h14–35. Vasárnapi
Újság. Régi korok világa. III.
2015.0
6. 19. - 2015. 07. 18. (08. 03.)
Tartalom
Bevezetés
Természeti
jelenségek
Sport
Büntetés
Jövőkép
*
Korábban megjelent, és a tematikába illő ismeretek
lelőhelye
Mezőgazdaság
Ipar
Közlekedés
Függelék
Összenőtt női ikrek
Bevezetés
A természeti jelenségek mindegyikére – szegedi, tiszai
árvíz – bőven találunk példát. Egyre jobban megismerik a
világegyetemet.1870-ben nyitott léghajóval képzelték el az űrutazást. Később
jönnek rá, hogy a légi járműnek a levegőnél nehezebbnek kell lennie. Felmerül a
Dover-Calais között építendő alagút terve. A sítalp először lábszánkó, a
korcsolya fém betétes fa alkotmány. A Budapesti Olimpia terve 1908-ban merül
fel először. A halálbüntetés létjogosultsága akkor is kettős (igen-nem)
megítélésű volt. Abban viszont egyetértés volt, hogy amíg ember él a földön,
addig börtön is lesz. A sziámi ikrek függelékbe vételének apropóját a nemrég
megjelent regény adja. Lidija Dimszkova: Tartalék élet.
A scarisorai jégbarlang B.
Eötvös Lóránt (1869. 49. 673.) c. írás érzékelteti, hogy a magyar oktatásügy kimagasló
alakja írta. Egyben utal a hetilap szerzőinek színvonalára.
Természeti jelenségek
Vihar
Árvíz
Hógörgeteg
Hókristályok
Ciklon
A tenger mélysége
Jéghegy, jégtorlasz, jégbarlang
Földrengés
Hegyomlás
Tűzhányó
Sarki fény
Bolygók
Meteor
Üstökös
Villám
A vihar pusztításai a keleti-tenger partjain. ( 1873. 2. 15.) A
múlt 1872. évet sokáig meg fogja emlegetni a mostan élő nemzedék a told
kerekségén majd mindenütt. Szomorú emlékű év az, telve mindenféle pusztító és
romboló természeti eseményekkel és csapásokkal. Nápolynál a Vezúv szórt halált
és pusztulást izzó kráteréből a lábainál elterülő virágzó helységekre;
Csehország virányain borzasztó felhőszakadások és vízáradások. söpörtek végig;
Olaszországot ós Franciaország déli részét szintén iszonyú árvizek látogatták
meg. Hazánk legtermékenyebb vidéke, Közép-Európa éléskamarája, a Bánság
hónapokig állt víz alá merülve, s ősz felé a kolera is meglátogatott bennünket,
úgy szintén Oroszországot is. Perzsiában éhség, döghalál, Amerikában rekkenő,
életromboló hőség uralkodott. A szomorú krónikának' még ezzel sincs vége. A
természeti hatalmak még nem elégelték meg az eddigi áldozatokat. A vihar
északon szövetségre lépett a Keleti- vagy Balti tengerrel, hogy ennek partjaira
együttesen leírhatatlan rombolást és szerencsétlenséget áraszthassanak. Németország
északi partvidéke mintegy nyolcvan mérföld hosszúságban sokáig meg fogja sínyleni,
hogy a fékvesztett, romboló elemek ott választottak tért borzasztó harcaik
számára.
A múlt év novemberének 11-dik napján estefelé erős, heves
északkeleti szél támadt, mely másnap reggelre féktelen viharrá fokozódott.
Ereje minden órával növekedett s azzal együtt a vízállás magassága is. A
partlakók, abban a hiedelmekben, hogy csupán közönséges, gyakran előforduló
hullámtorlódásokkal van dolguk, igen későn ismerték föl a fenyegető veszély
valódi nagyságát. Mikor vagyonuk biztonságba helyezéséről kezdettek
gondolkozni, a dühöngő elem már oly közel ért hozzájuk, hogy puszta életüket is
alig menthették meg. Lübecknél, a különben mindig csendesen folydogáló Trave
folyó nov. 12-én úgy feldagadt, hogy a hullámok a védőműveken átcsaptak. A következő
éjjel már a folyó télé nyíló utcák víz alatt álltak; 13-án az áradat egyre
növekedett. Az egész folyamágy a kikötő bejáratától kezdve a holsteini hídig
úszó hordókkal, málhákkal s mindennemű becsomagolt árukkal volt lepve. Különös
kárt szenvedett Lübeck nagyszerű faüzlete, mert a roppant készleteket az ár
mind magával sodorta. Erősen épített kő-hidak omladozni kezdettek a felbőszült
hullámok erős csapkodásai alatt. A posta- és távírda-összeköttetés Travemündével
csakhamar megszakadt. Ez utóbbi helyen az elemek harca még iszonyúbb nyomokat
hagyott maga után.
A vihar pusztításai a Keleti-tenger partján
Niendorfnál
A vihar után.
Travemünde, a barátságos tengeri fürdő, Lübeck híres kikötője,
mely nagyszerű tájszépségével, díszes épületeivel és parkjaival örökre
bevésődik annak emlékezetébe, ki egyszer ott megfordult, a szó szoros
értelmében a vihar és hullámok áldozatává lett. A vízállás 12-kén este már
szokatlanul magas volt, de a város lakói nem hitték, hogy az tovább is
emelkedhessek. Másnap reggel 4 óra tájban az orkán újult erővel kezdett
dühöngeni, s már 7 órakor az egész helység víz alatt állott. A vízáradás
ilyetén gyors bekövetkezése a lakosságot egészen meglepte s készületlenül
találta. A földszinti lakásokból eleinte az emeletekre menekültek, minden vagyonukat,
minden értékes holmijukat a bőszült elemnek hagyva zsákmányul. Az őrök
elfelejtették a lakosokat idejekorán értesíteni, és így majd minden ember
csakis a maga holmijának megmentésére gondolt; a közérdekkel nem törődött
senki, mert a veszély percében majd minden ember önző, szívtelen. De mikor az
első meglepetésből valamennyire magukhoz jöttek, száz meg száz csónak cirkált,
hogy a fenyegetetteket biztonságba helyezhessék…
Szomorú
látványt nyújt a kis Niendorf, mindenütt sajnos pusztulás nyomaira találunk; a
tengeráradat több száz ölnyire borította be a termékeny földeket iszapos
hullámaival. A falucska tizenkét lakháza teljesen tovatűnt a föld színéről,
egyetlen karó vagy gerenda, egyetlen tégla se mutatja, hol álltak egykor. A
középületek nagy része szintén beomlott, vagy igen közel áll a beomláshoz. Két
családot, melynek tagjai házuk fedelére menekültek, az áradat az elszakított házfedelekkel
együtt magával ragadott s csak a szomszédok önfeláldozó segítségével tudták
életüket csónakon megmenteni. Más tizenkét ember alig képzelhető csodás módon
maradt életben. A beomlott fedél egy alatta levő szénaboglyát oly szerencsésen
tartott körülzárva órákig, hogy a víz nem hatolhatott be, s így a boglyán
ülőket épségben tudták a végveszélyből kiszabadítani. Egészben véve mintegy 38
család maradt fedél nélkül. ….
A
keleti tenger partjain még számtalan sok helység jutott Niendorf és Travemünde
sorsára. Szívszaggató volt nézni Swinemünde előtt egy bárka elsüllyedését,
melynek legénysége ijedtében a jármű alsó részeibe rejtőzködött. Megmentésükre
hiábavaló volt minden erőlködés.
S.
L.
Travemünde is a borough of
Lübeck, Germany, located at the mouth of the river Trave in Lübeck.
Vihar után. 1872. nov.
13-án Törs Kálmán. ( 1873.
2. 39) Elbeszélés-szerű beszámoló. G.
Ott, a hol Pommeránia és Mocklenburg határi összeér a
német tengerparton, a száraz föld kinyújtotta egyik karját, mintha bele akarna markolni
a tenger közepébe. Znigst-nek nevezik e kinyújtott kart, melyet csak egy
vékony nyak köt össze a szárazfölddel, úgy hogy a környéken már földnyelvnek
sem ismerik el s egyszerűen szigetnek nevezik. A tengerbe nyúléi szárazföldön
nem kevesebb, mint húszezer ember lakik…Az ő éltetőjük, az ő szántóföldjük a
tenger. Annak hátát hasogatják apró halászcsónakjaikkal, és belőle keresik ki maguknak
és családjuknak a mindennapi halat. Ami kevés tehénkéjük, igásbarmuk van, annak
se terem elegendő fű a meddő félszigeten, a halak szálkáit keverik nekik a téli
takarmány közé.
A félsziget déli részén van egy Kirr nevű falu.
Magasra hányt homok-gátok, öt-hit egymás mögött, védik a hullámok csapkodásai
ellen. A legszélső homokgát tengerfelőli oldalát belepték a csigák és kagylók
ezrei, s kemény tarka réteget vontak reá egész odáig, a meddig a tenger
áradatkor felcsapkodni szokott. A magas homok-gát teteje felé meg van jelölve a
magasság, a meddig 1694. január 10-kén a tenger földagadt, a mikor is az egész
félszigetet végig söpörte volt háborgó hullámaival s elpusztított életet,
vagyont, mindent. Azután hányták föl a védgátakat olyai magasra…
A szél egyre élesebben fútt s a tenger tetején már
akkor javában táncoltak a fodros hullámok fehér tajtékos fejei. Az ég szennyes
fakó boltozatát már alig lehetett megkülönböztetni a tengertől. A vihar apró,
hóval vegyes eső szitált a fellegekből s a dübörgő áradat pillanatról
pillanatra emelkedett. Mintha csak valami eleven óriás szörnyeteg volna, mely
nehéz álmában föl-föl lélegzik, úgy emelkedett és ereszkedett a tenger
boltozata fel a magasba és le a feneketlen mélybe. Egyszerre, mintha óriások
emelgetnének egy beláthatatlan leplet, feldomborult az egész tenger s mélyen
nyögő nehéz vonaglással duzzadt a part felé. Mintha az orkán évszázadok óta
gyűjtött erejével neki támaszkodott volna a tengernek, hogy eddigi ágyából a
szárazra taszíthassa egész víztömegét. A szörnyű vihar megállapodni látszott. A
szegény lakosok megkönnyebbülve kezdtek föllélegzeni. Korán volt. Az orkán nem
szűnt meg, csak pihent. Ezután tört ki csak még egész vad haragjában
A víz ragadó áradattá változott, tele tajtékban
gyűrűző örvényekkel. A gerendák ezrei, zsindelyek tehenek, lovak, birkák úsztak
a víz mocskos felszínén, míg egy ilyen ösvény közelébe nem értek, honnan aztán
nem volt több menekülés. Az erdő gyökerestül kitépett fáit hajtotta a hullám
maga előtt, neki taszítva őket egy-egy kunyhónak, melyet aztán egy pillanat
alatt úgy elsodortak, mint egy óriási seprő a hitvány szemetet. A víz teteje
nem sokára székekkel, asztalokkal, ágyakkal, padokkal lett tele…
A veszedelem napja a fővárosban. (1875. 27. 419.) Vész, iszonyú pusztító vész angyala
járt a múlt szombaton, június hó 26-kán este a magyar főváros fölött. Akik
szorosan a vész színhelyén nem voltak, csak egy nagyobb nyári zivatart láttak,
s nem is sejtették, hogy a szomszéd városrészben, egy pár száz ölnyire tőlük,
mily irtózatos mérveket ölt a veszedelem. S midőn másnap annak színhelyét
meglátogatták, s a hallott és túlzottaknak vélt híreket a valóssággal
összehasonlították s meggyőződtek, hogy az nem csak a híreket, de a képzelet
túlcsigázásait is felülmúlta. Megdöbbenve állottak a pusztulás nyomai előtt,
melynek utcasorok, kőházak s egész sereg emberélet estek áldozatul…Ha egy
fejedelmi folyam, mint a Duna, kilép medréből s nagy vidékeket iszapol el,
gátakat rombol szét és falukat, városukat romba dönt, természetesnek találjuk.
De hogy egy futó nyári zivatarból, mely széltől fujt felhő volt imént, félóra
alatt utcákat elsodró s az emberi élet százait megsemmisítő ár legyen: azt
elhinni sem akarjuk.
Néhány
napi rekkenő, fojtó hőség után szombaton délután hat órakor tompa dörej jelentette
a vész közeledését. Egy zápor, intően előzte meg a kitörést. Egy negyed óra
múlva szokatlanul erős eső tört ki, legnagyobb erővel a budai hegyek közt,
óriási jégviharral. A városban is sok helyen lapátolni lehetett a jeget, s a
nyugatra néző ablakok üvegei. Százanként, csörögve hullottak az utcákra.
Félóráig tartott a vihar. Ha magas pontról, avagy csak a vár dél-nyugati
bástyáiról nézzük a Krisztina és Rácz-várost, egy teknőfenék gyanánt tűnik fel.
A budai hegyek minden oldalról, a svábhegy, a János hegy, eminnen a Gellért, a várdomb,
úgy elzárják, hogy a víznek sehol sincs menekvése. Még a Duna felé is egy
csekélyebb emelkedésű gerinc zárja el az utat. Egyetlen lefolyása a hajdan Paulus-, most Ördög-ároknak nevezett csatorna,
mely egy részben nyíltan, más részben a föld alatt s beboltozva, részint
a városrész szennyének, részint a hegyi esők vizének ad lefolyást a Dunába.
Az ördög-árok ellen már rég óta hangos panaszok
emeltetnek, e veszélyes jellege miatt is, mely épen 38 évvel ezelőtt, 1837.
pünkösd másodnapján hasonló pusztítással csapott ki partjaira. Főleg
bűzhödtsége, rondasága miatt panaszkodnak. Beboltozásán s némileg más irányba
vezetésén, évek óta dolgoznak már, a nálunk szokásos lassúsággal és
határozatlansággal. A munkálatok miatt az árok egyes pontjain a szabad lefolyás
némileg akadályozva levén, az egyszerre, irtózatos erővel lerohanó víztömeg
megtorlódott, visszafelé ömlött, felfeszítette a boltozatot, vagy kitörve
belőle, elbontott mindent.
Félóra alatt a Krisztinaváros, a vérmezőtől kezdve az
alagútig. s le az Attila utcán, egy tengernek látszott. Képzelhető mekkora
víztömeg gyűlt össze percenként e tekenőben. Felülről mind nagyobb és nagyobb
mennyiségben rohant, a Duna szélességével, de tízszer oly gyorsasággal, lent
pedig nem volt lefolyása, míg gátjait el nem törhette vagy át nem hághatta. Az
ördögárok megtelt, megtorlódott, helyenként beomlott; a Krisztina- és Rácváros
közti, szemmel alig észrevehető emelkedés a vizet mégis fenntartotta, úgy, hogy
félóráig a Krisztinaváros teknője fenekén minden utca 3—4 lábnyira, helyenként
egy ölnyire, a legmélyebb pontokon még magasabb víz alatt állott.
Hogy a házak beomlása, a szobákba betoluló öles vizek,
mennyi érték pusztulását vonták magok után: ki tudná azt felszámítani? Mennyi
emberéletet? Még nem tudjuk. A viharkor mindenki házába húzódik, ott véli
legbiztosabbnak magát; s mikor a veszély már megérkezett, sok helyen nem volt
idő a menekülésre. Sokakat valószínűleg elsodort az ár, s majd csak napok,
hetek múlva fogja fölvetni a Duna valahol; e jó öreg víz gondoskodni szokott,
hogy az elveszetteket, a soká keresők, végre is megtalálják! Akiket el nem sodort
az ár: azokból sokakat a víz iszapjából, a romok közül vettek ki.
Szombat
levén, sokan voltak a hegyek közt a zöldben. Azok közül is esett elég áldozat.
A vihar, mely egész szőlőkerteket, földestől, tőkéstől a völgybe sodort, mely
nagy fákat tövestől tépett vagy tördelt ki, mely öt-tíz mázsás köveket, mint
egy forgácsot ragadott magával alá. Hidakat vitt el, kocsikat, még vasutakat is
döntött fel, a fogaskerekű vasút gépezetét szétrombolta, pályáját egypár hétre
járhatatlanná tette. Vajon okulunk-e valaha?
-á—r
A SZENTENDREI-ÚTON.
FELHŐSZAKADÁS A FŐVÁROSBAN PÜNKÖSD HETÉBEN.
Kép szöveg nélkül. A Szentendrei út még pusztaság. G.
Az árvíz rombolásai Budán. (1875. 28.
438.) A Rácfürdő környéke talán legtöbbet szenvedett a bősz elem dúlásától.
A tabáni templom s a fürdő között elterülő keskeny, lejtős téren nincs egyetlen
ház sem, mely ne mutatná az árvíz romboló tevékenységének nyomait. Félig vagy
egészen összedőlt oldalfalak, bezúzott ablakok, széttört ajtók és vakolattól
megfosztott falak olyan képet kölcsönöztek egy héten át e térnek, mintha egy
elkeseredett utcai harc színhelyéül szolgált volna, s rajta egész garmadája
pattant volt szét a faldöntő gránátoknak. A szerencsétlenség után egykét napig
alig lehetett járni e téren, melyen még a végzetes nap déli óráiban is
mozgalmas vásári élet uralkodott. Az iszap és sár lábnyi magasra borította a
kövezetet, telehintve törmelékkel es apróbb-nagyobb kövekkel. Maga a Rácfürdő,
e fénnyel és mintaszerű célszerűséggel berendezett épület, siralmas képet
nyújtott a vész után. Az ördögárok magasra dagadt vize falakat és
bolthajtásokat tört át, összerombolta a térre néző kőborítást, iszappal és
sárral hordta tele az udvarokat és folyosókat, s a szó szoros értelmében
elnyelte a fürdőhöz épített vendéglői helyiséget, melynek helyén most egy mély
örvény tátongott. Szakadatlan munka után sikerült a héten megtisztítani a
fürdőt a beléje gyűlt iszaptól, s nagy részét ismét megnyitni a közönség
használatára. De sok kőműves-munkára lesz még szükség, míg a külső falak nem
fogják többé mutatni az árvíz pusztító hatalmának nyomait. Ha fölmegyünk ama
szűk sikátorba, mely a Rác fürdőtől vezet a Szarvas tér felé, s aztán jobbra
kanyarodunk: az ördögárok m|g boltozatlan partján egy összedőlt házat látunk
magunk előtt. Ez azon hely, hol az árok medrében helyet nem talált víz iszonyú
erővel benyomta, a házak hátsó falait, pillanat alatt a szobák tetejéig dagadva
föl, s kiöblítve azokból mindent, mit bennük talált. E romok, melyekből szívrázó
nyomor rí ki, nem rég még szegény, de tisztességes munkáscsaládoknak szolgáltak
lakhelyként. Ma szinte istenkísértés beléjük lépni, ha mindjárt derék
utászkatonák megtámasztották is még megmaradt falaikat gerendákkal, nehogy az
első szélroham halomra döntse az alámosott, omlatag falakat.
A
munka serényen folyt itt az egész
hétén át. A látszólag épen maradt házakról is kitűnt, a hatóság kiküldött mérnökei
által végzett vizsgálat után, hogy egytől-egyig súlyosan meg vannak rongálva.
Mindenütt támaszokra volt szükség. Az utászok lejárót készítettek az árok medréhez,
hogy megtisztíthassák azt az ár által' odahordott szeméttől, iszaptól, törmeléktől,
falmaradványoktól, mik újabb vész okozói lennének, ha ott maradnának…A parton
gőzgép dübörög. Tűzoltók szivattyúzzák kora reggeltől késő estig az árok vizét,
mely aztán kaucsukcsöveken a csatornákba vezettetik, hogy lefolyjon a Dunába.
Az ördögárkot ugyanis el kellett zárni torkolatánál, nehogy az utóbbi napok
nagy esőzései által megdagadt Duna magasabbra szöktesse föl benne a vízállást.
A VÍZÁR ROMBOLÁSA BUDÁN
1875-ben
Felső sor három kép:
A Buda-újlaki templomnál. A
rácfürdőnél. Adakozás a károsultaknak A fogaskerekű vasútnál. A rácfürdőnél
Alsó sor két kép:
A Duna parton. Az
Attila utcában.
Az árok torkolatánál az eltűnt Csekeő-féle ház helyén
egész öböl támadt, melyből most egy kotrógép emeli ki a törmeléket és iszapot.
Vájjon nyomára fognak-e akadni azon súlyos vasszekrénynek, mely a Mauks-féle
házból tűnt el, magában foglalva egy törekvő, derék kereskedő hosszas munkásságának
összes gyümölcseit? Az árok- s az Attila-utca mentén szívrázó kép tárul eléd.
Ott ülnek vagy támaszkodnak a falhoz a vészes éj szerencsétlenjei, tányérral
kezükben…
De nemcsak itt, hanem temérdek más ponton is
megdöbbentő nyomait látod az árvíz rombolásának. A császárfürdőn túl fekvő
Buda-újlaki templom még a múlt hét végén is olyan látványt nyújtott, mintha a
pokol valamennyi gonosz szelleme dúlt volna benne. A hegyekről lerohanó zuhatag
a templom északi oldalán emelt falnak nekidőlve, azt pár pillanat alatt tövig
ledöntötte, majd utat talált magának a kriptába, s e nagy űrt alig negyedóra
alatt annyira megtöltötte, hogy a megdagadt víz ketté repesztette a kripta
boltozatát, roppant erővel bugyogva föl magába az egyházba. Az ár borzasztó
rombolást vitt itt végbe. Halomra döntötte a padokat, fölforgatta a sekrestye
nagy szekrényeit, fölhatolt a főoltár talapzatáig, s hogy a borzalom teljes
legyen: szétzúzta a kriptában elhelyezett koporsókat, koponyákat és egész
csontvázakat ringatva a hullámok tetején.
A városon kívül, a lóvonatú fogat és fogaskerekű vasút
mentén lépten-nyomon ijesztő képeit lehetett látni a felhőszakadás
rombolásának, daczára annak, hogy katonák és munkások vállvetve dolgoztak a
medrekké kimosott utak helyreállításán, a lezúdított sziklák, kövek es iszap
eltávolításán, s a két pálya megrongált, sőt helyenként teljesen tönkretett
vágányainak helyrehozásán. Az ár főleg a svábhegyi fogaskerekű vasútnak okozott
nagy károkat, hidakat és gátakat söpörve el magával. Az alant fekvő
szántóföldek és rétek nagy része siralmas látványt nyújt. Tele vannak hordva
iszappal, törmelékkel, hogy alig látszik nyoma, miképp itt művelt föld volt. B.
N.
AZ 1838-ki ÁRVÍZ B. N. (1876. 11. 161. címlap.) Új s az előbbihez hasonló
veszedelem kerülgeti még egyre a fővárost, melynek elöntött részeiből nemcsak
hogy el nem takarodott még a február 25-iki árvíz, hanem a még megkímélt részeket
is fenyegetően kezdi veszélyeztetni. Ez aggasztó helyzetben kétszeres érdekkel
bír a már-már feledésbe ment árvíz-emlékek felelevenítése,
A Terézváros nemcsak jelenleg a főváros legnépesebb
városrésze, hanem az volt már 1838-ban is, 1381 házat számlálva az árvíz előtt.
S e nagy városrész, mely egymagában is tekintélyes város, csakúgy elpusztult
ama három rettenetes márciusi nap alatt, mint a valamivel kisebb Józsefváros, s
a sokkal csekélyebb terjedelmű és népességű Ferencz város. Az 1381 ház közül
csak 166 állt épségben a vész után; 811 bedőlt, 404 pedig félig rommá vált.
A Terézvárost 1838-ban, midőn a Duna kiöntésének veszélye
már-már elkerülhetetlennek látszott, nem féltették az árvíztől. Egyáltalán az
időben egész a döntő percig csodálatos optimizmus uralkodott a pesti lakosság
körében. A legrosszabb bekövetkezését alig akarta elhinni valaki. Pedig a jég-
és vízviszonyok már egész március első felében a legrosszabbal biztattak. Pest
alatt, a Csepel sziget felső csúcsánál óriási jéggát képződött, mely jobbadán a
folyam medrének fenekéig ért, s az enyhe időjárás folytán megdagadt víz és
felső jég lefolyását lehetetlenné tette. Március 6-án a 18 lábnyira dagadt
folyam. Elöntötte Buda alacsonyabban fekvő részeit, 13-án délben pedig,
szaporítva azon víz által, mely a kisoroszi jégtorlasz megtörése folytán szabad
lefolyást nyert.
Pestet
akkor felülről a váci, alulról a soroksári, a Duna part mentén pedig a Wurm-háztól
egész a Hímző utcán alól terjedő töltések védték. (Az utóbbi töltést jelenleg a
rakpart helyettesíti.) Az előbbi töltésekről azt hitték, hogy azok a legnagyobb
árvízzel is fognak dacolni. A Duna sor mentén emelkedő töltés iránt, mivel az
alacsonyabb volt, kevesebb volt a bizalom, de még március 13-án este is, midőn
a napközben megindult, de a Csepel sziget s nádorkert között megtorlódó jég
rohamosan dagasztotta a vizet, „csak a Duna mellett fekvő mélyebb utcákat
féltették az árvíztől." Azonban sokkal borzasztóbb történt. Esti 9 órakor
„szélvészes dühösséggel" csapott át a víz a Duna sor gátján, úgyhogy a
belváros nagy része csakhamar víz alá került. A Terézváros csak rövid ideig
maradt megkímélve hasonló sorstól, mert már éjfélkor a váci töltés, nem
állhatva ellen a roppant víznyomásnak, kettészakadt. A sodró zuhatagokban
berohanó ár aztán csakhamar elárasztotta az egész városrészt.
A mentés munkájára csak reggel felé gondolhatott a bátor férfiak azon kis csoportja, mely megtartotta hidegvérű nyugalmát e borzalmak között. De minő akadályokkal kellett küzdeniük! A csónakok csekély száma miatt csak lassan folyhatott a hősies tevékenység…
A
bátrak csoportja, melyből Wesselényi nagy alakja lélekemelőn magasodik
ki, szembe szállt minden veszéllyel.
BARÓ WESSELÉNYI MIKLÓS NAPLÓJA AZ
1838-IKI PESTI ÁRVÍZRŐL. (1888. 41. 666.) Wesselényi naplójának eme részletét fia, báró Wesselényi Miklós
úr szívessége folytán közlünk, P.
Szathmáry Károly Közreműködésével.
Az 1838-iki árvíz a német Pestet sodorta el és
a nagy csapás után hamvaiból fölemelkedő magyar főváros újjászületése e
napokkal kezdődik. A főváros nagyvárosi korszakát is e napoktól lehet számítni.
Az árvíz tabula rasát csinált, s az előbbi szerény lakások helyére már jóval
szilárdabb és nemesebb ízlésű házak emelkedtek.
Március 13-ikán kedden írtam. Szép nap. A jég körül jártam. Temérdek ember a Duna
partján. A kaszinó vendéglőjében ebédeltem. Ebéd alatt indult meg a jég; darabig
csendes méltósággal robaj nélkül ment, később megállott s az emberek újra
kezdettek rajta járni. 5 órakor újra megindult s nem sokára tornyosulni kezdett
s főni és forrni a jégtömegeket duzzadva emelő s újra szétzúzó hatalma a
dühöngni készülő Dunának. A víz már partjain túl lejtett…A bőszült folyam a váci
töltést átszakasztotta, de a jég folyvást haladván, a nézők csoportja majd
minden azt hitte, hogy már kiöntötte mérgét. ..A Duna felé siettemben víz még
csak szivárgott át a kis gáton. Haza menvén lovat nyergeltetni, midőn a város
piacára értem, már omlott a hullám a váci-utcán lefelé, bajjal tudtam ezzel
szembe, s csaknem hasig vízben lovagolni…
Haza küldtem köntös és felső ruha után, későn érkezett
azzal János, mert már egy darabig ladikkal kellett jönnie. Mihelyt felöltözhettem,
csónakot keresni indultam a Sebestyén-piacra, ott jövő-menő hajókat s temérdek
népet találtam. Egy ladikra ültem, mellyel épen Havas szenátor jött.
Vele a belváros utcáin eveztünk s a Váczi-, Kishíd-, Aranykéz- és más utcákból hordtuk
a menekülteket. Evezni és kormányozni kezdtem s a nevezett és a Leopold-,
Kalap- és Apáca-utcákból többször rakodtunk meg…E tájon számos hajók jártak le
és fel, s talán több, mint amennyire szükség volt. A segíteni sietők közt kevés
ismerőst, s mágnásaink és ifjú uraink közül egyet sem láttam…
Már csaknem 12 óráig folyvást és szakadatlan evezvén
és dolgozván, átázva s elkényszeredve kifogytam erőmből, hajósaim is újra enni
és nyugodni akartak s a munka további folytatására reá nem vehettem. Ettem és
ittam, mi jól esett a temérdek fáradság után s annak érzetében, hogy
megérdemlem falatomat.
*
Báró Wesselényi
Miklós (Zsibó, 1796. - 1850.) az országgyűlési főrendiház vezére,
a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági és tiszteletbeli tagja,
az 1838-as pesti árvíz árvízi hajósa. Wiki
Wesselényi
II. rész. (1886. 42. 682.) Prónay Albert is előkerült, kapitány Behrend-del, más
hajón, melyet valahol rekvirált, ő is darabig tovább evezett…Többször
megtörtént, hogy házak és fedelek, honnan öregeket, asszonyokat, gyermekeket és
csecsemőket szedtünk le, alig távoztunk velük egy-két száz lépés- vagy ölnyire,
rémítő robajjal zuhantak az egy, sőt helyenként két ölesnél is mélyebb
hullámba.
Volt egy lámpásom s egy templomi nagy viasz-gyertyám.
Öt óra tájban megint Teichgrabernek adtam hajómat által, hogy azzal
visszajövetelemig dolgozzon. Gyermekeimet indultam keresni s éreztem, hogy
szabad s illő szívem ezen vágyát most már teljesítenem. Az Országúton s Hatvani-utcán
még találtam szárazat s csak helyenként kellett gázolni…
Károlyi György háza előtt egy veszteglő hajót
találtam, melyet ő egész este és éjjel ott tartott. Nyíltan megmondtam neki,
hogy ezt tenni most nem szabad, s hogy minden perc egy-egy elveszett élettel
bélyegez ily önség szülte tettet…Két hajóval útnak indultunk. Megint a magam
helyén s teljes erőben éreztem magam. Mindezen rémítő jelenetek közt, melyeknek
eddig a hullámok tetején voltam, számtalan keservet és gyötrelmet, de sok édest
és mennyeit éreztem…
Bútorok úsztak a romok közt, s mindennemű portékák,
sok véres verejtéknek gyümölcsei, s azok közt vízbe fúlt lovak és marhák.
Tükrök, családi képek, zongorák, ágyak, ágyneműk, bölcsők, gerendák, ládák,
kapuk, cifra ruhák, kalapok, fegyverek, borzasztó vegyületben lebegtek a vízen
vagy függtek a düledékeken, mint a bőszült elem kegyetlen szeszélyének játékai.
Mind ezeknek tulajdonosaik vagy a romok közé temetve, vagy ínségük és veszteségük
marcangoló érzésére megmentve…Mind ma, mind a múlt éjjel legborzasztóbb volt
az, hogy sok ház előtt kellett elmenni, melynek kapuján a szinte boltozatjáig
emelkedett víz miatt beevezni nem lehetett, s az épület hátulsó részéből
harsogó kiáltásokat hallani kellett, a I nélkül, hogy a szerencsétleneken
segítni lehessen…
Az éjjeli és mai feszült munka, ázás, fáradság, sebek
ós ütések pihenni kényszerítettek. Levetkeztem s kevésre ledőltem, a lankadtság
erőt vett s elaludtam. Miután vagy egy óra múlva felkeltem, nem tudtam már
hajót kapni, bármennyire kértem, bármit ígértem, az ablak alatt elevezők közül
egy sem állott meg, s így kínos munkátlanság közt kellett a református templom
s a Cukor-utca felől a segélykiáltásokat hallani. Éjjel érte el a víz magassága
legnagyobb fokát; a fő grádusok negyedik fokáig jött. Ekkor 29 láb 7 hüvelyk s
5 línea volt a Duna legalsó állása felett.
Wesselényi III. rész. (1886. 43.
698.) 16-án,
pénteken reggelre szállni kezdett a
vízözön. Azon hajó, melyet tegnap, ma reggelre fogadtam volt, nem jött el, s
mást kellett szereznem. Emberek már nem igen voltak menteni valók s kik még
némely épületek hátulsó részeiben lehettek, azokhoz még férni sem lehetett…A
környékbeliek, sok helységek s birtokosok, mihelyt a szerencsétlenség első hírét
vették, vetélkedve küldöttek az eleséget a városba s a szekereket a város
széleire a távozók számára…
Az invalidusok épületében sok ezer kapott menedéket, a
vármegye háza s a Ferenciek kolostora is tömve volt. P. Albachnak szobájában
— mondják — egy egész leánynevelő-intézet tanyázott. E helyeken kívül csak a
Szerviták, a József- s a Nagy-piacnak egy része maradt szárazon. Ma már sok
kenyeret hordottak s osztottak szét; húsban sem volt szükség. A Ferenciek
piacán szabadban vágták s árulták a húst…Az Üllői-útról befelé menve, a
református templom grádicsai tetején éppen az ajtó előtt láttam két hordó bort
csapon s egy marhát nyúzni, melyet épen akkor ütöttek volt le. A víz dél óta
szemlátomást szállott, s már estig néhány lábnyival apadt. Azonban a
belvárosban még most kezdtek az épületek inkább hasadozni s roskadozni. Mint a
pincékben a víz fogyott, úgy növekedett sok pince és épület süllyedése és repedezése.
A Károlyi-háznál is jónak láttam a gyermekeket oly szobába költöztetni, mely
alatt pince nincs…
Vagy nyolc csónakot küldöttem szót, ezek estig, amit
csak lehetett, felkutattak s még mintegy harminc eléhezett embert mentettek
meg….Lónyay* emberséges és
értelmes ember; anélkül, hogy magát vakon vezettetné, hallgat másra is; nem
idegen helyes tanácsot elfogadni. Ö a nádorral közvetlen összeköttetésben áll,
egyenesen tőle veszi a rendeleteket, s neki teszi jelentéseit…Midőn vacsora
után haza mentem, nagyon fáradtnak érzettem magamat. Az eddigi képtelen
feszültség már szűnvén, most minden tagom fáj és lankadt.
*Lónyay János, a veszély idejére kinevezett kormánybiztos
Wesselényi IV. rész. (1886. 44.
718.) 18-án, vasárnap. A megromlott kutak rossz vize elrontotta gyomromat, s ez
nem igen hagyott aludni. Reggel a vármegye házához mentem. Lónyay több
javaslataimat elfogadta, főként arra igyekeztem figyelmessé tenni, minő
szükséges az embereknek minél előbb munkát adni, sőt munkára kényszeríteni,
mert nagy tömeg henyélő ember mindig veszedelmes…Az emberek foglalatosságáról s
élelméről gondoskodván, hogy szükséges hajlékuk is legyen, bódékat kellene künn
a szabadban felállítani s a katonaság sátorait. Van itt 10 ezer emberre való
sátor. A barakkokra bőven elég deszka van…
Széchenyinek is
szóltunk; ő félvállról vette, mint mindent, mi nem tőle ered…A Duna partján
levő helységek állapota felől szomorú hírek váltották egymást fel. Én javallottam,
hogy küldetnék a Csepel szigethez legalább egy gőzhajó eleséggel, s a menekülök
felvételére, és hogy mennének a gőzhajóval több nagyobb és kisebb hajók és
csónakok, melyek a sziget víz alatt fekvő helységeihez evezhessenek. Dubroviczky
is ezen véleményen volt, de gőzhajót még most nem kapott s dereglyét is
csak négyet.
Lónyayval és Dessewffy Auréllal szóltam a henyélő nép
dolgoztatása, szorosabb felügyelet alá tétele, s a dolgozni nem akarók inneni
eltávoztatása iránt. Kértem, hogy ez iránt a nádorral is okvetlen és egyenesen
szóljanak. Auréllal úgy beszéltem, hogy ő az aláírás fejét még este a nádortól
visszahozván, azt mindjárt lefordítjuk magyarra, hogy az éjjel még kinyomhassák
Trattnernél. Ez iránt meg is tettem a szükséges rendeléseket. 10-kor
visszamentem a szervitákhoz, de Aurélt nem találtam, azonban az ott levő
impurumból (piszkozat) a magyar fordítást megtettem.
Wesselényi V. rész. (1886. 45.
730.) 21-én, Szerda. Aurél halott-kísérő pofával előadta, hogy a királyi
biztoshoz egy parancs érkezett, mely által megparancsoltatik, hogy nekem semmi
dologban befolyásom meg ne engedtessék, és hogy ez nekem szép móddal adassék
tudtomra…Erezvén magamban erőt és tehetséget tenni és sokat tenni, erőmet és
tehetségemet ez alkalomra a kormány szabad rendelete alá adtam. Ezt nyíltan
tettem, s a független férfi teljes készséggel és nyilván fogadta és
teljesítette a kormány biztosának parancsolatit. Midőn ettől eltiltanak, s
ennek következtében kénytelen nemtelen tehetetlenségbe lépni vissza, ezen
visszaléptetés okának is nyilvánosságban kell lenni. Mondtam neki, hogy ha én a
tilalmat senkinek sem beszélem, úgy vagy senki sem gyanítja visszavonulásom
okát s engem is méltán fog minden kigúnyolni, hibáztatni, ezen esetre
kötelességem a valódi okot tudatni; ha pedig kitalálják a valódi okot, úgy
elbeszélésem nélkül is tudatni fog a tilalom.
23-án, Péntek. Helmeczyhez
mentem. Szólni akartam neki, próbálná meg nevemet valamelyik tudósításába bele
tenni, hadd lássuk, a Cenzor minő buzgalommal fogja kivonni. Még elé sem
kezdettem ezt, midőn az öreg mutatja mai lapját. Elbámultam, hogy nevem s
minden mi rólam van, nem maradt a rostában. Mit nem tud a megijedtség tenni: még
egy Cenzort is a becsületességig tud porhanyósítani; de jöjjenek csak kissé
víz-borzalmaikból magukhoz, akkor jöjjön valaki nekik az én nevemmel…
Széchenyi még
tegnap este kért, mennék ma hozzá. Tíz óra után lépek be szobájába, fekve
találom s nagyon rossz színben; az éjjel rosszul s ma reggel — mondja — kínos
görcse volt. Egy falkát össze-vissza beszél, kormány, ingerültség, sok jó
kezdetnek túlság általi elrontása (ein Stich mit der Mistgabel auf mich). Reá is oda fenn haragszanak s azért, mert felőlem,
engem pártolva mondott. A legszebb vállalatok összeeséssel fenyegetnek, — én
annyiban voltam akadály, — oly sok kárt tettem, persze nem rossz szándékból. Mondja,
ne vegyek a mostani dolgokban semmi részt. «Vous avez fait vôtre
táche >>: hadd már a dolog elrendezését nekünk, vénasszonyoknak, kik azt,
mit te, nem tehettük. Alá se írjak, vagy legalább igen keveset…
* * *
Eötvös Károly: A szegedi vész. (1879.
11. 177.) Épen harminchárom éve annak, amikor Európa egyik vízmű-építészeti
tekintélye Paleocapa Péter velencei mérnök gróf Széchenyi István kértére a
Tisza-szabályozási terveket és műveleteket megtekintő, szakértő gondos szemével
megvizsgálta, s a tudomány meggyőződésével kimondta, hogy a Tisza-szabályozás
elfogadott rendszere előbb-utóbb Szegednek, a legnagyobb magyar városnak, az
alföldi magyarság anyafészkének végveszedelmét idézi elő. Azóta sok víz lefolyt
a Tiszán, sok millió forint bele lett ásva a Tisza töltéseibe a jobbparton és a
bal parton, sok aggodalmas agy és sok szakférfiú megemlékezett Paleocapa
jóslatáról, de a Tisza-szabályozás rendszere maradt a régi.
Három
évvel ezelőtt már komoly veszély fenyegette Szeged városát. Harminc év alatt
jobbról-balról hatalmas töltések készültek a Tisza partjain. Kétszáznegyven
mérföldnyi csavargó medrének hosszúsága az átmetszések által egy harmadrésszel
megrövidült. A természet alkotta nagy medencék, az óriási árterek és öblök a
Tiszától elzárultak. Az áradat, melynek hullámai egykor három hét alatt érték
el Szegedet, most oda hömpölyögnek négy nap alatt. A meder iszaposodása folyton
nagyobb lett. A felső és közép Tisza szabályozva levén, az ár ellenállhatatlanul
tódult Szeged felé, miután az alsó Tiszánál még nagy kanyarulatokkal kellett
küzdenie. Minél magasabbak lettek a töltések, annál magasabb lett a Tiszának
árja. Három évvel ez előtt szegedi férfiak vaskarja és fáradatlan elszántsága
megmenté Szegedet. Most már eljött az utolsó óra, a pusztulás ideje. Az elemek
hatalma erőt vett a szegedi nép hősi kitartásán. Szeged városának el kellett
pusztulnia.
Áttörhetetlen
gát védte Szegedet a Tisza felöl. Ezt a gátat maga Szeged emelte. Ezen nem
tudott győzni az elemek hatalma. Szeged népe, népének vénjei és okosai a várost
körös körül. gáttal akarták körül venni. Jöttek a tanult emberek, az ő tanácsuk
győzött a szegediek józan okosságán. Az ő tanácsuk abból állott: Algyőn felül a
percsorai gátat kell fölépíteni, mert e gát lesz az, mely megmenti Algyőt, Tápét,
Dorozsmát és Szegedet s e négy községnek, városnak húsz négy-szögmérföldnyi
határát. Ha pedig a percsorai gát valamikor ketté szakadna: Szegedet megvédi
északról a Baktó-szillér*-i gát, keletről az alföld-fiumei vasúttöltés, délről
pedig az államvasút töltésvonala, belső körgátra tehát nincs semmi szükség. Ebből
állott a bölcsesség és ez a bölcsesség lett Szegednek örök veszedelme. A
percsorai gát kettészakadt, s Algyő, Tápé, Dorozsma és Sövényháza víz alá
jutott, s a roppant tereket és rónákat végignyargalta az áradat. Az alföld-fiumei
vasúttöltés is ketté szakadt s a nagy magyar városnak bekövetkezett végső
pusztulása. A szegedi nép kifáradt. Étlen és álmatlan nyolc napon és éjszakán
át lehanyatlott a karok izma. És otthon a nő, a gyermek az ősi hajlék, a kis
ingó érték, apró barom, lábas jószág, mind a gazdát várta, a ki majd, ha jön a
vész, meg fogja menteni.
És
jött a vész. Éjjel jött és rettentő vihar volt kísérője. Kedden este még
nyugodtan nézték a nyugvó napot sokan, a kik szerdán reggel már nem láthatták a
kelő napot. Tenger volt az, a mely bekergette hullámait Szeged utcáiba, Szeged
házaiba. Mire a nap fölkelt: a régi Szeged nem volt többé a föld színén, hanem ott
vonaglott a víz fenekén.
Hetedfél ezer házból állott egykor Szeged városa. És a
hetedfél ezer házban lakott örömben és boldogan hetvenezer magyar ember.
Huszonnégy óra alatt összeomlott ötezer ház, ötvenezer magyarnak ősi hajléka. S
romjai alá temette múltnak keresményét, jelennek örömét, jövendőnek
reménységét. S romjai alá temetett embert és állatot, öreget és ifjat, beteget
és csecsemőt, nőt és férfiakat százanként és ezrenként. S a pusztulásnak nem
lett vége ezzel. Az ár újra nőtt és a vihar újra rombolt a második huszonnégy
órában is...Hetvenezer lélek menekülése éjben, viharban, meleg nélkül, ruha
nélkül, vigasztalás nélkül. Rettentő éjszaka és még rettentőbb nappal. Az éj
elfedte a nyomort, a nappal megvilágította azt. Haldoklók nyögését, élőknek
jajhangjait elnyelte a rohanó árnak zúgása. S élők fölött, holtak fölött és az
áradat fölött süvöltött a vihar.
Szeged nincs többé, Templomai és tornyai mutatják csak, hol álla egykor Szeged városa. Népe szétszórva mindenfelé. Új-Szegeden, Szőregen, Hódmezővásárhelyen, Temesváron, Budapesten, hajókon, szigeteken, szétszórt tanyák maradványain, ínségben és nyomorban, itt-ott, mindenfelé, lehet csak megtalálni a szegedi népet. De Szegeden meg nem találhatni. Ott csak egy nagy városnak emléke nyugszik s egy gazdag városnak semmivé lett milliói enyésznek az iszapban, zajló áradatnak mélységes fenekén. Szeged még fölépül. Föl kell épülnie…
Szeged
volt. Magyarország térképén most üres a hely, a hol egykor Szeged állott. De e
helynek nem szabad sokáig üresen állani. Egy szó hangzott egykor a végtelenben:
legyen világosság. És lön világosság. A magyar nemzet egyesült és elszánt
akarata mondja ki a szót: legyen Szeged. És lesz. Nagyobb, dicsőbb, gazdagabb
és boldogabb, mint egykoron!
*Szilléri-Baktói
fő csatorna - Csongrád megye
*
Paleocapa Péter, olasz mérnök, cs. kir. építési főigazgató, később olasz miniszter. (1789-1867) 1845-ben József nádor Magyarországba hívta a Tisza-szabályozás terveinek felülbírálása céljából.
*
A szegedi nagy árvíz volt a török kor óta a drámai hatást gyakorló esemény,
a szegedi
városkép fejlődésére. 1879. március 12-én, Gergely napján, hajnali 2 órakor betört a víz, amely felbecsülhetetlen anyagi károkat okozott ugyan,
és döntő csapást mért a város ősi életformájára, sajátos egyéniségére, de
ugyanakkor a modern fejlődés páratlan lehetőségeit is megnyitotta előtte. Wiki
Az árvíz pusztítása Szegeden. (1879. 11. 177.) Szeged városa nyolc napig viaskodott
az árvíz ellen. Mindenki tudta, hogy borzasztó csapásnak kell bekövetkezni, ha
az áradat fékét veszti. A város e lapos vidék egy völgyében terjed el, s alig
van egy-egy pontja, mely magasabb a Tisza jelenlegi vízszintjénél, az az áradás
pedig, mely a várost megkerülte, két lábnyival magasabbra duzzadt fel, mint
maga a folyó. A házak legnagyobb része vályog; legfeljebb az alját képezi néhány
téglasor. Még az erősebb kőházak sincsenek mély alappal építve; még az emeletes
házak egy része is pince nélkül épült, keskeny, alacsony fundamentumra. Maga a
talaj pedig homok, mely átázik, laza lesz és megroskad gyorsan. A víz eláztat
itt mindent. Szegeden bent a városban nem járt eddig a Tisza árja.
A vízár e hó 5—6-ika közti éjjel intézte első szilaj
rohamát az alföld nagy városa ellen. Ekkor szakította át a várostól éjszakra
levő percsorai töltést, aztán nekizúdult Algyő és Tápé Tisza parti
községeknek és elsöpörte. Egy másik rohanó ár a Szeged mögött, a folyótól elég
távol eső Dorozsmát pusztította el, s ezzel körülfogta Szegedet, melyet
az osztrák állami vasút, az alföldi vasút töltései és a baktói töltés védtek.
Az elöntött községek és tanyák lakói a vízből kiemelkedő töltésekre menekültek,
s ott töltöttek napokat. Egy részük Szegedre futott, aztán szertevitték őket
Vásárhelyre, Szentesre, Csongrádba, Temesvárra. Szeged pedig védte és
erősítette belső töltéseit. E hó 8-ika és 9-ike borzasztó küzdelmek közt telt
el. A lakosság már csak saját vagyonának megmentésére gondolt, erőszakkal
kényszerítve sem akart a közmunkára menni. Előkészületeket tettek a
menekülésre. A főváros felé a vasúti közlekedés már megszűnt, csak Temesvár
felé jártak vonatok.
Az
emberek menekültek a túlsó part felé, Új-Szegedre, melyet hajóhíd köt össze a
várossal. A legtöbben azonban azt hitték, hogy a házak elég oltalmat nyújtanak,
s otthon maradtak. A víz legelőször a Rókust, aztán a felső várost lepte el, s
3 órakor már a város nagy része el volt öntve. Zúgva járt az áradat utcáról-utcára,
s néhány pillanat alatt már torlaszokat emelt gerendákból, deszkákból, házi
szerekből, aztán pedig ólakból, háztetőkből, bútorokból; föltépte hamar a
deszka-járdákat is, s e torlaszok közt lehetetlenség volt csónakkal járni és a
mentéshez fogni…
Három-négy
belvárosi utca kivételével sehol sem lakik senki. A közintézetek, templomok,
hivatalok mind víz alatt vannak….A vihar egész nap dúlt, s estére még erősebb
lett. Az időjárás egészen télire fordult, keményen fagyott. Újabb csapás a
szegény födélnélküliekre, kik a szintén vízben álló vár bástyáin, a töltéseken,
vagy Új-Szegeden szabadég alatt szenvednek. Új-Szeged 150 háza csak egy parányi
résznek nyújthat oltalmat. A vasúti vonatokon és gőzhajókon pedig nem akarnak
elmenni, mert remélik, hogy holmijukból talán még valamit megmenthetnek…
A
képviselőház március 13-ki ülése kizárólag Szeged és környéke szomorú sorsának
volt szentelve. Tisza miniszterelnök jelentést tett a mentés és élelmezés körül
történt intézkedésekről… Eötvös Károly indítványt tett, hogy az árvíz által
sújtott vidéken az adóbehajtás azonnal felfüggesztessék s a szegediek
segélyezésére egy millió forint szavaztassák meg. Tisza miniszterelnök az
adóbehajtás felfüggesztését megígérte, de a segélyezésre nézve a kormány maga
akar javaslatot tenni. Több felszólalás után a ház azt határozta, hogy Eötvös
indítványát a kormány javaslatával együtt fogja tárgyalni. Törs Kálmán Szentes
veszedelmére figyelmeztette a kormányt s oda katonaságot kért küldetni. A ház
végül elhatározta, hogy a következő napon nem tart ülést…
A fővárosból naponkint mentő csapatok mennek Szeged vidékére. De csak azok tehetnek valamit, a kik csónakkal is el vannak látva. Tengeri matrózok is érkeztek, s a bécsi magyar tanulók egy csapatja e hó 13-án utazott át Budapesten Szegedre, több csónakkal.
Szeged hajdan és az imént. I. Bakay Nándor. (1879.
14. 218.) Nem védte korábban Szeged városát semminemű töltés. A Kis-Tisza parti
házak talaja oly természetes magaslatot képezett, hogy oda víz nem hatolt be
soha. A város felső végén élénkebb kalmár-sürgés; a Tisza parton hajósok zaja,
erdélyi sóshajók serege, felső-magyarországi fenyőtalpak sóval, az erdélyiek
deszkával, tűzifával megrakva.
A felsővárosi őslakók halászok és hajósok voltak. Itt
gyakran lehetett hallani a vízi tárogatót, az u. n. búvár-kürtöt estenként a
hajókon szólani, melynek hangja mérföldekre elhallatszott. A parton kiteregetett
hálók 100 öl hosszúságúak voltak s külön hajóról kezelték. Ugyancsak az itteni
parton utcákra osztott oszlopok közé felvont zsinegeken halak száradtak,
melyekkel Erdély felé nagy kereskedést űzött e városrész népe. Ennek a
városrésznek is megvolt a saját központja, iskolája, temploma, mészárszéke és
néhány görög boltja. Már kaszinója is volt. Kalmár-műveltséggel bírt.
A Tisza parton volt a vár, egy természetes magaslaton.
(Most ez is el van öntve.) Ennek környékén voltak a görög kereskedők, német
iparosok, kik ma már szintén mind tősgyökeres magyarok. De volt idő, mikor e
városrészben németül is prédikáltak, s József császár harisnyás, parókás,
egyenruhás polgárai nagy szerepet játszottak. Most ezek utódai nagyrészt még
nevüket is megváltoztatva még arcvonásaikban sem hasonlítanak őseikre, kiknek
németországi keresztleveleit a régi céhládákban még feltalálhatni.
SZEGEDI ÁRVÍZKÉPEK: AZ ILLOVAY-FÉLE SZÉLMALOM. — GREGUSS IMRE RAJZA.
A belvárosnak a Tiszától beljebb eső részét nyugati
irányban az u. n. Móra városrészt, vagyis a külső Palánkot házépítők és szőlőkerti
munkások lakták. Ez a városrész a mostani árvaház felé s a kálvária felé terült
el. A belváros belső része, az úgynevezett Palánk, az egykori törökvár külső
erősségét képezte s az érintett városrészektől mély sáncok, hajdan cölöpözött
barikádok által volt elválasztva. Ezek a szorosan vett belváros körül elterülő
sáncok némely részei csak alig 20—30 év előtt töltettek be s itt-ott az ezekkel
összeeredt mélységek még most is állnak a város közepében s tátongó űrt
képeznek a város testében…
Egy kisded ország. Tegnap még a nehéz időhöz képest tűrhetően
boldog, de mindenesetre virágzó ország. Ma egy romhalmaz, melynek feje fölött
tenger-áradat csapkod, utcáin új folyamágyakban nem a szelíd Tisza, de a felső
vizek, mint a Bodrog, Kraszna, Szamos, Sajó, Zagyva. árjai vadul rohannak.
Szeged
romjai (1879. 14.228.) közt még
mindig ott van az áradás. Az eddigi apadás csak a magasabb pontokat
szabadította föl. A vasúti és kocsi közlekedést sem lehetett még helyreállítani.
A hajléktalanokra nézve legnagyobb jótétemény most a népkonyhák fölállítása,
hol naponkint meleg ételt kapnak a szerencsétlenek. A menekültekből
vissza-visszatér egy csoport, de nem tud hová vonulni. A török-kanizsai
járásban 12 600 menekült van, Új-Szegeden 4100, Szőregen 5244. Szeged mai
népessége : az alsóvárosi töltésen 4000, a belvárosban 7000; a tanyákon szétszórtan
23 000 sanyarog. Szerteszét menekült 38 000. Szende Béla honvédelmi
miniszter meglátogatta az elpusztult
várost, s monda, hogy a kormány mindent megtesz a város helyreállítására. Mikor
a miniszter a csónakkal megnézte az alsóváros és Rókus pusztulását, nem akart
tovább menni. A vizet mesterséges módon elvezetik, és óriás gépekkel szivattyúzzák.
A harangok múlt vasárnap szólaltak meg először március 12-ikének hajnala óta,
mikor a borzasztó vészt hirdették. Budapestről e hó 5-én több képviselő és
mérnök indult le, hogy a Tisza árterét és Szegedet megtekintse. A Dunán mennek
le Titelig, onnan a Tiszán fel Szegedig, s innen Szolnokig folytatják útjukat.
Szeged hajdan és az imént, II. Bakay Nándor. (1879. 15. címlap)…Ismeretes Kossuth mondása: „Szeged
népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult magyar hazám oszlopa, mélyen
megilletődve hajlok meg előtted". S ez a meghajlás, ez a szó, keblére
tűzte Szeged népének a hazafiság nagy érdemkeresztjét, melyet még eddig sok
mások nem találtak fel.
Ettől fogva Szeged népe szemlátomást kezdett
szaporodni. A haza egyéb tájairól menekülők itt találták föl új lakhelyüket.
1849-ben, midőn a szabadságharcosok kezéből a fehér cár hordái a fegyvert
kicsavarták, Szegeden újra kísérteni kezdett a németesítés. Ekkor tűnt ki
Szeged nemzeti ellenállási képességének ereje. Az akasztó, lövető hatalom német
rendőrséget adott Szegednek. Ez a rendőrség németül kezdte, magyarul végezte. A
tízévi germán uralom ellen már 1858—59-ben nyíltan harcoltunk, nemcsak a
városban, de a sajtóban is.
1854-ben a Tisza folyamra nemcsak kimondatott, de
rajta tényleg végre is hajtatott, hogy az egykori édes tenger legmélyebb völgyi
teknőjében andalgó ős folyó át fog alakíttatni. Ősi jellegéből ki fog
vetkeztetni, magas töltésekkel kezdtek szegélyezni, a magas Kárpátok, a
tömérdek közép hegyek, s a nagy terjedelmű előhegyek összes vizeit magában
egyesítő vén folyót…1855-ben az adóalapot hajhászó, földnevelő osztrák kormány
azon meggyőződésre jutott, hogy az országot elfoglalta, de a Tisza nincs biztos
birtokában…
Beköszöntött a gőzmozdony, s a távírda; népét homlokon
csókolta az újabb kor szelleme, az újabb társadalom nagy vezérelvei tért
foglaltak közéletében. Ekkor állt Szeged jóllétének magaslatára. Régi
szívóssága, őslakóinak régi nemzeti erényei megőrizték számára eredetiségét… Víz
vezetése, gázvilágítása lett. A legelők felszántattak. A pásztorélet megszűnt
túlnyomó lenni, a dalos lányok nem jártak a vízre. A kövezetek szaporodtak. A
városi zaj növekedett. De szaporodtak az egyletek, s még az Alsóvároson…Könyvtárak
kezdtek alakulni, s demokratikus társas élet keletkezett. Szeged gyorsan és
folyton népesedett, s nagy polgárváros lett.
Bár közterhei a kultúra követelményei, s a szaporodó
államtérnek, s a Tisza szabályozás által óriási arányban növekedtek: Szeged bírta,
viselte, férfiasan hordta a terheket. Szeged régi népe hű maradt magához. A
jövevények nagyszámú özönlése azonban a belvárosban oly mérvet öltött, hogy az
őslakók nyelvbeli olvasztó ereje győzött ugyan ezek fölött is, de a mérsékelt
haladás szelleme, s a politikai eltérő nézetek erős tusára keltek, s bizonyos
visszahatásokat is szültek. Az őslakók, a növekvő közművelődés, az új
jövevények a régi lakók korszellemének behatása által azonban épen most
jutottak arra a pontra, hogy a régi kor patriarchális erényei, s az újabb kor
szédelgései egymást nem legyőzve, de a fő hibákat kiköszörülve, egyesült alakot
nyerjen a város. Éppen e pillanatban érte Szegedet a katasztrófa
*
A tiszai gátszakadás. KANITZER GÉZA. . (1887. 24. 47) Részletes térképet
adunk a katasztrófa színhelyéről, megjelölve ama már sík tengerré vált terület
egyes nevezetesebb helyeit és tanyáit, alantabb részletesebben leírván a
vízáradat rohamos útját.
Emlékezzünk meg Hódmezővásárhely városról, s annak
lakosságáról is. A város 54—55 000 lakossággal bír. Felekezeti jellegre nézve
mintegy 34 ezerre megy a reformátusok száma, 13—14 ezerre a rom. kat. híveké, a
fönnmaradó rész pedig megoszlik az ág. evangélikusok, görög nem egyesültek,
zsidók, unitáriusok és a törvényesen el nem ismert eléggé számos nazarénusok
közt. A város lakossága, majdnem azt mondhatni, kizárólagosan földműveléssel
foglalkozik. Van ugyan kereskedelme és ipara, de az a lakosság és a terület
nagyságának épen nem mondható megfelelőnek. Magyarázatát abban találja ezen
körülmény, hogy Vásárhely város tanyai és pusztai lakossága egy részről
Orosháza községét, más oldalról Makó városát közelebb éri mint a várost, így
tehát szükségleteit nagyobb részben a nevezett helyeken szerzi be, valamint
ugyanott bocsátja áruba termését. Hódmezővásárhely az alkotmányos időszak beállta óta rohamosan igyekszik a régi
elmaradottság hiányait pótolni…
A Tisza folyó régebben
sűrűn lépett ki medréből. Legutóbb 1860-ban öntötte el a folyó vize a réti
földeket, s ekkor a gátakat megerősítvén, az eddig jobbadán kénye-kedvére
hagyott folyót megzabolázták. Az idő óta a réti föld megelevenült. Mindenütt
tanyák, kisebb-nagyobb lakhelyek és gazdasági épületek emeltettek és ezer s
ezer kis birtokú ember itt alapította meg otthonát. Hogy a dagadó folyó valaha
még a vidéket elárassza tengernyi vizével, arra még a mindenkor legreálisabban
gondolkozó ottani birtokos egyének sem számítottak. 1860 óta a legnagyobb
veszedelem közt is sikerült a védgátakat teljes épségben fenntartani. De a
laikus ember tervez, a műszaki tudomány azonban végez. Ez, mondhatni, koldussá
tette majdnem ezt a vidéket, s különösen az ott lakó kis gazdákat. A kis-tiszai
zsilip rosszul lévén építve, f. hó 1-jén beomlott, s a Tisza folyó rést
találván a mélyen fekvő területre, rohamos árral zúdult a réti földekre,
magával ragadva az egész zsilipet, a védgát egy részét. Megtöltötte a réti
földeken keresztül vezető két csatornát. Ezek a csatornák a magyar
államvasút töltése alatt vezetnek keresztül, de úgy ezek, mint a többi nyílások
is idejében eltömetvén, a vasúton túli réti és tói földeket az ár el nem
lephette s így a város maga ez idő szerint a nagyobb veszélynek még nincs
kitéve. A szakadásnál nagy magasságból hömpölyögvén, a csakhamar piszkossá vált
áradat lefelé tanyákat, birtokokat öntött el… A magyar államvasút vonala mentén
egész Vásárhelyig és a Hód-tavi csatorna közti terület másnap már víz alatt
volt, kivéve egyes magas dombokat. A mind nagyobb rohamossággal alázúduló
tenger-áradat azonban a magasabban fekvő földekre is rárontott, mint ezt a 84,
85 magassággal jelzett Konstantin, Böhm, Kenéz, Pálfy-tanyák mutatják és a
magasabb területről ismét könnyebben a 83 alatti földeket foglalta el. A töltés-szakadás
is nagyobb mérveket öltvén, az egyes magasabban fekvő területek megkerülésével
az ár egész Gorzsáig elhatolt. A kingeci oldalról pedig az alacsonyabb Návay féle
földeket támadta hátba… Szeged város birtoka Porgány mellett, Lele község egész
határa, a püspöki földek a major kivételével, Ludas… mind-mind víz alá borult,
a hullámokba borítva milliókat érő terméseket. Most már Csanád megye határában lévén a sík tenger egyik oldala, Makó
városára nézve egészen közeli lett a veszély s a körgátat és ürmös-gátat
erélyesen védelmezi a lakosság…A katasztrófa számítás szerint eddig mintegy
70—80 000 holdat árasztott el, és ez évben itt senki sem arat. Iszonyú
pusztulás képe; romba dőlt tanyák, gazdasági épületek és takarmány váltakozva
tűnnek fel minden oldalról….
*
A VÁGVÖLGYI ÁRVÍZ FUTTAKY GYULA* (1894.
27. 449) A meglevő adatok szerint ebben a században csak az 1813-iki árvíz volt
nagyobb az ideinél, mely oly roppant pusztítást hozott a kies Vág-völgyére. Pedig az utóbbi évtizedekben nagyon sok
történt a Vág folyó szabályozására s nem várta volna senki sem, hogy a különben
rakoncátlan folyó, épen a nyár közepén úgy elöntse az egész termékeny völgyet,
hogy az 36 órán át valóságos tenger legyen. A rombolás, melyet a Vág folyó
véghezvitt különösen azért volt oly rendkívül nagy, mert az ár hirtelen szökött
fel oly magasra, hogy nemcsak a partokat, hanem a különböző védő műveket és
gátakat is átléphette.
Az egész nagy szerencsétlenségben még az volt a szerencse, hogy ahol falvakat ért a vízár, mint pl. Negyednél, a vetésekben nem okozott nagyobb kárt; és megfordítva, ahol a vetéseket lepte el, ott a falvak maradtak menten, mint pl. Farkasd és Trencsén megye számos községe…
A
Vág oly nagy és fontos folyó, hogy annak országos szabályozása immár a sürgős
teendők közé sorolandó, amely tekintetben különben a kormány tett is hathatós
kezdeményező lépéseket. Az alsó szakaszban okvetlenül meg kell tenni még néhány
átmetszést, hogy gyorsabb lefolyású legyen. Sokkal nagyobb árterületet kell
alakítani, ami már azért is előnyös lenne, mert ez által a belső terület oly
értékessé válnék, mint p. o. a Pó-folyónak belső árterülete. Ki kellene építeni
a védgátakat oly méretekben és oly sekély lejtővel, és különösen a víz felé
ötös rézsúttal, hogy a gátak, úgyszólván, feltétlen biztonságot nyújtsanak
akárminő, az idei árvíznél nem magasabb vízmennyiség ellen.
Az
árterületen belül le vő földek azért érnek majd sokat, mert egyrészt a kiáradt
Vág értékes iszapot hordana rájuk és folyton emelné a területet és másodszor,
mert az eddigi tapasztalatok szerint rendesen csak korán tavasszal van áradás,
ez is átlag minden 5-ik évben; a zöldár pedig az eddigi tapasztalatok szerint
csak 10 évenként egyszer szokott pusztítani. A Vág zsolnai hídja, nevezetesen
az alsó, — mert a Kassa oderbergi** vasútnak ott két hídja van a Vágón, —
gyönyörű szerkezetű áthidalás, melyet vasútépítés terén oly híres Müller
Frigyes tervezett. Most kiderült, róla hogy a kivitelezésen sok hibát követtek
el. A pillérek alapozása másfél méterre történt, pedig legalább 3 m. alapozásra
van szükség. A bal parti hídfő pedig oly rosszul volt elhelyezve, és oly gyengén
alapozva, hogy a víz 60 méter vasúttesttel együtt elvitte. Szerencse, hogy a
vasszerkezet oly kitűnő volt, hogy nem zuhant a Vágba.
**Oderberg ist eine 800-jährige Stadt im Landkreis Barnim im
Bundesland
*Futtaky
Gyula (1850-1895) újságíró
AZ
AL-DUNAI ÁRADÁSOK. (1895. 21. 339.) Hazánknak
legnagyobb és a forgalomra nézve megbecsülhetetlen folyója újból kiáradt, s a
part melletti községeknek és városoknak sok és nagy veszedelmet okozott. Az
al-dunai part mellett levő területek rendkívül termékenyek, a tavaszi rendes,
de kisebb kiáradások teszik azzá; régen jó legelő, most a töltések kiépítése
óta jó búzát, tengerit és konyhai növényeket teremnek. A Dunán való szállítás a
legolcsóbb úgy nyugat, mint kelet felé; így nem csoda, hogy a Duna melletti
területeken, valamint a múltban, úgy jelenleg is folytonos a letelepülés.
Ilyen
újabb települések Titeltől lefelé Temes Kubinyig, vagyis az úgy nevezett I. és
VII-ik termékeny Duna - öblökben, Budolfsgnad*, Borcsa, Bárányos és a három
székely (csángó) község: Hertelendi-falva, Sándoregyháza és Székely-Keve.
Ezek a községek maguk is nagyobb részben, a határaik pedig általában
töltések által vannak védve a Duna áradásai ellen.
Az
idei védekezés 5.68 méter magasságú vízállásnál már április 4-én kezdődött.
Legmagasabb (7-es) volt a vízállás április 17-én, és a védekezés munkája még
most is, tehát több mint másfél hónap óta folyik. A május 9-iki vízállás 6,60
méter volt. A hosszú idő alatti védekezés és a legmagasabb vízállás mindennél jobban
beszél a bősz elem által okozott küzdelmekről és károkról. A három székely
községet nagy töltése és a szervezett társulati működés megmentette ugyan az
elöntéstől, de a talajszivárgástól nem; így termésük nagyobb része tönkre ment.
Rudolfsgnad, Borcsa és Bárányos községek mondhatni elpusztultak.
Az utcákban
mentő csónakok, dereglyék, uszályok és gőzhajók járnak; itt is, ott is még folyvást
tart a romlás; koronként egy-egy porfelleg csap föl, ha egy-egy ház a
hullámsírba omlik, s hogy a hajlék-temetés egész gyásszá váljék, szünetlen kong
a harang, és hull a menekülő lakosság könnye. Nincs más menekülő-hely, mint a
hajó; ez visz embert, állatot, poggyászt; a hajó a szegény nép faluja, míg
partra nem teheti vagy Zimonyban, vagy Szerbiában, vagy Pancsován. Elismerés
illeti a szerb kormányt és a szerb fővámhivatalt is, kik az oda menekülőket és
állataikat nemcsak előzékenyen fogadták, hanem ingyen el is látták mindennel.
*Rudolfsgnad, (ungarisch Rezsőháza) ist ein Dorf mit 1753
Einwohnern im Okrug
Nyári árvizek. (1903. 30. 501.) Aratás idejére nagy esőzések,
felhőszakadások pusztítottak sokfelé az országban. Legtöbb kárt a Vág folyó
okozott, az ország e legrakoncátlanabb folyója, mely alig enged egy esztendőt
is, hogy el ne árasztaná a partjain elterülő szép völgyeket. Most is kicsapott
medréből, sok helyütt elrombolta a hidakat, vasúti töltéseket, napokra
lehetetlenné tette egyes helyeken a forgalom rendes lefolyását. A közelében
levő fürdők is sokat károsodtak miatta. Kiáradt a Duna is, így a fővárosnál is.
Érzékenyebb károkat itt csak az Ó-Buda fölött levő kültelki vidékeken okozott.
Magában a fővárosban inkább volt látványosság, mint veszedelem a nagy víz. A
nézők nagy sokasága álldogált a Duna parton, nézve az áradást, mely az alsó
rakodópartot is elöntötte. Azóta a feldagadt vizek mindenfelé leapadtak.
huszadikszazad.hu/1912-junius
AZ ÁRVÍZ PUSZTÍTÁSAI ERDÉLYBEN (1913. 30. 588.) 1. Összedőlt házak. 2. Megrokkant
vasúti híd. 3. A gázgyár környéki
lakókat tutajosok mentik. 4. A Sándor
János-út. (Ez a négy kép Dicső Szentmárton-ból való, Halmágyi Samu fölvételei.) 5.
Kilakoltatják a lakókat a szabadi úton. 6. Összedőléssel fenyegető házak 7. Külvárosi utca víz alatt. (Szabó Pál
fölvételei Marosvásárhelyről.) 8.
Mezőtelegd főutcája és az Erzsébet-tér. (Borok József fölvétele.) 9 A Nagy-Szamos áradása Bethlen községnél
(Zádor Ignácz fölvétele.)
AZ
ÁRVÍZ PUSZTÍTÁSAI ERDÉLYBEN
Az erdélyi képekhez, bővebb szöveg nem található. G.
*
Vihar után. Törs Kálmán. (1873. 39.) Ott, a hol Pommeránia és Mocklenburg határa összeér a német tengerparton, a száraz föld kinyújtotta egyik karját, mintha bele akarna markolni a tenger közepébe. Znigst-nek nevezik e kinyújtott kart, melyet csak egy vékony nyak köt össze a szárazfölddel, úgy hogy a környéken már földnyelvnek sem ismerik el s egyszerűen szigetnek nevezik…
A
félsziget déli részén van egy Kirr nevű falu. Magasra hányt homok-gátok,
öt-hit egymás mögött, védik a hullámok csapkodásai ellen. A legszélső homokgát
tengerfelőli oldalát belepték a csigák és kagylók ezrei, s kemény tarka réteget
vontak reá egész odáig, a meddig a tenger áradatkor felcsapkodni szokott. A
magas homokgát teteje felé meg van jelölve a magasság, a meddig 1694. január
10-kén a tenger földagadt, amikor is az egész félszigetet végig söpörte volt
háborgó hullámaival s elpusztított életet, vagyont, mindent. Azután hányták föl
a védgátakat olyai magasra…. A vihar apró, hóval vegyes eső szitált a
fellegekből s a dübörgő áradat pillanatról pillanatra emelkedett. Mintha csak
valami eleven óriás szörnyeteg volna, mely nehéz álmában föllélegzik, úgy emelkedett
és ereszkedett a tenger boltozata fel a magasba és le a feneketlen mélybe.
Egyszerre, mintha óriások emelgetnének egy beláthatatlan leplet, feldomborult
az egész tenger s mélyen nyögő nehéz vonaglással duzzadt a part felé…
A halászok szerencsére odahaza voltak mindannyian,
partra vonszolták csónakjaikat s imádkozva várták az ítélet napját. A rettentő
orkán reggeli tíz óráig dühöngött. A hullámok vadul csapkodták a partot s az
üvöltő vihar egymásután döntögette a tengerbe az évszázados bükk- és cserfákat.
Ez idő tájt a szörnyű vihar megállapodni látszott. A szegény lakosok megkönnyebbülve
kezdtek föllélegzeni. Korán volt. Az orkán nem szűnt meg, csak pihent. Ezután
tört ki csak még egész vad haragjában…Messze a láthatár felé magas széles
hegynek emelkedett föl a tenger s borzasztó sebességgel tolult közelebb és
közelebb sötéten, feketén mint egy felszabadult pokol. Egy perez alatt eltűnt a
hajó a rengeteg vízben, mely a hömpölygő hegyóriás alá temette. A megindult vízhegy
mind közelebb tolult, s egyszerre borzasztó erővel neki csapódott a magas
partnak s átvetette magát a gát fölött. Azzal tovább zajgott a falu felé. A
parton állókat lesodorta lábaikról, sokat közülük magával ragadott, míg mások
élettelenül látszottak ott heverni a parton, a mint felettük a roppant víztömeg
elzajgott…Az erdő gyökerestül kitépett fáit hajtotta a hullám maga előtt, neki
taszítva őket egy-egy kunyhónak, melyet aztán egy pillanat alatt ugy
elsodortak, mint egy óriási seprő a hitvány szemetet. A viz teteje nem sokára
székekkel, asztalokkal, ágyakkal, padokkal lett tele…
Mintha a
könyörülő Isten azon pillanatban meghallotta volna a szerencsétlen gyermekeinek
hozzá felreszkető éneket: egyszerre újra megcsikordult a torony tetején a
szélkakas. A szél megfordult dél felé. A megfordult szél rövid percek alatt
visszakorbácsolta a medréből kihágott áradatot. A víz szemmel láthatólag apadt
és elfogyott oly hirtelen a mint jött vala.
Délután három órakor már csak egy enyhe fuvallat
játszadozott a levegőben. Ez idő, mely elébb őrületes rombolásában nem találta
dühének határát, kiderült, és mosolygott, mint egy ártatlan gyermek. Pedig a
mit a kis félszigeten okozott, a pusztítás le nem irható.
Agyonvert,
megfulladt emberek, döglött barmaikkal vegyest feküdtek minden lépten-nyomon. A
sárga iszapból szomorú házmaradványok meredeztek elő; föld és kert vastagon
volt meghordva fövénnyel és romdarabokkal, csolnak és ladikvázakkal, gerendákkal,
törött bútorokkal és házi eszközökkel, összevissza minden, — mint egy özönvíz
után.
A VÍZÖZÖN PÁRISBAN. Lendvai
Károly. Paris, január 28. (1910.
6. 126.) Száz év óta nem áradt így ki a Szajna. Azt sejtik, hogy földalatti
szakadékok támadtak, amelyek átölelték a Paris alatti apró patakokat — mintegy
húsz ily patakról tudnak - és földalatti földrengések révén megdagasztották a
Szajna és Marne folyók ágyát. Ehhez járult a hónapok óta tartó esőzés is
A
legszebb városnegyedek egyike, az Orleans-pályaudvar környéke most olyan, mint
egy szomorú Velence. Tragikus hangulat az azelőtt pompás paloták között: a
sárga, piszkos áradat két méter magasságban folyik a Saint-Germain boulevard
felé, ellepte a kapuk felső ívét és zúgva, sisteregve emelkedik mind feljebb. A
víz nyomása alatt csörömpölés és mind újabb vízzuhanás jelzi, hogy az áradat
betört a lakásokba az ablakokon át…
AZ ORLEANSI PÁLYAUDVAR NAGY CSARNOKA, MELYBEN A VÍZ
EMELET MAGASSÁGOT ÉRT EL.
A
Notre-Dame körül, továbbá az Institut táján vannak a legrégibb építkezésű
házak; sok ily háznak csak a pincéjét öntötte el a csatornák vize, s máris
repedések támadtak az egész épületen. Villany- vagy gázlámpákról szó sincs,
fáklyákkal világítanak. A mentők és rendőrök hangosan kiáltoznak: - Kiköltözni!
- Sokan vonakodnak. A Szajnán mindenfelől különböző bútordarabok úszkálnak,
egész kocsik, nagymennyiségű gerenda és deszkadarabok, hordók. Egy-egy ily
hordót roppant erővel vág egy hídpillérhez a hatalmas áradat; a tartalma egy
pillanat alatt kifolyik, s úgy látszik, fehér bor, vagy ecet.
A
Madeleine-től a Republique-térig alig van számba vehető baj — az utca-felületen.
Annál veszedelmesebbek az aláásott helyek. Paris földalatti része nem egyéb,
mint a földalatti Métropolitain vasút és a különböző csatornák végtelen aknái.
Nm lehet tudni, hogy ha a víz eltakarodik is, miféle szerencsétlenségek fognak
bekövetkezni. Egy amerikai biztosító társaságnak most épített palotája máris
fenyegetve van a bizonytalan veszélytől. Alatta vonul el a Metró, s itt a
mélységben földbeszakadások történtek; a járda is megrepedezett, úgy, hogy
korlátot vontak az épület körül, mint sok más helyen is. Most tűnik ki, hogy a
Metrót meglehetősen felületesen építették; a falak nem mindenütt vannak cementezve
s így a csatornák vizének duzzadó ereje könnyen átszivároghatott.
* * *
A hógörgeteg. (1856. 9. 73.) Hazánkban kevesebb alkalom van e nagyszerű természeti jelenetek láthatására, legfeljebb a magas Kárpátok alatt s a székely és oláh havasok között fordulnak elő a hógörgetegek. Otthonosak ezek a helvéciai örök hó lepte jéghegyek vidékein, ahol számtalanszor egész vidékeket betemetnek néhány pillanat alatt, s házakat és népes falvakat törnek össze.
Ha a magas hegytetőkön véletlenül valami kis hótömeg
megindul, s elkezd a lejtőn aláfelé gurulni; útközben mindenütt felszedi a
havat, mindig nagyobb, hatalmasabb gomollyá válik. Keresztültöri magát a
legsűrűbb erdőkön, a legnagyobb fákat pozdorjaként zúzva össze. Jaj azon emberi
hajléknak, melynek ily gördülő hótömeg útját veszi; azt egy pillanat összetöri.
Darabjait tovább ragadva magával, s ha a lakosok a közelgő zörejre eleve el nem
futottak, azokat is örökre eltemeti; míg végre valami völgybe lezuhanva, azt
magasra betölti, s néha még három-négy év múlva is ott találni azt, ha a rövid
nyár nem bírta elolvasztani.
Helvécia
lakói minden órában ki vannak téve e rettentő csapásnak, és mégis úgy szeretik
szülötte földüket; hát te magyar ember, ki nyugodtan hajtod le fejedet, ha
munkában kifáradtál, ne szeretnéd-e azt az áldott földet, mely szívesebben
termi a kenyeret, mint Helvécia hegyei a halált?
Hó-fergeteg
a hegyek közt. (1860. 53. 645.) A havasok
legborzasztóbb természeti tüneményei közé tartoznak a hó-fergetegek. Ezek
rendkívüli ereje- s gyorsaságáról és a hótömeg roppantságáról, mit a zivatar
felragad, hogy vele az imént még látott utakat néhány perez alatt tökéletesen
eltakarja, — csak annak lehet némi fogalma, ki az elemek vad erőnyilvánulásait
a hegyeken, már más módon tapasztalta. A havasi hó-fergeteg épen oly romboló,
épen oly borzalmas légtünemény, mint a forró földöv alatt a halált lehelő,
rettegett számum. Valamint e pusztai szél megszámlálhatatlan milliárdnyi forró
homokszemet ragad fel a légbe, s dühöngve nyargal be vele néhány pere alatt
mérföldeket, itt mély gödröket ásva útjában, odább házmagasságú halmokat rakva
pillanat alatt. Úgy borítja el a léget beláthatatlan területen a hó-fergeteg,
sűrű, mindent elsötétítő fellegeivel a finom hó-jegeceknek, melyek mindent át
meg áthatnak, mindenbe befúródnak, s a légkörrel tökéletesen eggyé olvadt
tömeget látszanak képezni. A hegyi hó, valamint egyes alkatrészei alakja és
nagyságára, tömöttsége és fajsúlyára nézve is, rendszerint lényegesen
különbözik a róna vagy mély föld havától, Amannak képződése valószínűleg sokkal
egyszerűbb, mint ez utóbbié. A hó-jegesedés titkába a természetbúvárok eddigelé
még nem igen hatolhattak be; csak gyanítási és valószínűségi okokat állíthattak
fel, hogy a hó-képződés mily légtüneményi befolyás alatt, s mily légrétegben
kezdődik.
A havasi vagy hegyi hó sokkal finomabb, lisztszerűbb,
vagy finom homokhoz hasonló, szárazabb, és azért önálló mozgékonysága is
nagyobb, mint a közönséges hóé. Az alkatrészeinek rendkívüli finomsága okozza
nagy szárazságát, mely egyik megkülönböztető sajátsága. Ez azon csekélyebb
légmérsékletnek következménye, mely a magasabb légkörökben egész éven át csaknem
szakadatlanul uralkodik. Rendes állapotában a havasi hó oly merev, hogy hacsak
nagyobb melegség nem hat reá, ép oly kevéssé lehet gömbbé idomítani, mint egy
marék száraz, finom homokot.
Ezzel
az anyaggal űzi vad játékát a szél az 5000 lábat meghaladó hegyek ormain és
szorosaiban; e finom jégporból hirtelen néhány százezer köbölt ragad fel a
levegőbe, s átengedi azt az ott uralkodó széliránynak, honnan aztán a legsűrűbb
havazás alakjában, vagy mint csillámló jégtű-eső hull ismét vissza. „A
Montblanc pipázik," szokták mondani a chamouny-i völgylakók, midőn Európa
a legmagasabb hegyének hó-ormáról e finom hó-por, mint sűrű gőz, tiszta, derült
napokon fölemelkedik, s lassan tovahúzódik. Vagy a régi jégcsúcsokat seprő szél,
hirtelen fölkarol valamely útjában álló roppant hótömeget, s vele pillanat
alatt betemeti a hegynyílásokat, s átjáró pontokat, oly hó-telepeket és keresztgátakat
építve néhány perc alatt, melyek száz meg száz embernek egész napi munkát
adnának. Mindezen bősz légharcok nem
egyebek, mint hó-fergetegek. Jaj a szegény utasnak, kit egy erős
„tormenta” — így nevezik Tessinben a hó-fergeteget — utón kap; de kétszeresen
jaj neki, ha a zordon időjárást még meg nem szokta, ha történetesen melegebb
éghajlati szülöttje, ki az elemek dühének rettenthetetlen bátorságot, s acéllá
keményedett izmokat ellenszegezni nem tud. Halálfia ő, hacsak csoda által nem
menekszik. Már ezrek estek áldozatul e havasi szörnyetegnek, ha a készülő
fergeteg előjeleit nem ismerve, vagy tapasztalt emberek intéseire nem hajtva
útnak eredtek… Az orosz hadak egy nagy része Suvvarow alatt, az 1799. októberi
visszavonulás alkalmával martaléka lett a hó-fergetegnek.
A
havasi lakosok jól ismerik a jeleket, melyek e hívatlan vendég közeledtét
hirdetik. A láthatárnak különben bágyadt, bizonytalan szürkés-fehér színe,
melytől a hegy hó-burokját alig lehet megkülönböztetni, határozottabb, sűrűbb,
teljesebb lesz; a távol hegyek körvonalai, melyeknek kopár sziklái különben
tisztán kivehetők, először csak gyengén, utóbb mind jobban elhomályosodnak, s
mintegy fátyolba burkolva végre egészen eltűnnek…Midőn a zivatar közeledik,
sűrű szürke felhők takarják el a közellevő hegycsúcsokat is, s oly erővel
nehezednek azokra, mintha örökké ott akarnának maradni. Ilyenkor még mindig van
idő, a menedékházakba az úgynevezett cantonierákba, vagy a vendégszerető
hospitiumokba menekülni a veszély elől, föltéve, ha az utas nincs nagyon távol
ilyenektől. A közben mindig sötétebb lesz. Hirtelen erős, metsző szélroham
ijeszti meg a mindjobban siető, félig kimerült vándort, mely egy csomó
felkapott havat szór szeme közé; — azután ismét az előbbi csend s nyugalom áll
be. Ez még néhányszor ismétlődik, csakhogy mindig rövidebb időközökkel. Most
már kell, hogy az ember leggyorsabban meneküljön. Mert most egy sajátságos,
ijesztő hang támad a sziklaüregek és hasadékokban, először csak halkan, mely
erős sóhaj vagy nyögéshez hasonlit, s rá nyöszörgő felelet következik az
átellenes oldalon; később a hang erősbül, közelebb jő, s gyorsan tovább szállva
a hegyek közt ismét elenyészik. Úgy tetszik, mintha távolról oda fútt segélyes
jajkiáltásokat hallana az ember. E panaszos hangok most egy harmadik, majd meg
egy negyedik helyről törnek elő, oly siralmasan, oly idegrázó s
félelemgerjesztő modorban, mint midőn komor őszi estéken a szél az ajtók és
ablakok hasadékain dúdol keresztül… A zivatar egész rettenetességében kitört s
ádáz rohammal ostromol mindent, a mi útjában áll. Süvölt, ordít., bömböl az
orkán a sziklák közt, mintha a légkör dühöngő őrültségbe esett volna, mintha az
utolsó ítélet közelednék. És e borzasztó elemi harczok közepett az ember, a
földgömb ura, a ki azzal áltatja magát, hogy az elemeket akaratának alávetette,
— mint szegény, tehetetlen, elhagyott teremtmény, ily hózivatarral szemben
bizonyos martaléka a halálnak, ha lélekjelenlétét elveszti, ha utolsó ereje
elhagyja.
Ha e borzasztó elemi tusában időnkint rövid szünet áll
is be, és az utas néhány pillanatra szemét fölnyithatja, — a követendő útnak
semmi nyomát sem látja többé. A mily mélyen — térdig — ő áll a friss, vagy a
hegyekről összefútt hóban; épen oly mélyen, sőt helyenként még mélyebben van az
ut előtte betemetve. Azért a völgylakók, elő vigyázatból, midőn a tél
közeledik, oly helyeken, a melyek átjáratokul szolgálnak, az ut egész hosszában
20 — 30 láb magas póznákat állítanak fel a sziklák közé, hogy ha a hó az utat
betemeti, ezek jelöljék ki annak irányát. Erősebb telekben megtörtént, hogy még
ezen póznák is egészen eltűntek a mindenfelől összefútt hófuvatag alatt. Mert
az alpesi régióban, vagy is 5500 — 7000 láb magasságban a tengerszíne fölött,
sokkal nagyobb mennyiségű hó esik, mint síkságon, a hol emellett a hullott hó,
a folytonos időváltozás következtében egy télen többször is elolvad, a mi a
hegyen nem történik…
Szomorú
eset történt a Gotthard-uton 1848. évi april 9. és 10. közti éjjel. Az olasz
posta, melynek a hegyen délután Andermattról Clerolo felé át kellett volna jönni,
a roppant hó miatt tetemesen elkésett. Lovakkal és szánon teljes lehetetlen
volt utazni, Simen vitelnök (conducteur) tehát elhatározta, a postatáskát a
levelekkel és mátkákkal emberek által vitetni át a Gotthardon. Ezen emberek
közt volt Regli János József kővágó is. Amint a karaván Urserent elhagyta, a
zivatar kitört s roppant hófuvatokat alkotott; azonban a bátor utasok dacolhatni
hittek a bősz fergeteggel s hősi elszántsággal törtek előre. Amint azonban az
útnak két harmadrészét már megtették, a zivatar sokszorozott erővel tört ki, s
az utat annyira betemette hófuvattal, hogy tökéletesen irányt vesztettek. A
pokoli sötétség miatt egymást nem láthatták az emberek. A metsző szél ádáz
dühvel korbácsolta őket; de ők még mindig csüggedetlen eréllyel dacoltak a
veszéllyel, s igyekeztek, céljukat elérni. Végre azonban, midőn már a hegyi út
tetejére értek, San Carlo vidékén az úgynevezett ,,víz-lyúknál"
(Valeggia), Begli kijelentette, hogy nem bír tovább menni. Társai, bár eléggé
meg voltak terhelve, megkísértették, a szerencsétlent, a három lábnál magasabb
süppedő hóban magukkal cipelni; azonban ők is csakhamar elveszték erejüket, s
belátván helyzetük veszélyes voltát, meggyőződtek arról, hogy a halált ki nem
kerülhetik, ha kimerült pajtásuk megmentési kísérletével fel nem hagynak, s őt
hátra nem hagyják. Beburkolták tehát köpenyekbe és gyapjú pokrócokba, azután
egy sziklafal mögé vitték, mellé rakva minden terhüket, s így megkönnyebbülve,
gyorsan tovasiettek, hogy a hospitiumot mielőbb elérvén, hátrahagyott
szerencsétlen társuknak onnan segélyt hozzanak. Csak tíz percre voltak már e
mentőháztól, s mégis csaknem másfél óra telt bele, míg odaértek. A ház
igazgatója rögtön embereket küldött ki, ellátva lámpákkal és egyéb szükséges
eszközökkel. Azonban már késő volt. Regli, kit a hó, mire ráakadtak, egészen
belepett, meg volt fagyva.
Hótól elborított falu Svájcban. (1863. 14. 120.) A Bedretto-völgy, az Alpesek e regényes tája, január első felében borzasztó szerencsétlenség színhelye volt. A beköszöntő év, mely az északi Alpesekkel nagyon kíméletesen bánt, s itt-ott a tavasz virágait is kicsalta. A déli Alpokat iszonyú hóval borította el. E tájon a tél rendesen hosszú és zordon, temérdek havat hoz magával, s így a hógörgetegek romboló hátain, azon a vidéken nem ismeretlen: de oly rettentő esetre, minő az idén történt, a környék lakói még nem emlékeznek. Január 5-ikétől kezdve a hó 13-ikáig szakadatlan esett. Napról napra vastagodott a hóréteg, míg végre 10 láb magasságot ért el. A környék lakossága folytonos homályban volt a hótorlaszok között, mintha valami óriási katakombába lett volna elásva. A borzasztó csendet csak a leomló hógörgetegek mennydörgése, és a félig eltemetett emberek segélykiáltása szakasztotta néha-néha félbe.
Bedretto
lakóit január 7-én déli 12 órakor ily ömlő hógörgeteg tompa moraja riasztotta
meg. Ez, iszonyú erővel, a falu nyugati oldalán hömpölygött alá, s a falu 5
legnagyobb s legnépesebb házát hideg hó-sírba temette.
A
sértetlenül maradt házak lakói, mint villámütéskor, első pillanatban mozdulni
sem mertek. Különben is a férfilakosság kenyérkeresés végett távol volt, s az
egész völgyben csak 13 felnőtt férfi voltjelen, s ezeknek is fele beteg vagy
munkaképtelen. Ezek azonban, a férfiruhába öltözött nőktől támogatva, azonnal a
szerencsétlenség színhelyére siettek, s a legnagyobb erőfeszítéssel, saját életük
kímélése nélkül, sikerült az eltemetettek közöl 16-ot élve, s néhányat holtan a
hóból kikaparniuk. Huszonnégy órába került, míg a szomszéd Villa, Ofasco,
Fontana falvak segítségül jöhettek, minthogy az utakon ez időszakban rendesen
igen bajos a közlekedés.
Bedretto falu Tessin kantonban, a jan. 7-i
hógörgeteg után
Roppant akadályok leküzdése után végre a folytonos munkában
kimerülteket 28 erősebb férfi pihentebb erővel váltotta föl; fájdalom, későn,
mert a szerencsétlenek közöl csak egy vak öreget s egy béna ifjút találtak
életben, s menthettek meg. Később százanként jöttek segítségül, de már csak
halottakat ástak ki. Egy tanítónőt találtak, nyakig hóban; — aludni látszott,
de lelke már kiköltözött. Amint az utolsó halottat is kiásták, s a többi mellé
tették, 28 holttest feküdt egy sorban.
A villái temetőben egy
nagy, közös sírba temették őket.
Elve tizennyolcat ástak ki, s ezek közöl is 10, kisebb-nagyobb sérülést kapott. A csapást szenvedett tizennégy családból 26 személy volt távol; visszatérve, csak övéiknek sírját s vagyonuknak romjait találták; mert a hógörgeteg tetemes anyagi kárt is okozott. Magában Bedretto faluban az 50 000 frankot jóval meghaladja. A környéken levő falvak január 5-töl 13-káig a hó-fergetegek s lavinák miatt szintén sokat szenvedtek. Madranóban egy ház pusztult el, s egy öreget agyon nyomott. A közel fekvő Ponté, Fontana, Albinasca, Airolo s több helységben 30 istálló pusztult el a bennük levő barmokkal együtt, melyek közöl egyet sem lehetett megmenteni. Bedrettóban is néhány ház megsérült s több istálló és csűr romboltatott össze. Tessin kantonban, január folytán, a hó-görgetegek által okozott károk összege 675 000 frankra van becsülve. Svájcban aláírások folynak a szenvedők és károsultak javára, s kegyes adakozásokból már több mint 30 000 frank gyűlt össze.
A hógörgetegek a svájci Alpokban (1865. 18. 207.)
Az Alpok hegyláncolata által körülvett bérezés kis ország, a szabad
Svájc határai között, a tavaszonként omló hógörgetegek, lavinák, a természet
nagyszerű tüneményei közé tartoznak. A mi a vihar a tengeren, az a hógörgeteg
az Alpeseken, úgy hatalmára, mint nagyszerűségére és rettentőségére nézve. Mint
a tengeri viharok bizonyos évszakokban rendesen kitörnek: úgy a lavinák is
előfordulnak minden tavasszal, s az Alpok széles oldalán sok helyen egész
csapások, mintegy futó árkok jelölik az utat, melyen a bérezek magasán
összetorlódott hó mennydörgésszerű morajjal szokott a mélységbe alázuhanni; s
elég alpesi lakos van, ki a hóesés nagyságából s a tavaszi meleg hőmérsékletéből
a rendes utón omló hógörgeteg napját is pontosan meg tudja határozni.
De a
hógörgeteg nem csupán e rendes és már ismert hó-csapásokon jelentkezik. A télen
át dühöngő hógörgetegek az Alpok sok helyen meredek sziklaoldalát is egyformán
hóval borítják be, mely összetapadva szilárd és vastag rétegekben várja be a
tavaszt, hogy annak első langyos leheletére a magasból megindulva, útközben
mindig növekedő nagysággal és sebességgel zuhanjon alá, s gyakran állatokat és
embereket, néha egész falvakat sodorjon el vagy mély hó-sírba temessen. Tavasszal
egy nyúl szaladásar egy madár repülése a bércen, egy ostorcsattanás a völgyben,
elég, hogy hógörgeteget indítson.
A hógörgetegek minden neme egyformán veszedelmes, e
lavináknak, alkatrészük és formájuk szerint, különböző neveket adnak az alpesi
lakosok, a mint azok porhanyó, vagy már olvadóban levő, vagy épen egészen
átolvadt hóból képződtek.
Ha a még porhanyó hó az ormon megindul, s a régibb,
sima hórétegen föltartóztatás nélkül siklik alá, az ebből támadt lavina nem annyira
tömörségével rombol, mint inkább azon nagy légnyomás által, mely sebes
rohanását messze megelőzi. E légnyomás a legnagyobb vihar pusztító erejével
bír; előtte a három láb átmérőjű vastag százados fák derékban törnek ketté,
vagy gyökerestől szakadnak ki. Ilyenkor a rendesen tiszta levegőben százszoros
visszhanggal csattogó dörgés hirdeti, a szirtek közt mindig nagyobbodó
sebességgel és hatalommal közelgő hó-omlást, míg előtte porfelleg rohan s az
egészet mintegy füstbe vagy ködbe borítja. Még egy csattanás, melynek visszhangja
a messze bérezek közt hal el; azután síri csönd; a hógörgeteg a völgyben véget
ért, s csak a pusztulás mutatja az utat, a merre elvonult. Ily lavinák tél
végén, vagy kora tavasszal omlanak…
Bármily
pusziitok is egyes esetekben a a hógörgetegek, mégis a természet jótékony
gondoskodása gyanánt tekinthetők, mert a völgyek termékenységét nagyon
előmozdítják. Különben is az apróbb lavinák omlanak nagy számmal, míg a
nagyobbak is csak akkor veszélyesek, ha rendes útjukat elhagyják, 8 szokatlan
helyen zuhannak le. Különben az Alpok aljának lakói mindenütt óvatosan járnak
el házaik építésében s földből és kövekből védő sáncokat raknak házaik elé a
hógörgetegek rombolásai ellen, vagy különböző gátakat állítanak, melyeken
azoknak ereje megtörik. Az utak veszélyesebb helyein szintén vannak
menedékhelyek készítve, hogy a pusztító elem elől azokban szükség esetén
megvonulni lehessen…
Hogy mily félelmes rémei a hógörgetegek az ottani
népnek, s hogy mily sajátságos esetek vannak velők kapcsolatban, elősorolunk
néhány történetet, melyekről az írások is szólnak.
Az
úgynevezett bellenzi háború alkalmával, 1478-ban, Bubenberg Adrián 3000 berni
harcosával, Bellenz sikertelen ostroma után a Sz. Gotthardon át vonult
hazájába vissza. A vezér óvatosságra és csöndre intette katonáit, de ezek az út fáradalmait vidám dalokkal akarták
enyhíteni, s fejük felett megdördült a hógörgeteg, s közülük hatvanat a
mélységbe sodort.
Martinach mellett Wallisban, 1595-ben, egymás után
több hógörgeteg omlott a Rhone folyóba s annak medrét annyira eltorlaszolta,
hogy a folyó túllépte partjait, s 60 emberrel és 400 barommal 100 házat
elsodort…
Hógörgeteg a svájci Wiggis-hegyről, Netstall
falunál, 1865. március 3-án
Cosedránál az olasz határon 1626-ban egyszerre 300 embert temetett el a hógörgeteg. 1669-ben pedig Saas-ban 150 házat borított el a hó a 77 embert fosztott meg életétől. A legveszedelmesebb évek egyike volt az 1720-ik esztendő, melyben a gyakori lavinák csak egy napon, az egy Obergestelen helységben 120 szétrombolt házzal, 88 áldozatot ragadtak el.
Rueras falut 1749-ben éjjel temette el a hógörgeteg, s
100 ember közöl csak 60 életét lehetett megmenteni. Ne hány házat a lavina úgy
sodort el magával, hogy az alvók észre sem vették, s csodálkoztak, hogy oly
soká virrad. A Bedretto völgye is gyakori szerencsétlenség színhelye.
A Sz.-Plaics völgyben 1784-ben oly borzasztó
hógörgeteg omlott alá, melynek nyomai az egész völgyben meglátszottak. A
légnyomás, mely a lavinát megelőzte, oly hatalmas volt, hogy egy gránitkőből
készült nehéz kútpárkányzatot egy negyed órányi távolságra sodort el, s egy a
lavina terén kívül álló kolostor tornyának fedelét fölszakította. Az alig három
órányi hosszú s különben is keskeny Szent-Antal völgyben 100 év lefolyása alatt
8 lavina 34 ember életét oltotta ki. Az említett völgyben 1731-ben oly nagy hó
esett, a minő még emberemlékezet óta alig volt. A hógörgeteg egy éjjel egy kis
kunyhót egészen eltemetett, melyben egy család, az apa s anya négy gyermekével
pihent. Az apa az ajtón, majd az ablakon, végre a széles kéményen kereste a
szabadulást; mind hasztalan. Száraz fából tüzet rakott, hogy a havat olvassza,
de ez sem vezetett kívánt eredményhez. Élelmiszer nem volt a háznál s az
éhhalál várt reájuk egész borzasztóságában. Az éhes gyermekek siránkozása fájt
a szülői szívnek, már napok telhettek
el, midőn a legidősebb fiú látva és érezve az éhség kínjait, magát ajánlotta
föl. „Áldozz föl, úgymond, apám engem, különben mindnyájan elveszünk." Az
apa megborzadt a gondolattól, de mindinkább jelentkeztek az éhség kínai, s már emelte
a bárdot, mely gyermeke életét volt kioltandó, midőn a korábbi tűz által
meggyengített hóréteg épen a kémény fölött átszaladó zerge alatt beszakadt, s
ez a kunyhóba zuhant. A támadt résen átmosolygó égbolt világa mellett a gyermek
helyett a családfő a zergét ölte meg, s így mindnyájan megmenekültek. Ez eset
akaratlanul is egyik ótestamentumi történetet juttatja eszünkbe.
E
század elején, 1806-ban a lavinák pusztításainak az egész Alpok alja nagyon ki
volt téve: Calanca-völgyben egy hógörgeteg egy egész erdőt pusztított el.
1808-ban Uri kanton szenvedett különösen nagy csapásokat. 1827-ben Biel falut
600 lábnyi széles hógörgeteg borította el, s 51 ember veszett el, 48-at
megmentettek. 37 pedig kisebb nagyobb sérülést szenvedett. 1836-ban köb-ölnyi
hó és jégtömeg van összehalmozódva, valóságos jégne alakban, mely még a júniusi
nap sugarainak is nagy munkát fog adni. Szerencsére ez alkalommal emberélet nem
esett áldozatul, de a kárt, melyet a faluban e lavina okozott, 20,000 frankra
becsülik.
És e
veszedelmek, e roppant károk daczára, az alpesi nép oly forró hű
ragaszkodással, rendíthetetlen honszeretettel vonzódik szülőföldéhez! Fölépiti
az elrombolt kunyhókat, hol apái éltek, s folytonosan jobbat remélve, békén
tűri az uj csapásokat. E népnek a hazaszeretetben párját kell keresni! De nagy
megnyugvásunkra szolgál, hogy a ki keres, csakhamar meg is találja.
Svájcban az időjárás (1879. 9. 136.) igen sok különös dolgot mutatott. Január végén egy angol, Mr. Coolidge, 4 vezetővel megmászta a nagy Schreckhornt, s annak tetején 13,397 láb magasságban azt találta, hogy a hőmérő még néhány fokot mutatott a fagyponton fölül. Ugyanekkor a berni fennsikon, Uri, Schwytz és Neuchatel hegyein a hó csaknem egészen eltűnt, s a patakok nem fagyták be, míg a völgyekben és síkságon a hőmérséklet sokkal alacsonyabb volt, a talajt több lábnyi mély hó borította s a vizek be voltak fagyva. E sajátságos körülmény okát csak a fensőbb rétegekben fúvó meleg szélnek lehet tulajdonítani.
A HÓ. Cholnoky Jenő (1903. 1. 7.) A hópelyhek s lassanként vastagon
belepik a jó meleg téli bundát. Az előszobában lerázzuk róla, nem törődve vele.
hogy ezer és ezer apró kis csillagot zúzunk össze. Milyen változatos, milyen
csodálatosan szabályos kis alakok ezek! Mind hatágú vagy hatszögletű kis
csillag, összerakva ragyogó, fényes kristályokból. Egyetlen lehelet alatt olvadni
kezd a kis csillag, a kristály elveszti éleit, s lassanként az egész kis
műremek idomtalan csöppé olvad szét.
A sokáig nyugodtan fekvő hó szemcséi lassanként
összekeményednek. Ha meleg napsugár éri a hó felszínét, akkor a kis kristályok
félig megolvadnak, s egymással újra összefagynak. Az ilyen hóból többé nem
lehet hó-babát készíteni, de még csak hólabdát sem. mert a durva, kölesnyi hószemek
nem tapadnak többé olyan könnyen össze. Ezt a darabos, itt-ott egész kemény
lapokká összeállott havat «firnes» hónak nevezik; a magas hegyek tetején a
régi. évek óta összehalmozódott hó épen ilyen durva szemű. Az ilyen
összekeményedett havat a szél különös, szabályosan rétegezett alakzatokká marja
ki a milyent egyik képünk is mutat.
Azoknak
a különös hó alakzatoknak a létrehozásán, a milyeneket gyakran látni havasokon,
vagy télen át nálunk is, három erő dolgozik. Az egyik a szél, a mely a munka
legjava részét végzi: a másik a nehézség, a mely a hó szemeket mindig
visszahozza a Földre s határt szab a szol garázdálkodásának.
A
harmadik a molekuláris erő. Ez a hó-szemcséket egymással összetapasztja, s ha
az összetapadás szabadon történhetik, akkor finom' hatszögletű kis csillagokat
hoz létre, ha pedig a hó-szemecskék még nyomást is szenvednek, akkor durva firnes
havat, vagy még később átlátszó, különös rajzokkal díszített gleccser-jeget hoz
létre ez a parányi erő.
HÓKRISTÁLYOK.
(Fényképfelvételek után nagyítva.)
A hegymászók sokszor gyönyörködhetnek a szikla-gerinceken elnyúló, kés-élességű hó-falakban, amelyeknek finom szerkezetét kristályról-kristályra rakta össze a szél, sokszor úgy. hogy a hegygerincről, mint valami nagy áttetsző ernyő nyúlik ki a finom hó-párkány a feneketlen melységek fölé…
A
hegyekre évenként hullott hó ugyan nyáron át olvad, de a télen esett hó
mennyisége mégis nagyobb, mint ami nyáron elolvadt. Kérdés már most, hogy miért
nem növekedik a hegyeken határtalanul a hó? Hiszen ha minden évben több hull.
mint a mennyi elolvad, akkor hosszú évszázadok múlva képzelhetetlen mértékekre
kellene a hónak felszaporodni! A hó azonban a hegyek tetejéről nemcsak olvadás
útján távozik, hanem egy nagy része lezuhan a mélyebb völgyekbe, mint hó-lavina.
Egy másik, még talán ennél is tetemesebb része lassan vándorol le a magas
völgyeken végig, mint jégár. A régen felhalmozódott hó ugyanis először firnes
hóvá. majd kemény, szemcsés jéggé tömörül össze, amely kék színével, sajátságos
szalagos szerkezetével lényegesen különbözik a tavi, vagy folyami jégtől. Nagy
nyomás alatt ez a jég idomul a sziklavölgy alakjához s lassan leszorong a
völgyön alá, mígnem olyan helyre ér. ahol elolvad s valami erős pataknak ad
létet.
A HÓ BUDAPESTEN Löherer Andor (1909. 4. 71.) A hó Budapesten igazán ritka és
drága vendég és nem állandó, mert itt hirtelenül elolvad. A főváros hatósága
nem szereti, mert eltakarítása rendszerint temérdek pénzbe kerül…
A hó végre nekünk, budapesti gyerekeknek, sőt a vén
fiúknak is meghozta ezen igazán tüneményes mulatságot, ezen valóban edző, fér¬
fias sportot. A budai hegyek gyönyörűen fehérlenek a hólepel alatt. Sohasem
volt a Zugliget vagy a Sváb-hegy olyan szép, mint mostanában ; de ezt is csak
most látjuk. Mindenütt elegendő hó van. Ez teremtette meg, mondhatni
észrevétlenül, sőt eleinte ti¬ tokban, a két hét alatt impozánssá, — óriássá,
-fejlődő szánkózó-sportot. Ünnep- és vasárnapokon valóságos búcsú-járás van a budai
hegyekbe. A villamos kocsik mindig sűrűn meg vannak tömve kifelé igyekező
szánkózókkal…
A GELLÉRT-SZOBOR KÖRNYÉKE HÓ ALATT
A
szánkózó-sport a legrövidebb idő alatt olyan óriásilag hódította meg a főváros
sport¬ kedvelő közönségét, hogy például a Zugligetben' a Fácán környékén, akár felette, akár alatta, - szánkózni már
nem lehetett a sokaság miatt, kiszorultunk az első pályáról. Az első időszakban
már több mint kétszáz frankót számláltam meg. Hozzá ezen szerpentin-utak olyan meredekek,
hogy valóban szédítő sebességgel száguld lefelé az úton vagy a pályán, a kicsi szán, a ródli, amit a több személyt
vivő «Lenkerek» még mindig túlszárnyalnak. A Svábhegy telis de teli van; a
Rózsadomb, a Gellérthegyi lejtők mind megélénkültek. A tüdő, a szív, a
vérkeringés, a lágy részek, az inak, az izmok mind tágulnak és dolgoznak, de ami
a fő, összhangban működnek; s ha még hozzá a felfelé való kúszás okozta
egészséges izzadást is elértük, olyan higiénikus üdítő vérkeringéssel összekötött
testmozgást végeztünk, amely a szellemet és a kedélyt is felfrissíti. Ezt
olcsóbban és egyszerűbben, de célszerűbben a legtisztább hegyi levegőben semmi
másféle sporttal így elérni és megszerezni nem lehet. Ezt érzik az emberek
nyomban, és ezért is hódított a ródlizás olyan rohamosan.
A CIKLON. (1885. 49. 785.) A közönséges forgószél, — vagy mint
némely vidéken nevezik «boszorkánytánc» kicsiben adja képét annak, ami a
természetben olykor óriási arányokban megy végbe, hogy az egy helyütt álló ember
az egész tüneményt által nem tekintheti. Vannak forgószelek, melyeknek területe
egy-egy tartományt takar be, vagy egy országot, sokszor egész Európát magát. Az
ilyen forgószélnek ciklon a neve.
Keletkezésűk
mindig ugyanaz, s elképzelhetjük könnyen, utánozhatjuk egy pohár vízzel.
Keverjük meg a pohárban levő vizet egy darab fával, egy kávés kanállal vagy egy
tollszárral
meglehetős
gyorsan, s azt fogjuk tapasztalni, hogy a víz forogni fog egy ideig, még akkor
is, midőn nem keverjük többé, s a fadarabot a pohárból kivettük. A víz forgása
közben középütt tölcséralak fog támadni s a víz forgása örvénylő lesz. Minél
gyorsabban forog a víz, a tölcsér annál nagyobb, a tölcsér közepén nincsen
semmi víz. Amit nagyon kicsiben a pohár vízben magunk is megcsinálhatunk, az a
levegőben szemeink előtt megy végbe a forgószélben.
Elegendő,
hogy ellenkező oldalról jövő légáramlatok csapjanak össze, s például a nyugat
és dél felől jövő szél egymással valahol összetalálkozzék. A levegő örvénylő
mozgásba jön, még pedig oly formán, hogy tölcsért képez, miként a víz. Ott, hol
a tölcsérnek közepe van, alig van valami levegő. Ennek következtében azok a
könnyű tárgyak, melyeket a forgószél útjában talál, például könnyű porszem,
toll, száraz füvek vagy szalmaszálak, fellöketnek egyszerre a magasba, mintha
felszívná őket valami. Mozgásuk, amint a levegőben csavar alakban haladnak
tova, a levegő is örvénylő mozgásban van.
Ha
egy ilyen forgó szél, akkor támad, mikor nagyon száraz a levegő, képes
felszívni magába nemcsak a könnyű tárgyakat, hanem a vizet is, ott, ahol annak
színe fölött halad el. Oly térre, hol megritkult a levegő, a víz nagy erővel
betódul, ezen a törvényen alapszik minden vízszívó készülék szerkezete, s maguk
a legközönségesebb rángatós kutak. Tengeren nem egyszer tanúi a hajósok annak a
tüneménynek, midőn sokszor végtelen mennyiségű vizet aránylag igen rövid idő
alatt szippant föl a magasság. A forgószél nem áll egy helyen, hanem nagy sebességgel
rohan tova, egyik helyről a másikra. Útjában mindenütt felszívja a könnyebb
tárgyakat, vagy vizet.
Megtörténhetik
az ellenkező eset is, hogy a bőséges víz nem alul van a tölcsér lábánál, hanem
fölötte a felhőkben. Ha nagyon páratelt a levegő, s a felhők csak úgy
csüngenek, és ekkor támad egy hatalmas forgószél, akkor a tölcsér közepébe, hol
ritkább a levegő, felülről tolulnak be a fellegek. Iszonyú erővel történhetik
ez olykor, amint magának a forgószélnek ereje is iszonyú lehet. Ha a forgószél
ereje kifejlődik, a széleken a levegő mozgása egyre gyorsabb lesz, vagyis a
szél erősebben fúj és az egész kör egyre összébb szorul. Megtörténhetik, hogy
utoljára csak egy négyszög mórföldre vagy még kisebb területre terjed el ereje,
a széleken ekkor iszonyú erős pusztító hatása lehet, belül a legközepén pedig
oly alacsony a lég nyomása, hogy a barométer hanyatt-homlok rohan lefelé.
Ilyen
ciklonok igen gyakoriak az Amerikai Egyesült Államokban. Legújabban e vihar egy
kis várost pusztított el Ohio állam Fayette megyéjében. Egyik gazdag
mezőgazdasági vidéken virágzó telep volt egész a jelen év szept.8-áig. E nap
azonban a szó szoros értelmében megszűnt létezni. Közvetlen a naplemente előtt
észak felől szénfekete felhő emelkedett fel, melyből egyszerre záporeső hullott
le s abban egy tölcsér alakú szélgomolyag, mely mindent elsepert, mi útjába
került.
A
BÉCSÚJHELYI CIKLON PUSZTÍTÁSA (1916. 30. 475.) Képek szöveg nélkül.
Képaláírások: AZ
ÖSSZEROMBOLT MOZDONY-GYÁR ÉS KÉMÉNYE; A TEMETŐ BEOMLOTT FALA; EGY BEOMLOTT HÁZ, ELŐTTE HAJLÉKTALANOK
* * *
Jéghegy az
Atlanti óceánon, (1878. 21. 327.) A
beláthatatlan óceánra ereszkedni, s háborgó hullámokra bízni gályát, vagyont
meg életet, nem az isten-kísértő merénylet többé. A múlt századok szelleme
hirdette ezt, melyre csak rettegve gondol föld-szülött, s melyre csak a
meggazdagodás utáni féktelen vágy ragadja el azt, aki mindent merni kész. Mai
napság a tengeri hajózás, ha elég nagy és szilárd a hajó, kevés veszéllyel van
összekötve, s hogy a száraz egyes vidékein sokkal több veszély leselkedik az
ember élete ellen, mint a tengeren, az még statisztikailag is ki lehet mutatni.
Különösen a rendes járatú személyszállító hajók, s az úgynevezett packet hajók
nagy ritkán vannak veszedelmeknek kitéve, s bizonyára legalább száz vasúti
vonat ütközik össze vagy siklik ki Angliában azalatt, míg a Bombay-vel közlekedő
gőzhajók egyike a vihar áldozata lesz. S ha a Kelet-Indiákra járó hajókon is
ritka a szerencsétlenség, annál ritkább azokon, melyek Európa és Amerika között
közlekednek. Nem lehet ugyan mondani, hogy a hajózás itt oly könnyű, mint a
Csendes Óceán némely forró égövi vidékin, melyeket „el Golfo de la Damas"
néven neveznek a spanyol hajósok. Még egy leány is képes lenne a kormányrudat
tartani.Ha történnek is e tájakon — Európa és Amerika között —szerencsétlenségek,
azoknak is nagyobbára nem az ember tehetetlensége a természettel szemközt,
hanem inkább vigyázatlanság az oka.
E hajók ki vannak azonban téve nem csak a
szélvészeknek és viharoknak, hanem az úszó jéghegyeknek is, s ezek részéről már
sokkal nagyobb a veszedelem. A jéghegyek a tenger ezen tájain csak mint vándorok
jelennek meg, s hazájuk az északi sarkvidék. A fagy és hideg ezen örök honában
újból meg. újból képződnek a jégtáblák, melyeket darabokra tördel a szél, meg
egymás fölébe rétegekre halmoz. Az eltördelt és tovaúszó táblák mások fölé
sodortatnak, más táblákat törnek együvé, hogy azután a beálló hidegben azokkal
egy kompakt egész tömeggé fagyjanak. A hó, mely ily jégrétegek fölött
évszázadok alatt összegyűl, s az eső- meg a tengervíz, mely ezt a havat jéggé
változtatja, az eredetileg csak vékony jégtáblákból iszonyú nagyságú
jégtömegek, valóságos jéghegyek keletkeznek. E hegyek magassága sokszor több
száz lábnyi lehet, s az évek hosszú során a sarkok körül egész hegységek
keletkeztek ilyenekből.
A jéghegyek a víz tetején úsznak, s egyik helyről a
másikra viheti őket a tenger árama. Tudva levő, hogy a tenger vize nem áll,
hanem folytonos mozgásban van ide s oda. Az úgynevezett Golf-Stream, az
óceánok leghatalmasabb árama, folytonos összeköttetésben tartja a világrészek
vizeit. A mexikói öbölből kiindulva magával viszi a forró égöv megmelegedett
vizét észak felé, s ezáltal csak magának Angliának évi közép hőmérsékletét is
valami 8 fokkal melegebbé teszi, mint a minő különben lenne. Éjszakra érve ez a
hatalmas ár, ott elveszti hőjének feleslegét, megmelegíti az ottani vizeket,
olvasztja az ottani jegeket, s hideg vizet szállítva magával, visszafelé
fordul, s az Egyenlítő felé tart. Ez az áram sokszor magukból a jéghegyekből is
annyit kiolvaszt, hogy egyeseknek összefüggése a többi tömeggel megszakad, s
ezeket azután az ár melegebb vidékek felé magával viszi, hol lassanként
tökéletesen megolvadnak. Ezekhez a roppant nagyságú hegyekhez képest a hajó csak
törékeny dióhéj, melyet az elmorzsol, eltemet, a hol útjában talál. Szerencse,
hogy az ár, mely őket tovaviszi nem sebes, s a hajók gyorsaságukkal könnyen
elkerülhetik a veszedelmet; a jégtömeg útjából kitérhetnek. A baj csak akkor
lehet nagy, ha éjjel vagy köd alkalmával jön, midőn látni nem lehet, s midőn a
menekvés bajos.
Egy Amerikába tartó pakket-hajó ez év március 9-én éjfél tájt, midőn a hajó fedélzetén a kormányost és kapitányt kivéve mindenki aludt, találkozott egy roppant nagyságú jégtömeggel. A kapitányt azon nagymérvű hideg tette figyelmessé, melyet a hajón érezni lehetett, s mely ezen jégtömegeket állandóan messzire kísérni szokta. A veszélyt sikerült szerencsésen elkerülni, s az utazók csak másnapra kelve messziről látták az életüket fenyegetett vészt.
JÉGTORLASZ AZ ERZSÉBET-HIDNÁL
Kép szöveg nélkül.
A TENGER MELYSÉGE. (1898. 44. 764.) A jelen század második felében
számos és nagy költséggel szervezett expedíció kutatta ki az Óceán mélységeit,
különösen az angolok és amerikaiak tanulmányozták szorgalmasan a Csendes Óceánt.
A Csendes Óceán déli részén, a Tonga-szigeteknél, Új-Zéland felé a «Pinquin» hajó 9400 méter óriási mélységet mért meg. Nem is az Óceán közepén, hanem a parthoz közel; mely vidéken a rengeteg talapzaton egyes kis szigetek egészen a viz fölé emelkednek. Hasonló tüneményt találunk az Atlanti-tengerben, melynek legmélyebb medencéje a Kis-Antilláktól éjszakra a Bermuda-szigetek feje fekszik, míg az Óceán közepén hosszan elnyúló víz alatti hegységek vannak, bár azok csúcsai is még 4000 méternyire fekszenek a tenger színe alatt.
Az óceánok összes víztömege óriási nyomást gyakorol a tenger fenekére. Már 4000 méter mélységben a víznyomás legalább 400 légköri nyomással egyenlő. Scoresby tekintélyes kutató állítása szerint egy csónakból megölt cethal magával rántotta a csónakot a mélységbe, s a hatalmas nyomás következtében ólom-súllyal esett le a tengerbe, úgy, hogy később a felszínre bukkanó cethalat is majdnem magával rántotta. Világos ebből, hogy embernek soha sem lehet a nagy mélységbe leszállani. Mind amellett sikerült a tenger mélyéből földtörmelékeket húzni fel, melyek elég tiszta képet adnak az örök sötétség birodalmának természetéről. Tudjuk ebből, hogy a tenger fenekén csaknem mindenütt vannak apró kagylóféle állatok, vagy legalább kagylóknak felülről lehullott meszes páncéljai. Ezek mellett gyakori a piros agyagos iszap, melyben tajtékkövek, lávatörmelékek, cápacsontok, cethalfogak találhatók. Vannak ezenkívül apró kis gömbök, melyekről valószínű, hogy tengerbe hullott meteorok részei. Emberi tevékenység maradékai, hajórészek, gépek, konzerv-edények ma még aránylag ritkák.
Fel lehet tenni, hogy óceán átlagos mélysége 3500 méter, s így a fold kétharmadát borító tenger víztömege mintegy 1300 millió köbkilométer. Ezt az óriási számot elképzelni csaknem teljes lehetetlen. De ha tömegével összehasonlítjuk, nagyon is csekély lesz. A föld fél átmérője ugyanis kerek-szambán 6 366 000 méter. Ha tehát egy méter átmérőjű földgömbön az óceánt helyes arányban akarjuk feltüntetni, az az óriási víztömeg legfeljebb 1/8-ad mm vastagságú volna. A földgömb tömegéhez képest tehát a víz tömege igen csekély.
*
A legnagyobb
ismert óceán-mélységet, 10 911 métert a Fülöp-szigetek közelében, a csendes-óceáni Mariana-árok déli végénél mérték (Challenger-szakadék). Google
A scarisorai jégbarlang B. Eötvös
Lóránt (1869. 49. 673.)…A barlang falai állandóan a fagypont alatti
hőmérséklettel kell hogy bírjanak, és pedig annyival inkább, mert a napsugarak
behatása ellen teljesen védve vannak. Ha most a nap a külső veremben hevesen
tüzel, s az abban összegyűlt havat olvadásra bírja, úgy az ekként képződő víz a
barlangba folyik, s annak fenekével érintkezve, lassanként lehűl, s azon újra
megfagyva jégréteget képez. Így történik ez napról-napra, még pedig nemcsak a
hómezőről leolvadó vízzel, hanem azzal is, mely a verem nyilasán eső alakjában
hull alá. A barlang jégrétegének, ezek
szerint csakhamar óriási vastagságura kellene nőnie, sőt az egész üreget be
kellene töltenie, ha a természet egy időben a barlanggal nem alkotott volna a
felesleges víz eltávolítására szolgáló kiömlési csatornát is. E csatorna,
melynek létezését, mint a jégbarlangok keletkezésére szükségeset emeljük ki, a
scarisorai barlangban feltűnően szemünkbe ötlik. A víz a Karszt-féle mészképletekben
nemcsak nagyobb nyílásokon keresztül ömlik, hanem apró repedéseken, csöveken
keresztül is szivárog a föld alsóbb rétegei felé. E vízerek a jégbarlangok
hideg boltozatához is el fognak jutni, s részben már azzal érintkezésben
megmeredve, jég-stalactitokat* képeznek. Részben pedig a fenékre hullva, azon
eleinte jégdombokat, utóbb oszlopokat vagy gúlákat, egy szóval stalaginitokat
alkotnak…Eötvös közli a scarisorai barlang vízszintes és függőleges átmetszetét.
*Stalactit is a type of formation that hangs from the ceiling of caves, hot springs, or manmade structures
such as bridges and mines.
Az amerikai Baradla (1879. 8. 116. ) A lurayi barlangban egész sereg
csodálatos dolgot fedeztek föl. Egy helyen óriási kőlepel zárja el részben a
nyílást. Más helyen sárkányfejekhez hasonló cseppkövek között csergedezik a
kristálytiszta víz. Harmadik helyen meglepő sima talajjal óriási terem tárul
elénk (melyet a gyakorlati luray-i yankeek e farsangon már le is foglaltak tánc-teremnek).
Tovább 40 láb magas oszlop emelkedik, s oldalain mintha titkos írást vennénk
észre, amott egy sereg síppal ellátott orgona, melynek ütése a messze távolban
visszhangzik. Itt egy kész dóm vagy egy természet által alkotott karzat,
melyről földalatti tóra lehet látni…Az előcsarnokba, melyet képünk mutat,
mintegy 12 méter hosszú lépcsőn lehet lejutni. Szűk s sötét üreg fogad
bennünket s annak végén egy kisebb űr. Túl rajta az amerikaiak már is kényelmes
lépcsőt készítettek. Feltűnik az első nagy terem, mely 30 méter széles, s 40
méter magas. Hatalmas cseppkő-oszlopok nyúlnak fel minden oldalon, előttünk,
mintha óriási vízesés fagyott volna jéggé, szeszélyes alkotású csoport hever.
Oldalt lepelhez hasonló kőoszlop zárja el részben az utat tovább. S míg ezen
oszlopok csodás alakjaikkal s a fáklyafénytől kölcsönzött ezerféle színekkel
gyönyörködtető látványt nyújtanak, fejünk fölött Damokles kardjaként egy-egy
óriási kődarabot látunk csüngeni, mely szétzúzással fenyeget. Mellettünk
egy-egy magas oszlop emelkedik föl, melyben első pillanatra emberhez vagy
állathoz némileg hasonló szörnyet látunk. A földalatti lények hazáját e
kísérteties látványok s tátongó űrök őrzik.
A LURAY BARLANG
ÉSZAK-AMERIKÁBAN. AZ ELŐCSARNOK.
A luray-i barlangban érdekesebb részlet, mint a mi Baradlánkban, s ha részletesen összehasonlítanánk, talán még a mi cseppkő-barlangunk állhatna előbb, ha — mi is amerikaiak lennénk. De Aggtelekhez most még járatlan utakon kell nagy nehézséggel eljutni, barlangját a külső részeken kívül alig ismeri egy-két egyén, s aki kissé tovább hatol, a legkellemetlenebb csúszkálásoknak s nagy fáradságnak van kitéve. Mily másként van ez Amerikában-
A luray-i
barlang egyes részleteit ma már az egész világon ismerik s a barlangot egy nap
többen
látogatják, mint a mi Baradlánkat egész éven át.
*
Az "Aggteleki Cseppkőbarlang" a Baradla-barlang
mintegy 25 km-es hosszával, hazánk illetve Európa egyik leghosszabb barlangja.
wiki.
JELMEZES MULATSÁG A JÉGEN. (1893. 4. 57.) Mintha nem is lett volna valóság,
hanem csak fantáziánk merész játéka az egész, ami a múlt vasárnap játszódott le
a jégen! Hiszen olyan szokatlan, érdekes és megkapó volt minden! Künn a liget
zúzmarás fáival, a levegő téli szürkeségével s a tó partján ezer és ezer
didergő ember tele kíváncsisággal s magán a tavon a fényesen kivilágított
korcsolya-csarnok, nyüzsgő embertömegével, szemben vele pedig a középkori
lovagvár hatalmas toronnyal, szeszélyes oromzattal, széles bástyákkal és
rejtelmes alagutakkal. A titokzatos vár érdekességét növelte, hogy egész
homlokzata, minden fala és oszlopa
jégből készült, igazi fehér alabástrom-palota, mely a sötétben is ragyogott. Amikor a villamos ívlámpák vetették
rája intenzív fényüket, olyan volt, mint egy óriási prizma, mely a szivárvány
minden színében tündöklik.
Az igazi Hófehérkének sem lehetett ennél szebb
tündérvára. Bejáratát jeges medvék, gnómok, harcosok, s magát a várat fényes
fegyverzetű lovagok őrizték. Bent trónolt a csodaszép Hófehérke, talpig fehér
ruhában, fején arany-koronával és mirtusz-koszorúval.
A jelmezes had az első trombitaszóra korcsolyázva a
nagy jégpályára vonult, ahol az egész seregre az izzó lámpákon kívül, villamos
reflektorok árasztottak vakító, tündéries fényt.
Hófehérkét aranyos szánra ültették, melyet jegesmedvék
húztak, s diadalmenetben hordozták körül a jégen két katonai zenekar harsonája
közben…Majd a műkorcsolyázók mutatványai következtek. A legnagyobb elismerést Földváry
úr aratta, aki határozottan legkiválóbb korcsolyásunk s a berlini korcsolya
versenyben fog részt venni. K. D.
A NIAGARA VÍZESÉS TÉLEN. Krécsy Béla (1895. 5. 69.) A ki csak nyáron látta a Niagarát, alig
sejti, hogy ez a nagyszerű természeti csoda nyári mezében mily egyszerű,
mondhatnók, szegényes ahhoz a páratlan pompához képest, a melyet télen képes
kifejteni…
Télen
a vízesés egész tömegével szakad, omlik úgy, mint nyáron. A leszakadó óriás
víztömeget a fagy sem bírja megigázni. De lent, a vízesés aljában, félkör alakban
hatalmas jéghegyek csoportosulnak, melyek vakítóan csillognak, ragyognak a
reggeli nap fényében. A jéghegyek a Niagara folyton szállongó párájának
alkotásai. Mikor az esés vize a magasból lehull, alant megtörik s egy része finom,
könnyű párává foszlik szét, melyet a szél minden irányban elkapkod, s amint az
távolabb lecsapódik a partot övező kőomlásokra, azonnal jéggé fagy, s e jég az
egész télen át növekszik, rétegről rétegre. A kezdetben vékony jégrétegekből
lassanként egész jéghegyek keletkeznek.
A NIAGARA TÉLEN
Az
esés északi oldalán képződik az Ice Bridge. Mikor már jó magas, oldalába
lépcsőt vágnak s azon, a vízeséssel szemközt, felmászhatunk annak egész a
szomszédságába. A vállalkozás azonban nem oly könnyű, mint gondolnók. A
jéglépcső a folyton ráhulló s rajta megfagyó páráktól mindig síkos és az
elcsúszás a meredek jéghegyen könnyen életveszéllyel járhat. Amint följebb
hatolunk, az esés siketítő dörgése mind közelebb éri füleinket, az omló, óriás
vízfal meg elkápráztatja szemeinket, s tőlünk alig pár lépésnyire vészes
örvényt tár elénk.
Bármily
hatalmasak legyenek is e jéghegyek, a tavaszi langyos szellő fuvallatára mind
eltűnnek, de óriás tömegük oly lassan olvad el, hogy gyakran még május végén is
látni jeget a vízesés aljában.
A manilai földrengés. Könyves T. Kálmán (1868. 8. 87.) — Egy szemtanú előadása után.
…Nem voltam képes egyenesen megállni vagy valamerre
menni, jóllehet ösztönszerűleg terjesztettem ki kezeimet, hogy valami bútorba
fogózhassam. Rövid szünet következett, de annyira meg voltam ütődve, hogy
mielőtt a második rázkódás megjött, nem kísérelhettem meg az utcára való
menekülést. Egymásután következtek a rázkódások,
mindenik erősebb, a ház hol hátra, hol előre hajlott. A falon nagy repedések
nyíltak meg, a padlás egyes részei leszakadoztak. A falra akasztott tükör
csörömpölve hullott le, az ablakrámák darabokra törtek, s az egymástól szétvált
téglák recsegése hallatszott. A ház kétemeletes volt. Az utolsó rázkódás
alkalmával éreztem, hogy velem a padlózat alásüllyed; arccal estem lefelé. A
szoba egyik fala sértetlenül állott még, míg a másik három oldal összeomlott, s
a padlózat az épen maradt fal mellett erősen tartotta magát. Esés közben kezem
fennakadt a padlózat deszkái között, s ez mentett meg. Tégla és fadarabok
hullottak reám időnkint, de erre nem is gondoltam akkor, attól tartottam, hogy
a még épen maradt fal leomlik, s eltemet élve romjai közé…
A főutcán, hol a legtöbb bolt és raktár állott, alig
maradt egy ép fal. A lakók, a lábas jószágok az istállóban, a drága cikkek,
melyekkel a boltok ékeskedtek, mind a kőhalmaz alá voltak eltemetve. Az utca is
kőhalmazzal volt körülsáncolva, itt volt talán legtöbb csonkított hulla, mert a
vész kitörése alatt igen sokan járkáltak az utcán…A kórházban lévő beteg
egyének is ugyanazon sorsban részesültek, mint a fő-egyház halottjai. Az érsek
palotája romba dőlt. A kormányzó palotája részletenként roskadozott le; nője és
leánya egyik helyről a másikra futottak, menekvést keresendők..Dacára a
megszűnés nélküli munkának, a sok ezer eltemetett közül alig lehetett egy pár
nap alatt néhány százat kiszabadítani. S ami borzasztóbb, a veszedelem után
kevés idő múlva kezdett ömleni a záporeső, ami rothadást idézett elő. A légkör
csaknem meg volt mérgezve a földszakadékból jövő párák és a folytonos rothadás
által.
A földrengés okainak és módozatainak megfejtése fölött
a tudósok máig nincsenek tisztában; remélhető azonban, hogy a folyvást haladó
tudomány e tekintetben is megvilágosítja a még vitás kérdéseket.
AZ ISCHIAI KATASZTRÓFA.(1883. 538.) Mily rettenetes az a földrengés, mely július 28-án Ischia sziget nagy részét tönkre tette, kitűnik abból, hogy a romok eltisztítása körül folytatott munkálatokat a nagyszámú katonaság még mindig nem tudta annyira befejezni, hogy már biztosak lehetnénk, hogy halottak nincsenek a romokban. A rohamosan jött istenítélet szerű földrengés a távírdákat is szétrombolva, a megmenekültek nem adhattak hírt a nagyvilágba, s a segítség már tíz hosszú óra után jött. S midőn a mentők ásáshoz fogtak, csaknem mindenütt egész váratlanul bukkant elő egy-egy élő alak, a túlvilágból új életre kelve, még negyed és ötöd napon is találtak az eltemetettek között egyes élőket, kik tehát egész 120 óráig voltak mintegy koporsóba zárva. Nincs kétség benne, hogy sokkal több is volt az élve eltemetettek száma, kik ott lenn a sötét sir mélyében számolták éhen és kétségbeesve a perceket, míg a halál gyötrelmeiktől megszabadította.
Rómában, a meteorológiai intézetben megérezték a
rengést, bár helyét biztosan nem tudták megmondani. Egy római tanár, Rossi
István azt állítja, hogy a kis Ischia sziget alatt két vulkánikus réteg vonul
el, egyik délről nyugatra Barano és Serrara felől, a másik, mely az Epomeo hegy
s az eredeti tengeralatti vulkán közt válaszfalat képez, keletről nyugatra,
Forio felől s e két réteg épen Casamicciola hévíz forrásainál keresztezi
egymást s innen volt a sok és nagy földrengés e helyen. Bármi legyen is
különben az ok, kétségtelen, hogy az ischiai földrengés rendkívüli természeti
tünemény s a földrengések történetében is kiváló helyet
foglal el óriási ereje és romboló hatása következtében.
Ischia vulkáni eredetű sziget a Tirrén-tengerben, a Nápolyi-öböl északi részén
1883. július 28-án egy földrengés romba döntötte a sziget nyugati
oldalán fekvő Casamicciola Terme és Lacco Ameno településeket. Wiki.
FÖLDRENGÉS ZANTE SZIGETÉN. (1893. 10.
158.) Földrengés pusztított csaknem az egész február hónapon át a görög Zante
szigetén. Az első nagy roham, mely kora hajnalban támadt, Zante városát félig
romba döntötte; pár nap múlva ismét következett egy másik, hogy a még épen
maradt házakat is lerombolja, s a lakókat szabad ég alá űzze. De még ott sem
menekülhettek meg mindnyájan. Hosszabb-rövidebb időközökben, némi
összeköttetésben a jó távol nyugat felé eső Stromboli vulkán kitöréseivel,
egymás után, miként néhány évvel ezelőtt Zágrábban, több földrengés következett,
s mindenik rontott valamit. Súlyosabbá tette még a bajt az esős és szeles idő,
mely több napig uralkodott. Ma már teljesen megszűnt a pusztítás, de a nyomai
megmaradtak. Több mint 10 000 embernek nincs hajléka, nagyobb részének nincs
semmije, s különösen Macherato, Buyato, San Dimitri és Skulikato községekben a
nép csak könyöradományokból él, melyeket legelőször a görög kormány, egy angol
hadihajó s csakhamar a magyar király juttatott számukra. A kárt legalább is hat
millió forintra becsülik.
A
hatalmas földrengés, minőhöz hasonló-Európában már pár évtized óta nem volt,
ismét emlegetetté tette Zanténak, e gyönyörű jón szigetnek nevét, mely újabb
időkben csak szépségéről volt nevezetes. Zante (görög nevén Zakynthos) a
jón szigetek közt a nagyobbak közé tartozik; a hasonnevű városon kívül 45
község van rajta s püspöki székhelye is van. A sziget különösen gyönyörű zöld
tenyészetéről híres. Mindenfelé narancs-, füge- és olajfák láthatók, köztük
egy-egy magasan kiemelkedő ciprusfával. Némely területet a szőlő foglal el,
melyet itt igen nagy mennyiségben termesztenek, úgy, hogy csak az Angliába
küldött mazsolaszőlő évenként 7—8 millió fontnyi értékű; másutt virágos pázsit
van, közte festői, szép fehér majorokkal. Ha a tengerről nézzük a várost s
környékét, magában ez a tenyészet is igen vonzó; de még érdekesebbé teszi a
képet a meredek hegyoldalak, sziklahátak, hegyszakadékok s hullámosan húzódó
dombsorok változata, melyeket a sziget belseje felé nyíló völgyek tarkáznak.
Zante lakói — mintegy 2000 zsidó kivételével — csaknem mindannyian görögök, kik a szőlőtermelésen kívül, mely a termőföld kétharmadát foglalja el, szövészettel, halászattal és kereskedéssel foglalkoznak. Maga a főváros, Zante, a régi velencei uralom emlékét mutatja építészetében. Velencei jellegű tornyok, íves folyosókkal ellátott házak vannak itt, melyek közt, különösen a Calle-Larga nevű fő utcában, sok a figyelemre méltó. A város mögött hegytetőn emelkedő erőd, melyet még most is használnak, szintén velencei építés és sok templom emlékeztet a régi korra, különösen a katolikus székesegyház a püspök palotájával s a nagy görög templom, melyben Szent Dénesnek, a, sziget védszentjének teteme őriztetik
Zante
szigetén a földrengések már többször előfordultak, hegyeiben itt-ott találnak
vulkanikus működésre mutató jeleket, de a mostanihoz hasonló pusztító
földrengést nem jegyzett fel még itt a történelem. Az utóbbi években csak
Japánban fordult elő hasonló nagy szerencsétlenség.
A KALÁBRIAI
FÖLDRENGÉS. (1905. 40. 643.) Rég nem volt már Európában olyan
pusztító földrengés, mint a mely szeptember 7-ikén, s a következő napokon déli
Olaszország szép félszigetén, Kalábriában semmisített meg egész vidékeket, és
tömérdek sok emberéletet. Még most sem vehették teljesen számba a romlás
nagyságát s a halottak és sebesültek teljes számát. A földrengés oly rettenetes
erővel jött, hogy a gyöngébb építésű házakból az embereknek menekülni sem volt
idejük. Négy falu tökéletesen megsemmisült, s az áldozatok száma több ezerre
megy. Legnagyobb a pusztulás a Monté Leone-i kerületben volt, de átterjedt
Szicília északnyugati csúcsára, Messzína közelébe is. A buja termésű,
egészségtelen éghajlatáról már az ókorban is emlegetett tartománynak alig van
községe, amelyben több-kevesebb rombolást ne okozott volna a földrengés. A
veszedelem hírére Viktor Emánuel király személyesen sietett a sors sújtotta
vidékre, hogy vigasztalja és bátorítsa a lakosságot.
A ZUGI (Svájc) HEGYOMLÁS. (1887. 30.
503.) Megrendítő szerencsétlenség történt júl. 5-én Svájcban. A zugi tó partja
beszakadt s Zug városából egy egész sereg ház omlott be a tóba, mely alkalommal
sok ember vesztette életét. A zugi tó a Kigi-hegy szomszédságában fekszik. A
Zürichből a hegy felé menő utazó Zug városáig jő a vasúton, e város mellett van
a nevezetes Teli-kápolna is s így minden svájci utazó jól ismeri e kis helyet,
mely a legkisebb svájci kanton székhelye, de melynek ősrégi zárdái, templomai,
városháza s mindenekfelett körfala s a hatalmas kerek őrtornyok középkori
jelleget kölcsönöznek. A város környéke szép úri házaival s gondosan ápolt
gyümölcsösök között fekvő nyaralóival igen kellemes s a turisták számára az
útikönyvekben több gyógyhely és szép kilátás van e tájon csillagokkal
megjelölve.
A katasztrófa az említett nap délutánján következett be. Már fél négy tájban észrevették, hogy a vasúti állomással szemben fekvő gőzhajókikötőnél a nemrég 80 000 frt költséggel épült rakodópart körül a tó vize erősen hullámozni kezd s a kőfalak repedeznek. Csakhamar elvált és bedőlt a rakodó part egy része mintegy 80 láb hosszú s 30 láb széles földréteggel. A rendkívüli eset megtekintésére kijött emberek közül is vízbesüllyedt egy. De ez még csak a kezdet volt. Egy halászkunyhó s egy ház voltak az első áldozatok s este 7 óra tájban hatalmas zaj közepette egyszerre 15 ház s mintegy 10 melléképület süllyedt el, köztük az ötemeletes «Zürcherhof» vendéglő, melyből csak a, kőfalnak egy szöglete maradt meg a parton. Éjjel 11 órakor a harmadik s fél 1-kor a negyedik omlás következett. Egészben véve mintegy 150 méter hosszában a tó partján levő külváros összes házai beomlottak, 21 egészen elsüllyedt, 4 teljesen széthullott s mintegy 600 ember lett hajléktalanná s körülbelül 70 ember tűnt el a habok között, köztük több olyan, kiket a kíváncsiság vagy a mentési vágy vonzott e helyre. Mentő csónakok is süllyedtek el, míg másfelől, szerencsés véletlen folytán, egy kisdedet bölcsőjében úszva találtak meg a víz felszínén. A kárt egy millió frankra becsülik a a szerencsétlenség annál nagyobb, mivel az elsüllyedt házak egy része tűz ellen volt biztosítva, de vízveszély ellen, a melyre senki sem gondolt, természetesen nem. Több épületből már előre kiszállították a bútorok egy részét, de a megmentett rész aránylag kisebb volt.
A
katasztrófa bekövetkezését, különösen Heim, híres zürichi geológus kutatásai
nyomán, annak tulajdonítják, hogy a város széle s a rakodó part a tó iszapjára
volt építve s ez az ingatag talaj most megmozdult. További veszélyektől még
mindig tartanak s ezért még 39 házat ürítettek ki. Zug városában már azelőtt is
előfordultak hasonló szerencsétlenségek, s ezek között legnagyobb volt az 1435
március 6-ikán történt katasztrófa, midőn 26 ház, melléképületek, körfalak s
tornyok süllyedtek be a tóba s 60 ember vesztette el életét. Nem érdektelen
megemlítenünk azt sem, hogy a zugi tó közelében van az a hires la Ív. a hol
1806-ban a Kigitől éjszakra fekvő Rossberg leomlása Golden városát s négy falut
temetett el közel ezer lakossal, az összes házakkal, mintegy négy kilométer
hosszúságban s egész uj dombos es kősziklás vidéket alkotott az előbbi virányok
helyén. A szép Svájc lakói gyakran szenvednek ily csapások alatt, de az uj és
uj szerencsétlenségek nem riasztják vissza őket a haza földjétől: a hegylakók
népe, mint a hazaszeretet mintaképe, ismeretes mindenütt.
AZ Ó-BUDAI HEGYCSUSZAMLÁS. (1902. 25. 397.) A Margit-híd felett a budai Duna part síksága nagyon
összeszorul, s csak a Margitsziget közepével szemben kezd ismét kiszélesedni, ahol
Újlak végződik s Ó-Buda kezdődik. Ó-Buda szélesen, nagy kiterjedésben kezdi
elfoglalni azt a síkságot, a mely egész Békás-Megyerig tart s ahol bizonyára
mindenki megfordult már, akit érdekelnek Aquincum romjai s a római fürdő
gyönyörű hévforrásai.
Ebből a síkságból nyílik északnyugat felé a széles
solymári völgy, amelyet az Esztergom— újpesti vasút is követ. Ennek a széles
völgynek a délnyugati oldalán hatalmas sziklagerinc húzódik végig Solymártól a
Szarvas-heggyel kezdődve, a Csúcs-hegyen és a Hármashatár hegyen át egész a
Mátyás-hegyig, a hol a gerinc eltűnik a Pál-völgy ós Zöld-mái halmai alatt. A
sziklagerincnek fenn a magasban a fővárosból is nagyon jól látható, rendkívül
meredek lejtői vannak, míg a hegy lábát igen széles, hepehupás lankás lejtő
szegélyezi, a mely a Donáti kápolnánál, tehát a filatori mezők felett már egy
kilométernél szélesebb.
Ennek
a halmos, rendetlen lejtőnek a geológiai felépítése nem is olyan egyszerű, mint
az első pillanatra látszik. Annyi bizonyos, hogy a lejtő alapanyaga plasztikus,
tömör kék agyag, a miből a lejtő lábánál sorakozó nagy téglagyárak készítik az
ó-budai kitűnő építőanyagot. Ez a kék agyag tengeri eredetű. Az a tenger, a
miből lerakodott, egykor elborította Magyarország igen nagy részét s belőle a
budai hegyek, mint tengeri sziklaszirtek álltak ki. Valamikor a budai hegység olyan
apró szigetekből állt, mint a Gellérthegy, amelynek csak a legfelső csúcsa
látszott ki a tengerből. Aztán a Sas hegy,
a budaörsi Kálvária, a Törökugrás szirtjei, továbbá a Nagy Svábhegy. A Hárshegy
és az a sziklagerinc, amelyikről most szólottam s amelyiknek legmagasabb
csúcsa, a Hármashatár-hegy már Ó-Budára néz le…Az a vastag
törmelék legnagyobb részt épen olyan hegycsuszamlások, összerogyások és omlások
folytán lepte el az egész hegylejtőt, amilyen most is történt az ó-budai temető
és a táborhegyi út között, legnagyobb részt az «Ó-budai gőztéglagyár» környékén…
Némelyek a téglagyár leásását okozzák, hogy az szülte
volna a csuszamlást. A körülmények azt bizonyítják, hogy a téglagyár bevágása
nélkül is megcsúszott volna a föld. A temetőnek már semmi köze sincs a
téglagyárhoz s mégis akkora csuszamlások történtek ott is, hogy két sírboltot
át kellett helyezni, a sírok egyenes sorai egészen összezavarodtak, sőt a csuszamlás
meggátlására épített cölöpfal maga is elmozdult. Annyira nem a téglagyár okozta
a bajt, hogy a téglagyárnak lenn, a síkon fekvő épületei is megrongálódtak,
tehát a bevágás alatt is megmozdult a föld.
AZ Ó-BUDAI
HEGYCSUSZAMLÁS. — Cholnoky Jenő fényképei után.
Omlások
és csuszamlások a Tábor-hegyen; A
Schwannauer- féle korcsma Ó-Budán.
Lépcsős
süllyedéssel elpusztult pince-lejáró a Tábor-hegyen; A téglagyár gépháza.
Hatalmas repedések mentén az alsó rész megsüllyedt, s
1 — 2 méter magas lépcsők támadtak az azelőtt vízszintes vagy nagyon lankás
lejtőjű földeken. Ha efféle repedés épen valami ház alatt keletkezett,
természetes, hogy akkor a ház tönkre ment. Egyik képünk a táborhegyi út mellett
fekvő pince lejáróját mutatja, ilyen lépcsős süllyedés folytán támadt
pusztulással. A táborhegyi út jó kocsiút volt, de ma valami óriási lépcsőnek
látszik, a melyen még gyalog is nehéz közlekedni. Elmozdult ilyen mozgások
miatt az út mellett felállított vas mérnöki jel is, a melynek pedig örök időkre
kellett volna helyt állnia. Elég baj ez, mert most komplikált módon kell ismét
új mérést végezni s az elmozdult oszlop helyett valami biztosabb helyre újat
felállítani. Mert annyi bizonyos, hogy a dolog nem marad ennyiben. Még ma is mozog,
lassan csúszik, omlik az egész hegyoldal s bizonyára nagy veszedelemben van a
hegyoldal minden épülete.
A
téglagyár bevágása felett közvetlenül természetesen még súlyosabb a helyzet,
mert hiszen a függélyes falú leásás felett egészen szabadon végződik a
törmelékréteg. Ha tehát itt megindul, hatalmas omlásokkal zuhan alá a
téglagyártáshoz szükséges anyag hajdani helyére. A téglagyár felett azonban a
gyár tulajdonában vannak a földek s nincsenek rajta épületek. Egyik képünk
ilyen hatalmas omlást mutat, a mely már több méternyi. Ezen a vidéken már
veszélyes járni, a föld össze-vissza van repedve, törve-zúzva, nagyon könnyen
kitörheti valaki a lábát. A képünkön látható területet még a tavasszal
szántották, ma már gyalog is csak a legnagyobb óvatossággal lehet a
szántóföldön járni, folyton tátongó repedéseken ugrálva át. . A téglagyár
szenvedett legtöbb kárt. A munkát teljesen be kellett szüntetni, az épületek
megrongálódtak, sőt még a szántóföldek is tönkrementek, ott csak néhány év
múlva lehet ismét valahogyan földet művelni. A téglagyár felett a nagy bevágás
kétségkívül súlyosbította a helyzetet. De ha a téglagyár bevágása nincs ott,
akkor is kétségtelenül megtörténik a baj. Az összedőlt házakra nézve aztán már
mindegy, hogy félméteres, vagy egyméteres süllyedés folytán dőltek-e össze.
Veszély fenyegeti a téglagyártól délre álló, nem régen épült pénzügyőri
kaszárnyát is a vámnál. Védekezni a veszedelem ellen alig lehet, csak
enyhítheti a bajt, ha a területet alagcsövekkel víztelenítik. De ez is igen
nagy munka, mert az alagcsöveket nagyon mélyre kell fektetni s hatásuk még úgy
is kétséges marad.
Régen
folyamatban levő geológiai tünemény ez, a melyet az emberi munka alig képes
megakadályozni. Nem rohamosan, nem katasztrófa-szerűén történik, hanem lassan,
alig észrevehető mozgással, de annál nagyobb erővel, ellenállás nélkül.
Cholnoky Jenő
A
föld legifjabb szülötte. ( 1866. 14. 164.) A Görögországhoz
tartozó úgynevezett Cyklad szigetek közt van egy, mely koronként meg-megújuló
vulkáni kitöréseiről nevezetes. Ez a körülbelül negyedfél négyszögmérföld
nagyságú sziget Santorin,13 000 lakost számlál. Santorin, a szorosan
mellette levő Thiraasia szigettel mintegy félkört képez, s az így alakult
tengeröbölben fekszik: Paleo-Kaimeni, Mikro-Kaimeni és Neo-Kaimeni szigete
melyek mind vulkáni eredetűek. Ez apróbb szigetek között a múlt februárban
ismét egy kis sziget emelkedett ki a tenger mélyéből, mint az anyatermészet
csodás alkotásának legújabb műve. Sietünk megismertetni az olvasót a föld e
legifjabb szülöttével, melynek eredetéről következőleg szólnak a tudósítások.
„Jan.
28 és 29. napján gyenge földrengést éreztek Santorin szigetén, mely semmi kárt
nem okozott, habár a lakosokat, mint valami közelgő vész előjele, nem kis
aggodalommal tölte el. Másnap a rengés ismétlődött, habár semmivel sem
erősebben ; ellenben a szomszéd Xeo-Kaimeni szigetén — mely 1707-ben hasonló
vulkáni kitörés alkalmával merült ki a tengerből, — hatalmas földingás rázta
meg az egész szigetet, míg estefelé a tenger egészen fehér lett, mit a mélyből
fölható kéngőznek tulajdonítanak. A partokon a víz forrott, mintha valami
kazánban lett volna. Ugyanezen időben Neo-Kaimeni szigetén mennydörgésszerű
földalatti morajt hallottak, mely hatalmas mordulással dörgött el a sziget
alatt.
Jan. 30 és 31-ike közötti éjjel, Santorin szigetéről
látták, hogy az uj sziget helyén 4 méter magas lángsugár csapkodott föl a
tengerből. 31-ikén reggel már az egész tenger színe vörösre változott, s igen
keserű lett. Neo-Kaimeni szigetén egyre tartott a földrengés, egy hatalmas
lökés a szigetből egy darabot elszakított, s messze sodort a tengerbe. A támadt
nyilasból oly sűrű kéngőz ömlött, hogy a ragadozó tengeri madarak nagy száma,
melyek a viz felszínén úszó halak hulláira vadászuk, tanácsosnak tartotta
rögtön tovább vonulni.
Ugyanaz
nap Neo-Kaimeni szigetén a föld süllyedni kezdett, az a néhány család, amely
rajta lakott, Santorinba menekülni volt kénytelen. A süllyedés az első két
órában mintegy 3 lábat tett, később azonban 4 hüvelykre apadt óránként, de a
süllyedés az egész éjen át tartott. Másnap ismét láng emelkedett ki a
tengerből, sűrű fehér füst kíséretében, körülötte a tenger zizegő forrása volt
észrevehető. A sziget süllyedése estig folytonosan tartott, a midőn végre
szünet állott be. De a földrengés nem szűnt meg, s 5 kis tó, melynek szép
tiszta vize volt, egészen elpárolgott Neo-Kaimeni szigetén. A tengerészek közül
egy hajó legénysége kémszemlére indult a vulkáni kitörés központja felé. Azt
tapasztalták, hogy oly helyeken, hol ezelőtt a tenger mély volt, sziklákra
bukkantak, melyek folytonosan emelkedtek, s nemsokára egész uj szigetet
alkottak, mely György-sziget nevet kapott. Február 2-dikán este,
kiterjedése hosszúságban 160, szélességben 40 lábnyinak látszott, s 80—100 láb
magasan állott a tenger színe fölött, s e sziget kiterjedésben folytonosan
nagyobbodott, február 8-dikán 165 láb magas volt, míg Neo-Kaimenit majdnem
egészen elnyelték a tenger hullámai.
A
tenger vize még febr. 11-kén is forró volt, midőn egy görög gőzös, Aphroéssa,
észrevette, hogy Neo-Kaimeni déli részén is egy fekete sziklatömb emelkedik oly
gyorsasággal, hogy rajta egy csónak csakhamar megfeneklett. Február 13-kától
17-ig egy 30 láb nagyságú szikla tűnt elő a víz alól, melyből folytonosan tűz
tör ki. E sziklában ismét egy uj sziget alapját látják, s Aphroéssa nevet adtak
neki.
A
Vezúv legújabb kitörése. Sámi Lajos. (1868. 8. 89.) …A föld gyomrában
létező tűz és olvadt állapotban levő anyagok borzasztó kitörése, a gyakran
iszonyú nagy gőzoszlopok felemelkedése a földből, a nedves iszapok, földi
gyanták s a gőz ruganyos nyomása következtében magasra lövellő forró ásványos vizű
források, egy szóval a vulkánikus jelenségek azok, melyek a
legfelségesebb látványt nyújtják
…Gyakran
merült fel már az a kérdés, hogy mi ég a tűzhányó hegyekben, mi okozza azt a
nagy hőséget, mely által a fold és az ásványok felolvadva összevegyülnek? Ami
ott ég, maguk a föld-nemek és ércek. A tapasztalatok, melyeket minden égöv
alatt a bányákban és barlangokban tettek, oda mutatnak, hogy már csekély
mélységben is sokkal magasabb a föld melege, mint ugyanazon helyen a légkör
közép hőmérséklete.
Mindenféle
vulkánikus működés igen egyszerű okból, t. i. a fold belsejének a külső
felülettel és környezettel való folytonos vagy csak múlékony összeköttetéséből
származik. A gőzök a megolvadt és oxidálódni kezdő anyagokat a mély repedéseken
fölfelé nyomják. A vulkánok megrekedt Föld-források: az ércek, savak és Föld nemek
folyó vegyítéke, melyek lávafolyamokká tömörülnek, lassan és csendesen
folydogálnak, ha fölemeltetve, kijárást kapnak.
A Vezúv, az 1867.
december 17-ki kitörés alkalmával
A Vezúv legújabb kitörése, mely a múlt évben, december
17-én kezdődött, e tűzhányó hegy kitörési kúpját egy új főtöbör (Kráter) s több
oldalsó nyílás képződése által lényegesen megváltoztatta. Az általunk lakott földfelületnek
ily hirtelen, és véletlenül beálló változásait, épen amint azok végbemennek,
figyelemmel kísérni, bizonyára szerfölött érdekes nemcsak a szaktudósra, hanem
minden más emberre nézve is.
A
kitörés legfényesebb stádiumát december 17-én éjjel érte el. Roppant nagy
mennyiségű vulkánikus hamut (lávapor), iszapot és salak-darabokat lövellt a
töbör nyilasából az ég felé. Saját izzó világa és az égő láva visszfénye a
töbörben egészen megvilágította a hóval borított hegyet, és levilágított a szép
nápolyi öbölig. A láva kiáradt a töbör szélein és messzire lefolyt a
hegylejtőin, főképpen a Summa felől eső oldalon, mely a töbörkúpot félkörben övezi.
Első képünk az új töbört* mutatja a Sommáról nézve. Az előtérben a
kráternek a kiáradt lávától áttört széle látszik; a töbör medence belsejében
két kisebb másod rangú kitörési kúp, melyek kicsiben azt a működést állítják
élőnkbe, mikor a vulkánikus erő a szilárd földréteget áttöri, minthogy ezeket úgy
tekinthetjük, mint apró vulkánokat a nemrég merevvé lett láva-felületen.
*A töbör az egyik leggyakoribb
és legjellegzetesebb felszíni karsztforma. wiki
Az Etna és a Vezúv. H. P. (1879. 24. 379.) Az Etna, melynek utolsó
kitörése óta alig múlt el 14 év, ismét veszéllyel fenyeget. A tudósítások,
melyek onnan hozzánk érkeznek, fokozott működésről tesznek tanúságot, s oda
mutatnak a jelek, hogy egy új vihar-teljes időszak áll küszöbön. Teljes
biztosan állítani alig lehet valamit, amennyiben a tűzhányó hegyek természete e
tekintetben törvényt nem ismer.
Midőn
a Vezúv 1631-ben hosszas pihenés után újból kitört, hamuját nemcsak az Adria
túlsó felére vitte el a szél, hanem elvitte egészen Konstantinápolyig. Mikor
pedig a Tomboru tört ki 1815-ben (Sumbava szigetén), elborította hamuja nemcsak
a szigetet olyannyira, hogy minden növényzet kiveszett, hanem elszállongott
egészen Celebesig, tehát 140 mérföld távolnyira észak felé. A hamu mellett tűz
csak nagyritkán fordul elő, s a mikor előfordul is, az nem voltaképi lángból
áll, hanem az által van képezve, hogy izzó kőtömegek löketnek föl a magasba. Az
általuk előhozott fénytünemény tűz alakjában tűnik föl. Láng a kitörés
alkalmával alig látható, s azért a kitörés fénytüneménye nem is ide-oda lobog,
s még a legerősebb orkán sem tudja egyenest fölfelé tartó irányból kitéríteni.
Az Etna, melyről pedig Virgil megénekelte már, hogy kitörésével megfélemlítette Aeneasnak új hazát kereső bátor csapatát, mely tehát a régi időtől fogva úgy volt ismeretes, mint tűzhányó, közbe-közbe hosszas szüneteket tartott. Különösen hosszú volt az 1669 előtti szünet, melynek egy borzalmas kitörés vetett véget. Az év legelső napjaiban, midőn az Etna csúcsát magas hó és jég borította, kezdtek már mutatkozni e jelek, melyek félelemmel tölték el nem csak a közvetlen vidék, de a távolabb Catania lakóit is. Folytonos dörej hallatszott, majd erősebben, majd kevésbé zajosan, közbe-közbe megrázkódott a föld, s nagyobb lökések is voltak érezhetők. A füst szokottnál sűrűbben kezdett mutatkozni a kráter körül, s mindez néhány hónapig tartott. Végül március közepén hosszas repedés jelent meg a kráter közelében, melynek szélei ferdén tolódtak el egymás mellett. Aztán egy egészen új csúcsba tolódott össze a hegytető, mely iszonyú magasba szórta a köveket, az izzó hamut és füstöt. A hegy tetejét elborító havat a legrövidebb idő alatt olvasztotta fel, nagy sebességgel rohant onnan lefelé a víz. Egy darabig csak ez, de azután a láva maga. Széles mély folyamot képezett a hegy oldalán, melynek széle hamar kihűlt ugyan, érintkezvén a talajjal, de a később jövő résznek csak arra szolgált az így képezett akadály, hogy nagyra duzzadjon felette, s iszonyú tűz-zuhatagokat képezve rohanjon alá. Alig 5 napi tartam alatt elpusztította a vidék 14 helységét, s az egész tájat, amelyen keresztül ment.
Hogy
az Etna mostani nyugtalan állapota egy jövendő nagyobb kitörésnek előhírnöke-e,
vagy hogy el fog múlni minden nagyobb baj nélkül, azt egyelőre nem lehet
megmondani. A tapasztalás azt mutatja, hogy annál kisebb fokú a kitörés, mennél
gyorsabban következett az előtte levőre. S ha ez áll, akkor jelenleg nem
kellene nagy bajtól tartanunk, miután a legközelebbi vész alig 14 éve múlt el.
A
PELÉE VULKÁN KITÖRÉSÉRŐL Cholnoky Jenő. (1902. 24. 385.) A
tudomány mai állása szerint nagyon valószínűnek látszik, — de bebizonyítva
semmi esetre sincs, — hogy a vulkánok kitörései csak másodrangú következései a
földkéreg mozgásának. Ha valahol a földkéreg mozgásban van, s a mellett még — a
mi igen különös, — a mozgásba jött kéregdarab határán tengervíz van, akkor a
határon mindenütt vulkáni jelenségekkel találkozunk.
Vagyis más szóval, vulkánokat csakis tengerek partjain
vagy tengerekből kiemelkedő szigeteken találunk s mindig ott, a hol a föld
szilárd kórgében tetemes elmozdulások mutatkoznak, a melyekről föltehetjük,
hogy még ma sem szűntek meg teljesen. A földkéreg mozgásai rendesen azt
okozzák, hogy az eredetileg vízszintesen nyugvó kőzetrétegek nem maradnak ebben
a helyzetükben, hanem meglehet, hogy hosszú vonal mentén megrepednek s a
repedés egyik oldalán a rétegek lesüllyednek, vagy pedig az is meglehet, hogy
nem repednek meg, hanem összegyűrődnek, összetorlódnak, mint az abrosz az
asztalon.
Különösen a repedések mentén, ahol nagy a süllyedés,
ott találjuk a legtekintélyesebb vulkán-jelenséget. Hajdan, a mikor még a
magyar Alföldet tenger borította s a mikor az még gyors süllyedésben volt
lefelé, akkor az Alföld határán is mindenfelé vulkánok működtek: a visegrádi
hegyektől a Mátrán keresztül Tokajig, innen fel Eperjesig, aztán megint a
Vihorlát hegységtől végig a Kárpátok belső oldalán egészen be Erdélybe, a
Hargitán végig Brassó vidékére.
A ma is süllyedő területek közül ránk nézve különösen
érdekes a Tirrén tenger Itália és Szicilia között, ahol a nagy süllyedés
szegélye épen a partok mentén fut, s a hol Európa szárazföldének egyetlen
működő vulkánja, a Vezúv és Szicílián az ennél jóval nagyobb Etna emelkedik
A süllyedt területek közül a legnagyobb, sőt minden egyéb
földi alakulatnál nagyobb a Csendes-óceán medencéje, amelyet óriási vulkánok
szegélyeznek. A vulkánizmusnak itt van az igazi hazája, különösen azért, mert a
Csendes-óceánt környező kisebb tengereket szintén vulkánok veszik körűi,
különösen a Szunda-szigetek között, meg a nyugat-indiai szigetvilágban, amely
ugyan el van zárva a Csendes-óceántól, de vulkánizmusa révén azzal összefügg.
A vulkánok a föld belsejéből jelentéktelen réseken
feltörő anyagokból halmozódtak fel.
Igen érdekes azonban az az anyag, ami kitódul ezeken a
réseken. Mindenekelőtt teméntelen vízgőz jön ki, s némelyek azt állítják, hogy
csak a vízgőz feszítő ereje az, a mi kihajtja a Föld belsejéből a lávát és a
hamut. . Ezt a véleményt támogatja az a tény, hogy a vulkánok csakis a tenger
közelében fordulnak elő. A vízgőzön kívül temérdek kőzetpor, törmelék jő
napvilágra, de mind olyan állapotban, ami azt mutatja, hogy ezek a kőzetek a
mélyben nagy hőmérséklet alatt állottak, mert hisz olyan elváltozást
szenvedtek, hogy méltán nevezhetjük ezt a finomabb anyagot hamunak. A hamu
mellett apróbb kavicsok, nagyobb kövek is repülnek ki s ezek közül a
legérdekesebbek azok az úgynevezett«bombák». Olvadt lávából állnak s csak a
levegőben hűlnek ki annyira, hogy mikor a földre esnek, nem lapulnak szét. A
vulkánból kijövő anyagok közé tartozik a láva, ez az olvadt kőzetanyag, amely
különféle összetételű lehet, anyaguk legnagyobb része üveg. Emiatt kihűlve mind
kemény kőzetet szolgáltatnak.
A vulkánok különféleképen szoktak kitörni. Vannak
olyanok, a melyek állandóan működnek, szakadatlanul. Vannak olyanok, a melyek a
Vezúvhoz hasonló működést mutatnak, t. i, hogy néhány évi, néhány évtizednyi
pihenés után újra kezdik…
Vezúv is dobott már ki 512-ben annyi hamut, hogy még
Konstantinápoly és Tripolis vidékén is hullott belőle. Az ilyen óriási hamu mennyiség
a levegőben elsötétíti a Napot, azután meg a hamuval együtt felszálló gőz
hatalmas zivatarokat is okoz, bőséges esőzéssel, a mi néha veszedelmesebb a
vulkán egyéb tüneményeinél is. 1822-ben St.-Sebastiano és Massa falvakat a
Vezúv kitörésekor a leszakadó záportól iszappá vált hamutömeg temette be egész
a háztetőkig.
Valószínű, hogy a Martinique szigeti katasztrófa előidézésében is szerepe volt a kráter tó vize hirtelen kiürülésének St.-Pierre felé. Igen magas vulkánokon a hó bámulatos gyors olvadása szokta okozni az iszap-katasztrófákat. A láva kevesebb veszedelemmel jár, mint a robbanással kidobott hamutömegek. A láva rendesen elég sűrű ahhoz, hogy csak lassan folyjék alá a hegylejtőn s menekülni lehessen előle. A martinique-i Pelée vulkán a Vezúvhoz hasonló tüneményt mutat, de hosszabb szünetet tartott az utóbbi fél évszázadban, s ezért robbant szét oly hevesen, kitörése közben.
*
A
Mount Pelée-tűzhányó, a Karib-tengeren található, Martinique szigetén. A
vulkántól hat kilométerre délre
helyezkedett el St. Pierre városa, amely egy évszázaddal ezelőtt a sziget
fővárosa volt. A kitöréskor a városban tartózkodók száma megközelítette a 30
000 főt. Ez a főváros szűnt meg létezni 1902. május 8-án reggel, 7 óra 52
perckor.
http://www.origo.hu/tudomany/fold/20020509harmincezer.html
Martinique-sziget szerencsétlenjei. (1902 24. 388.) A mikor Szeged városát az árvíz
elpusztította, a párisi hírlapírók rendezték azokat a nagy ünnepélyeket, melyek
a szegcdiek segítését oly összeggel támogatták, minőt addig a jótékonyság nem
fordított még idegenek javára. Ezt viszonozandó, a budapesti újságírók
egyesülete most a francia Martinique-sziget pusztulásának enyhítésére rendez
ünnepélyt e hónap 19-ikén a városligetben.
*
UTCA-RÉSZLET SAINT-PIERREBÖL A TŰZHÁNYÓ PUSZTÍTÁSA
UTÁN.
St.-Pierre, 1902-ben, a híres, hírhedt vulkánkitörés idején, a
virágzó karib-tengeri francia gyarmat, Martinique
szigetének fővárosa volt…városra könnyű hamueső szállongott, és kellemetlen
kénes gőzök szagát lehetett érezni…
Április 25-én a hegy egyre jobban feléledt s a felfedezést követő napokban a
vulkáni Május 3-áról 4-ére a gyakori hangos robbanások s az utcákon összegyűlő
vulkáni hamu miatt a helyzet már valóban nagyon rossz volt. A St.-Pierre-i
helyi újság, a Les Colonies egyik cikke szerint: „A hamueső egy percre sem
szűnik… már nem lehet hallani az utcán haladó kocsik zaját – a kerekek hangját
letompítja a hamu… a szélrohamok lefújják a hamut a háztetőkről és verandákról,
s a gondatlanul nyitva felejtett ablakokon át behordják a szobákba.”
Az 1902-es események első nagy fordulópontja május 5-én
következett be, amikor az Etang Sec krátertava a kráterperemet átszakítva
lezúdult a Riviére Blanche nevű folyó völgyébe. Ezek a hullámok St.-Pierre-nek
a vízszinthez közel eső, alacsonyan fekvő részein is végigsöpörtek, és több
sérülést – sőt halálesetet is okoztak.
A tovább romló helyzetet a hegy közelében élő lakosság egyre kevésbé tudta
elviselni, és sokan megpróbáltak a várost elhagyva, Martinique második
legnagyobb városa, Fort-de-France felé menekülni.
Május 8-án reggel, St.-Pierre-i idő szerint 7.52-kor a St.-Pierre-i távírász
egyetlen szót kopogott le fort-de-france-i kollégájának. A szó – „Allez” – azt
jelezte, hogy a távírász készen áll a vételre, s ez volt a St.-Pierre-ből
érkezett utolsó szó.
A romok tárgyi bizonyítékai,
valamint a szemtanúk beszámolói alapján azonban elég jó képet alkothatunk
magunknak a katasztrófáról. A város pusztulásának pontos idejéről tudomásunk
van, mert a távíróvonal hirtelen megszakadásán kívül a katonai kórház füstölgő
romjai alól épen előkerült óra mutatói is pontosan 7.52-kor álltak meg.
http://www.huszadikszazad.hu/1902-majus
Jupiter, az
1868-dik év uralkodó bolygója. Sárváry Endre (1868. 1. 6.) Az eddig
ismert bolygók száma meghaladja a 90-et, a többi fénytestet állócsillagnak
mondjuk. Bolygó az oly csillag, mely, mint földünk, a nap körül forog; az
állócsillag pedig nap, minő a miénk, de mely körül meg más bolygók keringnek.
Miket tehát mi az éj homályában fölöttünk, mint csillagokat ragyogni látunk,
amaz ezer meg ezer fénytestek nem egyebek: mint napok és földek, melyek a
természet szakadatlan törvénye szerint némán, de tévedés nélkül járják a
gondviselés által kiszabott útjaikat. Régóta ismeretes öt fő bolygó, és a
hajdan szintén bolygónak tartott nap s végre a hold közül sorban minden évnek egy
úgynevezett uralkodó bolygót adott a naptári s időjóslati szokás.
Ez évi bolygónk a legnagyobb bolygó, minden 7-ik évben válik uralkodó bolygóvá; természetére nézve nem igen meleg, s inkább nedves, mint száraz. Földünk hozzá képest csak por-rög, mert földünknél 1414-szer nagyobb, vagyis 1414 oly testet, minő földünk, kellene eggyé alakítani, hogy Jupiter bolygónak nagyságát kiállíthassuk, s így a naprendszerhez tartozó bolygók közt a legnagyobb. S íme mily paránynak látszik! Alig észrevehető fényben mosolyog felénk! Persze ezt csak úgy érthetjük meg, ha tudjuk: hogy földünkhöz csak 82 millió mérföldnyi távolra közelít, és midőn legmesszebb jár tőlünk, 133 millió mérföldnyi távolra esik. Földünknek 1, Jupiternek 4 holdja van.
Míg a kisebb bolygók, u. m. Merkúr, Venus, Föld és
Mars folyton a nap szomszédságában forognak, s körülbelül 24 órai idő alatt
fordulnak meg egyszer tengelyük körül: ellenben a legnagyobb bolygók, u. m.
Jupiter, Saturnus, Uránusz és Neptunusz, napunktól távolabb és távolabb járnak,
ellenben tengelyeik körül sokkal gyorsabban forognak. Míg nappalaik s éjjeleik rövidebbek,
az év náluk sokkal hosszabb; nem egy tehát velünk vagy jobban mondva a miénkkel
az ottani fény, meleg, homály, hideg, légkör. Földünket meglehetősen átlátszó
légkör övezi, ez ama kék boltozat, melyet égnek nevezünk, s melyben a fölszálló
gőz, pára, füstfelhőkké képződik.
A Jupiter
szép, nagy és ragyogó csillag. Alakja fönnálló, bátor, férfiú, ki jobbjával
villámokat szór, baljában repülő sast emel ég felé. Férfias emelkedettséget és
igazságos bosszút vagy haragot mutat a jogtalanság és hunyászkodás ellenében…Régi
jegyzetek szerint az időszakok kifejlődésében még ez évre is akadékoskodik a Szaturnusz,
hosszú és nedves telével hátráltatja nagyon a tavaszt, csökkenti befolyását a
napnak, a természet utóbb nyílik meg, s a kellemesebb napok kelleténél később
jelentkeznek.
A JUPITER. Dr. Massány Ernő. (1908. 12. 232.) Ha távcsövön át hosszabb ideig megfigyeljük a Jupitert, rögtön észre vehetjük, hogy rajta jellemző és mindenkor feltűnő képződmények mutatkoznak. Ugyanis középső, az egyenlítőnek megfelelő része igen fényes, feliéi-sávként jelentkezik, a mellyel a többi foltokkal tarkított sávok párhuzamosak. E kissé vöröses-barna színű szalagok közül az egyenlítői öv mellettiek a leghatározottabbak, rendkívül változóak, s alkalomadtán el-el tűnnek. Földünkénél eme körülbelül 1300-szor nagyobb térfogatú bolygó szélei annyira homályosak, hogy fotografálásuk lehetetlen s csak igen elmosódott fényfoltot eredményeznek. Épen ezért felületi képződményei csakis rajzokkal örökíthetők meg.
A Jupiter
felületi képződményeinek gyors változékonyságából következik, hogy mi e
bolygónak csak külső burkát látjuk, a mely az újabb spektroszkópiai vizsgálatok
szerint nagy mennyiségű vízgőzt tartalmaz, s így bizonyára hatalmas
kiterjedésű, sűrű áthatatlan felhőgomolyokból áll. Ezek fedik el előlünk a
bolygó magját, s rejtenek el egy talán még izzó gőzökből és gázokból álló csodás
világot, mely felett a fellegek titáni küzdelmek között keringenek és
száguldanak mérhetetlen sebességgel. A Nap pedig, melynek fénye és
melege lehel létet a földi teremtményekbe, ott csak negyed annyi világossággal
ragyogja be e hatalmas felhőtömegek kimagasló s halvány pírban úszó koronáit,
melyeket mi a távcsövön át világosabb s a sötét alapból gyakran oly élesen
kiváló fény-foltoknak és csíkoknak látunk. Minden valószínűség szerint a
felhőtakaró alatt végbemenő változásokat nem vehetjük észre.
Ha elképzeljük, hogy a Jupiter légkörében — melynek
létezését a bolygó elmosódott szélei is eléggé bizonyítják — rövid egy óra
leforgása alatt, rendkívüli erők behatása folytán hatalmas lég- és gőztömegek
több ezer kilométernyire sodortatnak, be kell látnunk, hogy ez örökös
gomolygásban száguldozó vészterhes fellegek kárpitja nem maradhat annyi időn
keresztül egy és ugyanazon helyen megszakítva. Ez említett ovális alakú u. n. Vörös
folt óriási arányairól különben némi fogalmat nyújthatunk, ha megemlítjük,
hogy hossza 41 000 km, és szélessége 14 000 km, míg Földünk egész átmérője csak
12 755 km. Felületi képződményeinek folytonos változásai miatt a Jupiter forgásideje
még pontosan nem volt megállapítható. Körülbelül 9 óra 55 perc 40 másodperc
alatt fordul egyszer saját tengelye körül. Ez égi testnek gyorsan tűnő nappalai
és éjjelei azonban egyforma hosszúak, mert hiányzanak évszakai, a mennyiben
forgástengelye három fok híján majdnem merőleges a Nap körüli pályájára. A Nap
ott az égbolton mindig ugyanazt a körívet járja be, melyet nálunk a tavaszi
vagy őszi napéjegyenlőség idején. Hiányzanak tehát a mi oly változatos
évszakaink. Egyenlítői vidékein bolygó rendszerünk középpontja mindig a
zenitben van, sugarai merőlegesen érik, míg ettől északra vagy délre örökös
tavasz uralkodik, a Jupiter 4332 nap, azaz 11 földi év 10 hónap és 17 napból
álló e bolygó évének minden egyes napján.
A nap.
(1872. 14. 175.) Flammarion Kamill francia tudós, ki máris oly sokat tett a
természettudományok s különösen a csillagászat népszerűsítésére, Secchi római
csillagásznak a napról irt jeles művét bírálván, érdekes kivonatba foglalja
össze a nap körül tett legújabb tudományos észlelődések főbb eredményeit.
Néhány év óta a különböző nemzetek csillagászainak
figyelme főleg a nap változó felületének vizsgálására és tanulmányozására volt
irányozva. Különösen Secchi atya, a római csillagvizsgáló intézet kitűnő
igazgatója szentelte ez érdekes tárgynak minden igyekezetét. Egy tudományos, de
azért könnyen érthető munkában Secchi atya érdekesen ismerteti a kérdés jelen
állását. Ezek szerint a nap körlapjának látszólagos határán túl egy átlátszó
légkör létezik, amely minden átlátszósága mellett is oly nagy fény-nyelő (abszorbeáló)
erővel bír, hogy a nap sugarainak egy részét vissza képes tartani. E légkör
magassága nem mindenütt egyenlő; legnagyobb magasságát az egyenlítőnél s a
napfoltok táján éri el, míg a két sarknál e magasság legkisebb.
E
légkörben gáz-szerű légréteg hullámzik, melynek hőmérséklete igen magas,
és amelyből imitt-amott kicsucsorodások (protuberance) szökellnek elő. E
gázréteg és a napfogyatkozások alkalmával észlelhető rózsaszínű lég fő
alkateleme hidrogén (köneny). E gázréteg a napot minden oldalról beburkolja és
tömöttsége változó. Nem áll kizárólag hidrogénből, mert vannak benne más
alkatelemek is, főleg gőzállapotban levő sodium és magnézium. Gondosabb
vizsgálatnál vízgőzt is lehet abban fölfedezni.
A múlt évi december 12-iki teljes napfogyatkozáskor
Janssen a nap légkörén túl még egy másik gázréteg létezését is fölfedezte, amely
azt az űrben körülveszi. A napfoltok nem egyebek, mint a nap légkörében támadt
megannyi üregek, melyeket imitt-amott a belülről előtörő gázhullámok idéznek
elő. E gázhullámok magasabb hőmérsékletűek, könnyen szétoszlathatják a nap fény
körét (photosphére). E vélemény, melyet máris komoly érvek támogatnak, a
valószínűség igen magas fokát éri el a kilövellések és kicsucsorodások
figyelmes észlelése folytán, mert e sajátságos tünemények csakis ama gáz-kiszökellések
által jöhetnek létre, melyek a nap belső tömegéből időnként előtörnek. A nap ugyanis folyékony, sőt a mi
valószínűbb, csakis gáz-vagy légállapotban levő gömb, egy nagy kemence, a melynek
hőmérséklete valószínűleg több millió fokon áll. Fénye 800 000-szerte nagyobb,
mint a tele holdé s 22 milliárdszorta erősebb, mint a legfényesebb. Földünktől
20 682 329 mérföldre van s az átmérője 108-szorta nagyobb, mint a földé. Középpontjától
felületéig majdnem oly nagy a távolság, mint a földtől a holdig, tehát 51,000
és néhány mérföld. A legújabb mérések szerint tömege 1 259 712-szerte
nagyobb, mint földünké, s végre, hogy e gázgömb súlya majdnem 2 millió
kilogramm.
*
A Nap középpontjában a hőmérsékletet kb. 15 millió
K-re, a sűrűsége pedig a ránehezedő külső rétegek hatalmas nyomása
miatt 160 000 kg/m3-re (a víz sűrűségének 160-szorosára) becsülik. A
Nap rádiuszának mintegy egynegyedéig terjedő központi mag fúziós atomerőműként
működik, ahol az energia nagyenergiájú fotonok, így gamma- és
röntgensugárzás formájában szabadul fel, a könnyebb elemek nehezebbekké
való egyesülése közben…A Nap másodpercenként 4 millió tonna anyagot használ fel
fényerejének megtartására. Az óriási anyagvesztés ellenére a Nap még a
mostanihoz hasonló szinten 5 - 6 milliárd évig sugározhat.
http://www.tananyag.almasi.hu/ojudit/Nap/Nap/a
A
jelenkori földrajz (1872. 37. 455.) A földgömb általános
alakzatát, s nagyobb körvonalait a múlt század második felében tökéletesen
ismertnek lehet mondani. A határtalan fölfedezések, melyek Columbus-t, Vasco
di Gama-t, Magellan-t és Cook-ot halhatatlanokká tevék, azontúl már többé
nem voltak lehetségesek. A föld-írászok és utazók hivatása mindazonáltal, bár
szerényebb és zajtalanabb, nem volt kevésbé hasznos a tudománynak és
emberiségnek.
A század három utolsó negyedében végrehajtott
földrajzi munkálatok, két osztályba sorozhatok. Az elsőhöz tartoznak mind ama
bátor s merész búvárlatok, melyek által hírneves utazók mind a kontinensek
belsejét, mind az óceánok véghetetlenségét kifürkészték, oda törekedvén, hogy
pontos és részletes észleletekkel, és bő adatokkal pótolják az újdonság s
nagyszerűség hiányát. A másodikhoz számítandó valamennyi tudományos munka: a
mértan, természet- és gazdászattan mindazon alkalmazásai, melyek segélyével az
elméleti földrajz a tökély fokára emelkedett.
A tengerészeti vállalatok közül egy sincs, mely annyi
és oly hős tettekre nyújtott volna alkalmat, mint az, mely a Világ- és
Csendes-tenger között az északi sark jegein át egy akadálytalan szabad átmenet
keresését tüze ki célul. Habár a Hudson-öböl társulatának ügynökei az Újvilág északi
tájait már régóta bejárták, s az Ó Világban az oroszok Szibériának ázsiai
sivatagjait már kikutatták, ama végső jeges tájakat még mindig mély titok leple
borítja. Az orosz szolgálatban volt dán tengernagy Behring Vitus kezdett
világot hinteni ama magas szélességekre, leírhatatlan sanyarúságok árán, és
életével lakolva, fedezvén föl az Amerika és Ázsia közti szorost, mely mai
napig az ő nevét viseli…
Mialatt az angolok az északi-sark körvonalán túl
hajózható tengert kerestek, más tengerészek a déli-sark jegei között több
lakatlan tartományt fedeztek föl. Ilyenek Új-Shetland, melyet Smith kapitány
fedezett föl; Maquaria szigete, meg az orosz Bellinghausen által
fölfedezett Péter és I. Sándor-szigetek; Viktória-földje s a több mint 77"
déli szélességre fekvő Erebus-hegy, hol Ross János az örökös jegek
között egy körülbelül 4000 méter magas, rendkívüli erővel, s magasságra hányó tűzokádót
fedezett föl. Más jeles tengerészek nem kevesebb lángészt s bátorságot
fejtének ki a világ-tengeri vállalatokban, mint a leghíresebb hadvezérek a harcmezőkön:
és bár a fölfedezések nagy jutalmai már ki vannak vívva, ők mindazonáltal
munkálkodásuk tág mezején elég dús szellemi aratásban részesültek
A jelenkori
földrajz II. (1872. 38. 466.) A múlt
század végétől fogva Európa, s a világ két legnagyobb hatalmassága,
Oroszország, mely északról, és Angol ország, mely délről egymás irányában haladnak
Ázsia szárazföldén. Oroszország alig hogy legyőzetett Szebasztopolnál, más
tájakon keresi a kártalanítást, s meg is találta azt az Amur vagyis Saghalien
folyónak határtalan hosszában. Ez tökéletesen ismerve van, és mindkét oldalának
partjain kikötőkkel, várakkal, s városokkal népesítették be.
Máris
vannak látnokok, kik a két óriást, a britet és szlávot, Ázsia középponti fennsíkjain
összeütközni és a fél világ uralma fölött óriási harcot vívni előre látják. Nem
lehet meghatározni, melyik oldalon állna a siker valószínűsége; és senki sem
lesz képes arról meggyőzni, hogy az angol gőz-gép nem végtelenül előnyösebb hódítási
eszköz, mint a kozák lándzsája.
Afrika, inkább mint Ázsia, volt az a földrész, mely
megalázva a korszellemet, legtovább dacolt az utasok búvárlataival. Miután már
a legtávolabb partok és Óceánok pontos és részletes fölfedezése végrehajtatott,
eme szárazföld, mely úgy szólva Európa szemléletére kitéve áll, a tudomány
kérdéseire még mindig megtagadta a választ. Határtalan sivatagok által
elrekesztve, barbár és vad népcsoportok által lakva, a terjedelmes és tömör
Afrika sírja lett mindazoknak, kik belsejének kebelébe behatolni vakmerők
voltak.
A
tehetetlen és költséges tengeri hadjáratoknál inkább fog sikerülni
Nagy-Britanniának, a feketékkel való kereskedés megszüntetését hittérítőinek és
utazóinak békés szellemű küldetése által elérni. Nigritia* szegény s
félmeztelen vándor csapatai csupán az európai földművelés és mesterségekre
oktatás által leszek kiránthatok állati életmódjuk borzadályai- s gyalázatából.
Ha a népcsordák majd tényleg tapasztalják, hogy az elefántcsonttal, aranyporral
és termékeny földjük más ezer termelvényeivel való kereskedés nyereségesebb,
mint az emberhússal való.
Ausztrália belső tájai, melyekről még húsz év előtt
annyi rege volt forgalomban, Stuart, Mitchell, Streleczki, Grey, Bürke és
Wills emlékezetes utazásai óta semmi rejtélyességet nem nyújtanak többé
a kíváncsiságnak. Hátra van most, azon
törekvéseket jelezni, melyek a második feladatnak, azaz: e tudománynak magának
tökéletesebb, de egyszersmind szigorúbb elveken, s módszereken való
megállapításának megoldására vannak irányozva. A földrajznak a csillagászattal
egyesítése már az őskori bölcsészeknek egyik főóhajtását s törekvését képezte,
kik is annak mély tanulmányozást és állhatatos elmélkedést szenteltek. De
észlelési eszközeik tökéletlensége őket a cél elérésében megakadályozta. A cél
csak ama század után volt elérhető, melyben Kopernikusz, Ticho-Brahe és Galilei
lángelméje az eget az emberi tudomány számításainak alávette…
A múlt századnak ösztönzése századunkban hihetetlen
mozgalmat idézett elő az elmékben, s a földrajznak világosság és segély
nyújtásra, az egyetemes emberi tudás lett igénybe véve.
(A
tudomány jeleseinek névsora következik. G.)
*A region in central and western Africa
A FÖLD KÖZEPE FELÉ. (1887. 25. 371.) A föld titokteljes belsejét a tudományos világ csak hozzávetőleg ismeri. Csak egy pár helyen fúrtak még ezer méternél mélyebb kutakat, s mindez csak a földkéreg felső rétegében fekszik. A jelen század, mely annyi sok technikai csodát létesített, igen természetesen nem elégszik meg ezzel az eredménnyel, s nem tartja lehetetlennek, hogy a fúrások jelentékenyen mélyebbre érjenek. Napjainkban tette meg a hűes francia tudós, Flammarion azt az indítványt, hogy nemzetközi költséggel igyekezzenek a föld közepe felé jutni, s csaknem egyidejűleg az Egyesült Államok törvényhozó testülete is foglalkozott a fontos kérdéssel. Lehetséges-e ez s lesz-e a tömérdek munkát s költséget igénylő fúrásnak elég fontos eredménye? Ismeretes, hogy a föld belseje felé hatolva mindenütt növekvő hőmérsékletet találtak. A növekvés különböző helyeken egészen más, majd lassabban, majd gyorsabban történik. Túl azon a határon, ahova a lég hőmérséklete elhat, minden 30 méter mélységre körülbelül 1° C hőmérséklet nagyobbodást észlelünk. Mivel pedig a föld átmérőjének fele kerek számban 6 400 000 méter, a föld közepe táján már fogalmat felülhaladó forróságnak kellene lenni, hiszen ha a hőmérséklet haladása egyenlő lenne, már 90 000 méter, azaz 12 mérföld mélységben, 2500° C volna a forróság, oly nagy, hogy ott a legnehezebben olvasztható érc, a platina is folyó állapotban lenne.
Mélyebb bányákban és kutakban végzett hőmérések azt
látszanak bizonyítani, hogy a hőmérséklet emelkedése bizonyos mélységben
lassúbbá lesz, és ezek az észleletek némely természettudósokat arra a
véleményre vezettek, hogy a föld közepe táján nem óriási forróság, hanem
megfordítva, rendkívüli hideg uralkodik. A kérdést elméleti okon eldönteni nem
lehet.
Sokkal
bizonyosabbnak látszik, hogy a föld belsejében óriási nyomás alatt levő, vizes
tartalmú pépes forró tömeg van, és pedig közvetlenül a szilárd kéreg alatt,
melynek vastagságát 15—20 000 méterre becsülik. Ennek az izzó tömegnek
létezését a vulkánok által kivetett anyagok egyformasága igazolja. Vízgőz,
olvadt láva minden kitörésnél előfordul. Ezenkívül a gránit, kvarc s más ős-kőzetek
vegytani vizsgálata tanúsítja, hogy ezekben víztartalom van, sőt a spectroscop
kutatások azt is tanúsítják, hogy a napban a világító légkör alatt hasonló pép
alakú réteg lenne. Másrészt azonban a föld szilárd kérgének talajául szolgáló
izzó péptömeg alatt a csillagászok szerint igen kemény s vastag szilárd
anyagnak kell lennie. De bármennyire valószínűek is ezek a hipotézisek, a föld
belsejének sajátságáról egészen biztosan még ma nem ítélhet a geológia, s ezt a
kérdést sem lehet elméleti úton eldönteni.
A mély lyuk forrása más részt nem oly könnyű, mint első tekintetre
látszik. Már 600—800 méter mélységben alig lehet a bányászoknak a forróság
miatt dolgozniuk. A Merzeburg melletti Schladebachban tudományos célból 1392 méterre fúrt lyuk, a legnagyobb
mélység, meddig az ember eljutott, óriási költségbe került. A tenger mélyébe a
mérő ón már 8500 méterig haladt, mely mélység igen jelentékeny volna a föld belseje
felé, s mindamellett alig fele részét képezné a föld szilárd kérge
vastagságának, s elenyésző csekélység a föld átmérőjéhez viszonyítva.
Tudományos szempontból is nagyon fontos volna, ha egy
pár kilométerrel mélyebbre tudnának behatolni a föld belseje felé s az ott
létező rétegeket megismerhetnék. A gyakorlati amerikaiak amellett még különösen
hangsúlyozzák az ily fúrások hasznát arra nézve is, hogy általuk sok
eddig is ismert vagy egészen ismeretlen hasznos ásványok lelőhelyét fedezhetnék
fel.
*
A Chikyu fúrója már 7740 méter mélyre jár a tengerszinttől.
origo.hu/tudomany/2012070
VAN-E A HOLDON ÉLET? (1898. 34. 582.) Régóta foglalkoztatja már a tudósokat
az a kérdés, vajon laknak-e a holdban emberek. Majd csak akkor dől ez el
valamikor, — ha ugyan egyszer eldől — ha csillagászati műszereink
tökéletesebbek lesznek a mostaniaknál…Az sem lehetetlen, hogy
a mélyebb völgyekben. Szinte bizonyos ma már, hogy a Hold felületét szoros
értelemben lakatlannak vehetjük. Mai segédeszközeinkkel 400 méternyi tárgyakat
egész világosan, 200 méter nagyságúakat homályosan meg lehet különböztetni. A
párisi csillagdán oly fényképeket képesek előállítani, melyen akkora városnak,
minő pl. Budapest, okvetlen meg kell látszania. Ezen képeket nagyítani lehet
14—15-ször, sőt 30-szor is. Ha akkora építmény volna a Holdon, mint pl. a Kheopsz
piramisa, vagy a budapesti lánchíd, erről tudomásunk volna…
Újabban magas hegyeken, hol a levegő tisztaságát és
nyugodtságát semmi sem zavarja, észlelik az égitesteket hatalmas távcsövek
segélyével. Arequipában, Dél-Amerikában van egy ilyen állomás, melyen sikerült Holdunkon
valóságos folyammedreket fölfedezni. Különös képződmények ezek. Mind kiszáradtak
volna? Ezt nem tehetjük föl…A holdlakókat is csak úgy képzelhetjük el, mint egy
nyomorult, elcsenevészesedett fajt, mely vakond módjára föld alatt kénytelen élni.
Lehet, hogy valamikor a tengereknek nevezett síkságokon laktak és a számos
folyammeder, melyet legújabban fölfedeztek, mind vizet tartalmazott még. A Hold
bolygó, életének elején volt és lakói szorgosan vizsgálták az ő egükön
mutatkozó óriás égitestet, a Földet.
KÖZLEKEDÉS
A MARS LAKÓIVAL. (1901. 15. 242.) A csillagászati
ismeretek népszerűsítése óta általában elfogadta a laikusok közvéleménye azt a
tetszetős elméletet, hogy a hozzánk aránylag közeli Mars bolygón az emberekhez
hasonló értelmes lények lakhatnak. Komoly csillagász soha és sehol sem mondotta
ki ezt, bár a lehetőséget elvitatni nem lehet, mivel igen sok hasonlóság van a
földgömb és a Mars sajátságai között.
Igen
sokszor olvashatunk a lapokban a Mars fölszínén mutatkozó jelekről. Ezek
állítólag az ott lakók jelzései volnának, mintegy kísérletek arra, hogy a Mars
lakói érintkezésbe léphessenek a föld lakóival…Az ok, mely ilyen tárgyú
közleménynek tápot adott, az volt, hogy a híres Harvard
csillagvizsgáló-toronyban Douglas csillagász december 8-án a Mars bolygót
tanulmányozván, annak fölszínén egy óra és tíz percig tartó világos, fehér
pontokat látott, melyek vonalban futottak össze. Maga a csillagász feltűnőnek
találta ugyan ezeket a jelenségeket, de nem éppen szokatlanoknak, hiszen nem
csak a Marson, hanem más bolygókon is mutatkoznak néha oly apró világos foltok,
különbözők a többi, állandóan látható foltoktól, melyek közül a sárgás pirosakat
szárazföldeknek, a szürkéket tengereknek szokták mondani. De esze ágában sem
volt, hogy ezeket a rendkívüli fényeket értelmes lények által mesterségesen
előidézett tüneményeknek tartsa. Ily föltevés megerősítésére jelenlegi
észleleteink még nagyon tökéletlenek.
Nem
állítható tehát, hogy a Marson vannak, vagy nincsenek értelmes lények, hanem
csak annyi, hogy erről ma még határozottan nem szólhatunk. A harvardi
csillagász által említett fehér foltok különösen a bolygó sarkvidékén gyakran
láthatók, s nem lehetetlen, hogy ezek a mi sarkvidékeinken levő kő- és
jégtömegekhez hasonló tünemények képei. Más ily fényes foltok is lehetnek hó-
vagy felhőképek, de semmi esetre sem emberi, vagy általában értelmes lények
által előidézett fényforrások. Elég e tekintetben emlékeztetnünk olvasóinkat
arra, hogy minden ilyen fényfolt, melyet jelenlegi távcsöveinkkel a Marson
észrevehetünk, legalább is száz négyzetkilométernyi terület s ily területeket
lángba borítani még a Mars embereinek sem lehet könnyű mesterség. A holdon, hol
tökéletes távcsöveinkkel már 200 méter hosszúságú területet is
megkülönböztethetünk, sokkal biztosabban lehet a hegyeket és tengereket kijelölni,
de arról, hogy a Mars bolygón a bokrok és fák színeit is megismerhessük, szó
sem lehet. A Mars lakóival való közlekedés ennélfogva ma még komoly dolognak
nem tekinthető. A mit a hírlapok és laikusok e tárgyról összeírtak, az szép
képzelődés lehet, de határozottan kárára van a tudományos kutatásnak, mivel a
megismerhető dolgokat a képzelet alkotásával keveri össze. Nagy bölcsesség van
abban, ha tudjuk, hogy mit nem tudhatunk.
A SATURNUS GYŰRŰI. Massány Ernő dr. (1908. 26. 532.) A Saturnus gyűrűs világa kétségkívül
a legérdekesebb csillagászati objektumok közé tartozik. Tőlünk 1277 millió
kilométer közepes távolságban lévő égitest földünkénél 94-szer nagyobb tömegű,
és a Nap körüli pályáját 29,5 év alatt futja be. Gyűrűit illetőleg sokáig
tökéletes zavar s hallatlan nézeteltérés uralkodott. Galilei háromszoros
csillagnak látta, egy nagyobb csillag mellett jobbról-balról. Egy-két évi
megfigyelés után a mellék csillag eltűnt, s a Saturnus olyan bolygónak
tetszett, akár a többi. Mivel e jelenség miben létét felfogni nem tudta, az
egészet csak távcsövének hibájában rejlő optikai csalódásnak tulajdonította. Amilyen
éles látású tudós volt Galilei, ő is rá jöhetett volna arra, mire 45 évvel
későbben Huygcns, t i., hogy az a füles fazékhoz hasonló bolygó, a
Saturnus gyűrűs égitest. Az övei rendkívül vékonyak, alig 100 kilométernyi
vastagságúak s így nem is lehet csodálkozni, ha az akkori primitív
csillagászati eszközökkel nem tudták őket felismerni. Eleinte nem is vették
észre, hogy egy egész gyűrű-rendszerről van szó. Bell angol műkedvelő
csillagász vette először észre, 1665-ben a gyűrű egyik sötét választó vonalát,
s az így felfedezett belső övet Cassini-ről, Cassini-féle gyűrűnek
nevezték el. A múlt század közepe táján végül meglátta a harmadik, legbelső,
aránylag igen sötét gyűrűt is, mely oly feltűnő, hogy érthetetlen, miért nem
vették észre már hamarább is.
A
Saturnus forgástengelye épen úgy, mint földünké, pályájára nem merőleges, hanem
28 foknyi szöget képez vele. Ennek következtében az öveket egy Saturnus-év
alatt kétszer látjuk teljesen nyitottaknak, egyszer a felső lapjukkal, egyszer
pedig alsó lapjuknál felénk fordulva, kétszer pedig az élükkel. A gyűrűk
látszólagos eltűnése, két oknál fogva lehetséges. Először, ha azok képzeleti meghosszabbított
síkja pontosan magát a Napot, másodszor pedig ha földünket metszi. Van még egy
harmadik eset is, mikor a gyűrűk láthatatlanokká válnak, t. i. mikor bár teljes
nyilasukkal vannak felénk fordulva, de árnyékban lévő lapjukat mutatják.
Az elmúlt évben kitűnő alkalom kínálkozott a gyűrűk
eltűnésének megfigyelésére. Bernard* ezt
ki is használta. Az észak amerikai Yerkes csillagda, hatalmas 40 hüvelykes
távcsövével tett megfigyeléseket. Megállapította, hogy az öv a legkeskenyebb,
míg előtte és utána valamivel vastagabb, mivel ekkor már valamicskét lappal
állt felénk. A bolygó két oldalán a gyűrűk sötét övével egy vonalban mindegyik
képen két-két fényesebb csík látható, ezek a gyűrűk sűrűbb részeinek felelnek
meg. Az övek az apró testecskék mérhetetlen halmazából állnak s a gyűrűk nem
minden részükben homogének, hanem vannak lazább és tömörebb helyeik is. A
Saturnus egyik holdjának fogyatkozását, — tehát a bolygó mögötti elbúvását —
vizsgálgatván, azt tapasztalta, hogy e hold fénye a gyűrűk mögött nem
egyszerre, hanem fokozatosan gyengül…Mai ismereteink szerint a gyűrűket
különböző sűrűségű porfelhőknek tekinthetjük, melyek igen laza szerkezetűek
ugyan, de szemünkben tömör egészként mutatkoznak. A gyűrűk közötti sötét terek
ritka halmazállapotuk miatt a fényt teljesen átbocsátják, ezért átlátszók s az
így keletkezett sötét övekből áll az egyes fényes körök közötti éles válaszfal.
A Jupiter felszínéhez igen hasonló felületi
képződményei lehetnek a Saturnusnak is. Míg magának a Saturnusnak van légköre,
addig a gyűrűk körül ennek legkisebb nyoma sem volt eddig kimutatható. A gyűrűk
laza részecskéi természetesen a főbolygó s holdjai zavaró befolyásainak vannak
kitéve. Innen magyarázható, hogy a gyűrűk széleinek távolságát Saturnustól,
egymáshoz való viszonyait, majd fényintenzitásukat is újabban számos észlelő
változónak találja.
*Bernard
Lyot francia csillagász (1897 –
1952).
Meteor-kő. (1857. 19. 152.) Április
15-én dühöngött szélvihar alkalmával naplement tájban Kaba város határán (Bihar
megyében) közel a városhoz, a mezőről hazatérő több mezei munkás szemeláttára
sajátszerű zúgó dörgés közt egy hat fontos kő (meteor) esett le, a
szemtanuk állítása szerint égve, a levegőből. Mi állományát illeti, apró
gömbölyű fekete kavicsokat lehet benne megkülönböztetni, itt-ott fehér kova részecskék,
és porhanyó szürke, lyukacsos területek tűnnek fel. Külső oldalain mindezen
részek összefolyva, barna mázat vonnak az egészre, mi csakugyan égésre mutat.
Az egész rendetlen alakú; egy tökéletesen kifejlett, s két más kifejletlenebb
csúcsáról azonban azt lehet következtetni, hogy egy 6 csúcsú alak volt belőle
készülőben. A lakosok csak másnap reggel ásták ki a földből, melybe fél
lábnyira lenyomult, s mint mondják, nehéz szaggal töltötte el a levegőt. A
helybeli elöljáróság a debreceni iskolai múzeum számára határozta elküldetni. Közli:
Bonyhay József.
*
A kabai meteorit 2,601 kilogramm tömegű kő, amely 1857. április 15-én este 10 óra körül csapódott be Kaba határában. A cipó alakú meteorit legnagyobb átmérője 16,4, legkisebb 10 centiméter, magassága 10,8 centiméter. Eredeti tömege 2,877 kilogramm lehetett.
Massány Ernő: AZ ÚJ ÜSTÖKÖSRŐL (1903. 32. 527.) Azoknak, kik az elmúlt napokban a Hattyú
csillagképéből jönni látszó és Delta Ákvaridák-nak nevezett hulló
csillagokat észlelték, nem kerülhette el figyelmét a Göncöl szekerében feltűnt
új üstökös, melynek fényerőssége egy harmadrangú csillagéval vetekszik. Az éles
szemű türelmes megfigyelő továbbá azt is láthatta, hogy ez az új égi jelenség
már rövid két óra múlva helyét tetemesen megváltoztatja, mint az üstökösök
teszik, melyek rettenetes gyorsasággal száguldozzák be a végtelen űrt. A
világűr eme hirtelen felbukkanó, de gyorsan el is tűnő vándorait — sokáig
rendszertelennek tartott megjelenésükkel és kifürkészhetetlen sajátságaikkal —
a legnagyobb titokszerűség övezte. Mi sem természetesebb, mint hogy a miszticizmus
korában —• mikor még a természettudományok nem állottak azon a fokon, hogy e
különös égi tünemények helyes magyarázatát adhatták volna — a legképtelenebb
dolgokat tulajdonították nekik. Nem egyszer megtörtént, hogy egy-egy nevesebb
asztrológus, csillagjós, vég-enyészetet hirdető jövendöléseivel rettegésbe
hozta az egész emberiséget.
A
mai asztronómia egészen más világításban tűnteti fel eme egykor háborút,
pusztulást és múlást jelentő érdekes égi jelenségeket. Tudjuk igen jól, hogy az
üstökösök a mily meglepő és gyakran félelmet gerjesztő megjelenésűek is, mégis
egészen ártalmatlanok, mert laza tömegük semmiféle észrevehető változást a
bolygókon és azok pályáján elő nem idéz, sőt ellenkezőleg épen ez utóbbiak
zavarják meg mozgásaikban az üstökösöket s változtatják pl. parabolikus
pályájukat olykor elliptikussá. A most látható üstököst Borelli pillantotta meg
először Marseilleben a június 21-óről 22-ikóre virradó éjjel. Eleinte a Hattyú
képében volt látható, mint heted rendű csillag, később már a Sárkányban,
míg most már a Nagy Göncöltől délfelé szabad szemmel tisztán kivehető. Pályája
az eddigi megfigyelések szerint parabolikus s jelenleg a nap felé tart, csóvája
pedig folyton nagyobbodik. Tömege oly laza, hogy — miként az Ó-Gyallán* július 28-án este 11 órakor készített
s mellékelt rajzomon látható — még egy negyed-, ötöd rendű csillag is áttetszik
rajta. Ugyanez nap estéjén dr. Konkoly Thege Miklós, az itteni csillagda
neves igazgatója spektroszkópiai vizsgálat tárgyává tette az üstököst s úgy
találta, hogy ennek anyaga is. mint rendesen, túlnyomóan szénhidrogén gázokból
áll. A spektrumban a szénhidrogén vonalai feltűnő szépen voltak láthatók. Amint
naprendszerünkben körútját elvégezte, 60 000 km. hosszú csóvája ismét
kisebbedni fog, míg végűi teljesen eltűnik szemünk elől, hogy más, a mienkénél
talán hatalmasabb naprendszerekben folytassa kalandozásait.
*Ógyalla (szlovákul Hurbanovo, korábban Stará Ďala, németül Altdala)
város Szlovákiában, a Nyitrai kerület Komáromi járásában. 1910-ben 2585 lakosából 2536 magyar volt.
wiki
ÜSTÖKÖSÖK.
Dr.
Massány Ernő. (1910. 6. 117. címlap)…A történelem által felsorolt összes üstökösök
váratlanul feltűnt égi jelenségek voltak, mert ha hirdették is megjelenésüket,
azt általában valami rendkívüli eseménnyel hozták kapcsolatba. Valamennyi között
a legnevezetesebb a Halley-féle, mert Newton gravitációs törvényei
alapján nevének viselője róla mutatta ki először kozmikus eredetét.
Visszatértét 1758-ra jelezte,
Több
mint száz évig, segédeszközök hiányában a csillagászok az üstökösök pályaszámításain
túl alig jutottak. A Halley-féle üstököst illetőleg másnemű vizsgálatokat
különben sem folytathattak, a mennyiben az, hosszan elnyúlt, s a mi naprendszerünkön
túl terjedő elliptikus pályáját átlag csak 76 év alatt futja be. Legközelebbi
visszatérte e szerint 1835-ben volt, de az éjszaki félgömbön akkor is csak
néhány napig láthatták. Mostani megjelenésekor, ez évi április 20-ikán lesz
napközeiben, május második felében, földközelben. Április végén a kora hajnali
órákban már szabad szemmel is láthatjuk, de sajnos csak rövid ideig, mert
folyton közeledve Földünkhöz, a Nap elé kerül, tehát csak a nappali órákban fog
a horizont felett tartózkodni. Júniusban azonban a Nap teljes megkerülése vitán
az alkonyfényben újból feltűnik, azonban ismét csak rövid időre. Azután tőlünk
nagy gyorsasággal távolodva a világegyetem térségein emberöltőnél hosszabb
időre eltűnjék. A déli féltekén, ahol ez évszakban hosszabbak az éjjelek, jóval
huzamosabb ideig fog az égen ragyogni,
A
transzvaali 1910 A. üstökös pályaelemei ma még ismeretlenek. Eddig
mindössze annyit tudunk róla, hogy január 17-én volt napközeiben, azóta pedig
csökkenő sebességgel a Naptól északkeleti irányban távolodik
Az
üstökösök legnagyobb része parabolikus pályán mozog, közel 42 km.
másodpercenkénti sebességgel. Azok az üstökösök, a melyeknek sebessége ennél
kisebb, — mint például a Halley-féléé is — elliptikus pályán mozognak, mert a
Nap vonzóerejét leküzdeni nem bírják, s kénytelenek ismét visszatérni…Alakjukat
illetőleg az üstökösök két részből állnak, u. m. a kerek, néha több részre
osztott magból és a csóvából, a mely viszont lehet egyenes vagy ívelt, homogén
vagy sávos és legyező-szerűen kiterjedt. A csóva kivétel nélkül, — az
üstökös-pálya bármely pontjában — a Naptól elfordult.
A
legfontosabb kérdés, a mire laikusaink kíváncsiak, az, vájjon az üstökösök
miféle anyagból állnak, s mi történik ezzel a csóva képződése közben. Nem
tudunk ma még igen sokat, hiszen amióta a fotografálás és a spektrum-analízis
tudománya a rendelkezésünkre áll, aránylag igen kevés üstököst volt módunkban
megfigyelhetni. A Halley-féle üstököst ilyen irányban még meg nem
vizsgálhatták. Csak gyanítjuk, hogy úgy, mint a többi, ez is szilárd anyag
jelenlétére valló színképet ad. Hogy azonban tényleg a meteorok kisebb-nagyobb
tömegéből áll-e, az még nyílt kérdés. A világegyetem térségeiben uralkodó
alacsony hőmérséklet folytán minden anyag szilárd halmazállapotú, de ami
hőmérsékleti viszonyaink közepette ugyanazok légneműek vagy cseppfolyósak is
lehetnek.
Az üstökösökben a következő folyamat mehet végbe. Amint
az a Naphoz közeledik, akkor szilárd alkatrészei megolvadnak, majd izzó gőz-és
gázállapotba kerülnek. A mag körül tehát légburok keletkezik, amely a Nap
fokozódó hatása alatt mind jobban és jobban elnyúlik; képződik a Naptól elfordult
önvilágító, tehát már nem szilárd halmazállapotú csóva. Dr. Konkoly-Thege
Miklós, az Országos Meteorológiai Intézet neves igazgatója nagytagyosi*
birtokán levő csillagvizsgálóján az 1910 A. üstököst, egy kis
Zöllner-Vogel-féle spektroszkóppal megvizsgálta, s a mag folytonos színképe
mellett ott találta a szénhidrogén gázokat jellemző sárga, zöld és kék, az
ibolya felé hajló vonalakat, amelyek közül a zöld volt a legélénkebb. Szerinte
a mag vöröses árnyalatával a Mars bolygó izzó vörös színéhez hasonlított és
gyenge polárosságot tüntetett fel.
Az eddigi tudományos vizsgálatok szerint tehát az
üstökösök nem is oly félelmetes természetű égi jelenségek. Ha tényleg azok
lennének, akkor a tudós kutatók aligha őrizhetnék meg nyugodtságukat és hidegvérüket,
lévén annyi üstökös az égen, amennyi épen tetszik.
*Terkán Lajos: A nagytagyosi
csillagvizsgáló és a meteorológiai obszervatórium
Csillagos éj. Endrődi Sándor. (1975. 8.
114.)
Kinézek
ablakomból
A
véghetetlen, messze éjszakába,
És
nézem, nézem
A magasságnak
csillag ezreit,
A
fényfelhőknek áttetsző világát
S ama
sugárzó, csodás tüzeket,
Melyek
koronként felvillanva, mint
Rejtélyes
láng-írás,
Lobognak
át a túlvilág ködén.
És amint
nézem, nézem
A beláthatatlan űr e színjátékát…
Mind,
mind csak árnyék, véges és múlékony,
Egy
porszem léte s eszmelázongása,
Mely a
zavaros végtelenség
S az
örök idők óceán-csapásán
Mint buborék, jön, csillan, eltűnik…
A VILÁGEGYETEM VÉGTELENSÉGE. Sztrókay Kálmán.
(1911. 36. 718.)…A Tejútnak egyes részein annyi a csillag, hogy egészen
egybefolynak s ködnek látszanak. Egy pár nagyobb csillaghalmaznál, mint például
a Herkules halmazában még meg lehet olvasni, sőt talán ki is lehet mérni a
csillagokat, de másokban már, például a Kentaur híres csillaghalmazában a
megszámlálás emberfölötti munka lenne, s nem is akadt még csillagász, aki bele
mert volna kezdeni. Végig tekintve az egész égboltot körülölelő Tejúton, a
számtalan csillaghalmazon, a csillagok száma s az őket alkotó anyag mennyisége
is végtelennek tűnik fel, s szinte meg sem merjük kísérteni, hogy halvány
fogalmat alkossunk magunknak erről a végtelenségről.
Tudjuk
azt, hogy a naprendszer anyaga valamikor egy körülbelül akkora gömbben volt
szétoszolva, mint a mekkorát a Neptunusz pályája kijelöl. Ebben az ős
állapotban a naprendszer anyagának sűrűsége rendkívül kicsiny volt, akkora egy
57 méter oldalú kockában szétoszló egy gramm anyag sűrűsége. Ebben a kockában a
normális légnyomás mellett 230 000 kilogramm levegő fér el, amiből
elképzelhetjük, hogy már a naprendszer anyaga is milyen elenyészően kevés ahhoz
a térhez képest, a melyet elfoglal
A
csillagászat tanúsága szerint a mi világegyetemünk a Tejúttal együtt egy
elszigetelt rendszert képez, amely kívülről nézve egy spirális ködfolt képében
látszanék. Viszont több mint valószínű, hogy azok az apró spirális ködök,
melyeket a távcsövön át alig láthatunk meg, nem mások, mint a mienkhez hasonló
világegyetemek, kívülről, többszörösen végtelen távolságból nézve. Megint
számítsunk csak valószínű átlagokban s tegyük fel, hogy ezek az idegen
csillagrendszerek is akkorák, mint a mienk, s egymástól való távolságuk akkora,
hogy 100 ilyen rendszert lehetne kettejük között elhelyezni. Ilyen feltételek
mellett az egész világegyetem közepes sűrűsége — úgy számítva, mint az előbb —
10 quadtrillió-szorta kisebb a levegő sűrűségénél.
A világegyetem anyaga — ez az emberi képzelet számára
végtelen sok anyag — tehát végtelenül, elenyészően kicsiny ahhoz a térhez
képest, a melyet elfoglal. De itt már igazán meg kell állnunk, mert az
ellentétek nagysága még jobban lenyűgözi a fantáziánkat, ami különben mindig
meg szokott történni, ha csak egy lépéssel is tovább megyünk annál a határnál,
amelyet a természettudomány a gondolkodásunk elé szab. Ilyenkor már csak
csodálhatjuk a természetet, amely egyszerre tud végtelenül nagynak és
végtelenül kicsinynek mutatkozni.
AZ ASZTROFIZIKA ÚJ SIKEREI (1921. 3. 32.) Egy esztendeje annak, hogy a nagy Mount=Wilson obszervatóriumban hozzákezdtek a modern csillagászat egyik legnehezebb problémájának megoldásához, az állócsillagok átmérőjének közvetlen megméréséhez.
Michelson egy évvel ezelőtt vállalkozott rá, hogy kísérletet tesz a módszer gyakorlati keresztülvitelére a mountwilsoni harmadfél méteres tükör-teleszkóppal. Az elmélet szerint legnagyobbnak látszó Betelgeuzét választotta s mint most halljuk,meg is van az első eredmény. A megfigyelés szerint a Betetelgeuze valóságos átmérője háromszázszor akkora, mint a Napunké, vagyis körülbelül 4/5 millió kilométer, a mi harmadával több, mint a földpálya átmérője. Ha tehát a Betelgeuzét tennénk a Napunk helyére, akkor a csillag egészen a Mars bolygó pályájáig kitöltené a Naprendszert.
A Betelgeuze az úgynevezett óriás csillagok közül való, amelyek gáz halmaz-állapotban vannak s a fejlődésük első korszakát élik. Ezeknek a csillagoknak a hőmérséklete még aránylag alacsony, s akkor kezd emelkedni, mikor megkezdődik az összehúzódásuk. A hőelmélet szerint az összehúzódásnak hőemelkedéssel kell járnia egészen addig, míg a csillag megszűnik tökéletes gáz lenni, s ettől kezdve a csillag hűlni kezd a további összehúzódás alatt s a másik típusú csillagok közé tartozik, mint a mi Napunk.
Meg lehetett állapítani, hogy az óriás csillagok átlagos molekulasúlya körülbelül három és fél, s hogy a tömegük a Nap tömegének fele és ötszöröse között váltakozik. Ezzel a megállapítással nagyon sokat érünk, mert a szabad szemmel látható csillagok kilenctized része óriás csillag. A hőelmélet módot ad arra, hogy a törpe csillagokra vonatkozólag is következtethessünk, s így például kiszámíthatjuk, hogy egy adott tömegű csillagnak milyen lehet a maximális hőmérséklete. Azt is ki lehet számítani, hogy milyen különbség,van a csillagok fényessége közt fejlődésük kezdetén és végén, sőt a változó csillagoknál ki tudjuk számítani a lüktetés periódusát is. Az asztrofizikának ezek az újabb eredményei, különösen az által, hogy a Michelson-féle* csillagmérés sikerült, új korszakot jelentenek a tudományos kutatás terén. Ha a jövőben is oly erőteljes lendülettel folytatód hatnak a vizsgálatok, mint az utolsó öt esztendőben, akkor el lehetünk rá készülve, hogy a kozmogónia minden problémáját egzakt természettudományos alapon megoldhatjuk, és nem leszünk hipotézisekre rászorulva. Sz.K.
*Albert Abraham Michelson (Strelno, 1852. december
19. – Pasadena, 1931. május 9.) amerikai fizikus, 1907-ben első amerikaiként
kapott Nobel-díjat. wiki.
SARKI FÉNY A TUNDRA VIDÉKÉN. (1886. 29. 471.) A nagy orosz birodalom mocsárokkal borított és csaknem
lakatlan északi részén, melyet általában Tundra vidékének szoktak nevezni, ép
oly kietlen a hosszú téli éjszaka, mint aminő élénk. Az itt rendkívüli
mennyiségben tanyázó prémes állatok és madarak miatt a rövid nyár. Ha már a hó teljesen elborította a vidéket s
a nap is csak a déli láthatáron tűnik fel pár órára és azután végkép
eltávozni látszik, és az égboltozatot csak a csillagok
és a hold halvány sugarai világítják meg. Akkor tündöklő fényben ismét és ismét
feltűnik a «8ornidad», az isteni tűz, a sarkfény és szeszélyesen változó
alakjaiban oly látványt nyújt az idegen utazónak, mely elragadja és maradandó
nyomot hagy emlékében.
Az
éjszaki fény, Martius leírása szerint, egyszerű szétszórt fényből vagy világító
felületekből áll, majd pedig tündöklő fehér fényben ragyogó sugarakból. Ezek a
horizontból kiindulva az egész égboltozaton végig futnak, mintha egy
láthatatlan ecset vonulna át az egész boltozaton. Olykor megáll: a bevégzetlen
sugarak nem érik el a tetőpontot, hanem az éjszaki fény más ponton fejlődik
tovább; a fénysugarak egész bokrétája tör elő, legyezővé fejlik szét, azután
halványodik és eloszlik. Máskor meg hosszú aranyozott szőnyegek, drapériák
függnek a szemlélő feje fölött, ezer módon hajlanak redőkbe és hullámoznak,
mintha szél kergetné. Látszólag csekély magasságban lebegnek, s az ember szinte
csodálkozik, hogy az egymáshoz súrlódó redők suhogását nem hallja.
Leggyakrabban világos ív rajzolódik le észak felé; egy sötét szelvény választja
el a láthatártól, s komor színe élénken elüt a fényesen fehér vagy ragyogó vörös
színű ívtől, mely sugarakat lövell, kitágul, szétoszlik… Az ég ilyenkor tüzes
boltozatnak tűnik fel; a kék, zöld, sárga, vörös, fehér színek játszanak az
éjszaki fény rezgő sugaraiban. Ámde ez a fenséges színjáték csak kevés
pillanatig tart! Legelőször is a korona sugarainak kilövellése marad el, azután
lassan-lassan gyengül; az égbolton csak szétszórt fény ömlik el; itt-ott könnyű
felleghez hasonló egyes fénylő folt tűnik föl, mely hihetetlen gyorsasággal
terjed s összehúzódik. Csakhamar ezek is elhalványulnak. Minden összefolyik, s
elhal; az éjszaki fény úgy tűnik fel, mintha vonaglanék. A csillagok, melyeket
elhomályosított, új fényben ragyognak. A hosszú, komor és mélységes sarkvidéki
éjszaka újból kiterjeszti korlátlan uralmát a föld s az óceán jeges magányaira.
A légkörnek e ragyogó kivilágítását a sarkvidékek lakói mintegy kárpótlásul kapják az eltűnt napért. Egymásután újulnak meg ezek a hónapokig tartó hosszú éjszakákon. A csaknem folytonosan fénylő holdsugarakkal együtt elég világosságot nyújtanak az itt lakó embereknek, hogy mellette az országukat beborító határtalan hómezőket rénszarvas vagy kutya fogatú szánkáikon bebarangolják.
A
villám lecsapásairól. (1872. 52.
663.) Kvassay Jenő. A
villámlások, mint a viharok kísérői igen gyakoriak a déli vidékeken, míg a
hidegebb égöv alatt csak gyérebben fordulnak elő. A „szélcsend" vidékén az
egyenlítő alatt a viharok napirenden vannak, miért is azt a viharok örök
hazájának nevezik. Feltűnő kivételt képez Lima és környéke, ahol sohasem
mennydörög. A viharok jótékony és üdítő
hatással vannak a természet szervezetére. Tisztítják a léget, elölik a
miazmákat és gyorsabb vérkeringést létesítenek vén földünk életében. Azonban a
villámok mindezt nem adják ingyen és megszedik a vámot érte az állatvilágban épen
úgy, mint a növények országában. Érdekes tudni, hány emberélet esik a villám
áldozatául évenként? Franciaországban 1835 óta gyűjtik az adatokat az
igazságügyi minisztériumnál, mi azonban csak 1854-től kezdjük táblázatunkat,
ahonnét kezdve ugyanis több tudós kérelmére nem szerint is kimutatják a
villám-sújtott egyének számát.
Gyermeket
ritkán csap agyon a villám. 1835-től, mikor a számlálást elkezdették 1869-ig
bezárólag 3000-nél több egyént sújtott agyon a villám, ez azonban csak a
halottak száma, ha a sebesülteket is számításba vesszük, kiknek számát legalább
háromszor annyira tehetjük, akkor 1835-től 1870-ig 10 000-re tehetjük a villám
által sújtott egyéneket, vagyis évenként középszámmal háromszázra. Ugyanezen
arányt alkalmazva az egész földgömbre, 10 000-et tenne középszámmal az évenként
agyon sújtott egyének száma. A villám különös előszeretettel viseltetik
némely épületek, tárgyak, sőt személyek iránt. Metzben 1782-ben egy
kaszárnyában ugyanazon szobába csapott a villám, melybe 1766-ban is lesújtott.
1841-ben szeptember 10-én a villám Peronne-ban ugyanazon szobába
csapott, amelyben 25 évvel előbb annak lakóját sújtotta agyon. 1763. jun. 29-én
a villám az antrasme-i templomba csapott le. A hajókat is igen kedveli.
Már Arago monda, hogy ez az ember alkotásának
természetétől függ; épp úgy vannak jó és rossz villanyvezetők az emberek, mint testek
között, az előbbieket a villám fölkeresi, az utóbbiakat kerüli, megkíméli s
csak szükség esetében használja átmenő közegül.
Az embert
kevésbé kedveli a villám, mint az állatokat. A fák elszigeteltsége, a talaj
emelkedettsége, a vihar iránya, a talaj természete, a levelek és gyökér alakja
jelentékeny befolyással vannak arra, hogy a villám a fára üssön-e vagy nem. A
villám a fák közül azokat kedveli, melyeknek gyökere mélyen lehet a földbe és
igen szétágazik. A villámcsapások száma vidékenként is változik. S míg Franciaországban
némely vidékre, mint Puy de Dome-ra 1835-től 1869-ig 105 esett, addig az
Orne-ra csak hét.
A VILLÁM FOTOGRÁFIÁJA Hoitsy Pál.
( 1887. 1. 11.) „Gyors, mint villám”,
szokták mondani. De mekkora hát ez a gyorsaság? Wheatstone angol tudós
legalább megközelítőleg megadja erre a feleletet. Számításai szerint egy
fellobbanó villám alig tart tovább a másodperc egy milliomodrészénél. Nem is
csoda, mi csak egy rövid szikrát látunk a levegőben, a melyről pedig tudva van,
hogy rézdrótba szorítva is nem kevesebb, mint negyvenezer mérföldet fut meg egy
másodperc alatt. Az alatt a milliomod másodperc alatt, mialatt a villám kigyúl
és kialuszik, mi észrevesszük, de alakját ki nem vehetjük. Az emberi szemnek
bizonyos időre van szüksége, hogy valaminek alakját kivehesse. A látás maga
bizonyos neme a fotografálásnak. A szem recehártyáján egy sajátságos sárgás -
vöröses anyag fejlődik, melyen a látott tárgy lefotografálja magát, épen úgy,
mint a kolloid lemezen, a melyet a fotográfus szekrényébe helyez. De bizonyos
idő szükségeltetik ahhoz, hogy a tárgy képe keletkezhessek, valamint ahhoz is,
hogy elmúlhass ék. Ezért hirtelen jövő tüneményt nem látunk mindjárt abban a
pillanatban, amint megjelenik, ós egy szempillantásig látjuk azután is, midőn
mái elmúlt.
LEFÉNYKÉPEZETT VILLÁMOK
OLMÜTZBEN, 1886. JUL. 21-ÉN.
Ez
év július 21-én nagy vihar vonult el Olmütz és vidéke fölött, mialatt 5
centiméter átmérővel bíró jegek estek, s a villám szakadatlanul cikkázott.
Selinger ottani fotográfus, aki már előbb is foglalkozott ezzel a kérdéssel,
felhasználta ezt az alkalmat a villám lefotografálására. És ez teljes mértékben
sikerült neki. Egy zselatin-lapon hat villámnak a fotográfiáját kapta,
melyek egymásután cikáztak át az égen, s melyek közül egy egy alig tartott a másodperc
egy milliomod részéig. A képen, mely ezeket a villámokat ábrázolja, az, amelyik
jobb felöl látható, be is ütött a Kloster-Hradischban levő méntelep épületébe.
A bal felől levő legszélső, amint látjuk, nem lefelé tartott a földnek, hanem
egyik felhőből a másikba.
A TERMÉSZET KÜLÖNÖS LÁTVÁNYOSSÁGAI (1912. 18.
362.) A természet az ő alkotásaiban szinte végtelenül leleményes és
eredeti: néha valósággal ki akarja játszani a saját törvényeit. Argentínában
olyan sziklacsoportok vannak, a melyeket látva azt kellene hinnünk, hogy a
szemünk előtt roskadnak össze…
Nyugat Amerikában a hírneves Yellowston-park egyik nevezetessége az az óriási sziklaoszlop, amely valamikor, talán százezer év előtt elvált a mellette levő hegytől. A kettőt alig négy méter távolság választja el, amelyen átugorni minden valamirevaló amerikai atlétának ambíciója.
SZIKLÁK
BIRMÁBAN (TETEJÉN PAGODÁVAL; TENGERBE
NYÚLÓ SZIKLABOLTOZAT JAPÁNBAN.
Nem
utolsó a természet ritka látványosságainak sorában az a sziklaboltozat, amely
Japánban, Matsoushima mellett látható. A tengerbe messzire benyúló sziklahegyet
emberi kezek kivájták; hogy mi célból, nem lehet tudni. Ez azonban mellékes,
mert ha nem volt is a gigászi munkának más célja, mint valami bámulatosat
alkotni, ezt a célt bizonnyal elérték. A látvány, a melyet a természetnek és az
embernek ez a közös alkotása a szemlélőre nyújt, felejthetetlen.
Sport
Korcsolya
Lábszánkó
Vívás
Olimpia
Futball
Evezés
Golf
Lovaspóló
KÉPEK A JÉGRŐL. VÁRNAI
B. SÁNDOR (1884. 4. 54.)…A népáradat
megindul a főváros két utcáján, a Kerepesi és a Sugár utakon, s tolongva
hullámzik lassú vonalban a liget zúzmarás kopasz fái felé, melyek között már
messziről integet a kitűzött zászló…A jégen ha nem is minden, de sok szabad. Serdülő
lányka pehelykönnyűséggel tolatja magát a gyalogszánon.
Néha irigyen tekint fel a mellette elillanókra…Ő még csak tegnap kötötte fel
lábára az első korcsolyát, azt a pici
kis éles pengéjű fényes jószágot, melyre gimnazista gavallérja, ki udvarias
készséggel irányozza maga előtt a csusszanó szánkát…
KORCSOLYA. KÉPEK A JÉGRŐL
Tetszik
nekünk, sőt a világ minden korcsolya-művészetéért sem adnók az első
bukdácsolások, a kedves ügyefogyottság, a komolykodó óvatosságnak azt a
látványát, mely az első ízben jégre lépő lányka zavart és piruló tekintetéből
kisugárzik
Nem
nagy prófétaság kell hozzá, megjósolni, hogy valamint ma már báloznak tánc nélkül,
rövid időn egyszerűen látogatni fogják a jeget korcsolyázás nélkül. Az olvasók közül is soknak nem lesz
felesleges legalább kép után ismerni meg azokat a bravúrokat, melyekben a
magasabb korcsolyázás egyes fogásai vannak előtüntetve. Ma már alig van fizikai
hely a jégpályákon azoknak gyakorlására. Fél lábbal jobbra-balra hajolva,
egymás mögé tett lábakkal, hátrafelé, keresztbe és oldalt, mind olyan
alakzatok, amelyeket a jég ábrándja sugall.
Minden jégpálya azzal a jövővel fenyeget, hogy egy nagy
társalgóvá váljék, hová összegyűlünk egy-egy fel órára, ide-oda tipegünk a
hideg jégen, vagy a fénymázas padlón, megkritizáljuk a szépeket és megjegyzés
nélkül hagyjuk a kevésbé olyanokat, ötleteket szórunk, bonbonokat kínálgatunk
jobbra-balra…
*
A középkorban megjelentek a fából készült korcsolyák,
melyek foglalatába később már vasdarabot is ültettek. A fakorcsolyákat sokáig,
még a IX. században is használták. Ezek közül nagyon népszerűek voltak a
hosszan hajlított orrúak, amelyek nagyon hasonlítottak az akkori divatú
lábbelikhez. A XIX. század közepén megjelentek az első, teljesen fémből
kovácsolt korcsolyák, majd az első ipari gyártású acélkorcsolyák is.
korcsolyaoktatas.hu/tortenet
A
LÁBSZÁNKÓ-VERSENYEKRŐL
Chernel István (1895. 5. 66.) A
lábszánkózás — amint azt Hansen összehasonlító nyelvészeti kutatások
alapján kimutatta — a finn-ugor népeknél született, még pedig abban az időben,
a mikor a sok különböző törzs még nem volt különválva, hanem Szibériában, az
Altáj-hegység és Bajkál-tó vidékén együtt lakott. Habár e mesterség
atyamesterei ezek a mi dédőseink voltak is, valódi fejlődésre csak a
norvégeknél jutott. Ok is réges-régen eltanulták a velük szomszédságban lakó
lappoktól és finnektől, s ámbár ez az időpont ki nem mutatható, bizonyos az,
hogy a norvégek magát az eszközt már a 6-ik században ismerték és a 10-ik
században gyakorolták is a lábszánkózást. Igazi modern felvirágzása azonban nem
régi keletű, alig 30 éves, és attól az időtől számítandó, midőn az első
lábszánkózó egyletek megalakultak.
A
krisztiániai lábszánkó-versenyeken — mint igazi nemzeti sportünnepen —
megjelenik a királyi udvar s, a nép minden rétege; a város. A környék szinte
kong az ürességtől, mert akkor az apró gyermekektől az ősz hajú aggastyánokig
mindenki vagy szánon, vagy gyalog, legtöbben lábszánkóikon, mind kitódulnak a
verseny színhelyére, hogy tanúi lehessenek ennek a férfias küzdelemnek. A
legutóbb megejtett versenyek közönségét 10—20 000 lélekre teszik…
LÁBSZÁNKÓ-VERSENYEK NORVÉGIÁBAN. UGRÓ-VERSENY
Norvégiában a lábszánkó-versenyeknek két neme van: a távverseny (Laengdelöb) és az ugróverseny (Hoplöb); kivételesen, s főleg a kisebb egyletek versenyeinél még egy harmadik is előfordul, a kezdetlegesség jellegével bíró sikló-verseny…Az ugróverseny-terek felépítése: domb tetején állnak az indulók, a lejtő közepén van a 2 méter magas ugrósánc, elől a norvég nemzeti színekkel díszítve. Minél meredekebb a lejtő, vagyis minél gyorsabb a siklás, annál messzebb ugrások tehetők. Rosszul készült pályákon, még kitűnő ugrók sem bírnak bizonyos távolon túl ugrani. Jonas Hőimen, a megfelelő norvég pályákon könnyű szerrel 23 méternyi ugrásokat tett.
A holmenkoli pálya lehet a példa a megfelelő kialakításra. Itt 23
méteres ugrások megtehetők. A pálya
részei: az indulóhely, az ugrósánc és a
kifutó. A domb alapvonala 133 méter, magassága 42 méter, tehát a pálya hossza körülbelül
140 méter, mintegy 30° szöget képező lejtéssel. Az ugrás közben, a
párkányzattól a talpra érésig tartó légi út alatt lábaikat rendesen maguk alá
húzva tartják az ugrók, de a képesség nagyobb foka, mikor e repülés alatt a
testtartás egyenes, nyugodt.
A MAGYAR
ATHLETIKAI KLUB ORSZÁGOS VIVÓVERSENYE ÉS NYILVÁNOS VIVÓ-MÉRKŐZÉSE. Kimnach
László (1895. 21. 337.) A Budapesten működő magyar atlétikai klub néhai
Eszterházy Miksa gróf kezdeményezése alapján — ezelőtt mintegy húsz esztendővel
— alakult meg, oly időben, mikor a férfias testedzés csak szórványosan, egyesek
által gyakoroltatott.
Később a klub, a nemes gróf által buzdíttatva az
ekkoron még egészen ifjú, de nagy erejéről, valamint vállalkozó merész
szelleméről a sportkörökben már általánosan ismert Halász Zsigát
Londonba küldötte a vívás és ökölvívás tanulmányozása céljából…Halász fényes
kitüntetéssel járta meg az 1892. évi nagyszabású genuai nemzetközi vívóversenyt
is, honnan aranyéremmel tért vissza; továbbá az 1893-ban tartott bécsi
vívóakadémián ezüst koszorúval tűntették ki.
Az 1894. május 20-án az atlétikai klub Halász
kezdeményezése, és rendezése mellett Budapesten nagy nyilvános vívómérkőzést
tartott, s ez, valamint a mostani országos vívóverseny és nyilvános vívó
mérkőzés, mely az ezredévi ünnep alkalmával rendezendő nagy vívóverseny
előhírnökéül tekinthető, a legszebb sikerrel és közérdeklődés mellett folyt le.
A vívóklub több buzgó tagjával együtt, a sok félreértés és közöny ellenére is,
oly nagyszabású ünnepélyt tudtak elővarázsolni, mely az elért erkölcsi sikerrel
még nagyobb vállalkozásokra serkenthetik a vívóművészet magyar művelőit, hogy
ismételt küzdelemben bemutathassák a magyar vívóművészet versenyképességét. A
budapesti Vigadó nagytermében folyó hó 12-én és 13-án az országos vívó-verseny
és nyilvános vívó-mérkőzés úgy a magyar, mint a külföldi vívók nagyszámú
részvétele, valamint a nagy közönség élénk érdeklődése mellett folyt le. E
versenyekre összesen 145 nevezés érkezett be mester és műkedvelő részéről. A
versenyvívás f. hó 12-én d. e. 9 órakor kezdődött, amatőrök és mesterek
csoportosításban. Igen érdekes volt még a mérkőzések azon soron kívüli pontja,
melyben két fiatal bécsi leány mérkőzött vítőrrel majd egymással, majd pedig
mesterekkel.
Olga és Lujza, mint a bécsi «Haudegen-Fechtklub»
tagjai, bravúros magatartásával, szabatos és gyors mozdulataikkal nagy
tapsvihart keltettek. Az ünnepélyt kedélyes társas vacsora fejezte be.
A LONDONI OLIMPIASZ. (1908.
31. címlap.) Tonelli Sándor London,
1908 július 24.
Tizenkét éve, 1896-ban egy alexandriai görög
milliomosnak bőkezűsége életre keltette a régi olimpiai versenyeket, és azóta
az egyes nemzetek már harmadszor adnak egymásnak találkozót, hogy a sport
minden ágában összemérjék az erejüket. A londoni Olimpiászra a nagyszabású
francia-angol kiállítás adott alkalmat. Az óriási világváros, a mely most tele
van a földkerekség minden tájáról összesereglett idegenekkel, igazán méltó
keret e világversenyek megtartására. A stádium (stadion) amfiteátrum szerű vasépítmény, amelynek
közepét a 700 láb hosszú és 300 láb széles versenytér foglalja el. A külső kör
beton a kerékpárversenyek számára, belül van a salakozott versenypálya futóknak
és gyaloglóknak, legbelül a vízmedence az úszóknak, és a gyeppálya a többi
versenyek számára.
A
nemzetközi vonás, az egyes nemzetek egyenrangúságának teljes elismerése adja
meg a londoni olimpiai versenyek igazi karakterét is. A tarka közönség maga is
a legérdekesebb tanulmányok egyike. A tornagyakorlatok és az egyéni gyakorlatok
iránt, amelyek pedig igen szépek, alig van érdeklődés, a tulajdonképpeni
versenyeknél ellenben, ahol az egyes nemzetek képviselői mérkőznek, minden
lázban van.
Az
érdeklődés középpontjában, Londonban az Olimpiász áll, és vasárnap a Szent Pál
katedrálisban is a szószékről magyarázza a pap a nemzetek békés versenyét. A
lapok majdnem óráról-órára közölnek hasábos tudósításokat és a publikum mohón
olvassa őket. Még a szüfrazsettek is beszüntetik erre az időre hóbortos
tüntetéseiket, mert tudják, hogy senki sem törődik most velük! A versenyeken
kívül a nagy olimpiai bizottságot egy más kérdés is foglalkoztatja, hogy hol
tartják meg a legközelebbi nagy mérkőzéseket. Eddig két pozitív ajánlat van,
Budapest és Berlin. Valószínűleg az angolok nagy németgyűlölete mellett az
utóbbi mellett fognak dönteni és négy év múlva a mi atlétáinknak a német
fővárosban lesz alkalmuk ismét összemérni erejüket külföldi bajtársaikkal. Reméljük,
hogy erős munka után ott nagyobb eredményeket fognak elérni, mint Londonban, és
a majd akkor elért sikerek alapján büszkén hívhatják meg az idegen nemzetek
képviselőit a magyar fővárosba.
AZ OLYMPIAI VERSENYEK PÁRISBAN.
Fásztor
Mihály. (1900.
35. 581.)
Lezajlottak a párisi olimpiai versenyek, csöndes ismét
a Racing Club de Francé versenypályája ; a világ legjobb atlétái
elszéledtek a föld minden részébe. Bennünket, magyarokat kedves emlékek fűznek
a párisi olimpiai versenyekhez. Az amerikai és az angol atlétákkal együtt ott
küzdöttek a magyar fiúk is, s jól esett látnunk, hogy nem vagyunk utolsók az
atlétikában sem. A hatalmas termetű Bauer Rezső, buszon három éves óvári
gazdász, 36 méter és 4 centiméterre dobta a diszkoszt, ő lett a diszkoszdobás
világbajnoka.
A
magyar atléták közül ezenkívül Gőnczy Lajos a magasugrásban, Cretticr
Rezső a súlydobásban, Kauser Jakab a rúdugrásom, Schubert Ernő"
a futásban tűnt ki.
Sajnos
a jó franciák még ma sem tudják, hogy voltaképpen mely nemzet fiai is a
magyarok.
A cseh
atlétákat magyaroknak nézték. A magyar fiúkat meg egész Paris angoloknak nézte.
Az oroszok iránti rajongás után most az amerikaiakat
kapták fel. S elképzelhető, hogy milyen tüntetéseket rendeztek a franciák az
amerikai atléták tiszteletére, akik a világnak ez idő szerinti legelső atlétái.
P. L. Sheldon a legszeretetreméltóbb és
legmagasabb atléta. A magánéletben gyáros. Egyébként pedig a világ legelső súlydobója.
Tizennégy méter és tíz centiméternyi távolságra dobja a hét és egy negyedkilós
vasgolyót. Kränclei) bécsi születésű amerikai jogász. Ez a fiatalember a
futásban csodákat mivel. Azt tartják róla, hogy nem is fut, hanem repül. A
derék férfiú lába egyébként gumiba van bepólyálva.
A párisi olimpiai versenyeken csupa amerikai hölgy
tolongott a rácsozat körül. S milyen idegesek, milyen izgatottak voltak! Minden
nevesebb atlétának egész sereg hölgy rajongója volt. Ezek az illető atléta
színeit viselték és zsebkendő alakú amerikai zászlót lobogtattak, mikor a
jelöltjük győzött.
A SVÉDEK ÉS AZ V. OLYMPIÁD. (1912. 25. 504.) Kétesztendei kitartó céltudatos munka után készen áll Stockholm városa, hogy vendégül fogadja a világ minden részéből ideözönlő izmos legényeket és lányokat.
A st.-louisi, párisi, londoni Olympiádnak nem voltak
nemzeti tulajdonságai. Előbb összegyűlt 60—100 ezer ember, lefolytak a
versenyek és azután mindenki szépen haza ment, ahonnan jött. Az eredmény egy
pár új rekord, amit másodpercekben ki lehet fejezni. Egyéb semmi.
A
stockholmi Olympiádot nemzeti eseménnyé avatja a Stadion, melynél egyénibb, és
a maga nemében szebb épülete nincsen eddig a világnak. A stockholmi Stadion
kisebb, mint az összes többi, hasonló rendeltetésű arénák. Komoly, egyszerű,
minden részében kidolgozott épület. Azért kicsi, mert a svédek nem három heti
időszakra, nem az idegen érdeklődőkre gondolva tették le az épület alapkövét,
hanem a saját erejükre és a saját igényekre gondolva, csak akkora házat
építettek, a mekkora nekik elég, és úgy építették meg, hogy fiaiknak meg a
többi nemzedékeknek is elég legyen.
A magyar szemlélőt meg fogja lepni a stockholmi
Stadion épületének pompa nélkül való méltósága, mely pedig nagyon jellemzi a
svéd nép lelkivilágát. Nyugodtan, bizalommal halad el az ember a visby-i fal
romjaira emlékeztető árkádok alatt, a biztonság érzetét még jobban megerősítik
a lapos tetejű, lefelé észrevétlenül terjeszkedő őrtornyok. Az oszlopcsarnok
tengelyvonalában emelkedő szobor-alapzatok ma még üresek, a versenyek ideje
alatt ideiglenesen bronzszobrok helyettesítik majd a jövendő igazi szobrait.
Gustav Adolf herceg trónörökösön kívül két embert
állíthatok követendő mintaképül az elkövetkező magyar Olympiád rendezői elé.
Hellström Rristian kezeibe futottak össze két éven át az egymással ellentétes
érdekű személyes és nemzeti kívánságok, panaszok, tiltakozások, ő szolgáltatott
igazságot, ő adott elégtételt, ő elégítette ki - a lehetőség szerint –a kívánságokat, ő egyeztetett minden érdeket.
Magyar részről csak annyi panaszunk lehet az előkészítés ellen, hogy a nemzetközi zsűriben Magyarország nem kapott helyet. Igaz, hogy ez nem a központi végrehajtó-bizottságon múlott, hanem Ausztria, Németország és Csehország féltékenységén. Egyébiránt talán még sehol se várták a magyar versenyzőket olyan szeretettel és megbecsüléssel, mint épen itt Stockholmban. Június 15. Antal Sándor.
Visby
[ˈviːspʏ] is a locality and the seat of Gotland Municipality in
Gotland County, Sweden with 23,576 inhabitants.
MAGYAROK A LONDONI NEMZETKÖZI BAJNOKI VERSENYEN (1914. 29. 571.)
1. Százhúsz yardos gátfutás. (Bajnok: Cray, l-es
számú, negyedik Solymár F. T. C, 16-os számú). — 2. Kóczán Mór, Anglia bajnoka
a gerelyvetésben. 3. Egy angol mérföldes síkfutás. (Bajnok: Hudson, 13-as
számú, negyedik Mikler M. T. K., 16-os számú.)
1
MAGYAROK A LONDONI NEMZETKÖZI BAJNOKI VERSENYEN
A FOOTBALL-SPORT NAGYHETE. Speidl Zoltán (1901. 15. 243.) A budapesti sport-körökre nézve a legutóbbi napok elég izgalmasak voltak, mikor a főváros ifjúságából alakult különböző sportegyesületek mérkőztek az annyira divatossá lett futball-versenyeken. Először a prágai «Szlavia» egyesülttel szálltak síkra, mely egyike a legjobb labdarúgó csapatoknak, aztán pedig a húsvéti ünnepek alatt a sport hazájából, Angliából érkezett «Richmond association football club» válogatott csapatával. A magyar csapatok nem bírtak egyikkel sem.
A football-játék csak néhány éves minálunk. Pár
esztendővel ezelőtt Wlassics közoktatásügyi miniszter a tanuló ifjúság edzésére
elrendelte, hogy az egészséges játékokat gyakorolják. Ekkor bemutatták az
általánosan szokásos torna és sport gyakorlatokat. Ezek közt nagy figyelmet
keltett a football, mely a testet mindenféle mozgásban foglalkoztatja, s
az ügyességet, éberséget, leleményességet fejleszti. Ez a játék hamar
népszerűvé lett nálunk is. Ma az országban mindenfelé játsszák, a fővárosban
pedig oly mértékben, hogy a szabadban sétálók érdekében hatóságilag korlátozni
kellett.
A
játék eszköze egy levegővel töltött labda, mely akkora, mint egy hevesi dinnye.
Ehhez nem szabad kézzel nyúlni, csak lábbal. A játék célja pedig az, hogy ezt a
nagy, erős, de könnyű labdát berúgják az ellenség várának kapuján. A játszók
két csapatba állnak föl. Hogy mindenik könnyen megkülönböztethető legyen, a
csapatok más-más színű zubbonyt viselnek. Kimérik a játszó helyet, mint a
magyar métában. Egyik részén az egyik fél, másikon a túlsó fél. Két kapu van,
jó széles. A kapuhoz oda illesztenek egy hálót, amitől a kapu olyan, mintha
lugasnak készítették volna. Ha a labda a kapunak se fölötte, se mellette el nem
röpül, hanem berúgják egyenesen a hálóba, az győzelem. Angolul úgy hívják goal.
Így hívják nálunk is, de mondják már helyette széltében ezt is: belőttünk.
Aki meghatározott idő alatt több goal-t csinál, azaz többször
berúgta a labdát az ellenség kapujába, az a győztes.
A
küzdő feleknek egy-egy csapatja tizenegy főnyi. Ezek feloszolnak különböző
feladatok teljesítésére, mint a magyar métában. Van egy kapitány, a ki
vezényel. Sok függ a kapustól, a kinek a repülő labdát kell elfognia. Egyedül
neki szabad kézzel is hozzá nyúlni a labdához.
Ez a
szabad ég alatt végbemenő labda-játék ma már elterjedt széles Magyarországon,
Budapesten pedig oly népszerű, hogy a Csömöri-út végén levő pályán ezernyi ezer
tömeg szokott megjelenni a versenyekre. Nem is gondolná az ember, hogy ez a
sport mennyi iparágat táplál. Tömérdek labdát nyűnek el, ami a kaucsuk- és
bőrkereskedők haszna; a sok cipőből, egyenruhából is haszna van sok embernek. A
football különben már a világ minden részében is meghonosodott, a hol csak
angolok vannak. Angliában mesés a népszerűsége; ott a társadalom minden rétege
játssza, gyermekek, ifjak, éltesebbek.
A
pesti csónakverseny. ( 1864. 24. 229. ) „Tengerre magyar, el a tengerhez!” kezdte cikkét egy
híres hírlapíró egykor. „El a
Dunához!" volt június 6-ikán Pesten a jelszó. Ekkor rendezte a budapesti
hajósegylet, — a magyar tengerészeinek ez egyetlen kis jelképezője, — versenyét
a Dunán. Pest legélénkebb napjait a versenyek időszakában éli, és az elmúlt hét
valódi versenyek hete volt. A vásáron s kereskedők egymással versenyezve
siettek minél drágábban túladni árucikkeiken. Szépeink nemes versenyre kelve,
minél magyarabb öltözetben óhajtottak megjelenni a lövöldei és császár fürdői
bálokon; volt kocsiverseny, lóverseny is; de ami a fővárosban legnagyobb
élénkséget keltett, kétségkívül a dunai csónakverseny volt.
Június 6-ikán délután a Duna
sorra özönlött a két főváros minden mozogható lakója, s a kíváncsi néptömeg
hosszú széles sorban állta végig a pesti és budai partokat. Könnyűvérű ifjak s
ifjú természetű öregek, megmászva a budai meredek hegyoldalt, egész a bástyák
tövébe telepedtek; még a tud. akadémia is, félretéve a tudományok nehéz talárját,
könnyű ünnepi köntöst vett magára. A lánchíd mellett a nemzeti színű zászlókkal
diszített két gőzhajónak ülőhelyekké alakított födélzetén helyet foglalt a
díszes közönség, s a fölváltva játszó két katonabanda egy-egy magyar dallal
iparkodott elűzni a hosszan várakozók unalmát. Végre háromnegyed hétkor a
Margitsziget fokán megdördült az ágyú, a verseny kezdetét hirdetve.
Az asszonyságok díját – többek között -, egy 100 ft. értékű ezüst szelencét, négy
sajka közöl Birly István nyerte; kormányosa Kéve József, evezői Rosti
Pál és Birly István voltak.
A Sandolin-versen- ben
öt lélekvesztőn, ugyanannyi ember, kezükben
egy szál kettős lapátú evezővel, mint megannyi vízi pók repült a víz tükörén. A
három aranyból álló első díjat egy molnár
nyerte, ki a Margitszigettől az egy angol mérföldnyi vízi utat lélekvesztőjén
állva tette meg…Nyertes volt a Duna gőzhajózási társulat legénysége is, egy
dalmata, Francesco Antonelli kormánya
alatt. Esti 8 órakor a vár fokán még egyszer megdördültek az ágyuk, a verseny
véget ért, s a szép csöndes alkonyon a Lánchídon át tolongva tért haza a
roppant számú közönség, sokáig kedvesen emlékezve vissza e napra.
MAGYAROK SPORTGYŐZELMEI KÜLFÖLDÖN. (1901. 26. 421.) A magyar atléták és egyéb sportűzők gyakran vesznek részt külföldön is különféle versenyekben, s e téren való kiválóságukat bizonyítja, hogy alig van rá eset, hogy a legnagyobb díjak közül néhányat haza ne hoznának. Így történt most legutóbb is Bécsben, és kevéssel utóbb Prágában. Bécsben evezős verseny volt, melyben a gróf Harrach-díjat budapesti evezősök, a Nemzeti hajós egylet tagjai nyerték el. E versenyben a második helyre is ugyancsak magyar csónak került.
Egyes
csónakban az ausztriai bajnokságot
szintén budapesti evezős, Pankovics Ernő nyerte el. Még más kisebb díjakat
is nyertek e legfőbbeken kívül a budapestiek, s így bécsi szereplésük nagy
sikere volt a magyar evezős sportnak.
A prágai atlétikai versenyen a síkfutásban a 100 yardos bajnokságot Schubert Ernő, a budapesti «Magyar úszó-egyesület» tagja nyerte el, aki térelőny-síkfutásban még egy második díjat is nyert. Szintén futásával nyerte el Ausztria bajnokságát Gillemot Ferenc*, a műegyetemi football-klub tagja, egy angol mérföldes pályán. A magyar versenyzők tehát e két versenyben öt bajnokságot nyertek el; hét első díjat és öt második díjat.
*
Gillemot
Ferenc (1875. 1916.) labdarúgó, edző, játékvezető,
sportújságíró, a magyar labdarúgó-válogatott első szövetségi kapitánya. Francia származású családban
született. Apja Gillemot György
Lajos rózsakertész,
dendrológus, fia Gillemot László* gépészmérnök, anyagtudós, az MTA tagja, a BME rektora (1954-1957)
*A fejezet
szerkesztője hallgathatta előadásait, aláírása az indexében látható.
GOLF-JÁTÉK
TÁTRALOMNICON. (1909. 35.
726.) A játék maga különben nagyon egyszerű hepehupás talajon jókora körben, egymástól
egyenlő — egynéhány kilométernyi távolságra
lyukakat ásnak, s ezeket kibélelik pléhvel. A játék abban áll, hogy ezekbe a
lyukakba hajtott végű ütőkkel belegurítják a labdát. Mennél kevesebb ütéssel
tudja valaki az összes lyukakba belegurítani a labdát, annál jobban játszik. Az
ügyesség tehát abban áll, hogy minden induláskor, amíg a labda messze van a
lyuktól, nagyokat kell ütni, hogy messzire guruljon, aztán a lyuk közelében
biztosan kiszámított ütés kell, hogy a labda el ne kerülje a lyukat. Mikor
tehát a labda messze van még a lyuktól (egy lyuk van! G.), lehetőleg erőset
kell rá ütni, hogy mennél közelebb jusson a lyukhoz, mikor pedig már közel ért,
óvatosan, biztosan kell célozni, hogy el ne kerülje a lyukat.
Tátralomnicon az idén már nemzetközi golfversenyt is rendeztek, amelyen egy ír játékos, tűnt ki legjobban. Nemsokára azonban remélhetőleg a mi sportembereink közt is lesznek igazi kitűnő játékosok, akik meg tudják állni helyüket a tapasztaltabb külföldiekkel szemben. A golfjáték általános elterjedését előmozdítja az is, hogy idősebb emberek is játszhatják, mert nem jár annyi ugrálással, mint pl. a tenisz, emellett pedig nagyon egészséges, mert a szabadban erős testmozgással jár.
MAGYAR LOVAS-POLÓ JÁTÉKOSOK. (1902. 32. 514.) Csak néhány év óta hozta divatba egy magyar főurakból álló társaság, gróf Andrássy Géza buzgólkodására a poló-játékot, s a kitartó gyakorlatoknak máris szép eredménye van. A két magyar csapat (team) egyike, ha győzni nem tudott is a nem régiben lefolyt hamburgi polo-versenyen, az angol-amerikai csapattal szemben, pompás játékával általános elismerést keltett. A másik csapat pedig fényes győzelmet aratott a hamburgi csapaton június 18-ikán, 3: 1 eredménnyel verve meg azt…
Eleinte főleg az angol lovastisztek karolták fel, amint
hogy ma is ők a legbuzgóbb és legjelesebb játszói és terjesztői, de ma már a civil-urak
közt is nem egy kitűnő és szenvedélyes polo-játékos van. Mint a legtöbb modern
sport, a polo is Angol országból terjedt át az európai kontinensre, ahol eddig
Hamburgban, Budapesten, Parisban, Madridban ós Szerajevóban alakultak
polo-klubok.
A póló lényege abban áll, hogy a két párt négy-négy
lovasból álló csapata pony-lovakon ülve, arra igyekszik, hogy a labdát hosszú
bottal beleüsse az ellenfél kapujába (goal). A kapu itt nem olyan, mint a futballnál,
hanem egyszerűen két, egymástól legalább is nyolc ölre a földbe vert cövek. A
labdát a földön gurítják vagy röpítik s képzelhetni, mekkora gyakorlat és
lovaglási ügyesség kell e játékhoz. A pónik nem lehetnek nagyobbak 14 angol
markosnál. Egy-egy játszma időtartama egy óra és tíz perc; minden húsz perc
játszás után öt perc szünetet tartanak. A négy játékosból álló team tagjai
szám szerint vannak megjelölve, a negyedik számút backnsk is hívják
(hátvéd). Az első számúnak feladata nem annyira a golyó ütésében áll, mint
inkább abban, hogy megakadályozza az ellenfélt a golyóhoz jutásban. Természetes
azonban, hogy ha a golyó keze ügyébe kerül, az előnyös ütést nem szabad
elmulasztania. Egyik legfőbb kötelessége az, hogy az ellenpárt back-jét
távol tartsa. A második számú játszó a csapat főjátszója s kötelessége
egyszersmind az is, hogy az ellenpárt harmadik számú játszóját szemmel tartsa.
A harmadik számú játszónak kell a fogat legügyesebb és legbiztosabb játékosának
lennie, mert az ő feladata saját pártja második számú játszóját futásaiban és
támadásaiban segíteni. Egyszersmind back-jét is támogatnia kell az
ellenség támadásainak visszaverésében.
A testi ügyesség fejlesztésére a pólónál kevés
alkalmasabb sportjáték van, s főleg ez magyarázza azt, hogy oly rövid idő alatt
nagy kedveltségre tett szert. Bizonyos tekintetben gyakorlása gazdaságilag is
fontos, mert előmozdítja a félvér lovak tenyésztését, amennyiben a polo-játszók
félvér pónikon lovagolnak.
A budapesti polo-társaság az üllői-úti Népliget mögött, a régi lóversenypályához tartozó gyepes mezőn szokta gyakorlatait tartani, kivált tavasz idején, a játékra legalkalmasabb időben. Ily alkalmakkor részint, mint játékosok, részint mint nézők nagy számmal vesznek részt a főúri társaság tagjai. A játékot nagy kedvvel és buzgalommal űzik s többen közülük nagy gyakorlottságra tettek szert, s mint a hamburgi győzelem is bizonyítja, immár jeles külföldi játékosokkal szemben is megállják helyüket.
Büntetés
Börtönügy
Hazai fegyházak
Külföldi fegyházak
Az ide vonatkozó cikkeket – hasonló témájúakat egymás után - időrendben közöljük, a fenti csoportosításban. A kivégzési módokat mellőzzük, mivel azok a korábbi fejezetekben, képekkel együtt számosan előfordultak.
*
A
titkos ítélőszékek a 13—16. századokban (1858. 486) Németországban létezett úgynevezett Titkos
Ítélőszékek — Vehmgerichte *— melyek nem tekintve a rangkülönbségre, s
polgári állásra, idézték maguk elé s szigorúan, többnyire halállal lakoltatták
a nagyobb bűnösöket, ha bebizonyult ellenük az, a mivel vádolva voltak. A
titkos ítélőszék egy elnökből (ki szabad grófnak neveztetett) s 14., vagy ha a
vétség nagyobb volt, 28 ülnökből állt, kik „beavatottaknak" neveztettek.
A régi krónikák szerint rendesen száz ezer beavatott létezett Németországban, s
így nehéz volt a titkos Ítélőszékek figyelmét s büntetését elkerülni. Mind az
elnökök, mind a beavatottak eskü által kötelezték le magokat, hogy még szülőik
s testvéreik előtt sem árulják el a titkos ítélő rendszer titkait.
A
beavatottak bizonyos jelek által ismertek egymásra. Ha valaki gyilkosságot vagy
rablást követett el, vagy azzal vádoltatott, hogy bűvészetet űz, megidéztetett a
titkos törvényszék által,
A vádat valamely beavatott terjesztette elő, ki
esküvel erősítette a törvényszék előtt, hogy a bűn, melyet a vádolt ellen
felhozott, csakugyan elkövettetett az által. Az idézés éjjel a vádolt házára
szegeztetett, s másnap éjjel a kijelölt helyen várta a kiküldött avatott, ki
bekötvén szemeit, a titkos Ítélőszék elé vezette, mely rendesen valamely
barlangban, földalatti helyen, például a várak pincéiben, vagy sírboltokban, vagy
rengeteg erdőkben tartotta üléseit.
A bírák álcákkal arcaikon ültek a fél sötétségben egy
asztal, avagy nagy kő körül. Az elnök előadta a vádat, s felszólította a
vádlottat, hogy mondja el mind azt, a mivel magát védelmezni képes. Ha bebizonyította
ártatlanságát, felmentetett, s bekötött szemmel visszavezettetett oda, hol a
beavatottal találkozott. Aki bűnösnek nyilvánult, halálra Ítéltetett, s egy óra
alatt, — mely idő imádságra volt engedve — vagy agyonszúratott, vagy
felakasztatott; — mind két esetben a legifjabb tag végezte el a bakó
foglalatosságát...
Ezen szigorú ítélőszék által sok oly bűnös, ki
hatalma, pénze és összeköttetése következtében nem ítéltetett volna el rendes
bíráitól, elvette megérdemlett büntetését. Voltak olly esetek is, midőn hamis
vádak, gonosz gyűlölet, vagy kincsszomj következtében ártatlanok is ítéltettek
általa halálra,, Eltörlésük követeltetett a közvélemény által, csakugyan
később, midőn a fejedelmek s városok rendes ítélő törvényszékeket szerveztek,
mint már különben is szükségtelenek, végkép eltöröltettek. Az utolsó ily ítélet
1568-ban mondatott ki Celleben Hannoverában. R. . . y. G. . . v.
*Vehmgerichte or Fehmgericht, a tribunal in Germany during the
Middle Ages, of which there were several, all powerful, in connection with a
secret organisation .
A
halálbüntetés. (1865. 30. 372.) A halálbüntetés
minden régi és ujabb államban szükségesnek tartatott s korunk szelídebb érzelmű
népei között sem lehetett még kiirtani, ámbár a civilizált országok
közvéleménye eléggé hangosan nyilatkozott minden efféle emberi öldöklések
ellen. E kérdés már igen sok vita tárgyát képezte. Az egyik párt azon elvet
állítja fel, hogy a büntetésnek a vétség nagyságához és természetéhez
alkalmazottnak kell lennie. S miután vannak vétségek, melyek erőszakos halált céloztak
vagy előidéztek: annálfogva ily vétségek megtorlására a halálbüntetés a
legalkalmasabb, a a ki mások életére tört, annak életét az államhatalom szintén
kívánhatja, mert az emberi társadalom alapfeltételét támadta meg s az élet
jogát, melytől mást megfosztott, maga is elveszte. A halálbüntetés ellenei azonban azt állítják,
hogy az élet kioltása által büntetni nem lehet, mert az élet elidegeníthetetlen
jog; bebizonyított tény, hogy a halálbüntetés sem nem ijeszt viasza, sem
nem javít, végre pedig nincs is szükség ily véres megtorlásra, miután
azt más büntetésekkel lehet pótolni, anélkül, hogy a gyilkos tettét kellene utánozni,
ilyenek: a száműzetés és az élethossziglani börtön.
Ily
s ehhez hasonló okokkal küzdöttek már évek óta az államférfiak és emberbarátok
s ki tudja, mikor következik be azon idő, hogy a hóhért is azon elavult tárgyak
közé fogjuk sorozni, mint most már a középkor kínpadjait s kínzó-szereit…
Szent kötelessége minden államnak, — ha már az
akasztófát és vérpadot nem nélkülözhetjük — legalább oda törekedni, hogy a
halálbüntetés a legsúlyosabb vétségek lehető legkisebb körére szoríttassák,
nehogy a gyakori alkalmazás által elveszítse hatását és számos oly egyént szólítson
ki a világból, kik még javíthatók lettek volna. Az emberi nem ősi bosszúvágyát
jellemzi azon körülmény, hogy a föld minden népe egymást iparkodott felülmúlni
a halálbüntetés kegyetlenségeiben.
Németország
egyes részeiben csak 1838-ban törölték el ez iszonyatos hóhéri törvénykönyvet;
s ezóta, hála a kor haladó szellemének, nem a törvénykezési termekben él többé,
hanem már csak a könyvtárakban őrzik, mint kuriózumot, s mint az emberi vadság
egy lassan, de végleg kipusztított tanúját.
A nürnbergi vas-szűz. (1872. 17. 212.)
A sötét középkor s főleg az inkvizíció bámulatos találékonysággal
kigondolt kínzó eszközei között, melyek, hála fölvilágosodottabb korunk
szellemének, ma már csak a múzeumokban és ritkaság gyűjteményekben „kísértenek"
bennünket, talán egy sem volt iszonyúbb, kegyetlenebb az úgynevezett „vas-szűz"-nél,
melyet ama szánalomra méltó századok cinikus, vad humora „nevető szűznek"
is nevezett. E kínzó eszköz egészen a 17-ik századig fenn tudta magát tartani,
ha másutt nem is, de a spanyol inkvizíció szolgálatában. Mikor a franciák
1808-ban ez őrült vallási fanatizmus kegyetlen garázdálkodásának véget
vetettek, a spanyol inkvizíció börtöneiben még számos vas-szüzet találtak. Nürnbergben,
Regensburgban, Drezdában, de főleg a spanyol kínzókamarákban ez a kínzó eszköz
volt a legrafináltabb embergyilkolás koronája. E vas-szűz, szépen befestett női
arcot mutatott, két részből álló szétnyitható és összecsukható, hat láb magas
vasalak volt, melynek belső része vagy hosszú vasszögekkel, vagy vízszintesen
álló, élesre köszörült késekkel volt kirakva. Az elítélt a nyitott szerkezetbe
lépett, mely aztán egy rugó
megnyomása következtében szép lassan mind összébb-összébb szorult, míglen a
veszélyes ölelés által a hegyes vasszegek vagy éles kések a szerencsétlen
áldozatot összevissza vagdalták.
Csalások az amerikai elnökválasztásnál (1876. 53. 845.) Soha nem volt még, száz év alatt,
elnökválasztás, melynek kimenetele kétségesebb, s mely iránt épen azért az
érdeklődés nagyobb lett volna. A két párt, a most uralkodó republikánus és a
demokrata párt, a legnagyobb elkeseredéssel viseltetett egymás iránt, a
választási küzdelem a legnagyobb mértékben élére volt állítva. Vakmerő és hallatlanul
magas pénzbeli fogadások történnek, mint itt Tildén és Hayes* urakra.
Komoly
jelenség azon csalások gyakorisága, melyek a választásoknál, egyik egy, másik
másrészről, elkövettettek. Legalább mind a két fél ilyekkel vádolta a másikat,
s úgy látszik egyik sem alaptalanul. Csalások minden választásnál követtetnek
el: a magyar kortesek is elég leleményesek azon hadi cselekben, melyeket a
tágabb lelkiismeret a választási küzdelemnél szabadosoknak tart…Az amerikai
yankee (jenki), a világ e legravaszabb és mindenre képes népe tovább megy az
aránylag ártatlan cselfogásoknál. Ott napirenden van a választóknak hamis nevek
alatti beírása, egy választónak több kerület választó-jegyzékébe becsempészése,
rég meghalt embereknek a jegyzékbe fölvétetése, hogy neveik alatt aztán mások
szavazhassanak…
New-Yorkban
vagyunk az új (rendeltetésének még át sem adott) postaház épületének
belsejében, hol egy tágas terem hátulsó részéből, rögtönzött vasrácsozattal egy
ketrec van elrekesztve, melybe, egyszerre huszonötönként csukják be a csalással
vádolt választókat. A zavargókat, kiket az éjjeli őrjárat bekísér, nem
zsúfolják úgy össze, mint e szabad választó polgárokat. Csak a vasúti
ketrecekben szállított barmok helyzete hasonlítható e tisztes yankee polgárokéhoz,
kik közt, a csalók mellett, kétségkívül becsületes választók is lehetnek. Mikor
egyenként beeregetve, együtt van már 25 vádlott, megjelennek a bíróság közegei,
a ketrecből egyenként kieregetik a tisztelt polgárokat; mindeniket felszólítják
neve, választói jogosultsága s követett eljárása igazolására
Némelyek bírják is kielégi-tőleg igazolni magokat, s
ezek azonnal szabadon bocsáttatnak, a kóterben töltött néhány órájuk kellemes
és fölemelő emlékével. Aki igazolni nem tudja magát, azt vagy további
igazolásra visszatartják s egy ideiglenes börtönhelyiségbe (vizsgálati
fogságba) vezetik; vagy ha az általa elkövetett csalás egyszerre bizonyosan kiderül,
becsukják az állambörtönbe, s aztán a törvényszék kimondja reá fogsága
tartamát.
-a-r-
*Rutherford
B. Hayes lett az elnök.
LÁTOGATÁS A
BÖRTÖNBEN. (1881.31. 486) Festők által sokszor földolgozott, de azért
hatásában még sem csökkenő képet mutatunk be olvasóinknak ez alkalommal egy
francia lap után. Egy megható jelenet ez Paris leghíresebb fogházából, a
Mázasból. (A börtönről 1893. 6. 90. számban olvashatunk. G.) A szegény rabnak,
ki ott sínylik a börtön falai között, megengedték, hogy megláthassa gyámol
nélkül maradt nejét, gyermekét, kik látogatására jöttek a siralom és bánat e
szomorú házába. Hatalmas vasrudak rekesztik be azt a ketrecet, melybe a foglyot
beeresztik, hogy a rácson keresztül szót válthasson övéivel. A kis cella
fölülről nyeri a világosságot, melynek átszűrendő derengése még szomorúbbá
teszi a helyet. A hátul látható nyilason a börtönőr tekint befelé, nehogy a
veszedelmes ember valami menekülési kísérletet készíthessen elő. A fájdalom és
megindulás tükröződik vissza a fogoly arcán, amint karját kinyújtja a rostélyokon,
hogy kis gyermekét megölelhesse. A szegény gyermek nem érti meg a helyzetet,
csodálkozva tekint atyjára, kit vaskorlátokkal választanak el tőle…
EGY HALOTTAS HÁZ EMLÉKEIBŐL. A Szibériába száműzöttek sorsa. Írta: Dosztojevszkij. (1890. 12. 186.)
…A kijevi főiskola tanári karának egyik kiváló tagja, Sokolnik
Prokop Feodorovics 15 évi kényszermunkára ítéltetvén, a kula-i Osztrogban*
másfél évig hevert, míg az ólombányába került. Ezen idő alatt kartársai mindent
megmozdítottak a szerencsétlen férfiú megmentésére, kinek egész bűne abból
állott, hogy tanítványainak némelykor angol és olasz hírlapokat adott,
melyekből az ottani egyetemek előnyös helyzete, a tanárok függetlensége és
egyéb lényeges ellentétek kivehetők voltak. Sokolnik a lapok szélére
irónnal különféle megjegyzéseket tett, a többit aztán elvégezték irigyei és a
titkos rendőrség. Befolyásos barátai annyira vitték dolgát, hogy a kula-i
parancsnoktól Sokolnik magaviseletéről tüzetes jelentést követelt a
rendőrminiszter. Az igazság helyett azonban elferdített tények kerültek
illetékes helyre és Sokolnik ott veszett. Miklós cár alatt bizonyos
tekintetben különbséget tettek a politikai vétségekért elítélt fegyencek, és
holmi útonálló rablók, vagy orgyilkosok között. Jelenleg sokkal jobb dolga van
az apagyilkosnak, mint az alig tizenhét éves tanuló suhancnak, ki Genfbe posta
útján ostoba költeményeket küldözget s e miatt Szahalinba kerül.
Rólam, úgy hiszem, senki sem fogja feltenni, hogy túlzottan adom elő a dolgokat. Kevesebbet mondottam, mint amennyi való és igaz, de szégyenpír futja el arcomat, ha elgondolom, hogy testvér testvért üldöz, öl, gyilkol. A baj napról-napra növekedik. Nemsokára elmondhatjuk, hogy vérben és könnyekben merült el a nagy Oroszország.
*Osztroh
(Острог, oroszul Osztrog) város
Ukrajnában, a Rivnei terület Osztrohi járásának székhelye
A BÖRTÖN-REFORM KEZDEMÉNYEZŐJÉNEK EMLÉKÜNNEPE. (1890. 12. 190.)
Most január 20-án tölt be száz éve, hogy Chersonban, az Azovi-tenger partján, hirtelen halállal kimúlt az emberiség egyik legnagyobb jótevője, az áldásos emlékű Howard János. A börtön-reformnak volt ö kezdeményezője, az emberek mesterséges kínzásai ellen legékesebben szóló s nemes példája által ez ügyben legtöbb sikerrel ható agitátor.
A nemes Eötvös József báró volt az elsők egyike, ki az ő tanítványaként minálunk felszólalt, s ma már vannak hazánkban is rabsegélyző egyesületek, a törvények gondoskodnak az elítélt foglyok tisztességes ellátásáról…
A múlt század második feléig a kínzás és kínzó-eszközök alkalmazása mindenütt divatos volt, s csak egyes kivételes esetekben, különösen az adósok börtöneiben volt a vagyonosabb embereknek kényelmesebb életmódjuk. Nemcsak az elítélt bűnösöket, de legtöbb esetben a vizsgálat alatt álló foglyokat sem tartották többé embereknek, hanem az állam és társadalom felesleges terheinek, kiknek elpusztulása minden tekintetben csak óhajtandó. Howard memorandumában, melyet az angol parlamenthez benyújtott, még ebben az országban, a mely málékkor a művelődésnek magas fokán állott, itt sem talált oly börtönt, hol a bűnösök egészségi viszonyaira tekintettel lettek volna. A rabok élelmezését és ellátását üzérkedő vállalkozók bérben kezelték. Piszok, túltömöttség, ragályos bajok uralkodtak mindenütt, már az építésnél is csak arra ügyeltek, hogy a rabok megszökését lehetetlenné tegyék, a kellő szabad levegő s tisztaság árán is. A legtöbb börtönben az erkölcsi szempontok sem jöttek számítás alá. Öreg és gyermek, férfi és nő, megrögzött bűnös és ártatlan vizsgálati fogoly egy és ugyanazon helyiségbe zárattak el.
Az angol börtönökben már Howard idejében is ritkább volt a kínzó eszközök alkalmazása, mint Európa más részeiben, de azért még itt is hajmeresztő eseteket sorol fel. (Az olvasót megkíméljük ezek ismertetésétől. G.) A gályarabok és halálraítéltek földalatti lyukakban éltek, hova napsugár soha sem juthatott, s a többiekkel össze voltak zsúfolva undok férgekkel telt piszkos helyiségekben. Az őrülteket vadállatok gyanánt megláncolva ketrecekbe zárták, sokszor az úgynevezett bűnösöket is. Komoly törekvéseket találunk, hogy a börtön javító intézet legyen. Intézet, mely a megtévedt embert áldást hozóan a társadalom hasznos tagjává igyekezzék tenni s megmenteni attól, hogy a társadalom ellensége legyen. Egy század telt el azóta s ez a század most a vége felé a művelt világban mindenütt őszinte reform-törekvéseket látunk. Sok, igen sok tényező hatott közre, hogy a változás általános legyen. De aki ehhez a nagy fordulathoz az első követ megmozdította, ki apostoli buzgalmával, s páratlan önfeláldozással eszméket, s példát egyaránt adott, a valódi nemes emberbarát Howard, megérdemli, hogy emléke kegyeletben maradjon az utókor előtt.
*
John Howard FRS (1726 –1790) was a philanthropist and the first
English prison reformer
A BÖRTÖNÜGYRŐL. Zöldi Márton. (1905. 36. 574.) A nemzetközi börtönügyi kongresszus tanácskozásainak alkalmából aktualitást nyert az a szomorú hely, melynek puszta emlegetése is sivár, lesújtó érzést ébreszt. Értjük a börtönt, amelyet a jogász nyelv letartóztatási intézetnek mond, s mely fokozati különbség szerint így osztályozódik: fegyház, börtön, fogház, állam-fogház s javítóintézet. Az utóbbi kizárólag fiatalkorú bűnösök részére van berendezve. A börtön régi intézmény, mely végig kíséri az egész emberiség történetét, s fejlődési fokai az emberiség fejlődésének jelzői.
A
középkor börtöneiről világos kép áll előttünk. Gyalázatos, embertelen volt.
Minden börtönnek megvolt a maga kínzó-kamrája. Némi büszkeséggel említhetjük.
hogy a kínzó vallatásban, a tortúrában hazánk büntető-igazságszolgáltatása
enyhébb eszközöket alkalmazott, mint az úgynevezett művelt Nyugat. A bűnügy
története érdekes jelenségre utal: mennél borzalmasabb volt a bírói
tevékenység, annál nagyobb arányokat öltött az elkövetett gonosztett is
mennyiségben és minőségben.
Törvényeink szerint a bűnös testi bántalmazása hivatalos hatalommal való visszaélést állapít meg, melyet a törvény börtönnel és hivatalvesztéssel torol meg. Ez a nagy fordulat nem régi, alig százötven esztendős. S a nemzetközi börtönügyi kongresszus tagjainak elévülhetetlen érdeme van abban, hogy minden középkori vonatkozást kiküszöböltek a börtönből. Mert a börtönnek, legyen az fegyház, börtön, fogház, államfogház, vagy javítóintézet, nem lehet más célja, mint hogy az elítéltek alkalmat nyerjenek társadalomellenes érzésük leküzdésére, hogy megjavulva térjenek onnan vissza az emberi társaságba.
Sem a fejlett elmélet, sem a tudás, sem a józan szigor
nem képes megakadályozni, hogy a börtön sokakra nézve ne váljék az erkölcsi süllyedésnek
valóságos iskolájává. A börtönben ép úgy, mint az életben megvan a rossz
társaságnak kárhozatos befolyása. Ezt szomorúan bizonyítja a visszaeső bűnösök
félelmetesen nagy száma. És ez ellen nincs védekezés, nincs segítség. A
legnagyobb, a legmerészebb utópiák közé kétségtelenül azt kell sorolnunk, hogy
valaha olyan idő következzék el, mikor a bűn kipusztul az emberi hajlamból. Meg
kell tehát barátkoznunk azzal a borús gondolattal, hogy a börtön állandó, örök
intézménye marad az emberiségnek.
A NEMZETKÖZI BÖRTÖNÜGYI KONGRESSZUS (1905. 36. címlap) A mai társadalom egyik legégetőbb
kérdése a börtönügy. Az újabb kor igazságszolgáltatása legalább eszmeileg nem a
bűn megtorlására, hanem az emberi társadalom védelmére és a bűnös megjavítására
törekszik. Az elítélt fegyenc, akár javító-intézetbe internált fiatalkori
bűnös, akár megrögzött gonosztevő, kell, hogy dolgozzék, és ipari mesterséget
tanuljon.
A bűnügyi szociológia egyik legalaposabb művelője, az
angol Ellis Havelock, lemondó hangon jelenti ki hogy a fegyházakból jóformán csak azok térnek
vissza megjavulva, kik erkölcsileg épek voltak, mikor oda kerültek.
Dosztojevszkij, ki a világirodalom összes írói közül
legközelebb tudott fórkőzni a bűnös ember lelkéhez, a «Halottasház emlékiratai»-ban
egész sereg elítéltet állít elénk, kik erkölcsileg kifogástalanok, kik nyugodt,
harmonikus lélekkel élnek megláncolva, megbélyegezve a katorga rettenetes
légkörében. Fájdalom, ez a kisebb része az elítélt bűnösök nagy tömegének.
Az
eddigi hat kongresszust a következő városokban tartották: London, Stockholm, Róma,
Szentpétervár, Paris, Brüsszel. A hetedik az idei, s szeptember 3-ától 10-ikéig
tart Budapesten.
KÉPEK:
A
MUNKÁCSI VÁR
A SZAMOSÜJVÁRI FEGYHÁZ
FŐÉPÜLETE
A
NEMZETKÖZI BÖRTÖNÜGYI KONGRESSZUS VEZÉRFÉRFIAI
A
KASSAI JAVITÓ-INTÉZET NÖVENDÉKEINEK FÜRDÉSE
A
MÁRIA-NOSZTRAI FEGYHÁZ
AZ
ILLAVAI FEGYHÁZ.
A
VÁCZI FEGYHÁZ.
KERTI
MUNKÁSOK A SZÉKESFEJÉRVÁRI JAVÍTÓ-INTÉZETBEN
LAKATOS
MUNKÁT VÉGZŐ RABOK A SZEGEDI CSILLAG-BÖRTÖNBEN
MUNKATEREM
A RÁKOSPALOTAI LEÁNYJAVÍTÓ-INTÉZETBEN.
Erdélyi fényképei
*
A
váci új fegyház. (1859. 2. 17.) Az épület, mellyen
meglepetéssel pihen a gőzösön utazó szeme, midőn Vác mellett elhalad, 1755 óta
áll, ekkor boldogult Mária Terézia királyné nemes ifjak növeldéjéül kezdte
építtetni. Ezen eredeti rendeltetése az épületnek nem teljesülhetett, s
befejezetlenül meredtek a nagyszerű alapfalak az égnek, egész a legközelebbi
időkig. A magas kormány rendeletével a múlt években felépíttetvén, a nagyszerű
épület, mint cs. k. fegyház fogadja magába a törvény által elítélt bűnösöket. .
Hivatalos
személyzete az intézetnek: maga az intézeti főnök, egy ellenőr, három írnok s
egy ügyvezető, ki a munkát kiosztja. Van saját lelkésze, orvosa s egy tanítója,
ki naponkint előadást tart a fegyenceknek. A 900-at meghaladó fegyencek
napirendje következő: reggeli 6 órakor fölkelnek; megmosdván, ágyaikat megvetik
s magukat tökéletesen rendbe szedvén, dolgozó termeikbe vezettetnek. Itt a
reggeli imát áhítattal végezvén, napi munkájukhoz fognak, mely varrásból áll,
t. i. a cs. k. katonaság számára egyenruhákat készítnek, melyek közöl különösen
feltűnő az atilla, és magyar nadrág varrása és zsinórozása, ezeket a
legszabályosabban készítik el.
A
varrásért minden darab munkától megszabott díjat kapnak, melynek egy harmadát
bent az igazgatóság által vezetett takarékpénztárban kell hagyniuk, két
harmadát pedig engedményezett külön élelmezésre fordíthatják. Azonban a
takarékosak megelégedvén rendes élelmezésükkel, egészen bennhagyják, s szabadulásukkor
az egész összeg minden hiány nélkül pontosan kezükbe adatik.
Reggeli
7 1/2 'órakor a r. katolikusok ritka ízlésű s valóban gyönyörű imaházukba
seregelven, áhítatos éneklés mellett hallgatják a sz. misét. A templom, mondom,
ritka szerkezetű: négy osztályból áll, két földszinti s két karzatból egyenlő
nagyságban, fokozatosan padokkal, ugy hogy a miséző, vagy a szónokló lelkészt
mindegyik láthatja, mert az oltárhoz 10 lépcső vezet föl. Magasan diszeleg az;
a főoltárkép a szeplőtlen Szűz Anya képét ábrázolja, két oldalról egy angyallal.
A díszes templomi öltözékek Bécsben készültek, s csak
nem rég érkeztek. A templom hajójában csak néhány pad van, a hivatalnokok
számára. A más vallásúak szintén rendesen részesülnek egyházi oktatásban. A
fegyencek egy éven fölül egész 10 évig vannak ide ítélve, s közölök 23 éves
korig mindegyik tanköteles, habár bölcsészeti osztályokat végzett is.
A fegyház iskolájában naponkint 80-an nyernek
oktatást. A tanítási órák fel vannak osztva: hétfőn magyar olvasást, írást;
kedden számtant; szerdán német olvasást, írást; csütörtökön magyar olvasást, írást,
délután egyházi éneket; pénteken mezei s kerti gazdaságtant; szombaton német
olvasást s írást és számtant tanulnak. A tanoncok hosszú keskeny asztalok
mellett ülnek karos székeken, mindenkinek van egy kis fiókja, hol íróeszközét
tartja. Van egy nagy számtábla, s az olvasáshoz magyar-német hangoztató
táblácskák.
Délelőtti órákban a fegyencek a belső udvarba egy órai
sétára mennek, hogy egyedül az eget látva és saját lakásukat… Déli 11 ½ órakora
munka ideje megszűnik, minden osztályban egy-egy fegyenc hangosan elmondja az
„Úr angyalát." Étkezés után egy órai szünetük van, szünet után a munka
folytatására mennek dolgozó termeikbe, de az egy órai séta délutáni órákban is
megtörténik. Este felé hálótermeikbe vonulnak, hol a 7 órai harangszó imára serkenti
őket…
Van e fegyháznak egy sok hasznú, gőzre alkalmazott
gépezete, mely a konyhában főz, a mosás és fürdésre meleg vizet ad, ruhát
szárit bámulatos gyorsasággal és vizet szivattyúz.
Van hidegfürdő is a Dunán, de az épületben is vannak
kád- és zuhany-fürdők… Meleg étket napjában háromszor kapnak, s igen nagy
tisztaság és szolgálatban részesülnek. Az orvos órákat tölt közöttük mindennap,
sőt házi gyógyszertáruk is van, hogy rögtön segélyükre lehessen. A víz
mindenüvé a Dunából átszűrve kavicson keresztül a föld alatt vezettetik, van
azonban a közép udvarban két szivattyús kút is.
A ház igazgatója Margets Károly ur hosszú évi
tapasztalása után úgy kormányozza, hogy bár teljesen szigorú, mégis mindenki
szeretetét bírja, s így a rendet, tisztaságot fönntartani, a javulást előmozdítnia,
többi hivatalnoktársaival kezet fogva, a legszebben sikerül. F. A.
A
szamosújvári országos fogház. Tauffer Emil (1867. 17. 200.)…A külső udvar
kapuja tárva van, a fegyveres őr mellett beléphetünk. Szürke darócba öltözött,
s nagyobbára lánccal terhelt fegyenc-csoport vonja magára rögtön figyelmünket;
fát vágnak ezek közül némelyek, mások az udvaron elszórt fészerekben kádár- s
kovács-munkával foglalkoznak. Két udvar által elválasztva, három egymással
szemben fekvő, különböző korbeli épületből áll az intézet.
1786-ban
II. József császár alatt országos fogházzá alakították ez épületet, s katonai
kezelés alatt maradt 1807-ig, ekkor polgári kézbe bocsáttatott át. Ma kóroda*
és raktárul használtatik, mert a fegyház különválik tőle.
Ide
hozzák be Erdély minden törvényhatóságától az egy évnél hosszabb
fogságbüntetésre ítélt fegyencet, hogy eleget tegyen szenvedései által a
társadalmi jogrenden elkövetett sérelemért, hogy büntetése által erkölcsileg
megjavulván, azt többé ne veszélyeztesse. Két célja van tehát ezen intézetnek:
t. i. a büntetés és javítás.
A fegyencek napi rendje: 5 órakor kelnek, folyosón
térdelve imádkoznak, ezután mosdanak s a munka-szobákba vezettetvén, munkához
látnak. 7 órakor 1 3/4 font kenyeret kapnak egész napra a most ebből
reggeliznek, 12-kor megperdülvén a dob, ebédre gyűlnek, mit hálószobáikban
végeznek. Ebéd után ½ 2-ig nyugszanak,
utána pedig 7-ig ismét dolgoznak. Szürkületben egy félórai sétát tesznek a
belső udvaron, végeztével dobszóra szobáikba vonulnak; itt megszámláltatván,
rájuk csukatnak az ajtók s nem sokára az egész épületben halotti csend uralg,
melyet csak a folyosókon s az intézet körül felállított őrök hosszan elnyújtott
jelkiáltása szakit félóránként félbe.
Minden
látogatót kellemesen fog meglepni azon fénylő tisztaság, mely az intézetnek
minden termében honol, s mely kétségtelen érdeme az igazgató urnák. Sokan a
látogatók közül ebben vélik az intézet tökéletes szervezetének is mérvét
feltalálhatni, teljesen megelégedve távoznak az intézetből s fennen hirdetik,
hogy mily jó dolguk van a raboknak a szamosújvári fogházban. Az így beszélők
azonban csak a keretet tekintik, s feláldozzak a látszatot a valónak;
belsejében, a rendszerben fekszik a baj, a jelenlegi külső csak aranyfüst rajta,
mely romlott szervezetet, dezolált (sivár) társadalmi viszonyokat takar.
Magyarország börtönei rossz lábon állnak, de az erdélyiek még sokkal rosszabban.
*mozgó kóroda,
mozgó hadikórház wiki.
Esték a börtönben. Benedek Aladár (1868. 246.) A megszokás hatalma mily nagy az emberen! A legkellemetlenebb, sőt legnyomorultabb helyzetet, melytől első pillanatra visszariadunk, s azt vélnők, hogy készebbek vagyunk meghalni, mint azt elviselni, — végre még tűrhetővé teszi a megszokás…
Tekintsünk
meg egy börtönt. Az ajtó becsattant. A börtönőr ráfordította a lakatokat az
ajtó závárjaira. Már hallatszik a rabok tovahaladása, s utána a többi
börtönajtók egyenkénti becsapódása. A vaskos hajdú-káplár kardjának csörrenése
is lassan halkabban hangzik és elhalóbb lesz. Börtönünkben még mindig ünnepi
mozdulatlanság uralkodik. Legfeljebb egyik vagy másik nyúl éhesen szalmapárnája
alá, honnan cipója megmaradt felét vagy pipáját veszi elő. Az első aztán
lekuporodik és a priccs (faágy) felső deszkái rejtett szegletéből húzza
ki a bicskát, mellyel hozzá fog a vacsorához. A többi mereven ágyán ül, vagy
hanyatt dől rajta, és egy-egy megjegyzést ejt el, hogy mily sokáig tart ez az
infámis vizitáció! Tudni kell, hogy addig nincs biztos állapot, míg az utolsó
vasajtó csattanása el nem hangzott, mert gyakran történik, hogy valami
feledékenység végett (sőt olykor politikából) ! visszafordul a börtönész, és a
börtönajtó hirtelen felnyílik s akkor…
A
vigyázat törvényét lassankint áthágják…A legelső tiltott tárgy, mi elhagyja
tiltott rejtekét: a pipa. A második a kés. A harmadik s negyedik
a bor, pálinka. Ezután jön a kártya, vagy egyéb játék-eszközök. E
börtönzárás időszaka valóságos barometrumát képezi a börtönben lévő rejtett
tárgyak kisebb nagyobb értékességének (persze csak a rabokat illetőleg). A
vizitáció azonban halad. „Már az utolsó folyosón vannak" — szólal meg
egyik és rideg áhítattal nyúl a szalmazsákba s annak mély szegletéből kártyát
húz elő, mely gondosan papírba van takargatva. Ennél drágább portéka a
börtönben már csak a gyertya lehet, mit hogy nem szabad égetni, bizony
nem a legszebb rendszer bizonyítéka. Alighogy a papírból kitekergeti azt, már a
szoba közepén asztal készül. Igenis készül és áll: a csöbör tetejére
fektetett szalmazsákból…
Meggyújtják
a gyertyát (mécsnek is nevezhetjük), s a kinek pénze van, leül a rögtönzött
asztalhoz és megered a „ferbli" vagy „huszonegy" lovagias harca. A
játék csak krajcárba megy, a mi itt nagyon sok pénz…Egy ily börtönben olykor hét,
nyolc ember is együtt van, s míg három vagy négy játszik, a többi hasonlóan
valamely tiltottabb foglalkozást űz, mint például dohányt vág, fából pipát,
tükröt, vagy feszületet farag, amiért az intelligensebb (pénzesebb) kollegák
adnak egy garast olykor. Akad azután, aki minden okosabb teendő hiányában
nagyot horkol, vagy csizmáját (ha van) tisztogatja másnapra, vagy végre, a ki
falhoz dőlve nézi e vegyes színű truppot és elméláz az emberek szegénysége,
gyarlósága felett…
Íme az egész kép teljes világításban és ez még csak egy
börtönnek a képe. Hol van a többi, melyek bár alapvonásaikban mind egyezők
ezzel, az alakok belső s külső árnyalatainál fogva külön s külön eredeti s
érdekes látványt nyújtanak. És ez az élet így folyik itt napról-napra, kevés
változatossággal, hacsak a börtönész nagy csendességgel meg nem lesi őket az
ajtólyukon, melyen csak kívül van egy kis retesz, mit ha félrebillent, az egész
panorámát láthatja. De a börtönész ezt csak nagy jókedvében teszi, mert különben
sokkal lomhább és fáradtabb, hogysem ily vadászatokat tartson, mik leginkább
azon célra vannak fenntartva, hogy ez által is mérsékelje a ház tisztességes
lakóit, kik különben igen elbizakodnának és a féktelenségig menne tivornyájuk. Ez
eshetőségre azonban némileg mindig el vannak az illetők készülve, s ha
legkisebb neszt hallanak, azonnal néhány másodperc alatt oly hirtelen változás
történik, minőt semmiféle színpad nem mutat fel. A legelső neszre a gyertyát
oltják ki, s a mint a másik neszt hallják, a legnagyobb sietséggel dugnak el és
tesznek helyére mindent, úgy hogy azon néhány másodperc, míg a börtönész az
ajtót kinyitogatja, nekik teljesen elég arra, hogy a rögtönzött asztal és
székek mind eltűnjenek és mindenki a helyén hortyogva feküdjék.
Népnevelés és felvilágosodás! Jöjjön el a ti igaz
országotok!
MÁRIANOSZTRA. (1908. 47. 952.) Az államvasutak szobi állomásától 7-5 km.
távolságra fekszik Márianosztra községe, a börzsönyi hegység által
körülvett festői völgykatlanban. Már messziről feltűnik kettős tornyával az a
hatalmas épülettömb, mely egykor kolostor volt, most pedig a bűnösök megjavításának
szolgál hajlékul.
Wagner Paula első főnöknő 1858. augusztus 15-én huszonegy irgalmas nővérrel vette át az intézetet, az ünnepélyes beiktatás pedig október 17-én történt, midőn Scitovszky János hercegprímás vezette be a nővéreket a javító- és fegyintézetbe, melybe a Budapesten feloszlatott nőfegyházból, valamint a törvényszéki fogházakból az év végéig már 323 letartóztatottat és 21 javító-intézetbe küldött leányt szállítottak be.
Az igazgató főnöknő mellett az intézetnél 1870 óta egy ellenőr, azonkívül a különféle vallásúak számára részben helyben lakó, részben oda járó intézeti lelkészek, valamint orvos van alkalmazva. A fegyencek gondozását, felügyeletét, tanítását, nevelését, az intézet hivatalos ügyiratainak feldolgozását, szóval az összes teendőket, az igazgató főnöknő vezetése alatt 42 irgalmas nővér végzi. A biztonság és az esetleg szükségessé válható karhatalom készenléte céljából az intézetnél még 21 fegyőr is van szolgálatban. Dr. Bernáth Géza, kúriai másodelnök volt az a gondolata, hogy a fegyenceket úgy nemzetgazdasági, mint egészségi és erkölcsi szempontból, különösen a földművelés, kertészet és mezőgazdaság terén kell foglalkoztatni, mert nagyobb részük úgyis a földművelők közül kerül ki.
A fegyencek élete az intézetben imádsággal, tanulással és munkával telik el. Nagy gonddal végzik ott a sokat hangoztatott felnőttek oktatását minden szempontból. Analfabéta nem kerül ki az intézetből. De a háztartás, ipar s mezőgazdaság szempontjából is kitűnő nevelésben részesülnek. Az épület tisztántartásánál, a főző-, mosó-, kenyérsütő-konyhán és a vasalásnál, mindenütt szakképezett nővérek vezetése mellett tanulják meg a fegyencek.
A konyhakertészet, fatenyésztés, gyümölcstermelés, virágkertészet, a korai és késői kertészkedés a melegágyakban, valamint a szőlő-termelés. Minden ágban külön-külön ahhoz értő nővér felügyelete alatt tanulják és gyakorolják a fegyencek a különböző kertészeti ágakat. A női fegyencek a szántást, vetést, aratást, cséplést, széna-gyűjtést mind maguk végzik minden külső segítség nélkül csapatokra osztva, egy-egy apáca vezetése alatt, csak a kocsis szerepét tölti be férfi.
*
A karlaui fogház. (1871. 43. 537.) Mióta a múlt század végén egy olasz jogbölcsész, Beccaria korszakot alkotó műve „A bűnökről és büntetésekről" a büntetőjog terén elmélkedésre hívta a tudósokat, mióta a nagy francia forradalomban hirdetett magasztos eszmék, a XVIII. század bölcsészeti befolyása a tényleg fennálló igazságtalan állapotoknak harcot üzentek, a büntetőjog körüli kérdések leginkább két irányban foglalkodtatták, sőt foglalkodtatják ma is a jogbölcsészeket. Mi az állam büntető jogának alapja, miért van joga az államnak a bűnöst megbüntetni? és mi a büntetés célja, mi célt kell a bűntető hatalommal a bűnösre kimondott büntetés által elérni?
Ami a börtönrendszereket illeti: legrégibb a nálunk
még mindig divatozó u. n. régi fegyház-rendszer, mely csak több kényelem
és a közös munka által különbözik a múlt század börtöneitől. Nappal és éjjel együtt
nagy termekben vannak a fegyencek, ha bűnösségük szerint főbb kategóriákba
osztva is, de egymás rontó befolyásának háborítatlanul kitéve: nagy gonosztevő
kis bűnössel együtt. Ilyen megyei börtöneink állapota, de ilyenek országos
intézeteink is. Irigyelve tekinthetünk az előhaladtabb külföld ily célú
intézeteire, melyekben nem a bűn iskoláját, hanem a javulás hathatós eszközeit
látjuk. Ez újabb rendszerű fegyintézetek alapelve: a fegyencek elszigetelése,
minden egymásközti érintkezés lehetetlenné tétele. Ezt vagy az u. n. hallgató
vagy auburni-nak is
nevezett rendszerrel vélik elérhetni, melyben a fegyenceket éjjel,
munkaszünetelés és étkezés alkalmával külön cellákba zárják, máskor közös
dolgozó termekben együtt dolgoztatják, de minden egymással érintkezés,
társalgás, sőt integetés legszigorúbb, mondhatni kegyetlen fenyítésével; vagy a
magán vagy pensylvaniai rendszerrel, a fegyenceknek külön cellákba
zárásával. Ez utóbbi rendszer szigorúan alkalmazva, kegyetlenségre vezet; a
fegyenc minden emberi érintkezéstől megfosztva, évekig még emberi lényt sem
látva, a legnagyobb rázkódtatásokon megy át. A statisztika tanúsága szerint a
társaságra teremtett lényre nézve az ily elszigeteltség aránytalanul gyakran
lesz elmebetegségek kútforrása. E nagy szigort az elszigetelésben újabb időben enyhítve,
s a foglyoknak egymással való érintkezésére szorítkozni látjuk. A fegyencek
meglátogatása celláikban, hol a napot dolgozva töltik, honnan csak a séta
idején jöhetnek ki nemcsak megengedve, de a velük közlekedés művelt
emberbarátok, lelkészek, tanítók részéről ajánlva is van. A magánosságában
magába térő bűnös fogékonyabb a jó tanács, a lelki oktatás iránt, a ha
kiszabadulásakor a társadalom nem taszítja el magától utált páriaként, hanem
becsületes, munkás életre törekvésében leginkább társulati úton segítségére van,
még hasznos tagjává válhat az államnak. A magánrendszer számos
változatosságban, a javított régi fegyházrendszerrel kombinációjában képezi az
újabb, ú.n. vegyes rendszereket.
Az elszigetelt rab mit sem tehet, az ajtaján lévő
nyilason át folytonosan ki van téve őrei felügyeletének, s az egész fal csak
arra való, hogy rabtársaival s a külvilággal ne érintkezhessek.
A karlaui fegyház külsejét illetően a
régi, erős torony és a szomszéd épület a régi fogház; a háromemeletes épület a
középen az újonnan épült rész, a magánrendszer szerint épített börtön. E fogház
Styriában, Grätz mellett fekszik, rendkívül szép, regényes vidéken. A legújabb
rész az utóbbi három év alatt épült. Építésénél a csillagrendszer lett
alkalmazva, mely az ily célú újabb intézeteknél csaknem általánosan el van
fogadva; mely szerint az épület egy közös központból kiinduló több szárnyból
áll. Innen az egész épület belátható. Ily szárny Karlauban három van.
A
750 cella a folyosók hosszában, ajtajukkal erre nyílva fekszik. Hosszuk 7 láb,
szélességük 4 láb. Az ajtóval szemben az ablak. Jobbra az ajtótól fel- és
lehajtható vas-nyugágy matraccal, fali állvány fából mosdó-medencével; balra
fa-asztal fiókkal és székkel, az asztal felett a gázláng csöve; az asztal alatt
a Meissner-féle fűtés és az ajtónál a tisztító csatorna medencéje. Az ételt és
munkához való anyagot egy, az ajtón alkalmazott nyilason át kapják a rabok a
cellájukba.
A börtön minden oly kényelemmel van berendezve, hogy e helyiségek legtöbb érdemes lakójának máskor ilyenben része alig volt. És kik lesznek e hely lakói? Mind igen derék férfiak, 10, 20 évre, élethosszig tartó rabságra ítélt fegyencek; nem afféle sehonnai csirkefogók, zsebmetszők, hanem magasabb rendű gonosztevők. Pl. egyik cellára már Ulbl, egy ötszörös gyilkosság miatt élethossziglani rabságra ítélt fegyenc van előjegyezve.
A kor humanisztikus irányú törekvéseivel a rabok
helyzetének lehető javítását célzó intézkedésekkel szemben ott áll a kérdés:
megérdemlik-e ez emberek e humánus bánásmódot? Ők az államtörvényeit lábbal
taposták, bűnt követtek el embertársaik élete, javai ellen, és az állam így
gondoskodik róluk, aránylag kényelemmel látja el e sötét társaság tagjait; míg
a jámbor, becsületes polgárok ezrei küzdenek az élet nyomora ellen és e
küzdelemben sokszor legyőzetnek. Van itt egy bizonyos elkeseredett, de szomorún
való logika, mely azt súgja az éhezőnek fülébe: lopj! — mert rosszabbul már nem
lehet dolgod; gyilkolj! hisz saját életed sem ér egy fabatkát! Az állam, mely
rabjainak fogházakat építtet, gondoskodjék szegényeiről, proletárjairól is! Ha
emberszeretetét vezérli a gonosztevővel szemben, ne vonja meg azt becsületes
alattvalóitól se.
T. L.
Die Justizanstalt Graz-Karlau ist eine österreichische Strafvollzugsanstalt. Sie ist
eine von zwei Justizanstalten im Gemeindegebiet der Stadt Graz in der Steiermark. Mit einer Kapazität von 522 Haftplätzen
ist die Justizanstalt die drittgrößte Strafvollzugseinrichtung in Österreich.wiki.
A
nürnbergi magány-fogház. (1872. 52. 660) Társadalmi életünk
egyik legnagyobb betegségének jele az, hogy míg a becsületes szegény ember
gyakran hajléktalan, vagy legfeljebb tán sárkunyhóban lakik: kénytelenek
vagyunk palotákat építeni a társadalom söpredékeinek, hogy a kunyhó lakója
békén nyugodhasson. S még kiáltóbb jele az a társadalom romlottságának, hogy az
előrehaladás magas fokán állónak kell tekintenünk az oly államot, melynek minél
több, minél nagyszerűbb ily palotája van a bűnösök számára. De ez már így van,
hiába küzdünk ellene, s ha e sebet ki nem égethetjük gyökeresen, legalább
igyekezzünk azon, hogy minél kevesebbet sajogjon.
Magyarország még igen hátra van e tekintetben is.
Eltekintve attól, hogy alig van állam, melyben a társadalmi rend ellen több és
nagyobb kihágás történnék: szomorú az, hogy alig van állam, mely e társadalmi
rend ellen vétők megfékezésére kevesebb eszközökkel rendelkeznék. Állami fogházunk
van összesen nyolc, Vácon, Lipótvárt, Munkácson, Lepoglaván, Szamosújvárott,
Illaván, Mária-Nostrán és Zágrábban, s ezek sem felelnek meg a kor igényeinek. Külföldre
kell folyamodnunk mintákért. Ilyen a nürnbergi, magány-rendszeren alapuló
fogház, mely a fogságbüntetés fogalmához kapcsolt céloknak a lehetőleg
megfelelni igyekszik.
A nürnbergi fogház 1869 végén nyittatott meg s a bajor kormány fényesen megcáfolta e nagyszerű épület, felállításával azt a föltevést, hogy a magánrendszer alkalmazása a fogházaknál drága. Magukkal a foglyokkal készíttette e telep egyes részeit, nevezetesen az épület egész negyedik szárnyát a séta-udvarokat s a föld- és egyengetési munkálatokat. A fogház 20 percnyire van Nürnbergtől. Várszerű, palával födött épületei, valamint a 20 láb magasságú körfal szeglettornyaival és mellvédével homokkő-kockákból vannak építve. A körfal előtti tért az úttól vasrácsozat választja el, mely mögött, a bejárattól jobbra és balra a főfelügyelők lakai, s valamivel odább mosolygó kertek között a többi személyzet s a nős felügyelők két háza áll. Ezek között egy száz méter hosszúságú kettős fasor vezet vörös virágú gesztenyefákból a főbejáratig, melyet kívül is, belül is egy-egy vaskapu zár. A két kapu köze hídmérleget képez, melyen a nagy mennyiségben beszállított kőszenet, burgonyát, szalmát, vasat mázsálják. A bejárattól balra van a tágas katonai őrház. Ebből egyetlen feljárás vezet a körfal tetejére, honnan messze kilátás nyílik. Jobbra pedig a kapuőr lakása, a látogatók számára egy váróterem, s a halottas kamra áll. A belső kapun belépve, az u. n. idegenek udvarába jutunk, melyet a tulajdonképi bemenet a fogházba, a központban levő igazgatósági épület s a kórház határolnak, jobbra-balra pedig alacsony fal választ el a fogházat körítő udvaroktól. A látogatót először is a jobb kéz felől eső udvarba vezetik, mely tágas és szellős s vetemény- és virágágyakkal, gyepes terekkel és facsoportokkal van tele. Ilyen kertben áll az egész fogház s e kert az üdülő betegeknek szolgál s a kilátást akadályozó sövény választja el a fegyencek séta-udvaraitól. Ez udvarok az épület négy szárnyának végeiben állnak, s minden ilyen kör 15 udvarra van osztva, melynek két öles falai, mint valami küllők futnak ki a figyelőháztól, mely az épületszárny végében áll. Minden ily egyes udvar 46 láb hosszúságú s elől 3, hátul 14 láb szélességű. Minden egészséges fegyenc itt sétál egy órát naponként, de nem egyszerre, hanem egymásután. Ez udvarokat eső és szél ellen lemeztető fedi. Az egész fogház alatt benn a földben még egy más épület van. Itt van elhelyezve a lég- és meleg víz fűtő szerkezet, négy készlettár, jégverem s a naponként 50 000 pint vizet szolgáltató kút. E kútból gőzszivattyú húzza fel a vizet két nagy vas-medencébe az épület tetejére, honnan csövekbe oszlik fel, melyeknek mindenfelé vannak csapjaik. A földalatti épületen áll aztán a körház hét, az igazgatósági épület öt és a négy épületszárny négy-négy emeletével.
Az
igazgatósági épületbe az idegenek udvarából tágas lépcső vezet. Az első
emeleten vannak a hivatali helységek, az igazgató és irodavezető, a lelkészek,
főbörtön-felügyelő és épületfelügyelő dolgozó szobája, tanács- és látogató
terem. A folyosó végiben egy erős ajtó, melyet csak nappal nyitnak ki. Az ajtó
a hatalmas központi csarnok elfő emeletébe vezet. Falai 40 láb magasságra
emelkednek, egész a tetőig, mely vasba foglalt üvegkupolából áll. E csarnoknak
az épület négy szárnyát összekötő három falában-31 láb magasságú s 8 láb
szélességű ablakok vannak. Miután e négy épületszárny mindegyikét egy egész a
tetőig érő üres tér választja kétfelé, folyosót képezvén középütt, a közpoti
csarnokból végig láthatni az óriásablakokon keresztül minden szárnyon
Minden szárny az első emelettől számítva még három emelettel bir, s minden emeleten a folyosótól jobbra-balra 17—17, összesen tehát 34 magán cellának, felügyelő szobának és szertárnak az ajtaja nyílik. A négy épületszárnyban van összesen 24 felügyelő szoba, 8 raktár, és 400 cella. Közöttük a folyosó bevezet minden emeleten a központi csarnokba, s annak falain karzatot képez köröskörül, úgy hogy az egyik szárnyból a csarnok karzatán át a másik szárnyba lehet eljutni. A második emeleten valamennyi folyosó egész a csarnok középpontjában fut össze, s itt van az oszlopokon nyugvó obszervatórium, figyelőszoba. Ebből a szobából az egész épület és annak minden helyisége belátható. Az emeleteket tíz egyenes és csigalépcső köti össze egymással. A karzatok. lépcsők és oszlopok öntöttvasból vannak. A központi csarnok földszintje sírbolt szerű termeket képez, honnan ismét az egész földszint belátható. Itt van a sütőműhely, liszt-, fa- és kenyérraktár, a konyha öt gőzüsttel, két tűzhely, a mosógép, szárító, mángorló és vasaló szerkezettel, a gépész, a szakács és különböző felügyelők szobája, fürdőszobák, tömlöcök, kettő belőlük sötét s olyan műhelyek és gépek, miknek befogadására egyes cella kicsiny volna, vagy a mik mellett több fegyencnek kell egyszerre dolgozni
A fegyenc, amint bejön, munkára szoríttatik, melynek meghatározásánál nemcsak az illető képességeit és hajlamait, de jövendőjét is szem előtt tartatják. Kevés fegyenc tud valami mesterséget, s itt a fogházban képeznek belőle szabót, vargát, asztalost, észteret, takácsot, könyvkötőt, lakatost stb. Minden fegyencnek ott vannak cellájában a mesterségéhez szükséges szerszámok s tapasztalt kézműves tanítja azok kezelésére. Van minden rabnak palatáblája, irkája, tolla, tintája, fali naptára s kap iskolai és erkölcsjavító könyveket és egy nyomtatott magaviseleti utasítást, melyből megtudhatja, hogy javulása mértékéhez képest micsoda kedvezményekben részesül. Némelyik még rajzolni és idegen nyelveket is tanuk Havonként szabad egyszer s a körülményekhez képest többször is levelet írnia 3 rokonai látogatását elfogadnia. Magányát különben csak a börtön felügyelő mindennapi, a mester gyakori s a hivatalnokok és lelkész olykori látogatásai szakítják félbe.. A templom az épület három felső emeletét tölti be.
Világos és barátságos s egy oltárt, orgonát, hivatalnok-karzatot és 248 egy-egy fegyencre készített ülőhelyet foglal magában. Az iskolaterem hasonló szerkezetű; 32 külön zárt szék van elhelyezve négy sorban egymás fölött. Szemben áll a tanító emelvénye, mögötte a falon a tábla, fali térképek, minták stb. E rendszer melletti tanítás oly bámulatos eredményekre vezetett máris, hogy nem egy nevelőnek jutott már eszébe, nem lenne-e jó magányrendszert a gyermekoktatásnál is alkalmazni
A nürnbergi fegyház. Kvassay Jenő. (1876. 17. 265.) A
nürnbergi fegyház birtokain a rét-öntözéseket tanulmányozva, alkalmam nyílt
magát az intézetet és annak egész berendezését is megszemlélni. E fegyházban
megkísérelték a büntetést a javítással azáltal egybe kapcsolni, hogy minden
fogoly számára külön cellát
rendeztek be, és az elkülönítés oly szigorú, hogy a foglyok egymással nemcsak
nem közlekedhetnek sohasem, hanem még látásból sem ismerhetik egymást, mert
valahányszor cellájukból kimennek, mindenkor álarcot viselnek.
A fegyház négy szárnyból áll, melyek félkörben vannak elhelyezve, az egészet 6 méter magas kőfal övezi, s területe a kertekkel és egyéb földekkel együtt 10 hektár. A négy szárny körcsarnokba fut össze, honnét az egészet átláthatni és ellenőrizhetni. A főfelügyelő itt foglal helyet és osztja a parancsokat. Egy-egy szárny 100 cellát foglal magában két-emeletnyi magasságban. A cellák úgy vannak elhelyezve, hogy közöttük egy széles, felső világítású folyosó húzódik végig, az emeleteken a cellákhoz csinos vaskarzat vezet, mely fonott kötélgyékénnyel van borítva. A fedélfészkek vasból vannak, hogy a tűz ellen biztosak legyenek. A cellák boltívesek, a padló kőlappal van borítva, egy-egy cella hossza 4 méter, szélessége 2,35 és magassága 2,75 méter, köbtartalma 25 köbméter.
A bútorzat a következő részekből áll: egy a falba
támasztható vaságyból szalmazsákkal, vánkossal, lepedővel és gyapjú takaróval,
egy asztalból, egy székből és fali polcból. Minden fogoly kap egy evő tálat,
teljes evőeszközt, sótartót, mosdó tálat, fogkefét, szappant, nemkülönben a cella
tisztántartására és söprésére szolgáló eszközöket. A cellák villanyos csengettyűvel
vannak fölszerelve, mely a börtönőr szobájába vezet, ha netalán a fogolynak
valamire szüksége volna. A cellákat gázzal világítják és vízfűtéssel fűtik.
A
fogolynak naponként egy órát kell a szabadban sétálnia, azonban ez a szó „szabadban"
nem veendő tág értelemben, mert a sétahelyet a szárnyak végén elhelyezett
félkör alakú 10 osztályból álló zárt ketrec képezi, úgy hogy a foglyok csak az
eget láthatják, különben mindenik maga jár fel s alá a mintegy méternyi széles
és 8—10 méternyi hosszú, magas fallal övezett rekesztékben. Ezen sétahely
közepén kisebb torony áll, honnét a foglyokat a felügyelő szemmel kíséri. A
házszabályok kényszerítenek minden foglyot a fogolyöltözet fölvételére,
valamint az élelmezés is ugyanaz. Magán vagy saját élelmezés nincs megengedve.
A fogolytól belépésekor mindent elvesznek, s különösen pénzt egyáltalán nem
szabad maguknál tartani. Este és reggel levest kapnak, délben egy tál ételt,
rendesen főzeléket és naponként egy fél kiló rozskenyeret, mely igen ízletes,
mint erről magunk meggyőződtünk. Az ételt a börtönőr az ajtón levő kör alakú
nyilason nyújtja be egy kanál segélyével, egy kis vizsgáló nyilas is van minden
ajtón, melyen a börtönőr észrevétlenül szemmel kísérheti a fogoly egész
életmódját.
A
fegyház egy templommal és iskolával van ellátva, hol az elkülönítés a
legszorosabban meg van tartva. Minden foglyot gyónószék szerű rekeszbe zárják,
honnét csak az oltárt vagy a katedrát láthatja; mind a két helyütt örök vannak
fölállítva, hogy a rabok egymással ne közlekedhessenek még írásban sem; ugyanis
itt szokott előfordulni, hogy egyes papiros darabkákon kérdéseket intéznek
egymáshoz: ki vagy te? Mennyi időd van hátra? Az iskola 6 osztályra oszlik, az
első és második osztály hetenként 4 órában, a harmadik 3-ban, a többi kettőben
nyer oktatást.
A
testi büntetés a fegyházból ki van zárva, a legszigorúbb fenyítés abból áll,
hogy a foglyot legfeljebb 8 napi időtartamra, sötét börtönre, deszkaágyra,
súlyosbításnál vízre és kenyérre ítélik,
a következő napon pedig rövidre kötik 4. óra hosszat, vagy a falhoz kötik az
egész büntetés idejére. A statisztikai adatok bizonyítják, hogy 1868-tól
1871-ig az elbocsátott foglyoknak 32 % a három év lefolyása alatt ismét
fogházakba vándorolt. Teljesen büntetlenül 55 % maradt ezen idő óta. A
legkedvezőbb eredmény mutatkozik azokra nézve, kik e fogházba kerülésük előtt
még nem voltak büntetve.
Hogy
megfelel-e a büntetés és javítás együttes kívánalmainak a fegyházak ezen modern
eszméken nyugvó berendezése, azt a jövő fogja megmutatni. A gondolat szép,
azonban megérdemel-e ennyi elnézést és kíméletet a bűnös, akit épen rakoncátlankodása
következtében kénytelen az emberiség vadállatként szoros őrizet alatt tartani?
Másrészről mindinkább gyökeret ver a tudományban az a meggyőződés, hogy a
gonoszság épen oly lelki betegség, mint akár a téboly, idegesség, úgy hogy az
erkölcsi elvetemültség csak egyik neme ezen betegségeknek, melyek tudvalevőleg
apáról fiúra átöröklődnek, és az apa idegessége a gyermek elvetemedettségét, az
unoka őrültségét vonhatja maga után.
A «MAZAS» BÖRTÖN PÁRISBAN. (1893. 6. 90.) Sokszor emlegették a közelebbi
napokban Paris nevezetes fogházát, a Mázas börtönt, avval a már világhírre
jutott pörrel kapcsolatban, melyet a Panama-csatorna részvénytársaság főemberei
és a társaság pénzének elharácsolói ellen indítottak, s folytatnak kímélet
nélkül. Itt e börtönben várják sorsuk eldőlését a híres, nemrég még
közbecsülésben állott urak, kiket a visszaélésekkel vádolnak.
Letartóztatás alatt a vizsgálati fogságot kell érteni, a mennyiben a Mázas-ba csakis a párisi rendőrfőnök, vagy az államügyész parancsa folytán letartóztatott egyének jutnak. Mint fenyítő fogház az egytől három hónapig terjedő időre elítéltek számára szolgál. Hosszabb börtönbüntetéseket a fegyenceknek Parisban a la Santé és *Grande Roqutette-ben, az egy éven túl terjedőket pedig Poissy, Melun, Gaillon, Loos vagy Beaulieu fogházaiban kell leülni…
A jövevényeket mindenekelőtt a
főkapu bal oldalán levő irodába vezetik, hol a szokásos megmotozás, méretes,
fényképezés, fürdetés és öltöztetés után számmal látják el s aztán zárkáikba
kísérik be. A zárkák nem egyformák. Vannak kényelmesebben berendezett szobák,
olyan vádlottak számára, kiket állásuknál fogva erre méltóknak tartanak; a
közönséges zárka bútorzata egy matraccal, fehér lepedővel és két
gyapot-takaróval ellátott faágy, továbbá asztal, szalmaszék és mosdó-készlet.
Télen hat órakor, nyáron pedig négy órakor mindenki felkel, ágyát rendezi és
mosakodik. A börtön udvarának közepén áll a séta-körönd, negyven, teljesen
elkülönített zárkával. Hetenként kétszer fogadhatják a foglyok családjuk
tagjait, vagy ismerőseiket. E célra egy sűrű vassodrony rácsozat által két felé
osztott terem szolgál, melynek külön zárkáiban a fogoly ülve vagy állva
beszélhet. Minthogy a rácsozat nagyon sűrű és a választó-faltól meglehetős
távolságban áll, suttogva beszélni nem lehet. A látogatás egy félóráig tarthat…
Az elítéltek és vizsgálati foglyok egymástól
elkülönítve tartatnak. A vizsgálati foglyok zárkái egy külön közre nyílnak,
mely a főépületet a zárkáktól elválasztja. Ily formán minden szökési kísérlet
lehetetlen, mivel még azon esetre is, ha valamely fogolynak sikerülne
zárkájából kijutni, az említett közön álló őrszemek rögtön észrevennék. Az
1850-iki államcsíny első napján a Mázas-ban
letartóztatott különféle államférfiak, tábornokok s egyéb politikai
nevezetességek külön vizsgálati zárkákba jutottak; de, midőn aztán a foglyok
száma a kétezret is meghaladta, hárman, sőt négyen is szorultak egy szobába.
Az elítéltek a zárkákban nekik való munkát kapnak. Többnyire papírzsákok, vagy tépés készítésével és zöldség szárítással foglalkoznak, a miért az illető vállalkozóktól bizonyos összeget kapnak, melyet kiszabadulásukig javukra írják. Az épületben példás rend uralkodik s nem volt reá eset, hogy járványok alkalmával a betegek létszáma szaporodott volna. A vizsgálóbírónak telefon útján hírül adott parancsára a vádlottak külön kocsikon a törvényszéki épületbe s onnan ismét vissza kísértetnek. A «Mázas »-ban letartóztatottak és fegyencek száma ezer, ezerkétszáz közt változik. Ennél többen nem férnének el a nagy épületben. Nevezetes jelenség, hogy a fentebbi szám évtizedek óta legfeljebb három, vagy négy százalék különbséggel megmarad.
A
tobolszki fogház. GRÓF ZICHY JENŐ
(1899. 23. 386. A két részből álló fogház
egymás szomszédságában épült az Irtis folyam magas partján. Az épületek erősen
és kőből épültek, a kerítésük pedig magas cölöpökből van. A nagy fogház,
melyben csupa gonosztevők, rablógyilkosok vannak elhelyezve, áll a főépületből,
a háló- és ebédlőtermekkel és többi melléképületből, melyekben a különféle
gyárak és műhelyek vannak. A hálótermek igen tágasak, kétoldalt a fal mellett
egymás mellett elhelyezett barnára festett priccsekkel, melyek nappal fel
vannak húzva. A falakat csak egy orosz szentkép díszíti. Egy teremben 15—20
ember hál; ezek közül fölváltva egyik a másik után napos, kinek kötelessége a
termet tisztán tartani, szellőztetni. Meglepett mindenütt az a nagy tisztaság,
milyent bizony nem is vártunk; lehet különben, hogy ez onnan van, mert a fogház
felügyelője német származású ember, kinek több érzéke van a tisztaság iránt,
mint a született orosznak. A melléképület műhelyei közt említésre méltó a
nagyobb szövőgyár, hol a ruháknak szükséges szöveteket, pokrócokat, állítják
elő. Külön-külön vannak a cipészek, szabók, asztalosok, szorgalmasan dolgozván
a fogház szükségletein, de megrendelésre is. Ezek mellett sok mással is
foglalkoznak, így kaukázusi emberek, perzsák, turkománok, örmények hímeznek
vagy ékszereket készítenek. A melléképületben vannak a konyhák, hol jó és
ízletes ebédet főznek, miről magunk is meggyőződtünk. Ünnepnapokon isteni
tiszteletre mennek a foglyok a házi kápolnáikban. Igen szép nagy az oroszok
kápolnája, de nem feledkeztek meg más vallásúakról sem, mert van külön kis kápolna
katolikusok s lutheránusok részére is.
A foglyok mind gyilkosság miatt kerülnek ide az egész orosz birodalomból, és pedig rendszerint 15 évi börtönre ítélve. A büntetési idő letelte után szabadon bocsátják őket, valahol Szibériában lakóhelyet jelölvén ki nekik. A legtöbb fogoly nem örül a szabadságnak, hanem rendesen a legelső embert, akivel találkozik, agyonüti, hogy újra a börtönbe kerüljön, mert ott jobb dolguk van, mintha maguk szabadjára eresztik őket. Különben is Szibériában a napszám nagyon kevés legfeljebb 20 kopek (26 krajcár) egy napra; az évnek egy harmadát pedig elveszi a sok ünnep, tehát nem valami rózsás életet nyújt a szent szabadság.
A gyűjtőfogház, mely leginkább deportáltak vagy keleti
Szibériába szállítandó foglyok ideiglenes tartózkodási helye, már nem olyan
tiszta. Itt kisebb-nagyobb cellák vannak egy-két, vagy több személy részére,
külön osztállyal nők és férfiak részére. A fogházőrök jó bánásmódban részesítik
a foglyokat, kancsuka már nincs sehol, legfeljebb a városi múzeumokban
mutogatnak még egyet-egyet. A fogház körül és a fogházon kívül dolgozó rabokra
katonaság és rendőrség gyakorolja a felügyeletet.
Közli: Csiki Ernő.
Tobolszk (oroszul: Тобольск)
város Oroszországban, Nyugat-Szibériában, az
Irtis folyó
partján…itt tartották fogva II. Miklós cárt és családjának tagjait, mielőtt
elindultak volna utolsó útjukra, Jekatyerinburgba.
wiki.
* * *
Jövőkép
Léghajózás lehető-e a csillagokig? Edvi Illés Pál (1855. 14. 110.) Földplanétánk minden évben, napkörüli pályáján február
és március havak folytán van európai oldalával a legcsillagosabb ég felé
fordulva, mint ezt kies éjszakákon bármelyikünk lelki elragadtatással észlelheti.
A csillagászok ilyenkor érzik magukat igazán elemükben, és fegyverzett
szemekkel kimondhatatlan gyönyörben nézik a magasságos régióknak ragyogványit.
A csillagos ég mindenikünket érdekel, néma felénk
ragyogásával merengésekbe süllyeszt; a holdban, mint a hozzánk legközelebb
(azaz csak 50 ezer mérföldnyi közre) álló planétában élő mozgó alakokat is
képzeltet s nagyszerű gondolatokat ébreszt. Azt a gondolatot, vajha lehetne
embernek oda még valamikor elhajózni, vagy onnét hozzánk valamely eleven
lénynek alá lebegni. E sejtelemhez némi kis remény-szárnyakat fűz az a
légtünemény, mely szerint földtekénkre hol itt hol ott néha más csillagbeli égi
testek, u. n. meteorok (levegői kövek) több ízben már vetődtek el. Ide tévedt
darab követ a Magyar Nemzeti Múzeumban is szemlélhetni. De hogy ez a kellemes
remény miként törpül alá az ábrándozások körébe, és hogy mily kézzelfogható
okokkal bebizonyul, miszerint az ember kötve van kizárólag a földgöröngyhöz: az
ki fog tetszeni, ha az itt következő tudósítást megolvassuk, mely egy francia
tudós léghajózónak 1837-ben kelt, és többször ismételt lég-balloni
tapasztalásokkal igazolt utazási naplójából van kivéve.
„Ezernyolcszáz
lábig a föld színvonalán fölül, az emberre minden benyomás kellemetes. Alá
nézve még minden tárgy tisztán felismerhető; és az utazónak úgy tetszik, mintha
madárként vitorlázna a levegőn át. De mihelyt az utas 1800 lábnyi magasságnál
följebb emelkedik, a légkör azonnal zordul, alatt minden tárgy egybe folyik, a
levegő vékonnyá válik, a lélegzet szorongó lesz, a beszélés majdnem lehetetlen;
sőt a szemekből, fülekből és orrból vér serkedez, a földi légkörnek testre ható
súlya már itt széttágulván. Mostantól fogva a hideg is mindinkább növekedik; az
ég kék mennyezete mindinkább elhomályosul, az élet mindinkább elhal, földön a leghalkabb
mozdulat a légballonnak borzasztó reszketését idézi elő. Huszonnégyezer lábnyi
magasságban már alig lehet kiállani néhány minutáig." Csillagokhoz tehát
még közelebb emelkedésről, föld fiainak szó sem lehet.
A
jövő háborúja. (1866. 504.)…Még néhány évtized, és
a háború költészete végkép, menthetetlen odavan. Nem emberek fognak szemben
állani egymással, hanem öldöklő gépek, melyek mellett az ember olyszerű
szerepet játszik, mint a fűrészelő, cséplő, szecskavágó szolga-személyzete. Lelkesedés, személyes
bátorság, ügyesség, testi erő, másodrendű dolgok. A gépek előnyössége, a
vegytani szerek jósága döntő tényezőkké váltak. A katona nimbusza elvész,
babérja a vegyészt, gépészt illeti.
Úgy
tetszik, mintha az utóbbi hadjárat óta, különösen mi magyarok, egy dicsőséggel,
egy előnnyel szegényebbek lettünk volna. Bakáink rohama, huszáraink támadása
ellensúlyozva, mondhatni lehetetlenítve lett. A gyútűs fegyver aratógép módjára
terítette rendre a vitéz támadókat, mintha nem ők, de ama gép volna az élő, és
ők csak a holt búzakalász
Ki
tudja, nem találtak-e ez ellen is óvszert, és tudjuk-e, mily alkotású lehet ama
fegyver? Hiszen a találmánynak épen az a természete, hogy olyant állit elő, amit
előbb lehetetlennek hittünk. Hát ha ezelőtt kétszáz évvel valaki állította
volna, hogy kocsit, hajót mozgat sokkal sebesebben ló nélkül, mint előbb lóval?
Vagy ha a rómaiaknak mondta volna valaki, hogy egy milliárd betűs könyvet egy
óra alatt ezer példányban másoltat le?
Nem hiszem, hogy háború nélkül a világrend fönnmaradjon,
az oly szükséges tisztító tüze a politikai légkörnek, mint a vihar a tikkadt
légnek. És ha már háborúnak lennie kell, legyen az továbbra is az emberi hármas
erő, a testi, szellemi és erkölcsi erőnek legszebb arányú együttes mérkőzése,
lehetőleg nemes vetélkedése.
V.J.
A
jelen korszakról. III. rész. (Channing
E. Vilmosnak a philadelphiai
kereskedelmi olvasó-egylet előtt tartott felolvasásából.) (1871. 12. 142.) …Nem
kedves dolog-e egy oly világban élni, mely szüntelen forrongásban van, ha
szinte szenvedünk is benne? Ha a külső természetet tekintjük, ebben is a
leghatalmasabb és legfélelmesebb elemek, a levegő, a tenger, a tűz vesznek
körül, amelyek néha minden korlátok áttörésével s az emberek munkáinak
össze-rombolásával fenyegetnek. De ki az közülünk, aki ezeket a félelmet
gerjesztő erőket meg akarná semmisíteni, a ki az óceánt egy poshadó tóvá
óhajtaná átváltoztatni, s a zúgó szélvészt hallgatásra szeretné kényszeríteni
azért, hogy némely veszélyeket életünkben elkerülhessünk? A természetnek eme
titkos, végetlen és ellenállhatatlan ereje, számtalan alakot öltve magára, a
természetet az ember valódi iskolájává teszi, s annak oly vonzó érdeket
kölcsönöz. A lélekbe még hatalmasabb erők vannak bezárva és működésüknek megvan
a maguk veszélye. Ha korunk nevezetesebb mozgalmait tekintem, nem látok semmi
okot a túlságos aggodalomra…Ami engem a társadalmi rendre nézve a korszellem általános
mozgalmai mellett is megnyugtat, az a tény, hogy e mozgalom a folytonos munka
alakjában jelenik meg. Mi munkatűrőbbek lettünk. A mi veszedelmünk a terhes
munka megszokásából származik. A görög és romai polgárok munka nélkül éltek. Mi
pedig némileg a méh és a hangya ösztönével látszunk dolgozni, és ez nem kis
biztosíték a törvényszegés és lázadás ellen.
Egy más körülmény, ami a csendes polgár-életet
biztosítja, a kényelem szeretete, a mely az ipar és mesterségek fejlődésével
nagyban elterjedt. A hűbériség korszakában és a régi időben élt néptömegnek nem
volt oly kényelmes lakhelye, a hideg és zivatar ellen nem volt úgy megvédve,
nem öltözött oly tisztességesen és nem élt oly jó ízű ételekkel, mint most a mi
népségünk. S meg kell vallani, ami nem nagyon hízelgő az emberi természetnek,
hogy az emberek legkevésbé sem hajlandók megtagadni maguktól ezt a kényelmet
még valamely üdvös célért sem, mennyivel kevésbé lennének hajlandók arra, hogy
oda dobják áldozatul a polgári lázadás dühének és iszonyainak.
Neveljük
a társadalom minden osztályát, neveljük mindenek felett azt, a melyiknek
legnagyobb száma van, azért, mert legnagyobb száma van, azért mert a nagy szám
teszi az emberiséget, és azért, mert semminemű társadalmi előhaladást nem lehet
másként remélnünk, mint oly befolyások által, melyek átjárják és felemelik az
emberek tömegét.
A
tömeget nem kell elzárni vagy lenyomni a forradalomtól való oktalan félelem
miatt. Az a társadalmi reform, amely ily áldozatba kerülne, nagyon is drágán
lenne megvásárolva. Minket más rend és reform ki nem elégíthet, csak mely az
emberiség egyetemes művelésével és szabadságával összhangzásban van.
A léghajózás jövője (1875. 12. 183)…A léghajót máig sem tudták annyira tökéletesíteni, hogy a vele való barangolás a felhők között csak legkevésbé is veszélytelenebb, avagy biztosabb lenne;.sőt a léggömbök felszállását megbámuló néptolongást is főleg ama veszedelem tudata szokta összeterelni, melynek a felszálló léghajós a lég ismeretlen magasabb vidékében minden bizonnyal ki van téve. Senkinek sem jut eszébe mostanában, hogy egy útnak induló vasúti vonatot megbámuljon; a léghajózásnak is azt a biztonságot kellene elérnie, a mely a tudomány e csodás találmányát közönséges, köznapi látvánnyá tegye, ha azt akarjuk, hogy a világ közlekedési eszközei között méltó és hasznos helyet foglaljon el.
Még nagyon távol áll attól, hogy háború esetén valóban
értékes és lényeges szolgálatokat tehessen. Használhatóságának két körülmény áll
útjában. Egyik az, hogy még eddigelé senki sem volt képes olyan léghajókészüléket
összeállítani, mely fölött a léghajós épen úgy és oly biztosan uralkodhatna,
mint a gépész a maga gőzgépe fölött. Az utazó sorsa és biztonsága még a légkör
legnyugodtabb állapotában is örökösen kétséges. Könnyen megtörténhetik, hogy az
ellenséges hadsereget kémlelő léghajós minden erőlködése daczára is az
ellenséges tábor közepébe pottyanhat le léggömbjével. A másik akadályt a
léghajónak hadi célokra szánt használata ellenében a mostani lőfegyverek
bámulatos tökéletessége képezi, mely a mellett még napról-napra növekedik s a
léghajót a légkörnek magas vidékeibe száműzi.
Egy bizonyos és biztos haszna mégis van és lesz is a
léghajóknak, melynek alkalmazásba vételét szintén a francia tudósoknak
köszönhetjük. E haszon a légkörnek és a tenger mélyének a léghajókról elérhető
átkutatásában áll. Duruof utóbbi veszélyes légutazása alatt úgy találta, hogy a
Német-tenger az általa elért magasságból igen tisztának és átlátszónak tűnt
fel, úgy hogy világosan megkülönböztethette „a tenger különböző mélységet,
melyet a különböző színárnyalatok tisztán felismerhetőkké tették." Ez a
fölfedezés, ha későbbi tapasztalatok is meg fogják erősíteni, most épen a
legalkalmasabb segítség lesz a „Csatorna" (La Manche) alatt Dover és
Calais között tervezett alagút építésénél, mert a magasból meg lehet majd
vizsgálni, hogy vajon a doveri tengerszoros feneke oly földképződésből áll-e, a
mely az átfúrást megbírja, és vasúti vonatok számára biztos alagutat képezhet.
S. L
A világ vége Veress S. (1879. 21. 335.)…Az ember, mint a legtökéletesebb szervezetű állat, ma
is folyvást alkalmazkodik az új viszonyokhoz. Mivel a föld nem szűnt meg hűlni,
habár néhány ezer év alatt észlelhetetlen keveset tesz is e hűlés, idővel bizonnyal
más égalji, más gőzköri és légalkatrészi viszonyok lesznek, mint ma vannak. Vagy
hozzá alkalmazkodik azokhoz is az ember, de akkor úgy átváltozik, hogy hozzánk,
most élőkhöz talán csak annyit hasonlít, mint mi ma a majomhoz, avagy a medvéhez;
vagy pedig nem bírva tovább átváltozni, kihal és nő helyébe egy új faj
élelmesebb, ravaszabb, kevesebb élelmet igénylő a mostaninál. Ezek majd év
százezredek múlva talán úgy vizsgálgatják majd a mi kriptáinkat, a mi műveink
maradványait; mint mai geológusaink a kövületeket. Ez lesz az emberi társadalom
alatt értett világ vége. De vége lehet az összes szervezetnek is, mely a
mi planéta-világunkon él.
Kiölheti
azt a jég és a tűz egyaránt. A kőzettan mutatja, hogy egykor a mai fagyos
Szibéria éghajlata is tropikus meleg volt, rengeteg erdők virultak ott hajdan,
s a posványos meleg mocsárokban ős elefántok, mamutok és a mesebeli
sárkányokhoz hasonlító szauruszok csordái legelésztek ott, hol most a földön
kúszó térd fenyő s a közönséges medve sem állja ki a hideget. Ennék okául azt
szoktuk mondani, hogy még akkor a föld kérge nem volt 4—5 mértföld vastag, mint
ma, hanem talán felényi, talán még vékonyabb s a belső tűz heve tette meleggé a
léget is. Sőt akkor az egyenlítő tája még talán épen tűrhetetlen forró volt, és
csak lassan fokozatosan hűlt annyira mint most van, s így a tropikus égalj
lassanként minden vidéken áthúzódott
Eljutunk 50—60 vagy pár száz nap-év letelte után a természetes
halálhoz; a föld melegének kialvása után az a tél, mely a szibériai forróságot
le Afrikáig jégmezővé tette, majdan az egyenlítő alját is jég alá temeti.
Megtörténhetik azonban az is, hogy földünk a végtelen űrben létező vékony anyag
ellenállása által veszít valamit eredeti sebességéből, és így lassanként kisebbedik
napkörüli útjának átmérője. Be is van bizonyítva, hogy elliptikus volta
valamivel már kisebbedett. Ha így közelebb jutunk a naphoz, eljön az idő, midőn
a nap melege, ha ahhoz például oly közel jutunk, mint az 1842-iki üstökös —
néhány pere vagy óra alatt gőzzé változtatja azt. Akkor a mostaninál sok
ezerszerte nagyobb területet foglalván el, hosszura nyúló pályával, mint
üstökös bolyongani fog száz meg százezer éveken át, míg ismét összetömörül, és
újra átéli mindazon átalakulásokat, melyeken talán már nem egyszer ment át. Beteljesedik
az írás szava, hogy „a nap eljön nagy haraggal, mely megemészt mindent
lánggal". Addig azonban hadd törje magát a telhetetlen ember a halhatatlanság
híréért, hadd gyűlölje, gyilkolja, fogyassza egymást, hadd tegye tűrhetetlenné
egymásnak e földi létet, hisz ráér, emberi fogalom szerint soká lesz még a világ
vége.
A
GÉPTAN AZ UTOLSÓ SZÁZAD ALATT. H. P. (1900. 4.
53.)…Amerika felfedezése a vitorla
számára biztosította a túlsúlyt az evező fölött. A szél erejére volt utalva a
hajós, hogy egyik partról eljusson a másikig. Akkora és nagyobb távolságra
hasznavehetetlen volt az evező. A szél kénye kedvétől függött a közlekedés; Fulton
úrrá tette az embert a vizek fölött. A nagy munkát végző legerősebb gépeket
mégis a gőz ereje mozgatja. Alig van mechanikai foglalkozás, melynél az ember
ne a gépeket foglalkoztatná maga helyett.
A mi századunkban több erőt fogott igába az ember.
Ilyen a kőolaj, a benzin és a gáz ereje. Motorokat szerkesztettek a
mechanikusok, melyekben a nevezett anyagok robbanásakor keletkezett erő
átalakítható munkává. Sikerült a villamosságot is hajtóerővé átváltoztatni.
Vége felé hajlott a XIX. század, mikor sikerűit cseppfolyóssá tenni a levegőt. Oly gépet is szerkesztettek, mely munkává alakítja át a cseppfolyós levegőhöz kötött erélyt. Ez a gép alkalmasint nagy jövőre van még hivatva. Általa lehet legkisebb helyen s legkevesebb súly igénybe vétele mellett kifejteni a legnagyobb erőt. Azok, a kik a kormányozható léghajó problémáját a jövendőben keresni fogják, alig hagyják figyelmen kívül a mechanikának ezt a legújabb gépét.
Ezek
a gépek csak egy végtelen csekély részét értékesítik annak az energiának, mely
a természetben rendelkezésünkre áll. a kémiai affinitás oly bőséges tárháza az
energiának, mely szinte kiapadhatatlannak látszik, és a melyhez az ember hozzá
sem nyúlt ez ideig.
Pillantások a
természettudomány jövőjébe. I. Hoitsy Pál. (1900. 10. 150.)…Az emberiség egyáltalában nincs biztosítva az ellen,
hogy az egész kultúra, az egész műveltség tönkre ne menjen valamikor. Mi
történik, ha győzni talál a túlzó szocializmus, vagy épen anarchia. Korántsem
az, a miről álmodoznak annak mai apostolai. Nem oly társadalom fog felépülni a
mai helyén, mely még magasabbra helyezi a tudományt. A párisi kommün, ledöntvén
a szobrokat, felégetvén a szebb épületeket, s elpusztítván a könyveket:
megmutatta, hogy mit várhatunk. Az igyekezet, elpusztítani mindazt, a mi a
kultúrára vonatkozik, oly nagy volt, hogy még akkor is találtak éhez időt,
mikor már a puszta életért kellett küzdeni. És ha valósulnának a levegőben
szárnyaló utópiák, ha falanszterekre oszolva élne Európában a társadalom,
egyetlen nagy művelt családot képezve, nem ismerve országos határokat, se
fegyvert, se háborút: nem lenne-e képes p. o. egy hatalmasabb kirgiz csapat
elpusztítani mindent az Uraitól egész Gibraltárig…
A természettudomány haladása több feltételhez van
kötve. Fantáziától ment, egy pontra irányuló gondolkodóképességet követel.
Olyan fajt, mely évszázadok alatt gyakorlat által sajátítsa el ezt a
tehetséget. Az induktív ós a deduktív rendszer teljes ismeretét, s biztosságot
azok kezelésében. Türelmes közfelfogás a szabadgondolkodók iránt, a műveltek
mentességét a babonától. Ha nincsenek meg ezek a feltételek, megakad a további
haladás.
Meddig lesznek meg? Senki sem tudja megmondani. Meddig
és mily tempóban fog tartani a tovább haladás, mekkorák lesznek az esetleges
visszaesések korszakai: nem tudhatjuk.
Az utánunk jövők oly teleszkópokat fognak készíteni, melyeknek segélyével közvetlenül győződhetnek meg róla, hogy naprendszerünk bolygóin minő élet folyik. Meg fogják látni a Mars városait, falvait, az ottani eszes lényeknek keze művét, valamikor talán ezeket a lényeket is. Kiterjesztik megfigyelésüket a Venusra és a Jupiterre, s ismerni fogják azok vidékeit és tájait.
Talán egészen új szerkezetű eszközöket találnak fel,
melyek által lehetségessé válik egyik égitestről jelt adni a más világok
lakóinak. Mert hisz lehet, hogy naprendszerünk régebbi keletkezésű bolygóiról
évezredek óta adnak már számunkra ily jeleket, de mi nem értjük, még csak nem
is vesszük észre azokat. De sohase fognak odáig jutni késő unokáink, hogy élve
akár csak a legközelebbi bolygó felületére is eljuthassanak. A mechanika talán
tehet akkora haladást, hogy egy nagyobb löveget elröppentsen innen akár a Mars
felületéig.
Azok, akik megkísérelnének meg egy égi utazást,
elvesznének menthetetlenül az új hazának lényegesen különböző viszonyai között.
Hát a végtelenséget át fogjuk-e tekinteni valaha? Meg
fogjuk-e tudni, hogy a világegyetem miképp keletkezett? Mi a végoka? Mi a
végzete? Örökös éj borítja ezeket a kérdéseket, melynek fátyolát sohase fogja
meglebbenteni emberi kéz.
Pillantások a természettudomány jövőjébe. II. Hoitsy Pál. (1900. 11.
166.)…Majdnem bizonyos, hogy a
kormányozható léghajó felfedezésétől nem sok idő választja el a mostani generációt.
Abban áll a föladat, oly gépet szerkeszteni, mely körülbelül 20 kilogrammnyi
súly mellett egy lóerőt tud kifejteni. Az alumínium könnyűsége, öntvényeinek
szilárdsága, s a folyékony levegőnek az a tulajdonsága, hogy kis súly mellett
óriási feszerőt reprezentál: önkénytelenül arra enged következtetni, hogy a
föladat végleges megoldása nincsen távol. És ez meg fogja változtatni a
gazdasági életet…A vízesések, a szél ereje szünet nélkül fogják mozgatni a motorokat,
melyek automatikusan végeznek minden nehéz munkát az ember helyett. A Nap
sugarait is felhasználják, valamint a vegyi erőt…
Jön idő, mikor Budapestről nemcsak hallhatjuk a párisi
opera előadását, hanem láthatjuk is az ott fellépő személyzetet, az egész sürgést-forgást
az ottani bulvárokon, sőt az ottani képtárak bezárt termeiben levő műremekeket.
Talán egy kis készülék lesz felállítva a jómódúak lakásában, melyen mindent
megláthatni, mindent meghallhatni, a mi a földteke valamely tetszőleges helyén
végbemegy.
A
levegőben levő légenyt, a víz oxigénjét és hidrogénjét, a bányákból nyert
szenet laboratóriumokban elegyítik együvé, hogy lisztet produkáljanak, s némi
foszfor és egyéb sók hozzáadásával valószínűleg oly táplálékot állítanak elő,
mely a húsnak megfelel. És gyárakban fogják előállítani óriás mennyiségben azt,
a mit ma a föld terem. Egy-egy gyár alkalmasint többet fog naponta termelni,
mint a mennyi ezer hold hozadéka egy év alatt. S nem fognak rettegni az utódok,
hogy mit esznek, ha az emberiség nagyon elszaporodik. Nem akadnak Malthusok, a
kik korlátozni akarják a szaporodást, hogy az utódoknak legyen mit enniük. Ha
annyi lesz a lakosság száma e földtekén, a mennyi az egész szárazat sűrűen
ellepi, akkor is gondoskodhat élelmezésükről a fejlett kémia…
A
végső okokat meg nem ismerhetjük soha! Soha! soha! Lelkünk kétségbeesetten
sikolt bele a végtelenségnek éjjelébe, a mely körül veszi. De onnan visszhang
nem érkezik. Nincs, a ki feleletet adna kérdéseinkre, nincs fáklya, a mely
elénk világítana. Kietlen, zord, fagyos éjszaka veszi körűi mindenfelől a
földtekét. Ott lebeg, ott rohan tova, bölcsőinkkel, sírjainkkal, ebben az
éjszakában, ismeretlen végzet felé, az idők kezdetétől az idők végezetéig.
REPÜLŐGÉP PROBLÉMÁJA Seress Imre. (1901. 32.
515.)…Az ember azért nem repül még most
sem, mert nem akar úgy repülni, mint az állat. Megfoghatatlan módon épen a
leglényegesebb dologról, a szárnyakról nem vesz tudomást. Halandó emberi szem
nem látott még olyan madarat, vagy rovart, a mely szárnyak nélkül repülni
tudott volna. A repülés lényege a szárny. Négy erőnek eredője a repülés: egyik
a föld vonzereje, másik a felfelé igyekvés, harmadik az előrehaladás és
negyedik a levegő ellenállása.
A ballonos
rendszer nem igen fog többé a repülés kérdésének megoldásánál szerepelni. A szakemberek közt ma már alig van véleménykülönbség
az iránt, hogy a levegőben való mesterséges mozgás csupán repülőgép által
valósítható meg. Ehhez a repülőgéphez a ballont semminő alakban nem szabad
használni. Vagyis: a jövő repülőgépének nehezebbnek kell lennie a levegőnél.
Óriási sebesség (másodpercenként 250—300 méter) nem
érhető el, csak súlyos gőzgép vagy villamos motor által. Ha pedig ilyent
használunk, akkor meg a felületet kell megnagyobbítani. Olyan circulus victiosus
az, a melyből a gép-technika nem bír kivergődni, ép úgy nem, mint a ballonos
léghajóknál.
Lilienthal berlini
mérnök pedig ezelőtt négy évvel mozgó szárnyakkal ellátott szerkezetet állított
össze, a melyet csupán testi erejével hozva mozgásba, kétszáz métert repült,
nem is egyszer, de többször. A gép hiányos volt, és mielőtt tapasztalatai által
tökéletesíthette volna, a zseniális férfiú egy kísérlet alkalmával leszédült
mintegy harminc méter magasságból, a földre zuhant és agyonzúzta magát. Habár a
gyászos eset sokakat megriasztott, az aéronauták előbb-utóbb vissza fognak
térni az ő rendszeréhez, vagyis a szárnyakkal való repüléshez, amely egyedül
alkalmas arra, hogy tökéletesítve, végül megoldja a nagy kérdést. Mert
bizonyos, hogy Lilienthal gépe az a csira, a melyből idővel ki fog fejlődni a
repülőgép, a világnak ez az évezredek óta áhított csudája.
*
Nem adják
fel: ZEPPELIN LÉGHAJÓ-KÍSÉRLETEI
(1895. 37. 768.) ZEPPELIN LÉGHAJÓJA BERLINBE ÉRKEZTEKOR A TEMPELHOFI MEZŐ
FÖLÖTT; FERENC JÓZSEF KIRÁLY ÜDVÖZLI ZEPPELINT FRIDRICHSHAFENBEN.
* * *
Korábban
megjelent, és a tematikába illő ismeretek
|
Műszaki hetilap I., II., III. |
|
|
|
|||
|
A
Címlapok egyveleg rovatában is találhatók ide illő írások és képek.
Függelék
ÖSSZENŐTT
NŐI IKREK. (1892. 50. 853.) Pár
évtizeddel ezelőtt óriási érdeklődést és csodálatot keltett világszerte egy
sziámi származású ikertestvérpár, kiknek teste egy oldalukból nőtt rövid, de
vastag izomköteléknél fogva elválaszthatatlanul össze volt nőve. Ezek az ikrek
férfiak s már egészen kifejlett ifjak voltak. Egyéniségük sok tekintetben
önálló volt; de azért úgy testi, mint lelki életükben sok közös tulajdonság
mutatkozott. Ezen összenőtt ifjak után közmondás szerűvé vált a sziámi ikrek
kifejezés minden olyan kapcsolat jelölésére, mely két dolgot, vagy
intézményt kényszerű összeköttetésben tartott, vagy tart egymással, melyek
tehát akarva sem válhatnak el, vagy menekülhetnek meg egymástól. A természetnek
hasonló sajátságos tüneményeit több ízben észlelték összenőtt ikreknél, de még
mindig oly ritkák és érdekesek azok, hogy méltán magukra vonják úgy a nagy
közönség, mint a szakemberek figyelmét.
Ilyen sziámi ikrek-félét mutogatnak most Bécsben is Blazek
Róza és Jozefa nővérek személyében, kiket fényképük után e helyen mi is
bemutatunk. Az összenőtt női ikrek Csehországnak Skrechow nevű községéből
valók, cseh paraszt i szülők gyermekei s mintegy 15 évesek. Már több éve
kibérelte őket szülőiktől egy Forbé nevű impresszárió, ki
először Parisban a «Theátre Imperialde la Gaité» című
színházban mutatta be a ritka tüneményt a nagy közönségnek, de azóta körutat
tesz velük Európa nagyobb városaiba s ott abban a sajátságos keresett
öltözetben mutogatja őket, a melyet a fényképen is láthatunk.
ÖSSZENŐTT NŐI IKREK. — Fénykép után.
A két serdülő leány korához képest fejletlennek látszik s
általában nem erősek. Hajuk és arcuk barna színű, egymáshoz nagyon
hasonlítanak, de a cseh típust nem igen lehet rajtuk észrevenni. Képünkön úgy
látszik, mintha a két leány teljesen önálló lény volna s csak a csípők táján
nőttek össze, mint a híres sziámi ikrek is. A valóságban azonban nem így van a
dolog, mivel a két leánynak tényleg csak egyetlen egy alsó teste van s beleik
is ugyanazok, bár sajátságosan nem két lábuk van, mint a közös medence után
gondolni lehetne, hanem négy, így tehát valósággal csak a testük felső és
legalsó része fejlődött ki teljesen szabályosan. A felső részek olyannyira
szabályosak, hogy alig lehetne elhinni, hogy ily szörnyszülöttek fejét, mellét
látjuk magunk előtt. A hátgerinc is csak a far-csontok tájékán nőtt össze. Ez
összeforradás miatt a két iker szétválasztása sebészeti eszközökkel teljesen
lehetetlen, s ezért, ha az egyik meghal közülük, a másiknak is rögtön el kell
pusztulnia.