Berda József: Vendégszeretet

                                                          *  *  *

Berda József összegyűjtött versei,
Helikon Kiadó, 775 oldal, 4990 Ft ,

Magyar Narancs, 2003. 11. 27. Bán Zoltán András

1980 óta nem jelent meg kötete a Babits, Kosztolányi, Szabó Lőrinc és később Kormos István által is nagyra becsült költőnek… Az 1902-ben született és 1966-ban meghalt Berda pártfogói ellenére a legkevésbé sem tartozott a Nyugat csapatához. Szegénylegény származása, elemi pallérozatlansága miatt bár nem kitaszított, de mégis idegen maradt a szellem arisztokratái között. "Szemérmesen vallom be: autodidakta vagyok. Összes végzettségem négy elemi" - írja a jegyzetekben közölt, 1948-as önéletrajzában…Berda egész egyszerűen pénzt akart kicsikarni, és ehhez kellett a korban már értékes proli pedigré. "Mielőtt új könyvem kiadnám: még egyszer át kell tekintenem az egész anyagot. Ehhez türelem és nyugalom kell, s éppen ezért, ha egy emberségesebb összeghez jutok: a Bakonyba vonulok boldog remete módjára - dolgozni és pihenni." Mindamellett Berda sikertelen marad a benyalásban, ő, aki verseiben oly élénk kapcsolatot ápolt a belek különféle munkáival és végtermékeivel, a maga életében megbukott e téren, voltaképpen minden rendszerben sikertelen és csóró maradt. Költői debütálása után (1928) különféle alkalmi munkákból tartotta el magát, így érte meg az úgynevezett felszabadulást.
És ekkor, 1945. november 25-én az alábbi hirdetés jelent meg a Magyar Nemzetben: "Ez nem tréfa...Mivel Magyarországon a legnevesebb költők vershonoráriuma 1 liter bor áránál is kevesebb: kéziratgyűjtőknek 1 liter borért egy szabadon választható versem kéziratát adom. (Vendéglősök, kocsmárosok is jelentkezhetnek.) Cím: Berda József, Újpest, Szent Gellért utca 31. szám." Ebben a közleményben minden benne van, ami Berdát felületesen jellemezhetné: bohémság, hetyke koldushajlam, piálási kedv, hedonikus provokáció, a pokoli szegénység szemtelenkedő kétségbeesése. "Ha kell, embert is ölök”

…Kosztolányiné emlékezései azt állítják, hogy amint megjelent náluk, azonnal a tárgyra, vagyis a tarhálásra tért. Sikerrel. Kosztolányi boldogan támogatta az ő világától meglehetősen elbitangolt, folyvást rövidnadrágban járó, tarisznyás szegénylegényt. Persze Berda a kurta szárú gatyát epikureus és libertinus megfontolásból hordta: "nem különcködés, inkább / egészségre vágyakozás jótevő / játéka vagy te nékem; lélegzés, / lázas lihegés a test szabadsága után!" És a vers (Rövid nadrág) zárlata nagy önjellemzés: "egy csavargó diák, ki állandó / vakációnak véli a világot." Annyi bizonyos, hogy mindvégig megőrizte gyermekiességét, ám ez olykor rossz értelemben vett infantilizmus: a most először publikált Erotika ciklus darabjai inkább gyermetegek, mint vérforralóak: "Nem érhet minket most már semmi vád: / te szopod a faszom, én nyalom a pinád." Vagy erőltetett önigazolás: "Bár napról-napra mindöregebb vagyok: / mint a vad csikó olyan tűzzel baszok!" (Látjuk, a rímelés sem tartozott erősségei közé.)… Karneváli világlátású művész volt, Rabelais újpesti zabigyereke. Alig akad más költő, aki ilyen közvetlen kapcsolatot élt volna át a bélrendszer állapota és magának a világnak vagy a számára élni adatott országnak az állapota között. Egyszer a "haza gyomra nevében" dühösködik a szocialista konyhára, aztán az Átkozódás című, 1961-es kötetében megjelent versében fest lesújtó gasztronómiai ország képet: "Sehol egy jó falat!" De ez még csak mondhatni az előétel, később nem győzi szidni a gyomor gyáváit, a belek páriáit, akik fel nem szólalnának, kushadnak, és csak nyelik a mérget és a silány falatokat: "senki sem üt az asztalra, senki sem káromkodik jogos haragjában! / Ej, haj, mifene! Gyomorbeteg az egész ország talán? Még mindig nem volt elég / az ízetlen, fertelmes ételekből?!"…Proletár Sancho Panza, ha bőséges székletet adott neki aznapra az Úr, már rendben találta magát szellemileg is, böffenései világnézeti vallomásként vagy fohászként fordultak ki borissza és a kortársi emlékezések szerint markánsan fokhagymaszagú szájából. A fent idézett vers az Érzelmes vallomás elnevezésű ciklus része, és ekként még megalapozottabb, még tágabb dimenziókat tartalmaz. A vallomások - ne sajnáljuk a szót: konfessziók! - a jeles zabálások főszereplőihez, isten legnemesebb asztali adományaihoz szólnak, és itt már-már a barokk elragadtatás, úgyszólván az egzaltáció viszi a prímet: "Csülökpörkölt! csülökpörkölt! - / Valóság ez, áldott barátom?!" És a vers végén nem átallja kijelenteni, hogy e zabálás több mint élvezet: "hálaadó istentisztelet!" A profánt roppant leleménnyel fordította át szentté, egyik versében egyenesen "libakörmenet"-ről beszél, ahol a kövér szárnyasokat persze a gyomor mennyországa várja.
A látszat szerint Berda egyhúrú, vagy mondjuk, egy bélhúrú költő. Annyi igaz, hogy pályáján nem észlelhető úgynevezett fejlődés, nagy témái azonnal jelentkeznek, korai köteteiből jellemző címek: Hedonista, Meztelen kamasz a város felett, Gyerekek, kacsák. Legfeljebb a vers technikájának elsajátítása értelmében gazdagodott; idősebb korában egyszerűen nagyobb kézügyességgel dolgozott. A rímes vers nála ritka madár, többnyire latinos eleganciájú időmértékes, picit jambikus lejtésű szabad versben utazott, a mondatfűzés nagy leleményeit mozgósítva. Szókincse sem volt észbontóan nagy, de gombanevek versbe oldásában nincs párja költészetünkben: Téli fülőkegomba, Szentgyörgypereszke, Gévagomba. Politikai versei, epigrammái is jelentősek; plebejus gyomrából kiöklendezte a handabandát, legyen az horthysta, rákosista vagy kádárista. De legnagyobb képessége ahhoz volt, hogy a szemétből, és a szó szoros ételmében a szarból is költészetet varázsoljon, és mindezt megspékelje valami furcsa, szociális érzékenységgel, a gyomor osztályharcával. Talán ezért egyik legkomolyabb verse a Különös idill. Indulása egyszerű: a költő kénytelen lekuporodni az erdőben, ám egy elegáns szánban arra sikló társaság kiröhögi, mikor meglátják feltápászkodása közben. Idáig csak egy fél trágár jelenet, de a fordulat drámai: vidám csiripeléssel a "fagyban oly sokat koplaló árva verebek" lepik el a még frissen gőzölgő emberlepényt. "Örvendeztek és verekedtek e komoly bőség láttán!" Az ürülék körül így jár körtáncot gazdag és szegény, kivert költő és vagyonos társaság, ember és állat, a rakás szar a teljes élet metaforájává tisztul.
Idősebb korában aztán persze Berda szájában is megkeseredett a falat. A rothadó test lett fő témája: "Öreg vagyok már, tehát büdössé váltam. / Illatossá válok tán, - a porlasztó halálban." Nehezen adta meg magát, sokáig akart még élni, "a földi élet legvégső határáig akár". Ha már a testiben nem tehetjük, reménykedjünk legalább költői feltámadásában.

…Legendás volt életmódjának kötetlensége, függetlensége. S felébresztette mindenkiben az ember természetes vágyainak vállalhatóságát. A vidám társaságoknak élete végéig középpontja maradt: írók, művészek és irodalomkedvelők őrzik levelezőlapjait, melyeken valamelyik kiskocsmába invitálta őket evés-ivásra, ahol békebeli ízeknek hódolhatott a gasztronómia kedvelője. Könnyedén kiáltotta világgá vélt vagy valódi ars poeticáját: “… úgy eszem, iszom és / nevetek mindnagyobb jókedvvel akár / egy csavargó diák, ki állandó vakációnak / véli mindig a világot”. A magatartás Kakuk Marci filozófiáját idézi. Ez azonban csak a felszín. Van ugyanis Berda költészetében az élet és halál témájának mélyebb igényű képe is:

„De élni, élni kell! az értelem magasabb

vágya szerint: hogy lélek és test egyaránt

örvendjen s így népünk is vidámabb sorsra virrad tán.

Erre igyunk, erre koccintsunk barátaim e fóti

szüret könnyű, de üde zamatú nedveit csurgatván, mint

állhatatos szertartáshoz tartozót, mely felett most

Vörösmarty Mihály bennünket megáldó

szent szelleme lobog.”

(A fóti találkozóra)

polgarerno.com/blog/archives/652

Tandori Dezső:   „Hol élsz te?

dia.pool.pim.hu/.../Tandori_Dezso-Hol_elsz_te.xhtml

….Veszem elő, régi szándékkal, inkább Berda József verseit. Itt talán mesélhetek egyet s mást, ami újdonságnak hat, már csak azért is, mert ezt az igen nagy költőnket oly szívességgel szokták figyelmen kívül hagyni, elhanyagoltságba esni.

      Ha József Attila dolgában teljességgel „elbénultam”, annyira nem is tudom, mit lehetne róla  még – ismétlem, összefoglaló, józan, reálisan nagyra értékelő szavakon túl – mondani,  elhanyagoltjaink közül Berda József az, akire a bőséges idézés talán még rá is fér. Hadd váljék láthatóvá (így is)…Berda Józsefet végképp nem ágyrajáró vagabundi mivolta miatt „veszem” ide J. A. mellé…kinéztem magamnak egy Berda verset egy hete, közben pihent a vállalkozás (és ez az! mondhatom „jól”, ahogy sakkozók mondják, ez nem játszható „jól”, nem mondhatom helyénvalóan, eredményesen, hitellel, hogy pihent, aludt a tárgy, mint széken a kabát és erdőn a kirándulás, holott ez utóbbi főleg igen találó; mégsem mondhatom; nyugodt vagyok, hogy ezzel kapcsolatban épp az iméntiek ismételhetők  el: hogy miért is, hogy miért nem), de a négysoros szerepe fontos maradt, úgy látom. Hát tessék, egy medálszerű Berda-vers:

      Szamár dicsérete

                     Akit a mennyben liliomokkal várnak,        

                     cukrot adtam a szép szamárnak.            

                     Úgy nyaldosta kezem, úgy nyaldosta arcom,  

                     hogy azóta mindig emlékével alszom.

      Világirodalmat (külső példákat) a magyar költészet világirodalmiságai mellé bevonni nevek szerint nem akarok, itt is elhagyok valamit, elnyomok egy szándékot. Érdekesen szerkesztett vers. Parányi félreérthetősége van, a nyelv okán: lehetne maga a költő is, akit liliomokkal várnak…De ez rossz tréfa. Az első sor azonnal jelzi, hagyományos poétikával történetesen nem bajlódik itt ez a költő. Viszont a hangalakoknak szinte színei vannak, ugye: liliommal… cukrot. És igen tömör a „szép szamár” kifejezés, nyert ügye van azzal, hogy valamiképpen maga is oly szépséges, szellős. Jóleső. A két „záró” sorhoz nem kell kommentár. Engem nagyon megkap, a nagy költészet könnyű kezével fog meg…A Berda-vers pedig még jellegzetesebben mutatja költőnk sajátosságait; azt a módot, ahogyan megszólal és beszél.

      Egy veréb halálára      

        Elpusztult egy veréb! – mily szürke       

        szavak ezek. De te láttad finom

        fejecskéjét, szelíd szemeit s tudod,           

        mily szomorú a legkisebb halál is!    

        Nem tiporta el kocsikerék, se róka nem   

        rohant reá; még meleg volt aprócska     

        teste, mikor megtaláltatott általad.           

        S most emlékezz: valaha pörköltet

          sültet is ettél társai húsából s íme,           

        hogy egyiket halva találtad a sok millió    

        közül: életed-sorsod példájaként döbbentél meg:           

        ilyen sors várhat-e reád is? – 

        Téged gyászolunk, legárvább, legszámkivetettebb

        madara a madarak tarka sokadalmának!     

        Nem csipogsz többé a többiekkel, de            

        egy csupa láng lélek körmeivel ásott   

        hantocskát emelt néked s pipacsot      

        tűzött, szíve emlékeként, a közepébe.

      Ez az önmagában is gyönyörű menetű vers még valamit mutat e tárgyban: Berda… nem a „nyugatos”, teljesen kizengetett, bevezetés-tárgyalás-befejezés szerkezetű, vagy nagy, kerek képeivel, telitalálataival „ékes” honi vers eszményét választja gyakorlati vezérelvéül. A nyitottságot, a furcsának ható metszéseket, de valahogy ott a keze nyoma ezeken, és legalább oly jellegzetesen, felismerhetően, mint ahogy egy Tóth-költemény megkülönböztethető egy Babits-futamtól, egy Kosztolányi-miniatűr egy József-félétől...Még egy verset említünk…címe ez:

Különös idill.

„Rám jött a szükség”, kezdi, „s bármily fertelmes / beszélni erről: mégis nagy, emberi / öröm volt  leguggolni a széles derekú / fűzfa mögé s ripsz-ropsz, máris ott / párolgott a kis barna  dombocska a csillogó / fehér havon.” S hogy „mindez oly közönségesen kedves / művelet vala…”

      Ez Berda! És szán suhan el a közelben, és utasai harsányan hahotáznak a félszegen felálló figurán. Ám ő nem bánta meg, amit tett, mert jött a még nevetségesebb, drámai pillanat, ahogy távoztakor nyílzáporként zúdultak a kis halomra a koplaló, sanyarú sorsú verebek, s Berda nem tudta, sírjon-e, nevessen-e, hogy ekkora örömet okozott, ily bőség letéteményese lehetett.

      „Verekedtek… e komoly bőség láttán!” S a költő intelme következik, ez mindig eléggé tüneményes  fordulat: nem szabad lenézni az ily „szeméremsértő” aktusokat, mekkora üdvei lehetnek a  világnak, s neki, Berdának el kell néznünk, hogy ily dolgok igenis bőséggel (szóismétlés tőlem) foglalkoztatják (költői) elméjét. – Mármost eltekintve a kép breugheli szépségétől, jellegzetes berdai példa, egészen nagy költészet, mit mondjak, Szép Ernő rokona… és arra mutat, miféle kincseket lehet és kellene kibányászni még a magyar líra gazdagságából…

                                     *  *  *

Nyugat, 1928. 12. szám  Megjelenik Berda József első publikációja a Nyugatban, Apám halála elé c. verse Berda József 1928-tól mintegy húsz verset közöl 1938-ig (Imádságosan, Piaci éjszaka, Ünnepi alkalomra).

www.pim.hu/object.7c20eb77-05a8-4ffe-9708-31dac551024c.ivy

Berda József (1902-1966) könyvügynökként kezdte. Kosztolányi segítségével juttatta el verseit a Nyugathoz, hamarosan Az Est-lapok munkatársa lett. 1944-ben Baumgarten-díjat kapott. Személyiségére jellemző bohém, hedonista mentalitása, hetykesége tükröződik verseiben is – és ezt ábrázolta nagyapám minden, róla alkotott karikatúráján. Jellemzője volt, hogy mindig rövidnadrágban járt, amivel – bevallása szerint - a csavargásra, kamaszos életvitelre való hajlamát kívánta megmutatni. Verseinek visszatérő témája volt az evés, meglehetősen szókimondó, lényegre törő, naturális formában. Bár életvitelét elsősorban „tarhálásból” próbálta fedezni, nagyszerű barát volt. Fennmaradt egy 1944-ben kelt levele, melyben barátját, Csorba Gézát próbálja kimenteni a munkaszolgálatból. A szobrász a maga módján meg is hálálta a gesztust: ő készítette el Berda síremlékét a Farkasréti temetőben.

www.hunbook.hu/index.php?op=news&id..

Karinthy Frigyes - Berda József

Csattogj fogam most. Hadd töltöm kedvemet,
s te jó gyomor, válaszd a nedveket,
kicsattan bőröm, angyal lakik ma nálam,
lám a levesbe belecsurog a nyálam.

Remeg a töltelék, villám alátolom,
szemem is kidülled, úgy lapátolom.
A földre esett? Oda se neki!
Onnan is megeszem. Most gyere ki!

Most még egy kicsi bort, legyen, amit szíjjak,
hasam kerületén megoldom a szíjat,
alul-felül hangzik vidám böfögésem
s órákig elülök árnyékban a széken.

Több portálon olvasható, de a Berda-kötetben és a mek. Oszk. forrásban nem.

Gyötrődés

Meleg disznótöpörtyű nyálcsorgató

 illata párolgott ki az utcára Rólenczék

 ízre és fizimiskára egyaránt mutatós

hentesboltjából akkor; – bácskai módra

készült, pirosra sült, pecsenye ízű

ételékesség, s most, lám-lám, hiába

 minden búcsújárás, nem tudsz ily ízes

finomságot enni, még ha belépukkadsz is!

Ki gáncsolja, miféle ördögi szándék

ennek örömét, hogy élvezhesd gyomrod

 boldogságaként? E mái, oly ritka

vendégként kérkedő töpörtyű is mind,

mind avas, majdnem hullaszínű már,

 mely étvágytalanná, gyomorbeteggé bitangol.

Mondjátok: mire való ez? miért kell folyton-folyvást

átkozódni ily hitványságok

 miatt?! – Ó, jóság szelleme; Étvágy!

emelkedj isteni rangra már és

világosítsd fel, javítsd meg már

a tintavérű eszelősöket!

Berda József néhány verse a természetjárásról:

A finom tinórugomba dicsérete
A papréti több száz éves tölgyfához
Áprilisi keresztmetszet
Barangolókhoz
Börzsönyi elmélkedés             

Feketehegy
Március végén
Szentgyörgypereszke
Téli fülőkegomba
Vasárnapi öröm
Vándorének

gazolo.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1126622

Berda József: A papréti több száz éves tölgyfához

A köréd ölelkező, elbűvölő erdők
fölé nőttél itt a tisztás közepén.
Te uralkodsz terebélyed koronás sátrával;
pihenőt, dús füvű asztalt és ágyat
terítvén az arra barangolóknak.
Mint őrző angyala e tájnak, úgy
bájoltál el, mikor alattad
nyugodtam meg végül a hosszú út
után. Oly boldogan falatoztam, iddogáltam
csodálatos lombsátrad alatt, hogy aztán
elszenderítettél s az édes ébredés után
úgy öleltem meg hálából széles
derekadat, mint boldogságom legszebb,
legigazabb jegyesét

blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&kat=1224&n.

…a dömösi vers, melyet az 1902-ben született, és 1966-ban elhunyt kitűnő poéta, Berda József követett el. Az elégikus műben a költő egy dömösi reterát elmúlásán busong. Azt hiszem, ez a legszebb vers, amit magyar budiról valaha is írtak.

 Dömösi „dráma”

Mint mindig mosolygó,
Leghűbb, legkedvesebb fiát:
Úgy ölelt keblére egy
Bő dömösi reterát.
Most, bánatomra, ezt is
Vihar tépte szét: összedőlt.
– Ébressze virággá tartalmát
az áldott anyaföld!

 pitbull.nolblog.hu/archives/.../Pilatus_konyhaja/

Bertha Bulcsú

(1935–1997)

PIM.hu - Bertha Bulcsu digitalizált művei

Bertha Bulcsu. Bertha Bulcsu digitalizált művei · Keresés Bertha Bulcsu műveiben · Bertha Bulcsu életrajza · Bibliográfia · Szakirodalom ...
www.pim.hu/object.b60f4dcf-b8c3-4ce7-925a-136c9d564ee3.ivy

PIM.hu - Bibliográfia

Bertha Bulcsu beszélgetései. Válogatott interjú-portrék. Bp. 1999. magánkiadás, 466 p. Amerikai fiúk. Rádiójátékok és a Fürdőigazgató című dráma. ...
www.pim.hu/object.6F6C6F76-78E2-4D79-8C00-A478A6CA818C.iv

Bertha Bulcsu - Wikipédia

Bertha Bulcsu (Nagykanizsa, 1935. május 9. – Budapest, 1997. január 19. ... Nevét őrzi a 2004 óta átadásra kerülő Bertha Bulcsu-emlékdíj. ...

Életrajza - Díjai - Művei - Források

hu.wikipedia.org/wiki/Bertha_Bulcsu

Bertha Bulcsu: Nincs hová hazamenni

(in: Új Írás, 1979/1. 119–128. p.; Pályám emlékezete-sorozat)         

Digitális Irodalmi Akadémia

© Petőfi Irodalmi Múzeum • Budapest • 2011

A múlt széthullott cserepekre. Az elszállt évtizedek rekvizitumai önálló jelentés nélkül hevernek az asztalom papírhegyei alatt és a fiókok sarkában. A törésvonalakat nem tudom  egymás mellé illeszteni, ma már megállapíthatatlan, hogy ezek a halványzöld cserepek egységes egész korukban tányér, vagy vázaként léteztek. Mi volt az életem? Pályám            emlékezeteként csak töredezett képeket tudok felidézni, melyek összefüggések nélkül léteznek. Csak úgy vannak. Mint én magam és a legtöbb ember.

A szülőházamról nem tudok beszámolni, Nagykanizsán születtem, a kórházban. Házunk egyáltalán nem volt, bérlakásokban éltünk. Apám szerint boldog kisgyermek voltam, de én csak a szomorúságaimra emlékszem és a félelemre. Bizonyos jelekből arra következtettem,            hogy a szüleimnek nem vagyok valóságos gyermeke. Gyanakodva figyeltem a felnőttek mozdulatait. Nem tudom miből eredt ez az érzés, talán a feszültségből, ami lakásainkat mindig megtöltötte. Későn, felnőtt koromban tudtam meg, hogy apámat felvették a Zeneakadémia operaénekes szakára, de anyám azt mondta, vagy ő, vagy a színpad. Apám így sorsába látszólag beletörődve, vidéki tanító, majd tanár lett, helyi szónoklatokat mondott a szereplés kedvéért, akkor is, amikor nem kellett volna….

Nincs hová hazamennem. Az ember anyja körül mindig kialakul valamilyen otthonféle, még a bérlakásokban is. Anyám magával vitt mindent a sírba. Most a novelláimban élek, történetekben alszom,            hazajárok a régi írásaim közé, melyeket még az anyám olvasott. – Furcsa, hogy az embernek nincs hová hazamenni… Annyi helyen laktam, némelyikre már alig emlékszem…

Gyermekkoromban sok időt töltöttem Nemeskeresztúron, apai nagyszüleimnél. Amíg nagyanyám, Zimits Ilona élt, oda meg lehetett érkezni. Nagyanyám mindig összecsapta a kezét, ha  benyitottam az öreg fakapun és csodálkozó kiáltást hallatott….Soha nem tudtam pontosan, hogy fent vagyunk családilag, vagy lent? A félig paraszt, félig értelmiségi vitaminhiányos tisztviselői állapot bennem mindent összekevert. A Berthák ráadásul úrhatnám emberek voltak, korgó gyomorral, kopott ruhában is az asztalt verték. A györöki strand számomra rémületes volt. A szombathelyi vasutas lányok örökké vajas kenyeret zabáltak Pick szalámival, zöldpaprikával és én azt sem tudtam, milyen a vaj íze. Vajat nyilván ettem kisgyerekkoromban, de jött a háború, és hosszú évekig nem ehettem vajat. Mi örökké zsíros kenyeret ettünk, vagy valamilyen főzeléket hús nélkül…Az érettségi évében nálunk már rég nem létezett sem az otthon, sem a család. A látszatokat azért igyekeztem megőrizni. Tudtam, hogy a            ballagáson nagy kivonulás lesz, a keszthelyi iparos gyerekek családja ünnepli majd maturáló fiukat, de én senkitől nem kaphatok egyetlen szál virágot sem. Anyám azokban az években már Sztálinvárosban dolgozott, takarítónő volt egy üzemben. Üst Ilonka nénit, Cseh József erdész dédapám lányát kértem meg, hogy egy csokor akármilyen virággal álljon            ott a hozzátartozók között…

Volt néhány nagy műhelyélményem is. Sztálinvárosban szedett-vedett emberekkel dolgoztunk, s ott a munkásszállásokon a nemi erőszaktól a gyilkosságig minden előfordult. Mégis, a szemem láttára épült fel egy gyártelep és a hozzá tartozó város. Amikor az éhezéseket            megunva Sztálinvárosba érkeztem, anyám már régen ott dolgozott. Első éjszaka nála, a női munkásszálláson aludtam. Amennyire ott aludni lehetett. Tizennyolc-húsz nő lakott a kaszárnyaszerű szobában. Anyám becsempészett a szállásra. Egyik lány hazautazott, én kaptam meg az ágyát. Pihenni alig lehetett. A kimaradozó melóslányok félórás időközökben érkeztek haza. Hosszan tollászkodtak vaságyuk szélén, bugyiban, kombinéban. Felverték a  barátnőiket és elmesélték, mi történt velük éjszaka. Némelyik engem is felfedezett. Odajöttek az emeletes vaságyhoz és felpiszkáltak. A kohónál dolgoztam, de az óriási            üzemben soha nem éreztem azt a munkásszolidaritást, amit később Pécsen az ipari  szövetkezetben, ahol fémnyomó voltam…

Nagyanyám halála óta zárva van a nemeskeresztúri ház. Nincs miért odamennünk. Nem megyünk. Nekem most már végképp nincs hová hazamennem…

2010. május. 11. kedd. Bertha Bulcsu író 75. születésnapját ünnepelték vasárnap Nemeskeresztúron, ahol ez alkalomból bővítették az emlékkiállítást a polgármesteri hivatal tanácskozótermében…

Alexa Károly irodalomtörténész, az Életünk főszerkesztője:Bertha Bulcsu kritikusan baloldali volt. Példaértékű a tájhoz, az emberekhez, a nemzethez fűződő viszonya. A szocializmus idején lojális volt az államhoz, de baloldalisága és a nemzeti érzés nem zárta ki egymást. Békés, csendes ember volt, aki a maga gyanakvó modorában komoly fenntartásokkal volt a rendszerrel szemben. Mindketten tagjai voltunk az Írószövetségnek, azon belül párttagok is voltunk. Rendszeresen behívtak minket a pártközpontba fejtágító oktatásra, elvtársi tájékoztatóra. Titkocskákat szivárogtattak ki, kritizálták a Mozgó Világ ügyeit, vagy azt, hogy miért lakkozzák feketére az írók a világot, miért épül ki kapcsolat az emigrációval, a rendszer ellenségeivel, miért ilyen kicsi a súlya a pártnak a kultúrában. Mi meghallgattuk, de senkire nem hatott igazán. Utána Bertha Bulcsuval, Veress Miklóssal, Thiery Árpáddal beültünk egy kocsmába, és éjfélig mondogattunk, szidtuk, akiket meg kellett hallgatni. Minden jó szemű ember látta, mi folyik Magyarországon. Azt szoktam mondani, voltak a kommunisták, és voltak a párttagok. Mi párttagok voltunk.

www.vasnepe.hu/.../20100511_kritikusan_baloldali

Bertha Bulcsú és Csorba Győző levelezése / 1961 – 1995 /

Bertha Bulcsú Csorba Győzőhöz

…Nincs érkezésem a „Lélek és ősz” kapcsán a versekről beszélni, hiszen a műfajhoz szinte semmit sem értek. Csak azt tudom, hogy melyik költészetet szeretem, és melyiket nem. Kedves Győző, a Te verseid számomra tiszta csendülések, melyeket azonnal értek, és képes vagyok a csendülésekkel azonosulni is. Ma, azt hiszem, ez elég nagy dolog, hiszen az emberek nem értik egymás  szavát, félreértések és félremagyarázások közepette múlnak felettünk az évtizedek…Emberi létünk különös voltát én is érzem, de nem ilyen magas szinten, kifinomultan, mint a Költő Úr, aki szinte, mint egy második Rendező jár-kél már a világban. Én és a társaim, szóval akik még lélek és ember ügyben utazunk néhányan, inkább csak sejtünk valamit a világról. Te pedig tudod…Az ember teszi a  dolgát, él, és az állandó kapcsolat hiányában újra csak beleveszik a kis dolgokba, zagyva módon látja a tárgyakat, saját magát is. Így senki sem mentesül az út végigjárása alól. Valameddig eljuthat az ember… Talán…

És visszatérve a szavak megértésére… Annyi mindent kitermelt a modern világ, ami elválaszthatja egymástól az embereket. Ott van mindjárt a  politika, aztán a technikai civilizáció áldásai, a háború mögöttünk és előttünk, pénz, pozíciók stb. A távolság most már akkora egy-egy ember között, hogy hangerővel kitölthetetlen az űr… Amikor a verseidet olvasom, úgy tűnik elhanyagolható mindaz, ami köztes, ami hangfal, szinte nem   is létezik. De aztán kiderül, hogy a versekben az elválasztó dolgokról is szó van. Minden együtt van, de azt a hangot, amelyiken Te beszélsz nem képes lehalkítani a mesterségesen megnövelt távolság, vagy a hangzavar, a közbevetett színes tárgyak, melyek kalimpálva igyekeznek az ember  figyelmét hamis nyomra terelni, elvonni a vers szavaitól. Mitől van ez? Korszerű magyar versek beszélnek hozzánk… A nyelv egyszerre szép és közvetlen. Amit tolmácsol, ránk vonatkozik. Ijedten a tenyerünkre pillantunk, bőrünkre. Úristen, most beszélnek az emberről! Mit kell tenni? Üvölteni, elmenekülni? De hallani akarjuk az ítéletet… Odafigyelünk…

Budapest 1968. május 17.

Bertha Bulcsú Csorba Győzőhöz.

 Kedves Győző,   

…Én december óta vonszolom magamat. Tegnap is, ma is kivizsgálások. fájdalmak a mellkasban, de most kiderítették, hogy az epém csinálja. Ha  nem tévednek. Unom már a bajaimat és az irodalom zűrzavarait, bajait is.  

Talán a tavasz és a nyár. De minden évben ezt mondjuk.  

Margitkának kézcsók, Téged nagy szeretettel     

ölel: Bulcsú                                    Bp. 1982. II. 19.

Bertha Bulcsú…Az évet kórházban kezdtem. Másfél hónap. A bal lábamat is megoperálták. Most tanulgatok járni. Mit mondjak? Nagy élet!...1994. 04. 18.

                                             *  *  *

Bertha Bulcsu: Meztelen a király

Weöres Sándor

      A Húsvét-sziget hatalmas kőszobrai jutnak eszembe, Hotu Matua király és hosszúfülű népe… A világ gyanakodva áll a rejtély előtt. Honnan jött Hotu Matua népe? Inka volt? A Nap fia? Milyen hajóval keltek át a Csendes-óceánon? Mivel faragták ki hatalmas szobraikat a kőbányában? Hogyan szállították le a partra a kőkolosszusokat? – Engem viszont az érdekel, hogy Hotu Matua népe miért faragott szobrokat? Miért? Milyen belső kényszer hajtotta az embereket? Miért szövetkeztek kollektív szoboralkotásra? Miért nem építettek helyette vízvezetéket? Miért nem állatokat tenyésztettek a szoborfaragás helyett? Miért nem halászattal töltötték a napokat? Hiszen a titáni szobrok kifaragása, szállítása, felállítása nem passzió volt, Hotu Matua népének minden idejét lekötötte… lehetséges, hogy Weöres Sándor is a Nap fiai közé tartozik. Annyit tudunk róla, hogy megérkezett, s a praktikus tevékenységről megfelejtkezve szavakkal, gondolatokkal kezdett építkezni. Közben egy hentesnél lakott az udvari szobában. A szobának nem volt küszöbe. Így hajnalonként, amikor a hentes levágott egy-egy borjút, ökröt, a vér befolyt Weöres Sándor szobájába. Sokan emlegetik azt a tyúkól-szerű padlásszobát is, ahová Weöres Sándor létrán szokott esténként felmászni, s a létrát gondosan felhúzta maga után, mint a bennszülöttek. Verseket írt, tanult, fordított, elmélyedt. Bort ivott, felemelte a lányok szoknyáját. Beszélgetett. Ment az utcán. Cipőben, mint egy ember. Senki nem értette, hogy mit akar… Sokáig lakott Pécsen. Kinyomtatták a verseit… A tudósok borzongva vakarták a töküket. Kétszer kapott Baumgarten-díjat, s 1970-ben Kossuth-díjjal is kitüntették. Azt beszélik, hogy a díj összegét szétosztotta a fiatal költők között. Műveit nehéz felsorolni…

– Hogyan lesz az ember felnőtt? Lehetséges, hogy észrevétlenül?

- Erről semmi tapasztalatom nincs. Az én életemben az életkorok egymásra torlódtak. Tizenhárom éves koromban aggastyán voltam, pesszimista verseket írtam. Egyik akkori versemben ilyenek vannak: „Én már a pályán bevégezém, menjetek ifjak a nyomdokomon…” Pajtásaim alig-alig voltak, felnőttek között éltem. Tizenöt éves koromban olyan tudósok között, mint Pável Ágoston, Kardeván Károly, Karácsony Sándor, Fehér Gábor. Így gyerekkorban elvitatkozgató aggastyán, kis felnőtt voltam. Viszont negyven-ötvenéves korban erősen benyomult az életembe az elmulasztott kamaszkor; gyermekkor. Ilyen módon az én életemben nem voltak életkorok. Kongtak az esztendők bennem. És tulajdonképpen gyermekkorom, férfikorom, úgy mint más életekben szokás nem létezett, nem volt….

– Gondolkodtál már azon, hogy a tér miben helyezkedik el? Túl a kozmoszon, mi van? 

 – A tér nem helyezkedik el semmiben. A tér az az űr, amiben elhelyezkedni lehet. A tér csak egy űr, lehetőség. A tér, mint lét nincs, csak mint lehetőség van. A csillagrendszerek valószínűleg nem tartanak a végtelenségig. A görbe tér valószínű. A sugármérések arra engednek következtetni, ha a világegyetem bármely pontjáról egy tárgy kirepülne, évmilliárdok múltán ugyan oda visszajutna. Ugyanez történne a sugarak viselkedése szerint, ha a világűrben valaki elindulna… Évmilliók után oda érkezne vissza, ahonnan elindult, csakhogy addigra elmozdulna, ami indulásakor ott volt. Úgy látszik, a világtérnek ugyanolyan globális természete van, mint bármely csillagnak. Hozzá kell tenni, hogy az eddigi kísérletek arra vallanak, hogy ez igaz, de teljes bizonyíték nincsen még. Lehet, hogy a további kísérletek cáfolni vagy módosítani fogják.

– Hiszel az emberiség haladásában? Abban, hogy jobb lesz az ember, és jobb lesz a népcsoportok élete?  

 – Az emberek mozgásában hiszek, a haladásban nem hiszek. Mert hiszen minden haladás valaminek a rovására történik. Ha fejlődött a gót stílus, az előtte szokásos román stílus rovására történt. Ha fejlődött a reneszánsz, nyakára fejlődött a gót stílusnak. Ha fejlődött a gépi technikai civilizáció, ez a szellemi kultúra rovására történik. Ha a szellemiek fejlődnek, meg fogják sínyleni ezt az eszközök. A fejlődés mindig valaminek a visszafejlődésén alapul, ezért a fejlődésben, mint állandó folyamatban nem hiszek. A folyamatokban, mint szükségszerű ide-oda mozgásokban hiszek…

1970

Bertha Bulcsu: Délutáni beszélgetések

Karinthy Ferenc

Az ötvenes években történt… Az írószövetség egyik vezető funkcionáriusának a lakásán késő este megcsörrent a telefon. Akkoriban ez nem tartozott az élet kellemes dolgai közé. Gyanakodva felemelte a kagylót. Üde női hang jelentkezett: „Hallói Hegyeshalom keresi az elvtársat… Kapcsolom a határőrséget…” A funkcionárius író várt. Ismerős hang szólalt meg a drót másik végén: „Szervusz, Füst Milán vagyok… Kérlek szépen, a határőrök leszállítottak a vonatról… Van egy hipotetikus ideájuk, de nem lehet érteni… Csináljatok valamit…” – „Hová akartál utazni?” – kérdezte az író-funkcionárius. – „Svájcba” – mondta Füst Milán. – „Svájcba? Minek?” – csodálkozott az író-funkcionárius. „Kérlek szépen, te kérdezed, hogy minek? Hát jóváhagytátok…” – Ezek után az író-funkcionárius felajánlotta, hogy Füst Milán érdekében beszél a határőrség egyik tisztjével. Füst Milán átadta a kagylót egy határőr századosnak, aki nagyon szigorúnak bizonyult, s csak jó félórás vita után egyezett bele, hogy Füst Milán továbbutazhat a következő vonattal. Az író-funkcionárius letette a telefonkagylót, letörölte a homlokáról a verítéket, és fellélegzett. Másnap aztán hallotta, hogy Füst Milán nem indult el, még Budapesten van, s az egész telefoncirkuszt Karinthy Cini csinálta. A Belváros vihogott, amennyire akkoriban vihogni lehetett. A jóindulatú író-funkcionárius megsértődött. Egy hét múlva aztán este későn újra megszólalt a lakásán a telefon. Üde női hang bejelentette, hogy kapcsolja Biharkeresztest. Biharkeresztesről Gergely Sándor jelentkezett, s a következőket mondta: „Kérlek szépen, nem tudom, mi történt, de a határőrök leszedtek a vonatról. Bukarestbe megyek. Csináljatok valamit…” A jóindulatú író-funkcionáriust elöntötte a düh, és így szólt: „Elegem van ebből! Cini, megismerem a hangodat!” – Ezek után levágta a kagylót, s bizonyos elégtétellel járt-kelt a lakásban. Másnap aztán kiderült, hogy Gergely Sándor tényleg útnak indult, s a határőrök valamilyen félreértés folytán leszedték a vonatról. Gergely Sándor szorult helyzetében mit tehetett, telefonált az írószövetség egyik vezetőjének.   

Ez a történet, pontosabban legenda, ami Pesten és Budán szájról szájra járt, a Ménesi úton, Karinthy Cini lakásának előszobájában jut az eszembe. Kényelmesen kunkorodó falépcsőn jutunk fel a félemeletre… 

Leányfalu… Tenyérnyi telek a 11-es út és a Duna között. Karinthy háza mélyebben fekszik, mint az országút, így az ember a teraszon üldögélve folyton úgy érzi, hogy egyszer csak egy autó bezuhan az udvarra. Az udvar zöld, fák és buja élő sövény feledteti az országutat.…

– Hosszabb utazásaid alatt éreztél honvágyat?  

– Sose volt vitás a hazatérésem, így nyitott vagyok a világban. Magányérzet és keserűség fog el, ha egyedül baktatok Párizsban, de hamar tudok kapcsolatot teremteni. Bárhol vagyok, egy hét múlva már van társaságom, meghívnak. De az ember egy óra alatt is tud magányos lenni. Sok barátom van a világon. Ha tíz-húsz év múlva visszamegyek valahová, tudom, hogy ott nekem helyem lesz.    

  – Álmodni szoktál? Vannak visszatérő álmaid?

– Egyre ritkábban. Furcsákat álmodok. Én Freudon nőttem fel, anyám pszichoanalitikus orvosnő volt. Apám hitt is ebben, meg nem is. Aki Freud Álomfejtését olvasta, az másként álmodik. Te Bulcsu, nekem nagyon jó az életem. Azért vagyok boldog, mert azt csinálom amit akarok, szabad vagyok. …

  – Mikor írsz? Rendszeresen? Reggel vagy este?

– Nagyon keserű időszakban jött ez a kérdés, másfél hónapja nem írtam semmit. Leányfalun korán reggel és este dolgozom. Napközben olvasás, sport, kert, barátok, Pesten ez másként van. Minden délelőtt sportolok valamit, vagy teniszezek, vagy lábteniszezek…

– Mindennap sportolok. Nagyon sokat olvasok, de rosszul, összevissza. Pánikszerűen, ez az öregedés jele. Kapdosok, természettudományok, földrajz, történelem, szépirodalom. Belekapok, de nem olvasom végig. Tizenkét és huszonnégy éves korom között nagyjából elolvastam mindent, amit egy úri fiúnak illett. A zenét nagyon szeretem, nézd meg, mennyi itt a lemez… Egy kis vodkát vagy konyakot iszom, nem sokat…

– Mi a kedvenc ételed és italod?

– A nehéz ételeket szeretem, húsokat, töltött káposztát, bablevest, disznótorost, halászlét, sóletet, vadasokat, őz, vaddisznó sok fűszerrel… Nagy húsleveseket. Italban? Nem nagyon vagyok borivó. Jégbe hűtött kristályvíz, narancslé, este egy kis tömény, vodka, konyak, barack….

– Mit jelentettek életedben a nők?  

– Ebben is szerencsés vagyok… Ágival harmincegy éve élünk együtt. És hálásan gondolok azokra a nőkre, akik a múltban a közelemben voltak. Érzelmes és érzéki természet vagyok, életemnek, írásaimnak nagyon jelentős témáit adták a nők…

Aztán megkérem, hívjon nekem egy taxit. Mellette állok. „Karinthy Ferenc lakására” – mondja. Hallom a telefonos nő hangját. Nincs taxi, de szerez…

1974

Bertha Bulcsú : Kesudió

Olcsóbb lett a kesudió. Hatvan forintba került tizenöt dekagramm, most harminckettőért adják. Igaz, ráírták a dobozra: Forgalomba hozható 1976. február. Most február van, február vége. Így sem bírtam ellenállni a kesudiónak, mert kíváncsi vagyok. Az óbudai ABC-ben hegyekben áll az eladatlan kesudió. Én vettem egyet. Az eladólány többször megnézett, majd megmutatott az egyik kolléganőjének is. Őrültnek tartottak. Önök persze műveltek és tudják, mi is az a kesudió. Nem mindenki? Akkor elmondom. Az Anacardium occidentale nevű hat-hét méter magas fán terem Indiában. (Dél-Amerikában őshonos.) Dió nemű termése a tyúktojás nagyságú, ehető terméskocsány mélyedésében érik meg. Indiában vesedió, kesudió, indiai elefánttetű néven ismeretes. Íze (ezt már tapasztalati alapon közlöm) a sózott mandula és az amerikai mogyoró között van valahol, de mindkettőnél rosszabb. Mi sózva kapjuk. (…)

Úgy tűnt, a Magyarországon lakó emberek ügye eléggé jól áll. Nincs munkanélküliség, van táppénz, gyermekgondozási segély, családi pótlék, állampolgári jogon igénybe vehető az orvosi ellátás. Nyugalom van, az emberek jó ruhában járnak, tevékenyek, kíváncsiak, könyvet olvasnak, színházba járnak, autót mosnak, kutyát sétáltatnak, vitatkoznak, néha ingerültek, máskor derűsek. A gyárak és a termelőeszközök közösségi tulajdonban vannak, egyenlők vagyunk a törvény előtt. (…)

Ha az ember nem akar semmit, nem érik csalódások, semmi baja sem lesz. De ha mondjuk telefonálni akar, kiderül, hogy nem lehet telefonálni. Sokszor nem lehet. Félrekapcsol, nem csöng ki, recseg, turbékol, nyerít. Vadidegenek hívnak naponta, akik mást hívtak, és ide fut be a vonaluk. Mások hívnak engem, és szerintük kicsöng, de nálam nem. Akkor hol? Ha megered az eső, beáznak a vonalak. A kétmilliós város telefon nélkül marad. Nem lehet orvost hívni, a mentőket vagy a tűzoltóságot (…)

Az ember elmegy és kenyeret vesz. Megeszi a felét, aztán a többit kidobja. Aztán újra vesz kenyeret és a felét újra kidobja. Mert a pékek nem sütik meg a kenyeret. A kenyér nyers. Így nehezebb, előbb megvan a norma, és megpenészedik másnapra. Kidobjuk. A gabonatermés negyedét kidobjuk, mert sok pékségben nem hajlandók megsütni a kenyeret. Az is lehet, hogy rossz a kenyérsütés technológiája. Az emberek hol az egyik, hogy a másik pékség kenyerét vélik jobbnak. Kétszáz méteres sorok állnak az üzletek előtt. Az embernek lesül a pofájáról a bôr. Senkinek nem tűnik ez fel? A proletárdiktatúra képtelen elérni, hogy a kenyeret megsüssék a pékségek? (…)

Magyarországon néhány üzemben, intézményben lógnak a munkások. De sok olyan üzem is van, ahol azért nem tudnak dolgozni, mert akadozik az anyagellátás, vagy rosszul szervezték meg a munkájukat. Ahol jól előkészítették, megszervezték a munkafolyamatot, és gondoskodtak ellenőrzéséről is, ott képtelenség a munkát nem elvégezni. Elég sok helyen látok ténfergő, unatkozó embereket. Munkaidő alatt fociznak a fiatalabbak, csak úgy munkaruhásan. Köztereken. Az idősebbek kártyáznak, vagy az üzletek ajtaja elôtt söröznek. (…)  Elosztani egyébként csak azt lehet, amit megtermeltünk. Kezd bennem kialakulni egy olyan érzés, hogy hibás körben mozgunk. Beszorultunk egy rossz körforgásba. (…)

Úgy tűnik, mi egy hibás körben mozgunk, élünk. A borbély nincs megelégedve, a munkás, a paraszt, a bolti eladó és a taxisofőr munkájával. Minek dolgozzak jobban, amikor engem udvariatlanul szolgálnak ki az üzletekben, selejtes szerszámokat kapok, órákig várok taxira, a parasztok bor helyett cukros vizet adnak el nekem? És mindenki ezt kérdi. A parasztnak ez is jó lesz, eleget lóg a munkás, örüljön, hogy ilyet is kap, minek mosolyogjak ezeknek? Így alakul ki a hibás kör. (…)

Miért kell nekem háromszáz forintos jugoszláv, angol vagy spanyol inget vennem, amikor megfelelne százhúszért a magyar is. De a magyar ing egyre ritkábban kapható. A nők dühöngnek a csizma miatt. Ezerért-ezerötszázért árulják a nyugati kacatokat. A kirakatokban jól mutatnak. De viselni nem lehet ezeket a csizmákat. Egyszer megázik és szétesik az egész. A magyar csizmákkal is baj van, de azok legalább hatszázért és nem ezerötszázért esnek szét. Tele vannak a kirakatok színes tubusokkal, dobozokkal, külföldi kölnivel, kenőccsel, spray-vel. Elég nehéz eldönteni, melyik mire való, sokszor az eladók is csak a vállukat vonogatják. A sok hasznos, szükséges árucikk mellett miért veszünk meg ilyen sok bóvlit nyugaton? Aztán a moped ügy… A háztartási gépek egész sora… Behozzuk ezeket a masinákat, de alkatrész nélkül. Szépek, jók, praktikusak, ám másfél év múlva a szemétdombra kerülnek, mert javíthatatlanok. Az emberek annak örülnének, ha egyféle megbízható árut hozna be a kereskedelem, de ahhoz mindig lenne alkatrész. A kicsi és nagy gépek egész arzenálja hányódik az országban szanaszét, alkatrészhiány miatt. (…)

Eredményeink alapján megbízhatóbb értékrendnek kellene lennie hazánkban, mint amilyen van, és sokkal nagyobb állandóságnak. Úgy tűnik, sok a kényszerű rögtönzés, átmenetiség, ideiglenesség. Ez azokat az embereket is rosszul érinti, akik valójában létrehozzák ezt az állapotot. Meglátszik a munkájukon. Így persze nehéz lesz a népek sokaságában elérkezni a kétezredik évhez. Nehéz lesz, mert a világ gyötrelmes, új gondok előtt áll. (…)

….Dr. Romány Pál* mezőgazdasági miniszter hónapok óta hangoztatja, hogy milyen fontos a háztáji gazdaságok és kiskertek szerepe gazdasági életünkben. Sok termelőszövetkezetben már külön agronómus segíti a háztáji földek szakszerű művelését. 1975-ben a zöldség 32, a szőlő 48 százaléka a háztáji és pihenőkertekben termett meg. Ezek után a televízió január 30-i műsorában, ahol a tulajdonviszonyok fejlődéséről volt szó, a TOT képviselője kijelentette, hogy a hobbikertek visszaélésekre adnak alkalmat, és a termelőszövetkezetek dolgozóit bosszantja, ha földjeik közé ékelődik egy magánkert, és arra kétszintes házat építenek. – Először erről a kertről és házról mondanék valamit. A közösen művelt földek közé általában olyan parcellák ékelődnek, melyek nagyüzemi művelésre nem látszottak alkalmasnak, így a termelőszövetkezetek eladták őket. Ha egyszer házat épített oda valaki, bizonyára építési engedélyt is kapott. Tehát törvényesen járt el. Ha házat épített, bizonyára művelés alá vette a kertet, és közben pihent ott családostól. Zöldséget, gyümölcsöt termelt a gyerekeinek, és lehet, hogy eladásra is. Szükségünk van a gyümölcsre és zöldségre. Ha a termelőszövetkezetek nem termelik meg, valakinek mégiscsak meg kell termelnie. – Másodszor a bosszankodásról. Ne bosszankodjanak a termelőszövetkezetek, hanem dolgozzanak felelősen, ahogy a mezőgazdasági nagyüzemek többsége teszi. Műveljék meg a földeket. Magyarországon 1972-ben 24 883 hektár szántó volt megműveletlen…Tarthatnak sertést és tehenet, vagy nem? Ebből az elbizonytalanodásból, lényegében a rendeletek; rendelkezések és utasítások gyakori megváltoztatásából ered, hogy 1975-ben 16 százalékkal csökkent a sertésállomány, a tejtermelésünk pedig 130 millió literrel volt kevesebb, mint a korábbi években. Parlagon van 48 965 hektár föld, és behozatalra szorulunk tejtermékekből. Ilyenekből jön össze a deficit, és nemcsak abból, hogy a munkások termelés helyett söröznek az utcán. És még sok mindenből.

A munkás aligha tehet arról, hogy a műszaki értelmiség rossz prognózisokat ad a jövőről, s a gazdasági vezetők a pillanatnyi haszonért, nyereségért feláldozzák a későbbi lehetőségeket. Arról sem tehet a munkás, ha egy-egy gazdasági folyamatot a szakértők nem összefüggéseiben vizsgálnak meg, hanem a folyamatot természetes közegéből kiragadva szemlélik. Itt van például a szénbányák ügye. Gazdasági szakembereinken kitört a szénhidrogénmámor….Sok, nagyon sok példát sorolhatnék. Ott a Nagy-berek és a Kis-Balaton ügye….A munkás arról sem tehet, hogy a félelmetesen felduzzasztott adminisztrációnk csak nehezen vagy alig-alig tud megbirkózni a papírokkal és az adathalmazzal. Az itt mutatkozó késés, elmaradás a vezetés munkáját is nehezíti. Nálunk nagyon sok a rendelet, de ezek végrehajtása, későbbi sorsa bizonyos esetekben ködbe vész. Nehéz a rendeleteket betartatni, végrehajtásukat ellenőrizni. Ez főleg abból adódik, hogy több a rendelet, mint amennyi ellenőrző közeg van. És hogyan lehet valamit ellenőrizni, amikor az ügyiratok áttekinthetetlenek….

Élet és Irodalom, 1976. február 28. A teljes szöveg a digitalizált művek között olvasható. G.

beszelo.c3.hu/98/0708/15berth.htm

                                              *  *  *

*Személyes. A minisztérium dolgozói, „kiemelt” egykori kollegáim akkor dolgozhattak nyugodtan, ha nem volt benn Romány. Feszültségben tartotta környezetét.

A Húsipari Kutatók Nemzetközi Kongresszusának – 1979-ben Budapesten ülésezett – szokás szerint a mezőgazdasági miniszter volt a fővédnöke. Fogadás a Gellértben. Házigazdák Berzsenyi és én, a portán várjuk a minisztert.  Nagyon udvarias.

Jóval később, Romány is, meg én is nyugdíjasok vagyunk. Az Agroinformnál gyakran megfordulok, mint tankönyvíró, szakszerkesztő. Egyik alkalommal a nyomda-igazgató előszobájában ott ül Romány. Várakozik, majd együtt tesszük ezt. Barátságosan beszélgetünk. Azt állítja, hogy emlékszik rám. Agrártörténeti munkán dolgozik.

Bertha Bulcsu: Írók, színészek, börtönök

Csurka István

….– A népszavazás után, és a választások előtt bizakodó vagy az ország sorsát illetően, vagy inkább borúlátó?

– Én mindig egy kicsit borúlátó vagyok. Most is aggódással figyelem a fejleményeket. Vajon helyes úton jár-e ez a magyar társadalom, amikor ezzel a békés átmenetével esetleg kevesebbet ér el, mint a most kapcsoló, később mozduló népek itt a környezetünkben? A csehek és a keletnémetek, akik egy ugrással, egy hirtelen mozdulattal vetik le a régit, és csinálják meg azokat a dolgokat, remélem, sikerül nekik, amiket mi évekig, hosszú pártküzdelmeinkben, politikai harcainkban, mintegy alkotmányos módon, igaz békésen, különösebb atrocitások és véráldozatok nélkül értünk el. De vajon nem kötöttünk-e megint egy rossz, előnytelen alkut? Ez aggaszt engem. Azt, hogy „megint”, nem az 1867-es kiegyezésre értem, amely sikernek számított, de később sok hibája ütközött ki. Most is nagyon meg kell néznünk, hogy mibe egyezünk bele. Itt most elsősorban a gazdasági kérdések azok, amelyekre nagyon oda kell figyelni. Ennek a politikai rendszernek a lebontása most már szinte kézzelfogható közelségbe került, napirenden van, magamagát számolta föl, de folyik ugyanakkor egy másik hatalom felépülése ezeken a romokon, ezek között a viszonyok között. Folyik a vagyon átírása, átmentése, az elit új szerepekbe való bebújása, ami veszélyes következményekkel jár. Nem tudom, hogy nemzeti sorskérdéseinket ezen az úton megoldhatjuk-e? Nem tudom, hogy így, az esetleg piacivá váló társadalom nem rak-e még nagyobb terheket az eddig is agyonterhelt népre? Lesz-e több gyerek, lesz-e több mosoly? Nem azért utalok ezekre, hogy most azonnal meg kell oldani mindent, nem akarok hirtelen követelményeket támasztani, de vajon nincs-e rosszul programozva ez az átalakulás? Ezek azok a gondok, amelyek engem most az aktuálpolitikai ügyek közepette kétséggel töltenek el…

1989. december

Bertha Bulcsu: Egy író állatkertje

Akarsz emberkert igazgató lenni?

    B. F. harminchárom kérdése B. B.-hez

   B. F.: Melyik állat szerinted a legszimpatikusabb?

   B. B.: A madarakat csodálom a leginkább, mert repülni tudnak, és megőrizték a függetlenségüket. Elképesztően szabadok. A halászmadarak, főleg a sirályfélék röptét napokig tudom nézni...

   B. F.: Melyik a legszebb állat?

   B. B.: A legtöbb állat nagyon arányos és esztétikus megjelenésű, ha lehetséges. De szélsőséges éghajlati vagy életkörülmények között alakjuk alkalmazkodik a környezethez, és funkcionálisan torzul. A föld legszebb állatai között helye van a pettyes indián lovaknak, az afrikai antilopnak, a párducnak, az európai gímszarvasnak és a szitakötőnek. De akkor a    hortobágyi rackajuhnak vagy a kék cápának miért nem? Nincs ilyen, hogy legszebb állat.

    B. F.: Melyik szerinted a legcsúfabb állat?

    B. B.: A tenger fenekén, a nagy víznyomás alatt, eltorzult külsejű halak élnek. Ezek szörnyszerűek. Az afrikai orrszarvú viszont olyan rút, hogy a finomabb ízlésű állatbarát már szépnek látja. A férgektől, hernyóktól undorodom.

   B. F.: Melyik a legokosabb állat?

   B. B.: A delfinek nagyon okosak… Az emlősök közül a ragadozók. A madarak földrészeket  repülnek át, és pontosan megérkeznek a falujukba, a régi fészkükhöz. Pici fejükben talán    számítógép van, s a számítógépben elektromos jelekké átalakított világtérkép…

B. F.: Szerinted az embereknek vagy az állatoknak van jobb dolguk a Földön?

   B. B.: Lin Yutang szerint az ember az egyetlen dolgozó állat, leszámítva persze a bányalovakat s a fakitermelésen küszködő elefántokat. Az állatvilág egymás húsából, nedveiből él. Ha leszáll egy kis veréb az út menti tócsa szélére inni, minden korty víz felszippantása 

előtt körülnéz, mert óvatos. Fél a világtól. Csak a tápláléklánc végén hatalmaskodó nagyvadak, például az oroszlán vagy a kékcápa ballag és úszkál nyugodtan. Ezeket az ember irtja ki, és végül saját magát is…

   B. F.: A denevér végső során madár vagy ember?

   B. B.: Sokáig egérnek nézték, de amikor kiderült, hogy ő találta fel a radart, az amerikai    tudósok is belátták, hogy ember…

  B. F.: Az emberben mi az állati, és az állatban mi az emberi?

   B. B.: A szervezetünkben sok a víz. Az állatok ezt jobban viselik, az emberek nehezebben, ezért whiskyt öntenek magukba, hogy jobban különbözzenek az állati élőlényektől…

Bertha Bulcsú: Kommunizmus délutáni napfényben, Magvető, 1996

Könyvismertető

A magyar átlagember a hőse Bertha Bulcsú novelláskötetének, amely a jelen sivárságában idézi meg a közelmúltat; azt az időszakot láttatja "délutáni napfényben" - még erős megvilágításban, de már nem éles kontúrokkal -, amelynek megélésére kárhoztatott minden jelenben élő magyar állampolgár. ; Az írások szereplői hétköznapi figurák, vannak közöttük volt főrangúak nyomorba kényszerítve, ügyeskedő vállalkozók a piacokról és a bank világából, magukra hagyott fiatalok… Szereplői valamennyien egy régi-új színdarabnak, amelyben évtizedek zsugorodnak pillanattá gürcölésekkel és sikerekkel együtt, Trabantostól, használt Volkswagenestől, esetleg új Opel Astrától. A szerző életük apró problémái kapcsán veti össze az "átkos" már megszokott rettenetét az új szörnyűségekkel… értelmét veszti a különbségtétel a szovjet típusú kommunista csajkarendszer és az amerikai hamburgerkultúra között. Nincs "modern ember", csak "manipulált ember" létezik…Az írások életrajzi vonatkozásúak, és a közvetlen élmény alapján formálódik a "köz" véleményévé a kötet, amely - nemcsak irodalmi hatásában figyelemre méltó, de publicisztikai esélyei alapján is: egy soha meg nem jelent napilap után érzetével.

A könyv nincs a digitalizált művek között, néhány részlet következik a kötetből.

Fondű

„Nem írom le a forgatókönyvet; nem volt rá idő” – nyilatkozta Jancsó Miklós utoljára forgatott filmjéről, aztán elutazott Amerikába. Mi, sajnos, huszonöt évvel ezelőtt leírtuk a forgatókönyvet, aztán otthon maradtunk…Akkoriban a kész szöveget, hőseim párbeszédeit szentnek, véglegesnek, átírhatatlannak tartottam. Így aztán késő estig vitatkoztunk. Ma már tudom, hogy a szöveg fele vagy az egész elhagyható. Elég, ha a színész ott áll a vásznon és néz. Ez is elmondhat mindent. Még tökéletesebb a jelenet, ha az egész figurát elhagyjuk. Üres a vászon, nincs rajt színész és csend van. Ekkor hibátlan a jelenet, ezen csak rontani lehet…

/Az egyik forgatáson részt vett Aczél, a stáb éppen fondűt majszolt…/ Másnap délben a nagy ideológiai vezető egy rúd vaddisznó szalámival jelent meg. – Én lőttem a disznót, készíttettem magamnak húsz rúd stifoldert, remélem maguknak is ízleni fog.

Amikor Aczél elment, Deme Gabi levágta a stifolder végét, megszagolta, aztán oda dobta a kertész kutyájának. A kutya jóízűen megette és csóválta a farkát. Vártunk egy kicsit, néztük a kutyát. Látva annak jó kedvét, mi is neki láttunk a falatozásnak. Aczél György összes alkotásai közül valószínűleg ez a vaddisznó kolbász volt a legtökéletesebb.

Autómámor

Valószínűleg a felesleges és pazarló utazások kategóriájába kerülnek a vikendek is. Az emberi élőlény kimenekül a lakás és a város falai közül. Előfordulhat, hogy ezt közgazdaságilag helytelenítik…az ember azért van a világon, hogy profitot termeljen, kamatot az adósság-szolgálathoz, tisztelje a piacot, a bankokat, a bankembereket. Örvendezve hajlongjon a külföldiek előtt, akik kizsákmányolják és megalázzák…Az ember beül öreg autójába és konok felelőtlenséggel szennyezi a környezetet, erdei tisztáson ölelkezik, eldobálja a papír poharakat…

Gurulunk a városok felé. Ha felülről, esetleg a világűrből valaki alá pillant, hangyanépek ideges, izgága vonulását észleli. Mi, amikor előttünk, mögöttünk autók százai tülekednek, nem érezzük, hogy egy hangya vagyunk a sok közül, bádoghintónk védelmében inkább elkülönültségünket élvezzük…tovább gurulunk. Végre a színpad közepét is látjuk, amit idáig a rendőrautók eltakartak, Két roncs hever az út közepén…

Közlekedési eszköz még az autó, vagy végcél? A birtoklási vágy elveszi eszünket. Nők helyett tárgyakba vagyunk szerelmesek. Ez a kapitalizmus diadala az ember felett…Fél órája itthon vagyunk és még nem lopták el az autót. Le kellene venni az akkumulátorról a sarukat, akkor talán nem vacakolnak vele…a Corsában olyan riasztó van, ami egyenesen a rendőrségen jelez…

Az Aranykerék

Az amerikai típusú piacgazdaságok a tömegemberre építenek, azokra, akik nem szeretnek gondolkodni, kényelmesek, s elhiszik, hogy az igénytelenségük igényesség. Számukra hozta létre a pénzvilág a gyorsbüféket, ahol megbízhatóan íztelen minden, a szálloda láncokat, ahol minden szobában ugyanott van a villanykapcsoló, azonosan működnek a csapok, ventilátorok, egyformák a szagok, illatok, s a nők is, akiket el lehet csípni a hallban várakozva…A régi Európa ennek pontosan az ellenkezője volt…

A pénzvilágnak nincs szüksége olyan emberekre, akik válogatnak, elüldögélnek a kocsmákban, fitymálják a borokat, a buta politikusok parlamenti makogásait. Ezeket minden országban, ahova beengedték őket vagy erőszakosan behatoltak, azonnal megkezdik átgyúrni, megfélemlíteni, kirostálni. A régi kocsmárosokat megszorítják, hamis kölcsönökkel, kamatokkal megbuktatják, üzletüket bezárták…Nincs kocsma. A helyén McDonald’s gyorsbüfé van. Ahogy ez Óbudán az Újlaki vendéglővel történt. Vagy megeszed piszok magyar a hamburgerünket, vagy megdöglesz!

Néha eltűnődöm, mi a különbség a szovjet típusú, kommunista csajkarendszer és az amerikai hamburger-kultúra között. Szinte semmi, csak a portál és a tálalás…néhány megvett szociológustól tudjuk…hogy a modern ember rohan, soha nem ér rá így csak fél lábon képes bekapni a pénzvilág étkeztető láncában egy hamburgert. Ez egyike az ezredvég nagy hazugságainak. Nincs modern ember, csak manipulált ember van. Ha akar, a manipulált ember is ráér. Nyugodtan beülhet a vendéglőbe, s a gyors hamburger helyett tejfölös csirke paprikást ehet nokedlival, ecetes salátával…

A McDonald’s előtti időkben…valahol a vendéglői, mi több, a kocsmai rangsor legalján helyezkedett el az Aranykerék. Az Aranykerék közel volt a szerkesztőséghez…könnyen át lehetett ugrani egy szilvóriumra, egy behűtött sörre…a főszerkesztő már reggel hatkor féldecizett. Utána, az irodájában megevett egy fej vörös hagymát… / A deske-hu-n is olvasható. G./

Hubay Miklós

/ 1918 -   2011 /

2007.  Magánbeszélgetések /Nemzeti Audovizuális Archívum/

Hubay Miklós - Wikipédia

A hosszantartó hazai állástalanság után Hubay Miklós pályafutása 1974-1988 között Firenzéhez kötődik, ahol a magyar irodalmat rendkívül népszerűvé tette az ...
hu.wikipedia.org/wiki/Hubay_Miklós - Tárolt változat - Hasonló

PIM.hu - Szakirodalom

Hubay Miklós. Hubay Miklós digitalizált művei · Keresés Hubay Miklós ...
www.pim.hu/object.7DBC71D2-744C-4BE4-96BC-ECF9BDDB7B35.ivy

Aranykor. (Tanulmányok, portrék.) Bp. 1972. Szépirodalmi, 452 p.

…Ha a költészetnek olyan kevéssé kéne tolmács, mint a muzsikának,  meggyőződésem, hogy ma már úgy élnének a világ népei József Attila költészetével, mint Bartók muzsikájával…/József Attila, 57. oldal/

…Találós kérdést adott fel nekünk – túlélőknek – rejtélyes halálával, s azóta is keressük a kulcsot hozzá, a megfejtést. Még az a babonás remény is hajt, hogy ezt megfejtve, nagyobb dolgokat is meg fogunk érteni. Más szóval, hogy nemcsak Sarkadi titokkal teljes életére remélhetünk választ, hanem a magunkéra is, amely nem kevésbé van tele titokkal. (Amit tíz évvel ezelőtt koporsója mellett mondtam, érvényesnek érzem, sokszorosan beigazoltnak – elnézést, hogy magamat idézem, de most ez is kell a szembesítéshez –: „Utolsó percének kérdőjele belénk tört, ezt a fullánkot nem is tudjuk már kioperálni. Bízzunk benne, hogy ez az új ismeretlen, amellyel kibővült a nekünk feladott egyenlet, hogy ez az új és kínzó ismeretlen is segít majd minket a világ jobb megértéséhez, mert a világot az érti meg igazán, aki ki tudja iktatni belőle az értelmetlen halál hibaforrásait.”) A talány megfejtéséért sokszor fordultunk műveihez, főként az utolsó évek jórészt posztumusz műveihez. S mint afféle szilveszteri ólomöntőknek, nem esett nehezünkre bármelyik mondatában felismerni a Jóslatot, a megfejtett Jelet.         

Bizonyos, hogy utolsó művei tele vannak egy részegítő „stirb und werde” kísértéseivel … Szinte csak találomra ütöm fel a drámakötetét – íme: „Megszereztem az élettől mindent, ami szép és jó volt. Mi van még? Ugyanennek az ismétlődése. Arra már nem vagyok kíváncsi. A halál akkor már érdekesebb.” Persze a választ is el kell olvasni rá, mert ebben is ott van Sarkadi, az óhajtása legalábbis, hogy neki ezt feleljék: „A halál csak az élőnek érdekes, a halottnak nem.” Az apa mondja ezt a darabban a fiának. Egy ilyen apa keblén kisírhatja magából minden keserűségét bármelyik tékozló fiú …          

És 1961. április 12-én vajon ki mit mondhatott neki, akivel találkozott, vagy telefonon beszélt?  /Hubay: Sarkadi, 1972/

« stirb und werde » = Si le grain ne meurt est l'autobiographie de l'écrivain français André Gide« Si le grain de blé qui est tombé en terre ne meurt, il reste seul ; mais, s'il meurt, il porte beaucoup de fruit. Celui qui aime sa vie la perdra, et celui qui hait sa vie dans ce monde la conservera pour la vie éternelle. »  Wiki

Hubay Miklós: Végtelen napjaim – Új folyam

Digitális Irodalmi Akadémia  © Petőfi Irodalmi Múzeum • Budapest • 2011

Az olvasóhoz

Tavaly állítottuk össze Hubay Miklós Végtelen napjaim című naplókötetét, amely tizenkét év késéssel követte előző könyvét. Akkor az aforisztikus-esszéisztikus feljegyzések egy részének közreadásával / alábbiakban egy részlet/ némileg csökkent nyilvánosságért kiáltó kéziratainak halma.

– Mit énekelt Dubček Moszkvában?        

– „A boldogságtól ordítani tudnék.”

–        Mivel vette rá Brezsnyev Kádárt, hogy csapatokat küldjön Csehszlovákiába?        

-        Azzal, hogy megfenyegette, hogy kivonja a szovjet csapatokat Magyarországról.

 Most újabb lépést teszünk az olvasók felé – a fogadtatás is erre biztat –, ugyanazzal a címmel és változatlan írói szándékkal („egy töretlen Minden Egészre lelni”) hasonló jellegű írások jelennek meg. E könyv tehát folytatása a tavalyinak, amelynek szintén volt előzménye, 1978-ban (Napló nélkülem). 

A Végtelen napjaim új folyama több évtizede folyamatosan születő (jelentős részben publikálatlan) írások gyűjteménye, amely még mindig nem tartalmazza a kéziratok egészét.

(Máris jelezhetjük, hogy a költészeti tárgyú és Az ember tragédiáját elemző írásokból önálló könyvek készülnek.) Néhány fejezet felidézi az előző két napló hasonló részeit, többnyire azonban új élmények és megfigyelések formálódnak filozofikus „magánkrónikává”…

Borsos Attila  1997. október

Néhány szemelvény a Végtelen napjaimból:

Pro domo

Sokan zokon veszik itthon, hogy elmentem Bukarestbe barátkozni román írókkal.

Az volt az érzésem, hogy az erdélyi magyar írók jóindulattal és szívesen látták ottani

igyekvésemet.

Hogy Szabó T. Attila Nyelv és irodalom sorozatának tanulmánykötetei a bukaresti Kritérionnál sorra megjelennek-e vagy sem (megjelenhetnek-e vagy sem), az az erdélyi magyarság jövője szempontjából nem mindegy. Minden kisebbségnek erőt ad, ha egyetemes értékekben érzi gazdagodását… Most jelent meg az ötödik kötet. Eddig már több mint háromezer oldal. Ruffy Péter azt írja a Magyar Nemzetben: „héroszi munkálkodás”.

És akkor ott van még az Erdélyi Szótörténeti Tár. Szabó T. Attila szuperhéroszi munkája. Ennek hány kötete vár kiadásra? Ezeket a virtuális köteteket emelem föl pajzsul: ezért barátkozom! Ilyesmiért. S amit nem vallhatok be: hogy nem is csak ezért. Hanem a barátkozás elemi, emberi öröméért, amely old valamit bennem, s talán a vendéglátóimban is.

A ki tudja még meddig tartó jégkorszakot egy nappal megrövidíteni…

1982. szeptember

Születésnapon

Majdnem mindenki megpróbálta, hogy egy „emblematikus” szóval megfogja az Illyés-jelenséget. Elvégre nyolcvan év alatt talán csak „kiadta magát”?

Pompás találatok vannak: Domokos Mátyás kis könyve (hála kiadásáért a békéscsabai nyomdásztanulóknak!) címében is szinte telibe éri: „A rabszolga óriás.” Mítoszi, népmesei képpel mondja ki az Illyésben feszülő ellentéteket Herkules, aki egy életen át mást se csinál, mint Augias bikaistállóját takarítja. Egy Sziszifusz… Belohorszky Pál is a végleteket párosítja: „izzó jég”, mondja Illyésről. Aztán nevezik őt „családfőnek” (Fekete Gyula), „a nemzet költőjének” (Pomogáts Béla), „népek fáklyájának” (Pálffy István), „számadónak” (Czine Mihály) s egyszerűen „az ünnepeltnek”. Tüskés Tibor – Táviratok ürügyén – az „aforistának”, Vekerdi László lényeglátó tanulmányának a címét miért ne lehetne akár egyetlen szóba tömöríteni? „Magyar-mert-emberi.” És Tamás Attiláé is a kettősségre utal, mely látszólag összebékíthetetlen magatartások szintézise: „népvezér és töprengő.” (Igaza lehet, Illyés is hasonló megfigyeléseket tesz Árpádról Vereckénél: „Hát a vezér is mitől ilyen néma?”) Illyés fogalmi megragadásának reménytelenségét Cs. Szabó azzal nyilvánítja ki, hogy tüntetően feladja a megközelítés kísérleteit, s meglepően „márkinőnek” titulálja Illyést, posztmodern stílfordulattal.

A féltékeny-fájdalmas Gulyás-vers sorai járnak közben eszemben, a jelek szerint Illyésről írta: „fél arcod álomország, fél arcod Oroszország”…  Valamikor a felszabadulás táján (előtte? utána?) azt írta Illyés, hogy az új világban „vissza se adom könnyen magamat”. Én ezt úgy értettem: nem fogja kiszolgáltatni magát. Ezt az ígéretét-fenyegetését beváltotta. Ebben a lorettói litániázásban, amelyben találónál találóbb elnevezéseket aggattunk Illyésre (mint Máriára, hogy Dávid királynak tornya, elefántcsontból való torony stb.), és még hozzáfűzném: ő ennek a csonka hazának egyetlen megmászhatatlan bérce.

Vonatkoztatható reá is a próféta előrejelzése, Adyé:

„Ily bércnek lenni, ez a szent magyarság, mely táplálkozott a tájak mindivel…”

1982. november

Ércnél maradandóbb  

„Nincs földindulás, nincs vész, mely ledöntse.”                

(MADÁCH)           

– Talán a piramis? Mégis.

– Ugyan! Belepi a homok.

– Horatius költészete? Oly hittel írta: Exegi monumeuntum.

 – Ne röhögtess!

 – Igen, megvan! A műanyag. Egy eldobott nejlonzacskó ott fog röpködni az eszkimó szín örök (atom) telében, hírmondóként, hogy élt itt egy species, amely létrehozta ezt az elpusztíthatatlan (még általa is elpusztíthatatlan) művet a tanúk nélkül maradott Mindenségben.  Az elemek exkluzív rendszere nem hajlandó visszafogadni a fattyút.

Szilveszteri gondolatok

Jalta véget ért. A moszkvai monopólium. Negyvenöt év! Uramisten. Te Deum laudamus! És ha most kezdődik el Jalta Második-Negyvenöt-Éve? Az amerikai monopóliumé? A három Vén Rosszcsonttól ott Jaltában még ez a stikli is kitelhetett.

1990. december 31.

Számvetés

Hatvanéves vagyok.

Nejlonszatyrokban várnak a megírandó műveim. Jegyzetektől duzzadó, agyontömött vagy még félig lapos szatyrok.  Megszámoltam: épp harminc.     

Kilencven évig kéne élnem, mint Szophoklészemnek.

  1979. április 3.

Zsuzsannák és a vének

Valamikor mulatságos pesti (pesti? jereváni?) vicc volt az, amelyik szerint egy moszkvai fiatal férj rajtakapja feleségét valami vénemberrel. Nekitámad az asszonynak, s a végén azért nyomorgatja, hogy mi szeretnivalót talált az aggastyánon? „Látta Lenint!” – rebegi a fiatalasszony áhítattal.      

A történet nem új. Guy Bréton francia szerelmi anekdotatárában is benne van.      

XV. Lajos faggatja szeretőjét, Madame Esparbès-t, hogy miért csalta meg őt, s épp D’ Aumont herceggel. Mit evett rajta? Hisz rút, buta, nem is gazdag… S már a hamut is mamunak mondja…     

– Rajong felségedért – mondta magyarázatul az okos kokott.      

A király ezen úgy fellelkesedett, hogy az ágyban felszolgált földieperről a tejszínhabot mind Madame Esparbès két csöcse közé kente. Onnan fogyasztotta el. (Lásd Histoires d’ amour de l’ Histoire de France. V. kötet, 159. o.)

Bertha Bulcsu: Délutáni beszélgetések, Hubay Miklós

      Hubay reggel kilenckor fent a magasban eszik. A háztetők között, a nagy ablakon betör a fény, és a rend, a kiegyensúlyozottság érzetét kelti…

…– Itt csak a szőnyeg az enyém. Gyere el tíz nap múlva a József Attila utcába, ott van egy tizennégy méter hosszú dolgozószobám, csak nem dolgozom benne. Azért lett volna jó, ha eljössz Firenzébe, akkor láthattad volna a harmadik lakást is. A József Attila utca a megálmodott lakás, de úgy jártam vele, mint a drámáimmal, túlméreteztem….

Ahogy eszik a reggeli fényben, halovány irigység fészkel a szívembe. A sors kegyeltjével ülök szemközt, a művelt, sikeres drámaíróval, kulturális diplomatával, aki könnyedén, bizonyos diákos egyszerűséggel utazgat Róma és Budapest között... Sokkal nagyobb a mozgástere, mint az enyém, szabadabb ember…

Hubay életformája a megkövült átmenetiség. Aligha tévedek, egy magányos férfi reggelijét látom, valahol a második felvonás vége felé. Körülötte a tárgyak már elvesztették valódiságukat, bár az ezüsttálban igazi kenyérszeletek vannak, s az asztalt valódi rézpánt szorítja össze. A tárgyaknak a hosszabb személyes kapcsolat híján kellékjellege van. Az az érzésem, hogy a reggeli után bejönnek majd a munkások, és átrendezik a színt. Érthető, következik a harmadik felvonás…

Hubay Miklós Nagyváradon született 1918-ban, tanulmányait Budapesten és Genfben végezte. 1941-ben a Nouvelle Revue de Hongrie szerkesztőségi titkára lett, később, 1944-ben ő szervezte újjá a folyóiratot Genfben. A háborút követően egy ideig a magyar kulturális ügyek genfi intézője, hazatérése után a Színművészeti Főiskola tanára és a Nemzeti Színház dramaturgja lett. Egyik legtermékenyebb magyar drámaíró…/ Hosszú lista műveiről G./

– Tulajdonképpen mit csinálsz Firenzében?

- Egyetemi tanár vagyok. Magyar irodalmat tanítok, és általában drámaelemzést is csinálok. Meghívott rendkívüli professzor a címem…

– Firenzében hol élsz, milyen lakásban?

– Bútorozott lakást bérelek egy nagy-nagy kertben. Öt szobám van. A fizetésem felét fizetem érte.

- Hogyan telik el egy napod?

– Mint írónak, elvész. Mondhatom ezt napokról, hónapokról és évekről. Három éve elvész. Hetenként háromszor tartok két órát…

– Útközben élsz, sok mindent ismerve Európában, milyen embercsoporthoz sorolod magad?

- A szociológia kategóriáit nem tudom magamra alkalmazni. Kívülről lehet, de belülről nem tudom alkalmazni. Az entellektüel kategóriáját sem szívesen vállalnám, mert eléggé visszataszítónak, szomorúnak érzem az értelmiségi létet világszerte. Akkor mi marad? Végső soron marad egy-két rögeszme, melyeknek szolgálatában töltöm az életemet. Az egyik egy irodalmi műfaj, a dráma …

- Hubay dolgozószobája meghökkentően tágas, királyi audienciát lehetne benn tartani. Kallódnak benn a nagy testű bútorok. Reneszánsz szekrény, intarziás asztal, kényelmes székek, fotelok. A falon Czóbel-rajz és Ferenczy Béni. Keresztben hatalmas reneszánsz láda, színes berakással az oldalán.

– Ez romja egy régi lakásnak, romja egy régi házasságnak. Tíz éve váltunk el – mondja Hubay…

– Az író, szerinted, befolyásolhatja egy közösség tudatát?

- Szerencsés esetben biztosan. Van, aki egész biztosan. Három-négy év alatt Petőfi óriási módon hozzájárult a magyar társadalom szellemi szintjének a megemeléséhez, ahhoz, hogy 1848–49-et olyan szépen csináltuk. Ugyancsak biztos vagyok benne, hogy a vele egy csillag alatt született Madách Imre százhúsz év alatt egész mélyen befolyásolta a magyar nép tudatát. …

– A környezetszennyezés, terrorizmus korszakában milyenek az ember esélyei?

- Megijedünk attól, hogy ilyen mértékben fokozódnak a veszélyek. De nem tudnak olyan mértékben szaporodni a veszélyek, hogy ez az őrült fehérje, amiből vagyunk, ne tudna alkalmazkodni. Ha Arany Toldija gyönyörű egészségével idejönne most közénk, meghalna, mert nem szokott hozzá ehhez a levegőhöz. Az Akropolisz szobrairól lehullnak a fülek, orrok a benzingőztől, Velence márványpalotái porlanak szét a vaporettók szagától, de a velenceiek alkalmazkodtak hozzá. Az ember minden veszélyhelyzetet még megúszott…

1977.

Halál, szerkesztés közben /G/

Este, 05. 11-én pásztázom a csatornákat és az ATV-n Hubayt látom Juszt Lacival. No, mondom, ezt a beszélgetést elpasszoltam. Másnap derül ki, hogy a halálhírét mondták be, a kép régebbi bejátszás:

MTV videó tár - Magánbeszélgetés, 2007. október 7.*

Juszt László Hubay Miklóssal beszélget

A halálhírről a neten ugyanaz a szöveg olvasható tucatszor, csak Hubay képe változik.

Elhunyt Hubay Miklós író

2011. máj. 8. ... A Kossuth-díjas drámaírót, műfordítót és esszéistát életének 94.évében érte a halál.
www.metropol.hu/kultura/cikk/726185

*A beszélgetést 2011. 05. 13-án este megismételték. Ha kezét nem mutatná a kamera, nem hinnénk, hogy egy 90 éves ember beszél. Juszt nem jut szóhoz: „ Engedd, hogy befejezzem…” – mondja többször Hubay. Ambivalens vele szemben a  kultúrpolitika. Kiengedik Firenzébe, de műveit – egy-két elszánt rendező munkáját kivéve – nem játsszák. Oktatói megbízást kap a főiskolán, csak éppen órái nincsenek. Külföldi színházi fesztiválon részt vevő magyar színi-főiskolások meglepve látják ott bemutatott darabját. Még nem hallottak róla. A drámát tartja a legfontosabb műfajnak. A görög dráma és Madách a felsőfok, alább ő sem adja. A világháború traumáját Ferenc Józsefről és Freudról írt művében dolgozta fel. /Alábbiakban részletek a darabból. G./

Németh László nem az emberi, hanem a saját konfliktusait írta meg drámáiban.

                                            *  *  *

Hubay Miklós: Napló nélkülem 

Digitális Irodalmi Akadémia

© Petőfi Irodalmi Múzeum • Budapest • 2011

Nagy volt Várad

Hogy milyen nagy volt Nagyvárad akkor, lélekben…Képzeljük csak el. A színházban bemutatkozik egy helybeli újságíró (huszonöt éves) költőként. Vitatott, vad szerelmi versekkel. Amilyenekért – nem is oly rég – Baudelaire-t Párizsban megkövezték. Még olyanabbakkal.

S mindenki tudja, hogy ott ül az első sorban az az asszony, akihez ezek a versek szólnak. A „véres húskapcsok”-at emlegető versek. Nincs elmisztifikálva bennük semmi. A költő diszkréciója kevesebb, mint Vénusz-szobrokon a drapéria. A nő nevét fordítva írja bele a verseibe. Ennyi.

A jól nevelt közönségnek persze ennyi is elég lehet, hogy tiszteletben tartsa Múzsa inkognitóját. Elvégre is a Múzsa férjnél van. És ekkor a Költő a színpadról int, kezét nyújtja az asszony felé, és fellépteti magához a reflektor fénybe. Együtt állnak, egymás kezét fogva, a lámpák és a szemek kereszttüzében. És semmi jele nincs, még a Költővel olyannyira ellenséges lapokban sem, hogy bárki is megbotránkozott, vagy akár csak az orrát is felhúzta volna.

Így tudott hódolni egy város a nagyság legelső jelére.

Mi az idő?  

1958

„Két esemény közti periódus” – mondja Platón. „A tudatfolyamatok szemléletének formája” –mondja Kant. „A szomjas ajak és a pohár közötti távolság, ahogy csökken vagy növekszik” – szóval az, ami a vágy és beteljesülés közt van – Guyau szerint.  

„Az időt elgondolni nem tudjuk, csak megélni!” – mondta Bergson.  

Ennek a fogalomnak már a lényegében van valami megragadhatatlan, hiszen elsősorban azt tudjuk róla, hogy fut, száll tova… Nem csoda, ha ilyen természettel a nem egykönnyen meghatározható fogalmak közé tartozik. S a filozófusok feleletei mellé sorolhatnánk azt is, mit mond a mitológia a gyermekeit felfaló Kronosról, mit mond a szófejtés, és mit a szociológia az idő fogalmának kialakulásáról, s mit mondtak eddig a költők az idő múlásáról Anakreontól Apollinaire-ig.

Közbevetőleg: kimondták olyan tökéletes klasszicitással is, mint József Attila, aki egyik négy sorában a dalok magától értetődő közvetlenségével és Goethe tömörségével mondja el, amit csak a XX. század embere tudhat az időről, a mennyiségi és minőségi változásról, s arról a harmóniáról, amely ennek a változásnak a felismerésével jár.  

Közeledik az én időm. Ha már   

ennyi a kín, világot vált valóra –   

én nem csalódom – minden szervem óra,   

mely csillagokhoz igazítva jár.    

Hogy is ne volna ilyen izgalmas az idő, amikor a csillagok járása és szívünk dobogása, születésünk és halálunk, a növekedés és az öregedés, az utazás és a börtön, a haladás és a maradiság mind-mind szembeötlően az idővel kapcsolatos dolgok. Vagy gondoljunk a történelemre, amelyben hol „kizökkent az idő” – Hamlet panasza szerint –,és ekkor lesz Dánia: börtön, hol pedig elérkezik az idők teljessége, amikor – Petőfi tökéletes meghatározása ez a forradalomról – „százados mulasztást visszapótol egy hatalmas óra”.  

És az irodalomban! Az eposz, a regény, a dráma egyre csak az idővel birkózik: sűríti és oldja, követi és játszik vele…  

Gondoljunk csak a Csehov-darabokra: a Három nővérre, a Cseresznyéskertre: egy társadalom egyetemes elmúlásának vagyunk tanúi. Mintha csak egy homokóra pergetné szemeit a színpadon. Minden megállni látszik, csak az idő nem. Az álmodozásoknak és a téveteg akcióknak összege: épp a feltartóztathatatlan elmúlás. S ez gyorsabb, mint a szereplők élete folyása, ez az elmúlás még a legöregebbik szereplőt is utoléri, elevenen kerül még az is koporsóba, mint a Cseresznyéskertben a vén lakáj…

A megtalált idő. Túl a mítoszon és az álmokon

Miért merem azt mondani, hogy a Tragédia vége – mindennek ellenére, az

angyalkórus és a bízva bízzál ellenére – a forradalom tiszta koncepcióját mutatja? Ádám tudatában kérdőjeles, relatív értékű a világtörténelem minden eddigi (eddigi: nekünk eddigi, a XXI. század küszöbéről visszanézve eddigi) korszaka és rendszere… Az a kritika, amellyel visszanéz rájuk: Ádám számára a kezdést újrakezdéssé avatja, s nekünk, akik itt becsukjuk a könyvet, vagy a színházból kijövünk, azt az útravalót jelenti: akármiképpen, csak semmiképpen nem úgy, ahogy eddig bármikor is volt.

Semmi sincs véglegesen oda és a legrosszabb még nem bizonyos.

A Tragédia végére – ahol megszűnik a mítosz és megszűnik az álom, a kitágított időnek és a zsugorított időnek ez a két formája – a legodaillőbb szót hadd idézzem. Jean Lacroix könyvében olvastam: „a gyógyulás: a megtalált idő” („La

guérison: c’est le temps retrouvé”.).

A drámaíró halála

Euripidest Archelaos király kutyafalkája tépte szét, amikor egy ligetben pihent. Azt mondják, azóta közmondássá lett Macedóniában „A nőstény kutya bosszúja”. Volt ugyanis Archelaos királynak egy szép szukája, ez elkóborolt a trákok negyedébe, azok elkapták, megölték, megsütötték, megették. S utána Euripidest kérték meg, hogy bűnükért bocsánatot esdjen nekik a haragvó királytól. Euripides megtette. No hát, az a gyilkos kedvű falka ennek a szukának a kölykei lettek volna.

De Euripides úgy is érezhette, hogy az athéni kritikusai találtak rá, az az engesztelhetetlen, vad vadászkutya falka, amely elől elbujdosott ide barbár földre… S hiába!

Öregember volt már. Eratosthenes szerint hetvenöt éves. Nem tudott védekezni. Ahogy az első szaggató fájdalmak után egyszer csak kezdett mindegy lenni, ami most megesik vele – milyen buta, buta történet, hogy a kutyák eszik meg őt! Hogy fognak nevetni ezen egészAthénben!...

Napló nélkülem

A földön és az ágyon a papírjaim. Rengeteg papír. Jegyzetek és feljegyeznivalók is. (Újságlapok.) Levelek, némán válaszért ordítók, hogy a lelkiismeret el ne aludhasson fölöttük. Félig kész írások. Dugdosni való naplók. Kiadjusztált álnaplók.  

Itt, ahol lakom, nincs elég polcom, fiókom, hogy elkülöníthessem egymástól

őket. Ezért vannak a földön, beborítják a szobát. Lóugrás szerint járkálok a kis papírhalmok között. Szétsuvadnak, összekeverednek. Akkor felrakom őket az ágyra. Tisztába teszem őket. Hálásak. Műveket ígérnek és emberi kapcsolatokat.

Az ágy szélén egy kis keskeny helyet hagyok magamnak. Velük hálok.

Hubay Miklós: Freud az álomfejtő álma

Szereplők

A FÉRFI

AZ ÚTITÁRS          

A KALAUZ          

AZ UTAS            

A HATÁRŐR           

A METRESSZ

A CSÁSZÁR…

                          Szemelvények:

A KALAUZ

Mert a császárhimnusz csakugyan megszólalt az előbb. Holott őfelsége huszonkét éve halott. Őfelsége első Ferenc József. Az én szememben ő marad az utolsó, virtigli császár…

AZ UTAS

Fiatal orvosként a döblingi tébolydában a császári ház főhercegeit kezeltem… Kezeltem? Mit tudtunk még akkor?… Pisszt int. Nekik nem illett feltennünk azt a rutinkérdést, hogy volt-e a Habsburg-családban idegbeteg, ágyba vizelő, szadista…      

AZ UTAS

…Úgy rémlik, már jártam itt valamikor… Bent pálmafa van… Fogadjunk, hogy van egy pálmafa… És ez a kávéillat is ismerős. A frissen pörkölt kávénak az illata. Az ember orra a tudatunktól függetlenül is tud emlékezni, vagy vél emlékezni. Mint ahogy én most emlékezem erre a békebeli kávéillatra. És egy illat emlékére annyi mindent fel lehet építeni. Gyerekkort. Zavartalanul szép nyarakat. Elmúlt birodalmakat…                  

A bura alatti szalon derengő fényben kezd kivilágosodni. Az egykori legendás császári maitresse szalonja ez: Ittebei Kiss Miklósné, született Schratt Kataliné. Először egy csenevész kis pálma látszik. Az alatt ül a háziasszony, csapzott ősz öreg hölgy, neglizsében. Ügyetlenül felrakott piros festékkel az arcán éppúgy lehetne Párizsban egy clocharde, mint Döblingben, a tébolydában, egy fuzsitus Habsburg főhercegnő….

AZ UTAS

Ezek a hölgyek egy álomfejtőt emlegetnek. Mi volna, ha azt mondanám, hogy… A szívem egyre jobban zakatol… Ha azt mondanám, hogy én vagyok FREUD ZSIGMOND!? Az Álomfejtés című sikeres könyv szerzője… Képtelenség! Nem tudnám igazolni magam. Hisz minden könyvemet elégették. Feltartja a két fekete kezét…

AZ UTAS

Felderül, felnevet. Bocsánat! De az ismétlés mindig komikus. Hogy vénségemben is visszatér még ez a fiatalkori álom! Hetenként ismétlődő álmom volt ez: éjszaka jönnek értem lovas kocsival – katonák, rendőrök, alabárdos testőrök –, elragadnak, és visznek Berlinbe Vilmos császárhoz vagy szánon Pétervárra Miklós cárhoz – később Leninhez, Sztálinhoz – a háború végén meg folyton Wilson elnökkel álmodtam –, mintha rám várt volna a feladat, hogy én fejtsem meg a világ hatalmasságainak nyugtalanító álmait…

A METRESSZ

Elfogyott? Lehet. Őfelsége mindig nagyon szerette a hasát. Ide járt enni. A Burgban félt, hogy megmérgezik. Éjszakánként most is kilopózik, és nassol. Meg is hízott. Ez nem egészséges. De lehet, hogy csak rosszul balzsamozták. Fel van fújódva. Hallja? Most is hogy küszködik álmában? Mert amióta meghalt, ő olyan aluszékony lett. Maga szerint ez rossz jel? Lehet, hogy csupán kifárasztotta a sok háború, meg a sok szerelem… Mert azelőtt, ha elütötte az ötöt, és megszólalt a bájos Császárkeringő – Johann Strauss nekem ajánlotta –, hisz emlékszik rá, nem?..

A METRESSZ     

Kinyitja, s mint egy napernyőt forgatja. Őfelsége is milyen fiatal volt még 1914-ben. Alig nyolcvankét éves… A legszebb császárkorban! És a béke császára! Tudja, akkor már az utolsó huszonöt évben jóformán nem is vérengzett. És az ötvenmillió alattvaló titokban érezte, hogy ezt nekem köszönhetik. Még a rebellis Magyarországon is tapsoltak neki, ha egy szoborleleplezésen megjelent – legendás ruganyos lépteivel.            

AZ UTAS

Lehet, hogy a háborúnak viszont meg se voltak a feltételei. Csak a tábornokok szemében, akik folyton azt számlálgatják: nekem is százezer ólomkatonám, neked is százezer ólomkatonád, neked van ezer ágyúd, de nekem csak kilencszázkilencvenkilenc… A gyerekszobába ezekkel! A háború mindig fejest ugrás a sötétbe… Ezzel szemben kész volt egy új, minden eddigit meghaladó civilizáció. Ha azt az egy nyarat még megússzuk békében. Ez volt a tét. Micsoda magas szintre kerülhettünk volna… Egy felsőbb osztályba! Egy végigélni érdemes huszadik századba! Egy új aranykor volt kialakulóban. A bécsi zene, amely Mozart óta feledteti ennek a birodalomnak minden bűnét és butaságát, akkor volt megint megújulóban. És amit mi kitaláltunk – mármint a nagyságos asszony által is oly nagyra becsült Freud Zsigmond szintén egy lépés volt az emberiség teljes megújulása felé… Bécs, Prága, Zágráb, Trieszt, Budapest, Nagyvárad! Krakkó! A legmerészebb filozófiai iskolákat kihordó görög városállamok óta nem volt még ily csodája a humanizmusnak…

Csend.         

A szekrény ajtaja óvatosan nyílik, nyikorogva….         

És megszólal a zenélőórán a Kaiserwalzer.

A császár – egyszerű köznapi „waffenrock”-ban – kidugja kopasz fejét. Mesebelien öreg. Pofaszakálla hosszúra nőtt. A körmei is.      

A CSÁSZÁR        

Tessék folytatni!        

A METRESSZ          

A kávéillat… előcsalogatta őfelségét.      

A CSÁSZÁR         

Tévedni méltóztatik, nagyságos asszony. Minket ezek az elismerő szavak csalogattak elő, amelyek országainkat mint egy új Hellást említették. Kettős birodalmunk két miniszterelnöke, gróf Stürghk és gróf Tisza, erről a humanizmusról sohasem referáltak nekünk. Sem az új aranykorról… Kár… Azért kérünk majd egy kis kávét… Kissé el vagyunk zsibbadva.            

A MÚZSA       

Be; nyitott, fehér, madeira hímzéses fehér napernyővel. Megáll az ajtóban. 1914. június 28. Vasárnap.                   

Függöny….

A CSÁSZÁR      

Az ellenállást le kell törni! Ez nekünk imponál… Mi szívesen alávetnénk magunk a doktor úr kúrájának, de nem hisszük, hogy alkalmasak volnánk páciensnek… Amikor leereszkedünk a térdeplőre, hogy a gyóntató atya fülébe elsuttogjuk a bűneinket S most, mintha megroppant volna benne valami, áttér egyes szám első személyre. egy se jut eszembe… „Nem emlékszem”… „Nem emlékszem”… A bűnökre ráhull a feledés fátyola. Mennyi mindenre hullott már rá a feledés fátyola… „Nem emlékszem”… Semmire sem emlékszem….

A MÚZSA          

A bécsi távíróhivatalba megjött a hír a trónörökös pár meggyilkolásáról. Odakint a szárnysegéd hallgatózik. Ez a csend most felbátorítja őt a merész lépésre…      

A SZÁRNYSEGÉD       

Beront. Megtorpan. Az ifjú Horthy volt akkor a szárnysegéd, a leendő magyar kormányzó. De ez az azonosság az Utas számára teljesen közömbös és érdektelen. Ma már számunkra is. A lényeg csak az, hogy jóképű, snájdig, fiatal, intelligens és határozott legyen….

A KALAUZ

Anélkül, hogy belülről valaha is megtapasztalta volna a bordélyokat? Miféle szakértő maga?             

AZ ÚTITÁRS

A legnagyobb, aki valaha élt. Az ő könyveiből tanulta meg a világ, hogy az apák és fiúk gyilkos harcot folytatnak egymás ellen…

                                              *  *  *

Jegyzetek egy drámához. Egy drámaírói rögeszme története

….Húsz év óta hitegetem magam, hogy egy kifundált drámaszituációban (Ferenc József és Freud fiktív találkozása az első világháború küszöbén) sikerülni fog tetten érnem a huszadik századi világháborúzás irracionális (de nem elhanyagolható) faktorait.    

Drámában – „mint orvos, ha néz üvegedénybe”. Sajnos, megejtett a tetszetős vígjátékötlet.        

S a szalonvígjátékban az emberiség sorsáról szóló szavak idegenül úszkáltak. Csupán Balázs Samu – virág helyett hadd küldjem ma hálám és hódolatom szavát friss sírjára – volt képes e felemás és suta vígjátékban feltárni a háború mechanizmusának démoniságát és primitív óraműszerkezetét. Az ő nem csupán számomra feledhetetlen Ferenc Józsefje volt aztán másfél évtizeden át nekem az ösztönzés, hogy ha ő megtalálta a dráma masszájában a kifejezés kristálypontját, talán én is megtalálhatom.

A darabnak Álomfejtés volt a címe. S a Madách Kamaraszínháza be is mutatta, Szirtes Tamás rendezésében. De sem a kitűnő rendezés, sem Balázs Samu zseniális alakítása, sem a többi nagyszerű színész nem tussolhatta el túl nagy ambícióim írói fiaskóját.        

Mindent elkövettem, hogy a darabot sikerüljön eltemetnem. Nem egyeztem bele a televíziós közvetítésbe. Ezért itt most bocsánatot kérek a színészektől.      

De nem adtam fel a harcot.        

A dráma lombikjában őrült alkimistaként főztem tovább a témát.        

A tét nagy volt.

Közép-Európából indult ki az első és a második világháború. A drámában elérhető katarzis: kísérlet lehet egy harmadik prevenciójára…        

Megírtam tehát újból a témát. A dráma címe egyszerre utalt a bécsi kultúra életvidám és halálhozó jellegére: Császárkeringő, avagy Ausztria a világvége laboratóriuma. Strauss és Kraus együtt. (Az apokaliptikus mondatot Karl Kraustól kölcsönöztem.)

Karinthy Ferenc 

/ 1921 – 1992/

Nyolcvanöt éve, 1921. június 2-án született Budapesten Karinthy Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas író.

Karinthy Frigyes elhíresült mondásából - „A maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket" - ő volt az utóbbi, a zseniális író Böhm Arankával kötött második házasságából született fiú. Írói tehetségét, humorát, a csínytevés, a játék szeretetét édesapjától, túláradó életkedvét pedig édesanyjától örökölte. Gyermek- és ifjúkorának egyik meghatározó élménye volt, hogy a Nyugat legnagyobb alakjainak közelében nőtt fel… A másik meghatározó élmény a sport volt számára, kamaszkorától a Fradiban vízilabdázott…

1947-ben ösztöndíjasként Franciaországban, Svájcban és Olaszországban tartózkodott. Hazatérése után 1950-ig a Nemzeti Színház dramaturgja volt, majd 1951-53-ban a Szabad Nép és a Magyar Nemzet újságírójaként dolgozott. 1953-tól visszatért a színházi világba, s előbb 1956-ig a Madách Színházban, majd 1965 és 1975 között Miskolcon, Szegeden és Debrecenben volt dramaturg…

1968-69-ben New Yorkban és Los Angelesben tartott egyetemi előadásokat, majd 1972 és 1976 között több külföldi írószövetség meghívásának tett eleget, s hosszabb-rövidebb időt töltött Amerikában, a Szovjetunióban, Ausztráliában és Kubában is. A nyolcvanas években egyre többet utazott Olaszországba, itthon pedig ideje nagy részét Leányfalun töltötte, ott alkotott. Életének utolsó évtizedét beárnyékolta betegsége, erősen depressziós volt, emellett nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, s dohányzott is. 1992. február 29-én halt meg Budapesten. Írói munkásságáért 1950-ben, 1954-ben és 1970-ben József Attila-, 1955-ben Kossuth-díjat, 1987-ben Karinthy Frigyes emlékgyűrűt kapott, 1991-ben pedig 70. születésnapja alkalmából a Magyar Köztársaság Zászlórendje kitüntetéssel jutalmazták.

Ő is, mint apja, elsősorban novellistaként volt sikeres, hosszabb lélegzetű munkái, néhány regénye kivételével, egyenetlen minőségűek. Kötetei közül kiemelkedik a Szellemidézés, amelyben a Karinthy-család bohém, kavargó és sokszínű életébe nyújt betekintést…az 1956-os eseményeket tárgyilagosan, már-már szenvtelenül rögzítő Budapesti ősz. Emellett kiváló irodalmi riportokat is írt, ezek közül a Hazai tudósítások című kötetét tartotta legtöbbre a kritika. Színműveit, egyfelvonásosait (Dunakanyar, Bösendorfer, Gellérthegyi álmok, Gőz) ma is műsorukra tűzik a hazai színházak, s legtöbbjüket több nyelvre is lefordították. Stílusának meghatározó jegye az iróniával, humorral fűszerezett realizmus volt, jól kidolgozott karakterekkel, érdekes cselekménnyel, alapos háttérrajzzal. Több írásából tévé-, illetve mozifilm is készült, így az Ősbemutatóból, a Dunakanyarból, a Házszentelőből, ez utóbbiból Fábri Zoltán Gyertek el a névnapomra címmel rendezett filmet. Fontos kortörténeti dokumentum az 1967 és 1991 között írott naplója…

                                                                            (MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)

Karinthy Ferenc - Wikipédia

Karinthy Ferenc (Budapest, 1921. június 2. – Budapest, 1992. február 29.) magyar író, drámaíró, dramaturg. Apja Karinthy Frigyes, anyja Böhm Aranka volt. ...

Élete - Díjak - Művei - Származása

hu.wikipedia.org/wiki/Karinthy_Ferenc

Karinthy Ferenc - művei, könyvek, biográfia, vélemények, események

Karinthy Ferenc. (7). (0 értékelés). Művei (7). Olvasói ajánlók (0) ... A több mint másfél évtizede elhunyt Karinthy Ferenc gazdag életművet hagyott hátra, ...
www.libri.hu/szerzok/karinthy_ferenc.htm

Karinthy Ferenc életműve digitális kiadásban - Cikkek ...

Digitalbooks.hu - a digitális tartalomszolgáltató. E-book letöltés, ingyenes tartalmak, kedvező árú elektronikus könyvek, e-book olvasók. Folyamatos akciók ...
www.digitalbooks.hu/.../karinthy-ferenc-eletmuve-digitalis-kiadasban

Karinthy Ferenc: Dunakanyar - Színpadi játék egy felvonásban ...

Karinthy Ferenc: Dunakanyar - Színpadi játék egy felvonásban. Foglalás: szervezes@kuklopsz.com. A késve érkezőket nem tudjuk beengedni! ...
www.kuklopsz.com/?q=node/71

Bemutató: 2010. május 21. 20:00 óra, ELTE Ajtósi Dürer Kollégium

Stuber Andrea: Más kezek járnak. Karinthy Ferenc: Bösendorfer, Dunakanyar

Látatlanban azt lehetett gondolni az elég régen nem játszott Karinthy-egyfelvonásosokról (Bösendorfer, Dunakanyar), hogy kortalan darabok. Két kedves, ügyes dramolett a magány tárgykörében. Hihetnénk, hogy jelenidejűleg szólalnak meg bárhol és bármikor, s megbízhatóan összeszorongatják a néző szívét. De most, amikor a Karinthy Színházban Berényi Gábor rendezésében – és a tőle megszokott, igényes zenei aláfestéssel – a darabok újra közönség elé kerültek, váratlanul kiderült (számomra), hogy ezek a művek lecövekeltek valahol a közel-félmúltunkban. Egyszerűen nem játszódhatnak a jelenben. Kortársi  levegőjük eltűnt, s friss szellőcske helyett ma nosztalgikus fuvallatok lengedeznek körülöttük.

De hát miért ne játszódhatna napjainkban a Bösendorfer és a Dunakanyar? – kérdezhetné tőlem mondjuk Karinthy Márton dacosan. Mert sokat változott az életünk az elmúlt néhány évtizedben – válaszolnám. Durvább, érzelemszegényebb és anyagiasabb lett a világ...a mai viszonyok között valószínűleg senki nem telefonálgat heccből fél napokat, mert aztán kardjába dőlhet, amikor kézbesítik a telefonszámláját. Ha pedig mégis megengedheti magának ezt a luxust, akkor nyilván elég jómódú ahhoz, hogy más módját válassza a szórakozásnak. A Dunakanyar szituációja szintén elvesztette a realitását: országúti presszókban éjjel 11-kor nem tartózkodnak egyedül csinos kávéfőzőnők, mert leütnék őket a bevételért.

De mondok mást: mindkét történet idegenek melegszívű, barátságos, figyelemteljes találkozását írja le. Igenis, még a Bösendorfer is. Pedig arról az 1966-os ősbemutató idején számos kritikus úgy vélekedett, hogy kegyetlen, ízetlen, durva tréfa. Mármint amit a fiatalember művel, aki egy idős, szívbeteg asszonyt viccel meg oly módon, hogy a  zongorahirdetésére jelentkezik újra meg újra. Mindig más és más hangi alakban. De ez a fiatalember legtöbbször érdeklődő, megértő, türelmes beszélgetőpartnere az öreg hölgynek. Öncélú mulatsága közben nem mulasztja el meghallgatni a másik fél keservét, bánatát. Meghallgatja és meg is hallja. Ebből adódik aggódó ijedelme is, minek következtében – a kissé szentimentális utolsó előtti fordulat szerint – rémülten újrahívja a nénit, bevallja csínytevését, s kárpótlást ígér. (Nem jegy formájában, hanem szívélyes látogatások keretében.) Ami arra utal, hogy ebben a telefonbetyárban van becsület, ráadásul nem is betyárbecsület. Neki még megszólal a lelkiismerete. Ma a lelkiismeretek sokkal jobban bírják a hallgatást.

A Dunakanyarban szintén az egymás iránti érdeklődés, az odaadó figyelem és a nyitottság mértéke vált nehezen hihetővé mára. Két ismeretlen ember őszintén kitárulkozik egymásnak, s  mindketten a lehető legteljebb beleéléssel hallgatják végig a másik történetét. Létezik még ilyen? Talán. De az is lehet, hogy ez a fajta empátia már kiveszett az életünkből. Hát csoda, ha szívfájdító nosztalgiát érez a néző a Karinthy-egyfelvonásosok láttán?

Berényi Gábor, aki 1982-ben már megrendezte a Játékszínben a Bösendorfert, most nagyjából ugyanazt a módját választotta a színrevitelnek....Berényi nem tette rosszul, hogy Rátóti Zoltánra bízta mindkét főszerepet. Rátóti jó színész, ezt számos színház számos előadásában igazolta már, csak sztárszínész nem volt még soha. Inkább úgy történtek a dolgok, hogy másokra hoztak ki darabokat, melyekből aztán lehetett emlékezni Rátótira. Most viszont nekiadták az estét, az övé. Tud mit kezdeni vele. Megmutatja, hogy virtuóz játékos. A Bösendorfer fregoliszerepe nagy ziccer, s Rátóti nem is hagyja ki. Parádésan zsonglőrködik. Mindegyik telefonáló hangja-figurája hiteles önmagában és hitelesen különbözik a többitől...

Rátóti partnere eredetileg Lukács Margit lett volna, ám a bemutató előtt egy héttel Timár Éva ugrott be Brodaritsnénak. Egyelőre tehát inkább csak asszisztál a színésznő az egyébként is asszisztens szerepben. Viszont keskeny arcával, keserűre húzott szájával, megtört tekintetével Timár Éva képes a legjobban hasonlítani a Bánat, a Gyász, a Magány és hasonló című Kovács Margit-kerámiákhoz. Ráadásul legalább ötféleképpen tud megijedni a hirtelen felcsörgő telefontól. Szóval ő is jó. A Dunakanyarban Rátóti kellemesen slampos, fiús bájt érvényesít. Mellette – Ruttkay Éva egykori híres szerepében – Pápai Erika látható. Kedvesen, okosan, szépen, talán túl magabiztosan is. Úgy értem, keveset mutat a nő sérültségéből; a magány szülte görcsökből, gátlásokból. S még így is az jut eszembe róla, hogy a darabnak igazság szerint nem lehetne happy endje. Az ilyen jóravaló, önfeláldozó, mélyérzésű nők általában nem szokták elnyerni méltó jutalmukat. Pápai Erika huncutul is szomorú tekintete, a szeme alatti karika sem mesélhet másról, mint a vesztes típúsú nőről. De lehet, hogy ez a képzetem is csak a kilencvenes évek illúziótlanságából fakad.

Mi van a Dunában? Cicero, 2008. 350 oldal

A több mint másfél évtizede elhunyt Karinthy Ferenc gazdag életművet hagyott hátra, mégis viszonylag kevés írása kapható jelenleg a könyvesboltokban. A Ciceró ezt a hiányt szeretné pótolni e kötettel, amely ugyanezzel a címmel 1980-ban jelent meg először és utoljára. A kötetben szereplő elbeszélések témája rendkívül változatos: a gyermekkori családi élményektől kezdve a legendás vízilabda-történeteken keresztül a szerelmi fellángolások és kudarcok önironikus ábrázolásán keresztül maga a sokarcú XX. század elevenedik meg az olvasó előtt. Karinthy művészete mit sem kopott az évek során: írásai ugyanolyan szórakoztatóak, olvasmányosak és elgondolkodtatóak, mint megjelenésük idején.

Karinthy Ferenc: Steinbeck és Zelk  In: Mi van a Dunában? Szépirodalmi Kiadó, 1980

…Steinbeck Moszkvából jövet érkezett hazánkba…Zelk egy fuvart kért Karinthytól, aki közölte, hogy fogadásra kell mennie, Steinbeck látogatása alkalmából. Mikor Zelk megtudta, hogy a Várban, a Fortunában lesz a rendezvény, kérte Karinthyt, hogy intézze el az ő részvételét is. Ez megtörtént és a két író nagyon jól érezte magát.

„Összeölelkeztek. Noha tolmács nélkül egyetlen szót sem bírtak váltani, mégis valamiféle mélységes megértés alakult ki köztük, távoli égitestek, melyek a puszta űrön át, hordozó közeg híján is képesek venni és felfogni egymás jelzéseit. Meg merném kockáztatni, hogy az amerikainak ott a népes vacsorázó asztalnál, a hangoskodó és angolul össze-vissza fecsegő társaságban a jobbadán néma Zelkkel volt a legszorosabb kapcsolata…”

„…Néhány percet várnunk kellett a számlára…vendégünknek kedve támadt bekukkantani a bárba, Így, hát a két fogyasztást most egyesítették, az itteni bőséges szeszeket is hozzá írva az éttermi fogyasztáshoz. A végösszegre, az akkori árakra már nem emlékszem, ám kis summa nem lehetett, ez biztos, oly sok étel-ital annyi személynek azon a drága helyen ezresekre rúghatott. Mikor a főpincér közeledett, tányéron hozva, diszkréten, összehajtogatott szalvétával letakarva, egy gyors kis szemvillanással jelezni tudtam neki, hogy ezúttal Zelknek prezentálja, ő az illetékes.

-        Mi ez? – kérdezte barátunk értetlenül.

-        A ceh, tisztelettel.

Zoltán föllebbentette a kendőt, csupán futó tekintetet vetett a hosszú számla-oszlopra, majd megvető gesztussal tolta el magától:

-        Csak ennyi?

1963-ban Steinbeck egy kulturális csereprogram keretében európai körutat tett, melynek során Budapestre is ellátogatott.

www.sk-szeged.hu/.../steinbeck/steinbeck.html

Budapest, 1963. december 3. John Steinbeck Nobel-díjas amerikai író könyveit dedikálja az Európa Könyvkiadó Lenin körúti könyvesboltjában, Budapesten.
sdt.sulinet.hu/Player/Default.aspx?g=83f6a505.

Magyar Filmhíradó 1963/50.1963. december fekete-fehér, hangos

Legismertebb műveinek kiállítása fogadta az Európa könyvesboltban a Budapestre látogató John Steinbeck amerikai Nobel-díjas írót. Sok száz olvasója várta a könyvesbolt előtt, hogy könyveiket dedikáltassák. Csaknem ezer aláírás után is több százan várakoztak. Steinbeck tréfásan meg is jegyezte: Magyarországon eddig csak a könyveimet és az aláírásomat láttam. Az írószövetségben John Steinbeck baráti beszélgetést folytatott a magyar írókkal

Ott voltam az Európa könyvesboltban, az Érik a gyümölcs c. kötetemet /Milliók Könyve/ írta alá filctollal. Akkor láttam először filctollat. Még albérlő voltam, de könyvespolcom már tele. A dedikált kötet ma is megvan, íme:

Steinbeck: Érik a gyümölcs, dedikált, 1963. december /foto: Váli/

Az MTI-archívumban több, Steinbeckről 1963-ban készített fotó található. Az egyik az alábbi, sulinet-dokumentumra klikkelve látható. Két személlyel készült rádió-beszélgetés az Európa könyvesboltban. Az egyik én voltam, de a másik ment adásba. G

A kultúra története, az oktatás és a művészetek képekben 1956 és 1968 között...

Budapestre érkezett Salvatore Quasimodo Nobel-díjas olasz író ... John Steinbeck amerikai író Budapesten ... Látogatás Rodolfó otthonában ...
sdt.sulinet.hu/Player/?g=5c1d634d-3c42-4c2f-9008.

                                                  *  *  *

Marci   /In: Mi van a Dunában? Szépirodalmi Kiadó, 1980/

Azért még reménykedhetünk, hogy Marci majd kinövi erőszakosságát…ahogy múltak az évek, úgy nőtt velük Marcika hangja, s amint belép, a ház egyszerre csordultig telik vele…Ági. Ki amúgy is hajlik a csüggedésre, már-már elkeseredett: mi lesz ebből a gyerekből, megtalálja-e helyét a világban?...

Karinthy Márton - Wikipédia

Karinthy Márton 1949. szeptember 1-jén született Budapesten, a Gellérthegyen Karinthy Ferenc és Boros Ágnes gyermekeként

...- Nézd Marci, nem vagy már csecsemő…lehet tán veled már komolyabban beszélni…Önző vagy, tapintatlan vagy, véletlenül se beszélsz másról, csak magadról, szünet nélkül kérsz valamit…

…most már én is hajlani kezdtem Ági véleményéhez: vizsgáltassuk meg ezt a gyereket, hadd mondja meg az orvos, nincs-e valami elváltozás az idegrendszerében, lesz-e belőle életrevaló ember?...

/a vizsgálat után az orvos:/…Kívül-belül hasonlít a papájára…Mit jelenthet ez? …ha rám hasonlít, aggodalmunk nem indokolt? Mert, ha rám hasonlít, kívül-belül: hát én is életképes vagyok, legalább is úgy érzem, feleségem van, gyerekem, saját könyveim, lakásom, egészen úgy, mint az igazi felnőtteknek…felrémli bennem, az orvos ítéletének van egy másik értelme: kívül-belül komikusan hasonlít a papájára…hogy ez nem azt jelenti, hogy Marcika is életképes – hanem talán én sem vagyok az? Jeges szél rohan meg, hirtelen átzúg rajtam az egész életem, harmincnégy kavargó esztendőm…Hogy én volnék minden romlás oka és kútfeje? A korcs, a rossz vér, aki nemcsak átörökíti a maga terheltségét, de még félre is neveli jobb sorsra  érdemes utódját, torzzá ferdíti zsenge jellemét? Én, én volnék a bűnös?...

                                                       *  *  *

KARINTHY FERENC: KARCOLATOK

Ugrás a(z) Adagolás részhez‎: Adagolás. Marci táskáját lóbálva, ragyogó ábrázattal érkezik haza az iskolából: - Nem kaptam intőt. ...

Zsiga, a rettentő - Compó - Két művész - Hogyan kell kritikát írni?

mek.niif.hu/02600/02675/02675.htm

Hogyan kell kritikát írni?

Gabi bátyámat, minthogy kedvesen énekelt, szüleim beíratták a szomszédos zeneiskolába. Megkapta a hegedűt, vonót, gyantát, a lakkozott fekete tokot, s hetenként három délután nagy komolyan elindult, hóna alatt hangszerével: már láttuk, hogy ő lesz az új Paganini, családunk megmentője. Hozta is a bizonyítványokat, halványzöld merített papíron, arany kottafejekkel s harsonát fújó angyalokkal keretezve, öklömnyi pecséttel, ilyenformán:

Magaviselet..................kitűnő
Zeneelmélet..................kitűnő
Összhangzattan.............kitűnő
Hangszerismeret............kitűnő
Vonótartás....................kitűnő
Kottaolvasás................. kitűnő

Hegedülni azonban nem tudott, egy hangot sem: ki kellett szaladni a szobából, ha rákezdte.

Irodalmi est a Nagyvágóhídon

Ez még a hőskorban történt, negyvenhétben. Háromszáz mészáros gyűlt össze, hogy meghallgassa műveinket, némelyek úgy, amint a munkából jöttek, véres kötényben. A műsorközlő, egy tagbaszakadt, öles termetű szaktárs, öblös hangon jelenti be egymás után a felolvasókat, s rám kerülvén a sor, így konferál be:

- Most Karinthy Frigyes elvtárs következik.

Zajos tetszés. Valaki a műsorközlő fülébe súg valamit: tüstént javít, hatalmas tenyerét fölemelve kiált le a dobogóról:

- Elvtársak, csöndet kérek, tévedés történt! Karinthy Frigyes elvtárs nem olvashat fel, mert már meghalt, de helyette itt a fia, Ferenc.

Mérsékeltebb taps.

Apák és fiúk

Dél van, augusztus: Marci egyedül ül a napsütötte verandán, és Hevesi Sándor dramaturgiai dolgozatait olvassa, jegyzeteket készít. Valaki beszól a kerítésen:

- Hol van apukád?

- A parton fejel a gyerekekkel.

A javíthatatlan

- Halló, Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium?

- Micsoda? Itt művelődés. Kit keres?

- A Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot. Gróf Klebelsberg Kunó kegyelmes urat.

Szünet. Majd méltatlankodva:

- Hát tudja, az elvtárs jól el van maradva.

Honnan?

Barátomat keresem a múzeumban, a portán bemondom a nevem.

- Honnan van az elvtárs?

Mindig újra zavarba ejt ez a kérdés. Csakugyan, honnan vagyok? A Ménesi útról? Leányfaluról? Esetleg: a Magyar Népköztársaságból? …Létem fő kérdései tolulnak fel: honnan és hová?

Én, magamban, senki és semmi vagyok, talán nem is vagyok.

Honnan volt Kossuth Lajos? Monokról, a pozsonyi diétáról, Debrecenből, Turinból? Netán a mauzóleumból? …

- A nemibeteg-gondozóból - felelem. - Hozom az injekciót.

- Ja úgy - bólint a portás megnyugodva, és telefonon beszól: - Egy elvtárs a nemibetegből.

Az embernél nincs csodálatosabb

- Maga budai, igaz? - szólít meg a körúton egy kövér prémgalléros. - Hogyhogy Pesten?

- Képzelje, átjöttem.

Újra Pesten

Hathónapos amerikai körút, vég nélküli csatangolás, megszámlálhatatlan ide-oda röpködés után újra itthon, újra a 61-es villamoson. Az első fölszállásnál egész súlyával lábamra hág egy testes, cekkeres asszony. Majd arcomba pillantva, zavart sietséggel:

- Ó, bocsásson meg, igazán nem akartam. Most ismerem meg. Nem azért mondom, de annyira szeretem az írásait, a férjem is... A darabját is

láttuk, meg olvastuk az újságban, ugye nem haragszik? Ilyen butaság, hogy éppen az ön lábára...

Hát igen, ez a jó idehaza. Ha már a lábunkra lépnek, legalább tudják, kiére léptek.

                                                     *  *  *

Karinthy Ferenc (nem Frigyes, Ferenc) három kötetes naplója kedvenc olvasmányaim közé számít. Elképesztően érdekes képet fest a '70-es, '80-as évek színházi- és társasági életéről Budapesten, és az írással kapcsolatban is sok megszívlelendő gondolatot találhatunk benne. Ő írja például, hogy ha bármilyen iromány nem alkot kerek egészet, hanem bőbeszédű, terjengős, attól nem feltétlenül rossz. Lehet, hogy csak meg kell húzni. Márpedig, mondja Karinthy: amit ki lehet húzni, azt ki kell húzni.

dropa.blogter.hu/tag/karinthy_ferenc

Karinthy Ferenc: Napló I-III 1993 Littoria Ár (Ft.):4.500 Ft  Kemény kötés,1439 oldal.

A h 11- 1 fejezetben a Naplóból író-portrékat állítottunk össze. A következőkben – a Napló alapján – a világutazó Karinthy Ferencet mutatjuk be.

Utazásai 1967 – 1990

A Naplóból összeállította G. Korábban, de naplót csak 1967-től vezetett. Nem vettem fel a jegyzékbe a szomszéd országokba /Erdély, Jugó, Bécs/ irányuló utakat. Összevontan, országok szerint írom le az utakat.  23 év alatt mindössze három kihagyott év volt. Valamennyi kontinensen – Antarktisz kivételével - megfordult. Ma oda is elmenne. Szervező: Írószövetség, PEN, külföldi kiadója, de volt IBUSZ-úton is.

1967. NSZK

          Anglia

1968. Olaszo., San Marino

1969. Görögo.

          NSZK

          Skócia, Izland

          USA. Kanada, Spanyolo., Franciao.  /4 hónap/

1970. NSZK, Ausztria

           Görögo., Töröko. /Trója/, Bulgária

           NDK

1971. NSZK, Franciao.

           Finno.

           SZU, Japán

1972. Anglia, USA / 2 hónap/

           NSZK

           Anglia

           Egyiptom

1973. SZU

           Olaszo., Görögo.

1974. Olaszo., USA /Dallas…Miami/

           Athén-Bangkok-Melbourne-Sidney

1976. Kuba /Hemingway-ház/

           Anglia

1977. NDK, Nyugat Berlin

1978. Lengyelo.

           Olaszo., Szicília

           Svédo.

           Brazília /IBUSZ/

1979. Ecuador, Peru, Mexikó

           Franciao.

1981. Olaszo.

1982. Izrael, Ciprus

1983. Kína, Mongólia

1984. Franciao., Korzika

1985. Izrael

           Bulgária

           NSZK, Franciao.

1986. Ciprus

1988. Ausztria

          Olaszo.

1989. Olaszo.

1990. Olaszo.

László Ferenc: Cini néhány boldog éve - Karinthy Ferenc: Napló I.

/Második kiadás/

Noha Karinthy Ferencet alighanem komoly hiba lenne lapunk Elsüllyedt szerzők című sorozatának ügykörébe sorolni (hisz lám, az Ulpius egy teljes életműsorozatot bazíroz írásművészetére és ismertségére), azért a valaha oly közkedvelt Cini irodalmi ázsiója érzékelhetően megsüllyedt a nyolcvanas évek, s különösképp 1991-es halála óta. Az életében megannyiszor Karinthy Frigyes fiaként emlegetett író emlékezetét mainapság jórészt gyermekének Ördöggörcs című regénye, s általánosságban a szélesen hömpölygő Karinthy-legendárium tartja a felszínen, ám e helyzet vitán felül orvoslást érdemel. A műveit most ismét az olvasók elé bocsátó sorozat harmadik darabja, Karinthy Ferenc Naplójának első kötete… naplójában is legsajátabb művészi vonásait ámultatja: groteszk humorérzékét, már-már a kegyetlenséggel határos gúnyolódásait mesélő kedvét, s ragaszkodását a realista hagyományhoz.
Ám Naplójának első kötete, mely Cini pályafutásának és zajos közszereplői jelenlétének verőfényes éveit, az 1967 és 1969 közötti időszakot tárja elénk, írói és emberi korlátait is kellő érzékletességgel mutatja fel. Saját kurrens árfolyamának s a teljes irodalompolitikai börzének állandó vizslatását, a pillanatnyi sikerre kancsító tetszésvágyat, s általában mindazt, amit a valamikori hecctársról, az időközben az élre ugró Örkényről írván maga sommázott ekképpen: "Amellett folyton figyeli, ki mit mond róla. [...] Díjak, irodalmi élet, vállal mindent, elmegy mindenhová, külföldi utazások, pofafürdő, miniszterek, házibulik, vendégségek, közgyűlések, értekezletek, minden kritikushoz lemenni, visszahívni..."
Csakhogy, naplóról lévén szó, Karinthy indulatai és ítéletei vagy inkább rosszindulatai és előítéletei csak még izgalmasabb és szórakoztatóbb olvasmánnyá avatják e könyvet. Hiszen hol máshol olvashatnánk ily bennfentes és a tekintélytisztelettől ily kevéssé áthatott mondatokat a hatvanas évek máig megbecsült művészeiről, például a Londonban vendégeskedő színházi küldöttségről… Ám a minden utazási lehetőségre rámozduló, Leányfalun is komoly társasági életet bonyolító Cini a barátaival és üzletfeleivel rendezett szüntelen összejövetelek, színházjárások, laza tengózások és komoly vízilabdaedzések közepette is felette termékeny író maradt. Naplójának megkezdésével párhuzamosan fogott tervezett főművébe, a máig érdekfeszítő Epepébe, s gyártotta az üzembiztos, jól olajozott színműveket, színpadi adaptációkat. A siker, méghozzá a látványos siker, a hatalom és a nagyközönség pártoló rokonszenve ezekben az években tartósan Karinthy mellé szegődött, azonban az író mégis egyre idegenebbnek találta a közeget, melyben eladdig oly magabiztosan tempózott. A Jancsó mindahány filmjén elrágódó ellenséges értetlenség visszatérő passzusai, s a sznoburalmat vélelmező tételmondatok Cini sérülékenységét bizonyítják… az indulat hiteles, s az ösztöne sem csalta meg Karinthyt, amikor növekvő veszélyben érezte irodalmi rangját. (Még ha az általa felemlített okok, vagyis a brancsbeliek ellenszenve és az új írónemzedékek közönye mellett utólag más magyarázatokat is adhatnánk.) S hasonlóan jól érzékelte a hatvanas évek végének közéleti mozgásait bel- és külpolitikában egyaránt. Az 1967-es, úgynevezett hatnapos arab-izraeli háború s a hivatalos arabbarátsággal szembehelyezkedő kaján közhangulat, majd 1968 csehszlovák drámája, a prágai tavasz bukásának depressziója mind ott lüktet a Napló dühös, gyakorta imponálóan okos és maróan szellemes mondataiban. S ez még akkor is így van, ha a naplóíró mindeközben épp több hónapos amerikai tanulmányútját szervezte.                                              Ulpius-ház, 2008, 704 oldal, 3999 Ft

Magyar Narancs XXI. évf. 18. szám - 2009-04-30

Karinthy Ferenc: Zsiga, Marci és más ebadták

Karinthy Ferenc további művei

Budapesti tavasz

Ferencvárosi szív

Karcolatok

Napló

Könyvtárportál

Hosszú weekend

Még a Harminchárom után döntöttem úgy, hogy lesznek még Karinthy Ferenc könyvek az életemben.

Közben meg is találtam őket és el is jutottak hozzám.

Ez a könyv már címekkel tartalmazza a kisregényeket, novellákat:

• Hátország

• Aranyidő

• Ősbemutató

• Hosszú weekend

• Marich Géza utolsó kalandja

• Alvilági napló

Az Ősbemutató és az Alvilági napló nem nagyon jöttek be, túlságosan belemerült a témába és olyan részleteket taglalt sokáig, amik számomra talán még akkor sem lettek volna érdekesek, ha nem vesztem el a fonalat.
Az Aranyidő egy átfedés a két könyv között, a Budapest ostroma alatt a pincékben bujkáló emberekről szól, közülük is kiváltképpen egy szépfiúról, aki minden (és itt aztán még a hóhér is ideértendő) alkalmat megragad egy-egy kis légyottra. Még másodszorra is jó volt.
A Hátország volt talán a legjobb ebben a könyvben, élvezetesen leírta a mulatozásokat idézett a korabeli dalokból (pl. Vámosi János: Gyöngyhalász), amelyek segítettek időben lehelyezni a történetet. A vegyes társaság kalandos életét kísérhetjük figyelemmel néhány napig egy visszaemlékezés keretén belül.
Volt benne azonban egy furcsaság: egy táncoló párt leparancsoltak a tánctérről (még a zenekar is felfüggesztette a játékot), mert pulóverben táncoltak. Na ez hogy van?
Ha már elkezdtem sorrendet felállítani, akkor legyen Marich Géza utolsó kalandja a második helyezett. Ezzel a fickóval már találkoztam az előző könyvben is, itt még volt is egy kis visszautalás egy a Határ csárdában felszedett nőszemélyre, talán valami Olgára.
Románcnak nem nevezhető életét ismerhetjük meg Kréta szigetén.
Harmadik helyezettnek akkor marad a Hosszú weekend, egy az Egyesült Államokban élő honfitárs hétvégi kalandos kiruccanásáról. Semmi különleges.
Szóval kicsit közepesebb mint számítottam, de még mindig megéri elolvasni.

olvasonaplo.blog.hu/.../karinthy_ferenc_hosszu_weekend

Szellemidézés, Ulpius-ház, 2006, 162 oldal

Budapesti tavasz, Ulpius-ház, 2007, 287 oldal

Epepe, KUKKönyv- és Lapkiadó Kft, 2004, 304 oldal

Szokatlan volt az a hang és szemlélet, mellyel a realista Karinthy az Epepe világát megalkotta. Főszereplője, Budai nyelvészkongresszusra utazik Helsinkibe, ám a repülőtéri átszálláskor eltéveszti gépét, és ismeretlen állam ismeretlen városában kerül. A nyelvi kommunikáció szakértője, aki számos idegen nyelven tud, nem képes magát megértetni és ő sem érti a bennszülöttek beszédét. Kényszerűségből ragad az egymás iránt is közönyös, állandóan rohanó és hadaró emberek országában, kilátástalannak tűnő helyzetét kell elfogadnia, s lakhatóvá tennie megszokott körülményeiből kizárult életét. A hivatásos kritika annak idején elismerően fogadta a művet, hol az abszurd parabolához, hol a szatirikus utazási regények örökségéhez kötve Budai lázálomszerű történetét.

                                            *  *  *

Rónay György

 /1913 -  1978 /

„…Rónay György kritikusi – szinte szemleírói – szolgálata, évtizedeken át, pótolni azt, ami más kritikákból annyiszor kimaradt: az érzékenységet az igazi írói szándékokra …”/ Hubay: Aranykor, 1972./

Rónay költő, műfordító, naplóíró, a Vigília szerkesztője, írt regényeket is. G.

Könyveim Rónaytól:

Rónay György A regény és az élet 19. - 20. sz. Káldor 1947;       A nagy nemzedék Ady - Áprily Szépirodalmi 1971;   Olvasás közben, Magvető, 1971 Könyvkritikák;    Fordítók és fordítások, Magvető /Elvek és utak /, 1973;  Kutatás közben, Magvető, 1974.  Irodalomtörténeti bírálatok;  Balassitól Adyig 10 portré Magvető 1978

Rónay György Napló           I. - II. 1945-52  /  52 - 75 Magvető 1989                  Rónay László R. Gy. emlékének   Nap 2001 / Oroszi/      

                                               *  *  *

Monográfiát írt Kassákról, több mint 10 regény- és novella-kötete, 8 verses és 4 műfordítás kötete jelent meg, tanulmánykötetein és naplóján kívül. /Jegyzék a Wikipediában és a neten/

A regény és az élet /1947/ előzék-lapja 13 megjelent munkáját sorolja fel. Ekkor 34 éves. G

Róla a fia szerkesztett kötetet: Rónay László: A hajós hazatérése, Nap Kiadó, 2001.

Rónay György - Wikipédia

Ugrás a(z) Művei részhez‎: Művei. [szerkesztés.
hu.wikipedia.org/wiki/Rónay_György

irodaLOM: Alföldy Jenő: Rónay György öröksége

Rónay György „szerencsés alkat” volt egy szerencsétlen korban. .... nevezte így Weöreséket, Jékelyéket) kitartottak az „első nemzedék” hagyatéka mellett. ...
irod-a-lom.blogspot.com/.../alfoldy-jeno-ronay-gyorgy-oroksege.html - Tárolt változat

Nyugat

Rónay György: A barokk Róma szentje (FIGYELŐ) 
Rónay György: Antológiák: 1. – 3.

Rónay György: Áradat
Rónay György: Babits a fordító (FIGYELŐ) 
Rónay György: Cirkusz uszályon
Rónay György: Csillagnéző
Rónay György: Forradalom vagy klasszicizmus: 1. – 4.
Rónay György: Hajnal, országút
Rónay György: Himnusz a munkához
Rónay György: Koratavasz
Rónay György: Óda egy halotthoz
Rónay György: Sejtelem
Rónay György: Sík Sándor (FIGYELŐ) 
Rónay György: Szarvasok pusztulása

Rónay György: Zene

Nyugat  1937. 7. szám

RÓNAY GYÖRGY: ZENE

Mint aki csónakba szállt és szemközt a partok tünedeznek,
s még látja a dombot, ahol lakott, s amely most reszket
a nap hevében, vagy csak a búcsúzó könnyein át,
és reszket a ház is, a kert is, és reszketnek búsan a fák,
és lassan egyetlen szomorú remegéssé válik a régi világ, -
így megyek egyre messzebb hajómon a különös tengeren át,
elengedem az evezőket, ragadj hullám, amerre jólesik,
a magasból hallom a fehérszárnyú madarak csodálatos énekeit,
este lesz lassan, az égre nézek, hajamra röpülnek a csillagok;
virágos partra fektessetek, tamariszkuszok alá, ha meghalok;
tamariszkuszok alatt fogok feküdni, körülöttem énekelnek a lányok,
a szőke hajukat testemre borítják és mondják: szép legyen álmod,
ajkamból kolibrik isznak, virágok nyílnak a homlokomon,
mosolygok és nem árulom el, mit álmodom.

Nyugat  1940. 9. szám

Rónay György: Himnusz a munkához

Kezem közül kihullik, amit adtam,
mint víz, folyik ki ujjam közt a jó.
Sorsom fölött te tündökölj magadban,
te ments meg engem, utolsó hajó.
Te rejts, takarj, utolsó menedékem,
és te szeress, utolsó szeretőm.
Te légy az ágyam és te légy az étkem,
te légy a bölcsőm és a temetőm…

Te lélek emtetője*, ősi csíra,
te soha nem hervadó lombos ág!
Tüzes kohó te, Léthe kútja, líra!
Te elpusztíthatatlan ifjúság!
Te szerelmek szerelme! Ölelő kar!
Merész izom te! síkos öl! parázs!
Te mondj el engem, láva, föltörő dal!
Te vallj meg engem, vallomás!

*Így olvasható a Nyugatban. G.

Rónay György: Mérleg, Magvető, 1974 Válogatott versek 1931 – 1972

/ A fenti vers nincs benne. G./

Hölderlin  /1941/

Formát! Verd az anyag makacs

tömbjét új idomok közé! Mit ér

lázad lángja, ha nem ragyog

metsző fénnyel, akár a csillag? Az évszakok

hitvány dísze kopik, vigyázz!

romló éveid is, mint a rohadt gyümölcs

hullnak porba, megőröl itt

mindent a vak idő! Gyilkosod és anyád,

táplál s fölfal a szörnyeteg!

Formát! Dúlt egeket rombol az őrület

rőt elmédben, az értelem

izzik, mint a bukó nap!

                        De te már forogsz

gúnyos tengelyeden, merész

pályád délkörein céltalanul – remek!

A varázsló halála /1967. aug/  Füst Milán emlékére

Hát odalett a te éneked is,

és végleg néma már a régen hallgató!

Elszunnyad végül minden dohogás,

s a bölcsek szikár lámpafénye kialszik,

s átveszi birodalmát az öröklét.

Száműzött lovasaid a hágón vissza néznek,

búcsút int csontkezük, lemerülnek a völgybe,

ó városok felé, hol szüntelen harang szól, s nem látni őket soha többé!

Így múlik minden. Denevérszárnyakon

elszáll a vaksi lélek, kis vinnyogást se hallat.

Banyák és baglyok éjszakája jön,

a hordókon böfögő bamba részegeké-

Aludj, Varázsló!

A közelítő tél

Hervad már? Nem: a kert még csupa nyár. Lobog
két sárga dáliánk. Nincs ugyan annyi dal,
de hajnalonta még egy-egy sárgarigó
rikolt, s búgnak a vadgalambok.

Élj! – mondom. – Éld nyaradat, míg a hideg szelek
le nem tarolják. Szedd a diót, viseld
gondját a kertnek, irtsd a gyomot, metéld
a vadhajtást; s ha belefáradsz,

ülj ki a napra, idd hunyt szemen át a fényt,
s úgy érj, mint a gyümölcs, kései körte, birs…
– Harkály rebben a lombban, s egy levél lekering:
őszömet olvasom szinében.

Este állok a ház előtt, nézem, a Göncöl
mint csúszik észrevétlen nyúgoti almafánk
fölé, s hallgatom a szemöldök
fában a szúvak szorgos percegését.

1970. október

www.szepi.hu/irodalom/vers/.../tv_103.htm és a fenti kötetben is

Berzsenyi Dániel: A közelítő tél

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok
Közt nem lengedez a Zephyr.

….

Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom.
Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!
Sem béhunyt szememet fel nem igézheti
Lollim barna szemöldöke!

A hálóról:

/Nagyon sok verse található a hálón. G./

Rónay György: Ajánlás  /Nellinek/

Most,
halálom napjaiban
még egyszer összegyűjtöm,
amit a földön kaptam,
barátságot, szerelmet,
hűséget, örömet,
szeretetet, ragaszkodást,
szépséget, tisztaságot,
jóságot, önfeláldozást -

és egy utolsó lendülettel
fölmutatom az égnek - -

Egyetlen vagyonom -

Fogadjátok szívesen, Mennylakók

Hegyre menet

Aki meghalt, eltemetik.
Aki él, holtakat temet.
De én még itt vagyok neked,
hogy legyen mibe megfogódznod.

Megyünk a hegyre fölfelé.
A nyíres őszi fényben ázik.
De néha csípős szél fuvall.
Add ide a kezed, ha fázik.

Hogy messze van még a tető?
Könnyebben érjük el, ha ketten.
Lent fűrész sír. Nőnek a fák,
dőlnek a fák a rengetegben.

Alkony eső után

Zápor volt délután. Csillámlik az esővert

nyárfalomb és a süppedt sírokon a moha.

Most csupa-csupa gyöngy a temetőkert,

s az égen szivárványlik a holtak mosolya.

Új nyár

A felhők lassan oszlanak. A párás délutánban

szinte tapintható az olajfák illata.

Ümmög a nád felől a béka-ballada,

s a stégen egy halász ül és vár. Újra nyár van.

Folytatás

Nyár van, a stégen egy halász ül. Mire vár?

Talán amire én, ötvenöt éve már.

Egy halra: felszökik a mélységből ragyogva,

megmutatja magát, s visszahull a habokba

Hagyaték

2009-12-22 11:37:34

Hogy őrizzük szegényes kis emlékeinket,
átadni hagyatékul fiaknak, unokáknak!
Ők meg ringy-rongyainkért, míg szemünk nyitva, szánnak,
s ha lehunytuk, kidobják foszladó kincseinket.

mosomasa.blogter.hu/

Négy sor

Hullámra írtam, elvitte a víz.
Felhőre írtam, elfújta a szél.
Falombra írtam, letépte az ősz.
Szívekbe írok, századokra él.

Mondd, szereted az állatokat?

…Én szeretem az állatokat.
Elnézem őket,
ha játszanak, alszanak, vagy tűnődnek
titkaikon és a világon.
Hidd meg, barátom,
nekik is vannak titkaik,
s csak annál nehezebb talán
számukra ez a sok talány,
mert nincsenek rá szavaik.

Tégy próbát, hisz ember vagy: értsd meg
a bennük szorongó miértet;
segíts nekik, mondd ki helyettük
azt, ami ott ködlik a testük
vaksi lelkében - vidd közelebb
az állatokhoz az embereket,
hogy megértsenek végre minket.
S mi is őket, kisebb testvéreinket.    

Rónay György versei kategória // Verscsokor a természetről

Fogadjátok szívesen, Mennylakók. írta: jazsoli5, 2009. aug. 22. 20:08 - címkék: vers és kategóriák: Rónay György versei - még nincsenek kommentek ...
jazsoli5.freeblog.hu/.../Ronay_Gyorgy_versei/

Hölderlin : Az élet dele - Rónay György fordítása

Sárgás körtéivel dől,
vad rózsákkal rakottan
a tóba a táj;
ti nyájas hattyúk,
csók-ittasan
hajtjátok a
szent józan vízbe a főtök.


Jaj nékem, hol veszem,
ha tél jön, a virágot és hol
a napsugarat
s árnyát is a földnek ?
Hideg falak
állnak némán, a szélben
zirren a zászló.

azeletfele.blogspot.com/.../holderlin-az-elet-felen-kanyadi-sandor.html

Rimbaud: Az akasztottak bálja

Áll a bitó, a csonka-bonka,
rajta lovagok lejtenek,
az ördög lovassága ropja,
járják a csont-szerecsenek.

Galléron kapva jó Belzebub úr cibálja
égre fintorodó fekete bábjait,
s homlokon rúgva mind, tűnt szentesték dalára
járatja el velük tivornya-táncaik.

S a bábuk, koccanón, karjukat egybefonják.
Kopasz mellük - sötét orgonasíp-sorok -,
hol ringtak egykoron kecses kisasszonyocskák,
rút, hosszú kéj alatt ölelkezőn ropog.

Hajrá, víg táncosok, üres hassal bokázók,
ugrálhattok, a szín elég hosszúra nyúlt!
Hopp, többé azt se bánd, mit ropsz: csatát-e, táncot?
Pengeti Belzebub veszettül ám a húrt!

Ó, kemény sarkak, el szandálunk sose vásik!...
Bőringből rég kibújt a legtöbb mulató.
A többi nem zavar s nem is botrány, ha látszik.
A tarkókra fehér sipkát ragaszt a hó.

Forgónak varjú leng e repedt koponyákon.
Sovány állukon egy cafatnyi hús remeg.
Mintha zörgő papír-páncélban bajviváson
tusázna zordan egy merev lovagsereg.

Hajrá, süvít a szél a csontvázak vigalmán!
A fekete bitó mint vas orgona bőg!
Választ farkas vonyít az erdők lila alján.
És lenn az ég, akár a pokol torka, rőt...

Hahó, rázd csak meg ott a gyászvitézeket, kik
csigolyáik fakó olvasóján törött
ujjal a szeretet-zsoltárt sunyítva pedzik:
Nem monostor ez itt, halljátok-e, dögök!

De lám, egy nagy bolond csontváz szökken a zúgó
tűzvörös égre a haláltánc közepett.
Vak lendülettel, úgy, akár a megvadult ló,
s nyakán érezve még a durva kötelet,

recsegő combjain tíz ujját görcsbe rántja
és rikkant, mint kiből röhej szakad, vadul,
aztán, ahogy ripacs kullog be bódéjába,
csontok zörgése közt a bálba visszahull.

Áll a bitó, csonka-bonka,
rajta lovagok lejtenek,
az ördög lovassága ropja,
járják a csont-szerecsenek.

RÓNAY GYÖRGY FORDÍTÁSA

Friedrich Hölderlin
Hüperión sorsdala

Fönt jártok ti a fény
puha földjén, boldog Géniuszok!
Sugárzó isteni szellők
érintgetnek titeket: szent
húrokon így művésznő
ujja ha játszik.

Sorstalan, így, alvó csecsemőként
lélegeznek az égiek;
szűzi-szerényen,
bimbón őrzik:
múlhatatlan
virul ott a szellem,
boldog szemeikből
pillant csöndes,
tiszta öröklét.

Nékünk más adatott. Ne lehessen
nyugvásunk helye.
Tűnnek, buknak
a szenvedők,
vakon, egy
óráról a másra, mint
a víz verődik
kőről kőre,
éveken át a bizonytalanba.

Rónay György fordítása

Vers-antológia

Rónay György fordítása. Joyce Mansour Ragadozók Kezed nyitott bensőmben fosztogatott. Fodrozgatva a szőke fürtöket. Mellbimbaimat csipkedve ...
www.literatura.hu/archivum/versek3.htm

Apollinaire: A FÁK ALATT

A fák alatt sötétedik
A lánykák meséket mesélnek
A kertben sötét fürtjeit
Szétziláló közönyös éjnek

Kis gyermekek kis gyermekek
Elszállt a szárny a vállatokról
De bárhogy véded kelyhedet
Rózsa meglopnak illatodtól

A tollat fürtöt és virág-
Szálakat ilyenkor rabolják
Szedjétek a kút sugarát
Az ő kedvesei a rózsák

(Rónay György fordítása)

Verseskötetből

Századok útján. Válogatott műfordítások, Európa, 1973. 723. oldal

GUILLAUME APOLLINAIRE: A MIRABEAU-HÍD

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
S szerelmeink
Emlékük mit akar ma
Az öröm nem jött soha csak a jajra

Jöjj éj verj óra lassan
Az idő megy én maradtam

Ne mozdulj szemközt kéz a kézbe várj csak
Míg karunk
Hídja alatt a fáradt
Örök tekintet habverése árad

Jöjj éj verj óra lassan
Az idő megy én maradtam

Fut a szerelem mint vize a mélynek
Fut el a vágy
Mily lassú az élet
S milyen hevesen kínoz a remény meg

Jöjj éj verj óra lassan
Az idő megy én maradtam

Tűnnek a hetek tűnik nap a napra
Vissza se múlt
Nem tér se csók az ajkra
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

Jöjj éj verj óra lassan
Az idő megy én maradtam

/A vers a hálóról, a kötetben:…verj óra már ott/…én csak állok/

Supervielle, Jules : Le Jardin de la Mort

Le jardin de la mort riche d'arbres sans nombre

Continue à jamais nos plus secrets désirs,

Un regret souterrain s'y change en herbe sombre

Puisqu'il n'a pas trouvé la force de mourir.

De quelle lourde tête humaine,

Volubilis, es-tu sorti,

Et d'ou vient cette grande peine

Qui se fait jour dans cet épi?

La terre prend en amitié

Les plus humbles de nos soucis

Et recouvre plus qu'à moitié

Les cœurs privés d'humaine vie.

Mais, pauvre vie insatisfaite,

Tu voudrais relever la tête

Et tu cherches un nouveau cœur

Pour loger ton ancienne ardeur,

Ne cherche plus, c'est autre chose

Que tu trouveras dans la rose,

Dans sa fraîcheur renouvelée

Par les larmes de la rosée.

Et ne regrette rien tout bas

A la manière de naguère.

Sache te livrer tout entière

Aux plantes, ne lésine pas,

Sans réticence ni colère

Fie-toi aux formes de la terre,

Mais voilà qu’enfin tu consens

A t'abandonner en tous sens.

Vois comme ta vieille folie

En mille herbes se modifie,

Regarde ton ancien courage

Le voilà devenu branchage.

L'horreur de la mort, avouée,

En feuillages s'est dénouée"

Par là-dessus un peu de vent,

C'est le nouveau contentement.

Et  voici maintenant, racines et surface,

Un beau parc plus humain que la ville aux grands cris,

Et  parfois un grand cerf y prend, toute la place,

Vois s'étoiler le vide errant derrière lui.

    / a hálóról/

Rónay György: Interjúk, nyilatkozatok, vallomások Vigilia Kiadó, 2004, 406 oldal

Rónay György a nagyközönség által talán a leginkább kiváló műfordításairól ismert, de saját írói és irodalomtörténészi munkássága révén is a 20. századi magyar irodalmi élet kiemelkedő alakjai közé soroljuk. A Nyugat harmadik nemzedékével ismertté vált irodalmár később a Vigilia főszerkesztőjeként tett hitet keresztény meggyőződése mellett. A könyvben összegyűjtött interjúk, visszaemlékezések és nyilatkozatok nemcsak Rónay György személyiségét, életfilozófiáját és hitvallását ismertetik meg az olvasóval, hanem a korszak irodalmi, kulturális és vallási életének alaposabb tanulmányozásához is segítséget nyújtanak.

Veres Péter

/ 1897 – 1970 /

Veres Péter - Wikipédia

Ugrás a(z) Művei részhez‎: Művei. Gyepsor (elbeszélések, versek), Budapest, 1940; Ember és írás (tanulmány), Budapest, 1941; A válság éveiből. ...
hu.wikipedia.org/wiki/Veres_Péter

Veres Péter - Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Veres Péter (Balmazújváros, 1897. jan. 6. – Bp., 1970. ápr. 16. ... Veres Julianna cselédlány s egy parasztgazda-fiú, Posta Péter szerelméből született. ...
mek.oszk.hu/00300/00355/html/.../16672.htm

Veres Péter könyvei

Itt megtalálod, hol kaphatóak Veres Peter könyvei 68 könyvesbolt közül a legolcsóbban. Napforduló , Olvasónapló , Bölcs és balgatag őseink ...
www.konyvar.hu/veres-peter/

Bata Imre: Veres Péter (Arcok és vallomások) Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977 300 oldal

A gazdag kép-anyagból kettő választottam.

A 165. oldalon az eskütétel, V.P. fehér ingben, nyakkendő nélkül és csizmában. Mellette Mihályfi Ernő külügyminiszter. Ő miniszternek öltözött.

A 171. oldalon az 1947-48-as koalíciós kormány tagjai, Veres honvédelmi miniszter. Rákosi még csak min. elnök helyettes, Veres Péterrel egy sorban ül. Olyan díszes tagjai vannak a kormánynak, mint Rajk belügymin. / itt még él, 40 éves korában kivégzik/, Dobi István, most földm. min, majd min.elnök, később az Elnöki Tanács elnöke.

Tüskés Tibor(Szerk.) - A pátriárka - Veres Péter emlékezete. NAP KIADÓ KFT, 2002, 280. oldal

NYUGAT 1908-1941

Veres Péter: Az író és a testi munka (ŐRJÁRAT) 
Veres Péter: Egy földmíves naplójából
Veres Péter: Egy földmunkás naplójából
Veres Péter: Egy parasztcsalád története (FIGYELŐ) 
Veres Péter: Miért "mord" az öregedő paraszt? (ŐRJÁRAT) 
Veres Péter: Töprengések a publicisztika és az író viszonya körül (ŐRJÁRAT) 

Illyés Gyula: Naplójegyzetek. Veres Péter /1897 – 1970/

4/303. Veres Pétert, zsellér szabadcsapataival pörölynek tartják a kommunisták; ha a „reakció” mozgolódni kezdene az országban, Péter bácsi majd megindul ellene húszezer kaszás-kapás zsellérrel. Így képzelik. De ha Péter bácsi megindul zselléreivel, nem hőköl meg semmiféle nadrágos ember, így a kommunisták előtt sem.  Akkor majd csodálkoznak a kommunisták.

6/79. A reggeli lapokban olvasom, hogy Veres Péter honvédelmi miniszter kihallgatáson fogadta az amerikai légügyi attasét. A két szakember eszmecseréje  bizonyosan érdekes és tanulságos volt.

 6/162. A „Zürcher”-ben olvasom, hogy Veres Péter, a honvédelmi miniszter lemondott. Eszembe jut, amikor ez az izgatott balmazújvárosi paraszt – szószátyár, hiú, modorában és fellépésében olyan, mint egy vén ripacs színésznő, de nem tehetségtelen – először járt nálam, vagy tizenöt év előtt, a pesti szerkesztőségben. Akkor úgy mutogatták managere-i, mint a fejszámoló kutyát . A forradalom, a földosztás egyik legvéresebb szájú alakja volt; ő hirdette a Nemzeti Színházban egy előadáson, hogy az „értelmiségit fel kell számolni”; most eloldalgott, mert nem tetszik neki, hogy a kommunisták kolhoz formájában visszaveszik a paraszttól a forradalmi koncot.

Illyés Gyula:. Iránytűvel 1. (Esszék, kritikák, interjúk.) Fotó: Vahl Ottó. Bp. 1975. Szépirodalmi, 776 p.   Iránytűvel 2. Fotó: Vahl Ottó. Bp. 1975. Szépirodalmi, 834 p.

A két kötet nincs digitalizálva. Az I. kötetben 4 tanulmány található Veres Péterről.  Az egyik: Veres Péter útja. Ebben: „sikerét a beszélő kutya sikerével rokonítottam…Később össze barátkoztunk”  Nagysága címen Veres Péter koporsója előtt mondott  beszédet olvashatjuk. Az első mondat: „Lángelmét temetünk…+G.

Veres Péter (Balmazújváros, 1897. január 6. – Budapest, 1970. április 16.) író, politikus, honvédelmi miniszter 1947–1948 között.

Művei

Gyepsor (elbeszélések, versek), Budapest, 1940
Ember és írás (tanulmány), Budapest, 1941
A válság éveiből. Szabad ország, szabad munka, Budapest, 1945
Paraszti jövendő, Budapest, 1948
Próbatétel (regény), Budapest, 1950
Szolgaság (regény), Budapest, 1950
Ukrajna földjén (napló), Budapest, 1951
Szegények szerelme, (regény), Budapest, 1952
Asszonyhűség (elbeszélések), Budapest, 1957
János és Julcsa (regény), Budapest, 1957
A kelletlen leány (regény), Budapest, 1960
A Balogh család története (regény), Budapest, 1961
Olvasónapló, Budapest, 1962
Tiszántúli történetek, Budapest, 1962
Bölcs és balgatag őseink, Budapest, 1968
Napforduló (összegyűjtött elbeszélések), Budapest, 1970
Történelmi jelenlét (cikkek, tanulmányok), Budapest, 1970
Szárszó (visszaemlékezések), Budapest, 1971
Számadás (dokumentum)
Napszámos énekek (versek), Budapest, 1972
Pályamunkások (regény)
Almáskert (szatirikus regény)

Díjai:
Kossuth-díj (1950, 1952)

www.irodalmijelen.hu › Tartalom -

Veres Péter | Irodalmi Jelen Online

Egy-két hónap, és Veres Péter közli: nem ír a Babits-emlékkönyvbe. Ő az egyetlen a felkértek közül. Tudhat valamit. Onagy Zoltán. Veres Péter, Balmazújváros ...
www.irodalmijelen.hu ›

…Szerelemgyerek. Vér szerinti apja Nagy Posta Péter, gazdaember. Édesanyja Nagy Posta birtokán cselédeskedett. A szerelmük annyira igaz, hogy mikor fiuk megszületett, apja nevét, a Pétert adták neki – egyetértésben. A Veres nevet édesanyja vezetékneve után kapta…

Veres Péter robog, mint a felbosszantott bivalycsorda. Ennyi erő és izom szép is lehetne akár. Ha. Ha nem 2010-et írnánk. Ha negyvenötöt végigaludtam volna az éveimből…

Szép lehetne ennyi erő és izom, ha nem jutna eszembe akárhány szépirodalomnak nevezett publicisztikai kötetéről, hogy Veres Péter nem szenvedő, nem csendes, nem semleges, hanem "az első évek" igen hangos, jellemzően rafinált és aktív alakítója…‘46-ban a Nemzeti Paraszt Párt nagyválasztmányán a veszély érzékelhető, Kovács Imréék elhagyják a pártot, elégedetlenek Veres Péter vonalával, hitvallásával. Pártszakadás következik. „Együtt kell menni a munkásosztállyal még akkor is, ha az együtt haladás során adódnak konfliktusok.” – Veres Péter hat és félórás beszédet tart (példát mutatva Fidelnek, a karibi géniusznak), hogy a jobbszárny ne juthasson szóhoz. Ez olyan szép, olyan tökös.

Rákosi – folynak az előkészületek a ’47. augusztusi választások korábbinál sikeresebb lebonyolítására, és ordítóan szükséges minden vezényelhető, irányítható, hithű párttag – nyilván megsimogatja Veres Péter bajuszos buksiját, „ügyes fiú maga, Péter, hogy’ vannak a gyerekek?”…

Ekkora az ívszám, ennyi a fáradt önismétlés, érthetetlen mellébeszélés, ijesztő szocialistázás, és mindenre ráadásként valami társadalomtudományos blöff. Se eleje, se vége hungarológiai eszmefuttatás a ridegparasztról és annak kiválóságáról, az új magyarság eszméiről, a népről, a polgárság végéről, a „mi népünk elfojtott ösztönerőiről”, a szláv veszélyről, az „idegen urak” veszélyéről, arról, hogy fogy a paraszt, márpedig a magyar népet, magyar ízlést, észjárást, magyar sorsérzést a paraszt jelenti…

1941 tavaszán… Babits már halálán. Egy-két hónap, és Veres Péter közli: nem ír a Babits-emlékkönyvbe. Ő az egyetlen a felkértek közül…

Onagy Zoltán

                                                              *  *  *

Veres Péter válogatott művei. Válogatta a szöveget gondozta és az utószót írta Domokos Mátyás 1973 Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1621 oldal. Magyar remekírók

Veres Péter: Pályamunkások | bookline

Veres Péter: A kelletlen leány. 800 Ft - 1 150 Ft. 2 antikvár példány ... Schäffer Erzsébet: A temesvári lány - Anyuval az élet ...
bookline.hu/.../home.action?id...10...Veres_Pete

…továbbá: Falusi krónika, Almáskert, Pályamunkások

Olcsó Könyvtár
Veres Péter: Gyepsor, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983

13 novella. Tartalom:

Hazajött a kishúgom
Családi kör
Vasúti szerencsétlenség
Ebéd a Gyepsoron
Tél a Gyepsoron
Szombat
Kis kondás
Egy földmunkás naplójából
Aratási szerződés
Munka közben
Tűz a tanyán
Béresek
Egy őszi nap

Utószó (Czine Mihály)

Könyvtáramban az alábbi kötetek maradtak meg. Emlékezetem és 1975-ig vezetett katalógus szerint jóval több Veres-kötetem volt.

Számadás   Révai 1937      

 Ember és írás tanulmányok, Bólyai 1942      

 Szárszó   Magvető 1971

Olvasónapló 1949 - 1953 Szépirodalmi 1984        

1956 - 1969 Szépirodalmi 1988

Bata Imre: Veres Péter, Szépirodalmi, 1977

                                                    *  *  *

Veres Péter: Ha nem lehettél szálfa

Kapaszkodj meg ebbe a földbe erősen, magyarom,
Ha nem lehettél szálfa, legyél hát cserje,
vagy legyél csak gyom.

Nézd a tarackot,
nem árthat annak se aszály, se árvíz, se fagy, se tűz,
hiába perzselik azt fönt, s hiába vagdalják alant.
Tavasszal nem mozdul, azt hinnéd, kihalt,
pedig azalatt, ott lenne a mélyben ágakat ereszt,
acélhegyű gyökerével bejárja a sívó homokot, a
zörgő kavicsot;
a sovány agyagot éppúgy, mint a buja televényt,
szorgosan furkál, terjed, telepít,
s mire a tavasz virágzó füvei száraz avarrá válnak,
ő vígan zöldell újra, s buja sűrűségét felmutatja a nyárnak.

Vagy nézd a perjét,
hiába fordítja ki eke, hiába tépi szét a
kegyetlen borona,
ahová kerül, ott ragad, gyökerei mindjárt új szálakat eresztenek,
lekötnek, tanyát vernek,
s holnap a gazda szemébe nevetnek.

Ez a föld itt a tiéd, tartsad hát erősen, magyarom,
ha nem lehettél benne szálfa, legyél csak cserje, vagy
legyél csak gyom.

Nézd csak a tippant,
a szikes puszták apró bokrait.
Nyár végén kiégnek
s még torsaikat is porrá veri ezernyi birkaláb.
Tavasszal mégis kibújnak,
s pici magvaikkal telt zászlóikat vígan lengetik a sovány
pusztai szelek.

Vagy nézd a sziksalátát,
a lekaszált ájult füvei közül kiugrik hirtelen,
s ehetetlen kórójának örök lila virágával
fenn tarja az életet a halott mezők felett

Nézd a töviseket is:
a gyengén szúrót, a cigánymogyorót,
a gerlicetövist és az ördögszekeret.

Nézd a messze viruló bogáncsot s a ravaszul lapuló
királydinnyét.
Hiába írtja ezeket csőszök, kerülők serege,
hiába röpködnek bennük írott parancsok,
nem engednek, újra és ezerszer újra visszajönnek
– és szúrnak, mert egyebet nem tehetnek.

Szúrj hát te is, de ne engedd ezt a földet, magyarom,
ha nem lehetsz már benne szálfa, legyél hát cserje,
vagy legyél csak gyom.

S hogyha nem élhetsz magadnak,
virágod legyen mérges, mint a kutyatej,
ágaid legyenek tüskések, mint a vadrózsa,
legyenek görbék, mint a galagonya,
gyümölcsöd legyen fanyar, mint a vadkökény,
vagy legyen keserű, mint a farkasalma, –
csak bőven termő bamba diófája ne legyél senkinek.

Ez a föld a tiéd, tartsd hát meg magadnak, magyarom,
ha nem lehetsz már benne szálfa, legyél hát cserje, vagy legyél csak gyom

www.szepi.hu/irodalom/vers/.../tv_186.html

Veres Péter: Gyermekharag, Millenniumi könyvtár