h14–39. Vasárnapi Újság. Régi korok világa. VII. 1886 – 1889.

 

 

 

2015. 10. 13. – 11. 04.

 

 

Tartalom

 

Bevezetés

 

Közösségek

    Hazaiak

    Külföldi közösségek

Oktatás

Egyház

Színház

Színészek

Zene

Sajtó

Függelék

     Papp Zsigmond: Vasárnapi Újság. 1858.

    A turulmadár. Thúry József

    A BUDAI VÁRI PALOTA

    KUKORICA-CSŐSZ

 

 

 

Bevezetés

 

A VÚ formájában és tartalmában nem következett be alapvető változás, így fejezetünk tartalma is hasonló a legutóbbiakéhoz. Figyelemre méltó témák: Liszt Ferenc halála;

Oroszország nagy kiterjedésű hódításait részben annak köszönheti, hogy katonája kitűnő ágyútöltelék (1888. 2. 23.); több orosz témájú írás. Az orosz zenéről írott cikk egyoldalú és hiányos. (1888. 58.); ebéd Máris Teréziánál (1887. 414); az udvarképesség kritériumai; Írország elnyomása az angolok által; Afrika felosztása; a „Mosoni lapok” német nyelven is olvasható; elektromos csizmatisztító (1888. 881.). Érdekességeket illesztettünk a Függelék-be.

 

 

Közösségek

 

 

            Hazaiak

 

 

Estély az udvarnál. (1886. 19. 308.) E hó 5-ikén nagyfényű estély volt a budai királyi termekben. A királyi család környezetében egyesült a magyar társadalom színe-java. A meghívottak érkezése már esti 7 óra után kezdődött s a várba felrobogó hintókat nagy közönség nézte. Pontban 8 órakor jelent meg az udvar: a király, a királyné, a trónörökös, Mária Valéria főhercegnő, Gizella főhercegnő, József főherceg, Klotild főhercegnő, Mária Dorothea főhercegnő, Fülöp szász kőburg-gothai herceg, és neje Lujza hercegnő. A fogadó fehér teremben bemutatták a királynénak azokat a hölgyeket, kik most jelentek meg először az udvarnál. A nagy teremben várt a fényes társaság. A konzulok csaknem teljes számban eljöttek. Valamivel 9 óra előtt lépett be ide az udvar. A királyné mindenekelőtt Tisza Kálmán miniszterelnököt tüntette ki hosszabb megszólítással, Klotild főhercegnő pedig a miniszterelnök nejéhez fordult. A királyasszony gr. Andrássy Gyulát szólította meg. A király hasonlóképen hosszabb megszólítással fordult a miniszterelnökhöz, s ezután a termen áthaladva, kezet nyújtott a miniszterelnök nejének. Időközben a királyasszony is odalépett a miniszterelnöknéhez, s aztán a főhercegnőkkel együtt a számára fenntartott emelvényen foglalt helyet. A király és trónörökös pedig többekkel társalgást folytattak, mialatt a tánc megkezdődött. Mária Valéria és Mária Dorottya főhercegnők minden táncban részt vettek. Keringő volt az első, majd négyes, aztán csárdás, és polka következett. A csárdást Berkes zenekara játszotta. Mária Valéria főhercegnő táncosa a négyesben gr. Széchenyi Géza volt, a csárdásban pedig ifj. gr. Teleki József, ki a táncokat vezette. A második négyes után az udvar visszavonult a kék terembe teára, hol két asztal volt fölterítve. A vendégek pedig a melléktermekben találtak gazdag büfére. A teázás rövid ideig tartott, s aztán tovább folyt a tánc, mely 11 óra utánig tartott. Az udvar ekkor visszavonult, s nem sokára a királyi lak vendégei is eltávoztak.

 

 

 

A magyar nemesség és más nemességek*. Marczibányi György .(1886.  29. 470.) Nem lehet félreismerni, hogy a magyar társadalomban egy idő óta oly áramlatok kerültek felszínre, melyek nagyon is gyanús hitelűvé teszik a századnak oly erőteljes módon hangsúlyozott demokratikus jellegét. Eszmék és jelszavak kezdenek hangzani, melyek buzgón emelgetik újra a válaszfalakat, melyeket a felvilágosodás döntött porba, s mélyítik a születési előjogok és kiváltságok elválasztó medrét. Egy ily jelenség létezik, nem tagadható. Azt a szellemet, mely az állam és társadalom modern szervezetét megalkotta, félteni tőle kislelkűség volna. Mint a közszellem sajátságos iránya, mégis figyelemreméltó, és valóban napi érdekűvé teszi azt a könyvet, melyet Marczibányi György sok ügyességgel és kimerítő utánjárással irt meg

Kiváltságos osztály, nemesség minden időben létezett. Már a farizeusok is azt kérdezték orr fintorítva, ha álérveléseik az Üdvözítő által megcáfoltattak: «De mit is akar ez az ember? Nem-e egy ácsnak a fia ő?»

A pénz arisztokrácia még régibb eredetű, mint az arisztokrácia, mert már az ó-korban is találunk nyomára. Crassus t. i. azt állította már akkor is, hogy csak az nevezhető igazán gazdagnak, aki egy hadsereget képes fenntartani. A katonai nemesség, melyért különben minden katonatiszt, ki harminc éven át karddal kezében, tehát közvetlenül a csapatnál, nem pedig külön kirendelésekben, vagy béke-alkalmazásokban szolgált, szintén folyamodhat. Azoktól a csataterektől, illetőleg helységektől, ahol az illetők kiváló fegyver-tettüket véghezvitték, nyeri előnevét.

Franciaországban I. Napóleon teremtette meg a katonai arisztokráciát, sőt mondhatni: ő maga volt a császárság első katonai nemese. A Napóleon által teremtett prince-k és duc-ok egytől egyig csak in partibus (semmire sem jogosító cím) bírták nagyhangzású hercegségeiket, mert azok vagy nem léteztek a mappán, vagy pedig tényleg más állam kötelékébe tartoztak.

III. Napóleon folytatta nagybátyja példáját, és nyakra-főre siettette az újdonsült hercegek, grófok és marquis-k tömeges kinevezését, hogy trónját egy „udvarképes" arisztokráciával körülvehesse. Egyik kegyencének, Mouchy szenátornak, Franciaország leghíresebb történelmi családja, a kihalt Montmorency-ak hercegi címét és címerét adományozta, mi ellen nemcsak a royalisták, hanem egész Franciaország felháborodva tiltakozott.

Minden nemesség adományozása, a katonai nemességgel való kitüntetés is csak akkor bír kellő értékkel, ha anyagilag is javadalmazva van. Az utolsó donáció, melyet egy vitéz osztrák katona főnemesi rangra való emelésénél az uralkodó kezéből kapott, futaki gróf Hadik András tábornoknak, a hétéves háború alakjának, Berlin ostromlójának nagy összegű pénzzel és a futaki uradalommal való donációja, Mária Terézia alatt. Azóta a leghíresebb osztrák tábornokok, bármennyire tűntek is ki a csatában, vagy a hadi tudományok terén, legfeljebb a bárói vagy lovagi rendet kapták, — dicső szegénységükhöz.

Magyarországon a következő nemesi fokozatok léteznek: a) az egyszerű nemesség; b) a bárói cím; c) a grófi cím; d) a hercegi cím.

Ausztriában pedig a következők: a) az egyszerű nemesség, melyhez néha még a külön «nemes» (Edler von) előszó is jár; b) a lovagi cím; c) a bárói cím; d) grófi cím; c) a hercegi cím. Magyarországon a főnemesség a bárónál kezdődik, míg Ausztriában a lovag és a báró még a köznemességhez tartoznak, a főnemesség pedig csak a grófok és hercegekből áll.

Magyar vagy osztrák alattvalóknak tilos idegen kormányoknál nemesség adományozásáért folyamodni, vagy bármily rangemelést ő felsége a király engedélye nélkül elfogadni és használni.

A legrégibb nemesség Európában s egyúttal a legbüszkébb is a francia, angol, spanyol és német. Ez ősrégi nemesség számos családja nem is császárok vagy királyok kegyétől kapta nemességét, hanem kardjogon, önhatalomból emelkedett a nemesek rendjébe, függetlenül fejedelemtől, országtól, sőt néha dacolva mind a kettővel.

 

*Az alábbi könyvre hivatkozik. G.

 

 

NEMESSÉG. KÉZIKÖNYV NEMESI ÜGYEKBEN. MARCZIBÁNYI GYÖRGY LOVAG. (1886. 30. 491.)

A Franklin Társulat magyar irodalmi intézet kiadásában Budapesten megjelent, és minden könyvkereskedésben kapható, az osztrák tartományok számára Szelinski György cs. k. egyet, könyvárusnál, Bécsben I., Stefansplatz Kr. 6.

NÉGY TÁBLÁVAL. Ára fűzve 1 forint 60 krajcár.

 

Tartalom: Előszó. Bevezetés. Ősi nemesség. Katonai arisztokrácia. A nemességről általában. A magyar nemesség.  A mai magyar mágnási intézmény, mint apáról fiúra szálló örökös főnemesi rend. A magyar nemesi indigenatus. (állampolgárság) Ausztria örököl tartományainak nemesi inkolátusa , illetve indigenátusa. A nemesi előjogok. Alapítványképesség.  Ősi próbák, nemességi címer approbácziók (jóváhagyás). Hiteles helyek. A dedukció (bizonyítás), azaz a törvényes származás bevezetése. A nemesi levéltárak hiányossága és hanyag vezetése. Udvari és nemesi méltóságok, melyek csak ősi próbák letétele által nyerhetők meg. Udvarképesség*. A császári királyi kamarási méltóság a nemes apródi rang és az udvarnál való megjelenhetés előjogának megszerzéséhez szükséges ősi próba. A szuverén máltai (Johannita) lovagrend  A magas német lovagrend.  A m. kir. Szent István rend. A cs kir. csillag keresztes hölgyrend, palota és udvarhölgyek. A nemes hölgy-alapítványi intézetek. A cs. kir. asztalnoki udvari méltóság.  Az aranysarkantyús rendj Az osztrák-magyar érdemjelek.  Néhány külföldi nemes lovagrendről.  Címek és címzések. A lovagi cím Magyarországon.

 

*Olyan személy, aki származásánál, méltóságánál fogva jogosult az udvar hivatalos ünnepségein való megjelenésre. (Értelmező szótár)

 

 

 

A kaukázusi magyar expedíció /1886.  31. 503.) Déchy Mór, ki földrajzi tanulmányok céljából már több hegyvidéket beutazott, s azokról leírást és fényképi fölvételeket készített, f. év júniusban másodízben utazott a Kaukázus vidékére. Ezúttal dr. Schafarzik Ferencz m. kir. állami geológus társaságában. A két magyar utazó jelenleg már a Kaukázus magas hegységének és környékének tanulmányozásával foglalkozik. Szándékuk a legmagasabb tájra, az Elboruz hegységre menni, a mi vagy 40 napot vesz igénybe. Dr. Schafarzik 1886. július

15-én Ksilovoskban fölavatott levelében így ír: Utazásunk Budapesttől ide Odesszán, a Fekete és Azori tengeren át, Taganrogot és Rostovot érintve, egész Vladicavkasig 8 napig tartott. Június hó 28-án hagytuk el, Vladicavkast, Alagiron át a hegység belseje felé vévén utunkat. Első állomásunk a Czeja gleccser volt. Oldalmorénáival, közép- és végmorénájával, Gleccser-kapujával, melyből a szennyes vizű jéghideg patak tajtékozva rohan ki.

Eleinte vagy két óráig a sziklákon és hómezőkön iparkodtunk előre. Ott, ahol függélyes falak zárták el utunkat, kötelek segélyével; míg végre is abba hagytuk ezen kimerítő utat. s a gleccser jegén próbáltuk meg az előnyomulást. Egy darabig csákányainkkal s hűséges nagy kalapácsommal vágott lépcsőzeten, a gleccser oldalán előre is haladtunk. Tervünkről azonban, hogy a gleccser tetejére feljussunk, sajnos, le kellett mondani. A meleg déli idő folytán életet veszélyeztető kőhullás állott be. Az éjjelt sátorban töltöttük, melyet a gleccser aljában ütöttünk.

Majd egy másodrendű hágón, a 8000 láb magas hegyen mentünk át, az egyik északi keresztvölgyből a másikba. A jövő héten már magasabb régiókban leszünk. Eddigi gyűjtéseim: kristályos kőzetek, továbbá a Jura és Kréta kövületei.

 

 

Angol tudós utazása Magyarországon a múlt században. Várnai S. (1886. 1. 662.) Travels in Hungary a címe annak a vastag kötetnek, melyet Townson Róbert 1797-ben adott ki, azelőtt négy évvel Magyarországon öt hónapon át tett utazásáról. Townson Bécsből indult el körútjára, melyet abban az időben meglehetős kockázatosnak tekintettek. A jó bécsiek mindent elkövettek, hogy lebeszéljék róla; fél vadnak festették le a magyarokat. Nem habozott terve kivitelében, így érkezett Sopronon át Magyarországba. Tatát, Komáromot meglátogatva Pestre jött, majd Visegrádot, Esztergomot érintve Egerbe, Gyöngyösre, onnan le az alföldön keresztül Debrecenig, s Nagyváradig. Majd vissza Tokajba s Felső-Magyarország tanya városain, Körmöc, Késmárk, Szomolnok, Selmecen keresztül Pozsony és Nagyszombat voltak utolsó pontjai körútjának.

Magyarország leggazdagabb főurához, Esterházy herceghez lovon mentek. A herceg jelenleg Kismartonban lakik, itteni székhelye nem a legjobb rendben van. A Fertő-tó lapos, legmocsárosabb pontján fekszik. A palota nagy, jól épült, de a bútorzat nagy része Kismartonba vándorolt, nagy bosszúságára a kulcsárnak. A ház mögött csinos park áll, néhány kedves kínai épülettel. A színház kicsiny, de elegáns. A néhai herceg nagyon szerette a színi előadásokat, s színtársulatot is tartott. Az ö szenvedélye, a vadászat. Széchenyi gróf angolunknak könnyebb utazás céljából forspontot eszközölt ki. «Ez, írja, a hatóságok által a falusi biroknak adott rendelet, hogy az utast lovakkal lássák el a közelebbi stációig, ami lovanként 15 krajcárba kerül. Néha az ember csak két lóval utazik, de rendszerint néggyel. Miklósra érve alkalma van a parasztok mulatozásait figyelni meg. A lányok körbe fogódzkodva dalolnak, és lóbálják kezeiket. Időről-időre helyet változtatnak, s az egyik sor keresztül bújik a másiknak feltartott karjai alatt, mit azok hátba ütéssel kísérnek. A dallam kérdésekből, és feleletekből áll. Egyik tábor például azt kérdezte a másiktól, mit kíván mindenekfelett, s mi tenné boldoggá? Felelik: Egy szép kert megrakva gyümölcscsel, egy szép jószág, tele igással, s egy fiatal és hű férj. Öltözetükre vonatkozólag a következőket írja: Nyakuk fehér zsebkendővel volt födve, s tarka derék és szoknya, fehér köténnyel, egészítette ki a ruházatot.

Festetich gróf ajánlólevelével ellátva, utazónk most Héderváron tett látogatást, gróf Vicaynál, egy galántai Esterházy gróf társaságában. A gróf megmutatta érdekes éremgyűjteményét. Elhaladt a pannonhegyi apátság előtt is, hol, a szerzeteseknek több a boruk, mint a vizük. A hegy tele van szőlővel, vizet pedig a szomszédságból kénytelenek hozatni. Komárom városáról is rokonszenvesen emlékezik meg Townson, mint amely születéshelye volt nem csak II. Ulászlónak, Kolonics érseknek, de a híres esztergályos Angerer Tóbiásnak is, a ki 36 évig élt Londonban. Szerencsés volt György királynak is leckéket adni mesterségében. Esztergomban egész váratlanul egy eleven honfitársára lel, Dormer őrnagyban, ki nyugalomba lépve, magyar nőt vett el, s itt telepedett meg.

 

 

A nők és a természettudományok. Könyves Tóth Kálmán (1887.  8. 134.) Igaza volt ama lacedemoni* nőnek, aki azt mondta: «mi adunk életet a férfiaknak, méltányos, hogy felettük uralkodjunk." Alig képzelhető a társadalmi életnek oly viszonya, hol a gyöngéd nő érvényesíteni ne tudná a maga sajátságos varázshatalmát.

Egy téren még sem méltatták a női nemet kellő figyelemre, t. i. a természettudományok mezején. Itt látszólag minden nevezetesebb fölfedezés, találmány, minden egyes vívmány a férfiú kizárólagos dicsősége.

Egyiptomban, az emberi művelődés bölcsőjében már jóval a Fáraók kormányzása előtt a gyönyörű Íziszt imádták oly istennő gyanánt, a ki a természet titkos könyvét lapozván, gyógyít, éltet és ápol.

A görög hitrege csodás világában Ízisszel párhuzamos rokon-alak Rhea, ki különösen a beteg gyermekek s hasznos háziállatok gyógyítása által vívta ki hírnevét.. Késő századok multával, a föld termőerejét e nő jelképezte. Az egészség istennője gyanánt Aesculap hírneves orvos tudós leányát, Hygeát (innen a higiénia) tisztelték.

Kiváló tekintélyre emelkedett az V. században Hypathia. A világ egyik legnevezetesebb főiskolája volt, abban az időben Alexandriában. A tanács egyhangúan választotta meg ez ifjú nőt a csillagászat és természettudományok tanárául.

II. Fülöp spanyol király neje, Erzsébet, tudós csillagász hírében állt. Schiller «Don Carlos» című színművében tette halhatatlanná nevét, pedig nagyobb érdemeket szerzett önállóan készített csillagászati táblái által.

A XVII. század orvosai közt Löben Ilyes az első helyen áll, de neje, Mária még ő nála is nevezetesebb. Nem annyira óriás nyelvismerete, ügyes festése, mint inkább a csillagászat terén kivívott érdemei örökítik nevét. Több éjszakát töltött álmatlanul s számítások között a távcső mellett. Jobban ismerte az égboltozatot, mint kicsiny szobáját, hol meg a nappalt is éjszakává változtatja. Csillagászati nagy művét, melyet egyszerre latin és német nyelven írt, 1654-ben III. Ferdinándnak ajánlotta.

Mi magyarok is dicsekedhetünk egy növel, kinek neve a csillagászat történetében meg lesz örökítve. E magyar csillagász-nő néhai gróf Dégenfeld Imrének leánya Berta, báró Podmaniczky Gézáné. Már gyermekkorában kiváló hajlamot tanúsított a természettudományok iránt, de hajlamai az újabb időben a csillagászat felé vonzották. Meglátogatván Konkoly Thege Miklós** hírneves csillagászt Ó-Gyallán, csakhamar belejött a távcső kezelésébe, s egy szakavatott csillagászt vévén maga mellé, tanulmányozta e szép, de nehéz tudományt. Nagyúri kastélya mellett építtetvén a csillagvizsgáló tornyot, figyelemmel észlelte az égitesteket. 1885. közepe táján a csillagászok kiváló gonddal szemlélték az Andromeda ködfoltot. A tudós grófnő szintén e ködfoltot tette vizsgálódása tárgyává, s kevés idő múlva ő is értesítette a csillagászvilágot, hogy ugyanazon ködfoltban egy másik új csillagot fedezett föl.

 

*Lacedaemonwas mythical king of Laconia and son of the Pleaid Taygete and Zeus in Classical Greek mythology.

 

**Konkoly-Thege Miklós (Pest, 1842. – Budapest, 1916.) csillagász, meteorológus, az MTA tagja, országgyűlési képviselő.

 

 

A SOLYMÁRI RÓZSALEÁNY-ÜNNEP (1887. 22. 370.) Vörösvár, Solymár és Szent-Iván, ez a három szerény pestmegyei község, minden évben egyszer a hét görög város dicsőségére aspirál, akik összevesztek Homér felett. Vörösvár, Solymár és Szent-Ivánnak az igaz, hogy még eddig nincs Homérja, de még lehet. Helyette van elég jelöltje arra, hogy melyiknek jusson a dicsőség elnyerni, az erény-díjat, s belejutni olcsó szerrel a lapokba írásban és képben. Gróf Karácsonyi Guidó 20 000 frt alapítványa kamataiból évenként a nevezett három uradalomból egy-egy erényes, szegény sorsú hajadon házasíttatik ki. Ezúttal is Solymár győzött, Schreiber Teréz személyében.

 

 

 

A RÓZSALEÁNY MEGKOSZORÚZÁSA SOLYMÁRON

 

Ez évben május 8-án ment végbe a rózsaleány esküvője. Most is számos budapesti és helybeli kiránduló részvétele mellett. Ragyogó derült májusi nap volt, s a kis sváb falu határára már kora reggel kivonult a lovas bandérium a vendégek elé. A falu végén az ünnepi díszbe öltözött elöljáróság, s fehér ruhás kis lánykák. A solymári zenekar vidám harsanása mellett fogadták őket. Mozsárdurrogás jelentette be a nászasszony közeledését, kinek szép csokrot nyújtottak át. Majd a templomba vonultak, elől a jutalmazott menyasszonnyal. A vőlegénye Dauner János 23 éves parasztlegény. A menyasszonyt aranyos baldachin alá az oltár mellé ültették s a solymári öreg pap emelkedett beszédet intézett hozzájuk. A rózsa-anya vitte a menyasszony elé a virágkoronát, melyet a nászasszony fejére tűzött. Ekkor a kar rázendítette a himnuszt s a szertartás kezdetét vette.

A községházához vonulva a nászmenet élén haladó fiatal menyecskét kocsija mellett haladó barátnői virágokkal halmozták el. Matyók Bencze főszolgabíró adta át az erény díját. Az áldomás sem hiányzott. Az úribb nép a nagyvendéglőben gyűlt össze lakomára, melyet tánc fejezett be. A lakodalmas háznál is folyt a mulatság. A falu többi népe pedig az ingyen kirendelt pár akó borhoz látott hozzá.

 

 

 

Az országos népünnep. (1887. 34. 569.) Csak kedvező időre van szükség, és semmi kétség, hogy a Szent-István napi népünnep csakugyan országos lesz, és jelentékeny összeget juttat a jótékony célra. A belépti jegyek nagy kapósságnak örvendtek s lehetett is váltani, ahol a fővárosi ember csak megfordul.

A rendező bizottságból Csávolszky Lajost kérték föl, hogy a népünnepély ügyeit teljhatalmúan végezze el. A liget körülzárolása céljából alkalmazott katonaság megvendégeléséről a rendező bizottság fog gondoskodni. A sütők, hentesek társulata, s a serfőzdék igazgatóságai levélben kérettek fel. hogy a szükséges cikkekről gondoskodjanak. Serák, az állatkert igazgatója fog intézkedni, illetve ő fogja az élelmi cikkeket és italokat elhelyezni és kiszolgáltatni. Az iparcsarnokban reggeltől estig katonazene fog játszani. A tombola, hangverseny és táncmulatság céljaira a fővárosi pavilont használják föl. A népies mulatságok az atlétikai klub által rendezve, a Stefánia-út és a német aréna között fognak végbe menni.

A rendező bizottság e hó 18-i ülésében állapította meg az utolsó intézkedéseket. Gróf Károkfi István jelentette be, hogy a hangversenyre kiváló művészi erők közreműködését sikerült a bizottságnak megnyerni. Közreműködnek Blaha Lujza asszony, Negriny Ida, Takács Jolán és Vidor Pál, a Népszínház tagja. Az énekszámok között felváltva a budapesti polgári dalkör és a budapesti asztalos ifjúság dalárdája karokat fog előadni. A hangverseny 7 órakor kezdődik a fővárosi pavilonban. Ezután Geiszt Gáspár mutatta be a népmulatságok általa elkészített programját. Végül Csávolszky Lajos adta elő, hogy a rendező bizottság tagjai Szent-István napján reggel 7 órakor a Ferenciek-terén gyülekeznek, hol kiosztják a rendezői jelvényeket. Zeneszó mellett az Andrássy-úton vonulnak ki a városligetbe, az ünnepély színhelyére. A program minden egyes pontját kimerítő falragaszok adják tudtul.

*

Csávolszky Lajos (Buják, 1838. – Budapest, 1909.) országgyűlési képviselő, újságíró, az Egyetértés című folyóirat szerkesztő- tulajdonosa.

 

 

 

Egy fiatal magyar tudós Orosz- és Finnországban. Ballagi Aladár levelei (1887. 35. 583.) Moszkva, 1887. július 28. Kijev egyik legérdekesebb pontja volt utazásomnak. Nem hiába hívják az „oroszok Jeruzsálemének", templom templomot ér benne, s egyik érdekesebb a másiknál. Jobbára a tízedik és tizenegyedik századból valók. Annyiban magyar vonatkozásúak, mert többnyire magyar fajta népeken, t. i. besenyőkön és kunokon nyert győzelmek emlékére építtették. Debrecenyi Márton „Kiovi csatája” is egy itt vívott harcra vonatkozik, melyben I. Jaroslaw legyőzte a besenyőket 1037-ben. Ennek emlékére építtette ide a Zsófia templomot, a bizánci Aja Szophia mintájára.

A Peterszkaja Laura Kijevben fölülmúl minden búcsújáró helyet. Az egész város zsúfolva templommal, kápolnával, temetővel, zarándok helyekkel, kolostorokkal, s ami mind ezeknél ritkább a mai világban— zarándokokkal s imádkozó s ájtatoskodó tömeggel.

Szentpétervár, mely internacionális jellegű, nem nyújt annyi érdekest idegenre nézve, mint e város, melyet Mátuska Moskwának (Moszkva anyácska) hív az orosz, gyöngéden óhajtva kifejezni, hogy ez nemzetének bölcsője, igazi fészke.

Az egyetemi, a városi és Galiczin-herceg féle könyvtárban sok becses holmit leltem a magyar históriára vonatkozólag.

A könyvtár, mely nagyszerű, kolosszális, mint minden közintézet Pétervárott, másfél millió kötetből áll. Ránk nézve különösen azért fontos, mert igen sok lengyel könyvtárt kebeleztek be ebbe, melyek tele vannak Hungaricákkal.

Helsingfors-ba a tengeren jöttem 20 óra alatt. Ez már egész más világ, mint az orosz; mert Helsingfors Finnország fővárosa ugyan, de ép úgy, mint nálunk Budapest egész a legújabb ideig, idegen, t. i. svéd lakosságú. Magas civilizáció jele mindenütt. Az úri osztályt különösen bizonyos kellemes finomság tünteti ki idegennel szemben, nem az a mindkét félre nézve terhes udvariasság, mint a minőt az oroszoknál tapasztaltam. Stockholm helyett Reval és Dorpaton át a Peipus tavon és tovább vasúton Vilnába (Vilnius, Litvánis) és Varsóba mentem.

 

 

 

   Az osztrák-magyar udvartartás és a Rothschild ház.  Marcibányi György (1888. 2. 30.) Az osztrák és magyar főnemesség köreiben és e körökön kívül is ritkán okozott valami akkora feltűnést, mint annak az átiratnak a közlése, melyet az uralkodó parancsára gróf Trauttmansdorff-Weinsperg cs. kir. főkamarás karácsony napján Rothschild Albert bárónak kézbesített. Ebben a főkamarás a nevezett bankárt arról értesíti, hogy ö felsége őt és nejét, Rothschild Bettina bárónét az udvarképes főnemes családok sorába fölvétette.

  A porosz s a többi német királyi udvarnál, valamint az orosz és az angol udvarnál is az udvarképesség előjoga az illető egyénnek csupán az udvarnál történt bemutatásától van függővé téve. Ez udvaroknál is a nemesség személyes bírása, vagy valami magas állami hivatal, illetőleg méltóság viselése az egyik főkellék az udvarképesség adományozásánál. Angliában polgári származású egyének is megnyerheti a nevezett előjogot: ha az állam vagy a fejedelmi ház körül rendkívüli érdemeket szereztek. Az osztrák-magyar udvarnál a középkori őspróba intézménye ma is érvényben van. Őspróba alatt annak okmányilag hitelesített kimutatását értjük, hogy valaki bizonyos számú őstől törvényes deszcendenciában (eredet) származott. Az ősök úgy számíttatnak, hogy apa és anya két, a mindkét részéről való nagyszülők négy, a szépszülők nyolc és a dédszülők tizenhat őst képezzenek.

  Ama kitüntetés, mely Rothschild Albert bárót, és nejét Bettina bárónét az osztrák-magyar udvarképesség adományozása által érte, szokatlan és rendkívüli. A Rothschild-család egyik tagja sem képes arra, hogy dacára e világház előkelő állásának és hatalmas pozíciójának, egyetlen «lovagi születésű és tornaversenyképes» őst kimutasson, amint ezt az őspróba követeli.

  Rothschild Albert bárónak és nejének, Bettina bárónénak az udvarképességgel való kitüntetése azt bizonyítja, hogy minden szabály el tudja szenvedni a kivételt, és a király csakis legfelsőbb jogával élt, midőn e kivételt jelen esetben oly szabadelvűén alkalmazta.

 

 

A levélbélyeg-gyűjtők (1888. 13. 212.) A levélbélyegek gyűjtése korunkban már valóságos divattá lett. Minden országban vannak szenvedélyes gyűjtök. Nyugat-Európában száz és száz egyén nagy vagyont költ a gyűjteményre, egész sereg egyesület és hírlap jelenik meg tisztán a gyűjtők számára. S lipcsei Senf-féle illusztrált közlöny állítólag 15 ezer példányban küldetik szét. Ma már a gyűjtők tudományos nevet is vettek fel s tudományuk a filatélia, azaz a levélbélyeg ismeret, történeti és nemzetgazdasági szempontból. A levélbélyeg gyűjtés szenvedélye 1840 körül kezdődik, amidőn Angliában a Mulready-borítékok, s az első bélyegek adattak ki. Ennek feltalálója különben nem Rowland Hill, a híres postaügyi reformátor, hanem egy skót, Chalmers Jakab nevű könyvkereskedő volt. A levélbélyegek tehát még félszázados múlttal sem dicsekedhetnek, s már is egész sereg van közöttük, mely rendkívül ritka s ezért nagyon drága. Két régi Mauritius-bélyegért például 2000 frtot fizettek. A régi szász 3 filléres bélyeg, melyből 1850-ben a filatélia tudományos kutatásai szerint 463,000 darabot bocsátottak forgalomba, ma legalább 15—20 forintot ér darabonkint, a gyűjtők ennyiért veszik. Hires gyűjtemények értekét 25—30,000 forintra becsülik s vannak gyűjtemények, különösen Angliában és Franciaországban, melyeknek értéke még sokkal nagyobb.

A bélyeggyűjtés valóban oly mániává nőtte ki magát, mint 200 évvel ezelőtt a tulipánhagymák gyűjtése, melyet még ma is minden nemzetgazdasági és államtudományi könyvben feltalálunk említve, mint érdekes kuriózumot. A gyűjtők szenvedélye oly nagy, hogy hamisítások nagy számmal fordulnak elő s egyes apró államok egyenesen üzletet csinálnak a bélyeggyűjtők rovására. így pl. Guatemala közép-amerikai állam minden évben uj bélyegeket bocsát ki, de a mellett a régi, már nem érvényes bélyegeket folyton készítteti a gyűjtök számára. A Kongó állam Brüsszelben nagy mennyiségű levélbélyeget ad el bélyeggyűjtőknek, így bizonnyal sokkal többet, mint rendes használatra. Általában véve a nagy kereslet talán még nagyobb kínálatot hozott létre s alig van nap, midőn új levélbélyegek ne kerülnének forgalomba, újév táján pedig százával jönnek elő, úgy hogy a szenvedélyes gyűjtnek ugyancsak mélyen be kell nyúlnia erszényébe, hogy gyűjteménye lehetőleg teljes legyen s így a kort és az események folyását híven tükröztesse vissza.

 

 

 

Házasság vérrokonok közt  M— ó. (1888. 39. 637.) Élénken foglalkoztatja a közvéleményt az a házasság, mely e hó 11-én Amadeo aostai herceg és Bonaparte Laetitia hercegnő közt végbement. Egy, már idősebb nagybátya vette nőül alig húsz éves unokahúgát. Hogy ily viszonyból aztán milyen furcsa rokonsági kötelékek származnak, mindenki elképzelheti. Laetitia hercegnő például, nagybátyjához menvén nőül, mostoha anyja lett saját unokatestvéreinek, és nagynénje első fokú unokafivérének, a nápolyi hercegnek.

A katolikus kánonjog az ily vérszerinti házasságot tudvalevőleg nem is engedi meg. Különös dispenzációra (felmentés) volt szükség a pápától, hogy létrejöhessen. Ismerve az olasz politikai viszonyokat, alig hihető, hogy a római katolikus egyház feje ezt a házasságot is a vőlegény családja iránti tekintetből engedte volna meg; valószínűbb, hogy Eugénia császárné közbevetése döntött a pápánál.

Az a felfogás, melynek alapján a vérszerinti rokonok közti házasságok meg nem engedhetőknek tekintetnek, s mely szabály alól csak ikrek összeházasodása képez pszichológiai okokból kivételt, főkép arra az elterjedt nézetre vezethető vissza, hogy ily házasságok betegségek csiráit viszik be a születendő gyermekek szervezetébe. Gyöngék, idomtalanok és szellemileg visszamaradottak lesznek. Ezzel a kérdéssel sokat foglalkoztak a természetbúvárok, de kutatásaik egyetlen egy támpontot sem nyújtottak az érintett nézet igazolására.

Az ókor népeinél, a régi Görögországban és Rómában az ily házasságok mindennapiak voltak, és a legcsekélyebb feltűnést se keltették. Sőt, az egyiptomiaknál a testvérek közötti házasságot sem találták az erkölcsi fogalmakba ütközőnek. Kleopátra is ily testvérházasság gyümölcse volt, anélkül hogy ez eredete káros fizikai visszahatással lett volna akár szépségére, akár értelmességére. Tisztultabb erkölcsi fogalmakkal bírtak a görögök, kik a vérrokonok közti házasságok szabadságát már korántsem terjesztették ki annyira, mint az elősorolt népek. Anya és fia közti házastársi viszonyt elítélték, csak a féltestvérek közötti házasságot fogadták el.

Darwin statisztikai utón próbált bizonyítékokat gyűjteni a vérrokonok közti házasságok természetéről, de semmivel sem látta igazolva azoknak ártalmasságát.

 

 

A GÖRGÉNYVIDÉKI NÉP. FUTTAKY GYULA (1888. 45. 738.) Görgény-Szent Imre és környéke néhány évvel ezelőtt, csak a Királyhágón túli vadászok előtt volt ismeretes. Amióta azonban Rudolf trónörökösnek rá irányozták figyelmét, s ő többször is fölkereste: világhíre nőtt. Legutóbb, miután szent Hubertus nem igen mosolygott az úri vadászok fegyvereire, azzal töltötték nagy részét idejüknek, hogy a természet itteni bájait, s a nép sajátságait tegyék tanulmányaik tárgyává.

Rudolf trónörökös különös gondjává tette, hogy magas vendége, a walesi herceg, aki szintén meleg érdeklődést tanúsít úgy a természet, mint a népélet sajátságai iránt, s szereti, ha azokról a helyekről, a melyeken megfordult, oly állandó emléket vihet el magával, mely lelkében a kellemesen töltött időt később is visszavarázsolja. Módot kívánt tehát nyújtani neki, hogy minden irányban kellemes emlékkel távozzék Erdély regényes bércei közül. Többek közt a vidék lakosságának különböző népviseletét akarta Rudolf trónörökös bemutatni. Azt a látványt nyújtani a walesi hercegnek, melyet néhány évvel ezelőtt az akkori főispán Stefánia főhercegnő tiszteletére rendezett.

 

 

GÖRGÉNYVIDÉKI LAKOSOK.  GÖRGÉNYSZENTIMREI OLÁHOK PETELEI SZÁSZOK  - FUTTAKY GYULA FÉNYKÉPEI

 

Nagy érdeket keltett a különböző: magyar, szász, oláh paraszt nő és férfi, menyecske és leány, kik többnyire ünneplőjükben gyülekeztek.  A magas fövegű leányok mind petelei szász hajadonok, valamint a köröttük álló férfiak is szászok. A kisebb pörge kalapú, csizmás férfiak magyarok s egy-egy csoportban mind egy falubeliek. A széles karimájú kalaposok oláhok, köztük olyanok, kiknek csizmájára csörgő van erősítve. Az ezek közelében csoportosuló nők is oláh asszonyok és leányok.

*

Görgény-szentimre (Görgény, románul Gurghiu) falu Romániában, Maros megyében, népessége

6091 fő

 

 

A PÁRKÁK. Thümann Pál rajza. (1888. 53. 880.) A görög mítosznak az a felfogása, mellyel nőkre ruházta, hogy életünk fonalát sodorják, ékesítsék és elvágják. Thümann Pál«A párkák»című képén ezt a felfogást, egyszerű, de megragadó formában, szerencsés humorral, és azzal az ő sajátos könnyed kedélyességével fejezte ki, mely az ily antik tárgyhoz pompásan odaillik. A képen a nők jellemzése, s az egész felfogáson elömlő derű kifejezése kiválóan sikerült. A fiatalos szőke mily pajzán vidámsággal kezdi a fonalat fonni, míg az érettebb barna testvér a már jócskán hosszúra nyúlt fonalat babérral ékesíti, gyönge, fájdalmas vonással jelezvén, hogy tudja: mily nehéz a babért megszerezni.

 

 

A PÁRKÁK. — THÜMANN PÁL RAJZA

 

Atropos testvér, egy irigy vénkisasszony, lesi már ollójával az alkalmas percet, hogy a babérral fedett fonalat mielőbb elvághassa. S ezt a művész oly természetesen, oly igazi görög derűvel állítja elénk, hogy  szinte élni látszik a rég letűnt kék egű arany világ hitregéje.

* A Párkák (latinul: parcae) a görög mitológiából ismert Moirák római megfelelői. Sorsistennők, akik fonják, kimérik, majd elvágják az ember életfonalát. Hatalmukban áll megakadályozni az istenek akaratának érvényesülését is. Nona (a görög mitológiában Klotho) az emberi élet fonalát fonja, Decima (Lakheszisz) ereszti hozzá a szöszt, és végül Morta (Atroposz) vágja el a fonalat.

 

MAGYAR NÉPSZOKÁSOK. Házasság. BAKSAY SÁNDOR (1888.53. 877.)

A napszámos osztály ifjai könnyelműségnek tartanák a korai eljegyzést. Nekik elébb egy kis lakodalmi költséget, egy ünneplő és viselő subát (gúnyát) kell összetakarítani. Azután mernek csak «szót érteni» sorsukhoz illő személlyel; s ha jó szót kapnak, a leány és a legény együtt aratnak. Az arató részt szokott arány szerint megosztják ugyan, de azért együtt kerestek, s tudni való, hogy házasság lesz a vége. Az ekként már nyilvánossá lett viszonyt, bármelyik esetben is, ritkán bontja föl akár gazdag, akár szegény. A jegyesek ritkán hagyják el egymást. Ritkább esetek közé tartozik az is, hogy a legény más helységből hozzon feleséget; de annak, kivált ha «híres» a lány, meg is kell adni az árát.

A lakodalmazásnak három időszaka van. Egyik a bárányfarsang, ősszel, mikor a borok kiforrtak, kenyér bőven, baromfi és vágómarha meghízott. Másik a nagy farsang (vízkereszttől húshagyóig). Harmadik a zöldfarsang (húsvéttól áldozóig). Az őszi lakodalmazások népesebbek, zajosabbak, érdekesebbek már csak azért is, mert ilyenkor történnek a tömeges esketések. Nem ritkán 15—20 pár is esküszik. Névvel csak egy nap, de valóságban egész hét a lakodalom. Hétfőn a közelebbi rokonok gyűlnek össze, fát aprózni, asztalokat, padokat összehordani. Kedden a birkát, baromfit vágják, kopasztják. Szerdán van a tulajdonképpeni lakodalom, mely benyúlik csütörtökbe is. Péntek még a komákat látja együtt. Szombaton a legközelebbi atyafiak jönnek össze segíteni, a felfordult világ rendbe hozásában. Vasárnap a nászvendégség következik.

A lakodalmi ebéd hosszú ideig tart; a magyar ember így tartja úriasnak. A konyhát nem lakodalomra építették, tehát szűk. Három-négy szakács asszony lábatlankodik benne. Városi helyen a koldusok (faluhelyen ilyen nincs, s ha volna is, büszke), kiket mind ki kell elégíteni. A tálalás, étekhordás, tányérváltás lassan megy. De nincs is szükség sietni; hosszú az éjszaka.

Valamelyik vőfély elkiáltja: «A mi legényünk jó kaszás, a mi leányunk jó arató!» E szóra vőlegény és menyasszony felállnak és megcsókolják egymást.

Tizenegy óra felé falatozás megint. Hideg sültek kerülnek az asztalra. Majd jönnek a leányos ház vendégei. Mindkét kezük telve süteményes tálakkal, boros üvegekkel. Egy közülük kendőbe fogva hozza a menyasszony fejkötőjét, a ki eddig pártásan vagy koszorúsán táncolt…Szegény vőlegény alig fordulhat kettőt a párjával, már megcsörren a tányér. Az asztal sarkán e célra kitett tányérba az első vőfély belevet egy marok pénzt, s ezzel magához váltotta a menyasszonyt. Nem soká örülhet azonban a pénzéért, újra csörren a tányér, s a legszebb ugrás közben elkapják az orra elől. Új meg új csörrenések, s a menyasszony egyre más és más kézre kerül. Legények törik magukat, öregek ürítik a zsebet, a menyecske járja fáradatlanul, nem bánná, ha hajnalig így tartana, mert az a pénz, ami a tányérra gyűl, mind az övé.

A mennyasszony-táncot felváltja a családi tánc, mikor az örömapák és örömanyák, sőt még ezeknek szülői is járják a kállai kettőst. Az öregek után a fiak, menyek, unokák, dédunokák kapaszkodnak össze, s a vendégsereg sarokba-félre vonulva szemléli, amint járják a táncot, a régit. Hajnalig, szokott medrében folyik a mulatság.

 

 

Az Árpád-házi királyok a portugál trónon (1889. 45. 727.) A most uralkodó portugál királyi család a Braganza ház férfi-ivadékai kihalásával nő-ágon kapta a koronát. De a Braganza-ház is csak 1580-tól ült Portugália trónján. A monarchia megalapításától ez ideig terjedő időszakot az úgynevezett Burgundiai ház uralma tölti be, Henrik portugáliai gróf leszármazóiban. Azért úgynevezett, mert a história még nem döntötte el az első portugál dinasztia genealógiáját. Máig is nyílt probléma gyanánt hagyta ránk, mely annyival közelebbről érdekelhet bennünket, mivel meglehetősen alapos föltevéseknek enged helyet arra nézve, hogy az első portugál király nem is burgundiai származású, hanem magyar királyi herceg lehetett.

Resendius közlése, ki egy 1175-ben irt régi spanyol krónikát idéz Henrik magyar származásának bizonyítékául. Még fontosabb támaszt lel azonban a magyar eredet kérdése abban, hogy maga Didacus Sousa érsek, Henrik maradéka 15l3-ban síremléket emeltetvén ősének, annak feliratában határozottan a magyar királyoktól való származására mutat rá e szavakkal: «Donno Henrico, Ungarorum regis filio.» Csakhogy sajnos, egyik kútfő sem nevezi meg azt a magyar királyt, a kinek Henrik leszármazója lett volna, s egyetlenegy említi anyját, mint Rajmund toulousei-i grófnak valamely magyar királyhoz nőül ment testvérét.

Az 1828-dik évi «Tudományos Gyűjtemény" I. kötetében Holéczy Mihály szóba hozta Henriknek valamelyik magyar királyunktól való származását, s őt Péter király fiának gyanította. Ezzel ellentétben Horváth István, ugyancsak a Tudományos Gyűjtemény 1829. évfolyama IV. kötetében I. Gejza királyunkat jelöli olyannak, mint akitől Henrik leszármazását vehette. Végül Luczenbacher János vette még behatóbb fejtegetés alá Henrik magyar eredetének elméletét, s nézete szintén Péter felé hajlik, azzal a hozzátétellel, hogy Henrik egy toulouse-i hercegnővel való viszonyának gyümölcse.

Az eddigi vizsgálódásokban nem találunk pozitív támaszpontot a portugál királyok ősének kétségtelen magyar eredetére. Nem is láthatjuk kizárva annak lehetőségét. A további kutatások feladata végleg megoldani az érdekes történeti talányt, a mi, ha igaz, hogy az országos levéltárban még sok fontos felhasználatlan adat áll erre vonatkozólag rendelkezésre, nem is lehetetlen.

 

 

 

Külföldi közösségek

 

 

 

ANGOLORSZÁGBÓL (1886. 3. 38.) Érdemes munka az, melyet Villars francia író Nagy-Britanniáról irt s mely Angleterre, Ecosse el l'Irlande (Anglia, Skócia és Írland) cím alatt 84 quart íven, fényes kiállításban, mintegy 600 szép metszettel közelebb jelent meg Parisban.

Nagy-Britannia hatalmas kiterjedésű birtokain ma közel háromszáz millió ember — az emberiség egy ötöde — él a földgömb minden részén. Az angol szellem és tudományosság századok óta szolgálja eszmékkel és anyagi vívmányokkal a haladó polgárosulást. E mellett gazdagsága, míg a hatalmasan előretörő Egyesült Államok pár év óta túl nem szárnyalták, a legelső volt a világon.

London három büszkesége: sz. Pál temploma, a Westminster s a British múzeum. A szent Pál temploma, melyet a legnagyobb angol építész, Wren Kristóf a római sz. Péter templomát utánozva 1675-től 1710-ig épített, London legnagyobb s legmagasabb temploma.

Az óriási világváros a Themze két partján terül el. Naponkint több száz hajó közlekedik a különböző partok között, de azért a hidak száma is nagy. Mivel a folyó, a város alsó részein már igen széles, és hidak készítése az eddig közlekedő tengeri hajók közeledését gátolná, a víz alatt épített vasutak tartják fenn a két part közt az összeköttetést.

 

 

TERMÉSZETES SZIKLA ÍV (MULL SZIGETEN).

 

A Themze folyó London felett csakhamar keskeny lesz, s még el sem hagyja az óriási város határát, midőn már csak pataknak tűnik fel, míg a másik végén oly széles, hogy partjáról a túlsó oldalt alig lehet meglátni. Oxford azáltal lett világhírűvé, hogy itt van Anglia legnagyobb és legnevezetesebb egyeteme. Oxford környékén már egészen szép vidéket találunk, ama sajátságos üde természetet, mely a ködösnek nevezett Angliában oly kellemesen hat minden utazóra.

A Fountains-apátság romjai, Leeds közelében vannak s a XII. századból erednek; e nagyszerű romok 32 hektár területet borítanak be. A templomon kivid a Skell folyó mellett fekvő zárda 90 méter hosszú bolthajtásos folyosói nagyon érdemesek a megtekintésre. A sziklakapuk Mull szigeten, Skóciában a természet nevezetességei közé tartoznak.

 

 

Írland függetlensége a múlt század végén (1886. 11. 174.)  Az új angol miniszterelnök, Gladstone, hogy a hatalmas konzervatív pártot ellensúlyozza, nagy engedményeket tesz a Parnell vezetése alatt álló íreknek, sőt egyenesen kilátásba helyezte, hogy az engesztelhetetlen írek által évek hosszú sora óta állandóan követelt politikai önállóságot ki fogja eszközölni. Anglia beltörténetét kiválóan jellemző hosszas viszály lenne e reform által megszüntetve, és ha sikerülne a zöld sziget lakóinak a jelen politikai válság között mintegy kicsikart engedményeket állandóan is megtartani, talán újból helyre állana Nagy-Britannia népei között a régi béke. Ez napjainkban már nemcsak ellenségeskedéssé, hanem valódi fajgyűlöletté fajult. Az ír parlament autonómiájának tartóssága azonban nagyon kétséges. Az angol uralom megszilárdulása óta több mint négy millió írlandi hagyta el hazáját, nagyobb részt az Egyesült Államokba vándorolt ki, a hátra maradtak egy része elszegényedett és elcsenevészedett. Az angol egyházpapjai és a mindinkább szaporodó angol földbirtokosok nagyon meggyöngítették azt a  politikai egységet, melyre Írland lakosainak, függetlenségük megőrzésére, ily hatalmas szomszéddal szemben múlhatatlanul szükségük volna.

Az 1688-iki angol forradalom óta Írland függetlensége csaknem teljesen megszűnt. Létezett ugyan ír parlament, de csekély önállósággal, s az egész ország úgy kormányoztatott, mint Anglia egyik tartománya. 1780 körül kezdődött meg az Írland szabadságáért folytonosan küzdő hazafiak eredményesebb működése. Anglia világhatalma ekkor, mint napjainkban is, igen sok válságnak volt kitéve. Az Egyesült Államokkal és Franciaországgal folytatott s vereséggel végződött háborúk megrongálták a szigetország anyagi helyzetét. Spanyolország, Hollandia és Oroszország ellenséges viszonyban állottak vele, a király (III. György) tehetetlen báb volt. Egy szerencsétlen miniszter, North végzetes kormányzása tömérdek belső zavart okozott. Az írlandi hazafiak erélyes és következetes működést tanúsítottak. Grattan Henrik, Dublin város önzetlen s nagy szónoki tehetségekkel bíró képviselője, hatalmas mozgalmat keltett fel. Önkéntes csapatot szervezett, mely, a rend fenntartásának ürügye alatt, a politikai életre is befolyással bírt. Az angol kormánynak végre engedni kellett. North megbukott, helyére Ruchingham marquis jött, s Írland alkirályává Fortiand herceget nevezték ki.

Még be sem végződött a múlt század, midőn az írek látszólagos függetlensége véget ért, s a parlament tagjai ezután csak Londonban foglalhattak helyet. A demoralizált parlament az «unio» hangzatos neve alatt maga szavazta meg Írland függetlenségének megszüntetését.

Az idők és emberek változtak. Írland szabadsága és függetlensége hatalmas szomszédjától ma ismét kilátásban van, s talán már a közel jövőben feléled. Tartós lesz-e ez az állapot, avagy ez is megbukik? Ha ez utóbbi következik be, a számban s erkölcsi erőben nagyon megfogyott ír népre nézve alig lesz többé feltámadás.

 

 

 

Végrehajtás az ír bérlők ellen (1886. 19. 305.) Az emberek leírhatatlanul szűkölködnek, vannak, kik marháikkal együtt laknak. Nyomorúságos arccal szédelegnek az utcákon, kíváncsi szemekkel fürkészik az idegent. Nem szólnak, nem felelnek, mert hisz legtöbben nem is értenek angolul. Rongyaikban már csak félvadaknak néznek ki, s gyermekeik nagyobbára lázbetegen fekszenek. S mindamellett a bérösszeget még mindig magasabbra csigázzák. Egy darab szikláért, mert egyébnek nem lehet nevezni földjüket, gyakran 40—80 frt-ot fizetnek a mi pénzünk szerűit egy évre. De nem is tudják letenni a bérösszeget, hátralékban kénytelenek maradni, s akkor elkövetkezik a szegény ember íjesztő réme, a foglalás, mely utolsó sorban hajlékaiktól s fekhelyüktől is megfosztja őket.

A lakosokat kiűzték házaikból, s ha betegek voltak vagy betegséget tettettek, a katona-orvos megvizsgálta állapotukat. Kevés bútoraikat kitették az ajtón, s a végrehajtó angol szokás szerint néhány szalmaszálat tépett le a födélről, s azt átadta, mint birtoklási jelvényt a földesúr ügyvédjének. Az angol katonák ily jelenethez nem levén szokva, zúgolódni kezdtek, s hallani lehetett elfojtott felkiáltásaikat: Szégyen, gyalázat— valahányszor egy-egy családot űztek ki hajlékából, melyet valószínűleg maga emelt. A tisztek is részvétet voltak kénytelenek érezni a szerencsétlenek sorsa felett, sőt voltak esetek, hogy magok a katonák gyűjtést indítottak magok közt, hogy segítsenek a végrehajtást szenvedőkön.

Nem csoda, hogy Gladstone maga hangsúlyozta az ily állapotok tarthatatlanságát a legutóbbi ír törvényjavaslatának fényes indokolásában. Beismerte, hogy a végrehajtásnak ily módja, katonai kirendeltséggel, bizonyos támadás és katonai hódítás jellegével bír. Annyit meg is ígért az ír miniszter, Morley közelebb az alsóházban, hogy a kormány ezután bizonyos diszkrécióval fog eljárni a katonai erő igénybe vételével való végrehajtásnál.

 

 

 BERCHTESGADEN. (1886. 30. 484.) A bajor havasok ama vidékei közt, melyek szép környezetük miatt világhírre tettek szert, egyike a legismertebbeknek Berchtesgaden, a hasonnevű, magas hegygerincektől övezett vidék közepén. Ilyenkor nyáron hemzseg a barátságos kis helység a világ minden részéből, még Amerikából is ideözönlő festők és turisták seregétől. Nagyszerű hegyi panorámája által híres Hintersee*. A Ramsau Bajorországban megfordult művészi köreinkben is emlékezetes pompás erdőségéről, mely nagyrészt hatalmas juharfacsoportokból áll. Mészöly Géza egy hangulatos tájképének vette tárgyául

Ott emelkedik a Hintersee csillámló kristály-tükre körül a Holt-ember csúcsa. A tó szélén barátságos kis korcsma kínálkozik üdülő helyül, s nem messze tőle a királyi vadászkastély. Itt II. Lajos király s öccse, a szerencsétlen Ottó közt az az idegrázó jelenet történt, mikor mint gyermek meg akarta fojtani engedetlen öccsét. Elkékülten vették ki kezei közül.

Berchtesgaden egyszersmind a híres apátságnak is székhelye, melyet a II. században alapítottak. Azelőtt pusztaság volt. Kolostora idővel igen gazdaggá lett, s máig 47 apáturat számlált. Maga a helység hol Ausztriához (1803-tól), hol újra Bajorországhoz (1810-től) lett csatolva, de a legújabb időkig klasszikus helye maradt sok regényes mondának és középkori hagyománynak.

*

A hitleri időkben épült ki vasúthálózata, valamint a vezér 50. születésnapjára építették a Sasfészket, Kehlstein hegyén.

 

Hintersee ist neben den vier Gnotschaften der fünfte Ortsteil der Gemeinde Ramsau bei Berchtesgaden.

 

 

 

A BOLGÁR FORRADALOM. (1886. 43. 694.) Az árulás és erőszak ama gyalázatos ténye, mellyel Sándor bolgár fejedelmet trónjától megfosztották s mely, bár kétségkívül idegen áskálódások által idéztetett elő, arra kényszerítette őt két nagy európai hatalom nyomása alatt, hogy véglegesen lemondjon, és elhagyja az országot.

Mióta Sándor fejedelem leköszönt, ismét orosz diktatúra lép életbe Bulgáriában. A vétkesek ellen megindított eljárás megakadt. Kaulbars tábornok, az orosz megbízott, Szófiába érkezése után azonnal követelte az ideiglenes bolgár kormánytól, hogy az augusztus 21-iki lázadásban résztvevőket rögtön bocsássák szabadon, s bizonytalan időre halászszák el a bolgár nemzetgyűlés alkotmányozó ülését, melynek feladata lett volna még október hóban megválasztani az új bolgár fejedelmet. A bolgár nép a nemzeti függetlenség kiváló érzékét tanúsította merész ellenállásában az orosz diktatúra hatalmi szava ellen. A nemzetgyűlésre szóló választások, az orosz cár megbízottjának minden erőfeszítése, izgatása és fenyegetődzése daczára megtörténtek.

Kaulbars tábornok, kit az orosz kormány rendkívüli politikai ügyvivőnek küldött bolgár földre, kevés sikert aratott ama körutazásában, melyre egyenesen a nemzeti kormány megbuktatása céljából vállalkozott. Sumlában, a legtekintélyesebb lakosok küldöttsége fogadta, mely emlékiratot adott át neki kifejezvén, hogy a kormány teljes bizalmukat bírja. A fővárosban e hó 4-én a tábornok egész váratlanul, meg sem hivatva, föllépett egy nyilvános népgyűlésen. Beszédet tartott a kormány ellen, melyet a nép igen türelmetlen közbekiáltásokkal fogadott. A körlevél, melyet Kaulbars tábornok is felolvasott a népgyűlésen, 12 pontban tárgyalja az orosz cár követeléseit. A népgyűlés tagjai előtt Kaulbarson kívül még Cankov hívei is felszólaltak a körlevél értelmében. A tömeg azzal válaszolt, hogy testületileg a minisztériumokhoz menve, éltette azokat s Badoslavov miniszterelnököt vállaikra emelve, diadallal vitték lakására. Az orosz kormány ily, csaknem példátlan erkölcsi bukása nagy elégtételül szolgált a bolgár hazafiaknak. A bonyodalom nincs megoldva, sőt most még inkább szóba került Bulgária okkupációjának sokszor emlegetett kérdése.

 

 

UDVARI SZOKÁSOK MÁRIA (TERÉZIA IDEJÉBEN.  Gr. Székely László egykorú naplójából. KÖZLI: KIRÁLY PÁL (1887. 25. 414.)…1743 december 25. voltam fen elsőben az udvarnál…December 26. ekkor kezet is csókoltam, mely is ez szerint ment végben. Felmenvén én az udvarhoz, amikor is ő Felsége a szent István templomából szép pompával jött udvarába, amikor is a szent István tornyában lévő nagy harangot mind vonták, míg ő Felsége házaiban felment. Az ebédideje is eljővén, mentem azon házba, az holott ö Felsége az édesanyjával, Felséges Károlyné özvegy császárnéval, Ferenc herceggel, a testvér hercegkisasszony öccsével együtt ebédeltek. Kefenhüller udvarmester megmondta nékem: «gróf uram, itt álljon, innét el ne mozduljon, akárki mit mondjon, mert most bizonyosan ő Felségeknek kezeit megcsókolhatja.»

Ő Felségek asztalhoz indulni kezdetének, a mi állásunk pedig ekkor jól esett, mert ő Felségeknek épen jobb kezek felől estünk. Elől jött Felséges Károly császárné, kit gróf Kefenhiller ő excellenciája vezetett. Utána jött Felséges királynénk csak maga egyedül vezetés nélkül. Ő Felsége után jött menten a Felséges császárné fő hopmesternéje (szertartásmester), Fikszné asszonyom ő excellenciája, aki mind ő Felségének, mind testvér öccsének dajkájuk volt. Midőn elől az öreg császárné jött volna, annak megcsókolom a kézit; utána Felséges királynénknak fél térden állva..

Minek előtte pedig asztalhoz leültének volna ő Felségek, a Felséges özvegy császárnénak Felséges királynénk maga vizet tölte a kezére és kendőt is adott oda. Felséges királynénknak pedig ezt a szolgálatot tette Carolus Lotharingus ő hercegsége; a többinek pedig udvari dámák tették a szolgálatot. Az asztal pedig négyszögletű, de hosszúkás lévén, a fal felől való részen egymás mellett jobb felől ült az herceg kisasszony öccse ő felségének, utána az özvegy császárné, utána a Felséges királyné…

Minekutána pedig a gyümölcsöt elszedték az asztalról, ő Felségek elé egy-egy tiszta asztal-keszkenőt terítettek, elsőben megcsókolván az asztalkeszkenőket. Elejékben tesznek ö Felségeknek egy-egy aranyos medencét, a dáma vizet töltött ő Felségek kezekre rendre, megmosdottak, kezeket megtörölték és úgy költenek fel ő Felségek asztaltól.

Ebéd alatt a nézők serege és az asztal között dámák állottak, részint szolgálatra, részint nézőkként. Az udvari mareschallus Felséges asszonyunk háta mögé állott, és ott állott, míg ő Felsége egyszer ivott, és annak utána megkérdette Felséges asszonyunktól, hogy parancsol-e valamit s annak utána elment onnét. A fő udvarmester, Fikszné asszonyom ő excellenciája pedig Felséges asszonyunk háta mögött állott mindvégig, míg ő Felsége ebédelt.

*

Gr. Székely László (1716-1772), életét aprólékos részletességgel örökítette meg. Ebből a bécsi útinapló jelent meg.

http://epa.oszk.hu/

 

 

 

A skót házasság (1887. 30. 503.) Angol regények olvasói előtt nem ismeretlen a gretna-greeni kovács neve. Az említett kovács a skót határszélen lakott, a Londonból Edinburghba vivő nagy országút mellett, s főfoglalkozása szerelmes párok összeadása volt. Az angol szigorúbb törvény minden házasságnál megkövetelte a szülők beleegyezését. Skóciában elegendő volt, ha a pár egyetlen tanú előtt vagy írásban kijelentette házasulási szándékát. Száz és száz szerelmes igyekezett a skót határra szökni, hogy a gretna-greeni kovács előtt minden nehézség nélkül, egy perc alatt férj és feleség lehessenek. A nevezetes kovácsműhely, melyről lapunk is adott részletes ismertetést, képpel (pár évvel ezelőtt), ma már eltűnt, de az érdekes könyv, melyben oly sok szerelmi történet hősei vannak megörökítve, még most is megvan. Mióta Angliában a törvény megengedte, hogy a nagykorúak szülői engedély és kihirdetés nélkül is megesküdhetnek, nincs értelme e szökésnek. Skóciában is igyekeznek az ily házasságokat megakadályozni. Megszűnt a vasutak korszakában Gretna- Green jelentősége is. Mind amellett Skóciában a házasság még jelenleg is sokkal könnyebben köthető meg, mint másutt. Jogi elv maradt, hogy az egyszerű beleegyezés elegendő. Ha egy pár egyetlen tanú jelenlétében egyszerűen házaspárnak nyilvánítja magát, a házasság jogilag fönnállónak tekintetik. Még a nyilvánosságra hozatal sem szükséges. A férfi halála esetén egyetlen tanú elegendő, hogy a hátrahagyott nő a férj örököse legyen. A közvélemény azonban megvetéssel szól a náluk is «Seoth Marriage» (skót házasságnak)-nak nevezett jogi intézményről. Ritkán megtörténik is ily módon az egybekelés, a szülők sietnek azt egyházi áldás által mintegy szentesíttetni.

 

 

AZ OROSZ KATONASÁG. (1888. 2. 23.) Az orosz hadsereg tudvalevőleg a legnagyobb a világon. Béke idején 700 000 főből áll, háborúban két millió, és népfelkelés esetén három millió harcosnál is több áll a cár rendelkezésére. A birodalom óriási terjedelme. s nemzetiségének nagyobbfajta változatossága a hadsereg elemeiben is visszatükröződik. Az erőteljes finn, az alázatos muzsik vagy orosz paraszt, a nyers, könyörület-nélküli pusztai kozák, a bő nadrágos hegyi cserkesz, Moszkva, Szentpétervár, Odessza s más nagy városok kényelem-szerető polgárai, s a közép ázsiai sivatagok nomád lakói egymást felváltva fordulnak elő a fehér cár rengeteg hadseregében. A katonák elitjét a testőrség képezi. Mind sisakos katonák, művelt modorú tisztekkel, kik az udvari élettel s Európa nagy városainak életmódjával ismerősek. Nagyon eltérnek tőlük a rendes hadsereg tisztjei, kik csak felületes külső műveltséggel bírnak, más részt azonban sokkal járatosabbak a katonai dolgokban, mint a műveltebb elemek. A közkatonák pedig, a kozákok és cserkeszek kitűnő lovasok, a gyalogosok, kiket hat esztendőn át gyakoroltatnak, rendesen igen engedelmes és edzett katonák. A cár nevében tűzbe lehet őket vinni. Bármily rongyos a csizmája, s bármily penészes a profuntja, nem zúgolódik miatta. Másrészt azonban épen úgy, mint a tisztek nagy része, teljesen képtelen arra, hogy valamit kezdeményezzen. Ösztönszerűleg mindig parancs-szóra vár vakon engedelmeskedik annak, nem kérdezősködik semmi után. Ha a parancsoló tiszt nincs jelen, magával tehetetlen, s igen gyakran kiteszi magát a veszélynek ott is, hol más nemzet katonája ösztönszerűleg képes volna megszabadulni. A vereség nem csüggeszti el, türelmesen viseli a szenvedéseket. A harcban sohasem ismer félelmet, mint más katonák. Oroszország nagy kiterjedésű hódításait részben annak köszönheti, hogy katonája kitűnő ágyútöltelék.

1878. óta Oroszország nagy haladást tett. Tüzérségének annyi ágyúja van, mint Német- vagy Franciaországnak. Lovassága számosabb talán, mint Német- és Franciaországnak együttvéve és mindenesetre több, mint Németországé és Ausztria-Magyarországé együtt. Ez a lovasság, el van ismerve, a legjobb ami lehet, arra a szolgálatra, a melyre a modern háborúban a lovasság használata szorítkozik. Az oroszoknak jelentékeny előnyük van és valószínűleg meg is fogják azt tartani. Nagy veszély volt Ausztria-Magyarországra nézve határain az új orosz dragonyosoknak nagy számban való összevonása. Szintúgy Kis-Oroszországban és a doni kozák pusztákon a nagyszámú kozák tartalékosok jelenléte. Fennáll most is a veszély, hogy a hadüzenet előtt néhány órával az orosz lovasságnak rengeteg hordái fogják elárasztani Galíciát, szétrombolva a vasúti síneket és távírda sodronyokat. Kerülve az összecsapást a rendes csapatokkal, de keresztülhúzva Ausztria-Magyarországnak minden mozgósítási intézkedéseit. E veszély elkerülésére újabban szaporították az osztrák-magyar lovasságot, hogy fedezhesse a mozgósítást és a hadsereg összpontosítását, és védje Galícia stratégiai vasutjait. Az oroszok már évek óta számos csapatokat vonnak össze a határon, és újabban is, mint ahogy lengyel-zsidók megmondhatták, jelentékenyen erősbítették ott csapatlétszámukat. Ausztria-Magyarország mindent összevéve nem lesz képes ez idő szerint több mint

62 000 névleges haderőt küldeni táborba, s azok, akik ismerik az orosz hadsereget, legjobban érezhetik, hogy ily erővel nem lehet feltartóztatni az oroszok lovasságát.

A viszonyainkat ily sötét színben látó angol politikus a következőket írja még: «A valószínűség abban áll, hogy Ausztria-Magyarországgal való háború esetében Oroszország több mint 600 mérföld nyílt határ hosszában hatolhat be Galíciába, s hatalmába kerítheti Przemysl-t, Lemberget és Krakkót, daczára a lázas sietséggel folytatott erődítési munkálatoknak. Oroszországnak különös okai vannak Galícia elfoglalására. Szeretné, ha megtarthatná, mert ez idő szerint itt van az elégületlen lengyelek gyülekezőhelye. Könnyen is népszerűségre tehetne szert ott, ha a parasztság közt osztaná ki a lengyel nemesek földjeit és így megnyerhetné a ruténeket. Galícia képezi az utat Bécs felé, ahol most a keleti kérdést intézik.

 

 

A HATÁRRÓL. Krakkó (1888. 16. 266.) Gyors egymásutánban fejlődnek napról-napra az események, anélkül, hogy tisztán engednék még látni azokat az újabb alakulásokat, melyeket a nemzetközi viszonyokban teremteni hivatottak. A bukaresti véres epizódoktól a francia miniszterválságig, és a Bismarck-konfliktusig egy végzetes összefüggés tolja előre az eseményeket, melyeknek végein újra ott ingadozik a háború kérdése. A német-osztrák-magyar szövetség nem csupán pillanatnyi érdek-csoportosulások folyománya, hanem a népek benső érdekein sarkallik. Németország már földrajzi helyzeténél fogva sem vehetné közönyösen az orosz támadást, Ausztria-Magyarország északi határaira. Lengyelország, Varsótól nyugat felé, Berlintől alig tizenkét órányira terjesztve ki határait, oly fegyveres területet képezne, honnan Közép-Európa állandó fenyegetéseknek lehetne kitéve. Éppen ez irányban bénítja meg teljesen Oroszország katonai erejét Ausztria-Magyarország és Németország szövetsége. Lengyelország északi és déli határán messzire nyúló területek felett rendelkeznek, amelyek nem csupán természet által védettek.

Az 1 380 000 főre emelt osztrák-magyar haderő Galíciát sikerrel tarthatná meg, mialatt Románia és Szerbia, ha csak előre nem látott politikai fordulatok az orosz befolyást nem engedik ott túlsúlyra jutni, értékes szövetségeseink lehetnek a monarchia keleti határának védelme tekintetében.

Bonyodalmaknak képezheti csiráját Oroszországra nézve a lengyelek, főleg a műveltebb körök nyilvánvaló rokonszenve monarchiánk iránt. Az orosz határ lengyel lakossága sem a németek, sem elnyomói, az oroszok mellett nem foglal állást, csak Ausztria-Magyarországra nézve van ott kedvező hangulat. Arról, hogy a lengyel királyság valaha újra helyreálljon, talán a legvérmesebbek sem ábrándoznak többé. Annál erősebb a remények arra nézve, hogy a Habsburgok jogara alatt bizonyos mérvű autonómiára tehetnének szert.

Szoros az összetartozandóság érzete Galícia, illetőleg az osztrák-magyar határ és Porosz Szilézia lakossága közt. A közös veszedelem kapcsa nem késett őket is érdekeik kölcsönösségének felismerésére vezetni, bár az is bizonyos, hogy ez idő szerint sehol sem hisznek kevésbé egy közeli háború kitörésének eshetőségében, mint a határszélen.

 

 

  Az orosz emigráció. Solchub gróf után (1888. 33. 542.)  Ha nem akarsz a varsói, szentpétervári vagy moszkvai citadellák földalatti helyiségeivel megismerkedni, honnan legjobb esetben Szahalinba, vagy pedig Tobolszkba visz az út, hagyd ott családodat, szüléidet, vagyonodat, egyszóval mindent, ami az élethez köt; még ezer szerencse, ha el nem fognak a határon. Az orosz emigráció túlnyomó számmal Svájcban húzta meg magát.

  III. Napóleon a párisi békekötés után a feletti örömében, hogy most már, ha nem is maga Nikoláj cár, hanem emberei, ő hozzá kell, hogy forduljanak különféle ürügyek alatt, kirendszabályozta az orosz emigrációt Franciaországból.  Nem mondták az embernek a párisi rendőrségnél, hogy nem szabad itt maradni, hanem minden orosztól megkívánták vagyoni mérlegét; matassa ki, miből él? Szegényebb sorsú testvéreinket egyszerűen kiutasították.

  Mihelyt a száműzöttek Genfet választották rendes lakhelyül, a szentpétervári kabinet azonnal intézkedett, hogy bennünket ott számon tartva, szigorú felügyelet alá tegyen. Jelenleg a különféle rangú rendőrközegek, kémek és agent-provokatőrök külön orosz gyarmatot képeznek Genfben. Megvesztegették, ahol csak lehetett, a különféle szállóbérlőket, háztulajdonosokat és kereskedőket, kikkel az orosz emigráció tagjai érintkeznek. Figyelemmel kísérik minden lépésedet, szavadat; bármerre fordulj is, mindenütt ott találod a csinovnyik undok pofáját. A genfi közönség nagyobb része utálattal fordul el a kémektől, és nem egyszer történt, hogy nyilvános helyeken valamely oda tolakodott kémet «le mouchard russe á la porte» (ki az orosz kémmel!) szavakkal, csakugyan ki is rugdaltak.

Ma-holnap alig lesz ember az orosz birodalomban, ki valamely titkos társulat tagja ne lenne. Már pedig a tapasztalás azt mutatta, hogy a rendőrség — értem az orosz rendőrséget — mindent post festa szokott megtudni. A cár ellen tervezett merénylet hírét Genfben már hónapokkal előbb hallottuk, s erre rögtön ki is jelentettük, hogy az orosz emigráció a merénylőkkel semmiféle összeköttetésben nem áll. Jóhiszemű felszólalásunkat a szerencsétlen rendőrminiszter egyszerű fogásnak hitte, s míg a határszéleken még a madár is csak nagy nehezen tudott bejutni: addig a cárt otthon fényes nappal az utcán megölték.

Ez idő szerint az orosz emigráció napról-napra szaporodik, holott azt lehetett gondolni, hogy a mostani cár uralkodása alatt tán végképen meg fog szűnni. Miután azonban a polcon lévő klikk sehol sem tűri meg a becsületes, önzéstelen embereket, nem marad egyéb hátra, mint visszavonultan hallgatni, vagy pedig ha erre képesek nem vagyunk, kivándorolni. Egy fél évvel Il. Sándor cár halála után, három fiatal orosz hölgy érkezett Genfbe, kik ajánló leveleiket B. hercegnek, mint az orosz emigráció főnökének, bemutatván, már a legközelebbi társas estélyen megjelentek.

Ha így szaporodik az orosz emigráció, s ha még sokáig tart, megéljük, hogy a csinovnyik-hadnál egyéb ember nem lesz található nagy Oroszországban.

 

 

 

Európai birtokok Afrikában (1888. 38. 623.) Míg a többi világrész s maga Ázsia is félig, az európai civilizáció előtt tárva áll, addig Afrikában az európai gyarmatosítás eddig legkevesebb előmenetelt tudott tenni. Daczára annak, hogy közelebb fekszik Európához, s hogy partjain a görögök és rómaiak virágzó gyarmatokat alapítottak, melyeknek nyomai a Nílus vidékein s az atlanti tenger partvidékén még fennmaradtak.

Európa afrikai birtoka ma a Kongó medencéje kivételével, melyből csak most kezd európai telep alakulni, tényleg nem több az egész terület 9 százalékánál s a népesség 6 százalékánál. Egész Afrika politikailag négy nagy területre osztható. Első a mohamedán Afrika, beleértve Marokkót, Egyiptomot, s a török birtokokat, a zanzibari szultánságot és a Saharát. Második a két bennszülött keresztény állam, keleten Abesszínia s nyugaton Libéria néger köztársaság. Harmadik a még pogány törzsek által lakott nagy terület, s negyedik végül az európai gyarmatok. Legnagyobb és legnépesebb ezek közt a még felderítetlen s pogány bennszülöttek által lakott rész, s utána a mohamedán terület, míg az európai birtokok között Franciaország az, amely első helyen áll, úgy területi nagyság, mint népesség dolgában. Utána Anglia s harmadsorban Portugália következnek. A legkisebb hódításokkal Német-, Spanyol- és Olaszország fejezik  be a sort. Németország csak 1884-ben tűzte ki zászlóját Kamerunban, s ma már 60 000 négyszög-mérföld területen 50 000 német lakik. Olaszország még csak most akarja megvetni lábát Abesszíniában s Tripoliszban. Franciaország már Tunis elfoglalására gondol, amely lépése most Olaszország, részéről úgy látszik, megtorló rendszabályokat von maga után s ez a versengés azon a ponton áll, hogy a két szembenálló hatalom flottái között kerüljön eldöntésre.

Franciaország magatartása Afrikában elég alkalmas arra, hogy a többi európai érdekek cirkulusait zavarja, mert jabb időben mind jobban igyekszik hatalmi körét Afrikában is kiterjeszteni. Szenegambia, mely Faidherbe tábornok erélyes és bölcs kormányzása alatt kezdett virágzásra jutni, ma azon a ponton áll, hogy egy francia Nyugat-Indiává legyen. Katonai expedíciók indultak utóbbi időben a Felső-Nigerhez, hol Bamahoban már francia erősség van, vasút áll készülőben a felső Szenegáltól s dacára a bennszülött törzsek ellenséges érzületének, Franciaország birtokai mind jobban konszolidálódnak. Hasonló nagyratörő tervei vannak Franciaországnak az Ogove és a Kongóval szemben, hol fennhatóságát a Kongó bal partján Brazzavile-től felfelé akarja kiterjeszteni, és Madagaszkárral szemben, hol a hovák reményteljes keresztény államát romlással fenyegeti. Mindezt főképp Angliának és Portugáliának rovására, mely utóbbinak pedig igényei a Kongó alsó folyására nem csupán azon alapulnak, hogy e folyót ő fedezte fel száz évvel ezelőtt, de alapulnak a bennszülött főnököktől kapott területi engedményeken s Franciaország és Angliával kötött szerződéseken is. Mindezekből látszik, hogy a helyzet a gyarmati politikában mindjobban bonyolódik, s nem lehetetlen, hogy hamarabb megkapjuk a tengeri háborút, mint a szárazföldit, ha az ez irányban történő újabb lázas készülődéseknek hitelt adhatunk.

 

 

Afrika jövője (1889. 20. 316.)  Az a "hosszú lejáratú jó váltó”, melynek Gorcsakov herceg nevezte el Szibéria rengeteg síkságait, s mely az afrikai civilizáció kilátásaira is jellemzően alkalmazható, mindinkább közeledik beváltásához. Az európai kultúra leghatalmasabb tényezői, egyház és állam, nemzetek és társadalmak, mintegy összebeszélve ébrednek tudatára annak, hogy a sötét világi-ész érdekében eljött az idő, valami határozottat kezdeményezni, s az eddigi csalódások fontolóra bírhatták talán az emberiséget, de ki nem meríthették erejének azt a fölényét, mely a szellemi és erkölcsi eszközök hódító hatalmával szokott járni.

Az afrikai kutatások csak a század első fele óta is annyit haladtak már, hogy megrögzött geográfiai fogalmak szorulnak kikorrigálásra. Afrika egész képe másképp tűnik ma fel, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Még csak hatvan év előtt is a Niger és Kongó folyókat azonosnak tartották, s a tudományos világ egész allelujával fogadta a két Landor ama fölfedezését, hogy a Niger és Kongó nem egy folyó. S még napjainkig is az volt a legelterjedtebb vélemény Afrikáról, hogy az egy roppant homokos síkság, melynek népességét nagyobbára éhes oroszlánok és vérszomjas rablók alkotják. Az állítólagos homokpusztaságról tudjuk, hogy gazdag alluviális területekben, melyek épp oly termékenyek, mint a Kasmír völgye. Erdőkben bővelkedik, melyek mellett eltörpülnek északi Oroszország erdőségei. Tavaihoz képest a Ladoga és Onega merő pocsolyák; hegycsúcsai oly magasra emelkednek, mint az Alpok és a Kaukázus legmagasabb ormai. Folyói pedig oly természetes és nagyszerű vízi utakat képeznek, mint magában Szibériában. Azzal a megbecsülhetetlen előnnyel, hogy sohasem fagynak be. Afrika jövője a Nílus, Niger és Kongó vonalán lesz megírva.

A legutóbbi harcok bármennyire végzetesek voltak is Afrikában az európai hadseregekre, de nagymértékben hozzájárultak úgy a földrajzi ismeretek terjesztéséhez, mint az ismeretlen földrésznek a vasúti közlekedés áldásaiban való részesítéséhez. A szudáni háború volt az, mely a szuakim-berberi, s a felső Nílus völgyi vasútnak kiépítéséhez megadta az alkalmat. Egy harmadikat az olaszok kezdtek meg a múlt évben építeni. Az elsőt már Ismail ex-khedive kezdeményezte. Célja nem az volt, hogy a nílusi hajózást feleslegessé tegye, hanem hogy kisegítse azokban az akadályokban, melyek, mint a Kongónál és Nigernél, folyását számos zuhataggal gátolják. Később félbe maradt. 1884-ben fejezték be az angolok Wolseley táborozása alatt. Még fontosabb az a vasút, melynek kiépítését Olaszország vállalta magára. Már maga Massovah bírása az olaszok által, nagy horderővel bír az európai civilizációra.

Abesszínia, ép úgy mint európai hasonmása, Montenegró, egy keskeny idegen terület által választva el a tengertől, sóvár szemeket vet Massovahra, mint Montenegró Antivarira és a dalmát tengermellékre. Ha egyszer felszabadul a nyomás alól, mely az egyiptomi kormányzat által nehezült rá, mióta 1866-ban Törökország a khedivének engedte át, Massovah polgárosulása óriási lépésekkel fog előrehaladni. A Tacarretól délre eső hegyek ki fogják adni rejtett kincseiket. Rézben és malachitban, az Allatakára szürke csúcsai egész sorát fogják látni a szállítmányoknak, melyek Massovah raktáraiba szállítják Kordofán gumi-arabikumát, Abisszinia méhviaszát, a völgyek kávéját, a gallabati sík gabonáját és gyapotját s a Hanran vakmerő vadászainak elefántcsontjait. Sokkal meghatározóbb lehet Afrika művelődésére a vasutaknál, ha megvalósul az a nagy és merész terv, melyet több mint húsz év előtt Baker Sámuel, a nagy Afrika-utazó vetett szőnyegre. Nem kevesebbről van ebben szó, mint a Nílus szintjének oly magasra felemeléséről, hogy természetes akadályait több ölnyi mélyen elborítsa, s egyszersmind vize gazdag iszapjával megtermékenyítse a körülfekvő területeket. A Nílus folyót az egyenlítői nagy tavak, a Viktória és Albert Nyanza táplálják, de évenkénti áradásának valódi okai azok a mellékfolyók, melyeket Afrika Svájca, Abesszínia küld le havasai közül.

A Nílus,—mondja Baker,—egy zabolátlan tüzes ló, de zablával szájában Egyiptom termékenysége rendkívülire fokozható általa. Oly folyónál, mely bizonyos évszakokban roppant mennyiségű vizet és iszapot szolgáltat, s melynek 1000 angol mértföldenként 1500 láb esése van, roppant terület volna nemcsak öntözés által megtermékenyíthető, de az évenként visszamaradó iszaplerakodások által is. Egy sor gát a Níluson keresztül bizonyos pontokon fölemelné a víz szintjét, ahonnan aztán csatornák segélyével csapoltatnék le, medencékbe vagy víztartókba, Innen az iszappal telített nagy mennyiségű víz Nubia és Lybia pusztáira volna vezethető, hogy azokat termékeny szántóföldekké varázsolja. É nagy művet egyetlen egy gáttal lehetne megkezdeni az első katarakta fölött Asszuánnál.

Ugyanaz a fölemelése a Nílus szintjének, mely a vázolt eredményeket maga után vonja, egyszersmind hajózhatóvá teszi a nagy folyót torkolatától fel egész Gondokoróig, rövid távolságra az egyenlítői nagy tavaktól. Ezen a roppant, 2000 angol mérföldnél hosszabb vízi úton át nyitva lesz az európai polgárosulás útja be egész Afrika szívéig.

Kongónak nagy előnye az, hogy az egész nyugati partvidéken Sierra Levna és St.-Paul de Loanda közt a Kongó torkolata az, hol egy utazó kifejezése szerint „egy egész hajóhad elég mély vízre talál 50 ölnyire a tengertől befelé is, ahol horgonyt vethessen teljesen védve, a Panama-fok félszigetétől.” A folyó hossza 2000 angol mérföld.

E tények rendkívüli fontossága nem tagadható a belkereskedelem szempontjából, mely már az 1883. évben 35 millió frt forgalomra becsültetett. Mióta az 1884-diki berlini konferencia elutasította Portugália képtelen igényeit, s a szabad kereskedelmet proklamálta a Kongó egész medencéjében, még erősebben fejlődött. A Kongó-medence terményei: pálma-olaj, gyümölcsök, pálmabor, réz, vas, dohány, cukornád, gabona-neműek, burgonya és más vetemények, dió, hal, tojás, sertés, kecske, gumi, elefántcsont. Különösen ez utóbbi cikk mennyiségben fordul elő. A Kongó vidéke sokkal kevésbé egészségtelen is, mint például a Nigeré, s volt oly utazó, a ki 16 hónapig tartózkodott ott, s egyetlenegy nagyobb lázrohamon ment keresztül. Mindezek a tények eléggé rámutatnak Afrika rendkívüli nagy jövőjére. Európa bizonyosan nem fog meghátrálni az ideig-óráig fölmerülő nehézségek előtt, előbb-utóbb végre fogja hajtani nagy és fontos misszióját Afrikában.

 

 

VILLAMOS KLUB NEW-YORKBAN. (1888. 53. 881.) A gőz és papír uralmát lassankint a villamosság veszi át. A szó szoros értelmében minden nap értesülünk, miként foglal teret a villamosság a társadalmi élet minden ágában, s ma még alig akad oly kétkedő ember, a ki azt hinné, hogy ennek a térfoglalásnak már a közeljövőben vége lesz. Mily nagy hatalma van e gyors hódításnak az emberek gondolkozására, tanúsítja az is, hogy a jelen évben New Yorkban villamos klub alakult.

A hatalmas épület, mely az East 22-dik Street 17-ik számát viseli, egy főképp fizikusokból es technikusokból álló társaság tulajdona. A tagok között van a világhírű Edison is. A klub pompásan van felszerelve. Amennyire csak lehetséges volt, mindenütt a villamos erőt alkalmaznak s e végből két nagy dinamó-gép s több új szerkezetű gépezet van a pincében, honnan a gőzgépektől és kazánoktól számtalan sodrony ágazik el az épület minden részébe. Az éttermek, olvasószobák, könyvtár, játszószobák, múzeum, laboratórium, konyhák, egy szóval az összes helyiségek villannyal vannak világítva. A nagyobb termekben valóságos fényűzést fejtenek ki. A karos lámpatartók oly sok lámpát tartanak, hogy a kifejtett fény valóban vakító. A vendégek használatára szolgáló egyes készülékek mind könnyen hozzáférhetők, s gyakorlati alkalmazásra vannak berendezve.

A cipők tisztítására. a kefét nem emberi kéz dörzsöli, hanem forgó motorral áll összeköttetésben, melynek segítségével a csizmatisztítónak csak az a teendője, hogy a kefét bekenje, s a motort mozgásba hozza. A tisztítás sokkal gyorsabban történik, s csak néha szükséges kézzel itt-ott simítani rajta.

A pincében levő telepek és akkumulátorok nagy száma, s különféle szerkezetek is érdekes nézni való gyűjtemény. Vannak még itt különféle mérő és ellenőrző készülékek, mind a legújabb mód szerint készítve. A társalgó teremben van telefon, mely nemcsak New York különböző helyeivel köti össze a klubhelyiséget, de részben más városokkal is. A villamos-klub nemcsak egyszerű társalgó kör, hanem tudományos testület is. Könyvtárai és tanácskozásai által a villamosság elméletének tovafejlesztését, s az elektrotechnikának a társadalom és ipar területein való alkalmazását tűzte ki feladatául.

 

 

 

A kolduló társadalom. R. A. (1889. 29. 469.) A magyar közigazgatás egyik legszomorúbb lapja bizonnyal az, mely a rendőri iratokban nemcsak a szédelgők, de a közönséges utcai csavargók s koldusok számának is ijesztő szaporulatát mutatja.

Bécsnek van egy mintaszerű dologháza Pár krajcárért éjen át jó ágyat kaphat itt bárki, míg napközben kimehet dolgozni, vagy ha ott marad, élelmezésen és lakáson kívül csekély heti bért is megszerezhet. Vannak Bécsnek menhelyei, melyekben esztendőn át 80 000-nél többen kapnak elszállásolást, s naponta kétszer kenyér és levesből álló táplálékot. De dacára ennek, daczára az 1879-ben alakult koldulás elleni egyletnek, a csavargók s koldusok száma itt is napról-napra szaporodik.

Az utolsó német-francia háború óta Németországon is nagyot lendült a kolduló ipar. A csavargást elősegítette a telepedési törvény azon szigorú intézkedésének eltörlése, mely útlevelet kívánt mindenkitől, a ki szülőföldjéről elköltözik. A francia milliárdok könnyen elhitették a németekkel, hogy egyszerre mesés gazdagokká lettek, hallatlan vállalkozási kedv támadt egyszerre, s a világ legtakarékosabb népe majdnem pazarolni kezdett. Új vasutak keltek életre mindenfelé, minden harmadrendű város nagy külvárosokat kezdett építeni, ami ismét ezer és ezer munkáskezet vonzott az országba. Végre a buborék szétpattant s a nemzet megtudta, hogy a milliárdok nem is jöttek forgalomba, hanem biztos zár alatt őriztetnek a berlini kincstárban. Nem maradt egyéb hátra a munkából kikopott embereknek, mint koldulni, vagy pedig kivándorolni tengerentúlra, s elárasztani idegen elemekkel a szomszéd országokat, s ezek közt kiváló előszeretettel hazánkat is.

A német csavargók egész bandákat kezdenek alkotni, mint az éhes farkasok, s kilesve egy-egy félreeső falut, mikor férfilakossága a mezei munkánál foglalatoskodik, rajta tör, s pénzt és eledelt csikar ki az asszonyoktól, a közbiztonság egyetlen őrének tétlen be nem avatkozása mellett.

A munkatelepeket Hollandban is megpróbálták, Van der Bosch volt az első, ki 1818-ban egy jótékony társulatot kezdeményezett összekötve a nagy számmal levő jövedelmezőtlen homokterületek megtermékenyítése céljával. Földeket kezdett vásárolni. A kormány ide küldte a rendőrileg összefogdosott csavargókat, s a társaság szintén azokat, kiket tagjai magánúton össze tudtak hozni. Hogy a kormány vette kezébe az ügyet, a csavargókat osztályozás szerint helyezik el. A visszaesők külön osztályt foglalnak magukban, egyet a nők számára., Fredericksvord ideiglenes foglalkozást nyújt azoknak, kik rá vannak szorulva;  mint favágókat, mezei munkásokat, nyájőrzőket alkalmazza őket. Hasonló rendszer van Svédországban is, kivéve, hogy itt földmunka helyett a csavargók gránitsziklák vágására használtatnak fel, mely egyike Svédország legfontosabb termelési ágainak.

A koldusok igazi paradicsoma Olaszország, a vakbuzgó egyháziasság otthona. 1870-ben a bíbornok-vikárius negyven sántának, vaknak és nyomoréknak adott engedélyt a templomajtóban állni.

 Oroszországban a koldulást nagyon elősegíti az, hogy a birodalom területe    rengeteg. Folytonos hullámzás van a lakosság közt, mely nem igen bír semmi tartalékkal a nehéz napokra. Sehol azonban oly undorító látványt nem kínálnak a koldusok az utazók elé, mint Portugáliában az utak szélein. A látvány felülmúlja még azt is, a mit e részben Kína nyújt. Ismeretesek a török kolduló dervisek.

A francia koldusoknak megvoltak Parisban a maguk külön negyedük: a «Cours des Miracles. Megvoltak a magok céheik, ál-tűzkárosultjaikkal, ál-vagyonbukottjaikkal, katonáikkal, kik oldalukon karddal kunyoráltak segélyt, sőt királyuk is volt. Voltak aztán a leányrablók, kik eladták áldozataikat. Úgy, mint XIV. Lajos, menhelyeket nyitottak koldusok számára, midőn már szigorú rendszabályokkal semmire sem tudtak menni velők. A régi párisi koldusok romantikájáról Hugó Viktor «Notre-dame»-jának egy remek lapja szól. Most a prefektus-ok kurtán bánnak el a csavargókkal, de nehezen érnek célt. Kóbor cigányoknak azonban nincs talajuk Franciaországban, mert ott őket sok helyt német kémeknek nézik.

 

 

 

A brazíliai köztársaság megalakulása (1889. 52. 866.) A lefolyt 1889 évnek egyik legnevezetesebb eseménye az, hogy az amerikai szárazföldön az utolsó monarchia is megdőlt. Kiterjedésre nézve a földgömb egyik legnagyobb államában a köztársasági eszme jutott diadalra. Don Pedro brazíliai császár egyike volt a legalkotmányosabb fejedelmeknek, s egyénisége is oly annyira köztiszteletben állott, hogy a trónváltozás alkalmával nagy esemény az, hogy forradalom vezetői őszintén köszönetet mondtak neki politikai magatartásáért. Brazília népe már eléggé érett arra, hogy az ország más, tökéletesebb államforma mellett is fölvirágozzék.

Az új köztársaság elnöke Da Fonseca Tivadar tábornok, a felkelés vezetője lett, s mellette jelentékeny helyet foglalnak el azok, kik a forradalmat szervezték. A külügyminiszter Quintino Bocayuva, ki előbb egyszerű hírlapíró volt, a republikánus párt elismert vezére, s a ki egyúttal Brazília új alkotmánytervezetét is készítette. Wandenkolk Eduárd, ki tengerészeti miniszter volt, előbb ügyes hajótiszt, ki az aparaguaiai háborúban tüntette ki magát, és fregatta-kapitány, majd 1878-ban Bio Grandé tartomány kikötő parancsnoka lett. Magáról az elnökről, Da Fonseca tábornokról azt tartják, hogy mint öreg és gyenge ember, nem fogja sokáig tartani magát, ha csak Benjámin Constant, az uj minisztérium legtehetségesebb tagja, nem szervez elég erős pártot számára.

A természeti kincsekben rendkívül gazdag országnak nagy jövője van, de hogy eléri e valaha az Egyesült Államokat, arra nézve eltérők lehetnek a vélemények. Nemcsak rendkívül gyér a népessége, de a birodalom nagyobb részében uralkodó forró éghajlat nagy akadálya a gyors fejlődésének.

 

 

 

Oktatás

 

 

Leánynevelés Angliában.(1887. 23. 386.) Leszámítva a Girton College-t, a felsőbb nőnevelésnek ezt az egyetem szerű intézményét, melyben Anglia Oroszországon kívül Európa  minden más országát megelőzte, az angol lánynevelés még mindig a hagyományos nyomokon halad. De hogy ez sok tekintetben mily jónak bizonyult, azt azon nemzetek példái bizonyítják, kik igyekeztek magok is meghonosítani magok közt az angol leánynevelés egészséges elveit. A nevelés gondja csaknem minden gazdag és tehetős családban egy vagy több nevelőnőre hárul. Rendesen nursery-governessél  („nörsz”) vagy dajka-nevelőnővel kezdik, aki a bébiket olvasni s írni tanítja. Azután jön a governess, aki német, francia vagy angol, de mindenesetre két-három nyelvet beszél, s ismeri a történelmet, földrajzot, s zenét. Végre befejezi a leány-nevelést egy úgynevezett finishing (befejező) governess, akitől az irodalom és tudomány több ágaiban kívánnak jártasságot, továbbá énekes zene-leckék, s külön órák a vegytanból és természettanból s a kozmográfiából. Ez a tanfolyam is véget ér a 16-ik és 17-ik évi életkorral s csak ekkor lép az ifjú lány a világba s lesz «out» azaz kilépő, s «presented» azaz bemutatva.

Ez ideig az atyai házban teljesen tanuló szobájába, a school-roomba száműzve élt, s még szülőit sem láthatta máskor, mint reggelinél vagy lunch-nél.

Több hatalma  van egy angol háztartásban, mint a komornyiknak, mint a gyermekeknek. Megkívánja ezt, maga a rend fenntartása is, mert az angol családoknál kétszer-háromszorta több cselédet tartanak, mint ugyanakkora jövedelem mellett másutt, s ennek aztán néha furcsa eredményei vannak. A ház úrnője például nem kaphat sem egy csésze teát, sem egy pohár italt vagy piskótát a megszabott időn kívül.

Á gyermekek vallás-erkölcsi nevelése a School-roomban kevésből áll. A nevelésnek e része az anglikán egyháznak van fenntartva, csak a hazugság kerülése, a tisztaság és előzékenység azok a hitcikkelyek, melyeket már a nevelőnő hivatva van tanítványai lelkébe oltani.

Igen változatosak az angol ifjú hölgyek olvasmányai, mert csaknem minden regény olyan, hogy bátran a szalon asztalán hagyható, s a család minden tagja végig lapozhatja. Igaz, hogy e regények a szerelem körül forognak, de Angliában a szerelem nem tiltott tárgy a gyermekek előtt, föltéve, hogy illendő formák közt marad, s a hős és hősnő közt házassággal végzi. A mindkét nembeli ifjaknak közös találkozása, és szabad érintkezése a templomban, a nyilvános és magánkertekben, megfosztja e találkozásokat az újdonság ingerétől, de egyszersmind veszélyétől is. Ezért soha sem látjuk az angol kislányt elpirulni, ha véletlenül szemközt találja magát egy fiúval. Egyszerűen ignorálni fogja őt, ha nem volt bemutatva s pajtásaként üdvözli, ha jó ismerőse.

A finishing gorerness kezei alól kikerült és világba lépő angol hölgy sokkal szélesebb és szabatosabb látkörrel bír, mint bármely más nemzetbeli ifjú nő. Ö tudja, hogy életboldogsága attól függ, minő választást fog tenni s erős elhatározása is, maga választani férjét. Az egész angol lánynevelésnek alapvonása az a gondolat, hogy a lány csak idegen a családban, s hogy már holnap is, úgy lehet, elrepülni kénytelen fészkéből, hozomány és bárminemű jogok nélkül s azért rajta áll, hogy jó férjet szerezzen magának.

 

 

GRÓF TELEKI BLANKA V. (1887. 30.493. címlap) Gr. Teleki Blanka született Hosszúfalván 1807-ben. Atyja Teleki Imre, anyja gr. Brunswick Karolina. Előkelőnek, szépnek, gazdagnak született, és egész élete csupa szenvedéssel volt teli, melyeket annyi lélekerővel viselt. Élettörténete: mintha a keresztényüldözés egy vértanújának történetét olvasnók. Valóban az is volt, a hazaszeretet vértanúja, annál magasztosabb, mert fején a hazaszeretet töviskoronájával még a földi örömökről, a szerelem és családélet gyönyöreiről való lemondás dicskörét is egyesíti.

Ifjúságát azzal töltötte, hogy nagy vagyonát, gazdag szellemi tehetségeit egy általa létesített nevelő-intézetnek szentelte. Az az eszme lelkesítette, hogy az akkori idők elmagyartalanodott főúri családjainak leány gyermekeibe magyar honleányi érzelmeket oltson. Így találta öt az 1848-iki forradalom a fővárosban, ahol nevelő-intézetének személyzetéhez tartoztak Vasváry Pál, a később Erdély bércei közt elesett ifjú hős, és Lövey Klára, egy vele rokon lelkületű hölgy, ki aztán később, vértanúságának hü osztályosa volt.

 

 

 

KUFSTEIN VIDÉKE. GRÓF TELEKI  BLANKA RAJZA

 

A világosi katasztrófa után a Szatmár melletti Pálfalván, nővére, gr. Teleki Emma kastélyában elfogatott és Lővey Klárával meg egy tizenhárom éves, Erdélyi Erzsébet nevű cseléddel előbb Nagyváradra, később, szept. 21-én a budapesti új épületbe zárattak. Kétévi vallatás után — melynek erőszakolt szigorából a halálra ítélést várhatták, 1853-ban a grófnő 10 évi, Lövey Klára 5 évi várfogságra ítéltettek. Kufstein várába, annak is legirtózatosabb helyiségébe, a „császár-torony” alatti kő-koporsóba zárattak.

A börtönélet sok mélyen megható részletei között legkiemelkedőbb mozzanat az, hogy előkelő rokonok és a család magas rangú jó barátai buzgó közbenjárásának sikerét ö maga hiúsította meg, azáltal, hogy a várparancsnok jelentős biztatásaira sem volt hajlandó kegyelemért folyamodni.

1857-ben az általános amnesztia folytán kiszabadulva, csak néhány évet élt még. Éppen, midőn az enyhe olasz partokra volt indulandó egészsége helyreállítása reményében, Parisban utolérte a halál.

 

 

KOVALEVSZKY ASSZONY ÉS A TUDÓS NŐK (1889. 4. 62.) Csak pár napja még, hogy világgá terjedt annak a híre, hogy a párisi akadémiának egy matematikai pályakérdésére kitűzött díját, több tudós pályázó elől egy igénytelen nő vitte el: Kovalevszky Zsófia, a stockholmi egyetem mennyiségtani tanárnője. Ritka eset, hogy egy nőt tudományos pályán ily kitüntetés érjen. Nem kevésbé ritka eset az is, hogy ez a pályakoszorúzott nő ily címet ragaszthasson neve után: a stockholmi királyi egyetem mennyiségtani tanára.

Angliában, Oroszországban, sőt nálunk is már évek óta fel-feltűnnek szórványosan a nő-orvosok. Nagy nehézségekkel kellett megküzdeniük, hogy tért foglaljanak pályáikon. Angliában csak úgy volt szabad előadásokat hallgatniuk, ha külön tanfolyamot nyitnak számukra. Mióta az egyetemeken nem boldogulva, külön iskolát alapítottak magoknak "London school of medicine for women” néven. Azóta a törvényhozás is engedett merev álláspontjából., s látva a nagy sikereket, melyeket az új intézmény felmutat, nem habozott felhatalmazni az egyetemi hatóságokat, hogy a tudori kalapot asszonyoknak is megadják.

A nők orvosi és katedrai hivatásának nemcsak a mai kor kedvez, mely kiváltképpen az előbbire az oly fontos és annyira elhanyagolt gyermekgyógyászatban bőséges és alkalmas teret kínál, hanem elismerték ennek jogosultságát a korábbi századok is. Ha ma Kovalevszky Zsófiát a stockholmi egyetem egyik fontos tanszékén látjuk működni, csak száz évvel előbb kell visszamennünk, hogy például a bolognai egyetemen szintén egy diplomás nőt lássunk a természet-filozófiai tanszéken. Ez férjes nő volt, de elég képességgel rendelkezett arra nézve, hogy mindkét rendbeli kötelességeinek egyenlő sikerrel feleljen meg. Pár évvel később ugyanazon az egyetemen a anatómiát tanította nő.

Amerikában, hol a Massachusetts államban még ma is virágzó szalmakalapgyártás megalapítója, 1798-ban egy Metcalf nevű hölgy volt. Hat hónap múlva 500 000 dollár értékű szalmakalapot állított elő, ma pedig a gyár összes forgalma meghaladja a 6 millió dollárt.

A női emancipáció hívei előtt bizonyítékokat szolgáltatnak ezek az adatok a nők szellemi képességeinek hangsúlyozásához. Kovalevszky asszony minden kétséget kizárólag mutatta ki, hogy az emberi ismeretek oly korban is, mely a gondolkozás szokatlan mélységet s a tudás teljes alaposságát tételezi föl, megnyílhat a gyöngébbnek nevezett nem kutató elméje előtt.

*

 

Kovalevszky Zsófia híres matematikus, a párisi akadémia Bordin díjának nyertese, a Stockholmi egyetem rendes tanára.

A_holnap_asszonyai. pdf

 

 

 

EGY SZÉKELY FŐTANODA BUDVÁRI LAJOS (1889. 4. 53.) VALAMINT a középkori várak között különösen a végváraknak volt a legfontosabb szerepük valamely ország megvédésében, azonképpen a tanintézeteknek is. Ezeket Bethlen Gábor fejedelem jogosan nevezett a nemzetiség és művelődés várainak. Belső jóravalóságuk mellett sokszor az a hely is növeli jelentőségét, melyen működnek, s melyről a szellemi világosság, az ismeretek, a nemzeti szellem terjesztésében fáradoznak. A helyi körülmények által is növelt egy ily nagyfontosságú régi tanintézetnek megújított épületét mutatjuk be ez alkalommá] olvasóinknak. Egy főtanodát, mely hazánk keleti határszélén a kultúrának békés harcában valóságos végvár szolgálatát teljesíti. A székely-udvarhelyi református kollégiuma ez, mely már több mint száz év óta végzi áldásos hivatását. Legutóbb jutott abba a helyzetbe, hogy az oktatás és nevelés iránti fokozottabb igényeknek is teljes mértékben megfeleljen.

1772-ben épüli a székely-udvarhelyi ev. református kollégium régi épülete közadakozásból. Bethlen János 1. Apaffy Mihály erdélyi fejedelem kancellárja, egyik leánya, Zsófin emlékére, akit, mint Lázár Imre mátkáját ragadott el a halul. 1670-ben ezer darab arany alapítványt tett ennek az iskolának.

 

 

A SZÉKELY-UDVARHELYI KOLLÉGIUM MEGÚJÍTOTT ÉPÜLETE. Fénykép után.

 

1772-től 1886-ig, tehát 114 évig szolgált a bennlakás es tanítás céljaira ez a Kis   Gergely által emelt régi épület; a második emeletet padlás-szobák pótolták. E padlás-szobákat költségkímélésből csináltatták, mivel 1886. júniusában lebontották e roskatag felső emeletet, és ugyanazon év október havában már az újonnan készült szobákban folyt a tanítás. Nemcsak a második emelet épült újra, hanem az összes helyiségeket is átalakították azzal a 45 000 forint költséggel, melyet a különféle pénzalapok néhány évi fölöslegéből kell majd fedezni. A lépcsőházak egészen újra épültek, a régi szobák ablakai megnagyíttattak, az első emeleti imaterem (és díszterem) helyett a második emeleten még szebb és tágasabb készült, hogy az szertári helyiségekké legyen alakítható, ami meg is törtónt. A megújított épületben 46 helyiség van. Mintegy 160 fiú részére való lakás, 12 tanterem, könyv- és szertári helyiségek, természettudományi és rajzterem, irattár, érem- és tanszertár mind célszerű elhelyezést nyertek benne. Múlt évi október 14-én nagy ünnepélyességgel ment végbe az új épület felavatása.

 

 

 

A BETHLEN-KOLLÉGIUM NAGYENYEDEN (1889. 22. 345. címlap)

A NAGYENYEDI Bethlen-kollégium most június első napjaiban az erdélyi református intézetek tanárainak vándor-gyűlését fogadja vendégéül. Ugyanez alkalomra van kitűzve már négy évvel ezelőtt elkészült és használatba vett új épületének fölszentelése, és két nem rég választott tanárának ünnepélyes beköszöntése is. A jelentős múltú és szép jövőjű intézetet az erdélyi részek magyarsága, felekezeti különbség nélkül, a nemzeti művelődés egyik legszilárdabb bástyájának tekinti. Tanulói egész Erdély területéről, negyedrészben a meglehetős távol eső székely megyékből sereglenek össze. A hagyományos szervezetű együttlakás valamennyijüket befogadja. Személyválogatás nélkül részesednek sokféle kedvezményben, sőt nagyobb részük segélyezésekben is. Olcsóbb iskolázást és több jótéteményt növendékeinek alig nyújt valamely intézet Magyarországon, mint a Bethlen-kollégium. Az intézetet Bethlen Gábor fejedelem székvárosában, Gyulafehérváron, alapította 1622-ben. Híres külföldi tudósokat alkalmazott benne. Ott végezte iskoláit 1648-ban Apáczai Csere János.

A fejedelemnek lengyelországi hadjárata Erdélyre vonja a szultán haragját. A beküldött tatár csorda benyomulván Gyulafehérvárra: dúlásának, pusztításának a Bethlen könyvtára és kollégiuma is áldozatává lesz. Az ifjúság maradványa, vendégképen, Kolozsvárra menekül.

A szétszórt kollégium jövőjét fontolgatva, készítette Apáczai azt az akadémia (értsd: tudomány-egyetem) tervét, melyet Barcsay Ákos fejedelem elibe adott.

 

 

A NAGY-ENYEDI BETHLEN-KOLLÉGIUM ÚJONNAN ÉPÜLT FŐHOMLOKZATA.

 

A Bethlen-kollégium népe négy évig tanyázott Kolozsvárit. 1662-ben Apafi fejedelem úgy rendelkezett, hogy mivel a „Colosvárott plántált Collégiumra ... ez háború és alkalmatlan állapotok miatt, mostan illendő gondviselés nem lehet”, Nagyenyedre, mint birtokainak központjára telepedjék.

Kimagasló alakja a kollégium történetének Pápai Páriz Ferencz (1649—1716), Jeles műve a Dictionarium (latin és magyar szótár), mely 1708-ban, Lőcsén jelent meg először. Nemcsak munkás író, hanem hatalmas cselekvő is. Tanártársával, Kolozsvári Istvánnal 1687-ben Apafi követe a brandenburgi választóhoz, a svéd és dán királyhoz. A frankfurti egyetemen erdélyi ifjak számára, két ösztöndíj alapítását érte el. Nemileg Páriz Pápait tekintik a Bethlen-kollégium most emelt új épületének fundátorául.

Miután előbb a bécsi kormány segélye sikertelenül kéretett a felújítási munkálatokra, az angol segély szerzésére a lépéseket, Stepney lord bécsi angol követ közbenjárásával is, Páriz Pápai Ferencz professzor, s gr. Teleki Sándor, a kollégium kurátora tették. Páriz Pápainak a fia, Imre, később maga is nagyenyedi tanár, ép azon időben az angol egyetemeket látogatta, s atyja utasításai szerint lelkiismeretes buzgósággal járt el az egyházi és világi nagyok pártfogásának kikérésében. Ma már nemzeti kormányunk van, s nem hanyagolhatja el azt az ügyet, melyet a múlt évszázad elején, s mint az eredmény mutatja, a jelenig kihatóan, az angolok rokonszenve mentett meg az elhanyatlástól.

 

 

 

 

Egyház

 

 

 

Zeykfalván a római templom. Kenyérvizy. (1856. 3. 2.) Róma alig másfél százados uralkodása alatt a meghódított Daciában számos királyi városok, imperátori épületek, imaházak, temetkező helyek, színtér, utak, csatornák, fürdők és bányák létrehozója volt. Sehol ezekből annyi ma nem látszik, mint

Hunyad megyében, és a regényes Hátszeg vidékén. Roma letűnt, de műveit itt is bámulja a törpe (?) utókor.  Azt mondja Korvin „történelmi emlékeiben" (Lipcse 1845), hogy a mai kor Rómát mindenekben túlszárnyalta, de a szobrászat és építészetben attól messze hátra áll. Korvinnal tart „Aesthetikájában" Mundt is (Berlin 1845), ki írja: „négy a művészet: a költészet, zene, szobrászat és építészet. Az építészet, lényegesen jelleges művészet, mely rászorítja a lelket, a gondolatot magát az anyagban létesíteni, örökíteni, s mely az eszmét, mint már honosítottat, a valóság világában feltünteti.

Az építészet magát elsőbb mindig imaházaknál tüntette, fel, mert csak ez jellege az igaz isteni igazságnak, s az imaház-építészet mutatja, milyen mérhetetlen hitet nyert az ember Isten közvetlen véle-léte általi képzetében."

 

 

Zeykfalván a római templom

 

Hunyad megyében, a zeykfalvi| római imaház déli oldala áll előttünk; társa látható Demsuson és Osztron. Itt emelkedik a volt áldozókémény, mint hajlott torony. A templom elég tág; ha szűk volt, sem tett bajt, mert a római nép az áldozatot a templom előtti térről is nézte, mint tesz templomi ima alatt ma az oláh. E kémény, mai torony északi oldalaljában metszett kő van illesztve. párkány-cifrázatokkal ellátva, s a köztük levő betűsorokat két görbe botjaikra támaszkodott ifjú láttatik, — mint halál angyalai, sírnemtők, — őrizni.

A templom déli részén látható kőfal-omladék kerek ablakával, annak oldalához illesztett ev. ref. templom volt. Ez előtt félszázaddal teljesen ép, s fedél alatt. Tíz év előtt, mint rajzunk mutatja; ma a volt ref. templom kőomladék. A mai román imaház mellett nem károsodott a reformátusok temploma. Idő és ember megkímélte Róma művét.

Ezt a templomot őseink, a rómaiak építtetek a demsusival s kaláni fürdőkkel egyszerre. Miért szereti a román magát a rómaiak utódának vallani, holott Róma győzte le a dákokat?

 

 

NÉGER KERESZTELÉS. (1887. 22. 368.) Új-Orleansban e hó 8-án sajnálatos esemény adta elő magát egy keresztelői szertartás alkalmával, melyet számos néző jelenlétében néhány Mississippi-vidéki megtérten hajtottak végre, vízbe mártás által. A nézők a folyó partján emelt töltésen foglaltak helyet, melyet korlát zárt el. De a korlát a ránehezedők súlyától leszakadt, s ötvenen beleestek a vízbe. A megfulladtak többnyire gyermekek voltak. Az Egyesült Államok négerei közt nagy gyülekezetek vannak, melyek a felnőtteken úgy tartják végrehajtandónak a keresztelési rítust, mint a Jordán vizében hajdan, vagy az ősi apostoli egyházban. A hívő négerek és négernők áhítatos éneke, a vízkeresztségtől irtózó nézők rémülete, a néger típus sajátságos vonásai egyaránt érdekes látványt nyújtanak. Hogy nem veszélytelen az eljárás, azt az elbeszélt eset is bizonyítja. De a baptisták sokkal jobban meggyökeresedtek Amerikában, s a négerekre sokkal nagyobb hatása van még az ilyen külsőségeknek, semhogy ma még e szokás kiirtására lehetne gondolni.

 

 

AZ ANGOL KIRÁLYNŐ A JUBILEUMI ISTENI TISZTELETEN (1887. 27. 450.) A westminsteri apátsági templom, ahol az angol királyokat koronázzák, és ahol Angol ország legkitűnőbb fiai vannak eltemetve, a parlamenti palota szomszédságában, Londonnak egyik legnevezetesebb épülete. Itt koronázták meg 50 évvel ezelőtt a királynőt, és itt gyűlt össze ez alkalommal egész sereg nevezetes külföldi vendég kíséretében a nagy angol birodalom legelőkelőbb világa. 29 püspök, mintegy száz magas rangú pap, közel ezer főrangú férfi, több száz politikai és tudományos testület büszkeségei. Nagyobb egyletek, felsőbb iskolák képviselői, a legelőkelőbb állami és városi tisztviselők, a gyarmatok képviselői Indiából és Ausztráliából, s mindenekfelett a sok külföldi uralkodó. A hitbuzgó angolok között, a királynő iránti őszinte lojalitásuk dacára, nem egy szó hangzott el, hogy az isteni tisztelet valóságos színjátékká lett, és a híres templom oly színházzá, ahol a kíváncsiak számára még kívül is állítottak fel tribünöket mesés áru ülőhelyekkel.

 

 

VIKTÓRIA ANGOL KIRÁLYNŐ JUBILEUMA ALKALMÁBÓL TARTOTT ISTENI TISZTELET A WESTMINSTER APÁTSÁGI TEMPLOMBAN

 

Tíz órakor megtelt a nagy templom, melynek terjedelmes karzatait is igen előkelő közönség foglalta el. Ezután jöttek a királyi családhoz tartozó gyermekek, aztán néhány távolabbi rokon. Közvetlenül utánuk az idegen fejedelmek, csaknem mind nemzeti öltözetben. Kevéssel tizenkettő után megindult a menet a kapu elé a királynő fogadására. A főpapok a canterbury-i érsek vezetése alatt az előcsarnokba léptek. A díszruhába öltözött királyi trombitások készen állottak, az orgonázó rátette kezét a billentyűre s egy pár pillanat múlva csakugyan megérkezett a királyi menet. Heroldok, apródok és udvari tisztek csoportja után hármasával jöttek be a királyi család tagjai; leghátul a német trónörökös a hesseni nagyherceggel és Keresztély herceggel, utánuk a walesi herceg és testvérei. Ezután jött maga a királynő díszruhában, s egy negyed század óta most először fehér főkötővel.

A szertartás végeztével a körmenet ismét megalakult, s most egyszerre mentek el ugyanazon utón, a melyen jöttek. A királynő után 15 kocsiban jöttek az idegen vendégek, köztük 4 király, 9 trónörökös, más királyi és fejedelmi herceg. A menet utolsó kocsija csak három órakor ért vissza a Buckingham palotába. Este fényes kivilágítás volt az egész városban.

 

 

 

A kurszki zárda. Walusin F. után oroszból. (1888. 17. 274.) A kurszki zárda évszázadok óta arról volt híres, hogy abban leginkább elbukott államférfiak s egyéb nagyságok kerestek menedéket az élet viszontagságai elől. Nagy Péter cár avval a kiváltsággal ruházta fel, hogy a zárda kapuja még az uralkodó ház tagjai előtt sem nyílt meg, a főnök engedelme nélkül. Ki a szent hely küszöbét átlépte, kit a barátok kenyérrel és sóval megkínáltak, azt onnan semmiféle világi hatalom többé ki nem zavarhatta, ha még oly gonosztevő is lett volna.

Kurszk megtartotta kiváltságait, mindaddig, míg Miklós cárnak eszébe nem jutott, hogy nagy elődje adományának végére jár. Egy szép napon első hadsegédjének, Adlerberg grófnak meghagyta, hogy a kurszki zárda főnökét, Xeniont azonnal rendelje fel Szent-Pétervárra.

Ideje már, hogy a kurszki nevetséges kiváltság komédiájának vége legyen – mondta a cár. A törvény nem ismer kivételt, s nem szeretném, ha maholnap holmi közönséges gonosztevők, kiket a büntető igazság keze azonnal nem tudott utolérni, nálad elbújhatnának. Tudom, hogy azok közül, kik ellenem trónra léptem után fellázadtak, néhányan most is Kurszkban tartózkodnak, míg sokkal kevésbé bűnös cinkostársaik a hóhér kezébe kerültek. Akarom, és parancsolom, hogy ilyesmi többé elő ne forduljon. Mihelyt haza értél, azonnal küldd vissza Péter cár kiváltság-levelét.

Miklós cár, kivel ily hangon soha senki sem beszélt az életben, mint Xenion, becsengette a szolgálattevő tábornokot, báró Benkendorff-ot. — Nikolaj Petrovics! Vitesd ezt a bolond pópát Sachovszkoj-hoz; te pedig holnap reggel Kurszkba indulsz, honnan valamennyi barátot ide fogsz kísérni. A zárdát aztán be kell zárni.

Benkendorff  Kurszkba érve, hiába döngette a zárda kapuját. Válaszul azt nyerte, hogy a barátok Xenion sajátkezű rendeletét követelték, kinek engedelme nélkül senkit be nem bocsátanak. Benkendorff meghagyatott a tábornoknak, hogy még egyszer szólítsa fel a barátokat a rögtöni indulásra, ha pedig továbbra is megmaradnának határozatuk mellett, erőszakot kell használni. Benkendorff a városon kívül fekvő zárdához sietett. Itt azonban még a kapu felső részében levő kis rácsos ablakot is beszegezve találta. Hiába döngette a kaput, senki sem mutatta magát. Mielőtt az első fejszecsapás megtörtént volna, iszonyú robbanás rendítette meg a levegőt, és a kurszki zárda romba dőlt. 250 ember lakott a zárdában, ezekkel együtt Benkendorff tábornok. Mirski ezredes és 89 katona vesztette életét. Honnan került annyi puskapor a zárdába, azt nem lehetett kideríteni. A zárdában lévő nagybecsű könyv- és okmánytár, nemkülönben a milliókat érő ikonok és különféle arany és ezüst, drágakövekkel kirakott edények szintén elvesztek. Xenion a börtönben halt meg. Miklós cár pedig csak azt restellte, hogy a szerinte hanyagul eljárt Benkendorffot nem küldhette Szibériába

A kurszki zárda helyén jelenleg egy nagy laktanya épült. A babonaságra hajlandó ó-orosz legénység mindenütt az elveszett barátok kísérteteit látja. Minden szigorú büntetés daczára, még nem sikerült a dolog elejét venni, sőt híre jár, hogy a laktanyát fegyházzá fogják átalakítani.

 

 

LAVIGERIE BIBORNOK, A RABSZOLGASÁG ELTÖRLÉSÉNEK APOSTOLA (1889. 2. 21. címlap) A mohamedán világnak a kereszténység elleni nagy érdekharca szoros összeköttetésben áll a rabszolgaság kérdésével. Hiába irtották ki a nemes Lincoln és társai ezt a rettenetes társadalmi fekélyt az Egyesült Államokban, hiába küzdöttek annyian az emberiség szégyenének eltörlése érdekében: a mohamedán világban a rabszolgaság ellen legkisebb gát sem emelkedett. Most Afrikában még élénkebbé tették a rabszolga kereskedést.

A rabszolga kereskedés szomorú emelkedésének tudata mind világosabbá lett, s egyre nagyobb körben keltett fájdalmas visszhangot. Ebben az időben kelt fel egy apostoli buzgalmú férfiú, hogy új keresztes hadjáratot hirdessen egy már-már általánosan érzett közös emberi bajnak tűzzel-vassal leendő kiirtása érdekében.

 

 

LAVIGERIE BIBORNOK. BONNAT FESTMÉNYE. Az «Illustrazione Italiana»-ból

 

Lavigerie Károly Martial Allémon, Algír érseke, karthágói bíbornok, s Afrikának apostoli prímása. Aireben, Calais közelében született. Mint Afrika prímása az itt letelepedett római katolikus misszionáriusok nagyobb részének felügyelője. Az egész világrészben megbízható összeköttetésekre tett szert, a Szahara pusztájából, a Niger és Zambézi környékéről, a nagy tavak vidékéről egyaránt hű tudósításokat kapott, s ezek a tudósítások valódi buzgalmat és lelkesedést keltettek föl benne az emberiség nagy ügye iránt. A párizsiak nagy kitüntetésekkel fogadták az emberbaráti eszme modern apostolát.

A főpap Parisból Belgiumba, legutóbb Bécsbe is ellátogatott, ahol apostoli agitációját folytatta. Még a protestáns angolok között is hatással emelte föl szavát. a pápa 300 000 lírát ajánlott fel az új keresztes hadjáratra. Róma lelkes népe közül száz és száz ifjú vitte az agghoz hódolata jeléül kardját, hogy a rabszolgaság ellen folytatandó háborúban részt vehessenek.

Századunk nagy tettei között is ott lesz az ő beteljesült eszménye, bizonnyal a legnemesebb: az emberi méltóságot oly annyira meggyalázó rabszolgaság végleges megszűnése.

*

Charles Martial Allemand Lavigerie (1825–1892)

 

 

KOLOZSVÁR. (1887. 38. 623.)…Mindenki vetélkedik abban, hogy a koronás királynak méltó fogadtatása legyen, s hazájának második fővárosában otthon találja magát. Sokszoros ünnepiességekkel várják és fogják ünnepelni, bár mindenki érzi, hogy adós mégis csak a város marad, mert a királylátogatás maga lesz a legszebb ünnep. Még egyszer — rövid három napra bár — fölvillan, fölújul hát a régi fejedelmi város hagyományos fénye. Utcáin, közterein föléled az a régi pompa és dicsőség, mely falai között hajdan lakozott. Vendéglátó székhelye lesz a fejedelmének.

Fennállásának 400 esztendeje épen a múlt esztendőben tölt le s Mátyás király temploma (mert ő építtette 1486-tól kezdve a minoriták részére) ma is sértetlenül fönn áll. Óriási hajóját, mely teméntelen embert befogad, sehol sem támogatja egyetlen oszlop sem. A hatalmas ív a levegőben kulcsolódik össze, amit építészek és régészek már sokszor megbámultak. Volt aztán jezsuiták s később a ferencrendiek kezén is, kiknek szerzete a szomszédos református kollégiumot lakta akkor, s Bethlen Gábor adta a reformátusoknak,

 

 

KOLOZSVÁRI KÉPEK. A KEGYESRENDIEK TORDA-UTCAI TEMPLOMA

 

A Torda utcai csinos külsejű kéttornyos templom, mely a kegyesrendieknek most már egyetemmé vált líceumával szorosan össze van építve, még aránylag régibb. A vallásos Mária Terézia jótékonysága segítette elő építtetését. Alapkövét 1718-ban Mártonffi György erdélyi püspök tette le. Ez ünnepélyen, valamint a felszentelésen is hat évvel később a hírneves jezsuita: Gyalogi tartott a krónikák följegyzése szerint fényes szónoklatot, fölszentelvén az egyházat a szent Háromság tiszteletére. A kegyes Mária Terézia két magyar és egy német hitszónoki állomást szervezett az egyház számára, de azokat fia, József nemsokára eltörölte. A mi magát a templomot illeti, az belől nem mutat föl semmi különös érdekességet. 8 oltára van, aranyos kórusai, melyek hajdan, még most is láthatólag, aranyos cifrázatokkal voltak díszítve. A templom, mint valamennyi kolozsvári egyház, egyszer szintén leégett, mégpedig 1708-ban. Ekkor harangjai egyen kívül mind elolvadtak a rettenetes tűzben.

 

 

A nagyszombati jezsuita templom (t/muveszettortenet-10-evfolyam/ google)

Magyarország legelső barokk építészeti emléke is a jezsuiták számára épült: a rend irányítása alatt működő nagyszombati egyetem templomát Esterházy Miklós nádor építtette 1629-1637 között. Építőmestere Pietro Spazzo volt, egyike azoknak a jól képzett olasz művészeknek, akik a kor szakban nagy számban vándoroltak észak felé, s a német birodalomban, Közép-Európában munkát vállalva jelentősen hozzájárultak a barokk művészet elterjedéséhez. A nagyszombati templom esetében persze az építészeti forma alapvető sajátosságai már adottak voltak, hiszen ha a jezsuiták templomot építettek, majd mindenütt a téralakításnak azt a rendszerét követték, amelynek mintáját rendjük központjának temploma, az Il Gesu nyújtotta. Ugyanakkor mindig nagyon rugalmasan alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz, s az Alpoktól északra eső vidékeken építkezve templomaik formáját is többnyire az itteni építészeti szokásokhoz igazították hozzá. A nagyszombati templom közvetlen mintaképe is egy ilyen, a helyi építészeti hagyománnyal összebékített emlék, a bécsi jezsuita templom volt, amelyet néhány évvel korábban II. Ferdinánd császár építtetett. Kissé módosított séma szerint az itáliai példákon megszokott kupola helyett az északi hagyományoknak jobban megfelelő homlokzati toronypár uralja a templom külső tömegét.

 

 

A NAGYSZOMBATI JEZSUITA TEMPLOM.

 

A templom belső tere széles, dongaboltozatos hajójával és a hozzá kapcsolódó kápolnasorral a római mintára emlékeztet, de a kápolnáinak oltárait nem a hosszfalaknál, hanem a szentély felé eső válaszfalak előtt állították fel, így azok a templomba lépő előtt egyetlen látószögből feltárulkozó, egységes sort alkotnak. Mivel kupolát nem építettek, elhagyták a négyezeti teret is, így a templomban a hajó és a szentély határvonala alig észrevehető, inkább csak az alaprajzon látszik. A tér teljes hosszát átfogó dongaboltozat, a hajó falának ritmikus, árkádíves tagolása, a hajó és a szentély oldalfalainak megszakítás nélkül végigfutó párkánya akadálytalanul feltáruló, egységes tér érzetét keltik: a hajó egyenesen torkollik a szentélybe. Az építészeti tagolás a liturgikus tér gyújtópontjába, a hatalmas képfalként megjelenő, diadalívszerű főoltárra vezeti a tekintetet. A szószék a szentélyhez legközelebb eső hajópillérre került, ami a prédikáló papot a hívek gyülekezőterébe viszi. Hogy a kéttornyos, kápolnasoros típus mennyire összhangban állt a korszak liturgikus igényeivel, az a népszerűség is mutatja, amelyet a nagyszombati templommal meghonosított forma a magyarországi templomépítészetben közel egy évszázadig élvezett, s nemcsak a jezsuiták, hanem más szerzetesrendek körében is.

 

TORDA VÁROS ÉS KÖRNYÉKE (1889. 24. 379.) A magyar királyok közül sokan adtak kiváltságokat a városnak, főleg só-vágóira való tekintettel. Hunyadi János és fia, Mátyás nem egyszer fordultak meg Tordán. Mátyás király itt törte meg épen a hazára nézve már-már fenyegetővé váló elfajult gőgös oligarchiát. Az 1514-iki pórlázadásban Torda is részes volt, s ezért kiváltságait, s jogait Ulászló király megszoríttatta. A nemzeti fejedelmek különösen kegyelték, kivált Zápolya János, kinek neje, Izabella fiával, János Zsigmonddal hosszú ideig tartózkodott ott, s fejedelmi udvart és várkastélyt is emelt. Innen lépett a trónra Bethlen Gábor fejedelem, innen indultak ki hadaikkal a török ellen Hunyadi János és Mátyás, innen I. Rákóczy György is. Ámde a fejedelmi lak, különösen 1818-diki kontár átalakíttatása után, ma már ki van vetkőztetve eredeti formájából. Csak a délkeleti és délnyugati szögletbástyái állnak még a szabálytalan alakú várkastélynak.

 

 

AZ Ó-TORDAI REFORMÁTUS TEMPLOM

 

Még a kastélynál is előbb épült Orbán Balázs nézete szerint a harmadik nevezetes ódon építménye Tordának, a református templom. Amannak úgyszólván magvát képezte, mint ahogy a hajdankorban az erődök a templom körül épültek, vagy pedig a meglevőkben később templomot emeltek, hogy így a védelem feladatát az erős Isten oltalma alá is helyezzék. E templom eredetét sem lehet egész biztonsággal meghatározni. Némelyek szerint a katolikus korban Szent-Márton templomának hivatott. Mások szerint, s ezt az egyház jegyzői könyvei is tanúsítják, a Keresztesek-temploma állt itt. Tény az, hogy a reformáció után az apácák és szerzetesek elűzetvén, a templom előbb a lutheránusok, majd a reformátusok kezébe ment át.

A díszes portál, mely a legszebb műalkotások közé tartozik, a tordai ref. templomnak is fő nevezetessége. „A kapuzat — írja Orbán Balázs — egész testével kirúg a templom homlokzatfalából. Nyílása eredetileg csúcsíves volt, de azt is átvezették. Tetejét befalazván, egyenes záródásúvá alakították át, de megmaradt igazi épségében tágnyílású béllelete, melynek szép tagozata kirívóan tűnik ki a rákent vastag mészrétegek burka alól. E kapubélés ötsorosán van igen szép árnyhatással tagozva, hat nagyon tág nyílású horony közé három testes henger és két körte-tag van befoglalva, melyek a felső csúcsműves záródásnál is folytatva vannak, s az alsó tagozattól kidudorodással vannak elkülönítve, mely kidudorodás szépen idomított növény dísz-fonadékával ékeskedik.” A templom építésének idejét szerzőnk a gótika kezdetére, vagyis a Zsigmond uralkodását megelőző korszakra teszi.

 

 

A zsicsai koronázási templom (1889. 33. 532.) A szerb cárok ősi koronázó helye, hol Sándor király ez év július havában Mihály metropolita által királlyá fölkenetett. Termékeny sík közepette fekszik, melyet az Ibar habjai öntöznek. Ötszáz év telt bele, míg most ismét tanúja lehetett a hat szerb cár koronázását látott Zsicsa, ifjú királya ünnepélyes felavatásának. A templomot az első koronás szerb fejedelem, István király és fia, Radoszláv alapították a 13-ik század első tizedében, szent Péter és Pál tiszteletére. Csak az itt székelő első szerb érsek, szent Száva fejezhette be 1220-ban. Azután sokáig, egész 1856-ig romban hevert a történelmi emlékű templom.

Mai alakjában a templom magas kupolájú főépületet mutat félkör alakú apszissal, mely északra és délre boltozatos négyszögű keresztszárnyakba nyílik. Észak és dél felől alkalmazott, s félkörű fülkékkel és kis pitvarokkal ellátott kápolna található, melyeket kívülről két kerek torony fed. Az épület nyugati falához támaszkodik egy nagy romladozó csarnok, homlokzatán épen maradt toronnyal. Ennek kapuközében láthatók a királyi alapítók képei. A nagy kapuzat dobjában levő kép a trónoló Máriát tünteti fel, ölében a kis Jézussal, angyalok által emelve, két oldalt gazdag öltözékű szentek és világiak csoportja. A kompozíció, a színezés és a ruházati motívumok olasz mesterre vallanak. Újabb tárgyai a régi templomnak egy Janityije püspök által ajándékozott szép művű márvány oltár, és az Oroszországból származó tabernákulum, az úr teste elhelyezésére, valamint több gazdag kötésű evangélium. A nagy múltú templom egész keleti pompáját kifejtette volt az ünnepélyes szertartáson, mely alkalommal Sándor király fölkenetett. E szertartás alatt 101 ágyúlövést sütöttek el.

 

 

 

 

 

Színház

 

 

 

II. Rákóczi Ferencz egy párisi színpadon. (1886. 8. 129.) A múlt héten a Bouffes Parisens-ben operettet adtak elő, melynek fő alakja Rákóczi, a magyar szabadsághős. A darabban azonban Rákóczi Ernőnek hívnak. Az operett szövegét Armand Liorat és Albert Fonteny írták, zenéjét Francis Chassaigne. A Figaro azt mondja, hogy a szövegírók terve, midőn a nagy magyar szabadsághősből, ki véres csatákat vívott népe függetlenségéért, akartak operett hőst faragni, nem volt merészebb, mint Mascarille marquis terve, aki Franciaország történetét madrigálokba akarta foglalni.

Az operett Rákóczijának nincs más dolga, mint hogy Nadgy (Nagy) kisasszony, egy árva leány után futkosson, kit örökbe fogadott az osztrák császár és hercegnőnek nevezett ki. A császár a kisasszonyt egy fiatal főúrhoz, Rosenberghez erőlteti nőül. De Nadgy ép oly kevéssé szereti Rosenberget, mint Rosenberg őt. Nadgy Rákócziba szerelmes. A császárnak azonban engedelmeskedni kll. Megegyeznek tehát abban, hogy színleges házasságot kötnek. De Rosenberg szerelmes lesz az egy napra elvett Nadgyba, s nem akar válni. Ekkor kisül, hogy Nadgy kisasszony nem egyéb, mint Tekéli, az utolsó magyar király leánya.  Rákócziban felbuzog a hazafiság. Elfogja Rosenberget s Nadggyal együtt megszökik Magyarországba. Itt nagy hadsereg s lelkes nép várja. Elfoglalja Pestet, a nép felismeri Nadgyban Tekéli leányát, kikiáltja Rákóczit királynak, feleségét királynénak, akik még most is élnek, ha meg nem haltak. Ez a mese, mint látszik, eléggé bolondos. De hát a mai nap ezt már a párisi lapok is felismerik, s mind azt mondja, hogy a mese bolond s igen kedvezőtlenül szólnak a műről, mely a közönségnek sem tetszett. Az operett zenéjében előfordulnak kuruc nóták, sok csárdás, a Rákóczi- és egy cseh induló. A színpadon kurucok is megjelennek, kissé pogány egyenruhában. A színlapon ily magyar neveket lehet olvasni: Tagaras, Ladislas, Niklos, Nadgy, Paprica. Az operetté címe „Rögtönzött házasság.” A «Temps» ily megjegyzést tesz az előadásról szóló tudósításához: «Jó választás volt-e Magyarország egy hősét, Rákóczi Ferencet, a Bouffes-Parisiens c. operett tárgyává tenni? Nekünk úgy látszik, hogy nem, és az általános benyomás a mienkkel egybehangzó. Fáradság nélkül ilyen vagy amolyan személyiséget lehetett volna találni, mely kisebb jelentőségű.

 

 

Bayreuth és a Wagner-színház (1886. 32. 518.) Bayreuth csak felében a jövőé, másik fele a múltba nyúl vissza, annak sötét emlékeivel, fejedelmi mondáival, fényes ünnepélyeivel. Az Ermitage*-ban még kísért a hírhedt fehér asszony árnya, a gyilkos Orlamunda grófnőé, kit Albert herceg iránti szerelme vitt kárhozatra.

Régente az udvar itt a nyári hónapokon át valódi remete-életet élt, innen az «Ermitage» neve is. Kicsiny, az erdőben szétszórt remete-lakokban laktak az udvar tagjai, barna remete-csuhákban, az őrgróf maga volt elöljárójuk s kunyhójára alkalmazott haranggal adott jelt az összejövetelekre. Ilyen apró szeszélyekkel ölték az időt e kis világ urai itt, a mesterséges grották, templomoknak, parkoknak és vízműveknek közepette, melyek közül csak a sokszínű palakőből készült ragyogó naptemplom 100 000 frt-ba került.

Jean Paul városának neveztük Bayreuthot. Nem mintha a mély kedélyű német költő bölcsője itt ringott volna, de szívesen látogatott, mint gyermekifjú ide. Végre vágyai által vezérelve itt telepedett meg, huszonkét évig maradt a város egyszerű, igénytelen polgára, melynek temetőjében fekszik teteme.

A müncheni «Residenz-theater»-en kívül ma sincs párja a bayreuthi operának. Ezért fordította Wagner feléje figyelmét. A gépek és díszletek iránt táplált azon igényeknek, melyeket ez a zenei mágus megkívánt, a XVIII. század építkezésének minden fényűzése sem felelhetett meg. Azért kellett a wagneri operák bemutatására egy egészen sajátszerű épületet emelni, mely tíz év előtt fel is épült, s immár évek óta célpontja a wagneri zene zarándokló híveinek. A bajor keleti vasúton érkezve Bayreuthba, jobbra a pályaudvartól vezet az út emelkedőn a Wagner-színházhoz, gyönyörű kilátással egyfelől a városra, a Majna-völgy elszórt falvaira, háttérben a Fichtel hegység kéklő magaslataira. Nyugaton a frank Svájcra. Kétoldalt felől étkező-helyiségek csatlakoznak a színházhoz, fehér vászonnal sátorszerűen díszítve 1800 vendég befogadására. A színház mögött festőterem és gépház foglal helyet, hol egy gőzgép gondoskodik a szcenikai eszközök előállításáról.

Roppant nagy az a tér melyet a zenekar elfoglal. A legjobb német színházi zenészek közül 120 van itt összeválogatva, s köztük hírneves magánjátékosok. Felülről a színpadról csak a karnagy s a felső hegedűsor látható. Ez elmés berendezésnek, a kitűnő akusztika mellett, hatása valami elbűvölő. A hangszerek legnagyobb lármáját is uralja az énekes hangja minden erőfeszítés nélkül. Ez évben is sok látogatót gyűjtöttek a Wagner-előadások e remek színházba, mely Wagner eszméjét a legapróbb részletekig megtestesítni volt hivatva.

 

*francia: remetelak

 

 

A POZSONYI SZÍNHÁZ. ADORJÁN SÁNDOR.  (1886. 42. 675.) Hazánknak egyik legérdekesebb városa Pozsony. Mint régiség is annyi emléket bír fölmutatni a történelemben, mely a várost és különösen épületeit fölöttébb nevezetessé teszi. Mint modern város is bír olyan tulajdonsággal, melyek folytán kiemelkedik a többi hasonló rangú városok közül. A város nem nagy, de annyira nagyvárosias, hogy szinte Budapesttel mérkőzik. Ligete gyönyörű, s bár olyan nagy, hogy háromszor akkora lakosságot is megbírna. Fogadói annyira előkelőek és európaiak, hogy Budapesten is elkelnének első rangúaknak. Üzletei, kávéházai a civilizáció minden kellékével föl vannak ruházva. Mindezt összevéve tetőtől talpig német. A szíve, az magyar.

Építettek a maguk költségén egy gyönyörű színházat. Játszanak benne németül, legalább most, amikor a java évad van. A magyarok majd jöhetnek oda, amikor már megunták a színházba járást, megbukni. Keglevich gróf nagylelkűségéből ki tudták vinni, hogy a fővárosból öt napra átengedtük a nemzeti színházunkat meg az operánkat.

 

 

A POZSONYI SZÍNHÁZ. Kozica E. fényképe után rajzolta Bőrre Tivadar

 

Előtte a legszebb tér terül el, olyan hosszú, mint a Széchenyi-tér, s széles akár az  Erzsébet-tér, körüle a legpompásabb házak, előtte gömbölyű kis sétány, hosszú, hatalmas platánsorok, két percre a Duna. A színház a legtisztább olasz renaissance stílusban épült, a bécsi Fellner és Helmer cég tervei nyomán. Elől hatalmas, derült loggiával, tetején szép, büszke kúppal, melyet könnyed, merész faragású szoborcsoportok emelnek a magasba. Nézőterére összesen 1200 ember fér el. Ebből esik a földszintre 14 páholy, 215 ülő- és 153 állóhely, az I. emeletre 23 páholy, a II. emeletre 16 páholy és két óriási színészpáholy, továbbá 102 erkélyszék; a III. emeletre 201 ülő, és 56 állóhely. Az amfiteátrum olyan meredeken van építve, hogy a színpadtól minden nézőt szinte derékig meg lehet látni. Jókai szép prológját a Vasárnapi Újság is közölte.

 

 

Színészek

 

 

Vándorkomédiások (1886. 30. 479.) Esemény számba megy, ha az országos vásárok közeledtével előterem a földből valami vándortrupp, s egy borongós délutáni szürkületben bevonulást tart néhány gyékényes rozzant szekéren diadalai jövő színhelyére. Dob-puffanás és trombita-harsogás közt pattog vígan az ostor a direktor kezében, végig a főutcán, melynek mindkét oldalán egyszerre feltárulnak az ablakok s kíváncsi arcok bukkannak ki a zöld muskátlik mögül, hogy megcsodálják azt a rendkívüli alkalmatosságot, mely hamar általános forradalmat idéz elő a lakosság apraja-nagyja közt.

A bohóc vörös parókájával s nyers roastbeef színű kötött trikójában mindenféle nevettető fintorokat vág s a felharsanó ujjongás még nagyobb vérszemre lobbantja művészi ambícióját. Büszkén, összefont karokkal mutatja hatalmas izmait egy termetes atléta s egy pár kisebb-nagyobb gyermek, mely a művész-családhoz tartozik, kopott aranyos ruhájában, csilingelő réz-fityegőivel ugyancsak irigység tárgya az egykorúak előtt.

Nemsokára a bódé is fel van ütve s néhány sebtében leszúrt pózna, pár faragatlan deszka egymásra keresztbe fektetve, tetejébe a toldott-foldott ponyva, lefeszítve erős kötéllel, egy durva pokrócz bejárat gyanánt, helyet adva a pénztári asztalnak is, mely mögött termetes dáma, hirtelenszőke hajjal s erős mecklenburgi kiejtéssel, ollóval nyirbálja a kis papírszeleteket, miközben olykor édeskés mosollyal szólal meg: «Tessék, tessék herreinspazieren!» — s kész a cirkusz. Oh tündérvilága gyermeki vágyainknak, mikor otthonról ellopózva, egy krajcár nélkül zsebünkben, szorongó szívvel jártuk körül festetlen deszkaalkotmányodat, keresve a hasadékot, melyen át kíváncsi szemeink elleshetnének egy fénysugarat abból a tarka világból, mely ott zsongott, zsibongott. Tompán hangzik ki a harsogó kacaj a mély ülésű zárt padokból, mint egy mesés világból, melyből kitilt szakadozott felöltőnk zsebeinek rideg pénztelensége. Pedig hogy tolul, rohan, vonz felé minden érzékünk s gondolatunk, melyet az ifjú képzelet dús színekkel festett ege ragyog be!

A karzati anyókák váltig is erősítik, hogy ki van véve a hasából a csont. Érzékenyebb delnők sikongatnak és elfödik szemeiket, de a kegyetlen direktor egy iskolamester szigorúságával veti rá mord szemeit s ostorpattogásaival még nagyobb sebességre nógatja lovát. Pedig ki tudja, apai szívében mennyi aggály és gyötrelem, mennyi keserű önvád és szánalom küzdenek s fojtogatják egymást, míg egy darab kenyér jóllakatja őket, hogy másnap és mindennap újra támadjanak. Csak mikor vége a mutatványnak, simogatja meg a gyermek göndör fürtös fejét, kit most felriadó taps között egész cukorözön, koszorú fügék, narancsok fogadnak a nyalánkságok tengerével. Még az esetlen bohóc is, lehetetlen színekre mázolt vigyorgó arcával, röhögtető durva tréfáival, melyekkel a szüneteket kitölti, komikus előkelőséggel gratulál a parányi apróságnak, s aztán valami irtóztató keveréknyelven kopott élceket gyárt a legfelsőbb szférák mulattatására.

Majd ütött-kopott gitárral kezében, énekbe kezd, opera-áriákat parodizál, veri a mandolint, a citerát, s végül, hogy a közönség nemzeti hiúságának is kedvezzen, magyar dalba fog. Persze hogy végét nem ér a sok újrázás, és «hogy volt»-ozás. a cirkusz tagjainak gyerekei is olyan jó ízűket nevetnek, mintha maguk is értenék, mi benne a vicc. Pedig még hátra van a késnyelés és az égő csepű rágása. Ez is az ő forsza. Markolatig tolja kardja pengéjét kitátott torkába, száz öles szalagokat húz ki belőle. Eszi a csepegő szurkot egyre-másra, mintha lekváros gombóc volna. Aztán mosolyogva hajtja meg magát, s visszavonul a szőnyegfal mögé, köszönetet mondva a közönségnek s kéne a további pártfogást.

Odabenn reszketve törli le izzadságát, mely fakó tömeggé folyik arcán a festékkel, s míg a kenőcs szagos zsiradéka tisztára mossa ráncos bőrét, megmutatja rajta a halálsápadtságot, mely gyötrő szenvedések jele. Szédülve támaszkodik a falhoz, meztelen melle nehezen piheg, s fonnyadt ajkai színtelenre válnak. A szegény Auguszt rosszul van. Rosszul van, s ki tudja? Vajon nem következik-e már holnap talán az a bizonyos «visszavonhatatlanul» legutolsó előadása?

 

 

EGY ÖNGYILKOS MAGYAR MŰVÉSZNŐ ERDŐSSY EUGÉNIA.(1886. 43. 695.) A színművészi pályán szépen indult tehetséges fiatal magyar nő szomorú végéről hoztak nemrég jelentést a berlini hírlapok. Erdőssy Eugéniát, ki művészetével meghódította a berlini színházlátogató közönség kegyét, gyilkos golyótól szétzúzott fejjel találták meg holtan az ottani állatkertben. A méltatlanul megsértett női méltóság fölötti elkeseredés adta kezébe a fegyvert, mely ifjú életének véget vetett. Attól jött a bántalom, a kitől legkevésbé várhatta, s a kitől az leginkább fájhatott: vőlegényétől. Ezzel egy év óta jegyben járt, s ez bizonyára csak a viszony fölbontásának ürügyéül illette oly alávaló váddal, melyet szűzi szemérme el nem viselhetett. Azzal az agyába röpített golyóval vágta rágalmazója arcába a megdönthetetlen cáfolatot.

Erdőssy, valódi nevén Biba Eugénia, Nagykanizsán született 1855-ben, s Berlinben nyerte ki-képeztetését. Első fellépteinek színhelye 6—7 év előtt még a budapesti népszínház volt. Sokan fognak még emlékezni nyúlánk alakjára, bájos arcára, kifejező szemeire. Különösen "Székely Katalin”-ban, Erkel Elek operettjében, «Favartné»-ban, «Titilla hadnagy»-ban s az „Útszéli grófkisasszony”-ban, játszott sok sikerrel. Külföldi impresszáriók figyelmét is magára vonta. Így került Budapestről Bécsbe az An der Wien színházhoz: hol Strauss operettjében, a „Királynő csipke kendőjé”-ben a király szerepével aratott tetszést, bár a német nyelvet ekkor még nem bírta tökéletesen. A bécsi színpadot a berlinivel, ezt a hamburgival, hannoverivel, s majd ezt újra a berlinivel cserélte fel a Walhalla színháznál, hol mindvégig maradt.

*

 Erdőssy (Biba) Eugénia („Bibike”; 1855–1886) énekesnő. Öngyilkosságba menekült.

 

 

EGY MŰVÉSZ EMLÉKEIBŐL ROSSI (1889. 18. 290.) «Szinte szégyellem elbeszélni, — így ír, — mily kosztümben léptem színpadi ifjúságom alatt «Franesca»-ban mint Paolo a közönség elé. Egy szál jelmezem sem volt, mely csak némileg is megfelelt volna. Mit tegyek? Este «Francesca» volt előadásra kitűzve, és pedig előreláthatólag tele ház előtt; én pedig ott álltam és törtem agyamat a kosztümkérdés felett. Egyszerre eszembe jutott, hogy anyám, még egész kis fiú koromban, a «soha zavarba nem jövő apát urnák» nevezett el, mivel semmi sem hozott ki sodromból, és mindenre volt feleletem. Kinyitottam ládámat, s így szóltam magamhoz! „Apát úr, most gondold meg, vedd fontolóra, és találj valamit amibe a «Riminiek» Paolóját öltöztetheted." Kerestem, kerestem, kutattam, s egy vörös gyapot alsónadrágot találtam. Nagyon jó. Ezt vettem trikó helyett, hozzá pedig egy pár csizmát. De ezek egész modem kinézésűek voltak, meg kellett próbálnom antikká változtatnom. Tovább kerestem és két darab kártyapapírt találtam, szétdaraboltam, összevarrtam és megcsirizeltem, aztán befeketítettem fénymázzal. A lovagcsizma felső része most már szintén megvolt. De hát az öltöny!...”

 

 

ROSSI NEVEZETESEBB SZEREPEIBEN.

Machbeth; Lear király; Othello; III. Richard; Nero; Shylock

 

A berlini királyi színjáték főintendánssága úgy határozott, hogy a királyi operaházban előadandó darabok «Otelló», "Hamlet” és «Lear király» legyenek. A színház összes készlete gépezetekben és színpadi berendezésekben rendelkezésére adatott a társaságnak, hogy a nevezett három remekmű méltóan bemutatható legyen.

Rossi művészi előkészületeiben s az ezek gyanánt szolgáló próbákon a legaprólékosabb pontossággal szokta kidomborítani minden szcenikai eszközzel szerepeinek hatását. Nagy részben ennek köszönheti sikereit is. Amint Hamletben a vívási jelenetben Laertes-sel a legplasztikusabb mintát szolgáltatják mozdulatai egy szobrásznak, amint Ofélia sírjánál a kétségbeesés szavaiban tör ki: «E l'amor di quaranti mille fratelli, non avrebbe potuto equalare il mio amore!» (Negyven ezer testvér szerelme összefogva nem ér az enyémmel). Legfőképp hires monológjában a jobb színfal mögül előrelépve, s egy pillanatig mozdulatlan maradva, fájdalmas hangon kezdi: «Essere — or» — (Lenni vagy —). s itt habozva, kínos tépelődés közt megáll, hogy szünet után önmaga előtt megdöbbenve, küzdelemmel tegye hozzá: „Non essere” (Nem lenni).

 

 

Zene

 

 

 

LISZT FERENC LONDONBAN. (1886. 17. 269.) Mint kevéssel előbb Parisban, úgy most Londonban is a zenei idény legnagyobb nevezetességét Liszt Ferencz látogatása képezte. Negyvenöt éve annak, hogy nem fordult meg a Themze melléki nagy világvárosban ,s hatvan éve, hogy először játszott mint kis fiú IV. György király előtt. E látogatás emlékét elevenítette föl benne e napokban Viktória királyné is, mikor windsori kastélyába meghívta. A fogadtatás, melyben Liszt Londonban részesült, sem szívélyességben, sem lelkesedésben nem maradt alatta a párizsinak. A legelő körök versenyeztek a kegyért, hogy a világhírű művészt termeikben fogadhassák. A legcsodálatosabb, hogy a 75 éves agg vasalkata ifjúi rugékonysággal állt ellent a zajos ovációk izgalmainak. S bár elhatározását, hogy nyilvánosan nem játszik többet, itt sem szegelte meg, de magánkörökben annál szívesebben hallatta utolérhetetlen művészetét. Míg Erzsébet-oratóriuma, melyet Londonban is előadtak, a nagy közönségnek nyújtott rá alkalmat, hogy tisztelete és csodálata jeleivel halmozza el a mestert.

 Londoni tartózkodását némileg a magyarság ünnepévé is avatta a Duka Tivadar hazánkfia által tiszteletére adott estély, folyó hó 12-ikén. Körülbelül 500-an jelentek meg ez alkalommal a londoni magyar egylet elnökének Nevern-square-i lakásán, köztük berezeg Teck, két fiával, gr. Károlyi Alajos osztrák magyar nagykövet és hivatalos személyzete. A németalföldi éa portugál követségek…Az arisztokrácia számos tagja, a tudomány és művészet hírneves képviselői. Londonban élő és honfitársaink közül Böhm József szobrász, Diósy családja s még sokan. Jelen volt az ép akkor Londonban időző Szilágyi Dezső és Hódossy Imre is. Mikor Liszt Munkácsyné karján belépett, éljenzúgás hangzott fel, melyet visszhangzott a kint csoportosuló tömeg. S bár a gyöngéd házigazda Munkácsyné tanácsára félretétette előle a zongorát, Liszt legelőször is azt kérdezte, hol a zongora? Játszani akarnék- tette hozzá. És eljátszott három magyar darabot, csárdással fejezve be a fényes társaság kitörő lelkesedése közt. Körülbelül egy óráig mulatott Liszt Duka Tivadar vendégszerető házában..

 

 

 

Zenészek és zeneírók (1886. 21. 338.) Az utolsó évek alatt, a zene szeretete és művelése a magyar középosztályban gyors elterjedést nyert. Többé nem csak divatból látogatják a zenei előadásokat, hanem valódi szellemi szükségből. A zeneértés és a gyakorló zene színvonala egyaránt sokat emelkedett. Wagner többé nem réme a klasszikus ízlésű zeneértőknek. Liszt és Berlioz merész újításait nem bélyegzik többé drága lármának. S ha még vannak is véleménykülönbségek egyik-másik iskola értéke felöl, de többé nem oly kizárólagos a zenei élvezetek köre, mint ezelőtt volt. Lehet, hogy az alább kővetkező anekdotikus adatok néhány zenei korifeusról, melyeket egy tekintélyes angol folyóirat közölt hiteles és kevéssé ismert források után, érdeklődésre tarthatnak számot.

Beethovennek egyik utolsó fellépte alkalmával a nyilvánosság előtt, híre futott, hogy egy új szerzeményét játssza el zongorára és zenekarra. Minthogy úgy volt, hogy aggasztó süketsége miatt többé aligha hallatja magát hangversenyen, a közönség természetesen tódult az előadásra. Mikor a mester helyét elfoglalta a zongora előtt, lelkesedetten tapsoltak. De képzelődése úgy eltévelygett, hogy karnagynak hitte magát. Egy fortissimóhoz érve, hirtelen keresztbe rakta karjait s jobbra is, balra is oly erővel hadonászott, hogy mindkétfelől ledöntötte a gyertyákat. Nem sejtve a közönség derültségét, tovább folytatta a játékot, mialatt két fiút állítottak gyertyával kezükben a zongora két oldalához. Ugyanazon helyhez érve, ismét az előbbi vehemenciával kezdett játszani, s egyik gyertyát tartó fiút leütötte lábáról. De már a közönség derültsége sem ismert határt.  Beethoven dühét a zongorán töltve ki, felugrott székéről, s egy tekintetet sem vetve a közönségre, méltatlankodva hagyta el a termet.

*

Meyerbeer 1829-től 1860-ig a nyári hónapokat kevés kivétellel Spaa-ban szokta tölteni. Egyszer, mint másszor rossz szabású fekete kabátba volt öltözve, többszörösen nyaka körül csavart fekete selyem nyakkendővel, magas és kemény gallérokkal, s feszes nadrágban. Kesztyűi igen bővek voltak. Magas fekete cilindert viselt, mely nem igen kecsesen nyomódott tarkójára. Mindig ócska esernyőt hordott bal hóna alatt, mikor nem sétabotként használta. Ha gyalog volt, tipegő léptekkel izgett-mozgott előre, mintha vak volna. Rendes közlekedési eszköze egy öszvér háta volt, melyen bizonytalanul ült. Lábai majdnem a földet érvén. így lehetett rendesen délutánonként látni a sétányon.

Gyakran beszélte Jules Janin, hogy Spaa-ban tartózkodása alatt, midőn egy a szomszédban tett kirándulásából tért haza, kérdezte cselédjét, hogy nem kereste-e valaki? Senki olyas - volt a megvető felelet - csak az a bolondos vénember nagy esernyőjével, öszvérháton.

A nagy zenész különcségei közé tartozott az is, hogy borzadott a macskáktól, s csak láttukra is idegesség vett rajta erőt. Csendes volt a társaságban s nem szeretett tolakodó egyénekkel érintkezésbe jönni. Egy ilyen, a Champs Elysées-en tett sétáján találva őt, nagyon megbámulta, s égve a kíváncsiságtól, kérdezte tőle, hogy az Afrikai nő c. operája elkészül-e? Uram, — felelt Meyerbeer hidegen, — a Champs Elysées mindenkinek nyitva áll, de az én titkaim nem a Champs Elysées. Ezzel sarkán fordult s ott hagyta az indiszkrét tolakodót.

 

Giacomo Meyerbeer (Berlin, 1791 – Párizs, 1864.) német zeneszerző, korának legnépszerűbb operaszerzője

*

Wagnernek egy Kölnben tett látogatása alkalmából a vendéglőben, melybe szállt, a legjobb szobák egy porosz tábornok által voltak elfoglalva. Egy este, midőn a «Tannhauser» szerzője magányosan dolgozott szobájában, közvetlenül ablaka alatt zenehang ütötte meg füleit. Kétségkívül egy tiszteletére rendezett szerenád volt, s természetesen hízelgően érezte magát meglepetve. Mikor a zene véget ért, kinyitotta ablakát, s válogatott szavakban akart kifejezést adni köszönetének. Egyszerre beszédét durva hang szakította félbe alulról, hogy: «fogja be a száját!» Így tudta meg a közönség kitörő nevetése közt, hogy a szerenád nem neki szólott, hanem a tábornoknak.

*

A híres zongoravirtuózról, Meyer Lipótról is szól egy adoma, mely «si non e verő, e ben trovato»*. Néhány év előtt egy osztrák főherceg előtt játszott, s nagy erőfeszítésében, hogy tetszést arasson, annyira neki állt a zongorának, hogy egész teste izzadságban fürdött, mikor elhagyta a játékot. A főherceg bemutattatta magának a művészt, s így szólott hozzá: Uram, én hallottam Thalberget (szünet és mély meghajlás a művész részéről), hallottam Lisztet (új szünet s még mélyebb meghajlás), de még soha sem hallottam senkit (harmadik szünet; Meyer Lipót térdet hajt) aki úgy izzadott volna, mint ön!

*Ha nem is igaz, van benne valami.

 

 

 

LISZT FERENCZ. (1811—1886) (1886. 32. 509.) A tizenkilencedik században nem volt a zenei előadásnak nagyobb mestere nála, még hozzá fogható sem, sőt az őt megközelítő is kevés. Elsősége minden vitán fölül áll annak a magyar születésű nagy zenésznek, kinek művészete királyokat és nemzeteket bűvölt el, s kinek élete folytonos diadal volt.

Állandóan utazott. Svájcból Olaszországba, onnan Bécsbe és ismét Olaszországba. Hangversenyeket adott, zenét szerzett zongorára és zenekarra, zenei tárgyú cikkeket és tanulmányokat irt. Diadalai ismét Parisba szólították, hol fényesen bebizonyította, hogy elsőbbségét vitássá senki sem teheti. Parisból ismét a művészetek klasszikus hazájába ment, hol két évet a képzőművészetek remekeinek tanulmányozásával töltött s élénk hírlapi vitába keveredett a milánói művészekkel. Ekkortájban érte hazánkat az a rettenetes elemi csapás, mely többi között fővárosunk nagy részét is hullámsírba temette. Lisztet a rémhír Velencében érte, hol félbeszakítva diadalait, azonnal Bécsbe sietett, hol hangversenyei által a magyar vízkárosultak javára jelentékeny összegeket szerzett. Egy évre rá maga is meglátogatta hazáját, mely őt rajongó lelkesedéssel fogadta. Fényes ünnepélyeket rendeztek tiszteletére, nemzeti ajándékul díszkardot nyújtottak át neki. A magyar költőkirály, Vörösmarty egyik legszebb költeményét írta meg üdvözlésére.

 

 

 

LISZT FERENC, IX. PIUS PÁPA ÉS ANTONELLI BIBORNOK TÁRSASÁGÁBAN, A LATERAN-TEMPLOM OSZLOPCSARNOKÁBAN

 

Midőn Liszt a hatvanas évek elején Weimart Rómával cserélte föl, a Liszt-Wagner-féle zeneirány már kivívta volt polgárjogát. Liszt volt az, aki számára a színpadot és a hangversenytermet megnyitotta. Most aztán bevezette az egyházba is. Liszt templomi zenéje, miséi és oratóriumai, melyek közül a legjelentékenyebbeket, az esztergomi bazilika megnyitására írott misét, s az Erzsébet-oratóriumot, Budapesten mutatták be először. Eltérő véleményeket idéztek föl a műbírálók körében; magyar rapszódiáiról a zenekritika is elismeri, hogy azokban Liszt nagyot alkotott.

Liszt az utóbbi években a Budapesten fölállított országos zeneakadémiának volt elnöke, s e minőségében minden évben huzamosabb időt töltött a fővárosban. Az alkotási vágy életének legutolsó szakában sem hagyta el, egész életén át lázas tevékenységgel dolgozott.

 

Boldog IX. Piusz (született Giovanni Maria Mastai-Ferretti (1792.– 1878.) 1846–1878 között római pápa.

 

 

LISZT HALÁLA (1886. 32. 518.) A nagy zenészt épen ott érte a halál, Bayreuth-ban, mely az ő zeneköltői irányának fölavatott helyévé lett, s a hol ez irány merész harcosa, Lisztnek szellemi rokona, leányának férje, Wagner Richárd sírja emelkedik. Bayreuthban állított Wagner színházat saját dalműveinek előadására, egészen különös berendezéssel. A nyári hónapokban Németország különböző színházainak legjobb énekesei és énekesnői itt gyűlnek össze, hogy Wagner operáiból minta-előadásokat rendezzenek. Az előadásokra a zenekedvelők messze idegen földről is elmennek. Most nyíltak meg az előadások. A német trónörökös is ott volt. Liszt szintén elment, s az ö jelenléte még vonzóbbá tette a kis bajor várost a zenészekre.

Bayreuth-ban lakik a Wahnfried nevű nyaralóban Wagner családja. Liszt rokoni körben volt itt. Akárhol máshol éri a halál, talán élesebben fölmerül a kérdés: hol temessék el? Műveit világé voltak és dicsőségteljes élete mindig hullámzott, mindig másfelé ragadta. Fényes és zajos ifjúságának színhelye Paris volt, de Parist már régen elhagyta, s többé nem is lehettek döntők rá nézve az ifjú évek emlékei, mikor a zenei alkotás annyi más frissebb emlékei halmozódtak amazokra. Mint zeneköltő a legtevékenyebb munkásságot Weimar-ban fejtette ki. Sokáig itt volt otthona, szívesen és sokszor elment oda, és hosszasan időzött ott. Barátságát bírta a weimar-i uralkodó hercegnek. Az évnek másik részét már több év óta itthon, Budapesten töltötte, mint az országos zeneakadémia vezetője. Budapesten települt le, otthonát itt rendezte be.

Munkácsyhoz utazott Luxembourgba, hová július 19-ikén érkezett. Az ottani kaszinó estélyt rendezett tiszteletére, viharos tapsokkal kérték fel, hogy zongorázzon. Liszt eljátszotta Schubertnek „Soirée de Vienne” című zeneművét és egy saját szerzeményét. Ez volt a világhírű művész utolsó fellépte. Másnap Liszt Ferencz otthagyta Luxembourgot és Bayreuthba utazott a Wagner-előadásokra. Az úton meghűlt. Kevés javulás állt be és a «Parsifal» és «Trisztán» előadásán jelen lehetett. Erős láz azonban leverte. Július 25-én éjjel nagyon nyugtalan volt és az orvos, dr. Landgraf, reggeli látogatása alkalmával lázat és a jobb tüdő gyulladását konstatálta. A beteget tehát azonnal ágyba fektették és a legnagyobb nyugalomban tartottak. Nemsokára tüdőgyulladás következett be. Július 31-ikén elvesztette eszméletét és éjfélkor meghalt, Fröhlich főtanácsos házának földszinti lakásában.

Leánya, Wagnerné (előbb a híres zenész Bülow neje) karjaiban halt meg. Már a megelőző napon sejtették, hogy az agg mester a nehéz betegséget nem fogja átélni, és hogy vége közel van. Wagnerné gyermeki szeretettel virrasztott éjjel atyja betegágyánál. Halálának híre augusztus 1-jén már a reggeli órákban megjött Budapestre. Az országos zeneakadémia, a nemzeti zenede, az írók és művészek társasága azonnal kitűzte a gyászlobogókat.

A távol levő miniszter nevében Berzeviczy államtitkár részvéttáviratot intézett Wagner Kozima asszonyhoz s megbízta a Bayreuthban időző Mihdlovics Ödönt, a zeneakadémia igazgatóját s az Aussee-ből oda siető Végh Jánost, zeneakadémiai alelnököt, Liszt régi meghitt barátját, hogy a temetésen a magyar kultuszminisztériumot képviseljék s annak nevében Liszt ravatalára koszorút tegyenek. E hó 5-ikén a Viktória angol királynő által küldött pompás koszorú érkezett meg. Lisztet, mikor a tavasszal Londonban volt, a királyné is fogadta, ki előtt több művet játszott el zongorán. A koszorúkat a sir közelében levő kápolnában helyezik el.

A mester nagy munkásságát és termékenységét műveinek nagy száma meggyőzőn bizonyítja. Hatszáz negyvenhét zenedarabja ismeretes. Zenekarra 63 darabot irt, s ezek közt 33 átirat van, zongorára. Orgonára húsz műve van. Vokál szerzeménye (köztük számos mise, két oratórium, kantáták, karénekek, dalok) százharminc kilenc. Melodrámai műve, (költeményekre irt zene) öt darab. Rendszerint éjjel dolgozott, mert csak kevés álomra volt szüksége. Eszméit elébb papírra vetette, s csak aztán ült a zongorához, hogy eljátssza, s tökéletesítse. Sokat javítgatott művein, mielőtt nyomdába adta volna. Irodalmi munkássága is terjedelmes, amint ezt Németországban nemrég kiadott összes művei bizonyítják. Több kötetét, így a Chopin-t, melyet magyarra Vass Ottilia grófnő fordított le.  Műveit többnyire franciául írta, mert társalogni is e nyelven szeretett leginkább.

 

 

A cigányzene (1887. 2. 29.) Akár igaza van Liszt Ferencznek, mikor a cigányzenétől megtagadja a magyar eredetet, akár nincs, annyi bizonyos, hogy semmi sincs úgy a magyar ember lelkéhez nőve, mint ez a sajátságos, mélabús, majd tomboló, majd játszian szeszélyes világa a hangoknak. A kopott vonó alól támad életre, s elénk varázsolja a puszták bűbájos költészetét, az egyszerű szívek keresetlen érzéseit, a kesergő szerelem édesbús szózatát. A rongyos, füstős faluvégi kalibák, hol a serdülő cigánylegény az emberi társadalomtól elszigetelve éli kóborló félvad életét, sokszor voltak már ragyogó életpályáknak bölcsői. A kukoricaszár-hegedűn kezdődtek, s fényes módban, hírnévben értek véget.

Nem is képzelhető eredetibb s a maga rendetlenségében költőibb, gondatlanabb élet, mint a cigány muzsikusé. A szárazfa mindene, élete hű társa, kenyere megkeresője, bánata vigasztalója, öröme osztályosa. Az a festőiség, melyet a cigányélet romantikája nyújt, nem szűnt meg hálás tárgya lenni a képzőművészeteknek is. Újabban Grund német festő adja vissza annak a titokteljes processzusnak a körülményeit, hogy hogyan születik a cigányzene.

 

 

 

FESZTY ÁRPÁD (1887. 4. címlap) …A freskók közül mai számunk bemutat egyet, a Nádsíp-ot. Romok alatt, víz partján, a zizegő nádak közt tűnik föl Pán hagyományos alakja, amint a nádakból összerótt sípokat fújja. A operaszínházi freskókban, Feszty szerencsésen bebizonyította, hogy a műformák semmi kényszerűséget nem parancsolnak sablonok követésére. Rögtön azután újabb megbízatást kapott. A vöröskereszt-egyletnek Budán fölépült Erzsébet kórházába kellett két nagyobb falképet festenie. A festett tárgy alkalmi vonatkozású. Az egyik a szegényei közt alamizsnát osztogató Szent Erzsébet. A másik csatatér, sebesültekkel, haldoklókkal, kiket a vörös-kereszt egylet részesít segélyben, szedi fel őket, hogy ápolás alá vigye. Mindkettőn a szép tehetség újabb erősödése nyilatkozik. A csatatérben a nemes pátosz is megszólal. A főalak egy sebesült honvéd, aki míg ellankadva támaszkodik ápolójára, magasra emeli a nemzeti zászlót.

 

 

A NÁDSIP. Feszty Árpád falfestménye a Magyar Királyi Operaszínházban

 

Majd a Nemzeti Színháztól kapott megbízatást, hogy a foyer-t, a királyi páholy csarnokát ékítse freskókkal. A terézvárosi kaszinó szintén rábízta, hogy fényes termének Lotz mester mellett az ő ecsetje is adjon művészi freskókat. Míg Lotz a tető központját festette, a Hungária alakját körülvevő jelképes alakzatok (ipar, kereskedelem, gazdaság) csoportjával, addig Feszty a boltozat hajlásának lapját népesítette meg, újra azzal a törekvéssel, hogy a szokásos mitológiai fogalmakat magyar jellegű szimbolikus alakokkal helyettesítse. Magyaros alakok jelennek meg, tizenkét mezőt foglalva el. A halászatot egy magyar paraszt képviseli, aki épen a horgára akadt halat akasztja le; a zene egy öreg brúgós, amint hangszerét kezeli. És így tovább, az ábrázolásra várakozó fogalmak mindig egy-egy közel ismerős alakban bemutatva, Ceres, Minerva, Vulkán, Pallasz helyett.

 

Nádsíp - Hazai termesztésű dísznádból készült, egyszerű síp, bőrszíjra fűzve nyakba akasztható Hossza változó,12-18cm.

 

 

 

Hegedűk és hegedűkészítők. V.—r (1887. 36. 599.) A hegedűk mai alakját — bár hegedűsökről már Attila korából van krónikáinkban emlékezés. — csak a XIV. század vége fele kezdték tömegesebben készíteni, Velencében, Bolognában es Mantuá-ban, de még nagyon eltérő válfajokban.

Az olasz hegedűkészítés bölcsője Brescia volt. Ott készítette 1560-—1610 között először Gaspar di Salo a négy húros hegedűt, az emberi hang négyes osztályozásának megfelelően. Művei ma már felette ritkák, de a híres norvég hegedűművész, Ole Bull* birtokában volt egy nevezetes példány. Benvenuto Cellini által faragott kulcsokkal, az úgynevezett innsbrucki hegedűkincs, mely e városnak 1809-ben a franciák által való bevételekor Bécsbe került. 1842-ben Ole Bullnál kötött ki. A hegedűk királyai, a cremonai hegedűk. Amati Andrástól veszik eredetüket, Stradivari és Guarneri által érték el tökélyüket. Az Amatiak közt legnagyobb volt Miklós, András unokája (szül. 1596-ban), kinek műhelyében működött 1667 és 1679 közt Stradivari Antal is. Meg 1786-ban is dolgozott egy Amati-ivadék Orleans-ban, kinek hegedűi szintén csodálat tárgyai voltak.

A hegedű-ipar fénykora összeesik az olasz képzőművészet aranykorával, a XV. XVI. és XVII. századok alatt. Rafaelt, Leonardo da Vincit, Tiziant és Tintorettot látták ecsetjeikkel csodát művelni. Giorgio mestert mutathatja fel utánozhatatlan majolikájában, a velenceieket üveg-gyártmányaikkal. Tartini teremtette "Trille del Diavolo”-ját és Viotti, a modem hegedű-oktatás megalapítója írta koncert-darabjait. Az első hegedűkészítő Gaspar di Salo. Az 1650-ben Cremonában született Stradivarius Antal kora közt egy egész század folyt le, amely alatt a hegedű alakja szentesítést nyert, s hangja nagy mertekben javíttatott. Stradivariról kevés bizonyosat lehet tudni azon kívül, hogy fél századig a Piazza Roma 1. számú házában volt üzlete, s ott halt el 1737. decemberben, 87—88 éves korában.

Húsz évig dolgozott és töprengett, míg végre fáradozása meghozta a kívánt gyümölcsöket s ötven éves korában keze és szeme ügyessége tetőpontra jutott. Munkája oly kifogástalan tökélyre emelkedett, hogy késő korban is csodálat tárgya. Senki sem volt oly ügyes azoknak a cérnaszerű fa-szalagoknak beillesztésében, — kettő ébenfából, a középső sycamorból — melyek hegedűit szegélyezték. Egy jó hegedű hasonló egy jó órához. Oly pontosan összeillők kell, hogy legyenek egyes részei. Semmi egyenetlenség, semmi karcolás, vagy érdesség rajta. A váz Pó-parti fűzből készült: máz belül nincs, de a külső valami átlátszó, acháthoz hasonló vegyülékkel van behúzva. Sokan és sokáig fáradoztak a titok felderítésében, de nem sikerült; a cremonai máz máig is az elveszett művészetek közé tartozik. Stradivari élete ép oly csendes volt, mint működése. Csak az 1702. év, mikor Cremonát Villeroy marsall bevette, s Eugen herceg visszavette, okozhatott neki némi nyugtalanságot. Azután hosszú béke köszöntött be Olaszországra, s az agg művész békében élhette le életét. Polledro, volt turini udvari zenész, kinek mestere, Pagaanini csak 10 évvel született korábban Stradivari halálánál, ez utóbbi szájhagyományai után még tudott egyet-mást beszélni róla. Szerinte Stradivari magas, sovány, kopasz, ezüstfürtű ember volt, fején fehér gyapjú-sipkával télen, gyapottal nyáron.

Guarnerius József**, kit del Gesu Józsefnek is neveztek, mivel cédulái e jegyet viselik: I H S. nem sokkal áll kisebb hírben, mint Stradivari. Cremonában született 1683-ban s 1745-ban halt meg. Utolsó éveiben hanyatlott, s hangszerei vesztettek jelességükből. Állítólag sokat készített ezek közül a börtönben gyarlóbb anyagból, melyet a porkoláb lánya szolgáltatott, ki érdeklődött a szép fogoly iránt.

Cremona nagy mestereivel majdnem egyenlő hírben áll a Tirolból kivándorolt Steiner Jakab (1621—83). Az Amatiak alatt tanult, és nőül vette Amati Antal leányát, majd szülővárosába, Absomba vonult vissza. Róla regélik, hogy neje halála után egy bencés kolostorba vonult, ahol élete vége felé készítette azokat a híres hangszereket, melyeket a tizenkét választó-fejedelemnek felajánlott. Három ezek közül fennmaradt még, és „Steiner Elector” név alatt ismeretes.

A még létező Stradivari-hegedűk nagy számát (állítólag néhány ezer) mesterük hosszú élettartama magyarázza. Az eddigelé hegedűért adott legmagasabb árat is Stradivari-hegedűért adták. Egy alkalommal, 1856-ban az ár a hegedű arany-súlyában volt megállapítva. A cremonai hegedűcsinálók műveiben nemcsak a kidolgozás volt művészi, hanem a hang szépsége is rendkívüli. Legutóbb Pfeffer budapesti műkereskedő, s a Diana fürdő tulajdonosa adott el a bécsi Záchnak egy eredeti Stradivariust 5000 forintért.

Egy hegedű legalább 58 külön részből áll, de az összeállítás szerint lehet az összes alkatrészek száma 71 is. Egészen a XVII. századig a vonó rövid es vaskos volt, s a lószőr feszítésére nem volt csavarral ellátva. 1730-ban Tartini tette az első javítást rajta. Hogy ruganyosabbá tegye, ö adott a rúdnak előrehajló helyett hátrahajló irányt. De csak a XIII. század közepén emelte végre a tökély oly fokára a párisi Tourté Ferenc (1747—1835), a hegedűvonó Stradivariusa, hogy általa Paganini forradalmat idézhetett elő a hegedűjátszás egész rendszerében.

 

*Ole Bornemann Bull  (1810 –1880) was a Norwegian violinist and composer.

 

**Guarneri Family of Violin Makers. Joseph Guarnerius del Gesu. The most illustrious member of this famous family of violin makers was Bartolomeo Giuseppe.

 

 

AZ OROSZ ZENE.  BERTHA SÁNDOR Paris, 1888. január 12 (1888. 4. 58.)

Az első benyomás, melyet az orosz zene a hallgatóra tesz, sötét, csüggesztő. Csak az a körülmény enyhíti némileg, hogy előadói cigány nők, cifra öltözetben, kik a gitár vagy koboz mellett énekelt bánatos danák végén táncra kelnek. Oly félbeszakítás, mely a figyelmet természetesen a zene teréről elzavarni igyekezik, s a szomorúsághoz érzéki elemet vegyít.

A hangszereknek orosz földön nem is igen lehetett volna keletük, miután orosz értelemben vett orosz hangszeres zene, annak megfelelő, melyet mi "klasszikus magyar», hallgató nóta neve alatt ismerünk, nem létezik.

Szent-Oroszország óriási terjedelmű környékéről a múzsákat nemcsak a folytonos fegyverzaj, lánc-csörgés riasztotta el: száműzve onnan különösen azon ellenszenv következtében voltak, mellyel az oroszok, vallásuknál fogva, minden nyugatról jövő szellemi áramlatot, mint a katolicizmus által befolyásoltat fogadtak.  E körülmény nemcsak zenei szempontból, de a legnagyobb általánosságban is véghetetlen káros behatást gyakorolt. Ezért esik ki oly nagy hátrányukra a köztük és köztünk húzott párvonal. Mi alig letelepedett jövevény létünkre részt vettünk mindazon mozgalmakban, melyek az európai népcsaládot foglalkoztatták. A keresztes háborúkban, a reformációban, a római császárok választásában. Mi a latin nyelv segélyével a tudományok, művészetek fejlődésének minden mozzanatáról számot adhattunk magunknak. A gyanakvó moszkvai kényurak indogermán eredetű alattvalói a nevezetesebb politikai eseményekről, szellemi vívmányokról csak annyi tudomást vehettek, mennyi hozzájuk vándor nyugati kereskedők révén juthatott.

Katalin cárnő uralkodása alatt a barbarizmus e sötét századai után Voltaire, Diderot-féle filozófiai irány hatalmasodott el Oroszországban, megzavarva az ily fűszerezett szellemi táplálékokhoz nem szokott ázsiai agyvelőket. Innen azon rendszertelen tudományosság, felületes műveltség, mely az orosz népet a modern világ értésére képtelenné teszi.

Ez az éretlen túlérettség nyomatát magán hordja az orosz zeneszerzők szerzeményeinek minden lapja. Szünet nélkül sorakozik ott a naivság a legkeresettebb fogások mellé; rajta a különböző zeneiskolák irályai gyorsan és összefüggéstelenül váltakoznak, hihetőleg leginkább azért, hogy az eredetinek hiányát palástolják. Egy ilyennek megteremtése több alaposságot, logikát, tervszerű eljárást igényel, mint mennyivel a hagyományokra nem támaszkodható orosz zeneszerzők rendelkeznek. Legerősebb oldaluk az utánzat. Például nincs, ki Beethoven modorát nagyobb szerencsével j sajátította volna el, mint Glinka Mihály*. Csajkovszkij és Cui** kortársaink, s miután a jövő zenéjét utánozzák, nagy hírre tettek szert. Rubinstein Antal, a nagy zongorajátszó.

A zene-tanítás Oroszországban is német kézbe jutott. A kiadók, miután a szentpétervári kormány a nemzetközi egyezményeket két év előtt felmondta, külföldi zeneszerzők szerzeményeinek utánnyomásából élősködnek. Zeneileg Oroszország jelentősége aránytalanul csekély. Eredeti helyett csak utánzatokat mutathat fel, melyek zenei ihletetésének igénytelen erecskéjét, szükségleteinek meg nem felelő mederbe terelik. Egy szellemes orosz nőnek a zeneszerzők egyikének műveiről tett megjegyzése: "Oroszország olyan, mint egy indóház, melynek méretei ijesztően nagyok, de melyben nincs egyéb, mint néhány üres vagon és sok léghuzam!”

 

*Mihail Ivanovics Glinka (1804. – Berlin, 1857.) orosz zeneszerző. Fő műve:  Ruszlán és Ludmilla, opera, 1842.

 

**Cezar Antonovics Kjui (1835. – 1918.) orosz zeneszerző, zenekritikus, hadmérnök. Több operát szerzett.

 

 

Nők, mint a hegedű mesterei S. (1889. 11. 177 .)…Még a múlt században is a később világhírre jutott Mara Gertrúdnak* le kellett mondania arról a tervéről, hogy hegedűi virtuóznő legyen. Fel kellett cserélnie ezt a pályát az énekesnői pályával. Csak néhány évtizeddel ezelőtt kezdett a hegedű a nőknél is polgárjogot szerezni magának. Első két női csillaga, a Milanollo testvérek, Mária és Teréz, diadallal járták be Európát, s Budapesten is megfordultak. E két világhírű testvérpárnak az unokahúgai, a most élő Milanollo testvérek, Adél és Klotild. Egyik 19, a másik 16 éves, akik nagy-nénjeiknek teljes mértékben örökölték tehetségeiket. Egy élelmes francia, ki őket Turin utcáin zenélve találta, elég jó gondolatnak vélte, ügyüket felkarolni, s kiképeztetésük után velők ismét felújítani a régi Milanollók dicsőséges körútjának emlékeit. A mai Milanollo-pár játékának minden képzetet felülmúló összhangjában és egyöntetűségében tűnik ki. Ami a hegedűnek legtöbb népszerűséget szerzett a gyöngéd nemnél, az a nálunk is fellépett Tua Terezina tüneményszerű sikere volt. Pár évvel ezelőtt valóságos lázba hozta a hangverseny-termek műértő és laikus közönségét Az olasz hegedű-tündér, amint az elragadtatás eufóriájával nevezték el a bájos gyermeteg alakot, valódi kultuszt teremtett, mely egymásután serkentette utánzásra a hivatott tehetségek egész sorát, s ezek közt elsősorban az amerikai Senkrah Annát s az angol Carpenter Nellyt. A párisi Massard volt tanítójuk és mesterük. Senkrah Anna sincs még több 28 évesnél, bár kitűnő technikája, precíz előadása máris az elsők közé emelik. Még ifjabb nálánál, alig 18 éves Sarasaié tanítványa, Carpenter Nelly, ki a hírneves énekesnő Sembrich Marcella kíséretében kezdte művészi pályáját. Csakhamar elszakadt a társaságtól, hogy önálló hangversenyeket adjon Az ifjabb csillagok mellett még időnként hallani engedi magát Normann-Neruda asszony is.

 Említenünk kell még a hazai jobb virtuóz nők közül is Deckner Saroltát és Hermann Mariskát; mindkettőt nem egy hangversenyéről ismeri közönségünk. Amaz aradi, ez pedig kolozsvári születésű.

 

*Gertrud Elisabeth Mara nata Schmeling (Kassel 1749 – Reval 1833) è stata un soprano tedesco.

 

 

 

Sajtó

 

 

A párisi hírlapkiadó-hivatalok (1887. 35. 579.) A francia fővárosban jelenleg több mint 50 lap jelenik meg naponkint, de ezek közt csak hatnak van saját nyomdája és a hat közül is 2— 3-nak saját sajtója. A „Le Petit Journal" és a „Figaro” nyomatását Marinoni végzi, aki egy ismert párisi gépgyáros, ki mindenféle tipográfiai munkát elvállal. A legtöbb nyomda a Rue Montmartre-on van. 20 000 példányban kiadott négy lapos hírlapot átlag 1500 frankért nyomnak.

Külön önálló üzletek kezelik a hirdetéseket, valamint az expedíciót is. Egy új napilap alapítására egy pár ezer frank elegendő. Ezért is oly nagy a számuk. Nemcsak minden párt, de minden vagyonosabb és hiúbb szenátor és képviselő is alapít külön lapot. Sokszor csak egy szoba, néhány bútor és írószer kell egy új laphoz, a többi mind a bérlet dolga, melyet a nagy verseny folytán igen könnyen lehet megkötni és felbontani. A legnagyobb anyagi sikere a «Le Petit Journal »-nak van. Mellette igen elterjedt lap még a „Figaro”. Ez utóbbit Villemessant alapította. Rendkívüli ügyességet fejtett ki a reklámokban, többek közt ő honosította meg először az interjú-rendszert. Az esti lapok között kiváló a «Tetnps», mely szintén jól jövedelmez. A párisi nagyobb lapok szerkesztőségei általában valóságos klubok, hol különösen a színházi előadások után sok előkelő ember gyűl össze. A színházi első előadásokról, az u. n. premierekről részletesebb bírálatok rendesen csak 2—3 nap múlva közöltetnek a nagyobb lapokban.

 

 

Folyóiratok. (1888. 15. 252.) A Petőfi-múzeum című, a Petőfire vonatkozó közlemények évnegyedes folyóiratából (szerkesztik Csernátoni Gyula, Ferenczi Zoltá és Korbuly József Kolozsvárit) a 2-ik számot is érdekkel olvashatják Petőfi tisztelői. A költőről, műveiről sok kisebb nagyobb cikk van benne. A Természettudományi Közlöny új füzetének cikkei: A puskalövés erélyéről, Wartha Vinczétől. A januári 28-iki teljes holdfogyatkozás, Weinek Lászlótól. A gégetükrözésről (3 ábrával), Ónodi Adolf dr.-tól. Az idei tél, Kurlander Ignácztól. Adalékok Erdély csúszó mászóihoz, Entz Gézától. A növényhonosításról, Marc Ferencztől. Paprikában élő rovarok, Horváth Gézától. A természettudományi Pótfüzetek-ben két nagyobb értekezés van. Dr. Szabó József befejezi a budapesti ásványtani intézet százados történetét. Győry István a folyós szénsavról és a gázok sűrítéséről értekezik.

 

 

A POLITIKAI IRODALOM HAZÁNKBAN A XVIII. SZÁZAD VÉGÉN(1888. 16. 262.) A politikai irodalom történetének jelentősége.

A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig. Írta Ballagi Géza. Budapest, Franklin Társulat 1888. 8-r. kötet, I. – VlII. és 847 lap.

II. József és II. Lipót alatt szabadult fel a sajtó a cenzúra bilincseiből. Ebből a korból Ballagi még a legjelentéktelenebbnek látszó alkalmi iratot sem mellőzte, hogy az akkori politikai állapotok annál hívebb és igazabb képét állíthassa az olvasó elé. József szabadelvű sajtórendelete nagyon is élénkítő hatással volt az irodalomra. Az apró alkalmi nyomtatványok egész áradata zúdult a közönség nyakába. A tömérdek dudva közt, mely az irodalomban felburjánzott, természetesen jóravaló irodalmi termékek is jelentek meg.

A József-féle régime ellen nem csak a politikai életben, de az irodalomban is csakhamar megkezdődött, s évről-évre erősebbé vált a visszahatás. II. József végre is belefáradván a küzdelembe, egy tollvonással önmaga semmisítette meg tízévi uralkodásának csaknem összes alkotásait.

A József által megkísértett reformok, az időközben kitört francia forradalom nálunk is fölébresztették a haladási, átalakulási vágyat. 1790/9l-ben a politikai élet hazánkban olyan élénk pezsgésnek indult, mint azelőtt még soha sem. Ennek a körülménynek, valamint az enyhe cenzori rendszabályoknak tulajdonítható, hogy annyi alkalmi politikai irat, mint 1790/9l-ben, még 1848-ban es 186l-ben sem jelent meg. Fraknói az 1790—1795 közti időben, tehát hat év alatt közrebocsájtott röpiratok számát csak 300-ra becsüli. Ballagi azonban az egyetlen 1790 évről dolgozott föl ugyanannyit. Az ö számítása szerint 1790/9l-ben körülbelül 500 politikai irat jelent meg. A legtöbb azt a benyomást teszi ránk, amit ma egy-egy jól-rosszul megirt vezércikk. De valamint a hírlapi cikk szóáradatában lappangó egy-két jó gondolat, sokszor van termékenyítő hatással az olvasóra: úgy ama röpiratok is együttvéve sok tanulságot rejtenek magukban. Szalay László a nála megszokott őszinteséggel vallja be, hogy ö és kortársai az 1790—92-i pamflet-irodalomból merítgették hazai publicisztikai ismereteik nagy részét.

Az alatt, míg az írók egy része az alkotmány korszerű átalakításán fáradozott, az írók másik csoportja magának a fennálló alkotmánynak, s a közjogi intézményeknek természetét tette vizsgálódása tárgyává. A haladás legvérmesebb hívei sem óhajtották a történelmi fejlődés megszakításával az alkotmány felforgatását. De hogy ez be ne következzék, tisztázni kellett ama közjogi kérdéseket, melyek az előző korszakban részint az udvar rosszakaratú és alkotmányellenes magatartása, részint egyes tudatlan és gonosz írók jogászkodása következtében vitássá váltak. A József-féle régime és a Grossing-féle írók a magyar közjogot kiforgatták eredeti valóságából. Vissza kellett tehát azt állítani az ország sarkalatos törvényei szerint, hogy a megújítandó alkotmány ne a levegőben függjön, hanem biztos alapon épüljön fel. Az irodalom feladatának tekintette továbbá a társadalom nemzeti szellemben való újjá alkotását.

A feudális alapokon nyugvó magyar társadalom már szervezeténél fogva sem volt képes nagyobb erőt kifejteni az abszolút fejedelmi hatalommal szemben. Ellenállási képességét teljesen elveszítette, az erkölcsök meglazulása következtében. A honfiúi erények, a hazaszeretet, az áldozatkészség, kivesző félben voltak. Siettette az alkotmány bukását az, hogy a társadalom nemzetietlenné vált, elhanyagolta nyelvét, levetkőzte ősi szokásait.

 

 

 

LEGOLCSÓBB ÚJSÁG A MAGYAR NÉP SZÁMÁRA (1888. 53. 885.) Képes Néplap, egész évre 2 frt, félévre 1 frt.

A Képes Néplap a Világkrónikával együtt egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt.  Az előfizetések a Képes Néplap kiadó-hivatalába Budapest (Egyetem tér 4. sz.) küldendők.

 

 

Királyné, mint lapszerkesztő. (1889. 2. 34.) Mária Henrietté belga királyné pártfogása mellett folyóirat jelenik meg Brüsszelben, melybe a királyné álnév alatt maga is ír néha. Az idén a tizenöt éves Klementina hercegnő először közölt benne egy kis tárcacikket. Most azt írják Brüsszelből, hogy Henrietté királyné ezt a folyóiratot La Jeune Fille (A fiatal leány) címmel állandósítja, s a lap minden hónapban meg fog jelenni. Ez a vállalat nincs kitéve a megbukás veszélyének, mert nem alapszik nyerészkedésen. Tartalma oly jeles, hogy mindenki csak örömmel veheti kezébe. Henrietté királyné, aki szenvedélyes színházlátogató, a főfelügyeleten kívül a színházi rovatot is maga vezeti a folyóiratban. Erről levén szó, a minap az udvarnál a királyné mosolyogva megjegyezte, hogy ily körülmények közt joga lenne szabadjegyet követelni a színházak igazgatóitól. A szerkesztőség, amint látszik, nagyon előkelően lesz összeállítva. Carmen Sylvát, a román királynét, szerződtette belga kollegája. Kötelezte arra, hogy minden számra egy verset küldjön be. Stefánia trónörökös-nővel most folynak az alkudozások arra nézve, hogy rajzokat küldjön a szemle számára. Mária Valéria főhercegnővel is úgy áll a dolog, hogy bizonyosan belép a munkatársak díszes sorába.

 

 

A magyar hírlapirodalom 1889-ben. Id. Szinnyei József.  (1889. 5. 79-86.) Részletek.

 

I. POLITIKAI NAPILAPOK

II. POLITIKAI HETILAPOK

      Máramaros. (Máramarossziget.) Szerk. Vékony Antal; főmunkatárs    Dobay Sándor; kiadja Sichermann Mór. XXV. évf. Ara 6 frt

III. VEGYES TARTALMÚ KÉPES HETI LAPOK.

IV. EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAPOK

V. SZÉPIRODALMI ÉS VEGYES TARTALMÚ LAPOK.

VI. HUMORISZTIKUS LAPOK

VII. SZAKLAPOK

VIII. VIDÉKI LAPOK

Moson megyei Lapok. (Magyaróvár.) Szerk: Őshegyi József; laptulajdonos. «A magyaróvári Széchenyi-kör». I. évf. Ara 5 frt. (Magyar és német szöveggel)

IX. HIRDETÉSI LAPOK

X. FOLYÓIRATOK

Magyar Nyelvőr. Szerk. és kiadja Szarvas Gábor. XVIII. évf. Minden hó 15-  én. Ara 5 frt.

Budapesti Szemle. A m. t. Akadémia megbízásából szerk. Gyulai Pál; kiadja a Franklin - Társulat. XVII. évf. 10 ívnyi havi füzetekben. Ara 12 frt.

     Máramarosi Tanügy. (Máramarossziget.) Szerk. Szőllősi István és Dökényi Dániel; kiadó-tulajdonos a «Máramarosi megyei tankerületi tanítóegyesület». V. évf. Július, és augusztus hónapokat kivéve havonként egyszer. Ára 2 frt 50 kr

XI. VEGYES MELLÉKLAPOK.

*

Összesen = 37

 

 

 

Függelék

 

 

Papp Zsigmond: Vasárnapi Újság 1858. Copyright © BSZE 2015.

 

„A Vasárnapi Újság (1854-1921) története.” Debrecen. 2009. gyengécske disszertáció óta nem található az Interneten átfogó feldolgozás. A fenti munka az 1858. évfolyamot mutatja be, részletesen. G.

*

 

A turulmadár. Thúry József. (1886. 19. 299.)  Mindnyájan ismerjük azt a nemzeti hagyományt, melyet a jó Kézai Simon mester őrizett meg számunkra és így irt le krónikájában: «Etele király címerén, melyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejű madár volt ábrázolva, melyet magyarul turulnak hívnak. Mert ezt a címert hordták volt magukkal a hunok mindig a hadban Géza vezér idejéig. Kézaitól tehát megtanuljuk, hogy a magyarok nemzeti címere egészen Szent István koráig egy madár volt, melyet turulnak neveztek. Sőt e nemzeti jelvény Erdélyország címerén is meg van örökítve, melyen a magyarok címere kiterjesztett szárnyú madár, a székelyeké pedig nap és hold. A turulmadárnak harmadik emléke azon nemzeti mondában maradt fönn, melyet Béla király névtelen jegyzője úgy beszél el, hogy Almos anyjának, Emesének, egy madár jelent meg álmában, s ölébe szállva, megtermékenyítette. Így született Almos, kit a nemzeti hagyomány csakugyan Turul fiának nevez.

E történelmi emlékek tehát azt hirdetik, hogy a magyarok nemzeti címere a turulmadár volt, s mint ilyennek, oly fontos szerepe jutott népünk szellemi életében, hogy a nemzeti monda azt a hőst is e madártól származtatja, aki mai hazánkba vezette őseinket (a monda szerint). A nemzeti címernek nagy jelentősége van őstörténetünkben, és sokatmondó tanú lehet nemzetünk eredetének kérdésében: lássuk tehát, mire tanít bennünket?

Felvilágosításért ismét a török-tatár népekhez fordulok. De hát lehet-e ezt csodálni? Hiszen a sírva vigadást, a magyar dolmányt és kalpagot, a fehérló-áldozást, a régi hegedősöket és társadalmi életünk számos vonásait szintén a törököknél találtuk meg: és így nagyon természetesnek látszik az a gyanítás, hogy a turulról is a törökség fog felvilágosítást adni. És e reméltünkben csakugyan nem csalatkozunk meg.

Az európai műveltségű, s a történelemben és nyelvészetben egyaránt jártas Ahmed Vefik pasának kitűnő török szótárában a következőket találjuk. A túrul: nagyobb fajta sólyom és sas; kétfelé nyitott szárnyakkal fejedelmi címer, név szerint a ghúzok kánjainak fejedelmi jelvénye volt.

Az egészen világosan áll előttünk, hogy mind a magyaroknak, mind a törököknek madár, még pedig sólyom, vagy sas volt nemzeti jelvényük és fejedelmi címerük és ezt mind a két nép turul-, illetőleg turulnak nevezte. Ez a tényállás; a következtetést mindenki egész helyesen levonhatja belőle. E történeti momentum igen nagy fontosságú őstörténetünkre, és eredetünkre nézve s hogy a magyar nemzet bizonyára nem jogtalanul és nem ok nélkül viselte a turult címere gyanánt.

*

A turul a magyar eredetmondák mitologikus madara. Kézai Simon szerint Attilától Géza fejedelem idejéig a koronás fejű turul volt a magyarság hadi jelvénye. wiki

 

 

 

A BUDAI VÁRI PALOTA A KÖZEL JÖVŐBEN. (1888. 9. 141.) Valahányszor a királyi udvar Budapestre érkezik, mindannyiszor érezhetővé válik, hogy a budai királyi várpalota, melyet pedig csaknem páratlanul álló gyönyörű fekvése igazán fejedelmi székhelynek látszik kijelölni, mennyire szűk egy nagy udvartartásnak hosszabb időre való befogadására.

A kép nyugat felől, madártávlatból tünteti föl a már kibővített királyi palotát, s magának a várnak is tőle éjszakra nyúló jelentékeny részét. Kilátást nyújt a Duna folyására, a Margitszigetre, az Ó-Buda fölötti halmokra, valamint Budapestre, és a mögötte messze elnyúló síkságra is. Halvány árnyrajzban mutatkozó nagyobb épületek körvonalait is kivehetően, a kép hátterét képezik.

Az előtérben látható kép magát a várpalotát láttatja mindazokkal az épületekkel, melyekkel az a már részleteiben is megállapított terv szerint bővülni fog. A budai várpalotának nem a Dunára és Budapestre, hanem a Krisztinavárosra, vagyis a budai hegyekre, tehát nyugat felé néző oldala lesz az, mely teljes átalakuláson megy majd keresztül.

Amerre az út fölkanyarodik, változatos, festői hatású helyeket érint. Már kígyózó irányának kezdete is, ott a hatalmas var tövében, szép épületekkel, virágos ültetvényekkel, parkszerű részletekkel, pázsitos ágyakkal van szegélyezve. Az út további folytatása, egyfelől hatalmas mellvédszerű teraszokon díszlő kertekkel, másik felöl ültetvények közé épített nyaralókkal hatásos és fölötte kellemes látványt nyújtó résznek ígérkezik.

 

 

A BUDAI KIRÁLYI VÁRPALOTA A JÖVÖBEN

YBL MIKLÓS ELFOGADOTT TERVE

 

A palota régi része egészen megmarad mai alakjában, csupán a nagy dísztermet fogják jelentékenyen nagyobbítani, miután ünnepélyes nagyobb alkalmakra ez is egy kissé szűknek bizonyult.

A legalsó szobasor, mely közvetlenül a nagy körfal fölött fekszik, fogja tartalmazni, a királyi udvar és a palota-tisztek számára szükséges összes konyhahelyiségeket. A trónörökös pár háztartása számára külön konyhák lesznek elhelyezve. Az ö Fensége udvartartásához tartozó konyha a régi palota helyiségeivel földalatti út által lesz összekötve, és a tálak természetesen felhúzókkal szállíttatnak az emeletre.

Az utolsó előtti szobasor, mely a régi palota első emeletének felel meg, csak a trónörökös fő-herceg és neje lakosztályait, valamint a kis Erzsébet főhercegnő szobáit foglalja magában. A trónörökös termei közvetlen ő felsége lakosztálya mellett lesznek.

A munkálatoknak tíz év alatt kell elkészülniük s  ebből az első négy év a királyi lakás felépítésére van szánva. Az utána következő három év alatt, a régi dísztermet alakítják át. Az utolsó három évet a testőr-épületre és a várkertre fordítják.

 

 

Az új királyi várpalota terveit (1889. 2. 33.) a király megbízásából Ybl Miklós még a múlt évben elkészítette, s a legapróbb részletekig kidolgozta. Ybl két tervet adott be, amely szerint a jelenlegi kényelmetlen palota kibővítendő s átalakítandó volna. Ybl mindkét tervnek a gipszmintáját is elkészíttette, s ezek a budavári Szent György-téren levő katonai szertárépület egyik földszinti termében vannak felállítva. A minta tizennégy négyszögméternyi területet foglal el. Madártávlatban tünteti föl az átalakított királyi palotát és környékét, úgy a pesti, mint a budai oldalról. A palota kétféle mintája gépezet segélyével váltható föl, s illeszthető a keretbe. Ybl a mintákat a jövő hó elején bemutatja a király ő felségének, ki valószínűleg ekkor fog végkép dönteni az építkezés sorsa felett. A minta, ha ő felsége megengedi, a jövő hónapban a közönség által is megtekinthető.

 

 

A KUKORICA-CSŐSZ. Életkép. (1888. 39. 638.) A csősz-hivatalnak épen úgy megvannak a maga arisztokratikus rangfokozatai, mint a társadalom bármely osztályának ebben a mi áldott hazánkban és emberszerető népünkben. Minden falunak megvannak az ő hadastyánjai és végzett földművelői, akik csak nem lehetnek valamennyien harangozók és bakterek. A fölösleg számára hivatalokat kell kreálni. Ilyen hivatal a csőszi hivatal. De minő különbség csősz és csősz között! A réti csősz fakó szekerén, vagy épen hátas lovon kerüli a teméntelen kaszálót, míg a krumpli-csősz gyalogosan vánszorogja körül rövid pályáját. Amannak karikás ostor a fegyverzete, ezé kétágú botocska. Amaz számos petrencéknek és boglyáknak lesz boldog tulajdonosa Szentmihályra, anélkül hogy valaha kárban maradna. Emez legfeljebb egy kis répát rakhat halomra, s hozzá egy kis fűteni valót télére, de meg kell neki szenvedni minden kis krumpli fészekért, mert a sok nyelves asszony a szemét is kikaparná.

Középhelyen áll a kukorica csősz. Rendesen katonaviselt ember, aki már megszokta a silbakot. Tradícióihoz híven első dolga hivatala kezdetén leállítani az álló fát.  Innét őrzi ő a kukorica-rengeteget a tolvajoktól, míg a hörcsögöket a milord tartja féken. Mert a milord minden levélzörrenésre csak úgy harckészen áll, mint ahogy Dani bácsi minden kocsizörgésre felkapaszkodik az álló fa legtetejébe. Hadd lássa a világ, hogy nyugton alhat a kukoricája miatt, mert érdekei fölött éberen őrködnek.

 

 

KUKORICA-CSŐSZ.  PATAKY LÁSZLÓ RAJZA.

 

Van neki pompás, hűvös kunyhója nádból, és a kunyhó előtt csinos föld-katlan, hol tarhonya-, krumpli-, kása-, tésztaleves fő, és kukorica sül. Puska a vállán, kócmadzag szíjon. Megkerüli a határt. Az eredmény néhány kukorica, melyet az átkozott féreg lerágott. Hogy kárba ne vesszen, jó hajnalban asszony haza hoz, minthogy otthon két malac ordít, s erősen készül, hogy a születési évfordulójára érettnek találják. Nehéz állapot, kivált forró napokon, nagy bősz-melegben bujkálni a kukorica között. Mikor beborul az ég, és elkezd esni az eső, akkor van Dani bácsinak víg élete odabenn. Át meg át olvassa az istóriás könyvet, a Magyar gyászt, megveri a törököt Bánfi János és Tahi helyett minden nap hétszer. Azután rágyújt a zsoltárjaira, azokat elénekli mind, végre pedig kukoricát süt. A jegyző úr Károly fia csak egyetlen egy alkalommal szorult kinn a Dani bácsinál egy délután, de úgy megszerette ezt a sort ott a nádkunyhóban, hogy nem lehet fejéből kiverni a dolgot. Határozott. Ö kukoricacsősz lesz.