Még hat író
a 60-80-as évekből
2011. 03. 28. – 04. 29.
Bevezetés
Csurka
István
Mészöly
Miklós
Nagy
László
Örkény
István
Somlyó
György
Zelk
Zoltán
Függelék
Magyar írók tiltakozása 1957-ben
Domokos Mátyás: Leletmentés, 1996
Bevezetés
Némi latolgatás
után választottam a hat írót /költőt/. Többnyire rokonszenvesek és jókat írtak.
Mindegyiknek kötete van könyvespolcomon /Zelké közös kötet/. Munkásságuk teljesen,
illetve nagyrészt a diktatúra idejére esik. Az első hárommal személyesen
találkoztam /láttam őket/. Csurka kivételével Kossuth-díjasok. A Munkás-paraszt antológiában Nagy László
5, Somlyó 7, Zelk 10 verssel van jelen. A hat írót abc-rendbe soroltam.
A válogatást a
legnehezebb volt abba hagyni Mészöly, Somlyó és Zelk műveiből. Csurka olykor
híg, 20 éve lényegében megszűnt, mint író. Nagy László nehezebben
megközelíthető, de egy idő után tőle is egyre több, nekem tetsző verset
találtam. Örkény világa eléggé távol áll tőlem.
Csurka István
(1934. – )
Zelk Zoltán: VASÁRNAP ÉJJEL
Csurka Istvánnak
Vasárnap
éjjel a lovak
a csontig
véres hátúak
égő sörényű
kancák
habzó ágyékú
mének
a
Nagykörúton a lovak
az ívlámpák
fényostora alatt -
lovak az
éjszakában
a gépkocsik
forgatagában
a vérző orrú
kancák
két lábon
forgó mének
a
józsefvárosi sikátorok
s Angyalföld
falai között
patájuk
visszhangja dobog -
lovak a
hidakon
a rozsdaszín
budai dombokon
szilánkos
csűdű szürkék
és sáros
hasú sárgák
nyerget
zsokét ledobja
az éjszakán
az évszakon
az éven
átrobogva -
vasárnap
éjjel a lovak
a tikettek
hófelhői alatt.
Kint az életben (novelláskötet)
Csurka
István: A mélység vándora I-II
Elbeszélések,
tárcák, karcolatok I-II. E két kötet írásait a főcímként évszámmal megjelölt
kötetekből válogattuk, az utolsó kivételével, melyet a Magyar Fórum c. hetilap
közölt először.
Püski
Kiadó, 2000; 909 oldal. /Könyvtári példány alapján írtam be. G./
Megfilmesített művei
Gálvölgyi János műsora (1989)
Miért
rosszak a magyar filmek? (1964)
Díjak
József Attila-díj (1969, 1980)
-
129 perc
- 2010. dec. 29. - Feltöltötte: karthauzi7
színes, magyar színházi felvétel, 129 perc rendező: Iglódi István
író: Csurka István szereplő(k): Major Tamás (Moór Jenő)
Kállai Ferenc (Paál ...
www.youtube.com/watch?v=COgEQ73omW8
www.criticailapok.hu/index.php?option=com
….A Thália Színház zsúfolt nézőterén, a Vidéki Színházak
Találkozója keretében műsorra tűzött Csurka-előadáson bizonyára akadtak,
talán nem is kevesen, akik politikai pikantériát vagy éppen tüntetési alkalmat
kerestek, de megkockáztatom, hogy ezúttal nem ők lehettek többségben. Míg a
tavalyi /2009/ könyvhéten szembetűnően politikai színezete volt a Püski-sátor
előtt Csurka-dedikációra várók tolongásának, itt a fogadtatásból és a szöveget
követő érzékeny reakciókból is úgy tűnt, mintha a földszinti pótszékeket és a
második emeleti páholysort megtöltő közönség az író Csurka művére lenne
kíváncsi. Mindazok számára, akik velem együtt sajnálják, hogy Csurka az elmúlt
másfél évtizedben lényegében megszűnt író lenni - mert a politikus és népvezér
legfeljebb a publicistának kínált némi muníciót, az írót a cenzúránál is
szigorúbban elhallgattatta -, ez volt a soproni felújítás, illetve a pesti vendégjáték
legörömtelibb eleme.
Az igazi kérdés persze most is az, mennyi töltet maradt még az eltelt évtizedek
alatt a hajdan kiélesített aknákban. Rontotta és javította is a szerző esélyeit
az általa megfogalmazott tanulság, amely szerint a darab megírásakor a
szélsőségek ideje már lejárt. Ám aki ezt elhitte, az most kapkodhatta a fejét.
És nem is csak azért, mert ezt a MIÉP tegnapi vezérétől és a Magyar Fórum
publicistájától kellett (volna) megtanulnia, hanem mert mi itt és most
Paállal, Moórral, híveikkel és leszármazottaikkal együtt élünk, és
időnként elképedve olvassuk a hazai sajtó szélsőségesei tollából a végletesen
és végzetesen eldurvult filippikáikat….
…a
hatvanas években még sok minden nem múlt el! Nyomaiban - és zsigereinkben - még
érződött az aknamezők felett terjengő, dermesztő légkör fenyegetése. Paál
Károly és elvbarátai egy-egy grádiccsal lejjebb kerültek a létrán, de teljesen
még nem szorultak ki a hatalomból. A kórházi betegek gyógyulási esélyeit nem
rögzíti semmiféle hivatalos protokoll-lista. De ettől még - Orwell-lel szólva -
továbbra is voltak, mint ahogy most is vannak az egyenlők között még
egyenlőbbek. Az 56 után börtönbe zárt írók addigra nagyrészt amnesztiával
szabadultak, de álláshoz, nyomdafestékhez csak elvétve juthattak. Sokak telefonját
továbbra is lehallgatták, másokat rendőri felügyelet alá helyeztek. Ez a
félelmetes, fenyegető átmenetiség eleve hiányzott Csurka darabjából, de
különösen hiányzott a mulattató, ám a komédiát helyenként komédiázással
oldó felújításból. Mindazoknak, akik a fentiekre csak legyinteni hajlandók,
mondván, hogy az általam számon kért komplexitás, a nevetést keserítő
veszélytudat hiánya szétfeszítette volna a vígjátékot, azt mondhatom:
Örkény Tótékja is vígjáték, Latinovits Őrnagya is komédiahős volt. Igaz, a
legkomolyabbak közül való.
FÖLDES ANNA
Ez a rajz azonban nem egyszerű állapotrajz, leírás: Csurka
István mindig azt is vizsgálja műveiben,
hogy kiből milyen körülmények hatására mi lesz, ...
doksi.hu/faces.php?order=DisplayFace&id..
Csurka István. (7). (1
értékelés). Művei (7). Olvasói vélemények
(1). Olvasói ajánlók (0). Minden, ami van i-iii. - politikai írások és beszédek
gyűjteménye ...
www.libri.hu/szerzok/csurka_istvan.html
Csurka István, Rákosy
Gergely: Így, ahogy vagytok!, Nem lenne föltétlenül ... A szellemes,
sziporkázó, gondolatébresztő munka műfajilag is
változatos. ...
www.fotexnet.hu/.../csurka-istvan-rakosy-p660494.html -
…A szellemes, sziporkázó, gondolatébresztő munka műfajilag is változatos. Esszé, publicisztika, riport, novella, szociográfia /Első rész/, ló anatómia, lóversenytörténet, és mindezt gyilkosan ironikus vagy szókimondóan kritikus vagy hűvösen tárgyilagos vagy lírai hangnemben: ez a sokszínűség ennek a könyvnek a jellemzője, a varázsa és - nem utolsósorban - értéke is.
Magvető Kiadó. Terjedelem: 351 p. Kiadás éve:1972
A Második rész tartalma /G. könyvéből/:
A
fogadás múltja
A ló
Kincsem
Szakkifejezések:
galoppváltás, visszamázsálás, korteher, speed, handicap, istállóbizalom
A
keménykalap rejtélye
Mese
Egy
fogadó lelkivilága
A könyvbe illesztve az És 1973. 05. 26. számából kivágás:
…az Írószövetség kérésére
helyt adunk az alábbi közleménynek:
Csurka István,
a Magyar Írószövetség tagja, ittas állapotban a szövetségi tagsággal
összeegyeztethetetlen kijelentéseket tett, és az emberi-írói etikát sértő módon
viselkedett. Ügyében az Írószövetség fegyelmi
vizsgálatot indított…körültekintő vizsgálat után a döntés: szigorú
megrovás…szövetségi tagsági jogainak gyakorlását egy évre
felfüggesztik…figyelembe vették Csurka István megbánását…
Egy fogadó lelkivilága, szerző: Csurka
István, Kategória: Kortárs, Ár: 450 Ft. ... 30 év;
ISBN: 9632703898; 343 oldal; Kötés: vászon; Jó állapotú antikvár ...
bookline.hu/.../home.action?...Csurka...fogado_lelkivilaga
A lóversenyről szóló /1972./ és a 30. évfordulóra
megjelent könyv /1976/ saját példány. Az elsőt – az Új Írás olvasása hatására –
megjelenésekor vettem. A másodikat, az azóta megszűnt Andrássy u. 2. antikváriumban,
névértékénél magasabb áron.
Csurka István: Részeg áriák és duettek.
Részlet, a novella 9. bejező részlete. A 10-et G írta hozzá kötetéből
Mit zümmögsz, öreg párocskám?
Szédülök, fiam.
Én is, öreg Földem, én is.
Te is, te is. Mi a csudának keringélsz
mindig itt körülöttem?
Hát te miért forogsz a Nap körül? Meg
tudnád mondani?
Kell.
Na látod, nincs itt mese. Örökké a Nap
körül kell keringeni.
Piszok rendszer. És hidd el, Holdam,
nekünk a legrosszabb itt, a belső körben. Kívül Neptunuszék, Plutóék szép
lassan keringélnek a hűvösben, itt meg minden forró. Még mindig izzadok.
Ahogy
te azt képzeled. Ők is éppen ilyen sebességgel forognak.
Ugyan,
hát te is beveszed ezt a híg emberi beszédet. Pedig hozzád alig hallatszik el,
nekem viszont folyvást a bőrömbe csipkedik az ötleteiket. Most például valami
bombával vacakolnak. Már egypárszor úgy belém csíptek vele, mint a múltban a
meteorbolhák.
Te jó
isten, te részeg vagy, badarságokat szólsz. Hogy mered kifigurázni az embert, a
te emberedet?
- Nem
tudom. Mióta kiütéses az öreg Nap, mindig mámoros a fejem. Elcsapja a hasát a
vén korhely, és hatalmas, csúnya foltok jelennek meg a képén. Ilyenkor mindig
szédülök, és furcsa, rebellis gondolataim támadnak. Ilyenkor furcsán, szokatlanul
sugároz az öreg, és az ember azt sem tudja, hányadán áll.
Igen
ezt már én is kezdtem érezni mostanában. Itt valami nincs rendben.
Nincs
bizony, öreg sameszom. Az emberek is annyit bosszantanak mostanában. Oktondi
faj ez, te. Hogy neked milyen szerencséd van, hogy rád nem telepítettek.
Ügyesen csináltad te azzal az oxigén-trükkel. Én meg bevettem. „Föld úr, csak
egy kis oxigént engedjen - mondták. - Meglátja, könnyebb lesz a keringése.”
Belementem. És ez lett belőle. Ember. És, kérlek szépen, hiába rázom magam,
rengek,mint a kocsonya, nem bírom lerázni ezt a pimasz fajt. Kapaszkodnak
belém, mint a kullancs.
Nem
értem, mit háborogsz. Hiszen, mikor józan vagy, mindig azt mondod, hogy imádod
az emberedet.
Hát
lehet. Most speciel haragszom rájuk. Már iksszer megmondtam nekik özönvízzel,
vulkánnal, egyebekkel: nem tűröm, hogy felszabdaljanak. Én egyetlen kerekség
vagyok, nekik nincs joguk különböző határokat karcolni a bőrömbe. Minek? Ez
sért engem, mert azt fejezi ki, hogy nem tartják egyformán selymesnek a bőrömet.
Hogy itt jobb, meg ott jobb, meg ilyenek. Szó sincs róla, nekem mindenütt
egyforma a bőröm, és sokkal jobban tennék, ha megbecsülnék azt a darabot, amit
nekik juttattam, meg az egészet. Vagy például hányszor megmondtam nekik, hogy
ne verekedjenek annyit a hátamon. Sérti a fülem a csatazaj. És hiába, csak
marják egymást. Hányszor megmondtam nekik, ne nyomorgassák egymást, mert bánt,
ha sírnak rajtam. Bánt a sírás, és hiába. Bánt, ha nem őszinték egymáshoz, ha
titkolóznak, mert emiatt nem értenek meg engem sem. Ha egymást megértenék,
engem is megismerhetnének egészen, nem lennék misztikum a szemükben. Ajaj, sok
itt a hiba.
Öregszünk,
kedves párom, öregszünk.
Megint
ez az emberi frazeológia. Hogy a fenébe öregednénk. Hát van számunkra idő?
Ne is
haragudj, öreg központom, van. Egyszer mi is elpatkolunk.
Nem,
nem, nem igaz. Én félek a haláltól.
Mert
öregszel. Emlékezz csak, mikor még szép pirospozsgás volt az arcod, milyen
hányaveti lobogással beszéltél az elmúlásról. Emlékezz csak, hányszor
idekiabáltál nekem: „Keringjél, Holdacskám, mert rövid az élet, közel a sír,
keringjen mindenki, amennyit bír.” Ez voltál, és most félsz, mert öregszel, és
közeledik a vég.
Elég,
hagyd ezt, mert kijózanodom. A mi szavunk úgy sem számít, mindennek a Nap az
oka. A vén despota, csak egy fél percre engedne szabadjára, hogy magunk útján
kalandozhatnánk az űrben. Fogalmam sincs, milyen világ lehet más rendszerekben.
Csak örökké itt forog körülötte. Megáll az ember esze.
Tudod,
mit? Daloljunk, nem ér semmit a tépelődés.
Helyes, daloljunk. Kezdjed el a fő nótát.
Te jobban tudod a dallamát, te tanultad az embertől.
Jól van. „Hajmási
Péter, Hajmási Pál, A barométer, esőre áll...” - Tercelj.
10. FINÁLÉ
Sok titok az emberi mellekben, de fölszakadnak már a
titkok. Megtartja az embert, mi benne állati. Az ember élni akar, titok nélkül,
harmóniában, mert természete a józan közösség, s a titkok fölszakadásai szebb,
emberibb életért kiáltanak. Nemhiába
A novellát, mint idézendőt, kiválasztottam
kötetemből. Ezután találtam a fenti részletet a hálón. G.
users.atw.hu/magyarifjusag/modules.php?name=News&file=article.
* * *
Vannak
megjelölt emberek - Istóczy, Ady és Szabó Dezső is ilyen volt -, akiknek
magánéleti sorsa oly mértékben egybevág nemzetük sorsával, hogy a kettő
szétválasztása csak erőltetetten lehetséges. Az esztéta szerzője is közéjük
tartozik. Csurka István emlékezéseiben
1956-tól körülbelül 1998-ig tekinti át az írói pálya, az egyéni boldogulás
ívét, és a totális magára maradás néma tragédiáját.
Csurka István több évtizedes kihagyás után új drámával jelentkezett. A kétszeres József Attila-díjas író az MTI megkeresésére pénteken beszélt A hatodik koporsó című darabjáról, amely egy hetilap különszámában látott napvilágot.
A rövid, fantasztikus elemekkel építkező kétrészes színmű
témáját Csurka István Sorskérdésünk
sorsa című, évek óta készülő, folytatásokban megjelenő regényében már
megfogalmazta.
A dráma cselekménye szerint egy magyar feltalálók által készített eszköz, a
hatodik koporsó segítségével a darab főszereplője, a Hatodik Koporsó Apródja az
első világháborút lezáró, Párizs környéki békekötéseket előkészítő konferenciát
idézi meg. A szerkezet segítségével az éppen a kialakítandó magyar határról
döntő bizottság 1919. februári tárgyalásai elevenednek meg. A megidéző és a
megidézettek között párbeszéd is kialakul, amelybe az apród Kivégzett forradalmárnak
nevezett nagyapja, egy '56-os hős is bekapcsolódik.
Csurka István elmondta, hogy új színműve részben dokumentum-dráma. A szövegében
elhangzó részek nem egy esetben azoknak a korabeli diplomáciai iratoknak a
szinte szó szerinti másolata, amelyeket korábban magyarul is kiadtak. Mint
megjegyezte, az akkori jegyzőkönyveket csak egy drámaíró szemével kellett
elolvasni, hogy a téma megírható legyen. Az új színmű címével a Nagy Imre
1989-es újratemetésekor használt, az 1956-os forradalom és szabadságharc
leverése során meggyilkolt magyar fiatalokat jelképező koporsóra utal vissza.
A szerző kiemelte, hogy A hatodik koporsó
nem egy alakja valós történelmi személy, a darab azonban nem egykori események
színrevitele, hanem a Magyarország fölött egykor döntéseket hozók valamiféle
szembesítése döntéseik következményeivel egy egyfajta utólagos irodalmi
igazságtétel érdekében. A hatodik koporsó üzenete szerint minden nemzetek
között kirobbant viszály, ami az első világháború után történt - így az 1956-os
magyar forradalom leverése is - a Párizs környéki konferenciák döntéseiben
gyökerezik, amelyeket nem a világháborúban győztes nemzetek ítélete, hanem
fölsőbb, pénzügyi körök minden háborúban üzletet látó szándéka határozott meg -
mutatott rá Csurka István, aki szerint Trianonban tetőzött az a fajta
történelemhamisítás, amely azóta is meghatározza a közgondolkodást.
A szerző úgy gondolja, hogy szakemberek által ugyan megkérdőjelezhető a darab
mondanivalója, de ő magát nem történelemtudósnak, hanem írónak tartja. Csurka Istvánnak utoljára a nyolcvanas évek
végén mutatták be új drámáját, a Megmaradni című darabot, amelyet hamar le
is vettek a műsorról, s amely hasonló témát dolgozott fel, mint legújabb
alkotása. Legutóbb a Turay Ida Színház és a Soproni Petőfi Színház állította
színre 2006-ban a Döglött aknák (1971) című darabját nagy sikerrel.
Csurka István szerint minden író életében eljön a pillanat, amikor számot vet
magával, tud-e még drámát írni. A hatodik koporsó ennek a próbatételnek is
köszönheti elkészültét. Bemutatásra szóló ajánlatot még nem kapott, de tenni
kíván azért, hogy új színművét - és minden, a magyar valóságot színre vivő,
eleddig mellőzött darabot - színházban lehessen látni - hangsúlyozta Csurka
István, aki szerint az ország életében a kultúrában elinduló változásokra is
szükség van.
hetivalasz.hu/.../hosszu-ido-utan-uj-dramat-irt-csurka-istvan-35574
Trianon-drámát írt Csurka István
Csurka István két évtizeddel utolsó darabja után ismét drámát írt A hatodik koporsó címmel. A két felvonásos színmű három idősíkban játszódik. A jelenben élő Apród nevű szereplő a magyar feltalálók által kifejlesztett időutazó koporsó segítségével visszautazik az időben a kialakítandó magyar határról döntő trianoni tárgyalások idejébe, majd felidéződik Apród nagyapjának, a Kivégzett Forradalmárnak a története is.
A hatodik koporsó üzenete szerint minden nemzetek között kirobbant viszály, ami az első világháború után történt - így az 1956-os magyar forradalom leverése is - a Párizs környéki konferenciák döntéseiben gyökerezik…
Mostanra az emberiség egy kicsit elfásult. Az írók sem rajzolnak meg már adventi áhítattal bélelt figurákat, - Krúdy podolini macskaköveken kedves rögeszméik után kopogó téllovagjait elvitte a korai szívbaj, Móricz szélfútta tornácokon súlyos csizmájukat hótól letoporgó nehéz, fekete magyarjait elnyelték a horpadt temetők, Tamási Áron havasjáró, hegyeskucsmás fejszehordozóit magukba rántották a történelem irdatlan fekete szakadékai; Móra kisködmönös gyermekemberei szétszóródtak távoli csatamezőkön [...]
Advent, 1987. XXII. 6.
Néha egy nyelvi dzsungelben vélem magam. Egyszerűen nem értem, amit hallok. Beszélnek hozzám jóakarók, ellenségek, idegenek és akárkik, és nekem már nincs erőm megállítani őket: állj meg! Nem értelek, pajtás, nem értelek, rétor, nem értelek, doboz, nem értelek, képernyő, hangos hasbeszélő. Hol az állítmány? Hol van az összetartozás az egymás után hajigált szavak közt? Megemésztem, hogy cél nélkül is lehet beszélni.
Taposómalom, 1988. I. 24
ÚJ ÍRÁS
Elbeszélések:
A csillár. = 1961. 1. sz. 55-58. p.
Egy fogadó
lelkivilága.= 1963. 5. sz. 538-551. p.
Hármas egység.
= 1964. 2. sz. 133-139. p.
Miért rosszak a
magyar filmek?= 1963. 8. sz. 930-951. p.
Minden perc
csoda. = 1961. 6. sz. 494-498. p.
A Rádiótól
vagyunk= 1963. 6. sz. 691-697. p.
Az uszálykormányos= 1963. 10. sz. 1181-1183. p.
Veres Péter: Levél az Új Íráshoz. Minden perc csoda c. novelláról.)= 1961. 8. sz. 747-748. p.
Csurka István: A
csillár
Az 1961 márciusban induló ÚJ ÍRÁS első
számában jelent meg. G
Dara Gábor, a
„Főszefu” kocsisa 1959. szeptember 28-án, vasárnap reggel hat órakor, ötvenéves
korában arra ébredt, hogy nem éhes. Egyáltalán nem értette a dolgot, még így
soha nem ébredt. Ugyanekkor egy másik, ugyancsak különös benyomás is érte:
amikor a látása előmászott az álom ködéből, megpillantotta és észrevette azt a
tárgyat, amit harminc év óta minden reggel láthatott volna – és esetleg látott
is, csak nem vette észre – a csillárt. Lógott, hallgatott a csillár…
…a lelke ugyanaz a
lakásnak. Hát nem, ő aztán nem fog itt kifeszülni! Megragadta a nehéz asztalt
és belevágta a tükörbe…
Minden más lesz – sóhajtotta Dara…Sírni szeretett
volna…Körülnézett a pusztuláson és gyönyörűnek találta, telis-teli új
lehetőségekkel, tervekkel, mozgással, csodákkal.
-
Emma – én még nem vittelek rosszba téged. Belém esett valami, nem bírtam,
de most jobb lesz. Kifestjük a lakást, új bútort veszünk. Meglesz! Jobb sorod
lesz mellettem, Emma!
Évek óta nem fordult elő: most, ott a csillár alatt állva
szívvel, szerelemmel szájon csókolta a feleségét.
* * *
Minden perc csoda.= 1961. 6. sz. 494-498. p.
– olvassuk a folyóirat repertóriumában.
Egy féléven belül újabb Csurka-elbeszélés. Ezt bírálja Veres Péter / 1897 – 1970/ az Új Írás 8. számában. „ Csurka István
volna az a fiatal író, akit úgyszólván legelső, még diákkori írásaitól kezdve
számon tartok, mint olyan valakit, akiben – talán – bujkál egy igazi író…a maga
teremtette világban szeretne mozogni…de akkor teremtse meg azt a világot
egészen, mondjuk Franz Kafka vagy Dürrenmatt módján és hagyja ki belőle a
kelenföldi pályaudvart, meg a többi pesti realitást, de talán még Somogyszobot
is…”
* * *
Péter bácsi
– mániákus hozzászóló volt – több kötetes olvasónaplója hasonló
„bölcsességekkel” van tele. A Kossuth klubban láttam, író-olvasó találkozón, fehér
ingben, nyakkendő nélkül, fekete csizmában.
Csurkát jó 20 évvel
később hallottam, a rendszerváltás után, egy KDNP-rendezvényen. Előadását így
kezdte: „Hölgyeim és uraim! Csoda történt: megbukott a kommunizmus…” Akkor egy
ilyen mondat mellbevágott. G
Mészöly
Miklós
/ 1921 –
2001 /
“Bármiről
írunk, az időről írunk”
Mészöly
Miklós: Érintések 1942 – 1992. Jelenkor – Kaligram
2000. /Saját példány/
Mészöly Miklós digitalizált művei · Keresés Mészöly
Miklós műveiben · Mészöly Miklós életrajza · Bibliográfia ·
Szakirodalom · Könyvborítók (galéria) ...
www.pim.hu/object.7e40959f-237e-4ed7-9b03-0a7f4ef3aee3.iv
Új
Írás. Pontos történet útközben.
Kisregény.= 1969. 9. sz. 33-63.
Rényi
Péter: Hatalom és erkölcs. (A téma kapcsán M. M.: Ablakmosó c. drámájáról is.)
= 1964. 8. sz. 993-1002. p.
Az ablakmosó. Burleszk-tragédia egy felvonásban
Személyek
ABLAKMOSÓ
TOMI
ANNI, a felesége
HÁZMESTER
HÁZMESTERNÉ, NUSI
I. OVERALLOS
II. OVERALLOS
Bemutatták
Miskolc, 1963, Nemzeti
Színház
Augsburg, 1966,
Komödie
Párizsi Rádió, 1968
TOMI:…Tűnődve nézi a paravánt. Gondolják el, hányan vetkőztek már e paraván mögött! Hány nemzedék! Micsoda történelem! A csípő- és mellbőség változik, de egyébként…
TOMI
Megyek, megyek már, drágám! Indul, visszafordul. De azért önök is imádkozzanak értünk. Becsületszavamra mondom, adóztam, szavaztam, a gázszámlát kifizettem, a háborúban nem öltem, tiltakozom az atomfutball ellen, és azt akarom, hogy mindenki szeresse egymást, és csak indokolt esetben gyűlöljünk. Imádkozzanak értünk…
ABLAKMOSÓ
Mosolyogva. Kedvet csinálni. Elkomolyodik, lehalkítja a hangját. Különben téved, ha azt hiszi, hogy én csak a „színház” kedvéért jöttem ide. Nem. Kimutat a közönségre. Ez csak olyan körítés… nem kell komolyan venni. Meg talán nem is igaz ez az egész, talán nincs is… Hirtelen elhallgat. Én csakugyan magukhoz jöttem.
Hosszabb szünet.
ABLAKMOSÓ
Elneveti magát. Ámbár nem mondom, az se rossz játék, ha az ember szépen odaképzeli maga elé a teli széksorokat, a színpadot, a vészkijáratokat azokkal a kis piros lámpákkal… ami egyébként nagyon fontos, a vészkijárat, anélkül fenét sem ér az egész, és monologizál, és játszik közben, mintha csakugyan színpadon állna….
ANNI
Már ismét mosolyog. Semmi. Már elmúlt. Csak egy kicsit nagyon boldog voltam.
TOMI
Jobban kellene most már…
ANNI
Gyere, emelj föl a karodra. Emlékszel?
TOMI
Karjára veszi Annit. Emlékszem.
ANNI
Érzed, hogy nehezebb vagyok?
TOMI
Vagy én vagyok gyönge. Gyáva… Lassan leereszti Annit. Induló újra fölhallatszik. Összerezzennek, még szorosabban ölelik egymást.
ANNI
Súgva. Nincs igazad. Bátor leszel.
Az induló tovább erősödik. Jobbról és balról bejön a két overallos, az induló ütemére. Előbb a paravánt viszik ki, közben megtartják a katonás lépést: mintha vezényelnének nekik. Tomi és Anni nem vesznek róluk tudomást, önfeledten nézik egymást. Anni Tomi arcához nyúl, végighúzza ujját a száján. Az induló ismét halkul, és a színpadi világítás is gyengül. Csak ők ketten kapnak erős fényt.
ANNI
És csak virág meg lampion lesz…
TOMI
Virág meg lampion…
ANNI
És a városokat… ha az egész világot lebontják körülöttünk… ugye, akkor is?
TOMI
Akkor is, Anni.
Utolsó szavaiknál az induló egészen elhal. A két overallos is megjelenik balról és jobbról, a hirtelen csendben megtorpannak, lassan kitolják az ablakrámát.
TOMI
Megismétli. Többet nem jöhet vissza!
Reszketve fogóznak egymásba.
Felhangzik a játékzáró zene, amibe beleszövődik a „Lám a madarak is” motívuma. A színpad tovább sötétül, csupán Annit és Tomit világítja meg változatlanul erős fénykarika; s kissé elmosódottan a megmaradt egyetlen díszletet, a heverőt. Így állnak néhány pillanatig, majd gyors függöny és sötét. A zene ekkor ível föl. Mikor kivilágosodik a nézőtér, s leereszkedik a játékot nyitó plakátfüggöny, a zene átvált dzsesszre. A dzsessz mindaddig hallatszik, míg a színház ki nem ürül.
1957
* * *
Rényi Péter: Hatalom és erkölcs, Új Írás,
164.8., 997. oldal
….vannak művek, melyekben a szerző eljátszadozik a témával,
alkalmasnak vélve mindenféle szellemeskedésre és formai bravúroskodásra. Ilyen
Mészöly Miklósnak a drámája, az Ablakmosó.
Mészöly hőse, ez a közéleti Luciferkó, aki összezavarja a magánlakások és a
szerelmesek harmóniáját, ez a démonocska a legkevésbé sem rázza meg az embert.
Túl azon, hogy az Ablakmosó stílus-epigonizmusa bántóan penetráns – a
nonkonformista konformizmus ritka példánya – azért is idegenkedünk tőle, mert
véresen komoly és mindnyájunk számára életbevágó kérdéseket bon-mot-kal akar
elintézni. Mi tagadjuk, hogy a népi hatalom elidegenedett fantom, és
mélységesen bízunk benne, hogy ami benne még mindig elidegenedett és magának
való, azt meg lehet változtatni…a
tudományos szocializmus megkülönbözteti a forradalmi és a progresszív
hatalmat az ellenforradalmi és reakciós hatalomtól…
Mészöly Miklós írói
életművének igen fontos része a szerző gondolkodói énjét kifejező,
szenvedélyesen kutató, kérdező, merész gondolati örvényekre kapaszkodó esszé-írása.
E gazdag anyagból ez a kötet azokat az írásokat gyűjtötte egybe, amelyek a
magyar, a kelet-közép-európai, az európai és a modern emberiség egyetemes
sorskérdéseit feszegetik… A kisebbségek, a nemzeti lét ügyeiről tág határú
gondolkodásmóddal szól. A nem direkt módon "politizáló", de az
"otthon és a világ" ügyeiért felelős író nemes arcélét mutatja a
kötet, - mely minden értelmiségi olvasó számára lényegbevágó história és
aktuális meditációk kiindulásául szolgálhat.
Írta: Könyvtári Intézet
A kötet két tanulmányából iktatunk ide részleteket. G.
Tudat és nemzettudat
(Szabálytalan helyzetkép)
„Zaj, seb, vér: nyilvánvaló;
okát nem tudja senki;
egyebekben a véletlen uralkodik.”
Tacitus
Nem tudunk szabadulni a kérdéstől, hogy mi a magyar, mi a
helye a világban, van-e sajátos célvilágunk, s ha van, miért olyan, amilyen.
Alapvető a gond, hogy milyen identitás-egyensúly lehetne kívánatos egyén és
patrióta, tudat és nemzettudat között.
A kérdést nem
tekinthetjük magyar különlegességnek, minden nemzetté kovácsolódott nép számára
létezési előfeltétel, hogy megütközzön vele. Szerencsés esetben a válaszok nem
is „válaszként” jelentkeznek, hanem mint a népi–nemzeti tudat mély spontán
tartalmai, mint az önismeret és helyes önvezérlés bármikor mozgósítható
provokálói. Úgy oltódnak ki a produktív szerepben és öntudatban, hogy a nemzeti
létezés természeti szükségszerűségként kezelődik, s mint probléma fel se merül
az egyénben, állampolgárban. Ha viszont végképp elnémulnak, nép és nemzet olyan
útra lép, amelyen előbb-utóbb nem magával találkozik. Más kategória a balsors;
ez az egzisztenciális eldöntetlenség. Mikor a produktív szerep és öntudat
talajt veszít, és mindegyre aktuálisan rémlik föl a nemzeti lét relatív volta,
a nem feltétlen szükségesség kollektív közérzete. Olyan állapot, amelyben
századokig lehet leledzeni. Lehet lassú agónia, de prolongált létforma is.
Kezdeti felívelésünk néhány századát leszámítva mi az utóbbit bizonyítottuk
kivételes folyamatossággal, és bizonyítjuk ez idő szerint is, nem szüntetve meg
a diabolikus kérdést: meddig?
Mazochista kérdés: mit várunk vitáink ismétlődő
eredményétől? Újabb megállapítását annak, hogy történelmi helyzetünk sem régi,
sem újabb változataiban nem szüntette meg a nemzettudat zavarait? Sőt. Újakkal
tetézte, miközben a régi elintézetlenségek minőségileg is új komplexummá
lettek. Tegyünk egy gondolatkísérletet: vajon hihető, hogy száz, kétszáz év
múlva is közvetlen, időszerű azonosulással lesz olvasható–énekelhető a Himnusz,
a Szózat, mint sors-jellemzés? – melyeket jó néhány fontos mű meg is haladott
azóta a maga figyelmeztetésével: már nem lehetőségként vizionálva a
jövendölésüket, hanem „közelítő tényként”. Vajon lesz még akkor is kedvünk,
tudatunk hozzá, hogy értelmét lássuk a „konszolidált reménytelenség” érzelmi
ébrentartásának? Két lehetőség van. Az egyik a nemzettudat helyesbítése,
újraértelmezése. Vagy szembenézés azzal, hogy erre képtelenek vagyunk. Ebben az
esetben a nemzettudat összetartó ereje – nem most vagy holnap, hanem a
történelmi idő lassúbb lavina-tempójával – megjósolhatóan érdekeltséghiányba
sorvad át, pszichológiailag kifárad, és nem lesz mit kezdeni vele. (Ami persze
minden nemzettudatra áll, csak nem egyformán
időszerű megjósolni.) Mi remekművekből tanultuk meg a
nemzethalált a tragikus fenség pátoszával elképzelni. Ez a „megemelt” hazugság
szintén hozzátartozik a hibás kompenzálási mechanizmushoz, amellyel
nemzetpolitika és nemzettudat századok óta egymást fertőzi. Higgyük el, hogy
mérsékelt látványossággal remélhetjük csak halálunkat – új zászló alatti
beépülésünket az emberi történésbe….
…Egy érzelmi és egy módszertani kérdést kell rendeznünk magunkban. Felszámolni, és maga helyére tenni azt a melengetett hitünket, hogy a balsors kiválasztott népe vagyunk. Sem ez, sem bokréta, csupán balsorsban megkülönböztethető. Ha a föld minden népe beteg (aminthogy az), mi ennek a betegségnek nem a legszerencsésebb sajátos stádiumát képviseljük. Csak így tehetünk érvényes észrevételt magunkról. A másik: nemzettudatunk sajátos összetevőit nem moshatjuk bele a kollektív zsákutcák egészébe. Minden kölcsönös meghatározottság ellenére is – vagy éppen azért – a világunk mégis az, amivé részleteiben és részeiként mi tesszük. Itt vagy ott. Az általánosat, a „világjelenséget” misztifikálni az önvizsgálat során: veszedelmes út. Könnyen biztat az áthárításra, mikor éppen viviszekcióra volna szükség. S kinek nem vonzó kísértés az általános zsákutcák magyarázat-csapdájába menekülni, ha a sajátunk tetszetős selyempapírba van csomagolva vagy rotációsba?...
….A második világháború – iszonyatával és befejeződésével –, olyan késsel végzett el egy tovább nem halogatható operációt rajtunk, amely úgy vágott ki romlott részeket, hogy egészséges részek is sérültek. A történelmi operáció azonban mindig ilyen. Pontosabban akkor, ha az átalakulás nem a saját felismerések szerves folyamatából bontakozik ki, ha nincs saját forradalom, és az átfogóbb előzmény is elmarad. Ilyenkor speciális traumák és zavartünetek jelentkeznek. Legáltalánosabban az, hogy a nemzeti alapközérzet igazában nem tudja saját eredménynek érezni, amit nem maga vívott ki, csupán kényszernek, ajándéknak, feladat-helyzetnek. Ki hogyan. És ez szükségszerűen együtt jár a nyereség–veszteség számítgató számbavételével, illetve a bizonytalanság nyitottságával. Ilyenkor eleve kiporciózott tényekről van szó és olyasminek kell feldolgozódnia, amihez egy forradalom dinamikus folyamata időt–teret ad. Nem dönteni kell, hanem az eldöntöttségben megtalálni, amit a saját döntés is igényelt volna. Ez a beilleszkedés, illetve az elfogadás lélektana. Nekünk ez jutott. Nélkülöznünk kellett azt az értéktöbbletet, melyet ilyen esetben a kiharcolás kollektív-egységes élménye biztosít. A koalíció diktatórikus átalakulása értelemszerűen nem tartozhatott a szerves metamorfózisok közé – ilyenre a történelmünk során nem is igen volt példa –, de ugyanakkor forradalmi se lehetett. Ennek jelentőségét nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha a nemzettudat formálódásának görbéjét nézzük…
Olyan légkör kezdett kialakulni, amikor – csupán szimbolikus példaként említve – nem kisebb tekintély tette „ad acta” Az ember tragédiáját, mint Lukács György. E helyen nem is azon kell fennakadnunk, hogy elsiklott a mű világirodalmi értéke fölött; s hogy ítészként sem vette észre benne a nemzettudat illúzióinak filozófiai keserűséggel megfogalmazott kritikáját, mely félreérthetetlen válasz is volt 1848 számunkra soha meg nem tagadható kudarcára – inkább azon lehet eltöprengenünk, hogy miért éppen a Tragédiával kapcsolatban kellett elvégezni ezt a műveletet…
…nem volt szerencsés hozzájárulás egy olyan légkör kialakulásához, melyben a Himnusz azért kerülhetett gyakorlatilag indexre, cenzúráztattak és kerültek kiadási tilalom alá klasszikus művek is (sok esetben máig ható érvénnyel), válhattak nemzeti ünnepeink már-már belépőjegyes-exkluzív, „katonás” rendezvényekké (és még a példák sora)…Mindez jelezte-jelölte is az 56 felé vezető utat; de természetesen kevés lett volna önmagában, hogy megépítse.
Négy zöld levél Kisorosziból
Mióta ember az ember, eleve elrendelten
dialógusban van a természettel. De becsületesebb, ha azt mondjuk, hogy erre az
állat emlékezik jobban. Csodálatos intelligenciával van fogalma arról, hogy
olyan szerves és élő szerkezet, amilyen a Föld: az ésszerű pusztulást igényli,
és az ésszerű individualizmust. Másképp nincs fennmaradás. Az élet pedig
iskolás egyszerűséggel nem egyéb, mint a terjeszkedés és önérvényesítés
vaskövetkezetes korlátozottsága. Felülmúlhatatlan ereje a szabadság folyton
újra teremtődő egyensúlyában van. Ezt nem kell bizonygatni; elég körülnézni, és
állati intelligenciával utánagondolni annak, amit látunk. Mármint annak, amit
az ember távollétében a természet mindennapos ünnepként megrendez: a gyászt és
a nászt. Ha jó szokásunk szerint antropomorfizálnám a természetet, mondhatnám,
olyan ünnep ez, mintha egy koan bölcsességét kissé átírnám: két archaikus
mosoly csattan össze benne. S ettől él. A Buddha-szobrok nem sírnak –
mosolyognak. Természetesen kiismerhetetlenül, de meglehetősen szívósan. S ebben
kétségkívül van valami kínosan felsőbbrendű számunkra, valami minden győzelmet
meghaladó győzelem. Az ember viszont természetellenesen szeretne győzni; nem
minden alap nélkül. Rendelkezik valamivel, ami valóban kivételes: a corticális
dominantiával; agyvelőnk kivételes növekedési képességével.
A kozmogóniák, teológiák, filozófiák ezt a kiválasztottság jelének kénytelenek
tekinteni¸ és következő lépésként ajándéknak is, mert a logika kényszerít rá,
hogy következménynek fogja fel magát s nem oknak. Akkor pedig mindegy már – ami
persze évmilliók színjátéka –, hogy Isten fedez-e fel és annak a nyomjelét
magában; vagy modernül egy Fekete Lyukba söpri mindazt, amivel nem tud
megbirkózni. Röviden azt gondolhatjuk, hogy helyzeti kényszer miatt a
kompenzáció lesz az, amivel kivételességünket védelmezzük; s ez a kompenzáció
szükségképpen természetellenes. És a legkevésbé sem "zöld".
Különböznünk kell, hogy emberinek érezhessük magunkat. Ám a keresztút is ez,
ahonnét a zsákutcáink kiindulnak.
Bábelt azért építünk, mert a természet nem épít Bábelt; vagy ha megkísérli,
időben tesz róla – látván a szigorú kifejletet –, hogy a határok nyilvánvalóvá
váljanak. Úgy tűnik, a végtelennek-határtalannak is megvan a maga regionális
definíciója; amihez épp azért tartja magát, hogy rendezett
ön-többszörözésben, sorjázásban legyen az, ami. Galaktika csak többes számban
létezik, noha mindegyik regionális egyetlen. Nyilván a Föld is az. És épp ezért
vagyunk zavarban: emberközpontúvá szeretnénk tenni valamit, ami viszont galaktikusan
első személyű és törvényű….
Azt hiszem, Henry David Thoreau* volt az első „zöld” ihletésű gondolkodó…azt
írja egy helyen: „A természetet részben azért szeretem, mert nem ember.” Nem
reményvesztett szó ez nála, hanem egy kivételes jövőbelátónak herakleitosi
aforizmája, figyelmeztetése. Ki kell bontani, hogy korunk mind fenyegetőbb
drámájával szembesüljünk. Thoreau a legkevésbé sem ellensége a technikának,
civilizációnak; s talán világos, hogy e sorok írója sem. Csupán helyét keresi
és tudja a holnapra ítélt természetnek és embernek. S ha még nincs itt a
holnap, legalább is költőien szólva, még nincs késő…
A következőkben néhány gyakorlatibb tükröt
szeretnék tartani magunk elé, hogy miképpen nem élünk szimbiózisban a
természettel, a Földdel. Olyan szolgálónak tekintve – akit vagy amelyet –
felmondás nélkül elbocsáthatunk, ha nem a kedvünkre szolgál. Ami jószerivel még
a Biblia üzenetét is önhitten félre érti…Hetek óta nem jártam a
szigetbelsőben…ámulok a renden és a rendetlenségen…A vécét kitelepítik maguk
mögé az erdőbe, ami egyébként közerdő…csodás az ülőkékről a kilátás, erdei
trónszék, merengő, a kreol papírpamacsokat bátran elfújhatja a szél. Távolabb
kisebb faház, kertjét kórházi vaságyak fej- és lábrésze keríti körbe: ez
csakugyan eredeti. Odébb autóbuszból átalakított ház; de ez elcsépelt…1992
Ma már nem jellemző Kisoroszira az, amit
Mészöly leír, de egy nyári vasárnap a vadkempingek tájékát szeméthalom borítja.
G.
*
1817-ben született az egyesült államokbeli Concordban. Emerson tanítványa volt, hívei őt tartják a
legelső amerikai környezetvédőnek és a polgári
engedetlenség filozófiai megalapozójának
Szigeti László az 1992-ben magyar nyelven is megjelent Zsebcselek című interjúregényében a világhírű cseh író, Bohumil Hrabal életét és munkásságát mutatta be. Legújabb könyve a 20. századi magyar próza egyik legkiemelkedőbb alkotójával, Mészöly Miklóssal készült mélyinterjúját tartalmazza. Mészőly Miklós művei a magyar próza realista hagyományait a posztmodern felé tágítva sajátos írói szemléletet és világképet vetítenek elénk. S a beszélgetés gerincét a mindenapi élet, a művészet és a társadalom gondolati-filozófiai igényű megközelítése képezi, az író legkiemelkedőbb művei genezisét kutatva a kérdező kitartó faggatózásai eredményeképpen, ha mozaikszerűen is, de feltárulnak Mészöly Miklós magánéletének eseményei, a műveiben csak nagyon nehezen tetten érhető mozzanatai. E rendkívül izgalmas párbeszéd, a második világháború utáni magyar próza egyik iskolateremtő alkotója műveinek értelmezéséhez nyújt kitűnő fogódzókat.
Nincs a digitalizált művek között. G.
Mészöly Miklós: A negyedik út Esélyek és kockázatok az
ezredvég küszöbén Digitális Irodalmi
Akadémia PIM 2011
Hogy szíven ütött a
véreres napokban Zelk pár-sorosa! –
„Szélfútta levél a világ / De hol az ág, de Ki az ág?”
Mintájára hallhatnám az „Emberke
tragédiájában”, két jelenet között, a színfalak mögött: „Hogy vagy?” – „Hát,
még eljárok a tengelyemen.”
De hol a tengely? Mi a tengely?...
Örkényiáda; Jereváni
apróhirdetés: „Márványlépcsős székházakat, vízi és egyéb erőműveket,
kiöregedett konstrukciókat, rendszereket: előre nem látható természeti
katasztrófák bekövetkezte előtt is garanciával lebontok, planírozok,
parkosítok, megrendelésre gyümölcsfákkal beültetek, madarakkal benépesítek,
vizekbe halakat telepítek. Vili Vili, nyugdíjas kisiparos.”…
A demokrácia
önmegszólítás: lenni önmagunk ellenzéke is…
Túl sok lesz a párt?
Csigavér. Aki soká éhezett, szereti az egész menüajánlatot megrendelni. S majd
csak a negyedét eszi meg. Ő tudja, mikor pukkad ki. Ne a vendég, a kedves
konyhafőnök aggodalmaskodjon a maga túlsúlya miatt…
A párt gyóntatófülkéjében: „Atyám, mea culpa,
igazam volt.” Tíz Miatyánk, öt Üdvözlégy…
Látom, hogy röplapszerű
nyomtatványon árusítják Nagymagyarország térképét, a megyék címerével.
Természetesen nem jutna eszembe a tiltás eszközéhez nyúlni. A megnyilatkozás
jogának áldásos előnye, hogy nyilvánosan jelzi, milyen szag kallódik még a
szőnyeg alatt. A megnyilatkozás joga: a nemzeti tudatállapot legolcsóbb
tesztelési formája. Milliókat emésztő apparátusokat tehet munkanélkülivé,
illetve visszairányíthatja őket a valóban nélkülözhetetlen munkájukhoz. Vannak
rendszerek, melyek nem hívei ennek az olcsó tesztelésnek. Ami persze szintén
tesztértékű. Viszont a mi tesztünknek is megvannak a kötelező következményei.
Fogalmazzunk hát ezúttal pedagógus módján; még rászorulunk. Ahol szaglik valami
a szőnyeg alatt, azt hivatalos és nem-hivatalos megnyilatkozással legelőbb is
helyére kell tenni a nemzeti tudatban. Az árusított nyomtatvány nem hazug, nem
hamisítványnépszerűsítés, történelmi faktum képi megfogalmazása – önmagában.
Eligazító indoklás és szövegkörnyezet nélkül viszont hangulati és tudati
manipulálás eszközévé tehető, kintről-bentről egyaránt. Az említett nyomtatvány
alkalmas erre, különösen ma, s a mi helyzetünkben. Ezért mulasztás, ha
elmegyünk mellette; ahogy történt. A jó magyar is felkapná a fejét, ha Bukarest
utcáin például – indoklás, szöveg nélkül – egykorú fotónyomtatványt
árusítanának a román-megszállta valamelyik budapesti utcáról, térről. Holott
egy illusztrált történelemkönyvben nélkülözhetetlenül ott a helye. S higgadt
történészek dolga, hogy mit lehet s kell hozzáfűzni a képpel is dokumentálható
faktumhoz. Persze, apróság. Mégis figyelmeztetés, hogy verejtékesebb felelősség
a szabadság, mint szájzáras állampolgárnak lenni. Felelősség a kölcsönös érzékenység
is, aminek a figyelembevétele nélkül nincs reálpolitika s hiányával csak
mélyülhet a szakadék, melyet nem lehet halottakkal betemetni. Értsük ezt
egészen iskolásan. Rászorulunk…
A pille magánya
Mindig a „semmiben”
jelölünk ki egy újabb pontot (axióma) – és arra építhetünk masszívan. A
kézzelfoghatóság: pillanatba betonozott tűnékenység. Az idő zsombékja, mocsara.
A térviszonyok eltúlzása a tér hiányát vezeti
be. (Buddhizmus)…
Már Horvát István
panaszkodik a Mindennapi-ban, hogy „bajos recensealni a’ Magyar Író könyvét.
És, ha tsak mindenben nem magasztaltatik, boszonkodva boszonkodik. A’ legkisebb
intés, vagy dorgálás, feddés tüstén szörnyű bántás.” Tudósít arról is, hogy
„Révai, ha csak teheti, elégeti művét.” Jó magyar vagy-vagy…
Nem lenni – az a bravúr!...
Az a baj, hogy
nemcsak az orvosok betegek, hanem a beteg is…
Annyiszor kérdezték
tőlem fiatalok, hogy – „Jó, jó, de úgy igazában végül is: hogyan volt ott a
lövészárokban, vagy roham közben?” Egy anekdotából az igazság minden árnyalata
kibontható. Napóleon Toulon ostrománál reszket. Egy tiszt megdöbben: „Ön remeg
a félelemtől?” Mire: „Ha Ön úgy félne, mint én, már régen elpucolt volna.”
Valahogy így volt….
Millió év; és
egyetlen páratlan lábú élőlény sem? Ekkora rend volna itt? Ennyire foglya itt
valami önmagának?...
Ez a víz olyan hideg, mint a németek…
Társas szex. Még
társasabb szex. Legtársasabb szex. Társtalanságban társas szex. Társaságban
társtalan szex. Szex. SE. X…
Szólás volt
Franciaországban, hogy „a nemesek a lovaiknál is nagyobb lovak”. A nép fia ma –
ki jószerivel lovat se láthat, nemhogy nemest – mit is moroghatna a bajusza
alatt?! „Teringettét, ezek a függönyös Mercedesüknél is nagyobb Mercedesek?!”…
(Közérzet)
Beleütközni a semmi
idomaiba. Nincs kint és bent. Nincs áthárítás, nincs magadra-szűkítés.
Összekeveredett lét. Totális határvidék. Egyedül a sivatagban. Most végre
mindenkiért….
Nem tudtok semmit.
Én is csak ennyivel többet.
Hány szívtelenen
végeznek majd szívműtétet!...
Azonnal ásítani kezdek, mikor leülök írni. Mint
idegesen a kutya, mikor róla van szó…
Nincs időm merésznek
lenni, mikor írok. Minden időmet, energiámat leköti, hogy lélekvesztőn
kísértsem meg az egyszerűséget, a világosat…
Megfoghatatlan
gondolatok, csupán súlyuk van, mint a légnyomásnak…
A hatvanas évek
táncdal-fesztiváljainak kitalálója, rendezője meséli, hogy az első fesztiválok
után a Pártközpont utasítására csitítani kellett a felhajtást, propagandát, a
tömeg annyira belejött a boldogságba, hogy végre választhat….
A
tágasság iskolája
A sebesség, a
sebességgel relativizálódó idő egyelőre inkább megzavar bennünket. Messze
vagyunk attól, hogy a hatások és kapcsolatok organikus együtt-érzékelésének a
közérzetét biztosítsa számunkra. Tájtól tájig, tárgytól tárgyig, személytől
személyig száguldunk. Minden mozaik. Az állókép éhen hagy. Csak az úton levés
pátoszának van hitele. Azonosultunk az eszközzel, de elvesztettük a kapcsolatot
önmagunkkal. Az öncélú sebesség versenyzői korszerűek, mint az átlagemberi
közérzetet zsongító, látványos helyettünk-cselekvők. Az így kamatoztatott
sebesség azonban menekülés, a hódítás pózában. A magunkat megnövesztő
kockázathoz képest a versenyzés önlefokozás…
A művészet lényege
szerint se más, mint a tágasság iskolája: a távolságot és nosztalgiát hozza
harmóniába a maga felfokozott „elhatároltságában”. Ami annyit is jelent, hogy
amit megteremt, a szépség (pontosabb, ha az intuitív Evidenciát értjük itt
alatta) – a sűrítésben nyílik ki a legteljesebben. A sűrítésben pedig a
„pillanat” villantja fel magát, mint olyan realitás, amihez képest minden egyéb
tartomány fikció: megéledni csak azon keresztül tud. Ilyen értelemben a szépség
már természeténél fogva küszöbén van annak, hogy a mozgás, a folyamat, a hatás
felidézésének és befejezésének tartam nélküli egybeesését valósítsa meg, hogy
maximális azonosság és azonosulás legyen, hogy legyőzze a távolságot, és
semlegesítse a nosztalgiát – ami gyakorlatilag mégis lehetetlen. És éppen ez
adja a tragikum „miliőjét”. A kudarc azonban sosem haszontalan, ha a törekvés
az abszolútra irányul. Végül is mi adhatna több ösztönzést új határok
megközelítésére, mint a felismert distancia? S a művészetre különösen érvényes,
hogy csak addig önmaga, amíg distanciában ragadható meg; az intuíciónál is
tökéletesebb azonosulás állapotában nemcsak a kényszere szűnik meg, de a
lehetősége is. Ahol nincs distancia, ott már csak kinyilatkoztatás lehetséges
vagy a szónál is beszédesebb hallgatás, a magatartás. Innét van az, hogy az
öröm nem fejezhető ki olyan hőfokon, mint a tragikum; másrészt, jobban el is
képzelhető a vegytiszta tragikum…
Vagyis, a művészet éppúgy a tágasság
iskoláját járja, mint a természettudomány; s mindegyikhez olyan közérzet
társul, ami addig elemezhető csak, amíg valamilyen hiánnyal viaskodik. Ez ugyan
nem indokolja még, hogy más közös vonásokat is keressünk közöttük –
mégis csábít rá. De
egyáltalán lehet-e valami haszna a kettő összevetésének? S még ha kimutathatóak
is egyezések, túlzott hangsúlyozásukkal nem veszélyeztetjük a művészet
autonómiáját? Vagy fordítva: a természettudománynak, korunkban,
visszavonhatatlanul függetlenítenie kell magát a művészet vízióitól?...
A természettudomány
számunkra sokkal személyesebb ügy, mint amennyire volt vagy lehetett eddig. S
nyilván azért, mert soha nem tapasztalt mértékben produktum is, technika –
tárgyi öröm és veszélyeztetettség….
A tudomány mindig a
helyesség szférájában fog maradni; s a művészet számára mindig csonkulás lesz,
ha megelégszik az aktuálisan bizonyítható helyességgel, s lemond az igazság és
hitelesség olyan sugalmazásáról, aminek ereje a bizonyíthatatlanság, a
korlátlan tágasság pátoszában van. Ugyanis nem csupán a tudomány, érzelem,
társadalom pillanatnyi evidenciáit foglalja magába, hanem meg is haladja
azokat: egyetemes érvényű valóság-felidézés….
Victor Hugo írja: „A
tudomány szüntelen előrehaladás, eltörli saját eredményeit. Termékeny
törlések…! A tudomány létra… a költészet szárnyalás. A művészet remekei
örökkévalóak. Dante nem törli el Homéroszt…
A természettudomány
világában mindig megnyugtatóbban, és főképp szükségszerűen tud igazolódni az
új: szüntelenül az általánosítás felé halad. Einstein szemlélete nem megdönti
Galileiét és Newtonét, hanem bekebelezi. A művészi új igazolódása sokkal
rejtelmesebb, nehezebben részletezhető folyamat….
Az életműsorozat újabb kötete a szerző rövid bölcseleti írásainak, noteszbejegyzéseinek, írójuk által "érintés"-nek nevezett szövegek gyűjteménye. Mészöly köpönyege, melyet prózája mellé kanyarít, s amelyből íróink sora lépett ki. S ha netán bármiben biztosak mernénk lenni, nekünk is tanácsos magunkra húzni néhány egyszerű, a gondolkodást termékenyítő mondatát: nem tudom...; és persze, kérdés... Mészöly Miklós: Érintések könyv ára: 1300 Ft.
A kötet és a digitalizált változat szövege nem
egyezik. G.
Mészöly Miklós: Érintések
Digitális Irodalmi Akadémia © Petőfi Irodalmi Múzeum • Budapest • 2011
…..
Tárgy és atmoszféra
A tárgyi elemek egyik sajátossága,
hogy hozzásegítenek az önmagán túlmutatóhoz. A kimeríthetetlenséget teszik
átélhetőbbé olyan értelemben, hogy egy számszerű felismerés számszerű
követhetetlenségével állítanak szembe. Vagyis hogy elvileg minden együtt van
(vagy lesz), ha másképp nem, a bármikor megvalósítható alternatívák és
variációk formájában – noha számszerűen mégsem jelölhetően; viszont mégiscsak
numerikusan valószínűsítve.
Az időt ugyanakkor –
a jelen idejű jelen időt – a legrealisztikusabban közvetítik számunkra mint
átélésben meghaladhatatlan dimenziót. Ami szükséges trambulin az atmoszféra
számára; de csak trambulin.
Másrészt: alapnosztalgiánk, hogy
kilépjünk minden numerikusból (a numerikus valószínűsítés bűvköréből is). Ha
azonban úgy reked meg az ábrázolás a tárgyiasnál, hogy ez a szféra öncélúan
abszolutizálódik, a numerikusból való autentikus kilépésre sem kerülhet sor.
Csak akkor, ha a tárgyias szféra múltként „lemarad” abban a jelen időben,
amelyet ugyanakkor maga konkretizál; és éppen a visszahúzódásával teremt
közeget az atmoszférának, amelyben a jövő úgy előlegezi magát, mint ami végleg
szakíthat minden numerikussal.
Ezt a jelen idejű jövőt éljük át katarzisként;
reményként….
Az anekdota halála
Az anekdota meghalt. Csak a
szépprózánk tesz ritkábban (túl gyakran?) kísérletet arra, hogy nógatva életben
tartsa. A köznapi élet és előadásmód alig ismeri. Inkább a kódok kora a miénk,
mint az anekdotikus szóbeliségé. Nemcsak a fiatalok, fiatalabbak (akik mindig
érzékenyebben, gyorsabban sarkítják-túlozzák az újat, illetve az újnak
ígérkezőt), hanem az idősebbek is egyre jobban „kódolnak”, vakkantva
dialogizálnak. Sűrítünk, jelzést adunk, rést az áthallásnak. A
kiteregetve-kifejtést unjuk, átugrunk, ki-ki a saját huszárugrásaival értelmez
és magyaráz. Beszédünkben minden van, csak spontán-naiv ponttól pontig nincs –
mint az anekdotában, mondjuk, s minden másban, ami rokon törvényű vele.
Mozdulataink, hangsúlyaink inkább kódütések (hangvillaütések), mint egymásba
fejtett átsimulások. Egyes szavaink így – szükségszerűen – hallatlanul gazdag
és árnyalatos jelentéstöbblethez jutottak; egyidejűleg a teljes szókincs
elszegényedésével. Tesszük azt, amire minden rákapat a szűkebb és tágabb
környezetünkben: a jelzésszerű, képszerű fogalmazást részesítjük előnyben, a
„jelzésszerű” mozgást; mintha a kiiktathatatlan átmeneteket akarnánk
kiküszöbölni….
Elmosódó bejegyzést
találok az egyik noteszemben: „Európára szóló útlevéllel a kezemben nem kaptam
határsáv-belépőt Kőszegre.” Egyszerűen nem lehetett igaz. Az igazi
érthetetlenségek mindig múlt idejűek. Ami van, az a tény; s noha az sem
érthető, mégsem érthetetlen. A megkülönböztetés talán szőrszálhasogatásnak
látszik – de micsoda szőrszál!...
Pár éve (1967-ben)
részt vettem Bécsben a Hagyomány és forradalom címmel rendezett nemzetközi
kerekasztal-konferencián. A szovjet kiküldött többek közt úgy formulázott a
felszólalásában, hogy „a költő feladata a nép hangjának megszólaltatása”. Auden
vitába kerekedett vele: „A költő ne feltételezze magáról, hogy ő a nép hangja,
a költő ne legyen ennyire büszke vagy beképzelt. Egyébként is vannak sokkal
fontosabb dolgok a világon, mint a költészet: az éhezőknek enni kell adni,
gyárakat kell építeni…” A szovjet küldött félig tréfásan, de annál komolyabban
válaszolt: „Legalább annyi engedtessék meg a költőnek, hogy maga azt hihesse, a
nép hangját szólaltatja meg.” Auden rábólintott….
(W. Sándoréknál; 1966) W. újra
kitér a Saulus-omra. „Nem hasonlít semmire. Nem regény a szokásos értelemben.
Feszes, tömény széljegyzetek egy nagy történethez, mégis átfogja, bevilágítja
az egészet.” Nekem fontos szavak. Később vita a stílusproblémákról. Ismét
prózába fogott (régi témája Ungvárnémeti Tóth élete). A kompozícióról nem esik
szó. Megmutat hat oldalt; hang- és stíluspróba. Meglepett; mintha valamilyen
Kazinczyval keresztezett még bővérűbb Krúdyba, poénes Mikszáthba oltotta volna
a maga faunos-furfangos naivitását, csavaros gyermekességét. Stilizáló,
ironikus szövegként olvastam (Magyar Kiválasztott?) – ez viszont őt lepte meg.
Objektív, hűvös, konkrét prózaszövegként írta; persze, beleszámítva a kort.
Akkor is meghökkentő, hogy W. mennyire másképp érzi (tudja érezni), ítéli meg
(tudja megítélni) a szavak auráját prózaszövegben. Mennyezetre szegezi a
szemét, nevet. Gondolom, melléje lőttem annak, aminek a céltáblájába ő már
beletalált. Rendben van; de egy ilyen hangvételt, ma már mégis nehezen
függetlenít az olvasó az akart vagy akaratlan iróniától. Mért tiltakozott
ellene? (A remekmű – a Psyche – azóta közkincs.
Magamnak is
tanulságos, hogy egy morzsa ismeretében végül is milyen és mekkora szimatot
lehet kapni, tévedni és eltájolódni.)…
Kisoroszi,
szigetbelső. Hetek óta nem jártam erre. A Nagyduna-ág felőli ösvényen
rohamoznak a szúnyogok – kik szintén a világos rejtélyek közé tartoznak, mint
minden. Mikor jutnak vérhez, emberhez, állathoz? Ahhoz képest, hogy mennyien
vannak, elképesztően ritkán. Elhullnak anélkül, hogy vérhez jutnának, pedig
létszükségleti csemegéjük; viszont ha hozzájutnak, kimutathatóan abba döglenek
bele. Csak ámulok a renden és rendetlenségen, ép ésszel képtelenség volna
kitalálni. Fölkanyarodom az erdőbe. Alkonyat előtti világítás. Rengeteg gomba.
Alig ismerem őket, sőt inkább nem, mint igen. Eszembe jut Hencze Béla
magyartanárom – hiperirodalmár és filozopter – kedvenc írói terve: egy ember
(egy erdész?) úgy ismeri a természetet, hogy minden mozzanat, lény, tárgy,
jelenség, ami adódik benne, szó szerint nyitott könyv a számára: összefüggések
szüntelenül felismert, letapintott, érzékelt elősorjázása… Egy ember, aki a
maga adott és vállalt világában totálisan ismerős. Tudatregény lett volna
(ebben az időben jelent meg az alig huszonhat éves Szentkuthy zseniális, sehová
be nem skatulyázható Prae-je; amelyről neki kellett volna a Napkelet-be
recenziót írni, de – ha jól emlékszem – sosem írta meg; miként a regényt sem…),
tehát tudatregény, s
egyben az ismeret elefantiazmusa. Tulajdonképpen vonz egy ilyesféle tudás; s
szinte mindennapra jut valamilyen elhatározás, hogy ma egy gombakalauzt szerzek
be, holnap mást… De kevesebbel kell beérni. Egy kis tisztáson őszi kikericsek
(colchicum!) – a nevétől kicsit visszanyerem az önbizalmamat. Tenyérnyi területen
virítanak. Itt az ősz. Leereszkedem a lapos, belső völgybe. Frissebb szemmel
most döbbenek rá: egy egész víkendház-település alakult ki, alig egy év alatt,
gomba módra. Az erdőszélen két faház, az egyik igazi gömbfából (itt nem a pénz
hiányzik, nyilván). Szorosan mellette a másik. A vécét kitelepítették maguk
mögé az erdőbe (közerdő). Az ösvény éppen a vécéhez kanyarodik: csodás a be- és
kilátás. A kis építmény hátsó fala: félkör alakú, piros kockás függöny, amely
egy meglepően hosszú ülőkének ad hátteret. Teteje néhány hevenyészve keresztbe
rakott gally. Az ülőke széléről kis műanyag lepel lóg a földig, ez takarja el a
sötét gödröt. Egyéb semmi. Erdei trónszék. Merengő. Kipróbálom. Távolabb egy
kisebb faház, kertjét kiselejtezett kórházi vaságyak fej- és lábrésze keríti
körbe. (Ez eredeti.) Odébb egy autóbuszból alakított
ház. (Ez elcsépelt.)
Előtte kék rácsokból készített mini kerítés, középütt komoly, zöldre festett,
csipke vékony vashálós kapu. Akárhogy nézem, nem nyílik. Szimbólum, mint a
kerítés. Ki nem megy át rajta, ha akar? Még távolabb a régi csordás kút. A
kútgém egy maszek telken áll, bekerítve – műemlék? (S maga a telep: egy majdani
skanzen?) És újabb bódék, táskarádiók, kapálás, kopácsolás. Születik (újra) a
magántulajdon. Műveljük kis kertjeinket. (Öregszünk?) Majd váratlan fináléként
egy hebehurgyán összeeszkábált fakunyhó, vécé (vagy szerszámoskamra?, ugyanis
ablaka van) – az ablakot viszont szépen faragott fakereszt zárja. Közelebb
lépek: bizáncias kereszt. Vagy mégis magyar? Tudniillik ez az egész. S milyen?
Híg magyar? Mélymagyar?
Szentendrén szépen rendbe hozzák a
Duna-partot. Emelt sétány, amely egyúttal gát is; a meredek-ferde gátoldal
kövekkel kirakva, közöttük virágok. Öröm ránézni. Szemközt, a keskeny úttest
túlsó oldalán tekintélyesre méretezett, kör alakú vécé; néha plakátokkal
ragasztják körbe, de ez nem változtat a tényen. Éppen egy keki színű luxusautó
parkol mellette (a legújabb divatszín, domesztikált háborús) – s most tűnik
csak fel, hogy a vécé fala is: keki. (Szómágia, szószuggesztió… Jung ír róla
lábjegyzetben, hogy adott esetben feltételezhető a szuggeráló áthallás név és
életteljesítmény között. Példái közül: Freud mint öröm-elv; Adler mint hatalmi
ösztön; Jung mint fiatalság-elv, kezdeti, ősi, arche.) De térjünk vissza sétánkhoz
és a tünékeny tűnődéshez: vajon a luxusautó színe pászolódik a vécé
falszínéhez, vagy fordítva…? Kis téma, filozofikus távlatok. Még egy
kiegészítés a megfigyelt tényálláshoz: a közeli vadgesztenyefa a vécé kerek-lapos
tetejére potyogtatja a gesztenyéit; a szél gondoskodik a homoküledékről;
következésképp, az élet törvénye szerint, sok kis gesztenyefácska nő a vécé
tetején. A szükséges nedvességről – odafent – az eső gondoskodik…
Orosziban kezd pusztulni a nagy eperfa. A
mozgó-rezzenő lombsűrűből kiszáradt ágak nyúlnak ki, vaskos főágak, oldalágak:
mint az elmeszesedett érrendszer térképe, úgy rajzolódnak a kék égre.
Leheletfinom, fémes ragyogás a halott ágakon; a lombokon hajlékony fényáramlás.
Szépség-komplementeritás….
Odaát, a marosi
Duna-oldalon, erősen sárgás fény gyulladt ki éjszaka kettőkor (nem műfény) –
magas, mint a föllobogó tábortűz, az alakja azonban nem változik, nem
zsugorodik, nem nől. Teljesen mozdulatlan. Mögötte házkontúr, a szobában
halvány villanyfény. Egyszerűen eldönthetetlen, hogy mi a csuda ez a fénylő
sárgaság. Ilyen apró esztelenségek-rejtelmek annyira tudnak izgatni, hogy
legszívesebben azonnal csónakba ülnék, ellenőrizném… – Hillaryt faggatták
egyszer az újságírók, hogy mi vitte rá a Himalája megmászására. Mert ott állt,
mondta kis gondolkozás után; és ezt mindjárt kőbe is kellene vésni….
Napok, napok, napok
– és lehetetlenség róluk elfogultan, lehetetlenség tárgyilagosan írni, olyan
fokozhatatlanul valóságosak, jelentéktelenek, minden látványosság nélkül
perdöntőek. Az elvontabb tematikák, könyvek most jobb menekülés – távolabb
tartanak magamtól….
Csak a jelen időnek
nincs elgondolható határa….
Itt van, például, az
idő, a mi emberi időnk. Az élet is úgy tesz, mintha a gazdája volna, a halál is
úgy tesz. A halálfogalmat azonban most tágítsuk ki egy kicsit: értsük rajta
mindazt, ami a dolgokat igazában megfoghatatlanná teszi, mert folyton egy
nyomban megszűnő pillanatot engedélyez csak nekik. Egyszóval, nekem íróként is
gondolnom kell valamit az időről – hogy hogyan kezeljem, mit bízzak rá, hogyan
dolgozzam vele. Ha nem is feltétlenül az eszemmel, de állást kell foglalnom
időügyben. S az idő csak egy példa – persze, a legfontosabbak közül –, és máris
a legközvetlenebb ábrázolói-technikai kérdéseknél tartunk. Ha akarom. De szerintem
nemcsak ott, hanem sokkal mélyebben….
Az atléta halála. Regény. 200 oldal. Tartalmi ismertetés
Őze Bálint – a regény főszereplője, a későbbi
futó-fenomén – egy vidéki kisvárosban tölti gyermekkorát. Három fiúpajtásával
és egy lánnyal együtt ők az ú.n. „ötös fogat": bandájuk szigorúan elkülönül
a városka ifjúságától. A lány, Pécsi Pici, mintegy a katalizátor szerepét tölti
be ebben a fülledt „gang"-életben … Bajtársiasságukat megpecsételendő,
egyezséget kötnek, hogy sorban mind megkapják Picit, háromévenként követve
egymást. Néma vetélkedés indul meg, hogy ki legyen az első…észre sem veszik,
hogy elveszítették a szabadságukat: saját bajtársiasságuk rabjai…jön a háború s
az „ötös fogat" szétszóródik. Ki katonának megy, ki eltávozik. Pici Bécsbe
költözik…Bálint magányos tréningjeinek csupán egy közvetlen tanúja van, Hildi;
egy egyszerű, önmaga lényét feladó tanítónő, aki a szeretője is egyben – (s a
regénybeli történet krónikása is, Bálint halála után)…Hildin kívül még két
kínzó érzelmi elkötelezettség között vergődik: Réka – Bálint bátyjának a
felesége – egy dilettáns bábos, Viszonyuk nem csupán testi…
Bálint másik kapcsolata Hildi mellett
lélektanilag sokkal bonyolultabb: ez a Pécsi Picivel való – nem gyakori – de
állandó érintkezése. Bálint az egyetlen a hajdani ötös fogatból, aki valami
önkínzó kitartással nem tud elszakadni közös kamaszkoruk emlékeitől. Picivel
való viszonya folytonos sebszaggatás…Egy idő múlva aztán kezd elidegenedni a
konvencionális versenyektől. Csinálja, de hit nélkül. Valami utolsó, magányos
teljesítményre készül. Picivel – a gyermekkorral leszámol lélekben. Aztán egy
falusi versenye kapcsán Rékával is. A Sporthivatal ugyanis felkéri Bálintot,
hogy fusson bemutató 1500-at… Bálint ott folytatja a tréninget – havasi
tréninget még úgyse csinált soha. Erre nem sokkal azután kerül sor, hogy Bálint
egy prágai versenyen váratlanul rosszul lett az öltözőben: pár perces ájulás
volt csak, de Bálint érzi, hogy figyelmeztetés… Két nappal elutazásuk előtt B.
levelet kap Picitől, hogy fontos ügyben beszélni akar Bálinttal. Az Astoriában
találkoznak. A „fontos ügy", amiről már évek óta nem beszéltek; mint
valami időszerűtlen gyerekkori ígéretről: Pici azt jött behajtani. Az egyezség
szerint Bálint még tartozott neki a lefekvéssel; noha már lejártak azok a három
évek, amiben annak idején megegyeztek. (Az ötös fogat egyik tagja azonban – aki
megelőzte Bálintot a sorrendben – úgy jött vissza az orosz frontról, hogy egy
ideig nem volt férfi, s Bálintnak őt kellett kivárnia.) Pici bevallja ezen a
találkán Bálintnak, hogy kezdettől fogva szerelmes volt, csak őt akarta, de
Bálint őt is, az egész„ötös fogatot" szabotálta. „Csak magadnak voltál
jó", vágja a szemébe, „S még ami jó az emberben, azt is ellopod
magadnak". Bálint igaz vádat érez ki a szavakból; s most először életében
igazán megkívánja Picit. De végül is az hátrál meg; szánalmat érez ki Bálint gesztusából
– „Ennyire olcsó azért nem vagyok" – mondja s elválnak. Ugyanekkor –
Bálinték lakásán – egy fiatal sprinter, a kis Bartosi, várakozik Bálintra, az ő
neveltje, egy „mai" fiatal, hogy valami tréningtervet beszéljen meg
Bálinttal – s míg Hildivel együtt várják Bálintot, Hildiben életében először
ébred fel a vágy, hogy megcsalja Bálintot – hogy „egyenrangúan
szerethesse". De csak egy suta csókig jutnak el.…Megfoghatatlan és
nyomasztó éjszaka után úgy térnek vissza, mint a számkivetettek. Nem beszélnek
róla, de érzik: az út vége közeledik. Ha Bálint nem tér vissza a pályák
világába, a lenti világába – az szükségszerű is most már. Már a yard sem
elégítené ki. S egy bizonyos ponton túl már a közönség sem segít; az is csak
önámítás. Mikor felébred délelőtt Hildi, Bálintot nem találja maga mellett. Az
időközben megérkezett házaspárral indul Bálint keresésére. Ott találják meg, a
szokott tréningező-helyen, az Égett-kő völgyében, arcra bukva a kopár kavicsok
között. A stopperórája még ott a kezében, de a mutatók nullán állnak; mikor
elesett, nyilván megnyomódhatott a gombja.
jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=183
…A kórosan egyoldalú, teljesítményt hajszoló civilizációs életforma metaforájává nőtt az atléta alakja….
mek.niif.hu/
Jegyzet
Az atléta halála szövegét záró keltezés értelmében a regény 1960 és 1961 között készült. A kézirat előbb a Szépirodalmi, majd a Magvető Könyvkiadónál várakozott pozitív lektori jelentésre, ám egyik kiadó szerkesztői sem vállalták kiadását. A szerző semmiféle átdolgozásra nem volt hajlandó, s ezzel egy időre megpecsételődött a regény hazai kiadásának sorsa. A kézirat Franciaországba került, ahol 1965-ben a Seuil kiadónál Kassai György fordításában meg is jelent. A német kiadásra 1966-ban került sor a Hanser Verlagnál Münchenben, a fordító Sebestyén György. A párizsi kiadást követően Mészöly Miklóst zaklatják, minthogy kézirata engedély nélkül került külföldre. A regény európai sikere nyilván hathatott a művelődéspolitika irányítóira, ugyanis a Magvetőnél 1966-ban, a német kiadást követően mégis engedélyezik Az atléta halála megjelenését. 1967-ben svéd, 1970-ben cseh, 1971-ben lengyel, 1988-ban már észt nyelven is olvasható a regény.
A kritikus
Mészöly
Zenekíséret, Bóka László regénye, Cserépfalvi, 1947. Sorsunk,
1948. 1.
/Bóka kevéssé érdekes. A kritika első bekezdését másolom
ide. Meglepetésemre a Sz.E. könyvtárban több Bóka van a polcon. Ebben a
regényben valaki a spongyát szivacsra javította. Mást nem is olvastam a
Zenekíséretből. G./
Nem kétséges, hogy a zene a legfluidum-szerűbb valami,
amihez öt érzékű mivoltunkban egyáltalán közünk lehet. Sokhangú démonjával még
leginkább képes a teljességet érzékeltetni
– s az ember épp annak a rabja. Mozart operája, a Zauberflöte jól
választott zenekíséretnek bizonyul, tán épp azért, mert már maga a színpad sem
ad steril romantikát. Tamino mosolyában Dionysos mosolya, a szenvedély harsány
gátlástalansága bujkál. S végre is inkább Tamino-Dionysos az, aki a Szépséget
magához ragadva, a megpróbáltatások csarnokán át bejut a bölcsesség templomába,
mint holmi kékvirág-ábrándú herceg. A szimbolika félreérthetetlen, de
ugyanakkor az is, hogy Tamino-Walter, a jövendő fezőr és szélhámos, és
Papageno-Lóránt, a jövendő fonetika-professzor, csupán torzói a teljesség
vágyának…
Főhajtás Babits Mihály centenáriumán. Esztergom 1983.
Benne: Mészöly Miklós: A vadásznaplóból
Bodri Ferenc (szerk.) Főhajtás Babits Mihály centenáriumán Esztergom
város Tanácsa és a Tolna megyei Könyvtár kiadványa 1983 Esztergomi nyomda 1200
példány, 44 lap Ár 900 Ft - 3.4 €
Mészöly Miklós Műhelynaplóinak /Kalligram, 2007./
jelen kiadása a szerző kéziratos hagyatékában található, 1948 és 1988 között
keletkezett, nem publikált noteszek, füzetek, határidőnaplók anyagát
tartalmazza. Ezek a szövegdokumentumok a szerző munkásságának szerves részei.
Nem tartalmaznak semmilyen személyes megnyilatkozást, tehát egyik sem áll
kapcsolatban a magánélet tényeit vagy a magánszemély és a közvetlen környezetét
érintő emlékek, feljegyzések dokumentálási módjaival, műfajaival. Egyértelműen
alkotói előmunkálatokról tanúskodnak, melyeknek értéke a 20. századi magyar
művelődéstörténet szempontjából sem lebecsülendő. Egy jelentős író
műhelymunkájáról, igen széles körű intellektuális és szakmai érdeklődéséről,
valamint fogékonyságának olyan összefüggéseiről tanúskodnak, amelyeket
megjelent művei alapján nem feltétlenül azonosíthattak eddigi olvasói és
művének kutatói. A szerzői előmunkálatok korpuszához tartozó szövegek szakszerű
feldolgozását és mostani közzétételét e belátások indokolják" (ThomkaBeáta)
Oldalszám: 936
Személyes…
Először Kisorosziban láttam, este sétálni, amikor még mi
is sétáltunk tévé-nézés helyett. Majd Leányfalun egy vendéglőben, a szomszéd
asztalnál ült társasággal. Halála után nejem – mint bróker - kapcsolatba került
öccsével. Kisorosziban tartott könyveinek biztosítása volt a téma. Elképedtem
„telki” könyvtárán. Sajnos nem másoltam le a jegyzéket. Kötetét először a
kisoroszi illetékessége miatt vettem meg, majd, mint gondolkodó fogott meg.
Nagy László
/ 1925 –
1978 /
Nagy László. Nagy László digitalizált művei · Keresés Nagy
László műveiben · Nagy László életrajza · Bibliográfia ·
Szakirodalom · Könyvborítók (galéria) ...
www.pim.hu/object.683e7df9-c34d-4c86-90c1-055f9e9d9d59.ivy
PAULO COELHO DIGITALIZÁLT KÖNYVEI. A
zarándoklatAz AlkimistaVeronika meg ...
dorysmay.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1141025
…Az Iparművészeti Főiskolán
grafikus szakon kezdte meg tanulmányait, majd átjelentkezett a Képzőművészeti
Főiskolára, rajz szakra…
1978. január 29-én, influenzából
lábadozva részt vett felesége szerzői estjén. Másnap reggel meghalt. A halál
oka: szívinfarktus. A Farkasréti temetőben temették el….
"Nagy
Lacinak különös fénye volt. Az arcának, a tekintetének, a mosolygásának, a
mozdulatainak. Ezt a fényt a feje feletti glória adta, aranyozta be vele
lényét. Mint a szentekét. Mert Nagy László szent ember volt. Egyetlen mindmáig,
akinek a nevét az írószövetségi választólapon szavazáskor nem húzta át senki.
Ha valaki népi író-költő volt valaha is ebben az országban, hát Nagy László az
volt. De én soha urbánusabb lélekkel nem találkoztam, mint ő. Lám, milyen jól
megfér egyazon testben kétfajta lélek…"
(Végh Antal) Wiki
* * *
…1952 nyarán feleségül vettem
Szécsi Margitot. Rózsás blúzban és ingben esküdtünk. A menyegző egy tányér fekete
meggy volt és vörös bor. Albérletünkben szegényen éltünk, …Éjszaka írtam, mert
nappal a zenészfiú szüntelen trombitált. …Margit Pécsre ment
kultúrotthon-vezetőnek. Én három
hónapra Szófiába. Karácsonyra
visszajöttem. Szerencsémre lekéstem az első gépet, mert az lezuhant. Margit
hiába várt a reptéren. Akkor már itt élt, mert Pécsett hideg pincében kellett laknia, hasasan. Szép kis
karácsonyfát szerzett, boldogok voltunk. Tudtam, hogy fiam születik, s a
tündérkertbeli hajdúvezérről Andrásnak neveztem el. Pestlőrincen a nagymama
nevelte, anyja is vele volt az elválasztásig. Vasárnaponként látogattam
őket, lóhúsleves várt a
gyalupados műhelykonyhában. Ízlett, de csak addig, míg nem tudtam, hogy lóból való. Apósom szelíd és értelmes
munkásember, kölcsönösen megkedveltük
egymást. Megjelent népköltészeti fordításom, lélegzethez jutottunk, s
megírtam a Gyöngyszoknyát. Mutattam később Zelknek. „Ilyen szomorú a helyzet?”
Ilyen szomorú, mondtam. Zoltán, mint a Kisdobos
főszerkesztője, magához vett, szép gyereklapot csináltunk, a legjobb írókkal.
Tamási Áron, Pilinszky, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor is írt a lapba. Itt
jelentek meg először a nehéz hallgatás után…
Életem
Micsoda madár
Ha játszik, a napot a csőrébe kapja.
Ha repül, kigyullad a felhő alatta,
de elpusztul, mert kotlóként borul a
földre,
megeszik a férgek, megzápul a föld is
örökre!
Zsoltár, egyetlen
Úristen, hozzád kiáltok, te szoknyás,
te Rodostóban
búsan kitalált Kedves Néni, magamat
eléd terítem,
de szegfűsen habzó ajakról hallatlant
hallasz, Uram:
segíts előre a szennyesedésben, hogy
üdvözüljek!
Szoktass
a szutyokhoz, Uram, ezt valljam háznak, hazának,
pajzsom
és csillagom, nagy havasom immár szemét legyen,
szemét a mérlegem nyelve, barátságom
pecsétje szemét.
Uram, írtsd ki belőlem örökre a
csömört meg az émelyt,
hogy
a nyájas kézfogás szemetét kezecském tartsa rajongva
s rám ügyelő mennykő térítse el
szárnyas tenyeremet,
szappannal ha kezet fogni őrülten óhajtok,
Uram!
Napfogyatkozás
Kapott a tüzes bolygó
pecsétnek fehér holdat.
Tőle vakul és minden hűvös homályba
borzadt.
De ő szabad lesz újra: zajtalan átkát
vonják,
viszik a percek, mint a rideg ostyát
a hangyák.
Rád, mint diadal-zászlót sugarat
miért tűztem?
Hideg vagy, kényre fürdesz temérdek
jajos tűzben.
Erővel foglak mellre, nézni nem tudok
másra,
nem engedlek, bár lettél kedvem
beborulása.
Érzem, ha erős törvény tőlem elvonna
téged,
emléked lenne rajtam törölhetetlen
bélyeg.
Jönnek a harangok értem
Harangok, harangok – ajkukhoz féreg nem
érhet. Harangokat nem lehet megfertőzni. Agyvérzés foltjaival nem remegnek.
Szívgörcs nem öli meg őket. Alvó csillagok s baglyok alatt szólnak a harangok,
bongnak, rengve csikorognak tengelyükön. Nem a versek harangjai, nem a
Schiller-i elaggott bronzkalapok. Világra jöttek, de nem vénülnek. Valódi
harangok…
Föld: ez a föld. A földről nézem, vagy
ámulom az égről? Előbb a porból, aztán a fáról, toronyból. Majd ágaskodó
csikó-felhőről, délben, zenitből, ami esőt jelent. Elég csak a porszemre ülnöm,
tövébe egy szagos kapor-szálnak, s fám van már, földem, kis lovam, kis ekém,
kis vetésem. De felnövök, föld!...
Föld, hol a szülőket
fölszerszámozta a sors egyetlen halálos iramra. Hátukon elolvad a hó és bőrük
is zörög nyáron. Nem tud a lepke rájuk ülni, nem szólhat nekik madár, csak a
rovarzenéket hallják, csikorgását baljós csillagaiknak. Forgó
szunyog-boglyáknak fejjel rohannak, szemük vizébe bogár csapódik, fagy rombolja
homlokukat. Kőbe ütik a lábuk ujját, lépnek tövisbe, kígyócsontba. Fél lábon is
ugrálnak tovább nevetségesen, siralmasan. Négykézláb másznak s térden krumpli szedéskor,
versenyesen. Futnak a zsákkal, kosárral, viharlámpával, orvossággal. Fogni kell
a kalapot a szélben, a kirepedt has kéreg hattyútojását ököllel visszanyomni.
Tapossák a kazlat zihálva – s a háztapasztó hideg agyagot, s fölszedi lábuk a
görcs ragyogó vaskapcsait. Szüleink sárosak, polyvásak, mustosak, moslékosak…
Megmossa anyám hajamat –
utoljára mossa – nyárfahamuból készült lúgban, hogy majd ezüstben zengjen az én
fejem is, mint bozontja az ezüstnyárfának. Kivasalja ingemet is utoljára, és
búcsúzom immár. Agyő, ti őszi legyekkel bundás legbelső részek, ti istálló- és
konyhafalak. Megyek már az iskolák boltívein is túlra, országútnál is hosszabb
kova-szagu útra… ma-rína ga-mínafa… Elejtem a verset. Majd jöjjetek el értem,
harangok.
Havon delelő szivárvány, 1954
…..
Szép
erdészlány, Viola,
vad
tünemény,
bánatok
eltaposója,
mosdani
kiszalad a hóba –
nincs ruha rajta,
nincs ruha rajta,
tűnő lehelet a fátyla,
azt hiszi senkise látja.
Látom én, hála a sorsnak,
pajkos viharát
én látom csak,
lábai,
karjai
ablakom előtt
villámolnak.
Ragyog a háta,
rezeg a válla,
gyöngysor-gerince
lehorgad,
tompora lázvert
arca a holdnak.
Viola a lángok bokra,
parazsak eleven szobra,
gázol a hó-szaharába,
szórja a havat magára,
testét sikálja,
térdig,
derékig,
mellehegyéig,
hol a májbarna
bimbaja fénylik,
férfi türelmet szétollózó
szemöldökéig.
Izzik a bőre,
hócsillagok robbannak az
érces
zöld levegőbe,
gőz gomolyog,
benne, mint fekete örvény
sűrű sörénye forog…
Új
Írás, Versek:
Álmok játéka. = 1963. 5. sz. 555. p.
Asszony-fejű
felleg.= 1965. 10. sz. 56. p.
Az a kör, az a
mérhetetlen. = 1973. 11. sz. 86. p.
Bucsuzik a
lovacska.= 1963. 5. sz. 552-555. p.
A fekete költő.
Kis Ferenc halálára.= 1964. 3. sz. 265. p.
Félelmes hűség.
= 1963. 1. sz. 23. p.
A forró szél
imádata. Margitnak.= 1963. 6. sz. 680-682. p
Irtsák ki a
délibábot. = 1962. 5. sz. 419. p.
József Attila. = 1962. 12. sz. 1324-1325. p.
Nagyon sok, kb
annyi, mint Illyés
Illés Lajos:
Nagy László. (Arcképvázlat.) = 1965. 10. sz. 45-52. p.
Telegdi Polgár
István: A "szegény mely szócska" védelmében. (N. L.: Kis krónika a
fordításról c. írásához.)= 1962. 10. sz. 1151-1152. p
Versek a hálóról
Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúl hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
Nagy
László: Hegyi beszéd
Műveld a csodát, ne magyarázd
sehova
kacsázik minden út
jobban
tudjuk a jövőt a múltnál
válasszuk
a villám jelenét
különben
tyúktetű-borzalom
fut
föl a lábadon agyadig
hajad
gyökeréig, mintha párban
láncolva
lennénk baromfi ólra
pedig
ülünk a bazalthegyen
Tündökölve
egymással szemközt
fohászkodunk
immár magunkhoz
legfőbb
valónkhoz jó viharért
ingerel eleven
bérci selyem
igézetében
arany nullává
züllik a mese
és eltántorog
ébred a
tomporod harmatokban
s bika-labdámat
árvalányhaj
markolja hogy
zengek belül
Látod, ilyen az
énekbeli
ama hegytetőn
lengedező
árvalányhaj,
még nyersen ezüst
de úsztatva
megoltott mészben
sárga
roncs-fátyol: halálbohóc
tövében a
hegynek minden tükrön
ő bókol arcok
drámáihoz
s tudok a
mészről is igazat
hallom a
sorsban zúgni a
kalcium-hidroxid
himnuszát
láncon
megveszett komondorok
szentséges
merénylők, fölforgatók
hazátlan
szeretők tetemére
lerogyik
csillagaival
s látom én
szobrát is a mésznek
deszka-ágyából
fölmagasul
fölszított
szomját mert nem oltják
elrepül,
mennydörgő vőlegény
Ne félj te a
sorstól, én se félek
mélyek a mi
kútjaink s mennyi
ér tölti fel újra, a villám
állhat beléjük s nem lesz aszály
csodában élünk: az édes nyálat
fűszálak ablakká húzzák körénk
s ne félj a sorstól, ne félj a rongytól
gúnyánkat megtermi ránk a fény
jussunk a szegények leleménye
s
lesz a babáknak télre cipő
köti már a
függőcinke a fán
visítva a
jövőből itt ugrálnak
lábukon,
kezükön kis puha gömb
cinkefészek-bocskor
– box-kesztyű dönget
műveld
a csodát ne magyarázd
s
fönt a hegyen, e zöld koponyán
itt kattog
arany medencecsontod
s remegnek édes
ablakaink
ablakainkig
fejét emelve
hallgat
a nyüvek világa, ó
1971
Nagy László: József Attila!
Mért játszott a szíved, te szerencsétlen,
rombolva magad szüntelen télben,
építve dalra dalt,
s kifúlva
kigyúlva,
ésszel mérhető pontokon is túlra
tudatod mért nyilalt?
Hiszen te tudtad:
dögbugyor a vége e pokoli útnak,
ott a hit is kihalt,
hiszen te tudtad:
álmaid orra buktak,
magad örökre kicsuktad,
járhatod a téboly havát,
s árván, idétlen,
emberségre, hű szerelemre étlen
villámló tálból eszed a halált.
Tudtad, tudom én is:
a nagy: te vagy,
s te, a Mindenség summáslegénye,
részt se kaptál, pedig az egészre
futotta érdemed.
Érdemes volt-e ázni, fázni,
csak a jövő kövén csírázni,
vérszagú szörnyekkel vitázni,
ha ráment életed!
Csak szólhatnál, hogy érdemes!
Mert csontom, vérem belerémül,
végzetedhez ha én állítok végül
józan zárómérleget.
Törd fel a törvényt, ne latold!
A porból vedd fel kajla kalapod,
vértanú vállad,
s a kifordult nyakcsigolyákat
rendbe szedve
két kisírt szemmel, tüzes iker-körrel
nézz a szemembe,
hogy rendülne bele
a mohó, emléknélküli tenyészet,
az egek mirigy-rendszere
s e megváltatlan földi lét.
József Attila!
te add nekem a reményt,
mert nélküle
romlott a napvilág,
a vér eves,
bár a fogad vicsorog,
bár a nyakad csikorog,
bólints, hogy érdemes,
cáfold meg halálos logikád,
te glóriás,
te kíntól bélyeges!
Képzeletemre bízzál édes munkát,
mert immár úgy szorgoskodik,
hogy a sarkamtól torkomig
forraszt rám forró hamubundát,
rádióaktív iszonyt –
félek, hogy minden rejtelmet kibont
s végül már semmi se fáj.
Hogy el ne jussak soha ama síkra:
elém te állj.
Segíts, hogy az emberárulók szutykát
erővel győzze a szív,
szép szóval a száj!
Széllel sodort
Széllel
sodort
levelek,
elsodródok
veletek.
Deres
mezőn
szent
egek,
kibékülnék
veletek.
Nem
tüzesít
szerelem,
ami
elmúlt
feledem.
Délnek
elszállt
mosolyom,
gyászosakat
álmodom.
Fehér
mezőn
kék
egek
szétbárdoltok
engemet.
1944-46.
Tűz
Tűz
te gyönyörű,
dobogó, csillag-erejű
te fűtsd be a mozdonyt halálra,
hajszold, hogy fekete magánya
ne legyen néki teher,
tűz
te gyönyörű,
ihlet, mindenség-gyökerű,
virágozz a vérző madárban,
égesd hogy a sorsot kimondja,
nem a hamuvá izzó csontja,
virrasztó igéje kell,
tűz
te gyönyörű,
jegeken győztes-örömű,
ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjúság királya,
tűz!
Álmok játéka
Fogóddz
a holdba kéz, dobolj erem,
az áradat a bordát betöri,
a váll bércére fellöki jegét –
Álomnak is rossz, jó ha feledem,
már majdnem elfogadtam ördögi
morgásait a sors zenéjeként.
Hát itt a tavasz, látom, elhiszem,
koronás fejjel itt ragyog e páva,
zöldje kitárul, hímes aranylángja
átsüt a vízen.
Tornyaim
gyászát, mezeim hideg
tajték-ingeit
ő pezsgeti szét,
kidülledt
ereimnek doktora,
kataton
tébolyokkal incseleg,
tolla a kuka szájról a penészt
lecsiklandozza, édes borona.
Eléd az ég ereszti ablakát,
magadat bálra kis nő, piperézd,
nagy tél a bánat, bútora a hó,
de nap süt, a dombhát aranyplakát,
piros vesszőkön remény a beszéd,
hirdeti, hogy a világ lakható,
hogy jó évszak jött, zöld sátrat emel
szobátlan szeretőknek – őt imádom,
havakon átvezérlő páva-lángom,
nem veszítem el.
JOLINDA
IME
JELED
JELENIK
OROSZLÁN-
HAJÚ TÜNDÉR
ZENGETI VÉREM
SZOBÁIT MIDŐN A
VÁROSON A ZÖLD ÖV
ZÖRÖG A FORRÓSÁGBAN
ÉS PUTRITOK FÖDELE IS
PÖRGŐ FALEVÉL A SZÉLBEN
S FÖLZIHÁLNAK A KEHES GEBÉK
LEGYEKTŐL GYÉMÁNTOSAN A LÉC
LEPATTOG S EGY KÓSZA SUGÁR IS
SZÍVEN DÖFI A HEGEDŰT S FÖL-ALÁ
SZÁLLNAK A PACSIRTÁK: ISTEN JOJÓI
MIKOR MÁR HANYATT ESTEM S RÍNAK
HAJAMBAN A TÜCSKÖK S A FŰSZÁL
FOGAIM KÖZT FÜSTÖLVE KIGYÚL
MIKOR TÜZÉRT A TŰZ KIABÁL
S NEHOGY HIÁBA ÉGJEK EL
SÁRGASZOKNYÁSAN ZÚGVA
ÁTLÉPEL ÁT SZEMEMEN
Ó ELEVEN ÁBRA HÚS
VÖRÖS ÉS FEKETE
PRÉMES KEHELY
Ó TE CIGÁNY
FORGÓSZÉL
GYÖNYÖR
GYÁSZ
SÍR
Az
1988-as gyűjteményes kötetből. G.
Nagy László összegyűjtött
versei. A védőborítót Nagy László
rajzainak felhasználásával Nagy András készítette. Bp. 1988. Magvető, 763 p.
* * *
Zelk Zoltán költőnek
Barátom! Megírták a lapok, hogy Zelk Zoltán
hatvanéves. Hitted-e, Zoltán, ekkor és ekkor, jó néhányszor az életben, hogy
megéred a hatvanat is? Nem hihetted, mert nyilvánvaló volt, hogy ez a
közép-európai éghajlat – a geográfia szerint mérsékelt égövi – talán a
legádázabb klíma költőéletnek. Évfordulóidat ünnepelni szoktad-e, Zoltán?
Gyászoltad inkább, gondolom. De ennek vége legyen! A gyászt végérvényesen
betiltjuk. Mert én se azért beszélek, hogy megtömjem szobádat sötétnél sötétebb
szárnyakkal. Simogatni akarlak s vetek előtted lelki bukfenceket is, mert –
szeretlek. Képzeld, nyomtatják már a rendeletet, miszerint a harmincon felüliek
is kötelesek születésük napján ellágyulni s leadni könnyeiket (éveik száma
szerint) a Bánatellenőrző Intézetnek. Fölháborító, nem? Ennek mi dacból sem
hajthatunk fejet. J. F. is azt mondja, hogy nem az évek teszik az ifjúságot.
Tarts velünk!
Nem ajándék, amit adok, nem is meglepetés, de
szívemből való. Szívbeli magnószalag ez, ráírva a következő:
Zelk Zoltán, a szatmári fiú, végzetesen
költőnek született, miképpen rigónak a rigó. A dalt, a költészet legősibb s
hitem szerint a jövőben is rombolhatatlan műfaját műveli vérbeli dalosként. S
mint ilyen, ott áll a remekelők sorában. Mért volt szegény, miért szegény? Mert
igazán csak a vershez ért. Költői költő! Még elzárva az élettől is, azt írja,
hogy rögeszméje a költészet. Ha valaki azt mondaná, hogy e létformát
meghatározza egy önkéntes aszketizmus – leinteni, de hirtelen! Ki merészelné
Zelk életszeretetét lefokozni? Életszerelem ez inkább, óriás! Csakhogy ez a
szerelem egyoldalú, hasonlatos ama kosárhoz, amit egyik fülénél fogva cipel az
ember, a másik oldalon – senki, de senki! Ez pedig nyílt igazságtalanság!
Rettenetes volna, ha úgy látná a költő, hogy: elrendelés. Kioltaná a reményt.
És nagy hazugság volna, ha e pokoljáróra ráfogná valaki, hogy nem járt a
mennyben. Ha másképpen nem is, de nagy verseiben üdvözült. Nemrég a Sirály
címűben. Én láttam fején a koszorút. Akinek rögeszméje a költészet, annak ez
némi vigaszt is ad, a magyar lírának pedig föltétlen gyarapodást.
Kedves Zoltán, a szívbeli magnószalag sem
szaladhat túl a saját műfaján – szűkszavú, de őszinte. Tudod te jól. Most pedig
engedd meg, hogy sokak nevében egészséget, boldog gyümölcsözést kívánjon az a
fiú, akit bajaiban hajdan, nemegyszer kézen fogtál: N. L.
Kéziratból.
Elhangzott az Irodalmi Színpadon, 1966. dec. 18-án.
Madaras dísztávirat
a beteg Z. Z. költőnek, születésnapjára
Ön se lett másból:
madártojásból,
s nem egy Dzsingisz kán,
költő, de tisztán.
Költése, Z. Z.,
változzon pénzzé,
vajjá meg mézzé,
makkegészséggé.
Kapjon új szárnyat,
szárnyához lábat,
évet az évre
kínnal ne mérne,
gyöngyökön inkább
járjon a friss láb.
E dalos dísztáv-
iratot írta:
sármány, pacsirta,
csalogány, csóka,
csúszka, rigóca,
királyka, pintyke,
búbos pityerke,
szénfejű cinke,
kékfejű cinke,
bóbita-cinke
s barátka cinke:
La-cinke.
Z. költőnek, sürgősen
Légy tovább is toll-kán
havakban is volkán
szakadatlan szívi vitéz
koszorúzva hetven
téllel s hihetetlen
erővel erekben
ítélj csuda szóval igézz
vízen ragyogón járj
bajjal ne nagyon hálj
idő ha nagyon száll
a Galopp füvére kinézz
kívánja
Gyan Ólszál
Gyan sik idnub Tigram Icsész
Figyeljünk a két utolsó sorra! G.
* * *
Illyés: Naplójegyzetek
5/142…Nagy László a tévében. Kitűnő bemutatása az arcának, komoly mimikájának. Lassú, nem tündöklő, mégis tartalmas vallomás a fejlődéséről…Nem „közönségnek való” s mégis bizonyosan közönség-sikerű is…Mosoly nélküli, mégis meghitt.
5/215. Nagy László Vértanú arabs kancá-ja a másodszori odahajlás után lesz ilyen lélek-emeltető sajátom. Betűről betűre aprólékosan kell lépdelnem benne, hogy visszatérjek az ifjúságba; hogy visszakapjam a szárnyakat.
5/360. Végzetes lenne, ha a magyar „értékvédők” elsőül egyik legkitűnőbb értéküket / a Nagy Lászlókat/ lőnék ki akármilyen zűrzavaros harcban. Nem hogy a velünk érzők ott hagyják a zavart szítók helyét – az Élet és Irodalmat – de minél többet dolgozzanak ott is…
6/24. Nagy Lászlónak két hónapja ki van nyomtatva / s letiltva/ a cikke. Tegyenek hozzá fakszimile dokumentumokat, s úgy próbálja közöltetni.
6/207. Nagy László váratlan halála! – mintha egy más / szörnyű / bolygó szállta volna meg a világot.
6/213…nemcsak Nagy László, de Szemes Piroska temetésén is a gyászolók elénekelték a Himnuszt. Ez veszedelmes. Nincs köztünk tisztázódás: miért veszedelmes.
7/158. Szécsi Margit telefonja: nyissam meg én Nagy László grafikáinak pesti kiállítását. Még örültem is, hogy ezt meg kell csinálnom.
7/182. Aztán: hogyan kiharcolni Nagy László képeinek két oldalt az Új Tükörben, az én bevezetőmmel. És hogyan nívósítani magát az egész Új Tükört.
8/40. Szécsi Margit…ÁVO kémkedésről, hatósági gáncsokról
beszél László képkiállításairól szólva is. / Hogy éjjel jártak detektívek a
kiállítási teremben,/ S ha valóban van valóság ebben csak egy szemernyi?
Személyes…
A hetvenes években a Széchenyi utcában volt a
munkahelyem. Az ÉS szerkesztősége a sarkon. Az utcában többször láttam Nagy
Lászlót bicegni. Egyszer-kétszer Cupival a Nimród-ban
ebédeltünk. A szomszéd asztalnál a költő ült. Egy idő után néhány verse is
megfogott. 1988-as gyűjteményes kötetét 1993-ban vettem meg.
Örkény
István
/ 1912 –
1979/
2003. aug. 1. ... Vissza a MEK kezdőlapjára Back to
the MEK homepage · Örkény István · Tóték
· Szépirodalom, népköltészet/Klasszikus magyar irodalom ...
mek.oszk.hu/01000/01000/
- Tárolt változat - Hasonló
Fájlformátum: PDF/Adobe Acrobat - Gyorsnézet
Örkény István. (1912~ 1979). Iómódú polgárcsalád
fia, apja Örkény Hugó ...
meggyőződése a sematikus ábrázolás zsákutcájába vitte (Házastársak,
1951). Lila tinta ...
orkenyistvan.hu/sites/orkenyistvan.hu/files/totek_kassa
ÖRKÉNY
ISTVÁN. VÁLOGATOTT EGYPERCES NOVELLÁK. A kötetet
összeállította Fráter Zoltán. TARTALOM HASZNÁLATI UTASÍTÁS ARRÓL, HOGY MI A
GROTESZK ÁLLAPOTOK ...
mek.niif.hu/06300/06345/06345.htm
1949
Rajk
László külügyminisztert, a párt régi harcosát, saját kérésére, halálra ítélték.
A
kivégzés a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében folyt le, kisszámú
meghívott előtt.
APRÓHIRDETÉS Örök nosztalgia
"Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás,
alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat
sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti,
kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre
néző kilátással."
HOGYLÉTEMRŐL
- Jó
napot.
- Jó
napot.
-
Hogy van?
-
Köszönöm, jól.
- És
az egészsége hogy szolgál?
- Nincs okom panaszra.
- De minek húzza azt a kötelet maga után?
- Kötelet? - kérdeztem hátrapillantva. - Azok a beleim.
* Ezek az "üres lapok" vagy nem létező
dolgokról szólnak vagy pedig olyan létezőkről, amelyekről az írónak nincs semmi
mondanivalója.
Örkény
István műveinek általam válogatott
gyűjteménye. Különleges hangulatú, elgondolkoztató művek. Az
alábbi novellák sora folyamatosan bövűl: az épp ...
home.sch.bme.hu/~rich/irod.html
2011. márc. 16. ... Örkény István
könyvei, művei, könyvek, szerzők kiadók, zene, vallás,
történelem, ... ezért is fontos, hogy elinduljon a digitalizálás.
...
konyv-konyvek.hu/orkeny_istvan
Beköszönő · Életrajz · Pályakép · Örkény
István művei · Örkény a színházban ...
orkenyistvan.hu/orkeny_istvan_muvei - Tárolt változat - Hasonló
Örkény István művei / Egyperces levelek,
Budapest, Palatinus, 2004.
Háború előtt:
Háborús évek:
Hazatérés és az ötvenes évek:
Karinthy Ferencnek és feleségének Rómába. 1948. (101-102. o.)
Levél Angélának Szigligetről. Az 1950-es évek eleje. (112-113. o.)
Levél Visegrádról [Feleségének, Angélának]. 1955. (133-134. o.)
Hatvanas évek:
SOMLYÓ GYÖRGYNEK, 1969
Kedves Gyuri!
Köszönöm a Füst-könyvet1. Nagy izgalommal
olvastam végig, Az is nagyszerű, ami benne Füstről szól, de még nagyszerűbb,
ami általánossá váló irodalmi és esztétikai következmény. Vannak dolgok (17–18.
old.), döntő megállapítások, melyeket először látok megfogalmazva; ezt a két
oldalt Juhász Ferinek fölolvastam, annyira foglalkoztatott. De tele van a könyv
ilyen két oldalakkal. Én, ha parancsolhatnék neked, bezárnálak és ki nem
engednélek, amíg mindent le nem írnál, amit a modern művészetekről tudsz, mert
neked a tisztánlátás képessége mellett még az az adományod is megvan, hogy a
nagyon bonyolult víztiszta egyszerűséggé válik a kezeden2.
Még egyszer köszönöm, a többit otthon. Ölellek, Marinak kezét csókolom
Örkény Pista
Levelek egy percben, Pesti Szalon, 1996. Bővített, átdolgozott kiadás
SOMLYÓ GYÖRGYNEK, 1969
Kedves Gyuri!
Köszönöm a Füst-könyvet1. Nagy izgalommal
olvastam végig, Az is nagyszerű, ami benne Füstről szól, de még nagyszerűbb,
ami általánossá váló irodalmi és esztétikai következmény. Vannak dolgok (17–18.
old.), döntő megállapítások, melyeket először látok megfogalmazva; ezt a két
oldalt Juhász Ferinek fölolvastam, annyira foglalkoztatott. De tele van a könyv
ilyen két oldalakkal. Én, ha parancsolhatnék neked, bezárnálak és ki nem
engednélek, amíg mindent le nem írnál, amit a modern művészetekről tudsz, mert
neked a tisztánlátás képessége mellett még az az adományod is megvan, hogy a
nagyon bonyolult víztiszta egyszerűséggé válik a kezeden. Még egyszer köszönöm,
a többit otthon. Ölellek, Marinak kezét csókolom
Örkény Pista
KARINTHY FERENCNEK, 1969
Kedves Cini!
Köszönöm szépet a kötetet, mindent ismerek
benne, kivéve a két utolsót, melyek a nedvességről szólnak.1 Abból is az
egyiket megnézem majd a tévén. Én is összeszedtem minden drámámat, és beadtam,
öt van. Ebben a sorozatban fognak megjelenni.
Szeretnék beszámolni az Anti-Mémoires2 hogylétéről. Jól van. Üdvözöl. Vissza
fogod kapni. Sőt, Márton Laci3 hozott neked egy 3 részes francia nyelvtant. Ez,
ha nem sürgős, még egy kicsit hadd maradjon nálam, képzeld, vén fejemmel egy
kicsit ráadtam magam a tanulásra, én csak fülem után tudok franciául. Tehát
azért írhatsz Mártonnak – aki már nem Laci, hanem Louis (ejtsd: lui) és köszönd
meg neki a még nálam lévő ajándékot.
Mikor halunk meg? Gondolsz erre néha? Nekem már van egy jó sorrendi táblázatom.
Zelk az utolsó rajta. Te is jó hátul vagy. Ennyit tudok mondani a végső
dolgokról.
Ölel Pista
További részletek az 1996-os
Örkény kötetből:
Jelentés
1955-ből /az Írószövetségből/
…Örkény azt a kijelentést tette, hogy nehézségekbe
ütközik a valóság pártszerű ábrázolása, hiszen azt nem írhatjuk meg, hogy
nálunk csak a diktatúra eszközeivel, az ÁVH-val lehet a nyugalmat biztosítani.
Ha nem volna ilyen erős ÁVH, bajok lennének…amikor Rákosi elvtársnál volt és
már kilépett a szobájából, Rákosi ezt mondta neki: - Látja, mi nem firtatjuk a
maga 13 partizánját –
Jegyzet:…egy hajszál választotta el Örkényt, hogy
letartoztassák emiatt, a gyakran mesélt – és megírt - groteszk története miatt.
Javaslat fizetésemelésre az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyárban, 1961
Örkény István havi fizetése 2300.- Ft. Három év óta nem
részesült fizetésjavításban. A rá bízott munkát minden időben pontosan és
lelkiismeretesen teljesíti. Összeköttetéseit eredményesen gyümölcsözteti
vállalatunk érdekében. Fizetésének 100.-Ft-tal való emelését javaslom. /Aláírás
nélküli feljegyzés./
Káderlap Örkény István vegyészmérnökről,
1961
…1958-tól van vállalatunknál alkalmazásban a
gyógyszerismertető osztályon. Munkaköre: dokumentációk összeállítása, egyedi
kiadványok szerkesztése, nyelvi szerkesztés. A kiadott munkát rendesen elvégzi,
ötleteivel segítséget nyújt az osztály munkájához. Komoly diplomáciai érzékkel
rendelkezik, tárgyalóképes, megnyerő modorú…
Pártonkívüli. 1947-56-ig MDP-tag volt. Ellenforradalom
alatti magatartása a revizionistákkal szimpatizáló volt, de nem fejtett ki
ellenforradalmi cselekedetet…Politikai magatartása jelenleg nem kifogásolható
ugyan, de nem méltó ahhoz, ami tőle elvárható. A vállalat politikai életében
egyáltalán nem vesz részt, teljesen visszahúzódó…Passzivitása ellenére belépése
óta bizonyos fejlődés tapasztalható…Helyes lenne, ha felülvizsgálná az
1956-57-es eseményekkel kapcsolatos véleményét, s írói tehetségét a szocialista
kultúra fejlesztésének érdekében gyümölcsöztetné.
Beosztásában továbbra is megfelelő. /Örkény egyetértő aláírása/
Személyes…
Miért is vettem fel Örkényt szemlémbe? Írásainak nagy
része számomra nyomasztó. Az egypercesek és a Tóték miatt választottam. És tán
azért, mert mérnök volt.
„1969-ben került ki
Örkény drámaírói műhelyéből: a Pisti a
vérzivatarban. Ez a mű azonban kerek egy évtizedig várt arra, hogy
színpadra kerüljön: 1979-ben mutatta be a Pesti Színház.”
Fiaim akkor voltak 13, 11 évesek. Vesztünkre
megnéztük a darabot. Jó ideig nem vihettük színházba a gyerekeket. Elég volt
nekik. Az Egyperces novellákat
annakidején megvettem. Az Egyperces
leveleket ajándékba kaptam, a matematikus unokaöcsémtől. A Tóték Sinkovits-Latinovits-féle
előadását nemrég élvezettel láttam. Ebben a két színésznek is nagy része van. G
* * *
Új Írás. Elbeszélések:
A hattyú halála. = 1962. 2. sz. 110-124. p.
Jeruzsálem hercegnője.= 1962. 12. sz. 1335-1349. p.
Levelek a
kollégiumba.= 1963. 12. sz. 1432-1441. p.
Az utolsó
vonat. = 1962. 6. sz. 591-597.
Egyperces novellák* Técsőiek, = Havas tájban két hagymakupola.= In
memoriam Dr. K. H. G. = Katonakórház. = 1962. 4. sz. 304-306. p.
Perpetum
Mobile. = 1967. 1. sz. 81-82. p.
Ungvári Tamás:
Egy modern elbeszélő. Örkény István novellái. = 1966. 11. sz. 116-120. p.
*A négy egyperces közül az egyik:
IN MEMORIAM DR.
K. H. G.
- Hölderlin ist ihnen unbekannt? - kérdezte dr. K. H. G., miközben a ló-dögnek a gödröt
ásta.
- Ki
volt az? - kérdezte a német őr.
- Aki a Hyperion-t írta - magyarázta dr. K. H. G. Nagyon
szeretett magyarázni. - A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
- Kik ezek? - kérdezte az őr.
-
Költők - mondta dr. K. H. G. - Schiller nevét sem ismeri?
- De ismerem - mondta a német őr.
- És Rilkét?
- Őt is - mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.
A hattyú
halála. = 1962. 2. sz. 110-124. p.
Elég az eleje és a vége:
A győri pályaudvaron géppisztolyos katonák vették körül a
vonatot. Minden leszállónak az arcába világítottak, de csak a férfiakat
igazoltatták. Júlia háborítatlanul
jutott át a kordonon. A váróteremben elébe állott egy férfi.
-
Kivigyem Bécsbe?...
-
Milyen kemény a combja –
-
Táncolok…
Lapockáján ment be a golyó. A vérnyomok mutatták, hogy
még sokáig kúszott előre, mert a messzeségben tisztán látni vélte egy
távvezeték T-betűit. Látni vélte a tavat is, a nádas függönyén át, a vizes
árkot és a léckaput. Ott kezdődik a Zápor utca. A tisztességet, ki hol elvesztette,
csak ott keresheti: hátában a golyóval arrafelé kúszott tovább.
Testét a hajnali derengésben találta meg doktor Sipos
Balázs rédei körzeti orvos, aki a feleségével és két gyermekével Ágfalvánál
lépte át a határt és Bécs felé iparkodott gyalog.
Jeruzsálem
hercegnője.= 1962. 12. sz.
1335-1349. p. Ennek csak a vége:
…Kifűzte cipőjét és lábujjhegyen, harisnyásan indult a
holdfényben sötétlő, rommá lőtt város felé. Útközben szembe találkozott egy
német járőrrel; a katonának az arcába világítottak, észre vették harisnyás
lábát és hóna alá szorított félcipőjét, de nem szóltak semmit, csak néma
megvetéssel intettek, hogy mehet.
Somlyó
György
/1920 –
2006/
Életrajzából:
…1965-ben
jelenik meg első francia nyelvű verseskötete, a Souvenir du Présent (Seghers,
Párizs). 1966-ban és 1970-ben A költészet napjai Budapesten című nemzetközi
költői találkozó szervezője. 1966-ban alapítja meg a Corvina Kiadónál az Arion
című többnyelvű folyóiratot, melynek 1987-ig főszerkesztője. 1971-ben
vitaindítójával kezdődik a knokke-le-zoute-i költői biennálé. 1974-ben jelenik
meg a Contrefables, második francia nyelvű kötete (Guillevic
fordításában és előszavával, a Gallimard-nál). 1977-ben a Szépirodalmi
Könyvkiadó elindítja életműsorozatát; a párizsi Poésie című folyóirat
szerkesztőségének levelező tagja lesz; megjelenik első regénye, az Árnyjáték.
A párizsi Mallarmé Akadémia levelező tagjává választják 1978-ban. 1981
augusztusában részt vesz a mexikói nemzetközi költőtalálkozón. 1984 májusában
megkapja a francia Művészet és Irodalom Rendje tiszti fokozatát (Officier dans
l’Ordre des Arts et Lettres); szeptemberben a Liège-i nemzetközi költői
biennálé egyik elnöke…
Baráth Ferenc: A KOR ELLEN
Somlyó György versei, 1939.
Somlyó György, Somlyó Zoltánnak vérségi és szellemi fia
Szabó Lőrincet vallja mesterének, de el-elkalandozik Baudelaire-ig, azonkívül
apja költészetének ízeit is ízlelgeti. Mindenkit egy kis megszorítással követ:
Szabó Lőrinc abszolút gondolatiságát a belső perzselés nélkül, Baudelaire
fegyelmezett romantikáját a sorok kéjesen sikló tempója nélkül, Somlyó Zoltán
tüntető cizellált finomsága nélkül. Nos,
mi marad? - Nehéz selymektől, bársonyoktól és könnyű ruhadaraboktól
lemeztelenített tehetség, akinek izmai vannak, vére, kemény inai, és ép
szellemi csontváza. A kölcsönzött díszruhák fölé egy mindent beburkoló csipke finom
Babits-palást kerül, mely talpától a feje búbjáig betakarja.
Helyenként mégis
csak önmaga szólal meg. Ez a megszólalás ígéret, jel, lehetőség. Kötete: egyéni
világnézet, bátor ítélet, majd rezignált fájdalom, igenek és nemek ideges
tánca, melynek lendületes mozdulatait letörik az idegen kényszerruhák.
Formaérzéke is van: sorai néha szökkenően könnyedek, máskor ércesebbek,
tömörebbek - hömpölyögnek.
"...itt vagyok, s a rám szabott
törvénnyel el nem mozdulok,
nem rezzenek, körém fonódjék
bár millió fojtó hurok.
Az egész kor van ellenem!
De nincs egy ízem, mely remeg,
s büszkén kitárom a hazugság
dárdáinak mezítlen mellemet!"
Ilyen és ehhez
hasonló eredeti strófák aránylag szép számmal találhatók kötetében. Látszik,
hogy tud egyéni lenni, ha elfelejt rákacsintani irodalmi eszményképeire. Szabad
tér, szabad mozgás kell az ifjú költőnek - s ez kell Somlyó Györgynek is,
akinek a jövőben kötelessége lesz félredobnia a tengernyi reminiszcenciát, és mankó
nélkül saját lábára állnia, saját szellemi talaján!
* * *
…Babits és a kései József Attila formakultúrája…tudta
megóvni magát a folyamatosan mindent körbe indázó bizánci diskurzus
befolyásától. Nem mintha nem nyílt volna innen is út a „szocialista realizmus”
felé /pl. Somlyó György/…Kulcsár Szabó, 1993.
Somlyó György. Somlyó György
digitalizált művei · Keresés Somlyó György műveiben · Somlyó György
életrajza · Bibliográfia · Szakirodalom ...
www.pim.hu/object.e66b04f8-c22c-4127-a9b5-f964ad708b2b.iv
Az itt olvasható válogatás – a Mallarmé
vers-részlet és néhány, a hálón elérhető vers kivételével - a digitalizált
művekből és az Alexandra-kötetből való. G.
2006. máj. 8. ... Somlyó György
a Digitális Irodalmi Akadémián ... A
semlegesség gesztusai: Somlyó György műfordításai /
Báthori Csaba ...
www.fszek.hu/konyvtaraink/.../kalendarium/?.
Vihar után
Mint tépett lobogók vert seregek fölött,
füstmart, vörhenyes fellegek úsznak el
a tűnő nap előtt meghajló egen,
s barlangjába bebú a szél.
Elnyújtózik a víz, mint ölelés után
megkönnyült szeretők, csillagok őrzik
lankadt álmait és túl a sötét hegyek
súlyos függönye hull alá.
Itt járom remegő szívvel az éjszakát.
S mint kíváncsi kamasz este a vetkező
nővért, úgy lesem én: felfedi-e a táj
titkokkal teli álmait…
(1940)
Az Ötéves
Terv elé
Én költő vagyok – olyan, ki
énekre vált fel tetteket:
csak egy hang, mely ha nem is talmi,
de nem is a legércesebb.
Mégis a két kezemben érzem
érni tervünk gyümölcseit;
mégis azt jelzi szívverésem,
hogy hol, ki, mennyit teljesít.
Hát még, kinek kezében szerszám
szikrázik, hegesztő sziszeg!
Ki forró vasból homok-formán
önt pontos alkatrészeket:
kezén új gépet, új hazát hoz,
s a kollektív társadalom
megérkezik a kis tanyákhoz
húszezernyi új traktoron…
1949.
Illyés
Gyulához
Tihanyi végvár híres kapitánya,
három megyét vendéglő nagyúr,
s egy országot! úgy is, ha szótlanul,
ha némán kong is szív és pince tája.
S tudnál világot is! de haj! hiába,
magyar költőt rab nyelv ejti rabul.
Mint egy verset, fájó példázatul
fordítsd le egyszer sorsod franciára.
De úgy meg – hisz a magam szövegén
próbáltam én is, szegényebb legény –
hol marad úgy az íz, a csín, a lelke?
Az édes tóparton zengd csak tovább,
tán kijut egyszer még a tengerekre,
lefordíthatatlan sorsunk dalát.
(1957)
Lobogó
Mint nagy, sudár parasztlányt
pajtában a béres,
úgy kapta most derékon
fáinkat a szél.
Az óriás karok közt
nyögve hajladoznak,
s a megvert tóra hull le
tépett hajzatuk.
Két fekete oroszlán
mordul fenn a holdra
és ugrik már benyelni
sápadt sugarát.
S a sebzett hátú vízre
s meggörnyedt hegyekre
csapkod a jégesőnek
szöges ostora.
– Szívem, tanuld a bátor,
riadó esőknek
s földönfutó szeleknek
büszke életét,
s égnek, földnek, vizeknek
villanó dühével
s vágyával lobogózd fel
dicstelen napjaid.
B. M. sírjára
„Tel qu’en Lui-même enfin
l’éternité le change…”
Mallarmé
Mi, begubózva még az evilági lét
sok súlyos szálain sorsunkba, titkainkba,
kegyetlen ágakon szédülve, lengve-ingva,
csak kezdjük szőni még végzetünk szövetét.
Csak kezdjük szőni még, – és szőjjük bűnbe-kínba,
és bűnből, kínból is, míg rá nem zeng: – elég!
Apánk! Költő! ki már mindazt elvégezéd,
mit elvégezni kell, ó nézz le fiaidra!
Még egyszer… S azután a földet is feledve,
hol hullni reszketünk, ha himbál a levél-vég,
tág pillangói sors emeljen szép egekbe,
hol már csak élve él az ujjá született.
Itt hagyva, hogy legyen már mindörökre érték,
sűrűselymű gubód: nagy fényű művedet.
Múlt, jelen, jövő
Mellemen
nem döng súlyosan a múlt,
nem fojt
emlékek százkarú polipja,
nem fon
be bénítón és nem borít a
jelen
kitörő erőire mord
kényszerzubbonyt.
Nem vagyok múltam rabja!
Kezem
arra kap s lábam arra lép,
merre a
jelen lendíti a lét
útjain;
ami tetteim kiszabja,
csak a
változás, nem múltak-alkotta
sors.
Minden percem független, mi volt a
megelőző
és mindig más vagyok!
De
meddig?… Jaj, már veti megkötő,
halálos
hálóját a tébolyok
s
gyűlöletek orsóján szőtt jövő!
Stéphane
Mallarmé: Egy csipke feslik szétesik…(Une dentelle
s’abolit…)
Újrafordítás-kísérlet Ifjúkorunk közös Mallarmé-rajongásának emlékére
Weöres Sándor szellemének 90-edik születésnapján
Egy csipke feslik szétesik
A nagy Játszmába tép a kétely
Isten kísértve nyílna széjjel
Az ágyat soha nem lelik.
E két fehér fél ütközik
Szegély csatázik a szegéllyel
Az ablak fakó üvegében
Lobog de semmit nem föd itt
.
Ám, kinek aranyból van álma
Bús ábránd száll egy mandolára
A semmi zengő üregén
Mintha csak az ablaküvegnél
A méhedből mások helyén
Saját magzatodnak születnél.
JEGYZET A KÍSÉRLETHEZ
„Kedves
Gyurikám!… egy lokálnak becézett pécsi helyen egyedül üldögélek és éktelenül
unatkozom. Végiggondoltam összes pécsi nő- és férfi-ismerőseimet, hogy vajon
melyiknek a társaságában oldódna a magányom; végre is rájöttem, hogy alighanem
Te vagy az egyetlen kétlábú lény, akivel nem volnék egyedül (vagy akivel
valóban egyedül volnék, ami egyre megy)… Írj! Ölel Sanyi. Címem Pécs, Mecseki
u. 7. Farkas Valér úr címén.”
[Részlet Weöres Sándor leveléből. 1941. okt. 13.]
Mallarmé:
Egy faun délutánja
…vagy tán e nők, kiket idézel,
Mesés érzékeid vágyálma, semmi más!
Faun, forrás könnyeként zuhog az ámítás
A szüzebbik hideg kék szeméből; s a másik,
Ki csak sóhajtozik, mondd, mily kontrasztra
játszik,
Mint forró dél szele, ha bolyhod közt motoz?
De nem! e rekkenő, fulladt, ájulatos
Hőséggel küzdve ha a reggel hűse támad,
Víz más nem zajlik itt, csak amit fuvolám ad,
Dallal öntözve a lombot…
A kongó lélek és e zsibbadt test magát
A dél büszkén kitört csendjének adja át:
Nincs más, aludni kell, feledve szitkot-átkot
A szétdúlt fövenyen, s be jó nekem, ha tátott
Szájjal csügghetek itt a bor jó csillagán!
Pár, megyek; meglesem, hogy vált belőled árny.
Mallarmé, L'Après-midi
d'un faune
....ou si les femmes dont tu gloses
Figurent un souhait de tes sens fabuleux !
Faune, l'illusion s'échappe des yeux bleus
Et froids, comme une source en pleurs, de la plus chaste :
Mais, l'autre tout soupirs, dis-tu qu'elle contraste
Comme brise du jour chaude dans ta toison ?
Que non! par l'immobile et lasse pâmoison
Suffoquant de chaleurs le matin frais s'il lutte,
Ne murmure point d'eau que ne verse ma flûte
Au bosquet arrosé d'accords...
De paroles vacante et ce
corps alourdi
Tard succombent au fier silence de midi :
Sans plus il faut dormir en l'oubli du blasphème,
Sur le sable altéré gisant et comme j'aime
Ouvrir ma bouche à l'astre efficace des vins !
Couple, adieu; je vais
voir l'ombre que tu devins.
patachonf.free.fr/musique/.../mallarme.php
Somlyó György levele Weöres
Sándornak
BUDAPEST,
1944. MÁRC. 30.
Sanyikám
édes,
annyiszor
ültem már hozzá, hogy válaszoljak kedves leveledre és megköszönjem gyönyörű
könyvedet – most az ember nem
elhanyagolható dolgait hanyagolja
el, hanem ép azokat, melyek sokat jelentenek neki és épp a fontosság
esetlegessége riasztja vissza mindannyiszor, – szóval addig-addig halogattam,
míg végre most már, nyilván megérted, miért, valóban nincs se kedvem, türelmem
se készségem ahhoz, hogy szívem és értelmem szerint írjak a Meduzáról, még
kevésbé a magam dolgairól, –mi haszna? – s talán egyszer még lesz rá alkalmam…
Ezt a néhány
sort csak azért írom, így hevenyészve, hogy valahogy hűtlennek ne gondolj
hosszú
hallgatásom miatt, és, hogy, ha már illő és méltó szavak nem állnak
rendelkezésemre,
legalább így
egyszerűen és jelleg vagy magyarázat nélkül megmondhassam Neked, hogy
gyönyörűnek találom a verseidet és
irigylem őket, és sokszor, sokszor ölellek: Somlyó György
Még egyszer: ne haragudj és ha jobb kedvben
vagy énnálam, ne sajnálj tőlem egy-két sort. Ölellek és várom leveledet:
S. Gy.
CSÖNGE,
1946. FEBR. 20.
Kedves
Gyurkám, köszönöm hogy gondoltál rám és megküldted Valéry-fordításaidat. Csak
most látom igazán, hogy milyen pompás munkát végeztél: nem halványodnak el a
bátran melléjük rakott eredetiek mellett. És igen jót tettél velem, hogy
megajándékoztál ezzel a könyvvel: lelki nyomorban élek, beszállásoltak lármájában, külön szoba
nélkül; könyved most ujra megitat tiszta itallal, a sok zavaros lötty
közepette. – Persze egy olyan sok-emeletű költőből, mint Valéry, a fordításban
menthetetlenül igen sok elsikkad; ez a menthetetlen elsikkadás itt azonban minimálisra
redukálódik. Valéry „földszint”-je: a verssorok méltóságos pindarosi homálya, átszőve
folytonos hang-játékkal, és vizuális (inkább plasztikus, relief-szerű, mint
színes) játékkal. A hangjátékokkal, amennyire csak lehet egy merőben más alkatú
nyelv közegében,…Valéry plasztikáját néhol túlságosan föloldottad…
Ami pedig
Valéry „emeleteit” illeti: Te bizonnyal jobban ismered őket, mint én. Csak azt
mondhatom róluk, hogy mennél följebb haladok egy-egy Valéry-vers csigalépcsőjén,
annál inkább előtűnik a költészet…
Legtöbb
költő az érzelmeit, gondolatait tárja fel, melyek ma ilyenek, holnap olyanok;
Valéry
egy réteggel
mélyebbre visz, oda, ahol az ember mozdulatlan „van”-ja rejlik. „Kis, változó
lény vagyok
a mindenségben”, mondhatná az individuális költő; „szemléletem tartalmazza a mindenséget,
illetve belőle mindazt, mely velem vonatkozásba kerül”, mondhatná az existentiális költő: Valéry, Dante,
Shakespeare, Laoce, Pindaros, stb. Innen az existentiális költők kétszólamúsága: náluk csak a kifejezésmód
s a kompozíció egyéni, de ami ezen
átsugárzik, emberfölöttien változatlan érvényű…
Ajánlok
Neked lefordításra két másik „exisztenciális költőt”, amerikaiakat; magyarul
talán ha 4-5 versük megjelent. – Az
egyik: Robinson Jeffers. Lelkivilága külön kozmosz, éppen mint Valéry-é…A
másik, akit ajánlok: T. S. Eliot. Nála az exisztenciális struktúrát az irónikus
nagyvárosiasság ellenpontozza, s így az „örök”-nek és „ordenáré”-nak remek
keverékét nyújtja.
Kezd
sötétedni; hamar bevégzem a levelet. Ezzel a levéllel egyidejüleg küldöm Neked
egyik
új könyvemet
(A teljesség felé); kérlek, írd meg, hogy megkaptad-e. Sajnos, a másik két új
könyvemből most nincs példányom…Küldjél verseidből, fordításaidból. Köszönet,
jó egészség és ölel Sanyi.
Egy W.
S.-sorral kezdve
mivel a szó kergeti jelentését
és minden lépése esetleges
lent fönt kanyargó egyenes
elveszti s felcseréli ellentétét –
az is lehet hogy a partot mosó víz
hangját hallva (mondjuk úgy: csobogását)
ahogy hullám hullámba morfolódik
csak azt halljuk A csenden túli csendet
(more geometrico bizonyítását
a végtelen utáni végtelennek)*
*Mert
számtalan a hullám és egyetlen a tenger
és a hullám a tenger és a tenger a hullám
Az alább idézett Vallomás a békéről című poéma nem
található a 2002-es kötetben.
Új
Írás Versek:
Az
asztronautákhoz.= 1963. 4. sz. 404-405. p.
Az
atyai intelmek-ből.= 1961. 10.
sz. 903. p.
Fantázia. A
Krúdy-emlékkönyvbe.= 1963. 7. sz. 791. p.
A kritikushoz. = 1963. 7. sz. 790-791. p.
Provence, 1962. = 1963. 4. sz. 405. p.
Részlet egy X-edik ars poétikából.= 1964. 6. sz. 660. p.
Versfordítások:
Deguy, Michel: Tényvázlat.= 1970. 5.
sz. 19. p.
Desnos, Robert: Éjszakai szél.
(Szöveg közt, S. Gy. tanulmányában.) = 1968. 11. sz. 71. p.
Tzara, Tristan: Felcsapó lánggal.= 1964. 2.
sz. 202-204. p
Bokor László: Somlyó György válogatott versei. = 1962.
6. sz. 668-670. p.
Farkas László:
Somlyó György: Szemfényvesztő fügefa (c. verskötetéről.) = 1964. 7. sz. 887-
* * *
Bokor László: Somlyó
György válogatott versei. = 1962. 6. sz. 668-670. p.
…A
fiatal Somlyó György nagyon távolt élt a kor antifasiszta mozgalmaitól, s a
polgári dekadencia talaján még a személyes létében fenyegetett költő sem tudta
felismerni a kor lényegét. Ez a fájdalmas hiány nemcsak az ő költészetét
jellemezte annak idején, hanem a Nyugat harmadik nemzedékének számos fiatalját
is. Talán nem túlozunk, ha az egész sziget-költészet s így Somlyó költészetének
is tragikus elvontságát, absztrakt sterilitásának okát ebben látjuk…
Ha
eszmeileg, a szocializmus irányába, nem is jelentett előrelépést Vallomás a békéről című poéma, a közölt
részletekből ma is úgy látjuk, hogy költészete mindenesetre jelentősen
gazdagodott…a békemozgalom eredetét összekapcsolja a magyar közelmúlt lírai
ábrázolásával, s ugyanakkor önkritikával ábrázolja saját múltját…sikerül
ábrázolnia a kort és saját egyéni életét is, azt a tehetetlen és filozófiává
magasított passzivitást, amely a munkásmozgalomtól távol élő értelmiségiek egy
részét jellemezte…
…Miközben
a vergődő fél világra
kivetve,
végsőt hurkoltak a hálón
minden
újabb zavaros tárgyaláson
a
halál zsakettes halászai.
A
diplomaták utazásai
tekeregtek
Európán, mint a kobra,
a
népeket bűvös körükbe fogva.
Titkos
egyezmény és nyílt tárgyalás,
Godesberg,
München:
ez
volt a varázs,
ez
volt, ámító egyezményeikkel,
az
árulás puhány testén a pikkely.
S
nyomukban megindult sziszegve Hitler…
S nem
kiáltottam. És a többiek sem.
Mentünk
tovább némán és tehetetlen.
Mint
ahogy nem kiáltott fél világ,
midőn
a Kondor tépte Guernicát,
mint
ahogy annyian némán meredtünk,
mikor
a fasizmus fekélye meggyűlt
a
tőke szörnytestében és a gennyet
Európán
végig szétfröcskölve terjedt,
mikor
már Ausztrián is fölfakadt,
mikor
már ölte a cseh falvakat,
s
Kelet felé, Kelet felé húzódott…
* * *
Arion éneke. Összegyűjtött
versek I. 1938–1976. Bp. 1978. Szépirodalmi, 501 p. (Életműsorozat 2.)
Kőkörök. Összegyűjtött
versek II. 1942–1976. Bp. 1978.
Szépirodalmi, 304 p. (Életműsorozat 3.)
Az utazás. Francia költők antológiája
Charles Baudelaire-től Marc Chodolenkóig. Bp. Magvető. 1984
A
fenti kötetek megvannak az Ugocsa u. könyvtárban. Kissé korán adták ki
életmű-sorozatát. Azóta néhány válogatás-kötete jelent meg. Antológiába is
felvették. Az Alexandra 2002-es kötete – még életében – az egész életműből
válogat.
|
Somlyó György című könyv
tartalma: A Kossuth-díj
a legmagasabb rangú ... Az Alexandra
Kiadó exkluzív sorozata 2002 könyvhetétől folyamatosan jelenik meg. ...
www.booker.hu/konyv/somlyo_gyorgy_/
Bevezető/ versek/ műfordítások/ regények/ tanulmányok
Emlék a jelenről
Villamoson
mentem haza egyszer egy este, a fények
sorra
cikáztak előttem a görbe körúton, a peron
szélén
álltam, az ajtórácsnak dőlve derékban,
egyszerű
hétköznap volt, unott szerda, csütörtök,
még
egy nap, mely üres kézzel jött s ment is üressel.
Várt
a magány meg az ágy, s mint mindig, vártak a könyvek.
Néztem,
amint a neonfény váltakozó sugarában
szentjánosbogarakként
felvillannak az utcán
elsietők,
az eső kis csillagait letaposva.
És
egyszer csak olyan lett minden, a villamos és a
falragaszok,
meg a fények, a sétálók s magam is, mint
hogy
ha ezer vagy kétezer év ritkás közegéből
néznék
vissza – ahogy bele dermed e perc az időbe.
Az
éji bogarak a fény körül
A csillagok a csillagok körül
Gondolataim tekörülötted
Én a semmi körül
A semmi körülöttem
Gondolataim önmaguk körül
Te gondolataim körül
A semmi körülötted
Az éji bogarak a semmi körül
A csillagok körülöttem
Én gondolataim körül
A csillagok körülötted
Az éji bogarak a csillagok körül
A fény az éji bogarak körül
A semmi a fény körül
A csillagok maguk körül
Az éji bogarak maguk körül
Te önmagad körül
Én önmagam körül
A körül körül a körül
„Valami szépet”?
…Mulasztásokat
pótolni?
Hiszen
ami múlik
csak
elmulasztani lehet.
És
úgyis elmulaszthatatlan.
Egy
pillanatot, ami kilép az időből?
Ha van is idő – minden része: nincs.
Volt-van.
Vagy nem-is-volt.
Hol
volt? Hol nem?
Csak
mese. Amit valóságnak neveznek.
Volt-nincs?
Hiába. Rád
mint
egy gyötrelmes Nesszos-ing
halálodig
rád ég az ifjúság.
* * *
Francia-
és Nyugat-kapcsolatai miatt régóta érdekelt, tanulmányait, majd verseit is
kezdtem olvasni. 2002-ben kiadott válogatását – akciósan – megvettem. G
Somlyó
György : Chopin kertjében
Váltakozva libben a könnyű szélben
a fűz színjátszó, fürtös levele.
Vajon e billentyűk alól jön-e
a fényes hang, a szinte észrevétlen,
nem tudni, honnan áramló zene?
Vagy ott csendül fel a patak vizében?
Vagy az úton, hol árny inog a fényben?
Nem is tudod, hallod-e, látod-e.
Csak úgy billen ki a csendből, ahogy
az érzékeny mérleg egy milligramm
súlyra. De az tündöklik. Színarany.
S elég, hogy az egész tájat bevonja:
fényes lesz tőle házfal, víz, fa lombja,
s a szíved is pontosabban dobog.
csendszirom.honlapepito.hu/?modul=oldal&tartalom
Zelk Zoltán
/1906 – 1981 /
…Mostani
öregek
már 2000-ben
mind
veled leszünk…
Weöres: Zelk Zoltán emlékére
a b Zelk Zoltánról; ↑ Pepita-magazin; ↑ „Zelket a világhíres Háy Gyulával és a már klasszikusnak mondott Déry Tiborral együtt állították a büntetőbíróság ...
Élete - Kötetei - Ma nevét viseli - Jegyzetek
hu.wikipedia.org/wiki/Zelk
VERSEK - ELEMZÉSSEL. Zelk Zoltán:
Sirály (Elemzéssel) Nemes Nagy Ágnes - Között. VERSVÁLOGATÁSOK. Ady Endre.
MÁRAI SÁNDOR DIGITALIZÁLT MŰVEI ...
dorysmay.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom
1928-ban hazaszökött, Szatmári Zoltán
álnéven élt. A Nyugatban először 1928-ban jelent meg verse. ... Zelk
A magyar irodalom történetében. Művei a neten ...
www.fszek.hu/...es.../kalendarium/
Bősze Emil Miklós művei
válogatás ... Zelk Zoltán. (Érmihályfalva,
1906. december 18. – Budapest, 1981. április 23.) József Attila- és
Kossuth-díjas ...
abdai.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1104786
Önéletrajz
1906. december
18-án születtem. Gyermek- és kamaszkorom éveit vidéken éltem. Tizenkilenc éves
koromban költöztem Budapestre, azóta is ott lakom. Néha kényszerű kirándulást
tettem toloncházba, munkatáborba, börtönbe, szerényen számolva öt esztendőmet
vitték el ezek a kirándulások.
Írói munkásságom?
Első kinyomtatott versem Kassák Lajos avatgardista folyóiratában jelent meg,
huszonkét éves voltam, mikor a legjelentősebb magyar folyóirat, a Nyugat
közölte verseimet. 1930-tól 1971-ig tizenhat verseskönyvem, egy prózai munkám
és néhány gyermekeknek írt kötetem jelent meg. Kétszer kaptam Kossuth-díjat, s
egyszer Baumgarten- és József Attila-díjat. Ez évben kaptam meg a Robert Graves
által alapított költői díjat.
Hadd írjam ide,
hogy hatvanöt évesen is épp olyan elégedetlen, vagy talán még elégedetlenebb
vagyok magammal, mint kezdő koromban. Ezért, hogy még terveim vannak: ezután is
szeretnék verset írni, s ha futja időmből, szeretném megírni – prózában –
önéletrajzomat.
Kéziratból, 1971. Művei, 1986.
* * *
…Volt ünnepelt költő, aki idős korában ki merte
jelenteni, hogy "minden soromat vállalom". Volt - szembefordulva a
korábban elfogadott hatalommal - ötvenhatos elítélt. Néha sokat markolt a földi
javakból, máskor kevésre se telt. Kötetei rendre megjelentek, óvodások,
kisiskolások meséin nőttek föl. És volt mellőzött. A rendszerváltást nem érte
meg. Ma mintha elfeledtük volna, pedig ő írta, hogy
A vers: kényszerű igazmondás.
A Föld: kisiklatott szerelvény.
Véghelyi Balázs: Zelk
Zoltánról
Szeretek elfeledett vagy nem egészen elfeledett, de porlepte klasszikusokat
olvasni. Persze olyanokat, akik méltatlanul jutottak erre a sorsra.
Olvasmányaim közül ide sorolom Zelk Zoltán életművét is. Zelk Zoltán ma
leginkább csak gyermekverseivel van jelen a köztudatban. Néha-néha fölbukkan a
neve a letűnt időből, de életműve egészéről és annak jelentőségéről alig esik
szó. Méltatlan helyre szorult költészete
az irodalomtudományban, az irodalomoktatásban és az olvasók körében egyaránt.
Az általános iskola alsó évfolyamain túl nem tanítják a műveit, az
irodalomtörténészek nem írnak róla, és az olvasók sem ismerik kellőképpen.
Költészete sokkal jelentősebb annál, hogy életében megszületett kultusza az
utókor értékelő vagy műveit megrostáló vitája nélkül vesszen a feledésbe.
Mélyről, a bihari szegénység bugyrából érkezett az irodalomba…1928-tóI a Nyugat
is közölte verseit: Zelk Zoltán pályakezdése tehát sikeresnek mondható. Nézetei
és származása miatt azonban kitelepítés, börtön és három munkaszolgálat jutott
osztályrészéül…
Vas István 1936-os,
Kifosztott táj című kötetéről írt Nyugatbeli kritikájában - az elismerés
hangjai mellett - úgy vélte: "a költészet nagyra törése hiányzik
belőle". 1945 után a helyzet megváltozott: túlságosan nagyra kezdett
törni. A hétköznapok, a halk érzelmek dalnokábóI az új rendszer hamis kórusának
nagyhangú énekesévé vált. A hűség és a hála éneke vagy A nép szívében
című ódái ma már önnön paródiájukként hatnak. Zelk ekkori verseit a tiszta, de
naiv hit ihlette. Későbbi gyűjteményes köteteiben nem szerepeltette ezeket, de
nem is tagadta őket. 1966-ban így nyilatkozott: "Költészetem ebben a
korszakban is őszinte volt, s meggyőződésemet tükrözte... 1949-ben és 1954-ben
Kossuth-díjat kapott …1952-ben pedig elindíthatta a Kisdobos című gyermeklapot…
Zelk Zoltán is a
forradalom lelkes támogatója lett, majd annak leverése után - más írókkal, így
Háy Gyulával, Déry Tiborral vagy Eörsi Istvánnal együtt - őt is börtönbe
zárták. Három évet kapott, de másfél év után, 1958-ban amnesztiával szabadult.
Szabadulása nem lehetett valódi ünnep számára, és nemcsak az ország helyzete
miatt. Felesége egy héttel korábban, édesanyja pedig egy nappal a szabadulást
követően meghalt. Az emberi élet mélypontjaiból gyakorta felszárnyal a
költészet madara, néha szinte beláthatatlan magasságokig. Zelk Zoltánt is
életének ez a mélypontja indította Sirály című, halhatatlan
költeményének megírására…1956 után Zelk Zoltánnak minden sora vállalható,
tiszta, és az ötvenes évek második felétől rátalált arra a hangra is, amely
összetéveszthetetlenül sajátja lett és a legnagyobbak sorába emelte őt.
1963-ban jelenhetett meg újabb verseskötete, a Tűzből mentett hegedű. A
címadó vers Vörösmartyra visszautaló soraiban a költő kötelessége: a szólás
mellett tesz hitet bármilyen körülmények között:
Tűzből mentett hegedűddel
mihez kezdesz, szegény cigány?
csiholsz-e még nótát belőle,
vagy vályogot vetsz ezután?
Kezedben régi kincsed roncsa,
a fája üszkös, húrja lóg,
de próbáld csak, tán fölzeng rajta,
a keserűt, a ríkatót.
A hatvanas években lassan rendeződni látszott az élete. Társat talált a fiatal
irodalomtörténész, Sinka Erzsébet személyében. Prózaíróként is kiteljesedett:
rendszeres jegyzetírója lett az Élet és Irodalomnak, valamint a Tükörnek.
Gyermekverseit és meséit egyre többen ismerték, szavalták, fészket rakott
általuk az ifjú szívekben. Az Ákombákom vagy az Este jó, este jó
örök klasszikusai gyermekvers-irodalmunknak. Meséi közül a Párácska állt
hozzá a legközelebb. De nemcsak hozzá. Egyik utolsó, Gyászbeszéd című
versében, ahol ezt kívánja: "Tersánszky Józsi Jenő mondjon / gyászbeszédet
a temetésemen", a kívánságok közé beilleszti: "és mondja el a
Párácska mesémről, / hogy többet ér szerinte, / mint százegy költemény: / hadd
piruljak holtomban is...".
Zelk Zoltán
népszerű költő volt és emberként is szeretnivaló. A lóversenyek és a focimeccsek
lelkes látogatója, a kártyaasztalok és az irodalmi társaságok bohém hangadója,
aki nemcsak nemzedéktársaival, hanem a fiatalabb írógenerációkkal is megtalálta
a hangot, szeretett a körükben lenni. "Nem ismertem nála nyíltabb embert
és most látom: nyíltabb költőt sem!" - emlékezett vissza Csukás István. A
fájdalom mellett a derű hangjai is megszólaltak lírájában, szívesen írt vidám
üzeneteket pályatársainak, költői játékokban, vetélkedőkben is részt vett.
Özvegye, Sinka Erzsébet dokumentumszerű hitelességgel írta meg Zelk Zoltán
életrajzát, amely 2000-ben jelent meg Két hold alatt címmel…Ö fogalmazta
meg a magyar irodalom talán legszebb kérdését Felelj, ha vagy! című
kétsorosában:
Szélfútta levél a világ.
De hol az ág? de Ki az ág?
Ilyen kérdések után föl kell tenni egy másik kérdést, amely már nem költői:
választ kíván. De hol van Zelk Zoltán? De ki volt Zelk Zoltán?
www.veghelyibalazs.hu/vb025.htm
Tűzből
mentett hegedű
Tűzből kimentett
hegedűddel
mihez kezdesz, szegény cigány?
csiholsz-e még nótát belőle,
vagy vájogot vetsz ezután?
Kezedben régi kincsed roncsa,
a fája üszkös, húrja lóg,
de próbáld csak, tán fölzeng rajta,
a keserűt, a ríkatót.
Madzaggal körbe-toldva húrja?
akkor is! hátha szólna még:
ha mást nem, azt a percet sírja,
mikor a rongyos putri ég,
mikor veszett csiviteléssel
a tébolyodott fecskepár
pucér fiókáit hogy mentse,
a lángoló ereszre száll,
mikor ebeddel vonítottad
a pusztulást, hogy az egen
együtt csikarjon cigánysorsod
s az ősi csikasz-félelem!
Ezt húzd, ha mást nem, ezt a percet,
aztán aludj, amíg az éh
aludni hágy, míg jő a vénség,
a térdig sár, a trágyalé
s a vályoggödörben merenghetsz:
hogyan cifráztad egykoron...
s hull rád az emlék, mint a pernye
s beszállja szíved a korom...
(1963)
* * *
Tűzből mentett hegedű
Válogatott versek
Csanádi
Imre; Zelk
Zoltán; Benjámin
László
Mi tartja össze ezt a három költőt, amikor egy nemzedékhez tartozóknak sem mondhatják őket? Először is a barátság. Az életkor szerint középső, Benjámin jó barátja volt a másik kettőnek, ha élete más-más szakaszában is. Mindhárman a szegénységből jöttek, a felső iskolákból kirekesztve. Tehetséggel, önműveléssel fölmálházva mégis a szellemi élet legmagasabb csúcsaira hágtak. Mindhármukat beszippantotta a második világháború ukrajnai pokla: Zelket és Benjámint munkaszolgálatosként, Csanádit hadifogolyként. Összefűzi őket a politika is: az 1953-as ocsúdástól kezdve mindhárman a társadalmi tisztulásért küzdöttek, szenvedtek. Én ezt is fontosnak tartom. S ami a legfontosabb: gyönyörűket írtak.
Zelknek a 80-as évek közepe óta nem jelent meg gyűjteményes
kötete.
Új Írás Versek:
Az ágak boldogsága. = 1965. 11. sz. 3-4. p.
Cigányok a fergetegben. = 1962. 7. sz. 709. p.
Dorisici alkony, 1943. = 1962. 7. sz. 707. p.
Az ifjaké a szó. József Attila emléke. = 1962. 12. sz. 1325. p.
Az ismeretlen Nagy Lajos. = 1973. 9. sz. 10. p.
Józsefvárosi hajnal, 1933. = 1963. 7. sz. 788-789. p.
Megkövült perc. = 1973. 11. sz. 60. p.
Mint fivérünk, az ember. = 1962. 10. sz. 1117. p.
Ungvári Tamás: Zelk Zoltán gyűjteményes kötetéről. (Zúzmara a rózsafán.)
= 1964. 10. sz. 1276-1278. p
Ungvári
Tamás: Zelk Zoltán gyűjteményes
kötetéről, Új Írás,1964. 10.
Önéletrajzi
töredékeit, vagy anekdotáit olvassuk folytatásokban, s roppant megelégedéssel.
Zelk mindenre pontosan emlékszik, napra, órára, percre. A múltja olyan eleven,
mintha csak a tegnapba rándulna át, egy fél mérföld járásnyira.
Egy-egy
emlékezése máris megértetett valamit a költészetből. Elsőnek azt, hogy milyen
pontos, szavahihető tanú. Az élményeket évtizedekig raktározza; gyűjti,
számlálja őket, mint a kincseit. Csak a minap termése: a Dorosici alkony. Húsz esztendő választja el az ihlet forrásától…
Mindenből
verset! S ha leomlott,
ha
százszor is, én újra kezdtem,
Figyeld,
most is folyók fecsegnek,
nap
süt, darázs repül e versben…
A verset szolgálja minden és minden verssé
lesz…”Fekszem a réten”, „Szilveszter a Fóti úton”. Vagyis zsánerkép és dal.
Megannyi hagyományos tárgy, melyet legfeljebb problémátlan korok poétái
kísértettek meg…
A
Nyugatban, egyik vázlatában* azt
jegyezte fel Zelk, hogy a bejelentő hivatalban nem hitték el neki: létezik ez a
foglalkozás: író. Gépíró? Gyorsíró? – kérdezték…
A
felszabadulás után világnézetileg kellett tágítania költészetén…egyetlen leckét
tanult: hogyan lehet mindenből dalt
csiholni…A politikai tudatosodás meghagyta, kiemelte költészetében a naivitás
ízét. Zelk lehetett sematikus, de őszintétlen soha. Írhatott ünneplő ódát államférfihoz – vers volt az is, hívő,
lelkes; eszközeiben igényes…lírájának, s emberségének lényege a felfokozott
érzékenység, a naivitás, a gyanútlanság. Igazi primér költő…Ki ír ma bűvös
példázatot egy zúzmarás rózsafáról? Olyan nehéz, hogy senki sem vállalja.
Dehogynem. Zelk…
Annyi
szép, szomorú verset írt. A Sirályt
egyenesen bele a nagy magyar irodalomba. S hozzá a Tűzből mentett hegedűt, a Cigányok a fergetegben-t…A Sirály
halottsirató. Az örök kedvest gyászolja el benne a költő. És utána és szervesen
és érthetően még szerelmes, incselkedő versek jönnek…Zelk örök tartaléka: a sokszori
meglepetés. A Pártos éneke úgy maradt
abba, mintha sose akarná folytatni. A közéleti versek folyama megszakadt. De ki
tudhatja, mi érik a költő műhelyében? Annyiszor siratta el magát, s annyiszor
született újjá; elnémult egy szólam, s azután zengőbben megszólalt.
A
rangja: sokat ígér. Zelk Zoltánnak az a rangja, hogy igazi költő.
/Szépirodalmi Könyvkiadó, 1964./
Ungvári mellőzi
a kötet pontosabb megjelölését. Az Új Írás szerkesztője a repertóriumban
pótolja.
A 60-as években Ungvári a szabadegyetemen
adott elő világirodalmat. Nagy érdeklődéssel hallgattam. Hangvétele eltért a
korabeli szokványtól. Ma is sűrűn látható, hallható közéleti ember. Több kötete
jelent meg. Most nem kedvelem annyira, mint a 60-as években. Minden lében
kanál. G.
Zelk Zoltán: Zúzmara a
rózsafán, Szépirodalmi Kiadó 1964, 418 oldal
Zúzmara
Mikor az első zúzmara
megül a rózsafákon,
töpreng az ember, mit tegyen,
hogy ami fáj, oly nagyon mégse fájjon.
De tudja, fájni fog soká,
mert büntetlenül nem lehet szeretni,
az ész végül is megadja magát
ha majd a szív nem s nem akar feledni.
Mert zúzmara a rózsafán,
mert varjúszárnyak árnya hull a hóra. -
A nyári tücsökciripelés
most ér a csillagokba.
*Nyugat 1938. 2.
szám Őrjárat
Az író lakást keres, albérleti szobát. A bérbeadó természetesen özvegyasszony s az is természetes, hogy a lakójelölt foglalkozása után érdeklődik. Pontosabban a mestersége után. A kérdés így hangzik: Mi a mestersége?
Próbálták már, milyen kínos pillanat? Ha hazudik s azt feleli, hogy asztalos, ügynök, hivatalnok: föltétlen igazmondónak vélik, de később kiderül, hogy szélhámos. Ha azt feleli, író: igazat mond, de már abban a pillanatban szélhámosnak vélik. A bérbeadó özvegyasszony még megpróbál segíteni, rajta, mint a jó tanár, szájába adja a feleletet, megkérdezi:
Újságíró? Nem. Író...
Most már menthetetlen. Ha tényleg író, akkor újságba ír gondolja, sőt néha mondja is a jóságos özvegyasszony, látja, hogy nincs értelme a további kérdezősködésnek s most már pszichológussá változik, a lakáskereső arcától s modorától függ, hogy kiadja-e neki a szobát? Jelen esetben kiadja. Másnap az albérlő kiállítja a bejelentőlapot s elviszi az őrszobára. Az ügyeletes rendőr gondosan átnézi a kiállított rovatokat, az egyiknél, amely azt kérdezi: "állása, foglalkozása, tanult mestersége, szakképzettsége?" meghökken. Egyetlen szó felel a hosszú kérdésre: Író. A rendőr végül is megkérdezi: Milyen író?
Legszívesebben azt felelné, hogy szürrealista író, de ehhez gyáva. Hogy-hogy milyen? Hát író. De milyen író? Gépíró? Nem. Gyorsíró? Nem. Hát akkor hírlapíró? Az sem.
Végül, bár maga is érzi, milyen ostobán hangzik most ez a szó, kinyögi, hogy "szépíró"... A rendőr elcsodálkozik, mintha azt hallaná, hogy "szép kőműves", de már belefáradt a vallatásba és lepecsételi a bejelentőlapot. Albérlő hazamegy, másnap észreveszi, hogy a szoba poloskás, de nem mer felmondani, mert akkor egy hónap múlva újból megkérdeznék tőle: Mi a mestersége?
Zelk Zoltán:
Vers a lehetről és a nem lehetről
A nem lehetből,
mondjad még lehet
másképp lehet, vagy már csak így lehet,
hogy nem lehet más, csak a nem lehet?
Kimondanám már, hogy isten veled,
de fölsikolt bennem a nem lehet!
mert hajad, orrod, szájad és szemed -
mert az leszek, jaj, megint az leszek,
az a csordából kimart seblepett,
kölyke-se volt, nősténye-elveszett
csikasz, ki nyugtot csak akkor talál,
ha puskavégre fogja a halál.
De este lett, és olyan este lett,
megleltem újra arcod és kezed,
egymás szájába sírtuk: Nem lehet,
hogy már csak így, hogy másképp
nem lehet!
és hajad, orrod, szájad és szemed.
S ki azt hittem, hogy élni ébredek,
megint csak itt, megint e dérlepett
falak között, megint a nem lehet.
Vacog a szív, veri a perceket,
veri, hogy nem, hogy nem, hogy
nem lehet!
Ha megyek már az utcán, úgy megyek,
gázolva folyót, zihálva hegyet,
mert voltak folyók és voltak hegyek
és voltak évek, voltak emberek
és mi volt még! mi volt! és azután
egy nyári perc december udvarán -
a vén remény... és voltak reggelek,
mikor veled, melletted ébredek
és hajad, orrod, szájad és szemed
s az ing s a váll s a paplanon kezed...
Úgy szól a szó, mint az emlékezet -
hát nincs szavam több és nem is lehet.
szazszorszep.freeblog
Az
alkonyi nap visszanéz
- s mily szomorún - a tájra,
ellobban, parázzsá leszen
a kertek déli lángja.
Visszanézek, s nem szomorún,
vissza, az ifjúságra -
ha nem is csap magasba már,
ha csitul is a lángja,
de érzem, izzóbb, melegebb,
mélyebb szívem parázsa.
Zelk Zoltán : Akit az isten nem szeret
Akit az isten nem szeret,
nagyon megbünteti,
a szívébe a szeretet
bokrát elülteti.
Nem fonnyadnak el soha e
bokron a levelek,
dús televénybe bújtak el
a szomjú gyökerek.
Tüdőd érte zihál, dagad,
szolgál lélegzeted,
hozzá futnak, miként patak,
véreddel az erek.
Ágra új ágak hajtanak,
levélre új levél,
zúgásuk belepi agyad,
nincs nappal, nincsen éj,
nincs éjjeled, nincs nappalod,
nincsen egy perced is,
örök zúgásuk hallgatod:
„Segíts! Segíts! Segíts!"
„Anyád!" „Szeretőd!" „Gyermeked!"
zúg, zúg csak szüntelen,
vijjogva osztják életed
aggódás, szerelem.
Álmában sikolt kedvesed,
riadva rémeken?
neked fúl el lélegzeted,
lidérc ül melleden.
Láz marja, kiveri hideg?
a te fogad vacog.
Szívük verését önszíved
verésén hallgatod.
Míg élsz, nem múlik sohasem
rólad a büntetés,
nem érint meg a kegyelem,
amíg, mint puha kéz
oldó magányod, fekhelyed
a halál megveti:
akit az isten nem szeret,
nagyon megbünteti.
canadahun.com/forum/blog.php?b=22099
Zelk Zoltán: Keréknyomok az
égen. / Versek 1963 – 1981/ Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982. 388 oldal
VÁLOGATÁSOM. G.
Pillanat
Könyökölve, mint híd-karfára
a szeptemberi délutánra,
két perc rése között rálátva
a teljesség pillanatára,
a csordulásig teli tájra,
a fák öntelt diadalára…
folytathatatlan, mondhatatlan,
folytatnám még, de csak szavam van.
Semmi
Nem
azt, hogy hány napom van hátra,
de azt,
hogy milyen nap van máma,
szerdám,
vasárnapom?
őrli
a semmit a malom –
zúgását
hallgatom.
Mindennap
Mindennap élni kell
a naptár rémuralma
míg élünk nincsen másképp
az évek rémuralma
próbáld ha tudod másképp
az órák rémuralma
te így ő úgy én másképp
a percek rémuralma
te iszol ő zsugázik
én hátam nekivetve
a tegnap ledőlt napnak
várom hogy eljön végre
ki gyűrt szívembe nézve
így szólana ha szólna
Mi kellene ha volna?
Krúdy Gyula egy mondatára
„Elmúltak
az őszi versenyek.”
El, Krúdy úr! hány ősz elmúlt, hány verseny!
s
álmodtunk néha olyan éjszakát:
öngyilkost
lóbál mind az ág
a
maradék Ligetben.
De
persze játszottunk tovább.
A
sokasodó, görnyedt évek ellen.
Csak
amikor december hályogát –
a
jéghártya-szemű célkarikát –
mikor
a Célon Túl fehér gyepén –
hogy
lesz-e Még, hogy milyen az Odább
ha
elmúlnak minden versenyek?
Zöld és fehér
Zöld
foltos zúzmarába öltözött,
hínárral, náddal szálkás tó fölött
a békák téli álma gőzölög
s mert nincs szavad e fehér némaságra,
hát rugdalva egy megfagyott rögöt,
csak mégy a parton, s rámondod:
a köd.
Látogatóban egy öregúrnál
-
Ha lehetne, szeretnéd
újra kezdeni?
-
Miért, lehet egy partit
kétszer veszteni?
/ Nehéz abbahagyni
a vers-válogatást. G/
* * *
Zelk Zoltán művei - Reménykedem
és rettegek /Próza, 1963 – 1981/ Szépirodalmi Könyvkiadó, 1986. 477 oldal
Illyés Gyula hetvenöt éves…úgy szólok Hozzád,
hogy emlékszem. Emlékszem a Markó utcai tárgyalásra, amikor Te egy gyönyörű
költeményedért a vádlottak padjára kerültél, el is ítéltek, de – erre nagyon
emlékszem! – „a bíróság enyhítő körülménynek vette a vádlott nagy költői
tehetségét”. Van-e valami titkos vétked? Ha volna is, nyugodtan élhetsz és
alhatsz, minden égiek és földiek fölmentenének, mert enyhítő körülménynek”
vennék költői nagyságodat…
Hetvenöt éves vagy. Ne tedd, amit ötvenéves korodban,
amikor versben felkiáltottál: Nem igaz! Negyven, ötven, hatvan évre
rámondhatjuk, hogy nem igaz, de hetvenen túl minden igazzá válik elménkben, s
lelkünkben is.
Gyanakvó, irigy embertől hallottam olyat, hogy Illyés
szerencsés ember. Van egy versekkel dugig tömött tarisznyája. Amikor kedve van
hozzá, ötöt-hatot kimarkol belőle. Igaz – mondottam én – igaz, hogy Illyés
szerencsés ember, ha valakire, hát őrá igaz, hogy a maga szerencséjének a
kovácsa. Ő töltötte meg azt a tarisznyát, s amikor kedve tartja, megrakja az
ország asztalát nagy versekkel!
Isten éltessen Gyulám! Sok boldog, egészséges esztendőt!
Levél Vas Istvánhoz.
Kedves István !…Mit gondolsz, elhiszik-e most rólunk, hogy voltak évek, amikor
kora tavasztól késő őszig hegyek kaptatóin, erdőkben töltöttük vasárnapjainkat?
Sok-sok kilométert megjárva a Hármas-határ hegyen, Dobogókőn, a Pilisben,
Börzsönyben…emlékszel arra a napokig tartó kirándulásunkra, mikor fölfedeztünk
a Dunán egy nevesincs szigetet, ott vertünk sátrat…Második nap elfogyott a
kenyerünk. Szeles, viharos délután volt, méterekre csapódtak a Duna hullámai,
de Eti – Te hiába rimánkodtál – csónakba ült, hogy a túlsó parti Kisorosziból
kenyeret hozzon. Úszni nem tudtam, de elszántan a csónakba léptem én is, majd
kis gondolkodás után Korniss Dezső is. /Nemrég tudtam meg Tőled, hogy se Eti,
se Korniss nem tudott úszni./ Talán nem is mi eveztünk, talán a hullámok dobták
át csónakunkat Kisorosziba, s onnan vissza zsákmányunkkal, egy kétklós
veknivel. Te nem tartottál velünk, Te nem voltál vakmerő…
Hogy milyen költő voltál? Tudtam verseid szépségét, de
számomra nagy költő csak apám korabeli költő lehetett: Babits, Kosztolányi,
Füst Milán, Juhász Gyula, Tóth Árpád. Sok nagy verset kellett megírnod…hogy
tévedhetetlenül lássam arcodat a magyar irodalom huszadik századi
arcképcsarnokában…Isten éltessen, kedves Istvánom!
Lírai önarckép Kossuth Rádió, 1972. dec. 17
…Mint morzsa köré éhes madarak
a rím köré
leszállnak a szavak.
Nagyon fiatalon, talán negyven éve írtam ezt a két sort.
Azt hittem akkor, hogy egy hosszabb költemény kezdéseként. De hiába ültem neki
többször is, nem tudtam folytatni. Mégsem merült el emlékezetemben, mint annyi
más töredék, nemcsak emlékszem rá, de egyre inkább arra gondolok, hogy talán
helye lehet a következő kötetemben. Mert amit annak idején csalódottan
kudarcnak láttam, ma már tudom, hogy nem is volt az. Ma már tudom, hogy ez a
két sor nem versindítás, hanem befejezett költemény. Amit akkor még nem tudtam
két sorban elmondani, már el is mondtam a versben! A rímes vers, s nemcsak az
én tollam, hanem a mások tolla alatt is így születik: a rím nemcsak adomány,
nemcsak játék, de múlandó is lehet…
Beszélgetés Karinthy Ferenccel, 1976.
…szeretnék itt egy kicsit legendákat oszlatni. Sajnos se
Krúdy Gyula, se Hunyady Sándorral nem találkoztam a lóversenyen. Az lett volna pedig a szép, mert azt mondják, akkor
sokkal szebb volt az egész. 1963 őszén mentem ki először az ügetőre. Nem vitt
ki engem senki, Csurka Pista
feláldozta magát egy vallomásában, azt írta, ő tehet róla. Ez így nem igaz,
csak annyi, hogy felállt az eszpresszó asztalánál, és azt mondta, szervusz,
kérdeztem, hova mész, az ügetőre. Te, én már öregember vagyok, ilyet még sose
láttam, kimegyek veled. Jó, gyere. Kimentünk…láttam, hogy elkezdenek a lovak
szaladni, és kétkerekű kocsit húznak. Aztán abbahagyták…nyertünk…vesztettünk…
Domján Editről
Sose mosolygott teli mosolygással, ha mindkét szemével,
mindkét ajkával is, akkor is félmosoly volt…a mosoly másik fele sírás volt…egy
egyszervolt, senkihez sem hasonlítható asszonyról beszélek, aki színésznek is
oly egyéni, oly sajátos, hogy meg sem érthették a szokványhoz szokott ítészek.
Egyszerűen nem tudták, kit látnak, ha őt, mert nem olyan volt sem az arca, sem
a lénye, amilyennek az úgynevezett közfelfogás szerint a színésznőnek lennie kell…
Ismertem? Hogyan ismerhettem volna őt, akit nem ismert
senki, akit csak láttak, akivel csak beszélgettek. De én legalább sejtettem
őt…amikor Ablak c. Domján-műsorát
szerkesztette a rádió, ő Ferencsik és Vilt Tibor mellé íróvendégként engem
hívott ablakába…Soha olyan hosszan nem ültem társaságában…sohasem fogjuk
megfejteni…félmosolyát, kíváncsi, de mégis rejtőző tekintetét. Aztán a hangját!
a hangját! hangjának megnevezhetetlen színét…
Mi történt hát? Mi történt azon karácsonyi estén? Nem
volt ág többé? Minden fát elvitt ágastul a szél? Nem volt mibe megkapaszkodnia
többé? Más történt. A fák útra keltek, elindultak, csak õk tudják hova,
csak Domján Edit tudja, hova? S õ ment, ment, elment utánuk.
Hogy ez afféle líra, hogy csak költészet? Igen. Az. A legvalóbb valóság. Domján
Edit halálának hiteles története. Bizonyítani is tudok. Akkor én hetekig a
Balaton mellett, olyan épületben laktam, melyet gyönyörû park, sok száz,
talán ezer fa vett körül. S mikor este a rádió õróla is mondta, hogy tragikus
hirtelenséggel, elcsavartam a hangláda gombját, és kimentem a parkba. Parkba?
Pusztaságba. Elmentek a fák. Elmentek a fák. Elment a bükk, a cser, a
fenyõ, a tiszafa.
Hogy aztán másnap visszajöttek?
S élik azóta is bükk, a cser, a fenyõ, a tiszafa életüket? Edit nem jött
vissza. Hogy miért, azt is csak õ tudná megmondani. S mondja is,
hallgassák csak, mikor szerepeit, mikor mesét, mikor éneket. Hallják hangjában,
szóejtésében azt hasonlíthatatlant, azt a szerepnél többet, szerepen túlit, ami
elmondja rövid tündöklését városunkban, országunkban, és lényének sohasem
szûnõ csillámlását a halálban.
1973.
/Engem is elvarázsolt. Eltettem a
napilap fényképes tudósítását haláláról. Itt van előttem. Mosolyog. “Saját
elhatározásából tett pontot negyvenedik születésnapja másnapján életére,
pályájára...”f.f. Az Üvegcipőben
láttam. G./
Illyés: Naplójegyzetek
1/132. Zelk pénzt kér, iszonyú nyomor.
1/327. Szabó Lőrinc a munkatáborból megszökött Zelk Zoltánt
Ellához közvetítette, az pedig Zelket Németh dolgozószobájába zárta el, abban a
különös logikában ringatózva, hogy a nyomozók rá se hederítenek, ha egy bujkáló
helyén egy másik bujkálót találnak.
2/443. Zelk betegesen mindent elolvas, mindenről véleményt formál…Zelk: elmenjen-e Aczélhoz? Állásért, nyugdíjért, mert három hónapra kapott az irodalmi alaptól 1500 ft-t, s az most februárral lejár. Miért ne. Menjen.
2/469. Zelknek megadták a telefont.
4/106. Este Zelk telefonál a kórházból…régóta nem ment neki ilyen jól a versírás. Egyszerre szinte a drót is megmelegszik köztünk. Egyszer, hajdan, a Hősök terén hógolyókat dobtunk versenyben. Máskor két munkaszolgálata közt a Múzeum kávéházban a frontról hozott verseit olvastuk.
7/182. Hosszú telefon Zelkkel. Épp jókor hívtam: egyedül van a lakásban. Kölcsönös bíztatás és mintegy bizonyítvány-magyarázat: érdemes volt élni.
8/33. Haldoklik Zelk. Mennyire szerettem.
8/58. Zelk /is/ meghalt. A tv mondja be az esti hírek összefoglalójában egy mondattal, úgy hogy nyílván a végén több is lesz. Közben folyik a színes, hosszú műsor…
8/161. Amikor ismerkedni kezdtem a versekkel, kedvelt magyar költőim neve az abc rendje szerint sorakozott: Ady, Babits…a névsor végére zárkóztak, tüntetően szinte: Vas, Weöres, Zelk…
Személyes
Zelket
jó ideig pártköltőnek tartottam. Először meglepett Dezső mély vonzódása hozzá,
aztán rájöttem, hogy Dezsőnek igaza van. Fordult a kocka:
Vali news. 2011. április 16., szombat
Nem éltem hiába. G1. már Zelket olvas. És ő küld Zelket!, nekem!:
Pillanat
Könyökölve, mint híd-karfára
a szeptemberi délutánra,
két perc rése között rálátva…
Függelék
A
magyar írók 1957-ben nyilatkozatban tiltakoztak az ENSZ ötös bizottsága
jelentésének tárgyalása ellen:
„…Tudjuk és hirdetjük: a
magyar nép nem akart és nem akar ellenforradalmat, itt csak elenyésző kisebbség
kívánja vissza a régi rendet…”
Nem írták alá:
többek között Mészöly Mikós, Nemes Nagy
Ágnes, Zelk Zoltán. Aláírta: Nagy László, Örkény és Somlyó.
Továbbá: Illyés, Németh László, Pilinszky, Vas István és Weöres is.
www.fotomedia.hu/index.php?option.
és egyéb portálok
Nagy László: Himnusz minden időben és Zelk: Tűzből
mentett hegedű c. műveivel volt gondja a hatalomnak.