áttekinthették azt a területet, amelyen a medve esti sétáját szokta megtenni, később azonban felhők borították be az eget, s a két bocsával csakugyan arra sétáló hatalmas nagy anyamedvének csupán a körvonalait lehetett kivenni. A főherczeg nehogy bizonytalan lövéssel elriassza első medvéjét, nem használta fegyverét, ami bizonysága annak, hogy tetőtől talpig igazi vadász ember.

Másnap reggel a Szulova völgyi fürészmalom feletti erdőőr lakásához vonult fel kocsikon a vadásztársaság, onnan pedig lóháton a Dluhi völgy felső Pozsaricza nevű részébe. A hajtás elején egy hatalmas nagy medve jött lefelé.

Harmadnap, szerdán, Rozsnyón keresztül Andrássy Géza gróf szádvári uradalmába rándult át Ottó főherczeg és a vadásztársaság, a Szoroskőig kocsikon, onnan pedig hátaslovakon és szekereken. Báró Radvánszky Géza mellett tört ki egy medve a hajtásból, anélkül, hogy rálőhetett volna. A második hajtásban, Gecsbérczen, Pappenheim gróf mellett ment ki egy másik, melyre azonban csak későn lehetett lőni. Az eredménytelen hajtás után a vadásztársaság visszatért a Szoroskóhöz a reájok várakozott kocsikon már alkonyatkor indultak vissza Betlérbe..

A folytonos ágyúzás (a krsznahorkai vár múzeumi ágyuival) közt érkezett be a vadásztársaság Rozsnyóra, mely ez alkalommal ki volt világítva. Amint a főherczeg kocsija a város főterére érkezett, lelkes éljenzés-el üdvözölte őt az odagyűlt lakosság. Ott volt egybeseregelve a város elöljárósága, értelmisége, nagyszámú hölgyközönséggel. A főherczeg magyarul tartott köszöntőt. a következőképen: «Nagyon örültem, hogy ismét eljöhettem e szép vidékre és városba és megköszönöm a szíves fogadtatást.)

A főherczeg és a főúri vadásztársaság visszatért a betléri kastélyba, onnan pedig villásreggeli után kocsikon lehajtattak Gombaszögre, az uradalmi ménes megtekintésére. Itt a főherczeg elismerő meleg szavakban köszönte meg a szíves vendéglátást, aztán elutazott Bécsbe, mindenütt a legkedvesebb emlékeket hagyván hátra. A főherczeg a vadászat alkalmával csaknem folyton magyarul társalgott a főurakkal.

FÜGGELÉK

A TENGER ALATTI VASUT ANGLIA ÉS FRANCZIAORSZÁG KÖZÖTT.1882. 166.

Kétségtelenül egyike a legmerészebb s egyszersmind legérdekesebb gondolatoknak Angliát tengeralatti vasút által kötni össze a kontinenssel. Ehhez képest minden eddig létrejött vasúti mű, modhatnók, kicsiség. A mont-denisi vagy szt-gotthardi alagút számba sem jöhet a konczepczió nagyságára nézve ezen uj terv mellett, mely ha be lesz fejezve, ott lent a háborgó tengerfenék alatt fogja szállítani az árukat és utazókat Európa egyik legműveltebb országából a másikba, lent a mélységben fognak közlekedni a vasúti vonatok, s fent fölöttük a tenger habjai fogják örökösen ostromolni ezen emberi müvet, amellett pedig ide-oda czirkáló hajók közvetiteni ugyancsak a közlekedést.

Ezen tengeralatti vasút tervéről már sokat beszéltek és irtak. Jóformán annyit, hogy mikor : komolyan a kivitelhez kellett látni, alig hittek  már benne, hogy lesz az egészből valami. Pedig lesz. Készen vannak már nemcsak a tervek, hanem a munkálatokkal is jó előre haladtak, s ha nagyobb véletlen szerencsétlenség nem adja magát elő, néhány rövid esztendő alatt át lehet adni az épülő alagutat a közlekedésnek.

Beaumont mérnök készítette az alagúthoz a terveket, s ezek szerint annak egész hossza a tengerfenék alatt 22 angol mérföld. Minthogy azonban magán a vízparton nem lehet napszinre hozni, hanem meredekesen lassan emelkedik onnan fölfelé, ez által mindkét parton még négy-négy mérföld adandó hozzá, ugy, hogy az ; egész alagút hossza 30 angol mérföld. A napi színen amint egyszer lefelé kezdett haladni a pálya a föld gyomrába, mindig abban az ctrányban száll lefelé, hogy minden 80₁ lábnyi távolságra egy lábnyira lejebb száll. És ez tart egészen addig, mig 150 lábnyi mélységre nem hatol a tengerfenék alá. Itt azután egyenes irányban halad tovább.

E nagy mélységre azért van szükség, mert csak itt érnek el oly réteget, amely a vizet nem bocsátná keresztül. A fölötte levő rétegben az alagut semeddig sem lenne biztonságban, az átszivárgó viz minduntalan megrongálná, esetleg össze-döntené. Egy két lábnyi vastag czementburkolattal most is körülvétetik az alagút, de erre nem a yiz miatt van szükség, hanem amiatt, hogy a mészkő (melyből e réteg áll) porhanyó lévén, esetleg be ne ömöljék. A czementet magából e mészből égetik, melyet az alagút fúrásánál nyernek.

A fúrás oly gépek segélyével történik, melyeket összeszorított levegő tart mozgásban. E földalatti szűk helyen a gép segédmunkásaira egészen lehetetlen lenne az existenczia, ha gőzgépeket hoznának ide, sőt egyátalában tüzet se lehetne állandólag fentartani a gépben, mert nem lenne elegendő levegő. A legjobb szellőzés mellett sem lehetne ezt elérni. Ellenben a mostani eljárás mellett a levegőt fönt a szabad levegőn álló gépek szorítják össze a kazánban, s annak feszítő ereje hajtja aztán a gépet. Ennek átmérője 7 láb, s jóformán egészen emberi segítség nélkül dolgozik. Fur, tovább halad, s a kidolgozott kőanyagot magától hozza egészen a gép hátuljához  ahonnan eltakarítható. Az első gép után közvetlenül következik a másik, amely annak munkáját kiszélesíti, és ugy tovább.

Eddigelé mintegy 3 - 4 mérföldnyi ut van kifúrva. Evenként a mostanihoz hasonló működés mellett 3 mérföldet lehet kifúrni az egyik oldalon és ugyanannyit a másik oldalon. Ugy, hogy körülbelül három és fél esztendő alatt el fog készülni az egész tengerfenék alatti darab.  

Azonkívül elkészült Dower felöl a nagy szelelő tárna, az úgynevezett Shakespeare-sziklánál, melynek rendeltetése abban fog állani: egyrészt hogy a friss levegő könnyebben ideférkőzhessék, másrészt hogy ne csak a távol eső rendes bemenetelnél lehessen bejutni az alagútba.

Ezen szelelő tárna bejárása, hogy az egész , alagút katonai szempontból is biztosítva legyen, egy hatalmas vár fedezete alatt áll. Háborús időben megeshetik ugyanis, hogy az ellenség urává levén a bejáratnak mindkét oldalon (Francziaország és Anglia felől), egész kényelmesen szállíthatná át Angliába csapatait. Ennek elkerülése végett hatalmasan közre fognak azonban működni az óriási 80 tonnás ágyuk, melyek ezen várban el vannak helyezve. Sőt még arról is gondoskodva van, hogy ezen alagút esetleg robbanási aknául ne szolgálhasson. A szelelő tárnán keresztül elég abba néhány óranegyedig füstöt bocsátani, hogy ott tökéletesen lehetetlen legyen minden emberi lényre nézve a megmaradhatás, tehát lőpornak vagy más robbanó anyagnak az odahelyezése.

Ez a füst azonban, amely keletkezhet, egészen lehetetlenné teszi, hogy ezen alagúton keresztül olynemti lokomotivok közlekedjenek, mint közönséges vasutainkon. A vonatokat — ha egyszer az alagút elkészül — szintén összeszorított levegő fogja hajtani., melynek hajtó ereje egy összeszorított levegővel telt kazán. Ebből útközben mind több és több levegő szabadul el, s igy magában az alagútban egyre megújul a fris levegő. Sőt gondoskodva lesz még arra az esetre is, ha netalán szerencsétlenség történnék az alagútban, s a kazán megrepedne, vagy más módon szöknék ki belőle a levegő. Ezen esetre az alagút fenekén reservoirok lesznek elhelyezve, melyekből a kazánt könnyebben meg lehet tölteni összesűrített levegővel, mint ahogy mi a közönséges gépeket vízzel szoktuk megtölteni.

A CSALGUTAT  1994-ben nyitották meg.

TENGERI VILLAMOS VASÚT. 1897. 27.

Sajátságos, a maga nemében páratlan villamos vasút nyilt meg ez év elején Brighton és líottingdean, eme két angol tengeri fürdő közt. A két hely 5 kilométernyire fekszik egymástól, köztük pedig tenger öböl terül el, amelyen a villamos vasút keresztül van vezetve. A tengeröböl nagyon ki van téve a dagály és apály játékának, s a vízmagasságban napi 3—5 méter különbség. Ezért a vasúti töltést függőlegess gerendaszerkezet helyettesíti, melyen a hullámok akadálytalanul járhatnak keresztül-kasul. A síneken nem közönséges vasúti kocsik, hanem 4 láb magas aczélkereten nyugvó kocsik vannak alkalmazva. Az acélkeret

alső része a vízben úszik. A villamos áram földfeletti vezetéken kerül a motorokba, melyek a szerkezet alján vannak. Az ezek külsejére alkalmazott aczél kerekek folytonosan mozogva, a síneken netán felhalmozódott hinárt és homokot is eltávolítják. Az 5 kilométer utat a kocsi rendesen egy fél óra alatt teszi meg. A kocsin fedett helyiségek is vannak, hova az utasok szeles vagy esős időben visszavonulhatnak. A híradáshoz rajz is van mellékelve.

 Idézettség

Vasárnapi Újság Ötödik évfolyam  Püspökladány, anno

Pest, 1858.

Gyűjteményem egyik legrégebbi darabja a Vasárnapi Ujság 1858. december 19-i száma. Hihetetlen érzés fellapozni ezt a több, mint 150 éves kiadványt, melynek lapjai szinte még ropognak az ember ujjai alatt. Gyönyörű, metszetek alapján készült rajzai lenyűgözőek, írásai pedig pillanatok alatt a múltba repítenek. A szerző nem fedte fel kilétét.

A Vasárnapi Ujság 1854-től 1922-ig megjelenő képes, ismeretterjesztő hetilap volt, mely Budapesten jelent meg. Olyan néplap, amelynek célja a nemzeti szellem ápolása, a nyelvművelés és a közhasznú (köztük a természettudományos) ismeretek közreadása volt. Az újság 12 oldalban és A/3-as méretben jelent meg. Szebbnél szebb metszeteket, képeket tartalmazott.