h14–18. Vasárnapi Újság. Tárcacikkek; Költemények. 1885  – 1889

 

 

 

2014. 07. 07. – 07. 27. (08. 09.)

 

Tartalom

 

Bevezetés

 

Tárcacikkek, napi érdekű közlemények. 1885-1889

Költemények. 1885-1889.

   Névsor

Függelék

   Galambos: VÚ repertórium, A-K

 

Bevezetés

 

A Címlapok sorozat folytatása, és az eddigi fejezetek a teljes Vasárnapi Újságot átfogják. A Címlapok válogatás, és verseket nem közöltünk ezekben a fejezetekben. /Van még meríteni való további fejezetek szerkesztéséhez./ A képeket illetően Budapest és magyar művészek alkotásai vezetnek. A világháború előtt is hadviselést folytattak egyes országok. Erről több tudósítás jelent meg. Az ismeretlen és a gyenge költők között megjelennek Arany és kortársai, elsősorban eddig ki nem adott verseikkel. A másodrangú költők esetenként figyelemre méltó gondolatot vetnek fel, de a megformálás erőtlen. Több vers a humor kategóriájába esik.

 

 

Tárcacikkek, napi érdekű közlemények. 1885-1889

 

 

 

1885. 1. 7. PEKÁR GYULA: New-Yorktól Liverpoolig.….a Cunard társaság öreg Scythiája, melynek fekete dereka hegyként emelkedik ki a móló mögül, s gomolygó füstfelhőben úszik. A hatalmas faépületben nagy a sürgés-forgás, s a pár lámpa nagy világító gömbként sárgállik a ködös levegőben. Itt-ott újságárulók, news-boyok dideregnek rekedt hangú hordárok társaságában, míg a kirendelt hivatalnokok álmossággal firkálnak. Egy létrához tuszkolnak, melynek felső vége elvész a sötétben, de a melyről észrevehetjük, hogy egy nagy zúgó, mozgó testhez, a Scythiához van támasztva. Köröskörül minden bizonytalan homályba van burkolva. Föllépünk a létrára, most érintjük utoljára lábainkkal a szabad amerikai földet.

Minő is egy ilyen hajó? A gőzös végében egy kék inges és lobogó skót sapkás hajós áll, és zsebbe dugott kezekkel szemléli az előtte álló iránytűt. Mögötte van a kormányos házikója, mely azonban most le van szegezve, miután az utóbbi időben a hajót gőzerővel kormányozzák. A matróz előtt az iránytűn túl emelkedik a harmadik, és legkisebb árboc. Ez előtt sorakozik a fedélzetre épített férfi- és nő-kabin, szalon, dohányzó-terem, ezek előtt a kapitány szobája s a második árboc. Előtte a konyha és egy hosszú sorozata a mellékhelyiségeknek, melyek tetején a kémény s a kapitány emeletes hídja áll. Ezek előtt a fő-kormány házikója, s itt kezdődik a második osztály (steerage): a kivándorlók osztálya.

Ennek fedélzete meglehetős üres és nagyon nélkülözi az első osztály kényelmét. Az első árboc körül pár lemenő látszik; itt-ott elszórva kötélcsomagok hevernek. A hajó orrában emelkedik a horgonycsavaró készülék, ott van maga a rengeteg horgony is; ez előtt van az őrszem helye s az előtt a tenger. A vitorlakötelek csinos elosztása igen tetszetős alakot ad a hajónak. Nyolc kifüggesztett mentőcsónak biztosítja az utasok életét. Egyik-egyik 60—80 emberre van szánva.

A fedélzet alatt még két emelet van, melyek az első helyen kabinokra, pompás szalonokra, s a második helyen szegényes fekhelyekre, és mellékhelyiségekre vannak beosztva. A fényes berendezésű szalonban, mely egyszersmind étterem, négy sorban tizenkét asztal látható. A hajó gépezetétől az ember szinte megijed, ha a méltóságosan forgó kerekeket s az óriás emeltyű-karokat meglátja. Kazánja a Scythiának tizenkettő volt, ugyanannyi fűtővel, kik neki vetkőzve a kemény munkának, olyanok voltak, mint Hephaistos /Vulkán/ legényei. A hajó fenekén húzódik végig a szél és csavartengely, mely a kormány mellett levő csavarral van összeköttetésben. E tengely külön kis alagútban vezettetik végig, mely oly alacsony, s olyan szűk, hogy az ember csak karikába görbülve mehet végig rajta. Nyilasa olyan, mint valami kazáné….

A hajó vitorláit feszesre duzzasztotta a kedvező szél, midőn kilenc óra felé felhangzott a várva várt harangjel, mely az utasokat először volt hivatva reggelire együvé terelni. Lementünk a szalonba…

A gép zenéje ad ugyan egy bizonyos monoton alaphangot; de ezt rövid idő multán annyira megszokja az ember, hogy szinte nem is hallja. Szél változásával egy alacsony, rongyos ruhába öltözött ember, a vitorlamester, előhívja embereit, kik aztán az ő sípjának hangjára egy síró dallam kíséretében húzzák a köteleket. A boatswain hosszúkás ezüst sípja uralkodik a vitorlák felett, melyek, daczára a gőz hatalmának, nem egyszer mentették meg már a hajót. Matrózai nincsenek oly poétikus kék ruhában és csikós ingben, mint a hogy azt az ember képzelni szereti. Különböző színű és alakú öltönyeik  kopottak és rongyosak…Fel kell mászniuk az árbocok tetejére; küszködni a vitorlák behúzásával.

 

 

1885. 2. 33. Budapest érdekesebb pontjainak lefestésére a fővárosi hatóság pályadíjakat tűzött ki 200—300—500 Frt-tal. A határnap ó-év napja volt, s ekkoráig 64 vázlat érkezett be, melyek most az uj városházán vannak kiállítva. A pályázatban részt vettek: Ligeti Antal két festménnyel, Nadler Róbert 14 (7 nagyobb és hét kisebb vázlattal) Baló 5-tel, Lechner Gyula 8-czal, Schikedanz Albert 7-tel, Mednyánszky László báró 3-mal, Feszty Árpád 4-gyel, Löschinger Zsigmond, Tölgyessy Arthur, Spányi Béla, Böhm János, Győrök Leo, Sándi Gyula, Molnár József, Molnár Géza, Aggházy Gyula, Irinyi S., Gyöngyvirági Zseni. A pályázók leginkább fölvették a Kálvin-tért, a Ferencz József-tért, a várkerti-partot, lánchidat, egyes várbeli részleteket, és egyes pontokat: mint a budai reáliskola, Mátyás-templom, bombatér, váci- út, hatvani-utca, a Rókus környéke, a kötő-utca, a Sas-fogadó.

 

 

 

1885. 11. 178. AZ ARADI VÉRTANUK EMLÉKSZOBRA. Az alkotmányos élet visszaállításával egyik első kötelességévé vált a nemzetnek összekötözgetni történetének fonalát ott, a hol azt az erőszak megszakította. Leróni háláját azok emléke iránt, akik a haza szabad alkotmányának védelmében hősi vagy épen vértanú-halált haltak…Az 1867-ben megindított gyűjtés tíz év alatt oly összegre emelkedett, hogy a bizottság hozzáfoghatott egy oly mű kiviteléhez, mely a nemzet hálájához és a vértanuk dicsőségéhez méltó alkotás legyen. A pályázatra tizennégy terv érkezett be. A minták annak idejében közszemlére voltak kitéve a budapesti vigadó termében is, s a sajtó és műértők véleményének meghallgatása után döntöttek.

 

 

 

 

 

 

AZ ARADI VÉRTANUK EMLÉKSZOBRA. HUSZÁR ADOLF MINTÁJA UTÁN.

 

…Arad város közönsége nevében a szobor-bizottság megbízza Huszár Adolf szobrász-tanárt az emlékszobor elkészítésével és fölállításával. Huszár Adolfnak kötelessége lesz az emlékszobor főalakját, vagyis a koszorút tartó Hungária álló alakját, továbbá négy mellékcsoportját (u. m. a kezében égő fáklyát tartó felvilágosodás géniusza által támogatott, láncát tépő szabadság,—a küzdelem leghatalmasabb eszköze, a nemzeti áldozatkészség, —a szabadsághőseinket jellemző férfierő és hazafiúi elszántság, — és végül a harc szomorú eredményeként a hazája által megsiratott, de zászlaját a halálban is híven őrző haldokló hős alakját). Aztán a 13 vértanú arckép-érmét, végül az ország és Arad szab. királyi város címerét mintázni, gipszbe önteni, ércbe öntetni, az ércbe öntött részeket összeállítani, ezeket s az alapzathoz tartozó anyagokat Arad város területére, a fölállítási helyre elszállítani, itt fölállítani…

 

*

 

Huszár Adolf halála után Arad városa az Országos Magyar Képzőművészeti Társulattól kért tanácsot, hogy kire bízzák az emlékmű befejezését. A testület egyöntetűen a fiatal Zala Györgyöt javasolta, így a város vele újította meg az eredeti szerződést.

 

1885. 12. 193. AZ ANGOL-OROSZ VISZÁLY.

Az európai diplomáciának ez idő szerint fő kérdése az afgán kérdés. Békés vagy háborús megoldást nyer-e, már magok az eddig történtek is sok, részben uj etnográfiai adatokat lepleztek föl Közép-Ázsia e kérdéssel kapcsolatos vidékeinek ismeretére. Feszült figyelemmel kísérik az angol és orosz érdekek éles ellentétéből eredendő fejleményeket. Lumsden Péter az angol kormány megbízásából indult útnak, hogy a kérdést a helyszínén tanulmányozza….

Múlt év december 12-dikén ért sir Lumsden és kísérete Bala Murghubba, mely téli szállásul volt kijelölve. A Murghab folyó mély és jelentékeny eséssel bír, úgy hogy az átkelés rajta igen nagy veszélyekkel jár, amellett egészen körülfolyja a várost, s azt ily módon megközelíthetetlenné teszi. Maga a város az afgánoké, s afgán katonaság székel benne, némi tüzérséggel, mely az angolokat megérkezésükkor tizenhét üdvlövéssel fogadta. Természetes, hogy itt nemsokára kedélyes tábori élet fejlett ki. Az angol határbizottság itt töltötte a karácsonyt is. különös szerkezetű turkomán sátrakban,

Sarakhs, melynek elfoglalására az oroszok Mérv elfoglalása után engedélyt kaptak, s mely arról is nevezetes, hogy az annyiszor emlegetett afgáni határt innen húzta ki a vegyes bizottság. A közhit O-Sarakhsban mutogatja Ábel, és Új-Sarakhsban Káin sírját. E helység Perzsiához tartozott, de O-Sarakhsot a perzsa kormányzó az oroszok kezére játszotta, s ott tartózkodik jelenleg Komarov orosz tábornok is, a Kaspi tengeren túli tartományok kormányzója,

1837 óta Herátot tartják, és méltán, Anglia indiai uralma kulcsának, s ezért oly kívánatos dolog Oroszországra nézve e város elfoglalása. De belátta fontosságát Anglia is, s azért mindent elkövet, hogy Herátot ne engedje ki a semleges afgán hatalom alól. Nem csoda tehát, hogy Oroszország előnyomulásának célpontja Hérát, s nagyon helyesen ítél, midőn mindenekelőtt arra törekszik, hogy a várost tőle elválasztó rengeteg sivatagot stratégiai vasúttal szelje át.

 

 

 

1885. 13. 205. A LEGÚJABB BONYODALMAK SZINHELYE: Afganisztán. Az angol-orosz versengés legközelebbi tárgya Afganisztán…Nem lehetetlen, hogy már a legközelebbi napok Anglia hadüzenetének hírét hozzák meg. Az angol kabinet komolyan foglalkozik egy ily lépés eshetőségével. Fölmerült a hír, hogy Törökország, egy Anglia és Oroszország közt kitörendő háború esetére, Hasszán Fehmi pasa által, az előbbinek véd- és dacszövetséget ajánlott fel Oroszország ellen.

Afganisztán, melyet Ázsia Svájcának lehetne nevezni, lankás hegy-völgyből álló tartomány, melyben szinte járhatatlan szorosok kötik egymással össze a mosolygó völgyeket, közben itt-ott fehér csúcsokkal, melyekről a hó soha sem olvad el, míg lábaiknál alant virágos réteket kristálytiszta patakok szeldelnek keresztül. Népessége több mint öt millió harcias faj, melynek története a legregényesebb és legvéresebb lapokkal van telve. Nem csak az afgánok országa hasonlít nagyszabású természeti szépségeiben Svájchoz, de az afgánok is, mint a svájciak, vitéz, halálmegvető, függetlenséget szerető nép…. Az afgán tolvaj-nemzet s e bűnéből él, azért nagyon elnéző is a lopás iránt. A tolvaj csak negyedik bűnténye után bűnhődik halállal, az előbbiek csak könnyű büntetést vonnak magok után, az afgánok minden büntetése megváltható pénzen. Babonások, tudatlanok és tisztátlanok. Tüntet föl az afgán jellem nemesebb vonásokat is, sőt még bűneik és rossz tulajdonságaik is inkább a külső körülményeknek róhatók fel, a melyekről ők nem tehetnek. Nemzedékről nemzedékre átöröklődő erőszakos és indulatos vérmérséklet kizárja azt, hogy békés és rendezett életet élő nemzet lehessenek. ….

1842-ben, midőn az afgánok árulóan megrohanták és lekoncolták a városban elhelyezett angol katonaságot, több tisztet is megölve, az angolok visszafoglalták a várost és teljesen lerombolták egyikét a keleten található legnagyobb és legpompásabb bazároknak. Aztán kifosztották a várost és borzasztó bosszújukat töltötték rajta. Kabul utcái nagyon szűkek, alig fér el két lovas bennük egymás mellett. A házak rendszerint két-három emeletesek, s fából és téglából épülnek, lapos fedelekkel, melyeken az emberek nyári éjeken át alusznak, s melyek lécezettel vannak körülvéve. Az utcák földszintjén nyíló boltokban egy pennyért pompás ebédet lehet kapni, s a serbet, fagylalt, és egy elsőrendű afgán ebéd minden ízletes finomsága sem kerül többe negyedfél pennynél. Valódi Eldorádó lenne e vidék, ha az afgánok békeszeretőbb nép volnának. A Kabul városát környező festői halmokon sok szép nyaraló is látható, kedves és illatozó kertekkel véve körül. Kilátás nyílik messzire, a lankás domboldalakon fekvő kertekre, a bájos völgyekre s a kéken és fehéren égbenyúló magas hegyekre.

 

 

1885. 13. 209. A CSENDES ÓCEÁN SZIGETEIRŐL. A földgömb öt úgynevezett világrésze közt Ausztráliát fedezték fel legutoljára. Másfél évszázaddal ezelőtt még jóformán csak egy pár homályos adat jutott el hozzánk a nagy kiterjedésű világrészről s még Cook világhírű utazásai után is, kinek köszönhetjük azt, hogy e szigetek általánosabban ismeretesekké lettek, sok idő telt el, míg alaposabb tudomás terjedt el felölök. A nagy ausztráliai kontinensnek és Új-Zélandnak e század második felében történt gyors benépesítése óta tarthatjuk csak jóformán e szigetcsoportot a müvelt földgömb alkotó részeinek.

Azóta fogalmaink is nagyon megváltoztak e vidékről. Hajdanában, különösen a múlt század vége felé, az érzelgős emberek itt keresték az ártatlan kedélyű természeti embereket s Tahiti a költők eszményképe lett; ma tudjuk, hogy sehol a földön nem volt annyira kifejlődve az emberevés szörnyű bűne, mint épen e szigeteken, honnan azt még ma sem lehetett végkép kiirtani. Hajdan s még nem régen is az egészet egy világrésznek tartották; ma csak a szárazföldet nevezik Ausztráliának s a tömérdek szigetet egymással lényegesen különböző három nagy csoportra osztják. Az angolokon kívül, kik a legnagyobb urak e vidéken, a hollandok és franciák is folyvást terjeszkednek s legutóbb a németek foglaltak el jelentékeny területet, Új-Guinea északi részét s a közel fekvő szigeteket.

Sok szigetcsoport azonban még most sincs meghódítva s ezek közt néhányon, különösen a Sandwich szigeteken s az újabban francia védnökség alá került Tahiti szigetcsoporton, a bennszülött nép meglepő gyorsasággal sajátította el a műveltséget. Minél inkább megközelíthetők lettek e szigetcsoportok — különösen a melbourne-i és sidney-i világkiállítások után — annál inkább átalakult a nép jellege. Még a Fidsi vagy Viti szigeten is, mely egy évtizeddel előbb a kannibálizmus fészke volt, ma már békés nép lakik. A gyors átalakulás azonban rohamosan pusztítja őket. Tasman szigetén már egyetlen bennszülött sem él; Új-Zélandban a vitéz maorik kihaló félben s a Sandwich szigetcsoporton az uralkodó bennszülöttek ma már kisebbségben vannak. Éppen a kihalás és gyors átalakulás költötte fel Európa művelt népeiben a vágyat, hogy lehetőleg mindent összegyűjtsenek, ami e szigetlakókra vonatkozik s ma már — különösen az angoloknál — nem csak tudós társaságok alakultak e célra, de múzeumok is, melyekben az ausztrál-négereknek nevezett csendes-óceáni lakókra vonatkozó minden tárgy megőriztetik eredetiben vagy másolatban…

 

 

 

1885. 14. 222.  BOBULA JÁNOS: A KIRÁLYI VÁRPALOTA BUDÁN.

A budai királyi várpalota, bármi tetszetősnek látható is páratlan fekvésével, elragadó kilátásával, nem elég nagy, nem elég tágas arra, hogy egy nagy fejedelmi udvart befogadhasson, s annak kényelmes férőhelyet nyújthasson. Aki ismeri a királyi udvarok háztartását, személyeinek nagy számát, szerelvényeinek tömegét: az csakugyan nem kételkedik a fölött, hogy a budai várpalota a magyar király udvarát befogadni igen is kicsi. Érezték ezt állam-férfijaink, de érezte maga a király is, s rég foglalkoztatta őket a gondolat, hogy a magyar király Budán székelésének, a magyar királyi udvar fölállításának legalább ez a nehézsége eltávolíttassák…Az a cél, hogy régi fényében állítsák föl újra IV. Béla, Nagy Lajos és Mátyás király budavári kastélyát, melyből kivált ez utóbbi király alatt, szerte sugárzott a magyar dicsőség a világ minden tája felé.

 

 

 

A BUDAI KIRÁLYI VÁRPALOTA ÁTALAKÍTÁSÁNAK TERVE A KRISZTINA-VÁROSFELŐLI OLDAL. — YBL MIKLÓSTÓL

József fhg palotája;  Királyi istállók épülete; Zsigmond-torony; A kir. palota kiépülendő balszárnya ; A palota uj szárnya a trónörökös pár lakosztályaival (A háttérben a Duna partra néző régi palota teteje.); A régi palota déli szárnya

 

Külsejére nézve a mostani budai várpalota,  mely francia barokk modorban épült, semmiféle művészi beccsel nem bír. Minthogy azonban a restaurációnak is az adott program szerint ezen modorhoz kellett alkalmazkodni, igen kedvezőtlen feladattal szükséges a tervezőnek küzdeni, hogy ezen építészeti konglomerátumból egy újat, t. i. a barokk-renaissance stílust kihozza. A tervező gyakorlottsága elég biztosítékot nyújt ugyan arra nézve, hogy feladatát a lehetőségig legjobban fogja megoldani, mégis tartani lehet attól, hogy a régi copfos barokk stílus szétfutó tagozásai nem eléggé imponáló alakot fognak nyerni azon a helyen, és azon az építkezési objektumon. Leginkább sajnálható az, hogy a várpalota konfigurációja a pesti oldalról lényeges változásoknak nem lesz alávetve. Pedig csak erről az oldalról mutathatja magát a budai várlak igazán királyinak, ha t. i. föl is ruháztatnék azokkal az arányokkal, melyeket a távolságra, a magasságra, de különösen a budai hegyek hátterére való tekintet megkövetel. Reméljük azonban, hogy ennek is eljön az ideje.

 

 

1885. 17. 274. BUDAPESTI SÉTÁK. Képeinkhez.*

Lent a Lipót-és Terézváros sürgő forgó kalmár-negyedeiben minden az üzlet és a pénz prózai jelszavaihoz idomul, míg odaát Budán, a királyi várpalota közelléte, a szűk és ódon utcák tekervényei, hol minden kődarab egy-egy históriai emlék hideg kegyeletével szól a szívhez, a hangulatot is ihletettebbé, ünnepélyesebbé teremtik át. Büszke arisztokraták, zárkózott, csendes bürokraták uralják a tért, kik szellem-léptekkel tipegnek végig a szabálytalan utcákon, míg cipősarkaik egyhangú kopogását rémesen visszhangozza az utcaszöglet…

 

 

 

A királyi várpalota és a várkert.

 

 

Még a sikló pályaudvara is komor és elhagyatott. A gőzvonatok vidám füttye helyett szelíd csilingelés jelzi az indulást…Amily kevéssé van szüksége az ó budai embernek Pestre és annak lármás életmódjára, ép oly nélkülözhetetlen a pestire Ó-Buda. Mert Ó-Buda a főváros tisztító-helye, az a nagy retorta, melyen át mindenki megszabadul földi salakjaitól, a fürdő-városrész. Szakadékos hegygerinc, melynek málló, fehér meszes oldalán piroslik nyáron a kecskerágó, szeszélyes cikk-cakkokban szeli át a poros utat, melyen végig a lóvonatú a Király-, a Lukács- és a Császár-fürdőkbe röpíti innen-onnan fölszedett közönségét.

 

 

 

A városháztér a régi városházával.

 

A Gellérthegy kopasz gerinceinek érdekes körvonalai képezik a háttért a főváros egy más gyógyhatású fürdőjéhez, a Rudashoz. Viháncoló cselédnépség tölti meg, kivált szombat este a «propellát» /kishajó/, mely szeszélyes farolással szállít át, a jó kényelemmel berendezett, pontos kiszolgálású, s aránylag legolcsóbb fürdőbe…

A közvágóhíd monumentális épülete, címeréül egy megfékezett bika jeles kivitelű szoborművével. Háta mögött, a külső üllői utón, messzire kiemelkedve, az új kórház vöröslő épülettömege. Még egy lépés és kinn vagyunk Budapestből.

 

* A mai számunkban közölt fővárosi képeket i a Dobrowsky és Franké által kiadott «Budapest a kiállítás alatt» című kalauzkönyvből vettük át. E csinos kiállítású és célszerű berendezésű kalauzkönyv ára 60 kr. Vidéki megrendelőknek 65 kr-ért bérmentesen megküldik a kiadók.

 

 

 1885. 30. 485. A SZABADSÁG SZOBRA NEW-YORKBAN. Fölállítják a szabadság istennőjének óriási szobrát Bedioes szigeten a New-yorki kikötő bejáratánál. A szobor, talapzatát nem számítva, 150 láb magas. E felett emelkedik még — mintegy 300 lábra a tenger színe fölé — a jobb kéz. Az óriási fáklyával, mely maga 12 láb magas érctorony s melynek csúcsán a balkonon 12 ember kényelmesen elfér…1876-ban, midőn az Egyesült-államok népe a függetlenségi nyilatkozat százados évfordulóját ünnepelte, a franciák, megemlékezve azon jelentékeny szerepről, melyet őseik a függetlenség kivívásában játszottak, az óceánon túl levő nagy rokon köztársaság népének közadakozásból nagyobb emléket ajánlottak fel…

 

 

A NEW-YORKI ÚJ SZABADSÁGSZOBOR EGY RÉSZLETE

 

Bartholdy Frigyes Agost elzászi jó nevű szobrász (szül. Kolmárban 1834-ben) vállalkozott a nagy munkára…Darabokban átszállították az óriási szobrot az Isire nevű francia vontató hajón, s huszonöt napi utazás után szerencsésen elért Amerikába. Ez alatt ott megcsinálták a talapzatot, melyhez már a múlt évben augusztus hó 5-én kezdettek hozzá, s egyúttal a fáklyát tartó jobb kezet, melyet a szoborhoz illesztettek.

*

Száz évvel ezelőtt, 1904. október 4-én halt meg Frédéric-Auguste Bartholdi francia szobrász, a New York-i Szabadság-szobor alkotója. Google

 

 

1885. 31. 503. EGY ENCYCLOPEDIA MEGALKOTÁSA

Brockhaus irodájában közel egy század óta folytonosan készítenek enciklopédiákat, melyekből a világ minden részében, s így hazánkban is sok példány található. Az első ily nemű mű 1810-ben jelent meg hat kötetben, ma már a tizenharmadik kiadás van sajtó alatt 16 kötetben. Brockhaus Frigyes Arnold, a jelenlegi tulajdonos nagyatyja (mellékesen mondva, a mai Brockhaus a mi jó öreg Weisz Bernát Ferencünknek, a magyar iskolai takarékpénztárak alapítójának veje) 1808-ban jött Lipcsébe Amsterdamból. Lipcsében a Leopold cég már 1796-ban megindított egy konversations lexikon vállalatot, azonban e művet pártolás hiánya miatt nem fejezhette be. Brockhaus, felismerve a vállalat nagy fontosságát, megszerezte annak kiadási jogát, az egészet befejezte, de rögtön új kiadást is rendezett tökéletesebb alakban, mely lényegileg a mai gyűjteményes vállalatok mintája is. Az egyes cikkek megbírálása s összeállítása még nagyobb munka, s ezt Brockhaus irodájában dr. Stockmann végzi évtizedek óta három segéddel. Stockmann már öregúr, de rendkívül tevékeny ember. Már két teljes kiadást szerkesztett a hozzájuk tartozó pótkötetekkel.

Brockhaus üzletében a gépteremben 26 gép működik folytonosan, melyek mindegyike a szakszerű találmányok s javítások egy-egy mozzanatát jelzi. A legnagyobb forgó gép egyszerre öt, mindkét oldalt lenyomott ívet képes, zaj nélkül előállítani…Ha megtörtént az utolsó revízió, az ívek és rajzok a könyvkötő-műhelybe kerülnek, hol százhuszonkilenc ember foglalkozik. Számos gép segítségével hajtogatnak, körülvágják a füzeteket, a fedelet elkészítik, összenyomják, megaranyozzák, egyszóval a műnek alakot adnak, hogy a határozott időre megjelenhessen.

 

 

 

1885. 34. 546. A GYALOGPOSTA

Elmúltak a régi jó idők, midőn minden földesúrnak, szolgabírónak s csaknem minden községnek volt egy-egy jó lábú cigánya, kinek a levelek széthordása volt főkötelessége. Ma a vasút s postakocsi pótolja a primitív intézkedések helyét , bár azért a «postások», különösen, mint levélhordók, a nagy városokban ma is megvannak, sőt nagyobb számban, mint ahányan egykor a gyalog-postások voltak. Régen természetesen a gyalogposta volt a hírtudósítás egyedüli közvetítő eszköze. Ha nem maradtak is fenn tudósítások első szereplésükről, a dolog természetéből következik, hogy léteztek mindenütt, ahol némileg rendezett társadalmi állapotok jöttek létre. Az ó-egyiptomi emlékeken látjuk, hogy már valóságos testületet képeztek, melybe a gyorslábú egyéneket vették fel. Egyes elavult papirusz tekercseken még híres futók neveit is olvashatjuk. Tudjuk róluk, hogy mindennap hajnalban megjelentek a királyi palotában s ott átvették a tekercseket, melyek a nagy birodalom részéiben tartózkodó kormányzókhoz szólottak. Görögországban, hol a testgyakorlat minden nemét oly nagy gonddal ápolták, már valóságos kengyelfutókat is találunk, kik ily posta-szolgálatokat teljesítettek….

Kínában  Marco Polo már a 13-dik században tapasztalta, hogy a kublai kán huszonnégy óra alatt oly vidékekről kapott kengyelfutók segítségével gyümölcsöket, melyek 10 napi járó földre voltak. Ez országban a gyalogposta még most is az uralkodó, az állami postát is ők kezelik. Rendesen lámpás s esernyő van kezükben, s a levelek oldalaikon csomóban vannak összekötve, mely csomón csengettyű hirdeti közeledtüket, hogy mások kitérve előlök, gyors előhaladásokban ne akadályozzák. Hogy erősek voltak, az bizonyos, mert 80—90 font súlyú csomaggal megterhelve, hőségben, s hidegben, nappal és éjjel, képesek egyfolytában gyorsan futni. Különösen figyelemre méltó az éjjeli szolgálat, mivel a közönséges kínai roppant babonás, s éjjel mindenütt kísérteteket vél látni. Mondják, hogy ez emberek, hogy testük annál kitartóbb legyen, soha sem esznek teljes ebédet, hanem több ízben ugyan, mint mások, de valamivel kevesebbet.

Csengettyűt hord magán az indiai postás, az úgynevezett hurkára is. Ezeknél a csengettyűnek az a célja, hogy az utat biztossá tegye. Japánban, Ausztráliában s az új Kongó államban a postás a reábízott levelet vagy csomagot botra erősítve s folytonosan felfelé tartva viszi. Franciaország némely részeiben, különösen Gironde déli vidékén, miként e helyen a talajviszonyok miatt a bennszülöttek is teszik, a postás lábtón* jár, mely lábszáraihoz van erősítve, míg kezében egy hosszú bot adja meg az egyensúlyt. Norvégiában a postásoknak hócipőjük is van. A gyalogpostások most új életet kezdenek. Az új postaszervezetben a levelek kézbesítése lett feladatuk. E tekintetben a németek tették 1824-ben az első kísérletet az Odera melletti Frankfurt környékén. Ma már a német postahivatal, a városi kézbesítőket nem is számítva, 20 000 gyalogpostást foglalkoztat, kik a postahivatal kerületébe eső falvakat nagyobbrészt naponként egyszer, vagy kétszer is bejárják. Svájcban, hol különben rendes postai gyűjtőhelyek vannak, s az Egyesült Államokban, hol a postai kézbesítés a leggyorsabb, s más helyeken még tökéletesebb e szervezet. De mindenütt látjuk, hogy vasút, távíró nem szorítja le a gyalogpostásokat, sőt napról-napra többnek ad munkát.

*A járást gyorsítja.

 

1882. 21. 329. A KENGYELFUTÓ. h12-29

 

 

1885. 37. 597. POZSEGA.*

Pozsega-megye ama régi magyar megyék közé tartozik, melyek, mint Pesty Frigyes jeles történészünk alaposan kimutatta, époly magyar vármegyék voltak, mind Csanád , vagy Csongrád vármegye s általában a Száva és Dráva közti részek. Még ma is magyarázatra szorul, hogyan terjeszkedhetett ki Horvátország a tengerpartig…Lakosainak száma 76 ezer, kiknek nagy többsége szerb, horvát, morlák, a többi lakosság alig tesz ki többet 5 %-nál. Vallásra r. katolikusok és görög keletiek, kik jobbára földműveléssel és sertéstenyésztéssel foglalkoznak, Pakrac vidékén a selyembogár tenyésztés is virágzik…

A megye székhelye a hasonnevű szabad királyi város, mely a megye keleti felében az Orjlava folyó mellett, a Velinanka patak torkolatánál fekszik s mintegy 3000 szerb, német és magyar lakost számlál. Egyike a legrégibb városoknak Szent István birodalmának területén….Pozsega város Mária Terézia uralkodása alatt ébredt új életre, amikor a megye központja lett és az ott létesített gimnáziumban a kultúrának és haladásnak nem egy előharcosa nevelkedett.

Mária királyné és Zsigmond király idejében az udvar szívesen időzött e gyönyörű vidéken, ahol a király pártjának legkiválóbb emberei székeltek, s ahol királyi vadászatok tartattak. Gyakran vonultak e városon át keletre törő magyar hadseregek, s jelenleg a szomszédban fekvő, annyi századon át magyar birtokban volt Bosznia és Hercegovina újra hódoló küldöttséget küld a magyar király színe elé. Ha csak fele is annak megvalósul, mit a fáma e küldöttségről már eleve kibeszélt, úgy Pozsega még történelmi nevezetességre tesz szert.

 

*Kisváros és község (járás) Horvátországban, Pozsega-Szlavónia megye székhelye. wiki

 

 

1885. 39. 623. A BUDAI VÁRKERTBŐL

Budapest emelkedésével, szépülésével egyre feltűnőbbé kezdett válni s 1875-ben, midőn a Duna soron már mindenfelé palotasorok állottak, nagyon is szemet sértő látványt nyújtott a fejedelmi lak alatt elterülő vadon, Duna melléki ódon házikóival. Ekkor rendelte el ő felsége, hogy a várdomb alatt elhúzódó házsort megvásárolják, lerombolják s a várkertet ízléses építkezésekkel szegélyeztessék. Ybl Miklós el is készítette a díszes keretet, mely ma egyik büszkesége a budai Duna partnak.

 

 

A BUDAI KIRÁLYI VÁRKERT, A GŐZSIKLÓRÓL TEKINTVE. Háry Gyula rajza.

 

 

Ezt a Vasárnapi Újság 1879-iki és 1881-iki folyamaiban, képben és szövegben részletesen ismertettünk. Most a vár e részének bástyafalai alatt a főváros egyik legszebb üdülő helye van, mely alulról a siklótól balra hajló út által, fölülről a várpalota és a régi fegyvertár felől alá húzódó két lépcsőzeten keresztül közelíthető meg. Az utak, ahol a gőzsikló pályáját érintik, vas-rácsozattal vannak elrekesztve, teraszt képezve ülőpadokkal. Rajzolónk ezt a pontot választotta, hogy a várkertnek a közönség számára nyitva álló részét, a fölötte emelkedő palotával, fölvegye.

 

 

1885. 44. 710. A POKOL KAPUJÁNAK FELROBBANTÁSA. A New-yorki kikötő a londoni után a leglátogatottabb a világon, nem százával, hanem ezrével fordulnak itt meg naponkint a hajók s köztük kivétel nélkül számos nagy tengeri hajó. Ily körülmények között nagy baj volt mindig, hogy a kikötő bejáratánál, az úgynevezett pokol kapujánál a Long Island és Ward's Island közt nemcsak apróbb zátonyok voltak, hanem egy óriási szikla is, mely a kormányosoknak folyvást sok bajt okozott s a hol számtalan hajó pusztult el. Már 1848-ban megkísérelték ennek szétrobbantását, de teljesen sikertelenül. 1866-ban két kis zátonyt: Pot Rock (Üst-szikla) és Fryingpan (Serpenyő) romboltak szét. Az utóbbit egészen közönséges módon: búvárharangban leszállt egyének lyukakat vájtak e sziklába, s 25 000 kilogramm dinamitot helyeztek el bele. A kísérlet kikerült, de a hajózáson ez által nem sokat segítettek. A legnagyobb szikla, Flood Rock, még megmaradt.

 

 

 

A POKOL KAPUJÁNAK FELROBBANTÁSA NEW-YORKBAN A TENGERPARTRÓL TEKINTVE.

 

A nevezetes munkára Newton J. tábornok, az Egyesült Államok főhadi mérnökének vezetése alatt egész sereg szakember alkalmaztatott. Igen sok nehézséggel kellett megküzdeni. A Flood Rock legnagyobb része víz alatt állott folytonosan, s csak a teteje emelkedik ki árapály idején egy kissé a hullámokból. A munkálat megkezdésére tehát mindenekelőtt szükség volt szilárd s vízmentes hely készítése a szikla tetején. Innen legelőször függélyes irányban 18 méter mély aknát vájtak a sziklába, mely aknák előcsarnokában helyezték el a hatalmas szivattyúkat, emelőgépeket. Az előbbi különösen azért volt nagyon szükséges, mivel a szikla itt-ott átszivárgott. Az aknából a munkások közönséges robbantás által mind mélyebben hatoltak a sziklába…A földalatti síneken, melyeket előbb a teherhordásra is felhasználtak, sajátságos szerkezetű kocsikat tologattak az egyes aknákba, melyekre felállva dugták be az elkészített töltéseket a lyukakba. E töltések lőpor- és dinamit-vegyülékből állottak. Szerencsére, bár természetesen mindig lámpással és fáklyával kellett dolgozni, baj nem történt. Október elején már ezzel is készen voltak s azzal megkezdődött a töltések összeköttetése rézsodronyokkal, melyek Long Island nevű szemközt levő parton villám-teleppel állottak összeköttetésben. Végül a gépeket s eszközöket kivonták a föld mélyéből s a robbanás nagyobbítása végett még vizet is bocsátottak a földalatti helyiségekbe…

 

 

 

1885. 45. 720. A BALKÁNI ZAVARGÁSOK SZÍNHELYÉRŐL

Napról-napra több a háborús hír a Balkán félszigetről. A láng, a harcvágy, mindig tovább terjed, s ma már csaknem az egész félszigetet elborította. A török lassan ugyan, de összevonta európai és ázsiai birtokaiból a valamennyire nélkülözhető katonaságot. A határszél felé indította. Bolgár ország, az új mozgalom megindítója, minden zugában lángol, de e mellett a szerbek ós görögök is nyugtalankodnak. Félnek, hogy egy újabb osztozás alkalmával ők húzzák a rövidebbet…A legnagyobb zajt mégis a szerbek csinálják, kiknek egész kész hadserege van már a bolgár határon s maga királyuk is oda utazott…A szerb haderőnek a bolgár határszélen levő fő hadteste, a Morava osztály Topalovics ezredes parancsnoksága alatt Leskovácz és Vranja közt táboroz a Morava partján, a bolgár határ közelében…

A törököknél a nizamon, vagy is az állandó hadseregen kívül 174 redif (első osztályú tartalékos) zászlóaljat mozgósítottak, ezek közül 54 Ázsiában marad, a többi 120-at azonban már csaknem teljesen átszállították Európába. Egy-egy zászlóalj átlag 700 főből áll, s így a török haderő jelenleg már legalább is 84 000 főnyi. A bolgár mozgalom igen erős. Most, midőn már a köztük lakó görögök is ellenségeikké lettek, csaknem elkerülhetetlennek tartják az élet-halál harcot egyrészt a törökök, másrészt a szerbek és görögök ellen. A harci lelkesedés nem hiányzik, s reményük nem csökken az orosz segítségben.

 

 

 

1885. 46. címlap. SZILÁGYI ISTVÁN. AMOTT az ország észak-keleti sarkában, a magyarság, a protestáns egyház s a tudományosság utolsó védbástyája: a máramarosszigeti főiskola örömünnepet ül e napokban, országos hírű derék igazgatójának, Szilágyi Istvánnak negyvenéves tanári jubileumát….

Ő nyerte meg Arany Jánost az irodalomnak s bírta rá buzdításaival, hogy szerényen szunnyadó tehetségét érvényesítse. Debrecenben osztálytársak voltak, Szalontán még szorosabbra fűződek barátságuk. A Szilágyi irodalmi sikerei ösztönzőleg hatottak Aranyra is…Negyven éve telik most november elején, hogy Szilágyi István rendes tanári székét a máramarosszigeti iskolánál elfoglalta…Nagy munkája, részben szerkesztése:  Máramaros vármegye leírása, a néhány évvel ezelőtt Máramarosszigeten tartott Orvos- és Természettudós-nagygyűlés alkalmából és emlékéül. Amellett szerkeszti éveken át a Máramaros-t, szerkeszti a Szigeti Album-ot; iskolai könyveket ír, melyek tudományos becsűek…István ma Máramaros megye főorvosa. Családján kívül egész Sziget, egész Máramaros szeretettel, tisztelettel csüng rajta…

 

*

1885. 46. 744. Szilágyi István és az ő irodalmi munkássága cím alatt díszes kiállítású füzet jelent meg, melyben Hajdú Nagy Sándor behatóan méltányolja. Tudományos életünk egyik legszerényebb, de legérdemesebb férfijának tevékenységét, kinek jubileumát a napokban ülik meg Máramarosszigeten. A füzet külön lenyomat az ünnepélyre megjelenő «Szilágyi album»-ból, s nemcsak az adatok összegyűjtése, hanem a meleg és vonzó előadás is érdeme.

 

 

1885. 47. 753. KEMPNER MIKLÓS:  A FEGYHÁZ ÉS LAKÓI. Lipótvár*.

Lipótvár 1665-ben épült I. Lipót alatt. Figyelő végvár gyanánt szolgált a török inváziók ellen. Mint erődítményt 1848-ban báró Mednyánszky Alajos, a szabadságharc  első mártírja, hősileg védelmezte az osztrákok ellen, de később a vár feladás után az oroszok hatalmába került. 1854-ben az akkori kormány az erődítményt fegyháznak alakíttatta át,  Első időben férfi- és nő-fegyencek töltötték itt büntetésük idejét. A felügyeletet apácák gyakorolták, a kezelés bérleti rendszer szerint vitetett.

Lipótváron a fegyenc-forgalom túlhaladja évenként az ezret. Jelenleg az állomány 716 fő. Rendszerint a 3—15 évre elítéltek küldetnek ide, azonban van köztük húsz évre ítélt is. Van az intézetben 70 magánzárka, 10 fegyelmi zárka, 20 munkaterem. Az állandó foglalkozásúak közül 40 fegyenc a kötélveréssel, 30 bútorkészítéssel, 30 közönséges asztalos munkával, 30 cipész-munkával, 70 szövő munkával, 28 az ernyőnyél-gyártásnál, 20—20 bádogos-, kovács-, lakatos-műhelyekben, ugyanannyi az esztergályos- bognár-, kádárműhelyben, végre pedig házi dolgokkal, u. m. a köztisztaság fenntartásával.

Egy terjedelmes trapéz-alakú épületben, mely felülről nyeri a világítást, 70 magánzárka az u. n. csillag-rendszer szerint oly módon van elhelyezve, hogy a beépített udvar közepéről egy őr valamennyit mindig szemmel tarthatja. A folyosókon szőnyeg van végigvonva, úgy, hogy az őr, vagy a felügyelettel megbízott egyén minden zaj nélkül megfigyelheti az egyes zárka belsejét, azon az erős tölgyfa-ajtón fúrt kis lyukon keresztül nézve áttekinthető a zárka, anélkül, hogy annak lakója csak sejtené is, hogy megfigyelés alatt van. Rendkívüli tisztaság, és a közegészség kívánalmait pedánsan szem előtt tartó berendezés jellemzik ez épületet. A zárka 32  köbméter légűr tartalmú, világos, kívülről töltő kályhával, s földalatti ventillátorral van ellátva. A zárkában van egy összerakható vaságy, mely egyszersmind ülőhely is. A nehéz tölgyfaajtóba vágott és kívülről nyitható ajtócskán az ételt adják a fegyencnek, kivel az igazgatón és lelkészen kívül senki sem érintkezhetik

Csinos és gondosan ápolt virágos kert terül el a sáncok mögött, melynek folytatását park-szerű faültetvények, majd gyümölcsfáktól környezett konyhakertek teszik, közben melegágyakkal váltakozva. Az egyes épületek alig tűnnek föl e virágzó darab földön, mert azok is zöld folyondárokkal vannak elborítva. Csak a kápolna emelkedik ki szépen egy pázsitos szabad téren. A háttérben a vörös cserépfödelű fegyházi épületek..A kis gazdaság 3000 frt tiszta jövedelmet hajtott a múlt évben, és a fegyenceknek is jutott naponta 20—-20 krajcár, mely szépen összegyűjtve szabadulásakor kezeihez szolgáltatik.

 

*Város Szlovákiában a Nagyszombati kerületben a Galgóci járásban. 2011-ben 4162 lakosából 3944 szlovák volt. A hat olaszbástyával megerősített vár korának egyik legkorszerűbb erődítménye volt. 1855-ben börtönné építették át és mai is akként szolgál. wiki.

 

 

 

1885. 47. 757. A BOLGÁR FÖLDRŐL

A bolgár nép harci kalandozásaitól a szomszédos Bizáncnak sokat kellett rettegnie, s nem egyszer ostromolták a Sismanidák és Asenidák hatalmas bolgár seregei a keletrómai székváros falait, melynek gyönge császárait adófizetésre kényszerítették. Végre benső viszálykodásoktól meggyöngítve az ozmánok uralma alá kerültek.

A török befolyás éppen nem volt civilizáló szellemű Bulgáriára. Még most is roppant területek fekszenek műveletlenül, sem szárazföldi, sem vízi utak nem könnyítik a külfölddel való közlekedést. Még Bulgáriának teljesen megbízható kartográfiai fölvétele is hiányzik eddig, s azok, amelyek használatban vannak, a legvastagabb tévedésektől hemzsegnek, s csaknem hasznavehetetlenek. Épen olyan kezdetleges a községi rendszer s a lakosok életmódja is Bulgáriában. Még az utolsó keleti zavarok alkalmából üresen hagyott török házak, összelődözött mecsetek nem tartoznak a ritkaságok közé. A most lefolyt államcsíny ismét sok török lakost kényszerített menekülésre, akik seregestül hagyták oda ősi tűzhelyüket, nem sok jót várva a bolgár uralkodástól. Maguk a bolgár falvak utcái girbegörbék, házai pedig roskadozók…

 

 

 

EGY BOLGÁR PARASZTHÁZ BELSEJE

 

A járművek között a leggyakoribbak a bivalyfogatok, nyikorgó tengelyeikkel, melyekhez még tarkára festett török utazó kocsik sorakoznak. Ezekben azonban, mivel egészen zártak, sem állni, sem feküdni, sem ülni nem lehet kényelmesen. Mindennél nyomorúságosabb azonban a szegény parasztok lakása, egyet képben is érdemesnek látunk bemutatni. Az ajtó rendesen csak kívülről, kezdetleges faretesszel zárható el, s maga a ház közös lakhelyéül szolgál embernek és háziállatnak. A szegénységen kívül azonban a bolgárnak egy más, egészen elfogadható oka is van arra, hogy megossza lakását disznóival és marháival, az tudniillik, hogy megoltalmazza a félelmes cserkesz tolvajok éjjeli garázdálkodásai elől. A padlásról téli időben kukoricacsomók csüngnek alá, melyek éléstárát szolgáltatják szegényes élelmeiknek…

Itt-ott csinosabb s tisztább városkák is akadnak, a milyen például Drenovo, melynek fa stílusban épült több igazán bájos háza van. A bolgár nők és leányok festői tarka viselete pedig csak emeli a környezet benyomásának ingerét s érdekességét, amint kezükben szünetlenül orsóikat forgatva haladnak végig az utcákon.

 

1885. 47. 762. A harctér. A szerbek hévvel és jó vezérlettel kezdték meg a háborút…A hatalmak közbelépnek, Szerbia megkezdheti az alkudozásokat, még pedig nem a bolgár fejedelemmel, hanem a szultán kormányával. Szerbia két irányban támadt a bolgárokra. Lesjanin tábornok Viddin ellen fordult, illetőleg Bolgár országnak ama Szerbiába nyúló csücskét szállta meg, melynek szerb lakossága van, s melyet Szerbia a török orosz háború után is nagyon szeretett volna megnyerni. Lesjanin hadosztálya harcok közben nyomult Viddin alá, számos foglyot ejtett. E dunai vár annyira el van hanyagolva, hogy az ostromnak soká ellen nem állhatna. November 19-ikén már az a hír érkezett Belgrádba, hogy Viddin kapitulált. Ha nem is történt meg, alkalmasint bekövetkezik mielőbb, s ezzel a szerbek elfoglalva tartják a hadi zálogot, mert előre láthatólag Szerbia most megnyeri azt a területet, melyet Oroszország megtagadott tőle.

A szerb hadsereg főereje azonban, Milán király vezetése alatt, Szerbia déli részéből tört bolgár földre, egyenesen Szófia ellen. Ellenállásra alig talált. Csak gyönge bolgár csapatok álltak a határ közelében…

A nov. 16-ikán Trn kör nyékén és a Dragoman-szoros körül vívott harcokban kifáradt szerb csapatoknak Milán király e hó 17-ikére pihenőt rendelt. A bolgárok azonban Szlivnicza alól magok léptek föl támadókul. Bolgár jelentések szerint a szerb hadsereg 25,000 főből állt, hat vagy hét üteg ágyúval; a bolgár erő pedig 15,000 emberből, négy ágyúval. A bolgárok megtámadták a szerb sereg bal szárnyát. A harc egész nap makacsul folyt. A bolgárok most már megálltak a helyet, jól küzdöttek. Sándor fejedelem is részt vett a harcokban, s az a hír terjedt el a szerbek közt, hogy megsebesült. A csata nem dőlt el e napon. A szerbek megtartották állásukat, de előre nem hatolhattak. Belgrádi jelentések szerint a szerbek vesztesége 60 halott és 300 sebesült volt, míg a bolgárok veszteségét holtakban és sebesültekben ötszázra teszik. Másnap, nov. 18-án, ismét megújult a harc, mégpedig a bolgárokra nézve szerencsés kimenetellel…

 

 

1885. 48. 477. A háború. A szerb-bolgár csatatéren a harcok folytonosak, de a diplomácia nagyon dolgozik rajta, hogy a békekötés bekövetkezzék. A háború oly fordulatára alig gondolt valaki, mint amilyen a szlivnicai földsáncoknál bekövetkezett. Sándor bolgár fejedelem ott gyűjtötte össze a Kelet-Ruméliából hirtelen visszahozott bolgár sereget, és személyesen vezette a harcba. A bolgár hadseregnek nincs tábornoki kara, ezredese és őrnagya is csak egy-kettő. A tisztekkel, tábornokokkal is jól ellátott szerb hadsereg, mely már régen készült e háborúra, nem volt képes megtörni a Szlivnica alatt kifejtett ellenállást. A bolgárok támadóan léptek föl. E hó 17-ikén, 18-ikán és 19-ikén mindig folyt a harc, és a bolgárok minden nap újabb és újabb előnyöket nyertek. A szerbek egymásután vesztették el hadi állásaikat. November 20-án szüneteltek a fegyverek. Másnap megérkezett a szerb sereg segítségére Beniczky és Topalovics ezredes, egy-egy hadosztállyal; de a bolgárok meg tudták akadályozni egyesülésüket. Nov. 22-ikén a bolgárok kiverték a Dragoman-szorosból is az ellenséget, és nov. 23-án még egy véres csata után Sándor fejedelem bevonult a szerbek főhadiszállásába, Cári-Bródba*. A szerbek pedig e napon már csaknem egészen kiürítették a bolgár földet, csak a Duna mellett van még bolgár földön Lesjanin tábornok, ostromolván Viddin várát. Sándor fejedelem Cári-Bródból tudatta győzelmeit és kijelentette, hogy csak a szerb földön köt békét. A hatalmak azonban rögtön közbeléptek. Milán király volt az első, a ki ráállott a fegyverszünetre.

A szerbek váratlan vereségét a vezérlet hiányosságának tulajdonítják. A csapatok közt nem volt meg az összeköttetés, egyik sem tudta, mit csinál a másik. Egy ízben, e hó 19—20-a közti éjjel, a király hadiszállása is teljesen fedezet nélkül volt, úgy hogy könnyen az ellenség kezébe juthatott volna. A királyról azt híresztelték, hogy le fog mondani, fia javára, s annak nagykorúságáig Natália királyné régens lesz. De a hír teljesen alaptalan. A királyt e hó 26-ikára várták Belgrádba. Sándor fejedelem még e napig nem adta beleegyezését a hatalmak azon felszólításába, hogy fegyverszünetet kössön. Belgrádból gr. Khevenhüller, monarchiánk követe utazott a bolgár főhadiszállásra, hogy a további vérontás megszüntetését sürgesse.

 

*Caribrod in Serbia

 

 

1885. 48. 771. NYIRBAKTA.

Nyírbakta régebben Bárczay-féle, azelőtt gr. Haller-Károlyi birtok volt. Majd Beck Pálra jutott neje, Bárczay Anna után. Innen gr. Degenield Imrére, ki az egyetlen Beck leányt vette nőül. Jelenleg b. Podmaniczky Gézáné szül. gr. Degenfeld Berta tulajdona.

A kastély közepét a Bárczayak építtették, gr. Degenfeld pedig két végén csatolt hozzá egy-egy kis szárnyat. Emeletes tágas és szépen berendezett kastély, mellette tágas és szép parkkal és erdőséggel. Lakóhelye volt gr. Degenfeld Imrének, és gyakori huzamos nyári tartózkodási helye a gróf leányainak, kiket a legszeretőbb, az édes anyát is pótolni kívánó édes apa unokáival együtt lehetőleg többször óhajtott maga körül látni.

A református templom, melyben Tisza Kálmán megesküdött, a Baktával egészen összeforrott szomszéd faluban, Lórántházán van. A jelenleg a kastély mellett levő templom csak régebben, a gr. Haller idejében volt református templom, jelenleg katolikus templom. Tisza Kálmán eskető papja a jelenleg is lórántházi lelkész, Vitéz János volt, a gr. Degenfeld- család bizalmas embere. Egyike a legszerényebb, de legkitűnőbb egyházi miveltségü és legtiszteltebb református papoknak.

 

Baktalórántháza város Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Baktalórántházi járás székhelye. Nyírbakta nevével írásban V. István adománylevelében találkozhatunk 1282-ben.

 

 

1885. 48. 777. A szerb-bolgár csatatéren a harcok folytonosak, de a diplomácia nagyon dolgozik rajta, hogy a békekötés bekövetkezzék. A háború oly fordulatára alig gondolt valaki, mint a milyen a 6zlivniczai földsáncoknál bekövetkezett. Sándor bolgár fejedelem ott gyűjtötte össze a Kelet-Buméliából hirtelen visszahozott bolgár sereget és személyesen vezette a harcba. A bolgár hadseregnek nincs tábornoki kara, ezredese és őrnagya is csak egy-kettő. A tisztekkel, tábornokokkal is jól ellátott szerb hadsereg, mely már régen készült e bábomra, nem volt képes megtörni a Szlivnieza alatt kifejtett ellenállást. De sőt a bolgárok támadóan léptek föl. E hó 17-ikén, 18-ikán és 19-ikén mindig folyt a harc, és a bolgárok minden nap újabb és újabb előnyöket nyertek. A szerbek egymásután vesztették el hadi állásaikat. November 20-án szüneteltek a fegyverek. Másnap megérkezett a szerb sereg segítségére Beniczky és Topalovics ezredes, egy-egy hadosztállyal; de a bolgárok meg tudták akadályozni egyesülésüket. Nov. 22-ikén a bolgárok kiverték a Dragoman-szorosból is az ellenséget, és nov. 23-ikán még egy véres csata után Sándor fejedelem bevonult a szerbek főhadiszállásába, Cári-Bródba. A szerbek pedig e napon már csaknem egészen kiürítették a bolgár földet, csak a Duna mellett van még bolgár földön Lesjanin tábornok, ostromolván Viddin várát. Sándor fejedelem Cári-Bródból tudatta győzelmeit és kijelentette, hogy csak a szerb földön köt békét. A hatalmak azonban rögtön közbeléptek. Milán király volt az első, a ki ráállott a fegyverszünetre. A szerbek váratlan vereségét a vezérlet hiányosságának tulajdonítják. A csapatok közt nem volt meg az összeköttetés, egyik sem tudta, mit csinál a másik. E hó 19—20-ika közti éjjel, a király hadiszállása is teljesen fedezet nélkül volt, úgy hogy könnyen az ellenség kezébe juthatott volna. A királyról azt híresztelték, hogy le fog mondani, fia javára, s annak nagykorúságáig Natália királyné régens lesz. De a hír teljesen alaptalan. A királyt e hó 26-ikára várták Belgrádba. Sándor fejedelem még e napig nem adta beleegyezését a hatalmak azon felszólításába, hogy fegyverszünetet kössön, s Belgrádból gr. Khevenhüller, monarchiánk követe utazott a bolgár főhadiszállásra, hogy a további vérontás megszüntetését sürgesse.

 

 

1885. 48. 771. A DEBRECENI PIAC.

Képünk a debreceni nagy piac ez egy részét ábrázolja, a háttérben a nagytemplom homlokzatával, és ettől jobbra Révész Bálint püspök földszintes papi lakásával. A nagy templom homlokzatától jobbra levő emeletes ház a rajta látható szoborral a város tulajdonát képező Bika vendéglő. Balról pedig a szélső és legmagasabb emeletes ház a gróf Degenfeld, — régebben Beck-ház. egy négy utcára nyíló épület, Debrecen legnagyobb háza, a melynek emeletét a királyi törvényszék és a zenede, alsó részét pedig mind a négy oldalról boltok foglalják el. A ház jelenleg Tisza Kálmánné gróf Degenfeld Ilona tulajdona.

 

 

Debrecen főtere a gr. Degenfeld-házzal. — Feszty Árpád festménye

AZ ORSZÁGOS SZABADELVŰ PÁRT ÁLTAL TISZA KÁLMÁN MINISZTERELNÖKNEK ÁTNYÚJTOTT DISZALBUMBÓL

 

Építette a múlt század végén és a jelen század elején Tégláson lakott Beck Pál királyi kamarás, vagyonos és kitűnő reformált vallású magyar nemes, a ki Csokonai életének utolsó éveiben a költőnek téglási kastélyában költői munkássága háborítatlan folytatására örök és gondtalan lakást biztosított, a melynek igénybevételét a költő korai halála akadályozta meg. Beck Pál egyetlen leányát, Paulinát vette nőül gróf Degenfeld Imre, a miniszterelnök nejének édes atyja. Van még egy másik, szintén igen nagy Degenfeld-ház a kis templom mellett, a melyben szoktak mind a gróf, mind Tisza Kálmán a maguk külön lakosztályában megszállani. Ez jelenleg b. Podmaniczky Gézáné gr. Degenfeld Berta tulajdona, és szintén bérház.

 

 

1885. 49. 789. EBÉDKIOSZTÁS ERZSÉBET NAPJÁN.

November 19-dike nevezetes nap a főváros szegényei életeiben. Lenn, a csöndes Budának egyik nyugalmas zugolyában, a Bomba-téren*, melyet a bal parti ember csak onnan ismer, hogy itt szokott állomást tartani a gőzhajó. A Margitsziget árnyékos fái alá szállítja csevegő népét, szokatlan élénkség váltja fel ilyenkor a mindennapi egyhangúságot. Mintha a nagyváros valamennyi koldusa itt adott volna találkát egymásnak. A kenyér- és zöldségárus kofák nagyrészt már mind betakarodtak, a szomszéd gőzmalom és hajógyár lármája déli sziesztájában szünetel, alant a Dunán füstölgő remorqueur-ök / vontató hajó/ szállítják terheiket, hosszú uszályként vonszolva magok után a gerendákból összetákolt talpakat és tutajokat. Az ódon házak fáradtan bámulnak magok elé a téli szürkületben, roskatag fedeleiket ritkás dér lepi el, mint agg fejet az őszes szálak, s a szemközti kaszárnyából kihangzik a napos káplár parancsosztogatása, meg a menázsit hordó katonák kiáltozása.

A toronyóra a déli tizenkét órát elüti, az Erzsébet-rendi plébániának Dunára néző kapuját gyülevész nép veszi ostrom alá, piros orral ide-oda tipegve, fazekakat, csuprokat tartva hóna alatt, s valami meghatározhatatlan zsivaj érthetetlen neszével zsongva körül. Breughel ecsetjére méltó kép e szétzüllött roskatag alakok, asszonyok, vének, gyermekek, a kora vénség redőivel könnyfoltos arcaikon, szalmabocskorba tekert lábakkal. Szakadó foltokkal, gyűrött kalapokban, cipőkben, melyeket a kanális iszapjából kurkászhatott elé a rongyszedő botja, és mindezekhez az állatiasságban elbutult vonások ijesztő rútsága. Ma az ingyen ebéd reménye csal némi derengő lidércfényt, a mit a jótékony magyar királyi szent emlékére évről-évre e napon szokott kiosztani a nevét viselő budai szerzet.

Semmi sem lehet megdöbbentőbb, mint ez az ostrom, melyet az éhség intéz a jótett kapuja ellen. A nyomornak erős karjai vannak. Két rendőrbiztos védi a zárt kapukat, melyeken át csak kis csoportokban juthatnak be a künn állók, s minden kapunyitásnál eget rázó hurrá visszhangzik a sűrű embertömegen végig.

Nemcsak étellel látja el a szegény nyomorultakat a szerzet alapítványa. Egy idősebb apáca, mint valami keresztény Hebe**, vérmelegítő jó piros borral tölti tele a bádog kupát…V-r

 

*A Bomba tér, a későbbi Batthyány tér

 

**HEBE was the goddess of youth and the cupbearer of the gods who served ambrosia at the heavenly feast.

 

 

1885. 52. 844. MOHAMEDÁN CIGÁNYOK NISBEN. Nis városa, az utolsó török-szerb háború végével Szerbiához csatoltatván, mai nap már csak részben mutatja a régi török várost. Nagyobb része a városnak a szerb kormány által szabályozás alá vétetett, főhelyein a török házak, a szűk utcák már eltűntek. Azon a helyen, hol a 18 török mecset körül fából, földből és agyagból épült alacsony török házak állottak, most szabályszerű egyenes utcák s a várkapuval szemben tágas piac van.

A városon kívül a vasút felé van az úgynevezett cigány negyed. Ez nagyszámú fa- és földkunyhóból áll, a melyeknek lakói mohamedán vallást követő cigány családok. A mi családi életüket illeti, az a mi vándorló oláh cigányainkéhoz hasonló. A legöregebb a család feje minden családban, s a legöregebb az egész negyedben a bíró, a kinek bírói ítéletét mindenki tisztelni köteles. Megvan bennük bizonyos nemes tartás, büszkeség s még akkor is, a midőn alamizsnáért szólítják meg az idegent, nem intézik kérésüket oly alázatossággal és nyomort kifejező arccal, mint a mi cigányaink. A mi a mohamedán cigány tisztaságát illeti, ruhája hétköznap rongyos ugyan ós kívülről szennyes is, de ha arcbőrét megfigyeljük, megláthatjuk, hogy testét tisztán tartja csakúgy a férfi, mint a nő; erre a vallása is kényszeríti, mert a mohamedán a mosdást sokszor köteles gyakorolni napközben. A cigányok a mohamedán ünnepek alkalmával táncmulatságokat tartanak, mely alkalommal táncot járnak: a szerb kólót. Ez a tánc a magyar körtánchoz hasonló. Nők és férfiak vegyest kezet fognak és körben előrehaladva, egymásután járják a táncot. Az első személy, legyen az nő vagy férfi, az elő-táncos, rakja lábait a zene-ütemre, a mily cifrán csak bírja, a többi pedig utánozza, ki-ki a maga módja szerint. Itt mutatja be legjobban e faj büszke magatartását. Különösen érdekes festői öltözetük úgy a nőknek, mint a férfiaknak.

 

 

 

MOHAMEDÁN CZIGÁNYOK TÁNCA NISBEN. Pállya Celesztin eredeti rajza.

 

A nők nem úgy, mint a többi török nők, fedett arccal, hanem nyílt és büszke tekintettel jelennek meg, bogár-fekete lángoló szemekkel, fekete hajjal s gyakran valódi szép vonásokkal, szép növésű testtel, a mely jobban kitűnik a derekukon átkötött bő török nadrágban, mintha szoknyát viselnének; a férfiak félig szerb, félig török módon vannak öltözve, vörös fezzel a fejükön. A zenéjűk egy vagy két klarinét-féle hangszerből és egy nagydobból áll. Míg e hangszerrel majd mindig ugyanazt a nótát fújják, a nagydobot ütő zenész egyik kezében a dobverővel üti a nagy dobot, a másikban pedig vékony pálcával a dob másik oldalát veri sebesebb tempóban, úgy, hogy ez a kísérete a zenének. Persze a zene és dob közt az egyetértés nem igen szigorú. Nis városában a török világ emlékeiből még sok kutat találni. Nagyobb részben forrásvizek. Asszonyok, gyerekek merítenek az örökösen folydogáló sárgaréz csapok alatt. Török munka e kút is. Sok ilyen nyilvános kutat lehet a Balkánon találni, mind megannyi egyes jószívű, gazdag töröknek köszöni létét. Áldja is érte sok vándor, sok utas. Az ivóvíz vezetése a modem technika egyik legnehezebb problémája. Milyen precízióval, milyen könnyű szerrel és ügyességgel oldották ezt meg a törökök. Vajon eltanulták-e tőlük a szerbek?

 

Pállya Celesztin (Genova, Olaszország, 1864. március 9. – Nagymaros, 1948. január 15.) festő. Feszty Árpád A magyarok bejövetele című körképén ő festette meg a lovakat.

 

 

1886. 11. címlap.  MÁRCIUSI EMLÉKEK.

Az 1838. március 15-nek, a nagy árvíznek gyászos nevezetessége, most, midőn rohamossággal növekedik egy új, mosolygó, vidám metropolis a szőke Duna mentén.  Óriási léptekkel igyekszik utolérni szépségben, nagyságban nyugati idősb testvéreit…A «Jelenkor» című lapnak március 21-iki száma részletes leírását közli annak a borzasztó árvíznek, mely március 12-ikén kezdődve, 13-án és 14-én egyre nőve, 15-ikén rémületességének tetőpontját érte el. Budának és Pestnek alantabb eső részeit hullámsírba temette.

Március 15-én már a Bel-, Teréz-, Lipótvárosban is megkezdődött a házdűlés. Derra kétemeletes nagy szögletháza, a vásártéren rettentő ropogással omlott össze, aztán a Kendelényi-ház, a Paradicsom és a Fehérhajó egy része; a növendékpapság is elhagyta nagy hasadéki miatt összeomlással fenyegető házát. Összedűlt a Jankovieh-, a Pyrker-ház. A betóduló víz sok helyen beszakasztotta a kutakat, csatornákat, s főleg a földalatti üregű nagy pincéjű házakat fenyegette beomlással, míg másutt még a földből is felbugyogó víz, sustorogva és örvénymódra kavarogva.

 

 

Régi városháza.  A budapesti árvíz 1838 márc. 13— 18-ika közt. Rajzolta  Schwindt. Köre rajzolta

 

16-án délután, Albertfalvát, Promontort s az egész Csepel szigetet elborítva, utat tört magának a jég- és vízözön s hirtelen apadni kezdett a Duna. A nép lakásai fölkeresésére indult; de hány leli meg! Az utcákon itt-ott holt embereket, s döglött barmokat lehetett látni fölakadva a jégtömegek tövében.

Pesten összesen 2281 ház omlott össze, megrepedezett 827 és csak 1146 maradt épen, Budán 762 ház közül 207 egészen, 262 részben összedűlt. A víz magassága a Rókus mellett 8' 6", a belvárosi plébánia templomnál 7' 11", az apácáknál 6' 6", a józsefvárosi templomnál 5' 2", a terézvárosinál 3' volt az ajtók küszöbétől számítva. Pesten csupán az épületekben esett kárt, a bútorokban, árukban, gabonában, marhában, stb. szenvedettet nem számítva, 10 500 742 j p. forintra becsülték, s l51 ember vesztette életét. Az 1838-iki ár pusztításainak ez egykorú eljegyzések által nyújtott képét kívánjuk kiegészíteni, midőn a főváros egyes részeinek az ár alatti, vagy közvetlen utána való állapotát feltüntető rajzokat, melyek a természet után fölvett vázlatok alapján ugyancsak az időben készültek, hű lenyomatban itt bemutatjuk, mint ama gyászos idő fönnmaradt emlékeit.

 

1886. 11. 174. Irland függetlensége a múlt század végén

Az új angol miniszterelnök, Gladstone, hogy a hatalmas konzervatív pártot ellensúlyozza, nagy engedményeket tesz a Parnell vezetése alatt álló íreknek, sőt egyenesen kilátásba helyezte, hogy az engesztelhetetlen írek által évek hosszú sora óta állandóan követelt politikai önállóságot Irland számára ki fogja eszközölni. Anglia történetét kiválóan jellemző hosszas viszály lenne e reform által megszüntetve és ha sikerülne a zöld sziget lakóinak a jelen politikai válság között mintegy kicsikart engedményeket állandóan is megtartani, talán újból helyre állana Nagy-Britannia népei között a régi béke, mely napjainkban már nemcsak ellenségeskedéssé, hanem valódi fajgyűlöletté fajult…Az 1688-iki angol forradalom óta Irland függetlensége csaknem teljesen megszűnt. Létezett ugyan ir parlament, de csekély önállósággal s az egész ország úgy kormányoztatott, mint Anglia egyik tartománya. 1780 körül kezdődött meg az Irland szabadságáért folytonosan küzdő hazafiak eredményesebb működése. Anglia világhatalma ekkor, mint napjainkban is, igen sok válságnak volt kitéve. Az Egyesült-államokkal és Franciaországgal folytatott s vereséggel végződött háborúk megrongálták a szigetország anyagi helyzetét, Spanyolország, Hollandia és Oroszország ellenséges viszonyban állottak vele, a király (III. György) tehetetlen báb volt.

A parlament tagjai között nagy vesztegetéseket tettek, állítólag az ország jövedelmének egy nyolcad-része folyt a parlamenti tagok zsebébe. E mellett uj angol érzelmű nemeseket neveztek ki, új szinekúrákat alkottak s csakhamar annyira demoralizálták Grattan parlamentjét, hogy a képviselői állomásokat a szó szoros értelmében megvásárolták és pedig szabott áron, 75,000 forintot fizetve egy helyért. Az angol ellenzék híres vezére, Fox, hiába küzdött e visszaélések ellen. Még be sem végződött a múlt század, midőn az írek látszólagos függetlensége véget ért s a parlament tagjai ezután csak Londonban foglalhattak helyet. A demoralizált parlament az «unio» hangzatos neve alatt maga szavazta meg Irland függetlenségének megszüntetését. Az idők és emberek változtak. Irland szabadsága és függetlensége hatalmas szomszédjától ma ismét kilátásban van, s talán már a közel jövőben feléled. Tartós lesz-e ez az állapot avagy ez is megbukik:' Ha ez utóbbi, a számban s erkölcsi erőben nagyon megfogyott ir népre nézve alig lesz többé feltámadás.

 

 

1886. 16. 253. A vörös rém. V. S.

…A világ két legparlamentárisabb állama, a valódi szabadság és alkotmányosság két minta országa, melyekben a népuralomnak és a monarchikus elvnek egyensúlya oly megdönthetetlennek látszott — Anglia és Belgium— egyszerre lépett ki a mélyebb társadalmi reformok terére. Míg amott radikális államférfiak teszik magokévá a kommunisztikus teóriákat, emitt valóságos forradalmat szított a munkás-kérdés, komoly intelmeket rejt magában. Mind többen ismerik be, hogy a liberális intézmények mai állapota nem egyéb fél-rendszabálynál. A nép, mely eddig inkább ideális jogokért küzdött, ma már készen áll arra is, hogy a maga anyagi jogaiért ontsa vérét. E küzdelem rá nézve annál könnyebb lesz, mert támogatják benne a szabad szón, a szabad gyülekezésen kívül a tudományromboló eszközei is, a zsebébe rejtett dinamit…Csaknem minden iparágnak megvan a maga iparszövetkezete, sőt történtek kísérletek Amerikában az összes külön testületeknek egy szövetkezetbe való összevonására is. E társulatok céljaikban túlnyomóan harcias természetűek. Azon a föltevésen alapulnak, hogy a munkás és munkaadó érdekei ellentétesek, s céljuk tagjaikat a munkaadók elnyomása ellen védelmezni. Vezetésük épp oly abszolutisztikus, mint egy korlátlan kényuralomé, választmányuk titokban ülésezik, föltétlen engedelmességet követel s rendeleteket ad ki. Kétségtelen, hogy egy ily érdekszövetkezete a munkásoknak, mely ellenséges hangulatát nem rejti véka alá, melynek tervei titokban kovácsolódnak, melynek bevallott célja magasabbra emelni a válaszfalakat az osztályok között, veszélyes és kóros állapot a társadalomban. E lappangó veszélynek csupán tünetei a gyakori munkabeszüntetések, melyek véres összeütközésekké fajulnak, s csupán tolmácsai ama munkáslapok, melyek nyílt hadüzenet hangján tárgyalják a munkásosztály szükségleteit és óhajait.

Korábban a nemzet ipara még túlnyomóan a földművelésben állott; ma a bányászat és a gyáripar, kapcsolatban a bevándorlásokkal teljesen megváltoztatta a munkás jellegét. Akkor a kommunizmus még majdnem ismeretlen volt; ma Proudhon aforizmája, hogy a tulajdon lopás, alaptanát képezi a munkás-szövetkezeteknek…a modern állam, mely politikailag demokratikus jellegű, gazdaságilag és iparilag a legteljesebb arisztokrácia. A törvényhozás befolyást enged a népnek az állam sorsa intézésében, de nem enged befolyást saját sorsa intézésében. Szuverén a szavazó urna mellett, a gyárban nem egyéb rabszolgánál. Ugyanazok, a kik képviselőket, minisztereket, közigazgatási és bírósági tisztviselőket választanak, nem bírnak hatalommal, megszabni, hogy naponta hány órát dolgozzanak, s minő bért kapjanak, ha csak hadi lábra nem szervezkednek. Ebben áll tehát kétségtelenül a létjoga a munkás-szövetkezeteknek….

 

 

1886. 19.299. A turulmadár. Thúry József

E madárnak históriai és etimológiai tekintetben sokkal nagyobb jelentősége van nemzetünk őstörténetében, mint talán sokan gondolják. Tudósaink közül már többen  és többféleképen igyekeztek e ma már ismeretlen  szót megmagyarázni, sőt újabban egyik tudományos folyóiratunkat is e névre keresztelték, mégsem tudták megfejteni a turul eredetét s kellőleg méltányolni fontosságát. Mindnyájan ismerjük azt a nemzeti hagyományt, melyet a jó Kézai Simon mester őrizett meg számunkra és így irt le krónikájában: «Etele király címerén, melyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejű madár vala ábrázolva, melyet magyarul turulnak hívnak. Mert ezt a címert hordták volt magokkal a hunok mindig a hadban Géza vezér idejéig, míg magokat községben kormányozták. Kézaitól tehát megtanuljuk, hogy a magyarok nemzeti címere egészen Szent István koráig egy madár volt, melyet turulnak neveztek. Sőt e nemzeti jelvény Erdélyország címerén is meg van örökítve, melyen a magyarok címere kiterjesztett szárnyú madár, a székelyeké pedig nap és hold. A turulmadárnak harmadik emléke azon nemzeti mondában maradt fönn, melyet Béla király névtelen jegyzője úgy beszél el, hogy Almos anyjának, Emesének, egy madár jelent meg álmában s ölébe szállva, megtermékenyítette, így született aztán Almos, kit a nemzeti hagyomány csakugyan a Turul fiának nevez.

A törökség egyik ágánál, a gúzoknál, a nemzetségek jelvénye s egyúttal az illető fejedelmek címere bizonyos madár, még pedig sólyom vagy sas volt, s e madarat, mint ilyen címert, turulnak nevezték…A  magyar nemzet bizonyára nem jogtalanul és nem ok nélkül viselte a turult címere gyanánt.

 

 

 

1886. 24. 387. A «MAGYAR MŰVÉSZEK» ALBUMÁBÓL.

A műgonddal szerkesztett és dísszel kiállított Magyar Művészek legújabb füzete érdekesen folytatja a magyar festők bemutatását. Eddig Munkácsyról és Benczúrról adott jellemzést s ismertette legjelesebb műveiket, köztük a művészek sajátkezű vázlatainak hasonmását is közölvén. A sajtó alatt levő újabb füzetekben Baditz Ottóra, Ebner Lajosra, Bruck Lajosra és Wagner Sándorra kerül a sor. Mindenik művész saját maga rajzolta arcképét a Szana által irt életrajzhoz és jellemzéshez, s több becses vázlatot is engedtek át. Az illusztrációkban mindegyik festő úgy van képviselve, hogy művészi főbb sajátságait megismerheti a közönség.

A pártolásra méltán igényt tartó vállalatból ezúttal még képeket közlünk Bruck Lajostól is, kinek Parisban festett képei közül nem egy foglalt már helyet lapunkban, valamint nem egy van elterjedve párisi szép metszetekben. Bruck Lajos már évek óta Parisban lakik. Hazai tárgyakat örömest fest. Képei közül azonban csak kevés kerül hozzánk, a legtöbb csak fényképben, vagy metszetben. Ez az oka, hogy neve nem oly ismert és hangzatos itthon, mint a hogy ismerik Parisban s kedvelik festményeit. Gyakran hazatér, hogy fölfrissítse új benyomásokkal emlékeit és gazdagítsa vázlatkönyvét.

 

 

 

A DUNAPART. BRUCK LAJOS FESTMÉNYE UTÁN. A Magyar művészek című vállalatból

 

Bruck a főváros legszebb részét és legtarkább életét együtt festette le. A háttér Buda, a királyi lakkal, a Dunával, az ó-budai hegyekkel, a lánchíddal és a korzó akácfáival. Szín-gazdag tájkép, melegséggel festve. Aztán belehelyezve a nyüzsgő élet, az a soha sem szűnő sürgés-forgás, jövés-menés, mely a Duna partnak oly változatos sajátsága, hogy akárhányszor lássuk a pompás keretben, mindig lebilincsel, mindig, mint újat fogadjuk. A hullámokon ringó, füstölgő gőzhajók egész raja, amint indulnak, a mint jönnek, a mint kikötnek; a parthoz kötött gyümölcsös hajók és halászbarkák, melyek egész a párkányig vízbe merülnek, s a gőzhajók-verte habok rázzák, recsegtetik. A parton pedig összekeveredve a nagyváros és a falu, a sváb falvak asszonyai, kosarakkal, háti batyuval, a mikben ők mindig hoznak s a mikkel üresen térnek haza; velők vegyesen a Duna parti híres kofák, nagy napernyők vagy sátrak alatt. Vác vidéke is itt szokott kikötni a gyümölcsös dereglyékkel, s ott a lépcsős kőparton rakodik ki. A finom úri nép a felső parton szokott sétálni, gyümölcsöt válogatni, a Dunában gyönyörködni.

Bruck a Duna partnak az eskü-tér előtti részét festette le, a hol az élénkséget még a kikötő gőzhajókra tolulok is növelik. Képében sokat visszaad ebből az életből, valamint annak apróságaiból is, s alakjain a környékbeli népviseletet is meg lehet különböztetni.

 

 

1886. 24. 382. SÁNDOR MÁTYÁS VERNE GYULA REGÉNYE. FRANCZIÁBÓL FORDÍTOTTA HUSZÁR IMRE. GIBRALTÁR.

Az utas, aki nem értesült a hajó rendeltetése helyéről, nem találhatja el, hogy a világ melyik pontján teszi le a lábát a szárazföldre, mikor Gibraltárban partra száll. Mindenekelőtt egy rakpartot lát, apró beszögelésekkel, ahol a csónakok kötnek ki. Majd egy külső bástyát, egy egyszerű és minden építészeti ízlést nélkülöző kapuval, aztán egy szabálytalan alakú teret, és végre egy hosszú, szűk és tekervényes utcát, a melynek neve Main Street.

Ezen az utcán, amelynek makadámja minden időben nedves, a teherhordók, dugárusok, csizmatisztítók, szivar- és gyufaárusok, a taligák, terhes szekerek és gyümölcsös és virágos kocsik közt, kozmopolita zagyvalékban járnak-kelnek a máltaiak. A marokkóiak, spanyolok, olaszok, arabok, franciák, portugálok, németek, szóval minden nemzetbeliek — sőt láthatni köztük még angolokat is. A háromegy királyság népét főleg barna kabátos gyalogság és kékes kabátos tüzérség képviseli, fején azzal a torta-forma kis sapkával, amely az egyensúly valóságos csodájánál fogva képes csak megállni a fülükön.

 

 

 

GIBRALTÁR.

 

Gibraltárban vagyunk és ez a Main-Street végig megy az egész városon, a tengeri kaputól az elamedai kapuig. Innét pedig elnyúlik az európai szárazföld legvégső csúcsáig, tarka nyaralók, zöld squareek, virágágyak, golyópiramisok, minden kigondolható rendszer szerint készült ágyuk ütegei és mindenféle égalji növények közt, négyezer háromszáz méternyi hosszúságban. Körülbelül épen ilyen hosszú a gibraltári szikla is, amely mint egy fej nélküli dromedár fekszik a San-Roque fövenyén és a Közép-tengerbe nyújtja ki a farkát. Ez az óriási szikla négyszáz huszonöt méternyi magassággal, függélyesen emelkedik a szárazföld oldalán, amelyet folyvást fenyeget ágyúival (a spanyolok így nevezik: a vén banya foga), több mint hétszáz ágyúval, melyek a kazamaták megszámlálhatatlan lőrésein kandikálnak kifelé. A hegy legalsó lejtőin, melyeknek tövét az öböl vizei mossák, húszezer lakos és hatezernyi helyőrség van összezsúfolva. Ide nem értve a négy-kezűeket, a «monos» nevű farkatlan majmokat, a melyek valódi őslakókul tekinthetők. A hegy csúcsáról a tengerszorost, a marokkói partokat, balról a Közép-tengert, jobbról az Atlanti-tengert lehet látni; az angol látcsövek ötszáz kilométernyi láthatár minden legcsekélyebb zugát kikémlelhetik— és ki is kémlelik…

 

 

 

1886. 41. 661. A SVÁBHEGYEN.

…Jól művelt szőlőtők, vincellérlakok, elegáns nyaralók, füstölgő cigány-putrik közt robog a fogaskerekű ma, békés családapákat, ügyvédeket, hónuk alá csapott aktákkal, kézi táskás kereskedőket szállítva fel a tetőre, ráváró családjaik körébe. Alkonyi béke és csend ül a vidéken, Minő más kép ez ma, mint ezelőtt évszázadokkal, amikor a Svábhegy megkezdte történeti szereplését, az idők annyi viszontagságain keresztül.

 Csak kétszáz éve hogy ott, ahol most a fogaskerekű kapaszkodik vígan,      fütyülve fel a hegynek, az egyesült magyar és német hadsereg sátrai fehérlettek…

Az 1686-ki korszak az, honnan a Svábhegy mai nevét vette, azoktól a derék, hazafias németajkú lakosaitól a főváros környékének, kik Buda ostromában részt vettek. Az Istenhegy csak fölvett, név, mert mint történeti adatok kétségen kívül helyezik, eredetileg a Sas hegyet illette meg. Rupp Jakab, Budapest topográfiai történetében, kimutatja, hogy az a terület, melyet ma budai hegyek neve alatt ismerünk, régebbi időben Nyék* község határához tartozott, s még a 13-ik században is bor- és gabonatizedet fizetett a veszprémi püspökségnek. E század vége felé, 1295-ben, az egész terület bérbe lett adva a budai Kunckhein grófnak évi 150 márka ezüstért…

Mindé nagy emlékei a büszke hajdankornak már a törökvilág alatt megsemmisültek, csak ritkán emlékeztet még egy-egy halványuló nyom a százados dicsőségre. Pedig mennyi ragyogó emlék elevenül fel még a képzeletben, ha olykor vissza-visszaszáll a magyar dicsőség fényes múltjába. Ott, hol most a szép Juhásznő mesterlegényei zajonganak sörös korsóik mellett, állott a pálosok temploma és kolostora. 1301-ben emeltette ezt Lőrincz, a rend negyedik főnöke s a budai bíró, Hench János gróf. Később,

1. Károly király támogatása mellett, már 1310-ben teljesen elkészült. Árnyas erdőség közepette feküdt a kolostor, s évenként benne tartották pünkösd napján a rend nagy ünnepét, mely alkalommal 500 vendég is volt falai közt elszállásolva. Gazdag pénz- és földadományok következtében a kolostor hamar jutott abba a helyzetbe, hogy lakóit minden kényelemmel ellássa…

 

 

A FOGASKEREKŰ VASÚT SVÁBHEGYI INDÓHÁZA. Háry Gyula rajza

 

A kolostort és templomot a XIV. század gót stílusában építették, s még egy századdal később is egy pálos szerzetes, ki ügyes szobrász is volt, szép faragványokkal díszítette az épületeket. A kolostor pitvara oszlopokon nyugodott, melyeknek fejei gazdagon voltak aranyozva; a falakat és a mennyezetet freskók díszítették. Amidőn a török horda közeledett, a szerzetesek egy része elmenekült, s a hátra maradottak közül sokat kardra hányt az ellenség. Kolostor és templom a lángok martalékai lettek, az oltárokat feldúlták, a sírboltokat feltörték. Tíz napnál tovább raboltak és pusztítottak a török csapatok. Szent Pál tetemeit még idejekorán a trencséni várba szállították, de ott is lángok emésztették fel.

Buda visszafoglalása után a kolostor területe a város birtokába jutott, mely az egykori épület irányában vonuló völgyet Szent-Pálvölgy névre keresztelte el. Midőn 1776-ban gróf Csáky prímás által az egykori templom romjai megszemlélésére ki lett küldve egy bizottság, az a következőket jelentette: «Föltaláltuk a nagyszerű romok részeit, részint a talajjal egyenlő magasságban, részint azon felül emelkedve, szögleteiken faragott vörös sima kövekkel, melyek keleti irányban a templom hajóját jeleztek. Más falakat, melyek egy négyszögű nagy tért zártak be, nyugatra pedig erős falak omladékait, melyek a tornyok fundamentumainak látszottak. A tér közepén egy mély kőkút van friss vízzel!»

Meg a múlt század végén is láthatók voltak a hajdani gót faragványok romjai s a nagy épület alapfalai. Belőlük kelt életre a Szép Juhászné major, a Ferenc hegyi kápolna s több más épület, hol most nyaraló nép tanyáz, alig gondolva a százados emlékek komoly és néma tanúságaira.

 

*Nyék Budapest egyik városrésze a II. kerületben. Korábban a középkori Nyék falu állt itt. wiki.

 

 

1886. 36. 575. BUDA ÉS PEST VISSZAVIVÁSA 1686-BAN

…A bécsi ostrom jelentősége inkább politikai természetű. De még fontosabb volt annál Buda visszavétele, nemcsak hazánkra s a monarchiára nézve, amennyiben a visszahódított Magyarország által a dinasztia oly támaszt nyert, melynek erejével első rangú európai nagyhatalmassággá emelkedhetett. Az egész európai művelődésre nézve is fontos volt, mert gátat vetett az ozmán hatalom minden békés kultúra-fejlődést sakkban tartó terjeszkedésének….

Az 1686. év júniusában, amikor az ostromló seregek megkezdték támadásaikat, oly iszonyú volt a hőség és szárazság országszerte, hogy pl. Mercynek, amíg a tiszai vidékről Párkányig érkezett, emberei s lovai egymásra hullottak. Két embernyi mélységre ástak le a földbe, anélkül, hogy lapályon is vizet találtak volna, s a ló alig tudott valami füvet találni a legelőn. Kellemetlen helyzet volt ez egy nagy hadseregnek, mely hosszabb időre ütött tábort Buda alatt. Ama város alatt, melyről már ekkor egy tudós és világlátott olasz így emlékezett meg: Valóban megérdemli, hogy egy nagy ország fővárosa legyen. Pest már romhalmaz volt, abban az állapotban, a hogy 1684 őszén a keresztény sereg összedúlta. Három felől közönséges fallal kerítve, a dunai oldalról pedig egyszerű fapalánkkal zárva el. Kezdődött a várfal a Duna felől, körülbelül ott, ahol most a só- és molnár utca áll, végig a mai bástya utcán és vámház körúton. A magyar-utcán át a hatvani utcáig s a Károly-körút és a Deák-tér sarkáig. Mind e falakat rondellák flankirozták, Rómer Flóris szerint kilenc. Így a Deák-tér sarkán, az Angol királynő főkapujánál, a kecskeméti és magyar-utcák sarkán. Ép azonban ez időben csak három, melyekbe Budavár bevétele után a török foglyokat zárták. Kapuja Pestnek ez időben négy volt, a váci, hatvani, kecskeméti és vízi kapu, mely a mai Eskütér előtt nyílt a Dunára. Akkori épületei közül alig hatot-hetet ismerünk; így négy török mecsetet, melyek közül a főmecset a Károly-kaszárnya táján állott, s személyzetét öt pap képezte,..

 

 

 

Buda a vérmező felöl a XVII. század közepén

 

Pest kevés nevezetességei közé sorozható ez időből a két partot a Deák Ferenc utca irányában összekötő hajóhíd, melyről Brown Eduárd, az angol király házi orvosa azt jegyezte meg, hogy oly szép hajóhidat még  sehol sem látott. Még kevesebb adat létezik lakosai számáról. Csak annyi bizonyos, hogy azok nagyobb részét a török helyőrség képezte, aztán hajósok, fegyverkovácsok, zsidó és mohamedán kereskedők…

A XVI. században még létezett 9 fürdő közül erre a korra csak öt maradt fenn, köztük a legszebb a Császár-fürdő helyén levő Véli bég fürdője, legkisebb a Király-fürdő helyén álló. Kettő volt a Gellérthegy alatt, mint a budai kamarai inspektor írja 1686-ban: a legtisztábbak,  s legszebbek valamennyi közt s egyike azelőtt a magyar királyé, a másik a királynőé volt. Bizonyos, hogy ezek alatt a Rácz- és Rudas-fürdők értendők.

Mecset hat volt csak az alsóvárosban, háromnak helyét ma is meg lehet jelölni; ezek: a cserző vargáké a mai tabáni palota utcai templom helyén, egy más a Széchenyi-szállodával szemközt s a harmadik vagy vízi mecset a jégverem utca táján, melytől délre az a vízmű feküdt, honnan keréken hajtották fel a Duna vizet a várba. ….A várban levő házak száma 388 volt, tehát százzal több, mint ma…

 

 

1886. 5. 70. Hajléktalanok menhelye a fővárosban

Már a kora esti órákban csoportosulnak a szerencsétlen földönfutók itt, hogy fölvétessék magokat az emberszerető hajlék födele alá, honnan újult erővel mehetnek tovább folytatni a harcot az élet ellen. Vánszorgó, rongyos alakok, siralmas kinézessél, kuszált hajjal és szakállal, fázó koldusgyerekek és sápadt arcú nők tipegnek-topognak a járdán, vagy foglalnak helyet a sarokköveken. Kivált télen át nagy a menhely látogatottsága, mert ha a fű kizöldül, bizony a kuncsaftok nagyobb része bír annyi költői hajlammal, hogy a liget sűrűségeit előbbre helyezze a négy szürke falnak, csillagos éggel takarózzék s madárszóra ébredjen. Ilyenkor elszállingóznak tehát, de a tél újra összeveri őket, s ilyenkor vannak napok, mint az idén is volt, mikor valóságos ostromot kell kiállnia a kapunak…A hajléktalanok menhelyének látogatói azok, a kik nem rég érkeztek a fővárosba vagy pedig pillanatnyi zavarban vannak, hogy hol hajtsák le fejőket. így néha a háziúri önkény által kitett szegény családok is többször igénybe veszik födelét. A ki azonban | már munkát kapott, vagy némi kis pénzt kaparított össze, az igyekszik legalább is «hónapos ágyra» menni.

 

 

HAJLÉKTALANOK MENHELYE BUDAPESTEN A ROTTENBILLER-UTCÁBAN. FÖLVÉTELRE VÁRÓK AZ ÉPÜÉPÜLET ELŐTT Cserépy Árpád rajza. Fent az épület homlokzata.

 

A hajléktalanok menhelye nem szorítkozik csupán arra, hogy menhelyet nyújtson a lakástalanoknak, hanem a tisztaság tekintetében is követelményeket támaszt. A reggeli mosdást kötelezően előírja s egyéb tekintetben is nagy ügyélet van a rend és tisztaság fenntartására. Bizonyos esetekben nincs kizárva az egész ingjenes fölvétel sem, de a fölvételi díj általában is oly csekély, hogy a legszegényebbek is teljesíthetik fizetését.

 

 

1886. 42. 675. ADORJÁN SÁNDOR: A POZSONYI SZÍNHÁZ

Hazánknak kétségkívül egyik legérdekesebb városa Pozsony. Mint régiség is annyi emléket bír fölmutatni a történelemben, mely a várost és különösen épületeit fölöttébb nevezetessé teszi, s mint modern város is bír sok oly tulajdonsággal, melyek folytán kiemelkedik a többi hason rangú városok közül. A város nem nagy, de annyira nagyvárosias, hogy szinte Budapesttel mérkőzik. Ligete gyönyörű, s bár olyan nagy, hogy háromszor akkora lakosságot is megbírna. Kiváló csínnal van ápolva. Van kitűnően berendezett lovardája, a miben vidéki városaink között Pozsony talán egyetlen; fogadói annyira előkelőek és európaiak, hogy Budapesten is elkelnének első rangúaknak, s üzletei, kávéházai a civilizáció minden kellékével föl vannak ruházva; s aztán élénk, amint az ekkora lakosságtól alig képzelhető el: s mindezt összevéve tetőtől talpig — német. Azaz, hogy nem, a szíve, az magyar, legalább ugy mondják ők, s nekünk, ha volna is okunk benne kételkedni, aminthogy nincsen, örömünkre válik, ha hisszük szó szerint, amit mondanak.

 

 

 

A POZSONYI SZÍNHÁZ. Kozics E. fényképe után rajzolta Dőrre Tivadar.

 

Építettek a maguk költségén egy gyönyörű színházat; meg is irigyelhetnők. S játszanak benne németül, legalább most, a mikor a java évad van. A magyarok majd jöhetnek oda, a mikor már megunták a színházba járást, megbukni. Keglevich gróf nagylelkűségéből ki tudták vinni, hogy a fővárosból öt napra átengedtük  a nemzeti színházunkat meg az operánkat…A színház olasz renaissance stílusban épült, a bécsi Fellner és Helmer cég tervei nyomán.….A mi operánk el van dugva, a nemzeti színházunkat pláne föl kell fedezni, s csak este bukkanunk rá a nagy villamos lámpáiról könnyedebben. A székesfehérvári színház egy szűk utcában szégyenkezik, a szegedi majd beleugrik a Tiszába, a temesvári szinte dulakodásnak ered a várfallal, a nagyváradi sehol sem létezik, csak a pozsonyinak van gyönyörű nyílt helye…. Jókai szép prológja, melyet a Vasárnapi Újság is közölt, rendkívüli hatást aratott.

 

 

1887. 11. 182. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS

… Bécsben gőzhajóra szállsz, s lefelé indulsz a Dunán: három óráig tartó út után hátad mögött marad a német haza, s a koronázó halom mellett Pozsonyban, magyar földön kötsz ki. A városnak festői képe van. Házak hosszú sora tekint a fejedelmi Dunára, mely itt egyetlen mederbe folyik össze. 130 ölnyi szélességben hömpölygeti habjait. A város a Kárpátok tövére támaszkodik, melyek észak és nyugat felől nyájas szőlőhegyekkel veszik körül. Dél és kelet felé a végtelenségig látszik elnyúlni ligeteivel és szántóföldjeivel a kis magyar Alföld. A négyszerte nagyobb Duna-Tisza közti Alföldtől való megkülönböztetés kedvéért neveznek így. Egy állandó hajóhíd, melyet a megboldogult I. Ferenc császár ajándékozott a hűséges városnak, közvetíti az élénk közlekedést az átellenes parttal. Itt a városliget, a pozsonyiaknak e kisebb kiadású Prátere, kedves üdülő helyet kínál szép angol parkjaival. A szabad királyi város háztömkelegéből a Duna felől érkezőnek különösen a Szt.-Mártonról nevezett székesegyház tűnik a szemébe. Itt a magyar királyokat koronázzák. Kora talán egész Szt.-Istvánig, de legalább is Szt.-László idejéig vihető fel…

 

 

AZ ORSZÁGHÁZ POZSONYBAN

 

Az országháza, melyben az országos rendek tartják üléseiket, 1753-ban készült. Három emeletes épület, melyen azonban építészeti tekintetben nincs semmi különös. A város régi kapuinak már csak a neve van meg, kivéve az egy Mihály-kaput. Általában régibb épületet csak keveset tud felmutatni a város, mely tűzi veszedelemtől igen sokat szenvedett, nevezetesen az 1809-iki francia ostrom alatt…A Pozsony nagyszombati vaspálya, Magyarországon a legelső, fönnakadt, s csak kis darabon közlekedik, lóerővel. Az északi pályával való összeköttetés még mindig várat magára,

A királynak fönnhagyatott az a joga, hogy az országgyűlést az ország határán belül akárhová összehívhassa. Össze is hívta hol Visegrádra, hol Budára, hol Pestre.  Amióta azonban német császárok ülnek a magyarok trónusán, Pozsonyt találták a legalkalmasabbnak, s így aztán az 1411 óta tartott országgyűlések legnagyobb része, nem kevesebb mint 84, Pozsonyban tartatott…

A hosszabb rögtönzések is gyakoriak s egyes szónokok, mint Deák, Beöthy, Bezerédi stb. rögtönözve is jeles beszédeket tartanak. A szónokok egyébiránt nem a szónoki emelvényről tartják beszédeiket, hanem a maga helyéről, állva. Ugyanígy van a főrendi táblánál is, csak a nádor, a hercegprímás és a többi főpap, ha egyúttal bíbornok is, szólhat a gyűléshez anélkül, hogy föl kellene állania.

 

*

 

…Lebegjen rajtad jótékony varázslat,
Az égi múzsák szép új csarnokán.
Katona nyelvén hirdesd a hazának,
Hogy itt minden más nyelv barbár, pogány.
Lesz még idő, képzelmem messze szálldos,
Arról a szép jövőről álmodom,
Midőn magyar lesz nyelvben is e város:
Pressburg eltűnik, s nem lesz csak: Pozsony.

                                        Reviczky: Pozsony

 

 

1887. 46. 761. NAGY VIZIKEREKEK HAMAH KÖRNYÉKÉN KIS-ÁZSIÁBAN.

…A képünkön látható kerék Hamah kisázsiai város mellett van használatban, az Aleppóból Damaskusba vezető nagy karaván úton. Jelentékeny hely ez, mintegy 43 000 lakossal, van kőfala, 13 mecsetje, tekintélyes bazárja és sok takácsa, kik különösen arab köpenyegek gyártásában igen ügyesek. A város mellett folyik Syria legnagyobb folyója, a Nahr-el-Asi, mely a Libanonban eredve, a régi Antiochia közelében szakad a tengerbe. Hamah környékén láthatunk e folyó mellett legtöbb ilynemű vízemelő gépet, melyek nagy részét tevék forgatják, de a legnagyobbakat maga a víz. A városi vízvezeték ellátására hat nagy, átlag 25 méter átmérőjű kerék szolgál, melyek mindegyike külön társaság tulajdona. A kerekeknek alját érinti a víz s a csebrek állandóan vannak megerősítve rajtuk, hogy a kerék forgásánál a vízbe merüljenek, s azután felemelkedve, ott önmagukból kiöntsék tartalmukat. Minden ily vízemelő kerék mellett külön gát is van, mely mellesleg hídnak szolgál, de eredeti és főfeladata az, hogy a vizet a kerékre hajtva, annak mozgásba hozatalát elősegítse

 

 

 

NAGY VIZIKEREKEK HAMAH MELLETT.

 

A hamahi nagy kerekek nem felelnek meg teljesen feladatuknak. Egyszerű faszerkezetük hamar romlik, csaknem folytonos javítás szükséges rajtuk és emellett sem a városi lakosoknak, sem a földművelőknek nem elegendő az a víz-mennyiség, amelyet ily úton nyerni lehet. Mivel azonban e vidékeken a vasutak még teljesen ismeretlenek, és így a gőzgépek behozatala nem lehetséges. Nincs elegendő fa vagy kőszén azok táplálására. Sok víz fog még lefolyni a Nahr-el-Asin, míg e festőileg oly szép és primitív szerkezetük daczára is érdekes gépek teljesen megszűnnek, és európai modorú víz-szivattyúknak vagy más nyugati találmánynak engedik át helyüket.

 

 

 

1887. 8. 134. A nők és a természettudományok. Könyves Tóth Kálmán

Bármint tagadnák is egyesek: kétségtelen tények igazolják, hogy a nő valóságos nagyhatalom. Igaza volt ama lacedemoni nőnek, aki azt mondta: «mi adunk életet a férfiaknak, méltányos, hogy felettük uralkodjunk." Alig képzelhető a társadalmi életnek oly viszonya, hol a gyöngéd nő érvényesíteni ne tudná a maga sajátságos varázshatalmát. Uralkodói jogarát kicsiny kezében tartja a gyermekszobában. Nyájassága, tekintetének bűvereje, szívjósága, édesen csengő, bíztató hangja, határtalan áldozatkészsége képezik csodás hatalma szilárd alapját. E szelíd uralom életünk ösvényein mindenütt védőszárnyaival kísér. Világot rendítő események hátterében, a színfalak mögött, majd mint tényező majd mint láthatatlan igazgató működik a nő. Paris almája máig is közkézen forog, istenek kertjéből került, ennél tartósabbat földünk nem terem. A férfi, ki büszke önérzettel nevezi magát a föld urának, meghódol a gyönge lény előtt, s legbájosabb eszményképeit is nőalakokban rajzolja maga elé, mintegy remélve, hogy ekkor fáradhatatlanabb kitartással küzdhet azok valósításaiért. Hajdankorban a tudományok művészetek jelképei: a múzsák, mint p. o. Klió, Thália, Melpomené és a többiek hódító női tündérek voltak.

A nők nemcsak szent ihletet leheltek a dalnokok szívébe s ajkaira, de ők maguk is pengették a lant húrjait s leszboszi Szapphótól egészen korunkig minden nemzet mutathat föl koszorús költőnőt. Vannak máig is Corinnák, kik mesterek Orfeusz isteni művészetében. A háború véráztatott mezején is, nemcsak mint a gyöngéd szeretet angyalai jelennek meg, hogy a sebeket bekötözzék vagy lelkesedésre tüzeljenek bátorító szavukkal. A gyönge keblet nem egyszer szorítja vaspáncél, hímzőráma helyett nem egyszer villant meg élesre köszörült kard a kicsiny, fehér kézben. Jeanne d'Arc, az orleáni szűz, Zrínyi Ilona, Rozgonyi Cecília ádáz csaták bősz viharában kivívott babérkoszorút érdemeltek halántékaik körül. S hogy a diplomáciában, a bonyolódott politikai ügyek vezetésében sem egészen járatlanok; kétségtelenül tanúsítja ezt a történelem. Bámulnunk kell egy II. Katalin, Roland asszony, Bornemisza Anna és Mária Terézia lángelméjét.

Egy téren azonban még sem méltatták a női nemet kellő figyelemre, t. i. a természettudományoknak változatosan gazdag mezején…A görög hitrege csodás világában Ízisszel párhuzamos rokon-alak Rhea, ki különösen a beteg gyermekek s hasznos háziállatok gyógyítása által vívta ki hírnevét. Szerencsétlen szerelme miatt bánatos szíve nem találván enyhülést, országról országra vándorolt s útközben a félvad emberiséget földművelésre s egyéb művészetekre oktatatta. Késő századok multával aztán ez érdemeiért a föld termő erejét e nő jelképezte. Az egészség istennője gyanánt Aesculapius hírneves orvos tudós leányát, Hygieát tisztelték, kit korának elsőrangú természetbúvára, az ö édes apja, avatott be a tudomány mély titkaiba.…

II. Fülöp spanyol király neje, Erzsébet, tudós i csillagász hírében áll, Schiller «Don Carlos» című színművében tette halhatatlanná nevét, pedig nagyobb érdemeket szerzett önállóan készített csillagászati táblái által. Erzsébet angol királynő nemcsak pártfogása, de közreműködése által is hatalmas lendületet adott a természettudományoknak, amennyiben fogsága alatt s későbben is nemcsak a római és görög remekírók műveivel, de kivált a természettudományokkal is nagy előszeretettel foglalkozott….Kiváló figyelmet érdemel a nagy Gusztáv Adolf leánya, Krisztina, kinél tudósabb hölgy aligha viselt valaha koronát. Csodás sikerrel tanulta különösen a természettant. Világ- és földisme, csillagászat, vegytan képezték kedvenc tantárgyait. Körébe gyűjtötte korának hírneves természettudósait, s inkább értekezett ezekkel tudományos kérdések fölött, semmint országa ügyei iránt érdeklődjék……

Mi magyarok is dicsekedhetünk egy növel, kinek neve a csillagászat történetében meg lesz örökítve. E magyar csillagász-nő néhai gróf Dégenfeld Imrének leánya Berta, báró Podmaniczky Gézáné. Már gyermekkorában kiváló hajlamot tanúsított a természettudományok iránt, de hajlamai az újabb időben a csillagászat felé vonzották. Meglátogatván Konkoly Thege Miklós hírneves csillagászt Ó Gyallán, csakhamar belejött a távcső kezelésébe, s egy szakavatott csillagászt vévén maga mellé, tanulmányozta e szép, de nehéz tudományt. Nagyúri kastélya mellett építtetett egy csillagvizsgáló tornyot…

 

Felfedező asszony báró Podmaniczky Gézáné (1843-1928) született gróf Dégenfeld Berta, akinek férje műkedvelő csillagász volt. wiki.

 

 

1887. 44. 730.. Taine a francia forradalomról

Franciaországban keletkezett most egy tábora az előítélet nélkül gondolkozó íróknak és tudósoknak, kiknek szócsöve Taine és D'Hericault, akik nem tartózkodnak kimondani, hogy a forradalom egy kegyetlen tévedés volt, a régi rendszer amúgy is a javulás útján állott, s az országnak soha sem voltak jobb nemesei és példásabb papjai, mint ugyanazok, akik közül annyian lettek az 1793 borzalmai alatt egy fejjel rövidebbek.

Az írott följegyzések a levéltárakban és magán emlékiratokban sokkal véresebbek voltak, hogysem foglalkoztak volna velük….Toulon lakossága három hó alatt 28 000-ről kevesebb, mint hétszázra olvadt le. Eközben a konvent elrendelte, hogy Toulon földig romboltassák, ne hagyjanak belőle egyebet, mint a fegyvergyárakat s a munkások lakásait. Ezerkétszáz kőművest rendeltek a munkához a szomszédos vidékekről, s a városnak még nevét is el akarták törülni. A még megmaradó részt Port-a-Montagne néven akarták jelölni, ép úgy, mint a hogy Marseille is Commune sans nom név alatt volt újra feltámadandó.

Még nagyobb mértékben történtek ugyanezek Lyonban. Itt 1400 munkást hat hónapon át foglalkoztattak a Place Bellecour, a vár és a város legnagyobb részei lerombolásával. Tizenöt millió franknyi napszámot fizettek azért, hogy háromnégyszáz milliónyi nemzeti vagyont elpusztítsanak. Természetesen ezzel arányban állott az emberi élet pusztítása is. Pedig saját számításuk szerint Lyonban a jakobinusok csak 1500 hívet számítottak a magokénak. Hogy történhetett, hogy ily kisebbség annyira terrorizálhatta a többit ? Taine a forradalom vezetőinek kegyetlen vérengzéseire abban talál magyarázatot, hogy őrültek voltak. De kérdés, hogy egy nemzet, melynek öt-hatoda ellenkező nézeteket vall, hogyan kormányoztathatja és engedheti nyaktilózni magát egy maroknyi őrült által? Ebben nagy tanulság rejlik minden idők rémuralmaira…

Még gonoszabbul jártak el a konvent által kiküldött helyi zsarnokok. Megtelepedtek a község leggazdagabb házában, rátéve kezüket az ezüst neműkre és ékszerekre, s ott lakmároztak, előhozatván a legválogatottabb borokat és legjobb ételeket, úgy hogy részegen ültek törvényt az emberek élete felett

 

45. 743….Utcákon járni csak piszkos és rongyos vagy munkás-ruhában volt biztos. A nőknek kosarat kellett vinniük, ha bántalmazásnak nem akarták kitenni magukat. Egy öregembert, kinek nem volt ócska kabátja, kényszerítettek egy carmagnolet (piemonti köpenyt) fölvenni. Sőt 1794-ben veszélyes volt még kövérnek és jól tápláltnak lenni is. Henriot egy alkalommal 130 embert tartóztatott le a Palais Boyalnál, kiknek egyedüli bűnök az volt, hogy «kövérek és gömbölyűek (gras et bien dodus) voltak, s ezért nem lehettek jó sansculotte-ok.» Akinek két tál étele van, annak tartozik adni, kinek egy sincs, mert mindenki, a ki többet eszik mint más, tolvaj. Meglopja a közvagyont, minden tápszer egyedüli jogos tulajdonosát, és megrabolja azokat is, kiknek kevesebb ennivalójuk van, mint neki. Ez volt az eszeveszett pedánsok kérlelhetetlen logikája, kik mindent ellenőriztek.

Valóban Taine művét végigolvasva mindinkább meggyőződhetünk, hogy Napóleon igazán a forradalom gyermeke volt. A nagy hadsereg is csak természetes kifolyása volt a jakobinus szabadságnak, a sansculotte-testvériségnek és robespierre-i egyenlőségnek. Háromévi oly kormányzat után, mely levágatta az ember fejét azért, mert véletlenül azt találta mondani szórakozottságában: Bon jour messieurs — nem következhetett más egyéb, mint hogy Franciaország a határon át vezesse hordáit, s szomszédjain élősködjék.

*

François Furet: A Gondoljuk újra a francia forradalmat.1994.

Pócza Kálmán, Valóság, 2013.

 

 

1887. 47. címlap. A KÖZGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM ÚJ PALOTÁJA.

A Duna felől eső részen még mindig nagyon lanyha az építkezés, habár a leendő új városrész fő büszkesége, a milliókba kerülő új országház, már pár év óta munkában áll s alapozása elkészülvén, rövid idő alatt már falai is kiemelkednek a földből. Egyetlen új nagy épület van itt most: a kereskedelmi minisztérium palotája. De ez az egy épület óriási terjedelmével s nagy arányaival messze kilátszik már a Dunára s a jobb partra…

Jelenleg tehát mindkét minisztérium /földművelés, kereskedelem/ és az eddig némileg önálló geológiai intézet, statisztikai hivatal és budapesti főügyészség is egyetlen épületben vannak. Ennek következtében mintegy 400 hivatalnoknak és díjnoknak ad irodai helyiséget és ezen kívül közel száz főből álló alkalmazottnak lakást. Az épület, a félemeleten és magas pince helyiségen kívül, három emeletes és a legmagasabb a környéken levő házak között…

 

 

A FÖLDMIVELÉS-, IPAR- ÉS KERESKEDELEMÜGYI MINISZTÉRIUM ÜJ PALOTÁJA

 

Építésze, Bukovics Gyula, római olasz renaissance stílust vett irányadóul. A homlokzat az új országház felé néz, kiemelkedő loggia-szerű középépülettel, melyet oldalt kettős oszlopokon nyugvó párkány díszít. A harmadik emelet is erkélyekkel s más díszítésekkel van ellátva. A közép-bejárástól, mely az egész épületben egyetlen, jobbra s balra kényelmes széles lépcsők vezetnek fel. E két főlépcsőn kívül még két oldalt, s a főbejárattal szemben a hátulsó szárnyon egy-egy csigalépcső vezet fel, az utóbbi mellett a tüzelő-anyag s nagyobb csomagok felhordására emelőgép alkalmaztatik.

 

1887. 49. 817. A főváros villamos vasútja

A főváros ismét egy nevezetességgel gazdagodott: villamos vasútja van. Egy ideig csak próbaképpen rövid darabon, az osztrák-magyar államvasút pályaházától a király utcáig van kiépítve. Nemsokára körül fogja futni a várost a nagy körút egész hosszában. A villamos vasút még a tudomány emberére nézve is meglepő valami. Látszólag nem hajtja semmi. Ló nem húzza, gőzgép nincs elébe fogva, nem fűtik, nem etetik, csak maguk az utasokkal teli kocsik vannak egymás mellé kapcsolva, és mégis gyorsan, egyenletesen szalad az egész. A vezető csak arra való, hogy kormányozza az egészet, megállítja és megindítja a gépet, de nem ő tartja mozgásban, ahhoz kevés is volna nem egy, de száz ember ereje…

A villamos vasútnak két gépe van. Az egyik egy közönséges gőzgép, melyet fűtenek, s melynek kerekei mozgásba jővén, egy másik gépet hajtanak. Ez a másik gép villamosságot fejleszt. A villamosság azután láthatatlanul megy a vasúti kocsiba, ott vissza alakítják — egy, a kocsiban levő gép segélyével — hajtóerővé, s mozgásba hozza a kocsit…

 

 

A VILLAMOS KOCSIK KÜLSEJE.

 

A budapesti villamos vasút egészen új rendszer szerint van építve. A villamos áramot egy vasrúd vezeti, mely a földbe van süllyesztve, azért nem is látható, s az egész vonalon végig fut. Az osztrák-magyar államvasút pályaházától kiindulva a király-utca felé, bal felöl eső sin alatt egy mély üreg van. Ebben az üregben van elszigetelve a villamosság tovább vezetésére szolgáló vasrúd. A kocsiból egy pózna nyúlik le, s a sin között leér egészen ehhez a vasrúdhoz, onnan a villamosságot a kocsiba vezeti.

Ily módon a villamos vezetés se nem veszélyes, se nem éktelen. Legföljebb abból támad idővel baj, hogy az utcai sár és piszok — ami nálunk, fájdalom, elég van — idővel meg fogja egészen tölteni a sínek alatti üreget, s költséges és fáradságos lesz a kitisztogatás.

 

 

1887. 50. 830. A jövő háborúja és a Mannlicher. — m.

…Egyszer-mindenkorra kétségtelen, hogy a háború voltaképpeni célja az ellenséges haderő megsemmisítése. Ennek dacára az emberélet kímélése még mindig oly kérdése maradt a hadviselés tudományának, mellyel a kor humánus felfogása kénytelen foglalkozni, s elérhetésére minden lehető módot megkísérelni…

A modern tűzfegyvereknél s így a Mannlicher-féle kisebb kaliberűnél is, főleg ha compound lövegekkel lesznek ellátva, melyeknek az emberi testbe behatolása sokkal könnyebb természetű sebesüléseket von maga után, lehetetlen a harcmód humánusabb voltát el nem ismerni. A modern tűzfegyverek tökéletesedése, már a hátultöltő is, s még inkább a Mannlicher-féle ismétlő fegyver — majdnem kizárólag a védelem javára szolgál. A legilletékesebb egyének nem haboznak ma már föltenni a kérdést, hogy vájjon lehetséges-e még ; egyáltalában a támadás kedvezőtlen harctéren a modern technika eszközeivel fölszerelt ellenség ellen?

Még 1866-ban is  nagyobb réme volt a kolera a hadseregnek, mint az ellenség golyója. Ma az orvosnak az egészségügyi preventív intézkedések egész sora áll rendelkezésére, melyeket a katonai hatóságok vállvetett működése mellett megvalósítani képes. A vasutak is megannyi nagy tisztító csatornái a háború színhelyének, melyek a tábori kórházak gyors kiürítését nagymértékben elősegítik. Ezeknek a körülményeknek tulajdonítható, ha addig, a míg csak ; rövid  évtizedek előtt is a Szebasztopol előtt álló angol-francia hadsereg vesztesége 80 000 emberre ment, az észak amerikai unió hadserege pedig 1861—65-ben nem kevesebb mint 820 000 embert vesztett, addig a német- francia hadjáratban a németek vesztesége csak 40 000 ember volt. Biztosra lehet venni majdnem, hogy a veszteségek aránya, dacára a tökéletesített tűzfegyvereknek, vagy talán épen azért, ezután sem fog növekedni. Alapos a kilátás, hogy a Mannlicher-féle fegyverek közvetlen romboló hatása az emberi szervezetben szelídebb jelleggel fog bírni, s még súlyosabb sebesüléseknél is kedvezőbb patológiai lefolyást okoz.

 

 

Költemények. 1885-1889.

 

Arany János

Bajza József

BARTÓK LAJOS

Benedek János

DALMADY GYŐZŐ

DÖMÉNY JÓZSEF

Dura Máté

Ebeczky Béla

Fábián Géza

Fáy András

GYULAI PÁL

INCZÉDI LÁSZLÓ

JAKAB ÖDÖN

B. Kemény Endre

Könyves Tóth Kálmán

Lányi Adolár

Lévai Sándor

Lévay József

Mátray Lajos

Nagy Sándor

PAJOR ISTVÁN

PALÁGYI LAJOS

PAP KÁLMÁN

Pásztói

REVICZKY GYULA

RUDNYÁNSZKY GYULA

SZABÓ ENDRE

Szamosszegi Kovács Sándor

Szomaházy István

Szontágh Pál

Tompa Mihály

TÓTH PÁL

Vajda János

Varsányi Gyula

 

Mottó

„A költészet atomrobbanás, néhány sor, néhány kép, néhány mozdulat, amikor egy kéz az ősködbe nyúl, és kiragad onnan valami fényeset, forrót, nyálasat és gubancosat. Minden más csak <<szép versek>>. És ezek a szép versek később már önmagukat mondják tollba a költőnek.” /1964. 13. 06./

Márai Sándor: Teljes napló, 1964-1966. Helikon, 2013.

 

 

 

1886. 48. 776. ARANY JÁNOS KIADATLAN KÖLTEMÉNYEIBŐL

 

Almanach 1878-ra.

 

Itt van tehát: megjött az Újév,

Mint biztató előlegem;

Háromszáz hatvanöt nap-éjre

Halvány reményszint hoz nekem;

Bár majd, ha eljön a valódi,

Nem lesz, mint most, ruhája zöld:

Inkább hiszem, hogy a küszöbnél

Fejér halotti leplet ölt.

 

Légy üdvöz, Év, e zöld burokban!

Elfogadom a jóslatot,

És köszönöm, hogy a jövőre

Kilátásom' tovább nyitod;

Hisz egy időtől fogva nálam

Látás, kilátás oly rövid!

Ha meg nem érném: gondolatban

Hadd élvezem át örömid'

 

Mindjárt az első nap rohammal

Köszönt boldog, boldogtalan;

Oly ünnep ez (no! nem panaszlom),

Midőn szív s tárca nyitva van;

S egy «szellemdús» játék (amelynek

Nem kellett nagy heuréka)

A pénz-pazarláshoz, időd' is

Ellopja : a «buék.»

 

Aztán jön a farsang, az árvíz

Mátyás körül, mely «tör jeget»;

Szegény kiöntött ürge-népség

Verdesi jajjal az eget;

Mi táncolunk a szenvedőkért,

Bőven fogunk pazarolni:

S ha nem csordul százezreinkből

Csöppen nekik is valami.

 

Aztán jön, amely «gólyafőt mos»,

A híres márciusi hó,

Ha Gergely megrázza szakállát

No meg böjt, executió.

E hó egy napját ültem én is

Már két közép embernyomig:

 «Simplicius» napján születtem:

Simplex maradtam holtomig.

 

Ápril minden nedvet kiszáraszt,

Májusba' jönnek a fagyok;  

S ha sáska, féreg, rozsda nem járt,

S a június szépen ragyog

S a július meg nem szorítja:

Még a vetés bőven terem;

Örvend az úr, hát még az asszony!

Lesz csipke több is, meg selyem.

 

Míg a paraszt izzad, mi gazdák

Fürdőre járunk, hűsölni,

A repce-, gyapjú- s más előleg

A csorbát szépen kifeni;

Nem, mint apáink sültek, itthon

Töltvén egész mélő nyarat,

S nézték a vén béres hogyan vet

S a tót napszámos hogy' arat.

 

Szeptember, ah! szüret már nem lesz;

Vagy: lesz szüret, ha bor nem is:

Történeti jogát megőrzi

Híven az iszom-eszem is;

Különbség az, hogy míg apáink

Egy canga** birkán «laktanak:»

Nekünk cukor kell, sütve, főzve,

Pezsgő bor, osztrigák, halak.

 

Így, ber, megint ber fogytig-untig

S «brrr!» míg az esztendő lefut;

Miközben egy nap a halottak

Fényűzésére is kijut,

Midőn gyertyával, zöld levéllel

S virággal megvendégelik,

S kitesz halottjáért az élő,

Mutatva dúsan, hogy «telik!»

 

Majd a karácsony hozza végül

Az apró szívek örömét;

De a «bubus» már nagy szakértő,

Bírálva hordja meg szemét,

S ha nem drágát hozott az angyal:

Ajak lepittyed és befagy;

Biz', édes Jézuskám, te is már

A luxus terjesztője vagy!

(1877. nov.)

 

* Az akadémiai Almanach borítéka rendesen halványzöld. A. J. jegyzete.

**fejős juh

 

 

1887. 35. 575. Arany János: A földrengés. (Töredék)

 

De íme! az ég, föld hirtelen feltámad:

Az ég alkotmánya össze akar dőlni.

Majd a földet érik iszonyú felhői;

Nem szél fúj, torony, ház reng belé, s megszakad;

Nem eső esik, mert minden csöpp egy patak.

 

Egybe folyik a dörgés; csattog szakadatlan,

Villámlástól az ég egy pokoli katlan,

Fellázad a tenger, messze, nagy mélyen be

Nyomul a szárazra, a folyókkal szembe.

Visszafut a folyam, vissza kútfejébe,

Rejtőzni akarván anyja kebelébe,

Vagy szélt vesz a síkon, hogy ne érjék utói,

Kergetve a tenger zúgó habjaitól.

 

Sehol sincs maradás. A hajósok népe  

Hajótörést szenved a kikötő révbe',

Testeik a parton szétszórva hevernek,

Hol jajgatva futkos férfi, asszony, gyermek.

Hullámzik a tenger, hullámzik a föld is:

Dagadni, süllyedni látjuk a mezőt is,

Szédül, aki rálép. Úgy tesz, úgy látszik,

Mint mikor a gyermek jégen hajókázik.

 

Recsegő házából a népség kiszalad,

Oltalmat keres a háborús ég alatt,

A városbeli fut a szabad mezőre,

Nehogy egész ház-sor a nyakába dőlne.

S a mezei ember fut a város felé,

Nehogy meghasadván a sík föld, lenyelné,

Mert sok helyen a föld megreped és égő

Gyomrából pokoli bűzt bocsát a kénkő.

 

Azt hinnék, jelen van az ítélet napja,

Rettegés a szívek bensőit elfogja,

Szánja, bánja bűnét az istentelen is,

Megbocsát egymásnak halálos ellen is.

 

 

1887.  51.  857.  Arany János : 1861.

 

Megüdvözöllek régi búm dalával

Remények éve! Áldom jöttödet.

Óh, tégy irgalmat e szegény hazával!

Ha bűnhődünk, elég a bűnhődet,

S elég viselni — ha mint Jób — keresztünk;

Szirt is leroskad, nem hogy férfi-váll,

Ne csalj, ne csalj, midőn remélni kezdtünk,

Még egy csalódás: annyi, mint halál!

 

1887. 2. 30. Bajza József: Emlékezés*

 

Midőn az est bíbor-sugara

Búcsúzva száll, kék hegyen,

S elcsendesül a völgy magánya,

Kedves! Reád emlékezem.

 

Magamba' bolygom néma búval

A forrás tündéi-partjait,

Hol édesen reám simulva.

«Tiéd» — rebegték ajkaid.

 

Most is vígan zug ott a csermely,

Balzsam-lehellők a szelek:

De a titkok tanúvidéke

Pusztán gyászolva csendeleg.

 

Az édes kínos őszi alkonyt

Bájával újra élem én,

Midőn dalod szív-rázva zenge

A hársak csendes éjjelén.

 

Hang, hang után szelíden elhalt,

Ütött az óra rémesen,

S szerelmi csillagunk leszálla

Viharsötétes fellegen.

 

Könnyek gördültek szép szemedből,

Reszketve nyúlt felém kezed,

És elválunk némán zokogva.

És szívünk mélyen vérezett.

 

Viszontlátás, egek leánya!

Feltűnsz-e még egykor nekünk?

Mely óra, ah, mely föld vidéke

Lesz egyesítő édenünk?

 

*Itt közöljük a költeményt abban az alakban, amint az Bajza összegyűjtött költeményeiben megjelent.

 

 

 

 

1885. 35. 559. BARTÓK LAJOS. : ERDEI BOLYONGÁS.

 

A fenyves örök, mély árnyú magányán

Visz társtalan éji utam.

Lent én, odafenn a magasban

Bolyong a kora ősznek fellegi közt

A hold, és mint a hajótört,

Fuldoklik a bősz habokon kimerülten…

 

Oh, hogyha ez elhagyatott utamon,

Hol őszi vadon komor éje merít el,

Járnék még kedvesemmel,

Járhatnék nappali fényben,

A harmatos lábú,

Rózsa koszorúzta,

Hajnal sugarában,

Ifjúság tündére vezetne,

Kísérne madárdal,

És illata tarka virágnak,

Érintene enyhet adó csók

Szellőcskék lágy ajakáról,

S oh szép szerelem, te kínálnál

Bejtekeid fakadó eperével!

Vagy hallhatnám csak újonnan,

Villám közepett, mint szenvedelem

Gyilkos kitörésű csatáin,

Ég- s földrázó dörejét bár,

Mennydörejét a vihar-szívű nyárnak,

A gyönyör-teli, édes, a láng-hevű nyárnak!

 

 

 

Híd alatt. Mészöly Gézától

 

 

1885. 50. 798. BARTÓK LAJOS: MENJ, IFJÚSÁG

 

Menj, ifjúság, csalóka álmaiddal,

Te pusztaságon játszó délibáb,

Fellengző s mélyre szálló dalaiddal,

Miknek szerelmét meg nem hallgatják,

S mik gyengék voltak népet hívni harcra,

És gyenge a nép, hogy fegyvert ragadna!

 

Eltévedt vándor én, mily hasztalan

Éltem és fáradalma: csak most látom,

Midőn éj száll rám, s célom messze van,

Reményem hűtlen s halva ifjúságom.

Hurcol, kitört fát, vak viharnak mérge,

Örömim lombját elhervasztva, tépve.

 

Nem hívlak vissza, szerelem! Bevégzem.

Kerestelek. Csalódás van nagyobb.

S emléke sem lesz már, hogy lángolok én,

Csak e sötét betűk, hideg lapok;

Mint síri jelről, ebből olvashatják,

Hogy forrongó szív lelte itt nyugalmát.

 

De keserűbb, oh hon! egy szeretődet

Hogy nem találtam, szíved férfiját,

Ki Miltiadesnél hűbb és szegényebb

Aristidesnél s akkor is imád,

Ha száműzés köve, hálátlanul,

Maratonról hozott sebére hull.

 

Csak múlté már az ily dicső.

Te sértett Hazám! Miért nem jön új hős, bosszúval,

Hogy végig verje a világot érted!

Mért szellem-ajkon a kürt nem rivall,

Mely harc után is, bár ez elveszett,

Egykor lesújtá ellenségedet!

 

E kürtbe lelkem kilehelni vágytam,

Mint harci hattyúdal hangozni el.

Menj, ifjúság! Lantod siket magányban

Lepattogzó húrokkal vesztegel.

Nem lándzsa tépi, harcra hívót, harcban,

Dicstelenül sorvad meghallgatatlan!

 

 

 

1886. 1. 2. Bartók Lajos. Munkács.

 

Szent berkei Munkácsnak, jártam

A bérc-ölelt, áldott határban,

És leborultam drága hantodon.

Ez a küszöb, mosolygó téred,

Hol a magyar hónába lépett.

Itt lábnyomát Árpádnak csókolom.

 

S kürt harsogott a rengetegből,

S tán hóvihar zúg a hegyekből,

Fölrázva  álmából a hév nyarat?

Hah, Almos ez, népfelriasztó,

S Árpád, az ellenségszalasztó,

Kik, mint sasok, a völgyre csapnak!

 

S a bércről hogy lepillantottak,

Honkereső hazátlanoknak

Mennydörgésként szívük megdobban.

S mint pusztító vihar, szakad föl

Az elfojtott sóhaj keblükből: 

Hazánk, hazánk ez, a magyar haza.

 

S ősz Álmos int: Itt tegyetek le.

Mit keresek, a honi földbe,

Ki bujdosók csillagja, hold valék.

Istenünk a nap: lángja égjen!

Kelj, mint a nap, fejedelmi vérem,

S e föld tied lesz. míg napé az ég!...

 

Oh Munkács! Bérceid falára

Kardjukkal áll nevük bevágva,

Dönthetetlenebb Kárpátok bércinél.

S testvérink, kiké a magyar szabadság,

Munkálva a hazáért, megmondhatják:

Árpád nagy lelke mindnyájunkban él!

 

Munkács Ukrajnától függetlenül fejlődött, mintegy ezer esztendeig Magyarország, majd a trianoni békeszerződés után Csehszlovákia, illetve 1945-től 1991-ig a Szovjetunió ukrajnai részeként. wiki

 

 

1887.  32.  526. Bartók Lajos: Kárpáti emlékek

 

I.

 

Ama sötét hegy, mint egy ravatal,

Néz a jég-tengerszemre. Körülállják

Kő óriások, felhők foszlányival,

Így gyászolván a természet halálát.

Lábuk elé hullt könnycseppjük a tó,

Megfagyva ott, a holtat sirató.

Az ősz havas tetők mind hangtalan

Magányban néznek a színetlen égre.

A zivatar se néz ily komoran,

Ha jő pihenni e kihalt vidékre.

S a fellegosztó csúcsok szétverik

Vashomlokkal magának a viharnak,

A haragos villámnak fészkeit,

Még mielőtt a mennykövek lecsapnak.

Kürtjébe itt zivatar sohse fú,

A mennydörgés nem átkozódik itt,

Sohasem látják az égi háború

Görögtüzét, olthatatlan nyilait.

De a borongás állandó, s a csend

Halotti gyászt, megrögzött bút jelent.

Csak olykor, ha vadász vetődik erre,

Füttyent a hómezőn a mormota,

A zergék előőrse, s mérföldekre

Veri a jelt sziklák gránit-fala.

E titokteljes gyász vajon minek?

Mért temetői pompája a béreznek,

Mit tűz emelt föl s megvesz a hideg?

Mulandóság, bérc-eltipró enyészet,

Itt a természet téged ünnepel,

Tudván, hogy néki szintén halni kell.

 

II.

 

A puszta ormon áll a puszta rom,

Mint megkövült szív s néma fájdalom.

Sóhajtó szellő jár a rom felett,

Vagy te vagy az, bolygó emlékezet!

 

Édes-bús emlék, mely a rég halott,

Porlandó szívet lágyan csókolod,

Hogy álmodjék elmúlt dicsőségérül,

Bár az hamvából többé föl nem épül!

 

 

 

1886. 50. 810. Benedek János: Csokonai sírján

 

Köszöntelek, komor vas emlék,

Köszöntelek, kies liget!

Hol föltalálta csöndes enyhét,

Ki egykor annyit szenvedett.

Oly jól esik a néma csendbe'

Ledőlni e zöld halmokon

S mulatni, halkan elmerengve.

Tevéled, kedves dalnokom!

 

E helyre tért hát megpihenni

Örökké lázas szellemed:

A sok sebet mind elfeledni,

Mit rajtad itt ütöttek.

Nagy volt szívednek lángolása,

Egész világra hinti fényét:

Csak egy szív nem volt, a ki lássa

S megértse ezt a tüneményt….

 

Nagyságodat szobor s vas oszlop,

Lángész, örökké hirdeti;

Porsátrad, ember! Szertefoszlott,

Gyarló hüvely volt az neki;

De szíved minden dobbanása.

Oh költő ! Szent s örökre él,

Míg lesz tavasznak virulása,

Míg ember-szív szeret, remél.

 

E néma sír minden fűszála

Szíved szerelmét hirdeti;

S lengő zefírnek sóhajára

Ezt súgják a fák fürtéi:

Zúgó bogár s méh tarka serege

Ezt döngicséli szerteszét;

És a madárkák csicseregve

Dalolják Lilla szép nevét.

 

Köszöntelek, komor vas emlék,

Köszöntelek, kies liget!

E drága sír fölött legyen béke,

S mosolygó, vidám kikelet.

Zúgó vihar szilaj dühében

Csendesüljön e halmokon:

Fű, fa, virág, szellő regéljen

Álmidról, kedves dalnokom!

 

(Debrecen.)

 

 

1885. 39. 622.  DALMADY GYŐZŐ: SÁMUEL NAPJA.

 

Lelkemet e nap mindig meghatja!

Ez a nap volt apám neve napja,

Kis családunk öröme, jókedve,

Kis hajlékunk igazi ünnepe.

 

A csehi völgy e napon megszépült,

Részt követelt szívünk öröméből;

Avagy talán szemeink sugara

Szállt e napon még több fénnyel rája.

 

Bármiképp volt, e vidám szép napra

Ösvényeit, útjait ideadta,

Egyre-másra hozta a vendéget.

Kis lakunkba néha be se fértek.

 

Hej de mikor a szó arra tere,

Igyunk immár az egészségére:

A telt pohár bezzeg összecsengett!

Mind elfértünk a kis asztal mellett.

 

Czifra szónak ő nem volt barátja,

Egyszerűen köszöntöttünk rája,

Igaz érzés egyszerű szavával.

Bizony felért egy-egy imádsággal.

 

Vége van a kedves szép ünnepnek!

Már csupán az emlékén merengek.

Régen, régen porlad ő a földben,

Poharamat nincs, kire köszöntsem.

 

Lelkemet e nap mindig meghatja!

Megjelenik előttem alakja.

Egykor poharat emelek reája,

Most szívemet emelem hozzája.

 

 

 

 

AZ ELSŐ CSÁRDÁS. Babitz Ottó festménye

A KÉPZŐMÜVÉSZETI TÁRSULAT JUBILÁRIS KIÁLLÍTÁSA

 

 

1885. 51. 814. DALMADY GYŐZŐ: VÁC-HARTYÁNBAN.

 

Ez a ház, ez a régi ház,

Feledi, hogy az éve száz,

Oly vidám, csengő, eleven!

Lakói

Ifjúság és szerelem.

 

Fiatal lányok laknak itt,

Messzire csengnek dalaik,

Mit tegyen a vén ház velük?

Megszokja

A mosolyt és a derűt.

 

Költő itt jól érzi magát,

Megértik egyszerű dalát.

Koszorút kaphat bőven itt,

A kertben

Minden virág neki nyit.

 

Költészet hazája e táj,

Álljon meg, kinek szíve fáj,

Töltsön itt, ha csak egy napot,

S elhiszi,

Hogy a világ újra jobb.

 

Ha voltak fellegvárai,

Nem kivan róluk hallani,

Fellegvár neki ez a ház,

Lelke csak

Itt mulatóz, itt tanyáz.

 

 

1885. 9. 143. DÖMÉNY JÓZSEF: DRÁGA LELKEK

 

Drága lelkek, jó barátok

Tán még most is itt volnátok

Szívem, s tűzhelyem körül.

Ha sötéten erre nem jő

Barna szárnyán az a felhő.

Mely derült egemre ült….

 

Istenem! légy áldva érte

Fényed utam' hogy kísérte,

És karod hogy felfogott.

Drága lelkek, jó barátok,

Köszönöm, hogy elhagyatok.

Ám legyetek boldogok.

 

 

1887.  3. 42. Dömény József: Az árverés

 

Kis udvaron dobot vernek.

Bámulva néz egy kis gyermek

Anyjára, majd azokra, kik

Az asztalt s ágyat elviszik.

Nem érti még szegényke, nem,

Hogy pénz az űr itt mindenen.

 

Csak látja, hogy a kis szobát

Ürítik egyre mind tovább.

Kis ágya is már kinn vagyon

Most fáj csak szíve még nagyon.

Hol alszik ő majd édesen?

Ha ágy se lesz, vánkosa sem?

 

Megkérdené anyját: mi ez?

S ha elvisznek mindent, mi lesz?

De hullnak annak könnyei,

Kérdezni tőle nem meri.

Csak néz szegényke, néz reá,

Ha anyja is tekintene rá.

 

A bamba dob meg csak pereg.

Veszik, viszik az emberek

Olcsón, potyán, mit éveken

Át szerzett, rég keservesen

Férjével, ah! Kit sírba zárt

Ha élne még, ő nyitna zárt.

 

S derülne fény homályra itt.

Ő tudta minden dolgait.

Sírban a férj, s az égbe' fenn

Isten tudja, hogy szívtelen

S csalárd, ki itt dobot veret.

Csak sír szegény, csak kesereg.

 

Hiába sír, a dob pereg.

Veszik, viszik az emberek,

Mi dobra száll. Bárányka bég,

Vezetve most szökell elébb,

Kis gyermeket megismeri, '

Hisz játszó pajtása volt neki.

 

Rá néz a gyermek, s szól: anyám!

Nézd, kis mucink is itt van ám.

Mucit ne hagyd, hogy elvigyék!

De sorból egy ember kilép,

S kötélt vet kis bárány nyakán,

Most sír a gyermek igazán.

 

Anyját karolja, sír, zokog.  

De folyvást verik a dobot,

Jegyző is egyre, folyton ír.

Temetőn rázkódik a sír,

Könyv égbe' fenn felütve lesz,

S az égi bíró is jegyez.

 

 

 

 

1887.  49. 810. Dura Máté: Osztályrész

 

Nincs kezemben a rang, dicsőség hatalma

Hadakat vezetnem fényes diadalra:

Trónok büszke tölgye fejemre nem hajlott,

Fél világnak adni kegyelmet, parancsot:

De tanítni népet, lelkem szebb célt ér el,

Világszabadságra, örökös békére.

 

Nézd, a magas bércek szíve érzéketlen,

Feje orkánokkal küszködik szünetlen.

Talpait a törpe mohnövényzet nyalja,

De lesöpri őket tengerek viharja,

Míg az arany nemes egyszerűségében

Szeretett király az érezek seregében

 

 

1887. 28. 462. Ebeczky Béla: Oly tiszta, szép vagy

 

Oly tiszta szép vagy édesem,

Mint a legelső szerelem,

Mint szűzi, hófehér virág,

Mely most pattantja bimbaját!

 

Elnézem azt a kék eget,

Mely szemeidből rám nevet,

Sugara mind szívembe hull,

Honnét a felhő elvonul.

 

És kedvem újra száll, csapong,

Feledve bú, taposva gond,

Köröttem mintha szanaszét

Csengő madárszót hallanék.

 

Hívó, esengő szózatot:

Öleljetek! Csókoljatok!

Korhadt szívű fák álmatag'

Hallgatják és bólintanak.

 

Sóhajtanak s elalszanak.

Miről álmodnak ez alatt?  

A tavaszról, mely újra ád

Lombot, virágot, koronát.

 

 

1887. 6. 90. Fábián Géza: Özvegy asszony

 

A falu végén áll a kunyhó.

Benne haldokló mécs-világ.

Óreg asszony mellette bókol

S olvasgatja a bibliát.

 

Imádkozik ! — oh ! nem magáért.

Hiszen kész a nagy útra már:

Mosolygva néz a mára vissza

S holnapra — megnyugodva vár.

 

Magával réges-rég leszámolt,

A lelke másért sem remeg.

Kik szive üdvöeségi voltak.

Rég sirban már a gyermekek…

 

A mécsbe néz. Hosszan, sokáig.

Látja őket a fényen át.

Fonnyadt kezével megsimítja

Hó-fürtét s ránczos homlokát.

 

«Én Istenem» — gyügyög magában —

Vajjon meglátlak-é megin' ?

Hisz már nekem sincs oly sok hátra,

Én édes. kedves lelkeim!

 

Ilyenkor oszt' a bibliában

Megzörren mindenik levél,

 Meglátod őket, hallja tisztán :

Meg! Nem sokára már! Ne félj.

 

1885. 36. 583. GYULAI PÁL. MARGIT EMLÉKE.

 

A kertben ülök nyári alkonyon,

És széttekintve elgondolkozom.

 

Jó pihenő hely s meg se' változott,

A vén diófák éppen állnak ott.

 

Lehajlik hozzám jázmin s rózsa ága,

Tarkán virít a kis kert száz virága.

 

Szőlő s gyümölcsfa lombnyílásin át,

Csillanni látom az ezüst Dunát.

 

Amott hegyeknek erdő-fedte orma,

Túl a vizén falucska karcsú tornya.

 

Mind, mind a régi s még sem az nekem,

Mert nem vagy itt szerette* gyermekem!

 

S nem léssz soha, hiába vár reád

Kedvenc virágod, s búsongó atyád.

 

A pázsit, ösvény puszta, nesztelen,

Nem jössz felém, vidáman, könnyeden.

 

Csengő szavad a zöld lombok között

Nem kelt szívembe' többé örömöt,

 

Mint egykoron, mint nem rég s annyiszor!

Szépséged, bájad egy maréknyi por.

 

Csak árny vagy immár, a ki ott lebegsz még,

Évek során majd eltűnő bús emlék.

 

De én sohasem felejtem képedet,

Megőrizem, míg sír el nem temet.

 

Nincs messze az, feltűnni látom ott.

A sors nekem mi szépet, jót adott,

 

Mind visszaveszi s itt hagy kifosztottan,

Bár élve még, de felig már halottan!

 

*kötetben is így olvasható. G.

 

 

 

1886. 22. 355. Fáy András: Életszabályom

 

Fáy András utolsó költeménye.

 

Hetvenhat ősz jó és rossz bort gyümölcsözött,

Mióta fetrengek az emberek között.

 

Kérditek: voltak-e olykor jó napjaim?

Igen bizony, voltak, kedves barátaim.

 

Az öröm röpködött körültem untalan

Lihegve fogdostam én őt; de hasztalan.

 

Egyszer, ha megfogtam, kisiklott perc alatt

S belőle markomban csak a tolla maradt…

 

De zárva a búnak, s hittem: távozni fog,

Ha elzárt kaput talál, s majdan tovább robog.

 

A jövőnek éltem hit és remény között,

S így a jelen bajon szűm meg nem ütközött.

 

 

1887.    575. Gyulai Pál: A patak és a nefelejcs

 

Kis pataknak nagy a kedve,

Vígan szökken, csergedezve,

S mintha űzné heves vágya,

Bá se tekint.

Mely felé int,

Parton a sok szép virágra.

 

Kék nefelejcs azt suttogja:

«Hova sietsz, bérez patakja'?

«Ki e zugból messze, messze,

Csak előre,

Sík mezőre.

Nagy folyóba, tengerekre.

 

Maradj köztünk, jobb neked itt,

Enyhe lombok árnya fed itt.

Madár vidít reggel, este;

Boldog élet,

Szíved éled,

Virágokkal enyelegve.

 

Majd ha folyó, tenger lettem,

S végtelen az ég felettem,

Boldog leszek, célom érve.

Mi egy virág

A nagyvilág

Gazdag kincstárához mérve?

 

Könnyezve mond a nefelejcs:

 Büszke patak, el ne felejtsd.

Tenger nem lész, benne elvész,

Hiú vágyad

Késő bánat,

Mádnak csak a szolgája lész

 

 

MÉSZÖLY GÉZA. ARATÁS ELŐTT

AZ ORSZÁGOS MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZE TÁRSULAT ŐSZI KIÁLLÍTÁSÁBÓL

 

 

1885. 11. 171. INCZÉDI LÁSZLÓ: A KENYÉR.

 

Minap, hogy az utcán bolyongtam.

Egy koldus fiú állt elém

Elkékült arccal, csupa rongyban.

S könyörgő hangon szólt szegény:

Uram! úgy éhezem és fázom,

Óh szánja meg nyomorúságom',

Nem órák múltak, de napok,

Hogy nem ettem egy falatot…

 

…Hát éhesek és jóllakottak

Így oszlik ketté a világ;

Hát nem vak sors vagy bűnös vágyak,

Hogy ember az emberre támad:

A kenyér harca az, amit

Vív méreg, tőr és dinamit?...

 

Áldás vagy, melyért istenéhez

A jámbor buzgón esdekel;

Átok. melyért magát az éhes

A kárhozatnak adja el;

Jutalma munkás szorgalomnak;

Koncz, melyen ezrek marakodnak:

Tán arra alkotott az ég.

Hogy a pokol szolgája légy.

 

 

1885. 44. 703. JAKAB ÖDÖN: PUSZTA SIR.

 

Paszta sír a hegyoldalon.

Nem is olyan régi nagyon:

Gyér gyep még a takarója,

Kilátszik a föld alóla.

 

Se más éke, se virága,

Szomorúság nézni rája!

Végében egy fakó cövek

Pótolja az emlékkövet.

 

Azt se tudom: éjjelében

Férfi, vagy nő alszik-e lenn?

Ifjú volt-e, vagy az évek

A fejére őszülének?

 

Akármi volt: legyen áldva

Mindörökké síri álma;

Szenderegjen békességgel,

Szép virágok fedezzék el.

 

Ki tudja, hogy a ki benne

Porladozik elfeledve,

Nem volt-e itt fenn a földön

Valamely víg ismerősöm?

 

Hátha, míg nem jött e helyre,

Találkoznánk valamerre,

S poharazva, nevetgélve,

Jó időt is tölték véle.

 

 

  1886. 7. 102. JAKAB ÖDÖN: LEJÁRT MÁR

 

Lejárt már édes ifjúságom,

Szép tavaszomnak vége lett:

Setét fürtim közt, ím egy szálon

A dér megeste fejemet

Csak egy szál még, de már e szálból

A késő aggság int felém,

Mint a jövendő tél a távol

Bércekről bő nyár idején.

 

Számot vetek hát életemmel,

S élem, mit múló napom ad:

Vígan játszom a szerelemmel,

Fenékig bájtom boromat.

Oh mert bolond, ki a virágot

Kertjéből későn töri le,

Vagy ott felejti, míg elszárad,

S hideg tél hóval födi be.

 

Nem felejtek en semmit ottan,

Virágim' egyig leszedem;

S ha majd odáig eljutottam,

Hogy télbe fordul életem:

Borulhat rám az ég mogorván,

Ölhet a meddő nyugalom;

Én sorsomon nem zúgolódván,

Azt is békével fogadom

 

Legfeljebb ama rossz időben

Egyet, óhajt még kebelem:

Ne vesszen ki a dal belőlem,

Mint a kiveszett szerelem!

S az égi kegyelmek, ha nékem

Ez egy kérésem' megadják:

Még mindig szebb lesz öregségem,

Mint egy daltalan ifjúság.

 

 

1887.  41. 674. Jakab Ödön: Szegény magyar

 

Szegény magyar, édes népem,

Békességed mikor lészen?

Rég izzadsz már kemény tusán,

Nyughatnál a sok harc után.

 

Nem bántod te senki fiát,

Láthatja az egész világ;

A ki nem húz ujjat veled,

Nagyon is megembereled.

 

S mégis, gyáva lesben állva,

Van ellenség csordaszámra,

Nem csak ott künn, de ide benn:

Ezredéves tűzhelyeden.

 

Ha kenyeret nyújtasz nekik,

A kenyeret, azt elveszik,

Hanem aztán hála helyett

Meg is marják a kezedet.

 

Fenekednek rád cudarul,

Hogy mért vagy a házadban úr;

Szeretnének porba verni,

Föld színéről elseperni.

 

Csak az a baj, hogy nem megyén

Az a dolog oly könnyeden!

Ha fejünkre gyúl a házunk:

Bizony mi sem szunyókálunk.

 

S ha két karral Árpád hajdan

Győzni tudott annyi bajban:

Tán ma sincs még a magyarnál

Kevesebb kar két jó karnál.

 

És ha egyezer talpra kelünk,

Talpra kél a múlt is velünk:

Hadkeverő daliái

Elé fognak ismét állni.

 

Egész ország csatatér lesz,

Minden fűszál csupa vér lesz,

Duna, Tisza be lesz födve

Csatafüsttel sűrű ködbe.

 

Mikor aztán majd a szelek

Elverik a füstfelleget:

Szomszéd népek szemeinek

Lesz a síkon mit nézni meg!

 

Az ellenség eltiporva

Fog heverni, mint a polyva,

Gyűlölséget elfeledve,

Dicstelenül szenderegve.

 

Mi pedig ott igaz ügyünk

Győzelmére víg tort ülünk,

Míg fegyverünk' az ég napja

Mosolyogva ragyogtatja.

 

 

1887.  11.  174. B. Kemény Endre: A háború

 

Lesz-e viszály, lobogni fognak-e

Az ember-irtó harcok vészei?

Egész világ ma mind ezt kérdezi;

Anyák szíve úgy megremeg bele:

Azért neveltem, szültem szenvedéssel,

Hogy játszani lássam szörnyű harci vésszel?

 

Less-e viszály, kibontja-e a szél

A véres zászlót harcok bősz terén?

Dörög-e az ágyú, száguld büszke mén?

Csendül egymáson fényes kard-acél?

Nemzetgazdák fejet kétkedve ráznak:

Kiszámíthatatlan ára a viszálynak!...

 

Szent férfiak, a harcban nincs veszély,

A béke-korban Isten szent nevét

Könnyen felejti el a renyhe nép;

De ha lobogni kezd a szenvedély,

A harc kigyúl: füstölgő őrtüzeknél.

Ifjúit szívekben tiszta égi hit kél.

 

Tespedt világnak, romlott korszakoknak,

Isten csapási pusztulási voltak.

Ne féljetek, lezajlott harcok árán

Éden viránya kél e föld határán.

 

 

1886. 47. 751. Könyves Tóth Kálmán. Az a régi palást

 

Könyves Tóth Mihály ref. lelkész ötvenéves jubileumára emlékül írta: Könyves Tóth Kálmán.

 

Zúgó harang, országos ünnepélyek

Nem hirdetik, hogy ma ki ünnepel?

Szerény lakodban üdvözölt ma téged,

A hit-rokon s baráti hű kebel.

Hiszen te is félszázad óta zöngéd,  

Saját példáddal adva oktatást:

«Mi kelti, gyújtja tettre por göröngyét!»

Nehéz- e már az a régi palást?

 

Sors nem emelt dicsfény magaslatára,

Hogy ott fogadd a tisztelgők sorát;

Nem is illet meg pompa fénysugara

Puritánok ősz lelkipásztorát!

De eljövünk, hogy a szív érzetének

Visszhangjától csendüljön e lakás:

«Érezd magad sokáig ifjú vénnek.

Könnyű legyen az a régi palást!

 

Ma ötven éve útra kelt hajódon

Bősz fergeteg ezerszer csapdosta;

Villám villámra gyúlt ki szörnyű módon,

Százezreket sújtott lángpallosa.

Vértengeren hatol hajód előbbre,

Kerülte azt halált hozó csapás.

Évek folytán így juthattál e révbe,

Védelmezzen az a régi palást.

 

Itt hirdeted, jó öreg, az igéket,

Miként ifjonta láncot csörgetek

Húsz évre szánt a kegyelem-ítélet,

Habár «kötélre!» szólt a vádlevél,

Pásztorbotod, — mellyel csatára készen

Elűzhetted a rémítő varázst,

Kezedben az Ur forgatta merészen.

Paizsod volt az a régi palást!

 

Az éj közéig! Napod búcsúra hajlék,

Tüze veszít, alakja nő csupán  

S a fény ma mégis fölragyog e hajlék

Idős lakója redős homlokán.

Beteljesült merész reményed álma;

Fiad — az üdvözlők sorába' — lásd!

Dalt zengve esd, s imája égre száll ma:

Tartson soká az a régi palást!

 

*

 

«Emlékeim» cím alatt csinos kiállítású kötetke jelent meg Esztergomban, Lányi Adolártól, mint a szerző sajátja. A szerző még a kezdet kezdetén van; a forma és kifejezés nehézségeivel küzd, holott mondani valója sem igen sok van még. A kötetke legjobb, s egyetlen darabja, melyet mutatványul közölni érdemesnek találtunk, a következő:

 

 1885. 12. 195. Lányi Adolár: Találkozás.

 

Ki büszke voltál, gőgös egykoron,

Mi lett belőled? haj, mi lett!

A szenvedés meglátszik arcodon,

Ki tépte így meg szívedet?

A kit szerettél, elhagyott talán,

S reményidet elvitte mind?  

A könny kitör, nem szól a lány,

Csak némán fej-bólintva int.

 

Szerettem egykor én is óh leány!

S a kit szerettem, elhagyott.

Szegény szívem ah, oly nagyon korán

Megismeri a bánatot.

S tudod ki volt, ki megtöri szívem,

S reményimet elvitte mind'?

 Zokog a lány, zokog keservesen,

 És némán, fej-bólintva int.

 

 

 

KOLOZSI MARISKA. A NÉPÜNNEPÉLY SZÉPSÉGVERSENYÉN A HARMADIK ARANYALMA NYERTESE. Kozmata fényképe után.

 

 

1886. 23. 362. Lévai Sándor: Sorsom

 

Meghalt. Kivitték. Eltemették.

S nem volt, ki megsirassa őt,

Szegény útszéli árva koldus,

Elég, ha adtak szemfödőt;

A pap kísérte két gyerekkel,

Meglátszott rajtuk, hogy robot,

A vén sírásó nagy bosszúsan

Ásóját fogva mormogott.

 

Megálltam összetett kezekkel

Az újon hantolt sir felett,

S míg ajkaim imát rebegtek,

Szívem a kíntól reszketett.

Hogy elbúcsúztam, könnyeimmel

Öntöztem csendes nyughelyét,

Az útról is még visszanéztem:  

Saját sorsomra gondolák.

 

 

1887. 45. 748. Lévay József: Órák, napok

 

   (A hámori völgyben.)

 

Órák, napok mélázva folynak

Árnyában e kedves zugolynak;

Hűsét könnyen elérhetem.

Itt, mint a tó vizén a sajka,

Csak a szellő szárnyától hajtva,

Úgy himbálódik életem.

 

Az elmaradt otthon zajában,

Apró bajjal örök csatában,

Lelkem fárad, eszménye rom;

Resten, bágyadva mozdul elmém

S bár lankadó szárnyát emelném,

Nem ég felé tör, földre von.

 

Szállást ad itt egy kis vadászlak.

Kényelme bár csekély a háznak:

Van benne biztos nyugalom.

Bár ajtaját is nyitva tartja,

Gond, baj mégsem suhan be rajta,

S méltó, hogy róla zeng dalom.

 

Nincs itt pazar fény, úri vétek,

Fenyőfa-asztalán az étek

Csak egyszerű, ízes falat;

Nyújt, a mit szűk kertjébe' termel,

Vagy megszerezhet könnyű szerrel:

Patak-növelte friss halat...

 

Oh! nem tudnék bánkódni rajta,

Ha kurta életem patakja

Itt e magányban futna le,

S midőn az erdők lombja sárgul

S hull a levél az őszi fákról,

Csendben hervadnék el vele

 

 

 

1887. 34. 567. Mátray Lajos: Epigramma

 

Annyi ezer hű szív egyesült egy szívbe,

Forró imádságát Istenéhez vitte,

Kinyílott az égbolt, szállt az ima, szállt, szállt,

Áldja meg az Isten magyarok hazáját!

*

Irodalmi műfaj. Rövid, tömör, csattanós költemény. Két szerkezeti részt  kapcsol össze, melyek általában ellentétben állnak egymással: először egy tényt vázol, majd egy váratlan következtetéssel jut el egy megállapításig…wiki

 

1886. 4. 51. Nagy Sándor. Tűnődés

 

Hajt a vérem, űz a lelkem,

Nyugodalmam' nem lelem.

Pedig te sem háborgatsz már

Csalfa, gyötrő szerelem.

 

Te sem, más sem. Egész sereg

Lázas álom szállt tova,

Hogy valaha bennem éltek

Alig-alig van nyoma.

 

Mégis égek, lánggal égek

S égek olthatatlanul,

Öreg legény lett a szívem,

Tüze mégse csillapul.

 

Félve kérdem: lesz-e nékem

Nyugodalmam valaha,

Elégedett, csöndes lélek.

Szív, melynek kihalt zaja.

 

Szív, melyben csak a szerelem

Édes boldogsága él,

Békés hajlék, jó feleség,

Dajkadal a bölcsőnél.

 

Vagy talán az a balga sors

Rólam is azt írta fel,

Hogy égjek, s időnap előtt

Nyom nélkül lobbanjak el?

 

 

 

1887. 43. 706. PAJOR ISTVÁN.*: IPOLYI EMLÉKEZETE.

 

«…mert akit magának

Múzsák kegyével választott az ég,

Nem lesz zsákmánya a nagy éjszakának,

Bár földi napja rég leáldozik.»

Lévay.

 

 

Ki zengje Őt, méltón örök nevéhez,

A kegyeletnek e nagy ünnepén?

Érzem, parányi, tőlem mily merény ez,

Hogy megkísérlem felmutatni én

Félszázados Múlt könyvéből idézve

Mindazt, mi a Dicsőt szívünkbe véste;

Ki volt nekünk Ő, s könnyünk mért folyik,

Midőn a sír takarja Ipolyit?

 

Ám téged ér, mint sűrű felleg árnya,

Szülő megyém, a terhes felelet,

Hogy ily erőmet múló tárgy dacára

Súlyát e gyönge vállra helyezed;

Mert századoknak szól a röpke ének,

Kis mécsvilága végtelen nagy éjnek;

De mert enyészet nincs az Ő nevén,

Vele fog élni e kicsinyke fény…

 

Mert befejezned kellé még nagyobbat,

Bámulatos mű, csak Tőled telő,  

Szent koronánkat ős fényben mutattad,

S hogy itt Sylvester mily bölcs tényező;

Apróra szedted mély szakismeréssel,

 Mit a tudós is csak habozva észlel,

Nyolcszázados kor mű történetét

Ez ércszobornál szebb emlék Tiéd.

 

Most csendes a szív, nyugszik a nagy elme;

Reá lehelt az Úr, a test pihen.

De nincs a,testtel a szellem temetve,

Örökre él Ő a hűk kebliben.

Ím vármegyéje jön porához áldva,

A melyet Ő oly szeretettel álda,

S buzgó kebelből mond búcsú-imát:

Isten segéljed, tartsd meg a hazát.

 

* Fölolvasta a szerző Ipolyságon, 1887 okt. 20-ikán tartott Ipolyi-ünnepélyen

 

 

 

1885. 20. 318. PALÁGYI LAJOS: Hiú biztatás

 

Mindenki biztat: «Ifjú ember,

Előre bátran, dacosan,

Az ösvény, mely magasba visz fel,

Előtted tárva, nyitva van.

 

Hit lángol büszke homlokodról,

Szemedben ihlet tüze ég.

Előre bátran, csüggedetlen

S csodálni fog sok nemzedék.

 

Így unszol, biztat a világ és

Jósol sok szépet és nagyot,

Csak egy nem biztat, egy halandó,

És ez az egy: az én vagyok.

 

Mit érnek a csalárd remények?

A fényes ábránd, óh mit ér?

Hisz a bimbót kora tavasszal

Megcsípte már a fagy s a dér.

 

Mi homlokom körül sugárzik,

Oh nem hit az, nem égi fény,

Csak láz, a mely sorvasztva, lassan

Rágódik éltem gyökerén.

 

S mit szemeimben égni láttok,

Nem ihlet büszke lángja az:

Az élet elhaló tüzének

Utolsó lobbanása az.

 

 

1886. 29.  463. Palágyi Lajos. Az út végén

 

Mikor elhagyva, árván bujdokoltam,

Hánykódva, tengve iszonyú nyomorban,

Az élet vészes árja közepett

Merész remény vezette szívemet.

 

Bensőmben csupa láng és csupa fény volt,

Biztatva nézett rám a tiszta égbolt:  

Menj, menj előre s kebled szent tüzét

Szórd a hideg, fásult világba szét.

 

Nem bujdokolsz te hasztalan, hiába,

Mint napsugár jársz szerte a világba,

A mely vidékre utad elvezet,

Ott újból támad fényes kikelet.

 

S én mentem, mentem bátran, lelkesülten,

De óh nem támadt uj tavasz körültem.

Eltékozoltam lángom' hasztalan,

Most mind az eszme, agyrém oda van!

 

Szeretet, hit, szabadság balga álma

Kijátszott, megcsalt hiu füstbe szállva,

Előttem áll a csúfos, szörnyű vég

S mögöttem egy kietlen semmiség.

 

Önvád fog el, a múltba hogyha nézek

Óh elmulasztott, drága földi évek!

Óh le nem tépett rózsa, szerelem!  

Te dőre könny, mit csillogsz szememen

 

 

1885. 46. 734. PAP KÁLMÁN: A KERT ÖSVÉNYÉN

 

A kert ösvényén hosszasan bolyongok;

Hozzám szegődik az ábránd megint.

Halkan susognak sárguló falombok,

Hervadó virág ismerősen int.

Mosolygó napfényt úgy óhajtok újra,  

S tekintetem az őszi ködbe vész;

Csüggedő lelkem mélyen elborulva,

Vergődő szívem úgy fáj, oly nehéz.

 

Fölragyog a nap sötét éjszakára;

A télre ismét jő a kikelet;

Puszta vidék ölt új ruhát magára,

A letarolt fa hajt még levelet;

Hervadt tavasz üdén virul föl újból,

Megújulása lesz bár hányadik:

Oh, jaj, hogy a szív soha meg nem újul,

S az ifjúság örökre távozik!

 

Mi űz el téged, lelkem édes álma?

Mi kétség tépdes, mi fáj oly nagyon?

A fa gyümölcsét néznem mind hiába,

Lehullt virágát dőrén siratom.

Jövendő évek egymást gyorsan érik,

De csak egy percre sem tér meg a múlt;

S bár küzdelemre a lélek megérik,

Mit ér, ha a szív lombja már lehullt?

 

 

1886. 4. 51. Pásztói: TÉLI ESTE.

 

Esik a hó, marós szél fú,

Jégcsap függ a ház-ereszről  

Jégvirágos ablakokon

Kínnal tör a fény keresztül.

 

Vén anyóka ül a padkán,

Olvasóját morzsolgatja,

Életének alkonyával

Tépelődik gondolatja.

 

Piros lányka az ablaknál  

Reá süt a mécs világa;

Ujjacskáin pereg az orsó

Egyhangúm a kis szobába'!

 

Egyszer csak az ablak koccan  

Vén anyóka úgy megretten,

Megörül az ifjú lányka

Oda néznek mind a ketten.

 

 

1885. 15. 235. REVICZKY GYULA.: ÁPRIL.

 

Öltözik már a tavasz

Zöld-selyem ruhába.

Lengő haja napsugár,

Gyors felhő a fátyla.

 

Ajakán a szó zene,

Lehe bűvös illat,

S ha fölnyitja kék szemét:

Bú sötétje virrad.

 

Mosolyogva nézdeli

Arcát habtükörbe',

S pajkosan szór két keze

Virágot a földre.

 

S amerre csak átsuhan:

Játszi szellő támad.

Kék ibolya nő nyomán

S mosolyog a bánat.

 

Akinek csak egy futó

Mosolya jut, boldog.

Én sóhajtok egyedül,

Oh, csak én nyomorgok.

 

Úgy nézek rád, szép tavasz,

Mint a lány szemébe,

Aki régen elhagyott.

S most nem is vesz észre.

1885. 27. 431. REVICZKY GYULA: KERESZTFIAMNAK.

 

Ha nézek eltűnt éveimre:

Gyermek szeretnék lenni, mint te.

A gyermek üdvözöl csak itten,

Mert üdvről még fogalma nincsen.

 

Nekem már volt; a napba néztem.

Attól látok mindent sötéten.

Az üdvnek magasát kutatva.

Lebuktam a mély kárhozatba.

 

Ha néked is kell majd cipelned

A rád szakadt élet-keservet:

Ne állj meg sorsoddal vitázni;

Megbírni tudjad, nem lerázni.

 

Ne lépj nyomomba, légy te bölcsebb;

Panasszal napjaid ne töltsed.

Ne légy telhetetlen vágyaidban;

Vedd a világot, úgy amint van.

 

Dolgozzál és lesz pihenésed.

Üdvöt ne hajszolj és eléred.

S az élet árja bárhogy is forr,  

Neved nem lesz hiába Viktor.

 

 

1886. 19. 298. Reviczky Gyula. : Életharmónia

 

Keserűt nyeltem, ah, gyakorta;

De jött rá mindig édes íz.

Nem minden könnyem hullt homokra.

Szerettem is, szerettek is.

 

Ha beborult az ég felettem

S a föld sivár lett és hideg:

Ragyogó leányszemekre leltem,

Kebelre, mely forrón piheg.

 

Ezért van az, hogy dalaimban

Napfény tíz síró felleget,

S pajkos szellő enyelegve illan

A méla szívromok felett.

 

Jó sorsom a fényt és az árnyat

Bölcsen felosztja, rendezi.

Nem ölt meg bennem semmi vágyat;

Örömem' unttá nem teve.

 

Ha kell szenvedni: készen állok.

A fájdalom még sírni hajt;

És látva ezt a szép világot.

Még felkiáltok: Édes élni rajt'!

 

 

1886. 12. 191. Rudnyánszky Gyula: A Margitszigeten

 

Elvonulva, a magányban,

Búm és gondom mind lehánytam.

Szárnyaimat megeresztve,

Könnyű lettem, mint a fecske,

S verőfényes, mint a nap;

Virágok közt andalogva,

Fütyörészve, dalba fogva,

Bolygok árnyas fák alatt.

 

Ide méltán, félig holtan,

Csüggedezve vándoroltam;

Azt hittem már, kínjaimra,

Enyhülésnek nincsen írja,

Elenyészem nyomtalan,

S ami bennem halhatatlan,

Mint a buborék elpattan,

És örökre oda van!

 

Már lemondtam, néma lettem,

Kobzot verni elfeledtem;

Az utolsó dal zenéje

Zárt szívemben, sajogva, égve,

Mint beletört nyíl maradt;

S gondolom, ha meg nem értik,

Jobb, ha szívem titkon vérzik,

S hangot többé már nem ad.

 

S a világtól elszakadva,

Önmagamnak visszaadva,

Íme, most hogy' földerültem

Üdvösségtől istenülten,

És eszmékben gazdagon!

Érzésemnek hangja támadt,

S a mi kéj és a mi bánat,  

Visszazengi völgy, halom.

 

Emberek közt porba sújtva,

Készültem a végső útra;

Elborított a sötétség,

Kifárasztott a sok kétség,  

Sivatag volt e kebel.

S most úgy érzem, újra élek,

Visszatért belém a lélek;

A természet fölemel!

 

Föl van oldva a nagy átok,  

Százados fák, friss virágok

Rám hajolnak fényben, árnyban;

S boldogságom e magányban

Elmerülve érzem,

Óh hatalmas, szép természet,

Hogy a lelkem rokon véled:

El nem múló, végtelen.

 

Rudnyánszkyt megtaláljuk a h14-06; és h14-07 fejezetekben.

 

 

1886. 31. 494. Rudnyánszky Gyula: A bolond király

 

Bolond volt, azt mondták reá a bölcsek.

Bolond volt az az ábrándos király,

Ki tüneményes, büszke álmait,

Titokzatos lelkének vakmerő

Eszményeit mind megvalósította;

Szívét nem hagyta szomjan epedezni,

Betölti telhetetlen vágyait,

Nem fékezte haragját, örömét,

Nem fojtogatta vissza, amit érzett,

Érdek, jámborság, illem, számítás

Nem volt természetének zsarnoka,

Elzárkózott az utált emberektől

Hatalma bűvös vesszejével az

Elátkozott, bús, társtalan magányban

Tündérvilágot alkotott magának…

 

Bolond volt! Őrült! Óh hányan vagyunk

Hozzá hasonlító őrültek, bolondok,

Akik gyűlöljük a mindennapit…

 

A harcot csüggedezve abba hagyjuk,

S kifosztott szívvel, koldus- betegen

Lerázzuk az élet porát magunkról:

A hullámsírból holtan kihalászva

Odajutunk a kórház asztalára,

Sok ismeretlen korhely, proletár,

Parázna, szennyes áldozat közé;

Nem fogja senki bölcs képpel kutatni,

Minő bolondság hervasztotta el

Idő előtt szívünk virágait,

S minő bolondság ölt meg oly korán!

A közönyös orvos végig hasít

Ama késsel, melynek pengéje még

Egy kirabolt fösvény vérétül izzad;

Aztán tovább megy, aztán zsákba varrnak,

Kivisznek a temető zugolyába

És beledobnak egy közös gödörbe.

 

( A teljes vers kb. harmada. G.)

 

 

 

1886. 40. 638. RUDNYÁNSZKY GYULA.: A XIX. SZÁZAD.

 

E század, melyben élek, az enyém.

Bűnét, erényét láttam, érezem;

Jártam csodálatos, tündéri táján

Eszméi bűvös rejtelmeinek,

S szenvedtem átka véres Golgotáján,

Hogy százszor átjárt a halál-hideg.

Enyém e század búban és gyönyörben.

Magasba szállva s porig összetörten.

 

A múltból átborongott rémesen

Az óriási vallás-küzdelem;

A népeket Jézus szívéből áradt

Mesés varázs egy célra ihleté;

De a célt elsöpörte ez a század,

Mely új zászló alatt a nemzeté.

Az emberiség végtelen fogalma

Nemzeteket szült, vér szerint foganva.

 

A nemzetek csatája ez a kor.

A föltámadt faj-ösztön nyüzsögve forr;

A vértanúk helyére hősök állnak.

Kik győzve, bukva mind félistenek:

Szent és erős oltára a hazának.

Hatalmát féltve a zsarnok remeg;

A népek a jelszót egymásnak adják:

Egyenlőség, testvériség, szabadság….

 

Az éj közelget. A nemzet helyén

Megüli a trónt önzőn az egyén.

A tudományok tenger-fenekéről

Hozzák föl a bűbájos kincseket;

A henye kéjnek palotája épül,

A munkás olcsó gyönyörért eped:

Kiki pazarolja, amit ad az élet,

Sóvárogva kínnal, amit nem remélhet.

 

Istent nem ismer, embert megtagad

A szenvedélytől sápadt, vézna rab;

A gyárban görnyedő nyomor, ha éhes,

Nem kenyeret kér, élv után rohan,

S a féktelen bőség senkit se kérdez,

Hogy a mámor kelyhében mennyi van?...

 

A huszadik század nekem halál,

S halál után egy perez vagy millió év,

Történetét nem tudja a halott;

Örökli ihletét új alkotó hév?...

 

Óh kétkedés vigyorgó szelleme,

Tőröd szívembe mért döföd bele.

Ki nem kerülöm a halált, hiába!

Elér, s nem sejtem, hogy hol és mikor?

Titok marad a lét sötét talánya,

Meg nem tudom, hogy méhében mi forr;

Ha majd koporsómat reám szegezték:

Részed leszek, rejtelmes végtelenség.

 

 

1887. 23. 378.  Rudnyánszky Gyula: Budapest

 

(Részlet egy verses regény második énekéből.)

 

1.

 

Zörög, zihál, zúg, füstöl a vonat.

Hegy-völgy, lapály fut vissza; más vidék

Tűnik föl untalan, hűs lomb alatt

Turbékolnak szerelmes gerlicék,

Amott meg ittas, durva nép halad,

S mind egybe olvad a sokféle kép.  

De ö behunyt szemmel magába mélyed;

Lelkében, mint új bor, forrong az élet….

 

5.

 

Száguldanak a bérkocsis gebéi.

Legjobb futó a rosszlábú gebe!  

Hé-hózva gyorsan jobbra-balra térni,

Ez a tanult kocsis művészete:

Lót-fut, tolong a nép, szemmel kíséri,

A vágtató nem gázol-e bele?

De a kocsis lassítja egy fogással,

S folytatja aztán őrült rohanással.

 

6.

 

Az est közelget, a lámpák kigyúlnak;

Mint száz szövőszék nyüzsög az ember-ár;

Nincs vége-hossza a sok ló vasútnak,

Tülök búg, füttyül inas és madár;

Mint duzzadt vér-erek mind összefutnak

A zíg-zúg utcák, hol itt a határ?

Paloták mellett ócska házak állnak,

Parányi fényhez óriási árnyak.

 

7.

 

Szívem bálványa, ifjú Budapest,

Szép vagy te ily homályos alkonyatkor:

Ezer bűbájjal ékesít az est,

Jelenné lesz a jósolt boldogabb kor…

 

9.

 

Lépten-nyomon bánt német szó piszok.

Szomszéd divatcikk és zsibáru itt még;

De már födöttek a kanálisok,

S a séta-kertek gonddal elkerítve;

S pénzért lehet csak megpihenni ott,

Mert a leget urak számára szűrték.

De bár sok az még, a mi ferde, rút,

Külön bizottság minden bajra jut…

 

11.

 

Új s új fonásod buggyan mind' elő;

És összeolvad, egyaránt igézve,

A kicsi múlt sok össze-vissza romban,

S a félig kész jövendő elnagyoltan.

 

 

1887. 27. 446.  Rudnyánszky Gyula: Végrendelet

 

Furcsa érzés, alig éltem,

Harminc éves sem vagyok;

Lüktető kedv, tűz a vérben,

Friss az arc, a szem ragyog:

Mégis olykor úgy megrezzen

Egy-egy méla húr szívemben,

Hogy maholnap meghalok.

 

Könnyen ér az ember véget,

Azt se tudja, hol s mikor:

A színházba odaéghet,

Vagy zsiványt rejt a bokor:

Hajó süllyed, ház beomlik,

Vagy a józan ész megbomlik,

S új lakót nyer a pokol!...

 

Ellenségem megbotolhat

Tévedésim halmazán;

S bár ha pályám ködbe olvad,

Meg sem emleget hazám:

Mit reméltem, hogyan éltem,

Mi volt bennem folt vagy érdem,  

Ti tudjátok igazán!

 

Kincset, rangot nem kerestem,

Fáklyám eszmény s eszme volt;

De nem bírtam el keresztem',

S gyönge vállam meghajolt.

Sok volt, aki eltaszított,

Ki ellenem tüzet szított,

Csak egy a ki átkarolt.

 

Ezt az egyet, jó anyádat.

Kis fiam, ha kérdezed:

Mi valóság és mi látszat?

Megtanít majd tégedet,

Hogy a férfi, ki apád volt.

Tiszta szívvel küzdött, lángolt,

Álmodott, hitt, szeretett.

 

 

1885. 30. 479. SZABÓ ENDRE: KÖLTŐ TEMETÉSÉN.

 

Égő fáklyák, koszorú-halmaz,

Díszruhában az egyletek,

Szép katafalk, pompes des funébres,

Nevezetesség egy sereg;

Obligát bús arc, a kereszttel

Vasvári is elő tipeg.

Hej, ilyen cifra nagy parádét

Nem csapnak ám akárkinek…

 

Régi dal ez. Mért kezdem újra?

Hát magamnak dúdolgatok.

Aztán a versért a redaktor

Fizet, nos, csak elég az ok?

Jól van no! a temetés szép volt,

Nem akarom vitatni el.

Nincs oly buzgó nép, mint vagyunk mi,

Ha éppen csak temetni kell.

 

 

 

1886. 4. 59. Szamosszegi Kovács Sándor. Életfáim erdejében

 

Élet-fáim erdejében

Szél se lebbent réges-régen,

S most egyszerre vihar támad,

Zúzza, tépi a faágat.

 

Ág letörve, lomb leverve,

Ronda sárba beteperve,

Szerteszórva itt hevernek

Utjain a rengetegnek.

 

Mindegyiket végignézem,

Mindegyike egy emlékem:

Elmosódott betűk, jelek,

Miket írtak bársony kezek.

 

Mindegyikre leborulok,

Mindegyiken elzokogok,

Míg a vihar támad újra,

Felragadja, tovább fújja.

 

Az üvöltő fergetegbe',

Megszaggatva, leteperve,

Hulló lomb közt így bolyongok:

Míg magam is aláhullok.

 

 

1886. 4. 59. Szamosszegi Kovács Sándor: Titkom

 

Besúgom az éjbe,

Adom a szellőnek,

Vándor-madaraknak.

Mik keletről jönnek.

 

Csevegő csermelynek,

Csacsogó madárnak,

Rohanó, felhőnek,

Hunyó napsugárnak.

 

Fáról-fára vésem

Árnyas rengetegbe'.

Elzokogom halkan

A fűre leesve.

 

Mind megtudja titkom,

Megérti bánatom:

Csak te nem tudod, csak

Neked nem mondhatom.

 

 

1885. 45. 718. SZÁSZ BÉLA: 1885

 

„S népek hazája, nagyvilág,

Hozzád bátran kiált:

Egy ezred évi szenvedés

Kér éltet vagy halált!”

                  Vörösmarty.

 *

Valami van a levegőben,

A mi úgy pezsdíti a vért,

Mint mozdul minden rügy és bimbó,

Mihelyt a tavasz visszatért.

 

Mintha keleti szellő szállna

S tovasöpörné a ködöt,

Mely sok, sok száz év gondjaképpen

Völgyet-hegyet úgy befödött.

 

És, mintha új életre kelne

Az erdő és a róna-sík

És bátrabb harsanással folyna

Folyónk, mit víg hajó hasít.

 

Mi, a kik titkolt szégyen-pírral

Nézők a boldog idegent

S kopottas menténkkel takartuk,

A mi emésztett idebent:

 

Most híva várjuk a világot,

Hogy lássa, nézze a magyart, *

A bérc-karéjt, a meddig terjed

A Maros-, Tisza-, Duna-part….

 

S mi állunk. Vérünk fennen lüktet,

Szívünkben ver minden ideg

S valami úgy hajt, ajakunkat

Harsány szavakra nyitni meg :

 

„Te nagy világ, népek hazája

Igazságos bíró voltál,

Egy ezred évi szenvedésnek

Élet lett díja, s nem halál!”

 

*ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁS

 

1887. 22. 359.  Szomaházy István : Vén biblia

 

Szúette, régi bútorom

Hív szolga már gyermekkoromba',

A melyen rég, vidám napokba'

Játszottunk sok szép alkonyon,

Most kamra-zugban, összetörve,

Majdnem leomlik már a földre;

Csak egy fiókja még hibátlan,

Hol egy vén bibliát találtam…

 

Mi benne csak szeretve volt,

Ez egy írás maradt meg épen

 E régi pergament-kötésen;

A többi elhunyt, szétomolt.

Két szép szemét zára halálra,

Oh! drága lénye porba válva !

S hogy őt, őt elfödi a hant,

Mi élünk mégis itt alant.

 

Oh! bujdosunk csak céltalan,

Az élet terhe nyomja vállunk.

Vigaszra, érre nem találunk,

Csak őt, őt látjuk untalan,

Akinek lénye szétomolva

Virágba, légbe és a porba,

És nem hagyott itt egyebet

Csak itt e könyvben egy nevet.

 

 

 

1887. 34. 567. Szontágh Pál: Papír-kor

 

Tűz és víz pusztít, ország szent földe, «Segítség!»

E jajszó hangzik, harsog a légűrön át.

Vajh! mi az, ami segít ? Tudomány, pénz, munka, csodás kor,

Melyben mindennek közvetítője — papír

 

 

 

1886. 37. 590. Tompa Mihály: FEJÉR KATI.*

 

Lányok, lányok, szőke, barna lányok!

Egy szavam van, ha meghallgatjátok!

Elbeszélem, ha szépen megkértek,

Fejér Kati történetét néktek.

 

Helyes egy lány ez a Fejér Kati,

Be is jól jár vele majd valaki;

Ki elveszi, annak a házába

Vele megy be az isten áldása.

 

Istenfélő, jámbor mindenképpen,

Apját, anyját megbecsüli szépen.

Sütni, főzni, szőni, fonni nála

Nem tud jobban három falu lánya.

 

Örömemben meg is ölelnélek,

A farsangon meg is esketnélek,

Ha ti is mind ilyenek volnátok.

Mivelhogy én pap vagyok ám, lányok! …

 

Tudjátok azt, hogy most a vad rácok

Háborgatják szép Magyarországot;

Parancsolat jött a vármegyétől:

Kardra! kardra! gyáva, ki nem készül.

 

Fel is csaptak szépen a legények,

A hazáért meghalni is készek;

Árva Ferenc volt az első, aki

A helységben, legelöl álla ki…

 

Lányok, lányok, szőke, barna lányok  

A jó legényt vissza ne ríjátok,

Bősz fiú, ha nem elsőbb előtte

A hazája, mint a szeretője.

 

* Sajnálom, hogy e költeményre ez előtt egy évvel rá nem akadtam, mikor még értesíthettem volna a derék kiadót. Mert bár e költői beszély nem tartozik Tompa legsikerültebb művei közé: nemcsak azért érdekes, mert Tompa kiadatlan művei közé sorozható, hanem azért is, mert az 1848-iki eseményeknek, a bátor elszánásnak, a mindenképen csatába menni akarásnak hű és sikerült rajza. 1848-ban már megjelent ugyan a Nép barátjában, melyet Vas Gereben és Arany János szerkesztettek, de vagy maga Tompa is végkép megfeledkezett róla, vagy pedig, a mi kevésbé hihető, valami okból szándékosan mellőzte. Így maradt ki Tompa műveinek régebbi s legújabb kiadásaiból egyaránt. Közlésével bizonyára örömet szerzünk mindazoknak, kik a halhatatlan költő emlékét szívükben hordják. Dr. Váczy János.

 

 

 

 1885. 49. 782. TÓTH PÁL: IBOLYATŐ.

 

Bokor alatt ibolyatő

Illatosan, virulva nő.

Ragyog rajta harmat gyöngye,

Él szelíden csend- s örömbe'.

 

Hűs árnya van a bokornak,

Viharok itt nem tombolnak,

Zizegő szél, ha rátalál,

Megcsókolja és tovaszáll.

 

Delelő nap hő sugara

Ide is süt a bokrára,

De sütését a lombsátor

Eltartja az ibolyától.

 

Ibolyatőn három bimbó

Szendereg, még egy sem nyíló.

Leveles ágy elringatja,

Esti szellő elaltatja.

 

Így él a tő szép szerényen,

Nem magasban, nem is fényben,

Egy vágya van a világban:

Gyönyörködni virágában.

 

Bokor alatt ibolyatő,

Áldjon meg a jó teremtő!

Ég áldása: tiszta harmat

Reggel, este legyen rajtad!

 

Te vagy ez, én kis családom,

Reménységem, boldogságom.

Rengő bokor, védő árnya:

Az én lelkem borul rája.

 

 

1886. 42. 670. Vajda János.  Az üstökös

 

Az égen fényes üstökös; uszálya

Az ég felétől le a földre ér.

Mondják, ez ama nagy, melynek pályája

Egyenes: vissza hát soha se tér.

 

Csillagvilágok fénylő táborán át

A végtelenséggel versenyt rohan.

Forogni körbe nem tud, nem akar, hát

Örökké társtalan, boldogtalan!

 

Imádja más a változékony holdat,

A kacéron keringő csillagot;

Fenséges Niobéja az égboltnak,

Lobogó gyász, én neked hódolok.

 

Szomorú csillag, életátkom képe.

Sugár ecset, mely festi végzetem.

Akárhová mégy a mérhetetlen égbe,

Te mindenütt egyetlen, idegen.

 

 

1886. 42. 670. Vajda János: Vasúton

 

Megindult a föld alattunk,

Vagy magunk előre hajtunk?

Hol vagyunk most, a pokolban?

Hosszú barlang szája horkan.

Csattog, fölsikolt a sárkány.

Tarjagos füstfelleget hány.

Rajzik a szállongó szikra,

Hogy forrong az izzó szikla!

A sötéttel küzdve lánggal

Végig a függő bazalt fal.

Mintha régi füstös képek

Alakjai élednének.

Angyalok, kövült barátok

Morogják a miatyánkot

Olvasót pörgetve ottan

A meredek szirttorokban.

Vagy talán csak víz esése

Bérc öléből a mélységbe?

 

Most a síkra eresztettünk.

Mi robog, zúg el mellettünk,

Vissza őrülten, mi csörtet,

Összeláncolt sor kísértet?

Mi jövünk magunkkal szembe,

Megfordulva vagy kerengve?

Itt egy város, ott egy zárda

Tornyai rohannak hátra.

Milyen álom, milyen élet!

Hogy szorulnak percbe évek!

 

Hallga, hóha! most megállunk.

Itt kiszállunk, ott beszállunk.

Tölgyei a rengetegnek

Almaikból fölrezzennek.

És a csöndes erdőn a fák

Mélabúba

Összesúgva

Társaiknak mondogatják:

Hegyeink méhéből, kérded  

Hova lettek a tündérek?

Gnómok, rémek, gyíksárkányok,

Óriások, tüzet hányók?

Szörnyeinkről már maholnap

Még a dajkák sem dalolnak.

Emberek nyeregbe fogták,

Nézzed: ímhol lovagolják.

 

 

 

1887. 34. 567. Vajda János: Si duo faciunt idem

 

Ha gazdag a szegénynek hullatott

Dús adományt, megírják a lapok,

Oszt' másnap az egészet feledik.

Mit koldus a másik koldusnak ad,

Isten könyvébe írva a falat

S ott tartva számon, végítéletig

 

 

1887. 49.  810.  Varsányi Gyula: Felejteni

 

A tovahömpölygő időnek

Iszapja az emlékezés;

Az eltűnt kárhozatot, üdvöt

Felejteni olyan nehéz.

 

Csak mindent, mindent elsodorna

Az idő, amint elrohan,

S ne járna föl kísérteni többé,

Mi egyszer úgy is halva van;

 

Mi elveszett már menthetetlen,

Örök az emlékben csupán

S a szívet mégis letarolja,

Hogy boldogság nem kél nyomán.

 

Mi elkísér úgy, mint az árnyék,

Ábrándjainkból felriaszt,

Ott van a könyvben, a mosolyban,

Azt látjuk mindenütt, csak azt.

 

Nem vágyik lelkem már babérra.

Kincs, hatalom se kell neki,

Léthe vizéből vágyik inni,

Felejteni, felejteni.

 

 *  *  *

 

 

1885.  10. 154. NÉGY KÖLTÖ, NEJÉRŐL.

 

 

VÖRÖSMARTY: A merengőhöz. (Laurának.)

 

Hová merült el szép szemed világa?

Mi az, mit kétes távolban keres…

 

 

PETŐFI: Hozzám jössz-e?

 

Csillagnak születtél

Magasban, fényesen…

 

ARANY: Oh! Ne nézz rám.

 

Oh! Ne nézz rám oly sötéten

Pályatársa életemnek…

 

TOMPA: Távolból.  1852.

 

Nyugszik a nap, alkonyodni készül,

Haza megy a lelkem e vidékről;…

 

 

Függelék

 

 

A Vasárnapi Ujság repertóriuma - MEK

mek.oszk.hu/12900/12941/

2014. jún. 4. - SZERZŐI JOGOK, "Szinnyei József: A Vasárnapi Ujság bibliographiája 1854. márc. 5.-1879. márc. 2. 1879. 175. l. Tábori Kornél: A bécsi titkos 

 

Galambos Ferenc, Budapest, 1978. Írógéppel írva. Első rész: A VÚ írói.

1.    A – K   248 gépelt oldal. Néhány példa:

Ady 59; Babits 18 címszó; Czóbel Minka 11; Juhász Gyula 26; Kaffka Margit 32; Kosztolányi 28.  Krúdy 36.