Az Erdélyi Helikon /1928 – 1944/ Válogatás

 

2011. július 20 – augusztus 18.

 

 

 

Tartalom

 

 

Bevezetés

 

Előzmények, 1927.

 

Versek

 

Bárd Oszkár

Bartalis János

Bözödi György

Csuka Zoltán 

Jékely Zoltán

Kiss Jenő

Mécs László

Illyés, Babits, Reményik…Mécsről

Olosz Lajos

Szemlér Ferenc

Tompa László

 

 

Az Erdélyi Helikonról

 

Repertórium, pdf-elérhetőség

A Helikon és a Nyugat

 

 

Egy-versek az 1973-as Helikon- antológiából

 

          Még kilenc költő

 

 

Tanulmány, kritika

 

Beköszöntő, Áprily Lajos

Horváth J.: Kína

Sziklay F.: Kárpátaljai magyar irodalom

Babits: Európaiság és regionalizmus

Illyés Gyula és József Attila: Vallomás és vélemény

Babits: Hirschler: Dante /Fülep a Nyugatban ugyanerről/

Dsida: Román folyóirat az erdélyi magyar regényről

Majakovszkij  /és egy verse/

Kristály I.: Puskin /Anyegin-részlet/

Balla Borisz: Az amerikai film

Ligeti E.: Erdélyi irodalom

Vita Zs.: Ilja Ehrenburg

Lakatos I.: Világválság

Kós K.: Jancsó Benedek: Erdély története /Előszó/

Ligeti Ernő: Az új orosz ifjúság

Kovács L.: Erdély magyar irodalmi élete /Tolnai G. könyve/

Tolnai G.: Ortutay Gyula

Tavaszy S.: A románság és a magyarság

Vita Zs: L. Szejfulina: Egy kuruzsló élete

Vita Zs.: A mai orosz irodalom

Molter K.: Szellem és tervgazdaság

Szenczei L.:1789 - A francia forradalom

Kovács László: Az erdélyi költő politikája /hozzá kiegészítés/

Kemény J.: Kisebbségi és nemzeti színjátszás

Pukánszkyné K. J.: Erdélyi színjátszás

Bíró B.: Kassa története

 

 

Függelék

 

A kolozsvári egyetem tantárgyi programja /2010-2011/ az erdélyi irodalomról

 

 

 

 

 

Bevezetés

 

 

Válogatásunk alapja, az Erdélyi Helikon, a Nyugat testvér-lapjának tekinthető.

A magyar írók kölcsönösen publikálnak a Helikonban és a Nyugatban. Sok a párhuzam a két folyóirat kritikai rovata között. Amiről ír a Nyugat, arról ír a Helikon, vagy fordítva. A Nyugatban számos az Erdély-tárgyú írás.

A Helikon szerkesztői: Kós Károly, Kisbán Miklós (Bánffy Miklós), Áprily Lajos, Kuncz Aladár, Lakatos Imre, Kovács László. Szerzői főleg erdélyi és magyarországi alkotók. Hat, Erdélyi Helikon-munkatársat korábban, külön fejezetben mutattam be.

Válogatásunkat műfajok szerint csoportosítottuk. A költők névsorban, a tanulmányok időrendben következnek. Nem közlünk novellát. Az Erdélyi Helikon repertórium, az 1973-as Helikon-antológia, több folyóirat-szám és a Biblioteca Digitală /Cluj/segítségemre volt. Kivételesen válogattam olyan verset is, ami nem az Erdélyi Helikonban jelent meg. „Egy-versek az 1973-as Helikon-antológiából” c. fejezet ráadás a versekhez. A tanulmányok /kritikák/ frissek, sokszínűek, némelyike nagyon időszerű.

A Függelékben olvasható a kolozsvári egyetem magyar tanszékének Regionális irodalom c. fakultatív tárgy tantárgyi programja, a 2010-2011. tanévre

 

 

 

Előzmények, 1927

 

 

Erdélyi Helikon antológiája, 1927. I. kötet. Erdélyi Szépmíves Céh, Cluj-Kolozsvár, 172 oldal. A könyvecske első oldalai:

 

Br. Kemény János: Helikon

 

A gernyeszegi kastélyban Berde Mária megálmodta, az erdélyi irodalomra reázúduló nyomorúság kényszerítése életre hívta az irodalom munkásainak szabad munkaközösségét: a Helikont…jött az induló akarat, hogy támaszpontot teremtsen, ahonnan szétkiálthassa az alvó erdélyi társadalom minden rétegébe mindazokat a bajokat, amik igaz meggyőződése szerint amúgy is lélegzet után kapkodó irodalmunkat haldoklásba kergetik.

A szükség teremtette meg a Helikont. Fórumnak, ahonnan a bajoknak és bánatoknak őszinte feltárása után az egymás felé nyújtott kezek alkotó munkába indulnak, vállalva egyenként és közösen a felelősséget az erdélyi irodalom jövő-formálásáért…

Programot nem adhattunk, mert programunk túlnőtt a paragrafusok merev keretein…nem kívánunk előlegezett elismerést, de munkánknak kicsinyes bizalmatlanságoktól és féltékenykedésektől mentes, tárgyilagos figyelését…Bizalommal tekintünk a jövőbe…

Marosvécs, 1927. január

 

 

 

Kovács László: Erdélyi Helikon

 

„Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,

És áhítattal ejtsétek a szót,

A nyelv ma néktek végső menedéktek.

A nyelv ma tündérvár és katakomba,

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!”

                                   Reményik Sándor: Ige

 

 

Nemcsak az irodalom hoz létre történelmet, alkothat irodalmat a történelem is. Az erdélyi irodalomnak történelem az apja. Darabokra tépett egy amúgy is kicsiny nemzetet s az elválasztott darabokat az elé a nagy feladat elé állította, hogy teremtsenek külön világot maguknak. Új szívet, ahonnan lüktető, eleven vér szaladjon szét a szomjas erekbe…

Voltak, akik régi eljegyzettjei voltak már az irodalomnak. Voltak, akikben a nemzeti tragédia rengése rázta felszínre a költőt…mind építők a történelmi tragédia romjai felett. A keserű tehetetlenségben egyetlen tett volt: a szó…

 

Az erdélyi írók mind régen, hat-hét évvel ezelőtt születtek, vagy születtek újjá. Régen. Hat-hét évvel ezelőtt, amikor még nem volt semmi. Mert volt- azelőtt is erdélyi irodalom? Erdély csupán dús termőföldje volt a magyar zseniknek…Irodalma nem volt, bár külön lokálérzése, ha halványan és hangatanul is, de folyton élt. A polgári demokrácia nagyobb része a számára megmaradt kenyér után futott…A lant körül csak a fanatikusok álltak…

Az erdélyi irodalom hamar feltámadó vágya, hogy egy táborba tömörüljön…Az erdélyi magyarság létének feltétele szellem-világában csírázik…Vágyakozott a felé a szabadság felé, amely a szellem egyetlen egészséges termőföldje…ahol az irodalom nem csupán egy szép világnézettel bemázolt árnyalat vagy osztály köldökzsinórján lóg, hanem a káoszból kilépő nemes forma…Az erdélyi írók maguk próbáltak segíteni magukon. Az erdélyi írónak kiadónak, üzletembernek kellett lennie, hogy megszerezze magának a nyilvánosságot…

 

Amint kialakult a könyv-termelés, beállt egy másik nagy hiány: egy folyóirat hiánya, amely az erdélyi irodalom szívének lüktetése legyen...Kemény János találkozóra hívta Erdély íróit, ősi kastélyába, Vécsre…ott van tagjai között az erdélyi líra minden kimagasló egyénisége…Reményik Sándor…Áprily Lajos…Tompa László…Olosz Lajos…Szombati Szabó István…Bartalis János…Endre Károly…Bárd Oszkár…Szentimrei Jenő…

A novella és regény lassabban emelkedett, nem úgy, mint a líra…képviselői: Bánffy /Kisbán/ Miklós…Berde Mária…Gulácsy Irén…Gyallay Domokos… Hunyadi Sándor…Kádár Imre…Kós Károly…Kovács Dezső…Kuncz Aladár…Ligeti Ernő…Makkai Sándor…Nyírő József…Tamási Áron…Nagy Dániel…Sipos Domokos…Tabéry Géza…Mennyi ember és mennyi különböző szín! Konzervatívok és haladók. Régi nemes formákon csüngők és újak felé álmodók…

A múltban sok harcos haladt be már a vécsi várkastély kapuján. Olyan különös, fanatikus harcos csapat nem jár még soha ott, mint 1926 nyarán…A találkozó napja Erdélyben történelmi dátum.

 

 

 

 

 

Versek 

 

 

Mottó

Dsida Jenő: Tarka-barka strófák

 

 

 

…a dorgálás végszavaiba
foglaltak immár maguktól elesnek
s erőtlenek, hogy jóra intsenek:
"Költők csak voltak, költők nincsenek!"

Hej, jó apám! Ha tudta volna akkor,
mily teljességgel nem mond igazat…
nem írt le annyi zagyva verset Kassák,
ahány költő itt ténfereg manapság.

Szegény Erdély Szegény irodalom!
Nyakába kötve irdatlan kolonca!
Ha mostan Byront mímelné dalom,
kitől örökbe szállt reám e stanca,
tudom, támadna rút riadalom…

Könyv lep be lassan padlót és falat
s én hálhatok a szabad ég alatt…

Reményik, Áprily és Tompa László
s a mindig zsémbes, mindig harapós,
mindig teremtő tettekért parázsló
öreg harcos, a kajla bajszú Kós
és Kuncz, akit korán elvitt a gyász-ló
s a hullócsillag, Sipos Domokos,
Nyírő, Tamási, - még ki fér a listán?
Molter, Tabéry, Berde, Bartalis tán...

s ti mind, mindnyájan, tisztelt névsereg,
kiket nem sikerült itt rímbe rónom,
Betű országban bölcs miniszterek
s Kovács Laci a szerkesztői trónon! -
előttetek most büszkén tiszteleg
hegyes szuronyként villogó irónom.
A véletek való baráti lét
avatta széppé életem felét.

S Kemény János!... A térképen kereszttel
jelölik majd, hol áll a vécsi vár
s tanítják: itt volt az erdélyi Keszthely
és fényt vetett egy elborult, sivár
világba. (Kérlek, János, ne neheztelj,
ha ideírom, amit egy szikár
vén székely mondott rád a faluvégen:
"Báró ugyan, de abbahagyta régen...")

És számon kívül hagyni ki meri
az ifjúságot, fürge versenyével?
A sorban első volt Szemlér Feri,
majd Kiss Jenő, aki huszonhat évvel
a pálmát mindnyájunktól elnyeri,
Ormos, Bözödi  - s jönnek ismert névvel
a múzsa többi jó kegyencei,
Szabédi, Varró, Wass és Szenczei…

…Jaj, ha hallaná Ady!

Az ő tusázó, véres szellemének
hatása, hogy a játszi hangulat
megvetve bujdosik a magyar ének
berkeiben és többé nem mulat….

Kicsit nagyképűek vagyunk s olyan
jelmondatunk is: "Századokra termelj
s tekintsd magad halálos komolyan!"
Lantunk nyögesztő, félmázsás teher, mely
úgy zeng, mint jégzajláskor a folyam
s nem pengi ki a habzó, fürge csermely
ezüstkövek közt zirrenő neszét.
Pedig be szép a könnyű, halk beszéd!

 

 

                                   *  *  *

 

 

 

 Bárd Oszkár (Naszód, 1893. – Dés, 1942.)

 

Családi nevén Wettenstein  magyar orvos, költő, drámaíró. MURVAI LÁSZLÓ: Bárd Oszkár,  KRITERION KIADÓ, 1999.

 

 

Bárd Oszkár: Bosszú, EH 1931. 2.

 

Mostan például mi sem sikerül

s a dolgok olyan gúnnyal vigyorognak,

hogy lélegzet tőle elakad…

A dolgok ilyenkor talán bosszút állnak

a fölényért, mellyel észre se vesszük

zsörtölődésük, kritikájuk, neszük

s ilyenkor adják nekünk vissza tán,

hogy oly kevéssé respektálja ember

fontosságuk a lét ezer viszonylatán.

Holnap bizonnyal minden rendbe jön

s gőggel nézhetünk újra szembe vélük…

meg kell állnunk az egyetlen vigasznál:

tudni, hogy holnap minden rendbe jön

s hogy uralkodunk rajtuk örökkön.

 

De holnapig itt övék a világ:

nekik szűk, mi szűk és nekik tág, mi tág,

hiába minden panaszok, viták,

mert mostan bizony mi sem sikerül.

 

És holnap is

bosszút állni nem helyes senkinek:

ezek itt új, ismeretlen sínek

s ki tudja, rajtuk ki megy és hova,

új szikra ez s ismeretlen kova,

mikkel – mindegy: tagadjam? hittem-e? –

ki tudja, milyen tüzet készül gyújtani

a Dolgok ismeretlen istene?!

 

Egy biztos: mostan mi sem sikerül.

 

Bárd Oszkár: Kell lennie /1932/

Kell lennie, kell lennie egy szónak,
melyet hogyha elkiáltanék,
megoldódnának minden görcsös titkok,
és szent-békésre virulna az ég,
egy szó, mitől az egyensúlya-vesztett
világ helyére billen csendesen,
egy szó, amely a harcokon túl vibrál
és tilinkózik túl a csendeken.

Kell lennie, kell lennie egy szónak,
mitől szétporlad minden torz, hamis,
egy szó, amely gyöngédség s vad erőszak,
együttesen korbács és balzsam is,
egy szó, melyben pokoli partitúrák
robaja mellett égi hang dalol,
egy szó, amely káromkodásnak indul,
de zsolozsmává szépül valahol.

Kell lennie, kell lennie egy szónak,
mitől az ájult öntudatra tér,
szolid mederbe mitől visszalendül
a testvérgyilkos, buja, balga vér,
egy szó, amitől halkan feloldódik
a sok hurok, póz, ádáz, hülye csel,
egy szó, amit a mikroszkóp s a távcső
egyformán lát s egyformán helyesel.

Kell lennie, kell lennie egy szónak,
mitől a vad láng bénultan kihuny,
mitől a dac a semmiségbe hamvad,
és önmagától megtorpan a gúny:
e szomorú és kirabolt világnak
oly keservesen nincs már semmije,
hogy e mágikus, bűvös, drága szónak
kell valahol, nagyon kell lennie!

 

Nyugat · 1930. 19. szám  /Az EH-ban 1936-ban jelent meg a Nyár. G./

BÁRD OSZKÁR: NYÁR

Alig bírtuk, füve perzselte lábunk,
de a tisztásig kellett menni még,
fölöttünk, mint egy órjás rózsa kelyhe,
éretten, égőn, fulladásig telve
alig légzett a júliusi ég.

E csenddel szemben lent a fűben, bezzeg,
száz kórus zengett összevissza-dalt
oly harsányan, hogy kutyám ráncos füllel
és lógó nyelvvel bosszankodva dült el
s szöcske után a levegőbe falt.

Nem vette észre semmi, hogy profán nép
mohón lesi, milyen belül a nyár,
s mire egy víg szitakötő csodálva
rájött, hogy létünk nem egy bizarr álma,
beláttunk titkuk rejtekébe már:

Megláttuk, hogy a szent elégedettség
úgy abroncsolja át a telt nyarat,
ahogy Isten aranyhordóját illő,
s azt őrizvén minden fűszálból nyíl lő
s minden ellenen diadalt arat.

Népünnepély bukfencező hangyákkal
volt ez s táncolt száz katicabogár,
s az erdőszélről három nyúlfióka
ágaskodón leste: be szép e móka,
mellyel mulatja önmagát a Nyár.

A tisztásig még három lépés kellett,
de azt súgta egy mély parancs: elég!
e varázshoz, mint órjás rózsa kelyhe,
éretten, égőn, fulladásig telve
csak ő méltó: a júliusi ég.

 

 

Bárd Oszkár: ÉN MEG AKAROM MAGAM TARTANI

                                                                              

E ránk szakadt, bolond világban,

hol senki sem mutatja azt, ami,

e félrelódult, zagyva árözönben

én meg akarom magam tartani.

 

Szent hivatás, és mindennél nehezebb,

vakmerőn csábító és könnyesen édes,

 megmutatni a jövő nemzedéknek,

hogy ember az Istent megőrizni képes...

 

Érem vagyok, merev, földbe rejtett egykor

menekülő gazdám, kopott érem, régi,

de ha kiásnak s az új kor kikérdez,

legendás titkokat árulok el néki,

 

a titkait annak, hogy volt ember, tiszta,

lidércek kergettek, vérviharban ázott,

de a vészen büszkén hurcolta a fejét,

melyre önarcképet az Isten formázott.

 

S ha az Úr az embert, elkopott, rossz tükrét

félredobta s aztán végleg elfeledte,

a tükör megmaradt s mutatja a képet,

 hogy Alkotó nézett el egyszer felette.

 

Parancsolom: kétely, fejvesztettség, átok,

el innen örökre, nem hallok, nem érzek,

kétségbeesésre nincs időm: ős echot

őriznek görcsösen énbennem a bércek.

 

E ránk szakadt, bolond világban,

hol senki sem mutatja azt ami,

e félrelódult, zagyva árözönben

én meg akarom magam tartani.

 

www.mathemelinda.eoldal.hu/.../kedvenc-verseim.htm.../ és másutt is/

 

 

 

 

Bartalis János /Apáca, 1893 – Kolozsvár, 1976/

 

Ott van a Helikon írói közösség alapítói között. 1929-től a Kemény Zsigmond Társaság tagja. 1933-tól 1941-ig Ráckevén, Pilisvörösváron, Kiskőrösön tanított, 1941-től 1959-ig a kolozsvári Egyetemi Könyvtár, ill. a Bolyai Tudományegyetem könyvtárosa. 1945-54: a hallgatás évei

 

 

 

Bartalis János: Kettéhasadt Erdély


Kettéhasadt Erdély, mint a szívem.
Egyik felől maradt apám s anyám,
egy élő meg egy holt.
Másik felöl maradt egy sírhalom…
Mit írsz fel még, Történelem
Erdély rettentő sorslapján?…
Másfélezer óta megértünk sok csodát.
Pipáltunk mi már török-tatárt.
Láttunk kim-vihart s besenyő-fölleget.
Martinuzzi s Básta korát is kibírtuk.
Most túl maradt egy élő meg egy holt.
Az Olton átlátszik a sírkereszt fája.
Mintha apám s anyám kitárt karja volna.
Búsan zokog kis falunk harangja.
E csodaszép őszön
egyik felől öröm
és egetverő éljen.
Másik felöl jobb volna tán
a temető mélyen.
Hallod-e ott Bölön
hogy zúg, tombol, dalol?
Hallod itt Apáca?…
zokog keservesen.
Baráton, Baconban heje-huja járja.
Ürmösön a lányok felöltöztek gyászba.
Virágban fürdik ma Váradnak utcája.
Könny permetez le ma Enyedre, Tordára.
Ó, Uram, népedre e kétféle sorsot,
miért osztogatod megpróbáltatásod?
A mély őszi éjben sírnak a csillagok.
A bús őszi éjben a síró magyarok.
Imádkozzatok!

1941. október

 

 

Bartalis János: Nagy temetés /1942/

 

Október aranyló fái közt járok.
Megérintem, mint egy hegedűt.
Lelkemmel fáradt húrjaiba csapok.
Sírj, két szemem, sírjál szent nedűt.

A nagy temetés már készen, a halott
kiterítve már...égnek a gyertyák.
Eljöttem én is utolsó utadra
s megyek csendesen, hol sírnak a fák.

A bús pap elől misézve harangoz.
Megy a romláson, oly furcsa a hangja.
A hegyek aranykoporsót visznek
vállukon. Én Kosályra gondolok -haza.

 

 

 

Bözödi György /Bözöd,  1913 -Budakeszi 1969 /

 

Fő munkája: Székely bánja (szociográfia, Kolozsvár, 1938 és Budapest, 1939);

 

 

Bözödi György: ALMABOR /1934/

 

  Be keserű s úgy fáj, hogy én jó voltam mindég.

  Csak jó, csak jó, s eleven gonoszság

  nem terheli a lelkem.

  Jóságos, mint valami almabor, éretlenül

  keserűvé válik lassanként,

  s nincs mi megédesítse, nincs ami ízet adna neki…

  Felkavarnám, bolygatnám, és elölről éreznék

  mindent, ahogy volt, s újra csodálnám.

  Tán igazabbnak látszana, tán igazabbnak

  tűnnék előttem, hogy itt volt valami,

  valami, amit törtünk, zúztunk, ütöttünk,

  sajtoltunk minden erőnkkel,…

  valami nagy erős hatalom, szörnyeteg

  vagy csak emberi forma,

  valami zavaros küzdelem, harc,

  harc, harc, hogy itt volt egészen

  maga az élet.

  S nem e szürke, egy-ízű vékony levecske.

 

 

 

Bözödi György: Régi kertünk

Szebb az a kert, szebb, mint egy költemény,
ennél szebben nem is olvastam én, 
pedig nincs versbe szedve semmi benne,
uborkák kúsznak, ágra menve
fogóznak össze karcsú karjaikkal,
messziről éppen erre néz a pitvar, 
s a kert végéből ide kandikál 
a sárgán nyíló napraforgószál
kiültetve nagy szirmait a napra.
A zellerek közt árván elhagyatva
a karalábénk bámul segítség után, 
illegetvén a nagy hasát sután,
mint a szatócs, ha jóllakott ebédre
és sétálni indul ki a rétre.
A hagymatábla, mint ifjú hadsereg, 
a világ ellen rohamra ered,
habzsolja zölden, mit közelben érhet,
e nagy mohóság mi mindent nem ér meg! --
követeli a napfényt, földet, levegőt,
s nem győzheti le semmi, semmi őt.
Hát még a nagy tök! öntelten, bután
megy a csavaros indája után,
napra teríti lapu-takaróit,
mint a gazdasszony nagymosás után.
A paprikák sem hagyják magukat,
dudorodva törik a kiutat
az apró, hegyes levelek közül,
s a paradicsom már olyan büszkén ül
a helyén, mintha csak rajta múlna, hogy megérik.
A káposztákról jobb is nem beszélni,
úgy guggolnak, mint annyi fürge néni,
kik világ sorsát intézik csevegve
és sopánkodva néznek az egekre.
Hát a murok s a petrezselyem?
Földjét feszíti szét, ezer helyen,
s törtet mohón, követelőzve lefelé,
hogy zöld levele szinte már kék belé.
Habzsolja minden itt, mi az övé,
s magát helyezi mindenek fölé,
mert minden élni, csak élni akar
s nagyot nőni, de ezt mohón, s hamar,
hogy zeng belé a táj és dalol a csend,
s a legkisebb is csak azért cseng,
hogy nagy lehessen ő is és megérve
ragyoghasson, bár nem tudja, mi végre.
Az élet árad itt, maga a nagy-nagy élet,
mit megölnek s újjászülnek az évek,
az ősz mindent elpusztít mindég
s elölről kezdi az új tavasz, mint rég,
és rügy fakad a tarlott ághegyen.
Anyám őrködik, hogy itt rend legyen,
paszuly, krumpli megkapja a helyét,
s el ne födje a tök a káposzta fejét,
ki ne vesszen a tárkony és saláta,
s örvend, ha a zeller helyét eltalálta.

Gyermekkorom kertjében így tanyázott
együtt a béke és az élet, ám ott
is maradt valahol mindenestől,
s csak néha, nagy bánatomban keres föl
és álmaimban, de már hiába minden,
szegény anyám, hová lettél te innen,
hova vesztél örökre, nyomtalan,
éppen tavasszal, mikor a legtöbb dolga van
a jó kertésznek, amilyen te voltál?
Lásd, az életünk összeomlott, s ott áll
minden, nem lelve helyét, felkavarva,
beleszédülünk már e zavarba,
nálad nélkül nem kaphatjuk a rendjét,
az ment csak meg, mi belőled dereng még.

A régi kertet miért is idézem én ...
nincs már belőle, csak e költemény.

www.okotaj.hu/szamok/29-30/vers.htm

 

Csuka Zoltán / Zichyfalva 1901 – Érd 1984 /

 

Vajdasági magyar költő, szerkesztő, műfordító. 1930 – 1941 között versei jelentek meg az Erdélyi Helikonban

 

 

Csuka Zoltán: Az ősök földjén /1937/  

 

A gyorsvonat átzúg a Barcaságon,

a táj fölött s húsz év fölött szalad,

húsz éve már, hogy surbankó-koromban

bejártam itt ez ősi tájakat.

 

Apámmal együtt jártam ezt a földet,

Brassót, Kovásznát és a Hétfalut,

Zágon felett még égett ama csillag, -

mostan nem láttam. Talán kialudt?

 

Ez itt a föld, az őseimnek földje,

mely messze űzte el székely apám,

szászok hazáján át a lomha Bánát

legvégére kergette hajdanán.

 

Én ott születtem, az a furcsa égbolt

ívelt először forrón énfölém,

székely s szász vérből olvasztott magyarrá,

öt nyelven izzó Duna-táj szívén.

 

S míg vándoroltunk Bácska és a Bánát

Égre bámuló város-falvain,

magam is sokszor éreztem, hogy Erdély,

az ősi föld magához visszaint.

 

 Itt járok újra, most már egymagamban

s bár érzem is, hogy otthon járok én,

a roppant Cenket sírhalomnak látom

s a Barcaságról hideg száll felém.

 

És ideint a véletlen szülőföld,

bolyongó és nyugtalan életem

s itt érzem csak, hogy most otthonomban

igaz hazámat ott sem lelhetem.

 

Óh Duna-táj és szétszakadt magyar sors,

vihartól vemhes sötétbarna ég!

száz átok zúg és záporoz fölöttünk

s mellünkben fáj a régi büszkeség.

 

Rohanj, vonat, száguldj az ősi tájon,

még állnak s élnek a kicsiny faluk,

még intenek futó testén a földnek,

mely értelmetlen pusztulásba fut.

 

 

 

Csuka Zoltán: A fehéregyházi síkon  /1937/

 

Fenn tündökölt az augusztusi napfény,
tombolt, szikrázott, gyújtott, égetett,
lenn enyhe zöldben hullámzott a tájék
s ringatott erdőt, falvat, réteket.

Mint a búcsúra a hívők, jött a sok nép,
székely legények, lányok színesen,
tömött sorokban Medgyesről a dalkör,
énekük frissen szállt és szívesen.

A kis ligetben megbújva az oszlop
fák lombja közt barnán s kopottan állt,
román parasztok morcos félkaréja
- talán hullámtörőnek - összeállt.

Halk volt e búcsú, fájó volt az ének,
"Távolból", amit anyjának üzent,
a kislakot el nem felejtő költő,
ez ünnepen a láthatatlan szent.

Őnéki szól e népi búcsújárás,
ő tűnt el itt a titkos réteken,
nyolcvannyolc éve már, hogy itt, e földön
elhullott védtelen és véresen.

S míg szállt a dal, halkan és rendületlen,
magyar s román lassanként elvegyült,
az arcokon megenyhült a komorság,
mely szíjasan imént még ott feszült.

A kis ligetben megrendülten álltam,
mint kormos gyertyák, égtek a dalok,
s szemem kereste, hogy az elsodort föld
mely titkos mélyén alszik a halott.

S Krisztussal mondtam: nem halt meg, csak
alszik!
Hiába ölte meg a szolgahad,
sorsában láthatod meg, Európa,

már elveszettnek látszó sorsodat.

 

 

 

Csuka Zoltán: Szamosújvári istentisztelet /1937/

 

Az örmény ősök büszke templomában
kongó falak közt, zengő szép misét
hallgattunk reggel, csüggeteg néhányan.

Csattogva szállt, szárnyalt az ősi ének,
ezüstfehéren tündökölt a pap,
őrzője tűnt idők élő hitének.

Az ablakon az ég barnán komorlott,
az oltáron haldoklott száz virág,
a gyertyák fénye tört arannyá porlott.

Fogytán a nép, az ének egyre halkabb
s mit századokra alkottak az ősök,
a falak túlélik a megmaradtat.

Görnyedten állunk, repdesett az ének,
mint bénaszárnyú csüggeteg madár,
sötét sírokból jöttek furcsa rémek.

Elhalt a szó, a boltívekre csend ült,
s emelt karokkal megfordult a pap,
a szívekre riadó csengő csendült

és künn az égen meghasadt a felleg,
az Úrnak teste, mint az égi fény,
szemünk előtt reményben felderengett

 

 

 

Jékely Zoltán /Nagyenyed 1913 – Budapest 1982/

 

Apja Jékely (Áprily) Lajos, felesége Jancsó Adrienn

Összegyűjtött versei, 1985; Összegyűjtött novellái, 1986

 

Jékely Zoltán: Ballada a kóbor kutyákról

     

        Az ötszáz éves Villon emlékének

     

     

        Hol vagytok hé, szegény kóbor kutyák,

        hogy bírjátok ki mostanság a sorsot?

        Talán nyulat gyilkoltok s őz-sutát,

        vagy kunyhótájról koncokat raboltok?

        Lehet, hogy erdőszélen kóboroltok,

        s irhátoknak nem árt a hó s hideg,

        mert éjjelente most nem panaszoltok,

        vonítgatás a tért nem tölti meg.

           

        Züllött ebek, kivert komondorok,

        örökre elhagytátok városunkat?

        Feleljetek, lompos kalandorok,

        talán a város háborgása untat?

        Vagy tudjátok, hogy nincs itt mit keresni,

        étlen gyomor itt csak tovább korog,

        hogy céltalan már hulladékra lesni,

        felfalja mind szikkadt embertorok.

     

        Kisgyermekek szemétkosárba vájnak,

        vénemberek piszok között kotornak,

        kéjjel röhögnek fél zacskó dohánynak,

        három fillérnek, fél pohárka bornak;

        egekre átkot fogvacogva szórnak,

        falat kenyérért készek késre menni. –

        Bizony, jobb most az izmos komondornak

        fehér mezőn őzet űzőbe venni!

           

        Ég hercege, essék meg vén szíved,

        ne bánj velünk rosszabbul, mint kutyákkal,

        ételt s tüzet teremts mindenkinek,

        hogy ehessünk s ne átkozzunk a szánkkal!

     

      1931 /megjelent 1932-ben/

 

 

 

Jékely Zoltán: Eltűnik egy világ

     

        Enyednek

           

        Úgy látom, egy-két évtized se kell még,

        s melyek nevemmel kisbaltám nyomát

        sok éven át derekukon viselték,

        a tűzre jutnak mind a kerti fák.

           

        Utcánkban a cigányok befalazták,

        kegyetlen, az egyik kedves kaput;

        szemétdombnak használják a kutacskát,

        s a kertben tünedez a régi út.

           

        Galambjaim, kiket padlásunk tartott,

        azóta égi dúcban szállanak;

        s akikről álmodom, baráti arcok,

        a temető hasában mállanak.

    

      

        Dicső gyermekkoromból mi marad hát?

        Az akkor friss küszöbben lábnyomom;

        évtizedek egymásnak átaladják,

        míg a várost fel nem veri a gyom.

     

      1934

 

 

 

Jékely Zoltán: Kaland

      

        Hol jártam én? Csaló, tünékeny álom

        volt talán ez az erdei bolyongás?

        Úgy kószáltam egy idegen határon,

        mint garaboncás.

        A völgyben, melyben elmerült a nappal,

        már szálldosott az éjjeli korom,

        de még lila, halkuló sugarakkal

        ékeskedett egy lúcfenyős orom.

        S már lámpák gyúltak kéklombos sötétben

        s a kéményekből szállt a rőzsefüst,

     

        poszáta búcsúzott s rigó vegyest,

        mikor egy régismert kastélyhoz értem.

        S amint a rányíló tisztáson álltam,

        fáradt vándornak éreztem magam,

        ki célhoz ér s felsóhajt boldogan:

        „amit kerestem, íme, megtaláltam!”

        Megtaláltam, ki annyit kóboroltam,

        közelségét érzem, Ő itt lakik

        s most énekem hallhatja hajnalig,

        aztán pedig meghalhatok nyugodtan.

     

     

        – „Vagy, vagy nem vagy, te lány, szeretlek,

        mienk lesz ez a sárgafalú kastély!

        Ha tudnád, hány nehéz éve kereslek,

        hiába, mint a meghalást Ahasvér!

        A szemed szürke-kék, hajadnak bronza

        bűvös visszfényeket villant a holdra;

        esténként sírsz az élet elmúlásán,

        vagy hogyha azt hiszed, hiába vársz rám,

        kit hajkurász utánad édes átok –

        – Most itt a perc: sóhajtok, hogy megálljon,

        hogy megjelenj ott fenn a holdra tátott

        ablakban, mint romantikus medaillon,

        s ledobj hozzám egy hosszú kék virágot!”

     

     

        De senki sem jött. A kutyák ugattak,

        árnyékomnak azt hitték: a halál,

        a halál, aki ólálkodva jár

        s gazdájukat lesi az alkonyatban.

        Vasajtót zártak bántó kattogással,

        s egy kút ríkatta vizét valahol;

        – Fiam, te tovább vándorolhatol –

        szóltam s indultam a tisztáson által.

     

      1936 /megjelent 1937-ben/

 

 

 

Jékely Zoltán: Itt lakott / 1937/

 

 Itt lakott, látod, Kosztolányi,

erre még nem jártál velem;

révült szemedben egy parányi

megcsillanó könnycsepp legyen.

Meg fogunk még itt sokszor állni!

 

Az este egy-kettő leszáll,

árnyak hullnak a Vérmezőre,

s olyan a ház környéke már,

mintha egy "bús" vers volna tőle,

Tőle, kit elvitt a halál.

 

Vígan zajlik tovább az élet,

csak búsabbak a madarak,

s panaszuk egy hanggal szegényebb,

de testével még gazdagabb

a föld, mely örvend, mint a vének.

 

Bimbóznak udvarán a fák

s egy-két kesernyés orgona.

Milyen hitvány is a világ:

nélkülünk is így forgana,

tavaszán lendülve, tovább.

 

Öreg, fehér kutyája szunnyad,

de majd ha csend lesz és "setét",

éjfél körül egy könnyű, fonnyadt

kéz megsimítja "bús" fejét;

s hangot hall, de nem tudja honnan,

 

hogy iszonyába égre ordít:

Ő jár akkor háza körül,

- hány bú-ittas éjféle volt itt! -

benyit, bemegy, asztalhoz ül,

de sosem ír többé, ó, sose fordít!

 

 

 

 

Jékely Zoltán: A Maroshoz, Erdélyi Helikon, 1941. 10.


Drága Maros,
régi magyar szerelmek hű folyója,
kristály vized,
ugye, a mi szerelmünk is megóvja?

Tündér anyád,
Tarkő kövér könnyei mossák
sajgó szívünk;
s a síron túlra is egymásnak balzsamozzák.

Most áll a nyár,
a nyárfák édes ámor-szagot ontnak,
s testünkre vár
gyeppel bélelt kuckója a bozótnak.

Holtág felett
az égre szúrva lóg a nagy halászsas,
lile lebeg
s ellenfelétől fordul sűrű sásnak.

Langyos szellő
sző bodrot az árnyékba bújt vizekben,
s burrog a gép,
amely maholnap messzire visz engem.

A felhő gyűl
és sávosan nyugat felé vonulgat;
égalji fák
megsűrűsödnek s a magasba nyúlnak.

Majd este lesz,
s eljön a berkek tündéres sötétje;
a holdvilág
ezüst csapása kit viszen az égbe?

Mi kiesünk
e rejtelmes vízparti újulásból,
helyünkben itt
ifjú és szomjú őzpárocska lábol.

És zsong a víz,
mohos kövön és ősz ló koponyákon,
nagy halakon,
halottakon és felpuffadt kutyákon.

Megy a Maros
s szuronyok közt átsurran a határon.
Megy az öreg,
hogy túlfelől saját könnyében ázzon.

1941

 

 

Kiss Jenő ( Mócs, 1912–  Kolozsvár, 1995)

 

….A repülőtér közelében (válogatott versek, Nagy Pál bevezetőjével, 1988. RMI); Ithaka messze van (vallomás helyett krónika, életrajzi regény, Kolozsvár, 1992); Időverten (verskötet, 1994).

 

 

 

Kiss Jenő: Eső-dal  /1933/

 

Az utcákon pocsolya van,
a patakok nőnek,
a cipőmnek rossz dolga van,
de csak a cipőmnek.

Minden csapzott, minden sáros,
sebaj, szinte vártam.
Az a fő, hogy mezítlábos
lelkem nem jár sárban!

Kalapom karimájáról
fénykeresztes cseppek,
mint pókok sík fonálon
földig ereszkednek.

Vendéget jelent talán? azt?
Volt már nálam vendég:
a feketeszemű bánat
keresett meg nemrég.

Nem kell vendég, bánat sem kell,
csak e dal, e lágy dal!
Játszadozom a szívemmel,
mint egy kisleánnyal.

S nem irigylem a várost
itt, sorsom sarában:
hogyha sár van, legalább most
megszokja a lábam!

Legalább a sors s az álom
akármerre hajthat,
nevetve esőt, megállom
bárhol a sarat majd!

 

 

Kiss Jenő: Diófa /1934/

 

A szemed dióit
feltörte a bánat -
Mondd, mi bánt ma téged,
kedves diófámat?

Az, hogy leveleid,
hullanak, mint fátylak?
S eljön majd a nap, hogy
meztelenül látlak?

Ne sajnáld, ha lombod
lábadhoz ereszted -
ne bánd: fiatal fa
lombtalan a legszebb!

Lábad majd bokáig
benne áll ruhádban:
lenge avar fát nem
övezhet puhábban!

- Jere - mondom akkor,
s ágad, mely kinyúl majd,
megfogom, mint olaj-
barna pici ujjat:

- Jer, fám, lépj ki, lépj ki
csipkés avarodból!
Törzsedet ha látja,
ruhádra ki gondol?

 

 

 

Kiss Jenő: Péter-mozdulat

 

Elég volt egyszer, elég mindörökre!

Nem veszhet többé Erdély drága földje!

Nem fénylik többé máson a miénk,

Csak fejjel együtt hullhat le az ék…

 

…Málkus fülének árán elorozták!

De annak vége! Más világ fogant,

Mely már nem mondja: „Tedd el kardodat”

 

Nem int le búsan, szemben állva vésszel:

„Ki fegyvert fog, az fegyver által vész el,”

de felmagasló daccal hirdeti:

annyi tiéd, mit meg tudsz védeni.

                                        EH 1941. 7. a folyóirat pdf /Cluj/változata

 

 

 

 

 

 

Mécs László  /Hernád-szentistván, 1895 – Pannonhalma 1978/

 

 

 

 

Az 1973-as bukaresti Helikon-antológiában Mécs Lászlónak, az Erdélyi Helikonban megjelent 39 verse közül egy sem kapott helyet.

 

 

 

 

Mécs László: HAJNALI HARANGSZÓ  1923


Kongatom piros harangom, ifjú szívem kongatom.

Szörnyű éj volt: a megőrült csillagok mind vért röhögtek,
Vad vigyorral vért köpött a máskor lányos, szűzi hold
És az Ember: sárkány-magból sarjadt fattya véres rögnek
Elfeledte, hogy az arca régen Krisztus arca volt.
Álmodott vad háborút és vér csurgott le testén, lelkén
S népek közt és szívek közt a szivárványhíd leszakadt…
Jaj mocsár van, förtelem van még mindég a lelkek lelkén,
Sátán gubbaszt éltünk fáján s mind, levágja, ami jóság bimbósodva kifakad.

Elég volt az éjszakából! Álmodjunk már hajnalt végre!
Milliónyi kakas torka! Kurjants hajnalt, hívogass!
Minden szívből, piros szívből kukorékold fel az égre!
Minden vándort útra küldj, és minden csirát szólogass!

Kongatom piros harangom, ifjú szívem kongatom.

Undorit a lápos róna. Szent magasba lesz lakásom:
Égig ér a jóság tornya, már ezen túl ott lakom
S két szemem csak ámul minden apró élet mozduláson

S kongatom piros harangom, ifjú szívem kongatom.

Most idézlek minden szépség, minden dolgok színessége,
Minden magból minden élet, minden szívből minden jóság jöjj elő!
Színesedjetek harasztok, mókázz virgonc ágak vége,
Bár már dér puhít kökényként s zúzmarás a levegő,
Hollószárnyban is pír lappang s minden ember-szívbe mélyen
Vár a jó mag, melyet egykor elszórt a nagy Magvető;

Minden szívből minden bíbor hajnalodj most szent-kevélyen!
Csábíts, célok mágnes ujja, lábat messze szöktető!
Minden munka célhoz érjen, darvak szárnya délre szálljon,
Minden bokron szél zenéljen. Felhőforrás fussatok,
Égi jóság, harmatozz s légy mézes szó a szitkos szájon!

Kongatom piros harangom, ifjú szívem kongatom.

Nem vagyok én mesehős és kis harang az én harangom,
Mégis, mégis azt kívánom minden ember, halja meg
S Afrikában, Indiában, északsarkon, déli sarkon
Minden dühtől sápadt arcot szégyen pírja marja meg!
Kis harang az én harangom, ám ha rája rezonálna
Minden szív és összekongna. Úgy megnőne szózatom
Mint végítélet holtat létre keltő harsonája…

Kongatom piros harangom, ifjú szívem kongatom.

Uramisten, add meg nékem, úgy zenéljen kis harangom?
Kongásában minden testvér élte titkát lelje meg?
Társat sejtsen szíve mellett, aki koldusként barangol,
Testvért, vele együtt sírót, aki álmokat temet…
Mondogassák a szegények? Lelkünk kottájára kongat?
Gazdag mondja? Bennem is még emberség után kutat
És a vének? Ránk köszönti régi, ifjú hajnalunkat,
Ifjak, lányok? A szívünkből szórja szét a harangokat.
Tánc feszüljön a harangban? Hajnalember szirom-tánca,
Mely magyar lányt, tót fiúcskát, testvér-táncra pöndörít,
Gyermekkezet gyermekkézbe, lelket fűzzön tavasz-láncba!
Gyűlöltünk már Káin óta vérivásig, csömörig!
Átkozott, ki most sem áll a testvér-csókos hajnal-táncba!
Átkozott, ki székelyt gyilkol Szent Istvánkor, Zsidót gúnyol szombaton.

Kongatom piros harangom, ifjú szívem kongatom.

És ti vándorok, kik jártok társtalan és rácsavartok
Lábatokra minden utat, hímes ösvényt? Menjetek!
Testet öltött vágyaim, Ti vándorútra vert csavargók,
Szeretettől szőnyeget út hátán halkan lépjetek,
Nyitott ajtó, ölelő kar, lágy kenyér, telt kancsó várjon,
Szívem hangja égjen minden testvérhívó mondaton
S ki elhunyt, lágy szemére béke, béke, béke szálljon…

Kongatom piros harangom, ifjú szívem kongatom.

 

                                         stud-theol.blogspot.com/.../mcs-lszl-hajnali-harangsz.h

 

 

 

 

 

Mécs László  /EH 1929/

 

Nyárspolgár 1929-ben

 

Körötte ál-történelem, ál-békekonferenciák,

S valami részeg dáridót és szinte bacchanáliát

foszforeszkál a rothadás: testkultusz, tempó, technika,

boksz, tenisz, szépségversenyek, pénz, élvezet, Amerika.

 

Ő taglózottan és kukán egy helyre néz, mint egy süket,

nevetnek rajta, mint, aki nem érti már a nyelvüket,

Dante poklánál rémesebb, vadul lefékezett pokol

forr benne s idegeiben egy egész világ haldokol.

 

Hitt egy királyban, hitt a jó hazában, feljebb léptető

szamárlétrában, a kenyér szentségében, /a vastető:

a jogrend, törvénytár alatt/ munkával szerzett kis vagyon

varázsában, nyugdíjban és a műveltségben hitt nagyon.

 

Most él, de lézeng, mint a légy, melyet egy mocskos pipaszár

lyukján keresztül kergetett egy vén pipás, egy szalmaszál

végével ösztökélve át. Szivárvány szárnyán szenny, mocsok,

csak néz, bár a napfény nevet s száz papagáj gyönyört locsog.

 

Átkergették egy alagút poklán, walpurgis-éjszakán:

a vérszennyes történelem leg-luciferibb korszakán,

lelkét és angyalszárnyait átitatta a förtelem,

mossák a konferenciák szagos szappannal és selyem

                            

törlővel is törölhetik. Négy évig embervért ivott,

farkasként föld alatt lakott, nem voltak szentek a sírok,

sem a szüzek, sem a család, sem a testvér, sem a fehér

emberi álmok és hitek. A Föld szomjas volt, folyt a vér.

 

Öt évig új komédia: szibériai garnizon

lelkét és angyalszárnyait megint csak bekenték, bizony

sátán-ganéjjal. Hazajött. Vadul lefékezett pokol

forr benne s idegeiben egy egész világ haldokol.

 

A proletár üvölthet és az eget megremegteti,

nyomorból vérvörös eposzt csinál öklével, őneki

ez nem szabad, ő jól nevelt. Tébollyal nézi kis fiát,

ne fojtsa-e meg, mielőtt megölnék új komédiák.

 

 

Mécs László: Üzenet Milói Vénusznak

Tanár akartam lenni, hideg tudós,
ki eszmék kristály-csúcsain üldögél,
s a problémátlan, kékes égbolt
íve alatt derűsen lát mindent;

szerelmes kézzel termeted és fejed
után faragni ifjúi lelkemet
örök, fehér márványszobornak
s rá nevetésed igéző titkát.

-- De kortárs lettem: fergeteges idők
sötét sodrában búskomor ég alatt,
midőn a szennyes Styx kiáradt,
s mindeneket belepett az árvíz.

A milliókkal úsztam a vad vízen,
szívem szivacsként szívta a szenvedést,
mázsásra nőtt, aránytalanná:
s klasszicitás csuda bája eltűnt

lelkem szobráról. Torz vagyok és modern,
idegzetemben minden-idegzet él:
megvert a kor testvérisége,
s százezer arc kusza kínja rajtam!

Így barbár lettem búskomor ég alatt,
beálltam bárdnak béna fülek között,
szívemből nagy dudát csináltam,
s balzsamokat dalolok koromnak.

Míg lábom gazban gázol a föld felett,
míg öklöm új, vad Hydra ezer fejét
bunkózza őrült Herkulesként:
néha örök mosolyodra vágyom ..

Mert nemcsak ottan vársz te a Louvre ölén,
-- minden Kor s ember álmai távolán
feltűnsz, s a századok homályán
átragyog ős, nevető szent arcod.

Istennő! bort nyakalva a nyári hőn
öreg diófa lombja alatt: sötét,
bús barbár bárd köszönti rád a
régi szerelmesek álom-kelyhét!

(Forrás: Rabszolgák énekelnek, 1925)  In: Anya kell, Vigília Kiadó, 1993

 

 

Mécs László: Vasárnap délután /1940/

 

Megállt a munka mindenütt, vasárnap délután van;

az eke éle nem hasít humuszba mély barázdát,

a boltok, gyárak lakatos ajtóján túl a csend ütött

tanyát, míg utcán, piacon kurjantnak a garázdák.

 

Energiák ezer színű patakjait ma másra

zúgatja a Sors, mint örök turbina-forgatásra,

hétköznapok zakatoló malmába csöndet intett,

nem falja vérünk és velőnk, nem őrli perceinket.

 

Energiák ezer felé futó, ezernyi színű

folyóin máma bíbor, csókos álmok csónakáznak...

Ma kipirul a lélek, mint tavasz jöttén az ágak vége.

Honnan szökken a pirulás robotos ág rücskös rügyébe?...

 

 

Két ezer évvel ezelőtt megnyílt az idők méhe

s kitárt kezével, öt sebével bús keresztfa ágán

a Jóság összedirigált kiömlő vére ütemére

minden sípot az ég alatt, a forgó földnek hátán,

 

de örök diszharmóniát kacag belé a Sátán

s csak járunk társtalan, mint hogyha egy-egy csillag hátán

keringenénk külön, külön, kitárt karokkal híva

egy lelket, hogy betűzze ki, mi van szívünkbe írva...

 

S ilyenkor, ünnep délután, döbbenve vesszük észre,

hogy csillag kerget csillagot, esőcsepp másik csöppet,

az ember embert. - S én magam a lelkem sípját kérdezem:

e kirekesztő, kalitkás falak közé hogy csöppent?

 

Hogyan zenél így egyedül? Tavaszi szél, vagy őszi szél

zúg rajta át: az önmagam tücsökdalát ciripelem...

Hol mélaság, hol lágy öröm, hol véres, buja érzelem

settenkedik, sátánkodik sípom körül, játszik velem.

 

Ma lelkem dalra készülődj, ma csillag kerget csillagot,

ma más lelkek közé viszlek, ma messze, messze ballagok

habár a sorsom e kalitkás, bús magányba plántált,

ma kiviszlek s ma átélünk egy Beethoven-szonátát...

 

(Forrás: Mécs László: Hajnali harangszó. Versek. II. kiadás, 

Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Bp. Onnan „Csicsada” G. )  

 

 

 

Mécs László: Elégia

 

„Visszaveszik lassan minden játékod tőled:
a napodat az éjnek, az apádat a földnek
kell adnod s új vitéz jár álmaid szőnyegén
s szőkéd vagy barnád oldalán a vénség már a vőlegény.

És vissza mégy a földbe nagy pihenést keresve,
és úgy fekszel a földben, mint márványban az eszme,
mint hullámban a hullám a mélységek felett,
s a Föld, a nagy koporsó az űrben száguldoz veled!”

 

A hálóról:

 

Mécs László: Csak ennyi az egész

 

Igen, lehettem volna én is boldog,
az én utam is éppen arra vitt.
A kert elébe értem, mely reám várt.
Szerelem. Rózsák édes mámora.
Gyümölcsfák. Csend. Családi tűzhely.
Szántás-vetés humuszban, szerelemben.
Irtás-oltás fákban, gyerek-szívekben.
A nagyvilág villámait fogó,
Vihar-szordinós villámhárítók.
A nagyvilág lármáját átszűrő,
dallammá szűrő zűrzavar-szűrők.
Leány-hajszálon függött az aranykulcs.

De megfordultam, nem tudom miért.
Én nem vagyok hős, nem vagyok erős.
Nem tudtam, hogy mit rejt a másik út,
hogy mi a cél és mi a harc a célért,
hogy mit keressek itt a másik úton.
Csak megfordultam. Ennyi az egész.

Csak annyit tudtam, valaki szeret.
Valaki nagyobb minden boldogságnál,
minden csendnél és minden szerelemnél.
nagyobb a Földnél és nagyobb az égnél.
Tudtam, szeret. És ennyi az egész.

Hagytam magam szeretni, mint a gyermek,
a Jézus Krisztus ember-ideálja.
Hagytam magam vezetni, mint a gyermek.
A gyermekben nincs cél, nincs hősiesség,
csak megy, ha küldik, s nem tudja, miért.
És küldtek. Mentem. Ennyi az egész.

És jártam, mint a többi vándorok.
Fecskét kérdeztem és fülemiléket.
"Mi nem szövünk, mi nem fonunk,
mi nem szántunk, mi nem vetünk,
mégsem vagyunk mi céltalan csavargók:
mi hozzuk a tavaszt s a dalt."
És vándoroltam. Ennyi az egész.

Van úgy, hogy játéklovacskát kapok,
s játék-ekécskét nyomnak a kezembe.
Gyerünk, gyerünk játéklovacskák,
gyerünk, gyerünk játék-ekécske,
nem kis családi kertben, sem megyében,
de országos határban megy a szántás.
S játék-köténykét is kötnek elémbe,
és teleszórják furcsa új magokkal,
hogy vetegessek hetedhét határon,
s én játszadozom. Ennyi az egész.

Arany puskát, arany kardot kapok,
a világosság játék-fegyverét.
Harcolnom kell a hétfejű sárkánnyal,
sötét-magammal s a sötét világgal,
sötét Sátánnal és sötét pokollal.
És néha mintha varázs volna rajtam,
nem fog golyó, tűz, nincs Achilles-sarkam,
s majdnem olyannak látszom, mint a hősök.
S néha sebezhet még csillag-fény is,
és vért csapol egy érzelem-tövis.
Én nem vagyok hős, s hőst kell végigjátszanom,
s én játszadozom. Ennyi az egész.

Néha futok és félek, hogy megállok.
És néha állok s félek, elbukom.
És néha fekszem s félek, hogy elalszom,
és eltapos örökre a Sötétség.
És néha sírok reggel, hogy énekeljek este,
s kisírom magam este, hogy kacaghassak reggel.
Így játszom én a könnyel és kacajjal.
Én nem vagyok hős. Ennyi az egész.

Nem tudtam, hogy ez így lesz, nem kívántam.
De nem siratom vissza azt a kertet!
Valaki engem végtelen szeret,
nagyobb a Földnél és nagyobb az égnél,
hagyom magam szeretni, mint a gyermek:
s csak ennyi, ennyi, ennyi az egész.

csicsada.freeblog.hu/.../Mecs_Laszlo_Csak_ennyi_az

 

 

Mécs László: Vád- és védőbeszéd

Én, Mécs, Isten szavának trombitája,
s mint költő, élő lelkiismeret:
szétkürtölöm most minden égi tájra,
hogy vannak züllött ifjú emberek,
kikből nem lesz se szent, se honfi hős!
S e fiúkért valaki felelős!

A kis királyfit rajongástól égve
nagy mesterek védték a bűn elől,
grófok, bárók s a pápa őszentsége
is érdeklődött hogyléte felől
- s ezekre nem vigyázott lelki csősz!
E fiúkért valaki felelős!

E fiúknak nem volt gyerekszobájuk,
hol mese-forrást rejtnek a zsaluk,
lakásuk volt egy rossz szagú, muszáj-lyuk,
hol több család csókolt, pörölt, aludt!
Vagy ólban nőttek s rájuk tőrt az ősz.
E fiúkért valaki felelős!....

Nem tudnak semmit ők a Bibliáról,
s hogy van Madách, Faust, lélek-asztagok!
S csak annyit tudnak az Isten fiáról,
hogy elítélt minden gaz gazdagot!
Kinél szurony s arany van: az erős!
E fiúkért valaki felelős!...


Ezeknek az lesz majd a messiásuk,
ki forradalmat, pénzt és nőt ígér,
a Múlt hulláján tánc lesz, kurjongatásuk
világ-lángok között a Holdig ér.
Jön a Halál, a mindent elnyelős:
ítélet lesz s valaki felelős!

 

maya50.freeblog.hu/.../Mecs_Laszlo

 

 

 

Mécs László: Drága hazám, Magyarország

 

Drága Hazám, Magyarország!
Régi híred hova szállt?
Feltámadunk-e még újra,
Vagy maradunk lenn a porba'?

Meg nem érdemeltük ezt a sok rosszat,
S ez a gondolat minden magyart bosszant.
Sokáig megvédtük Európát,
Jutalmul Európa fütyült ránk.

Bízzunk csak a szebb jövőben
Így talán még van remény.
Most csak állunk az esőben,
De kitisztul még itt az ég!

                                      www.trianon.abbcenter.com/?..

 

 

                                           *  *  *

 

 

Illyés Gyula: Iránytűvel…Katolikus költészet, Nyugat 1933. 7. és

Digitális Irodalmi Akadémia        © Petőfi Irodalmi Múzeum • Budapest • 201l

 

…Mécs László. Jellegzetesen pap ő is, de a hangos szónokok fajtájából. Versei gáttalanul ömlenek és neki épp ez a fogyatkozása. Művére igazán áll, hogy kevesebb több lett volna. De hírnevet épp bőbeszédűségével hódít. Noha tehetségével is hódíthatna. De nem tud mértéket. Versei tarka áradásában helyet kap, ami csak közönségnek tetszhet. Ezek a versek így gyűjtőhelyei mindannak, ami a háború előtti nemzedék költészetéből a közönségbe átszivárgott, ami abban másodlagosság és külsőség volt; a modor, a cifraság, a prófécia, az olcsóbb fajtájú szimbólum és az a tetszelgő elhivatottság és vezérkedés, amit már Ady is másodkézből, a romantikusoktól vett, akik még valóban politizáltak, és volt is szavuk a politikában. Mindehhez még az expresszionisták tulajdonságaiból is járul valami, az állítólagos modern társadalomszemlélet, ami mellesleg az expresszionistáknál is csak külsőség volt. Mécs az elsajátításban roppant eleven szemű költő, sajnos, nem a lényeget sajátítja el. Nem kapott figyelmeztetést…

Verseinek tárgya az egész humanizmus iránt gyanakvóvá tett. Első pillanatra azt hiszed, hogy kiáll, bátran vállal valami merészet, de már az első fordulónál észreveszed, hogy nagyon is fedezi magát, biztos falak mögül vitézkedik s végeredményben amellett ágál, amit látszólag támadni készült. Politikus költő. De – hogy erről a területről vegyem a hasonlatot – szavai csak a parasztfogás gyanúját ébresztik. Katolicizmusa, amit világszemléletének vall, a keresztényszocialisták magatartására emlékeztet, akik sötét színekkel festik a nyomort, zúgnak még a kapitalizmus ellen is, de a tanulság levonásakor, a harc pillanatában okosan eszükbe jut, hogy minden hatalom istentől való…

Leírja az álmodó munkás ruháját, mely foltos, míg a „pénzeseknek” a boltosok bársonyt és selymet tartogatnak. Ezt a munkás most nem tudja, mert alszik, és azt sem tudja, hogy az élet olyan, mint a vonat: minden percben történhet karambol….Úgy érzem, a költő becsapott. Mért izgatott a gazdagok ellen, ha nem izgat? S ez az ügyesség, ahogy jobbra és balra mér, a fehérnek és a vörösnek ez a ravasz vegyítése – az egész szakaszt zavaros-szürkévé teszi. De menjünk tovább….

Bocsásson meg Mécs László. Jó memóriám van; nekem nem azért keltette fel azt a munkást, hogy világosság legyen, hanem hogy a helyét átengedje. Ez volt a vers magva s e körül az ő nagy lelkesülése, vívódása és Adyból jött szent borzalma rikoltozó bombasztnak hatott. Aki így tud verselni, annak jobban kell gondolkodnia.

Ami saját magát is megtéveszti: rím és ritmizáló készsége, a dilettánsok örök csapdája. Ritmusa zúg és dübörög, rímei csillognak – mi kell több, hogy tökéletes költő legyen? Csak szét kell néznie a világban, mely tele van témával. Van álláspontja, tehát felelete is kész – micsoda könnyű mesterség az egész! Büszke és magabiztos:

És képzavarba, mennyi képzavarba! Eszméinek világa épp ily tarka. Amit mond, az se hideg, se meleg; politikának és taktikának talán katolikus, de – ahogy mi az egyházatyák szerint ismerjük – se eszménynek, se világnézetnek nem az. A vallás az ő költészetében is csak versszerkezeti elem, vagy, ami még rosszabb: retorika. Erkölcse még csak nem is skolasztikus, hanem iskolás….Versei az utóbbi években egyszerűsödnek, lassan veszíteni kezdik sallangjaikat. Magam is, aki fájdalommal írtam e sorokat, mert szigorúságomat a jó ügy érdekében ahhoz a lármához kellett mérnem, mely költőt, közvéleményt egyaránt megzavar, ezen az úton biztatnám őt. Egyszerűségre, szerénységre, önbírálatra és a külsőségek helyett elmélyedésre, benső hitvallásra, ahogy azt a katolicizmus is megkívánja….

 

 

Nyugat ·1933. 12.  Figyelő

Babits Mihály: Könyvről könyvre

Papköltők. - Hogy mennyire nincs kritika, csak támadás, azt közelebbről Illyés Gyula példája is mutatja, akinek a magyar papköltőkről irt cikke, mint előrelátható volt, általános kavarodást keltett. Még olyan nyugodt, kívül álló protestáns ember is, mint Reményik Sándor, indíttatva érzi magát hogy a «megtámadott» Mécs Lászlónak védelmére keljen baráti, vagy társi, vagy talán vetélytársi lojalitással. Ez szép emberi tulajdonság; de a kritikust épp úgy tévedésbe viheti mint az ellenkezője. Mikor azt olvassuk Reményik tollából, hogy «Mécs Lászlónak vannak olyan csúcsai, amelyekre nem fog feljutni sohasem Illyés Gyula, sem én»: különös érzés fog el bennünket, mintha egy gyönyörű termőfa oktatná ki ifjabb társát tiszteletre a háztetőn felburjánzott vadsóska iránt. Ez a vadsóska csak azért veri fejével az eget, mert a háztetőn nőtt. Idelenn a földön törpe volna…

 

 

Mécs László / 1895 – 1978 / Illyés: Naplójegyzetek, 1978

 6/385. Készülődés Győrbe…Át Pannonhalmán. Álljunk meg egy fél órára. Odafelé nincs idő, de okvetlenül tisztelegnem illik Mécs Lászlónál – ha még ott van. Épp azért, mert hajdan olyan rossz volt köztünk a viszony. Az én bírálatomra nyeglén le-gyuszizott.  Babits utasította rendre.  De most hány éves is? Meg az óriási fölénye, hogy – mellőzik. / Még az egyháziak is./

6/412.  Pannonhalma nemcsak katedrális és múzeum. Iskola és szeretetház. Évek óta itt él teljes visszavonultságban és többnyire betegágyban az öregség nyavalyáival küzdve a költő Mécs László! Életünkben sose láttuk egymást, de pályánk egy pontján érdesen szembe kerültünk, még verset is váltva, éleset; így foglalhatom össze: bandázs nélkül. Megkérdeztem, nem zavarnám-e, ha csak egy kézfogás idejére.

A mostani, a nyolcvanharmadik éve néha már súlyosan ránehezül: az agy-érelmeszesedése főképp; de vannak könnyebb fél napjai. Megkérdezik.

A szerzetesi cellák – az egykori lakószobáinak – egyikébe vezetett be egy fiatal polgári ruhában is apácai mozgású és arcú ápolónő, csak engem…

Nyilván megmondták neki, hogy ki tiszteleg nála. Az üdvözlő szavak után is úgy áll rajtam a szeme, mintha mégis messze mögém tekintene…

Most már kéz kézben állok az ágy mellett. Pehely-fehér, pehelykönnyű és puhaságú kezeket tartok a kezemben. De már mentegetőzve, hogy zavartam, s búcsúzóul szorítva meg azt a csonttalan kezet.

Tekintet-szóértésben lehet a karcsú kis ápolónővel. Egy oldalpillantására elfordul az, majd egy levelezőlap nagyságú fényképpel lép vissza hozzánk. A takaróra teszi…

Mécs László rá három napra halt meg; szenvedés nélkül; öntudatlanul.

 

 

                                 *  *  *

Reményik Sándor: Mécs László költeményei /Hajnali harangszó. Versek/. Pásztortűz. 1923., II. kötet, 35. sz., I. 55-58. p.

Reményik Sándor: Mécs László. Erdélyi Helikon, 1930. 10.sz.

 

 

 

Németh László Levelezése, III. Osiris, 2000.

 

3547. levél.  Kardos T. Béla, Brookmont, 1969. 10. 01. Németh Lászlónak…mellékelten megküldöm a Mécs László-ügyben Veres Péter képviselő úrhoz és Illyés Gyula író és költő úrhoz intézett levelem másolatát azzal a kéréssel, hogy szíveskedjék elősegíteni azt, hogy Mécs Lászlóval szemben a két évtizedes igazságtalanság megszűnjön, költészetét vegyék újjáértékelés alá, és útlevélkérését az illetékes hatóságok ne utasítsák el már negyedszer is. Azok közé tartozom, akik a Bartha Miklós Társaságban részt vettek az Ady, Móricz Zsigmond estek rendezésében…

Könyvtáramban az ön minden műve megtalálható, de nem emlékszem, hogy bármelyikben is találtam volna Mécs Lászlóról szóló tanulmányt vagy értékelést…Szalatnai Rezső és Vas István cikkei már utalnak arra, hogy bizonyos újjáértékelés már megindulóban van. Nagyon kérem, szíveskedjék irodalmi befolyását ez irányban érvényesíteni…Egy Mécs-előadó körút megnyithatná az óhazai és az amerikai magyarság közötti politikamentes kulturális kapcsolatok új szakaszát…

 

                                                       *  *  *

 

Mécs László: Anya kell. Vigilia Kiadó, 1993, 133 oldal, benne: Rónay László: Mécs László a kor tükrében c. írása

 

Mécs László korának valószínűleg legnagyobb közönségsikert aratott ...

ukf.hu.cz/wp-content/uploads/Mecs_Laszlo.doc

Fájlformátum: Microsoft Word - Gyorsnézet A Vigilia anyagi nehézségekkel küszködve az ő nevét tűzte címlapjára, ... Mécs László saját költői pályafutásának kezdetét 1915- re datálja, ..... évek további Mécs-válogatásainak: az 1982-es Üzenetnek, 1993-as Anya kell! és 1998 –as

 

 

Rónay László: Mécs László, Balassi kiadó. 1997.

 

 

Cz. Farkas Mária: A MÉCS LÁSZLÓ-EPIZÓD PÁRIZSBAN  itk.iti.mta.hu/1999-12/czellar.htm

….Sauvageot professzor /1897 – 1988/ úgy érezte, hogy magyarázattal tartozik a magyar közönségnek: “Tudom, hogy magyar barátaim most azt várják, hogy kimondjam, hogy mit is gondolok Mécs költészetéről és a kortárs magyar irodalomban elfoglalt helyéről…Nem istenítette-e Petőfi Béranger-t, akit a franciák teljesen elfeledtek? Míg a francia kritika szinte egyöntetűen tagadta Maupassant műveinek irodalmi értékét, kedves barátom, Benedek Marcell nem habozott azt állítani, hogy Maupassant a francia próza legnagyobb mestere… Mondanám-e Mécsről, hogy nagy költő? Nem tudom. Azt tudom csupán, hogy egyes versei megindítanak, s átéléssel olvasom őket. Még akkor is, ha olyan dolgokról szól, amelyek banálisak. Marcel Pagnol mondta egyszer, hogy »közhely nélkül nincs költészet«… van közhely Mécs költészetében, de szükséges-e, hogy egy költemény nehezen érthető legyen, olyan érzésről szóljon, amit nehéz értelmezni, sőt néha teljesen értelmetlenné váljon azért, hogy költeménynek tekinthessük?”

 

 

Magyar Örökség-díjak

Cikk | június 17, 2011 - 17:48 | Beküldő: MTI

A hét végén ismét átadják a Magyar Örökség-díjakat. A negyedévente odaítélendő elismeréseket szombaton délelőtt 11 órakor hirdetik ki hivatalosan a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

A bírálóbizottság ezúttal Kass János képzőművészt, Mécs László költőt, a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaságot, Nagy Zoltán népmesekutatót, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumot, Szőnyi Zsuzsát és Triznya Mátyást, továbbá a hagyományőrzésével kitűnő, mezőségi Szék települést találta méltónak az elismerésre – tájékoztatta az MTI-t a Magyar Örökség és Európa Egyesület csütörtökön.

A premontrei szerzetes, költő, lapszerkesztő Mécs László 1978-ban hunyt el, 83 esztendősen. 1953-ban röpiratok terjesztésének vádjával 10 év börtönre ítélték. 1956-ban hátralévő büntetésének elengedésével szabadult, 1958 tavaszától rendszeresen prédikált az óbudai plébániatemplomban. Hagyatékát a pannonhalmi bencés közösség gondozza….

www.e-nepujsag.ro/op/article/magyar-örökség-díjak

                                               *  *  *

 

A Versek folytatása

 

 

Olosz Lajos  / Ágya, 1891 – Marosvásárhely 1977/

 

Olosz Lajos legszebb versei, 1971, Bukarest; Szeplőtelen oltár, 1997

 

 

Olosz Lajos: Barlanghomály

 

Maholnap már semmit sem mondok.

A barlang homálya egyre mélyebb.

Reá könyöklök kőpadomra,

nem lázadok és nem remélek.

Jaj, amikor még tavaszi álom

kicsalt a völgybe és egyre űzött,

milyen gyönyörű, furcsa hajsza volt:

a szívembe vérvörös virágot tűzött.

Barlangomba akkor, ha megtértem,

parazsat szítottam karcsú lángra,

és vidáman ámultam, trachit-szobámat

virágokkal hogy bedobálta.

Éjszaka a szájához ültem:

besziporkázott minden csillag,

a réteken nyújtózott a május,

és nem hagyott aludni a tavaszillat.

Most már sötétkék itt benn a mennyezet

és lassankint a falak egész feketék,

és hasztalan vonszolnám magam a szabadba,

mert benn a szívemben fekete az ég.

 

1928

 

 

 

Olosz Lajos: Primavera /l931/

 

Omlatag barna föld felett
könnyűrajzú, fehér tavaszi felhők.
Mögöttük messze mozdulatlan
azúrkék selyem paraván.
Kiterjesztett karú két óriási nyír
minap teremtett millió lila ággal
ölelkezni akar ma mindenekkel
és beleolvad az aranykeretbe
leheletfinom halvány intarziákkal.
A zsombékos fű közt scyllák kéklenek,
a somon mámoros méhek rajzanak,
bronzsisakos amazon rügyekben
májusi balladák alszanak,
a levegőben kurta gazdátlan kacaj,
a vizeken fojtott, halk üzengetések,
most már lázasan jönni fognak
titkos, garázda sötétségek,
és reggel, ha a kuszált sugarakat
félresimítom a tavasz homlokán
és szeme közé nézek,
őszi lelkemmel fel fogok derülni
piruló és boldog zavarán

 

 

 

Olosz Lajos: A rodostói árva

Rodostón a hulló eső Mikes könnyhullása.

A mennydörgés Mikesnek a tompa zokogása.

Nyugtalanul szálló lelke zúgó vihar szárnya.

Az éjszaka Mikesnek a szomorkodó árnya.

Miért hull a könny?

Miért zúg az ég?

A vihar miért csapkod?

Miért fedi el a sötétség ez idegen hantot?

Azért zokog, zúg, viharzik Mikes fájó lelke,

mert elvitték nagy Rákóczit tőle messze, messze.

Őt siratja, de hiába, az õ öreg társa,

és nélküle még jobban fáj csendes árvasága.

 

A Hét című, kisjenői, Körös parti település hetilapjának 1907. október 27-i számában jelent meg nyomtatásban.

 

archiv.nyugatijelen.com/2002/.../szept.../j9.html

 

Olosz Lajos: Enyhe napon /1930/

Mikor a vállunk törten lehanyatlik
és a lelkünk, mint morfiumot,
áhítja a halált,
és új rohamra menni már nem tudunk,
esedezünk akkor egy friss új ideált.
Új istenek ma már nem születnek,
az idők méhe meddő és sötét,
elvesztett eszmények anyjaként
szaggassuk meg fájdalmunk köntösét.
Mint a hadból megtért halvány sebesült
enyhe napon szárítja fejsebét,
és kábasága nehéz fátylait
az idő halkan és gyöngéden hajtja szét,
úgy heverek a diófa alatt.
A tavasznak annyi pompás színe van.
Egy arany hímrigó nagyokat kiált,
és e harsanó öröm idegeimnek mégis zajtalan.
Nincs programom. Lehet, hogy holnap
a Világ, mint sebzett mamut, holtan elterül...
Addig a lényem kioltott öntudattal
az élet örök ütemével egyesül.

jazsoli5.freeblog.hu/.../Olosz_Lajos_Enyhe_napon/

 

 

Szemlér Ferenc /  Székelyudvarhely, 1906 – Bukarest, 1978/

 

Több verses-és műfordítás-kötete jelent meg, pl.: B. Brecht: A vágóhidak Szent Johannája (1961); M. Beniuc legszebb versei (1962)

 

Szemlér Ferenc: Légitámadás után

 

Még élek! Lassan szívom be a port,

a füstöt és a mész szálló szagát.

A nap elé fátylat borzol a zord

romlás, az égő olaj…

 

Halálos csend, kifulladtan liheg

a kínzott föld…

 

Egy tölcsér szélén állok. Valaki

vigyázott rám. Pár méter csak, s az agy,

mely kábán nézi kedves tárgyai

romlását, már csak szétfreccsent anyag…

 

                     Ez a földdarab

anyánk volt és nem mostohánk. Szelíd

nyugvással dűlök el ölén hanyatt

s kéjes fáradság bágyaszt. Holnapig

talán megvéd a sors. A madarak

már kezdik újból. Hangjuk csupa hit.

                                           EH 1944. 6. és az 1973-as EH-antológia

 

 

Szemlér Ferenc: Tél és nyár /1939/

 

Szerettem a telet,

mint a gyermek szeret,

kabát nélkül, fázás nélkül

tűrtem a hideget.

 

Mezőket havasan,

fákat havason,

sí-deszkákkal ifjú vállam

fárasztottam agyon.

 

Most, ha bukik a nap,

fáradtan hajlanak

felém az este karjai,

s a fogyó sugarat

 

úgy visszatartanám,

mint ahogy hajdanán

tartottam volna a havat

a földön és a fán.

 

 

Szemlér Ferenc: Karácsonyra /1944/

Foszlik a fény, fogy a hő,
közeledik az idő,
meg kell már születned!
Gyűlnek is a pásztorok,
igazodik száz torok
édes énekednek.

Nem tudjuk, hogy merre fog
jót jelentő csillagod
rőt egünkre kelni.
De a jászol barma vár
s három keleti király
készül útra kelni.

Az alázott s a szegény
sorsa sűrű éjjelén
jöttöd után reszket.
Nem lehet, hogy annyi test
s lélek vágyát félrevesd
és hogy ne szüless meg!

Vérben, vasban nevedet
rebegik a nemzetek,
suttogják a népek.
Vedd le róluk a sötét
égető vasvesszejét,
ahogy megígérted!

Kezük még tán fegyveres,
de a szemük jelt keres,
jelt, ami segítsen.
Ó, ne hadd csalódniuk,
szállj közéjük szép titok,
gyermekarcú Isten!

S mentsd meg, akit szeretünk,
gyermekünk és kedvesünk,
barátunk és vérünk
– S ha majd Krisztus született
áldd meg ősi szeretet,
minden ellenségünk!

 

 

 

Szemlér Ferenc: MINDEN VAGYOK

Minden vagyok és mindennek

az ellenkezője is,

az égi derű vagy ború
a béke vagy a háború,
az igaz és bizonnyal a hamis.
Vagyok a jó és mellette a rossz,
a vigyázó s aki oroz,
a vegyület vagyok és az elem.
Az energia vagyok s az anyag,
a bátorság s a félelem,
szorgos vagyok s hanyag.
Vagyok a kedves s az utálatos,
a gyűlölet vagyok s a szeretet,
kire rálépnek és aki tapos,
ki torkig telt s ki nem kap eleget.
Vagyok a sötét és vagyok a fény,
az elavult s a friss.
Én te vagyok és én vagyok csak én...
minden vagyok és mindennek

az ellenkezője is.

 

mila60.blogspot.com/2007/04/szemlr-ferenc.htm

 

 

 

Tompa László /Betfalva, 1883 –  Székelyudvarhely,1964/

 

…1929 Erdélyi Helikon nagydíja, 1941 Baumgarten-díj, 1955 a Román Népköztársaság Állami Díja

 

 

Tompa László: EGY LEVÉLBELI KÉRDÉSRE /1935/

 

                                                 György Dénesnek.

Hogy lettem költő? - kérded. Vajon az vagyok-e?
Költő, - különben e fennkölt szót nem is szeretem.
De ha végre (mondjuk) volnék is ilyesmi:
Úgy az voltam én már, mikor legelőször
- Betfalvi kertünk tavaszodása közben,
Vagy esteledés idején a segesvári várban -
Csodálkoztam rá kisgyermeki szemmel
A bontakozó világ csodáira és ezt
Megpróbáltam eldudorászni dadogva.

S az leszek: költő, majd akkor is, ha a gondok
Szirtjein elvérezve már csak az elmúlásra
Várok, hang nélkül, mint aki néma.
(Ami, érzem is, immár közel-bizonyosság!)

Holtomba is úgy bukom -: titokzatosan!
Tán csillagok esnek, vagy tán csak eső sír,
Egyedül ő siratva? Nem, nem tudom én sem.
De tudom, lesz majd, aki itt - ahol én most
Gyakran bolyongok nyugtalanul - megérez
Valami szomjú sajgást, mellyel tele ég s föld.
Te is, kivált, ha egy teljesedő tavasszal
Jönnél ide: holdas éjjel a mély berekből
Éreznél ömleni sűrű illatözönt,
Nagy virágokról, melyeken vér a harmat -
Míg hallasz dalt is, mely zengő áradással,
Tobzódva dalol ki elmondatlanokat.

 

 

 

Tompa László: BÚS CSILLAGON /EH. 1930/

Testvérem! Oh, ma bizony bús csillag e föld,
S rossz rajta az élet, amely lehetne jó is!
De rendjét, lásd, az emberek összezavarták,
Hogy kibogozni megint már csak csoda tudná!

Helyét a jó is ezért nem lelheti itt - -
Sehol nyugvó pont, - nyers, vak erők sodornak.
Magányba bujnál -: ott is csak jaj riaszt,
S a városok izgatott nyüzsgése kábít.
Im: a körutak, hol - mint filmszalagok -
Autók sorai folynak tova folyvást,
S esténként fényreklámok ismétlik
Döbbenetes bizonyossággal: mely paszta a legjobb,
Mely rum, harisnya, s több efféle miegymás - -
De arra nem tud egyik sem egy kis igét,
Hogy mi tehetné újra az életedet,
A mindnyájunkét: életté, emberivé -
Hogy az örömnek újra örülni lehessen?

Ehelyett, igen, oh, forr sok agykohó -
S amíg a szelídek megváltásra várnak,
Jön holnap a hír, hogy: meg-, megszületett,
Oh, nem a gyermek -: egy újabb fajta gáz!
Még több milliót még alattomosabban ölő,
Vagy jön a hír - s ez még a jobbik eset -
Hogy New-Yorkban újabb házcsoda épül,
A meglevőknél magasabbra tíz emelettel -
Ez ma csak tízzel, - holnap más: tizenöttel -
S mind fönnebb így, föl, egyre a csillagok felé,
Míg árva szívünk lenn vérzik megtaposva.

Oh, szép, igen, - én is ezt vallom - az emberi küzdés,
A szirénasikongás, a gépkalapácsok
Ütemes döngése, - az isteni ősdac,
Mely makacsul folyvást önsorsa fölébe kerülne!
De hát kerül-e csakugyan? Nézz, nézz körül és lásd
A gép, s haszon egyképpen szánalmas rabjait,
E prédára leső, megbujt szemeket,
E fojtogatásra görbült ujjakat -
S jön, hogy szökj innen - akárha halálra zúzódva!

És mégse - - megállj! Van még egyéb is itt!
Lásd, ugyancsak most India pusztáin Gandhi jár...
Homlokán egy eszme világol, mutatja
Az utat híveinek, s ők mennek utána - -
Vagy nézz éjszakra! Kietlen, sarki világ -
S most mégis nem csap-e meg titokzatos meleg,
Látván egy pontot, amint a jég felett köröz?
Amundsen - - ő jött egy társát felkutatni,
S jég közt vesz el ő is menthetetlenül...
És van még más -: a párisi orvos - -
Szérumait próbálva, önmagát oltja be.
És meghal - rászántan - az emberiségért!

E bús kor hősei ők mind, gyér mécsek az éjben -
De egy itt, más ott, szanaszét mind több jelenik meg,
Több, s több kicsi láng, míg fényük egybeverődik,
S ráfénylik a jókra, kik akkor látni fognak,
S meglátván egymást, hogy: vannak, s mily sokaságban,
Örömre gyúlnak, s egyszerre az éjben (a mélyben)
- Mint katakombákból - fölzendül a lélek,
A rég elalélt, s zeng mind hatalmasabban -
Szárnyal, s a szárnyain új csoda-napfény,
Mely immár mindig is itt marad a földön -
S lesz újra öröm és lesz jóság a földön!

Testvér, kívánnál, úgy-e, még te is egyszer
Ily korra virradni? Mondok valamit:
Gondolj rá gyakran és várd hittel e kort!

(1930)

http://mek.niif.hu/07600/07685/07685.htm

 

 

 

Tompa László: MINEK MA VERS?  /1932/

 

                    Jó sógorasszonyomnak: Molnár Károlynénak.

Minek ma vers? Oh, minek és kinek?
S ha van is: kinek, ki zendítse meg?

Ki tud ma tenni hanggal oly csodát,
Hogy minden egyéb hangot hasson át?

Hogy minden zaj, s jaj, amivel tele
Az élet, zengjen egybe, mint zene.

De az harsogjon, törvény is legyen -
Ahogy szólt Ő a Sínai-hegyen!

Oh, korunk ennek nem kora! - szegény
Világunk egy szilánkká tört edény.

Egy sokszorozott újabb zűrzavar -
Nincs, aki tudná: gőze mit takar?

S mily iszonyat: csúf tehetetlenek
A lelkünkön torz kéjjel fekszenek.

Erőszak a rend, az okos: bolond -
S a sértett Ember pusztában bolyong -

Még sokat kellhet ott bolyongnia,
Míg új fiút szül új Szűz-Mária!

Talán majd akkor minden rendbe jön -
Ma kínlódnunk kell némán és külön.

S ha fellöknék is kínok, undorok:
Szavunk véresen tör fel és dadog - -

 

 

 

Tompa László: A BETEG DSIDA JENŐHÖZ

 

Testvér, gyöngyszínű sejtelmek, hibátlan
Rímek mestere - mester már a kezdés
Korán alig túl - hallom, láz epeszt és
Fekszel rendetlen szívvel, kínziláltan.

Te, férfiban is örök csodagyermek,
Szépség-hívő, a vers vitéze, hidd el,
Ma szükség van rád ékes rímeiddel,
Melyek zsivajra zengéssel felelnek.

Manap az embert annyi nyers, garázda
Rikoltás, jelszó, síp, dob hajkurássza -
Igézni kell, hogy félelmet felejtsen.

Hát te is igézd: minden bajt lerázva,
Kelj, zendülj ismét - áll és vár a verseny -
S inkább, ha tetszik, kapj hibát e versben!

(1938 május.  7.számban jelent meg)

 

 

 

Tompa László – Vallomás  /1940/

 

 

László Árpádnak, a zongora poétalelkű mesterének, aki a messze nagyvilágból
is megtért ide, mert Erdély végzetes vonzásának ő sem tudott ellenállani



Édes mostohánk, bússzépségű Erdély.
Minket mennyire magadnak neveltél!
Hogy bár kincseken járjunk messze földön:
Csak rád gondolunk, - s két szemünk merő könny!
Bánthatsz -: akkor is gondodban virrasztunk - -
Egy is teljesen a mi lelki arcunk!

Földed és eged, - e ritkán derült ég!
Bennük mintha csak lelkünk tükröződnék -
Felhős szirtjeid, ahogy égbe fúrnak:
Testvér-másai a mi bús dacunknak.
Zúgó vizeid sodra, min merengünk:
A mi megtörő, zuhatagos kedvünk.

Erdély, a tied minden kis vonásunk!
Tied, ha nagyot mertünk, ha hibáztunk.
S te is a mienk -: a föld kerekén sem
Lelnénk mást, aki minket így megértsen...
Légy hát csendesen, - megnyugodva, hogy mi
Soha nem fogunk téged megtagadni!

Kincs se kell, - nekünk kincsnél kedvesebb cél:
Látni tégedet, újultodban, Erdély!
Érted, hogy virulj, gyarapodva váltig:
Szívet és erőt áldozunk halálig!
Mert mi múlhatunk, - de te, míg világ áll:
Kell, hogy magad is rév és szirt gyanánt állj!

 

 

                                          *  *  *

 

 

 

Az Erdélyi Helikonról

 

 

 

 

Erdélyi Helikon címlap, 1935. április

 

 

 

 

91-120 - Transindex - Erdélyi Helikon repertórium 1928-1944

erdelyihelikon.adatbank.transindex.ro/index.php?

 

 

 

BCU Cluj > 4. PERIODICE - Időszaki kiadványok - Periodicals - Zeitschriften > Erdélyi Helikon (1928-1944) >1944 >

A fenti portálon olvashatók pdf lapszámok. G.

 

 

Marosi Ildikó: AZ ERDÉLYI HELIKON KÉPESKÖNYVE

Pallas-Akadémiai Kiadó

 

 

 

Az Erdélyi Helikon íróinak antológiája, 1924-1934. Szerkesztő: Kovács László, Kolozsvár, 1934 Erdélyi Szépmíves Céh

Áprily Lajos , Balázs Ferenc , Bartalis János , Dsida Jenő , Finta Zoltán…, Regény, novella, vers ANTIKVARIUM.HU…

Saját példányból írom: 21 próza-író, 11 költő található a kötetben. Hasonló, az 1928- 1944 évfolyamokból készüét válogatásomba nem vettem fel Fintát, Szentimrei Jenőt és Szombati-Szabó Istvánt. Kovács László terjedelmi okok miatt csak azokat vette fel, akik az Erdélyi Helikon marosvécsi baráti munkaközösségének tagjai. G.

 

Az 1934-es Helikon- antológia első két oldala

 

 

 

 

Mózes Huba: Az Erdélyi Helikon és a Nyugat

 

www.forrasfolyoirat.hu/0909/mozes.pdf

 

Mózes Huba / 1941 - / a Miskolci Egyetem Tanára

 

…Az Erdélyi Helikon folyóirat a magyar költészet és novellairodalom olyan kiemelkedő darabjait közli, mint például Illyés Gyula Nem menekülhetsz, Kosztolányi Dezső Ilona, Dsida Jenő Hulló hajszálak elégiája, Szabédi László Üdvözlégy, szabadság!, Tompa László Lófürösztés című verse, Kemény János Kokó és Szokrátesz, valamint Tamási Áron Kivirágzott kecskeszarvak című rövid prózai írása. A műfordítás-irodalmat, a többi közt, Geoffrey Chaucer A jótanács balladája, Nichifor Crainic Elmúlás, Mihai Eminescu Csak egy vágyam maradt és Martin Luther Erős vár című költeménye képviseli, Dsida Jenő, József Attila, Szabédi László és Szemlér Ferenc tolmácsolásában. Itt jelent meg Babits Mihály elemzése Kuncz Aladár Fekete kolostoráról, vagy Móricz Zsigmond írása látogatásáról Kalotaszegen és Kós Károly viszontlátogatásáról Leányfaluban…

A viszonosságot a Nyugatban − Kuncz Aladár és Bartalis János mint régi Nyugat-munkatársak közleményei és több elvi állásfoglalást megfogalmazó cikk mellett − Tamási Áron három, Asztalos István két, Nyirő József és Wass Albert egy-egy rövid prózai írása, Szemlér Ferenc hat, Berde Mária két és Bárd Oszkár egy verse, Makkai Sándornak Kemény Zsigmond Zord idő című regényéről közölt esszéje és Dsida Jenőnek egy − aláírás nélkül közreadott − irodalompublicisztikai írása képviseli….

A Nyugat negyedszáznál is több szerző műveiről ad hírt az Erdélyi Helikon folyóirat munkatársai, illetve a Helikon írói közösség tagjai közül. A legnagyobb számú cikk és tanulmány Kuncz Aladárral és munkásságával, valamint Tamási Áron műveivel foglalkozik. A kritikát és ismertetést Schöpflin Aladár, Benedek Marcell, Illés Endre, Kardos László, Sárközi György, Cs. Szabó László és Szerb Antal jegyzi. Részese az erdélyi irodalom recepciójának például Bálint György,

Kádár Erzsébet, Németh László, Szabó Zoltán és Török Sophie is.

Az Erdélyi Helikon és a Nyugat kapcsolatának emblematikus képviselője, Babits Mihály a Nyugatban írt Reményik Sándorról máig megszívlelhető értékelését...

Az Erdélyi Helikon történetét felmérő kötetem* munkálatainak egyik szakaszában Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatott.

 

*Mózes Huba /szerk./: Világfigyelő tető - Mozzanatok az Erdélyi Helikon történetéből 1928-44 Bíbor Kiadó, 2008

 

A Nyugat és az erdélyi Helikon e-repertóriumában tételesen megtalálhatók a kölcsönös közlések. Alább mutatóban két író. G.

 

 

 

Babits és Illyés az Erdélyi Helikonban

 

Babits Mihály: Szerb író vagyok-e? /T./. 1928. 2.sz. 89-90 l..

Dante és a mai olvasó. 1929. 8.sz. 565-567 l.,

Európaiság és regionalizmus. 1930. 1.sz. 3-6 l.,

Dante pokla. Írta Dr. Hirschler József., 1930. 3.sz. 244 l.,

Fekete kolostor /Kuncz Aladár/., 1931. 6.sz. 419-421 l.,

Babits levele a kritikai pályázatra beérkezett pályaművekről. 1932. 8.sz. 584-585 l.,

Jégtörő Mátyás /Tamási Áron/., 1936. 3.sz. 153-156 l.,

 

Illyés Gyula: Vallomás és vélemény a magyar irodalom hivatásáról., 1930. 1.sz. 29-30 l.,

Novemberi utazás /V./. 1932. 2.sz. 93 l.,

 A lelkiismeretes ember /V./. 1932. 2.sz. 94-95 l.,

 Szerelem /V./., 1932. 2.sz. 95 l.,

Lakodalmasok /V./, 1932. 4.sz. 251 l.,

Téli kép /V./., 1932. 4.sz. 251-252 l.,

Még egy téli kép /V./., 1932. 4.sz. 252 l.,

Oly szegények voltunk... /V./. 1934. 1.sz. 10 l.,

 Nem szabadulhatsz /V./., 1934. 1.sz. 10-11 l.,

Őszi nap /V./., 1934. 1.sz. 12 l.,

Szerelem /V./., 1934. 1.sz. 12 l.,

Szelíden, bölcsen /V./. 1934. 1.sz. 12 l.,

A népdal jelkép-nyelve. /T/, 1935. 7.sz. 504-510 l.,

Kamaszok /N./., 1941. 11.sz. 691-702 l.,

Naplójegyzetek., 1942. 8.sz. 507-514 l.,

 

 

 

 

 

Egy-versek az 1973-as Helikon- antológiából

 

 

Az Erdélyi Helikon költői Szemlér Ferenc válogatásában és bevezető tanulmányával, Kriterion, Bukarest 1973

 

Miután a Versek fejezetet összeállítottam, még találtam közlésre érdemes verset. A Versek fejezetet nem bővítettem tovább, hanem egy-egy verset emeltem ki a „maradék” költőktől.

 

 

Banyai László A ki nem mondott szó

/1907 – 1981/

A ki nem mondott szó
mélyre száll,
az útja ó-tárnák öle.
Nem tudja senki, merre vész,
a labirint hol zöng tovább,
a mélybe száll, a mélybe száll,
ahol a vész, ahol a halál.
Ma még az árnya itt osont,
holnap a tárnát dönti rád
a ki nem mondott szó,
gyilkosod.

jazsoli5.freeblog.hu/.../Banyai_Laszlo_A_ki_nem_mo

 Erdélyi Helikon, 1931. 1.sz. 32 l.,

 

Bárdócz Árpád: Más csillagon    

/ 1888 – 1945/

 

Egyszer majd így szólok: elég volt!
Kulccsal bezárom majd az ajtóm.
Kemény arccal ágyamra fekszem
s két szárnyamat magamra hajtom.

Csend lesz köröttem, mint a sírban.
Nem fog zavarni semmi, semmi.
Volt életem kihull belőlem:
üres testtel fogok pihenni.

Száz év után nem lesz felettem
sem árny, sem fény, sem kő, sem emlék.
Úgy elveszek, hogy itt a földön
nyomtalanabb nem is lehetnék.

Más csillag fog ringatni akkor,
hullt szárnyaim lassan kinőnek
s lélek leszek megint, - galambja
a végtelen fehér időnek

Bardócz Árpád: Más csillagon /V./. Erdélyi Helikon, 1943. 2.sz. 92

azsoli5.freeblog.hu/.../Bardocz_Arpad_Mas_csillagon

 

 

Gunda Béla: Elbuksz, Európa!

/ 1911 – 1994/

 

Bozontos homlokod fáradtan döf a századokba

és már ráncosodik, mint a bús öregé,

ki a padkán gubbaszt s letűnt dicső napjaiban

eltompult aggyal morogva gyönyörködik.

 

Körülötted új, ifjú népek tánca viharzik,

sárgák és feketék ajkáról ömlik a szó.

S mit adsz te már? Itt az óceán és Ázsia mentén,

hol néma őszi szelek fáradtan vánszorognak.

 

S az együgyű vándor is éhesen emlékezik

a fiatal időkre, mikor még társai szabadon róhatták

az utat Dácia és a frank tájak között,

hol ma ezer határ van, s meghalt a szabadság.

 

Meghalt a szellem is! Ledőltek a szobrok,

nincs ki újat faragjon a bronz színű hősről,

ki lihegve hozza a hírt egy távoli vidékről,

aztán összeesik, mint egy jámbor állat.

 

Elbuksz, Európa! Irtózom már ráncos emlőid

keserű anyatejétől s vágyva tekintek

szilajabb korokba és duhaj tájakra,

hol a barbár lovasok éneke támad.

 

Népek mosolya árad a szilaj folyamokkal,

s fölzúg az öröm a pogány pusztákról,

mikor új táncos fia születik

az el nem lankadó titkos szerelemnek.

 

Erdélyi Helikon, 1933. 1.sz

 

 

 

Hegyi Endre: Napóra /V./. Erdélyi Helikon, 1936. 8.sz. 644 l.,

/ 1916 - 1996  /

 

Most kél a nap, egy árva fény

ébred zajtalanul,

a nyírfa árnya nőni kezd

s a törzstől messze nyúl.

 

Az árnyék nő, majd fogy, amint

sétál fölül a nap,

s a rőt homok úgy ég alul,

mint sárga óralap.

 

Így áll e fa s napóraként

időt, napot jelez,

árnyéka nem pihen, csak úgy,

ha néha ködbe vesz,

 

vagy délidőn, mikor verő

napfény tüze előtt

fej-hajtva csügg a lomb, s alul

fűszál tart delelőt.

 

Ó nyírfa, furcsa óramű,

akárcsak önmagunk

sorsát látnám tebenned ott,

mi is úgy virradunk

 

s nyugszunk, amint a kéklapú

égen sétál a nap,

kimért utunk időt jelez

a föld, az óralap

 

fölött – időt, amely vígan

hozza a holnapot,

de megszakad, mihelyt egy árny

elfödi a napot.

 

 

 

Kacsó Sándor: Enyedi tél /1943/

(1901-1984)

Nagyenyedi szőlők felett
Varjú károg, szarka csereg.
Valaki ott valahol
Valamiért bujdokol.

Lába nincsen - elkopott.
Szája nincsen - befagyott.
Ködköpenye, jégszeme
Nem is ő, csak szelleme.

Nyög a köd az Őrhegyen,
Sápad az arc idelenn,
Bethlen utcán tétován
Sír a szív a szó után.

Édes vérem, Sándorom,
Könny karmol a torkomon,
Míg kerestél odaát -
Itt vesztettél egy hazát.

Rettent kemény tél nesze,
Ha pattan a venyige,
Dardzsiling árnyéka vet
A lelkedre felleget.

Kollégium ablakán
Most kitekint valahány
Jó diák van, mélyszemű,
Nyughatatlan szellemű.

Tág fülükbe súg a szél,
Látod, látod, mit tevél,
Csomakőrös nagy fia?
Rajtunk fekszik Ázsia.

 

 

 

Kádár Imre: KOLUMBUSZ BÚCSÚJA

 

/1894 – 1972/

 

Búcsúzom tőled, álmaim világa,

új, nagy világ, beteljesült csodák,

vitorlám duzzadt, útrakész a gálya,

időm letelt, s én indulok tovább.

Mit vágyva vágytam, egykor ifjú tűzben,

legyen másé az irdatlan vagyon,

hová zászlómat elsőnek kitűztem,

gyémánt – s aranymezőid itt hagyom.

A perc marasztal, sürget az öröklét,

új, ismeretlen eszme hajt belül,

most itt hagyom szűz partjaidnak öblét,

hová utánam szűz horgony merül,

kalózok jönnek, zsoldosok, kufárok,

erdőd tarolják, feltörik gyeped,

a Nagy Szellem szeméből könny szivárog,

ostor gyalázta szíve megreped.

Én nem leláncolt tartományra vágyom,

honnan rabnépet hurcol a hajó,

ez a világ itt nem az én világom,

ez a királyság nem nekem való.

Horgonyt szedek, szégyenkezve, pirulva,

bocsásd meg, Föld, hogy felfedeztelek,

örök Kolumbusz, útra kelek újra,

s elnyelnek a messzi tengerek.

 

www.kossuth-kurityan.sulinet.hu/zoldpont/focivers/felfedez.pdf

Erdélyi Helikon, 1936. 9.sz

 

Ormos Iván: Hold-távolságból  

 

/ 1902 – 1958/

 

Föld, föld,

be szép lehetsz

holdtávolságból:

szelíd, fényes gömb,

mit semmi sem tart,

s ragyogva úszik

a mérhetetlen űrben…

 

És úgy lebegsz

az érthetetlen űr

csillagképekkel írt

ősi írásművében,

mint magát az örök

titkot rejtő mondat

végén a pont,

mely után nincs több

gondolat.

 

 Erdélyi Helikon, 1937. 2.sz

 

 

 

Szabédi László: Futó nap

 

/ 1907 – 1959/

 

Ó nap, futó nap!

Búcsút intek

a hőnek, hónak,

éveimnek…

 

Jaj, hogy rohan, fut

sok esztendőm!

jaj, bronz harangjuk

kong íjesztőn!...

 

csak a Volt bronza

peng, hörög mát.

Miért zokogsz? a

csend örök már.

Erdélyi Helikon, 1937. 5.sz.

 

Varró Dezső: Circumdederunt me…

/ 1907 - 1982 /

 

Négy méterrel leszek lennebb,

holt lesz a Hold, a Föld merev.

Hegyek helyén üveghegyek,

szemem helyén üveg szemek.

Megállanak a patakok,

elém a csend letérdepel.

Őrjöngő éter átkarol

és mosolyogva válaszol.

És letapossa szívedet

és átlépi a szívemet.

És lekacagja titkodat

és megfejti a titrkomat.

Erdélyi Helikon, 1932. 2.sz.

Varró Dezső (1907-1982): Anyám. Te híd voltál: rajtad keresztül jöttem; ..... Forrása: "Versekben tündöklő Erdély 1.”

 

 

 

 

Tanulmány, kritika

 

 

/Beköszöntő/ Erdélyi Helikon, 1928. 1. szám 1. oldal

 

Áprily Lajos

 

Az EH áradó program-szólamokkal nem foglalkozik és nem csalogat. Jellemzője nem sújtás és nem rikító megkülönböztetés. Nem is romantikus értékelés jogcím-bejelentése. Erdélyisége világ-figyelő tető, nem szemhatár szűkítő provincializmus. Maga: szélesen gyűjtő Maros-vize, találkozást kereső patakjainkkal. Várja a források friss erejét, de távoli torkolatok is feltűnhetnek benne. Az élet szava szeretne lenni s nem a halálra ítélt fél-lendületé.

Ma még tisztáz és vitatkozik az „erdélyi” szóval, mert öntudatát és rendeltetését védelmezi. De arra is megvan az ereje, hogy visszavonuljon a tartalmi szépségek mélyebb vonalára…

Forrás: BCU Cluj, pdf

 

A Beköszöntőt Kuncz Aladár: Tíz év c. írása követi, majd Mécs-versek olvashatók.

 

 

 

Horváth József: Rossz üzlet a beteg Kína, EH, 1929. II. 443. oldal

 

…Mikor Európában a görög műveltség a kezdet kezdetével küszködött, Kína már rendezett állami életet élő terület volt. Európában még csak durva kövekből építettek silány lakóhelyeket, Kína építészei már palotákat emeltek fehér márványból. Európában még szégyen volt az írni tudás és a poétát lenézték, mint az udvari bolondot, Kínában már általános jelenség a tudomány és a művészet megbecsülése…

Az egészséges kínai nép rohamos fejlődése és szaporodása expanzív hadjáratokat tett szükségessé…A vallási türelmetlenséget azonban nem ismerték. A fajgyűlöletet, ezt a tipikusan európai jelenséget is hiába keressük náluk…Kína legnagyobb hibája az, hogy Európa kalandorait nem tudta távol tartani magától. Nem értett a technikához…

Az Európával való megismerkedés katasztrófát jelent minden kontinensen. A vörösek és feketék sokat mesélhetnek erről…Kína gyászos történelme kezdődik az első portugál vitorlás megérkezésével és tart a mai napig. Tartani fog mindaddig, míg ez a kiváló nép megtalálja a módját annak, hogy a kellemetlen vendégeitől egyszer s mindenkorra megszabaduljon…/Kína és Európa viszonyának alakulása az utolsó három évszázadban…G./

Sokáig azt hitték Európában, hogy Szun Jat-szen Ázsia Leninje. Pedig milyen nagy a különbség a két egyéniség között! Lenin szláv-tatár koponyájából lázban égő kemény tekintet villan elő…fagyos hidegben történik a gondolatok seregszemléje.,..kezének normális állása az ököl, az ujjak csak a legritkábban bomlanak szét simogatásra. Csak a harag képes megeleveníteni ezt a rideg, szobor szerű akarat-embert…Szun Jat-szen…érzelmeiben dominál a mindent átfogó szeretet…nem tud pusztítani, csak irányítani…

 

 

Sziklay Ferenc: A kárpátaljai magyar irodalom tíz éve, EH, 1929. II. 812. oldal

 

A trianoni békeszerződéssel az anyatörzsről leszakított és kisebbség gyanánt Csehszlovákiához csatolt* magyar nemzet-töredéket a legfelkészületlenebbül érte a „felfordulás”…A kárpátaljai magyarság a béke idejében majdnem semmit sem tett az önálló szellemi életre való berendezkedésre…A magyar irodalom a pesti monopóliumba süllyedt…Kezdő lépések: az 1898-tól működő kassai Kazinczy Társaság már 1907-ben állást foglalt az irodalmi élet decentralizálása mellett…a jó szándék jórészt az is maradt…A volt Felvidék minden idegszála Pesthez kapcsolódott.

A ma Szlovenszkónak és Ruszinszkónak nevezett földdarab a maga teljes egészében soha a történelem folyamán önálló magyar kulturterületet nem alkotott. Olyan magyar szellem, mint pl. az erdélyi, ki nem alakulhatott. Csak az idegszálak erőszakos elszakítása árán állhatott elő az irodalmi élet kialakulásának lehetősége…

Akadály maga az itt élő magyarság földrajzi elhelyezkedése. A nagy szláv tenger déli partvidékén élünk, ezer kilométerre elnyújtott hosszú szegélyben, melynek mélysége sok helyen alig öt-hat kilométer s melynek egyes szigetei, félszigetei legfeljebb Pesten keresztül érintkezhettek egymással.

A szépirodalmi lapokat a napilapok irodalmi mellékletei pótolták. Az Esti Újság Vasárnapja 1921-ben indult, Kassán…Kezdett felnőni az új sarj: Mécs László, Győry Dezső, Darkó István, Sebesi Ernő…A „Szent Öreg” nevét viselő társaság 1923-ban kezdhette újra működését. A berlini Voggenreiter Verlag magyar osztályának kiadványai számára megszervezték a könyvpártoló egyesületet. Ma itt állunk…

 

*Később a Szovjetúnióhoz, majd Ukrajnához került. Közben rövid ideig Magyarország is volt. G.

 

Sziklay Ferenc, 1883. 10. 11., Aranyida, † 1943. 12. 20., Kassa. Író, drámaíró, műfordító, irodalomtörténész, művelődésszervező. A tanári oklevél megszerzését követően Pozsonyban, Szatmárban, Fehértemplomon és Kassán volt tanár. Az államfordulatot követően, miután tanári állásából elbocsátották, az újságírás és a művelődésszervezés felé fordult. Egy ideig a kassai Esti Újság szerkesztője… /Csehszl. magyarok lexikona/

 

 

 

Füzesi Magda

Agyő, Kárpátalja!

igen most már ti is
lassan már mi is
beletörődünk beletörünk
merthogy Csaba királyfi
nem hallja meg
nincs maroktelefonja
mint Janeknek a szomszéd házból
így aztán vállat vonunk
a sógor is hirdet
ház eladó összkomfortos
gáz víz telefon
meg a nagymama
akit mégsem illik
mint a kutyát
az árokpartra
a kishaza
a haza a magasban
és más
megkönnyeztető
hisztériák
már csak a
reklámszatyor feliratán
intenek utánunk
„Agyő Kárpátalja
szerettelek!”

 

http://www.c3.hu/~hatodik_sip/1998 lapok

 

 

 

Babits Mihály: Európaiság és regionalizmus. EH, 1930. I. 3-6. oldal

 

Ki tagadja, hogy az európai irodalmak iparkodnak lerázni közös hagyományaikat, megszabadulni a klasszikus gyökerektől, melyekből szerteágaztak…elfeledkeznek a százados törzsről…az erdő egyetlen fából lett, s minden mai nemzeti vagy egyéb irodalom csak egyetlen nagy európai irodalomnak regionális hajtása lehet. A soknyelvű Európában egyetlen és egységes szellem él. Ennek az egységes nagy kultúr-nemzetnek tagja a magyar is…

Érdeklődéssel olvastam az Erdélyi Helikonban azt az elméletet, mely szerint az országok kultúráit regionális kultúrákra kell bontani. Ez az erdélyi író önigazolásaként hangzik, az erdélyi író vívódásait fejezi ki…

Nincs Európában irodalom, melynek számára a saját regionalizmusa élőbb, fájóbb problémát jelentene, mint a magyarnak…Ki ismerheti erősebb és tragikusabb ízét e könnyes élménynek, mint amit ismer az erdélyi lélek? És ez az érzés adja meg talán az erdélyi irodalmi mozgalomnak erősítő, kincses öntudatát.

 

 

Illyés Gyula: Vallomás és vélemény a magyar irodalom hivatásáról. Erdélyi Helikon, 1930. 1.sz. 29-30 l.

 

…Fiatal fővel, tehát a legbefolyásolhatóbb korban tanúja voltam egy ország morális és fizikai szétbomlásának, a legnagyobb emberi ideák elbukásának. Láttam, hogy a romokon hogyan és kik akarnak egy új ideológiai közösséget, erkölcsöt, hitet, nemzetet építeni…Néha hányinger fog el a szédítő ürességek felett.

…mindig az ízlés kormányozott…verseim legnagyobb része helyzetkép…a magyar irodalomban szeretem…A legújabb magyar irodalom hihetetlenül gazdag…A nők között kétségkívül Török Sophie a legelső. Az erdélyi irodalmat sajnos nem ismerem. Azt hiszem az idegen nyelvű irodalomból többet merítettem, mint a magyarból…

 

József Attila: …Hiszek a tiszta észben…a tiszta költészetben…a tiszta szellemben…Az értékek és igazságok elhagyatottsága miatt kétségbe esnem oktalanság volna. Az emberiség sem érdekel…engem értékekért hoztak a világra. Ma az emberélet kevés a napi gondok elsorolására is. Az élet tartamát meghosszabbítani nem áll módunkban – és megoldás az úgysem volna – tehát a napi gondok sokaságát kell megritkítani, hogy a művészetnek…örömét mindenki szívéig szíhassa, mint a levegőt. Amit írok, azért írom…

 

 

Babits: Dante pokla. Írta Dr. Hirschler József, EH, 1930. 3.sz. 244 l.,

…szép és nagy könyv, mely engem igen közelről érdekel. Dantista voltam és vagyok magam is…a nagy költeménynek vakmerő tolmácsává szegődtem…megköszönöm Erdélynek s a szerzőnek ezt a könyvet. Nagy Dante kommentár, egy előkelő amatőr tollából. Sok tanulás, fáradtság, szeretet szülte ezt a munkát…kissé az egyházi ember egyoldalú kritikája…A könyvet az angol Flaxman rajzai díszítik.

Babits M. könyvtára. 2057.
Tanulmány. „Őszinte tisztelete jeléül Dr. Hirschler József”

 

Nyugat 1930. 23.

Fülep Lajos: Dr. Hirschler József: Dante Pokla - Cluj-Kolozsvár, 1929

Szegényes viszonyainkhoz képest eléggé számottevő Dante-irodalmunk ismét gyarapodott egy kötettel, mely első része az egész Divina Commediát kommentálni szándékozó nagyobb műnek. Szerzője dr. Hirschler József kolozsvári katolikus pap... Önálló kutatás eredményeit már célja kitűzésénél fogva sem várhatunk tőle, sem eredeti elméleti megállapításokat. Amire azonban vállalkozik, annak becsülettel meg is felel… Kommentárjában az idézeteket - nagyon helyesen - mind Babits fordításából veszi s így annál különösebb, hogy míg Babits mindenkor a költőt érezteti Dantéban, addig Hirschler éppen a költőre hívja fel legkevésbé és legritkábban a tájékozatlan olvasó figyelmét… Fölöttébb hiányosnak találjuk a bibliográfiát… elhibázott gondolatnak tartjuk végül a Flaxman-féle rajzok semmitmondó, művészietlen metszeteinek reprodukálását…

 

Dsida Jenő: Román folyóirat az erdélyi magyar regényről, EH, 1930. II. 539. old.

A Kolozsvárt megjelenő román folyóirat húsvéti számában Chinezu megállapítja, hogy a mai napig nem született meg az az erdélyi magyar regény, amely feltárta volna az impérium-változás következtében megrendült erdélyi magyar középosztály helyzetét. A szerző munkája elfogulatlan, alapos, komoly közeledést jelent. Cikkének hangja és szelleme nemes erdélyi gesztus.

 

 

 

(k.):  Bolsevista költő öngyilkossága.  /Majakovszkij/ EH. 1930. II. 625. old.

 

A Szovjetúnió hivatalos körei ismét felzúdulhatnak. Vladimir Majakovszkij, aki 16 éves korától fogva szocialista forradalmár, később az orosz bolsevizmusnak egyik legnagyobb és hivatalosan is elismert lírikusa…csakúgy, mint akármely más dekadens polgári költő, főbe lőtte magát…Első verses kötetének címe: Én, híres ciklusa: Pofonok a közízlésnek…Mindössze 36 éves volt, amikor saját kezével véget vetett életének. És mégis igen nagy, igen jelentős művet hagyott hátra.

Halálba menésében volt némi szónokiasság, fiatalos színpadiasság. Megérthető. Fiatal volt még, tele tervekkel, noha a szerencsétlen szerelem vagy gyógyíthatatlan betegség elvették kedvét az élettől. Búcsúlevele: „Mindenkinek! Ne vádoljanak senkit halálomért, s ne pletykáljanak róla. Az elhunyt életében ezt gyűlölte legjobban.”…”Író elvtársak! Ne tartsatok gyenge embernek. Komolyan mondom, nem lehetett másként.”…

„Az ember kicsinyes, személyi hangulatát nem áldozhatja fel a nagymű érdekeinek.” Egy, a költőt méltató cikkből való idézet. Szerzője az egykori kolozsvári munkás segélyező pénztárosa, Kun Béla. Úgy látszik Oroszországban felcsapott esztétának és hideg moralistának.

A Szovjetúniónak fáj a költő öngyilkossága, elvi okokból is. Maga a költő szenvedélyesen ítélte el annak idején költőtársát, Jeszenyint (1895-1925), aki szintén öngyilkos lett. A forradalmi világszemléletnek nem lehetnek öngyilkosai. Az öntudatos bolsevista élete értelmét a jövőbe helyezi. Életét nem dobhatja el magáétól, mert nem az övé. Ez a teória…

Majakovszkij költői zseni volt, akinek képzelete új mítoszt épített ki…Bennünket, magyarokat különösen érdekelhet a tragikus sorsú költő,…aki az élet szabad és folytonos kezdeményezéseiért, az élet örök és szent megszállottságáért küzd…öngyilkossága igazán közügy, hiába sietnek azt a Szovjetúnió orgánumai magánügynek keresztelni.

 

 

Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő (válogatott versek)

mek.oszk.hu/00400/00436/00436.htm

MÁSODIK SZÁMÚ HADPARANCS A MŰVÉSZETEK SEREGÉHEZ

Figyeljetek,
jól táplált énekesek,
akik
Ádámtól-Évától máig
megremegtetitek
a Rómeók és Júliák
szerelmi áriáival
a színház nevű lebujok falát.

Figyeljetek,
piktorok ti, oly testesek,
akár az orosz puszta nyargaló,
nyerítő szépsége - a ló,
ti, akik műtermetek
mélyébe bújtok, hogy fontolgató
ecsettel ma is kornyadó
virágot, kövér combot festegessetek.

Figyeljetek,
fóliánsok fölött bús homlokotok
ráncoló misztikusok,
kis futuristák,
imaginisták
meg akmeisták,
kik bogozzátok a rím titkát.

Figyeljetek,
kik lenyalt frizurátokat
fölborzoltátok és a lakk-
topán helyett ma bocskort hordotok,
proletkultosok,
kik a fakult puskini frakk
szövetére műfoltot varrtatok.
Figyeljetek,
összes dudabillegetők
s rá lejtegetők,
víz-prédikálók,
bort-reklamálók,
kik a jövőt
úgy rajzoljátok magatok
elé, mint akadémikus
óriási húsfej
               adagot:
ti számotokra van,
- zseniálisan vagy nem zseniálisan -
szavam
nekem,
ki nem
lopom
napom,
ki a ROSzTÁ-nak dolgozom,
hozzátok van szavam ekképp:
elég!
hagyjátok abba, míg
valamennyiteket
a puskatus ki nem hajít.

Elég!
egy szót se rája,
köpjetek
a halk rímek
szépségére, az áriákra,
a rózsafákra,
meg a művészet arzenálja
sok porlepett
kellékére és kacatára.
Kiket érdekel, kinek fáj ma,
hogy: "Ah, az árva,
mint szeretett,
s mint epedett..."?
Szakemberek,
nekünk ma azok kellenek
s nem hosszú hajú prédikátorok!
Ide hallgassatok!
Ma a mozdony  piheg,
résen, repedésen át sistereg,
a vágya:
"Szenet, dóni szenet!
Gépészeket,
szerelőket a fűtőházba!"

Folyók
felső vidékén partra dőlt hajók
fullatag
jaja szól
a dokkok felé: "Olajat
Bakuból!"

Mélyenszántó vitánkat
maguk a tárgyak
vágják el, ránk kiáltva, hogy:
"Új formát adjatok!"

Elmúlt az a világ,
mikor szájtáti ostobák
lesték "nagy mesterek" szavát.

Elvtársak,
új művészetet
az igazából,
olyat,
amely utat
mutat
a köztársaságnak a sárból.

                                                           Illyés Gyula fordítása

 

Kristály István: Az oroszok Puskin-kultusza, EH 1930. II. 872. oldal

 

…Puskin, Dosztojevszkij és Tolsztoj az orosz lélek egyetemességének kifejezője, másképp: szépség, szenvedés, jóság…a bolsevik forradalom nem orosz – mondja Kisevetter orosz történelem-filozófus. Az orosz nép idegen elnyomás alatt szenved. Az orosz nép ezt az elnyomást is le fogja vetni magáról, mert az lényével teljesen ellentétes. Visszatér a három nagy orosz szellem hagyományaihoz…

Nemcsak az orosz emigráció irodalmi köreiben, hanem a bolsevik anyaországban is feltűnő érdeklődés mutatkozik különösen Puskin iránt…Oroszország sorsa annyira azonos Puskinéval…Scsegoljev Puskin halála okozójaként I. Miklós cárt jelöli meg, aki nem értette meg Oroszország lelkét Puskinban és engedélyt adott a párbajra…Puskin jelentkezése az orosz irodalomban – bent és kint – az orosz szellem ébredését jelenti…Puskin Oroszország fénye, az orosz Hellas /Kszjunyin Alekszejev/.

      

Alekszandr Szergejevics Puskin: ANYEGIN

(1823-1831)

Fordította: Áprily Lajos. http://mek.oszk.h. G beillesztése

Hatodik fejezet

8

…Zareckij gyorsan vágja szét:
Átadja Lenszkij levelét
S vigyorogva elhúzza száját.
Anyegin Lenszkij pár sorát
Ablakhoz állva futja át.

 9

Rövid szöveg, nem szenvedélyes,
Hideg, kimért a hang, de nyílt,
Előkelő, sehol sem érdes:
Párbajra hívja Jevgenyijt.
De ő sem tétováz a szóval,
Odafordul s a hírhozóval
Ezt közli: bármikor, ma még…

 

Hetedik fejezet

36

Az út fogy. Város kezd kiválni:
Fehér kövű, nagy Moszkva int.
Aranykeresztes kupolái
Égőn ragyogtatják a színt.
Ó, hányszor megdobbant a szívem,
Ha megpillantottam nagy ívben
Sok régi tornyát, templomát,
A sok-sok kertet, palotát!
Búsan bolyongva, hányt-vetetten,
Hordozva honvágy bánatát.
Hányszor gondoltam. Moszkva, rád!
Moszkva!... Mi minden cseng nevedben,
S a visszhang, mit csengésed ad,
Orosz szívet hogy megragad!

 37

Ott tölgy közül büszkén kilátszik
A Péter-vár. Zord ormokon
Még friss dicsőség fénye játszik.
Hogy várta itt Napóleon,
Végső sikertől ittasulva,
Hogy eljön Moszkva, s térdre hullva
A Kreml kulcsát átadja majd;
De Moszkvám nem jön, s főt se hajt,
Mint vétkes szokta, kit legyőznek,
Nem ünnepel, nem is fogad.
Pusztító tűzvészt tartogat
A türelmetlen kedvű hősnek.
Ő zordan töprenkedve néz,
S körül lobogva dúl a vész…

 

Balla Borisz: Az amerikai film émelygései, EH, 1931. 1.

 

Hogy milyen kevéssé ellenálló, mennyire széthulló és bizonytalanul hisztérikus a tömegek lelkivilága, azt az amerikai film győzelme bebizonyította. A tömegek egyszerűen alája feküdtek. Szellemi vonatkozásaiban rendkívülinek nevezhetjük abszolút hatását, pedagógiai erejét. Átgyúrja, butává szuggerálja, csordába szorítja az értékesebb embert is. Minden nehézség nélkül bebizonyítja, hogy köpködő matrózzá, snájdig amerikai bakává kell válnod…

Az amerikai film hallatlan anyagi ereje és mozgási potenciája, a benne rejlő tőkeerő parvenü megnyilatkozási formái elszédítik, terrorizálják a világ közízlését…Itt van például az amerikai nőtípus…a tömegek tekintélyes része máris magáénak vallja, vérébe szívja az amerikai filmekről ellesett típusok lelkiségét…A primitív vonalban fejlődő alakok, csökkenő szellem-tartalmukkal megspórolják a tömegnek azt az utat, melyet megtenniük a kultúra érdeke volna..

 

 

 

Ligeti Ernő / 1891 – 1945/: Eszmény-keresések az erdélyi magyar irodalomban. EH, 1931. 9.

…Kós Károly a transzílvánizmusról: „Erdély geográfiailag zárt egység. Ez az ország gazdaságilag is egységgé predesztinálja e földet. Emberi akaratok ellenére is meghatározza e föld népeinek kulturális egyéniségét, minden környező kultúrától való különbözőségét.”…az Erdélyben lakó népeknek, magyaroknak, szászoknak, románoknak egy megváltozhatatlan sorsközösségbe kényszerülve le kell vonniuk a tanulságokat. Ezeknek megfelelően kell berendezkedniük a tartós történelmi életre…nemcsak a magyar írók, de a román és szász írók egyaránt felismerik az erdélyi lélek sui generis / önálló szervezet/ voltát…lírikusaink érzelemvilágának góca az erdélyi tudat…

…a transzilvánizmusra…Kemény Zsigmond és Kőváry László történetíró is rámutattak. Kemény Zsigmond Erdély közélete c. tanulmányában…megállapítja:

„ ez a szép, de bánatos tündérország az új eszmék irányába az európai államok között mindig a baloldalt foglalta el” …Kőváry: „Erdély mindig progresszívebb,  Európa vezető eszméi iránt mindig fogékonyabb volt, mint a testvér-ország…

A transzilvánizmus egy nép életérzése. Ez az életérzés formákat, viszonylatokat, egyensúlyt keres. Ebből az életérzésből fakadt az a vágy is, hogy tisztázzuk népünk viszonylatát a körülvevő nemzetekkel …

Az erdélyi íróknak csak egy része transzilvánista…a másik csoport a maga életérzéséből fakadó viszonylatát nem az Erdélyben együttlakó népek sorsközösségére építi, hanem egyetlen relációt  hangsúlyoz: az erdélyi magyar irodalom szerves összefüggését a magyarországi irodalommal. A felbonthatatlan kultúrközösséget, tekintet nélkül a földrajzilag és közjogilag külön vált irodalom esetleges világnézeti ellentéteire…

…Egy szerves csoport…öntudatosan, a többi erdélyi magyar írótól különállóan székelynek vallja magát. A székely írói csoport természetesen transzilvánista…Nyírő József, Tamási Áron, Kacsó Sándor a legjellemzőbb képviselői a székely írásművészetnek…A székely írók közvetítik legszuggerálóbban azt az erdélyi érzést, amely tragikus és donquijottei. Tragikus / már Kemény Zsigmondnál/, mert nyomorult megkötöttségben szüntelenül birkóznia kell az erdélyi írónak. Donquijottei, mert látszólagosan örök értékekért birkózik…

A székely író nem becsüli túlságosan az intellektualitást, sőt egyes esetekben határozottan ellene fordul…

…egy negyedik változat…az erdélyi magyarság viszonylatát a legnagyobb egységhez, az emberiséghez méri…állandóan ajkán a kérdés: milyen helye van, milyen rendeltetése van népemnek a nagyvilágban?...örökre el vannak jegyezve a tiszta humánummal…Kuncz Aladár, Molter Károly, Kisbán Miklós, Reményik Sándor, Szántó György, Tabéry Géza, Berde Mária, Hunyadi Sándor, Kádár Imre, Markovits Rodion, a fiatalok között Dsida Jenő. Vannak elegen…tudatosítva leginkább ez a műveltségi eszmény-típus hiányzik, holott…e nélkül kulturális jövőnk sincs…

 

 

Vita Zsigmond: Ilja Ehrenburg: 10 C.V.  EH. 1931. 9.

 

…10 C. V. nem regény, hanem korunk képének kaleidoszkóp-szerű bemutatása. A mai élet nem hagy időt álmok építésére, gyorsabban változó, szaggatottabb törvényszerűségében fenyegetőbb, kikerülhetetlenebb, mint a regény…

Bemutatja a modern élet rohanó zakatolását. Az autó első állomnak maradt tervétől az első kísérletekig ugrunk. Zola ül már az autóban, akit nem ijesztett meg a balesetek jajveszékeléssel kikürtölt híre…A Citroen és a Ford küzdelme megmutatja az álmok össze tiprását és a gépek könyörtelen tirannizmusát…Hiába fokozzák a munka iramát, a munkás hiába tud esetleg autót venni, vagy nézi csak vágyakozással…este kimerülten dől ágyába. A végtelen láncnak egy szeme lesz az ember, akit vasmarokkal fog és összetipor, ha egy percet késik…

Következik a „kaucsuk-háború”. Churchill angol miniszter izgalomra hevülten vezeti a harcot Amerika ellen…a hajsza tovább folytatódik a petróleumért…az oroszokkal vívják a harcot, hogy felosszák egymás között a petróleum birtoklását…Az álmokban és költészetben élők elesnek itten, ha nem temetik el magukban idejében a lelket. Akiknek idegei nem bírják az önámítást, várást, az elpusztul…A 10 C.V, a Citroëen-gyár büszkesége, legtökéletesebb gyártmánya így lesz végül korunk őrült rohanásának szimbóluma…

 

 

 

 

 

Ilja Ehrenburg (1891  Kiev - 1967  Moszkva) újságíró, író és propagandista. Emberek, évek, életem I.-III. /1966/ köteteket megjelenésükkor megvettem, olvasgattam is, aztán túladtam rajtuk. Akkor nagy szám volt a nyugati világról olvasni, még ha elmarasztalót is. G.

 

First published in 1929, The Life of the Automobile* is a 20th century classic. It captures all the excitement and fear of this new means of transportation. Flamboyant characters like Henry Ford, J.P. Morgan, and Andre Citroen move in and out of its pages, as do the victims of the first car crash and the first car plant strikes. Written when confidence in science was supreme, this novel uncannily predicts the rise and fall of our romance with the automobile.

 

Vita Zsigmond /1906 – 1998/ valószínű *-ezt ismerteti, de nem adott pontos címet. G.

 

 

Lakatos Imre: Honnan – hova? Jegyzetek a gazdasági világválsághoz. EH. 1931. 10.

…Az emberiség fele nélkülöz…megrendült az alapozás, inog minden felső építmény…kezd folyékonnyá válni minden és keresi az új formákat…”Nem gondoltál arra, hogy engem is a logika vezet:” /Dante, az égből letaszított angyal/. Logikus következetességgel visz a mai válság is a pusztulás felé. És az emberek nem tudják többé elejét venni a legbiztosabban várható bajoknak sem. Mintha pusztuló kor vívná görcsös vonaglások között reménytelen élet-halál harcát a sorsszerű biztossággal közeledő új világgal szemben…

A gazdasági válság lassanként ellep minden területet…minden fel van dúlva…Két út marad nyitva: a nemzetközi együttműködés..,másik a bezárkózás a nemzeti határok közé…lehetetlen azt is belátni, hogy milyen következményekkel járhat az óriási technikai vívmányoknak a további érvényesülése, melyeket az ember már fel tud használni, de még mindig nem uralkodik felette. Az utóbbi idők technikai tökéletesedése a munkanélküliség emelkedéséhez járult hozzá…

A világ termelőképessége mezőgazdasági és ipari termékekben rohamosan emelkedik. Ma az emberiség legmagasabban megszabott szükségleteit minden nehézség nélkül képes volna kielégíteni…

Annyi bizonyos, hogy azok az eszközök, melyeket az ember a termelés és az elosztás lebonyolítására kigondolt, többé nem engedelmeskednek neki. Önállóan végzik tovább boszorkány-táncukat és minden vonalon eddigi uruk fölé kerekedtek...Tovább fog-e élni a pénzszerzésben és hatalmi érzékben kifejeződő optimizmus…vagy az emberiség gondolkodásának megváltozása következik be?...

Lakatos Imre (1882 – Auschwitz, 1944) erdélyi magyar újságíró, szerkesztő, tanulmányíró

 

 

 

 

 

Kós Károly: Jancsó Benedek: Erdély története. Kolozsvár, Minerva, 1931. EH. 1931. 10.

 

A trianoni békekötés okmányának aláírása és A megpecsételése pillanatában készen kellett volna lennie Erdély története magyar könyvének. Mert baj és gondatlanul rossz politika volt, hogy azelőtt már nem lehetett kezünkben, nem lehetett a tudatunkban. Mint ahogyan hazug és magunkat csaló politika volt az, mely a magyar impérium utolsó, a millennium utáni mámoros idejében kitöröltette történelmi és földrajzi tankönyveinkből Erdély nevét, megtiltotta a professzoroknak, hogy előadásukban ennek az 1000 esztendős történelmi valóságnak beidegzett nevét meg is említsék. Elrendelte, hogy Erdély ezentúl földrajzilag: Délkeleti felföld, politikailag: Királyhágón túli kerület legyen.

…Könyvkiadóinknak nem jutott eszébe vagy nem tudták nyélbe ütni…Erdély történetének kiadását…Jancsó könyvének előszavából:…a mai nemzedék…az iskolában az egész magyar állam és magyar nemzet történetét tanulta, amelybe saját külön erdélyi története, minden jellemző és megkülönböztető sajátosságát elveszítve, teljesen beleolvadt…

…Jancsó könyve típusa a háború utáni, sőt az impérium-változás utáni történelem-szemléletnek, ami hibás volt, sőt bűnös volt s aminek rontását mai história-íróink annyi fáradsággal próbálják jóvá tenni…Jancsó a liberális kor Magyarországának volt politikai publicistája…Külső és szinte kizárólagosan vezető személyiségekhez fűződő politikai történést ad a könyv…az egyes uralkodó családok szerint aprózza fel fejezetekre. Teszi ezt ahelyett, hogy az egyes kulturális, gazdasági, társadalmi folyamatokat venné alapul…Igen nagy a könyv terjedelme…

…nagy nyereségünk, hogy íme van. Ezt a könyvet olvasnunk kell, mert nincs helyettesítője…meg tudjuk várni, míg a…Erdély története megszületik.

 

 

Erdély története

szekelyivadekok.tripod.com/erdely Jancsó Benedek. ERDÉLY TÖRTÉNETE_tortenete.pdf

 

 

2008-as kiadás tartalma: Előszó. Erdély földrajzi helyzete. I. Erdély története a magyar honfoglalásig. II. Erdély története a magyar honfoglalástól az Árpád-ház kihalásáig. III. Erdély története a vegyes-házból származó királyok alatt. IV. Erdély története a Habsburg-ház uralkodása alatt. Irodalom. A kiadó utószava.

.kubon-sagner.de/opac.html?record=u5363

 

A millennium századában Erdélyben kihalt főúri családok s - EPA

epa.oszk.hu/00900/00979/00130/pdf/EM-1901_18_02_065-078.pd

 

…Metternich majdnem félszázadig tartó absolut ministerkedése sokkal jobban nyomta a kis Erdélyt, mintsem a családok ne lettek volna egymásra utalva. Lett légyen aulikus, liberalista, vagy conservativ…/Kőváry László/

 

 

 

DR. JANCSO BENEDEK: Erdély története

                                                               szekelyivadekok.tripod.com/erdely_tortenete.pdf

 

ELŐSZÓ

 

Azok a békeszerződések, melyeket a Szövetséges és Társult Hatalmak 1919. december 9-en Romániával es 1920. június 4-én Trianonban Magyarországgal kötöttek, Erdély magyar törtnetének új fordulatot adtak… Az erdélyi magyarságnak ezer éves történeti múltja minden bizonyara egyik eleme és egyik tápláló forrása annak a nemzeti érzésnek és öntudatnak, amely neki erőt fog kölcsönözni…

E könyvet azzal a szándékkal írtam, hogy benne legalább fő vonásaiban vázoljam Erdély népeinek életét, amelyet ezer éven át a magyar állam keretében a magyar élt meg, abban az időszakban is, amikor az európai politikai helyzet következtében majdnem kétszáz éven át önálló nemzeti fejedelemséget alkotott…

Erdély történetet magyar nyelven először "A székelyek Erdélyben" címen Aranyos rákosi Székely Sándor írta meg, amely 1845-ben Kolozsvárt jelent meg. Nagyobb igenyű Kővári László "Erdély Történelme" című hat kötetes műve, mely 1859-ben jelent meg Pesten….1865-ben jelent meg Szilágyi Sándornak "Erdélyország története tekintettel művelődésére" című kétkötetes műve…

E könyvet én is a nagyközönség és az ifjúság számára írtam… Azért is írtam, hogy ráirányítsam a közfigyelmet Erdély külön történetére…Hiszem, hogy forrása lesz annak a higgadt, előrelátó politikai okosságnak is, amely annyira szükséges, hogy az erdélyi magyarság a román állam keretében ne csak létét biztosíthassa, hanem versenytársa, részes is lehessen a művelődési, társadalmi es gazdasági alkotó munkában…

 

Budapest, 1922. december 15-en.

 

 

 

Ligeti Ernő: Az új orosz ifjúság, EH, 1932. 5.

 

…Mindnyájunkat érdekel az orosz kollektivizálási kísérlet…Mi lesz az emberrel? Megváltozik-e? Ugyanaz marad? Az individuális lény világképe helyébe a kollektív lény világképe következik? Nemzedékeken keresztül a permanens forradalom állapotában kell élnünk?...

Klaus Mehnert: Die Jugend in Sovjet Russland, Fischer Verlag 1932, /1981./ c. könyve megbízható kalauz…A szerzőt a háború kényszeríti ki Oroszországból… A Szovjetúnióban százmillió ember él huszonöt éven innen. A bolsevizmus következményeit csak 3-6 millió emberen tudja tanulmányozni, ez az elit, az új arisztokrácia…A szovjet diák proletár, bármikor felcseréli a könyvét a traktorral. Műveltsége egyoldalú. Viszont a célnak, befogni őt az ötéves terv megvalósításába, megfelel. Erénye a fanatizmus, a fegyelmezettség, az igénytelenség…

Oroszországban megtehető, hogy ahol még delizsánsz járt, ott most repülőgép szállítsa az utasokat. A faekét a traktor váltja fel. De a közszellem nem ugorhat át fejlődési fokokat. Óvatosnak kell lennünk, amikor nagy garral hirdetik, hogy a kommunizmus új embert teremt. Az orosz messianizmus a feje tetejére állhat, csak azt valósíthatja meg, ami nincs ellene az emberi természetnek…

 

Klaus Mehnert (October 10, 1906, Moscow, Russia - January 2, 1984, Freudenstadt, Germany) German political scientist and a journalist.

 

 

 

Kovács László: Erdély magyar irodalmi élete /Tolnai Gábor könyve/. Erdélyi Helikon, 1933. 7. 519-523 l.

 

Ilyen című könyv fekszik előttem…érdekes, hogy Erdély magyar irodalmi életéről az első átfogó ismertetést a román esztétikus, J. Chinezu adta. Mindketten messze állnak az erdélyi irodalomtól…Ez nemcsak a kényszerű decentralizáció egzotikus virága, nemcsak úri kedve és játéka egy népi erőnek, hanem útjelző próbája…

Tolnai könyvének – melyet szeretettel ír – több fejezete felületes. Jellemzője a filológiai riportszerűség. Az adatokat nem válogatja, nem értékeli…

Babits nemes hadakozása csak annak a várnak a védelme, amelyben a nyugat-generáció szellemi kincsei konzerválódnak…míg Magyarországon az irodalmi élet darabokra hullt, addig a méreteiben szűkebb erdélyi életben meglepetés-szerűen erőre kapott…Tolnai könyvének jelentősége az a külső tény, hogy megjelent. Elviszi az erdélyi irodalom kérdését olyanokhoz, akik legfeljebb hírét vették csak. Magyarul az első terjedelmesebb ismertetése a mozgalomnak. Ha nem is kép, de vázlat, amely írója kezében valamikor képpé szélesülhet.

 

Nyugat 1934. 2.

SCHÖPFLIN ALADÁR: ERDÉLYI IRODALOM

…Már irodalomtörténet-írója is akadt Tolnai Gábor személyében, aki Erdély magyar irodalmi élete című Szegeden megjelent könyvében részletesen elmondja fordulatait az első kezdetektől fogva máig…

 

 

Tolnai Gábor: Ortutay Gyula: A magyar lélek alapvonásai népi kultúránkban. Szeged, 1933. EH. 1934. 1.

…Vajon mi tarthat fenn évtizedeken keresztül egy olyan felfogást, mely minden mélyebb indoklás nélkül, reálisnak fogja fel a magyar paraszt lelki alkatát?...Ortutay tanulmányának egyrészt az a bátor szembe fordulás adja meg a jelentőségét, mely nyugodtan néz szemébe a megszokásnak…széles tudományos apparátussal és módszerbeli felkészültséggel rajzolja meg a magyar lélek belső arcának három alapvető jellegét…népi kultúránk valami belülről jövő, kollektív azonosságról tanúskodik. A népi művészet állandósult formulákkal dolgozik, az egész magyar népköltészetnek közös szimbólum-kincse van és mindezek a belső hasonlóságról tanúskodó vonások megvannak a néphiedelmekben is…Második alapelem a szemléletforma totalitása…együtt jelenik meg a reális és az irreális elem, mely eleve ellentmond a „vaskos realitást” egyedül emlegető tételnek…a harmadik alapvonás a vallásos hajlandóság…ehhez később adódnak hozzá a történeti vallások dogmatikus komponensei.

…Ortutay azokat a jegyeket rajzolja meg, melyek minden magyarnak, tájegységtől független jellemvonásai…azok ezek a vonások, melyek minden parasztnak, az örök népinek benső tulajdonai…

 

 

Tavaszy Sándor: A románság és a magyarság viszonya. EH.  1934. 9.

 

                                    Tavaszy Sándor (1888-1951) - erdélyi magyar filozófus és teológus.

 

…Európa ma a hanyatlás útján van…mintha ez a hanyatlás egyszersmind alkonyulást is jelentene. A hanyatlás még nem jelenti a halál, vagy a teljes bukás közeledését, de jelenti a legnemesebb szellemi javak pusztulását, jelenti azt a lelki lerongyolódást, amelynek következtében mind szélesebb rétegekben kezd értelmetlenné válni az emberi élet. Sokféle tünete van ennek a tényállásnak…mindenek előtt az a szellemi zűrzavar, amely az európai kulturális élet minden terén megdöbbentő mértékben uralkodik. Tünete az a közömbösség, az a barbár fásultság és az a szellemi lustaság, amely éppen a műveltebbek lelkében a magasabb rendű és a súlyosabb tartalmú alkotásokkal szemben jelentkezik…

Spengler* szerint Európa hanyatlása azzal kezdődött, hogy a civilizáció elnyelte a kultúrát. Ezt azzal egészítem ki, hogy a hanyatlás azzal folytatódott, hogy a politika meg elnyelte az etikát. Ma még van Európában egy helytálló, veszteglő nagyvárosi civilizáció és egy elsatnyult, vérszegény kultúra, de mind a kettő megrekedt…a kultúra állott szégyenteljesen a civilizáció szolgálatába. A technika elszívta a kultúra vérét…a szellem szolgai állapotba jutott; az anyagi-gazdasági-technikai tényezők uralkodnak a szellemi-etikai tényezők fölött…

A politikának az etikára kell épülnie, mert ha nem, ha az etika épül a politikára, vagy ha az etika bele olvad a politikába, akkor az emberi közösség és általában az emberi élet alapjai inognak meg és ezzel megnyílt az út a társadalmi zűrzavar és féktelenség előtt…

Az etikai szempontok határozzák meg a románság és a magyarság közötti helyes viszonyt…A romániai Magyar Pen-Club és az Erdélyi Helikon kiadásában megjelentek…a románság és a magyarság…nemzeti élete még mindig csak a lelkesedés fokán áll, nem jutott el az etikai aktivitás fokára…a nemzeti kultúra kincsét úgy tekintik, mint a nemzeti lelkesedés anyagát, mint eszközt a puszta politikum szolgálatában. Eszközök a nemzeti eszmék, az irodalmi és tudományos javak, sőt igen sokszor a vallásos élmények is, sok esetben nem egészen tiszta politikai célok elkérésében…

A lelkesedés még nem építő erő, még nem tényleges szellemi gyarapodás. Legfeljebb jelzője lehet annak, de igen sokszor nem plusz, hanem mínusz előjelű jelzője…A magyarság és a románság viszonya csak akkor fog tisztázódni, amikor mind a két nép kulturális javai – kinek-kinek – elevenen lüktető sajátjává lesznek. Amikor a magyarság és a románság nagy íróit, művészeit és tudósait nemcsak arra használja, hogy azokat ünnepi tósztokban…dicsérje, hanem azok géniusza előtt meghajlik és bennük lelkét megfüröszti és megnemesíti…Kölcsönösen nagy mulasztások nehezednek ránk…Nem ismerjük a román irodalmat, amely nem egy alakjában európai magaslaton áll…nem ismerjük népi hagyományait…viszont a románság sem tett majdnem semmit…az oktatás rendszerével és tantervével csak arra alkalmas, hogy ellenszenvet váltson ki az ifjúság lelkében a román kultúrával szemben. Ez nemcsak mérgező anyag, hanem súlyos morális és intellektuális akadály a nemzeti tárgyak anyagának elsajátításában…a szellemi javak útja csak a szabadság és az önkéntesség lehet…

Ma Európa békéje ingatag alapokon nyugszik. Ezeket az alapokat meg kell változtatni, újakat kell építeni. Ebben kell részt venni a románságnak és a magyarságnak, úgy, hogy viszonyát etikai alapokra helyezi Ellenkező esetben maga is hozzájárul az európai zűrzavar fokozásához és a hanyatlás siettetéséhez.

 

*A nyugat alkonya. Der Untergang des Abendlandes. Hauptwerk von Oswald Spengler. Der erste Band (Gestalt) wurde von 1918.

 

 

 

Vita Zsigmond: L. Szejfulina: Egy kuruzsló élete. EH, 1935. 10

 

Hogyan alakul az ember élete a mai Oroszországban…olyan kérdés, melyre a szovjet rendszerről szóló beszámolók nem felelhettek meg. Csak maga az új orosz irodalom mutathatja meg…A szovjet rendszer erejét mutatja, hogy az írók olyan erős hangot is használhatnak, mint Szejfulina…A forradalom után felülkerekednek a proletárok, az erőszakosság erkölcse megmarad továbbra is…

 

 

Nyugat 1935. 10. FIGYELŐ

Illyés Gyula: Egy kuruzsló élete Lidia Szejfullina regénye - Gellért Hugó fordítása - Nyugat-kiadás

Ez a könyv, ha akarom forradalmi, ha akarom ellenforradalmi. De miért is ezek a szempontok jutnak először eszünkbe az új orosz könyvekkel kapcsolatban? Maguk az oroszok már, úgy látszik, kicsit magasabb szempontból ítélik meg az irodalmat. E könyv szovjet-oroszországi sikere s egyáltalában Szejfullina ottani szerepe amellett bizonyít. Úgy látszik, már nyugodtabban viselik a bírálatot s az is meglehet, hogy most már forradalmárnak nem a törik-szakad dicsérőket, hanem a kritizálókat tartják…

 

 

 

Vita Zsigmond: A mai orosz irodalom, EH. 1936. 02.

 

Szántó György írja…hogy milyen titkolózó kíváncsisággal  olvassák…az új orosz írók német kiadású könyveit. Martinovics és a titkos társaságok…jutott az ember eszébe…1920 után a világ változását észre nem vevő reakciós hatalmak félnek leginkább a kommunizmus iránti érdeklődéstől…hogy Európát ma is mennyire foglalkoztatja az új orosz szellem, azt mutatja a szovjet irodalom fokozatos behatolása a nyugati irodalmakba…még az erősen konzervatív kormányzatú Magyarországon is egymást érik a szovjet írók új kiadásai, sőt a Nyugat a mai orosz írók almanachját készíti elő…

A mai orosz szellemi és irodalmi törekvések tervszerű bemutatását a Nouvelle Revue Française vállalta. Megjelent többek között Katajev Valentin, Ehrenburg, Solohov, Tyihonov…

A mai orosz írókat olvasva, az ember első percben hajlandó volna mélységes szakadékot látni köztük és a nagy orosz klasszikusok között. Az egyéni tehetetlenség és végzet-tragédia helyébe az egyént magába olvasztó közösség építésének problémája lépett…a forradalom általában csak kibontotta azt, ami már az előző kor orosz művészetében rejtve megvolt…

1920-ban megalakítják a Proletkultot, amely az írók elé is a proletár-irodalom meghatározott célját és formáját tűzi ki. A Nep idejében / 1922 – 1925/ ismét helyreáll az irodalmi szabadság…A mai legnagyobb orosz költő, Paszternák egészen felszabadítja magát minden politikai befolyás alól. Az egyre színesedő irodalmat némította el az ötéves terv irodalmi diktatúrája. Az irodalomnak az ötéves terv munkáját kellett elősegítenie…

…Ismerteti Vita Zsigmond az Anthologie de la litterarture sovieique c. könyvet… Az írókkal szemben támasztott követelmények évenként változnak, de az alaptétel állandó: az irodalom társadalmi jelenség és az írónak társadalmi célokért kell osztályával együtt harcolnia. Néha az írót a mesteremberek közé sorolják, és hasznos munkát követelnek tőle, máskor az egész élet valóságát keresik a műveiben…

Egyéni élet vagy a közösség élete? Ez a kérdés hullámzik itt folytonosan. Az egyén a forradalomban fölolvadt, eltűnt, figyelme kifelé fordult…Az egyén azonban ismét követeli a jogait, érzi, hogy a közösségben nem találhat meg mindent. A pártembernél kínos az elv és az egyéni vágy összeütközése…Európának és nekünk ma elsősorban az irodalom és az élet egységét üzenik. Az írónak nemcsak néznie kell az életet, hanem végig kell azt küzdenie népével együtt. A formát azonban ő maga választja meg.

 

Mai orosz dekameron

http://store24.hu/templates/premium_antik-var/spacer.gif

10 orosz író arcképe, életrajza és egy-egy elbeszélése. Bevezető tanulmány: Illyés Gyula. 1936-os eredeti könyv reprintje / Nyugat – kiadás/ Eredeti: 1936. ez: 1976.

 

 

Molter Károly: Szellem és tervgazdaság. EH 1936. 05.

 

…A marxi megállapítás, hogy korunkban gazdáinkat, a zsarnokot, a tömeget, tőkét, érdeket, előítéletet és babonát, sőt néhol a furkósbotot is, balról és jobbról olyan gyakorlati törekvésekre kapatta, melyek végső célja a szellem kényszerzubbonya, az írókataszter. Miért ne állítsák fel, mikor lehet? S mikor szájas vagy langy-jellemű írók játékszerei lettek a szellem fölötti diktatúrának. A politikus fütyül, a az irodalom pojácája táncol…Minek áltassuk magunkat: alig egy-két államon kívül így van ez ma, némi változattal, egész Európában…

Az írók hajtsanak fejet az irányított irodalmi tervgazdaság rendelkezései előtt. Ahogy Karinthy rendelkezett a jó polgárnak: naponta jelenjen meg reggel a polgármester előtt, szívja fel a kijáró két pofont balról és jobbról s aztán friss erővel lásson a munkájához…Az írói tervgazdaságon, az irányított eszme-népszerűsítésen is kacagni lehetne, ha nem volna ez az emberi haladásnak olyan mély és sivár kultúr-lélektani hullámvölgye…Most látszik meg, mennyire bűnösen hanyag volt a polgári társadalom, hogy a művészetet nem vitte bele a népek szélesebb rétegeibe. Hogy nem nevelt tiszteletre az alkotás iránt, afféle urak szórakozásaként különítette el s nem emelte oltárra, mint a közösség kegyszerét. Mai Napóleonkáink…az művész-ízlés alapfeltételeit vagy meg sem szerezhették, vagy az iskolán túl nem gyarapíthatták…meg vannak győződve csalhatatlanságukról…egyetlen fokmérőjük a siker…

Az irodalmi tervgazdaság két ponton támadja a művészt: első az alkotás szabadsága, második a bírálaté. Inkább a bírálati szabadság a félteni való. A valódi alkotás, mely ritkábban keletkezik, ráér a megjelenésével. Kibírja a politikai erőszakot, még kéziratban is, hosszabb életű akármilyen zsarnokságnál…

A kiszolgáltatottság az, amitől minden író fél. A politikai jelszavak giccsességétől, az árral való kényszerű úszástól. Azt kérdezték egyszer tőlem, hogy miért kételkedem egyik népszerű magyar írónk tartós tehetségében? Azért, mert egyik volt miniszterelnökről akkor írt könyvet, mikor hatalma teljében állt. Várta volna meg, míg megbukik…

A szellem, mint a csecsemő és aggastyán bölcsessége, minden tervgazdaságon kissé mindig mosolyogni fog.

 

 

 

Szenczei László (1909–1980): 1789 - A francia forradalom százötvenedik évfordulója. Erdélyi Helikon, 1939. 6.sz. 405-410 l.

 

A rokokó csipkés kultusza…ez a világ érett volt-e a pusztulásra, vagy csak egy véletlen katasztrófa áldozata lett?...A francia forradalomban nagyon sok a paradox elem. A korabeli Franciaország, a többi európai országhoz viszonyítva a jótékony szervezettség iskolapéldája volt. A nemzet nagy többsége számára magas társadalmi színvonalat biztosított. A francia társadalom sokkal egészségesebb és arányosabb volt, mint bármely korabeli európai társadalom…Franciaországban a királyság felemelte a polgárságot és a parasztságot és megsemmisítette a rendiség politikai jelentőségét…A francia forradalom társadalmi jelentőségét eltúlozzák, fanatikusai olyan vívmányokat tulajdonítanak neki, amelyeket egyenesen ellenfelének, a korlátlan monarchiának a szertárából orozott el...

Ez a politikai dráma sokkal többe került Franciaországnak és az emberiségnek, mint a versaillesi udvar évszázados fényűzése…A forradalmi és napóleoni háborúk vérnászából született meg az a nacionalista eszme, melynek őrületes túlhajtása ízekre szaggatta Európa egyetemes testét és kiszolgáltatta a totális háború rémének…

 

 

Penser la Révolution française, Écrit par François Furet Édité par Gallimard, 1978.

Francois Furet: Gondoljuk újra a francia forradalmat, Tanulmány, Pécs, 1994

 

 

 

 

Kovács László: Az erdélyi költő politikája. EH, 1940. 8. 517-524 l.,

 

Kovács László, Gerend-keresztur, 1892. – Budapest, 1963. Író, szerkesztő, kritikus.

 

Az ünnep elzengett. A szép indulók, amelyek  a bevonuló magyar honvéd lépteit kisérték, tovább dobolnak a szívben…Az erdélyi költő is ott állt az ujjongó tömegben és mámorosan lelkesedett…A román uralom elmúlt huszonkét éve alatt alig két évnyi időtartamra volt felfüggesztve a cenzúra. A nap azért sütött…az erdélyi író egyebet sem tett, mint politizált…felsorakoztak azok a hangok, amelyek kemény realizmussal pontot tesznek a sors tragikus ítélete után. A sorompó lezárult, forduljunk a sok meleg otthon felé, próbáljuk termővé tenni azt, ami megmaradt nekünk…A tágabb haza helyett, amelytől az ítélet elzárt minket, íme itt a szülőföld…újra melegedni kezdett ez a fogalom: Erdély…

A néppel együtt megjelent a táj, az erdélyi föld tündérvilága…És mi lett abból, hogy a cenzúra eltiltotta a magyar helynevek írását? Az írót a legbénítóbb, legkínosabb, majdnem lehetetlen feladat elé állította. Sok groteszk példát lehetne fölhozni. Mutatóul egy: Szent Istvánról szóló regényben „István Marosújvárra lovagolt” helyett azt kellett volna írni, hogy „Uioara-ra lovagolt”…madárnyelven kellett a helynevet írni: kincses város, Bólyaiak városa…

Marosvécs erdélyi magyar szimbólum. Költők vára. Útjelző magaslat…Ha az erdélyi magyar az elnyomatás kemény évtizedei alatt nemcsak töretlenül meg tudott állni, de meg tudott erősödni: hogyne győzne akkor, amikor szabad?

 

                                                 *  *  *

 

A tanulmány kötetben /Az irodalom útján, Kolozsvár, 1941/ megjelent jegyzet. G.

 

… Az Erdélyi Helikon irodalmi folyóirat 1940. évi októberi és november-decemberi számában, a visszatérés feletti öröm megnyilvánulásaival és a jövő tervezésével találkozunk. A lap 1941. évi januári száma szerint 1940 szeptemberében több mint huszonötezer cikk jelent meg a magyar sajtóban Erdélyről. Irodalomjegyzéket is közöl…


1. Asztalos István: Piros betűs napok., 13 (1940), 9-10., 680-685.
2. Gál István: A visszatért Erdély a magyar folyóirat-irodalomban. 14 (1941), 1., 61-77.
3. Kádár Imre: Búcsú a kisebbségi színháztól., 13 (1940), 9-10., 667-679.
4. Kemény János: Így léptünk át a szabadságba., 13 (1940), 9-10., 611-614.
5. Kovács László: A történelem lapja szélén., 13 (1940), 9-10., 686-694.
6. Kovács László: Az erdélyi költő politikája., 13 (1940), 8., 517-524.
7. Tamási Áron: Gondolatok hazatérés idején., 13 (1940), 9-10., 628-634.
8. Tompa László: Ahogy vártuk, és ahogy megérkezett. 14 (1941), 2., 88-92.
9. Wass Albert: Két nap. 13 (1940), 9-10., 654-666.

 

www.hargitakiado.ro/old/cikk.php?szam

 

 

 

 

Kemény János: Kisebbségi és nemzeti színjátszás. EH. 1942. 5.

 

A kolozsvári szabadegyetemen 1942. március 16-án tartott előadás

 

…Korábban itt két színház működött: egy román és egy magyar. Egy államilag támogatott és egy nyomorúsággal küszködő. Az egyik fényes, gazdag épületben, hatalmas felszereléssel, hivatalos védelem alatt, a másik egy kopott, szerény épületben meghúzódva, csupán a közönség szűkös anyagi lehetőségére támaszkodva. Az lett volna a természetes, hogy a fényes otthonban székelő színjátszás az év folyamán magasabbra lendüljön, míg a másik, a kopott épületbe száműzött elsorvadjon és megsemmisüljön. Szerencsére a szellem és művelődés területén nem a természetes dolgok válnak valóra…a román színházban a kisebbségi lét utolsó éveiben, egy év alatt annyi volt a néző, mint a magyar színházban egy hónap alatt…

Az első tíz nehéz esztendőben élni engedik a magyar színészetet, azt a látszatot keltve, hogy az állam az ún. gyulafehérvári határozatokban* lefektetett elveket érvényesíti…Kolozsváron kívül Aradon, Temesváron, Marosvásárhelyt, Szatmáron működik önálló társulat…az épületeket – a kolozsvári Nemzeti Színház épületének kivételével – rendelkezésre bocsátják. /Ott román nemzeti színház létesül, a magyar szerényebb épületet kapott. G./…

 

…Kiderül, hogy a Magyarország szétdarabolása útján létre jött új államok csak ürügyül használták fel a kisebbségi kérdést, politikai céljaikra…a színház-épületeket kezdik kivonni a színtársulatok kezéből, azokat városi vagy magán moziknak adják bérbe…a magyar színházak elhullnak, vagy zsugorodva küszködnek tovább. Megtiltják magyarországi színészek szerződtetését…nem létesült színi iskola, most már nem is lehet…

A csonka-országi színész-import eltiltása miatt rövid idő alatt kellett színészgárdát kinevelni…A cenzúra akadékoskodása és ébersége arra kényszerített, hogy a kimondott szavak helyett a játék fokozott bensőségével fejezzük ki a kimondhatatlant. Robbanó erejű, elmélyült játékstílus alakult ki…A felszabadulás pillanatában a kolozsvári színház teljes virágjában működött, minden nagyobb városban úgyszintén…

A kisebbségi időkben a magyar színészet soha nem csalódott Kolozsvár társadalmában…hiszek abban,…hogy támogatni fogja azt a törekvést, hogy a jövőt építő magyar szellemi szolgálatnak döntő jelentőségű tényezőjévé tegyük színházunkat.

 

*1. Teljes szabadság az összes együttlakó népek számára. Minden nép saját nyelvén, kebeléből való egyének által fogja művelni, kormányozni magát és törvénykezését ellátni; minden nép ama egyének számának arányában, akik alkotják, meg fogja kapni a jogot a Törvényhozó Testületekben és az ország kormányzásában való képviseletre.

            www.jakabffy.ro/magyarkisebbseg/index.php?.

 

 

 

Pukánszkyné Kádár Jolán: Erdélyi színjátszás. EH. 1942.5.

 

A magyar színjátszás Erdélyből indult el. Erdélyi ember, Felvinczi György* gondolt először arra, hogy nyilvános színi előadást tartson magyar nyelven…A magyarországi magyar…megveti a komédiázást s csak pompaszeretete és retorikai hajlama táplálja a színjátékot. A székely játékos kedvű nép…1792-ben Erdélyben színjátszással próbálkozó csapat tagjai csaknem kizárólag székelyek…

…Wesselényi Miklós…nem akarta Erdélyországot Magyarországtól elválasztó határok közé szorítani…Jancsó Pál azért szorgalmazta az erdélyi színjátszást, mert Déryné, „ez az idegen országi asszony sok pénzt kivisz Erdélyből…

Magyarországon, főképp Pesten a színjátszás sokáig egy társadalmi osztály, a középnemesség ügye volt. Erdélyben osztályok összefogása állott a színház mögött….az erdélyi főúri rend hazafias érzülete, Bécstől való nagy távolsága otthon kereste a szórakozást és művelődési kielégítését…a többi osztály, a középnemesség, a székelység is támogatta a színházat. A kolozsvári művelt és tehetős polgárság adta a megértő közönség zömét. Ez itt erősebb volt, mint a nagyobbik magyar haza városaiban…

Az erdélyi színészet 1807-ben Magyarországra bocsátott raja teremti újra a magyar színészetet…Itt a mecénási rendszer nem tudott gyökeret verni…A magyarországi és az erdélyi törekvések egymásra hatva kölcsönösen együtt alakították ki az egyetemes magyar színészetet…A Nemzeti Színházat megnyitó társulatot, az oszthatatlan magyar szellemi egység jelképeként Kassa és Kolozsvár közösen nevelte…az összeomlás után…tíz esztendeig tartott, míg a kolozsvári színjátszás újra kezdte megtalálni önmagát…az Erdélyi Szépmíves Céh évenként drámapályázatot hirdetett…most, hogy megdőltek a határok, az erdélyi színjátszás bele kapcsolódik újra a nagy magyar egységbe…

 

*Felvinczi 1696-ban színtársulat alapítására kapott engedélyt I. Lipóttól. A szóhagyomány szerint színpadként a nyitott padlás szolgált és a közönség az utcáról nézte a játékot. Wiki

 

 

 

Bíró Béla: Kassa története és műemlékei, 1942.  EH. 1942. 5.

 

…Dr. Wick Béla kanonok 450 oldalas könyve a Felvidék fővárosának monográfiája…Az első rész Kassa története, IV. Béla király 1249 évi okmányának képével, melyben Kassa neve már előfordul…Kassa mindig magyar volt, sohasem volt Košice. Ezt tanúsítja a XVII. századi kassai háztulajdonosok névsora is, melyben nem találunk cseh neveket. Magyarul éreztek és gondolkoztak a város németajkú polgárai is…

…a csehszlovák megszállás húsz évéről keserűséggel emlékezik…Nem találjuk a könyvben a mai Kassa szociográfiáját. Itt alakult ki először a polgári élet…A könyv második része Kassa műemlékeit ismerteti: Szent Erzsébet székesegyház…Szt. Orbán torony, Szt. Mihály kápolna, a domonkosrendi templom…

Erdély fővárosának történetéről és műemlékeiről mindmáig nem jelent meg összefoglaló munka…itt két esztendővel tovább tartott az idegen uralom…

 

 

Kassai dóm belső tér

www.gothic.hu/templomok_kassa.html

 

 

Függelék

 

Universitatea Babeş-Bolyai, Cluj-Napoca

Bölcsészkar Magyar Irodalomtudományi Tanszék

2010–2011-es tanév I. év, II. félév,

Mesteri képzés, választható

 

A tanárgy neve: REGIONÁLIS IRODALOM (LITERATURI REGIONALE)

Kredit: 7 Heti óraszám: 2+1

dr. Balázs Imre József, adjunktus

 

A tantárgy leírása

Az irodalom regionális szemlélete számos lehetőséget nyújt a nemzeti irodalmak hagyományának újragondolása és újraépítése szempontjából. Az angol nyelvű irodalmak története például mára már megírhatatlan a regionális konstrukciók figyelembe vétele nélkül. A tantárgy azt vizsgálja, milyen esélyei vannak a regionális irodalomtörténet-írásnak Erdélyben, és hogy a huszadik század első felétől létrejött magyar regionális irodalom-konstrukciók mire és hogyan használhatók…

 

Előadások témái:

 

1.    Van-e erdélyi irodalom, s ha nincs, kell-e lennie?

 

A magyar irodalom regionális olvasatainak hagyományai és lehetőségei. A regionális irodalmak jellege. Deleuze és Guattari “kisebbségi irodalom”-fogalma. Az erdélyi irodalom a magyar irodalomtörténetekben. “Erdélyi magyar irodalom” vs. “romániai magyar irodalom” vs. “irodalom”…

Gilles Deleuze - French Philosopher (1925-1995)

Pierre-Félix Guattari ( 1930 –1992) French militant psychotherapist, philosopher,

 

2.    Transzszilvanizmus

 

Szemlér Ferenc 1973-as transzilvanizmus-definíciója. Szemlér Ferenc 1937-es vitairata a transzilvanizmusról….

Szemlér Ferenc (szerk.): Az Erdélyi Helikon költői. Bukarest, Kriterion, 1973.

    Pomogáts Béla: A transzilvánizmus. Bp., Akad., 1983….

 

3.    A ’20-as évek irodalma: lapok, intézmények, koncepciók; az avantgárd Erdélyben

 

Napkelet, Pásztortűz, Erdélyi Helikon, Genius, Periszkop, Korunk, Termés. Az Erdélyi Szépmíves Céh és a marosvécsi helikoni találkozók. Irányzatok, írótársaságok.

 

     4. A modernség változatai Bartalis János költészetében

 

     5. Erdélyi pikareszk próza: Tamási Áron, Karácsony Benő

 

     6. A modernség beszédmódjai az erdélyi magyar prózában. Szántó György, Bánffy Miklós

 

     7. Az ötvenes évek irodalma. „Hazánk magyar költői”. “Hazánk magyar elbeszélői”

Az “irányított irodalom”: a szocialista realizmus. A korszak reprezentatív antológiái. Szemléleti jegyek. A szatírák, paródiák lehetőségei.

…

      13. Fordulat-e 1989 az erdélyi magyar irodalomban?

Intézményesültség 1989 előtt és után. A posztmodernség poétikái.

…..