h14–134.  A  Vasárnapi Újság. Magyar prózát írók és levelezők. 

2021. 05 .06.

 

Tartalom

 

VÁROSOK

 

A kolozsvári temetőben. 1875. 692.

 

A kegyelet, mellyel elhunyt kedveseink emléke iránt viseltetünk, egyik legszebb tulajdonsága az emberi természetnek, Egy község, város, vagy ország népének miveltségi fokozatát s. erkölcsi világnézletét megközelitőleg lehet meghatározni, ha annak temetőjébe pillantunk. A legszegényebb ember is igyekszik halottja sirját legalább egy fejfával megjelölni, mások egy-egy élő fiit, egy-két virágot is ültetnek a sírboltra, mig a gazdagabbak, miveltebbek szép sirköveket, rácsozattal kerített virágágyakat, vagy pompás emlékköveket tesznek a sirok ormára. De még ez mind nem elegendő, hogy valaki egyszer életében eleget tegyen a halott emlékének és saját fájdalmának: kell, hogy a temetőkön a folytonos gondozás, ápolás, rend, tisztaság és ízlés uralkodjék, ekkor felelnek meg rendeltetésüknek s a keresztyén miveltség kívánalmainak.

Minden korban s minden népnél fordítottak több-kevesebb gondot a temetők fenntartására, a holtak emlékének őrzésére. Mindenütt a halál után még egy más élet folytatását sejtették, gyanították, hitték; és csodálatos, hogy korunkban, midőn az emberek egy része a teljes megsemmisülés tanát oly hangosan hirdeti — és másrészt éppen most fordít legtöbb gondot a temetkező helyek fenntartóra, gondozására, sőt díszítésére. Ilyen gondosan, díszesen fenntartott temető a kolozsvári temetkező hely is, mely a város közvetlen szomszédságában, délre, egy lassan emelkedő, elég nagy terjedelmű dombos oldalon fekszik. Teteje felé kissé gyorsabban emelkedik s innen szép kilátás  nyílik a városra, a Szamos völgyére s a szemben fekvő szőlőhegyekre. A temetőt szabályosan metszett s jó karban tartott utak szelik át, s ezeket szebbnél szebb virágokkal és csinos kövekkel diszlő sirok szegélyezik, melyekre már sokhelyt lombos fák vetik árnyaikat.

De igen szép monumentális emlékeket is lehet látni, különösen a felső részben. Itt csaknem a legfelső ponton áll a gr. Mikó Imre góth stylü családi sírboltja, mely 1865-ben épült, s benne az érdemekben diszlő hazafinak korán elhalt jó neje, született gróf Rédei Mária s nagyreményű egyetlen fia Ádám, és drága emlékű egyik leánya Mária, gr. Teleki Károlyné, alusszák örök álmaikat. Alább egy román stylü sirbolt, mely csak pár évvel ezelőtt épült, a gróf Bethlen Domokos, az utolsó iktári, családi  sírboltja.

Az eszményi szabadság lelkes hívének sírja; nem messze a Debreczeni Mártoné, ki a „Kievi csatát" irta; Szentiványi Mihályé, a lelkes költő és publicistáé, ki az ujabb időben _ legelső megpenditője volt az „Unió" eszméjének. Következik Fejér Mártoné, az unitáriusok e tekintélyes férfiáé, ki többször volt Aranyosszék országgyűlési követe. Majd következnek: Ujfalvy Sándor, a híres erdélyi medvevadászé, Bárra Miklósé és Szabó Józsefé, a köztiszteletben állott orvosoké.

Még jeltelen áll, de sokat foglal magában ez új sir: Kriza János nyugszik ott, a népköltő és unitárius püspök.

Valóban akár merre tekintettem, mindenütt nemcsak egy városi, hanem országos hirü egyének emlékeit pillantottam meg, s e temető már is egy kis erdélyi pantheonná növekedett.

Emlékszem, 1846-ban jártam először e temetőben, s akkor néhány szép emlékszobrot kivéve, sivatag, kopár agyaghalom volt, csaknem minden rend,| díszítés, gondozás nélkül. Szép bizonyságául az erdélyi hagyományos vallási türelemnek, katholikus, református és unitárius halottak hamvai pihennek egymás mellett.

Fölemiitjük az élete végén katholizált gr. Bethlen Domokost, gr. Bánffy Miklósnét, s e csöndes hajlék legifjabb szép lakóját, gr. Bánffy Györgynét szül. b. Bánffy Irmát. Középen áll négy oroszlánnal  gróf Kendeffy Ádám szép, siremléke. A becsület, a férfiasság, és fennkölt hazafiság e szeretve tisztelt példányképe 1834-ben halt meg. Gr. Kendeffy sírjához közel áll egykori barátja, Bölöni Farkas Sándor sírja.

Most e temető valóban szép hely, mondhatni egy díszes" kert. Az 50-es években vette a temető ügyét kezébe a mivelt izlésü Schütz János, Kolozsvár antik alakja, s fáradhatatlan buzgalommal látott hozzá a rendezéshez. Ma egyike a hazában a legszebbeknek s rendezett utajaival, árnyas fáival, az emelkedett pontokról nyiló szép kilátásaival emlékeztet a párisi Pére-la-Chaise-re. A fenntartás, a rendezés költségeit fedezi a temető jövedelme.

A politika nem elegendő egy ország és egy nemzet fölvirágoztatására, sőt az igazságügyi és a közoktatási állapotok javitása is hagy ég kívánni való eszközöket, ha a népek versenyében magunkat kiéheztetni engedni nem akarjuk. A pénzügyi és kereskedelmi, vagy még szélesebben: a nemzetgazdasági politika olyan fontos s oly általános érdekű, hogy mellette nem ritkán minden más kérdés mellékessé válik.Mit együnk, mit igyunk, mivel ruházkodjunk? honnét vegyük háztartási, községi, törvényhatósági , állami kiadásaink fedezetét? hogyan emeljük a közjólétet? miáltal szerezhetünk terményeinknek minél jobb piaczokat, a nélkül hogy iparunkat csirájában agyon fojtanák kereskedelmi összeköttetéseink ?

Hogyan lehetne hazai iparunknak lendületet adni, de úgy,hogy földmivelésünk is tökéletesedj ék? Mindezek és még sok más kérdés a körmünkre égtek s a közjogi politika meddő vitatását a törvényhozó testületben is leszorították a napirendről. Ez a legalkalmasabb helyzet arra, hogy Magyarországon mindenki meggyőződjék arról, hogy a nagy politika férfiain és a nagy földbirtokosokon kívül mások is vannak, akik a nemzet figyelmét megérdemlik, s a munka emberei,

.

 

 

SZEMÉLYEK

 

A nőkről

 

A szép kun leány.

 

Elbeszélés, irta Miletz Béla. I.

Híres, nevezetes ember vala hajdanában Gazdag Miklós uram Karczag városában; híressé tette öt a nagy Gazdag nevezet, nem éppen testi nagyságáért, hanem azért, mivel ö volt a legynagyobb gazda abban az időben Karczag városában, s az egész Nagy-Kunság csak nagy Gazdag uramnak hitta. Nem is volt olyan háza senkinek, mint neki, mely szép fehér falaival felül emelkedett a többiek felett. Oszlopos folyosójával hosszában nyúlt végig az udvaron; az utczára három nagy ablaka nézett zöldre festett zsalukkal ellátva; tetején piros cserép-zsindely mosolygott a kisded szomszéd házakra. Istállója beillett volna bármely szegényebb sorsú ember házának. Rácsos kapuja és kerítése ugy ki volt czifrázva, hogy nem hinné az ember, miszerint nem remekbe készítette az ács. A nagy kert végében ott morgott két cserepes malma, melyek malomházzal illően egymáshoz valának ragasztva. Szóval, szép egy épület volt biz az, s megillette nemes, nemzetes és vitézlő tulajdonosát. Az első házban ott függött a füstös nemesi czimer rettenetes oroszlánjaival, diszes társaságában a tél,-tavasz,- nyár- és ősz-asszonyságoknak, nemkülönben néhány kardos, buzogányos uraknak, ábrázolván azok a hét magyar vezért.

Tanyája a karczagi földeken legelső volt, s csinos, fehérre meszelt épületei fákkal körülültetve gazdag tulajdonosra mutattak. — Hát mikor még beesteledett, akkor lehetett csak látni Gazdag Miklós uram gazdaságát marháiban; a csikorgó kútágas alig győzte esténkint itatni a sok szarvas marhát, lovat, juhot, s ugyan sokáig kellett várakozni szegényebb szomszédainak, mig az ö marháik hozzáférhettek a kúthoz. — Házánál nem is tartott csak öt lovat, melyeken a tanyára járt, s ekkor befogatta mind az ötöt egy széltibe — akár volt teher a szekerén, akár nem. — Szőlője legrendesebb volt a szőlőskertekben, hol a csinos, köböl épült kunyhó szintén mutatta gazdag tulajdonosát.

Ismerte is öt az egész Karczag kicsitől nagyig. Tekintélye is nagy volt ö kegyelmének, mit előmozdított zömök termete, kissé potrohos hasa, melyen a kék magyar nadrág sehogy sem akart megszorulni; lábai hegyes orrú kordován csizmába szorultak; nyakig gombos mellénye felett báránybőrrel prémezett rövid kunbekecs feszengett; zsírtól gazdag hajába dugott görbe fösüjét báránybőr kucsma fődé; igy öltözködött ö télen nyáron, azon különbséggel, hogy vasárnap és más ünnepnapokon a kun-bekecsre még egy csaknem földig érő hófehér

szűr is járult, melyen a nem használás idejébeni rendes összehajtogatásnak nyomai látszanak, s ha a kapun kívül ment, ezen öltezetet ki-egészité egy, vele csaknem egyenlő magasságú vékony bot. Hozzá adva még ezekhez a jó éléstől piros, kövér arczát, a tulságig széles, fekete szemöldököket, a tömött fekete bajuszt, mely alól csakúgy mosolyog a jó egészség : előttünk képzelhetjük nemes Gazdag Miklós uramat, a nagy birtokost, a város egyik érdemes szenátorát.

Vala pedig Gazdag Miklós uramnak minden ingó és ingatlan vagyonai között egy kedves kincse, egyetlen gyermeke, a tizenhat éves szőke Juliska. Szép volt Juliska, mint a feslö rózsa, élte legszebb korában. — Karcsú, mint az illatos fehér liljom. Ő volt az apjának egyetlen drága kincse; két szemének fénye. Gyakran el-elbámulta leányát, gyönyörködve legeltette szemeit a szép szőke gyermeken, nehéz sóhaj tört ki olykor-olykor kebléből s gyenge hangon mondogatta : tökéletes képmása szegény megboldogult édes anyjának! Ha leányára tekintett  boldognak érezte magát, hogy oly gyermeknek lehet apja, kit az egész vidék szép kun leánynak, karczagi angyalnak nevezett. Meg is érdemiette Julcsa a szép nevezetet, mert szépségének nem volt a földön párja, jóságáért pedig méltán nevezték angyalnak; mert a környékén nem volt oly szegény, akin ne segített volna.

Ez volt hát Gazdag uramnak egyetlen kincse.  Jártak is az ő házához seregestöl az ifjak, Karczagnak leggazdagabb, legelőkelőbb legényei. Volt is miért járni; szép volt a lány, jó is, e mellé gazdag. Szívesen is fogadta Gazdag uram őket s el-eltanyázgatott velük, hanem a háznak gyönge ibolyája alkalmat de soha nem adott rá, hogy vele egyik vagy másik enyeleghessen. Nem is merte fölnyitni egy se száját kéröképpen, pedig majd mindeniknek ilyesmi volt szándékában, féltek attól a hamis szőke leánytól, hogy majd kikosarazza őket., várták mig megszelídül.

 

II.

 

Volt Kun Péter uramnak egy hórihorgas fia, kiből az apja erővel tudóst akart faragni s bevitte a debreczeni iskolába.

Hejh sokkal jobb oda haza lovat hajtani, mint itt azokat az átkozott könyveket forgatni. Ismét bevitte a fiut a

kollégiumba, s hogy haza ne szökhessek, öt nagy ember mellé adta egy szobába, adván nekik pénzbeli

jutalmat, hogy fiát haza ne bocsássák.Kaptak az alkalmon, s bőven levén pénz, volt dínomdánom. Lörincznek is tetszett a dolgok ezen folyása, nem nagy kedve volt a haza szökésre.

Midőn a pénz elfogyott, társai unszolására irt apjáénak egy igen szép, szivreható levelet, melyben előadja megjobbulását, leirja a diákélet gyönyörűséges voltát, s végül igy szól : annyira megkedveltem ezt az életet, hogy már akár soha el nem hagynám, csak pénzt, pénzt jó apám. A jó szivü apa örömkönyeket hullatott fia soraira, s a legközelebbi debreczeni szabadság alkalmával küldött neki jó összeg pénzt. Igy ment a dolog 5 évig; Lörincz úrfi hűségesen meglátogatta mindennap a csapszékeket. Egyszer valami debreczeni csapszékben igen furcsa históriába  keveredett, ugy, hogy a professor urak kezébe nyomták az útlevelet s örökre száműzték az iskola falai közöl Lörincz diákot; sőt hogy a többit ne rontsa, a városban sem maradhatott, onnan is kitiltották.

Haza indult nagy busán Lörincz úrfi, reszketett most ez egyszer apjával találkozni; de apja már előre megtudta fiának szomorú esetét s mivel igen lágy szivvel áldotta meg a mindenható, a kapuban várta szerencsétlen fiát, s mikor az megérkezett, sirva borult nyakába fiának s még ö kérte az engedelmet, hogy erőszakosan adta diáknak. --    Megházasitalak édes fiam, elég már neked annyi, amennyit tanultál, hiszen öt esztendeig voltál a kollégiumban. Azóta otthon korhelykedik a nagy kaniasz; apja gyöngeségét felhasználva, fogyasztja a vagyont minden módon. A legczifrább leggazdagabb öltözetekben jár, hajának jó szaga már messziről megüti az ember orrát, pedig mit ér a kikent szagos haj, ha üres főt takar! Szóval első gavallér volt Madarason Kun Lörincz.  

Csak egy nem tetszett az öreg urnák, az t, i. hogy fia a helybeli vendéglősnek nem éppen a legjobb hirben álló kisasszony leányához jár.

— Hogy szólásom van bele, azt megmutatom, és ugy fog történni, amint én akarom — szól nagyboszusan erre Péter gazda — s parancsot ad Jancsinak, hogy fogjon be tüstént, menni fognak Karczagra, s ott egyenesen Gazdag Miklós uram udvarára hajtson be. Ez csakhamar megtörtént s Péter gazda — nagy irhás bundájába temetkezve — kihajtatott az udvarról. Lörincz úrfi pedig, ki apja szokatlan mogorvaságából s hirteleni távozásából nagy dolgokat véltmajd történni, kissé komolyan kezdett gondolkozni, s átlátta, hogy igazak apjának szavai; de megint csak eszébe jutott a fogadós Lizikéje, mire arcza ismét felderült s magára kapta rózsás szűrét s fütyülve ballagott a fogadóba.

(folyt. köv.)

 

 

 

 

Az angol királynő látogatása Disraelinél.  1870. 441.

 

Az angol királynő, aki a legnagyobb visszavonultságban szokott élni, ritka kitüntetésben részesité s bizalmának szokatlan jelével ajándékozta meg miniszterelnökét, Disraelit, Lord Beaconsfieldet, midőn kedvencz leánya, Beatrice herczegnő kíséretében hughendeni nyaralóján fölkereste. A látogatásnak most, midőn Anglia közvéleményében az oroszellenes érzelmek és az oroszellenes föllépés hivei kezdenek fölülkerekedni, s azoknak éppen maga Disraeli a legnagyobb pártfogója és gyámolitója, nem csekély politikai fontosságot is tulajdonítanak, s bizonnyal nem ok nélkül.

A királynő mostani látogatása miniszterelnökénél egészen „magánjellegűnek" volt jelezve, de amint a királynő a wycombe-i vasúti állomáshoz ért, a jó wycombe-iak fényes fogadtatást rendeztek számára. Volt zászló, virág, téli zöld, amennyi csak kellett. Virágokból és lombokból készült diadaliveket állítottak fel sok helyen, s volt a többek közt egy nagyszerű diadalív csaknem teljesen székekből összeállítva, miután a szekgyártás e város legfőbb keresetága.

A királynő Beatrice herczegnő kíséretében decz. 15-én hagyta el Windsort. s mikor az udvari vonaton a wyeombei vasúti állomáshoz ért, Lord Beaeonsfield fogadta öt, és ö válaszolt a királynő nevében az utazás magánjellege daczára is megjelent a városi elöljáróság üdvözlő beszédeire. Azután a, polgármester leánya szép virágcsokrokat nyújtott át a királynőnek, mire óriási éljenek reszkettették meg a levegőt. Felcsendültek a nemzeti hymnusz hangjai a hosszú sorokban fölállított iskolás gyermekek ajkairól. A királynő ezután a nyitott kocsihoz ment, mely öt a hughendeni kastélyba  szállította.  

Hughenden városka  Angolország történelmi nevezetességű helyei közé tartozik. Nagy-Britannia legnagyobb férfiai látogatták az ottani iskolát s azok közt Milton, a hires költő is, úgy hogy Hughendeimek nagyobbára iparűző lakói még ma is büszkék városuk egykori nagy hirére. A királynő körülbelül két óra hosszat időzött Hughendenben, Beaeonsfield lorddal uzsonnált, s miután látogatásuk emlékére ő és Beatrice herczegnő is a kertben egy-egy fát elültetett, visszatértek a vasútállomáshoz, kocsijukat a székekből készített diadalív előtt megállíttatván, hogy ezt közelebbről megszemlélhessék. A királynő eltávozása után Wycombe város előkelői nagy diszlakomát rendeztek a városukat ért ritka kitüntetés megünneplésére.

Mondják, hogy Victoria királynő ezelőtt még csak kétszer látogatta meg miniszterelnökeit: Lord Melbourne-t, Brocket-Hallban 1841-ben és Sir Robert Peel-t Drayton-Manorban 1843-ban. A királynő mostani látogatása mély benyomást tesz az egész Angolországban, mert azt a Lord Beaeonsfield által képviselt oroszellenes politika helyeslésének jeléül tekintik.

 

 

 

 

ZOLA EMIL.

 

18401902.

 

Zola Emil, ki szeptember 29-én párisi lakásán hirtelen széngáz-mórgezés következtében elhunyt, az utóbbi évtizedek franczia irodalmának kétségkívül legerőteljesebb és legnagyobb szabású egyénisége volt. Neve jelszó, mely alatt egy új és roppant ellentéteket támasztott irodalmi irány kelt harczra, munkássága fordulópont a regényírásban. Az irodalom ama vezórféríiai közé emelkedett, akiknek munkájuk hatásának üdvös vagy káros volta felett lehet vitatkozni, de e hatás és annak nagy jelentősége kétségbe vonhatatlan.

Zola 1840-ben született Parisban. Atyja olasz eredetű, némelyek szerint velenczei, mások szerint trieszti származású mérnök volt, anyja franczia nő. Tizenhét éves koráig Aixben nevelkedett, hol atyja csatornát épített; árvaságra jutván, anyjával Parisba költözött  s itt még két évig folytatta iskolai tanulmányait, majd sok nélkülözés után egy nagy könyvkereskedő czégnek lett alkalmazottja. Már ekkor is irt történeti regényt, szindarabot, melyek azonban nem láttak napvilágot. 1864-ben jelent meg első könyve, a «Ninon meséi» czimű elbeszélés-kötet, mely némi sikert is aratott. Ekkortájban kezdett hírlapokba is írni; heves hangú irodalmi és főleg művészeti czikkeket, melyekben az akkor ébredezni kezdő új, realisztikus festészeti irány s ennek főképviselője, Manet érdekében küzdött.

Az irodalmi életbe mindjobban belesodródva, csakhamar egészen az irodalomnak szentelte magát, több regényt irt, melyeken meglátszik ugyan még a tapogatózás, az egyéniségének megfelelő forma keresése a hagyományossal szemben, az ifjúi túlzás, de meglátszik a szokatlan irói erő is. 1868-ban jutott a teljes kifejlődés útjára, mikor a «Rougon-Macquart» regény-sorozat eszméje megfogamzott benne.

Az eredetileg tizenkét regényre tervezett sorozatban egy család képében, annak elágazásában, egymásra következő nemzedékeiben akarta rajzolni a második császárság korabeli franczia társadalmát, minden osztályában, erkölcsi romlottságával, fényűzésével, élvhajhászatával. Ezzel tűzte ki a naturalizmus zászlaját az irodalomban, kiadva a legnagyobb hatású jelszót, amely a modern irodalom küzdelmeiben felhangzott. E sorozat legismertebb müvei: «Az emberirtó», «Nana», «A munka» L'oeuvre), «A pénz», «Az állat az emberben, stb. Sikerük nemcsak hírnevét alapította meg írójuknak, hanem nagy jövedelmet is szerzett neki; néhány közűlök több százezer példányban fogyott el.

.

A Zola-féle naturalizmus a múlt század második felének tudományos törekvéseiben gyökeredzik. Taine a történelmi kutatásba belevitte a természettudományi módszert, amelynek alapján a történetíró az elébe kerülő adatokat és tényeket úgy vizsgálja, mint a természettudós a virágot, nem keresve sem szépségét, sem jóságát, hasznát vagy kárát, csupán csak mibenlétét, a környezet, a faj és időpont alapelemeihez való viszonyát, a fejlődésben való szerepét, jelentőségét. Ezt a módszert vitte át Zola a regényre.

A Darwin-féle elmélet alapján állva, hirdette a természet egyetemes egységét, melynek értelmében az ember és az alsóbbrendű szervezetek közt a különbség csak fokozati, s hirdette az átöröklés nagy fontosságát az egyén kialakulásában. Ezekből az elemekből fejlődött ki a naturalista iskola, mely elvetve minden hagyományos szépítgetést, finnyáskodást, a maga meztelenségében akarta rajzolni a valóságot, az életet, bűnt és erényt, aljasságot és fennséget. Az embert Zola és követői szerint tetteiben az ösztönök vezetik, melyeket csak vékony lepellel vont be a művelődós és amelyek vadsága az elhatározó pillanatban mindig előtör. A különféle ösztönök súrlódásából áll elő a társadalom, mely mai szervezetében bűnök terméke és bűneiben is fog elpusztulni.

Ebből a szempontból nézve az életet, természetes, hogy Zola legelőször és legjobban sötét oldalait, a bűnt, a szenvedély őrjöngésót, a pénz és élvvágy tobzódását látta meg. E látomások mély elkeseredettséggel töltötték el lelkét, s elkeseredése, minden látszólagos természettudományi tárgyilagosság mellett is, minduntalan előtör munkáiban.

Mint a természetet, a társadalmat is egységben látja, amely egységnek az egyén csak egyik eleme s ezért érvényesült munkáiban tehetsége egyik legjellemzőbb vonása: a nagy tömegek alkalmazása a regényben s az e tömegekkel való bánni tudás páratlan ereje. Ebben a tekintetben nincs senki az egész újkori irodalomban, akit hozzá lehetne mérni. Tehetségét mindenben az erő jellemzi. Amit lát, azt egész lelkével látja, minden részletével, minden vonatkozásában s úgy is tudja az olvasó elé állítani. Képzeletében sajátságos őserő van, amely egyaránt fel tudja fogni s irodalmilag értékesíteni a nagyszerű és undorító, a borzalmas és fennkölt, a könyörtelenül kínzó, vagy bánatos hangulatú jelenségeket. A sötétséget jobban meglátja, mint a fényt, — ez véralkatából folyik —de mindent egyenlő erővel tud leirásában érzkéíteni. A nagy újítók túlzásai mellett megvolt benne a nagy újítók szellemi gazdagsága is.

Az irodalomba szokatlan érdes hangot vitt bele: a gyári műhely, a pálinkás lebuj, a bűn tanyáinak visszataszító rikoltozását is hallatta ott, ahol addig csak a jó társaság kimért szava volt hallható. Az életnek oly meztelenségeit tárta fel, melyektől visszariadt a szemérmetesebb szera s ez irányban működése, különösen követőinek túlzásai révén, végzetes hatású volt néhány évtizeden át az irodalom s különösen a regény terén.

De másrészt nagy és termékenyítő hatású vívmánya az, hogy új és gazdag területeket tárt fel az irodalom előtt: a köznép, a munkásosztály, általában a társadalom alsó osztályainak életét, amelyet ő rajzolt először abban a formájában, ahogy az életben látjuk. A mulató és élvező társadalom helyett, mely elődei regényeiben uralkodott, rámutatott a verejtékező, dolgozó társadalomra, amelyben durva ugyan a hang s a modor, de több benne a tartalom. Itt is sötét színekkel festett, a bűnök iszonyait mutatta fel: de ezeket a sötét képeket intő jelekül tárta a társadalom vezető elemeinek szeme elé, vád és fenyege-tésképpen.

Regényeinek hosszú során végigtekintve, újra felébred az olvasóban az a nyugtalanító, sokszor kínos, de mindig mély hatás, melyet megjelenésükkor keltettek. Csodálnunk kell konczepczióinak hatalmas arányait, lélekrajzának mélységét, leírásainak a tárgyakat, jeleneteket megelevenítő erejét, csodálnunk kell az irói tehetség rendkívüli gazdagságát. Meglátjuk azt a biztosságot, mellyel a legapróbb elemekből összeállította egy-egy ember alakját épp úgy, mint a tömegét, Paris, a hatalmas gyárak és bányák képét épp úgy, mint a természet jelenségeiét.

A Rougon-Macquart-sorozat befejezése után új cziklus írásába fogott, mely «Három város» közös czím alatt a «Lourdes», «Roma» és a «Paris) czimű regényeket foglalja magába. Ezekben a munkáiban már leplezetlenül lép elő a moralista és a társadalmi reformátor, aki csalódva az emberiség hagyományos ideáljaiban, új ideálokat keres. Utolsó cziklusában, a befejezetlenül maradt «Négy evangélium»-ban («Termékenység), «A munka» és utolsó műve, a még teljesen meg sem jelent «Igazság») már a jövendő társadalom alapjait keresi, szoczialista, sőt részben kommunista szellemben. Ez utóbbi művek azonban már hanyatlásában mutatják tehetségét.

Az utolsó években Zola, aki addig meglehetősen távol tartotta magát a politikai szerepléstől, a Dreyfus-ügy kapcsán belesodródott a politikai küzdelmekbe. Heves czikkekben kelt a hazaárulás vádjáért elitélt kapitány ártatlanságának védelmére. E fellépése hazájában sok ellenséget szerzett neki, kíméletlensége összeütközésbe vitte a bírósággal, mely esküdtszéki ítélet alapján egy évi fogságra és 3000 frank pénzbirságra ítélte; majd mikor ezt az ítéletet a semmitőszék formai okokból megsemmisítette, a birósági szakértők rágalmazása miatt ítélték el több hónapi fogházra. Nemsokára rá első pőrében is megtartották az új tárgyalást s ekkor újra rámérték az előbbi büntetést. A börtön elől Zola Olaszországba, majd Angliába menekült, mikor azonban Dreyfus kegyelmet kapott, ő is visszatért Parisba. Tiltakozása ellenére amnesztiát kapott, de a küzdelemmel nem hagyott fel sem ő, sem ellenfelei, akik nagyon megkeserítették élete utolsó éveit. Most már megpihen a nagy harczok után. S. -I.

.

 

 

 

VÁROSOK

 

 

Londoni rajzok.      Dr, Tőkés 1812.583.

A londoni alag-vasut (földaltti.).  I. rész

London, mint a szerelem, régi dolog de azért mindig uj marad. Részemről a föld alatti, föld feletti és közönséges Londonból sokat láttam már, s róla sokat olvastam s irtam  is, de alig gyakorolt rám valami oly élénk és maradandó benyomást, mint azon néhány perczig tartó utazásom, melyet London beleiben, annak házai alatt tettem. Az első próbautazás volt ez a fölvilági közönséges halandókkal, kik nemcsak ingyen tehették meg ezen utat, de még azon esetre, ha életünkkel találtuk volna megfizetni e merényletet, ingyen temetéssel is biztattak bennünket. Ezenkivül az életben maradtakat finom és választékos pezsgős reggeli várta a földalatti vasút nyugati végpontján.

Az volt föladatunk, hogy London lakóinak bizalmát keltsük fel e sokszor gyanúsított vállalat iránt. Mint minden újnak, ugy az alag-vasutnak is sok és elkeseredett ellenzője akadt. Bár az emberek mindig „haladást!" kiáltanak, a nagyobb rész mégis ordit dühében, ha lényeges haladást, mely nyárspolgári mindennapiságukból fölrázza őt, teszünk föl róla. Az uj vasút, hogy mily roossz hírben állott, akkor tapasztalam leginkább, midőn omnibuszon annak West-endje felé kocogtam, ho»y az első utazásban részt vegyek.

Midőn Oxford-streetben az újonnan épült tornyok mellett haladánk el, egy vidéki ember ezt kérdezé :

„Ugyan kérem, bocsásson meg, mit jelentsen e különös épület ?"

A megszólitott, ki kétszer ment arra napjában, anélkül, hogy megfordult volna, így válaszolt:

„Drainage, uram, drainage;meghajtás." 

Uj magyarázat, tíhafts szintén sokféleképp magyarázható; jelenti ezt hogy : csúcs, tengely, továbbá : akna, törzs stb.

„Shafts f" csiripolá egy hölgy. „Isten ments! Nekem azt mondák, hogy Albert herczegnek emlékszobra !"

„Százezer fontnál több gyűlt be már, akár egy tuczat Albert-emlékszobrot állítsanak ez összegből! De neki erre nincs már szüksége. Száznál több jótékony, mű- és nevelő-intézetnek tette már le alapját s az első iparmű-kiállítás is az ő eszméje volt, és ott — kivül — látta már ön ? — « uj kiállítás szintén az ő indítványára létesült. Megmondom önöknek, mit jelentenek e tornyok. Hát biz ezek városi posta- és távirdai állomások."

„Nagyon szépen köszönöm, genfiemen," mondja a vidéki tökfilkó, „de egyik sem. Sokat hallottam a földalatti vasútról. Ennek itt valahol kell átvonulnia. így következtetem azt tervrajzomból. És igy véleményem szerint, e tornyok valami viszonyban állanak az alag-vasuthoz."

„Eltalálta, ugy van!" tört ki végre belőlem. „Szelelő- és világító-tornyai, vagy aknái ezek az alag-vasutnak!"

„Szelelő-aknák! világító-tornyok! Nevetséges! Ott lenn se levegő, se világosság nincs; csak gőz és halál!"

,,És víz, tengernyi viz !"

  ---     

„Éppen oda indulok, hogy az első próbautazásban részt vegyek," mondám, csaknem kiáltva.

Nem tudom már, mit mondtak; csak arra  emlékszem, hogy folyvást nevettek és gúnyoltak, mig Paddingtonban kiszálltam,

Az alagvasut, négy városrész alatt két nagy főpályaudvart — a nyugatit és az északit kapcsolja össze egymással. Éppen más ujabb alag-vasúti összeköttetéseken dolgoznak, ugy, hogy London, egyes pontjai könnyen elérhetők legyenek

 

Londoni rajzok.  II. rész   Dr, Tőkés 1812.583.

Ki kell szállni az alagút kocsijából s egy shafts-tornyon ismét a fölvilágra lehet jutni. Milyenek voltunk, midőn világosságnál egymást nézni voltunk kénytelenek. Néhány száz lépést  tettűnk meg, egymást néztük, ahhoz senkinek semmi köze. Pesten gyalogolva a kövezeten, egy másik ponton találtuk magunkat. Nem akarom azonban tagadni, hogy valami ritka látványt nyüjtottunk. Ez nem mindnyájunkra nézve volt látvány; mert midőn később felöltőnket felvettük és szétnéztünk a komor alvilágban, ingóségeinkkel napfényre kerültünk vékony deszka-talajra léptünk; innen ismét megálltak és kannibál örömet tanúsítottak, ugyanis vas hágcsón kellett még mélyebbre lemászunk gnómokon vagy földalatti szellemeken haladtunk. Többen azonnal kijelenték, hogy ilyesmire nem vállalkozhatnak, hisz nem ettek bolondgombát

Végre elértük a ránk várakozó vonatot is kényelmesen és ismét egy kis földalatti utazást tettünk. A függőleges szállítás következett, aztán újból a fóldszinre másztunk, a vonat ugyanis ott haladt tovább. Sima síneken, s ragyogón kivilágított tunnelben értünk a célunkhoz, a Kings-Cross állomás nagyszerű.

Ámbár nem vagyok sem építész, sem kőmives, mégis szerezhettem magamnak fogalmat ezen kiváló mérnöki alkotásról. A látható falrétegek a fúrópazs után maradk hátra. Oly pontokon, hol a falazatnak roppant terhe a padozatra nehezedett. az alagút társasági  őrök, felvigyázók, távírdai alkalmazottak ügyeltek a rendre. A zajgó utczákat vizzáró és hangszigtelő réteggel kellett elválsztani.

A vízhatlan falak fényesen kivilágítva ragyogtak. Néhány száz lépésnyi távolban a munkások műve egy másik vas hágcsóhoz vezetett, hol megkértek, hogy az utasok mindegyike legalább 3 fontot, (30 ft.) fizessenek. Meredek, határozott egyenességgel a mélybe haladók méltóságukon alulinak tartják lajtorján tenni a „pokoli" utazást..

Távirdai sodronyokat és egyéb földalatti ereket elhagyva szerencsésen leérkeztünk végre Dante új alvilágába.

Több emeleten folyamatban voltak még a munkálatok s az állványoktól nehezen haldtunk.  A most foganatba vett vonalak anyira szűkek voltak, hogy a fölöttem kapálózó „legvastagabb s legsűrűbb" látogtó London alatt, csak köpezös brit férfiú vízszintesen tartott esernyője sekélyes helyeken a földszínen, fogja a nyugati ágban fönnakadt és hosszas ránczigálás s huzavonás után tudta a Victona-állomást elérni.

 

Hátul, a perronnak észak-keleti sarkában fölfedeztem egy kis, fekete, ásítozó kerek nyílást. Fz az alag-vasut, ugy mondták. Alig látszott elésségesnek, hogy megtermett köcsög kalapos férfiú, vagy krinolinos hölgy beférjen rajta s ez is csak csellel. Egész közelről nézve persze nagyobb volt, mindenesetre azonban mindig sokkal kisebb, semhogy közönséges nagyságú mozdonyokat bocsáthasson ki — vagy be. Ugy van, csakugyan. És ez okból rendkívüli megoldást szerkesztettek e vakond-turások számára. Ott látok egyet a bejárat előtt; kétszer oly hosszú, mint azok amiket mi ismerünk; nincs, vagy csak alig van kürtője, de aztán kétszer oly vékony s karcsú, és mint később tapasztalam, rendkívüli erővel löki ki magából a gőzt,  ha meg ugy tetszik, akár egy morzsányit se bocsásson ki magából, anélkül azonban, hogy valamit vesztene erejéből. És csakugyan, amint az alagútban van, zsebre teszi pipáját és pipaszó, azaz : füst nélkül dolgozik, még pedig hatalmasan mi az ily erős munkánál csak annál dicséretesebb.

 

*  *  *

A szerző megjegyzése:  szöveg helyenként különösnek tűnik, ez semmit sem von le hitelességéból.G

 

Mintegy fél óra múlva valami ötvenen állottuk körül e monstrumot és kíváncsi szemmel vizsgálgattuk.

„Bár a pezsgős reggeli mellettt ülnénk már, a nagy északi hotelben," jegyzé meg az urak egyike.

„Tehát iszunk champagne-t ?" kérdé egy másik, ki szörnyen aggódva nézett az előtte tátongó lyukba.

„Kétségkívül, lesz ott még több is, mint amennyit meggyőzünk." „Hogy hogy ?"

„Ugy, hogy mindnyájunknak van terítve, pedig azt csak nem hiszi, hogy valamennyien élve érkezünk oda?"

Az aggodalmas úr elképedt, de az általános kaczagás között csakhamar mélyen elpirult ismét, ugy hogy a sajátos, hosszúkás mozdony elleni bizalmatlankodásával fölhagyott, mi annál könnyebben ment, mivel a névről ezüstös, ismeretes édes és metsző folyadékot tartalmazó üvegek biztatólag meredtek feléje.

Eközben az elénk tolt, födetlen kocsikba szálltunk.

Négy kereken nyugvó volt a kocsi, zsupszalmával  bélelt ládákban foglaltunk helyet. Hogy bátorságunkat, mely kissé hüledezni kezdett, ismét fölhevítsék. Arról tudósitának bennünket, hogy először csak , az első állomásig, mely Edgewar-Road alatt van, , fogunk gurulni s onnan azonnal visszatérni. Vakandok-mozdonyunk egyszerre fölhagyott a prüszköléssel és köpdöséssel, érzelmeit elfojtá, gőzlehét . visszatartóztatá és telhető gyöngédséggel és játszian tolt be bennünket néhány száz lábnyira az üregbe, a tátongó mélységbe.

Mélység! Oly borzasztóan hangzik e szó. És ez a tátongva mélység mindamellett is oly takaros az örökös, ragyogó gázvilágitásban, melyben a remek boltozatnak minden egyes kövét megbámulhatjuk. S aztán ez a hosszú, szűk, . világos torkolat! A sima tovasikiás minden kocczanás, puffbgás, prüszkölés, süvöltés és köhögés  nélkül történt. Sajátos érzés volt, melyet le sem birok irni. Néhány percz múlva czélnál voltunk már ugyan, de ekkor uj érzemények szálltak belénk a deszka-fedelű  állomásról.

A fönti világnak bömbölését láttuk és hallottuk a réseken át, melyek a napvilágot bocsátottak be, s miken emberi szemek nagy kiváncsian kukucaáltak le ránk,

„Visszafelé," mondta a vezető, „sárkányom közönséges mozdony módjára fog szaladni."

És e perezben éktelen sivitás harsogott végig az  alagúton, élesebb 30 asszonyi toroknak metsző sírásánánál. Gőz és forró hamu perzselve, fojtogatva kavargott körülöttünk, ádáz, dühödt őrülettel mint valami vulkán. Egynémely félénk sziv szörnyen jajveszékelt, a mérnök és az »tt járatosak nevettek. Mielőtt jóformán magunkhoz térünk volna még, már a ragyogó verőfényre röpültünk ki, hogy megtudjuk, miszerint az igazgatóság ; mérnök e tréfát azért engedé meg magának, így hathatós érvekkel győzzön meg bennünket az underground-locomotiv"  (földalatti mozdony )nagyszerű voltáról, Ha akarja, zajtalan simasággal ragadja maga után, vagy tolja maga előtt a vonatot.

 

 

Kővár.  1859.

 

Nem messze Remete és Borkesz patak határaitól, hol a Lápos vize a magas hegyek közül szabad térre jut, több magas hegy által körülvéve áll, az egykor oly erős Kővár romja.

A vár ép állapotában, két részből állott felső és alsó várból (ó és uj vár), s ezért kapta az „arc duplex" latin nevet is. A felső vár az urasági lakó-termeket s a börtönöket foglalta magában, mig az alsóban a hivatalok s a várőrség volt. A vár piaczán még most is láthatni a kövezetet, melynek hasadékaiban a fű buján nő. Pár lépésre e kövezettől meglehetős nyilás látszik, mely valami börtön vagy pincze besüppedése lehet. A nép száján kevés monda maradt fenn, mi a Kővár fénykorára vagy hanyatlására emlékeztetne. A nép többet nem tud, csak hogy az a Rákócziaké volt, s hogy többször megfordultak ott; mit leginkább bizonyít egy nemesi oklevél, melyet egy román szegény nemes család őse II. Rákóczi Ferencztől kapott, s melyet úgy őriz, mint legdrágább kincsét.

A vár épitéséről kevés adatunk van. Annyi igaz, hogy nagyon rég építették, mint az ország szélén levő, s az ellenség beütései ellen igen alkalmas erősséget. Leghosszabb ideig a Drágfiak birtokában volt. A legelső oklevelet 1424-ből Benkő József mutatja föl és ezen iratban mint Kuvár van emlitve. (Az ő betűt akkor u-val irták.)

Fekvése mind azon kor szellemének, mind a hadviselés módjának tökéletesen megfelelt. Modora, melyet a körülötte kanyargó Lápos vize még érdekesebbé tesz, a regényes lovagi tetteknek igen eszményi és alkalmas színhelyet nyújtott. Benne és körülötte magyarok laktak, mit a ma már eloláhoaodott lakosok szép termete és viselete bizonyít.

Az erősség maga is, mint helyzete mutatja, az ostromokkal daczolni igen alkalmas volt; s hogy valójában meg is felelt alkalmas helyzetének, több történelmi adat bizonyítja. 1390-ben a máramarosi oláhok vajdája fiainak, Bálknak és Drágnak megy kezükbe. 1565-ben Karácsony havában Svendi Lázár Szathmár bevétele után Báthori Györgytől önkéntes feladás után kezéhez veszi. Zsigmond számára. 1567-ben igen nevezetes ostromot állt ki, mely ostrom világosan bizonyítja, mily jelentőségű erősség volt.

János Zsigmond Erdély fejedelme, midőn örökségéért — mely rá atyjáról Szapolyai Jánosról maradt — Miksa magyar királlyal háborút folytatott, s legelőször is Kővárt szállotta meg, amelyben akkor Viczmándi Tamás — kit kevéssel azelőtt Svendi nevezett ki, — és Zólyomi Péter voltak a parancsnokok. Az ostrom, a lehető legnagyobb erővel kezdődvén, sokáig tartott, mignem végre az alsó várban az ágyulövések által meglehetős rés támadt. Bebek György, ki a gyalogságnak volt a parancsnoka, kapván az alkalmon, rohamot parancsol, de sikertelenül, mert a bennlevőktől visszaveretnek.

Az elszántság, mellyel a bcnnlevők magukat védelmezték, s a vakmerő bátorság, mellyel a künlevők az ostromot meg-meg újították, bámulatos volt. És mindamellett is, hogy az ostromlók mind nagyobb rést lőttek a vár bevételében, eredményre jutni nem bírtak, mert valahányszor a nyilásokat megrohanták, a bennlevők szurkot, köveket s egyéb pusztító anyagokat löktek alá, és ezáltal lehetetlenné  tették a megközelítést. Végre az est beálltával mindkét fél nyugalomba helyezte magát, hogy kipihenje a vészteljes nap fáradalmait.

Mély csend volt mindenütt. Benn az őrség megfeledkezve helyzetéről, nyugalmasan aludt, ugyannyira, hogy még a vigyázó helyeken sem lehetett látni egy őrt sem. Ezt két vitéz az ostromlók közül Somogyi Mihály és Dégi János a vár alá  lopózván, észrevette; s hogy e szerencsés alkalom el ne szalasztassék, jelentést tett János Zsigmondnak, ki is seregét felállítván a nyilt résen berohan és a várat 13 napi ostrom után minden veszély nélkül hatalmába kerítette. Viczmándi

 

 

A rév-komáromi földrengésekről.

(Emlékeztetésül az első földrengés 100-ik évfordulójára.)

A hazánkat sújtó csapások közt nem ritkán említtetik a földrengés, mely egy század óta különösen Komárom városát rettegteti.

E földrengések indító okául természettudósaink közöl sokan a vulkánikus természetű Vértes hegységet hiszik, és onnan

sugároztatják azokat ki, ámbár nem ritkán történik, hogy a komáromi földrengéseket Mórott és a Vértes negyoldalban nem erezik, ugy ellenkezőleg a móri rengés sem hat el mindig Komáromig. Hihetőbb azon vélemény, melyet maguk a komáromiak tartanak, miképp a tűzanyag közvetlen a vár és város alatt van, és azon vidéken bőven öszpontosuló viztömeg egyes részeinek leszivárgása idéz elő gőzt, ez ismét rázkódást. Igazolni látszik ezen állítást az is, hogy enyhe tél és nagy vizáradások után rendesen földrengést várnak az ottani lakosok.

Történetileg — a szemtanuk által feljegyzett egyes adatokból, miként az a helyszínén észleltetett, összeállítva, fogom    megismertetni az eseményeket. 1763. június 28-án kedden — tehát éppen 100 évvel ezelőtt — ragyogva kelt fel a nap, midőn a hivek nagy része, az országos vásár miatt korábban végzendő az isteni szolgálatot, az egyházakban gyülekezett, sokan már sátraikban áruik eladásával fbglalkodtak, s a többiek, jelesül az aggok és gyermekek még reggeli álomban szunnyadoztak, — reggeli 5'/2 óra táján iszonyú földrengés rázkódtatá meg a város területét, mely csapás ismeretlen levén még akkor a város lakosai előtt, már szinte az utolsó ítéletet képzelték.

 Eljöttnek, annál is inkább, mert ezen első rázkódásra, — mely habár minden épületet erősen megrongált, életük megmentésére

sokaknak intő jelül szolgált, - a szabadba kimenekülvén, „a gondviselés különös kegye volt ez előzmény, különben mindnyájan veszve valánk," irja Grossinger, ki mint szemtanú jegyzi fel az adatokat.  Alig egy negyed óra múlva, iszonyatosb erővel, nagy moraj közt a föld fölemelkedett, majd alásüllyedt, ismét forgott s visszahelyezkedett; s mindez 3—4 perczig tartott, s csoda-e, ha minden ház a hosszú s különnemű ingás folytán rommá változott?!

A tornyok helyeikből megindulni látszottak; egymáshoz ütődve, keresztjeik föld felé hajlongva, leestek; a falak, gerendázatok iszonyú ropogás közt megnyiladoztak; kémények földre hulltak; a por mint köd felszállt és elfedé a várost. A Duna partjain megrepedezvén a föld, abból tűz lövelt elő, s mind ezt én saját szemeimmel láttam! Vért fagyasztó látvány, melynek iszonyát ott a haldoklók, itt a nehéz sebekkel borítottak a fájdalom hangjai növelték! Nyolczvannál többre teszik a romok alatt találtattak számát; mely növekszik, midőn e sorokat irom — hisz itt-ott még mindig hullákra akadnak.

A sebesülteket még többre tehetni vélték, kik az őrültség csalhatlan jeleit adták.Szüleiket eltévesztett vagy elvesztett gyermekek A férjeik után kiáltozó nők futkostak őrültként a bizonyos halált hirdető roncsolt épületek között, míg egy Jézus-társulati tagnak sikerült azokat összeszedni, ezeket figyelmeztetés és kéréseivel arra birni, hogy menekülnének az ismételt rengések által mindinkább kőhalommá váló épületek közöl a Duna parton — éppen vásár ideje levén — nagy számmal kikötött hajók s fenyőtalpak fedélzetére, s példájukat majd az egész város követte.

Azonban rengett újra a föld; fölemelkedének s ismét kicsaptak a hullámok; a már megriadott s most kétségbe esett tömeg a várost elsüllyedni vélvén, a rémülés eget hasitó hangján kiálták mindnyájan, hogy elhagyják a boszus ég haragjától annyiszor látogatott várost, s másutt keresnek menhelyet, hol elvesztett vagyonukat legalább ily ve-zélytől távol sirathassák. Csakugyan már kezdek vagdalni ama járműveket tartó köteleket, és csak, mint olvasom, néhány jezsuita kérő s a gondviselésbeni megnyugvásra intő hathatós szózatának sikerült eme közös óhajtást legyőzni s e vándorlásraa kész tömeget maradásra birni.

Roppant volt a kár, mit e város akkor szenvedett, mert 9 egyháza közül 7, tornyai és falaival összedőlt, többi között a nagyszerű szent András templom — melynek alapkövét 1748. aug. 3-án Sajghó Benedek szentmártoni főapát tette le, ugyan ő építette fel is. Ívezete beszakadt, két tornya a szemközt levő egyemeletes gymnásium-épületre zuhant; — ez később földszintre építtetett, a templom két tornya pedig meghagyatott jelenlegi törpe alakjában, ugy a templom bolthajtása is később a gyakori földrengések miatt fából készíttetett. A jezsuiták szép kétemeletes zárdájának — jelenleg a Benedek rendiek székháza — fő falai az alapfalaktól elválván, majd egy lábra hagyták el eredeti helyzetüket, boltozatai pedig beszakadtak. 1768-ban újra építtetett a réginél egy emelettel alacsonyabban.

A ferencziek most kormányzati épület s gabonatárul szolgáló — egykori templomának beszakadt boltozata alatt 7, és leomlott tornya alatt még több ember találtak.

Szent János, most romokban fekvő templomának tornya, két, egymást nyomban követő rendülés folytán szintén leomlott, és felső része a tetőt s a szentély boltozatát átzúzván, az oltárról menekülni akaró áldozárt, Ven-czel Jánost romjai alá temette; fején és karján szenvedett öt nehéz sebének daczára sikerült, az ismételt ingás által mintegy segítve, a romok közt nyilast bontani, hogy lég hiánya miatt a megfulás okozta haláltól magát megmentse.

A városház tornya leomlott a piaczon levő árusokra.  A régi vár minden épülete kőhalommá változott, külfalai állottak, de azon része, mely a Vág és Duna összefolyására nyúlik ki, — s hegyes szögöt képez, — elszakadván, vagy három lábnyi mélységre sülyedett; e keletkezett résen lángok, majd kénnel vegyes homok és viztömeg csapott föl, hogy néhány perez alatt a várt környező árkok négy láb magasra vizzel teltek meg. A városban pedig, a kutakból a viz kiapadt s e helyett kénes szagú homokkal teltek meg.

A mostani Rozália-téren szintén megnyilt a föld, és ezen nyilasból kékes láng lövellt ki.  279 nagyobb polgári ház ledült, s 785 erős omlást szenvedett. Egyedül a szent András-templomban okozott kár 80 000 forintnál többre tétetik. Magánosok összes kára pedig 160 465 ft. 35 dénárra becsültetett, miknek némi enyhitésére a begyült segélyekből 1742 f. 7% dénár osztatott ki 1782-ben.

A halottak számát az azon évben kelt okmány 63-ra teszi, és 102-re, kik különböző tagjaikban zúzódtak, sérültek vagy megsebesültek; mi valóban kevésnek tűnik fel a csapás nagyságához mérve.. A holtak közt voltak : „Kazai János táblabíró, nemes Tóth István városi tanácsos, nemes Agerné csecsemőjével; nemes Szabó István neje; nemes Torkos István hitvese; nemes Szombathiné ; Gáli Mészárosnak két szép leánya; Szabó János szürszabó nejével, és két lánykájával; Holi György neje; ifjú Trewaltzné."

Az év végéig folyton tartó és iszonyú robogással ijesztő földrengéstől még mindig remegő lakosok födél nélkül jajveszékelve bolygának a város körül; nagyobb tereken s mezőségen sátrakban üték fel ideiglenes tanyájukat. — A vallás vigasztaló szavai után epekedő kath. népet egy szabad téren, a mostani katonai kórház kertjében, (a trinitariusok egykori laka és kertje) fából rögtönzött tágas sátorban erősítek a hit igéivel a vallás lelkes bajnokai, — kik körüljárván a többszöri, habár csekélyebb rengések miatt úton útfélen összecsoportosult megfélemlett népet, szónoklataikkal buzditák!

Mily hatással bírtak a gondviselésbeni megnyugvásra intő s bátoritó szavak, fényes tanúságot tesz ama magasztos jelenet, midőn a naponkint tartott ájtatos körmenet — július 5-kén — visszatért a mostani nádorvonalon kívül eső, most már nem létező kálváriától, ama kebelrázó jelenet daczára, midőn az egész várost a Duna felé nem annyira megindulni, mint rohanni látták; senki el nem hagyta helyét, de hangosabban emelkedett imájok az ég felé : „Könyörülj uram a te népeden!" A protestánsok ez időben számosan léteztek ugyan a városban, de templom és prédikátor nélkül, földrengéskor két deszkahajlékot építettek, s abban énekeltek, imádkoztak és könyörögtek a lábok alatt dühösködő ítélet megszüntetéseért, nem tovább hat hétnél, mert attól eltiltattak

(Tud. Gyűjt. 1825. V. k. Holéczy, komáromi evang. iskolatanitó : Rév-Komárom Esmértetése 24 lapon)

.

„Nagy ínséget szenvedtek volna a város lakosai élelem hiányában, ha a könyörülő lelkek idejekorán nem segítnek a szükségben. A dicső emlékű Mária Terézia királynő, városunknak sorsán megindult anyai szivének nemes vonzalmát tanusitá, nagy mennyiségű élelmi s egyéb szereket kiosztatni rendelvén vagyontalan lakosaink között. Országunk hg. prímása Barkóczy 29-kén, tehát már másnap nagy menyiségü élelmiszerekkel sietett enyhíteni a köznyomort. Vázsonköi gróf  Csuthy Zsigmondtól.

(1661-1665.)

 

 

 

Máranarossziget,

 

1859. 441.

 Szept. 1.1862. (Reményi Ede hangversenyei. A Petőfi-szobor ügye. A máramarosi közszellem. A tisztviselők működése. Bucsu.) Ma távozott körünkből — fájdalommal kell mondanom, inkább Máramaros köréből, mert magam is költözködő fecske vagyok már — Reményi Ede.

Szebb exitust, tudom, nem csinált egy tanár sem az országban, mert Ő nála derekabb zenész  kevés van.

Reményi azon nemes szándékkal jött hozzánk, hogy Máramarosszigeten csupán jótékony czélra hangversenyez,  s minket és vidékünk szépségeit megismerve tovább halad. De Mármarost nem oly könnyű elhagyni; szeretetünk őt is egy kevéssé tovább ragasztotta ide, mint ahogy előre tervezé.

Csütörtökön aug. 28-án tartotta első hangversenyét, részben a közelebbi túz által szenvedett lakosok, részint a szépen tervezett, de kevés erővel rendelkező, szegény szigeti ref. templom felépítési költségeire.

Mit írjak magáról a hangversenyzőről ?  Egész Európa hallgatta és ismeri már az ő repülő fecskéjét, mely szárnyaival szivünk hártyáját verdesi; carneválját, melyben az embert, különösen a veszekedő reichsráthokkal hahotára fakasztja és szebbnél szebb variatioit, melyeknek csak azért nem tapsolnak minden hangjára, nehogy azalatt egy következő futamot elveszítsünk.

Elég az, hogy ő most is méltó volt önmagához s a mármarosi közönség méltó a művészhez. Ennél szebb közönség még nem volt a szigeti színkörben. A művész ügyszeretete s a közönség részvéte a fenn emlitett közczélokra 300 forinton felül jövedelmezett.

Volt virág, taps elég. A művészt a hangverseny után barátságos vacsora várta, hol kitűntek különösen Várady Gábor tósztjai, melyekben Reményit nem csupán mint művészt, hanem mint hazafit üdvözölvén, mint „hatalmat" mutatja be, mely egykor a társországok szivét közelebb voná hozzánk. Most mint orvos sebünket hegeszti. Kívántuk neki azt is, hogy egy húrja se szakadjon el hegedűjének addig, mig ellenségünk noctürnjét el nem vonja; repüljön el már ablakára az a fecske, mely e haza igaz tavaszát jelenti s akkor, ha nemcsak a kerek erdőt, hanem a kerek Magyarországot bejárja, lássa Ő azt oly zajosan vidámnak, mint egy velenczei carnevált.

Tegnap vasárnap még egy második hangversenyt is adott, miután vidékünk szépségeit a vendégszeretet szárnyain bejárta. A közönség másodszor is hasonló számban, hasonló kitüntetéssel fogadta. E szíves látásnak pedig akkor van teljes értelme, ha megmondjuk, hogy jelenleg is még a városnak egy negyede romban fekszik s alig van nagyobb birtokú ember, ki e sokszoros csapás (tűzvész) által ne szenvedett volna.

Méltánylattal fogadta a közönség Reményi kísérőjét — mind útjában, mind hegedű-játékában, ki a mily jól kisér zongorán, épp oly ügyes a gordonkán. Azt sem hagyhatom szó nélkül, hogy Reményit itt nemcsak mint művészt, de mint embert is igen megszerették kellemes, szerény modoráért s minden nyegleségtől ment fellépéseiért, mi valóban épp oly érdem, mint hazafisága.

A napokban lapok utján megtámadtatni hallottuk őt a Petőfi féle szobor-ügyben. Együttlétünk alkalmával szóba jővén ez, megadta a feleletet reá, mely nézetünk szerint helyes és igaz. „Rossz szobrunk — úgymond, — van már elég, én olyant akarok, mely a nagy költőjét megdicsőítő nemzethez méltó legyen; erre pedig nem nyolcz-tízezer, hanem 30—40 ezer forint szükséges." Ő ezt az általa összehívott comitének is elmondá, helybenhagyatott s addig a pénz kezelése reá bízatott. A pénz a pesti takarékpénztárban van kamaton. Tehát semmi interpellatio és gyanúsítás!

Egyébiránt a Petőfi-szobor felemlítése itt is megtette hatását. Bár e megye aláírások utján ezen czélra már egyszer tetemes adományt tett le a haza oltárára, némelyek most is, minden felhívás nélkül 80 ftnyi összeget tettek le Reményi kezeibe a mondott czélra.

Így van ez itt Mármarosban mindig és mindenben, ami szent, ami hazai ügy. Valóban, most már, midőn pár nap múlva e szép megye határát átlépem, megmondhatom, hogy ha Magyarország minden megyéje annyit áldózík a közügyekre, mint ez; ha a magyar föld minden vidéke annyi közintézetet ápol és tart kebelében : akkor a haza jövője felől a kártékony szelek daczára sem kell kétségbeesni, mert „Magyarország lesz!"

Itt szegényegylet, kisdedóvó élnek és virágzanak, csupán a lakosság buzgalma által, alaptőke nélkül. A nőegylet működését pedig, mely a nőnevelés, cselédek, sőt terménykiállitás ügyét is egyszerre felkarolta, csak a mostani nehéz politikai helyzet zsibbasztotta el. A ref. főtanoda is alkalmas, kritikát szolgáltatni az „Önbírálat" szerzőjének; itt megláthatná, hogy lehetett a nehéz időkben egy ily alaptőkékben szegény intézetet, szorgalom és lelkesedés által megtartani és felvirágoztatni! Hát még ha vasút lesz és az annyi felől nyomott föHbirtokosság financziaja némi lendületet nyer s

Mármaros terményeinek és szépségeinek út nyilik!. . Ez lesz akkor a legméltóbb magyar Svájc

.

 

Beszédes Ferencz, mérnök: A Balaton lecsapolásának történeti vázlata.1863. 161.

A múlt század végén, az 1772-ik évben, Bőhm Ferencz, vizmérnök a Tolna-, Fehér- és Veszprém megyékben elterjedő sárvölgyi bozót-kiszáritási tervét elkészítvén, ennek kivitelét báró Sigray Károly kir. biztossága alatt temérdek akadállyal küzdve, 1800-ig folytatta.

Bőhm Ferencz mérnök terve és működése teszi a sárvízi munkákban az első főszakaszt, mely szerint a Sió-Kapos egyesült vizei Tolna megyében Simontornyától alá Szegszárdig szorító (szűkítő) csatornában vezettessenek, Szegszárdtól pedig Rátáig az úgynevezett Duna-sárközi nagy lapály  áradások ellen csak ugy biztositható, ha a Duna folyó kanyarai Mohácstól Tolnáig szabályoztatván, a Sár vizének rövidebb befolyás adatik, és a Duna vizér védőgáttal kiszoritják. Fehér- és Veszprém megyékben Sár, Egrestől a Séd és Pét patakok szélső csatornában malmok hajtására használtatnak, a többi befolyó vizeknek levezetésére a Sárvölgy közepén egy szárító-csatorna ásatik.

Az 1803-ik évig a temérdek akadály miatt, a kiszáritási munka kevés eredményt mutatott. Akkor néhai nagyemlékű Ürményi Józset, később báró Révay kir. biztosok vezérlete alatt Luits Antal igazgató vizmérnök működött, aki Bőhm Ferencz eredeti tervétől eltérve, Tolna megyében a vizágy-kanyarok átmetszését kezdte meg.. Ezen eltérés szülte a második szakaszt, mely szerint Bőhm Ferencz eredeti terve módositva lett volna végrehajtandó.

Ezen elven az 1810-ik évi szeptember hó 10-én báró Podmaniczky József kir. biztos elnöklete alatt, Sátor Dániel igazgató-vizmérnök működésével az illető földesuraságok a munka folytatására nézve kölcsönös szerződésre léptek, mely szerint az 1811-dik évben gróf Zichy Ferencz kir. biztos vezérlete alatt a munka folyamatba tétetvén, 1816-ik évig folytattatott.

Ezen idő alatt már az eredeti tervtől való eltérés észrevehető lett, mivel a Sió-Kapos szűkítő-csatornában minden változás nélkül a kölesdi malom meghagyatván, kiderült, hogy a malom és zúgó a lefolyó viznek egy negyed részét képes megemészteni, a háromnegyed rész áradást okozva károsan gátot tör. Erre nézve határozatba ment a malomfej alább szállítása és a zugónak megbővitése. Mindezen vízi művek megvizsgálásában a kir. épitési főigazgató Szvoboda János, kir. biztos, és a megyei képviselő urak közreműködtek, mégis a végeredmény elérhető nem volt addig, mig országunk akkori nádorának pártfogása alatt, a helyszínen a küldöttség megjelent.

Ez alkalommal a királyi biztosság, megyei képviselők, a társasági tagok jelenlétében Bőhm Ferencz eredeti terv           e szerint megállapittatott, mely szerint a Sió-Kapos szűkítő-csatorna külön választatni határoztatott; ezzel a kölesdi malom  használatáról a tulajdonos lemondván, megszüntetett, így akadály nélkül a Sió-Kapos szűkítő-csatornája részben hsznosult. — Az eredeti terv alapelvei az 1821-ik évi kaposi gyűlésen újra felmerülvén , a kaposi társaság, pálfai, lőrinczi határokban ásandó Sió-Kapos csatornához Beszédes József főigazgató vizmérnök tervezete szerint hozzájárult, és igy 1826-ig évig Sárvölgy kiszárítása gróf Zichy Ferencz kir. biztos vezérlete alatt, Beszédes József főigazgató mérnök közreműködésével annyi sok viszontagság után eredményes végczélt ért, mely szerint a Sió-Kapos csatorna Agárd helységtől kezdve, Monytornyáig, a Sárvölgy közepén ugyan Agárd  helységtől Tolna megyében a szárító- vagy Nádor satorna Székes-Fehérvár szabad kir. város és Palota mezőváros határáig bevégeztetett, és ezzel ezer hold sárvölgyi mocsár haszonvehetővé vált.

 

A görbületek átmetszése Mohácstól, lehetségessé tette a Sárvíz befolyását  a holt Dunába. A munka a magas kormány közbejöttével életre is hozatott. A lefolyt század 1776-ik évében Krieger Sándor igazgató vizmérnök is tervezvén, de még ekkor némely akadályok a lecsapolást gátolák.

A jelen időszak valahára a Balaton lecsapolását esetlegesen létrehozta. Mivel a kanizsai vaspályavonal egy része a balatoni ártérre építtetett ; igy szükségessé tette vagy a pályavonal megváltoztatását, vagy pedig a Balaton lecsapolását. Ezzel a vaspálya megmentetik. Ily körülmények közt a nagyobb rossz közöl a csekélyebb választandó. De sokszor a kárnak is van némely haszna u. m. az óvatosság, az előre nem látás palástolása. A vonal megváltoztatása roppant költségbe kerülne, de a tudomány alapján elkövetett kijelölési hibára palástot teriteni nem lehetett : igy a várva várt alkalom a Balaton lecsapolását, a mellék-bozót kiszárítását, annyi sok viszontagsággal fél századon át küzdve, megvalósítja.

Az érdem a tudományos működést illeti; ezt nem kell megtagadni attól, aki tudományát s tehetségét a köz czélokra szenteli. Mégis a hírlapokból azt olvassuk most, hogy a Balaton lecsapolásának szép haladása nagy részben a déli vasút társasági igazgatóság tevékenységének köszönhető! Már fentebb elősorolám, hogy a Balaton lecsapolásában a vasúti társaságnak legfőbb érdeke fekszik, mivel kevesebbe kerül, mint a vonal megváltoztatása, egyszersmind a pályavonal-kijelölési hiba, némiképp a vizgéptan palástjába burkolva, nem oly szembetűnő, mint volna a pályavonal áttétele. Továbbá a lecsapolással többeknek a mocsarak kiszárítása iránti óhajtása megvalósul: azonban még is fennmarad az, hogy a rejtélyes zárat könnyű kinyitni, ha a kulcs helyét megmutatják

Így a legfőbb érdem azon nevezetes férfiakat illeti, akik a Balaton lecsapolásához az alsó csatornák létrehozásában temérdek akadály elhárításával fáradoztak, ezek már mindanynyian az örök álmot alusszák, csak a létrehozott müvek hirdetik a tervezőket.

Az 1813-ki évtől figyelemmel kisértem a közreműködők tettét, igen sokat tanyulmányoztam, és méltán állithatom, hogy a többiek közt boldog emlékű Beszédes József kir. biztossági főigazgató vizmérnöknek, mint számos vizimű végrehajtójának tudományos és ernyedetlen szorgalma volt az egyik fő tényező : a Balaton lecsapolásában. Ő törte meg a rögös vizmérnöki pályát; őtőle birjuk a vízi tudományban a magyar műszavakat; műveiben mindenesetre él, de halljuk jegyzeteiből is az ő tulajdon szavait: Személyes igazgatásom alatt — igy irja egy helyen — bevégzett vízi munkáim :

1. Sárvízi 70 ezer hold mocsár kiszárítása.

2. Sárvízi 30 ezer öl malomcsatorna.

3. Kapos-vizi 61 ezer öl száritó-csatorna.

4. Sióbozót, és a Balatonból 50 ezer holdnak a viztől megmentése.

5. Baja és Báta közt Tolna megyében a Duna szabályzása.

  6. Arad megyei nagy malomcsatorna, Ezeken kivül számos malom zúgó és csatorna építése

  A bevégzetlen müvek közt tervben fennmaradt, a Balatonból 96 hold térnek vizmentesitése, a Balaton tavának lecsapolása. Mind ezekből érthető, hogy a Balaton lecsapolását a fél századon át a közgazdászat, az anyagi jólét gyarapításában tudományossan fáradozó férfiak bevégzett műveik által tették lehetővé.

 

 

 

ORSZÁGOK

 

STRAUSZ ADOLF.  GÖRÖGORSZÁGBÓL. 1890. 241.

Egy év tartama óta kétszeresen is magára vonta Európa figyelmét a kis Görögország, és pedig a Kréta szigetén általa szított forrongások által, s a trónörökös esküvője alkalmával rendezett nagy ünnepélyekkel. Az elmúlt tíz év általában igen mozgalmas volt a Balkánfélszigeten. Nagy változások történtek az ottani kis államok életében. Nagyobbodtak, királyságokká lettek. Aránylag Görögország változott köztük ez idő alatt legkevesebbet. Állást foglalt ugyan mindig a megváltozott viszonyokkal szemben, de mindig eredménytelenül. Nem volt ugyan vesztett csatája, mint a szerbeknek, de többszöri mozgósítása szintén sok pénzt emésztett fel, a nélkül, hogy hadserege, mely pedig újabb időben minden tekintetben nagy haladást tanúsít, csak egyszer is életjelt adhatott volna magáról. Áz a titkos rugó, mely a többi balkán államokat folytonosan mozgásba hozza, az orosz befolyás, legke-vésbbé vehető észre Görögországban. Az első kosarat az orosztól az 1877-iki nagy török háborúban kapták, a mikor az orosz czár mindenféle segédcsapatot szívesen látott táborában, csupán a görög hadsereg szolgálatát köszönte meg. Pedig ennek a görög seregnek elődei voltak az elsők, kik húszszoros haderővel szemben is kivívták hazájuk függetlenségét és népük fölszabadítását a török járom alól. A görög szabadság a görög nemzet műve volt. Érettük nem vívtak idegen hatalmasságok százezrei véres csatákat, a saját hősiességüknek és páratlan áldozat- Haris készségüknek köszönhették ama fényes eredményt.

Ámde, ha azóta politikailag nem is tudtak | olyan eredményeket feltüntetni, mint egynémely más balkán-félszigeti ország, de más tekintetben olyan óriási haladást és fejlődést mutatnak Görögország lakosai, hogy e tekintetben velők egy szomszéd tartomány sem állhatja ki a versenyt. Folytonosan és következetesen haladt Görögország, s ma már az európai czivilizáczió magasabb igényeit is kielégítheti.

A kereskedéshez, a meggazdagodás mesterségéhez kevés nemzet ért úgy, mint a görög. Alig van a vüágon egy nagy kereskedelmi város, hol az elsők között ne találkoznánk görögökkel. Akármilyen szegényen vándorolnak ki hazájokból, akárhol telepednek le, vagyonilag gyorsan gyarapodnak. De bárhol éljen a görög, nem feledkezik meg hazájáról, ha a sors javakkal áldotta meg.

Ez már specziális tulajdonsága a görögnek, a mit például az örménynél, ki kereskedelmi ügyesség tekintetében

versenyez vele, már nem tapasztalunk. Ennek kell betudni azt a nagy haladást, melyet Görögországban minden téren tapasztalunk. Sina

báró, ki Magyarországon lakott és roppant vagyonra tett szert, milliókat áldozott kul-turczélokra Görögországban. Papafis, az egyszerű kereskedő, Máltában kerek egy milliót hagyott görög iskolai czélokra, ugyanígy cselekedtek Karapano, a konstantinápolyi lóvasút tulajdonosa, valamint Zafiri, a dúsgazdag bankár Konstantinápolyban, Korónghi, stb. Szóval a görög soha sem felejti el otthon maradt fajrokonait és támogatja azokat erkölcsileg, anyagilag.

A másik szép jellemző vonás, hogy a világ bármely pontján lakjék is valamely görög család, a maga körében mindig görögül fog beszélni, s nemcsak maga el nem hanyagolja anyanyelvét, de sőt igyekszik azt terjeszteni. így Konstantinápolyban, Smirnában, Várnában, Filippopolban s más nagyobb városokban a legtöbb nem görög is tud görögül. Es ez idegen földön tartózkodó görögök legfőbb vágya alapítványokkal gazdagítani az iskolákat, vagy egy-egy márvány palotával ékesíteni a görög fővárost.

Ezúttal nem kívánom ismertetni az újkori Athénét, annak díszes palotáit, műemlékeit és nagy gyűjteményeit. Csupán társadalmi és irodalmi életéről kívánok egyet s mást elmondani, melynek központja a görög királyi ház, és első sorban Olga királyné, a fenkölt szellemű, kedves személyes tulajdonokkal megáldott fejedelmi asszony, kinek sikerült képét mutatjuk be olvasóinknak.

A jelenlegi miniszterelnök irói családból származik. Atyja, az öreg Trikupis, ki mái- a nagy forradalomban is jelentékeny részt vett, egyike a leghíresebb görög történészeknek. 0 irta hazájának újabb történetét s az 1821 -iki forradalomról nálánál behatóbb, alaposabb munkát nem irt senki. De Trikupi3 nagyatyja is jeles képzettségű iró volt. A miniszterelnök ugyan nem irt külön nagy munkákat,

de parlamenti szónoklatai s más alkalmakkor tartott politikai beszédei jelentékeny irodalmi értékkel is birnak. Nemcsak

szépen, rokonszenvesen beszél, de beszédei gondosan is vannak összeállítva, s a görögök elragadtatással beszélnek választékos irályáról.

Trikupis javakorabeli ember, kiről azt állítják közelebbi ismerősei, hogy ezelőtt visszataszító, magába zárkózott, mogorva kedélyű ember volt, s néhány év előtt mintha kiforgatták volna, egészen megváltozott, nem csekély előnyére. Alig győzik eléggé dicsérni előzékenységét, szeretetreméltóságát. Azt hiszik, ezt a metamorfózist nővérének, a fenkölt lelkű görög nőnek köszönhetik. A miniszterelnök folyékonyan beszél angolul, francziául, de sőt a mi a görögöknél ritkaság, németül is. Ugyanily nagy műveltséggel és tudományos szakszerűséggel bir minisztertársa Thcohs, a tengerészügyi miniszter.

A görög nemzet szellemi munkássága szilárd és széles alapú, magába foglalván az irodalom és művészet minden ágát. Ezen nem lehet csodálkozni, ha tekintetbe veszszük a nagy áldozatkészséget, melylyel lépten-nyomon találkozunk. Nem tekintve a görög hírlapirodalom nagy fejlettségét, vannak politikai napilapok, melyek 10—16 ezer példányban jelennek meg, s nem is számítva gazdagon kiállított képes folyóirataikat, a tudományos irodalom majdnem minden ágban lépést tart az európaival.

Görögország legnagyobb tudósának, Papani-gopulos Konstantinnak, müvei bármely irodalomnak díszére válnának. De mint egyetemi tanár is a legjelesebbek közé tartozik Papanigopulos. A ki egyszer megfordult a miniszterelnök nővérének termeiben, annak módjában állott maga körúl nemcsak Görögország államférfiait, politikusait látni, hanem egyúttal megismerkedhetett ez ország legjelesebb íróival, költőivel, művészeivel is. Ott találjuk legjobb költőjüket Paraskos Akhillest, Rangavis Kleón drámaírót, kinek atyja, Sándor, is jeles müvekkel gazdagította az új görög irodalmat. Megjelennek VikeUa és Drossninis György novellisták, Litras és Eallis kiváló tehetségű festők. Ez utóbbi egyúttal Athéné leggazdagabb emberei közé tartozik, s mint műpártoló is nevezetes szerepet játszik a görög metropolis szellemi életében. Nem kevésbbé híresek Kaftangiolo és Theofilas műépítészek, valamint Philippotis szobrász, kiknek műveivel lépten-nyomon találkozunk Athén utczáin és nyilvános terein.

De a zeneköltők sem szoktak ez összejöveteleknél hiányzani. Ott találjuk Samarac elismert zeneköltőt, kinek egyik jeles művét, «Flora mirabilisét" nemrég adták elő Milanóban nagy hatással; s nem marad el Xindas operaköltő sem, kinek víg operáját «A képviselő »-t folytonos zajos tetszés és derültség között adják Athénban.

Fölsoroltam ez adatokat már csak azért is, hogy ne csodálkozzék azon senki, ha a kis Görögország, ilyen nagy szabású szellemi munkásság mellett, nem nyugszik bele a jelenlegi állapotokba, s ambicziója politikai tekintetben is sokkal magasabbra tör. A görög királyi ház közeli rokonságban áll Európa leghatalmasabb uralkodóival, s ama kitüntetés: hogy a trónörökösnek a német császár húgával kötött házassága alkalmával a görög nemzet any-nyi fejedelmet s azok között Németország hatalmas császárját üdvözölhette vendégének, még bizonyára fokozta ambicziójukat s megerősítette őket régen táplált reményeikben. Ha a török porta kielégítené kívánságukat Kréta szigetét illetőleg, az még csak parányi része volna ama nagy politikai programm beteljesülésének, melyet a görög nemzet régtől fogva maga elé tűzött.

A görög társadalomról adott ismertetésem a jelen pillanatban, mikor parlamentben és hírlapban oly sokat foglalkoztak a görög nyelvvel, úgy hiszem, egyszersmind időszerű is. Nem kívánok e helyen érdemlegesen foglalkozni a vitás kérdéssel, s nem fejtegetem, hogy müveit magyar embernek mennyiben szükséges a görög nyelv. De annyit mégis megjegyzek, hogy épen most, midőn kereskedelmünk tért akar hódítani a keleten, hol a kereskedelem nagy része görögül foly, midőn a Vaskapu szabályozása által egyenes összeköttetésbe lépünk a görög kereskedelmi elemmel, s alapos kilátás van arra, hogy a budapesti kikötőben ezernyi görög kereskedelmi hajó fog megjelenni, nem tarthatjuk olyan nagyon feleslegesnek a görög nyelv ismeretét, mint azt némelyek elhitetni szeretnék. Ne járjunk úgy Budapesten, mint a hogy Fiume járt, hol ezelőtt számos görög hajó fordult meg, s újabbi időben teljesen elmaradtak, nagyrészt azért, mert nincs ott egy tisztviselő sem, a ki görögül értene, s így a hivatalos érintkezések nagy nehézségeket, sőt kellemetlenségeket okoztak. Érdekesnek tartunk itt két véleményt feljegyezni a görög nyelvet illetőleg. Az egyiket az ős magyar tipus, a másikat a helyes gyakorlati érzék jellemzik. Egy agg tudósunk a görög nyelvvitára a napokban megjegyezte: «Mi már kivettük a részünket a görög műveltségből s akként építettük is fel kulturéletünket. Az épület azonban már kész, s így nincs szükségünk az állványokra, vagy is a görög nyelvre.* Haris Pál, a görögök derék budapesti fökonzula, pedig azt mondta: «Próbálnák meg csak néhány évig ugy, hogy görög-magyarral taníttatnák az iskolákban a görög nyelvet, kétségkívül e nyelvnek legnagyobb ellenségei is barátaivá lennének, ha az eredményt látnák." *

 

 

 

 

A szoroskői orosz támadás.1849

A júl—6-ki szorosköi orosz támadásra vonatkozó adatokat részben t. Erössy Lajos, k.-b.-váraljai urad. ügvész urnak köszönöm. - L T.

 

(Jelenet az 1849-diki szabadságharczból). LEHOCZKY TIVADAR-tól.

Fledhetlen lesz történelmünkben az 1849-diki év kezdete, midőn Windisch-gratz Alfréd, császári tábornagy és fővezér, mint győző vonult be seregével Budapestre, mig nemzeti kormányunk sietve Debreczenbe költözött. Tudjuk azt is, hogy a deczember 2-ki trónváltozás után készitett uj haditerv szerint Windischgriitz a Duna jobb partján három hadtesttel Buda felé, e folyam balpartján herczeg Schwartzenberg tábornok egy más hadtesttel Pest felé, Simonics tábornok Szilézia felől a Garam felé, Nugent a Dunántúlra, gróf Schlick Ferencz Kassára s Göcz és Jablonovszky tábornokok szintén tekintélyes seregekkel a Vág-völgybe törvén: e tömérdek seregeknek az a kitűzött czélja volt, hogy öszműködőleg a magyar honvédő sereget rövid időn megsem-misitsék; mely tervezet s képzelt eredményről nem is kétkedtek hazánk ellenei, kik kárörvendve várták a hirt a csakhamar bekövetkezendő katasztrófáról, mely az önállóságaért és szabadságért küzdúl6.ő nemzet leigázásáról és a győzhetetlennek tartott ausztriai sereg dicsőségéről szóljon . . .

Es ime a sors könyvében mindez máskép van megírva. Az 1849-ik február havában a magyar sereg előnyére kezdett az elvetett har-czi koczka fordulni s csakhamar egyik diadala a másikat követé. Február 26—27-én kezdett az újonnan szervezett honvédsereg Dembinszky Henrik vezérlete alatt, a megállapított támadó munkálati terv folytán, Kápolnánál az ellenséggel mérkőzni; majd a febr. 24-ki czibakházi ütközet után Görgei Arthur tábornok ideigle-ues fővezetese alatt márczius 5-kén Damjanics János tábornok Szolnoknál a császári sereg egy részét megvervén, attól 11 ágyút, 20 tár-szekeret, lőszert, a 2-ik vasas-ezred pénztárát elfoglalta és tömérdek foglyot ejtett; majd a Debreczen-bői kiindult és márczius 27-kén Poroszlónál a Tiszán átkelt s Tiszafürednél öszpontositott 45 ezer gyalog, 8100 lovas, 182 ágyú és 1 röppentyű-ütegből álló s jól fegyverzett magyar honvédsereg uj hadjáratra indulván, csakhamar, ápril 2-kán megverte az ellene álló császári tekintélyes sereget Hatvannál, hol Schlik tábornagyot Lichtenstein és Parrot tábornokok gyá-moliták; ápril 4-kén Tápió-Bicskénél Klapka György vitéz honvédéinek szuronyai diadalmaskodtak, hol különösen a 3- és 4-dik, hősiességéről ismert veres sapkás zászlóaljak ismét kitűntek vitéi-ségökkel; ápril 6-kán ísaszegnél Görgei, Damjanics és Aulich nyertek győzelmet Jellachich, Schlik és egyéb parancsnokok alatti hadtesteken; majd tovább az ország központja, a főváros felé szorítva a megingatott cs. fősereget, ápril 10-kén Vácznál győztek vezéreink az ellenségen, mely alkalommal Götz cs. tábornok lelte hősi halálát; tovább ápril 19-kén Nagy-Sarlónál nyert Klapka diadalt Wohlge-muth és Csorich hadai felett, mely utóbbit az ty cs. fővezér Welden táborszemagy rendelte támogatására, s e győzelem következtében a megvert ellenség egy része Érsekújvárnak, más része pedig Párkány felé futott; s midőn végre hadaink ápril 24- és 25-kén még Komáromnál is megszalaszták a vár ostromlását vezető Simonics cs. tábornok hadait és vérszemet nyert seregeink az ország egyéb részein is vitézül harczoltak, ápril 14-kén kinyilatkoztatta a magyar kormány Debreczenben a függetlenséget s az uralkodóház trónvesztését; később (májushó 21-kén) Buda vára is rövid

* A júl—6-ki szorosköi orosz támadásra vonatkozó adatokat részben t. Erössy Lajos, k.-b.-váraljai urad. ügvész urnak köszönöm. - L T.

 

Az ostromlás "után bevétetett, s az uj év táján az országba kilencz oldalról fennhéjázva bevonult ellenség ugyszólván minden oldalról nagy veszteséggel visszaverettetett.

Ennyi diadalunk folytán belátván a cs. kormány, hogy önerejéből Magyarországot leigázni nem képes, sürgeté az orosz interven-cziót, mely iránt már elébb,de főleg ápril hónapban az akkor szenvedett veszteségei után sűrűbben folytak az alkudozások az osztrák és orosz kormányok közt, s mi végből Berg orosz tábornok, a czár segédje (s a kegyetlenségeiről elhiresült későbbi lengyelországi parancsnok) még ápril 20-kán Olmützbe utazott.

Az orosz fegyveres segedelem igénybevételét Magyarországon május l-jén adta köztudomásra Bécsben az osztrák kormány, mig Miklós czár május 8-ki hirdetményében közié ebbeli elhatározását népeivel, abban istent hiván segitségül „az igaz ügy" támogatására s az .általa is közös ellenségül tekintett fölkelt magyarok legyőzésére.

A szövetséges hadak ellenében, az inter-venczióhirére,a csüggedést nem ismert magyar kormány is erélyes készülődést tett és uj hadakat gyűjtött: minden fegyverfogható férfi, ifjú, sőt 14 éves fiuk is siettek az újonnan alakított honvédseregbe, s midőn a kormány értesült, hogy gróf Paskevits Erivánszki tábornagy és varsói herczeg fővezérlete alatt a fősereg Duk-lánál s egy másik hadosztály Sasz tábornok alatt az Árvavölgyén keresztül a bányavárosok felé tart, mig Lüders tábornok egy harmadik sereggel Brassó és Szebennél Erdélybe ront, s a visszavonult ausztriai seregek is Olaszországból bevont régi gyakorolt csapatokkal s tömérdek ujonczokkal szaporitattak, máj. 18-ki hirdetésében fölhívást bocsátott ki az ország népéhez, hogy az élet-halálra való harczra föl-költse azt; kihirdeté a keresztes háborút Felső-Magyarországra, megrendelte, hogy május 27-től kezdve három héten át minden ünnepen és csütörtökön az egyházakban buzdító beszédek és imák tartassanak, s ekkor a harangok napjában kétszer meghúzassanak; hogy június 6-kán az országban közönséges böjt tartassák, s hogy a muszka elől minden élelem idejekorán elhordassék, minden marha elhajtassák .... Utaaitattak a törvényhatóságok, hogy népfölkelés esetében a nemzetőrök annak alapjául szolgáljanak; a merre az ellenség közeledik, az utak járatlanokká tétessenek, a hidak, átjárások pusztítassanak, a szorosok torlaszoltassanak el...

S a rettegett muszka sereg, melyet Miklós czár Duklánál a határhegy ormán megáldott, június 14-én csakugyan átlépte az ország határát, a szepesi Kárpát nyergén, Rüdiger tábornok vezérlete alatt; mig június 17-kén Paskievits vezetése alatt a fősereg a duklai hegyháton s a Sárosmegyébe nyiló szorosokon át, melyekben a magyarok által emelt, de fedezetlenül hagyott torlaszokat a nagyszámú utászok hamar szétszórták, Sztropkó s folytatólag Eperjes felé tartott, hogy Kassánál a Szepesség felé indult hadtesttel egyesüljön,

hol valóban a sereg június 24-kén mintegy 110 ezerre gyűlt össze; azonban elővigyázatból útjában mindenhol, igy Bártfán, Eperjesen a erődített

Alsó-Sebesen erős őrséget hagyott hátra avégből, hogy a duklai szoroson át a tábor részére Galiczián át szállított élelmezése biztositva legyen, mert a két szövetkező kormány közt kötött szerződés azerint, az oroaz sereg élelmi szállítmányának költségeit az osztrák kormány tartozott viselni. E végből megszámlálhatatlan szekér özönlött be Kassa felé, melyeken az élelmiszereket galicziai raktárakból az orosz sereg után szállitják.

Itt azonban az osztrák császári biztosnak kinevezett gróf Zichy Ferencz közvetítése folytán, az ország belsejébe indítandó orosz sereg könnyebb élelmezése végett, június 25-én abban történt a megállapodás, hogy a kassai főhadiszállásról Paskievits rendeletet bocsátott a hadak parancsnokaihoz, megengedvén nekik, hogy élelmiszereket készpénzért a lakosoktól vehetenek, vagyis: requiráihatnak.

Az orosz katonaság fő élelmi czikke a kétszersültből állván, itt elegendő kenyér hiányában húshoz kellett szokni, mi eleintén, a kho-lera különben is dühöngvén, kissé hátrányosan

kogv tömérdeken rea, ugy tiogy tömérdeken a rögtönzött koródákba s onnan a

 föld alá jutottak; s ennek folytán falánkságukban a közlegények a nyers főzeléknek, töknek a

 ugorkának nagyobb becaet tulajdonítottak, mint a huanak, mi azután még inkább tizedeié őket. (Folyt, követk.)

 

 

 partjai közelében tartózkodnak;s különösen május-június hónapokban — az emiitett helyeken — meg-lepőleg nagy mennyiségben találhatók. Szél- és víz-csend alkalmával feljőnek a tenger-szinére, hol az erős nap hevétől elbódulva mélyen elalusznak, a ily helyzetben — a már fentebb emiitett módon — a tengerészek és halászok által tőrbo ejtetnek. — Néha szárazon is láthatók, miután tojásaikat a

arti homokba szokták takarni; de ott nagyon evés ideig tartózkodnak, nem tudván szárazon járni s csak igen nehezen tolhatva magukat előre inkább úszásra, mint járásra teremtett _ uszonyaikkal. Faragó Ödön

 

 

OROSZORSZÁG BÖRTÖNE. 1912. 648.

 

svéd Hédin Szven megfújja a vészharsonát. Felrázza és egyesülésre szólítja fel Skandinávia két nemzetét, a svédeket, norvégokat és fellármázza egész Európát. Veszedelmet hirdet : hogy Oroszország új hódító hadjáratra készül, ezúttal Európában. A skandináv félszigetre vetette szemét. Nem a földjéért, gazdagságáért, kultúrájáért, hanem a tengerért, mely a délnyugati partjait mossa. A melegvizű kikötőkért, melyeket az év nagyobbik felén át nem zár el a jég, mint saját északi partjait s a távol Keleten a Behring-tengert. A világtengerért. Ezért harczolt Kelet-Ázsiában, de a japán fegyverek elűzték onnan. Jóval előbb a Dardanellák kapuját akarta megnyitani feketetengeri hajóhadának a Középtengerre ; már Konstantinápoly előtt állt, de Európa elparancsolta onnan. Reávetette szemét a Perzsa-öbölre is, honnan szintén a világtengerre visz az út. Tudja, hogy ott csak egy legyőzött Angliának diktálva építhetne orosz kikötőt. Azért áhítja magának most a skandináv félszigetet, mert onnan is a világtengerre: az Atlanti Oczeánra juthat. Nagyságra rettentő az orosz birodalom. Nem is állam, hanem világrész, mint III. Sándor czár mondotta. Európának és Ázsiának szinte felét öleli fel. Területe 8 047 657 négyzet angol mértföld egy tagban, vagyis harmadfél millió négyzet angol mertfölddel nagyobb, mint India és a khinai birodalom együttvéve. S ez az országkolosszus a maga mohó terjeszkedési vágyával olyan, mint a ketreczbe zárt fenevad : szinte áttörhetetlennek látszó korlátok veszik körül.

Az északi jeges oczeán, a maga mérhetetlenségével, nem útja, hanem gátja hajóforgalmának. Másik két tengere, a Fekete¬ tenger, meg a Keleti-tenger csak belső tenger, amelynek kijáratát más hatalmak állják el. Kétszáz esztendeje, Nagy Péter czár óta igyekszik kitörni börtönéből s a világtengerre jutni. Mint a kitörni igyekvő vad, mindannyiszor arra az oldalra veti magát, ahol a legkisebb ellenálló erőt érzi. Az orosz világbirodalom mai nagyságának leglényegesebb előzményei -mondja Hédin — Svédországnak XII. Károly uralkodása után való kimerültségében, Lengyelországnak a XVIII. században s a félholdnak két századév óta való hanyatlásában, valamint a középázsiai népek tehetetlen barbárságában és Szibéria síkjainak néptelenségében keresendők.

Most Skandináviára került a sor. "Vegyétek kezetekbe a térképet — így kiált fel Hédin Szven -- és vessetek egy pillantást északi Skandináviára. Nézzétek meg, mennyire kell áthelyezni déli irányban a határt, míg az ember elérkezik egy jégmentes norvég kikötőhöz, és Svédországnak ama tájaihoz, melyek segítő forrásokban eléggé gazdagok. Hiszitek-e, hogy e mögöttes tartomány déli határát lehet egy hajszálnyival is éjszakibb magasságban vonni meg, mint Angermanlandtól, Jütlandtól és Drontheimtól északra? A svéd anyaföldnek egy roppant területéről van szó, amelyre Oroszország reá akarja vetni kezét. Vajon tétlenül várjuk-e be azt a napot, mikor Oroszország megkezdi az előrenyomulást e terület ellen ?»

Pedig az előkészületek ez előrenyomulásra — igyekszik meggyőzni Hédin a két skandináv nemzetet s a világot — már javában folynak. Finnország eloroszítása, a finn ezredek feloszlatása és orosz haderővel való pótlása; a finn vasutaknak az orosz vasúthálózatba való bekapcsolása, a nagyszabású berendezkedés, hogy e vonalak az orosz katonai vonatok közlekedését kényelmesen lebonyolíthassák, s újabb, tisztán stratégiai vasutak építése nyugat Finnországban ; végezetül előkészületek az ott bekövetkezhető gyors mozgósítására s jelentékeny csapattömegek gyülekezésére : mindez a maga egészében azt bizonyítja, hogy az orosz hadvezetőség készen áll Finnországban egy hadi felvonulást rendezni, melynek éle nyugat felé fordul.

Torneától, a finn vasutak végállomásától, körülbelül 480 kilométernyire esik a Lyngenfjord észak Norvégiában, de a leg-északibb orosz határtól az út odáig csak harmincz kilométer. Vajon mit jelentenek e távolságok egy nemzetnek, mely megépíttette a világ legnagyobb vasútját erdőségeken, tundrákon és hegységeken át, s egy hadseregnek, mely megmutatta, hogy tud harczolni hazájától nyolczezer kilométernyire is? Oroszország, mely elvette Svédországtól kétszáz évvel ezelőtt a keleti tengeri tartományait: Livlandot, Esthlandot és Ingermanlandot, most száz esztendeje pedig Finnországot is: az orosz birodalom képes lesz elbánni a kettészakadásuk által meggyengült két skandináv országgal, ha szorosan egymáshoz nem csatlakoznak, s flottáját, szárazföldi haderejét fejlesztve, elő nem készül a nagy leszámolásra.

Így Hédin Szven. S hogy következtetéseivel elevenre talált, bizonyság reá az orosz császári földrajzi társaság, mely vészkiáltásáiért törölte tiszteleti tagjainak sorából.

És Svédország jövője? Egy orosz támadás sikerét nem tehetné kétségessé a két skandináv nemzet bárminő fegyverkezése és szövetkezese, ha más nemzetek beavatkozása nem. Hédin Szven, úgy látszik, főképpen ebben bízik, ezért fordul szózatával Európa nemzeteihez is. Oroszország ez idő szerint három oldalról keresi a rést börtönének falain. Terjeszkedik Perzsiában, egyelőre Angliával karöltve, de terjeszkedni fog egész a Perzsa-öbölig Anglia félretolásával is, mihelyt erőt fog érezni reá. Igyekszik szabaddá tenni az utat az orosz hadihajók számára a Boszporuson és a Dardanellákon át a Közép tengerre, itt is a legéletbe vágóbb angol érdekek ellenére s az ázsiai angol szövetséges leghatározottabb ellenzésével. Végül a skandináv félsziget leigázásával ki akar jutni az Atlanti Oczeánra. Oroszország, az ő kimeríthetetlen forrásaival, mint elsőrangú tengeri hatalom az Atlanti Oczeánon, mint közép tengeri hatalom, s mint Perzsia ura — oly kép ez, melyet Európának egyetlenegy nemzete se nézhetne a leghatározottabb ellenérzés nélkül. Ez óvja meg Skandináviát most még beláthatatlan időkig az orosz hódítástól.

 

 

EPERJESI VÉRTANUK EMLÉKE 1908. 222.

Annak a gyászos korszaknak, melyet történetünkben I. Lipót uralkodása jelez, leggyászosabb és legvéresebb lapja Carafa Antal tábornok eperjesi szereplése.

Ez a nápolyi származású szerencselovag volt legádázabb ellensége a magyarnak. Kérlelhetetlen gyűlöletét legjobban jellemzik saját szavai: Ha testemben egy olyan eret találnék, melyben hajlam rejlik a magyarok iránt, én azt kimetszeném s tűzre vetném.

Mikor az országban a nyugalom sehogyscm akart helyreállni, tőle kértek tanácsot s ő az elégedetlenségnek megszüntetését csak úgy tartotta lehetségesnek, ha megtörik a protestánsoknak még meglevő hatalmát. A tanácsot követték: elszedték a protestánsok templomait és iskoláit, Carafa meg Kassáról Eperjesre tette át hadiszállását, mert Eperjest tartotta a Thököly-párt legfőbb fészkének s azt hitte, hogy az összeesküvés szálai itt futnak össze.

Éppen akkor indított meg Eperjes gazdag evangélikus polgársága gyűjtést, hogy elveszett templomai helyett újat építhessen. A gyűjtés élén Zimmormann Zsigmond, a város leggazdagabb polgára és apósa Keczer András, a vidék egyik legelőkelőbb ura állott, kik a Thököly-felkelés idejében, a város ostromakor is szerepet játszottak. Carafa a gyűjtést ürügynek tartotta s azt hitte, hogy be nem vallott czélja Zrínyi Ilona támogatása.

Elfogatta tehát őket s velük együtt Baranyai Ferenczet, Rauscher Gáspárt és Weber Frigyest Mivel azonban a legválogatottabb kinzóeszközök sem tudtak belőlük beismerő vallomást kicsikarni, gondoskodott arról, hogy törvényes formák között juttassa őket a vérpadra. Tanúi nem voltak, tehát szerzett tanukat, kik között a legnagyobb szerepet a hírhedt Újhelyi Erzsébet játszotta, a nép nyelvén Tábori Erzsók, ki mint markotányos járta be annak idején a kurucz tábort, most pedig csapszéket nyitott Eperjesen. E feslett nő vallomása volt a halálos itélet alapja, melyet a király jóváhagyott 1687. évi márczius ötödikén, d. e. 10 órakor a kollégium előtti téren végezték ki az áldozatokat a legembertelenebb kegyetlenséggel felnégyelt holttestüket Eperjes négy sarkán akasztófára szegezték. .

A fejedelmi elismerés, mely Carafát jutalmazta, a nagy sáp, mely az áldozatok vagyonából őt illette, véres munkájának folytatásara birták. Hiába intette meg őt a nádor, ugyet sem vetett rá s egymás után hurczolta mindenre kész bírósága elé Keczer Gábort, Kecz András fiát. Sárossy Mártont, a gazdag Fleischacker Györgyöt, a tudós Medveczky Sámuelt és Schönleben Györgyöt márczius 2-én végezték ki s nem sokkal később a többieket: Feldmajer Simont, nagyidai Székely Andrást Bezegh Györgyöt, liadvanszky Győrgyöt Weber Frigyest és Dánielt, Palásthy Gábort és Dávidot Kassa város hires bíráját Lányi Samut, Kovács Györgyöt Bertók Jánost egy Fazekas nevű rozsnyói embert egy lelkészt két szolgát, meg egy levélhordót.

Az 1687-iki országgyűlésre összesereglett rendek elszörnyűködéssel hallották az eperjesi mészárszék történetét s a császári kormány is megelégelte Carafa kegyetlenségét s Madridba küldte őt nagykövetnek. Mielőtt azonban ezt az állását elfoglalta volna, megőrült.

Ennek a gyászos eseménynek emlékét örökítette meg az eperjesi kollégium országos gyűjtés útján a kollégium falába illesztett emlékművel, melyet Markup Béla szobrász készített Nagyhatású hazafias ünnep keretében lep az utódok kegyelete szolgáltasson igazságot az ártatlanul elvérzett vértanuknak. S. Róza

 

 

A szoroskői orosz támadás. 1874. 246

(Jelenet az 1849-diki szabadságharczból). LEHOCZKY TIVADAR-tól. 

 

Elfeledhetlen lesz történelmünkben a végzetea 1849-diki év kezdete, midőn Windischgratz Alfréd, császári tábornagy és fővezér, mint győző vonult be seregével Budapestre, mig nemzeti kormányunk sietve Debreczenbe költözött. Tudjuk azt is, hogy a deczember 2-ki trónváltozás után készitett uj haditerv szerint Windischgratz a Duna jobb partján három hadtesttel Buda felé, e folyam balpartján herczeg Schwartzenberg tábornok egy más hadtesttel Pest felé, Simonics tábornok Szilézia felől a Garam felé, Nugent a Dunántúlra, gróf Schlick Ferencz Kassára s Göcz és Jablonovszky tábornokok szintén tekintélyes seregekkel a Vág-völgybe törvén: e tömérdek seregeknek az a kitűzött czélja volt, hogy  a magyar honvédő sereget rövid időn belül megsemmisitsék; mely tervezet s képzelt eredményről nem is kétkedtek hazánk ellenei, kik kárörvendve várták a hirt a csakhamar bekövetkezendő katasztrófáról, mely az önállóságaért és szabadságért küzdő nemzet leigázásáról és a győzhetetlennek tartott ausztriai sereg dicsőségéről szóljon.

És ime a sors könyvében mindez másképp vala megírva. Az 1849-ik február havában a magyar sereg előnyére kezdett az elvetett harczi koczka fordulni s csakhamar egyik diadala a másikat követé. Február 26—27-én kezdett az újonnan szervezett honvédsereg Dembinszky Henrik vezérlete alatt, a megállapított támadó munkálati terv folytán, Kápolnánál az ellenséggel mérkőzni; majd a febr. 24-ki czibakházi ütközet után Görgei Arthur tábornok ideiglenes fővezetese alatt márczius 5-kén Damjanics János tábornok Szolnoknál a császári sereg egy részét megvervén, attól 11 ágyút, 20 tár-szekeret, lőszert, a 2-ik vasas-ezred pénztárát elfoglalta és tömérdek foglyot ejtett; majd a Debreczenből kiindult és márczius 27-kén Poroszlónál a Tiszán átkelt s Tiszafürednél öszpontositott 45 ezer gyalog, 8100 lovas, 182 ágyú és 1 röppentyű-ütegből álló s jól fegyverzett magyar honvédsereg uj hadjáratra indulván, csakhamar, ápril 2-kán megverte az ellene álló császári tekintélyes sereget Hatvannál, hol Schlik tábornagyot Lichtenstein és Parrot tábornokok gyámoliták; ápril 4-kén Tápió-Bicskénél Klapka György vitéz honvédéinek szuronyai diadalmaskodtak, hol különösen a 3- és 4-dik, hősiességéről ismert veres sapkás zászlóaljak ismét kitűntek vitéi-ségökkel; ápril 6-kán ísaszegnél Görgei, Damjanics és Aulich nyertek győzelmet Jellachich, Schlik és egyéb parancsnokok alatti hadtesteken; majd tovább az ország központja, a főváros felé szorítva a megingatott cs. fősereget, ápril 10-kén Vácznál győztek vezéreink az ellenségen, mely alkalommal Götz cs. tábornok lelte hősi halálát; tovább ápril 19-kén Nagy-Sarlónál nyert Klapka diadalt Wohlge-muth és Csorich hadai felett, mely utóbbit az ty cs. fővezér Welden táborszemagy rendelte támogatására, s e győzelem következtében a megvert ellenség egy része Érsekújvárnak, más része pedig Párkány felé futott; s midőn végre hadaink ápril 24- és 25-kén még Komáromnál is megszalaszták a vár ostromlását vezető Simonics cs. tábornok hadait és vérszemet nyert seregeink az ország egyéb részein is vitézül harczoltak, ápril 14-kén kinyilatkoztatta a magyar kormány Debreczenben a függetlenséget s az uralkodóház trónvesztését; később (májushó 21-kén) Buda vára is rövid

ostromlás "után bevétetett, s az uj év táján az országba kilencz oldalról fennhéjázva bevonult ellenség ugy szólván minden oldalról nagy veszteséggel visszaverettetett.

Ennyi diadalunk folytán belátván a cs. kormány, hogy önerejéből Magyarországot leigázni nem képes, sürgeté az orosz interven-cziót, mely iránt már elébb,de főleg ápril hónapban az akkor szenvedett veszteségei után sűrűbben folytak az alkudozások az osztrák és orosz kormányok közt, s mi végből Berg orosz tábornok, a czár segédje (s a kegyetlenségeiről elhiresült későbbi lengyelországi parancsnok) még ápril 20-kán Olmützbe utazott.

Az orosz fegyveres segedelem igénybevételét Magyarországon május l-jén adta köztudomásra Bécsben az osztrák kormány, mig Miklós czár május 8-ki hirdetményében közié ebbeli elhatározását népeivel, abban istent hiván segitségül „az igaz ügy" támogatására s az .általa is közös ellenségül tekintett fölkelt magyarok legyőzésére.

A szövetséges hadak ellenében, az inter-venczióhirére,a csüggedést nem ismert magyar kormány is erélyes készülődést tett és uj hadakat gyűjtött: minden fegyverfogható férfi, ifjú, sőt 14 éves fiuk is siettek az újonnan alakított honvédseregbe, s midőn a kormány értesült, hogy gróf Paskevits Erivánszki tábornagy és varsói herczeg fővezérlete alatt a fősereg Duk-lánál s egy másik hadosztály Sasz tábornok alatt az Árvavölgyén keresztül a bányavárosok felé tart, mig Lüders tábornok egy harmadik sereggel Brassó és Szebennél Erdélybe ront, s a visszavonult ausztriai seregek is Olaszországból bevont régi gyakorolt csapatokkal s tömérdek ujonczokkal szaporitattak, máj. 18-ki hirdetésében fölhívást bocsátott ki az ország népéhez, hogy az élet-halálra való harczra föl-költse azt; kihirdeté a keresztes háborút Felső-Magyarországra, megrendelte, hogy május 27-től kezdve három héten át minden ünnepen és csütörtökön az egyházakban buzdító beszédek és imák tartassanak, s ekkor a harangok napjában kétszer meghúzassanak; hogy június 6-kán az országban közönséges böjt tartassák, s hogy a muszka elől minden élelem idejekorán elhordassék, minden marha elhajtassák .... Utaaitattak a törvényhatóságok, hogy népfölkelés esetében a nemzetőrök annak alapjául szolgáljanak; a merre az ellenség közeledik, az utak járatlanokká tétessenek, a hidak, átjárások pusztítassanak, a szorosok torlaszoltassanak el...

S a rettegett muszka sereg, melyet Miklós czár Duklánál a határhegy ormán megáldott, június 14-én csakugyan átlépte az ország határát, a szepesi Kárpát nyergén, Rüdiger tábornok vezérlete alatt; mig június 17-kén Paskievits vezetése alatt a fősereg a duklai hegyháton s a Sárosmegyébe nyiló szorosokon át, melyekben a magyarok által emelt, de fedezetlenül hagyott torlaszokat a nagyszámú utászok hamar szétszórták, Sztropkó s folytatólag Eperjes felé tartott, hogy Kassánál a Szepesség felé indult hadtesttel egyesüljön, hol valóban a sereg június 24-kén mintegy 110 ezerre gyűlt össze; azonban elővigyázatból útjában mindenhol, igy Bártfán, Eperjesen a erődített Alsó-Sebesen hatott nekogv tömérdeken rea, ugy tiogy tömérdeken a rögtönzött koródákba s onnan a föld alá jutottak; s ennek folytán falánkságukban a közlegények a nyers főzeléknek, töknek a ugorkának nagyobb becaet tulajdonítottak, mint a huanak, mi azután még inkább tizedeié őket. (Folyt, követk.)

 

  * A jul.l—6-ki szorosköi orosz támadásra vonatkozó adatokat részben t. Erössy Lajos, k.-b.váraljai uradalmi ügvész urnak köszönöm. - L T

 

 

A szoroskői orosz támadás.1849

A júl—6-ki szorosköi orosz támadásra vonatkozó adatokat részben t. Erössy Lajos, k.-b.-váraljai urad. ügvész urnak köszönöm. - L T.

 

(Jelenet az 1849-diki szabadságharczból). LEHOCZKY TIVADAR-tól.

Fledhetlen lesz történelmünkben az 1849-diki év kezdete, midőn Windisch-gratz Alfréd, császári tábornagy és fővezér, mint győző vonult be seregével Budapestre, mig nemzeti kormányunk sietve Debreczenbe költözött. Tudjuk azt is, hogy a deczember 2-ki trónváltozás után készitett uj haditerv szerint Windischgriitz a Duna jobb partján három hadtesttel Buda felé, e folyam balpartján herczeg Schwartzenberg tábornok egy más hadtesttel Pest felé, Simonics tábornok Szilézia felől a Garam felé, Nugent a Dunántúlra, gróf Schlick Ferencz Kassára s Göcz és Jablonovszky tábornokok szintén tekintélyes seregekkel a Vág-völgybe törvén: e tömérdek seregeknek az a kitűzött czélja volt, hogy öszműködőleg a magyar honvédő sereget rövid időn megsem-misitsék; mely tervezet s képzelt eredményről nem is kétkedtek hazánk ellenei, kik kárörvendve várták a hirt a csakhamar bekövetkezendő katasztrófáról, mely az önállóságaért és szabadságért küzdúl6.ő nemzet leigázásáról és a győzhetetlennek tartott ausztriai sereg dicsőségéről szóljon . . .

Es ime a sors könyvében mindez máskép van megírva. Az 1849-ik február havában a magyar sereg előnyére kezdett az elvetett har-czi koczka fordulni s csakhamar egyik diadala a másikat követé. Február 26—27-én kezdett az újonnan szervezett honvédsereg Dembinszky Henrik vezérlete alatt, a megállapított támadó munkálati terv folytán, Kápolnánál az ellenséggel mérkőzni; majd a febr. 24-ki czibakházi ütközet után Görgei Arthur tábornok ideigle-ues fővezetese alatt márczius 5-kén Damjanics János tábornok Szolnoknál a császári sereg egy részét megvervén, attól 11 ágyút, 20 tár-szekeret, lőszert, a 2-ik vasas-ezred pénztárát elfoglalta és tömérdek foglyot ejtett; majd a Debreczen-bői kiindult és márczius 27-kén Poroszlónál a Tiszán átkelt s Tiszafürednél öszpontositott 45 ezer gyalog, 8100 lovas, 182 ágyú és 1 röppentyű-ütegből álló s jól fegyverzett magyar honvédsereg uj hadjáratra indulván, csakhamar, ápril 2-kán megverte az ellene álló császári tekintélyes sereget Hatvannál, hol Schlik tábornagyot Lichtenstein és Parrot tábornokok gyá-moliták; ápril 4-kén Tápió-Bicskénél Klapka György vitéz honvédéinek szuronyai diadalmaskodtak, hol különösen a 3- és 4-dik, hősiességéről ismert veres sapkás zászlóaljak ismét kitűntek vitéi-ségökkel; ápril 6-kán ísaszegnél Görgei, Damjanics és Aulich nyertek győzelmet Jellachich, Schlik és egyéb parancsnokok alatti hadtesteken; majd tovább az ország központja, a főváros felé szorítva a megingatott cs. fősereget, ápril 10-kén Vácznál győztek vezéreink az ellenségen, mely alkalommal Götz cs. tábornok lelte hősi halálát; tovább ápril 19-kén Nagy-Sarlónál nyert Klapka diadalt Wohlge-muth és Csorich hadai felett, mely utóbbit az ty cs. fővezér Welden táborszemagy rendelte támogatására, s e győzelem következtében a megvert ellenség egy része Érsekújvárnak, más része pedig Párkány felé futott; s midőn végre hadaink ápril 24- és 25-kén még Komáromnál is megszalaszták a vár ostromlását vezető Simonics cs. tábornok hadait és vérszemet nyert seregeink az ország egyéb részein is vitézül harczoltak, ápril 14-kén kinyilatkoztatta a magyar kormány Debreczenben a függetlenséget s az uralkodóház trónvesztését; később (májushó 21-kén) Buda vára is rövid

* A júl—6-ki szorosköi orosz támadásra vonatkozó adatokat részben t. Erössy Lajos, k.-b.-váraljai urad. ügvész urnak köszönöm. - L T.

 

ostromlás "után bevétetett, s az uj év táján az országba kilencz oldalról fennhéjázva bevonult ellenség ugy szólván minden oldalról nagy veszteséggel visszaverettetett.

Ennyi diadalunk folytán belátván a cs. kormány, hogy önerejéből Magyarországot leigázni nem képes, sürgeté az orosz interven-cziót, mely iránt már elébb,de főleg ápril hónapban az akkor szenvedett veszteségei után sűrűbben folytak az alkudozások az osztrák és orosz kormányok közt, s mi végből Berg orosz tábornok, a czár segédje (s a kegyetlenségeiről elhiresült későbbi lengyelországi parancsnok) még ápril 20-kán Olmützbe utazott.

Az orosz fegyveres segedelem igénybevételét Magyarországon május l-jén adta köztudomásra Bécsben az osztrák kormány, mig Miklós czár május 8-ki hirdetményében közié ebbeli elhatározását népeivel, abban istent hiván segitségül „az igaz ügy" támogatására s az .általa is közös ellenségül tekintett fölkelt magyarok legyőzésére.

A szövetséges hadak ellenében, az inter-venczióhirére,a csüggedést nem ismert magyar kormány is erélyes készülődést tett és uj hadakat gyűjtött: minden fegyverfogható férfi, ifjú, sőt 14 éves fiuk is siettek az újonnan alakított honvédseregbe, s midőn a kormány értesült, hogy gróf Paskevits Erivánszki tábornagy és varsói herczeg fővezérlete alatt a fősereg Duk-lánál s egy másik hadosztály Sasz tábornok alatt az Árvavölgyén keresztül a bányavárosok felé tart, mig Lüders tábornok egy harmadik sereggel Brassó és Szebennél Erdélybe ront, s a visszavonult ausztriai seregek is Olaszországból bevont régi gyakorolt csapatokkal s tömérdek ujonczokkal szaporitattak, máj. 18-ki hirdetésében fölhívást bocsátott ki az ország népéhez, hogy az élet-halálra való harczra föl-költse azt; kihirdeté a keresztes háborút Felső-Magyarországra, megrendelte, hogy május 27-től kezdve három héten át minden ünnepen és csütörtökön az egyházakban buzdító beszédek és imák tartassanak, s ekkor a harangok napjában kétszer meghúzassanak; hogy június 6-kán az országban közönséges böjt tartassák, s hogy a muszka elől minden élelem idejekorán elhordassék, minden marha elhajtassák .... Utaaitattak a törvényhatóságok, hogy népfölkelés esetében a nemzetőrök annak alapjául szolgáljanak; a merre az ellenség közeledik, az utak járatlanokká tétessenek, a hidak, átjárások pusztítassanak, a szorosok torlaszoltassanak el...

S a rettegett muszka sereg, melyet Miklós czár Duklánál a határhegy ormán megáldott, június 14-én csakugyan átlépte az ország határát, a szepesi Kárpát nyergén, Rüdiger tábornok vezérlete alatt; mig június 17-kén Paskievits vezetése alatt a fősereg a duklai hegyháton s a Sárosmegyébe nyiló szorosokon át, melyekben a magyarok által emelt, de fedezetlenül hagyott torlaszokat a nagyszámú utászok hamar szétszórták, Sztropkó s folytatólag Eperjes felé tartott, hogy Kassánál a Szepesség felé indult hadtesttel egyesüljön,

hol valóban a sereg június 24-kén mintegy 110 ezerre gyűlt össze; azonban elővigyázatból útjában mindenhol, igy Bártfán, Eperjesen a erődített

Alsó-Sebesen erős őrséget hagyott hátra avégből, hogy a duklai szoroson át a tábor részére Galiczián át szállított élelmezése biztositva legyen, mert a két szövetkező kormány közt kötött szerződés azerint, az oroaz sereg élelmi szállítmányának költségeit az osztrák kormány tartozott viselni. E végből megszámlálhatatlan szekér özönlött be Kassa felé, melyeken az élelmiszereket galicziai raktárakból az orosz sereg után szállitják.

Itt azonban az osztrák császári biztosnak kinevezett gróf Zichy Ferencz közvetítése folytán, az ország belsejébe indítandó orosz sereg könnyebb élelmezése végett, június 25-én abban történt a megállapodás, hogy a kassai főhadiszállásról Paskievits rendeletet bocsátott a hadak parancsnokaihoz, megengedvén nekik, hogy élelmiszereket készpénzért a lakosoktól vehetenek, vagyis: requiráihatnak.

Az orosz katonaság fő élelmi czikke a kétszersültből állván, itt elegendő kenyér hiányában húshoz kellett szokni, mi eleintén, a kholera különben is dühöngvén,  hátrányosan érintette az élelmezést.

. (Folyt, követk.)

 

 

 

A NYOLCZADIK CSODA. 1908. 694.

Vasút Ázsia és Amerika között.

Ott, ahol az ó- és az új-világ szembe néz egymással, Szibéria keleti csúcsán és Alaszka legszélső fokán, megjelenik

két emberalak. A sarkvidék csodás fényjátékában óriásira megnő termetük és a Behring-tenger, mely a két fokot elválasztja

egymástól, összeszorul. Messziről jöttek, keresték egymást s most végre összetalálkoztak. Kitárják karjaikat, — de

e pillanatban megszűnik a fény játéka. A Behring-szoros szélesen hömpölygeti kék hullámait, már nem látják

egymást, és megfordulva, kétségbeesett lélekkel folytatják soha véget nem érő bolygó útjukat.

Ez a megragadó kép a bolygó zsidó szomorú történetéből való, mely évtizedek előtt a világ legnépszerűbb olvasmánya

volt. S a Desnev-fok, mely legkeletibb csúcsa Szibériának és a Cap Prince of Wales, Alaszkának s Amerikának

Ázsiához legközelebb eső foka, siváran  néz szembe egymással közöttük a Behring-szoros, áthidalhatatlanul.

De összekötni egymással e két világrészt, mely Ázsia felől egy harmadikkal: Európával függ össze, régi ábrándja az

emberiségnek, mely a technika csodás haladására támaszkodva, egymásután küzdi le az akadályokat.

A terv, melyet az orosz kormány egyszer már elfogadott, egyszer visszautasított, de aztán ismét fontolóra vett,

M. de Lobel franczia mérnök alkotása.

Kivitelére, ezerháromszázmillió korona tőkével, hatalmas amerikai pénzcsoport alakult. Ez tette meg az ajánlatot

a czár kormányának s kért építési engedélyt a nyolczadfélezer kilométer hosszú vasútra, mely a szibériai vasút ázsiai

részének Kanszk állomásából kiágazva, háromnegyed részében orosz földön húzódnék északkeleti irányban Szibéria

földjén át Ázsia keleti végéig, a Desnev-fokig, és egynegyed részében a Cap Prince of Walestól Alaszka földjén át

Vancovérig, a Kanadát kelettől nyugatig átszelő Pacific-vasút nyugati végső állomásáig. Ez a vasút alagúton kelne át

Ázsia és Amerika közt a Behring-szoros alatt, s a vállalkozásnak ez a része az, mely ha megvalósul, megérdemli, hogy

világcsodának neveztessék.

A Behring-szoros a Desnev-foktól a Walesi herczeg-fokig körülbelül kilenczven kilométer széles s közepén van, az

út egyenes vonalába esve, a Diomedes-szigetek hármas csoportja. A szoros vizének mélysége negyven és hatvan méter

között váltakozik, az út közepén ötven és kilenczven méter közt. Az alagút hosszát az ázsiai és az amerikai part felől

számítva, a leszálló utakkal együtt 47—47 kilométerben állapította meg a tervező, ki megkönnyíti az építés munkáját

azzal, hogy a Diomedes-szigetek kettején aknákat ásat s munkásaival egyszerre hat csoportban kezdeti meg az alagútfúrás

munkáját a tenger szikla fenekében.

Az ily roppant munkával és roppant költséggel járó vállalkozás természetesen csak abban az esetben valósítható meg,

ha a nagy befektetésnek megfelelő hasznot és előnyöket igér. S az amerikai üzletemberek, kik Lobel tervét magukévá

tették és százmillióikat rendelkezésére bocsátják, mindenesetre tisztában vannak az üzlet értékével. A vasút mindenekelőtt

magához vonná az amerikai Pacific-vasutak roppant személyforgalmának jelentékeny részét, végre komolyan hozzálátna a szibériai aranymezők világforgalom útjairól eddig hozzá nem férhető kincseinek kiaknázásához s a vagonok százaival bocsátaná a világforgalomba a szibériai állatvilág drága prémjeit.

Az orosz kormány hozzájárulását kezdetben nagyon megnehezítették az építési engedélyt kérő amerikai pénzcsoport

roppant követelései. A vállalkozók a vasút megépítésének egyik feltételéül kötötték, hogy az orosz kormány engedje át

számukra a föld kincsei korlátlan kiaknázásának jogát, tizenkét kilométerre innen és túl, végig az egész vonalon.

Egész birodalom ez, s az orosz kormány sokáig habozott, de végre — most egy éve — megadta az engedélyt,

amelyhez aztán szentesítését adta a czár is, ezzel a szóval: Akarom. Utóbb híre jött, hogy az engedélyt — talán

 megsokalva az amerikai társaságnak biztosított túlságosan nagy kedvezményeket — visszavonták. Lehet, hogy

emiatt, de lehet, hogy azért, mert más részről azt ajánlották a czárnak, hogy kárpótlást keresve a japán háborúban

elvesztett Mandzsu országért, inkább az Amur völgyében keresse birodalmának új, keletre vivő világforgalmi vonalát.

Az okok ismeretlenek, de kétségtelen az, hogy az Ázsia és Amerika közt építendő vasút világraszóló terve nem került le

végképpen a napirendről. A tárgyalás fonalát felvették újra s nem veszett el a remény, hogy megérjük mégis a világ e

nyolczadik csodáját, s megépül fenn a sarkvidék táján a két világrészt egybekötő alagút: a Behring-szoros alagútja! B.

 

 

 

 

Börtönügy

 

 

A regensburgi kinvallató-kamra. 1890. 200.

 

A regensburgi városházban még jelenleg is látható egy épségben fenntartott kinvallató-kamra a középkori és későbbi igazságszolgáltatás rettenetes eszközeivel, melyeket megtekinteni, igen érdekes és tanulságos.

A kamra bejárata előtt egy pad látható, melyen a vádlott a kínvallatás előtt még egy negyedóráig ülhetett, mialatt önkéntes vallomásra határozhatta magát. Innen a kinzóerzközöket pontosan láthatta az ajtón levő nyilason keresztül. Belül az előtérben balra egy pad áll, melyen a sebész, ki a kínvallatás tartamát a vádlott testalkatához képest meghatározta, és szükség esetében sebészi segélyt is nyújtott, mellette a hóhér foglalt helyet. Ez utóbbinak csak akkor volt szabad leülni, miután a vallatandó a meghatározott kinzóeszközhöz hozzáköttetett; magát a kézimunkát rendszerint a hóhérszolgák végezték.

A jobbra látható rostély mögött ült a vérbiró, kinek két gyertyája ellenzővel volt ellátva, ugy hogy arczát a kinzottnak lehetlen volt felismerni; elővigyázati rendszabály volt ez, nehogy a vallatott, ha netalán kiszabadul, a vérbirót fölismerve, rajta boszut álljon. A vizsgálóbirák a kínvallatást ugy tekintették, mint tudományt, melynek műkifejezéseire nem kis gondot fordítottak. Majd minden vizsgálat azon kezdődött, hogy a hóhér a foglyot bizonyos utasítások szerint, melyeket a bírótól nyert, jóval előbb kikérdezi, mi azonban már meglehetősen kíméletlenül történik. Néhány nap vagy hét múlva következett aztán a „kinos kikérdezés, mialatt a vádlott megkötözve s rárakott sulyokkal fölhuzatott. E húzás enyhébb vagy keményebb volta kizárólag a biró tetszésétől függött, s fájdalom, ez utóbbi volt a szokottabb mód.

Ha a halálos itélet ki volt is már mondva, némely bíró elég szivtelen volt, az elitéltet kivégeztetése előtt még egyszer kinpadra vonatni, hogy még valami vallomást kicsikarjon belőle. Tán azért is, hogy a kinzottnak orditásában s arczfintorgatásában gyönyörködhessék. A szegény elitéltek gyakran összevissza zúzva törve kerültek a kivégzés helyére. A fogságban a kétségbeesés és öngyilkosság nagyban divatozott.Ha valaki önkezével vetett véget életének, azt fogták rá, hogy az ördöggel szövetkezett. Íróasztal és szék a biró számára természetesen nem hiányozhatott, s ezek a rostély mögött álltak.

Lássuk most sorban a kinzószereket. A kihallgató rostélytól jobbra látható a feszitőpad egy hengerrel, mely 400 ékalaku, kerített szeggel van fölszerelve, és „spékelt nyúl" a neve. E mellett áll a felhuzógép egy fából készült háromszöggel — hóhérnyelven rossz Lizi — mely által a vallatott hátrakötött karokkal s lábára aggatott nehéz kövekkel (egész egy mázsáig) háromszor felhuzatott s ujolag lebocsáttatott.

Máskor meg lábait a gép alatt levő vaskapcsokba szorítva s karjait hátrakötve addig csigázták fölfelé, mig a biró a szegény elítélt csontjainak ropogását nem hallotta. E mellett enyhébb esetben két fáklyával mindkét oldalát egyszerre égették, ha pedig az égetés csak egy fáklyával történt s fölváltva majd egyik, majd másik oldalához tartatott, — ez sulyosbitás volt.

1492-ben Karg kamarással annyira vitték a kegyetlenséget, hogy kövekkel megrakva 14-szer húzták föl, ugy hogy karjai örökre megbénultak. A szerencsétlent azzal vádolták, hogy Regensburg várost el akarta árulni, s a község és a császár ellen jogtalanságot követett el.

Egy másik neme volt a kínzásnak az, hogy a bünöst úgy kötötték a faháromszöghöz, hogy az ennek alapján levő két csapot mellére irányozva, húzták a magasba, miközben hátát korbácsütésekkel felszaggatták. Látható itt továbbá az úgynevezett „spanyol szamár," mely egy fölfelé álló, fölül élesre faragott, 6 láb hosszú s 1 hüvelyk vastag deszkából áll; erre a vádlottat mezitelenen tették föl, hogy rajta lovagoljon, mialatt nehéz köveket raktak, vagy a műkifejezés szerint, sarkantyúkat kötöttek föl lábaira.

A kinzóeszközök közt látható még az úgynevezett „gyóntatószék" vagy „szűzkebel," mely karszékhez hasonlit. Ülése favánkosból áll, melyből 100 kúpalakú faszeg áll ki; erre illtették a bünözöt meztelenen, s mellére egy mázsás követ tettek, kezeit mellén összekötötték s karjain keresztül hátrafelé egy nyolczélü görfát dugtak, melyet két hóhérszolga szüntelen forgatott. Van itt végre egy körülbelő] 20 láb magas, négy db háromélü görfával ellátott létra, hóhérnyelven „csuszoda" (Rutschbahn), melyen a vallatottat föl- és lehúzták, vagy testét kifeszítve fáklyával égették.

A sok száz szerencsétlen közt, kiket itt kinpadra vontak, volt az agg Liszkirchner Farkas polgármester is, ki néhány száz forintnyi pénztári hiány miatt az 1513. év nagyhetében egy nap alatt hétszer felhuzatott, hogy vallomást csikarjanak ki belőle, melynek folytán ugyanazon év húsvéthétfőjén ki is végeztetett. Ugyanitt vallatták Schaafgotsche János Ulrik tábornokot is, ki a Wallenstein megöletésében való részvétellel vádoltatott. Az ellene alkalmazott kínvallatás három óráig tartott. Miután fejére a halálos Ítéletet kimondták, birái, névszerint Götz tábornok, mint elnök, Slowota C, dr. Stralendorf, dr. Hildebrand, dr. Puchner és dr. Pindelmaier, még egy második kínvallatást is hoztak ellene javaslatba.

Mielőtt czikkünket bezárnók, legyen szabad még néhány szót szólni a hóhérok polgári állásáról.

A hóhérnak és szolgáinak a templomban csaknem mindenütt elkülönített széke volt, melybe senki más bele nem ült, habár az egész templomban más üres hely nem lett volna is, mert a hóhér becstelen személynek tartatott. Az öngyilkosok irányában korlátlan joggal birt.

Mihelyt ily esetről értesült, rögtön a helyszínére ment, s az öngyilkos holttestéhez lépve, a meddig onnan pallosa ért, azzal körvonalat húzott a holttest körül, s a mi e körbe esett, az mind az ő sajátjává vált. Az öngyilkos holttestét is ő temette el. Minden elhullott állat is kivétel nélkül az ő sajátja volt. Ha valaki p. o. elhullott lovát eltitkolta, hogy patkóit leszedve belőle hasznot húzhasson; a hóhér az ily ember ajtajába kést ütött, mely mindaddig ott maradt, mig az illető, megfelelő összeg pénzzel magát meg nem váltotta

 

 

 

AZ ELSŐ ELECTROCUTIO. 1890. 631.

(Kivégzés villám-árammal.)

 

A törvényesen elitéltek kivégzéű módja a különböző korokban, s az egyes népeknél nagyon különböző volt s még ma is az. A modern humanisztikus érzelmű közvélemény, legalább a műveltebb országokban diadalra juttatta azt az elvet, hogy a kivégzések mennél gyorsabban, s lehetőleg fájdalom nélkül történjenek. Igen természetes volt, hogy napjainkban, midőn a villamosság csodás erejét oly sok alakban tanultuk megismerni, a szakkörökben az az eszme is felmerült, hogy ezt az erőt a kivégzéseknél is alkalmazni lehetne. A múlt évben hosszas vita és tanakodás után New-York állam hatósága végre kimondotta, hogy ezentúl a kivégzéseket villamerővel kell eszközölni, s ezzel életbe lépett egy új szó is : eketrocutio, vagyis villam-áram segítségével való kivégzés.

Egy Kemmler nevű, gyilkosságért a múlt évben halálra itélt, bűnös lett volna az első, akin az új kivégzési módot gyakorlatilag kellett volna fölavatni. Az elitélt ügyvédje azonban tiltakozott e szokatlan eljárás ellen és a felebbezések miatt késett az ügy és csak a jelen évben márczius 21-én döntött a törvényszék az eredeti határozat értelmében.

A kivégzés ily módon csak a nyáron, aug. 6-án reggel történt meg az auburni fegyintézetben, nem nyilvánosan ugyan, de számos meghívott szakértő és hírlapíró jelenlétében, kik mindannyian nagy kíváncsisággal várták az uj kivégzési mód lefolyását és eredményét. A hozzá való készülékek, amint azt képeink is tanúsítják egészen szokatlanok voltak. Az elitéltet hinta-székhez hasonló erős széken nyújtóztatták ki, oly módon, hogy teste csaknem egészen vízszintes fekvésűvé lett. Fejét, kezeit és lábait lekötözték, hogy ne mozgathassa, és ezenkívül a villamáram érintkezése végett fejére érczsipkát, lábaira pedig szintén érczsodrony-lemezeket alkalmaztak, melyekből a sodronyok a másik szobába vezettek, hol a dynamo-gépet elhelyezték. Egyetlen emeltyű megmozdítását elegendőnek tartották arra, hogy a villamos áram áthatoljon a testen s így a halált egy pillanat alatt előidézze, mint a mennykőcsapás.

Az első kísérlet — habár állatokon előzőleg több sikeres próbát tettek vele —nem felelt meg annak a reménynek, hogy az erős villamáram az elitéltet rögtön és fájdalom nélkül öli meg. Ellenkezőleg, mint azt a jelenvolt szakértők egyhangúlag állítják, a kivégzés lefolyása borzasztó volt. Már magában az, hogy az elitéltnek előbb lenyírták a haját, s felöltöztetése és elhelyezése 17 perczet vett igénybe, többet tehát, mint amennyit az eddigi kivégzéseket megelőző előkészületek igényelnek, kínosan hatott a nézőkre.

De még nagyobb baj volt, hogy az első erős villamütésre nem állott be, mint várták, azonnal a halál. A kivégzendőnek egész teste összerázkódott, a kezek és lábak összezsugorodtak, s azután merevség állott be, ugy, hogy már az érczsapkát le is akarták venni a testről, midőn észrevették, hogy még lélekzik. Pár perez múlva pedig a látszólagos halott hörögni kezdett, száját hab lepte el és a melle görcsösen zihált. Ujabb áramot bocsátottak reá, de ez sem szüntette meg a görcsös rángatózást. Csak a harmadik, négy perczig tartó áram után következett be a valódi halál, bár az orvosok állításai szerint Kemmlernek már az első villamütés után el kellett vesztenie eszméletét. Fájdalmat nem érezhetett, aminthogy arcza épen nem torzult el. Említésre méltó még az is, hogy a holttesten több égési nyom mutatkozott.

A szerencsétlen kivégzés leírásai az amerikai sajtóban oly nagy felháborodást keltettek, hogy az electrocutio további kísérleteinek abbanhagyása biztosra vehető, s legalább jó hosszú ideig senkit nem fognak villamosság által kivégezni. A híres Edison azonban, ki jelenleg a villamosság kérdéseiben a legelső tekintély, határozottan kinyilatkoztatja, hogy e kivégzésnél rosszul alkalmazták a villamosságot, mert a villamáram egyik végét a fejre tették, holott a haj nem jó villamvezető, sőt elszigetelő, s az áramnak előbb a koponyán kellett átmennie ; sokkal helyesebb lett volna szerinte a másik  áramot a kezeknél erősíteni meg.

 

A kivégzés során az elítéltet egy székbe szíjazzák, majd a fejére és a lábára elektródákat rögzítenek. A jobb vezetőképesség érdekében ezeken a helyeken a testszőrzetet eltávolítják, és a bőrt benedvesítik. Az elítélt arcára maszkot helyeznek, amit szorosan, szíjakkal rögzítenek. Ezzel akadályozzák meg, hogy a szemek a szemüregből az áramütés következtében kiugorjanak

Google

 

 

ORSZÁGGYŰLÉSEK

 

ORSZÁGGYŰLÉSÜNK EDDIGI HELYISÉGEI. 1902. 671.

A magyar nemzet törvényhozása történetünk egész folyamán alig volt állandó hajlékhoz kötve. Bégi törvényeink értelmében a korona joga volt az országgyűlést bárhova összehívni, éppen ezért a nemzet életében legfontosabb események közepette is az országgyűlés színhelye mindig változott; külső véletlen esélyek, a harczi villongások által darabokra tépett ország biztonsága, a közlekedés kényelmének szempontjai, a párturalom s az ország belállapota szabták meg eddig, hogy hol gyűljenek össze az ország rendéi.

Az 1839—40-iki diéta, épp úgy az 1843- 44-iki is, még a pozsonyi rendek tábláján ült össze, melynek székhelye egy rendkívül hosszú, magas, keskeny, fehérre meszelt terem volt; két hosszanti oldaláról ablakok szolgáltak részint az utczára, részint az udvarra. Az utcza felőli részén egy roskadozó karzat húzódott végig, a terem padozatának egy harmada emelkedett volt s ezt a részt korlát különítette el. Itt ült középen egy asztalka mellett a személynök, tőle jobbra és balra zöld posztóval bevont hosszabb asztaloknál a káptalani követek, a királyi tábla tagjai, elől a protonotáriusokkal, vagyis itélőmesterekkel, kik a naplót, illetőleg a jegyzőkönyvet vezették.

A terem mélyebben eső részében, három hosszú, zöld posztóval borított puhafa-asztal mellett foglaltak helyet a követek, még pedig az utcza felől a tiszáninneni és tiszántúli megyék, középen a dunai megyék és a három szlavóniai megye követei, a harmadiknál pedig vegyesen dunaiak és tiszaiak. Fiume, Buccari, a jászkúnok, hajdúk és a turopolyai gróf. Az asztalok végére néhány városi követ került s a távollevők követei közül azok, akiknek hely

jutott. Végre az országgyűlési ifjúság és a hallgatóság egy része az első és a harmadik asztal és az ablakok közt szorongott a követek háta mögött, más része pedig a karzaton, melynek egy része nők és magánosok számára el volt különítve. Minden négy követ közt egy idétlen üveg-tintatartó állt s minden követ előtt naponként friss lúdtoll, czeruza s egy iv papir.

Mindez persze a nevetségig kezdetlegesnek látszhatik ma, különösen ami a hallgatóság elhelyezését illeti, s amiben még a pozsonyi országgyűlés egészen a franczia konventet utánozta, ahol a hallgatóság szintén fesztelen közelségben állott a törvényhozókhoz, beszédeiket megjegyzésekkel kisérte, sőt nem ritkán el is vegyülhetett köztük. E miatt Veszprém megye követe, Sebestyén Gábor már az 1843-iki országgyűlés megnyitó ülésén fel is szólalt küldői nevében s kívánta, hogy a hallgatóság számára a teremben külön helyet kerítsenek el, a karzatról pedig a cselédséget rekeszszék ki s ott csak olyanok foglalhassanak helyet, akik a követektől belépő jegyet kapnak.

Az akkori idők liberális szellemét jellemzi, hogy a nyilvánosságnak még ez a csekély megszorítása sem talált osztatlan tetszésre, s nemcsak Beöthy Ödön emelt szót ellene, de az elnöklő személynök sem támogatta. Mindamellett a nyár közeledtével mind jobban érezhetővé vált az országgyűlési terem szűk és czélszerűtlen volta. Gyakran a szónokot nem is lehetett látni s a kit a természet rendkívül erős hanggal meg nem áldott, megértetni sem volt képes magát. így aztán állandó lett a panasz, különösen az ülésszak vége felé s ismételten történtek felszólalások abból a czélból, hogy az elnökség alkalmasabb helyiségről gondoskodjék. Mindenekelőtt a pozsonyi redout-épűletre vetettek szemet a rendek, a melynek átengedése végett a bérlőnél meg is tették a szükséges lépéseket. De a 43-iki országgyűlés ellenzékeinek politikája messzebb látott s a kérdés technikai megoldásával együtt nagy nemzeti czélt is akart egy csapással elérni s azért mindenekelőtt az országgyűlés Pestre áttételét sürgette. Pest mint az ország politikai központja, — előttük egyértelmű volt a 40-es években főllángolt szabadelvű eszmék győzelmével, a korszerű haladás, a múlttal szakító reformok felűlkerekedésével. Hiába próbálta a konzervatív párt, köztük első sorban Zgedényi, Pest ellen Budát ajánlani azzal az ürügygyei, hogy Pesten nincs országház, holott Budán van, Beöthy, Klauzál arra hivatkoztak, hogy a múzeum épülete úgyis üresen áll s ugyanott még öt más külön terem is van. Kifejtették, hogy a közlekedés most már oda is jóval gyorsabb és könnyebb, mint néhány évvel előtt s hogy volt már eddig is oly országgyűlés, mely Budán kezdődött s Pozsonyban folytatódott. Végre izenetet indítványoztak a nádorhoz, hogy aY építendő országház tervét terjeszsze a rendek elé.

Ámde az utóbbi pontra nézve még nem volt meg a rendekben az egyértelműség. Ha egyes megyék, mint p. o. Győr megye azzal is nyomatékosabbá tették az országgyűlés Pestre áttételének követelését, hogy országgyűlési szállásbér fizetésére csak Pesten akartak vállalkozni, addig viszont mások, így Szatmár, Ugocsa, Turócz Szepes egyáltalán nem akartak költséges új országházat.hanem a már fönnálló budait akarták e czélra felhasználni. Hasonlóképpen Abauj és még több megye, melyek a koldus nemzet szegénységét emlegették.

Az első ülésszak befejezése e közben elközelegvén, július 13-tól augusztus 7-ig, az alsó tábla termének átalakítása halaszthatatlanná vált, s ezzel kapcsolatban a hallgatóság is új elhelyezést kapott. A követek eddigi három hosszú asztalát most tizenhárom, a terem szélességében elhelyezett asztal váltotta fel, még pedig két főasztal két sor üléssel, a többi egy sor üléssel, melyeket korlátok különítettek el a hallgatóságtól s ez most már a terem két végében, lejtősen fölfelé emelkedő padokban húzta meg magát. E fölött emelkedett a nagyterem három oldalát befutó karzat s ez alatt középen egy páholyforma kis karzat a főrendű hallgatók számára, melyhez külön lépcső vezetett. Mindkét karzatot azonfelül kicsinosították, a hölgyek számára külön, háromszínű kárpittal bevont rekeszeket készítettek. Szintén háromszínű vonalak futottak végig az ablakfalak közepén, míg a terem falát világoskékre festették s a terem egyik oldalán álló hosszú, keskeny, korláttal körűikerített emelvényre állították az elnök, a királyi tábla, a káptalani követek s a gyorsírók szókeit, a túlsó oldalon pedig a hírlapok tudósítóit, a nádor és kan-czellár megbízottait s az irott országgyűlési tudósítások szerkesztőit helyezték el. Végre a távollevők követei szintén a korláton kívül, a tiszai követek háta mögött kaptak két padot.

Három bejárat vezetett most már a terembe az eddigi kettő helyett, melyek közül az egyik előszobába nyílt, jobbról ós balról folyosótól körülvéve. Itt őrködtek az ajtónállók, hogy az ülések alkalmával nem magyar ruhás hallgatók is be ne lopózhassanak. Itt volt elhelyezve a ruhatár s itt vártak gazdáikra a huszárok, hogy kimenetkor tőlük a kardot és kucsmát átvéve, azok helyett a magas tetejű kalapot átnyújtsák, mert ebédre csak közönséges utczai ruhában mentek a követek. A középső ajtóhoz széles új lópcsőzet vezetett fel az udvarról.

Mindezeket az átalakításokat általános megelégedésre a rendek által megbízott Zsedényi intézte, a ki egyszersmind a rend fentartása érdekében azt indítványozta, hogy a főrendi sorompónál s a hölgyek és külföldiek karzatán mindenkor az illető elnökök Írnokai ügyeljenek föl, továbbá a «formaruhás» (egyenruhás) cselédséget, a kik ellen a tanuló ifjúság részéről úgyis sok panasz érkezett, a karzatokról tiltsák ki s végűi néhány külföldi laptudósító s a dip-lomácziai testületek tudósítói részére is gondoskodjék az országgyűlés a karzaton helyről.

Az előadott indítványok közül azonban csak a harmadik talált visszhangra, az első kettőt élesen megtámadta Beöthy, mint a melyek részint a magyar nemzet szabadságszeretetével, részint a demokrácziával ellenkeznek. A negyvenes évek győri követe oly messzemenőleg értelmezte a törvényhozási tanácskozások nyilvánosságát, hogy tudni sem akart karhatalomról a házrend alkalmazásánál.

Komolyabb nehézségek támadtak az új rendezgetés következtében a helyek kijelölésével. A régi országgyűléseken ezt nemcsak kényelmi tekintetekből, hanem fontos közjogi hagyományok szempontjából is mérlegelték. Liptómegye például már az 1839-iki országgyűlésen sürgette régi helye visszaadását, melyet 1715 óta elfoglalt, s melyet 1741-ben csak véletlenül vesztett el s most követelését újra érvényesítette. A jászkún kerületeknek a sérelmük volt, hogy ők, bár régebb idő óta bírnak üléssel a teremben, most a Magyarországhoz csak imént csatolt Kővár vidéke mögé sorozták őket. Turóczmegye is követelte, hogy ősi székét, melytől az 17 J 5-iki politikai események folytán esett el, visszaadják. A veszprémi ós kalocsai káptalanok követei is óvást jelentettek be, mint már 1832-ben is, a miatt, hogy nem a törvényhatósági követek sorában jutott nekik hely, hogy számos távollevő prépostnak és káptalani követnek nem is jutott ülés. Nem maradtak el panaszaikkal a városi követek sem. A mi pedig a gyorsírókat illeti, ezekre vonatkozólag egyértelmű volt a vélemény, hogy kijelölt székeiken nem maradhatnak, hanem az emelvényen kell helyet fog-lalniok.

Még alkalmatlanabb elhelyezése volt az országgyűlési iratokat másoló ifjúságnak, előbb a redout-teremben, később a Pálffy-kert épületében. E helyek túlzsúfoltsága nem egy hátramaradásnak s még komolyabb botrányoknak lőn okozója s ily helyzetben végre a kormány is belátta, hogy a bajokon gyökeresen nem segíthet másként, mint ha az országgyűlést minél előbb átteszi Pestre.

Miután az e tárgyban a főrendi táblával váltott üzenetek is eredményre vezettek, 1843 szeptember 14-én végre egy országos választmány küldetett ki azzil a megbízással, hogy szükség esetén helyszini szemle útján is lépjen ériotkezésbe Pest városával s az építésre alkalmas helyről gondoskodjék, továbbá tegyen jelentést a szükséges költségekről s a beérkezendő tervekről, úgy hogy a pesti új országház már a legközelebbi országgyűlésig fölépíthető legyen. A választmány tagjai, miután saját költségükön leutaztak Pestre, a következő óv októberében beterjesztették jelentósöket, melyben az új vasarpiacz terét ajánlották, mint olyat, mely minden tekintetben legjobban megfelelne. A telket a pest! választó polgárság ingyen ajánlotta fel Jellemző azonban, hogy a pesti tanács később megtagadta ehhez való hozzájárulását azon a czimen, hogy ez a város legszebb s legdrágább tere, mely azonkívül árviz idején a lakosoknak menedékhelyűi is szolgáL

A tervek elkészítésére pályázat kiírását határozták el november utolsó napjára, melyben a haza és a külföld minden művésze részt vehessen s a két legjobb pályamű jutalmazására 800 és 200 aranyat tűztek ki: Az építésre szükséges összeget egy millió forintban állapították meg, az alakítandó országos pénztárból. Huszonhét megye döntötte el a szavazást 21 ellen. Ellene voltak: Sáros, Szathmár, Szepes, Ugocsa, Békés, (mely a Nemzeti Múzeum átalakítását ajánlotta), Temes, Krassó, Sopron, Vas, Trencsén, Zala, Liptó, Somogy, Veszprém, Fehér, Esztergom, Bács, Turócz,Pozsega, Verőcze, Szerem. Elfogadták a Pest város által felajánlott teret is. A készítendő tervek megbirálásával az országos választmányt bizták meg, melynek jegyzője Szemere Bertalan volt.

Fájdalom, a főrendi táblán hajótörést szenvedett a szép ós hazafias eszme; a főrendek nem járultak hozzá az országos pénztár alakításához, s így az országház építési költségeire sem lehetett fedezetet teremteni. 1844 november derekán az országgyűlés feloszlott s megoldatlanul hagyta a nagy feladatot, csak a pályázat határidejét toldotta meg még egy évvel, az országos bizottság elnökére bízván a beérkezendő pályaművek megőrzését.

Hiába szerzett ezután már az 1848-iki törvényhozás érvényt a nemzet rég táplált óhajának, midőn az országgyűlés helyéül Pestet jelölte meg. Pénzalap hiányában sokáig gondolni sem lehetett arra, hogy a nemzet törvényhozásának állandó díszes hajlék biztosíttassák Az 1861-iki rövid országgyűlés is tudvalevőleg a Nemzeti Múzeum épületében jött össze, csak az új alkotmányos korszak kezdetén szerezte meg az országház építő-bizottsága Pest városától azt a 72tJ öles Sándor-utczai telket, a rajta levő 11,617 forint 50 krra becsült szekerészkaszárnyával, mely mellett azóta 35 éven át jóban-roBzban híven kitartott a magyar parlament. A szerződés egyelőre csak tiz évre köttetett. Pest városa a tulajdonjog elismerésekóp csupán egy drb cs. kir. aranyat kötött ki házi pénztára javára. Úgy azonban, hogy ha a tiz év letelik, vagy időközben a telek helyén emelendő ideiglenes országház rendeltetése czéljá-tól elvonatik, a város a fölépített ideiglenes országházat egyezsógileg vagy bíróilag megállapított becsértékben átvehesse, vagy ha e joggal élni nem akar, az építési bizottság a telek becsértékét térítse vissza.

Annyi idő múltán most végre fölelevenednek e rendelkezések, a magyar törvényhozás büszke palotája elkészült a Duna parton s az országgyűlés immár örök búcsút mondott eddigi tanyájának. V.

 

 

MI ÚJSÁG?  1902.

 

A szerelmi boszu   1874.  Borzasztó esete tartja izgatottságban Vácz lakóit. Emerich megyei főorvos leánya, a 16 éves Irma múlt szombaton volt tartandó esküvőjét Antal vaskereskedő úrral. Ez alkalomból többféle dolgok beszerzésére a leány anyja bejött Budapestre, s itt az állomásnál észrevette Nyitránszky nyugalmazott fenyitőtörvényszéki bírónak fiát, ki Csehországból, hol mint vasúti hivatalnok volt elhelyezve, csak azért jött haza, hogy ez összekelést meggátolja, mert ő, mint kérő elutasittatott. Miután leveleiben többször irta, hogy ebből nem lesz semmi, Emerichné megijedt s rosszat sejtvén, haza sietett.

Az ifju Nyitránszky azonban megelőzte őt, s midőn az anya kérdezősködött leánya után, azt válaszolák neki a házbeliek, hogy az ifjú Nyitránszkyval kiment sétálni a nádasba. Rövid idő múlva visszajött a pár, s Nyitránszky a leányt atyja szobájába vezetvén, elkiáltotta magát: „Irma meghal azonnal" és megszökött. A bájos menyasszony még egyszer kétszer megrázkódott, s ezzel halva rogyott össze. Nyitránszky Gödre, nagybátyjához menekült, aki Váczra táviratozott, hogy nem tudja mitévő legyen a félig őrült ifjúval; de e táviratot már a rendőrség vette át, és igy sikerült azonnal a tettest elfogni, aki a leány hullája mellett tettét már be is vallotta, hogy t. i. a leányt cyankali által megmérgezte, s a mérget zsebébe dugta, hogy öngyilkosnak higyjék.

.

Szerkesztői mondanivaló. |

„El kell felejteni" a versirónak is, mikor költeményt ir, a prózai döczögőst, s akkor boldogulhat, mert érzése és eszméi vannak. A jó technika ma már könnyű, s azért elengedhetlen kellók. Magán levélben nem írhatunk egy-egy versre bírálatot, mert akkor e czélra külön bíráló-irodát kellene berendeznünk.

 

 

 

MI ÚJSÁG?

 

 1874. A községeknek vannak olyan elöljárói, kiknek érdekükben áll, nemcsak teendőiket érteni és jól végezni, hanem az is, hogy ők, mint polgárilag megkülönböztettek és kitüntettek, a miveltségben is mások felett álljanak. Ha a jegyző, mint aki közöttük legértelmesebb, vagy más kormányférfiu, őket ezen állásukra emlékeztetni fogja, bizonnyal, ha könyvek vételére szólittatnak fel, nem felelendik, mint más viszonyok között már történt, azt : kinevetnek mások, ha könyvet veszek. Csak egyszer annyira vihessék a jegyző urak vagy kormányférfiak, hogy az elöljárók és a nép az értelmi megkülönböztetést észrevegyék és szeressék, azonnal lesz községi könyvtár. Ne állítsa senki, hogy a lelkész, mivel ő a miveltség vivője, a községben legtöbbet tehet e tekintetben; hanem fontolja meg, mi a mondott szó és példa tekintélyes parancsolok körében, és mi az egyháziak elvonult szerény állásában ?

Ami továbbá a többi összegyüjtendöket illeti, milyenek : régiségek, ritkaságok, természeti nevezetességek stb. mik kisebb nagyobb mennyiségben minden község határán találtatnak, azokat a nép előtt figyelemre méltókká és fontosokká leginkább a parancsolok tehetik, vagy azok, kiknek azokért szivük is van, és pénzük is. A kormányférfiak valaha össze tudták szedetni a verébfejeket; miért ne volna most hatalmukban, a nemzet nagy gyűjteményébe hordatni azon természeti nevezetességeket, melyek figyelem nélkül imitt-amott hevernek. Csak ezek akarják, mindjárt van minden helységben természetismei stb. gyűjtemény, innen a nemzet nagyobb gyüjteményeibe időnként befolyandó.

 

 

 

MI ÚJSÁG? (1890)

 

Mai számunk az utolsó a jelen évben; a kiadóhivatal a t. előfizetőket megrendeléseik mielőbbi megújításaira kéri föl,

nehogy a lapok küldésében fennakadás álljon be. A Vasárnapi Újság 1890. évi tartalomjegyzékét januári első számainkkal

 küldjük szét.

 

A király Pozsonyban. A pozsonyi állandó dunai híd ünnepélyes fölavatása e hó 30-ikán lesz Pozsonyban.

A király délelőtt 9 órakor érkezik meg, s Frigyes főherczeg palotájában száll meg. A felavatás 10 órakor lesz.

Gróf Szapáry Gyula kormányelnök rövid beszédet mond, mire az egybegyűltek a hidra mennek, hol Baross Gábor

miniszter fog beszélni. Ó felsége gyalog megy át a hidon és gyalog tér vissza. Azután ismét  főherczegi palotába hajtat,

hol fél 12-kor a helyőrség tisztikara, a titkos tanácsosok és kamarások, a hitközségek, a megye, a város, a kir. hivatalo

és hatóságok, ugy mint a bíróságok, a posta- és távirdahivatal, a pénzügyi hatóságok, nz iskolák és a kórház, az ügyvédi

és jegyzői kamarák és a kereskedelmi kamara küldöttségeit fogadja. Délután két órakor megtekinti a székesegyházat,

a vöröskereszt egylet telepét és a hadapród iskolát. Délután 5 órakor visszatér Bécsbe.

 

Az udvar Budapesten. A királyi család újabb hírek szerint a jövő hónap végén hosszabb tartózkodásra Budapestre

érkezik. A farsang alatt egy pár nagyobb mulatság is lesz

 

 

 

 

 

MELLÉKLETEK (1859.)

.

Három király (Elbeszélés.) Beniczkyné-Bajza Lenkétől. 7. Orth János (költemény), Endrődi Sándortól. 8. Elbeszélés, Mikszáth Kálmántól. 9 db. Petőfi eszmecsirái. Jókai Mórtól. 10.ddb Zárszó.

A természettudományi társulat decz. 17-iki ülésén Hermán Ottó egy régi magyar csillagász emlékezetét idézte föl, kit a múlt században a csillagászok sok váddal illettek, de az újabb kutatások igazolták a magyar csillagász helyes felfogását.

Hermán Ottó a selmeczbányai születésű Hell Miksa csillagászt ismertette meg. Itthon a tanügy terén is fáradozott, később Bécsbe került, mint az ottani császári csillagvizsgáló-intézet igazgatója. Mikor az 1769. évi Venus-átvonulás közeledett, Dánia királya az akkor már nagyhírű tudóst hivta meg, hogy Lapponia határán, Vardő városban, a megfigyeléseket végezze. Hell el is jutott Vardöbe, ahol obszervatóriumot épitvén, 1769 június 3-án megfigyelte a Venus csillagnak a nap előtt való átvonulását.

A máshol letelepedett orosz, angol, franczia tudósok az átvonulást nem látták, mert borult volt az ég s gyanúsították Hellt, hogy az átvonulást ő sem látta, s mikor Hell nagy munkálata megjolent, Lalande, a híres franczia tudós nyíltan hamisitassal vádolta Hell Miksát, aki a vád súlya alatt halt meg 1794-ben. Azóta azonban a csillagászok csak azokra a számításokra jutottak, melyeket Hell közölt. Hermán ezután Hell másnemű tudományos működését ismertette; norvégiai utazásakor Var-dőben tett kutatásai alatt megtalálta és lefényképeztette Hellnek a vardői anyakönyvbe tett tudományos bejegyzéseit. A fényképet be is mutatta a szakülésnek, mely zajosan megéljenezte a kitünö tudós előadását. Ezután ifj. Szilberszky Károly egyetemi tanársegéd, a növények elterjedésére vonatkozó tényezőket vázolva, egy ázsiai theppe-növény (Euróta ceratoides) európai vándorútjáról szólt behatóbban. A szakülés után bejelentették, hogy Lendl Adolf tanár 100 forinttal az alapító tagok sorába lépett.

A földtani társulat legutóbbi ülésén dr. Szabó József elnök új ásványt ismertetett. Ennek neve a maori szó után Maornit.Uj-Zeeland déli részén találták olivin- kőzetben és az ebből származott serpetinben. Alkatrészei: nikel ós vas, tehát anyaga olyan, mint a meteor-vasé és hasonlóra eddig a földi ásványok közt nem akadtak. A második felolvasás, Melczer Gusztáv a koloradoi topáz kristályról értekezett. Staub Móricz tanár bemutatta ama kövült növényekből álló gyűjteményt, melyet Baciborsky M. krakói palaoophylologustól kapott ajándékba. E növények a magyar geológusokra nézve is fontosak, mert a lengyel Kárpátokból erednek.

 

 

  MI ÚJSÁG? (1890) A Vasárnapi Ujság melléklete

 

A szerelmi boszu   1874.  Borzasztó eset tartja izgatottságban Vácz lakóit. Emerich megyei főorvos leánya, a 16 éves Irma múlt szombaton volt tartandó esküvőjét Antal vaskereskedő úrral. Ez alkalomból többféle dolgok beszerzésére a leány anyja bejött Budapestre, s itt az állomásnál észrevette Nyitránszky nyugalmazott fenyitőtörvényszéki bírónak fiát, ki Csehországból, hol mint vasúti hivatalnok volt elhelyezve, csak azért jött haza, hogy ez összekelést meggátolja, mert ő, mint kérő elutasittatott. Miután leveleiben többször irta, hogy ebből nem lesz semmi, Emerichné megijedt s rosszat sejtvén, haza sietett. Az ifju Nyitránszky azonban megelőzte őt, s midőn az anya kérdezősködött leánya után, azt válaszolák neki a házbeliek, hogy az ifjú Nyitránszkyval kiment sétálni a nádasba. Rövid idő múlva visszajött a pár, s Nyitránszky a leányt atyja

szobájába vezetvén, elkiáltotta magát: „Irma meghal azonnal" és megszökött. A bájos menyasszony még egyszer kétszer megrázkódott, s ezzel halva rogyott össze. Nyitránszky Gödre, nagybátyjához menekült, aki Váczra táviratozott, hogy nem tudja mitévő legyen a félig őrült ifjúval; de e táviratot már a rendőrség vette át, és igy sikerült azonnal a tettest elfogni, aki a leány hullája mellett tettét már be is vallotta, hogy t. i. a leányt cyankáli által megmérgezte, s a mérget zsebébe

dugta, hogy öngyilkosnak higyjék.

 

Szerkesztői mondanivaló.

 

„El kell felejteni" a versirónak is, mikor költeményt ir, a prózai döczögést, s akkor boldogulhat, mert érzése és eszméi

vannak. A jó technika ma már könnyű, s azért elengedhetlen kellék. Magánlevélben nem írhatunk egy-egy versről

 bírálatot, mert akkor e czélra külön bíráló-irodát kellene berendeznünk.

 

 1874. A községnek vannak olyan elöljárói, kiknek érdekükben áll, nemcsak teendőiket érteni és jól végezni, hanem

az is, hogy ők, mint polgárilag megkülönböztettek és kitüntettek, a miveltségben is mások felett álljanak. Ha a

jegyző, mint aki közöttük legértelmesebb, vagy más kormányférfiu, őket ezen állásukra emlékeztetni fogja, bizonnyal, ha könyvek vételére szólittatnak fel, nem felejtik, mint más viszonyok között már történt, azt : kinevetnek mások, ha könyvet veszek. Csak egyszer annyira vihessék a jegyző urak vagy kormányférfiak, hogy az elöljárók és a nép az értelmi megkülönböztetést észrevegyék és szeressék, azonnal lesz községi könyvtár. Ne állítsa senki, hogy a

lelkész, mivel ő a miveltség vivője, a községben legtöbbet tehet e tekintetben; hanem fontolja meg, mi a mondott szó és példa a tekintélyes parancsolok körében, és mi az egyháziak elvonult szerény állásában ?

Ami továbbá a többi összegyüjtendöket illeti, milyenek : régiségek, ritkaságok, természeti nevezetességek stb. mik

kisebb nagyobb mennyiségben minden község határán találtatnak, azokat a nép előtt figyelemre méltókká és fontosokká leginkább a parancsolok tehetik, vagy azok, kiknek azokért szivük is van, és pénzük is. A kormányférfiak valaha össze tudták szedetni a verébfejeket(?); miért ne volna most hatalmukban, a nemzet nagy gyűjteményébe hordatni azon természeti nevezetességeket, melyek figyelem nélkül imitt-amott hevernek. Csak ezek akarják, mindjárt van minden helységben természetismereti stb. gyűjtemény, innen a nemzet nagyobb gyüjteményeibe időnként befolyandó.

Mai számunk az utolsó a jelen évben; a kiadóhivatal a t. előfizetőket megrendeléseik mielőbbi megújításaira kéri föl, nehogy a lapok küldésében fennakadás álljon be. A Vasárnapi Újság 1890. évi tartalomjegyzékét januári első számainkkal küldjük szét.

 

A király Pozsonyban. A pozsonyi állandó dunai híd ünnepélyes fölavatása e hó 30-ikán lesz Pozsonyban.

A király délelőtt 9 órakor érkezik meg, s Frigyes főherczeg palotájában száll meg. A felavatás 10 órakor lesz.

Gróf Szapáry Gyula kormányelnök rövid beszédet mond, mire az egybegyűltek a hidra mennek, hol Baross Gábor

a miniszter fog beszélni. Ó felsége gyalog megy át a hidon és gyalog tér vissza. Azután ismét a  főherczegi palotába hajtat, hol fél 12-kor a helyőrség tisztikara, a titkos tanácsosok és kamarások, a hitközségek, a megye, a város, a kir. hivatalok és hatóságok, ugy mint a bíróságok, a posta- és távirdahivatal, a pénzügyi hatóságok, az iskolák és a kórház, az ügyvédi és jegyzői kamarák valamint a kereskedelmi kamara küldöttségeit fogadja. Délután két órakor megtekinti a székesegyházat, a vöröskereszt egylet telepét és a hadapród iskolát. Délután 5 órakor visszatér Bécsbe.

 

Az udvar Budapesten. A királyi család újabb hírek szerint a jövő hónap végén hosszabb tartózkodásra Budapestre

érkezik. A farsang alatt egy pár nagyobb mulatság is lesz.

 

  

Spanyolország a középkorban.1874. 583.

 

Spanyolország, melyet az utóbbi három-négy század alatt bigott fejdelmek és papok uralma s ennek következtében most a

polgárharcz és pártszenvedély a bukás szélére ragadta, a mórok uralkodása idejében a művelt világ legvirágzóbb és

legpolgárosultabb államát. A mórok, kiket a vakbuzgó katholikus fejdelmek oly hallatlan kegyetlenséggel üldöztek és

pusztították ki az országból, az összes lakosság legszorgalmasabb, legügyesebb és legtudományosabb része valának s

elvesztésük halálos döfés volt az ország nagysága és boldogsága ellen — oly halálos döfés, melyből sohasem tudott

föllábbadozni. A mórok tudományos és irodalmi tevékenysége s nagyszerű kereskedelmi vállalatai, amelyeket a

khalifák bölcs politikája minden módon gyámolított és támogatott, nagyban előmozditották az ország fölvirágzását,

meggazdagodását s népeinek általános műveltségét. Kordova, az Ommajádok székhelye, gazdagság és nagyság

tekintetében semmivel sem állott hátrább a Tigris partján büszkélkedő vetélytársánál, Bagdadnál. Hosszában

huszonnégy, szélességében hat (angol) mérföldnyi terület a Guadalquivir partjain palotákkal, utczákkal, kertekkel és

középületekkel volt belepve, s a város polgárai tiz (angol) mérföld területen át a szebbnél szebb épületek szakadatlan sorai

között lámpafény mellett járkálhattak föl s alá. Almansor uralkodása idejében Kordovának 270 000 háza, 80 455

boltja, 911 fürdője és 3877 mecsetje volt, mely utóbbiaknak csillogó minaretjeiről a müezzin 800 000 embernek hirdeté

naponként az imádkozás óráit. A khalifa szerájának személyzete: női, kedvesei és fekete ennuchjai, 6300 egyénből

állt; amikor csatába ment, 12 000 lovasból álló testőrsereg kisérte, kiknek övei és kardkötői arannyal voltak himezve.

Granada szintén világhirü volt gazdagsága és műveltsége miatt. A királyi birtokok húsz mérföldre terjedtek, s azoknak

összes jövedelme a város erőditésére fordíttattak. Csupán a gabonavámból 150 000 forintot vett be a király kincstárnoka

évenként, amely összeg az akkori időben roppant nagy volt, mert a búza mérőjét (bushel) 25 krajczárjával (hat penny)

vehették. A 150 000-fő lakosság fogyasztása folytonosan 130 vizi malmot foglalkoztatott a külvárosokban. A kis granadai

khalifaság népességét a mórok idejében több mint 3 millióra teszik, mely szám jelenleg mintegy ötödrésznyire apadt le.

Templomai és palotái osztoztak az egykor virágzó állan szomorú sorsában. Az Alhambra elhagyatva áll, omladozó félben és elhanyagolva. Az egykor páratlanul szép mór palota belseje még tűrhetően ép állapotban maradt meg, és egykori fejedelmi lakói regényes hajlamairól és jó ízléséről még ma is fényes bizonyságot tehet. Szevilla, mely majdnem 200 évig volt egy kis fejdelemség diszes székhelye, ez

idő alatt széles kiterjedésű kereskedéséről és lakóinak jólétéről folytonosan hires volt. Lakóinak száma 1247-ben,

Draper szerint, kinek hires művéből a föntebbi adatokat is kölcsönöztük, 300 000 volt, mely szám a XVI-ik században

már egyharmadára volt leapadva. A mór birtokok egész területén Szevilla volt az olajkereskedés fő piacza s csupán ez az

egy kereskedelmi ág oly nagy terjedelmű volt, hogy az  olajfaültetvények a külvárosok körül mintegy 100 000 gazdasági

épületet (farm-házat) és olajsajtót foglalkoztattak, tehát sokkal többet, mint amennyi jelenleg az egész Andalúzia területén

található. A szerencsétlen ország mai állapota az imént vázolthoz képest,még siralmasabb. S. L

 

 

Új guinea

 

 Még a nő is egyenrangú tagja volt a társadalomnak.. A rabszolga korban a nő vételárát szülői vagy egyéb hozzátartozói

kapják s a házasságkötésnél legfőbb a vételár iránti alkudozás, mégis a pápuák legtöbbnyire igen boldog családi életet

élnek.

Bíró ezután sorra veite Űj-Guinea nevezetesebb állatait s bemutatta a legjellegzetesebb alakokat; az erszényes

emlősök közül a Phalangista orientális Pali. nevűt, a madarak közül a pompás aranysárga vagy vöröses tollazatű  paradicsomm

adarakat, az óriás és a törpe papagályokat, a különféle galambokat, a csillogó kék tollú jégmadarat, melyet északi rokonsága

 révén neveznek így, noha ez a fajtaja jeget soha sem látott. Elmondja azt is, hogy ezeket az állatokat miképen vadásszák

 s mily módon fogják a pápua fiúk az óriás kígyót. Bemutatta ennek alsó állkapcsát is, melyet orvosi műszernek,

vércsapolónak, használnak. A hüllőknél egy új elevenszülő békafajt, ennek fejlődését mutatta be.

A rovaroknál a remek csillcgású. óriási lepkéket, melyek közül az egyik néhai Erzsébet «királyné, nevét viseli.

Chyzer miniszteri tanácsos nevéről elnevezett új atka-nemet, néhány érdekes termesz hangyát is mutatott.

Ez utóbbiak közül az egyik fajnak fészkét szintén bemutatjuk,  A csigáknál és kagylóknál egyúttal csigapénzt és

az ékszereknek azt a fajtáját mutatta be, melyet díszítésre használnak.

Mindezek az állatok a mi földövünkön otthonosaktól teljesen elütök.

 

 

UTAZÁS

IDEGEN FÖLDÖN.

Az orosz határtól Parisig. Jurjevskája Katalin herczegnő emlékirataiból. 1890. 623.

Részletek

 

A határig kísérőim nem hagyták el a vonatot, még a kocsit sem, melyben gyermekeimmel ültem, mert minduntalan benyitottak, hogy jelenlétemről bizonyosak lehessenek. Varsóban azt találtam K. ezredestől kérdezni, vajon mi törtenne, ha én most egyáltalán nem akarnék tovább utazni, hanem gyermekeimmel | együtt a városba mennék ?

— Asszonyom, — feleié az öreg katona, — ez lehetetlen, mert valamennyien, kik e vonaton ülünk, fejünkkel felelünk arról, hogy a határig kisérjük. Ott megszűnik küldetésünk és ezzel felelősségünk is.

A határnál más őrséget kapok, de azért épp úgy nem fogok magam fölött rendelkezhetni, mint most, midőn még a czár birodalmában vagyok. A vasuti pályára nyiló várótermek mindegyik állomáson zárva voltak, és csakis közvetlenül a vonat elindulása előtt bocsájtották ki az utasokat, kiket a kalauzok és a csendőrök gyors beszállásra unszoltak. Barzon két ismerős alakot láttam az indóházban. Az egyik S. gróf, a czár egyik lovászmestere, a másik S. államtanácsos, Baranov rendőrminiszter meghitt embere volt. Eleinte azt hittem, hogy c ak véletlenül jöttek Barzra, de midőn K. ezredes feszesen tisztelegve, S. államtanácsosnak formaszerű jelentést tett és a kocsira mutatott, melyben ültem, észre vettem, hogy az urak magasabb utasítás folytán tették meg az utat Szent-Pétervárról, és itt érték utol a vonatot.

S., kit annak idején magam ajánlottam a czár figyelmébe, mivel Livádián rendkívüli tevékenységet fejtett ki a biztonsági szolgálatban, végképpen kiesett szerepéből, midőn őt az ablakhoz szólítottam. Egyenesen azt kérdeztem tőle, mi járatban jött ezen elhagyott fóldre, hol előbb bizonyára soha sem járt, de tán még azt sem tudta, vajon ily nevű város létezik-e a nagy orosz birodalomban.

A szolgalelkű ember, kire valószínűleg Szent-Pétervárott nagyon ráijesztettek, sokáig habozott, mig végre azzal mentegette magát, hogy mint alárendelt hivatalnok a felsöbb és legfelsőbb parancsnak engedelmeskedni kénytelen. A főlovászmester, katonatiszt létére, mégis röstelte a dolgot, mert miudaddig nem jött elő, míg csak a vonat el nem indult.

Éjjelenként bizonyára több kisebb állomáson is lehettek ily küldöttek, mert néhányszor idegen arczok jelentek meg kocsimban, és ekkor jelenlétemet egy tolvaj-lámpás kétes világánál hamarosan konstatálva, ismét magamra hagytak. Eydtkuhnen határszéli állomásnál a vonat déli 12 órakor állott meg. Itt már kissé óvatosabban mutatták magukat kísérőim, mert az állomás tele volt porosz főtisztekkel, kik valamely határszéli fegyvergyakorlatról érkezve, a katonai vonatra vártak, hogy állomásaikra visszatérhessenek.

Szergiusz Alexandrovics fiam, ki Szent-Pétervártól idáig a kocsit el nem hagyta, erősen sírt, és azt akarta, hogy vele a perronon sétálgassak. Arra kértem K. ezredest, engedné meg, hogy a gyermekkel az ő társaságában néhányszor fel es alá mehessek. K. azt felelte, hogy minden pillanatban várja az urakat, kik őt felváltják, ezeket szólítsam meg e tárgyban.

Nemsokára két polgári ruhába öltözött ur jött ki az állomásfőnök szobájából, hol gyenruháikat a polgári öltönnyel váltották fel. Előttem egészen ismeretlen alakok lévén, eleinte azt hittem, hogy porosz tisztviselők, de vajmi hamar arról kellett meggyőződnöm, hogy ezek új őreim. Mindketten K. ezredessel kocsimba léptek, hol engem az utóbbi formaszerüleg átadott, amint valami málhadarabot szoktak. Azon kérdésemre, kik legyenek az urak, K. ezredes nem felelt, az őrök pedig néma fejhajtással távoztak.

A vonat elindulásakor a kalauz, nagy meglepetésemre, bezárta a kocsit, úgy, hogy abból semmi körülmények közt ki nem mehettem volna, néhány perez múlva pedig az egyik őr kocsimba jött, hol szó nélkül leült. E durva bánásmód kihozott sodromból.

— Kicsoda ön, — kérdem erős hangon, — hogy egy magányos nő kocsijába mer lépni ?

— Na, galambocskám, — mökögé a megszólított, ki ősi szokás szerint erősen bepálinkázott, csak ne tüzeskedjél, hiszen tán csak elférünk kettecskén e kocsiban ? Nekem itt kell lennem, ha tetszik, ha nem, pedig hidd el, sokkal jobban szeretnek otthon Maruskámnál ebédelni, ki bizonyára nem venné zokon, ha mellette helyet foglalnék.

Tehát már annyira süllyedtem, gondoltam magamban, hogy egy vén részeges embert adnak mellém, mint valami kitolonczolt franczia komédiásné mellé, ki Szent-Pétervárott a jeunesse dorée (arany ifjúság) néhány tagját kizsebelte! Szent Isten, segélj rajtam!

Részeg emberrel bánni minden körülmények közt nehéz dolog, de helyzetemben valóságos lehetetlenségnek tartottam, hogy a veszedelmes társaságtól baj nélkül megszabaduljak. Egy gondolat villant meg agyamban. Kézi bőröndömben néhány száz imperiál volt eltéve; ha egyebet nem érek el, de az arany segítségével sokat tudhatok meg ezen embertől, mit a józan K. ezredestől hiába kérdeztem volna.

— Lássa, — mondám mosolyogva, — Maruskája most otthon epekedik ön után, pedig hiába, mert néhány napig nem fog visszatérni. És ami több, még valami emléket sem visz haza az unalmas útról.

— Az igaz, — veté közbe kísérőm, ki nagy nehezen tartotta magát a kocsi bársony karszékén, — nem tudom, miből és honnan hoznék szegény kis Maruskámnak valamit, mikor az az átkozott quarantain, melyet tegnap estve játszottam, mindenemtől kipusztított. He, he, he ! Jaj, te gyönyörű kis herczegnőm!

És e szavakkal térdre borult előtten, nem mintha szerelmi vallomást akart volna tenni, hanem mivel a sok szeszes ital lerántotta lábáról.

Az arany láttára, melyet elébe tartottam, kissé meghökkent, de hamar magához tért, és miután a négyszáz darabos csomagot zsebre rakta, lassanként minden kérdésemre nehezen ugyan, de mégis elég érthetőleg felelt. Társa, ki őt reggel felváltandja, F. testőrszázados. Ez valószínűleg Parisig fog kisérni, míg ő Berlinen túl alig mehet, mert sem francziául, sem németül nem beszél, de senki sem akarta a küldetést elvállalni, míg csak határozott parancs nem érkezett. Kitől jöttek a parancsok, azt nem tudta megmondani, de említette, hogy már Berlinben oly emberekkel fogok találkozni, akik erre nézve bővebb felvilágosítást adhatnak. Szökést ne kísértsek, mert több titkos rendőr utazik velem Szent-Pétervárról, kiknek meg van hagyva, hogy ily esetben egyszerűen lőjjenek agyon. Szent-Pétervárról való kiutasításomról csak akkor fog a közönség értesülni, ha már Parisban vagy Londonban leszek, mire nézve a legfelsőbb elhatározást Berlinben várhatom.

Azt is elmondta a sok arany varázsereje által elkábított bőbeszédű ember, hogy ha gyermekeim nem lennének, tán Oroszországban is megmaradhattam volna, de így ezt nem tűrik a többi nagy urak.

Mindaz, amit a félig részeg ember nékem mondott, nem volt újság előttem. Hiszen a gyermekekre nézve oly határozott nyilatkozatot adtam magamról, hogy ennek ellenében még akarva sem tehettem volna valamit, ami különben eszem ágában sem volt. Régen elmultak az idők, midőn Oroszországban távoli rokonok az uralkodó-családban véres háborúkat idéztek elő. De még azt is tudta mindenki, hogy gyermekeim családi nevét nem cserélném föl semmifele más névvel a világon, ha tiz korona lenne is hozzá kötve.

Mindez nem egyezett meg ama vérig sértő bánásmóddal, melyet a czár halála óta el kell tűrnöm. Nem, és százszor nem, — egészen más és különböző okok lehettek, melyek szerencsétlenségemet előidézték. Itt csak női ármány szőhette fonalait, más semmi a világon.

A czárné, kivel ritkán találkoztam, és kit a szent-pétervári levegő még nem rontott el végképpen, nem titkolta ugyan előttem ellenszenvét még a czár életében sem, de több ízben úgy nyilatkozott rólam, mintha bennem mégis csak azt látná, mi valósággal voltam, t. i. a czár őszinte hű barátnéját, ki más lenni nem is akar, mivel benne csak a nemeslelkű, önzéstelen férfiút és gyermekeinek atyját szerettem. Minden egyéb az elhunyt uralkodó akaratától függött, ki, ha reám mindenkor hallgat, most is élne.

A női ármány tehát magában az uralkodócsalád keblében, a czárné teljes mellőzésével támadhatott, és onnan szivárgott át ama körökbe, hol legjobb szerették volna, ha Perovskája bombája engem is széttépett volna. Ily körülmények közt tán az isteni gondviselés ugy akarta, hogy gyermekeimnek élve, a hatalmas ellenségek bosszúvágyát kikerüljem, mi Oroszországban alig lett volna lehetséges.

Külföldön jobban vigyázhatok magamra, habár elég példa van reá, nogy éppen ott érte el végzetük azokat, kik otthon a haláltól féltek. Berlinig semmi különös eset nem adta elő magát. Második kísérőm, — kinek nevét mai napig sem tudom, de tudni nem is akarom, ne hogy egy emberrel többet utáljak a világon, — rosszul érezvén magát, a felügyeletet ama bőbeszédű tisztre bízta, ki Eydtkuhnen óta folyton kocsiban maradt és gyermekeimnek ó-orosz meséket s mondákat adott elő.

Berlinben a rendőrfőnök teljes díszben lépett kocsimba, azzal mutatván be magát, hogy felsőbb meghagyás folytán esetleges parancsaimat várja. Szives figyelmét megköszönve, arra kértem, hogy néhány levelemet, melyet útközben irtam, kézhez juttatná, illetőleg a postára adatná. A hatalmas úr megilletődve hallotta, hogy kísérőim sem nekem, sem pedig cselédeimnek a kocsiból való kiszállást meg nem engedik, de miután kísérőm kijelentette, hogy erre nézve határozott parancsa van, egyszerre leesett a porosz úr álla, ki azonban mindvégig a legnagyobb udvariasságot mutatta irányomban. A leveleket is átvette, de már ezek, mint utóbb megtudtam, nem a postára, hanem az orosz követség kezébe jutottak.

Berlinben a vonat három óráig késett, mivel a csatlakozás München felé esőzések és zivatarok miatt megszakadt.

Erre azt indítványoztam, hogy a kísérettel együtt külön vonaton Bécs fele folytassam utamat, s onnét Olaszországon keresztül jutnék Parisba. A költségeket tüstént ki akartam fizetni, de a rendőrfőnök erre nézve utasítással nem lévén ellátva, kérésemre a városba, a miniszterhez, Bismarck úrhoz sietett, honnan másfél óra múlva azon értesítés jött vissza, hogy e tárgyban előbb Szent-Pétervárral kellene sürgönyöket váltani, és míg onnan távirati úton válasz érkeznék, az alatt a vonat Köln felé is elindulhat. Ez ellen semmi kifogást sem tehettem, habár azt terveztem, hogy Bécsben az osztrák hatóságok oltalmát kérem fel személyes szabadságom visszanyerése végett. Ezt a rendőrfőnök úrnak itt is értésére adtam, azzal a kijelentéssel, hogy a porosz hatóság sem tagadhatná meg tőlem ily esetben oltalmát. Erre a bölcs porosz azt mondta, hogy a kocsi, melyen Szent-Pétervárról Berlinbe érkeztem, orosz kocsi, s így azt ö orosz területnek tekinti! Ily alávaló s egyúttal ostoba kifogásra azzaI válaszoltam, hogy a rendőrfőnök urat kocsim azonnali elhagyására kértem fel, feltéve, hogy teendőit nálam és velem már elvégezte. Erre aztán Bismarck úr küldöttjétől szerencsésen  megszabadultam.

Kölnben nagy örömömre tudtomra adatott, hogy szabadságomban áll az éjszakát valamely szállodában tölteni, ha megígérem, hogy szö-I kési kísérletet nem teszek. Ezt szívesem megígértem, mert daczára annak, hegy a vasúti kocsiban elég kényelmes külön háló osztály volt, a kerekek örökös zakatolása miatt már félig meg-siketültem.

Az első rangú szállodában, hova gyermekeim-, mel és kísérőimmel úgyszintén szolgáimmal hajtattam, számomra a lakosztály már Szent-Pétervárról volt megrendelve. Ezenkívül az i előttem hajlongó fogadós szavaiból azt is megértettem, hogy kívülem még egyéb uraságok is fognak az éjjeli vonattal Szent-Pétervárról megérkezni. A hír annyira felizgatott, hogy minden törödöttségem mellett sem voltam képes szemeimet behunyni. Hajnal felé nagy lárma és mozgás támadt a nagy házban. Valaki sebes lépésekkel ajtóm felé tart, én ösztönszerűleg kinyitom, és testvérbátyám karjaiba dűlök...

Minden bajomat egy pillanat alatt elfelejtettem ; hiszen mégis volt valakim a világon, ki velem törődött, ki rólam gondoskodott és miattam magát a hatalmasok haragjának kitette. Míg én Szent-Pétervárról Berlin felé utaztam, addig szegény Sándorom végig járta családom valamennyi jóakaróit, és nagy nehezen kieszközölte, hogy utánam siethessen.

A Kölnben megállapodásról szóló intézkedés távirati úton Berlinben ért utól, de a ravasz ó-orosz, ki aranyaimat zsebre rakta, ingyen nem akarta velem a jó hírt közölni, míg csak Kölnbe nem értünk.

Sándor bátyám elmondta, hogy most már Szent-Pétervárott nem is bánnák, ha innen tovább mennék.

 

Megengedjük, hogy e közleményt esztelenségnek lehetne tekinteni! Azt azonban mindenkinek el kell ismernie, hogy szabatosság és őszinteség tekintetében semmi kívánni valót se hagy hátra. Ezenkívül, főleg az a körülmény tette komollyá, hogy az Egyesült-Államok kormánya az engedmény-okmányt már előzetesen ki is állította a többször említett társulat javára, azon esetre, ha az az árverésen a földsark körüli területek tulajdonjogát véglegesen megszerezné magának.

 

 

 

 

 

Spanyolország a középkorban.1874. 583.

 

Spanyolország, melyet az utóbbi három-négy század alatt bigott fejdelmek és papok uralma s ennek következtében most a

polgárharcz és pártszenvedély a bukás szélére ragadta, a mórok uralkodása idejében a művelt világ legvirágzóbb és

legpolgárosultabb államát. A mórok, kiket a vakbuzgó katholikus fejdelmek oly hallatlan kegyetlenséggel üldöztek és

pusztították ki az országból, az összes lakosság legszorgalmasabb, legügyesebb és legtudományosabb része valának s

elvesztésük halálos döfés volt az ország nagysága és boldogsága ellen — oly halálos döfés, melyből sohasem tudott

föllábbadozni. A mórok tudományos és irodalmi tevékenysége s nagyszerű kereskedelmi vállalatai, amelyeket a

khalifák bölcs politikája minden módon gyámolított és támogatott, nagyban előmozditották az ország fölvirágzását,

meggazdagodását s népeinek általános műveltségét. Kordova, az Ommajádok székhelye, gazdagság és nagyság

tekintetében semmivel sem állott hátrább a Tigris partján büszkélkedő vetélytársánál, Bagdadnál. Hosszában

huszonnégy, szélességében hat (angol) mérföldnyi terület a Guadalquivir partjain palotákkal, utczákkal, kertekkel és

középületekkel volt belepve, s a város polgárai tiz (angol) mérföld területen át a szebbnél szebb épületek szakadatlan sorai

között lámpafény mellett járkálhattak föl s alá. Almansor uralkodása idejében Kordovának 270 000 háza, 80 455

boltja, 911 fürdője és 3877 mecsetje volt, mely utóbbiaknak csillogó minaretjeiről a müezzin 800 000 embernek hirdeté

naponként az imádkozás óráit. A khalifa szerájának személyzete: női, kedvesei és fekete ennuchjai, 6300 egyénből

állt; amikor csatába ment, 12 000 lovasból álló testőrsereg kisérte, kiknek övei és kardkötői arannyal voltak himezve.

Granada szintén világhirü volt gazdagsága és műveltsége miatt. A királyi birtokok húsz mérföldre terjedtek, s azoknak

összes jövedelme a város erőditésére fordíttattak. Csupán a gabonavámból 150 000 forintot vett be a király kincstárnoka

évenként, amely összeg az akkori időben roppant nagy volt, mert a búza mérőjét (bushel) 25 krajczárjával (hat penny)

vehették. A 150 000-fő lakosság fogyasztása folytonosan 130 vizi malmot foglalkoztatott a külvárosokban. A kis granadai

khalifaság népességét a mórok idejében több mint 3 millióra teszik, mely szám jelenleg mintegy ötödrésznyire apadt le.

Templomai és palotái osztoztak az egykor virágzó állan szomorú sorsában. Az Alhambra elhagyatva áll, omladozó félben és elhanyagolva. Az egykor páratlanul szép mór palota belseje még tűrhetően ép állapotban maradt meg, és egykori fejedelmi lakói regényes hajlamairól és jó ízléséről még ma is fényes bizonyságot tehet. Szevilla, mely majdnem 200 évig volt egy kis fejdelemség diszes székhelye, ez

idő alatt széles kiterjedésű kereskedéséről és lakóinak jólétéről folytonosan hires volt. Lakóinak száma 1247-ben,

Draper szerint, kinek hires művéből a föntebbi adatokat is kölcsönöztük, 300 000 volt, mely szám a XVI-ik században

már egyharmadára volt leapadva. A mór birtokok egész területén Szevilla volt az olajkereskedés fő piacza s csupán ez az

egy kereskedelmi ág oly nagy terjedelmű volt, hogy az  olajfaültetvények a külvárosok körül mintegy 100 000 gazdasági

épületet (farm-házat) és olajsajtót foglalkoztattak, tehát sokkal többet, mint amennyi jelenleg az egész Andalúzia területén

található. A szerencsétlen ország mai állapota az imént vázolthoz képest,még siralmasabb. S. L

 

 

A barlangnak 1874. 710. a felső részén kívül van még egy mélyebben fekvő, vagyis alsóbb része is. Midőn a fáradhatatlan Ruffiny az imént emlitett vizereket, melyek a jégben lassanként elenyésznek, észrevette, a jeget a vizek folyása irányában áttörette olyformán, hogy bányászokkal a jégtömegeken át apró alagutakat vágatott.

Sejtelme, hogy lent még üres térségeknek kell lenni, teljesen megvalósult; s ezzel feltárta a barlang alsó emeletét is, mely majdnem érdekesebb még, mint a felső.

Az alsó osztály két részből, szárnyból áll: a jobból és a balból. Lejutunk ezekbe a jégbe vágott nyilasokon.

Ha előbb a jobb szárnyat akarjuk meglátogatni, úgy az iménti utunkon visszafelé kell mennünk; egy pompás, fagyott vizzuhatag mellett ráakadunk a bejárásra. A zuhatag egy szikláról esik le és mereven tiszta jégből van. Ottjártunkkor az előtérben egy sajátságos jégképződmény, mely gyermeket tartó női alakot látszott utánozni, kötötte le a figyelmet.

Le akarván menni, 150 falépcsőn kell leszállanunk. A hatalmas jégtömb láttára lehetetlen csodálkozásunkat elfojtanunk.

Amint, a jégtől kisérve, a mélységbe leszállunk, a felület eleinte lassan, aztán mind jobban ereszkedik, míg végre alant egészen meredek fallal végződik. Itt az alsó térségben ugyanis, a jég nem csatlakozik a lefüggő sziklafalhoz, hanem a jég és szikla között 3—4 öl széles hézag marad, minek következtében hosszu, keskeny folyosó támad; egyfelől a szikla, másfelől pedig a jégfal által határolva.

E jégfal be enged némileg pillantanunk a jégtömb szerkezetébe. Az egésmz tömeg, váltakozva néhány vonalnyitól néhány hüvelyknyi vastagságig, tiszta, majd alabástrom-, majd üvegnemü jégrétegekből van fölépítve. A jégrétegek párhuzamosan fekszenek, s hajlásúk néhol 40 fokot is elér.Némely helyen papiros vékonyságu, meszes porrétegek is vehetők észre, melyek a jeget, a rétegzettel egy irányt követve, szelik át. Nyilvánvaló, hogy e hatalmas jégtömb hajdan a sziklafalig nyúlt, s hogy kevésbé az elolvadás, mint inkább elpárolgás következtében, apránként hátrább húzódott, e meredek, sőt gyakran előre bukkanó falat alkotva. E fal, mely a rétegeket keresztbe szeli, nyilvánosságra hozza az egyes rétegek vastagságát.

Az egész jégtömeg, mely mintegy 60 láb vastag, a barlang fenekén, közvetlenül mész-sziklán nyugszik. Itt a barlang hirtelen összeszorulva a mélységbe süllyed, melybe ha bele nézünk, összevissza hányt nagy sziklaromokat látunk, melyek a barlang e részét kitöltik, rendetlen üregeket és hasadékokat hagyván maguk mögött. Ez üregek némi jéggel s itt-ott csepegő-kövekkel vannak kibélelve. Az esetleg leolvadó vagy beszivárgó viz e repedéseken folyik le.

Ezen ősrégi jégtömb falán látunk jég-képződményeket is, melyek föltűnő szépségüek. Különösen fölgerjeszti bámulatunkat egy három tagozatú, igen gazdagon diszitett vékony függöny, tiszta megmerevült viz-szálakból fonva. E függöny fenn a magasból a jégfalon hull alá, maga és e között szabad teret hagyván. Az átcsillanó függöny bal részét széles, finom hajlású diszitmények, középső részét ellenben vékony, reczésen összeilleszkedő gyöngysorok alkotják, melyeknek üveges gyöngyeiről itt-ott viz cseppen le; végre a jobb oldali rész, kerek vizzsinegekből áll, melyek madárfej formájú végeiket szabadon lengetve a hideg levegőben fürösztik.

E pompás, néhol a földig is leérő függönyön, mögéje tartott világgal, bájoló fényhatásokat lehet előidézni.

E folyosó keleti végén, hol a szikla és a jégfal hegyes zugot alkotva összeesnek, egy gyönyörű pont van, — az ugynevezatt „kápolna".

Jégfülke ez, pálma-lomboktól és aloe-csoportoktól körülvéve; leveleikbe a légbuborékok ezüstfényü, ragyogó ereket szőnek. A név tökéletesen megfelel e csöndes méla helynek. Mielőtt az imént emlitett kápolnához érünk.a jegfal fölső része csúcsiv módjára a sziklafalhoz hajhk, melyről szintén több apró jég-redőzet csüng le. Ilyenféle pont az is, hol jobb-felól a jegfal, bal-felől a sziklafal meredez a róla lágy hullámokban lecsüngő, keskeny függönnyel.

E függöny félig eltakarja a kőtörmelékeket, melyek a mélység felé húzódó itteni barlangrészt betöltik.

Ha a balkéz felőli — keleti — úgynevezett Ruffiny-folyosóba akarunk jutni, vissza kell térnünk a nagy terembe, honnan a jobb felőlihez hasonló lépcsőkön ereszkedünk le. A viszonyok itt is ugyanazok, mint az imént meglátogatott részben. Ugyanaz a rétegzetes jégtömb, melynek vége szintén eláll a sziklafaltól, ugyanazok a modern jégképződmények, változatos alakjaikban; a különbség csak az, hogy itt a jégfalat többnyire jégkristályok diszitik. Bámulatos szép itt a lugas, mely jeges dombon állva s vékony jégszálakból szőve, a jégfalhoz támaszkodik. Jégbe vágott lépcsők vezetnek hozzá. A lugas belseje sűrűn rakott s tarka szinben csillogó jégkristályokkal van feldiszitve. Igen érdekes ezt belülről világitva megtekinteni.

Ez a folyosó is, mely az iméntinél rövidebb, csak ugy végződik mint amaz; a nagy jégtömeg és a sziklafal itt is összekerülnek. Ha a végén, nyugat felé tartva a jégen át alagutat vágnának, ugy annak a kápolna táján  a jobb felőli folyosóba kellene benyilnia.

A barlang alsó része tehát hosszú, keskeny, szakadatlan folyosó lenne, ha a közbe helyezkedett jégtömegek két különvált részre nem osztanák. E barlang vizeinek lefolyásából származik ama jéghideg forrás, melyet e sorok elején emlitettünk.

 

 

Új guinea

 

 Még a nő is egyenrangú tagja volt a társadalomnak.. A rabszolga korban a nő vételárát szülői vagy egyéb hozzátartozói

kapják s a házasságkötésnél legfőbb a vételár iránti alkudozás, mégis a pápuák legtöbbnyire igen boldog családi életet

élnek.

Bíró ezután sorra veite Űj-Guinea nevezetesebb állatait s bemutatta a legjellegzetesebb alakokat; az erszényes

emlősök közül a Phalangista orientális Pali. nevűt, a madarak közül a pompás aranysárga vagy vöröses tollazatű  paradicsom m

adarakat, az óriás és a törpe papagályokat, a különféle galambokat, a csillogó kék tollú jégmadarat, melyet északi rokonsága

 révén neveznek így, noha ez a fajtaja jeget soha sem látott. Elmondja azt is, hogy ezeket az állatokat miképen vadásszák

 s mily módon fogják a pápua fiúk az óriás kígyót. Bemutatta ennek alsó állkapcsát is, melyet orvosi műszernek,

vércsapolónak, használnak. A hüllőknél egy új elevenszülő békafajt, ennek fejlődését mutatta be.

A rovaroknál a remek csillcgású. óriási lepkéket, melyek közül az egyik néhai Erzsébet «királyné, nevét viseli.

Chyzer miniszteri tanácsos nevéről elnevezett új atka-nemet, néhány érdekes termesz hangyát is mutatott.

Ez utóbbiak közül az egyik fajnak fészkét szintén bemutatjuk,  A csigáknál és kagylóknál egyúttal csigapénzt és

az ékszereknek azt a fajtáját mutatta be, melyet díszítésre használnak.

Mindezek az állatok a mi földövünkön otthonosaktól teljesen elütök.