h14–38. Vasárnapi Újság. Régi korok világa. VI. 1880 – 1885.

 

 

 

2015. 09. 21. – 10. 13.

 

 

Tartalom

 

Bevezetés

 

Közösségek

Oktatás

Egyház

Színház

Színészek

Zene

Sajtó

Függelék

   ALAGUT-ÉPITÉS A HUDSON FOLYÓ ALATT. 

   Arany János

 

 

Bevezetés

 

Az előző fejezetből felvettünk kimaradt írásokat (1873-1876.). Az 1880. évfolyam korlátozottan hozzáférhető. Az 1885. összevont tartalom nélkül jelent meg.  A VÚ formájában és tartalmában nem következett be alapvető változás, így fejezetünk tartalma is hasonló a legutóbbiakéhoz.

Figyelemre méltó témák: a házasság története (1881. 478.); Oroszország története (1883. 338.); a koreaiak viselete (1883. 707.); udvari bálról kivezetik az udvarképtelen hölgyet (1883.30.); az afgánok kegyetlenkedései (1885. 266.); Afrika felosztása (1885. 31.); a nagyhatalmak vetélkedése, az orosz negatív megítélése; Erdély küzdelme az önállóságért.

 

 

 

Közösségek

 

 

Az ifjúsági egyesület Pozsonyban. (Pulszky Ferencz naplójából.) (1876. 48. 762.) Megállapodtunk abban, hogy egy szabadelvű olvasó társaságot alapítunk, hol felolvasásokat is tarthatunk, bizalmasan is társalkodhatunk s az ifjúság jobb részét a kávéháztól és kártyától elvonjuk. Az eszme tetszett, mindegyikünk megígérte, hogy közelebbi ismerősei közt terjeszteni fogja, s toboroz jóravaló tagokat. Negyed napra már harmincan voltunk, köztük többen, kiknek neve később különböző irányban ismeretessé lett.. Lelkesedésünkben szállást fogadtunk, hírlapokat s könyveket hozattunk s hozzá kezdtünk az alapszabályok készítéséhez. Elhatároztuk, hogy a bizottsági javaslatot közöljük Deákkal, Kölcseyvel, Beöthyvel, Baloghhal, Bezerédivel, s megkérjük őket, revideálják s javítsák azt. Elkészült a nagy munka, elvittük a cenzorhoz, hogy az imprimatúrát megkapjuk, s kinyomathassuk.

Elhatározták, hogy a pozsonyi ifjúság ez újonnan fölébredett irányát elnyomják. Javasoltam, hogy mutassuk be alapszabályainkat a personalisnak, kérjük, hogy módosítsa azokat, amint akarja, mi szó nélkül elfogadjuk a változtatásokat. Győződjék meg, hogy semmi veszedelmes szándékkal nem vagyunk.

I.Ferenc vágyott mindent megtudni, mi országaiban történik, még a házi viszonyokat és pletykákat is. Abban találta legnagyobb örömét, ha kifoghatott emberein, s kimutathatta, hogy jobban van informálva, mint maga a titkos rendőrség. Minthogy a király az országgyűlés minden mozzanatát akarta ismerni, a kancellár Pozsonyba rendelte Wirknert, hogy mindenről tudósítsa. Sedlnitzky ismerte a császár lelkületét, rendesen a posta megérkezése előtt elment audienciára. s elbeszélte a pozsonyi jelentést. Sedlnitzky később jött, s Ferencz jó kedvében azzal fogadta, hogy már tudja mind azt, mit a miniszter jelenteni akar…Bennünket nem bántottak, sőt minden fenyegetések dacára, mindnyájan, kik a társalkodási egyesülethez tartoztunk, akadály nélkül letehettük az ügyvédi vizsgát.

 

 

Az orosz száműzöttek statisztikája. (1880. 2. 24.) A Szentpétervárott megjelenő Goloszt közlése szerint a múlt évben Tobolszk kormányzóságban fogva tartottak az első félévben 789, a másodikban 18 300 személyt. Ez alatt az idő alatt, gőzhajón Szibériába szállítottak 9067 férfit, 176 gyereket, és 1306 kamaszt. Ugyanezen idő alatt gyalog tovább hajtottak, Tobolszkon keresztül 6781 személyt, és Permen keresztül 236 személyt.

 

 

Nemzeti szívósság a románoknál. (1880. 9. 134.) A nemzeti jelleg megőrzése szempontjából, a balkáni népek között a legszívósabb az oláh. Századokon át, görögök közé ékelve román maradt. Hasonló a helyzet Erdélyben, valamint a legmagyarabb megyékben. A tiszta magyar Békésben, Biharban található néhány apró falu. Itt sem bírt magyarrá lenni a román. Sőt, ő oláhosít. Rákényszeríti az idegent, hogy tanuljon meg románul. Az angol, francia, német elnyel és beolvaszt. A román, mint állam a legkisebbek közé tartozik. Még csak tegnap óta a maga ura. Ott is romanizált, ahol műveltebbek között lakott. Nyelvük latin eredetű, latinabb, mint a francia. Római faj-voltuk nincs kétségkívül igazolva.

Török, tatár sokszor rárontott. Nincs népnek szomorúbb históriája, mint az oláhnak. Mégis ez a nép hódít. Statisztikájuk szerint az eredeti románság fogy. A szaporodást az évente bevándorlók okozzák. Az úri osztály jobban szeret franciául beszélni, mint románul.

 

 

Rowland Hill-nek, (1880. 23. 374.) a garasos bélyeg feltalálójának Londonban, a főposta előtt szobrot állítottak. A szobor 12 láb talapzaton 8 láb magas. A penny postabélyeg története címen, Rowland emlékiratot hagyott hátra, melyet még ez évben kiadnak.

*

The ideas of the great 19th century British reformer, Rowland Hill (1795-1879) not only changed the postal service around the world. wiki

 

 

 

A BOEROK (búrok) ORSZÁGA (1881. 9. 138.) Dél-Afrikában az első  

európai telepítvényt hollandok alapították 1652-ben. A «senki földjén" elkezdtek nagymértékben űzni a gazdálkodni. Boeroknak, parasztgazdáknak nevezték magokat. Dolguk egyre jobban ment, számuk folyton szaporodott. Egész kis országot alapítottak, mely az európai anyaállam fennhatósága alatt állott. 1806-ban Hollandia lemondott eme birtokáról Anglia javára. A telepítvényesek nem tudták elszenvedni az új uraságot, mely nem úgy bánt velők, mint alattvalókkal, hanem úgy, mint legyőzöttekkel. A búrok eladták földjeiket ahol lehetett, ott hagyták veszendőben, s minden ingóságaikkal észak felé vándoroltak. Átkeltek a Narancs (Oranje) folyón, s azon nagy mezőségeket és erdőségeket foglalták el. A művelhető földön városokat és falvakat alapítottak, a többit lefoglalták legelőnek, nagyszámú csordáik számára, melyeket a nomád népek módjára majd itt, majd amott legeltette.

Az angol kapzsiság nem sokáig tűrhetett a maga birodalma szomszédságában egy művelt, gazdag földet, mely ne angol birtok legyen. Utánuk ment, elfoglalta ezt a tartományt is. De a boerok nem tudták tűrni az angol igát, Potgieter és Maritz vezérlete alatt elindultak kelet felé, elfoglalták a bazutok földjét, s kiterjeszkedtek egész a tengerpartig. Új országukat Natalnak nevezték, s független szabad államnak nyilatkoztatták…

Az angol parlament és a közvélemény megoszlott az önállóság kérdésében. A hódítók között sokan óhajtják Transvaal önállóságát fönntartani. Hollandiából monstre-petíciót küldtek érdekűkben «az angol nemzethez». De a harc még folyton tart, s bármint végződjék is, a civilizációra nézve oly fontos dél afrikai kolonizáció anyagilag sokat szenved, s veszteségeinek kiheverésére hosszas pihenésre lesz szüksége.

*

A búrok főleg holland és flamand, kisrészt hugenotta (francia), német és fríz származású telepesek összeolvadásából létrejött etnikai csoport, akik a 17. századtól Dél-Afrikában települtek le. A „búr” szó a holland boer, azaz „paraszt” szóból származik. Az 1899-ben kitört második búr háború során végül brit fennhatóság alá kerültek. wiki

 

 

SZIRIÁBÓL (1881. 10. 150.) Beyrut, Szíriának legjelentékenyebb kereskedelmi városa, nagy közintézetekkel, jól berendezett postahivatallal, s egyúttal a Mekkába és Jeruzsálembe zarándokolok gyülekező helye. Lakossága, az újabban nagy számmal letelepedett európaiakat nem is véve tekintetbe, valóságos etnográfiai gyűjtemény. Az itt egymásután letelepedett föníciaiak, egyiptomiak, asszíriaiak, perzsák, zsidók s arabok két-három évezred lefolyása után sem olvadtak teljesen össze. Az idegenek által is gyakran látogatott város utcáin egész kaleidoszkóp gyanánt tűnnek föl az egymástól annyira eltérő típusok. Európaiak is nagy számmal laknak itt, különösen mióta a római katolikusok, és a protestáns misszionáriusok, mindenfelé egész telepeket alkottak. A bennszülöttek közt a kereskedők s a nők azok, kik a mindinkább diadalmaskodó európai divatnak leginkább meghódoltak. A csinos városi nő, már csak hajékében, melyet félbarbár módra mindenféle csillogó díszítéssel lát el, különbözik lényegileg öltözetében az európai nőktől. A vállfűzőt és fodros szoknyát már elsajátította. A burnusz, mely a régi időkben egész testét elborította s arcát teljesen elzárta a kíváncsian kutató szemek elől, most csinosan szövött, ezüstös ékítményekkel ellátva fátyolkendővé lett. Ezt nem takarja el semmit, sőt inkább arra látszik hivatva, hogy a nő találékonyságát élénkítse, s még több kacérsággal tegye érdekessé a félig elrejtett arcot. A keffiének nevezett tarka kendő még a legáltalánosabb öltözet, melyet az utcákon, keleten különféle alakban mindkét nem visel.

 

 

SZIRIÁBÓL. — DRUZ HERCZEGNŐ ÉS UDVARHÖLGYE TANTURA FEJDI8ZSZEL. BEYRUTHI ÚRNŐ DISZÖLTÖZETBEN

 

A drúzok, ez alig 70 ezerre menő kis néptörzs festői öltözete egykor igen híres volt, ma már csak nemzeti ünnepek alkalmával lehet náluk föltalálni. Rendesen a többi szomszédlakók félig keresztyén, félig mohamedán öltözetét veszik föl. Talán az egyedüli sajátságos disz, melyet azonban szintén csak ünnepélyes alkalmakkor s előkelő nők használnak, a női fejékhez tartozó tantura. Ezüsttel kivert vagy lemezes s különböző ékítményekkel ellátott 1—-2 lábnyi magasságú csülök ez, melynek magassága a nő társadalmi állásához képest növekszik, Aranyozott, s néha drágakövekkel is van ellátva. Négy karika s egy ezüst állkapocs erősítik meg a fejhez, s róla rendesen fátyol csüng le. A sajátságos ős régi divat valószínűleg összeköttetésben áll Mózes „szarvai”-val, s általában az ó-testamentumban gyakran emlegetett szarvakkal.

Az a kép, melyet most bemutatunk, a nők öltözete tekintetében oroszországi népviseletre emlékeztet. De maga a kép tárgya nem. Ez eredeti, s pedig igen érdekes és szigorúan, mondhatnók, vallásos kegyelettel megőrzött ősrégi szokást ábrázol, mely a kisdedek táplálkozására vonatkozik. A rendkívüli meleg és a keleten honos tisztátalanság a nép-vallások törvényhozóit arra indították, hogy az egészségügyi intézkedéseket lehetőleg szigorúvá tegyek. Mint Mózes a disznóhús ételének megtiltását, a régi maronita törvényhozó — kétségkívül szintén egészségügyi szempontból indulva ki — a kisdedek ölben tartását látszott megtiltani. A gyermeket eperfából készült könnyű és szellőztető lyukakkal ellátott bölcsőben tartják, sokszor egész napon át, s hogy az anya könnyebben megszoptathassa gyermekét, a bölcső tetején réz- vagy farad vonul át, melyre lehajláskor támaszkodhat. Mind e sajátságos szokások kiveszőben vannak, s különösen a tantura s a maronita bölcső valódi ritkaságok. A Palesztinába utazók nagy része már nem is ismeri, s lehet, hogy rövid idő múlva, mint más nemzeti sajátságok, ezek is egészen el fognak tűnni a közhasználatból.

 

 

 

Az amerikai kivándorlók (1881. 10. 155.) Alig lehet elképzelni a népek nagyobb szerű vegyületét, mint a minővel az Észak Amerikai Egyesült Államokban találkozunk. Az óceánon túli reszpublikába bevándorlók nem kevesebb, mint hetven országot képviselnek. S még se hallunk onnan szót sem nemzetiségi viszályról. Egy államnyelv köteléket képez valamennyi nemzetiség közt, valamennyi faj fölött közösen lobog az Unió csillagos zászlója. Pedig az Egyesült Államok 50 millió fehér és fekete lakója vagy maga bevándorolt, vagy bevándorlók utóda.

A legrégibb és legelső Amerikában született fehér amerikai, akiről biztos tudomásunk van, egy bevándorolt norvég, név szerint Thorfi Karlsefne, fia volt. Ennek fia, ki 995-ben a mostani Új-Angliában született, Snorro nevet kapott. Thorwaldsen ezektől az első amerikaiaktól vezette le származását.

Az első gyarmat Jamestown volt Virginiában, melyet 1609-ben alapítottak. Amikor Floridát az Egyesült Államokba kebelezték, ennek egy már régibb telepe volt, az 1565-ben alapított St.-Augustine. New-York, mint gyarmat, 1613-ban keletkezett. 1784-ig még igen gyönge volt a kivándorlás Európából Amerikába. 1794-ig évenként átlag 4ooo ember vándorolt ki, 1794-ben pedig körülbelül

10 000. Ez idő multán majdnem teljesen megszűnt a kivándorlás, aminek főleg Amerikának Angliához és Franciaországhoz való barátságtalan viszonyai voltak az okai. Anglia fenntartotta azt a tant, hogy aki egyszer angol alattvaló, örökké az marad. 1806-ban Anglia és Franciaország egymás partjait kölcsönösen ostromzároltaknak jelentették ki, ami a kivándorlást megnehezítette. Ugyanez a hatása volt az 1809 ki kongresszus által kibocsátott egy évi forgalmi tilalomnak Anglia és Franciaország közt, valamint Napóleon május 1-jei rendeletének a tengerpartok elzárásáról.

 A kivándorlók szállításánál történő kellemetlenségek 1819-ben a kongresszust az Amerikába való személyszállítás szabályozására bírták. Az idő óta a vámhatóságok is jegyzéket vezettek a kivándorlók számáról, neméről, szülőföldéről és foglalkozásáról. De csak a kivándorlási bizottság egybeállítása után vezettettek e jegyzékek, korrekt, megbízható módon. Az amerikai forradalom óta a kivándorlottak összes száma körülbelül 11 millió. New-Yorkban a bennszülött és külföldi anyák gyermekei közt az arány 341 : 360. Az 1880. július 30-án végződött évben egyebek közt a Nagy Brittániá-ból jött kivándorlók száma 144 870 volt. Németországból 84 638, Svédországból 39 186, Ausztriából 12 905 (5621 asszony) és Magyarországból 4363 (1399 nő). Ha minden személyre, ki az Unióban ütötte föl lakását, 100 dollárt, mint vele hozott tőkét számítunk, akkor a bevándorlás az Egyesült Államokba körülbelül ezermillió tökét hozott. De ez óriási vagyonnál — írja a Herald — a nagy köztársaság iparára és haladására a pénznél sokkal értékesebbek a bevándorlók izma és intelligenciája.

 

 

A HÁZASSÁGI JOG A MOHAMEDÁNOKNÁL. (1881. 24. 378.) A rokonoknak náluk sem szabad egybekelni, csakhogy rokonok alatt kizárólag a vérrokonokat értik. A törvényhozás leginkább a nőkről szól. A férfi szabadságát a nők védelmére és viszonyai részletes szabályozására alkotott törvények nagyon korlátolják. Szabad nőt nem lehet a férfiúnak megalázni azzal, hogy utána rabszolganőt vegyen nőül, s annak vele egyenlő rangot adjon. Különösen a Mohamed családjához tartozó férfiaknak csak oly nőt kell elvenniük, kiknek atyjuk s nagyatyjuk is muzulmán volt. Az válás meg van engedve, ha a férfiról kimutatják, hogy részeges vagy gonosztevő.

Legnagyobb korlátozások a vallás tekintetében vannak. Mohamedánok és kijelentésben nem hívők közti házasságok érvénytelenek. A mohamedán elvehet zsidó vagy keresztyén nőt, sőt csillagimádót is, ha az egyúttal hisz az ótestamentumban, de már perzsa hitűvel nem köthet házasságot. A bálványimádók csak egymás közt nősülhetnek. A hívővé lett bálványimádó csak mohamedánnal kelhet egybe.

A menyasszonyi ajándékok és általában a nő jogai fölött Mohamed törvényei szintén szigorúan intézkednek. Pontosan meg van határozva, hogy a menyasszonyi ajándékokat minő tárgyak képezhetik. Disznó, bor természetesen a hívőknél nem szerepelhet, de igen a hitetleneknél. Házasság esetén a nőknek mindig van joga ily menyasszonyi ajándékokra.

A mohamedán népek közt legnagyobb részt csak árucikk a nő, kinek férjével szemben alig van valami joga. De magát Mohamedet okolni azért, hogy a nők ily szolgai helyzetben vannak, nem lehet, ellenkezőleg ő sokkal udvariasabb és gyöngédebb volt a nők iránt, mint más törvényhozók.

 

 

A HÁZASSÁG TÖRTÉNETÉBŐL Benkő István (1881. 30. 475.) Edinburg, 1881. július.  A család-alakitás céljából férfi és nő közt kötött benső viszony sok fázison ment keresztül az idők folyamán, míg az egynejűséghez eljutott. Némelyek állítják, hogy a házasság eredetileg nem is létezett. Már némi szabályokkal bírt a poligámia (soknejűség), melyben meg szokták különböztetni a poligámiát, midőn egy férfinak több felesége, és poliandriát, midőn egy nőnek több férje volt. A primitív szokáshoz tartozott a fivér és nővér közötti házasság. A kölcsönös házasság, több nővérnek egymás férjével, és több fivérnek egymás feleségével, valamint a vérrokon házasság: a maláji törzs civilizációja. Majd következik az egyes párok házassága együtt lakással vagy nélküle. A patriarchális család egynejű volt, ámbár itt is találunk egyes kivételt. Ábrahám és Jákob épen feleségeik ösztönzésére lesznek többnejűek. Különösen a törzsfők és gazdagabb egyének tartanak még több feleséget. Igazi házasság nem tűnik föl a magánvagyon keletkezése és annak vonal szerinti öröklése előtt.

A római világbirodalom nagysága tetőpontján tobzódásokba merül, szétrombolja a családi életet.

A kereszténység, mint visszahatás, új, eszményi alappal, a szeretet elvével, fennen hirdetvén az apostolok szavaival: „férfiak szeressétek a ti feleségeiteket, mint tulajdon testeiteket, mert aki szereti az ő feleségét, önmagát szereti”.  Tanítva továbbá, hogy «sem a férfi nő nélkül, sem a nő férfi nélkül nincsen az úrban.» A kereszténység tehát tiszta családi életet teremt az által, hogy a nőt eddigi alárendelt helyzetéből az őt megillető helyre emeli a szeretet kötelékével.

Az első keresztények házassági viszonyaiban a római jog volt irányadó. Polgári törvények szerint megköttetett a házasság és azután az egyház megáldotta. Lassanként azonban a házasságkötés egészen az egyház kezébe ment át. Eleinte meg volt ugyan a keresztények joga házasságot kötni a római jog szerint, de ezt az egyház nem tartotta tisztességesnek. Mind nagyobb és nagyobb tért nyervén az egyház, mind több befolyást gyakorolt a házassági ügyekre.

VII. Gergely 1085-ben a házasságot szakramentumnak nyilvánította, mely szerint abban többé semmi földi viszony nincs, hanem természetfeletti kegyelmet közöl. Másfelől a cölibátust vitte keresztül, csakhogy az egyházat hatalmassá tegye.

A reformáció a házasság ügyében is nevezetes változásokat hozott létre. Luther a római dogmát megdönti. «A szerződés körüli eljárást az urak és tanácsosoknak átengedem, de ha tőlünk kívántatik a jegyeseket a templomban megáldani, érettük imádkozni vagy őket meg is esketni, ezt tenni kötelesek vagyunk».

Luther és társai a polgári hatóságot illetékesnek, sőt jogosnak tartják, a jegyesek tetszésére bízzák kikérni az egyház áldását.

A katolikus egyház a szakramentummá tett házasságon nem akar változtatni. Az államok kényszerülve voltak oly eszközt gondolni ki. mellyel a polgárok védelmét biztosítják. Így jött létre a polgári, vagyis nem egyházi, hanem állami hivatalnok előtt köthető házasság, melynél az egyházi forma nincs is polgárilag megszabva. II. József még 1785-ben, tehát Franciaország előtt. egy kibocsátott pátensében polgári szerződésnek nyilvánítja a házasságot.

Gretna-Green volt különösen kedvenc helye a szökevény (runaway) szerelmeseknek, itt köttettek az u. n. Border marriages, határszéli házasságok. E hely előnye nem valamely kiváltságban, mint némelyek hiszik, hanem egyedül abban állott, hogy első állomás volt Angol ország felől jövet. A szerelmes párok megjelentek a falu kovácsánál, aki egyszersmind békebíró is volt. Nem volt szükségesebb, mint akármely más tanú. A consensust bevallották, s a kovács (blacksmith) erről bizonyítványt adva: a házasság érvényes volt Angliában és mindenütt.

 

 

Az oroszok Debrecenben 1849-ben. Révész Kálmán (1881. 36. 572; 37. 587.) Tegnap délután 2 órakor, midőn egy csapat lovas muszka beérkezett, a városház előtt megállottak, s egy tiszt proklamációkat osztogatván, nekem is adott egyet. Egy főcsapat itt a kollégium és nagy templom közt van; heverészve a kollégiumból kivitt gyékényeken a fák alatt. Szárogatva s szellőztetve ruháikat, feltámogatván szuronyos fegyvereiket, aggatván azok tetejére sisakjaikat. Ruházatjuk görög szerű sisak, rajta rézből az orosz kétfejű sas. Bokáig erő durva szőrszövetű kabát, ez alatt durva s szennyes ing s gatya, némelyiknél fekete nadrág, vörös szegélyzettel. Amint a szárítások alkalmával láttam, van nekik frakkjuk is, vörös szegélyzettel. Arcuk mit sem különbözik a mi országunk lakosainak arcától. Fekete-vörös, naptól sütött arcuk van. Árnyék alá húzódva, s csak ingre-gatyára vetkezve heverésznek nagyobb részint. Műveltséget minél kevesebbet mutatnak. A major, valamint azon altiszt, ki ma nálam volt, németül egy szót sem tudott. A kepéket, miket ez utóbbi szobámban látott, csodálta, s különösen egy hadi főtiszt kisszerű képére nagy reverenciával tekintett. Altisztek a közlegényekkel vannak, s hálnak, semmi magasabb igényeik nincsenek.

V. J. tanár úrnál van egy generális szállva, s ö ezzel kiment a nagyerdőre, hogy az ottani rombolásokat megmutatván, így az iskolánkban okozott rombolásokat is, elégtételt vegyen, vagy a leendőket meggátolja…Az én helyzetem iszonyú volt. Egész a második emeletig elleptek a betegek minden tért, az őrházat, a gimnasztikát, az első és második termet és minden ámbitust. Nekem is mindig betegek közt kellett lejárnom, s kolera előjelei is mutatkoznak rajtam, isten ment meg belőle.

Egyszer a nagyerdő felől a honvédeket kezdi bekeríteni, a muszka seregnek egy addig nem látott része, s a mieink, muníciójuk is elfogyván, kezdettek nagy részben rendetlen futásban, részint Sámson, részint Derecske felé futni. A muszka lovasok nagy üvöltéssel sebesen kezdték a honvédeket üldözni, többeket elfogtak még menekülteket is. Este már hat óra tájban, főként a Hatvani-utcán, roppant mennyiségben, nagy örömmel kezdett bevonulni a muszka sereg. A kollégium és nagytemplom közt szállást vett ugyanazon csapat, mely ezelőtt egy hónappal ott tanyázott. A kollégium mindjárt kórháznak lett elfoglalva.

 

*

A muszkák a vegytani s mineralógiai termet, s laboratóriumot is feltörték, ott iszonyúan romboltak s végetlen sok kárt tettek a gyönyörű s igen nagy áru instrumentumokban. A többek közt egy mikroszkópot egész tokostól együtt elvittek. Egy nagyáru polariszkópot* használhatatlanná tettek. A pénz- gyűjteményből néhány Apafi-féle ezüstöt, s Rákóczi polturákat (Pro libertate) vittek el. Nagyobb részébe a fiókoknak bele se tekintettek, mert jókor vettem észre őket. Mindezen gaztetteket tüstént három tisztnek is feljelentettem, de nem ért semmit, mindegyik névszerinti kimutatást kívánt, ami lehetetlenség.

Egy franciául beszélő muszka tiszt a kollégiumot minden kivétel nélkül ispotálynak elfoglalta. A könyvtárba 30 beteg volt szánva.

Vasárnap aug. 5-én reggel jött fel nagy dühösséggel a franciául beszélő tiszt, s kihúzva a könyvtár ajtajából, valamint a rostélyos ajtóból is a kulcsot, átadta azokat egy muszka katonának. Ő csak anyanyelvét értvén, iszonyú kínban voltunk vele. Az első és második teremből a székeket felhasogatva az ablakokon hányatták le, valamint a szeniori ház bútorait is. Későbben jött egy főtiszttel P. nevű magyar úr, és egy osztrák főtiszt. Ezek igen humánus módra bántak mindennel, s megígérték, hogy bibliotéka, múzeumok s hozzátartozók, sőt ha lehet, a kollégium temploma is mentve lesz, az ispotályozástól. Majd végre jött azon ránk nézve fölötte örvendetes hír, hogy az egész ispotály a külső vásári sátrakban lesz.

A muszkák bejövetele miatt, az iskola érdekéért iszonyú sok fáradtságot, gyötrelmet, gondot kellé kiállanom, rektor prof. Kerekes úrral együtt.

 

*Eszköz a fény poláros állapotának felismerésére.

 

 

Város nők nélkül (1881. 38. 597.) Kelet-Ázsia északi részén van egy jelentékeny város, hol nőknek lakni nem szabad, s ahol a 3000 főre menő lakosság között nincs asszony. E város neve Mai-ma-csin. Kína északnyugati részén, szemben a pár száz lépésre fekvő orosz Kiachte várossal. Északra fekszik a nagy kőfaltól. A kínai hatóság csak úgy engedte meg itt a letelepülést, ha egyetlen nő sem fog lakni benne. A bölcs kínaiak szerint e határszéli, és kőfal által sem védett városban veszedelmesek lennének. Igaz, hogy az orosz város közel van, de a hiányt ez sem pótolja. A férfi város igen üresnek és ridegnek látszik.

Pedig Mai-ma-csin nem jelentéktelen hely. Mint határszéli város a nagy mongol pusztaságban, előkelő kereskedő pontot képvisel, s állandó kormányzó lakik benne. Palotája előtt hét méter magas oszlopokra tűzött érc-golyók csilláma messze kilátszik a kopár vidékre. A két nagy birodalom közt a határt itt csak a vámhivatalnokok pajtái képezik. Pár perc alatt el lehet jutni egyik városból a másikba. De e pár perc alatt egészen eltérő társadalmi viszonyokat észlelünk. A kínai város még itt is egészen nemzeti jellegben van építve. Szűk görbe utcáira nem nyílnak a házakból ablakok, a kapuk fölött fedő emelvények vannak, s a tetőkön csinos több emeletes tornyok és csengettyűk. A város közepén emelkedik a négyszögletű vár, vörös téglafalakból építve; a kapu be van zárva s őr nincs előtte. A palota mellett van Konfucius temploma s ennek udvarán a színház, melyben csak nagyobb egyházi ünnepek alkalmával játszanak, de akkor több napig egymás után. A templomot is csak nagy ünnepek alkalmával nyitják ki, s akkor lehet meglátni Konfucius óriási kövér és nagy bajuszú alakját, előtte az áldozat asztallal, mely körül több száz láng ég.

A karavánok megérkezésén kívül csak néha hoz a posta egy kis élénkséget. Aki egész nap otthon ülni nem akar, a szomszéd orosz városba megy új híreket szerezni. A vevőt is rendesen leültetik, megvendégelik, s csak azután kezdenek az alkuhoz. Este 9 óra tájban ágyúszó jelzi, hogy a kormányzó aludni megy s akkor becsukják a város kapuit.

A városi élet unalmasságát emeli az a körülmény is, hogy egész napi távolságra kiirtották a fákat, s a patakok kiszáradtak. De az unalmas fészekben kevés állandó lakos van. Egy pár évre jő ide a kínai, s ha egy kis vagyont szerzett magának, azonnal visszatér övéihez, a kormányzót sem véve ki. Asszony nélkül Kínában is üres a ház.

 

 

AZ IRLANDI ZAVAROK (1881. 46. 731.) (1921-ben kikiáltották a Szabad Ír államot. wiki) Fölszólították az ír népet, tagadjon meg minden haszonbért mindaddig, míg a kényszer törvények Írlandban érvényben lesznek. A lázongás aránylag csekély mértékű volt, de azért a diplomatáknak is okozott az elég fejtörést, mert sokan a forradalom kitörésétől féltek. A nép alsóbb rétege vett benne részt, több helyen jelentékeny kihágások fordultak elő. Az írek nagy részének alig van valami veszteni valója az ily mozgalmakban. Évek óta tartó elkeseredésük a fönnálló kormány ellen még inkább növeli a bajt. A vidéki városokban, hol kevesebb az idegen elem, a lázongás nagyobb terjedelmű volt, mint a fővárosban. Különösen a nyugati és déli részeken, hol a földbirtok-viszonyok a lehető legszomorúbbak, kiterjedt a lázongás a társadalom minden rétegére.

Maguk az angolok sem hiszik, hogy a bajt a vezérek elfogatása által megorvosolták, vagy csak tartósan is elodázták volna. Aggódva néznek a legközelebbi eredmények elé, melyek a fel-feltörő forradalmi lángot esetleg nagy tűzzé változtathatja.

 

 

A DUBLINI GYILKOSSÁG (1882. 21. 323.) …Cavendish Frigyes Károly, a meggyilkolt miniszter. Közigazgatási és közoktatásügyi ügyekben tekintélynek ismerték. Az államtitkár, a másik áldozat, Cavendish lord szerencsétlen társa.

Az alsóházban Gladstone* szólt először megindultan.

A kormány intézkedései folytán a kutatásokat rögtön megkezdték, s maga a kormány 100 000 frt-ot ajánlott föl a gyilkosok fölfedezésére. A nyomozó leveleket mindenfelé terjesztik. Irlandban egymást érik a lázongások elnyomására irányzott intézkedések.

 

*William Ewart Gladstone (1809 - 1898.) angol liberális politikus, az Egyesült Királyság miniszterelnöke négy alkalommal.

 

 

 

A talpas* tótok. Feszty Árpád. (1881. 50. 796.)  A regényes felvidéknek lombbal takart erdős csúcsain, visszhangozó bércek, sziklás hegykatlanok között, ahol a fenyőfa felhőt támogat, s ahol már nem terem egyéb, mint zab, árpa, krumpli, ott születnek a mi tótjaink. Az erdők sűrű lombján áttört napsugár élesen törik meg a fejszék csillámló fokán, a sziklatő messze veri vissza a munkás fejszék csattogását, s az izzadó favágók egyhangú, hol borongó, hol víg dalát. Szegény, mint a templom egere, szapora, mint a házi nyúl. Kora tavasztól késő őszig kinn van az erdőn számos családjával együtt, döntögeti a szálas fenyőt, talpnak, deszkának való fát, viszi messze határra, fáradva küzd és dolgozik hangyaszorgalommal, egész éven át. Nem úgy, mint mi nagy pipájú magyarok, s még sem keres meg többet, mint a mennyibe egy alföldi névnap kerül.  Az erdők vízmosása az ő csatornájuk, abba taszítják a ledöntött fát, s az áldott hegyi víz leviszi nekik a völgybe, ott azután talpba verik, deszkát fűrészelnek belőle, zsindelynek faragják, s a Vágra hengerítik.

Soha semmi veszedelemben a tót jobban nem imádkozik, molnár cifrábban nem káromkodik, mint mikor a talp malom felé közeledik. Lárma, átok, bozsemoj, fenyegetés, iparkodás, imádkozás valahogy csak elhárítják a veszélyt, megfeszíti a szegény tót minden erejét, s úgy lapátol, úgy kormányoz, hogy a malmot minél messzebb kikerülje. Persze nem lenne jó egyikre nézve sem, ha neki vinné a víz a malomnak. De annyira még sem bírja elkerülni a Vágón, hogy a malomból egy pár mindig készletben tartott ködarab utólag a nyaka közé ne repüljön.

Fél a molnároktól nagyon, de még jobban a komáromi vontatóktól. Inkább zátonyra kormányozza a talpat, sem hogy a vontatókötélhez még csak közel is kerüljön. Mert azok, megteszik, hogy lesodorják őket erővel a vontatókötélre. Kikötnek végül is a Duna partjain. Rév-Komárom mellett szalad bele a Vág, annak a deltája az első nagy állomásuk. Hogy csillog a sok világossárga deszka, talp. Ott pihennek meg először. Legtöbbje ott is adja el az áruját s boldog örömmel issza meg a „Becsali csárdában” az áldomást, s siet haza övéihez.

 

*Épületnek, oszlopnak alsó része, faháznak alapul szolgáló gerendája, amelyre az egész váz támaszkodik. Értelmező szótár.

 

        

A KIGYÓSI PUSZTÁN A WENCKHEIM TANYA. TELEKI SÁNDORTÓL. (1882. 49. 775.)…A kígyósi vasúti állomásnál a grófék fogatja várt ránk. A láthatár közepén — mint az Érmelléken a tasnádi torony — kimagaslik a kastély, akarom írni: a tanya. Láttára az irigységnek egy parányi neme fogott el…Tágas, magas ebédlő, egyszerű tiszta renaissance stílusban bútorozva, kényelmes ruganyos ülésekkel. Az étterem mellett gyönyörű növényház, a kristálypalota gyémántkiadásban.

A grófné lakosztálya egyszerű, majdnem polgárias. Kivételt csakis budoárja tesz, mely pompásan van berendezve, s méltó, hogy egy nagy úri nő elmélkedjék benne, és megérlelje a nemes eszméket, s kigondolja a jókat, melyeket tesz. Lakosztálya mellett vannak a gyermekek, nevelőnő és dajkák szobái.

 

 

A WENCKHEIM-KASTÉLY Ó-KIGYÓSON

 

Az emeleten a vendégszobákat mutatták meg. Nem pazar fényűzés, mely a fölcseperedettnek pompája, s pénzüzérek fitogtatása, hanem úri kényelemmel berendezve minden. Bőven ellátva vízzel, nagy mosdó-medencékkel, ruganyos ágyakkal. Aki végig megy a vendégszeretet e hosszú sorú osztályán, tudja, hogy e tanyán nem írják szénnel a falra, mint a túri pap, hogy: „ha jöttök: lesztek, ha hoztok: esztek.” Fölmentünk a toronyba. A park az előtéren, gyönyörű tiszta vizű tóval, a park végében egy búzatábla, akkora, hogy elborítana egy kis német hercegséget, s terméséből elélhetne egy tót vármegye.

*

Wenckheim-kastély Építését gróf Wenckheim Frigyes (1842-1912) és Wenckheim Krisztina (1849-1924) kezdték el. A kastély Ybl Miklós tervei alapján 1875-től 1879-ig épült német neoreneszánsz stílusban. wiki.

 

Árvák menedékháza—á—r— (1883. 6. 88.)  Özvegyek és árvák, mióta a világ, mindig voltak és mindig lesznek. A legújabb kornak, ennek a mi századunknak, a sokat becsmérelt XIX. századnak volt fenntartva, hogy a kereszténység elvét, a jótékonyságot, alamizsnálkodást, az elhagyottak felfogását s ápolását, általánossá, egyetemessé tegye, s oly nagy, sőt óriási mérvekben szervezze, amiről azelőtt fogalom sem volt. Mindenféle menedékházak a hajléktalanok, árvaházak, s kisdedóvó- és tápintézetek az árvák

és éhezők, — kórházak a segélytelen betegek, — ruhaosztó intézmények a ruhátlanok számára, minden művelt keresztény országban, sőt minden nagyobb városban, nem egyesével, hanem párosával, hármasával, tízesével állnak fenn.

Mintegy húsz, hat—tíz éves fiút látunk magunk előtt egy árva- menedékházban, ahol kis kenyeret, s egy-egy csésze tejet kapnak. Egy felvigyázó vezetése alatt két fiatal nő osztogat közöttük. A kisebbek, valamint a leányok, más helyiségekben nyernek ellátást. A nap óráiban más, meg más hasonló gyermekcsoportokra terjeszti ki gondját a jótevő szeretet. A gyermekek nagy része rongyos, mezítlábas, ha itt tejet, s kenyeret nem kapnának, koldulniuk vagy lopniuk kellene.

A bűnvádi statisztika mutatja, hogy a vétkeknek több mint felét a nyomor sugallja. Csak ha minden nyomor el lesz hárítva a földről, szűnik meg a bűnök e leghatalmasabb ösztökéjének átkos működése. Lassan-lassan, a keresztény szeretet áldásos hatása alatt, közeledünk e cél felé.

 

 

Képek az orosz történetből (1883. 21. 338.) Oroszország, melyet Nagy Vladimír egységessé tudott tenni, a XIII. század elején egymástól független tíz fejedelemségre volt szakadva, mikor kelet felöl rettenetes veszedelem támadta meg az Ázsiából előtörő tatár sereg alakjában. Az arany horda vezére, a szörnyű Dzsingisz kán tengernyi hadaival 1224-ben elnyelte a polovcok, a kijevi és csernigovi fejedelmek seregét, s mongol uralom alá hajtotta Dél-Oroszországot. Csakhamar, 1237-ben egy másik tatársereg jelent meg Batu kán alatt s elpusztította Rjezan, Moszkva, Vladimír és Jaroszláv városait, hogy alig maradt kő kövön.

A tatár kán volt a legfőbb bíró valamennyijük fölött. Oroszországot meghagyta annak, a minek találta, meghagyta népének hitét, nyelvét, szokásait és intézményeit, még fejedelmeit is. Egyik-másik nagyfejedelmet még segítették is a többi fejedelmek leigázásában s birtokainak a magukéhoz kapcsolásában. Így készítették elő saját magok a leigázott és összetépett Oroszország egyesülését és később oly hatalomra vergődését, hogy a tatár iga levetését megkísérelhette.

Egész 1480-ig tartott ez a szégyenletes és megalázó viszony. Az oroszok ugyan már előbb is megkísérelték a mongol iga lerázását, s a kiskorú Ivanovics Dimitrinek száz évvel korábban, 1380-ban még fényes győzelmet is sikerült nyerni a mongolok fölött a kulikovi mezőn. De két év múlva ismét kényszerítve lett elismerni a tatár fennhatóságot.

Nem az oroszok ereje, egészen más körülmény idézte elő az oroszok fölszabadulását a mongol uralom alól. A sánta Timur támadta meg a kipcsaki birodalmat, meggyengítvén azt eresztékeiben. Az enyhülő nyomás alatt Oroszországnak módjában volt egyesülni és megerősödni, míg a Timur által megrázott kipcsaki birodalomból a kazáni s később a krimi kánság, mint önálló, független állam kiszakadt. III. Vasziljevics Ivánnal Oroszországnak új korszaka kezdődött. Ez 1469-ben már adófizetőjévé tette Kazánt, 1480-ban pedig romba döntötte a kipcsaki birodalmat.

A mai Oroszország az ő cári korlátlan uralmával csakugyan ettől a III. Ivántól veszi eredetét. Litvánia felé is kiterjesztette birodalmát. Nőül vevén Zsófiát, a görög császár leányát, megnyitotta országát a keletrómai kultúrának. Udvarában meghonosította a bizánci udvar fényét. Egész Oroszország nagyfejedelmének és egyeduralkodójának címeztette magát. A koronázási szertartást, melynek ma Moszkvában tanúi vagyunk, régibb részében, valamint a trónöröklési rendet ő szabta meg. Unokája IV. Iván volt, kit a rettenetes melléknévvel ruházott föl a történelem. IV. Ivánt tettei egy Tiberius, egy Caracalla, XI. Lajos, III. Richárd, s a világhistória többi szörnyeinek méltó vetélytársává avatják. Kiemelkedik gonoszságban a többiek fölött.

Nejeit eltaszította, megölette, megétette, egyiket sem tűrte meg sokáig maga mellett. Aljas bérencei által elhíresztelte, hogy szelíd, jámbor, kedves neje ennek vagy annak a miniszternek vagy bojárnak mérge által veszett el, akitől épen szabadulni akart. Persze mind a hóhér kezére jut, senki nem biztos többé életéről.

Fokozott és sokszorozott mérvben indul meg a szörnytettek özöne. De valamennyi elhomályosul amellett, melyet Iván cár tulajdon fia ellen elkövetett. A cárevics arra kéri atyját, engedné meg, hogy megtámadhassa a lengyeleket. Mit? Te gáncsolni mered az én politikámat? - kiáltja a szörnyű ember vadul. Áruló vagy! S ki tudja, ha alattomban nem az-e a szándékod, hogy fölemeld atyád ellen a pártütés zászlaját! Azzal a dühvel, mely hirtelen meg szokta szállani, fölemeli nehéz elefántcsont jogarát s fejbe üti vele gyermekét…Az orosz nép úgy megsiratta Ivánt, mint egy szentet. Azt az elefántcsont jogart, mellyel fiát agyonverte, úgy őrzik a Kremlben, mint szentelt ereklyét.

 

 

A kegyelmet kapott orosz költő. (1883. 42. 685.) (Csernisevszky orosz író az, ki először fejtegette a szabadság elveit nihilista szempontból. Még huszonegy év előtt volt ez. Csernisevszkyt Szibériába hurcolták. Nevét azóta is sokat emlegették, s pár év előtt a Bécsben tartott nemzetközi irodalmi kongresszuson éles felszólalások történtek Csernisevszky miatt. Az orosz hivatalos körök nagy felháborodással fogadták, s a kongresszus orosz és ez lengyel tagjainak is sok kellemetlenséget okozott. Végre III. Sándor cár megkegyelmezett, megengedte hogy Veljuk kelet-szibériai városból Asztrakhánba költözhessék, még mindig elég távolra a civilizált világtól. Csernisevszky már túl van a hatvan éven, teljesen megtört, tehetetlen ember, a ki közel áll a sírhoz.

*

Csernisevszkij (1828 – 1889.) fő műve: Mit tegyünk (Sto gyelaty?) 1863. Magyarul 1877. (Benedek: Irodalmi lexikon, 1927.)

 

 

Koreából (1883. 44. 707.)  Kelet-Ázsia hatalmas országai, melyeknek sűrű népességű földjén az emberiség fele lakik, s melyeknek ősrégi, sok tekintetben csodálatos műveltsége az európaiak tanulmányozásának kiapadhatatlan forrásául szolgál. Lassanként egészen ismeretesek lesznek előttünk. Némely országokat, mint India, Japán, Jáva, ma már csaknem oly részletesen ismerünk, mintha Európában volnának, A rengeteg kínai birodalmat is csaknem minden részében kikutatták már az ott járt európai tudósok. Csak két nagy ország van még, mely egész a legújabb időkig elzárkózott az európaiak elől: Korea és Tibet. Tibet még mindig makacson tartja magát. Nemcsak a mi Széchenyink, de a nagy orosz utazó, Przsevalszki is kénytelen volt határáról visszatérni. Korea ellenben végre megnyitotta kapuit az idegenek előtt. Az elzárt ország, habár csak napjainkban, ismertté lett. Vele együtt egy új hatalmas és népes terület, művelt és iparűző lakossággal, lett a világkereskedelem egy újabb célpontja.

A félsziget, mely Kínától északra, s Japánnal szemközt, ettől nyugatra az északi szélesség 34°40'-tól a 42°30'-ig fekszik. A hozzá tartozó szigetekkel együtt jóval több, mint 200 000 négyzetkilométer, tehát majdnem oly nagy, mint Magyarország. Lakossága, melyet a múlt évszázad utolsó tizedében megejtett népszámlálás 7 millió 342 341-re tett több, mint a mi országunké. Korea is elismeri ugyan Kína fennhatóságát épen úgy, mint Tibet. E viszony inkább csak névleges s a koreaiak ép úgy elzárkóztak a kínaiak és japánok, mint az európaiak elöl.

 
 

 

KOREAI KÖVETSÉG NEW-YORKBAN

 

A tartomány hegyes, északon a magas Peh-tau-Sen (fehérhajú hegy) nevű hegység vonul el, hol a tél igen zord. A három tenger által övezett vidéken igen gyakoriak az esőzések, s ezért a növényzet rendkívül buja. A partokon, hol sok népes város van kitűnő kikötővel, a bájos vidékek sem tartoznak a ritkaságok közé. Gazdag ez ország hajózható folyókban is. Városai rendszeresen épültek, a főváros, Szöul, a Hongkong folyó partján. A koreai nép mongol faj, de keverék. Erkölcsös, barátságos, tudásvágyó és szorgalmas faj. Külsejükre nézve inkább a japánokhoz hasonlítanak, de szokásaikat nagyrészt a kínaiaktól örökölték, kiknek kormányzati rendszerük itt is divatozik.

Külön nyelvük és irodalmuk van, de, mint a kínai tartományokban, itt is a kínai betűk alkotják az írás alapját, melyet a koreai saját nyelvén olvas. A közönséges emberek kenderből készített ruhában járnak, mely ruhának fő alkotó részei a bokáig érő bugyogó, és övvel összeszorított bő felső köpeny. Tápszerük legtöbbnyire a rizs. Az előkelők színes selyemruhát hordanak.

Érdekes a férfiaknál, hogy hajukat összefonják s bambusz-pálcácskával erősítik meg. Egy szintén bambuszból készült sajátszerű kalapot hordanak, mely fejőket nem fedi be s ezért álluk alatt szalaggal erősítik meg. A katonák a bambuszkalap fölött még egy kikerekített fejtakarót is hordanak.

Egy küldöttséget a koreai kormány az Egyesült Államokba most küldött. Hogy legelőször az Egyesült Államokba mennek, annak oka abban rejlik, hogy ez országnak sikerült Koreát először megnyitni.

 

 

Magyar élet Bécsben (1883. 50. 803.) Ha elhagyjuk a belváros hepehupás talaját, s a höchste heuriger hazájába (hová emelkedő fekvésénél fogva még nem lehetett bevinni a vízvezetéket, s azért borra szorultak az emberek), Hernalsba és Ottakringbe, a milliomos szabók és öngyilkos cipészek paradicsomába irányozzuk lépteinket. Itt üti meg füleinket vasárnaponként egy-egy honi kurjantás. Neki illesztgetik lábaikat egy-egy iszonyú módon csehből németre fordított magyar csárdásra. Nincsenek itt nemzetiségi vetélkedések, hegemónia, közjog, nyelvkérdés mind háttérbe szorul.

Egy bécsi külvárosi kisebb korcsmában nem a közös hadügyminiszter, hanem a magyar baka az úr. Marianka, a fitos orrú, szőke cseh szakácsné egész kedvvel járja a csárdást a tüzes legénnyel. Alig tudják magukat megértetni. Az osztrák-magyar állam nyelvegysége egyelőre még él. Jobb dolga van annak a szabadságoltnak, ki mondurt, cakundpak-ot levetve civilben — már mint lobogós ingben, gatyában járja ma utolszor.

 

 

AZ OSZTRÁK PARLAMENT ÚJ PALOTÁJA (1884. 1. 6.) Az a hatalmas épületsor, mely az osztrák szék- és főváros Ringnek nevezett körútjának két kanyarulata, a Burg-ring és Schotten-ring között terül el, s Franzens-ring nevet visel, néhány év óta nagymérvű építkezések színhelye. Ez a pont és környéke tükrözi ma az osztrák kultúrát, és a világvárosi Bécset leghívebben. A nagyszabású középületek között itt emelkedik az igazságügyi palotán kívül még az új Burg-színház, az új egyetem, az új városház, gót stílusú, és a párisi Hôtel de Ville-re emlékeztető modorával. Az új parlamentben csak az imént kezdte meg a reichsrath ülésezéseit. Valamennyi új épület már rég érzett közszükséget pótol a fejedelmi város kultúrai életében. Az egyetem régi helyisége, a Wollzeilenak nevezett szűk utca táján, már-már roskadással fenyeget. Tantermeinek berendezése is nagyon elégtelen. Az a hideg közöny, melyet a bécsiek új parlamentjük megnyitása alkalmával tanúsítottak, mutatja leginkább, mily gyenge lábon áll ott túl még az alkotmányos közélet.

 

 

AZ OSZTRÁK PARLAMENT ÚJ PALOTÁJA A BÉCSI FRANZENSRINGEN

 

Hansen Teofil, az épület tervezője és építője, kitől az új börze, a zene-egyesület palotája, a Heinrichshof*. s több más elsőrendű középület is eredetét vette, sikerülten oldotta meg feladatát.

Bent az ülésteremben félkör alakban emelkednek a képviselők ülőhelyei. Szemben, az egyenes fal mellett, az elnöki emelvény foglal helyet. Ez emelvény mögött, ión három-negyed oszlopokból képzett tornác csúcsán áll az óra. A félkör-hajlásban 18 kolosszális oszlop tartja a két karzati emeletet, melyek sötétbarna fából vannak faragva, s az alsó a páholysorokat foglalja magába. Minden gazdag arany díszítéssel bővelkedik. A karzat fölött dús cifrázatú rosette veszi körül a színes üveg-mennyezetet, s a legapróbb részlet is művészi gonddal és stílszerűen van kivitelezve. Az ülések kényelmesek és gazdag faragványokkal vannak ellátva.

 

Der Heinrichshof wurde vom Wiener Ziegelindustriellen Heinrich von Drasche- Wartinberg als Nobel-Zinshaus in Auftrag gegeben und 1861 bis 1863 errichtet. wiki

 

 

Oroszországból (1884. 11. 173.)  Dr. Thallóczy Lajos történészünktől érdekes könyv jelent meg az Athenaeum kiadásában. «Oroszország és hazánk» a címe.

A nép, a kisiparos osztály Kijevben, a Podolon lakik; bő alkalom nyílik itt színről-színre látni a kazapokat, kik nemrég a zsidó boltok feltörésében remekeltek. Fényes hosszú csizmában, bő nadrágban, ezerráncú kaftán-kabátban élik itt csöndben napjaikat. Meg se látszik rajtok, hogy oly veszedelmes népség.

Nyizsnij Novgorod-ban egész más Oroszország van már, mint Kijevben, Moszkvában. Már itt a kettős kereszt megtűrni kénytelen a fel hold szomszédságát. Tar fejű, apró szemű tatárok versenyeznek, az európai fajjal. Az ázsiai élet mindinkább érvényesül. Vásár idején itt találkoznak a kelet-oroszországi puszták népei.

Kazánon alul kezdődik a nemzetiségek Bábele. A pogány, cifra, sárga vörös gunyájú cseremiszek, kik bálványaik mellett sokat adnak a muszka istenekre is, amellett szorgalmas, józan nép. Vannak keresztény rokonaik is, kik erős ortodoxok, már oroszok, s egészen földműves népség. Mellettük állítólagos hajdani atyánkfiai, a votjákok, Volga melléki mordvinok, felváltva tatár-muszka elemmel, követik egymást békés, tarka rendben.

Szamarában, a Kazánon aluli Volga vidéki városok mellett, a kumisz (erjesztett kancatej) gyártása divatozik. Savanykás, fehér pezsgő ital ez, mely a mi őstörténetünkben is szerepel, s az orvosok szerint a tüdőnek jó. A Volga torkolata felé mindinkább ázsiai lesz a nép és vidék. Nyomorult tatár viskók, halászkunyhók jelzik a Volga útját. Asztrakánban már a perzsa és közép-ázsiai befolyás látszik. A Volga mellékén pagodákat látni, kalmük sátrakkal. A kalmük hosszú, sovány, ferde és kis szemű, lapos homlokú, kiálló pofacsontú és éles állú nép. Unni látszik még az életet is. Ravasz, álnok, kegyetlen és bosszúálló faj. Életmódja az állattenyésztő népeké. Lóval, marhával, bőrrel kereskednek s némelyik halász, vagy teherszállító, ki egész tornyokat rak jámbor szamarára.

A Volga területétől délkeletre terül el a kirgiz sivatag, melyen ma már vasút visz keresztül. Orenburg alatt karavánok állomásoznak. Karaj nyakú, álmos szemű

tevék száz számra állnak sorjában, várva a terhet. Mellettük kirgiz hajcsárok töltik a napot alvással. Khiva, Bokhara, Taskent, Turkesztán és a kirgiz sivatag lakója idehozza nyers terményeit, melyekért gyarmatárut és kelmét visz haza.

A kirgizek mintegy 4000 versztnyi területen laknak, erőteljes pusztai faj. Állattenyésztéssel foglalkozik s ő közvetít a pusztán. Középtermetű, hosszúkás arcú, fekete szemű, s orra csodálatosan tompa, pisze. Haját beretválja, öltözete a kámzsás kaftán és bő nadrág. Az asszonyt csak kötényéről különböztethetni meg a férfitól.

A kaukázusi cserkeszek félig kiirtva, kibujdosva, bégjeik közt, dacára, hogy orosz szolgálatban vannak, még mindig a legerélyesebb elem, melyet az orosz is nagyra tart. Férfias szép alak a nagy többség, villogó szemekkel, gyakorlott a lövés és hadi mesterség minden fogásában, amellett kevéssel beérő. Csendesen vonul meg hegyei közt, csak néha szállva le a síkságra, hogy szükségeit beszerezze.

A föld őslakója, a tatár, kiknek utolsó kánja önkezével vetett véget nyomorult életének, ott pásztorkodik a dús legelőkön, imitt-amott művelgetve a kövér talajt. Idegen ö már a maga házában.

 

 

 

A LONDONI KONFERENCIA. (1884. 28. 443.) A berlini kongresszus után, mely az orosz török háború békekötése tárgyában ült össze, a hatalmak képviselőit az egyiptomi kérdés hozta ismét közös tanácsba. Anglia kívánsága volt, hogy konferencia legyen Londonban. Hosszas diplomáciai előzmények után június 28-án. Formalitásokból álló egyetlen ülésén kívül eddig még nem tudott tovább haladni. Második ülésének napja még most sincs kitűzve. Az angol parlament egyik ellenzéki szónoka azt mondta, hogy Egyiptom az első lapot teszi Anglia hanyatlásának történetében. A londoni konferencia sem Nagy-Britannia sértetlen hatalmának fensége, hanem feltornyosult komor felhők árnya alá gyűlt össze. Egyiptom régen európai gyámság alatt van. Az Indiába vezető szuezi csatorna fölöttébb kívántatja magát az angoloknak, s habár franciák ásták, angolok tették rá kezüket. A fáraók országának adóssága pedig annyi, hogy kamatokra kell jövedelme nagy része. Kairó Európa államai hitelezőinek őrhelye. Anglia és Franciaország a legfőbb hitelező.

Épen most, július 11-én két esztendeje annak, hogy Anglia hadihajói összebombázták Alexandriát, mert Arabi pasa és hívei tágítani akartak az angol gúzson, mely Egyiptomot fojtogatja. Következett Arabi forradalma, Egyiptom megszállása angol csapatokkal; azután pedig következett Szudán forradalma, amit Anglia nem ismert föl veszedelemnek. Odáig harapózott, hogy Egyiptomot fenyegeti, nem enged ott valami biztos kormányformát létesülni; ott kell tartani angol hadihajókat, angol csapatokat; öldökölni ezer számra dárdás arabokat finom puskákkal és hátultöltő ágyukkal. A szudáni lázadás terjed, s a vérrel áztatott csatatereken megint ott táboroznak a fölkelő csapatok. Hogy mi lett eredménye az angol fensőbbség alatt vitt közigazgatásnak Egyiptomban, arról épen az angol lapok szoktak közölni nem valami örvendetes dolgokat.

Anglia nem képes egymagában helyreállítani a rendet Egyiptomban. Nyíltabban mondva, nem képes leigázni Egyiptomot. Kellene hozzá nagyobb haderő, mint amennyivel rendelkezik, kellene hozzá sok pénz. Egyiptomból akadna katona; az igaz, hogy nem valami jeles: de ahhoz is pénz kell. Egyiptomra pedig Anglia nem akar költeni a maga zsebéből. Többet pedig már nem lehet kierőszakolni Egyiptomtól, mint amennyit fizet eddig. Az adósságokon kívül fizeti az angol ágyuk által Alexandriában okozott károkat és az összes hadjárat költségeit. A konferencia fő tárgya tehát az, hogy Egyiptom pénzügyeit rendezze, Június 28-n csakugyan összeült a konferencia az angol külügyi hivatalban. Tagjai a nagyhatalmak londoni követeiből állnak. Angliát a külügyminiszter és Childers pénzügyi tanácsos képviseli. Angliának tehát két képviselője van; a többi hatalmaknak azonban csak egy. Ausztria Magyarország részéről gróf Károlyi Alajos, Oroszország részéről a csak nemrég kinevezett nagykövet, Staal.

Az első ülés után Waddington azonnal haza sietett Parisba, hogy személyes előterjesztést tegyen, és személyes utasításokat hozzon, mert Franciaország nem tartja hitelesnek az Egyiptom pénzügyeiről szóló előterjesztéseket. A többi hatalmaknak pedig az ellen az egyezség ellen van kifogásuk, melyet Anglia előzetesen kötött Franciaországgal. Oroszország a szuezi csatorna semlegesítéséből követendő példát akar fölállítani a Boszporuszra nézve is. Végül pedig még se a francia, se az angol parlament nem fogadta el az angol-francia egyezményt. Mindezek elég okok, hogy a konferencia tárgyalásait késleltessék. Valószínű azonban, hogy a megegyezés létre jön, mert az eredménytelensége nagy bonyodalmak kezdete lenne; azt pedig egyik állam sem kívánja. Milyen megállapodások fogják lehetővé tenni az eredményt, ez a későbbi történésekhez tartozik.

 

 

Szegény-menhelyek nálunk és Párisban (1884. 29. 462.) Hol nyaral, és hol fürdőzik ama szerencsétlenek ezre meg ezre, mely részint munkát keresni, részint a kalandos és semmittevő élet csábjaitól vonzatva jön a fővárosba. Itt napról-napra él, és se biztos hajlék, se biztos kenyér felett nem rendelkezik! Ijesztő adatokat sorol fel erre nézve a főváros kiváló statisztikusa, Kőrösy. A városliget és a városmajor fasorain kívül, melyek az éjnek bizonyos órájában láthatatlan és gyanús csoportoktól népesülnek meg, egy-egy pince, hordó, barlang és sziklaüreg a Gellérthegyen is kényszerlakásokul szolgálnak a főváros nyomorultjainak.

Ama városrész, mely a Margit hídon innen és túl a Duna bal partján elterül, ijesztő példáját mutatja a lakások túltömöttségének. Aki csak teheti, hónapos ágyat ad ki; ez a takarékoskodó szegénység ösztönszerű politikája. Egy-egy ágyért hetenkénti egy forintot fizetnek rendszerint, s van ágy egy szobában összezsúfolva néha öt-hat s még ritka eset, hogy egynek egyszerre csak egy lakója legyen. Párosával, hármasával feküszenek benne, de fekszenek a földön, az ablakközben, az almárium tetején, a falak fülkéiben. A piszok, a nyomor mindenütt visszariasztó.

Paris lakosságának is van egy bizonyos része, mely reggel fölébredve még nem tudja, hol fog aludni a következő éjjel. Munkás-házak nincsenek, a jótékonysági irodákban pedig a tudakozódások sokkal részletesebbek, semhogy mindenkire tanácsos volna azoknak magát aláadni. Vannak tehát, kik lopva kószálnak szerte az elhagyatottabb negyedekben, megtámadva, s kifosztva egy-egy késői járókelőt. Mások kevésbé veszélyesek, s a legkülönbözőbb helyeken, kocsiszínekben, istállóban, hidak alatt húzzák meg magukat. A nyomornak nyelve világszerte mindenütt ugyanaz. A hidak nagy, sötét bolthajtásai alatt, széles párkányzatán és az oszlopok tágas üregeiben meglapulni természetesnek látszik.

Egészen 1878-ig a szegény-osztály ügyének szentelt egyesületek tisztán felekezeti jellegűek voltak. Csakhamar megalakult az első menház, húsz ággyal, mely néhány nap alatt negyvenre növekedett. A nagy kereskedő-üzletek ágyneműket küldtek, a mosóintézet ingyen mosást vállalt, egy orvos díjtalan gyógykezelésre vállalkozott, egy gyógyszerész pedig az orvosságokat ajánlotta fel. Majd egyesek aláírásai következtek, s főként az 1879-iki nagy tél erősen fölhívta, a közjótékonyság gyakorlását.

A mi a nők menhelyét, a Hospitalité de Nuit-t illeti, ez 1780-ban alakult beteg gyermekek segélyezésére. XVI. Lajos ötszáz frankkal támogatta havonként, de mikor a monarchia összeomlott, az is feloszlott. A forradalmi kormányok kíméletlenül jártak el a felekezeti alapítványokkal szemben.

Parisban a jótékonyság ügye kitűnően van szervezve. Nagyobb része azonban papok és apácák kezeiben van, ami nem is csoda, tekintve, hogy Franciaország ma is katolikus állam. De a papok és jezsuiták soha sem mulasztják el a hitvallás iránt kérdezősködni, ha valami szívességet akarnak tenni. Ép azért nagyon megnyugtató, hogy a Parisban jelenleg létező éji menhelyek mind felekezetközi jellegűek, sőt nagyobb része világi igazgatás alatt is áll. És az igazgatóság közvetlen részvétele a felügyeletben az, ami rendkívül üdvösnek bizonyult, és mint mindenütt, úgy nálunk is utánzandó.

 

 

     HARCIAS TÜNTETÉS MADAGASZKÁRBAN A FRANCIÁK ELLEN. (1885. 1. 10.) A franciák régóta állást foglaltak az Afrika keleti partja mellett elterülő nagy Madagaszkár sziget körül. A sziget északkeleti részén, a Bali-öböl táján s a szomszéd szigeteken is gyarmatokat létesítettek, melyek között Mayotte és Mohilla igen virágzó kereskedést folytatnak, Franciaországot meglepte a hódítási vágy. Közel két év óta Madagaszkárt is fenyegeti. E nagy sziget terjedelme körülbelül akkora, mint a német birodalomé. Lakosainak száma alig 4 millió, azok tekintélyes része, a hovák, a művelt nemzetekhez számíthatók. A főváros, Antananarivo, közel 80 ezer lakosával, s néhány palotaszere épületével nemcsak Afrikában lenne számottevő. Ehhez járul még a sziget nagy gazdagsága hasznos ásványokban. s rendkívül buja tenyészete. Mind elegendő ok az okkupáció mellett.

Csakhogy Madagaszkár meghódítása nem könnyű dolog. Közel 250 000 jól begyakorolt katonasága van, a honvédeket nem is számítva. Az ügyes lovasok és dárdások szintén számításba jönnek, mivel már a népiskolákban tanítják a gyermekeket a dárda kezelésére. A tüzérséget angol tisztekkel gyakorolták be. s az ágyukkal jól tudnak bánni. E mellett Madagaszkár lakói szabadságszeretők. A malagasza törzsek a hovák által elnyomott egyes ágai viszálykodásban élnek is a hovák-kal, kevésbé gyűlölik az uralkodó kasztot, mint a franciákat. A haza megvédése végett készek mellettük síkra szállani. Ezt tanúsította a lefolyt év július 3-án, csütörtökön a fővárosban tartott nagy harcias tüntetés.

 

 

A JANUÁR 7-DIKI UDVARI BÁL (1885. 2. 30.) A királyi páron kívül részt vett abban a trónörökös pár is, és az uralkodó család több tagja. Meghívást nyertek az országgyűlés két házának összes tagjai, két képviselő kivételével, kik bűnvádi eljárás alatt állnak. A főméltóságok, a miniszterek, az arisztokrácia, a katonai előkelőségek, konzulok, teljes számban voltak képviselve. Csak a főpapság hiányzott. Az egyházi rendből egyedül a pap-képviselők jelentek meg.

A felvonulás a királyi várlakba már esti 7 órakor megkezdődött, s a kocsik folytonos láncolata csak lassú lépésben tudott előre haladni. Nagy tömeg állt a várba fölvezető utakon, kivált pedig a palota környékén. A bálnak tündöklő képe volt. Viseletben a magyar öltöny uralkodott; csak szórványosan lehetett látni frakkot; leginkább a szász képviselők öltöztek így. Sok volt az egyenruha is. Nyolc órakor már együtt volt a meghívottak nagy része.

A fényes társaságnak jelentékeny részét nők tették, kik közül számosat ezúttal először mutattak be a királynénak és királynak. A bemutatás a mellékteremben történt. Az udvar megjelenése kilenced-fél órára volt kitűzve, de ez némi késedelmet okozott egy kellemetlen eset miatt. Ugyanis egy fiatal gróf, kinek neje nem udvarképes, tévedésből, hasonnevű rokona családja számára kiállított meghívót kapva meg, nejével együtt megjelent a bálon. A grófné nem találhatott egyetlen egy ismerőst sem a megjelent hölgyek között. Sok kellemetlen megbeszélés után a főudvarmesteri hivatal egy tisztviselője felszólította a grófot, hogy nejét, ki legfeljebb csak tévedésből kaphatott a bálra meghívót, vezesse ki tüstént a teremből. A gróf halott sápadtan, reszketve az izgatottságtól engedelmeskedett.

A királyi udvar megérkezése után, a bál rögtön kezdetét vette. Az első tánc keringő volt. Utána négyes, mit 20 pár táncolt. Két zenekar játszotta a táncdarabokat: egy katonai és Berkes Lajos zenekara. A tánc közben az udvar minden megjelent tagja megszólításokkal tüntette ki a jelenlevőket, kik közül hosszabb megszólításban részesültek: Andrássy Gyula gr., Tisza Kálmán, Apponyi Albert gr. Festetich Tasziló gróf, a megjelent konzulok, az egyes miniszterek. Feltűnően hosszasan beszélt a király a horvát bánnal. Károlyi Pista gróffal, Teleki Samu gróffal a trónörökös mulatott hosszasabban. A királyné az első négyest követő polka után eltávozott.

A füzértánc befejeztével véget ért a bál. A király a trónörökös nejével, a trónörökös Klotild főhercegnővel, József főherceg Izabella főhercegnővel, Frigyes főherceg Koburg hercegnővel karöltve hagyták el a termet.

 

 

OSZTOZKODÁS AFRIKA PARTJAIN (1885. 2. 31.) Afrika az ó-világhoz tartozik. Míg Amerikát, az új világrészt, néhány gyakorlatilag egészen hasznavehetetlen északsarki részen kívül, csakhamar fölfedezése után szétdarabolták egymás közt az európaiak. Oly rész is kevés van, minő az Amazon folyó felső része, vagy Patagonia, hol az európaiak uralma inkább csak névleges. Az ó-világhoz tartozó Afrikából az osztozkodó európaiak mindeddig keveset vettek el. Az a pár európai birtok, mely nemcsak a tengerpartra terjed, hanem kissé befelé is, mint a franciáké Algírban s az angoloké és boéroké a Fokföldön, meglehetős új keletű foglaláson alapszik. Vannak ugyan Afrika más részeiben a portugáloknak meglehetősen kiterjedt, s a fölfedezések után rögtön okkupált területei, de e birtokok inkább névlegesek, s igen csekély kivétellel csak a partvidékre terjednek ki.

Úgy látszik, mintha korunkban, e tekintetben gyökeres változás következne be. Egy világtörténelmi fontosságú esemény: az európai népek osztozkodása a nagy Afrika területén. Valóban minden jel oda mutat, mintha azóta, hogy Stanley megtette híres útját a „sötét világrészen keresztül" s utána vagy vele egyidejűleg egész sereg utazó járta be e világrésznek minden vidékét. Ma már aránylag kevés egészen ismeretlen terület van itt: az európaiak sokkal jobban vonzódnának e földrész kincsei után, mint azelőtt.

Az európaiak osztozkodási hajlamát korunkban több esemény mozdította elő. Legelőször a franciák tuniszi hadjárata, melynek következtében Tunisz ma már tényleg Franciaország hatósága alatt áll. Az angolok hadjárata a zuluk s a máhdi ellen. Sokkal fontosabb volt Stanley törekvése, hogy a Kongót megnyitja az európai kereskedelem számára. E törekvés, melyet a belga király által alapított „nemzetközi afrikai társaság" pártfogolt, hozta létre a szabad Kongó államot. Most van alakulóban, s már eddig igen tekintélyes számú — közel 50 — gyarmata van a Kongó torkolatától az egyenlítőig,

 

 

OSZTOZKODÁS AFRIKA PARTJAIN (térkép)

 

Afrika partvidéke 16 718 angol mérföldre terjed. Ebből (Egyiptom, Tripolis, Marokkó és Zanzibar 6000 mérfölddel hosszabb partvidékkel) még mindig 10057 mérföld jut nem európai birtokokra. A franciák 2339, az angolok 2017, a portugálok 1960 mérfölddel, a németek 270, az olaszok 40, a spanyolok 35 mórfölddel szerepelnek. A holland eredetű boérek birtokaikat most igyekeznek a partig terjeszteni. Valószínű, hogy a Kongó-állam is megnyer egy kis partvonalat, mely által a külvilág számára nyitva lesz. E viszonyok rövid idő alatt bizonyosan átalakulnak, s az a közel 3000 mérföldnyi hosszú partvonal a guineai öböl mellett, melyen ma még többnyire kereskedelmi telepek állnak, a bennszülöttek országai (Dahomey császárság, Asanti terület), s a független törzsek területe mellett, jövőre bizonyosan európai nemzetek hatalma vagy védnöksége alatt álló testületekké oszlik meg. Nyugaton Egyiptom és Abesszínia határaitól egész Zanzibarig szintén több európai birtok fog keletkezni. S ha az európai népek egyszer a Kongó mellett s a közép-afrikai tó-vidéken szilárd állást foglalnak, s a tervezett vasutakat kiépítik, hatalmukat bizonyosan tovább is kiterjesztik befelé. Mindez már a közeljövőben megtörténhetik s nagyon valószínű, hogy a 2000-ik év bekövetkezése előtt egész Afrika önálló országokra fog oszolni. Ezek legnagyobb részében európaiak viselik a vezérszerepet. E nagy átalakulás bizonnyal világtörténelmi fontosságú esemény lesz.

 

 

KÖLTŐK FELESÉGEI (1885. 10. 154.) A KÖLTŐKNEK nemcsak kedveseik, Danténak Beatrice, Petrarcának Laura, Goethének Friderika és Steinné, hanem feleségeik is érdekes lélektani tanulmányul szolgálnak. A nagy szellemek, a képzelet és szív emberei, mily nőkhöz kötötték életük sorsát, szívük választása szerint. Jókai azt mondja: Férfi sorsa a nő.

Vörösmarty, miután ifjúkori első szerelmének, Perczel Etelka iránt, utolsó fellobbanása is rég elhamvadt, s két évtizednél tovább a szerelem szívéhez sem férkőzhetett. Már meglett férfi volt, túl a negyven éven, akkor gyullad szíve ismét szerelemre, igaz és szenvedélyes érzésre, egy egészen fiatal leány iránt. Ő már rég tisztelte a költőt, lelkesedett is költészete iránt, de meg sem álmodta, hogy annak ő lehessen új s maradandó halványává. Gyulai Pál, Vörösmarty életrajzában, érdekesen írja le a viszony keletkezését.

Másforma nő illett Petőfi-hez. A féktelen képzeletű, bár mély kedélyű, a szenvedélyeiben túlságokra hajlandó költőnek hozzá hasonló leány lehetett csak az eszménye. Olyan, akit ő magához hasonlónak hitt. Aki szerelméért mindent, családot, nyugalmat, világi előítéleteket, anyagi jólétet feláldozzon.  Aki őt akár a világ végéig kövesse, ha másképp nem lehet, apaátokkal egyetlen hozományul. Követni bírja a költő lelke röpülését; s aki, ha meghal, és sírba száll is, „még akkor is, ott is, örökre szeret”. Akiről azt, hogy „eldobja egyszer az özvegyi fátyolt” még föltenni se lehessen. Ilyen leányt vélt találni Petőfi Szendrei Júliában s lángoló szerelmük, törésre mindig kész elhatározásuk le is küzdött minden akadályt s kivívta célját. Júlia, férfiasan rövidre nyírva viselt hajával, karcsú termetével, kisded finom alakjával, lángoló és epedő szemeivel, szikrázó szellemével s rajongó ábrándozásával nemcsak költőjét bilincselte magához, hanem kedvenc alakja lett a fiatal irodalom köreinek,

Tompa, a tündér Borsod s százbércű Gömör szülötte és lakója, a bejei, keleméri és hamvai kedves református pap, a vidéki úri családok tiszteletének s Gömör lelkes hölgyei rokonszenvének méltó tárgya. Nemes családok leányai közül választhatta s választotta is nejét magának. Mikor dévaj tréfálkozással azt énekelte „Ne házasítsatok barátim — A lány szeretőnek való”, eszébe sem volt, hogy pajkos dala e refrénjét megvalósítsa. Sem papi hivatalának szigorú tisztessége, sem jellemének komolysága s kedélyének mélysége nem engedték ezt. Nem egy leánynak mélyen bele nézett ugyan a szemébe, de csak azért, hogy lelke fenekéig lásson, s nem egy leány, lesütött szeméből lopva felpillantással viszonozta a csinos külsejű, komoly szándékú s tisztes állású költő tekintetét. De ő megtalálta s kiválasztotta közülük a magáét, aki legjobban, aki igazán, aki egészen hozzá illett. Zsoldos Emmit, Bunyában, a Sajó parti kis faluban. Olyan leányt, a ki őt megértette, megszerette, neki adta szívét, lelkét, magát s neki szentelte egész életét, még a halálos elválás után is

A negyedik párnak, Aranynak és Aranynénak, csekély változattal ugyanez volt a története. Nem csoda, hogy Tompánéval oly igen nagyon szerették egymást. sorsuk, jellemük oly hasonló. Tompáné fiatalabban kezdvén meg a testi-lelki szenvedések iskoláját, érzékenyebb s betegebb kedélyű lett, mint Aranyné. Szívben-lélekben egészséges volt s maradt igen sokáig. Egyszerű házias nő, gondos és takarékos gazdasszony, ki férjét az élet apró gondjaitól megkímélte s neki a munkára kedvet és nyugalmat biztosított.

Most már mind a négy költő a dicsőség országában van, a csillagok közt, s mind a négy asszony is elköltözött. Poraikat már csak az emlékezés őrzi, s szellemi alakjuk jellemképei érdekes tanulmány az utódoknak. – a – r -

 

 

 

JELLEMKÉP AFGHANISZTÁNBÓL K. T. K. (1885. 17. 266.) A Herat* körüli dolgok kezdik komolyan bonyolítani a helyzetet. A várható események színpadán egyelőre az afgánoké a főszerep.

Vadság és kegyetlenség tekintetében Afganisztán törzslakói ritkítják párjukat. Bár a mozlim merev hívei, a próféta parancsai között kényük-kedvük szerint válogatnak. A hitetlenek kiirtása szerintük a legfőbb kötelesség, de már a próféta által parancsolt mosakodást szeretik elmellőzni. Arcukat havonként egy ízben, egész testüket sohasem mossák meg. Bozontos fejőket nem fésülik. Báránybőr ruházatuk családi örökség gyanánt száll át, nem igen szeretnek újítani. Szennyesek külsőleg, de erkölcsileg épen oly szurtosak. Őseik rettenetes szerepet játszottak a történelemben. Mint éhes ölyvek rohanták meg India békés és jámbor lakóit, kipusztítván Delhit. E nép általában véve nemesebb emberi érzeményre nem hevül föl soha. Játéka már gyermekkorában verekedés, a felnőtt afgán pedig rabol és vérre szomjazik. Az afgán pórt nem látta mosolyogni senki sem. Még egymással is örökös viszályban élnek. A testvér gyilkolja testvérét, a fiú fegyvert fog apja ellen s hidegvérrel oltja ki életét annak, ki ellene merészel támadni. Falu faluval, család a másik családdal örökös versengésben él, mindenki ellenséget szemlél még saját rokonaiban is. A történelemben hasonló versengések nem igen fordulnak elő.

E népet a sajátságos körülmények alkották ilyenné. Fényoldalaik: vakmerőek, elszántak és függetlenek, értelmesek és iparkodók, s e tekintetben elütnek a keleti faji jellegtől. Ha elhagyják is bérces hazájukat s közülük néhányan angol szolgálatba állnak, sajátságos természetüket le nem vetkezik. Katonásak, de a fegyelem ellen sokszor fellázadnak, s rendkívül nehéz őket korlátok közt tartani. A legcsekélyebb összeszólalkozás alkalmával készek a vérontásra. Hat láb magasak, szép idomúak és izmosak. Aki katonai szolgálatba lép, lassankint hozzá törődik a tisztasághoz, de a hegylakók szennyben fürdenek. Jóval tanulékonyabbak, mint India más népfajai, s anélkül, hogy vallásuk hitelveivel szakítanának, mostanában az angol befolyásnak engedve, némileg polgáriasodtak is.

Az afgánok közül legvadabbak a Ghilzai-törzs gyermekei, ezektől maguk az afgánok is rettegnek. A többieknél izmosabbak, szennyesebbek, s éppen oly arányban kegyetlenebbek is. Borzadállyal kell rájuk tekinteni; oly iszonyatos arckifejezésük van, mintha mindig támadásra állnának készen.

Sadok kán a népfajtól eltérően alacsony termetű, visszataszító ábrázatú öreges ember volt; senki sem foghatta volna rá, hogy a hírhedt ghilzaii zsarnok áll előtte. Perzsa ruhát hordott, perzsa lovon lovagolt s perzsául szeretett társalogni is. Az angol főtiszt sátora előtt leszállott lováról s nehézkes járással lépdelt a sátor felé. E nehézkes járás annak tulajdonítható, hogy legtöbbnyire lóháton szokott járni. Brown ezredes vezették a kánt Steiwart táborába. Kegyesen nyújtotta jobbját Stewartnak, s fejedelmi szokás szerint egy marék arannyal kínálta meg az angol főtisztet. Megkezdődött aztán a társalgás. Stewart először is azt kérdezte, hogy milyen lábon állnak most a ghilzaiiak a kabuli törzzsel? Sadok egy kissé gondolkozott s aztán nyomatékosan így szólt: Világlátott ember vagyok én, mikor Shing uralkodott Lahore-ban, apám engedélyével beutaztam Indiát, ott töltöttem az időt három éven keresztül, aztán megértem azt is, hogy az angolok meghódították Pendzséh-t. Ott voltam Chilianwallah alatt, hol a nemzetek csatája dőlt el. Így beszélt folyvást, anélkül, hogy Kabult még csak szóba is hozta volna.

Az afgán főnök tovább beszélt: Az angolokat sem szeretjük, de a muszkától iszonyodunk. Az orosz zsarnok másként bánik a meghódított népekkel, mint ti.  Mivel maga is tudja, hogy pokolba megy, másokat is oda akar terelni. Mohamed minket a mennyországba vezet, ti nem álljatok utunkat, de az orosz még azt sem engedi meg, e hitetlen nép bennünket is hitetlenekké akar tenni. Utolsó szál emberig elesünk, de a moszkoviták lovának patkói nem érintik Ghilzai harmatos füveit. De, ne vedd rossz néven, az angolokat is csak addig szeretjük, míg a muszka ellen védelmeznek bennünket.

 

*Herat város Afganisztán északnyugati részén, az azonos nevű tartomány székhelye. Az ország 3. legnagyobb városa.

 

 

BRAZÍLIAI INDIÁNOK LEGENDÁIRÓL (1885. 20. 318; 21. 334; 23. 367.) Az a rézvörös bőrszínű, többnyire sugárnövésű, merev szöghajú, hosszú tojásdad fejű s marcona, csontos arcú emberfaj, melyet magán kívül világszerte mindenki indiánnak nevez, Amerikában lakik s a roppant hosszú földrésznek egyik végétől a másikig, — itt gyérebben, amott sűrűbben, — mindenütt el van szórva. Hogy ez az emberfaj tekintendő-e Amerika őslakosságának, az máig sincs meggyőzően eldöntve. Annyi bizonyos, hogy Amerika fölfedezése előtt ehhez hasonló, vagy épen ezzel azonos emberfajt nem ismert az ó-világ. Ezért ragasztotta rá a fehér ember az indián nevet olyforma tévedésből, mint a hogy az Antillai szigeteknek Nyugat-India elnevezést adott. Amerika fölfedezésekor az indiánok száma nagyon tekintélyes volt. Az oda tóduló európaiak s különösen a spanyolok kapzsisága és hatalmaskodása valóságos rabigába görnyesztette, s így önző érdekeinek szolgálatára kényszerítette a bennszülötteket. Megsemmisítette azt a sajátos és épen nem csekély műveltséget, melyet a bennszülöttek különösen Közép-Amerikában létesítettek. Rohamos pusztulásnak indult a vörösbarna faj annyira, hogy végre korunkban az Észak Amerikai Egyesült Államok külön terület adományozásával, sőt pénzsegéllyel is iparkodik az indiánokat részint polgárosítani, részint pedig az elpusztulástól védelmezni.

Dél Amerikában valamivel kedvezőbbek voltak a körülmények. Oda aránylag sokkal kevesebb fehér ember tódult be, különösen eleinte, s más részről az indiánok is jobban elvonulhattak az idegenek előtt az Amazon vidékére, s a mai Brazília óriás belsejébe. A brazíliai indiánok egy része már régóta állandóan megtelepedett, s polgárosodott életmódot folytat. A nagyobb rész azonban még most is független nomád vagy épen vad állapotban törzsenként él szanaszét. A megtelepült törzsek kisebb-nagyobb falukban és szállásoknak nevezhető tanyákon laknak. Az ilyenek mindnyájan keresztények, kiket főleg a jezsuiták térítgettek, s ismertettek meg a polgárosodás első föltételeivel. Kereszténységük merő fogalomzavar és babona, s mint ilyen, a kereszténységnek inkább csak a visszája, sőt eltorzítása, amiből úgy az egyetemes kereszténységnek, mint a keresztény művelődésnek édes kevés gyakorlati haszna van. Bátran nevezhetnénk őket keresztény pogányoknak is, amennyiben régi együgyű vallásukból mindent megtartottak, ami lényeges volt, a kereszténységből pedig csak a lélek nélküli külsőségeket vették át. Hogy aztán ez a keverék-vallás inkább akadálya, mintsem előmozdítója náluk az igazi művelődésnek, az könnyen belátható.

A legenda, mint vallásos eszméket jelképező, szentek s mártírok csodás tetteit vagy csodás életét elbeszélő jámbor monda, Európában már divatját múlta nem csak a költészetben, hanem az ájtatossági irodalomban is. A legenda igazi időszaka nálunk a középkor volt; a középkor pedig már régen volt! Az Amazonas és La-Plata folyamok mellékein tanyázó indián keresztények azonban még csak olyan európai középkor-fele időt élnek. Így egészen természetes, ha ott a csodás vallásos mondák most teremnek, vagy most is teremnek. Az nem volna természetes, ha a vörös ember észjárása, képzelete és naiv hite összetalálkoznék az európai középkorával. Nem is teszi. Az indiánnak a legendája is egészen indián. Istenei, hősei, különböző rendű s rangú szellemei, cselekvényei s cselekvényeinek indító okai mind, mind indiánok. Csak egy van, amiben az indián bárkivel kiállja a versenyt s ez az anyai szeretet.

A brazíliai portugál költő gyűjteményében* öt legendát találunk, melyek közül az első a Hold csodás keletkezését meséli el.

--------------------------------------------------------------------------------------------------

A második legenda „A vizek anyjának a palotájáról" regél. A harmadik legenda „Az emberiség keletkezéséről” szól. Legvilágosabban látható a kereszténység hatása a negyedik legendán, mely „A kolibri legendája” címen a Nap halálát adja elő.

 

 

Az ötödik legendában, mely „A Tenger keletkezezését” példázza, igazi vad indián fölfogással találkozunk, mely úgy tárgyát, valamint képeit és hasonlatait is egészen a maga felfogása szerinti világból veszi. Költői értéke közepesnek mondható. Föltalálása talán valamennyi közt a legeredetibb Egyéniségében, szokásaiban úgy áll itt elébünk az indián, mint a polgárosult világon kívül álló, tisztán természeti vadember, kinek a természeti erőkkel szemben csupán szenvedőlegessége, csodálata és félelme van…

„Egyszer csak elébük kerül Jaja méltósággal, komoran, nyugodtan. A fiuk szörnyen megrémültek s nyargalva elfutottak tőle. De, jaj, futás közben elejtették a tököt, mely a földön szétloccsant, s vizével mindent elöntött a legtávolabbi tüzelő-helyekig. Ebből a vízből támadt a tenger.”

 

*Mello Moraes fils: Poemes de l’esclavage et Legendes des Indiens. Garnier. Rio de Janeiro, 1884.

 

 

Magyar-ellenes tüntetés Drezdában. (1885. 30. 489.) Drezdában a németországi torna-egyletek nagy ünnepélyre gyűltek össze. Meghívták a budapesti nemzeti torna-egyletet is, az elnököt, Hegedűs Sándor képviselőt, a művezetőt, Rockelberg Ernőt, s másokat külön is. De az egylet azt határozta, hogy testületileg nem vesz részt a német tornászok ünnepélyén, hanem mint magán ember elutazhat Drezdába, aki akar, a meghívások alapján. Rockelberg vezetése alatt el is mentek többen. Drezdában a Schulverein* emberei hangulatot keltettek a magyarok ellen, a szász testvérek elnyomása miatt. A belga és hollandi tornászokat zajos éljenzéssel fogadták, a magyarok jelenlétét a hivatalos szónok sem érintette. Azért is haragudtak a magyarokra, mert ezek kívánták, hogy szállásukat magyar lobogóval jelöljék meg. Mint bécsi lapok írják, a magyar tornászokat már a megérkezés napján is inzultálták. A szónoki emelvény előtt a magyarok egy ízben éljent, kiáltottak. Erre egy hang rajok dördült Siebenbürgeln (Erdély). Ezzel akarták emlékeztetni őket az erdélyi szászokra. Az igazi botrány azonban e hó 21-ikén történt, A díszlakomán Rockelberg magyar nemzeti szalaggal ellátott koszorút helyezett a szószékre. Erre zajongni kezdtek s többen követelték, hogy azt a koszorút vegyék le onnan. Le is vették. Rockelberg Ernő, a nemzeti tornaegylet jeles szakképzettségű művezetője, hannoverai születésű. De jó magyar lett belőle új hazájában; nyelvünket is megtanulta. Valószínű, hogy ő benne is a magyar zsarnokság által megszédített áldozatot láttak, midőn rövid, meleg szavakban megemlékezett Magyarországról, sőt dicsérte, és úgy beszélt, mint magyar. Hálából, — mondta, — hogy a tornázás terén oly sokat tanultunk önöktől, elhoztuk a Kárpátok alján termett havasi virágból e koszorút, melyet a német tornászoknak ünnepélyesen átadunk. Morgolódás hallatszott. Többen az emelvényhez rohantak, és a koszorút máshová tették. A bécsi tornászok azonban visszahelyezték. Később lecsöndesedett a vihar, melyről a bécsi és drezdai lapok sokat írnak. A magyarok a botrány okozói közül kettőt kihívtak, a rendező bizottság elnökéhez, Ackemann tanárhoz fordultak elégtételért. Egyszersmind monarchiánk drezdai követének is bejelentették az esetet.

Később a tornaünnepély központi választmánya levelet intézett a magyar tornászokhoz, melyben az eset fölött a legmélyebb sajnálatot nyilvánítanak. A szövetség vezér férfijai küldöttségileg is fölkeresték a magyar tornászokat. Bécsi lapok szerint, eleinte csak szóbeli úton akarták kifejezni a sajnálkozást, de miután a monarchhia követe a rendőrséghez fordult, levélileg és küldöttségileg is megtörtént az eset fölötti sajnálkozás. A sajnos esetet a Schhulverein tagjai idézték elő. A magyar tornászok azzal a tapasztalattal térnek vissza, hogy a meghívott vendégek iránt nem mindenütt van vendégszeretet, sőt udvariasság sincs.

 

*Der Begriff Schulverein hat mehrere verschiedene Bedeutungen.

 

 

BOLGÁR KÜLDÖTTSÉG A CÁRNÁL.(1885. 43. 693.) A ”felszabadító” orosz nép nem oly rokonszenves többé a Balkán-félsziget népei előtt, mint egy évtizeddel ezelőtt. Akkor jóformán csak hírből ismerték őket. Már a hadjárat borzalmai, de még inkább a felszabadítottak nyakára jövő orosz katonatisztek és más népboldogítók magaviselete sok kellemetlen érzetet keltettek fel. A bolgárok államcsínyjére nézve magában Oroszországban is megoszolnak a vélemények. Vajon nincs-e annak orosz-ellenes tüntetés-szerű jellege? Sok bolgár tagadhatatlanul nemcsak ellenszenvet, de valódi gyűlöletet hirdet az oroszok ellen. A bolgár nép nagy többsége jelen válságos helyzetében, melynek előidézése —bárhogy mossák is kezüket — az oroszok tudta s beavatkozása nélkül nem történhetett meg, ismét a régi szabadítóra gondolnak s az ő segítségét igyekeznek megnyerni. Ez okból ment egy tekintélyes bolgár küldöttség rögtön az államcsíny megtörténte után a cárhoz. A küldöttség vezetője a tirnovai érsek, Klemevt volt, festői öltözetben. Mellette ül a kopasz Papazulu, tekintélyes kereskedő Kazanlikból, a rózsák hazájából. A cárt, ki épen apósánál, a dán királynál tartózkodott, Koppenhágában keresték fel. Bárminő volt is a cár érzelme az államcsínnyel szemben, ugyanazt akarta megvalósítani, amit az ő szerencsétlenül járt atyjának kormánya tervezett a sanstefanói békekötésben. A berlini békepontokat aláirt hatalmak egyhangú tiltakozása az államcsíny ellen mindenesetre feszélyezte a minden oroszok hatalmas cárját is s e küldöttség elfogadása nem tartozhatott kellemes órái közé.

A fogadás október 2-án történt Fredensborg nevű várkastélyban, hova a küldöttséget dán udvari kocsikon vitték. A cár rendes fekete polgári ruhában jelent meg s kíséretében csak a dán udvari marsall volt. Klement érsek, a bolgár metropolita, orosz nyelven tartotta beszédét; melegen kérte a cárt, hogy fogadja kegyesen az újabb eseményeket, melyek a szeptember 18-diki változás által előidéztek. Tanúsítson ő is oly érzelmeket a bolgár nép iránt, mint elhunyt atyja, kit a bolgárok szabadítónak neveznek s legyen a bolgár népnek folyvást kegyes pártfogója. A cár — a bolgár küldöttség egyik tagjának közlése szerint —a következőket mondta:  „Őszintén sajnálom a szeptember 18-án történt dolgokat. Nekem a berlini békeszerződést aláirt hatalmakkal egyértelműen kell cselekednem. Bízom azonban abban, hogy ők el fogják ismerni a bevégzett tényt (fait accompli) Bolgár országban. Valóban azt hiszem, hogy a hatalmak közül egyik sem fogja meggátolni azt; de másrészt komolyan figyelmeztetem önöket, hogy tartózkodjanak minden izgatástól. A fogadtatás hivatalos részének befejezése után a cár a küldöttség egyes tagjaival hosszabb ideig társalkodott, azonban állítólag csak személyes viszonyaik s társadalmi állásuk felől. Sem a cár, sem a küldöttség tagjai nem említették fel a fogadás alatt Sándor bolgár fejedelem nevét, kit a cár, bár unokatestvére, nem nagyon kedvel.

 

 

Oktatás

 

 

 

Kínai tanulók vizsgája S. L. (1873. 41. 492.) A kínai klasszikus írók ismeretéből kell igen szigorú vizsgát kiállani annak, aki valamely magasabb állami hivatalra pályázik. Pekingben a Ven-Miao vagyis, az erkölcstudományok temploma szokott az ilyen vizsgálatok színhelye lenni. A templomot a kínai nemzetnek Confucius vagy Kung-fu-cse, a kínai bölcs hagyományozta.

A szigorlat kilenc napig tart, s három „szakaszra" van osztva. A pályázó három nap és három éjjel az írásbeli dolgozatok elkészítésére van utalva. Ez idő alatt bezárják egy kis cellába, és a külvilággal közlekednie teljességgel nem szabad. Itt kell értekezést írnia oly tárgyról, melyet csakis azután mondanak meg neki, mikor már be van zárva. Hivatalos bélyeggel ellátott papírt adnak át neki, s arra köteles írni értekezését. Egész szerencséje jó emlékező tehetségétől függ, mellyel a klasszikus írók bölcs mondatait bemagolta. Megkísérelték a klasszikus írók munkáit miniatűr-kiadásokban a vizsgázóknak becsempészni, de az ilyen csalást a kormány igen nagy bűnnek tartja és szigorúan bünteti. Minden vizsgázónak meg van engedve, hogy magával egy-két ruha-darabot vihessen be, amivel takarózhasson, ha lefekszik. Ha aludni akar, az rendesen ülő helyzetben vagy az asztalon összekucorodva történik.

A kantoni bizottság épületében 7500 kamara van, melyeknek mindegyike 4 láb hosszú és 3 láb széles. Ha valaki a vizsgát szerencsésen kiállta, nevét atyja házának homlokzatára írják föl. Az illető falu vagy város szerfölött büszke az ily nagy kitüntetésre. A szerencsés halandó előtt nyitva állnak az ország legfőbb hivatalai. Ha mint tudós, nagy hírnévre tud szert tenni, vannak templomok,

amelyekben díszes emléktáblákat állítanak az ilyen híres férfiak számára s nevük fennmarad a késő nemzedékek számára is.

 

 

 

A svéd népiskola (1874. 7. 101.) Svédország ama szerencsés államok egyike, melynek harci dicsőségéről, diplomáciai működéséről a külföld keveset hall ugyan, de amely annál boldogabb. Népe, ipara s műveltsége sok híres országot túlszárnyal. Az általános népműveltségen kívül a tudomány is tetemes szolgálatot tesz. A kis országban, melynek lakossága alig múlja felül a négy milliót, több lap van, mely 30—40 ezer előfizetővel dicsekedhetik, két egyetem, s mintegy 30 virágzó tudományos testület.

A svéd népiskoláról nekünk egy évtized múlva is csak álmodoznunk lehet. A

tágas teremben, mely a mi iskolatermeinknél csaknem másfélszer nagyobb, összesen csak 40 gyermek számára van hely. Mindenik számára külön-külön kis asztalka s hozzá való szék van csinos alakban s lehetőleg minden irányban mozgatható.

 

 

SVÉD NÉPISKOLA TANTERME

 

Magyarországon nincs egyetlen népiskola sem, ahol annyi taneszköz lenne összegyűjtve, mint itt. Először is föltűnik egy kis harmónium az énektanításhoz, mely egyetlen svéd iskolából sem hiányzik! Azután gazdag természettudományi gyűjtemény, szekrényekben, képekben, palackokban. Gyakorlatiasak a térképszekrények a falon. Oldalt vannak egy ablakban a fegyverek, melyekkel a népiskolai gyermekek (talán kissé korán is) fegyvergyakorlatokat tesznek.

Legjobban gondoskodnak a nőnevelésről. A tanítónő-képezdéken kívül több mint 10 női gimnázium van, zenede, ipartanoda, művészeti akadémia, torna-iskola külön a nők számára is létezik. A népiskoláktól eltekintve, van még varróiskola, háztartási iskola, s egy foltozó iskola is. Itt a kisded leánykákat (160-at 20 tanítónő) arra oktatják, mint kelljen ruháikat rendben tartani s kiigazítani. A női munkák egész a szobrászatig s irodalmi működésig Svédországban valóban kitűnők.

 

 

Gyertyánffy István, és a budai állami tanítóképezde (1881. 24.  373. címlap)

Gyertyánffy István 34 éves férfi (született Udvarhelyszéken Tibódon. 1834. december 25.), s 1856 óta, tehát tizenhárom év folytán a székely udvarhelyi katolikus főgimnázium tanára. Az országot 1869-ben hagyta el s felváltva Svájcban, és Kehrnél Gothában töltött egy évet. Hosszabb kirándulásokat tett Svájc és Németország népiskoláiba és képezdéibe. Részt vett a gyakorló iskolai oktatásokban. Amint Svájcból visszajött, Eötvös azonnal a székely-keresztúri képezde igazgatásával bízta meg. Az állami képezdék új intézmények voltak. Erdélyben kétszeres nehézséggel kellett kűzdeniök. Gyertyánffy képezdéje a felekezeti és nemzetiségi ellenállást diadalmasan állotta ki. Rövid három év alatt megszerezte intézetének az általános becsülést. A vidéknek oly tanítókat adott, kik egy jobb jövő kovászául szolgálhattak s a felekezeteket meggyőzte, hogy az állami intézet tud vallásos embereket nevelni. Keresztúrról Gyertyánffyt Trefort miniszter Budára hívta.

A budai képezdének központi fekvésénél fogva elsőrangú fontossága van. Ennek kell előbb-utóbb a népnevelés akadémiájává lennie. Gyertyánffy keze alatt az intézet nagy lendületet vett. Az elemi iskolai képezde négyosztályúvá emelkedett, a polgári iskolai képezde az ipari szakcsoporttal bővült. Gyertyánffy összeszedte s együttlakásra bírta a növendékeket. Teljesen célszerű intézeti lakást nem szerezhetett, ilyen csak az lehetne, amelyik ebből a célból építtetnék; de az egészséges levegő, az épület kitűnő fekvése s a mi legfőbb a felügyelet s az ennek folytán bekövetkezett nevelő hatás meg lett nyerve. Gyertyánffy az együtt lakás ellenségeinek kézzel foghatóan bebizonyította, hogy az ily internátus áldást terem, s még áldásosabb lenne, ha saját céljaira szolgáló épülettel bírna.

A középosztály iskolájává tette a polgári iskolát, oly iskolává, mely kisebb állású vagy iparos embereket készít elő jövendő foglalkozásukra. A tanterv kivitele első sorban a budai intézet gyakorló polgári iskolájára vonatkozik. Gyertyánffy a legnagyobb odaadással és buzgósággal munkálkodik itt is. Az országban levő polgári iskolák tanítói mind a budai polgári iskolai tanítóképző intézetből kerültek ki, s az anyaintézet méltán dicsekedhetik velők. Baj volt eddig, hogy polgári iskolai ipartanításra nem voltak tanítók. Egy év óta az intézet keblében e hiány is pótoltatott. Egyelőre az esztergályozás, faragás és az asztalos-ipar karoltatott fel, s a mintázás és rajzoktatással karöltve hét műhelyben s ugyanannyi tanteremben űzetik. Ez az intézet egyetlen a maga nemében, s ha a kormány s a képviselő testület továbbra is pártfogásában részesíti, mindinkább dísze lesz közoktatásügyünknek.

A Néptanítók lapja szerkesztése 1874-ben rábízatott. Sok ily misszionáriust a népnevelés ügyének!

*

Gyertyánffy István (1834 - 1930.) magyar pedagógus, tanügyi író.

 

 

Egy bostoni gimnázium. Amerikai emlékeimből, Pekár Gyula (1883. 9. 138.) Bostonnak nem a belvárosában van az iskola, hanem egyik külvárosában. Derűs, csöndes, igazán a múzsáknak való helyen. A nagyváros zaja ide nem hallatszik ki, minden oly nyugodt; mert nem csak az angol, hanem az amerikai is szereti a nyugalmat ott, a hol lakik. Az iskola is olyan városrészben van, ahol az amerikaiak laknak. A nagy épület téglából épült és kétemeletes. Az egész két részre van osztva, az egyik rész a latin school-é, a másik a high school-é, Ez megfelel a mi  reáliskoláinknak. Mindegyik iskolának megvan a maga udvara, amire szüksége is van. Az udvarok körül vannak egészen zárva; s az udvarra nyíló ablakok nagyrészt berácsozva, mi nagyon okos intézmény, mert különben mindennap betörnének az ifjak néhány ablakot. A főkapu (mindegyik iskolának külön van) igen szép s fölötte egy latin mondás ékeskedik Cicerótól.

A belépő egy tíz lépés hosszú és hét lépés széles termet lát maga előtt, három  vagy négy óriási ablakkal. A falba köröskörül, egyenlő magasságban, táblák vannak beillesztve. A katedra egy kis emelvény, rajta pompás íróasztallal. A katedrán három szék áll a vendégek számára. A katedra fölött a falon térképek függnek, melyeket csiga készülékkel fölhúzni ós leereszteni lehet. Az íróasztal mellett a falnál áll a könyvszekrény, melyben szótárak, iskolai könyvek és segédkönyvek láthatók. A falban egy kis helyiség van, hova a tanár ruháját, kalapját leteszi. Minden tanteremben 34 vagy 35 szék és asztal van elhelyezve, úgy, hogy azokat mozgatni ne lehessen. Az asztal olyan szerkezetű, hogy teteje fölnyílik.

Az iskola élén egy head master (igazgató) áll, ki maga nem tanít, hanem képzettséggel bír arra, hogy szükség esetén a tanárokat helyettesítse.

A latin schoolban távolról sem tanulnak annyit, mint egy magyarországi gimnáziumban. Itt a tanfolyam 6 évből áll. Az amerikai gyermek hat vagy hét éves korában belép az elemi vagy primary scioolba; itt marad három évig, azután belép a grammar scool-ba. Itt folytatja az elemi iskolai tanulmányokat öt éven j keresztül. A jó tanulók a hatévi tanfolyamot rendesen elvégzik négy év alatt, s aztán mennek a collegébe, hol három évig tanulva kiegészítik ismereteiket, úgy hogy végre ennek elvégzésével bizonyos pályára adhatják magukat. A latin schoolban tehát nem tanulják azokat a tárgyakat, melyeket a gimnázium legfelsőbb osztályaiban tanítanak, hanem ezeket a coliegere hagyják.

A jó tanulók hátul ülnek, míg a rossz, rakoncátlan (többnyire írországi) fiuk az első székeken. A latin tanár leül az íróasztal mellé s fölveszi p. o. Vergiliust s átismételve az előbbi órában lefordított részt, tovább halad. Minden felelővel csak egy vagy két mondatot fordíttat le, miáltal eléri azt, hogy minden fiú minden órán felel. De hát hogy ejtik ki az amerikaiak a latin szavakat? Az angolok tudvalevőleg a latint az angol nyelv szabályai szerint ejtik ki; a bostoniak megrovóan emlegetik, hogy az angolok mily gyalázatosan bánnak el ezzel a szép nyelvvel. Ők egészen úgy ejtik ki, mint mi, csakhogy a c-t válogatás nélkül mindenütt k-nak olvassák. Így Cicerót Kikerónak…

A military drill, vagy katonai gyakorlat, a latin és high school minden tanulójára kötelező. Minden bostoni gimnáziumnak vagy reáliskolának van egy ezrede, s az egészet összevéve school-regimentnek nevezik. Az ezredes választása egy évben a latin, más évben a high schoolra esik. Úgy ezt, mint a tiszteket: az alezredest, őrnagyot, hadsegédet, kapitányokat és hadnagyokat mindig az első osztályból választják. Részben maguk a fiuk, részben a tanárok. A latin schoolnak rendesen 6 százada van. Az egész regiment évenként május 20-án kivonul egy kertbe, az 1861—66-ki háború emlékoszlopa alá, ottan az ezredes bemutatja a város majorjának az ifjúságot.

 

 

 

Nevelés- és oktatás-ügy Amerikában. Bodola Lajos  (1884. 12. 189.) Az amerikai magánzók sokat áldoznak maguk is a népnevelés és oktatás ügyére. S habár ők egészen La Bruyére elvei szerint járnak el. Ó azt szokta volt mondani, hogy «la liberalité consiste moins á donner beaucoup qu'á donner ápropos» (a bőkezűség nem annyira abban áll, hogy sokat, hanem hogy a maga idejében adjunk), mind e mellett is vannak bőkezű adakozók.

Amerikában, a politikai szervezet és az ottani társadalmi élet szükségei szerint,   egészen az életre nevelnek az iskolák, hogy helyes irányban-e, az más kérdés.

Már jókorán, négy éves, s negyedfél éves korában kiszakítják a gyereket a szülői házból. A gyöngéd anyai kebeltől eltávolítva, annak szívet melegítő hatását többé sohasem érezheti, s attól egészen zárva tartják. A következménye ezen időelőtti elszakadásnak az lesz, hogy a gyerek, igen szigorú rendszabály korlátai közt tartatva s az abszolút alárendeltségben önerejére és egyéniségére támaszkodni, cselekedeteiről felelősséget vállalni. Minden mozdulatát, tetteit s egész lényét bizonyos hideg, durva modor s anyagias érzelem jellemzi. Ez őt csak addig tartja fenn a tisztelet és becsület s embertársai iránti szeretet útján, míg a hazai törvények elég erősek a tilalmas szenvedélyeket féken tartani s azok iránt benne méltó félelmet gerjeszteni.

A társadalmi életre nevelés tehát a családi viszonyok meglazulását vonja maga után. Ami jó, szép és gyöngéd érzelem létezik ezekben, az mind a közélet rideg zónájába ültettetik át. Vájjon nem vesznek-e ki ezek abban, közömbös kezek ápolása közt?!

 Amerikában igen sok elemi és felsőbb iskola vegyes, hová mindkét nemből egyaránt fölvétetnek a növendékek és tanulók. Az amerikaiak nem rettennek vissza ez érintkezéstől (contact), sőt ők annak nagy előnyeit tapasztalják, amennyiben a gyöngédebb modorú és érzékenyebb leánygyerekek társasága jó befolyást gyakorol a keményebb természetű, tompább felfogású fiúgyermekekre. Növeli az iskolákban a versenyt s a jó kedélyhangulatot.

Az erős tanulás, a férfias tanulás (manly study), melyet oly kitűnő eredménnyel folytatnak s végeznek az amerikai fiatal nők, elidegeníteni látszik őket családi hivatásuktól. Ez őket egyedül mindenekfölött megilleti: a házfenntartás uralmától, a gyerekek ápolásától, egyszóval a gyöngéd családi foglalkozástól. A tudományosan kiképzett nő már teljes szabadságot kivan élvezni minden polgári jogaiban, nem szeret a család magányába visszavonulni, neki az élet zaja cseng füleiben. Ő küzdeni, versenyezni törekszik, s ha nem bír magának a közhivatali pályán utat törni, megelégszik azzal, ha egyik vagy másik nevelőintézet penzióit, vagy a boarding-house-ok tágas udvarait népesítheti.

 

 

 

Egyház

 

 

A „Szép kút” és a Boldogasszony temploma Nürnbergben. (1880. 1. 4.) A művészettörténelem barátai Nürnberget az egyik legnevezetesebb városnak tekintik. Kevés hely van Olaszországon kívül, ahol annyi művész működött volna. Első helyen áll a magyar eredetű Dűrer.

Az első virágzási korból való a Schöner Brunnen.A kor ízlésének megfelelően, csinos mennyezet alatt 9 hős szobra áll, köztük Nagy Sándor, Julius Caesar. A kút szomszédságában áll a Frauen Kirche, 1357-61 között épült. A polgárság virágzó korában minden község önálló szabad állam volt.

 

 

Két francia püspök vasketrecben. (1880. 43. 708.) XI. Lajos francia király összeütközésbe került fivérével. La Balue bíboros és a verduni püspök, szembe szállva a királlyal, a fivért támogatta. Lajos a két főpapot sötét börtönbe, vasketrecbe zárta, ahol tíz évig szenvedtek. A nemezis kamatostól visszafizette a rosszat a királynak. Halála előtt szélütés érte, amiben teljesen összeroskadt. Két esztendői vergődés után, 1483-ban halt meg.

*

XI. Lajos (1423-1483) rendkívül intrikus természete miatt már kortársai alattomos, hálóját fonogató pókhoz hasonlították, és alattvalói sem kedvelték zsarnoki hatalma miatt. Elhanyagolt és előnytelen külsejű volt: alacsony, nagyfejű, kopasz férfi volt, szemei mélyen ültek. wiki

 

 

AZ UJFALVY-PÁR UTAZÁSA KÖZÉP-ÁZSIÁBAN (1881. 2. 6.) Taskent és Szamarkand nem messze fekszik egymástól. Ha még oly messze volna is, az út változatos és érdekes volta röviddé tenné azt a távolságot. Taskenttől a Szír-Darja folyóig az út jó karban van. Itt már hidak is vezetnek át a patakokon és folyamokon, ami másutt Közép-Ázsiában nem található, minek folytán az utazó kénytelen, úgy ahogy átmenni a túlsó partra.

Az egykor hatalmas és Közép-Ázsiának legtiszteltebb és legbámultabb városa kezd épülni romjaiból, melyekkel az orosz hódító hadviselet elborította. A mohamedán városnak nyugati szélén van az oroszok építette új város. Ez utóbbiban van a kormányzó palotája, mely előtt széles fasoros sétahely terül el. Itt van a népkert, a kerületi főnök palotája, a posta, iskola. Az erődben, mely az orosz és mohamedán város között terül el, vannak a katonaság barakkjai.

 

 

AZ UJFALVY-PÁR KÖZÉP-ÁZSIAI UTAZÁSÁBÓL. — SIR-DAR MECSETJE SZAMARKANDBAN

 

Szamarkand főtere, a Rigisztan, Közép-Ázsiában a legszebb. Az oroszok kikövezték és lámpákkal ellátták. Bérkocsikat is lehet bérelni. Itt áll egymással szemben a három főmecset, Szamarkandnak büszke dísze: Tilla-Kari, Ulng-Beg és Sir-Dar, mely utóbbit egyik képünk ábrázolja. Most tisztes romokban hevernek. Mindenik mecsetet téglák borítják. Nagy és téres udvaruk van, fákkal borítva és a molláh-k lakóhelyeit képező zárdákkal és iskolákkal.

Szamarkand lakosságát, ide nem számítva az oroszokat, üzbégek, turkománok, tadzsikok, szártok és karakalpakok képezik. Ez utóbbiak fekete kalpagosoknak neveztetnek fekete báránybőr süvegükről. Török népfaj és közel rokonai az üzbégeknek. Nagyon békés természetűek. Földművelésből és baromtenyésztésből élnek. A város legnagyobb számú lakosságát a tadzsikok teszik. Szamarkandnak bazárja nem különbözik a többi keleti bazároktól egyébben, csak hogy tisztább, rendezettebb és kövezett.

 

 

A ZÁRDA KÜSZÖBÉN. Rougeron képéhez (1881. 4. 57.) Eljött és letérdelt ama küszöb előtt, melyet csak egyszer szabad átlépni az életben: befelé; s melyen át kifelé út nem vezet többé. Aki azon átlép, mintha a koporsó födelét zárnák le reája, meghalt a világra nézve teljesen. Anya, testvér, kedves rá nézve nincs többé. Menyasszonyi ruhába öltözött, mint aki egy szeretett lény oldalán lép az oltár elé, hogy annak áldását kérje boldogságára, mely örökös lesz bizonnyal.

Leendő nővérei, a már élő-halottak, a küszöbig jönnek elébe, lefátyolozott arccal, fekete kereszttel és fehér viaszgyertyával a kezükben. Durva szőrkámzsa födi tagjaikat, s a fátyol alatt arcuk tán ma is szép még, s bizonyosan szép volt egykor. Holnap szinten az ö szomorú ruhájuk fogja elfedni a világ elől, abban fog elvegyülni a többi között, holnapután már, mint a csepp a folyóban. Nem fogja tudni senki, mikor, honnan jött. Névtelen senki lesz belőle, csak úgy formaság kedvéért adnak neki egy eddig idegen nevet, arrról fogja tudni, hogy a Jézus menyasszonya.

 

 

 

A ZÁRDA KÜSZÖBÉN

 

A francia művész által festett képen komoly elhatározás látszik a menyasszonynak öltözött karmelita-növendék arcán. Látszik, hogy lelkében már rég kibékült ezzel a gondolattal, s képzeletében már ott van a sötét kőfalak mögött, a kemény térdeplő előtt. Szülői, testvérei, leánypajtásai elkísérték az utolsó útra, gyászba öltözötten. Úgy illik megadni a végtisztességet. A püspök, bátorító szavakkal mondja utána az utolsó istenhozzádot, s rá adja áldását a helybeli öreg lelkész és a gyertyát tartó ministráns segédlete mellett. A gyászos anya fájdalomtól lecsüggedt fejjel néz utána elveszett gyermekének, mögötte a testvér sírva borul a gyermekkori barátnő vállára. Nincs arc, melyen a fájdalom és sajnálkozás eleven kifejezést ne nyerne. Csak a novícius arca nem árul el az elszánásnál egyebet, szenvedély és indulat nélküli és mozdulatlan, mint a márvány, és néma. kifürkészhetetlen, mint a fekete fátyol, mely a három soror arcait takarja, elrejtve jól, ami azon belül van, a titkok éjszakájaként.

 

 

A szent-benedeki monostor (1881. 32. 507.) A regényes Garam völgyben emelkedő szent-benedeki monostort I. Géza alapította, s a Benczések bírták mindig. 1565-ben II. Miksa az esztergomi főkáptalannak ajándékozta. A kéttornyú templom egyes részein különböző korszak nyomai látszanak. A tornyok a köríves időszakból valók, a templom maga csúcsíves, az ékes főkapuzat a 13-ik századból ered. A templom sírboltja szolgált a Koháry-család temetkezési helyéül. Az utolsó ivadékot 1854. január havában temették ide.

*

Garamszentbenedek (szlovákul Hronský Beňadik). Község Szlovákiában, a Besztercebányai kerület Zsarnócai járásában. A Garam fölé magasodó dombon áll a kéttornyú bencés apátsági templom és kolostor épülettömbje. wiki.

 

 

FARAGÓ ÖDÖN FÖLOLVASÁSA KHINÁRÓL (1883. 7. 109.) Faragó Ödön az első magyar ember, ki huzamosabb ideig (majdnem 9 évig) lakott a mennyei birodalomban, s így közvetlen tapasztalat után ismertet meg e távoli világrész érdekes viszonyaival.

A kínai nem alfabetikus írást használ, hanem az eszméket vagy gondolatokat — épp úgy, mint a régi egyiptomiak — szimbolikus módon papírra rajzolja. De míg az egyiptomi hieroglifek idővel tért engedtek a fonetikus írásnak, addig a kínai ragaszkodott saját találmányához, és iparkodott írásjegyeit oly módon rendszeresíteni, hogy azok gyarapodó irodalma igényeinek jobban megfelelhessenek. A kezdetben megállapított szimbólumok tehát szenvedtek némi átalakulást. Az eredeti írásjegy a tárgynak megközelítő rajzát mutatta be; míg a ma használt jegyekben csak akkor ismerhetjük fel a reprezentált dolgot, ha arra figyelmünk különösen hivatott. Ennek az ideo-grafikus nyelvnek tulajdonítják, hogy azon különböző népek, melyek használatra elfogadták, egyesültek, és annyi megpróbáltatás után is összetartanak. Hogy a jelen írásmód gyökeres változást szenvedjen, arról a kínai még hallani sem akar.

 

 

A kilenc sárkány tornya Pekingben

 

Nálunk a művészet karöltve jár a tudománnyal. Kelet barbár népeinek felfogása szerint a kettő sehogy sem egyeztethető. Festő, színész, kötéltáncos, kuruzsoló, borbély, háziszolga, — ezek mind egy osztályba sorakoznak, és részükre a hivatalos, vagy más tisztességesnek tekintett pálya hozzáférhetetlen. Csakis a nép legalsóbb rétegeiből akadnak olyan vállalkozók, akik a művészeti pályára lépnek, és kenyerüket azon az úton keresik. Ezen hibás felfogásnak a következménye az, hogy Kínában a művészeti téren igen gyönge haladás észlelhető, és hogy Kína olyan fényes múltja után egyetlen egy jelesebb festő vagy kiválóbb színész nevével sem dicsekedhetik.

A csatolt kép a kilenc sárkány tornyá»-t, a tyiu-lung-ting-et ábrázolja. Az egész zöldmázas porcelánból készült; számos apró fülkékkel, melyek mindegyikében művésziesen kidolgozott Buddha-istenség guggol. Oldalai, kivált, ha a napsugarai ráhatnak, gyönyörűen csillognak. A kert, hol ez fekszik, számos ilyen tornyokkal van díszítve. Maga a kert wán-son-sán-nak, a tízezer korszak hegyének neveztetik. Közel van Peking falaihoz, és kedvenc sétahelye különösen az idegeneknek.

*

A kínaiak körében a kilenc szerencsés szám. A kínai sárkányok a jó szerencse előjelei. wiki

 

 

 

FARAGÓ ÖDÖN FÖLOLVASÁSA KÍNÁBÓL (1883. 8. 122.) A szépnemnek Kínában semmi nyilvános szerepe nincs. Társadalmi állást el nem foglalhat. A kínai etikett szigorú szabályai kizárják őket mindenféle nyilvános összejövetelekből, bankettekből, vagy más mulatságokból. Ennek oka a keleten divatozó túlságos féltékenység, s azon bántó föltevés, hogy nőben bizalmat helyezni nem lehet. Más oldalról a nő szükségességét nagyon is elismerik. A kínai társadalmi élet tudománya azt tanítja, hogy a nőtlenség nemcsak hogy nem kelléke a szent életnek, de igenis vallástalan, istentelen, s szülőit tisztelő fiúhoz nem illő állapot. A kínaiak még bálványaikat is megházasítják. A Buddha vallás pagodáiban rendesen láthatni mellékcsarnokokat, hova a bálványok fából faragott nejei állíttatnak föl guggoló helyzetben. Nemrég híre terjedt, hogy Sangháj város egyik főbálványa gondatlanság következtében nőtlen maradt. Hogy e szégyenfoltot magukról lemossák, aláírási íveket küldtek szét, s mihelyt a kellő összeg együtt volt, azonnal gyúrtak egy női képet, s ezt a rendes menyegző díszes megtartásával a még nőtlen bálvány mellé a pagodába helyezték. Kínai fogalom szerint a nő annyira férje sorsához van kötve, hogy azt még a halálba is követnie kell. Innen származott az a régente divatozó barbár szokás is, hogy a családfő elhalálozása esetén a még ép, egészséges asszonyt is a, koporsóba zárták, s elevenen eltemették. Ámbár e szokás a gyakorlatban már jó ideje megszűnt, elvben még mindig fennáll; s igen gyakori eset az még ma is, hogy a férje elhunytán bánkódó nő, nyilvánosan, a világ tudtával, mérget vesz be.

 

 

KÉPEK KHINÁBÓL. — EGY KITŰNŐ BONC SÍREMLÉKE PEKINGBEN

 

A halottak elhamvasztását a legnagyobb ünnepélyességekkel szokták megtartani. Ha például egy családfő, otthon, a házi tűzhelynél jobblétre szenderül, a tetemét selyembe öltöztetve, a már rég elkészült keményfa koporsóba zárják. Az udvaron magas sátort emelnek; mi úgy a koporsó ideiglenes befogadására, mint a nagyszámú rokonság s egyéb ismerősök elhelyezésére szolgál. Buddha papokat, zenészeket és jajgató embereket bérelnek ki.

A budha vallás papjai, az úgynevezett boncok, lemondva a földi élet gyönyöreiről, egészen visszavonult szent életet élnek. Soknak azonban nincs ínyére a zárdai élet, s egyszer csak odahagyja a kolostort. Annyival nagyobb tiszteletben részesül az olyan bonc, ki elvéhez holtig hű marad. Az ilyen halála után — úgy szólván — szentté avattatik, s tiszteletére monumentális emlékoszlopot építenek. Egyik képünk, egy ily torony-alakban fölemelkedő sírkövet ábrázol, mely nagyhírű bonc emlékét akarja megörökíteni. Az oszlop alja és dereka fehér márványból készült, s faragványok ékítik. Felső része élénk színekkel pompázó porcellán téglákkal van kirakva, s pagoda szerű emelvényekre osztva.

A Láma hit nem egyéb, mint reformált Buddha vallás. Tibetben vette kezdetét, onnan terjedt át egész Mongol országba és Kína északi részébe is. A láma templomok és kolostorok — kivált Peking környékén — nagy fényűzéssel vannak építve, mert a lámákat a császári család igen nagy kedvezményekben részesíti. A mandarin-ruhába öltözött egyéniség a még most is élő nagy láma, ki Tibetből jött, hogy az ott székelő valódi lámának személyét Pekingben képviselje.

 

 

KÉPEK MOSZKVÁBÓL (1883. 20. 325.) Rómát és Konstantinápolyt kivéve alig nyújt egy-egy város oly impozáns kilátást, mint Moszkva, melyre most a cár-koronázás alkalmából a világ szeme fordul.

Nehéz csapások látogatták meg Moszkvát 1147-ben gyanított megalapításától kezdve. 1237-ben leégették a tatárok Batu kán alatt. Midőn IV. Iván, a rettenetes, 1533-ban elfoglalta trónját, Moszkvát már öt ízben semmisítette volt meg a tűz, háromszor tatárdúlás folytán.1812-ben  I. Napóleon elől perzselték föl a nagy várost, maguk a muszkák.

Kreml egy óriási tornya, az Ivan Velikij. Napóleon a torony tetején levő aranyozott keresztet diadaljelül akarta haza vinni Moszkvából, de mérnökei csak állvány segítségével hitték azt levehetőnek, annak fölépítésére pedig nem volt elég idő. Ekkor egy orosz paraszt ajánlkozott, hogy ő leveszi. Kötélen mászott föl a magas kupolára, elérte a keresztet, s le is bocsátotta ugyanazon a kötélen. Napóleon aztán elvéhez híven «J'aime la trahison et je déteste le traitre» («Szeretem az árulást, megvetem az árulót"), főbe lövette a parasztot.

 

 

A VASZILI BLAZHENNY SZÉKESEGYHÁZ

 

Gazdag épület a Kremlben Mária fogantatásáról — Blagovjesztcsenszky zobor — nevezett székesegyház is, a cárok udvari temploma, ahol a nagyfejedelmek kereszteltettek, konfirmáltattak és a házassági áldást fogadták. E templomot folyosó köti össze a cári palotával. A cári palota — Granovitaja-palota— 1491-ben épült. Ennek szent, képekkel teleaggatott egyik csarnokából a vörös lépcsőre jutni, honnan a koronázásra induló cár a népet üdvözli.

Nevezetes emléke a vörös piacnak a Vasziilj Blazsennij székesegyház. A legcsodálatosabb épületek egyike, melyeket építőmester képzelete valaha kigondolhatott. Lehetetlen az épületet, vagy csak egyes részeit is valamely meghatározott építési módszerbe sorozni. Emlékeztet a gót, a bizánci, de a keleti mintákra is, s mégis sajátosan eredeti. Öt tornya közül egyik se hasonlít a másikhoz, se nagyságra, se színre. Az egyiknek piramis alakja van, a másik csiga alakra tekerődzik, a harmadik hagymatetős, a negyedik pikkelyekkel látszik borítottnak, az ötödik tojásdad. Az egyik zöld, a másik vörös, a harmadik arany csillagokkal van behintve. Alacsony falai rengeteg kupolákat emelnek, mintha óriás emberek fejei volnának törpék testén. Tarkaság, s mégis egységes egész benyomását teszi. Mondják, hogy rettenetes Iván a mű befejeztével kiszúratta az építész szemét, nehogy még építsen másutt is hasonló valamit.

 

 

A DIAKOVÁRI SZÉKESEGYHÁZ (1884. 13. 206.) A diakovári székesegyház a diakovári püspök, Strossmayer hozzájárulásával létesült, Horvátországban. A múlt év őszén készült el teljesen, tizenhat évi munka után, melyben több jeles külföldi szakértő vett részt, Diakovár a boszniai és szerémi püspökség központja.

A templom külső alakja latin keresztet mutat, s hosszában 39, szélességben pedig 14 öl. Hat-hétezer lelket fogadhat be. Csupa vörös téglákból van felrakva, csak az ablak-és ajtó bélletek, oszlopok és rózsa-ablakok vannak homokkőből faragva. A tornyok a kereszt tetejéig 57 öl magasak, a kupola pedig 31 öl magas. A templom belseje egy fő- és két mellékhajóból, továbbá egy kereszthajóból áll. A belső építmény korinthusi oszlopokon és fél-oszlopokon nyugszik, melyeknek oszlopfői díszes lomb-ornamentikával van ékítve. A dóm belső mennyezeten a kereszt-boltív érvényesül. A templom a Szent Péter-nek szentelt főhajón kívül még hét oltárral bír.

 

 

A DIAKOVÁRI SZÉKESEGYHÁZ KÍVÜLRŐL,

 

A hajók boltív-mezőnyei az ó-testamentumból, a szentélyéi pedig az újszövetségből tartalmaznak freskó-festményeket, melyeket a szentély kerek záradékában, az úgynevezett apszisban az utolsó ítélet jelenete fejez be. A traverzeket és a kupola mennyezetívét is Péter apostol életéből vett freskók borítják. A festmény-díszítést a müncheni Seitz és fia nyolc év alatt készítették el. A templom előtt szlavóniai szokás szerint két nagy kút foglal helyet, melyeknél a templomba lépés előtt a hívek mosakodni szoktak.

 

Diakovár (horvátul Đakovo) város Horvátországban, Eszék-Baranya megyében.

Népessége

19 508 fő.

 

 

A csornai prépostság székháza (1884. 22. 344.) Simon Vincze néhai csornai prépostról közölt emlékezésünkkel kapcsolatban bemutatjuk a Csorna-premontrei kanonok-rend prépostsági székházát, a csornai kolostort. A nyájas külsejű, négyszögben épült terjedelmes épületet a múlt század közepe táján Kemeniczky Ágoston prépost emeltette. A szerzetet II. József eltörölte. Az épület középső része a nagy díszterem, alatta van a templom főbejárata. A jobb oldali szárny eleje a préposti lakás, mögötte vannak a rendtagok szobái. A baloldali részen a takarékpénztár van elhelyezve. A földszintes ház uradalmi tiszti lakás. Részben e ház, részben a kolostor nyugati része mögött terül el a nem nagy terjedelmű, de kitűnően gondozott, Ízléses park. Az egész kolostor, környezetével együtt, igen jó benyomást tesz a szemlélőre. Nyoma sincs rajta a kolostorok komorságának, ellenkezőleg, vonzó, barátságos, mint a szellem, mely benne uralkodik.

 

 

 

 

 

A CSORNAI PRÉPOSTSÁG SZÉKHÁZA. Fénykép után.

 

*

A középkori Magyarországon a premontrei rend egyik legfontosabb prépostsága. Az 1180-as években alapították Szent Mihály tiszteletére. 1578-ban újjáépítették, majd 1774-86 között Haubt morva építész barokk stílusban alakította át. A kolostorban működő rendet többször feloszlatták, mindezek ellenére még a török időkben is működött. Az egyemeletes épület homlokzata többszörösen tagolt. Ma a rendházban működik a Csornai Múzeum, amelyben a Csorna és a Rábaköz néprajzát és helytörténetét bemutató állandó kiállítás mellett a premontrei prépostok portréit és a rend egyházi kincseit bemutató egyházművészeti kiállítás látogatható. wiki

 

 

 

Dr. KUNCZ ADOLF CSORNAI PRÉPOST N. L. (1884. 34. 533. címlap) 1841. december 18-án született Sálon, Vas megyében. Szüleit korán elveszttette. Nagynénje gondjai alatt nevelkedett Keszthelyen, hol az alsó gimnáziumot végezte; a felsőbb osztályokat Szombathelyen tanulta kitűnő sikerrel. I8.07.szept. 19-énlépett a Csorna premontrei rendbe. Ö volt a második a rend ifjú tagjai kőzött, akit Simon Vince prépost a budapesti egyetemre küldött magasabb kiképzés végett. Egy év alatt — 1867-ben — fényes eredménnyel tette le a tanári vizsgálatot, s nyerte el a doktori fokozatot is.

A szombathelyi gimnázium egész fölszerelése egyike a legteljesebbeknek a magyar középiskolák között, s ez Simon Vincze prépost áldozatkészségén kívül Kuncz Adolf buzgalmának eredménye. 1875-ben, midőn dr. Pauer Imre igazgató a pozsonyi akadémiánál a filozófiai tanszékre lépett, a prépost Kuncz Adolfot nevezte ki helyébe. Ekkor kezdődik az a tevékenysége, mely az eddig oly visszavonultan élő tudós tanárt csakhamar, mint a közélet buzgó férfiját mutatja be. Nincs a városnak és megyének kulturális ügye, melyben üdvösen közre ne működnék. Ő felsége a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. A polgári érdemek jutalmaképpen megkapja a szombathelyi választókerület képviselői mandátumát, s társai bizalmának alapján június 14-én kineveztetik csornai préposttá. Abból az alkalomból, midőn a természetvizsgálók XXI. nagygyűlésüket Szombathelyen tartották, mint a gyűlés titkára megírta Szombathely terjedelmes monográfiáját. E mű kiváló helyet foglal el monográfiáink között, s a történelmi társulat nem egyszer ajánlja figyelmébe azoknak a hatóságoknak, melyek területük történetének megírására kérnek tanácsot.

*

1880-ban jelent meg KUNCZ ADOLF Szombathely monográfiája, melynek hatodik fejezete „A városi terület Faunája és Flórája” címet viseli (KUNCZ 1880). Annak ellenére, hogy a felsorolás a címben foglaltak alapján Szombathely területére vonatkozik, a lelőhelyek kétes volta miatt a fajlista csak fenntartással kezelhet.

*

KUNCZ ADOLF 1841. december 18-án született a Vas megyei Sálon. Tanulmányait Keszthelyen kezdte, majd Szombathelyen a premontrei főgimnáziumban folytatta. 1863-tól premontrei tanár Szombathelyen, 1875-1884-ig a gimnázium igazgatója. Diákjával, a későbbi csillagász GOTHARD JENŐVEL 1880-ban végzett Focault-inga kísérlete és telefonkísérletei nemzetközileg is jelentősek. Számos közéleti tisztséget is viselt. Keszthelyen halt meg 1905. szeptember 12-én. Írásainak bibliográfiáját BODA LÁSZLÓNÉ publikálta (BODA 1988).

http://www.mbt-biologia.hu/gen/pro/mod/let/let_fajl_

 

 

 

SZÁSZ DOMOKOS, EKDÉLYI REFORMÁTUS PÜSPÖK. TÖRS KÁLMÁN.(1885. 24. 381) Nevezetes napja volt az erdélyi reformált egyháznak ez év május hó 29-ike. Ekkor elevenült meg újra, több mint más fél évszázad óta alvó nevezetes joga, a püspökválasztás. Erdélyben a fejedelmek korában, a református vallás uralkodó vallás volt. E felekezethez tartozott a fejedelem, ennek hitét vallották az állam előkelő méltóságai, a társadalom vagyonosabb, értelmesebb eleme.

Midőn Erdély állami függetlenségét elvesztvén, a Habsburg-ház jogara alá került, viszonyai nemcsak politikai, de egyházi tekintetben is lényegesen megváltoztak. A Leopold diploma gyökeres átalakulást hozott. A római katolikus püspökség Gyulafehérváron visszaállíttatott, a protestantizmus talajt vesztett, a helvetica confessió megszűnt lenni államvallás, püspöke megszűnt lenni a korona tanácsosa. A protestantizmusnak önvédelemre kellett szorítkoznia. Tette azt hosszú időn keresztül, a passzív ellenállás annyiszor hatályosnak bizonyult eszközeivel.

Százhatvanhét éven keresztül ez volt a gyakorlat az erdélyi reformátusoknál, mely lehetővé tette, hogy a protestáns- és nemzet-ellenes hatalom ellenében az egyház megvédhette autonómiáját. Oly jeles férfiakat ültethetett püspöki székébe, kik gondos őrszemei voltak minden támadás ellen úgy az egyház, mint a nemzeti kultúra érdekeinek. Ez év május 29 én az egyház rendjei szabadon választották meg vallásuk főnökét. Az erdélyi reformátusok Szász Domokosban megnyerték, hosszú idő után, első szabadon választott püspöküket.

1878-ban az egyházkerületi közgyűlés Szász Domokost, buzgó és sikeres munkássága elismeréséül, közfőjegyzővé, az erdélyi törvény és hagyomány szerint mindjárt a püspök után következő egyházi hivatalnokká választotta. Mint egyházkerületének képviselője részt vett az egyetemes konventeken s a zsinati előmunkálatok készítésére kiküldött bizottságokban. Az erdélyi egyházkerület közjogi helyzetét ismertető, s az 1878-iki debreceni konventen előterjesztett emlékiratot dr. Kolozsvári Sándorral együtt készítette. 1881-ben zsinati képviselővé választatván, ő terjesztette elő az unióra vonatkozó javaslatot.

Sokoldalú tevékenységet fejtett ki Kolozsvár városa közügyeiben is. A városi képviseletnek 1867-től kezdve folytonosan választott tagja lévén, papi hivatala körén kívül is szolgálta a közügyeket. A városi felső leányiskolának ő volt egyik kezdeményezője és létrehozója. A 70-es években létre jött közművelődési egyletek alakításában is tevékeny részt vett, Választmányi tagja az erdélyi múzeum, a torna, lövölde, a házi ipar egyleteknek. Tiszteletbeli tagja a Kolozs-doboka megyei tantestületnek; az erdélyi részekben 1880-ban keletkezett Eötvös-egylet pedig elnökének választotta.

 

 

AZ ERDÉLYI REFORM. EGYHÁZKERÜLET KÖZGYŰLÉSE ÉS AZ ÚJ PÜSPÖK FÖLAVATÁSA. (1885. 39. 631.) Első eset a nemzeti fejedelmek kora óta, hogy Erdélyben a református püspök a mostanihoz hasonló ünnepélyes szertartással avattatott volna fel és iktattatott volna hivatalába. Az erdélyi ref. anyaszentegyház a magyarországi négy egyházkerülettől teljesen külön állván, magyarországi püspöknek nem is volt ahhoz köze, hogy az erdélyi miképp iktattatik be. De az utóbbi század alatt nem is volt püspökválasztás Erdélyben.

Szász Domokos volt az első, aki nem következett, hanem választatott püspökké s így e minőségben esküt kellett tennie az anyaszentegyháznak. Másfelől az 1882-diki debreceni zsinat az erdélyi anyaszentegyházat egyesítvén a magyarországival, s az egyetemes magyar ref. egyház egyik kerületévé tevén azt, e kapcsolatnál fogva szükségesnek látszott az új erdélyi püspök felavatását egyik magyarországi püspök által hajtatni végre

Az ünnepélyes rendkívüli közgyűlésre, mely szept. 20-án nyílt meg, nagy számmal gyűltek össze az erdélyi ref. egyházkerület világi és egyházi képviselői, főgondnokai, tanárai és más kitűnőségei. Az ünnepélyen számos vendég is részt vett.

A templomi ünnepély után az igazgató-tanács által rendezett díszlakoma következett, melyen 250-en vettek részt. Itt is, mint a templomi ünnepélyen, az idegen vendégeken kívül, sokan voltak jelen a helybeli többi felekezetek köréből, s a hadsereg és honvédség főtisztjei közül is.

A következő nap, szept. 21-én az egyházkerület folytatólagos közgyűlésén először is a különböző bizottságok választattak meg. Erre kezdetét vette az egyházi kodifíkáció körüli vita. A kodifikációs munkát a közgyűlés csak részben teljesítette. Elvi határozatokat hozott inkább. s a részletes kérdéseket függőben hagyta; ámbár egészen kidolgozott alapos és részletes bizottsági munkálat volt előtte, némely kérdéseket még érni hagyott, hogy legközelebb annál nagyobb közmegnyugvással oldhassa meg.

 

 

 

Színház

 

 

A budai várszínházról. Szász Károly (1875. 50. 798.) Mióta Pesten népszínház is van, s a Nemzeti Színházban is olcsóbbak a helyek, a bal partról sokkal kevesebb ember jár át. A várszínház látogatása csaknem egészen a budaiakra maradt. Az idén nincs népszínmű s havonként csak egy opera van. Hogy az idén gyöngébben ütött ki, mint tavaly, azt (a sanyarú időkön kivül) részben legalább, a tavalyi repertoár gyönge voltának lehet köszönni. Az idén a repertoár sokkal jobb, de a bérlők előre azt nem tudhatták.

Buda közönsége részint tisztviselőkből, részint középrendű polgárokból, s csak kis részben főrangúakból áll. A tisztviselők egy része jó magyar, aki megkíván a meg is érdemel, nemzeti nyelvén, egy kis szellemi élvezetet. Egy részén bizony elfér még egy kis magyarosodás. A közpolgárság túlnyomóan német, de óhajt, legalább fiaiban s leányaiban magyarosodni, csak legyen reá alkalmas és kellemes módja. A főurakról nem szólok; ők tarthatnak páholyt Pesten is. Igaz, hogy a magyarosodás csak lassan halad; eggyel több ok arra, hogy siettessük, legalább el ne vonjuk egyik legfontosabb eszközét. Akik nem járnak a színházba, azokat nem magyarosíthatja a színház. Igaz. De akik járnak: azokat igen. Pedig vannak. akik járnak; vannak német-, vagy főleg német ajkú polgárok is; sőt van karzati közönség is, a kit — ha keveset fizetnek is egyénenként — még sem kell lenézni. Örülni kell, ha évenként csak húsz vagy ötven magyarosodik is s még áldozni is kell érte, hogy magyarosodjék.

A budai közönség, ha kicsiny is, vagy tán épen azért, hálás közönség. Nagyobb figyelemmel, egész lélekkel csügg az előadásokon. Az ily közönség, némi részben legalább visszafizeti a szellemi áldozatot, amit neki a művészek hoznak. S ha a Nemzeti Színház még sem bírja a szellemi áldozatot: ám osztozzék meg rajta húgával: a népszínházzal. Adjon át annak hetenként két előadást. Hetenként egy népszínmű, egy bohózat, két dráma és egy opera. Felelek érte: lesz bérlet, lesz tele ház.

 

 

 

A cseh Nemzeti Színház Prágában (1881. 34. 535.) A színház nemzeti gyűjtések és egy állami sorsjáték jövedelméből épült, melyhez az országgyűlés és az uralkodó is tekintélyes résszel járult hozzá. Két millió forintba került az egész, s szabadabb téren, mint a hová szorítva volt, a legkellemesebb architektonikus benyomást téve. Tervezője Ziták József építész, kinek terve számos tárlaton keltett méltó föltűnést, s nem egy kitüntetésben részesült. A díszfaragványokat a bécsi képzőművészeti akadémia egy kitűnő növendéke, Schmirch szobrász készítette, melyekhez a híres művész, Wagner Antal is számos szoborművel járult. A dekorációkat jeles festők készítették, míg a páratlan művészettel készített nagyszerű csillár a mainzi bronzöntő gyárból került ki.

A már régóta készülő színház befejezésére ez év tavaszán lázas tevékenységet fejtett ki a cseh főváros, hogy a színház arra az időre, midőn a trónörökös ifjú nejével Prágába jön, elkészülhessen. Csakugyan sikerült is, s a trónörökös pár jelen volt a színház ünnepélyes megnyitásán, június 11-én, mely alkalommal Smetana cseh zeneszerzőnek «Libusa»* című nemzeti dalművét adták elő nagy fénnyel, rendkívüli lelkesedés között.

 

 

CSEH NEMZETI SZÍNHÁZ PRÁGÁBAN

 

A cseh főváros nem örülhetett nemzeti irodalma és művészete e pompás templomának sokáig. délutánján az épület kigyulladt, s egy pillanat alatt lángba borult. Megmentéséről szó sem lehetett, sőt még a színpadot a nézőtértől elválasztó s épen a tűz lokalizálására szolgáló nagy rostélyt sem lehetett leereszteni, mivel faállványok voltak alatta. A tűz, mint a megejtett vizsgálatból kiderült, a tetőn támadt, hol két bádogos legény fölszedett néhány bádog táblát, hogy a villámfogó sodronyát elhelyezze. A forrasztáshoz szükséges tűzből a nyilason fujtatás közben aláeshetett a zsarátnok.

A szerencsétlenség a cseh nemzetet megrendítette. Fájdalmukban a lakosság német része is őszinte részvéttel osztozik, s készségesen hozza meg ő is áldozatát. Nem lehet két kételkedni rajta, hogy a csehek kára, bármily érzékeny is, rövid időn belül pótolva lesz-

 

Libuse - Bedrich Smetana - English Captions - YouTube

 

*

 

Színi előadások Kínában Faragó Ödön. (1883. 7. 110.)  Kínában a színi előadások, nem úgy, mint nálunk este lámpafény mellett, hanem világos nappal tartatnak meg. A színházak is úgy készülnek, hogy belsejükbe kellő világosság hatolhasson. Az épület belső berendezése hasonlít az európaihoz. A színpadról azonban teljesen hiányzanak a díszítések, sőt még csak festett vászonfüggönyök sem léteznek. Az előtérben két oszlop emelkedik föl a mennyezetig, míg hátul 2 vagy 3 ajtó ereszti be és bocsátja ki a jövő-menő színészeket.

A közönség elhelyezésére a nézőtéren székek és asztalok állnak. A falazat mentében két sor páholy nyúlik el, hova leginkább tisztviselők, vagy a középosztály vagyonosabb családjai szoktak járni. Az előadás kezdete vagy vége nincs bizonyos időre kitűzve, hanem megkezdenek egy darabot, mihelyt elegendő közönség van együtt. Folytatják addig, a míg a hallgatóság vagy el nem távozott vagy be nem sötétedett. A darab megválasztása sem lényeges dolog. Volt olyan előadás, amelyet vígjátékon kezdettek, majd apróbb dalműveket mutattak be; változatosság kedvéért kuruzslók és kötéltáncosok is működtek. Végül csattanós történeti darab zárta be az egészet.

Sokszor maga a játék nem részesül osztatlan figyelemben. Ha valakinek a darab nem tetszik, vagy a színész ellen van kifogása, hátat fordít a színpadnak és szomszédjával hangos csevegésbe ered. Maguk a színészek is, okulva a közönség magatartásán, lazán működnek. Volt olyan eset, amikor például egy színész valami hősdarabot játszva, hangorgánumát annyira megerőltette, hogy már szereplésének közepén belefáradt. Félbe hagyta szerepét, rákiáltott egy szolgára, hogy teát és pipát szolgáljon fel, s amíg ő nyugodtan pipázott és teáját szürcsölgette, a publikumnak várnia kellett.

Nőknek színpadra lépni nemcsak hogy illetlen, de nem is szabad; e miatt a női szerepeket is férfiaknak kell betölteni. A történelmi darabok többnyire a népszerűbb dinasztiák uralkodási idejéből vannak merítve. Az öltözetek itt már igen költségesek, de annál pompásabban néznek ki; azonban maga az előadási mód az európai fülnek elviselhettem Egy viador például azon törekszik, hogy ő minél rettenetesebb színben tűnjék fel a közönség előtt. Hangja keresztülmegy a vadállatok mindennemű üvöltésén, bőgésén, vagy ordításán.

A vándorszínészek igen nagy számmal vannak, kik épp úgy, mint európai kollégáik, igen hányatott, viszontagságős életet élnek. Nagyobb ünnepélyek alkalmával a városi mandarinok ezeket szerződtetik bizonyos összegekért két-három napra.

 

 

...

A Sátoralja-újhelyi Színház (1883. 10. 158.) Sátoralja-újhelyen e hó 7-én nyitották meg a színházat. A megnyitó előadáson Blaha Lujza asszony műkedvelőkkel együtt lépett fel. A színházat a város saját telkén és saját költségén építtette föl, minden más segély hozzájárulása nélkül.

Sátoralja-újhely nem nagy város, mindössze 2 000 lakosú; de mert Zemplén megyének központja, az értelmiségnek nagy számával dicsekedhetik. Jó részben iparos és kereskedői város. És ily városnak nem volt eddig az ideig oly helye, ahol Tháliát befogadhatta volna. Közönséges állásokban rögtönzött színpadok nyújtották számunkra a színművészet élvezetét. E visszás és már tűrhetetlen helyzeten segített a város és nemes kötelességet rótt le úgy saját lakosságának igényei, mint a művészet iránt is. A színház építése csak úgy vált lehetővé, hogy összeköttetésbe hozatott az ugyanezen a telken levő szálloda kiépítésével. A színházépítésre fölvett kölcsönt 25 év alatt kell törlesztetni az épületek együttes jövedelméből. A város, anélkül, hogy a lakosság e miatt terheltetnék, idő multán, tisztán jövedelmező vagyonnak jut birtokába. A város szegénysége miatt nem is lehetett volna Újhelynek színháza, így is nem csekély fáradozásba került annak fölépítése.

A színház építését 1882. március havában kezdték meg, s belső berendezése csak e napokban ért véget. Elég csinos épület, mely a tér szűk voltát és az adott viszonyokat tekintve, becsületére válik Láng Nándor helybeli építészünknek. A belső berendezés szép és kényelmes. Zártszékek és páholyok vörös kárpitozásúak. Van 120 zártszék, ezek mellett és mögött tágas állóhelyek. Az első emeletet páholyok foglalják el. A második emelet közepén szintén zártszékek vannak. A boltozat festését a téli sietett munka miatt újra kell megcsinálni. A kijárok a tűzrendőri szabályoknak megfelelők. A színpadot magát Galó György, a Budapesti Népszínház gépésze tervezte és készítette. A tizenöt rendbeli díszlet Király József helybeli festő kezéből került ki. A színház mintegy 570 látogatót fogadhat be.

A színház színpadi szerkezete és a vendégpadlókra elhelyezett zártszékek sorozata úgy van összeállítva, hogy az egész egy fél óra alatt szétszedhető és részint süllyesztő üregekbe, részint a páholyok alá úgy helyezhető el, hogy a színterem táncteremnek is használhatóvá alakul. Ez azért szükséges, mert a városi közönségnek, a megyeházon kívül, nincs alkalmas helye bálok, táncmulatságok rendezésére. A téli időben, amidőn városunkba úgysem igen jöhetne rendezettebb társulat, lesz a városnak szép és kényelmes táncterme, s egyúttal csinos kis színháza.

A színháznak nagy hátránya, hogy szűk utcába épült. Tekintettel voltak e körülményre, s hiszik is, hogy e baj csak idő kérdése, mert a színkör környékén részint üres telkek vannak, melyeknek tulajdonosai bizonyára fel fogják használni az alkalmat az építkezésre. Ebbe az utcába esik a városházának belső oldala is, s miután a városháza új építésre vár, igen könnyű lesz az utcát megszélesíteni. Az építés indítványozója Fejes István református lelkész volt, s a színház létrehozása körül Újfalusi Endre főbírónak és Bajusz Józsefnek van kiváló érdeme.

 

 

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA ÉS KÖLTŐJE (1883. 38. 619. címlap) Madách Imre, mint régi nemesi család párja, 1820 január 21-én pillantotta meg először a napvilágot Sztregován, Nógrád megye északnyugati részén. Az országúttól is félre eső kastélynak ritkán volt vendége. Imre az életet inkább könyvekből és lapokból, mint gyakorlatból és személyes érintkezésből kezdte ismerni. A pályavégzett, s kortársai közül ritka képzettségével kiváló ifjút 1843-ban, mint tiszteletbeli aljegyzőt látjuk Nógrád megye zöld asztalánál. Sok költeményen, pár elbeszélésen és széptani értekezésen kívül, hat öt felvonásos és mind jambusokban irt drámát fejezett be.

Bálványozásig szeretett neje, fiu és leánygyermeke, meghitt barátok körében, a minden oldalról nyilvánuló szeretet és tisztelet paradicsommá varázsolta házát.

Ő maga sejté legkevésbé, mi lesz az Ember tragédiája kéziratának sorsa. Szontagh Pál sürgetésére végre Arany-Jánoshoz vitte, kérve őt, lapozná, s mondana róla véleményt. El volt szánva, hogy ha ez nem lesz kedvező, utolsó kísérlete lesz e mű.

A Szépirodalmi Figyelő munkával túlhalmozott szerkesztője egy ideig érintetlen hagyta asztala fiókjában a kéziratot. Midőn egy kevésbé elfoglalt délutánján végre elolvasta az első lapot, szinte megdöbbenve fordított a másikra, a harmadik már elragadta, a negyediknél fölkiáltott: «Ez nagy talentum!» Mohón olvasta el a többit, s levélben értesítette Madáchot, hogy az «úgy koncepcióban, mint kompozícióban igen jeles mű, mely irodalmunk legjelesebb termékei közt foglalhat helyet, engedje át kiadásra a Kisfaludy-társaságnak. Az Ember tragédiája a társaság kiadásában látott először napvilágot. A mű dísz-kiadása nyomon követte s harmadszor megjelent Madách összes művei közt, s azóta is több lenyomatban. A magyar és német sajtó magasztalva szólt felőle. Dieze németre fordítva adta ki. A Kisfaludy-társaság első tagválasztó ülésében, 1862. január havában sietett Madáchot tagjai közé választani.

Madách az 1861. országgyűlésre betegen jött fel; makacs köszvénybántalma nagyfokú szívbajjá fejlődött, mely nem engedte, hogy az akadémiában, mely 1863-ban levelező tagjává választotta, székfoglalóját megtarthassa. Bérczynek küldte fölolvasás végett „A nőről, különösen esztétikai szempontból” című értekezését, az olvasta föl helyette.1864 október 5-ikén, kiszólította a halál az élők sorából. Összes műveit, arcképével, Gyulai Pál adta ki három kötetben.

 

 

A Nemzeti Színház. (1885. 6. 100.) Január 30-ikán Berczik Árpádtól A protekció című 3 felvonásos eredeti vígjáték került színre. A darab címe nem egészen találó a tartalomhoz, mert az nem a protekciót ostorozza. mikor a függönyt először felhúzzák, már azt hallja a közönség, hogy Pataki miniszteri tanácsos véget vetett a protekciónak. Vannak, akik a protekcióban még reménykednek, s akik keserűséget okoznak a miniszteri tanácsosnak. Ilyen Igaliné, aki öccsét, Gusztit miniszteri titkárrá szeretné kineveztetni, hogy a fiú aztán egy milliomos leányt nőül vehessen. Ilyen Mócsing Fábián irodatiszt, egy szájas hazafi, aki a protekciót egyenesen zsarolássá fordítja, s fenyegetésekkel akarja a miniszteri tanácsost a maga, meg az Igaliné java érdekére kényszeríteni, s még pénzt is zsarol Patakitól. A darab mozgalma a körül támad, hogy Guszti úrfi titkári állást kapjon. Három felvonásnyi apparátus és szerteszét ágazó intrika szolgál erre a célra. Belevegyül Pataki leányának, Szerénának szerelme is Veres Károly miniszteri fogalmazó iránt. A vígjáték magva vidám és elmés jelenetek közé van vetve, ahol szerteszét nyúló gyökeret ereszt, de csak lassan hajt ágat. Berczik eleven és mulattató jelenetekben írta a vígjátékot. A Nemzeti Színház művészeiben erős támaszt találtak a szerepek. Prielle Kornélia (Igaliné) ismét egyik kiváló alakját mutatta be. Patakinak Bercsényi a jó személyesítője, Csillag Teréz (Szeréna), Szacsvayné, Náday (Luczi), Benedek (Guszti), Újházi (Mócsing), s a többi kisebb szereplők is, mind az előadás javát emelték.

*

Berczik Árpád (Temesvár, 1842. július 8. – Budapest, 1919. július 16.) novellista, színműíró, MTA tag.

 

 

 

A fiumei új színház (1885. 41. 665.) utolsó kövét ünnepélyesen helyezték el e hó 3-ikán. Másnap pedig az előadásokat is megkezdték. A színház 520 000 frt-ba került s Hellmer és Fellner bécsi építészek emelték. A szobrászati és festészeti munkát velenceiek végezték. A színházban Cesari olasz opera-társulata játszik. Az első előadás az «Aida» opera volt.

 

 

 

Színészek

 

 

 

Kínai színészek. (1880. 40. 661.) Kínában Kr.e. 720-ban létezett színház. Nincs függöny, a nők szerepét is férfiak játsszák. A zenekar dobbal, síppal, cimbalommal, tam-tammal van felszerelve. A közönség eszik, iszik, füstöl. Bajos lenne e nélkül a színházi élményben részesüli. A legrövidebb előadás 5-6 óráig eltart. Ha előkelő úr jön a színházba, a színész elé teszi az étlapot. A mecénásnak jogában áll a darabot megszakítani, és másikat kérni helyette. Éjfél fele a hallgatóság nagy része alszik, a színészek pedig folytatják az előadást.

A színészek játékukban nagy élénkséget és ügyességet fejtenek ki. Ha megakadnak, háttérbe vonulnak és pár korty teát isznak. Közben eszükbe jut a folytatás. A közönség legjobban szereti a komikusokat és az erőművészeket. Színműveik dialogizált történetek.

 

 

Egy nagy színészről, id. Lendvay Márton (1881. 23. 365.) Még a színpadon kívül is megvolt benne az a méltóság, mely a daliás időkre emlékeztetett, — írja róla Szigligeti. A magyar fajnál különben is a délceg magatartás a szabály. Ültesd lóra, s még a rossz gebe is telivér lesz tőle. Állítsd eke szarvához, vagy statárium elé, adj kezébe kapát, vagy vőfélybotot: többnyire nemes lovagot fogsz látni, egy ezred évig szabad hazának büszke fiát. Hát még Lendvay, ki a szép, nemes idomokat tanulmánya tárgyává tette s ábrázolásukat folyton gyakorolta. Tartásában nem a pongyolaság volt a hiba; sőt inkább némely szerepében, különösen a frakkos darabokban a nagyon is ékes kígyói vonalak, a szoborszerű, festői állások és mozdulatok voltak a feltűnők. Ilyenkor szinte kívántuk volna, viselete lenne bár köznapibb, hogy hasonlítson azokhoz, a kiket az életben magunk körül látunk. Úgy tetszett, neki inkább a prózaiság vált nehezére, mint az eszményítés. Sokat adott neki a természet ahhoz, hogy kitűnő szerelmes és hős legyen. Adott göndör fekete hajat és szemet, tojásdad arcot, csaknem atlétai termetet.

Ö már az 1833-ban kezdődő budai korszak előtt több éves színész volt, abban az időben tehát, midőn a jó színész egyik fő kelléke volt, hogy mindent tudjon játszani. Valamint hogy Egressynek, a nagy tragikusnak balettet kellett táncolnia, úgy Lendvaynak, a kitűnő drámai színésznek, operában is kellett énekelnie. Az az idő volt ez, a mikor a magyar vándortársaság Kolozsvárott magyarul, Becskereken szerbül, Bukarestben franciául és oláhul tudott játszani. Ilyet más nemzet csakugyan nem produkált még.

Lendvay, mint operaénekes, és pedig tenorista jött Budára. Valami nagyszerű énekhangja nem volt, sőt beszédhangja se volt oly érces és dörgő, mint a «harang-szavú» Bartáé, sem oly zengő és lágy, mint a Fáncsyé, de azért Zampát vagy Fra Diavolót nála szebben senki sem játszotta el. A Nemzeti Színház megnyitása után is zampázott egy kicsit, de nemsokára végkép hátat fordított az operának s egész lélekkel valódi hivatásának, a drámának élt. A magyar színpadokra ekkor tartotta felvonulását teljes díszében a romantikai iskola, hátra szorítván a Kotzebue, Ziegler, Raupach, Iffland*,  érzelgős darabjait, melyeknek alapszíne a makula-nélküli ártatlanságok üldözése volt. Úrrá lett a színpadon Shakespeare és Calderon, Lessing, Schiller s különösen Dumas és Hugó.

Számos szerepei között, melyek sírköve koszorújának leveleire vannak vésve, Hamlet, Otelló, III. Richárd, Romeo, Bassiano, Percy, Don Caesar de Bazan, Sir Patrick, Ruy Blas, Moor Károly, Fiesko, Don Karlos, Ferdinánd, az eredetiek közül Bánk-bán, Dávid, Bod, Tárai, Hunyadi László, Yid, Pókai, Kemény Simon, Parlagi Jancsi és Gergely voltak az előkelőbbek. Ez utóbbiban, a «Szökött katona»-ban ö lépett föl legelőször, s e szerint ő volt az első népszínmű-énekes is.

Egressy a színpadon halt meg. Egy szenvedélyes színészre a legboldogabb halál. Lendvaynak, miután utolsó szerepében összeroskadt, s ezzel a színpadra nézve meghalt, még négy kínos éven át kellett várnia halálára. 1858-ban hunyt el, csak 51 éves korában, mint minden nagy művész, betöltetlen űrt hagyva maga után.

 

*August Wilhelm Iffland (1759– 1814.) német színész, intendáns és drámaíró volt. wiki.

 

Sarah Bernhardt Budapesten (1881. 47. 749.) Nem mutatkozott a színi előadáson kívül sehol, nem tett látogatásokat, sőt még arra a népszínházi előadásra sem ment el, melyet az ő tiszteletére kedden délután rendeztek. Mind a négy szerepében, melyet a budapestiek láttak tőle, meg kell halnia. Olyan különböző módon tudott meghalni, mintha nem is egy színésznő ábrázolta volna e haláltusákat. Szabatosan ki van mérve minden alakja, s a mérték nagy. Nem tragikai színésznő, a szó megszokott értelmében, mert a lángoló kifejezésekre nem bir sem elég hanggal, sem imponáló alakkal. De azért mély és megrázó tud lenni. Igazi köre a modern dráma, melynek levegőjében egészen felolvad egyénisége.

Először a Kaméliás Hölgy-et játszotta, Dumas ismert színművét. A könnyelmű élet fesztelenségét, a szív ürességét, aztán pedig a szerelem bevét, a javulás után sóvárgó szív lázadását, a boldogtalanság fájdalmát, a sorvasztó betegségtől való rémületet, a halált.

Phaedra, (Racine tragédiája) volt a második vendégszerep. Itt érzett legjobban a környezet gyöngesége. A többi darabokban a művésznő által játszott szerepek uralkodnak az egész darab fölött; itt azonban a pompás szavalati részek, az érzelmek, szenvedélyek mesteri festése megoszlik. A hév forrása fölött Sarah Bernhardt rendelkezvén, a tűzzel e szenvedélyes szerepben pótolni tudja a fájdalom és indulatok ősi erejének fogyatkozását, és a Phaedra sötét lángját. Nemes és plasztikus királyné volt.

Adrienne Lecouvreur hálás szerepét választotta harmadik fölléptére. Olyan szerep, melyben minden együtt van, a mivel csillogni lehet, az egyszerű, komoly kedély, mély érzés, öröm, lángoló szerelem, a megcsalt szív fájdalmának kitörései, örülés, halál testi szenvedéssel, méreg által, egész láncolata a legváltozóbb színpadi állapotoknak. Búcsúelőadásul Frou-frou került színre. Frou-frou vagyis Gilberte (selyem ruhájának suhogásáról nevezték el) szeszélyes, könnyű kedélyű lány, ki szerelem nélkül megy férjhez, s a divatos szórakozásnak élő nő lesz belőle. Elhanyagolja családi otthonát, elveszti még gyermeke szeretetét is, s mikor észreveszi, hogy férje meghidegült iránta, elhagyja a családi tűzhelyt.

Még e hó 17-én reggel tisztelőinek egy csoportja az indóházban gyűlt össze, hogy búcsút vegyen tőle. Elutazásakor azt mondta, hogy meglehet, újév után még egyszer visszatér, s akkor valószínűleg oly helyzetben lesz, hogy a Kolozsvárról kapott meghívásnak is eleget tehet.

*

Sarah Bernhardt, tkp. Bernard Rosine  (1844.– 1923.) francia színművésznő.

 

 

 

HELVEY LAURA – a – r - (1883. 43. 689.) Természettől félénk, mondhatni vad gyermek volt kis korától fogva; mikor a színi iskolába lépett is, hideg és tartózkodó külső alá rejtette, a mi benne forrt. Első belépése nem látszott nagyon biztatónak s fölvétele is nehézségekkel járt, leendő tanárai — fölvételének bírálói — egy részének ellenzése miatt. Később is soká bizalmatlanok voltak tehetsége iránt. S mikor a színpadra lépett, csak nagy nehezen juthatott valami jelentősebb szerephez. A közönségnek sem volt eleinte kedvence. Egykorú pálya-, majd vetélytársai közül némelyiknek több pártfogója volt a hírlapoknál, a közvélemény szóvivői közt. S így önerején, minden külső segítség és támogatás nélkül, csak egy-két — tehetségét fölismerő, komoly jó barát tanácsaitól s biztatásaitól vezetve, — saját szorgalma s kitartása által kellé, lépésről lépésre, meghódítania magának a tért úgy szerepkörében, mint a közönség elismerésében. Ma már teljesen uralkodik mind a kettőn, senkitől kétségbe nem vont uralommal.

Első határozott diadalát, mindenkit meglepő és döntő nagy sikerét az «Idegen nő»-ben, mint Septmonts hercegnő aratta (1876. nov. 15.) Azok a szerepek, a melyekben Helvey Laura művészete teljes fényében ragyoghatott, előbb még nem voltak megírva. Művészete egész teljében ragyog s oly megragadó, olykor szinte megdöbbentő sikereket bír kivívni.

 

 

HELVEY LAURA. Kozmata fényképe után.

 

Ki nem bámulta a «Demi-monde»-ban az ő finom és csalárd D'Ange bárónőjét. «Risler és Fromont»-ban szép, de megromlott és démoni Sidonie-jét, a «Párisi regény»-ben a lelke nemes alapjával a kísértés ellen erélyesen küzdő, de a szegénységgel kibékülni nem tudó, művészi hiúság és pénzszerzési vágy miatt végre elbukó, s aztán oly súlyosan bűnhődő Marcelle-t, kivált a halál jelenetében?

Legnagyobb diadalt azonban Celiméne szerepével aratott; oly előd után, mint a finomságban és kedves kacérkodásban páratlan Prielle. Ő a szerep másik, ily összetételben sokkal nehezebb oldalát, a finom és észvesztő kacérság alatt rejlő hideg szívtelenségét is ki tudta emelni. Először tudta megértetni színpadunkon e jellemet, mely egy Alceste-t, oly okos embert, saját jobb tudása ellenére, oly soká bolonddá tud tartani. Hasonlót, egy az előtt is jól adott szerep új s még jobban kivitt magyarázatának dicséretét mondhatjuk a „Nőuralom” Ilonájáról.

Új és új szerepeket fog kapni, s tehetségét azokban még mélyebben ki fogja fejteni, alakításaiban s árnyalásaiban még több biztosságot fog nyerni, s előadása virtuozitásban még tökélyesebbé lesz. De alig lesz többoldalúvá, s művészete e szerepkörben elérte azt a magaslatot, melyen felül alig emelkedhet. Most ünnepli igazi diadalait, a fővárosban és a vidéken. Mint igazi hercegnő, parádés négyes vagy hatos fogatával (Dóra, Odette, Sidonie, Bagdadi herczegnő, Fedora, Septmonts herczegnő) büszkén járja be az egész országot, Pozsonytól Debrecenig s Kolozsvártól Szegedig.

 

 

AZ ÚJ OPERA TAGJA. Bartolucci Viktória (1884. 41. 657.) A művésznőt magáénak vallhatja a magyar színpad, idegen származása dacára is. Nem gyakori példa, hogy külföldi énekesnő idegen hazában oly népszerűségre tegyen szert, s a viszonyokhoz alkalmazkodásában annyi önkéntes hajlandóságot tanúsítson, mint Bartolucci Viktória. Nemcsak a magyar nyelvű éneklésben tett már eddig is oly szép előrehaladást, amely méltán jogosít a föltevésre, hogy idővel egész repertoárját e nyelven lesz képes énekelni, de máskülönben is egészen otthonosan érzi magát a magyar opera kötelékében. Midőn atyja egy gyermekkori arcképe alá, mely őt, mint öt-hat éves lánykát tünteti föl, tréfás büszkeséggel jegyezte alá: «Una primadonna in erba» — aligha sejtette még, menynyire igazolni fogja a jövő e fél komolyan megkockáztatott jóslatot. Florenc dalos ege alatt, 1861 április 20-án született. Mint a ferrarai leányiskola növendéke, melyben 15-ik évéig tanult, elárulta nagyra hivatottságát, s csengő szép hangja általános feltűnést keltett. Csak természetes hivatását követte tehát, midőn a színpadra képezendő magát. 1877 decemberében Pesaro-ban először lépett föl. Majd sorban énekelt Bologna, Turin, Milano, Florenc, Pisa és Ferrara színpadain. Midőn Verdinek új operája, az «Aida» diadalmasan indult meg európai körútjára, Bartolucci Amneriszben oly bravúros szerephez jutott, hogy csupán ennek húszszori éneklésére egyik olasz színháztól fényes szerződési ajánlatot kapott.

1879 őszén egy világtalan honvéd-ezredesünk, Blána Szilárd figyelmessé tette Podmaniczky intendánst rá, s rövid idő múlva, 1880 májusában Bartolucci megszakította olaszországi vendégszerepléseit, hogy nálunk mutassa be tehetségeit. 1881 októberében lépett föl nálunk először a «Favorita» címszerepében, Leonórában, A sajtó és a közönség oly osztatlan tetszésével találkozott, hogy szerződtetése bevégzett tény volt e pillanat óta.

Szép termete, érdekes arca, s kitűnő, tiszta, csengő alt-hangja van, mely azonban lágyságánál és könnyű magasságánál fogva mezzo szoprán szerepekre is alkalmas. E mellett ízléssel, szabatosan és hibátlanul énekel. Legjobb szerepe ma is Amnerisz, melyben először tűnt föl, s melyet azóta már magyarul énekel. De magyarul énekli egyéb szerepeinek túlnyomó részét is. Többek között «Faust» Margarétája, «Gioconda» Laurája, «Trubadur» Azucsénája, «Bánk bán» Gertrudja.  Bartolucci Viktória, művészi egyéniségétől eltekintve is, egyike az új opera legrokonszenvesebb tagjainak. Szeretetreméltó és szívélyes modora pályatársai közt is oly becsülést és ragaszkodást vívott ki magának.

*

Bartolucci Viktória (Firenze, 1861. ápr. 20.— Budapest, 1915. márc. 4.) operaénekesnő. Szülővárosa leányiskolájában tanulva feltűnik tehetségével. Színi pályára lép és először Pesaro tartományi székhelyen lép színpadra, mely város tudomány- és művészetpártolásáról volt nevezetes. Eme 1877-es fellépésével sikert aratva népszerűségre tesz szert. Felfigyel rá Verdi és Aida-jával végigjárja Európa színpadait. Budapesten 1881-ben lép közönség elé oly eredményesen, hogy az operaház szerződteti. Megtanul magyarul és 1890-ben házasságra lép a budapesti műépítész Pártos Gyulával. Házasságukból Elza nevű gyermekük származik. Házasságkötését követően elhagyja a színpadot, mégis alkalomszerűen, vendégként oda vissza-visszatér. Férjének Szatymazon kis birtoka és villája volt, ahol megfordulva Szeged társadalmával is érintkezésbe kerül. (Sulinet)

 

 Az új opera leendő balerinái. Várnai B. Sándor (1884. 39. 626.) Négyezer forint trikóra! Ezt a megdöbbentő számot olvastuk a napokban az operaház fölszerelésére előirányzatba vett kiadások közt. Ennek a trikónak érdemes lesz legalább a történetét közelebbről tudni, hogy ha már ilyen drágába kerül. A próbák, a rendelkező, díszlet-, olvasó-, emlék- és főpróbák kétes fényű világába alkalma van néha a laikusabbaknak is bepillantani. Ám a balett szentek szentjébe kevésnek sikerült behatolni.

Tíz-tizenkét év kell hozzá legkevesebb, hogy valaki tűrhető táncosnővé képezze ki magát. Azon napon, hogy az orvos a gyermeket alkalmasnak nyilvánította a táncművészeire, megkezdődik a nehéz és fárasztó munka.

Nagy négyszögletes szoba, felülről világítva. Egy része árnyékban van, a másik világos. Ez az ellentét groteszk látványra nyújt alkalmat, amint a félhomályból kiemelkedik néha egy-egy fehér alak, s megcsillan a napsugárban. Bútorzat majd semmi. Egy nagy kályha a szögletben; két szék, egyik a tanárnő, másik Rosenzweig úr, a főhegedűs számára, egy dívány a mamáknak: ez minden. Dél van. Az öltöző-szoba, hol a kicsinyek levetették magokról fölösleges öltözeteiket, zajjal nyílik meg s huszonöt-harminc lányka fedetlen nyakkal és karral, foszlányos rövid szoknyában rohan be. Vannak köztük egész kicsinyek, alig hét, nyolc évesek, középkorúak, a tizenkét év körül és egészen felnőttek, kiket már nemsokára a szóló-táncosnők között fogunk látni.

A lecke a korláton való gyakorlatokkal kezdődik. A terem négy falán két támasztó korlát vonul végig. Az alsó a karok, a felső a lábak támasztékául szolgál. A lánykák felállva, hátravetik fejőket, s meghajlott csípővel, szétbontott hajjal, ütemre emelgetik lábaikat. Majd a jobb láb verődik a balhoz, majd meg a bal a jobbhoz. E közben egyre hangzik a vezényszó:

— Elébb a sarkokkal!

— Összébb a lábujjhegyeket!

— Vállat leereszteni!

— Könyök szabadon

Egy adott jelre aztán minden tanítvány, jobb kezével az alsó korláthoz fogózkodva, ballábát a felső korlátig emeli föl.

Új póz. A balkéz könnyeden fölfogja a szoknyát, a jobb kéz a korláthoz fogózik, s a balláb előre nyúlik. És mind e nehéz gimnasztikai mutatványokhoz folytonosan mosolyogniuk kell. Ez határozott elv, melyet nem követni ép oly hiba, mint nem szabatos mozdulatokat tenni.

A padlót közben felöntözték, Bosenzweig hegedűjének hangja újra fölzeng, s kezdődik a lecke második része, az adagio. A tanítványok ötönként három sorba állnak, a karok fölemelkednek, meghajolnak a fej fölött, kereszteződnek a mellen, s leereszkednek a könnyű muszlin-szoknyákra. Ez az együttes gyakorlat, az összetett lépésekkel. Miután több-kevesebb sikerrel így forognak, piruetteznek, fölemelkednek és visszaesnek lábujjaik hegyén, utoljára kettős csoportokká alakulnak. A táncmesternő ujjával rajzolja le növendékei előtt a kívánt lépéseket, ezek figyelve lesik mozdulatát s midőn megértették, kiállnak a terem közepére és utána csinálják. Ez a legmulatságosabb része a leckének, de csak azért, hogy utána újra megkezdődjék a korlát-gyakorlat, mely olyan, mint zongorajátékosnál a skála: kezdete és vége minden gyakorlatnak.

 

 

A TÁNC KIRÁLYNŐJE (1884. 49. 783.) Elssler Fannyt a múlt hó 29-dikén kísértek Bécsben örök nyugalomra, a hietzingi temetőbe.

Bécs Elssler Fannyt 1837 júliusában látta viszont. s ez alkalommal meleg fogadtatásban részesítette. „Táncát nem lehet kritikailag boncolni, egyöntetű összejátszása az a tagoknak, és formáknak, virágleveleknek egy virággá fűzése, vonalaknak, köröknek és sugaraknak egybefolyása a legtökéletesebb idom-összhangba.” – írták róla. Néhány vendégszereplés után újra körútra indult Olaszországba, Angliába, Oroszországba és Franciaországba, hol mindenütt diadallal fogadták. Parisban Louis Veron, az ismert író kezét kérte meg, s a legjobb nevű kritikusok, Jules Janinés Gauthier Theophil első helyre méltatták ítéletükben. Utóbbi azt is megjegyezte, hogy »nem is a zene ütemeire látszik táncolni, hanem úgy tetszik, mintha kezeivel rázná ki a zenéből a ritmusokat.»

1840-ben a művésznő, kit eddig minden vendégjátékában nővére Teréz kísért, egyedül indult útra Amerikába. Az Egyesült Államokban és Havannában még nagyobb sikereket ért el, mint Európában.

Budapesti vendégszereplése az 1844-dik évben törtónt. Egyetlen főváros sem részesítette nagyobb kitüntetésben. Azt a hírt is kezdték pengetni, hogy Elssler nem Bécsben, hanem Magyarországon, Kismartonban született volna, s pesti vendégszereplése is honleányi vágyából folyt. Elég az hozzá, hogy épen akkor Londonba készült a «mennyei Fanny», «a megtestesült táncköltészet, mint nevezték, s előbb Pestre rándulván, három előadásra szerződött a német színházzal. Azonban utána bomlott Pest, s hétszer nézte meg. Nagy fáradsággal és utánjárással rábírhatták, hogy június 2-án déli 12 órakor a magyar színházat is méltassa honleányi kegyére.

Az 1848-iki nagy és viharos mozgalmak közepette Szt.-Pétervártt időzött Elssler Fanny, hol ép úgy, mint Moszkvában határtalan ovációkkal fogadták. Művészi pályája azonban már aláfelé hajlott. Németországba visszatérve még különböző székvárosokban lépett föl, s aztán Bécsbe ment, hol a Karl Színházban 1851 jún. 21-ikén a legrokonszenvesebb fogadtatás mellett lépett föl utoljára.

A legutóbbi időkig megtartotta Elssler Fanny rendes heti fogadó estélyeit, melyeket az elmúlt fénynek egy-egy kegyeletes visszaemlékezője, köztük magas rangú tábornokok, fő-rangúak és fejedelmi személyek, a bécsi kongresszus idejéből, látogattak. A világ előtt ritkán mutatta magát, legfeljebb színházban. Egészen visszavonult. Agg kora súlyát csak az utóbbi években kezdte érezni Elssler Fanny. Végelgyöngülése ellen ez évben is Badenben keresett orvoslást. Az utóbbi heteket azonban már csak otthon, fekve töltötte, így érte utol a halál is. Csöndesen, fájdalom nélkül múlt ki a nagy művésznő, kinek híre egykor betöltötte a művelt világot.

 

 

 

Zene

 

 

Tánczenénk teremtői. Evva Lajos (1975. 6. 82.) Az egyetlen zenei iskola, mely igazán nemzeti alapon állott, de a mely talán épen ezért rég feledésbe ment idegenkedvelő közönségünknél: Lavotta iskolája volt. Csermák és Lavotta egy-egy darabja oly igazi eredetiséget, oly nem mindennapi tehetséget árul el, hogy valódi veszteségnek tartanánk nemzetünkre, ha jelesei sorából kifeledné nemzeti zenéje.

Lavotta János 1764-ben született Pusztafödémesen, Pozsony megyében. Atyja jogi pályára szánta. 1786-ban Bécsben több hangverseny alkalmával a leglelkesebb ovációkban részesült, elhatározta, hogy búcsút vesz a tudományoktól, s egészen a magyar zenének fog élni. Lavotta egyike volt azoknak, kik, mint szerény úttörők, nagyobb követőik fényétől nem látszanak meg. Így homályosította el még életében zeneszerzői fényét Csermák. Virtuóz koszorúját pedig Bihari nyirbálta meg. Lavotta az újabb magyar-, főleg tánczene megteremtője. Egy darabja, mely később Egressy Béninek mutatta az utat, még ma is kedvelt. A „Cserebogár sárga cserebogár- kezdetű népdal ez. Eredetileg Csokonai egy versére volt írva.

Lavotta nagy tanítványa, Csermák Antal, a magyar tánczene nagyszerű mestere, nemzetiségére nézve cseh volt, s Csehországban is születet 1772-ben. Egy végzetes pere egész életére szerencsétlenné tette. Szerelmes volt egy gazdag budai polgárleányba, akinek csaknem halálát okozta. Egy véletlen II. Sándor cár elé hozta, kinek nagy kedve telt Csermák gyönyörű magyar nótáiban. 1812-ben ismét hazajött, s József nádor udvari zenészévé lett, de itt sem maradt néhány hétnél tovább. Búfelejtésül a legrosszabb orvossághoz, az italhoz fordult. Meghalt 1822. október 28-án Veszprém városi kórházában.

A legnépszerűbb magyar zenész, a hírneves cigánykirály, kinek hegedűjén hét országban sírt a nóta: Bihari János. 17 69-ben született Pozsony megye Nagy-Abony mezővárosában…Híre befutotta a szomszéd országokat is. A cigánykirály ellátogatott a szomszéd Bécsbe, Lengyel-, Oláh-, Szerb-, Horvát-, Tót országokba is. Mindenütt határtalan lelkesedéssel és kitüntetésekkel halmozták el.

Két koronázás alkalmával ő zenélt, minden nádori, főrangú és egyházi ünnepélynek ő volt hivatalos és méltó lelkesítője. Bihari dicsőségének is vége lett egyszer. 1824-ben Hatvan és Gyöngyös közt feldőlt kocsija. Alá került, mely balkezét örökre bénává zúzta. Nem tudott többé hegedülni. Így aztán egyszerre vége lett mindennek. A Rákóczi-induló szerzője nem szorul hosszas dicsőítésünkre.

E három híres zenész képviseli az iskola virágzó korát. Bihari után hanyatlani kezdett az, s Rózsavölgyivel együtt sírba szállt.

Az igazi epigon, ki már csak romjait, csak halvány emlékét képviseli a dicső múltnak, egy izraelita, Rózsavö1gyi Márk volt. Balassagyarmaton született 1778-ban. szegény szülőktől. Nagy népszerűsége nem volt arányban tehetségeivel. Művei, melyek igen nagy számmal maradtak, a süllyedés szomorú jelét hordják magukon. Gondolat kevés van ezekben, s a mi van. nem övé. Csak a cifra sallangok valók tőle. A német zene, főleg Strauss és Lanner nagyon erőt vettek rajta. Ő fejezte be Lavotta iskoláját, melynek nem akadt művelője.

 

 

Kínai zenészek (1881. 48. 763.) A színházi élet a kínaiaknál rendkívül kifejlődött. Nem a zenekar, mert azt még mindig primitív módon kezelik. Az zenekar a színpad hátterén van elhelyezve. Mikor elkezd működni, európai fül által valóban alig tűrhető lármát csinál. Érclapok, fa tamburinok, tam-tam, réztányér, csengettyű, s más ha-hasonló egymáshoz nem illő hangszereket használnak itt együttesen. A zenészek kézzel-lábbal, ércből és elefántcsontból készült verőkkel ugyancsak kínozzák hangszereiket.

 

 

KÉPEK PEKINGBŐL. KÍNAI ZENEKAR

 

Egészben véve az ő hangszereik is hasonlítanak a mieinkhez. Van hegedű-féle hangszerük, hol a hurok egy ívre vannak erősítve, valami cimbalom-féle, melynek húrjait két kézzel verik kis elefántcsontokkal, klarinét s továbbá gitár-féle hangszer, kígyóbőrrel bevonva. Minden bandánál van egy elefántcsont tábla, melyen az általuk ismert darabok vannak felírva: románcok, hősi ének, udvarias dalok s más efféle. E táblát a vendégeknek átadják, s azok válogathatnak tetszés szerint.

 

 

JELENETEK WAGNER ZENEDRÁMÁIBÓL. (1883. 9. 141.) Wagner Rikhárd alkotó erejének fő-szintere a színpad. Itt elmondhatni róla, hogy egy egész új korszakot alkotott. Legelfogultabb bírálói is elismerik, hogy a szó szorosabb értelmében vett «zenedrámának » ő a megalkotója. Aki a színpadokon mai nap is uralkodó francia és olasz operákat ismeri, tudja, hogy azokban a melódia a fő-elem, minden egyéb alsórendű elbánásban részesül. Oly jeleneteket lát az ember egy-egy ily opera előadásakor a színpadon, melyek határozottan valószínűtlenek, sokszor egyenesen lehetetlenek, s a közönség, ha a zene lebűvölve nem tartaná, s meg nem vesztegetné ítélő tehetségét, mely a festett falak között is a való életet keresi, — sokszor nevetségeseknek volna kénytelen azokat tartani. Hát nem nevetséges az például, hogy a hősnő vízbe ugrik, így akarva elveszteni magát, s még egy fertály óráig ott a vízben úszva énekel? Vagy mikor a kórus nagy szerencsétlenség hírét vévén, melyen azonnal kellene segítenie, — még előbb egész hidegvérrel néhány kardalt elharsog, s csak azután kezd szedelőzködni a mentésre?

Az operák szövegei, az u. n. librettók, a legtöbb esetben silány hitványságok, melyeket nóta nélkül elbeszélve kifütyülnének. Minden súly csak a zenére magára van fektetve s ha az elég fülbemászó: fönnmarad vele a legképtelenebb szöveg is. Wagner Rikhárd egész működése oda irányult, hogy e fonákságnak véget vessen. Nem dalművek, nem operák: a zenedrámák költője lett. Maga választja meg tárgyait, maga dolgozta föl költőileg, mintha csak valóságos drámát írna, s a szöveggel együtt termett meg nála a zene, melynek már azért is a tárgyhoz, a jellemekhez, a helyzethez mértnek kellett lenni, azzal összhangban állania s hatását fokoznia. Azért ő a hangfestés nagy mestere, kinél a drámai erő a hangokban is annyira nyilvánul, hogy maga a zene is egymagában szinte beszól és elbeszél.

E harmónia, e kiegészítő, e hatást hatványozó összefüggés zene és szöveg között, ez a nagy zeneköltő-tehetség varázsának titka. Amihez járul gondos kerülése mindannak, a mi ez összhangot zavarhatná. Wagner, mint színházi zenekar vezetője sok éveken át, igen jól tudta azt, hogy a színmű, még ha opera is a neve, a közönségre nem a hangok által, nemcsak a fülre hat: a néző közönségnek van szeme is, mely azzal is élvezni kíván. És e szerint rendezte be a maga alkotásait. Az ő darabjai u. n. kiállítás-darabok, ahol a díszlet, a színfal, a külső környezet is mind annak az egy művészi hatásnak szolgálatába van szerződtetve, melybe a zene és a szöveg. Az értelem, az érzés, a halló és látó érzék általi hatás mind egy és ugyanazon irányba tereli a figyelmet s együttes erejükkel könnyebben érik el azt, a mit szerte húzva, vagy elszigetelve aligha tudnának és nem tudnának oly nagy mértékben elérni. Wagner zenedrámáinak tárgyát nem meríti a köznapi életből. Túlnyomó azokban a romantikus, sőt a regei elem, melynek a valószínűségre semmi jogigénye nincs, s mégis azzá válik. Tanhauser például egy középkori lovag és dalnok, u. n. Minnesanger, ki a Vénus tündér-barlangjába kerül s ott annyira eltelik az érzéki gyönyörökkel, hogy megundorodik tőlük s elmenekül. S akkor egy erkölcsileg eszményi tiszta légkörbe lép: a bűn fertőjéből türingiai szent Erzsébet, a magyar királyleány környezetébe, hol minden szűzies és érintetlen. Ott visszaemlékezései elragadják. A dalnokok wartburgi versenyén az érzéki szerelmet dicsőíti, mire elérkezik a vezeklés ideje.

Még régibb tárgya van a másik zenedrámának, mely egyenesen a germán mitológiába megy vissza. A szent Grál lovagjainak misztériumába vezet be a költő, kik olyan férfitündér-félék. Lohengrin ezek egyike, ki az ártatlanul vádolt Elza védelmére egy hattyú által vont csónakon megjelenik, a vádló ellen sorompóba lép, az istenítéletben győztessé s Elzának férjévé lesz. A végzet beteljesül. Elza, ellenségei által rábírva, megteszi a végzetes kérdést, s boldogságának vége lesz.

Wagner később már e fél-mítikus tárgyakkal se érte be, melyekben mégis túlnyomó volt a való élet, hanem egészen belemerült a regevilágba. Az ó-germán mitológia isteneivel és hőseivel vezette be Niebelungen-ringjét, melyek előadásához egészen külön szerkezetű színpad építésére volt szükség. De az Edda isteneinek ködös világából később ismét fölkereste a földet. s utolsó zenedrámája, hattyúdala,  a Parsifal, ismét a Tanhauserrel és Lohengrinnel közös téren mozog. Alapeszméje a lelki tisztaság, mely az élet minden viszontagsága és akadálya fölött diadalmaskodik, s a tiszta szerelemnek és állhatatosságnak jut a babér.

 

 

A magyar zenészvilág múltjából (Mosonyi). Bertha Sándor (1883. 40. 643.) A kegyeletes ünnepély, melyet Mosonyi Mihály tisztelői a napokban szenteltek emlékének Boldogasszonyban, midőn ott szept. 4-én szülőházát márványlapra vésett fölirattal jelölték meg, mély megilletődéssel töltötte el lelke.

Ő tárta föl előttem az összhangzatok útvesztőkkel telt birodalmát, melyben előtte a legbonyolultabb kombinációnak sem volt titka, s melyet oly világosan, oly könnyedén tudott tanítványaira nézve hozzáférhetővé tenni. Elérvén későbben a kontrapunktikus — ellenpontos — tanulmányokhoz, páratlan szerénységgel bevallotta azt is, hogy e részben forduljak máshoz, például Lipcsében Hauptmannhoz, ki ezt nála sokkal jobban érti. Sok erőfeszítésembe került az is, hogy rá szánja magát tanításomra. Nyomdász-legénységből, véghetetlen küzdelmek között, önszorgalma folytán, tanár nélkül tevén magáévá a zeneszerzés mesterségét, Mosonyi végtelen becset tulajdonított annak, s nem szerette, hogy arra magát valaki meggondolatlanul adja, ideig-óráig tartó szeszélyből. Másfél évig tett ki a megpróbáltatásnak, s csak ennek lefolyta után, midőn az ő általa ajánlott Feley Antal zongora-tanárom is nagy tűzzel beszélt kitartásomról, engedte meg végre, hogy hallhassam az igét.

A köztünk létező viszonynak volt azonban egy más oldala is, az t. i., hogy míg a zenében én voltam az ő tanítványa, addig ő az enyém volt a magyarságban. Mert 1859-ig ő nemcsak névleg volt nem-magyar — családi neve Brand, — de még

nemzeti törekvéseinkkel szemben is műveltsége, ismeretségi köre, szellemi láthatára után legfeljebb a közönyösek közé volt sorolható. Irt ugyan már előbb is magyar irályú zenedarabot; reá nézve ez azonban csak inkább alkalmi ötletnek tűnt fel. Figyelmét a németországi zeneviszonyok foglalkoztatták. Szerzett is német szövegű operát, adott is ki Lipcsében Lenau verseire komponált dalokat.

Mosonyi ily lélekállapotban bukkant reám, ki ellenkezőleg a tiszta, régi, de mégis már polgárosult magyarságnak voltam ifjúi képviselője…

A zenevilág foglalkoztatásának Mosonyi többé békét nem hagyott. Ezután a Gyermek-világ című tizenkét zongora-darabból álló ciklusát tette közzé, melyet Bartalus egyik tekintélyes lapunkban nagyon megdicsért. E műve élénk érdeklődést keltett, s Mosonyi népszerű és híres ember lett széles Magyarországon. Széchenyi-gyász művét egy nap írta, pedig ez is a legsikerültebbek közé tartozik. Tőlem ekkor valami kantátának felhasználható szöveget kért. Én Kazinczy Ferencznek «A tisztulás ünnepe az Ungnál»* című költeményét ajánlottam neki. Ezt ő nagy zenekarra, magánhangra és énekkarra meg is komponálta. A magyar versek megzenésítése magával hozta későbben még azt is, hogy megtanuljon magyarul. Leckéi, szerzeményei dacára időt tudott teremteni magának erre a munkára is, s annyira vitte, hogy utoljára elég folyékonysággal beszélte nyelvünket. Róla elmondani azt, hogy mint lett magyarrá, nem volt talán fölösleges, különösen ma, midőn az ország egy részében a magyar a gyűlölködés legfőbb tárgya. Pedig ő is Szlavóniából jött Pestre, s ott épen gróf  Pejacsevich Lászlónak volt zenetanára. Óhajtandó volna, hogy a tanítvány tanárának nyomaiba lépjen. Nem oly hálátlan dolog magyarrá lenni. Mosonyi köztünk talált meleg otthonra, tehetségének méltó küzdő terére, emlékének őszinte tisztelőire.

 

*„Tisztulás ünnepe az Ungnál 1886-ik esztendőben” – az első magyar kantáta.

 

 

ZENE A TERMÉSZETBEN. (1884. 44. 703.) Minden időben, de az újabb, úgynevezett programzenében különösen, a zenei kifejezés egyik legnagyobb effektusát látták a zeneszerzők abban, ha a természet bizonyos hangváltozatait csalódásig híven adják vissza. Beethoven hasonlíthatatlan szimfóniáiban a pity-palaty, a kakukk szó, az ágyúdörgés, Mendelssohnnak a „Szentivánéji álom”-hoz irt nyitányában a szamárrá változott, Zuboly takácsiá-ja, „Hunyadi László” nyitányában a szélvész fütyölésének kromatikus hangsora, ilyen hangutánzások. De lehetetlen elősorolni mindazokat a zeneműveket, melyekben a természeti hangok zenei alkalmazása, majd komikus célzattal, majd pedig idilli festéssel, vagy a tragikum megdöbbentő pátoszával érvényesül. Annál becsesebb adat lehet egy zeneszerző vagy zeneértő kezében a szerves és szervetlen világ bizonyos jelenségeinek hangzási törvényeit úgyszólván kötött zenei formában bírni s azoknak vonatkozását a hangjegyíráshoz elméletileg kifejezve látni.

Minő hangon zengnek, szólnak és dalolnak az állatvilág énekesei, a madarak, rovarok, bogarak és ezerféle lények, melyek a természet nagy harmóniájában részt vesznek, oly kérdés, mely már sokakat foglalkoztatott. A tücsök egyhangú cirpelésében valódi éneket lehet fölfedezni. Hangszerve két, a hímnek hasán található pikkelyes oldalszárnyból áll, melyek két üreget fednek, hol száraz pergamenhez hasonló dobocskák találhatók, melyeknek összehúzódása és kitágulása csikorgó hanggal jár. Vannak még más szervei is, melyek e hang erősbítésére szolgálnak.

Más rovarok kemény és tömött idegzetű felső szárnyaikat dörzsölik egymáshoz, vagy lábaikat szárnyaikhoz, mint vonót a hegedű húrjaihoz, vagy végre mindkét lábukat egymáshoz, és pedig hol a jobbat a balhoz, hol a balt a jobbhoz. Megfigyelték azt is, hogy énekük különböző, amint nőstényét vagy vetélytársát hívja. A közönséges légy ezt a kupiét énekli: h, e, h, míg szárnyaival hozzá egyhangú kíséretet ad. A méh dongását a, h, c hangok fejezik ki, s szárnyai gist zümmögnek. A darázs csak szájával hallat egy h-t s szárnyaival egy mély á-t, s így tovább a többi zümmögő rovarok is. A zene elemei csirájukban benne vannak már a természetben.

Tudva mindezeket, csak egy lépést kellett már megtenni, hogy az állatvilág hangjait gyakorlati célokra gépileg reprodukálják. S e lépést meg is tette egy müncheni német, feltalálva az úgynevezett zoophont, melyben a lónyerítéstől, az oroszlánordítástól, és kígyó sziszegésétől a kakas kukorékolásig, hollókárogásig és báránybégetésig minden állathang utánozva van. Harminchét különböző állat hangja áll e gépben rendelkezésére A főváros éjjeli mulatóhelyeinek minden látogatója emlékezni fog még arra a Mátra vidéki paraszt suhancra, ki torkában egy egész állatsereglet hanganyagát hordozta magával. Csaknem vadon, a természet ölén növekedve, elég alkalma volt a legkülönbözőbb állatnemek, négylábúak, tollasok és hüllők természeti hangjait ellesni, s azokat a legcsodálatosabb tökéllyel adni vissza. Megfigyelő tehetsége behatolt az állat ösztönéletének legkülönbözőbb fázisaiba, s a vágyaiknak és kedélyállapotuknak megfelelő hangot a legegyénibb árnyalattal ruházta föl. Ma már azonban ő is letűnt korcsmai szereplésének színpadáról, s valószínű, hogy tehetségének, ha nem is megfelelőbb, de mindenesetre hálásabb tért talált.

Zoo Phonics, Google

 

A CREMONAI HEGEDŰ TITKA. EPSYLON. (1885. 11. 174.) Az elfeledett ügyességek között kiváló helyet foglal el a 17-ik századbeli cremonai hegedűkészítők mestersége. A tiroli származású Tiefienbrucker volt ama híres hegedűkésztési eljárásnak első kezdeményezője. Tovább lett fejlesztve Bresciában Maggini és társai által. Tökéletességének legmagasabb fokát azonban Cremonában érte el Amuti, Stradivari és Guarneri kezei között.

A hegedűkészítés a technikai mesterségek egyik legbajosabbika. A hangszer valamennyi fa alkatrészét mesterségesen kell egy bizonyos, meghatározott formába kényszeríteni. Így ama pántot, — az oldalkarimát, — mely a hegedű alját és tetejét összeköti, tüzes fémen kell az előirt görbülésbe hozni. A hegedű alját és tetejét, a rezonáló-test e két legfontosabb részét, sima falapokból kell kivésni, hogy ne csak a boltozat és hajlás olyan legyen, mint a minő kívántatik, hanem ez a fa mindenütt a feszülésnek megfelelő erősséggel bírjon. A készítőnek ugyan, szabadjában áll tetszés szerint válogatni a mintát, de ha egy rész tekintetében már választott, ebből azután a többi részek mértéke és aránya törvényszerűen elő van írva.

A cremonai hegedűk titkát nem a forma teszi, de még a kor is csak bizonyos könnyen elérhető mértékig hat rá. Mi lehet annak az oka, hogy a cremonai mestereknek száz és száz esetben is oly nagymértékben sikerült az, ami más vidéken s más időkben, nevezetesen a jelenben, s oly kedvező körülmények között is csak elvétve sikerül. Oly hegedűt készíteni, mely a hang egyöntetűségére, tisztaságára, erejére és lágyságára nézte tökéletes legyen?

E titkot, e talányt megoldani lesz hivatva — úgy látszik — egy legutóbb felmerült felfedezés. Amerikából már több ízben az a hír szállt át az óceánon, hogy ott sikerült a cremonai hegedűk titkára bukkanni. Cincinnatiban, a kamarai zeneestélyen, Schradik urat gyönyörű, valódi cremonai hangzatú hegedűn hallottam játszani. Tudakozódásomra azt kaptam feleletül, hogy hangszere még egészen új. Két nappal az előtt készült el és most játszott rajta először. Schradik nagy feneket kerítve a dolognak elbeszélte, hogy 1871-ben Hamburgban Bernuth karmestertől hallotta unokatestvére, az aacheni Niederheitmann esetét, ki különös módon jutott a cremonai hegedűk titkának nyomára.

Hogy a cremonai hegedűkészítők a fenyőfa egy egészen különös variánsát használták föl, azt már régóta tudjuk. Azt a fa-félét, amelyet felhasználni szoktak volt, nem lehetett feltalálni már, amit Felső-Olaszország erdeinek egyre növekvő elpusztulásából magyaráztak. 1878-ban Niederheitmann a helyszínre utazott és ott azt hallotta, hogy igenis, Cremona környékén annak előtte ismertek, s ápoltak is egy fa-nemet. Balzsamgyantát adott, de ezt nem tudván mire felhasználni, a fanemet későbben elhanyagolták s mos úgy látszik, kiveszett. Sem Niederheitmannak, sem pedig ennek halála után Schradiknak nem sikerült e fanemre rábukkanni. A múlt évben sikerült ez Cincinnati egyik hegedűkészítőjének, akit Schradik felszólított, hogy utazásai alkalmával kutasson ama fa után. Már az első, a keresett s megtalált fából készült hegedű pompás, lágy, régi cremonai hegedűhöz hasonló hangzatot adott. Schradik véleménye szerint most még csak az a feladat, hogy a fát gondosabban kiválogassák. S akkor a cremonai hegedű titka meg van oldva. Cincinnati lesz a modern hegedűkészítés központja, a XIX. illetőleg XX. század Cremonája.

 

 

 

ISTVÁN KIRÁLY. (1885. 12. 194.) (Erkel Ferencz legújabb operája, 4 felvonásban. Szövegét a Dobsa Lajos drámája után írta Váradi Antal. Először adatott az operaszínházban, március 14-én.)

Az ősz zeneköltő új dalművet irt az operaszínház megnyitására. Már régen dolgozott rajta, korábban kezdett hozzá, mint az operaszínház építéséhez hozzáfogtak. Amint megkezdte, mindenki a fényes új színház megnyitására szánta. A dalmű, a színház elkészült, de közbejött akadályok az operát késleltették.

Erkel utolsó dalműve a Névtelen hősök opera volt, melynek szövegi kerete keskenyre hagyta a zeneköltő terét. Előbbi operái, Dózsa György, Barankovics nem zenei értéke szerint méltányoltattak. Dózsa György-nek jó szöveg jutott, de tendenciájával sokan nem tudtak megbarátkozni. Barankovics-ban a gyönge szöveg ellen emeltek kifogást. Zenei divatok kerekedtek felül. Sok volt a vendégszereplés, mely kész játékrenddel jár, nemzetközi operákkal. Így a kitűnő zeneköltő Hunyadi László és Bánk bán operáival maradt a magyar operai előadások részese. Ezek is sokszor pihentek. A Hunyadi Lászlón csak a közönségben évtizedek hosszú során gyökeret vert tradíciójával érte el azt a megkülönböztetést, hogy idegen énekesek közreműködését is igénybe vették hozzá..

Erkel vénáját se az évek nem apasztották, se el nem maradt a zenei fejlődéstől. István király operájában a művészi színvonalat a modern mesterek művéig emelte, s a haladás emelkedettsége is megvan benne. A megzenésítésre sok gazdag anyaggal bír. A cselekvény háttere a pogányságnak a kereszténység ellen vívott harca, és a kereszténység diadala. Az első felvonás színhelye Székesfehérvár, ahol István király összegyűjti udvarát. Legfőbb vágya, hogy mielőtt sírba szállna, meglássa családja új bimbaját. Fiát, Imrét, el akarja jegyezni a horvát fejedelem leányával…

Előkelő közönség foglalta el a helyeket. A zenei körök nagy számmal gyűltek össze. Ott volt Liszt Ferenc is. Az opera gazdag szépségei hamar hatottak…

Erkel új dalművét méltó megelégedéssel ismételheti az operaszínház a nyári időszak alatt, mikor annyi idegen fog megfordulni e nagydíszű színházban.

ERKEL ISTVÁN KIRÁLY OPERA 2010 2012 - YouTube

 

 

 

Zenei műszótár, zeneelméleti bevezetéssel. (1885. 25. 408.) A Zenetanárok Országos Egylete zenei szakosztályának megbízásából szerkesztette Goll János; kiadta Rózsavölgyi és társa, zenemű kereskedése. A 146 oldalra menő kötet a zenében gyakran előforduló műszavak magyar értelmezését adja. A munka e téren hézagpótló, s a dal- és zene-egyesületek jól használhatják. Dr. Ballagi Mór a szerzőnek használatára bocsátotta dr. Patachich két kötetből álló Zenei Lexikonjának kéziratát is.

 

 

Sajtó

 

Az első magyar újság. (1880. 2. 25.) Századik évfordulója van, hogy az első, magyar nyelvű hírlap megjelent (1780-ban). A lap neve Magyar Hírmondó, megjelenési helye, a koronázó város, Pozsony. Az első szerkesztő Rét Mátyás, őt követte B. Szabó Dávid. Az évforduló alkalmából a VÚ közli az első szám, első oldalának hű másolatát.

 

 

Az amerikai nagy lapok (1883.  6. 88.) Az Egyesült Államok történetére a legnagyobb hatást, három egyén gyakorolta: Greely, Bennett és Raymond. Mind a három hírlapíró volt. Midőn 40 évvel ezelőtt működni kezdtek, a hírlapirodalom még az óceánon túl is gyermekkorát élte. A vasút és távíró fejletlensége közre játszott ebben. A három férfiú fellépte egész forradalmat alkotott a hírlapirodalom terén. A legjelentékenyebb volt, Bennett*, a «New York Herald» alapítója.

Midőn Bennett hírlapírói pályáját megkezdte, pincehelyiségben volt a szerkesztősége, maga volt lapjának tudósítója és inasa. A kiadóhivatal két hordóra tett deszkából állott. Életének végén ellenben, bár lapján kívül más üzlettel soha sem foglalkozott, több mint 5 millió dollár vagyona volt.

A másik híres szerkesztő Greely, a New York Tribune szerkesztője, aránylag szegényen halt meg. Tekintélye azonban sokkal nagyobb volt. Nemes, ideális lelkületét beöntötte lapjába is. A négerek felszabadítása érdekében lapjának működése gyújtó hatású volt.

Raymond, a harmadik nevezetes New York-i hírlapíró, Greely és Bennett egyesülése volt, de nem volt oly nagy, mint társai, s nem is oly önálló. Lapjában a New York Times-ben méltóságosabb akart lenni, mint Bennett. Kevésbé ingadozó és ábrándozó, mint Greely. Folytonosan az egyensúlyt igyekezett fenntartani, s inkább csodálták, mint szerették. A rendkívül szívós és ügyesen balanszírozó kis embert kortársai a kis szörnyeteg melléknévvel ruházták fel. Politikai szereplésre ő is vágyakozott, mint Greely, de nem bírt súlyra vergődni,

Most a hírlapirodalom is a tőke hatalmába került. Ma már lehetetlen volna ott egyes embernek, még ha oly fényes tehetsége volna is, mint Greelynek, diktátori hatalmat gyakorolni a sajtó által.

 

*James Gordon Bennett, Sr. (1795 –1872) was the founder, editor and publisher of the New York Herald and a major figure in the history of American newspapers.

 

 

Turgenyev és az orosz sajtó. Csepey László (1883. 38. 619.) Turgenyev holttestét október elején akarják Parisból Szentpétervárra szállítani, s eltemetni a valkovi temetőbe, az 1848-ban meghalt Belinszkij mellé. A kormány nem akarja, hogy egy szabad gondolkozású orosznak, habár világhírű költő volt is, valami nagy ünnepélyességgel adják meg a végtisztességet. A felsőbb körök e fölfogásával szemben lapok és a közönség vetekednek egymással abban, hogy elhunyt nagy költőjüknek minél fényesebben és maradandóbban adják meg a végtisztességet. A Novoje Vremja (Új idő) gyász-keretben jelent meg a halálhírre- Meleg hangon irt nekrológban fejtegette a nagy veszteséget, mely az orosz közönséget érte. De a kegyelet, a hála és végtisztesség e nagy perceiben, a közfájdalom hangjával is szembe száll egy lap, a Moszkvai Újdonságok. A holtakról vagy jót, vagy semmit. Katkov jót mondani még elhunyt ellenfeléről sem akar, tehát hallgat. A vilnai hóhér dolgaival méternyi hosszú hasábokat töltött meg, Oroszország első írója és költője számára nem jut több tér lapjában azon pár sornyi táviratnál, mely elhunytáról emlékezik meg.

Turgenyev életében háromszor forgott halálos veszedelemben. Negyedfél éves volt, mikor szüleivel Németországba, Svájcba és Franciaországba utazott. Bernben történt, hogy beesett a medvebarlangba, és megmentését atyjának köszöni. Alig pár hónappal ezután, oly súlyos beteg lett, hogy mértéket is vettek koporsójára. Végre harmadszor akkor forgott veszedelemben, midőn 1838-ban külföldre utazott. Ekkor kigyúlt az «I. Miklós» gőzhajó, és a rajta utazó Turgenyev alig bírta megmenteni életét. Meghalt hatvanötödik évében.

Utolsó kívánsága az volt, hogy barátja Belinszkij mellé, vagy pedig tanítója, Puskin lábainál temessék el. Halála előtti napon francia művészek levették az arcképét, és maszkot is készítettek róla. Szobrára gyűjtést indítottak meg Parisban.

 

 

 

 

Függelék

 

 

 

ALAGÚT A HUDSON FOLYÓ ALATT (1881. 16. 249.) New-York városát és New-York államát Hudson folyó választja el Amerika többi tartományaitól. Ezen vasúti hidat építeni nem lehet azon számos és nagy gőzhajó miatt, melyek itt naponként közlekednek. Eddig a vasúti vonatok gőzkompok segélyével mentek át egyik partról a másikra.

Egyes hegyeken keresztül is sok veszéllyel jár az alagút-furás, kivált ott, hol a talaj puha és omlékony. Annál veszélyesebb itt, hol a talaj ebbeli tulajdonságához még az járul, hogy felülről a víz folyton szivárog, és még omlóbbá teszi a talajt. A munka csak is oly módon lehetséges, hogy amint egy kicsi rész ki van vájva, pléh-burkolattal látják el, hogy a tovább haladás lehetségessé váljék (mint ábránk mutatja), azután pedig betonnal építik ki az egészet. Daczára a roppant vigyázatnak, mellyel eljárnak, az alagút egy helyen, a múlt év júliusban mégis beszakadt, s maga alá temetett néhány embert, s néhány hét előtt újra még nagyobb szerencsétlenség történt, midőn valami 50 ember veszett oda. Az ilyen helyeket csak is felülről lehet kijavítani, midőn keszonok segélyével leereszkednek a víz fenekére.

 

 

A KIVÁJT AKNA BEBORITÁSA PLÉHHEL. ALAGUT-ÉPITÉS A HUDSON FOLYÓ ALATT. 

 

A keszonok nagyobb szabású búvárharangok, melyek felülről bőséges levegővel láttatván el, több embernek bennük való tartózkodását is lehetségessé teszik. A víz fenekére bocsátva egész kényelemmel lehet bennük dolgozni, kivált a hol nem nagy mélységről van szó. A folyómunkálatoknál többnyire ezeket használják, s így pl. az összekötő vasúti híd Budapesten szintén e módon készült. A Hudson folyó alatti alagútnak a terv szerint már e nyár folyamán készen kellett volna lennie.

 

 

Arany Jánost (1881. 24. 384.) a budapesti egyetem olvasóköre tiszteletbeli tagnak választotta, s az erről kiállított okiratot egy küldöttség vitte el a költőnek, ki az ifjakat családja körében fogadta. Kérdezősködött az olvasókör viszonyairól, aztán pedig megemlítette, hogy egészségi állapota nem a legjobb, szembaja egyre tart, a mi nemcsak az irodalmi munkálkodást teszi neki lehetetlenné, de még az olvasást is, úgy hogy az olvasást már csak teóriából ismeri. «És íme — monda tréfásan — akkor választják meg olvasóköri tagnak, midőn ő tényleg már olvasni nem is tud». Arany különben e napokban a Margitszigetre költözik, ahol bizonyára üdülést talál.