Magáról, róla
2009. 11. 09.
A Kazinczy és
jeles levelező partnerei c. gyűjteményben a Kazinczy címszóban található hasonló tárgyú szöveg, ami az akkor
rendelkezésemre álló források alapján készült. Most a 24 „kötetet”
lapoztam át, a teljes anyagból válogattam személyével
kapcsolatos levél-részleteket. A sorrend a levelek Váczy-féle számának
sorrendje, a közös témákat összevontam.
Tartalom
Nyolc évesen
Hódolat Kazinczynak
Kazinczy és a költészet
Életrajzai
Nyolc évesen
5395.
Kazinczy – anyjának. Reg. 31 Jan. 1767.
…A Papirost s’ nyakra valot Alazatosan
kőszőnőm miolta haza jőtűnk addig beteg nem voltam alázatoson kérem Aszszonyom
Anyámat meltoztassék meg izeni hogy az
én Tékám kitsiny legyen hogy a’ ládámba bé térjen azt a kőnyvet A kit
Atyám Uram adott Husvitkor Nagy Atyám Uram-nak…
Hódolat
Kazinczynak
52.
Báróczy – Kazinczynak.
Béts 1785
…Mint heves irásodból látom, Isteni tűz melegíti ereidet. Különös
adománya az Egeknek! Fordittsad magadnak, barátaidnak, hazádnak hasznára vett
ajándékodat. Légy ébresztő példája az elzsibbadt Magyar ifjúságnak. Légy
második Prometheus;…
445.
Kazinczy — Kis Jánosnak. Regmec, Maj. 11dikén,
1794.
Hozzám irt
versedben meg vagyok dicsőítve. Én
elmondhatom azt minden hízelkedés nélkül, hogy magyarul szebbet, sőt olly
szépet soha sem olvastam. Sentimentum, Phantázia, és a’ legédesebb festés és szóllás van benne
elejétől fogva egész végiglen…
749.
Kazinczy – Szentgyörgyi Józsefnek.
29. Apr. 1805.
….Kistől nekem negyed nappal ezelőtt érkezett egy mennyei szépségű, 28 strophából álló
énekem, melyben házasságomhoz gratulál…. ’s felküldöttem Bécsbe,
hogy nyomtassák pompásan. Ítélj érdeméről az utolsó strophából:
Két Isten nyit pállyát – a’ Hír ’s
a’ Szerelem –
Eredj! ’s a’ nemes szív ’s isteni
értelem,
Mutassd-meg, mit érnek,
Hogy a’ mint bámúlni fogja dicsőséged’,
A’ boldogságra is hív Unokánk téged
Válasszon vezérnek.
751.
Kazinczy – Nagy Gábornak.
30. Apr. 1805.
…Még nincs eggy hete, hogy a’ Musarion
fordítója, Kis, az én házasságomra eggy 28. strófából álló pompás poémát külde
hozzám. Annál szebb éneket Magyar fül
még soha nem hallott. Nem azért mondom ezt, hogy magasztal. …
761.
Gr. Dessewffy József – Kazinczynak. Alsó Olysó, az 5-dik hó 25-dik
napján [1805].
….halhatatlan
leszel te maradék nélkül is; de méltó
vagy te arra, hogy a’ legszeretettebb teremtésnek segítségével, a’
legkedvesebb halhatatlansággal megjutalmaztassál. A’ nagy szívek nem csak
élni, ha életet is adni igyekeznek. Meg bizonyítottad azt te avval is, hogy jó
barátodat, kivált engemet, a’ jövendő üdőnek által nyújtani törekedtél.
A’ dicsőségnek béllegét sütöd te annak homlokára, a’ kit írásaidba
fel fogadsz….
Kazinczy és
a költészet
1566.
Kazinczy – Cserey Farkasnak. Széphalom,
Oct. 17d. 1809.
…Engemet a’ verselés lelke olly hosszas hézag után, megszálla. Már bánom, hogy a’ háború kilobbanásakor jó csomó
verseimet megégetém. Nem mind maradt-meg emlékezetemben. A’ mi megmaradt,
újra dolgozom, kifoldozom. Ez nehéz munka. De a’ versező azzal nem gondol.
Sokszor még jobban nyeri meg vele magának kedvét…
1601.
Kazinczy – Rumy Károly Györgynek.
Széphalom, nov. 30. 1809.
…Atyám a legkedvesebb emberek egyike, észrevette
hajlamomat, büszkesége kivánta, hogy én valaha költő legyek. Ő vallásos vala, a mint egy protestánsnak az akkori
idők súlya alatt lelkileg kellett lennie. Ő tehát Gellert iratainak 5-ik részét
adá nekem fordítani, hogy a fordítmány a mű bevégeztével azonnal
kinyomtathassék. A dolgozat fölötti ügyeletet ő maga akará vezetni. Alig volt e
kisérlet: mi veszedelmesb, a hitetlenség vagy a babonaság? kész, atyám meghalt
1774-ben márczius 20-dikán. Anyám sürgetett, hogy nyomassam ki munkámat; mert
tudta, hogy atyámnak mi czélja vala. Ez ügyben beszélt Őry tanárral, ki most
superintendens. Ez nevetett azon ötleten, miszerint egy 15 éves gyermek, mint
költő lépjen föl, s gúnyolt, a helyett hogy útba igazított volna. E gúny
bántotta anyámat. Ő tehát azt mondá: maradjon e munka nyomtatlanul: de követeli
haladéktalanul, legyen bármi, e júliusi próbatétre valamit nyomassak ki, s
megparancsolá nekem, hogy erről senkinek se nyilatkozzam. Én akkor Pray
évkönyveit olvasám és e mellett átdolgoztam egy kis geografiát tulajdon
használatomra…
…A következő próbatételre Szilágyi Márton
tanácsára (a superintendens fia) fordítám Bessenyei »Amerikaner«
czimű munkáját németből így: »Az amerikai Podocz és Kazimir keresztény
vallásra térése. Kassán, 1776.«… /Életének további eseményei G/
1645.
Kazinczy – Kis Jánosnak.
Széphalom, 19. Jan. 1810.
…Az elme’ virága a’ Poezis és rokon mesterségek. Mit ér
minden dolgozásom, ha magam után eggy kis kötet poezist nem hagyok! Csak annyit
hagyhatnék, mint a’ mennyit a’ Berzsenyi versei mostan tesznek
már…. / a levélben sok vers G /
2232.
Kazinczy — Sipos Pálnak.
Széphalom, Maj. 17d. 1812.
…Töviseimben
és Virágaimban már megmondottam hogy a’ prósai és poetai publicum
közt nagy külömbséget tartok, ’s szeretek a’ poetában [!] lenni,
’s a’ prosaitól minél tovább eltávozni, nem kevélységből, hanem
azért, mert a’ vulgaris ember veritasa szomorú veritas…
4769.
Kazinczy — Sághy Ferencznek. Széphalom
Apr. 21d. 1827.
…A’
vers virága az elmének, ’s az Író abban nyomja-ki igaz képét. Eggyütt adni-ki, a’ mit V. versekben hagyott,
olly áldozat volna…
5123.
Toldy Ferencz — Kazinczynak.
London, Márczius 15. 1830.
…Sokszor kértelek, gyűjtenéd össze minden eredeti verseidet. Nálunk csak az tartatik
poetának, ki in massa lép fel; ’s valljuk-meg, hogy a’ csupa olvasó
nem könnyen ismerkedhetik-meg a’ költővel, ha darabjai úgy el vannak
szórva, mint a’ tieid. Együtt kell lenni mindennek, hogy egy a’
másik által legyen világosabbá, hogy a’ költő’ pályájának
tendentiája tárva legyen. Ehhez azt ragasztom, hogy a’ kiadó én szeretnék
lenni….Ne késsél, az idő itt van…./csak halála után jelent meg
1836-ban/
1825.
Kazinczy – Berzsenyi Dánielnek. Széphalom,
Aug. 26. 1810.
…Pesti barátim, igen is, valóban igen is, engem imádnak. Szántszándékkal
tartom-meg kifejezésedet. – Én túl vagyok azon, hogy a’ tömjén
nékem kedves csiklandást csináljon, sőt pirít, mindég pirít. De
Nagyítva látni a’ mások érdemét
A’ tévedésnek eggyik szép neme.
1826.
Kazinczy – Döbrentei Gábornak.
Széphalom, Aug. 26d. 1810.
…A Napoleonra
írt Elfolya két ezer év darabomat én annál inkább szeretem, minél későbben olvasom. Eleintén nem szerettem így. Tűz
van benne; a’ tűz pedig jó portéka, mind versben mind nem versben….
1873.
Berzsenyi Dániel – Kazinczynak.
Mikla, 23-o. Nov. 1810.
Te engem minden képen meg szégyenítesz, mindenben meg
haladsz, még a’ szívességben is, mellyben én minden becsemet gondoltam
lenni. ….Epigrammáid igen elmések és férjfiúi philosophiával tellyesek.
Te valóban mindenben
útnyitónk vagy!... /Ez nem is
túlzás G./
2315.
Kazinczy — Fazekas Istvánnak.
Sept. 12d. 1812.
…Ez úttal nem küldhetek az Urnak Annalisokat, mert kiadtam olvasni. Azok
helyett Ujságokat küldök: de azon conditóval, hogy sem elmocskoltatniok, sem
elveszniek nem szabad. Az úgy esik-meg legbizonyosabban, ha az Úr másnak nem
adja olvasni. — Csudálom hogy Semlyén ujságot nem tart. Én inkább nem eszem, bort nem iszom.
A’ lelki szükség is szükség mind annak a’ ki érzi hogy ő nem csupa
test…
2389.
Kazinczy — Szentmiklóssy
Alajosnak. Széphalom,
Februarius’ 9dikén, 1813.
…Nekem úgy tetszik, hogy a’ Nyelv nagyon jól hasonlít az ég’ ívéhez: ebben is
a’ színek úgy folynak egymásba, hogy a’ szem meg nem kaphatja
a’ külömbözés’ határ-vonalait, de hogy más a’ kék szín, más
a’ veres, már a’ fejér, azt jól látja. Mind az etymológia, mind az
Analógia, mind az Euphónia, mind a’ Szokás, mind a’ biztos és jó
mívek szemlélte [!] alatt gyakorlott Ízlés, mind a’ Nyelv Ideálja, mind
a’ Nyelv Géniusza tisztelést kívánhatnak; de hol az eggyik a’
másika felett? azt sokszor csak az Ízlés határozza meg…
2652.
Kazinczy — Gr. Dessewffy Józsefnek. Széphalom, Majusnak
elsőjén 1814.
Verseidet kibeszéllhetetlen gyönyörrel olvastam. Melly szép az
énhozzám írt lelkes Epistola! ‘s melly szépen festi magas lelkedet és
a’ mi korunk’ fertelmességét!...
…Csak
húsz esztendeig élhetnék -meg gyermekeimnek javokra ‚s
Literaturánkéra!.../17-et élt még/…
2683.
Berzsenyi Dániel — Kazinczynak.
Mikla, Jún. 18dik. 1814.
Rettegve olvastam utólsó leveledet, mellyben azt írod,
hogy kénytelen az ember végre az
embereket ‘s magát az emberiséget gyűlölni, mert az emberi nép tele van
istentelenekkel, hazugokkal, ámítókkal. Barátom, jaj néked, ha így érzel! De ha így érzel is, így szóllnod nem
szabad. ‘S vissza kell ezen szavadat venned….
2891.
Kazinczy — Sipos Pálnak.
Széphalom: Ipsis IdibusMartii 1815.
… édes barátom be sokat használt nekem ez
a’ hetedfél esztendei raboskodás,
testem megedzett, ’s alkotványom gyengesége miatt is, már 55. esztendőmbe
elhálok akármelly rossz fekvésen, ’s taval Decemberben Debreczen mellől
hazáig harmad napot töltöttem, meleg szoba, és meleg étel nélkül, künn hálván
három éjet a’ szekerembe, ’s nem levék beteg. Nem olly dolog
a’ szenvedés mint a’ millyennek azt az emberi kényesség tartja. Az
Epicur meg sem jajdult, midőn az ura addig verte, hogy eltört a’
lábaszára, ’s a’ Spártai ifjak szisszenés nélkűl állák-ki a’
vesszőzést. A’ lélek győz a’ testen, erősebb tehát ennél, csak akarjuk
hogy erősbb legyen. …
3036.
Kazinczy — Helmeczy Mihálynak.
Széphalom, Novemb. 7d. 1815.
….Nagy szerentsétlensége az én Munkáimnak, édes
barátom, hogy te olly sokat valál távol Pesttől. Yorick, Osszián igen igen sok
és nagy hibákkal van nyomtatva, Esztelle pedig úgy, hogy majd öszve rogyék
mikor megláttam. Ki várhatta volna azt a’ fösvénykedést így nyomtatott
munkában, hogy minden Aktnak új oldalt nem adnak?...
… Ha erszényem engedné, én az Esztelle Kötetét
és a’ Gessner’ Idylljeiét (ezeket azért mert az Unciálisok az
oszlop’ szélén nem állanak) újra
nyomtattatnám…
3074.
Kazinczy — B. Wesselényi Miklósnak. Széphalom
Decemb. 21d. 1815.
…én ángolul
nem olvasok. A’ Haynóczy által 1791 mellém rendelt ángol Mester maga
abba hagyá leczkéjit sárgasági betegeskedésem miatt, melly egészen elgyengíte.
De a’ mi igen keveset ángolul
tudok, azt a’ Yorick levelei és az Erdélyi Utazások alatt hasznomra
fordítottam, öszve vetvén az Originállal a’ német és franczia fordításokat…
Életrajzai
3080.
Bölöni Farkas Sándor — Kazinczynak. Kolozsvár December
26-kán 1815.
….Életem s környülményeim kivánod; ím ez:
Születtem 1795. Januar. 15-kén Háromszéken, Bölönbe,
melly falu a határ szélhez s Brassóhoz nem messze esik. Eleim törzsös Székelyek
s magokot meglehetősen bíró Nemesek voltak. Az Atyám 10 Esztendős Gyerek s
Kolozsvárt Tanuló volt, mikor Háromszéket 1760. örökös szélbéli Katonáskodásra
conscribálák s ő is mint magát még védni nem tudó, katonai numerus alá jöve;
iskoláit végezve, haza kelle menni s katonáskodott; mert a katonai numerus
alól, a már sok Székely ifjaktol könnyekkel, bánattal s átkokkal sanctionált
törvények szerént, senki ki nem szabadulhat, hanemha szökik vagy Pappá lesz, s
Pappá is csak ugy lehet, ha a Familia sokbol áll s a Regiment szabadságot ád.
Itt hagyának engem is Végezeteim születni s illyen körnüylmények közt! s mért
épen engemet milliók közűl illyen temperamentel? O de ki álhat a Sorsnak
elgördült golyobissa eleibe, s panaszkodhatik a Teremtő ellen ha az ellobbant
villám az Istennek szent Templomát is megcsapja? 1805. iskolába hoztak
Kolozsvárra. Az Atyám 1809. mint Fligels-Commendans meghala s a Testvéremnek
haza kelle Katonának menni, de a megszökék s mint jó Juridicus kicsinálta a
Gubernium segedelmével, hogy Protocollista lehessen a Királyi Táblán, de ugy,
ha engem haza viszen fegyver alá. Én még gyenge valék katonáskodni s az
Erziehungs-Hausba vittek németül s Exercierozni tanulni. A Bátyám 1811.
megholt, s már rajtam vala a sor, de a szüntelen folyó háboruk alatt a Tisztek
honn nem létébe sok viszontagságok s üldözések közt eljövék hazul s
folytathatám tanulásom itt Kolozsvárt — Nem tudom mikor s hogy ébredt
bennem a Poézis szenvedelme; Szülőjim házánál csak Argirus, Magdaléna s a
Hármas-istoria voltak kézi könyveim, ezeket repetive tudtam. A Bibliát 11
Esztendős koromig már végig olvastam vala az Anyámnak s sokszor imádkozám, hogy
az Isten illy kicsin koromban elvegyen s Angyal legyek; Kollégiumba létembe
semmit lelkemnek nem kaptam, vadon, társaságtalan nevekedve, mint egy bérczre
esett fa, míg Schiller Tolvajait játszodni nem láttam a Theátrumon. Ez
megismertete a jó szívü s igen gazdag phantaziáju, de azt zabolázni nem tudó
Vandzával, ki akkor theátrum Directora vala. Schiller engem más világba vitt s
írtam a rikóltozó Guelfokot. A Theatrumnak éltem ezután, ennek fordítgattam s
az Actorok között szerettem forgani s egy nehány Rollba próbáltam is játszani.
Tanítóim megtudták, a Rector egy nehányszor megintett, hogy tegyek le a Játék
dolgozásrol, de én mégsem, s egykor a Schiller Tolvajaiba Rollot vettem
magamnak játszani, Kozsinszkit, elárultak, s engem őrizet alá tevének.
Megszégyelve magam, s azon kívül hogy Szülőim is megtudták, hogy én
«Komoediát csinálok»; mindenünnen eltaszítva érzém magam s
megindultam bujdosni, Váradot, Debreczent, Pestet öszve jártam s Actornak vagy
katonának szándékozám állani, mikor Szülőimtöl bocsánatot nyertem ez volt
legkicsapongóbb epochám — miért szégyelleném ezeket neked megvallani,
kedves Barátom, mert bizonnyal tapasztaltam én is azt, hogy a ki elsikamodott
egyszer, sokkal forróbban öleli osztán a valóságot, sokkal buzgóbban imádja az
Istent. — Megjózanodva tértem haza s tanultam; de sorsom emléke a
legkedvesebb csalatásimbol is kiragadott; mert Háromszéken katonáskodni a
Boeotiai setétbe, távol Isteneimtöl, ez eltörve szórta kinézéseim lábaimhoz.
— 1813. meghatároztam tehát, hogy akár hogy is Gárdába lépjek; mert ennél
kedvezőbb kinézést nem láthaték magamra nézve, s osztán szent hely az! Elláttam
ugyan az akadályokat, előmbe hánták, hogy Unitárius s Katona fiu vagyok; de
principiumom mellöl nem álottam-el: Az akadályokon keresztül törés a Rény.
Schakspeare Caezárja öszve-hoza Döbrenteivel s ő is segélleni kiváná czélom.
Sok vívásaim után annyira vittem ügyem, hogy most várom már Cserey Miklós az
Adminisztratortol Háromszékröl proponáltatásom a Guberniumhoz. De mind ez még a
Regiment híre nélkül van s dolgom kimenetele kétséges; mert ha proponálnak is,
még a Gárdába fel nem mehetek, mivel a Háromszék részéröl felmentnek míg ideje
ki nem tőlt. Addig ugy szándékoztam, Pestre vonom-el magam; mert nekem csak az
idénre 1816. Auguszt. 15-kéjig van tanulásra szabadságom. Erdélyba Augusztuson
túl nem maradhatok, külömben haza kell mennem; mert csak egyedül vagyok a
Familia[ból] s Katona senki nincs benne; Papságra, sem másfelé engedelmet nem
adnak. Pesten Törvényeket halgatok, s ha ott mint valami Gyermek Tanító bár
kosztot kaphatnék, nagyon jól esne; mert sok pénzü nem vagyok. — Most itt
Kolozsvárt, elvégezve Kollégiumi leczkéimet, Törvényeket halgatok az
Universzitásba.
Ez az én sorsom, s ezek voltak környülményeim; nagyon
befolyt az én életemre is a görög Drámák Nothwendigkeitja. O de csak illyen
sorsunk e földön s panaszkodjam e hogy rám többet mére a Mennyei s többször
csapkoda mint másokot? Érzem én azt már most, hogy boldogabb lessz életem, ha
partra szállhatok, mind a kit a Teremtő soha meg nem csapkoda, mint a ki soha
el nem . . .
[A
többi hiányzik.]
3428.
Kazinczy — Szemere Pálnak. Széphalom Május
7dikén, reggel. 1817.
…Gőthe és
K? ezt lehetne kérdeni. De kevélység nélkűl, ha Gőthét csak úgy tekintjük
mint Nyelvmívészt, én vagyok, lehetek,
az a’ Magyarnak és most, a’ mi 1800 körűl Lessing és Klopstock
után Gőthe a’ Németnek.
———
K. F. 1759. Octób. 27d. születék. Hol vala akkor Nyelvünk?
Mit lehete akkor olvasni magyarúl? 1772. szólala-meg Báróczi és Bessenyei,
1777. Baróti. K. látta a’ fény’ első gyenge felcsillámlását
’s tüzet kapott. Atyja azt akará, hogy ő Iró legyen. Anyja, ki 1774 Marz.
20. özvegyen marada, emlékezett férje’ akaratjáról, ’s tüzelte
fiját. Igy jelene-meg az a’ nyavalyás firkálás, melly M. Orsz. Geogr. név
alatt 1775. ada[tott] ki. 1776. Bessenyeinek Die Amerikaner nevű németül írt
munkáját adá-ki Magyarban. (Bessenyei ez által M. Theresiának akara tetszeni,
hogy szerelmeit Báró Grátznéval űzhesse, ’s a’ Császárné azt higyje,
hogy Hofdámája Bessenyeivel tudományos dolgok felől beszéllget midőn eggyütt
vannak.)
K. látott új csínt, francziaságot Bessenyeinek
mázolásain, de látta a’ tanúlatlanság’ szennyeit is. Bessenyei neki
nem vala kedves olvasása, de nem nevette Bessenyeit, midőn mások röhögve
kaczagták; kedves olvasása a’ (híres nevezetes) Kártigám sem volt,
mellyet mások faldosva faldostak, mellyet Batsányi még 1790 is imádott. K.-nak
bálványa a’ Báróczi Marmontele vala, ’s az marada még akkor, midőn
a’ Báróczi által fordított Dusch Moralische Briefejeit meglátta. Rendes,
hogy K. Kassandrának csak első Kötetét sem olvashatta-el, nem talán 2 ívet is
ezen nyomorult Munkából.
Visszább térek. — K. 10 esztendős korában
Késmárkra vitetett németűl tanulni. Hívtelenebb kezekre nem bízathatott mint
Luth. Praeceptorai, a’ Publicusok és a’ Privátusok; ezek tudatlanok
is voltak, nem csak hívtelenek. Hogy a’ Németet Patakon el ne felejtsék,
Luth. Praeceptorokat tartottak mellettek szűléji. Patakon a’ tanúlás úgy
méne mint Késmárkon. Késmárkon és Patakon mindég a’ Tugendschule volt
neki az a’ mi most Horátz, az az, az a’ könyve, mellyet minden
esztendőben olvas.
De végre a’ poeticába vitetik. Ott nyíltak-meg
szemei. Szerencsére Szathmári Paksi Sámuel vala a’ poet[ikában] Publicus
Praeceptor. Ez gerjesztgeté a’ szikrát. Később Prof. Szent Györgyi, ki
őtet a’ görögben is initiálta. Azolta Horátz és Virgíl vala minden
gyönyöre, nem soha Ovid. Még Patakon annyira ment, hogy Tibullt is értette,
szerette. Azonban mindíg faragcsált magyar verseket.
’S most 1777. megjelene Baróti. K. versekben írt
neki levelet. Baróti felelt. Kenyeres József Exjesuita és Kassai Académiai
Pro-Director Patakra jött az öregebb Péchy Gábor Septemvir és Kassa Megyebeli
Supr. Studiorum Directorral, ezek nagy számú Vendégekkel látogaták-meg a’
Collégiumot, ’s midőn mind az Auditoriumban valánk, Kenyeres felszólal:
Hol Kazinczy Ferencz? Professorok, ifjak csudálkoznak. Engem első állítanak.
’S Kenyeres engem Pataknak úgy producál, mint én Kelement az
Erdélyieknek, köszönt a’ Baróti nevével, kér, abba ne hagyjam a’
Metricusságot, ’s Isten tudja mit jövendöl.
A’ szikra gerjedezett; szégyeltem a’
Geographiát és Podoczot, ’s feltettem magamban hogy a’ mocskot
letörlöm, dolgozgattam. Siegwartot fordítom. Bácsmegyeit. Mindent a’ mi
kezembe akad.
Baróti, Rájnis, Révai. — Az én Poetám (de csak
az Elegiákban) Révai, ’s most is azt ítélem: méltán. Ugyan poetai (nem
philologiai) érdemét tekintvén, mi Révai mellett az az irtóztató Mázoló
B[aróti] és Rájnis?
Pesten Jurátus vagyok. Ráday. Orczy. Gr. Teleki Jósef,
László és István fijait járatja hozzám, keresteti velek társalkodásomat,
’s Cornides megkülömböztetve bán velem.
1785. Kassán V. Notarius leszek. 187. (de anno,
additionis 1788) nyomtattatik Geszner Idyllje. Rádainak ajánlom. Már Ráday
ekkor eggy kis tiszteletecskével bánt velem, Orczy pedig Örsön elzárkozik velem
a’ maga szobájába, ’s eggyütt olvassuk Verseit, a’ Barcsayét
(de a’ kit meg nem nevez) ’s a’ franczia poétákat. Az én kis
barátom ez vala nevezetem Orczy körül….
4731.
Kazinczy — Toldy Ferencznek. Ujhely
Január. 25d. 1827.
….Falun lakom, távol társimtól, ’s így
a’ mi nekik az eggyüttlét, nekem a’ levelezés vala; de látván hogy
leveleinket kinyomtatják, akarnám, hogy eggyet se írtam volna. …
Te a’ felvött
Iróknak igen rövid Notice-ját fogod adni; hogy az Olvasó legfeljebb
születése napját tudja, lakását, hívatalait, mellyeket viselt, ’s
a’ mi az elmondást Írói pályájáról érdemelhetné, péld. mit mikor írt,
’s mi ada rá alkalmat, hol lakott. — Imhol tehát a’ mi eszembe jut, de téged arra kérlek, hogy
használd azt vigyázással.
Születtem 1759.
Októb. 27d. Ér-Semlyénben, melly Bihar Vármegyének postás magyar nyelvű
helysége Debreczen és Károly ’s Kálló és Nagy-Várad köztt. Az anyám
Bossányi ’s Nagy-Ugróczi Bossányi Susána, eggyetlen gyermeke vala Ferencznek,
ki Biharnak fő embere vala, ’s Dietai híres, az az hív, Követje. Ifjabb
testvéreim 1. Dienes, Consiliarius, Biharnak Subst. V. Ispánja 1807. követje,
† 1824. 2. László Oberster Davidovicsnak Magyar gyalog seregénél †
1807. 3. József, Alsó-Regmeczen és 4. Miklós még élnek, ’s 3 leány. Én
Késmárkon esztendeig tanultam a’ Német Nyelv kedvéért 1768. Azolta mind
végig 1779. Patakon. Házi Nevelőm eggy oktalan Theologus volt. A’ mit
Atyám az asztalnál Vendégeivel beszélt, ha megkapta figyelmemet, én titkon papirosra
vettem. (Anekdoták). — A’ Grammatica és még inkább a’ Káté
nem fért fejembe, de a’ Német Bibliában gyönyörűséggel olvasgatám azokat
a’ tüzes profétákat, még mikor nem parancsolták is. —
Szerencsétlenségemre Praeceptorom rá akada az én titkos Commentáriusaimra,
’s panaszosan mutatá-be az Atyámnak hogy íme ezen firkálások miatt nem
megy a’ Gramm. és a’ Káté. Az Atyám megörült. Több esze volt, mint
Praeceptoromnak.
Patakon a’ Syntaxisták is kezdének tanulni
Görögöt, de nem tovább mint az első Declinatióig. Ezt azoktólkívánták a’
kik Papságra akarták adni magokat; mi egyebek azalatt szabadok voltunk. Én
hallgattam, de lopva. Eggy lelkes Professorom (Szentgyörgyi István) megpillantá
papirosaim köztt a’ görög Declinatiót. Ijedve feleltem, hogy az enyém. Ez
tüzelt, hogy űzzem, ’s álljak mingyárt Homérnak. Olly gyerek valék és
annyira nem volt segédem, hogy ennek neve elrettentett, ’s megelégvém,
hogy Anacreont baktathatom.
A’ Poesisban
valék otthon; de a’ 4 soru stropha nem az én csemegém vala. Sokat
tanultam-meg Virgílből, Horátzból, ’s eggy barátommal a’ Bodrog
szélein mondogatánk a’ mit tanultunk. Ez Deákká lévén, Bibliothecariusnak
tétetett. Elzárkozám vele, ’s míg ő a’ Theologusokat, én szüntelen
a’ medii et recentissimi aevi latin Poetákat forgattam. Rhétor valék,
’s hívatalt nem viselő Atyám (a’ Calvín emberei akkor még nem
lehettek Vármegye Tisztek) megholt 1774. Martz. 20d. Lelkes Anyám, — ah
barátom, melly Magyar Asszony! — mindent elkövete, a’ mit
boldogságunkra nézve jónak látott. Eggy Franczia tiszt duellála Párizsban,
’s megszökék. Duellála Róma körűl, ’s megszökék. Bécsben eggy derék
Pataki deák eggy czédulával küldé Patakra hozzám. Az Anyám béfogadta. 3 holnap
múlva ismét ment. De én tudtam annyit, hogy már olvashaték; és ha iskolai
esztendeimben Gessnernek a’ Munkájit soha nem láttam is, a’
Bibliothecának voltak franczia könyvei.
Megjelene Kartigám.
Az egész világ azt olvasta, ’s Philosophiát tanúló ifjaink ebben
lelék örömeket. Melly dagály! szaladtam tőlök és Kartigám elől. — Eggy új
Bibliothecárius, látván hogy szeretek könyvet venni ’s ismerni, hírt ada,
hogy kezéhez 2 nyomtatvány küldetett eladás végett; Mesék, és sok kép van
benne, de ő nem érti, ámbár a’ könyv magyar. — Báróczi Meséji
Marmontel után. Ut vidi, ut perii! Ezolta nekem Báróczi vala mindenem.
Szabó Dávid kiadá Verseit 1777. Megnyiltak szemeim.
Eggy levelet írtam hozzá distichonokban. Péchy Gábor Septemvir és Supr. Stud.
Director Patakra jött, kísérve a’ Kassai Acad. Prodirectora által.
A’ mint mind eggyütt valánk, Kenyeres engem szóllít-elő. Köszönte
a’ Baróti Sz[abó] D[ávid] nevében, ’s kért, hogy abba ne hagyjam
a’ merést, az ifjakat pedig, hogy engem kövessenek. Az Anyám emlékezék
hogy megholt Atyám olly véggel fordítata velem valamit, hogy azt kinyomtattassa.
Tudni akará, mi volt az. — Gellertnek valamelly Abhandlungja. —
Parancsolá, hogy tekintessem-meg valamelly Professorommal. Ez nevete engem, az
Anyámat, az Atyámat; 15 esztendős gyerek, ’s már Auctor! — Megírtam
az Anyámnak. Ez parancsolt, ne szólljak senkinek; hanem a’ legnagyobb
titokban dolgozzam akár mit, hogy examenig kész lehessen. Az Examen Juliusban
szokott tartatni, ez pedig Május végén parancsoltatott nekem. Elunván az
iskolai pensumokat (oh, melly tanítás akkor!), Magyar Ország Historiáját
akartam tanulni olvasásból, ’s a’ Pray Ásiai Kötetén kezdém. Nem
nevetsz? Mit tudék tenni? Eggy nyavalyás Compendium Geogr. Hung. írtam, ’s az eggyik rám ordíta: Quas tu ibi
merces proponis? Reszketék a’ következéstől. De Superint. Szilágyi
felkölt; eggy két pillantással látta hogy a’ Munka felette rossz; de
azzal végzé, hogy valaha igen jót adhatok, csak a’ kezdett pályát űzzem.
— A’ Professorok ezt látván elhallgatának.
Anyám hallá hogy rossz vala próbám, ’s azt magam
is mondám. Most jobbat kívána. Gyakorlatlan lévén, ’s nem lévén a’
ki vezessen, lefordítám Bessenyeinek németűl írt philos. Románkáját: Die Amerikaner. ’S ekkor
megszűntem a’ Könyvcsináló pályán. Eggy igen tiszteletes leány szerelme Siegwartot fordítatá velem, ’s Gesszner Idylljeit; de láttam hogy nem
kell sietni. 1784. Vice Notárius lettem Abaujban, ’s sokszor láttam
Barótit. Izetlenebb embert nem képzelhetsz. Nála a’ Latín Irók csak
pedanteriából voltak valamik. De tiszteletes jó ember. Bacsányi Kassára jött.
Mindég eggyütt valánk estve. Ez a’ dölyfös ember nyargala az öregen,
’s rajtam is akara; de én recalcitráltam. A’ húr megpattant.
Eggy estve nem vala jelen Bacsányi. Mondám Szabónak,
hogy én holnapos írást kezdek. Igen; ha B.t is beveszem társnak. — Tiszta
szívből. — Jön B. ’s ezt teszi talpúl: A’ Redactio háromból
áll; két vótum győz. — Sz. mindég azt akará a’ mit B. Kivonám
magam, ’s újat kezdék; Orpheust.
1786. Gróf Teleki Sámuel (a’ Cancellárius) akkor Bihari Kir.
Commissarius, Fő Notáriussá akara tenni Szabolcsban Vay József V. Ispán mellé;
Szent Iványi Ferencz Kassai Kir. Commissarius Fő Notáriussá Abaujban. De Gróf
Török Lajos (az ipam 1804ben) Supr. Stud. Director leve Kassán, ’s
unszolt, keresném a’ Nemz. Iskolák Inspectorságát. Szerettem Vayt,
Telekit, de még inkább Törököt, ’s nem szerettem a’ Politicai
dolgok akkori folyamatját. Aug.-ban felmenék Bécsbe. Pászthory már tudta hogy
Könyvcsináló vagyok. Swieten a’ Minister fél óráig beszéllt velem,
’s megszeretett. Nov. 11d. (XId.) beiktattatám hívatalomba. Districtusom
Magyar Országnak negyed része volt. Melly szép hívatal, ’s a’ mixta
iskolák mellett! 1500 fr. fizetéssel pengő pénzben. Eggy Pápista Papnak arany
medájlt, eggy másiknak veres övet adaték Swietennel. Tenyereken hordának
a’ Papok. Érzették hogy fejem szívem tiszta.
II. Leopold véget vete a’ mixta iskoláknak. Így
B. Prónay Gábor Exc. és Consil. Vay István, ez Pécsi, amaz Pozsonyi Fő
Directorok, ’s én a’ 3dik 1791. Apr. 1. napján költ parancsára
a’ Helytartó Tanácsnak, elereszteténk, de azon ígérettel, hogy első
nyílással már hívatalt kapunk. Én felmentem Bécsbe. Kegyelmes Uram mondám
a’ Ministernek, én örömmel szolgáltam, az ügy miatt; ettől elestem, más
szolgálatot nem óhajtok. Excdat úgy néztem mint Atyámat, nem mint Előljárómat.
Ha érdemlek valamit, engedje Excád, hogy kezét megcsókolhassam. — Swieten
ide tartőá hidegen, (soha hidegebb embert nem képzelhetsz). De a’ mint
megcsókolám, nekem esik ’s jobb és bal orczámat megcsókolja. Félre rántám
magam, nem annyira hogy eggy Minister, mint hogy eggy illy hideg német
csókol-meg. Nekem jöve nyomban, ’s a’ 3dik ’s 4dik csókot
nyomta orczámra. — Ezzel inkább kevélykedem, mintha Angyalok szállottak
volna le hozzám az égből, hogy megöleljenek. Sírkövemre metszetném, ha illenék,
hogy engem Swieten, Pászthory és Gróf Török Lajos szeretének. Mit írtam, mit
nyomtattattam, tudhatod; én bizony előszámlálni nem tudom; nem semmit titkon,
’s a’ hol magamat meg nem neveztem is, nem kívántam nem ismértetni.
Sok rossz, de aliter non fit, Avite, liber. Más is rosszat írt. ’S nem
semmit Censor engedelme nélkül.
1794. Dec.
14d. elfogattam Regmeczen az Anyám
házánál; 1801. Június 28d. eleresztettem Munkácson. Szenvedtem Budán, Brünnben,
Kufsteinban, Munkácson. Sententiám nyomtatva van. Nem kell szégyenlenem azt.
Munkácson a’ Császárunk Nevelője Báró Riedl András Obristlieutenant volt
a’ szomszédom. Ezt és még hármat 4 holnapig én tartám, a’ kemencze
lyukon nyujtván fel nekik az eledelt. Mert ők napjában 4 xrral tractáltattak;
én főzethettem, öltözhettem, a’ mint erszényem bírta. 1804. Novemb. XId.
elvettem kedves előljárómnak leányát. 4 fiam él, és 3 leányom.
Ezek nem arra valók hogy elmondd; de téged
interesszálhatnak. Legkedvesbb dolgozásom Emília
Galotti, Marmontel, és kivált Szalluszt. Nem képzelhetsz munkatűrőbb
dolgozót, mikor látom, hogy előképem érdemli. Miért vesztém időmet
fordításokra, lássd az Élet és Literatura I. Köt. l. 256. Longa via est új
iskolát (magyart) kezdeni, mint az Olaszoknál, Alföldieknél van a’ Festők
köztt, ’s nem hiszem, hogy a’ Chinai Iskola jó volna, azért hogy
nemzeti. Verseimet, míg magamnak meg nem felelének, ki nem eresztém kezeim
közzűl. Keveset eresztettem-ki, sokat elégettem. Mások többet adtak, több
teremtő tűzzel, némellyek minden tekintetben jobbat; de, ha magamnak a’ magam
dolgozásom felől szóllanom szabad, azt mondanám, hogy a’ régi ízlet az én
verseimen van legigazábban. Berzsenyi méltán tiszteltetik mások által, és
énáltalam. Csudálom tüzét, teremtő erejét. De legjobb Ódája is tiszta ízlet e? Töviseimre és Virágaimra ezt mondá nem
tudom ki: Das ist das geistreichste Werk, das Ungarn bis jetzt aufzuweisen hat.
’S talán nem minden tekintetben hamis ítélettel. Epigrammjaim nekem,
kivált a’ görög ízlésűek, ’s némelly Sonetteim igen kedvesek. Epistolám — Epistolák! Sermo merus.Széphalom Újhely felett nordwestl. eggy óra.
Általellenben vele Toronya, ’s az már Hegyaljának része mint Ujhely.
Széphalom és Tornya köztt kaszálók és Toronya alatt rét. Toronya felett szőlő
és erdő-hegyek. Széphalom megett nyugotra erdők, ’s magad vad, de szép
hegyek.
E’ világ minden szugolyáji köztt,
kis
Széphalom nékem te nevetsz leginkább.
5665.
Kazinczy – Batthyány-Strattmann Alajosnak Regmetzen, Kassa mellett, Január 7 d.
1791.
…Én régi ’s birtokos nemzetből vettem eredetemet. Atyai jószágomban élek,
’s hivatalom esztendőnként 1500 ftot hoz-bé; és még is annyira jutottam
a’ literatura miatt, hogy azt vagy félbe kell hagynom, vagy adósságba
verem magamat. Mert azok a’ munkák a’ mellyeket ennek kedvéért
teszen egyikünk vagy másikunk, többe kerülnek a’ meg-emésztett papiros,
tenta ’s méts áránál. Eggy cancellistát fizetek tulajdon erszényemből 100
fnton, ujságokat ’s hónapos irásokat bővebb számban hordatok mint
külömben; postán levelezek, még pedig paqvetonként gyakorta; Gesznerem
Idylliumiból 50, Bácsmegyeimből pedig tsaknem 300, ugy Hamletemből 100
nyomtatványt ajándékoztam-el eggynek is, másnak is; Orpheusomból nékem a’
nyomtató hatnál többet nem ád, de én legalább tizet küldök-el ingyen, még pedig
postán, és igy kettős költséget tévén; magam fizetem a’ mellé tett rézre
metszetteket, a’ nélkül, hogy ezért akár pénzt akár nyomtatványokat
kapjak; Berlini Chodowicky nevü metszőnek 60 fntot fizettemeggy vignétért
a’ Messziáshoz; ’s mind a’ Kovatsits által kiadott Vestigia
Comitiorum-ot, mind más munkákat, mellyeket szabad légyen itt ne neveznem,
értékemhez képest készen segitettem. El-hallgatom azt, hogy esztendei
jövedelmeimnek nem kis részét kell forditanom könyvek szerzésére, mellyek az
irónak éppen ugy szükségesek mint a’ festőnek az etset, festék és
másoknak rézre metszett rajzolati.
Most kezeim közt készen vagyon: 1.) Wielandnak 2.)
Klopstock után a’ Messziásnak tiz első éneke. 3.) Stella Göthéből, Missz
Szara Szämpszon és Emilia Galotti Lesszingből. 4.) Geszner Salamon Urnak minden
munkái három kötetben. 5.) A’ prussziai királynak Antimachiavellója. 6.)
Még tsak el-kezdve a’ Rousseau Contrat Sociálja. – De hogy
botsássam – ki az előszámláltt sok költség mellett…
… Nem fog külömben bóldogulni litteraturánk,
Kegyelmes Hertzeg, hanemha az irók a’ nagyok által segitve, biztatva,
gyönyörködtetve indulnak-el. Nem soha külömben!...
4352.
Kazinczy — Döme Károlynak.
Széphalom Május 8d. 1824.
Írói pályám’ jubiléuma közelít; azt a’
jövő eszt. hozza-fel nekem; ’s én azt azzal óhajtanám nevezetessé tenni,
hgoy Erdélyi Leveleim, Sallustom, ’s Cicerónak némelly Beszédi (a’
Catilináriák, a’ Mílo, Dejotarusz, Ligáriusz, Archiasz mellett
mondottak), ’s a’ Scipio’ álma, 1825. jelenjenek-meg….
….Én hét
élő gyermek’ atyja vagyok, ’s annyi szerencsétlenség után
tetszett a’ Gondviselésnek rám azt a’ kegyetlen csapást is
ereszteni, hogy feleségemnek egész successióját, minden jövedelmeivel tizennégy
esztendő olta, testvér bátyján perrel keressem. …14 esztendei szenvedés
engem adósságokba vontak , noha semmi hiút nem űztem, ’s házam a’ kártyát nem ismeri, ’s azt, a’
mi ehhez hasonlít…
3649.
Kazinczy – Horváth Ádámnak.
Széphalom Octób. 17d. 1818.
…Bizony barátom, elirtózom attól, hogy Oct.
27dikén belépek a’ 60dik
esztendőbe, ’s házi dolgomra nézve ott állok, a’ hol 22
esztendős koromban kellett volna állanom. Gyermekeim előtt idővel az lesz
mentségem, hogy én nem azért valék szerencsétlen, mert gondolatlanul tevém
lépésimet, hanem mert ezeket a’ csapások, a’ kikerülhetetlenek,
hozák reám…
3653.
Kazinczy – Gr. Dessewffy Józsefnek. Széphalom,
Octób. 27d. 1818.
Tisztelt barátom, Én ma lépek hatvanadik esztendőmbe. Rettenetes éjjelem volt: elképzelém melly
közel vagyok a’ határhoz, ha életem’ hátra való napjait tekintem,
’s mely igen messze tőle, ha akár gyermekeim’ sorsát, akár
literátori dolgozásaimat tekintem…
3655.
Kazinczy – Döbrentei Gábornak. Széphalom Octób.
27d. 1818.
Édes barátom, Én ma lépek be hatvanadik esztendőmbe. – Rettenetes nap nekem, mert olly
közel látom magamat a’ véghez, a’ melly messze, ’s kivált
gyermekeimre, a’ testiekre, ’s a’ lelkiekre, eggy más véghez
vagyok. Barátom, élek e még tíz esztendőt? reménylhetnék e még tizenötöt?
Szabad volna e még óhajthatnom húszat?...
3665.
Kazinczy – Kis Jánosnak.
Széphalom Nov. 10. 1818.
… Én Octob. 27dikén belépék hatvanadik évembe. Bár még húszig élhetnék erőben,
egésségben ’s kedvben! Akkor nap megnyergeltetém Trajánomat, ’s
a’ rettenetes tüzű csődört meglovaglám. Néhányszor már veszélyben
forgottam, ’s süvegem lehullott ugyan, de nem magam, melly igen jól lovagló
Lovászommal már megtörtént…
3670.
Gr. Dessewffy József – Kazinczynak. Sz. Mihály, Nov.
20ikán 1818.
Édes szíves Ferentzem! Megrázott utolsó leveled.
Mitsoda? hat tizedet éltél le már? Be
sok! ha sorsodat tekintem, be kevés, ha kivánságomat. – Hijába
készűlsz a’ halálra.
Hatszor tíz őszt, érdem ’s üldöztetés között
Bús gondal
fáradtan á’t élte barátom,
Minden idő pertzed nékünk gyümöltsözött,
Minden óra téged uj díszbe öltözött,
Halhatatlan!
könynyen sírnak indúlsz, látom
…….
4726.
Kazinczy — Toldy Ferencznek.
Újhely Január. 12d. 1827.
…..Oct. 27d. olta 68dik esztendejét élem életemnek, ’s talán egyikét sem több
és többféle gondok közt, mint épen ezt. Csaknem mindennap éjfélkor fekszem,
virradtakor gyertyát gyújtok, ’s dolgom alig halad. Egész halom levelek
várják tőlem a’ választ, ’s rég olta…
5054.
Kazinczy — Guzmics Izidornak. Széphalom,
Octóber’ 27dikén, 1829.
Ime, édes barátom, beléptem életem’ 71dik esztendejébe. Tekints vissza
velem elmult napjaimra, ’s kérdd mint javítottam sorsomon hogy gyermekeim
ugy örvendhessenek állapotjoknak a’ mellyben őket én hagyom, mint én
annak, a’ mellyben őseim igyekezeteik után én maradtam. Nem csak nem
neveltem a’ mit nekem ők hagytanak, hanem azt is megfogyasztottam,
’s míg a’ feleségem’ örökét kerestem Bíráim előtt istentelen
testvére ellen, eladtam, elköltöttem minden vesztegetés nélkül, a’
magamét. Borzadok attól, hogy illy éltes vagyok, ’s sok esztendőket többé
magamnak nem ígérhetek…
3094.
Kazinczy — Balkay Pálnak.
Széphalom, jan. 7-én 1816.
.
…Édes barátom, ez a levél mióta besetétedett, a kilenczedik, a mellyet írok. Engedjen
meg az Úr, hogy most illy rövid vagyok. Nem birom tovább sem az ülést, sem a
tollat…
3159.
Cserey Miklós — Kazinczynak.
Illyefalván Mártius 18kán 816.
…Hogy az élők
között az első Magyar Iró vagy, azt régen tudom; hogy a’
Neologismusba felettébb és igen sebessen belé ereszkedtél, azt sem tagadhatom!
A’ Te érdemedet a’ Magyar nyelv dólgában minden helyes itéletű
ember megismeri; — de, ha meg nem bánt kissebb-látásu Barátod, arra
kérlek, hogy tsak abban újjits a’ miben szükséges!...
3163.
Kazinczy — Kis Jánosnak.
Széphalom, Martz. 24d. 1816.
…Én magam keveset
olvasok fachomra nem tartozót, 's az Útazási-Munkák megnevezésében
parancsolatodat nem teljesíthetem: de még ma írok Gróf Dezsőffynek, a' ki
mindent olvas és szertelen lelke szerént mindent tud is,…
3170.
Kazinczy — Gr. Dessewffy Józsefnek. Széphalom, Martz.
28d. 1816.
…Göthének életét nem olvastam, hanem mohón faldostam
… Nem hiba az, ha te francziáúl,
én németűl gondolkozom. Catull, sőt Horátz is, mint Propertz és Lucrécz
görögűl gondolkoztak, ’s deákúl írtak….
3382.
Pápay Sámuel — Kazinczynak.
Pápa. Febr. 20d. 1817
…Publicumod,
kedves Barátom! igen megfogyott,
’s ezért oh! — tsak Magadat,
egyedűl Magadat okozhatni, ’s tsak Magadtól, egyedűl Magadtól függ
az is, hogy ismét visszaédesítsd előbbeni olvasóidat — a’ Nemzetnek
azt a’ részét, melly előbbi munkáidat olly kedvesen vevé ’s örömest
olvassa még most is… A’ mit én különösen Teneked, szeretett
Barátom, meg nem botsáthatok, az, hogy mindig
tsak fordítasz, és a’ Poetákat is nem-poetásan fordítod. Prósában
…Nagy Genie, ki mind nyelvünk isméretével, mind poetai lélekkel, mind
szép ízlettel a’ legnagyobb mértékben bírsz, a’ milyenben más senki
nem. — ’S Te, ki ezekben Nemzetünk elője vagy, örökké menthetetlen
fogsz maradni, hogy miért nem vágytál
mégis Nemzetünk Első Poetája lenni. — Óh Barátom, vajha az illyen elméletek
olly érzékenyen meg tudnának Téged hatni, mint a’ melly elevenen azok
engem érzékenyítnek, ki Tégedet Nemzeti Literaturánkra nézve
megsirathatatlannak tartalak, ’s illyennek tsak az tarthat, ki Téged
szívének olly forró indúlattyával tud tisztelni ’s szeretni mint
változhatatlan szívű barátod.
3403.
Kazinczy — Horváth Ádámnak. Széphalom
Martz. 19d. 1817.
….A’ Tudom. Gyüjt. tendentiája a’
Nemzeti. Szent az és tiszteletes. Az a’ kérdés mi a’ Nemzeti? Te azt tartod, hogy a’ te bajuszod és
három csombókod Nemzeti: én azt, hogy az én beretvált bajuszom is az; ’s
azt kiáltom, hogy a’ három csombók még a’ parókákon is megvala,
’s bajuszt I. Leopold és XIV. Lajos is horda szakál nélkűl; pedig ők
Magyarok nem voltak. 1802. Gróf Berényi György hónig érő nadrágot hoza
Párizsból ’s mentéjét eggy arasznyivá csinálta. Akkor az idegen és
anti-nemzeti volt. 1804ben már Consiliáriusok is ollyan nadrágot ’s
ollyan mentét hordtak, ’s íme az már ma Nemzeti…
3444.
Kis János — Kazinczynak.
Soprony, Maj. 31dikén 1817.
…Te, barátom, vétettél Magad és ditsőséged
ellen, mikor fordítóvá lettél. Ennyi
idős korodban is a’ legszebb elevenségben ’s kellemekkel tetézve
minden erőltetés nélkül ömlenek elmédből akármely eredeti írásodban, még
leveleidnek leggondatlanabbul elszórt soraiban is a’ szép gondolatok. Mi
vált volna belőled, ha első ifjúságodtól fogva a’ saját szárnyaiddal
repülésben gyakorlottad volna Magadat…
3472.
Kazinczy — Kulcsár Istvánnak.
Széphalom, Júl. 17d. 1817.
…Minekutána szólál, én is fogok. Amint sejtem,
neked az vétek, ha valaki más úton fog járni, mint a te embereid, s ezt én
véteknek venni soha nem fogom. Szabad elmével keresni a valót, s meggyőződés
nélkül, sőt ellene soha nem szólani, s ez nélkül ez vagy amaz félhez nem
állani, ez az, a mit én magamnak törvényül tettem. Te és társaid ítélhettek
tettem felől, a mit akartok. Érdemeiteket s személyeiteket tisztelni fogom s szeretni:
de tekintetetek meggyőződéseimből el nem von…
3482.
Kazinczy — Cserey Farkasnak.
Széphalom August. 24. 1817.
…Az én Erdélyi
leveleimről az én kedves Döbrenteim rettenetes igazságtalansággal ítél, de
én ezért nem neheztelek. Ismerem az ő lelke hevességét, ’s barátnak
barátja előtt szabadon illik szóllani. Az a’ panasza ellenem, hogy mindent magasztalok. Ha mindent, úgy
nekik az én magasztalásom nem kell, azt írja. — Nekem egyéb módom nincs,
mint valakit vagy elmellőzni és róla említést sem tenni, vagy dicséretesen
szólani, ha nem magasztalok is…
3519.
Gr. Dessewffy József — Kazinczynak. Kassárul, December 9ikén
1817.
…Ne
bizgattasd anynyit Erdélyi leveleidet
— miért akarsz dítsérni mások kényére? — Nem tsak Cserei, ha én is
akarnám mentűl elébb azokat olvasni…
3528.
Gr. Dessewffy József — Kazinczynak. Kassárul, Dec.
27-ikén 1817.
… Még egy munkát kívánnék tőlled, t. i. egy Magyar Historia literáriát, de nem
német mintára készítve, hogy vagy tsupa ezer meg ezer bordákra szakasztott merő
tsont alkotmány legyen, vagy véghetetlen hosszúságú pántlikás féreg, és
mindent, a’ haszontalant és az unalmast és a’ csúnyát is magában
foglalja, hanem filosofusi széplélekkel íratottat, hogy semmi, a’ mi
szükséges, hasznos és tanúságos, és tetsző, ki ne maradjon belőle. Kevés ember
van a’ hazában annyi készülettel az ilyetén munkához, mint te…
3561.
Kazinczy — Kis Jánosnak. Széphalom Martz. 1jén 1818.
…Gondolatod, hogy Mulattató Journalunknak is kellene lenni, nagyon szép gondolat. Te el vagy
foglalva, ’s a’ te társaid, a’ mennyire őket ismerem, nem
e’ tárgyra valók. Ha ifjabb volnék, ’s ha annyi sok félben álló
dolog nem volna rajtam, ’s annyi gond, mingyárt hozzá fognék. Szemerétől
semmit illyet nem lehet várni: de Szent-Miklósi és Teslér sokban
segélhetnének…
3563.
Kazinczy — Cserey Miklósnak.
Széphalom Martz. 2d. 1818.
…. Te itt is ollyat mondál a’
mit nem tudtam, a’ mi nekem még nem volt gondolatomban, azt, hogy még az
sem fogja jobbítani az Oláh állapotját, ha eggy nappal kevesebbet dolgozik
Urának, mert ez a’ nap neki ismét el lesz veszve. Cultúrát a’ Népnek, cultúrát, az Istennek minden szentjeiért!
’s minden jól lesz, ’s alkalmatosságot eladhatni a’ mit
keres, ’s mingyárt fel lesz
élesztve az industria…
3599.
Kazinczy – Döbrentei Gábornak. Széphalom Máj.
21d. 1818.
…Rettenetes az a’ düh, a’ mellyel
erántam Tuladuna viseltetni meg nem szűn. Én csendemből kijönni nem fogok; de
elhárítván magamról e’ gyalázatos gyanút, már most a’ Recensióra
fogok felelni. Horvát Endre engem olly nyomorúltúl támada-meg, hogy
triumphálnom nem lesz mesterség. Engem
el nem némítanak, mint Kölcseyt.
3606.
Kazinczy – Kis Jánosnak.
Széphalom Jún. elsőjén, 1818.
…Dolgozásaimnak jósága vagy nem jósága felől én
perleni senkivel nem fogok. A’ Munka maga védi magát, ha jó; ha nem jó,
a’ védés jóvá nem teszi, de igen nem jóvá a’ Védőt…
3617.
Kazinczy – Gr. Dessewffy Józsefnek. Széphalom
Jún. 28. 1818.
Tisztelt kedves barátom, Ma van az a’ szerencsés nap, a’ melly engem 17
esztendő előtt Munkácsi fogságomból a’ szabad életnek, 2387 napi szenvedés után visszaadott.
Scipio midőn vádoltatott, eggy valamiben, ehhez hasonlító történetre
emlékezteté bírájit, ’s a’ Capitoliumba vivé őket, hogy az
Isteneknek adjanak hálát vele eggyütt. Jer, te imádva szeretett ember, kövessük
példáját…
3675.
Kazinczy – Gr. Dessewffy Józsefnek. Széphalom, Decemb.
7d. 1818.
…. Te és Superint. Kis, nékem éneklétek legszebb
éneketeket. Én minden dolgozásaid köztt ezt tartom leglelkesebbnek; ’s
Voltaire és Jean Battiste Rousseau csudálnák, ha értenék, hogy eggy kis
teremtésnek mint én, hogy lehet olly gyönyörű szárnyallású dalt énekelni. Ez az ének eggyik kevélysége
Literaturánknak….
3818.
Kazinczy — Szabó Jánosnak. Széphalom Január 23d.
1820.
…. Nekem
a’ természet igen meleg vért adott; én mind szeretni mind gyűlőlni
nem tudok hidegen, és minthogy csak a’ Jókat szeretem…
3872.
Kazinczy — Gr. Dessewffy Józsefnek. Széphalom, Július 22d. 1820.
…Elkészűlvén Epigrammám, mintegy pirúltam,
’s pirítottam magamat, hogy Nagy-Mihállyal eggyütt Szent Mihály is nem
kapa tőlem Epigrammát. Szerencsés valék párját csinálhatni, ’s ezen
munkámmal nagyon meg vagyok elégedve…
… Ha valamit hiszek szent hittel, azt hiszem,
hogy Epigrammámat sok igaz ember könyv nélkül fogja elmondani, midőn
Debreczenből Tokajba ’s Tokajból Debreczenbe elmegyen. Többet hiszek:
gyermekeid ezt az Epigrammát kőbe
metszetik, ’s Grófnéd’ ültetéseibe fogják felállítatni. Amen!
Amen! Amen!...
3935.
Kazinczy — Cserey Miklósnak.
Széphalom Januar. 12d. 1821.
…Egész életem annak nyomozásában tölt-el, hogy Nyelvünk mint követheti a’ más
Nyelveket, mint a’ minden nyelven írt nagy Írókat, megtartván kinek
kinek tulajdon színét. — Abban vétettem, hogy elragadva tüzem által
többet mertem, mint kelle. Valami a’ tanúltak’ szemei előtt
darabos, nem lehet szép. Nem restellém tehát a’ Munkát, ’s mind
újra dolgoztam a’ mit kelle…
3974.
Kazinczy — Kaluzál Imrének.
Széphalom Máj. 8d. 1821.
…Mi volt Nyelvünk, mi volt Literaturánk, midőn én a’ pályán, Theresiánknak
utolsó éveiben, még serdűlő gyermek akkor, vezér, segélő kar, honi nagy
példák’ látása nélkül felléptem! És mi most ez a’ szép Nyelv! mi
kezd most lenni Literaturánk! Oh a’ Külföld minket is nem sokára ismerni,
irígyleni, csudálni fog. Végéhez közelítvén útamnak, sanyarú szemekkel tekintem-el
menésemet, ’s kérdem, ha megtettem e a’ mit kelle, a’ mit
lehete. Ifjúságomat eggy munkával elhalmozott, nékem igen kedves hívatalban
vesztegettem-el; azután hetedfél esztendőt hijába kelle elélnem…enyém
mindég az a’ boldogító érzés, hogy midőn Nyelvünk ’s Literaturánk
emelkedését az Olvasók hidegsége ’s a’ Grammaticusok fagya ’s
makacskodása gátlá, én keresztűl törtem
rajtok;… az Írók’
szabadságáért megvívtam, ’s lelkesbb Olvasóinkkal éreztettem, hogy
minden boldogúlásunkat a’ szabadságtól várhatjuk; hogy a’ Nyelv nem
Tudomány’ hanem Mesterség’ tárgya; hogy abban nem csak szokás és
Törvény, de Izlés és néha szükség is parancsol. Minden igyekezeteim ennek
éretetésére voltak erányozva…
Klauzál Imre, gazda, a m. tudom. akadémia level. tagja, szül. 1799. jan. 11. Szegeden,
meghalt 1849-ben.
4196.
Kazinczy — Gr. Dessewffy Józsefnek. Újhely
Máj. 8d. 1823.
….Barátom, én azt a’ charaktert kaptam
áldásul, a’ mit Iphigeniájában Gőthe ad Pyladesznek. Soha sem hágy-el a’ remény. De az én Pyladeszi könnyű vérem
eggyüt jár az Oresztes dühével, ’s nem bízom magamat az Istenekre, mint
Cáto javallá…
4639.
Toldy Ferencz — Kazinczynak. Pest,
junius 23. 1826.
… De Irántad való tiszteletem nem engedi, hogy bármit
titkoljak…hüledezünk, midőn látjuk, hogy némelyek iránt mily rettentő tévedésben vagy. Nekem igen
nehéz személyekről ítéletet mondanom, mert magamat sem ismerhetsz; s mennyire
nem lehet levelek után valaki charakterét ismerni, világos, mert Kov[acsócz]yt
és T[hewrewk]öt becsülöd….. A
lágy, a lelkes Kov .. egy Budán Pesten elhíresedett adósságcsináló . . .
sőt . . . ..K. ., T.és Bors salakjai az írói testnek, miattok maholnap szégyen
lesz magyar írónak lenni, s mert ezek legnagyobb lármát csinálnak, quasi az
írók repraesentánsainak kezdenek tekintetni a sokaság által. Mennyire
fájlaljuk, hogy Te ilyekkel összeköttetésbe keveredtél, s a közönség előtt
mutatsz hajlandóságot irántok. T . . . kávéházakban mutogatja Erdélyi
Leveleidet, s dicsekszik, hogy reá bíztad kijavítás végett.....
4392.
Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.
Eperjes Septbr. 18d. 1824.
…. Melly hosszú életet élhetnék magamnak és
gyermekeimnek, ha a’ Sógorom el nem mérgesítette volna életemet, ’s
sok éjjelemet álmatlanúl nem töltetné! Nekem Sophie az életem’ Angyala;
az ő szeretete, és osztán a’ toll
és papiros minden örömem. Dolgozom, hogy felejtsem bajaimat….
4641.
Kazinczy — Toldy Ferencznek. Ujhely Június
27d. 1826.
…Nekem örök törvényem, ’s reménylem, ezt
tapasztalni fogjátok, hogy a’ darab’ becslésében nem veszem
tekintetbe barátimat, ellenségimet, noha ezt sokan, és előttök jó okokból nem
hiszik, ’s szeretem szerethetni a’ ki szeretett darabot ada…
4700.
Kazinczy — Kis Jánosnak.
Széphalom Octób. 27d. 1826.
Én ezen órában lépek-bé életem’ hatvan nyolczadik esztendejébe. Nem
innepelhetem azt illőbben, jobban, mintha annak írok…..Szinte viszketeg
az bennem, hogy Protestáns
Kézi-Könyvem sajtó alá jusson (mert a’ Bibliai Historiáim e’ czímet fogják viselni az úgy-nevezett
Szennyczímen), hogy láthassam, mint fogadtatik a’ világosság’ és
setétség’ fijaitól; hogy láthassam, mit mond rá az én Guzmicsom, a’
ki szint olly tüzes nem protestans
mint a’ millyen tüzes, ’s igen tüzes protestans én vagyok…
4812.
Kazinczy — Toldy Ferencznek.
Ujhely Júl. 24d. 1827.
…mit írhatnék én gyermeki ’s ifjúi
koromról? Szerénységem nem engedé hogy magamról többet mondjak, és ha
mondhatnék is, többet mondani nem akarok. Nem magamat akarám festeni, hanem azt
a’ kort, mellyet éltem, ’s annak jól vagy rosszúl nevezetes
fijait…
4817.
Kazinczy — Toldy Ferencznek.
Ujhely Aug. 14d. 1827.
… képzelhetetlen
sokaságú papirosaimat mikor fogom végig hányhatni, holott most Széphalmon
nem lehetek? Elkezdém rendbe szedni papirosaimat, és hogy a’ mi
megmaradást kíván, el ne hullhasson, nehány csomóimat már beköttetém; de az még
nem sok. Az a’ legnagyobb baj, hogy Pandektáim*
Tómusait széllyel bontottam, hogy eggyüvé köttethessenek, a’ mik eggy
tárgyra tartoznak, ’s így minden írásom zavarban van…
*A Pandekták, a Corpus Juris Civilis alkotórésze,
Jusztiniánusz Digesztáinak görög neve. 39 jogász irataiból kivont töredékek
rendszeres összefoglalása. Mint külön törvénykönyvet Jusztiniánusz császár
523-ban léptette életbe.
4824.
Kazinczy — Guzmics Izidornak.
Újhely Aug. 21d. 1827.
….Édes barátom, melly szép élni, és melly szép embernek lenni! De melly nyavalyás
sors egyszersmind! Ez az elolthatatlan szomja a’ Valónak, de a’
mellyet sem soha fel nem leltünk, sem soha fel nem lelünk!..
4884.
Toldy Ferencz — Kazinczynak.
Pest, dec. 29. 1827.
… Engedd meg Tek. Úr, hogy kimondjam, hogy
itéletem szerint jó volna a Tövisek és Virágokban mentől kevesebbet változtatni. Az utókor historiai okokból is úgy
fogja látni szeretni, a mint azok először jöttek ki, mert nálunk nevezetes
historiai tünemény voltak….Az a szeretet, mely Hozzád kapcsol, hagyja
nékem, hogy elbeszélljem, gróf Széchenyi
István mit monda Rólad a minap. Én úgy adom betüről betüre, mint hallám;
néha legalább nem árt annak szavait is tudnunk, ki nem oly jártas a
literatúrában.
«Ejnye,
hogy ereszkedhetik olyan ember, mint K. abba, hogy a Pantheont /Thwewrek kiadványa/ dicsérgesse? Mindent
dicsérni!»
Ne neheztelj, hogy közlöm. Te fogod tudni legjobban,
ér-e ily beszéd valamit, vagy sem. Az a Széchenyi az, a ki az akademiának egyik
fundátora…
4977.
Cserey Miklós — Kazinczynak. Szurdokon Febr.
26án 829.
…A Román irást bizd másokra, a Te fejülmuló
böltsességed fontosabb tárgyakat kéván!...
4983.
Kis János — Kazinczynak.
Soprony, 1829. Martz. 25d.
…. nem győzöm csudálni a’ Literatúra körül lankadhatatlan buzgóságodat
’s elmédnek termékenységét ’s páratlan elevenségét. Mennyi új
meg új, ’s a’ mi több, ifjúi tűzzel és erővel írt Munkákkal lepsz
meg mind untalan. Lehet e irígylésre méltóbb Író, mint te? Azt kérded, mit
itélek Pályád’ Emlékezetéről.
Nem hiszem,hogy Nemzetünk legszebb dicsősségének becsűlőji közt legyen valaki,
ki azt, ha eggyszer kezébe kerűlt, mohó elolvasás nélkül letehette….
5063.
Bajza József — Kazinczynak. .
Pest, November’ 16d. 1829.
….Azon dolog felől, melyet a’ Tekintetes
Úr’ levelének eleje érdekel, nem
akarok tudni. Velem az csak Toldy’ elmenetele után közöltetett,
’s bár ne akkor is. Gyűlölöm azt, midőn férfiak asszonyi mendemonda után indulván, alapos ok nélkül egymás
nyugalmát felzavarják. Ha való volna is, a’ mit most annak tartanom nem
lehet, igazságtalan dolog volt volna a’ Tekintetes Úrra neheztelnem
azért, hogy véleményét nyíltan ’s baráti körben megmondotta. Azt tenni
mindenkinek szabadságaihoz és jussaihoz tartozik…
5079.
Kazinczy — B. Prónay Sándornak.
Széphalom Decemb. 26d. 1829.
…Nagy bajunk az nekünk hogy mi a’
Recensiókat és a’ tudományos pereket nem szenvedjük, holott a’
gyémánt is csak a’ dörzsölés által kapja meg szikrázó tüzét…..
5082.
Kazinczy — Horvát Istvánnak.
Széphalom Decemb. 28d. 1829.
….Az Egri Érsek nyomtattatja a’ Szent hajdan Gyöngyeit Budán az
Universitás’ műhelyében, ’s az exemplárokat nekem hagyja; de
a’ Munka csak a’ Józsefnapi vásárra készűl el, ’s nehány hét
kell míg belőle pénzt láthatok. Kérlek mindenre, szánd meg szörnyű
elakadásomat, ’s csináld hogy 200 az az kétszáz forintot Váltóczedulában kölcsön kaphassak,
mellynek fizetésére assignálom előre a’ könyvekből bejövő pénzt….
5166.
Guzmics Izidor — Kazinczynak.
Pannonhalmán. Jun. 8d. 1830.
….Én, megvallom, Döbrenteit becsülöm, kedvelem;
ő nincs szép tulajdon ’s érdem nélkül; a gyengeségek engem nem
idegenítnek. …
…Téged és
Döbrenteit, mint Irókat, állítják szemközt egymással. Olvassd és mosolyogj.
/ A Mondolat körüli vitáról van szó.
B./
«K. úgy ír, mint a ki irni nem köteles, csupa
tetszésből; D. inkább kötelességből. Az inkább maga kényét, ez inkább másokét
látszik tekinteni. Azért az első nem mástól akarja érteni mi jó,mi szép; emez
figyel inkább a közvélekedésre. K. nem aggódva bájos; D. férfias; abban
érezhetni az erőt, ebben inkább tapinthatni. D.-ben a gond kitünik, K.-ban
röjtözik. K. a Grátziáknak, D. inkább a Músáknak gyujt tömjényt. D. lép, K.
szökdell; ez mosolygva nyilaz, az dörögve haragszik. D. ünnepileg, K.
egyszerüleg kendős. Annak sikamlása a szem előtt megáll, ezé elsuhan előle. D.
mindenektől kiván értetni, K. szeret nem mindenektől, sokat kíván találgattatni,
’s örül ha csal. K. ritkán itél, de olly helyzetbe teszi az értelmes
olvasót, hogy nagy fejtörés nélkül hozhatja ítéletét; nem következtet, nem
alkalmaztat, nem leczkéz. D. szeret itélgetni, következtetni, alkalmaztatni,
leczkézni. K. mikor ír, csupán csak író, tárgyán kívül semmit sem akar tudni;
D. hazafiui, magyar litterátor, erkölcsmester egyszersmind; tárgyán kivül is
szeret beszélni. K. inkább szépet, D. inkább rendszerest kedvell; K. inkább
mulatni, D. használni akar. K. szabadon ereszti Pegazusának fékét, ’s az
kényére csapong, de csinnal, mint a jól kitanult paripa, mellyre borzadva néz a
tudatlan, ’s félti ülőjét a minden pillantati nyakszegéstől; ez azonban
mosolyg ménje csintalanságain. D. ritkán ’s csak vigyázva ereszti meg a
féket, töbnyire feszesen tartja, ’s pályáját szoros rendszerben
futtatja…./Gyanítom, hogy Guzmics többnyire egyetértett a szöveggel/
5182.
Kazinczy — Szalay Lászlónak.
Ujhely Jún. 29d. 1830.
….a’ ki engem ismér, tudja felőlem, hogy
én a’ Wigand meghívását elfogadni soha nem fogom. Én esküdt ellensége
vagyok minden czimborának, ’s mikor jót kell tenni, nem nézem, ha ott
Döbr. van e, vagy Bajza. De én Fenyérivel és Bajzával örömmel állok egy sorban,
’s arra hogy Döbr. corrigálgassa
dolgozásomat, semmi kedvem nincs. Osztán én öregebb vagyok mint hogy új
munkára adhassam magamat; bár azt végezhessem el, a’ mihez kezdettem.
— Hogy nekem a’ Convers. Lexiconban semmi betűm nem fog megjelenni,
azt bízvást elmondhatja az Ur, az egész világnak. De kérem, ne avasson a’
Döbr. perébe. Vele világos idegenségbe tettem magam. Bántani soha nem fogom: de
az nekem nem lehet barátom, a’ ki magát úgy tette gőgje által
nevetségessé mint ő a’ Fenyéri csípős de szerény kérdéseire tett felelettel…
5268.
Toldy Ferencz — Kazinczynak.
Pest, Jan.’ 11. 1831.
…Engedd-meg hogy a’ mi szívünkön van,
nyíltan kimondjuk. Mi mindnyájan azt hisszük, hogy remekűl dolgozol, de hogy változtatgatásaidnál semmi nem lehet
szerencsétlenebb…. Vallyon mi volt volna az, ha Lessing, Wieland, Herder
mindég ’s örökké változtatgatták volna irásaikat, ma egy und-ot
kitörlöttek volna, mellyet egy év múlva vissza fogtak volna tenni ’stb.
Az az átdolgozgatás’ systémája, mellyet mindég követtél, literatúránkat
kétannyi munkától fosztotta-meg, mint a’ mennyivel megajándékoztad. Ne
mondd, hogy nem a SOK sok, hanem a’ jó sok: mert 1815-től fogva
legtöbbnyire első dolgozásaid legjobbak. Egy férfiu, kinek itéletét igen nagyra
becsűlöd, azt állítja, hogy Erdélyi leveleid minden revisióval vesztettenek,
’s hogy az utolsó az elsővel öszve nem hasonlíttathatik. …
5271.
Gr. Teleki József — Kazinczynak
Pesten Januar. 15én 1831
Tekintetes Táblabiró Ur! Azon királyi válasznál fogva,
melly a’ Felséghez küldött magyar
tudós társaság alaprajza és rendszabásai érkeztével azokat megerősiti,
a’ mult 1830ik esztendei November 17én tartotta Psonyban az emlitett
társaság igazgató tanátsa első ülését, és abban Elölülők választása után,
felhatalmazása szerént, rendes tagot most eleinte huszonhármat nevezett ki.
Szives örömest teszem azt én Ő Cs. Kir. Főhertzegségének a’ Nádornak,
mint a’ tudós társaság Pártfogójának különös meghagyásából ezennel hirül,
hogy az igazgató tanáts a’ Tekintetes Táblabiró Urat is rendes taggá
neveztetésre igen érdemesnek vallván, a’ Historia osztályában a’ vidéki rendes tagok között elsőnek választotta.
… Előre való rendelkezhetés végett jelentem,
hogy most minden vidéki tagnak szállásról magának kell gondoskodni; azonban
reménylem, hogy az igazgató tanáts a’ vidéki tagoknak, legalább azoknak,
kiknek a’ Fundus miatt most eleinte
fizetés nem jut, uti és helybeli költségeik megtéritéséről gondoskodni fog.
Az ülések tárgyai gondolom egy hét alatt elvégezhetők…
5288.
Kazinczy — B. Wesselényi Miklósnak.
Pesten Martz. 11d. 1831
…Sok Pap vagy Papi-ruha van köztünk. A’
derék Schédel eggy nap a’ Teleki szobájában Széchenyinek és
Mednyánszkinak a’ neki tulajdon hévvel ezt mondá, az én jelenlétemben:
»De Méltós. Urak, tizeneggy Pap! — Hiszen az Academia Klastrom lesz.« — Szeretem azt a’
tüzes, lelkes, tanult ifjút. Bár sok volna illyen. Én őt óhajtám
Secretariusnak, nem az általam eggykor szeretett, most ugyan nem szeretett, és
bátran mondom, nem szerethetett Döbrenteit…
5402.
Kazinczy – Szánthó Jánosnak.
A.-Regmetz, 4. Juli 1782
Egy nem igen régen
/1778/ megholt Frantzia író,
életének leírásában ezt mondja maga felől: «Én esmérem a szívemet,
esmérem pedig az embereket is. Nem vagyok ollyan mint a’kiket láttam;
bátorkodom hinni, hogy épen nem ollyan vagyok, mint egy azok közzül a kik
élnek; de azért nem vagyok jobb, – nem vagyok rosszabb – tsak hogy épen egyéb vagyok. Jól tette-é a
Természet, vagy nem? hogy azt a Modellt, azt a’ formát, a’melybe
öntött engemet, el-törte, akkor ítéltessen meg, minekutánna ezen írásom
el-olvastatik.»
Ezen sorait olvasván egykor Rousseaunak, letettem a kezemből a’ könyvet, és elmélkedtem
sorsomon. Tapasztaltam azt, hogy a’ Természet engemet nem a közönséges Modellbe öntött; de azt is tapasztaltam,
hogy azt a’ Modellt, a’melybe öntettem, se nem egyedül az én
számomra készítette, se bele lett öntésem után mindjárt el nem törte. Hogy
Sonderling nem vagyok, azt tapasztaltam; de azért nevemet még sem írtam a
közönséges emberek catalogusába. Ezzel se nem gyalázom, se nem dicsérem
magamat, tsak azt mondom, a’mi felől annyiszor meg-győzettettem. Legfőbb
gyönyörűségemet a’ barátságban találom. De ritka embernek tettzem, mert
nékem ritka ember tettzik. Azok, a’kik nékem tettszenek a’kiknek
szereteteket meg-nyerni kivánom, a’ szeretetnek, a’ Barátságnak
legforróbb tüzével szeretnek. Soha Barát Barátot jobban nem szeretett, mint én;
és ugyan ezen okból kívánom, hogy minden színesség nélkül forróan és állandóul
szerettessem. Olly szerencsés, olly boldog vagyok, hogy ezt majd mindenkor el
is nyerem. – Ezekkel való társalkodásomban felejtem el azokat a’
nyomoruságos óráimat, mellyek gyakran utálatossá teszik előttem az életet;
ezeknek az Ölelgetések közt nevetem azokat a kigyókat, a’kik mardosni
akarnak…
5564.
Kazinczy – Kápolnay Antalnak. Széphalom,
Január 8d. 1819.
…Rendes dolog elnézni, mint megyen az emberi nemzet’
dolga a’ láthatatlan kéz’ igazgatása alatt. Franczia-országban
a’ Napóleon’ megbuktatása által hány hozzá-ragaszkodó Franczia
vádolta az Isteneket, hogy a jó ügyet megbukni hagyák: s most hány
Napoleonhoz-ragaszkodó Franczia eszmél-fel, s hány kiáltja, hogy az Istenek
csakugyan gondolnak a világgal, még midőn ollyat engednek is, a mellyen a
rövidlátású halandó botránkozik, mert neki nem lehet nem botránkozni. Nekünk
Europaiaknak igen keserves, hogy America
respublicanizálja magát, s így elszakadván tőlünk, pénz onnan hozzánk nem
jöhet, s minket elöl a szegénység, és az, a mi szegénység következése…
5585.
Kazinczy – Kraynik Imréné Kazinczy
Eugeniának. Febr.
9d. 1824.
…Édes Zsenim, atyádnak, kit a’ sors olly
kegyetlenűl verdes már 24 eszt. olta eggy nem jó testvér és eggy nem jó sógor
által, kedves az a’ gondolat, hogy gyermekei idővel ott is találhatnak
pártfogót és barátot, a’ hol azt nem remélték. Én nektek egyebet bajnál nem hagyhatok: legalább egy kis nevet hagyok.
5801.
Kazinczy – Szentmiklóssy Alajosnak
1814.
1. Franczia
Nyelv. Én a’ franczia nyelvet
a’ Literaturára nézve nem tartom elsőbbnek a’ németnél: de vannak
tekintetek, a’ mellyekből nézve az a’ németet messze maga megett
hagyja – az a’ képzelhetetlen simaság, görgés, praecisio és Schmelz
(zománc), mellyet rajta Goethe is csudálni eléggé nem tud.
8045.
Kazinczy – Mocsáry Antalhoz
Péczel 1831. 05. 18.
…Literátori birkozóinkra kénytelen valék rájok
csapni, mert a’mit mivelnek, immorális és gaz cselekedet. Tudtam, hogy
kiteszem magamat haragjoknak, ’s felelet nélkül nem maradok, de a’
ki nem szól szemtelenül, s gorombán, az ő fegyverektől nem retteghet.
Meglássuk, mit tesznek. Én magamat alacsony perre elragadtatni soha nem
engedem. Ajánlom magamat nagy becsű barátságodba…