h14–22. Vasárnapi Újság. Prózai írások. Költemények. 1872 – 1874.

 

2014. 10. 18. – 11. 02.

 

 

Tartalom

 

Bevezetés

 

Prózai írások.

Költemények.

   Névsor

 

 

Bevezetés

 

Budapest témájú írások és képek még mindig találhatók a lapban. 1874 után elmarad az élőfej. Darmay időverse, Illyés Bálint erőlködése, Falusi Szabolcska-típusú költeménye után üdítő a méltatlanul elfeledett Indali Gyula. Még Wikipédia címszóként sem szerepel. Légrády Mária választotta 1937-ben bölcsészdoktori értekezése témájául. Érdekes II. József látogatás Katalin cárnőnél, nem kevésbé a cigányokról írt eszmefuttatás, valamint a „Jelenet az 1849-diki szabadságharcból” (1874. 16.). Ausztráliai beszámolóban, 1872-ben a húsüzemet húsbecsináló gyár-nak nevezik.

 

 

Prózai írások.  1872 – 1874.

 

 

1872. 15. 183. B. A.: Tiszai révészkunyhó

… A hidas közelében találunk egy, a Tiszából kivezetett szűk vízárkot, mely pár lábnyira a dús gyep alatt s hosszában 10—20 ölnyire — s olykor hosszabban is — kerít be egy-egy kis füzest, kukorica-földet, vagy kaszálót. Ezek leginkább kívánják a nedves talajt. E keskeny vízárok nagyobb szárazság esetén valódi istenáldás az ott közelben elterülő kis földekre nézve, mert abból bőven telik mindig az öntözésre… Kiegészítő része a révész-kunyhónak az a fűz-, hárs- vagy eperfa is, mely mint a mesebeli cigányt a háló a hidegtől, ép úgy védi e kunyhót a vihar rakoncátlankodásaitól. Ily fa terjeszti megviselt lombjait a révészkunyhó felett. Rendesen a kunyhó északra fekvő oldalán nyúlik fel a törzs…

Kell ám kiabálni a túlsó partról, míg nagy nehezen meghallja a nagy „hé! révész!" „hallja kend!" és „István bá'!"-féle kurjongatásokat, amint ezeket idegen, vagy falubeli parasztgazda, vagy épen az urasági kocsis eregeti ki torkán. Akkor aztán ismét nagy nehezen összeszedi embereit, kik a hidast* vezénylik, ami olykor egy-egy félórába, sőt több időbe is belekerül, s végre, ismét nagy nehezen, megindul a nagy gépezet és — ha szeles idő jár épen — még egy jó negyedórába telik, míg a túlsó partra érnek…

Ma már a gőz uralja a vizeket és földeket és ezer mázsa terhekkel, mint a fecske röpül át számtalan mérföldeket az ember vizén és szárazon. Hanem azért hazánk számos helyén még sokáig csak a „hidas" fogja folyóink partlakóit egymással érintkezésbe hozni.

*

*Hidas, révhajó, széles, lapos fenekű, sekély merülésű, mindkét végén tompa orrú, vízi közlekedési eszköz, amely szekerek, terhek, személyek és állatok egyik partról a másikra való átköltöztetésére szolgál.

Magyar Néprajzi Lexikon

 

 

1872. 31. 382.  A Tisza partján—á—r—

„Szegény Tisza! Minek is bántjátok!" Úgy szerettem partjain sétálni, sárgás iszap fövénnyel homályos tükörén merengeni, "füzes csalitjai közt bujkálni egykor!  Vissza-visszavágyom gyakran még most is partjára. Ifjú voltam, s a szabadság szabálytalanságai, a még soha nem látott tenger végetlensége volt ideálom. Hol Derzs, Abád, Roff, Bő félköreiben megkanyarodik, mint egy neki pattantott karikás s lassú, lomha-folyásával estére oda hozza vissza a tutajt, hol reggel lebegett volt, s ugyanazt a tornyot kétszer-háromszor is megmutatja, más-más oldaláról, a rajta evezőnek: oh mennyiszer gyönyörködtem benne! Hányszor szálltam át csónakon rekettyés szigetébe, s hányszor láttam víz alá merülni ugyanazt a szigetet, hogy bokrai egészen eltűntek a hullámokban s csak egy-egy magasabb sudár csúcsa mutatott még jelet felőle: hol a helye. A Petőfi csinos paraszt menyecskéje rám is átnézett a túlsó partról, amint korsóját megmeríteni jött s rajtam feledé tekintetét, míg a korsó megbuggyant….

Tisza, Tisza! Partodon megállva, az elröpült ifjúság nyílt, végetlen panorámája emelkedik szemem s lelkem elébe. Szép vagy, alföldi folyásod szeszélyes kanyarulataival s partjaid nem vénülnek meg soha, mert mindig új hullámokkal öntözöd azokat, s a korhadt vén füzek helyét fiatal hajtásokkal dugdosod tele…

 

…Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját míg telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve…

…Késő éjjel értem a tanyára
Friss gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.

Többek között szóltam én hozzájuk:
„Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója.”

Pár nap múlva fél szendergésemből
Félrevert harang zúgása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték…/Petőfi: Tisza/

 

18                . A Ludoviceum és a központi honvéd-tiszti iskola.

A Ludoviceum neve az újabb időben gyakran emlegettetik. Ez intézet, melynek nagymérvű s díszes épülete messziről meglepi a Soroksár felől Pestre jövő utast magas homlokzatával, az Üllői-út külső végén áll, az Orczy-kert tőszomszédjában, de eredetileg szintén ahhoz tartozott telken, melyet egykori tulajdonosa b. Orczy, hazafiságból, igen olcsón adott át az országnak, hogy azon magyar katonatiszti akadémiát emeljen. Ez volt a Ludoviceum eredeti rendeltetése, már egy 1808-ki országgyűlési határozat alapján, melyben az ország rendéi kimondták, hogy a magyar ifjúság felsőbb katonai kiképzésére (az akkori körülmények erre ugyancsak indították a nemzetet!) katonai akadémiát fognak közadakozásokból emeltetni…

Mária Ludovika királyné tiszteletére keresztelték „Ludovicea akadémiá"-nak…

1848-ban a magyar kormány megnyitotta ugyan, de a háború kiütvén, s Pestről a kormány elvonulván, a rövid időre megnyitott akadémia ismét bezárt. 1849 után katonai laktanyául s kórházul használtatott.

 

 

A Ludoviceum.

 

A Ludoviceum így, eredeti céljának, harminchat éves fennállása alatt, ugyanannyi napnál alig szolgált többet. Az 1867-diki kiegyezés óta, ismételve hangzik a követelés: hogy e nagy épület adassék vissza eredeti céljának.

Vannak honvédtiszti erőink, kik tanárokul szolgálhatnak a hasonló katonai képeztetést kereső fiatalságnak. E tanárok vezetése alatt áll az ideiglenes honvédtiszt-képző, s felsőbb tiszti tanfolyam már jelenleg is. S olvasóinknak kedves dolgot vélünk tenni, ha e férfiak közül, kik ez eddig elhanyagolva állt téren máris működnek, s kiktől a Ludoviceum megnyitása után még többet is vár a haza, néhányat már most bemutatunk.

Forinyák Gyula, honvéd-lovas őrnagy a hadászatot adja elő…Mádi Kovács György honvéd őrnagy a vezérkari szolgálatot és a tereprajzot adja elő…Kápolnai (Pauer) István honvéd százados a harcászatot- és a katonai földrajzot adja elő.….

 

 

1872. 21. 256. Törs Kálmán: Cigány-család.

Szegény vándormadarai az emberiségnek, üldözött, megvetett, kinevetett népe az Istennek, kiket be nem fogad tisztességes hajlék, hivatalból kizár az állami rend, kebeléből kitaszít a társadalom, szegény cigány-család! A falunak is csak vége a tietek, ahol már más becsületes ember nem lakik. Ott vertek ti kunyhót, úton-útfélen termő rozséból, az útárok poshadó sarából, szűket, amiben csak zsúfolva fértek el, roskatagot, mit az első esőnek elmosni, az első szélnek szétzilálni tréfadolog. Alacsonyt, mely nem engedi meg, hogy fejeteket magasra emeljétek, mint emberhez illő, hajlékot egyetlen nyílással, mely egyszerre ajtó, ablak és kémény.

Még a templomban is, annak az Istennek a házában, aki testvérekké teremtette az embereket, csak annak valamely elrejtett sarkában van helyetek. Adót nem fizettek, mert nincs mitől; tanulni nem tanultok, mert nincs kitől, s ha volna is, elüldöznék gyermekeiteket maguk közül a többi gyermekek. Miből éltek, hogy éhen nem haltok valamennyien?

Abból a morzsalékból, ami más ember asztaláról lehull; abból a munkából, mit rajtatok kívül más ember el nem végezne; abból, amit innen-onnan csellel, ravaszsággal, orvul eltulajdonítani tudtok. Hány lángész, mennyi államférfi vész el köztetek, aki rongyos, fegyelmezetlen karavántok felett egy szempillantásával diktátori hatalmat gyakorol; hány hadvezér, a ki ügyes, bámulatos taktikával vezényli elmés csínytevéseiteket. Hány építész, aki nem vitte magasabbra a vályogvetésnél; hány zeneköltő, kinek így, természetes állapotában, tanítatlan ujjai alatt is bűbájos erővel jajdul fel a rozzant hegedű a szívrepedésig.

Büntetlenül elverhetnek, ahol meguntak; siratatlanul oda hagyjátok tűzhelyeiteket, nincs, mit sajnáljatok rajta. Fakó szekérre raktok fel rongyos tepsit, tört fazekat, fületlen lábast, foszló rongyot, apró purdét, ráhúztok egy isteneset a husánggal az oldalára a vén gebének, melynek bőrére már előre számit a nyúzó bicska ott a tarisznyában: s azzal elköltöztök más vidékre, idegen emberek közé, akik még meg nem untak.

Bizony igaza volt annak a dádénak, aki a pap kérdésére: „mi végre teremtett téged az Isten?" azt felelte, hogy „falu végére." Zsellérek vagytok mindenütt, lakók sehol. A fecske különb ember, mint ti vagytok, mert az új tavasszal visszatérhet elhagyott fészkébe. Nektek állandó lakástok akkor lesz csak, mikor meghaltatok.

Pedig milyen hasznavehető polgárai tudnátok lenni a hazának! Így is megtanítjátok sírni a magyart, mikor nehéz bú nyomja kebelét, s egy könnyre lenne szüksége, mely azért könny, hogy könnyítsen a síró fájdalmán. Agyatok villámszikrái mily nagy kiegészítő részét képezik a magyar néphumornak, annak a természetes, ép, egészséges humornak, a melynek párja nincs sehol széles e világon!

Ott gubbaszkodtok a füstölgő kaliba ajtajában, naphosszat sütkéreztek a napon, melynek ti veszítek tán legnagyobb hasznát a nap alatt; vén anyátok kurta szárú makrát szorít fogatlan áll-kapcái közé, s anya emlő helyett már a kis rajkó rágja a bagót. Annak van jó dolga egyedül köztetek, aki lókupecekkel tilos szállításba ereszkedik, bűbájos italokat készít hiszékeny embereknek, szennyes kártyából pártát megunt hajadonoknak cifra vőlegényt jósol, malacot lop; aki zsindelyszeget kalapál, az már csak nyomorúságból teszi, mert az előbbiekre nem elég alkalmas.

Évszázadok óta halad a világ, és ti megmaradtatok azon a helyen, ahol az első bevándorlás talált. Most is azok vagytok, akik akkor voltatok, félmeztelen, munkátlan, tanulatlan heverő nép, mely arra vár, hogy az anyaföld maga tegye szájába tápláló emlőjét. Mikor jön meg a ti Messiástok? Mikor jön meg majd az apostol, aki megérteti veletek, hogy emberek vagytok ti is, mint a föld többi embere, hogy jogaitok, kötelességeitek vannak? Mikor dobban meg szívetekben az ideg, mely felkölti bennetek az emberi méltóságot? Az állam mikor fogad el gyermekeinek, az emancipáció titeket mikor ér majd utol?

 

 

1872. 23. 283. Sz. Török János: Levél Ausztráliából

Sz. Török János világutazó hazánkfia, ki csak a Múlt nyáron tért vissza amerikai és ausztráliai útjából, ez évben ismét a föld túlsó felére utazott, s a napokban Ausztrália keleti partjáról, Rochamptonból vettük tőle levelét, mely éppen két hónap alatt tette meg a hosszú utat az ausztráliai partoktól Pestig. Szerk.

*

Kilencven napi viszontagságos tengeri utazás után horgonyt vetettünk a Képpel öbölben…Midőn Angolhont elhagytuk, az afrikai szelíd tavaszi lég válta fel azt; balra hagytuk a Kanári-szigeteket, a Teneriff tűzhányó-hegy magas csúcsaival, s a szélirányt követve az Azorik irányába hajóztunk. A lég mindig melegebb lett, míg majd az aequatori borzasztó hőség válta fel azt…

December 22-én mentünk át az egyenlítő vonalán, éjjel. Utunk Dél-Amerika partvonalán alig 500 mértföldre vonult el Rio-Janeirótól. A Trinidad kis sziget mellett elhaladva, új fordulatot vettünk, s délkelet irányba vitorláztunk…

Balról Szt.-Pál, jobbról a Kerguelen szigeteket hagyjuk el a majd az első száraz feltűnik Új-Hollandiából a Letuven fokon, a így megkerülve Arnheim földet, Kelet- és Dél-Ausztráliát, Tasmaniát és Új-déli Wales gyarmatokat, majd Qveenslandnál megközelítve a szárazföldet, a Smoky-foknál s annak látványában haladunk el Brisbane városnál…

Hajónk a „Light Brigade", az öböl közepén vetett horgonyt. Hajónkról egy kis vontató gőzös: „Mary" szállított a szárazra. A tágas öböl középvonalán két órai menetel után egy világító hajó irányában nyilas támad. Ez 4 angol mértföld lehet; ez a Fitzroy folyam torkolata…A part szélén jobbról terjedelmes épületcsoport tűnik elő, melynek homlokzatán „központi queenslandi húsbecsináló gyár /húsüzem/ és raktár" van felírva. Hetenként 400 darab marhát és 1000 darab juhot vágnak le, és (a belét kivetve) egészben főzik meg légzárolt üstökben. Néhány perc alatt csontostól együtt, fő meg. Bádog edényekbe légmentesen elzároltatnak, s széjjel küldetnek a világba…. Tovább haladva, a partvonal szemlátomást élénkebbé válik. Távsürgöny által tudatván jövetelünket, számosan élőnkbe jöttek lóháton, s a partvonalán kísértek a kikötőbe, mely egy fordulatnál élőnkbe tűnt, a kikötő el volt lepve nagyszámú néppel s háromszoros hurrá-val fogadtak bennünket. Mi az angol himnuszt énekeltük el, üdvözlendő az új hazát, s így léptünk a szárazra Rochamptonnál…

E városnak biztos jövője van, csak az kár, hogy vízhiányban szenvedvén, itt is esővizet kénytelenek inni a lakosok. E hiányon később vízvezeték által fognak segíthetni. A környék még kevéssé művelt. Gumi-erdőséggel van borítva sík és hegység. A síkságon és völgyekben temérdek marha legel; míg a hegyekben dús aranybányák vannak nyitva.

A bennszülöttek még igen nagyszámmal vannak a Bushban, s csapatonként barangolnak ide s tova; a városok körül szelídebbek, de akik távolabb elkülönülve élnek az előbbiektől, azok nem egy fehér embert ütnek le veszedelmes fegyvereikkel: a bumeránggal. E bennszülöttek egészen meztelenül járnak, s tanyájuk is a legkezdetlegesebb fakéregből, vagy összehányt kő és földodúból áll, táplálkozások is igen silány: férgek, fagyökerek, nyers halak, nyers vadak, melyeket igen ügyesen ejtenek el fegyverükkel…

 

 

.

1872. 23. 284. Orosz lap a királyi családról. A „Birzsev Viedomosti" című orosz lap tárca cikkében a magyar-osztrák uralkodó családra vonatkozólag a következőket írja: A Habsburg-lotaringiai család eddig igen szoros kötelékben állott Bécs életével, de a birodalomnak két részre történt fölosztása alig fogja előmozdítani a kötelék megszilárdítását. A császári családnak gyakori távolléte Bécsből a főváros lakóinak nem okoz különös megelégedést, annál kevésbé, mert a császárnénak ellenszenve Bécs iránt és előszeretete Magyarország iránt ismeretes előttük. A császárné azon ürügy alatt, hogy nem tűrheti a bécsi éghajlatot, ritkán lakik Bécsben tovább 3—4 hétnél, s a legelső jó alkalommal vagy kedvelt Magyarországába vagy Meranba távozik. Első években a bécsiek dicsőítették a császárnét; most azonban nem igen kedvelik, s ezt nyíltan be is vallják. Kétségtelen, hogy a császárné a bécsiek szeretetét megnyerhetné, ha erre akarata volna. Úgy látszik, ő nemigen fordít figyelmet arra, vajon rokon- vagy ellenszenvvel viseltetnek-e iránta. Ferencz József császár nagy népszerűséggel bír a fővárosban, főképpen mióta több alkalommal valódi alkotmányos császárnak bizonyult be. A császár még igen fiatalon lépett a trónra, s Ausztriára nézve szerfölött válságos időkben, s ezért talán, fiatalkorának dacára, éveinek meg nem felelő komoly, majdnem elzárkózott életet él. Egyszerű életmód által tünteti ki magát. Azon napok kivételével, midőn foglalkozásaitól a vadászatban keres szórakozást; mindennap 1—2 óra hosszant gyalog vagy kocsin sétál, a többi időt az államügyeknek szenteli, télen-nyáron át reggeli 4 és 5 óra közt kel föl, s azonnal íróasztalához ül, a melytől ritkán válik el a nap folytában. Dolgozó szobája az ő állandó tartózkodása; gyakran fordul elő, hogy itt ebédel is. A minisztériumokból egyetlen egy csak némileg fontos okmány sem kerül ki anélkül, hogy a császár kabinetjén keresztül nem ment volna, s ritkán történik, hogy ezeken sajátkezű megjegyzéseket ne tenne. Csak egyszer hetenként — a kihallgatások napjain — tér el a császár némileg szokásos életmódjától. Társaságokat látogatni a császár általában nem szeret, s ha némelykor a magasabb körű táncvigalmakon megjelenik, ezt csupán a bécsi közönség iránti tiszteletből teszi s az elhatározás ilynemű látogatásokra neki mindenkor nagy erőltetésbe kerül. Ferencz József szeret 9 órakor este otthon lenni kabinetjében s nagyon meg van elégedve, ha 10 órakor lefekhetik. Hasonló, város-polgári életmódra szorítja bizonyos mértékig udvarnokait, s magukra a bécsiekre nézve nem bír varázserővel. Oly udvari életről, amilyen más udvaroknál van szokásban, Bécsben szó sincs. Bécs városa a gazdag zsidók „ígéret földje," dicséri a leíró a főnemességet szabadelvű irányáért, mely csak saját köreiben viseli az arisztokratikus elzárkózottságot, többiben pedig a nép egyéb rétegeihez közeledni törekszik; s végül azt is méltónak találja a megjegyzésre, hogy jelentékeny számú magyar főúrnak inkább tetszik Bécsben lakni, mint Pesten.

 

 

1872. 28. 344. S. L.: Vasúti vashidak.

Az építészet az utóbbi évtizedek alatt bámulatos haladást tett, főleg mióta a vasat is fel tudják használni állandó építmények s különösen vasúti hidak előállítására. E vashidak előfutárai s nemeiig előképei ama nagyszerű fahidak voltak, melyeket a szabad gondolkozás és elfogulatlanság hazájában, Amerikában folyók és völgyek fölé 300 — 400 láb szélességben oly nyaktörő merészséggel építettek. Noha e hidak éveken át igen célszerűeknek és tartósaknak bizonyultak, a fa mégis csak oly építészeti anyag, mely az ártó és romboló befolyásnak van alávetve, nem is tekintve azt, hogy szilárdsága különben sem valami nagy. Nem csoda tehát, ha az építészek folytonosan azon törték az eszüket, hogy miként lehetne a fát az ilyen építményeknél vassal helyettesíteni. Meg is próbálták több ízben; az első vashidak építésénél a kőhidakat vették mintául s öntött vasból állították elő, még pedig csupán azért, mert még akkor nem voltak azok az eszközök föltalálva, melyeknek segélyével a hídépítés számára most bár minő alkalmas formájú és tetszés szerinti hosszúságú kovácsolt vasrudakat lehet készíteni.

A hídépítési rendszer úgynevezett „rács-oszlop", Európában főleg vasúti hidak építésénél vették alkalmazásba. A német és angol építészek úgy kifejlesztették, hogy ma már a legbámulatosabb építkezéseket viszik véghez annak segélyével. E nagyszerű építmények közé számíthatjuk mindjárt első sorban az úgynevezett: Varrugas-útvezetéket Peruban, Dél-Amerikában. E csodamű, a világ egyik legmerészebb tervű vaspálya-vonalán Található, A Lima és Arequipo közt Píma-ig készen álló vaspályának Lima és Oroya közt eső útszakaszán épült. Négy nyílása van…A híd-oszlopok, melyek közül a legmagasabb 252 lábnyira emelkedik, a legmagasabbak, melyeket valaha építettek; mindegyike tizenkét kovácsoltvasból készült s 25 láb magas oszlopból áll, melyeket egymással szekrény-alakú öntött vasrudak kötnek össze…Oly magasan vonul végig a Kordillerák ormain, hogy helyenként, mint pl. a Titicata-tó partján, a tenger színe fölött 14 600 lábnyira emelkedik föl.

 

 

1872. 356. S. L.: A szoloveckij zárda Oroszországban

Oroszországnak e leghíresebb és leglátogatottabb búcsúhelye fönt a magas északon, a Fehér-tenger három szigetén fekszik, Arhangelszk-től észak-nyugat felé 40 mérföldnyire. Nem is csak egy zárda, hanem egy valóságos zárda-telep van itt… Eleinte a hatalmas novgorodi köztársasághoz tartoztak. 1429 óta több zárda épült a szigeteken; a sok ajándék, szent alapítványok s pénzbeli segedelmek egymást érték, úgy hogy a zárdák és lakóik csakhamar meggazdagodtak. A nagy zárda Szoloveckij főszigeten ritka fényűzéssel épült. A zárda mellett egy tiszta édesvizű tó van, melyben minden zarándoknak meg kell fürödnie…A megtisztított ember a zárda melletti terjedelmes szállóhelyeken kap teljes ellátást. A termekben hosszú padok ós asztalok állnak, ott étkeznek és alusznak a búcsúsok, de a két nemet természetesen külön választják…

A legtöbben Arhangelszken át jönnek, hol a hajókba oly sokan szállnak be, hogy csaknem egymás hátán ülnek. Mostanában a zárdának külön gőzhajója van, mely a zarándokokat igen jutányosán szállítja ide. A búcsújárások csak szeptember végéig tartanak, mert akkor a hajózás megszűnik. Az északi viharok előtörnek a sarkvidékekről, s hatalmas jéghegyeket hajtanak délfelé a Jeges tengerből..

Hepworth Dixon jeles angol utazó 1869-ben az egész Oroszországot beutazta. Utazásainak eredményét képekkel díszített munkában közre bocsátotta. Szoloveckij híres zárdáit szintén meglátogatta és a többek között azt írja, hogy a zárda-szigetek távolról nagyszerű benyomást tesznek a szemlélőre. Minden magasabb dombon fényes épületek emelkednek, s majd minden épületen tornyok csillognak. A barátok, ellentétben Oroszország, s mondhatnók az egész világ többi zárdáinak lakóival, igen munkások és folytonosan dolgoznak. A zárdafőnök pompás palotában lakik…

A szent búcsúhelyen még a legújabb időben is történtek csodák. 1854-ben, a krimi háború idejében, egy angol-francia hajócsapat fenyegette a szent szigeteket. Az archimandrita háromnapi böjtöt rendelt, mikor a hajók valóban láthatók is voltak, nagy körmeneteket rendezett, a harangok zúgtak, a barátok és zarándokok imádkoztak. E közben a golyók záporként hulltak a zárdák és egyéb épületek tetejére, a fedelek beszakadtak, a falak rést kaptak, a szélmalom a tó partján meggyúlt. De a körmenet nem riadt vissza. Kiértek egy szabad térre, hova a golyó el nem hatott. És ekkor történt a csoda. Az ősz archimandrita magasra tartotta a Mária-képet, s íme, az ellenség ágyúgolyói messze túl repültek az épületek fölött s a túlnan elterülő tóba hulltak. A hajók népe azonnal elmenekült. A zárda ez időtől fogva még nagyobb szentség hírében áll. Nemcsak Konstantin nagyherceg két fiával együtt, hanem maga Sándor cár is elzarándokolt oda.

*

A Szoloveckij-szigetcsoport Oroszországban, a Fehér-tenger nyugati részén helyezkedik el, összterülete 347 km². Évszázadokig az itteni kolostor volt az északi területek legnagyobb ortodox egyházi központja. A szovjet időkben itt hozták létre az első kényszermunka-táborokat. A szigetcsoport 6 szigetének kulturális és történelmi emlékeit 1992-ben felvették az UNESCO Világörökségi listájára. wiki

 

 

 

1872. 33. 404. A budai katonakórház a Krisztina-városban

A Ludoviceum átadása, mely Buda-Pestnek egyetlen nagyobb katonai kórháza volt, szükségessé tette egy nagy kórház fölépítését, mire nézve a közös hadügyminisztériuma még 1870-ben előterjesztést tett az illető törvényhozó testületeknek. Oly kórház felépítése tárgyában, mely mind a központi szükségleteknek, mind az újkori kívánalmaknak, mind a haladó tudomány követelményeinek megfelel. Az építési költségeket az előterjesztés alapján meg is szavazták. A kórház helyéül, a budai hegyek alján, a Krisztina-városban, egy szelíden emelkedő domb oldalán szemeltek ki.

A terv és költségvetés megállapításánál a legújabb kórházai tapasztalatok s a külső csín szabályai vétettek irányadókul. A terveket Doderer L. bécsi műegyetemi tanár dolgozta ki. Az épület az u. n. „pavilon-rendszer" szerint osztatott be, úgy, hogy szárnyai, osztályai el vannak különítve, hogy minél több friss levegőt és világosságot nyerjenek a termek. A szobák 3 öl magasságúak, az ablakok pedig, miknek magassága 10,5 láb, szélessége pedig 4 láb, kettős szellőztetési készülékkel vannak ellátva. A kórtermekben egy betegre 6 köböl levegő, és egy  négyszögöl világosság jut.

 

 

Az új katonakórház a budai Krisztina-városban

 

Maga a kórház, mint képünk mutatja, jobbra és balra terjedő s 500 betegre számított legénységi kórházból áll. Középen van a tiszti kórház, előtte a kezelési hivatalok és az orvosi lakosztályok, míg mögötte a tágas mosó- és fürdőház áll, gőz-zuhannyal és kádfürdőkkel ellátva. E helyen a budapesti helyőrség számára egy nagyszerű gőzmosó-intézet lett helyezve. A telep hátterében, a legmagasabb ponton áll a halottas épület, középütt csinos kápolnával, a szárnyakon pedig bonctermekkel és halottas kamrákkal.

A legénységi kórházban a közlekedés az emelet és a kórtermek közt a lépcsők mellőzésével, emelő-gépekkel történik, mi által a betegek részére szükséges étel, fa stb. szállítása igen megkönnyebbül. Az összes helyiségeknek saját légszesz-és vízvezetéke lesz. Az épületek közti tért kertek és sétányok töltik be. A korház építése, melynek költsége összesen másfél millió frt-ra fog rúgni, a budai cs. k. mérnöktani igazgatóság felügyelete alatt, 1870-ben indult meg. Az építő vállalkozó egy társulat volt, melytől az építést Kentser István jeles építész-mérnök hazánkfia még az évben átvette, s a munka eddigi sikereiből ítélve a tél beálltáig be is fogja végezni.

 

 

1872. 417. Az osztrák-magyar tiszt helyzete hajdan és most

…A 64-i győzelmes hadjárat csak kápráztatásra, de nem a birodalom javára szolgált, miután nem ennek érdekében viseltetett, s a győzelem olcsó volt. Az 1866-ki kettős háború egészen feltárta a birodalom sebeit, s gyógyításukat okvetlenül sürgette. De a hadjárat borzasztó veszteségei folytán, kényszerűségből, megint sok érdemetlen és katonai műveltség nélküli egyén lett tiszt, kik csak csúfjára voltak a karnak. A békekötés után főleg az alsóbbrendű tisztek vádoltattak tudatlansággal s mindenki bennük vélte találni a balsors okait. E vádak nem egészen igazságosak: a katonaiskolák csak oly rosszak vagy még rosszabbak, mint a polgáriak: nem csoda, hogy a lángeszek nem teremtek ezrenként. A poroszok helyesen mondták, hogy az „iskolamesterek « nyerték meg a 66-diki győzelmet. A műveltséget tehát elsőben a népben kell meghonosítani, s csak azután lehet átültetni a hadseregbe…

Sokat vesztett a tiszt becsülete, a szerencsétlen hadjáratok következtében; még többet az által, hogy a tiszti rang elérése oly könnyűvé tétetett az önkénteseknek. Ez utolsókból került ugyan sok derék tiszt is, de egyesek az egyenruhát csak arra valónak tekintik, hogy több szerencséjük legyen a hölgyek körül. Sok önkéntes a katonai szolgálatot mellékes dolognak tartván, mellőz minden katonai ismeretek szerzésére célzó eszközt, mint gyakorlatok megtekintését, katonai könyvek és szaklapok olvasását. Ha 10 —20 évig tettlegesen szolgáló tiszt ezek nélkül nem töltheti be helyét, hogy legyen aztán erre képes az egy évet csak futólagosan szolgált önkéntes? …

Mindent összevéve, a következőben velem összefoglalni az eredményt:

1) A védkötelesség legyen általános. Mindenki szolgáljon a sorhadseregben s aztán a honvédségben, nemcsak az egyikben.

2) A tiszt fizetése nem elégséges. Ha igazán teljesíti kötelességet, testileg és szellemileg nagyon igénybe vétetik, s csak ép testben lakhat ép szellem.

3) A tiszt jogilag egyenlő legyen a polgárral. „Jog" alatt itt még a társadalmi modort, s az oly cselekvéseket is értem, melyek polgárnak megengedtetnek, de tiszttől rossz néven vétetnek; sokszor csekélységek, de korlátozzák az emberi szabadságot, merev formába szorítván ezt.

4) A tiszt tekintélye fokozódjék, vele együtt helyre áll aztán a fegyelem. Ha a tiszt tekintélye csökkent, s a fegyelem kissé meglazult, ennek oka nem egyedül a szelídebb büntetésben, hanem az összes polgári viszonyokban is van. Sok helyt valódi törvénytelenség uralkodik, s az újonctól, ki otthon nem félt szolgabírájától vagy elöljáróit könnyű szerrel megvesztegette, nem lehet várni, hogy törvény iránti tiszteletet hozzon magával.

5) A tudomány terjesztői legyenek jutalmazva pótdíjak és előléptetés által.

Ide számítom a tanárokul működő tiszteket.

6) A sorhadsereg és a két honvédség összetartása még jobban szilárduljon meg.

Sorhadi vagy honvédtiszt egy helyzetben van, egy fejedelmet s egy hazát szolgál és véd, s csak az egy célra való működéstől várhatja mindkettő a nép elismerését. Mert csak ha a katonaság alkotóeleméhez csatlakozik rokonszenvével a nép is, hogy e három — egyesült erővel — segítsen egymás hibáin, emelje a kölcsönös bizalmat: csak így haladhatunk, csak így élhetünk és halhatunk győzelmesen a szent hazáért!

Müller Hugó, hadnagy a 62. gyalog ezredben.

 

 

 

 1872. 37. 457. A pesti reform, főgimnáziumban az 1872-73. iskolai évre a beíratások október hó 1, 2, 3, 4-én d. e. 8 —12-ig lesznek, d. u. 2—4-ig. Október 5-én a tanévet megnyitó isteni tisztelet után a tanítások azonnal megkezdetnek. A javítóvizsgák, valamint a magántanulók vizsgái is csak a beírás ideje alatt, a tanári kar által meghatározott órákban fogadtatnak el. Gondoskodva van, hogy a rendes tantárgyakon kívül az ének-, szépírás-, szabadkézi-és mértani rajz-, gyorsírásban és francia nyelvben, mint kötelezett melléktárgyakban, az angol nyelvben pedig, mint szabadon választott tárgyban a növendékek magukat képezhessék, melyekért a tandíjon külön díjat nem fizetnek. Pesten, 1872. szept. 12. — Vámossy Mihály, igazgató tanár.

 

 

1872. 43. 528. S. L. Kiköltözés Elzász Lotaringiából.

A művelt világ közvéleménye méltó megbotránkozással tekint a német „kulturnemzet"-re, mely a XlX. században nem átallt egy darab középkort becsempészni, annak minden kíméletlenségével, jogtapodásával és barbarizmusával. Mert ami most Elzász Lotaringiában történik, az valóban nem egyéb a legdurvább, a legsötétebb középkornál, mikor egy-egy dölyfös hódító az elfoglalt országok lakosságát vagy kiirtotta, vagy rabszolgává tette, vagy kiűzte. Lehetett volna-e kikeresettebb gúnnyal tetézni e két tartomány ártatlanul szenvedő lakosságának szerencsétlenségét, mint az úgynevezett „opcio" szemfényvesztő elvének fölállítása által, mely látszólagos engedékenysége és szabadelvűsége mellett is a legkönyörtelenebb zsarnoki cselekvény, melyet valaha egyik nemzet a másiknak elkeserítésére kitalált? Mire való volt Elzász Lotaringia lakóitól, kik csak két század óta tartoztak a „nagy nemzethez," mégis franciábbak voltak maguknál a franciáknál, azt kérdezni, hogy franciák akarnak-e inkább lenni, mint németek…Október l-jén járt le a határidő, mely alatt az Elzász-lotaringiaknak nyilatkozniuk kellett, hogy melyik nemzethez kivannak jövőben tartozni. Akik franciák akartak maradni, azoknak ki kellett vándorolni hazájukból, szülőföldjükről! Ilyen barbárságot az újabb kor, kivéve talán a lengyel nemzet megsemmisítését, alig képes fölmutatni Európában…

Mi magyarok talán el sem tudnók képzelni egy ilyen kiköltözés szívet kínzó fájdalmait. Mi nem vagyunk kivándorló nemzet, mi nem hagyjuk el hazánkat még legnagyobb szerencsétlenségében sem. De hova is költöznénk? (Sajnos megtörtént. G.)

 

 

1872.  49. 619. Sz. Török János: Kelet Indiából. Singapore

Több apró, de termékeny és erdő-borította szigetcsoport mellett haladtunk el, s a háttér víz-lepléből felmerült a halom koszorúzta Malacca félsziget, mely mellett egy kis szigeten hosszan 8 félhold alakban Singapore városa terül el.

Szingapurt 1830-ban kezdték az indiai kereskedők építeni, s ma már mintegy 130 000 lakost számlál, kik közül 90 000 kínai, a többi maláj, indus, félvér, perzsa s mintegy 2000 európai. Három keresztyén, s nagyszámú kínai és hindu temploma van. E város már sokkal inkább európai, mint Hátsó-India többi kikötő városai, sok iskolája, jótékony intézete, légszesz-világitása, rendszeres csatornázása, több sétánya és parkja van, mely utóbbiakat lomb-dús fák szegélyezik és árnyékolják be. A város, és az egész hasonnevű szigetecske, melyen az elterül, egy kis paradicsomnak mondható. Az építészet sokféle ízlésű; az európaiak spanyol stílusban építkeznek, a kínaiak és indusok pedig saját ízlésük szerint; végre a malájok, miként Svájc egykori őslakói, cövekekre építenek vagy pedig a tenger vize fölött laknak. A közlekedés, miként nálunk, bérkocsik, vagy kínai és hátsó-indiai szokás szerint szampók és teherszállító taligák segélyével történik, mely utóbbiak elé púpos ökrök vannak fogva. Teherhordásra igen sok úgynevezett kulit (kínai munkást) is alkalmaznak. Singapore Kelet-Ázsia egyik legélénkebb kereskedelmi városa, s egyenes összeköttetésben áll Kínával, Japánnal, Manilával (a Fülöp szigeteken), Borneóval, Szumátrával, Jávával, úgy szintén Ceylon szigetével, Indiával és Európával is. Részint gőzösök, részint vitorlás hajók, s az ország belsejével gyorskocsik által, melyek kitűnő, makadám utakon váltott lovak segélyével rendkívül gyorsan szállítják az utast.

Az „Útközi gyarmatok" (Strait's-Settlements) kacskaringós útjain át ismét a sík tengerre jutottunk. A szigetek, melyek közt elhaladtunk, s melyeken az említett gyarmatok vannak, mind az angolok birtokai, míg a közel eső szárazföldeken malájok és sziámiak tartózkodnak. A hasznot a bennszülöttektől is az angolok húzzák, mert földjük és ipari tevékenységük terményeit potom áron összevásárolván, Európában drága pénzen értékesítik. Az „Útközi gyarmatok" főbb pontjai: Singapore, Malaccá és Pulo-Pisaang. Ezeken kívül még számos új és keletkezőben levő gyarmat van, melyekben nagyobban malájok, kínaiak és indusok laknak. E gyarmatok földjét a természet oly dúsan áldotta meg mindenféle táp-, fűszer- és orvosi növényekkel, hogy nem csoda, ha őslakói, a malájok, kevés halászaton és apró munkán kívül csupán az „imádott heveréssel" foglalkoznak, mert a természet mindent ingyen ad nekik. De az idegenek új életet hoztak e vidékekre.

*

Republik Singapura független ország, városállam Ázsia délkeleti részén. Területét tekintve törpeállam. Az ország főszigetét északról a 900 méter hosszú, 1,5 km széles Johori-szoros választja el Malajziától, vagyis a Maláj-félszigettől. wiki.

 

 

1872. 50. 633. Dr. Batizfalvy magán-gyógyintézete Pesten, a városligeti fasorban

Fővárosunk rohamos emelkedésének egyik bizonyítéka amaz újabb épületek nagy száma, melyek a társadalom közszükségleteinek fedezésére vannak hivatva szolgálni, s melyeket vagy a közszellem, vagy magánosok buzgalma hozott létre.

Lapunk fennállása óta folyvást egyik feladatának tekinti az ilynemű jelenségeket, mint fővárosunk előmenetelének örvendetes tanújeleit, a hazai közönséggel megismertetni, részint a jövőnk iránti bizalom, részint hasonló törekvés fölébresztése céljából.

Fővárosunk az utolsó években sokat haladt a közélet terén is. Egy az mégis, amiben nem tapasztalunk elég gyors és elég vigasztaló haladást: és ez egészségügyünk. Közkórházaink építkezés és berendezés tekintetében nem állnak sem a tudomány, sem az igények színvonalán, az egy budai katonai kórházat kivéve…

Annál nagyobb szükség van tehát nálunk oly betegápolási magán-épületekre, aminők a művelt világ minden nagyobb városában nagy számmal találhatók. Az első és egyetlen ily intézet létrehozását Budapest és vidéke dr. Batizfalvy Sámuel buzgalmának köszönheti.

 

 

Dr. Batizfalvy magár-gyógyintézete Pesten a városligeti fasorban

 

Weber Antal építész terve nyomán Lohr Antal építőmester emelte. Távol fekszik a főváros minden gőzétől és bűzétől, üdítő, tiszta levegőjű téren zöld fák között. Fekvése kedvező és kellemes, berendezése sikerült. A zárt, mozaikkal kirakott folyosókon széltől, esőtől, hidegtől menten sétálhatni. Van a gyógyintézethez egy nagy társalgó terem, tágas testgyakorló és fürdő szoba. Maga az intézet tulajdonosa, dr. Batizfalvy, ki különösen a test-egyenészet (ortopédia) terén évek óta közelismeréssel működik. Egy segédorvos a betegek fölügyelése céljából állandóan bennlakik az intézetben, s emellett az egyes betegeket a főváros legkitűnőbb orvosai látogatják.

 

 

1873. 15. 177. Az algyői vashíd és a gomlios-bogojevai gőzkomp az Alföld-fiumei vasútvonalán.

A Rajnán három helyen van ily gőzkomp-átjárás…A gőzkomp berendezése a következőkön alapszik. A kocsikat be kell tolni a kompba, át kell szállítani a túlsó oldalra és a másik oldalon a kompról újra ki kell húzni a száraz földre. Midőn a vonat a parthoz ér, két külön e célra készült mozdonyt fognak a kocsik háta mögé, de nem közvetlenül, hanem a személyszállító vagy terhes kocsik és a mozdony közé még két, külön e célra szolgáló kocsi van bekapcsolva. A mozdony most hátulról betolja a kocsikat a kompba, maga azonban kívül marad, és a két segéd kocsit is visszahúzza. A komp megindul és átér a túlsó partra, hol hasonlóan mozdony és két segéd kocsi húzza ki a vonatot.

:

 

 

Alföld-fiumei vasút: Gombos-bogojevai gőzkomp. (A komp a Duna közepén.)

 

A komp nem megy egészen a parthoz, hanem orrával egy, a vízállás szerint följebb-alább tolható hídláshoz támaszkodik. Amint e hídlás a komppal érintkezik, némi emelkedés van, s így az összekötő sínek két oldalt lejtősen hajlanak a komp és a part felé, hogy megfutamodás nélkül lehessen a kocsikat a hajóra szállítani. De épen ebben rejlik annak oka, hogy a mozdonynak nem lehet a hajóra menni, ugyanis ez emelkedés mindkét oldalról olyan, hogy a mozdonynak egyszerre csak négy-négy kereke fekszik meg rajta, míg kettő mindig a levegőben lóg, tehát hat kerék helyett négyre nehezedik minden súly.

A part a vaspályasínek magasságáról a vízbe mélyedő lejtővé van alakítva, hogy a legalacsonyabb vízállásnál se akadjon fenn a közlekedés. E végre cölöpöket vertek mélyen a víz alatt is a mederbe, s ezek segítségével (deszkákra és szálfákra) búvárok erősítették meg a síneket….A fölvonszolandó hajón egy gőzgép hajt egy nagydobot, vagy vájatós kereket, mely köré a vízben fekvő láncot vagy sodronykötelet körül csavarják, hova a láncot vagy huzalkötelet a komp orrán vagy oldalán levő csiga vezeti, és ismét egy ily csiga vezeti vissza a vízbe. Ha a dobot gőzerővel forgatjuk, akkor a láncnak, illetőleg huzalkötélnek új és új része tekerődzik föl a dobra, illetőleg a vájatós kerékre, és a hajó vagy komp ez által halad előre.

 

 

 

1873. 16. 188. A pesti áru- és értéktőzsde új épülete

A Lánchídon alul az új Duna sornak egyik nevezetessége a pesti tőesde-éptöet, melynek képét, a túlsó oldalon, a hírhedt Stein Náthán-féle nagy házéval együtt veszik olvasóink. A pesti Lloyd-társulat házának kellene ugyan nevezni, mert az épület sajátképen a Lloyd-társulaté, de mivel a tőzsde csakugyan ebben a házban van, és mivel a pesti áru- és értéktőzsde meg a Lloyd-társaság elejétől kezdve folyvást oly szoros egybe-köttetésben állnak, hogy a kettőnek tagjai csaknem ugyanazokból az emberekből állnak: a tőzsde-épület név is bátran megilleti. A „pesti Lloyd", az „áru- és értéktőzsde" meg néha még a „gabonacsarnok" név is sokszor fölváltva használtatnak egymás helyett…A Lloyd-társulat egy kereskedelmi kaszinó, minő számos van az országban. Az alapszabályok szerint czélja az, hogy Buda-Pesten, mint Magyarország legfontosabb kereskedési helyén, központot állítson föl a kereskedelmi forgalom számára, a kereskedelem és iparszorgalom emelésére…

 

 

Részlet az Al-Duna sorról. (Steinház s a tőzsde-épület)

 

Az egész nagy épület a következőleg oszlik részekre: Földszinten, a Dunára nézve, fekszik a gabona csarnok, melyben az egyes nagyobb malomüzletek egy-egy ablak terét bérlik. A Mária Valéria-utca felé fekszik a kávéház. A díszes, nagy lépcsőház a bérházlakók külön mellék lépcsőzetein belől középütt az egész udvar terét elfoglalja. Padlózata vastag üveg, mert a földszinten alul is egy külön kávéház és a Duna felé egy étkező helyiség és sörház van…

Az egész berendezésnél csaknem minden díszítési mű hazai munka, moly a versenyt bármily idegen munkákkal bátran kiállja s méltó az épülethez, mely előnyösen ismert, derék építészeink Benkó és Kolbenmeyer terve szerint készült…

A Lloyd-társulat e háza a Duna szabályozás által nyert térre épült nagyszerű szép Duna soron a második épület. Az első a Stein Náthán-féle ház, mely tisztán bérháznak épült s csak külső ékítései mutatnak némi palota-szerűséget. E házban van a magyar királyi természettudományi társulat helyisége is, az első emelet Dunára szolgáló termeiben. Az épület első csoportozatát képezi az új Duna partnak, mely épületeivel bátran versenyez Európa fővárosaival, fekvésére nézve pedig csaknem páratlan a világon.

 

 

 

1873. 191. Borostyáni Nándor: Este a Duna parton. Fővárosi vázlat.

…A várhegy, tornyai és tetői festői csoportozatával, élesen domborodik ki a lábánál elnyúló vízi város fölött, melyre már az alkonyat veti hosszú árnyékait. A gellérthegyi citadella homokkő és gránitfalazatán sajátságos sárga világítás ömlik el, élénken tüntetve ki a bástya párkányait és szögleteit, s a lőrések sötét pontjait. A fel s alá sétáló őr kezében csillog a fegyver…

A helyi gőzhajók — az emberforgalomnak közvetítői a két part, a császár-fürdő, Ó-Buda s a Margit-sziget között — fürgén szelik át a folyam hullámait, óvatosan kerülve ki ama nehézkes, színig megrakott teherhajókat, melyeket egy prüszkölve. dübörögve víz ellen haladó vontató gőzös Bécs alá szállít. A teherhajók egyikén a kormányos, erőteljes teste egész súlyával dől a hosszúkás, nehéz kormányrúdhoz, hogy egyenes vonalban tartsa hajóját, melyet az imént ellebegett helyi gőzös által fölkavart hullámok kiterelni látszanak irányából….

Az alsó rakpart mentén, közvetlenül a lánchíd alatt, eközben nagy mozgalom támad. A bécsi személyhajó érkezésének órája ez. Már kikötött a délceg jármű a budai bomba /Batthyány/ téren, partra szállítva a hajót Budán elhagyó utasokat, és most egy kecses kanyarulattal a pesti rakpart felé közeledik, hosszan tartó éles füttyével jelezve megérkezését. A rakparton megkondul az állomás jelző harangja. A jövő percben már megáll a sokak által várt jövevény, dübörögve bocsátva ki gépének feleslegessé vált gőztartalmát, kavargó nagy fehér fellegek alakjában. Az utasok gomolyaga csak lassan bontakozik ki a hajó gyomrából és fedélzetéről…

A kék és veres fövegű hordársereg, mely a gőzhajó-állomás csarnoka előtt összegyülekezett, egymással szemben áll. A vidéki utasnak meggyűlik velük baja. öten-hatan esnek málháira, s mire szóhoz jöhet, az egyik bőröndjét, a másik úti táskáját, a harmadik felöltőjét ragadta meg, úgyhogy a zaklatott ember nem tud hová lenni ennyi szolgálatkészség miatt. Végre a „Nemzeti szálloda"-ba vezetteti magát, gyalog, három hordár kíséretében…

Vígan vannak pár hajó fedélzetén. A bogrács alatt lobogó tűz fénye, a citera hangjai közelebb csalnak a Dunához, a part közvetlen szélére. Egy nagy drávai tölgyfahajó orrán pajkos kurjantások között járja a szerb legénység a nemzeti „kólót." Tíz-tizenkét marcona, barna férfialak hol megvilágítva az arc utolsó redőjéig a pattogó fahasábok lángja által, hol megint elveszve az árnyékban, egymásba fonódva lassú lejtéssel mozog körben a központot képező bogrács körül…

 

 

1873. 18. 216. Szénszállítás kőszénbányában

A bányafelügyelő ruhatárában öltönyt cseréltem…s mikor a bányászok ismeretes jelkiáltása: „Szerencse föl!" elhangzott, már több lábnyi mélyen voltam a föld kebelében. Az alvilágba jutásnak háromféle módja van: lehet létrán lemenni, aztán lehet kádba ülve kötélen, vagy pedig „rúdon" ereszkedni alá. A lajtorját ma már nem igen használják …A nagy puttonyokat a kőszén szállításra használják, s némely bányában tilos embernek ülni bele. Nem tudhatni, mikor szakad el a fölvonó kötél. A „rúdon leereszkedés" az újabb idő találmánya. E szerkezet két egymással ellenkező irányban haladó rendből áll, az egyik föl-, a másik lemegy; tíz méternyire egymástól álló helyek vannak. A hol ezek találkoznak, a rudak megállanak mindaddig, va.\u az ember az egyikről a másikra lépett. Akkor megindul a gép s újra lejebb vagy feljebb jutunk öt méterrel. Hogy egyenesen állhassunk, arra nem is gondolhatni. Ülni még kevésbé lehet. Guggolni kell. Mindenünnen csepeg a víz…

Lenn az alagban kétvágányú vasút vezet. Ahol a talajviszonyok megengedik, a szerkezet úgy van berendezve, hogy a lefelé haladó terhes kocsi egyúttal fölhúzza az ürest. Némely kőszénbányában az u. n. „Hundokat" alkalmazzák kőszénszállításra, mit a magyar bányászok „tolgá"-ra fordítottak (meglehet, hogy a „taliga" is „tolga" volt valaha.) Ezeket a tolgákat többnyire leányok tolják. Alig lehet őket megkülönböztetni a férfiaktól; ugyanabban a ruhában járnak, ugyanazt a durva nyelvet beszélik, isznak és pipáznak, mint a férfiak.  Ez együttlét bizony valóságos rákfenéje a föld alatt dolgozó társadalomnak. Sokat gondolkoztak is már róla, hogy a nőknek meg kellene tiltani a kőszén bányában dolgozást a sok természetellenes guggolás tönkre teszi a végtagjaikat, az életmód erkölcseiket, úgy hogy később női és anyai kötelességüknek meg nem felelhetnek.

Csodálatos, hogy a sötét kőszénbányában való huzamos tartózkodás, a kifejlődő gázok, ami a látogatót megfulladással fenyegetik, a munkások egészségére nem hat oly kártékonyán, mint első pillanatra gondolnók. A csúz és az ideg-bántalom jóformán ismeretlen ez emberek előtt. Ahol előjön is, nem a bányalég, hanem a mértéktelen szeszital következménye. Újabban légtisztító szerkezeteket alkalmaznak, ami a kőszénbányában tartózkodást elviselhetőbbé teszi. A bányászok rendszerint erőteljes emberek. De életük kevésbé sem irigylendő. Legszebb pillanatok életükben azok, mikor a föld alól előkerülvén, örömmel üdvözölhetik isten szabad napvilágát.

 

 

 

1873. 27. 320. A Haas-féle palota.

A  díszes, és jó ízléssel Haas-épülő palota a régi német szinház helyét foglalja el.

A Hais-czégnek nemcsak a kontinens minden nagyobb kereskedő városában vannak raktárai; hanem New-Yorkban és Londonban is. Szövetárui és szőnyegei elterjednek mindenfelé…Az uj palota terveit Linzbauer István magy. kir. udvari építész készítette…

A faragványokban s ornamentális ékítményekben gazdag palota egész középső homlokzata, a földszinttől kezdve föl három emeleten, mind a Haas-féle czég árucsarnoka lesz, melyet kényelmes lépcsők kötnek össze a messze fól- és elnyúló helyiségekkel. A földszint többi része kereskedéseknek van hagyva, s ezeket bérbe adják; az épület két oldalszárnya is bérlakásokul fog szolgálni….

A palota földszintje kívül gránit kövekből áll, belől pedig erős vasoszlopok vannak alkalmazva, hogy megfelelő szilárd támaszt nyújtsanak amaz óriási súlynak, mely a térbeli gazdálkodás és világossági beosztás folytán nem nyugszik nagy és vastag alapokon. Különben az épület külsejének nagy része mind faragott kövekből készült….

 

 

 

Haas Fülöp pesti palotája

 

 

Haas Fülöp, ki szerény eszközökkel kezdte üzletét, mely ma már a szövet-ipar tekintetében világhirü. 1850 óta két fia vezeti a gyárak kezelését, s ez időtől lett a cég hivatalos neve: „Haas Fülöp és fiai." Nálunk a Haas-czég a második, mely érdemesnek tartotta, hogy gyártmányai számára nagyszerűbb állandó fészket létesítsen. Az első a Thonet-testvérek voltak…Haas Fülöp, ki szerény eszközökkel kezdte üzletét, mely ma már a szövet-ipar tekintetében világhírű. 1850 óta két fia vezeti a gyárak kezelését, s ez időtől lett a cég hivatalos neve: „Haas Fülöp és fiai."

 

*

A palota egészen a második világháborúig díszítette a Vörösmarty teret, amikor bombatalálatot kapott, és ennek következtében le kellett bontani. Helyén 1971-ben épült fel a tér hangulatától igencsak eltérő tízemeletes üveg kultúr-centrum.

http://mno.hu/migr_1834/haaspalota-818871

 

 

 

1872. 22. 272. Bazaine katonai pályája. Bazaíne már fogságban van; nem volt szabad egyenruháját és fegyvert vinnie ama versailles-i nyári lakásba, mely ideiglenes tartózkodási helyéül szolgál. Pöre alkalmából érdekes lesz katonai pályafutására egy pillantást vetnünk: Bazaine besoroztatott 1831. március 28-án; káplár lett 1831. július 8-án; őrmester 1837.; alhadnagy 1833.; főhadnagy 1840.; a becsületrend lovagja 1844.; kapitány 1844.; zászlóparancsnok 1845.; a becsületrend tisztje 1845.; alezredes 1848.; az 55-ik sorezred ezredese 1850.; dandár tábornok 1854.; osztálytábornok 1855.; a becsületrend commandeurja 1856. évben. Utóbb a francia hadsereg főparancsnoka lett Mexikóban, s később a becsületrend két legfőbb keresztjét is elnyerte. Tábornaggyá 1864. szept. 5. neveztetett ki.

 

 

1873. 43. 516. Trianon S—s

Október 6-án Versailles-ban szokatlan mozgalom uralkodott. A nemzetgyűlés szünetelése óta e kis város indóháza nem látott annyi vendéget, mint amennyit a vasutak az említett napon oda szállítottak. De a népvándorlásnak nem Versailles volt utolsó célja, mert alig érkezett meg, azonnal tovább indult a kastély irányában, elözönlik a márvány- és bronz-istennőkkel benépesített parkot, keresztülment a gyönyörű fákkal beültetett nagy térségen, s utoljára Grandé-Trianon előtt állt meg, melyet XIV. Lajos alatt Mansard épített viruló rétek és erdőségek közepette.

Grandé-Trianonnak rövid, de érdekes múltja van. Az élvhajhász és mulatságkedvelő XIV. Lajos alatt, bár a kastély fölépülésekor már kissé idős volt, egymást érték a nagyszerű mulatságok és ünnepélyek Trianonban. Ezután egy jó darab ideig csend honolt. Nyugalmát csak a XVIII. század közepe felé zavarta meg XV. Lajos és kísérete, kik a park tekervényes sétányait szánkázó helyül néha fölkeresték. XVI. Lajos, I. Napóleon, XVIII. Lajos és X. Károly szintén megjelentek itt olykor-olykor. Grandé-Trianon határozottan kegyvesztettnek látszott. Csakis Lajos-Fülöp alatt kezdett ismét divatba jönni s a feledékenységből apránként kibontakozni. Lajos-Fülöp szerette Grandé-Trianont, szívesen lakott benne s nagymérvű javításokat tétetett rajta. De Lajos-Fülöp polgárkirály volt; és így ha Trianonba ment is, ez többnyire minden föltűnő zaj és mulatság nélkül történt. Grandé-Trianon ez idő óta ismét feledésbe ment.

Honnan tehát e roppant élénkség, zaj, lárma, lótás-futás és bámuló népsokaság, mely egy idő óta Grandé-Trianon és egész környékét annyira megeleveníti? A szerelem számára épített fészekből az igazság istennője alakított magának törvénytermet. Bazaine marsallt végre törvényszék elébe állították, amiért 1870. október 27-én 170 000 emberrel kapitulált, anélkül, hogy a német ostromló hadvonalon áttörni még csak meg is próbálkozott volna. Thiersnek sokan szemére vetik, hogy a pörrel oly sokáig késett, de az öreg ex-elnök minél hosszabb időt akart engedni arra, hogy a Bazaine ellen országszerte uralkodó elkeseredés érzetek némileg csillapodhassak, s a vádlottnak több kilátása lehessen részrehajlás nélküli ítéletre. Franciaországban, mint Angliában egy olyan előkelő embert, mint Bazaine marsall, csakis hozzá hasonló rangban levők hallgathatnak ki. A nagy-trianoni törvényszék elnökéül d'Aumale herceget választották, ki 1843-ban, mint hadosztály-tábornok Algírban szolgált, s a törvényszék többi tagjai hat más tábornokból állnak. A kihallgatás e hó 13-án hétfőn kezdődött s szakadatlanul folyik.

*

Sentence was commuted to 20 years imprisonment in exile, from which he subsequently escaped. He eventually settled in Spain where aged 77, he died alone and impoverished in 1888. wiki.

 

 

 

 

1874. 3. 38. A királyi várkert és a budai Duna-part átalakítása

…Maholnap új, impozáns, rendezett alakban fog előttünk állani a budai Duna part. A lánchídtól le- és fölfelé már tetemes hosszasságban vonul végig az új budai rakpart, s a már készen álló rész élénk fogalmat nyújt arról, minő igazi világvárosias folyópartja lesz a magyar fővárosnak, ha elkészül a főváros közötti Duna-szabályozás nagy műve. Egy fél mérföldnél hosszabb vonalon két gránitfal közé lesz szorítva a méltóságteljesen tovahömpölygő folyam, s a két part mentén a paloták és házóriások beláthatatlan során fog megnyugodni a bámuló szem. S e nagy átalakítás, mely Budapestet a világnak legszebb folyóparttal bíró városává teszi, kézzelfogható közelségben áll előttünk, s már előre veti jövő fényének sugarait. A közmunkatanács sokoldalú működésének egyik kiváló oldalát még mindig a budai Duna part szépítésének kérdése képezi, s annak eredménye a királyi palota és várkert környékének szabályozására vonatkozó terv is, mely ha létesülni fog, nagyban emeli a budai rész szépségét, ugv a vár és várkert Tabán felőli, mint dunai oldalán.

 

 

A királyi várkert és a budai Duna part.  (A közmunkatanács által elfogadott tervrajz után fára rajz. Haske)

 

Szükségessé válik a mostani fehérvári kapu, az ezt szegélyező bástyafalak, a kapu melletti katonai laktanya és a kapu déli oldalán levő közbástya lerombolása. Szabályozzák a palota és várkert egész környékét is, s az utóbbit jelentékenyen bővítik. Hogy a várban mily nagymérvű áralakításokat tesz a szabályozási terv, kitűnik azon részletekből is, hogy szerinte nemcsak egy új utca építése s egy másik szűk utcának beépítése lesz szükséges a Szent-György téren, hanem a tér felé álló volt főőrségi ház és evangélikus templom lerombolása is. Fő figyelmet kellett fordítani a várkert Duna felőli oldalán az annak mentén elterülő házsornak szabályozására,

A  királyi várkert aljában emelkedő dísztelen házsor eltávolítására nézve már megtörténtek a szükséges elő-intézkedések… A megnagyobbított királyi várkert minden részről szabadon néz a Dunára, nem levén előtte semminemű magasabb épület, miután a „Széchenyi"-szállodától a „Debrecen" szállodáig terjedő mostani jobbára alacsony emeletes házakból álló épületsor leromboltatik, helyét egy ízléses és könnyed stílben emelt bazárszerű épületsor foglalván el, mely egyedül boltokat fog tartalmazni.

 

 

1874. 8. 121. II. József császár utazása Oroszországban 1780-ban. Lehoczky Tivadar

A munkácsi uradalmi levéltárban akadtam nyomára egy latin levélre, melyet Kalatai Ferenc, kegyesrendi áldozár az akkori szepes-váraljai lelkészhez irt, s melyben leírja a császár 600 mérföld útját.

1780. évi május hó 18-kán, — írja Kalatai, — Lemberg városából, hol József császár öt napig időzött, s a hozzá folyamodók kérelmeit kegyesen meghallgatta, és sok különféle ügyet elintézett, Brodin, a lengyel határszélen fekvő városon át, 27 személyből és 7 kocsiból álló kísérettel s fölszereléssel kiindultunk…

Elhagyván Galícia határát, Kijevbe, Oroszország derék, szép városába értünk. Nagyobbára fából, de csinosan épült s hármas kőfallal van körülvéve; sok benne a nagyszerű görög templom, míg a római katolikusénak nyoma sincs. A templomok tornyai aranyozottak, sírboltjai kitűnők. E helyre a Niper folyón máj. 25-én érkeztünk…Mind ez érseket, mind a többi utunkban előfordult oroszországi püspököt és főpapot, művelteknek s a latin nyelvben jártásoknak találtam…Kijevből háromnapi időzés után, sietve távoztunk, s éjjel-nappal útban voltunk azért, hogy ő felségét az orosz cárnőt, ki élőnkbe készült, Machilovban megelőzzük. Idejűn. 2-kán értünk. A cárnő 4-kén tíz órakor ágyúdörgés és harangok zúgása közt tíz lótól vonatott kocsin érkezek meg …

Katalin, az oroszok cárnője, jóllehet már kora 51-ik évébe ment, de középszerűnél magasabb termete, arányos testalkata, bájdús arca, fenséges tekintete és szép nagy lelket tanúsító külseje, felségesen tűnt föl…Június 9-én Machilovot elhagyván, Szmolenszk felé indultunk. A császár a cárnővel egy kocsiban mentek…

17-én Moszkvába a népség hangos tüntetései s szívélyes üdvözlete közt bevonultunk. Minden utca és ablak megtelt nézőkkel. Azon hét napon, míg itt időztünk, csak felületesen szemlélhettük meg a roppant várost…

Június 24-én Moszkváról Szentpétervár felé indultunk, s négynapi folytonos, szerfelett terhes utazás után, s mintegy száz mély posványokon, sűrű erdőkön, ronda falukon s néhány városon át vezető mérföldnyi tér áthaladása után, június 27-én Szentpétervárra értünk. A cárnő Józsefnek Carszkoje Szelo nevű pompás nyári palotát jelölte ki tartózkodási helyül, mely a várostól mintegy 3 mértföldnyire fekszik. Innen több napi mulatásunk közben a felségek gyakran berándultak Szentpétervárra… A város a Duna nagyságával vetekedő Néva partján, egy mocsáros, rideg éghajlatú s ködben úszó láthatára síkságon fekszik…

Három hétig a legváltozatosabb ünneplések közt mulattunk Szentpéterváron, honnan végre július 18-án elindultunk. Maga császárunk Petershoffból csak 19-én indult… Litvánián át, Varsót megkerülve Satnosra augusztus 3-án a legjobb állapotban megérkeztünk. A császár itt három napig időzött, több rendbeli kegyes intézkedéseket tett s elhunyt testvére Károlyért a helybeli püspök által gyászmisét tartatott….Augusztus hó 7-kén reggel a császár Bécsbe utazott…Kelt Lemberg, aug. 23. 1780.

*

II. (Nagy) Katalin orosz cárnő (1729. május 2. – 1796. november 17.) 1762-től haláláig Oroszország cárnője…Katalin apja, Keresztély Ágost herceg porosz tábornok. Wiki

 

 

 

1874. 16. 246.  262. 278. A szoroskői orosz támadás.

(Jelenet az 1849-diki szabadságharcból). Írta: LEHOCZKY TIVADAR

 

I.rész. Elfeledhetetlen történelmünkben a végzetes 1849-diki év kezdete, midőn Windischgrätz Alfréd, császári tábornagy és fővezér, mint győző vonult be seregével Budapestre. Nemzeti Kormányunk Debrecenbe költözött. A december 2-i trónváltozás után készített új haditerv szerint Windischgrätz a Duna jobb partján három hadtesttel Buda felé tartott. A folyam bal partján herceg Schwartzenberg tábornok egy más hadtesttel Pest felé, Simonics tábornok Szilézia felől a Garam felé, Nugent a Dunántúlra, gróf Schlick Ferencz Kassára s Göcz és Jablonovszky tábornokok szintén tekintélyes seregekkel a Vág-völgybe törtek. A tömérdek seregeknek az a kitűzött célja volt, hogy együtt a magyar honvédő sereget rövid időn megsemmisítsék…

A szövetséges hadak ellenében, a csüggedést nem ismerő magyar kormány is erélyes készülődést tett.  Új hadakat gyűjtött: minden fegyverfogható férfi, ifjú, sőt 14 éves fiuk is siettek az újonnan alakított honvédseregbe. A kormány értesült, hogy gróf  Paskevits Erivánszki tábornagy és varsói herceg fővezérlete alatt a fősereg Duklánál s egy másik hadosztály Sasz tábornok alatt az Árvavölgyén keresztül a bányavárosok felé tart, míg Lüders tábornok egy harmadik sereggel Brassó és Szebennél Erdélybe ront…

A rettegett muszka sereg, melyet Miklós cár Duklánál a határhegy ormán megáldott, június 14-én átlépte az ország határát, a szepesi Kárpát nyergén, Rüdiger tábornok vezérlete alatt. Június 17-kén Paskievits vezetése alatt a fősereg a duklai hegyháton s a Sáros megyébe nyíló szorosokon át, melyekben a magyarok által emelt, de fedezetlenül hagyott torlaszokat a nagyszámú utászok hamar szétszórták …

*

Megkezdte meg Rozsnyó önkormányzata az R2-es gyorsforgalmi út projektjével kapcsolatos területrendezési hatósági eljárást. 2020-ban nyithatják meg a Szoroskő-alagutat. Új Szó.

 

 

II. rész. Az élelmiszereknek kényszermódon behajtása végett, minthogy a tengernyi nép a Dukláról vont szállítmányokat csakhamar fölemésztette s különösen nagy hiányt szenvedett a lovak részére szükségelt takarmányban, mindinkább erélyesebb intézkedéseket tett Paskievics. Eleinte csak Kassa környékéről, utóbb azonban távolabb vidékekről is szállíttatott Kassára, s Tokaj felé menő serege részére élelmi cikkeket. Avégből, hogy mielőtt Debrecen, a magyar fölkelés főfészke felé vezetné seregét, annak részére háromheti élelmi készletet gyűjtsön össze…

Történetünk idején, 1849. június hó végén, a Hárskút fölött emelkedő szoroskői fennsíkon a Gömör megyei hatóság rendeletéből a pelsőci nemzetőrségből egy jókora fegyveres csapat tanyázott. Céljuk, hogy a Kassa táján táborozó orosz sereg portyázó s netán ide vetődő csapatait a megyébe való betöréstől a határszélen visszatartóztassa.

Az almási küldöttek tehát ez őrcsapathoz siettek, annak a Jabloncára élelem szerzés végett vonult orosz csapat szándékát tudtul adván. E hírre a muszkával szembe szállani vágyó jóvérű magyar nemzetőrökből ötvenen fölkerekedtek Almás felé, hogy az ottani lakosokat az oroszok zaklatásától megóvják. Azonban a mintegy félmérföldnyi utón, e csapatból alig-maradt 20, a többi, kik csupán lándzsával voltak ellátva, lassanként visszafordult, míg a lőfegyverrel birok Almásra érkezvén s a hír valóságáról meggyőződvén, a hosszan elnyúló falunak Jabloncza felé eső szélén egy támadásra alkalmasnak kiszemelt kertben megállapodtak, úgy hogy ők a visszatérő oroszokat rejtekükből a sűrű fáktól elfedve észrevétlenül jól láthatták. E helyzetben bevárván a Jablonczáról mitsem gyanítva, nyugodtan, szekereken közelgő s a rekvirált marhát hajtó orosz katonákat, azokat elébb sortűzzel, azután pedig szuronnyal megrohanták,

Az Almásról ily csúfosan elkergetett oroszok egyenesen Kassára siettek, s ott a történteket Paskevitsnak bejelentették. Paskevits a vett értesülésen, hogy az élelemgyűjtés Torna-megyében népfölkelés által gátoltatik, s a szállítmányok erőszakosan lefoglaltatnak, fölindulván, Sasz tábornokot, ki Árvából, hol Grabbe tábornok által fölváltatott, nemrég Kassánál csatlakozott a fősereghez, egy ezred cserkesszel, kaukázusi vad muzulmán lovas néppel és három hegyi ágyúval küldte a támadólag működő fölkelők elrettentésére. Az almási jelenet folytán gyanították a mieink, hogy a támadást az oroszok megtorlatlanul nem hagyják, azonban a kellő mérvű óvintézkedés rögtöni megtételével mégis késtek…A leginkább lándzsával, kaszával és vasvillával, s csak kivételkép vadászpuskával fegyverzett fölkelt pórnép nem volt ütőerő.

 

III. rész. A magas szoroskői fennsíkon vígan, gondatlanul táborozott a már több százra menő tarka vegyületű magyar sereg, anélkül, hogy a kellő elővigyázat tekintetéből kémlelő őrcsapatokat kirendelt vagy őrszemeket kiállított volna. Mi több, a messze kilátást engedő meredek Szoroskő-hegy keleti csúcsára sem állított ki őröket.  Oda, hol az út mentében a hegyoldal egyenes vonalban húzódik akképp, hogy az út fölött egyengetett telepről majd Almásig, a hegy aljáig elláthatni. A hatóság még az almási katasztrófa előtt megerősítette ugyan e szorost. A Kassa fele közelgő oroszok hírére némi torlaszokat, s a meredek hegyoldalon húzódó, a sziklába vágott út fölötti hegygerincre fölhengerített s állított ugyan köveket, s szikladarabokat avégből, hogy az úton fölhatolandó ellenségre azokat lezúdítsa. Midőn e készület és terv valósítására alkalom kínálkozott, a kivitelről megfeledkeztek; vagy nem hitték, hogy a megtorlás órája oly gyorsan megérkezzék s a veszély oly közel legyen.

Sasz tábornok ugyanis Torna városába megérkezvén ezredével, ott kémeitől megtudta, miszerint a Szoroskő fennsíkján, a hír szerint, tekintélyes magyar sereg táboroz, miért is a meredek szorosan való veszélyesnek látszó főtámadást mellőzve, arra határozta magát, hogy egy háromszáz főből álló csapatot a tábor háta mögé küldjön…

A visszatérő s bosszúját kitöltött, zsákmánnyal megtelt cserkeszek még aznap este Udvarnok nevű faluba értek, s másnap a fegyvertelen elfogottakat szekereken, az összecsapásnál fegyveresen kézbekerülteket pedig gyalog Miskolc felé hajtották, hová a 2- és 3-dik hadtest Paskevits vezérlete alatt útban volt. E hadsereg ugyanis még június 28-kán megindult Kassáról, s Forrón át lassan közeledett Miskolchoz. Itt bevárni kívánta nemcsak azt, hogy a Debrecen felé küldött Csedajeff tábornok 4-dik hadtestével mi eredményt ér el ott a magyar fölkelés elhíresült főhelyén, hanem azt is, hogy a serege részére szükségelt élelmet kényszer útján összegyűjtse …

 

 

1874. 17. 259. Fővárosi képek: Az utcasarkon

…Minden talpalatnyi térből hasznot húznak az emberek. Ismerünk háziurat, aki ezer forintot követel évi bér fejében a boltért, de hatannyit azért az ablakért, a

 melybe a kereskedő portékái javát szokta kirakni csalogatónak. Mért teszi ezt? Azért, hogy megcsalja az államot, a nyomorult. A bolt bérét be kell vallani adó alá, de az ablakot nem. S miután ablak nélkül nem bérelhetni szobát, a háziúr hétezer forint évi bért húz be a kereskedőtől, de az államnak csak annyi adót fizet, mintha csak ezer forintot húzna.

Ha valakinek hosszú utcára nyíló tűzfala van, mely messzire kilátszik az előtte álló alacsonyabb házak fölött: ezreket vehet be csupán azért, hogy nagy betűkkel föl engedi írni arra a tűzfalra valamelyik gyárnak, banknak vagy kereskedésnek a hirdetését. A művelődéssel és az emberek összehalmozódásával járó ily körülmények között nagy keletje van a saroknak is, ahol két utca örökké hullámzó közönségének kell elmenni. Föl is használja aztán az élelmes ember, s ha a rendőrség bele nem avatkozik, egy ölben hordozható kosárral, ha kapós portéka van benne, megakaszthatja a gyalogjáró közönség egész közlekedését, vagy leszorítja a járdáról a kocsiútra.

Meglátsz egy-egy ilyen élénkebb utca-sarkon mindennemű kereskedést, mely nem rendelkezik annyi forgalmi tőkével, hogy boltot, sátort vagy állandó piaci helyet bérelhessen. „Almoát tesséek!" mondja itt a Vác-vidéki menyecske, míg a budakeszi sváb asszony, tojást kínál. De ezek csak futólagos látogatói az utcaszegletnek. Az ő árucikkeiknek állandó rendes helyük van, itt csak lopva árulhatnak, amíg a drabant észre nem veszi, s el nem utasítja, mondván, hogy mivelhogy az utcaszöglet mindenkié, épen azért senkié sem.

Ott van a tömérdek hirdetés, zöld, kék. vörös és lila szín betűkkel, amelyek már jó messziről megszúrják a szemet. Akik azokat oda kiragasztották, nem gyakorolnak-e az utca szögletén kiváltságos jogot.

Akinek az utcaszögletéhez mindenekfölött vitathatatlan előjoga van, kinek helyet enged napszámos és cseléd, tojásos asszony és almás kofa, kivel egyenrangúnak csak a szerény ibolya-árus leány, mert föltolakodni (az ibolya a szerény, nem a leány).

 

 

1874. 23. 358. Törs Kálmán: A pesti népszínház

Mióta a szépen indult budai népszínház megbukott, azóta minden kísérlet- meghiúsult, hogy a népies dráma múzsája Budapesten állandó hajlékot nyerhessen. Egyik vidéki színigazgató a másik után volt kénytelen keserű csalódással, s nem ritkán tetemes anyagi veszteséggel menekülni innen. A népies drámafajok ápolása is az egyetlen nemzeti színházra maradt, melynek egyik legnagyobb organikus hibája épen az, hogy anélkül is, nagyon sokféle műfajokat kénytelen mivelni, s így nem összpontosíthatja egész erejét föladatára.

Ezt az anomáliát mindinkább érezni kezdte a közönség szintúgy, mint maga a színművészet. A közóhajtás, hogy a külön műfajok külön is műveltessenek és fejlesztessenek, végre az irányadó körökbe is eljutott s maga a kormány vette kezébe a Dalműszínház létesítését, melynek tervezete már kész, s néhány év múlva remélhetőleg maga a Dalműszínház palotája is ott fog disz leni az uj sugárúton.

A másik, a Népszínház, mely a népies és könnyebb dráma és vígjáték fajoknak lesz szentelve, egészen társadalmi úton létesül. Hogy létesül, az már biztosnak vehető az eddigiek után is. Már évek óta pengették egyesek egy népszínház létesítésének szükségét s 1869-ben már komoly lépések is történtek ez irányban…Először  is telket keresetek, s megtalálták azt a Kerepesi-út, bodzafa-utca és sertéskereskedő-utca összeszögelésénél, a mostani mértékhitelesítő hivatal helyén, épen a most épülő körút mentén s az előtte álló épületek eltávolítása után szabad tér közepén. E telek is a városé levén, azt a város átengedte a népszínháznak.

 

 

Pesti népszínház. (Fellner F. tervrajza után)

 

A terveket Fellner Ferdinánd bécsi építész készítette…A színház külseje csinos s mindenesetre kellemes benyomást fog tenni a szemlélőre. Négy kijárata pedig lehetővé teszi, hogy a mire ily épületeknél szintén számítani szokás, a tűz könnyen elfojtható legyen, biztossá tegye a közönséget az elmenekülhetésről.

A mi a színház terjedelmét illeti, az 2672 személy befogadására lesz építve; e helyek legnagyobb része ülőhely. A három emeleten és a földszinten páholy lesz összesen 52, erkélyzártszék 221, közép amfiteátrumi szék 146, földszinti támlásszék 386, földszinti zártszék 130, állóhely 1086.

A színpad szélessége 7 öl, mélysége a hátsó színpaddal együtt 12 öl lesz. Jobbra és balra egy-egy társalgó szoba, a többi mind öltöző szoba. A nézőtér, melyet a mennyezetről lefüggő gázcsillár világit meg, igen nagy és köridomú. Az épület földalatti helyiségeiben lesz a pince, mely leginkább a légfűtés készülékeinek befogadására lesz hivatva. Itt lesznek a fa és kőszén rakhelyek is, a színpadi villámlások villanyindító ütegei, a tűzi játékokhoz szükséges tűzi szerek, a gázvezeték ellenőrző szobái s a lakatos-, asztalos-, és bádogos műhelyek,

A földszinten a nézőtér és színpad szintje alatt lesznek a kapus és színházi őrök lakásai, a bemenet a zenekarba, szoba a hangszerek eltartására, bútor-raktár s a statiszták helyisége. A színpad alatt lesznek a süllyesztő készülékek. Az öltöző szobák egy szinten fekszenek a színpaddal, egyik oldalon a nők, másikon a férfiak számára szolgáló szobák.

 

 

1874. 24. 371. A Margit-szigeti híd.

…A fővárosi forgalom naponként növekedőben van. A Budapest közt járó gőzösök, beszámítva az átkelési csavar-gőzösök forgalmát is, évenként négy millió személyt szállítnak. A Lánchídon külön több mint tíz millió gyalogos, s egy millió könnyű- s 300 000-nél több terhes szekér, s mintegy 20 000 lábas jószág fordul meg.  A helyi gőzösökkel csakis teher nélkül járó utasok s ezek is csak a hajózási idényhez kötött időközben közlekedhetnek. A lánchíd meg csak azoknak alkalmas, kik hozzá közel laknak; azoknak azonban, kik akár egyik, akár a másik távol városrészből az átelleni part valamely szemben eső pontjára menni, vagy ha mit szállíttatni akarnak, igen hosszadalmas és költséges, s a közlekedés még mindig nem alkalmas és kényelmes.

A margitszigeti híd után mielőbb a vasúti összekötő hidat kezdték meg és a mészáros-utcai híd elmaradt. Tény, hogy Budapest közt a lánchíddal együtt, rövid időn, három nagy híd fog állani.

 

 

A Margit-szigeti híd és a felső Duna part szabályozási terve

 

A margitszigeti kiváló szép, határozott francia csínnal ékes híd lesz. Oszlopai az ívekkel s a rájuk támaszkodó teher nagyságával arányosak. Ívei emelkedett magasságban nyúlnak át, de nem merész szökéssel ugornak oszlopról oszlopra…

Negyvenhat terv pályázott s ezek közül 17 pályázótól 23 terv választatott ki tüzetesebb bírálat alá. Az első díjat Parisból, Gouin Ernő nyerte el s ennek terve megy most foganatba. Az építés 1872. tavaszán indult meg, s a híd f. év december 31-én a közlekedésnek megnyitandó, 1875. júl. l-jén pedig minden kisebb részleteiben teljesen készen lesz. A munka kezdettől folyton igen érdekes. Először elzárták a hídfők s oszlopok helyeit, aztán az elzárt közökből kiszivattyúzták a vizet, s az így nyert üregekbe nagy öblű vashengereket bocsátottak le; ezeket kővel és cementtel töltötték meg, s így vetették meg a hídlábak alapját.

 

 

1874. 28. 439. Sámi Lajos: Az első hídépítők

Valamint az első emberek — már legalább Darwin szerint, — úgy az első, hídépítők is — majmok voltak. Főleg a jelenkor bámulatos lánchídjainak éppen a majmok kezdetleges hídjai szolgálhattak mintául. Azok, kik Afrika, Dél-Amerika és India őserdőségeiben utaztak, érdekesen írják le a majmok hídépítési módját. Mikor egy-egy nagyobb majom-csapat egy folyóhoz ér, következő módon kelnek út azon, A vezető majom fölmászik egy fára, mely a folyó partjához legközelebb áll s első lábaival erősen megkapaszkodik annak egyik ágában. Ezután egy másik majom az elsőnek farkába és hátsó lábaiba csimpaszkodik, és így megy ez egymásután egymás farkába csimpaszkodva mindaddig, míg a legutolsó majom, ingó mozgásba helyezve magát, s neki rugaszkodván, a folyón szerencsésen átveti magát a túlsó partra. Ott aztán ő is a folyóhoz legközelebb álló fára mászik, és mikor már oly magasra jutott, mint a túlsó parton álló fára mászott első majom, ezáltal természetesen a folyam szélességének teljesen megfelelő, a közepén kissé aláereszkedő lánchíd képződik egyik fától a másikig — majmokból. Ezen a görbe hídon aztán a még erőtlen ifjú, és a már gyönge öreg majmok kényelmesen és biztosan átballagnak száraz lábbal, mint Mózes követői a Vörös-tengeren keresztül De hogy szedik szét ezt a lánchidat, mikor az átkelés megtörtént? Az első majom, a túlsó partról kapott jeladásra, elereszti a faágat, melyhez kapaszkodva volt, s ügyes ugrással átveti magát a víz fölött és a többieket is maga után cipeli.

Mert tagadhatatlan, hogy a függő- , vagyis lánchíd, melynél magát az anyagot és a rajta átmenő terhet a feszerő tartja fenn, gazdaságos, biztos és művészies mód arra nézve, hogy valamely nagyobb szélességű folyó fölött az átkelést, és nagyobb terhek átszállítását lehetővé tegyük. A perui, a maga egyszerű folyondár kötelével, oly hidat vet át az Andok legborzasztóbb sziklaörvénye fölött is, mely az imént leirt majomhídtól mindössze is csak abban különbözik, hogy a majom saját-testéből képez láncot, míg a perui e célra kúszónövényeket használ. A másik különbség meg az, hogy a majmok egy sor kötéllel vagy lánccal is beérik, ellenben a perui kettőt használ. S mily könnyű egy ily perui hidat előállítani! Kezébe veszi a meglevő kész anyagot (a futónövényeket) s két kötelet csavarint belőle. Oda erősíti azokat az örvény egyik partján, valamely szilárd kiálló tárgyhoz. Azután átveti a túlsó partra, ott egy másik perui hasonlóképen megköti valamihez a kötelek végét, a kifeszített két kötélre deszkákat raknak s kész az egyszerű, de biztos átkelési eszköz.

 

 

 

 

1874. 30. 467. A Nemzeti Színház

A régi színház fölépült a Kerepesi-úton, buzgó hazafiak, honleányok siettek a kőművesek közé, hogy legalább egy téglát ők is tegyenek az épület falába, s 1837. aug. 22-én megszólalt a még akkor vakolatlan falakon belül Vörösmarty bűbájos, zengő magyar nyelve…_A színház  második csinosítását, (mert egyet már keresztül élt, mióta épült,) Skalniczky építész tervezte, kiépíteni pedig Wagner fogja. A változtatások tetemesek lesznek, ami a külsőt illeti, és az építkezésekbe már bele is fog, sőt a homlokzatot már az idén be akarják végezni, míg a többi munkák csak a jövő évi novemberben készülnek el tökéletesen…HHHatározott stílus nincs rajta, mert az újabb kornak, mely egy új stílus megalkotását tette föladatává, szokása az eddigi rendszerekből a jobbat és szebbet kiválogatni és ezt harmonikus egésszé önteni. Ezen a görög és római stíl túlnyomó, míg a karcsú méret-viszonyok az olasz renaissancera emlékeztetnek.

Földszint három ajtó vezet be a portikuszba (oszlopcsarnok); oszlopok itt hiányzanak s csak a bérházak második emeletének megfelelő magasságban kezdődik a homlokzat jellemző része. A háromszögletű csúcshomlokot innen kezdve négy korinthoszi oszlop hordja, melyek a tetőpárkány alatti gerendákig érnek; köztük három íves ablak az új foyerbe (csarnok) bocsát világosságot, míg lábazatuknál bennülő erkélyek vonulnak el ez ablakok előtt.

 

 

A Nemzeti Színház új homlokzata .

 

 

Hogy minő alakok fogják díszíteni a homlokzatot, még nincs meghatározva. A terven olvasható föliratot: „Magyar királyi drámai színház" semmi esetre sem szabad oda fölírni, mert az nem trafik vagy lottó-gyűjtőde, hanem a „nemzet" színháza; és vétkeznénk, ha a nemzeti szellem nemes fölbuzdulásának e kézzel fogható eredményét a szokástól és hagyománytól eltérő néven iparkodnának ezentúl nevezni. S az is helyes észrevétel volt, hogy nemzeti címerünket ne griff madarak (a kétfejű sas édes testvérei), hanem angyalok őrizzék a háromszögletű csúcs-homlokon….

A restauráció által magán a színházon kívül még a karzati közönség nyer legtöbbet, mert az eddigi szűk csigalépcsők helyett kényelmes,  egyenes karúakat kap, melyeken minden tekergőzés nélkül juthat „minden népek fölé" és tűzveszedelemkor megmenekülhet. Az eddigi állapot csakugyan párja nélkül állott a színházak történetében, mert ha tűz üt ki, a karzat legnagyobb része részint ijedtség, részint a lejáratok szűk volta miatt okvetlenül elvész.

A nemzeti színház nemcsak maga épül és gyarapodik. Ugyancsak a Kerepesi utón épül a népszínház. Négy ölnyi magasságban a föld szintje fölött már állnak falai. A másik pedig lesz a nagyszerű dalmű-színház, az új sugárúton. A magyar színészet bölcsője, a Kerepesi színház marad, a dráma és a magasabb műfajok művelője.

 

 

1874. 34. 532. Győr.

Győr városnak jutott a szerencse vendégül fogadhatni az idén a magyar orvosokat és természetvizsgálókat…

Az a domb, melyen most a püspökvár áll, még a vezérek idejéből való, Béla király névtelen jegyzője szerint, mikor Árpád Szent-Márton hegye mellett táborozott, ott várat és erősséget épített. Szt. István, midőn Kupa somogyi pogány vezér testét négy részre vágatta, egy részét a győri várkapura szegeztette ki. Később az országot vármegyékre osztván, a megye székhelyéül Győrt tévé, és ugyanekkor püspökséget is állíttatott itt föl 1009-ben…1456-ban Győrben tartatott az a nagy országgyűlés Hunyady János elnöklete alatt…

Mária Terézia 1743-ban a várost királyi jogaiba helyezte, melynek százados ünnepét 1843-ban március 6-án nagy fénnyel ülték meg a győri polgárok. II. József aztán kitörülte az elsőrangú erősségek számából…

 

 

Győr: Püspökvár a Rába-szerről nézve

 

1809-ben, midőn az ellenség Győr felé vonult, június 2-án József nádor tisztikarával megérkezett az insurgensek főhadiszállására, és a püspökvárban szállt. 13-án János főherceg hadserege is odajött, s a franciákat Ménfőnél megtámadta. Mintegy 80 000 ember lehetett együtt. Midőn a magyar fölkelő sereg megszaladt*, a varos kapuit bezárták, az őrsereg a bástyára vonult s vezérük védelemre készült…

Napóleon is megjelent Győrött, s összejárván az erősséget, azt több helyen lőporral fölvettette, mit még néhány év előtt látni lehetett a Pataháza felőli részen, az úgynevezett védbástyánál.

Legszebb pontjai a főtér, szabályos négyszögben, s a Rába és Rábca közt elterülő sétatér. Díszes parkozását Rómer Flóris vezette…Gimnáziuma az ország népesebb tanodái közül való. Ez utóbbiban a hazafias érzelmű Bencze-rend tanít, mely igen gondosan fölszerelt múzeummal is rendelkezik. Különben minden felekezetnek megvannak az iskolái.

Ma már tőzsgyökeres magyar város, holott csak ezelőtt két tized évvel is még, különösen a kereskedői körökben, túlnyomó volt a német elem. Mint magasabb műveltségű vidéki városaink egyike, a színészetet mindig melegen pártolta, s volt idő, midőn e kis város volt a magyar színészet Mekkája. A legkitűnőbb színi tehetségek itt mutatták be magukat a lelkesült közönségnek, s többnyire innét kaptak meghívást Pestre a Nemzeti Színházhoz.

                                                    1856. 26. Győr város, a h 12 – 11 fejezetben. G.

 

*A győri csata (Kismegyeren) (1809. június 14.) volt a napóleoni háborúk egyetlen, a Magyar Királyság területén lezajlott ütközete, egyben az utolsó olyan összecsapás, amelyben a magyar nemesi felkelés hadai vettek részt. A csatát az osztrák vezetés sorozatos tévedései kísérték végig, és a francia minőségi és számbeli fölény végül a Habsburg sereg vereségéhez vezetett. Wiki

 

 

 

 

 

 

 

Költemények.  1872 – 1874.

 

Andrássy Béla

Benedek Aladár

Csalomjai

Csukássi József

Dalmady Győző

Darmay Viktor

Dömötör János

Endrődi Sándor

Falusi János

Fejes István

Galambos György

Gáspár Imre

Greguss Ágost

Horváth Boldizsár

 Illyés Bálint

 Imrefi János

 Indali Gyula

Júlia

K

Kalocsay Kristóf

Kompolthy Tivadar

Pásztói

Rónay István

Soós Miklós

Szász Béla

Szász Károly

Szűcs Dániel

Vajda János

W. Rajka Teréz

Záray Károly

Zsutai János

 

 

 

1873. 19. 22. Andrássy Béla: Születésem napján.

 

Elhúztam már tizenkilencet

Az élet nagy nótáiból,

Hol keservest, hol bús-vidámat,

Sokszor rosszul, csak néha jól.

A tizenkilenc rossz nótának

Feledve hamis hangjait,

Azon tűnődöm most magamban:

Minő lesz majd a huszadik?

 

Dallama nem lesz aranycsengés

Azt már előre, jól tudom;

Hiú kincsekben nem születtem

S csak megyek kezdett utamon

 Csak járok én a magam lábán,

S bár jó szellemem így tanít,

Tudom, hogy olykor rá tapodnak

Ilyen lesz majd a huszadik.

 

Dolgozom már e nagy nótán is,

Varom a tisztelet-díját

Habár halványon újra sejtem,

Sok lesz, ki rá semmit sem ád.

De kész vagyok a küzdelemre,

S ha elkísér a drága hit,

Csalódva is megint remélek;

Ilyen lesz majd a huszadik

 

Elhúztam már tizenkilencet

Az élet nagy nótáiból,

S ha itt-ott volt is tán közöttük

Egy túl merész, vagy egy frivol:

Ígérem, hogy a huszadiknak

Csendesen játszom dallamit,

Hisz' a hurok már kopottak, tán

Meg is szakad a — huszadik.

*

Andrássy Béla egyetlen megjelent kötete…

Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája

*

Benedek Aladár - Banaterra

http://www.banaterra.eu/magyar/B/benedek_a.htm

 

 

1872. 66. Benedek Aladár: Dáridó végén   

 

El a pohárral! Elég volt a borból!

Legalább nékem már elég.

Félek, hogy nyelvem megered s hozzátok

Hízelgőn nem beszélhetnék.  

A bor feloldja nyelvem', és ha e nyelv

Szabad, igazat mondogat.

El a pohárral! Vagy szakítsatok szét

 Minden, de minden gyöngéd láncokat!...

 

El a pohárral! Elég volt a borból!

Legalább nékem már elég.

Vihar ne szegje a szelíd hullámot,

Kedvünket, melyet rengeténk.

Oh mert lelkemben sötét felhők kelnek,

Mik dúlnak mezőt, s kerteket,

S elátkoznék tán mindent, mit szerettem,

 Ha még tovább is innám veletek.

 

 

1872. 254. Benedek Aladár: A vén fujtató cigány regéje

 

 (1871.)

 

Mit tud ő arról? És ha tudna:

Redőt se vetne homloka;

Nem állt ő eddig soha útba,

Irigy se volt még tán soha.

Mégis ő volt, ki elrabolta

Szívemtől Rózám lágy szívét,

A diósgyőri vashámorba',

Amint szította ott a szént….

 

Mit tud ő arról? Szegény Róza

Megszánta őt s megborzadott;

S elnézte még, elnézte hosszan.

Szegény öreg csak fujtatott.

S ha meghal: Róza ezt gondolta

Ki fogja be majd vén szemét?

A diósgyőri vashámorba',

A mint szította ott a szént…

 

Mit tud ő arról? Mit is tudna

Az a vén fujtató cigány?

Rózának sivár volt a múltja,

S a lelke jó; csak szíve lágy.

Félt, hogy, miként ez aggnak élte,

Az övé is olyan leszen.

Ez hát az ősz cigány regéje.

„Ki mint akarja, úgy legyen”

 

 

 

 1872. 390. Benedek Aladár: Engesztelődés.

 

Kik éltemet megkereríték:

Azokhoz szóljon ez a dal!

Enyém volt a kín és a küzdés;

Legyen övék a diadal.

Legyen övék a diadal, mely

Boldogságomat hirdeti.

Ki tudja, ha ők nincsenek, tán

Most is kellene küzdeni.

 

Kik éltemet megkeserítik:

Én megbocsátok ő nekik.

Oh, sok volt, ami tépte lelkem'!

De egykor minden betelik.

Betelt ím az ürömpohár is;

Kihajtám! s most a béke hí.

Ki tudja, ha ők nincsenek, tán

Most is kellene küzdeni.

 

Kik éltemet megkeserítik:

Ne bántsa őket e tudat;

Szívem erős volt s elviselte

Kegyetlen, vad bántalmukat.

Sőt keblem' e harc megedzé, s most

Jöhetnek a sors vészei!  

Ki tudja, ha ők nincsenek, tán

Most is kellene küzdeni.

 

Kik éltemet megkeserítik:

Legyenek áldva igazán!

Elrablák mind, kiket szerettem,

De hírük él e szép hazán!

De hírük él, az én híremmel,

S ezt senki el nem veheti!

Ki tudja, ha ők nincsenek, tán

Most is kellene küzdeni.

 

Kik éltemet megkeserítik:

Fogadják hálaszózatom'.

Oh, mert a jónak győzni kell, bár

Hosszú, nehéz s zord utakon!

Szívem jó volt s oly szívre lelt, mely

Sebeimet most befedi.

Ki tudja, ha ők nincsenek, tán

Most is kellene küzdeni.

 

Kik éltemet megkeserítik:

Ölelésemre jöjjenek!

S én bennük egy-egy hű barátra,

S nem ellenségre ismerek.

Feledve lesz örökre minden!

Legyenek üdvöm részesei!

Hisz hogyha ők tán nincsenek, még

Most is kellene küzdeni

 

 

1872. 27. 330.  Benedek Aladár: Az én ódám

 

A templomok előttem zárva voltak;

Harangszólás lelkemhez nem beszélt;

Köd és derű bár egyre váltakoztak:

Előttem minden setét volt, setét!  

S most újra fénylik a hő nap sugara!

Új pírt lehel rám a szép alkonyat;

Lehullt, lehullt a templom néma zára,

S hallom beszélni a harangokat!

 

Ha jő a reggel: oh, már nem jő magába',

S hoz áhítattal teljes perceket,

Mik beolvadnak egy szelíd fohászba:

Hogy őt az isten áldja s védje meg!  

Imádkozom! a gúny ajkamról eltűnt

S a térdelő nép mit kér, már tudom!

Hisz nekik is van, avagy volt szerelmük,

S ezért az ima jámbor ajkukon…

 

A templomok előttem zárva voltak;

Harangszólás lelkemhez nem beszélt;

Köd és derű bár egyre váltakoztak:

Előttem minden setét volt, setét.  

S most újra fénylik a hő nap sugara!

Lágy pírt lehel rám a szép alkonyat!

Lehullt, lehullt a templom néma zára!

S hallom regélni a harangokat.

 

 

 

1872. 28. 462. Benedek Aladár: A mi ódánk.

 

Szerelmünk, mint az alkotó ujjától

A világosság, akként született!

Felgyúlt a nap, az égnek tiszta napja,

Mely őrködik most egy világ felett!

Szerelmünk is ily tiszta nap, amelynek

Hő fénye nemcsak ránk hoz kéjt, s vigaszt.

Elszáll az élet; vágy s bú mind kialszik!

S a mi szerelmünk akkor is virraszt!

 

Megismertél! Bár az irigy távolnak

Homálya engem tőled elfedett.

Megismertél! Bár nem hallod szavam s bús

Lelkembe lelked nem merülhetett.

De egy-egy hang a hír szárnyán szívedhez

Jutott, mely kezdte visszhangozni azt.

Elszáll az élet; vágy s bú mind kialszik!

S a mi szerelmünk akkor is virraszt!

 

S hová az éjnek zord sötété nem hat,

A gondolatban összeforradánk;

S mi összeköt egy széles, nagyvilágot,

Az érzésekben leltük fel tanyánk'.

S beszélgetünk mindarról, ami édes,

S mi fáj, szeretve a „szép"-et s „igaz"-t.

Elszáll az élet; vágy s bú mind kialszik!

S a mi szerelmünk akkor is virraszt!

 

S enyém levél, midőn még karjaimmal

Gyöngéd lényedet át sem foghatám.

S tied levek, midőn még szép szemednek

Szelíd sugara sem mosolyogna rám.

De mentem, és karom örökre átfont;

S szemed? Ah! lelkem híven őrzi azt!

 Elszáll az élet; vágy s bú mind kialszik!

 S a mi szerelmünk akkor is virraszt!

 

S most enyém vagy s én a tiéd örökre!

S szerelmünk ég, ég kiolthatatlanul!

Ég úgy, miként egy gondolat s egy érzés,

A „szép" s „igaz" két kis csillagjául.

Két csillagul, mely, mint nap a világot,

Másokat éltet s árnyakat riaszt,

S mely, midőn mi már nem leszünk, e földnek

Üdve felett őrködve, fenn virraszt!

 

 

1874. 1. 2. Benedek Aladár: Bajok között

 

Van-e elégtétel a sok szenvedésért?  

Nyer-e díjat e sok méltatlan nyomor?

Oh, engem már annyi, annyi szenvedés ért,

De jutalma késett mind-mindannyiszor!

Csakhogy az a nyomor, mely engemet sújta,

S sújt: még sokat sújthat! s ez fáj énnekem'

Én csak fölkelek, s tán van, ki fölkel újra,

De legtöbb van' mégis az erőtlen!...

 

Van-e elégtétel a sok szenvedésért?

Oh kell lenni! s hogyha nem több: egy marad!

Megmarad a vágy, mely vár és örökké kér,

Meg az üdv iránt a hit s az akarat.

S míg ezek megvannak, addig küzdhetünk, de

Ha eltűntének már, akkor mit tegyünk?

Akkor is csak hajtsuk fejünk tenyerünkbe.

Megnyugodva abban, hogy ez végzetünk!

 

 

 

1874. 37. 578. Benedek Aladár: A haza  

 

Hír s szeretet átölelhet,

Kísérhetnek az örömek;

Elringathatja zaj a lelket,

S körül ujjonghat a tömeg.

Mit ér? Ha a lég, táj a az égbolt

Mind idegenül néz reánk:

Mi boldogok még sem leszünk, mert

Csak egy anyánk van s egy hazánk!

 

A ház, a melyben születünk, s hol

Gyermek-játékink nyugszanak;

A kis harang, mely ébredéskor

Regélt szép tündér-álmákat:

Nem költözhetnek ki a szívből,

S jaj nekünk, oh jaj igazán,

Ha mi tépjük ki képüket! Mert

Csak egy anyánk van s egy hazánk!...

 

 

 

1874. 49. 774. Benedek Aladár: Túláradva  

 

Az imádságra kész ajak

Nem mindig talál hangokat,

S a nyelv felét se mondja ki

Annak, mit szívünk befogad.

 

S oh, tán az nem is volna jó,

Ha mind azt, a mi bánt, vagy áld,

Mindig s úgy, a mint érezünk,

Kimondhatnánk s kimondanánk.

 

Úgy is legtöbb, ki meg sem ért,

S úgy is sok, a ki föl se vesz,

S legtöbb, kinek saját

Terhe is elég bajt szerez.

 

Az isten is, lám, úgy adja,

Hogy néki se mondhassa ki

Ajkunk, mi szívünk mélyében

Örvénylik olykor, s bont, szakit.

 

Virrasztva alvó nőm felett,

Engem is ily érzés fog el;

Nevem suttogta almiban,

S arca mosolyt s üdvöt lehel!

 

Célt ér itt minden. Föld, vagy ég

Befogad mindent. Oh, csak a

Szív rejt oly érzést néha, mely

Célhoz sohasem jut, nem! Soha!

 

Nem, nem, soha! Mert meg se hal,

S majd így, majd úgy, meg-megjelen;

Örökké vár s küzd; honja nincs,

S nyugvó ágya a Végtelen.

 

 

 

1874.  11. 162. Csalomjai: A szegény ember és fiai

 

(Mese.)*

 

Szegény zsellérnek van két serdülő fia,

És egy kis szőleje, egyetlen birtoka;

Ez is parlag, mivel a korhadt öreg

Nem bírja azt többé kellőn művelni meg.

 

Érezve, hogy közel végperce, atyai

Gondoskodással, ím ezek a szavai:

„Szerelmes gyermekim, ne siránkozzatok,

Nem vesztek árván, mert, habár én meghalok,

Értékes kincs marad reátok örökül,  

Keressétek, s előbb-utóbb előkerül.

A szőlőkertbe van elásva; tőletek

Függ, hogy meglelve azt, dúsakká legyetek.

S a két fiú hévvel kutatva a nyomot,

Izzadva ás, kapál, kiirt minden gyomot,

Év múlik év után, s az érc meg nem jelen,

De kincs lett a talaj, mert gazdagon terem.

 

 * *

Ez azt példázza, hogy: jóllétet biztosan

Elérhet, akinek dolgozni kedve van.

 

* A Kisfaludy-társaság pályázatán dicséretet nyert

 

 

1874. 19. 290. Csukássi József: Ó-angol ballada

 

Épp akkor ébredett a nap, midőn lord Brockalán

Megállt a flower-valley erdőség oldalán.

 

A ló alatta, mint a tej, hibátlanul fehér,

A clerki báróság egész nagy óljával felér.

 

Sarló alá érett arany s habzó kalász között

Aranyhajú Ivel virágfüzéreket kötött.

 

„Szép szőke gyermek, szólj, akarsz-e lenni kedvesem?

Hajadban gyöngy, arany leszen, s ruhád bársony, selyem."…

 

S Ivelt a várba fölvivé, megfogván szép kezét:

„E naptól fogva kedvesem, ez itt mind a tiéd."

 

S a vendégnép evett, ivott, míg meg nem virradott,

Így szólt a nászi éj után lord Brockalán legott:

 

„Oly szép vagy engedékeny és oly hajló mint a hab, :

Csak hát ne kéne szégyellenem származásodat."

 

,Előbb mi voltam, jól tudod, a nászi éj után,

Eltűnt a pór leány s ki itt áll: lady Brockalán.

 

,Ha majd hét évig hamvadunk, s leszünk maroknyi por,

Ki mondja meg, kettőnk között, hogy melyik volt a pór.'

 

 

1872.  4. 38.  Dalmady Győző : A pártokhoz

 

Nem lesz már a magyar népből

Jóravaló nép soha,

Utolérte régi bűne,

Régi átka, ostora.

Hitvány önző érdekeknek

Rabszolgája lett megint,

Pártharcokban tépi egymást,

Istent, embert nem tekint.

 

Bús napokban megtanulta,

Hogy mi a honszeretet,

Becsületért, jobb jövőért

Áldozott vért, életet.

Bús idő kell neki ismét,

Hogy a sötétségen át

Fölismerje egyszer még a

Honszeretet csillagát.

 

Ahelyett, hogy ott fenn járna

A haladás útjain,

Kősziklákat döntögetne,

Munkálkodnék nagy, kicsiny:

Ármányokban, cselvetésben

Vesztegeti erejét,

Elfordul a nagy példáktól,

Örül, ha ront, vagy ha vét.

 

Elhagyatott szegény ország!

Nincs a földön senkije,

Fiainak egységében

Állna minden ereje.

Es ez egyben sem virradhat

Megnyugvás napja rá!

A lobogót összetépik,

Melyre nevét felirá!

 

Elvakult nép! Vedd kezedbe

Azt a zászlót újonnan;

Menj előre, míg időd van,

S el nem söpör a roham.

Századot ér minden óra,

Minden ember sereget

Áruló, ki meg nem érti

Az időt és jeleket.

 

 

1872.  154. Dalmady Győző: Az új zászló

 

Itt a zászló, az egység zászlója!

Keljen fel a hon minden lakója,

Álljon mellé szívvel és lélekkel,

Ne kérdezze: mit várhat, mit veszt el.

 

Jöjjön a ki szabadságot áhít:

A szabadság friss szellője jár itt,

Homlokunkról a felhőt elhajtja,

Arcok lángját újra fellobbantja.

 

Jöjjön a ki egyenlőséget kér:

Nagy és kicsiny alatta mind elfér,

Híveit ő védetlen nem hagyja,

Vihar ellen szépen betakarja.

 

 Jöjjön kinek világosság, fény kell:

 E zászló a magasba vezényel!

 Körülötte  új világ, új élet!

 Megmutatja a végetlenséget

 

Jöjjön ide, kinek a hon drága,

Szívén fokszik jövője, nagysága,

Jobb szereti a hazát magánál

És a közjót a saját javánál!

 

 

 

1873. 26. 306. Dalmady Győző: Rákóczi hamvai.

 

Volt-e ilyen fásult nemzedéke

A hazának, mint a mostani?

Afölött is kétkedik, ha vajon

Szentek-e az ősök hamvai!

 

Oh Rákóczi, nem hiába nyugszol

Idegen föld hantjai alatt!

Az a nép, mely visszakérni retteg,

Nem méltó, hogy az övé maradj.

 

Sivár ember, aki azt hiszed, hogy

A holtnak jó, bár hol fekügyék:

Kérd a sorsot összetett kezekkel,

Hogy valaha bujdosó ne légy.

 

A halottak hazajárnak éjjel,

Eszükbe jut, hogy otthon mi jó.

Majd megtudod, milyen átoksúly az,

Ha valaki kétszer bujdosó!

 

Fog-e e föld hazafit teremni,

Ha ily sivár szívekkel vegyül?

Lesz-e hűség, szabadság oly földön,

Mely többé már föl nem melegül?

 

Kétségbe esve nézek a jövőbe,

Látom ott a pusztuló hazát!

A bujdosó megáll a határon,

Ott áll soká, és nem lépi át

 

Oh déli szél, mely átérzed, mit tesz

Szertejárni a nagy ég alatt:

Szégyenítsd meg a korcs unokákat,

Hozd haza a drága hamvakat!

 

 

 

  1874. 20. 402. Dalmady Győző: A csehi völgy.

 

Isten veled szép völgy örökre!

Nem látlak többé soha már.

A kis család elhagy végképen,

Ki tudja, hogy rája mi vár.

Tizenöt év boldog emléke

Fűződik fáidhoz, miként

Lengő zászló, melyre felírják

Feledhetetlen szép napjaink.

 

Innen jártam én a világba,

S itt vonultam meg annyiszor!

Ismerősöm minden hegy, lejtő,

Gyalogösvény, fa és bokor.

Az erdőkben szertebolyongva

Itt írtam verseim felét,

S ha van köztük szívhez szóló is,

Azt bizonnyal te ihleted.

 

Az apai ház körül mennyi

Kedves emlék képe ragyog!

Egyszerű ház, de ajtajában

Szeretet, jó szó fogadott.

Ünnepeken ott láttuk egymást,

Ha névnap volt, ott vígadánk,

Onnan mentek húgaim férjhez,

Legtöbb öröm ott várt reánk

 

A kocsiút, mely amott fordul,

Es a szomszéd faluba visz,

Hányszor látott éjjel, holdfénynél,

S néha-néha viharban is!

A leányhoz, kit rég felejtek

És ki engem rég feledett,

Arra jártam látogatóba,

Kétség, remények közepett!

 

Isten veled szép völgy még egyszer!

Vedd tőlem ez egyszerű dalt!

Erről jussak eszedbe, majd ha

Lépteim zaja rég kihalt.

Szívem talál másutt is otthont,

Rokoni kört, hű szíveket:

De tégedet, álmok bölcsője,

Nem pótolnak más ligetek!

 

 

 

  1874. 40. 626. Dalmady Győző: A rabok miséje

 

A megyeház kápolnájában

Misét hallgatnak a rabok,

Megrendítő hangon éneklik:

„Uram, tehozzád fordulok!"

 

Van valami mély és hatalmas

E hangok hullámaiban,

Udvarokon és folyosókon

Meghatva hallgatják sokan.

 

Hogyan! Tehát van vasárnapjuk

A börtön bús lakóinak?

Zörgethetnek ők is az égen,

Mely a jóknak nyílik ki csak?

 

A gyermekkor híre, ábrándja

Szívükből; még ki nem veszett?

Hisznek még a túlvilágban, hol

Várhatnak uj ítéletet?

 

Az ő szívük is összerezzen

A pokol borzalmaira. ?

Imádkozni tanulnak, kikre

Nem hatott esdeklés, ima?

 

Mért ne tennék! Égi atyjuknak

Mostan is gyermekei ők,

S a gyermeknek szabad térdelni

A megbántott atya előtt.

 

A világ, mely bünteti őket

S bűneikért meg nem bocsát,

Lelkük előtt el nem zárhatja

A végetlen ég kapuját.

 

Lehet, hogy az érzés, melynek most

Szót keres ajkuk, igazabb,

Mint az, melynek oly könnyen adnak

Kifejezést az igazak.

 

Tán könnyebbnek érzik majd tőle

Lábukon a bilincseket,

Es e percben tán boldogabbak,

Mint a ki sohasem vétkezett!

 

 

 

  1872. 14.  Darmay Viktor: Ezermester az idő

 

Ezermester az idő,  

Mindenre kiterjed gondja;

Sürög-forog, tesz és vesz,

Mintha csak száz keze volna.

 

Bölcsőt farag, aranyos

Pillét hímez, pártát gyöngyöz;

S a mosolygó arcokon

Ráncot varr a szemfedőhöz.

 

Tettre költi az erőt,

Lelkesíti vész s viharba';

És a bút a feledés

Lágy leplével betakarja.

 

Hagyja nőni a reményt,

A csalódást, a sok álmot;

S azután elsöpri, mint

Falról a gyönge pókhálót.

 

 

 

 1872. 290. Darmay Viktor: Feledés, emlékezet

 

Kong a harang, érző, fájó szíve,

Tompa gyásszal zeng a dies irae.

 

Tompa gyászhang repül a távolba,

Sokaság gyűl hallgatag, tolongva.

 

És virágtól szépül a koporsó,

S a virágra könny hull, az utolsó.

 

Koporsóját a meghalt költőnek,

Megilleti könny, virág s az ének…

 

Hozzád siet a tömeg immáron,

Kit feledt, hogy újra föltaláljon.

 

A zarándok mesgyén újra jönnek,

Ifjak, aggok; dúsak és szegények.

 

S míg fény, áldás száll a néma rögre,

Él a dalnok, a zeng a dal örökre.

 

 

1874. 15. 226. Darmay Viktor: Minden, minden a régi  

 

Minden, minden a régi még,

Mint akkor volt, hogy elmének,

Hogy megcsókolta homlokom s rám

Nézett szomorúan;

És átölelt, vállamra hajlott

Zokogva: Jaj fiam!

 

Az udvaron, s a házban bent

Mindenütt csak a régi rend,

Száll az idő, de mind hiába!

Itt nem hagyott nyomot;

Kis fészek benned mind örökké

A boldogság lakott…

 

Az ő szerelme, mely nekem,

Mint a világ oly végtelen,

Tisztább, mint a tavaszi mennybolt,

Fényesebb, mint a nap,

Csodásabb, mélyebb, mint a tenger

S kifogyhatatlanabb.

 

 

1874. 34. 530. Darmay Viktor: Az egész élet

 

Az egész élet csupa válás.

Alig találkozánk,

Búcsúzni kell, mert az idő, e

Vén forspont  /előfogat/ vár reánk.

 

Búcsúzni mindentől, mi édes,

Mit megszokott szívünk;

A régi játszótársaktól, kik

Ott futkostak velünk.

 

Barátainktól, kikkel lelkünk

Erős gyűrűbe forrt;

Hajh! Búnk, bajunk mily hűn megosztja

A lelkes kis csoport!

 

Hogy' küzd mindenik magasra,

E szép, nagy eszmeért,

Mely akkor is jutalmazó, ha

Küzdelmünk célt nem ért.

 

S hol vannak ők? Ádáz vihar jött,

És közibünk csapott.

S a tengeren, nézd, látod azt a

Pár vergődő hajót?

 

Egymástól messze küzd a létért,

S gondtól majd elmerül.

Meg sem ismernéd tán, ha látnád

Azt, aki benne ül.

 

Pedig a régi jó barát az,

A lelkes jó barát;

Csak arca sápadt és szeméből

Hiányzik az a láng.

 

A láng szeméből, és szerencse,

Ha ez veszett csak el!

De hátha nincs a régi jóból,

A szentből, semmi jel?

 

Ha látod, hogy mi egykor ép volt,

Rongy szíve, lelke; és

E rongynak elnyűtt, szennyes szála

Önzés, haszonlesés.

 

És megtanult hazudni, csúszni;

Hogy még nyomát se lásd

Annak, mi küzdött, bukhatott, de

Nem ismert alkuvást.

 

Csak elfordulsz e képtől sírva,

S egy gondolat megüt:

A válás vagy ily viszontlátás,

Melyik a keserűbb?

 

 

1872. 7. 78. Dömötör János: A kis árva

 

Apja, anyja sírba zárva!

Idegenben a kis árva

Hogy ne légyen egymaga,

Pártul fogta, haza vitte

Valamikor nem ezt hitte!  

A jó öreg nagymama…

 

Igaz okát nem tudhatják;

Sokszor várják s találgatják,

Felderülni nem fog-e?

Fel talán! Csak meg ne tudja,

Hogy neki már élte útja

Szomorúbb, mint másoké.

 

Ne féljetek, nem is sejti,

Árvaságát elfelejti,

Ha feledni el lehet

Arcát, hangját, ölelését,

Ölben érzett szívverését

Annak, akit temetett.

 

 

1873. 166. Dömötör János: Modern költői szerelem.

 

 Mottó: Niemand beichtet gern in Prosa. Gőthe.

 

Kopogtatnak. „Tessék!" A postás lép be

S élőmbe ad egy duzzadt csomagot.

A kézírás? nem ismerem. Pecsét? Eh!

Nem ismerem, mit is találgatok!

Kibontom: írás, kézirat; de ennyi!

Száz éves dámák naplója se több!

Csak tessék, kérem, türelemmel lenni,

Önöknek nem kell, mint nekem, bevenni;  

Kis adagokban talán tűrhetőbb.

 

Nézzük tehát! Versek, mind költemények,

De ki a költő, s hogy kerül ide?

Köztünk mondva, e költők furcsa lények!

Ez is ír egy rakást keservibe',

Kitárja benn szívét, mint egy kalitkát,

 Megannyi madár-érzés, eszme benn'  

Megtudhatod belőle minden titkát,

Nem tart elébe olyan sűrű szitkát,

Hogy át ne láthasd minden íziben.

 

Elsőben is: ezt zengi a poéta

S világ jegyezd meg jól, hogy ő a nap;

Állócsillag, nem holmi rongy kométa!

S neked világ mindég is az marad;

De kedvesének, bájos angyalának

Ő csak kerengő bolygó-csillaga;

Miként ö adja értékét dalának:

Ha ő ránéz, azt tartja nappalának,

S ha rá nem néz: az élet éjszaka.

 

Ez az első vers, kivonatba' persze,  

S iránta tán méltánytalan valék,

De tán van itt még egynehány száz verse

S mutatványul kerülhet még elég.

A jó alkalmat hát ma megragadván

Hadd léptetem fel a költőt magát;

S a helyett hogy önöket én untatnám,

Csomagjából, ím itt van egy mutatvány.

Lássuk Helikon egyik csillagát!...

 

Találkoztak tehát és egyesültek?

Az égő szívek hát már boldogok?

Kérdik mohón önök, kik egybegyűltek

Készvevő szívű, nyájas hallgatók.

Oh nem, nem ők, nem boldogok szegények!

A költő sorsa folyvást szenvedés!

Hiába dúlják lángoló érzemények,

S bár átok, vád, panasz majd égig érnek

A boldogságra mind ez még kevés….

 

 

1873. 166. Dömötör János: A miniszterhez.

 

Mint a sötét éj néma tükre

A tárgy képét bár zordabbnak mutatja,

Mégis ha az ember hosszasan kutatja,

Megbabonáz a tükör bűvköre.

 

Úgy jártam én. Kegyelmed műkőre,

Melyben kegyelmed, mint a nemzet atyja

Fiát az új idők terén kapatja

Előbb-előbb s mindenbe' hű őre.

 

Úgy megbűvölte vágyó keblemet,

Hogy már felhagyva a költői tiszttel:

Tenni a szent Honért, amely emel,

Komoly munkák után vetek szemet

S múzsám helyett, kit lelkem vágya tisztel:

(Bóknak ne vedd!) az egy magas miniszter.

 

 

 

1874. 4. 50. Endrődi Sándor: Megyek

 

Megyek! Oh, alig várom a napot,

Hogy a kedves födél alatt legyek!

A hárs- és akácillat csalogat

Hallom az estharangot is, megyek.

 

A mi csak jóság, bűbáj, szeretet,

Megbánás, emlék, minden odavon,

„Jer!" Szólnak; „várunk!" zengj csöndesen

A balzsamos, a zsongó fuvalom.

 

Egész nappal csak odagondolok,

Halk énekszó veri fel éjszakám'

Mint hogyha boldog gyermekéveim,

Dalait és regéit hallanám!

 

Oh, tisztaságnak eltűnt évei!

Feledett, drága, egyetlen világ!

úgy érzem, mintha hosszan, szelíden

Egy védő szellem karja fogna át;

 

Úgy érzem, mintha leborulva és

Zokogva, sírva csókolnám a port:

Bocsánat, ah! Bocsánat, rebegem.

Kegyetlen sorsom rútul megtiport;

 

Eltékozolva mindenem! Csupán

Ez égő, fájó sebek vannak itt;

A büszke gálya nem hoz egyebet,

Csak vitorlája koldusrongyait.

 

De oh! ti erdők, balzsamos mezők,

Megtérő árnyak, suttogó habok,

Ti ne osszátok lelkem gyászait,

Ti csak örüljetek, mosolyogjatok.

 

Legyen minden oly szerető, vidám,

Oly kedvesen csodás, tündéries,

Mint egykor ama szép korban, melyet

Tört lelkem immár hasztalan keres;

 

Ég, föld ragyogjon, erdők és mezők

Visszhangozzák még egyszer halk dalom'

Míg szememben e drága könny remeg,

S elhangzik, elhal végső sóhajom.

 

 

 

 

1872. 242. Falusi János: Biztos kikötő

 

Tisza partján, sziget mellett,

Ismerek én egy falut,

Nem felejti soha többé,

Aki egyszer arra jut;

Nem a falut nem felejti,

Azt feledni el lehet,

Hanem ott a templom táját,

Nádas házat, fák homályát

Aki oda elmehet,

Azt feledni nem lehet!

 

Arra jártam én is egyszer,

Sőt még többször is talán,

Többször ültem házi gazdám

S gondos nője oldalán.

Jól fogadtak, megbecsültek,

Mindig érdemem felett;

Jól esett, ha velük voltam,  

S mikor arra kóboroltam:

Úgy találtam, nem lehet

Elkerülnöm e helyet!

 

Csendes, kedves házigazdám

És az egész jó család,

Nyitva tartá én előttem

Nyitva mindig ajtaját.

S a küszöböt általlépve,

Magam ura nem valék

Tovább menni, tőlük válni.

Nem könnyű azt megpróbálni!

Ahol oly derült a lég

Oh ki nem maradna még!

 

Oda mennék ünnepelni,

Oda most is örömest;

Máskor jó, de ünneptájon

Olyan rideg ez a Pest!

Tudom, hogy már özvegy a nő,

Jaj, elbírni hogy' lehet!

Beh szép volna most a hála!

Résztvevőn benyitni nála,

Anyám után engemet

Ki leghűbben szeretett!

 

 

1873. 54. Fejes István: A politika maszkjai.

 

(Farsangi szatíra.)

 

Alázatos szolgája, uraim!

A domináknak is kézcsókomat!

Ismerlek, oh, szép maszk! Gyerünk mulatni,

Fogunk kacagni, randevúm fogadd!

Nevettetek rajtam ti is elégszer,

Míg könnyű szívvel és együgyű ésszel

Arcotokon felcsókolom a mázat,

Szent hódolattal, mint élő alázat.

Ah, mint szerettetek, a bárgyút, akkor!

Természetes, mert tükrötök valék;

A maszk után mutattam arcotokra  

S bámult, csodált és vállra vett a nép.

Most megvetést mutattok és bosszút,  

Természetes, mert láttam a szemölcsöt,

S véletlenül, meglepve, elkiáltana:

„Rútak vagytok!" — s a nép ijesztve dörgött…

 

 

De kezd virradni és pihenni vágyom;

Miattatok már nem veszítem álmom'

Szép dominók! de féltem is szívem' még,

Hogy csókra készt, mint nem olyan igen rég;

Már is, mosolyogva bár, az arcom nedves,

Sirok, mint egy kiábrándult szerelmes

Jó éjszakát! Rá boldog ébredést!

Jó farsangot! Rá kurta böjtölést!

 

A nagyszámú versszakok nem azonos számú sorból állnak. G.

 

 

1873. 402. Galambos György: Rég óhajtom

 

Rég óhajtom, rég a percet,

Mely megérnem engedi,

Megismerni azt a telket,

Melynek táját tiszta lelked

Át meg át melengeti.

 

És megértem; láttam arcod

Derült, tiszta, szép egét,

S rajt' harc után jó a széppel,

Békét kötve együtt lép fel

Egymás hű testvéreként.

 

Mi e földön öntudattal

Hordja az „erény" nevet,

Nézz tükörbe, légy, mint másnak,

Hű bírája e vonásnak

Arcodon mind fölleled.

 

Nem hízelgek, nem szokásom,

S tán helyén sem volna már,

Egy anyánál, ki már régen

Túl van az ábrándregéken

S élte is delére jár.

 

De ki látott, házi nőknek

Koronája, tégedet,

Ha ismeri a göröngyöt,

Ismeri az igazgyöngyöt:

Áld és tisztel és szeret.

 

Ártatlanság csendes fészke!

Jó szívekkel tölt telek!

Soha ne kelj búra, vészre,

A boldogság legszebb része

Legyen a sírig veled.

 

 

 

1872. 14. Gáspár Imre: Régi nóta  

 

Régi idők, régi dalok,

Tavasz-látta jobb napok

Gallyat ejtő, levél vesztő

Fiatal fa, hervadok.

 

Hogy csattogtak, hogy zengtek,

Hány reménynek volt dala!

És most hattyú vég fohásza,

Kinek párja elhala.

 

El a tollat, el a lantot!

Boldogabbak, zengjetek,

Hej az élet, ez az élet,

Tud elég bús éneket.

 

Hová lettek, mivé lettek,

Az én régi dalaim!

Gyógyíthatatlan, fájó seb van

Az ifjú fa gallyain.

 

 

1872. 230. Gáspár Imre: Elégia  

 

Messze, messze, oly vidéket zengett dalt a dajka nékem,

A hol kincses a hegyoldal, összefénylő nappal, holddal,

Szépségét túl nem ragyogja képivel a délibáb.

Ott gagyogtam első szómat, ott láttam, ha altatómat

 Szép regémet eldalolták: milyen az a Tündérország.

 Látlak, otthon! Küszöbödhöz sarut oldva lép a láb…

 

Látlak jól, szülő vidékem; mint másnak, több vagy te nékem,

Minden sírod' megsirattam, fűdnek-fádnak hangot adtam,

Szerelmemről szép regét hall az utas, ha itt megáll.

Végét éri földi pályám, tál az élet bús homályán,

Fölkereslek! Berkeidben akkor is beszélje minden,

Hogy mit éltem s érezek itt: keblén s sírja fáinál,

 

 

 

 1872.  34. 414. Gáspár Imre: Lehetnék  

 

Lehetnék jós, és volna templomom,

Az oltár lángja mindig égne,

És látomásom tükrén, dalomon

Vezérfényünk kigyúlna végre,

Lehetnék jós, nem veszne el honom,

Vezérfényünk, kigyúlna dalomon.

 

Lehetnek bölcs, Demoszthenész ajakát

Megnyílni látnák nagy igékkel,

A honfi zengné elfeledett dalát,

Álmodna gyermek hős időkkel.

Lehetnék bölcs, tanítnám a hazát

Bámulni múltját, nagy jövőt az ád,

 

Lehetnék bár csalódott Belizár,

Meghallanám a hős regéket,

Csaták regéje szájról szájra jár,

Melyekre én vinném a népet!

Lehetnék aztán megtiport, beteg,

A hős rege, az adna életet.

 

Lehetnék bármi. Hajh! inkább a rab,

Ki börtönében várja holtát;

Ereklye keblén a zászlódarab,

Mely alatt küzdött, s letiporták.

Lehetnék bármi. Mert megöl a vád:

Tőled már semmit sem várhat hazád!

 

 

 

 1872. 582. Gáspár Imre: Leveleim

 

Levél előttem kettő, három,

Egyike sem hagy hidegen,

A kézírásról eltalálom,

Hogy írója nem idegen.

 

A kis Marié gyöngéd kacsója

Remegve ír minden betűt,  

Azt írja, hogy szerelmem óvja,

Részérül áldást szinte küld!

 

Leírja a virágok álmát  

A megfejtése: „szerelem"

S e bűvös álom nagy hatalmát

Érzi alva s éberen…

 

Leveleim búsak, sötétek,

Regés lapocskák, szálljatok;

Honnét mosoly repül elétek,

Az ablaknál megálljatok.

 

Beszéljetek a kis szobáról,

Hol szárnyat adott a szeretet,

A költő halvány ajakárul,

Mint szól reszketve: „menjetek!"

 

 

1873. 66. Gáspár Imre: Az ősökről

 

Száz éves kastélyban születtem,

Hős rege volt bölcsődalom,

Molyette képek ott pihennek,

Kard, lándzsa közt csendes falon.

 

E buzogányos ősz Mohácsnál

Küzdött halálig, rémítőn ,  

És szól: „kopják alatt feküdni

Élesb', mint cifra terítőn."

 

E másik ősöm szörnyű kincset

Ásott el éjjel valahol,

A parkba' néha ki-kilobban

Áldatlan kincs, nem tudni: hol?

 

E harmadik telt serlegek közt

Kacagva elköltötte mind;

Ki vegye rossz néven szegénynek

Víg dalát? most oly néma kint.

 

S a „fehér asszony" csöndes éjjel

Suhogó mezben megjelen.

Látatlan szókat ir zokogva

Én olvasom le: „szerelem!"

 

S elnézem őket, oh ha képem

E tisztes, vén falakra jut,

S akácos sírbolt küszöbénél

Ismét virágot ér az út,

 

Hol minden sírnak van regéje,

Mögöttem csak a néma lég,

De legszebb, ha kiérdemeltem

E pár betűt: költő valék!

 

 

 

1874. 44. 690. Greguss Ágost: Igazmondás

 

Volt egyszer egy naiv kutya,

Ki azt hívé, megköszöni faja,

Meg is gyarapszik mindnyájuk java,

Csak sikerüljön rámutatnia

Felebarátinak hibáira.

Elmondogatta hát hűségesen,

A mi hibát lelt egy vagy más eben,

De minthogy a tisztelt tagok

Másképpen értik, mi az ő javuk,

S mint tudva van, kicsiny és nagy ebeknek

Nem kellenek, csak a kik hízelegnek:

A mi javítónk megbukik csúnyán,

Nem hogy javítana bár csak egy kutyán;

S elmarva, most merenghet a felett:

Szólj igazat, betörik a fejed.

 

 

1874. 27. 418. Horváth Boldizsár: Öngyilkos sírhangja (1864.)

 

„Mért jársz zokogni sírhantom fölé?

Csak önzés hullat itten könnyeket;

Örömbe' nem, csak bánatába' jő

Föl-fölkeresni a feledteket.

 

„Miért zokognál elhunytom fölött?

Én már kiszenvedem az életet.

S nem dőre, hogy még újra kezdje azt,

Ki tőle egyszer búcsút vehetett!

 

„Inkább zokogj ten gyávaságodon,

Mely roskadozik az életsúly alatt.

És társakul a sors csapásiban

,Föltámasztgatná a halottakat!

 

„Ne háborítsd hát sírom álmait,

Vagy tán irigyled ezt jutalmamul?

Ha sok: magadnak érdemeld ki azt,

Ha meg kevés: hagyd csonkítatlanul.

 

 

 

 

.

 

ILLYÉS BÁLINT, Erdélyi fényképe.

 

 

1873. 37. 438. Illyés Bálint: Sírhalmok közt

 

Sírhalmok közt járok-kelek,

S könnyem árja meg-megered

Oh e hantok oly sötétek!

Rajtok a kín csak sötétebb.

 

Mennyi özvegy, mennyi árva

Lelke sír itt, nyögve, fájva!

Sóhajukból felhő támad,

S vet e tájra gyászos árnyat.

 

El se szállhat egyik felhő,

Már a másik nyomban feljön

Oh, ki tudna látni széljjel:

Hol borong ez örök éjjel?

 

Kél-e csillag a vak éjben?

Önmagamtól félve kérdem,

S míg szívem' rá fájva dobban,

Lelkem azt susogja: „ott van!"

 

Rezgő könnyben, felleg-árnyban,

Mindenütt egy fénysugár van;

S szíveden, míg vérzik, reszket,  

Egy-egy szálat áteresztget!

 

S kebleden, míg vívja kétség,

Oszlik, bomlik a sötétség;

És sebed tépdesve Jóbul:

Érzed, hogy az egyre gyógyul.

 

Oh, e fény, bár fedje távol

Sír ölén is átvilágol!

S ajkad a míg szól, tagadva:

Ott találod öt magadba'!

 

 

 

1874. 50. 794. Illyés Bálint: Múzsámhoz  

 

Miért hagynál el, óh dalos leányka!

Mint a madár bokrát, ha lombja hull.

Tőrét a sors habár szívembe vágta,

Egy-két levél maradt még vigaszul.

Jer vissza! s töltsd be énekeddel újra

A fészket, mely még mindig hű, meleg!  

 Hull a tavasznak rózsa-koszorúja,

 De te ne hagyj el soha engemet!...

 

Jer! ülj le mellém! édesebb lesz az élet,

Kelyhébe szép kezed, ha cseppet ejt.

S ha sorsom gyászos tömkelegbe téved:

Ürítsük együtt a méreg-kelyhet!

A láng, mit ajkad gyújt szépre, jóra,

Még most is ég, a szív attól meleg!

Tudom: kioltja az idő folyója;

De te ne hagyj el soha engemet!

 

llyés Bálint – Wikipédia

 

Ilyés Bálinttól megjelentek versek a következő fejezetekben:1871-1867 években; a h14-20 és – 21 fejetekben.

*

 

1872. 354.  Imrefi János: A mostohagyerek

 

Szálka volt a háznál mindenki szemében,  

Hiszen édes anyja eltemetve régen!

Elküldték bolyongni a világba széjjel,

Szülőáldás nélkül, egy darab kenyérrel.

 

Elindul az árva, azt se' tudja merre,

Tíz, tizenkét évvel menni hova merne;

Szomszéd faluvégén a mécsek még égnek,

A legelső háznál benn marad cselédnek.

 

Fizetése nem sok, annál több a dolga,

Dolgozik naphosszat, guggolva, hajolva;

Ha nem látja senki, sírva dől a földre,

Gyönge lába vérzik, kis' keze feltörve.

 

Alkonyatkor aztán a nyugvás jól esnék,

De ő alig várja a közelgő estét,  

Ahelyett, hogy csöndben, szépen megpihenne,

Átjár falujába, fáradtan, lihegve.

 

S ahol egykor anyja volt álmai őre,

Leül holdfénynél a kert előtti kőre;

Benn a mulatságnak se hossza, se vége,

Ki-kirepül egy hang, hogyha már nem fér be.

 

S a kis árva úgy-úgy elmereng a házon,

Pedig meg van tiltva, hogy benne tanyázzon;

Űzi mostohája, nem szereti apja,

Anyja telkén még az eb is megugatja.

 

 

 

1874. 36. 562. Indali Gyula: Oh mondj egy kis helyet

 

Oh mondj egy kis helyet a széles földtekén,

Ahol a szerelem mosolyt, könnyet nem ejt.

Ahol a homlokon s a szívek rejtekén

Egy fellegárny vagy egy seb nem lelhetne helyt.

 

Hol még a szem kínos könnyekbe nem vésze,

S egyként néz kék eget, sötét borulatot;

S fuvalmak karjain ringó lombok nesze,

Madárka lágy dala még szívbe nem hatott.

 

Hol csábos kéjt adó, szelíden ringató

Szárnyakkal, mámoros álom lebeg körül,

S felejtés csöppjeit kínálva ring a tó,

S melyet beszívsz: a lég, vágyat, kínt eltörül.

 

Hol, mint hernyó a fán, az ember csüng a mán,

S nem látja: künn mi van; nem érzi, hogy mi benn.

Kéj, bú, fenség nélkül, a lét ösztön csupán,

Mint a tenyészet a vízcsöpp rejtelmiben.

 

Hol minden romba dűl, mit csak szív alkota;

S az ábránd puszta lég, mely itt ragyog, vakit:

Oh mondj ilyen helyet, én elmegyek oda,

S ott sem felejtem el: hogy mint imádlak itt!

 

 Indali Gyula-ról  /1851 – 1880/ részletesen olvashatunk a  h 12 – 7 jelű fejezetben. Wikipedia címszava még nincsen.

 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái c. munkában megtalálható.
 

Nevezetes halottak a Kerepesi temetőben: Indali Gyula (1851–1880) költő
 

Indali Gyula: Mi ad enyhet (Légrády Mária, 1937. könyvéből)

 

Mi ad enyhet a kebelnek

Hogyha bánat tördeli?

Hogyha elveszett nyugalmát

Sehol, sehol nem leli?

 

Hogyha benn a szívredőben

Tél födi el a tavaszt:

Hol a tündér, mely a sírból

Újra földerítse azt?

 

Azt mondják az emberek rá:

Majd meghozza az idő!

Benne lel vigaszt sebére

S új gyönyört a szenvedő.

 

Vártam én is. És mi érte

A reménylett jutalom:

Új erővel dúl szívemben

Megemésztő fájdalom.

 

Óh nem mondjátok nekem:hogy

Legjobb orvos az idő!

Csak újabb kínt hoz magával,

Hogyha múlik, hogyha jő!

 

*

 

 

1872. 31. 379. Júlia: Temetőben

 

Sem gyászfenyők, sem tujafák

A temetőt nem árnyalják;

Csak ákác s bodza álltak ott,

Hol annyi ember szunnyadott.

 

Pompás emlék ott egy se volt,

Rá úgy sem vágyik már a holt;

A régi jelkő is kidőlt,

 És félig befedte a föld.

 

Sűrűn mindegyik út felett,

Vastag, kövér fű reszketett;

Míg a csalán s száz vadnövény,

Fényért esengve állt közén.

 

A dombok simák lettek

A porladó csontok felett;

Oly nedves, nehéz volt a lég,

Mely lomhán rajtok feküvék.

 

Es a fiúk s az unokák

(Sok legalább!) azt sem tudják:

Szülőik merre nyugszanak,

Régen besüppedt sír alatt.

 

A hű kezek, a szorgosak

Feledve mélyen porlanak,

Akik számukra réges-rég

Az örökséget keresik.

 

Mennyi öröm és mennyi kín

Oszlott fel lassan odakinn!

Mennyi jótettet, s bűnöket

Őriztek egykor e kövek?

 

Hány megszakadt szív hamvad itt!

S most vad fű szívja hamvait;

Hány megsiratott test pihen

A keskeny sírok öliben!

 

Hány kéz, mely vissza nem riadt

Az öngyiloktól, kín miatt,

Most nyugszik! Részvétet se kért,

Elég, ha kínja véget ért!

 

A könnyek felszáradtak,

A siratók is nyugszanak,

Az emlékezet sem virraszt:

Hol egy? hol más? ki tudja azt!

 

A szívnek, ah, úgy fáj e csönd,

Ez örökös árnyak mögött!

Hol minden pusztulásra vár,

Hol egy úr van csak: a halál.

 

A költőnek, míg írja ezt,

Homloka fáj, szédülni kezd,

Megbomlik benn’ a gondolat,

Megnyugtatást, hitet, nem ad.

 

Tovább még mit érezhetett:

Ki tudja azt e föld felett?

Sápadtan, némán feküvék,

Vajh a halállal vítt-e még?

 

S a teremtő fő elenyész:

Gyors szélfúvás volt az egész.

S mitől maga is rettegett:

A pusztulás zsákmánya lett.

 

 

 

1872. 218. K: Bánat és vigasz

 

(Ifj. P. I. emlékére, Pápán, 1872. febr. 16-án elhúnyt.)

 

Az apa szólt: „Hiába minden!

Gond, ima, gyógyszer, hasztalan!

Reményem' így kell sírba vinnem,

Fiam, örömem odavan!

Ki lesz támasza aggkoromnak,

Ha súlyát nyögve viselem?

S ha évek és bú sírba nyomnak:

Ki újítja majd meg nevem'?"

 

Az anya szólt: „Nem, hogyha szüli,

Szenved fiáért az anya;

De ágyánál virrasztva ülni,

Nap-éj, míg lassan száll tova,

S a méccsel kialszik az élet:

Nagyobb kin ennél, oh, mi van?

Mért nem lehet meghalnom véled,

Mert, oh, ki lesz az én fiam?"

 

S a testvérek zokogva szólnak:

 ,.Testvér, maradj velünk, ne menj!"

De szó rezeg ajkán a halónak,

S láng gyúl a hamvadó szemen.

 „Miért sirattok?  mond szelíden  

E létet szebbre váltom ám!

Éltem gyökere itt hű szívben,

Fenn égbe' virul koronám”

 

 

 

1874.  8. 114.  Kalocsay Kristóf: A beteg

 

Gyámoltalan szegény beteg,

Beh sok orvos kuruzsol!

Ezer bajod' emlegetik

És te mégis aluszol!

 

Megvizsgálják ereidet,

Megtapogat mindenik,

Újabb-régibb sebeidre

Késeiket mind fenik.

 

Harsány hangon kiabálnak,

Rontják egymás hitelét

Ő az, a ki talpra állít

Egy vágással legelébb!...

 

 

 

1874. 18. 274.  Kompolthy Tivadar: Amerikai emlékek

 

3.

 

Kelet felé száll a felleg,

Keletre tart a madár.

Nyugtot szívem csak ott lelhet,

Gondolatom arra jár.

 

Mindig csak evvel kötöm be

Bujdosó szívem sebét!

Vagy tán meg se' látom többé

Szép hazám derült egét?

 

Oh csak szívhatnám a port már,

Melyet magyar szél kavar!

Annyi földet hazámból bár,

Mennyi engem betakar!

 

 

1872. 402. Pásztói: A hasznosi rom

 

Kies ősz volt, ínég zöldelltek a fák,

Szél, patak még a nyárt nem siratták.

Ábrándozva értem éjszakára

Az enyésző hasznosi romvárra.

 

Leheverve, átnéztem a múltat,

És az égről a csillagok hulltak

Tiszta lelkek járnak így a földre

Szeretteikért, disz mezők leöltve?

 

S hogy szunnyadtam, egy csillag szállt mellém

Gyászos asszony, égő sebbel mellén,

Gyászos asszony túlvilági szóval,

Most is hallom könyörögve szólal:…

 

S vágy lepett meg, hogy utána menjek,

Túlvilági képek föllebbentek

De szólt a nap bűbájos világa:

Nézz e pezsgő, ragyogó világra.

 

 

1872. 630. Pásztói: Távolból

 

Oda vágyom, túl a síkon, messze

Hol kék ormok nyúlnak az egekbe,

Hol nagy erdők bársonyos aljában

Kanyarog a kis Zagyva futtában.

 

Hol suttogja nevemet a szellő;

És a nap, ha bíborában feljön,

Fejem arany fényével köríti,

Fagyos-lelkem újra fölhevíti….

 

Hogy ne lássam ezt a dőre harcot.

Melynek zaja annyiszor fölhangzott,

Melynek annyi küzdés után végre

Nyomorúság lett mindig  a vége.

 

És e harcban nekem is volt részem

Veszteségem oly nagyon nem érzem,

Midőn nektek amíg elpanaszlom,

Főm részvevő kebletekre hajtom.

 

Ha bár kemény kőből van a párna,

Oly üdítő itt a lélek álma,

Mert kik abban boldogan lebegnek,

A tündérek: azok mind szeretnek.

 

 

1874.  20. 306. Pásztói: Kedvesének néma sírján

 

Kedvesének néma sírján

Siránkozik a leányka;

Hulló könnye árjától már

Alig lobban szeme lángja.

 

„Kelj föl, kelj föl én szerelmem,

Én hívlak és hív az élet!

Hiszen tudod, hogy mily forrón

Szeretlek és szerettelek.

 

Nem leszek már csalfa többé,

Bocsáss meg, hogy kínozlak;

Vétkeimért meglakoltam

Jer karjaim tárva állnak."

 

S valami súg hozzá halkan:

„Inkább te is jer pihenni;

Itt örökös nyugalmunkat

Nem zavarja többé semmi."

 

 

 

1874.  20. 306. Pásztói: Hűvös, borongó

 

Hűvös, borongó éjszakán,

Midőn megtudtam csalfaságod:

Elmentem ablakod alá  

Még nálad gyertyafény világlott.

 

Mily szörnyüket beszélt a fény;

Hallottam: lázas enyelgésetek'

Futottam, de az üldöző

Hangok mindenütt utolértek.

 

Sírtam volna, nem lehetett,

Hisz könnyeim elfogytak régen;

Arcom ég felé emelem,

Oly nagy volt egyedüliségem!

 

És a mély gyászos fellegek

Helyettem könnyet hullatnak,

S mind elmossák a foltokat,

Mit csókjaid rajtam hagynak.

 

És énnekem oly jól esett

Ez a váratlan, hideg részvét;

Egy pillanatra csöndesült

Kínom, és nem tudom mit érzék!

 

 

 

 

1872. 542. Rónay István: Halottak estéjén

 

(1864.)

 

Harangoznak késő éjszakában,

Szól a harang, bánat van szavában.

Harangoznak, holnap holtak napja,

Szívem' e harangszó úgy megkapja.

 

Hány volt, a ki mint én szintúgy érzett,

Míg csak itt élt, mindig küzde, vérzett;

Nagyra törve, vergődött hiába,

S most mi mélyen vetve síri ágya!

 

Kinek célja nincs már, mért is éljen,

Jobb feküdjék síri ágyba, mélyen!

Jó nekik, a harcot kiszenvedték;

Bárcsak én is közöttük lehetnék!

 

 

 

1873. 522. Rónay István: Mi erősebb a halálnál?

 

Ismered a hősnek harcát,

Ki megvédi Szigetet?

Meg ne sirasd annak éltét,

A ki ottan elveszett!

Szíve vérét százszor inkább

Ontja ki a várfokon;

Fejét veszté elébb, mintsem

Szenny legyen a homlokon.

Sírhomály a szívek hamván,

De fénysugár a néven.

Mi erősebb a halálnál?

Dicsőség és szerelem.

 

Ismered az ifjú sorsát,

 Ki viharral küszködik?

Tengerárban égett vágya,

Hogy láthassa kedvesét.

A hullámzó Hellespontnál

Jobban csak a szív zajong,

És az ifjút kedveséhez

Holtan vitték a habok.

Nem vehet a vész erőt a

Forrón szerető szíven.

Mi erősebb a halálnál?

Dicsőség és szerelem.

 

Hallottad a szónok ajkát

Mennydörögve hangzani?

Egy szavára lehullottak

Milliók rabláncai.

Mikor hangja, vészharangként,

Szállott síkon, halmon át:

Százezren jöttek védeni

A szabadság zászlaját.

Nagy nevéről szól az ének

Völgyi síkon, bérceken.

Mi erősebb a halálnál?

Dicsőség és szerelem.

 

Hallottad a költő lantját

Bűvös hangon zengeni?

Dalaitól lángra gyúltak

A dicsőknek lelkei.

A szerelem violái,

Honfiúi borostyán,

S a szabadság vérrózsái

Virulnak a homlokán.

Örökzöld a koszorúja,

Bár a sírja jeltelen.

Mi erősebb a halálnál?

Dicsőség és szerelem.

 

 

 

 

1873. 546. Soós Miklós: Hallgatsz, hallgatsz

 

Hallgatsz, hallgatsz, hiába várok:

Rólad kósza hír sem beszél!

Vagy tán, itt, e hulló virágok

Példázzák már a barátságot,

S azon kacag az őszi szél?

 

Vagy ha sokszor kezedbe hajtva

Pihen, gonddal rakott fejed,

Feltűnik a múlt, s míg csüggesz rajta,

Tovasiklik, mint könnyű sajka:

S tudsz bölcs lenni, hogy elfeled.

 

Én is az élet küzd-homokján

Tanultam mint te, s annyi sok.

A sors elég gondot vetett rám;

Tűrök, mint a fogoly oroszlán;

De feledni nem, nem tudok!

 

Hiszen a múlt szép, messze tájék,

Ahová vissza nyom vezet;

Nyom, nem lépsz rá? .az idő rálép,

S nyomot, utat beföd moh, árnyék;

Az idő mindent eltemet!

 

Oh, no hagyd el a régi utat!  

Vagy térj reá, ha elhagyád.

Lásd egyedül nekem ez út vad;

Minden lépés rajt búhoz bút ad;

S magányom, búm vád volna rád.

 

Nyisd meg azért szép, gazdag lelked,

Hadd szedjem újra gyöngyeit;

S bár a távol előlem elfed,

Veled leszek, mert újra kelted,

Mi édesen táplál, vidít.

 

Ébredj tehát, hisz gőz, sin, villany,

Mint annyi szárny, mind készen áll.

A gondolat amint megvillan,

Már útra kél, jön, rohan, illan,

Ha akarod, s reám talál.

 

Vagy, ha mindez kevés, ha nem kell

Festett éden, nem holdsugár:

Jöjj, vagy megyek! s mint tiszta reggel

Felkel a nap, fénnyel, meleggel,

S lesz dal és gyöngyöző pohár.

 

Zokog már künn az ősz fuvalma,

Ami virult, lehull, kihal.

Hadd sirassa, mi meg van halva

Nem szólunk mi az őszi-dalba,  

Dalunk lesz ébredési dal!

 

Fel, készülj, a találkozásra,

Hol a barátság ünnepel.

Hadd menjen a világ folyása,

Az idő medrét töltse, ássa:

Csak egymást ne feledjük el!

 

 

 

1872. 194. Szász Károly: Remény s való

 

Remélni! Ah, ez üres szónak

Hangját lelkem megunta rég.

E játék gyermeknek való csak,

Egy röpke szappanbuborék.

 

Légvár! Ah, én is építettem,

S a más percben földön hevert.

Kis fészek egy fal-szögletben,

Jött egy pajkos gyerek, s levert!

 

A lány s a hír csalárd mosolya

Nem tartja meg a mit ígért;

S a szív ezeknek rabja volna?

S mindent adnál, e semmikért?

 

E szétfoszló színes felhővel

Ne űzd gyerekjátékidat!

Alkudj meg bátran a jövővel,

Mondd meg: mit adsz, kérdd meg: mit ad?

 

Te megfizetsz munkával, tettel;

Szerencsét, nyugalmat az ád.

S méltó, hogy lelked' arra tedd fel:

Hited, családod és hazád.

 

E három szó, hidd el, nem ábránd!

Ez a való szerencse s üdv.

Ne nézd, mint eltűnő szivárványt,

De nap gyanánt, mely áldva süt.

 

Ha hű munkád és gondod által

Ezekre raktad házadat:

Szállj szembe sorssal és világgal,

Az ég. ne félj, rád nem szakad.

 

Mint bércnek, mely fölött a vészek,

Ártalmatlan robogtak át,

Ormán, büszkén áll a sasfészek

S nap aranyozza homlokát.

 

 

1872. 450. Szász Károly: Mint a fa.

 

Nem voltam háládatlan.

Úgy tettem, mint a fa:

Hogy aki megmunkálja,

Árnyékot is lel nála,

Gyümölcscsel is kínálja

S nem csalja meg soha.

 

Nem voltam bosszúálló.

Úgy tettem, mint a fa:

Mely aki verte, tépte,

Annak is az ölébe,

Jót adva rossz helyébe

Gyümölcsöt hullata.

De nem voltam szerencsés.

 

Úgy jártam, mint a fa:

Jóságát némelyiknek

Fejszével köszönik meg,

A más, mikor öreg lett,

 Felejtve rothada.

 

II.

 

 Én, ha életemben

Egy fát ültethettem,

Mely dús lombokat hajt,

 Nyáron minden ága

Tele van virággal,

 Őszre gyümölcs függ rajt,

  Vándornak hűs árny van

  Alatta, s odvában

Szállásol gazdag rajt:

  Lesz ok elhihetnem

Hogy eleget tettem,

Szívem mást nem óhajt!

 

  Ha fiam szívében

Megfogannak szépen

Tanításim, példám,

   S ha napom lemegyen,

Benne munkám, nevem

Egy kiesé túlél tán:

   Fejem nyugton hajtom

   Sírba egy faaljban

   Tetterőm aléltan,

   S bevésik a fába,

   Hogy: „Nem élt hiába

   S megpihenhet méltán."

 

 

1873. 90. Szász Károly: A végszó

 

Ha kedvesedtől búcsúzol:

Oh, vedd szívedre végszavuk';

Abban harang szent hangja szól,

S csendülni újra, vaj' ha fog?

 

Rövid időre hagytad el,

Egy hétre csak, egy napra tán.

De hátha új nap sohse' kel

Túl azon az egy éjszakán?...

 

Apámat egyszer elhagyám.

Forrón ölelt, búcsúzva, át.

„Maradj ma még!" úgy kért apám,

De nem hallgattam meg szavát.

 

Elmentem. Egész este még

Fülembe csengett végszava.

Oh, vissza miért nem fordulok?

Nem láttam őt többé soha!

 

Húsz éve már! Azóta, ah,

Mindig megújul bánatom.

Ha eszembe jut végszava,

Egész éjjel sem alhatom.

 

Ha kedvesedtől búcsúzol:

Oh, vedd szívedre végszavuk'!

Abban harang szent hangja szól,

S csendülni újra, vaj' ha fog?

 

 

1873. 126.  Szász Béla: Temetőben

 

Nyári nap már lemenőben,

Hazatér a méhe raj;

S fent, a dombos temetőben

Most is zsong-bong még e zaj.

 

Balzsamos szellő kapdossa

A kíséret gyász-dalát,

S egy-egy jaj-szó tör magosba,

Sivítón, a légen át.

 

Fáklyák sűrű, lomha füstje,

Fölhányt hantokhoz tapad,

Leszorítva kínnal, küzdve,

A feltörő lángokat.

 

Szól az „aeternam" zokogva,

Dübörögve hull a rög.

Fent a lejtős oldal bokra

Játszi könnyen megzörög…

 

És míg vérig elgyötrődve

Nyüzsgünk, mint a hangyaboly

Tárul, zárul sírok gödre,

S jaj, kacaj mind egybe foly.

 

 

 

1874. 30. 466. Szász Károly: A sírkeresők

 

Csatába ment az ifjú dalnok:

Hont védeni szállt, hírt keresett.

Érettük elhagyta szerelmét,

De a csatában elesett.

A holtakat egymásra dobták,

A költő sírja jeltelen.

S a sírt keresni indulának:

A Hon s a Hír s a Szerelem.

 

És keresik az elveszett sírt,

Ahol csak volt egy csatatér:

Megfordul ott a három tündér,

Tovább megy, újra visszatér.

Találkoznak a keresésben,

Meg elválnak ösvényeik.

De megegyeztek: hogy hírt adnak

Egymásnak, azt, ha meglelik.

 

És összejöttek sok-sok évre.

„Hajh! Nem találtam!" Szólt a Hon.

„Mert temető, a merre jártam,

Minden hegy és völgy, utamon.

Mert fiaimból, védelmemben,

Oly sok ezernyi hulla el:

Már nem találni, nem ismerni,

A sok között hol az a hely."

 

S fejét komoran lecsüggeszti.  

„Én sem találtam" szól a Hír.

 „Rég volt a harc, évek súlyától

Behorpadt valamennyi sir.

Nehéz sors fordult a magyarra,

S a síron oly nagyot nyomott:

Hogy nem ismertem rá, habár tán

Százszor is megfordultam ott!"

 

S elhallgat ö is. De megszólal

A Szerelem: „Fölleltem én!

Mert bokor nőtt szíve porából

S kihajtott porló tetemén.

Kifolyt véréből csipke-rózsa.

Nyit annak minden kis bogán,

S dalait, miket nékem zengett,

Ismétli ott a csalogány.

 

 

1872. 542. Szűcs Dániel: Halottak estéjén

 

Jer, adj, hogy élsz még, hálát istenednek!

Az ég felé nézz ma, merengve s esdve!

Ma mindenütt (ha holt nincs is) temetnek,

Az élet a sírok közt van ma este.

 

Kik védelmében szabadság- s hazának,

A harc/mezőn, jeletlen sírba hulltak,

S kik hű szerelem bújában halának:

E nap emléke mind e vértanúknak.

 

Ezernyi csillag száll a földre, lángja

Az égbe költözött fényszellemeknek,

A sir mélyében éj, fönt égi lámpa.

Az élők köztük árnyakként lebegnek.

 

Könny s fénytengerben áll sírhant s göröngy,

Koporsók; tört hajók a sir alatt;

Minden porló szív: egy-egy drága gyöngy,

Mely összetörve a mélyben maradt.

 

Oh, a ki élsz még s van szív a világon,

Mely szíveddel ma még oly összehangzó,

 Ölts gyászt, s holnapra gondolj, jó barátom:

Végbúcsút nektek zenghet a harangszó.

 

 

 1872. 438. Vajda János Tavasz felé

 

Én már kijártam, elvégeztem

Az egész életiskolát.

Komédia csak már előttem

Maga a zord valódiság.

 

A nagy természet csak díszítmény.

És zenekar az elemek;

Az élők benne szerepelvén.

Ahogy szerzik az istenek….

 

Ah, mert ha járok a tavaszban

És látom, hegy, völgy, mint virul;

Szűz rózsabimbó szép hajnalban

Hogyan nyílik ki, hogy pirul:

 

Eltörpül szégyenkezve minden

Hiábavaló bölcselet:

Mint aeol hárfa*, emlékemben

Zendül bűbájos éneked.

 

Tündérvilág, bezárult éden:

Gyermekkor, első szerelem!

S egyszerre csak fáj, fáj a szívem,

És könnybe lábad a szemem.

 

*Szélmozgás által megszólaltatott hangszer

 

 

 1873. 354. Vajda János: A váci-utcán

 

(Mutatvány Vajda János „Andor Eszményei" című verses regényéből.)

 

A váci-utcán, fényes délben

Kivált tizenkettő után.

Szép olvasónő a vidéken

Ez prózai neked talán?

„A váci-utcán, hol a sarkon

Mint jelfa keresztúti parton,

A rend-biztos mereven áll.  

Haha, gyönyörű ideál!"

 

„És bekíséri kérlelhetetlen,

Ha valaki nagyot kiált.

Ugyan mi történhetnék itten

Vasárnap déltájon kivált?

Midőn a boltok zárva sorba,

 A tolvaj alszik a lebujba,

Sörházban a filiszterek,

S nem kódorog cipészgyerek?"…

 

A párisi kirakatokban

Több fényt találsz, megengedem.

Ez óriási emberbolyban

Az ipar több csudát terem.

Több emberkéz, több emberszellem

Nyomán ott több a csín, a kellem,

De a mit adnak istenek,

Abból meg itt több a remek.

 

Szép hölgye, mondják, Albionnak,

Aranyhajú Afrodité;

Nápoly körül barnák honolnak,

Az arragóni fekete.

De annyi és oly szép, mint itten

E keringő Szirén örvényben

Akármit mondjatok nekem:

Nincs e világon ide lenn.

 

 

1872. 554. W. Rajka Teréz: Ősz végén.

 

Te árvuló erdő, ti hervadó rétek,

Íme, én hozzátok búcsút venni jöttem;

Lelkem ide vont az emberek köréből,

S a zajongó város elmaradt mögöttem.

 

Mint fáj e gyászt látnom! te ismerős hegy, völgy,

Hova tűnt el vidám, zöldellő ruhátok! .

Szívem részvétének könnyeit vegyétek

Az élvért, mit egykor oly bőven adatok.

 

Most is él emléke a boldog napoknak,

Midőn örvendezve mulattam e tájon,

Midőn a természet pompájában díszlett,

S lármás jó kedv hangja zajgott a határon.

 

Ezer virág kelyhe tarkállott a réten,

Csillogó habokban folyt a patak árja.

Kövér fűben játszva legeltek a nyájak,

S a virágos partra, szomjú méhraj szálla.

 

Most is jár a folyó szokott rendes útján,

De puszták a rétek, nem száll méh a partra,

Látok nyílni még pár elkésett virágot,

Bús fejét tán holnap ez is földre hajtja.

 

Lomb is van a fán még, de oly beteg, sárga,

 Nem dacolhat többé a romboló széllel.

A köd szemfedőt von a haldokló tájra

S a jókedv is elmúlt a hulló levéllel.

 

Ez életünk képe: viruló fájáról

Letépik a lombot a rohanó évek.

A vén föld tavasszal megifjodik újra,

Fölöttünk egy téllel véget ér az élet.

 

 

 

1873. 462. Záray Károly: Sírom

 

Ha lelkem egykoron, testemet eldobva,

Az ég felé emelkedik:

Tudom, közömbösen, halotti disz s pompa

Nélkül, temetnek itt.

 

Nem zavarja zsoltár-éneke a papnak

Rég óhajtott nyugalmamat.

Az öreg sírásó szánja sorsomat csak,

S búsan veti meg ágyamat.

 

Nyughelyem' emlékkő jelölni nem fogja,

S a kis dombot, mely eltakar:

Temetőből a szél, tudom, kavarogva

Elsodorja nagyon hamar!

 

Nem lesz senki, a ki rá gondot viseljen,

S tavasszal fölhantolja még.

Barátom elhagyott, és megcsalt szerelmem,

Testvért, rokont itt nem hagyék.

 

Apám nem ültet a sírhant fölé virágot,

Hisz engem' ő rég elfeledett!

Anyám megtört szívén sebet holtom nem vágott,

Hisz ő rég ott vár engemet!

 

Ott lesz sírom, de ah, rá senki, meghatottan

Egy könnycseppet sem hullat ott,

Olyan lesz sírom is, a milyen magam voltam:

Bús és kietlen s elhagyott.

 

 

 

1872. 182. Zsutai János : A rab dala

 

Jártam szabad füvén mezei határnak;

Most szavát se hallom az égi madárnak,

Midőn zokogva szól szívem bús keserve,

Rab vagyok, rab vagyok nehéz vasra verve!

 

A szívemen sötét bánat feketéllik,

Világítja a reménység, de csak félig.

Két orcámat mossa könnyes szemem árja:

Míg lelkem az édes szabadulást várja.

 

Felnéznék az égre, hejh de minek nézek

A sűrű. sötétség beborít egészen,

Elveszi tőlem a csillagok világit,

Hejh, a szegény rabnak a nap se világít!

 

Mondanám panaszom a szálló felhőknek,

De hisz azt se látom, mikor erre jönnek,

Nem látom a piros hajnal hasadását,

Néha-néha hallom futó szél zúgását!

 

Vidd el szellő, vidd el az én sóhajtásom,

S mikor arra jársz a harmatos határon,

Térj be kedvesemnek nyitott ablakához,

S mondj vigasztaló szót nehéz bánatához.

 

Mondd, hogy szép szeméből könnyeket ne hintsen,

Hű szeretőjének semmi baja sincsen.

Hejh ha tudná, mily nagy szívem bús keserve!

Rab vagyok, rab vagyok, nehéz vasra verve.