Horvát István
/ 1784 – 1846 /
„Az utolsó
ázsiai magyar”
Tartalom
Horvát Istvánról
Rajzolatok
A könyvtáros
A legnagyobb történész és zseni
A katedrán
Az irodalmi szerkesztő
Horvát és Ferenczy levelezéséből
KazLev Portré I. a levelekből
24 KazLev-kötetekből
Horvát
Istvánról
Rajzolatok
MOTTO
…Pözsög a
Szent Írás mindenféle régi magyar
nevektől és régi magyar írásmódtól. Ti éjjel nappal Szent Írást olvasó
rokonim! Hogyan nem vevétek ezeket észre a sok század alatt!…
Rajzolatok a
magyar nemzet legrégiebb történeteiből,
kiadta HORVÁT ISTVÁN a Széchenyi országos könyvtár őrzője, Pesten, 1825 /Eredeti pld. B.G. tulajdona/
CÁFOLAT bizonyíték nélkül
Magyar Adorján HORVÁT ISTVÁN (A Fáklya 1962. május-június/)
Egy régi újság került a kezembe, a Magyar Hírlap 1930. szept. 7.-i száma, amelynek 18. oldalán ez olvasható: „Horváth István volt a történetíró és nyelvész, aki ‘Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történelméből’ című művében azt akarta bebizonyítani, hogy a világ teremtésekor már Ádám és Éva is magyarul beszéltek.” De nemcsak ebben a 30 év előtti lapban, hanem azóta is sok másban közre került és számtalan ember szájából elhangzott és hangzik ez az állítás. Pedig Horvát István idézett, 1825-ben Pesten megjelent könyvében, amit sokszor átolvastam, Ádámról és Éváról egyetlen szó sincs, még kevésbé ezeknek a magyarsággal való bármilyen összefüggéséről…
A Rajzolatok első és második kiadása
Kiadta
- -. Pesten, 1825. Petrózai Trattner. XII,
KIKIÁLTÁSI ÁR: 12 000,. HUF /2001/
Rajzolatok
a magyar nemzet legrégiebb történeteiből
Ár:
Reprint,
Debrecen 2001
ELŐBESZÉD
Sokszor kérének biztosabb Barátim, hogy a Magyar
Nemzet eredetéről véleményeimet, mint igen régi fáradozásaimnak gyümöltsöket,
legalább rövid Rajzolatban közleném a Haza Tudósaival. Elértettem, ha világosan
ki nem nyilatkoztatták is, gondoskodásaikat e jó Hazafiaknak, s magam is helybe
hagytam a buzdításokat már tsak azért is, mivel egy nem lehetetlen történet,
tudniillik életemnek váratlan félbe szakadása, könnyen sírba dönthetné azokat,
amiket igen nagy munkával sok évek alatt öszve keresgéltem.
Azonban, ha hajlandó voltam is minden tőlem kitelhető
áldozattal kedveskedni nemes szívű Barátimnak, felette nehéz vala teljesíteni
aggódó kívánságaikat. Hogy lehetne, így gondolkodám, őrültség gyanúja nélkül
rövid Rajzolatban elmondani azokat, mellyek az egész tudós világnak
mostani közvélekedésével szemlátomást
világos ellentmondásban állanak? Vagy
egész készületű Könyvben megszólamlani, vagy inkább semmit véleményeimről ki
nem adni, volt tehát mindenkor a serkentésekre Feleletem.
…engedtem a sok onszolásuknak, s arra határoztam
magamat, hogy nagy érdemű Tek. Tudós Kultsár István Barátom Nemzeti Újságai
mellett…árkusonként közleni fogom kívánt rövid Rajzolatban véleményeimet.
Alig jelent meg két árkus e Rajzolatokból…új
kérelmeket kellett hallanom. „Szépek ezek, de hihetetlenek. Tsak rövid
próbákat, kedves Barátunk! Melléjek, s majd nagyobb hitellel fogja az olvasó
venni azokat.” Így szólának az előbbi bíztatók.
Engedtem barátságból új kéréseiknek
is…Hitelnyeréssel magát egyedül az egész készületű Munka ketsegtetheti.
Itt tettem annyit, amennyit lehetett… A
Szerző
Két oldal ajánlás Ürményi Anna
státusministerné őexc-jának
/Saját példányomból kiírva B.G./
Szerző: |
Horvát István |
Cím: |
Rajzolatok a magyar
nemzet legrégibb történeteiből |
Alcím: |
A magyar múlt
eltitkolt évezredei sorozat III. kötet |
Kiadó: |
Anahita-Ninti |
* * *
Vass Bertalan, bölcseleti doktor, cziszterczi-rendi
áldozópap és főgymnasiumi igazgató; szül. 1857.
máj. 1. Székesfejérvárt, meghalt 1935-ben.
/Szinnyei/
Vass életrajz-kötetének egyik negatívuma, hogy Horvát
rendkívüli kortörténeti jelentőségű ifjúkori naplójából, amelyet egyébként Jókai
Névtelen vár c. regényéhez alapul használt, tényleges idézetekként
csak parafrázisokat közöl /Index/
Fehérvár kulturális
életének legjelentősebb intézménye az 1867 tavaszán létrehozott Vörösmarty
Irodalmi és Társaskör volt. Vezetésében a ciszterci főgimnázium tanárai:
Czapáry László, Vass Bertalan és
Alaghy Dezső játszottak jelentős szerepet. A kör maga pedig a gimnázium
önképzőkörén alapult. Klebelsberg Kúnó
is részt vett a kör munkájában
/Neveléstörténet, 2007./
Irod. Kazinczy Ferencz, Pályám
emlékezete. Bpest, 1879. 210., 229., 236.,
KOVÁCS ELEONÓRA: Az
utolsó ázsiai magyar. Horvát István.
Árgus 2002. 1.
* * *
A könyvtáros
Lukáts János: Az Országos
Széchényi Könyvtár arcképcsarnokából
Horvát
István (1784–1846)
Horvát István a XIX. század első felében a magyar szellemi, irodalmi és tudományos közéletnek egyaránt ismert személyisége volt. Bátor kezdeményező és fáradhatatlan szervező, kiváló előadó és iskolát teremtő tanár, nagy teherbírású végrehajtója volt a megújuló hazai kultúra napi teendőinek. Két évszázad távolából visszatekintve személye mintha némiképp megfakult volna, az általa kezdeményezett és elvégzett munka azonban szervesen épült be a magyar kultúra történetébe.
Az elszegényedett dunántúli köznemes család fia (Székesfehérvárott született) a XVIII. század utolsó esztendejében kezdi meg tanulmányait a pesti egyetemen. Révai Miklós tanítványa, a történeti nyelvészet híve, nyelvtörténeti–helyesírási dolgozatában meg is védi Révait Verseghy Ferenc támadásával szemben (1806). A nyelvészet és a történelem foglalkoztatja, tanulmányai végeztével nevelői állást vállal Ürményi József országbíró házánál. Megtapasztalja, hogy az értelmiségi életforma már a XIX. század kezdetén is csak nehéz és szűkös megélhetést biztosít.
Az 1810-es évtized a magyar szellemi élet kibontakozásának ideje, Pest és Buda magyar művelődési központtá válásának kora. Horvát István – a nála idősebb Virág Benedekkel és Révai Miklóssal, a hozzá hasonló korú Ferenczy Jánossal és Vitkovits Mihállyal – a szellemi élet megszervezésén munkálkodik. “Egyetemi és pályakezdő éveit vizsgálva kirajzolódnak egy irodalmi vezér szerepkörére alkalmas ifjú tudós vonásai. Láthatóvá válnak egy megvalósítható terv csírái: irodalmi társaságot kell létrehozni, folyóiratot kell indítani, vitákat kell szítani, adatokat kell gyűjteni, irodalmi és történelmi hagyományokat kell föleleveníteni, újra kiadni és így az értékeket megőrizni... Olyan program ez, amely megvalósításához társakat lehet találni, mert perspektívája van, mert a múltba kapaszkodva, a jelent összefogva a jövőt építhetné. Olyan program, amelyet a korszak, a századelő kínál. Most érkezett el az ideje. Megkockáztatom a föltevést: Horvát Kazinczyhoz hasonló formátumú egyéniség” – olvashatjuk Szalai Anna 1990-ben megjelent monográfiájában.
Horvát sokat tesz a fenti célok megvalósítása érdekében, fáradhatatlan levelező, írók, kiadók, olvasók és mecénások találkozását (Pesten), utazását és együttműködését szervezi. Kazinczy “pesti triászának” a tagja. Fontosnak érzi az igényes olvasóközönség megteremtését, e célból indítja meg a Magyar Dámák Kalendáriomját (1812), de részt vesz a Tudományos Gyűjtemény (1817), majd az Auróra alapításában is (1822). Mindhárom fórumon, elsősorban az igényes ismeretterjesztést szolgáló művekkel, maga is tevékenyen jelen van. A Marczibányi-alapítvány ügyintézője, a magyar nyelv és irodalom művelésére kiírt pályázatok odaítélésében kap szerepet (1815-től).
1830-tól a magyar nyelv és irodalom tanára lesz a pesti egyetemen. A Magyar Tudós Társaság tagságát viszont elhárítja magától. Kiváló szónok és előadó, hallgatói lelkesednek érte, hazafias érzésvilága hatással van kortársaira és a fiatalabb nemzedékre. Tanítványai között találjuk az író Eötvös Józsefet, a történész Szalay Lászlót és a politikus Vasvári Pált.
Korai történeti munkáiban Pest város német Ofen nevéről elmélkedik, majd a magyar királyok (Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás) nyelvvédő tevékenységéről ír (1810 illetve 1815). A történelmi Budát és a századelőn újjáformálódó fővárost, Pest-Budát mint “a munka, a szorgalom és a virágzás követendő eszményképét” rajzolja meg, amelyet a néppel-nemzettel törődő uralkodók bemutatása egészít ki. 1823-tól a történeti segédtudományok professzora a pesti egyetemen, érdeklődési körébe elsősorban a diplomatika tartozik.
Az 1830-as években történeti szemhatára némiképp beszűkül, a feudális nacionalizmus hirdetője lesz, nyelvtörténeti elveit is ehhez a szemlélethez igazítja: a magyar nyelvet az összes élő nyelv közül a legősibbnek tartja, szélsőséges, ma már megmosolyogtató szófejtései sokat rontanak tudósi-történészi hitelén. Az utókor elsősorban a felvilágosult irodalomszervező Horvát Istvánt őrizte meg emlékezetében: “Mindennapi” című naplója (1805 és 1809 közötti éveiről) a korszak szellemi életének ismeretéhez megkerülhetetlen forrás, 1967-ben jelent meg első ízben nyomtatott alakban.
Horvát István 1815 decemberétől töltötte be a Széchényi Könyvtár könyvtárőri állását, öt évig tartó leltározási munkával kezdte önálló könyvtárőri tevékenységét, 1827-re mintegy 23 ezer kötet leltározásával sikerült végeznie. A Könyvtár állományának teljes kötetszáma ennél jóval nagyobb volt, de egyelőre nem került állományba a köteles példányból beérkezett ún. “kötetlen könyvek” több tízezer tételes anyaga, a mintegy 40 ezer kisnyomtatvány és a térképek. Elkészült a betűrendes cédulakatalógus és egy tárgyi index. A kéziratállományból csak a Széchényi-anyagot dolgozták fel, 2100 kötetet. A folyamatosan beérkező, újabb gyűjtemények (Illésházy- illetve a Jankovich-gyűjtemény) nagy kötetszáma következtében a feldolgozó munka ellehetetlenült. A Könyvtár munkaerő-állományát ez időben egy könyvtárőr, egy írnok és egy szolga jelentette. Az írnoki (scriptor) állást közel két évtizeden keresztül nem töltötték be, majd csak 1837-től vették fel Mátray Gábort a Jankovich-gyűjtemény feldolgozására, ő idővel Horvát István utóda lett. A könyvtárőr (custos) személye ebben a korban meghatározó jelentőségű volt, érdemi könyvtári munkát csak ő végzett. A Múzeum és a Könyvtár fenntartási és gyarapítási ügyeiben nagyvonalú József nádor a személyi létszám és a fizetési igények tekintetében szigorúnak és takarékosnak bizonyult.
1838-ban, a pusztító pesti árvíz következményeként a Könyvtár állományát a Ludoviceumba szállították. Itt a könyvek egy évtizeden keresztül ládában maradtak, a könyvtári bútorzat hiánya és a szűkös helyviszonyok semmiféle feldolgozó munkát nem tettek lehetővé. Ezen a sanyarú helyzeten csak a Magyar Nemzeti Múzeum új palotájának a megépülése segített, 1847-ben.
A szabályzat szerint (kelt 1811-ben) az olvasók naponta 9 és 12 óra között léphettek a Könyvtárba, kölcsönzés kezdettől fogva tilos volt, illetve csak kivételes esetben, tudósoknak, intézményeknek tették lehetővé.
Horvát István mint könyvtáros-bibliográfus hatalmas munkát végzett: a hungarika vonatkozásokat valamennyi bel- és külföldi forrásból kigyűjtötte, magyar írókról és tudósokról életrajzi lexikont készített, amelynek a terjedelme száz kéziratos kötetet (!) tett ki. Megkezdte a korvináknak, Mátyás király könyvtárának az első bibliográfiai összeállítását. Könyvtárosként is tudós maradt, a Könyvtárat a hungarológiai kutatás eszközének és helyszínének tekintette. Könyvtárosként is azt a munkát folytatta, amelyet fiatal korában megkezdett, a nemzeti szellemi vagyon védelmét, összegyűjtését és hozzáférhetővé tételét. Kiemelkedő fontosságúnak tartotta a gyarapítás munkáját: könyvtárossága három évtizede alatt az állomány az ötszörösére nőtt. A feldolgozó munka nem tudott lépést tartani ilyen mértékű gyarapodással. Horvát tudósi és egyetemi tanári tevékenysége egyébként sem hagyott sok időt a könyvtári munkának. 1837 és 1843 között megbízott igazgatóként még a Magyar Nemzeti Múzeum ügyeit is intézte. 30 ezer kötetes saját könyvtárát József nádor vásárolta meg a Széchényi Könyvtár részére.
1846-ban, hatvanegy éves korában halt meg. Személyében nagy formátumú tudós-könyvtáros távozott, aki egyszerre volt aktív gyarapítója és tudatos használója a gyűjteménynek.
A legnagyobb történész és zseni
Az élő Horvát István
www.angelfire.com/realm3/hmult1/.../horvistv.htm -
Ő azok közül a nagyműveltségű, nagy magyarok közül való, mint Körösi Csuma Sándor, Katona István, Fejér György, Kállay Ferenc, Jernyei János, kik Körösi Csoma Sándor kivételével mindannyian a Kaukázus, a Kaszpi-tenger illetve Transzkaukázia és Perzsia térségében keresték a magyarság eredetét, s őseinket az ókorban e területen élt népekkel, nevezetesen a médekkel, pártusokkal, kusánokkal, eftalitákkal, valamint az akkori általános nemzetközi tudományos véleménnyel teljesen összhangban a szkítákkal, a szarmatákkal illetve a Kr. u. 1. évezredben a hunokkal, avarokkal, szabírokkal, onogurokkal, kazárokkal hozták összefüggésbe, közelebbi történelmi és etnikai kapcsolatba. Körösi Csoma Sándor pedig Kína nyugati határain a "jugarok országában" akarta keresni azt a népet, melyből a magyarok elszármazását hitte.
Mai modern történettudományunkban úgyszólván a
szakma íratlan szabályai közé tartozik e kutatókon jóízűen élcelődni,
vagy legjobb esetben a megértő, elnéző sajnálkozás hangján említeni "tudománytalan, zavaros, badar" nézeteiket, amelyeket a tudomány fejlődése állítólag már több, mint száz éve meghaladott. Ez a vélemény a korábbi történelmi kutatások teljes módszertelenségéről, menthetetlen elavultságáról a XIX. század közepe táján alakult ki történettudományunkban, s azóta is változatlanul fennáll.
Különösen a polihisztor Horvát Istvánt szokták "elrettentő példaként" előszeretettel idézgetni, nevezetesen: "Rajzolatok a Magyar Nemzet Legrégibb Történeteiből" című 1825-ben megjelent művét, melyben kétségtelenül gyakran messze elvetette a sulykot szóegyeztetéseinél. A Révai Lexikon pl. így ír erről a könyvről: ". . . nemcsak a Paradicsomban, hanem Perzsiában, Görögországban, Itáliában, minden régi népnél a magyarok őseire talál, természetesen csak a nevek hasonlósága után indulva". Szekfű Gyula pedig "bizarr eltévelyedés"-nek nevezi Horvát e munkáját, hozzáfűzve: ". . . ábrándos szómagyarázataiban a magyarokkal, mint szittyákkal azonosította Európa, Ázsia és Afrika minden valamire való népét".
Mielőtt mi is elnézően mosolyognánk, nézzük meg, hol is kereste Horvát István szavaink párhuzamait? - A "Paradicsomban" (Mezopotámia), Perzsiában, Görögországban és Itáliában. Azaz pontosan azokon a helyeken, ahol masszív szumir nyelvhatások észlelhetők. E meggondolás után felmerül, hogy Horvát István alapgondolata nem is volt olyan fantasztikus és bizarr, mint amilyennek a fenti jellemzések olvasásakor első pillantásra gondolhatnánk. "Bizarr eltévelyedése" csakis úgy érthető, hogy észrevett valamit azokból a szoros nyelvi összefüggésekből, amelyek Nyugat-eurázsia nyelvcsaládjait egybekapcsolják. Éspedig még akkor, amikor az előázsiai ásatások még meg sem kezdődtek.
Horvát István ugyanis nem volt fantaszta.
Ez számos egyéb, a tudományosság minden követelményét kielégítő, magas színvonalú művéből - amelyeket azonban a "Rajzolatok" buzgó idézgetői nem szoktak emlegetni - egyértelműen és kétségtelenül megállapítható. Ha tehát a "Rajzolatokat" mégis kiadta, erre csak az indíthatta, hogy szilárdan meg volt győződve az általa összehasonlított nyelvek és a magyar szoros kapcsolatáról és mint egyre inkább kiderül, ebben nem is tévedett. Nem volt ugyan megalapozott, szilárd módszere, de mielőtt pálcát törnénk felette, figyelembe kell vennünk azt is, hogy neki nem álltak rendelkezésére azok a nyelvemlékek és művelődéstörténeti adatok, amelyeket az előázsiai régészeti felfedezésekből ma már ismerünk. Ennek ellenére mégis meglátta nyelvünk mélyreható összefüggéseit a többi nyugat-eurázsiai nyelvekkel. Ez pedig nem kis teljesítmény volt, még akkor sem, ha jócskán túllőtt a célon. Ellenkezőleg, mindenki hangsúlyozza, milyen helyes volt Budenz alapgondolata nyelvünk finnugor rokonságáról. Horváték őstörténeti szemléletéhez, melyet az "északi" finnugor irányzattal szemben "déli"-nek is mondhatunk, számos ókori és középkori forrás mellett az akkori nyelvkutatók által kimutatott magyar-héber, magyar-perzsa stb. nyelvi párhuzamok, egyezések is a tudomány az időbeli színvonalának teljesen megfelelő alapot szolgáltattak, de a középkori magyar krónikák és nemzeti hagyományok is egyértelműen ebbe az irányba mutatnak.
* * *
Horvát István, a valaha élt egyik legnagyobb történész, 1823 és '46 között az Országos Széchenyi Könyvtár "őre" (igazgatója)
A könyvtár első őre Miller Jakab Ferdinánd (1749-1823) lett, egy kiváló felkészültségű történész, könyvtári gyakorlattal is rendelkező, nyugalmazott akadémiai tanár. Az állásra Csokonai Vitéz Mihály is pályázott, de a költővel szemben Széchényi Ferenc a tudóst és szakembert részesítette előnyben…. Horvát írja a naplójában, hogy nagyon sokat köszönhet Miller önzetlen segítségének, aki a számára sokszor keserves fáradsággal kereste ki a még ládában heverő köteteket. Millernek magyar a szíve az -er nevezet mögött -- írta.
... Az a javaslat ..., hogy a könyvtárat szervezzék át Magyar Nemzeti Múzeummá, amely könyveken és kéziratokon kívül az ország régészeti és történeti emlékeit, természeti kincseit és műipari alkotásait is gyűjteni köteles, már túlmutat Széchényi Ferenc eredeti szándékán. József nádor felkarolta Miller kezdeményezését, s ennek lett eredménye előbb az 1807. évi XXIV. törvénycikk, amely kimondta, hogy a nemzet elfogadja és oltalmába veszi Széchényi Ferenc adományát és úgy tekinti, mint egy létesítendő Nemzeti Múzeum alapját. Ezt követően hozta meg az országgyűlés az 1808. évi VIII. törvényt, amely egy Magyar Nemzeti Múzeum alapítását mondta ki, s a Széchényi Országos Könyvtárat ennek keretébe illesztette.
József nádor 1822-ben, egy évvel Miller halála előtt megelégelte a belső könyvtári rend teljes fellazulását és elrendelte a teljes körű leltározást.
Ez a munka — már Horvát István, az új könyvtárőr vezetésével —
öt évig tartott. 1827-ben jelentette a könyvtárőr, hogy 22948 mű leltárba van véve. A kötetszám ennél jóval több volt. Kimaradtak a leltározásból a kötetlen könyvek (ezek elsősorban kötelespéldányok voltak), kb. 40000 kisnyomtatvány és a térképek. Elkészült egy betűrendes cédulakatalógus és egy tárgyi index is. A kéziratállomány 2164 kötetet tett ki, de csak az eredeti Széchényi-anyag volt feltárva a nyomtatott katalógusban.
Horvát maga is adományozott könyveket az OSZK-nak, és emellett saját otthoni könyvtárát is gyarapította, amely halálakor kb. 10 ezer kötetre rúgott. INDEX.HU
2009.
11. 24.
Főhajtás egy
magyar zseni előtt
Horvát István, az első könyvtárőr
(1784-1846)
"Nem
volt tanítóink között,
kitől
annyian tanulták volna a hazát szeretni!"
"..
egész élete egy hosszú apostolság vala.."
br. Eötvös József,
Horvát temetésére írt vezércikkéből,
Pesti Hírlap 1846. jún. 21. (695. sz.)
Horvát családja és iskolái
1784. május 3-án Székesfehérvárott született Horváth János győri származású nemes, zubbonykészítő és Tompos Anna fiaként.
Horvát 1806-ban változtatta meg nevét h-s alakról h nélkülire, mondván: A Horváth név h-s alakja egy torzulás, amit a barbár századok eredményeztek, emiatt ő visszatért a régi alakhoz.
A család 1623. jún. 25-én nyert nemesi oklevelet, de István születésekor már elszegényedett családnak számít.
Apai nagyapja Horváth Ferenc Győrből települt át Székesfehérvárra. Fia, Horváth János kilenc gyermeket nevelt, kik közül hat érte meg a felnőtt kort.
Az elemi iskolát és a gimnáziumot szülővárosában, Székesfehérvárott végezte (utóbbit 1791-99 között). A jezsuita gimnáziumban szorgalmas és érdeklődő diák volt, kiváló eredményei miatt a harmadik osztálytól kezdve királyi ösztöndíjban részesült, amelyet egyetemi tanulmányai végéig megkapott.
Már egészen fiatalon kibontakozott tudományos, kutató érdeklődése. Nem elégedett meg az iskolában tanultakkal, saját választású olvasmányokkal gazdagította ismereteit.
1799-ben Pestre került ahol az egyetemen három évig bölcseletet, majd további négy évig jogtant hallgatott. 1805. aug. 28-án bölcseletdoktori oklevelet szerzett.
Az egyetemen tanára volt Dugonics András aki magyar nyelven tanított matematikát, a piarista Szűts István aki filozófiát, Schwartner Márton aki oklevéltant, Schedius Lajos aki esztétikát és a jezsuita Mitterpacher Lajos aki mezőgazdaságtant tanított neki.
Egyetemi évei vége felé, kötelező tanulmányai mellett, önszorgalomból átjárt mezőgazdasági és orvosi előadásokra is.
1803-ban egyetemi társaival megalakította „triumvirátusát”. Markovits Jánossal, Rachovecz Andrással és Ferenczy Jánossal könyveket kölcsönöztek egymásnak, az ezekből szerzett ismereteket megvitatták és politikai véleményt is formáltak. Horvát Habsburg-ellenes álláspontja naplójában fennmaradt. Eszményi célként az önálló magyar állam megteremtése lebegett a szeme előtt. Tartós barátsága csak a triumvirátus titkáraként működő Ferenczy-vel maradt meg, a többiekkel a viszonya megromlott.
Az egyetem után
Még az egyetemi évei alatt (1803-ban) elkerült Ürményi József országbíró házába, ahol előbb Vince majd Imre úrfiak tanítójaként működött. Ezzel a munkával egészítette ki szűkös ösztöndíját. Az Ürményi család innentől fogva komoly mecénása lett a fiatal zseninek és az Ürményi családhoz szoros, belső baráti viszony kötötte.
Az Ürményi családnál nagyon sok meghatározó emberrel hozta őt össze a sors, köztük Révai Miklós nyelvész, egyetemi tanárral, Kazinczy Ferenc íróval, Virág Benedek tanár, történetíróval, Vitkovics Mihály magyar és szerb költővel, Szemere Pál íróval, a Kisfaludy Társaság tagjával és még számos akkor élt ismertebb írókkal.
Ezekkel a tekintetes urakkal levelezés útján nyelvészeti és történeti vitákat folytatott. Horvát személye akkor tűnt ki először, mikor egy Révai Miklós és Verseghy Ferenc nyelvészek között folyt harcban Révai mellé állt, védelmébe vette
Horvát és Révai kapcsolata azonban még az egyetemen kezdődött, amikor Révai Miklós a magyar nyelv és irodalom tanszék élére került. A nehéz természetű tanár a Horvátban a tanítványát, s tudományos útjának követőjét látta. Az idők során közöttük baráti kapcsolat alakult ki. Révai kortársait megelőzve gondolkodik és a magyar nyelv elszánt hirdetője volt. Felismerte, hogy a zavaros helyesírási szokások megszüntetésére egységes rendszer kidolgozása szükséges, olyan helyesírási rendszeré, amely figyelembe veszi a magyar nyelv jellegzetességeit, s a nyelvtörténet segítségével a szavak eredetét, összetételét is.
Ürményi egyébként nem osztozott Horvát magyar nyelv iránti lelkesedésében és politikai véleményük is jelentősen eltért. Ürményi egy főúr, akinek hazafisága megalkudott a körülményekkel – írja Vass Bertalan, Horvát életrajzírója; vele szemben Horvát pedig megalkudott a sorsával, hogy majdan hazafisága akadálytalanul buzogjon. Horvát nem csupán a magyar nyelv és történetírás területén munkálkodott, hanem elkötelezett híve volt a magyar nemzet felemelésének is.
Horvát ezekben az években kezdte tanulmányozni a magyar oklevélkincset és ekkor bontakozott ki haladó s időtálló véleménye a történetírást illetően: rendkívül fontosnak tartotta a források közvetlen tanulmányozását egy történeti mű megírásakor.
Tevékeny életet élt ekkor, kutatott, könyvtárba járt, rengeteget olvasott és számos barátságot kötött; ekkor épült ki kapcsolatrendszere is.
1806-ban Válba költözött Imre úrfi taníttatásának befejezése okán.
1807-ben, mikor Révai Miklós meghalt egyetemi tanár akart lenni, de a rossz akarat megbuktatta őt. Befejezte hát nevelői tisztségét, majd 1808 novemberében végleg Pestre költözött.
A magyar nyelv ügyén fáradozók körében új vezér tűnt fel Kazinczy Ferenc, aki a nyelvújítást tűzte zászlajára.
Kazincy „Pesti triásza”
néven emlegetett társaság:
Horvát István, Vitkovics Mihály és Szemere Pál.
Ez az
együttműködés 1809 és 1814 között élt.1808. nov. 15-én, Pestre érkezése után
szinte azonnal, az egyetem elnöki jegyzőjévé nevezték ki
1809. febr. 17-én visszatért az Ürményi családhoz, mert az országbíró titkára, jobb keze lett, amely szolgálatát 14 évig, 1820. jún. 1-ig végezte.
1811-12-ben az Országgyűlés idején Pozsonyban tartózkodott, de járt Bécsben is. Pozsonyban élénken szót emelt a magyar nyelv védelmében.
1812. szeptember 21-én feleségül vette Szalmásy Terézt, aki sajnos a következő évben, 1813. dec. 20-án meghalt. Szalmásy-hoz régi ismeretség fűzte. Horvát két éven belül, 1815-ben másodszor is megnősült, ekkor Szepesy Karolinát vette feleségül, kivel majd két évtized boldog házasélet következett. Házasságukból öt gyermek született, köztük 1820-ban Árpád, aki Szendrey Júlia második férje lett. Árpád követte apját az egyetemen ahol diplomatika tudós lett. Horvát második felesége, Szepesy Karolina 1834-ben meghalt.
A könyvtárőr
1815. dec. 7-én József főherceg kinevezte a múzeumi
országos könyvtár őrévé. Hivatalát 1816. jan. 1-én vette át, kezdetben
A Széchenyi Ferenc által 1802-ben alapított könyvtár a néhány évvel később – 1808-ban – alapított Nemzeti Múzeum keretében működött 1949-ig.
A könyvtárban végzett munkáját nagy érdeklődés, lelkiismeretesség, tudományos buzgalom jellemezte. A rábízott gyűjteményt számos értékes darabbal gazdagította. Nevéhez fűződik a Pozsonyban felfedezett, s a Halotti Beszédet is tartalmazó kódex Nemzeti Múzeumba való szállítása is.
1816. dec. 16-án a Marczibányi-család irodalmi alapítványára ügyelő bizottság tagjává választották. 1823. nov. 1-én a pesti egyetemen tanári állást nyert oklevél-, nemzetség-, pecsét és címertudomány tárgyakban.
1830. máj. 1-én régi vágya teljesült akkor, amikor a magyar nyelv és irodalom valamint a tollvezetés egyetemi helyettes tanára lehetett, majd 1837. febr. 1-től rendes tanára is.
Tanítványai lelkesen emlékeztek meg róla, ahogyan szeretetreméltóan, nagy alapossággal hogyan adta elő tárgyait, miként lelkesített tudós fejtegetéseivel és miként ültetett fejükbe nemzeti eszméket és erényeket.
1837. máj. 12-től a Magyar Nemzeti múzeumot (amelyben a könyvtár is helyet kapott) hat éven át mint helyettes igazgató minden jutalom nélkül kormányozta.
Horvát jelen volt akkor, amikor 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia megalakult, sőt jegyzői tisztet is vállal, később azonban kilépett és ismételt megválasztására sem állt az akadémia tagjai közé. Elvkülönbség uralkodott közte és az akadémikusok között. (Az Akadémia alapszabályát bírálta, mely nem kívánta, hogy a rendes tagok pl. Pesten kívüliek legyenek, vagy hogy a rendes tagok fizetést ne kapjanak, stb.) Alapvetően az újonnan felálló intézmény körül számos elvi és gyakorlati kérdés kialakulatlan volt és ezek tekintetében jelentős nézet különbséggel bírt Horvát és az Akadémia vezetésének álláspontja.
Horvátról feljegyezték, hogy nagy vitatkozó képességgel volt megáldva és nem volt könnyű annak, aki vele szembe került. Bajza József kritikus azonban élesebb támadásokat intézett ellene, ami után Horvát egyre zárkózottabb lett és alaposan megválogatta kiket enged a közelébe. Belső köréhez tartozott Reseta János egyetemi tanár, királyi könyvvizsgáló; Waltherr László történész, nyelvész; és gr. Károlyi István politikus. Mindezek ellenére igaz tanítványainak száma és tisztelőinek tábora nem volt csekély.
1840. okt. 1-től az egyetem bölcseleti karának dékánja lett három évre.
Végtisztesség
A nemzet bölcsebb feje, az elfogulatlan tudósok,
élükön br. Eötvös József a Batthyány kormány oktatási minisztere, Szalay László
jogász és magyar történetíró vagy Deák Ferenc a „haza bölcse” a
Batthyány kormány igazságügy-minisztere mind tisztelettel említették nevét,
meghajoltak roppant tudománya, hazafias szelleme és kivívott érdemei előtt.
Ismert az a tény, hogy 1836-ban Deák Ferenc az országgyűlésen évi
Élete utolsó éveit is sok munkával töltötte, bár ekkor újra előtört belőle a fiatalkorában is megvolt tüdőbetegsége. Halála előtt sokat időzött a szőlőjében és Székesfehérváron még ház vételét is tervezte. Horvát István még megélte azt, hogy fia Árpád egyetemi tanszék helyettes legyen, majd 1846. jún. 13-án Pesten meghalt.
Temetése nagy részvét között ment végbe, ahol jelen volt a Magyar Tudományos Akadémia számos tagja is.
* * *
Felhasznált források:
Berlász Jenő: Horvát István könyvtárának megszerzése, OSZK Évkönyv 1963-64. 251-264.
Fenyő István - Új Magyar Irodalmi lexikon 3. 2143-44.
Horvát István: Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történelméből Pesten, 1825. (Reprint 2001)
Indali György: Horvát István könyvtára, OSZK évkönyv
Kovács Eleonóra: Az „utolsó ázsiai magyar”, Argus 2002. 1.
Magyar Adorján: Horvát István, Fáklya, 1962. máj-jún.
Sőtér István (főszerk.) A magyar irodalom története, Akadémiai Kiadó, 1965.
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái
Autográf kéziratunk
* * *
A Berzsenyi Dániel Gimnázium Könyvtárának muzeális gyűjteménye
Horváth(!) István: Próba Tételek a’ Magyar Költésben, 1802/3
Horváth István (1784–1846) a magyar irodalom kiemelkedő jelentőségű tanáregyénisége és irodalomtörténésze, Kazinczy híve és levelezőtársa. A magyar nyelv fejlesztésének odaadó munkása volt, közreműködött az Auróra megalapításában.
Mint egyetemi tanár fontos szerepet töltött be a reformkori ifjúság nevelésében. A nálunk lévő kézirata még egyetemista korából való. Egy hasonló könyvecskébe írt nyelvészeti munkáit az OSZK Kézirattárában találhatjuk.
A korai költői próbálkozásoknak ma ez az egyetlen fennmaradt példánya. A kisebb szövegközlések között A magyar irodalomtörténet bibliográfiája is említést tesz – mint a korai versek egyedüli kiadásáról – az 1909/1910-es iskolai Értesítőnkben megjelent tanulmányról.4
Az 1803 augusztusában Vitkovits Mihályhoz írt verse alatti Felelet valószínűleg Vitkovitstól származik, de ez még bizonyításra szorul. (Lásd: 4. ábra.) E kötet is a Hofer hagyaték részét képezi, de mindvégig a birtokunkban maradt. Horvát kéziratán kívül még rendelkezünk egy 1825-ös pesti kiadású művével is, címe: Magyar nemzet története.
Horvát István: Magyar népszerű esztétika követelése. Élet és Literatura 1826. 250–251.
Horvát István a katedrán
….1830. máj. 1. végre beteljesült vágya, ugyanis a magyar nyelv és irodalom és a tollvezetés (stylus curialis) egyetemi helyettes, 1837 febr. 1. pedig rendes tanárává neveztetett ki. Tanítványai ma is lelkesedve szólnak róla, hogy, szeretetreméltósága mellett, mily alapossággal adta elő tárgyait, mint lelkesült a nagy példákon, miként lelkesített tudós fejtegetéseivel, miként ültette át szívükbe a nemzeti eszméket, erényeket…/Szinnyei/
Horvát István magyar irodalomtörténete. Magy. Irod. Ritkaságok. 28. sz. Szek. Vajthó László Kir. Magyar Egyetemi Nyomda
MAGYAR LITERATURA tekintetes Horvát István úr,
az S.S. Mesterségek és Bölcselkedés Doktorának előadásai szerint írta
PAULER TÓDOR
2-dik
esztendőbeli bölcselkedő, Pesten 1832
/a könyv B.G. tulajdona/
…Kazinczy Ferenc bátor lélekkel törte össze azokat a bilincseket, melyekbe némelyek a magyar nyelvet vetni törekedtek. Irodalmunkban ezáltal új forradalom és nagy hevességgel folytatott pör keletkezett: de éppen azt akarta Kazinczy. A kérdéseket minden oldalról megvilágító eltéréseknek és vitáknak kellett támadniuk, hogy az irodalom érdekében új korszak keletkezzék. Kazinczy kezdetben fordítások útján készítette erre elő az utat, s munkái / Tövisek és virágok; Poétai berek/ által a dolgot még tovább terjesztette, s egy Mondolat c. polemikus iratra nyújtott alkalmat, mely szatirikus műben mind ő, mind Berzsenyi kigúnyoltatnak. Ezután mind ritkábbak lettek ellenfelei, követőinek száma napról napra növekedett. Művei kilenc kötetre rúgnak…/ Horvát Magyar ir.tört. Szerk Vajthó L. 1934./
A MAGYAR JÉZUS
G PORTÁL
….Horvát István írta 1832-es
Magyar irodalomtörténetében, hogy "A magyar nemzet üstökös népnek
(cometae gentes) is neveztetett*, mert egész az 1700. esztendőkig haját egészen
leborotválta és csak elöl hagyta meg. Ezt a viseletet hordták a magyarok még a
múlt század elején is. Ezt a nevet aztán a zsidók a maguk nyelvére lefordítván,
a magyarokat nazírnak hívták. Innen származott a nazireus és nazareus
nevezet." (8) A nazir szó a héberben kiválasztottat, elkülönültet,
(fel)szenteltet, és herceget (!) jelent.(9) "Nazireusoknak ... azokat a
férfiakat nevezték, akik Isten színe előtt megfogadták, hogy legalább 30 napon
át tartózkodnak minden szeszes italtól, halott érintésével magukat meg nem
tisztátalanítják s Istennek szentelt hajukat nem vágatják le... A régi
Izraelben a várva várt gyermeket már a születése előtt akár az egész életére is
nazireusnak lehetett ajánlani Isten számára….
hungar.gportal.hu/gindex.php?pg=19253839
* tényleg ezt írja, a Vajthó-kiadásban a 37. oldalon olvasható. B.G.
* * *
Horvát István Wallaszkyról írt életrajza: Tudományos Gyűjtemény, 1819. vol. 5. 76.; Wallaszky és Pápay kapcsolatáról: Tarnai i. m. 656.
Laus
librorum Válogatott tanulmányok
Sorozatszerkesztők Somorjai Ádám OSB és Zombori István
Budapest, 2000
Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség
….Reformkor. Az irodalomtörténet
különválása
Horányi mellett még egy összefoglalás jelenti a XVIII. századi historia litteraria betetőzését, egyben az irodalomtörténet kiválását. Ezt Wallaszky Pál szerkesztette
Conspectus Republicae Litterariae in
Hungaria ab initiis regni
ad nostra usque tempora delineatus (Budae, 1785)
címmel. Wallaszky tanulmányait Németországban végezte. Útja Lipcsén, Hallén és Berlinen keresztül, az elődök nyomdokain vezetett. Felkészültségét az összefogó tervszerűség jellemzi. Érdemes megfigyelni bevezetését, ahol felsorakoztatja valamennyi elődjének ilyen irányú munkásságát. Szeme előtt a Bél-Rotarides-féle tervezet teljes kidolgozása lebegett. Közel 50 nyomtatott és 20 kéziratos forrásának jelentős része nem csupán a historia litterariával, hanem intézmények, iskolák, az egész művelődés és tudományosság történetével foglalkozott.
A kutatásunk számára használható könyvészeti anyaga nagyon szegényes.
A XVI. századból 63 költő, szónok és filozófus nevét sorolja fel, akik között hazai alig akad; Tinódit és Balassit alig néhány sorral intézi el. A XVII. századból 35 költő neve között alig akad magyar. Zrínyit a filozófusok között említi. Gyöngyösit és Beniczkyt pedig csak Horányi nyomán ismeri. Wallaszky alig tud magyarul és magát szlováknak, „natio nostra in Hungaria”-hoz tartozónak vallja. A XVIII. századi 39 név közül elsősorban honfitársai érdeklik….
Az irodalmat nem az írói lexikon betűrendjében szemlélte, hanem korszakokra osztotta. Kezdte a hun-szittya időkkel; a második periódust a kereszténység felvételétől a XVI. századig, „ad renatas Litteras”, a mohácsi vészig vezette; a harmadik rész záró pontja 1776, „ad instauratas Litteras”, a Ratio Educationis kiadásának ideje. Bevezetőjében részben a felvilágosult, racionalista tudós, részben pedig a hűséges, aulikus-érzelmű Habsburg alattvaló nyilatkozik meg. Jellemzően állapítja meg, hogy a historia litterariának kettős haszna van: egyfelől a külföldi tudós sokkal összeköt, másrészt a hazai tudomány haladását is segíti, mert 1. „Est enim Historia Litteraria lex veritatis”, és megkülönböztetjük segítségével a jó és rossz könyveket (cenzúra!);
2. segédeszköz a tudomány kutatásaiban;
3. megtanítja, hogy mit kell követnie és mit kell kerülnie a tudósnak a tudományban;
5. versengésre késztet.
….Wallaszky Conspectusa a magyar historia litteraria korszakát zárja. A tudományok egyetemességének végleges felbontása és a Hungarus-fogalom elhomályosulása után új korszak kezdődik a tudománytörténet vizsgálatában. A Conspectus második kiadásával egy évben jelenik meg Pápay Sámuel könyve, az első mai értelemben vett magyar irodalomtörténet, A magyar literatura esmérete címmel (Veszprém, 1808). Ez a Wallaszky-anyagból válogatja ki azokat az írókat, akik szemlélete szerint a nemesség, a magyarság, Magyarország irodalmát képviselik. Wallaszky és Pápay évtizedekre meghatározták a magyar irodalomtudomány kialakulását.
Horvát
István és Toldy (Schedel) Ferenc a pesti-budai egyetem katedráján az
egyetemes tudományosság szemléletétől mindinkább elszakadva, „s
forro hálát érdemlett Wallaszky Pál
nyomdokain”
hirdetik az irodalomtörténet értelmével emlegetett „Magyar História
Literaria” programját.[1]….
….Az 1814-es évnek a hazai könyvtörténeti és bibliográfiai kutatások terén egy másik nagy eseménye is van. Megindul a történeti, az irodalomtörténeti kutatásoknak is nagy teret adó első szakfolyóirat, a Tudományos Gyűjtemény. Lapjain a század első felének legkiválóbb tudósai: Fejér György, Horváth István, Hrabovszky György, Jankovich Miklós, Kazinczy Ferenc, Mednyánszky Alajos, Nagy István, Németh János, Wallaszky Pál írják könyv- és nyomdatörténeti, bibliográfiai cikkeiket. Régi magyar nyomdászokról, könyvárusokról, egy-egy vármegye vagy város íróiról, vidéki könyvtárakról olvasunk. Itt jelennek meg a régi magyarországi könyvek első, mai értelemben vett tudománytörténeti leírásai.
Horvát István Az Eperjesi, Abrudbányai és Varasdi Könyvnyomtató Műhelyekről a XVI. században (1819. 76-85.) című, ilyen természetű írásban ezt így indokolja: „Sok hézagai lévén a Magyar Historia Literáriának, nem tehetünk hasznosabbat, mintha e Tudományos Gyűjteményben részenként közöljük az eddig esméretlen tárgyakról tapasztalásainkat és esméreteinket. Idővel könnyű lészen-e Folyóírásból mindent a maga helyére által tenni azon szorgalmas Férfiaknak, kik ... egész munkát fognak Nemzetüknek tudománybéli elő-meneteleiről késziteni. Különben is olly téres e Tudomány határa, hogy az több ész és több kéz öszvemunkálkodását kiván ...”
www.archive.org/.../amagyarirodalom00badigoog_djvu.txt
…Az ő hatása alatt lett történetíróvá Horvát István; hatott költőinkre, .. Wallaszkytól több tekintetben elütő világlátása...
Az irodalomtörténet rendszeres tárgyalása. Wallaszky Páltól származik. A hontmegyei Bágyomban született 1742. január 29-én, s miután
itthon Selmecen, Rimaszombatban, Pozsonyban elvégezte iskoláit, 1767-ben Lipcsébe ment hittudományt hallgatni. Itt írta a Verbőcziről és
a Mátyás korabeli tudományos állapotainkról szóló értekezéseit, melyekkel jó szolgálatot tett a magyarság ügyének s figyelmet keltett.
Ezek után érte itt 1 769-ben a békés-komlósi evangélikus egyház meghívása, melyet el is fogadott. Egészségi okokból, meg hogy
Pest tudósaihoz is közelebb legyen, 1780-ban Czinkotára költözött; majd midőn József türelmi rendelete után számos új egyház szervezkedett,
egy ilyennek, a gömörmegyei Jolsvának meghívását fogadta el (1783.), a hol aztán mint al- és főesperes egész 1824 október 29-én
bekövetkezett haláláig élt, nagy tevékenységet
fejtve ki kerülete egyházi és iskolai ügyeinek rendezése körül.
Nagyszámú s részben kéziratban maradt egyházi művein kívül különösen nevezetes a
Conspectus reipublicae Litterariae in Hungária
című munkája, mely először 1785-ben (Posonii et Lipsiae, 326 lap), utóbb bővítve és javítva 1808-ban (Budae, 586 lap) jelent meg.
Ebben összefüggően igyekszik tárgyalni a magyar irodalom és mívelődés történetét. Bevezetésül bíráló észrevételek kíséretében ismerteti
az addig megjelent rokontárgy munkákat (32 nyomt és 13 ké2drat, a 2-ik kiadásban 48 nyomt. és 16 kézirat). Magát a munkát két részre,
s ezek mindegyikét két fejezetre osztja, az első a hún-scytha írással és művelődéssel, a második XI — XV. századok történetével foglalkozik;
a második rész első fejezete a XVL századtól 1776-ig, a második innét (illetve utóbb 1770-től) a szerző koráig terjed. Sorba veszi az egyes
tudományszakokat, s mindegyiknél (a hittudományi irodalomban az írók vallása szerint is) csoportokba gyűjti az írók neveit; az életviszonyaikra
s munkáikra vonatkozó (nem bíráló, csak ismertető) észrevételek a sűrűen használt jegyzetekben vannak. Annál több teret szentel azonban
a különböző iskolák, könyvnyomdák és könyvtárak ismertetésének.
Az utolsó fejezet alig egyéb, mint a Ratio Educationis kiadása óta üjra szervezett különféle alsó-, közép- és felsőfokú iskolák tanúimányi,
szervezeti, sőt személyzeti rendjének ismertetése. Bármily fontos mindez művelődéstörténeti szempontból, tulajdonkép csak becses részlete
a szorosan vett irodalomtörténetnek, mely Wallaszkynál a fejezetek elején áll ugyan, mégis háttérbe szorul. Olvasója sok könyvcímet s rengeteg
sok nevet lát, de az irodalom történetét, a művelődési és társadalmi viszonyokat meg az írók egymásra hatását, szóval a magyar szellemi élet
szerves fejlődését még nem fogja belőle megismerni. De akkor, midőn nyelvemlékeink s régi irodalmunknak annyi becses anyaga még
ismeretlenek voltak, elég nyeresége volt irodalmunknak, hogy a fejlődés stádiumai ki voltak jelölve,a nyomtatott irodalom termékei csoportokba
gyűjtve s a művelődés tényezői megjelölve.
Pápay Sámuel jóval tovább haladt e téren. 1770 március 8-án a Zala megyei Felsőörsön született, Kassán, Egerben és a pesti egyetemen tanult.
Jogi pályára készült s már az ügyvédi vizsgálatot is letette, midőn az egri líceum meghívta a magyar nyelv és irodalom tanszékére.
Pápay hazafias lelkesedéssel fogadta a meghívást, s 1796 — 1800-ig nagy buzgalommal látott a tanításhoz, melynek anyagát maga gyűjtötte
s állította rendszerbe. Tanári székétől egészsége hanyatlása miatt megválván, előbb Veszprém megye tiszteletbeli ügyésze,
majd 1802-ben a gróf Esterházy Miklós pápai, ugodi és devecseri uradalmainak lett első ügyvéde. De nagy elfoglaltsága mellett sem szűnt meg
figyelemmel kísérni irodalmunk újabb fejlődését, sőt ebben maga is tevékeny részt vett Midőn az 1805-iki országgyűlés megengedte,
hogy a közigazgatásban a megyék a magyar nyelvet használhassák, Veszprém megye őt bízta meg a hivatalos nyelv megmagyarosítására
teendő javaslattal.
Pápay e bizalomra egész könyvvel felelt, melyet Észrevételek a magyar nyelvnek a polgári igazgatásra és törvénykezésre való alkalmaztatásáról,
az oda tartozó kifejezések gyűjteményével cím alatt (Veszprém, 1807. 255. lap) a megye kiadott és valamennyi megyének megküldött.
E munka mind a nyelvújításban s bővítésben követendő irányelvek fejtegetése, mind az ezek alapján nagy tanulmánnyal A szótár irodalmi
értéke tekintetében messze felülmúlja a többi megye hasonló kiadványát. Ennek sikere után nem utasíthatta el többé barátja, P. Takács József,
kérését, hogy rendezze sajtó alá egri irodalmi előadásait. így jelent meg
A 'magyar literatúra esmérete, két részben (Veszprém, 1808.) mint a Magyar Minerva IV. kötete, az első rendszeres magyar nyelvű
irodalomtörténet. E munkák megszerezték számára a legjobb írók, köztük Virág, Berzsenyi, Kisfaludy S., Kis János és Kazinczy barátságát,
kikkel állandó levelezésben állott ; megyéje s a szomszéd Győr-megye pedig táblabírái közé sorozta. Hivatala gondjai mellett azonban utóbb
csak arra jutott már ideje, hogy anyagilag támogassa az irodalmat. Nemcsak maga fizet elő több hírlapra s minden új magyar könyvre,
hanem évtizedeken át állandó gyűjtője az íróknak, s e téren akkor senki sem tett többet nálánál a magyar irodalom terjesztésére.
Lelkes hazafiságának bizonyítéka, hogy halála előtt pár héttel ezer ezüst forintot ajánlott fel az alakulóban levő akadémiára.
1827. május 31-én hunyt el.
Irodalomtörténetét első sorban a tanuló ifjúságnak szánta vezérlőkönyvül, miután az erre leginkább hivatott Révai a saját könyvének kiadása
előtt elhalt. A bevezetésben megemlíti, hogy némelyek csak a szépirodalom fejlődését értik a literatúrán, de ő tágabb értelemben
úgy határozza meg, hogy »az oly tudomány, mely a magyar nyelvnek s írástudásnak mind természeti, mind történeti állapotját,
az írásbeli előadás minden nemeire való alkalmaztatással adja elő.«
Három részre osztja munkáját. Az elsőben »a magyar nyelv eredetét s természeti tulajdonságait vizsgálva sok olyanról is szól, miket
ma az irodalomtörténet és stilisztika körében tárgyalunk, de az a szándéka, hogy összefoglalja az egész akkori nyelvtudományt.
Vizsgálataiban eklektikus, de önálló felfogásra törekszik s ezt nagy készültséggel védelmezi is. így Quintilián és Adelung nyomán azt hirdeti,
hogy a nyelvet a minden időkori nyelvszokás határozza meg, melyet az analógia, etimológia és eufonia segítségével a jó írók munkáiból tanulhatunk
meg legtisztábban…. Tévedéseit és ellenkező véleményét utóbb Kazinczy (Erdélyi Múzeum, 1817.) elég tárgyilagosan igazította helyre,
a második résztől azonban magasztaló elismerését sem vonta meg. …Pápay az egész anyagot három » időkerületre « osztja: az első á
hitújítás koráig, a második innét II. Józsefig, a harmadik innét a saját koráig terjed.
A paragrafusok címeiben kifejezi vizsgálatai eredményét, így az első időszakban: »A magyarok Európában is szűzen megtartották saját
nemzeti nyelveket ; jóllehet az írástudásban járatlanok voltak ;ez csak a keresztyénség bevételével kezdődik; de hazánk viszontagságai miatt
csak mintegy a XII. század végéről mutathatunk magyar írásdarabot « stb. Ez a Halotti Beszéd, mely ekkor már a Révai magyarázatával
járt közkézen A nyelvtörténeti kutatás, s a régi és újabb írók munkáinak kiadása a következő fejezetekben is megkönnyíti Pápay vizsgálatát,
ki ezek alapján Wallaszkytól több tekintetben elütő világításban tűnteti föl irodalmunk fejlődését. …Végül kifejti a nyelv gyarapodásának
eddigi akadályait s jövendő előmozdításának módjait és eszközeit. Kár, hogy a munka harmadik része, melyben »az írásbeli szép előadást
példákkal világosítva* akarta tárgyalni, Pápay másnemű elfoglaltsága miatt már nem készülhetett el. De a megjelent rész sokáig egyetlen
kézikönyve volt az irodalomtörténetnek, hibái s hézagai mellett is annál használhatóbb, mert az egész munka stílusa — Kazinczy szerint is
— » férfiasan szép, erővel teljes s oly folyó és tiszta, hogy a legfinnyásabb olvasó is gyönyörködéssel olvashatta, s másfelől, mert Révainak
ilynemű munkája, midőn sok sürgetésre tanítványa utóbb (1833.) kiadta, nem felelt meg a várakozásnak, s Horvát István maga elismeri, hogy
»e tudomány a nagy Révainak gyenge oldalát tette «.
Toldy felléptéig csak egyetlen számottevő dolgozat jelent még meg e körben:
KAZINCZYnak A magyar literatúra történetei című tanulmánya,
mely mint a tübingai pályázatra írt munkájának bevezetése, az Erdélyi Múzeum első füzetében (1814.) került nyilvánosságra. Bár csak tíz lapnyi
vázlat az egész, irodalom- és művelődéstörténetünk főbb mozzanatait tartalomban és előadásban annyi ízléssel és oly önálló felfogással
(Zrínyit ő helyezi először Gyöngyösi fölé, az újkort is ő kezdi először Bessenyeitől számítani) foglalja egybe, hogy a későbbi rendszerezők számára
ekként a keretet megalkotván, nemcsak a nyelvújítás vezérének, hanem a modem irodalomtörténet-írás irányjelölőjének is méltán nevezhetjük.
|
|
|
Pör
Horvát Istvánnal A magyar sajtó története 1705-1892 /
A
Pyrker-, illetve Conversations-lexikoni pörben aratott győzelmeik után Bajza és
Toldy a tekintélyelv újabb megtestesítője ellen indultak harcba. Akadtak kiváltságok
élvezői a tudományban is. Ilyen volt Horvát
István, a régi magyarság mániákusa, az ősi dicsőség nacionalista
illúziójának pöffeszkedő megszállottja, akit Tóth Dezső Bajzáról írott
portréjában találóan nevez „a nemesi nemzet évi kétezer forinttal eltartott
ünnepelt dísztudósá”-nak. Mindannak, amit Széchenyi reformpolitikája
elindított, Horvát István figurája homlokegyenest a tagadása volt:
…Horvát l maga is főszerkesztő volt: 1833 elejétől kezdve annak a
nagymúltú Tudományos Gyűjteménynek irányítója (és tönkretevője), amelyet
épp Bajza barátjától, Vörösmartytól vett át, s szerkesztett merőben ellentétes,
múlteszményítő, a jelen problémáiról makacsul tudomást sem vevő szellemben.
Bajza
ellene az első nyilat már akkor kiröpíti, amikor egy Podhradczky József nevű
kezdő történész történeti forrásközlését azért méltatja, mivel az egykori élet,
politika és műveltség, a „kor lelke”, azaz az egykorú események
indítékainak és összetevőinek megértésére törekszik. (III. f.) ….A következő lépés: a Kritikai Lapok Horvát
szakmai koncepcióját is megtámadja. Az úgynevezett prágai táblák ügyében
címmel Toldy Ferenc mutatja ki – történeti adatok kritikai
megrostálásával – ellenfele képtelen magyaromániáját, a régi kútfők
merőben önkényes értelmezéseit. (IV. f.) A nagy összecsapás pedig akkor érkezik
el, amikor maga a szerkesztő indít frontális támadássorozatot 1834-ben, az V.
füzetben (A Magyar Tudós Társaság és Horvát István; Levelek a Kritikai Lapok
III. füzete iránt; Emlékeztető Horvát István számára; Melyik a valódi Aurora,
törvény és ész előtt?).
A Horváttal való polémia
jó alkalmat ad Bajzának arra, hogy felvázolja a sajtóban az új, a történelmet a
jelen alakítására hasznosító történetírói iskola módszerét, a historizmus
modern értelmezését. Ennek lényege nála többé nem a regisztrálás, a puszta
tudomásulvétel, hanem az elemzés, az oknyomozás, az összefüggések felderítése,
a változások érzékeny kitapintása. Történetfelfogásának középpontjában nem a
genealógiák, a régi nemzetségek leszármazási táblái állnak, hanem az emberi
cselekvések rugóinak megértése: „Én nem elégszem meg annak tudásával, mi
történt, hanem azt kívánom kifejteni filozófiai szellemmel – mert a
história filozófiai szellem nélkül csak sovány emlékeztető krónika – miért
történt ez vagy amaz így és nem másképp, s miért kellett szükségképpen
így történnie.”
A
harc az úgynevezett Aurora-pörben, a sajtóetika fontos kérdésében érte
el tetőpontját. 1834-ben ugyanis két Aurora
is megjelent egyszerre: Bajza zsebkönyve mellett Szemere Pál is közrebocsátott
e címmel egy másikat. Horvát Istvánnal összefogva ily módon szándékoztak
megbénítani Kisfaludy Károly örökségének méltó folytatását. Bajza azonnal
felvette az odadobott kesztyűt. Ismét a régi, félelmetes debatterként szökkent
a porondra: dialektikájával tönkreverte ellenfelét – méghozzá őt is a
jog, a nemesi gondolkodás féltett birodalmában. A párviadal ezúttal az írói
alkotás tulajdonjoga körül folyt Horváttal. …
A Kritikai Lapok
szerkesztője – mint annyiszor – ezúttal is úgy vitatkozik, hogy a
logika hatalmát szegezi szembe a hatalom logikájával. Nem pusztán s elsősorban
nem is arról van itt szó, hogy a konzervatív nézetek újabb korifeusán
diadalmaskodik, hanem arról, hogy a sajtó immár szerepet vállal a
kizsákmányolás egyik fajtája, az alkotó munka kisajátítása elleni küzdelemben.
Bajza fejtegetéseiben végleges polgárjogot nyer az a felfogás, hogy az írói,
szerkesztői tevékenység, a sajtóban folytatott közreműködés éppoly munka és
teljesítmény, szakma és produkció, foglalkozás és polgári hivatás, mint bármi
más; érték, amelyért az anyagi ellenszolgáltatás magától értetődő. S az is,
hogy az irodalmi vállalkozásoknak, az időszaki kiadványoknak
meghatározó-minősítő karakterjegye a bennük kifejeződő törekvések egysége,
szellemi matériájuk azonossága is.
Igen
ügyes e polémia felépítése: vérbeli jogászi monológ egy képzeletbeli
nagyközönség előtt vívott perben. A birtokperek tudvalevőleg évszázadok óta a
nemesi életforma velejárói, kedvelt foglalatosságai voltak, labirintusszerű
fejleményeik sokszor véget nem érően elhúzódtak. Nos, ahol addig a homály és a
kétértelműség voltak a követendő jogászi erények, ott most Bajza áttetsző
világossággal és szenvedélyes egyöntetűséggel adja elő érveit. Oly módon lép
fel, mintha egy tárgyalóterem pulpitusán állna, mintha bizonyítékaival egy
esküdtszéket és a megjelenteket kellene meggyőznie. Igazi szellemi párbajt vív:
állít és tagad, vizsgál és cáfol, kérdez és érvel – egész személyisége
mozgásban van. Szónokisága oly szuggesztív, hogy több ponton már-már dramatizált
formába csap át. Mindezt a társadalmi háttér is indokolja: ekkor folyik az
1832– 1836. évi reformországgyűlés.
A
Horváttal folytatott vita utolsó állomása az 1833. évi akadémiai nagyjutalom odaítélése körüli összecsapás volt.
(Az 1833-i nagyjutalom felosztása, VI. f.) Az váltotta ki, hogy ez
alkalommal Kisfaludy Sándor és Vörösmarty megosztva részesültek az év legjobb
alkotójának járó kétszáz aranyas jutalomban. E döntéssel Horvát éppúgy szembehelyezkedett, mint Bajzáék régi
ellenfele, Dessewffy József – mindketten sérelmezték Himfy költői
egyenrangúsítását a negyedszázaddal fiatalabb Vörösmartyval. A támadásokra
előbb a szerkesztő, majd Toldy válaszolt, a liberális reformideológia, illetve
a romantikus esztétika arzenáljából vonultatva fel érveiket. Ha a fáradhatatlan
etimologizáló Kisfaludyt magasztalva a nemzetre hivatkozott, Bajza is ugyanazt
tette, csak éppen nem a nemesi natiót értette ezen. Az ő nemzetfogalma –
mint azt cikkében kifejti – a legkülönbözőbb hajlamú, indíttatású, igényű
és ízlésű emberekből tevődik össze, a régi és az új gondolkodás híveiből,
öregekből és fiatalokból, közömbösekből és fogékonyakból, primitív
szellemiségűekből és fejlettebb ízlésűekből. Bajza nemzetfelfogását a fejlődés
törvénye hatja át, lételeme a szakadatlan mozgás és megütközés, a haladás és
hanyatlás. „1834-ben nem 1800-nak, hanem 1825-nek férfia ragadja el a
lelkeket” – szögezi le az újtípusú nemzet értékesebbnek
nyilvánított részének nevében.
Toldy
esztétikai érveléssel jut el ugyanarra az igazságra. Dessewffynek válaszolva
összehasonlítja a két költőt, pontosabban: összeveti a nemesi eredetiség
irodalmi követelményrendszerét a romantikáéval. Mérlegre teszi a két életművet:
a Himfy-dalok önismétlő szűkkörűségét és formai egyhangúságát egyfelől,
Vörösmarty sokoldalúságát és magas formakultúráját
másfelől. Párhuzamot von Kisfaludy Sándor spontaneitása, naiv természetessége,
illetve a Cserhalom költőjének tudatossága, tanultsága, fantáziája,
érzelmi mélysége, szenvedélyessége, nemzeti szelleme, alkotói műgondja között.
De legdöntőbb érve Vörösmarty elsőbbsége mellett művészetének világteremtő
hatalma, beleélő képessége, a másik valóság létrehozásának költői adottsága:
„Kisfaludy Sándor egy szív szerelmét s így egyféle szerelmet
éneklett, midőn Vörösmarty nemcsak a legkülönbözőbb helyzetű, hanem a
legkülönbözőbb individualitások szerelmét is éneklette.”
Állandóság
helyett változás, statikus érzelmi állapotrajz helyett sokrétű emberi miliő,
nyugalom helyett a lélek alkotó feszültsége, megállapodottság helyett örökmozgó
expresszivitás – ez a summázata az összehasonlításnak. S ez az
irodalomkritikai értékrend a folyóirat egészében akkor is meghatározó
ideológiai-esztétikai orientációvá fokozódik, ha közben Toldy – mint
általában – ezúttal is jócskán túlbecsüli költőbarátja ifjúkori epikus
teljesítményét.
|
|
|
Az irodalmi
szerkesztő
Horvát István 1833-ban átvette a Tudományos Gyűjtemény szerkesztését és négy évig vitte azt, ezáltal újra tekintélyt adva e folyóiratnak. Nagy vitatkozó képességgel megáldva, veszedelmes ellensége volt annak, kit végzete ellentétbe hozott vele. /Wikipedia/n
Virtuális Kiállítás - Tudományos Gyűjtemény könyvtörténeti szerepe
Horvát István lett a szerkesztő; ő a Tudományos
Gyűjteményt tudománytalan őstörténeti mániáinak szolgálatába
állította. /Új Magyar Irodalmi Lexikon/
Horvát és Ferenczy levelezéséből
Horvát István és
Ferenczy János levelezése. A leveleket sajtó alá rendezte, az előszót és a jegyzeteket írta
Soós István. Bp., 1990. MTA Irodalomtudományi Intézete, 309 old. (Commercia
litteraria eruditorum Hungariae – Magyarországi tudósok levelezése II.)
Ferenczy János, ügyvéd
/1784 – 1833/, Horvát István szerint pápai származású és r.
kath. vallású. volt. Horvát Istvánnal levelezett. Művelt ember volt; latinul,
németül és franciául egyaránt olvasott. /Szinnyei/
Szemelvények
az Előszóból és a Horvát-Ferenczy levelekből
A levelezés-kötetből kiírta B.G.
…Vass Bertalan az 1884. évi Horvát-ünnepségekre adta ki az első Horvát-monográfiát. Hozzá látott a több száz kötetnyi kéziratot és mintegy kétezer levelet tartalmazó hagyaték feldolgozásához…A Kazinczy-levelezés kiadását tekintette mintának…A levelek összegyűjtése nehézségekbe ütközött és 1890-re az ügy a feledés homályába veszett. Néhány tanulmányba illesztett levél-részlet kivételével csak a KazLev kötetibe felvett Horvát-levelek kerültek kiadásra…
Soós István, a kötet gondozója úgy véli, hogy Horvát arcéle leginkább az ifjúkori baráttal, Ferenczyvel folytatott levelezésben mutatkozik meg…
* *.*
Horvát Frenczynek Vál, 1806. dec. 2.
…Nagyot köll gondolni a magyar lélekről: megsértetik az, ha gyim-gyom portékát küldetnek megítélése alá. Én hogy csak önmagam csekélységéről szóljak példának okáért, soha nem olvashatom szánakodással elegyült ihletődés nélkül az esőről, szélről, s egyéb hasonlókról szóló hosszú s unalmas dadogásokat…A Hazai Tudósításoknak tudatosítaniuk köll céljuk szerint: mennyivel válik ilyenekből tudósabbá az olvasó?...
Ferenczy Horvátnak Pest, 1806. dec. 4.
…Pestnek utzáin már az előtted tolongó sokaság búba ragad. Hol találsz bátor szívű Árpád fiára? Egy szegletben a szaporodó vad rác csal, a másikban a hazánk javán tenyésző mojses maradéka ötlik elődbe, vagy a hazánk zsírjára öszve gyűlt svábfajzat mély tisztöltetését kívánja tőled…Hányszor keverték a mérget gyomrodban a józan ész törvény ellen csacsogó tanétoknak gyáva oktatásaik?Hányszor jutottak ezek eszedbe, hogy édes hazánk magzati mire vezettek, mire késztetnek…Mindent kezdünk magyarok, semmit véghez nem viszünk. Méltán magasztalod a XVIII. század elején lévő utolsó Magyarnak* józan gondolkodását…
* II. Rákóczy Ferenc
Ferenczy Horvátnak Pest, 1806. dec. 29.
…Kultsár igen panaszkodik az előfizetőknek csekély számokról. Tsodálkozásra sokan gerjednek, hogy a magyar akármibe kezd, minden előmenetel nélkül benne dűl. Én ugyan ezen meg nem ütközöm, csak azon bosszankodom, hogy olyanok fognak a dologhoz, kik annak véghez viteléhöz magokat el nem készítették. Azokhoz kapkodunk, melyeket régóta köllene végeznünk. Hazánk dolgai legkétségesebb üdőpontokban haboznak…
Horvát Frenczynek Vál, 1807. Marc. 5.
…Ha a közelítő tavasznak édes kellemei aluszékonyságomból föl nem ébresztenek, félre hajítom a szent régiségeket és helyette minden erőmből a Költeményes írókra és Románokra, melyekre sajnáltam eddig vesztegetni a drága időt, rohanok, hogy ezek képzelő tehetségemnek új életet nyújtsanak…Ovid szerelmeit Kant munkái helyett olvasom…Ha ez sem tehetne víg emberré engemet, akkor bizonyosan Poétává leszek, s komolyságomból elkezdem keseregni a Magyar Haza veszedelmeit. Így valamiképpen talán csak tűzbe és szent ihletődésbe jöhetek…
Horvát Ferenczynek Vál, 1807. márc. 26.
…Hát Verseghy üljön a Tanító székbe? Éppen nem, szinte úgy nem bele való*, mint Kultsár. Ha engemet ítélt arra méltónak egyedül magamat a Nagy Révai: rajtam semmi se múljék e dolgokra nézve. Kész vagyok mindeneket elhagyni a közjó kedvéért, mert előre látom, hogy kihal a nyelv mellől minden okos kritika, mihelyst megvonom attól buzgó szolgálatomat…
*1808-1830 Czinke Ferenc ül a Tanító székben B.
Ferenczy Horvátnak Pest, 1807.dec. 24.
…Czinke professzorságát / a szövegben: Poróferságát/ tegnapelőtt publikálták a Felséges Királyi Helytartó Tanácsnál…Kultsár is észre vévén a kellemetlen dolgot…
Horvát Ferenczynek 1808. jan. 26.
…Mikor kezdi el a Budai Magyar az ő nyelvtanításait, arról sem a német, sem a magyar újságlevelekben nem olvashatok semmit. Azt köll vélnem, hogy a királyi Resolutiót / határozat/ talán mostanig sem vette: mert ki higgye, hogy a Tanítóságát a Rátz Királyi Tanácsos ki ne kürtöltetné csak azért is, hogy mi olvashassuk? Tudósíts már egyszer, kérlek, e Magyar Gottschedről, hogy hallhassak valamit tsudatételéről…
Horvát Ferenczynek Vál, 1808. máj. 10.
…jól vigyázz: mert bennem lakik Pápay Smuelként a Magyar Nyelv Új alkotójának heves civakodó lelke, mely újra hajlandó volna Pápay tudatlanságairól egy megfogyatkozott okoskodása a Magyar Literaturában című könyvbe pörpatvarkodni…
Ferenczy Horvátnak Béts, 1810. jún. 9.
…Pesten tsak Horvát barátomtúl lehet egyedül gyökössen magyarul tanulni. Ő mostan édes Hazánk legnevezetesebb Nyelvtanítója. Ő járta meg nyelvünk titkait, belső rejteköket. Mit várhat a Magyar Ifjúság egy emberkétől /Czinkétől/, aki magát elbíztában fennhéjaz ugyan, de valóban szárnya szegett tudóska, a magyar nyelv deékságának tsak pitvarábn fetreg…únos untalan tsak tsereg, mint a szarka…
KazLev PORTRÉ I. a levelekből
Vitkovics Mihály > K, 1809.03.07…Horvát István…múlt november 14-ikén praesidialis actuariusnak neveztetett ki őexcellenciájától, Ürményi Józseftől, mint praesestől a pesti főiskoláknál, 500ft. királyi fizetéssel…”Amaltheánk” napfényre kelése ismét odábbra maradt. Hogy Víg László bizonyosan Horvát, az való…Írt Horvát az első áprilisi tudósításra is egy, teirántad, barátom igen érzékeny kifejezésekkel bíró jobbítást, de a kiadást régiségeidnek utólírása elakasztotta. Fáj neki az is, hogy levelednek kiadatása neki tulajdoníttatik… /12/
K > Vitkovics Mihálynak, 1809.07.16…Köszönöm…Horvát István
úr munkájának vélem közlését. Gyönyörködve olvastam meg azt; Horvát nagy tudományú ember; óhajtanám,
hogy elég ideje volna kincseit kidolgozni s közhaszonra ereszteni. Révainak nincs
érdemesebb tanítványa, valamint talán minden tanítványa közt ő vala néki a
legkedvesebb. Ami állításait illeti, abban egyet tartok vele…
K > Vitkovics Mihálynak, 1809.11.10… ha még
ötven esztendeig taníthatnék, nem hiszem, hogy többé más Horvátom lehetne…Korán megértvén az ide vezető hazai és
külföldi segedelmeket…hozzájuk fogott magános órákban. Több kötetre
osztatnak már csak ezekből tétetett hasznos jegyzései…Minden óhajtása…hogy magyar
nyelvtanítóvá lehessen, egyenesen pedig az univesitásnál…méltóztassék
kedvező végzését mennél előbb meghatározni…
Leírtam Révainak eredeti leveléből, melyet néhány
napokkal halála előtt Ürményi József őexcellenciájához küldött.
A nyomorék Czinke lett a professzor:
Kölcsey > K,
1816.05.11…Czinke…haragszom valahányszor eszembe jön, hogy
az a nyomorék ember mégis a nemzet
első katedráján ül…Miért nem ülhetek én Pesten vagy akárhol, hogy
literátori hírek után ne kellene évekig várakoznom s könyveket kaphatnék? Mint
osztanék ilyenkor korbácsokat…
/2/
Horvát 1837 febr. 1. rendes tanárává neveztetett ki. /21 évet várakozott/
K > Döbrenteinek,
1809.11.13…Pápay Sámuel munkáját recensálom. Ebben bajom lesz
Pápayt Horvát Istvánnal
összeegyeztetni. Horvát tanult s igen nagy készületű ifjú; de hajthatatlan. Sok
helytt nincs igaza; azonban azt vitatja, mert az új állítás nem illik az ő
bévett módjához s Révai tanításaihoz…
Szemere Pál > K,
1809.12.25…Imhol tehát Horvát
levele…Szemere Pálnak…Testvérhúgom halálából eredett szomorúságom
meg nem engedte, hogy …Kazinczy Ferenc úrnak
recensiójára…felelhettem volna…Annak, aki Pápay könyvét megítélni
akarja…szükséges Révai tanításának egészét érteni…Kazinczy
úr legtanultabb s legfinomabb ízlésű írónk a magyar nyelvtudósra nézve is; de
mégsem fogom a derék hazafit, úgy vélem megbántani, ha azt állítom: hogy ő a
nagy Révai lelkébe…egészen be nem hathatott…
Találtam…olyan helyekre is a recensióban,
melyeket másképpen óhajtottam volna olvasni…
…a szép nemnek is nagy tisztelője vagyok. A
grammaikai tudomány előttem igen fanyar portéka; ezt csak az életnek legédesebb
örömei és a humanitás éreztetései változtathatják kellemetes
foglalatossággá…
K > Horvát
Istvánnak, 1810. 01.13…Kínos nekem
azt látni, hogy kölcsönös barátságunk örömeit egy megfoghatatlan, eloszthatatlan
bizatlankodás zavargatja…Vissza kérem az írást, s mindaz, amin
felakadhattál, ki lesz hagyva belőle…Gondolkozásunk, állításaink
különbözhetnek…de szíveink járjanak elválhatatlanul egy úton…
K > Döbrenteinek,
1810.01.22…Horvátnak
egy bizonyos reá-tartása van, mely őtet mástól éppen úgy tolja el, mint mást
őtőle; mindennek akar a kártyájába pillantani, de nem engedi azt viszont maga
ellen. Egyéb eránt ő egy felette nemes
lelkű ember és nagy tekintet érdemel sokféle s mély tudományai miatt…
Horvát
István > K,
1810.01.26…kölcsönös levelezésre meghívtál…Szerencsésnek tartom
magamat, hogy azt, amit oly régen óhajtottam, nekem megengedted…Lelkem
lángot kapott nagy lelkedtől…Szeretni foglak minden tartalék
nélkül…letetted…panaszaidat, kétszer irtóztatónak nevezvén
könyvem címlapját is. Fájt nekem ezen ízetlenség…Te másként láthatsz s
hátha látásod közelebb juthatott az igazsághoz?…
K > Horvát
Istvánnak, 1810. 03.12…Elég nekem
azt értenem, hogy szeretsz, mindazt, ami leveledben pirít, meleg szíved
kiáradásának veszem…Szeretnék mindent, valamit kieresztek, elébb veled
közleni…örömest követlek ott, ahol követhetlek…hozzám írt leveled
remeklevél…
K > Horvát
Istvánnak, 1810.05.01…Szomorúan hallom, amit írsz szeretetet oly kimondhatatlan
mértékben érdemlő barátom, Kölcsey felől. Hagyd szabadon: ha nem tetszik,
maradjon magára…szeressétek…érdemes ő arra
K > Horvát
Istvánnak, 1810.05.05…most érkezik ajándékba küldött bécsi nyomtatású
könyved…jegyzet szerint Rochefoucaudnak a maximáiról van szó
Szemere Pál > K,
1810.05.06…Horvát…megérkezett
Vályból…szépen megtiszteltetett a pesti tanulóifjúságtól…kérik,
hogy Czinke úr helyett a magyar literatúrát nékiek Horvát tanítsa. Horvát
örömmel fogadta el szándékjokat, s amint értem tőle, privát leckéket fog adni
nékiek …
Vitkovics Mihály > K, 1810.07.13…Horvát…a piaristák épületében az ifjúságtól instantia által
megkérettetvén a magyar nyelvből praelectiókat tart. Rakja erősen a fenekét
annak, hogy a magyar nyelvet filozófusi nyelvvé alakíthassa s megmutathassa
Európának, hogy csak magyar nyelven beszélhetni, írhatni
filozófice…sikert ennek nem ígérek…
Horvát
István > K,
1810.09.26…leveled másfél havig tébolygott a város lakosai között egyedül
azért, mert magyar címet viselt…francia vagy latin cím alatt, főképpen ha
titoknoknak hívatom, sokkal hamarább veszem…Hivatalaim alig engednek
időt…szerencsétlenségem, hogy lassan és igen nehezen írok…
K > Horvát
Istvánnak, 1811.01.16…oly szépen, oly csínnal, oly szabad lebegéssel
írsz, azt hagyja remélnem, hogy metafizikád nem ártani, hanem használni
fog…taníts bennünket, hogy mint kellene írnunk…Párizs követeket
küldött Voltaire-hez…készítsen egy felülírást újonnan épült
játékszínekre…. Azt mondta…egy szó: THEATRE…ezt mondom én
is…
K > Pápay Sámuelnek, 1811.03.11…Horvát nagy nyelvtudós, nagy tanulású, nagy szorgalmú tudós, egyike
az isten legszeretetreméltóbb teremtésinek, társalkodásban igen kellemes, s aki
csak írásaiból ismeri, nem ismeri…
/9/
Horvát
István > K,
1811.05.26…Tudom, hogy kompetens bíró nem vagyok, mert én a diplomáciát
régen nagyobb hévvel gyakorlottam az esztétikánál…most csak úgy
szólhatok, mint egy egészen idiótának szóllani lehet…Én sonettoidat két
szakaszra szoktam osztani. Egyikben maga áll feleségednek képe, ez a szakasz
merő gyengeség, puhaság…a másik
osztály…a dörgést a szelídséggel, a tüzet a mértékletességgel igen
szerencsésen foglalja magában…
Küldöm ajándékba Szászi francia grammatikáját, Pestnek
egy nyomtatványát és Sándor palatinusnak eredeti írását…
Vitkovics > K,
1812.03.14…Horvát Pozsonyban
lévén, a magyar dámák számára egy kis kalendáriumot készített és Weber elég
díszes rézmetszetekkel kinyomtatta. Sajnálom, hogy a kalendáriom végére holmi
cadentiákat rakatott. Ezekből is láthadd, barátom, miket tett és mire ment
Horvátunk a diétán. Végre visszatérvén Pozsonyból, a palatinus közbevetése
által, ama híres régiségünket: „Latiatuc
feleim zumtuchel” a pozsonyi káptalantól a regnicolaris könyvtár
számára kinyerte és magával lehozta…
/12/
K > Kiss Jánosnak, 1817.05.06…Kölcsey
elkeseredvén oda hagyá Pestet, mert ő olyan emberekkel, amilyeneket ott kapott
/Horvát István egykor más ember
volt/ élni nem akar…megtörténhetik, hogy
a Tudományos Gyűjteménynek nemsokára vége lesz…
K > Döbrenteinek,
1817.05.06…Kölcsey összekapa Horvát Istvánnal…K. azt mondá, hogy a rácoknak több poézisük van,
mint a magyarnak eddig volt. Ezt H.I. ki akará hagyatni…
K > Kis Jánosnak, 1818.03.01…Ezután a
Tudományos Gyűjteménynek egy sort sem ád Horvát
István s talán ignorálni fogja, bibliotecariussága mellett is, hogy van
olyan havi írásunk. Cimbora mindenfelé…
K > Kiss Jánosnak, 1822.11.15…Horvát Istvánt Széchényi Ferenc egy
néki megküldött levélben bibliotecariusnak nevezte ki a Regnicolaris Bibliotecánál
/Országos Könyvtár/. Horvát nem tudta, hogy ez a kinevezés hatalma nem a
palatinusnál van és megbántotta Széchényit, midőn ezen hivatalra magát a
királyfi által nevezteté. Végre engedett Széchényi a palatinus kérésének… /15/
Horvát
István > K, 1825.12.29…Sietek nagyérdemű Férfiú! E
kisded munkával kedveskedni, mely a napokban hagyta el a sajtót. Mit foglal
magában? Címe hirdeti, s ten magad, ha azt olvasni fogod, legjobban által látni
fogod, hogy ez csak rövid Rajzolata egy más nagyobb munkámnak, amit
mostanig nem olvastál…gyönyörűségemre szolgál, hogy te e könyvecskét
olvashatod…haszna e kis munkának, hogy a magyar nemzet számtalan előítéleteit
letészi régi őseiről… /15/
K > Horvát
Istvánnak, 1826.04.18…Fogadd
szíves köszönetemet a levéllel együtt jött ajándékért…Mely herculesi
munkát tevél itt édes barátom!…érzem, csodálom nagyságodat… /15/
Kovács Eleonóra: Az „utolsó ázsiai magyar”,
Árgus, 2002.1. Horvát István
értékelését Vass Bertalan 1895-ös monográfiájára* alapozza. Tévedései ellenére
jelentős személyiségnek tartja Horvátot, csatlakozva Vasvári Pál, Eötvös
József, Szalay László véleményéhez.
* Vass nevezete Horvátot az utolsó
ázsiai magyarnak /B/
24 KazLev-kötetekből
2368.
Kazinczy — Horvát Istvánnak. Széphalom, Jan. 15d. 1813.
Régiségeimnek ’s Ritkaságaimnak IIdik Kötetét kiadni késedelmeskedni nem fogok. A’ nyomtatásra megkívántató költségről hagyj engemet gondoskodni, hanemha akár Könyvárosainknak egyike, akár valaki azok közűl, a’ kik nem épen hidegek Literatúránk gyarapodása eránt, erszényeket megnyitni kívánnák, melly nekem igen is kedves volna. Most engedd mondanom, miket vennék-fel ezen kötetbe:
1.) Homíliák a’ Debreczeni Códexből.
2.) Gr. Teleki Jósefnek Keserve a’ testvére hamvainál.
3.) Gr. Teleki Domonkosnak Magyar fordítása a’ puskapor által elveszett Palatinus halálára készűlt Birckenstocki munka után.
4.) Varjasnak e vocálisú Esedezése.
5.) Ráthnak Jelentései magyar, deák és német nyelveken a’ Lexicon eránt.
6.) Székely István Magyar Calendáriuma.
7.) Némelly nagy Magyarnak (vagy tudósnak) kézírása, rézbe metszve.
A’ Kötet előtt Primás Barkóczynak képe fogna állani. — Ha Néked valamelly darabod volna, melly az itt jelentetteknél inkább érdemlené-meg a’ kiadást, azon felűl hogy ezt nagy örömmel venném-fel, véghetetlenül leköteleztetve is érzeném magamat.
Az ide zárt nyomtatott lapot add által Helmeczinek, hogy ez szerént nyomtattassa Berkemnek első dalát. Ölelem őtet, ’s kérem, hogy a’ Dayka nyomtatott íveit tégye hozzám postára, hogy az elveszett Variansokat újra kidolgozhassam. Tudom, hogy annak felkűldése pénzbe kerűl: de ő lássa mint küldi, de küldje.
Vitkovicsunknak Meséjit és Epigrammájit, ’s Szemerénknek Jottographuszát és Ypsilonistáját e’ napokban indítom hozzád olly rendeléssel, hogy a’ nyaláb Eggenbergernél tétessék-le. Te idvezeld Vitkovicsot, ’s kérd, hogy öveimnek árokat adja által Kiliánnak a’ Herderek árában, mert Cotta, a’ Tübingi Nyomtató, sürgetteti a’ pénzt…
….Rájnis nekem nem tészen eleget a’ Virgíl fordításában. Vessd öszve ezen öt soraimat az ő soraival és a’ Virgiléivel. Korántsem kevélykedem bennek, de talán jobbak mint a’ Rájniséi. Tataynknak megküldöttem régen, de azolta változtattam rajtok holmit.
Mint mikor a’ liget’ árnya között a’ fülmile gyászol
Fészkéért, mellyből még pelyhes kisdedit a’ vad
Földmivelő kiszedé, végigcsattogja magános
Éjjeleit gallyán, epedezve újítja siralmát
Szüntelenűl, ’s a’ tájt messzére eltölti keservvel.
2370.
Kazinczy — B. Prónay Sándornak. Széphalom Jan. 17d. 1813.
….. Horvát nekem és az én kedves Szemerémnek hat Sonettjeinket adta-ki, de az enyéimeket némelly változtatásokkal, mellyeket én jobbításoknak nem ismerhetek…
2580.
Szemere Pál — Kazinczynak. Pest, Januar 18d. 1814.
…Virág Berzsenyi és a’ Sonettírók ellen satyrát készített. A’ Munka Horvátnak szóll. Társaim nem akarják nékem megmutatni, attól tartván hogy elkedvetlenedem, azonban beszéllettek róla holmit….. Imhol eggy más levele Virágnak Horváthoz. Ezeket titkon!
Horvát Istvánnak
Jan. 3. 1814.
Mint vagy ez újságkor? Horvát; légy boldog, óhajtom,
Én frissen és vígan látom támadni napunkat,
A’ mit imezből is sajdíthatsz nem kis örömmel:
E’ jeles esztendő’ másod napjára szerencsés
Álmomból felkeltem után Terbócsai… /lásd az 1980. évi Virág-kötetben/
2787.
Kazinczy — Horvát Istvánnak Széphalom Decemb. 3d. 1814.
….Eggy külföldi Levelezőm nékem két láda könyvet külde a’ nélkül hogy tudtam volna azt, bízván hogy tőle most is örömmel fogok alkuba ereszkedni. 771. darab Magyar dolgokat illető kisebb ’s nagyobb könyv van a’ Gyűjteményben, 130 Abrosz, 360 Városok’ képei és 300 portrait — mind Magyar-országot illetők. A’ könyvek’ fő dísze az a’ két ujnyi vastagságű Kötet, melly a’ Thuróczi’ Chroniconját és a’ Rogerius’ Levelét foglalja magában. — Amaz a’ 303dik lapon végződik, ez a’ 337diken, hol ez áll: SerenissimorHungarie reg chronica bene revisa…
…Megírtam neki hogy veszem a’ nélkül hogy
tudjam, mik vannak a’ ládákban. Azok a’ Kassai Censor’
kezében vagynak mindeddig. Árok pengő pénzben
Nekem ez idén temérdek költségeim voltak, építetnem kelle; aratásom és szüretem pedig igen szűk, mint mindennek e’ tájon sőt az egész országban. Ide járult,hogy pinczémet feltörték, ’s igen zsíros Tokaji boraimat kilopták. Nagyon jól esnék ha ezt a’ vásárt Te tennéd-meg, ki az illyeket kedveled ’s pénzt könyvekért örömest adsz és adhatsz….
…Én a’ könyveket és a’ ládákat nem is láttam; egyedűl Thuróczi jött kezemhez, mert azt az Eladó külön küldötte-le Fried Úrnak, rettegvén, hogy amúgy elveszhet, — melly nem példátalan az efféle vételekben. A’ ládákban nagybecsű dolgok vannak a’ kevés becsűek mellett. Kérlek, tudassd velem akaratodat. Szeretnék e’ gondtól megszabadúlni. Megvan a’ többek köztt benne az általad talán nem is ismert «Der Majestätsprocess in Ungarn 1795.»* kinek Iróját gyanítani sem tudom…
* A magyar jakobinusok kivégzése 2007. május 20.pig@ - HunHír.Hu
…..Minden irat, ami működésükre vonatkozott, el lett égetve; csak
az igazságtalan ítéletek maradtak fenn, ráfogott állításaikkal. Két munka jelent meg e
hírhedett esetről, az egyik egy névtelen szerzőtől: „Der Majestätsprocess
in Ungarn
3911.
Horvát István — Kazinczynak. Pesten october 28. 1820.
…Nem tehetek róla, ha mélyen érzem Nemzeti
Tudatlanságunkat; nem tehetek róla, ha egész erővel emelni kívánom azon Nemzet ditsőségét, mellynek életemet,
értékemet, eszemet, szóval mindenemet örömest áldozom. Magyarnak születtem;
Magyarnak neveltettem; Magyar lelket nyertem Révaitól, az én feledhetetlen
Tanítóm és Barátomtól; Magyar Intézet Gondviselőjévé neveztettem; Magyar Király
alatt Magyar Hazában élek: mindezek hatalmas ösztönök a’ Magyar Név
tiszteletére, fenntartására, és terjesztetésére előttem, ki igen jól tudom,
hogy nem annyira magunknak, mint a’ Hazának élni tartozunk. Éljünk is
valóban ennek édes Barátom, ’s hagygyunk a’ Magyar Literaturára
nézve magunk után fényt, világosságot, és igazi Tudományt a’ régi
gyengébb igyekezetek helyett!...
SZEGÉNY KAZINCZY:
5082.
Kazinczy — Horvát
Istvánnak.
Széphalom Decemb. 28d. 1829.
….Az Egri Érsek nyomtattatja a’ Szent
hajdan Gyöngyeit Budán az Universitás’ műhelyében, ’s az
exemplárokat nekem hagyja; de a’ Munka csak a’ Józsefnapi vásárra
készűl el, ’s nehány hét kell míg belőle pénzt láthatok. Kérlek
mindenre, szánd meg szörnyű elakadásomat, ’s csináld hogy 200 az az
kétszáz forintot Váltóczedulában kölcsön kaphassak, mellynek fizetésére
assignálom előre a’ könyvekből bejövő pénzt….
[1] Horvát István Wallaszkyról írt életrajza: Tudományos Gyűjtemény, 1819. vol. 5. 76.; Wallaszky és Pápay kapcsolatáról: Tarnai i. m. 656.