h14–20. Vasárnapi Újság. Prózai írások. Költemények. 1878, 1879, 1881.

2014. 08. 07. – 09. 28.

Tartalom

Bevezetés

Prózai írások. 1878-1881

Költemények. 1878-1881.

Névsor

Függelék

Az emberiség jövőjéről

Prózai írások. 1878-1881. Tartalom

Bevezetés

Az 1880. évfolyam írásai technikai okok miatt nem vehetők le. 1878-nak nincs tartalomjegyzéke. Figyelemre méltó Feszty Leányfalváról írt (és rajzolt) műve. Akkor még meghatározó szerepe volt Pócsmegyernek. Szánakozhatunk a szibériai foglyokon és a lengyelek orosz elnyomásán. Afganisztán helyzete / a nagyhatalmak bekebelezési törekvése/ 120 év alatt alig változott. Akkor még Írország /Joyce hazája/ angol iga alatt nyögött.

Arany itt közli /újraközli/ verseit. Megjelenik két hölgy és az első „időversek”. Filozófus hangvételű: Szász Béla. A nap ítélete c. vagy Bartók Lajos: A száraz malom c. verse. A jobbak közül való: Erdélyi Béla: A matróz özvegye

A másik véglet:

…Szombaton az ifjú boldog volt és nyugodt,

Képzetben szerelme tárgyával játszódott;…/Lauka/

Három évfolyamból 40-nál több költőtől vettünk fel verset. A képek számát csökkentettük.

Prózai írások. 1878-1881

1878. 1. 6. Kínából.

A mennyei birodalom nem az a titokszerű ország többé, mely felé, mint elzárt paradicsom felé, ezelőtt csak néhány évtizeddel is sóvárogva tekintett a nyugatiak szeme. Strabónak sűrű homályba burkolt „Serica"-ja és a középkori utazók „Cathay"-a, Kublai kán óriás birodalma, hatalmas városaival, roppant számú lakójával, évezredek óta egy helyben maradó, de azért a maga nemében bámulatos és nagyszerű műveltségével ma már ki van tárva előttünk. A bűvkör, mellyel a korábbi császároknak minden közeledést szigorúan eltiltó parancsszava Kína határait körülövezte, rég meg van törve, s a tudományszomjas és kalandkedvelő nyugatiak a „világ közepének virágos birodalmát" — mint a kínaiak saját országukat nevezik — keresztül kasul bejárták. Hogy Kína rendkívül érdekes ország, az kétségtelen. Mi „Kína" elnevezés alatt rendesen az egész kínai birodalmat értjük, mely oly területeket is magában foglal, melyeknek természete és lakossága óriási ellentétben áll a tulajdonképei Kína természeti alakzatával és bennszülött lakosságával. Ily szélesebb értelemben véve Kína körülbelül akkora, mint Európa, és ami lakosságának számát illeti, bár ezt egész bizonyossággal nem lehet megállapítani, földrészünkénél aligha mutatkoznék kevesebbnek. A régi túlzott adatok erre vonatkozólag rég kimentek mára divatból; ma senki sem állítja és hiszi többé, hogy Kínának 500 millió lakója van; legfeljebb 400 millióról beszélnek mostanában, s még ennyit sem hisznek el sokan. De bármennyiben állapítsák meg Kína lakóinak helyes számát, tény, hogy e szám rendkívül sokféle különböző elemeket foglal magában, melyek az idők folyamán kínai hatalom alá kerültek, s kínai műveltséget, szokásokat és erkölcsöket fogadtak el. Azonban 1640 óta Kína fölött még sem kínai, hanem tatár dinasztia uralkodik, mely Mandzsúriából származott

A tulajdonképpeni Kína az egész birodalomnak valamivel több, mint egy harmadrészét és lakossága is az említett roppant számnak egy töredékét, de számra nézve is a legtekintélyesebb töredékét képezi. Kína kétségtelenül a föld legnépesebb országa, sőt bátran elmondhatjuk, hogy túlnépesedésben szenved. Földrajzi fekvésénél fogva Kína az egész birodalomnak az a része, mely a Csöndes óceán mellett, Korea és Annám közt terül el. Északra tőle Mandzsúria s tovább nyugatra Mongol ország fekszik, melyek szintén a nagy kínai birodalomhoz tartoznak. Nyugaton Magas Ázsia óriási hegységei tornyosulnak föl, s keleti Turkesztán és Tibet magas fennsíkok képezik a birodalom határát, míg délen a hatalmas Himalája hegylánc választja el Indiától. A hatalom és törvény tekintélye ama távol eső tartományokban természetesen igen laza, sőt sok helyen csak névleges; valamire való közigazgatást csupán Kínában találunk.

E sajátságos birodalom lakóinak műveltségéről, vallásairól, népéletéről, iparáról s egyéb nevezetességeiről szándékozunk ez alkalommal megkezdett cikksorozatunkban egyet s mást elmondani, az érdekesebb mozzanatokat képben is bemutatva, s legelőször is Pekingbe, az ország fővárosába vezetjük olvasóinkat.

1878. 3. 41. A bulgáriai tél. A „krivicz" /hóvihar/.

„A törökök szövetségese volt a nyár, a miénk lesz a tél", — monda az orosz cár a hadjárat elején. Igaza volt. Az orosz jobban hozzá van szokva a zord időhöz, s jobban el van látva ruhával, lábbelivel a zimankós idő ellen, mint a szegény török. De azért keserves egy szövetséges a tél. mégis, hát még a bulgáriai!

A bulgáriai telet nem csak a roppant hideg teszi csaknem kiállhatatlanná, mely ez idén a rendesnél is nagyobb volt, de kivált a borzasztó hóviharok, melyekről nekünk itt Magyarországon fogalmunk is alig lehet. És e tél folytán sok ily hóvihar dúlt Bulgáriában. A lakosság „krivicz"-nek nevezi s rettegve gondol reá. A krivicz rendesen három nap és három éjjel szakadatlanul szokott dühöngeni, oly rettentő erővel, s pillanatnyi pihenőt se tartva, hogy az alatt, a inig tart, sem ember, sem állat nem mozoghat a szabadban, mert azt a roppant szél minden ellenállás daczára ledöntené, s rövid időn eltakarná hóval. Az ily „krivicz" rendesen el szokta söpörni az eléggé nem erős házakat, másoknak a tetejét kapja le, a faépületeket ledönti, s a magánosan álló legerősebb fát is kicsavarja tövéből. Aki nem tapasztalta, fogalma se lehet róla, hogy mi az a krivicz. A lakosság Bulgáriában, de már Romániában is jól ismeri az elemek e rettentő haragját, s mihelyt a krivicz jelentkezik, elrejtőznek házaikba, s ellátják magukat öt-hat napra élelemmel, mert tudják, hogy ennyi ideig kénytelenek lesznek elzárkózva maradni a külvilágtól. Mert a krivicz csak három napig tart ugyan, de a rombolást, amit okozott, helyrehozni szinte ugyanannyi idő kell. A vasutakat, távírdákat összekuszálja, a merre szárnya ér, az országutakat ellepi, a házakat betemeti. Az embereknek úgy kell magukat kiásni a hó alól.

Az oroszokat jó eleve intették, hogy minden hadmozdulatot hagyjanak abba, mihelyt a krivicz jelentkezik. De az oroszok azt hitték, láttak ők már ennél különbet is hazájukban s kinevették az aggodalmaskodókat. Ez elbizakodásukat aztán tömérdek emberélet árán kellett megkeserülniük. A hóvihar ugyan „halt"-ot parancsolt a nagyobb csapatmozdulatoknak, de arról nem gondoskodtak, hogy fogoly-, élelmi-, és hadiszer szállítmányokat is idejekorán beszüntessék. És így kisebb csapataikat útközben érte a krivicz. Némely csapat egészen elveszett, se híre, se hamva. Más csapatokból csak kevesen tudtak elvergődni a nagyobb állomásokig, jelentve, hogy társaik ott lelték sírjukat a hóban.

ÉLELEMSZÁLLÍTÓ OROSZ CSAPAT BULGÁRIÁBAN

Amit az oroszok katonában, lóban és szarvasmarhában vesztettek, ezrekre megy. Fájdalom, egy szegény foglyokat szállító csapatot is útközben találta a vihar. Isten a megmondhatója, hány szerencsétlen áldozat veszett oda nyomorultul, a ki pedig százszor nézett szembe a hősi halállal. Hogy ily időben minő embertelenség ezreket tenni ki a szabadba, mikor a magyar közmondás szerint az ember még a kutyáját se veri ki, — elképzelheti mindenki. Hiszen már ily pusztító hóvihar nélkül is borzasztó az, amit egy téli menetelésen a szegény katonának kiállani kell. De az orosz cár nem törődik alattvalói ezreivel, százezreivel, hadd vesszenek, pusztuljanak, marad azért még neki elég.

Képünk egy élelem-szállító orosz csoportot tüntet föl, mely még ily hóvihar nélkül is csak nagy üggyel-bajjal tud előre hatolni a hóban, a járatlan úton. A csapatot mindenütt holló és varjúsereg kíséri útjában, előre számítva a gazdag lakomára, mely abból kikerül, ha eltalálja kapni őket a krivicz. De még így is, ha más nem, legalább egy-egy kimerült, inaszakadt ló dől ki a sorból és az is valami.

1878. 2. 26. Törs Kálmán: Valami a névmagyarosításról

A magyar nemzetnek nincsen propagatív ereje, nem tudja magában felolvasztani a többi nemzetiségeket. Ez az általános vélemény a magyar nemzetről. És van is benne valami igaz. Azokon a vonalakon, amelyeken a magyarság szállásai határosak más nemzetiségek által lakott területekkel, sehol se tapasztaljuk azt, hogy a határvonal kijjebb terjeszkednék, sőt mindig összébb vonul. A felvidéken egész falvak, egész völgyek vannak, melyeknek lakóit tősgyökeres magyar neveken szólítják, de akik egy szót se tudnak magyarul, holott okmányilag is bebizonyítható, hogy a török hódoltság idején tiszta magyarok voltak. Ugyanezt látjuk az oláh vidékeken, hol eloláhosodott magyarokról beszél a krónika, kiket Hunyadiaknak, Szilágyiaknak neveznek, s a kik ma sírva panaszkodnak, hogy nagyszüleik még jól tudtak magyarul.

Honnan van tehát e szomorú tünemény? Honnan az, hogy egész vidékek kivetkőznek magyar nemzeti jellegükből? Ő maga is előbb vegyes, aztán idegen ajkú lesz…Azt hisszük, méltán kereshetjük ez okok egyik legfőbbikét a magyar nemzet és különösen a magyar nép arisztokrata jellemében, mely rideg tartózkodással fogadja a hozzá simuló idegen ajkút. Nem szívesen ismeri el magyarnak, aki a magyar szót kissé idegenes akcentussal ejti, akinek az atyját még tótnak ismerte, az tótnak marad ö előtte, akármilyen kedvet mutasson is a fin, hogy magyar számba vétessék.

A magyar a legfogékonyabb elméjű, a legtanulékonyabb nép, nem csak a magyar szent korona területén, hanem tágasabb határok között is. A magyar műveletlen paraszt pl. a német műveletlen paraszt mellett egész más lénynek tűnik föl, annyira meg van áldva az anyatermészettől testi és lelki adományokkal. Nem is lehet tehát más, mint nagyon természetes, hogy a magyar sokkal könnyebben eltanulja a vele érintkező idegen nyelvét, mint az az övét. A magyarra, — s a köznépre még inkább, — úgy ragad az idegen szó, mint a kulimáz. Ellenben ritka más nemzetiségű nép fia tanul meg magyarul, sőt még az úri rendhez számítók közt is vannak olyanok, akik csodálkoznak, hogy íme ők már harminc esztendeje laknak Debrecenben és az a Debrecen még se tanul meg — németül.

Ezt a tüneményt csupán az alsóbb rétegeknél tapasztalhatni. A műveltebb, vagyonosabb, magasabb osztályokban megfordítva áll a dolog…A más ajkú magyarországi nemzetiségek éppen legjobb fiaikat adják át a magyarságnak, azokból válnak lelkes hazafiak…Toldy Ferencz Schedel, a Hunfalvyak Hunsdorferek voltak valaha. …

Nem tapasztaljuk-e minden nap, hogy még a legtisztább magyar nevet viselő nagy embereinket is mily mohó vággyal szeretnék elvitatni tőlünk más nemzetek? Nem olvastunk-e elég fejtegetést, mely a nagy Hunyadit oláhnak, Kossuthot tótnak, Petőfit szerbnek szerette volna eltulajdonítani? Nem látjuk-e folyvást bizonyítgatva, kivált német nyelven, hogy önmagunknak nincs is jelesünk, mind úgy toboroztuk őket idegen táborból? Még Arany János is csak magyarosított „Gold" vagy „Dukát" nekik…Helyénvalónak látnók, ha az irodalom munkásainak példáját mások is követnék s tömegesen sietnének magyarosítani neveiket, kivált az iparosok és kereskedők, kik között bizonnyal több a jó magyar, mint a menynyit neve után annak tarthat az idegen. Igaza van egy öregúrnak, ki példaképp egy napilapban közli a váci körút baloldalának bolt föliratait, s alig talált száz név között három magyart. Tíz éve már, hogy Magyarország magyar lábra van állítva. S azt tartják, hogy az intézményeket az emberek alakítják ugyan, de később az intézmények vannak alakító hatással az emberekre. Hogy van mégis, hogy az ország magyar voltának oly kevéssé tapasztaljuk alakító hatását az emberekre tíz év alatt? Vagy nem elegendő ennyi idő, vagy pedig Magyarország magyar lábra állítása még nem egészen bizonyos?

1878. 6. 90. Kínából. II. A menny birodalmát tudvalevőleg a múlt tavaszon hosszantartó szárazság sújtotta, s a következménye rettenetes ínség volt. Ugyanakkor iszonyú betegségek is dühöngtek Kínában, melyeknek a lakosság ezrei estek áldozatul. Mint Pekingből jelentik, legújabban a kínai miniszterek összeültek, a fölött tanácskozandók, mily módon engesztelnék ki az isteneket, s így megakadályoznák a csapások ismétlődését. A miniszterek abban állapodtak meg, hogy Kvang-su császár más nevet vegyen föl, miáltal az istenek is természetesen kényszerítve volnának elhalasztani mindazon bajokat, melyeket e császár uralkodása alatt szántak Kínának. Még okosabb eljárást követett az ottani kormány az első kínai vasútra vonatkozóan. Sanghajban nemrég készült el az első kínai vasúti vonal, melyet a kormány beleegyezésével egy angol társaság épített és adott át a közlekedésnek. A lakosság, miután első idegenkedését leküzdte, lassanként hozzászokott a vasúthoz, sőt időközben meg is kedvelte. Most a vonalat a kormány megvette és rá azonnal szétromboltatta. A síneket fölszedték, a töltéseket fölásták, úgy hogy ma már alig van nyoma a fontos közlekedési eszköznek. A kormány így ama konzervatív elvnek kívánt hódolni, mely az országban való újításokat meg nem tűri, s útját kívánja vágni a gyakorlati élet minden vívmányainak.

1878. 5. 77. Az orosz civilizációról kellő tapasztalatokat gyűjtött Közép-Ázsiában Újfalvy hazánkfia, ki a francia kormány költségén tett ott tudományos utazást. A francia kormánynak tett jelentését most a „Times" is ismerteti és elismeréssel nyilatkozik Újfalvy úr kutatásairól. Újfalvy többi közt leírja, hogy Dzsungaria tartomány, mely azelőtt Kínához tartozott, az orosz hódítás óta és ezzel járt polgárháború által mily szomorú látványt nyújt. „A falvak tucat számra romokban hevernek, a mezőket gyom lepi, sok csatorna ki van száradva. A vízhiány miatt a 30 mfd-re terjedő szép erdők el fognak pusztulni, a lakosság száma kétmillióról 130 000-re csökkent, virágzó városok, milyenek Hi (300 000 lakos), Bajoudaj (100 000 lakos), Csimpanzi (50 000 lakos) eltűntek, csak romjaik maradtak meg. A sok iparműhelyt felgyújtották, és a munkás lakosságot kor- és nem-különbség nélkül kiirtották, csak a fiatal nőket és a leánygyermekeket hagyták meg, hogy a hódítók nejei legyenek."

1878. 7. 111. A felvidék. Ez a címe egy kitűnő politikai tanulmánynak, mely szintén most jelent meg Ráth Mórnál. Szerzője Grünwald Béla, Zólyom megye alispánja, kinek „Közigazgatásunk és a magyar nemzetiség" és „Közigazgatásunk és a szabadság" című politikai tanulmányai jelentek meg… Egy millió nyolcszázezer tót ajkú lakosa van az országnak. Ők őszintén, híven ragaszkodnak a közös hazához, s nem táplálnak állam-veszélyes, különválási aspirációkat, — a pánszláv propaganda ellenében, mely kebelében orosz pénzen és orosz izgatás folytán keletkezett, egyedül saját erejére van hagyva. Ellenállásában e propagandával szemközt az állam támogatásában nem részesül. E munkás, jámbor, békeszerető nép a büntetlenül agitáló fanatikus pánszláv misszionáriusok által elámíttatva és félrevezettetve, a magyar nemzet és a magyar állam gyűlölőjévé válhat, holott oly kevésbe kerülne ez elidegenülését megakadályozni s a felvidéki tótságot a bűnös üzelmek számára hozzáférhetetlenné tenni… A munka, melyet nem volna szabad elolvasatlanul hagyni magyar politikusnak 162 lapra terjed s a szép kiállítású füzet ára 1 frt

*

Bártfai Grünwald Béla (Szentantal

, 1839. december 2. – Courbevoie, Franciaország, 1891. május 4.) politikus, publicista, történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Fő művei: A régi Magyarország, 1711–1825. Franklin Társulat, Budapest, 1888; Az új Magyarország, Gr. Széchenyi István, Budapest, 1890

1878. 7. 112. A pápaválasztó konklávé az eddigi hírek szerint február 18-án este ül össze, s azt hiszik, hogy hosszú ideig fog tartani. A bíbornokok három pártra vannak oszolva. Az engesztelhetetlenek, kik az új pápa székhelyét is át akarják máshová helyezni ideiglenesen, mintegy tizenketten vannak, s vezérük Manning angol érsek, és a jelölt is valószínűleg ő. A békülékenyek pártja, kik az olasz kormánnyal óhajtanak egyezkedni, számosabb, jelöltje Moretti bibornok. A harmadik párt az, mely a mostani helyzetben várakozó állást kíván elfoglalni, s Canossa bíbornok nevét hangoztatja. Azonban körülbelül sem lehet tudni, hogy a konklávéban mint alakul majd a helyzet, s ki nyeri meg a szavazatok többségét.

IX. Piust Gioacchino Pecei váltotta XIII. Leo néven. G.

1878. 10. 157. Öngyilkos költőinkről. (1872.)

A magyar faj és a magyar irodalom ellensége a szentimentalizmusnak. Semmit olyan hamar és olyan könnyen (az idegen emberen kívül) ki nem csúfolnak Magyarországon, mint a szentimentalizmust. Joggal vagy jog nélkül, okkal, vagy ok nélkül, nem gyakran keresik… Kunoss, Császár Ferencz és pályája kezdetén Szelestey László csak üresek, unalmasak, selejtesek voltak; volt bennük sok nevetséges is, igaz, de a költészet-kedvelő egészséges közönség erkölcsi érzését el nem puhították. Nálunk a költők nem hozták divatba költői szentimentalizmusból az öngyilkosságot. Voltak egészségtelen légkörű íróink, de egy-két (különben is üres) fej megzavarásán kívül minden méregtermés nélkül elvirágzottak. Nem alakult soha, nincs is öngyilkosságra törekvő és öngyilkosságot terjesztő költői bölcsészeti iskolánk, mint Németországnak…

Majláth, kit azonban inkább a német irodalom mondhat magáénak, szegénységét nem bírta tovább viselni, s leányával együtt kölcsönösen biztatták bele egymást a stahrembergi tó szédítő mélységébe, de közönséges, tárgytalan világfájdalom őket aligha kényszerítette volna a költőies hullámsírba.

Czakó Zsigmond, a szép hírű drámaíró, oly egyedül áll, annyira nincs érintkezésben egy magyar írónak gondolkozási világával sem, hogy épen nem csodáljuk, ha öngyilkosságának alig lett egyéb eredménye, mint Petőfi és Arany egy-egy elsirató verse, s az a körülmény, hogy beteges zavaros eszmékkel és mániákus alakokkal telt drámáit kevésbé szerették előadni halála után, mint annak előtte. Az írókat és a közönséget is tisztán és kizárólag saját személye miatt, saját elvesztése miatt döbbentette meg a gyászhír, hogy Czakó magát a „Pesti Hírlap" szerkesztőségében agyonlőtte.

A szerencsétlen Ferenci Teréz költőnő élete szintén oly ismeretlen, mint Czakóé. Életrajza, ami van, egész általánosságban van tartva és az összes adatokból nem tudhatunk meg többet, mint a mennyit verseiben maga is elmond. Verseit 1853-ban Bulcsú Károly adta ki, anélkül, hogy életéről egy szót irt volna mellé. Hogy öngyilkossá lett, azt is csak abból a négy-öt dicsőítő költeményből tudjuk meg, a melyeket a kiadó a gyűjtemény elé nyomatott.

Zsidai János is az öngyilkos költők számát szaporította, dacára egészséges lelki világának, melyről a megjelent gyűjtemény is tanúságot tesz. Igaz, hogy már egy huszonhárom éves korában, Lévayhoz írt levelében jogosultnak mondta az öngyilkosságot.

*

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:%C3%96ngyilkos_k%C3%B6lt%C5%91k,_%C3%ADr%C3%B3k

A névsor nagyon hosszú. G.

1887. 7. 121. A Munkácsi díj nyertese. A képzőművészeti társulat pályabírósága három festményt jelölt ki Munkácsy 6000 frankos ösztöndíjára: Eisenhut Ferenc Gülbabá-ját, Bihari Sándor Bíró előtt-jét és Koroknyai Ottó Javíthatatlan-ját. A pályadíj alapító levele szerint az így kijelölt három festményből Munkácsy maga választ. A mester e hó 8-án táviratilag tudatta Párisból, hogy a három festmény közül Koroknyai Ottó Javíthatatlan-ját választotta ki. Eszerint a 6000 frankos ösztöndíjat neki ítélte oda. A nyertes Koroknyai még fiatalember, s Benczúr mesteriskolájának növendéke. Tanulmányait a bécsi akadémián, mint Wurzinger tanítványa kezdte,további kiképzését Eisenmerger és Feuerbach oldalán szerezte. A külföldi tárlatoknak rendes kiállítója. Itthon két képe, az Ejnye be megnőttél és a Javíthatatlan telték nevét ismertté, a jubiláris mű kiállításon. A Javíthatatlan a korcsmában részegen dorbézoló parasztot ábrázol. A festményt magát ő felsége vette meg.

http://koroknyai-otto.hung-art.com/

1887. 10. 169. Munkácsy Budapesten. A hírneves művész nejével együtt több napot töltött Budapesten, hol kitüntetett vendége volt a főváros minden körének, s a Vadászkürt, fogadóban levő szállásán egymásután keresték föl a közélet jelesei és a társadalom kitűnőségei. A művész február 26-án este érkezett, s március 3-án utazott vissza Parisba. Látogatását ezúttal Bécsnek köszönhetjük, ahonnan azt a megbízást kapta, hogy a Bécsi Múzeum mennyezetének falfestményét készítse el. Makart volt ezzel megbízva, de közbejött haláláig mindössze a terveket készíthette el. Munkácsy elfogadta a megbízatást, melyért 40 000 frt. tiszteletdíjat kap.

Munkácsy Budapesten időzése alatt látogatásokat tett régi ismerőseinél, barátainál s fölkereste több művész-kollegáját is. Soká időzött a mesteriskolában Benczúr Gyulánál, kihez régibb barátság fűzi, s kinél a tanítványok műveit is nagy érdeklődéssel nézte végig. Munkácsy tiszteletére Haynald bíbornok is adott ebédet, továbbá Harkányi Frigyes, a képzőművészeti társulat alelnöke, hol Trefort ós Haynald is megjelent. Gr. Andrássy Géza, gr. Károlyi Tibor estélyt rendeztek; s a művészvilág is barátságos estét töltött el Munkácsyval. Mindenki örömmel vette észre, hogy a mester egészséges és megerősödött. Munkácsy az erdélyi közművelődési egylet titkárának, Sándor Józsefnek megígérte, hogy az egyesület örökös és alapító tagjainak szóló oklevél rajzát elkészíti. A nagy nemzeti mozgalomnak a legméltóbb kéz által szimbolizált emléklapja Szent István jobb kezét fogja feltüntetni, alatta e szavakkal: „Erdély Magyarország jobb keze”. (Kossuth Lajos) és „Oh dicsőséges szent jobb kéz, kire magyar óhajtva néz!” (Régi ének Szent Istvánhoz.)

1887. 8. 133. A DUNA FORRÁSA

Európának kétségkívül legnevezetesebb folyója a Duna. A sokkal nagyobb Volga ma jóformán Ázsiához tartozik, s az egykor sokkal többet emlegetett Tiberis ma már csak a történelemé. A 2800 kilométer hosszú folyású hatalmas folyó, mely nemcsak Közép-Európának fő-vízere, de melynek a szárazföldi Európa művelt részének nagyobb fele is a területéhez tartozik, s a melynek partján folyt le közel két évezred annyi sok nagy eseménye, s még ma is torkolata körül forog a világtörténelem egyik legfontosabb kérdése. Ez a hatalmas folyó, mint képünkön látható, egy kisded forrásból ered, melyet ma kegyeletes gonddal ápolnak és díszítenek fel.

Donau-Eschingen városa, ahol e forrás van, Ulmtól mintegy 10 mérföldre, a Fekete-erdőben fekszik Baden nagyhercegségben. Igen régi hely, hol már a rómaiaknak is volt gyarmatuk. Később a Fürstenberg hercegségnek lett székhelye. A jelenlegi Fürstenberg hercegek kastélyának parkjában van a nevezetes forrás. Maga a kastély is, a XV. századig a Habsburgok birtoka, figyelemreméltó irodalmi és művészeti kincseiről. A forrást csinos kőkerítés védi, a rendkívül tiszta víz előtűnése után egy darabig föld alatt halad tovább, s mint ezt kiszámították, az innen elindult csepp körülbelül 330 nap múlva ér el a Fekete-tengerbe.

1

A DUNA FORRÁSA DONAU-ESCHINGENBEN

A kegyelet és szokás az úri park e forrását jelöli ki Európa és Magyarország leghatalmasabb folyama bölcsőjének, tényleg azonban az innen eredő víz egy sokkal nagyobb patakba ömlik Pforen nevű falunál s így e patak, mely ismét a Breg és Brigach hegyi csermelyek összeömléséből ered, a Duna valódi forrásai közé számítható. A háromféle víz összeomlásé egy mocsáros síkon történik, mely hajdan tó volt, s melynek kifolyása a mi Dunánk.

Alkalmilag megemlítjük, hogy az ókor nagy részében a Dunából csak az alsó részt ismerték, melyet a Vaskaputól a tengerig terjedő folyásában Isternek neveztek. A felső részt Július Caesar említi először, s ő használja a «Danuvius» nevet, mikor a dákokról szól.; E név csakhamar igen ismeretessé lett s külön istenség nevévé tétetvén, Rómában tisztelet tárgyát képezte.

A fenti 3 írás a h14-18 fejezet pótlása. G.

1878. 15. 238. Cayenne, a francia száműzöttek telepe.

Cayenne városa nevezetes hely volt a második francia császárság idejében. Ide küldöttek Franciaországból a gályarabságra ítélt fegyenceket, sőt nem ritkán a politikai okokból száműzötteket is. Cayenne Francia-Guyanának fővárosa, Dél-Amerika északkeleti partvidékén. E partvidék, melyet az Atlanti óceán hullámai öntöznek, az Orinoco és az Amazon folyó torkolata között az úgynevezett „vadon partot" képezi. A vidék erre az elnevezésre több tekintetben érdemes is. A tenger az alacsony partokon terjedelmes mocsarakat képez; a tartomány belseje felé a talaj szintén lapos uszadék földből áll, mely lassanként, mintegy 15 német mfld-re befelé dombos és tovább hegyes tájjá emelkedik föl. Az égalj és növényvilág teljesen forróövi természetű, a lég forró-nedves, az eső iszonyú mennyiségben szokott esni …

A bennszülött indiánok természetűknél fogva nomádok és halászok, s nem lehetett őket földművelő életre szoktatni. Hoztak tehát négereket Afrikából s ezek dolgoztak is, ameddig rá lehetett őket kényszeríteni. Mióta a rabszolgákat ott eltörülték, nem akarnak dolgozni, és így az ottani ültetvényesek kénytelenek voltak kulikat hozatni Kínából, kik bizonyos számú évekre beszegődnek a munkára s keresményükkel azután visszatérnek hazájukba. E kuli-munka nélkül Guyana partvidéke kevés vagy épen semmi terményt se szolgáltatna a világkereskedés piacára.

A francia gyarmat az Oyapock és Maroni folyók közt fekszik s fővárosa Cayenne alig 3000*, nagyon is vegyes származású lakóval. Ezek, pár európai családot kivéve, mind kreolok. Egy utazó következőleg írja le őket: „Mikor a kormányzó termei gyertyákkal fényesen ki vannak világítva, s mikor a zenekar polkákat és keringőket kezd játszani, összegyűlnek ott a kreol családok. Velők számos néger nő és leány is megjelenik, akik úrnőiket felöltözni segítettek s most azok szépségében és diadalaiban óhajtanak gyönyörködni. Minden ajtón és ablakon fekete arcok vigyorognak be és senkinek sem jut eszébe, hogy eltiltsa őket onnan…A mulat nők azokban az öltönyökben pompáznak, melyeket a fehérek már levetettek. A viselet, az égaljhoz alkalmazva, igen könnyű és szellős; a pongyola gyapot-szövetből készült, s a főre turbán szerűen könnyű selyemkendőt csavargatnak, mely valóban festőivé teszi őket. A néger nők szűkebb szoknyát viselnek, mely térdig ér, s úgy van összekötve a csípőknél, hogy a termetet jól előtünteti….

*Teljes népesség

57 229 fő (2011)

1878. 28. 444. Ciprus szigetét, melyet az angolok Törökországtól megszereztek, II. Szelim szultán hódította meg, egyedül azért, mert e szigeten kitűnő bor terem, a szultánt pedig kortársai részegesnek állítják. E szultán nagyvezére, Szokoli Mehemed azonban főleg stratégiai tekintetben helyezett e szigetre nagy súlyt, s azt monda, hogy e sziget birtoka biztosítja Kis-Ázsia, Szíria és Egyiptom fölött az uralmat. A sziget a Szuezi-csatorna világforgalmi útjával majdnem szemben fekszik, s a Földközi-tenger keleti részének egyik legfőbb kikötője. Bár a sziget gazdasági viszonyai a török uralom alatt nagyon hanyatlottak, Ciprus e tekintetben is kiváló fontossággal bír, még jelenleg is. Területe 173 négyszögmérföld s 200 000 lélek lakja; ezek közül több, mint kétharmad görög; a többi török. A sziget közepe síkföld, csupán délen és északon szegélyzik magas hegyek, melyeket sűrű erdők borítanak. Az ozmán uralom elpusztította a szigetet; a dús erdőségeknek alig van már híre. A sziget híres dómjai romban hevernek. Levkosia /Nocosia/ város, melyben a sziget királyai koronáztattak, romban hever. Csak a velenceiek által épített régi sáncok állnak még. Ezeket azonban bizonyára nemsokára új védőművek fogják felváltatni, s a békés pálmák helyett Krupp-ágyuk helyeztetnek a falakra. Az Olimposz déli részén fekvő Limasol város szintén igen alkalmas lesz tengeri kikötőre. Ciprus hadászati fekvése, a szakértők állítása szerint, jelentékenyen túlhaladja Batum fontosságát.

1878. 29. 455. Erödi Béla: Boszna-Szeráj, Bosznia fővárosa.

Az osztrák-magyar hadsereg a Rubikon mellett van, csak pár nap kell még, talán míg e sorok megjelennek, s a határ át van lépve. Az elfoglalandó tartomány Bosznia néven Hercegovinát is magában foglalja, habár a két tartományt külön választva szokták említeni. A török közigazgatásban Hercegovina Boszniának csak egy alárendelt területét képezi…

Boszna-Szeráj (a szlávoknál Szarajevo) a Boszna folyó és annak mellékfolyója a Miljacska partjain terül el. Minden oldalról hegyek veszik körül, s midőn az utas a környező hegyek egyikéről megpillantja a várost, megragadó kép terül el szemei előtt és lábai alatt. A ki látott török várost, az érteni és helyeselni fogja állításunkat, hogy az sokkal elragadóbb képet tár a szemlélő elé, mint a nyugati városok. Az építkezés sajátszerűsége, a kertek közé épített vörös fedelű házak, a százával égnek meredő minaretek, a kupolás dzsámik és mecsetek, a hosszú sorban elterülő kupolák, melyek a bazárokat jelzik. A szintén kupolás fürdők s más sajátságai a török városoknak varázslatos benyomást gyakorolnak a szemlélőre…A város eleinte a hűbéruraknak majdnem kiváltságos fészke volt, s ma is a bégek, a bosnyák nép urai képezik a város törzs lakosságát. Az 50 000 lakosból 35 000 török és bosnyák mohamedán lakik Boszna-Szerájban. A város fő gyülekező helye a jogaira és kiváltságaira féltékeny bégeknek, a török kormány hü és körömszakadtig feláldozó embereinek. Hiszen mindenüket, életűket, vagyonukat a török hatalomnak köszönhették őseik, és ezek után bírják azt, amijük van. Midőn a hódítás be volt végezve s ezek áttértek a mohamedán vallásra, hódolatukért javakkal és kiváltságokkal jutalmazták őket….

BOSZNA-SZERÁJ /Szarajevo/, BOSZNIA FŐVÁROSA

Boszna-Szeráj nagy terjedelmű város, utcái, mint minden török városban, szűkek és elég piszkosak. A város sokat szenvedett, és a sok rombolás és pusztítás új meg új alakot adott neki. Szavojai Eugen pusztító csapatai, belvillongások, pártharcok nem egyszer majdnem teljesen feldúlták, s hamuból és romokból kellett újra felépíteni.

A város zöme a Miljacska két partján és a Boszna jobb partján terül el. A külvárosok a hegyekre kapaszkodnak és festőileg terülnek el azok aljában. A folyókon két híd köti össze a várost. Ezek egy része fából épült; de vannak közöttük olyanok is, melyek még a janicsárok építésére vallanak íves, a közepén emelkedett, majdnem csúcsosodó alappal. Mint minden nagyvárosnak, úgy Boszna-Szerájnak is vannak császári dzsámiai. A Begova-dzsámi a folyó jobb partján és a Cserevna-dzsámi (Császár-mecset) a bal parton büszkeségei a bosnyák mohamedánoknak, habár kisszerűbbek, mint a konstantinápolyi, brusszai vagy a drinápolyi dzsámik. Nagy és török épületnek elég díszes, s a mi fő, elég kényelmes a kormányzó palotája van a városnak azonkívül több khánja (vendéglője), egy két-emeletes katonai laktanyája.

Bosznia-Szeráj kávéházai ép oly számosak és ép oly jellegűek, mint más török kávéházak. A bosnyák mohamedánok ép oly nagy barátai a feketekávénak, mint a keresztény bosnyákok a pálinkának. Míg a mohamedánok csendben szürcsölik a mokka üdítő levét, azalatt a szomszédban vagy átellenben levő csapszékben a raja nagy zajjal és verekedve issza a bódító rakiát. Egy kávéház előtt ülve érdekes tanulmányt lehet tenni, mily nagy átváltozást szül a vallás ugyanazon nép fiaiban. A mohamedán és keresztyén bosnyák mintha nem is egy nép volnának, oly annyira elütök lettek a vallás által jellemben, cselekvésben, gondolkodásban.

1878. 32. 502. Törzs Kálmán: Kárpáti képek. A tarpataki völgyben

…Van a Tarpatakinál magasabb zuhatag is a Kárpátokban, van a mely talán még több vizet is ont. De a természet nagy dekorátora egyet sem állított ki ennyi pompával. Angol, svájci és egyéb utazók elismerik, hogy Európában nincs ennél szebb vízesés sehol. A lezuhanó sugár csak 40 láb. A víz tizenöt ölnyi szélességű függőleges gránitfalon két sugárra osztva omlik alá. Az innenső egyenesen a mélybe ront, de a kimagasló szikla által elválasztott túlsó sugár elébb egy lépcsőn töri gyönggyé vizét, s úgy zuhan alá a medencébe, permeteg vízpárát eresztve magából. Ha a napsugár e porrá zúzott finom, szálló vízcseppekben megtörik: a vízesés elé gyönyörű szivárvány borul oly közvetlen közel, hogy az ember akár belenyúlhat a kezével. Mert a vízesés közvetlen közelében egy magános lapos gránit-szikla nyúlik ki a vízből négy öl szélességben, két öl magasságban, s az ember ide állva, kellő közepén van a zajongó árnak. A helyenként üvegsugárban lezúgó víztömeg a fenékre érve, hófehér párnák gyanánt dobálja hullámait, tajtékot tőr és forr. Néhol világoskék szint mutat, s az ember azt hinné, hogy ott meg van festve. Aztán tovább rohan a szirtes mederben.

A NAGY ÉS KIS-TARPATAK ÖSSZEFOLYÁSA.

Mintegy száz lépéssel feljebb van a másik zuhatag. Három ölre szorított mederből, több kanyarulat után hatvan láb magasból szakad le a vízsugár iszonyú robajjal, mely minden hangot elnyom, s az ember meg nem hallja tőle a saját kiáltását. Örvényekben kering alant s a hánykolódó víz, itt még is olyan tiszta, hogy meglátni rajta keresztül a legkisebb követ. E vízesés is, mint az előbbi, lombos és tűlevelű fákkal van körítve, s épp oly nagyszerű, elragadó látványt nyújt. A természetnek gyönyörű parkja ez, amely megszégyenít minden művészetet s feledhetetlenül vésődik emlékezetébe, a ki egyszer látta.

A Nagy-Tarpatak fölött híd vezet el. Ezen kell átmennünk, hogy eljussunk a kis-tarpataki völgybe. Innen már meglátni a Kis-Tarpatak vízesésének egy részét, mely innen valóban emlékeztet az üstökös kissé meghajlott fehér farkára. Át kell gázolnunk a patakon, ha közelből akarjuk látni, mert csak bal felől közelíthető meg. Két magas sziklatömeg közé szorult a patak, mely mintha erőszakosan szakította volna ketté a kőakadályt, utat törve zuhogó árjának s a sima kőfalon lezuhanva 120 láb magasból. Ez már nem harsogás, a mit ez elkövet, hanem mennydörgés. Hanyatt homlok veti le magát a vízsugár s lenn haragos tajtékot hányva magasan visszaágaskodik, mintha vissza akarna térni. Majd neki iramlik a medrét ellepő sziklatömböknek, végigkorbácsolja valamennyit, s haragos dörgéssel rohan alá tovább, szálló vízporral vonva be medre környékét. Itt végződik a tarpataki völgy. A ki a Kárpátok aljába jön, el ne mulassza megtekinteni. Három óra alatt megjárhatja, s oly emléket hoz magával vissza, melyre elragadtatással fog gondolni halála napjáig.

1878. 32. 510. Utazás Oroszhonban. I.*

…Az oroszok ritkán sietnek és szeretik, hogy legyen gyakori alkalmuk enni és inni. Oroszhonban az idő nem pénz…Szentpétervártól Moszkváig 400 mértföld távolságon a mozdony oly egyenes vonalban fut, mint madár repülne, ki nem térve sem jobb, sem bal felé. Tizenöt fárasztó óra hosszat e vonalon az utazó nem lát egyebet erdőségnél és mocsároknál, és nagy ritkán pillant meg emberi lakásokat. Csak egyszer vesz észre a távolban oly valamit, mi városnak látszik, ez Tver, mely ezen kedvezményben részesült, nem azért, mert tekintélyes hely; hanem egyszerűen azért, mert történetesen a pálya közelében fekszik. Miért építtetett a pálya ily rendkívüli módon? A legalaposabb oknál fogva: t. i. azért, mert a cár így parancsolta. Midőn az előleges tervrajz elkészült, Miklós észrevenni vélte, hogy a feladvánnyal megbízott hivatalnokok, és ezek között a közmunkák minisztere is, nagy befolyást engedtek a személyes, mint a műtani indokoknak, és a gordiuszi csomót igazi cári modorban kettévágta. Midőn a miniszter a térképet előterjesztette, a tervet magyarázandó, elővett egy vonalzót, kihúzott egy egyenes vonalat a két végpont között, és megjegyezte, de oly hangnyomattal, mely minden vitatkozást elnémított — „így fogja kegyed a vonalat építtetni." És a vonal úgy épült,..Ma több mint 11 000 mérföldre terjedő vasút áll készen, és ez évenként új vonalakkal szaporodik. A vízi közlekedés az újabb években szintén tetemesen javult. Mindenik főfolyam el van látva tűrhető gőzösökkel. Csak az a baj, hogy az éghajlat komoly akadályokat gördít a hajózás elé. Közel fél évig a folyók jéggel vannak borítva, és a hajózás nehézségekkel jár nyílt időjáráskor is. Mikor a hó és jég elolvad, a folyók kiáradnak, és nagy részét a róna környéknek elborítják, úgy hogy a szomszéd falvakhoz közelíteni csak csónakon lehet, de a vízár gyakran elapad, és a folyó tükre oly hirtelen száll alá, hogy nyár közepén a nagyobb gőzösök a zátonyok között csak fáradságos elővigyázat mellett, nagy bajjal haladhatnak…

A Néván kívül a Volga és Don azon folyók, melyeket külföldi utazók látogatni szoktak, és melyek azon úttervhez tartoznak, melyet az oroszhoni nagy körutaknak (grand tour) lehet nevezni. Angolok, kik valamivel többet akarnak látni, mint csakis Szent-Pétervárt és Moszkvát, vaspályán Nyizsnij-Novgorodba térnek ki, hol a nagyvásárt látogatják, és azután gőzösön a Volgára szálnak…Kazán valaha a független tatár kánság fővárosa volt, és még mindig nagyszámú tatár lakossággal bír. Több mecset (mint a mohamedánok imaházai neveztetnek) apró minaretjeikkel, melyek a város alsó részeiben láthatók, bizonyítják, hogy az iszlám még mindig él, ámbár a kánság több mint 300 évvel ezelőtt kebeleztetett be az orosz birodalomba; azonban a város, mint egész, inkább európai, mint ázsiai jellegű…

A gőzös födélzete többnyire sokkal érdekesebb a folyam partjainál. Itt az ember sajátságos útitársakkal találkozik. Az utazók többsége orosz paraszt, és ezek a formaszerű megismerkedést mellőzve, mindenkor készek tartózkodás nélkül fecsegni és elbeszélni az új ismeretségnek életük egyszerű történetét. Minden alkalommal meg voltam lépetve a parasztnak józan felfogása, szelíd kedélyessége, félig-meddig fatális lemondása, és erős vágya által megtudni valamit idegen országok állapotai felől. Ez utóbbi sajátságánál fogva kíváncsi egyrészt, de viszont közlékeny is; és kérdései, ámbár gyakran gyermekdedeknek látszanak, eltalálják a dolog velejét. Az utazók között lesznek valószínűleg a finn nép különféle törzseinek egynémely képviselői is, kik az ország ezen vidékeit lakják. Sokkal kevésbé bizalmasok az oroszoknál. A természet őket hallgatag és komor kedéllyel alkotta, életfeltételeik pedig tartózkodókká és óvakodókká tették….Ha az utazás szeptember vége felé történik, mikor a kereskedők a Nyizsnyij-novgorod-i vásárról hazatérnek, az etnológusnak még kedvezőbb alkalma nyílik tanulmányra. Találkozni fog ugyanis nem csak finn és tatár törzsek képviselőivel, hanem ezeken kívül láthat örményeket, cserkeszeket, perzsákat, és más keletieket is — tarka festői, de valóban ízlelhetetlen társaságban.

* Mackenzie Wallace „Russzia" című munkájából; fordította Szentkirályi Móric

1878. 34. 342. Utazás Oroszhonban. II.

Négy napot a Volgán tölteni teljesen elég minden gyakorlati és szépészeti célok tekintetében, és ahelyett, hogy Asztrakánig hajózna, Caricsinnál a gőzösről a partra száll. Itt talál egy vaspályát, mely mintegy 50 mérföld hosszú, és kapocsként szolgál a Volga és Don között. Szándékosan élek e kifejezéssel „vaspálya" és nem „vonat", mert csak két vonat indul hetenként, úgy hogy ha elszalasztottuk az egyik vonatot, várakoznunk kell mintegy három napig a következőre. Erős testalkatú, tapasztalt emberek inkább is teszik az utat szekéren. Helyesen cselekszenek, mert ennek a pályának dicsősége nézetem szerint abban áll, hogy a legkiállhatatlanabb egész Európában. A hallatlan lökdösés, kimagyarázhatatlan zörej képes felriasztani azt, ki ingerlékeny idegzetű véralkattal bír, hanem egy rendes idegzetű embernek nem nehéz közönyösnek maradni, kivált miután a haladás oly lassú, hogy a sínekről való lesikamlás is tisztán mulatságos epizód volna, sőt két vonat összeütközése is ritkán járna komoly következményekkel.

A kétheti vonat megérkezése után kevés vártatva Kalauból gőzös indul Rosztovba, mely város a folyó torkolatához közel fekszik. A hajózás a Don vizein sokkal bajosabb, mint a Volgán. A folyó rendkívül sekély, és a zátonyok helyei gyakran változnak, úgy hogy nem ritkán egy napi útjában is a hajó több ízben fennakad. Néha fel lehet a hajót szabadítani egyszerűen a gépnek visszafelé forgása által, de gyakran e művelet nem sikerül, mert oly erősen feneklett meg, hogy a gépek működésének segítségre van szüksége. Ez a kisegítés sajátszerű módon történik. A kapitány bizonyos számú markos kozákot minden útjában ingyen fuvarra fogad be, oly feltétel alatt, hogy esetleg az általa igénylendő segélyt kiszolgáltassák; midőn tehát a hajó fennakad, parancsot ád, hogy ugorjanak ki a hajóból. A dolog nem épen kényelmes, minthogy a szegény jámborok a vizes munka után ruhát nem válthatnak, de a parancs mégis mindig készséggel és zsémbelés nélkül teljesíttetik. Úgy látszik, a kozákok nem ismernek sem csúzt, sem köszvényt.

A legtöbb és legjelesebb földrajzi kézikönyvekben a Don úgy említtetik, mint egy az európai főfolyamok közül; és nem ok nélkül, mert hossza úgy mint széle által erre jogosítva is van: de medrének mélysége a nevetségig aránytalan hosszához és szélességéhez képest. Emlékszem, hogy láttam egy lapos fenekű gőzös kapitányát, miként tartóztatta hajójának menetét, hogy el ne sodorjon egy lovast, ki előtte a folyó közepén elhaladni igyekezett. Másnap egy nem kevésbé jellemző esemény történt. Egy kozák utazó oly helyen kívánt kiszállani, hol kikötőhely nem volt, és miután értesült, hogy kívánsága egyáltalán nem teljesíthető, nagy közönnyel a hajóból kiugorván, gyalog lábon kelt szárazra. A kiszállás ezen egyszerű módja mindazáltal nem ajánlható azoknak, kik biztos tudomással nem bírnak a zátonyok fekvése és a mélyedések helyzetei felől.

Jóravaló, szolgálatkész legények ezek a kozákok, kik a gőzöst a zátonyokról levonszolják és valóban az ingyenes szállítást bőven megérdemlik. Ők szintén, mint vagyonosabb társaik, kik képesek jegyet váltani, kellemes és érdekes útitársak. Sokan közülük, saját tapasztalásaik után, érdekes epizódokat tudnak egyszerű, színezetlen modorukban elbeszélni a szabálytalan csatározások eseményeiből; és nem egy az öregek közül képes ily elbeszéléseket megtoldani oly részletekkel a krimi hadjáratból, melyek köztudomásra nem jöttek…

Fájdalom, a doni gőzösök másnemű, kevésbé kifogástalan ingyenes vendégeket is hordanak, kik nem szorítkoznak a fedélzetre, hanem szemtelenül betolakodnak a hajószobákba is és az utazók álmát háborgatják. A patkányokat értem….

1878. 33. 522. A lagúnák városából.

Adria büszke királynője, Velence, régi dicsősége letűnte daczára is többször meg- megjelenik a történelem lapjain s mindannyiszor érdekes események színhelye. Legutóbb az Ausztria-Magyarország ellen föllépett olasz párt, az úgynevezett „Itália irredenta" egyik főszékhelye volt; a mozgalom, melyet a hódító s elnyomó osztrákok ellen folyvást élő gyűlölet táplál, még ma is élénk s harcias hangulatú ezen ős városban. E hangulat okozza azt, hogy az ifjú olasz fejedelem legközelebb ide utazik.

Különben nemcsak ezen események teszik előttünk Velencét oly nevezetessé. A kiszolgált baka e tengerben épült városról regél falusi hallgatóinak, a mátkapár, bármily rövid időre történhetik is nászútjuk, e híres város felé vágyakozik, hol a Márk téren alig van nap, midőn magyar szó csengése ne jutna füleinkbe. A világhírű „Piazza de San Marco" oldalán látjuk az evangélista hamvai felé épített pompás templomot. Oszlopsorokkal díszített öt fényes kapuja, nagyszámú aranyozott mozaikok s a négy híres antik palota, melyek a bejárat felett mintegy repülni látszanak s hátuk mögött a nagy ablak híres mozaik csoportjai egy magában képesek volnának az egész tért gyönyörűvé tenni.

De a templom csak koronája azon pompának, mely azon kis földterületen, a világ egyik legérdekesebb pontján, ki van fejtve. A tér három oldala tágas oszlopcsarnokkal van körülvéve; a templom előtt a Velence diadalait hirdető ősrégi három cédrus fából készült diadaloszlop, a hatalmas óratorony, mellette az építészetnek egyik remeke, a dogé palota, mely a keleti s gót stílust a legszebben egyesíti, s szemben vele a dúsgazdag renaissance stíllusban épült könyvtár. Maguk az épületek századokról beszélnek a nézőnek s a csatornán át ragyogó kupolákkal együtt a mesék gazdagságait juttatják eszébe.

A Márk-téren a városi hatóság gondja a galambok etetése. A galambok már megszokták a rendes időt s versenyezve futnak az étető elé, némelyik kezére is reászáll, csakhogy az eledelből hamarább kaphasson valamit. A diadaloszlopok alól a gondtalan nép egészen közönyösen néz a megszokott látványra, míg utazó idegenek s játszó gyermekek már nagyobb érdeklődést tanúsítanak a vonzó jelenet iránt.

1878. 34. 344. A budavári Mátyás-templom építése széles körben mind nagyobb érdeklődést kelt. A régi szentély falait a déli s a keleti oldalon már lerombolták, s az alapzatok közt ráakadtak a XIII. századbeli régi templom alapjára, mely fél lábbal szélesebb a mostani alapzatnál. Az egyház alsó része a román stílus felé hajlik, s e szerint fogják restaurálni is, a felső rész ellenben s a belső ornamentika tiszta gót stílusú lesz. A munkát tíz év alatt fogják teljesen befejezni. A tervet legújabban némileg módosították. Az északi homlokzaton lesz a sekrestye, a Zichy- s a Gara-kápolna, melyeket oszlopsor fog szegélyezni. A templom-rész három hajóból áll. A nyugati homlokzatnál levő fő bejárástól oldalt két impozáns gót ízlésű torony emelkedik majd; egy kisebb torony díszíti a tetőzetet a középhajó felett, az oldalhomlokzatokhoz pedig egy-egy lépcsőtorony fog simulni. A tornyokat Mátyás király hollója díszíti. Rózsa képfaragó ügyes modellt készít a templomról, melynek harmadrésze már kész s egy évi munkába került; most a lépcsőtornyok modelljét faragja, mindenik tornyot 140 faragvány-darabból ragasztja össze.

1878. 35. 560. Vitkovics ünnepély Egerben. Vitkovics Mihály születésének százados évfordulójának ünnepélyére Eger több épületét fölzászlózták, s a környékből is sokan berándultak. Az ünnepély már aug. 24 én este kezdődött a kaszinó termében műkedvelői előadással, melyben egy katonai zenekar is közreműködött. Az estély jelentékeny összeget hozott a költő műveinek kiadására. Másnap, aug. 2o-én a Lyceum nagy termébe sietett mindenki, a ki csak elférhetett. Ott voltak a magyar tud. akadémia, Kisfaludy-társaság, a budapesti m. kir. tudomány- és műegyetem küldöttei: Gyulai Pál, Gregus Ágost, Vadnay Károly, Lévay József, Danielik János, Tarkányi Béla s Dobránszky Péter, továbbá a sárospataki főtanoda, az egri egyházmegyei irodalmi egylet stb. képviselői. A műkedvelők dalkarának éneke után Szvorényi József főgimnáziumi igazgató mondott dicsőítő emlékbeszédet s lelepleztetett Vitkovicsnak, Mücke pécsi festesz által készített arcképe. A leleplezés után az ünnepélyt rendező bizottság titkára, Szabó Ignácz tanár olvasta fel Vitkovics életrajzát. Ekkor Eger szépei közül két hölgy megkoszorúzta az ünnepelt arc-képét. Majd Erdélyi Béla lépett az emelvényre, s a közönség tetszése közt szavalta el ez alkalomra készült költeményét, melynek végeztével az egri zenekedvelők dalköre a Szózatot énekelte. Az ünnepélyt Tavassy Antal polgármester zárbeszéde fejezte be; a díszes közönségnek az ünnepély iránt tanúsított kegyeletes részvétéért meleg szavakban köszönetet mondva, fölhívta, hogy az emléktábla leleplezését megjelenése által emelje. Mire az egész közönség ünnepi menetben a főutcán levő görög keleti lelkészlakhoz vonult, hol a bizottság társelnöke, Zalár József Heves megyei főjegyző által tartott beszéd után lelepleztetett a márvány emléktábla a következő felirattal: „E házban született Vitkovics Mihály. Születése százados fordulóján megjelölte Eger városa, aug. 25. 1878." Ezzel az ünnepély véget ért. Délben az egri érseki asztalnál lakoma volt, sok érdekes pohárköszöntéssel. Először Danielik János címzetes püspök s egri kanonok emelt poharat Vitkovics emlékére és jelenlevő rokonai Vitkovics Gábor belgrádi főgimnáziumi tanár és Andrássy József nagyváradi királyi törvényszéki jegyzőért; Lévay József a távollevő vendégszerető házi gazda : Samassa József egri érsekre; Gyulai Pál és Vadnay Károly, mint az akadémia és Kisfaludy-társaság képviselői, Eger városa lelkes közönségére; Greguss Ágost az egri hölgyekre és Zalár József az akadémia és Kisfaludy-társaság jelenlevő tagjaiért ürítettek poharat. A 4 órára tervezett népünnepély, melyre nagyban folytak az előkészületek, a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt; de helyette az ünnepélyt fényesen sikerült táncvigalom fejezte be. A vendégek tiszteletére Szvorényi József igazgató vacsorát rendezett a ciszterciták kolostorában.

1878. 36. 566. Grenville Muray után angolból Csurgó: Orosz dolgok. Lengyelország

Az orosz politika szenvedélyes bámulóinak jó volna kirándulást tenni Orosz-Lengyelországba, ekkor lehetne fogalmok arról, hogy minő sors várakozik azokra a keleti tartományokra, melyeket a szent birodalom hatalmába fog kaparintani. Előbb azonban a jelenleg Németországhoz--és illetőleg Ausztriához tartozó Posent és Galicziát kellene beutazniuk, különben könnyen arra a gondolatra vetemedhetnének, hogy a Varsó környékén látottak csak szükséges következményei az idegen uralomnak; pedig a németországi és osztrák lengyelek szintúgy meghódított népek, mint azon honfitársaik, kik az orosz kancsuka alatt nyögnek, s ha ezeket okvetlen üldözni kell, úgy amazok letiprása is igazolható volna.

Az oroszok kegyetlenkedéseit mi csak homályosan látjuk, mert biztos tudósításunk nagyon kevés és nagyon ritka, aztán nem létezik független lengyel sajtó. Ha valamelyik lengyel rávetné a fejét, hogy Varsóból levelezzen nyugat európai lapba, rövid időn rajta vesztene és Szibériába küldenék. Az idegen utazó irányában a lengyelek tartózkodók. Nem merik kimondani az igazat, mert jól tudják, hogy betörnék miatta a fejők. E szerint az utas adatokért az udvarias orosz hivatalnokokra szorul, ezek pedig nagyon közlékenyek azokra nézve, amelyek előnyükre szolgálnak, s miután a lengyelek adnak és vesznek, nem is kancsukázzák őket az utcákon, utasunk könnyen azzal a benyomással távozik, hogy e nép sorsa még sem olyan nyomorult.

Az 1863—64-ki lengyel forradalom elnyomása után — melyet az oroszok éveken keresztül élesztgettek, hogy annál teljesebben eltiporhassák — a hódítók politikája a nemzeti elem gyökerestül való kiirtására irányult. A mely földbirtokos nem vett részt a felkelők ellen, annak jószágát elkobozták, önmagát száműzték; a lázadásban személyesen részt vett hazafiakat pedig, ha-kézre kerültek, elszállították Szibériába és máig is ott vannak, ha élnek. Némely elégületlen megyékből egész falvakat deportáltak, és fokozott kegyetlenséggel nem alkalmazták a politikai bűnösökre azt a szabályt, mely szerint az elítélteknek meg van engedve, hogy koronként levelet válthassanak barátaikkal

Mihelyt Lengyelországot megtisztították lázongó népéitől, az üresen maradt paraszt birtokokba német és orosz bevándorlókat telepítettek; a nagyobb uradalmakat kiosztották a cár kegyencei között, a kik új birtokukban ritkán fordulnak meg, s csak ügynökök által kezeltetik. Azután kitiltották a lengyel nyelv tanítását az iskolákból, használatát a kereskedelemből…A lengyel könyvek, hírlapok kiadását bűnös kihágásnak nyilvánították, a magán könyvtárakban felhalmozott lengyel könyveket pedig, ezelőtt jóval, elkobozták. A cenzúra alól még Oroszországban is ki lehet búvni, de Lengyelországban nem; ide csak hivatalos lapok és azon könyvek útján juthat el valami, melyek a szentpétervári közoktatási hivataltól megnyerték az imprimatur-t. A Lengyelországba érkező idegenektől nemcsak könyveiket, időszaki folyóirataikat szedik el, hanem még azokat a darabka hírlapokat is, melyekbe cipőiket takarták; és csak akkor adják vissza, mikor a határon kimennek. A lengyel gyermekeknek olyan orosz történelmet tanítanak, a mely megvetéssel szól hazájukról; az egyetemen pedig az ifjaknak csendesen kell ülniük, míg tanárjuk azt bizonyítgatja, hogy hazafias érzelmű szülőik zsiványok voltak.

Az engesztelhetetlen zsarnokság minden közszellemet kitaposott, de a hivatalnokok embertelen bánásmódja ellen még a teljes megadás sem nyújt védelmet; mert a kormány rendszeréhez tartozik a lengyelekkel minden lépten nyomon éreztetni a nyakukra tett igát.

A hadseregből tíz-évi szolgálat után (mert pénzzel meg nem válthatja magát) hazamehet, kapálhat, vagy beállhat kereskedő-segédnek, akár valamely zsidó kereskedő mellé titkos társnak. A zsidóknak jobb dolguk van, mint a keresztyéneknek, mert ezek nem vettek oly nyilván részt azt utolsó forradalomban és általában nem igen nagy hajlamuk van az összeesküvésre. Testületileg meg tudták tartani gazdagságukat, és még Oroszországban lakó gazdagabb hitsorsosaik befolyása is pártjukat fogja.

Amennyi katolikus lengyel tehette, elmenekült e szerencsétlen országból; mások meg beleunva az üldöztetésbe, elhagyták hitüket; de az üldözésektől meg nem rendíthető szívóssággal sokan ragaszkodnak ősi szokásaikhoz, nemzetiségűkhöz, vallásukhoz, sőt jövő függetlenségükbe vetett reményükhöz is. A lengyel természeténél fogva eleven eszű, nemes és érzékeny nemzet; a nők szépsége és szelíd természete közmondássá vált; de egyszersmind bátor szívűek…Az oroszokat az bosszantja, hogy a lengyel nemzetiség nem hal ki; mert a míg létezik lengyelül beszélő egyetlen ember, addig az oroszok célja nincs elérve. Az oroszok föltették magokban, hogy Lengyelországot puszta földrajzi fogalommá változtatják és megkezdett feladatuk mellett makacsul megmaradnak, hacsak valamely előre nem látott esemény meg nem gátolja e munkájukban.

1878. 39. 615. Orosz dolgok. Politikai ügynöknők.

A civilizált világ minden fővárosában tartózkodik egy-egy előkelő orosz hölgy, a ki hangadó a divatban és nagyon sok barátot tud szerezni magának. Nem a követ neje, de mindig látható a követség estélyein, fiatalabb negyven évesnél, s ha mindig nem is szép, de okvetlen bájos és tökéletesen beszéli azon ország nyelvét, a melyben lakik. Férje Oroszországban van; nevén és azon tényen kívül, hogy tábornoki rangú nemes, nagyon keveset tudnak róla. De ez a férj élő, noha nem tolakodó lény; a felesége ünnepélyes alkalmakkor csillaggal és gyémánt-csokorral díszeleg, mellyel azt tanúsítja, hogy tagja a cártól nők számára alapított érdemrendnek, egyike a cárné udvari hölgyeinek. Abban, hogy ez a hölgy valamely küldetésben, ügynöki minőségben működik, ismerősei közül senki sem kételkedik. Minden gyanúsítás mellett nagy befolyása van a társadalomra; szerepe különben nem igényel valami rendkívüli tehetséget, hanem csak a minden művelt nővel közös tapintatosságot és éles belátást. A hercegnőnek — mert így címezik — pénze van elég, megfordul mindenütt s rövid időn megkedvelteti magát. Ekkor megkezdi vendégszeretetét gyakorolni nagyon válogatott körben.

A hercegnő céljai törvényszerűeknek látszanak, és tisztelői minden olyan felfogást nevetségessé tennének, amely azt állítaná, hogy a hercegnő fizetéses ügynök. Talán nem is az…

A női ügynök feladata mindig ugyanaz. Ha tartózkodási helyének kormánya jó indulattal van Oroszország iránt, ő a közbenjáró a két udvar közötti nem hivatalos udvariasságokban; segédkezik a házasságok megkötésében, előkészíti a fenséges látogatások viszonzását; elsimítja a megsértett etikett miatt támadt kellemetlenségeket, segíti a népszerűségét vesztett követ elmozdítását és átszolgáltatja azokat a titkos biztosításokat, melyek a szövetségek elrejtett alapjait teszik.

A szárazföldön ez a női ügynök osztogatja az érdemjeleket. Ő szerzi meg a tízes években levő császári vagy királyi hercegeknek az orosz ezredek tiszteletbeli ezredességeit; ő a levélhordója azoknak az uralkodóknak, akik nem tartják eszélyesnek postán vagy követségek útján levelezni külföldi rokonaikkal. Némelykor még azon is rajta lehetne érni, hogy valamely kölcsön előzményeibe is bemártja ujjait…A szoknyás ügynöknek nem kell felette sok aranyat kiszórni; az emberi hiszékenység, gyengeség, hiúság kész szolgálói. A szárazföldi városokban rendelkezésére mindig készen áll egy csapat hírlapíró, kiknek jutalmazásáról a hercegnő gondoskodik; kapnak is gomblyukaikba egy darabka szalagot; de vannak olyanok is, akik nem e jelvényekért szolgálják: hisznek benne, s barátságát nagyra becsülik; más gyöngédebb hajlamúak szépelegnek körülötte. A hercegnő Parisban és Bécsben nagyszerű estélyeket ad, melyeken a megjelenést a toll kalandorai nagy megtiszteltetésnek tartják,

Franciaországban a legitimisták, Ausztriában a feudalisták mindig barátai az orosz ügynöknek. Ezek segítségével sokat visz ki a hercegnő, mert ha nem is sikerül általuk átalakíttatni a nemzeti politikát, de nyer tőlük oly értesüléseket, a melyek segítik a szabadelvű politika meghiúsításában. A szárazföldön a szabadelvűség mindig oroszellenes, jelesen Francia- és Németországban…

1878. 40. 634. K. T. K: Az afgán és angol viszály.

Oroszország legújabb hódításai óta Közép-Ázsiában mindinkább közeledni látszik a Vámbéry Ármin, kitűnő orientalistánk által már tizenöt év óta előre látott pillanat, midőn Ázsia két leghatalmasabb birodalma: az orosz és az angol-indiai egymás ellen indul. Oroszország és az angolok kelet indiai határai között jóformán nincs már egyéb idegen terület, mint Afganisztán. Ennek jó vagy rossz akaratától, ellen- vagy rokonszenvétől függ, melyik jusson abba a helyzetbe, hogy a másiknak birtokait veszélyeztető állást foglaljon el.

Ezért mind a két hatalom azon volt, hogy az afganisztáni emír jóindulatát a maga számára biztosítsa. Az orosz rubel évtizedek óta versenyez itt az angol sterlinggel, s hogy most egy orosz küldöttségnek vendégszerető fogadtatása, az angol küldöttségnek pedig rideg visszautasítása alig enged kétséget a kabuli kán valódi érzelmei felől, melyek egy borzasztó háborúnak hordják méhükben csiráit. Az önmagában is „érdekes" Afganisztán és népe kétszeresen vonja magára a művelt világ figyelmét.

Anglia régtől fogva megkettőztette a katonaságot a Pendzsab határszélen, Afganisztán szomszédságában, most azonban, midőn Sir Ali nyilvánosan sértette meg az indiai császárnő védelme alatt álló angolokat, úgy látszik, a dolog nagyon is élére lesz állítva s Alinak aligha meg nem gyűl a baja. Most kigyúlt a láng, mely a hamu alatt régóta lappangott. Az afgánok többször csúsztak át a Szolimán-hegységen, s nem egyszer gyilkoltak le határszéli katonákat. A határőrség körülbelül tizenkétezer legényből áll. Kopár, terméketlen vidék ez, melyet az Indus folyó gyakran eláraszt. A hadsereg öt részletben száz-száz mérföldre eső kaszárnyákban tanyáz. A városok erődökkel vannak ellátva. A közbeeső utakon éjjel és nappal folyást őrjáratok váltják föl egymást. Ez oldalról védelmezik az angolok legféltékenyebben Indiát. A szomszédos afgánok, ha szerét ejthetik, rablóbandákká szervezkedve törnek be, s a mit szemük lát, elvisznek mindent. Szívós természetű nép ez, nem riad vissza semmi veszélytől, szép, magas termetűek, szennyes arcukra aláomlik hosszú hajfürtjük. Önérzetesen emlegetik, hogy ők Izrael királyának, Saulnak egyenes utódai. Bámulni lehet igazán, hogy az angolok eddig is sarokba tudták szorítani e népet, mely nem törődve az élettel, saját véreit is tigris módra gyilkolja.

Afganisztán három önálló államra oszlik: Kabul, Kandahar és Herat. Mindegyikben korlátlan zsarnoksággal uralkodik az emír. Az angolok leginkább Kabul urával vannak megakadva, mert az orosz vesztegetés előtt ez hódolt meg.

Hová fejlődik az ügy, nem tudjuk, de az bizonyos, hogy még minden afgán lázadást és betörést az angolok diadalmasan vertek le. Aligha nem úgy lesz most is. A túlnyomó erő ellen még hegyeik közt sem védelmezhetik magokat, s hegyszorosaikat az angolok jobban ismerik ma már, mint ők maguk.

1878. 41. 653. A városligeti artézi kút.

Magyarország fővárosa ez idén egy világnevezetességgel lett gazdagabb. Itt van a legmélyebb kút a földkerekségén. A városligeti artézi kút az, mely csaknem tizenkét évi fáradságos hangya-munka után ez évben ereszti meg végre már-már alig remélt meleg vizét.

1866 nov. 15-én kezdett bele Zsigmondy Vilmos kitűnő bányamérnökünk s már több artézi kút furatója a nagy munkába. 1878. január végén a kút már egy 24 órában 7600 hektoliter, vagyis 15 000 akó 60 fokú forró vizet ömlesztett ki a csaknem ezer méter mélységben fakadó földalatti forrásból.

A tudománynak s a kitartó serény munkának rendkívüli diadala volt ez, mely méltó feltűnést okozott már önmagában is, s mennyire föl fogja még csigázni kivált a tudományos világ érdeklődését az egész művelt külföldön is. Az új artézi kút a városligetnek egyik legszebb pontján fekszik. Árnyas, lombos fák mellett, a pávaszigeti tó közelében s egyenes vonalban a sugárút középtengelyével,

AZ ARTÉZI KÚT A VÁROSLIGETBEN

Kiemelkedő magas deszkatorony a működő fúrót burkolja, s mely most a földalatti vizeket fölvezető csövet rejti magában. Mellette az előtérben látható épület a gépház, szerszámraktár és a munka alatt az iroda és a kiemelt törmelék, iszap, kövült csigák gyűjteményének lerakója. A sugárút felé tekintő oldalon van az ideiglenes ivóhelyiség. Gyógyterem lett a kis ideiglenes bódé, melyhez e nyár folytán százával zarándokoltak a mindenféle máj-, lép- és gyomorbetegek, s a gyógyulok lajstromkönyve több száz nevet mutat föl. Isten tudja hány szép ezer forint úszott el január óta a Dunán, hova a kút forró vizét csatornán vezetik. Most végre azonban mégis történt megállapodás a víz nagyobb értékesítésére. Elhatározta a város, hogy a Nádor (ezelőtt Páva) sziget bérházát ideiglenes fürdővé fogja átalakíttatni, addig is, míg majd költség kerül egy oly fürdőtelep létesítésére, mely e világhírűvé leendő kúthoz méltó.

Addig is érjük be azzal a bizonyára nagy értékű tudományos vívmánnyal, melyet e mű képvisel s melyet a magyartól a külföld irigyelhet.

*

1913. június 16-án került sor a Széchenyi gyógyfürdő ünnepélyes átadására.

http://www.mtva.hu/hu/sajto-es-fotoarchivum

1

A VÁROSLIGETI ÚJ SZÉCHENYI-FÜRDŐ. — Balogh Rudolf fölvétele.

1878. 43. 681. Dr. Lenhossék József

Dr. Lenhossék József, a budapesti egyetemen a bonctan rendes tanára s az új bonctani intézet igazgatója, a jelen évben az egyetem rektora, s a m. tud. akadémia rendes tagja…Most, midőn a folyó egyetemi évre rektorrá választatott, s az új bonctani épület is elkészült, melynek nagy részét az ő intézete foglalja el: megragadjuk a kettős alkalmat, hogy hazai tudományosságunk e kiváló alakját bemutathassuk annak a közönségnek, mely tanítványainak ezrei után névben és hírben őt kétségkívül rég ismeri.

Lenhossék József 1818. március 20-kán született, Budán…1841-ben, orvostudori, szemész-és szülész-mesteri, 1843-ban sebésztudori oklevelet nyert. Az 1841-42. tanévet a bécsi egyetemen töltötte. A magyar tud. akadémia 1864-ben választotta levelező, 1873-ban rendes tagjává. Ő felsége 1871-ben királyi tanácsosi címmel tüntette ki….

Az idén megnyitott bonctani intézet, mely az egyetemi alap telkén, az orvoskari telepen fekszik, egyik oldalával a Mária utcára tekintve s párhuzamosan építve a tőle alig száz lépésre fekvő sebészi részleggel. Az épület magában foglalja a két bonctani tanszék, a sebészi műtőintézet és az előkészítő sebészet helyiségeit.

1879. 2. 26. Hoytsy Pál: A hold és lakói

A holdon, amint azt nagyító-csöveink kétségtelenül mutatják, egymást érik a kialudt tűzokádó hegyek kráteréi. A nagy gonddal készült fotográfiák, melyek újabban a hold felületéről fölvetettek, oly nagy tölcséreket mutatnak, minőkhöz foghatót hiába keresnénk a mi földünkön, ámbár az a holdnál valami 49-szer nagyobb. S úgy tetszik — legalább a mi nagyító-csöveinken át nézve — hogy ezek a kráterek nemcsak hogy magok megszűntek működni, hanem még talajul sem szolgálnak más, növényi vagy állati életnek. Puszta kietlenségnek tetszik minden, melyet már a világosság is oly kimondhatatlan bizarrul világit meg. Kétségtelen ugyanis, hogy a hold levegője — ha egyáltalában létezik is ilyen — oly annyira ritka, hogy a fénysugarakat megtörni képtelen…

Hinni szeretjük, hogy ott sem minden rész ily puszta kietlenség, kialudt láva, melyen az élet, a növényi vagy állati élet termő talajra nem talál. Hinni szerétjük, mert e tekintetben inkább a hitre vagyunk ráutalva, semmint a tudásra. Ami a hold állapotára vonatkozólag előttünk egyébként ismeretes, az mind nem elegendő arra, hogy a kérdést erre vagy amarra az oldalra eldönthessük. Vannak-e a hold felületén is tavak és folyók, növények és állatok, emberek vagy elpusztult nemzedékek által emelt emlékek romjai'? Ezek mind oly kérdések, melyek megfejtésével sokáig foglalkozott az emberiség s mindeddig sikertelenül...

Valami pozitív tudás-félét azonban csak nem sikerült kitudni még akkor sem, midőn a leghatalmasabb nagyító csöveket fordították a hold felé. Mégis ha a nagyító csöveken való észlelések sikertelenségéből azt akarná valaki következtetni, hogy ott élet csakugyan nem lehet, mert különben azt észre fognánk venni, ha valaki ilyesmit akarna következtetni, azt figyelmeztetnünk kellene a fegyver elégtelenségére, amelyet választott. Legerősebb nagyító üvegeink sem felelnek meg ennek a feladatnak. A hold mi tőlünk 52 000 mérföldnyire fekszik, s ez oly távolság, melyet hiába igyekeztek legyőzni azokkal a múlt században készített messzelátókkal…

Az, hogy teleszkópjainkon át sem városokat, sem azok kéményeinek felszálló füstfellegét, sem semmi más ilynemű jeleket nem láthatunk, még nem bizonyíték amellett, hogy a hold felületén valósággal nincsenek ilyenek. Midőn a hold valamely táját nagyított alakban a fotográfus számunkra leveszi, ott lehetnek ugyan, tán járhatnak-kelhetnek is élőlények (ha ugyan laknak ilyenek a holdon egyáltalában), de azokat ép oly kevéssé fogjuk látni magán a képen, mint teszem egy messziről lefényképezett város házainak falain a szaladgáló hangyákat.

Erősebb ellenvetésnek tetszik az, hogy a holdon nincsen levegő. Legalább midőn egyes csillagok a hold által eltakartatnak, és ismét dohuknak, a tőlük jövő fénysugarak megtöretlenül jönnek hozzánk, mintha semmi idegen közegen át nem jöttek volna. S ki van számítva, hogy meg kellene ily esetben törniük még arra az esetre is, ha a hold levegője 200-szor ritkább, mint a miénk. Az, hogy a hold felületén soha sem hajnalt, sem esteli szürkületet, sem egy picinyke felhőt nem láthatni, szintén e mellett az állítás mellett látszik vallani…A hold felületén oly nagymérvű átalakulások és változások mennek végbe, hogy azok még a föld felületéről is láthatók. E változások akciója pedig nem lehet más, mint épen a levegő.

Mind eme változások, mint mondtuk, a mellett tesznek tanúságot, hogy a hold felületén is létezik levegő, bármily kicsinyre is kell tennünk annak sűrűségét. S ha van levegő, nem lehetetlen, hogy vannak lények is, melyek általa és benne élnek. Hanem e lények, legkifejlettebb formájukban is, nagyban kell, hogy az embertől különbözzenek. Legalább mi, a mi mostani szervezetünk mellett ily körülmények között nem folytathatnánk életet; s ha valaki a földről elragadtatva a holdba tétetnék le, néhány pillanat alatt megszűnnék élni. Hanem hiszen az ember nagy simulékonysággal van felruházva, s nem lehetetlen, hogy évezredek lassú fejlődése mellett egészen átalakulna szervezete az ottani körülményeknek megfelelően. S aztán azért, mert a mi egész szervezetünk a mostani légkörülményekhez van idomulva, még nem következik, hogy más körülmények között élet nem is képzelhető. Hisz p. o. csak a halak is egészen más viszonyok között élnek — különösen a mi a levegőt illeti — mint az ember, és mégis élnek. Miért ne lehetnének tehát élő lények- a holdon, habár annak természeti viszonyai oly igen elütök is a mieinktől.

S az élet, ha egyáltalában van ilyen a hold felületén, egészen más kell hogy legyen, mint a mienk. Az évszakok váltakozását ott nem ismerik…

Szóval olyan hely ez, a melyről nincs ugyan egészen kizárva, hogy rajta élet legyen, de a melyen, ha van is élet, egészen más, mint a miénk…

1879. 6. 86. A Nagyboldogasszonyról nevezett budavári főtemplom. II.

/ Az I. rész a h12-27. fejezetben./ A templom tarka stílus egyveleg volt még néhány évvel ezelőtt, mikor királyunk uralkodása huszonöt éves időtartamának emlékére dicső elődje szellemében, a templomot újjáépíttetni rendelte. Az eddig lefolyt négy esztendő az előtanulmányok évei voltak, melyek alatt a templom építésze, Schulek Frigyes tanár kész tervét megérleltette.

Díszes templomot tervezett Schulek, nemes gót ízlésben. Két dúsgazdagon tagozott torony díszíti a templom nyugati homlokzatát és kisebb tornyocskák az épület meredek tetején s a tám-oszlopokon fölötte élénkítik az egész épület festői hatását.

Az épület büszkén magára, áll szabad téren, a kaszárnyaszerű épületek, melyek most hozzá dülleszkednek, el vannak metszve; a bástya szabályos idomot öltött, az éktelen oldalas lépcső helyett a templom hossztengelyére futó széles lépcső visz a szabad térre, melyről még a szökőkút se hiányzik.

Örvendhetünk, hogy Mátyás temploma ily szép idomban újra fölépül, s ha nem is lesz egészen olyan, minő Mátyás idejében lehetett: a századok folyamában mindinkább össze fog olvadni első építésének és későbbi megújításának ideje, a késő kor gyermeke előtt elenyészik az elválasztó távolság s Mátyás neve ép úgy össze lesz forrva a renovált templommal, mint volt a régivel. f.l.

*

Schulek Frigyes (Pest, 1841. november 19. – Balatonlelle, 1919. szeptember 5.): építész, műegyetemi tanár, az MTA tagja. Főbb művei:

a Budavári Nagyboldogasszony templom (Mátyás-templom) neogótikus átépítése (1873 – 1896);

a budapesti Halászbástya (neoromán, felavatva: 1903);

a budapesti János-hegyi Erzsébet-kilátó (1910).

1879. 13. 208. Szibéria felé

Más boldogabb országban a hó olvadásáról, az első ibolyák nyilasáról s az első pacsirta-dalról ismerik föl, hogy jön a tavasz. Oroszország ebben is különleges. Itt a börtönök ajtai nyílnak meg; nem azért, hogy visszaadják áldozataikat a szabadságnak, hanem hogy átadják egy sokkal nagyobb, sokkal borzasztóbb börtönnek. Egy börtönnek, melyből nincs szabadulás, s mely itt a halálbüntetést helyettesíti. Az egy év folytán felgyűjtött áldozatokat megindítják Szibéria felé. Szentpétervár és Moszkva utcáin kora hajnalon szomorú csoportokat kísér végig a fegyveres csapat. Azok a szegény emberek hátrakötött kézzel, sokszor erősen megláncolva vonszolják a börtön-légben meggörnyedt testüket a szuronyok között. Irgalmas emberbarátok megállnak ilyenkor az útfélen, szegény parasztasszony meleg levessel itatja meg őket, az úri szán megáll, a kis leánynak megengedi anyja, hogy leszálljon finom cipőcskéivel a hóba, s kis erszénye tartalmát oda töltse valamelyiknek ama nyomorultak közül a megkötözött kezébe. Még a szegény tamburás koldus is a zsebébe nyúl s nyújtja keserves keresményét annak, akiről tudja, hogy koldusabb a koldusnál.

Azok a törődött, sápadt alakok nagy útra indulnak, a honnan nincsen visszatérés, mint nincsen a sírból. Azokat a szerencsétleneket temetni viszik, eltemetni elevenen. Szibéria felé! Erről tudják meg Oroszországban, hogy jön a tavasz. E szegényeknek nem szabad többé meglátni a melegítő nyarat, nem örülhetnek a langy verőfénynek, mely a mérsékeltebb égaljat oly kedvessé teszi, őket viszik oda, a hol örök tél van. Szibéria felé!

Ez megint a jelszó nagy Oroszországban. Százait, ezreit hurcolják el a nemzet virágának egy szebb jövő zálogait, művelt, tanult ifjakat, kiket az egyetemekből visznek el, s kiknek talán nincs is más hibájuk, minthogy azt hiszik, hogy szabadon is nagy nemzet lehetne az orosz, s hogy ők jobban szeretik a hazát, mint a cár és minden poroszlói. Ez év különösen gazdag volt az „aratásban", a harkovi, kijei, moszkvai, szentpétervári egyetemek ifjai szélesre fogják taposni az utat a hóban Szibéria felé.

1879. 21. 335. A világ vége. Veress Sándor

Csak miután már e címet leírtam, veszem észre, hogy magunk se tudjuk, mit értünk e szó alatt világ. A földön élő összes emberi lények tömegét és társadalmát-e, — magát az egész földgolyót összes lakóival s teljes szervezetével, — vagy a mi planéta-világunkat, avagy a végtelen összes nagy mindenséget? A világ szó földünk világosságforrásához, a naphoz vezet, a naphoz, melynek ragyogó világa és melege nélkül szomorú világ lenne e földön, mely nélkül nemcsak állat- es növényélet, de még a föld anorganikus alkatrészeinek szakadatlan forma-változtatása vagy vegyi élete sem képzelhető.

A víz játssza földünkön a bontó és éltető szerepet. Azáltal, hogy a különböző fokú napsugarak hatása által majd láthatóan gőzzé lesz és fölszáll a legmagasabb hegyek ormaira. Átjárja ott a sziklákat, sőt átjárja még a kemény acélnak górcsöveink előtt is eltűnő pórusait is s porrá és rozsdává változtatja. Más alakban, mint jég, tör és repeszt, mint eső és patak egy helyről elvesz, más helyre lerak lassanként hihetetlen földtömegeket. A föld alakjának örök változását idézi elő; majd meg leszivárog a föld mélyébe, s amint a belső izzó anyag tüzéhez ér, pillanat alatt megezerszerezve, térfogatát mint feszítő gőz megrengeti a földkérget. Tűzhányó hegyeket alkotva iszonyú rombolások közt alkot új hegyeket, új változásokat öreg földünk ráncos arcán. Ugyancsak a napnak melegítő s ragyogó sugarai hatása alatt feloldozza a föld kemény jegét, életre ébreszti az elvetett magvak csiráit. A föloldozott ásvány-részeket érintkezésbe hozza egymással és a léggel s így előállítja a növényéletet, mely ismét előállítja az összes állati életet, s azt a gyönyörű nagy harmóniát, mely a föld és növény, a növény és állat közt van s melynek végeredménye e bámulatos szép földi élet az ázalék féregtől föl az óriás pálmáig s a cethalig, elefántig vagy a tökéletességében mindent fölülmúló emberig…

Az ember, mint a legtökéletesebb szervezetű állat, ma is folyvást alkalmazkodik az új viszonyokhoz. Mivel a föld nem szűnt meg hűlni, habár néhány ezer év alatt észlelhetetlen keveset tesz is e hűlés, idővel bizonnyal más égalji, más gőzköri és légalkatrészi viszonyok lesznek, mint ma vannak. Vagy hozzá alkalmazkodik azokhoz is az ember, de akkor úgy átváltozik, hogy hozzánk, most élőkhöz talán csak annyit hasonlít, mint mi ma a majomhoz, avagy a medvéhez; vagy pedig nem bírva tovább 'átváltozni, kihal és nő helyébe egy új faj élelmesebb, ravaszabb, kevesebb élelmet igénylő a mostaninál. Ezek majd év-százezredek múlva talán úgy vizsgálgatják majd a mi kriptáinkat, a mi műveink maradványait; mint mai geológusaink a kövületeket. Ez lesz az emberi társadalom alatt értett világ vége. De vége lehet az összes szervezetnek is, mely a mi planéta-világunkon él.

Kiölheti azt a jég és a tűz egyaránt. A kőzettan mutatja, hogy egykor a mai fagyos Szibéria éghajlata is tropikus meleg volt, rengeteg erdők virultak ott hajdan, s a posványos meleg mocsárokban ős elefántok, mamutok és a mesebeli sárkányokhoz hasonlító szauruszok csordái legelésztek. Talán a nap kialudt már egyszer néhány száz évre legalább részletesen és aztán újra ki-gyulladt, — vagy tán végtelen nagy körútján elvitt magával egykor az égnek oly vidékére, hol az égűr hévmérséklete a sűrűn álló égő csillagok millióitól sokkal melegebb, mint ahol most járunk, majd meg olyan helyre, hol meg sokkal hidegebb van. A nap 24 000 éves esztendőjének nyarát-telét átéltette velünk, míg most talán tavaszán járunk? Így is eljutunk utoljára 50—60 vagy pár száz nap-év letelte után a természetes halálhoz; a föld belső melegének kialvása után az a tél, mely a szibériai forróságot le Afrikáig jégmezővé tette, majdan az egyenlítő alját is jég alá temeti…

Beteljesedik az írás szava, hogy „a nap eljön nagy haraggal, mely megemészt mindent lánggal". Addig azonban hadd törje magát a telhetetlen ember a halhatatlanság híréért, hadd gyűlölje, gyilkolja, fogyassza egymást, hadd tegye tűrhetetlenné egymásnak e földi létet, hisz ráér, emberi fogalom szerint soká lesz még világ vége.

1879. 29. 460. Balaton-Füred hajdan és most.

Aki a „savanyú-víz" nevezetű fürdőhelyet ott a magyar-tenger, a kies Balaton partján, rég nem látta, alig fog rá ismerni…

Füred ott feküdt a rómaiaktól sűrűbben lakott és szorgalmasan művelt alsó Pannoniában, mely „secunda consularis romana" nevet viselt s Galériusz császár uralkodása után, neje tiszteletére Valériának neveztetett….

Legelőször fordulnak elő a füredi gyógyforrások Zeilemek 1632-ik évben „Itinerarium Germaniae" cím alatt megjelent munkájában s ugyané szerzőnek 1644-ben megjelent Magyarország leírásában „Tihany" cikk alatt. Bővebben szól e forrásról Lower Máté 1694-ben a tihanyi vár leírásánál…

Hivatalosan csak 1770-ben lett először jegyzékbe véve s ekkor már némely kisebb épületek is állottak körülte.

Füredet III. Endre 1298-ban ajándékozta a még első királyunk által alapított Szent Benedek rendi pannonhalmi főapátsághoz tartozó tihanyi fiók-apátságnak…1748-ban épült a forrás közelében az első vendégfogadó és egy kis fürdőház, ott hol ma a régi vagyis ó fürdőház áll. Később, miután a látogatók száma szaporodott, az apátság mind a két épületet nagyobbította,

AZ ELSŐ FÜRDŐHÁZ BALATON-FÜREDEN

II. József császár a tihanyi apátságot eltörülte s birtokait a tudományok alapjához csatolta; a füredi gyógyfürdő emelésére azonban nagy figyelmet fordított. Fürdő-orvos, sebész, gyógyszerész és felügyelő rendeltetett; mulató erdőt ültettek, az utakat javították, vendéglőt építettek, a magánosoknak házhelyeket adtak építésre.

Többet tett Balaton-Füred nevének elterjedésére az, hogy ugyanez évben (1821) Magyarország áldott emlékezetű nádora József főherceg, nejével Mária Dorottya főhercegnővel, a még akkor gyermek István főherceggel és Hermina főhercegnővel június elején meglátogatta s két hónapot töltött a fürdőben. E látogatás egészen uj lendületet adott a fürdőnek, miután ez időtől kezdve számos főúri család látogatta...

Ő felsége mindjárt első körútja alkalmával (1852-ben) meglátogatta B.-Füredet s a kies vidék oly mély benyomást tett rá, hogy 1857-ben újra eljött, sőt 1866-ban ö felsége a királyné számára már a lakosztályok is be voltak rendezve, hogy ott tölthesse az egész idényt, látogatása azonban közbejött akadályok miatt elmaradt.

E közben Füred folyton emelkedett. Postahivatalt nyert, a Kisfaludy Sándor által kezdeményezett színház helyett az angolkertben sokkal díszesebb nyári színkört tizenkét szobával…B.-Füred ma már mindennel el van látva, a mire egy elsőrendű fürdőnek szüksége van, s ha látjuk a haladást, igazat kell adnunk Rómer Flórisnak, midőn azt mondja, hogy félszázad előtt senki se mert volna a mai haladásról még álmodni sem, s mi minden lehet még egy másik félszázad alatt.

1879. 41.657. Budapest Ferencvárosi templom

A Ferencváros régi temploma egy darab történet volt e városrészre nézve. A ki látta e falusi templomnak is oly dísztelen, alacsony négyszögletű épületet, idomtalan, törpe tornyával, — mely sehogy sem bírt felülemelkedni az emeletes házak gerincén, — annak könnyű volt kitalálni, hogy ez a városrész gyorsan emelkedhetett, a mért így túlhaladta templomát. Egyéb történetet azonban nem ért meg a szegényes templom. Csak 1822-ben épült négy hónap alatt, hogy az akkor még összevissza levő, de már valahogy városrészt tevő Ferencváros híveinek legyen hová menni isteni tiszteletre…Az új templom tervének elkészítésével Ybl Miklóst, e kitűnő építészt bízták meg, kinek műízlését annyi középület és magán palota hirdeti. Ybl terve szerint a belső berendezésen kívül még százezer forintra volt szükség, hogy a román stílusú és 3000 ember befogadására alkalmas templom fölépülhessen.. Az új templom azon a téren épült, hol a régi állt, de ez a régi térnek csak egyik sarokrészét foglalta el; az újat épen a tér közepére építették, s a régit a szerszámok raktárának használták.

Budapest Ferencvárosi új templom. Klösz fényképe után.

A fölszentelés ez év április 24-én történt, a királyi pár ezüstlakodalmának napján. Az egyházi szertartást maga a bíbornok prímás végezte. De az ünnepély után még nem nyílt meg a templom, mert belső feldíszítése még folyvást tart…A templom falai vakolatlanul vannak hagyva, a téglák természetes színe szerint. Nagy középtornya 33 ölnyi magas; két kisebb nyúlánk torony emelkedik mellette; ezek a lépcsőzeteket foglalják magokban. A főbejárathoz lépcsőzet vezet föl, s oszlopos nyílt kapuzat alá lépünk, mely egész csarnokká egészül ki. Itt ez előcsarnokban lesz elhelyezve az emléktábla, mely a templomba lépőnek tudtul adja, hogy mikor épült és mikor szenteltetett föl. Jelenleg még csak a falra festett betűk jelentik: „Épült Erzsébet cs. és királynő védnöksége, Budapest főváros kegyurasága alatt, Ybl Miklós terve szerint 1867— 1879”…A falfestményeket és két olajfestményt Than Mór ismert művészünk készítette, s részben még most is működik. Scholz Róbert a szentélynek, valamint oratóriumnak kifestését teljesítette.

A szép templom egész terve, beosztása és a részletek kivitele egyöntetű. Kellemes hatású már az első pillanatra is, s a gondosabb szemléletnél egymásután tárulnak ki a szép idomok, a műgonddal fejlesztett alakzatok, és az ízléses díszítmények; Ybl e templommal építő művésze ének emlékeit ismét egy szép alkotással gazdagította.

1879. 42. 672. Feszty Árpád: Leányfalva.

Őszi tárca nyári helyről

Esőre áll már az idő, az ég borongós homlokát szürke fellegek takarják, csak ritkán mosolyog le reánk vidám sugaraival, ma már gyakran hullatja könnyeit, melyekkel tán az elmúlt nyarat siratja. Beállt az ősz. Közeledik a tél, megtelik a város, ürülnek a nyaralók. A hajó, a vasút naponként nagy számmal hozza vissza a tavasszal nyaralni elröppent lakosokat.

Ki fürdőre, ki ligetbe, ki közelre, ki messzebbre sietett a bimbók nyilasával, hogy kipihenje a főváros téli izgalmas életét, a munka fáradalmait, s most, a hűs szelekkel együtt, kipihenve bár, de fájó sóhajjal az elhagyott bokrok, ligetek s az elmúlt szép idők után, — tér vissza a főváros szűk házsorai közé.

Mert bizony bármennyire szidják is a beszédet, a gondolatot, festményt vagy a verset, ha zöld: a zöldbe menni mégis csak mindenki szeret. S van-e ország, mely annyi zölddel, annyi szép, annyi kedves nyaralóhellyel kedveskednék nekünk, mint ez a miénk? A német Alpok fenségesen zord tetői bámulatra ragadhatnak, Itáliának kék ege szerelmes ábrándokba ringat, de hiába! Nem magyar az, élvezete szívünket nem tölti be úgy, mint az, amit a mi határaink nyújtanak. S nem is kell messze mennünk, itt a főváros közelében mennyi szép telep van, kedvességben egymással vetélkedők, de alig akad párja annak a helynek ott a Vértes hegyek egyik katlanában, közvetlen a szőke Duna partján, a kies Leányfalvának.

Lehet a többi nagyobb, pompásabb, de bizony kedvesebb egy sem lehet. Reggeli 9 órára ér ide a hajó, mely Leányfalváról beszállít, s délután 4 órakor indul innen vissza, 7-kor köt ki a leányfalvi parton. Az állomást Pócsmegyernek hívják, az átelleni Pócsmegyerről nevezve így, mely a Duna két ága között fekvő sziget partján húzódik festői facsoportjaival, kinyúló órás tornyával.

Típusa a folyamparti magyar falvaknak. A monda szerint Pócsmegyer még a magyarok beköltözésének idejéből származik: itt keltek volna át őseink a Dunán. Az a szép sziget, melyet a Duna két ága Szent-Endre és Visegrád között képez, alkalmas kapuja volt az átkelésnek

A pogánynak fájt a foga e vidék szép leányaira s azért, hogy míg a férfiak oda vannak hadakozni, kár ne essék bennük, átvitték a fehér népet minden összes holmijukkal a szemközti völgybe, melyet elül a Dana véd, oldalt a Vértes hegy lánca patkóalakban körit. Itt a lányok falut csaptak s várták aggódva a háború végét, áhítva a férfiak visszaérkezését. El is nevezték akkor e helyet Leányfalunak s e nevét e völgy máig is viseli.

Itt nyaral 1877. óta az ősz Szendrey Ignác, s veje Gyulai Pál, Kálmán fiával s két gyönyörű leányával. Gyulai itt írja legszívesebben s legtöbb kedvvel műveit. Kisebb-nagyobb lakokban még egy sereg színész, súgó, kardalnok, s több más fővárosi lakos élvezi itt a nyár idejét…

Nem hiába híres az a Nagy-Maros, szőlejének édességét nemcsak messze muszkák országában, de még a szomszédban is elismerik. A Dunán keresztül kompon hozzák Pócsmegyerről a friss tejet, vajat, s a magyar fagylaltot: az aludttejet

Tartok tőle, hogy Leányfalvát idővel agyoncivilizálják jóakarói. Már rebesgetik is, hogy a régi magyar divatú korcsma helyébe új, emeletes „Hotel" készül épülődni. Majd ezután restauráció, kávéház, s amitől az isten óvja e völgyet, még tán gyárat is állit oda valaki, hogy komor füstje megfertőztesse az üde tiszta levegőt, mely most a leányfalvi szüzeket táplálja, üdíti. Félek, hogy így lesz…

1879. 45. Lauka Gusztáv

Aki azokat a kedélyes és érzelmes verseket, azokat a bizarr fordulatokban, s kacagtató ötletekben gazdag novellákat és humoreszkeket olvassa, melyek Lauka Gusztáv neve alatt majd minden szépirodalmi vállalat hasábjain meg-megjelennek, vagy aki őt magát társaságban hallgatja, elmés és sziporkázó élceivel, alig hiheti, hogy e mindig fiatal és eleven kedélyű ember már negyvenedik évfordulóját üli íróságának. Pedig mikor ö föllépett, még nem volt szokásban tizenöt tizenhat évvel, a gimnázium padjairól ostromolni a szerkesztőségeket a múzsafi első zsengéivel. Ő huszonegy éves korában látta nevét először nyomtatva valamely dolgozata alatt; s 1818-ban születvén, ma már 61 éves…

Lelkületének s kedélyének nem feleltek meg sem a rideg számok, sem a gazdasági munka, mellyel foglalkoznia kellett, azzal a magas kilátással, hogy az ispánság, kasznárság és számtartóság fokozatos létráján a tiszttartóságra fog egykor emelkedhetni. Már Pesten, míg az egyetemet járta, megkedvelte nemcsak a szabadabb fővárosi életet, de — a mi elhatározó volt életpályájára — az irodalmi ambíciók akkor még a mostaninál is kevesebb világi sikerrel biztató, de annál költőibb kilátásait…”Verseket írtam — meséli Emlékiratai egyik lapján, e korról— minden formában és minden irányban. Megénekeltem a várat és egyházat; az öngyilkos asztalosról, balladát készítettem; a falu-bika fölügyelőjének a leányáról, akit a malom összemorzsolt, románcot; szerelmi verseket írtam a bíró leányához, az uradalmi ügyvéd szolgálójához, később, nekibátorodva, a vadasi ispánnéhoz, s egy ismeretlenhez, a kit azonban jól ismertem.”…

1847-ben, Pozsonyban az országos ellenzék egyik jegyzője lett, 1848-ban pedig a forradalom kitörésekor, midőn a minisztérium leköszönt s helyére honvédelmi bizottság névvel ideiglenes kormány lépett, ennek is jegyzői tolla bízatott rá. A kormány feje, Kossuth bizalmával tisztelte meg, s nem egyszer adott neki kényes természetű, sőt épen titkos megbízásokat…Írói neve, ha fényessé nem vált is, folyvást emelkedett. Már 1843-ban költői pályadíjat nyert a Kisfaludy-társa-ságnál…Ama kivételes természetek közé tartozik, melyek — mint a növényvilágban a télizöld — magasra nem nőnek, izmos ágakat s terebélyes koronát nem hajtanak, de legalább mindig zölden és elevenen maradnak. Hogy soká így maradjon még: ez legyen a mi jó kívánságunk, mellyel negyvenéves írói jubileumán — melyet a magyar írók és művészek társasága rendez tiszteletére — a magunk részéről üdvözöljük.

—á—r—

1879. 51. 819. Budai várkerti épületek

…A szemközti pesti part pompás palota-sora, a budai Lánchíd főnél emelt díszes épületek a királyi palota aljában, nagy ellentétet találtak. A festői fekvésű palota nagyon emlékeztetett mindenkit a mesék hableányára, melynek felső része bájos nő, de pikkelyes delfin-testben végződik. A palotának alsó része, a kert alatti görbe házsorok nem is tartoztak a királyi lakhoz, hanem több ember magánvagyonát tették. Az ott levő épületek már régen megértek a csákány számára. A Széchenyi szállodával szemközt idomtalan és ódon magas ház állt, bástyafalba építve, rendetlenül elhelyezett apró ablakokkal. Ez a királyi lakhoz tartozott, s innen vezetett föl a kert lejtőjén át az a nyílt lépcsőzet, mely megvan ma is, de díszítve. Aztán parányi emeletes házak következtek, két-három ablakkal, oly alacsonyak, hogy a felső ablakból kezet lehetett szorítani az utcán levőkkel. A földszint lebuj volt, lármás és szurtos tanyák. A kis házacskák közül egy két-emeletes sárga ház ágaskodott ki, mintha erővel a Dunába akarna nézni. Majd egy másik sárga emeletes ház állt a sorba, hosszú, gyári kéménnyel, mely egész nap ontotta a füstöt

BUDAI VÁRKERTI ÉPÜLETEK

Balról jobbra: Vízvezető épület; Főbejárat; Nagy lépcső-csarnok; Nyílt lépcső és kerti pavilon; Királyi palota; A testőr-épület.

Az alagúttól jobbra felhajló Albrecht utat meghosszabbítják bal felé is, mint a gőzsikló épülete és az észak-keleti vasúttársaság palotája közti hegy lemetszése már régen sejteti. Az új kertrész e fölött fog emelkedni, még pedig úgy, hogy a testőr-épületnél (melynél most egy szűk lépcsőzet vezet föl az öntő utcába) kocsifordulóhely is lesz, s ennek közepén nyílik új bejárat a magasabban fekvő kerthez, lépcsőzetesen. Az új kertet a régivel a fegyvertár (arzenál) mellett létesítendő nyílt lépcsőzet köti össze, valamint a mostani határt képező várfalak közt levő kiszögelésben is építenek díszes lépcsőházat; lesz egy hűsülő hely a legfelsőbb úton, összeköttetésben a túlsó Szent-György térrel, úgy hogy mind a várból, mind a Vízivárosból nyílt kapu várja a látogatókat.

1881. 4. 49. címlap. IRLAND.

IRLAND, a beteg ország; Dublin, a koldusok városa — írja Szemere Bertalan már 1837-ben, «Utazása »-ban, ahol oly szívszorító képet fest a szerencsétlen szigetről…Szép föld, gyönyörű táj az Erin szigete, ha partjai mellett elevezel. HHHTündököl s belül bűzhödt testet rejteget. Nyomor tanyája az egész ország. A szegény nép sorsa, ily nagy tömegben, sehol a föld kerekén nem oly siralmas, mint itt közvetlen szomszédjában a mesebeli kincsek, a dúsgazdagságok raktárának, Angliának, mely aranybilincseibe verve vonszolja maga után a nagy kerek világot…

A mostoha kormányrendszer az ok, mely egyéb keresetforrásokról nem gondoskodva, mindenkit csupán a föld után élni kényszerit, s akinek földje nincs, koldusbotra jut. Az ipar elhanyagolása s az, hogy az ország jövedelmeit nem az országban költik el a gazdagok.

Két népes és nagy osztály van, két osztály, mely a szegénységgel szomszéd, s előbb-utóbb ebbe süllyed bele: egyik a kisbérlő, kinek 10—12 holdja van, miért a bért termékben fizeti; másik a béres, ki két hold földét bérül kapja attól, akinek állandóan dolgozik. Munkás mind a kettő, de amannak se marad többje, mint a mi háznépe táplálására okvetetlen szükséges, ez utóbbi két holdja jövedelméből nyomorog. És csak ez a két osztály olyan, melynek kijár a mindennapi szűk eledele. Akinek földje nincs, ennie sincs…Az írlandi nép nem vad és kegyetlen indulatú. Hiszen jó szülő, hálás gyermek, hű barát, s valamennyi bűnei és kihágásainak 9/10 részét egyedül csak az ilyen kivetés miatt követi el; s noha sokszor szenved éhséget: az útonállás, házfeltörés, ló-, ökör-, juhtolvajlás előtte csaknem ismeretlen fogalom.

Hát az angol kormány és parlament, mely pedig oly nagy érdeklődést mutat idegen országok mostoha gyermekei iránt, nem segít ezen a nyomorúságon? Legalább megkísérelte az 1870-iki land-aktával. Birtokháborítás (disturbance) címén kártérítési keresetre adott igényt az olyan bérlőknek, kiktől a földesurak a szerződésileg kikötöttnél magasabb bért követeltek, s mert azt meg nem kapták, a bérlőt kivetették… Parnell Károly, kit a jelen ír mozgalom vezérének tekinthetünk, még fiatalember, csak 35 éves. 1846-ban született Avondaleban, Wicklow írlandi megyében, Amerikában körutat tett eszméi terjesztése érdekében s útja valódi diadalút volt. Az angolokkal versenyző yankeek fejedelmeket illető kitüntetésekben részesítették; a washingtoni parlamentben, mint egykor Kossuthot, s azóta senkit, őt is ünnepélyesen fogadták. Parnell célja Irlandban megsemmisíteni a lorduralmat, amaz egyetlen osztályét, melynek egyedül áll érdekében, hogy Irland Angliával reál-unióban éljen. Keresztülvinni Irland közjogi függetlenségét és a puszta perszonál-úniót.

-rs.

1881. 10. 155. Az amerikai kivándorlók

Alig lehet elképzelni a népek nagyobb vegyületét, mint a minővel az Észak-amerikai Egyesült Államokban találkozunk. Az óceánon túli respublikába bevándorlók nem kevesebb, mint hetven országot képviselnek. S még se hallunk onnan szót sem nemzetiségi viszályról; az egy államnyelv köteléket képez valamennyi nemzetiség közt, valamennyi fej fölött közösen lobog az Unió csillagos zászlója. Pedig az Egyesült Államok 50 millió fehér és fekete lakója tényleg jobbadán vagy maga bevándorolt, vagy bevándorlók utóda….

1784-ig még igen gyönge volt a kivándorlás Európából Amerikába. 1784-töl 1794-ig évenként átlag 4000 ember vándorolt ki, 1794-ben pedig körülbelül 10 000. Ez idő multán majdnem teljesen megszűnt a kivándorlás, aminek főleg Amerikának Angliához és Franciaországhoz való barátságtalan viszonyai voltak az okai. Anglia fenntartotta azt a tant, hogy aki egyszer angol alattvaló, örökké az marad. 1806-ban Anglia és Franciaország egymás partjait kölcsönösen ostromzároltaknak jelentették ki, ami a kivándorlást szerfölött megnehezítette. Ugyanez a hatása volt az 1809 ki kongresszus által kibocsátott egy évi forgalmi tilalomnak Anglia és Franciaország közt, valamint Napóleon május 1-ji rendeletének (a tengerpartok elzárásáról), melyet 1811-ben megsemmisítettek. A Franciaországgal való kereskedelmi összeköttetés újból megkezdése után 1812-ben ismét háború tört ki az unió s az anyaország közt, minek következéseit főleg a német kivándorlók érezték, kik többnyire Havren, Liverpoolon át vették útjukat. Az 1814-kí békekötés után, 1817. évben 22 240 utazó kötött ki az új világban. A kivándorlók szállításánál történő kellemetlenségek 1819-ben a kongresszust az Amerikába való személyszállítás szabályozására bírták.

Az 1880. július 30-án végződött évben egyebek közt a Nagy Britániából jött kivándorlók száma 144 870 volt. Németországból 84 638, Svédországból 39 186, Ausztriából 12 905 (5621 asszony) és Magyarországból 4363 (1399 nő). Az 1880 júniusával végződő évben az összes kivándorlás 534 465, kik közé azonban néhány utazót is hozzá számítottak.

1881. 17. 265. A madarak vándorlásáról

A madarak vándorlásáról érdekes adatokat gyűjtött együvé Seebohm* angol természettudós, ki a különféle helyeken felállított világító tornyok őreinek e nemű tapasztalatait szedte egybe, s kiegészítette a saját észleléseivel, melyeket Helgolandban és Észak-Ázsiában a Percsora vidékén tett. Az ő tanúsága szerint a madarakat sohasem a meleg vagy hideg készti a vándorlásra, hanem kivétel nélkül az eledel megfogyatkozása. A fecskék is azért mennek el tőlünk ősszel, mert akkor kipusztulnak itt a rovarok, a melyek nekik eledelül szolgálnak. A szibériai partokon a tundrákat ellepik az ott honos madárfajok, akármily hideg legyen is különben az idő, ha a jég szétrepedezik és az eltakart rovarok lárvái milliárdnyi mennyiségben kelnek életre. Még kevésbé oka a délfelé való vándorlásnak a költési vágy, mert valamennyi madár azon vidékek közül, melyeken megfordul, azt választja költési helyül, melynek fekvése északi. A vándorlás ideje különben leginkább az időjárástól és a széltől függ. Rossz időjárás alatt a madarak pihennek a partokon vagy szigeteken, s mindenkor bevárják a vihar elmúltát. Sohasem mennek szél iránt, szél ellen is csak néha, ellenben legjobban szeretik, ha a szél oldalt kapja őket. Igen magasan szállnak, s a pihenő helyekre hirtelen csapnak alá. Az alattuk levő talajt, mint ebből látni, folyton ügyelik, bármily magasan mennek is. Emellett szól az a másik körülmény is, hogy borús éjszakákon alacsonyabban jönnek a földszinthez. Némely madár a nap szakaira nincs tekintettel, s vándorol este és reggel, éjjel és nappal egyaránt. Más faj ellenben csakis sötétben szeret utazni, sőt ha éjszaka a hold felkél, vagy pedig borús időben áttör a felhőkön, némely madarak azonnal megszüntetik a tovahaladást s leszállnak.

*Henry Seebohm (12 July 1832 – 26 November 1895) was an English steel manufacturer, and amateur ornithologist. wiki

1881. 22. 353. Villam-világítás a Nemzeti Színházban. A villam-lámpákkal való kivilágításon nagyban dolgoznak, s a munkálatokkal valószínűleg két hó múlva elkészülnek. A jövő hó közepe felé szakértő bizottság előtt kísérletet tesznek, annak kipuhatolására, hogy a színházban és színpadon megfelel-e a követelményeknek a világítás.

1881. 23. 359. A budai királyi palota és a várkert épületei

A palotán hosszú idők óta nem díszítettek semmit. Az 1849-iki ostromkor leégett tetejét helyreállították, és az elég volt. Királyi udvart nem vártak bele. Csak a legutolsó években, mióta az udvar olykor ellátogat Budára, tűnt fel igen szegényesnek a várlak Duna parti környezete, szemközt a pesti part pompás palotáival. Szóba jött egyszersmind az egész palota kiegészítése nagyobb lakosztályokkal, mert az udvar számára szűk. Ez átalakítások azonban nem történtek meg, de a vár alját díszesen felépítették. 1875 első napjaiban rendelte el ő felsége, hogy a várdomb alatt elhúzódó ház-sort vásárolják meg, rombolják le és a kert az így nyert helyen impozáns építkezésekkel szegélyezzék. Ybl Miklós, e kitűnő építész készítette a terveket, s már 1875 év tavaszán megkezdték a rombolást és építést.

A várkerti építkezések nagyszerű följárót tüntetnek föl. Nem bejáró ez a palotába, hanem csak a kertbe. Építészeti allegória, mely jelentőséggel bír, de nincs köznapi föladata. E pompás lépcsőház csarnokában, mióta a kőművesek elvégezték a munkát, a festők a díszítést, talán senki sem látott élő lényt; a lépcsőzeteket nem koptatják soha, a lovagló út sima porondját sem túrják föl nyomok. A följárat két felén levő oroszlánok békén pihenhetnek; a kapu föl nem nyílik.

A följárat tornyos csarnokától jobbra-balra bazár-boltok húzódnak el, mindenik oldalon tíz, és mindenik végén egy-egy nagyobb szilárd épület. A felső részen a testőrök palotája, a magyar és osztrák testőrség, a portás és a várkapitányság személyzete részére; alul pedig bérház. A bazárok teteje egy színvonalban áll a kerttel, s ott ültetvényeket, lúgosokat rendeztek be. A várkerti építkezésekhez tartozik még egy egészen külön álló épület a Duna parton, melynek egy része képünk előterén látható. Ez a vízvezető gép háza, ahonnan az egész királyi lakot, kertet és istállókat ellátják vízzel. Szintén díszes épület, s a gépek helyiségein kívül van benne egy kávéház, mely a budaiak kedvenc helye.

A h12-28 fejezetben és a fentiekben is olvashatunk a várkertről.

1881. 26. 411. A STEPHENSON-ÜNNEPÉLY.

Anglia, mely a haladásnak mindig élén állott, s műszaki tekintetben annak folyvást irányt adott, nagyszerű ünnepélyességekkel ülte meg a gőz-kocsi föltalálója, Stephenson György születési napjának 100 esztendős fordulóját. A szigetország különböző városaiban, melyekben korunk e nagy fia lakott vagy megfordult, fényesebb vagy kevésbé fényes lakomákat, ünnepeket rendeztek, melyek közül legnagyobb volt a Newcastle-ben tartott, mely városban Stephenson állandóan tartózkodott, s hol az első gőzgépet is megalkotta.

A városban nagyszámú idegen jött össze ez alkalommal, s a sok lobogó, a földíszített utcák, diadalívek inkább valamely földi hatalmasság megérkezésére engedtek volna következtetni, mint egy egyszerű mérnök emlékére. Nagy nyilvános reggelivel kezdődött az ünnepély, melyben több ezerén vettek részt. Azután egy nagyszerű felvonulás vette kezdetét, minőhöz hasonlót eddig még nem ismert az emberiség: a gőzmozdonyok felvonulása. Tizenhat különböző rendszer szerint készült kitűnő gőzmozdony egyenlő sebességgel nyomban egymás után haladva vette útját a mintegy 10 angol mérföldnyire fekvő wylami ház felé, melyben Stephenson született. Olyan volt ez, mintha a katonaság léptet volna a tábornagy előtt. A mozdonyok után jött egy külön vonat, melyben a Newcastle-i polgármester érkezett, több előkelő ember által kisérve. Több gőzmozdonyt is kiállítottak, köztük nagyon érdekeseket. Ott lehetett látni az első gőzmozdonyt, melyet Stephenson összeszerkesztett, s melynek rajzát be is mutatjuk az olvasónak.

«Rocket» az első lokomotív.

A gép, dacára a nehézkésségnek, mellyel minden első találmány bír, még ma is jó állapotban, van, s működni képes. Az első személykocsikat, valamint a régi gépek közül többeket is bemutattak. Díszesen fölkantározott és fölbokrétázott erős lovakból és teherszállító kocsikból hosszú menet állíttatott össze, mintegy annak jelképezéséül, hogy a lovak szabadíttattak föl a nehéz vontatás terhe alól. Aztán a nép tartott vigadalmat. A nagy piacon több mint 40 000 ember haladt el ünnepélyes díszbe öltözve. A menet több mint három óráig tartott.

Az ünnepély legkimagaslóbb része azonban az volt, hogy ez alkalommal egy nagyszerű iskolának vetették meg alapját. Az iskola három részből fog állani. Legalsó szakába föl fognak vétetni az elemi tanodákat végzett ifjak. A második szak gépészek számára való, s olyan ifjak vehetők föl belé, a kik a tizenkilenc éven még nincsenek túl. A legfelsőbb szak osztályaiba az alsóbbakból vesznek föl olyanokat, akik szorgalom és tehetség által magokat különösen kitüntették. Méltó befejezéséül az ünnepélynek 200 000 forintnyi összeg gyűlt össze, egy Stephenson számára emelendő emlékoszlopra.

1881. 30. 476. Benkő István: Skót polgári házasság Gretna-Greenben

…Midőn 1753/4. után az angol országi szerelmesek hazájukban nem kelhettek össze, polgári törvények szerint, valami kisegítő utat kellett választaniuk: «Lovefound outaway», a szerelem megtalálta e módot a skót törvényben, összeköttetésbe hozva azt az angol törvénnyel, hogy t. i. a házasság érvényes Angol országban is, ha érvényesen köttetett azon ország törvénye szerint, amelyben köttetett. Skóciában pedig csak beleegyezés kellett, és így tömegesen mentek az angol párok házasodni Skóciába

Gretna-Green volt különösen kedvenc helye az ily szökevény (runaway) szerelmeseknek, itt köttettek az u. n. Border marriages, határszéli házasságok. E hely előnye nem valamely kiváltságban, mint némelyek hiszik, hanem egyedül abban állott, hogy első állomás volt Angol ország felől jövet. A szerelmes párok megjelentek e falu kovácsánál, aki egyszersmind békebíró is volt, de aki valósággal nem volt szükségesebb mint akármely más tanú, a consensust bevallották s a kovács (blacksmith) erről bizonyítványt adva: a házasság érvényes volt Angliában és mindenütt.

A blacksmith (kovács) lassankint nagy tekintélyre vergődött, annyival is inkább, mert magas személyek is, így pl. az angol korona három legmagasabb hivatalnoka, kik egy időben hivatalnokoskodtak — előtte kötöttek házasságot.

Érdekesnek tartok egy a kovács által kiállított házassági bizonyítványt közleni eredeti rossz nyelvezete szerint, magyarul:

Ez legyen bizonyítékul mindenkinek, akire tartozik (concern), hogy Blount Károly Salisburey-ból és Wiche Anna Erzsébet ugyanazon helyről, mindketten jö(vé)nek élőmbe és nyilvánítják, hogy magánosak (single), nem házasságban élők), és íme most összekeltek a skót egyház módja szerint, a fönn általam említett napon és időben.

1856-ban kimondatott (under prain of nullity), hogy a skót házasságkötéseknek úgy érvényesek, ha a jegyesek (vagy legalább az egyik fél) a házasság megkötése előtt 21 napig Skóciában laktak. Ezzel vége lett a gretna-greeni híres lakodalmaknak, és jelenleg a házasságkötés illetékes személyek előtt rendezettebb módon történik. Most be kell vallani a polgári bíró előtt, hogy semmi akadály nem forog fenn, ez beíratik a «marriage notice book»-ba, mely bárki által megtekinthető. Ennek másolata kifüggesztve áll 21 napig, és ennek leteltével kapnak a házasok jogérvényes bizonyítványt.

*

A skót törvény megengedte az ún. „szabálytalan házasságokat”, ami azt jelentette, hogyha az eskütétel két tanú előtt történt, akkor szinte bárki levezethette a házasságkötési szertartást. A gretnai kovácsok ún. „üllő papokként” váltak ismertté. wiki.

Nyugat 1915. 16.

Babits Mihály: Gretna Green

Kék az ég ma, zöld az ág
milyen messze, más világ!
mennyi rózsa, lám a pünkösd
Ámor röpdös négy szemünk közt
s semmi harc és semmi kín:
mindjárt itt lesz Gretna Green
szállunk, szállunk mind tovább
tefeléd, szép délibáb!...

*

1881. 33. 517. A HAZAI RUTÉNOKRÓL. / Az oroszok és a ruténok/

A hazai rutén nép, mely magát ruszin-nak és rusznák-nak nevezi, hazánk északkeleti részének hegyes vidékeit lakja. A ruténség zömét Máramaros megye foglalja magában, mely nem tekintve oláhjait, szinte kizárólag rutén lakosságú. Továbbá Bereg-, Ung-, Zemplén- és Sáros megye Galíciával határos északi része. Szepes-, Abaúj- és Tornamegyében már csak elvétve fordulnak elő ruténok, jobbadán félig tót, félig rutén keveréknyelvet beszélve. Ugocsa- és Szatmár megye ruténjai magyarral kevert nyelvet beszélnek, míg Szabolcs megye és a Bodrogköz ruténjai papostól együtt már magyar ajkúak.

Nagyon sokan azt tartják a ruténokról, hogy oroszok; a ruténok egyes vezetői szintén fennen hirdetik, hogy bők óoroszok és nem ruténok. A «rutén» nevet csak a magyarok tukmálták rájuk, hogy így névleg is elválasztva őket «északi testvéreiktől», annál könnyebben megmagyarosíthassák…

A történelem azt tanítja, hogy azon időtájban, melyben őseink megszerezték e hont, tőlünk északkeleti irányban két egymással rokon, de nem azonos szláv nemzetiség létezett; Kosztomárov Miklós történetíró pedig „Két orosz nemzetiség” című munkájában kétségbevonhatatlan adatokkal bizonyítja ezt. A két nemzetiség több századon át lakott egymás mellett, és mind a kettőnek megvolt a maga külön neve. Azokat a szlávokat, kik a mostani délnyugati Oroszországot lakták, már a IX. században, azokat pedig, kik a mai Galíciát és a néhai Volhiniát bírták, a Xl. századtól kezdve ruszinoknak, «ruszj»-nak vagy „ruszkij"-nak nevezték. Ezeknek főhelye volt Kijev;

Azok a szlávok, kik a Rosztov-Szuzdáltól és Vjátkától északra terjedő területet hódították meg maguknak a XII. és XIII. századok alatt, székhelyüktől, Moszkvától, magyarul a moszkvai nevet kapták.

A régi «ruszj» vagyis az eredeti oroszság név nélkül maradt, míg az így Moszkva közé csoportosított összbirodalom felvette a «Russzija» nevet. A saját nevétől megfosztott és leigázott nemzetiség, hogy megkülönböztesse magát nevének bitorlójától, új nevet vett föl, természetesen a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva. Így jött létre a kis-orosz nevezet, melyet Halics és Vladimír utolsó ruszin uralkodója, II. György 1334-ben használt… Az Ukrajna név pedig kezdetben csupán Dél-Oroszország azon részét jelölte, mely a lengyelek és az ázsiai tatárcsordák közt feküdt. A rutén elnevezés semmi egyéb, mint a „ruszin”-nak latin szóval való előállítása.

A rutén nép nyelve, vagyis az eredeti orosz nyelv, sokkal műveltebb volt, mint a moszkvai. Ha a kettőt összevetjük, az elsőséget úgy hangzatosság, mint lágyabb, de mégis szabatos kifejezés miatt a ruténnak kell odaítélnünk. Midőn Moszkva birtokába vette Kijevet, nemcsak a ruszkij nevet szerezte meg magának, hanem a rutén nyelv szókincsét is átvette, melyet aztán a saját szókincsével, meg a sok kölcsönzött szóval tarkított és az így származott nyelvre rásütötte a moszkvai nyelvjárás bélyegét. Tudjuk Nagy Péterről, hogy mindenható hatalmánál fogva még a nyelvre is béklyókat vetett, és a szorosan vett moszkvai nyelvet tette az állam egységes nyelvévé…

Az orosz és a rutén nép száma közt nagy a különbség; ma napság van körülbelül 34 millió orosz (muszka) és körülbelül 17 millió rutén (ruszkin), az osztrák-magyar birodalmiakat is beleértve…Hazánk ruténjainak. számáról a legújabb népszámlálás még nem közölte adatait, de a régebbi adatok szerint alig ütik meg a fél milliót. Békés, türelmes természetű…Idetartoznának a papok és a kántortanítók…

1881. 37. 588. KÖZÚTI TEHERSZÁLLITÓ GŐZKOCSI.

Lapunk múlt évi 39-ik számában ismertettük Bollée gőzhintóját. Most ugyanezen föltalálónak egy újabb szerkezetű újítását, a teherszállító gőz-kocsit mutatjuk be. A föltaláló ennél a közönséges szekeret vette mintául, s csak a mozdonyt módosította némileg. Az új jármű, mint képünk mutatja, négykerekű kocsi, mely gépi összeállítása tekintetében hasonló a már érintett gőzhintóhoz, csak nagyobb méretű.

A gőzt Field rendszere szerint fejlesztik egy függélyesen álló hengerkazánban, mely a fűtő állvánnyal együtt a kocsi hátsó részét foglalja el. A két vízszintes csőből álló gép a kocsi elején van vaslemezből álló szekrénybe zárva, mely por és lehűlés ellen védi. A hajtórudak mozgásba hozzák a kocsi hosszában elhelyezett hajtócsigát, mely a mozgást fogaskerekek által a vele párhuzamosan alant álló áteresztő csigával közli. Kúpalakú kerekek által ez a mozgást a kocsi alatt keresztben álló csigára ereszti át, mely sajátszerű szerkezetű Galle-féle kerekek által a hajtókerekekre hat. Mint a gőzhintónál, itt is külön szerkezet egyenlíti ki az első két kerék között erős görbületek megtételénél előálló különbözetet.

Jellemző a gőz-kocsi összekötési módja a hozzá csatolt szerkocsival (tenderrel), mely a kocsival annyiban egésznek mondható, amennyiben kerekei ugyanúgy, mint a gőz-kocsi hátsó kerekei, közvetve a gép által hajtatnak, tehát hajtó kerék gyanánt szolgálnak, miáltal a szerkocsi keréktengelyére támaszkodó súly szintén a kerekek adhéziójára fordítódik, s a hajtóerő jelentékenyen növekszik. A kocsi és a tengely közti könyökkapcsok lehetővé teszik a kettő elhajlását nemcsak görbületeknél, de oly helyeken is, ahol a kettőnek magassága az út lejtős, dombos volta miatt nem egyenlő.

Közúti teherszállító gőz-kocsi.

Ama mód, melyen a hajtóerő a tender hátsó részéről a hozzá kapcsolt kocsikra rugónyomás útján átszármazik, a meginduláskor beálló lökéseket is enyhíti, ami kivált hosszú és igen megterhelt vonatoknál nagy előny. Minden egypár hajtókerék 8000 kilogrammnyi maximális nyomást gyakorol a talajra, mialatt a két első kerék az általuk vitt tengely terhével, csak 3000 kilogram nyomást tesznek. A kerekek széles talpa tehát ép oly jó szolgálatot tesz az útnak, mint az egyengető és tömörítő hengerek, melyeket az útcsinálásnál használunk.

Az irányítókészülék hasonló a gőzhintóéhoz. A vezetőnek nincs nagy erőfeszítésre szüksége, hogy a kormányhenger kézi kerekén egyet fordítson, mi emeltyű által a kerekeknek a vízszintes tengely körüli megfordulását idézi elő. Még gyors haladás mellett s hirtelen fölmerülő akadályoknál is könnyen tehetni oldalkerülőt, ami sokszor előnyösebb, mint a gépet hirtelen megállítani. Azonban veszély esetén ellengőz bebocsátása által a gép egy pillanat alatt is megállítható. A vezető a kocsi előrészében levő üléséről szabadon áttekintheti az utat s a szerint teheti a kocsi haladását gyorsabbá vagy lassúbbá amint kevesebb vagy több az akadály. Egyenes, vízszintes, akadálytalan úton e kocsival 8—10, szükség esetén 15—20 kilométert is megtehetni óránként, sőt még kisebb 10—15 méternyi emelkedéseket is nagy könnyűséggel győz le. Normális viszonyok közt egy 5—6 kocsiból álló vonathoz, mely 50 — 60 000 kilogramm terhet vontat. 10—20 kilogram szén, s 50—100 liter víz számíttatik egy kilométerre. Gyakorlatilag gazdasági, katonai, gyári és építkezési, bányacélokra, de ott, hol vasúthálózat nincs, kisebb vonalakon közönséges szállításokra is előnyösen használható.

Költemények. 1878-1881

Albertfalvi

Arany János

Balogh Gyula

BAKSAY SÁNDOR

Barakonyi Gusztáv

Bartók Lajos

Dalmady Győző

Dengi János

Dömény József

Erdélyi Béla

Erődi Dániel.

Fábián Géza.

Garay János

Greguss Ágost

Gyulai Pál

Hazay Gyula

Illyés Bálint

Inczédy László

Jakab Ödön

Lauka Gusztáv

Lévay József

Lukács Ödön

Madách Imre

Majthényi Flóra

Pap Kálmán

PÁSZTÓI

Pósa Lajos

W. Rajka Teréz

Reviczky Gyula

Sipos Soma

Soós Lajos

Szabó János

Szabó Sándor

Szász Béla

Szemere Miklós

Széchy Károly

Tompa Mihály

Vajda János

Vargha Gyula

Zanathy Kálmán

*

1881. 39. 619. Albertfalvi. Szózat a magyar parlamenthez

Drága parlament!

Becsed már lement,

Áldást nem nyújtasz,

Terhekkel sújtasz.

Szól a miniszter:

Pénz s katona kell

S a képviselők?

Bólintnak ők.

Szavazzatok hát

Még pénzt, s katonát,

Nép ellenére

Hadd folyjék vére.

Mi csak fizetünk,

Másé életünk.

Nevet a porosz

S társa az orosz

Egyet intenek:

S Bécs csak úgy remeg;

Kerüli a bajt

Inkább fejet hajt.

Szól a miniszter,

Kit a ház tisztel:

Nagy mostan a baj

Mered minden haj

Sok a deficit,

Számoljunk kicsit.

Pénz nincs egy fillér,

Élnünk így mit ér…

Lám e hon mily szép!

Mily jó ez a nép!

Szenved honáért,

Áldoz pénzt és vért!

Panaszt nem emel,

Vár türelemmel!

S ha reménye csal,

Majdnem éhen hal,

Ha a nagy teher

Sokakat lever

S ha kezében ott

Már a koldusbot:

Vád avagy átok

Nem száll reátok

Inkább búcsút vesz

Lehet, hogy ott vesz

Búba öltözik

És kiköltözik!

Ilyen áldott nép

Mily boldog elébb…

Látod a babért?

Kell, hogy azt elérd:

Néped és hazád

Üdvét és javát

Munkáld mindenképp

Hadd áldjon a nép!

Vérzik, fáj a seb,

Egyre mérgesebb:

Adjatok rá írt,

Ne ássatok sírt!

Legyen bölcs, fölkent

Ez a parlament

Ott a koszorú

Tűnjék a ború!

(A teljes vers két oldal terjedelmű, 10 hasáb. A szemelvény a tizedénél kevesebb. G.)

1878. 1. 11. Arany János: A lepke.

Zöld lepke, mint hulló levél,

Melyet tovább legyint a szél,

Nem száll, virágot lepni meg,

Csak lenn, az ut porán libeg.

Nincs feltűnő bársony meze,

Csilló pora, fénylemeze;

Virágkorát most éli bár,

Oly színhagyott köntösbe' jár.

Volt napja, volt négy, tán öt is

Hogy ízlelt ő szerelmet is,

Most a jövőnek hint magot,

Nem fél, hogy a láb rátapod.

Szegény! Ha rátoppantanék,

Pusztulna ő, s egy nemzedék;

De oly bizalmas ott alant;

Mért bántsam a kis gondtalant?

Élj, lepke! Éld múló nyarad,

Ha még egy-két napod marad;

Jöhet vihar nagy hirtelen:

S megfagysz esőn, hideg szelén.

Köszönd, hogy már tekintetem

Földhöz lapul, nem föl vetem:

Ha bátran még fennhordanám,

Rád is tiportam volna tán.

Mért nézzek a magasba fel?

E szép világ: egy ködlepel;

Nem látom az ég madarát,

Csak téged itt, s utam porát

Nem a pacsirtát a ki szánt;

A napnak áldott fénye bánt;

De az anyaföld színtelen

Fakóján megnyugszik szemem.

Sorsom pedig, s egy méla gond

Egemből már a földre vont;

De nem remény-magot vetek:

Azt nézem: hol pihenhetek?

1878. 9. 134. Arany János: Vásárban.

(Július, 1877.)

Gyékényes, abroncsos alföldi szekér,

Honnan cipel a sors — se három egér?

Hoztál-e pirosló új búza-magot?

Mezők üde lelkét: friss széna-szagot?

Odakünn már, úgy-e, megért a kalász?

Rét gyapja lenyírva; foly a takarás;

Boglyák tetejéről egy-egy suta gém

Néz szét aratóknak vidám seregén?

Rég nem látta bizony vidámnak e nyájt,

Minden nyara — új seb — a régire fájt:

De talán most e nagy mezei jószág

Áldást hoz az egyszer: szép Magyarország.

Legyen is, legyen is megáldva e föld

Isten' maga-telke, mint rég ezelőtt,

Mikor én is „markot hajtani" kezdtem,

S nem sikerült, bár hogy' s mint igyekeztem.

Így — vézna, ügyetlen testi dologra —

Adtam fejem a bölcs tudományokra,

Barázda helyébe' szántván sorokat,

Nem kérkedem ezzel, mert azt se' sokat.

De, hogy a mezőt, az anyatermészet

Kebelét elhagytam, sajog egy érzet,

Holtig sajog itt benn, s tüzesebben vér

Láttodra, te búzás alföldi szekér.

1878. 45. 715. Nem kell dér Arany Jánostól.

Nem kell dér az őszi lombnak,

Mégis egyre sárgul:

Dér nekül is, fagy nekül* is

Lesóhajt az ágrúl.

Nem kell bú az aggott főnek,

Mégis egyre őszül:

Bú nélkül is, gond nélkül is

Nyugalomra készül.

Hátha dér-fagy, bú-gond érte,

Ősze is már késő:

Hogy pereljen sorsa ellen

A szegény lomb és fő!

*kötetben is „nekül”

1879. 48. 764. Arany János: Toldi látogatása Piroskánál ("Toldi szerelme" V. énekéből)

Őszi levélhullás szomorú szakában

Ballag haza Toldi, tűnődve magában;

Kiölé a rablót az utolsó házig,

Most, bosszúja hűltén, szíve lohad, fázik.

Levele császárnak s gyöngyös adománya

Terheli a tarsolyt: jaj de mit ő bánja!

Szemeit csüggeszti lova lába mellé,

Mintha sok elvesztett idejét nem lelné.

Kérdezni madártól, nem meri embertől,

Reszket is a hírért, reszket is a hírtől:

Ki lándzsa szegezve rohanna veszélynek:

Félve halad szemközt a budai szélnek.

Ne beszéld ki, bús szél, haraszt ne susogd el!

Bérci magas visszhang állj elibe, fogd fel!

Ne hallja korán meg, a mi úgy is késő:

Mily messze szakadtak, az a leány és ő!

Budára beérvén, kerülé az udvart;

Félre-zugon fekvő kicsi házához tart,

Hol Bence uratlan henyeségben várja

S kis varga kapusnak cincog citerája.

Toldi se' kérd sem hall újságot ezektől;

Bár köhögős Bence csupa jó hírektől,

De minthogy urával szóba se' mert állni:

Aranyait kezdé ravaszul számlálni…

1879. 43. 694. Arany János: Harminc év múlva.

Álmaimat gyakran látogatod most is,

Rég sir fedez, oh de nem nyughatsz ott is,

Ha ugyan jámbor kéz teneked sírt ásott

S nem temetetlen bolyong földi alak-másod.

Volna hitünk, mint a római, a hellén,

Már égne az oltár tova-tüntöd helyén,

Magad istenülve, örök istenek tárt

Csarnokában szívnád az üdítő nektárt.

De így is, az évek haladó terhével,

Mely minket elaggaszt, te gyarapulsz névvel;

Amit adtál, abból nincs semmi elveszve:

Firól fira szállsz te, mint egy közös eszme.

Hanem én, ki testben veled együtt éltem,

Elborulok néha, s iszonyodva kérdem:

Vad kozák, a lándzsát hü szívedbe tolá?

Vagy fejszével ütött agyon buta oláh? .

1881. 28. 436. Arany János: Egyesülés*

(1848.)

Az, mi a költő lelkének

Alomkép gyanánt

Lengett a távol jövendő

Tündér fátyolán;

Az, miért epedt a honfi

Soká, hasztalan.

De nem hitte, csak mutatta,

Hogy reménye van:

Az többé nem álom, nem kétség homálya:

Ismét egy a magyar kettévált hazája!

Magyar nép, igaz rokonság

Túl a bérceken,

Mik sötéten ott kékellnek

Világos egén;

Osztályosunk jóban, rosszban,

Kölcsön támaszunk:

Benned, bárhogy hány-vet a sors,

Nem csalatkozunk.

Öleljük meg egymást, szívesen, meghitten,

És szeressük egymást: úgy áld meg az isten.

Most szeressük, mert ki tudja

Felőlünk mi áll

Írva a végzet könyvében,

Élet vagy halál?

Oh, ki tudja nincs-e bennünk

Rejtve már a mag

Hogy a csak most egyesültek

Együtt haljanak,

Mint egymásra ismert ölelő testvérek,

Kikben hatni elkezd a lappangó méreg?

Nem, nem! Élni fog a nemzet

Amely összetart:

Kit önvétke meg nem hódit,

Nem hódítja kard.

Megbűnhődtük ősapáink

Vétkét súlyosan:

Napjainknak, a jelenben,

Csak erénye van

És az erényes nemzet jutalma nem égi:

Földön jut hosszú és dicső élet néki.

* A Budapesti Szemle legújabb füzetéből

1879. 548. Balogh Gyula. Az évek jönnek

Az évek jönnek, évek mennek

Éltem fájának levele

Mindegyre hull, a cél mi távol!

Ki mondja meg: elérem-e?

Kérdem, de ah, miért is kérdem!

Hisz annyit magam is tudok:

Hogy aki útját eltéveszti,

Az célhoz érni sose fog!

1887. 7. 110. BAKSAY SÁNDOR: AZ ILIÁSZ ELSŐ ÉNEKÉBŐL. *

Agamemnon kénytelen levén Khryseist atyjának, Khryisesnek visszaküldeni, hogy maga díj nélkül ne maradjon, hatalommal elveszi és elviteti Achillesz rableányát, Briseist. Achillesz a sérelmet elpanaszolja anyjának, az Ezüstlábú Thetisnek, ki a tenger leánya.

*

Achillesz félre ült, ottan keseregve,

A tajtékzó tenger partjához eredve,

S anyja felé tárván kezeit, a habnak

Sötét mélységére szemei tapadnak:

Ó ha rövid létre engem, anyám, szültél,

Mért Zeusz e létet nem tette becsültté?

Atridával szemben de hagyott szégyenben,

Aki jutalmamtól megfoszt ma engem…

*Pótlás a h14-18 fejezethez

1879. 46. 737. Barakonyi Gusztáv. Visszatekintés

Volt idő, hogy vártam én is

Vak szerencse, sors kegyét;

Szebb jövőt, hol szenvedésim

Majd jutalmuk elvegyék,

S hogy az élet lombos fáján

Jut helyem fönt, koronáján,

S nem leszek csak gyönge lomb,

Mit szellő is tovahord.

Volt idő, hogy hittem én is

Ábrándokban. Mennyi volt!

Bár a föld porába', mégis

A kék égbolt rám hajolt.

Hír, dicsőség! Súgta álmom,

Hittem én, hogy föltalálom,

Hogy reményem célhoz ér

S fürtjeimen a babér!

Az élettel szembeszálltam,

Kikacagni volt erőm!

Eltiporva, újra bátran

S elül kezdtem vakmerőn.

Építettem tervre tervet,

S kártyavárát, mint a gyermek,

Hogyha összeomlik mind:

Újra kezdettem megint.

Folyik az élet lomhán, lassan,

Lelkem, mint fáradt madár,

Mind alantabb, nem magasban

Szálldos, míg majd földre száll,

S vagy talál egy csöndes fészket,

Hol a vésszel szembe nézhet,

Vagy törekszik még föl, és

Sorsa: örök küszködés.

1878. 15. 230. Bartók Lajos: A sziklák.

Oh! Ne mondd, s ne hidd, hogy a sziklák kemények,

A nagy éggel szembe kik dacolva néznek!

Sokkal keményebb a női szív ezeknél,

Hol pedig nyugalmat örömest keresnél!

A női szív olyan, mint a szép hímes rét,

Pompázva kínálja a virágok ezrét,

De azzal megöl, hogy mind' nem tépheted le,

S kinek csak virág kell: nyílt előtte keble.

Mint a férfikebel, ti merev kőszálak!

A fáradt felhők is rátok bizton szállnak;

Fáradt felhők igen, de se könnyű lepke,

Se minden láb rá nem gázol fejetekre!

E kopár homloknak nincs más koronája:

Egykét ingó fűszál, mit a szél vet rája;

A haragos villám azt is learatja,

De nem ingatja őt ég és föld haragja!

És ha bánatom volt, a virágos réthez '

Hiába fordultam: mosolyog, de nem érez.

Elpanaszoltam a sziklatetőknek,

S ők visszhangoztatták jajom' résztvevően!

Sziklák, puszta sziklák, kik rideg kopáron

Látszotok elnézni e fényes világon,

Engemet külsőtök nem riaszt, sőt drága

Zordon kebleteknek szilárd barátsága!

S ha hegyi ligetben járok a haraszton,

Hozzátok elnézni soha nem mulasztom.

Ott érzem jól magam lábaitok alatt,

Viharban rólatok letépett kődarab!

1879. 1. 2. Bartók Lajos: 1878. végén

Leperdült az utolsó homokszem

Óraművén a komor időnek,

Sír göröngyeként, amellyel annyi

Szép reményink eltemetve lőnek.

Dübörögve ejti el utolsó

Fövenyét a lejárt végső óra,

Mintha orkán szaggatna sziklákat

Nemzetekre szegzett koporsóra…

Fuss idő! Fuss rossz lelkiismerettel,

Vissza sem tekintve munkáidra.

Viseld súlyát szörnyű hatalmadnak.

Melynek semmi rombolás sincs tiltva!

De idő! Bár jégleheleteddel

Elhervaszthat mindent ádáz kedved,

Egy világot úgy, mint egy virágot:

A szabadság él, s nem ölheted meg…

1879. 21. 331. Bartók Lajos: Levél Koltóra

(Teleki Sándorhoz.)

Két nemzet hőse! Hosszan olvasok

Arcod s kezed vonásiban, melyek

Emlékezet s barátság lángjait

Vetik felém világító toronyként.

Mért küldöd képed, hogyha írsz nekem?

S ha képed itt van, miért rám vesztegetned

Írásodat? Kép, írás, ez vagy az,

Külön s magában is teljes híven

Mutatja lényed egész aranyát,

Mely tiszta, tűzpróbás, s vidám zenéjű.

Arcod mosolyog s mosolyognak betűid.

Pedig szegény betűk, oly feketék

S oly görbe lábú és hajlott gerincű

Kis szörnyek ők! Mint piszkos ördögök,

Vagy mint a Dante kárhozottjai,

Úszkálnak ott alant, olvadt szurok-tó,

A tintatartó hullámaiban…

Épüljön az ős isten temploma,

Lásd őt honában még egyszer, öreg hős,

Lobogjon e hon az ő szent tüzében!

Az oltáron, melynek te papja voltál,

Örömmel volnék első áldozat.

*

A Kolozsvárt született /1821 – 1892 / és Koltón nyugvó Teleki Sándor – a „vad gróf”, ahogy kortársai, többek között Petőfi Sándor nevezte…wiki

1881. 6. 82. Bartók Lajos: Emlékezés Muszkára

A kék hegyek, virág-tarkázta dombok

Fehér színben hullámzanak felém,

Mintha a tenger, míg javába' tombolt,

Megdermedt vón' egy bűvész vesszején.

Ah, ily varázslat föd telével engem,

S a nyughatatlan tengert, szívemet.

Tündérvidék, virulj föl képzetemben,

Hozd vissza napját, hű emlékezet!

A nyár virágát rajtok feledé,

S az ősz tetézte bőkezűn gyümölccsel.

Sas szárnyakon vitt utam fölfelé,

Hogy fönn, szabadság! Lelkemet te töltsd el.

S a nagy múlt, míg a várromon merengtem.

Mint egy pillangó, körülrepkedett.

Tündérvidék, virulj föl képzetemben,

Hozd vissza napját, hű emlékezet!

És este, mint a csillag, integettek

Hívóan a nyájas ház ablaki.

Ott szeretet s barátság az örömnek

Pásztortüzeit gyújtogatta ki.

Játszó mosoly gyermek-leány szemekben

Táplálta a házi oltártüzet.

Tündérvidék, virulj föl képzetemben,

Hozd vissza napját, hű emlékezet!

Oh, boldog gyermek! Múló ifjúságom

Bölcsőd felett álmodva vesztegel.

Parányi ajkad mosolyában látom

A hajnalt, míg engem az éj föd el.

A könny, mely rád borús szememből cseppen.

Harmat legyen alvó szíved felett!

Tündérvidék, virulj föl képzetemben,

Hozd vissza napját, hű emlékezet!

1881. 52. 820. Bartók Lajos: A száraz malom

Forog, forog, de vissza sohse fordul

A nagy kerék, egyhangú a malom.

Az ostoros pattog, lovára mordul;

S őröl a molnár, a vén unalom.

Veréb fiók kiszáll a nádfedélre,

A napraforgón zümmögő vadméhe,

S gyerkőcraj, annyi, mint a méh s veréb,

Kérezkedik, s forog velük a kerék!

Forog, forog, hűs ernyőjével árnyaz

A rekkenőben a nagy nádkalap,

Folyik a játék, s mint anyányi szárnyas,

Repül a gyermek a tető alatt.

Fel most oda, mit rejt a nádi fészek?

Vagy megdézsmálni azt az édes mézet!

Ott másznak a vadorzók, és megint

Le a kerékre, mely lágyan kering!

Forog, forog, és boldog szédülettel

Ragadtatják magok' a gyermekek.

Megindul a dal s vidám hang nevet fel,

És úgy tetszik, játszódni intenek.

A gyermekek közé! Ah, lehetetlen!

Játszani, mint ti, régen elfeledtem!

E boldogságból pajtástok kinőtt!

Nem hívhatom vissza e szép időt!

Forog, forog, de vissza sohse fordul

A nagy kerék! Óh boldog gyermekek,

Kisodrott engem is a tünde korból,

És örömimtől messze elvetett.

Ily gyors az útja e szárnyas keréknek,

De ifjúságba vissza sohse térhet.

Most veletek édesdeden kering,

Egykor majd nektek is hiába int.

*

A szárazmalom jelentése a középkorban minden olyan malom, melyet emberi vagy állati erővel hajtottak. Ide tartozik a kézi hajtású kis malom, a taposómalom, és a járgányos malom. Szárazmalmon kívül vízimalmok és szélmalmok őrölték a magot, sajtolták a szőlőt, az olajt. Később szárazmalmoknak csak az állati erővel hajtott malmokat nevezték. Wiki

1881. 2. 19. Dalmady Győző: A MAGYAR LOBOGÓ.

Ha rongyos is a lobogónk,

Mégis dicsőségünk jele;

Száz csatában ott járt elöl.

Vész, vihar nem téphette le.

Annál följebb emelkedett,

Minél kétesb volt a csata,

Rajt a szűz anya képe állt,

Melynek sugárt s fényt ő ada.

Ha rongyos is a lobogónk,

Nekünk mégis ereklye, kincs,

Hozzátapad szárnyak gyanánt

Hőseinek emléke is_:

Szétrongyolódott szárnyak helyett

Újakat nyert: emléküket!

Sokkal szebb. mint volt azelőtt.

Szent képe most a becsület.

Ha rongyos is a lobogónk,

Mienk mégis, mienk, igen!

Nem adjuk az idegenért,

Akár bársony, akár selyem.

Hadd legyen rongy! Hát mit tesz az?

Hírnevének vajon mit árt?

Csak mi legyünk a régiek

Hozzá méltó hős daliák.

1878. 31. 486. Dengi János: Lelkem nyugodt.

Lelkem nyugodt, miként a tenger,

Ha hullámai lesimultak;

Már nem törődöm a jövővel

S nem háborítnak már a múltak.

Bohó remények, balga vágyak

Nem bántják többé szívemet,

Élek, miképp más, a jelennek:

Ahogy van, úgy van, egyre megy.

Nem kutatom az élet célját,

Tudom, hogy úgy sem ismerem meg;

S úgy sem szerettem életemben:

Békét hagyok a bölcselemnek.

Minél mélyebbre száll az ember,

Annál nagyobb a tömkeleg.

Élek, miképp más, a jelennek:

Ahogy van, úgy van, egyre megy.

Küzdjek tovább is lankadatlan

A zúgó árban mosolyogva?

S midőn a part előttem: akkor

Zuhanjak ismét a habokba?

És érezzem megint, hogy ottan

Majd rajtam nem segítenek?

Élek, miképp más, a jelennek:

Ahogy van, úgy van, egyre megy.

Hogy vannak-e? Eszembe sem jut,

Kikért a szív részvétre dobban,

Kiken segítni is lehetne

Búban, nyomorban, fájdalomban.

Miért is? Tán, akin segítek,

Hogy lelkem épp az ölje meg?

Élek, miképp más, a jelennek:

Ahogy van, úgy van, egyre megy.

S szeretni? Ah, miért szeretni?

Egy szív kétszer meg nem repedhet.

Örök átkunk, hogy az szeressen,

Akit szívünk sosem szerethet;

S hogy aztán mi is azt szeressük,

Aki bennünket nem szeret.

Élek, miképp más, a jelennek:

Ahogy van, úgy van, egyre megy.

Járok az élet tarka rétjén

Gond nélkül, mint a többi ember,

Nem törődöm örömmel, üdvvel,

Nem fájdalommal, gyötrelemmel.

A múlt feledve, s a jövővel

Mért keserítsem lelkemet?

Élek, miképp más, a jelennek:

Ahogy van, úgy van, egyre megy.

1878. 7. 102. Dömény József: Télen.

Szerettem egykor künn a sík mezőn

Bolyongni téli zord időben.

Esett a hó, szállongva pelyhezőn,

S kavarta fel a szél erősen.

Fehér a föld, a meddig láthatok,

S nem lel szemem nyugvópontra rajta.

Fejem fölött kavargó oszlopok

Vihartól fenn üzetve hajtva.

Mi jól esik: megírni most e verset

A kályha mellett!...

Előre mentem, törtetek tovább

A süppedő havon keresztül.

Nagy hófúvás feküdt az utón át

És benn nyakig egy jó kereszt ül.

Hogy megörültem e keresztnek én!

Falut találtam ott közelbe,

S meleg szobát, hol nyugtom' lelhetem,

Jó emberek közt, bajt feledve.

Mi jól esik megírni most e verset

A kályha mellett!

1897. 34. 544. Erdélyi Béla: A matróz özvegye

Naphosszat ül a puszta szirtfokon,

Az óceánt vizsgálja mereven.

Barát nem háborítja, sem rokon

Míg lelke tova száll a tengeren.

Mindegyre vár és könye egyre hull,

Reményeit a kétség tépi szét,

Lábánál kis fia gondatlanul

Meri kagylóval a tenger vizét.

A férjét várja ; nem vár kincseket;

Fillériből kenyérre, jó, ha jut.

Nem vár a közmatróztól egyebet,

Csak őt magát, ha briggje révbe fut;

Csak egy könyüt, mit az öröm fakaszt!

Csak égy' csókot, mi lelkét hozza meg!!

S a dúsnak hagyja, megsóhajtalan azt,

Miért a kalmár vihartól remeg.

Vár, vár soká, de mind hiába vár

Nem tér. meg ő, a messze költözött.

A viz sima, üres a láthatár.

Csak egy sirály leng a hullám között.

Az asszony arca erre felragyog

Fél őrületben felsikolt: hajó!

A gyermek hallja és szintén gagyog:

Hajó! a szirt is visszazeng: hajó.

Ölébe kapja játszó kis fiát.

A szirtfokról a révbe lerohan,

Megszánja mind, ki hallja, hogy kiált

Hajót a megbomlott boldogtalan.

Kit ő óhajt, kit lelke visszavár,

Őt várja az, a tenger mélyében

Elsüllyedt, mindenki tudja már,

Csak ő nem tudja: férje hol pihen!

És egyre vár a puszta szirtfokon;

S az óceánt vizsgálja mereven.

Barát nem háborítja, sem rokon,

Míg lelke tovaszáll a tengeren.

Mindegyre vár és könnye egyre hull,

Reményeit a kétség tépi szét.

Lábánál kis fia gondatlanul

Meri kagylóval a tenger vizét.

1881. 51. 808. Erődi Dániel. Dal a rabokról

Rabokat kísérnek a fegyveres őrök

Illavára, Vácra;

Hej! Aki odamegy, nem jön vissza többé,

Vagy ha jön, sokára!

Apja után sírva kérdez majd a gyermek,

Hisz oly régen ment el!

Biztatja az anyja, hej de csak elfordul

Megcsordult szemekkel!

Várja szeretőjét a szerető mátka,

Nem lesz hűtlen hozzá;

Hirtelen indulat ragadta őt rosszra.

De nem lett gonosszá!

Mankóra görnyedve gyámoltalan öreg

Egyedül van otthon;

Várja fiát, várja, hogy megtört korának

Vigasztalást hozzon.

Rab vagyok, rab vagyok, mind nyomon kísérnek

A fegyveres őrök;

Hej, akik szerető szemmel kísérnének

Távol estem tőlük!

Nem ölök meg többé, nem ölök meg senkit!

Csak az indulatot,

Aki engem mintegy megbőszült vadállat

A bűnre ragadott.

«Nem bántom a másét soha, soha többé!

Munka után élek,

Oh, csak a nyomortól legyenek meg addig

Otthon a szegények!

Megbocsát az Isten, meg is segít engem,

Kit imádok, áldok!

Csak még egyszer lássam, akit elvesztettem,

A szép szabadságot!»

Galamb röppen el a börtön ablak előtt

Fényes hófehéren;

«Hej, galamb, zöld ágat, viruló zöld ágat

Mikor hozol nékem?»

1879. 10.150. Fábián Géza. Tűnődés

Hull az eső, lassan cseppen,

Egy-egy jaj van minden cseppben.

Kis szobámban ég a lámpa,

Hosszú, setét füstje száll

Felkanyarog, mint holló szárnya.

Elmém távol, messze jár.

Gondolatom messze röpköd,

Átbolyogja a múlt időket.

Mennyi emlék! Mindenikkel

Elmulat egy keveset,

Oly jó visszanézni, hidd el

Arra, mi már megesett.

Gondolni rá, bárha benne

Ezer keserv, bánat lenne;

Hallani száz dajka-rímet

S elaludni szép szaván

Milyen édes megpihenni

Annyi küzdés s baj után.

Hull az eső, lassan cseppen,

Egy-egy jaj van minden cseppben;

Csak hallgatom, elmélázom

És azon elmélkedem:

Ami elmúlt, mind csak álom,

Vaj' mit hoz rám végzetem.

1881. 36.564. Garay János: Hazám hölgyeihez

Kondul a vész harangja

A harcai kürt riad;

Férjed csatára száguld,

Kardot fen a fiad!

Csókold arcukra búcsúd

Magyar hölgy, honleány!

Kárpátoktól Adriáig

Veszély van a hazán…

Mi az? Saját ruhádból

Szab lobogót kezed?

Ékes szemed könnyével

Meg és fölszenteled?...

Fel, fel, magyar, csatára

Lobog az áldozat

A véres fellegekből

Dicső, szebb nap fakad.

S a dicsnek szent sugarát

Mely leng majd a hazán,

Testvérileg megosztja

A honfi s honleány!

*

Garay Dezső, a költő fia, birtokában levő eredeti kézirat után.

1881. 37. 580. Gyulai Pál: Leányfalván*

Sokat hányódtam, kényszeredtem

A kék Szamos partján születtem.

Oh, hány emlékem visszafáj,

Hozzád te erdős, hegyi táj!

A Maros is jól ismer engem,

Völgyében egykor sok dalt zengtem!

Honszeretet s a szerelem

Egy búvá olvadt lelkemen.

Laktam a Spree, s a Szajna partján,

Hazámnak csak a hírét hallám,

De a boldog nép körében itt,

Még jobban érzem sebeit.

Légy üdvöz bérc, légy üdvöz várrom,

S te Duna a magyar határon,

Csak vigyél tovább, csak egyenest.

Légy üdvöz ifjú Buda-Pest!

Itt megtaláltam végre révem,

Itt tölt el sok jó, sok rossz évem:

Sok küzdés, percnyi nyugalom,

Kevés öröm, több fájdalom.

A Duna halk hullámmoraja,

Kifáradt lelkem hívja, csalja:

Odább, odább egy zöld sziget,

Egy kis falu, dombos liget.

Fogadj be völgy, diófák árnya,

Kicsiny, fészeknek enyhe szárnya!

Jó pihenő, jó sírnak is,

Legyen, ha kell, hát annak is.

Ringasson el a méla hullám,

Zengjen madár az agg diófán,

Takarjon virágos halom,

Lengjen körül lágy fuvalom!

*A Budapesti Szemle legújabb füzetéből

1878. 40. 630. Greguss Ágost: A pályafutók.

Egyik pályafutó.

Tisztelt közönség, én teérted

Áldoztam ezt a földi éltet;

Népet, hazát nem emlegettem,

De néki szolgált minden tettem.

Vén lettem, és szegény vagyok,

De a család annál nagyobb,

S pihennem, oh ! Még nem lehet.

Munkámat és az éveket

A miket a közjóra költék,

Amúgy fél vállról megköszönték,

S most rám se nézel, jó közönség,

S kerülnek az urak, mert félnek

Hogy hivatalt vagy kölcsön kérek.

Másik pályafutó.

Tisztelt közönség, nem teérted

Áldoztam én a földi éltet;

Népet, hazát csak emlegettem,

De magamért volt minden tettem.

És most hatalmas úr vagyok;

Szeszélyim, terveim nagyok;

A gyáva, együgyű tömeg

Kit oly őszintén megvetek

Alázatosan tiszteleg;

Nyitva előttem minden ajtó,

És nyájas minden Janka, Jankó

Néző.

Bőségben úszik ez, az küzdelemben,

Ott kincs, itt gond van mindig új.

Hogy boldogulj, légy lelkiismeretlen;

Hogy üdvözülj, ne boldogulj.

1878. 8. 120. Hazay Gyula: Nem ébredsz fel Polonia?

Nem ébredsz fel Polonia?

Vér-karmú sas kereng,

Golyó fütyöl és kard csörög,

Az ágyú torka mennydörög,

A föld remegve reng!

Bősz harci vágy forr véremben,

Szívem fennen dobog!

De ki van tépve két karom.

Befödi két nagy sírhalom,

Kardot nem foghatok.

Fejem, szívem' egy más helyen,

Együvé temették,

Hogy haljon el a gondolat,

A kínos fájdalom alatt

Ha újra ébrednék!

De várj! Közeleg a hajnal már,

A nagy feltámadás!

Megnépesül a temető,

S egy óriásként áll elő

A milliom kaszás!

Jaj akkor, jaj a zsarnoknak,

Fehér sas fenn kereng,

Golyó fütyöl és kard csörög,

Az ágyú torka mennydörög,

A föld remegve reng!

*

1872 és 74 között a lengyel nyelvet majdnem teljesen eltávolították az iskolákból, elbocsátották a lengyel tanárokat és állásukban németeket alkalmaztak. 1876-ban a lengyel nyelvet az igazságszolgáltatásból és a hivatalokból is száműzték. wiki.

*

1878. 36. 560. Illyés Bálint: Vihar előtt.

Már hallom: a felhők dörgése közelget,

Már látom: a villám fénye kigyúl

Már lelkemet éri a harci zörejnek

Bősz hangja, sikoltva, süvöltve vadul.

Már látom a lángot, az üszköt, a hamvat

S tengerre dagadva a könnyet, a vért.

Sok béke-mű ismét a semmibe hamvad,

Egy század íme — kérdhetd — mire élt?...

Zord képek! Előlem, oh tűnjetek el még!

Pihenj le vihar, túl a bércen, hazán!

Hogy bősz haragodnak szárnyai ne verjék

A porba, halálba szerette hazám!

Vagy zúgj! de erődet oltsd népek erébe

S a vérre sóvárgót tipord le vele!

Szent béke te meg ülj sírverme fölébe,

Hogy fel ne szakadjon többé fedele!

1879. 4. 50. Inczédy László: Nem vágyom én

Nem vágyom én, hogy a jövendő

Megkoszorúzza síromat;

Dicsőség, fény — tudom — veszendő,

S rövid boldogságot sem ad,

A dalt, mely szívemből kiröppen,

Mit bánom én, ha feledik,

Daloltam, álmodtam, szerettem,

Nem megyek el megkönnyezetlen,

Ha a halál megérkezik.

A fény, dicsőség büszke álmát,

Ha tetszik, ám kergesse más,

Kutassa a sír birodalmát,

Ott túl vár-e feltámadás?

Én addig homlokomra fűzöm

Rózsáid, édes szerelem,

Nem búsulok letűnt időkön,

A sírnak titkán nem tűnődöm,

Betölti szívem a jelen….

Nap napra kél, s én szakadatlan

Kenyérért küzdök, fáradok;

De bolyogni hív a csöndes alkony,

A lombzúgás, a csillagok.

S ha hazatérek megpihenni,

Csókkal vár gondos feleség,

S dalom vígan csattogva zengi:

Legszebb dicsőség szerettetni,

Szeretni legfőbb bölcsesség.

1881. 31. 484. Inczédy László: Agglegény-dalok

…Egy nő s egy férfi árnya

Egymásra rátapad,

Ah, szinte általhallom

A hangos csókokat.

Édes szerelmi kéjtől

A függöny is remeg,

S valami nagy nehéz bú

Szállja meg szívemet.

Én is lehetnék boldog,

Épp, mint ti odaát,

Ölelne szende hitves,

Szeretne hű család.

Én is lehetnék boldog,

S hogy nem leszek soha:

Átkot se mondhatok rá,

Magam vagyok oka…

A régi édes emlék

Föl sem újulna tán,

Ha nem látnám az árnyat

A szomszéd ablakán.

1881. 42. 660. Inczédy László: Elmélkedés

A világot összejártam

Gyalogszerrel és batárban, —

Ismerem az életet;

Volt már részem jóban, rosszban,

Búslakodtam, sóhajtoztam,

S vigadtam is eleget.

Egyszer-egyszer hébe-korba

A szerencse rám mosolyga

S pazarolta kincseit,

Elárasztott minden jóval,

Szeretettel, szíves szóval,

S csöndes boldog révbe vitt.

Hajh de máskor ázva-fázva

Kutyagoltam utca-sárba'

Hajléktalan, éhesen,

Nem volt egyéb társaságom,

Csak a szél, mely rongyruhámon

Átsüvöltött élesen.

Lelkemben nagy eszmék forrtak

Hatni és az utókornak

Nagyul hagyni át nevem.

Mécsem már hamvadva égett

S kutatnám a bölcsességet

Ócska pergameneken.

Majd szilajul, féket eresztve

Mámorító gyönyörökbe

Fullasztottam magamat;

Ha elnyomott a bor álma,

Festett arcú lány csókjára

Ittam ki új poharat

Édes borát az örömnek,

Ürmös kelyhét gyötrelemnek

Fenekéig ismerem,

S ha elmém a múltba téved,

Sürgő forgó tarka képek

Vonulnak át lelkemen.

S hogy a múlton áttekintek

S latra teszem a jót mindet,

A mit nyújtott életem,

Kérdve: volt-e perez, a melyben

Teljes boldogságra leltem,

Az a válasz: sohasem!

S ha a rosszat fontra vetve

Kérdem: voltam-e egy percre

Teljesen boldogtalan?

Gyarló ember mit tagadnád,

Boldogság, boldogtalanság,

Nincs tökélyes semmi sem.

1879. 3. 34. Jakab Ödön: Korcsmában.

Tehetős, gazdag ifjú méláz

Amott a szűk asztal megett,

Szeme lesütve, arca halvány,

Látszik, hogy sokat szenvedett.

És hogy gyötrelmét eltemesse,

Mely hús szívébe hasogat:

Húzatja egyre, szakadatlan

A harsogó, víg dalokat.

Oh én is hordok, néma gyásszal,

Szívemben elég keserűt;

De pénzem nincs, hogy megfizessem

A vigasztaló hegedűt.

Azért szerényen megvonulva

Távol egy üres szegleten:

A másnak húzott víg zenénél

Bánatom úgy temetgetem.

Úgy teszek, mint nagy városokban

Baján a szegény nép segít,

Ha van halottja, ámde pénze

Harangozásra nem telik:

Elvárja, míg egy gazdagabbal

Indul a fényes gyászmenet,

Aztán az ingyen harangszónál

Ő is megindul és temet.

1879. 45. 716. Lauka Gusztáv Románc

Meghalt az ifjú lány virágvasárnapon,

Hétfőn kiterítve feküdt a gyászpadon,

Kedden eljött a pap, beszentelte, vitték,

Közel a faluhoz néma sírba tették.

Kivéve kedvesét, mindenki feledte,

Az szerdán is künn volt, s virrasztott felette,

Csütörtök alkonyán virágokat szedett,

Melyeket könnyek közt a sírra ültetett

Nagy-péntek éjfelén fölkelt a holt leány,

Fehér volt ruhája, orcája halovány;

Elment kedveséhez, ki róla álmodott,

Megcsókolta, s csendben, ahogy jött, távozott.

Szombaton az ifjú boldog volt és nyugodt,

Képzetben szerelme tárgyával játszódott;

Felmerült lelkében a múlt éji álom,

Melyben kedvesével volt a másvilágon.

Húsvét első napján, piros vasárnapon

S hétfőjén az ifjú feküdt a gyászpadon,

Kedden eljött a pap, beszentelte, vitték,

Megholt kedveséhez, néma sírba tették.

Lauka Gusztávot /1818 – 1902. /soha életében senki se vette komolyan,

de nem is tartott igényt arra, hogy komolyan vegyék. Google.

1881. 5. 66. Lévay József. Ha meghalok

Ha meghalok, szellő legyen belőlem

Járó kelő holdvilágos mezőben,

Emberektől elbujdosott fájdalom,

Melyet el nem olthatott a sírhalom

Szállok, szállok csendes nyári éjjelen

Rideg pusztán, a hol senki sincs jelen,

Ott keresem a vitézek hamvait,

Kiket a harc veszedelme sírba vitt.

Szállok, szállok bujdosókkal messzire,

Kékes vizű habos tenger szélire,

Ajkaikról a sóhajtást fölveszem

S messze hagyott hazájukba elviszem.

Szállok, szállok csendes boldog faluba,

Szerelmes lyány csókja, könnye csalt oda,

Virágom volt nekem is a szerelem,

Fényes álma most is együtt jár velem.

Szállok, szállok majd egykor nagy sokára,

Lassan, titkon egy kis ház udvarára;

Megzörrentek ott egy keskeny ablakot,

Az én édes jó szüléim laktak ott.

Szállok, szállok magam sem tom hogy hova,

Találok e nyugodalmat vagy soha?

Emberektől elbujdosott fájdalom,

Melyet el nem olthatott a sírhalom!

1879. 8. 114. Lukács Ödön: Mint haragos szélvész

Mint haragos szélvész, mely szaggatva láncát

Komoran hagyja el börtöne tornácát,

S jajgatva, nevetve, tűzkígyóit szórva

Felkavart örvényit az egekre szórja:

Ilyen a sors dühe, mely szívünkre támad,

Nyomain pusztulás, tört kebel és bánat.

És mégis az ember, bár fizesse drágán,

Szeret vándorolni a lét pusztaságán,

S míg előtte messze egy kis remény zöldül.

Nem kívánkozik ki a tövis-erdőből!

Ma átkozza sorsát, mert vesszeje verte,

Holnap mosolyától mindent elfejte.

S bár ritkán mosolyog ránk az öröm gyöngéden:

Hosszú bút feledtet egy kis percnyi éden!

A zuhatag ámbár zúzva hull a mélybe

S szertehull a sziklán habszilánkra tépve;

A magasba fortyant ködszerű vízpárán

Diadalt hirdetve csillog a szivárvány.

A kiállott vésznek öröme, s a remény

Így fakaszt szivárványt bánatunk fellegén;

S míg szemünk elég ép látni annak fényét:

Addig elkerüljük a kétség örvényét;

Addig a búbánat habja el nem temet!

Életkedv, ne is hagyj soha el engemet.

1879. 43.694. Madách Imre: Harangszó

Megkondul a völgy harangja

Alkonyatkor csendesen,

Édes fájó áhítattal

Hallgattam meg a hegyen.

Egykor e harang szavából

Csak gyönyört értettem én,

Mert tudom, hogy várakozva

Hő kebel dobog felém.

S míg a kedves jelre lánykám

Felpirul s előmbe néz,

Nékem a kétes homályból

Csókot int a drága kéz.

Később, hogy kedves halottat

Rejti tőlem is a sír,

Esdettem, hogy más kimondja,

Mihez szívem szót sem bír.

És kimondta a harangszó,

Mint egy régi jó barát,

Aki részt vesz örömünkben

S enyhíti szívünk baját.

Majd meg egykor, mint a munkás,

Fáradalmas hét után,

Várva várom a harangszót

Életemnek alkonyán.

S hogyha küzdelmim korának

Hétköznapja telve lesz,

Ismét e szelíd harangszó

Nyugtot nékem is szerez.

1879. 43. 694. Madách Imre: Egy hölgyhöz

Most látom mily erősen

Voltál szívembe nőve:

Amint kitéplek onnan,

Utánad foly ki vére.

GRÓF KÁROLYI GYÖRGYNÉ, ZICHY KAROLINA GRÓFNŐ. BARABÁS MIKLÓSTÓL

1878. 3. 34. Majthényi Flóra: Szerelem. *

Lányok ültek elmerülten

Gömbölyű toronyszobában,

Szálat fonva, gombolyítva,

Szépek, ifjak mind a hárman.

S szólt közülük a legifjabb:

„Némán ültök mind a ketten;

Künn a szél zúg, zápor csapkod

És mi itt, körben, meghitten!

„Szóljunk hát szívünk ügyéről:

Vaj' mit tennénk, oly esetbe'

Kedvesünk, ha mindhármunkat

Elfeledne, mást szeretne?"

És felelt a büszke Ágnes:

„Én megvetném mindörökre!

Nem láthatna soha többé,

Méltatlan az én szívemre!"

Míg egy hang a tornyon végig,

Szólt miképp szú percegése,

Nem hallották, csak sejtették,

Mint álomban vették észre:

„Nincs szíved, sosem szerettél,

Nem szeretsz, s nem fogsz szeretni!

Akit igazán szeretnél

Nem tudnád azt így megvetni."

S Margit, égő szemmel így szólt:

„Én megölném őt azonnal,

Gyilkot ütnék a szívébe,

Fölfognám saját karommal.

„És gyönyörrel nézném vérét

Mint patakzik a ruháján,

Megvenném az ő halálát

Bár tulajdon lelkem árán!"

És a hang ismét megszólalt,

Mint a szúnak percegése,

Nem hallhatták, csak sejtették,

Mint álomban vették észre:

„A mi szívedet betölti

Csak vér habja, szenvedélye,

Nem valódi szerelemnek

Földöntúli tiszta fénye!"

S szólt merengve a legifjabb

Halvány arcú szőke Lenke:

„Meg sem vetném, meg sem ölném,

Őt szeretném mindörökre!

„Ápolnám szívét, szerelmét,

Hogy beteg virág gondolnám,

Azt, ki őtet boldogítná:

Megölelve hozzá vonnám.

,,S nem halnék meg bánatomban,

Boldog lennék: boldogsága

Vetne fényt életemre,

S lenne lelkem új világa!"

S szólt a hang a tornyon végig,

Mint a szúnak percegése,

Nem hallhatták, csak sejtették,

Mint álomban vették észre:

„Oh! Te, csak te tudsz szeretni

Fölmagasztosult szíveddel,

Önzetlen s csak benne élve,

Boldog léssz te, ne feledd el!"

És a három ifjú lányka,

Elhallgatva, elmerengett;

Gyorsan font, és gombolyított,

Sárga len kezükben lengett.

És derült az ég is újra,

Elvonult a zápor árja;

Páros tarka ív vonult a

Víz fölött a vár tornyára.

Régi bútor pattant halkan,

Ősi szellem járt mellette;

A nap égő búcsú fényét:

Várablakra rávette.

* Fölolvastatott a Kisfaludy-társaság dec. 27-ki ülésén

Az édenből a pokolba – Majthényi Flóra titokzatos története /1837-1915/

*

1878. 8. 126. PÁSZTÓI: EGY ELKÁRHOZOTT DALAIBÓL.

I.

Óh, jól van így! megérdemeltem

Ezt a bolondos végzetet;

Elbizakodva és öntelten

Miért hittem vakon neked.

Halandó a nyár-déli napba

Ne nézzen balgán, vakmerőn!

Mire szemét róla lekapja:

Már a fény nyomorékja lön.

Mit nyert a sok pártütő angyal

Hogy az eget ostromolá?

Egyetlen villám jött haraggal

S mind tehetetlen hullt alá.

Mihez fogék eszeveszetten?

Ez az igazi kárhozat!

Immár a mennyet elvesztettem,

És a pokol be nem fogad.

II.

Szállj le, szállj le esti harmat,

Hűtsd meg izzó agyvelőm;

Nedvesítsd meg tikkadt nyelvem,

Segíts rajtam, résztvevőn.

Hadd kínlódjam, ha már így van

Át az örök életet;

Belenyugszom, elhiszem, hogy

Ez másképp nem lehetett.

Csak ne zengne a magasban

Bűbájosán az a dal,

S a mélységben lánc zörgése

Ijeszt mormolásival.

Valaha még megenyhül-e

Percre ez a fájdalom?

És valaha jut számomra

Egy parányi irgalom?

1879. 25. 399. Pásztói. A malom

Molnárnénak kék szeme, hó válla,

Sötét haja, piros az orcája;

Fehér galamb a szíve, ártatlan

Szerelemben tudatlan, járatlan.

Molnár legény úgy lesi, úgy várja

Mikor pillant csak egyet is rája?

Molnár legény, hamis a te lelked,

Égő vágytól percig sem pihenhet!

Öreg molnár csak dohog, dorombol:

„Mi lesz már, no, ebből a dologból?"

Hanem ezt is nagy titokban mondja

S úgy esküszik, hogy lesz rájuk gondja.

Zug a malom, vígan kelepelget,

Öreg molnár mély alvást tettet;

Lopott csóknak rövid csattanása

Agyát, szívét össze-vissza rázza.

Talpra ugrik, alig hogy bír látni

„Gyere fiam, gyere követ vágni "

Molnár legény sejt, fut a kőpadra

Öreg molnár utána haladva.

Peng a csákány, kipegnek, kopognak

Egyszerre csak egymásra rohannak;

Legény feje, öreg feje koppan

Mind a kettő hörögve ledobban.

Öreg molnár, alvást nem tettet,

Égő vágytól a legény pihenhet;

Molnárnénak kék szeme, hó válla

Már egyik se' félti, se' imádja.

1878. 5. 66. Pósa Lajos: Nyugalomvágy.*

Száll az idő, fogy az élet,

Boldog, a ki nyugton élhet.

Hej de százszor jaj azoknak,

Kik mindig csak fáradoznak.

Nekem sincsen nyugodalmam,

Lótok-futok szakadatlan',

Folytonosan küzdenem kell

A balsorssal, emberekkel.

S verítékem mind hiába

Hullatom a föld porába:

Füstbe megy sok szép reményem,

Vágyaimat el nem érem.

Útjaimra, merre járok,

Omlanak az akadályok.

Hogyha egyet már legyőztem:

Mindig több-több áll előttem.

Annyi súlyos küzdelemben

Helyt állottam csüggedetlen;

De már lankad bátorságom,

Nyugalomra, oh be vágyom!

Ej ha egyszer itt hagyom majd

Ezt a nagy zajt, ezt a sok bajt;

De kinyugszom magam ottan,

Abban a kis sírhalomban.

Az arkangyal trombitálhat.

Feltámadhat ember, állat.

A zsibongást, majd ha hallom:

Megfordulok, s tovább alszom.

.

* Mutatványul szerző sajtó alatt levő költemény gyűjteményéből

1879. 26. 410. Pósa Lajos. Elmegyek én

Elmegyek én innen oda,

A hol nem bánt senki soha

Hol az igaz, hű szeretet

Megenyhíti bús szívemet

S begyógyítja sok sebemet.

Rosszaságát a világnak

Elpanaszlom jó anyámnak.

Megvigasztal szép szavával,

Ölelgető két karjával

S könnyeinek záporával.

Elmondom a temetőnek,

Gyöngypataknak, zöld erdőnek.

Elpanaszlom fűnek-fának,

A csacsogó kis madárnak:

Velem milyen rosszul bánnak.

Mind megsirat, tudom, engem,

Meggyógyítják szívem'-lelkem.

A rét ezerjó füvével,

Kis madárka énekével,

A temető éjjelével.

1879. 39. 622. Pósa Lajos: Minden úgy van jól, ahogy van

Vége-hossza nincs a szónak:

Panaszkodnak, zúgolódnak.

Kiabálnak ezer nyelven

Isten ellen, világ ellen.

Keserűség száll a porba,

Levegőbe, csillagokba

Balga ember, ülj nyugodtan!

Minden úgy van jól, ahogy van.

Ugye fáj, hogy a becsület

Díja: koldusbot, feszület.

Keserít, hogy a szerencse

Rá se néz az érdemesre,

Sugarait a gazokra

Tékozolva pazarolja

Balga ember, ülj nyugodtan!

Minden úgy van jól, ahogy van.

Nem tetszik, hogy milliókat

Kedve szerint egy igazgat.

S egy miatt foly szakadatlan

A könny és a vér, patakban.

Átkozod a zsarnokságot,

Siratod a szabadságot

Balga ember, ülj nyugodtan!

Minden úgy van jól, ahogy van.

Azt sem érted, hogy az isten

Sok emberhez mért kegyetlen:

Mi öröme telik abban,

Hogy e földön annyi vak van,

Annyi sánta, siket, néma,

Hülye, őrült, csonka, béna.

Balga ember, ülj nyugodtan!

Minden úgy van jól, ahogy van.

A halál se tetszik, látom;

Pedig meghalsz, jó barátom!

Bekaparnak egy gödörbe,

Ott is hagynak mindörökre.

És azután elfelednek

Ez jutalma életednek.

Addig is csak ülj nyugodtan:

Minden úgy van jól, a hogy van.

1878. 41. 646. W. Rajka Teréz: Mily jó, hogy nincs fiam, lányom

Oh, mily jó, hogy nincsen fiam,

Most elvinnék katonának;

S szegény anyát megölné az

Aggodalom, a búbánat.

Ezer gondot, éji álmot

Áldozhattam volna érte,

De szívesen adtam volna

A haza szent védelmére.

.

Oh de fájna, ha most vinnék

Nem a haza védelmére

Azt se tudva mért — hiába,

Dicstelenül folyna vére.

Ádáz népek bősz fegyvere

Ezer halált szórna rája;

S nem volna, ki egy virágot

Tűzzön árva sírhantjára.

Oh, mi jó, hogy lányom sincsen,

Eladó lány, szép menyasszony;

Hogy vőlegényt, ifjú férjet

Idő előtt megsirasson.

Fájó búcsú, hűség-eskü

Jól még el se hangzott volna,

S már a férjnek, tán apának

Dobolnának indulóra.

Rossz idő jár mindenfelé,

Háborút vív föld az éggel,

S a letarolt mezők helyét

Nem veti be reménységgel.

Hajh, mit ér az élet, ha még

Tavasza sem hoz virágot?

S búval, gyásszal vonja be a

Tarka fényes ifjúságot.

Rideg, sötét lesz a világ.

Mily jó, hogy nincs fiam, lányom!

A kinek van ez időben

Azt az anyát, oh mint szánom.

1879. 7. 98.W. Rajka Teréz*. A hervadt báli csokor

Oh, jer napvilágra néma rejtekedből

Hervadt csokor, virág múmia;

Szép idők emlékét újítsuk együtt föl,

Miért kellett már elmúlnia?

Emlékszel-e? oh ha emlékezni tudnál,

Mikor én s te virulok valánk;

Az élet tavasza, s egy ragyogó víg bál

Boldogsága mosolygott ránk.

Keblemnek te akkor ékes bokrétája,

Reád milyen büszke voltam én;

Égő szerelemnek valál te postája,

Bűbáját már akkor érezém.

Ajkam mosolyából az ifjú, mint leste:

Tudom-e, hogy küldőd ő vala;

Én leszek vagy senki, tudta már ez este,

Életének őrző angyala.

Repültek az évek, azóta a fákról

Tízszer hullt le a hervadt levél.

S mi búcsúzunk már a tűnő ifjúságtól,

Te is rom vagy, csak emléked él.

Porladj itt virágom néma rejtekedben,

Az a két szív rég együtt dobog;

S a feledés fátyla rád csak akkor lebben,

Ha majd égő fáklyánk ellobog.

*Warga Lajosné, Rajka Teréz (1843-1881)

1879. 12. 187. Reviczky Gyula. Két útitárs

A bölcsőtől egész a sírig

Két útitárs megyen velünk:

Démon, világi gyönyörökben

És angyal, hogyha szenvedünk.

A démon örökös kacajjal,

Csábítva, nyeglén jár elől.

Nézése inger, szava bűbáj

És ölelése majd megöl.

Bor, zene közt, vad orgiákban

Ott lebeg láthatatlanul;

Ott esik legjobb múlatása,

Ahol a szív mámorba fúl.

S mikor a rosszat elkövettük,

S megbánjuk, gúnyosan nevet.

Szívek vérzése, jajgatása

Neki a legfőbb élvezet.

Az angyal némán jár utánunk;

Őrjöngve nem halljuk szavát.

Siratja tévedt útitársát,

És ajakán nincs durva vád.

Mosolya bánat, hű szemében

Nagy, mennyei malaszt ragyog.

Megsimogatja homlokunkat,

Mikor mindenki elhagyott.

Nála az irgalom, bocsánat.

Ő szánakozva ránk tekint;

Keblére zár, csitít, vigasztal

S lecsókolgatja könnyeink

1879. 35. 554. Reviczky Gyula: A virágok

Ha meghalok, ragyogjon

A nap sírom felett

És panaszos szívemből

Virágok nőjenek.

Ők fűzzék koszorúba

Szívem történetét,

Szálljon fel illatukból

Édes virágbeszéd…

S mind, a mi most szívemben

Virágokkal rokon,

Támadjon, mint virág új

Életre síromon.

Virág e földön úgyis

Kevés jutott nekem:

Azért sírom virágos

És illatos legyen.

1881. 32. 500. Reviczky Gyula: Meg-meglegyint

Meg-meglegyint szellője tűnt napoknak,

Távol vidékről, hol a rózsa nyit:

Virágid, ifjúság, hogy hulladoznak,

Hogy szétfoszolnak fényes álmaid!

Őrizd bár féltve, megfakul a lélek.

Minden fohász egy álmot elsodor.

Hervasztja nap-hő, rejteke a szélnek.

Mint elhagyott, száraz virágbokor.

Köd, szürke köd vonul minden keresztül;

Lemondás búja, kora hervadás.

Nem fáj; de lényem mégis összerezdül;

Nincs jajszava; de mégis néma gyász.

Tengődve élek a rideg valóban,

Mióta lelkemet nem áltatom.

Nem azt sajnálom, hogy mindig csalódtam;

De hogy már többé nem csalódhatom.

Oh, ifjúság, talizmánunk a bajban,

Ne hagyj el! És pályám' ha végezem:

Tavaszi szellő csókolgassa ajkam'

És hulló rózsa födje be szemem!

1879. 24. 378. Sipos Soma. Harmatos pázsiton egyedül ballagok

Harmatos pázsiton egyedül ballagok,

Estve van, kigyúltak a fényes csillagok.

Fegyver nyomja vállam, vadat űzni jártam,

Hajtom a szerencsét, ha nyomra találtam.

Pezsegő nagy kedvvel indultam a reggel,

S bágyadva megyek most fásult türelemmel.

Zsákmányt, ha találtam, pihenni sem álltam,

Az egyik után, már másik lett a vágyam

S túlmentem a célon, el messze vidékre,

Sikertelen utam unott leve végre.

Elszállt a reménység, elverte a kétség,

Utam befödte az esti sötétség.

Így járjuk utunkat lázas sietéssel,

Sok kedvvel eredve, megtérve kevéssel.

Így hajt a reménység tüskébe, bokorba,

Így égeti szívünk a vágy teli szomja.

S a magunk szántából tán meg se pihennénk,

Kergetve a szomjtól meddig, hova mennénk?

De míg csal a távol, meghozza magától

A nyugalom irját az alkonyi fátyol.

1879. 15. 238. Soós Lajos. A szerelem tengerén

A szerelem tengerén

Hullámot ver a remény.

Habjait majd fölkavarja

Szenvedélyek tábora,

Majd a boldogságnak fürdik

Benne csillag sátora.

Rajt egy csónak andalog,

Csókolgatják a habok.

Az én szívem ez a csónak,

Nincs más benne senki sem:

Csak egyedül a kormányos,

Csak te, édes kedvesem.

Messze van-e még a part,

Merre a kis sajka tart?

Túl a rezgő délibábon?

Oh de ezt mit kérdem én!

Hiszen te vagy a kormányos

A szerelem tengerén.

1881. 11. 162. Szabó János: A pálya végén

…Múlt és jelen tanúk lehetnek,

Mint alkotott a gyermekeknek

Jövőt, mely vádra nem borul,

S most — érdemét tisztelni tudván —

Hálás szívek kísérik útján,

Mind a sírig, hű gyámolul!

Szép pályavég! Ím a hű sáfár,

Gyöngéd szívek virági közt jár;

Mi rá volt bízva, megtéve;

De hogy célhoz vezette útja,

Önérdemét nem nézi, tudja:

Az áldás mindig Istené!

Az éj közel, megnyúlt az árnyék

Végáldásul — mit kérve vár még

Remél szelíd, csöndes halált;

S ha itt a nap búcsúra válik,

Mert hű maradt mind a halaiig,

Remél egy új nap hajnalát!

1881. 14. 215. Szabó Sándor: E kínos élet

E kínos élet régi vétkünk

Bús, fájó árnyaként maradt.

Vigasz nem lesz rá, amíg élünk

S elüldöz hantjaink alatt.

A vágy szívünkben föl lesz írva,

Keservvel bolygunk tétova.

S nyugodjunk bár a néma sírba',

Ott sem lelünk nyugtot soha.

Kik összetörtük édes üdvünk':

Megloptuk, csaltuk önmagunk';

Édes boldogság helyett tűrünk,

S ezer panaszt, kint fenn hagyunk.

Dac mérgezi meg szép szerelmünk'

Hallgassunk, hogy ne tudja más.

Sorsunk bizony megérdemeltük,

Legyen ez bús vigasztalás!

1879. 2. 19. Szász Béla. A nap ítélete

Fönn ég a nap, éltet fakasztó Élet.

Sugár-özönben árad körbe' fénye,

Se' nő, se' fogy, ha kikelet, vagy tél jön.

Nem gyúl hajnalra, nem pihen le éjre.

Ó mindig egy, csak mi, e kis göröngyön.

Kik hangyabolyként nyüzsgünk, lesre járva,

Hisszük: fáklyája immár végsőt lobbant.

Mert egy vakond-túrásnak föd be árnya…

S a nap, középütt, fényes trónon ülve.

Körötte sort jár milliónyi szolga.

Végig tekint pályájuk szövedékén

S világ-ítéletet mond, ígyen szólva

„Ti csak járjátok a kört, mit kiszabtam,

Míg jön s megyen század nyomán a század:

S te féreg-ember, önző hitetéssel,

Csak tartsd magad a nagyvilág urának:

„Törvényt tevő bilincsemen keringtek,

Hogy éljetek: emésztő tűzben égek;

De majd kihamvad üszköm, széjjelomlom

S kővé dermedt Világ, örökre véged!"

1881. 35. 556. Szemere Miklós: Vígan e rövid életben!

(1840)

Ma még örülsz az élet víg zajának,

S holnap talán a sir homálya fed!

S miként, ha soha nem is éltél volna,

Egy rövid év, s elhangzott már neved.

Egyedül már csak sötétlő fejfádnak

Ajka szól rólad némán, hidegen.

Te, kit szárnyára nem von hír, dicsőség,

Feledve vagy, ha zár a sírverem….

És te a földből még tán visszavágynál,

Elődbe futna hű nőd, azt hiszed?

Maradj; lehet, hogy örömet zavarnál:

Rózsás menyasszonyt, víg nászünnepet.

Ne higgy a habnak és az emberszívnek ;

Nyomod eltűnik róluk hirtelen.

Te, kit szárnyára nem vőn hír, dicsőség,

Feledve vagy, ha zár a sírverem…

Magamról szólok, s rólatok barátim:

Egyszerű fiuk. bor- s dalcimborák!

Most vigadjunk, mert nekünk túl az élten

Egy gödrön kívül e föld mit sem ád.

Amit nekünk szánt: zene, hölgy, barátság,

Ez mind innen a sírhalmon terem.

Vígan! Rövid a mi részünk; kétszerte

Csüggjünk hát e szép, nyájas életen!

1881. 40. 628. Széchy Károly. Mi célja hát?

Mi célja hát ez érzelemnek,

Mely kialudni sohse bir?

Mint a beteg, tehetetlen gyermek,

Sebe sajogván, egyre sír.

Kétségbeesett szilaj erővel

Küzdök hiába ellene,

Mint visszafojtott láva tör fel

S még rombolóbb az ereje.

Bús aggalommal óva kínom,

Ne lássa gúnyra senki meg,

A társaságba' le-levívom,

S arcom nyugodt és jéghideg.

De rám borúi az éj magánya,

Szívem zokogva felsikolt,

Panasszá, vádja torz jajára

Visszhangozik az égi bolt.

Miért vagyunk? Mi hát a cél itt?

Miért jövünk, ha szenvedünk?

Miért a szív, ha egyre vérzik?

Választ ki ád, óh jaj, nekünk?

Örök rejtély a bölcső titka,

Éltünk gyötrelmes álmodás,

A simák öble, bárha nyitva,

Megfejthetetlen és csodás

Uralkodik-e valj' felettünk

Isten, ki óv, ki sújt vagy áld?

Vagy gyávaság a hit s képzelmünk,

Miként az égbolt, oly csalárd?

S e nagyvilág egész folyása

Egy féktelen, őrült szeszély!

Azért csap oly zagyván egymásba:

Mi volt, mi lesz, s minden, mi él?

Oh jaj, miben vigasztalás van,

A felelet hát hol van itt?

Olvasgatom a láng-írásban,

Cikázó fénye csak vakít.

És forgatom a bölcsek könyvit,

Minő halom, de ész kevés

Üres szavuk egymásba öltik,

S összes beszédük gügyögés.

Menekszem az erdők mélyébe,

Holott nem láthat senki sem,

Leborulok selymes füvébe,

S ott jajgatok keservesen.

Az bizonyos csak itt a földön,

S az lesz, amíg a zűrbe hullt:

Ki érez és eszmél, örökkön

Boldogtalan és nyomorult!

1879. 43. 694. Tompa Mihály: Hűvös szél fú

Hűvös szél fú kelet felől,

Szegény Erdélyország felől,

Jegyben járt már régen velünk

Lakodalmat még nem értünk.

Magyar haza menyasszonya

Szép kis ország,

Jegygyűrűnket, koszorúnkat

Hogy elorozzák!

Meleg szellő fú dél felől,

Távol Törökország felől,

Meleg szellő honfi bánat

Forró sóhajából támadt.

Édes hazám, Magyarország

Árva népe!

Hogy jutottál a bujdosók

Kenyerére.

Lanyha szél fú nyugat felől,

Nyugati országok felől.

Mi haszna a sok beszédnek,

Ha, nem tesztek lanyha népek?

Édes hazám gyászpéldád beh

Hűn mutatja:

Egyik nép a másikat hogy

Veszni hagyja…

1879. 40. 634. Vajda János: Hajón

Ülök a hajófödélen.

Száll a füst, zug a kerék.

Haladunk vígan, serényen,

Fut mögöttem a vidék.

Ringatózom e csal-képen

A keringő táj felett.

Hogy sietnek szembe vélem,

S tűnnek el fák, ligetek.

Így folyik egybe múlt, jövendő,

És a lelkem révedez:

Idő, idő, örök idő

Nem-e a te képed ez?

Hátha nem is az idő múl,

Ez csak úgy tetszik nekünk.

Örök a lét innen és túl;

Elmúló csak életünk.

Hátha csak látásunk téved?

Az idő áll, mint a nap,

S csak a hátán bolyong az élet,

Föld színén a bogarak?

Hátha az a mulandóság,

Mit mi annak képzelünk,

A valódi állandóság?

S csak a lét játszik velünk?

Hátha úgy van, hátha úgy van

Az idő is, mint a part,

Változik, de mozdulatlan.

Mi megyünk csak, ő marad?

1881. 14. 210. Vajda János: Vége van

Vége van, mindennek vége.

Oh lelkem gyönyörűsége,

Boldogságom menedéke,

Szülőföldem szép vidéke.

Szép fiatal sora erdő,

Illatot, bűbájt lehelő,

Tündérek, csodák tanyája

Oh hogy bánt most a pompája!

Egykor itten, réges régen

Hogy örültem, hogy reméltem!

Gyöngy a fűben, lomb az ágon,

Csupa öröm a világon.

Most is úgy van, minden úgy van,

Ahogy akkor, változatlan.

Csak az ágon a madár szól

Elveszett tündérországról.

Nem is arról, ami megvolt;

Az egészen többé nem holt.

Szeget vert a múlt időbe,

Él az ottan mindörökre.

Ifjú erdő, arany keret,

Benne édes emlék helyett

Kísértetek, hazajárók:

Soha el nem ért ábrándok.

Kik nem éltek és megholtak.

Igazi fájó halottak.

Elszalasztott óra kéjét

Meg nem hozza egy öröklét.

Vége van, mindennek vége.

Be oda a sűrűségbe

Leborulva, elfeledten

Megsiratni, hogy születtem!

1879. 8. 114. Vargha Gyula: Beatus ille

Boldog, ki elvonulva él

A békés ősi tűzhelyen

S bort, búzát s mindent, ami kell

Apái földje megterem.

Mellette nyájas házi nő,

Mosolygó kedves kis család,

És néha-néha ajtaját

Megnyitja egy-két jó barát.

Ki dőre ifjú álmait

Felejti könnyen és korán,

S keserűség nélkül nevet

A nagyravágyás mámorán,

Tavasza múltán boldogan

Köszönti a termő nyarat

S feje, mint a gyümölcsös ág

Meghajlik az áldás alatt.

*

Beatus ille, qui procul negotiis,
ut prisca gens mortalium,
paterna rura bobus exercet suis,
solutus omni faenore…

(Horatius: Epodes II, 1-8)

Horatius: Boldog, aki távol él a közügyektől….

ESENGÉS A „BÉKE" SZOBRÁNÁL. MARIÉ ADRIÉN RAJZA

1878. 33. 518. Zanathy Kálmán: Dacolj, nevess csak

Dacolj, nevess csak, szép virágom,

Táncolj a széttört boldogságon;

A gyengeség a te hatalmad,

E dacban szíved megszakadhat.

Nem dac, könny illik, hidd, a nőnek,

Bocsánat, üdv, belőle nőnek;

Mert gyakran egy könnycsepp: özönvíz,

Mely árjával bűnt, vádat elvisz.

Győznék: kegyelmet esdve térden,

Bocsánatot a sebzett kérjen?

A szenvedés lett büszkeségem,

Bár lángjaiban kell megégnem.

Pilládra csak egy csepp könny szállna,

Engesztelődést hozva, várva,

S térdelnénk sírva mind a ketten,

Meg lennénk váltva a könnyeken.

Függelék

1873. 48. 571. Kvassay Jenő: Néhány észrevétel az emberiség jövőjéről.

E lapok nov. 9-iki számában egy cikk jelent meg, melyben De Candolle-nak* nézetei vannak röviden vázolva az emberi nem jövőjét illetőleg. Legyen szabad ehhez géptani szempontból röviden hozzászólanom.

Hogy a kaukázusi és kínai faj marad csak meg, és hogy a kőszén és vasércek majdan egészen elfogynak, mind oly állítások, melyek igen valószínűek, sőt mondhatjuk, bizonyosak is. Azonban, hogy a kőszénhez és a vashoz nincs az emberiség jövője oly szorosan hozzákapcsolva, hogy egyik a másik nélkül képzelhető ne lenne, annak nagy valószínűségét igyekezünk jelen sorainkban bebizonyítani.

A mechanikus és fizikus tudja, hogy a kőszénben rejlő erő a természet más nagy erőhöz viszonyítva igen csekély, mondhatnók parányi. A levegő, a víz, a villanyosság és delejesség erői mind százszorosan és ezerszeresen felülmúlják a földünk összes kőszenének megfelelő erőt, ha még oly nagyra becsüljük is a föld gyomrába rejtett kőszénbányákat, melyek talán csak századok multán kerülnek a felszínre. A gőzgép a jelenkor nagyságának előmozdítója igen sok tekintetben, másrészről pedig a tizenkilencedik század humbugja. Aki a gépeket tanulmányozta, tudja, hogy a vízgépek a legtökéletesebb és legjobb gépek; ezek a bennük rejlő munkának közel nyolcvan százalékát tisztán juttatják kezünkhöz. A víz, ha egyik szintről a másikra leejtetjük, mint a falusi malmoknál, az eséséből származó munkának, mint mondtuk, közel 80%-át bocsátja tisztán rendelkezésünkre. A kőszénben rejlő munkának ellenben alig 10%-át vagyunk képesek értékesíteni. Nálunk oly gőzgép, mely a kőszén munkájának 8 egész 9%-át tisztán szolgáltatja, már a legjobbak közé tartozik. Ugyanis a kőszénnél, abból a melegből, amit munkára lehetne fordítani, nagyon sok vész el az által, hogy a kürtőn a füst melegen illan el a fűtőhelyről. A meleg folytonosan kisugárzik és közlődik a levegővel vagy szomszédos tárgyakkal. Ezek és ehhez hasonló körülmények okozzák azt, hogy a gőzgép a lehető legrosszabb gépek közé tartozik, s csak is ott alkalmazandó, ahol se vizet, se levegőt nem foghatunk igánkba. A vízi gépek már csak azon oknál fogva is százszorosan felülmúlják értékben a gőzgépet, mert a hajtásukra szükséges erőt a természet rendesen ingyen szolgáltatja, nem úgy, mint a gőzgépnél, hol évenként ezreket kell a kőszén megszerzésére költenünk. A vízi gépek sokkal tovább eltartanak, és kevesebb javítást igényelnek. Csakis ott kellene gőzgépeket alkalmazni, hol épen nincs más mód érőhez jutni, mint a hajókon és vasutakon. Egyik fő oka, hogy gőzzel dolgozó gyáraink egymásután jutnak tönkre, mert a sok kőszenet nem győzik fizetni; minél jobban kopik, romlik a gép, annál több gőzerő vész el haszontalanul…

Azon munka, melyet a Nap másodpercenként földünkön a víz elpárologtatására fordít, a tudósok számítása szerint százezer millió lóerő. Ezekből láthatjuk, hogy vannak erők, melyek mellett a gőz szégyenletesen meghúzódhat. Aki a bécsi kiállítás gépeit némileg figyelemre méltatta, találhatott ott több olyanra, amely a gőzgépnek máris hadat látszik üzenni. Ilyen n Grammé-féle villanygép, melyet kisebb műhelyekben hajtásra használhatunk. A levegő, különösen a szél erejének célszerű fölfogására hasonlóan több gép volt látható…Ha már most képesek vagyunk ily eredményeket fölmutatni, nem lehetséges-e, sőt nem valószínű-e, hogy szerencsés fölfedezés vagy találmány e két természeti erőt ép oly tökéletesen ki fogja zsákmányolni, mint akár a vizet.

A mi a vasat illeti… ismerünk oly fémet, mely a vasat pótolni, sőt ha akkorra teljesen el nem fogyna, kiszorítani van hivatva. Ez az alumínium. E fém az agyagnak, palának, mészkőnek, szóval földünkön a legnagyobb mennyiségben előforduló kőzeteknek főalkatrészét képezi. Az agyag 30%-a, alumínium. E fémnek pedig mindazok a tulajdonai megvannak, melyek a vasat becsessé teszik, sőt még eggyel több, hogy nem rozsdásodik. Lehet önteni, hegeszteni, acélozni, csak az az egy baja, hogy eddigelé előállítása rendkívül költséges. Mihelyt oly módot találnak föl, hogy az alumíniumot, mint a vasat kohászatilag gyárthatják, a vas elvesztette nagy részben értékét.

Ami azt a kérdést illeti, hogy a kőszén hiánya miatt hadakozhatnak-e a késő jövőben a nemzetek, erre a feleletet a léghajó adja meg, melynek általános használhatósága a legújabb időkre van fenntartva….A repülőgép föltalálása hasonlóan nem tartozik a lehetetlenségek körébe, különösen, ha meggondoljuk, hogy oly hajókat, melyek a vízben a halak úszását utánozzák, legújabban Olaszországban többen szerkesztettek. Miért ne lehetne a madarak repülésének titkát is kifürkészni…Hogy a léghajó és repülőgép meghozza-e az örök békét, azt nézetünk szerint nem e gépekben, hanem az emberiségben kell keresnünk. A puskapor, a gőzgép föltalálásához hasonló jámbor óhajtásokat fűztek, pedig legújabban is lehetett alkalmunk tapasztalni, hogy e tekintetben nem sokat várhatunk tőlük.

Hogy a szárazföld ezer és ezer év múlva tengerré lehet, azt tagadni ki merné? De az ember, ki már annyiszor leigázta a természetet, aki a sivár homokra gyönyörű ligeteket és termő földeket varázsolt, aki a mocsárokat kiszántotta, a tenger fölé városokat emelt, az a korallszigeteket, a Sahara sivatagjait is paradicsommá alakítja, ha az idő és körülmények reá kényszerítik.

*1873. 45. 539. Sámi Lajos: Az emberi nem jövője.

Wallace Alfréd, a híres angol utazó és természettudós, De Candolle-nak a természeti kiválás elméletéről irt könyvét ismertetvén, e munkának az emberisig jövőjéről szóló részét a következőkben foglalja össze… A legközelebbi néhány évszázadban vagy legfeljebb ezer év alatt a legnagyobb változás abban fog mutatkozni, hogy a kevésbé erőteljes, és uralkodó emberfajok kivesznek a föld színéről. A világot három legállandóbb és legkitartóbb faj: fehérek, feketék és a kínaiak fogják egymás közt fölosztani olyan formán, hogy mindegyik a földnek azt a részét foglalja el, a mely számári legalkalmasabb. Ha még tovább tekintünk a jövő homályába, például 50 000 vagy 100 000 évvel előre, s föltéve, hogy addig az emberi nemet valami általános természeti forradalom el nem pusztítja, majdnem kétségbevonhatatlan tények fognak előttünk fölmerülni, melyekből biztosan következtethetjük, hogy mi fog történni e roppant idő alatt. Legelőször is minden kőszén- és használható érctelep ki lesz merítve, s ha még talán sikerülne is az embernek más fűtőszert s a melegnek más forrásait föltalálnia és a föld gyomrában gyéren szétoszolt érceket abból valami úton-módon kierőszakolni, ezek a termékek sokkal drágábbak és mégis gyarlóbbak lennének a mostaniaknál. A vasutak és gőzhajók s minden oly gépek és szerszámok készítése, melyekhez sok és olcsó érc kívántatik, lehetetlenné válnék. A meleg és termékeny tájakon állandóan letelepült földművelő népeknek a többiekhez képest aránylag legjobb dolguk lenne. Az emberek valószínűleg legtöbben és legtovább oly helyeken fognának tartózkodni, ahol szén és vas legnagyobb mennyiségben állítható elő, de utoljára legsűrűbben a forró égöv alá torlódnának össze.

De más, komolyabb természetű változások is következhetnek be a föld színén, melyek a száraz terület fokozatos apasztását, rontását s végleges megsemmisítését fogják eredményezni. Ugyanis kétségbe vonhatatlan tény, hogy földünk száraz felülete folytonos apadást tüntet föl, mert részint a folyóvizek, részint a tenger hullámai évenként nagy tömegeket ragadnak el belőle. A vulkánikus erő, hosszú évezredek folyamában majdnem annyi szárazföldet emelt ki a tengerből, mint amennyit a folyók és hullámok lassú működése a száraztól elrabolt. Nem fogja engedni, hogy a szárazföld végképp megsemmisüljön. Így az emberiség nem vész ki. Majdnem biztosan következtethető, hogy a megmaradt szárazföld sokkal egyhangúbb, ridegebb és unalmasabb lesz. A változatosság el fog enyészni, s az egész terület lapos, kiaszott síkságokból és néhány vulkánikus vagy korallszigetből fog állani. A népesség ekkorra hihetőleg nagyon meg fog apadni, de úgy hiszik, hogy egy értelmes, fáradhatatlan és kitartó faj még e szomorú időben és körülmények közt is megélhet és boldogulhat. Azt a teljes, zavartalan boldogságot fogják élvezni, melyet a békés együttlét eredményez. Ércek és fűtőszerek nélkül nehéz lesz hajóhadakat építeni, hogy a tengereken uralkodhassanak és roppant hadseregeket fölszerelni, melyekkel a szárazföld birodalmait elpusztíthassák. Egy szóval, be fog következni — ha igaz — az a boldog, édeni állapot, melyet Jókai a Jövő század regényében az „örök béke" bekövetkezte után ígér a testileg, lelkileg kifáradt, elsatnyult emberiségnek.

Prózai írások. 1878-1881. Tartalom

Tartalom-egyeztetés céljából készítettük a jegyzéket. Közre adjuk a fejezet szerkezetének szemléltetése céljából. A Munkácsy- és Duna-eredete írások – a kronológiai törés ellenére - kiegészítésként kerültek a válogatásba.

1878. 1. 6. Kínából.

1878. 3. 41. A bulgáriai tél. A „krivicz" /hóvihar/.

1878. 2. 26. Törzs Kálmán: Valami a névmagyarosításról

1878. 6. 90. Kínából. II.

1878. 5. 77. Az orosz civilizációról

1878. 7. 111. A felvidék

1878. 7. 112. A pápaválasztó konklávé

1878. 10. 157. Öngyilkos költőinkről

1887. 7. 121. A Munkácsi-díj nyertese

1887. 10. 169. Munkácsy Budapesten

1887. 8. 133. A DUNA FORRÁSA

1878. 15. 238. Cayenne, a francia száműzöttek telepe.

1878. 28. 444. Ciprus szigetét

1878. 29. 455. Erődi Béla: Boszna-Szeráj, Bosznia fővárosa.

1878. 32. 502. Törzs Kálmán: Kárpáti képek. A tarpataki völgyben

1878. 32. 510. Utazás Oroszhonban. I.

1878. 34. 342. Utazás Oroszhonban. II.

1878. 33. 522. A lagúnák városából.

1878. 34. 344. A budavári Mátyás-templom

1878. 35. 560. Vitkovics ünnepély Egerben

1878. 36. 566. Grenville Muray után angolból Csurgó: Orosz dolgok.

1878. 39. 615. Orosz dolgok. Politikai ügynöknők

1878. 40. 634. K. T. K: Az afgán és angol viszály.

1878. 41. 653. A városligeti artézi kút.

1878. 43. 681. Dr. Lenhossék József

1879. 2. 26. A hold és lakói

1879. 6. 86. A Nagyboldogasszonyról nevezett budavári főtemplom. II.

1879. 13. 208. Szibéria felé

1879. 21. 335. A világ vége

1879. 29. 460. Balaton-Füred hajdan és most.

1879. 41.657. Budapest Ferencvárosi templom

1879. 42. 672. Feszty Árpád: Leányfalva.

1879. 45. Lauka Gusztáv

1879. 51. 819. Budai várkerti épületek

1881. 4. 49. címlap. IRLAND.

1881. 155. Az amerikai kivándorlók

1881. 17. 265. A madarak vándorlásáról

1881. 22. 353. Villam-világítás a Nemzeti Színházban.

1881. 23. 359. A budai királyi palota és a várkert épületei

1881. 26. 411. A STEPHENSON-ÜNNEPÉLY.

1881. 30. Skót polgári házasság Gretna-Greenben

1881. 33. 517. A HAZAI RUTÉNOKRÓL

1881. 37. 588. KÖZÚTI TEHERSZÁLLITÓ GŐZKOCSI.