h14–46. Vasárnapi Újság. Régi korok
világa. XIV. 1910. -1912.
2016.
04. 08. – 05. 01.
Tartalom
Bevezetés
Közösségek
Hazaiak
Külföldi közösségek
Oktatás
Egyház
Színház
Mozi
(villamos színház)
Színészek
Zene
Sajtó
Függelék
Idézettség
Bevezetés
A
fejezet szerkezete lényegesen nem tér el az előzőektől. Nagy terjedelmet köt le
a sok színházi kép, a színikritika szövege. Hasonlóan a képzőművészeti
kiállítások és a folytatásos regények. Több nyugatos itt közli regényét.
Szaporodnak a háborús témák, a monarchiában hadgyakorlatok. Némelyiken a király
is részt vesz.
A
tartalomból: HORVAY JÁNOS KOSSUTH-SZOBRA (1911. 657.), melyet nemrég újra
faragva állítottak fel; Kisoroszi udvar; Irinyi és a gyufa; a Kálvin tér
újjáépítése; szegény Finnország; Norvégia; Mexikó; tudományos filmfelvételek;
Liszt, Wagner, Hubay; a reklám, hirdetés szerepe; a határon kívülre került
várak, műemlékek; Lipták tanulmánya a VÚ-ról (1997).
1910-ben a műkritikusnál Picasso „kiverte a biztosítékot”. Több írás szól az
orosz terjeszkedésről.
Közösségek
Hazaiak
A DEBRECZENI
MUNKÁSKERTEK. Verner László (1910.
9. 177.) A munkáskert intézményének eszméjét Németországban már
a múlt század elején megpendítették. De a követelés okos megvalósítása két
lipcsei orvos: Schreiber Dávid és Gottlieb Móricz nevéhez fűződik. Lipcsében
1862-ben négy hektár területen volt ilyen munkáskert kolónia. Ezeknek rohamos
szaporodását az okozta, hogy a németség amúgy is kertész-nép. Ám ma a
munkáskerti intézmény hatalmasan virul német földön. Nürnberget, Magdeburgot,
Münchent, Wiesbaden-t, Düsseldorfot, Braunschweigent, Hallét, Charlottenburgot,
mint a munkáskertek úttörőit emlegetik Németországban. A kerttelepeket
rendeltetésük szerint megkülönbözteti a németek ismert osztályozó rendszere. A
kertek mellett vannak erdei iskolák, üdülőtelepek, kolóniák az egészségeseknek
s kolóniák a tuberkulózis első stádiumainak. Magában Kiel
városban 3300 ipari munkásnak van kertje, valamennyi 420 négyszögméter terjedelmű.
Van olyan kert, mely már negyven éve egy család kezében van, anélkül, hogy
többet fizetne az unoka, mint 40 év előtt az öregszülő. A legdrágább munkáskert
évi bére sem több, mint 19 márka. A városnak a
munkáskert ma már nemcsak népjóléti, hanem egyúttal haszonhajtó vállalkozása. A
város körüli kopár, szinte értéktelen területeket tette kis paradicsommá a
munka és szorgalom. Az angolok 1836-ban rájöttek arra, hogy ha a város végén
apró földterületeket adnak bérbe az ipari munkásoknak, nagymértékben javítják
azok életviszonyait. Az angolok az apró parcellákat sorsolás útján adják
munkásaiknak s az egész rendszert allotmentnek
nevezik. Svájc, Amerika, Belgium igen szépen fejleszti ezeket. Nálunk az állami
üzemek munkásainak vannak Diósgyőrben, Petrozsényben
kertjei.
Megalakult a Debreczeni Közhasznú Munkáskertek Egyesülete
s az érdekelt munkások nagy kedvvel lépnek be. Egy-egy munkáskert nagysága
350 – 700 négyszög méter közt váltakozik. Minden munkáskertet élő sövénykerítés
választja el szomszédjától, a kertekhez széles bokrokkal szegélyzett
háromméteres út vezet. Van már Debrecenben hat ilyen kertmunkás telep s
mindeniknek van közös gyermekjátszótere.
Minél inkább lábra kap nálunk az ipar, annál jobban kell
törődnünk a munkáskertek intézményével. Nagy gyönyörűséggel szemlélem az
Üllői-út végén épült fővárosi munkáslakásokat. Hány ágyra járó, hány pincelakó,
hány az ajtó küszöbén meggörnyedt munkás lép ki a tetszetős, mutatós magyar
stílusú ház kis kapuján emelt fővel és boldog arccal! Egy világváros, avagy
világvárossá fejlődő főváros nem gondolhat józanul arra, hogy a házakkal
beépített városrészben a munkáskertek ideája megvalósítható. Azonban az emberi
találékonyság már ennek is kieszelte a módját. Budapest sokkal kedvezőbb
helyzetben van, mint London. Maga a város nagy földtulajdonos és a határ
extenzív földműveléssel olcsó és eddig értéktelen szántókból, homokterületekből
áll. A Howard eszméje ma még könnyedén
megvalósítható lenne, nemcsak Debrecenben. A városkiterjesztés és kirajzás
gondolatával is foglalkoznunk kell, mikor ma még meg tudnánk oldani a
munkáskert városokat.
*
Az Eggenberger-féle műkereskedés (1910.
8. 167.)
Az Eggenberger-féle műkereskedés
kiállításából. Innocent Ferencz: Női fej.
Innocent Ferenc (Pest, 1859. jan. 28. – Pátka, 1934. okt. 16.): festő.
Tanulmányait Bécsben, majd Bp.-en az Országos Mintarajz Tanodában Székely
Bertalannál, Münchenben Wagner Sándornál és Antwerpenben végezte. Rajztanítás mellett
főleg női arcképek festésével foglalkozott, de a müncheni akadémizmus
jellegzetes stílusában készített oltárképeket (egri cisztercita templom
mennyezetképe, 1887, a budai Erzsébet-zárda oltár- és mennyezetképei) és
zsánerképeket is.
FARAGÓ GÉZA KIÁLLÍTÁSA (1910. 10. 205.) A Nemzeti Szalon Erzsébet téri
helyiségeiben Faragó Gézának száznál több stilizált táj és figurális festménye,
plakát-tervezete, mese és karikatúrája, néhány tucat színpadi
jelmez-rajztervezete, sőt néhány, a valóságba átvitt fantasztikus jelmeze,
színpadi vagy álarcos bálra alkalmas kosztümök vannak kiállítva.
Meglepőek üdeséget és poézist árasztó napsugaras tájképei,
virágcserepes, muskátlis, oleanderes falusi udvarrészletei. Szinte elfelejtjük,
hogy e tájképei is erősen stilizáltak, hogy nélkülözik a reális
illúziókeltéshez szükséges fél tónusokat. Ilyen sikerült napfényes tájképe pl.
a 18. számú: Virágos udvar Kisoroszin, az 5. sz. Makrayék
portája Kisoroszin, a 8. sz. özv. Katáné udvara
(Budapest székesfőváros tulajdona), a 24. számú: Hunyor István udvara
Szolnokon. Nagyobb szerű mesehangulatú tájképe a 47. sz. Virágzó fák, hattyú-tavas
háttérrel. Mindé festményei tempera festékkel készült
képek.
FARAGÓ: VIRÁGOS UDVAR KISOROSZIBAN.
Meseszerű
festményeiben nem annyira a fantázia mélységeivel éri el a hatást, miként ezt
pl. a németek nagy mesefestőjénél, Moritz von Schwindnél láthatjuk. Bizonyos formai, ornamentális
ötletességgel és színsíkjainak érdekes egymás mellé kombinálásaival. E külső
eszközökkel, melyekhez eléggé fejlett vonalritmus érzéke is hozzájárul,
végeredményben szép hatást tud elérni.
A Vasárnap
délután, amely
falusi ház előtt tereferélő parasztasszonyokat ábrázol, mint zsánerkép, friss
színeivel köti le figyelmünket. Általában e tárlat
mint különlegesség is figyelmet érdemel. l („el” betű, szignó)
*
Moritz Ludwig von Schwind (Bécs, 1804. január 21. – München, 1871. február 8.) osztrák festő.
MUNKÁSOK ALKOHOLMENTES ÉTTERME. Gróf Csáky
Albinné. (1910. 17. 356.) A múlt év
november elsején végre létrejött a Külső Váczi-út 49. szám alatti alkoholmentes
munkásvendéglő, miután évek során át lebegett volt az Általános Közjótékonysági
Egylet előtt, mint egyike legfontosabb megvalósítandó céljának. A jó eledel
által gyarapítja a munkás-ember fizikai erejét, míg másrészt rászoktatja, hogy
megtakarított filléreit alkoholmentes étkezdénkben, erősítő, jó eledelre
költse, esetleg még haza is vigyen valamit családjának munkája béréből, a
helyett, hogy elköltené mind valamely korcsma test- és lélekölő alkohol-mérgére!
Helyiségünk három termében jóízűen és jókedvűen étkezve lehet találni minden
hétköznap deltáján 40 — 50 munkást a közeli gyárakból. Első nap kilencen voltak
csak; most körülbelül állandó ez a szám hét közben, Vasárnap felemelkedik
százra, százhúszra is, szombaton este 80 körülire. Hatvan fillérért nyújtunk
nekik egy levest, egy tányér főzeléket hússal, egy jókora tányérnyi tésztát,
kenyeret és törött cukrot tetszés szerint. Este 40 fillérért nyújtunk főzeléket
hússal, kenyeret, cukrot. Vannak 20 filléres pótjegyeink is, melyekkel tetszés
szerint megvacsorálhat ki-ki: két tojást, vagy kávét, teát, sajtot, kenyérrel
együtt. A honmaradó családtagok részesülnek azon kedvezményben, hogy saját
edényeikben vihetnek haza akár egész ebédeket, akár egyes ételeket, pl. levest,
tésztát 30 fillérért; levest, főzeléket hússal 40 fillérért. Nagy hálával
vennénk, ha nemes emberbarátok és intézmények, követve a példákat, adományaikkal
keresnének fel, termények alakjában. Kaptunk máris a Viktória-malomtól három
zsák lisztet, a Hungária-malomtól 50 kiló rizst, 50 kiló borsót, 25 kiló
árpagyöngyöt, hálára kötelezve ezáltal zsenge
vállalatunkat. Bárhogy álljon és alakuljon a dolog, intézményünket mindenáron
fenn akarjuk tartani, mert rövid fennállása óta máris üdvösnek, hézagpótlónak,
a humanizmus követelményeinek mindenképpen megfelelőnek bizonyult.
IRINYITŐL A
GYÚJTÓ-MONOPÓLIUMIG. Balla Mihály (1910. 18. 372.)
Arról
a hetven évről, mely épen most záródik le, igen tanulságos dolgokat lehetne
írni, fiatal magyar feltalálók olvasókönyvébe. Az 1840. év tavaszán nyitotta
meg gyújtó-gyárat Pesten, a mostani Reviczky-téren Irinyi József, a gyújtó
feltalálója. Ez a gyáralapítás a feltalálónak egy kis katasztrófája után történt,
s nyolc év múlva anyagi összeomlással is végződött. Az első katasztrófa nyomon
követte azt az eseményt, hogy Irinyi József, egy jogot végzett magyar nemes
ifjú, kit a kémiához érzett kedve és tudásvágya a bécsi politechnikumba
vonzott, a császárváros egyik szerény hónapos-szobájának falán meggyújtotta az
első szál kénes és foszforos gyújtót. A dörzsgyufát, melyet ő maga
talált fel. A dörzsgyufa! A jelző, mely e szónak első részét alkotja, az volt a
fő! Addig a gyújtót külön üvegben tartott vitriol-olajba kellett mártani, hogy
meggyulladjon. Ez eléggé veszedelmes és még sem eléggé biztos módja volt annak,
hogy az emberek rövid úton tüzet gyújthassanak. Irinyi meggyújtotta Bécsben az
első dörzsgyufát, melyet maga készített. Megismertette találmányát
professzorával, Meissnerrel, beszélt róla egy másik
barátjának is, adott két szál maga készítette gyújtót egy másik, Preschel nevű barátjának is; ezzel aztán megelégedett, a
többivel pedig nem törődött.
1863-ban
egy tudós ember, Zarzetzky József pesti nagy gyufagyáráról
írva, azt találta mondani, hogy a gyújtó feltalálója egy Rómer
István nevű magyar ember volt. Ekkor szólaltatta meg Pákh
Albert a «Vasárnapi Újság»-ban magát Irinyit, az
igazi feltalálót. És e cikkében Irinyi elmond magáról egy jellemző történetet. Nem
sok idő után, hogy eladta találmányát Rómer
Istvánnak, együtt sétált Bécs utcáin gróf Teleki Sándorral. Ekkor már árulták a
gyerekek a gyufát. Társa arra az észrevételre fakadt, hogy ezek az ő kliensei.
«Arra kértem, — beszéli Irinyi, - hagyjon már békét ezzel a gyufával; mert ha
én a kémia teóriájának nem tudnám egyéb hasznát venni ezen
haszontalanságnál, még ma kitekerném a nyakamat. Ez, meglehet, nagy szó
volt, de annyi bizonyos, hogy mindig untam, ha említette valaki a gyufát.»
Megnyugtat
engem az öntudat – mondta később - hogy célszerűt, közhasznút előállítni képes
voltam, s azért még halálom után is elismerőleg emlékeznek meg rólam. És most,
hogy magában Magyarországon negyvenhat milliárd szál gyújtót gyártanak és nem
sokkal kevesebbet fogyasztanak el évente, midőn a gyáraknak milliárdokra menő jövedelmet
hajt a gyújtó világszerte s a magyar állam is épen a gyújtó-monopólium behozatalával
fogja fokozni jövedelmeit, eszünkbe jut ismét Irinyi János, ki épen hetven
évvel ezelőtt alapította meg gyárát a régi Pesten, kevés hittel és csekély
szerencsével. És eszünkbe jut, hogy a magyar zseni mily nagyra képes, s hogy
mily sok hasznot szalaszt el Magyarországon az üzleti szellem hiánya. Irinyi
János találta fel a gyújtót s nem Kammerer, kit a németek a gyújtó
feltalálójának mondanak s nem egy más találmány van, melyről nem is tudjuk,
hogy egy hazánkfia leleményességének köszönheti életét. Az üzleti szellem legfeljebb ha a külföldön ihleti meg a magyar
talentumokat; ennek köszönhetjük, hogy a gyújtónak nemcsak feltalálója, hanem
első népszerűsítője és nagyban való terjesztője is magyar ember volt: a Bécsbe
szakadt és a külföld üzleti szellemétől áthatott Kisenyecskei
Rómer István.
A RÉGI BUDA ÉS PEST CZÉHEI. Schindelmann Ferenc (1910. 25. 532.)
A céhek kezdettől fogva számottevő
tényezői voltak nemcsak a városok, hanem az egész ország kormányzatának.
Jelentőségteljes közéleti szereplésük a legutóbbi időkig is tagadhatatlan
befolyással volt a városok fejlődésére. Az intézményükre, szervezetükre, belső életükre
vonatkozó okirataik, emléktárgyaik rendkívül becses forrásai a letűnt kor
közállapotainak ismeretére törekedő művelődéstörténetnek. Mint a történeti múzeumok
általában, a fővárosi múzeum is már elejétől kezdve nagy gondot fordított a
régi pesti és budai céh-emlékek összegyűjtésére. Egyik termét a rájuk vonatkozó
emléktárgyakkal már régebben be is rendezte. A múzeum újonnan berendezett
terme, majdnem kizárólag a céhekre vonatkozó újabb gyűjteményt öleli fel.
A teremben vagy 235 tárgy van
elhelyezve.
Oldalfalairól
gazdag arany-hímzésű feliratos selyem céh-zászlók csüngnek le. Nagyrészük a
XVIII. századból való. Mindkét oldalukon olajfestésű kép van: rendszerint a céh
védőszentje és majdnem kivétel nélkül az illető mesterségre vonatkozó, bibliai
tárggyal kapcsolatban levő szimbolikus jelenet.
Érdekes emlékei a céhek életének a céh-ládák. A céh-okmányok
és értékek megőrzésére szolgáltak, emellett azonban
mint valóságos jelképeit a céhnek, nagy tiszteletben tartották. Szimbolikus
jelentőségük magyarázza meg azt a kiváló gondot, amelyet díszes kiállításukra
fordítottak, nemcsak stílszerűség, hanem rendkívül gondos kivitelű munka
dolgában is. Egyik-másikon igen szép fa-faragványokat látunk.
Látjuk azt a múlt század elejéről
való érdekes inga-órát is nagy, feketére mázolt faköpönyegével, mely
évtizedeken át a régi városháza tanácstermében állott. Állítólag valamelyik
régi pesti polgár adóhátraléka fejében került a város tulajdonába. Egykorú vele
az a S. A. Vogel pesti bútorgyáros által készített
régi zongora is. A terem három vitrinje közül kettő telve a céhek kiváltságleveleivel
és mesterkönyveivel. Impozáns külsejük is elárulja fontos okirati jellegüket. Címlapjaik
az iparszerűen űzött kalligráfia remek-számba menő példányai. Oly bámulatosán
finom, puha kézi rajzokat látunk rajtuk, hogy gyakorlott szem legyen az, mely a
litográfiától meg tudja különböztetni. A harmadik vitrinben nagyobbrészt XVIII.
századi gombkötő és csizmadia-remekek vannak kiállítva. A gombkötő munkákon még
rajta csüng a céh pecsétje. Mente-kötők, hurkok, mente-, atilla- és somgombok,
függönytartó golyók és csészék ezek. Mindmegannyi nyergen készült kézimunka.
Mellettük színes anyagból a minták, melyekről a zsinórzat és gombok különböző
kötéseit lemásolták.
Kedves látványt nyújt a terem közepén
elhelyezett miniatűr hajómalom. Az óbudai molnárok céh-jelvénye volt. Idősebb
fővárosi emberek még egészen jól fognak emlékezni ezekre a dunai vízimalmokra,
vidéken itt-ott még ma is akad belőlük. A Duna parton mozgalmas élet színhelyei
voltak. Ugyanitt látjuk a kőműves és kőfaragó vándorló legények szálláscégérét
is. Ízlésesen ki dolgozott görög stílusú kis kerek oszlopcsarnokot ábrázol,
teleaggatva a kőműves és kőfaragó mesterség jelvényeivel.
Ezek az újabb céh-emléktárgyak a régebbiekkel együtt a
fővárosi múzeumnak ma már olyan jelentékeny gyűjtemény-csoportjává fejlődtek,
hogy hozzá hasonló ilynemű kollekciót gyűjteményes közintézeteinkben alig
találunk. Az új terem nemcsak a nagyközönségnek nyújt élvezetes és tanulságos
látnivalót, hanem igen becses és nélkülözhetetlen anyagát szolgáltatja főképpen
Budapest kultúrtörténetének.
Tabán pusztulása. (1910. 37. 772.) Hálaadó istentisztelettel, emlékbeszéddel
és társasvacsorával ünnepelte az I. kerület közönsége múlt vasárnap Tabán
pusztulásának századik évfordulóját. Az istentiszteletet nemcsak a római katolikus,
hanem a szerb templomban is megtartották, mert az 1810. szeptember 5-iki
tűzvész mind a két templomot egyformán elpusztította. Az ötvenes évekig minden
évben rendesen megünnepelték a budaiak ezt az évfordulót, innen kezdve azonban
az újabb nemzedék lassanként elhagyta a szokást. Csak ilyen százba forduló
dátumok alkalmával elevenednek fel a régi kapcsolatok a múlt eseményeivel. Ez a
gyér érdeklődés mutatja leginkább, hogy Buda és Pest törzsökös lakossága száz
esztendő alatt majdnem egészen kiveszett. Így azok a tradíciók is, melyek egy
országos központ múltjára nézve a lakosságban élhetnének, inkább a naptári
évfordulók jellegével bírnak, mert az új lakosság ez eseményekkel szemben
tudatlanul és tradíciók nélkül áll.
Az
óriási tűzvész 1810. szeptember 5-ikén déli egy órakor kezdődött. Egy Schuller nevű bodnármester legénye okozta vigyázatlanságból
a tüzet, mely a perzselő melegben, és a rákövetkező nagy szélben olyan
rohamosan terjedt, hogy az oltásra az akkori kezdetleges viszonyok között
gondolni sem lehetett. Déltől késő éjszakáig tartott a tűz, s az
oszlop-magasságnyira felcsapó lángnyelvek a Vízivárosba és a Krisztinaváros egy
részébe is elhúzódtak. A „Hazai
Tudósítások” közlése szerint a három városrészben összesen hatszáz ház pusztult
el. A tűz pusztításáról és lefolyásáról az egyetlen fővárosi magyar
hírlap, a Kulcsár István „Hazai és Külföldi Tudósítások” című
lapja a következő jelentést adta:
«Szeptember 5-ik napja szomorú emlékezetű
Buda városának históriájában. Délután, midőn épen nagyobb része a Városnak
ebédelne, a Rácvárosban tűz támadott és részint a nagy szárazság, részint a
nagy szél miatt oly hirtelen és oly messzire elterjedt, hogy az említett
Rácvárosnak nagy része; a Duna parton a Vár alatt való Sörház; a Halászváros; a
Királyi Magazin és a Vízivárosnak egész a Kapucinusokig terjedő része a tűznek
prédájává lett.
A
Katolikus templom tornyával együtt, a Rácz templomnak pedig tornya megmaradván,
mind a kettő belső készületeivel együtt földig égtek. A Királyi Magazinban
(raktárban) pedig a sok liszt, gabona, széna, zab és sok ölfa oly iszonyú
erővel és lánggal égett, hogy a Vár is nagy veszedelemben forgott. Ott a tűz
oly sokáig tartott, hogy 6-ikán este is még lánggal lobogott. A meggyulladáskor
oly hirtelen elterjedt a tűz, hogy a Duna jobbpartján levő hajókat sem lehetett
megszabadítani. Hanem némelyek a hídon felül, némelyek pedig a hídon alul
szénával, szalmával és egyébbel megrakva lévén, a Dunán égve veszedelmesen
leereszkedtek. Ugyanezen okból a Budai félen a hídnak álló része is
leégett.
Százra
teszik azoknak az áldozatoknak a számát, a kik odaégtek. Szerencsétlenül járt a
katasztrófa alkalmával az ideális jellemű magyar költő, Virág Benedek
is, kinek könyvtára, iratai, többek között "Magyar Századok" című
munkájának fogalmazványai odavesztek, minden holmijával egyetemben. Virág
kénytelen volt az 1810-iki esztendőre Budáról eltávozni s Pesten, a Kultsár István baráti szívességét vette igénybe, a ki
lakást és ellátást biztosított számára. Később az elégett ház felépült s Virág
visszaköltözött és ott is halt meg. Az Apród-utca 10. szám alatt ez a
nevezetesség ma is megvan, s a Szarvas-téri 9. számú házon kívül a régi
Tabánnak jóformán a második történelmi nevezetességű emléke.
SZŐLÖ-PÁSZTOR. Pataky László rajza
Kép szöveg nélkül.
A SOKÁCZOK. Bellosics Bálint (1911. 7. 127.) A sokácot,
mint Bács-Bodrogmegye tarka lakosságának annyi más népcsoportját a török
okkupáció költöztette mai helyére. A tatárjárás idején magyarságától
megfosztott Bácska a XIV. és XV. században ismét benépesült, hasonlóképen
magyar nemzetségekkel. A következő két században a pórlázadás és a török áradat
elsöpri ezt az új magyarságot is a bácskai búza szülőföldjéről. A megyék
lakossága azután szlávvá lett. Szerb, bunyevác, tót, rutén mellett a szláv
sokác nép is helyet foglal. Történetüknek és életüknek egyik igen jó ismerője
szerint már a török hódoltság első évtizedeiben laktak itt, ha nem is olyan
tömegesen, mint 1686 után. A velük rokon, egyfajú bunyevác néppel Bosznia-Hercegovinából
jöttek: egy részük talán a dalmáciai Sinj, más részük
a Dolnja-Tuzla mellett levő gradovhi
ferencrendi zárda vidékéről. Ezt bizonyítják határneveik, a családok származási
statisztikája, ruházatuk, tárgyi etnográfiájuk.
Mind a baranyaiak, mind a bácskaiak a
Duna folyam-mellékét szállták meg Bajától s Mohácstól délre, s e tájak
természete máig visszatükröződik egész életükön. Zárkózottságuk, konzervatív
felfogásuk gondolkodásukban, szokásaikban, viseletükben, családi életükben sok
ősi vonást őrzött meg.
Fenntartották szerb nemzetiségük egyik legsajátosabb régi
intézményét, a házközösséget (zadruga), amely csak legújabban
van feloszlóban. Együtt élnek sokszor negyvenen a család öregjével a fiak
családjai egy fedél alatt. A közösség kezeli az osztatlan vagyont, s az egyes
tagok munkája és szerzeménye a közösség javát mozdítja elő s annak vagyonát
öregbíti. Ez a ma már hanyatlóban levő intézmény akkor volt virágjában, amikor
a sokác régi kezdetleges gazdasági életét élte a dunai ligetek, mezők, rétek
szűzi világában. Ez a föld a múlt század közepéig nagyobbrészt a kincstárral
közösen bírt nagy kiterjedésű erdőkből, nádas rétségekből állott. Földet csak
annyit művelt belőle a sokác, amennyit ruházkodása, kenyere, abrakja megkívánt.
Egyébként a zadruga örege (starcsina)
szétosztotta a családtagok közt szerepüket. Az egyik, amíg a föld fagya
megengedte, a mangalica-konda nyomán járta a nagy tölgyeseket; a másik a lovat
őrizte, az apró, folyton poroszkáló sokác lovat, amely a legnagyobb kátyúból is
kievickél, ha a szügyével szántja is a sarat; a harmadik bundás ebeivel a racka-nyájat
terelgette. Ez a pásztornépség csak sátoros nagy családi ünnepeken,
disznótoron, temetéskor került be a faluba a határból. Az öregebbje a virágos
réten méneket nevelt. A nagykiterjedésű erdők, nádasok, vizek a legnagyobb
részét rákapatta a vadászatra, halászatra. Ha ez a két ős szenvedélye elragadja,
még ma sincs tilalom, mellyel ne dacolna. A nagy szarvas nevelő uradalmi erdők
határa mentén egész láncolata lappang kukoricaérés idején, a nádba tört rejtekén
a sokác orvvadásznak. De beállít elszántan a tilosba is s ilyenkor félelmes az
erdő őreire. Mint halász elsőrangú. Bizton, nagy ügyességgel járja a vizeket
kis csónakján szigonnyal, varsával, hálóval fogja a halat.
A leányok lószőr-függőt, a fültájon
gyékénynádra kötözött ezüstszínű gyöngyökből és szalagokból álló csokrokat
viseltek; a kapica nevű főkötő és a fül köré dugott skornyak 7—10 gácsér-tollból áll, melyet vászonnal varrnak,
vagy viasszal ragasztanak össze. A kapica formáját a
vadszőlővesszőből hajlított kongya (kontykarika) adja
meg; az álhaj kócból, gyapjúból készül; a fiatal vagy gyermektelen asszonyok a kapica gerincére tűzött virágkoszorú közepén kócsag-tollból
való forgót hordanak. Lószőr, gyékény, gácsér- és kócsagtoll, vadméh viasza,
vadszőlő indája, kóc, gyapjú mind olyan anyagok, amelyek ilyen primitív életkörülmények
kínálnak a hiú, díszt kedvelő szláv asszonyoknak. A női felsőing, az alsóing,
vagy pendely, a sokác nő viseletre.
Ma már, megfogyván és megdrágulván az
idő, egyre több bolti vagy vándor csipkeverőtől eredő dísz nyer alkalmazást és
vászonféléjüket is jórészt úgy veszik a kereskedésben.
AZ ÁLLAM GYERMEKEI (1911. 14. 261.) Az ÁLLAMI
gyermekvédelem, ha csupán a védettek nagy számát tekintjük, aránylag Magyarországon
fejlődött legnagyobbra. Más országokban is vannak nagyszabású gyermekvédelmi
intézmények, az állam és a társadalom másutt is sokat tesz a szegény, elhagyott
vagy erkölcsi romlás veszélyének kitett gyermekekért, de sehol sem oly nagy
arányokban és olyan céltudatosan, mint nálunk. Erre büszkék lehetünk ma még.
Más kérdés, hogy ilyen kedvező-e ránk nézve az összehasonlítás akkor is, ha a
gyermekek eltartását és életmódját vesszük szemügyre s azoknak az embereknek a
honorálását, akik a gyermekvédelmet a gyakorlatban végzik. Kiknek buzgóságától
és lelkiismeretességétől függ az egész intézmény eredményessége, hatása,
haszna. Minden gyermeknek joga van az állam védelmére, ez sarkalatos elve
állami gyermekvédelmünknek. Az elhagyott gyermek, a szegény ember gyermeke, az
erkölcsileg veszedelmes környezetben élő gyermek, a házasságon kívül született
gyermek: mind az állam védelme alá kerülhet, a mely esetleg megszületésétől
fogva tizenkét esztendős korának betöltéséig gondoskodik róla. A gyermeket a
menedékhely veszi föl. Ha egészséges, nyomban kihelyezi az úgynevezett
tápszülőkhöz, ha beteg, előbb a menedékhelyen meggyógyítja, szükség esetén
kórházi kezelésbe adja s csak akkor helyezi ki, amikor
meggyógyult.
Körülbelül ötvenötezer gyermek él ez
idő szerint az állam védelme alatt tizenhét menedékhely területén. A
menedékhelyek székhelye Budapesten kívül Arad, Debrecen, Gyula, Kassa,
Kecskemét, Kolozsvár, Marosvásárhely, Munkács, Nagyvárad, Pécs, Rimaszombat,
Szabadka, Szeged, Szombathely, Temesvár és Veszprém. A gyermekek eltartása a természetesen
nagy adminisztrációs költségekkel együtt tizenegy millió korona.
A gyermek tehát kikerül falura. Soknak szerencséje van és
jóravaló, emberséges emberek házába kerül, ahol eleitől fogva jól tartják, azután megszeretik és annyira hozzászoknak, hogy esetleg
adoptálják is, nehogy elvehessek tőlük, vagy azért, mert úgysem akarják
elbocsátani, ha tizenkét esztendős korukban az állam leveszi róluk a kezét. Az
ilyen emberek nem azért a nyolc vagy tíz koronáért vállalják el, a mit az
államtól kapnak (az összeg a gyermek korától függ), hanem szeretetből. Csakis
ilyen emberekhez kellene gyermeket tartásba adni, mert csak ezeknek a házánál
lehet viszonylag jó dolguk. Árva vagy törvénytelen gyermeket mindig olyan
családhoz kellene adni, a melytől remélni lehet, hogy adoptálja. Az állami
gyermekvédelemnek ilyen irányba való terelése, mint a véletlenül bekövetkezett
szerencsés esetek mutatják, igen szép eredménnyel járna, és nem kellene hozzá
egyéb, csak a tápszülőknek valamivel gondosabb, lelkiismeretesebb megválogatása
Minden hibája és hiányossága ellenére is meg kell becsülnünk
az állami gyermekvédelmet mai állapotában is. Látjuk, hogy keretei elég
szélesek az intézmény fiatal korához képest, s ha a belügyminisztérium a
jövőben inkább arra fog törekedni, hogy a kereteket minél értékesebb
tartalommal töltse meg, minthogy a mutatósság kedvéért szélesítse őket, akkor
rendbe jön minden. A gyermekvédelem költségvetésének legközelebbi fölemelését
arra kell majd fölhasználni, hogy a tartásdíjat s az orvos és a telepfelügyelő nő
díjazását megjavítsák, mert az egész intézmény hasznosságát veszélyezteti a mai
állapot. Ha a gyermeket nem gondozzák kellőképen s az
ellenőrzésre hivatott orvos és felügyelőnő kedvetlenül látja el méltatlanul
szegényesen fizetett dolgát, akkor lejtőre jut az egész állami gyermekvédelem,
s a rája fordított milliókért nem kapjuk meg az ellenértéket.
MŰVÉSZEINK MUTERMÜKBEN. Lesskó János (1911. 33. 653. címlap)
HORVAY JÁNOS, A KOSSUTH-SZOBOR
KÉSZÍTŐJE Hogy ebbe a szoborba belegyúrhassa mindazt a fönséges, varázslatos
eszmét, amit ki kell fejeznie, pompás műtermet építtetett magának. Budának a
legkiesebb fekvésű pontján, a Városmajor fölött, a Rózsadomb nyugati lejtőjén,
egészen szabadon áll a műterme, nagy kiterjedésű, virágos, gyümölcsfás kertben.
1873-ban, Pécsett született és innen 16 éves korában a bécsi
akadémiára került Hellmerhez, majd Zumbuschhoz. Bécsből hazajött és országos
pályázaton elnyerte a ceglédi Kossuth-szobrot. Kossuth-szobrot csinált még
Békéscsabának, Pécsnek és ugyanő csinálta Pécs Zsolnay-szobrát is. Szamovolszky Ödönnel, a Szabadságharc Emlék
egyik alkotójával mintázták együtt gróf Andrássy Dénesné rozsnyói
szobrát és a kassai honvédszobrot. A genfi Kálvin-szoborra hirdetett nemzetközi
pályázaton 72 művész közül harmadik díjat nyert és szűkebb pályázatra
szólították föl. A budapesti Kossuth-szoborra hirdetett pályázaton ő nyerte meg
az első díjat, és megbízták a szobor elkészítésével. A műteremben, gipszbe
öntve már készen áll a szobor két csoportja és a márványba faragásra várnak.
A KÉSZÜLŐ
KOSSUTH-SZOBOR MELLÉK ALAKJAI: AZ 1848-IKI MINISZTÉRIUM. — Balogh Rudolf fölvételei
felső: HERCZEG ESTERHÁZY, KLAUZÁL, EÖTVÖS,
SZÉCHENYI.
alsó: BATTHYÁNY, SZEMERE, DEÁK, MÉSZÁROS
Kossuthot, magyar nép megváltóját; misztikus látomásként
állítja elénk, hisz már nincs közöttünk, de él és élni fog időtlen időkig
minden magyar lelkében, szívében. Állig drapériába burkolja alakját és csak a
fejét, kifejezéssel teli arcát mintázza meg. A parlament palotájának a kapuja
előtt tizennégy méter magasságból fogja ez az arc figyelmeztetni a magyart a
haza iránti tiszteletre és szeretetre. Magának Kossuth alakjának a posztamense
mellé kerül jobbról és balról a két csoport, a melyekben ott állnak Kossuthnak
nagy kortársai. Az első felelős magyar minisztérium tagjai ők. Korhű ruhát viselnek
és mindeniknek az arcán ott tükröződik a lángoló hazaszeretet és a kétségbeesés
sötét borúja a haza sorsa iránt. A jobboldali csoportban Esterházy, Klauzál,
Eötvös és Széchenyi, a baloldaliban pedig Batthyány, Szemere, Deák és
Mészáros állnak. Kossuth szobrát Horvay
semmivel sem dekorálhatta volna jobban, mint azoknak a nagyoknak az
alakjaival, akik Kossuthnak munkatársai voltak. A szobor apoteózisa lesz
Magyarország újjászületése korának, maga lesz a márványba faragott
hazaszeretet. Kossuth alakja után a szobor hátsó oldalát díszítő reliefeket
mintázza meg a művész, amelyek a szabadságharcból vett jeleneteket fognák
megörökíteni. Három-négy esztendő múlva teljesen készen lesz nagy föladatával.
*
A Kossuth
téren először
1927-ben állítottak fel Kossuth-szoborcsoportot, Horvay János alkotását.
2015-ben a másolatát.
A NŐK KAZINCZY
ISKOLÁJÁBAN. Dr. Romics Géza. (1911. 33. 660.) Volt egy nagy ébredő
büszkeségű, hatalmas lendületű Magyarország: ez volt a XIX. század
Magyarországa. És volt egy másik, lemondó bágyadtságú: a XVIII. századé. De az
elernyedt század vége felé hirtelen friss pezsgés zuhog elé a század mélyéből (Bessenyey), majd egy irodalmi csínnyel megújul az ízlés,
nyelv, költészet: Kazinczy kora ez. Valóságos társadalmi újjáalakulás volt ez,
amely a nyugatról jött áramlatokból táplálkozott. Egyik gyökere a természetnek
az emberibb, megértőbb szeretete, amelyet Rousseau sugároztatott ki műveiből. A
természet evangéliuma — a mint Goethe R. Emile-jét nevezte — már nagyon éreztette hatását a világ
szellemi életében, mikor hozzánk eljutott. Nálunk azonban sajátságos módon összekeveredik
a rokokó beteges, finomkodó természet érzékével. És a mikor Angliában már
ezerszer kigúnyolt jelszóvá lett a „kékharisnya”, Franciaországban a «précieuses»*, akkor nálunk kiújul Kazinczy szentimentális
érzéseiben.
Az emberek, akik előttünk tarkán
elvonulnak, a legkülönbözőbb testi és lelki alkattal, gyakran erős, rusztikus
testiséggel, mind-mind csupa túlfinomodott érzékenység. Egészen elvont dolgok,
minők társalgás, nyelv, művészet valami konkrétebb értékhez jutnak. Esztéta
lelkek voltak ezek, akik nekünk érthetetlen rajongással beszélnek. A költészet
légies szépségeit valóságos hisztérikus elragadtatással szürcsölik. Kazinczy
Bécset jártában a «fegyverházat» nem meri megnézni; borzad lelkem — úgy mond —
a gyilkos szerek látásától. Mikor kedvenc költőit olvassa, felsikolt
gyönyörűségében. És menynyit sírnak Werther századában
az emberek! Ez a szellemi légkör jobban megfelel a nőiség örök pszichéjének.
Valóban az asszony lelki élete, amely eddig alig jutott szóhoz az irodalomban,
most mind hatalmasabban nyilatkozik meg. És jellemző, hogy utána mindjárt
jelentkezik a szerelemre vágyó nő jogának propagandája is.
A nők, a Sophiek,
Eugéniák, Iphigeniák, Ninonok és Polyxenák
közt nem egy akad, akinek tudományszomja valóban/meglepő. Gróf Gyulayné (Kazinczy egyik szerelme. G.) pl. görögül tanul. Olvasgatva
finom leveleiket, lapozgatva ártatlan verseik közt, akármily cinikus felsőbbséggel
ítéljük is meg őket, megszállja a lelkünket csipke poézisük fehér illata. Csupa
harmonikus életet élő nők, akiknek három vágyuk van: «das
Leben hat keinen Wert ohne Tugend,
ohne Lieben und ohne einen Busen-freund»
erény, szeretet és főleg barátság. Csak a klasszikus kor messzi homályából leng
felénk a baráti viszony ilyen nagy melegsége. A biedermeier emberek barátkozása
sokszor volt önfeláldozás, mindig lelki egyesülés és igen gyakran több, mint szerelem. Ezért oly sűrűk a költőházasságok, amelyekben
mindig több a lelki vonzalom, mint a testi. Ilyen volt Bacsányi János házassága
Baumberg Gabriellával, a bécsi közönség kedveltjével.
A temperamentumos Pálóczi Horváth Ádám harmadik neje, Kazinczy Klára szintén
költőnő; Szemere Pál felesége is verselt Képlaky
Vilma álnéven. Kazinczy Ferencz és Radvánszky Teréz
barátsága.
Csak a Kazinczy barátsága tudja
belevinni érzéseit a legapróbb dologba is. Annyira megy, hogy mikor imádottjának
leánya lebetegszik, bizalmasan megkéri gróf Gyulaynét,
irja meg neki őszintén: «nem szenved-e úgy, mint az
anyja szenvedett? Van több ily intim barátnője pl. báró Prónay
Simonné, akinek igazibb, emberibb képét egészen elmosódottá teszi a rápazarolt
hallatlan dicséretek tömjénfüstje. De mindez csak barátság! A költő a mellett
szereti Sophie-ját és boldog sokgyermekű családapa.
Kazinczy írja egy ízben a nővel való viszonyainak bensőségére
célozva, hogy azok a gazok, akik el nem hihetik, hogy asszony és férfi közt
lehessen más neme a forró barátságnak, mint amit a világ gyermekei szerelemnek
neveznek (holott az sokszor, sőt többnyire csak pulya testiség), meg nem
foghatják, hogy az valami egyéb lehessen, mint csak a tisztelet barátsága.
Teréz — irja — nem mulatozásra való asszony. Ennél
sokkal több: egészen légies múzsája a költőnek. Csoda-e, ha a múzsák maguk is
belekontárkodnak mesterségükbe? Egészen elfelejtik, vagy meg akarják cáfolni a
Rousseau mondását: «Les femmes, en generál, n'aiment aucun art, ne connaissent aucun, et n'ont aucun genie.» ( »A nők általában
nem kedvelik a művészetet, nem ismerik, zseni nincs közöttük.« G.)
*The French literary style
called préciosité arose in the 17th century from the
lively conversations and playful word games of les précieuses the witty
TERVEK A BUDAPESTI KALVIN-TÉR
ÚJJÁÉPÍTÉSÉRE. (1911.
34. 681.)
TERVEK A BUDAPESTI KALVIN-TÉR ÚJJÁÉPÍTÉSÉRE.
bal: MEDGYASZAY ISTVÁN ELSŐ DÍJAT NYERT
TERVE.
jobb: SCHÜLEK JÁNOS MÁSODIK DÍJAT NYERT
TERVE.
1874-ben a mai Kálvin Center üveg irodaház helyén Ybl
Miklós tervei alapján készült el az Első Pesti Hazai Takarékpénztár
négyemeletes épülete. A téren 1869-1870-ben Bergh
Károly tervei alapján építik meg az Üllői út 2-4. szám alatt a háromemeletes
lakóházat, a későbbi (1911 és 1946) között Magyar Holland Biztosító Rt.
székházát. Az épület udvarát beépítik, s
ott születik meg az 1930-as évek végén Budapest Vörösmarty mozija, amely ma is
működik. A tér, az Üllői út és a Ráday utca közötti saroktelken 1913-ban Hüttl Dezső tervei szerint épült fel a Gazdák Biztosító
Szövetkezetének székháza (ma Egon biztosító). A ház elődjét, egy kétemeletes
lakóházat, 1862-ben Ybl Miklós tervezte, amelyet 1912-ben bontottak le. A
Kecskeméti utca Múzeum körút sarkán 1863-ban épült fel Ybl tervezésében a Geist-ház (a mai Korona Szálló Nemzeti Múzeumhoz közeli
fele.) Földszintjén működött az 1870-es évektől a híres Báthory-féle kávéház. 1911-ben
pályázatot írnak ki a tér rendezésére. wiki
A
BŰN ÉS NYOMOR TANYÁI. Képek a földalatti Budapestről. Tábori Kornél. (1911. 35. 697.) A budapesti szegénység és gazság fészkeit közönségünk
jóformán csak azokból az újságcikkekből ismeri, amelyeket egy-egy „dísz-razzia”
nyomán kezdő riporterek írnak érzelgős jelzőkkel tarkítottan. De itt nem is könnyű
tiszta képet adni. A magyar főváros nyomora aránylag nagyobb, mint a párisi,
vagy londoni. Markánsan épp egy idegen jellemezte, ne tessék rajt' mosolyogni:
egy öreg kínai. Pár éve szinte ellepték Pestet a ferde szemű, csöndes, finom
mosolyú sárgák, akik mindenféle kőszobrot, stilizált Buddha-bálványt és
majmokat ábrázoló groteszk hamutartót kínálgattak. A mindentudó Krecsányi detektívfőnök igazolhatja, hogy tisztességgel keresték
a kenyerüket — azaz rizsüket — és különös, de némely tekintetben irigylésre
méltó kommunizmusban éltek a Vörösmarty utca egyik födele alatt. A vén kínai
nem fordult meg ötven-hatvan razzián, mint csekélységem tíz év alatt, de azért
keservesen találó véleményt adott Budapestről. A Szajna táján, vagy a Themse partján találhatunk szánalmas nyomort, — az angyalföldi
Zarzetzky telepen vagy a budai Villányi-úton súlyos gazságokra
is akadnak, döbbenetes visszaélések sorozatára, hihetetlen fajtájú uzsorára, a
humanizmus legborzasztóbb megcsúfolására.
Az ember azt hinné, hogy parlagon
hever nagy terület, pedig az élelmes úr pénze könnyebben és többet kamatozik. Nem
kell építtetnie, tőkét befektetnie s mégis átlag ötezer korona a tiszta haszna
havonként. Mert egy kicsit kipucolták a kemencéket és kiadták — munkáslakásoknak.
Az öt épületben háromszázhetven kemencéből csináltak lakást, s ez évenként
legalább ötvenkétezer koronát hajt. Micsoda lakások!
Kapu nincs, a tetőt lehordta a szél itt is, ott is. Konyha, ebédlő, hálószoba:
együtt van, négy méter hosszú, három széles. A bűzös helyiségekben férfiak,
nők, gyerekek, összevissza, rakáson, hogy télen az egymás testével melengessék
didergő tagjaikat.
Harminc-negyven évig titokzatosan,
elfeledetten maradtak a katakombák, és csak a betörő-népség tudta, mire jó a
földalatti útvesztő. Biztonságos tanyákat rendeztek ott be s vizük is akadt
bőven: jobbról-balról mély kút van lent, a fenekén tisztavizű forrással. A
gonosztevők lopott csillárokat akasztottak föl a legtágasabb üreg mennyezetére,
perzsaszőnyegekkel borították a földjét.
Újabban már becsületes lakói is
vannak a földalatti Budapestnek, a magasabb szintű barlangoknak. A fővárosi
lakásínség kényszerítő ereje hajszolta oda őket s a ki tamáskodva csóválná a
fejét; nézze meg a hiteles fotográfiákat. Lassankint ötvennél több ilyen képet
csináltunk, s az Urániában fogjuk valamennyit bemutatni. Dr. Boda Dezső
főkapitányt, aki segítségünkre volt a nehéz munkában, igazán megilleti a hálás
köszönet. Nem szimpla látványosság kerekedik ebből, hanem tán szociális
jelentőségű kezdeményezés is, amely fölrázhatja egy kicsit a társadalom
lelkiismeretét.
LAJTA BÉLA. Gerő Ödön. (1911. 42. 842.) Lajta Béla az utóbbi esztendőben egész sor nevezetes építészi sikert aratott. Érdekes házakat épített, sajátosan tudatos művészetével föltűnést keltett, s most abban a tervező-versengésben, amelyet a Magyar Építőművészek Szövetsége a Nemzeti Színház helyének rendezése dolgában rendezett, az első díjat nyerte. Ez a pályázat csak eszményi pályázat volt, művészi gondolatot kerestek benne, s Lajta Béla szolgált is vele. Úgy lehet, hogy a színházat építtető hivatalos körök nem vesznek tudomást róla. Művészek fejlődését az ő gondolataik figyelmen kívül hagyása csak ritkán akasztja meg. Ifjúkori ötletei meg nem valósulásának, nyomtalan eltűnésének nem csak az érett, hanem a még egyre forrongó művész is örül. Hiszen kevesebb a feledhetni valója. Lajta Béla nem az éretlen forrongók közül való. Neki az új már nem csak az akarása és vágyakozása, s neki már nem a csak azért is más az új. Ez még nem egyéniség, hanem csak unottság vagy csömör. Az új művészetet nem az unottság, hanem az öröm teremti meg.
NEMZETI SZÍNHÁZ ELHELYEZÉSI TERVE MELYLYEL
A MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE PÁLYÁZATÁN ELSŐ
DÍJAT NYERT
Lajta Béla is elől jár azoknak a
sorában, a kik mai építészetünk számára a korszerűség érvényesítésének jogát és
kötelességét reklamálják. A népiesben gyökerező új építészet a legkorszerűbb
energiának, a demokráciának művészi érvényre juttatása. A néperőnek, néptehetségnek
megszólaltatása. Az építészeti modernség a technika új lehetőségeit alkalmazván
s az új élet szükségességeit kielégítvén, új formákat keres.
Lajta Béla a sajátságos pátosznak a
legbeszédesebb megszólaltatója. Nem a derűs ornamentika művelésének, hanem az
egyszerűségében monumentális formaképzés az ő művészetének igazi mivolta. Pedig
alig van másik olyan művészünk, a ki a magyar népies ornamentikát úgy kikutatta
és megértette, mint ő. De a hímzés, varrás, faragás, fazekasság, építés,
asztalosság egész dekorációs anyaga, bármennyire is dekorációs célzattal
alkalmazza, az ő keze
ügyében ritmussá lesz, s ez a ritmus irányítja tér- és felületformáit. Érvényre
akarja juttatni a modernségnek világszerte elért eredményeit az új magyar
építésben, azt vallván, hogy a modernség táborai és csoportjai a maguk
eredményeit kicserélhetik, de a vállalt idegen eredmények az ő épületein sajátosan
magyarrá lesznek.
Lajta Béla (1907-ig Leitersdorfer) (Budapest, 1873. január 23. – Bécs, 1920. október 12.) magyar építész.
NEM
EGYENLŐ RANGGAL –a -ly (1911.
45. 905.) Közép-Európának uralkodó családjai szigorúan védekeznek a
demokratizálódás ellen. Súlyt vetnek reá, hogy a hozzájuk tartozó berezegek és
hercegnők egyenlő rangú, ebenbürtig házasságot
kössenek, s ki vét a családi törvény ellen, mely tiltja, más házasságot kötniük,
viseli tettének következményeit. Az uralkodó családból minden esetre kilép, ha
ugyan nem törlik egyszerűen a család tagjainak névsorából. Ferdinánd Károly
főherceg, királyunk unokaöccse, trónörökösünk testvéröccse, tábornok,
dandárparancsnok, ezredtulajdonos, azon az úton van, hogy feleségül véve Czuber Bertát, egy előkelő műveltségű, de polgári családból
származó leányt, alávesse magát a családi törvény szigorának. Az ily tragédiák
elég sűrűn fordulnak elő az európai uralkodó családokban. Jó szerencse, hogy
vannak még országok és uralkodóházak, hol kevésbé szigorúan kezelik a
házasfelek egyenlő rangját. Ha nem volna úgy, szép kis zavar támadhatna
Svédországban a Bernadotteok, Oroszországban a Leuchtenberg hercegek s Angliában és a darmstadti udvarnál
a Battenbergek miatt. Nem is szólva a mostani angol
király házasságáról, a magyar vérségből eredő szép Teck
Mary hercegnővel.
Nem minden messzaliansz végződik
boldogan. A szép Welser Filippine
esete, ki sok éven át volt titkos felesége férjének, a német császár fiának,
míg nemes egyéniségével és kiváló erényeivel győzelmet aratott, a ritka
kivételek közé tartozik. Vagy a svéd János nevű dragonyos feleségéé, ki I.
Péter orosz cárnak előbb titkos, majd bevallott felesége I. Katalin néven egyik
ősanyja sok európai uralkodó családnak, köztük a Hohenzollerneknek is. A
fejedelmi vérből származó férjek nem mindig tartanak ki a nem egyenlő rangún
hitveseik mellett. S ha kitartanak is, a magukhoz fölemelt nő sorsa ritkán
felel meg a hozzá fűzött álmoknak. A Habsburgok szerelmi házasságai közül
kétségtelenül boldog volt a nemes lelkű Henrik főhercegé, ki egy tiroli postás
leányát vette feleségül. A Koburg hercegi család
tagjai közül letette a nevét egy fejedelmi herceg negyvenkilenc évvel ezelőtt,
hogy feleségül vehesse szerelmesét, Geiger Konstancia énekesnőt. Felvett
névvel, mint Buttenstein báró és báróné, boldogan
éltek egymással. De midőn a férj meghalt, a hercegi család hallani sem akart a szegénységre
jutott özvegy igényeiről; kijelentette, hogy nem érez magában semminő
kötelezettséget a bárónővel szembeni.
A fejedelmi férfiak rangon alul kötött házasságainál
boldogabb szokott lenni az a házasság, melyet fejedelmi nők kötnek nem rangjuk-beli férfiakkal. Azért, mert leszámolva rangjuk
előítéleteivel, a nők elég erősek arra, hogy levonják elhatározásuk minden
következményeit. Lemondjanak az udvari élet minden fényéről és egyedül családi
boldogságuknak éljenek. Így ment feleségül Erzsébet bajor hercegnő, királyunk
unokája, Seefried Ottó báróhoz, kit a király utóbb
grófi rangra emelt. Így lett Lónyay grófné Stefánia özvegy trónörökös-néből,
Windischgrátz hercegné Erzsébet főhercegnőből, Rudolf
trónörökös árvájából, Radzivill berezegné Mária Renáta
főhercegnőből, Károly István főherceg leányából. Felvette Esmarch
kiéli orvostanár polgári nevét Henriette
schleswig-holsteini hercegnő, a mostani német császárné nagynénje.
RAZZIA KÉPEK A NYOMORLÓL ( 1911. 46. 926.) Tábori
Kornél és egy buzgó
rendőrtisztviselő, Székely Vladimír az Uránia Színházban, egy új
darabban, a fényképező gép objektivitásával szemlélteti Budapest legrútabb és
legsiralmasabb nyomorát. Bemutatják a toloncházat, ahol a nagyvárosi
lakosságnak a rendőrséggel összeütközésbe került salakja került együvé. A
hajléktalanokat és munkanélkülieket is, akiket razziák alkalmával összefogdos a
rendőrség, nagyobbára a pálinkamérésekből, ide szállítják. Nagyobb részük nem
bűnös, csak szerencsétlen, a nyomor és alkohol áldozata. Vannak már tipikus toloncházi
alakok is, akik minduntalan megfordulnak itt, s nem lehet sem segíteni rajtuk,
sem megszabadítani a várost tőlük. A zöld kocsi, melyen a toloncokat
szállítják, ismeretes mindenki előtt a fővárosban, különösen a külvárosokban.
A legszomorúbb része ennek a tömegnyomornak a legszegényebb
néposztályok gyermekeinek sorsa. Ezeknek a nyomorral, betegséggel küzdő
embereknek gyermekei született áldozatai a bűnnek és betegségnek.
PIHENŐ (padlón fekvő) GYERMEKEK A NAPKÖZI
OTTHONBAN
Nagyobbrészt már születésükkor a homlokukon van a degeneráltság
átka. Úgy nevelkednek, mint a gyom a természetben, gondozás nélkül, rontó
erkölcsi levegőben. Az állam és a társadalom alig tud hathatós eszközöket
találni, hogy a nagyvárosi életnek ezt a szörnyű betegségét meggyógyítsa. Néha,
ha egy-egy gyermek-bűnös valami feltűnőbb dolgot csinál, a megdöbbenés hatása
alatt megszólal a köz-lelkiismeret, de aztán hamar el is hallgat. Az állam
legalább elkezdte már a gyermekek gondozását a gyermekmenhelyeken. A
gyermekbűnök megítélésére külön gyermekbíróságot szervezett a rendőrség. Ez elé
a gyermekbíróság elé kerülnek a fiatal csavargók, akiket a razziákon szednek
össze. Ezeket állami felügyelet alá helyezik, s javító nevelésre utalják őket,
többnyire a gyermekliga intézeteiben, vagy pedig a patronáló egyesületek
házaiban. A fővárosnak már régóta van egy áldásos intézménye a legszegényebb
néposztályok gyermekei számára: a napközi
otthon, amelyben azokat az iskolás gyermekeket gondozzák, akikre odahaza
nem vár meleg ebéd és meleg szoba, mert a szüleik munkában vannak egész nap. A
napközi otthonban nemcsak felügyeletet kap a gyermeksereg, hanem ebédet is és
pihenő helyet, hogy ne legyen kénytelen az iskolai szünórákat az utcán
csavarogva eltölteni. Ezer meg ezer gyermek sorsát enyhítik ezek a napközi
otthonok.
A BUDAPESTI NÉPSZÁLLÓ. Dr. Sidó Zoltán (1912. 2. 23.) Az
élet ama sok nyomorúsága között, amelyet a lakosságnak a nagyvárosokban való
tömörülése okoz, első helyen áll a lakások zsúfoltsága. Fővárosunk is szenved e
bajban és ezért már a múlt század negyvenes éveiben mozgalom indult meg a
megszüntetésére, sajnos eredménytelenül. A nyolcvanas és kilencvenes évek
fővárosi közgyűléseinek gyakran vissza-visszatérő tárgya volt a zsúfoltság. Egészségügyi,
erkölcsi és közbiztonsági veszedelmeit sehogy sem csökkentette az ellene hozott
sok szabályrendelet. Az élet szemébe nevetett a szabályzatok alkotóinak. A
zsúfoltan lakókat lehetetlenség volt rendőri erővel is kilakoltatni, hiszen új
lakást nem tudtak nekik nyújtani a hatóságok. Az utcára kerülni pedig eltoloncoltatást
jelent a hibáján kívül hajléktalanná vált szegény embernek.
Megállapították, hogy a lakások zsúfoltságát az ágyrajáró
legénymunkások okozzák, akik Budapesten gyakran 12—-14-en is beszorulnak
egy-egy szobába a már ott lakó család mellé. Nem maradt tehát más mód hátra, a
baj orvoslására, mint a nőtlen munkások számára való külön, egészséges
lakóhelyiségek létesítése.
Kérdés: a népszállók miképpen birkóznak meg azzal a
feladattal, hogy a bár zsúfolt lakásokban, de mégis megszokott környezetükben
és a főbérlő család körében élő legénymunkásokat a lakásokból kivonják. Egy
nekik oly idegen lakásmóddal megbarátkoztassák. annak az a föltétele, hogy a
népszállókban való lakás bére lehetőleg ne legyen magasabb a környékbeli
ágyrajárók részéről fizetni szokott bérnél. Amellett pedig kellő szórakozásról
gondoskodjék a bérlők részére és olcsó étkezésre nyújtson alkalmat. Sokkal
nehezebb a nők részére való népszállókat meggyökereztetni.
A most elkészült és legközelebb
megnyitandó budapesti népszálló a főváros VI. kerületében, az Aréna-út 150 /52.
szám alatt van, a Váci-út és a Lehel-utca között. Elhelyezéséből folyik, hogy
elsősorban a Váczi-út mentén fekvő gyár¬ vidék munkásságának kivan lakó
alkalmasságot nyújtani. Van benne 396 hálófülke és 42 külön hálószoba. A
hálófülkék az emeleti folyosókról nyílnak. Az ajtók felett 65 centiméter magas
drótháló pótolja a falat, hogy a folyosóról a villanyfényt beengedje. Érdekes
kísérlet, hogy a népszálló vendéglőjét a főváros házilag fogja kezelni. A levesből,
húsból, főzelékből és tésztából álló ebédet vagy vacsorát 60 fillérért adják, ezenkívül kantinja is van a népszállónak.
A mi fővárosunkban kétszeres jelentősége van annak, hogy ez
az intézmény meggyökeresedjék; Budapest ugyanis az ágyrajárók városa, ebben a tekintetben
kivívta a világ nagyvárosai között a szomorú elsőséget. Az ágyrajárók túlnyomó
része természetesen legényember leven, népszállók létesítése az egyetlen mód,
amely ennek a társadalmi betegségnek az eredményes leküzdésére kínálkozik.
BONTJÁK A ZRÍNYIT. Zuboly. (1912. 31. 624.) A jurátusi világ egyik leghíresebb emlékét, a Zrínyi-t, mely
csodás véletlenül száz éven át helyt állott az idő és a divat minden kísértéseinek,
a napokban le fogják bontani. A fundusa nagyszabású bérpalota számára kiváló
alkalmasságul szolgál, helyébe a Múzeum-kőrút és Kossuth Lajos utca sarkán
díszes épületet emelnek. Egyszerre meg fogja szakítani azt a folytonosságot,
mely a mostani épület révén a juratusok híres Zrínyi-jét
a legérdekesebb pesti nevezetességek sorába emelte. Mert, hogy a Zrínyi létező institutum volt. Horváth István naplójában a Hét
választó és a Zrínyi jurátusi zenebonái felől már a múlt század
elején megtaláljuk a tudósítást.
A Zrínyi az a társaságos intézmény a fővárosban, ahol 1848-ig
a jurátus a kizárólagos úr. A bérlők és a tulajdonosok az ő tiszteletökre
rendezkedtek be, s hogy a kávéház a Zrínyi nevet kapta és firmáján a szigetvári
hős díszruhás alakját ábrázolta, az is csak azért volt, mert a juratus
szerette, ha a történelem alakjait a német vendéglősök és kávésok intézményeik
elnevezésével is megtisztelik. Ez egészen eredeti és pesti specialitás volt.
Az első Zrínyi, mely a XIX. század elején lépett üzembe, még
egyemeletes épületnek a földszinti részét alkotta. Erről a Zrínyiről szól Gaál
József Peleskei nótáriusának és Szigligeti Szökött
katona című népszínművének ismert kávéházi jelenete. A múlt század harmincas
évei végén, az 1838-iki árvíz után építették át a régi házat, de az első kávéház
és korcsma, amelyik megnyílt benne, a Zrínyi volt.
A LEBONTÁSRA KERÜLŐ
ZRÍNYI-ÉPÜLET A MUZEUM-KÖRÚT ÉS A KOSSUTH LAJOS-UTCZA SARKÁN
Az abszolutizmus alatt visszaesett a régi rossz hírébe, s
csak akkor kezdett némileg tűrhető reputációhoz Jutni, mikor a szomszédságában Kunst, az Óra című sörcsarnok egykori
bérlője, Zrínyi-sörcsarnok címen 1857-ben új üzletét megnyitotta. A
Hölgyfutár közlése kiemeli, hogy a magyar írók és művészek arcképeit sehol nem
lehet oly nagy mennyiségben látni, mint itt. Ez évben alakította át a kávéházat
Kovács Ignácz, s ismét alapfeljegyzésekből tudjuk, hogy a kávéház két
végfalát két nagy történelmi kép díszítette. Az egyik Zrínyi kirohanását, a másik
Zrínyi leányát ábrázolta. 1859-ben, mikor a magyar ruha felvétele divatba jött,
a diákság több ízben botrányokat rendezett a kávéházban, s kidobálta
mindazokat, akik német ruhában jelentek meg. Lisznyai
Kálmán írta «A pesti kávéházak nagyapja» című versét,
melyet a rebellisek között nagy hatással felolvastak.
Az épület Zrínyi voltát a Kossuth Lajos utcai oldal második
emeletén levő és alig észrevehető, elmosódott festésű díszruhás Zrínyi-alak és
a villamos szakaszjegyek határát jelző Zrínyi elnevezései tartották fenn. A főváros
históriájába azért belevéste a nevét, s évtizedek nagyszabású kalandjai, melyek
az ő falai között mentek végbe, bizonyítják, hogy ereznél maradandóbb emléket
állított magának egykori szerepléseivel.
Képek szöveg nélkül (1912. 41. 824.)
KATONÁK. Herman
Lipót rajzai
Herman
Lipót
(Nagyszentmiklós, 1884. április 24. – Budapest, 1972. július 1.) Festő,
grafikus. Munkácsy Mihály-díjas (1952), és érdemes művész (1964).
Külföldi közösségek
SZEGÉNY FINNORSZÁG (1910. 3. 67.) Az egész világ részvéttel nézi a finn nemzet
küzdelmét az orosz önkényuralom ellen. Egy maroknyi nép védi jogát, alkotmányát
és szabadságát egy százharminc millió lélek nevében uralkodó hatalom ellen,
mely elérkezettnek látja az időt, hogy megrabolja jogos önkormányzatától, s a
törvényhozás, a közigazgatás és a gazdasági élet terén eloroszosítsa ezt a
szinte egységesen finn nemzetet. A művelt népek részvéte ép oly egyértelműen
nyilatkozik meg a finnek iránt, ha nem is oly hatalmas kitörésekben, mint hat
évtizeddel ezelőtt, midőn a magyar nemzet vívta élet-halál harcát az
önkényuralom ellen. Erőssége lesz mindig Finnországnak, mint volt Magyarországnak
is, hogy jogát, ha megfosztották is tőle, soha fel nem adta és változatlan
kitartással védte az autokrácia újabb meg újabb támadásaival szemben. Nekünk,
magyaroknak kétszeresen szívünkhöz van nőve a finnek sorsa. Nemcsak azért, mert
küzdelmük sok tekintetben hasonlít a mi múltunk küzdelmeihez, hanem azért is,
mert nyelvünk és vérünk rokonsága fűz ez északföldi nemzethez. A magyar nemzet
ősei a történelem előtti időkben együtt kóboroltak és vadászgattak. Magyarország,
a nyugati kereszténység felvételével Közép-Európának egyik leghatalmasabb
birodalmává fejlődik, Finnország, pogány hitének megszűntével, már
nyolcadfélszáz évvel ezelőtt elveszti állami függetlenségét. De önállóságát, szabadságát,
faji és nemzeti öntudatát megőrizte hetedfél századéven át a svéd királyok
kormánya alatt, s védi
hagyományainak, ősi alkotmányának és műveltségének erejével az ép most lezárult
száz év alatt, mióta az orosz cár egyszersmind Finnország nagyfejedelme is.
Mert ép most múlt száz éve, hogy Finnország az oroszok kezébe
esett, a tilsiti béke után, melyben nagy Napóleon
császár odaajándékozta L Sándor cárnak. Ez időtől fogva az orosz autokraták
hitlevéllel erősítik meg alkotmányában és szabadságában a finn nemzetet. De
közülük egyedül I. Sándor cár tartotta meg hűségesen a finn rendek előtt szóval
is megerősített ígéretét. Utóda, I. Miklós cár, már egyszer sem hívta egybe a
finn országgyűlést, s az egy II. Sándor cár kivételével, a ki önálló
vámterületet is engedélyezett Finnországnak, minden következő cár idegenkedve
és ellenséges szemmel nézte a finn alkotmányos életet, mely sehogy sem illett
bele önkényuralmi rendszerükbe.
Le kellett törni tehát a finn nemzetet. Erre alkalmas
eszköznek hitték az erőszakos oroszosítást. Oroszosítást ott, hol a bár maroknyi
nemzet öthatod része tiszta finn és a lakosságnak elenyésző töredéke orosz.
III. Sándor cár tette erre nézve az első kísérleteket s a finnek is ekkor próbálták
ki először a passzív ellenállás fegyverét. Az igazi megpróbáltatás ideje mégis
csak a most uralkodó cár trónra léptével érkezett el a finn nemzet számára. Uralkodásának
elején, elődeinek példája szerint II. Miklós cár is megerősítette Finnország
alkotmányát, vallását, kiváltságait és jogait. A túlzó orosz sajtó kezdett nagy
veszedelmet látni a cári uralomra nézve abban, hogy a finn szabadság rossz
példával szolgál Szent-Pétervár kapuja előtt. Heyden
grófot, Finnország kormányzóját mihamarább vissza is hívták. Bobrikov, az utódja hű szolgája volt urának. Alig hogy
megérkezett Helsingforsba, máris kijelentette, hogy
Oroszország csak annyiban fogja tiszteletben tartani Finnország önkormányzatát
és külön jogait, amennyiben nem ellenkeznek a birodalom tekintélyével és
érdekeivel. A finn országgyűlés csak tanácsadó testület legyen, mely csak az
orosz kormány felszólítására adhasson véleményt és csakis oly kérdésekben,
melyeket eléje terjesztenek. Finnország egy képviselőt küldjön az orosz,
birodalmi tanácsba és ötöt a birodalmi dumába. Az orosz birodalmi törvények
terjeszkedjenek ki Finnország területére is, egyben pedig töröltessék el minden
finn törvény, mely ellenkezik az orosz törvényekkel. S hogy Finnország ennyi jogtiprás
ellen fel ne lázadhasson, az orosz kormány máris két hadtestet küldött az
országba, egy új diktátor támogatására.
Százharminc milliónyi orosz, három millió finn ellenében.
A BUDAPESTI FRANCZIA
OTTHON. (1910.5.
104.) Már negyedik éve van nyitva s teljesíti jótékony feladatát Budapesten, a
Baross-utcában a Home Français (francia
otthon), jótékony intézmény, amelynek célja, hogy pártját fogja a
Magyarországba nagy számmal jövő francia leányoknak, akik alkalmazottnak szerződnek
ide. Amint az ilyen leány hazájából Budapestre jön, a Home Françaisban
szállást és ellátást kap igen olcsón, napi két koronáért, amíg valahol
alkalmazást talál. Három hétig maradhat ott, s ha addig sem talál állást,
lehetővé teszik neki a hazamenetelt.
A kétemeletes épület erre a célra
egyszerűen, de csinosan és főleg az egészség kívánalmainak mindenben
megfelelően van berendezve. A hálóteremben fehér függönyös fülkékben vannak az
ágyak, elegendő fürdő, minden leánynak külön mosdó áll rendelkezésre, az ebédlő
derűs és kellemes. Harminc leány talál itt elhelyezést s idővel, ha az
intézmény megerősödik, még jobban ki akarják terjeszteni. Elaggott francia nők
menhelyét is akarnak benne létesíteni. A derék intézményt vicomte
de Fontenay francia főkonzul és neje kezdeményezte. Legtöbbet
Francois Lajos, az ismert budafoki pezsgő gyáros buzgólkodott az érdekében, ö gyűjtötte össze a mintegy másfél
százezer koronára rúgó alaptökét.
LATINOK ÉS GERMÁNOK Tonellli Sándor (1910. 13. 262.) A latin fajok élete
bizonyos mértékig a stagnálás periódusába jutott, velük szemben pedig óriási mértékben
mennek előre az észak szőke germánjai. Ha csak a külső jelenségeket nézzük,
csodálatos ez az előrehaladás, amelyet az utolsó száz év folyamán a latinokkal
szemben Anglia, Amerika és Németország tettek. És ha szembeállítjuk azt a
felbomlási processzust, amely a latin államokban mindenütt mutatkozni kezd,
azzal a szilárdsággal, belső renddel, társadalmi erők összehatásával, amely a
germán világban jelentkezik, akkor rokonszenvünk kezd ezek felé fordulni. Hogy
Amerikát, a földnek ezt a hatalmas erővel berendezkedő új társadalmi területét
csodáljuk, az egészen természetes. Természetes az is, hogy a gondolkozó ember
előtt rokonszenves az angolok példája is, akik hagyományos konzervativizmusukat
össze tudják egyeztetni a haladás és a liberalizmus szellemével. Németország,
annyira elismeréssel tölt el most bennünket. Annak a bámulatos fellendülésnek a
menete, amely Németországban az utolsó harminc év alatt lejátszódott. A germán
fajok haladnak előre számban és súlyban egyaránt. A germánok ma megint a hódító
faj, amely elözönli az egész világot. Hódító faj lévén, erősebbnek mutatkoznak
azoknál, a melyekkel szembekerülnek. A mérleg kezd ellenkező oldalra billenni.
Egészen a XIX. század elejéig Franciaország abszolút vezető szerepet játszott
mindabban, ami az emberiségnek intellektuális életére vonatkozott. Túlsúlya
megingathatatlannak látszott és ezt a túlsúlyt biztosította a számbeli arány
is. Franciaország lakossága a század elején egységes tömegben harminc milliót
tett ki. Angliának alig volt húsz millió lakosa, a németség szét volt
töredezve, Amerika pedig még számba sem jött. A francia nyelv dominált
mindenfelé az egész világon. Egy század alatt ez a helyzet gyökeresen
megváltozott. Csaknem százmillió angollal és hetven millió némettel szemben ma
van negyven millió francia és úgy látszik, hogy a belső erő, amely a tömegeket
mozgatja, a germánoknál erősebb, mint a franciáknál és a többi latinoknál.
Egy titka van a germán fajok rohamos előrehaladásának. Ez a
türelmetlenségük minden idegennel szemben, ami nagyon kevéssé tette ugyan őket
rokonszenvessé a történelem folyamán, de végeredményben mégis nekik adott
igazat. Sehol azt a lenézést idegenekkel szemben nem lehet tapasztalni, mint
Angliában, Amerikában és Németországban. Az amerikai nem ismeri el egyenrangú
embernek a négert és kínait, megveti a déli államokba beköltözött olaszt, aki
hajlandó a négerekkel való keveredésre, a német pedig minden eszközzel irtja ki
azokat, akik hatalmi törekvésének, terjeszkedésének útjában állnak. Soha a
germánok az egyenlőségi eszmét sem faji, sem társadalmi szempontból olyan
mértékben és úgy nem tudták felfogni, mint a latinok.
Más-más jellegű az angol és germán világban a társadalmi és
állami élet berendezése is. A latin világ népei mindig végletek között
mozognak, átmeneteket alig tudnak teremteni. Nagy nekilendülések, nagy
visszahanyatlások, ingadozások a legnagyobb szélsőségek között, ezek jellemzik
Európa három latin államának, Francia-, Spanyol- és Olaszországnak egész
múltját. Spanyolország hihetetlenül rövid idő alatt lett vezérlő állama egész
Európának, de épen olyan gyors volt a leromlása is. Franciaországban az emberi
jogokért vívott forradalmat minden átmenet nélkül követte a cézárnak az
uralkodása. És így megy ez az egész vonalon időben és térben egyaránt.
A latinoknál a szocializmusnak számtalan olyan árnyalata van,
amely a germánoknál nem ismeretes, és a latinok szocializmusa nagyon hajlandó
átcsapni az anarchizmus szélsőségébe. A germánoknál ellenben, különösen
Németországban még a szocializmus is azon fogalmak szerint alakul ki, amelyeket
megdönteni akarnak. A fegyelem, szervezet, és tekintély, szóval a régi rendnek
a szentháromsága a német szocializmusban épen olyan erős, mint bármelyik más
társadalmi osztályban, vagy bármelyik politikai pártnál.
Mi az oka a fejlődésben és a fajok életében megnyilatkozó különbségnek? Egy szellemes francia
író erre azzal válaszolt, hogy vannak női és férfi jellegű fajok, a latinok az
előbbi, a germánok az utóbbiba tartoznak. Az előbbiek ideálokkal vezetetik
magukat, és ha nincsenek olyan ideálok előttük, amelyek után nagy hévvel
törekszenek, akkor a belső romlás éri utol őket. Az utóbbiak a pozitívumokra
építik egész berendezésüket, és ez adja meg azt a szilárdságot, amely
alkotásaikban megnyilatkozik. A latin fajok
összes szereplése erősebben hat a képzeletre, erősebben kap meg
bennünket, mint a germánoké.
NEMZETKÖZI
IMPRESSZIONISTA KIÁLLÍTÁS
A MŰVÉSZHÁZBAN.
Farkas Zoltán. (1910. 18. 376.) Parisban 1873-ban a fiatal festők
képkiállításán egy tájkép az "Impressziók” címet viselte. Egy élclap
munkatársa erről a képről az akadémikusoktól eltérő fiatalság gárdáját
impresszionistáknak nevezte el. A név, melyen találó volta miatt épen a kigúnyoltak
kaptak leginkább, megmaradt, s egyik legjobban gúnyolt, másrészt leglelkesebben
védett jelszavává lett a képzőművészeti törekvéseknek. A jövő műtörténet írója
nyilván ezzel a névvel fogja a művészetnek egy még napjainkban sem lezárult
korszakát jelölni.
Az impresszionizmusnak van belső
egysége, s vannak messzire, évszázadokra visszanyúló, vele rokon előzményei.
Az, amit irányuk jellemzésére követői hirdettek, hogy nem akadémikus szabályok
alapján, hanem szubjektív egyéni meglátásuk után, a természetes látáshoz
visszatérve akartak festeni, ha közelebb hoz is e kérdéshez, csak annyit mond,
amit minden nagy művészet addig is megtett, hogy a korszerűségen belül egyéni
is törekedett lenni.
Az új, a karakterisztikus, a mit az impresszionizmus
megteremtett, az, hogy az emberi látásnak oly oldalára helyezte törekvései
súlyát, melyet az addigi festészet vagy egyáltalában nem, vagy csak elvétve
törekedett visszaadni, de iránnyá nem emelt. Vonalak, körvonalak, színfoltok,
mozgás, levegős, a színek összeolvadása, a fény mindent feloldó s összefoglaló
hatásai, együtt adják látási képzeteinket.
Ha a szín, fény, levegő összefonódó fátyola a modernek
ideálja, akkor könnyű megértenünk aztv hogy a múlt század második fele
mért Velasquez-t, Rembrandtot, Turnert, s napjaink
legutóbb miért Grecót ünneplik, mint a múlt festészetének legnagyobbjait, mert
bennük látják törekvéseiknek első hordozóit.
A «Művészház» igazgatóságának, különösen dr. Rózsa Miklósnak
buzgóságából fővárosunk közönsége most ritka s ki tudja, mikor megújuló
tanulságban gyönyörködhet: egy kiállításban, mely a francia impresszionizmus
majdnem minden fázisából s majdnem minden nagy mesterétől hoz egy-két képet.
Megismerteti, s összehasonlításként hozza a magyar impresszionisták egynéhány
képét. Manet és köre: Monet, Renoir, Degas, Raffaelli,
Boudin, Sisley, Pizarro jól
vannak képviselve. Carriére, Toulouse-Lautrec,
Forain, Steinlen, Puvis de Chavanne, Cézanne, Van
Gogh, Denis, Gaugin kiállított képei mind egy-egy fázisát,
nagy egyéniségét jelentik a francia impresszionizmus történetének.
A kiállítás a legújabb törekvésekről
sem feledkezett meg. Egy mellékteremben Klosovszkynak
két dekoratív jellegű igen jó képe látható. Mit szóljunk azonban Picasso és Kernstock
itt függő képeihez? Vajon ez volna a jövő művészete? Ha az volna, akkor ez az
irány a művészet visszatérését jelentené oda, ahonnét kiindult, ősrégi
mozaikok, középkori kódexfestők modorának művészi eszményeihez. Az a mozgalom,
mely épen a naturalizmust tűzte ki jelszavának, bennük annak ellentétévé,
stilizálássá vált.
A
LONDONI SZUFFRAZSETTEK. London,
július hó. Sáron Bella, (1910. 33. 689.) A londoni szüfrazsettek, illetve a szavazójogért
küzdő nők nagy előszeretettel az utcára viszik ki minden mozgalmukat. Oda
mennek, ha örülnek, vagy ha valamely sértés fáj nekik. A távolállók szemében ez
nőietlennek tűnik, Londonban már megszokott dolog. Az újságot áruló, előkelő szüfrazsett
szinte hozzá tartozik az utca képéhez és egy tüntető tömegfelvonulásuk
osztatlan érdeklődéssel találkozik. Két hónapon belül két tüntetést láttam itt
és mindegyik a maga nemében nagyszerű volt. Az elsőt július közepén rendeztek,
mikor az alsóház elfogadta azt a javaslatot, hogy a nők bizonyos esetekben
szavazójogot nyerjenek. A felvonulás célja az volt, hogy az irányadó köröket a
jog igazáról meggyőzze. A második tüntető felvonulást ezelőtt néhány nappal
rendezték, összekötve egy a Hyde Parkban megtartott nagygyűléssel.
Az első diadalmenet a városon végig
vonult, a közönség nagy érdeklődésének közepette. Egész London talpon volt,
beleértve a legmagasabb köröket is. Az előkelőségek a Picadily
erkélyeit foglalták el, vagy pedig pompás fogataikon rótták a menet útvonalát, a míg teljesen meg nem akadt a közlekedés. Nagy szó ez, mert
London utcáin minden időben százával érik egymást a fogatok, automobilok, autó-
és omnibuszok. Hirtelen elakadt mindez és zenekarok harsogása töltötte be a
levegőt. E forgalmi akadályt az a 10 000 nő képezte, aki este hat órától kilencig
egy mérföldet gyalogolt a maga igazáért.
A menetet katonai egyenruhába
öltözött, fúvó hangszerekkel és dobokkal felszerelt női zenekar nyitotta meg.
Azután lóháton ülő nők következtek, utánuk pedig az ezüstlándzsás szüfrazsettek
tömege. A menet két mértföld hosszú volt, pedig a nők ötös sorokban haladtak.
Két oldalt ezer rendőr kísérte a menetet, de reájuk nem volt szükség. A
tüntetők nyugodtan, méltósággal lépegettek, ügyet sem vetve a sűrű sorfalat
képező közönség olykor ízetlen megjegyzéseire. A zászlók felirata nem volt
túlzott, többnyire a csoport illetőségi helyét jelezte vagy szavazatot kért a
nők számára. E zászlókról olvastam le, hogy a tüntető menetben Ausztrália, Kanada,
Amerika, Svéd-, Norvég-, Német-, Francia- és Olaszország is képviselve voltak.
Sőt az egyenlítő alatt élő nők sem hiányoztak.
Azután jöttek a különböző foglalkozású,
az úgynevezett dolgozó nők. Az ügyvédek, orvosok, tanítónők, zenészek,
színésznők stb. Az írónők csoportjában néhány ismert nevet láttam, mert a
legtöbben egy nevüket viselő lobogót vittek a kezükben. Az üde füvön
százötvenezren sürgött-forgott a sokaság, közöttük pedig a kíváncsiak és
érdeklődők százezrei hallgatták a nők szónoklatát. A legtöbben természetesen Pankhorstné emelvénye köré csoportosultak, aki éltetője és
vezetője a mozgalomnak. Érdeklődtem az iránt, hogyan teremtik elő az egészhez
föltétlen szükséges pénzt? Azt a választ kaptam, hogy mindezt a nők adják, mert
körükben ott vannak az előkelőek, gazdagok. Nemrégen egy ülésen szóba került,
hogy pénzre volna szükség és egy órán belül 55 000 korona gyűlt össze a
helyszínén. A jelenlevő nők órát, karperecet és gyémánt függőt oda tettek az
ügy oltárára. Akinél nem volt elég pénz, az kötelezvényt adott, legkevésbé sem
csekély összegekről.
*
Emmeline Pankhurst ( 15 July 1858 – 14 June 1928.) was a British political
activist and leader of the British suffragette movement who helped women win
the right to vote.
A
szibériai végekről. Dr.
Mészáros Gyula. (1910. 40. 830.) Szibériának még az említése is borzongós
érzéseket támaszt bennünk. Ennek a névnek a hallatára véghetetlen hó- és
jégmezők tűnnek elénk és fülünkbe zúg a fagyos Észak muzsikája: a kavargó burán
sikongatása, a farkasüvöltés. És ilyenkor mintha lánccsörgést hallanánk Pedig
csendes, langyos nyári alkonyat volt, amikor legelőször ráléptem a szibériai
puszták homokos földjére. Történelme van itt minden fűszálnak. Világverő török
népek járták ezt a vég nélküli országutat Keletről Nyugatra, Nyugatról Keletre.
Látták e puszták összes lófarkas táboraikat, és szemlélői voltak egy hosszú
évezredbe nyúló nomád romantikának. Nem is olyan régen volt, hogy dongott még a
hadi lópatkó e televény földön. Akármelyik sátorba térünk is be a szibériai
végeken, az agg emberek ajka sok mesét tud még erről az egykor virágzott, de
már rég eltűnt lovagvilágról. Ami minekünk valamikor a magyar végvár volt a
török hódoltság idejében, tanuló iskolája a vitézségnek és mulató tanyája a
féktelen vérű katonaembernek, ugyanannyit jelentettek a szibériai végek az
idevaló baskír, kirgiz nomád népnek. Csak a viszony volt más e két rokontörzs
között.
Az uráli hegyekből kanyarogva folyik Dél felé az Ural folyó, és belefolyik a
Kaspi-tengerbe. E mellett a folyóvíz mellett voltak a szibériai végek. Az
európai oldalon legeltetett a baskír, az ázsiai térségeken a kirgiz. Édes
testvére volt egyik a másiknak, alig különbözött a szavuk, ha beszédbe eredtek.
Rabolni és lopni nem szokás Keleten. Ló-lopás ott nincsen, inkább csak módjával
elkötik a csikót. A holmit meg egyszerűen szerzik vagy «elemelik». Ha egy
kicsit véres lesz miatta a fű valahol a pusztán, nem igen haragszik érte a
holló meg a kánya.
Vitézi cselekedet az egész, s olyan
szépen tudnak zengeni róla a keleti kobzok.
Egyszerre csak a XVI. század derekán
új hír, meg új ellenség támadt Nyugat felől. Mind jobban törtetett előre a fehér
cár népe, az orosz. Elesett Kazán, és elfutott a tatár kán.
Nemsokára meghódolt a baskír, mert sok volt az orosz. Nem sokat követelt tőlük
Iván a Rettenetes, csak egy-egy kis hódprémet, nyestprém-adót, hát békességben
voltak egy darabig. De a mikor már harmadszor-negyedszer is kérte az orosz az
adót, akkorra már megunták a jobbágyságot. Egy jó századéve, hogy besorozták a
baskírt is oroszországi polgárnak, azóta vége a kiváltságaiknak és vége a
háborús időknek. Örökké csak ez a rozsdás béke meg béke, évről-évre nehezebb
meg nehezebb az adó. A pusztai ember szerint való legény-élet elmúlott, már
csak egy-egy dal kesereg róla a mindjobban gyérülő pásztortüzek mellet.
CURIE ASSZONY -n. (1911.
5. 87.) A tudományos kérdések iránt
érdeklődő közönséget utolsó időben élénken foglalkoztatta Curie asszony
párisi akadémiai tagsága. Minthogy ő lett volna legelső nőtagja e tudományos
testületnek, a választás iránti érdeklődés nagyrészt nem is annyira a tudósnak és
az ő tudományának, mint inkább a feminizmus újabb térfoglalásának szól. Ma már
a döntés ismeretes: Curie asszony nem lett tagja a párisi
akadémiának, bár a jelölő bizottság (a szakemberek) egyedül őt jelölték első
helyen s a győztes Branly a jelölésnél másik
négy társával együtt a második helyre szorult.
Megállapítandó, hogy a radioaktivitás
jelenségét, az anyag csodálatos, új sajátságát, mely szemmel nem látható
fotografikus és elektromos hatású sugarak kibocsátásában nyilvánul, Becquerel
francia fizikus fedezte fel 1896-ban. Ő tapasztalta ugyanis legelőször,
hogy a fekete papírba burkolt uránium sók teljes sötétségben nyomot hagynak a
fényérző lemezen. Ez volt Curie asszony vizsgálatainak kiinduló pontja.
A továbbiakra nézve idézzük magának Curie asszonynak szavait doktori
értekezéséből, melyben a radioaktív anyagokra vonatkozó kutatásairól beszámol.
«E dolgozat célja ama vizsgálatok
ismertetése, a melyeket több mint négy esztendő (1899) óta a radioaktív
anyagokon végzek. E vizsgálatokat a Becquerel által felfedezett
urániumsugárzás tanulmányozásával kezdtem. Az elért eredmények oly érdekes
irányba látszottak terelődni, hogy Curie úr, félbeszakítva folyamatban
lévő munkálatait, hozzám csatlakozott s egyesült erővel törekedtünk az új
radioaktív anyagok kiválasztására és tanulmányozásuk folytatására.»
Négy esztendő alatt sok mindenféle
történt: Curie asszony végigvizsgálta az uránium vegyületeit és igazolta
Becquerel-nek ama fölfogását, hogy az
uránium sók radioaktivitásukat a bennük levő fémurániumnak köszönhetik, s hogy
minden só annál erősebben radioaktív, minél több urániumot tartalmaz; Becquerelék ez a meggyőződése Curie-ék felfedezésének
tudományos alapja. Amint ugyanis Curie asszony egyéb ásványok
radioaktivitásának megvizsgálásához fogott, azt találta, hogy vannak az
urániumnál erősebben radioaktív anyagok; ámde akkor nem ismertek más radioaktív
elemet, mint az urániumot és a vele körülbelül egyenlően radioaktív tóriumot.
Ha tehát a radioaktivitás az elemeknek változatlan atomi sajátsága, akkor az erősen
radioaktív ásványokban (a szurokércben) egy új, eddig ismeretlen elemnek
kell előfordulnia. A rádium felfedezésében ez az igazán tudományos
gondolat, ez a csira, melyből a következő vizsgálat fakadt; mikor már Curie-éknek
megvolt ez a meggyőződésük, akkor a tudomány által nyújtott változatos
segédeszközök megadták a módját annak, hogy a sejtett új elemet valóban elő is
állítsák, a fölfedezés gyökere azonban az a kísérleti tapasztalatokon alapuló
állítás, hogy a fokozott aktivitást egy új elem okozza.
A férj, Pierre Curie 1895-ben, házassága idejében már
teljesen kifejlődött, mély pillantású tudományos egyéniség volt, kinek nevéhez belső
értékű tudományos eredmények fűződnek. Neje legelső tudományos vizsgálatai
pedig csak Becquerel felfedezése után, tehát minden esetre egy
esztendővel házasságuk után, kezdődnek. Nem lehet tehát elvitatni a jelentékeny
szellemi hatást, melyet a férj a tudományos kutatásban még kezdő nejére
gyakorolhatott. P. Curie-t 1905-ben a párisi akadémia tagjává
választotta. Ebből látható, hogy az akadémia Curie asszonyban akkor is a
munkatársat látta és a férfit tekintette igazi felfedezőnek. 1906-ban — 47 éves
korában — P. Curie-t a Szajna partján egy társzekér elütötte. Többet
jelent gyengéd kegyeletnél az, hogy Curie asszony «Traite
de radioactivité» című hatalmas munkájának címlapját Pierre
Curie arcképe díszíti.
MACAO. Dr. Bozóky Dezső. cs. és kir. sorhajó-orvos. (1911. 29. 576.) A hongkongiak kedvenc
kirándulóhelye a hajón négy óra alatt elérhető kis portugál gyarmat, Macao. Egy sziklás félszigeten, két egymást szög alatt
metsző hegygerinc lábainál terül el. A két halmon fekvő város világos színű
emeletes házaival, templomaival s gyönyörű árnyas tengerparti sétánnyal
rendkívül kellemes, kedves benyomást tesz a szemlélőre. A világnak ez a csöndes
szép zuga kedvenc tartózkodási helye a nyugalmat és üdülést keresőknek. Temérdek
rikító piros színű riksa várakozott már a kikötőben hajónkra.
Macao századok óta portugál gyarmat,
melynek falai közt hajdanában megfordult a híres hittérítő Xavéri Szent Ferencz.
A 80 000 lakosú tiszta, kedves város kilenc-tized része ma is kínai.
A játékbarlangokban folyik a kínaiak kedvenc szerencsejátéka,
a «Fan-Tan». Macaban lenni
és nem játszani, az olyan dolog, mint pl. Monte Carlóban lenni és nem játszani.
Persze, mi is beléptünk a tágas terembe, melynek közepét egy finom gyékénnyel
behúzott hosszúkás magas asztal foglalja el. A végén ül egy öblös karosszékben
a játékvezető, karjain könyökig feltűrt ruhaujjakkal. Előtte egy nagy halom
lapos porcellán, vagy csontból készült játékbárca hever. A kínai rendkívül
nyugodt játékos, olyan csönd van, akár a templomban. Veszekedést, de még
egyetlen hangos szót sem lehet hallani. Ha egy riksa-kuli elveszti összes
pénzét s ráadásul egyetlen ezüst zsebóráját, olyan közömbös, nyugodt arccal áll
tovább, mintha mi sem törtónt volna. Hogy minél többen vehessenek részt a
játékban, az asztal fölött a szoba mennyezetén egy akkora nyilas van, mint maga
a játékasztal. A nyílás farácsozattal van körülvéve, mely mögött köröskörül.
Valahányszor Macaoban jártam,
illetve Hongkongból vagy Kantonból oda átrándultam, mindig kinyertem a
kirándulás költségeit.
A macaoi hajó este tíz óra tájban
érkezik vissza Hongkongba. Ez az éjjeli megérkezés az utazás fénypontja. A hajó
végig halad a város hét kilométer hosszú frontja előtt. Pazar fényben úszik a
parton véges végig a sokemeletes palota, a másik oldalon Kaulun
lámpáit látjuk ragyogni. Ellőttünk, s körülöttünk pedig a hajók, dzsunkák
imbolygó lámpásai ragyognak a tengeren.
A DARDANELLAK. (1911. 51. 1028.) A nagy veszély,
egyelőre, elhárult. Az európai hatalmasságok egyező akarata elparancsolta
Olaszország hajóhadát a Dardanellák kapujától. Ez akaratnyilvánítás mögött sok
minden történt, minek titkát egyelőre az állami levéltárak hétszeres pecsétje
őrzi. Érdekellentétek közeledtek egymáshoz kölcsönös megértéssel, barátságok
álltak azon a ponton, hogy megszakadjanak. S a Dardanellák kapuja, mely
hatodfélszáz év óta védi Törökország sérthetetlenségét, ismét zárva maradt. De
alig, hogy a népek fellélegzettek, gondolva, hogy íme: van még erő a nemzetek
régi megállapodásaiban, melyek szent kötéssel biztosítják, hogy a török
tenger-szorosok minden idegen hatalom hadiflottái számára érinthetetlenül és
zárva maradjanak — előállt Oroszország és perújítást kért egy hetven év óta
folyó perében. Elérkezettnek vélte az időt, hogy felvesse ismét, még pedig a
siker kilátásával vesse fel a Dardanellák kérdését.
A cárok birodalma ezt a nagy pert már ismételve megújította
az elmúlt hetven esztendőben, s mindannyiszor elvesztette. Jogát az 1833-ik
évből származtatja, amikor a török szultán, hálából a Konstantinápoly
védelmében nyújtott segítségért, a hunkiariszkeleszi
szerződésben megengedte Oroszországnak, hogy hadihajói a Fekete-tengerből
akadálytalanul átkelhessenek a török tenger-szorosokon: a Boszporuszon és a
Dardanellákon át s ha úgy tetszik, csapatokat
szállíthassanak a Közép-tengerre is. Kötelezte magát, hogy minden más hatalom
hadihajói elől elzárja a Dardanellákat. Törökország
ezzel megadta jóváhagyását az orosz politikának ehhez a soha semmi más hatalom
által el nem ismert tételéhez: «Az orosz hadihajóknak az a joga, hogy a
Fekete-tengerből kimehessenek a Közép-tengerre, egyértelmű azzal a joggal, hogy
elhagyhassuk
saját belső udvarunkat és kiléphessünk a
világba. Más nagyhatalmak hadihajóinak az a joga, hogy bemehessenek a
Fekete-tengerbe, azt a jogot jelentené, hogy behatoljanak a mi udvarunkba és házunkba,
avégből, hogy kifoszthassák. Oroszország csak nyolc évig élhetett ezzel a kedvezéssel,
mert az 1841-iki londoni egyezmény Anglia kezdésére megfosztotta tőle,
kimondva, hogy a Fekete-tenger zárt tenger, maré clausum
marad. A török tengerszorosok minden időre elzárandók bármely európai
hatalom hadihajói elől, kivéve a török szultán hajóhadát. Ezt a londoni
szerződést megújították az 1856-iki párisi szerződéssel, mely hosszú időre
attól is eltiltotta Oroszországot, hogy egyáltalán hajóhadat tarthasson a
Fekete tengeren, így bántak a cár birodalmával mostani francia és angol
szövetségesei.
De Oroszország nem nyugodott meg sorsában. A francia-német
háború után, midőn gyengének látta Franciaországot, kijelentette, hogy nem érzi
tovább kötve magát a párisi szerződés által. Ezt a per-orvosló szándékát aztán
nyomon követte harmadik pervesztése az 1871. március 13-iki londoni szerződés által.
Utoljára két év előtt tett kísérletet Oroszország, Izvolszkij külügyminiszterségének idején, hogy szétszakítsa
a Dardanellák elzárását kimondó «örökös» szerződést. Mondják, hogy a Bosznia és
Hercegovina annexióját megelőző buchlovici híres
találkozás alkalmával Aehrenthal báró külügyminiszter
erre nézve támogatást, vagy jóakaratú semlegességet
helyezett kilátásba Izvolszkíj külügyminiszternek. De
bármint történt, egy dolog bizonyos: Oroszországot ezúttal jórészt megint Nagy
Britannia befolyása teszi pervesztessé. Azt tarthatják némelyek, hogy
Angliának, mely az ellenséges Oroszországtól főképp hadiflottáinak a
Középtengeren át Indiába vivő útját féltette, a baráti Oroszországtól nincs
miért tartania. Ám ne feledjük, hogy a nemzetek baráti és szövetségi
szerződései nem örök életűek s a Perzsiában — Anglia részéről súlyos kényszer
hatása alatt — létrejött angol-orosz szerződés különösen nem az. Oroszország
mostani követelésével az 1833-dik évi hunkiar-iszkelesszii török-orosz szerződés alapjára
helyezkedett, mely a Fekete-tengert Oroszország belső tengerének minősíti,
honnan az orosz hajóhadnak szabad útja van kifele, hogy megbonthassa az erők
egyensúlyát a Középtengeren. Ellenben a többi hatalmasság elől továbbra is
elzárja a Dardanellák kapuját s a Feketetengert. Egy okkal több, hogy a szoros
szövetség által lekötött Franciaország kivételével egyetlenegy hatalom se adjon
helyet Oroszország legújabb perújító kísérletének.
Világrészünk békéjének és kultúrájának legnagyobb érdeke függ
attól, hogy ne lelje meg útját a pánszláv hódítás a
Dardanellákon át. Hogy a Hellészpontosz kék vize,
melyen át Xerxes perzsái Európába, Nagy Sándor
katonái Ázsiába törtek egykoron, ne legyen hódító útja az Észak tájairól Európa
nyugatára özönlő barbárságnak.
Az
új Kína –a. (1912. 10. 192.) -
Juan sikkáj és Szun jat szen. — A sárga faj legnagyobb nemzete behódolt a fehér
fajnak. Úgy határozott, hogy lerázza magáról azt a rendszert és kormányzatot,
melynek formáját és tartalmát ötödfélezer év hagyománya és kultúrája
állapította meg, s át¬ veszi az európai haladás bevált formáit. Oly
birodalomról van szó, mely tizenegymillió és ötszázezer négyzetkilométernyi
terjedelmével nagyobb, mint egész Európa, mely Izland szigetét is
hozzászámítva, alig néhány ezerrel több tízmillió négyzetkilométernél. Népességének
száma is versenyez Európáéval. Kínának az 1910. év elején kerek számban 433 és
félmillió, Európának ugyanakkor 434 millió lakója volt. Kína kultúrája harmadfél-ezer
esztendővel régibb a keresztény műveltségnél. Kétségtelen, hogy ez ázsiai
ország már háromezer év előtt rendezett állami berendezkedések közt élt, voltak
gondosan körülírt közigazgatási szabályai, szertartásai, vallásos kultusza. Ismert
eget, földet, egy legfőbb lényt, a Sangti-t, kinek a
császár volt az egyetlen főpapja. Tisztelte őseit s volt fejlett büntető
eljárása, enyhébb büntetésekkel, mint a melyeket a bibliából ismerünk. Az ipart
és a művészetet már négyezer év előtt gyakorolta, s az ősi följegyzések
megemlítik, hogy a selyem és a selyemből szőtt kelme a Krisztus születése előtt
való 2204. esztendőben ismeretes volt Kínában.
Ez az ősi birodalom a maga roppant
nagyságával és népességével, ősrégi kultúrájával, melyet különbnek tart a
miénknél, két dologban mégis hátrább állónak ismeri el magát. Hatalmának
szervezettségében s a haladottság modern eszközeinek birtokában. Pekingnek van
már vasúti összeköttetése a világkereskedelem kínai gócpontjaival, de a közlekedés
a négyzet mértföldek millióin még a kétezer év előtti eszközökkel folyik. Néhány
évvel ezelőtt, a tibeti zavarok idején, megkérdezték az angol alsóházban a
külügyi államtitkártól, tudja-e, minő intézkedések történtek Pekingben e
zavarok féken tartására. S az államtitkár, roppant derültséget keltve, azt
felelte, hogy igenis, kapott értesítést, hogy a kínai külügyminisztérium útnak
indította már követét a dalai lámához, s reméli hogy a
követ négy hónap alatt meg fog érkezni Lhasszába. De
nem kell ily messze keresni a példát. A császári dekrétumok február 13-ikán
ismerték el a köztársaságot, e napon a császárság megszűnt. De egy
héttel ezután, Urumcsiban, az északnyugati Tiensan tartományban, még javában arattak fényes győzelmet
a császári fegyverek a republikánusokon, öldösték és százszámra ejtették
rabságba őket: még nem tudták, hogy respublikában élnek.
Huszonöt éve folyt már a harc az
alkotmányosságért és a szabadságért, mikor ez a nagy változás bekövetkezett. Az
alkotmányos mozgalom mind hatalmasabban tört előre s a császárné, azzal a
gondolattal, hogy a békétlen nép dühét saját terveinek kedvező irányba tereli,
a nála nem kevésbé idegengyűlölő Tuan herceggel egy
követ fújva, felszította Santung tartományban a híres boxer
mozgalmat, mely egyenesen az idegenek kiirtására tört. A lázadás nagyon rossz
vért szült s a császárné elég hamar kényszerítve látta magát, hogy az idegen
követségek unszolására tegyen valamit, hacsak látszat
szerint is, elfojtására. S minthogy a követek bizalma Juan sikkáj
személyében találkozott, Juan sikkáj lett a lázadók
ellen küldött császári hadak fővezére. Cu-hszi
császárné azt várta tőle, hogy az ő kedve szerint, kíméletesen fog bánni a
mozgalommal. De ismét megcsalatkozott benne, mert Juan sikkáj
véres kegyetlenséggel fojtotta el a boxer forradalmat.
A kegyetlen asszony félt az erőskezű mandarintól, gyűlölte
is, de nem szabadulhatott tőle. Már azért sem, mert az idegen követek nem bíztak
az udvarnál másban, mint a törzsökös kínai volta mellett idegenbarátnak ismert
Juan sikkájban. Az 1908. év őszén váratlan halállal
elpusztult a császár s alig néhány héttel utóbb Cu-hszi
császárné is. Juansikkáj közel érezte magát vágyainak
célpontjához: hogy a hatalom egészen a kezébe kerül.
A dinasztia most már kész volt
alkotmányt adni, de halogatta a döntő lépést, s előbb 1916-ra, majd, a
forradalomtól megijedve, 1913-ra akarta összehívni a parlamentet. Szun jat szen doktor, a köz¬társaság
eszményi hőse, félreállt, hogy biztosítsa az új államforma fennmaradását, élén Juan
sikkájjal, ki megőrölte a császárságot s kiben bíznak
azok, kiktől az államok fennmaradása függ: az ázsiai birodalmak sorsát kezükben
tartó hatalmasságok.
Juan sikkájból, Cu-hszi
császárné egykori meghitt emberéből, így lett a kínai köztársaság ideiglenes
elnöke. S életküzdelmének e mértföld mutatójához érve, a hatalmas ember most
szembe kerül egy újabb küzdelemmel: az ellenforradalom támadásával. Elég erős
lesz-e, hogy megvívja új harcát? Vagy Szun-jatszenre
vár még a feladat, hogy megmentse művét, az alighogy megalakult, máris
veszélyben forgó köztársaságot?
NORVÉGIA. Fialla-Dőri Oltó. (1912. 25. 502.) Évenként százezernyi turista is
gyönyörködik Norvégia páratlan természeti szépségeiben. A szabad utazást ajánlom
Norvégiába. A hajóutazás igaz igen kényelmes, mert hisz a nagy pompával és kényelemmel
ellátott hajón kitűnő kabinok és elsőrendű étkezés állnak az utasok
rendelkezésére. Pompás dolog naphosszat heverni a fedélzeten valami
székalkotmányban és élvezni a friss tengeri szellőt. De különben egyhangú az
ilyen utazás, mert ha néhány fjordot végigjártunk, azt találjuk, hogy sok a hasonlatosság
bennük. Ritkán nyílik alkalom egy-egy rövid sétakirándulásra az ország
belsejébe. A hajóutazás aránylag drága is, különösen a jó kabinok árai igen
magasak. Az utazási irodák által rendezett körutazási túrákat még kevésbé
ajánlom, mert ezeknél a turista eleve lemond minden önállóságáról.
A szabad utazást ajánlom, mert ennek
temérdek előnye van. Mindenekelőtt a teljes függetlenség. Ha jól érezzük
magunkat valahol, akár egy-két napot is tölthetünk ott. Ha egyik fárasztóbb
napon elfáradunk, másnap akár teljesen pihenhetünk. Nem hajszol senki és semmi,
nyugodtan élvezhetjük a norvég természet szépségeit. A szabad utazás azonban
kétségtelenül sok gonddal és fáradsággal jár. A legsúlyosabb feladat bizonyára
a helyes túrabeosztásban áll. Norvégiában ugyanis kevés a vasút és így csak
ritkán utazunk vasúton, inkább csak hajón vagy kocsin. A vegyes vasúti-hajó- és
kocsiutazás helyes kombinálása kissé nehéz.
A legélvezetesebb a kocsi-utazás az apró norvég kocsikon, (stolkjare, skyds). Van egy- és
kétüléses kocsi. Mindegyik kétkerekű alkotmány, melyet egy kicsiny, de
erőteljes ló húz tova. A kocsis egy szál deszkán ül. Hátul az ülés mögött kap
helyet poggyászunk, amely azonban egy kézi táskánál nem lehet nagyobb. E
kicsiny kocsik közvetítik Norvégiában a vasutak híján majd az egész ország
forgalmát, azért állami intézmény jellegével is bírnak e kocsi járatok. Minden
10—20 kilométernyi távolságban van egy ilyen postajárat-állomás (skyd-station), amely éjjel-nappal köteles az utazót minden
időben kocsin tovaszállítani. Az állomások között telefon összeköttetés áll
fenn, tehát előre is rendelhetünk kocsit. Az apró járműveket rendszerint fiuk
hajtják, a kik télen szorgalmasan járják az iskolát, sokan a gimnáziumot, de
nyáron így, vagy a szállodákban keresik meg a téli iskolapénzt. Majd minden fiú
tud angolul és szívesen magyarázgatják a vidék szépségeit. A fuvardíj miatt
soha sincs veszekedés, nézeteltérés.
A szállodai viszonyok Norvégiában mintaszerűek. Aránylag kevés
a hotelóriás svájci mintára, de azért legyen a szálloda nagyobb vagy kisebb,
egyformán kitűnő mindegyik. A nagyrészt fából épült szállodák külsőleg is
csinosak. A szobák berendezése egyszerű. Ellenben minden szállodában találhatók
pompás közös termek; ebédlő, olvasó, szalon, dohányzó.
A norvégek rendkívül előzékenyek az idegenekkel szemben. A
paraszt is művelt, jó modorú és az idegennel szívesen foglalkozik. Angolul
mindenütt, németül sok helyütt beszélnek. De inkább ajánlom az angol szót, mert
az angol turistákat sokkal jobban megbecsülik, mint a németeket. Érdekes a nép
alapos megfigyelése. Szokásaik megfigyelésére a kocsi túrák alatt bő alkalom
nyílik. Különösen érdekesek a vasárnapok, amikor a déli órákban az
istentiszteletre mérföldekről jönnek össze az emberek és prédikáció után a
templom előtti térségen az «Amtmann» (polgármester)
végzi hivatalos teendőit. Adót szed, hatósági végzéseket kézbesít, árverez.
Azután a postás átadja a heti postát, mert az emberek annyira szétszórva laknak
hegytetőkön és tanyákon, hogy posta nem jár hozzájuk. Csak vasárnap érintkeznek
egymással. Korcsmai élet úgyszólván nincs, mert sok falu nem is engedélyez
korcsmát, avagy azokat szombat és vasárnapra zárva tartja. Alkohollal alig él a
nép, de nincs is rendőr sehol sem.
Norvégiában nyáron ismeretlen valami az est és az éjjel. Mert
estnek nevezhető-e, ha valamikor 10 óra táján lenyugszik a nap és a nyugati
égboltozatot aranyos kékes-lilás bíborba varázsolja? Avagy éjjelnek mondható-e
az, ha éjfélkor is nappali világosság van és sehol egy lámpa fénye nem látható?
Csak éjfél után áll be 1—2 órára olyan szürkület- forma homály, amely
Norvégiában nyáron éjnek számít. Ilyenkor este és éjjel utazni kocsin a
legnagyobb élvezet, mert a tájkép varázshatása leírhatatlan. Halvány árnyak,
ezüstszürke fényvonalak, szende rózsaszínű bárányfelhők környékezik a tájat.
*
Előző fejezetben: TÉL NORVÉGIÁBAN. Dr. Rajcsányi Gyula
(1907. 7. 134.
Oktatás
A PANKOTAI CZIGÁNYISKOLA (1910. 6. 124.) A pankotai (Arad
megye) cigányiskola az első kísérlet nálunk arra, hogy az oly változékony
élethez szokott cigányok gyermekeit egy helyhez szoktassa. Ismertesse velük az
ábécét, az egyszeregyet s a többi ismereteket. És - ez a csodálatos a dologban,
— ez az intézmény kitűnően bevált. E vándor nép megtelepítése és használhatóvá
tételére annyi kísérlet meddőnek bizonyult. Hajótörést szenvedett az átöröklött
tulajdonságok makacsságán, és íme, mily mohón szívják magukba a kis rajkók a
tanító ajkáról áradó tudományt. Mily gyönyörűséggel iparkodnak a leányok
utánozni a kézimunka tanítónő által készített hímzéseket.
A gyerekek reggelit és ebédet is az
iskolában kapnak, s ha megkérdi őket az ember, miért szeretik az iskolát, azt a
feleletet adják, „mert jó ebédet adnak” vagy azt, hogy: „mert jó meleg csizmát
kapok karácsonyra."
Ruházatuk bizony fogyatékos. Egy-egy családnak csak egy kabátja
van s ha valaki ki akar menni a házból s a kabát nem
lóg a fogason, meg kell várnia, míg visszatér az illető. Cipője, csizmája is
csak egy van sokaknak, s akiknek sikerült egy kis ruha és lábbeli félét
összekoldulnia, gyorsan visszaszalad a másik pár cipővel, úgy, hogy egy pár cipő
2—3 családot is elszállít az iskolába. A leányok ruhája még nyomorúságosabb:
egyiken selyem blúz van ugyan, de térdig ér, a másikon rongyos ing és felette
fűző, a harmadikon fiúkabát.
Az iskola kultúra terjesztő feladata
kiterjed a felnőttekre is, mert a tanító számukra felolvasásokat tart, tanítja
őket zenére (ebben különben fogékonyabb tanítványokra nem igen találhat) meg
írni-olvasni. Szép példája ez az iskola a tanügyi kormány buzgóságának, mely a pankotai cigányiskolával oly talajra lépett, ahol még minden
hátra van, de szép példája egyszersmind egy félig vad faj fogékonyságának
is.
EGY ÚJ LEÁNYNEVELŐ-INTÉZET A FŐVÁROSBAN (1910. 27. 561.
címlap)
A tanárok mozgalma (1910. 46. 955.) A tanárok mozgalma alkalmából elágazók a
vélemények arra nézve, hogy megilleti-e a tanárt az a fizetés, mely a bírónak
kijár. Mert ennél a kérdésnél nem az a fő, a mit sokan annak tartanak, hogy a
bíró sokszor milliókra rúgó összegekben ítél, a jognak büntető hatalmát kezeli,
így tehát anyagi gondoktól mentnek kell lennie, hogy ki ne legyen téve a
megvesztegetés csábításainak, Ennek az érvnek helytállóságát nem ismerhetjük
el. Mert hiszen becsületesnek lenni minden viszonyok között egyforma kötelesség.
Amellett pedig a tanárok kezére nem kisebb nemzeti kincs van bízva: a jövő
nemzedék lelki világa, s tudományos fejlődésünknek jövendője. A tanárok heti
óraszámát felemelni nem csak igazságtalan, de egyenesen bűn a társadalom ellen.
Nem
szabad a külsőségek szerint megítélni ezt a kérdést. A magánhivatalnok naponta
kétszer annyi ideig dolgozik, mint a tanár, az állami tisztviselő is jóval több
időt tölt a hivatalában, s amellett szabadságideje sincs annyi, de ezeknek a
munkája nem hasonlítható a tanáréhoz. A középiskolai tanítás annyira fárasztó,
intenzív, az ember teljes erejét igénybe vevő foglalkozás, hogy arról helyes
ítélete csak annak lehet, aki megpróbálta. Kivált a gimnázium és reáliskola
középső osztályai teszik próbára a tanárt; mert a fiatalabb korú tanuló
könnyebben vezethető, az idősebben pedig jelentkezik a komolyság. De egy oly
osztályban tanítani, a hol negyven, sőt hatvan eleven, rakoncátlan fiú van együtt,
akiknek közös igyekezetük, hogy a tanáron kifogjanak, hogy annak minden
fogyatkozását kilessék: oly feladat, amelynél szükség van a léleknek teljes
éberségére. Maga a fegyelem fenntartása megfeszített erőt kíván.
A tanárnak elő is kell a tanításra
készülnie, s írásbeli dolgozatokat is kell javítania. Ez csendes munka, és nem
fárasztó. De jó lelkiismerettel állítjuk, akik magunk is tanítottunk valamikor,
hogy naponként háromórai tanítás* teljesen kimeríti az ember egész erejét. Aki
többet követel a tanártól, ez nem csak őt csigázza el, hanem az ifjúság érdeke
ellen cselekszik, mert a tanítás eredményét bénítja meg.
*Nagyon
kevés! G.
BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS ÚJ ISKOLÁI (Képek szöveg nélkül)
1, A
Lehel-utcában. 2. A Szentendrei-úton. 3. A Külső Váci-úton. 4 A Hernád-utcában.
5. A Gömb-utcában. 6. A Mester-utcában.
Egyház
BRÜSSZELI
KÉPEK. (1910. 3. 62. 63.) Csak képaláírások olvashatók. G.
A SAlNT-GUDULE
TEMPLOM. Szent Gudula (7. század közepe – 712? Hamme)
női szent. Brüsszel, Belgium és az egyedülálló nők védőszentje.
A SAINT-GUDULE TEMPLOM BRÜSSZELBEN
A VESZPRÉMI
RESTAURÁLT SZÉKESEGYHÁZ FÖLSZENTELÉSE
BÁRÓ HORNIG
PÜSPÖK A TEMPLOM BESZENTELÉSÉRE INDUL A PÜSPÖKI
PALOTÁBÓL
Képek
szöveg nélkül.
Csensztochova
(1910. 44 . 907.) Verseghy
Ferencz, Virág Benedek és Ányos Pál rendje, az egyetlen magyar eredetű szerzet,
szomorú végéhez közeledik. Özséb, a tizenharmadik századbeli esztergomi
kanonok, ki egy égi látomás ujjmutatására figyelve, odahagyta egyházi
méltóságát és a pilisi hegyekbe vonult a remeték közé. Utóbb, aquinoi szent Tamás személyes pártolásával, II. Endre
királyunk uralkodásának éveiben, megalapította Remete szent Pál magyarországi
rendjét. A jámbor Özséb atya nem hinne szemének, ha az égiek látni engednék,
minő szégyenteljes botrány készül elpusztítani hétszáz éves
szerzetének egyik utolsó várát, a híres csensztochovai pálos rendi kolostort.
A fehér barátoknak, ahogy régi írásaink emlegetik ezt a
magyar szerzetesrendet, fényes történelmi múltjuk van nemcsak Magyarországon,
hanem egész Európában, sőt a Szentföldön is. Igaz, hogy oly nagy befolyásuk,
mint itthon, nem volt sehol. Az ország kormányzatában sokszor döntő szavuk
volt. Királyainknak, II. Lajos gyászos végzetéig, pálosok voltak a gyóntatóik,
és pálos rendi szerzetes volt Fráter György, Martinuzzi
bíbornok is. A tizennegyedik században már hat provinciájuk volt, s Magyarországon
kívül Dalmáciában, az osztrák tengerparton, Horvát-, Cseh-, Morva-, Stájer- és
Lengyelországban, Sziléziában, Ausztriában, Svájcban, Rómában, de még
Jeruzsálemben is voltak rendházaik. Utóbb megtelepedtek Franciaországban s másutt.
A közelmúlt napjaink forradalma számos pálos rendi kolostort
törölt el Portugáliában. A lisszaboni katasztrófát nyomon követi a csensztochovai gyalázat és semmi kétség, hogy a bűnös
szerzetesek üzelmei végképen megpecsételték ez orosz-lengyelországi kegyhely
sorsát. Csensztochova utolsó rendháza az orosz-lengyelországi
pálosoknak. Az orosz cárok Lengyelországnak felosztásától fogva rossz szemmel
nézték a szerzetet. Kolostorai közül már 1818-ban eltöröltek 9-et, 1864-ben a
többit, meghagyva utolsónak az ó-csensztochovait. Ott
élt 1878-ban még huszonhat paulinus, 1896-ban
tizenhat atya és nyolc újonc növendék, 1897-ben huszonhárom atya és tizenkét noviczius.
Minket magyarokat a csensztochovai
kegyhely sorsa különösebben érdekel, mert az a tisztán magyar szerzet, mely csodatevő
madonnájának oltárát és kincseit őrizte, nem csak eredeténél, hanem
hagyományainál fogva is magyar volt. Tagjai még a közelmúlt évtizedekben is jó
magyar papoknak vallották magukat. A Fekete Madonnát a hagyomány szerint
szent Lukács evangélista festett Szűz Mária ciprusfa asztalának egy darabjára.
A magyar pálosokra várt a hivatás, hogy őrizői legyenek e sokat hányattatott
ereklyének, mely a Szentföldön előbb Konstantinápolyba, onnan, megmenekülve a
képrombolók kezétől, Belzbe, majd Csensztochovába
került. A csensztochovai Jaszna
Gorára, vagyis Fényes Halomra, mely nevét és díszes jelzőjét a szent madonna¬
kép gyakori csodatételei folytán kapta.
S a csensztochovai kegyhely és
kolostor, mely stratégiai fekvésével és bástyafalaival egyik fontos vára is
volt Lengyelországnak, szentképével és csodáival nemzeti búcsújáró helye lett a
lengyelségnek a hatalom és a szolgaság napjaiban. A nemzeti keserűség e
klastrom falai közt kereste vigaszát s a lengyel költők énekében sűrűn csendül
meg a vágy Csensztochova madonnájának csodatételei
után. Számkivetésében Miczkievicz is hozzá
fohászkodik eposzában, a Pan Tadeuszban. Csensztochova
város polgárai most félnek, hogy az orosz kormány feloszlatja a kolostort s a
pápa elviteti templomából a csodatevő Szűz Mária képet, mely e várost az
oroszországi lengyelségnek mintegy lelki központjává tette. Oly idegenforgalmat
biztosított számára, mely vetekszik más országok leghíresebb kegyhelyeinek
látogatottságával. Feljegyezték, hogy az 1862-ik év Nagyboldogasszony napján
hétszáz áldozópap és száznegyvenezer búcsús imádta ott szent Szüzet.
A lengyeleket nemzeti csapásként éri a csensztochovai
kegyhely végzete. De közelről érinti az különösen a magyar nemzetet is. Mert a fényeshegyi kolostor gazdag műkincseivel, könyvtárával és
levéltárával egyik legbecsesebb lelőhelye a magyar történelmi emlékeknek.
Csarnokait gazdagon borítják a magyar pálosok őseinek arcképei. Az előcsarnokot
Martinuzzi bíboros életéből vett freskók díszítik,
nyilván nem csak azért, mert a rend büszke volt e kiváló tagjára, hanem hálából
is, mert, úgy látszik, maga Martinuzzi építtette ezt
a csarnokot. Az a nem nagyszámú magyar tudós, ki a közelmúlt évtizedek során
megfordult a kolostorban, különös dicsérettel említi azt a hatalmas méretű
képet, mely szent Pál tetemeinek Buda Szent-Lörincre
való ünnepélyes átszállítását ábrázolja, azt a másikat, melyen Tamás atya
jövendőt. A magyar tudományosság és műtörténet szempontjából aggódó figyelemmel
kísérjük, mi sors vár Csensztochova kolostorára és
gyűjteményeire, melyek a magyar nemzet történetét érdeklik a legközelebbről.
*
A lengyelországi Csensztohova a világ egyik legnagyobb Mária-kegyhelye.wiki
A New-yorki új magyar
református templom és parókia (1910. 48. 996.)
A Cleveland-i, Pittsburgh-i, South Norwalk-i és Trenton-i magyar református egyházak után ötödikként New
York-ban is megalakul a már hivatalosan szervezett egyház, a fiatal,
Sárospatakról érkezett Nt. Demeter Bertalan
lelkipásztorsága alatt. Első Istentiszteletüket 1895. Szeptember 22-én
tartották a 4.utcai Hope Chapel-ben. Az ott
egybegyűlt 150 ember kimondja a New York-i Evangéliumi Reformált Egyház
megalakulását. Az október 6-án megtartott közgyűlésükön Presbitériumot
választanak. wiki
RUTÉN
KÉPEINK. Dr. Sztripszky Hiador.
(1911. 19. 381.) Amiként nyelvük és embertani
sajátságaik arra vallanak, hogy másfajta rutének a déliek és mások az
éjszakiak, erre mutat építkezésük is. Az északiak háza a határ mentén levő
magas hegyek vidékén tisztán mutatja a hajdani pásztorkodó népet, amely egy
födél alatt él barmával, vagy pedig ugyanolyan házat épít a marhájának, mint
saját magának. A déli részek lakója, a Nagy Alföld felé, földmíves és jobb
földön, szebb házban is lakik. Ezt az utóbbit már a XIII. századtól ugyanazon
építkezési hatások érték templomaiban, mint a melyek a magyarságot, t. i. a betelepített németek útján terjedő gót ízlés. Ezért
magas, karcsú és egytornyú a déli rutén temploma. Az északi rutének sokkal
később és pedig valamennyien az egykori Lengyelországból vándoroltak ide be:
meg is látszik templomaik bizánci ízlésén. Az ilyen templomok középponti
szerkezetét a hármas tornyú beosztás jellemzi, azaz egy-egy torony van a szentély,
hajó és bejáró fölött. Kelet és Nyugat tehát a hazai rutének vidékén
találkozik. Vallásban kizárólag a Kelet uralkodik, a mely őket jámborokká,
békesség-tűrővé teszi, de egyúttal nem gondolkozókká is. Igaz ugyan, hogy
1649-ben egyesültek a rutének Rómával és így most görög katolikusok,
Régi hitüknek vannak művészettörténeti
maradványai is. Ilyenek a pokolképek, amelyekből az északi rutének
fatemplomaiban még elég van. Két-három méter hosszú, egymás mellé csapozott
deszkára festett képek ezek, amelyek a betű-tudatlan ruténnak a bibliát és az
erkölcstant szemléltetően magyarázták. Comenius nélkül is rájött a rutén, hogy
képekben tanítsa a bűnök bűnhődését és egyéb parancsolatokat. Főalakja a
szemléltető erkölcstannak a tátott szájú sárkány, amelybe az ördögök a név szerint
is megnevezett bűnök elkövetőit betalicskázzák. Az elköltözött lelkek
megmérlegelődnek, de az igaz lélek egymagában is lebillenti a serpenyőt, noha a
másik tányérba malomkövekkel súlyosbított ördögök is kapaszkodnak.
RUTÉN KÉPEK 3. Hajasdi (Ung m.) rutén fatemplom
Igen régi világnak maradványait mutatja a pásztorélet is.
Ennek egyik jelensége világosan magyarázza, hogy a rutén konzervativizmus máig
is megőrizte a tűzimádás emlékét a pásztorok szent tüzében. Májustól
októberig egy és ugyanazon tűznek kell egyfolytában égnie a juhok akla mellett
a havasban; elaludnia sohasem szabad, mert különben baj éri őket és a nyájat.
Ebből a tűzből visz minden pásztor a maga tűzhelyéhez esténként parazsat. Ilyen
parázs fölött hajtják be az első éjszakára az akolba a juhokat. E tűznek nem szabad
gyufával, vagy csiholó acéllal gerjesztődnie, hanem dörzsöléssel. A fűrészelés
módján mozgásba hozott fahasáb végén levő taplódarabok sokszor csak 6—8 órai
váltott munkával gyulladnak meg, de azért ők ma is csak így gyújtják az első
tüzet a havasokban. Ha szélroham, vagy gondatlanság miatt mégis ki talál aludni
ez a szent tűz, ki kell a haragvó tűzszellemet engesztelni. Ez úgy történik,
hogy meztelenre vetkőzve a juhász egy báránykát torkon szúr és vérét a
kihamvadt tűzhelyre csorgatja. A
józanságot kereső logika ugyan farkas-medve ellen való védekezésben keresi a
szent tűz okát, de hát a meztelenségben és véráldozatban jelentkező szokásban a
néprajznak mégis csak régi vallási cselekmény emlékét kell látnia. Az északi
rutének háza ácsolatlan fenyőszálakból készül, vakolat és meszelés helyett a
hézagokat mohával töltik ki. Az ágy itt ismeretlen dolog: a lóca és kemencepadka
közé fektetett deszkákon alusznak a nagyok, az óriási agyag kemence lapos
felületén pedig a kicsinyek. Papjai modern teológusok, de a pálinkától és
uzsorától táplált nagy szegénységen minden jó igyekezetük megtörik. A rutének
általában erősen magyarosodnak, s így remélhetőleg most hiányzó saját
kultúrájuk helyett a magyarral majd többre mennek.
*A huculok Ukrajna nyugati részén, a mai Kárpátaljai, Ivano-frankivszk és Csernyivci
területen, az Ukrán-Kárpátokban elhelyezkedő Hucul vidéken
élnek.
A MEXIKÓI FORRADALOM
SZÍNHELYÉRŐL Gróf Vay Péter. (1912. 9. 168.) Mexikó ismét polgárháború színhelye. A nép újólag fegyvert
fogott és szembe szállott a seregekkel. Nap-nap után heves ütközetek folynak.
Az ország különböző részei egymásután lázadnak fel. Nincsen többé se
közbiztonság, se nyugalom Mexikó területén.
A hosszadalmas Diaz kormányzata
alatt, a közbiztonság kifogástalannak volt nevezhető. Diaz
elnök több mint harminc évig kormányozta korlátlan hatalommal az óriási
országot, mely nagyobb, mint egész Közép-Európa. Diaz
mint teljhatalmú diktátor töltötte be állását. Ezen állapot ellen tört
ki a másfél év előtti Madero forradalom.
A nemzet egy része az elnök kormányzási idejének megszabását és egyéb
változásokat követelt. A forradalom győzött. Diaz
lemondott, sőt végképen elhagyta az országot és ez idő szerint Franciaországban
tartózkodik. Remélhető, hogy a béke helyre fog állani és az ország fel fog
virágozni.
Az új éra azonban nem látszik elég erősnek e remények teljesítésére. Madero, kit a forradalom segített az elnöki székre, ma nem tud maga sem boldogulni egykori bajtársaival. Egyfelől Reyes generális szervezkedett és az északi tartományokat rettegésben tartotta, sőt az Egyesült Államoktól remélt segélyt és támogatást, délen pedig Zapala állott az elégedetlenek élére. Hogy mit akarnak a forradalmárok, meghatározni nehéz. De mint látszik, kitűnő ürügy fegyvert ragadni, gyújtogatni, ölni és rabolni, így a lakosság egy része ideje nagy részét mint útonálló tölti. Zsiványvilág ilyen mértékben nem burjánzott sehol sem.
MEXIKÓI KÉPEK. A La Santisima templom
Minden foglalás kegyetlen. Ilyen volt
a spanyol is, de viszont a béke helyreállva, országszerte a legvirágzóbb
városok emelkedtek, templomok, kórházak és egyéb intézetek épültek, midőn
Európában a harmincéves háború és a törökök egyaránt pusztítottak. A
meglepetéseket épen Mexikó nagyszámú, jelentékeny városai okozzák. A legtöbb
még a XVI. század alatt épült.
Hogy
a spanyol kultúra a nemzet fénykorában milyen magas fokon állott, Mexikóban
látjuk legjobban. Nincs ország, mely gyarmataiban hasonló nagyszabású
tevékenységet fejtett volna ki. Ami pedig magát a népet illeti, annak sorsa is
határozottan javult. A régi indus királyságok a lehető legkegyetlenebb
törvénykezéssel bírtak, és az emberáldozatok száma évenként ezrekre emelkedett.
Volt e világrésznek egy korábbi ősnépessége,
mely a bámulatos piramisokat, mint Choluldban
avagy a Mitlában mai napság látható
palotát és a Yukatanban elszórt
emlékeket építtette, mely nép kétségkívül nagyon magas kulturfokon
állott és összeköttetésben lehetett ázsiai fajrokonaival. A hajdani,
prehistorikus maradványok nyújtják a régésznek a legteljesebb kárpótlást a sok megpróbáltatásért
és viszontagságért, mellyel az utazás jár.
Színház
SZÍNHÁZAK. (1910. 12. 266.) Amihez minden
asszony ért. J. M. Barrie vígjátéka a
Nemzeti Színházban. Az obsitos, Várkonyi Károly és Kálmán Imre
színjátéka a Vígszínházban. — Rozmarin néni. Vajda Ernő vígjátéka a
Magyar Színházban. — A nagyapó. Szigligeti Ede felújított vígjátéka a
Nemzeti Színházban.
Molnár
Ferencz, a Testőr
szerzője. Vígjáték a Vígszínházban. Alexander Bernát (1910. 48. 994.)
Molnár Ferencz vígjátékának sikeréről nem kell beszámolnom, az egész város
visszhangzik tőle. A testőr
szerzője korlátlanul uralkodik a budapesti közönségen, a mely őt egészen kivételes
módon szereti, mint a színpadon eddig senkit. Ez nem nyilvánul csupán csak
tapsban és telt házban; ez az a szeretet, a mellyel a közönség maga magát
szereti. Ebben a szeretetben van maga megértés, művészi élvezet és tehetségimádás.
Csudák történnek. A Vígszínház közönsége teljesen elfelejti, hogy mit keres ő
és szokott kapni a Vígszínházban, és maga magának örül. Világosan érzi, hogy
gazdagabban hagyja el a színházat. és hogy nem csapták be.
A darab végtelenül egyszerű; nem igaz, hogy bizarr, csak
eredeti, de oly módon, hogy az ember azonnal elfogadja, és úgy érzi, hogy a
dolog nem is lehet másképp. A cselekmény száraz vázlatából ez nem tűnik ki,
ebben csak ennyi foglalhat helyet. A színész (a szereplőknek nincs is
nevük a színpadon) szereti feleségét, a színésznőt, de hidegülést vesz
benne észre, ami, tekintve a nő házasság előtti múltját, eléggé aggasztó. Ez az
aggodalom azt a gondolatot kelti benne, hogy egy gyönyörűen felöltözött
gárdista képében ostromolni fogja a feleségét és így győződik majd meg, hű-e
hozzá vagy sem. Bízik magában, hogy a nő nem fog ráismerni, nem hiába nagy
művész. A nő nem is ismer rá és az ostromot csak addig állja, amíg szükséges és
illendő. Midőn idáig jutottak, a színész a neje előtt felöltözik gárdistának. A
színésznő hamar feltalálja magát, elhiteti a férjével, hogy az ostrom első
pillanatában ráismert a gárdistában férjére. Ezt a férjnek el kell hinni, vagy…Nincs vagy. Függöny.
Mit jelent ez a kis mese? Meri a dráma jelent valamit, nem
épen valamely elvont igazságot, de jelenti valamely életmozzanat művészi
látását és megformálását. Molnár drámája jelenti a színész lélektanát, nem
akárkiét, hanem A színészét, ki egészen
egyéni és egészen tipikus, a minek egyeztetése a művészet titka. Ez az egész
dráma, a színészi élet művészi formálása, Ez a darab
nem szatíra, nem apoteózis, nem kopott frázisok gyűjteménye, nem elmélkedés,
nem nyers megfigyelések elhelyezése, nem akarja a filisztert ámulatba ejteni,
vagy megbotránkoztatni. Ilyenek vannak és nem is érdektelenek vagy
érdemetlenek. A Molnáréhoz hasonlót azonban nem ismerek. Ez a darab tisztán
emberi és művészi, minden él el van távolítva, minden művészivé van gömbölyítve.
Tele van megfigyelésekkel, de egyik sincs magáért. Az egész darab magában van,
átlátszó a fenékig, de mély, mint az élet. Egy darab művészi élet. Élő emberek.
A legelőbb: A színész. Egészen méltó Liliomhoz és kis cselédjéhez. Ez a
nagy dokumentum Molnár Ferencz kivételes drámaírói tehetsége mellett: tud élő
embereket alkotni. Liliomának szemére hányják, hogy a mennyországi jelenettel
elrontotta a darabját. Meglehet. De Molnárnak kellett, hogy Liliomot élőbbé
tegye. És Liliom úgy él, hogy nem lehet élőbb. Érdekes volna egyszer Csortossal eljátszatni Liliomot. Csortos
kedvéért és a darab kedvéért. Hegedűs bizonyára az érettebb, hatalmasabb
művész, de Csortos szerelmesebb tud lenni; a Testőr
sikere is a szerelmes színészen fordul meg.
SZÍNHÁZ. Szomory Dezső: A rajongó Bolzay-leány
a Nemzeti Színházban. — Bródy Sándor: A medikus a Vígszínházban (1911. 6. 105.)
A
SHAKESPEAKE-CZIKLUS. Alexander Bernát.(1911. 21. 418.) A Nemzeti Színház
erős munkája és a közönségnek hihetetlen mértékben nyilvánult érdeklődése művészi
eseménnyé avatta a Shakespeare-ciklust, mely április 24-ikén kezdődött Antonius
és Cleopatra, és május 17-ikén
végződött a Vízkereszt előadásával. E huszonöt nap alatt előadott a
Nemzeti Színház tizenhárom Shakespeare-drámát, a történeti drámákból János
királyt és III. Richárdot, a vígjátékokból a Tévedések
vígjátékát, Szentivánéji álmot és Vízkeresztet, a nagystílű drámákból Július
Caesart, Antonius és Cleopatrát, Rómeó és Júliát,
Hamletet-, Othellót, Lear királyt, Macbethtet és Velencei kalmárt. Mindez a Nemzeti Színháznak mintegy készletéből telt ki, csak János
királyt kellett — részben — újra betanítani és Hamletet új
berendezéssel adták, Shakespeare koráéhoz hasonlóan stilizált színpadon.
Midőn Tóth Imre, a színház direktora az eszmét közölte jó embereivel, nagy kételkedés és álmélkodás fogadta. Hevesi Sándor, aki a nagy szorgalmat egyesíteni tudja a művészi érzéssel és tapintattal, azaz úgy dolgozik, mint a napszámos és úgy érez, mint igazi művész. Valamennyi darabban segítője volt az igazgatónak, bizonyos, hogy Hamletet az ő instrukciói és berendezése szerint játszották.
SHAKESPEARE-CZIKLUS
A NEMZETI SZÍNHÁZBAN
DESDEMONA
(Márkus Emília). LEAR KIRÁLY (Sracsvay) CORDÉLIA (Váradi Aranka). JAGO (Gyenes), OTHELLO (Bakó). KENT
(Gál).
A Nemzeti Színház művészei nem idegenek Shakespeare művészetének
világában. Ami a modern drámában néha bizony ártalmukra van, a méltóság
kifejezése beszédben és tartásban, itt nagyon segíti őket. Hiába minden,
Shakespeare alakjai nem a környező világból vannak véve, van bennük egyetemesség,
nagyság, mélység, a mely felszínre tör: ezeket nem lehet mindennapi akcentusokkal
játszani. Megpróbálták, nem sikerült. Igaz, hogy a koturnus meg azzal a bajjal
jár, hogy mereven lépünk és majdnem mindig egyformán, de még így is jobb a
koturnus, mint a közönséges lépés. Azért nagyon ráfér egyes darabokra gondos
revíziója az előadásnak, főleg pedig oly berendezése, mely az előadás tempóját
gyorsítja. Úgyis egyike a legmegrögzöttebb hibáknak a Nemzeti Színház
előadásaiban, hogy a játék tempója oly lassú. Szeretnek dőzsölni a pauzákban, a
szók húzásában, ami bizony érezhetően meghosszabbítja az előadást. Ha ehhez
hozzájárul a dekorációi szünetek hosszúsága, legtürelmesebb közönség is
belefárad. Más tekintetben is egyik másik előadást gyökeresen kell átdolgozni.
A Vízkereszt előadása néhány nappal a ciklus előtt
került először színre a Nemzeti Színházban új berendezéssel és betanulással. A
berendezés nagyon bevált, sokkal megfelelőbb volt, mint Reinhardtéknál,
ki hatással volt miránk is, mint jelenleg minden színházra. A darab vígjátéki
tónusa nagy erővel hangzott. Sokan kissé megütköztek a lármás jeleneteken,
nekünk nagy mulatságunkra szolgáltak és mi hisszük, hogy ez a tónus volt a hű.
Shakespeare tudott és szeretett mulatni, a színpadon is. Mennél súlyosabban
érezte a lét nyomorúságait, tragikumát és gonoszságát, annál önfeledtebben
engedte át magát az isteni jókedvnek, amely az egész emberi lét semmiségének,
játékszerűségének gondolatával legyőzi a kétségbeesést. A fiatal gárda nagyon
bevált, Rózsahegyi a legjobb szerepét találta meg benne.
EGY ELPUSZTULT SZÍNHÁZ
MARADVÁNYAI. A pesti német színház. (1911. 31. 619.) Künn, a
városon kívül, egy parkszerű kertben, árkádos kis épület alatt évtizedek óta
különös kegyelet őrködött Budapest múltja egyik legérdekesebb emlékének maradványai
fölött. Eldugva a nyilvánosság kíváncsisága elől, a Földes-féle villa kertjében
álltak az egykor oly híres pesti német színház hatalmas szobrai s egy sereg kő ornamentje. Most, hogy a telek épületeit lebontják, s a
szobrokat a főváros megvette, a nyilvánosság elé kerülnek Budapestnek, ha nem
is legrégibb, de érdekes és művészi értékben is jelentős szobrai. Az idő pusztító ereje, amely annyi sok régi emlékünket
megrongálta, elkorhasztotta, csodálatos módon teljesen sértetlenül hagyta
ezeket az emlékeket. A gyönyörű kőanyag, amelyekből művészi kéz faragta ezeket
a szobrokat, dacolt az idővel. A fővárosnak színháztörténetben oly érdekes
múltjából, szokásaiból alig maradt fenn valami. A rettenetes tűzvész, amely
rommá porlasztotta ezt a híres színházat, megkímélte Budapest történetének
ezeket az érdekes dokumentumait, meg azt az olajvázlatot, a mely után az
elpusztult színház színpadi függönye készült, s a mely jelenleg már a Fővárosi
Múzeum tulajdonában van.
Móricz Zsigmond: Aranyos öregek előadása a NYUGAT Vígszínházi matinéján.( 1911. 49. 989.) Móricz darabját nem méltatja, az író fotóját közli.
(A vígjátékot idei karácsonyi albumában a Vasárnapi Újság,
fogja közölni.)
Szibéria. Giordano darabja a Népoperában K. I. (1912. 6. 108.)
Szentpéterváron történik, hogy egy herceg kedvesét, ártatlan varróleánykának
nézve, boldogan viszontszereti Vaszilij hadnagy, s mikor a felindult herceg
meglepi őket: nincs más út, párbajban Vaszilij megöli a herceget. A fényes szalontól
messze: a Szibériába száműzöttek szenvedéssel teli útján találkoznak aztán a
szerelmesek. A szép Sztefana a hercegtől kapott palotáját
a szegényeknek ajándékozta s önként indult a rémes országba, hogy Vaszilij
sorsát megossza. Boldogságukat megzavarja egy új száműzött: a gaz Gléby, aki egykor Sztefanát elcsábította,
őt a bűnös életmódra kényszerítette is. A megtért szép nő most visszautasítja
tolakodását, Gléby pedig bosszúból pellengérre
állítja őt a száműzöttek telepe előtt. Sztefana
felháborodva leleplezi a gonosztevőt és közeléből menekülni akar; Vaszilijjal
szökni indult, de Gléby elárulja. Az őrség a szerelmesek
után küldi biztos golyóit. Szibériai végzet.
Umberto Giordano
a rövid három felvonást nagyon dallamos és mindig érdeklő zenével tette
mélyen meghatóvá. Olaszos, melegvérű zene, két vagy három, mindig karban énekelt
orosz népdallal tarkítva. Kezdő művészek játszottak és énekeltek, de művészek. Bazilidesz Mária (Sztefána),
Pogány György (Vaszilij), Gábor Arnold (Gléby), Gleviczky Irén (Nikona), Bihar
Sándor (Valicin) szép hangjuknak és tudásuknak a
javát nyújtották. A sikerben Grosskopf karmesternek,
valamint az imponáló ének- és zenekar finom előadásának tetemes része volt.
Harsányi Zsolt, a szövegfordító, az ének szempontjából is vajmi sokszor nem
felelt meg feladatának, de még a helyes magyarság ellen is vétett. Például
ezzel a képtelen szóval: «beképzelt" * amelyet még a német anyanyelvűek
külvárosaiból is száműzni kellene Szibériába.
*A
Nagyszótár *-gal közli. G.
Mozi
Tudományos
mozi-fényképek Sztrokay Kálmán (1912. 30. 608.) Az első tudományos
mozgóképek a Comandon-féle mikrokinematográf
felvételek voltak, amelyek a mikroorganizmusok, baktériumok életét mutatták be,
s ezen a téren még a tudós előtt is szenzáziós
képeket produkált Comandon vezetése alatt a Pathé-gyár. Perey Smith, a
kiváló természettudós az, a ki a kineto-filmek képeit
készíteni kezdte. A legkülönösebb és a legmeglepőbb az a kép, amely a légy
csodálatos fizikai képességeit mutatta be. Akik látták a képet, elképedtek
azon, hogy hogyan lehetett egy közönséges legyet úgy kitanítani s olyan
akrobata mutatványokra kiképezni, a milyeneket ezen a képen lehetett látni.
Érdekesek voltak Smithnek azok a
képei, melyek a növények növekedését, virágok nyílását mutatták be, a mik közül
egy pár képet nemrégiben mutattak be minálunk is. Ezeken a képeken a növények
szemünk előtt bújtak ki a földből, másodpercek alatt nőttek magasra s a virágok
bimbói egy pillanat alatt pattantak szét. A valóságban hetek alatt lefolyó
történet másodpercekre volt összeszorítva s a természetben megfigyelhetetlenül
lassan lefolyó fejlődés szemünk előtt folyt le egy perc alatt. A képek
elkészítése rendkívüli gondot és külön e célra szolgáló berendezést igényelt. A
természetben lassan történő fejlődést nem lehetett gyorsítani, tehát a mozgókép
egyes felvételeit kellett nagy időközökben megcsinálni, amik aztán a vászonra
való vetítésnél ezerszeresen meggyorsítva mutatták be a valóságot. A felvevő
gépet egy különös motor hajtotta, amelyet lassanként cseppenő víz hozott
mozgásba.
A népszerű tudományos érdekű
mozgófény képfelvételek rengeteg gondot, türelmet és szorgalmat igényelnek.
Sokszor hónapokig tart, amíg egy kép elkészül, amíg rájönnek arra, hogy milyen
fogásokkal lehet elérni azt, amit akarnak. Az ilyen munka magától értetődően
nem való a rendes filmgyárak számára, melyeknél az üzleti érdek az első. Perczy Smithen kívül eddig még nem is akadt más tudós, aki
olyan rajongással fogott volna a munkához, mint ő s annyira rászánta volna
teljes energiáját, hogy értékes dolgokat produkáljon ezen a téren, amelynek
olyan szép jövője van. A Kineto három-négy havonként
készít el egy-egy tudományos filmet, a mozik pedig szívesen vennének akár
minden héten egy-egy új képet s a mint a mozi
mindjobban tért foglal és mindig több és több közönséget talál a műveltebb
osztályokból is, bizonyos, hogy az érdekes, tudományos képek mihamarabb sokkal
keresettebbek lesznek a sablonos drámáknál és bohózatoknál.
Frank Percy Smith (1880–March 24,
1945) was a British naturalist and early nature documentary pioneer working for Charles Urban, where he pioneered the use of time lapse and micro cinematography.
Színészek
UJHAZY. Szini Gyula. (1911. 1. 9.) Az újabb magyar kritikának talán az a fő-érdeme, hogy európai
szemmel nézi, ami szellemi életünk jelenségeit. Feszültebb és állandóbb
figyelemmel kíséri a külföld irodalmának és művészetének óramutatóját. Ebből
sok keserű csalódása, szárnyaszegettsége származik. Szkepszise minden «magyar»
törekvéssel szemben. Szemmel látható, hogy ez csak átmeneti állapot és egyedül
arra jó, hogy fölismerjük azokat az értékeinket, amelyek európai érték alatt is
megállják a helyüket.
Ujházy Ede ama magyar dicsőségeink közül
való, akiket a múlttól vettünk át, de a kik előtt az újabb generációnak is
hódolattal meg kell hajtania a zászlaját. Sőt ép ez a nemzedék volt az, amely
fölismerte, hogy a magyar „Comédie Francaise”
klasszikus hagyományai közt is megfért egy olyan modern egyéniség, mint Ujházy. Természetes beszéde, naturalisztikusan színes
játéka, mozdulatainak keresetlensége, őszintesége, mindig a helyzethez illő
hangja, viselkedése méltán feltűnést kelthettek abban a színházban, ahol a
hanglejtésnek, a mozdulatoknak, a játéknak legrégibb tradícióit őrizték. Az
állami intézetek színjátszó stílje sem olyan merev, a hogy azt harcos modern
szemmel néznők, hanem folytonosan engedményeket kénytelen tenni az újabb korok
újabb szellemének. Ezt láthattuk a múltban, ezt látjuk ma is. A múltban csak
ilyen módon állhatták meg a helyüket Ujházy és mások,
akik voltaképp nem illettek oda és mégis a színház létjogosultságát adták meg.
ÚJHÁZI EDE
ÜNNEPLÉSE A NEMZETI SZÍNHÁZ SZÍNPADÁN. — Jelfy Gyula felvétele
Balról jobbra
haladva az első sorban állnak: Lenkei Hedvig, Márkus Emma, dr. Csathó Kálmán rendező, Aczél Ilona, Beregi Oszkár, Csillag
Teréz, Újházi Ede és Blaha Lujza.
A modern színjátszás, amely az életet ügyeli és nem a
klasszikusokat, észrevette, hogy az ember másként beszél, mint a hogy ír. A
pontnál nem mindig ereszti le a hangját és a mondat elején nem mindig emeli
föl. Sőt az ember többnyire nem is mond nyelvtanilag korrekt mondatokat, hanem
elharap, sejtet, megszakít. Csonka ós tökéletlen mondatokból áll a természetes
emberi beszéd. Sok modern író már ebben a szaggatott stílben írja a darabjait. Csakhogy
amíg a gömbölyű mozdulatokat, a ritmikus hanglejtést, az éneklő szavalást meg
lehet tanulni, el lehet sajátítani, addig a természetes beszéd csak annak illik
igazán, aki született színész, aki színjátszó zseni, aki maga tudja ellesni az
életből, hogy mit hogyan kell mondani. Amannak szabályai vannak, ennek csak az
intuíció az egyetlen segítő társa. Láttam Ujházyt
francia és német színműben, borsos francia vígjátékban, klasszikus és shakespeare-i
tragédiában — sohasem a műfaj határozta meg az ő hangját, modorát, mozdulatait,
hanem a saját, nagy egyénisége.
Az olimposzi istenek — jóval a földi hatalmak előtt -— talán
azért tüntették ki vele, mert tudták, hogy mi vár még rá. Negyvenévi színészi
munka! És mindig a csüggedetlen ambíció és továbbfejlődés jegyében!
Zene
CHOPIN. Születésének századik évfordulójára.
Kereszty István. (1910. 9.
180.)
1810. február 22-én született Chopin.
Zenei csodagyermek volt. Nyolc éves korában zongorázott először nyilvánosan. Korán
lett kész emberré, tökéletes előadó-, majd alkotóművésszé, akiért nemcsak máig
rajongunk, hanem akinek bizton megjósolhatni a halhatatlanságot. Egy évszázad
alatt a zenei tudás fejlődésének és a zenei ízlésnek sok állomását hagytuk el —
szinte azt mondhatni, hogy csak az egy Chopin nagyságát nem érintette mindez a
sok irány. A közönség és a kritika egyaránt meghajol előtte ma is úgy, mint
valamikor, igazat adva egy nagyon szigorú kritikusnak, Schumannak,
aki Chopint lángelmének nyilatkoztatta. Az orosz igába kényszerített lengyel
tartományban született Chopin, lengyel anyától, Zelazowa
Wola faluban. Atyja nagyműveltségű| előkelő
származású francia volt, aki a kis Frigyes gyermekkorában Varsóba költözött. Magas
színvonalú nevelőintézetet nyitott, fiát is itt látta el nem közönséges
műveltséggel. Példás szeretet tartotta össze az egész családot (Chopinnek
nővérei is voltak). A művészi véralkat pedig még vonzóbbá tette a fiút: nemcsak
a csupa-szív lengyel s a röpke képzeletű szellemes francia nemzet jó tulajdonai
egyesültek benne, hanem szépen rajzolt, 14 éves korában verses vígjátékot írt
(otthon adták elő), élcei híresek voltak. Tréfáló kedve csak később hagyta el,
évekig tartó szerelmében szenvedett csalódásakor. Szellemessége az irónia és
csúfolódó keserű gúny felé hajlott.
Hatodfél évet töltött már Chopin
Parisban mikor megismerkedett a végzetes nővel. 1831-ben jött az akkori világ
fővárosába, Becsen, Drezdán keresztül. Bécsben már két évvel azelőtt is
hangversenyzett, óriási lelkesedés közepette: játékát és zeneköltői erejét
egyaránt csodálták. Alig bírták elhinni, hogy a nagy művész már 12 éves korában
befejezte tanulmányait, s csak a nagy példák és főleg saját sugallata, ihlete
fejlesztették még tökéletesebbé. Parisban is azonnal meghódoltak újszerű,
tüneményes játéka előtt. Az ostoba véletlen műve hogy az első években mégis éhen
halt volna, ha szülei nem küldtek volna szamara gyakran nagyobb összegeket,
hogy megtarthassa a felsőbb körökben elfoglalt helyet. Itt nemcsak a finom
életformákért akart Chopin otthonos lenni, hanem az ide vonzódó szellemi
kiválóságokért. Nagy emberek valóban egész sorozatával volt állandó összeköttetésben,
minők Gautier, Sainte-Beuve, Dumas, Musset, Heine,
Balzac az irodalom; Delacroix a festőművészet, Liszt, Mendelssohn, Berlioz, Cherubini, a Viardot család,
Hiller, Bellini, Rossini a zene világából.
Ez utóbbiak közül Berlioznak és Lisztnek műveit nem kedvelte,
de van nem egy művében találkozás Berlioz új csapásával, anélkül, hogy meg
lehetne állapítani: vájjon kettejük közül kölcsönzött-e valamelyik a másiktól.
Lisztnek pedig előadó művészetét rendkívül nagyra tartotta. Zeneszerzői
működését nem is mérhette magas mértékkel, mert Liszt még akkor egészen a
virtuozitást szolgálta. Igazi, mély kedélyű költővé csak Chopin halála után
lett.
Dallamai bűbájosán szépek; a legegyszerűbbet is valami
fordulattal újjá, megkapóvá tudja tenni. Mindig érezzük, hogy csak átszellemülten,
csak a legmélyebb érzéstől hajtva írhatta e szívünkbe lopózó, megejtő szép
dolgokat. Még ahol mintákat követett is: mint a lengyel nemzeti tánczenéből a
mazurkát és polonézt, az angol Fieldnél
talált «nocturne» (éji ábránd) műfaját, ott is
elhomályosítja, magasan túlszárnyalja elődeit. Páratlanul szépet nyújt ott is,
ahol új úton jár. A zenei balládát Chopin teremtette meg, lengyel költők: Ujejski, Mickiewic balladáinak
hatása alatt; csak négyet irt, de egyik gyönyörűbb a másiknál. S nemcsak a nagy
dallamalkotó Chopin ritmusai ellenállhatatlanok, sokszor újak; az egy percig
tartó híres keringőnek egy üteme, például, négy negyedre oszlik. Egy
szonátájában ötnegyedes ütemekre tagolja a dallamot. Összhangjai pedig még
többször ilyen merészen újítók, amellett végtelenül változatosak. Chopin zenéje
csupa eredetiség, csupa költészet, csupa finomság. Chopin lángoló hazafi volt,
művei tele is vannak lengyel ritmusokkal; meghagyta, hogy az édes haza földjét
sírjára borítsák, a serlegben pedig szívét vigyék el haza, Varsó egyik
templomába. Meg is történt.
.
Pauliné Markovits
Ilka (1910. 45.)
Pauliné
Markovits Ilka. (Pest, 1839. dec. 24.–Cirák, 1915. nov. 18.):
énekesnő (szoprán). Aradon tanult, ahol anyja, Schmied
Lujza neves műkedvelő énekesnő.
GRAFIKUSOK, AQUARELL- ÉS
PASZTELLFESTŐK KIÁLLÍTÁSA A NEMZETI SZALONBAN. Farkas Zoltán
(1911.
13. 252.) Az aquarellfestés mai nap nem oly kedvelt
műfaj, mint régente, tehetségesebb fiatal festőink között alig-alig akad
hivatásos aquarellista. Legnagyobbrészt csak
mellékesen művelik a vízfestést, talán azért, mert meglehetősen szűk korlátokat
von tárgy és festői kifejezésmód szempontjából a művész elé. Az aquarellezés technikájának vannak olyan leküzdhetetlen
követelményei, amelyeknek megszegése egy pillanat alatt teljesen elrontja az
alkotást. Szerfelett biztos kezet és szemet kivan, mert az elrontott részletet
javítgatni nem lehet. A biztossághoz meg nagy gyakorlat kell, innét van az,
hogy azok, kik csak mellékesen foglalkoznak vele, sokszor küzdeni kénytelenek a
kifejezésért. Ez meg is látszik képeiken. Góth
Móricz aquarelljei is inkább az olajjal festő
művészt juttatják eszünkbe. Sokkal inkább művészember azonban, hogy le ne tudja
győzni a nehézségeket, egy-egy vízfestménye is igen jól sikerül.
Góth Móricz: Zongorázó hölgy. (Tempera) GRAFIKUSOK,
AQUARELL- ÉS PASZTELLFESTŐK KIÁLLÍTÁSA A NEMZETI
SZALONBAN
Sokkal gazdagabban és jobban vannak képviselve a grafikusok.
Határozott rézkarcoló tehetség Prihoda István.
Kisujjában van a technika és erősen kifejezett egyéni művész temperamentum.
Derülten, könnyeden, erőteljesen ragadja meg tárgyait.
A grafikusoknak ez a gazdag kiállítása érdekes tünete
művészeti életünknek. Érdekes pedig azért, mert a grafika kedvelése, melyet
szerfelett tévesen a művészet olcsó népszerűsítésének szoktak tekinteni, erősen
fejlett műpártoló érdeklődést mutat. Tévedés ugyanis azt hinni, hogy
metszeteket azok vásárolnak, kiknek képekre pénzük nincs. A metszeteket azok
szerzik be, kiknek képeik is bőségesen vannak, kik mappákban őrzik azután féltett
karcaikat, rajzaikat, mert igazi gyűjtő falra nem akasztja gyűjteményét. Hogy
pedig ilyen műbarátok is vannak már a magyar társadalomban, amit az ily bő
termelés is elárul, örvendetes jelensége művészeti viszonyainknak.
A RÓZSALOVAG K. I. (1911. 22. 442.) Zenés játék 3
felvonásban. Irta Hofmannsthal Hugó, zenéjét Strauss
Richárd. A Magyar Kir. Operaház újdonsága május
ál-én. Strauss Richárd már minálunk is arról híres, hogy a zene szépségének, a
harmóniának s az édes dallamnak épen ellenkezőjével: a váratlan rúttal, az
énekelhetetlen hang-egymásutánnal s a megdöbbentő diszharmóniával akar hatni. Akar!
azaz: előre eltökélten, kiszámítva, a hidegen
mérlegelő értelem munkájával rója össze a szépséges hangszíneket.
«A rózsalovag» zenéje a maga nemében merész és hatásos, de
nem remekmű, noha a szecesszióba tévelyedett jeles zeneszerző a dallammal való
megalkuvást színlelni törekszik.Operaházunk
izgatóan érdekes műsordarabot, de nem halhatatlan értékű művészi alkotást nyert
az újdonsággal. Közönségünk mohón várta, — hiszen a mű már szerzője miatt is
szenzációs, — de talán fölösleges volt ennyire sietni színre hozásával. Az
egész nagy személyzet, élén az új karmesterrel: ifj. Ábrányi Emillel, derekasan
megfelelt rendkívül nehéz és nem arányosan hálás feladatának. A Magyar Királyi
Operának s elsősorban igazgatójának, sokkal fontosabb és sürgősebb feladatai és
pótolnivalói is vannak.
HEINE TUDÓSÍTÁSAI LISZT HANGVERSENYÉRŐL 1911. 47. 943.)
Egyik
legfigyelemreméltóbb képviselője a zenei életnek Liszt Ferenc, a zseniális zongorás,
kinek játékát gyakran a jelenségek melodikus agóniájának tartom. Igen, ez a
zseniális ember itt van ismét és koncertet ad, melyeknek mesébe illő
varázserejük van. Eltörpülnek mellette az összes zongorajátékosok, az
egyetlennek, Chopin-nek, a zongora Raffael-jének kivételével. Igazán az összes többi
zongorajátszók, kiket ez évben a számtalan hangversenyen hallottunk, csak
zongorajátékosok, kik kitűnnek azzal az ügyességükkel, mellyel ezt a
felhúrozott fadarabot kezelik. Lisztnél nem jutnak eszünkbe leküzdött
nehézségek, a zongora eltűnik, maga a zene nyilatkozik meg nekünk. Ebben Liszt,
mióta legutóbb hallottuk őt, a legbámulatosabb haladást érte el.
A
mi drága Lisztünk e pillanatban ismét lázba ejti Paris szépért hevülő lakóit.
Itt
van ő, a modern Homér, kinek honpolgárságáért a három
legnagyobb ország, Francia-, Német- és Magyarország vetekszik, míg az Ilias dalosát csak hét vidéki város követelte magának. Itt
van ő, Attila, az Isten zongoráinak ostora, melyek már jöttének hírére is
reszketni kezdtek.
Mindenképen
éber párizsiak voltak, kik a jelenkor legkiemelkedőbb jelenségeit ismerik. Több-kevesebb
ideig átélték a kor nagy színjátékát, közöttük oly sok művészeti élvezetekben
megrokkant, fáradt fórfiai a tettnek, nők, kik szintén fáradtak. Átpolkázták az
egész telet, egy nagy tömeg mindég foglalkoztatott és elfásult kedély, — ez nem
volt németesen érzelgő, berliniesen szenvelgő közönség, melynek Liszt itt
játszott, egymaga, azaz lángesze kíséretében. Íme, mily hatalmas, mily megrázó
volt már puszta megjelenése is! Mily zabolátlan volt a tetszés, mely eléje
tolult. Virágcsokrok hullottak lábaihoz. Magasztos látvány volt, hogy mily
lelki nyugalommal hagyta magára hullani a triumfátor
a virágesőt, és végre mint húzott ki mosolyogva egy
csokorból egy vörös kaméliát, hogy mellére tűzze. S ez sok fiatal katona
jelenlétében esett meg, kik ép hogy megjöttek Afrikából, hol nem virág, hanem
golyózápor hullott reájuk, s keblüket saját hős vérük piros kaméliái
díszítették.
Mi lehet e jelenség oka? E kérdés megoldása talán inkább a
patológia, mint az esztétika feladata. Sem egy démonikus egyéniség
felvillanyozó hatása egy zsúfolt tömegre, sem az extasis
magával ragadó ereje, sem talán a zene delejes hatása, korunk e szellemi
betegsége, mely majdnem mindnyájunkban lappang, — e jelenségek még sohasem
tűntek fel oly tisztán s oly aggodalmasan előttem, mint Liszt hangversenyén.
A NÉPOPERA MEGNYITÁSA.
K. I. (1911. 51,
1030.) A régi intézetnek egy karmestere, Márkus Dezső, kicsinynek érezte
munkakörét: gondolt merészet és nagyot: a Királyi Opera kötelékéből kivált és
megalapította a «Népoperát». Nemcsak új művészi tervekkel és új személyzettel,
hanem új, saját épülettel is.
December 7-én avatták fel a művészet új palotáját a Tisza
Kálmán-téren. A Népopera homlokzata imponáló, tiszteletet parancsoló: egyiptomi
hatású ó-görög építőművészet képe, oldalt is. A megnyitó előadás bevezetéséül a
zenekarból a magyar opera megteremtőjének, Erkel Ferencznek dicsőséges „Hunyadi
László” megnyitója zendül fel; a Népopera igazgatója maga dirigálja. Az óriási
és előkelő közönséget elragadja vele. De a lelkes tapsok után új karmester jön,
új idegen mű zenéjét vezetni. Igaz, hogy a Népopera olyan gyorsan létesült,
hogy az alatt magyar zeneköltővel íratni magyar zenéjű dalművet — aligha
lehetett volna; és nincs is olyan, mindeneknél népszerűbb zeneszerzőnk, akitől
egy új színház sorsát eldöntő, remeknek ígérkező munkát várhattunk volna. A
megnyitásra kiválasztott külföldi mű vájjon kiállotta-e a tűzpróbát? Ki, de
csak a siker tűzpróbáját; a belső érték aranypróbáját már nem..
«Quo vadis?», a Népoperát megnyitott dalmű, a lengyel
Sienkiewicz Henrik világhírű regényéből készült, amely még magyarban is,
többféle fordításban is, több kiadást ért meg. Meséjét nem is részletezzük,
hiszen az egész művelt közönség ismeri. Egy ismert francia opera szövegíró
dolgozta fel: Henri Cain*.
A zenét francia szerző írta: Jean Nougués.
Nem lángész, de igazi tehetség; és alapos tanultságú, nagy sikerét megérdemlő
mester. Nem első operája ez, s az meg is látszik bámulatos biztosságán és
mértéktartásán. Dallamai sem különösen szépek, de a szöveg idilli ellágyulását
vagy bájos pajzánságát, rajongó vallásos pátoszát vagy zsarnoki, nyers
indulatkitöréseit egyforma nagy jellemzőképességgel önti a kellő ritmusba és
hangszínekbe.
És milyen nagy gyönyörűség, egész este csupa szép és üde
énekhangot hallani! Ilyen műben, amelyet a közönség még nem hallott
megállapodott nagy művészektől, nem bánt az összehasonlító emlékezet; a
hallgatóság elfogadja és örömmel nyugtázza a még nem is kész előadó művészetet,
a csengő szép hanganyag kedvéért. — A «Quo vadis» háromszoros szereposztása
nagy haszon és bölcsesség a Királyi Operaház monopólium-rendszerével szemben.
Sajnos, csak az első szereposztást hallottuk.
Ilyen művészsereg, az ígért becses műsor s ügyes igazgatás: a
Népoperának szép jövőt ígérnek.
*Eugène Henri Cain (Párizs, 1857. október 11. – Párizs, 1937. november
21.) francia dráma- és regényíró, festőművész.
Népopera= Erkel Ferenc színház.
Rodosto. Gróf Zichy Géza történelmi dalműve. K. I.
(1912. 224.) II. Rákóczi Ferenc, Nemo és a
múlt hét szerdáján végre Rodosto, egy-egy egész estét
betöltő opera, együtt azt a trilógiát teszik, amelyet maga a nagynevű szerző
bizonyára élete főművének tekint. Valóban nagy gondolat is volt, egyetlen
hősnek kialakulásáról, küzdelmeiről és a fölébe kerekedő Végzetről három
színdarabban adni megkapó, felindító, minden rokonszenvünket végig megtartó
képet. Rodosto, a trilógiát lezáró újdonság, nem
kevésbé érdekes, mint elődei. csak hogy búsabb ;
hiszen nemzetünk történelmének egy szomorú esztendejével kezdődik: 1711-gyel, Rákóczi
függetlenségi harcának leveretése idejével. A szabadsághősnek nem kell a
«koldusbéke», holtig küzdene. Üres kézzel jön a vidék szegény népe: a
parasztemberek kaszával, a nők gyermekükkel; harcolni akarnak, Rákóczit
akárhová is követnék. Csak adjon nekik kenyeret! Nincs kenyerem! - kiált fel a
hős fájdalmasan. A nép vérző szívvel elvonul;
megjelenik a fejedelem jótékony tündére, Szjenyávszka
lengyel hercegnő, vigasztalja. Lövés dördül, az áldott nő halálos sebbel roskad
le. Gyilkosa az áruló francia, Longueval, a visszautasított
szerelmes, aki gonosztettét a trilógia elején megjósolta, s hosszú börtönéből
most megszökött. Hiába üldözik; ezalatt a hercegnő
meghal eszményképének, Rákóczinak karja közt, aki végtelen fájdalommal
felkiált: «Nincs már semmim !»
Az utolsó jelenet is szívfacsaró:
1735. április 8-án az elaggott fejedelem elbúcsúzik hű embereitől és
cselédségétől; utolsó lázálma diadalmas magyar sereget mutat, élén magyar királlyal.
Ezt a jelenetet az előbbitől leeresztett függöny mellett, gyászzene választja
el: a Rákóczi-indulónak új feldolgozása, lassú menetben játszva. Berlioz és
Liszt feldolgozásai olyan nagyszerűek még ma is. Rákóczi súlyos szerepét Rózsa
méltósággal és szép hangjának egész árnyaló-képességével adta; mint Longueval: Balta csillogtatta régi erényeit. Kívülük
még Vencell tűnt fel: mint öreg
paraszt, szívhez szólva, s mint gonosz idegen, ügyességével. A nők nem nagy
szerepükben is kitettek magukért : V. Krammer Teréz (Rákóczi neje).
Az
Opera és a színpad Haraszti Emil (1912. 14. 270.) A zenedráma a művészeteknek együttes megnyilvánulási
formája. Ezért oly szintetikus a hatása s ezért ragadja meg jobban a hallgató
lelkét, mint bármely más zenés, vagy drámai műfaj. Hosszas fejlődés és
kísérletezés után érte el mai fénykorát. De amilyen gazdag és érdekes az opera
jelene, ép oly változatos és szövevényes a múltja. Az opera fejlődésének szálai
a görög tragédia mitikus ködében vesznek el. De a görög tragédia kórusaival és
zenei elemeivel még vajmi távol áll a mai operától. Ezt a XII. században
találjuk meg. Egy sánta arrasi trouvére-nek,
Ádám de la Halle-nak
a műve. A Jen de Robin ét Marian,
az első opéra-comique, mely egész
teljességében mutatja a gall szellem zenei sajátságait.
Az opera tragikus formájának
legrégibb alakját olasz földön találjuk: Florencben.
Itt egész sereg muzsikus ír operát. A XVIII. század az opera comique virágzásának az ideje. Rousseau, Grélry, Monsiny, Méhul ekkor írják darabjaikat, melyek közül egyik-másik
még ma is él. Ugyanekkor teremti meg egy elfranciásodott német, Gluck, a
francia zenés tragédiát Racine szellemében. Majd a legújabb irányok: az olasz verismo, a francia szimbolista zenedráma,
Strauss Richárd tragédiái és az orosz nemzeti dalmű.
Basilides Mária, a Népopera primadonnája a hírnök jelenését énekelte
Monteverde Orfeojából.
Mennyire a modern drámaiság erejével hatott ez a muzsika a művésznő nemes,
egyszerű deklamálásában, gyönyörű, meleg hangjában! Végül Kern Aurél
előadásában a dalmű története mellett vázolta az opera színpadi technikájának
fejlődését, felhasználva külföldi tanulmányútjain szerzett tapasztalatait. A
francia forradalom nagyon kedvez az opera műfajának. Ebben az időben hatvan
színház volt Parisban, közülük tizennyolc operaszínpad. Gluck tragédiáinak
szép, de nyugodt jelenetei után a lázban égő tömeg mindenütt fokozott
elevenséget, színgazdaságot kíván.
Kialakul a szavaló-ének, a recitatív. A reformot Wagner Richárd indította meg elméleti
műveiben, zenedrámáiban pedig
megalkotta az egységes német deklamálást. A szavaló-ének a modern zenedráma
frazeológiája. Ezt azután mindenütt természetessé, emberivé és közvetlenné
iparkodnak hajlítani. Az olasz veristák épp úgy, mint
Debussy és Duka vagy Strauss Richárd vagy Mussorgskíj. A színpad és a rendezés új
korszaka is Wagner nevéhez fűződik. De a mai tökéletes opera-szcenário
megteremtői: Carré Albert az Opera Comique, Greyor Hans
a bécsi udvari Opera igazgatója és Possart Ernő
a müncheni Prinzregenten Theater
intendánsa. A modern opera elsősorban dráma, akció s csak azután muzsika. Possart Ernő a wagneri szcenerio
és gesztika megteremtője. Az ő díszlet-tervei és rendezései
után igazodik most Bayreuth is. Mozart előadásai utolérhetetlenek tökéletes stílusukkal
és könnyedségükkel. Így változik és fejlődik a modern opera a többi művészet
átalakulásával. A dekoratív festőművészet, a költészet és a piktúra szenzációs
megújhodásával együtt jár a színpadi zene renaissance-a
is. Épen ezért a XX. század zenedrámája még sok meglepetést hozhat számunkra.
*
Possart Ernő, német színész, szül. Berlinben
1841-ben. 1864 óta Münchenben működik. 1895. májusban a müncheni udvari színházak
intendánsának nevezték ki.
NÉMET WAGNER-ELŐADÁSOK BUDAPESTEN K. I.(1912. 21. 416.)
Népopera
mostani Wagner-sorozata, az érdemes Wagner-apostolnak, Neumann Angelónak vállalata. Ez a művészlelkű, mindamellett
rendkívül élelmes és bátor magyar születésű színigazgató száz vándorelőadásra
kötött szerződést a mai zenésdráma megteremtőjével, Wagner Richárddal. Diadallal
vitte át egész Európán «A Nibelung
gyűrűje»-t szép, méltó előadásokban. Budapesten a mai
Báthory-utcában (akkor Gyapjú-utcának nevezték) volt az a nagy német színház, ahol
ez a hatalmas zenei trilógia először fölzendült.
A
Magyar Királyi Operaház bármelyik Wagner-estéjén zsúfoltig megtelik, sőt a nézőtér
szűknek is bizonyul, A fél éve fennálló Népopera
joggal számíthatott a legnagyobb érdeklődésre és legszebb sikerre, mikor Wagner
darabjainak egész sorozatát műsorára tűzte.
A «Parsifal» kivételével az összes mesterművek színre kerülnek és pedig az eredeti szöveggel: németül.
HEMPEL FRIDA, KI A
MESTERDALNOKOK ÉVA SZEREPÉBEN LÉPETT FEL
Ritka élvezetet várunk e válogatott
művészseregtől, noha nem a bayreuthi tökéletességet, mert a bármilyen jeles, de
más-más városban működő művészeknek alig volt némi idejük együttes próbákra.
Kiváló alakítás, magas énekművészet, megkapó hatás, külön-külön kétségkívül mindegyiküktől
osztályrészül jut; de a műveknek az egységes, egyöntetű, mindent épen a nagy
szerző gondolata szerint érvényesítő kisugárzása, amit Bayreuth neve jelent:
csak véletlenül, egyes mozzanatoknál történhetik.
Aki rajong a zenéért, Wagner zenéjéért:
az, esetleg, elfogultságában nem veszi észre, hogy a Népopera Wagnernek épen
főelvét nem képes megvalósítani: a «Gesammtkunstwerk»-et. S művészetek együttességét; a szcenikai hatás, a
színpad kellő területe és mélysége, távlata, a kép imponáló
volta Wagnernél oly lényeges. A megszokott követelmények sajnos, hiányoznak
ebben az új színházépületben, mely pedig nézőterét Bayreuthról mintázta.
Tartunk tőle, hogy az elsőrangú énekesek és a feladatuk magaslatán álló karnagyok
és zenekar nem jutnak megérdemelt babérjukhoz a szép, a hatásos színpadi kép híján.
*
Frieda Hempel (26 June 1885 – 7 October
1955) was a German soprano singer in operatic and concert work who had an
international career in Europe.
*
Az összművészet
vagy Gesamtkunstwerk olyan, a 19. század elején indult és a 21. században is tartó kísérlet. Az összes művészeti ágakat mint egyenrangú
elemeket – mint például a költészet, zene, tánc, színművészet, építészet, vagy
a festészet, később a film egyetlen mű mondanivalójának szolgálatába állít. wiki
Hubay Jenő NEGYVENÉVI JUBILEUMA
ALKALMÁBÓL. K. I. (1912.
45. 903.) Hubay első sorban művész; és
nem kevésbé nagy, mint nevelő, mint zenepedagógus. Kitörő temperamentuma a
művészetnek két egészen különböző tevékenységét ejtette hatalmába. Hubay
zeneszerzőnek is jeles, hegedűjátszónak pedig (azaz előadóművésznek) a
legkiválóbbak egyike volt és maradt máig.
Sokan emlékszünk Hubaynak Parisban
kapott magasztaló kritikáira és belga, hollandi, angol országi hangverseny
körútjainak. Nemcsak egyéni, hanem nemzeti kitüntetésnek éreztük, mikor
1881-ben, Vieuxtemps ajánlatára, az ő utódául Hubayt
meghívták a brüsszeli zeneakadémia tanárául. Itt ő vonósnégyest alapított,
megírta néhány kisebb-nagyobb szerzeményét, s kezdettől fogva fényes szerepet
játszott a belga főváros zenei életében.
Öt
év múlva új korszak kezdődött életében. Atyja, Országos Zeneakadémiánk
hegedűtanára, meghalt — természetes dolog volt, hogy tanszékét a méltó fiú
nyerje el. Így került Hubay Jenő haza. A zeneakadémiának ma ő a legrégibb tanára.
Mikor gordonkatanszéket szerveztek, európai
hírű Popper Dávidot nyerte meg művésztanárul. Csak ők ketten dicsekedhetnek
azzal, hogy nevük még a tengeren túlról is vonzott ide növendékeket. Két
évtizeden át működött vonósnégyesük is dicsőséget hozott az országra. Oly
nagyságok, mint Brahms, nem egy művük első előadását bízták a Hubay-Popper négyesre. Maga Hubay emellett a lipcsei Gewandhaus
koncertektől kezdve egész Németországban, de orosz, olasz, román földön is,
számtalan hangversenyen szerzett diadalt kiváló előadó- és zeneszerző művészetének.
Brahms «Ungarische Tanze»
című, zongorára, négykezesre szóló magyar nóta-átirataival tette nevét
világhírűvé.
Berlin és Bécs előadták a Falu rossza
népszínműből irt operáját. Európa mintegy 70 színpada, juttatta diadalra A cremónai hegedűs című kisebb
dalművét, 1894 óta. A jeles művész ma mar jóval több, mint száz művet bocsátott
közre, köztük dalokat, férfikarokat.
Hubay tanári kiválóságát dicsérik az
olyan eredmények, mint Geyer Stefi, Szigeti József, vagy Vecsey
Ferencz világraszóló művészete. Az ilyen rendkívüli tehetségek természetesen
nem mindig vetődnek fel, de hogy ezek is ilyen könnyen ki tudtak fejlődni,
abban Hubaynak nagy érdeme van. A ma élő magyar zenei kiválóságok között egy
sincs, a ki sokoldalúságban mérkőzhetnék Hubayval. Mint zeneszerző, tanító és mint előadó művész szóval egyaránt európai hírű,
és maradandó nyomokat hagyott a magyar zene fejlődésében.
Hubay
a magánember szintén boldog ember. 1894 óta neje, Cebrián
Róza grófnő. Van két szép fiuk, van nagy kiterjedésű földbirtokuk. Az egykori
német törzsből származott nagy magyar művész — egyéb felsőbb kitüntetések mellé
-- 1907-ben a magyar nemességet nyerte, egyik birtoka révén Szalatnyai
előnévvel.
*
Riccardo Chailly vezényletével a Művészetek Palotájában lép fel
pénteken a több mint 230 éve alapított Lipcsei Gewandhaus
Zenekar; a szólista Leonidasz Kavakosz
világhírű hegedűművész lesz. Az együttes 1781-ban kezdődött hosszú története
alatt olyan személyek álltak az élén zeneigazgatóként, mint Felix Mendelssohn-Bartholdy, Nikisch
Artúr, Wilhelm Furtwängler, Bruno Walter.
Sajtó
Sajtó-botrányok. (1910. 16. 342.) Egy időben két nagy magyar
város: Debrecen és Kaposvár társadalma érezte magát rákényszerítve, hogy
együttes akcióval toroljon meg sajtótermékek formájában űzött becsületrablást
és fosztogatásokat. Debrecenben is, Kaposvárott is bojkottáltak egy-egy helyi
lapot, amelyek állítólag polgárok tisztességét prédálták, rágalmaztak,
terrorizáltak, zsaroltak. Nincs olyan kemény megtorlás, amelyet mi a magunk
részéről túlságosan szigorúnak tartanánk olyan üzelmek megbüntetésére, amelyek
amellett, hogy a törvény és az erkölcs védelme alatt álló emberi jogokat és
érdekeket dúlnak, még a közszabadságok egyik kiválóan nagy értékű biztosítékát
is beárnyékolják. A zsaroló és garázdálkodó álhírlapírónak nincs nagyobb
ellensége és félelmesebb bírája a tisztességes, igazi újságírónál, akinek a
hivatása tisztességét és becsülete hitelét falja. De épen ezért a megtorlásnak
azt a kivételes formáját, amelyet Debrecenben és Kaposvárott választottak, nem
tartjuk hasonló esetekben a legalkalmasabbnak. Végre is, ahol egészen
közönséges deliktumokról van szó, ott ezeknek a megtorlására a büntető
szankcióval nem bíró társadalmi megrovásnál a büntető bíróság sokkal erősebb és
hathatósabb eszközökkel rendelkezik. A tolvajt, a rablót, a zsarolót nem
megvetéssel és bojkottal büntetik, ami csak csökkenti vagy új terület
keresésére kényszeríti kártékony és gonosz képességét, de mozgási és próbálkozó
szabadságát tőle el nem veszi. Legfeljebb más vizekbe kergeti, más kutat
kerestet vele, a mit megmérgezhet. Ez tehát nem a kellő elintézés akkor se, ha
a tolvaj tisztességet lop, a rabló becsületet rabol, a zsaroló a nyilvánosság
erejével zsarol. A zsaroló újságíró nem újságíró, hanem zsaroló. Az eszköz
tehát, amit az üzelmeiben használ, nem szerezhet számára semmiféle
kivételességet a megtorlás és a büntetés módjában sem. Nem ki kell zárni
a svihákot, hanem be kell zárni, és végképen ártalmatlanná tenni.
Ártalmatlanná tenni úgy a közönséggel szemben, mint a sajtószabadsággal
szemben.
*
Előzmény: MAGYARORSZÁGI HÍRLAPÍRÓK NYUGDÍJINTÉZETE (1902. 29. 463.)
A MAGYARORSZÁGI HIRLAPÍRÓK NYUGDÍJINTÉZETÉNEK
JUBILEUMA. A LAKOMA A HUNGÁRIÁBAN.
(Az
asztal bal oldalán ülve Székely Ferencz igazságügyi miniszter, Rákosi Jenő,
Berzeviczy Albert, Heltai Ferencz, Hazai Samu honvédelmi miniszter, dr. Steinbach Gusztáv a bécsi Coneordia
elnöke, Bolgár Ferencz láthatók.)
Jelfy
Gyula fölvétele.
Újságírók almanachja. (1911. 33. 669.) Igen tetszetős külső köntösben
jelent meg az idén az Újságírók almanachja. Szabados Sándor és Eötvös
Leó szerkesztették s Zuboly (Bányai Elemér) volt a főmunkatársa.
Tartalma teljesen aktuális: a közélet, az irodalom és az újságírás egész tömeg
munkásának nyilatkozatai különböző aktuális kérdésekről: a
szabadgondolkodásról, az irodalmi vezérségről s más tárgyakról. Egy nagyon
érdekes és értékes fejezet különböző nevezetes magyar írók irodalmi
hagyatékáról szól, egy másikban pedig egy sereg magyar író és újságíró mondja
el önéletrajzát. Sok arckép is tarkítja a könyvet, melynek művészi címlapját Kozma
Lajos rajzolta.
A LLOYD (1911. 38. 759.) A londoni Lloyd évente átlag kilencvenezer
táviratot kap ügynökeitől, és több mint százezer levélbeli értesítés özönlik
éjjel-nappal a hírszolgáltató irodáiba. Ott jegyzik be, másolják, fordítják le,
függesztik ki, s onnan közlik a távirati ügynökségekkel, melyek szétküldik az
egész világ hírlapjainak a Lloyd táviratait, mert előfizetnek a Lloydnak e
jelentéseire. A Lloyd rajta tartja kezét a világ tengeri
forgalmának érverésén. De minő célt szolgál ez a világraszóló és sokat
emlegetett intézmény? A hírszolgáltatás, mely életműködésének leginkább látható
jele, számára nem cél, hanem hivatásának egyik, mindenesetre fontos, eszköze.
A Lloyd eléggé régi intézmény, kezdetei a tizenhetedik század
végéig nyúlnak vissza. Akkor alapította meg egy Lloyd Edward nevű kávéház tulajdonos
Londonban, a Tower Streeten. A Lloyd több volt közönséges kávésnál. Messzire látó
üzletember, nagy szervezőtehetség volt, egyike volt az első angol hírlapíróknak.
Lapja, a Lloyds News, az első határozott lépést jelentette annak a nagy
kereskedelmi szövetkezetnek a megalkotásához, mely ma is — több mint kétszáz év
elmúltával — az ő nevét viseli.
*
A
Lloyd-palota tervei 1826-ban készültek. Bár az első bontási szándékokat
átvészelte, a felépítése után azonnal a pesti látványosságok közt szerepelt Lloyd-ot végül utolérte végzete. Értelmetlenül bontották le
az Európa szállóval együtt 1948-ban, hiszen falai sértetlenek maradtak, csak
tetőzete pusztult el a világégésben. Egyetlen megmaradt oszlopfője árulkodik a
szép időkről, amely ma a Kiscelli Múzeum udvarán látható. wiki.
Ötven éve nyomdász: Schweiger Mór (1912. 12. 232.)
A szedőszekrények ólmos világában, napról-napra, reggeltől estig, folyton
dolgozva eltölteni ötven évet, bizonyára nem kis dolog. Szegény szedőinasból az
ország legnagyobb hírű nyomdájának műszaki vezetői közé emelkedni, bizonyára
jelentékeny eredménye egy munkásember pályájának. Ez a kettős nevezetesség
emeli ki a magyar szedők nagy hadseregéből Schweiger
Mórt, a Franklin Társulat nyomdájának művezetőjét, kinek most ünneplik
ötven éves nyomdász jubileumát pályatársai.
1874-ben
lépett Schweiger a Franklin Társulat nyomdájába, s
szakértelmével, buzgóságával mind szélesebb hatáskörbe jutott. 1897-ben az egész
szedő-személyzet művezetője lett. Ezóta működik ebben az állásában. A
nevezetes, művészi díszükkel és kulturális becsükkel egyaránt kiváló kiadványok
egész sorának előállításában vett fontos részt, a rábízott feladatokat mindig
sikerrel végezte el.
Nekünk is, a Vasárnapi Újságának kiváló szolgálatokat tett
abban az igyekezetünkben, hogy lapunkat nemcsak tartalom, hanem kiállítás dolgában
is mind magasabb színvonalra emeljük. Jubileumán, melyet március 23-án
tartanak, mi is üdvözöljük benne egyik érdemes munkatársunkat.
MILLIÓK
- HIRDETÉSEKBEN. Zsoldos Benő. (1912. 33. 669.) A magazinok világából. Az amerikánusok, magazinoknak nevezik
az ő nagyszámú népszerű és fölötte kapós irodalmi havi folyóirataikat. A
milliók alatt pedig súlyos dollárok értendők. Minden hónapban
hajszál-pontossággal megkapja az új-világbeli nyájas olvasó a maga kiválasztott
magazinját, mely valósággal egy-egy testes kötet. A tartalomnak legalább is a
fele hirdetés. Pompás szakavatottsággal osztályozva és akárhányszor művészies
kivitelű illusztrációkkal vonva magára a figyelmet. Ez a fontos rovat az,
melynek révén és a reklámkedvelő amerikaiak jóvoltából a dollárok milliói évenként
az élelmes kiadók feneketlen zsebeibe vándorolnak.
A
szóban forgó kiaknázhatatlan kincsesbánya pedig, melynek igazi értékét még
mindig az amerikaiak tudják a legelőnyösebben kihasználni, még mindössze is csekély
negyvennégy éves múltra pillanthat vissza. 1868 óta beszélhetünk a mai
értelemben vett hírlapi hirdetésről. S korántsem üzletember, legkevésbé pedig
lapkiadó volt az a szerencsés halandó, aki elsőként életet adott ennek a ma már
oly nagyarányú üzleti vállalkozásnak. Egy gondolkodni szerető fiatal ügyvéd, ki
nagyon szerette volna irodáját valamiképpen kisegíteni az ismeretlenség
kátyújából, feltette magában, hogy az időszaki sajtót veszi igénybe a tervei
kivitelére. Az akkori egyik legelterjedtebb havi folyóiratban, a «Petersons Magazinban elkezdett rövid, pár soros
hirdetéseket közzétenni, tudatva illő tisztelettel a jogkereső közönséggel,
hogy jól felszerelt irodája itt és itt található. A kiadó mosolyogva adott
helyet ezeknek az apró, és meggyőződése szerint semmi célt el nem érő
közléseknek. A fiatal ügyvéd is mosolygott, mikor az irodája forgalmán
jelentékeny gyarapodást kezdett észrevenni. Nekibátorodott tehát, s szerény
honorárium ellenében, egyes kereskedők megbízásából is tett közzé hirdetéseket,
az illető cégeket ajánlva a lap olvasóinak. A kiadó, Peterson
most meg már bosszankodott, hogy a lap irodalmi tartalmától vonják el a helyet
az ügyvéd hirdetései.
Az
egyik amerikai író, ki annak idején a hírlapi hirdetés negyven éves történetét
megírta, feljegyzi, hogy az amerikai magazinok egy esztendő alatt több mint
harmincszor annyi helyet szentelnek a hirdetések közzétételére, mint a
bibliának és a Shakespeare-drámáinak terjedelme együttvéve. Ezt pedig nem lenne
okos dolog kicsinyelnünk. A hírlapi hirdetésnek arányait meggyőzően elénk tárja
az a körülmény is, hogy ma már minden valamirevaló irodalmi folyóirat rendes
havi példányszáma nemcsak eléri, hanem túl is haladja a félmilliót. Amerikában
nagyon fontos nemzeti és kulturális jelentősége van. Eltekintve a kérdés anyagi
oldalától: az utóbbi egy-két évtized alatt sokat tett a nagyközönség művészi ízlésének
kifejlesztésére. Ez a hatás szinte észrevétlen és maradandó. Mert az újvilág
legelőkelőbb rajzoló-művészei egyáltalán nem idegenkednek attól, hogy
szebbnél-szebb reklám-rajzokkal lássák el a hirdetőket. Sok olyan nyilatkozatot
olvastam már, melyekben az amerikai hirdető cégek egyértelműen ismerik el azt,
hogy a legjobban fizető és hűséges vásárlóiknak túlnyomó része épen a magazinok
olvasóiból kerül ki.
Függelék
MAGYARORSZÁGI VÁRROMOK (1910. 29.
címlap)
FÜLEK város Szlovákiában; Árva vára (szlovákul: Oravský hrad)
Szlovákiában; Hollókő község Nógrád megyében; Appony Nyitravölgyi község, a
Vlcsja skala nevű hegy
lábánál fekszik; Gimes község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben,; Szklabinye község Szlovákiában, a Zsolnai kerületben;
ERDÉLYI VÁRAK
ÉS TEMPLOM-KASTÉLYOK.. (1911. 16. 308.) Petiik Albert fölvételei.
*Szászhermány (románul Hărman): falu Romániában Brassó
megyében
(Jókai: A jövő század regénye. 1872-1874. Pótlás G-től)
mediakutato/cikk/2014_04_tel/04_sajto_es_foto_1880.pdf
A Vasárnapi Ujság, az Ország-Világ és a Magyar Salon egyaránt a középosztályt ...... Alapszakos és mesterszakos diplomamunkáját is fotótörténeti témában írta.
Lipták Dorotta: A Vasárnapi Újság, a „törzsökös magyar olvasó” újságja