SZIGETEK X UTAZÁSOK
h14–87. Vasárnapi Újság. Magyar prózát írók és
levelezők.
2018. 07. 04. – 07. 23.
Tartalom
Bevezetés
A szigetek – melyekből még mindig van bemutatni való – változtos képet
mutatnak.A levelekben a fő téma Ausztrália, ezen belül a 48-as emigránsok
amnesztiája. A vitorlások azt szemléltetik, hogy milyen szinten volt az átkelés
az óceánon. A Függelékben bemutatjuk, hogy egy 1673-as elképzelés (magasvaasút)
miként vált valóra a XX. században. Rio nem sziget, csak kapcsolódik hozzá.
Sz. Török János
Ausztráliából.
1872. 359. jelű levele figyelemre méltó adatgazdagságával és sajátos
stílusával.VÁRNAI SÁNDOR: ANGOL TUDÓS UTAZÁSA elég terjedelmes, de sok
érdekes megfigyelése van.
SZIGETEK X
Halasi Gyula.
Helgoland
szigete.1863. 230.
H—l Béla:
A korall-szigetek képződése. (Schleiden M. után.) 1864. 266.
K. T. K. (Könyves Tóth Kálmán)
Cyprus földalatti
kincsei. 1878. 36. 567.
AZ ÉJFÉLI NAP A LOFODI SZIGETEKNÉL. 1883. 11. 169
jd-
ISCHIA PUSZTULÁSA. 1883. 31. 508.
K. A.
KORFUI ÉLMÉNYEK.
1884. 22. 351.
Romeiser Ferencz:
KORFU.1908. 18. 366.
TENGERENTÚLI
LEVELEK
Egy magyar iparos levele Amerikából 1855.
Eredeti levél Ausztráliából.
1870. 643.
Sz. Török János:
Levél Ausztráliából.*) 1872. 283.
KÉPEK RIO DE JANEIRÓBÓL. 1889. 47.
769.
Sz. Török János:
Ausztráliából (Eredeti levelek.) 1872. 26. 319.
Sz. Török János:
Ausztráliából.
1872. 359.
Sz. Török János:
Ausztráliából. 1872. 383.
Y. Y.
EGY HAZÁNKFIA LEVELEI AUSZTRÁLIÁBÓL.*
1881. 38. 603.
UTAZÁSOK
Zerkowitz Emil:
ÚJ HAJÓJÁRAT
FIUME-NEW-YORK KÖZT. 1903. 48. 797
Lehoczky Tivadar:
II. József utazása
Oroszországban 1780-ban. 1874. 8. 121.
Kenessey Albert:
A vitorlás hajókról. 1875.
18. 279.
Györy Vilmos:
Utazás a Missisippin. 1866. 370.
VÁRNAI SÁNDOR:
ANGOL
TUDÓS UTAZÁSA A MÚLT SZÁZADBAN. I. 1886. 662.
VÁRNAI SÁNDOR :
1886. 677. II.
FÜGGELÉK
A földfeletti vasut terve
Uj-Yorkban. 1873. 6. 72.
google Magasvsút Párizsban
2000
Bevezetés
SZIGETEK X
Halasi Gyula.
Helgoland
szigete.1863. 230.
Midőn néhány hét előtt végzett kellemes utazásomból
egy pontot becses lapja számára kiemelek, teszem azt azon czélból, hogy t.
olvasóközönségének legalább csekély részével megismertessek egy, mind
fekvésénél, mind lakosainak életmódja- és körülményeinél fogva talán nem
egészen érdektelen kis szigetet, értem Helgolandot.*
Helgoland az északi tengernek egy kicsiny, de
regényessége és gyógyfürdői miatt csaknem minden nemzet fiai által gyakran
látogatott alig egy négyszeg mérföldnyi területű sziklaföldje, Hamburgtól
északnyugatra mintegy 23 mérföldre.
1807 előtt Schleswig-Holsteinhoz tartozott, azóta
az angolok birják; a dugáruskodásnak hajdan hires fészke. Maga a sziget hosszú keskeny háromszög
alakjában mintegy 200 láb magasan csaknem függőlegesen emelkedik ki az őt
körülölelő nyugtalan hullámok láncrolata közöl. Csak délkeleti oldalához
mintegy hozzátapasztva terül el egynehány száz lépésnyi széles alacsony
homokföld, a felső résztől „alföld" név által megkülönböztetve. Itt üzi
örökös ár-apályjátékát a föld mosása által rozsda-vörös szinéről elnevezett
„vörös tenger."
Az alföldről egy 190 fokkal biró kényelmes
lépcsőzet visz a városba a fennsikra. Itt van a templom, iskola és távolabb a
burgonya-földek és csekély legelőkön túl a sziget észak-nyugati legmagasabb
pontján a világító torony. Ez egy szilárd kő, réz és vasból összeszerkesztett
éghetetlen és a legmakacsabb viharokkal már majd félszázad óta daczoló tömör,
nem éppen magas bástya.
Az erős üvegablakoktól védett erkélyen belül 16
terjedelmes, platinából készült tányér olvasztja a minden tányérba alkalmazott
kis lángokat egy nagy tűz-gomollyá, mely az arra menő számos hajóknak sötét
viharos éjeken vezércsillagul szolgál. A házak, mint átalában Némethon minden
kisebb városaiban is, mind fából vannak, de azért egy, két, sőt három
emeletüek.
Helgoland szigete.
A szigettől mintegy tiz pereznyire fekszik egy
lakatlan homokos hosszú keskeny kis sziget vagy inkább zátony, világhírű
tengeri gyógyfürdőivel. A lakosok száma mintegy 2000, mind ágostai hitvallású.
Apáiktól öröklött fries nyelvüket híven megörzötték, noha a német, sőt
angol és franczia nyelveket is nagyobbára értik. Istenitiszteleti és tanítási
nyelv a német. A vallásosság és nevelés jó karban vannak. Emberemlékezet óta
nem fordult elő súlyosabb bűnvádi eset.
A három osztályból álló népiskolában három tanító
működik. Írni, olvasni mindnyájan tudnak, noha nagy része soha sem volt túl
szülőföldje természetszabta határain. Egyszerű, csaknem sanyarú életmódjuk
daczára koldus nincsen, s szégyenlené a legutolsó lakos is szegénységét
bevallani. E szegény életmód iránti tekintetből teljesen adómentesek. Kicsiny
és sovány földjük burgonyán kívül egyebet alig teremvén, gabonát, húst és
egyszóval minden élelmiszert, úgyszintén kőszenet (mert fa nincs) hajók
szállítják oda. Házi állatokat — a juhokat kivéve, melyektől tejet, vajat és
húst nyernek — nem ismernek.
Ez idő szerint egy tehénnel, mint ritkasággal
dicsekedtek, lovat meg éppen nem láttak, s legalább is annyira vágynak annak
láthatására, mint mi az oroszlánéra. Egyedüli keresetmódjuk a halászat
(különösen a tőkehalakat szárítják és eladják) és a nyári idény alatt folyvást
nagyszámú vendégek ellátása, s azokkal való csigakereskedés. Csaknem minden ház
fogadó, az élelem ennélfogva, kivált vendégek számára, felette drága.
Használható vizük a sok tengervíz daczára nem levén, az esővizet a legnagyobb
gonddal ciszternákba felfogják, és fösvényen bánnak vele. E tavasz folytán
esőjük nem levén, a hóvizbeni fogyaték már nagyon aggasztotta őket. Ottlétemkor
pünkösd másod napján egy futó eső némileg eloszlatta aggodalmaikat.
Öltözetük igen szeszélyes, ugy látszik szintén
őseik hagyománya. Minden nőnek, legyen az ifjú vagy agg, ünnepi köntöse a piros
szoknya széles sárga szegéllyel, és fejük körül a vállig hajlott fekete kalap.
Honi színük, melyet közös anyjuktól a szigettől kölcsönöztek, csaknem egy a mi
kedves három színünkkel, t. i. zöld, vörös, fehér, mert amint az ismeretes vers
Helgolandról mondja :
Grün
ist das Land,
Roth
ist die Kant,
Weitz
ist der Strand :
Das ist die Flagge von Helgoland.
Szabad fordításban:
Zöld az ország,
Vörös a part,
Fehér a strand,
Ez a zászló Helgoland.
. G.
*) Rajzát közölte a V.U 1855. éri 35. száma
Az ismertető egy része megjelent a h 14 82
fejezetben. G.
H—l Béla:
A korall-szigetek képződése.
(Schleiden M. után.) 1864. 266.
Matthias Jakob Schleiden (1804 – 1881) was Professor of
botany at the University of Jena and is best known as one of the foundational
architects of the cell theory.
Korall: a csalánozók törzsébe tartozó virágállatok,
szilárd vázukat kalcium-karbonátból építik fel, sekély tengervízben. google
*
Egész a múlt század közepéig átalánosan uralkodott
azon nézet, hogy a korall a növények közé tartozik, s a természet-tudósok ezt
oly kevéssé merték kétségbevonni, hogy midőn Reaumur 1727-ben a párisi
tudományos akadémiával Peysonellnek egy a korall állati természetéről szóló
értekezését ismerteté, kíméletből a szerző nevét elhallgatta, attól tartván,
hogy ily esztelen állitás az ifjú természetbúvár tudományos hírnevét fogja
koczkáztatni. — Végre az 1740-ik évben Trembley, a halhatatlan, hollandi tudós,
az eddigi hibás nézetet megczáfolván, bebizonyította, hogy a korall az élő
lények közé, és pedig a habarczok családjához tartozik. — Ezen idő óta
egymást érték azon nagybecsű értekezések, melyek, kitűnő természet-búvárok
által szerkesztetvén, amaz érdekes állatfajról való ismereteinket bővítették.
Bekövetkezett azon korszak, midőn a
természet-tudományok minegy újjászülettek, s gyors és bámulatos fejlődesnek
indultak. Nagy befolyást gyakorolt e fejlődésre Cook világutazása, kiváltképpen
pedig kísérőjének, a szellemdús Forster Jánosnak buvárlatai. Ez a jeles tudós
volt az első, aki észleletei folytán kimondotta, hegy a korall-állatok a
belsejükből kiválasztódott ásvány-anyagból nemcsak nagy sziklatömegeket
építenek, hanem hogy a Caendes tenger számtalan szigetei kizárólag ezen állatoknak
köszönhetik létöket. Nézetét később Flinders és Peron, s több mások is
megerősítették, s egyszersmind bővebben kifejtették.
Ők e szigetek képződését ugy magyarázták, hogy ama
parányi állatok a tenger fenekéről, gyakran megmérhetetlen mélységből gyűrű
alakú falakat építenek, ugy, hogy ezeknek belsejében a hullámverődéstől
megóvott, biztos menhelyet találnak, s itt azután zavartalanul folytatják
életüket; mig végre a tenger hullámai ezen elzárt tért növénnyel és kagylótöredékekkel
betöltik. Az oda vetődött fatörzsek, magvak és vizi madarak az újonnan
képződött szigetet elfoglalják.
E megfejtés igen valószínűnek
látszik, azonban mégsem egészen helyes és kimerítő, s csak kezdetét képezi az
ezen tárgy körül való legalaposabb vizsgálatoknak, melyeknek folytán
végre egy lángelméjü angol utazónak
s állattudósnak, a hírneves Darvin Károlynak sikerült, tökéletesen helyes
eredményre jutni. Mielőtt azonban Darvin theoriáját kifejtenők, szükséges, hogy
a Csendes tenger korall-zátonyait és szigeteit néhány vonással ecseteljük.
A Korall-szigetek közt legbámulatosabbak az
úgynevezett Laguna-szigetek. Ezek olykor alig pár száz lépésnyi széles, s a
tengerből csak néhány lábnyi magasságra kiemelkedő gyűrűt képeznek, mely, kivülről
a leghevesebb hullámzajlástól ostromoltatván, belülről sima fölületü
viz-medenczét zár körül. E medencze
körül a szigetnek főképpen kókusdiófákból álló növényzete tágas, zöld koszorút
képez. Fenekét csillogó, fehér homok földi, s tiszta átlátszó vize, midőn a
napsugarak függélyesen esnek reá, élénk zöld-szinünek mutatkozik. Gyakran a
gyűrű-sziget maga a viz fólszine alatt van, s ekkor azon bámulatos türemény áll
be, hogy a tenger zajló hullámai csöndes sima víztükröt vesznek körül.
Nagyobb kiterjedésű korall-képződések azok, melyek
a csendes óczeán bérc-szigeteit gyakran mérföldnyi távolságban környezik. Ezek
is pálma-erdővel koszoruzvák, s az utas az ilyen szigetekről bájoló kilátást
élvez. Mögötte erdős hegyormok emelkednek, körülötte a legbujább trópusi növényélet,
előtte átlátszó sima víztükör, zöld pálmasor által szegélyezve, ezentúl pedig a
tajtékzó hullámverődés, s a végtelen óczeán.
Más szigeteknél a korall-zátonyok közvetlenül a
partot környezik, mig a nagyobb szárazulatoknak, pl. Asztráliának partja előtt
5—l0 mfd távolban hatalmas korall-sziklák olykor 300 mérföld hosszú falat
képeznek. Igen sokszor magukon a szigeteken találhatni kihalt korall tömegeket,
melyek a parttal párhuzamosan haladva magas és széles sánczokat képeznek.
Könnyen belátható, hogy annak.aki a korall-képződményeket
megfejteni igyekszik, az elősorolt viszonyokat egytől egyig szemmel kell
tartania, mert az olyan megfejtési kísérlet, mely csak egyes tüneményekre
alkalmazható, a többieket pedig nem képes földeríteni, sohasem leend helyes és
kimerítő. Az egyoldalúság ezen hibájába estek a régibb utazók, ők csupán a
Laguna-szigetekre terjesztették ki figyelmüket, s tapasztalván, hogy a korall-
állatok legfeljebb 50 láb mélységben élhetnek a víztükör színe alatt, ugy
vélekedtek, hogy köralaku szigetek vizalatti tűzokádó hegyek tölcséreire vannak
épitve. E magyarázat hibás volta azonnal szembeötlik, ha meggondoljuk, milyen
valószínűtlen az, hogy a Csendes tenger mélyében ezerekre menő tűzokádó hegyek
léteznének. De ha ettől el is tekintünk, hogyan fejthetnők meg e magyarázat
segítségével azon korall-sziklák keletkezését, melyek nem köralaku szigeteket,
hanem hosszas, gyakran 10 — 20 mérföld hosszú zátonyokat képeznek! — Azt sem
vehetjük föl, hogy e zátonyok viz alatti hegylánczolatokra vannak épitve, mert
hiszen hallatlan eset, hogy valamely hegylánczolat ily nagy távolságra egyenlő
magasságban haladna.
Darvin volt az, aki mindezen tapogatózásoknak véget
vetett, s a korall-képződéseknek lehető legvalószínűbb magyarázatát adta. Ő ugyanis,
a korall- sziklák képződésénél előforduló minden egyes jelenséget tekintetbe
vévén, azon meglepő eredményre jutott, hogy mindezen jelenségnek legfőbb
tényezőjét a tenger fenekének időnkint való emelkedése és süllyedése képezi.
Képzeljünk magunknak egy bérc-szigetet a
korall-habarcsok területén belől. Megjegyzendő, hogy ezen állatok sohasem
építenek zavaros és csöndes vízben, hanem csodálatos módon, mindig a
legkevesebb hullámverődés közepett, így tehát az ilyen sziget körül összesereglenek,
s megkezdik épitkezésüket, és pedig oly távolságban tőle, ahol a partmosás
következtében a viz nem zavaros többé.
Hatalmas szikláikat a tengernek a legcsekélyebb
vízállás által képezett fölszinéig építik. Magasabbra nem építhetik, minthogy a
napvilágtól és levegőtől érintetve azonnal elhalnak. Ezután tehát csak
széltében folytathatják az építést. Majd a hullámok is érvényesitik hatalmukat,
s ama széltében épített szikla toldalékról kisebb nagyobb darabokat
letördelnek, s a zátonyra vetik. Ily módon ez mindinkább növekedni fog, mig
végre a legmagasabb vízálláson is túlemelkedik. Ha már most a sziget, amint ez
Otahaitival történt, vulkáni erők befolyása következtében a hullámok közül
kiemelkedik, a korall-állatok a levegőn elhalnak, s a tetemesen nagyobbodott
sziget benső, magasabb részét korall sziklákból képzett sán-czolat környezi.
Még érdekesebb változások történnék akkor, ha a .sziget nem emelkedik, hanem
sülyed.
A sziget maga ekkor menthetetlenül az oczeánba vesz.
Nem igy a korall-zátony; mert mihelyt ez a hullámokba merül, a habarcsoknak
azonnal alkalom nyilik alkotmányukat magasabbra építeni, egész a viz
fölszinéig, ahol aztán a hullámok ujolag letört darabokat hánynak reá, s ismét
magasan a víztükör fölé emelik. Ez minden további süllyedéskor ismétlődik, ugy,
hogy a zátony mindannyiszor visszanyeri előbbi állását, mig ellenben a sziget
mindinkább a hullámokba merül, s végre legmagasabb csúcsa is eltűnik.
Ekkor tehát nem marad egyéb hátra, mint a gyűrű
alakú korall-zátony, melyet csöndes, a hullámverődés ellen biztosított
vizmedenczét vesz körül. E korall-zátony nem kopár, kietlen szikla többé, hanem
a legdúsabb növényéletet kifejtő kies sziget. Megnépesedését szintén a
hullámoknak köszönheti. Ezek ugyanis különféle magvakat, sőt egész élőfákat is
hoznak magukkal, gyakran ezer mfld távolból; a fák gallyai közt egy-egy gyik és
néhány rovar rejtőzik; mindezek a szigetre vetődnek, s buja tenyészetnek vetik
meg alapját. A vizi madarak is nagy falkákban telepednek le, s ha egy két
indián hajós odatéved, s a sziget megtetszik nekik, szintén ott maradnak.
Ha azután valaha oly gyors süLlyedés áll be, hogy a
habarcsoknak nem marad idejük alkotmányukat egyhamar kiegészíteni, ekkor azon
emiitett tünemény mutatkozik, hogy
a vad hullámverődés sima, csendes
vizfelületet tombol körül. Épp ily szembetűnő pontossággal lehet Darvin
theoriája alapján a korall-szigetek képződésének többi, még oly csekély
jelenségeit is megmagyarázni.
K. T. K.
(Könyves Tóth Kálmán)
Cyprus földalatti kincsei. 1878. 36.
567.
Lapunk részleteaen ismertette már ez uj angol
hóditmányt; talán mindegyik lap megemlítette a sziget gazdagságát, bájait,
kereskedelmi fontosságát, de föld alatti kincseiről mindegyik elfeledkezett,
holott ezek is nagyértéküek voltak. Csak voltak? kérdezi az olvasó, akkor hát
jobb lenne letenni a tollat; ami volt, azért nem sokat adnak. E kincsek nagy
része azonban maiglan is megvan, s az angol kormány rajta lesz, miszerint
Cyprusból ezután többet aknázzon ki.
Régészeti, mütörténelmi kincsek
azok, melyekre először Cesnola amerikai konzul akadt Cyprusban. Az elmúlt
tizenkét év alatt pusztán az ásatásokra hetvenkétezer dollárt költött el, de az
általa talált szobrok, arany-, ezüat- éa bronz-műremekek értéke testvérek
között is fölrúg egy millióra. E kincseket Európa s Amerika múzeumai mesés
árakon fizették meg, s Cesnola tábornok neve a tudományos világ előtt
ismeretessé lett.
Küzdelmes fáradalmait csak most
tette nyilvánossá. Hasznos szolgálatot vélünk olvasóinknak tehetni, ha azokról
mi is megemlékezünk, mert a görög művészet eredetére az ő buvárlatai ujabb
világot derítettek. A görög művészet sem magától termett, ősi bölcsője
Cyprusban fekszik, majd egyiptomi, majd ussyriai talajban keresendő. Még
Phidiász s Praxitelesz kora előtt jóval jöttek az egyiptomiak Cyprusba, ott
laktak s építkeztek; ezt a helyet pedig azért szemelték ki, mert a azigeten
dúsan tenyéazett a czédrus, gabona, len; réz, vas és arany nagy mennyiségben
találtatott hegyeiben. Cyprus hajói már Ezékiás idejében világhírre vergődtek.
Idők folyamán az északi partra vergődtek a ravasz s tanulékony görögök s amit
lehetett, az Assyria-beliektől elsajátítottak. Erről tanúskodnak Cesnola konzul
ásatásai. Cyprus
volt a görög művészet
elemi iskolája.
A tábornoknak Cyprusban nem sok dolga volt; a
konzulátus ügyeivel nem kellett sokat bajlódnia. Egy nap a larnaka-i vásárban
járkálván, finoman mintázott agyagfőket vett szemügyre. A kereskedőtől
megtudta, hogy azokat mintegy mérföld távolságra a helységtől a földből ásták
ki. A konzul rögtön embereket fogadott, megkezdte az ásatást s egy pár év alatt
körülbelől hatszáz főt s szobrot ásatott föl, melyek mindegyike két láb
mélységben hevert. Már kifogyott volna a költségből, mikor valami gazdag rokona
tízezer dollárt hagyott rá. Most nagyobb mérvben látott hozzá a buvárlathoz ;
de ez nem ment oly könnyen.
A Cyprusban kormányzó török főnökök részéről ezer
meg ezer akadály gördült útjába. A szultán engedményezte ugyan az ásatást, de a
cyprusi kormányzók görbe szemmel néztek rá, s nem egyszer rá uszították a
tudatlan tömeget, melynek a műkincsek értékéről sejtelme sem lehetett. Egyszer
éjféltájban lódobogás ébresztette föl; lakása előtt az udvaron suttogtak.
Hirtelen ruhát kapott magára, lement s cselédei értesítették, hogy egy jókora
tömeg a nemrégiben kiásott szobrokat akarja elhurczolni; aztán másik hirnök jelent
meg, tudatva, miazerint két török rendőr az ásatásokat a szultán nevében
lefoglalta.
A tábornok rögtön a hely színére lovagolt, hol a
csőcselék lobogó tűz mellé kuporodott, egy része pedig irtóztatóan dühöngött. A
hős tábornokot nem hagyta el hidegvére. Előazólitott egy török rendőrt, kezébe
adta öszvére zabláját, s az erélyes férfi harmadmagával azétriasztotta a
caőcaeléket ; a szobrokat szekerekre rakatta s magokkal a rendőrökkel
kisértette rendeltetési helyükre.
A telkeket óriási áron szerezte meg s mennél több
sikerrel működött, a tulajdonosok annál magasabbra csapták a föld árát. Volt
eset, hogy egy birtokos egy pár hold földért tízezer dollárt követelt, a
tábornok kéz alatt száz dollárért szerezte meg. Sőt azt is megtették a cyprusi
pórok, hogy egy-egy értékesebb szobrot elcsentek. A tábornok kinyomozván a
tolvaj nevét, caelhez folyamodott, hogy műkincsét visz-szaszerezhesse. Egyik
tolvajt magához rendelvén, fölnyitotta előtte Layard „Ninive" czimü müvét
s igy szólt: „Látod-e, ez jövendőmondó könyvecske; te elloptál tőlem valamit,
én épen ugy tudom, mint te. E könyv mindjárt meg is mondja nekem, hogy milyen
szobrot vittél el."
S a képes könyvből egy olyanforma szoborra
mutatott, melyet kevéssel azelőtt loptak el tőle. Az ember ámult-bámult s néhány
óra múlva értékes műremeke visszakerült. De még a helyi hatóságokkal is
meggyült ám a baja. Ezek sem fogták föl a műremekek értékét, s csak turkálónak
tekintették Cesnolát, ki a jó földet rongálja, s nem is szobrot, de aranyat s
ezüstöt áhítozik. Százszor megütötte volna lábát, ha hivatalos állása nem
védelmezte volna.
A golgoszi ásatások alkalmával a cyprusi
főkormányzónak azt vitték hirül, hogy a konzul e helyen aranyat akar fölásni. A
tanács mindjárt összeült, a tanácskozásban a cyprusi görög érsek indítványára
elhatározták az ásatás beszüntetését ; pedig már ekkor mintegy 288 értékes
mű-darabot ásatott föl. A szultánt nem értesíthette, mert a sziget s
Konstantinápoly közt nem volt távirdai összeköttetés. Ennélfogva a tilalom daczára
is folytatta az ásatást, beterjesztvén ügyét a szultánhoz. Jó egy hónap telt
el, mikor az engedély megjött, de már akkor nem vette hasznát, mert munkásaival
más helyen kutatott. Természetes, hogy ha holmi magánegyén leendett, nem néztek
volna el annyit a török hatóságok.
Paleo-Paphos különös érdekkel bírt a búvárra. A
tábornok ur hitte, hogy valahol e tájon kell lennie a régi királyi vár
romjainak. Talált is olyan forma romot valami istálóféle helyiaégben. A
tulajdonos csak akkor engedte át, mikor a tábornok ünnepélyesen szavát adta,
hogy a netalán felszínre kerülő aranyat egytől-egyig átadja neki. Ástak-ástak,
de aranynak hire hamva sem volt. A tulajdonos Osmán aga ott volt az ásók
mellett, lesve az aranyat, de mind hiába. Végre kifogyván türelméből, kereken
kimondta, hogy ha naplemente előtt aranyat nem találnak: az ő telkén egy
ásónyomnyit sem turkálnak, pedig már ekkor negyvenegy lábnyi mélységben jártak
munkásai, s valami tömör anyaghoz értek, amit Cesnola a vár falának
hitt. Kell valamit tennie.
Történetesen éppen kéznél volt két darab régi
aranypénz; mindjárt kivette zsebéből, odaintette egyik legmeghittebb munkását,
kezébe csúsztatta az aranypénzt, megsúgván, hogy azt Osman aga számára ássák
föl. Ugy is lett; az öreg török siettette az ásatást, de sem aranyat, sem
szobrokat nem találtak. Ezúttal Cesnola is rosszul számított. Az is nagyon
késteltette az ásatást, hogy a cyprusi napszámosok vas ásóval s talicskával
dolgozni nem akartak, holott a legczélszerübb eszközöket Cesnola egyenesen
Londonból hozatta. A napszámosok elpusztították. A hátukra kötött font kosár,
kezük és bicskájuk többet ért szerintük a szabadalmazott gépeknél is.
Megtörtént, hogy egy hónap is belekerült, mig egy szobrot, — holott már reá
találtak, — a földből ki tudtak vájni. A czélszerü eszközök alkalmazásával
előkerült volna két nap alatt. Azonban itt ravaszság is játszott közre; lassú
munka mellett több napszámot rakhattak zsebre. Mikor végre nagy fáradság után a
szobrot fölszinre hozták, rendesen sátor alá vitette, nehogy az égető nap a
nedves anyagot szétpattantsa.
A new-yorki múzeumban berendezett
Golgosz-terem nyolczszázkilenczven főt s szobrot tartalmaz, melyeknek ásatása
kétezer dollárba került; s azért, hogy székhelyére Larnakába szállítsák, a
tábornok háromezer dollárt fizetett. Már maga ez a körülmény sejtetheti velünk,
mily roppant kiadást kellett tennie Cesnolának, mig azt a sok műkincset
összegyüjthette. Meredek hegyeken keresztül ökörszekerek napokon át alig
haladhattak száz méternyi utat, mert óvatosan lehetett csak egy méternyi
távolságra is elébbre haladni.
A kisebb szobrokat tevék s
öszvérek hátára kötötték s a legnagyobb elővigyázat szükségeltetett a meredek
ösvényeken, mert egyetlen botlás nagyértékü műkincset koczkáztatott volna. A
konzul tiz szekeret szerzett; mindegyik mellé ötven ember kellett féldollárnyi
napszámmal. A golgoszi gyűjteményt három hónap alatt szállították Larnakába.
Cesnola nem ütött nagy zajt nagyszerű fölfedezéseiből, mert méltán tarthatott
attól, hogy mások is beleavatkoznak az ásatásokba; s csak mikor már nagy részét
elszállította, akkor lepte meg a
tudományos világot.
Cesnola talált Cyprusban sírokat is. Az őscyprusi
nem sziklába vésett sírba, temette halottjait. Egetett téglából malterrel
kirakott sírboltokat használt, miket azonban kétezredév óta ugy belepett a por,
hogy nehezen lehetett lekaparni a falakról.
Emiitők, hogy Cesnolát hatalmasan védte hivatalos
tekintélye e ha az ásatásoknál személyesen ott volt, nem is történt semmi baj.
Mihelyt azonban onnan eltávozott, a csőcselék több izben megrohanta embereit,
sőt egy izben meg is kövezték őket. A fő-kolomposokat elfogatta, de oly enyhe
büntetést mért rajuk a török hatóság, hogy ez még jobban neki bátorította a
zavargókat. Erre a tábornok konzul maga indult el Neo-Paphosba a kajmakámhoz.
Útközben négy török rendőr csatlakozott hozzá. Egy pár vagyonosabb s
tekintélyesebb török ur találkozván vele, a tábornokot nyilvánosan „hitetlen
kutyának" czimezték. Rögtön elfogatta őket s daczára rimánkodásuknak, egy
havi fogságot szabatott ki rájuk. De másfelől a szegényebb cyprusiakkal sok jót
tett, gyámolította őket pénzzel, tanáccsal; ugy hogy mikor Cyprust elhagyta,
ünnepélyesen búcsúztak el tőle.
A tábornok ásatásainak fő eredménye az, hogy kimutatta
a görög szobrászat törzsfáját, mely az egyiptomi, assyriai s fönicziai
művészet. Cesnola ásatásai óta Engelnek nagyhírű müve „Kyprosz" teljesen
elvesztette hitelét. A cyprusi irást a nyelvbuvárok földerítették s uj irányt
adtak a nyelvbuvárlatnak is. Egy szóval a régi görög művészet újból
fölfedeztetett. Cesnola azonban nem merítette ki egészen ez őstörténelmi
talajt; most miután a gazdag sziget Anglia tulajdonává lett, ujabb
fölfedezéseknek nézhetünk eléje.
*
Alessandro Palma di Cesnola
(1839–1914) was an archaeologist who excavated in Cyprus. He worked at Paphos,
where he was U.S. vice-consul
AZ ÉJFÉLI NAP A LOFODI SZIGETEKNÉL. 1883. 11. 169.
A sarkvidékek hires és sok tekintetben páratlan
természeti tüneményei közt a legnevezetesebbek közé tartozik az éjféli nap: az
a sajátságos tünemény, hogy a meleget és világosságot terjesztő nap hónapokon
át soha sem távozik el az égboltozatról, vagy ha eltávozik is, csak egy pár
perezre Oly csekély távolságra, hogy sötétséget soha sem hagy maga után. Éjfélen
is kényelmesen olvashatunk itt a napfénynél és sugarainak melege oly erős, hogy
néha még késő éjjel is kénytelenek az emberek napernyőt használni. E sajátságos
tünemény a sarkvidék különböző részeiben eltéröleg mutatkozik. Ott körülbelől,
hol a sarkkör vonala megy át, a nap rendesen egy pár héten át csak 10 perccel
éjfél előtt süllyed a láthatár alá, tompa világosságot hagyva maga után, mintha
felhő takarta volna el; tiz perccel éjfél után csaknem ugyanazon ponton újra
fölkel s a kellemetlen éles fagyos szellő, mely eltűnését jelentette, ismét
megszűnik. Pár napi járóföldre észak felé már egyátalában nem ereszkedik le a
nap a láthatár alá, hanem közel ahhoz néhány perczig megáll, azután ismét
fölemelkedik, kelet felé halad ós csak nyár közepén tűnik el egészen, hogy
azután hetekig ne lássuk s helyét az északi fény uralma foglalja el.
Képünk ez érdekes tüneményt a lofodi
sziget-csoportnál, Norvégia partjai mellett mutatja. E hatalmas szigetcsoport,
mely egy irányban vonuló lánczolatot képez; messze túl a sarkvidéken, Bodő
norvég város mellett terül el. Az utazó ugy látja a szigetcsoportot, mint egyetlen
hegylánczot, melynek ormai közt a völgyeket a tenger vize öntötte el s igy az
egyes sziklákból és sziklacsoportokból szigeteket alkotott. Norvégiában,
melynek partjain a tengervize szokatlan nagyszámú keskeny s a szárazföldre
mélyen behatoló kis öblöket, úgynevezett fjordokat képez, átalában hajlandó az
utazó mindenütt azt gondolni, hogy most egy a tenger árjától elöntött vidék
fölött hajókázik, de legjobban látszik e tünemény itt, hol a vizből fölemelkedő
hegycsúcsok mind egy, a tenger mélyében elrejtett hegyláncz magaslatainak
látszanak..
Hajdan e szigetek szikláit óriási czápa fogaihoz
hasonlították. E hasonlat kissé erőltetett, de a hóval borítot,t s itt-ott 1500
méter magasra emelkedő csúcsok szeszélyes alakzataikban mindenesetre az
érdekesebb látványok közé tartoznak. Különösen Vaagö déli partjai rendkívüli
képet nyújtanak. E partokon a nagyobbrészt piros szinü és gyeppel födött kis
házakat rendesen kirúgó sziklákra építik, melyek mögött alig van egy pár hold
virágokkal borított rét s aztán magas, sötétpiros sziklák emelkednek föl. E
sziklák alakja gyakran hasonlít a tornyokhoz vagy tűkhöz s alakjukat még
érdekesebbé ttszi a magasban összegyűlt hótömegből kiváló apróbb és nagyobb
vízesések és zuhatagok serege s alul a tenger hullámai által kivájt üregek s
látszólag minden perezben leesni kész szikladarabok. Itt-ott látunk hegyi mély
utakat, melyeken néhány juh és tehén még találhatna táplálékot; a partokon kis
halász-kunyhók s előttök primitív csónakok élénkítik meg a képet.
Az északi vidék e szép környékén a nap néhány
perezre lemegy a láthatár alá, sőt a hegyek előbb is elrejtik szemünk elől, de
azért csaknem az egész 24 óra alatt folytonosan világosság uralkodik s az
idegen ember kezdetben alig veszi észre, hogy már átlépte a ma és a holnap
határát. A bennszülöttek is ébren vannak az éj legnagyobb része alatt,
egyátalán nem is tartják oly szükségesnek a hosszú alvást, mint a mi mérsékelt
éghajlatunk alatt; két-három óra a pihenésre elegendő s az idegen folytonos
világosság mellett még annyit sem képes eltúrni. Éjfél körül minden ébren van, már
csak azért is, hogy az éjféli napfelkelést láthassa s ha két óra tájban
lefekszik, alig képes 2—3 órát, aludni. A benszülöttek éjfélig rendesen fönn
vannak, vagy néha tovább is.
AZ
ÉJFÉLI NAP A LOFODI SZIGETEKNÉL
Az éjféli nap a lofodi szigetek tarka szinü és
szeszélyes alakú szikláinál különösen érdemes a megtekintésre. Csaknem minden
pillanatban új szinváltozat mutatkozik itt, s kellemes tünetek váltják föl
egymást. Taylor Bayard, a híres utazó, igy irja le e szép jelenetet:
Tizenegy óra volt; a Svaerholt tüzes bronzfényben tündökölt,
mig a csapatostól repkedő madarak aranyos fényűeknek látszanak az éjjeli
napnál, mint a bükkfa levelei az októberi napfénynél. Messze északra láttuk
magát a napot az északi tenger tiszta vize fölött, sáfránysárga környezetben.
Néhány vakitó narancssárga szinü felhőréteg úszik fölötte: azon felül még, hol
a sáfránysárga szin halvány rózsaszínen át kékbe olvadt, könnyű ködfoszlányok
voltak, mint gyöngyök, opálok szegfű és aranyos szürke színekben. A tenger
palakőszinü volt, narancs-és sáfránsárga szinü rezgő csíkokkal átvonva; e
csikókat a csillogó hullámok táncza idézte elő. A levegőt lágy, titokteljes
fény töltötte meg; mig a déli ég azúrján mintha aranyos gázokat vontak volna
végig. E fényes környezetben állott az éjjeli nap s fojtott tüze és tündöklő szine
egy óráig tartott. Lassanként leereszkedett s néhány perezre kellemetlen szél
vett körül bennünket. Éjfél után mintegy 15 perccel ismét felszállott a nap s
egy fél óra alatt egészen uj szinvegyületet láttunk.
Az előbbi sárga szin narancsszerüvé változott s a
sáfrányszin halvány rózsaszínné, hasonlóan a mi hajnali pírunkhoz. Az este és
reggel közt levő különbség itt is meg van tehát. Az uralkodó szin leggyöngébb
változata egészen más alakúnak tünteti föl az eget s a földet és pedig oly
észrevétlenül s csodálatosan, hogy öntudatunkban fölébred az uj nap érzete. A
szem csak a végtelen napot látja, de a szellem már megérzi a különbséget s uj
24 órát számit a naptár szerint.
A valódi éjféli napot ritkán lehet egész
szépségében látni. Homályos égboltozat a magas északon gyakran fordul elő s az
utasok több napi várakozás után is igen gyakran csalódva térnek vissza. De még
ily esetben is feltűnő s a mérsékelt égöv lakói előtt maradandó emléket nyújtó
tünet az, hogy az egész éjen át folytonosan világos van s nyár közepén
különösen az északi sark felé soha sincs csillag az égboltozaton s csak néha
jelenik meg igen halványan a hold.
Skandinávia nagy érdekű természeti szépségei,
hatalmas vízesései, nagymérvű halászatot folytató félig müvelt, de nagyrészt még
őserejében és ősi jellemvonásaiban észlelhető népe, a sarki fény, a vándor
lappok és sok más érdekes tárgy vonzza az utazót észak felé; de kétségkívül a
legérdekesebbek közé tartozik a látvány, midőn a nap, e hatalmas égitest,
éjfélben is szemünk előtt van s rövid lenyugodását észre sem veszszük.
jd-
ISCHIA
PUSZTULÁSA. 1883. 31. 508.
Az
1883. július 28-i földrengés
romba döntötte a sziget nyugati oldalán fekvő
Casamicciola Terme és
Lacco Ameno településeket. Napjainkban Ischia
Olaszország egyik legjelentősebb turistacélpontja: évente több mint
6 millióan látogatják meg. Lakossága 62 ezer fő.
*
Az elemi csapások legirtózatosabbja pusztította el Ischia
szigetét, melyet maguk az olaszok, akik pedig értenek egy kissé a szépnek
meghatározásához, a kéjfürdők királynéjának neveztek el. Olaszország valóban
gazdag ilyen pontokban. Mert maga a természet több helyen mindent
összpontositott, ami tájékot elragadóvá tehet; hegyet, sikot, tengert
összeillesztett, s az emberi kéz is sehol annyi művészeti érzékkel nem járult e
természeti fekvés földiszitéséhez, mint a régi és újkori művészet
szülőhazájában.
Egy rendkívül élénk, s napfényben tündöklő nagy
város, előtte a tenger csillogó tükre, háta mögött a komor fenségü, örökösen
füstölgő Vezúv, ez Nápoly. Hol van ilyen még egy? Nem hiába mondja rá az olasz:
«látni Nápolyt és meghalni».
Ahol egy eszményinek tetsző
ponthoz érünk e szép, de gyarló földön, ahol minden jót, szépet együtt, abból
pedig, ami rossz vagy rút, semmit se látunk, ott méltán fölébredhet bennünk a
gyanú, mely Schillernek egy
ballada eszméjét sugallta, hogy tudniillik itt kell valami nagy
veszedelemnek rejtőzni valahol, amit
nem veszünk észre. A természet, a világrend nem tagadja meg magát, ingyen az
nem ad ennyi szépet, jót, hátrány nélkül, ennyi előnyt, kigyó nélkül földi
paradicsomot.
Lám a Vezúvot sem látványos háttérnek festette oda
Nápoly mögé, egyszer csak kitört belőle a fenevadság, és eltemette Pompejit,
Herkulánumot, két nagy várost, rengeteg sokaságú művelt, nagyon is művelt
lakosságával.
Valaminemü módját a menekülésnek fönnhagyja
mindegyik veszedelem. És maga az egyesnek halála, mit előidéz, szintén nem oly
rettenetes, mint élve betemettetni a tüzláva koporsófödele alá, a
szabadulásnak minden reménycsilláma nélkül.
Csak mérveire kisebb, de borzasztóságra —
helyenként legalább — vetekedik ezzel a földindulás veszedelme.
A körülbelül ötezer élő ember közül, akik ott
vesztek, talán a nagyobb szám részesült a rögtöni halál viszonylagos
jótéteményében. De hányan lehettek, akik egy-egy boltozat vagy egyébként támadt
sötét üregben maradtak, mint egy sirban, élve eltemetve?
A veszedelmek közt, melyek a földön
az embert érhetik, egy sincs, mely az embert nyomorúságára, tehetlenségóre,
olyannyira emlékeztetné arra a tudatra, hogy föltétlen egy felsőbb hatalom
kezében van! A tengert meg
lehet szokni, vagy ki lehet kerülni; végrendelkezésben kikötött bonczolás megmenthet
a tetszholtan eltemettetés veszélyétől, de a földindulás ellen nincs biztonság
a királyi palotákban sem. A gyönyörüségteljes Casamicciolának tehát így kellett
elpusztulnia, mert meg kellett lakolnia, hogy olyan szép volt.
Eddig a rendkívül gyászos esemény regényköltészeti,
vallási és életbölcseimi odala.
Csakhogy ezzel ma már nem érjük
be. Nem vagyunk már többé olyan ismeretlen zúgnép, mint még ezelőtt egy
félszázaddal is voltunk. Amikor összeszakadhatott miattunk ég, föld, mi
meghúzhattuk magunkat a lapulevél alatt, nem tudtak rólunk,
nem látott bennünket senki, ergo nem is kért segítségre senki. Ha ma tűz
van valahol Európában, ha vízár pusztít vagy egyéb csapás, és az európai előtt
végigjár a csöngettyüs pörsöly, hogy «adjatok, adjatok a szegény Lázárnak »,
hát nekünk is meg kell nyitnunk az erszényt, és adakoznunk az eset és
körülmények minemüségéhez és rangunkhoz képest, mert hát már mi is ott ülünk ám
a «kör»-ben, nekünk is van máir ott bizonyos «rangunk», még pedig olyan igen
kényes és követelő, mert meghatározatlan, mint a diáké, a ki ugyan «semmi, de
minden lehet belőle» — tehát «noblesse oblige » — ha adakozásra lesz
fölszólítva az előkelő nemzetek «jó társaságai) —hát akkor aztán — nagy adó
ide, rossz termés oda — de bele kell nyúlnunk a bugyellárisba, és ki kell
tennünk magunkért, mert hiába, nem hiába, hogy legdrágább kincs a becsület, de
csakugyan legtöbbet is kell adni érte.
Nemcsak vitam et
sanguinem, sed etiam, avenam.
(„Nemcsak életünket
és vérünket, hanem zabot is” A magyar nemesek a hagyomány szerint Mária
Teréziának úgy folytatták a szöveg elejét: de zabot nem adunk. G..)
. -
K. A.
KORFUI ÉLMÉNYEK. 1884. 22.
351.
— Eredeti levél. — Furesina, 1884. május 8.
Körülbelül három hónapja már, hogy szerkesztő urnak
ígéretet tettem Korfuról, e mesés szigetről, megírni tapasztalataimat.
Honfitársaink, a mérnök-egylet tagjainak pár órai itt tartózkodása megadta az
alkalmat, hogy igéretemet beválthassam.
Nem tudom, Bédecker mint
vélekedik az esetről, de első órai itt tartózkodásom alatt észrevettem, hogy Korfu
kiválóan alkalmas hely a mézeshetek eltöltésére és fiatal házaspároknak
ennélfogva nem ajánlható eléggé, később sokaktól ugyanezt hallottam. Az ok a
természet sajátságos, hóditó, színpompában gazdag szépsége, melyet, hála
istennek, minden vezetés, útbaigazítás és magyarázgatás nélkül zavartalanul
élvezhetni. Már pedig nem keresnek-e az ilyenféle emberek érzelmeikkel
összhangzó természetet, melyben magukra hagyatva, csupán egymásnak élhessenek?
Miután kint a szürke Adrián
hányattattunk, befordulva a csatornába, egyszerre mily egészen más, pompásan
csillogó, sötétkék lesz a tenger is! A sziget átelleni oldalán a messze kéklő
albániai hegyek, merész, szögletes körvonalaikkal, egyes legmagasabb csúcsok
hóval borítva, — közvetlen előttünk a Fortezza vecchia fantasztikus, ég felé
törekvő sziklái, — melyeknek láttára Salvator Rosa tájképei jutnak eszünkbe;
vagy, ha délnek a városból kimegyünk, a narancs- és olajfa-ligetek, a fák
össze-vissza hasogatott, lyukas és sebhelyes törzseikkel, lombozatukon át a
nap, elektrikus-szerü fénnyé szűrődve, világítja meg a tövükben nyíló
virágokat, mindez, mondom, megmagyarázhatja fennebb
hozott ítéletemet.
Más, az utazás mesterségét annak rendje és módja szerint
űzők, bizonyos piros könyvvel kabátjuk zsebében, hamar elvégezhetik itt
munkájukat, mert hisz nincsen itt sem múzeum, sem képtár, megcsillagozott
művekkel, sem holmi megfeketedett freskókról hires templom. (Szent Spiridion bocsássa
meg, hogy egy perczig megfeledkeztem róla.)
A lakosság görög, de majdnem mindenki beszél olaszul is
és egyátalában, mint minden kikötő-városban, hol sokféle ábrázatú ember fordul
meg, még egyéb nyelvhez is értenek, pl. francziához, angolhoz, némethez. Minden
megerőltetés nélkül észrevehetni rajtuk, hogy az angol közmondást: az idő pénz, nem ismerik, ellenben a
dolce far niente mesterségét nagy tökélyre vitték; különben sem többre, sem
kevesebbre, mint a déli nemzetek egyátalában.
Nem tudom, a tőszomszédság Khinával teszi-e azt,
hogy apraja-nagyja, különösen némely hónapokban, a tökmagok morzsolására adja
magát, tény az, hogy a sétáló és pihenő helyek leglátogatottabb pontjai majdnem
oly magasan vannak e hasznos magvak kiürített héjaival fedve, mint egy rendes
nyilvános intézet padozata porral. Azt meg kell adni, hogy az idegenek iránt
előzékenyek, a legnagyobb készséggel szolgálnak felvilágosítással, tanáccsal és
tettel is. Az utczák épp oly szűkek, girbegurbák, a házak épp oly magasak,
piszkosak, mint Olaszországban.
Hires helyek a Spianata, mely, amint Gregorovius,
egy német író, mondja, a világ legszebb tere, holdvilágitás mellett, midőn
minden egyes épület palotának látszik, másfelől a Fortezza világító tornya
magasan fejünk felett tündöklik, és a giardino reale, (Giardino Reale.
NOME IN LINGUA LOCALE
Royal
Garden. )
hol Erzsébet királynénk is tartózkodott egynehány
év előtt és hol állítólag egy ő neki küldött karácsonyfa is van elültetve.
A szépségükről oly hires görög
nők közül egyet sem láttam. A férfiak sokkal derekasabb
kinézésüek. Még Sz. Spiridiont kell megengesztelnem.
Ő a legnagyobb nevezetessége az itt róla elnevezett templomnak. De nem is
közönséges szent! Már csupán az is nevezetes benne, hogy vagy háromszáz évig
feküdt a földben, bebalzsamozatlanul, és izmai még most is lágyak — állítólag.
Különben a szent földi maradványai egy család magánvagyonát képezik, s legutóbb
is fiunk egy leánytagja kapta nászajándékul. Érdekes hozomány! Nagy ünnepnapokon aztán ünnepélyes
körmenetben hordozzák a város körül és húsvétkor a feltámadástól számítva három
napig ki van állítva a közönség számára,
mely alkalommal senki sem mulasztja el a szép aranyos papucsokkal fedett
lábakat megcsókolni.
Az ilyen körmenetek, melyeket minden alkalommal
szeretnek rendezni, nagyon érdekes látványt nyújtanak. A kép szerfölött tarka és
élénk. Elől zászlók, mindenféle alakú, díszes lámpák, azután következik egy
sereg, a szentnek ajánlott 10—15 cm. vastag és 150 - 200 cm. magas gyertya.
Ezek évekig égnek a templomban. Majd pompás ornátusban a teljes papság, és
közvetlen mögöttük, mennyezet alatt, aranyozott üvegszekrényben a szent. A menet
elején játszó zenekar már alig hallik és a papok egyhangú, bús énekével valami
különszerü, megragadó harmóniává vegyül. Sötétkék ég, a fejünk fölött
bólintgató komor cziprusok, köröskörül ájtatos közönség, lesütött fővel
kereszteket hányva magára: ez volna a húsvét egyházi fele.
Bezzeg nem oly szép a másik, a
profán. Abban a perezben, midőn a körmenet a nagyhét szombatján délelőtt
megérkezik a templomba, megkondulnak a harangok. Egy pillanat alatt az előbbi
mély csöndet szörnyű lárma váltja föl. Minden ajtó előtt egy-egy ember áll,
egyik
kezében ártatlan
bárányka, másikban kés, mely az első harangkongásra az állat szivébe hatol. A
kifreccsenő vérrel három keresztet irnak az ajtófára. Minden ablakból cserepek,
bögrék hullanak az utezára, melyek csörömpölve törnek szét; puska, pisztoly
ropog, és minduntalan megjelenik egy-egy gyöngéd hölgyalak valamely balkonon,
bátran a levegőbe sütve el fegyverét. Amott egy megkoszorúzott dézsa áll, telve
vízzel, melybe apraja-nagyja iparkodik egymást belökni. Persze az aprók járják
meg jobban.
Ez alatt a város falain kivül a vérontás fokozódott
mérvben folyik. Fákhoz kötve áll ott tiz-tizenkét marha, mindegyik előtt két
ember, egyik apró spanyol-féle késsel, másik bárddal. Már csak néhány perez
hiányzik a tizenegyből.
A marhák mit sem sejtve, egykedvűen tekintenek
körül bus szemeikkel. Egyszerre messziről tompán hangzik az első ütés: egy
hirtelen villanás és a soha czélját nem tévesztő kés villámcsapásként teríti le
az állatot. Ugyanabban a perezben már a másik fejét vágja le a bárddal a ledült
állatnak és nem tekintve a patakzó vért, eszeveszettként rohan azzal az ijedve
hátráló nézők között a város felé, mert az elsőnek hozott levágott fej dijat
kap a városházánál! Az alatt az egyik bőrét nyúzza le az állatnak, másik farkát
szedi le, hasát vágja föl, bokáig gázolva vérben. Én utálattal fordultam el a
jelenettől: troppo sang (vérözön)
A dolog illusztrálására
szolgáljon a következő tény. Néhány év előtt az emlitett napon egy
osztrák-magyar tengerésztiszt ült egy kávéházban, mi rosszat sem sejtve.
Hirtelen borzasztó lárma üti meg füleit; amott néhány ember tűnik föl, kiabálva,
puskákkal, pisztolyokkal kezükben, itt egy mészáros rohan, véres késsel fogai
között, közben a harangok zugnak, örökös lövöldözés, ordítozás. Nem tudja mire
vélni a dolgot: hisz ez lázadás! Felugrik, kirántja kardját és, mint igazi
katonához illik, elordítja magát: utánam, ki a királyt szereti! A jámbor
korfu-beliek pedig, az ö kiabálásából egy árva szót sem értve meg, azt hitték,
hogy őrülttel van dolguk. A kölcsönös felvilágosítás egynéhány félórát vett
igénybe.
A lődözés különben három nap és három éjjel tart
szakadatlanul, kissé rosszul esvén idegen fűlnek, de amint hallom, a nők sokkal
kevesebbet szenvednek idegbajokban. Május közepével kezdődik aztán a saison
morte, mely alatt csak reggel nyolezig és este nyolcztól lehet egzisztálni, a
szörnyű szúnyogok évadja ez, mely alatt a pompás vegetáczió felpörkölődik és az
ember
alszik.
Romeiser Ferencz:
KORFU.1908. 18. 366.
Albánia tengerpartja előtt mint egy hosszú
háromszög fekszik Korfu szigete. Egész területe nincs 100 négyszögkilométer és
mégis megfordult rajta hódító szándékkal Európa minden tengerpartot lakó népe.
Réges-régen az illyrek, spártaiak, rómaiak,
maczedónok, továbbá Szirakúza, Epirus uralkodtak e földön, majd Velencze
foglalta el és kézről-kézre járt a francziák, angolok stb. között, míg semleges
terület lett belőle és közigazgatásilag Görögországhoz csatolták.Őslakói voltak
a liburnok, kiknek e sok viszontagságos állapot után faji jellegük teljesen
elveszett.
Hűvös reggeli szellő fújt, amint hajónk a korfui
kikötőbe befutott.
Sok apró ladik himbálódzott benn a kikötőben,
kemény evezősökkel, kik csak az adott jelre várnak, hogy megrohanhassák a
hajót. Be kell várniuk az orvos engedelmét, ki bár roppant felületesen, de
végig megvizsgálja a hajó utasait és személyzetét. Mikor elkészül, kiadja az
engedelmet a partraszállásra és a ladikok versenyevezést rendeznek hajónkhoz,
melyet ellepnek és a táskákat egy perez alatt szétkapkodják, úgy hogy aki nem
vigyáz, minden csomagjáért külön embernek fizethet díjat.
A nagy kikötőpart oldalán öt-hatemeletes házak
előtt visz a kocsiút 4—5 méter magasságban a tenger mellett.
Az utak sok helyen két-három
méter magas kaktuszkerítéssel vannak szegélyezve, úgy hogy hellyel-közel az
úton és a tiszta kék égen kívül mást semmit se lát a szem. Ahol azonban ily
kerítés el nem fedi a
vidéket, ott ugyancsak
bájos tájakban lehet gyönyörködnünk.
A Campagna!
Szelíd hajlású dombok, zöld rétek mindenfelé,
a háttérben magas hegyek, és a nép: férfi, nő, fiatal, öreg, kint sürög-forog
mindahány és mindenfelé dolgozzák, kapálják a kitűnő földet, melyet sok patak
öntöz. Az olajfák, melyek sok száz évesek, át meg átlyukadt törzseikkel; a cziprusok,
egy-egy pálma
vagy narancsfa, előttük, közöttük, tarka-barka
jelmezben sürgő-forgó nép, tréfáló fiatalság: a bibliai történetek képeit idézi
emlékezetünkbe.
Azután szembe jön velünk egy nagy csapat nő, fiatal
és öreg, mindegyik nagy kőkorsót visz fején és közben kötik a harisnyát. Azt
mondják, van közöttük olyan, aki száz litert is megbír egyszerre a fején!
Tarka-barka öltözetek; a nap is élénken világít át az olajfák lombján, világos
foltokat ejtve a sárga homokra. Csupa szin, csupa élet minden és mégis olyan,
mint egy mesterkélt színpadi összeállítás.
Oly távol vagyunk ezektől az egyszerűen és
természetesen élő emberektől mi kulturemberek, mint a való élet az álomtól! Egy
másik tarka csoportban kecskenyájat terel néhány rikító szinű ruhába öltözött
pásztor, követi a nyájat néhány magas, nagy-kerekű kordé, víg beszéd,
rendetlenség, napsugár, zöld cziprusfák . . .
Ez a Campagna!
Most azonban megzavarják a hangulatot azok a
teherkocsik, melyek az Achilleion berendezéséhez szükséges tárgyakat szállítják
a hajóról a hosszú országúton végig. Az Achilleion, melybe, sajnos, be sem
lehetett
jutni, nagy felfordulásban volt a nagy átalakítási munkálatok miatt,
melyekkel a kastély új tulajdonosának, a német császárnak látogatására
készültek. Hogy odabenn mit csinálnak, azt nem lehet tudni, de sejteni lehet a
rengeteg munkásból és fuvarosból, akik az állványokon, kocsikon lármáznak,
nyüzsögnek, dolgoznak hatalmas porfelhőben. Szinte aggódik az ember, hogy
tönkreteszik azt a páratlan szép helyet, ahol Erzsébet királynénk lakott. Pár
lépéssel az eredeti épülettől áll egy a kiséret számára készült ház, mely a
főépületével egyező stilusban épült.
KORFU
LÁTKÉPE.
Felmentem egy szemben emelkedő dombra és onnan
fényképeztem le az olajfák közül kiemelkedő palotát. A nagy, árnyékot adó
olajfán kívül legelterjedtebb növény Korfuban a cziprus és kaktusz. A gyümölcsöskertekben
tenyészik a narancs, a czitrom, míg a datolyapálma mint a parkok díszeként
szerepel.
A Mon repos nevű görög királyi parkban
különösen hatalmas datolyapálmák vannak. A parkban álló kastély azonban annyira
egyszerű, mint egy jómódú polgár nyaralója.
A város közelében, a tengerparton hatalmas
ezukornád terem. Tovább haladva, parkszerű erdőségbe jutunk, melynek egyik
részén remek kilátó van, honnan a kis tengeröblöt látni: hátul távolban a
Gasturi mögött emelkedő heggyel, míg lent a tengerben, mint két kis hajó,
úsznak a Ponticonisi szigetek.
A mythologia szerint itt állt Odisseus hajója,
mikor az istenek kővé változtatták. Szép ez a legenda, de minket jobban
érdekelt az, hogy az egyik szigeten Erzsébet királyné is lakott, mikor először
érkezett Korfuba. Ez a kis sziget csupa kaktusz, csupa cziprus. Három egyszerű
kis kőház van a tenger partján, mint három fából faragott játékházacska és úgy
vannak ott elhelyezve, mintha egy óriás gyermek tette volna le rendetlenül a
magasból. A kívülről felnyúló cziprusok miatt csak némely helyen lehet kilátni
a tengerre, kivéve egy helyet, mely mint kis erkély nyúlik ki és melyen néhány
kőpaddal ellátott kis lugas van, ahonnan úgy Korfu szigete, mint az albán
partok felé, remek kilátás nyílik.
Tizenöt-húsz fokos, keskeny, fűvel benőtt lépcső
vezet innen egy kanyarulattal fel a cziprusok közé. Repkénnyel és vadszőlővel
befuttatott kis kőkapuhoz jutunk ennek végén, melyen egy kis harang lóg a
sűrűben.
Elfogódva léptünk át ezen
romantikus helyen és kővel kirakott terrasszon találtuk magunkat. A kis épület
és egy parányi kápolna
áll ennek egyik sarkában,
míg a többi oldalát a kis kaputól kezdve körűi vadszőlővel befuttatott alacsony
kőfal szegi be.
Itt
érezte magát jól Erzsébet királynénk, a nagy mindenség e parányi szigetén
Körülhajóztuk ezt a kis szigetet és a parthoz
evezve, a városba mentünk vissza. A legkülső városrész, mely dél felé esik,
telve van politikai vagy más menekültekkel, kik, Korfu semleges terület lévén,
itt biztonságban élhetnek, de amint innen lábukat kiteszik, az elfogatás
veszélyének vannak kitéve. E menekültek között voltak szerencsések, akik abban
az időben érkeztek, midőn egy frank két drachmával volt egyenértékű. Ezeknek
megduplázódott a vagyona, amikor a drachma értékét hirtelen a frank értékére
emelték. A drachma papírpénzben forog a nép kezén: igen kicsi, piszkos
papírpénz, melyet fizetés alkalmával ollóval szétdarabolnak, ha kisebb összegre
van szükségük.
Jelentékeny tényező a korfui kereskedelemben a
házalók serege; ily utczai boltosoknál a czipőtől a feketekávéig mindent kapni.
A boltok között legtöbb a gyógyszertár, mert itt minden valamirevaló orvosnak
van legalább egy patikája. Ami a piacot illeti, ennek képe annyiban üt el a
rendes európai piaczoktól, hogy nőknek bevásárolni izléstelenség számba megy. Ezt
a férfiaknak kell elvégezniük. Úriembereket, katonatiszteket látni, amint
bevásárolni mennek s a szolgájuk viszi utánuk a tele zöldséges kosarat.
A katonaság egyébként igen
kedélyes: feláll 4—5 szál ember egy tiszttel és gyakorlatozik akár a város
közepén is. Ha sokáig figyel az ember, olyat is lát, hogy néha a parancsot
egyszerre teljesíti néhány ember, nagyobb csapatnál azonban nincs rá eset, hogy
egyszerre teljesítsék a vezényszót. Ha azután valami nagyon butát csinál a
közlegény, összes társai, a tiszttel együtt pukkadoznak nevettükben. De
kedélyes, barátságos máskülönben is e
nép; vasárnaponként délután kirakják asztalaikat a házuk
elé és naplementéig kártyáznak az utczán, az utcza járókelő népe kibiczel
nekik.
Egyedüli kellemetlen oldala a városnak olaszos piszkossága.
A száradó fehérnemütől némely helyen alig lehet járni az utczákon, a szemetet
pedig a házak előtt dombokba rakják. A legérdekesebb ide való speczialitás,
hogy e szemétdombokat átkutatják éjjel a kecskék! Ezek párosával kóborolják be
sötét éjjel a várost, mint a kisértetek vagy szerelmes párok és kikeresik a
szemét közül a táplálékot.
Ha az ember az idevaló
sajátságokkal megbarátkozik, nehéz szívvel hagyja el ismét ezt a szép szigetet.
A konstantinápolyi kolera segítségünkre volt hazautazásunk elhalasztásában,
amennyiben az onnan jövő hajó nem vett fel Korfuban utasokat, hanem tova sietett
útjára. Nemsokára azonban, sajnos, mégis csak követnünk kellett: háborgó
tengeren, zuhogó, szakadó esőben, mely csakhamar elfedte szemünk elől Kerkyra
szigetét,
TENGERENTÚLI LEVELEK (AUSZTRÁLIA)
Ausztráliából. 1867. 39. 483.
(Eredeti levél.)
Minmi, New-Castle mellett, Ausztrália Félix. Jun.
17.
Az európai angol-királyi postahajó (mail) Londonból,
Suezen át június 9-kén érkezett Adelaidba, s már május 14-ről is hozott híreket
Európából, és igy 27 nap alatt tette meg ezen roppant utat. Afrika észak-keleti
végpontjától, útjában Indiát, Ceylont, stb. is érintvén. Még ily gyorsan nem
tudom hogy kir. postagőzös érkezett volna. De hazulról még sem hozott nekünk
újabb tudósításokat.
Pedig óhajtva várjuk mindig a hazai leveleket s
hírlapokat — ez utóbbiakat jövőre már ily czim alatt: A magyar
olvasó-egyletnek, Ausztráliában. E kis egyletünknek, mely indítványomra
keletkezett itt, már van hat tagja; kevés, de kinőheti magát s jól esik, hogy
ily távolban is együtt vagyunk s összetartunk.
A magyar lapokból remélünk majd értesülhetni új
életre ébredt s lábadozó drága hazánkról. A többi világ eseményeiről eleget
tudhatunk az angol, amerikai, afrikai, ausztráliai, sőt indiai és chinai
lapokból, melyeket itt mind, mennyire csak időnk engedi, szorgalmasan
olvasgatunk.
Egyébiránt Ausztrália is kezd érdeklődni
hazánk iránt. Alig van már lap itt, melyben rendes rovatot ne képeznének hazánk
ügyei, s a Hungary czimű rovat mindenikben nagy rokonszenvvel és
méltánylattal szól hazánk felől. Sőt képzeljétek, hazánk bölcseit már csaknem
mint prófétákat idézgetik. A minap egy érdekes felolvasás tartatott, melyet az
ide mellékelt lapban „Exposition of prophecy lecture" czim alatt
olvashattok, s mely többi közt mint a „magyar parlament egy közelebbi
nyilatkozatára" úgy hivatkozik Deák azon szavaira miket a mostani európai
háború rendszerről mondott. Egyik nevezetes beszédében, midőn azt fejtegette,
hogy mai napság a háború oly gyorsan keletkezik s végződik be, hogy mire egy
parlament a szükséges katonát megszavazná, az ellenség már meg is verte a
készületlen hadsereget.
Aradról kaptunk egy baráti küldeményt s abban a
többi közt minisztereink arcz-képcsarnokát. Igen jól néznek ki; s ausztráliai
barátaink is nagy érdekkel szemlélték nevezetes embereinket. Lónyaíra többi
közt azt mondák: Tat must be a clever man (ennek ügyes okos embernek
kell lenni!); Horváthra pedig: what a jine-looking fellow! (mily derék
kinézésű legény!) örülünk a hirnek, hogy június elejére volt kitűzve a
koronázás.
Végre is Besze képviselőnek igaza lesz, hogy
Gödöllőből magyar Schönbrunn válik. De szerintünk mégis jobb lett volna a
magyar király és királyné nyaralóját a Svábhegyen vagy a Szép juhászné körül felállítani,
ott mindig szemünk előtt lett volna az a gyönyörű kilátás, a felséges Buda és a
kedves Pest!
Titeket azonban inkább érdekel, ha
magunkról s itteni életünkről irok. Itt jelenleg egy 9 szobiból álló, egy meletes,
téglából épült uj hőtelben lakunk, melynek neve „Hand of Friendshiss
Hotel" (Szálloda a baráti kézhez). Földszint van a medical és
apothecary-hall (orvosi rendelő és gyógyszertár); az emeletben pedig mi
lakunk.
Hét hétig vendégem volt Udvardy József hazánkfia, volt
honti szolgabíró, most 50 éves ember; de május 23-án, görögdinnye s
colonial-bor melletti farewell-toasztok (bucsu-pohár) után Singletonba s onnan
tovább New-Englandbe utazott — hegedűjével. Nagyon mélabús; mint száműzött,
kényszerűségből hagyta el hazáját s már 12 év óta New-Seeland, Victoriában és
New-South-Walesben lakik, honvágytól gyötörve. Nyolc hónapig szenvedett súlyos
szemlobban. Orvosi hirdetményeimet olvasván, hozzám folyamodott, és sikerült is
szerencsésen kigyógyítanom.
Mi is gyakran betegeskedünk, kivált sokat
szenvedünk rheumában, mi itt nagyban uralkodik, kivált az év e részében, miután
márczius 21-dike óta őszben, sőt mondhatnám télben vagyunk. Nappal még
csak tűrhetően meleg a levegő, de este 8 órakor egyszerre oly csípős hideg
lesz, hogy az ember azt sem tudja, mittévő legyen, annál kevésbé, mert itt
minden épület nyaraló, a szalont kivéve, egy szobában sincs kályha (fire-place
= tűzhely). Oh, sok minden hiányzik itt, mi otthon bőségben van; hogy mást most
ne említsek, az oly isteni fürdőknek, ásvány-vizeknek, természeti
melegforrásoknak, mikben hazánk annyira gazdag, itt hire-hamva sincsen.
Az időjárásra visszatérve, az ősz szokott
természete szerint roppant esőzéseink voltak; de az idén sokkal
rendkivüliebbek, mint aminőket még eddig értem. Öt hétig folytonosm tartott a
legnagyobb esőzés, egy uj özönvíz fenyegetett. A kiáradt folyók tömérdek
károkat okoztak; itt is a viz némely utczában 40 láb magasságra emelkedett over
íhe levél (a földszin fölött).
E napokban oly tudósitást kaptunk, mely bennünket a
legellenkezőbb érzésekkel töltött el, a baráti öröm s önző fájdalom érzéseivel.
Dr. Rochlitz Kálmán hazánkfia és barátunk tudósított egy maga nemében gyönyörű
levélben, hogy „Gyulay Albert Gábor, a párisi világkiállítás titkára, valamint
ő is, néhány hó múlva hazájukba visszatérnek." Vajha mi is azt tehetnők!
Örültünk, hogy viszontláthatják kedves hazánkat, de megirigyeltük boldogságukat
s megsirattuk távozásukat. Mikor mehetünk mi is? No, de az idő mindent
megérlel, s kitűzött tervem
végrehajtására még idő kivántatik.
Most Isten veletek, stb.
*) Egy későbbi keltű levélből
látjuk, hogy ausztráliai honfitársaink is megkapták már az általános amnestia
hirét, s örömmel üdvözölték, alig bírva elhinni, hogy most már Türr, Klapka,
Perczel stb. mind hazájukba térhetnek.
Eredeti levél Ausztráliából. 1870.
New-South-Wales állam, Sydney 1870. szeptemb. 28.
T. szerkesztő ur!
Amúltkor San-Franciskóból tudósitottam önt, érdekes
utamról, az észak-amerikai államokon keresztül Oczeántól Oczeánig vezető Pacific-pályáról;
s emlitésbe hoztam a kaliforniai világhírű nevezetességeket, mint:
az arany-bányákat. Ezek évenként 120 000 000 frt értékű aranyat, a higany-bánvákat,
melyek jelenleg 20 000 üveggel (per 67'/2 font; 1 font ára 65 cent.)
termelnek. Képes volna tiz annyit is adni maga a new-almadeni-bánya, de
feleslege miatt becsét vesztené, s azért most csak 450 ember dolgozik benne
(1861-ben 1025-en dolgoztak, s 48 000 üveggel került ki).
Szóltam a calaverasi óriási veres fenyőkről
(Washiugtooia Gr ganteáról), melynek legnagyobbika 403 láb magas a átmérete 36
láb volt „az erdők atyja" név alatt, de vannak kevéssel vékonyabbak nagy
számmal. Éppen indulásomkor olvastam egy táviratot a san-franciskói
„Abend-Post"-ban, Stoctonból: hogy ott a környékben egy farmer erdejében
több oly nagyságú, sőt nagyobb fákat is fedeztek fel, a Nevada-hegység egyik
mély völgyében. Továbbá megemlékeztem a csodaszép Yosemite völgyről, óriás
szirtfalaival (1500, 3000 láb magas) nagyszerű viz-zuhatagjaival, s különféle
fajú ásványvizeivel; a Coast Rangéi Geyserek s ásványos hőforrásokról.
Az arany-országot s
San-Franciscót az Arany kapun által hagytuk el, mely az öblözetet magas
szírtfalak által zárja el a sik tengertől. Innen keskeny szoroson keresztül
juthatni ki, két oldalt
hatalmas várdák védelmi
alatt. Előttünk terült el a Csendes Oczeán, valóban alvó hullámaival,
tukör-sima felületén — mint hattyú a taván — úszott kisebb rendű (1500 tonnás)
gőzösünk: „Ajax." Kalifornia ködlepte hegyei hamar eltüntek, de a köd és
borulat három napig kisért a tengeren. Majd aztán kiderült az ég, mosolygó
verőfény ragyogott felettünk, s az apró fodru hullámokon, melyeken különféle
halak eviczkéltek s játszadoztak; felettünk s körültünk hojszák úsztak a
levegőben, repülő halak csapkodtak a hullámokból fel 8 20—30 ölnyi távolságra
repülve, merültek el ismét a vizszin alá; a levegő meleg volt, a reggelt és
estét hüa szellő enyhité, azéjok hűvösek, s ekkor a szél erősebb volt, ilyenkor
a vitorlákat is használtuk.
Tiz napi változatlan kellemes utazás után feltűntek a Havaü-szigotek.
Az első Afouna, melyen a világ legmagasabb tűzhányó hegye van Mouna
Lona; (13,670 láb magas) már 100 angol mérföldnyi távolban kivehető volt,
először csuosa s lassan-lassan közeledve az egész; alatta terül Hiló városa
15 000 nagyrészt kanakasz (benszülött) lakossal. A sziget magas hegységekkel
lepett, melyek sivár szirtjei kopárak és terméketlenek, de a völgyek rendkivül
kövérek, patakodtól öntözvék és bőségesen teremnek jól müveit földjeikben
ezukornádat, manihókot, és sok déli gyümölcsöt.
A második sziget e csoportban Nuuinu, melynek
magas meredek szirtfalai mellett vonulunk el, szintén vulkánikus hegységekből
áll; völgyei igen termékenyek s a bennszülöttek nagy mennyiségü czukorlisztet
gyártanak. Városa Mohává 16 000 nagyrészt kanakasz, kevés fehér
bevándorló lakossal bir.
A harmadik sziget Oahu, a
fő hawaii-sziget,
legnagyobb és
legnépesebb a három között, melyre Európa fiai közül először Cook kapitány mint
felfedező lépett, tragikai hősévé is lett
avatva, halála által. A sziget őslakói
ölték meg; s ahol nyugszik, ott alakult az első város. A közlekedés
könnyebbsége és a kikötő végett később a bevándorló fehérek a szigetnek sokkal
kedvezőbb pontján, egy a természet alkotta kitűnő fekvésű kikötőnél alapitották,
a most már terjedelmessé kinőtt fővárost: Honolulut.
A szigetcsoport királya is itt lakik, a mostan
uralkodó réz-szinü felség V. Kaméham Mia; tisztes s művelt öreg ur,
voltam nála audienczián, igen barátságosan fogadott. Angol titoknoka, s magyar
szakácsa van; palotája csinos faépület: nyaranta künn lakik Vajtytiben, hol
pompás parkja s villája van. Katonája csak testőrként van egy pár száz.
Amerikai fennhatóság alatt áll a sziget. De a városban vannak rendőrök; s
valóban oly rend és tisztaság uralkodik itt, hogy a fehérek tanulhatnának tőlük.
Honolulu 25 000 lakost számlál,
közötte 6000 fehér és chinai, kik nagyobb részt kereskedők és iparosok. A
kanakászok leginkább földmiveléssel s kertészettel foglalkoznak, ámbár vannak
közöttük ipart és kereskedést űzők; sőt a tudomány sem ismeretlen előttük. Vannak
tanárjaik, papjaik, orvosaik s tudósaik, akik könyveket s lapokat irnak a
szerkesztenek; vallásuk r. kath és mormon. Rendesen több nejüek. A nők
kövérségre hajlandók, bár kedvencz foglalkozásuk a lovaglás, mint villám
repülnek tüzvérü paripáikon a hegyek közé, majd lombos fáik árnyában élvezik a
bő termés kéjeit. Élelmük egyszerű: nyers hal, pörkölt marhahús, tengeri moha
eczettel, tara (dagasztott krumpli), manihók, s gyümölcsből: banán, maringó,
datolya, ananász, dinnye, kokusdió, ezukornád, ami bőven terem a szigeten.
Honolulu városnak szép fekvése
van a tengerparton s a hegyek aljában s egy keskeny benyúló mély
völgyben. Rendezett utczáin vízvezetékkel
s kerozin és olaj-lámpa világítással. Tóbb utczáin, mint a Nuáun, Queen- és
King-Streten csinos üzletei, hoteljei és restaurácziói vannak. A
mellékutczákban pompás parkok és csinos, palota-szerü nyaralók, villák
találhatók. Jó izlésü templomai és jól berendezett könyvtárai is vannak s szép
a temetője.
Ez utóbbi hozza emlékezetembe a
szerencsétlen hirü keletázsiai osztrák expedicziót. Midőn elváltak magyarjaink,
az osztrákok Jocahamából San-Franciskóba szándékoztak menni, de útközben
hatalmas vihar érte utol s korbácsolta őket a tengeren. A san-franciskói öbölbe
semmiképpen be nem mehettek, az ellenkező irányú szelck, a vihar s hullámok más
irányba terelék a félig leszerelt hajót. Nem tehettek mást, mint a legközelebbi
biztos kikötőbe, a Sandwich szigetekre vergődni, hol éppen Honolulu előtt
vetettek horgonyt.
Öt egész hónapig időztek a szigeten,
mig a hajót nagy költséggel használhatóvá javítgathatták. Azon idő alatt több haláleset adta elő magát;
hét matróz elhalt. Egy fiatal kadét ittasan egy éjjel több társával a hajóra
akart menni, s útközben összeszólalkozott társaival, hogy nem jó irányban mennek,
ő majd hamarább fog a csónakhoz érni, mint ők, és elvált tőlük, de mikor azt
vélte: hogy a csolnakba lép, ahelyett sima viztükörbe merült el, s ott veszett.
Másnap hullája úszott a vizén.
Nevezotesb ezeknél, hogy itt hunyt el közös külügyminiszterünk
a fia is; amint beszélik, szerelmes volt egy vegyes szinti (kanakáz anyától éa
fejér férjtől származott) leányba, a igen sok pénzt költött reá. Végre fogytán
lévén, kért újra, de nem kapott. A szerelem pedig csak addig tartott, mig a
pénz; a kettős kedvetlenség az ifjú gyászos végét idézte elő; strichnint vett
be. Ott feküsznek most mind a város északi részén levő katholikua temetőben. Sirhantjukat
egyszerű vas emlék, német felirattal jelöli.
Hat napi időzés után mosolygó, derűs kék egével, dús
növényzettel koszorúzott szép szigetét a Sandwich-eknek elhagytuk a Vonga
gőzösön, s a szelíd hullámú Oczeánon tova utaztunk. Este indultunk, az éj elboritá
a szigetet, s a háttérben levő
apróbb csoportozatot (mintegy 12) nem láthattuk, hajónk haladt előre, a
reménylett újvilág felé, derült napok, szép csillagos esték váltakoztak
felettünk. Utazásunk egyébiránt nagyon egyhangú volt; egy kis ijedség hozott
bele némi változatosságot: egy útitársunk saját maga és a matrózok
vigyázatlansága miatt, a hajó oldalán lövő záratlan ajtón át a tengerbe esett
és csak hosszas keresés után — mert a hullámok elcsapták a hajótól — találták
meg fél holtan, amint már úszni sem birva lebegett a hullámok között.
A kilenczedik éjszaka váratlanul jött egy szélroham,
szakadó záporral. Oly erős nyomást adott a vitorláknak, hogy a két fő árbocz ketté
törve zuhant le a hajóra és sok kárt okozott. Majd egy matrózunk halt meg
napszúrás következtében, s annak egyszerű eltemetése is változatosság volt. Nem
mellettünk tovább, mert a
hajtó-gépezetben egy vastag rúd ketté. pattant. Két nap kellett, mig ujra
járhatóvá javitották a gépet, addig egy helyben libegtünk a sik vízen.
Volt kellemes változatosság is, először a
tizennegyedik napon feltűntek a szigetek
erdő boritott bérczei; majd a tizenötödik napon az egyenlítő vonalán mentünk
által a 167" nyugati foknál.
Hat nap múlva az idő kezdett hűvösebb lenni; más
éghajlat alatt valánk, más tenyészet virult. Itt a nyár deczemberben van s a
tél júniusban. Az időjárás most szeles, viharos, a teager erősen hullámzott, hajónk nyugtalanul ringott, — mint haragos
dajka czibálta bölcső, — de a gőz és vitorla hatalmasan hajtotta előre. Végre
minden viszontagságok daczára, az uj-zealandi viharokkal föltünedeztek távolban egyes szirt-csoportozatok fantasztikus
alakjaikkal. Velük New-Zealand gyönyörű erdős pázsittal boritott halmai is,
azokon tul.
A jobbra-balra lassanként feltünedező szárazföld
előhegyei között terjedelmes öbölbe haladtunk be. Szigetcsoportok,
szikla-hegységek s tömbök merültek fel a láthatáron, majd a jobbra közelben
húzódó halmos part mellett tiz órát haladva, balra két világító torony tűnt elő.
Majd egy szabályos Vezuv-alakú hegység, mely mellett egy kis öbölbe suhanva be,
két felé ágazó menetének jobbikában két gömbölyű halmot megkerülve, előtte
valánk a szép auclandi kikötőnek.
Auckland Új-Zéland
legnagyobb városa, az Északi-szigeten helyezkedik el. A város népessége a
2008-as adatok szerint 438 100
Este volt; a város pompás gázvilágitás fényében
úszott, a kikötőbe roppant nép tolongott, érdeklődve az utasok és ujságok jöttén.
Hajók is nagy számmal voltak kikötve, nagyobb részt ausztráliai és angol három
árbócosok. Mi csak másnap reggel néztünk
be a városba, mig hajónk ki- és be rakodott.
Auckland igen csinosan épült, egy
halmon s annak lábánál terül el. A Thames folyó s a beszögellő tenger öblénél,
szabályos egyenes utcaival, csinos házsoraival és templomaival. Fő utczája a
Queen-etreet, melyen a legszebb kereskedői s ipari kirakatok, bazárok, bankok
és csarnokok, szinház, stb. van. Lakosai nagy részt angolok s mint egy 20 000.
Vidéke igen regényes, jobbról magaa hegyek kékellenek, öbleikben a hires
aranybányák vannak, s aljukban kigyódzik a Thamea folyó; partjain kövér legelők
és szántóföldek terülnek el. Goldfield csinos városka, egy völgy által válik el
Aucklandtól, ahol a két város különféle vallású temetőkertjei vannak. Auckland
a sziget fő kereskedelmi városa, itt vannak a bankok,
jótékony intézetek: árvaház, őrültek
háza, kórház, városháza stb.
Egy napi időzés után elhagytuk Aucklandot, nagyszámú
bányász (digger) utasokkal, akik Ausztrália más részében — Queenslandban
próbálnak szerencsét.
Az előbb folytatott úton
visszamentünk, megkerülve a sziget egy részét; aztán a sík tengeren egyenesen
nyugatnak tartva haladtunk előre. Az idő borús, ködös, esős volt, a tenger
viharos s hullámzó; kellemetlenül változó tavaszi idő. Hajógépezetünkkel is sok
bajunk volt, de végre mégis, 8 nap múlva, a köd és sűrű eső között feltűntek az
uj-hollandi New-South-Wales szirtjei, meredek partjai; s két órai part melletti
hajózás után az öböl nyilása. Tovább haladv regényes hegységek között, jobbról
erdőségekkel s nyaralókkal, balról a tenger öbleitől körülölelve meglepő szépen
terül el Sydney városa. A hajógyár előtt vetettünk horgonyt.
Sz. Török János
Levél Ausztráliából.*) 1872.
283.
Rochampton,
1872.
márcz. 15. (Ausztrália, Queensland.)
Kilenczven napi viszontagságos tengeri utazás után
horgonyt vetettünk a Keppel öbölben. Utazásunk rendkívül változatos és
érdekes, s leszámítva a tenger dühe és véletlen betegség által okozott
kellemetlenségeket, átalában véve igen kellemes is volt. A tengernek oly sok
szép jelenetét, a természetnek oly csodás változatait szemléltük, milyeket a
szárazföldi utazásban nem találunk így csoportosítva.
Midőn Angolhont elhagytuk (decz.
l-jén), zúzmarás hideg téli idő volt, melynek dühét eléggé éreztük a biskayi
öbölben, hol magas hullámok hajigálták hajónkat, mig kiérve belőle, az afrikai
szelid tavaszí lég váltotta fel azt. Balra hagytuk a Kanári-szigeteket, a
Teneriffa tűzhányó-hegy magas csúcsaival, s a szélirányt követve az Azorok
irányába hajóztunk. A lég mindig melegebb lett, mig majd az aequatori borz-
sztó hőség válta fel azt. A gönczöl-csillag csoport még ott ragyogott az
égen, mig balról a nagy kutya oly erős fény nyel világított, mint szinte
a hold; erős fénysugárt ereszte v^gig a tenger hullámain, s a tenger is izzott
a milliárd villanyos puhányoktól. Deczember 22-én mentünk át az egyenlítő
vonalán éjjeli 1;V« órakor.Utunk Dél-Amerika partvonalán alig 500 mértföldre
vonult el Rio-Janeirótól. A Trinidad
kis sziget mellett elhaladva, uj fordulatot vettünk, s délkelet irányba
vitorláztunk. A lég hűlni kezd, mig egészen a fagypontra hull a higany a
hévmérőn. A tenger érdekes terményei jelentkeznek: óriási czethalak, melyek
felett albatrosszok csapkodnak, alá s fel a hullámok vonalán, delphinek
játszanak hajónk körül; a tenger zöld színt vált, jele, hogy közelünkben száraz
föld van, csakugyan fel is tűnt a Jóremény foka szakadozott hegycsúcsaival, de
utunk iránya még min !ig hidegebb vonalra vezet, hol már a jéghegyek is
jelenkeznek, melyek üvegszinü fényes csúcsaikkal a hold világította éjben oly
kisértetiesen jelennek meg. Majd kigyúl a pompás Aurora Borealis (északi fény,
melyet itt, minthogy a déli sark közelében vagyunk, inkább Aurora
Australis-nak, délsarki fénynek nevezhetnénk) változatos színes világa s uj
csillag miriád váltja fel az ó világ csillagait.
Balról Szt.-Pál, jobbról a
Kerguelen szigeteket hagyjuk el, majd az
első száraz feltűnik Uj-Hollandiából a Letuven fokon, a igy megkerülve Arnheim
földet, Kelet- és Dél-Ausztráliát, Tasmaniát és Uj-déli Wales gyarmatokat, majd
Qveenslandnál megközelitve a szárazt, a Smoky-foknál s annak látválnyában
haladunk el Brisbane városnál, Moreton
szigetnél, a Homok- és a Capricorn-foknál s be fordultunk
a Keppel-öbölbe, hol is a kormányos vezénylete mellett biztos helyen horgonyt
vetettünk a 23 ik szélességi és 151-ik hosszúsági fok alatt. A Keppel-öböl
magas hegységoktől félkörben keritre terül előttünk; jobb ól az őrdomb, melyen
a hajójelzők tanyája van, hátterében vonulnak el az aranytól terhes szirtes
hegységek, melyeknek folytatása balról még magasabb s vadregényesebb képletet
tár elő, teteje kopár, barna szirtezettel boritva s alja, valamint körülöttük a
lapály, gummi erdőséggel van fedve.
Hajónk a „Light Brigade", az öböl közepén
vetett horgonyt, honnan a hegyvidék naplemenetkor teljes pompájában látható;
elbájoló szép hegységek gyönyörű völgyekkel, melyekben a boldog megelégedés
verhetne tanyát, csak fájdalom egy nagy
hiányban szenvednek, hogy nem fakad bennnük forrás. Nagyrészt esővizzel oltja a
nép és az állat szomját; azért is nyárban a folyamok elapadnak, holott az esős
évszakban 20 — 30 lábra feldagadnak, s szétáradnak a rónaságon.
Hajónkról egy kis vontató gőzös: „Mary"
szállított a szárazra. A tágas öböl középvonalán két órai menetelés után egy
világitó hajó irányában nyilás támad, mely mintegy 4 angol mértföld lehet. Ez a
Fitzroy folyam torkolata; a partszélek oly laposak, hogy a viz egy színvonalban
áll velük, a partvonal oly sürü buja bozóttal van lepve, mint a kender; soha a
természetnek ily bujaságát még nem láttam. A sűrűben temérdek szárnyas állat, aligátor
és csörönd tanyáz.
A Fitzroy folyam rendkivül
csavargós, de mélysége szabályozva van s hajójelzők vannak a partvonalon, sőt
egyes helyeken világitó póznák is láthatók. A viz színe sárga, iszapos, de
temérdek hal tanyázik benne, s minden pillanatban láthatni a viz felületen, sőt
magasra is ugrándozva, amint a ragadozó
madarak csapatosan vadásznak reájuk. A folyam partjai mintegy 30 mértfóld
hosszan igen alacsonyak, s jobbra-balra számos sziget képződik, melyek tömött
bokrozattal lepettek. Majd lassan-lassan emelkedik a part, ritkul a növényzet,
mangrove bokrok és gummifa váltják fel az eddigi két életű növényeket; jobbról a hegyek lábai egész a folyam partjáig
nyúlnak. Ezek ritkás gummi-erdőséggel fedvék, s hajlásaikban a páfrány és törpe
pálma tenyészik, melynek aljában csoportosan
ugrándozik ide s tova a kenguru, patkány és az opussum. A
hegy oldala, mintha be volna hányva kődarabokkal, melyeket a zápor a tetőről
mos le, s melyek között tanyát ver a százlábú féreg és számos mérges kigyófaj;
s mindezt magas buja fű boritja; — ki gondolná lábai alatt a veszedelmet?
A gumi erdőség buja füvében számos marha csordák
juh és kecske nyájak, sertés csapatok és jó faj lovak legelésznek; a pásztor
lóháton járkál utánuk, vállán puska, oldalán revolver, tomahavh és matróz-kés
vegyül, a vadállat és a szilaj benszülöttek ellenében. A folyam csavargós
vonala magasabb és keskenyebb part közé van szorítva, s a hegység messze oldalt
marad. Az erdőség sűrűjéből egyes tanyák s magános squatter- és farmerlakok
tűnnek elő; szerény veteményes kertek, kevés irtott szántóföld itt-ott.
A folyam közepén terjedelmes gálya áll keresztben,
melyen a Déli tenger szigeteinek nagy számú szerecsen benszülöttjei, mint rabok
dolgoznak. (Ezek abban különböznek az afrikai szerecsentől, hogy szinük
világosabb barna.) Feljebb meder-mélyítő gőzgép működik. A folyam vonalain több
shooner halad lefelé a tengerre.
A part szélén jobbról terjedelmes épületcsoport
tűnik elő, melynek homlokzatán „központi queenslandi húsfeldolgozó gyár és
raktár" van felírva, hol is hetenként 400 darab marhát és 1000 darab juhot
vágnak le és (a belét kivetve) egészben főzik meg légzárolt üstökben. Néhány
perez alatt csontostól együtt kocsonya-szerüleg fő meg, jgy bádog edényekbe (konzerv-dobozokba)
légmentesen elzároltatnak s széjjel küldetnek a világba. Ezzel rendkivül nyereséges
üzletet folytatnak az ausztráliaiak. Az évi forgalom e gyárban 73 000 ft. st.
volt. Sok ily gyár működik már Uj-Hollandiában, s milliókat hajt be.
Tovább haladva, a partvonal szemlátomást élénkebbé
válik. Távsürgöny által tudatván jövetelünket, számosan előnkbe jöttek lóháton
s a part vonalán kisértek a kikötőbe, mely egy fordulatnál élőnkbe tűnt. A
kikötő el volt lepve nagy számú néppel s háromszoros hurráh -val fogadtak
bennünket. Mi az angol hymnuszt énekeltük el, üdvözlendő az uj hazát, s igy
léptünk a szárazra Rochamptonnál.
A Fitzrov folyam balpartján terül
el Rochampton; csak öt év keletkezési kora s máris 1000 lakost 3
hírlapot, 4 templomot, két alosztályú iskolát, szép posta- és távirda épületet, városházat, 4
bankot, számos üzletházat s igen sok s csinos hoteleket és bérházakat, valamint
magán építményeket is számit, szabályos utczái során. Az East-Sireet és a
kikötő a város fénypontja. Az első az üzleti-világ, az utóbbi a sétáló közönség
mozgalmi tere, hol árnyas fák alatt szemlélik az érkező s induló hajókat,
valamint a vaspályát, mely igen czélszerüen a partvonalon vezetve, úgy halad a
környék kebelébe, jólétet és műveltséget hordva vonalain.
Bochamptonnak rendőrsége, önkéntes katonasága (Voluntér)
van; a kényelem végett több bérkocsija, de leginkább lóháton jár itt a nő és
férfi közönség. Az ipar, miután a kész műveket Angliából szállítják, — pang. A
vagyontalan kivándorló bérmunkára van szorítva, vagy pedig a bányákba kénytelen
vándorolni, honnan némely szerencsés dús rakodmánnyal tér vissza a városba. Itt
aztán vagy valamihez fog, vagy pedig — a legnagyobb rész — a kocsmában
pocsékolja el fáradságosan összeszedett arany szemerjeit. A bérmunkások igen jó
dijat kapnak, a háznál 50—55 ft. sterlinget s kinnt a Bushban mint pásztorok
60, sőt 70 ft. sterlinget is. Igyekező ember hamar vagyonra vergődhet.
E városnak biztos jövője van, csak az a kár, hogy
vizhiányban szenvedvén, itt is esővizet kénytelenek inni a lakosok; e hiányon
később vízvezeték által fognak segíthetni. A környék még kevéssé művelt s
átalánosan gummi-erdőséggel van boritva sik és hegység. A síkságon és
völgyekben temérdek marha legel; mig a hegyekben dús aranybányák vannak nyitva.
A bennszülöttek még igen
nagyszámmal vannak a Bushban, s csapatonként barangolnak ide s tova; a városok
körül szelídebbek, de bizony akik távolabb elkülönözve élnek az előbbiektől,
azok nem egy fehért ütnek le veszedelmes fegyvereikkel: a bumerang-gal,
nelle-nelle vel vagy a fa dárdával (melyekből több példányt vettem a Nemzeti Múzeum részére.)
A bennszülöttek egészen meztelenül járnak s tanyájuk is a
legkezdetlegesebb fakéregből vagy összehányt kő és föld-odubból áll.
Táplálkozásuk is igen silány, férgek, fagyökerek, nyers halak, nyers vadak,
melyeket igen ügyesen ejtenek el fegyverükkel.
Az emberi fajnak legundokabb példányai ezek a bennszülöttek
— aboriginesek; leginkább hasonlítanak a gorillához; lapos, öblös, örökké
kidudorodó szájuk, széles pofacsontjuk, mocsokszinü, zavaros szemük, fülük
nagy. fekete hajuk bozontos, széles mellük, nagy potrohos hasuk, vézna kezeik s
lábszáraik —nem tehetnek jó benyomást a szemlélőre.
A férfiak elég magasak, a nők alacsonyak, esetlenek;
a gyermekek még legtürhetőbbek, színük sötétbarna. A legalsóbb fokán állanak az
emberi fajnak. Itt bízónyul be Vogt szava, hogy az ember a majommal egy közös
anyag.
Általános és kedvencz mulatságuk
a vadászaton és heverésen kivül a corroboring táncz, mely egész életüket
jelképezi. Holdvilágnál tüzet gyújtanak 10—10 lépés távolságra, mellöket,
karjokat és altestöket befestik fehér koczkás vonalakra, ugv hogy borzalmas
undorító csontváznak tűnnek fel, és igy átalakulva kezdik meg a mulatságot;
mint harezosok támadólag szigony-hajtással, majd kettős viadalban, majd
kangurut vadászva és több más foglalkozásaik sorozatával. Közben esetlenül
ugrándoznak.
A mulatságot ezáltal két fekete kezdte
meg, him- és nőstény kengurut ábrázolva, egymást csalogatva, ingerelve és
szorelmes nyájaskodással kerülgetve; majd harapták s dühvel kergették egymást,
mígnem egy harmadik jelentkezik, mely csendesen áll és lesve nézi őket; észre
véve ellenségüket, futásban keresnek menekülést, de ennek ügyesen vetett
lándzsája és nelle-nelléje által
találva elesnek; kinos rángatódzás és nyávogás kőzött
lehellik ki éltöket. Az egész játék inkább undorító, mint érdekes.
A vadak életéből, későbbi tapasztalataim folytán
fogok majd sok más egyebeket irni s egyszersmind érdekes kirándulásaimról is.
Ausztrália a déli félgömb paradicsoma, sok szépet rejt magában; kutatás folytán
uj, érdekes, sőt meglepő kincsekre bukkanhatunk.
*) Sz. Török János világutazó
hazánkfia, ki csak a múlt nyáron tért vissza amerikai és auszráliai útjából, ez
évben ismét a föld túlsó felére utazot, s a napokban Ausztrália keleti
partjáról, Rochamptonból vettük tóle a fenetebbi levelét, mely éppen két hónap alatt tette meg a hosszú utat az ausztráliai
partoktól Pestig. — Szerk
KÉPEK RIO DE JANEIRÓBÓL. 1889. 47.
769.
( Az 1872. 283. levlélhez kcsolódik.)
Az a csendes forradalom, mely napjainkban egész váratlanul köztársasággá
alakította át Amerika egyetlen monarchiáját, a földgömbünkön területi nagyságát
tekintve ötödik helyen álló Braziliát, nagyon emlegetetté teszi Rio de
Janeiro fővárost is. Bár az óriási birodalom székhelye népesség
tekintetében is versenyez Budapesttel, a mi irodalmunkban mindeddig nagyon
ritkán emlegették.
Pedig ez a tengerentúli főváros
fekvésénél fogva is nevezetes. Sok utazó van, aki szebbnek mondja a braziliai
főváros kikötőjét, mint Nápolyét. Csaknem a baktérítő alatt két gránit-szikla
áll őrt a tengeröbölnél. A czukorsüvegnek (Pas de assucar) nevezett
sajátságos alakú, 200 méter magas kopasz és meredek hegy, melynek alján
várkastély áll és vele szemben egy kis erőddel bíró csúcs. Az öböl bejárása
csak 700 méter széles, de aztán hirtelen szétterül, hossza 47 kilométer és
szélessége 45 kilométer, a legnagyobb és legszebb kikötő a világon, a hol a
földgömb mindennemű hajói találkoznak. Szeszélyes alakú hegyek, egész sereg
kisebb-nagyobb sziget. Messze távolban feltűnik az Orgona hegység csodálatos
alakú csúcsaival és szarvaival, előtte sajátságos alakú más hegyek es mindenek
felett a tengeröböl pompás sötét-kék vize.
KÉPEK RIO DE JANEIRÓBÓL A CZUKOR-SÜVEG AZ ÖBÖL BEJÁRATÁNÁL
Rio de Janeiro
lakosainak száma a szétszórtan fekvő külvárosokkal az 1883. évi népszámláláskor
435 568 volt. A valódi város dombos talajon húzódik el az öböl délkeleti
részén; a régi várost, a mai belvárost, a szárazföld felé kiterjedő külvárosok
kerítik, s a határvonalat a Campo St. Anna nevű nagy tér keríti. A fő
közlekedési vonalat a rakparttal párhuzamosan futó utczák alkotják. Itt van az
alkotmány-tér, I. Dom Pedro császár lovasszobrával. Ez az egyetlen tér, mely
szépnek és nagynak mondható, a többiek igénytelenek. A legszélesebb utcza a Rua
Premeira de Marco, mely a császári palota kapujától a Sao Bento kolostorig
vezet. A középületek és a templomok igénytelen kinézésüek. A templomok nagyobb
része egyszerű jezsuita-stylben épült, némelyeknél még a középhajónak sincs
tetőzete. A bensőből egyenesen láthatni a piros cserépfedélzet darabjait, más
helyeken igen középszerű festmények vannak a tetőzeten. A falak azonban
mindenütt aranyozottak, s igen sok ékszerrel bírnak, melyeket áhitatosok buzgó
ajándékai tarkáznak.
Brazília fővárosa
jelentékeny hely, mely a gyér népességű, de óriási területű s természeti
kincsekben gazdag ország jelen állapotát messze túlszárnyalja.
Sz. Török János
Ausztráliából (Eredeti levelek.) 1872. 26. 319.
II.*) Brisbane, 1872. márcz. 10.
A gyönyörű Keppel-öbölt elhagyva,
változatos hegyes-völgyes partvonal mellett hajóztam tova „Lady Bowen"
nevű gőzösön. Mindenütt a bush borítja a tájat, általánosan egész Ausztráliában
elterjedt Gummi fájával. Hajónk postagőzös lévén több állomáson kikötött. Az
elsőt 10 óra múlva értük el egy keskeny öblözetben; Gladstone szerény
kis village (helyiség) csak néhány házból, áll, de környéke teszi érdemessé.
Posta-, távirda-hivatal, templom,
iskola és több üzleti helyiség fenntartására; körülötte több vitorlás shooner
és halászbárka horgonyozott, melyek e vidék szükségletét hozzák és feleslegét
szállítják a többi kikötőkbe. Utunk
ismét a sík tengeren vezetett tova. 16 órai menet után, elhaladván a
terjedelmes Woody sziget mellett — melyen kis világító torony osztja szét
vigyázó fényét a nagyszámú viz-alatti és alig látható szirtek miatt.
Az
Ausztráliához tartozó Fraser-sziget (neve
angolul Fraser Island) a
dél-queenslandi partoknál található. A
sziget körülbelül
300 km-re van északra
Brisbane városától. Az
1840 km²-es területű szigetet a világ legnagyobb homokszigeteként
tartják számon. 1992-ben került
világörökségi listára. google
A Frézer-sziget közelében
bejutottunk a Double-öbölbe, melynek hátterében a Mary folyam ömlik a tengerbe.
Ennek alacsony partjai között haladtunk föl, melyet mindkét felől oly buja növényzet borit,
mint a kender. Áthatolhatlatan, s csupán a szárnyas vadak ezrei vernek benne
tanyát. Az ár emelkedése rendesen víz alá borítja, tövig nedves a sűrű bozót;
feljebb haladva emelkedik a part, s a Gummi erdőség foglalja el helyét. Itt már
temérdek irtás van s a ritkás erdőben számos marha-csorda, kecske-nyáj és ló -
csoport legelész. A folyam rendkívül csavargós, mint átalánosan minden
ausztráliai folyam, de elég mély, ugy hogy 200 tonnás hajók bátran járhatnak
rajta fel Maryboroughig,
hol mi is kikötöttünk.
Maryborough
mintegy kétezer lakost
számláló igen csinos kis város. Lakosai talán minden nyelvet képviselnek, oly
szétágazó a bevándorlók faja; még egy magyart is találtam
Nagy-Szombatból. Felesége nyitrai születésű, s
a tót nyelvet képviseli. Az otthoni jólét elől megugrottak, hogy itt az
arany-országban tengődjenek.
Maryborough kedvező fekvése, jó földje és a közeli hires arany-telep
Gympie által igen jó üzletet bonyolít le. Lakosai vagyonosodása szemlátomást
halad előre; sok érdekes épülete között a diszes posta- és távirdahivatal, katholikus
templom, több banküzlet, bérházak és hotelek tűnnek ki. Számos jótékony és
társulati intézménye van; folyamán gőzösök és vitorlás shoonerek közlekednek;
két hirlap ia jelenik meg.
Maryborought elhagyva a Frezer-szigete s a száraz
között a Withbay sekély és keskeny viz nyelvén haladtunk keresztül.
A Frezer szigetet a
kormány a bennszülött feketéknek adományozta, ott tehetnek amit akarnak
tetszésük szerint. A sziget mintegy
400 négyszög mértföld s roppant számú fekete tanyázik rajta. Utunk a part mellett
visz el, hol is több száz feketét láttunk csoportosulva; számosan fürödtek,
mások halásztak, többen szerény fahéj- vagy föld kunyhójuk előtt tűz mellett
henyéltek öltözet nélkül. Sokan a homokos parton járkáltak alá s fel, s
kurjongattak hajónk felé; néhány utánunk is úszott.
Három feketét hajónkon hoztunk Maryboroughból; azok itt a
vízbe ugráltak és övéikhez úsztak. Rendesen, midőn a gőzös Maryboroughba megy, többeket felszed itt, akik kiúsznak a hajóhoz
és kötéllel fölvonatnak és Maryboroughba mennek, ott egyszer-kétszer jól laknak
— koldulás után — és ismét visszajönnek szigetükre rendes életüket folytatni:
nyers férget, halat és gyökeret csemegézni.
Csúfak biz ezek a feketék sokszor elnézdegélem, hogy
micsoda szépséget fedezhetnék fel rajtuk, de legkevesebbet sem találok. Valódi
gorilla majmok, bőrük selyemsima, siklós és puha; vézna és silány alakúak.
Éjjel meg vonulnak és félnek kint járni; de nappal vitézek s igen ügyesen
lopnak: nem egy-kettő ül a brisbanei börtönben.
Most is hajónkon viszünk egyet és két chinait, kik össze
vannak lánczolva, középen van a fekete; a fekete rabolt, a két chinal késsel,
verekedett. Tizennyolcz órai menet után a Moreton öblön át bejutottunk a
Briabane folyamba, melynek csavargós vonalán fölhaladva, halomzatos partjain
sok érdekes majorság, csinos házaikkal s
díszes parkjaikkal, valamint az erdőség buja növény-csoportozata is sok
változatoságot tárt elő, s ennek szemléletében szórakozva, érkeztünk meg a
rendkívül regényesen fekvő Brisbane városba, mely Queensland gyarmatnak
fővárosa. Erről később fogok írni, s most csak azt jegyzem meg, hogy a hőség
itt e késő őszi hónapban (márczius Ausztráliában őszi hónap) alig tűrhető. Deczemberben,
a nyár közepén, borzalmas a meleg; 120, sőt 128 Fahrenheit fokig is emelkedik.
III. Toowoomba, 1872. márcz. 25.
Toowoomba
Queensland
édenkertje, hol a tropikus növényzet éppen oly buján terem, mint a mérsékelt
égaljon.
Fekvése is a legregényesebbek
közé tartozik, mert magas hegységek kerítik,
melyek erdő-lepettek s völgyeiben
csermely bujkál, mely — fájdalom! a meleg nyárszakban ki van száradva, s csak
télen át eső által nyer életet. Toowoombi (olv. Tuvumba) terjedelmes telep, áll
egy fóutczából, mely két angol mértföld hosszú s egy pár mellékutczából, melyek
rövidek s udvar nélkül ágaznak széllyel a bashig. Négyezer lakost számlál, kik
nagyrészt angolok, kevesebb némettel és dániaiakkal vegyest. Két hírlapja van,
3 temploma, 4 iskolája, 4 bankja, posta és távirda hivatala éa csinoa
városháza, több egylete, színháza és dalcsarnoka.
Toowoomban, Ausztráliában serfőzdéjéről hires a „Perkins" név oly általánosan
ismert, mint Európában a Rothschildé. A külvilágtól egészen elszigetelten magas
hegyek közé ékelve fekszik Queensland belsejében, s el is lenne feledve — mint
sok városa Magyarországnak — ha vaspálya nem kötné össze a központtal: (Ipsvichig
vasút, s onnan e Brisbane folyamon gőzhajó által) Brisbane-nal,
Queensland fővárosával. Termesztményeit, gyapjúját,
feldolgozott húsát kellőleg
értékesitheti. Toowoombából a vaspálya kétfelé ágazik: Dalbi-felé, hol gazdag
aranybányák vannak és Warwich felé, hol az
utobbi idlőben jeles czinbányák nyíltak és igen dúsan fizetnek.
Toovvoombát regényes tájéka
végett kerestem föl, s mondhatom, hogy teljesen kielégítette várakozásomat; a Kék
hegységnek szétterjedett ágazatai, melyek keresztül metszik Viktória és
Uj-déli Wales határát, egyszersmind kiterjeszkednek Queensland gyarmatba is, és
egy vonala képezi az itteni hegycsoportozatot. Gazdag erü czink (ón) telepeket
vagy rezet, sőt aranyat is számtalan helyeken fedeznek föl, s bányásznak.
Ezen hegységnek számtalan
kanyarulatain, völgyein és párkányzatán vonul el a vaspálya, s meglepő látványt
tár elébünk a hegy, a régióból, azok mély völgyei, szirtes hátai s erdő
borított tereiről. Számos alagút, viadukt vezet át a hegy kebelében, s a mély
völgyek fölött, szépségei mellett a pálya költségességét is jelezve. A lakosság
szétszórtan az erdőségben üté föl tanyáját, s mindenütt élet és szorgalom
látható. Az állomások alig néhány házból állanak, mindazáltal összecsődül ott a
nép és meggyül a teher rakomány, ugy hogy az idegen csudálkozik, hogy honnan
özönölhet e sok nép össze. A Gummi erdőség sok népet és kincset rejt
keblébe és sok millió ember számára
van még ott hely.
Queensland valóságos aranybánya,
hol a szorgalom aranyat terem. Földje kitűnő, éghajlata a tropikus melegségtől
a mérsékelt égövig terjed, s megterem minden hasznos növényt; a kávé, tea,
gyapot, czukornád, banán, ananász, czitrom s narancstól a búza, kukoricza,
alma, körte, szőlő és sok más mérsékelt övi gyümölcsig.
Flórája átkarolja az egész
világot s oly változatosságot sehol sem lehet másutt találni; mert itt minden
évszaknak megvan a maga növénye és örökös zöld itt minden növény. Ami nálunk
gyenge növény, itt fává növekedik. Itt egy napot tölteni a bushban leírhatatlan
élvezet, a növényzet erős kábító illata, a sok kölönböző madár éneke, az enyhe
lég s a tiszta kék ég, oly szép összhangzatot képez, melyet csak itt lehet
teljes egyesületben találni, s mely Queenslandot feledhetetlenné teszi a vándor
lelkében.
Sz. Török János
Ausztráliából.
1872. 359.
(Eredeti levelek.)
IV Brisbane, 1872. ápril 2.
Ígéretem szerint irok Queensland
metropolisáról.
Brisbane,
Queensland fővárosa, a Brisbane
folyam partján fekszik, igen regényes tájon. A város zöme egy félszigeten terül
el, melyet a folyam félkörben körül folyik; a sziget vége hosszan elnyúló
hegyhátra emelkedik, s egyszersmind a folyam túlsó oldalát is szirtes hegységek
veszik körül. A város hegység által van körítve, melynek homlokzatán diszes házsorok
emelkednek, s meglepő szép képet tárnak az érkező elé. A város még itt nem éri
végét, mert még ezután következnek a külvárosok, melyek fekvésük iránya szerint
keleti, északi, nyugti és déli Brisbanénak neveztetnek.
Szétágaznak be a sürü erdővel
boritott Bushba; még ott is mértföldek hosszán .mint farm-telepek következnek
egymásra, ugy hogy azt lehet mondani, hogy Brisbanenak nem lehet tudni, hol az
eleje s hol a vége. A folyam mint kígyó csavarog végig pályavonalán s partjait
halomzatok képezik, melyek érdekesen lépnek elő, s rajtuk csinos házak s jól
rendezett gazdaságok vannak. A háttért a végtelen Bush fedi. E látvány az
öböltől fel egészen Ipswichig tart; hol aztán a folyam hajózhatatlanná válik.
Onnan vaspálya megy be a gyarmat belsejébe, tehát a vaspálya mellett következik
a telepek folytatása.
Brisbane (olvasd:
Brisben) nevét Uj-déli-Wales volt kormányzójától, Brisbane Sámueltől nyerte.
Alapját elébb az öbölhöz közel, 1828-ban tették le; de a gyakori áradások miatt
akadályozva lévén a partvonal beépítése, azért is 1830-ban feljebb húzódott a
lakosság a jelenlegi helyre. Kezdetben igen lassan gyarapodott, minek főoka az
volt, hogy még akkor Uj-déli-Waleshez tartozott, s a bevándorlók és az érkező
hajók leginkább a sydney-i kikötőben horgonyoztak s állapodtak meg. Amint
1838-ban Queensland-gyarmat Uj-déli-Walestől elvált, ez időtől fogva Brisbane
életet nyert. A bevándorlók nagyrészt ingyen szállíttattak Angol- és
Németországból a gyarmatba ; egyszersmind aranybányákat ia fedeztek föl,
melyeknek hire bejárta az egész világot. Így szaporodott leginkább a lakosság,
melyet a statisztikai kimutatás tüntet fol legjobban. Queensland területe 676 000
Q ang. mértfold, azaz: 433 000 000 hold föld; melyből 1870-ig 1 330 000
hold adatott el művelésre.
A lakosság 1830-ban 4500 volt, mely 1869. végén 112 000-re
szaporodott. Magának a fővárosnak 51 505 lakosa van.
Az arany kivitel
489 539 font sterling értéket képviselt 186ü-ben, réz 66 339 font sterlinget, juh elszállíttatott 7 693 109 font
sterling értékű, gyapja 1 026 052 font sterling, gyapot 73 505 ft. st., feldolgozott
hús 63 091 font st., gabona-termény 394 677 font. sterling értékű. Az összes
behozatal 1 537 799 — a kivitel pedig 2 006 635 ft. st. A kormányzati
költség 771 999 ft. sterlinget tett az 1869. évi kimutatás szerint. A gyarmati
takarékpénztárban 332 843 ft. sterling betétel volt.
Brisbanet, Queensland metropolisát, a
gyarmat nélkül nem is lehet gondolni; központ az, mint a sziv a testben s a
szétágazó erek, a gyarmat telepjei, csak egymás által élhetnek. A főváros élénk
kereskedelme és közlekedése s a gyarmat termelése s ennek forgalomba hozatala
által emelkedett a gyarmat és város jóléte a jelenlegi fokra; ezáltal kényelem,
csinosodás, művelődést, tudományt és társadalmat előmozdító egyletek jöttek
létre.
1843-ban létesült az első földeladó-intézet.
Ugyancsak 1843-ban az első gőzhajózás
Brisbane és Ipsvich között.
1846-ban adatott ki az első hirlap;
jelenleg van 50.
1850-ben létesült az első bank;
jelenleg minden legkisebb helységben is kettő-három van.
1860-ban alakult a parlament, mely
jelenleg igen pompás palotában ülésezik, (700 000 forintba került.)
1861-ben nyilt meg távsürgöny-vonala
több irányban.
1864-ben nyilt meg a vaspálya
Ipsvichtől Toowoomba felé.
A fővárost több csapás
is érte. Háromszor leégett, többször az árviz rongálta meg, de mindazáltal a
lakosság kitartása és szorgalma nem csökkent, sőt emelkedett, s igy jöttek
létre azon szép építmények, melyek különösen a Queens-Streetet és elszórtan a
többi utczákat is díszítik. A pompás bankok, templomok, hotelek; a parlia-menház,
a kormányzó palotája s a sok áldozatba került botanikus kert — mely a világ
minden részéből képvisel növényzetet, — a folyammeder-mélyités, a pompás
vashíd, mely azonban még nincs teljesen készen, stb. stb. Brisbanenak nagy
jövője van; égalja is kedvező az európai lakosságra, környékén a föld
termékeny, közelében arany, ezüst, kőszén és czinkbányák vannak, s fekvése is
igen regényes.
Sz. Török János.
Ausztráliából. 1872. 383.
(Eredeti levelek.) Sydney ( Uj déli
Wales), 1872. ápril 7.
Elhagyva Brisbanet a „City of
Brisbane" gőzösön, ismét a sík tenger vészes hullámaira bíztam életemet és
mondhatom, hogy ez szelidebben bánt velem, mint nem egyszer a lelkiismeretlen
emberek, mert baj nélkül jutottam a szárazra.
Két és fél napi menet után egymást
követve tűntek fel Uj déli Wales gyarmat lapos, szakgatott homok-szirtjei,
melyek a patagoniai partokra emlékeztettek. A part szemlátomást közeledett s
délután a világító torony melletti keskeny sziklakapun át bejutottunk a sydneyi
kikötőbe: a Port Jackson öbölbe.
A kikötő 5 vagy 6 angol mérföld
hosszan nyúlik be a tengerbe szakadástól dél irányba terjedve s hosszudad öblöt
képezve, mely több, keskenyen, tekervényesen kinyúló földnyelvek által
felosztott öblökre oszlik. A part alacsony, szirtekkel borított és rajta nem
díszlik tropikus növényzet, csupán tűlevelű bokrok és csenevész bozót, mely
közül mint koldus rongyain át kilátszik a kopár sziklatető.
Az igazságtól azonban legkevésbé sem
térek el, ha azt mondom, hogy a Sydney-öböl a világ egyik legszebb és
legalkalmasabb kikötője, melybe a legnagyobb hajót is bátran be lehet vinni. Oly
mély a vize s egyszersmind szakadatlanul változatos szárazföldi és tengeri
szele czirkulál, melyet kedvezőleg föl is használnak a hajósok.
A kikötő számos
hajtásokból (lőre)áll, mely földnyelvek dús lombozattal boritvák; ez öblök
oly mélyek, hogy a part széléig jöhetnek a hajók. Úgy eloszlanak benne a
nagyszámú kisebb-nagyobb jármüvek, hogy a kikötőt teljes nagyságát egy
tekintettel alig foghatjuk föl. Naponként jönnek-mennek ki és be a világ minden
részéből különböző nagyságú gőzös és vitorlás hajók. A kikötőben rendesen
egy-két angol hadihajó és több fölszerelt s fegyverzett gőzös állomásozik.
Sydney város a
Port-Jackson öböl keleti oldalának hosszán nyúlik el. Ez oldal négy keskeny
hajlást, vagyis öblözetet képező földnyelv által van elválasztva; az északiak
leginkább pompás nyaralókkal és diszparkokkal boritvák, mig a következő részben
a botanikus kert s majd egy igen látogatott lombdús sétatér van, a harmadikon
kormányzó palotája, mely egy lovagvárhoz hasonlít, apró tornyocskával,
kiszökellésekkel magas keskeny ablakaival és csúcsba végződő ivezeteivel s a
palotát díszes angol izlésü park veszi körül.
E földnyelv csúcsán
egyszersmind egy kis körerőd is van, melynek alacsony falpárkányzatán ágyuk
leselkednek az elmenőre. A negyedik földnyelv egészen be van boritva tömött
házsorokkal. A város zömével a parton helyezkedik el, a szélén dokkok,
raktárak, kereskedelmi és hajótársulati épületek, mig feljebb díszes paloták
emelkednek. A tetőn a hajó-jelző torony. Ezenkívül távolabb még több öblöcske
van, melyeknek szirtes partjain külváros-részek fekszenek, egyszersmind a
háttér egész ki a tenger széléig házsorokkal van rakva, s együttesen áttekintve,
elbájoló képet tár előnkbe.
A túlsó oldal szintén érdekes öblözeteket
képez, de ez még nagyrészt erdővel van lepve, csak itt-ott láthatók egyes
házak. Ha a fák sürüje közé hatolunk, hatalmas telepekre bukkanuuk. Ott van a
zajgó óczeán mellett a kedves fürdőtelep s a vagyonosbaknak csinos nyaralóival
megrakott Manly Beach, és bent az öbölben éppen Sydneyvel átellenében. North Shore magas szirtes hegyháton: az öbölbe
szakadó Paramatta folyam 15 mfld. hosszan csak folytatása a bájoló panorámának.
Sydney, bármely oldalról tekintve,
rendkivül érdekes látványt nyújt; tömött házsorai csínt és fényt árulnak el, amely
mág akkor sem tűnik el — mint Konstántinápolynál, — ha közelebbről vizsgáljuk
is meg. Utczái szabályosak és egyenesek; nem oly néptelenek, mint a spanyol
városokéi, de nem is oly zajosak, mint az amerikaiak. Az igen hosszú (György-utcza
fő utvonala s egyszersmind dísze is a városnak, és egyik központja a
világkereskedelemnek.
A házak általánosan a mindenütt
található és könnyen feldolgozható homokkőből épitvék, s az építészeti csínra,
alakra nézve anélkül,hogy filigrán faragványokkal tulhalmozva lennének, a
legjobb ízlésről tanúskodnak. A homokkő világos sárga vagy barna-vörös szine az
épületeknek arisztokratikus színezetet kölcsönöz. Kellemesen tűnnek elő a nagy
ablakok csúcs iveikkel, a homorún vésett ablak-oszlopok és az előugró erkélyek.
Társulati és
középületei számosak, és a palotát díszes angol izlésü park veszi körül. E
földnyelv csúcsán egyszersmind egy kis körerőd is van, melynek alacsony
falpárkányzatán ágyuk leselkednek az elmenőre. A negyedik földnyelv egészen be
van boritva tömött házsorokkal: a város zömével; a part szélén dokkok,
raktárak, kereskedelmi és hajótársulati épületek, mig feljebb díszes paloták
emelkednek, a tetőn a hajó-jelző torony.
A túlsó oldal szintén érdekes
öblözeteket képez, de ez még nagyrészt erdővel van lepve, csak itt-ott láthatók
egyes házak. Ha a fák sürüje közé hatolunk, hatalmas telepekre bukkanuuk. Ott
van a zajgó oczeán mellett a kedves fürdőtelep s a vagyonosbaknak csinos
nyaralóival megrakott Manly Beach, és bent az öbölben éppen Sydney átellenében
North Shore magas szirtes hegyháton: az öbölbe szakadó Paramatta folyam 15
mfld. hosszan, folytatása a bájoló
panorámának.
Díszei a városnak a városháza, a
postahivatal, múzeum, bankok és számos egyletek, hivatalok épületei; de a magánházak
közül is valódi palota-csoportok kerülnek ki. Templomai is számosak, mi a
vallás-szabadságot jelzi, mert minden vallásfelekezet saját templommal bír és a
legtöbb jó ízléssel van építve; miniatur-képei az európai ódon góth mestermüveknek,
felújitva érdekes pótdiszitményekkel, s a divatos jelenkor ízlésével.
Sydney még nem számit életkorában egy
századot, s máris 190 000 lakossal bír és naponként gyarapodik. Az utczákon még
számos épitetlen hely van ; más helyütt épülőfélben levő palóták és jó izlésü
házak. Naponként terjed a város, határa szélesbül; ezrenként jönnek az
ó-világból gazdag és szegény települők. Rövid időn belül vetélkedni fog Európa
első városaival. Rendőrsége angolos; konstáblerei londoni formára öltözvék s
minden utczisarkon láthatók. Nagy számmal vannak a titkos rendőrök is
(detectiv), kik a rablókés tolvajok ellenében kitűnő szolgálatot tesznek.
Számos bérkocsi áll kijelölt helyén
és olcsón használhatók. Az utczák és sok ház légszesszel világitvák; vízvezeték
szolgáltatja az ivó- és utczák öntözésére való vizet. A város általában jól van
csatornázva; az utczák faragott kővel kirakott sétautakkal vannak ellátva.
Jeles tudományos intézetei vannak;
múzeumában majd minden ausztráliai, állat képviselve van. Egészség szempontjából
gyönyörű és terjedelmes sétakertjei, diszparkjai és nagyszerű botanikus kertje
nevezetes szolgálatot tesznek. A külvárosok is mind megannyi parktelepek, de
meg még a környék rengeteg bush-jai is. Itt tehát vándorló nyavalya nem
uralkodhatik, sem nem keletkezhetik.
Meg kell még emlékeznem ez alkalommal
az uj déli Walesben fölfedezett Tamboroora és Wool-gong gazdag
aranybányákról. A sydneyi s az összes ausztráliai lapok telve vannak e két
bánya gazdag arany Zaimjának*) leírásával. A Holman és Grohman nevek emelkednek ki a
számos szerencsések fölött; a Holman-testvérek máris roppant gazdagok, amint a
lapok írják, 1 millió sterlingen felül állnak, s most egyszerre 3 és fél mázsa
aranyat küldöttek Sydneybe, mely ki volt állítva az „Egyesült részvénybank"-ban.
*) Igy
nevezik az ausztráliai diggerek (aranyásók) az arany-tartalmú földrétegeket.
A jelenleg annyi itt a pénz, mint amennyi
aligha van a magyar bankokban összevéve is. A szerencsés emberek azt se tudják,
mit tegyenek temérdek nyereményekkel; szórják haszontalan tárgyakra! Pedig a
pénz elgördül és nem találják újra fel. A tamboroorai és woolgongi bányák több
millió unczia aranyat szolgáltatnak és jelenleg a világ első aranybányái.
Nagyszámú társulatok alakultak, melyek megveszik egyesektől a claimeket és
dolgoztatják rendkívüli nyeremények reményében. Az aranyláz sokakat megragad és
csoportosan rohannak e bányákba, ugy hogy Tamboroorában máris 5000-en dolgoznak,
Woolgongban 3000-en; de ezek közül igen sokan csalódnak, mig egy-kettő
szerencsés lesz.
VI.
„Mary Blayr" 4000 tonnás vitorlás hajón
(Chiuai utamban). 1872. ápril 15.
Nem mulaszthatok még egyetmást
utóirat-képpen Ausztráliáról elmondani.
Ausztrália hivatva van az első
gazdasági állammá lenni a földgömbön. Földje kitűnő s éghajlata oly kedvező,
hogy a meleg égalji növénytől a mérsékelt zónát kedvelőig mindent buján terem.
Queensland a kávét, cukornádat, a cukorczirok több faját, gyapottat, ananászt stb.
Uj-déli-Wales és Déli-Ausztrália pedig a teát, kukoriczát, búzát, rozsot,
szőlőt s általánosan a gyümölcsök és gabonák minden faját termeli.
Európában – így
hazánkban is – először csak a
seprőcirkot honosították meg; a
takarmánycirkokat Európában csak később kezdték nagyobb területen termeszteni.
google
Úgyszintén mindennemű hasznos állat
tenyészik; az ausztráliaiak kellőleg is föltudják fogni ennek hasznát, s nem is
mulasztják el azok szaporítására és nemesítésére semmi alkalmat. Merlnó-juhaik,
telivér lovaik, jó fajtájú marháik és hizékony sertéseik a kiállításokon
évenként a legszebb eredményt tüntetik föl. Számuk máris meglepő, mert a jelen
év elején közölt statisztikai kimutatás szerint juh 32 millión fölül, marha 10 millió,
ló 6 millió és sertés 4,2 millió volt; mily rendkívüli eredmény már ez is, a 2
millió lakossághoz arányítva. Denique látszik, hogy szorgalmat fejtenek ki és a
munka háládatosan jutalmazza őket
A gazdaságot itt a legnagyobb arányban
kifejthetik, mert rendelkezésükre több száz ezer mérföldnyi első osztályú föld
áll. Egyesek 3 — 400 mértföldet is vehetnek; ugy szintén a bér-legelészet is
óriási mérvű lehet, mert 10 holdtól 100 mérföldig lehet bérelni legelőt. Van
itt olyan juhtenyésztő, kinek fél millió juha van; a vetélkedés az Eszterházy
herczeggel való fogadásban itt könnyen az angol részére dőlne el. Gyakorlatilag
tudják fölhasználni a gyapjút, bőrt, húst.
Faggyal, dérrel, jéggel és több e
nemű csapással nincsen küzdelmük; de van ennél sokkal veszedelmesebb más
elemmel, t. i. a rendkívüli szárazsággal, mely fölemészti Ausztrália minden
forrását, sőt igen sok patak és folyam vizét is. Úgyszintén az izzó széllel is
meg kell küzdeni, mely különösen a műveletlen tereken pusztitólag dühöng.
A belföld homok halmait éppen úgy
ragadja ide s tova, mint a Számum a
Szaharában. Megfojt és elöl állatot és embert, a növényt kiégeti, a föld nedvét
kiszívja. Majd az őszi és téli hónapokban megnyílnak az ég csatornái, ömlik az
eső; a felleg-szakadások a legcsekélyebb eret is óriási folyammá növesztik, ugy
hogy a folyamok 25—30, sőt 35 lábra is földagadnak, rombolnak, pusztítanak:
járhatlanná válik a föld; az iszap és a mélységek miatt megakad a közlekedés.
Rendkívüli folyam-áradásokról minden
évben lehet hallani Murray, Swan, Darling, Fitzroy, Hunter és a többi folyamok
óriási tereket boriinak el. A postaközlekedés hetekig megakad. A múlt
hónapokban számos tulósitást lehetett olvasni a hírlapokban az áradásról; a
távirdát lerakó expedicziónak hetekig kellett várni, mig az eső és áradás
lecsillapult; a föld annyira ellágyult, hogy se gyalog, se lóháton, még
szekérrel sem lehetett tovább hatolni, s temérdek távirdát kimosott az ár.
E távirda expediczió a fölfedezések
történelmében egész korszakot képez Ausztráliában. Ugy látszik, sokkal nagyobb
veszélyekkel kellett ezeknek küzdeni, mint a kábelt lerakóknak, a sik tengeren
a korállzátonyos telepeken; mert azok a kijelölt időre bevégezték műveletüket,
ugy hogy a múlt év nov. 26-áa következő tudósítást lehetett a lapokban olvasni,
melyet Douglas kapitány, az északi territórium kormányzója, Jávából a
tengeralatti távsürgönyön kapott Port-Darwinban:
„Tisztelettel
tudatom önnel a távirda-lerakó egyesület nevében hogy tegnap a tengeralatti
kábel-összeköttetést az önök gyarmatjával, Jávával s az anyaországgal és a
keleti világgal eredményesen bevégeztük. Adja az ég, hogy ezen vonal sokáig a
béke szónoka legyen és az önök jelszavát betöltse: „Advance Australia!"
De a port-darwini
és dél-ausztráliai (Adelaide) vonalon bezzeg más, szomorú tudósítások érkeznek.
E vonal 1850 angol mértföld hosszúságú lesz, ha elkészül; de nagyobb része
lakatlan, műveletlen, sivár, homokos, kiégett földtelepen vonul át, hol az
elemekkel való küzdelem ugyancsak kijutott az expedicziónak. Amint egy levélből
olvastam, melyet a dél-ausztráliai német lap közölt a Hugh-river környékéről, a
társaságnak kifogyott a vize, s az egész környéket összekutatva s a Hugh-river
medrében hosszasan (több napokig) menve, nem találtak egy csepp vizet sem.
Utoljára
kénytelenek voltak több lovat leszúrni s azoknak vérével csillapitni szomjukat,
de még azután is, mig segély érkezett, a szenvedések miatt kettő borzalmas
kinok között meghaltak. A lég izzó volt, gyakran arczczal a földre feküdtek,
hogy abból szívjanak enyhébb léget; végre hat napi ide s tova vándorlásuk után
megérkezett a segedelem a társzekereken, melyek az elcsigázott társaságot a
kijelölt működési térre szállították. Ott egy hét múlva azt a hirt vették, hogy
nagy esőzések vannak a Hugh-river környéken s a folyam medre 5 láb magasan
vízzel van borítva. Lehet képzelni, hogy mily zuhogó zápornak kellett esni,
hogy a 400 láb széles folyam-meder annyira földagadjon esővíztől. De végre is
mindezen küzdelmeket legyőzve, ez év közepén bizonnyal össze lesz kötve a
tengeralatti huzal egész időközökben megtudhatják a fold tul oldalán lakóknál
előforduló eseményeket.
Hanem borzasztó
magas áron jutnak a hirekhez; amint egy hivatalos tudósítás értesiti a
közönséget: a gyarmat bármely pontjáról Port-Darwinig 20 szó egy sterlingbe
kerül, mig onnan Londonig 8 sterling és 10 shillingbe, ugy hogy a mi pénzünk
szerint 100 forinton felül jön néhány szó közlése. Mindazonáltal az
ausztráliaiak és a velük érintkezésben álló kereskedelmi világ fel fogja tudni
használni.
Y. Y.
EGY HAZÁNKFIA LEVELEI AUSZTRÁLIÁBÓL 1881.
38. 603.
(Utazás
a hajó utolsó osztályán. Szalon-koszt burgonya-hámozásért. A Wiener Schnitzü és
Xockerli Ausztráliában. A melbourne-i «Herald» az itt utazó osztrák és
magyar főurakról. Thun gróf magyar kurírja. Aranylesők. Ketten művész hazánkfia
hangversenye.)
A budapesti társaskörökben is jól ismert hazánkfiának egy itteni
barátjához intézett levelei, kit viszontagságos sorscsapások vetettek az ötödik
világrészbe.
Melbourne,
1881. márczius 1. Múlt levelem óta csak két hét múlván el, természetes, hogy
ily rövid idő alatt helyzetemben változás nem igen történhetett. Vagyok, ami
voltam: pinczér az «Austrian Restaurant»-ban és aranyleső stb. Foglalkozásom
sokoldalúságát bizonyítja az, hogy délelöttjeimet a zöldség-tisztítás nemes
mesterségének áldozom. Burgonya-hámozás, borsó-törés, zöld paszuly-vágás, —
ezzel telik el a délelőtt. Angol fogalmak szerint mindezekben a teendőkben én
champion vagyok; hanem ha boldogabb időkben Szikszaynak az én módom szerint
hámozott krumplit, vagy vágott paszulyt adott volna át a szolgáló, tudom, hogy
az az angyalszelidségü ember is
önkénytelen hajlamot érzett volna a sodrófa, lábas egynémely kellemetlen
oldalát vele megismertetni. Az angol azonban nem nagy súlyt fektet a
zöldségfélére; s igy a szemes burgonyák és a girbe-gurbára vágott paszulyok
daczára is hatalmas előmozdítója vagyok konyhánk dicsőségének.
Különben a krumpli-hámozást nem itt,
ideiglenes hazámban kezdtem először gyakorolni. Megízleltem én azt a
foglalkozást már a hajón, mindjárt harmadnapra, hogy elhagytuk Plymout-ot. Az
«Orient line» hajóinak utolsó osztályán, melyet angolul «streerage»-nak,
németül «Zwischendeck»-nek, — magyarul pedig nem tudom minek hinak, az utasok
körülbelöl egy kategóriába helyezvék a barmokkal. És én a «streerage»-ben
utaztam.
A koszt irtóztató volt. Az első
falattól az utolsóig élvezhetetlen kotyvalékok, kávénak csúfolt
higabbnál-higabb lé, s főzetlen húsok képezték a napi menüt. És, nagyon
természetesen, semmi változatosság. Az egyetlen élvezhető falat a vaj volt;
csak hogy ezt meg a legminucziózusabb adagokban szolgálták föl.
A matrózok, de különösen a pinczérek
— a hajókon „stehard”-oknak hivják őket — és a kukták alkalmasint
szánt-szándékkal folytatják e lelketlen üzelmeket, mert sohasem késnek mindjárt
az út elején körültekinteni, hogy a «streerage» szerencsétlen lakosai közül kiszemelhessenek
egyet-kettőt, akiket a kilátásba helyezett jobb koszt reményével különféle
munkák végzésére verbuválhassanak. Nem tudom minek köszönhettem azt a
megtiszteltetést, mely egy kukta ilyetén ajánlatának alakjában éppen engem ért:
elég az ahhoz, hogy megegyeztünk, hogy az első és második osztály számára én és
egy hamburgi fiu hámozzuk a burgonyát és őröljük a kávét, amely szolgálataink
fejében kapunk «sálon (első osztályú) koszt»-ot, csirkét, piskótát, puddingot;
nem is emlitve az izletesebbnél-izletesebb juh-ömletteket.
Az alku este lett megkötve; s
beköszöntő gyanánt vagy egy óra-hosszat kávét kellett őrölnünk.
Másnap reggel aztán elénk
tettek egy hordó krumplit; már minthogy hámozzuk meg délig. Megtettük.Ebéd után
megint elénk tették ugyanazt a hordót, ismét tele krumplival, amely hordó
ilyenformán valóságos Danaidák hordója volt; mert hámozhattuk reggeltől estig, soha
sem akart kiürülni. Közbe-közbe pedig paszulyt kellett vágni, sárgarépát
tisztítani; s hogy a hosszas ülés, — jobban mondva kuporgás meg ne ártson — s
hogy aranyeret ne kapjunk, hát az egyikünket oda állították az édes, a
másikunkat meg a tengeri viz szivattyújához. Este természetesen szórakozásképpen
megint egy kis csöndes kávé-örlés.
De princzipálisunk, a kukta,
csakugyan beváltotta szavát. Belénk tömött mindenféle jó falatot. Néha, az
igaz, ugy kellett enni, amint Szigeti bácsi eszik a «Jó madár »-ban, amikor a
káposztába önti mindjárt a kávét is, csakhogy hamarább juthasson a rég
nélkülözött élvezethez. Néha bizony egy tányéron olyan dolgok voltak összekeverve,
melyek semmiféle gastronómikus rokonságban sem állottak egymással; hanem, mon
Dieu! még ezek is mannának tűntek föl a háttérben fenyegetőző «streerage»-koszt
mellett.
Tehát csak bátran előre. — Jertek
krumplik, paszulyok, répák, kávé-masinák. Inkább nyers alakban, mint amott
főtt, vagy sült alakban!
A főprinczipális, a főszakács is elég
nyájas uri ember volt; én irányomban pláne némi leereszkedéssel is viseltetett,
mert mindjárt az első nap ekképpen szólitott meg:
— Parlez vous francais ?
— Mais oui, monsieur, certainement,
quel plaisir pour moi, que je trouve quelqu'un, avec qui je puisse parler dans
la premiere langue du monde, etc. etc.
Kuruttyoltam én vagy egy negyed óráig
(ez alatt az idő alatt legalább pihenhettem) s csak azután sült ki, hogy
főszakács uramnak gallus-tudománya csupán abból a fönnebbi három szóból állott:
«Parlez vous francais ?»
No nem is szólt
többé hozzám francziául; de azért, mint már emlitém, mégis bizonyos
leereszkedést tanúsított irányomban; ugy annyira, hogy sokszor sajátkezüleg is
hozott nekem jó eledeleket; különösen fájó szívvel gondolok vissza egy
bárány-pástétomra, melyet tutto-solo pusztitottam el.
Ez a boldog élet azonban nem tartott sokáig.
A föpinczér nem jó szemmel nézte,
hogy mi a feneketlen hordó tartalmát a szűkre szabott konyha padozatára
hányjuk. Egy szép reggel tehát kiadatott az ukáz, hogy tessék fölmenni a fedélzetre
hámozni; ott sokkal jobb a levegő, s a tenger nagyszerű szépségében is
gyönyörködhetünk.
Mi, szegény ártatlan balekek,
hozsannával fogadtuk ezt a hírt. Kukta barátunk azonban alattomosan mosolygott.
Csakhamar rájöttünk e mosoly nyitjára. Vége lett a jó kosztnak! Megjelenhettünk
ugyan bármikor napjában a szalon-konyhában, hanem minthogy akkor nem lehettünk
ott, mikor a finom ételeket tálalták: akkorra, mire mi lejöttünk, már
elkapkodták mások a jó falatokat és — tarde venientibus ossa — csontot, azt
kaptunk eleget.
Kétszeri strike (sztrájk) nem
vezetvén a kellő eredményhez, fölmondtuk a barátságot, s el kezdtünk koplalni,
s koplaltunk, amig csak Melbourne-be nem érkeztünk; azaz jobban mondva addig,
mig az «Orient line» hires hajóját, a partra mászó «Sorátá» -t el nem hagytuk.
Annyit azonban mégis profitiroztam, hogy mostani állásomban legalább nem lön
újság előttem sem a krumpli-hámozás, sem a paszuly-vágás.
Minthogy pedig már benne vagyok a
főzésben, megmaradok egy darabig még ennél a témánál. Nem tartom ugyanis
fölöslegesnek megemlíteni, hogy pinczér barátaim, kik Bécsből jövének, s kik ez
idő szerint «gazdákká" avanzsiroztak, határozott sikert arattak a «Wiener
Schnitzli»-vel és a «Nockerli»-vel.
Ez a legújabb vívmány az angolok
ellenében. Vannak telivér angol John Bull vendégeink, kik csakis a «Schnitzli»
után áhítozva lépik át az «Austrian Restaurant» (Melbourne, Bourke Arcét Eart
173.) küszöbét.
Nem régen egy kis kalandom is akadt a
«Schnitzli» révén.
Bejön egy angol, azaz jobban mondva
egy ausztráliai Mokány Berci. Leül. Pinczéri tisztemhez hiven odaugrom, s elébe
teszem az étlapot.
Rá sem hederített, hanem azt
kérdezte, van-e «Wiener Schnitzer?»
— Persze hogy van; hisz abból élünk.
— Van? —monda ő — hát hozzon egyet.
Hoztam neki egyet, s az ősi szokáshoz hiven egy negyed czitromot is adtam
mellé.
Kevesen lévén éppen akkor az ebédlőben,
figyelemmel kisérhettem Berci barátomat. Először is azon kezdte, hogy nyakon
öntötte a szeletet eczettel. No, gondoltam, ez szépen kezdi!
Mikor aztán jól
megfürösztötte szegény, forró zsírtól csak ugy sistergő szeletemet, hozzáfogott
az evéshez; de ahelyett, hogy a czitrom levét rápréselte volna, levágott egy
darabot a szeletből, s egy darab czitromot hozzá, azután szőröstül-bőröstül
lenyelte. Ugy messziről tekintve szép látvány volt, hogyan fintorgatta az orrát
ehhez a különös, szokatlan eczet-czitromos keverékhez. ...
Az ily eseten az ember elmosolyog
magában egy-két napig; s csak megint előadja magát valami, ami a jó kedvet, —
persze a «Galgen-humor»-t — egy-két órára megadja.
A levelemhez mellékelt angol
ujság-czikk az itteni esti lap, a «Herald» február 18-iki számából van kivágva.
Osztrák főherczegekről és magyar
mágnásokról lévén benne szó, érdemesnek tartottam az egész czikket elküldeni.
Hozzáteszem, hogy az illető nagy urak — akik azonban itt épen nem nagyok — még
ez ideig nem tértek vissza Melbourneba; s igy nem tudom, hogy melyik Esterházy,
melyik Pálffi az, aki nem tud mit csinálni otthon az idővel.
A czikkben említett Thun gróf most
itt van Melbourneban, s titkárjával és kurírjával együtt mindennapi vendégeink.
Keresztneve Oszvald, testvére a
salzburgi helytartónak. Titkárjáról nincs említeni valóm; mi reánk sokkal
érdekesebb a kurír, mert ez egy becsületes kecskeméti magyar fiu, Jánoska Ferencznek
hivják, s már vagy 25 év óta csavarog szerteszét a világban; de áö évi távollét
alatt mit sem felejtett anya-nyelvéből, s most is olyan tisztán, minden
külföldi hangsúly nélkül beszél magyarul, mintha csak nem régóta származott
volna el szép hazánkból.
Mihelyt az emlitett «nagy urak»
visszatérnek ide, majd irok felőlük. Thun gróf a holnap induló posta-hajóval
Indiába, s onnét Afrikába utazik.
De térjünk vissza a napirendre: az «aranylesés »-re. Eredeti
«aranyleső» részvény-társaságunk személyzetében gyökeres változás történt. A
trieszti fiu, Mandussich, kilépett a klubból. S miért? Haszontalanságért.
Tudomására jutott ugyanis, hogy a «digger» néha nagyon különös esélyeknek van
kitéve; megesik t. i., hogy a kelleténél közelebb jutunk a vademberekhez. Ezek
nagyon nyájas, udvarias emberek, ugyanis szeretik az idegeneket, hanem csak
sülve, vagy legalább főve. Továbbá megesik a «digger»-en, ha egy-egy fárasztó
ut közben kedve jön pihenni, leül vagy lehever a fűre, B ráfekszik egy kígyóra.
A kígyó is nyájas, udvarias állat, hanem az a fura szokása van, hogy ha ráülnek
vagy rálépnek, megmarja az illetőt
Az itteniek pedig mind mérgesek.
Mindezekről értesülve elmúlt olasz
barátomnak a kedve az aranyleséstöl, s fölmondta a kontraktust.
Ugy karácson táján összehozott két
derék fiúval: az egyik magyar, a másik német; minda-kettő próbálta már a
«diggerség» mesterségét,
A magyart E.-nek hivják, bácskai
születésűnek mondja magát; hanem azt mondja, hogy most nem az igazi nevét
viseli. — A németet pedig Meyernek hivják; s olyan kedves, mint a falat kenyér.
E szerint csupán belőlem és J.
barátomból áll az aranyleső-kompánia. Mert ketten közülünk : J. ós E. már
elindultak Tasmániába. Ez egy nagy sziget Ausztrália délnyugoti csúcsának
irányában. Mihelyt tudósítanak, hogy az allu-vium jól fizet: Meyer barátommal
azonnal mi is útnak indulunk.
Részemről nem hiszem, hogy Tasmánia
arany dolgában jól kamatozzék; és valószínűleg ez az állítólagos aranyföld
ólombányává fog devalválódni. Ezt állítják ugyanis az itteni tapasztalt
aranyiesők; s ez az oka, hogy seregünk csak egy része lett ütközetbe bocsátva,
a tartalék-had visszamaradván a törzs székhelyén.
Mielőtt soraimat befejezném, még
egy-két szóval meg kell emlékeznem Ketten Henrik művész-hazánkfiáról.
Február áü-án adta búcsu-hangversenyeinek elsejét, fényes sikerrel, mint eddig.
— Az idemellékelt hirdetés, mely egyúttal programm is, érdekes különösen utolsó
soránál fogva, mely igy szól: „Chiblren in arms not admitted;" azaz:
«szopós gyerekeket nem szabad bevinni a konczertbe». — Európai fogalmak szerint
nagyon furcsa dolog ezt még ki is tenni, hanem itt a kolóniában napirenden van,
hogy a mamák gyermekestül járnak konczertbe, ós sans géné meg is szoptatják, ha
a kis kolonista-csemetékben a gyomor működni kezd.
Ketten első
hangversenyeinek valamelyi-
kében megesett, hogy egy mély
áhítattal hallgatott és siri csend között előadott Beethovenszonáta alatt egy
kis kolonista lurkó hangosan kezdett sírni és kiabálni. Ketten félbenhagyta a
szonátát, és kijelentette, hogy addig nem folytatja, mig az összes kiabáló és
nem kiabáló babák ki nem takarodnak a teremből.
És ettől a naptól fogva hát ott áll
Ketten mindegyik hirdetésén és programmján az ukáz: „Children in arms not
admitted."
*
* *
A levélben idézett hirlapi közlemény,
némi rövidítéssel, igy hangzik:
„Osztrák herczegek Melbourneban.
Talán nem is valami rendkívüli dolog, hogy több herezeg és fejedelem látogatja
meg Ausztráliát, különösen éppen most, a melbournei nemzetközi kiállítás alkalmából.
Csodálatos ellenben, hogy a kiállítási tisztviselők, kiknek kötelességükben
állana az előkelő látogatókat fogadni, nem tudnak semmit felölük, s midőn mi a
«Herald »-ban tudattuk a közönséggel, hogy az osztrák császári család egyik
tagja Melbourneban időzött egy darabig, közleményünket kacsának tartották.
Most részletes kutatásokat tettünk s
ennek folytán módunkban van, hogy részleteket közölhetünk, valamint az idegenek
valódi neveit is, kikről elég legyen most megjegyeznünk, hogy kedden a «Tararua»
gőzössel mentek a Hobart úton New-Zeelandba s Sidneyen keresztül térnek vissza
Melbourneba. A «Deutsche Zeitung» deczember 7-én hozott hirt először e
tervezett látogatásról. E hir szerint Salvator Lajos ausztriai főherczeg ő
fensége, a toskánai nagyherczeg, Lobkovitz berezeg, Esterházy herczeg,
Wurmbrandt Lajos gróf és Pálffi gróf Bécsből Kairóba mentek s itt készületeket
tesznek egy oroszlánvadászatra Abessziniában,
ezután meglátogatják Ausztráliát és Indiát is. Eredeti tervök az volt, hogy
először Indiát látogatják meg, de megérkezve Gallé kikötőbe, csakhamar
elhatározták, hogy egyenesen Melbourneba mennek.
Sajnálni lehet, hogy a kiváló utazók
látogatását előre tudni nem lehetett. Az osztrák herczegek, mint tudva van,
habár rendkívül konzervatív jellegűek s az etiquette szabályaira nagy gondot
fordítanak, ha valódi nevük alatt utaznak ; vidám kedélyű és barátságos
emberekké lesznek, midőn inkognito vannak. Most a főherczeg kissé neheztelt,
hogy az osztrák császári zászló volt a kiállítási épületen s az osztrák nemzeti
zászló egyátalán nem volt látható. A főherczeg, ki csakhamar belejött a
kritizálásba, neheztelését fejezte ki a fölött is, hogy az osztrák csarnokban
nem volt senki, ki őt körülvezette volna.
Az osztrák herczegek, ez történeti
tény. mindenkor szerettek inkognito utazni s több mint ezer adoma létezik még
II. József osztrák császár kalandjairól és társalgásáról egyszerű eredetű
alattvalóival. A bölcsész császár nagyon jól tudta, hogyan kell ártatlan tréfát
ós élvezetet találni Bécs zugaiban és sikátoraiban a legszerényebb alattvalók s
a birodalom legegyszerűbb parasztjai körében. Az ártatlan tréfa szeretete
örökös lett a császári családban s legnagyobb mértékben mutatkozik a
demokratikus Salvator Lajos főherczeg jellemében, kinek több izben komoly
összeütközése volt a konzervatív párttal Ausztriában nézetkülönbségek miatt, de
akit a nép szeret és tisztel.
A főherczeg előkelő
kísérete, kik útitársul szegődtek a veszélyes abessziniai és indiai
oroszlánvadászatra s a hosszú ausztráliai tengeri útra, mindannyi vidám kedélyű
mágnás. Esterházy herczeg a legelőkelőbb magyar családok egyikének
tagja, mely családból a császárságban nagy követek és államférfiak származtak s
oly emberek, kik az osztrák császárság politikai fejlődésére mindig hatással voltak.
Az Es-terházy-név Magyarországban ugyanaz, mint a számnév «kilenczvenkilencz».
E tény magyarázata abban áll, hogy a császárság törvényei szerint nem szabad,
hogy egy embernek száz faluja legyen. Az első Esterházynak azonban magának
«küenczvenkilencz» faluja volt s ez óta e szám egyenlő jelentőségű az
«Esterházy» névvel. Ha a magyar azt akarja mondani, hogy egy tárgy 99 forintba
került, azt mondja «esterházy». Az Esterházy-család egyik tagja egy j
alkalommal meglátogatta a northumberlandi herczeg I istáUóit a ott egy uj
veraenyparipát nézegettek. Esterházy megkérdezte, hogy mennyiért adná el neki
a lovat, mire az
angol herczeg igy azólt: «Csak angol embernek van a világon oly sok pénze, hogy
e lovat megvásárolhatja". Esterházy, a nélkül, hogy a gúnyra válaszolt
volna, zsebéből elővette revolverét, a ló szivébe lőtt s hidegen azt monda: •A
magyar megteheti ezt is». Pálffi grófot vakmerőségeiről és bátorságáról
ismerik. Berlinben egy alkalommal nagy katonai ünnepélyeknél több főrangú
osztrák tiszt volt együtt lakomán. Midőn már sok champagneit elfogyasztottak s
a bor kissé a főbe ment, ügyességeikről kezdtek egymásnak dicsekedni. Egy
porosz tiszt azt kérdé Pálffitól: «Van-e elég bátorsága, hogy egy tiz markos
darabot a szoba végén tartson s megengedje neki, hogy ő azt ujjai közül lőjje
ki ?» Pálffi rögtön késznek nyilatkozott s a veszélyes lövés szerencsésen
megtörtént. Pálffi, ki minden tréfára hajlandó volt, egy kis szünet múlva
megkérte ugyanazt a tisztet, hogy egy öt markos darabot tartson neki s engedje
meg, hogy ő is kimutassa ügyességét a lövésben. A tiszt nem utasíthatta vissza
a felhívást s a pénzdarabbal ujjai között a szoba végére állott a lövést
várván. Nagy csendesség állott be, midőn Pálffi reszketve emelte fel kezét, s a
nézők rendkívül aggódni kezdtek, maga a tiszt is, látván, hogy Pálffi ingadozik
s a pisztoly ugy mozog kezében, mintha részeg volna. Mindenki azt hitte, hogy
itt múlhatatlanul nagy szerencsétlenség fog bekövetkezni, de a tisztnek nem
lehetett már visszalépni. Midőn Pálffi látta, hogy már nagyon megijedtek s elég
volt a tréfából, gyorsan czélzott s a kis, három pennys darabnál nem nagyobb
pénzdarabnak épen közepébe lőtt s a golyóval kidobta azt a tiszt ujjai közül, a
nélkül, hogy a tisztnek legkisebb baja lett volna. Nem csodálatos ennélfogva,
hogy az ily életvidor herczegek, ha mulatni akarnak, ugy jönnek Ausztráliába,
hogy valódi czimeiket nem tudatják a világgal. A szigorú inkognito daczára
azonban nem lehetett titok itt mulatások. Egy helybeli nagykereskedő, kihez
Londonból nagy összegre utalványuk volt, megtudta valódi nevöket s habár ő nem
terjesztette, a hir mégis kiszivárgott. A pinczérek Merziesnél csakhamar
gyanakodtak s kisütötték, hogy az utasok rendkívüli emberek. Midőn egy
alkalommal Salvator Lajos főherczeg barátjaival billiárdot játszott, azok
akaratlanul is katonai vigyázó helyzetbe tették magukat, midőn a főherczeg
szemben állott velők. Az idegen vendégeknek a «külföldiek" e különezsége
csakhamar feltűnt, kutatásokat tettek s fölfedezték, hogy kik azok a «Herrn». A
főherczeg és kísérete, mint értesülünk, a kormányzói palotában is látogatást
tettek s Wilson parancsnok megtudta, hogy Tasmániába is mennek. — Nem sok idő
múlva még más előkelő osztrák társaság is fordul meg Melbourneban. Thun gróf, a
salzburgi főherczegség kormányzója, kíséretével együtt Grantown Houseban (72.
Nicholson-street) száll meg s rövid idő múlva várják ide i.Saida» osztrák hajót
50 kadéttal, kik mind előkelő családok tagjai. Casey J. tegnap aggodalmasan
tudakozódott a főherczeg látogatásáról a kiállításban s látszott, hogy nagy
zavart okozott neki, hogy senki sem volt, ki a főherczeget körülvezetve,
egyet-mást megmutogatott volna. Kétségtelen, hogy a kiváló látogatók nem
szerették volna, ha a nagy közönség ismeri őket; de nem lett volna ellenvetésök
az ellen, hogy néhányan tudják nevüket. Érdemes lesz utjukra vigyázni, mert
igen nagy
összeg pénz van nálok s még egykissé
Ausztráliában akarnak mulatni.>
A másik hosszabb közlemény „Thun
gróf utazása a rilág körül" czimmel már nem ily jellemző
furcsaságokkal telt közlemény, s több reális alapja van. Thun-Hohenstein
grófról s titkáráról Bruckról elég részletes s ugy látszik, közvetlen forrásból
eredő adatokat nyert a tudósító, nem mint a magyar mágnásokról. Megemlítjük
belőle, hogy a gróf az Egyesült-Államokon át jött Ausztráliába. Mind ő, mind
titkára sokat utaztak, a gróf egykor New-Yorktól San-Franciskóba lóháton ment és
Dél-Amerikában az Andenekben és Amazon forrásainál sokat bolyongott.
Zerkowitz Emil
ÚJ HAJÓJÁRAT FIUME-NEW-YORK KÖZT. 1903.
48. 797.
Nápoly,
1903 november 17.
Évek óta sokat panaszkodtak a
hatóságok, valamint a kárvallott kivándorlók is, hogy a kivándorlási ügynökök
lelketlen üzérkedése mennyi kárt okoz az amúgy is szánalomraméltó embereknek.
Nem elég, hogy éppen ezek az ügynökök főfő okozói annak, hogy a kivándorlók
száma még mindig rohamosan növekedik, mert a saját hasznuk érdekében faluról-falura
küldik megbízottaikat, akik csodás mesékkel az amerikai életről, az ott
mindenfelé kínálkozó jól jövedelmező munkáról stb. elszédítik nemcsak a szomorú
viszonyok között élők, hanem sok esetben az elég jó keresettel bírók fejét is.
S ezeknek az ügynököknek nem elég, hogy minden ilyen kivándorló után busás
jutalékot szednek, még egyébként is kizsarolják mindenféle furfanggal a
teljesen védtelen embereket; azért nagyon ideje volt már, hogy az állam is
többet törődjék a kivándorlók ügyével.
Az államnak ezt a gondoskodását a már
szentesített, de még végrehajtásra váró kivándorlási törvény biztosítja.
A kivándorlók száma, sajnos, nem
csökken és ez évben meghaladja majd a százezret is Ennek a nagy veszteségnek
csökkentését czélozza az új kivándorlási törvény. Gátat vet majd az ügynökök
működésének és a kivándorlási mozgalmak állandó figyelemmel kisérésével,
elsősorban is arra ügyel majd a kivándorlási hivatal, hogy megszűnjenek vagy
legalább kevesbedjenek a kivándorlásra vezető okok. Ott pedig, ahol a kivándorlókat
már semmiképpen visszatartani nem lehet, figyelemmel lesz ez a hivatal arra,
hogy az Amerikába készülőket ne zsarolhassák, sarczolhassák az ügynökök, sem
itt, sem a külföldön, de Amerikában sem.
Állandóan ügyel majd az Amerikába
került kivándorlókra, hogy azok mindig tudatában is maradjanak annak, hogy a
magyar állam ügyel reájuk és készséggel segítségükre lesz, ha majd ismét
visszakívánkoznak az elhagyott hazába. Rendkívül sokoldalú, hasznos munkára
nyílik tehát alkalma a kivándorlási hivatalnak, melynek élére kivándorlási
biztosul Lévay Lajost nevezték ki. A hivatal a belügyminiszter
hatáskörébe tartozik.
A kivándorlási törvény egyik czélzata
volt az is, hogy a kivándorlókat lehetőleg Fiúmén át indítsák Amerikába és
ugyancsak Fiúmén át kerüljenek azok hozzánk vissza. Az Adria tengerhajózási
részvénytársaság ezért érintkezésbe lépett az egyik legnagyobb angol
tengerhajózási vállalattal, a Cunard Linei-nel és így lehetővé tette, hogy a
közvetlen járatokat Fiume—New-York között már most létesítsék.
E hó 10-én érkezett a Cunard Linei
hatalmas gőzöse, a 476 láb hosszú és 21 méter magas, minden tekintetben
elsőrangú, 1600 harmadosztályú és 400 első illetve másodosztályú utas
szállítására berendezett Aurania Fiumébe és 13-án, éjfél után egy órakor
indult ismét vissza New-Yorkba.
Az első járattal kevés magyarországi
kivándorló indult Fiuméből, mert az idegen társaságok ügynökei mindent
elkövettek, csakhogy hasznosítsák eddigi üzérkedésüket, mielőtt a kivándorlási
törvény még életbelépne. Innen van, hogy bár szeptember és október hónapokban
majd négy-négyezer útlevelet váltottak Amerikába — csak vagy száz kivándorló
indult Amerika felé ez első fiumei járattal. De meg a kivándorlási törvény
végrehajtásáról szóló intézkedés, rendelet is hiányzik még és ezért nem is
hirdették eléggé a fiumei járatokat. Remélhetőleg most már sürgős intézkedés
lesz a végrehajtás iránt is, hogy így azután a kivándorlási hivatal
teljesíthesse feladatát.
AZ «AURÁNIA» HAJÓ
A Cunard Line> hatalmas oczeánjáró
gőzösei, a 7600 tonnás Aurania és a 13 500 tonnás
Carpathia tizenhat nap alatt teszik meg az utat Fiume—New-York között.
Miután útközben Palermoban egy napot, Nápolyban két napot, Algírban és Gibraltárban
fél-fél napot időznek ezek a gőzösök — az egész utazás a hajón csak tizenkét
nap és így különösen a Hamburgba, Brémába is vasúton utazó kivándorlók éppen
annyi idő alatt érnek Amerikába, mint az idegen kikötőkből. De növelik ezek a járatok
majd ezen a vonalon az I. osztályú utasok számát is, mert a pompás berendezésű,
elsőrangú ellátással szolgáló Cunard Line gőzösökön az utazás azért is
előnyös, mert az utas élvezi a kalábriai és szicziliai partok remek
panorámáját, Palermót, Nápolyt jól megnézheti, betekinthet Észak-Afrika érdekes
városába Algírba is és megbámulhatja Gibraltár hatalmas szikláin az angol
ágyúszörnyetegeket. Így azután ez az utazás — melyet, éppen az első járatot,
Nápolyig magam is átélveztem, tanulságosabb, gyönyörködtetőbb, sőt még olcsóbb
is, mint a német, franczia vagy más kikötőkből induló hajókon.
Fiume forgalmát is rendkívül
föllendítik majd ezek a járatok, melyek az «Adria» közvetítésével, nem éppen
csak a kivándorlás ügyének, hanem az áruforgalom növelésével a hazai ipar és
kereskedelem ügyének is hasznára lesznek.
Lehoczky Tivadar: II. József esászár utazása Oroszországban 1780-ban. 1874. 8. 121.
Most, midőn királyunk,
Ferencz József az orosz czár látogatására Pétervárra ment, azt hiszem, nem lesz
érdektelen, elődjének II. József császárnak hasonló utazását emlékezetbe hozni,
mégpedig egy eddig nem ismert forrás után, melynek nemrég a munkácsi uradalmi
levéltárban akadtam nyomára. Ez adat egy irott latin levél, melyet Kalatai
Ferencz, kegyesrendi áldozár az akkori szepesváraljai lelkészhez irt, s melyben
bevezetésül megérinti, hogy hiven és lelkiismeretesen irja le a császár 600
mértfldnyi útját. Mint megjegyzé, az újságokban azon időben e tárgyról sok
közöltetett ugyan, de többnyire elferdítve, s igy csak az való, mit ő, mint a
fejedelmi kisérletbeli utazó saját tapasztalása után előad.
„1780. évi május hó 18-án,
— írja Kalatai, — Lemberg városából, hol József császár öt napig időzött s a
hozzá folyamodók kérelmeit kegyesen meghallgatá és sok különféle ügyet
elintézett, Bródin, a lengyel határszélen fekvő városon át, 27 személyből és 7
kocsiból álló kísérettel s fölszereléssel kiindultunk.
Itt megkaptuk a császár
írásbeli utasítását, azon rendelettel, hogy utazás közben kiki magát ahhoz
szigorúan tartsa. Ez „in-structio" lényeges pontjai ezek voltak:
1-ször, hogy utazás közben
a császárt senki másképpen, mint Falkenstein gróf czimen nevezze;
2-szor, a császár engedelme
nélkül senki kíséretéből más asztalához ne menjen;
3-szor, senki idegen
személyekkel hosszasabb és behatóbb beszélgetésbe, közlésekbe ne bocsátkozzék;
4-szer, a veendő árukat
mindenki alkudozás nélkül fizesse meg;
5-ször, idegent, ha vétene
is, senki szóval vagy tettel meg ne sértsen;
6-szor, a fogatok vezetőit
vagy hajtóit senki ne nógassa, ne sürgesse, s ha a kocsi netalán föl is
döntetnék, azért a kocsist senki se szidja.
Ez utóbbi pontot Machilov
közelében előfordult alkalommal szentül teljesítem ugyan, hanem az első pont
ellen mindjárt az első állomásnál vétkeztem.
Elhagyván Galiczia határát, Podolián
és Ukránián át Kievbe, Oroszország derék, szép városába értünk. Ez nagyobbára
fából, de csinosan épült s hármas kőfallal van körülvéve; sok benne a nagyszerű
görög templom, mig a római katholikusénak nyoma sincs. A templomok tornyai
aranyozottak, sírboltjai kitűnők. E helyre a Niper folyón máj. 25-én érkeztünk.
Másnap megszemléltük a labirint-szerüleg kivájt számtalan ereklyével biró
sírboltokat, hol vezetőnkül az óhitű érsek szolgált, kit a császár és kísérete akkép
követett, hogy mindnyájunk kezébe egy-egy égő gyertya adatott.
Az ereklyéül szolgáló különféle szent
tetemeket és csontvázakat én nagyon vágytam megérinteni s megvizsgálni, de
ebben az idő rövidsége akadályozott. A császár egy alkalommal kérdezte az
érsektől, hogy azok közül, kiknek ereklyéi itt őriztetnek, lenne-e vagy egy a
római pápától kanonizálva? Mire ő válaszul adá, hogy ez ereklyéket még a
lengyelek tették itt lenn, valamint a császár is, mind ez érseket, mind a többi
utunkban előfordult oroszországi püspököt és főpapot, művelteknek s a latin
nyelvben jártásoknak találtam, kik mindnyájan ugy nyilatkoztak, hogy a római
egyházzal való egyesülést óhajtanák. Itt az a hír szárnyalt, miképp a császár
az unió érdekében tenné ez utat. A határnál fényes katonai disszel fogadta ő
felségét Romanczov jeles hadvezér; a császár azonban nem kivánta sem a
diszőrséget, sem a katonai kiséretet, s azt csak ott alkalmaztatta, hol a vidék
elhagyatott s kevésbbé biztosnak látszott. Egyébiránt útjában mindenütt készen
állott szolgálatára rendelt katonaság s parancsait teljesité, mihelyt
igazolványa előmutattott.
A czárnő rendeletéből a lengyel
határtól kezdve az utak mindenütt nagy munkával és költséggel kiigazittattak s
diadalivekkel és fákkal diszittettek; azon helységek pedig, melyeken át éjjel
ment, kivilágíttattak, sőt itt az utak virággal és füvei bellintettek s a nép
mindenütt nagy ujongással és tolongással üdvözlé a fejedelmet. Mindenhol ugy
fogadtatott, mint előtte még egy uralkodó sem. Ő felsége ugyan csak grófi
czimet s egyszerű köntöst viselt; de méltósága kitűnt s nyájassága minden
szivet meghóditott.
Kievből három napi időzés után,
sietve távozánk s éjjel-nappal útban voltunk azért, hogy ő felségét az orosz
czárnőt, ki élőnkbe készült, Machilovban megelőzzük. Ide jűn. 2-án értünk.
A czárnő 4-kén tiz órakor
ágyúdörgés és harangok zúgása közt tiz lótul vonatott kocsin érkezett meg,
mellette Engelhard kisasszony, Potemkin herczeg és más három főnemes hölgy ült,
mig kíséretét számos orosz főember, száz lovas és néhány lengyel nemes képezé. Az
ünnepélyesen földiszitett, de többnyire faházakból álló város közepére érvén a
fejedelemnő, szokás szerint leszállott, s a templomba ment, hol egy óráig volt
jelen a görög érsek által tartott isteni tiszteleten. Innen a számára készitett
uj fa-épületbe kocsizott,hol József császárt, ki reá már itt várakozott, igen
megindulva fogadta; a czászár egyszerű szürke kabátban, minden fejedelmi disz
nélkül volt öltözve s mellette csupán Braun tábornok és két törzstiszt álla.
Később a két fejedelem egy óra hosszant beszélgetett együtt titkon, majd arany
edényekről ebédeltek s folyvást társalogtak.
Innen este felé a császár saját
pénzén fogadott szállására tért kisérőihez, sem a czárnőtől fölajánlott s
számára berendezett szállást, sem az ez által megrendelt ellátást elfogadni nem
akarván; ő átalában senkinek sem kivánt terhére lenni és saját erszényéből
fedezte az összes utazási költséget. Mindennap új és új látványossággal
tisztelték meg a császárt; tánczvigalom, opera, szinelőadás, kivilágítás és
tűzijáték napirenden voltak. Katalin, az oroszok czárnője, jóllehet már kora
51-ik évébe ment, de középszerűnél magasabb termete, arányos testalkata, báj
dús arcza, fenséges tekintete és szép nagy lelket tanusitó külseje, felségesen
tűnt föl.
Meglátogattam tartományi főnöküket
is, egy tisztreméltó férfiút, ki éppen akkor a rendház vizsgálatával
foglalkozván, időzött itt. Kérdem tőle, miért szegülnek ellen a jezsuiták a
püspöknek ? Mire ő válaszolá, hogy a felséges asszony ugy kivánja, s hogy ezt
Rómában is tudják és nem ellenzik. Előmutatott egy iratot is a római pápától,
melyet bizonyos bibomok által küldött, s melyben biztatja a rendtagokat, hogy
további rendelkezésig mostani állapotukban maradjanak.
Azt is megjegyzé e főnök, hogy
jóllehet a czárnő őket terjeszteni s a birodalomba elhelyezni igyekszik, ő
mégis a pápa rendeletére kész e földet elhagyni s rendtársainak sorsát követni.
E birodalomban van most összesen 250
jezsuita. Az ujonezokat más tartományokból nyerik, addig, mig az ifjak
hajlandók igába gördíteni nyakukat. E rend generálisa (vezére) egyszersmind a
machilovi püspök, egy minden tekintetben kitűnő férfi.
Az orosz czárnő óhajtván a római
katholikus szertartást látni, a rendezett fényes isteni tiszteleten ő egész
kíséretével volt jelen; helyeslé és dicséré azt s a miséző püspöknek ezer
rubelt ajándékozott
Jóllehet József császár a jezsuita
rendnek nem ellensége, sőt mint szavaiból kivevém, jóakarója.
A czámő nem csekély értékű
ajándékokat osztatott ki Machilovban közöttünk; igy Braun kapott egy
gyémántokkal díszített tárczát, mások drága szelenczéket, órákat, gyűrűket; én
egy ékes művű, 150 aranyra becsült tobákszelenczével ajándékoztattam meg.
Június 9-én Machilovot elhagyván,
Szmolenszk felé indultunk. A császár a czárnővel egy kocsiban mentek; a czárnő
kocsihajtója, ki ezredesi czimet visel, hogy a föld két leghatalmasabb
személyét szerencsés volt vinni, József császártól ezer aranyat, a czárnőtől
pedig hatezer rubelt kapott ajándékul.
Szmolensk nagy terjedelmű
város a Boristenes folyónál, egyszerű fallal körítve. Itt is különféle
látványosságnak voltunk szemlélői. Harmadnapra a czárnő Pétervár, mi pedig
Moszkva felé távoztunk s 382 verstet haladván (5 verst = 1 német mértföld),
minden nevezetesebb esemény nélkül 17-én Moszkvába a népség hangos tüntetései s
szivélyes üdvözlete közt bevonultunk. Minden utcza és ablak megtelt nézőkkel.
Azon hét napon, mig itt időztünk, csak felületesen szemlélhettük meg a roppant
várost; ennek ugyanis hossza 2 német mértföld, s ugyanannyi szélessége is.
Számtalan fa-és kőházon kívül mintegy hatezer temploma van e városnak; ez
utóbbiak a magánházakhoz épitvék
A bazilikában, mely
egyszersmind koronázási helyül is szolgál, valamennyi mise-öltöny és szerek
ragyognak a tömérdek drágakövektől, aranytól és ezüsttől; még a latin
szertartású templomokban sem láthatni sehol annyi kincset, drágaságot és fényt.
Harangja az egész világon a legnagyobb; csak az sajnos hogy meghasadt. Agyúi
szintén rendkívül nagyok. Az árvaház hatezer gyermeket befogadhat s különféle
szükséges műipari és tantárgyakkal bőven van ellátva.
A czári kert roppant
terjedelmű s abban fejedelmünk ottlétekor kétszer rendeztetett fényes álarezos
bál, melyen a város összes kitünőbbjei megjelentek. Néhányan az itteni szokás
szerint, kapuezinus-öltönyben is; de minthogy ezáltal némileg a szerzet
gunyoltatott, császárunk iránti tiszteletből, ily fellépés jövőre rendeletileg
megtiltatott. A városnak nagy disze a mostani metropolita, Oroszhon Piátója,
nagy tudományú és műveltségű férfi, kit felségünk hosszasb beszédre méltatott
és megkedvelt; e főpap engem is kiemelt s különféle ritkaságokkal
megajándékozott.
Június 24-én Moszkváról
Pétervár felé indultunk, s négy napi folytonos, szerfelett terhes utazás után,
s mintegy száz mély posványokon, sűrű erdőkön,
ronda falukon s néhány városon át vezető mérföldnyi tér áthaladása után, június
27-én Pétervárra értünk. A czárnő Józsefnek Czárszkoje Szelo nevű pompás nyári
palotát jelölte ki tartózkodási helyül, mely a várostól mintegy 3 mértföldre
fekszik. Innen több napi mulatásunk közben a felségek gyakran berándultak
Pétervárra, hol tiszteletükre különféle ünnepély, látványosság rendeztetett.
Majd a Névának a tengerbe való szakadásánál fekvő Petershoff nevű palotába
átrándultak, hol a czárnő egész családja körében mindaddig időztek (néha
Pétervárra be-bemenvén), mig visszafelé nem utazánk.
Érdekes volt itt azon ünnepély, mely
szent Péter-Pál apostolok s a czárnő koronázójának évnapján tartatni szokott. E
végből összegyűlt itt az egész Pétervár és környéke. A czárnői kert egész éjjel
(ha a folytonos szürkületet, melyet észlelek, annak nevezhetem) fényesen volt
kivilágítva. Csudálatos alakzatú szökő-kutak s a Neva vize ezer és ezer
lámpától ragyogott, s a csatorna, melyen a víz a kert közepén a tenger felé
folyik, szinte lángolónak látszott; a hajók árboczai hasonló fényárban
tündököltek.
Pétervár a Duna nagyságával vetekedő
Neva partján fekszik, egy mocsáros, rideg éghajlatú s ködben úszó síkságon. Nem
látni itt az egész tájon buja vetést vagy gyümölcsfát. De ha a város fenségét
szemléljük, ugy a házak és paloták sokasága, a czári fényes lak, melynek
Európában aligha létezik párja, a tágas és egyenes utczák, különféle tudományos
és művészeti intézetek, növeldék, természetiek tára, melyben minden, mit a
föld, ég és viz fölmutathat, látható; a várost keresztülmetsző számos
hajókázható csatorna, négyszegű kövekkel kirakott járdák és sétányok, a
legfelségesebb szobrokkal díszített czári kertek, templomok s az Orlov-család
egészen márványból épített palotája, végre azon jó hatás, melyet a Neva s a
közelében levő tenger a virágzó kereskedelemre gyakorol: e várost Európa
legnevezetesebbjei közé emelik.
Három hétig a legváltozatosabb
ünneplések közt mulattunk Péterváron, honnan végre július 18-án elindultunk.
Maga császárunk Petershoffból csak 19-én indult, őt Narva nevű kurlandi régi
városban bevárván; innen Kur- és
Liflandon, (melynek fővárosa Riga, egy régi, művelt és gazdag hely, hol két
napig időztünk), Zamog- és Litvánián át, Varsót megkerülve Satnosra augusztus
3-án a legjobb állapotban megérkeztünk.
Isten különös kedvezéséből ő felsége e kevésbé biztos és
minden tekintetben terhes, fárasztó utazást, minden fegyveres kiséret vagy
katonai fedezet nélkül éjjel nappal laktalan pusztákon, erdőségeken, vad
tereken át menve, minden utvezető nélkül mindenütt elől haladva, jó kedvvel és
egészségben megtette. Hétköznapon is a mise-hallgatást nem mulasztá, e kegyes
példájával a többit is ájtatosságra és kitartásra buzdítván. Moszkvában a kapucinusok, Pétervárott a
ferenczrendüek templomában hallgatá az énekes nagy misét.
Augusztus hó 7-kén reggel a
császár Bécsbe utazott, én pedig átvévén tőle ezer aranyat, állomásomra (tábori
főpap volt) Lembergbe tértem vissza. — Kelt Lemberg, aug. 23. 1780. — Kalatai
Ferencz Xavér, a galicziai császári sereg főpapja és főhelyettnök."
Eddig a levél. Hogy egy század óta a
viszonyok tetemesen megváltoztak, hogy most a gőzerő korában ily fejedelmi
utazások más színezetben történnek, arról felesleges szólanom. Azt meg kell
emlitenem, hogy a politikai szaktudomány és practikája, kiható titkos
működéseivel, jól meggondolva, száz éven át változatlanul ugyancsak megmaradt!
Kenessey Albert.
A vitorlás
hajókról. 1875. 18. 279.
(Részlet a magyar mérnök-
és építész-egyesület ülésén tartott előadásból.)
A hajó rendesen egy meneteles (lejtős)
part oldalában készül. Hosszának és szélességének megfelelő ágyat vetnek neki, kisebb-nagyobb
gerendákból és cölöpökből. Először is a tő-gerendát (kiel-t a tengeri hajóknál,
s folyami hajóknál a a kötő- vagy talpgerendákat) teszik le. A tő-gerenda a
hajó fenekének hosszában, középen nyúlik végig, s az egész alkotványnak alapját
ez képezi. Mig ebből csak egy darab is tart, habár egyéb részek kicseréltettek
volna, a hajó azonosnak, élőnek tartatik. Igy érthető, hogy vannak száz évet
túlélt hajók is, holott azok élettartama rendesen 30—70 évre tehető.
A tő-gerendából emelkedik ki a
hajó elején ennek orra, illetőleg az a része, mely a vizet szeli és hátulján a
hajó fara, melynek végén a kormány áll. E tő-gerendába fészkelik be jobb és bal
oldalt a bókonyokat (oldalbordákat), melyek együttesen a hajótest vázát
képezik, s a hajó alakját határozzák és adják meg.
A bókonyok egyelőre kivülről megtámasztatnak,
majd a hajó széltében és hosszában megfelelő gerendákkal összeköttetnek, s az
ekképp elkészült váz kivülről erősebb s belül vékonyabb deszkákkal
beborittatik. Hogy a külső borításon, a burkonyokon, minél kevesb viz
szivároghasson a hajóba: az egész külső falakat, meddig azok a vizbe érnek,
vörösréz- vagy czink- s egyéb ezeket tóbbé-kevésbé helyettesítő lemezekkel
vonják be. Végre beállítják az árbocztörzseket, ellátják a hajót horgonnyal s
néhány kötéllel; belé hordnak nehezitékül, hogy föl ne forduljon, követ s
kavicsot stb., s a hajó készen áll, hogy vizbe
eresszék s ott árboczaival, vitorláival s egyéb kellékeivel fölszereljék.
A hajó rendesen építési helyétől veszi nemzetiségét, s
polgári szóval lobogó-jogát. Keresztnevét közvetlen a vizbe bocsátás előtt,
szintén a sólyán (épitőhelyén) kapja meg. Családi neve, egyes kivétellel, midőn
p. o. alakjától, mint a goelette, a gaulos-teknő-től veszi nevét, rendesen az
árboczok és vitorlák minőségéből származik. Ezek szerkezete határozza meg, hogy
mely vitorlás mely családba tartozik. Az 1. ábra pl. a brigg-skunnerek
családjából való, mert első árbocza több részből áll, s ugy van berendezve,
mint a brigg (1. 2. ábra) árboczai; hátulsó árbocza pedig egy darab
fenyőszálból van, minő pl. a cootter-é is, (1. 3. ábra).
Ha egy hajónak mindkét árbocza olyan volna, mint a
brigskunner hátulsó árbocza: azt brigantinnak neveznők. Ha ilyen három árbocza
volna: azt polachanak; ha pedig három olyan árbocza volna, mint az első: azt
nave-nak (Vollschiff, 1. 4—6. ábra) mondanók. (A 4-ik sz. délczeg hajó kedvező
széllel s az 5. sz., szélcsendbe átmenő lanyha fuvallattal vitorlázik, mig 6.
számú rajzunk gőzös navet tüntet föl.) De rendeltetése is más osztályba teszi a
hajót. Igy pl. az a hajó, mely kereskedelmi czélokra használtatban van,
nave-nak neveztetik: hadi czélokra véve s természetesen köröskörül egy sor
ágyúval megtüzdösve, corvette-nek; s ha két sor ágyút s ennek megfelelő nagyobb
testet kap, fregatténak; végre három sor ágyuteleppel vascello-nak vagy
sorhajónak (Liniensehiff) mondatnék. Igy van egy pár száz fajta vitorlás hajó.
Vitorlás hajók
Nave, lanyha oldal-széllel Nave, kedvező széllel.
Gőzös nave
A vitorlás hajózás az ó-korban is, kezdve az
egyptomiakon, nevezetes haladást tőn ; de tagadhatatlan az is, hogy akár a
hajóépítést, akár a hajók fölszerelését tekintve, az elágazó irányban törekvő
buzgóság valamely rendszeres haladást még nem állapitott meg. A hajók majd
nagy, mondhatni tehetetlen molesekké fajultak, olykor ízléstelen s épp oly
költséges czifrázatokkal éktelenittettek el. A vitorlák magukban elégségesek
nem voltak, hogy a hajó kezelésére kielégítő szolgálatot tehettek volna.
A hajózásban tényleges haladás
föltételeinek megismerése egy későbbi kornak s a Földközi-tenger körül lakó
latin fajoknak volt fenntartva. Az első nagy lépés a delejtü használatával (a
14—15-ik százévben) történt meg. Kolumbus fölfedezési útja (1492—3) vetette meg
alapját a vitorláknak, evezősök nélkül, tehát nem vegyes erővel, hanem külön,
magában leendő használatára nézve.
A vitorláknak erőműtani elvekre
alapított rendszeres kezeltetését s alkalmasb szabását és beosztását Doria
András genuai dogénak (1468—1560) köszönhetni. Hogy pedig a hajók,
rendeltetésükhöz képest, a vizben való mozgás esélyeinek jobban
megfelelhessenek, vagy ha kell, eléggé ellenállhassanak, erre nézve első volt
Erzsébet angol királynő (1533—1603), ki e czélra több hajóépítőt különös
tanulmányozásra serkentett. Majd Henrik infans (I. János portugál király fia)
adta az első alkalmas tervet, mely rendszeres tengeri térképek készitését
lehetővé tette, s mely projekczión a flamandi Mercator (1511—1598) s később
Wright tette meg azon javításokat, melyekkel a tengerészeti térképek ma is
kielégítő szolgálatokat tesznek.
A hajóismeretek minden irányban
terjesztésére s fejlődésére leghatározóbb befolyással volt XIV. Lajos franczia
király (1638—1715) és miniszterének Colbertnek a hajózási iskolák fölállítása
körül kifejtett buzgalma s hathatós intézkedése.
Ennek folytán a hajó épitése,
fölszerelése, kezelése és vezetése (manoeuvre) tudományos elvekre lőn fektetve.
A hajózási ismeretek egyéb tudományokkal rokonosittatván: Newtonnak a
sugárszegésről adott elmélete, a hajó hollétének meghatározására szolgáló, az
égitestek magasságuk s távolságuk körét mérő környolczad, hatod s körnegyed
(octans, sextans, quadrans) néven ismert
műszereket adta később a hajósoknak kezébe; majd ugyancsak a Newtontól nyert s
a levegőnek és víznek a mozgó testekre való hatásáról formulázott tétel, a hajó
sebességének előleges meghatározására nyújtott kívánt adatokat. Így fejlődött a
hajózás tudománya apránként. Csak annak beismerése is, hogy a több darabból
készült árboczok eresebbek, ruganyosabbak lehetnek, mint az egy szálfából
készültek, a 17-ik százévben ment át a gyakorlatba; s a hajó kormányának mai
czélszerübb szerkezete még jóval későbbi eredetű.
Ujabb időben a vitorláshajózás
lépést tart a tudomány általános haladásával, s nagyban, mint kicsiben
mindenütt után-mutathatók haladásának nyomai. Fölhasználja a vegyes — a fából
és vasból együttesen — épités előnyeit. Vaslemezekből készült vitorlafákat és
árboczokat alkalmaz, s ez utóbbiak belüregét a hajó belsejének szellőztetésére
használja. A költséges és romlásnak kitett kender- és lenkötél helyett, az
árboczok megerősítésére vashuzalokat vesz, és hogy kevesebb személyzettel
beérje, a vitorlák irányzására kézi, sőt kisegítőül, gőzgépeket is dolgoztat
stb.
Fölhasználja a Maury által, a
szél és vízfolyás, az özön áramlatok természete körül gyűjtött adatokat, s ha
az ezekből vont következtetések azt ajánlják, hogy kedvezőbb áramlattal
vitorlázandó, az egyenes útról letérve, alsóbb vagy magasabb délkörök
keresendők: elhagyja a vitorlás régi útját s kerülővel rövidebb idő alatt futja
azt meg, mint régente.
Ekképp lehet, hogy a vitorlás
hajók a gőzerővel szemben nyugodtan futnak versenyt. Mintegy ötven éve, hogy a
verseny élénkülni kezdett. Az akkori hajólétszámról hiányzanak nálam adatok; de
a „Journal of the statistical society" közelebbi adatai szerint tudjuk,
hogy
1873-ban, nem számítva a
kisebb fajta partjárókat, 56 281 vitorlás hajó, 16 042,498 tonna (320 849 960
vámmázsa) terhelhetőséggel közvetítette a tengeri kereskedést s ezzel szemben 5148
gőzös, 4 328 193 tonna (86 563,860 v. m.) terhelhetőséggel működött, s így
a tengeri hajózásban a gőzösök számra nem is egytizednyi s terhelhetőségre
nézve pedig mintegy egynegyednyi tért foglalnak el, mint a vitorlások.
Megjegyzendő, hogy tengeri gőzös, mely egyszersmind vitorlákat is ne használna,
ritkaság.
Különben el kell ismerni, hogy a fönnebbi arány a gőzösök
és vitorlások közt még változhat s egyelőre a gőzösök javára. Azonban előre
látható, legalább nagyobb körvonalokban, azon határ, melyet a gőzösök
terjeszkedésére az oczeani személyforgalom s az oly áruk nagyobb forgalma kiván
meg, mely a nagyobb szállítási dijat megbírja; másrészt az az erős védgát,
melyet a vitorlások körül minden verseny túlterjeszkedése ellen, a mozgató erő
olcsósága, a kezelés egyszerűsége, oly nagy szivóssággal és szilárdsággal talán
mindenkorra biztosit.
A mi első vitorlásaink
valószínűleg azok
voltak, melyekkel Kálmán
királyunk horvát- és dalmátországi bánja, Ugra, 1105-ben Veglia, Cherso és Arbe
szigetét s Segniat a magyar királynak meghódoltatta; ha ugyan a 899-ben Malamoccot
(a velenczei kikötő bejáratát) ostromló talpak és tömlők is nem voltak volna
vitorlára.
Több jel mutat rá, hogy a Dunán is dívott egykor a
vitorlázás; e százév elején pedig számos, holland mintára készült vitorlása
volt a keszthelyi grófnak, Festetichnek a Balatonon, hol azokkal az időben az
egész Balaton széltében és hosszában sót szállítottak. 1873-ban a magyar-horvát
tengerpart százötven vitorlást számlált, melyek összes terhelhetősége közel 64 000
tonnát tett s 1569 tengerésznek adott foglalkozást. Körülbelől ennyivel veszünk
tehát mi ma részt a tengeri vitorlás had nagy mozgalmában.
Györy Vilmos
Utazás a Missisippin. 1866. 370.
(Mayne Keid angol
beszélye.)
(Folytatás.)
VIII.
Csak néhány másodperczig voltam e helyzetben, midőn
két alak jelent meg az ajtó előtt s hangok hangzanak fülembe, melyeket
fölismerni véltem. A jövő pillanat megmutatta a beszélőket: az ifjú kreolnö
volt, házfelügyelőjével.
Az általuk folytatott beszélgetés nem társalgás
volt, hanem kifakadások lánczolata, melyekre a rémület inditá őket. Az öreg
néhány fa-széket hordott össze, s éppen azzal foglalkozott, hogy remegő kézzel
valami talpfélét kötözzön össze belőlük. Nem volt semmi egyéb köteléke, mint
egy zsebkendő s néhány selyemdarab, mit urnöje ruhájából tépett. Egyetlen
tekintetre beláttam, hogy ez a talp csak egy embert is vinni elégtelen lesz;
ezenkívül a székek nehéz rózsafából valának s hihetőleg önsúlyuknál fogva is
alámerülnek.
A szegény lányka megpillantása különös benyomást
tett reám, s néhány másodperczig önzés és önfeláldozás küzdenek bennem. Az én
életmentőm csak egy embert vihetett; hogyan, ha ezt az ő testén erősíteném meg,
s magam mellette úsznám? Néha-néha egy kis kinyugvás ez életmentőn uj erőt
adott volna; jó úszó voltam, igen, de mily messze van a part?
Áttekintettem. Az égő hajó világossága messze
bevilágitá a tájékot, a partot igen jól megláthatám. Lehetett egy negyedmérföld
távolságra, s közte és köztünk igen érős
áramlás.
~ Mégis átjutok én oda —gondolám — megkísérlem,, ha csak őt
megmenthetném.
Nem akarom eltitkolni, hogy e pillanatban más
gondolatok is villantak át agyamon, s ha talán Eugénie szép és fiatal hölgy helyett,
valami rút vén anyóka lett volna nem késém vala őt a nyomorult kis talpra bizni. Most azonban megszülemlett
elhatározottságom, s nem volt időm, annak indokait latolgatnom.
— Besancon kisasszony ! — mondám az ajtón át.
— Hah, valaki nevemen szólit — uiondá miközben
hirtelen megfordult — ki az?
— Egy férfiú, kisasszony — aki —
— Vigye az ördög! — mormogá az öreg házfelügyelő
haragosan, midőn tekintete arczomra esett. Nyilván azt hitte, hogy én is
részesévé akarok lenni az általa készített mentő-eszköznek.
— Az ördögbe! — ismétlé — e tutaj nem tarthat meg
két embert, uram?
— Egyet sem — viszonzám, én — kisasszony —
folytatám ehhez fordulva — e székek mit sem használhatnak kegyednek, sőt csak
romlására lesznek. De ime, vegye kegyed ezt, oh vegye kegyed, ez meg fogja
menteni!
A mig igy szóltam, az életmentőt lecsatolám
magamról és átnyujtám.
— Mi ez? — kérdé élénken, — de amidőn csakhamar
mindent felfogott, folytatá: Nem, nem uram, erre önnek is szüksége van; ön
túlságosan nagylelkű.
— Azt hiszem, — én e nélkül is a partra uszhatom.
Fogadja el, kisasszony. Hamar, hamar. Nincs veszteni való idő. Három perez
alatt a hajó elmerül, a másik még távol van, s azonkívül talán fél is
közelíteni a tűz miatt. Nézze kegyed a lángokat; mindinkább közelítenek.
Gyorsan! Engedje meg, hogy megerősítsem.
— Istenem, istenem! Nemes idegen.
— Szót sem! Most — igy, megvan. Most bele a vízbe.
Ne féljen semmitől! Ugorjék bele bátran s usszék el e romhajótól. Ne féljen semmitől,
én követem kegyedet, s megmutatom az irányt.
A fiatal lányka nem gondolkozott tovább; a vizbe
ugrott, fehér ruhájáról- kivehetém az irányt, merre úszik.
E pillanatban valaki megfogta karomat.
Visszatekintek; Antoine volt.
— Bocsásson meg nekem, nemes ifjú, bocsásson meg —
monda, miközben könyek csillogtak pilláin.
Feleltem volna, de e pillanatban egy férfi rohant a
karfához, hol a fiatal leányka csak előbb ugrott a vizbe. Jól láttam, hogy
szemét rá irányozza, s hogy az életmentőt észrevette. Terve, szándéka világos
volt.
Már a karfára lépett, s éppen ugrófélben volt,
midőn odaértem. Megragadtam öltönyénél fogva s visszarántani próbáltam;
ugyanekkor a a tűz fénye arczára esett, s ama durva embert ismerém fel benne,
ki velem fogadni akart.
— Ne oly gyorsan, uram — mondám, miközben mindig
erősen leszoritám.
Iszonyú szitokra fakadt feleletképpen; nagy kés
villant meg kezében, s aztán érzem, hogy a hideg aczél hogyan nyomul karomba.
Azonban nem volt halálos döfés, s még mielőtt az embertelen ismételhette volna,
olyat üttöttem álla alá, hogy a székek között hanyatt esett, egyszersmind kése
is kirepült kezéből. E fegyvert hatalmamba kerítem, s egy perczig gondolkozóba estem, vajon az embertelen ellen
használjam-e; de jobb részem győzött haragom fölött, s a fegyvert a vizbe
hajitám.
Minden késedelem nélkül utána
ugrottam, mert már nem vala veszteni való időm. A lángok már a kerékszekrényt
érték, mi éppen ennek közelében voltunk, s a hőség kiállhatatlan vala. A fehér
ruha vezércsillagom volt s utána úsztam. Felöltőmtől és csizmáimtól csakhamar megszabadultam, s
minthogy egyéb ruházatom könnyű szövetből vala, ezek nem akadályoztattak az
úszásban. Időről időre felemelem fejemet, s visszatekintek, mert még mindig
attól féltem, ama gazember utánunk jő, s a vizben küzdendö, tusára készültem.
Néhány perez multával védenczem mellett valék, s a
bátorítás néhány erélyes szava után, kezét egyik kezemmel megragadám, mig a
másikkal a part felé igyekeztem.
Igy — az áramlás nagy gyorsasággal vitt lefelé
bennünket, azonban lassankint a part felé is közeliténk. Lassú, terhes úszás
volt. Ha még tovább tartott volna: én bizonyosan nem jutok el a czélhoz.
Végre a parthoz látszánk közelíteni, midőn azonban
odajutottunk, az én mozdulataim gyengébbekké váltak, s balkezemmel görcsösen
ragadám meg társnőmet.
Arra még emlékszem, hogy a partot elértük.
Emlékszem arra is, hogy nagy erő-megfeszítéssel másztam fel a partra s hogy
Eugenie segített. Emlékszem arra is, hogy éppen azon helyen, a hol partra
értünk, egy magas házat láttam a távolban s hogy e szavakat haliam:
— Istenemre! ez az én házam!
Emlékszem, hogy egy gyengéd kéz által vezettetve,
valami úton haladtam végig tántorogva, egy kapun át kertbe léptem, hol padok,
szobrok és illatos virágok valának; emlékszem, hogy a házból négereket láttam
kijönni lámpákkal, s hogy karomból a vér ömlött. Emlékszem még arra is, hogy
egy női hang igy kiálta: — Meg van sebesítve — s hogy e szavakra a rémület
kiáltása következik, és azután nem emlékszem semmire többé, ami köröttem
történt.
(Vége következik.)
VÁRNAI
SÁNDOR. ANGOL TUDÓS
UTAZÁSA MAGYARORSZÁGON A MÚLT SZÁZADBAN. 1886. 662.
I.
Aki a hazánkról irott és megjelent
ismertetéseket, útleírásokat és tanulmányokat, ugy a régiebbeket mint az
ujabbakat, közelebbről szemügyre veszi, olyasformát kénytelen tapasztalni,
mintha az útleirók megfordított szellemi arányban állnának az általuk
ismertetett országok, s népek
kulturfokához, azaz, minél tovább haladnak ezek a czivilizáczióban, annál
barbárabbak lesznek maguk az ismertetők. A könnyebb utazási mód, a gyors
észlelés vágya és szüksége bizonyos felületesebb irányt honosít náluk meg,
melyet jól esik nélkülöznünk a régibb íróknál. Több lelkiismeretesség,
határozottabb jóindulat, mélyebb alaposság vezeti tollúkat. Az a múlt századi
útleírás, melyet egy angol tudós nyomán szándékom röviden ismertetni, sok mai
Tissot-t megszégyenithetne komolyságával.
„Travels in Hungary” a czíme annak a
vastag kötetnek, melyet Townson Róbert
1797-ben adott ki, azelőtt négy évvel Magyarországon öt hónapon át tett
utazásáról. E kevéssé ismert könyv hazánk múlt századi viszonyainak oly
részletes ismeretét, nemzetünk iránt annyi rokonszenvet s oly helyes méltatást
árul el, hogy nemcsak mint útleírás, de mint korrajz is érdekesnek fog látszani
az ismertetésre.
Townson Bécsből indult el körutjára, mely
abban az időben meglehetős koczkáztatott vállalatnak tekintetett; legalább a jó
bécsiek mindent elkövettek, hogy lebeszéljék róla. Fél vadnak festették le a magyarokat, akik
között életveszélyes az utazás s szerencsésnek mondták azt, aki élve tér vissza
közülük. Írónk azonban hamar átlátta, hogy e mendemondák,— mint irja — nemzeti
gyűlölségből erednek, s nem habozott terve kivitelében. Így érkezett
Sopronon át Magyarországba, honnan Tatát, Komáromot meglátogatva Pestre jött,
majd Visegrádot, Esztergomot érintve Egerbe, Gyöngyösre, onnan le az alföldön
keresztül Debreczenig s Nagy-Váradig, majd vissza Tokajba, s Felső-Magyarország
tanya városain, Körmöcz, Késmárk, Szomolnok, Selmeczen keresztül Pozsony és
Nagyszombat voltak utolsó pontjai érdekes körútjának. De vegyük rendre emlékezetesebb
élményeit.
Sopronnak, mint
kereskedelmi helynek élénkségéről sok elismeréssel szól. Népességét 12 ezerre
teszi s jó forrásból irja, hogy évente 40 000 darab szarvasmarhát, 150 ezer
sertést adnak el. 178l-ben, mint mondja, 2300 mázsa mézet árultak el, s
1782-ben főképp Sziléziába kivitt borának értéke 280 ezer forintra rúgott.
Megismerkedett itt egy
gróf Széchenyivel, aki horvát bán s nápolyi követ volt, s irodalomkedvelő
férfiú, s alkalma nyilt csodálni a magyar nemesség nyelvismereteit. «Fia, egy
szép, 10 éves gyermek folyékonyan beszélte a magyar, német, latin, franczia és
olasz nyelveket s némileg, úgy hiszem, a horvátot is.» Ebéd után kikísérte a grófot
birtokaira, három-négy mérföldre a várostól, hogy lásson valamit a
magyarországi gazdaságokból.
«A birtok, jegyzi meg,
igen terjedelmes volt, de a ház nagyon elhagyatott : a gróf megmutatta nagy
térkép- és könyvgyűjteményét. S bár nejét és gyermekeit a városban hagyta s
csak én voltam idegen, de amidőn vacsorához ültünk, a társaság nagyra
szaporodott háztartása személyzete által, kik szintén részt vettek azon.»
«Másnap Magyarország leggazdagabb főurához, Esterházy
herczeghez lovagoltunk. Mivel a herczeg jelenleg Kismartonban lakik, itteni
székhelye nem a legjobb rendben van, de nem is teheti semmi kellemes
tartózkodási hellyé, mivel a Fertő-tó lapos, legmocsárosabb pontján fekszik. A
palota nagy, jól épült, de a bútorzat nagy része Kismartonba vándorolt, nagy
boszuságára a kulcsárnak, aki keserűen panaszkodott, különösen a porczellánra
mutatva, hogy neki ide s tova már semmije sem marad. A ház mögött csinos park
áll, néhány kedves khinai épülettel. A színház kicsiny, de elegáns. A néhai herczeg
nagyon szerette a szini előadásokat, s színtársulatot is tartott, de jelenleg
nem.
Az ö szenvedélye, a vadászat, a
legalkalmatlanabb, ami csak lehet szomszédjaira nézve, s a szomszédos nemesség
ellenséges érzületét hivta ki vele szemben. Magyarországon minden nemesnek joga
van a másik birtokán vadászni, engedély nélkül, de mindenki fenntarthat
egvrészt birtokából a saját külön használatára, ahol nem szabad vadászni. Öt
azzal vádolják, hogy uradalmainak a szokásosnál nagyobb részét tartja fenn
saját használatára.
A herczeg jövedelmei igen nagyok:
általában 800—900 ezer forintra becsülik évenként, de 1793-ban, a mikor felettébb
termékeny év volt 1 070 573 forintra mentek. Harminczhárom birtokán levő
tisztjeinek s cselédeinek fizetése 367 ezer 745 forintot tesz ki.»
Széchenyi gróf angolunknak könnyebb
utazás czéljából forspontot eszközölt ki. «Ez, irja, a hatóságok által a falusi
biroknak adott rendelet, hogy az utast lovakkal lássák el a közelebbi
stáczióig, ami lovanként 15 krajezárba kerül. Néha az ember csak két lóval
utazik, de rendszerint néggyel, ami igy is igen olcsó és háromszorosát teszi ki
az egynapi robot és két ló urbáriumban megállapított 20 krajezárnyi
dijának."
Miklósra (Lébénymiklós) érve alkalma
van a parasztok mulatozásait figyelni meg. A lányok körbe fogódzkodva dalolnak
és lóbálják kezeiket; időről-időre helyet változtatnak s az egyik sor keresztül
bújik a másiknak feltartott karjai alatt, mit azok hátba ütéssel kisérnek. A
dallam kérdésekből és feleletekből áll. Egyik tábor például azt kérdezte a
másiktól, mit kiván mindenekfelett, s mi tenné boldoggá? Felelik: Egy szép kert
megrakva gyümölccsel, egy szép jószág, tele igással s egy fiatal és hü férj.
Öltözetükre vonatkozólag a
következőket irja: «Nyakuk fehér zsebkendővel volt födve, s tarka derék és
szoknya, fehér köténnyel, egészítette ki a ruházatot.
Érdekes adatokat nyújt Townson némely
főuraink gazdálkodási rendszerére nézve. Festetieu Ignácz grófról irva,
fölemlíti, hogy némely jobbágyainak igen nagy juhnyája van. Saját nyáját, vagy
legalább annak nagy részét, mely ezeregyszáz darabból állott, a következő
feltételekkel adta bérbe. Minden juh után évenként egy forintot s egy garast
kap, s az egész után háromszáz mázsa vajat, asztalára pedig hetenként két juhot
vagy bárányt. A legeltetési jogot ö adja a parasztnak, aki a szerződés letelte
után ugyanazt a számot kell hogy visszaszolgáltassa.
Győrbe érkezve föltűnt neki egy emlékoszlop, melyhez kalauza
a következő magyarázatt fűzte : «Amint az urnk élő testét tálezán vitték egy
beteghez, véletlenül azon a helyen feldőlt és sárba tapostatott. Ennek
kiengeszteléséül emeltette az oszlopot VI. Károly osztrák császár, III. Károly
néven magyar király. Ugyanott helyezték el a szentség töredékeit egy
vasszekrényben. Az oszlop felirata ez:
«Pani Angdurum
Incorruptibili Carolus VI. Román. lmp. Austriacus, Éegni Apostolid Conservator
& Vw-dex, Laesam Adoratíonis Causatn, Gorreclu, Seductorum Andaciis,
Perpetuae Deprecationis Monumento, Ad Expiandam Offensi Numinu Iram, Ex Avita
Pietate Restitmii Jussit An. Sal. MDCCXXX1.
Festetich gróf ajánló levelével
ellátva, utazónk most Héderváron tett látogatást gróf Alvinczaynál, egy galanthai
Esterházy gróf társaságában, kit kedélyes «bon vivant»-nak nevez. Á gróf
megmutatta érdekes éremgyüjteményét, melyet második helyre tesz egész
Magyarországon. "Vannak, — mondja, — cameoi, könyvtára s egy szekrénye is,
telve sok régi kivégzési eszközzel. » Itt vonta magára figyelmét a lovak egy
különös betegsége is, melynek kizárólag magyar lovak vannak alávetve, s mely a
hátnak, nyaknak, vagy oldalaknak spontán vérzéséből áll, néhány cseppben
izzadva ki.
Elhaladt a pannonhegyi
apátság előtt is, hol, mint hallotta, a szerzeteseknek több a boruk mint a vizök
(mivel a hegy tele van szőlőkkel, vizet pedig a szomszédságból kénytelenek
hozatni).
Több érdekes ereklyét
is említ a kolostor kincsei közül, többi közt egy elefántcsont-oltárt a
szentföldről, István király mátkaruháját, s márványszékét, mely gyógyító erővel
is bir. Tatára érkezve leirja az Esterházyak hires kertjét, számos forrásaival,
tóival és csatornáival, s beszél a város szöveszeti és agyagiparáról. «Nemrég
rendelt meg, beszéli, a császár egy ügynöke itt százezer sing durva fehér
gyapjú-szövetet, katonaköpenyekhez. Ezt a magyar juhok hajszerű hosszú
gyapjából készítik.
De nem kevesebb
buzgalommal űzik az agyagipart. Láttam egy nagy kőedény-gyárat is, de a
kisebbek érdekesebbek. Némelyiküknek kürtőik vannak, mint a más helyeken
használatosaknak, de a szegényebbek kicsinyeket építenek egyszerűbb módon. Ezek
külsőleg méhkas-formájuak, öt hat láb magasak s Agyagból és földből vannak,
egyik oldalon ajtóval. Talpuknál nagy lyuk van a földbe vájva s két három
vasrács van rajta keresztbe fektetve. Ez a kemencze, ide rakják a tüzet. A
durva agyagneműnek nagyobb részét feketére csinálják, a mi durva utánzása
Wedgewood szép gyártmá nyainak.
Ez ugy történik, hogy
a kemenczét bezárják, mielőtt még a fa vagy szén kiégett volna, ugy hogy a
beletett tárgyak egy ideig ki vannak téve a füstnek, mely az egyedüli színező
anyag. Néha a kemenczéket egyenesen a földbe vájják, úgy hogy három oldalukat a
föld képezi.» Említi még utazónk a kastély mögötti tavat, melyről azt állítja
hogy minden három-négy évben vizét lecsapolják, a halat belőle kifogják s
következő évben bevetik fenekét kukoriczával. Az utolsó csapolásnál kifogott
halak hétszáz fontot tettek állítólag, s azelőtt néhány évvel két ezerét.
Komárom városáról is rokonszenvesen
emlékezik meg Townson, mint amely születéshelye volt nem csak II. Ulászlónak,
Kolonics érseknek, de a hires esztergályos Angerer Tóbiásnak is, a ki 36 évig
élt Londonban s szerencsés volt György királynak is leczkéket adni
mesterségében. Persze hogy nem feledi el tudósunk az 1761 -ben született hires
komáromi ikreket sem e város nevezetességei sorából. Mint tudvalevő, nővérek
voltak s hátukon összenőve; huszonkét-éves korukig éltek s Európa sok részét
bejárták.
Ki írhatná le azonban derék vendégünk
örvendezését, midőn Esztergomban egész váratlanul egy eleven honfitársára lel
Dormer őrnagyban, ki nyugalomba lépve, magyar nőt vett el, s itt telepedett
meg. Esztergomot a békák városának találja a meleg forrásáért, melyről már
Busbeck irta volt 1554-ben, hogy "Komáromtól Esztergomig mindenütt békák
kuruttyoltak, holott deczember volt, s az idő hideg, a mi elég csodálatosnak
tetszett előttem. Kérdeztem okát az idevalóktól, kik azt mondták, hogy a
mocsarak vize, daczára a hideg évszaknak, mindig langyos a benne levő sok
kéntartalom miatt.»
Csak a dunnák ellen van sok és alapos
panasza Albion praktikus fiának. Helyteleníti ezeknek általános használatát
Magyarországon s helyesen jegyzi meg, hogy ezek többnyire igen rövidek,
melegben igen tűrhetetlenek s kénytelen miattuk az ember egészen kitakarózni,
mig másrészt a tisztaságnak is ellenségei.
Ilyenek külsőleg méhkas-formájuak, öt hat láb magasak s agyagból
és földből vannak, egyik oldalon ajtóval. Talpuknál nagy lyuk van a földbe
vájva s két három vasrács van rajta keresztbe fektetve. Ez a kemencze, ide
rakják a tüzet. A durva agyagneműnek nagyobb részét feketére készítik, ami
durva utánzása Wedgewood szép gyártmányainak.
Ez ugy történik, hogy a kemenczét bezárják, mielőtt még a fa
vagy szén kiégett volna, ugy hogy a beletett tárgyak egy ideig ki vannak téve a
füstnek, mely az egyedüli színező anyag. Néha a kemenczéket egyenesen a földbe
mélyesztik, úgy hogy három oldalukat a föld képezi.» Említi még utazónk a
kastély mögötti tavat, melyről azt állítja hogy minden három-négy évben vizét
lecsapolják, a halat belőle kifogják s következő évben bevetik fenekét
kukoriczával. Az utolsó csapolásnál kifogott halak hétszáz fontot tettek
állítólag, s azelőtt néhány évvel két ezerét.
Ilyen benyomások közepette érkezik
angol barátunk Pestre, mely sok meglepetésben részesíti. De erről más czikkben.
Várnai írásának rövidített változata
megjelent a h14-82. fejezetben. G.
VÁRNAI
SÁNDOR:
ANGOL TUDÓS UTAZÁSA MAGYARORSZÁG A MÚLT SZÁZADBAN. 1886. 677.
II.
Townson
utazásának legérdekesebb része kétségen kivül Magyarország fővárosának
meglátogatása volt, bár a bemenetelt nem tartotta valami kedvezőnek, mivel a
városnak nincsenek kapui, se erődjei s az ember épp ugy vonul be
Magyarország metropolisába, mint valami faluba. Pest lakosságát 16, Budáét 22
ezerre teszi és legtöbbet és legnagyobb elismeréssel mindenekelőtt az
invalidusok kórházáról (?) beszél.
«A
kormányzó, mondja, oly lekötelező volt, hogy maga vezetett végig benne. Nagy
megelégedésemre szolgált látni, mily szelíden bánik embereivel és ők viszont ugy
tekintették őt, mint barátjukat. Nem vesz föl czigányokat ezredébe, ami
nagyon bölcs intézkedés. Annál több gáncsolással említi a polgári kórházat,
mely véleménye szerint a legrosszabb Európában. Piszkos kis szobában nyolc
ágyat látott, s csak egyetlen picziny ablakot, s még az is zárva volt, daczára
a hőségnek.
Röviden
említi az egyetemet, 200 000 frt évi dotácziójával, melyből 40 000 a tanárok
fizetésére esik, könyvtárát, melyben nagyon kevés a tudományos mű, a füvészkertet,
a királyi várbeli csillagvizsgáló tornyot, a budai színházat, mely eredetileg
templom volt s a pestit, melyben néha magyarul is játszanak. A vasárnapi nagy nép-mulatságok a Hetz-ek,
melyek közül egyet le is ir. Ebben előbb vadbika és ökör mérkőztek, s az előbbi
lett a győztes. Azután több napig éheztetett medve jött elő s küzdött meg medve
társával. Majd grönlandi fehér medvével kacsát vétettek üzöbe egy medencze
vizében, hanem a kacsa lebukva megmenekült. Most ember küzdött bikával s
izgalmas összecsapás és kergetőzés után amaz tőrét az állat gerinezcsigolyájába
szúrta.
A
halál, jegyzi meg, majdnem momentán volt, s rögtön hozzá is fűzi a kérdést, nem
volna-e jó ezt a levágási módot honosítani meg hatóságilag, amelyet a
gibraltári mészárosok is gyakorolnak s afrikai szomszédjaiktól tanulták el.
Utoljára oroszlán lépett a küzdőtérre, eléje egy nyiláson át kendőt lobogtattak
s húztak vissza azonnal; több kibocsátott más állat ijedve rebbent szét
közeledtére. Egyik állatot vadkan kergetett lándzsával, mely reá rohant s több
efféle. Szóval így mulattak Budapesten szépapáink száz évvel ezelőtt. (???)
Egyéb nyilvános mulatságokat nem igen
látott utazónk, mert nyáron a lakosság nagy része falura vonul, legfölebb
egy-egy vasárnapi polgárbált. Kávéházat azonban látott egy olyat, szemben a
hiddal, melynek szerinte aligha volt párja az időben Európában. Egy szép nagy,
elegáns bútorzatú termén kivül, 2—3 tekeasztallal, volt ott még külön
teke-szoba is, «nem dohányzók » számára
s két-három más szoba mulatságok rendezésére, hol pompás ebédek is
kaphatók. Mindkét nem össze szokott itt jönni; «puderes kabátos hajfo-dorítók,
s vén kofaasszonyok csak ugy itták itt kávéjukat mint bárók és grófok.»
Mivel
éppen ez időbe esett a pesti vásár, utazónk alkalmat vesz magának Magyarország
ipari és mezőgazdasági állapotáról is szólni egyet-mást.
Nem
titok előtte, hogy a bécsi udvar szándékosan nyomta el Magyarország ipari
fejlődését, hogy ily módon Ausztria gyarmatává süllyessze. A lóvásár alkalmából
leírja a csikósok karikás-ostorral való kezelését. Egy pár hizlalt ökör 96—120
pft. (1 pengő forint = 60 kr.), gyapjú mázsája 18—22 pfrt, dohány, pécsi 5 pfrt
mázsája, a szegedi s a legjobb debrői 8 pfrt.
Magyarország
helyzetét nagyon kedvezőtlennek tartja, mert oly országokkal van körülvéve,
melyeknek nincs szüksége terményeire. Folyói ellenkező irányba folynak
kereskedelmi irányával, mely túlnyomó részben Ausztria, s a vám, mely kiviteli
czikkeit onnan sújtja, csaknem kétszerese annak, amit a Galicziából jött
árukért fizetnek; így a vaj mázsája után 40 kr., míg a galicziaiért csak 32
kr., búzától egy pozsonyi mérő (2 véka) után 4 kr, a gahcziai áru után 3 kr.
Nyers juhbőr száza után 2 pfrt, Galicziából hozva 1 pfrt 36 kr. Három pfrton vett
jó bor Triesztbe érkezve már négy pfrttal van terhelve, 1 pfrton vett gabona 3
pfrttal, egy mázsa 6 pengő forintos dohány ugyanannyival.
Magyarország évi kivitele különben
szerzőnk szerint ez időben átlag 16 millió volt, behozatala pedig 11 millió.
Csakhogy az öt millió kiviteli többlet mind nyers terményekre esik, melyeknek
oly bővében volt ez időben az ország, hogy a szerző valamerre ment, mindenütt
tele pinczéket, tele csűröket s népes legelöket látott. Meglepetése
kifejezésére azonban a válasz rendesen panasz volt, a piacz hiánya miatt.
Ami legjobban felkölti utazónk
csodálkozását az a főpapság fényes javadalmazása, össze is állítja ezek évi
jövedelmeit... A kalocsai és bécsi érsekek évi jövedelmét 50 000 frtra teszi, a
nagyváradi püspökét 70 000 frtra, a csanádi püspökét 9000-re, a zágrábiét 20 000
re, a boszniaiét 25 000 s az erdélyiét 12 000 frtra.
Egyáltalában ujabb korban is ritka
külföldi utazónál az az alaposság, melyet Townson hazánk az időbeli politikai,
közgazdasági, úrbéri s egyéb viszonyai ismertetésében elárul.«Milyen nagy,—
kiált föl,— a türelmességi szellem a magyar nemzetnél! Hol van nemzet, hol az
eltérő felekezetek annyi szabadságban részesülnének? Teljes vallásgyakorlati
szabadság, templomokkal és harangokkal, saját iskoláikkal és tudományos
intézeteikkel, a közhivatalokban és a törvényhozói testületben való
részesedéssel.» Ennek jellemzésére közli is hü fordításban az 1791-diki XXVI-ik
tv czikk teljes szövegét. Lelkesedésében nem tartózkodik kimondani, hogy Nagy
Lajost nagyobbnak tartja XIV. Lajos franczia királynál is.
De kisérjük tovább hazánk e lelkes
barátját útjában, melyet Budáról az alföld felé vesz. Budát nehezen esik
elhagynia a joviális angolnak, ki ugy látszik, közelebbi ismeretségben állt a
szerencsétlen Hajnóczival, mert egész elégikusan kiált fel: «Hajnóczi,
becsületes Hajnóczi, minő szomorú sors ért utolsó összejövetelünk óta! Nem
igaz, hogy összeesküdtél az állam ellen, s felebbvalóid iránt áskálódva
megbuktatásukat tervezted, sem az, hogy az idők csalékony szellemétől áthatva,
álhazafiságból fejedelmed ellen pártot ütöttél. Inkább valamely ármánynak
tulajdonítom szerencsétlenségedet, melynek becsületes emberek zavaros időkben
gyakran áldozatul esnek, mert tudom, hogy cselszövényt fontak ellened s
hiszem, hogy méltatlanul vesztéd életedet. »
Gyöngyösre Hatvanon át érkezik,
miután Grassalkovich herezeg kastélya megragadta figyelmét, s Orczy József
báróhoz száll, kit ugy mutat be, mint Magyarország egyik legszorgalmasabb gazdáját,
aki, bár saját birtoka is terjedelmes, még ezenfelül Grassalkovich herezeg
birtokát is bérli, évi 35 ezer forintért. Ugyanő üveghutát is emeltetett
jószágain, melyből közönséges üveggyártmányok, ivópoharak, palaczkok,
ablaküvegek stb. kerülnek ki. Kompolton, szintén Grassalkovich herczegtől
bérelt birtokán bivalyokat is tartott, melyeknek húsát angolunk a borjúéhoz
hasonlítja, de tejét nem kedveli.
Magáról a báróról azt jegyzi fel,
hogy valamiképpen elvesztette Leopold kegyét s az fölmentette azért főispáni
állásától. Mikor benyújtotta lemondását, őszintén kijelentette a császárnak,
hogy ha szolgálataira nincs szükség, kitüntetésekre sincs szüksége. De a
jelenlegi császár (Ferencz) őszinte becsüléssel iránta megígérte, hogy majd ha
a trónra jut, más főispánságot ad neki. Szavát meg is tartotta s trónra lépte
után zempléni főispánná tette. Megjegyzi Townson, hogy ez csupa tiszteletbeli
állás Magyarországon, mert évi javadalmazása alig ezer forint, ami még a
megye-gyüléseken adandó ebédek árát sem fedezi.
Régóta hallotta hirét utazónk az egri
bor kitűnőségének, amely semmiben sem áll hátrább a burgundinál, azért már
előre készítette magát az olympusi élvezethez, Egerbe érve. De mi történik? A
fogadós azt mondta, hogy neki csak püspöki borai vannak, melyeknek csupán árusítása
az ő feladata. Ez pedig oly rossz volt, hogy kólikát kapott a szegény tőle.
A magyar kocsma rendszert átalában
igen gáncsolja. Az italmérési jog vagy a hatóságoké, vagy a földesuraké, akik
nagy jövedelmet húznak bérbeadásából. De akár bizományba adják, akár saját maguk
méretik ki, a fogyasztónak sehogy sem válik előnyére; innen van az, hogy a
borairól híres Magyarországon a monopólium miatt az utazó sehol sem kaphat jó
bort, hacsak nem magánházaknál s a rossz minőségért azért mégis annyit fizet,
mint Bécsben a jóért.
Nem is kerüli ki éles tolla
szurkálását a püspök, ki miatt meg lett fosztva a jó egri bor élvezetétől,
ámbár elismeri érdemét, mely a költségén épült «egyetem" létrehozásában
nyilvánult. «E nagyszerű épület — mondja — bútorozással együtt 2 milliójába
került. De hát nem csoda, mert a püspök Eszterházy, akinek csupán magánvagyona
100 ezer frt jövedelmet hajt évenkint s a mellett az egri püspökség is egyike a
legjobban javadalmazottaknak, úgyhogy néhány század előtt, roppant jövedelmei
miatt elrendelték a magyar királyok, hogy negyedik fiuk abból tartassék fenn.
A felkeléseknél szolgáltatott
csapatlétszám pedig ugyanaz, ami az esztergomi érsekségnél. Jövedelme 200 000-re
megy egy évben, s mindez egyetlen emberé, kiről honfitársai azt sem tudják,
hogy bigottnak, bolondnak, vagy mindkettőnek tartsák. Tény, hogy esküdt ellene
a protestánsoknak, s annyira viszi vallási buzgóságát, hogy pénzzel vásárolja a
lelkeket. Ha egy protestáns nemes szegény és vallását kész megváltoztatni, a
család befolyásának arányában állandó évi dijat rendel számára. Ily megtértek
6—7000-re mennek évenkint (!)
De térjünk vissza a tanintézethez,
melyet igy ír le az angol látogató. Az épület fejedelmi, termei igen jók, a
kápolna, könyvtár, nagy ünnepi terem mind felette díszesek, s a két utóbbinak
mennyezet-festései kitűnőek. A könyvtárban levő kép a tridenti zsinatot mutatja.
A csarnok falain a tudományok vannak
jelképezve. Mindez sokban felülmúlja a legnevezetesebbeket, sőt az
Olaszországban látottakat is. A festő magyar születésű volt, s Bécsben tanult,
de már meghalt. Az intézetnek csillagászati észleldéje is van s eszközei
Londonból kerültek. Csak egy quadrans 1500 guineába került. S hinné-e az ember,
hogy valaki, aki a vallási dolgokban ily szigorú, fontos erkölcsi feladataiban
oly hanyag lehessen? Ugyanez a püspök, kit a korona csaknem vád alá fogott
jobbágyai iránti kíméletlenségéért, csak habozva határozta el magát, hogy gépeket
Angliából hozassa.
S bár angolunknak kiváló egyénektől
volt ajánlólevele a püspökhöz, még sem láthatta őt, betegségét adván okul,
amiért nem fogadhatja. Meghívta azonban ebédre, de itt sem találkozhatott vele,
mert a püspök külön ebédelt, s meg kellett elégednie az orvos, egy-két kanonok
és komoly pap társaságával.
Egerből az alföldön át Debrecenbe
veszi útját Townson, melynek «rideg kálvinista lakóit és szokásait" nem
valami kedveseknek találja. Fő figyelmét a kollégiumnak szenteli, melyben
beismeri, hogy nem csak mély tudományosságot, de költői szellemet is
elsajátíthatni. Tanulói számosak. A bennlakó togátusok száma 400, ezek a
magasabb tudományokat hallgatják s 8 van közülök egy szobába belezsúfolva. A
kisebb tanulók száma megüti az ezerét, de csak tanulási idejöket töltik benn,
mely délelőtt is, délután is három órából áll. Mivel tanár csak négy van,
kilencz togátus segédkezik a tanításban, mely fáradságukért csekély dijat
kapnak — egy-egy tál kolbászt s effélét. A tanárok fizetése 600 forint egy
évre. Fölemlít egy adomát is, mely állítólag egy debreczeni professzorral
történt, a ki kilencz évi előadása utána világhistóriában nem jutott tovább a
középkornál.
Ismerteti még meglehetős alaposan a
tudós utazó a debreczeni szappanfőzést, kenyérsütést és gubaszövést is. Hetven
debreczeni szappanfőzőről tud említést tenni ez időből. A debreczeni szappant
fehérnek, felettébb könnyűnek és jónak találja. Kenyeret sem evett, mondja,
sehol oly könnyűt, ízletest, fehéret és nagyot, mint itt készítik. Különösen az
élesztő készítési módját nagyon ajánlja honfitársai figyelmébe, mint a melyből
egyszerre nagyobb mennyiség készíthető és tartható el hosszabb ideig. Szintoly
alapos, de nagyon bonyolult magyarázatot ad a debreczeni guba készítéséről is,
melyet itt szőnek, de a nagyváradi meleg forrásokban mossák.
Townson
még ellátogat Nagyváradra is, és onnan Tokajon át Felső-Magyarországon tér
vissza kirándulási helyére. Utjának e része kevésbé érdekes egyéni vonásokban,
s inkább geológiai kutatásokból állt. Mindenesetre hízelgő az akkori
Magyarországra nézve, hogy derék angolunk öt havi itt időzése után a legjobb
véleménnyel hagyta el hazánkat.
FÜGGELÉK
A földfeletti vasut terve Uj-Yorkban.
1873. 6.
72.
A vállalkozó szellemű amerikaiak, nem elégedvén meg közúti
vaspályáikkal, melyek bár kényelmesek az azokon utazókra nézve, de annál
alkalmatlanabbak a magán fogatoknak és teherhordó kocsiknak. Nem elégedvén meg
a legnépesebb utczákon föl s alá robogó közúti gőzkocsikkal, most már fejük
felett a levegőt is föl akarják használni közlekedési czélokra. Nem léggömbök
vagy más efféle légi jármüvek segélyével — molyeknek gyakorlati
használhatóságát még mindig a titok leple födi, — hanem az utczák fölött
oszlopokra épített vasutak segélyével, miként ezt a mellékelt rajz mutatja. E
bizarr eszme nem egészen uj Európában, mert Londonban már évek előtt akartak
egy ily légi vasutat építeni, melyen a könnyebb árukat nagy csomagokban és
ládákban lehessen tova szállítani az óriási Metropolis fölött, anélkül, hogy
annak egyre növekvő forgalma ezáltal hátrányt szenvedne.
Földfeletti vasut terve Uj-Yorkban.
A
rajzunkon látható vasutat Bufus H. Hubert találta föl, ki a földfeletti
légnyomatu vasútnak is (Elevated Pneumatic Baihvav) föltalálója, és a
társulatnak, melye tervet valósággá fogja átvarázsolni, alapszabályait nemrég
szentesitette Uj-York állam törvényhozó testülete. A terv, mondja egy amerikai
szaktekintély, az építészeti szépséggel és könnyedséggel nagy erőt és
tartósságot is fog egyesíteni s ugy van szerkesztve, hogy az utazókat
gőzerővel, az árukat pedig légnyomással szíllitandja rendeltetése helyére. A
vasút az utcza közepe fölött 24 láb magasságban állana, s iveken nyugodnék,
melyeket a szegletkövek vonalának hosszában fölállított díszes oszlopok
tartanának, a gyalogjárdát és kocsi-utat természetesen a közforgalomnak hagyván
fenn. A távirdasodronyokat az ivekhez, a gázvezető csöveket az oszlopokhoz
erősítenék. Az ivezet, mely a vasutat hordaná, ugy lenne készítve, hogy
a világosságot az utczától ne fogja el és egy különös szerkezetű készülék azt
is megakadályozná, hogy a vonatok dübörgése túlságos zajt ne okozzon. A vasutat
a város keleti és nyugati szélén állitnák föl, s az ágyuteleptől Harlemig vagyis a Manhattan - sziget egész
hosszában járna, s remélhetőleg 700 000 dollárba kerülne mérföldenként
* * *
Hasoló elven működő magasvasút közlekedik a párisi metro egy szakaszán. G.
Magasvasút Párizsban