Mozaik Erdély irodalmából

 

h 13 – 3     2011. 08. 18. – 09. 07.

 

 

Tartalom

Bevezetés

 

Ami az Erdélyi Helikon-válogatásból kimaradt

 

Vers

 

Finta Zoltán

Szentimrei Jenő

Szombati-Szabó István

Horváth Imre

Kacsó Sándor

 

Tanulmány, kritika

 

Erdély a Nyugat folyóiratban

 

Az irányított irodalom

 

          Páskándi Géza

Sütő András

 

Romániai magyar költők 1954

Marosi Ildikó

          Tar K.: Erdélyi Szépmíves Céh Emlékkönyv, 1924-1944; 1990-1995

Czine Mihály

Vallasek Judit

Kántor Lajos     

   

Az új generáció

 

          Lászlóffy Aladár

          Bágyoni Szabó István

          Kovács István

          Balla Zsófia

          László Noémi

 

 

Bevezetés

Versek, tanulmány- és kritika-kivonatok következnek még az Erdélyi Helikonból. A Nyugat folyóiratban több erdélyi tárgyú írás jelent meg. Ezekből is olvashatunk. Az irányított irodalom /1945-1990/ időszakában alkotók műveivel, az irodalom-történeti könyvek részleteivel folytatom. Végül mai költőkből szemezgetek.

A versekben, a szépprózában az erdélyi magyarság beolvadásának módszeres, lassú folyamata kap hangsúlyt. A kritikai rovat fő témája Erdély, valamint a szovjet-orosz irodalom. A rovat színességét a következő nevek jelzik: Nietzsche, Mozart, Gogol. A Romániai magyar költők 1954. évi antológiája hasonló verseket tartalmaz, mint a korabeli magyarországiak.

 

 

Ami az Erdélyi Helikon-válogatásból kimaradt

 

Vers

 

Az Erdélyi Helikon íróinak antológiája, 1924-1934. Szerkesztő: Kovács László, Kolozsvár, 1934 Erdélyi Szépmíves Céh /saját példány/

Fenti kötet alapján pótolom az előző válogatásomból kimaradt költőket. G.

 

Finta Zoltán

 

Nagyajta 1896 – 1947 Budapest. Újságíró, költő. Kötete:

 

Finta Zoltán: Bort, búzát, békességet. — versei. Timişoara-Temesvár, 1926.

 

Szonatina  1935.  A Cluj pdf-ről /13 versszak a teljes vers/

Kék most az ég és süt a nap.

Sugár zuhog, mint tűzpatak.

Szívemben bimbóként bomlanak

kimondhatatlan, szűz szavak.

 

Érzem: dobog a föld szíve

s zászlóként lobog zöld színe.

Most nézz az égre, amíg a fényt

ború és árny nem önti le.

 

Most nézz az égre: fecske száll…

 

Te csak nézz a kék egekbe!

Onnan hull fény életedre.

Ha vissza nézel: zord sziklaszirt

vet árnyékot két szemedbe.

 

Kimondhatatlan, szűz szavak.

bimbóznak bennem s tűzpatak

zuhog rád s zuhog rám, Evoé!

Virág vagy! Nyílj ki! Süt a nap!

 

 

 

Az őszi sürgöny  /Cluj pdf/

 

     Hallottad-e őszi délutánon

mikor ég alá hajt az áhítat –

hogy zeng feletted a sürgönydróton

a jövőmenő hír: a távirat.

 

Valahol egy postahivatalban

kopog, kopog, kopog a Morse-gép

s a messzeségben másik jelfogó

váratlan üzenetet ont feléd…

 

/még 12 szakasz következik. Valószínű, ő írta le először a jelfogó szót. G./

 

 

 

 

 

Szentimrei Jenő

 

 (Arad, 1891. dec. 14. – Csúcsa, 1959. szept. 2.): újságíró, író,

 

Szentimrei Jenő: Vágtat az élet

- Benedek Elek emlékének -

Nekem nem volt apám, mint más gyereknek,
Erős keze hogy kézen fogott volna,
Sötétségben, ha térdeim remegtek,
Hogy messze fénylő világító tornya
Lett volna éjjelemnek.
Anyám szép, elborult szeméből láttam:
Nem ok nélkül maradtam el apátlan.

Bezzeg szerencsés az olyan fiúcska,
Ki apjára, mint hősre, úgy tekinthet…


Felnőtt létemre apám született.
A semmiből - őszen - előttem termett…
Ha nagyapó is, örök fiatal.
Hát ez is hivatal,
De legszebb hivatal a nagyvilágon.
Az élet szép, könnyítsük, hogy ne fájjon.

Most harminc éve még kaszált a kertbe',
Hév nyári nap volt, elmelegedett.
Pihenni kissé szobájába ment be,
Írni akart, épp hozzám, levelet…


Deres fővel szerettem volna én is
Apátlan ifjak édesapja lenni.
Lendíthet itt-ott az ember, ha vén is.
(Nem, nem vezér, önmagunk szobra. Semmi.
Annyi, amennyi.
Fő, hogy dolgozzunk.) Rajta, kéz a kézben!
A magamét, ahol kell, még elvégzem.

Fogytán az erőm, Elek apám, lelkem!
Két háború minket jobban felőrölt.
Ahogy tudtam, én mentem…

 
Nőnek fehér fogú lányok, menyecskék.
Ők a jövendő, tessék!
Nekünk megárt, ha hevet süt a nap,
Őket meg érlelik a sugarak.

Fő, hogy dolgozzanak

 

Szentimrei Jenő: Szent Erzsébet legendája

Csodálatos egy történet:
Árpád-házi szent Erzsébet
Özvegyet, árvát istápolt,
Könnyet törölt, sebet ápolt.

Szegényeit napról-napra,
Alkonytájt meglátogatta,
Üres kézzel sohse látták,
Mindenütt örömmel várták.

Férje, Ottó, mondta egykor:
Sok is már az irgalomból
S megtiltotta nem egy rendben,
Hogy szegényeihez menjen.

Hallja egy nap Szent Erzsébet:
Szegény beteg lát szükséget.
Bort, almát tett kötőjébe
S hozzá indult, lopva, félve.

Ám találkozik Ottóval,
Ki rátámad kemény szóval:
"Megtiltottam tegnap éppen
S ma itt állasz tetten-érten?"

Szent Erzsébet szólt ijedten:
Itt a kertben rózsát szedtem
S kötényembe gyűjtögettem,
Nem tudom, mi rosszat tettem?

Belepirult szégyenkezve,
Hogy hazug szót ejt ki a nyelve.
Férje ránéz. Kérdi tőle:
"Lássuk, rózsa van a kötődbe?"

Reszketett a szent királylány,
Kis kötényét széjjel tárván
S íme benne illatozva
Rózsa volt csak, csupa rózsa.
   

Szombati-Szabó István 

(1887 -  1934)

Emlékszel még?

Hol volt, hol nem volt, tán igaz se volt.
Ma túl van minden óperenciákon.
S ha bús fejed most ejted két marokra:
emlékszel még a régi szép napokra?

Csíkban vadásztál, Hegyalján szüret volt,
S Kassától csak egy ugrás volt Fiume.
Rád tegnap olti fűzágak hajoltak
S ma már Szepesség rózsáit szagoltad.

Egy gondolat volt Bécs, Párizs, Velence.
Pénzed se volt sok; mégis vígan éltél.
Tegnap Lidón eveztél tengerhátra
S már holnap látott Mátra, Fátra, Tátra.

A Bácska gyilkos dáridóra várt,
Vagy fel Beregbe mentél kézfogóra.
Most bicskás Somogy hítt keresztelőre
S Hajdúban ért a disznótori lőre.

Mindegy volt: Sopron, Újhely, Pancsova,
Aszú, vinkó vagy könnyű bakator...
Emlékszed még a régi jó időket,
Midőn Pesten bámultál pesti nőket?

Háztűznézők és mennyegzői vígság,
Lánykérőbe vagy kárlátóba menni
S a sok hűhójú dínomdánomokra,
Emlékszel még a kedvvel-kelt napokra?

Víg téli szánkók s víg majálisok,
Víg zónapörkölt-sörös délelőttök,
E hol-hopp, hol-hopp, bő kedvű napok,
Mákból kitoldott vidám tegnapok...

Eksztrahungáriámnoneszt-idők...
Diákgégékben harsány gaudeámusz...
S mikor kiszáradt kedved rózsabokra:
Emlékszel, ugye, régvolt víg napokra?

 

 

 

Nyugat 1913. 8.

Szombati-Szabó István: Májusi miatyánk

Mi atyánk: Tavasz,
Ki vagy a fűben, a fában, a kőben,
A ködben, a vérben, a vágyban, a hőben,
Ki vagy a lázban, a légben, a fényben,
Ki vagy sok-ezer üde asszonyi méhben:
Májusi éjfelek sok csillagpénzű babonája,
Mennyei aranyakat szóró égi seregek királya,
Fiatal asszonyok méhének első gyümölcse, terve…
Halleluja teneked!

*

……….

*

Üdvözlégy Tavasz-isten, te ravasz!
Üdvözlégy Kamasz-isten, te tavasz!
Ó szörnyű isten: vágy-gyújtogató,
Ó kegyes isten: vágy-nyújtogató.
A csókjaid mind jók, mind szépek, szentek,
A karjaid erősek és pihentek,
Olyan vagy, mint egy nagy, csodás titok,
Amelynek zárán én is most nyitok.

……

*

Mindenki gyilkos most, mert vágyat öldös
S bíbor szívek sírjába rejti holtan.
Csók-arcú rém az ember és a csókok
Ember-arcú, apró, rossz, fürge törpék.

(Piros váza-szívünket összetörték
A virágért, amit onnan kiloptak.)
Mindenki rom és mindenki éled.
Mindenki bűnös és mindenki vágyik.
Mindenki van: a csók, a vágy, a bánat…


*

Hozzád jöttem tavaszi isten, vidáman hallelujázva
S hoztam szívemben tömjént, mirrhát, aranyat.
Mert engem tél nem vár, ősz nem lát meg s a nyarat
Nem hiszem, mert enyém a tavasz csak, ha remegve, ha fázva.

Hozzád imádkozom most, tavaszi isten, vigilemmel, a holddal,
Míg holttá lélegzem magamat tebelőled.
Ó, mert oly szép vagy, dús, meleg, illatos és igéző,
Mint egy szerelmes fiatal lány frissen letett csipkés ruhája.

Ó tavasz, hozzád könyörgök: Szeress, ölelj, takarj be és simulj rám,
Mint alvó asszonyok pompás testére melegen a selyeming.
Kis mécsedet akaszd ki szívem piros, párázó kapuján ma
S küldj valakit ágyamnak és vágyamnak ez éjszakára, Tavasz!

*

Éj van... Május... Az istenek itt járnak most a földön.
Ünnep van és az utca a fákkal halkan hallelujázik.
Az ablakom kinyitva... Alatta lopva a Tavasz oson most
S tapsolnak az akácok zöld tenyerükkel ott kinn.

 

 

 

Horváth Imre / 1906 – 1993/

 

Kazinczy

 

Ha kedved szóra hangol,

nyelvünkön szólj magadról.

Nagy dolgot bízok én rád:

az anyanyelv a vénád,

ő hordja szét a véred

a Föld minden köréhez…

…van, ki védelmezze,

a nemzet vérezhetne,

ha nyelvünknek egy ága

a törzséről leválna.

 

                             Czine 1988-as antológiájából, 249.oldal

 

                            

Kisiklások a Helikonban

Bartels Adolf: A birodalom dala. /V./ Fordította: Szabó István. Erdélyi Helikon, 1943. 7.sz. 405-406 p, Német szépirodalom.

 

Bartelsnek még három versét közölte a Helikon. A versek a Cluj-pdf portálon olvashatók. A „költőről” magyar nyelven a következőt találtam:

 

A. Bartels: Nationale oder universale Literaturwissenschaft. München,

Calwey, 1915., 8. 140 1. Itk 1916

 

Adolf Bartels szükségesnek tartotta, hogy tanulmányt adjon ki a nemzeti és az egyetemes irodalomtörténet viszonyáról…Bartels röpiratának csak a címe nagyotmondó, a tartalma igen alacsony színvonalú…Az irodalomtörténet-írás mindenesetre megtagadja vele a közösséget, s az irodalmi kritikát a Bartelsének színvonalára nem fogja lealacsonyítani.

 

SAS ANDOR

 

 

 

Botár Béla: Árnyékomhoz. /V./. Erdélyi Helikon, 1943. 7.sz. 421 l.,

 

Te maradtál végig

legjobbik barátom,

velem bandukoltál

holdas éjszakákon.

 

Nappal is, éjjel is

folyton velem voltál,

hosszú éveken át

lábamnál loholtál…

 

Menj, menj, hagyj magamra

hű kísérőm, árnyék,

ha te elenyésznél,

én is messze szállnék.

 

Egy olyan országba,

hol földi sár nincsen,

s altató ölébe

visszavár az Isten.

 

Az árnyékom-témát több amatőr megverselte. A Google-nak köszönhetően ezek „közkincsek”. G.

 

                                      *  *  *

Kacsó Sándor: Enyedi tél

Nagyenyedi szőlők felett
Varjú károg, szarka csereg.
Valaki ott valahol
Valamiért bujdokol.

Lába nincsen - elkopott.
Szája nincsen - befagyott.
Ködköpenye, jégszeme
Nem is ő, csak szelleme.

Nyög a köd az Őrhegyen,
Sápad az arc idelenn,
Bethlen utcán tétován
Sír a szív a szó után.

Édes vérem, Sándorom,
Könny karmol a torkomon,
Míg kerestél odaát -
Itt vesztettél egy hazát.

Rettent kemény tél nesze,
Ha pattan a venyige,
Dardzsiling árnyéka vet
A lelkedre felleget.

Kollégium ablakán
Most kitekint valahány
Jó diák van, mélyszemű,
Nyughatatlan szellemű.

Tág fülükbe súg a szél,
Látod, látod, mit tevél,
Csomakőrös nagy fia?
Rajtunk fekszik Ázsia

                    EH, 1943. 431. oldal

 

Tompa László: Fohászkodás, hadakozásnak idején

 

Mennyi nap, meg év, hogy útjuk csupa vér, seb,

Riadt szemünk előtt véres jelenések…

 

Fohászkodom: a sors ez országot s népét

Védje, pokolszelek megint meg ne tépjék!

 

Sőt e nép láthassa vígabbnak a sorsát,

Legyen itt egy végre méltóbb emberségre

Dolgos békességre virradt Magyarország!

 

EH, 1943. 677. oldal

 

Tompa verse teljes terjedelmében olvasható:

A magyarokhoz. Magyarság- és istenes versek az Ómagyar Mária-siralomtól Trianonig és napjainkig c. kötetben. Medvigy Endre  (Szerkesztő) Felső-magyarországi Kiadó, 2002

 

 

 

 

 

Tanulmány, kritika

 

/Szerző megjelölés nélkül/ Az új orosz irodalom. E.H. 1929. 656. oldal.

 

Az ismertetés forrása a Revue Hebdomadaire. Az élet megváltozott Oroszországban, de nem változott a nyelv...A lélektani regénynek vége van, a tett, a cselekvés regényei jellemzőek. A szereplők forradalmárok, mérnökök, munkások, parasztok, a vörös hadsereg katonái. Jelentős Boris Pilniak, Bábel, Fagyejev, Zoscsenszko...

 

 

Kós Károly : A Korunk megint epéskedik. E. H. 1929. 657. oldal.

 

A lap magát világnézeti és irodalmi havi szemlének nevezi. Gondolkodtam azon, mit jelent a világnézeti? Nem tudtam kitalálni. Végig néztem egy számot. Hat írás német szerzőtől való, vagy német téma, az ötödik orosz. A hetedik Osváth Kálmán könyv-ismertetése. A tárgyalt könyv szerzője német. A tizenegy főcikk között egy a kulturális, a többi német dolog. A kisebb írások is német vonatkozásúak. Az egyetlen, Helikonnal kapcsolatos írás* ízléstelen, ostobaság. A pesti külváros-kávéház stílusában írt cikkhez nincs mit hozzá szólni. Beszél az magáért. A szerző nem kerül abba a helyzetbe, hogy a Helikonhoz meghivassék. A Korunk tartalmának 95 %-át nem magyar szerzők írják. Nagyrészt ollózás. Talán ez a Korunk világnézete?

 

*Gaál Gábor: Markovits Rodion és az Erdélyi Helikon, Korunk, 1929, IX. , 680-682.p. Korunk repertórium

 

 

Molter Károly: Magyar költők, két francia antológia. EH. 1929. 835. oldal

 

A magyar költőnők és Trianon lírai visszhangja a két megjelent kötetnek. A fordító Lebourg. Berde Mária Katalaunum estvelén vajon mit mond a szerencsés győzteseknek? /Olvasható a versfordítás./ Erdős Renée, Réz Lola, Ritoók Emma, Szendrey Júlia…szerepelnek többek között a költőnők-kötetben.

 

 

Berde Mária / 1889 – 1949/: Katalaunum estvelén  /részlet/

A Bethlen-ifjúságnak

 

A harc elzúgott s nem győzött Attila,

Bár Kelet vérét tengerben fecsélte

Beláthatatlan emberkaszálón

Forrón feküdt az aratás…

Hát tarjagos felhőkön dúlt a harc,

A szellemek álomfegyvere

Csattogott vas helyett

És lelkek fehér vére csorgott.

Nem mondja monda, ki győzött e harcon.

Ki győz, mikor a vas kettétörött?...

Pirosabb vérünk nem győzött a sárban,

Fehérebb lelkünk a magasba győz!

 

www.hhrf.org/nepujsag/09feb/9nu0207t.htm

 

 

 

 

Molter Károly: A Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság félszázados jubileuma, EH. 1930. 93. old.

 

A jubileumi ülésen Zichy István gróf mondta: „crescit sub pondere palma”. Az estély mozgatója Sényi László főtitkár. A beszédek után a társ-szervezetek- közöttük Pozsony, Kassa, Arad, Szabadka - üdvözletét olvasták fel.

 

 

Szabó István: Gorkij: Klim Szangin élete, Pantheon, EH. 1938. 783. oldal

Gorkij az orosz élet hajótöröttjeinek költője, aki maga is mélyből jött…Két, gyermekkorától az érettségig fejlődő lelken keresztül meséli el Gorkij mindazt a titkot…amit életből rejtegetett az író. A fiatal férfi és nő belső drámáját látjuk. A regénynél költőibbet alig teremtett az orosz realizmus. Olvashatjuk II. Miklós koronázási ünnepségének leírását, ami Stendhalhoz /Waterloo-tabló/ mérhető.

 

Nyikolaj Alekszandrovics Romanov /Szentpétervár, 1868 –  Jekatyerinburg, 1918/

 

 

Gál István: Oroszország az amerikai szellemi életben, EH, 1941. 617. oldal

 

…Az USA igen nagy számú szláv eredetű polgára állandó figyelemben tartja Amerika érdeklődését Kelet-Európa, illetve Kelet-Ázsia iránt. A tudományos tanulmányozás a Harvard-egyetemen kezdődött. Az első világháború alatt sok amerikai került Oroszországba. Később sok mérnök dolgozott kinn. A harmincas években sokat írtak az „orosz rejtély”-ről. A bolsevik forradalom elől sok orosz /főleg tudós/ menekült Amerikába. 1936-ban nagy számú orosz tanszék működött az amerikai egyetemeken és sokan tanultak oroszul. Tízezrek sajátítják el az orosz nyelvet, ismerik meg az orosz kultúrát. Több sajtótermék jelenik meg orosz nyelven Amerikában…A politikai rendszer nem zavarja az amerikaiakat abban, hogy az orosz lélek, az orosz irodalom értékeit ne becsüljék. Az amerikai regényirodalom sokat tanult az orosz prózától. Csehov, Tolsztoj, Puskin Anyeginje, Turgenyev, Gogol az említett példák.

 

A folyóirat 1941. 551 oldalán körpecsét lenyomata látható, a felirat:

            Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem könyvtára, Kolozsvár

Középen a magyar nagycímer, tölgyfa-lombokkal.

Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem, Kolozsvár

 

 

 

Lakatos István: A dalmű sorsa Kolozsváron, EH. 1941. 675. old.

 

Az első magyar szót kolozsvári színpadon 1792. 11. 11-én mondták ki. A Rhédey kúria báltermében. Az első énekes játékokat – Gluck kivételével - ma már nem ismerjük. A 19. sz. első felében játszottak Mozart, Weber, Rossini, Donizetti műveket. Erkel Kolozsváron kezdte pályafutását. A forradalom meghozza az első Verdi-bemutatót /Ernani/. A század végén lekerül a dalmű a színház műsorától. A megszállás 22 évében nem játszottak operát. Ma ismét az operai kultusz hajnalán állunk.

 

 

 

Lakatos István: Mozart művei Erdélyben, EH, 1941. 740. old.

 

Mozart muzsikája a 18. sz. végén jutott Erdélybe. Először a szászok játszottak Mozart muzsikát, elsősorban nyitányokat. 1847-ben előadják Szebenben a Requiemet. Aradon 1833-ban játszottak Mozartot. A főurak idegenből hozott zenetanítót alkalmaztak. Kolozsvárt 1826-ban játszották először a Don Juant. 1885-ben Farkas Ödön tűzött műsorra Mozart-művet. Ez év végén rendeztek először teljes Mozart hangversenyt. Temesvár nagy operai múltja sajnos nem magyar. 1796-ban mutatják be a Varázsfuvolát.

 

 

Gáldi László: Erdély hivatása Délkelet-Európa művelődésében. EH 1942. 1.,2.sz..

 

…Eltekintve a szász tudománytól…a magyar és a román kutatások a legtöbb területen ellentétes eredményekhez vezettek. Kialakult egy magyar és egy román Erdély-szemlélet. A felfogások között akkora az űr, amit a legtoleránsabb erdélyi szellem sem tudja áthidalni. A románok minden lehető eszközzel elsüllyeszteni igyekeznek Erdély magyar múltját s vélt vagy valós ellentétek kidomborítására törekednek.

A középkori fejlődést Erdély etnikai alkata és a magyar államhatalom determinálja. A magyarság Erdélyt a X – XI. században megszállta. A román tudomány a honfoglalás előtt a szláv lakosság létezését hajlandó elismerni…a románság balkáni közös őshazája mellett tanúskodnak az intézmények, a nyelv. A román balkáni népelem. Erdélyben indult meg a román társadalom alkalmazkodása a nyugati kultúrához. Szt. László korában Erdély bástya lett.

A XVI. századtól, ha török támogatással is, Erdély az önálló magyar állam letéteményese lett. Erdély fejedelmei és a nemesség nagy figyelemmel fordult az elmaradt románság felé…Összefüggő román szövegek először a történelmi Magyarország területén keletkeztek, ezek bibliafordítások. Erdély révén került kapcsolatba a románság a latin nyelvvel…Erdély teremtette meg a kapcsolatot Nyugat-Európa tudós világával.

A XVIII. Században Erdély osztrák provinciává süllyedt. A szászság megerősödött. Román tömegek menekültek Erdély védőbástyái mögé….Évtizedeken át Pest-Buda jelentett szellemi központot a románok számára. A budai nyomda román könyvek kiadására Mária Teréziától kapott jogot. Sok román tanult erdélyi, még magyar szellemű iskolákban. A dákoromán politika nem gátolta meg a magyar kultúr-hatás érvényesülését. Moldovában Széchenyi-kultusz alakult ki. A világháborúig nyomozható Erdély megtermékenyítő hatása.

Erdély mindig az európai kultúra keleti kapuja volt. A hagyományokat kell tudatosítanunk a nemzetiségekben. Történelmi tények elismertetéséről van szó. Erdélynek nemcsak kapunak, hanem hídnak is kell lennie Délkelet-Európa népei között.

 

 

Ficzay Dénes: Szenteleki Kornél irodalmi levelei, 1927 – 1933.    EH, 1943. 534. oldal Cluj pdf

 

A világháborút követő összeomláskor talán az a félmaroknyi magyar került a legmostohább körülmények közé, akiket Trianon az újonnan megalakult Jugoszláviának szolgáltatott ki. A délvidéki, vajdasági irodalmi életnek a talaja talán a legkedvezőtlenebb volt az utódállamok közül. Legősibb lakossága is mindössze kétszáz éves múltra tekinthet vissza. A szellemi szükségleteket Budapest látta el, a tehetségeket felszívta…Szenteleki orvos volt és rajongó széplélek. Megindította a ma is fennálló Kalangyát. Leveles könyvéből kibontakozik, hogyan született meg a délvidéki irodalom. Levelezett az Adyt fordító szerb költővel. A szervezésben hű társa Csuka Zoltán…

 

Szenteleky Kornél (eredeti nevén Sztankovits Kornél) (Pécs, 1893. július 27. – Ószivác, 1933. augusztus 20.) szerb származású magyar író, költő, műfordító.

 

 

 

Jánosházy György: Orpheus nyomában. Radnóti Miklós műfordításai, Budapest, 1943. EH, 1943. 728. old. Cluj pdf

 

…Elsősorban Radnóti Miklóst, a költőt, műfordítót ismerjük meg a kötetből. A legkitűnőbb gyűjtemény, amely magyar nyelven, az utóbbi években megjelent. Radnóti fordítása méltó versenytársa az eredetinek…

Biró Béla: Erdélyi biedermeier művészet. Erdélyi Helikon, 1944. 8.sz. 437-446 l.  /Cluj-pdf-ből/

 

…az I. Lipót által, 1690-ben kiadott diploma után mintha megállt volna az élet Erdélyben. A fejedelemség egy ideig névlegesen fennállt, majd megszűnt. Teljessé lett a Habsburgok uralma. Másfél évszázadig tartott, míg az erdélyi lélek újra magára lelt…1810 – 1834 között – a reformkorban – Erdélyben nincs országgyűlés…Erdély társadalmi tagozódása részben oka, résben okozata volt a hosszú tespedésnek. A nemesség nem írt, nem olvasott, közügyekkel nem foglalkozott…A nép széles rétegei, magyarok, székelyek, szászok és románok a jobbágyság embertelen sorsát viselték. A művészeti élet kibontakozása alig haladt előre. Bécs ebben az időben válik a biedermeier élet központjává…a sivár viszonyok ellenére szaporodott az Erdélyben letelepedő művészek száma. A tízes években Kazinczy még csak két kolozsvári festőről tud, egy évtized múlva egész sor tűnik fel. A sort Barabás Miklós nyitja…

 

 

 

Barabás Miklós: Vásárra menő román család, 1843

 

 

Bíró Béla tanulmányát „A három testvér” c. /Székely Nemzeti Múzeum/ Barabás-képpel illusztrálja. G.

 

Kovács László: Egy olvasó naplója. A felsőbbrendű ember. EH 1944. 459.old.

 

…A nagy irodalom mindegyre ott kering a felsőbbrendű ember problémája körül…csak az egyéniség jogáról beszél, a nagybetűs Én-ig. Az Én költői és szellemi játékosai  mind annak az útnak különböző lépcsőfokain állnak, mely a nietzschei felsőbbrendű ember felleges magányába kanyarog. Az út elkerülhetetlenül metafizikai bozótba vezet…

A korszak nagy felfedezői a természettudósok voltak, de ezek az emberben is mindegyre az állatot találták meg…. A nietzschei felsőbbrendű ember keserű és boldogtalan…Shaw tette reálissá és hozott le újra közénk. Shaw-t egyforma erővel ragadja meg a modern Európa két gondolata: a szocializmus és a felsőbbrendű ember eszméje…

Shaw darabjaiban nagy szerepet kap a csodás elem. Szent Johanna úgy érintkezik a szentekkel, akár a homerosi hősök a görög istenekkel…Shaw a felsőbbrendű embert visszavezeti a társadalomba és felelőssé teszi a közösségért…Az a kérdés, hogy lett Shaw, mint alkotó, korának legnagyobb komédia-költője?

 

 

Kovács László: Gogol: A köpönyeg, Franklin. EH. 1944. 523. oldal

 

…”Mindnyájan Gogol köpenyéből bújtunk ki.” – mondta Turgenyev…Gogol részvéte egyformán árad szegény és gazdag felé. Az alapmotívumokat szinte zeneileg adja meg Gogol. A novellát Arany János fordította magyarra, amikor, mint szerkesztő meg volt szorulva…

 

 

 

 

Erdély a Nyugat folyóiratban

 

Nyugat 1915. 21.

Tóth Árpád: Szombati-Szabó István: A halál parkja

Ez a kis verskötet aligha tűnik egyébnek, mint egy Ady-utánzó fiatal költő zsengéinek. Adys a kötet s a legtöbb vers címe. Adyra emlékeztet a költemények sajátságos hetyke hangja, mely az elégikus bánkódás kifejezéseit is káromkodás-szerű pattogással óvja az ellágyulástól…A költő esze járása, asszociáló módja, versei formája és mondatai fűzése, - mind Ady után indulnak. Lépten-nyomon a Halál víziója jelenik meg, a költő a Halál "csapszékében" ül s az öreg, kujon, vén csapláros" a lelkéért, a pénzéért hoz neki valami jót.

A kis kötet elolvasása után mégiscsak elénk rajzolódik a szerző lelki arcképe. Vonásai, kálvinista nyakasság, - Istennel, mint egyenlő ellenféllel párbajozó dac…Egy megállapításhoz jutunk el, mely a kis kötet külön megbecsülésre méltatja. Az új magyar líra fejlődésében van egy mozzanat, mely, minden felekezeti esztétizálás utálatos nyegleségétől távol írom ezt, a XVI. század forradalmárjaira, a bibliafordító s jeremiád-író prédikátorokra mutat vissza. Adynál - a Baudelaire-rel és Verlaine-nel vádolt Adynál - érezzük ezt elsősorban, de tanítványai mint Oláh Gábor, Bodor Aladár s most Szombati-Szabó István is, a hagyomány elevenségéről tesznek bizonyságot. …..Szombati-Szabó kötetében van néhány költemény, melyek éppen tökéletes, ódon és mégis merész bibliai frazeológiájuknál fogva, legzavartalanabb módon engedik érvényre jutni sajátos tehetségét. Ezek, a "Májusi Miatyánk" s a "Mirjam" címűek, legteljesebb elismerésünkre méltók.

 

Nyugat 1921. 5.

Schöpflin Aladár: Gyulai Pál erdélyi útirajzai

Papp Ferenc, akinek különösen Kemény Zsigmondra vonatkozó kutatásai jelentősek - most Gyula Pál két kisebb munkáját fedezte fel. Mind a kettő a Pesti Napló 1851-i évfolyamában jelent meg: az egyik a július 4. és 5-i számokban Néhány nap Erdélyben, a másik augusztus 16-án és 18-án Erdélyi benyomások cím alatt…Gyulai 1851 májusában utazott Erdélybe…Erdély akkor közvetlenül a forradalom után volt, meggyötörten, kifosztotta, tájékozódását elvesztve és anyagilag tönkremenve. Gyulai melankóliával nézi a sok pusztulást…Van az útirajzoknak bizonyos közvetett aktualitása is. Aki magyar ember ma Erdélyben jár, sok tekintetben hasonló állapotokat talál, mint 1851-ben Gyulai, ugyanazt a fájdalmas érzést érezheti, még keserűbb ízzel. És ha volna mai írónak annyi bátorsága, mint Gyulainak és volna a vélemény-nyilvánításban annyi szabadsága, amennyit 1851-ben az abszolutisztikus kormány engedett - akkor rámutathatna, épp úgy, mint Gyulai, azokra az igazi belső okokra is, amelyeknek a külső okok mellett részük volt a mai katasztrófa felidézésében….

 

 

Nyugat 1926. 3.

Osvát Kálmán: Erdélyi elbeszélők Első jelentés az új erdélyi irodalomról
I.   / VII. rész jelent meg a tanulmányból/

A háború utáni Erdély magyarja hosszabban élt emelkedett világtörténelmi hangulatban, mint az anyaországi magyar…A rendbe, fegyelembe, állandóságba, politikai helyzetének determináltságába született ember, kit egyéni elhatározások szükségét csak élete magányviszonyaiban érezte eddig, - gondolkozási idő engedélyezése nélkül -, nemcsak súlyos kihatású világnézeti vallomásokra kényszerítetett, hanem államjogi akut állásfoglalásra is. Erkölcsi és politikai nyomás terhe alatt kellett mérlegelnie pontosan le sem mérhető erőviszonyokat és kellett döntenie: az új rend ellen szegülő passzivitás és tettekkel tényező aktivitás között…. magasfeszültségű atmoszférában csirázik ki az új erdélyi irodalom…Az új erdélyi irodalom egyetlen művelője sem tudja - irodalmi termeléssel - megkeresni még csak hányadát sem: a legszükségesebbnek….

Folyóiratok: a "Magyar Szó" és "Napkelet". A többiek: "Tavasz", "Zord Idő", "Szemle"…

 

Nyugat  1930. 7.

SZENTIMREI JENŐ: ERDÉLY TÍZÉVES MAGYAR IRODALMA

… a Nyugat a tízesztendős erdélyi magyar irodalomról kér Erdélyben élő embertől talán első ízben áttekintést a törzs-magyar nemzettest számára, lehetetlen, hogy az erdélyi toll ne sikoltsa át a határokon: Ismerjetek meg minket alaposabban, magyarok. Előbb ismerjetek és azután ítéljetek. Itt évszázadok mulasztásait kell behozni, hogy végül azt mondhassuk: elérkezett az ideje, most már mi kérjük, várjuk és tűrjük megítéltetésünket.

*

S ha Erdély elveszik? Ady vijjogta bele ezt a kérdést a magyar éjszakába, ha jól emlékszem, 1910-ben, amikor híre-hamva sem volt még a háborúnak s ő már srapnelrobbanásokat vélt hallani. Ady Erdély széléről való ember volt s Mindszentnél is beljebb, Zilahon, jó szemmel jól láthatta az itteni világot. Mások is láthatták volna, ha akarják vala látni…

A komolyabb mozgás a külön erdélyi centrumért azonban csak a háborús évek második felében indult meg, amikor Ady felsikoltása kezdett már erősen időszerű lenni. A székely megyék megismerkedtek a román invázióval s meg a monarchia székelyvédő politikájával is. «Ha így gondoskodnak rólunk odafenn - csóválgatták a fejüket magyar urak, székely urak - megesik még, hogy igaza lesz annak az Ady Endrének.» …megmaradtak az új impérium alatt külön feladatokra ébredt erdélyi irodalom első oszlopainak: Berde Mária, Ligeti Ernő, Reményik Sándor Áprily Lajos…

*

Ilyen felkészülés mellett is teljes készületlenségben ért a román impérium, pedig ha valamikor, az első esztendőben ugyancsak szükség lett volna belföldi könyvtermelésre. A szigorúan lezárt határokon magyar nyomtatványok nem is csúszhattak keresztül s a közönség valósággal kivásárolta még az antikváriumokat is, hogy olvasnivalóhoz jusson egyáltalán. Ha kész irodalmunk van akkor, kész nevekkel, az első rohammal csatát nyerünk ezekben az esztendőkben.

….És valának harcok. Jobboldal és baloldal, progresszív és konzervatív, transzilvánus és ellentranszilvánus címeken, zajosan, hevesen, jobb ügyhöz méltó buzgalommal. Akkor szegény néhai Benedek Elek varázsszavára kimondtuk az «egységet»….főként verseskönyvek járták még s nem egynek igazán komoly sikere volt. Reményik, Áprily, Szombati Szabó István verskötetei két-három kiadást is megértek, pedig csak úgy a saját szakállakra adódtak ki. Nyirő Józsefet úgy emlegették - de már Budapesten is - mint a magyar próza legnagyobb reménységét…Akkor pattant ki az új ötlet, mely testet is öltött rövidesen, Erdélyi Szépmíves Céh nevezet alatt…

*

Most a Helikon ideje következik. Az ifjú Kemény János báró hívja össze a már megválogatott húszegynéhány embert Marosvécsre…Belülről furcsa kaptár a Helikon. Van benne mindenféle szerzet, de csak szépíró. Ennek a sokféle szerzetnek sokféle az írói hitvallása. A «nyugatos» tradiciókat Kuncz Aladár, a Helikon folyóiratának ezidőszerinti szerkesztője képviseli. Körülötte egészen szeszélyes felsorolásban Tabéry Géza, Ligeti Ernő, Kádár Imre, Kós Károly, Reményik Sándor, Szombati Szabó István, Áprily Lajos, Olosz Lajos, Endre Károly, Molter Károly és Berde Mária alkotják a derékhadat s ez volna egyúttal a mérsékelt középút, amely - mondom - a régi Nyugatot jelenti erdélyi aláfestéssel. Másik jellegzetes szín a székely csoporté, melybe Bartalis Jánost, Tompa Lászlót, Nyirő Józsefet, Kacsó Sándort, Tamási Áront, Finta Zoltánt és e sorok íróját szokták számítani….Verset Reményik Sándor kétségtelenül Petőfitől tanult írni, de kevesebb népi frissességet és jóval több gondolati elemet magában hordozó egyénisége kirajzolta rég előtte a saját útját. A töprengő, kétkedő, spirituális finomságokig átszellemülő lelki ember jár magánosan ezen az úton. Sok konzervatív kötöttsége ellenére is túl jutott az egészen merev dogmatizmuson…Az én költőm az erdélyiek közül Bartalis János. A Nyugat olvasói hamarabb ismerték őt, mint mi…

*

Nehezebb dolog lesz a prózaírókat pár mondatban bemutatni. Gulácsy Irén, Kós Károly, Makkai Sándor, Tabéry Géza, Nyirő József mind megírták a maguk történelmi regényét…

*

Hogy hova megyünk? Nem tudom. Jómagam azt szeretném, ha a meglátott siker útja nem szédítené meg errefelé az embereket. Inkább maradnának továbbra is a maguk problémái között őrlődő s erőnek erejével adni akaró «erdélyi írók»... Bízom az új nemzedékben, amely talán már nem fog küzdeni azokkal a kínai falakkal, melyeket nekünk lépten-nyomon meg kell ostromolni s Erdély kivirágzik az ember gyönyörűségére.

(Kolozsvár.)

 

 

Nyugat 1931. 12.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: FEKETE KOLOSTOR
Kuncz Aladárról és könyvéről

I.

Kuncz Aladár a háború kitörésekor huszonnyolc éves fiatalember, hivatására nézve író, foglalkozására nézve tanár, rajongója az életnek, az irodalomnak, a napnyugati műveltségnek. Nyaranta, ha szerét teheti, francia földre zarándokol. Monoklit hord a szeme szögletében s a kor divatja szerint krizantémet a gomblyukában. Régi, párizsi kávéházakban szeret üldögélni ürömpálinkája előtt, új költőket olvasgatva….

 

Nyugat  1931. 16.

 Schöpflin Aladár: Az erdélyi regény

Ennek a szónak, erdélyi regény, különös hangzása van az erdélyi írók terminológiájában. Ők joggal önérzeteskednek abban, hogy komolyabb és magasabb célok felé fordulnak, …valamennyinél a kiindulópont maga az elszakítás ténye. Hogy történt? Hogy történhetett? Hogy viselkedtek a katasztrófa alatt, hogy reagáltak rá a nép különböző rétegei? Milyen felelősségek következtek és kikre a történetekből? Hogy tájékozódott át, milyen válságok és szenvedések között az erdélyi magyarság korábbi uralkodó helyzetéből a kisebbségi helyzetbe? Ezeket a kérdéseket vetik fel elsősorban mind. A felelet pedig temperamentum, társadalmi helyzet szerint különböző. Lényegileg azonban mégis kétféle, aszerint, ahogy az írók mindenféle kapcsolatok révén vagy az úri osztály, vagy a falusi nép szempontjából nézik az eseményeket és perspektíváikat. A temperamentum szélső hatásán Székely Mózes áll….

Nyirő József mintegy középen áll: a falusi nép sorsára veti tekintetét, de a tanult úriember, a nép közt élő pap szemével. Az isten igájában regénye, melyről már írtam a Nyugatban, nem is elsősorban politikai vagy szociális regény, mint a többiek, melyeket megbeszélésem tárgyául vettem…Kacsó Sándor és Tamási Áron…Kacsó az úri osztálytól való teljes elfordulásba, a parasztság kizárólagos kultuszába helyezi a magyarság egyetlen életlehetőségét…Tamási Címeresek című új regényénél különösebb könyvet bajos volna találni. Óriási írói hibákat követ el és mégis folyton érezni benne egy erőteljes tehetség szuggesztióját. Minduntalan a ponyva határán jár …Az erdélyi regényt egyik író sem tudta teljesen megcsinálni. De adtak erdélyi regényeket, amelyekből kitapogathatjuk az erdélyi magyarság lelki állapotát.

 

Nyugat 1935. 4.

JANCSÓ ELEMÉR: ERDÉLY IRODALMI ÉLETE 1918-TÓL NAPJAINKIG

…1918 előtt nem volt divatos erdélyi irodalomról beszélni. Pedig régi nagy írói műveiben és lelki kialakulásában Erdély döntő szerepet játszott már és ezt a jelentőségét az irodalomtörténet néha fel is ismerte. Az 1867 utáni idők nemzeti egységkeresése nem tűrte a «külön» színek és a «sajátos» törekvések kihangsúlyozását. A feudalizmusból kinövő polgári Magyarország Erdélyben az egységes ország egy részét látta csupán…Önálló erdélyi irodalomról és erdélyiségről, mint szellemi, vagy politikai áramlatról 1867 és 1914 között nem igen beszélhetünk…. Hol voltak és kik voltak Erdély magyar «írói» 1918 előtt? Szentimrei Jenő éveken át aktív századosként küzdött a fronton…A székely Mistral: Tamási Áron ekkor veszi először a tollat, a csodás képzeletparipát kezébe. És Franciaországban, Noirmoutierban ugyancsak ekkor temeti humanizmusának széttépett álmait az Erdélyi Helikon későbbi vezére, a Fekete kolostor halhatatlan szerzője, a Nyugat legelső gárdájának lelkes közkatonája, Kuncz Aladár.

1918 őszén véget ér a háború….Az új élet «költői» programját az irodalom adja. Végvári szimbolista versei a lázadó és az új viszonyokba beletörődni nem akaró magyar rétegek akaratát és vágyait tükrözik vissza. …

Az irodalmi élet fejlődésében a líra a legelső. Végvári hazafias versei az 1919-es idők elkeseredett hangulatának kifejezői… Reményik és Áprily költészetében éri el a «transzilvánizmus» a legszebb életprogramját…Olosz, Tompa, Walter, Berde, Sipos, Finta és a többi ma már részben elfelejtett lírikusok munkássága a lírát népszerűvé tették…. A szabadverselők közül ekkor emelkedik ki Szentimrei és a Nyugat régi évfolyamaiból már ismert Bartalis. …

Az első igazi elbeszélő tehetség, akihez a kritika is a legnagyobb reménységeket fűzte, Nyirő József volt…. Úgy őt, mint Gulácsyt és tanítványát: Tamási Aront bizonyos keresettség jellemzik. Mindhárman a «stílus» hatalmában hisznek és az írói hatás eszközeinek megszerzéséért a kifejezési lehetőségek minden formájának megújítására törnek. Hármuk közül lassanként Tamási kezd kiemelkedni…. Titokban mindenik Flaubert pályafutására gondolt és az erdélyi Bovarynét óhajtotta megírni. Az idők gyors érése csakhamar új elbeszélők és új regényírók neveit veti fel. Kós, Kuncz, Markovics, Kacsó, Molter részben régebbről is ismertek voltak…

1924 fordulópont az erdélyi magyar irodalom életében A «hőskor» bátor lendületét, szókimondó szembenállását egyezkedő tárgyalások, üzleti próbálkozások, megalkuvó átcsoportosulások váltják fel… Az első években valamire való regénykéziratot még lámpával sem lehetett volna Erdélyben találni. 1924-ben a helyzet e téren is lényegesen megváltozott. Az írók asztalfiókjai lassanként megtelnek regénykéziratokkal …Megszületik a Szépmíves Céh, Erdély legnagyobb és leghosszabb életű magyar könyv-kiadóvállalata… Az Erdélyi Szépmíves Céh megalakulását nemsokára követi a Helikon megszületése….

Három regénytípus uralkodik: a falusi, a városi és a történeti regény…a legnagyobb a történeti regények csoportja. Erdély e téren olyan irodalmi divat elindítójává lett, ami részben a Szlovenszkó, részben Magyarország irodalmára is hatást gyakorolt. A történeti regények írói Erdélyben a multat, de leginkább Erdély multját dolgozták fel. Gyallay Vaskenyérenje és Gulácsy Fekete Vőlegényekje mellett Tabéry Szarvasbikája és Makkai Ördögszekere válnak ki. A művészi meglátás és megírás szempontjából legmaradandóbb Makkai Sándor alkotása. A történeti regény divatja ellen sokan harcolnak, de a viták eredménye meddő. Író és olvasó továbbra is azon az úton halad tovább, amit ízlése és világfelfogása legjobbnak lát….

1928 a Helikon fénykora. De a fény mellett megjelennek az árnyak is. A látszategység ellenmondásokat takar és a bomlás csirái gazdagon nőnek nagyra a megváltozott idők talajában.…Az 1933 év gazdag eseményei nemcsak a «fiatalok», de az «öregek» frontján is változásokat hoztak. A Helikon körüli világnézeti ellentétek mellé újabb, de ezúttal inkább személyi ellentétek sorakoztak, amik oda vezettek, hogy még ebben az évben megalakul a második Helikon, az Erdélyi Írói Rend….

A jövő alapjai le vannak rakva, de a jóslást és tervezgetéseket a költők és bölcsek fantáziájára bízzuk. Az irodalom életsorsa mindenkor a környező népek és társadalmak adottságainak eredője. De ki látja ma a világ egyre inkább bonyolódó nemzeti és osztályellentétei mögött a kifelé vezető, a jövő felé mutató utat? Mi erdélyi magyarok ép oly kevéssé, mint bármelyik nép körülöttünk Európában. A múlt mérlegét azonban már ma is felállíthatjuk és ez a mérleg nem kedvezőtlen Erdély szellemi életére nézve. …

Az irodalom mellékes szerepét jól láthatjuk a románok magatartásából is, akik uralmuk alatt szellemi életünk szabadságát eddig lényegesen nem korlátozták.….Magyaroszág irodalmi körei az elmult tizenhat év folyamán jóakaró szeretettel kísérték Erdély magyar irodalmi életét, de ebben a szeretetben talán több volt eleinte a politikum, mint az esztétikai értékelés. Ma a helyzet e téren is megváltozott, de a made in Transilvania ma is föltétlen helyzeti előnyt jelent az erdélyi könyvnek.

Elkülönülés-e az erdélyi irodalom az általános magyar literaturától? Bizonyára nem. Ma, tizenhat év után talán még kevésbé, mint eddig. Az erdélyi irodalom sokat hangoztatott transzilván jelszavai ellenére nem más, mint az összmagyar irodalom egyik provinciális elágazása. Magyar irodalom Erdélyben és nem «erdélyi» magyar irodalom…

 

 

Nyugat 1935. 7.

Schöpflin Aladár: Erdélyi irodalom

Jancsó Elemér cikke az erdélyi irodalomról…a sértődés felszisszenését váltotta ki odaát…Cáfolatok jelentek meg az Erdélyi Helikonban…Három regénnyel foglalkozom.

Kemény János Kutyakomédia című regényében úgy mutatkozik be, mint gyöngéd lírai lélek, aki szereti az embereket eredendően jóknak látni, emberségeseknek és a nyugalmat kedvelőknek, akik között csak egy-egy rossz ember machinációja csinál néha bajt. Regénye egy vegyes, magyar és román lakosságú falu életét mutatja be…Kemény János enyhe optimizmusának elképzelni is nehéz gyökeresebb ellentétét, mint az a sötét-látás, ami Wass Albert Farkasverem regényéből penetránsan árad. Ez a regény a magyar irodalom általános mértékével mérve is jelentős írói képességeket mutat… Hitelét elsősorban nem a számtalan realisztikus részlet adja meg, hanem főkép az, hogy az író egy pillanatra sem csúszik félre, mindig ugyanabban a látáskörben marad. Az alakjai lehetnek egyoldalúan megvilágítottak, de lélektanilag hitelesek. Belső törvényeik szerint mozognak, a beszédjük ép olyan élet ízű, mint a hallgatásuk. Az író kitűnően érti az emberek szótlan érintkezésének éreztetését…A technikájában vannak bizonytalanságok, néha elrajzol egyet-mást, de ösztönös technika ez, nincs más íróktól kölcsönkérve.

A Zátony, Székely Mózes műve a nagy történelmi fordulat miatti elkeseredett harag kitörése volt, amely vulkanikus erővel elárasztotta és széttörte a regény szerkezetének minden elemét. Minden irodalmi formán túli indulat-kitörés volt ez, kifejezője egy feldúlt lelki állapotnak, amely végső kínban önmagát marcangolja. Új regényében, a Csütörtök-ben Székely Mózes már az irodalmi formát keresi …

A modern regényírást elárasztja a mesterségszerűség az egész világon, kitűnő regényírók művein is egyre jobban érezni, hogy csak azért lettek, mert írójuknak el kellett végezni egy bizonyos penzumot. Örömmel fogadunk tehát minden olyan törekvést, amely a belülről jövő mondanivalóból fogant.

 

Nyugat 1938. 5.

Cs. Szabó László: Új Erdélyi antológia, Minerva kiadás - Cluj, 1937

….Két erdélyi antológia fekszik előttem, az 1923-as "Tizenegy" s az 1937-ben kiadott "Új Erdélyi Antológia". Elsőt az összeomlás és váratlan honvesztés, másodikat a kitaposott kisebbségi sors fiatalsága írta, egyik füstölgő lávalerakódás, másik egy szűkös, küszködő gazdaság termése. A tizenegy még csak elszórtan céloz a történelmi változásra …A tizennégy közül négy leszakadt az irodalomból, a kisebbségi küzdelmekben kért komoly szervező szerepet. (Így a nemes emlékű Balázs Ferenc.) Az irodalom átmenet volt az erdélyi iskolapad és kisebbségi élethivatásuk közt. Hangot hallottak, még nem tudták honnan, fiatalok lévén, először a Múzsák felé fordultak. Öt meg eltűnt, legalább is a kiszármazott elől. Hova szóródtak? Talán szűkebb hazájukban nem vesztek egészen szem elől. Egy pedig elhúzott, Istenem mennyire elhúzott mellettük, mintha csak az írói pálya kiszámíthatatlan kezdetét jelképezné! Tamási Áron.

Az első antológia inkább csak a hanggal árulta el a sorsfordulatot. Tizenegy szív megremegett a földindulástól, ez a megrendülés remeg a hangjában. Az új "tizenöt" már a kisebbségi sors szeme közé néz, ridegen s higgadtan ábrázolja nemcsak prózában, de epikára hajló, kissé száraz költészetében is. Jékely és Szemlér versei ritkán szakadnak el az erdélyi helyzettől, a hét elbeszélés pedig a mai erdélyi magyarság valamelyik életformáját tükrözi.

Egy szó kísért olvasás közben. Oroszország. Egyszerre adják át magukat a sötét Erdélynek s a szenvedő emberiségnek. Szándékosan mondok emberiséget s nem Európát. Ami erdélyiségükön kívül legerősebb érzésük, nincs a földrajzilag korlátolt, éles korvonalú Nyugathoz kötve, inkább egy dosztojevszkijes megszorítottságra emlékeztet….

Dsida Jenő, Flórián Tibor, Jékely Zoltán, Kiss Jenő, I. Szemlér Ferenc, Varró Dezső a költők. Jékelyt és Szemlért Magyarországon is jól s megérdemelten ismerik. Dsidát csak szűkebb hazája becsüli érdeméhez méltón, a népies Kiss Jenő most húz melléjük. Nyugodt előadók, inkább elbeszélők, mint énekesek, még a látnoki Jékely sem tagadhatja Erdély epikus örökségét. "Immáron ötvenhárom napja" (Dsida Jenő), "A marosszentimrei templomban" (Jékely Zoltán), "Szabadság" (I. Szemlér Ferenc) megragadó sorsképek, költőjükre s a fiatal erdélyi lírára egyaránt jellemzők.

Bözödi György, Kolozsvári G. Emil, a nemrég elhunyt Kováts József, Nagy István, Szabédi László, Vásárhelyi Z. Emil, Szenczei László, Wass Albert a prózaírók. Egyik meglepetésük Bözödi kis regénye, a Rovainé körül forgó furcsa isteni gondviselésről jelentős írót igér. Kolozsvári G. Emil keményrajzú, fölényes novellája túl kegyetlenül sikerült, egy kicsivel több irgalomért esdünk. Szabédi ügyeskedő s kissé színpadiasan pergő előadása a végén váratlanul magasra szökik, Szenczeié kis remekmű, a rokonszenves Wasst szerencsésebb írásaiból ismerjük. Másik meglepetés Nagy István, a kötet legjobb stilisztája …

 

Nyugat 1941. 8.

Cs. Szabó László: Versekben tündöklő Erdély
Egybeszedte: Szentimrei Jenő - Lepage Lajos kiadása, Kolozsvár

…A válogatás több szempont közt ingadozik. Sz. az országrész fogalmát hallgatólag a fejedelemséghez kötvén, kimaradnak az 1541. előtti költők…. Gyűjtésében egymás mellett áll Petőfi erdélyi tárgyú költészete s a petőfieskedő székely Dózsa Dániel szerelmi dala. Sz. egyszerre gyűjtött Erdélyről és erdélyieket. A két szempont nehezen fér össze.

Könyvét hét részre osztja, az első a népköltésé, a másik hat - (a tanult költészet) - a történelemhez igazodik Tinóditól a mostani felszabadulásig…A második és harmadik rész jó arányban s csak kevés holt teherrel magába foglalja a kötet legszebb gyöngyeit…A negyedik s ötödik részben (XIX. század) már gyakran cserbenhagyja maga a kor: túl sok a közepes igyekvője. Valóságos fölfedezés azonban Medgyes Lajos, a harcos függetlenségi nacionalizmus és kelet-európai néptestvériség közt hányódó dési pap…

A gyűjtő a megszállás korának veterán harcosa és irodalomszervezője. Nem lehet tehát egyben pártatlan bírája. A kötet utolsó harmada (a hatodik és hetedik rész) az utolsó húsz év költészetét tartalmazza s itt Sz. lehető teljességre törekedett…A legnagyobbak verseit keveslem, a kisebbeket viszont eléggé szolgálná egy-egy vers. (A bő listából így is kimaradt Finta Zoltán.) A versek feléről a legkegyeletesebb olvasó is lemondana, így a két költői nemzedék igazi nagy vonalát is tisztábban látná. De ha másnak nem, Reményiknek több hely járt volna. Hiányzik a Benéz a havas, Jaj, nagyot kértél, Míg állt a vár, Mohács után: csupa tömény Reményik-vers! Dsida képe is halvány, hiányzik Kiss Jenő hatalmas verse: Ha a kutya gazdát cserél s Szabédi földresujtó elégiája: Üdvözlégy, szabadság! S miért közöl egy csonka József Attila verset úgy, mintha teljes volna? A következő kiadásban megérdemelne ez a rész egy kis higgadt, hűvös revíziót.

Ismétlem: nagy köszönet s kevés kifogás jár Szentimreinek ezért a könyvért, amely az ismertebb «prózaíró» Erdély után a versíró Erdélyt is méltón ábrázolja, különösen első részeiben.

 

 

Irányított irodalom

 

Páskándi Géza

(Szatmárhegy, 1933. május 18. – Budapest, 1995. május 19.)

 

 Erdélyi magyar író, költő, esszéíró, drámaíró, publicista, a Nemzeti Színház irodalmi tanácsadója.

 

 

Részlet Kántor Lajos 1973-as irodalomtörténetéből:

 

Agitatív versek. Piros madár.   /136. old./

 

…Líránk nyugtalan szellemű, képletbe nem szorítható kísérletezője Páskándi Géza ― s a képletek elleni tiltakozás vezeti ki az ötvenes évek elejének lírai uniformizálásából. Pedig életrajza őt rendelhette volna leginkább a „mozgalmi költő“ szerepére: Szatmáron munkáscsaládból született, környező világa „ipari táj“, nevelője a külváros…Politikai költészete is érzelmi állásfoglalás; olyan

költőnek tudja magát, „aki, mert árnyékukban nőtt meg, / szerette úgy a gyárakat“, s aki anyjának, külvárosának fiúi gyöngédséggel visz haza verset, eszmét és forradalmat. A proletkultos nézetek idején is szenvedélyes forma kísérletező; első kötetében, a Piros madárban (1957) összegyűjtött versei ezért mutatnak oly sokféle hatást, József Attila, Majakovszkij mellett a népdalt modernizáló népiekig, Ady expresszív szókötésmódjáig….

Páskándi lírájának alapigénye a költészet és a költészet tárgya közötti válaszfalak lerombolása; egy olyan költői szemlélet kialakítása, mely nem éri be a valóság érzéssé és intellektuális tanulsággá szublimált képmásával, hanem a valóságnak a köznapi lehetőségeknél teljesebb meghódítását jelenti…

 

                                              *  *  *

 

Személyesen találkoztam Páskándival Kisorosziban. Szomszédom /T. L./ hívta meg, feleségével, Sebők Annával és lányával együtt. A beszélgetésből arra emlékszem, hogy Sütőre mondott elmarasztalót. A megvallás kötetet és az Örökségünk-válogatást a könyvtárból vettem ki. A versek és az önéletírás-részlet a hálóról ered. G.

 

 

 

Páskándi Géza: KŐ-DILEMMÁK

Sírkő legyek? hej, unalmas!
Hegyek orma? hej, hatalmas!
Utcakő? hisz rám taposnak...
Vesekő? az orvosoknak?
Szobor legyek? ledöntenek,
azzal tán, hogy kiöntenek...
Parittyakő? olykor csábít, -
s ha tudnám, hogy jó sokáig,
örökkétig egy-egy Dávid
röpítene - Góliátig!

                                mila60.blogspot.com/2009/03/paskandi-geza.html –

 

 

Páskándi Géza: MEGY EGY EMBER

 

Megy egy ember. Vajon hova?
S honnan vajon? Van otthona?
Megy egy ember. Vajon elér
Oda, ahol csahol a cél?

 

Megy egy ember. Ki tudja, hol?
Banános délen bandukol,
Vagy ösztövéres északon,
Tócsán, jegen át, évszakon.

 

Megy egy ember. Ki tudja, mit
Keres s keres-e valamit?
S ha nem keres, hát mért megyen
Konokul annyi völgy-hegyen?

 

Megy egy ember, s amit talál,
Több lesz, mint az okos halál?
Sós verejték vajon felér
Azzal, amit kínál a cél?

 

Megy egy ember. Ki tudja, hol,
S hogy megpihen-e valahol,
Hány éve jár, mi a neve,
Van-e szülendő gyermeke?

 

Megy egy ember. Mit se tudok.
Sarkában hű kutya: az ok.
Előtte abrakos lovak,
S mint zab ropog – az okozat.

 

Megy egy ember. Szeretem-e?
Tükröm lesz-e lehelete?
Elbírom-e, ami nehéz,
Az együttlét ítéletét?

 

Megy egy ember. Gyűlölete
Engem vajon megölet-e?
S ha nem engem, akkor ki mást,
S ki ád neki feloldozást?

 

Megy egy ember. Azt öleli,
Azt áldja és meg azt öli,
Ki éppen úgy megy, bandukol,
Ki tudja mért, ki tudja hol.

 

Megy egy ember. Megy, nem lohol.
Látjuk-e egymást valahol?
Ki tudja, egyszer rám talál,
S előbb vajon, mint a halál?

 

http://mek.oszk.hu/07900/07983/07983.doc - 104k

 

A huszadik század legszebb magyar versei, Korunk, 2002. márc.

SZAKOLCZAY LAJOS:

IV.
1. Juhász Gyula: A démonhoz
2. Nadányi Zoltán: Mariann a kádban
3. Csanádi Imre: Csillagforgó

…..
9. Csorba Győző: Költők, fiatalok
10. Páskándi Géza: Az örömrontó angyal

http://epa.oszk.hu/00400/00458/00051/versekversenye.htm - 59k

 

Páskándi Géza: Az örömrontó angyal, Örökségünk, 1995

A vers 10 oldal terjedelmű. Az 5. sor után V-alakban olvasható:

 

Szégyellje magát minden, ami megöl engem.

Büntetlenül nem lehet megismerni.

 

Nyolc oldallal később ugyanez a szöveg olvasható, de itt nem V- hanem A-alakban. A V-nél Sz…a bal felső sarokból. A-nál az Sz…a bal alsó sarokból indít. Az utolsó sorok:

 

Ma szabad vagyok. Kitaláltam egy hű fogalmat

Hatalom vagyok – egy Szellemet kitaláltam

Céh Angyalát, Szakma Szüzét, Városvédő Szentet

Szószéket, ahonnan – ajkamról is immár

Az Örömrontás Angyala lebben.

 

 

 

Páskándi Géza : Ars poetica a pusztán

El kell mennem
addig a házig.
S ha teteje
közben beázik?
El kell mennem
addig a házig.
S ha minden lakója
holtra fázik?
El kell mennem
addig a házig.
S ha belőle már csak
gerenda látszik?
El kell mennem
addig a házig.

S ha lent vályog-közét
egerek töltik?
El kell mennem
addig a földig.
S ha zsuppját fűbe
eső döngölte?
El kell mennem
abba a földbe.

Az Örökségünk kötetben és www.hhrf.org/erdelyinaplo/2001/1en-46.htm -

 

 

 

Páskándi Géza: Zenélő ábécé

 

A        aranyalma almon alszik
Á        ásó áskál ásítozva
B        bokor berekbe bóbiskol
C        Cirmos cincogót cirógat
Cs       csordák csengője csöndesül
D        dúdol dajka, dünnyög dunyha
E-É      estike édesen első
F         fű fáradtan fészkelődik
G        Göncöl gördül, gúnár gubbaszt
Gy       gyér gyepen egy gyönyörű gyík
H        házi bácsi, hú de horkol!
I          illat illan, illedelmes
J         jászolhoz jut jámbor jószág
K         kiskakas kobakja kókad
L-Ly     liliom selyemre lankad
M        mackó mormog, málna moccan
N         nádszálnyi nesz s nagy csönd násza
Ny       nyulacska nyúl nyoszolyára
O-Ó     ordas ormos ólálkodik
Ö-Ő     őzike ösvényen ődöng
P         pille pillog, pók pislákol
R         réten ritka ruca rebben
S         Sajó sután sutba surran
Sz        szúnyog szunnyad szenderülve
T-Ty     tikkadozva tyúk téblábol
U-Ú     utas úttalannak indul
Ü-Ű     ürge ücsörög üregben
V         valahol vadvirág virrasztani
Z         zizge zuzmót zerge zörrent
Zs        zsurló, zsálya zsongva zsendül

Itt az este, itt az éjjel
a zenélő ábécével!


www.operencia.com/.../716-paskandi-geza-zenel-abec...   és az Örökségünkben

 

 

Páskándi Géza: FAVÁGÓK
 
  Két ember fűrészel: dől előre-hátra
  Mintha egymás izzadt
  Keze után nyúlnának
  Baráti kézfogásra
  S nem érik el: köztük a fűrész

                                       Mek

Páskándi  Géza: Az alma és a fája

Nem ártották az őseim
magukat politikába.
Szegények voltak, dolgosak voltak,
hagyták az eszméket másra.

Olyan messze, oly nagyon messze,
almafámtól messzire estem -
szegény nagyapám, csóválhatja bozontos fejét a mennyben.

(1954)

 

bakternota.blogspot.com/.../egy-igazi-konyvritkasag.h

 

 

 

 

Új Forrás - 1999. 2.sz. Márkus Béla: Maniretti, a mucsai...

epa.oszk.hu/00000/00016/00042/990209.htm - Tárolt változat

Páskándi Géza: Begyűjtött vallomásaim. (Egy észjárás emlékiratai) - ezek a műfajra is utaló címek állnak Páskándi Géza több részesre,,,

 

Páskándi Géza: Begyűjtött vallomásaim (önéletírás), 1996

 

…A címben a begyűjtés egyszerre idéz paraszti, mezőgazdasági munkát, valamint rendőrségi, hivatalos eljárást. Az előbbi esetben a széna- és sarjúrendek boglyába gyűjtését követően a takarmány behordását, kazalba rakását, vagy általában a termény betakarítását - az utóbbiban viszont a gyanús, kétes vagy veszélyes elemek összeszedését, ideiglenes őrizetbe vételt. Van végül egy olyan, lassan feledésbe merített jelentése is, amelyik nagyon erősen kötődik egy időszakhoz, a mezőgazdasági termékek kötelező beszolgáltatásához…Ott motoszkálhat a kettős erőltetettség-erőszakoltság sejtelme a birtokos-raggal személyessé tett főnév használatában is: éppúgy asszociációs körébe vonhatja a hatósági eljárás hosszadalmas és kínos voltának eredményeit, mint ahogy a vallomástevő önmagával szemben tanúsított kíméletlenségét is. Mintha kényszervallatások sorozatának tenné ki magát. És mintha egyébként is természete, hajlamai, sőt kedve ellen volna minden érzelmi megnyilatkozás, őszinte feltárulkozás. Mintha mi sem állna tőle távolabb - Adyt átírva -, mint hogy látva lássák; jaj, nem szeretné magát megmutatni. Ezért is emelheti ki a sajátos felfogását, a másokétól elütő gondolkodásmódját. Az észjárását. Emlékiratait erről ígéri, s nem az életéről, nem a sorsáról, de nem is a történelmi eseményekről.

www.mr1-kossuth.hu/.../begyujtott-vallomasaim-tored...

 

 

 

 

Páskándi Géza: A megvallás  
Magyar esszék sorozat

 

Karton. 300 p. Nap Kiadó, 1999

 

10. old. Nem érdemes korán meghalni. Miért? feletted is szinte ugyanazok mondják a búcsúztatót, akik ellenségeid sírjánál beszéltek. Nagyjából ugyanazokat a dicsérő szavakat kapod, mint az antitalentumok vagy a középszerűek. Sokáig kell élned, hogy olyanok adják meg a végtisztességet, akik valóban becsülnek…

14. old. E könyvben megírom saját „nacionalista lelkem”, „nacionalista észjárásom”, az „én nacionalizmusom” szellemtörténetét. Ama dolgokét, amiket méltósággal vállalni akarok, s tán tudok is, s azt is, amit ma már megvetek…Elmondom, miként hamisította meg a világ egyik része a nacionalizmus fogalmát, csalárd módon. És nemcsak a „bolsevik Kelet”, de a „humánus, fejlett Nyugat” is. Hogyan próbálta az igazságtalanul, jogtalanul hódító, vak-gyűlölő sovinizmussal vagy ennek legbetegebb alakjával, a fasizmussal, fajelmélettel azonosítani…

16. old. Mi magyarok különösen rosszul járunk /Trianonnal/. Nincs égtáj, amerre ne vágnának le – mintegy pallossal – hazánk térségeiből. Megszületik ezzel a máig tartó legnagyobb európai kisebbség…1933. május 18-án világra jöttem Szatmár-hegyen, immár román uralom alatt…/ Beírta: G./

 

 

 

Páskándi Géza: Ézagh történetei, Miskolc : Felső-magyarország Kiadó, 2008

 

Az ifjúságról

Ézaghhoz jöttek fiatalok: lányok, fiúk. Mindig is mondta: a „régi” és az „új” örökös küzdelmét nem lehet pusztán „nemzedékekben” elbeszélni. Vannak maradi ifjak és változásra szomjas korosak. Vannak tüzesvérű vének és halidegzetű fiatalok. Szép öregek és rusnya csikó-korúak. E világot ekképpen keresztezni kell, akár a híres kertészek szokták. Az ifjúságban is van vénség, s a vénségben is van ifjúság. Művelt serdülők és tudatlan aggastyánok éppúgy akadnak, mint okos bácsikák és butuska kisasszonyok. Ézagh számára meghalt az ifjúság! De meghalt a vénség is! Csak elkeveredve érezte az igazi világot, az agg Dávid királyt nagyon szerethették a szakállát simogató szüzek. Az idő e végtelen szakáll – mindig is simogatni fogják a friss-kezűek. Az ifjú test öleli az idős tapasztalatot. Az ösztön a tudatot. A test a lelket. Szétszakíthatatlanul. Egy nap szép leány jött Ézagh házába. Ezekről faggatta a bölcset.
   – Nézd – szólott Ézagh –, ösmered a félvad törzsek szokásait. Az öregeket valamilyen módon elpusztítják, mert maguknak is alig van betevőjük. E vének megadással tűrik sorsukat. Nemigen kedvelem a szofisztikát, ám olykor, ha rávilágít valamire – nem árt. Miért pusztítják el a véneket a fiatalabbak? Mert terhesek számukra. S épp ezért veszélyesek. Ám a veszély csigázó, tehát végül is a terhesség, legyen akár unalom, vagy napi gond – mindenképpen az öregekre irányítja a figyelmet.

Az öreget már csak azért is megbámuljuk, mert majd mi is ilyenekké válunk. A kíváncsiság fűti mozdulatunkat. Ugyanakkor tartunk is tőlük. Mert sokat láttak, tapasztaltak. Ám nem kell félni az öregektől, sem az öregségtől, mindig lesznek öregkedvelő fiatalok. Amikor e vadak megölik a vént – még sokáig gondolnak rájuk…. Abban a társadalomban, ahol az öregek kérdése megoldódik – jó úton van a fiatalok sorsa is. Gondolj arra: milyen rossz lenne, ha öregasszony létedre utálnának a fiatalok. Joggal szóljuk meg az előítéleteket, sőt tusakodunk ellenük. Sem színéért, sem vallásáért, sem pedig nyelvéért-kultúrájáért nem szabad megvetnünk senkit. Hát vajon öregségéért? Vagy fiatalságáért? Ez nem előítélet vajon? Sőt, ugyanolyan bűnössé válhat, mint a többi. A fiatal és az öreg egyesüléséből születik az eleven tapasztalat, hisz az ifjú eleven és a vén – tapasztalt. A tüzes vénség és a higgadt ifjúság keresztezése ismét csak jót szülhet. Halál az ifjúságra! Halál a vénségre! – fejezte be tréfásan Ézagh.
   A leány, lehet, valamit félreértett, mert ezt kérdezte:
   – De az öregek megtapintása más érzést okoz, mint a fiatalok megérintése.
   Ézagh elmosolyodott.
   – Az öreg fa kérge érdesebb, mint a csemetéé. Ha viszket a tenyered, melyikhez dörgölöd inkább? Valami hiányból kell kiindulni mindig. Értékes az, ami nekem hiányzik, amire szükségem lenne és nincs, vagy ami van, és olyan dolgokra tudom beváltani, elcserélni, amelyekre szintén szükségem van.
   A leány ezen elgondolkodott s így szólt:
   – Hát az irtózás?
   – Irtózol attól, ami utálatosnak látszó. Itt van egy béka. A béka csak egy másik békának szép és a meseírónak, no meg az állattanásznak. De már egy levelibéka egészen kedves, pedig ő is béka…

Az inga egy vastörvényt fejez ki mozgásával. Ez a törvény lehet ijesztő, ha belegondolunk, ám a kislány egyáltalán nem gondol bele – így hát önfeledten élvezi. A törvény, az inga törvénye hintának, tehát cukros bácsinak öltözik – így édesgeti magához a kicsinyeket. Elismerem, bizarr, sőt groteszk asszociáció ez, ám el kellett mondanom, hogy megértsd: a gyermek öntudatlanul kíváncsi az inga törvényére, mert kellemes bódulatot ad, noha legelőször félt ráülni. Azt élvezi benne, hogy csak néhányszor lendíti meg és a hinta még sokáig hálás: hintáztatja akkor is, amikor már nem hajtja…..Ha tanaim cukrosbácsi-tanok – ezt is a világtól tanultam, az emberiségtől.
   A lány zavartan hallgatott.
   – Tehát Zsuzsanna ne ijedjen meg, ha a vének kilesik fürdőzését?
   Ézagh rábólintott.
   – Miért is ijedne meg: A szégyentől? Hiszen szép, ifjú a teste. A szégyen különben is megelőző. Önvédelem. Szégyellek valamit, mert sose tettem hasonlót, vagy már tettem s kinevettek érte. A szégyenérzet a nevetségességtől való félelem szülötte. Tehát az apróbb hibákon, vétkeken hallatott nevetés alakítja ki...Amikor az apa azt mondja gyermekének: fordulj el, öltözöm – ezzel megtanítja, hogy majd ő is félrevonuljon öltözködni. A fürdőzésnél még inkább. A szülő többek között ki akarja kerülni a kérdezősködést is: „ez neked miért ilyen?” Mert nem kívánja idő előtt beavatni a nemiség titkaiba. Hogy ez mennyire és meddig jó, más kérdés. Itt csak az a fontos, mitől van a szégyen. Ugyanakkor: gyermekkorunkban megesett, hogy másokat kilestünk vetkezés, öltözködés stb. közben. Ha rajtacsíptek, ránk szóltak: nem szégyelled magad. Nevet is kapott a szégyen. Ám, ha nem fogtak fülön, akkor is éreztük, hogy valami tiltott, valami tilos dolgot cselekszünk…Az illem tehát éppúgy az enyhébb lelepleződések megelőzője, a sejtelmesség önzője, mint a pironkodás. Hiszen a szégyennek van egy megelőző feladata: ez a szemérmes magatartásban, a tapintatosságban vagy finom tartózkodásban nyilvánul meg. Van aztán a „tettenérés“, a lelepleződés utáni szégyenérzet. Amikor tehát végig szégyenről beszéltünk, ezt a legtágabb értelemben használtam, olyanként, mint aminek megelőző szakasza: a szemérmesség, a titokőrzés. A szemérmesség a született természetes illem, vagy fordítva: az illem a kiművelt, a mesterséges úton belénk nevelt, vagy kiművelt, kipallérozott szemérem-érzés. Ám menjünk tovább: netán irigységből indulna föl Zsuzsanna? Irigy, hogy mások láthatják? Ez az érzés alantas. Vagy talán gőgből: e szemek nem méltók, hogy őt lássák…. Vajon – ezen kívül – mitől rettenhet meg még Zsuzsanna? A vének gondolataitól, véleményétől, ítéleteitől. Most azt gondolják rólam, hogy „ilyen és ilyen vagyok“. Ez feszélyezi. Ám gondoljuk csak el, mekkora szabadság, mekkora öröm az Zsuzsannának, ha megérzi: ezek a temérdek szép nőt látott szemek – most őt csodálják, tehát ő némiképp valamennyi szépség fölé kerül. Hiszen, ha egy suhanc szeme lesné őket – ez nem lenne rangot adó pillantás. A suhancnak nincs kivel összehasonlítania Zsuzsannát, legalábbis alig. Az igazi győzelem Zsuzsannának az, hogy a legkritikusabb szemek is elismerik. Ez fölhevíti s arra indítja: hálás legyen.
   A leány csak nézte Ézaghot. Később tűnődve kérdezte meg a bölcset.
   – Ám a vének csodálata, mégiscsak hamisnak tűnhet Zsuzsanna számára. Hiszen a vének már nem válogathatnak annyi szép leány közül, mint a fiatalok. Számukra egy csúnyácska leány is szép, hiszen ezek nem annyira kapósak, nem annyira „kelendők“, ezért a véneket is elfogadják.
   – Ha nincs ló, jó a szamár is alapon – vetette közbe Ézagh…Ott boldogulj és úgy, ahogy tudsz, feltéve, hogy másoknak nem okozol szenvedést, sőt örömöt viszel ajándékba. Meg aztán, éppen te vagy a példa, a te szépséged, hogy én most éppen nem szamarat választottam.
   – Én sem – így a leány halkan.
   Ez felébresztette Ézagh háláját is, most már neki kellett lerónia.
   Később a lány azt mondotta:
   – Hálás vagyok, hogy nemrég azt mondtad: te nem a szamarat választottad.
   S ezután már ő kezdeményezte a hálát.
   Később Ézagh azon tűnődött: a hála nemcsak terhes kötelesség lehet, ám a legjobb ízű, gyönyörű jogosság….

  www.forrasfolyoirat.hu/0305/paskandi.html

 

 

 

 

Sütő András

Pusztakamarás, Románia, 1927. június 17. – Budapest, 2006. szeptember 30.

 

Részlet Kántor Lajos 1973-as irodalomtörténetéből /194. old/

 

…Sütő András jellegzetes szocialista író-karriert mondhat a magáénak: emberi-művészi pályájának alakulása pontosan, szakaszról szakaszra jelzi a felszabadulás utáni huszonöt év történelmét. Pusztakamaráson, egy kis mezőségi faluban született…. Éppúgy sajátjának érzi az innen indult Kemény Zsigmond írói örökségét (tanulmányt is írt róla), mint nagyapjának, Sütő Mihálynak magyarul és románul mesélt történeteit. De a dac is az irodalom felé hajtotta: Arany János Toldiját olvasva döbbent rá arra a nyelvromlásra, amely a Mezőség falvainak nagy részét jellemzi ― innen az eltökélt szándék: szépen írni…

Első novelláját Gaál Gábor közölte 1948-ban az Utunkban. A Hajnali győzelem, mely a földosztás egy drámai pillanatát ragadja meg, mai szemmel is meglepően érett novellának tűnik. S noha igaz az, hogy a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején keletkezett írásai szorosan kapcsolódnak a történelmi pillanathoz, túlzottnak kell minősítenünk az író 1959-es vallomását az Emberek indulnak (1953) és az Egy pakli dohány (1954) novelláiból összeállított válogatott kötet élén, amely a politikai időszerűség szempontjainak felnagyításával így summázza a régebbi termést: „egy könyv, amelyet az idő meghaladott“. A földreform, az arisztokrácia és a kulákság elleni harc, az osztályharc éleződésének elmélete, az eddig elnyomottak előtt megnyíló távlatokon érzett öröm pillanata valóban a múlté, hat vagy tizenhat év alatt azonban nem avulhatott el az, ami ezekben a korai Sütő-novellákban esztétikumban nyilatkozott meg…

…kiemelkedik kisregénye, a Félrejáró Salamon (1955). Alapmotívumában ― talán véletlenszerűen ― ez a kisregény egy Móricz-motívumot őriz…A kisregény Salamon Andrását, a kor adta lehetőségek szellemében, már nem a biztosító emberei juttatják romlásba, taszítják elkeseredésbe, hanem „az osztályharc éleződésének“ elméletét a gyakorlatba átültető, hatalmukkal visszaélő figurák, illetve a nekik gyáván engedelmeskedők, akik ezt a törekvő, becsületes szegény embert hajlandók kuláknak minősíteni, majd a kollektív gazdaságból is kizárni. Sütő András tehát ― 1955-ben! ― ismét a társadalomnak egy igen fontos és jellemző problémáját ismerte fel és ábrázolta…a kornak a bemutatása hiteles, jóllehet az írói ítélet szigora megoszlik a patkóselvtársak s a Kerekes-féle elnökök, illetve a „félrejárók“, a közösségtől külön utakat keresők között. Ez a hangsúlyeltolódás határozottan észlelhető A nyugalom bajnokában (1959), ahol a földosztásban egykor élenjárt s most a templomtorony órájának megjavításával törődő Lukács Dani, rokonszenves emberi vonásai ellenére, már egyértelműen megmosolyogni való.

A következő években Sütő András prózája elapadni látszik….

Több éves hallgatás után Sütő András rácáfolt a kétkedőkre Anyám könnyű álmot ígér címen kiadott „naplójegyzetei“-vel (1970)….

 

 

Kányádi Sándor: EMLÉK-VIRRASZTÓ.  Sütő Andrásnak


hunyó tűz felé
alkonytalan
hajnaltalan
fehéréjszakában

se hold
se csillagok

áttetsző csönd

titkunk sincs
hová rejtenünk

ág ha törik roppanás-

reccsenéstelen akár
a némafilmekben

vinnivalódat
vinnivalómat
kutya a kölykét
kését a kúszó indián

holdat csillagot
napot is erre a
kalapnyi égre
hangtalan a partra vetett
fehéréjszaka
a halhatatlanság
sirálya olykor a
tó fölé suhan

s kifog valamit
táplálékul

1976

 

 

 

Sütő könyvei közül megvannak könyveim között:

 

Anyám könnyű álmot ígér , Napló   Kriterion 1972    

Engedjétek hozzám jönni a szavakat   Kriterion 1977      

Egy lócsiszár… Három dráma   Kriterion 1978      

Nagyenyedi fügefavirág Esszék Szépirodalmi 1978      

Évek-hazajáró lelkek , Napló Kriterion 1980        

 

Az első két könyv különösen megfogott. Az anyjáról szólót kétszer olvastam. Drámakötetét a színházi élmény hatására vettem meg. Megrendített az, amit a romániai forradalom alatt tettek vele. Akkor többször láttam a jelenetet a tévében. G.

 

 

 

Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér (részlet)

 

 

 

Egy napon így szól anyám:

- Írhatnál rólunk is valami könyvet.

- Nocsak! - néztem a szavai után, majd tréfára fogván a dolgot, azt kérdeztem boltos módra: milyen könyv legyen az, vidám-e vagy szomorúságos?

- Igaz legyen - mondta.

Láthattam tehát, hogy kérdésemmel az irányt elhibáztam. Anyám nem egyezkedésre gondolt, hanem - a kézmozdulatáról is ítélve - a fájdalomra a halántéka táján. Egy láthatatlan, szorító abroncsra, amely álmából is gyakorta felriasztja. Ilyenkor arra gondol, hogy mindannyiunk háta mögött felgyűlt az idő: szép csendesen ereszkedünk alá, mint a harangóra súlya. Mind közelebb a földhöz, azután kopp! - megérkeztünk, s nincs kéz, amely az órát még egyszer fölhúzná. De lenne bár egy könyvecske, ó, nem vigasztalónak, hanem tanúskodásképpen egyről és másról, ami megesett velünk.

- Ez nekem is gondom - adtam meg magam,

- Hallgass arra a gondra, s az álmod könnyebb lesz!

A könnyű álmot anyám naphaladáskor az udvaron ígérte meg a cöveklábú asztalnál, amely a nyári napokon piros paradicsommal, frissen hámozott uborkával, mezőségi sajttal vár haza engem: ősszel is vár, s olyankor, ha sírós az idő, a tornác fájáról nézem, és igyekszem tanulni valamit tőle. Fűzfalábaival makacsul a földbe kapaszkodik, esőben, jégverésben tisztul, s télen is vár, hóval borítottan, akár egy fehér koporsó. Az ígéretre felkaptam a fejem, mintha tündéri szót hallanék. De a szó, mit a mesékben az égi magasság szokott küldeni, alantról hangzott, majdnem a föld porából, a mályva, a porcsfű és törpebürök szintjéről, ahol anyám rongypokrócon ülve Jóska öcsém ingét foltozgatta. Ölbe emelhető kicsinységében most még soványabbnak láttam őt, kis, pihenő szaladgálásnak a felmelegedett földön. A keszkenő alól kibuggyanó hajtincsében megszámlálhatatlanok már a fehér szálak: mint a sokat mosott vászon, a szeme is világosodik. Barna volt, úgy emlékszem, a gesztenye korai változatából.

- Nézz körül az udvaron, azután a faluban, s szólj rólunk.

Messzire nem kellett néznem: az udvar zsebkendőnyi. Hajdani jobbágyporta. A ház rajta: kis meleg kemence. Nem a népies hangulat kedvéért, hanem annak okából, amit apám lehetőségnek szokott nevezni. A harmincas években ennyire futotta. Öt ablaka van, négy cserép virággal. Ha valamelyiken kikönyökölnék a muskátlit - a népdalbelit - félre kell állítanom.

- A földre le vele! - szokta mondani anyám. - Ő már eleget látott.

A ház mellett van a deszkából tákolt nyári konyha, odébb az istálló, egyetlen tehén szálláshelye. Míg tehenünk volt, mindig megcsodáltam, hogy villás fejét ügyesen félrefordítva minő találékonysággal igazodik az ajtó méreteihez. Odébb egy koffernyi tyúkketrec s parányi akol a juhok számára…

 

jazsoli5.freeblog.hu/.../Suto_Andras_Anyam_konnyu

 

 

 Világítunk

   

…Ebéd után a kicsi székre telepszem a fűtő mellé cigarettázni. Otthonos, meleg sarok, itt simítgattam a kapcám gyermekkoromban. Ezen szokott üldögélni megboldogult apai nagyapám is, szivarozás közben a lába elé sercingetve, amitől anyám mindig felmérgelődött. Ha térdemre hajtom a fejem: a ház földjének agyagillatát érzem. A füst-fellegecskékben nagyapám arcát látom, szakállának szúrását érzem a homlokomon. Fehér virág a szakálla. Apó nevezte így, mondván, hogy halála előtt az ember kivirágzik. Nevettünk rajta. Nem ismertük a félelmet, mivel bátorságot sem kívánt semmi tőlünk az enyészet színe előtt. A puszta lét örömével dögönyöztük a hátát, tetszett nekünk, hogy mint a hordó, melynek tartalmát elitták az évek, konganak a bordái.

   Most, hogy a kicsi székkel együtt reá emlékezem, sajogást érzek. A hiányával van jelen közöttünk. Sőt, észrevehetőbb és hangosabb, mint életében volt: azzal, hogy elment, rólunk is kimondott valamit. Ítéletét annyiszor ismétli meg, ahányszor eszünkbe jut, és diadalmasan mindannyiszor távol marad, mintegy büntetésül, amiért valamikor oly közel merészkedtünk hozzá, és belehallgatóztunk a csontjaiba.

   - Tudod-e, milyen nap van ma? - kérdezi anyám.

   - Szombat.

   Mosolyogva jelzi, hogy azt ő is tudja, a szombati napot.

   - Meg kellene emlékeznünk azokról, akik meghaltak.

   Másfelé irányult hát a kérdése. Valami felé, amit begyepesedett régi szokásaink között én már nem tartok számon, és amit anyám, talán hogy az én közönyömet is pótolja, kétszeresen emlékezetébe vésett. A szeme járásán látom, hogy kerülget engem gondolataival. Szakadékok között az ösvényt keresi, amely hozzám vezet. Tiszteli a világfelfogásomat, bár Isten, örökélet és feltámadás dolgában nem ért egyet tagadásommal.(Így szólt egyszer:" Majd ha szükséged lesz rá, te is visszatérsz a te istenedhez, akit elhagytál, és aki nem hagyott el téged.") Nem ért egyet velem, de megért engem, bár nem tudom, hogy ennek a megértésnek mi az ára. Bátortalan félmondatai, melyeket egy-egy szelíd vita alkalmával felém irányított, azt jelezték, hogy világfelfogásomat nem javamra, hanem a kor rovására írja. A ház- és kertadó mellett amolyan szellemi adónak tekinti: szerződésbeli kötelezettségének. (J. bátyám ezt így fogalmazta meg: aki materialista, annak ugyebár több a fizetése? Az általa ismert mesterségek mellé új mesterséget sorol: a hagyományostól elütő gondolkodást, azt a bizonyos hivatalbélit.) Anyám most úgy akar pártjára állítani, hogy megőrizze köztünk a gondolkodásbeli távolságot. Mint mindig: óvni akar attól, hogy valamiképpen megbántsam őt, ezért oda irányítja szavát,  ahol közös a ragaszkodásunk múló és elmúlhatatlan dolgokhoz.

   - Tudod-e, hol van a nagyapád sírja?

   Mondom, hogy a temető északi felében, a rokonok fertályán, de a sok egyforma hant között bizonyosan eltévednék. Nem voltam ott apó temetésén. Enyeden, a Bethlen Kollégiumban ért a halálhíre. Később, amikor az iskola útnak eresztett, pontosabban: amikor a mozgalmi élet hívására otthagytuk az iskolát, a diákélettel együtt a múltunkat is elfelejtettük. A jövő tartotta fogva minden gondolatunkat. Amely azóta ugyancsak múlttá öregedett apó emlékével együtt.

   - Ennyire megfeledkeztél volna nagyapádról?

   Semmi vád a hangsúlyában. Pusztán csak az a figyelmeztetés, hogy aki menet közben, mint fölösleges terhet, eldobálja halottait: a rossz lelkiismeret terhét cipeli tovább, hacsak nem oly erős ez a lelkiismeret, hogy mindent kibírjon.

   - Mivel engesztelhetném meg? - kérdem bűntudattal.

   - Világítás napja van.

   Kipattant hát anyám kívánsága.

   Boldog, hogy nem ellenkezem. Vagy inkább azért, hogy kibékít apó emlékével. Ö az örök oldó- és kötőanyag. Amikor ketten-hárman, testvérek össze bakalódtunk, gyöngéden széjjelválasztott bennünket, kiszedegette körmünket a másik szeme alól. Azzal, hogy széjjelválasztott, mindig újra összehozott mindahányunkat. Nemcsak a fiait: az egész nagy rokonságot, ezer irányba nyúlánkozó vágyaival, föl-föllobbanó konfliktusaival. Mintha szövőszékben ülne, menten bogoz a bogos ujjaival.

   Estefelé, hogy apám is hazakerül a műhelyből, és leszappanozza magáról az olajat, szénport, elindulunk mindahányan a temető felé. Anyám karján egy csokor fehér őszirózsa, öcsém hóna alatt egy csomag fehér gyertya. Hangos és derűs a beszélgetésünk, mintha lakodalomba mennénk. Tömegek hullámzanak a román és magyar temető felé. Két kicsi város ég most a falu két dombján. Gyerekek farsangi maszknak kiképzett sárga tököt szorongatnak a hónuk alatt: abba majd égő gyertyát helyeznek, és halálosdit játszanak, ijesztgetik az öregasszonyokat.

    - Nem tudják, mivel játszanak - mondja mellettem egy öreg paraszt a fejét csóválva.

    - Vajon mi tudjuk-e? - kérdem.

    - Nem játék ez, uram! - tiltakozik. - Hanem tulajdonképpen: megemlékezés. Azokra, akiktől szemölcseinket örököltük. Vedd el az emberektől a megemlékezés jogát, s már kettébe is vágtad őket…

   

 

 

PIM.hu - Sütő András életrajza

www.pim.hu/object.6B2035C0-08C5-446E-8681-C20... - Tárolt változat

 

Sütő András:      Engedjétek hozzám jönni a szavakat

Jegyzetek hómezőn és porban – Levelek a fehér toronyból

           

Digitális Irodalmi Akadémia       © Petőfi Irodalmi Múzeum • Budapest • 2011

      

             

     

 Játszik velünk százszor megcsalatottan is a hullámzó reménység.

   

 Azt gondoltam: ha megírom ezt a könyvecskét a gyermeki elme álmának csodás változásairól, a puszta tanúskodás is megnyugtat valamennyire. A nyelvi eszmélet megosztott gondja talán serkentő erővé lehet ott is, ahol nyelvében már nem él, csak pusztul a nemzet.

   

 Azt gondoltam: ha kézen fogom a század utolsó harmadába született gyermeket, és bebarangolom vele Nyelvünk Nagyfejedelemségét, örökségünk, törvényes jussunk számbavételével a holnap felé is ablakot nyithatunk. Reményeinkben a holnap azt ígérte, hogy ezeréves szülőföldünk örök hangjai közt a sajátosság méltóságának elemi emberi jogával zengi majd életrevalóságát nyelvünk is, az édesnek nevezett anyanyelv.

      

Azt gondoltam, hogy unokák s nagyszülők egymás szeme láttára fogják itt leélni az életüket.   

        Nem így történt.

Reményünk s aggodalmunk is kétfelé szakadt. Az időnek krisztustövisein fennakadva nézelődnek gyermekeik s unokáik után az öregek. Viszi őket a sorsuk egyfelé, s jajong a búcsúzó szívben az emlék másfelé: az elmúltak irányába, ahol még szó szerinti értelme volt az együvé tartozásnak.

     

Mint ebben a könyvben is, amelynek homlokára azt írtam volt egy gyermek nevében: Engedjétek hozzám jönni a szavakat. Ez így jó lett volna. De lám, az élet nem igazodik poétikus kérelmekhez és könyvekhez. Erdély hegyei közül s a balladás folyók mentéről elszállítja rendre, számolatlanul e földnek szülötteit. Elparancsolta könyvem kicsi hősét is. A nyelvi barangolást tehát nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk. Szavaink gondját a búcsúzás gondja váltotta fel; az öröknek hitt közelséget a távol, a közös hajlékot a várakozás fehér tornya, ahonnan ugyancsak szólni kell, hírt adni magunkról….

….A SZAVAK odakint felgallyaztak a fekete nyárfára meg az apró termetű,

bögyös almafákra. A nyár összegöngyölt lombsátrainak hűlt helyén verebek, csókák, galambok képében gubbasztanak az ágakon. Imádkozó célpontok a hó fehér hullámai fölött. Némelyik az ablakunk irányába mereng, karnyújtásnyira. Várja, hogy meglőjék, mondja Dédapa. Hogy megnevezzék, helyesbít Nagyapa, s Lászlót karjába emelve, sorra szedegeti le neki a szárnyas gyümölcsöket. Nézd! Galamb. Örvös galamb. Amott egy fekete kolibri. Nem, ilyen nincs. A parányi, röpködő homály Nagyapa szeméből vetült az égre: szemidegsorvadás. Nevet zavartan a figyelmeztetésre: persze hogy nem kolibri. Kálomista varjút akartam mondani. Nézd, Lacika! Fenyőrigó. A fenyőfa nincs alatta; egy aranyesőbokor ágai között matarászik. De mi közük most e fagyos gallyaknak az aranyesőhöz?

Kapcsolatukat csak a tavasz fogja igazolni. Mondd: fenyőrigó, sármány, aranyeső. Dehogyis mondja. Elmélázik Nagyapa tekintetében. A százszor elismételt fogalmak az ablak üvegén túl vannak. Ide-oda röpködnek, helyet cserélnek. Mire valamelyik is bekerülne a megnevezés hálójába, már egészen más, mint azelőtt volt. Éppen ezért egyelőre László semmit sem szól, csak nézi Nagyapát; a szája mozgását figyeli, mintha az a rengeteg madár ott dideregne a nyelve tövében. Kés, mondja végül, mert azzal megvágta magát. A fenyőfák és a kálomista varjak nem laknak velünk egy fedél alatt; be sem igen tévednek hozzánk….

Galamb. Fenyőrigó. Autó. Teherautó. Szemközt az állomás. Vonat. Mi minden! A vonat fekete zsákjából az indóház elé ömlik az ingázók roppant csutkahalma. Hő, mennyi csutka! Nagyapa lehetőleg tartózkodjék a szamárságoktól. Emberek azok, nem a szürrealizmus példázatai. Hát jól van. Mennyi néni, mi rengeteg bácsi! Szétrebbentették mind a verebeket….

 

 

 

 

 

Sütő András: Erdélyi változatlanságok /PIM 2011/

 

Az Olvasóhoz

 

      Ez a könyv nem Budán született, hanem a végeken. Ahol magyar várak már nincsenek, de magyarok vannak szép számmal. Végváriak. Ostromlottak. Önvédelmi harcban fogyatkozottak. Új hódítók évszázados támadásait szenvedik és verik vissza forgandó szerencsével. Ahogy lehet.

      Küzdelmük keservesebb annál, amit Balassi Bálint idejében vívtak. A török hódoltság idején mindenünk odaveszhetett, de lelkünk, nyelvünk, vallásunk, nemzeti mivoltunk a kontyos rablót nem érdekelte. Új hódoltságban mai magyarok személyi-közösségi létének utolsó mentsvárait ostromolják a végeken. Anyanyelvi bástyát, a nemzeti önazonosság tudatának minden védfalát. Hajdani rabszolgaszedők módjára ma lélekbegyűjtők dolgoznak. Magyartalanításban legjobb módszer: a magyar lelkület irtása. Gyermekkorban. A többségi nemzet iskoláiban. Jó indián a halott indián. Jó magyar az asszimilált magyar.

      Ily módon válik érthetővé: miként s mi végett és mi okból választ magának Végvári nevet a költő, hívják bár apja után Reményiknek. Ily módon alakul Erdélyben, hódoltsági körülmények között az írástudó, író, költő, drámaszerző, színész hivatástudata. Nevezzük Balassi-tudatnak. Két szerelmes vers megírása között kardot ragadva ki kell rohanni a várból a síkra – magyar életet védeni. Hiszen a vers értelme az élet értelme. Az emberhez méltatlan, jogfosztott, megalázott élet pedig, amely menekülésképpen éppenséggel üldözőjének nyelvébe, történelmébe, dalaiba, törekvéseibe költözik: magyar életként önmagát veszejti el mindörökre, Balassi verseivel együtt.

      Kedves Olvasóm! Ha nem ellenzed a metaforikus beszédet, már nem is kell bővebben szólnom arról, hogy könyvem milyen kény

5szerűségből született. Végvári létben a helikoni magaslatról le kell ereszkedni a völgyekbe, a síkságra, közelharcot vívni a magyar életért, a szépírás nyugalmáért. Balassi idején kardos-lándzsás bajvívás volt ez.

      Manapság publicisztikának hívják. Nem hivatásom ez, hanem kötelességem. Azok iránt, akik sorstársaim. Ezért nem költözhetem Budára.

        Marosvásárhely, 2001. április 5.

 

 

…. Gheorghiu-Dej született machiavellista (is) volt, Groza nemkülönben. A román külpolitika nagyszerű színpadi alakításait méltányolta Párizs, ahol az új térképrajzolók magyargyűlöleténél csak tájékozatlanságuk volt nagyobb. A brit miniszterelnök vacsora közben szalvétán rajzolja meg Sztálinnak a fölajánlott kelet-közép-európai érdekszférát. A Paris-Press 25 népet érintő békekötésekről írva többek közt megállapítja: „La Roumanie s’estime heureuse de recuperer La Transjordanie.” Románia boldognak érzi magát, hogy visszanyeri Transzjordániát. (Illyés Gyula naplójegyzete 1946. február 10-én, hétfői napon.)…

1946 augusztusának huszadika táján érkeztem Marosvásárhelyre…A városépítő polgármesternek erős vetélytársa volt Sztálin. Miután az ő szobrát is ledöntötték, feldarabolták: egy farkas került elé a római mitológiából. A Városháza előtt ikreket szoptat: Romulust és Remust. Ők, ha megnőnek, egyikük megalapítja Rómát, másikuk testvérgyilkosság áldozataként vonul az emberiség emlékezetébe…

 

Az Erdélyi Magyar Önvédelmi Szövetség Kiáltványa…A magát szocialistának nevező Romániában, Európa legjobban kiépített államvédelmi rendőrségének terrorja alatt a jogvédelmi cselekvés illegális tere is a minimumra csökkent. Besúgók hadának tízezreit építették be a magyar lakosság soraiba is. Kisebbségi védelmet nem garantál számunkra semmilyen nemzetközi fórum, ezt a kérdést Románia saját belügyének tekinti, és ma már Nicolae Ceauşescut és társait semmi sem akadályozza abban, hogy Európa legnagyobb létszámú nemzeti kisebbségét, a több mint kétmilliós romániai magyarságot belátható időn belül eltüntessék az ország etnikai térképéről….

 

                                                            *  *  *

 

….Az életveszélyt nem azért emlegetem, mert naponta ezrével gyilkolná valaki ezt a magyarságot, bár véres konfliktusok is adódnak, hanem azért, mert immáron közel tíz esztendeje szakadatlanul tart, sőt növekszik a kiáramlás. Folytatódik ez a siralmas, keserves menekülés. Ezrével, tízezrével vándorolnak ki végleg Erdélyből a magyarok. Most már műszaki, ipari munkások is, és mindenekelőtt fiatalok. Ez a vérveszteség, amelyet el kell szenvednünk, engem arra késztet, hogy igen sötét, komor hangon figyelmeztessem önmagunkat, figyelmeztessem a romániai magyarságot és a nagyvilágot, a magyar kormány illetékes köreit is. Ezért fogalmaztam úgy, hogy rémképem a romániai magyarság megsemmisülése…

 

Szendrei Lőrinc 1992-ben, a 65. születésnapját ünneplő Sütő Andrással készült beszélgetését a Magyar Nemzet 1992. június 5-i száma közölte.

 

 

                                                       *  *  *

 

1990. február 10-én az RMDSZ és Sütő András hívó szavára a Bolyaiak városának magyar lakossága az utcára vonult, átitatódva azzal a méltósággal, áhítattal, amely olyan szilárd alapra épült, mint a szülőföldhöz való ragaszkodás, az anyanyelv szeretete, a nemzeti büszkeség, megmaradásunk elszánt hite.

        A harangok zúgása közepette gyűlt a tömeg, némán, fegyelmezetten a Bolyai téren. A harangszóra egyszerre százezer gyertya lobbant lángra, s a fél évszázados némaságra ítélt, tehetetlenségbe dermedt tömeg megmozdult, s megkerülve a főteret, csendben áramlott a sportcsarnok felé, szándékaink jelképeivel „felfegyverkezve”, gyertyával és könyvvel a kezében. Így lehetett velük/velünk Sütő András, Kányádi Sándor, Petőfi és Arany, Mikszáth és Jókai, Ady és József Attila, egész történelmünk, kultúránk, hagyományaink.

        Zúgtak a harangok, hömpölygött a sokaság, Sütő András szavai szerint: „ezzel a némasággal, fegyelmezettséggel, példás emberi magatartással többet mondtunk el, mint szónoklatok egész sorával. Az el nem hangzott szónoklatok eszméi és gondolatai, törekvései, vágyai kinek-kinek a szívében élnek, elméjében és törekvéseiben hatnak a jövőben is”….

 

Megyei Népújság 2000. február 10-i számában jelent meg a beszélgetés bevezető szövege.

 

                                                    *  *  *

 

558. oldal…– A mai Magyarország azoknak anyaországa, akik bármilyen okból elhagyták szülőhazájukat, főleg Nyugatra távozva. Ők alkotják az úgynevezett nyugati magyar diaszpórát. Határon túli magyaroknak nevezik azokat, akik szomszédos országok területén laknak: Felvidéken, Délvidéken, Erdélyben és Burgerlandban. Ők nem hagyták el a Trianon előtti Magyarországot. Fejük fölött a határok módosultak. Ezeréves anyaországukból úgy kerültek ki, hogy annak ősi területén maradva új államkeretek közé kényszerültek. Számomra tehát Erdély ugyanúgy anyaországom, amiként Trianon előtt Magyarország és Erdély együtt volt anyaországom. Aki manapság határon túli magyarként kis Magyarországot nevezi anyaországnak: nem fogalmaz pontosan, bár érthető a szubjektív óhaj és erős vágy egy óvó, segítő anyaország iránt. Fiam és lányom él a nyolcvanas évek óta családostul Magyarországon. Ők Erdélybe „hazajönnek”, mikor jöhetnek, és Veszprémbe, Budapestre

hazamennek, mikor kényszerből választott új lakóhelyükre visszatérnek. Jómagam mind ritkábban utazom Magyarországra. Deres már a határ, a halánték, a lélek és a remény. Őszi vonulás előtt a vándormadarak is fészek közelében…Közel egy évtizedig vártam útlevélre, hogy Budapestre utazhassunk feleségemmel. Advent a Hargitán című darabomat csak a századik előadás után láthattam a Nemzeti színpadán….

 

(Csépe Krisztina, 1998)

 

 

 

                                                    *  *  *

 

 

 

Romániai magyar költők

 

Anavi Ádám,  Bajor Andor, Bárdos B. Arthur, Bodor Pál, Endre Károly… Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Tompa László…versei.

 

Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó Bukarest, 1954. Oldalszám: 268

 

G: Se szerkesztő, se elő-, vagy utószó. Könyvtári példány. Néhány verscím: Füstöl az acélkalapács; Fogadd el, pártom; Fény csillan a turbinákon; Választ a nép; A kulák; Belojanisz* mosolya; Ötéves terv…

 

*Nikosz Beloiannisz /1915 - 1952./ a görög kommunista mozgalom mártírja.

 

 

 

 

 

 

Marosi Ildikó

 

 

Marosi Ildikó, Marosiné Farkas Ildikó, írói álneve: Csíki Regina (Marosvásárhely, 1932. február 1.) magyar szerkesztő, újságíró

 

A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1876-1948. (Levelek, iratok, adatok. Dávid Gyula bevezető tanulmányával.) 1973, 615 oldal.

 

 

A Do­mo­kos Gé­za ve­zet­te Kriterion Könyv­ki­adó­nál 1973-ban je­lent meg A ma­ros­vá­sár­he­lyi Ke­mény Zsig­mond Tár­sa­ság le­ve­les­lá­dá­ja cí­mű kö­tet.  A Tol­nai La­jos ál­tal ala­pí­tott írói kö­zös­ség in­du­lá­sá­tól a meg­szűn­te­té­sé­ig terjedő év­ti­ze­dek do­ku­men­tu­ma­it – le­ve­lek, ira­tok, ada­tok – tár­ta fel s tet­te hozzá­fér­he­tő­vé ala­pos fi­lo­ló­gi­ai ku­ta­tó mun­ká­val. A Dá­vid Gyu­la ál­tal jegy­zett mag­vas előszó, va­la­mint a kö­tet­ben kö­zölt 255 le­vél szem­lé­le­te­sen ér­zé­kel­te­ti a tár­sa­ság mun­ká­já­nak szel­le­mi ki­su­gár­zá­sát, Ma­ros­vá­sár­he­lyen túl­mu­ta­tó jelentőségét az er­dé­lyi ma­gyar iro­dal­mi élet­ben. A füg­ge­lék 58 do­ku­men­tu­ma a tár­sa­ság belső éle­té­re vet fényt. Ma­ro­si Il­di­kó száz ol­dal­nyi jegy­zet­anyaga eme­li az előb­biek jelentőségét...

 

www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=378

 

 

                                           *  *  *

 

 

A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája. 1924-1944. I-II. (Függelékben a kiadványok bibliográfiája Vita Zsigmondtól.) 1979; 928 oldal

 

 

 

 

 

A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája, 1979. Címlap

 

 

 

A Bevezetőből: 1971 nyarán Kemény János bevonásával tervezte Marosi Ildikó visszaemlékezések begyűjtését. Ősszel meghalt Kemény János. Nélküle indult el a gyűjtés. A kötet dokumentumai:

 

Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadó;

Helikon írói közösség;

Erdélyi Helikon folyóirat.

Körlevelek, szerződések, jegyzőkönyvek és személyes levelezés.

A Helikon tagjainak névsora, a kiadványok jegyzéke és névmutató. G.

 

 

A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája I-II. (Könyv ...

www.antikvarium.hu/ant/contents.php?ID=155707 - Tárolt változat

A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája I-II. - Dávid Gyula, Marosi Ildikó | Megvásárolható/előjegyezhető könyv. | Az ország legnagyobb antikvár ...

 

 

                                  *  *  *

 

Erdélyi Szépmíves Céh EMLÉKKÖNYV 1924-1944; 1990-1995

 

 

Összeállította: Tar Károly

 

Erdélyi Szépmíves Céh Kolozsvár 1995

 

ERDÉLYI HÍRADÓ LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ KOLOZSVÁR

Felelős kiadó: Szőcs Géza

 

mek.oszk.hu/01900/01926/01926.doc

 

A mek-portálon olvasható többek között Marosi Ildikó levelesládájának bevezetője, könyvében közölt több dokumentum: a marosvécsi találkozók jegyzőkönyvei; a kiadványok címlistája; az Erdélyi Szépmíves Céh íróinak és az íróközösség tagjainak névsora. G.

 

 

 

Czine Mihály

 

 

Czine Mihály (szerk.): Erdélyi csillagok (romániai magyar írók antológiája)

Népszava, 1988, 550 oldal

 

Az romániai magyar irodalom színe-java kerül egy kötetben bemutatásra, vers, próza vegyesen, Kós Károly, Székely János, Szilágyi Domokos

www.antikvarium.hu › Szépirodalom › Antológia

 

 

Részlet az előszóból:

 

Erdély… Titokzatos, varázsos szó; történelmet, legendát, álmot és valóságot egyszerre idéz. Magyarnak, románnak, szásznak – más-más árnyalásban. Erdélyben, a történelmi Erdélyben esett meg a gyönyörű csoda – hiteti az álom –, hogy három nép élt benne ezer esztendőn keresztül, egymás mellett, s mind a három nép megőrizte a maga kultúráját, és gazdagodott is egymás színeivel. Erdélyben mondták ki először Európában, már a 16. században a vallás- és gondolatszabadságot: mindenki kövesse azt a hitet, amelyet akar, csak az új hit követői ne bántalmazzák a régieket. Szépségesen szép föld – mondja a vágy –, amelyet egy nagy világsüllyedés esetén is meg kellene őrizni a maga egészében, „az istenek múzeuma számára, mint a föld és az emberiség történetét a maga kicsiségében is legteljesebben kifejező remekművét”. A szászoknak külön himnuszuk van az eltartó erdélyi földről. A románok fennhangon vallják: hamarabb jelent meg román könyv Erdélyben, mint a vajdaságokban; a román felvilágosodásnak ez a föld adta az erdélyi iskolát. A magyarság történeti tudatában meg egyenesen a nemzeti fejedelemség korát idézi Erdély: Bocskait, Bethlent, Rákóczit; a magyar kultúra drága bölcsőhelyét, Apáczai Csere János, Mikes Kelemen, a Bolyaiak, Kemény Zsigmond, Arany János és Ady Endre szülőföldjét. Balladákat a tizenkét kőművesről, székely keserveseket és kalotaszegi varrottasokat. Művészetet, irodalmat, helytálló embereket. Erdélyi csillagokat…

Czine Mihály                   portal.reformatus.ro/adatok/ujkezdet/uk0609.htm

 

 

Czine  antológiájának tartalma /Antikváriumi hirdetés. Nem levehető szövegről másolta: G/

 

Kiáltó szó

…Helikonos szerzők: Kós, Reményik, Tompa…

Már lélegzik a börtönudvar bokra /Cím: Salamon Ernőtől/

 

Psalmus Hungaricus

…Dsida, Szemlér, Bözödi…

 

Nagyenyedi fügevirág

      Kányádi, Sütő…

 

Alagutak a hóban  /Cím: Farkas Árpádtól/

…Szilágyi Domokos

 

Utószó

 

G. A 16 oldal terjedelmű utószó elhallgatja az 1940 - 1944-es visszacsatolás költői visszhangját. Vallasek Júlia 24 év múlva jelentetett meg erről a témáról könyvet.

 

                                                  *  *  *

 

…Amikor 1995-ben a Kolozsvári Teológiai Akadémia díszdoktorává avatták, Czine Mihály akkori beszédében is sorra vette, hogy „protestáns kollégiumaink hitükért, népükért élő embereket neveltek mindig. Még a 20. században is. Ismeretes: a Kolozsvári Teológia neveltje volt – sokak között – Ravasz László, Révész Imre, Makkai Sándor, s a Kolozsvári Református Kollé­gium formálta az író Kós Károlyt, Szabó Dezsőt és Reményik Sándort…

zemplenimuzsa.hu/06_4/tudomany.pd

 

 

 

MÁRIÁS JÓZSEF: Olvassunk bele...

Könyvajánlók, széljegyzetek, recenziók 2010, Erdély-témájú könyvekről

 

….Kiemelkedő tette volt az Erdélyi csillagok című antológia közzététele. (Népszava Kiadó Vállalat, 1988) Valóban szélesre tárta a kapukat, felszámolta a sorompókat, amelyek oly sokáig gátolták az anyaország és az elszakított területek között a szellemi javak szabad áram­lását. A közel ötven író/költő műveiből készült válogatás kiváló útikalauz Erdély szellemi égboltján…valami közös bennük: az élet, a szülő­föld szeretete, a küzdés, hogy megmaradjunk annak, aminek születtünk. Aki végig­olvasta e kötetet, az meggyőződhetett Németh László szavairól: Erdély a nagy magyar tájak egyike. Írói héroszok, hősök – a szó nemes értelmében. Őrzők, kik álltak a strázsán...

…Az erdélyi irodalom nagykorúvá válása az Erdélyi Helikon folyóirathoz kötődik. Legérté­kesebb lapjait a költők írták…Áprily Lajos – “az erdélyi magyar líra magányos remetéje” – nyitja a sort. Reményik Sándor első versei melankolikus hangulatától, a Végvári-verseken át jutott el az erkölcsi megigazulást hirdető “evangéliumi” versekig, a közösségi és nemzeti el­kö­te­lezettség megvallásáig, s lett őrálló, az erdélyi magyarság sorskérdéseinek bátor fölvetője. Tompa László – az udvarhelyi remete – “az »erdélyi gondolat« kisebbségvédő humanizmusát hirdetve találta meg helyét az újjászülető erdélyi irodalomban”…

 

Vallasek Júlia  könyvében* az erdélyi irodalom 1940-1944 közötti történetének megírására vállalkozott. A bécsi döntés Erdélyt kettéosztotta: Észak-Erdély visszakerült az anyaországhoz, a déli rész magyar lakosságának pedig továbbra is el kellett szenvednie a román állam elnyomó politikáját. Az új geopolitikai helyzet az irodalmi életben is meghatá­rozó következménnyel járt…

 

mek.oszk.hu/08600/08647/08647.rt

 

 

 

Vallasek Júlia

 

 

*Vallasek Júlia: Elváltozott világ. Az erdélyi magyar irodalom 1940-44 között

Debrecen, 2004. 366. old.

 

Az 1940-44 közti korszak "fehér foltnak" számít az (erdélyi) magyar irodalom történetében. Hosszú ideig a vizsgált kor politikai vonzatai sem Magyarországon, sem a Romániához tartozó Erdélyben nem tették lehetővé a téma kutatását... Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés a Romániához tartozó Erdély északi részét és a Székelyföldet  visszacsatolta Magyarországhoz…Az erdélyi magyarság már kiépítette a maga sajátos, új, kisebbségi helyzetéhez alkalmazkodó intézményrendszerét, s ezzel párhuzamosan kialakultak olyan új ideológiák is, amelyek az új helyzetben való tájékozódást lehetővé tették…A transzszilvanizmus  megannyi változáson és újraértelmezésen esett át, de 1940-ben még viszonylag erősen hatott…

Az értekezés figyelemmel kíséri Horváth István, Szabédi László, Asztalos István, Nagy István munkásságának alakulását. A Helikon igyekezett hű maradni humanista hagyományaihoz …1940. szeptemberi száma nyomdakészen állt a bécsi döntés napjaiban, és a nagy esemény fényében is csak igen kevéssé kellett változtatni a már kész anyagon…Egy hónappal később a folyóirat november-decemberi összevont számát  a visszatérés élményének szenteli, annak a néhány napnak, amely az augusztus 30-i döntés és a magyar honvédek erdélyi bevonulása között telt el…

Kemény János Így léptünk át a szabadságba című írása a hazautazással indul, majd az író bensőségesebb  ünnepét eleveníti fel… Reményik Sándor Magunkba le című versét az Erdélyi Március című gyűjteményes kötet közli újra, Tamási írása bekerült az 1943-as Virrasztás című kötetébe….Kós Károly Ezerkilencszáznegyven című írása protestáns szellemiségben fogant…. Néhány hónappal később, 1941 májusában Reményik megírja a Korszerűtlen versek ciklusát.…

Tamási józan hangú írásában (Gondolatok hazatérés idejére) saját korábbi (1918-as) hazatérésére, íróvá válására emlékezik, írói eszményeiről vall…

Molter Károly szatirikus pamfletje (Az elnyomás szótára) azt a kérdést boncolgatja, hogy mennyire tükrözi a nyelv a valóságot, az egyes szavak, mint például az „irredenta", a „nyelvvizsga" vagy akár az „irodalom", instabil, történelmi kontextusba ágyazódó jelentéséről értekezik...

Szabédi Üdvözlégy szabadság! című verse zárja a főlap-testet…Két hónappal később, az 1941/2-es Erdélyi Helikon-számban olvasható Tompa László megkésett válasza a szerkesztőség felkérésére….A négy világháborús Helikon-évfolyam egyik legizgalmasabb kérdéseket felvető száma az 1940. októberi. Az első úgymond „szabadon szerkesztett" szám az elmúlt csaknem húsz év reprezentatívnak tartott műveiből válogat. Bevezetőjében Kovács László kiemeli, hogy a válogatás célja „illusztrálni, miként nyilatkozott meg a trianoni ítélet nyomasztó évei alatt az erdélyi író, miként volt nemzeti költő …

Erdélyi Helikon saját, már meglévő anyagából kellett kiválogatni a szövegeket, …kimaradnak a sorból Kuncz Aladár, Kemény János, Bánffy Miklós, Kacsó Sándor és Karácsony Benő….

 

dea.unideb.hu/dea/bitstream/2437/101428/1/CSK030.pdf

 

 

Kántor Lajos

Kántor Lajos (Kolozsvár, 1937. augusztus 7.) magyar irodalomtörténész, filológus, kritikus, szerkesztő

 

 

 

KÁNTOR LAJOS, LÁNG G.: Romániai magyar irodalom 1944-1970

Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1973

Teljes kötet letöltése: [pdf, 8951.5k]

 

…A romániai magyar irodalom Románia 1919 utáni területén kialakult magyar nyelvű irodalom. Társadalmi meghatározója a romániai társadalmi valóság, valamint a romániai magyarság kisebbségi, illetve 1944 utáni nemzetiségi helyzete. Mindkét vonás megkülönböztető a magyarországi irodalomhoz viszonyítva, amelyhez azonban a nyelv és a kulturális hagyományok tágan értelmezett közössége fűzi.

…A Szépmíves Céh könyvkiadó 1928-tól a munkaközösség folyóiratát, az Erdélyi Helikont is kiadta. A Helikon-csoport vezetőség nélküli, tagjaira kötelezettségeiket nem rovó munkaközösség volt. Csak a közös kulturális feladatok tartották össze…A „Helikon-hegemónia“ esztendei… a Helikon szellemi vezetői egy, a romániai kisebbség egészét képviselő, osztályok fölött álló és ideológiai ellentéteket kibékítő szervezetet kívántak… a marxista baloldalt elválasztva, sőt többnyire szembeállítva…A vállalkozások megszervezésében s tőkeerőssé tételében kétségtelenek Bánffy Miklós érdemei…elsősorban az erdélyi magyar arisztokrácia és a vagyonos középrétegek támogatását élvezte…

….

az Erdélyi Enciklopédia kiadványsorozata:… jelentős munkát végzett a 30-as években kibontakozó széles antifasiszta egységfront szerves részeként. A Helikon-hegemónia megszűntével az új intézmények irodalmi jelentősége megnő, s köztük is elsősorban a Korunké…

 

A líra fejlődése /71. old./…Szentimrei Jenő is megírja a maga önvizsgáló versét (Zárszámadás helyett, 1954),amelyben Szabédihoz, Szemlérhez, Horváth Imréhez, Kiss Jenőhöz hasonlóan szigorúan néz szembe múltjával. Tompa László 1945-ben viszonylag még sok költeményt ír, köztük a Népek keréneke 1945 tavaszán címűt: aki „farkas-járás éjszakáján“ sem hallgatott, most heves átkokat szór a háborúra, háborúcsinálókra. Elégikus hangon indított vagy egységesen agitatív versekben veszi számba veszteségeit…

 

                 /Részlet olvasható a könyvből Páskándi és Sütő címszavaknál. G./

 

                                              *  *  *

 

Reményik Sándor: Az építész fia, Versek 1916-1941. Bukarest, 1983. Kriterion Könyvkiadó, 282  lap.

Szerkesztő és bevezető: Kántor Lajos, 30 ezer pld.

 


A címadó vers: Reményik Sándor: Az építész fia

"Az építészet megfagyott zene."

Apámban a muzsika megfagyott.
Nem lírizált. Arányok érdekelték,
s nyugodt vonalak, egyszerűk, nagyok.

Az én fejembe, bárhogy erőltették,
Nem ment a számtan s geometria...


A nem sejtett apai örökségre
Eszméltet most mások ajkán a szó:
"Bár lelke lágy, a verse vas-szilárd,
Nem áradozó, nem is olvadó
Ő az építők fajából való."

Én építész! a versek építésze!
Apám, nézd titkos törvényét a vérnek:
Oly távol eső mesterségeink
Valahol látod, mégis összeérnek.

Való igaz: én is csak építettem,
Egy-egy sor vas-traverzét róttam át
A vers-épületen, - és megvetettem
A fölösleges ornamentikát…

Való igaz: bennem sem olvadott
Egészen fel a megfagyott zene.
De vámon vesztve, réven nyertem én,
S versem gátja lett versem ereje.

Én építész,  a versek építésze
Örvénylő, mély törvénye van a vérnek:
Új formát ölt és más dimenziót
Apám, köszönöm ezt az örökséget.

Kolozsvár, 1927 január

 

 

A „h 13 – 1” fejezetbe válogatott tizenöt Reményik-vers közül csak egyet találtam az 1983-as, Kántor-féle antológiában. Ez a Tér és idő. G.

 

 

Kántor Lajos: Itt valami más van. Erdélyi krónika 1911-1959. Budapest, é. n.

Héttorony Könyvkiadó /1991/

 

 

Szekér Endre: Kántor Lajos másfajta erdélyi krónikája, Tiszatáj, 1994. február

 

…Irodalomtörténeti munkájának felosztása: a talpra állás időszaka 1911-től 1941-ig, a vállalás korszaka 1929-tól 1936-ig, a Termés időszaka 1942-tól 1959-ig, a Világosság 1944-tól 1948-ig. A fejezetek középpontjában részben egy-egy kiemelkedő életmű áll, így Reményik Sándoré vagy Kuncz Aladáré…A sajtótörténeti kutatásból középpontba kerül a Termés vagy a Világosság. A tanulmányokban egyszerre jelentkeznek a különböző írók, műfajok, viták, korszakok, sajtótermékek…

IIlyés Gyula Egy év c. verses-füzetét méltatja: Apollinaire látomásosságát és Vörösmarty zokogását érzi benne…

Kántor arról is ír, hogy Illyés a Romániai Magyar Írók Szövetségének dísztagja volt, az iskolában tananyag. Ahhoz képest nagyot változott Illyés romániai megítélése…/G. saját példányából/

 

                                                 *  *  *

 

…Illyés esszéjét a Magyar Nemzet 1977. december 25-i és 1978. január 1-i száma közölte. A két részben publikált tanulmány címe: Válasz Herdernek és Adynak…súlyos gondolatok a tanulmány második részében fogalmazódnak meg. Amiről eddig a közelmúlt eseményeit tárgyaló történettudomány is szemérmesen hallgatott, a 45 utáni szlovákiai kitelepítésről Illyés megrendítő tárgyilagossággal közli…”Nem ritka, hogy az egyazon anyanyelvű orvos és beteg csak tolmáccsal, mert csak a hivatalos nyelven beszélhet.”…

Illyés tanulmányára hónapok múlva a bukaresti Luceafărul című lap Gheorghiu Mihneának, a folyóirat vezető tanácsa elnökének írását közli. Az írás hozzászólásnak vagy vitacikknek nehezen nevezhető, mert adatok és érvek helyett szólamokat, gyanúsításokat, súlyos tévedéseket és rágalmazásokat tartalmaz…Illyés tanulmánya egy szóval sem említi az erdélyi magyarságot, Gheorghiu Mihnea mégis szükségesnek érezte a válaszadást…

 

Tüskés Tibor: Illyés pályaképe.  Digitális Irodalmi Akadémia

 

 

 

Az új generáció

 

Lászlóffy Aladár

 

Torda, 1937. május 18. – 2009. április 20. Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, író, műfordító, szerkesztő.

 

PIM.hu - Szakirodalom

www.pim.hu/object.5E0DF567-FA81-4978-928F-D3... - Tárolt változat

100+ elem – Lászlóffy Aladár digitalizált művei · Keresés Lászlóffy Aladár ...

 

 

 

Lászlóffy  Aladár: Tűz

 

A fák lassan hamvadnak el,

olyan az égés, mint az álom.

Álmukban forgolódnak is hasábjaik,

s millió színes sajgó kép táncol

e lassan felnőtt vén babákon:

az első havazások éjszakái,

gyermek-emlékek, hóviharok képe,

minden, mi kihűlt, elúszott vacogva,

most ott lobog a tüzek tengerében.

Ez itt a tél, a hallgatás csak látszó,

mindenki mormog és figyel belül.

A sok heverő világrész körülvesz,

és végre szóhoz juthat emberül.

 

 

 

 

 Lászlóffy  Aladár: Én, az időből

 

A névtelen, felejthetetlen társak:

– Balról a sorban, az a szőke pék

– Az, aki éjjel orvosért futott le

– Aki a fronton főzött derelyét

– Az, aki hírt és húst hozott, először

– Az, aki könyvét mindig ideadta

Tízmilliók. Az egyiknek a másik

élő emléke, sorsának darabja

Mert mindenkit valaki lát az úton,

próbára tevő sok-sok színhelyen.

Nem is tudod: szilánkjaid hogy élnek!

S hány ezer szemből lát benned a szem.

 

 

 

 Lászlóffy  Aladár: Dilemma

 

Ó Dánia, Hamlet halála óta,

egyre inkább nem vér, de tej csurog,

A trón körül az alkotmány a kotta,

polgáraid muzsikás boldogok.

 

 

Vérmérséklet vagy civilizált jellem

megléte nyom a mérlegen sokat,

hol a poéták népnyomorok ellen

akasztanának fel királyokat?

 

 

 

Lászlóffy Aladár: Háború és béke

 

Amióta a természet

úgy intézte az egészet,

hogy az élet a Föld éke,

nagyon ritkán van itt béke.

Egyik állat, másik állat

veti egymásnak a vállat,

ebéd előtt, ebéd után

birkózik az orángután,

s bár a vízisikló bátor,

bekapja az aligátor,

gólya bekapja a békát,

mindenki egy határt lép át,

amit megérteni kényes:

egyik erős, másik éhes,

s a békének nem barátja:

többnyire a gyengét bántja.

 

Ennél még furcsább az ember,

tele ésszel, szeretettel,

mindent átlát, mindent megért,

lehajol egy lehullt szegért,

de a harag is elönti

s rettentő bűnökbe dönti.

Miközben a dühe dagad,

bunkót, kardot, puskát ragad.

Így a háború s a béke

néha gyásza, néha éke.

 

 

 

 Lászlóffy  Aladár: Mikor még nem volt 2000

 

Valami századfordulóval fenyegetnek

megint. Magas rangú apokalipszis leinti

majd az amatőr háborúskodást és

még utoljára enni adnak talán azoknak,

akik ebben a korban maradtak éhesen,

hogy tele hassal kezdjék megérteni végre

a felsőbb tudományokat, melyekre

fehér köpenyben, gombnyomásra készen

a papír diadalát igazolni

felkészült már a kozmikus jövő.

Szélrózsa alakú vektorok, perec

alakú koncentrikus körök, szorzójel

alakú koordináták lépnek előtérbe

a bűvös időpont szilveszteréjszakáján,

már csak addig kellene kibírni egy

égi padlásszoba ablakánál állva,

mint gyermekkoromban, mikor újabb meg

újabb hadsereg érkezett s vonult át a

városunkon, trénszekerekkel s nagy

lánctalpcsattogással, oda-vissza

a tanácstalanságtól, mivelhogy akkor

akárhány lehetett, de nem volt 2000.

 

www.jogazda.sk/szemle/index.php?option

 

 

 

 

Lászlóffy  Aladár: ZRÍNYI MÁSODIK FALA

 

Talan-telen

 

Don-parti, rakparti, schengeni fagyok.

Istenke mozgó képmása vagyok.

Ma ne is számíts rám semmilyen bajban.

Lenn most a metróban varázsló-jaj van.

Ez itt a zaj helye, nem a beszédé.

Nincs nálam füldugó, Beethoven-CD!

Kis foci, kis haza. Árpád diában.

Habánok, Tabánok Árkádiában.

Nem kellett bontani, bennem már rom volt.

Helyzetünk ég és föld: bumford és komfort.

Koppan a kimosott papírpohárba.

Ugye hogy azt hiszed: ennyi az ára.

Istenke vetített képmása vagyok.

Fejemen reklámok hófoltja ragyog.

Alattam kutyahúgy. Hullámpapíron

múmiám lenyomat-remekét írom.

Megismersz? Bizony én!  Második padból.

Ottóból, gettóból. Még ötvenhatból.

Ennyi még megmaradt. Blattolok. Fázom.

Testem volt. Testem van. Ezt magyarázom.

Angyalföld, nagyalföld. Farkasrét. Práter

Mindnyájunk alvázán épült e kráter.

Dübörög kupola, hídláb és állam.

Csakhogy én valahol kissé leszálltam.

Semmi gond. Számíts rám mindig, ha baj van.

Most veled villamos nyüszít át rajtam.

Te vagy a szilárd szép mennybolt felettem.

Isten kis izeg képmása lettem.

 

 

 

Lászlóffy  Aladár: Zrínyi hetvenhetedik dala

 

De ostoba, hogy kenyeret akartál

és megettél egy hegyet, s mint a lajhár,

ott hevertél az élvezetek ágán

te milliószor reprodukált Ádám,

és gondoltad (mert elhitted titokban),

hogy bűzös bozótodban otthonod van.

De szánalmas, hogy minden érved ott van,

és kánya, kígyó, féreg tudja jobban,

mert végül még a kibicek is látják,

mint leleplezett, kiterített kártyát.

Mily értelmetlen az, hogy a halálban

egy ugyanilyen eleven hazád van,

csak ott még ennyire se tehetsz érte.

Másra ment rá az életed. Megérte?

 

www.epa.hu/01400/01469/00001/pdf/005.pdf

 

 

 

Kölcsey Ferenc: Zrínyi második éneke

 

 

   Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat,
Vérkönnyel ázva nyög feléd!
Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,
És marja, rágja kebelét.
A méreg ég, és ömlik mély sebére,
S ő védtelen küzd egyedül,
Hatalmas, ó légy gyámja, légy vezére,
Vagy itt az óra, s végveszélybe dűl!

   Áldást adék, sok magzatot honodnak,
Mellén kiket táplál vala;
S másokra vársz, hogy érte vívni fognak?
Ön népe nem lesz védfala?
Szív, lélek el van vesztegetve rátok;
Szent harcra nyitva várt az út,
S ti védfalat körüle nem vonátok;
Ő gyáva fajt szült, s érte sírba jut.

   De szánjad, ó sors, szenvedő hazámat!
Te rendelél áldást neki:
S a vad csoport, mely rá dühödve támad,
Kiket nevelt, öngyermeki.
Taposd el a fajt, rút szennyét nememnek:
S míg hamvokon majd átok ül,
Ah tartsd meg őt, a hív anyát, teremnek
Tán jobb fiak, s védvén állják körül.

   Törvényem él. Hazád őr-csillagzatja
Szülötti bűnein leszáll;
Szelíd sugárit többé nem nyugtatja
Az ősz apák sírhalminál.
És más hon áll a négy folyam partjára,
Más szózat és más keblű nép;
S szebb arcot ölt e föld kies határa,
Hogy kedvre gyúl, ki bájkörébe lép.

mek.oszk.hu/00700/00738/html/vers06.htm

 

Lászlóffy  Aladár: Isten radarján



Visszalépnék, javítani az átlagot,
ha tudnám, hogy épp makkhetes vagy ász vagyok.
Mit meg nem tettek Thalész, Kant és Bolyai,
hogy érthetők legyenek fajunk gondjai.
De azóta is alsók, felsők, királyok
vijjognak, mint a megrémített sirályok.
Isten radarján hol vagyunk, hol eltűnünk.
Ha eltalálunk valamit, mi lesz velünk?
E bevetéssel sárkányok és vírusok
helyett ijesztgetik maguk a városok,
Babilon, London, Sztálingrád és Piripócs...
Uram, bocsáss, nehogy most szóözönbe fojts,
ha látod, hogy mint bűnhetes vagy ász ragyog
a zöldes mindenségi fényben átlagod.

 

vigilia@communio.hcbc.hu

 

 

 

 

 

 

BÁGYONI SZABÓ ISTVÁN: Verstöredék Trianon után

 / 1941 -  /

 

Páskándi Géza emlékére

 

naponta kitalálom a hazámat

országomat valakik kitalálták

pipás ujjukat nem a bagón:

egyszer csak a térképen találták

 

ez itt az Olt amott az Ipoly

égi másuk a Hadak Útja

úgy fut ki minden víz-sikoly

udvarunkból hogy pocsolyás lesz Isten kútja

 

a Kard helyett száraz vödrökkel

veri az Ég meg ezt a tájat

s teszi bűnössé a szomjazókat

mert épp ide találtak

 

idetaláltunk és élnünk kellett

termettünk törvényt s a törvény termett

ezerszáz jogot s jogtalanságot

az álom fattyút – a fattyú álmot ellett

 

szikkadt kannákkal ki idetévedt

szomjúhoz sok-sok ezredévet

 

nem találja édes hazáját?

nem is voltak csak kitalálták

nem is voltunk?        

                                   csak beeresztett

Istenünk s nyomott kezünkbe keresztet

 

vagy csillagot hogy felhúzódjon

egek alá mint óvó ózon

minden erőnk ha maradt még

s figyelje onnan: lent minden miért ég?

 

azóta hamvak küszöbén alszunk

álmaink parázs-rovátkák mérik

nyertesek  nézik utolsó harcunk

s mélyülünk új ezredévig

 

 

 

Bágyoni Szabó István: Szent László palástja

                        avagy: a Tordai Hasadéktól a Budai Hegyekig

              Lászlóffy Aladárnak, egy elszalasztott beszélgetés helyett

 

Lehet hogy ez az utolsó kiáltás

Talán most hull első sátrunk össze

Mit a Poros Út  a futó málhás

Hagyott reánk e történelmi őszre

 

Lehet  épp e hétvégen fosztják ki

László szentünk meghasadt palástját

Kőpénz-aprónk épp most sorsolják ki

Zsebéhünknek   mit a huzat átjárt

 

Mi lennénk a végső szemtanúi

A vonaglásnak  hogy ki meddig ér el?

Szó ha szól  mit nem lehet tanulni

Más anyától  más tejjel s igével?

 

Az a más kit hónaljunkban vélünk

Hozzánk nőni  s táplálni ön-vérrel

Míg Európa sírkövére hullunk 

Húsunk hűlő rostjáig sem ér el

 

Néma szájjal nem lehetsz csak vesztes

Ki önmagánál eggyel többet vesztett

S mert a föld ma mostoha  s nem szülő:

Befödi az utolsó keresztet

 

Lehet ez az utolsó kiáltás

A vég előtt hisz sátrunk rezzen össze

Mondatunkat rázza egy Isten-káromlás

Kapaszkodunk történelmi őszbe

 

 

 

 

Bágyoni: Szétszedett ejtőernyő

avagy: a mondat zuhanása

                                          (Nem ajánlom senkinek)

 

unom már azt hogy vége

hogy nincs tovább hogy mit mivégre

szorít ki minden napból

a napba nézés - e ránk szakadt kór

unom hogy hosszú igen hosszú

valahány oda-út és vissza-bosszú

mindenik elénk tárult kicsikart határút

mindegy ha kis- ha nagyhatár

a jelző ellenedre jár

és mosolya

titkaid megvámolja

 

halálos   tudom  de minek

annyit skandálni a semminek

hogy nincs tovább hogy mit mivégre

csap ki a vér a forgó égre

hogy szorítni kéne  mert megy szét

az örvénylő Kárpát-medencét

 

pedig bordádba mélyülnek az ujjak

a láncszemek homlokodba vakulnak

és beléd hunynak a kristályok

és megannyi kifakadt tályog

minden elsodort iskolapad -

 

unom már azt hogy unom

mit kéne megtanulnom

s viselnem  mint a barmok

szegyükön azt a farkas-karmot

s hogy szögeken kellene hálnom

ha ott születtem

           és meghálálnom

kellene minden tettet

mit - ellenemre is - érettem tettek

közeliek  s jó távoliak -

mert... egyébként megtépett gyanús páva

tetemeként hullok Európára

ugyebár

becsapódnék s nem KI az égre

és nem sejthetném: mit mi végre...

s miért zsugorodik a láthatár

bár a zuhanó lát ha kell

és oda hull ahol a kő

már megpihent és rettentő

hullását ÁLLVA méri be

mélyülvén önnön véribe'

hogy reggel újra kezdje -

 

unom már hogyne unnám

a figyelmességet  miszerint urnám

lehet majdan a bátor-

talan rugaszkodás a Házsongárdtól

s a küszöbtől  ki egy jó szóért

átbuktat vértanút s át hóhért

kopott gerincén

             és ahogy félbetört lovat

a verseny meglovagolhat

és verhet amiként Isten verhet

csak

ha Sátán fogja nyerged

hevederét  és mélybe ránt és meg se gátol

hogy rád zúduljon  már-már önmagától

az elorzott föld - mely eltakar és ápol

 

unom már azt hogy hűség

tapadó lett a hűs ing

iszatag kentaurok

kötik köréd s mint hurok

szorítja vállad melled

hogy beljebb  egyre beljebb

díszsírhelyet csak így kapsz

így angyalodna el a sok kis ördög?

és akkor meg minek kitörnöd?

ugyebár

 

hát  türelem              türelem              türelem

a szélnek mondd hogy hű legyen

a víznek mohának levélnek

az anyatejnek a búzakenyérnek

a golyónak a késnek a dorongnak

a vérnek mondd a bomló napkorongnak

Istenünknek ki porzó úttal áldott

és mérte ránk országul a világot

hogy meg kéne pihenni már

hogy MEG KÉNE PIHENNI MÁR

a jelző ellenünkre jár

az elmékbe pólyált alany

otthon van itt  de hontalan

szakadoznak a kötőszók

a hevederek - a meghatározók

hogy majd - szétszedett ejtőernyő -

zuhanjon ránk a MONDAT

maradéka TÚLvilágunknak

 

(Budapest, 1990-1991)

 

 

 

 

 

Kovács István: Beolvasztás



Előbb a regölést
aztán a regét

Előbb a földet
aztán az otthont

Előbb az iskolát
aztán a nyelvet

Előbb a fejfát
aztán a hitet

Előbb a jövőt
aztán a múltat

és
mindezt
egyszerre:
jelen időben

 

Dr. Kovács István /1945- / költő, történész, volt krakkói főkonzul…www.felvidek.ma/index2.php?option

 

 

 

 

Balla Zsófia: Kérés a környezetemhez

 

/ Kolozsvár, 1949 -  /

Mellre szívni semmit sem kell.
Nem is lehet. Magam se soha.
Tiszta patakként csorog keresztül
rajtam a képek mosolya.
Zenévé párolt életek után a seprő fennmarad:
szabályozott folyók, zöld érmék, rozsdás tavak.
Néhány emeleten keresztül higgyenek
nekem, akkor is, ha a felvonóból kiszállunk.
Mert amit tudok, azt az időből emlékezem.
Imaszíjak örve húzza a kezem.
Én azt se bánom,
ha az én sajtáromba
fúlnak be mind a döglegyek.
Csak valakihez
    valamihez
    - engedtessék, hogy
hű legyek

 

irodalom.elender.hu/erdely/

 

 

 

Balla Zsófia: Időt

 

Halomba telnek-hullnak a napok.

Búcsúzó előtt az elfutott ígéret, megtömött vonatablakok.

A cél kiszáll kézen-közön, vasalók, tálak gőzein.

Túlra tartva lebeg a cél, akár füstbe ment bőr, a csont, haj.

Feszül a mell, duzzad a fogkrém a körtefényben.

A tükrök megfeszülnek, jazz-szín feketében.

Valamit súg a párna, a nyakszirt csillogva törtet. 

Kigyúl-kihuny a lámpa, sárga permetet hint az 

útra, fakó fényt köp a szemközti ablak.

Behúzott karmok, redőnyök lógnak ki a tengerre.

Zsalugáterek, vitorlák fehér lengése lángol.

A telihold oldalából vasat fakaszt az álom.

 

Az idő kireped, forró gesztenyehéj. Talp alatt csergő murva.

A múlt, mint hosszú emlék, megkeres kifakulva.

Az örök, ami cikázva hiányzik, villámlik a sejtben.

A fájdalom függönye félrelebben.

Nem marad ember a fényes kékben, pangó emlékezetben.

 

Irhát metél az éles nap, felaggatja zsákos zászlait.

Kutyák körme kopog a húrokon, 

a fák lombja épp kifér az árvácska-mély egekre.

Az út ráng, szaladoz körmük alatt, engem nem vezet.

Célom felé száguldok, akár a céltalan élvezet.

A hét beroskad. Kiszáradt gomba a múlt, lágy vakond-üreg.

Méregtelen mérlegelek. A sírás íveit a fény sötétje darabolja.

Középre igazítom a tettek időközét.

 

Amit megbántam, ércesen túlordít engem.

Amit elmulasztottam, abban kell henteregnem. 

Isten, így hívják, engedi, hogy figyeljem.

Szabaduló virág lassuló végtelenben.

 

elofolyoirat.blog.hu/.../versvasarnap_balla_zsofia_ver..

 

 

 

Balla Zsófia: Az égi szerkezet

A lépcső tetején, ahol kihullsz
a Petőfi gyöngyboltjai elé,
egy vaksi fiú áll. Tömpe kezébe könyv,
szemüvegét mereszti, énekel vadul
s hamisan zsoltárt, felmond bibliát,
istent kéreget. Visszatömködi belénk
a megvetést s az álarcos közönyt
megtorpanásra kényszeríti.

Az ő istene igazságosabb? Jobb
hozzá, ki őt a szélbe hirdeti? Milyen
erő tódult az üres eszméből elő.
Milyen elragadó, ami megfoghatatlan.
Ki mondja, hogy ami halott, nem létezik?
S hogy ami nincs, az nem is ölhet?
Milyen elsöprő, milyen megveszekedett
a mozdonylöketű nyers áhitat.
Isten ólomüveg, korlát és dadogó dal,
tolószéket emelő szerkezet,
félreugrás a villamos elől.
Testetlen ige ez a dallam,
ez fűti vaktában énekesét -
kifordult kesztyűt az ég huzatában.
Szív elé húzott ködfalak mögött
idétlen vár a megidézett.
Lobog a zsoltár fél kegyelme.

www.alfoldfolyoirat.hu/node?q=node/116 -

 

 

 

 

László Noémi

 

 

/Kolozsvár, 1973-    /

 

Magyar-angol szakon végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Jelenleg Bukarestben él, tolmácsfordítóként keresi kenyerét. Öt verseskötete jelent meg,

 

 

László Noémi: SEMMI HIMNUSZ


Mintha már nem érhetne ártalom.
Hirtelen semmi súly a vállamon.
Mintha köldököm mögött sütne a nap.
Mintha minden kicsit hamarabb
történne, mint ahogyan várom
s nem volna se életem, se halálom
se jó, se rossz, se fájdalom, se vétek.
Mintha út nyílna ott, ahova lépek.
Hirtelen nincs se kívül, se belül.
Mintha a világ volna egyedül.
Mintha az előbb volna az után.
Mintha túl volnék a haláltusán
s innen azon, amibe belehaltam.
Mintha keresztülsuhanhatnék rajtam
és mindenen, ami feléled.
Mintha belélegezhetném a mindenséget.

 

 Százegy. Erdélyi Híradó – FISZ, Kolozsvár, 2004 /pdf/

 

 
László Noémi: TOROCKÓ
  
          1.
 
  Ahol a kő követ felejt
  s a szikla ormán felleg ül,
  a csont a földből felkerül
  s a holdsugár árnyékot ejt.
 
  Hiányos árnyék: csendje nagy,
  falak merengnek messze benne,
  leroskadt, súlytalan falak,
  melyeknek mintha mégis lenne
 
  kevéske súlyuk: annyi épp,
  amennyi illatos füvek
  meghajlításához elég.
 
  Tűnő falak: lég-testűek,
  hordják az árnyék hűvösét,
  s a táj szívét, mely megremeg.
 
          2.
 
  Kanyargó zöld-piros sorok:
  innen a szón, túl a tudáson,
  a vállon súlyosabb a vászon,
  növekvő szélben sustorog
  sok ezer szálnak rejteke,
  sok ezer alvó ív alól
  táncos csikók csengője szól,
  s a tulipánkehely színe
  egy árnyalattal mind sötétebb,
  kerék forog, az éjszaka
  kifoszló fénymintázata
  mint fel-felrobbanó szövétnek
  távoli lángja, oly tünékeny,
  s a szertefutó csend alatt
  lélegzik, ami megmaradt
  csikóból, szélből, tulipánból
  távolodásom éjjelében.
 
 (1996)     mek
 

 

László  Noémi: MI LENNE, HA

Mindenki annyit feleselne,
rendetlenkedne, lustálkodna,
tévézne, játszana, duhajkodna,
csapkodna, dobolna, ordítozna,
ugrálna, koszolna, tolakodna,
hümmögne, piszmogna, szöszmötölne,
prüszkölne, csoszogna, gyömöszölne,
gyűrne, karcolna, durcáskodna,
prünnyögne, ciccegne, hunyorogna,
csipkedne, húzkodna, lökdösődne,
dünnyögne, motyogna, nyeletlenkedne,
szipogna, szortyogna, keccegtetne,
mint én? Biztosan nagyon kimerült
lenne mindenki. Legalább
békén hagyna. De annyit
senki sem képes, mint én.
Sajna.

 

László Noémi: A LÁNYOK

Mértan órán leveleznek, titkos ábécét
állítottak össze, legalább öt ábécé
jön-megy a soron, azt üzengetik
egymásnak, tudom, ki kibe
szerelmes fülig, fölösleges
így rejtjelezve értekezni róla,
ha ránézel, és piros a füle, akár
a padlót is felszedheted alóla,
észre sem veszi, nem jár: repdes,
száll, suhan, mert épp beléd
szerelmes, most aranyos vagy,
helyes és cuki, jövő héten már
nem tetszel neki, rájön, hogy
lábad görbe, füled kajla, nem
tudja, fejeden mi van, mert
nem hasonlít hajra, és komolyan,
hogy képzeled, hogy pont neki,
pont hozzád bármi köze is lehet,
ez megdöbbentő - gyorsan kitalál
egy titkos ábécét, hogy az egészet
megírja Panninak, Teréznek, Sárinak,
és aztán egész történelem órán
boncolnak téged.

 

László Noémi: A FIÚK

Rugdosódnak és sáros a cipőjük,
és szünetben a porban hemperegnek,
csúfolják egymást majomnak,
szamárnak, de minden mókát
csoportban csinálnak, verekszenek,
el is bőgik maguk, de nem vágnak
egymásnak undok arcot,
nem gyűlölködnek hónapokon át,
és egész évben egy padtársuk
van, akivel azért mégsem
összeragadva járnak, nem
puszilóznak, nem visibálnak,
nem leveleznek, inkább megbokszolják
egymást, és minden rendben,
jó volna fiúnak születni,
csak nem szeretnék lábon állva
pisilni egész életemben.

koltogeto.blog.hu/2010/10/14/laszlo_noemi_versei -