Susie lányai: Karolina és Franciska grófnők

 

 

Ez a fejezet folytatása a  KÁCSÁNDY SUSIE és CSALÁDJA című fejezetnek.

 

 

 

 

Tartalom

     Bevezetés

     Lotti /1795 – 1862/

     KazLev /1810 – 1830/

     Fekete F és Döbrentei levelei /1812 és 1820/

            Lotti húga: Franciska és a Wass-család

            báró Frimont Péterné /1831-től/

 

 

Bevezetés

 

A fejezet törzsanyaga Kazinczynak Lottihoz írott mintegy 70 levele. A válaszokból sajnos egy sem állt rendekezésemre. Kuun Géza az Erdélyi Múzeumben tett közzé nagynénjéhez, vagyis Lottihoz írt leveleket. Haász Fehér Katalin Lotti húgának, Franciskának / aki Wass gróf felesége lett/ Lajos bátyjához küldött leveleit publikálta. Ezekből a Lottira vonatkozó szövegeket emeltem ki. Főszereplők tehát Kazinczy és Lotti, a háttérben Franciska, Lotti húga és báró Frimont Péter, Lotti férje, valamint a Wass-család. 

Kazinczy Lottinak küldött leveleiben ír gyerekeiről, a helyi pletykákról, a dédácsi látogatás után arról, hogy ő miképpen tudná – sokkal szerényebben – viszonozni a vendégfogadást. Egyik késői levelében Lotti leendő férje származása felől tudakozódik. Beszámol az irodalom eseményeiről.

Franciska ízes levelei bepillantást engednek az erdélyi arisztokrácia 19. sz. első felében zajló életébe, a szerencsétlen sorsú / és később elnehezült testű/ Lotti állandó pénzzavaraiba. Értékesítik a családi ezüst egy részét, hogy a befolyt pénzből „a toilette megvétődjön”. Kolzsváron nagy társasági élet zajlott, táncmulatságokkal.

 

 

 

 

 

Lotti

/1795 - 1862/

 

 

 

Gróf Gyulay Carolinának

 

1.

Kerti virágoknak remegünk tartatni magunkat,

Istennénk kegyeit nem pazarolta reánk.

Minket az aljas rét, ’s egy szűk völgy’ keble, ’s az árnyas

Erdők, ’s e’ kisded csermelye’ habja nevelt.

Lolly ide jár, szedi kincseinket, ’s koszorúba kötözvén

Hordja a’ szép melynél ’s üstöke’ fürtjeiben.

Flórai nép, mosolyogva fogadd vendégedet; ím jön! —

Boldog az, akit az ő jobbja szeretve fog el!

 

2.

Szép vagy, rózsa; de tündöklesz ’s tündökleni kívánsz.

Büszke, te nem kellesz; mert maga Lolly szerény.

 

3.

Tiszta vagy és szép vagy, liliom; de homályba borítsz mást.

Nem kellesz te, kevély; mert maga Lolly nem az.

 

4.

Atyjának sírjára Lolott szent könnyeket önte,

’S a’ könnyből te levél, lengenye, gyenge virág.

 

5.

Lotti, Lolott és Lolly nekem neve az édes lyánynak.

Változtatja hevem a’ nevet; ő kecseit.

                                                                                                   2397. levél; 1813. 02. 28.

 

 

1624.

Szemere Pál – Kazinczynak.                                                              Pest Decemb. 25. 1809.

…néhány darabotskákat tészek elődbe, azzal a’ kéréssel, hogy rólok való gondolataidat mondjad meg. Alkalmatosságod tudom mindenkor vagyon, mutassad meg őket Prof. Fejér Úrnak is.

A’ Napok

XVI esztendős tanítványném, Gróf Gyulai Karolina kis   aszszonyhoz,                                  a’ neve napján.

 

Hijába könyörögsz a’ Napoknak

Hogy örök törvényét folyásoknak

Változtassák-meg éretted

’S maradjanak még melletted….

 

 

 

 

Gyulay de Marosnémeth et Nádaska family /javított, B.G./

E3. Ferenc, fl 1805; m. Zsuzsanna Kacsándy

§                                                                                                                        F2. Karolina; 1795 – 1862 m.Baron Peter Frimont

§                                                                                                                        F1. Lajos, * 1800 - 1869

§                                                                                                                        F3. Franciska; 1799 - 1865  m.Gf György Wass de Czege (+1833) , lányuk: Wass Ottilia

§                                                                                                                        F4. Konstancia, *Nyárádandrásfalva Gf László Kuun de Osdola (*Szamosújvár 15.9.1800,

§                                                                                                                        F5. Anna Mária

/KazLev 7. kötet 170 oldalán közölt 1624 sz. levél szerint Lotti 1793-ban született: 1809-ben volt 16 esztendős. Haász Fehér Gulay-dokumentumaiban az olvasható, hogy Konstancia Toldy Ferencnek Karolina növére 1792-es születési dátumát közölte. /

 

 

Kazinczy Ferenc: Levelek, Szépirodalmi, 1979. Szauder Mária. A Gyulay Karolinának 1812. szept. 7-én írt levél jegyzete:

Gr. Gyulay Karolina – akkor tizenhét éves viruló szépség, teljesen mása anyjának, Kácsándy Susienek, Kazinczy legnagyobb fiatalkori szerelmének - most teljesen megejti az öregedő és érzelemre vágyó férfi szívét. Utolsó s nagy, egyszerre ábrándos és érzéki szerelme haláláig elkíséri. A lány sem maradt ment a férfinak ettől a különös, morbid hevülésétől. Csak Kazinczy halála előtt egy évvel, vénlány korában ment férjhez, addig hű s úgy tetszik, Kazinczy érzelmei iránt éppen nem közömbös levelezőtársa maradt…sok bizalmas ügyét közölte a lánnyal, aki pénzzel is támogatta a rohamosan szegényedő, öreg költőt.

Szauder a 249 levelet tartalmazó válogatásba a Karolinához írt levelek közül hetet vesz fel, köztük az 1830. jún. 23-as utolsót. Ugyancsak hét Lottihoz írt levelet iktat Szilágyi Ferenc SOPHIE /1984/ c. könyvébe.

 

 

 

                                 A szakma és a szépiroalom a Lotti-szerelemről

 

 

Kazinczy 1816-os erdélyi útja során egyik legfontosabb céljaként fogalmazta meg a Lottival való találkozást. Ld. ehhez Szauder József tanulmányát: Veteris vestigia flammae, Kazinczy szerelme, in: Az estve és az álom, Felvilágosodás és klasszicizmus, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1970, 347–432. Haász Fehér

 

                                                   *  *  *

 

 

 

GERGYE LÁSZLÓ: A KASSAI GRÁCIÁK REINKARNÁCIÓJA (Kazinczy nőideáljai)

 

…1807-től intenzív, helyenként a kassai évek hangulatára emlékeztető szenvedélyes levelezés kezdődik Kazinczy és a frissen megözvegyült gróf Gyulay Ferencné (Süsie) között. A levelezésbe nem sokkal később Süsie lánya, Gyulay Karolina (Lotti) is bekapcsolódik..Szauder József tanulmánya meggyőző hitelességgel ábrázolja azt a lelki folyamatot, amelyben Kazinczy hirtelen fellángoló szerelmi érzései Süsie-ről annak lányára,

Lottira hullámzanak át…A Süsie iránti érzelem átáramlása* Lottira hirtelen következik be…A Süsie, Lotti iránt feltámadó szerelem holdudvarában — ha alacsonyabb fokú intenzitással is — a Sophie-hoz fűződő vonzalom ugyancsak tovább élt…néhány Lotti ihlette szerelmi epigrammája ugyancsak artisztikus élményhátterű. Kazinczy költői gyakorlata tehát szemmel láthatólag élénk kontaktust tart a szobrászati, festészeti műalkotások eszményi szépségét imitálandó tárgynak tekintő, a képzőművészetet irodalmiasító neoklasszicista poétikákkal…

…Az eszményi szépség látványától felindult lélek kimondottan a „Képnek" hinti csókjait, hiszen az évek múlásával bájaiból sokat vesztett Sophie már aligha tud beíőle hasonló hevességű emóciókat kiváltani…

…Elvesztem! 's ah lyányka, te benned vesztem el! E' csók,

Mely ajakidra nyomul, engem is elragadott.

Félre te Mennyrázó! fordulj, szép lyányka, 's ölelj meg…

akárcsak az 1810-től kezdve folyamatosan íródó többi erotikus epigrammában {Venus Callipygos, Az elszálló lélek, Panasz, Heliodora, Lyánykámhoz stb.) — kimondatlanul is Lotti rejtőzködik..

...Hogy Susie eleven képmása, Lotti, milyen erős benyomást tett a kassai szerelmi emlékei közt bolyongó Kazinczy fantáziájára, mi sem bizonyíthatja jobban, mint A boldog alkony eleven alakleírása…

…A költő Kazinczy azért egészen Sophie-ról sem feledkezett el. Alig több, mint nyolc hónappal Az ő képe után elkészítette időrendi sorrendben harmadik feleségének írt szonettjét A' kötés' napja címmel, amelyben eljegyzésük napjára emlékezik…

…különös lánykérő levél…amelyet 1812. okt. 5-én küldött el Süsie-nek:

„A' Nagysád' gyermekei gyönyörű gyermekek. Az a' Lajos, az nekem eggykor kedves barátom lesz; Lolott pedig — én ugyan Sophien kívül senkit nem szerethetek,…mind az által, ha Sophie özvegyen találna hagyni …kérni fogom, hogy egy Octóbernek 27dikén már a'

maga 54-dik esztendejébe belépett, elránczosodott, előszűlt, elgyengült emberhez jöjjön férjhez, 's azzal hízelkedem magamnak, hogy ha Lolott, az én Lolottom, Yoricknak

Elizájához hasonlít, kérésemet elfogadja, 's inkább jő hozzám penészes öreghez…

Kései szerelmi líra Kazinczy élete utolsó hat-hét évében távolodni kezdett a fentiek során

vázolt élménykörtől, de szerelmes verset még ekkor is írt. Igaz, ennek valódi oka nem annyira a primer élmény, mint inkább örökös formai kísérletező kedve lehetett. 1824-ben megírta az Új láncz c. költeményét, s ezzel a szonett után hozzájárult egy nálunk korábban kevéssé ismert strófaszerkezet, a ritornell népszerűsítéséhez…

….A ritornellek Kazinczy több évtizedes, tárgyait folyamatosan váltogató szerelmi lírájának záróakkordjait jelentik. Noha ebben az élménykörben magasabb művésziszínvonalú versek is születtek a XIX. század első harmadában, Kazinczy önálló fejezetet kaphatna a magyar szerelmi költészet történetében. Bonyolult lelki alkatánakvizsgálata önmagában véve is izgalmas probléma, az élet és az élmény, valamint a mű és a műélmény sokfelé ágazó kapcsolatait boncolgató költeményei joggal tarthatnának szélesebb körű érdeklődésre számot.

 

 

* Akiről átáramlott a szerelem, arról ezt írja Váczy 1915-ös Kazinczy-monográfiájában: „…1785 január elején megismerkedik Kohányi Kácsándy László abaúji és zempléni előkelő bírtokos és sárospataki volt főgondnok családjával, illetőleg leányával, a 18. évében járó Zsuzsannával. Kácsándy László olyan nevelést adott leányának, Zuzsannának…amilyenben kevés leány részesült akkor…arra is volt gondja, hogy lányai járatosak legyenek az irodalomban, Zsuzsanna még a görög költőket is olvasta…”

 

 

                                           Szenved a Susie-szerelemtől:

 

238.

Kazinczy Vitéz Imréhez                                                                        Miskolc, 1789- 08. 23.                                     

…nincsen semmi, a’ mit nemesebb tetteimnek jutalmául az Egektől inkább kérjek, mint azt a’ szerelmet, a’ mely eped, kivánkozik, sír, rettegve reményl, kivánságait bétellyesedve – még pedig gyakorta véletlenűl bétellyesedve látja, ’s hogy boldogságának birtokát annál állandóbbá tehesse, bennünket a’ legnemesebb tetteknek elkövetésekre tüzel, ’s a’ leg-édesebb nyughatatlanságban, a’ legédesebb kínok között forgat. Ez az édes érzés kisért engemet a’ sír széleig, honnan Viczaym csak kevéssel ezelőtt ragadott ki; ’s az fog, reménylem, addig a’ sír szélig is késérni, a’ hol nem lesz Viczaym, hogy kiragadjon! – Azokat a’ boldogtalanokat, akik ezt soha sem ismérték, vagy profanálták, szívesen szánom. Nem érzik ők, mely megbecsülhetetlen szerencse: csalódhatni! Nem érzették soha, mennyivel kedvesebb a’ tavaszi alkonyodás’ homálya a’ nyári verőfénynél…

                                                                                           / A levelet idézi Z. Szabó: K. F.1984/

 

Mezeinek /1994/ a levelekről írt 279 oldalas könyvében nem találtam említést a Lottihoz írt 70 levélről, de a Susiehez írottakról sem. Nehéz megbizonyosodni róla, mivel a műben nincs névmutató.  Busa /1995/ utazásokról írt könyvében van, de mintha nem is lenne: a név mellet nincs az oldal feltüntetve. Gyulaynéhoz írt levelekből 15 olvasható a h08-41 Susie-fejezetben.

 

 

Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Kardos László: Dóczy Jenő: Dédácsi idill Kazinczy Ferenc 1816-ban nagyobb utat tett Erdélyben, érintette Dédácsot is és itt találkozott egyik ifjúkori Flammejával /szerelémével/, aki azóta maga is eladósorba nevelte leányát. A találkozásról Kazinczy rövid említést tesz útijegyzeteiben s ez a néhány szó lett termékeny magja Dóczy Jenő új novellájának.

                                      Dóczy Jenő - Dédácsi idill. Kazinczy Ferenc apokrif naplója. 1937

2007-ben kiadta a Kazinczy-társaság is.

 

Illés Endre: Halandók és halhatatlanok.  Kiadatlan esszék. 1990 Benne Dóczy novellájáról

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                    KazLev

 

 

Kazinczy – Gr. Gyulay Karolinának 1810. dec. 4 és. 1830. jún. 23 között, csaknem 20 éven át írta leveleit. Az első levelet tizenöt /?/ éves lány kapta. Az utolsó levél évében Lotti férjhez megy. Susie 1826-ban bekövetkezett halálakor több levelében igyekszik Lotti fájdalmát enyhíteni. A gyerek nélkül magára maradt szerelmét már nem vigasztalhatta. 1831-ben meghal Kazinczy.

Párhuzamosan Susiehoz is mentek a levelek, 1807. Xber 11 és 1820 10. 01. között. /Susie 1826-ban halt meg/

 

 

 

1880.

 

Kazinczy – Gr. Gyulay Karolina és Lajos testvéreknek.              Széphalom, Dec. 4d. 1810.

 

Szeretetre méltó barátném és barátom! Nagy baj az a’ mi igen szép nyelvünkben, hogy annak nincs Sie-je és Vous-ja, és így vagy a’ hideg titulatúrákkal kell élni levelinkben, vagy a’ barátság bízodalmas de félre értethető Te nevezettel. Ezen alternatívban az utolsóbbat választom, mert a’ hideg titulatúra meg nem fér azon barátságos ömledezéssel, melly Véletek való beszédemnek tónusa; ’s azért is, mert barátságtok, mellyel engem megszóllítani méltóztattatok, eltilt tőlem minden rettegést az eránt, hogy bátorságomat balúl találjátok venni.

Én egy hónap óta a lakodalmaskodók között forgom. Péter bátyámnak még nem szinte 17 esztendős Sophie leánya Udv. Consiliarius és Septemvir Mélt. Vay József Úrnak 21 esztendős és 4 holnapos Ábrahám fijához eskettetett Novembernek 4dikén, ’s 17dikén ezt osztán az öszvekelés követte. Úgy kívánta a’ bátyám, hogy én mind a’ két alkalmatossággal jelen legyek, a’ Consiliarius pedig hogy kis Menyét le is kísérjem Zsolczára. Elfoglaltatván így, versem, mellyet hozzátok köszönet képen kezdettem megelőző becses barátságtokért, el nem készűlhetett, azolta pedig hogy haza jöttem, olly környűlállások köztt élek, hogy lehetetlen vala folytatásához ülnöm. Venni fogjátok mikor készen lészen; most elégedjetek meg elejével:

Azt a’ virágot, gyermekek,

Mellyet már félig-ősz fejemre

Hízelkedve nyújt kezetek,

Eggykor, míg kedves lengzetek

Fuvalltak ifjú életemre,

Süsie hintette volt eggy két kis énekemre…

Mondjátok Döbrenteinek, kedves Lolotte és Kedves Lajos, hogy Szemerénk 8–10 Novbr. negyven nyolcz órát tölte nálam, tegnap pedig Nagy Ferencz feleségestűl vala vendégem, ’s mind ketteje emlegette nálam Döbrenteinket. Szemere, ki nem szeret levelezni, azolta csak azt sem tudatta velem, hogy hol múlat; de úgy vélem, ismét lement Pestre. Pedig a’ Kázmér szomszédjában házasodni gondolkozott. Ő is szerelmes az én Sophiembe mint Döbrentei; mert azt mondotta Tolcsván, hogy miolta a’ feleségemet látta, hogy próbát ne tegyen, lehetne e ő is illy boldog? – Szemere nekem ennél kedvesebb Complimentet nem tehet. – Döbrenteinek nem sokára írni fogok. Vette é már Mélt. Kenderesy Úrtól pakétomat? Láttátok e Csereyhez írt Episztolámat?

Csókolom, kedves gyermekek, tiszteletre olly igen méltó Anyátok’ kezeit. Ajánljatok neki engemet, feleségemet és harmadik esztendejébe épen ma lépő Denkámat ’s Thaliemat; ’s szeressetek mindnyájan, mint mi szeretünk mindnyájatokat.

 

Élj bóldogúl te kis barátom!

Élj boldogúl te szép, te jó,

Parányi kedves Csuklató!

 

                                                                                                               Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

2015.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                            Széphalom, Jún. 9d. 1811.

 

Angyali barátném! Azon pillantatban írom válaszomat, a’ mellyben az olly kibeszéllhetetlenűl édes levelkét veszem. De Andrásfalváról Széphalomig másfél holnapig kell e jönni a’ levélnek? Nem az én hibám, kedves Comtesse, hogy válaszom késik; hanemha telán a’ levél épen akkor érkezett volna, mikor én Májusnak vég napjaiban Biharba szaladtam vala le.

Nem én teszem első a’ tapasztalást, hogy az asszonyi nemsokkal több keccsel tud írni, mint mi férjfiak, és én is nem itt tapasztalom ezt először. Nagysádnak kedves Asszony-anyja, az én örökké imádandó Süsiem, és ennek nagy barátnéja, a’ hasonlóképen örökké imádandó Therése, eleget tapasztaltatták ezt velem. De valóban az a’ szép levél, mely előttem ellapult, újra elhitet, hogy régibb tapasztalásaim igazak voltak, ’s megerősít azon kedves hivésemben, hogy a’ szűlék’ physionomiájik általmennek a’ gyermekekre, lélekben nem kevésbbé, mint arczban. Nagysád engem visszabájol ifjú esztendeimre, ’s elképzelem, mit érzettem volna ezen levélkéért ’s Irójáért, ha az volnék a’ ki valaha voltam. Nagysád igen szép cultúrát kapott; — eggyetlen intésre van szüksége. Ne mesterkéljen soha styluszán; írjon mindég illy természetesen, mint itt. A’ természeti báj több mint a’ mit minden mesterkélés adhat.

Öröm nekem azt látni, hogy Csereyhez írt Epistolámat Hazámnak még ifjú Polgárnéja is ízelíti. Midőn írtam, sokat ígértem róla magamnak; tudtam, hogy sokan lesznek még halálom után is, akik érzéseimre gyúladnak. Keveset reméltem, midőn azt hittem, hogy sokat várok. Az Epistola sokkal közönségesebb tapsolást nyert mint gondolhattam; ’s azon felül hogy érzéseim másoknak is általlángoltak szíveikbe, azt a’ jót szűlte versezetem, hogy sokan tudakozzák, ki volt az a’ Brutus, Timóleon, ’s Harmodius és Aristogíton, ’s így az a’ mit Csereynek mondék, a’ mostaniakat ’s az utánunk-élendőket is arra fogja inteni, hogy az emberiség két legnagyobb Nemzetének történeteit tanulja. Így használ a’ hazának és az emberiségnek az a’ ki verseket ír. Hány Facultäten-Gelehrter tett és teszen annyit, mint ez a’ rövid versezet az által tett, a’ mit épen most mondék! — Az okosság azt tanácsolja, hogy e’ textust én ne illessem gyakran. Ha azt tenném, nem használnék, hanem ártanék. A’ helyett a’ szívnek lágyabb érzéseit éneklem. A’ szívet, a’ phantasiát nemesíteni nem hasztalan igyekezet. Ez az ostobaság’ kora mellyet élünk, azt, a’ mi emberi, rútnak tartja — egészen ellenére a’ görögöknek, kik templomjaikban is lepel nélkűl állíták-fel Isteneiknek képeiket. Minél nemesebb a’ Néző, annál bátrabban nézi ’s egészen tiszta lélekkel azokat és az afféléket; ’s minél tudatlanabb, nyersebb, annál nevetségesbb szemérmeskedéssel fordúl-el előlök. A’ mi ott a’ Művész a’ Márvánnyal ’s ecsettel csinált, azt a’ versező verseiben teszi. Nékem legkedvesebbek azok a’ Poétáink, kik szerelmet énekelnek, és ez által mind szíveinket mind beszédünket nemesítik. Ha mit tehetni még fogok, e’ célra, e’ tárgyra lesz fordítva. Ősz hajjal még szabadabban lehetünk Papjai Ámornak, mint midőn a’ koszorú alatt göndör fekete hajak símúltak el.

Én betegen leltem a’ kis Dencsimet; hatszor lelte-ki a’ harmadnapos hideg. A’ gyermek nagyon elfogyott. Vígasztal az a’ képzelés, hogy ez a’ hideg talán csak végső kiömlése mind azon apróbb bajainak, mellyek e’ tavaszon néha bágyasztgatták, ’s egéssége ezen változás által még nyer. De szeretett gyermekemet nehéz szenvedni látni. Nékem a’ Gondviselés azt az örömet adta, hogy gyermekeimnek külsőjiken szemem gyönyörűséggel mulathat. Az atya a’ maga gyermekeit mindég szépnek leli, ’s hogy magamnak szép mind Dencsi mind Thalie, azon nem akadok fel. De valóban magam is csudálom, midőn látom, hogy a’ vidék a’ kis Dencsit tartja a’ legszebb gyermeknek, és hogy annak ott kiáltatott-ki, a’ hol Sophiem és én jelen nem vagyunk. — Mit ád most Júliusban a’ Szerencse, lyányt e vagy fiút, nem tudom. Jelentse Nagysád tisztelt kedves Asszonya Anyjának, hogy az, Ő Nagyságának ígéretéhez képest, a’ Süsie’ keresztgyermeke lesz. A’ keresztatyaságot Vay Ábris vette magának, és azt én igen örömest adám neki, mert mind magát szívesen szeretem, mind atyját ’s Onkelét úgy tisztelem, mint érdemlik. A’ Nagysád kedves testvérét, a’ kis Grófot, barátsogsan ölelem. Levelére első postán fogok felelni; most érkezvén haza, arra is alig marada időm, hogy ezt írjam meg. Hasonló barátságos érzésekkel ölelem a’ mi közös barátunkat Döbrentey Urat is. Eddig vette három Sonettjeimet, mellyeket hozzá igen sietve küldék. Isten tudja, mikor fogja tőlem vehetni a’ Ráday ’s Orczy, etc. életeket. Az olyat megírni nem esik baj nélkül, mert gyakorta többet mondunk, mint a’ Megholtnak véreik akarnák ’s kevesebbet, mint a’ Publicum vár. Az Orczy életét azért sem igen írhatnám-meg, mert sok tette van, a’ mit nem tudhatok. E’ helyébe csak véle töltött óráimat fognám elbeszéllhetni, mellyre kész vagyok, de tunyává teszen az a’ félelem, hogy a’ Döbrentei Journálja nem ér teljesedést. —

Feleségem tiszteli a’ Mélt. Grófnét, ’s ajánlja magát azon kedvezéseibe, mellyet eránta Ő Nagysága valaha bizonyítani méltóztatott. Ő benne a’ többek köztt nekem az az örömöm is van, hogy eggy kettőt kivévén, mind azokat, a’ kiket én tisztelek és szeretek, ő is igen forrón szereti. Melly öröm volna az nekem, ha Nagyságtok Septemberben, a’ mint Döbrentei írá, itt volnának, ’s én Susiet és Sophiet öszveforradva láthatnám. Éljen szerencsésen Nagysád, kedves Comtesse, ’s végye tőlem azt a’ Complimentet, hogy ez a’ meleg szívvel írt levél, ez a’ természeti kecsekkel teljes levél még azzal a’ fatalis titulaturával is kedves tudott lenni nekem. Maradok a’ legszívesebb barátság tiszteletével alázatos szolgája Kazinczy Fer. mpr.

 

                                              Kivételesen egy Váczy-bevezetés:

 

KAZLEV KILENCZEDIK KÖTET. 1811. JÚLIUS 1.— 1812. JÚNIUS 30. /2033 – 2264/
 
 
Váczy János: Bevezetés. 
…Kazinczy dicsekedve említi, hogy szőleje isteni levet ád, csakhogy keveset; neki pedig sokra volna szüksége, hogy adósságaitól megszabadulhatna, s barátainak áldozatokat nyújthatna. így is —  írja 1812. ápr. 29-ki levelében —
 »ezen mindnyájunkra oly felette terhes esztendőben már hatszáz forintot adtam érdemes, de a sorstól elhagyott embereknek baráti felsegélésre — én, a ki magam felsegélés nélkül szűkölködöm, és a kit két rokon istentelen kéz csíp és lop, s még készül meglopni s fortélyainak elsütésében aligha szerencsés nem lesz..>>
 Pedig hetedfél évig fogságban szenvedt, s azóta sincs nyugta sem a maga, sem a felesége rokonaitól; három gyermeke növekedik, az élet folyvást nehezebb… Ingerlékenységét  ez idétt a betegség is táplálta. Már 1810 óta ritkán volt jó egészsége, de csak 1811. őszén súlyosodott betegsége annyira, hogy a halál veszedelme is fenyegeté. Hidegen hagyták neje, 
gyermekei,  könyvei, képmetszetei. Orvosai eltiltották nemcsak az írástól, hanem még az olvasástól is. …Szentgyörgyi Józseffel szerette volna magát megvizsgáltatni, de a távolság ezt nem engedte; így hát csak levélben  panaszolta el baját. Szentgyörgyi elsősorban az orvosok rendeléseit  kívánta ismerni, s noha megbízott bennük, a maga sok évi tapasztalatára is számított. Aztán ö már régen ismerte s egyszer ki is gyógyította Kazinczyt… 
 Gyulay Karolina levele, a ki Kazinczyt apjává fogadta, s az az ígéret, hogy Gyulay    Ferenczné,  Kácsándy Zsuzsanna,  ifjúkori ideálja, meglátogatja,

…irodalmi törekvéseinek sikerrel biztató nyomai enyhítő balzsamul hatottak betegségére…Régi panasza már Kazinczynak, hogy nehezen dolgozik, mert mindig elégedetlen önmagával és saját műveit a legszigorúbb bíráló szemével hasonlítgatja a csodált példányokhoz. Mesterei, Horatius, Goethe, Klopstock, Schiller és Matthisson annyira elfogják fényekkel, mint szemét a nap….                                           /Digitalizálta a Google/

 

 

 

2073.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                           Széphalom Októb. 3d. 1811.

 

Méltóságos Gróf Gyulay Carolína Kisasszonynak Baráti szíves tiszteletét Kazinczy Ferencz.

Nagysád olly szépnek festi a’ Megholtak’ állapotját, hogy ha illy édes kötelekkel nem volnék csatolva az élethez — ha ifjabb volnék, igazábban: ha kevésbé öreg volnék, talán még sajnálnám, hogy ezelőtt egy holnappal meg nem holtam. Igen rosszúl valék, tisztelve szeretett kedves kis és szép jó barátném, olly rosszúl, hogy magam, feleségem, orvosom ’s mind azok a’ kik körűlttem forogtak, azt hittük, hogy meghalok. Hatféle nyavalya vala complicálva, ’s az eggyik rég olta kínoz. De végre Septemb. 14d. és 15d. között éjjel crisiszt teve a’ nyavalya, ’s útam nem azon bús tartomány felé vitt, mellynek nem világít semmi nap, hanem vissza azokhoz, a’ kiknek életemre szükségek vagyon. Azonban a’ gyógyúlás olly lomha lépésekkel tér vissza, mint a’ melly régen nyavalyám készűlt. —

Ezen kedvetlen állapotban, — midőn feleségem, gyermekeim, képeim, könyveim hidegen tudtak hagyni — oh hány ízben óhajtottam, hogy bárcsak Nagyságtokat valamely könnyű baj, annál inkább pedig valamelly öröm elhalasztani kényszerítené Magyar-Országra ’s így Széphalomra is tenni szándékozott útjokat — mert én azon igen becses órákat, melyeket a’ történet az én imádott Susiem’ ’s kedves Lolottja társaságában tőlthetni itt fogok, nagyon kényemre készűlök elélni — hogy pólék legyen annyi örökre elveszett esztendőkért — ’s íme a’ mit óhajtottam, megvan — az út elhaladt, ’s Nagyságtok nem fognak egy íze veszett visszás beteg’ ágya mellett űlni, hanem egy egészséges embert látnak a’ jövő esztendőben, aki ki fog pattanni örömében, hogy a’ régen óhajtott, régen várt Vendégeket magánál láthatja.

De eh, hogyan van meg a’ mit óhajtottam? A’ Nagysád’ könyvei egy imádott Nagyanya után folynak. Együtt érzem Nagysáddal fájdalmát, mert azt gyönyörű levele igen elevenen festi, ’s óhajtom, hogy a’ keserűnek ezt a’ titkos édesét azon teljes mértékben érezze Nagysád, a’ melyben azt virító kora és a’ szenvedések által még el nem tompíthatott érzékei engedik — mert édes Lolottom, rendében van a’ természetnek, hogy ezt a’ szép érzést még azok is elveszítsék később korokban, akik azt nem oktalanul tompították el. ’S az ég az öreg Grófné meghalálozását pótolja ki Nagyságtoknak a’ tiszteletre legméltóbb Anya’ sokáig éltetésével.

Én el vagyok tiltva Orvosaim által az írástól, sőt el még a’ tanulástól ’s mélyebb gondolkodástól is. De ez a’ tilalom alkalmasint szükségtelen, mert nincs erőm általhágni a’ törvényt: csak ennyit írván is, kifáradtam, izzadok, ’s szemeim homályosodnak. Vége tehát a’ kedves levélnek, szeretett, gyönyörű lelkű Leányka! Tisztelje Nagysád a’ Grófnét, kezeit csókolja mind az én nevemben, mind a’ keresztfiáéban, ki felől megírtam, hogy Jún. 18d. született ’s más nap Sáros Pataki Prof. Nagy Ferencz Ur által Marcus Aemilius Ferencz nevekre megkereszteltetett. Ezt itt azért jelentem újra, mert Nagysád semmit nem említ levelében, ’s innen azt húzom ki, hogy levelem Andrásfalvára el nem ért. Az én két barátimat, a’ kis Lajoskát és Döbrenteit csókolom. Éljen szerencsésen, kedves Comtesse, és szeressen engemet és az enyéimeket. A’ kis Emíl oly nagy, olly egésséges gyermek, hogy kiki csudálja. Arczulatban sokat fog hasonlítani Dencsihez.

Mondja Nagysád a’ Grófnénak, hogy a’ pislongó B. Sahlhausen eggy holnap előtt meghala.

 

 

2087.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                  Széphalom den 27. Oct. 1811.

 

Liebenswürdigste Comtesse, theureste, geliebteste Freundin! Sie haben Ihren unschätzbaren, Ihren reitzenden Brief an mich an meinem Namenstage geschrieben. Ich erhielt ihn gestern Abends. Dafür schreibe ich Ihnen diese Antwort an meinem Geburtstage, an welchem ich aus meinem 52sten Jahr in mein drey und fünfzigstes überschreite. Liebe gute Lolotte, Sie sehen, wie sehr alt ich bin. Aber wenn ich gleich eben so viele Jahrzehende überlebt hätte, so ist doch ein Brief, wie derjenige, den ich von Ihnen erhalte, im Stande, mich jung zu machen…

…warum Emil die rothe Mütze trägt, wie wir um das Jahr 1785 — und Dencsi fand man wegen Physionomie und ihrem gentilessen lieblich, noch mehr aber dass sie dort die kleinen Verse, die ich wegen Döbrentei hersetze, sehr hübsch und ohne mauvaise honte und Schüchternheit recitirte:

 

Két almája volt Denkának,

Eggy sem volt a’ kis Lyulyának.

Denka mond: Ne neked is,

Marad eggy még nekem is.

 

Lyulya örűlt az almának;

Megköszönte azt Denkának….

…Meinen heiligsten Handkuss an Ihre angebethete Mutter; ich umarme Sie, liebe Lolotte, und unsern Lajos, und unsern Döbrentei, und beharre mit aller Achtung und wahrer Freundschaft Ihr gehorsamster Diener Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

2198.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                    Széphalom Apr. 8d. 1812                 

 

Gróf Gyulay Lolottnak. Szívemnek szeretett gyermeke! Nagysádnak nem lehet kedvetlen dolog azt hallani, mi áll Journalomban azon napról, mellyen én Kassán 1802. Decemb. 27dikén az én igen kedves Lolottomat megláttam: nékem pedig meggyőzhetetlen szükségem azt Nagysáddal hallatni, mert örvendek, hogy az a’ gyermek, a’ kit akkor csak szépnek ’s csapodárnak leltem, most már egyike a’ szeretetre legméltóbb asszonyi teremtéseknek.

Estve Therézhez. Eggy ismeretlen szép gyermek körültte fetreng. — Ki ez a’ szép gyermek? kérdém. Das sage ich Ihnen nicht, vala a’ felelet. Nézem a’ gyermeket. Auch haben Sie [es] gar nicht nöthig, Gnädige Frau. Valóságos képe az anyjának, Gróf Gyulay Ferencznének, az oly sokáig imádott szép Susynek…Édes lyányom! (ma ezt a’ nevet Nagysádnak nagyobb örömmel adom, mint Nagysád óhajthatja) mely kedves dolog nékem az én Susym’ gyermekeivel, mely kedves Lolottal, kit eddig csak magát ismerem számokból, így lenni öszve fűzve! A’ Nagysád’ levelei ’s az a’ mit dícséretére a’ mi kedves barátunk Döbrentey mond, engemet feloldhatatlan lánczokkal kapcsoltak Nagysádhoz. Maradjon az a’ szeretetre méltó gyermek, a’ mely eddig volt, ’s legidősbb testvér lévén a’ háznál, öntse szívének angyali jóságát a’ többiekébe. Ezt egy oly talentomú, oly culturájú leánytól, mint Nagysádat mutatják levelei, nem csak reményleni lehet, hanem kell is várni. Hová veti Nagysádat a’ házasság, ki tudná azt! óhajtanőám, hogy hozná Magyar Országra. Úgy az én öreg napjaim tavasszá fognának válni. De édes Lolotte, a’ jobb lelkek szeretik egymást, ha soha egymást nem látták is. Tartson engemet Nagysád legforróbb barátjának, és minek utána engemet atyjának nevezni méltóztatott, fogadja feleségemet is anyjának ’s gyermekeimet testvéreinek, ’s ugyan erre kérje Fanny és Constance ’s Lajos testvéreit is. Csináljon közttünk a’ visszonos hűség eggy háznépet; mi erre nem vagyunk méltatlanok. Csókolja sorba testvéreit mindnyájunknak nevében, sőt csókolja meg nevünkben és a’ magáéban az Andrásfalva’ és Széphalom’ hasznos és kedves barátját Döbrenteit is. Nincs oly hála, melyet Lolott és Lajos (nem tudom, ha Fanny és Constance Comtessek oly korúak-e akik már tanulhatnak) Döbrentey eránt soknak tarthassanak. Éljen szerencsésen, édes jó lyányom. Vegye áldását híven tisztelő ’s szerető atyjának, barátjának: Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

2309.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                           Széphalom, Sept. 7d. 1812.

 

A’ Kedvesnek! a’ Bájolónak. Most veszem Nagysádnak levelét, szívemnek szeretett jó leánya! A’ Süsiét pedig nyolcz nappal ezelőtt. Jókor érkeztek, édes barátnéim! én is oly forma tespedésben vagyok régóta, a’ milyet a’ Grófné panaszol, de azzal a’ különbséggel, hogy ez az én lelkemet le nem veri, mint a’ Grófnéét, hanem engem csak alkalmatlanná tészen még leveleket is írni, annyival inkább egyebet dolgozni. Azt panaszolják legszorosbb barátim is, ’s azok a’ barátim, a’ kikkel közös dolgaim vannak, a’ mit Döbrenteink, hogy hallgatásom őket rettegteti. —

Nem ért semmi baj, ’s feleségem ’s gyermekeim — (ez az én világom) — élnek ’s egészségesek: az a’ bajom, hogy holmi történetek kikaptak megszokott életem’ neméből, ide amoda kellett futkosnom, ’s a’ honn-űlni-szerető helyébe nem tudja fészkelni magát. A’ Lolott szép levele, ’s az a’ barátság, mely ebből a’ szép levélből szól hozzám, vissza fogja adni nyúgodalmát lelkemnek, ’s megfrissült erővel nyúlok majd régen heverő dolgaimhoz.

Édes Lolott! Nagysád az én lelkemet az életnek őszéből kikapja ’s vissza tészi az örökre elvirított tavaszába. Nagysád öreg napjaiban is ifjú, sőt gyermek lesz valaha, mint a’ szép Süsie: de mi szép ezt a’ gyönyörű, ezt a’ bájos lelket a’ maga tavaszi kifakadásaiban látni! Oh, élje ezt a’ bájos kort Nagysád a’ maga kibeszélhetetlen bájosságába, ’s néha-néha ragadjon el levelei által engem is ebbe a’ bájos körbe... Öreg vagyok, sokkal öregebb, mint a’ Nagysád szép és jó anyja, nem szerethetek semmit, semmit, Sophien kivűl: és mégis, mikor ezek a’ Nagysád levelei jőnek, oda előttem ez a’ nyomorúlt való világ, valamelly kedvező Tündér kikap belőle, mindent elfelejtettem, el még Sophiemat is,

                               ’s ifjúvá válok Nagysád körűl, ’s nem barátja vagyok,

                                hanem Kedvese, szeretője, szerelmese.

 — Az elfásúlt öregnek mennyei boldogság ez az elrészegülés. Örökre eltüntek egykori örömei, ’s ő ezeket csak az imádott Lolottnál leli fel. —

Lolott! miért vagyunk mi oly távol egymástól? Ha Nagysád közel laknék hozzánk, Susie Sophienak lenne öröme, Lolott az enyém, ’s az én lyányaim Lolottban fognák magokat tűkrözni. Egy házat fognánk csinálni, ’s viszontszeretetünkben lelnék fel az életnek minden boldogságát. Miért nem tudok én itt valamelly szeretetre méltó Ifjat, a’ kit megragadhassak, ’s tolnám, hogy menjen, ’s az Erdély kedves leányát hozza ki közzénk! — ’S ha ez megtörténhetnék! — ha megtörténhetnék! — szédülök örömömben.

A’ Nagysád Cousínja levelét gyönyörködve olvastam. Nagy áldozat, amelyet anyja, a’ Grófné, teszen neki, hogy most a’ pengő pénz szűkében, kiereszti, ’s oda ereszti, ahová pengő pénz nélkül menni nem lehet, ’s reménylem a’ kis Gróf mind most érzi már mind ezután mindég érzeni fogja, mivel tartozik ennek az anyának, ’s úgy járja meg azt a’ földet, a’ hogy egy ily anya óhajtja. —Irja meg Nagysád ennek a’ kedves barátjának, hogy ha Rómában leend ’s Párisban, bukjon meg a’ hely’ Istensége előtt a’ Kazinczy’ nevében is, ’s imádja azt a’ nagy Istent. — Mit nem adnék érte, ha azt a’ helyet én is láthattam volna! —

A’ Gubernátor levelét annál nagyobb örvendéssel fogadtam, mert tulajdon kezével vagyon írva az egész levél. Van nekem a Gyűjteményembekn egy más levelem is, melyet ez az Úr subscribált. — Erre reá írtam, hogy a’ Grófnéhoz van írva a’ levél, ’s mivel a’ Gubernátornak meleg részvétét festi az idv. Grófnak halálán, ez a’ Gyűjteménynek nevezetesebb darabjai közé tartozik. — Csókolom mind a’ kettőért azt a’ szépkezet, melly nekem ezt nyújtá.

Éljen szerencsésen, kedves barátném! Nagysádat a’ fogadott anyja és a’ fogadott testvérei szívesen csókolják, megtiszelt atyja pedig gyönyörködve, kevélykedve, ’s a’ mi nem kevésbb — gyönyörűséggel. Ölelem Nagyságodat, bájos gyermek! tisztelő barátja: Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

2397.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                        Széphalom Febr. 28d. 1813.

 

Angyali szívü kedves gyermek! Régóta nem írtam sem Nagysádnak, sem imádott Anyjának, sem Lajosnak, sem Döbrenteinek. De kinek írtam ennyi és ily kedvetlen történetek között a’ milyeneket az Anyám’ halála ’s készülő osztályunk vona reám? Nagysád tudja, hogy róla gondolkoztam, ha hallgattam is, ’s azt elégnek veszi. Csókolja Nagysád az én Süsiem’ kezeit, jelentse, hogy Vay Ábrist illető levelét közlöttem, de arra semmi választ nem kaptam Ábristól, kit Jan. 3dika eggy Péternek keresztelt fiu teve atyává. Ölelem a’ Thalie barátnéját és a’ kis Stanzit is, ’s Lajosomat ’s Döbrenteit. Ez a’ jövő holnapban fogja venni a’ Kenyérmezei dalt azon pakétban, mely Nagysádnak pecséteket, Lajosnak Aestheticai Epigrammákat viszen.

Esztendeje hogy írni kezdém Nagysádhoz Epistolámat. Az a’ fenn tűz nem egy gyenge lyánykához írt levél’ tónusa. Osztán minden ódai fellengzés mellett nagyon prózai; es ist aus der wirklichen Welt herausgerissen; az pedig nem poetisch. Én azt óhajtom, hogy a’ szép és virágában élő leány tőlem virágot, ideálischi termést vegyen. Imhol a’ kezdet. Ha ötven Epigrammára lesz vive, nyomtatásban veszi Nagysád.

 

                MEZEI KOSZORU. (Feldblumen.)

               GRÓF GYULAY CAROLINÁNAK.

     Kerti virágoknak remegünk tartatni magunkat,

     Istennénk kegyeit nem pazarolta reánk…                                 h 08-32 fejezetben

….

,,,,Bárcsak az én Döbrenteim arra vezette volna Nagysádat, hogy minden Olvasásai között Göthe volna a’ favoritja’s az ő lelke válna lelkévé Nagysádnak. Mely sokban marad hátra, a’ ki őt úgy nem érti, mint illik! Nekem az minden kevélységem, a’ mit compliment gyanánt hallék e’ napokban, hogy az én verseimet kevesen lelik szépeknek. Soha ennél nagyobb megtiszteltetésre nem vágytam. Higyjen nekem Nagysád, a’ Wesselényihez ’s Csereyhez írt Epistolám, mely oly sok szeretőkre talált, nem ér annyit, mint ez a’ két sorom, melyet nem győzök eléggé szeretni a’ maga Zartheitja miatt:

 

Távol vagy mindég ’s mindég közel, Eddy! Szemem lát,

Hall fülem; ah de karom, Eddy, hijába keres.

 

Vagy ez:

 

Elmaradás, te vagy a’ keserő! Ah, eggyütt halni — —

[stb., mint a 2387. számú levélben.]

 

Ezen verseimet, kérem Nagysádat, közölje Döbrenteivel és a’ mi Lajosunkkal. Daykának versei kijöttek. Köszönöm Nagysádnak, hogy neve a’ Praenumeránsok között megjelenhetett; ’s ajánlom Báróczynak Minden Munkájit is, mellyeket 8 Kötetben most adat ki általam Trattner. Tegnap küldém le hozzá Báróczynak képét, melyet nekem maga ajándékozott. Életét az I. Könyv előtt fogja venni az Olvasó. — Ha 200 Praenumeráns nem lesz, Trattner hozzá nem fogat. Kénytelen leszek mindenfelé írogatni, hogy a’ szándék segéltessék.

Olvasta-e Nagysád a’ Wieland’ temetését? Olvasta-e Ő Nagysága? — Áll az a’ Decsy Magyar Kurirjában is. 16 Szabad Kőmíves vitte a’ testet a’ sírig, ’s a’ holtra fel vala kötve Kőmívesi köténye. Öreg korában vetette fel magát a’ Társaságba, ’s érzette mit tesz Kőmívesnek lenni. — Boldog föld, ahol az emberiség’ legszebb összelánczoltatása nem tartatik veszedelmesnek!

Dr. Gyarmati Urat valóban szép verseiért és azért, mert szereti az én Lolottomat, nagyon, nagyon szeretem. — Éljen szerencsésen Nagysád, kedves anyjával, kedves testvéreivel, kedves barátjaival.

 

2428.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                        Széphalom Máj. 6d. 1813.

 

Szeretett gyermekem! Soha se kevélykedjék Nagysád, hogy én teszem azt a’ gondatlanságot, azt a’ hibát, hogy levelet Erdélynek szélére a’ Hegyaljáról ’s postán le nem pecsételve indítok-el, ’s nézze, mi áll írva ezen Couverten ’s piruljon, mint én pirultam a’ magam botlását látván. — Szép! oh ez igen szép! édes Lolott! Nagysád el van árúuva a’ sok Posta cselédség előtt! Tudják ’s hányan tudják, hogy Nagysád egy őszhajú emberrel szerelmeskedik, ’s nevetik mind Nagysádat mind ezt! — De most félre az enyelgéssel. Megyek, osztályunkat folytatni, hol már testvéreim Regmeczen várnak. Éljen szerencsésen, édes Lolott, kedves testvéreivel ’s imádott anyjával. Adieu kedves gyermekem! Döbrenteit ’s Lajosunkat csókolom.

 

2622.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                   Széphalom, Martz. 16d. 1814.

 

Angyali kedves leányom, Mely szeretetre méltó gyermek az én Lottim! és mely írígylést érdemlő szakát éli szép életének! — Miért nem vagyok én egy szeretetreméltó, óhajtani való legény, hogy repülhetnék Andrásfalvára, zárnám kebelembe, ’s hoznám akár palotámba, akár kunyhómba, hogy lelhetném fel az ő kebelében azt, ami az életben a’ legszebb, legédesebb! Nagysád, valamint egykor és még most is, a’ kedves Susie, kiragad engem ebből a’ prózai világból, melyben csak dudva éltet élünk, ’s egy poetaiba teszen által, mely egymáshoz úgy áll, mint a’ Petersburgban a’ vad oroszok között élt élet a’ Rómaihoz.

Valóban, édes barátném, ha valaha, most volt szükségem egy ily boldogító levélre. Fél esztendeje hogy a’ betegség egy napra sem távozott el házamtól; Sophie Octóberben epehidegben feküdt csaknem halálosan; azután a’ Napam, látogatásunkra jövén, hasonlóképpen halálra betegedett; majd magam, majd egyik vagy másik gyermekem, ’s néha mind a’ négy egyszerre, csaknem halálosan feküdtek; most ismét Sophie fekszik. — És osztán ez a’ sok baj, ez a’ sok munka, melybe, elfeledvén hogy többé fiatal nem vagyok, alkalmasan gondolatlanul belé vágtam, és már most rajta keresztül kell mennem. Nem maga Nagysád az, édes kedves leányom, aki meg nem tudja fogni, hogy honnan eredhet ez a’ szokatlan hallgatás. Barátim egyről egyig panaszolkodhatnának hidegségem miatt, ha nem tudnák, hogy én irántok hideg nem lehetek.

Házamtól régen nem távoztam el, de Februariusnak 20dikán este Debreczenbe értem. A’ Sógor asszonyomat kísértem addig, ki mintegy másfél hónapot mulatván itt, visszament Krassóba. — Az én Mariem (testvére Sophienak, most D’Ellevauxné) el vala törődve, ’s lefeküdt, én pedig kimentem barátimat látni, ’s Consiliárius Beck Pál mellett elmenvén, kedvem jött felmenni hozzájok. Cselédjei az első szobában nem mondák mi történ a’ háznál, benyitám az ajtót, ’s hatvan embert leltem ott nagy csendben. Éppen muzsikálni ’s azután tánczolni akartak. Zavarba hozott a’ váratlan meglátás. A’ Nagysád’ kedves rokona, valamint az anyja is, nagy keggyel fogadtak. Náni meghízott ’s igen megszépült. Susie is szép. Egy kéz felvett ’s által ada a’ másiknak. Beck azt hitte, hogy én itt kit-kit ismerek, ’s kitől-kitől ismertetem, és így bé nem mutatott. Fel ’s alá járván vele sok ideig, kérdém, ki az a’ magába borult összegörbedett öreg Úr. Gróf Batthyáni Aloyz volt, hazánknak 1790-ben első nagyságú csillaga. Repűltem felé, ’s megkövettem, megvallottam, hogy reá nem ismertem. Most ez sétált velem közel egy fertályig vagy még tovább. — Ah, édes Lolott! mely keserves tapasztalás! ez az Úr túlélte magát. Egykor lelkeink egy hangot adtak: most egyetlen egyben sem közelíthettek egymáshoz, még abban sem, hogy ő a’ vakságnak, melyet én sem szeretek, igen nagy ellensége. De kívánhatni-e hogy esze mindennek legyen?

…A’ vacsoránál szomszédja voltam Grófnéjának, ki Szapáry leány, testvére a’ Palatínus Fő Udvari Mesterének, ’s ezzel kedvesebb Conversatióm vala, mint férjével. A’ tánczolók között jelen volt a’ Polixén’ fija, Ujházy László, egy igen derék ifju. Ezt úgy néztem, mint fiamat, ő engem úgy, mint atyját. Nekem nagy érdemem az, hogy a’ jó ifjakat distinguálom, ’s szikrát lobbantok szívükbe. Ott vala Tisza is, a’ Teleki Lajos unokája. Szólék ezzel is. Ez is szép ifju, és jó. — Debreczeni estvén szép estve volt.

Éjen szerencsésen Nagysád, édes Lolottom! ’s szeresse tisztelő barátját. Csókolja meg a’ Susie kezét ’s harapja meg. Ölelem minden testvéreit. A’ Nagysáddal mulatás felélesztett, de lelkem már zsibbad, érzi, hogy vége levelemnek.

 

 

2662.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                                                  1814. máj ?

 

A’ szeretett Lolottnak Kazinczy Ferencz.  A’ nádmézes csókok helyébe nádméztalanokat.

A’ Nagysád’ levelei, édes Lolotte, engemet fel-, felriasztanak prózai életemből, ‘s egy szebb poetaiba tesznek által — csakhogy ezek a’ poetai pillantatok úgy tűnnek-el előttem, mint egy szép álom’ képei. Miért nem láthatom én Nagysádat, hogy ezek az örömek tartósabban légyenek az én örömeim!

Nagysád nekem nádmézes csókokat küld, de meg nem mondja, ki által. Döbrenteinek leveléből tudom, hogy ő, B. Wesselényi és Pataky Mózes Urak Júliusban jőnek Magyar Országra. Lajos felől Döbrentei semmit sem ír, ‘s már azt hittem, hogy egy, vagy más ok miatt el fog maradni, ‘s íme, a’ Nagysád titka azt sejteti velem, hogy ő is itt lesz. Valóan, ha örültem volna is meglepettetésemnek, a’ Lajos’ váratlan megjelenésének: ez az öröm nem nyomta volna fel azt a’ bánkódást, amelyet velem nem várása fogott volna addig szenvedtetni. ‘S így köszönöm az intést.

Én és az enyéimek ez idén sokat betegeskedének. Sophie Octóberben egy forró hideget álla-ki; gyermekeim olykor rakáson feküdtek, hol mind a’ négyen egyszerre, hol hárman, hol ketten, ‘s hol egyike; de ezt váltogatva, így sok hónapokig. Magam Martiusban estem ágyba; koponyámban egy kelevény támadt, ‘s meg fogott volna ölni, ha meg nem pattant és bal fülemen ki nem folyt volna. Igy az idvesség’ örömeitől — hova Nagysád, mint buzgó keresztyén ‘s anyjára ütött gyermek, bizonyosan nagyon kívánkozik — hátrább estem, mint eleinte rettegém: de bal fülemet még most is által kötve kell hordanom, hogy a’ zúgást kevésbé érezzem ‘s a’ kendőt csak olyankor kapom-le, amidőn társaságban vagyok ‘s nem mindennapi ismerőseim között. Mely jó volna az életet újra kezdeni, édes barátném! nem azért, hogy csak újra éljük, hanem hogy bölcsebben is éljük. Azt a’ mesterséget az ember akkor kezdi megtanulnl, mikor kénytelen itt hagyni az életet. ‘S ez a’ megjegyzés az, ami az öregedők’ utolsó esztendejiket méltán elmérgesítheti.

A’ mi Döbrenteink nekem megküldé a’ maga Muzéumának első fűzetét. Azon igen nagy örömem volt. Nem kétlem, hogy a’ többi füzetek ehhez hasonlók lesznek. Ha reményem meg nem csal, el fogjuk mondhatni, hogy Döbrenteink nekünk oly Journalt ad, amilyet reményleni nem mertünk volna. Bár minden hónapban megjelenhetne egy Füzet! Így megyen a’ dolog, ha sok pártfogóji vannak; mert egynek ritkán van elég ereje mind azt tenni, amit akarna. Literaturánk esztendő óta nehány nevezetes darab által szaporodott, ‚s ha tüzünk nő és a’ szokás szerént el nem alszik, el fogjuk mondhatni, hogy valaha már haladunk. Hogy Nagysád a’ Báróczy életét megolvassa, arra nagyon kérem. Abban sok van olyan, a’ mit Nagysáddal értetni szeretnék.

…Éljen szerencsésen Nagysád, kedves barátném, szeretetre méltó testvéreivel, kiket csaknem oly forróan tisztelek, mint magát Nagysádat, csakhogy az én Lolottomnak jusa vagyon előttem több lenni, mint minden más, ‘s szívem igen is örömest adja Nagysádnak az elsőséget. Ha Lajos itt lesz, kérni fogom, hogy igen sokat beszéljen nekem Nagysád felől ‘s testvérjei felől ‘s ismertessen meg Andrásfalvának minden kicsinységeivel is. Nincs ott semmi, ami engemet ne interesszáljon. Adieu édes Lolotte! Ölelem Nagysádat tisztelettel, atyai, baráti szeretettel. Sophie‚ s gyermekeim csókolják kedveseiket.

 

2677.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                     Széphalom Jún. 13d. 1814.

 

Ez a’ levél, kedves Lolott, sokácska hevere nálam. Hallja Nagysád, mi történt velem tegnap.

A’ hozzám eggy órányira fekvő Ujhelyben egy Patikárius lakik, kit az egész világ igen jó characterű embernek, jó férjnek, jó atyának ismer, és akit én nagyon szeretek. Két hónap óta Ujhelyben egy theatrál német sereg mulat, ‚s ezek köztt egy tánczleczkéket adó ember is van. A’ Patikárius a’ maga 9 és 7 esztendős leányait tanítatni akará, ‚s kért engem is hogy adnám hozzá kosztba Zsenit, hogy tánczoljon együtt velek. Máj. 17dikén tíz leánytanítványait a’ theáteren produkálá. Mindnyájan egy Uniformban voltak; fejér bercailban, rózsaszín vállacskával; két sor pántlika mind a’ kurta szoknyán mind a’ még kurtább köténykén, fejeiken rózsaszín pántlika, egy rózsával. — Felránták a’ kárpitot, ’s Zseni volt az első a’ jobb sorban. Egy guirlandos Contredánsot producáltak, ‚s igen szerencsésen. —

A’ mint itt ülék, messze megettem kérdé valaki: «De kié az a’ szép kis barna Angyal? — Melyik? kérdé a’ felelő. — Az a’ legszebb, a’ ki legjobban tud? — ‘S ekkor a’ felelő az én nevem’ nevezé. — A’ Tánczmester a’ Coulissek megöl kiáltá ezt kétszer: Bravo Genie, és nem senkinek másnak. — Genie oly kicsiny, mint Susie lehetett  6 esztendős korában, barna, fekete szemü, kedves arczu; ‘s kibeszélhetetlen bájjal emelgette két kezével a’ köténynek majd egy, majd más szélét, ‘s szemei mindég párján függöttek, ‘s oly komolyan tánczola mint az atyja valaha a’ Menüettet. —

Én amint a’ kárpitot felránták, ‘s Geniet ezen Costumben meglátám, ‘s ő elkezdé mozgásait, lesütöttem, a’ második rendben ülvén, fejemet, hogy megilletődésemet senki ne vegye észre: de az hasztalan volt. Két ismeretlen Asszonyság ült mellettem, ‘s azok nem győzték megilletődve nézni atyai érzéseimet, mert az én szememből egymást érve folyt a’ csendes könny. Ma reggel az egész Ujhely azt emlegette, hogy én mely jó atya vagyok, ‘s felejti mely lyányom van. [Vége hiányzik.]

 

 

2768.

 

Kazinczy — Gr. Gyulai Karolinának.                                  Széphalom Novemb. 11d. 1814.

 

Szeretett leány! Ma töltöm házassági boldogságomnak tízedik esztendejét, ’s azt a napot ünneplem tízedik visszafordultában, mely engem oly szerencséssé tett amilyen az ember lehet. Osztozom örömeiben a’ napnak mindazokkal, akiket szívem melegebben szeret. Ma írtam Theréznek is, ’s Nagysádnak is ma írok, ámbár kedves levelét, az Octób. 4-dikén írottat, húsz nappal azután már vettem, — mert, édes Lolotte, ha valakit, Nagysádat az én lelkem annyira szereti, hogy (legyen szabad e’ napot egy meleg tréfával profanálnom — ha ugyan az ilyen tréfa tréfa, és ha az ily profanálás profanálás), ha Nagysádat nőtelen koromban ismertem volna, Andrásfalván termettem volna ’s Erdélynek szeretetre legméltóbb leányát vagy elloptam, vagy elrablottam volna.

Az illy kincs megérdemli, hogy gazságot is kövessünk érte. — Mint olvastam el ezt a’ Nagysád’ levelét, azt méltó elbeszéllnem, ’s méltó hogy Nagysád kihallgasson. — Éppen szüretemre készülék, midőn az megérkezett. A’ szüret nekem az a’ mulatság, ami Napoleonnak volt a’ vadászat: teljes alkalmatlanságokkal és képzelhetetlen örömekkel. Szőlőm alatt, mellyet osztályban tavaly kaptam, még nincs házam, ’s egy kunyhóban nyomorgám Eugéniével, ki gazdasszonykám vala. Kedvesebb őszi napot nem képzelhetni. A’ tűz nagy lángokban ége előttünk, ’s Eugénienek gondja volt, hogy az el ne aludjon. Munkásaim majd közelebb, majd távolabb tőlem szedték az ez idén igen szűken termett gerezdeket, lármával, énekkel, tréfálásokkal. Szebb kinézést nem képzelhetni. Három oldalról egyvégtében valánk körűl ölelve hegyekkel, előttünk pedig Szabolcs felé a’ legszebb lapály nyúlt el rétséggel, ’s majd fakó, majd zöld, majd kék erdőkkel, a’ színnek minden nüanszaiban, mely erdők közűl, a’ Tokaji hegy maga, mint eggy Vorgebirg, (magyarúl fok) dominálva emelkedett-fel. Előttünk feküdt Patak is. Midőn lelkem ’s szemem el vala részegülve, akkor vevém-elő a’ Nagysád’ levelét és az ezzel együtt érkezett Cserei Miklósét. Eugénie látta elmerülésemet ’s ekkor a’ gyermekkel Nagysád felől szólék úgy, ahogy a’ gyermekkel lehete. Ily két levél adhata csak új részegülést lelkemnek.

…Wesselényi… és Pataki. Kocsiját hátra hagyák, ’s magok gyalog jöttek Újhelyből. Feleségem őket már látta ott… Harmad napot múlattak itt, ’s ez a’ harmad nap, óh Lolotte, mely szép napok voltak ezek! — Én W. felől sokat vártam; ismertem lelkét, tudom, mely gonddal neveltetett nagylelkű atyja, nagylelkű anyja által. De ennyit — ennyit nem várhattam. Ő a’ dísze a’ magyar ifjuságnak. ..Mint fessem én W-t? Minek fessem, holott őtet Nagysád ismeri? Csak a’ mi megilletődésünket kell tehát festenem, ’s e’ szerént elmondom, hogy mihelyt ők Nov. 6-dikán tőlünk elmentek, mi másnap általmenénk Kázmérba, elmondani a’ Napamnak ’s Sógoromnak ’s Sógornémnak, mit vesztettek, hogy őket nem látták.

…W. nagy haszonnal járt. Isteneket látott, ’s nem holt meg. Szomja tanulni, látni, hallani, előhaladni, olthatatlan; sokat tud, igen sokat, ’s mit fog még. ’S szíve, erkölcsei mely isteniek! Hányszor történe meg míg itt mulattak, hogy némely scének felett egészen elnedvesedett szeme. Nem akartam megzavarni e’ szép érzést, ’s úgy tettem, mintha azt nem sejtettem volna meg, ’s akkor szemei lesülyedtek, ’s orczájin végig futott a’ könny. Amely ifjú sírhat, amely ifjú így sír, az túl van minden veszélyen.

A’ Nagysád’ neve’ napján ittuk a’ Nagysád’ egésségét. Ez a’ nap arról is nevezetes előttem, mert ekkor lettem W-vel és P-val te. — De még azt mondom-el mint búcsúzánk.

…Kértem Dónátot, hogy nekem fesse Wesselényit, ’s meghagytam neki, hogy mente legyen rajta, nem idegen nemzetbeli ruha; de a’ mentén végig lesz öntve a’ skárlát köpeny; — jó, hogy feje körül isteni nimbust nem vonaték, mert W. arra is méltó.

Elnéztem a’ szeretetre méltó, meg nem romlott ifjat. Mely gyermekisen mulatta ő magát gyermekeimmel! A’ már csaknem 7 esztendős Eugénie félre vonta magát tőle. De Thalie és Emíl már ingerkedni kezdettek vele végtére. Pataki nehány ízben megintette, hogy hagyna békét nekik. De W. abba nem hagyta. — Megmondta Jézus, hogy legyünk, mint a’ gyermekek. W. ollyan! ’s áldhatja sorsát hogy olyan.

Sophie Kázmérből jött haza ’s egy csoport fáradt asszony kitért előtte. S. megállítá szekerét ’s felvette, valaki felfért. Hol laktok? Ekkor kérdé már. Felel az egyik: Bődön. — Ismeritek Szerencsynét? — Hogy ne; hiszen nekem Asszonyom. — Elhűltem, mennyi népet hoza Sophie. Ekkor producálám gyermekeimet, hogy beszélje-el Theréznek mint lelte. A’ paraszt-asszony Thaliere azt mondta magától, hogy ez egészen olyan, mint Theréz, hogy még a’ lenézése is olyan, szeme egészen a’ Therézé, de az az orczája vagy inkább egész arcza is. — Ekkor mutattam neki olajban festett képeimet, ’s itt felkiálta a’ parasztasszony: Hiszen ez Őkelme, a Nagys. Asszony. — ’S valóban a’ Theréz képe az amit látott.

Éljen szerencsésen, édes Lolotte. Én úgy hiszem, hogy ez a’ levél nagy gyönyört fog nyújtani Nagysádnak, mert én nagy gyönyörrel írtam. — Az én Susiemnak csókolja Nagysád kezeit nevemben, csókolja testvéreit is képemben, ’s higgye, hogy Nagysádat senki úgy nem szeretheti, mint Kazinczy Ferencz mpr.

                                                                            W. Nagysádnak árnyékrajzolatot fog általadni.

 

 

2832.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                     Széphalom Január. 18d. 1815.

 

Angyali leányom, Nagysádnagy levelére azon pillantásban felelek, amelyben azt vettem. Én azt a’ Gouvernantot, a’ ki az én Lolottomat nevelte, akit az én Lolottom annyira dicsér, akit 1809. itt lévén, Döbrentei is magasztalt, magamnak fogadom, ha velem megférhet. Nagysád azt írja, hogy benne nincsenek úgynevezett praetensiók, ’s ez elég lehetne arra, hogy bátorokká tegyen bennünket őtet vaktában elfogadni: de én igen örömest teszek biztos lépést. Engedje tehát Nagysád, hogy mindent előadjak, hogy mindent tudassak Nagysáddal, ’s így arra kérhessem, hogy ha azt látja, hogy ez az Asszony velünk ki nem jön, neki semmit ne szóljon; ha pedig ezen gyónás után azt remélheti, hogy egymással jól megférünk, írjon nekem, ’s akkor magam fogom Nagysád által kérni, hogy jőjjön.

Széphalmon Andrásfalvát meg nem találja, mert az én erszényem nem a’ Gróf Gyulaynéé, sem asztalom nem az, sem azok az úgy nevezett örömök, a’ melyekkel ottan éltem: Vendégek, kijárás városba, theáterbe, bálba járás. Éhen itt sem hal meg, ’s én asztalra nem vagyok fösvény: de arra sokat nem költenék, ha az egész világ az enyém volna is, mert én örömest vagyok mindenben frugal /mértékletes/, ha mocskos semmiben nem vagyok is. A’ jó Hausmanns-koszt nem a’ tobzódásig, hanem az elégségig nekem elég, ’s asztalom ilyen; öt- hat tál étel mindíg elég a’ nem finnyásnak. Megkapja a’ kávéját is, noha mi azt soha nem iszunk, ’s nem innánk, ha az előttünk tele árokkal folyna is; ha lehet elkerűlnöm a’ kínáltatást, én idegen helyt sem iszom azt. Külön szobát, egy fedél alatt velem, ’s folyosóról nyílót (az az oly folyosóról, mint a’ Szinnyei házé, mely az épületnek közepén megyen végig) adok neki, ’s e’ kívánságát helyesnek lelem. Aki a’ napot másnak éli, illő, hogy éjjel nyugta legyen; ’s meg is betegedhetik. — Egyszóval, ha olyan embernél elfér, akit a’ szerencsétlenségek eddig minden lépten értek, és aki az anyám halála óta is mindég csapást ére még, oh, mely két esztendő vala ez! — úgy kész vagyok elfogadni.

De ezen felűl még egyebet is kell beszélnem. — Én sem leányaimat, sem fiaimat nem adom iskolába; magam nevelem őket szem előtt. Azonban láttam azt, hogy a’ gyermekek az atyjok’ házánál abban szerencsétlenek… ’s így azon gondolatra jutottam, ha nem lehetne e házamnál iskola? Felkapták a’ gondolatot ’s mind tőlem, mind Sophietől sokat vártak, ’s így már négy idegen leány van itt, ’s úgylátszik, hogynem sokára több lesz. A’ muzsikát attól, a’ ki tudományokban nevel, nem lehet sok tanítványnak várni, mert ennek arra nem marad ideje. Igy tehát mingyárt farsang után lesz egy Muzsikusom is, fortepiánóm olyan van, amillyet kívánni lehet; öt eszt. olta játszottak rajta, ’s öt mutátiós. Lesz férjfi nevelőm is a’ magyar nyelv miatt. Ez a’ Nagysád’ protegeéje nem irtózik-e attól, hogy az én leányaimat ’s kettőt ’s többeket által vegyen? Ha számosak volnának az idegen gyermekek, úgy én még eggy más leányszemélyt is vétetnék mellé.

Én a’ mostaninak 400 forintot fizetek, ’s szeretném, ha ezt is meg lehetne így kapni. Ha sok tanítványai lennének, úgy ígérném, hogy fizetését megjavítanám. Nekem nagyon kell vigyázni az erszényemre, mert én gazdag nem vagyok.

Mostani Gouvernantom a’ Stiftből van: ártatlan leány és oly jól jövénk ki, hogy közttünk soha még legkisebb kedvetlenség nem történt. De megvallja, hogy neki nem vocatiója a’ tanítás; soha sem láttam jobb gyermeket, de soha sem olyat, aki a’ világot kevésbé ismerné. Ez nem most, hanem még Bécsben, utálta Magyarországot, ’s ide csak azért jött, mert tovább a’ Stiftben nem maradhatott, ’s megvallja ugyan, hogy ő soha jobb embereket, mint mi nem képzelhete, de kimondja, hogy Magyarországon nem maradhat. Mi tehát a’ legnagyobb barátsággal válunk el. Ő megyen, és egyedül phantaziáji miatt; azonban ezt nem kesergem, mert most, az az a’ mióta ő itt van, többet teve feleségem a’ leczke adásban is százszor, mint ő. Én magam is iskolázom a’ lyánykákat a’ stylusban ’s tudományokban.

Kérem Nagysádat, írjon nekem mingyárt, hogy ne reméljek semmit, ha az Asszony nem nekem való. De mingyárt írjon nekem. Neki csak azt írhatja Nagysád, hogy milyen az az állapot és az a’ kötelesség a’ mire ide jöhet, ’s megkérdheti a’ fizetés iránt, ha nem lehetne e alábbra vonni? Ha több tanítványa lesz, adhatok neki többet is.

Minthogy a’ posta holnap reggel indul, be kell rekesztenem. Ma sokat írtam ’s késő az idő.

A’ Naláczi Verséért csókolom Nagysádnak kezeit. Irása egy fiatalembert gyanítat; pedig ha együtt vala Báróczival, úgy lesz 70 esztendős. Én ezt az Urat tavasszal meglátom, ha eljő a’ Gouvernante, mert magam megyek érette. Akkor az én Lolottom is látni fog. Éljen szerencsésen Nagysád imádott anyjával ’s testvéreivel alázatos szolgája Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

3003.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                           Széphalom Sept. 25. 1815.

 

Angyali, angyali lányka, Nagysád engem ebből a’ letargiámból is fel tud verni, amelyben rég olta sínlek; gyönyörű levele, szép lenyomása (Abdruck) a’ legasszonyibb, a legtisztább léleknek, visszateve ifjúságom’ boldog tavaszába, alig érzem, hogy öt minútummal ezelőtt elseppedve valék. Kedves, kedves Lolott, mely csuda ereje van az ártatlan természetességnek! Nagysád görög leány, nem Erdélyi. Igy érzettek az Ilisszus’ partjain.

Amióta haza jövék Bécsből, sokszor mondám magamnak, hogy Nagysádnak írnom kellene. Szívemen kivül a’ Nagysád kezeitől tűzött kép is emlékeztete reá, melyet Sophie kiveve könyveim mellől, ’s canapéja mellé függeszte fel azon szobában, ahol Wesselényi az ő Patakijával feküdtek. — De tudni fogja Nagysád Döbrenteitől, hogy Ossziánnal mennyi bajom volt. Azon általestem; ’s ím Helmeczi írja, hogy Trattnernek cselédjeTemorát elveszté, midőn, a’ Censorhoz vitte. Azt tehát újra kelle dolgoznom. Barátim, nevezetesen Mélt. Cserei Farkas Úr, nem fogják érteni mi lelt, hogy én, aki oly serény levelező valék, így elváltoztam. Az én szívem az, ami volt, ’s nem is lehet egyéb; de végre összeroskadok, ’s nem győzöm a’ mit eddig bírtam.

Ha Nagysád kedves anyjával és testvéreivel Széphalomra jő, úgy társa támad annak az örömnek, amelyet akkor látott, midőn Wesselényit és Pózát mondhatta vendégének. Nemzetünk legelső fiát ’s szeretetre legméltóbb leányát fogta látni, ’s én Nagysádat elibe állítom Eugénienek, ’s azt mondom neki, hogy igyekezzék olyan lenni, mint Lolott. Emilnek Wesselényit tenném elébe, ha neki Wesselényit illenék tenni példányává. — Nagysád engem atyjának fogadott; engedje meg, hogy én ismét Nagysádat Zseninek tehessem anyjává. Szólítsa őt leányának. Ő az én szerelmem’ leánya, eddig ő és Emil a’ legkedvesebb gyermekem, anélkül hogy azért Thaliet és Antonínt kevésbé szeretném, mint kell.

Bécsi útam felől Döbrenteinknek írt levelem Nagysádnak is volt írva. Nem mulattatom tehát azoknak újabb elbeszéléseivel, mert azt bátran mlattatásnak nevezném. Ahelyett azt engedje mondani Nagysád, mely öröm vala nekem az én, most mint 1804-ben szeretett feleségemet annak az Asszonynak ajakiról ’s karján függve látni, akit én úgy szeretek, mint a’ Nagysád’ szép és jó anyját — B. Prónay Simonnénak.

…Györgyén visszajövőben, 4 egész nap mulatánk. Onnan Pestre mentünk be. Az én legfőbb szenvedelmem a’ festés, ’s első kimenetelem Donáthoz volt, hogy elfoglaljam a’ holnapi napot Sophienak, a’ holnaputánt Eugenienek. Sophie nem rosszul, Eugénie igen jól van eltalálva; a’ gyermek egy lepét tart kezében. Sophie itt új szerelembe esett, mely közel jár a’ Prónaynééhoz. A’ 73 esztendős Dónátnak egy 28 esztendős beteges Asszony a’ felesége, — a’ duellumban megholt Herczeg Liechtensteinnak szerelemleánya. Ez az asszony maga a’ természet, és nekem, első pillantat óta (1812-ben) barátném. Sophiet, a’ leányomat és Helmeczit általvittem Budára, látatni velek azon két házat, a’ mellyekben 1794. Dec. 19 óta 1795. Sept. 27-dikéig lakahattam; az idő April. 19dikén hűvös volt, ’s így Sophie, keresztül menvén a’ hídon, elhűlést vont magára. Ez neki lehetetlenné tette a’ kijárást; egész nap a’ Marie’ szobájában űlt, ’s így elég idejek vala, szerelmeiket űzni egymással. Egy nap Gróf Teleki Lászlóné jöve Donáthoz, kit Sophie Kassáról ismert. Sophie párnák között feküdt a’ canapén, ’s az elhűlés annyira kínzá épen azon órában, hogy minden pillantat alatt a’ kivágott székre kelle ülnie. Maríe betette az ajtót, ’s Telekiné nehezteléssel vette a’ tettet. Sophie nem tudta, kik a’ Donát’ Vendégei. De Telekiné az ajtó betételét nem tudta megmagyarázni, ’s Maríe nem adta okát a’ tettnek, merő sietésből és a’ nem kedves betegeskedés megnevezése miatt. Az előtt való nap egy Almásyné, könnyebb állapotban lévén akkor Sophie, vele töltött egy órát és Donátnéval, ’s Zseni az anyja körűl forgott ’s kötött. Igy Almásynénak szemeit magára voná, ’s annyira megkedvelteté magát, hogy ez elmenvén Donáttól, azt a’ complimentet tevé Sophienak: Asszonyom, ha gyermekem volna, senki sem fogná nevelni, mint te. Ez fogott osztán annak adni okot, ami Teleki, Telekiné ’s közöttem történt a’ theáter’ ajtaja előtt; de ezt elbeszélém Döbrenteinek. —

 Zseniben nincs semmi különös; de oly jó gyermek, hogy gyengeség nélkül örűlhetek eddig neki. — Emílben fellelem arczom vonásait, az Ipamét, és a’ Bossányi Ferencz nagyatyámét. Adja Isten, hogy a’ jóban ezekre üssön. Thalie szebb, mint Zseni, Antonin pedig gömböcz, rettenetes testű gyermek ’s arcza egészen az anyjáé. Minél nagyobb, az az idősebb a’ gyermek, nekem annál több örömet ád.

Mondja meg Nagysád Susienak, hogy Theréz felől semmit nem tudok. Még General Vay és Vayné is panaszolkodnak, hogy nekik és mindennek megholt. Nem volna csuda annyi csapás alatt! De oly lelkes, oly angyali Asszonytól még is csuda. Nekem három levelemre nem felelt, ’s nem merek neki írni többé. Éljen Nagysád szerencsésen, ’s higyje, hogy a’ Nagysád szeretete az én életemnek kedves balzsam. Megifjulok, ha Nagysádról emlékezem, ha leveleit veszem, el vagyok ragadtatva — lélekben és testben — a’ harmadik egekig. Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

3166.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                         Széphalom Martz. 26. 1816.

 

Szeretett lyányom, Én Júniusban látom meg Andrásfalvát. Pünkösdöt Zsibón töltöm Lajossal, Döbrenteivel; onnan Krasznára, Kolozsvárra, Vásárhelyre, Gernyeszegre, Bonyhára megyek; onnan Krasznára, Kolozsvárra, Vásárhelyre, Gernyeszegre, Bonyhára megyek; onnan az Erdély Mennyországába, hol a’ kis Zseni ajakán függ majd a’ kedves testvérének; ’s Andrásfaláról Szebenbe, megnézni a’ Galleriet, úgy Tordosra ’s Bábolnára, ’s ki Aradnak. Ez a’ plánom.

…Zseni nélkül nem megyek; minthogy anyja ’s ifjabb testvérei nem jöhetnek, jőjjön ez velem. — Thalie vacsoránál már alszik, Emíl csupa tűz; ővele az egész úton bajom volna, ’s Antoninnal még több. De Zsenivel úgy mehetek, mintha már megnőtt leány volna. — Lolott, Nagysád és ő eggyütt. Ő majd a’ Nagysád karjai között, a’ Nagysád ölében; mert ő oly kicsiny, mint Süsie volt az ő korában. — Életemnek az lesz egyik legszebb pillantása.

…Midőn tavaly Bécsben valék, egy nap betértem egy fogadóba… Egy asztalkánál egy öregember ült, és három vagy négy Asszony, és egy 8 esztendős fiú. ’S a’ gyermekhez francziául szólának. Ez engem arra vonzott, hogy a’ gyermekhez francziául szóljak, ’s elkezdődék a’ beszéd. Sophie belé vonattatott.

 Eh Madame, vous êtes née française? / ön született francia?/ kérdé az Öreg. Nem, Uram, felele ez, én Magyar vagyok. Nem akarták hinni…kérdi, hol vagyunk szállva, ’s Februárban levelet vevénk tőle, hogy leánya, agée 34 ans, nem lelhetne-e helyet a’ mi vidékünkön. Ennek tehát írtunk, hogy adja tudtunkra kivánságait, mi elfogadjuk, ha elfogadható lesz. Pronunciatiója igen tisztán franczia, németül nem is szólott, de félek, hogy ha megharagszik rám, kettérepeszt, oly erős, oly testes.

…Éljen szerencsésen édes leányom. Sophie csókolja Nagysádat. Jelentse tiszteletünket a’ kedves Susienál, akinek képzelem, mely kedves lesz látni egykori imádóját ’s ennek gyermekét. …Maradok a’ leghívebb tisztelettel Nagysádnak alázatos szolgája Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

3252.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Lajosnak s Karolinának.                 Kolozsvár Aug. 26d. 1816.

 

Édes, édes barátom, elváltunk, ’s minden lépten érzem, hogy elváltunk. Szorulj mellemre, ’s csókolj meg azzal a’ lángoló csókkal, amellyel csókolni senki sem tud más, mint az én kedves Lajosom. Mely igen örülök, hogy Téged is láthattalak, annak a’ szép háznak minden tagjaival, a’ melyhez Te is tartozol. — Berzsenyit itt még sem Guttmannál sem Tielschnél nem kaphatni, és így a’ mi Döbrenteink kedvét nem teljesíthetém. Egyéb Commissiójit elvégzem. Schmelzerhez ma 5 órakor megyek leöntetni fejemet. Már megkértem reá. Zsibóról új levelemet veszed. Csókold a’ kedves Döbrenteit, ’s Comtesse Fannynak és Stanzinak jelentsd forró tiszteletemet. Ölellek, édes barátom, oly forrón, mint Te szoktál engemet.

                                                                                                                                 Kazinczyd.

Comtesse Lolottnak. Imádott barátném,

Mióta Nagysádat láttam, nem merem azon névvel szólítani, a’ mellyel eddig szóllítottam. Nagyságodat nem a’ barátság’ játékos nevezetével kell nekem neveznem, hanem a’ tisztelet’ komoly titulusaival. De Nagysád nekem mindig az én szeretett Lolottom. Nagysád az, akit szívem mindenekfelett tisztel és szeret. Éljen boldogul Nagysád, ’s tartson meg megbecsülhetetlen emlékezetében. Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

3260.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                Széphalom Septemb. 13d. 1816.

 

Tisztelt kedves barátném, harmadnapja, hogy itthon vagyok, ’s ez a’ második levél melyet ennyi öröm, ennyi dolog köztt írnom lehete. Megenged Nagysád, hogy minekutána a’ mi kedves Lajosunknak ’s őáltala Nagysádnak is, Nyír-Bátorból már írtam, ’s az első levelet Magyar-Országról az elfelejthetetlen Dédácsra írtam, innen Wesselényinek írtam az elsőt. — Oh, angyali szívű kedves, kedves leány! mely öröm az nekem, hogy én magamat kiszakasztottam feleségem’ ’s gyermekeim’ karjaik közzűl, ’s megláttam Erdélyt ’s Erdélynek tiszteletre ’s szeretetre legméltóbb házát, a’ Dédácsit! …Genie ezen út által nagyon kifejlődött, következésképpen, hogy a’ mit a’ leczkék által vesztett is, a’ Nagysáddal lételben kipótolta. …Génie azt is beszélé, mint rogyott ő a’ sárba, ’s hogy vonta ki Lajos, hogy osztán oda Lajos is beesett. Nincs oly kicsinység, amit ő már sok ízben el nem mondott volna; hogy a’ Grófné mint nevette, midőn ő Comtesse Lottit arra tanította, hogy miként kell a’ vajat becsináltatni; hogy a’ Grófné mint mondá nekem, midőn megígértem, hogy Sophiet reá igyekszem venni, hogy jöjjön a’ jövő nyáron ő is Erdélybe, ’s hogy akkor más gyermekemet hozom be.

…Ma reggel még ágyban valék, midőn közttök ismét Lotti vala a’ beszéd. Látod, Génie, mondá az anyja, ha én meghalok, neked kész anyád van, Lotti téged magához veszen. ’S imhol reá a’ felelet; olvassa azt Nagysád a’ Génie’ hangjával; én csak arról felelek, hogy az mind a’ Génie szava:

Én biZSony nem megyek; én gaZSdasszonya leszek apámnak; hanem akkol kélni fogom Lottit, hogy jöjjön hozzánk lakni. —

…Comtesse Fanni Andrásfalván olly ellentállhatatlanul maraszta meg, hogy a’ midőn a’ Grófné és Lotti által meg nem tántorítatánk, kénytelen valék felkiáltani a’ szerény ’s magához keveset bízó Fanninak azt mondani, hogy megmaradok, ’s egyenesen érette maradok.

Nagysád óhajtani fogja tudni, mint értem haza, ’s ezt beszéllem örömmel. Septbr. 9dikén Liszkán háltam. Egy emberem valamely Ujhelyi Asztalosnét hordott volt Mária-Polcsra, ’s megismerte szekeremet, ’s szólott velem. Minthogy ő holdvilágnál Ujhelyig akara jőni, megizentem általa, hogy másnap itt leszek. Baja történt, ’s általadta izenetemet egy más emberemnek, kivel az Ujhelyi hetivásárban öszve-találkozott. Igy ez csak éppen fél órával adhatta által a’ hírt feleségemnek, mégpedig megtévedésből úgy, hogy én éjszakára fognék megérkezni. Feleségem így ebédre nem várt. De három gyermekem ’s az itt tanulók azonnal szaladtak ’s lestek. Én csakhamar felemelkedém egy partocska mögül. A’ gyerekek sikoltva jöttek előmbe, le a’ dombon. Végre Sophie is. Én már régen kiköltem volt a’ szekérből. Mellyemre szorítottam a’ legjobb asszonyt, akit az Isten teremthete, ’s zokogva sírtam. Sok örömöt ada nekem Erdély, ’s Erdély méltó vala, hogy lássam: de soha még három hónapig nem voltam Sophie nélkül, ez az út pedig fél nap híján épen három hónapomba kerűlt. — Ah, édes Lolott, az életnek sok örömei vannak, én Erdélyben igen sok, igen nagy örömökkel éltem, boldogabb soha nem voltam, mint Erdélyben: de — férj vagyok, atya vagyok, ’s enyém Sophie.

…Csókolja érettem és a’ leányomért Nagysád a’ Grófné kezeit, csókolja Lajost, ’s tisztelje szeretetre oly méltó testvéreit, ’s ajánljon mindnyájoknak kegyességébe, kedvező emlékezetébe. Magát Nagysádat arra kérem, hogy higgye, hogy Dédácsot a’ világon senki sem áljda úgy, mint Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

3286.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                     Széphalom, Octób. 7d. 1816.

 

Édes barátném, Amit óhajtottam, megvan. Feleségem ma az én kedves barátnémhoz önmaga sugallatából írta meg az ide zárt levelet, nem az én tanácsomra, nem az én kérésemre. Benne támadt a’ gondolat, lelke öntötte papirosra gondolatjait. Fogadja Nagysád a’ levelet azon kegyességével, amellyel engem és a’ kicsi Zsenít fogadta, ’s szeresse új barátnéját. Arra nem lesz szükség kérnem, hogy Nagysád a’ feleségemet tézze meg, a’ hogy ő szóllítá bízakodva Nagysádat tének. Tézze /tegezze/ őtet Nagysád.

A’ Grófné felgyógyult hidegéből. De hát a’ mi kedves Tanzink? ’S nem lett-e még más valaki beteg az Erdély’ szeretetre legméltóbb házánál? Döbrentei jobban van-e? — Ah, édes Lolott! az én kedves Síposom nincs többé! A’ világ nem tudja mit veszte abban a’ jó emberben, abban az igen nagy emberben! —

Ajánlom magamat Nagysádnak igen becses barátságába. Nem kérem arra, hogy a’ Grófnét ’s testvéreit tisztelje, hogy Lajost csókolja. — De emlékezzék Nagysád gyakorta barátjáról, szeresse tovább is.

Nem illik ide, de Marcsa köszönti Thrézsit és Rózsit, Pétert és a’ több ismerőseit…

 

 

3338.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                                                   [K. és h. n.]

 

Tisztelt kedves leányom ’s barátném. A mi Zsenink valót ír: igen nagy vala örömünk, hogy Donát valaha megküldé a’ képeket, és hogy azok alkalmasint jól készültek. A’ Zseni képe jól hasonlít ahhoz, melyet Donát tavaly Aprílben feste, az enyém pedig az én Kreutzinger által 1808. festett képemhez. Nagysád ítélje meg majd, ha barátja ’s kis barátnéja találva vannak-e; mert én ha képet látok, felejtem nézni, el van e a’ kép találva, csak azt nézem, ha hasonlít-e valamiben ahhoz, a’ kit adni akar, ’s a’ physionomia nem kapott-e visszásságot.

…Nekünk egy Saxoniai születésű ’s Juris prudentiát tanult Claviermesterünk akada, aki a’ Claviert igen jól veri, igen igen jól, ’s jó moralitású embernek látszik. Már csaknem egy hónapja hogy itt van, ’s még nincs okunk nem örvendeni birtokának. Zseni már olvassa a’ kottákat, ’s reménylem esztendő mulva játszani fog valamit. A’ Mester nagyon meg van elégedve vele, mi pedig a’ Mesterrel, mert szorosan fogja ugyan a’ tanítást, de nem nehezíti-el. Újság itt nincs más, mint az, hogy Gróf Csáky Antalné szül. Gr. Szúnyog Josepha megholt: de ezt talán már írtam. Éljen szerencsésen édes Lolottom, ’s fogadja el Sophienek, nekem és Zseninek gratulatióját az újesztendőhöz. Kézcsókomat a’ Grófnénak és testvéreinek, szíves köszöntésemet Dr. Gyarmathynak, ’s a’ Búniaknak ’s Fejér Egyházán Hallernek.

 

 

 

3348.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.

 

Édes Leányom, Sophie itt üres helyet hagya; engedje tehát Nagysád, hogy ezt én foglalhassam el, ’s Nagysádnak, imádott Asszony Anyjának ’s kedves testvéreinek boldog újesztendőt kívánjak. Tegnap estve vevém Nagysádnak azon levelét, melyben a’ szeretett gyermekének azt írja, hogy a’ Fejéregyházi két kis Haller Nagyságtoknál volt, ’s hogy Nagysád útban látta a’ Nap’ fogyatkozását. — Igen is, azt a’ szép jelenést, melyet én elég hosszú életemben ekkor láttam legelébb, mi is néztük itt; minden más esetekben az ég oly tele volt felhővel, hogy azt látnom eddig soha nem lehetett. —

Ez az esztendő nékem e’ részről is felejthetetlen. ’S mennyi sok szépségeit láttam, ezen felül a’ természetnek. Ott Gyógyon az a’ szép vízszakadás! Mindig előttem képe. ’S én annak látását is az én Gyógyi négy barátnéimnak köszönhetem…Kívánok Nagysádnak és az egész jó háznak örvendetes esztendőt, ’s ajánlom magamat becses barátságába. Eugénie csókolja tisztelettel kezeit.

 

 

3420.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                     Széphalom Apr. 19dik. 1817.

 

Rég ideje, hogy mi a’ mi kedveseink felől semmit nem hallhatunk. Lehetetlen az, hogy akit ők kegyességeikbe fogadni méltóztattak, elfelejthessék: de az, hogy őket annyi kedvetlenségek érhették volna, melyek közt felejtkezhettek a’ nekünk írásról, nem lehetetlen, ’s ez a’ gondolat bennünket gyötör. Óh, távoztasson Isten minden kedvetlenséget a’ mi imádott Süsienktól, a’ mi igen kedves barátnénktól, a’ mi szeretett Lajosunktól ’s Döbrenteinktől! Megérkeztek-e valaha a’ Nagysád kezeihez a’ képek, édes, édes Lotti? ’s felleli-e bennek Nagysád a’ maga Atyját, a’ maga leányát? Nékem mind a’ két kép ellen vannak kifogásaim: de kifogásom vagyon a’ B. Prónayné ellen is, és azt még is megelégedve bírom, mert fellelem benne azt a’ szeretetreméltó Asszonyt. Nyughatatlan vagyok érteni a Nagysád ítéletét a’ képekről ’s a’ hírt, hogy végre kezeiben vagynak. — A’ mi Zsenink tőlem négylépésnyire veri Pleyelnek egy Allegróját… Nemsokára Lajosnak egy Lengyelt küldök, melyet maga componála Generális Kosciusko. Éljen szerencsésen örök barátném ’s csókolja kezeit a’ legjobb Anyának.

 

 

3459.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                     Széphalom Junius’ 15d. 1817.

 

Nagysádnak tegnap estve vett levele, édes, édes Lotti, igen nagy gondoktól szabadíta meg. Mely rettegésekben voltam! Mely kínokban voltam! Azt hinni, hogy irántam egy imádott leány, hogy ennek az imádott leánynak még inkább imádott anyja, hogy az Erdély legszebb háza’ népe elhültek, hogy érdemetlennek tartanak szeretetekre, emlékezetekre, hogy magokat általam megbántottaknak képzelhetik — oh, nem lelek szót ennek festésére. Tisztának érzém magamat, ’s lelkem azt kiáltozta, hogy semmit sem tevék, ami e’ büntetést vonhatta volna reám: de hány ízben történt meg már az életben, hogy félre-értettetések az egymást szeretőket hidegekké, egymásnak ellenségeivé tevék. — Ne mulassunk e’ gondolat mellett!

Pedig hogy Lolotte az az ő örök tisztelőjének, barátjának, ami eddig volt! Óh, legyünk rajta, édes barátném, hogy ez a mi szent barátságunk a’ sírig tartson el, ’s éljen a’ síron túl is! Mi egymás iránt nem lehetünk egyebek, úgy hiszem azt, mint amik voltunk és vagyunk: de ha úgy változunk meg, mint egy imádott asszony — ért engem Nagysád — kit a’ viszontagságok annyira meghajtottak, hogy reá most alig ismerhetni: mi haszon belőle? Szeressük egymást, imádott Lolott, ’s mondjuk azt egymásnak olykor, hogy szeretjük.

Nem terhelem én azzal Nagysádat, hogy minden hónapban mondja; a’ mi barátságunk ne ismerjen semmi nyügöt; de legalább tudassuk, hogy nem változtunk el. Ha Döbrenteink nekem csak annyit mondott volna, hogy Nagyságtok Kolozsváron vagynak, de az osztály bajai vagy az örömek a’ városban elfoglalják, azonban rólunk emlékezni méltóztatnak, úgy rettegés nélkűl voltam volna.

…Sophie teljesen helyreállott, de a’ gyermek kicsiny és gyenge. Sok hetekig véres nedv jött ki az egyik szemén, és azt alig nyithatja fel. Az Orvosok azt mondják, hogy ez az ütés’ következése. Zseni a’ maga gyermekének, én unokámnak nézem. Zsenit sok ízben kilelte a’ hideg, ’s megfonnyadt, aki különben sem testes, ’s színe zöld. Tegnap Thaliet lelte ki a’ hideg. Két fiamnak semmi bajok; a’ kisebbik olyan, mint a’ gömböc; talán, ha a’ Vajda Hunyadi mázsára felállítanák, nyomna annyit, mint Zseni; Emíl vékony, de verset csinál; Minap lefekvénk, ’s az Anyjának mondá hogy épen egy verset faraga… Éljenek Nagyságtok mindnyájan nagy örömek köztt, ’s szeressék örök tisztelőjöket.

 

 

3480.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                       Széphalom Aug. 19d. 1817.

 

Imádott leányom, Oly emlékezetesek-e Nagyságodnak, Augustusnak e’ napjai, mint nekem és a’ kis Zseninek? Mi mindennap emlegeténk ezeket. Aug. 9-dikén a’ Bánátból Dédácsra érénk, 10. Dédácson pihenénk, ’s Gróf Lázár Benedekné és Gereb Ágnes Kisasszony Nagyságtoknak vendégei voltak, 11. Branyicskát láttuk, ’s a’ kedves Lajossal és Döbrenteivel Solymost, ’s a’ legszebb holdvilágnál értünk haza, 12. Döbrentei és én megferdénk a’ Marosban, 13. Vajda Hunyadon valánk, 14. megpihenénk Dédácson, 15én Tordosra mentem által, 16. Lajos és Döbrentei utánam jövének ’s Bábolnára kísérének, 17-ben a’ szép víz-szökést látánk a’ Gyógyi feredőben, 18. elválánk Nagysádtoktól, el 19-ben Lajostól is és Döbrenteitől.

Mely örömek voltak azok, és oh, mely igen óhajtanám, hogy e’ napokat Dédácson tölthetném, minden esztendőben. Higgye el nekem Nagysád, soha e’ napok nekem fel nem virradnak, hogy lélekben Nagysádtok között ne legyek, hogy hálás tisztelettel ne emlegessem mindazt, amit a’ jó Grófné ’s jó gyermekei velünk tettek. ’S midőn magamat visszateszem e’ napokba, szintén vádlom magamat, hogy azokat a’ napokat eléggé jól nem éltem, azt mondogatom, hogy hálátalan voltam akkor, midőn azokat a’ szép napokat éltem, a’ Gondviselés iránt. De ismét, ha példának okáért arra a’ pillantásra emlékezem, amelyben Nagysádnak tiszelt Anyja ’s kedves testvérei Kis József Notárius Urnak társaságában a’ Gyógyi feredő mellett bennünket kikésértek, midőn egymástól sírva elváltunk — oh, akkor lelkem azt mondja, hogy hálátlanok nem voltunk. — Azóta, édes Lolott, oh, mennyin vitt, keresztül a’ Gondviselés mind Nagyságtokat, mind engemet és az enyéimeket! — Mi e’ napokban veszténk el a’ Napamat. August. 8-dikán hala meg 18 hónapi betegeskedése után. Az elhalást előre látni lehetett, az Orvosok megmondák, hogy Septemberig talán még elviszi, de hogy ekkor nap fog meghalni, azt nem tudhatánk. Különben által menénk vala hozzá. A’ Sógorasszonyom csak maga volt körűle; a’ Sógorom Arad vármegyében, Lippán, a’ Maros partjain, ’s Zarándnak szélén járt, de azon nap, midőn az anyja megholt, alkonyodáskor megérkezett, és feleségétől érté meg, benn a’ szobában, hogy az anyja ki van terítve. Sophie a’ hírt csendesen vette, mert gyermeki hűségből még óhajtotta velem együtt, hogy haljon meg, minekutána kínjaitól meg nem szabadúlhat. De midőn az anyját kiterítve látta meg, mikor a’ temetés alatt koporsója után ment, akkor utól érte a’ fájdalom, ’s nehány ízben közel vala az öszve roggyanáshoz. — Azolta fájdalmát két nevezetes vendég érkezése elszórta, tegnap pedig által kelle mennünk Szilvásba Gróf Vondernothnéhoz, hogy Zsenit valaha ez is hallhassa a’ fortepianón. Vondernothné kíváná hogy általmenjünk, ’s én örvendék, hogy Sophiet reá vehetém, hogy ő is jöjjön.

Okolicsányiné, az az Vondernoth jelen vala, jelen Generális Splényi és a’ fia József a’ volt Obristhlieutenant. Meulé Párizsi Gouvernante, a’ Grófné lányainak Musicusok ’s Zseni el kezde á quatre mains játszani a’ maga Mesterével. A’ 84 esztendős Generális meggörbedve méne oda ’s mosolyogva nézé a’ parányi gyermeket, Okolicsányiné is igen sokszor felkele székéről, ’s ő ’s Vondernothné, Manczi ’s a’ két kisasszonya a’ háznak, ’s kivált Splényi Jósef el nem tudtak telni, hogy a’ gyermek ennyire ment 7 hónap alatt. A’ Szilvási Musicus declarálta, hogy 2 esztendeig, ha így megyen, el lesz készűlve teljesen. Meulé pedig Zsenit elnevezé Colibri-nek, ’s a’ név a’ gyermekre ragada. Örvendjen Nagysád lyánya’ előmenetelén. Ő nem sokára maga fog írni. Eddig ezt azért nem tevé, mert nem tudtuk, hol mulatnak Nagyságtok.

Ha Nagysád a’ Sztrigy és Maros között fekvő rétre lép ismét, a’ pallóra, a’ kert’ ajtaja mellett álló padhoz és a’ Maroshoz közel álló fa mellé, hol a’ Grófné szokott vala ülni fejér ruhájában, fekete pántlikájú szalmakalapjával, ha a’ szil ligetbe lép, ha Branyicskán lesz, és Gyógyon, emlékezzék meg rólunk. Mondja meg azon szent helyeknek, hogy egykori vendége róluk szentül emlékezik; adja által tiszteletünket B. Jósika János Urnak …Gróf Kún Zsigmondnak, B. Bornemiszának és azoknak, akiket ott látánk, el nem felejtvén Fő Notárius Kis József Urat, kit én nagyon tisztelek. Ugyanazt kérem Nagysádtól, hogy tegye Gróf Bethlen Ádámné tantjánál, Gáldtőn Gróf Bethlen Imrénél, ’s Fejér Eggyházán Gr. Haller Jánosnál, ’s Búnon Gróf Bethlen Gergelynél és Dr. Gyarmathi Úrnál.

A’ mi kedves Döbrenteink neheztel. hogy én az Erdélyben látottak felől sok jót mondogatok Erd. Leveleimben. Meglehet, hogy az hiba, ’s igyekezni fogok hasznát venni intésének, mert aki mindent dícsér, elveszti hitelét. De hogy mondjak én azokról rosszat, akiket láttam és a’ kik irántam vesztegetve teljesíték a’ hospitalitás’ törvényeit? Hogy hallgassam el azokat, a’ kiknél múlattam is? Sem egyiket, sem másikat tennem nem lehet: de Döbrenteinek meg kell mutatnom, hogy sanyarú és igazságtalan intéseit is követni kész valék. Éljen, édes Lolott, ’s szeressen Nagysád bennünket.    K. F.

 

 

3511.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                        Széphalom Nov. 24d. 1817.

 

[A levél elején Kazinczy Eugénia sorai.] Édes, kicsiny Mamám. Minthogy képem el nem jutott hozzád, hogy valami reám emlékeztethessen, itt küldöm ezt a’ kis Klavírozót. Bár kedvetlen óráidban, amilyeneket az ég a’ jókra is bocsát, úgy vidíthasson fel, mint az alatta álló vers igéri! Igen régen nem írtam már én is az én imádva-szeretett kicsiny Mamámnak: de ő tudja, hogy én őtet azért nem szűntem meg szeretni. Papám Döbrentei bácsihoz küldötte a’ maga képét, minekutána az először küldött az enyémmel eltévedt. Bár ez juthasson kezedhez romlás nélkül. Végre kérni fogom anyámat, ha az első képem elveszett, hogy engedje neked Dónát által festett képemet megküldenem. Élj szerencsésen, tisztelt anyám. Csókolom kezeidet a’ szeretetnek minden érzéseivel. Örök tisztelőd Zseni.

Imádott leányom, Hány levelem vala készen Nagysádhoz már, félre tettem őket, hogy ha majd megtudom Döbrenteinktől, Andrásfalván vannak-e, vagy Dédácson, vagy Kolozsvártt a’ Császár ottléte miatt, oda utasítom, ahol van Nagysád. Döbrenteinek levele nem jött, ’s így vettem a’ levelet és eltéptem. Nekünk, Édes Lolotte, az a’ nagy szerencsénk, hogy ha leveleink elmaradnak is, tudjuk, hogy az nem azért esik mintha barátságunk elholt, elhidegült volna, ’s örvendünk, ha levél jő, de a’ hallgatást balul nem vesszük. Azt most kivált Sophiera nézve kérem Nagysádtól; ő nagyon köszöni Nagysádnak róla emlékezését, de kéri egyszersmind, hogy a’ válasszal adós maradhasson egy ideig; én alig ismerek asszonyt, aki forróbb leveleket írjon mint Sophie: de alig ismerek asszonyt, aki a’ tolltól, tintától, papirostól inkább rettegjen mint ő. — Minden egyéb újság előtt engedje Nagysád mondanom, hogy a’ mi Marcsánk a’ jövő Januarius 11-dikén, mely nap 18-dik esztendejébe fog belépni, asszonnyá leszen. Klavír-Mesterünk veszi. A’ dolog így történt:

Klavír-Mesterünk, eggy 38 esztendős, igen szép magas és sudár termetű, nem kedvetlen képű, nagy culturájú ember, tavaly Novemb. 17-dikén lépe be hozzánk. Elhagyta hazáját, melyet olly forrón szeret, mint én a’ magamét, ’s Széphalmon talált egy neki kedves asylumot. Örvende azon hogy feleségem és én neki szíves barátjai vagyunk, ’s hogy gondolkozásunk, tónusunk az övével teljesen megegyezett, hogy magát úgy látá általunk tractálva, mint a’ háznak barátját, sőt tagját, hogy Zseniben oly tanítványt kapott, aki felől idegen helyen is azt merte mondogatni: Ich zweifle sehr, ob ich im ganzen Ungarn eine zweyte Zseni finden würde.

Gouvernantunk /nevelőnő/ egy utálatot érdemlő gaz teremtés — oh, édes Lotti! Képzelje, Nagysád a’ leggazabbat, ’s képzelje onnan is, hogy nekem örökös feltételem, hogy soha többé az én házamhoz Gouvernante nem jő, — belé szeretett a’ Klavír-Mesterbe, ’s mindent elkövetett, hogy annak szerelmét megnyerje. Ez kikerűlte, de hallgatott. A’ 49 esztendős Gouvernante azt hitte, hogy a’ Klavír-Mester azért hideg eránta, mert Marcsa eránt érez valamit, ’s elkezdé gyötreni a’ leányt. Igy maga vete lángot szíveikbe. A’ Klavír-Mester és Marcsa szenvedheték egymást, barátok lettek, ’s szeretők. — Octóberben egy fiatal, Bécsből Ujhelybe lejött férjfi-szabó Mester, ki igen jól szab és varr, kijöve hozzánk, ’s a’ Klavír-Mestert kérdé meg, ha lehetne-e neki reménysége a’ leányt feleségűl megnyerni. Ez nem látta, miként tarthatna-el ő (a’ Klavír-Mester) feleséget, ’s így jónak látta, hogy az embernek megígérje, hogy a’ jelentést nálunk megteszi. Megtette azt, ’s Sophie ’s én jónak láttuk, hogy Marcsa a’ szabóhoz menjen; szűléji nem akarták ugyan, de nem ellenzették, Marcsa engede szavainknak, ’s ő és a’ szabó az én jelenlétemben ’s a’ Sophiében gyűrűt váltottak. Sophie azonnal megpakolt eggy szekeret kanapéval, székekkel, commóddal, asztallal, ’s a’ leányt ruhákban derekasan kikészítette. — A’ Klavier-Mester látván mely anyai képen bánik Sophie a’ lyánnyal, megvallá hogy ha állapotja megengedné, nem eresztette volna Marcsát a’ szabónak, ’s addig beszélénk ő és mi ketten, hogy Sophie azt mondá a’ Klavier-Mesternek, hogy ha tudta volna szándékát, ő megengedte volna, hogy öszvekeljenek. Én az embert nagyon szeretem, ’s annak nézem, akire gyermekeimnek neveltetését — a’ felvigyázást, nem az iskolai tanítást — bíznom lehetne, ha meghalnék ’s gyermekeim árván maradnának, ’s el vala végezve, hogy ha a’ gyűrű vissza adathatik a’ nélkül hogy mi históriába jöjjünk, Marcsa Klavier-Mesterné legyen. A’ Marcsa atyja declarálta, hogy ő neki nem vala kedvére, hogy leánya szabóné legyen, ’s így a’ gyűrűk visszaadattak, ’s Marcsa a’ magáét a’ szabótól vissza kapá. — Hosszan beszélém-el, de Nagysádat interesszálni fogja a’ dolog, minthogy Marcsát ismeri és szereti.

E’ napokban egy más nevelőt is kaptam. Emíl hetedfél esztendős; Nevelő neki is kell. Patakon, Eperjesen kerestem, nem kaptam…

Thalie fejtőzni kezd, ’s éppen oly sok talentomot mutat, mint amely keveset rettegtem benne. Húsosabb, mint az én kedves Zsenim, ’s arcza szebb. Bőre olyan, mint a’ legáltallátszóbb porcellán, ’s olly fejér, hogy azt minden Vendégünk csudálja. Bőrének fejérsége, gyengesége (Zartheit) valóban olyan, amilyet semmi gyermekben nem láttam még….. Zseninek a’ charactere az,  ami őtet mindennél kedvesebbé teszi, Thaliet ritka ember szereti. …Emílnek az arcza egészen az enyém, de szeme kék és igen igen nagy, mint anyai nagyatyjáé! Antonín egészen a’ megholt öcsém az Oberster, oly köpczös; szemei is kékek, mint a’ Lacziéi voltak. Mind Emíl, mind Antónín igen jó és elmés ’s nagy tüzű gyermekek. A’ kis Phigie egészen Zseni, de kék szemmel. Gyermekeim mind az anyjoktól kapták a’ szem színét, csak Zseni tőlem azt. — Vége a’ papirosnak. Éljen szerencsésen, édes jó, édes szeretett, édes imádott Lottim! Vette-e Nagysád az én képemet, mely Septemberben indult Döbrenteihez? Csókolom kezét Ő Nagyságának a’ Górfnénak, ’s kivánok mindnyájoknak boldog új esztendt.

 

 

3526.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                       Széphalom xber 21d. 1817.

 

Tisztelt barátném, Most érkezik Nagysádnak az a’ levele, mely bizonyossá tesz bennünket az eránt, hogy az én képem és a’ mi Zseinké annál a’ kedves barátnénknál van valaha már, aki mindkettőnknek örök díszünk lesz. Már a’ két képet örökre elveszettnek képzelénk, két hét híján éppen esztendeje hogy útnak indítottuk. Mely nagynak kelle tehát lenni örömünknek, hogy egy jó Géniusz azt a’ mi imádva szeretett Lottinkhoz csakugyan elvitte! Nem örűl Nagysád e’ birtokának inkább, mint a’ hogy mi kevélykedünk azon, hogy képeink Andrásfalván függenek, ’s előre képzelem, hogy, ha Erdélyi Leveleim megjelennek a’ jövő esztendő első felében, Nagyságtoknak Vendégeik mint fogják nézni itt a’ Nagysád szeretett atyját ’s szeretett leányát. — A’ kép az én ítéletem szerént sincs rosszul találva, csak hogy a’ szegény Donát ezen a’ képen nekem eggy édeskés ’s visszás mosolygást ada, nem az én kérésemre, hanem a’ maga szeszéjéből, Zseni pedig 1815. óta, és így három esztendő óta igen nagyon megváltozott.

…Engedje Nagysád, hogy Nagysád által mutathassam be tiszteletemet ő Nagyságának a’ Grófnénak ’s az Andrásfalviaknak. Csókolom kezeiket, ’s ajánlom magamat, a’ Nagysád’ levelére csak a’ szeretet és becsülés legforróbb csókjával felelő és restségét kimenteni kérő Sophiemat, ’s gyermekeimet. Hozzon az Isten Nagysádtokra is igen jó esztendőt, minden tekintetekben jót, ’s engedje, hogy a’ mi barátságunk nemcsak elolthatatlan, hanem megfogyhatatlan is legyen. Édes Lotti, Nagysád ’s imádott Anyja nekem pótolék az elvesztett Theréz, Thercsi és Polyxén helyett, kik közzül Theréz és Polyxén élnek ugyan, ’s szeretnek, de leveleiket soha nem veszem. És minthogy én a’ háztól kimenni nem szeretek, sem fejem miatt, mely rheumatismust most is Novemb. 8d. óta szenved, nem akarhatok: Theréz és Polyxén nekem csaknem annyi, mintha megholtak volna. Lolotte, a’ mi szeretetünkön a’ halál sem diadalmaskodhatik. Nagysádnak örök tisztelője, barátja Kazinczy mpr.

 

 

 

3552.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.

 

                         [Elől, az első lapon, Kazinczy Eugenia levele, azután következik Kazinczyé:]

Imádott barátném, A’ mi Zsenink reám bízta, hogy Nagysádat a’ Knaut Friedrichné Asszonyom lakodalma felől tudósítsam. Minthogy Nagysád őt ismeri, nem hiszem, hogy elúntassam rendes történeteinek elbeszélése által.

Knaut Friedrich Saxoniai fi tavaly 1816. Novemb. 19d. estve lépe be hozzám, 14 nap jővén Pestről gyalog és a’ legnagyobb sárban, eléhezve, sebes lábbal ’s csak annyi ruhával, amivel testét befedezhette. Elijedtem látására; de szükségem vala Mesterre, és így megtartottam, ’s nyomorúsága megnyerte szívemet. 14 napig volt ágyban. Midőn felgyógyúlt, fel kelle ruháznom fejétől fogva talpáig, ’s egy hónap alatt láttam, hogy jó embert kaptam benne. Jól nőtt ember, ábrázatja igen különös, de nem rémítő, ’s 38 esztendősnek mondá magát. — A’ Gouvernántom próbát teve, ha vele kezdhetne e valami játékot; de a’ dolog nem mehete nagyon kedve szerént. Azonban Május olta a’ Klavíer Mester Marcsa eránt mutata hajlandóságot, melyet onnan gondolhatánk, mert a’ Gouvernante majd megdermedett mérgében. — Ezt a’ rossz személyt Augustusban elűzénk nyakunkról, ’s így a’ mező annál szabadabb vala Marcsának ’s Knautnak. Nem történt semmi illetlen, és így a’ dolgot nem látottnak, nem tudottnak lehete vennem, sőt örvendék, hogy ez a’ becsűletes ember, aki hazáját elhagyta, ’s a’ háznál rajtam ’s Sophien kivül más társaságot nem kaphat, ártatlanúl múlatja magát, ’s életének örömeket lophat — ah, azt csak lopnunk lehet sokszor! —

Octób. 19d. estve a’ kandallónkhoz jöve Knaut, ’s Sophienek ’s nekem jelentést teve, hogy az az Ujhelyi 27 esztendős szabó, a’ ki Bécsből jöve ’s itt megtelepedék, azért vagyon itt a’ háznál, hogy megtudhassa, megkaphatná e ő Marcsát. Mind Sophie mind én örömmel fogadánk a’ jelentést. A’ szabó tehát Marcsával gyűrűt válta előttünk. —

Sophie azalatt, míg én szüreten valék, a’ Klavíer Mestert, ki még nem láta szüretet, kihozá hozzám, ’s vallást teve Sophienak, hogy ő a’ desperatio legnagyobb pontján van, hogy kedvesét el kell vesztenie. — Sophie oly kikészítést ada a’ leánynak, hogy a’ Klavíer Mester látá, hogy mi Marcsát tulajdon gyermekünk képen tartánk. Látván hogy ez a’ kettő ég egymásért, reá állánk, hogy a’ gyűrű adassék vissza a’ szabónak, ’s ez jelentse magát a’ leány atyjánál. — Szerencsésen menvén minden, Marcsa Januárius 15d. napja olta Menyecske, ’s Knaut Friedrichné Asszonyom. — Láttuk mi melly kín és teher feleséges Klavíer Mestert tartani: de azt is láttuk, hogy így kénytelen lesz nyakunkon maradni, mert Városokban nem lél Conditiót, privátus háznál pedig tartást, ’s így gyermekeink a’ tanúlásban el nem akadnak.

Azonban a’ dühös szerelmű Német különös szökdelléseket teve, úgy hogy négy ízben indúlóban volt. Utoljára is látta, hogy az nem lesz tanácsos. 48 órával az esketés előtt ismét menni akara, ’s Hofmesteremmel (ki 28 esztendeig volt Luth. Predikátor, és a’ ki eggy igen derék ember) Testimonialist kívánt tőlem. Azon pillantatban kikeresém neki azt, a’ mellyet eggy holnap előtt ollyankor írtam meg azt neki a’ midőn nem kívánta, ’s kiküldém. Észre vevé a’ dátumot, ’s megszeppent. Kérete Baldovszki által, hogy mennék szobájába, hogy búcsút vehessen. Vissza izentem, hogy jöjjön ő hozzám. Elbúcsúzánk. Akkor úgy eresztém-el magamtól, a’ hogy nem várta, ’s ez érezteté vele, hogy én csakugyan nemesebb gondolkozású ember vagyok. Midőn kiment, hogy már felül a’ szánkára, meglátta Zsenit: Mein Stolz! meine Zierde! ’s elfakadt sírva mind a’ kettő. — Feleségem el akarván vonni magát a’ scéna elől, Phigiehez ment által. A’ Német utána. — Néhány minútum után én is oda, mert féltem, hogy szükség lesz rám. Addig búcsúzánk és veszekedénk, hogy végre kérdést teve ő nekünk, nem mi neki, hogy akarjuk e hogy megmaradjon. Wir haben Sie ja noch nie fortgejagt, Sie haben uns schon so oft die Thüre gewiesen, als Sie in Ihrer Wuth waren. No tehát szabad volna e kérni, hogy ne étessük őtet és feleségét magunkkal, hanem az ő szobájában. — Erre reá állánk. Akkor lepakkoltata a’ szánról, más nap kijöve a’ felesége és napa, ’s Január. 15.dikén Zseni vezette őtet mint Nyoszolyó-leány az oltárhoz, a’ Sógorom 8 esztendős fia Marcsát, mint Vőfély, ’s várta Széphalmon az Erdélyiesen gazdag ebéd. Külön esznek, ’s mi nem látjuk.

Nagysád nekem nagy kedvemet tenné, ha megírná első levelében, kinek hívják a’ Gróf Haller János nagyobbik, kinek az ifjabbik fiát, ’s kinek a’ Gróf Kemény Farkas és Batthányi fiát, kit az anyja őriz, ’s kinek hívják ezen ifjú Kemény Nevelőjét. Mind ezeket elmondanám Erdélyi Leveleimben, melyek végre tavasszal nyomtattatni fognak. Kassáról semmi hírem, pedig Pipsznek ez órában veszem levelét. Éljen szerencsésen, édes Lolott, ’s ne szűnjön meg szeretni bennünket. Ezer tiszteletet a’ Mélt Grófnénak a’ Sophie nevében is, ki Nagysádot öleli. B. Jósika Jánosnak ki volt az atyja, ki volt az anyja? Tudom, hogy Teleki leány volt, de a’ keresztnévre is van szükségem, és ez a’ Teleki leány melly Teleki gyermeke volt?

 

 

 

3612.

 

Kazinczy – Gr. Gyulay Karolinának.                                           Széphalom Jún. 15d. 1818.

 

Imádott lyányom, Június 13dikán az az tegnapelőtt reggeli 9 óra előtt a’ mi Sophienk nekem egy fekete hajú, fekete szemű nagy fiút szüle, ki felől azt mondják, hogy egészen az én arczomat viseli. Most keresztelék meg Czeczíl Bálint Ferencz névre, ’s ő Nagysádat fogja keresztanyja gyanánt tisztelni, keresztatyja gyanánt a’ mi Döbrenteinket. Mutassa ez is mely kedvesek voltak nekem azok, akiket lelkem tisztelt, szívem szeretett. Sophie ezzel a’ vékony testtel friss, és a’ természetnek e’ crísisén most is igen szerencsésen ’s könnyen esett által. Csókolja azt a’ barátnéját, akit most komájának is nevezhet, én pedig kérem Nagysádat, adja azt az áldását a’ gyermekre, hogy valaha oly lelkű leányra találjon, mint anyja ’s keresztanyja volt. Az a’ legjobb áldás.

A’ mi Genienk tegnap jött haza Nagy-Idáról, hová Kázméri tántja vitte el, hogy a’ gyermekkel együtt verhesse a’ Claviert, ’s ez énekelhessen is. A’ Csáky Antalné egyik Kisasszonya Pálffihoz méne férjhez; a’ lakadalomra kellett volna megjelenniek, de a’ Sógorasszonyom csak most gyógyula fel egy Nerven-fieberből, ’s emiatt későbben jelentek meg. Úgy értem Miczitől, hogy Zseni ott nagy javalást nyert a’ fortepiánón, nagyot az énekben, még nagyobbat csendes magaviseletével, melyet még az ott talált sok idegenek is csudáltak. Ez a’ gyermek, édes Lolott, nekünk (ide számlálom Nagysádat is) sok örömeket ígér. A’ természet tette jóvá. Ha szüléji kidűlnének, ő testvéreit úgy fogja nevelhetni, mint Splényi Manczi a’ magáéit.

Ez úttal rövid leszek. Csókolja Nagysád kezeit a’ legjobb Asszonynak, ’s tartson meg továbbra is kegyességeiben.  Nagysádnak alázatos szolgája Kazinczy Ferencz mpr.

Gondolja-el Nagysád, édes Süsie, az én Sophiem Jún. 13dikán anya lett, ’s Június 16dikán már Überrockba öltözött, fenn jár, ’s leckét tart lányaival

 

 

 

3621.

 

Kazinczy – Gr. Gyulay Karolinának.                                             Széphalom Júl. 2d. 1818.

 

A’ mi Lolottunkhoz én ma rövid leszek, mert Döbrentei foglalja el gondjaimat. – El vagyok telve azon édes képzelettel, hogy Nagysád, ’s imádást érdemlő ’s imádott anyja, ’s kedves testvérei előtt Erdélyi Leveleim által megújult emlékezetem. Bár abban se csalatkoznám meg, hogy Nagysád is teszen a’ Munkára némely jegyzéseket! Hagyja Nagysád a’ magasztalást, dicséretet vagy javalást az idegen Olvasónak; azok, akik bennünket szeretnek, azt akkor is adják, mikor nem érdemeljük. Nagysádtól azt várom, azt kérem, hogy arra tanít-meg, mit kell változtatnom, mit kell kitörlenem, mit kell kihagynom. Igy az én Erdélyben lételem’ emlékezete örökre fenn marad, mert az ily Munkák századok múlva még nagyobb becsben tartatnak, mint midőn megjelentek, az elmúlt idők és nem a’ Munka’ becse miatt. Csak azt ne parancsolják Nagyságtok, hogy holmi tréfa elmaradjon / 4 sor német szöveg/.

 …Cserei Farkas nekem nem győze elég szépségeket írni ezen Erd. Leveleim miatt, ’s oly formát jövendől, hogy Erdély ezen Munkámból ismeri majd magát. – Én tegnapelőtt az Ujhelyi vásárban egy szép csődört vevék háti lónak, minthogy Brüszömtől megfosztott nyavalyája. Annak ma kenyeret adván, a’ ló jobb kezemnek két legkisebb úját majd elharapta. Sebet kaptam rajta ’s a’ kéz megdagadt: de azért nem szűnhetek meg írni, ’s midőn az én Lolottomnak írok, fájós kézzel is örömmel írok. Sophie tisztelettel ’s barátsággal csókolja Nagysádat, Alles, nun nicht schreiben. Mondá meg. Adieu édes Lolott!

 

 

3650.

 

Kazinczy – Gr. Gyulay Karolinának.                                   Széphalom Octób. 21d. 1818.

 

Tisztelt kedves leányom, barátném, Engedje Nagysád, hogy a’ mi Zsenink felől mondjak valamit, ami engem igen kedvesen ragadott el. Tegnapelőtt a’ Clavier Mester egy szép Magyart hoza neki, ’s meghagyá, hogy studírozza belé magát a’ jövő óráig. Én tegnap reggel még ágyban valék, midőn a’ Clavier Mester belépe, ’s Zsenit a’ szomszéd szobába vitte leczkére. Eljátszván négy kézzel Dusseknek egy igen szép Sonataját, bekiálték, hogy Zsenivel játszattassa el a’ Magyart. El vala játszva. Midőn a’ Musika megszűnt, bekiálték ismét, hogy ne maga a’ Mester, hanem Zseni játszódja. Hiszen ő játszotta! felele a’ Mester. Lehetetlen! kiáltám. De igen! felele a’ Mester. – Oly precisióval verte a’ gyermek a’ darabot, hogy lehetetlen vala egyebet hinnem, mint azt, hogy Knaut maga játszott. ’S meglepettetésem annál nagyobb volt, mert jelen valék studírozása alatt azon órában, midőn Knaut elment. – Valóban Zseni sokra ment a’ Muzsikában. – Thalie is jól ment elő; ugyanezt a’ Magyart Thalie is maga studírozta be, ’s eléggé nem rosszul. De Thalie fiatalabb is Zseninél, mégpedig ötven nap hiján két esztendővel, ’s később is fogott a’ tanuláshoz, ’s így annyit tőle kívánni nem lehet. Egyebekben is talentumot kapott; de a’ kedv hijával van. Pedig épen az, aminek hijával lenni nem kellene.

Emíl Uram (így nevezte lyányaimnak tanítója a’ gyermeket tréfából, ’s a’ titulus rá ragada) Octób. 13-dikán kapa tanítót, ki elébb Báró Bukovszkinál, tavaly és ezidén pedig a’ Sógoromnál legitimálá magát igen alkalmatos gyermeknevelőnek. Ő most 7 esztendős és 4 hónapos. – Négy napos deák korában a’ Hómájszter (így nevezi ezt) beküldé a’ szomszéd szobába, hogy ott írjon vagy tanuljon, ’s maga Vörös (ez a’ Tanító neve) a’ maga szobájában maradt, ’s várta a’ gyermeket, hogy elvégezvén Munkáját, majd előjön. A’ gyermek nem jött. Most tehát bément hozzá, megtekinteni, mi dolog, hogy oly soká semmi jelét nem adja, hogy él. De képzelje Nagysád csudálkozását: a’ gyermek nem vala ott. A’ másik ajtó zárva áll; az ablakon rostély van, ott tehát ki nem mehetett; a’ kemence be nincs törve. A’ Tanító nem tudta mit gondoljon, ’s nagyon megijedt. Felhányta az ágyakat, és mindazt, ami a’ házban volt, de a’ gyermeknek semmi nyoma. Bejöve jelenteni. hogy a’ gyermeket szerencsétlenség érte; nincs sehol; ’s a’ gyermek nevetve jő elébe. A’ rostélyon másza ki csupa csintalanságból, hogy megijessze Tanítóját. – Egyéberánt Emíl Uram mind a’ Tanítóját mind a’ tanulást szereti, ’s talentoma bizonyosan van. Magyar tánczot jól tánczol, kereng is mint a’ Németek, szereti a’ meséket mind hallani, mind beszélni, nagy faragcsáló, nagy mászó, magyarul és tótul jól beszél, németül csak ért; ’s ezen dicséretes tulajdonságai mellett olly polisson de rue, hogy mérgemben gyakorta tépem a’ hajam, hogy nem úgy áll, nem úgy ül, nem úgy eszik, mint kellene. Elmésebb és szelesebb, szánakozóbb, nemesebb szívű gyermeket nem képzelhet Nagysád, ’s képzeli, hogy Zseni és Emíl Uram az apjának a’ Herzenspünkerle; ’s Emíl csak azon hiúságért is, hogy kivévén szemeit, melyeket az anyjától és anyai atyjától kapott, görbe háta ’s keskeny és dúczos koponyája által egészen az atyja képét viseli.

…Magamról nem sokat írhatok Nagysádnak. félve várom October 27-dikét, amely nap belépek hatvanadik esztendőmbe. Semmit sem óhajtottam kevésbé, pedig oh be sokat óhajtoztam egész életemben! mint az öregséget; ’s ha négy hónapos fiamat tekintem, szeretnék még 30 esztendőt élni. De legalább az a’ vígasztalásom van, hogy annyi szenvedések után is elég erős, elég könnyű vagyok. …Sokat forog ilyenkor előttem a’ Nagysád imádott anya, hogy ha ezeket látná, mit mondana: de engem nem hágy el az a’ gondolat, hogy az Isteneknek gondja van életemre.

…Cserei Farkas írja, hogy Döbrenteink nála volt, ’s nála hagyá Erdélyi Leveleimet, melyeket most Wesselényi olvasgat. Cserei Farkas és Miklós már tevének rá jegyzéseket, és ezeket már vettem: de mit ítél Döbrentei a’ Munkáról, azt még nem tudom. Óhajtom, hogy ő minél több igazító és póltoló jegyzéseket tett légyen a’ Munkára. Ha visszakapom, egészen újra fogom dolgozni. A’ könyvcsináló sokat maga sem javal amit ír, de későbbre hagyja kiigazítását.

…Sophie csókolja Nagysádat és a’ mi imádott Susienkat, Zseni ajánlja magát gratziájokba. Marcsa őtet talán Januariusban keresztanyának fogja hívni; Knaut megmondá, hogy annak zseninek kell lenni, és hogy ha fija lesz, Napoleon nevet kap.

 

 

 

3676.

 

Kazinczy – Gr. Gyulay Karolinának.                                             Széphalom Xbr. 11d. 1818.

 

Az angyali Lolottnak. E’ napokban nálam vala Comáromi Theréz, Györgynek leánya, ’s Gróf Wass Klárinak kedves barátnéja, ’s azt a’ hírt hozta, hogy ez óhajt velem lenni ’s nekem és Zseninek általadni Erdélyből hozott idvezléseit. Én télben rheumás fejem miatt nem igen hagyom el a’ házat, ’s a’ Grófnéval nem leszek tavaszig: de nekem a’ köszöntés igen kedves volt, mely annál kedvesebb, mivel a’ kedves Lolot felől rég óta semmit nem tudok.

Erdélyi Leveleim tónusa egészen meg lesz változtatva, ’s kihagyok mindent, ami némelyeknek a’ bátor közelítés miatt nem tetszhetnék. Andrásfalva és Dédács nem hagyja rettegnem, amit más helyek hagyhatnának. Akarom, hogy azt a’ dicséretet nyerjem meg a’ jobb Olvasótól, a’ mit ezen Levelek olvasása után Gróf Dezsőffi József ada nekem: Azt, hogy azt mondhassa a’ jobb Olvasó: Aki barátjait így szereti, nem lehet rossz ember – noha Andrásfalvai ’s Dédácsi barátnéimat és barátimat a’ rossz ember is kénytelen volna magasztalni.

A’ mint látom, imádandó barátném, én azt a’ vádat vontam magamra, hogy mindent dicsérek, ’s ez azt mutatja, hogy nem vagyok nagy emberismerő. Azt ezer tapasztalásból tudom: de talán az a’ tekintet is érdemel valamit, hogy az idegen egy két óra alatt nem ismerhet  ki mindent, vagy azt, hogy én szeretem azokban, akik nem egészen rosszak, inkább látni a’ szép oldalt, mint a’ nem szépet. De ezekben követni fogom barátaimnak intéseket, ’s az egész Munkát az első soron kezdvén az utolsóig újra dolgozom. Barátim érzeni fogják, hogy intéseik nem voltak haszontalanul adva. ’S ezeknek számokban Döbrenteinek ’s mingyárt ő utána Mélt. Cserei Miklós Urnak köszönhetek igen sokat.

A posta mingyárt megyen, ’s én ezúttal kénytelen vagyok fejéren hagyni levelemnek nagy részét. Éljen szerencsésen Nagysád, kedves barátném. Zseni velem együtt csókolja kedves kis Mamája’ kezeit. Sophie tisztelettel öleli. Nagysádnak alázatos tisztelője Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

3696.

 

Kazinczy – Gr. Gyulay Karolinának.                                                    Januar 29d. 1819.

 

Comtesse Lottinak. Én és az én leányom vígasztalhatatlanok vagyunk, hogy Nagysád felől fél esztendő óta nem tudunk semmit. Már az a’ gondolat környékezett meg, hogy Nagysád vagy a’ ház magát megbántva érzi általam. Én botolható vagyok: de tudva semmit nem követtem-el, ami büntetést érdemlene, ’s ha azt érdemlettem volna is, én Nagysádat ’s tisztelt Asszonya Anyját ’s szeretett testvéreit azoknak nézem, akik nekem még vétkemet is meg tudnák bocsátani. Alig várom, hogy Gróf Wass Klárival lehessek, ’s hallhassam, amit nekem mondani készült: de télben nekem kimenni veszedelmes. Igen régen lovon sem ültem. – Midőn épen ezt írom, Bálint fijamat hozza szoptatója azzal a’ jelentéssel, hogy egy-két nap óta a’ gyermeknek egy foga már van. Az egészen a’ Zseni physionomiáját kapta, ’s ha azt előre lehetett volna látnom, a’ Zseni druszájává kereszteltettem volna. Szeme, szemöldöke, ’s az egész arcz a’ nénjéé. Mind ő, mind mindenik testvére, Zsenit kivévén, e’ hetekben keresztül esének a’ vereshimlőn, nehezen, de szerencsésen, ’s Emíl most második ízben, mert 2 esztendő előtt az már volt rajta. –

Zseninek tegnap keserves napja volt; elhagyá a’ Klaviermestere Ujhelyt, honnan minden héten kétszer-háromszor jött ki, leczkét adni. Őt a’ Kassai Apáczák vették szolgálatjokba 150 frt holnapos fizetésre. Nem lehet képzelni a’ sírást mind két részről, ’s ez a’ bohó 50 esztendős ember szintúgy sírt, mint a’ lyányom. Ujhelyben most egy Berlíni születésű Instrumentmacher mulatott, az ott való Instrumentumok megigazítása végett. Az hallotta Zsenit játszani, Knautnak egyéb tanítványaival ’s elragadtatva ölébe kapta Zsenit a’ sok nép között ’s úgy kiáltozta neki: Meine kleine Meisterin! – Én úgy hiszem, hogy Nagysád részt veszen atyai örömeimben, ’s nem untatja el magát ennek emlegetése által. Már írtam Pestre egy új Musicusért, de az ott farsang alatt nem találtatik. Addig Zseni fogja vezetni magát és Thaliet.

…a’ Muszka Császár elválasztatja magát a’ maga hitvesétől, ’s Napoleonnak egykori Luizáját fogja venni, ’s talán ezért Ő Felségével a’ mi Urunkkal ’s a’ Prussziai Királlyal még e’ télen Rómába utazik, azt Nagysád már hallani fogta. Mi Bécsből jött levelekből tudjuk. – Ő Nagysága a’ Grófné sokat betegeskedett az ősszel, amint azt Mélt. Bája Urnak leveléből tudom. Óhajtom, hogy eddig állott légyen helyre egészsége tökéletesen, és hogy az Isten akkori szenvedéseit pótolja ki teljes egésséggel ’s váratlan örömökkel. Hát a’ mi kedves Lajosunk, mint van? Örömmel viszi-e a’ hívatalbeli terhet? Ezt nagyon óhajtom. Igy hozzá fog készűlni arra, hogy fényes házának új fényt adjon, mely minden hasonló sorsú ifjúnak kötelessége. Légyen rajta Nagysád is, kedves Lotti, hogy a’ mi két barátunk ez idén lássák meg Magyar Országot és minket. Azt fogom hinni, ha őket megláthatom, hogy ismét Nagysád körül leszek. Lélekben ott vagyok mindég.

Az ide zártat, adja, kérem alázatosan, Döbrentei barátomnak, megtoldván azon kedves hírrel, hogy Superintendens Kis Ur eggy Thalia nevű írást ád ki, mely ismét egy Folyóírás formánk lesz; Horátznak minden Munkájit pedig Édes Gergely nyomtattatja épen most Trattnernél. – Éljenek szerencsésen Nagyságtok, mindnyájan, ’s tartsák meg kegyes emlékezetekben legszívesebb tisztelőjöket Kazinczy Ferenczet mpr.

 

 

3720.

 

Kazinczy – Gr. Gyulay Karolinának.                                             Széphalom Marz. 25. 1819.

 

A’ kedves Lottinak. A’ Nagysád kedves levele, Fannynak ez a’ szava: Liese deine Beschämung, ’s a’ Grófné’ felkiáltásai, midőn Kotzebue-ben valamely interesszáns gyermeket lelnek, hogy az olyan, mint a’ kis Zseni, tökéletesen meggyőztek engem afelől, hogy rettegésem Nagysádnak ’s imádást érdemlő Anyjának ’s Comtesse Fannynak elváltozások felől haszontalan magam gyötrése volt, ’s azóta szabadabban lélegzem. Az a’ gondolat, hogy én valamely gondolatlan cselekedet által Nagyságtokat megbántottam, nekem halálom volt, ’s e’ gondolat mellé annak emlékezete, hogy Nagysád ’s kedves Asszonyanyja, kedves testvérei, mint fogadtak, mennyi kegyességet mutattak erántam, álmomból is felriasztottak.

Akármint vizsgáltam magamat, úgy leltem, hogy semmit nem tettem, ami azt a’ büntetést érdemelhette volna: de olykor az ember akarat ’s meggondolás nélkül is megsérthet mást. – Félbe hagyom ezt a’ rettentő képet, ’s a’ helyett köszönöm Nagysádnak, köszönöm a’ Grófnénak, köszönöm Gróf Vasnénak kegyességek’ megújított jelét. Oh, ne tépje el ezt a’ szép lánczot egyéb, mint a’ halál, ’s hagyja meg nékem Nagysád azt a’ szép kevélykedést, hogy én kegyességekkel mindég dicsekedhessem.

Zseni Ujhelyben vagyon; ott készül az Áldozó Csötörtökön tartandó első Communiójára. Ha itt volna, most ő is írna Nagyságodnak. Igy helyette én csókolom kedves kezeit. – Az ő portréja, a’ kis Bálint, oly annyira hasonlít hozzá, hogy szinte bánjuk, hogy őtet Eugeniusnak nem keresztelteténk. Rendes, minap eggy idegennek kelle elő mutatnom Rézre metszett képeimet, melyek egy fiókomban állanak, ’s azok között van nehány rámájáról levett olajfestés is. Megláták azon képemet, melyet 16 esztendős koromban festett volt egy Pesti Képíró, ’s mindnyájan Bálintot kiabálának. De ha Bálint olyan marad, mint most, még kisebb lesz, mint én vagyok; az a’ gyermek rossz tejet szopott, kénytelenek valának 8 hónapos korában elválasztatni. Úgy eszik, mint a’ farkas, de nem hízik. Különben én a’ gyermekeimben élek, ezt annyira szeretem, hogy Sophie vexálgat, hogy más gyermekeimet nem szeretem úgy, mint ezt. Jákób Próféta is így bánt a’ maga Beniaminjával.

….Amint a’ Nagysád leveléből látom, Erdély nem szerencsétlenebb a’ pénz megszűkülésében, mint mi. De halljuk, hogy Eperjes, Tokaj és Munkács várakká fognak építetni; ’s ha ez való, úgy ez a’ tájék sok pénzt kap, legalább productumainkat el fogjuk adhatni. Hogy a’ mi kedves Döbrenteinket megláthatom, annak szívesen örvendek. Buzdítsa rá Nagysád, hogy el ne maradjon. Azt fogom hinni, ha őt megláthatom, hogy vele együtt Nagyságtokat, a’ Grófnét, Nagysádat, Comtesse Fannyt és Gróf Vast, Stanczit és Lajost, együtt látom meg, és minden emlékezet megújul előttem Andrásfalváról, ide számlálván még azt a’ Kalvinista Papot is, aki rettenetes vastagságú feleségével megjelene, ’s gyermekeit énekelteté. Él-e még a’ Nagysád cseresznyefája? Él-e még az, amelyen a’ Nagysád neve és a’ kicsiny lyányáé együvé van az Andrásfalvi kertben fonva? Ezt tudakozá minap Zseni, ’s elíjedtem a’ kérdésre, nem mintha a’ fa kiszáradását képzeltem volna, hanem mivel attól tarték, hogy Nagysádtok erántunk megváltoztak. – Mondja Nagysád a’ Grófnénak, hogy én Erdélyben láttam valakit, aki igen elevenen emlékeztete Kelcznére. Pedig a’ Kelcznék nagyon Kelcznék. A’ Grófné engem megért. Gróf Fáy Ágoston is idvezűle, mint Drevenyák. Szent Imrey él és virágzik, velem együtt, mint a’ virágzó cseresznyefa szokott, az az fejéren. –

Nem gondolok én azzal, édes Lotti, ha Nagysád nekem gyakran nem ír is; ne zsenírozza magát: csak szeressen. Ez az egy az, amit kérek Nagysádtól, csak erántam soha meg ne változzék. Sophie tiszteli, csókolja Nagysádat és a’ Grófnét, ’s ajánlja magát, a’ rest, kegyes emlékezetekbe. Gyermekeim csókolják kezeit. Nagysádnak örök tisztelője Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

3754.

 

Kazinczy – Gr Gyulay Karolinának.                                            Széphalom Júl. 6d. 1819.

 

Angyali barátném, Egy holnap óta alig érkezett postán valami levelem; barátim elfeletkeztek rólam, mint én látszom rólok elfeletkezettnek, mert én sem írtam nekik, elfoglalva öszve csoportozott dolgaim által, melyekből kivergődni nem tudok. Cserei Farkasnak és Miklósnak csaknem elfelejtettem már kezek írását is. Buczi, Farkas Sándor nem írnak, a’ mi kedves Döbrenteink pedig el vala foglalva, amint azt a’ Nagysád leveléből látom, egy oly munka által, melynek talán nem lessz látszatja. Minthogy Döbrenteink olvasni fogja ezt, engedje meg Nagysád, hogy neki is írhassak holmit e’ levelemben. –

Én Május 17-dikén Thalie leányomat és Emíl fiamat bevittem Kassára, hogy világot lássanak. Késő érénk oda, ’s másnap Nevelőjök azon hírrel futott hozzám, hogy gyermekeim keljenek fel, mert két német gyalog katonát mingyárt fel fognak akasztani, ’s a’ nevelés’ részeihez tartozik, őket a rettenetesség spectaculumaival is megismértetni. Meghagyám a’ nem lelketlen embernek, hogy a’ gyermekeket elkészítse, hogy véletlenül ne csapja meg a’ látás, ’s elindultak. Klavírmesteremnél mulattak tovább, mint kellett volna, ki maga is ki akara menni velek, ’s így még utól értem őket, de a’ látásból semmi sem leve. Midőn a’ Felső kapuhoz érénk, a’ katonaság már visszajött. Ahelyett, hogy a’ felakasztott két német embert nézték volna meg, a’ Viczay, Gróf Schmidegg és Patikárius Schwarcz kertjeit jártuk be, ’s végre Gróf Vas Klárit kerestük fel, hogy Nagyságtok felől hallhassunk híreket, azután Gróf Teleki Jóskánét a’ maga Hannijával, ’s úgy a’ Nagyasszonyt; mert Theréz ott nem volt. Gróf Was Klári nem győze bizonyossá tenni a’ Nagyságtok kegyessége felől.

…Mondja Nagysád a’ Mélt. Grófnénak, kinek kezeit forró tisztelettel csókolom, hogy Merdulyka idvezűlt. A’ guta vitte ki a’ másvilágra a’ Nagy Asszony nagy szomorúságára, mert hív barátja volt, ’s tudjuk miért. A’ mint haza jöttem, Zseni vágyott Kassára ’s bekűldém hogy Klavírmesterével repetálja a’ darabokat, ’s hírt vehessek, felejte-e valamit. A’ Klavírmestere megtartá 8 napig, ’s dicsekedve producálá, hogy Zsenit ő tanította. A’ gyerek hírt szerze; pedig a’ hír is jó, ha érdemmel szerezzük, érdem nélkül semmit sem ér. Zseni nemcsak semmit nem felejte, de nem lévén Febr. óta Mestere, előre is ment a’ Klavírban magától. Most egy Franczia születésű ’s Franczia Kapitány lakik nálam, ’s őt és Thaliet leczkére fogta. – A’ Nagysád és a’ Döbrenteink Bálintja kövéredik az oltvar után ’s már kétszer vettem karomra, midőn nyeregben ülök. Physionomiáján egyszerre ki lehet ismerni, hogy testvére Zseninek. Csak életet, édes Lotti, hogy ezt is nevelhessem egy darabig, mert végig már nem fogom.

Beleznayt 21. Junii exequálták karddal. Csak feje csapatott el, nem keze is. Bátran ment a’ halálnak, mint a’ héros és a’ bolond, ’s csak azt sajnálta, hogy 80 embert nem ölhete meg az atyján kivül. A’ Vármegye 600 vasvillás embert, a’ katonaság 300 fegyveres embert állíta ki, mert az a’ híre volt, hogy jobbágysága erővel ki akarja szabadítani.

Itt semmi újság, sem kicsiny, sem nagy, ’s sem belső, sem külső. Aratásunk a’ nagy szárazság után is nem lesz rossz; szénánk kevés, de jó. Sophie tiszteli Nagyságtokat hív tisztelettel. Zseni ’s gyermekeim ’s magam csókoljuk kezeiket ’s én ajánlom magamat kegyességébe. alázatos szolgája K. F.

 

 

3803.

 

Kazinczy – Gr. Gyulay Karolinának.                                Széphalom Decemb. 26d. 1819.

 

Az imádva szeretett Lottinak. A’ Nagysád kedves levele felvert régi álmomból. Nem, édes Lotti! Engem nem fásított el semmi álom; sokat voltam lélekben Nagysád ’s tisztelt Anyja ’s kedves testvérei körül; de nem tudván hol mulatnak, Andrásfalván-e, Dédácson-e, vagy talán a’ Városban, kénytelen valék hallgatni. ’S a’ mi Döbrenteink engem azzal bíztatott, hogy Pesti útjában Lajossal együtt erre veszi útját, ’s így várván, ’s tudván hogy leveleim haszontalan keresnék, neki sem írtam. Még nincs egy hónapja, hogy a ő levelét is vevém, ’s most a’ Nagysádé érkezik. Érezze Nagysád, mely boldognak érzem magamat. Vissza vagyok téve azon szép napokba, amelyeket három esztendővel ezelőtt a’ Nagysád társaságában éltem-el. Ne higyje Nagysád hogy az olyan emlékezetek megvadulhassanak, mindig elevenebben térnek előmbe. Az olyanok az örökkévalóságnak vagynak élve, ’s emlékezeteket a’ halál sem olthatja-el. –

Hogy a’ Nagysád’ kedves testvére és az ő barátja ’s a’ mi barátunk Széphalmot meg nem láthatá, azt nem szükség mondanom mennyire sajnáljuk mindnyájan. Gróf Desőffy Józsefnek megígértem volt, hogy kedves Vendégeimet lekísérem hozzá Szent Mihályra, – ’s a’ Grófné is kért egy igen szépen írt franczia levélben, hogy álljam szavamat, ’s jelenjünk meg. Óhajtottam volna, hogy az a’ hideglelés, mely a’ mi Lajosunkra esett, rázott volna ki másokat, csak az ő örömeit ne gátlotta volna. Hogy a’ mi barátink ismét meglássák Magyarországot, alig merem reményleni: én pedig mindég inkább meg inkább ide vagyok csatolva növekedő gyermekeim által, ’s így, ha csak az Istenek valamely csudát nem tesznek, alig reménylhetem, hogy azokat megláthassam, a’ kiket szívem annyira szeret.

A’ Nagysád lyány, édes Lottim, Kassán van. Minden igyekezeteim haszontalanok voltak egy Kavírmestert szerzeni, és olyat, akitől Zseni tanulhasson. A’ Marcsa’ férje, a’ ki Zsenit a’ Muzsikába initiálta, ez ősszel itt volt, ’s maga tette a’ propositiót, hogy Zsenit hozzá adjuk be. Jónak láttam elfogadni a’ propositiót, ’s Novemb. 23d. Zseni bement, hogy a’ Klavíerleczkéket folytassa, éneklésben is tánczban is vévén leczkéket. A’ Klavíermester a’ napokban íra, hogy a’ Tánczmester Zsenível kimondhatatlanúl meg van elégedve, ’s minden tanítványi között őtet tartja legelsőnek.

…Thalie arczban sokkal szebb zseninél. Közönségesen azt hiszik felőle, hogy az ő bőrénél fejérebbet képzelni sem lehet. Kék szemei igen nagyok, ’s különben is őtet ritkán pillantja-meg valaki úgy, hogy rajta fel ne akadjon. De Zseni utoljára is tovább tetszik, mint Thalie.

…Házamnál fél esztendő olta egy Franczia Kapitány mulat, ’s franczia nyelvre igyekszik tanítani a’ gyermekeket, de nem, mint obligátus ember, hanem mint házi barát. A’ dolog nehezen megyen, de talán fog. Én még eddig legtöbb hasznát vettem ennek a’ Vendégnek, inkább belé jövén a’ Nyelvbe. – Minekutána el is untatom Nagysádat gyermekeim felől tett relatiómmal, engedje még azt mondanom, hogy ha azon a’ földön valami jó Lakatos, vagy Szíjgyártó van, készítsen nála Nagysád helyet a’ legidősebb, most 9 esztendős fiamnak, Emílnek. Ennek elevensége képzelhetetlen; soha sincs munka nélkül, ’s amit lát, utána csinálja. Feleségemnek minap elromlott valamely zárja; a’ gyermek látja, nem szól, előhozza árják, kalapácsát, ’s a’ zár meg volt csinálva. Ez engem nagyon gyönyörködtet, mert tehetségeit mutatja. De még inkább gyönyörködtet az, hogy midőn szüretkor Zseninek és Thalienak egy leczkét tartottam a’ Római történetből, a’ halálosan beteg Említ felkele ágyából, közénk jött, ’s kért hogy engedném hadd hallgassa ő is. Édes Lotti, micsoda az az ember, a’ ki a’ Római História által nem nemesítette meg lelkét! ’s mely örömöm az nekem, hogy gyermekeimben ezt a’ szikrát látom.

Én az az atya vagyok, a’ kit Nagysád mindég gyermekei között találna. Fekve írom e’ levelemet, ’s ez a’ sok gyermekágyamon ’s asztalom körül zsibong; Emíl coportákat vagdal, Thalie olvasgat, ’s mutogatja, ami szépet benne lél, ’s éteti Phygiet és Bálintot; csak Antonín nincs közttök, az a’ szakács fiával kiment a’ hóban vagy szánkázni, vagy golyókat csinálni.

…Éljen szerencsésen Nagysád, édes Lotti. Hozzon az Isten Nagysádra, tisztelt Anyjára ’s kedves testvéreire a’ reánk jövő esztendőben minden örömeket, ’s tartson-meg engemet megbecsűlhetetlen kegyességeiben. Nagysádnak alázatos szolgájaKazinczy Ferenczmpr.

Csókolja Nagysád a’ Grófné kezeit, ’s jelentse, hogy Báró Sennyei János Januárius 2-dikán vízi betegségben megholt. Értéke pénzben és Capitalisokban eggy milliom és ötvenezer forint ide nem számlálván a’ Triesti bankóháznál lévő Capitalisát, mely rettenetesen nagy, minthogy interesét soha nem vonta, hanem Capitálisnak csinálta. Pompa nélkül, sőt sorsa alatt élt: de a’ Vármegyénknek hagyta mindenét azon esetre, ha kihalnának a’ Sennyeiek.

Nem régiben egy Sonettem jelent meg a’ Magyar Kurírban. Azt Gróf Mailáth János méltónak tartá németre fordítani. Közlöm azt.

 

3903.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                             Széphalom Octób. 13d. 1820.

 

Nagysád az én szomszédomban, tisztelt szeretett barátném, ’s én nem láthatom Nagysádat. Szeretnék perleni a’ Sorssal, hogy engem így ingerel. De mi haszna volna ennek a’ perlésnek? Áldjuk inkább, ogy Nagysád a’ lyányomat és a’ maga lyányát, és Emíl fiamat láthatá, én pedig a’ mi kedves Lajosunkat és Döbrenteinket. Valóban tisztelt kedves Lotti, az a’ szerencse, hogy a’ feleségem és én ezt a’ két szeretetre méltó lelket láthatánk, az nekünk igen kedves pótoék vala azon veszteségünk helyett, hogy Feleségem Nagysádat és a’ Mélt. Grófnét nem láthatá; mert itt magamról, ki Nagyságtokat András falván ’s Dédácson nem kevés ideig láttam ’s nem sok idő előtt még, ’s a’ jövő esztendőben ismét fogom.

Nem szólok. Döbrenteimben. Azóta nem sok változhatott, mert az ő kora az olyat már nem érezteti nagyon. Lajos sokat változott, s úgy ahogy óhajtani kelle ’s esztendejihez illett. Emberedik, tanulási, tapasztalási szélesednek, ’s szíve, (a’ mi Lajosban ’s testvéreiben, anyjában, és minden jó emberben az egész föld’ hátán, a’ legtiszteletesebb dolog) az marada, ami volt, ’s óhajtom is, reménylem is, az fog örökre maradni; ’s így a’ Szeretetre legméltóbb ember lesz.

Lajosnak és Döbrenteinek nálunk mulatása bennünket azon szép napjainkra emlékeztete, midőn itt Wesselényi és Pataki mulatott. Lehet hasonlóság a’ különbözések mellett is, és úgy, hogy mind a’ két fél nyer a’ hasonlítás által. Wesselényi csupa tűz: Lajos nyugalom és esztendejit előző érettség, ’s mind ez mind az oly szemmel, mely el tud nedvesedni a’ szép scénák látása vagy hallása által; és így oly szívvel is, mely érzi amit érzeni kell; oly szívvel, melyet a’ világ el nem rontott. Tartsa meg Isten a’ mi kedves barátunkban ezt a’ szívet, ne engedje soha megromlani, ’s tegye így szerencséssé, ’s a’ Nagysád’ kedves asszonya anyjának ’s testvéreinek örömére.

…Mint lelé Nagysád Kassát és az itt lakókat, imádva szeretett kedves Lottim? Mely különbség van Erdély és Magyarország között jóban és nem jóban? Mely igen szeretném én ezt hallani Nagysádtól, ’s négy szem között, hol szabadabban közölhetjük ítéleteinket! Mit mond Nagysád az én Szent Mihályi tiszteltemről, ’s tiszteletet valóban érdemlő Grófnéjáról, ’s kedves gyermekei felől? Képzelem én, mely öröm volt Nagysádnak, ezeket látni, mert nem hiszem, hogy ők a’ Nagysád’ látása által kedvetlen szempillantásokból ki ne kapattak volna, ha talán Nagysád őket illyenek köztt találta volna lelni. — ’S melly változást lele Nagysád a’ maga lyányán, a’ kegyességeibe fogadott Zsenin? Én úgy hiszem, hogy neki legfőbb érdeme az érzés, ’s azt a’ mi gondjainknak is a’ Természetnek is köszönheti, ’s ennek méginkább, mint annak. Alig várom a’ hírt, ha Nagysád meg van e elégedve fortepianói játékával, ’s méltónak ítéli e azon dicséretre, mellyekkel mások bennünket szertelen reményekre gyúlasztanak.

Kérem Nagyságodat alázatosan, méltóztassék alázatos tiszteletünket Ő Nagyságának a’ Grófnénak bemutatni, ’s bennünket kegyességeibe ajánlani, ’s maga is mind feleségemet mind engemet kedves emlékezetében megtartani. Mely igen örvendek én, engedje még egyszer mondanom Nagysád, hogy Zseni és Emíl Nagysádtok körül lehettek, és hogy azzal dicsekedhetnek, hogy vették Nagysádtoknak csókjaikat. Bár Sophie is mondhatná, hogy látta azt, a’ kit az ő férje olly határtalanul tisztel és szeret. Vigye minden kedvetlenség nélkül vissza a’ Szerencse Nagyságtokat; én úgy hiszem, hogy a’ jövő nyáron Dédácson fogom megnyerni a’ mit most látnom az idő nem engede. Éljen szerencsésen, tisztelt barátném. K. F

 

 

3927.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                  Széphalom Decemb. 28d. 1820.

 

Hasonlíthatatlan barátném! Nagysád oly szép Levélíró, a’ hogy azt érdemli, hogy az Isten legjobb teremtésének neveztessék. Óhajtanám, édes, édes, édes Lotti, hogy Nagysád azt, a’ mit itt mondok, ne vegye üres complimentnek. De Nagysád érzi, hogy a’ szó’ hátulsó része érdemlett vélekedés, ’s a’ másik része nem szenved kétséget, mert én ugyan senkit nem ismerek az asszonyi nemben, a’ ki ennek mását tudja írni…. Midőn Nagysád ezt a’ levelet hozzám Maros-Némethiből írta, még nem vehette, ’s amint látom nem vette azt, amit én Nagysádhoz Andrásfalvára írtam volt. És bár hát felbonták vala a’ Döbrenteihez írottat! Minap vettem levelét Pestről; tudakozódik, mint esett által baján Sophie.

…Azóta, hogy Nagyságtok Kassát elhagyták, a’ Mélt. Grófné tisztelt Tántja (magyarosan Nagy-Nénje) megholt. De ezt a’ levélíráskor már tudta Nagysád. Öcsém Fő Notár. Comáromy Urtól tudom, hogy most a’ Gyűlések alatt (azok Decemb. 4dikén kezdődtek) bontották fel testamentomát. Executoraivá Generális B. Vay Miklós, Fő Notár. Comáromy István ’s Fő Szolgabíró Jakabfalvi Urak voltak kinevezve. Menyének Kassai belső és külső házát, Gróf Telekinének és Gróf Was Klárinak ezüstjét ’s egyéb becses portékájit, Gróf Was Uraknak három három ezeret hagya, de nem Dánielnek, mellé vetvén, hogy azért nem ennek is, mert ez sokat keserítette; a’ Pataki Collégiumnak 2000 frtot hagyott, ugyan-annyit a’ Kassai és Szinnyei Templomoknak. —

A’ szép Kassa Decemb. 22d. vagy 23d. estve elégett. Mondják, 128 ház leve hamuvá. A’ tűz veresre festé a’ felhőket, ’s az ide is látható vala. Az a’ Külváros ége el, mely Napnyugot felé fekszik, hol eggykor a’ Luther. és Reform. Templomok állottak. Úgy elégett a’ Theréz most nyert külső háza is. Szegény Zseni, nagy félelemben lehete. Még nincs tudósításom felőle; de már elküldöttem embereimet, hogy hírt vegyek felőle.

Bocsásson meg Nagysád bátorságomnak, hogy Döbrenteinek Pestre írt válaszomban Nagysád felől egy tréfát mertem. Leányom felől azt írta, hogy neki elnedvesültek szemei, midőn Döbrentei barátunk tőle elbúcsúzott. Én Zsenit igen szeretem, noha minden gyermekeimet szeretem, ’s szégyelleném ha közttök különbséget tennék ’s példát vennének tőlem egymást nem egyformán szeretni. Azonban tudom én, hogy Zseniben egyedül a’ Gemüth, a’ jámbor és tiszta lélek, az, ami minden jó előtt őtet kedvessé teheti. Elmelegülve az írásban, azt mondám Döbrenteinek, hogy ha én nőtelen volnék, ’s környűlállásim engednék, hogy azt tegyem, amit legjobbnak látok, hogy az én mátkám vagy Lotti volna vagy Zseni. Döbrentei nevete e’ gondolaton, úgy hiszem: de én bizonyosan eggyikét vagy másikát tenném.

’S most engedje Nagysád mondanom, hogy én Octóber 20-dikán hetedik gyermekem atyjává, Decemb. 20dikán pedig egy szép birtok szerzőjévé lettem. Mihalyi hozzám másfél, Kázmér kétórányira fekszik. Kázmér iránt foly perem a’ Sógorom ellen, ’s úgy hiszem, esztendő alatt meg fogom nyerni; Mihalyit pedig a’ Kázmérral szomszéd fekvés ajánlhatta a’ megvételre.

…Mely nyugtalanúl várom én a’ nyarat, hogy Szpatára mehessek, ’s ott Thaliet magamhoz vévén, Dédácsra! Szegény Thalie anyja testvérénél van, tudom nincs baja, szobáim tele vannak gyermekekkel; de azért szívem még is ellágyul, mikor róla gondolkozom. A’ csókot nem szerető Emíl három nap óta nekem szertelen örömeket ád ismét; ritka talentom. Félórányi idő alatt megtanulta az Európa Geographiáját, ’s setétben is elmondja, mi fekszik Franczia és Magyar országok között. Könnyen kapja meg, és nem felejt. Minden estvre kér, hogy neki beszéljek holmit, ’s kivált a’ nagy Friedrich és a’ Napoleon történeteit szereti. Bizonyos dolgokat csendesen hallgat, ’s midőn abbahagytam, elmondá, hogy azt nem hiszi. Most mindég rajzol a’ Gessner Helvetziai Tájai után. Bár csak oly helyt neveltethetnék, ahol talentomait kifejtheti.

De tele írtam papirosomat. — Éljen szerencsésen, tisztelt, szeretett, kedves barátném. Adjon Isten Nagysádnak, imádott anyjának ’s jó testvéreinek ezer örömeket a’ beállandó újesztendőben, nekem pedig engedje, hogy kegyességeikkel tovább is dicsekedhessem. Maradok elváltozhatatlan hűséggel Nagysádnak alázatos Szolgája Kazinczy Ferencz mpr.

Sophie tiszteli Nagyságodat, ’s csókolja. Ő maga szoptatja Lajosát, ’s oly örömmel, mint Zsenit egykor.

 

 

4012.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának                                   Széphalom Octób. elsőjén 1821.

 

Tisztelt kedves barátném, Nagysádnak levelét régen úgy hordom magammal, mint féltő kincsemet, ’s mindeddig hallgattam reá. Vádolnám, kárhoztatnám magamat hallgatásomért, ha vétkesnek érezhetném; de az nem vagyok, legalább félig. Ez a’ kedves levél volt vígasztalásom sok viszontagságaim között. Mennyi bajon, mennyi munkán, mennyi nekem idegen dolgon mentem végig, azóta! A’ Báró Malonyai Ujhelyi pompája felől sokat olvasott Nagysád a’ Magyar Kurírban. Az énrám is sok tekintetekben terjede ki, én írtam meg a’ tudósítást, én írtam a’ Verseket, amik az újságban állottak, ’s a’ Zsidók triumfális kapuja’ felülírása által megbizonyítám, hogy a’ Bibliát is tudom. Éppen nem mondhatnám magam felől, hogy én tolongani szeretek azok között, akiket a’ világ bálványoz, sőt azt mondhatom inkább, hogy azokat nem kerülöm ugyan, de utálván azoknak kislelkűségeket, akik az ilyenekhez reszketve járulnak, ’s minden szavaikat csudálgatják, én tőlük szeretek távol állani. Malonyai aligha nem vette ezt észre, ’s annálinkább különböztete meg. Részemről mondhatom, hogy én ezt az igazán nagy és jó embert tiszta szívemből, lelkemből szeretem. Midőn elment, egy valaki azt tudakozá tőlem, hogy vele mint vagyok megelégedve, ’s feleletem ez volt: Schon aus ästhetischen Gründen sehr.

…Hadd mondom el, mi történt itt velem, az ő első vacsorájánál, melyet bejövetele fényes estvéjén ada. Én Consiliárius Kárner Ungvár Vármegyei Vice Ispán mellett akarék helyt foglalni, kinek felesége Kazinczy leány; de Szemere István Vice Ispánunk eltolt tőle, előre látván, hogy úgy ő nem fog szólhatni Kárnerrel. Az asztal T formára volt terítve, ’s ott ahol egy pontot jegyzettem, üresen vala egy szék. Bátyám, mondá Consil. Szemere, amott egy üres hely, ’s mellette egy idegen Mágnás. Nem illik, hogy azt szomszéd nélkül hagyjuk. Oda ültem. Azon pillantatban az a’ kövér Mágnás hozzám fordult, ’s ezt kérdé: Hogy van az, hogy Ujhely körül sorba ültetik a’ szőlőket, Tokaj körül sor és rend nélkül? Feleltem, ’s ezt vetém mellé: A’ Mélt. Úr, a’ mint látom, Ura Atyjának, a’ mi szeretett Fő Ispánunknak halála óta nem vala itt. — Az Úr engem Orczynak néz? — Igen. — Én az nem vagyok; én Wenkheim vagyok. — Úgy háromszoros örömem; mert azt a’ Méltóságot tisztelhetem, akit régen óhajtok látni; úgy ha Orczynk fiját nem látom, vejét látom; úgy mingyárt hírt hallok a’ lyányom felől. — Ezt az utolsót nem értette. — A’ lyányom, mondám, a’ Mélt. Úr Vármegyéjében van, Delvóné Sógor asszonynál. — Az Úr tehát K.? — Igen is; — Óh, a’ kis Kisasszony igen egészséges, jó dolga van; a’ Grófné tiszteletreméltó személy ’s úgy szereti, mint saját gyermekét. — Azt mind tudom; de szeretném tudni, nem felejte e el magyarul. — Sőt inkább; midőn Szpatán valék, ’s meghallá, hogy magyarul szólok embereimhez, hozzám jött, sírt, általölelte térdemet. — Atyja leánya, mondám. Nagysád érzi örömemet.

…Még eggy rendest, amit Ő Nagysága, a’ Grófné nevetni fog. Midőn a’ Computust dolgozák, hogy ki mit veve pénzben az Öreg életében, Kandó sokáig meg nem foghatá, hogy őtet mint tarthatja a’ többi 16 ezerrel adósnak. Bárczay Ferencz elúnta a’ capacitatiót, ’s így szólott; de gondolja hozzá Ő Nagysága a’ képet és a’ hangot: De b—m a’ lelkét, hallottam én milyen szép Orátiót mondál te Malonyainak az Emlék mellett. Ha azt tudtad, csak értsed ezt is. ’S Kandó megértette sokára. — Most a’ Bárczay Ferencz emberei azon vannak, hogy ő legyen Abaujban a’ Vice Ispán. Tartok tőle, hogy a’ dolog el nem sül, ’s Ferit nevetségbe hozzák.

Feleségem pere miatt a’ bátyjával, ki Kázmért 11 esztendő óta maga bírja, két leánytestvéreinek eggy xrt sem adott-ki, nekem Eperjesre kelle mennem, mert ott foly a’ per.

…Eperjesen egy gyönyörű társaságban valék, melyről örömest adok számot Nagysádnak. Két ifjú, de érett lelkű Úr a’ Vallás felől beszéle; az egyik azt hánytorgatván, ami abban nem szép, a’ másik, ami igen szép. Nem szólottam belé. Ez így szóla: A’ Keresztyén Vallás méltósága abban áll, hogy a’ szívnek egy bizonyos szép melegséget ád, eine warme Stimmung. Ne tekintsük a’ dogmákat, hanem ezt a’ melegséget. Glaube, Hoffnung, Liebe, das sey das Losungswort. — Amit a’ Mélt. Ur mond, mondám az igen szép arczú ’s növésű fiatal Urnak, az engem egy ideában gazdagít. Benn vala szívemben, de még eddig nem tudtam. Hogy benne vala szívemben, mutatja ez az Epigrammám:

A’ szem látni tanult, a’ szív csak hinni. Nemesebb az,

’S emberhez méltóbb, ’s ah, vakon ülni nehéz….

Az én Lottim megengedi, hogy mondjam: Az első sor első szavai csak ennyit teszen; a’ szem látni akar, a’ szív csak hinni. Az a’ tanúlt ott csak ennyi: tud. Amit Schiller mond, a’ nem hivés az embert kevéllyé teszi, — a’ hivés azt cselekszi, hogy az ember magát a’ maga bajaiban Isteni segéd által képzeli őrzöttnek. És így ez boldogít. — Az igaz bölcsesség abban áll, hogy csak ott akarjunk látni, ahol látni lehet, és így kell. De a’ természet nem ok nélkül adta a’ szívet; annak is szentek ösztönei. Cicero és Horátz majd hitt, majd nem hitt.

Éljen szerencsésen Nagysád, ’s csókolja kezeit Ő Nagyságának, kit szent hűséggel tisztelek. Csókolja Lajost és Comtesse Stanzit. Ne felejtse Nagysád a’ kedves Döbrentei mellett tett kérésemet. Érdemli, amit kér. Nagyságodnak örök tisztelője K. F.

 

 

4092.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                      Széphalom Június’ 20d. 1822.

 

Hosszas hallgatásomat ’s levelének válasz nélkül hagyását nem fogja-e az én imádva szeretett barátném elhűlésre magyarázni — Nem, az lehetetlen! Azt Ő nem várja tőlem — vagy nem fogja-e azt rettegni, hogy engem valami baj ére? — Ah, baj, édes Lolott, baj mindég éri a’ halandót; ’s van-e valaki e’ földön, akit az Istenek így látogatnának, mint engemet? Nem panaszolkodom; nem felejtem én, hogy szerencsésebb halandót ők még nem teremtettek, mint én vagyok; ezt mondom, ha magamat házamnál körültekintem; de ne vegyék vétkűl, ha ezt is vetem mellé: szerencsétlenebbet sem.

Eperjesről megírtam Nagysádnak, hogy ott Martzius 20-dikán a’ legkegyesebb ’s egyszersmind a’ legigazságosabb sententiát kaptam feleségem’ perében a’ bátyja ellen.

…Egy hét előtt veszem a’ Prókátorom levelét, hogy a’ Sógorom a’ Cancellariára recurrált, ’s oda akarja felvitetni a’ pert, hogy megtekintessék, ha az Eperjesi Tábla előtt revelálnia és liquidálnia kelljen-e, vagy a’ Királyi Tábla Pesten revideálja-e, hogy az Eperjesi Sententiának volt-e helye. Nincs oly Bíró, aki igazságomtól elmozdítson; de a’ per húzódik. 12 esztendeje annak édes Lotti, hogy a’ feleségemnek bírnia kellett volna Successióját, ’s azóta egy fillért sem veve, ’s én 7 gyermek atyja vagyok, és 7 egyaránt osztozott testvérek egyike. ’S mely időket élünk, hol a’ leggazdagabbnak sincs pénze, sőt a’ hol a’ leggazdagabb is adósságokba veri magát, hogy szűken élhessen.

…Én Eperjesről haza érvén azt tevém, ami rajtam még soha meg nem történt: hat hétig nem írtam semmit, hat hétig nem olvastam semmit; gazdaságom és kertem foglala el. Szarvas marhákat vettem, mégpedig csoportosan, ’s méheket, ezt is számosan. Gróf Dezsőffy Józsefné egy csomó külföldi fával ajándékoza meg, ’s azokat nem Kertészem, hanem tulajdon magam ültettem ’s locsolgattam. A’ két veres ákátz tele volt virággal, első esztendejében itt lételének. Az ilyet törvényül tevém magamnak nem pénzen venni, hanem csak barátimtól koldulva. Igy gazdagodám meg egy nagy becsű képben is, melynek Historiáját el kell mondanom. —

1812. Bécsbe menvén, Fáy János, a’ki tudja, hogy én úgy tudok a’ festéshez, mint Wesselényi Farkas a’ fortepianóhoz, negyven ezer fntot ada kezembe, hogy azon neki vegyek képeket teljes hatalommal, mintha a’ pénz enyém volna ’s magamnak vásárlanék. E’ bízodalmat megköszöntem, de nem éltem vele; felvittem ugyan a’ pénzt, de azt Bécsben deponáltam. …Consil. Vajna, az Erdélyi Cancellariánál utolsó vala, akit felkerestem, mert lakása kinn van, Szent Károly mellett. Tyúkokat kezdett mutatni; szépen festetteket ugyan, de tyúkokat. Végre a’ többit is. Semmije sem kellett. Egyebem nincs, mondá: de még van egy képem; régi, egy kis baja van, megigazítani adám egy Festőnek. — Azt felkerestem ’s meglátván a’ képet, vissza a’ Consiliáriushoz, ’s megalkuvám 1300 fnton; de oly feltétellel, hogy a’ kép csak úgy tekintessék megvettnek, ha Fáy nem sokalja a’ pénzt. ’S oly magasztalásokkal szólék a’ kép felől, hogy Fáy a’ pénzt megígéré.

A kép Egerbe megérkezett Dilizsenszon. Fáyt kilelte a’ hideg, midőn meghallá, hogy a’ kép itt van. Szalada az Érsek Festőjéhez, ’s vitte megnézni…. A’ Festő felkiálta: Uram, ez az egy kép többet ér, mint egész Collectiód. Pedig az három vagy négyszáz darabból áll. ’S most annak épen oly nagyságban ’s igen híven festett mása van birtokomban.

’A Bold. Szűz térden áll a’ megszült Istengyermek előtt, ’s két kezét (nem karját) keresztben veté emlőji alatt egymásra. Feje előre görbül. Mellette József térdepel, imádva a’ gyermeket. Jobbra Máriától szent Hieronymus, Cardinálisi veres ruhában; az letekint a’ gyermekre ’s két keze újjainak végeit egymásra tapasztva imádkozik. A’ gyermek Isten a’ földön, ’s két karját anyja felé emeli. Körülte három Angyal, ’s kivált az egyik szerelmesen fogja fejét és lábát, hogy magához szorítsa. A’ képen kibeszélhetetlen lágyság és nyugodalom van elöntve. Én szebb képet nem ismerek. Pedig sokat ismerek.

…Bónis Sámuel Urnak az egyik leánya Lónyai, a’ másik Márjási Urakhoz menének a’ Pünkösdi innepekben. A’ Kozmai Asszony meghala, egy hónapig fekvék némán. Mely jól tette, hogy megholt. Bár 16 esztendős korában érte volna az, midőn a’ legszerencsétlenebb házasság a’ gyermekleányt elrontá.

…Mondám feljebb, hogy hathétig nem olvastam, nem írtam. De a hathét után kipótlám, amit elmulattam. Nem felejthetem Erdélyt, ’s Erdélyi Leveleimet készítém el. Már írtam Bécsbe, hogy nyomtassák. Mondja meg Nagysád, aláz. kérem, Mélt. Bája Urnak, hogy Déva az Igaz Sámuel Úr Zsebkönyvében fog megjelenni, a’ Hunyadi vár pedig az Erd. Levelek homloklapján. Ha Nagysád már Dédácson van, a’ mint azt reménylem, emlékezzék, hogy én lélekben ott élek. Ott látom Nagysádat és a’ Grófnét, testvéreit a’ szép gyepszőnyegen. Óh mért nem lehetek én is ott! —

Csókolja Nagysád kezeit az én kedves Grófnémnak, ’s mondja, hogy kimondhatatlanul örvendek, hogy a’ mi kedves Lajosunk Bécsben annak ismértetik közönségesen, aminek én találtam, Comtesse Stanzinak pedig fesse pirosra orczájit azzal a’ jelentéssel, hogy Szerencsiné nem győzi hirdetni, mely szép Stanzi. Ah Lolotte, mért nem láthatom ismét Nagysádat! Él-e még Dr. Gyarmathi Úr? Él-e még az a’ gajdoló Predikator Andrásfalva mellett a maga rettenetesen kövér feleségével? Semmit sem tudok felejteni. Volt-e sok cseresznye az Andrásfalvi tetőkön? Iszik-e Nagysád málna rozsolist? Mely sokat hozának azok a’ tánczoló Oláhok? Hát a’ mogyoró fakó nagy ménből mi leve? De ideje, hogy csevegésemnek véget vessek. Ajánlom magamat Nagysádnak gratziájiba. Szeresse Nagysád örök tisztelőjét.

 

 

4134.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.               A’ Wesselényi Miklós neve napján 1822.

 

Tisztelt kedves barátném, Nagysádnak kedves levele új életet önte belém. Ki valék kapva általa bajaim, gondjaim, kínjaim közül az Erdélyben élt szép napokba, felejtettem mindazt, ami lelkemet elelsüllyeszti. Édes Lotti, nincs szerencsésebb, de egyszersmind szerencsétlenebb ember, mint én. Octóbernek 27-dikén léptem 64-dik esztendőmbe; ilyenkor mások öregek már; én még ifjúnak tetszhetem; egy idegen országi ember azt mondá minap, hogy több elevenséget még senkiben nem látott. De ez az elevenség akkor vesz engem elő, mikor oly culturájú embert kapok, mint ő, ’s felejthetem bajaimat. Képzelje Nagysád, a’ Sógorom sem az Eperjesi Sententia, sem a’ Cancellaria által lett kérésének megvettetése által nem tér magához, ’s most ismét oly mesterséget forral, ami feleségem osztályát hátrálja. Lehetett-e a’ természetnek nagyobb vétket elkövetni, mint az volt, hogy Török Lajosnak legyen ily fija?

De baja mindennek van, ’s én bizonyosan nem gondolnék az egyémmel, ha gyermekeim nem volnának. Azonban tűrni kell, amit nem változtathatunk. Midőn Eperjesről haza jövék Septemberben, egy egész napot töltöttem Bárczán. Budamérban háltam a’ tiszteletet érdemlő Újházynénál, Therézt Kassán nem leltem, Bárczán pedig elfoglaltak egész napra. Ferencczel sokat valék külön. Ő úszik a’ gazdagságban, igen kedves leánya kedve szerint méne férjhez, fiját minden csudálgatja; és — lehet szerencsétlenebb ember, mint ő? Azt én tudom, ’s hallgatok.

…Valóban azt kellene tanítatni az iskolákban, amire senki sem ügyel; azt, hogy mint kell férjhez menni ’s házasodni okosan. Frajczímert venni, az csak bajos, ha az Theréz vagy Generális Vayné volna is érdemben ’s talentomban; noha ezeket, ha fő születéssel nem dicsekedhetnének is, bízvást elvehette volna egy oly tekintetű valaki, mint Első Péter Czár. A’ mesalliansz szomorú portéka, mert keserves látni, midőn némely gágogó lúd az érdemes személyt kevély szemfintorgatással kínozza. Erdődy Cancellárius sem triumfálhata a’ bévett renden. De a’ ki csak pénzt keres, méltán lakol. Én a’ jövő esztendei Hebében vagy Aurorában adok talán egy prózában írt Regét, mely intés lesz ifjainknak és leányinknak.

A’ Nagysád kedves Lajosa mind Döbrentei eránt, mind hozzám írt levelében úgy viseli magát, a’ hogy én óhajtom az Andrásfalvi háznak. Melly nemes-lelkű ifjú!

…Látta-e Nagysád már Hébét? Látta-e Aurórát? Én mind a’ kettő felől szólok a’ Magy. Kurír’ leveleiben. Kötelesség vala a’ közítéletet a két megbecsülhetetlen Munkának megnyerni, ’s kimutatni, mi érdemel becsülést….

 Ötöd nap múlva azután, hogy ezt a’ levelet vevém, keresztül kelle mennem Patakon, ’s betértem a’ két fiamhoz. Emílt leltem az inassal. Emíl eljajdult, hogy meglátott. Fiam, mondám, akarom, hogy szeress bennünket; de minek ez a’ pityergés mindég? Mi itt nem ülhetünk. Csak akkor látám, mint van oda, midőn arcza a’ sírás után megnyugovék. — Beteg voltál? — Nem. — Hát mi baj? — Semmi. — Vernek megint? — Nem. Az inast kérdem, az nem felel, hanem kiugrik a szobából. Levetkeztetém Emílt, noha ellenkezett; ’s a’ gyermek lapoczkáján egy tenyérnyi folt, jobb kezén 10, bal kezén 6, oldalai kékek. — Szent Isten! Szerencséje a’ rossz embernek, hogy jelen nem volt. De íme, benyitja az ajtót.

Uram, az Ur nekem azt írta, hogy fiaim jól tanulnak, magokat jól viselik. — Lehetetlen jobban; kivált Emíl, ő nekem gyönyörűségem.

De ha jól, miért veri az Ur? — Nem ő soha. — Kérem az Urat. — Bizony csak egyszer csapott hozzá szüret olta a’ lineával. —

Parancsolám, hogy a’ gyermek vetkezzék. — A’ Deák ellenzé; ne nézzek, csak halljak. — Már ekkor rettenetes volt haragom. Minek a’ fül, a’ hol a’szem lát? — Hát te gazember, így kell megcsalnod egy atya bízodalmát? Így kelle elhóhérlani a’ fiamat, te marha? etc. etc. Ily kínokkal tetézi a’ Sors az én szenvedésimet, édes Lolott!

Előmutatám a gyermek’ hátát két Professornak, hogy hazugnak ne mondhassa vádamat. Azok elrémültek, ’s azt tanácslák, hogy vegyek mást mingyárt, ’s ezt toljam el. — Atyját respectálom, mondám, és magamat. Megígértem, hogy Szent Pál napig együtt lesznek.

Maga hurczolkodott el a’ rossz ember.

…Kívánom Nagysád Ő Nagyságának a’ Méltós. Grófnénak ezer áldást az újesztendőre, végye abbeli óhajtásomat maga is, és kedves testvérei, ’s tartsanak meg bennünket megbecsülhetetlen kegyességekbe. Örök tisztelettel maradok Nagyságodnak alázatos szolgája

Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

4146.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                  Széphalom Január elsőjén 1823.

 

Az én Lottimnak. E’ szókon kezdem az írást a beállott esztendőben, hogy tiszteletemet bizonyíthassam azon kedves barátném eránt, ki régen nem vette ugyan levelemet, de akinek emlékezete engem soha el nem hagyott. Öntse ki a Mindható Nagyságodra, édes Lotti, ’s imádott anyjára ’s kedves testvéreire minden áldásait, teljesítse minden óhajtásikat, ’s adjon váratlan örömöket is. Sophie, s itthon való hat gyermekem Thalietól fogva a’ kis Lajosig, ’s a’ September olta Virginienél patvaristáskodó Zseni ugyanezt óhajtják, ’s ajánljuk magunkat mindnyájan a’ Mélt. Grófnénak ’s Nagyságodnak ’s kedves testvéreinek kegyességekbe, barátságokba, kedves emlékezetekbe.

A Nagysád barátsága, édes Lotti, nekem megbecsülhetetlen kincsem, és olyan, amelyet én a’ síron túl is bírni óhajtok, reménylek.

Zseni tehát, a’ mint mondám, September olta Virginienél van patvarián…jó dolga van, mind tudom azt, hogy Mádon a’ Hegyalja’ tánczoló helyén, sokat tánczola, amint az ott voltak beszélik. Az neki elementuma, eggyszersmind pedig forsza, mert könnyen tánczol, és (ha szabad úgy szóllani magyarúl is, deákúl szabad) tudósan. De mit mond Nagysád arra, ha azt hallja tőlem, hogy Zseni nem nő, ’s az ő bosszúságára, nagyon hízik… Lajos mind szép növésében, mind nem szép arczában egészen az anyja. — Emíl felől azt a’ jelentést tehetem, hogy a múlt héten egy császármadarat löve, és egy szajkót, jó lesz tehát Jágernek, Antonin, minthogy nagyon szereti a’ lovakat, ’s úgy nyargal nyereg nélkűü is, mint akármely paraszt gyermek, kocsisnak.

A’ tréfák után hadd mondja el mi történt Decemberben a’ mi Zemplényünkkel….Mit mond Nagysád az ezidei Hébére és Aurórára? Én úgy képzelem, hogy Nagysádnak is legkedvesebb lesz Hébében a’ Gróf Mailáth Zunigája. Irígylem neki azt az igen nagy szépségű költést. Bár Nagyságod a’ Gödörházy Lauráját is olvasná. A’ politicus újságban nincs mit olvasni, ’s hogy mi is kapunk Újságot fűr die elegante Welt, az ugyan nagy szerencse. Fejedelmeink belé úntak a’ vérontásba, s a had mesterségei helyett a’ béke’ mesterségei vetetnek gyakorlásba, ’s ez szerencséjére van az emberiségnek. De bár pénzt is adnának. Éljen szerencsésen, édes Lotti. Ajánlom magamat Nagysádnak kegyességébe ’s maradok hű tisztelettel

 

 

4152.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                    Széphalom Január 18d. 1823.

 

Tisztelt barátném, Tegnap indítám levelemet a’ kedves Lajosunkhoz, ’s cselédem vissza jövén a’ postáról, a’ Nagysádét hozza, édes, édes, édes Lotti. Ha egy öregembernek ezt a’ szavát hallaná az isméretlen, azt mondaná, hogy őtet kora teszi gyermekessé: de mi szükség nekem azon aggódni, hogy más az én érzésim felől mit ítél; én magamnak érzek, és barátimnak, ’s magam magamat, ’s azok engemet megértenek, ’s az nekem elég.

A’ mi Lajosunkat arra kérém, hogy egy Rómába szóló levelemet tegye Bécsben postára. Attól tarték tudnillik, hogy itt a’ levelet vagy hibásan viszik a’ posták, vagy valaki tudni akarja, mi bajom nekem Rómával, ’s a’ levelet felbontják, el nem eresztik…

A’ mi szeretett Palatínusunk Rómában mulatván Thornwaldsent is meglátogatá, ’s Ferenczy István megszóllítá a’ Palatínus egyik Kamarását, Gróf Pálffyt magyar nyelven. Ez elcsudálkozik ’s jelentést teszen a’ Palatínusnál. Minthogy Thornwaldsen sok szépet monda az ifjú tehetségei felől, a’ Palatínus neki esztendei segélyt ígére, de azon lekötelezés mellett, hogy Ferenczy hét esztendeig Thornwaldsent el nem hagyja. Ferenczy most küldé a’ Palatínusnak a’ maga Munkáját Carrárai márványban, ’s az Budára megérkezett. Egy leány jobb térdére bocsátkozik, ’s a’ fövenybe vonja szeretőjének arczvonásait, az az profilját. Úgy beszéli tudnillik a’ Festők Mythosza, hogy a’ Képírást egy szerelmes lyány találta-fel, ’s az által, hogy a’ kedvelt Ifjú’ profiljét a’ fövenybe rajzolá. Lehet-e szebb gondolat, mint az, hogy egy kezdő Művész azt adja elő, mint kezdődött a’ Mívészség?

Ennek az új Statuáriusnak a’ testvére Pataki Deák, ’s eddig a’ Kazinczy Sophie (Vay Ábrisné) gyermekeit tanította. Vay nekem elbeszélé, hogy az ő Praeceptora micsoda leveleket veszen Rómából, a’ testvérétől. Nem tudtam hinni. Végre a’ Deák olvastatá velem a’ leveleket. Született az ifjú 1792. Febr. 24d. ’s Rómába ért 1818. Jún. 15-dikén. Oly tekintetben van, hogy Canova sokszor meglátogatta, és hogy Bonaparte Luciánnak a’ leánya is vele faragtatá képét. Lelki Culturája, Grammaticája, Orthographiája, Epistolographiája valóban Lakatosi még ma is: de én sok nagy Mívészt ismerek, illyen Wutky Bécsben, ’s Braun, a’ ki felől épen ezt lehet mondanom.

…A’ Nagysád Erdélyi hírei nekem kimondhatatlanul kedvesek voltak, ’s édesen nevettem a’ katuskálkodó Úron. Bárcsak Schurzot kötnének elébe, amit mindég érdemel az a’ férjfi, aki ilyenekbe avatja magát. De Keményen és Keménynén nem neveték. Én semmit sem utálok annyira, mint a’ Mesallianszokat, csak hogy az igaz, és nem képzelt Meselliansz legyen… Keserves dolog nevetségessé tétetni, aki Mesalliánszt tesz, pedig igy jár. Belép imádott feleségével azok köztt a’ kikhez tartozott, ’s minden vagy nevet, vagy megbántva felugrik, ’s ott hagyják a’ Vendéget. Az ily lépés csak a’ legnagyobb ragyogású embernek szabad, kiket a’ világ kénytelen imádni. Igy Cancellárius Gróf Eszterházy, midőn elveve egy Theatralistát. ’S ez is csak az által szabadula meg a’ bántásoktól, hogy Maria Theresia leülteté a’ kártyaasztalhoz. Azonban, édes barátném, itt is vannak kifogások, mint minden regula alatt; ’s én akárki voltam volna, el mertem volna Therézt, ha frajczímer volt volna is; mert kiki értette volna, hogy az nem vad szerelmeskedésem következése, hanem érdemeinek becslése. A’ világ kevés idő mulva imádta volna feleségemet, ’s akkor nem nevettek, hanem irígylettek volna.

Én felőlem is azt szerették volna egyszer elhitetni testvéreim, hogy ezt akartam tenni egy frajczímerrel. De Puffendorfné Asszonyom, kit Nagysád ismerni fog, mert sokat emlegeté, tudja, hogy az fundamentom nélkül való vád volt, mert én éppen akkor égtem Puffendorfnéért, mindaddig, míg látám, hogy abból egy vas bába lesz idővel. Elrettenvén a’ szolgaság’ jármától, szépen kivonám magamat a’ hálóból, melyet most egy Gróf hordoz sírva, és sóhajtgatva.

A’ Nagysád által szánt és dícsért Emíl betegen fekszik Patakon, ’s anyja kőrűle krankenwärterineskedik. Valóban az igen nemes érzésű gyermek. Képzelje ezt Nagysád, a’ mit beszélek. — Előttem lévén a’ szomorú példa, hogy a’ Kozmai Ur azáltal romla meg, hogy fejébe verék, mely gazdag ő: én mindég azt beszélem az enyéimnek, hogy ők mely szegények. Emíl egyik levelében azt írja az Anyjának, hogy ő könnyen szenvedi, hogy kérése nem teljesítethetik, ’s azt óhajtja inkább, hogy az Isten nekem azt engedje, hogy Thaliért mehessek le a’ Banátba Delvónéhoz. Még eddig szabad gyönyörködnöm gyermekimben atyai gyengeség nélkűl. De Nagysádnak Zseni is akar írni, és így véget érek. Csókolja Nagysád tisztelt, imádott anyja’ kezeit, ’s ajánljon gratziájába, kegyes emlékezetébe. Tisztelje nevemben Dr Gyarmathy Urat is, ’s jelentse, hogy nékem az írtakat felőle értenem igen kedves volt. Örök tisztelettel maradok Sz.

 

 

4168.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                                          Febr. 23d. 1823.

 

Tisztelt barátném, Ő Nagysága 1816. valamelly erdejét akará eladni a’ Kamarának. Ha az eladás megtörtént, híjába teszem a’ kérdést: de ha meg nem történt, ’s Ő Nagysága az erdő birtokát most is kevés hasznúnak tekinti; alázatosan kérem Nagysádat, méltóztassék az itt következő kérdésekre minél pontosabban felelni, ’s minél elébb.

1. Mely Vármegyében fekszik az az erdő? ’s mely falu határában?

2. Mennyire fekszik vagy Dédácstól, vagy Maros-Németitől, vagy Fejérvártól, vagy   Abrud-bányától; ha talán ezek körül fekünne?

3. Milyen oda az út Maros-Németitől, vagy Dédácstól, vagy Fejérvártól?

4. Van-e az erdőben kő?

5. Van-e az erdőnek oly vize, ami Malmot hajthasson?

6. Mely nemű fát terem az erdő? Tölgyet-e, vagy csert, vagy bükköt?

7. A’ fák vének-e, vagy fiatalok?

8. Mintegy mely nagyságú az erdő?

Én úgy hiszem, hogy Ő Nagysága hasznát fogja venni kérdésemnek, ha még az erdőnek birtokában vagyon; de míg a’ hírt veszem, el vagyok tiltva megmondani, miért kérdem azt. Az én tisztelt barátném el fogja nekem hinni, hogy engem itt sem hágy el az Andrásfalvi ház eránt vonszó hűség. De kérem, ’s igen nagyon kérem, ne halassza sokára feleletét. Zseni Krajnikné húgomnál van, ’s ott marad húsvétig. Ennek gyermekeivel vala Kassán farsangban. Generális Márjásinál vala bál, ’s ott találta kedves barátnéját Virzsinit. Kevélyen írja nekem Zseni, hogy ő oly nagy éppen, mint Virzsini, — mert nem képzeli Nagysád, mint boszankodik Zseni hogy nem oly magas, mint lenni szeretne — ’s hogy Virzsini első pillantással rá sem ismert, de akkor szaladtak egymásfelé, ’s Virzsini vitte az anyjához, ’s a’ Grófné nem ismert rá, de akkor háromszor csókolta meg, és ismét negyedikszer, ötödikszer. — Ez a’ rá nem ismerés bizonyosan nem a’ megnövés munkája volt, hanem az, hogy Kassán főkötőben járt, kopasszá téve a’ Rothlauf (folyosó) által, most pedig font hajjal jelent meg; mert én assecurálom Nagysádat, hogy Zseni még eddig kicsiny, de faggyas; ha csak ezután nem nő-meg.

Ha Nagysád nekem az erdő felől kedves hírt küld, úgy én Dédácson látom meg e’ nyáron Nagysádat. Nagyságtokat látni meg, azt a’ nekem felejthetetlen helyet és tájt látni meg! mely öröm volna az édes, édes Lotti! Az Isten nekem oly sok jót ada: de oly sok rosszakat is ada. Illő, hogy éltem utolsó esztendejit tégye örvendetesekké.

Alázatos kézcsókomat a’ legtiszteletesebb Anyának, a’ szeretetre legméltóbb Asszonynak. Éljenek szerencsésen, tisztelt, imádott barátném.

 

 

4172.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                                 Ujhely Martz. 6d. 1823.

 

Tisztelt barátném, Itt dolgozom ismét az Archívumban, ’s tegnap délben a’ Traiteurhöz mentem ebédelni eggyütt Vármegyénk Vice Notariusával. Egy sugár növésű szép arczú fiatal Fő-Hadnagy leszálla szekeréről, sárosan, alkalmasint megázva, de jó kedvvel. Csak négyen űlénk asztalnál. Vice Notarius Reviczky csak hamar beszédbe erede vele, ’s a’ Tiszt elmondá, hogy ő Gróf . . . ’s Terebesen, Ujhelyhez 3 órányira, lesz quartélyban. Eddig a’ József Fő Herczeg Palatínus Huszárjai között volt, ’s Enyeden vagy Enyed körül. Első óhajtásom ezeknek hallására az vala, hogy Nagyságtok felől halljak valamit, de az okosság úgy kívánta, hogy elébb lessem-ki emberemet. Öszve vissza szökdellének a’ gondolatok, ’s a’ szép Nína volt az első a’ mit hallék. Eddig is tudtam valamit a’ dolog felől, de most ily véletlenűl magát a’ Személyt — ez mégis váratlan szerencse vala. A’ Lengyel duelluma legkevesebbé interesszált, de interesszála még is. — Neki vetemedtem a’ kérdésnek, ha látta e Andrásvalvát. Megnevezé Nagysádat és Comtesse Stanzit, ’s Czapát, Búnt, Fejéregyházát, de mind ezeket az ifjúság tüzével, mely sohol nem keres egyebet örömnél, ’s a’ régibb képeket eggyszerre eltörleti az újabb örömek képeivel. Emlegeténk Naláczit is, ’s most értém, hogy az Asszony meghala, ’s holmijét nem férjére hagyá, hanem eggy Kapitányra. Eggy bizonyos Ur felől azt beszéllé hogy letette a’ Fő-Ispáni méltóságot, ’s nagyon megcsalá magát calculusaiban, mert a’ honnan oltalmat olly igen várt, ott rá nézve most hallgatnak. Többet akartam volna érteni, ’s az el volt volna mondva, ha tudta volna, de hogy tudhatna többet a’ ki illy örömmel éli életét? — Szánjon-meg kérem alázatosan Nagysádat, és első levelében mondja el nekem mi éré a’ Nína Atyját. Ne nevezzen meg Nagysád senkit; érteni fogom én, kiről van a’ szó. Igy Nagysád annál szabadabban írhat, én pedig minden kár nélkűl hallhatom. Higyjen nekem Nagysád, ez az ismeretség nekem psychologiai okokra nézve is igen kedves. Ritkán láttam boldogabb embert, mint ez az ifjú Tiszt. De én még ifju koromban sem szerettem az illy nemű boldogságot. Immer oben, ohne Tiefe.

Ha Nagysádat interesszálhatná az a’ hír, hogy eggy Magyarra vált Herczeg meghala, csak elmondanám, hogy Herczeg Breczenheimnak a’ teste tegnap hozatott-le Bécsből Patakra. Szeretetre méltó Úr volt, noha igen sok lelket nem kapa. Az ő atyja a’ megholt Carl Theodor Bavariai Elector volt, az anyja pedig eggy szép Perecz árúló leány. Az atyja szép nevelést adata neki, Maltheser-Lovaggá téteté, ’s elébb Gróffá, tovább Herczeggé, ’s gazdag birtokot hagya rá. Azt ő a’ Pataki és Regéczi Várakkal és Dominiumokkal cserélé fel. Eggyik leánya Vice Cancellárius Gróf Almásy Ignátznak, a’ másik az előbbi Vice Cancellarius Somogyinak fijaikhoz mentek, ’s még van eggy; ’s két fija, kik közzűl az eggyik Vice Notárius lesz nálunk.

Vette e Nagysád levelemet az erdők eránt tett kéréssel? — A’ Mélt. Grófné’ kezeit szent tisztelettel csókolom, ’s magamat ajánlom Nagysádnak minden becset felűl múló kegyességeibe.

 

 

4182.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                             Ujhely Martz. 22d. 1823.

 

Tisztelt barátném. Hat esztendeje hogy elakadtam azon Epigrammámon, mely által Dédácson lételem’ emlékezetét fenntartám ’s a’ maradéknak általadni igyekeztem. Már nem reménylém, hogy elvégezhessem, de íme, az éjjel, álmatlanul forogván ide ’s amoda ágyamban, ’s ez a’ félbeszakadt Epigrammám eszembe jutván, a’ vers megleve, ’s oly könnyen, hogy szinte csudálkozám annyi magam elkínzásain. Ez történik a’ Festővel, ez a’ Musicussal, ’s innen jő, hogy ők azt költék, hogy a’ szép Mesterségek’ munkájit nem ember készíti, hanem a’ Múza sugallja. — Ha lakóhelyet kellene választanom, ’s élnének, akik ott éltek, Dédács volna az. Gyönyörű fekvés, kivált, ha az Országútja Dédács és Kemend köztt menne el, hogy az utas szem előtt tarthatná mind a’ helyet, mind azt a’ szép tájt, melly a’ Szilas és a’ Strigy és Maros öszve ömlése köztt fekszik. Közel azon fához, a’ mely alatt Ő Nagys. a’ Mélt. Grófné a’ híd és a’ Maros köztt ülni szokott, állítson nekem egyszer Nagysád édes, édes Lotti, egy pompátlan követ, ezen felűlírással; KAZINCZY. 1816…Ha tetszik Nagysádnak, faragtasson mellé egy lantot, hogy aki akkor látja meg, mikor nevemet ismerni senki nem fogja, kitalálhassa, hogy az poetai emlék. Éljen szerencsésen Nagysád.

 

 

4286.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                      Széphalom Január 20d. 1824.

 

Épen most veszem a’ Nagysád levelét, édes Lotti! — Nagysád talán azon pillantatban íra nekem, mikor én Nagysádnak. Én ez idén a’ Nagysád neve leírására fogtam legelsőben tollat. Könyörgök Istennek, hogy Nagysádat, a’ Mélt. Grófnét, kedves férjfi és leány testvéreit tégye olly boldogokká, mint lenni érdemlenek.

Mely kedves azt nekem a’ Nagysád’ levele után nem egyedül reményleni, hanem várni is, hogy a’ szép gyepszőnyeget kövem fogja ékesebbé tenni! és szabad e nekem azt reménylenem, hogy azt a’ követ ott magam is meglátom. Nem óhajtanék én keresztet, pántlikát, ha azt várnom szabad volna is, ’s nem sajnálom, hogy nem azon úton járok a’ melyen az affélét nyerik. De ha a’ Strigy és Maros szegletében állani fog kövem, melyet a’ barátságnak köszönhetek; ha talán eggy század után is ott áll-meg eggy érzékeny lélek, ’s ezt mondja: Őtet EZEK szerették, akkor hamvaim is emelkedni fognak a’ sírban. Én bájosabb helyet, mint az nem ismerek, ha a’ déli részek volnának szebbek, de szerencsére azt onnan nem látni. Csak az Aranyos hegyét, csak azokat a’ rengetegeket, csak azt a’ szép völgyet, csak azt a’ bús emlékezetű Dévai várat látni, mellyben a’ fejedelemnek nem született Barcsai Ákos ölelgette Bánffy Erzsébetet, ’s átkozta szerencséjét, hogy őtet nem kalibának szülte. — Nem kell egyéb a’ kőre, mint e’ név Kazinczy és az esztendő mellyben Dédácson voltam. Hogy a’ kő oldala puszta ne legyen, azt a’ Lantot és Lepét metszethetné Nagysád rá, melly a’ Poétai Berek” czímlapján van, a’ Dayka Versei mellett. A’ könyvet Nagysádnak megszerzi Farkas Sándor. Parancsoljon vele. Próbát teszek, hogy gyertyánál (mert elütötte az éjfél óráját, ’s fekve — beteg vagyok még is), ’s szabad kézzel ide tehetném-e a’ mit jónak gondolnék. Elég eggy ölnyi magasságú, háromlábnyi szélességű kö. Nekem nem kell semmi nagy, semmi pompa.

                                                                            RAJZ!

Magam hirdetem-ki az egész világnak, ’s kevélyen, hogy erre én kértem az én Lottimat.

Az az Angoly levél valóban különös játék. Én angolyúl nem tudok, de a levelet végig értettem. — Gróf Mailath az estve írt levelében azt írja, hogy ő egy egész kötet Novellát fog adni ezidén, ’s nem oltom el addig gyertyámat, míg nem kérem, hogy hadd legyek én fordítója magyarra. Gyönyörű darabja van Hébében és Aurórában. Az Auroráé több erőbe kerűlt, a’ Hébéé szebb, könnyebb. Különben a’ Kisfaludy Károly Viszontlátását szeretem leginkább. Ez estve a’ Pataki Gróf Törökné leve vendégem, az ipam világtalan bátyjának szép özvegye. Kassáról jő, hol fija ’s leánya tanulnak. Beszéli, hogy a lyánya volt Gróf Dezsőffynél, ő nem, mert betegen feküdt, ’s hogy Zseni nőni kezd. Örvendek, mert tudom, hogy az kedves az én Zsenimnek. Ő hízik, és ha nagy is nem lesz, Debreczeni kofává teszem. Virzsini eránta az most is, a’ ki volt, ’s nekem kivált az kedves.

Szánom mind a’ Gróf Bethlen szerencsétlenségét, mind a’ Gróf Hallerét. Ha a’ ki marjúlást mingyárt nem teszik helyre, kevés reménység van, hogy a’ szeretett gyermek éppé lehessen: a’ hektikából pedig nincs kiszabadúlás. Mélyen megrázott a’ Nagysád festése Gróf Haller János felől, ’s nagyon tisztelem azt az érzékeny atyát. Ah, édes Lotti, gyermekünket halva látni, és a’ mi még keservesebb, halni látni, iszonyú kín. Bár Nagysádat Védangyala mindég olly szép vidékeken járatná, mint a’ Gyógyi ferdők. Kín nekem azt hinnem, hogy azt a’ szép helyt többé meg nem látom. De még az a’ hely is nyer a’ Nagyságtok emlékezete által.

Negyednap olta nem alszom. Hadd végezzem levelemet. Adieu, édes, édes, édes Lotti!

 

 

 

4310.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                                                26. Febr. 1824.

 

Az én Lottimnak. Valóban, édes Lotti, ha Nagysád e’ napokban nyitotta volna be hozzám az ajtót, nem mondtam volna ugyan, hogy takarodjék, sőt térdeihez borúltam volna, ’s úgy kértem volna, hogy csókoljon-meg egy öregembert: de igen hamar kell vala kérnem, hagyjon magamba, ’s maradjon az én életem boldogítójával, mert dolgom van. Egy hete, hogy az Eperjesi peremben dolgozom, éjjel nappal, úgy, hogy feleségem, gyertyázásom miatt nem is alhatik; ’s betegen November olta, ’s annyi erőm sincs, hogy a’ szobán végig mehessek, ’s így kell fárasztanom testemet és lelkemet. Kellett e ez nekem, édes Lotti, a’ ki annyi szenvedésen méne keresztül, ’s így kelle e utolsó esztendeimnek elkeserítetni? De örvendjen Nagysád, közelít bajaimnak vége; az istentelenség arczáról lehull a’ lárva nem sokára. — Eggyik keserűsége életemnek az, hogy némellyek el nem hihetik, hogy nekem van igazom, holott ezt mind az Eperjesi Tábla, mind a’ Cancellaria megismerte. Még Theréz is azt mondá Eperjesről jővén én, ’s nála ebédelvén feleségemmel, hogy elrontjuk magunkat perelvén ’s végre is semmit nem nyervén. Tudnillik Therézt is tele töltötte a’ Sógorom holmi hírekkel. — De hagyjuk ezt, ’s engedje Nagysád mondanom, hogy a’ melly pillantatban Ispánomat most indítám Eperjesre, abban vettem elő a’ papirost is, hogy Nagysádnak minapi kedves levelére feleljek. Nem mondom én, hogy dolgom van, nem tolom vissza Nagysádat többé, mint abban a’ szép álmában cselekedtem.

Irtam e Nagysádnak, hogy a’ mi Ferink, mert ha csaknem oly öreg is, mint én, én őtet szeretetből még is Ferinek hívom, halálosan beteg volt, de jobban van, és nem hal meg. Mi volt nyavalyája, nem tudom, de igen nehezen volt, ’s senki sem reménylé felgyógyúlhatását. — Ő Nagyságát fogja interessálni, minthogy Nagysád nem is ismeri talán, hogy Fáy Ferencznek, a’ Bernáth Ferencz vejének, Pataki Arendája kitölt, ’s már a’ Herczeg Breczenheim Pataki várát, a’ hol eddig lakott, elhagyta. Egyéb hírem az Ő Nagysága ismerősei felől nincs.

Nem lehetetlen hogy Ö Nsga a’ Fő Ispán Okolicsányi Directorát Gosztonyi Urat, eggy imádást érdemlő asszonyság férjét ismerte. Az a’ napokban bekiáltotta a’ cselédjét, hogy neki vágjon dohányt, azután magára zárá az ajtót, ’s ezt nappal, ’s midőn az ajtót rá törék, halva találtatott az asztal mellett a’ földre dőlvén. Az asztalon eggy üres pohár találtatott, melly midőn a’ cseléd dohányt vágni kiment, tele volt. Sok baj van a’ világon, édes Lotti; de én még is verni szeretném azt, a’ ki úgy könnyít baján, hogy kedveseit szomorúsággal ’s szégyennel borítja-el.

E’ halál mellett még eggyet kell említenem. Eggy igen becsületes ember Kossuth Simon, de a’ ki szeretett inni, vígasztalni megyen feleségével a’ Zemplény Vármegyei Ingenieurt, ki 6 gyermekkel marada-el kedves feleségétől. Ott már többet hörpintvén, mint kelle, haza ereszti feleségét, ’s maga meg másuvá ment inni. Éjjel kin maradt. Más nap reggel halva találtatott eggy kútban. Én a’ mint e’ hírt vevém ezt az Epigrammát csináltam, a’ nélkűl hogy csinálni akarám:

Egész életemben gyűlöltem a vizet,

                       Imhol az eb — most halállal fizet.

Alá vetém a’ Kossuth Simon nevét, ’s idegen kézzel leíratván, beküldém az Ujhelyi Plebánusnak, ’s eggy nevetni szerető Urnak. Kevésbe mult, hogy bajt nem vona rám a’ tréfa. A’ Plebánus azt hitte, hogy ezt valaki neki intésképen küldé. — —

A’ Hume Angoly Történeteit ismerem. Brünnben olvastam. Lelkes munka és sok Philosophiával. De nem mosolyog e Nagysád rajtam, ha azt a’ vallást teszem, hogy én az új nemzetek historiáját alig tudom olvasni. Mi szép, mi nagy van ezekben? Ellenben a’ Görög és Római Történetek, melly szépek azok Julius Caesárig; mert azután azok a’ monstrumok elrontották a’ nemzet characterét. És mi a’ régi Történet a’ régi Irók tollából? Líviusz, Tacitusz, és a’ minden másoknál szebb Szalluszt. Csak hogy míg valaki Szallusztot meg tudja szeretni, addig sokra kell menni. Én az én fordításomon harmincz esztendő olta dolgozom. Mosolygám a’ minap a’ mi Döbrenteinket. Elijeszte, hogy nem lesz jó. A’ hogy ő akarná, olvashatóbb volna; de nem volna Szalluszt.

Wieland Cicerónak Leveleit is fordítá. Olvassa meg azt egyszer Nagysád. Gyönyörű a’ fordítás és hív. Azon nevezetes időbe lesz vissza téve Nagysád, a’ mellyben Cicero, Cátó az Uticai, Catulus, Caesár és más nagyok éltek, a’ kikhez mi olyak vagyunk, mint mi hozzánk a’ vakondok, és a’ kik mi hozzánk ollyak mint eggy hegy mihozzánk. Hát a’ Horátz Leveleit Wieland után olvasta e Nagysád? Abban Philosophia, pajkosság, városi tónus, és minden eggyütt, ahogy senkiben másban. Az ez idei Hebében áll egy darabja, ’s az Kisnek megnyerte javalását. Melly szép sor ez: Bimbónak hám kell: járom kell Cziczának.

De éljen szerencsésen tisztelt kedves Lotti. Ajánlom magamat Nagysádnak gratziájába. Ő Nsgának kezeit csókolom.

 

 

4392.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                           Eperjes Septbr. 18d. 1824.

 

Tisztelt kedves barátném. Én ezen Terminus alatt, (Szent István napja olta) harmadikszor vagyok itt, ’s ma már nyolczadik napja hogy itt vagyok, ’s még tíz nap leszek, ha bíráim kívánni fogják; mert akkor széllyel oszlik a’ Tábla. Szörnyű dolog a’ mit a’ Sógorom teszen, ’s már érzi, hogy makacssága nem csak engemet ronta meg, hanem magát is; felesége itt vala e’ napokban, koldulgatja a’ Bírákat, ’s azok vígasztalás nélkűl hagyák menni. Képzelje Nagysád, édes Lottim, mit teszen nekem lenni-el olly sokáig kedves feleségemtől ’s gyermekeimtől, ’s itt költeni. — De Isten neki; ha most nem, Novemberben megnyerem a’ pert.

…Mikor ezelőtt ötven-hatvan esztendővel Első Ferencz megválasztaték Római Császárnak, Borsod Vármegye Deputatusokat külde Bécsbe, ezen gratulálni. A’ feleségem nagyatyja ’s Kánonok Gusztínyi egy szekeren mentek. A’ Kánonok még Bécset nem látta, ’s vasárnap érvén oda, délután, midőn a’ sok gebackene Händel evő csoportosan megyen a’ Práterbe, a’ Kánonok el nem tuda állani az ablakból, Török pedig rendeléseket teve, hova hordják-fel párnazsákjaikat. Látván, hogy a’ Kánonok még mindég néz ki az ablakon, kérdi, mit csinál; ’s imhol felelete:

«Azt nem győzöm nézni, hogy az Ur Isten mint tudott teremteni ennyi Németet.»

Gyönyörű mondás attól, a’ ki később Nyitrai Püspök leve. Azt akarta talán mondani, hogy minek teremte annyit.

Édes Lolott, épen e’ pontban üti tizenkettőt éjfélben. Aludjon csendesen Nagysád, imádást érdemlő anyjával ’s kedves jelen és távol való testvéreivel. — De még egyet; én tegnap reggel 9-kor megindulék magam gyalog, ’s megjárám a’ Sárosi Várhegyet, nem vár dombot, hol Rákóczy Ferenczet elfogták, ’s hat óra múlva úgy jöttem haza, hogy csak eggyszer is le nem űltem. Attól, aki Octób. 27d. belép a 66-dik esztendőbe, ez nem kevés. ’S elmondjam e Nagysádnak, hogy egész nap egy zsemlyénél és két körtvélynél egyebet nem evém, pedig a’ fogadóban vagyok szállva, ’s lemehettem vagy felhozathattam volna a’ vacsorát. Ennyit teszen a’ testet elkeményíteni, legalább el nem kényeztetni, ’s nem eggyformán, hanem változtatások köztt élni, ’s néha sokat, néha keveset, néha épen nem enni. Melly hosszú életet élhetnék magamnak és gyermekeimnek, ha a’ Sógorom el nem mérgesítette volna életemet, ’s sok éjjelemet álmatlanúl nem töltetné! Nekem Sophie az életem’ Angyala; az ő szeretete, és osztán a’ toll és papiros minden örömem. Dolgozom, hogy felejtsem bajaimat.

Még egyszer jó éjszakát, imádott Lotti. De azt ne álmodja Nagysád, hogy Széphalmon van, ’s én eligazítom. Ha ott volna, lábait csókolnám meg, ’s úgy kérném áldását, mint Pápámtól.

Az elmúlt éjjel is keveset aludt öregember engedelmet kér a’ tintafoltért. — Nem esett rossz végből, azt mondá egykor a’ Bárczay Ferencz Merdulykája, ’s ő Nagysága nevetni fogja az emlékeztetést. Szegény Ferencz barátunk sok bajt ér, vagy a’ mint némellyek mondják, sok bajt csinál magának. Vice Ispán Comáromy István öcsémmel öszve zajdúlt minap a’ Gyűlésen, ’s az neki csinált kedvetlenséget. Én épen nála valék. Eggy oly igen jó ember, eggy olly gazdag ember, eggy olly szép fiu atyja — mert a’ Bécsieket nem ismerem — mi boldog lehetne! Harmadikszor jó éjszakát.        / A levelet idézi Busa: K. F.utazásai 1995./

 

 

4432.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                 Széphalom Decemb. 20d. 1824.

 

Tisztelt barátném, E’ pillantatban veszem a’ Hébe’ kiadójának egy kis paketjét, négy Hébével, ajándékban. Miért nincs itt az én Lottim, hogy Néki nyujthassam belőle az első áldozatot! De a’ könyvet eddig talán látta Nagysád. Végye tehát úgy, mintha én adnám… újesztendei kívánásimmal, hogy Isten Nagysádat, Ő Nagyságát a’ Méltós. Grófnét, ’s minden testvéreit, ’s azok köztt a’ mi kedves Lajosunkat, boldogítsa…

Hogy Bárczay József és Lónyai Piroska jegyben vagynak, talán tudja Nagysád. Bárczay gyönyörű ifjú és jó ifjú, de kérdés ha Pirka szerencsés lesz-e. A’ világ úgy hiszi, hogy mátkája pillogásra született, nem a’ házi kör’ örömeire. Én a’ menyasszonyt soha nem láttam, a’ vőlegényt ismerem, ’s jót várok; oly gazdag ifjú nem csuda, ha eddig szeleskedett. Külömben a’ Bárczayaknak vérekben a’ fösvénykedés, ’s én sok Bárczayt ismerek, a’ ki abba hagyá a’ pillogást. Fáy Ferenczné, a’ Bárczay Ferenczné testvére, 18 eszt. meddősége után, kereszteltetni fog; de minap csaknem szerencsétlen leve. Eggy vizslája felugrott a’ gyomrára. — Ezeket azért irom, mert ismeri Nagysád a’ személyeket.

Zseni nincs itthon. Kállay Péterné hugomnál van Octóber első napjai olta. A’ Nagysád Bálint keresztfija Augustusban kezde tanulni, és úgy látszik, hogy minden testvérei köztt ő fog a’ könyvek szeretetiben leginkább ütni reám. Emíl egy pontban engem már utólért: Novemb. 24dikén lőtt eggy nyúlat. Én sem lőttem többet egész életemben; de én ugyan puskás vagyok ám, mert ki mondhatja a’ mit én? én az enyémet kocsiból lőttem. Emíl Uramnak azonban megmondtam, hogy szeretem ugyan, hogy lőni is tud; de én a’ fiamat Jágernak nem nevelem. Maradok örök tisztelettel Nagyságodnak alázatos szolgája Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

4452.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                                 Eperjes 12. Febr. 1825.

 

Tisztelt kedves barátném, Győztem a’ perben. Tegnap publicáltatott a’ Sententiám. Harmad napig háborogtak felette a’ Bírák. Képzelje Nagysád, édes Lotti, melly örömmel csókolom össze négy nap mulva szegény feleségemet ’s gyermekeimet. Azonban egy kérdés eránt, melly nem színte óhajtásom szerint ejtetett, appelláltam. De talán Sógorom már valaha engedni fog a’ szív érzésinek, ’s elfogadja Amicámat.

Tek. Pogány László Ur itt múlat, Bujtúrból. Egy Prókátorunk lévén össze ismerkedénk. Egészen Dédácsra szállítva képzelém magamat. Farsang lévén ’s a’ szobák a’ fogadóban elfoglalva állván, és mivel egymásba szereténk, ez az Ur engem a’ maga szobájába veve egy privát háznál. Egész éjszakákon végig emlegetjük Erdélyt. Éljen szerencsésen Nagysád, ’s Ő Nagys. és kedves testvérei.

 

 

4524.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                               Ujhely Septb. 6d. 1825.

 

Tisztelt barátném! Nagysád nekem Február olta nem vette levelemet, én Nagysádnak esztendő olta nem semmi sorát. Én az enyémben azt jelentettem, hogy peremet a’ Sógorom ellen Eperjesen megnyerém, és hogy valaha közelítek nyomorúságom’ végéhez. De midőn azt írám, meg sem álmodám, hogy Dietánk lesz, melly a’ perlekedéseket elakasztja. Apelláltatván’ a’ per a’ Kir. Táblára, a’ Sógorom Május 30dikán megjelent, de a’ per addig fog pihenni, míg a’ Dieta tart. Hála Istennek az rövid lesz. De addig én, szegény feleségem ’s hét gyermekem szenvedünk. — A’ Sógorom ezidén Gróf Erdődiné, szül. Aspremont Mariával hetven ezer for. Conv. pénzben egyezett meg, hogy az neki 3 esztendő alatt kifizettetik, ’s én a’ perben megmutatám, hogy abban a’ feleségem 126 ezer forintnak eggy hatod részét kívánhatja, ’s a’ sógorom itt is makacskodik. Nagysád érzi, melly kín nekem a’ kedves ipam gyermeke ellen perlenem. De én hét gyermek atyja vagyok, ’s a’ magamét nem hagyhatom.

Ha barát a’ barátja csapását úgy érezheti, mint a’ mi őtet éré, úgy fel kell panaszlanom Nagysádnak, hogy Sophie és én eggy halál által szenvedénk igen fájdalmas sujtást: — Báró Prónay Simon, a’ mi kedves Ninink férje, oda van, ’s öt árvával hagyta a’ mi kedves Nininket, kik közzül csak kettő fiú. A’ legidősbb leány, Fizsi, 48 órával azután hogy atyját eltemették, elkezde tánczolni, ’s nem engedé tartóztatni magát. Képzelje Nagysád szegény anyja’ rémülését; azt hitte, megőrűlt fájdalmában. Valóban Orvosra is vala szüksége; de baja a’ szeretetre-méltó leánynak szívében volt, nem fejében, ennek semmi változása nem történt. Ha perem miatt Pestre megyek, Zsenit ott hagyom, ott Sophiet is egy ideig.

És most halljon Nagysád újságokat, ’s adja által azt ő Nagyságának, kinek kezeit hív tisztelettel csókolom.

Gróf Rhédey Lajos Biharból általvitetett Beregbe, a’ mi olyan forma, mintha a’ Kolozsvári Bíró Tordai Bíróvá tétetnék. Pompával méne végbe Installatiója, noha az Administrátoroknak Installatiójok nincs, ’s Rh. azon volt, hogy Beregtől úgy szerettessék, a’ hogy Bihartól nem szerettetett. Magával vitte leányát is, ki felől az mondatik, hogy igen szép, és igen jó nevelést kapott. A’ Vice-Ispán ott Báró Prényi Zsigmond, a’ mi Dietai embereinknek eggyike. Rh. ezt első megköszöntések olta szoros barátjává igyekezett tenni, ’s ennek minden jó ember örvende. Azonban Rhédey Restauratiót hirdet Aug. 16dikára, ’s kéri Prényit, maradjon meg. Ez mindég azt vitte, hogy semmiképen meg nem marad, ezt még Aug. 16d. reggelén is. Midőn már a’ Sessióba mennének, ’s Rh. még mindég kéré, hogy maradjon V. Ispánnak, Prényi felel, hogy íme megteszi neki azt a’ nagy áldozatot, de csak úgy, ha Lónyai Jánost mellé nem candidálja. Rh. ezt is akará, azt óhajtván, hogy Prényi első V. Ispán légyen, Lónyai a’ második. Rh. Kénytelen vala megígérni, hogy Lónyait elsőnek nem candidálja, igen másodiknak. Prényi első V. Ispánnak megválasztatott. Most másodiknak candidálja a’ szeretetre igen méltó Lónyai Jánost is. Prényi kimegy a’ votizálók közzé, maga is hirdeti, emberei által is hirdetteti, hogy a’ Lónyaiak hazaárúlók, hogy Gábor őtet deferálta, János saját kezével írta a’ delátiót, ’s Gábor Commissáiurs volt ellene, János Actuárius. Látván a’ Jesztrebi Rhédey Gedeonné szül. Ragályi Klára József fija, mit csinál Lónyai ellen Prényi és a’ Prényi emberei, eggy verbuváló Leszkainak ezt kiáltja: Nem éri-el Táblabíró Ur a’ maga óhajtását ha aranyat ’s 5 fntos bankót nem osztogat a’ voksokért. Kevés idő múlva Prényi a’ Palotába megyen, a’ hol Rhédey Lajos várta a’ dolog kimenetelét, ’s így szóllítja-meg: A’ Mélt. Ur öccse ellen nekem panaszt kell tennem; aranyakat 5 fntos bankókat osztogat a’ Lónyai nevében. — Rh. Lajos oda lett, ’s parancsolja, hívják-elő Rh. Józsefet, a’ kihez leányát férjhez szándékozik adni. Józsi előjő, ’s Prényi mindenekelőtt elmondja vádját. Rh. A’ Mélt. Ur ezt látta vagy csak hallotta? — Pr. Hallottam. — Rh. Kitől? — Pr. Leszkaitól. — Előhívják Leszkait. Ennek ez vala felelete: Nem láttam és nem hallottam, hogy az Ur osztogatott volna aranyat ’s bankót Lónyaiért: de feltehetém, hogy a’ ki nekem illy tanácsot ád, maga is él vele. —

Ebédhez űlnek. Nína kéri Rhédey Laczit, a’ József öccsét, és így reménységbeli sógorát, hogy üljön mellé. Ez leül, nem is álmodván mit akar a’ leány. Akkor felkél, ’s parancsolja Laczinak, kövesse. Egyenesen Prényinek ment. A’ Mélt. Úr megmocskolta a’ nevet, mellyet atyám ’s eggy rokona visel, ’s így a’ Mélt. Ur és én eggy asztalnál nem ehetünk.

Prényi felkölt, ’s ment. — Mi lett volna belőle, ha Prényi azt kérdte volna, hogy kit nevez a’ Kisasszony atyjának ’s rokonának, mert ő ollyat nem ismer? — Szívesen szánom a’ legény lyányt.

Lónyai János sem V. Ispán nem leve, sem Dietai Követ. Ez is Prényi leve, ’s eggy megtanított Kanonok a’ Rhédey Ferencz nevét elkiáltá, ’s a’ sokaság Rh. Ferenczet utána ordította. — Rh. Lajos gyönyörűséggel ment Beregbe; mikor kijött azt mondá, hogy jobb dolga van Bethlennek, a’ ki Munkácson fogva tartatik, mint neki.

Nekünk is nagy spectaculumunk vala Aug. 24dikén. Minden Mágnás Consil. Ord. V. Ispán Szemere István Ur ellen volt, de a’ mi felünk ötször is több vala. A’ szokás szerint mind a’ kettő felemeltetett székében, Gróf Schmideget, a’ Kassait és Butkait, a’ más rész fel is űltetette az asztalra, a’ mi nincs szokásban. Szép volt volna, ha mi szembe űlteténk vala a’ miénket. A’ V. Ispán mindég első, mert a’ Rendek’ képét viseli: de Administrátorunk úgy akará megengesztelni a’ másik részt, hogy az ősz Schmidegnek essék az elsőség minden praejudiciuma nélkül a’ V. Ispáni hívatalnak. Rontjuk a’ haza dolgát a’ személyes gyűlölség vagy barátság miatt. Biharban a’ Fő-Ispán a’ szerint candidált, a’ mint a’ Vármegye elsőji tanácslák. Czéljok az volt, a’ mint beszéllik, mert én ott nem voltam, ’s nem tudom, hogy más ne választathassék, mint a’ ki eddig is volt. A’ Rendek láták a’ czélt, ’s Gencsit választák, a’ ki azt sem nem kérte sem nem várta. Akkor a’ Nagyok megharagudtak, ’s a’ lelkes Fő-Ispán Gróf Zichy Ferencz így felelt: Én a’ szerint candidáltam a’ mint kívántátok; megválasztották; menjünk tovább. — Ez a’ Gróf Zichy különben is igen tiszteletesen viselé magát. Bernáth Gedeon 3000 fntot ada a’ fijának hogy vásároljon voksokat. A’ Fő-Ispán ezt észrevette, ’s Bernáthot nem candidálta. Éljen az illy férjfiu! —

Abauj küldi V. Ispán Comáromit és az öreg Vitézt, Borsod V. Ispán Vay Ábrahámot és Ragályí Tamást, Szabolcs Gr. Dezsőffy Józsefet és Bónis Sámuelt, Szatmár V. Ispán Izsákat és B. Wécsey Miklóst, Bihar Miskolczit és a’ Subst. V. Ispán Zsombori Imrét.

Nagysád elúnhatá Politicus Ujságimat: de Ő Nagysága talán örömmel hallja. Tartson-meg engem Nagysád véghetetlen becsű barátságában.

Domokos Lőrincz Dietai Követnek választatott, de mellé Rhédeynek eggyik barátját adák. Az Űlésben ütötte meg a’ guta, ’s míg kivitték, megholt.

 

 

4538.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                                      Októb. 18d. 1825.

 

Tisztelt kedves barátném, A’ Nagysád’ kedves levélkéjének csak megpillantása is felderítette lelkemet. Régen nem láttam azt az igen kedves nem szépírást, ’s gondokban voltam nem a’ Nagysád kegyei’ megváltozása, hanem a’ Nagysád’ és tisztelt anyja’ ’s testvérei állapotjok eránt. Gyanításom bételjesedett: Nagyságtokat a’ Gróf Was gyermekeiben csapás érte, ’s érzékeny csapás. Jelentse Nagysád, kérem alázatosan, alázatos tiszteletemet mind a’ szeretetre igen méltó Grófnénak mind magának is az általam szívesen tisztelt Gróf Wasnak, és minthogy a’ keserves veszteséget semmi Isten vissza nem adhatja, kívánja az én képemben is, hogy a’ fájdalmat enyhítse az idő, a’ nagy csapások eggyetlen Orvoslója.

Hogy a’ mi kedves Lajosunk Bécset annyira megszereté, véghetetlenül csudálom. Én tízszer voltam benne, ’s két hét múlva inkább vágytam-ki onnan, mint bevágytam volt. De az ízlés felett nem szabad vetekedni, ’s hogy én a’ nagy zajú városokat nem szeretem, az az én hibám, ha hiba. Ott is lehet bölcsen élni, ’s bizonyosan több haszonnal, mint falun. Melly sokat tudnék, ha ott laktam volna, a’ hol minden kilépés az úczára nevelhetné isméretimet; ahol azt kaphatnám olvasni a’ mit akarok; a’ hol minden nemében a’ Tudománynak és Mesterségnek találhatnék embert, a’ ki vezessen, oktasson, magyarázzon. — Ha Pestre megyek perem miatt, meglátom a’ mi kedves barátunkat, ’s Bécsben lévén vele, elhitetem magamat, hogy vele a’ kies Dédácson mulathatok. —

A’ Nagysád’ szörnyű scénáján egy valakivel, szörnyen elborzadtam. Csak félig meddig ismerem azt; soha sem tudtam flé közelíteni. Atyja’ gyermeke. Nem jó jel midőn az ember az Isten legnemesebb teremtésivel vagyon ellenkezésben. Szánom anyját, kit a’ csapások még most sem szünnek megkeseríteni.

Báró Bánffy László Urnak ismeretségén véghetetlenűl örvendek. Van eggy barátom, a’ ki mind azokkal a’ kiket Bánffynak hívnak, kedvetlenségben látszott lenni: de én a’ más vélekedésén az általam isméretlenek felől nem építek. Hányszor látjuk magunkat megcsalva, midőn az ismeretlenek felől vagy rosszat hallánk, vagy jót, ’s mikor osztán összejövünk velek, ellenkezőt kell hinnünk. Azt a’ Bánffyt, a’ ki elvevé Borbély Zsanetet, a’ Vay József unokáját, itt láttam Gyűlésünkön, ’s belé szerettem; szép ember, és a’ mi keveset monda, nagyon szent érzés volt. Láttam azt a’ másik Bánffyt is, a’ ki 1814. együtt járá meg Velenczét Wesselényivel; de a’ legtömöttebb sokaságban. A’ három köztt nekem az öreg Úr leginkább emberem. Csudáltam, szerettem soknemű isméreteit, és azt a’ nagyon eleven, derűlt lelket abban a’ beteges testben. Mi lehetett az boldog napjaiban!

A’ Nagysád’ honjának még eggy férjfija van a’ kit látni óhajtanék: Gróf Kemény Miklós; ’s meg nem bocsáthatom a’ történetnek, hogy Erdélyban

járván, atyját és anyját nem láttam. Igen nagy gyanum van, hogy ez a’ megholt Gróf Kemény Sámuel elmondhatta volna: Wackre Brüder, stimmet an; de ezt csak Ő Nagysága, a’ mi imádott Susink értheti, és hogy a’ Gróf tette olly nemes lelkűvé a’ Grófnét. Kérem Nagysádat alázatosan, tudassa velem a’ megholt Grófnénak a’ nevét; én csak annyit tudok, hogy Iktári Gróf Bethlen Kisasszony volt; de mellyik Bethlen leánya? és mi volt a’ keresztneve? ’s hol lakott, ’s kik a’ gyermekei? —

Megengedi Nagysád, hogy még egy kérést tehessek. Azt mondják, hogy az, a’ kinek nevét ide ragasztom, elhagyá a’ férjét. Én ezzel szűnet nélkül levelezem; de elképzeli Nagysád, hogy az eránt kérdést tenni nem merek. A’ férjét ennek az igen szép, de előttem mindég némán maradt asszonynak, kimondhatatlanúl szeretem, és minden leveléből többet tanúlok, mint a’ Predikatziókból szoktam. Ritka ember. Nem ok nélkül mondá nekem Cancellarius Teleki, hogy Erdélynek nincs jobb feje a’ Cathol. köztt mint ez és a’ mostani Praesese a’ Guberniumnak.

Zseni két holnap olta a’ húgomnál Krainiknénál van. Egy hete, hogy a’ Postamester itt azt tudakozá tőlem, hogy ki az a’ K. Eugénia. — Szolgálatjára, a’ lyányom. — Egy levele van a’ postán. — Rendes, mondám, ’s előmutattatám a’ levelet. Virzsinitől jött a’ Dietáról. Képzelje Nagysád, melly lélek ez a’ Virzsini! A’ legtömöttebb sokaságban, az örömek’ zaja között, írhat barátnéjának. Mondom én, hogy az asszonyi lélek képesbb áldozatokat tenni, mint mi férjfiak. — De két lyányt el kell árulnom: — Virzsini hosszan beszéli Zseninek mely pompával jöve be a’ Császár, — hogy azt említi, hogy a’ Gárda’ legfőbb szépsége Krainik Ferencz; azon fel nem akadok; a’ Cousine előtt kedves dolog lehetett ezt hallani a’ Cousin felől ’s valóban Krainik felől azt is hiszik Bécsben. — ’s a hosszú levél e’ szókon végződik:

Jobb Kassán! ugy e?

Ez, mondám, szerelem’ szava. A’ két lyány tudja egymásnak a’ titkát. Irtam Zseninek, ’s vexáltam; de Zseni a’ szóra nem felel.

Bárczay Józsi és Lónyai Pirka a’ Diaetára indúlának, s az atyja (Bárczay Ferencz) Kérből visszaigazította. Minek azt látni? sokba kerül! — Szeretem Ferit, nagyon szeretem: de a’ szótól elirtóztam. Eggy gazdag ember az olly költséget ne sajnálja. Fija ’s menye nyertek volna általa, ’s igen még gyermekeik is, mert jó mikor a’ gyermek a’ szüléjitől nemcsak azt hallja, hogy hány bornyú van a’ gulyában, ’s hány hordó bor terme. A’ Bárczayaknak születések ’s pénzek van: de valaha meg kellene nemesíteni a’ fajt. A’ Nagysád emlékezete Octób. 4d. nekem igen kedves volt. Légyen ez minden köszönetem, mert az egyéb formulák el vagynak nyűve. Csókolja Nagysád képemben kezeit a’ legjobb Anyának, ’s ajánljon kegyeibe. Az Istennek minden minden áldása terjedjen ki a’ Nagyságtok háza felett. Ez legforróbb könyörgésem. Kedveskedem Nagysádnak eggyik nagyatyja kezeírásával azon sok kedvesekért, mellyeket Nagyságodtól vettem.

 

 

4588.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                              Ujhely Febr. 12d. 1826.

 

Angyali barátném, Nagysád utolsó levelében új kegyességet mutat erántam, ’s elpirít vele; én áldást Nagysádra ’s a’ Méltós. Grófné’ házára csak lélekben kértem az egektől az eszt. első napján; de azt bizonyosan kértem, ’s azt eggyszersmind, hogy nekem hagyjon még sok esztendőkig dicsekednem Nagysádnak, ’s tisztelt asszonya anyjának, ’s testvéreinek kegyességekkel. Kínos volna nekem azt hinni, tisztelt barátném hogy Nagysád énerántam úgy hűlhetne-el, mint sokan mások erántam és mások eránt mindennap.

Mi élünk, és várnánk a’ Dietának engem boldogító végét. Rettenetes az, hogy minden kedvező kinézéseim elakadnak. Ha közbe nem jött volna a’ Dieta, eddig elértem volna a’ mit várok. — Zseni csak kevés napokat volt itt bálokba, pedig az neki mind elementuma, mind nagy talentuma. Ellenben Thalie itt tölté az egész farsangot, hogy eggy Nantes nevű francziáúl szólló valóságos Szerencsentől, az Ujhely sok lányaival ’s ifjaival, a’ tánczban leczkét vegyen. Isten tudja, ez az Afrikai vagy Amerikai kordoványbőrű ember mint juta e’ tudományhoz; de talán már Francziaországban született, ’s talán a’ Nante nevet (két syllabával és S nélkül) a’ maga szülővárosától vevé.

Ifjainknak ’s lyányainknak így sok örömek van. Jobb farsangja azonban senkinek nem volt, mint Fő-Szolgabíró Bydeskúty Mihály Úrnak. A’ dolog érdemli, hogy elhíreszteljem; ez eszembe juttatja a’ mit Shakespear mondat Hamlettel. Mennyen-földön sok dolog történik, a’ mit a’ Philosophus nem ért.

Ez a’ Bydeskúty egy hónappal ezelőtt Ujhelyben mulata Gyűléseink miatt. Álmában egy éjjel hozzá jön egy szegény asszony. Az Úr bizonyosan elfelejtette, hogy én adósa vagyok; mert nehány esztendeje már, hogy nekem kölcsön ada három forintot, ’s nem kéri. Ime hozom. — B. elveszi a’ bankót az asszony kezéből, ’s az megy. — B. most felveszi a’ két bankót, ’s látja, hogy az asszony neki nem 3 hanem 4 fntot hoza. Visszakiáltja, ’s egy forintot neki kiád. Fizesse Isten vissza az Úrnak ötvenháromszor annyival! mondá az Asszony, ’s elment. B. felébrede. Rendes, ugymond; mondják: adjon Isten ezer annyit, száz annyit, de ki monda valaha 53 annyit. Mihelytt felvirrada, a’ Numerust Loteriára tevé 2 ezüst húszassal és egy ezüst garassal; több ezüstje nem volt.

Kevés napok mulva a’ feltétel után megjelene álmában az Asszony másodszor is. Feltette az Úr a’ Numerust? kérdé. Viseljen gondot az Úr a’ czédulára, mert a’ szám bizonyosan kijő. —

Felejtém mondani, hogy B. az első álomból felserkenvén, ezt gondolá: egy asszony három forint, ötvenháromszorannyi — tehát a’ Nrus: 1, 3, 53.

Kevés napok mulva a’ második álom után Kassára kelle bemennie. Nem felejtheté a’ kétszeri álmot. Ott még 30 xrt teve fel újra. De már itt a’ 4 Nrust is közzé szúrta, mert az Asszony neki 3 helyett 4et hozott.

Kijött a’ szám, ’s amit itt írok, mind magától tudom. Akkor beszélé, midőn Febr. 5d. Kassára indult a’ nyert pénzért. Az ő calculusa szerint 8150 fntot nyere a’ Kassai és Ujhelyi Lotteriákon: de Kassán csak 6900 egynehány forintot fizetének neki. Azt valóban felvette, elhozta, és már 5000 frt adósságát kifizette.

Megmondtam neki, hogy ha ismét álmodik, nekem is szólljon. — Történet, szerencse-játéka; semmi egyéb. — Én illyen fiók Loteriára soha sem tettem miolta iskoláimat elhagyám: igen a’ nagy jószágokéra. Iskoláimban eggyszer tettem, nem említem, miért.

Interesszálni fogja Ő Nagyságát, hogy Szinnye és a’ nekem kedves Bűd nem Gróf Vandernath Wilhelmé többé. Az ipa, Gróf Szirmay Tamás, általadatá azt vele magának, minthogy a’ belé tett Capitális’ interesét nem fizeté. — Kellett a’ Vandernathnak azt kivenni? —

Éljen szerencsésen, tisztelt, igen kedves barátném, ’s tartson meg engem megbecsülhetetlen kegyeiben. Ő Nagyságát, Gróf Wasnét, Comtesse Constanszt hív tisztelettel tisztelem.

Nagyságodnak alázatos szolgája Kazinczy Ferenczmpr.

 

 

4657.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                              Ujhely Júl. 27d. 1826.

 

Tisztelt kedves barátném, Azon rettenetes csapásban, mely Nagysádat és testvéreit érte, szent kötelességem bizonyságát adni részvétemnek, mely, ha egészen hasztalan is a’ Nagyságtok’ fájdalma enyhítésére, de annak látása, hogy én is azt érzem, a’ mit illik és kell, Nagysádnak nem lehet nem kedves. Hah, tisztelt Lotti! Milyen sebeket, milyen mély sebeket ejte szívemen esztendő elfolyta alatt a’ sors; két szeretett barátom, Báró Prónay Simon, és öt hónap múlva azután hitvese, az én imádva szeretett szép és jó Ninim, ’s ismét fél esztendő múlva azután egy nagy nemes lelkű és tiszta lelkű barátom, Igaz, ’s ugyanazon hónapban a’ nem-ember, hanem angyal Süsie! Melly veszteségek! Mely kimondhatatlan veszteségek! ’S Ő Nagysága épen az nap, de 16 eszt. mulva, mellyen az én kedves ipam! Igy mégyünk-el egymás után nem az öregség, hanem annak a’ láthatatlan kéznek elrendelése szerént, mellyet a’ vak tisztelni nem akar, de érez, a’ bölcs érez és imád, bár nem látja.

A’ hírt én Döbrenteitől vettem, ki levelében csak ezt, és ezt is oly csonkán írja, hogy azt sem tudom, hol hala meg a’ mi Angyalunk. De tudom leveléből, hol nyugszik annak az igen szép léleknek egykor igen szép sátora, hol nyugszanak tőlem is örökre áldott hamvai! Nyugodjanak, és fogadják el az én tiszteletemet is. És ha a’ Megdicsőülteknek megengedtetik a’ visszaemlékezés, lássa, hogy híve voltam, híve vagyok, híve maradok, míg a’ sors engem is utána szólít. Sophie tisztelettel csatolja hozzám magát ezen érzésimben, ’s velem együtt kéri Nagyságodat, hogy bennünket és a’ már negyedik hónapra testvéremnél mulató Zsenit kegyességeiben megtartani méltóztassék. Ugyanezt kérem Ő Nagyságától Gróf Wasnétól, Comtesse Stanzitól és az én szívesen tisztelt Lajosomtól. Hála Istennek, hogy jelenléte a’ megholt Grófnénak utolsó pillantatig megédesíthette.

Édes Lotti, mikor a’ szívet fájdalom fogja el, akkor hallgat a’ szám. Engedje Nagysád, hogy véget vessek. De midőn lelke örömet fog lelni a’ legszentebb bánatban, emlékezzék, hogy tisztelője is kesereg. Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

4676.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                           Széphalom Aug. 31d. 1826.

 

Tisztelt barátném, Gróf Dezsőffy Aurél és Marcell Uraknak, a’ József és Gróf Sztáray Eleonóra gyermekeinek, nincs ajánlásomra szükségek: de élek az alkalommal, hogy általok is jelentsem Nagysád ’s kedves testvérei eránt örök tiszteletemet. — Ah, édes, édes, édes Lotti! De hallgatok! — Az Isten könnyítse Nagysádnak leírhatatlan terheit.

Nagysádnak örök tisztelője Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

4745.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                                        Febr. 20d. 1827.

 

Az én imádott barátnémnak. Farkas Sándor barátom jelenti, hogy Nagysád az én kedvemért megfosztá magát az Erdély’ legtiszteletesebb Fejedelme’ képétől és azt neki már általadta. Én azt kimondhatatlan örömmel veszem a’ képért is, mert higgyen nekem Nagysád, édes Lotti, én arra soha sem fogok pillantani religiosus tisztelet nélkül; de nevelni fogja tiszteletemet az, hogy azt Nagysádtól veszem, és éppen akkor, mikor hallgatása azon rettegésbe hoz, hogy Nagysád engem a’ maga kegyességeire érdemetlennek tart. Annyi levelemre hallgat. Szívem azt súgja ugyan, hogy azt csak a’ nagy csapás okozza; de aki szeret, az retteg. Mért nem engedtetik az nékem, édes Lotti, hogy Zsenivel felvessem magam egy szekérbe, és repüljek Nagyságodhoz. De ha tudná Nagysád, hogy egy 68-dik eszt. élő, ’s a’ sorstól ennyit üldözött ember nem teheti, amit akar, kivált elfogva ennyi és ennyiféle dolog és gond által, Nagyságod bizonyosan kimentene, hogy szíves részvétemet nem bizonyítottam. A’ nagy csapásokban, ’s mi lehet ennél nagyobb, legtanácsosabb elnémulni.

Kérem Nagyságodat indulatosan, ne engedje megszakadni azt a’ szép láncot, melyet Nagysád még gyermekségében fűzött, midőn kedves anyja’ tisztelőjét, szeretetre legméltóbb és általam soha nem felejthetett édességével barátjának fogadta. Én szeretem magamat annak az Angyalnak emlékezete által Nagyságodat testvérének tekintetni. Neki Nagyságodon kívül nem lehet hívebb tisztelője, mint én, mert ki ismerte az ő angyali lelkét úgy, mint én, ’s már 1784 óta. Mely boldog emlékezetek? Bár halálom óráján is emlékezete lebegne körül. Csendesebben halnék el.

Süsin és Therézen kívül, régibb barátnőim között nekem nincs kedvesebb, mint Báró Prónay Simonné. Az is odavan. De keresztlyányom Iphigénie él, ’s arról nekem Gróf Mailáth János eddig is sok szépségeket monda, ma vett levelében pedig azt írja, hogy egy nagy bálban ő volt a’ legszebb. Oh, édes Lotti, ha Nagysád látná hozzám írt leveleit, mely művelt lélek! Gróf Mailáth írja, hogy vele az Onkelénél, Báró Prónay Sándornál és Gróf Rádaynál vala, és hogy a’ leány a’ legjobb gyermek, ’s a’ leglelkesebb. Mely öröm nekem Nagysáddal és Iphigeniával lenni ily szoros szeretetbe, két legtiszteltebb barátnőim gyermekeivel, és akik tiszteletemet enélkül is érdemelnék. Süsi és Nini nekem örök idolumaim. Két szebb leányt, mint ők valának, és két imádandóbb lelket nem ismertem soha. Theréz pedig még e’ kettőnél is több volt, mert őt. mint anyámat tiszteltem, ’s ma is úgy tisztelem.

Én minap Ő Excjának Gróf Bethlen Imréné Asszonynak írtam Kolozsvárra, aznap melyen Ő Excjának a’ Grófnak, Gáldtőre. Járjon végére Nagysád, kérem alázatosan, ha e’ két levél kézhez ment-e, és jelentse alázatos. Tiszteletemet, mind Ő Excjánál, mind a’ Nagysád oly méltán tisztelt nagynénjénél Gróf Bethlen Ádámné Ő Nagyságánál.

Maradok örök tisztelettel Nagyságodnak alázatos szolgája Kazinczy Ferencz mpr.

 

4808.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                           Széphalom Jul. 14d. 1827.

 

Angyali barátnőm! Úgy hittem, hogy a’ Nagysád levele enyhíteni fogja fájdalmamat, ’s íme, még inkább elmérgesítette. Jaj nekem, ha az én levelem is azt teszi Nagyságodnál. De mi enyhíthetne az ily fájdalmon egyéb, mint az idő, az az egy ír, melyet a’ természet az ily nagyságú csapásokban fennhagy. Borzadok mindentől, valamikor a’ Grófné elvesztése rám rohan. Minap Bárczay Ferencz iskolai, ’s ifjú ’s öreg esztendeim barátjával tölték egy estét, ’s a’ Grófnét emlegettük, úgy, mint leghívebb tisztelői. Mely kedves a’ Megholtnak, midőn magát két barátja által sirattatni látja. Édes Lotti, a’ szeretet túl van minden hézagon, minden időn, túl a’ síron; és ha onnan, a’ hová a’ Grófné ment, vissza lehet tekinteni, a’ kedves Megholt látja, hogy barátságát nem vesztegette hálátlanokra.

Bárczayt, ki ifjabb nálamnál, féltem, hogy még megelőz. Nagyon elnehezedett, elgyengült. Jobb szeme elhomályosodott örökre, ’s elgyengült a’ bal is. Ide járul rettegése, hogy katona fiát elvesztheti. Azt melybe rúgta egy paripája ezelőtt két esztendővel, ’s az ifjú fogyton-fogy. — Mint játszik a’ Gondviselés az emberek’ sorsával! az én Bárczaym igen sok tekintetekben boldogabb, mint ezrek, és aztán, ha ezt tekinti az ember, ezeket az ő csapásait! Én, nálánál 7 esztendővel idősebb, ifjú legénynek látszom mellette, ’s azzal dicsekedhetem, hogy ha a’ gonoszság életemet elkeserítette is, mint ezrek közül nem senkiét, igen sok tekintetben szerencsésebb vagyok, mint Bárczay. Gyermekeim mind testben mind lélekben épek; nem azok, amiknek lenniük kellett volna; attól őket megfosztá bátyjok’ istentelensége és a’ Dieta, mely harmadik esztendőre tartóztatja peremet: de érzéseik, gondolkozásuk legalább olyan, a’ milyet óhajthatok. Csak Isten engemet ’s anyjukat éltesse még sok ideig, hogy helyre hozhassuk, a’ mit elmulasztottunk.

Sok ízben keresém már Theréznek azon levelét, melyben nekem írja, hogy még életben lelé a’ Grófnét, és hogy a’ Grófné mint hala el, ’s papirosaim irtóztató sokaságában rá nem tudtam mindeddig találni. Mely gyönyörű levél az és a’ Nagysádé! mint festi ez is, az is a’ szív’ legszentebb érzésit. Én a’ Nagysád leveleit nem most lelem elsőben igen szépen írottaknak; csudáltam azokat mindég, csak stylisticai tekintetekben is: de most ezt elszégyenülve olvastam és olvasom.

Nagysád nekem a’ Bethlen Gábor képét küldte meg, ’s indulatosan köszönöm e’ kérésem kegyes teljesítését. Erdélyi Leveleim végre nyomtattatni fognak, ’s azon leszek, hogy a’ kép mellé jöhessen. Én úgy hiszem, hogy az Erdélyi Fejedelmek’ sorában ez a’ nagy ember vala a’ legnagyobb. Magát a’ munkát Fejér Vármegyei Fő Notárius Kis József Úrnak fogom holnap általadni, hogy olvassa meg, ’s akkor végre sajtó alá adom. Tizenegy esztendő óta hever kezem között, ’s Sophie jól ítél, midőn azt mondja, hogy elveszti az újság’ kecsét. De én tudom, mint kellett küzdenem, hogy sem bajba ne hozzam magamat a’ Censornál, sem lelkiismeretem ellen ne szóljak, a’ mit tenni soha nem fogok. A’ hazai történetek tele vannak

hazugságokkal, ’s igen sokat kell tanulni, míg a’ homályból az igazat előhozhatjuk. Nekem igen kedves volna, ha Nagysád Kézírásomat megolvasná. Egyedül arra kérem Nagyságodat alázatosan, hogy azt senkinek kiadni ne méltóztassék. Aki olvasni akarja, olvassa Nagyságodnál. A’ kiadott könyv bizonyosan elvész, kivált az ilyen. Leginkább szeretném, ha azt Gróf Bethlen Elek úr olvashatná meg, kinek nagy elkészüléseit én is ismerem.

Ezek a’ Levelek még egyszer újra lesznek írva, ’s akkor mind a’ Compositio vétkeit eltörlöm, mind a’ stíluséit. Igaza volt az én nagy Mesteremnek Referendárius Pászthorynak, midőn arra taníta, hogy a’ Munka csak akkor jó, midőn jobb többé nem lehet.

Én Nagyságodat alázatosan kérem, hogy testvéreit, a’ szeretetre oly méltó Gróf Wassal együtt, nevemben tisztelni méltóztassék. Gróf Lajosnak rég óta nem írtam, mert nem tudtam eddig, hol van. Ugyanezt kérem Nagysádtól tisztelt nagynénjére,  Mélt. Gróf Bethlen Ádámné Assz. Ő Nagyságára nézve, kit az isteni gondviselés Nagyságtoknak anyjává teve. Hogy maga Nagysád tartson meg kegyességeiben, arra nem kérem; úgy tetszik nekem, mert úgy óhajtom, hogy Nagysád irántam nem lehet más, mint mindég volt.

Az Istennek minden vigasztalásai lebegjék körül Nagyságodat. Éljen, édes Lottim, oly szerencsésen, ahogy annak az Angyalnak elvesztése után élnie lehet. Halálos napja visszafordulója nekem szent ünnepem volt, ’s kedves volt nekem, hogy Susie és az én igen kedves ipam azon nap (ez Jún. 23d. 1810.) rekeszték be életüket.

Örök tisztelettel maradok Nagysádnak alázatos szolgája Kazinczy Ferencz mpr.

 

4850.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                                     Octób. 24d. 1827.

 

Tisztelt kedves barátnőm, a szenvedett csapás még azokat is a’ szenvedők felé vonja, akik azokkal addig semmi szövetségben nem voltak: ’s íme, én, a’ ki Nagyságodat a’ tiszteletnek, háládatosságnak, barátságnak minden érzéseivel szeretem, most élre vonom magamat. Mely sok titka van a’ szívnek, az életnek, imádott Lotti! és mint jár biztosan a’ szív még ott is, ahol nem érti magát! Valamikor írni akarok, mindig ellöktem a’ tollat; mindaz, amit tudtam volna mondani, nem volt elegendő a’ Nagysád fájdalmát enyhíteni, nem csak arra is, hogy a’ Nagysád lelkét szívétől ’s annak kínjaitól elvonhassa; ’s így készebb voltam hallgatni, mint magamat hidegebbnek találtatni, mint lennem kellene, mint vagyok. Lotti érti hallgatásomat is! ez  minden mentségem magam előtt.

Nincs Süsie többé! Ezt kiáltom magamban, és ha Bárczay Ferencz barátommal összejövök, szó nélkül szorulunk egymás melléhez. ’S az az Angyal meg van tisztelve csókjainkban.

Mi az élet, édes barátnőm, az ily veszteségekben! Pedig, mely becse van annak minden más esetekben az előtt, a’ ki használni tudja! — Tűrd, a’ mit tűrni kell! Ezt kiáltja az Ész. De a’ Szívnek nincs füle ezt hallani.

’S én a’ Süsie elvesztése óta elvesztettem B. Prónay Simont és Simonnét, ’s ezeket öt hónap alatt, ’s ifjúságom’ kedves barátját, Rádayt. — Életem’ utolsó napjait így keseríti el a’ Sors! —Therézt régen nem láttam, levelét régen nem vettem. Elfásult az élet’ sok csapásai között ő is. Nem merem illetni, hogy panaszos hangot ne adjon. Kín azt ott hallani, ahol nem segíthettünk. ’S mely sok szerencsétlenség mindenfelé. — Gróf Vondernothné szül. Splényi, testvére Ferencznek, az az Angyal, térdgombát kapott, ’s lábát talán leszelik. Manczi, az az angyalibb Angyal, idén a’ Hernádba esett szekerével, ’s odaveszett volna, ha egy úszni tudó parasztasszony ki nem kapta volna. A’ Vondernothné és Manczi testvérjeknek férje Gróf Sztáray Kristóf, elunván iszonyú kínjait, gutától sújtott karjával kétszer lőtt magába; egyszer homlokát perzselte el, azután fogát lőtte ki, de meggyógyult. Már látom, mondá franczia elevenséggel, az ördög sem kap rajtam. — ’S az Epidemia mennyi házat ejtett mély gyászba! — Ha az életnek épen annyi ’s még több örömei nem volnának, mint csapásai vannak, nem érdemelné, hogy éljünk. De hálátlan a’ nagy Istenek iránt, aki felejti a’ vett jót, és csak a’ csapást számítja fel nekik. Én hálátlan irántuk bizony nem vagyok.

Gróf Dezsőffy Aurél e’ napokban itt vala. Másodikszor látám, mióta a’ Dietát és Erdélyt látta. Mint fejle ki teste, lelke….Gróf Csáky István, a’ hajdani Kolozsvári Fő Ispán’ Antal nevű testvérének fia Octób. elsőjén installáltatott Szepesi Főispánnak…Abauj Vármegyei Vice Ispán és Követ Comáromy István Úr Lőcsére a’ legrövidebb, de legnehezebb úton ment, vissza egy hosszabb, de jobb úton.

A’ fenyvesek között ott, ahol Abaúj kezdődik, egy Vendégfogadó áll. Közelítvén oda Comáromy, látja, hogy ott 24 lovas ember gyűlt össze, ’s meg nem tudja, mit akarnak. Oda érvén szekere, elébe ugrattak, ’s kocsija előtt mentek. Comáromy kérte, távozzanak… de azok ezt felelték: Mi tudjuk kötelességünket. A Mezővároshoz érvén egymás után ropognak a’ lövések a’ Mozsarakból; a’ helység házához Török Muzsika vezette be, ’s a’ Notárius tiszta magyar beszédben köszönte meg neki, hogy a’ Vármegye Rendei várakozásának a’ Dietán megfelelt. A’ vacsora készen várta… a’ Papok adták a’ mozsarakat, a’ szarvast és őzet, ’s az ezüst készletet.

Alázatosan kérem Nagyságodat, hogy mind imádott Nagynénjét, mind Ő Excelleciájukat Gróf Bethlen Imre Urat…nevemben tisztelni méltóztassék… Egyébiránt magamat ajánlom Nagyságodnak megbecsülhetetlen kegyességeibe ’s maradok állhatatos tisztelettel Nagyságodnak alázatos szolgája Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

4934.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                                                     1829.

 

Tisztelt barátnőm! Öt nap híján öt hónapig voltam távol azoktól, kikhez engem szív és természet összecsatolt, ’s Július 6d. jöttem haza Pestről. Mely kipótolhatatlan csorbája ez az életnek! de szükség van rá, ’s a’ veszett idő nem volt sem öröm, sem haszon nélkül. Perem meg van nyerve a’ Királyitáblán, mégpedig úgy, hogy egyetlen egy Bírám sem a’ Sógoromnak adta vótumát, hanem mind nekem; jele, hogy igazságom nekem volt…De nem kínzom Nagyságodat panaszaimmal. Bocsásson meg, hogy panaszom eddig is elkeserítette.

A’ mi kedves Lajosunk engem meglátogatott. Én voltam ugyan szállásán, de nem leltem. Hadd dicsekedjem Nagyságodnak azzal, amit Lajoson láttam. Amint az üdvözült Grófnéról vala szó, egy néma könny csordult ki szemeiből, ’s végigfutott arcán. — Szent Asszony, kiáltám magamban, miért nem láthatod a’ te egeidből megtiszteltetésedet! — Boldog Anya,  aki két esztendő múlva is sirattatik! Szeretetre méltó gyermek, a’ ki ennyi idő után is sírhat! — Én nem sírhatok többé. A’ sok fájdalom, mellyen a’ Gondviselés engem negyven esztendő alatt vitt keresztül, kiszárította könnyeimet; de szívem’ eltompulása annyi, mintha sírnék.

Pesten egy barátnőm’ gyermekét láttam, a’ szép és jó Niniét. Az én keresztlyányom Fizsi Báró Prónay Albertnénél, szül. Gróf Ráday Erzsinél neveltetik, ’s Albert fogadott fia Sándornak, kit Erdély is ismer. Én Pestre tüdőgyulladással értem, átfázva a’ Februáriusi irtóztató hidegben, ’s ez a’ Báró Prónay Sándor, ki ifjúságunk óta barátom, egész órákat tölte ágyam körül. Már akkor emlegettem, mint lángolok látni Fizsit. Végre, felgyógyulván, ebédre hívott. Mentem, ’s nem eresztett Fizsihez. Majd, úgymond, az ebédnél. — Fizsi az ebédlőben a’ fortepianóhoz ült, amint hiszem, hogy kijöjjek hozzá. Menni akarok, ’s az öreg nem eresztett. Majd az ebédnél, monda megint, érezvén, mely édeskeserű pillantás lesz meglátása. Egyszer felhozzák az étkeket. A’ szép Grófné jött, ’s ennek meghajtottam magam’. Utána egy igen szálas, de szép gyermek. «Báró Fizsi?» kérdem. Fizsi némán felelt. Átöleljük egymást, ’s én neki vállát, ő az enyémet, megcsókolám, ’s én ekkor elhintem csókjaimmal kezét is. Az öreg Prónay maga mellé ültetett, ’s nem engedte, hogy Fizsi mellett foglaljak helyt. Együtt érzi velem a’ fájdalmat.                                                                         [A levél vége hiányzik.]

 

 

5017.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.

 

Tisztelt kedves barátnőm, Perem miatt a’ Sógorom ellen, melyben valaha végre triumpháltam, ’s mind az Eperjesi Táblán, ahol folyt, mind a’ Királyitáblán, mind a’ Septemvirátuson.  Tavaly és az idén tizenegy hónapig ültem Pesten. Legközelebb Novemb. 26d óta Június 3dikáig nem láttam feleségemet és ezt a’ szánakozást érdemlő hét gyermeket, kiket a’ Sógorom megmagyarázhatatlan makacssága és igazságtalansága hóhérol. Huszadik esztendeje annak, mióta ő feleségem birtokát bitangolja, ’s ahelyett hogy én onnan egy fillért sem kapok, kénytelen voltam a’ perre költeni, ’s rontani magamat.

A hosszas távollét cselekedte, édes Lotti, hogy Nagysád oly régóta nem vette levelemet, sőt hogy haza jövetelemmel itt talált Martziusi kegyes írására sem feleltem. Pestről is írhattam volna ugyan, de ott úgy el voltam foglalva, öröm és dolog által, hogy Nagysádat csak lelkemben emlegethettem. Hogy azt el nem mulasztottam, tudja Nagysád, ha hallgattam is; mert hol feledhetném én azt, a’ kit oly igen tisztelek, szeretek? Mióta haza jöttem, kétszer jártam meg Eperjest, sürgetni Sógorom Executióját. Látja, hogy a’ pert elvesztette, ’s testvérének mégsem teve barátságos ajánlást….

Süsiet és Török Lajost, azon egy nap, Június 23ika ragadta ki az élők közül. Nem virradt fel az még úgy, ’s nekem soha sem fog felvirradni, hogy gyászosan meg ne ünnepeljem. — Tudják-e a’ megholtak, mit csinálunk itt, azt nem kérdem. Nekünk tisztünk őket holtuk után is úgy tekinteni, mint Boufflers íratta koporsó kövére:

                                                          Barátaim, gondoljátok, hogy csak alszom.

Örömest leírnám Nagysádnak az egy sorból álló verset, de elfelejtettem. Ha talán Nagysád tudná, kérem, írja meg. Csak arra teszem figyelmessé Nagyságodat, hogy utolsó levelének papirosa itta a’ tintát; néhol el nem tudom olvasni sorait.

A’ Gróf Bethlen Imre Ő Excellenciája Pestre férjhez ment Kisasszonyát nem volt szerencsém találni, noha sokat kerestem… [A levél vége hiányzik.]

 

 

5049.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                                  Szeptembr. 17d. 1829.

 

Tisztelt kedves barátnőm, Nagyságod csodálkozni fog, mint történhetik az, hogy midőn engem egy új kegy emlékeztethet Nagyságodra, én akkor egész hónapig hallgathatok. De hányszor vagyunk Urai a’ környülállásoknak, és hány esetek bizonyítják, hogy vétkeseknek látszhatunk, midőn még dicsekedhetünk is hűségünkkel! — Feleségem leghamarább gyógyúl ki hidegleléséből, őt én követe: de két fiam, Emilés Antonín nem hiszem, hogy vagy életekkel vagy hosszas sínléssel ne fizessenek meg vissza nyert bágyadozó egésségekért. Emíl, Bálint és Lajos csakugyan bémenének Patakra: a’ két kicsiny egésségesen mint a’ makk, de Emílt csak az a’ rettegés vitte be, hogy tanulásában elmarad. Antonínt kénytelen valék a’ háznál tartani még.

És osztán tisztelt kedves Lotti, ada nekem a’ Sors eleget, a’ mi miatt felejthetem legszebb örömimet, legszentebb kötelességimet is. Míg én betegeskedém, Mikóházán Comáromy Náni betegeskedék, ’s nehezebben, mint én. Őt hete, mióta fekszik, ’s nem ágyban, hanem a’

szoba’ deszkáján, hogy ne kellessék a’ szűk helyen forgatni; ’s annyi idő ólta étek és álom nélkül. Abauj Vármegye Septemb. 14dikén restaurála, ’s testvér bátyja a’ második Vice Ispán ’s ennek hitvese Bárczay Borbála, leánya Dánielnek, bemenének Kassára, már 11-dikben. Én tehát, ki addig a’ szegény beteg barátnémat csak leveleim által látogatám meg, feleségemmel eggyütt általmenék hozzá, ’s én úgy, hogy mivel testvére ’s ángya őtet két szobaleány és egy öreg asszony gondjaira bízták, én viseljek rá gondot míg dolgaim engedhetik. Ott valék tehát három nap, de ekkor, közelítvén már a’ holnap tartandó Executiónk Kázmérban, kénytelen valék hazajönni. A’ szegény beteg valóban az én ottlétem alatt leve jobban. Régi álmatlansága után éjjel is nappal is el kezde aludni, ’s valamit már enni, ’s lábait megmozdíthatá. Melly örömest múlattam volna ott tovább is, ha bajaim engedték volna.

Ezen Restaurátio Nagyságodat interesszálni fogja legalább a’ mi kedves Bárczay Ferenczünk háza miatt. — Úgy hitte, hogy Vice Szolgabíró József fija Első Szolgabíró lesz, de a’ Fő Ispán nem candidálá. A’ nép azonban őtet a’ nem candidálás mellett is felvevé akaratja ellen vállaira, ’s kívánta a’ candidálást, de a’ mire a’ Fő Ispánt semmiképen nem lehete rá bírni, nyilván a’ Vallás tekintete miatt, mert Reform. lévén Comáromy István első V. Ispán is, a’ Fő Notárius is a’ Consil. Puky fija Antal, ’s azon felűl a Fő Szolgabírók közzül kettő, a’ Fő Ispánnak vigyázni kelle, hogy a’ Cath. Státus a’ dolgot ne sokallja. Igy lévén, Bárczay József magát a’ Vice Szolgabíróságban megmarasztatni nem engedte. Ellenben testvére Mihály most lépe hívatalba, ’s Vice Szolgabíró leve. Erdélyi fülnek rendes az, hogy tekintetes emberek viselik a’ Fő és Vice Szolgabírói hívatalt, de a’ Vármegye szolgálatja nálunk nem az a’ mi Erdélyben, ’s nekünk hat lovon járó Esküdtjeink is vannak.

A’ Cons. Puky fija szemtelenűl akará kitolni a’ maga érdemes V. Ispánját Comáromyt, ’s belé tört a’ kése. Én gyűlőlöm a’ szemtelenűl tolakodókat, a’ kik pedig a’ jókat akarják kitolni, hogy magokat előbbre vigyék, azokat ölném is, ha lehetne. Eggy bizonyos ember a’ kit Nagysád ismér — Budán — nem tenne annyi sok bolondságot, ha az a’ szemtelen előre tolakodás és pénz’ szerelme nem gyötrenék. — De ő lássa, mit csinál, az az ő dolga.

Kérem Nagysádat alázatosan, méltóztassék kedves testvérét Gróf Kún Lászlóné Ő Nagyságát és a’ Gróf Urat nevemben tisztelni és a’ hálátlanság vétke alól felszabadítani addig is, míg magoknak írhatok. Holnap lévén az Executióm Kázmérban, képzeli Nagysád mennyi gond van rajtam. Maradok örök tisztelettel Nagysádnak alázatos szolgája Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

5080.

 

Kazinczy — Gr.Gyulay Karolinának.                                                December 26d. 1829

 

Tisztelt kedves barátném, Fogadja el Nagysád szíves óhajtásimat a’ közelítő újesztendőhöz. Árassza ki Isten Nagysádon, és mind azokon a’ kik Nagysádhoz tartoznak a’ maga legjobb áldásait, ’s adja meg Nagysádnak azt is, a’ mit maga nem óhajtott.

Én a’ perem miatt Novemb. utolsó napján Eperjesra jártam, ’s ez nap Kassán háltam. Sophie velem volt. Mihelyt Kassára beértem, azonnal mentünk Mélt. Szerencsyné Asszonyhoz. Fenn volt, már tökéletesen felgyógyúlva inhidegleléséből, mellyben az ősszel hat ízben recidivázott, de mind látásában, mind hallásában nagyon elgyengűlt. Negyvennégy esztendeje annak, hogy ez az imádást érdemlő Asszony erántam kegyességgel viseltetik, ’s ifjú esztendeimnek ő vala Védangyala. Ezen vallástétemből megítélheti Nagysád, mint kelle magamat érzenem, midőn őtet megöregedve, összeroskadva, nem minden szavainkat értve, és szemeivel gyakran pislongva láttam. Énelőttem alig van valami becsesbb mint a’ hosszú élet, de csak úgy ha lelkünk testünk ép; senyvedni az öregségben nem a’ legkívánatosbb állapot.

De ha a’ régi világban tűzszereken mehetett ki az életből holmi vén Pap; miért nem eshetik az meg még most is az ollyaknál mint a’ mi Therézünk? Az a’ halál-borzasztó dolog.

A’ mi Bárczay Ferenczünk azt bízta rám, hogy Nagyságodat kérjem meg, méltóztassék imádott anyjának a’ képét, melly övé volt valaha, neki megküldeni, hogy párját vehesse. Igéri hogy magát azt Nagysádnak ismét visszaküldi. Mond valamit levelében, hogy azt már Gróf Teleki Józsefné, az az Szerencsy Fanny, általvette, de ezt olly homályosan mondja, elkapván a’ gondolat, hogy tisztán megérteni lehetetlen. Kérem Nagyságodat, teljesítse ennek az igen nemes lelkű barátomnak kérését; a’ képnek csináltasson eggy asztalossal tokot, hogy a’ hozás alatt meg ne ázzék, és parancsolja meg hogy az a’ képet szegezze a’ tokhoz, hogy ne lötyöghessen. A’ diligence szekér legbizonyosabban ’s leghamarább elhozza. Az adreszt méltóztassék Kassára tenni, magához Bárczay Ferencz Úrhoz.

A’ mi tájunknak nincs nevezetesbb újsága, mint az, hogy Vay Ábrahám és Lónyay Gábor eggyességre léptek. A’ dolog ez: Lónyay János, második fija a’ híres Gábornak, Vay Ábrahámnak Eulália leányát, kit közönségesen Lillának neveznek, 1827. Decemb. 26d. napján elvette. Gyönyörűen nőtt ifjú, de beteges. Vay nem csak nem sürgette az esketést, sőt kétszer a’ mikorára az esketés ki vala rendelve, nem is engedte meg; azt kívánván, hogy az ifju gyógyuljon fel. Végre harmadikszor az esketés véghez ment. (Superintendens Szathmáry Urtól tudom, ki őket összeeskette, hogy ez így volt.) Az új házas mindég beteg volt, és mindég rosszkedvű, mint az lehet, a’ ki czélját éri, és még is boldogságaival nem élhet. A’ 16 esztendős víg menyecske négy holnap mulva megholt; felbonták a’ testet, ’s akkor láták mi vala baja, szíve e, vagy valamelly más része nem tudom melly részéhez ragadt. Ötöd nappal halála előtt Lónyai minden jószágát a’ testvér bátyjának adta arendába három ezer forintért, holott az negyven ezret behoz esztendőnként. Vay a’ Cancellariához folyamodott, ’s ezt követé az eggyesség százöt ezer forintban, mellyet Gábor Lillának tíz eszt. alatt kénytelen interesestűl kifizetni. — Ily historiákat csinálnak a’ prókátorok a’ magok hasznokért.

Tudni fogja Nagysád hogy én minden fórumokon triumpháltam a’ Sógorom ellen. De az még most sem szűnik meg gyalázatos játékait űzni, ’s aligha históriáim nem lesznek még. Képzelje Nagysád az én esztendeimet, vegye hozzá gyermekeim számát, ’s ítélje meg, melly fija van a’ legnemesebb lelkű atyának. Elölte a’ rossz ember egész életemet, sőt a’ gyermekeimét is, kiket irtóztató sors vár. De tűrjük békével, míg a’ mérték bételik.

Nem tudná nekem megmondani Nagysád, hogy Gróf Teleki Jánosnak Anna leánya micsoda Hollakihoz ment férjhez, Báró volt e ez a’ Hollaki vagy nem, és mi volt kereszt neve. — Grátziáúl venném, ha ezt Nagysád Kolozsvárt megtudná, ’s nekem megírni méltóztatnék.

Ajánlom magamat gratziájiba ’s maradok örökös tisztelettel agyságodnak. alázatos szolgája

Kazinczy Ferencz mpr.

 

5109.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                                             Febr. 13d. 1830.

 

Tisztelt barátném, Nagysád utolsó levele az én lelkemben eggy rettegést támaszta, mellyet eggy hét olta nem tudok elcsendesíteni. Sokat forgattam magamban, ha szólljak e rá; elébb tartóztatott tiszteletem és annak meggondolása, hogy az sem nem lehetséges, sem nem szükséges hogy mindnyájan eggy gondolkozásban legyünk; de tovább meggondolám, hogy Nagysádnak szolgálatot tehetek ha szóllok, ’s hogy sok kegyességeit legalább ezzel hálálhatom meg; ’s ez a’ tekintet nem csak felbátoríta, hanem szinte kötelességemmé tette, hogy szólljak. Végye Nagysád tiszteletem’ ’s hűségem’ jeléűl hogy szóllok.

Úgy tetszik, édes Lotti, hogy Nagysádnak lelkét elszomorítá a’ mi Angyalunk’ halála, ’s ezen elszomorodásában felejti, hogy föld’ lakosa, ’s talán sokat occupálja magát az egekkel. Ha ez így találna lenni, én Nagysádnak nem jövendölhetnék egyebet, mint szerencsétlenséget.

Én religiósusabb ’s egyszersmind vallástalanabb embert magamnál nem ismerek. Vallástalannak magamat abban nevezem, hogy a’ mit mások olly erős hittel hiszenk, én hinni nem tudom. Hogy hihetném a’ mitől az eszem borzad? Hogy hihetném, hogy az igazság’ Istene azt kívánhatná igaznak tekintetni velem, a’ mit az őáltala Vezéremmé adott ész és okosság nem igazságnak kiált, hanem tévedésnek, hazugságnak. Valóban az Isten azt nékem tiszteletlenségnek nem veszi.

….De még a’ religiositásban is megtévedhet a’ tévedésekre született emberi elme, ’s észre sem vesszük, midőn a’ mindenkori Isten és mennyország felől űzött elmélkedés bennünket a’ Pietismus őrvényébe süllyeszt. Akkor vége van mindennek. Isten azt kívánja, hogy küzdjünk a’ bajjal, nem hogy magunkat általa leverettessük. A’ Pietisták azt hiszik, hogy az Isten csudásan fogja őket kikapni a’ veszélyből, ’s ezen hamis hitek által magok ölik el erejeket.  Az igaz religio azt kívánja, hogy ezt az erőt ne elveszítsűk Istenhez ragaszkodván, hanem hogy az erőt magunkban neveljük, ’s az által is neveljük, hogy szemünk előtt tartjuk az Istent és azt az ő bölcseségét, mellyel ezt a’ világot ’s az emberiség ’s az eggyes emberek’ dolgait kormányozza.

Kit vete Isten keservesebb próbakohba mint engem? Sógorom velem azt teszi még ma is, a’ mit haramia tehet a’ jámbor utassal, ’s a’ mi saját szenvedésimnél több, szenvedni látom gyermekimet, kik az öröm esztendejiben szenvednek és nem örűlnek. Ha ez nem verheti le …Igy küzdök én, édes Lotti, a’ baj ellen, ’s míg feleségem és gyermekeim életben lesznek körűltem, csendesen viselem keresztemet. Az rémít el, hogy öreg vagyok, ’s előbb halok ki, mint gyermekimet a’ bajból kifejthetem. Szegényűl élni nekem nem kín: az kín, mikor gyakran egészen elakadok.

Mint kellene a’ Nagysád lelkét felderíteni, nem tudom, Nagysádtól távoly lakván. Itt tehát a’ csaknem negyven eszt. olta szenvedő nem tanácsolhat egyebet, mint azt hogy keressen örömet valamiben és valahol lehet, ’s igyekezzék felejteni bajait; ragaszkodjék azon vígasztalásokhoz mellyeket a’ Vallás nyújt, de őrizkedjék a’ Pietismustól. Én a’ templomba járást és mindennapi könyörgést nem szeretem; az sokára szokásból esik és reflexio nélkül; csak mondja az ember a’ könyörgést, de eszmélet nélkül. Ellenben mindég elmélkedem arról a’ mit én nézek Religiónak, ’s nem felejtem, hogy Isten látja minden gondolatomat, szándékomat, tettemet.

Pyrker Egri Érsek és Patriarcha egy megbecsűlhetetlen könyvet írt: Perlen der heil. Vorzeit. Ennek fordítására engem szóllíta fel ez a’ páratlan nagyságú Ember, ’s fordításom most nyomtattatik Budán. Ez német hexameterekben, a’ legszebb ’s tanúlt nyelvben, a’ legszebb poetai képekben festi a’ Relígiót, ’s a’ lelkes Olvasót itt minden ostromolja. Nékem ez a’ könyv az imáds. könyvem. Poetai Munkát poetai nyelvben kelle adnom, ’s a’ mi magyar Olvasóink az ollyat nem tudják goutírozni. Nem tudom tehát, mint fog elfogadtatni. De a’ dolog miatt óhajtanám, hogy sokan szeressék, és senki nem inkább, mint az én tisztelt barátném. Éljen szerencsésen, édes Lotti, ’s szeressen, mint eddig.

 

 

 

5152.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                         Széphalom Apr. 25d. 1830

                                                        A levél a Frimont-fejezetben

 

 

 

5177.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                                               Jún. 23. 1830.

 

Tisztelt kedves barátném, Június 23d., ’s teljesítém amit tőlem a’ szív’ szent érzései kívántak. Nézzen ránk alá a’ mi kedves Süsink, és lássa gyönyörködve, hogy mi most is azok vagyunk, aminek Ő óhajtja, hogy legyünk. Ah, édes Lotti, miért nem él az az Angyal? Meddig fogjuk még halála’ napján gyászolni!

Ennyi baj, ennyi gond közt nem emlékezem, mikor írtam utolszor Nagysádnak. Türje tehát, ha másodszor találom mondani, hogy én Majusnak leginkább közepe táján azt hittem, hogy Sophiet el fogom veszteni. Az egyik Orvos azt magamnak is megmondotta, de mind az, mind egy másik azt is meg másoknak, hogy 14 nap alatt neki meg kell halnia. Nagysád tudja, mely férj voltam én, mely férj vagyok én, ’s látja, mint teljesítém szentül feleségem körül kötelességeimet. Míg az idegenek közelíteni sem mertek hozzá, én fejemen nyugtattam fejét, izzadt testét magamhoz csatoltam, ’s ágya’ szélén ülvén jobbomban tartottam jobbját. Így állva vele a’ Pap előtt, mondám. Baja complicált volt. Bordagyuladás és hektika. 26 nadály szívta ki nyilalásait, melyek különben megölték volna. De Május’ 26-dikán, éppen akkor, midőn Kázmérban állott az Execútióm, crízist tett a’ nyavalya, ’s Június első napján kilépe az ágyból, melyet hat hétig nyomott.

Az én Executióm végre megtörtént, de midőn azt várám hogy a’ sógorom fog nekem fizetni, mert a’ Sententiák nekem ususfructust is adjudicáltak, a’ Bíró engem teve adóssá, ’s a’ jószágot csak akkor adja kezembe, mikor neki 12,081 frtot megviszek. Hallatlan dolog, ’s olyan, amitől minden borzad, valaki hallja: de az én égre kiáltó sérelmemen csak új perrel segíthetek. Ilyeket tesznek a’ Prókátorok és Bírák, mert nem bűntettetnek. Nem én vagyok az magam, aki e’ részben panaszolkodhatik.

….A’ magam bajomat, ’s amit az exequens Bírám velem játszott, elhallgatom, mert azt nem lehetne különben, mint igen hosszan. El van rontva egész életem, édes Lotti, gonosz sógorom’ gonosz emberei által, ’s még szörnyü historiák történhetnek velem.

Mint van Nagysád?  Mely nap lesz meg, amit Nagysád nekem írt? Ezt óhajtom tudni, hogy akkor nap lélekben Nagysád körűl legyek. Ott leszek, ’s kérni fogom Istent, hogy áldásit Nagysádra árassza ki . . . .

…Gróf Lajos, ’s Ő Nagysága Gróf Wasné mint vannak, és hol vannak? Méltóztassék Nagysád mindkettejeket, ’s Ő Nagyságát Mélt. Gróf Bethlen Ádámné Asszonyságot a’ leghívebb tisztelettel tisztelni. Tartson meg engem Nagysád továbbá is megbecsülhetetlen szeretében.

 

 

 

 

 

 

                                       Fekete Ferenc és Döbrentei levelei

 

 

 

Gr Kuun Géza dr: Erdélyi tudományos igyekezetek. ERDÉLYI MÚZEUM XVII. kötet. 1900. I. fűzet.

 

…A míveltlelkű Fekete Ferencz irodalmi hagyatékából alig maradt valami reánk...Kővári László, azt írja, hogy egyike volt korunk legeszesebb embereinek…A marosnémeti könyv- és levéltár egyik „Karolina Codex" czimű colligatumában fricsi Fekete Ferencznek egy …levelére találtam, melyet 1812-ben Kolozsvárról nagynéném gróf Gyulay Karolinához intézett, ki akkor fiatal leány volt.

 

Fekete Ferenc gróf Gyulay Karolinának                                          Kolozsvár,1812. szept. 7

 

                                                     Különösen Tisztelt és igen Kedves Nagyságos Asszonyom!

Andrásfalváról aug. 16-án hozzám utasított kedves levelét Nagyságodnak, azon hónap utolsó napján Tordáról lett ide visszaérkezésemmel olvasni volt szerencsém…Az idő óta, hogy magamról emlékezem, semmi itt e földön lévő dolgok között nagyobb és szentebb, melyet óhajtottam volna nem volt előttem, mint, hogy Nemzetünk előmenetelét és boldogságát láthatnám. Mi lehetne pedig kedvesebb és világosabb kinézésem, mint látni Nemzetünk Fő Rendéből Nagyságodat, annak boldogulását, anyai-nyelvünknek gyarapodását, és mindent valami hovatovább lehető műveltségre szükséges, még ilyen gyenge ifjúságában már szívén

viselni ?

… Menjen tehát Nagyságod tovább és mindvégig a nagy és nemes intézetén: lássa Nagyságod és láttassa mindenekkel mi közöttünk ennek örömét...Én pedig nem szűnöm,  míg élek Nagyságodért…kezeimet és szívemet mindennap az egekre emelvén, az Istennek kegyelmét, Segedelmét, és Áldását Nagyságodra és a Nagyságodhoz hasonlókra kérni! A' Grófné ő Nagysága kezeit csókolom, és ő Nagyságának alázatos Tiszteletemet jelenteni kérem. Továbbá, mindnyájan Nagyságtokat az Úristennek védelmében ajánlván vagyok Nagyságodnak alázatos szolgája

                                                                                                                  Fekete Ferencz.

 

 

 

 

KUUN GÉZA: Buda, Pest 1820-ban ERDÉLYI MÚZEUM XIX kötet. 1902. 1. füzet.

 

….Döbrentei Erdélyből tett útját Budapestre egy Kassai kitéréssel nyújtotta meg, a melyhez igen sok kedves emléke fűződött. E kassai utat október végén tehette, mert 1820. okt. 27-dikén még Maros-Németiben volt…Első levelét, melyet Erdélyből való eltávozta után már Pestről intézett boldog emlékű nagyanyámhoz, gróf Gyulai Ferencznéhez, az 1820-dik év november 24-dikéről keltezte s ebben az akkori Pest irodalmi s társadalmi képét néhány megkapó vonásban vázolta. Ez a levél így hangzik:

 

                                                                                                          Pest, Novemb. 24  1820.

Méltóságos Grófné, tisztelt Nagyságos Asszonyom,

Érzem, hogy bűnbe esném, ha még csak egy postával is halasztanám levelemet, ami eddig azért marada el, mert szállásom elrendelhetése időt kivánt. Osztán… Nagysádhoz való emlékezetem annyiféle eltölt kedves óráknak hoza élőmbe képeit, 's mig ezeket a távolból

nézem; édes lassú könny is futja meg szemeimet, mint újra ismét most tapasztalom. Mert megint vissza-zajong kebelemben 'a Nagysádtól s kedves gyermekeitől való elválásom, melynél nehezebben még soha elválás nekem nem esett. …Nekem a' Nagysád háza mindenem; oda vonz ifjú korom legszebb idejének ott lefolytára való emlékezetem, oda, Nagysádnak hozzám viseltetett anyai jósága, oda gyermekeinek szives szeretete.…Barátim itt örömmel fogadtak 's mindent elkövettek könnyebbítésemre. Gróf Teleki László 's a' Grófné szívességgel nyitották meg Bibliothekájokat, hogy abból célomra dolgozhassam 's ajánlották házokat…Budán lévén éppen Gróf Majláth János is… mutatta azon német fordításait, melyeket magyarból tett, hogy a magyar poézis állapotját a Németekkel megismertesse. Azok közé véve az én verseimből is néhányat, melyeket majd később Comtesse Lottinak meg fogok küldeni….Engedje Nagysád, az ilyent is ide irnom Comtesse Lotti számára, a kit C. Stanczival egyetemben szívesen tisztelek. Be szeretném, ha kedvük lenne, ezután is, sőt ezután inkább a' velem való levelezésre…Ajánván magamat Nagysád nagybecsű kegyességeibe, vagyok örök háláló tisztelettel Méltóságos Grófné, Nagysád alázatos szolgája

                                                                                                                          Döbrentei Gábor

 

 

Ugyanezen év decz. 28-dikán Döbrentei, gróf Gyulai Ferenczné idősebb leányát, Gyulai Karolina grófnőt is felkereste levelével, aki 1831-ben báró Frirnont Péter lovassági századoshoz ment férjhez.

 

 

Döbrentei Gyulay Karolinának                                                          Pest, Deczemb. 28d. 1820.

 

Kedves Comtesse, egy igen szeretett társaságból, a' Gróf Dessewffyéből, mert csak most végzem levelemet hozzá, más kedves lelkébe megyek által,  a Comtessébe 's így érzéseimnek melegében legboldogabb órámat élem. Előttem van az a' nyájas ajánlása, a' Bécsi Theatrum

fundusának leírására, melyet egyenesen szíve tette, előttem az a'kinyilatkoztatás, aminél fogva Erdélyben kivánt tartoztatni, előttem arczán a' könnyek elválásunkkor, midőn bennem a' szeretett házhoz való hálám 's vonzódásom erősebb volt, mint  a búcsúzás megszokott szavai. Hála kebelemnek, hogy a világ hidegitő tapasztalásai is meg nem keményíthették, hanem a szív gyengédségeinek ily ártatlan vonásait most is gyermekileg őrzeni tudja.

Sok nekem azt várnom, míg a tisztelt Grófnéhoz írt levelemre válasz jő, hogy abból megtudjam a kedves ház hogylétét, irok előre a Comtesznek is, így a' Grófnő felelete után majd vehetem az erre érkezőt is, és felváltva társalkodhatok majd egyiknek majd másiknak Írását olvasván. Oh, mikor leszünk vagy lehetünk mi megint együtt! Engem, íme, többször is ki kell mondanom, a' Grófnénak, s gyermekeinek nemes bánásmódja annyira Erdélyhez szoktatának, hogy lelkem gyakorta oda fordul, itteni kedvező elfogadtatásaim között is.

… Egész melegséggel írám ki így a Comtesse és Fanni 's Constance neveit…a három leánytestvérnek 's tanítványnak kívánván azt egész egyszerűséggel ugyan, de szíves együttlétünk emlékéül ajánlani. Az akarám elébb, hogy ezzel a Comtesse meglepettessék, de ime most ki kellé magát adni érzésemnek, hogy ha örömmel s oly kebel melege fakadásával tetszik azt venni, mint a' milyennel nyújtom, barátságom jelében a' Comtesse elébb gyönyörködhessék. A' munkát e' hónap közepén küldöm innen fel Bécsbe, ahol Wigand ígérete szerint minden csinossággal fog nyomatattatni Képet eleibe itt Kisfaludy Károly rajzol, metszeni Kovács fogja Bécsben…

Itt most egy német almanach: Vaterlindischer Almanach für Ungarn, tesz a' többek között legtöbb lármát. Sokan, mint Báró Podmanizky József, Gróf Teleki József 's minden itt levő magyar írók haragusznak, hogy éppen a magyar Literatura felsegítése körül való munkálkodáskor a magyar Országi Dámák és Urak német Almanachot segítenek

…Gr Majláth most nem jöhet által Budáról, mert a' hid rég el van szedve 's a' Duna tele nagy jégdarabokkal, melyek között a lélekvesztő csónakok alig járhatnak. Aki által akar menni, egy-két óráig is elfázlódik a' Dunán. …Gróf Majláth szokta Ráday Ersinek olvasni fordításait, melyeket a' magyarból tett a Cottánál, Tübingában, Anthologie der Ungarischen Dichter cím alatt. Az enyimek közül 6 darabot vett — fel, a többek között azt a még nyomtatlant is, mellyet az Ősszel a' Lunkai alleén ültömben írtam, mikor a' Comtesse a' Kőrösről jött 's azt monda, hogy engem ott andalogni látott.

Kisfaludynak Tátikáját németre Gaál fordította, a Herczeg Eszterházy Bi'oliothekariusa. A' Regeíró testvérének Károlynak drámájából is jelent meg már egy kötet Gaáltól Theater der Magyarén név alatt. Stibor Vajdát holnap után fogják játszódni németül. De bár az ide való német Actorok jobban játszódnának. Ma találkoztam Székellyel a' Kolozsvári Actorral, ki most viszi a' Kolozsvári új Játékszínhez tartozó új decoratiókat, de a zajló Duna miatt, szekere Budán kénytelen várni, mig a víz beáll.

Ma valék Gr. Bethlen Farkasnénál is. Minthogy a játékszín-dolgozásaimat itt könnyebben

végezhetem, maradok még Januariusban,  aztán megyek Atyámhoz. Bár addig a Comtesse levelét is kaphatnám. Lakásom van a' Keresztutcában Nro 357. A' Grófné kezét tisztelettel csókolom, 's Constance-ot tisztelem. Lajosnak ezzel együtt megyen levelem. Ezer jót az újesztendőben mindnyájoknak. Vagyok barátságos tisztelettel a Comtesse alázatos szolgája                                             Döbrentei Gábor.

 

 

                                                           *  *  *

 

 

 

.

Gr Kuun Géza dr Az Erdélyi Múzeum 1904. 9. számában Gyermekéveim c. emlékezésében írja: Születtem Nagy-Szebenben, 1838. dec. 28-ikán, a Rizskása utczában levő egyik br. Buckenthal-házban (Geringer báróné háza). Atyám osdolai gróf Kuun László volt, ki mielőtt 1828-ban megházasodott, a császárhúuzárok ezredében főhadnagy volt, anyám maros-németii gróf Gyulai Constantia, kiről gróf Dessewffy József egyik Kazinczyhoz írt levelében, Kazinczy „Erdélyi levelei" egyikében s Döbrentei több levelében emlékezik. Színdarabfordításainak egyikét neki s két idősebb leánytestvérének, Lotti és Fanny grófnőknek ajánlotta.

 

 

Gróf Kuun Géza /1838 – 1905/

Kuun Géza osdolai gróf (1838. december 29, Nagyszeben - 1905, Kolozsvár) – Gyulai Constancia és Kuun László fia, a keleti nyelvek kutatója, akadémikus. Szinnyei József a következő tisztségeit sorolja fel: "A Magyar Tudományos Akadémia 1867. január 30-án levelező taggá választotta, 1883. május 17-én pedig tiszteletbeli tag lett… a m. történelmi társulat, a m. heraldikai s genealogiai társaság s a bpesti philologiai társaság tiszteleti s alapító tagja, a vajdahunyadvári egylet tiszteletb. elnöke,… a marosvásárhelyi Kemény-Zsigmond társaság… a Deutsche Morgenländische Gesellschaft rendes tagja, Consigliere della Società Nazionale per le Tradizioni Popolari Italiene, a prágai Wissenschaftlicher Verein für Volskunde und Linguistik, a helsingforsi Finn-ugor társaság tiszteleti tagja s az erd. múzeum-egylet alapító és tiszteleti tagja". Ő fedezte fel a Codex Cumanicust; cikkei számos hazai és külföldi lapban jelentek meg, könyvei pedig 1772-től kezdődően. …(Hász-Fehér Katalin)

Gyulay Lajossal folytatott levelezése (1846–1868) a Román Állami Levéltár Kolozs megyei fiókjában, Kolozsvárt a Fond. fam. Gyulay-Kuun Inv. 555 alatt található. (Labádi Gergely)

 

 

 

 

*  *  *

 

Loti húga: Franciska

és a Wass-család

                              Gróf Gyulay Franciska /Lotti húga/, gróf Wass Györgyné

                   Közzétette: Kántor Lajos az Erdélyi Tudományos Füzetek 1938.96. számában/

 

 

Néhai r. sz. birodalombéli gróf méltóságos széki Teleki Jósef úr ... - Google Books eredmény

Klára Rhédei, Istvánné lásd Rhédei Klára Radák ... - 1819 - 261 oldal
... ennek Generalis Maros Németi Gyulai István Úrtól származott gyermekei ... származott                unokái Méltóságos Gróf Gyulai Karolina , Franciska , Lajos és ...
books.google.hu/books?id=s6o_AAAAYAAJ...

 

 

Gróf Gyulay Franciska 1799 - 1865

Gróf Wass Györgyné (1799 –1865. január 4.) 1826-ban ment férjhez cegei gróf Wass Györgyhöz. Két lányuk Zsuzsanna – Minka (1827–1911) és Ottilia, a költőnő (1829–1917). Kolozsvári házában Fanny irodalmi szalont tartott fenn. Kazinczyval levelezésben állt. Ő alapította a kolozsvári női olvasókört is. Lajos öccsétől ő örökölte a család kolozsvári házát, amely később a nagypacali birtokkal együtt két lányára, Minkára és Ottiliára szállt.

(Hász-FehérKatalin)
 

 

 

                 Gyulay Franciska levelei bátyjához, Gyulay Lajoshoz

                                                   /Közli: Haász Fehér Katalin/

 

A levelek rövidek. Egy részük évszám, sőt dátum nélküli.  Elsősorban a Lottira vonatkozó és a korabeli érdekességeket tartalmazó szövegeketválogattam: B.G.

 

Kolosvár Majus 26-dikán 1827.

Kedves Laim! Én holnap indulok Constanceal Dédácsra és onnan Trestiára, azt gondolom, hogy két hetek alatt vissza jővűnk ismét ide. Gyermekeimet itten hagyom, Gisát Lottinál a' másikat Kannyonéra biztam, ő kiviszi a' kertjébe, a' hol bizonnyosan inkább megerősedik mind itt a' városba a' hól még fris levegőt se szivhat bé.

Kolosvár Julius 19-dikén 1827.

Kedves Laim! Utolsó levelemet a magam dolgában írtam, a mostanit pedig, a' Stancziéban fogom irni. — A' Néném magára vállalta, hogy ami a' stafirungjára szűkséges leszen, mindent meg fog vásárolni, mentől jutalmasobban. Már ahhoz hozzá is kellene fogni, de nem látjuk által a' módját; ő maga szegény, nem szól hozzája… Constance is annyit fog kapni, amennyit én; a' pedig nem fog igen sokba kerülni.  A köntösöket Bécsből szebben és olcsóbban kapja…Szekere van, mivel a' Bécsi utazó szekér neki jutott; a' ménesedből lovakat könnyen kiállítatsz hozzája; ha egyforma szőrűeket akarsz neki adni, ki lehet azokat cserélni a' Lottié és Stánczié közül; én is magamnak szép négy lovat állittattam…

Kolosvár Februárius 2-dikán 1828.

    Kedves Laim! Szörnyűség az, hogy neked olyan rég nem írtam…Azt tudni fogod, hogy testvérid meg érkeztek, még a' múlt héten… Az ezüst dolgát így igazítottam; a' besteket, amelyek a te eladandó ezüstöd között vannak, Constance megtartotta a' maga számára, és csak 10 font ezüstnek az árát küldi fel, és még pótolja az egész summát 1000 forintokra ki, hogy abból a toilette megvétődjön

Kolosvár Februarius 5-dikén 1829.

    Kedves Laim! Amióta beteg vagyok, már harmadik leveledet veszem. Azok voltak legjobb napjaim, melyekben tudositásaidat vettem, és újra tapasztaltam hozzám való baratságos érzéseidet, melyekért nem lehetek eléggé háládatos hozzád. — Amióta a  farsang elkezdődött, a' legnagyobb magánosságban élek, barátaim, és minden ismerőseim úgy el vannak foglalva, hogy nem is mutatják magukat. Még Lottival se lehetek annyit, mint ahogy kivánnám, mert ő is szegény felosztva hol nálam, hol a' Nénémnél vagyon. Mind a' kettőnknek eleget akarna tenni, hol éngem sajnál egyedül hagyni, hol siet a' Nénémhez Meringet játszani; ahonnan bajosan menekszik meg. — Én Lottinál magamnak jobb lelket nem képzelhetek, őtőle a' sors, majd mindent megtagadott, ami az életet tűrhetővé teheti; és ő mégis mindent olyan nagy lélekkel tűr, soha nem zúgolodik…

Kolosvár Aprilis 21-dikén 1829.

Kedves Luim! Kűldők neked Csákiné által 20. Aranyat, tégy még kettőt hozzá a' nállad lévő 17. aranyból, és igy ki leszen fizetve a' Vass puskája; megengedj, hogy ennyire elhallasztattam, annak ki fizetését. — A' Franczia leányok transportjára még meg marad 15. arany, azt hiszem hogy elégséges leszen. — Stánczinak még nem erkezett meg a' Bécsi ezűstje nagy szerencséjére, mert ha akkorra itt lett volna mikor várta, most szegény minden nélkűl maradt volna. — Képzeld nagy fatumát, ez előtt két héttel egy szekeret kűld ide bé, még pedig Zsido forspantost, és az[t] irja Lottinak hogy kűldje el neki, mint az osztályba jutott, mint pedig a' Bécsből érkezett ezűstjét; nagy veszedelmére ollyan rossz cselédeket kűldőtt utánna, hogy azok űressen vitték Gyógyra az ezűstős ládát, azt álitván hogy világos nappal mindent ki loptak belőlle. — A' talvajok alkalmasint ők magok voltak, arrol csak egy a' vélekedés; de Kunn ollyan elhetetlen hogy tellyeséggel utánna nem tud jártatni a' dolognak….

Kolosvárt Junius 24-dikén 1829.

   …A' boldog elmúlt időkbe — Susánna és Sz. János Napját tartottuk a' leg őrvendetessebbeknek, azok most a' leggyászosabb napokká váltak; Susánna Napján vesztettem el kedves kis Lajosamat, a mai napon pedig Szeretett Anyánkat. — Kegyetlen napok ezek én reám nézve…Nagy enyhülést talál a megkeseredett szív, az eltelt jobb időknek emlékezetében; azok bizonyosan a' legbecsesebbek, kipótolhatatlanok … jövendőre nézve egy szép vigasztalásnunk marad meg: az igaz testvéri szeretet…

 

/1837 ?/ Kolosvár Novb. 30.

Kedves Lajos!…Lottit Rhédey Jánosné látta, azt mondja róla, hogy már olyan kövér, mint Vesselényi Istvánné; bár láthatnám szegényt. A daczali útról alkalmasint le kell magam tenni, mert Gizát nem merem hagyni.

                                                                                                Kolosvar Julius 23-dikán 1839.

    Kedves Lajos!    Lotti még csak egyforma állapotban van, — nagy görcsei szűntelen bolygatják. — Doctor Szücs hideg ferdőket ajánlott neki, tegnap meg is ferdett a' Szamosban, miután jobbacskán érezte magát.   A gyermekek nagy örömmel vették leveledet. A jövő postával ők fognak neked irni, addig talán jobbra fordul Kedves Lottink álapottya is. — Isten tartson és hozzon minél elébb körünkbe vissza. Fannyd.

Szeben Május 13-dikan 1841.

Kedves Lajos!     Én 10-dikén három órakor megindultam, úgy jöttem, mint ha kergettek volna, még azon nap Szászsebesre, onnan pedig másnap délre ide; Stánczit igen jól kaptam. Vele együtt igen sokat vacsoráltunk, de alighogy lefeküdtünk, elővették a' fajdalmak, melyek másnap délig tartva, megszabaditták egy szép kis leánnyal. Az Annya a’ gyermekkel egyött igen jól van. A' keresztelés ennek a' hónapnak 22-dikén lesz.
     Lotti még akkor midőn elindultam, nem volt megérkezvén; szerettem volna még várni reá, de nem mertem halasztani utamat, és igen jól is történt, mert éppen jó órában érkeztem meg ide, és Stánczinak is segitségére és könnyebbségére lehettem:  sok asszonyai vannak, de egyiknek se veheti igen sok hasznát.

Kolosvár Oct. 18-dik 1841 /?/

Kedves Lajos. Szerencsésen ugyan, de szemgyulladással érkeztünk meg ide: Lottit, Nénémet jól találtam…Lotti ennek a honap 24dikén szándékozik Paczalba menni; siet a birtokára, hogy ha te is érkezel… van is egy kevés reményem, hogy itt mulatását meghoszszabbitja…

Kolosvár Decb. 15-dikén 1843.

Kedves Barátom.     Gondolom, hogy levelem már Romában talál; bár vettünk már onnan is tudositásidot. Paduából irt leveled nagy örömet szerzett mindjájunknak; jó Néném igen érzékenyül vette róla való megemlékezésedet.
     Érdekesebbet és jobbat ezúttal nem irhatok neked, mind azt, hogy egész családunk igen jól van, Lotti is velünk, ki már nem is készül mostanság innen elmenni…

                                                                                                   Kolosvár Február 6-dikán 1844.

Kedves Lajos.     Oly rég várom Romai leveleidet és igen nyugtalan kezdek lenni, hogy azok annyira késnek. Neked bizanyosan sok írnivalód lesz, nem ugy mint nekünk itt. Be jol teszed, hogy utazol és annyi meg annyi éldeletekkel cseréled fel a Kolosvári unalmakat…az idevaló társasági élet fö czélja a gúny és rágalom. Voltam már három bálban leánykáimmal, Eszterházi Nemes János, és Bethlen Ferinél voltak igen csinos kis táncestélyek, nálam is egy és holnapután lesz a második és útolsó reánk nézve a télen. A' leányok közt az idén Grandeman Emma a Lionne, toiletre; tánczra, szépségre nézve, de vad és mérges indulatjára nézve is: minden leányt megszól, günyol, rágalmaz; az ifjabbakra haragszik, hogy miért van már nálánál is ifiabb, az idösebbeket csufolya, hogy miért vénebbek, miszerint senki se nyughatik tüle.

Kolosvár Mart. 24-dikén1844.

          Kedves Lajos. …hogy Parisba irhatok neked, úgy örvendek neki, mintha magam is ott lehetnék; mind rebegtem érte, hogy elmarad Parisi utad: már ha egyszer oda jutottál, ne siess el onnan…

Kolosvár Május 2-dikán1844.

Kedves Lajos.     Búsan és kedvetlenül folynak le napjaim, mióta Kedves jó Nénénk ide hagyott; idöm oly hosszú és fárasztó, oly érdektlennek tetszik egész napi rendem, mióta nincs kiért aggódnom, és kit megörvendeztetni jelenlétem által.
     Constance ma utazott el: nehezen váltam meg Geizától ki leginkább tudott elfoglalni, úntalan való szökségei és követelési által. Lotti azt hiszem, megvár téged; mostani feladatom az: mindent elkövetni, hogy megmarasszam…

  Kolosvár Ap. 21. d. 1845.   

 Kedves Lajos.     Vettem leveledet, mely értesit szerencsés megérkezésed felöl: azon is igen örvendtem, hogy készülsz visszajönni Kolosvárra: Lottit is minden órába várom, már rég megszünt írni, tán már útban is van…

   Orsova Sept. 27.-dikén 1845.                     

Kedves Lajos!     Igen kelemetesen utazva szerencsésen ideértünk tegnap estve; most mindjárt megyünk Török Orsovára, delután megjárjuk az Alion hegyet: honap megyünk Trenkovárra, és annan gözhajón Nándorfejérvárra.
    Már 10 napja, hogy útban vagyunk, és még belételik annyi, míg visszamehetünk tanyánkba. Nagyon lassan haladunk magunk lovaival és felette nagy költséggel; ennyi idö és költséggel Pestet is megjártam volna…

Kolosvár Februarius 24-dikén

Kedves Laim! A' Constance stafirungja miatt nagy debattok voltak. Végtére mind azon álapodtunk meg, hogy te határozzál a' magad tehetséged és akaratad szerint, egy bizonyos summa pénzt a' Constance kiházasitására; és abból a' pénzből most csak annyit adj ki, a' mennyi elkerülhetelen szűkségekre való, a másik részét pedig akkor adjad neki által, mikor te is könnyebb módját ejtheted, a kifizetésének…

Kolosvárt 24-dik Marcz.

Kedves Lajos! ….Lottinak a' tegnapi postával levelét vettem, mindenképpen dícséri állapotját, csak nagy pénzszűkiben van. Annak, amit magával vitt, már a végére járt …

M.Németi October 29-dikén.

 Kedves Laim ! Azt már tudni fogod, hogy Constance férjhez ment; de azt talán nem képzeled, hogy Stánczi /Constantia/ amióta Kuunak a’ felesége, egészen megváltozott, azóta sokkal jobb kedvű, egyszóval egészen meg vagyon sorsával elégedve, a háza mindennnel ki van állitva, és ennél fogva magának egy gond nélkül való nyugadalmas életet igérhet. — Tegnap jöttünk Lottival együtt ide vissza

                                                                                                        Sz.Gotthárd 9-ber 27-dikén

Kedves Barátom! Én még mindig itt vagyok, és nem is igen sietek Kolosvárra, azt tudva, hogy még te is egy két hétig Németiben mulatsz. Hogy Lotti nálad van annak igen örvendem, ha tehettem volna, már én is rég meglátogattam volna Sz. Gotthárdon. Nekem a’ gyermekekkel bajos helyből kimozdulni. – Wass szivesen köszönt…

 

Kedves Lajos! Lottinak újból vettem levelét, küldöm neked, olvasás végett. – Stánczinak Miskéné egy paketot küld, a kisleánya számára, ha történetesen alkalmatosság megyen oda, küldd el neki…
…Édes Lajos. Éppen most mondja az anyám, hogy Segesvárra küld. Már késö az idő, de mégis írok egynéhány rendeket. Bonyhárol eljött az ember, a néném már megérkezett, Lotti egyiknek se írt.

                                                                       *  *  *

 

ERDÉLYI TUDOMÁNYOS FÜZETEK

SZERKESZTI DR. GYÖRGY LAJOS 1938. AZ E. M. E. KIADÁSA 96. SZ.

CZEGEI GRÓF WASS OTTILIA AZ ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET NAGY JÓTEVŐJE

Irta: DR KÁNTOR LAJOS ….Wass Ottilia apja Wass György gróf, anyja Gyulay Franciska (Fanny) Grófnő…A Gyulay-család Mintia-i kúriáját Wass Ottilia így jellemzi:

 

Nevet kaptak a fák, ligetek

Lajos, László! Amott Döbrentei!

A rég elhunytnak hála s kegyelet.

Egy százados tölgy őrzi neveket

Itt Constance pad, bennebb Lotti liget,

….

Kazinczynak is van emléke itt,

Rajongott érte még a nagymama

S utána mi, a késő unokák.

Kazinczynak múzsája ő vala,

őt zengi egyik legszebb dallama.

 

                                                     *  *  *

 

 

Erős Gábor: Monogáfia a Wass családról, Korunk, 2006. 01.

Az eddigi legrészletesebb, idegen nyelven írt családtörténeti monográfia* látott napvilágot az elmúlt hónapokban a hamburgi Siemers Alapítvány kiadásában…18–19. században, a Wassokkal már nemigen találkozunk az országos tisztségviselők sorában, elsősorban meglévő birtokaik igazgatásával törődnek, s a későbbiekben sem viselnek országos tisztséget…a család majd 700 éves múltjában rengeteg kivételes egyeniséggel találkozhatunk, kétségtelenül legismertebb tagja az író Wass Albert (†1998).

 

*András W. Kovács, The History of the Wass de Czege Family. Translated by Ágnes Baricz. Cpoyedited by Matthew Suff. Edmund Siemers-Stiftung, Hamburg, 2005. 199. old. +93 színes kép, 10 családfa.

 

 

 

 

báró Frimont Péterné

1831-től

 

Helynévkönyv - Q..Fájlformátum: PDF/Adobe Acrobat
vitát lezáró egyezséget Péter erdélyi püspök megerősíti (An 1: 344); 1308: Sebus-i ...... 1570: Daczó Pál sepsi kapitány (inter Ciculos autem sit unus ex potioribus et ...... Gyulay Karolina báró Frimont Péterné

 

 

      Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája /

Frimon Péterné Gyulai Karolina: Lotti, amint Kazinczy említi Dédács, Hunyadmegyében czímű versében,*Kazinczy Ferencz versei 100. l. melyet Gyulai ...

 

 

5152.

 

Kazinczy — Gr. Gyulay Karolinának.                                         Széphalom Apr. 25d. 1830

 

Tisztelt kedves barátném, Nagysád’ kegyességeinek, melyekre mindég kevély valék és mindég kevély leszek, legcsalhatatlanabb bizonysága az, hogy Nagysád nekem ezt a’ változást az nap írta meg, a’ melly nap megegyezését jövendőbeli férjének adta. Tudta Nagysád, hogy én abban oly meleg részt veszek, a’ milyet senki nem. Köszönöm Nagysádnak ezt a’ kegyességét, ’s igen nagyon köszönöm. Emlékezik e Nagyságod Susienek egy szavára, Dédácson az asztalnál, mikor ezt mondta:

Lottinak oly férj kellene, mint Kazinczy, ’s óhajtom, hogy az Angyal’ szavai bételjesedjenek.

Képzeli nagyságod, mely nyugtalanul várom a’ hírt, hogy ez a’ Kapitány Frimont (Nagysád ezt az Urat csak e’ két szóval jegyzi meg) a’ Generálisnak fia-e, vagy csak rokona, szolgál-e, és hol, vagy nyugalomra lépett, mennyi idős…Nagysádnak a’ legszívesebb tisztelője óhajtja ezt tudni.

Holnap édes Lotti Kázmérban Executióm van a’ Sógorom ellen. Képzeli Nagysád, mint vagyok elfoglalva. Azért engedje, hogy most levelemet ily sietve bérekesszem. Árassza Isten minden áldását Nagysádra. Sophie tüdőgyulladásban fekszik, de már gyógyul. Szívesen tiszteli Nagysádat, Zseni velem csókolja kezeit. Nagysádnak alázatos szolgája Kazinczy Ferencz mpr.

 

 

 

Mikó Imre A bércre esett fa  Bölöni Farkas Sándor életregénye

…Sándor hajlamos volt a borúlátásra. Fordításainak balsikere végképp elkeserítette. Leült hát írni, ha mást nem - levelet. Bécsbe írt. De nem Jozefának, mert nem tudta a címét, hanem Gyulay Lajosnak, aki már ott dolgozott a kancellárián. Megírta, hogy üres idejét pletykasággal, korhelységgel tölti a szép Gyulay házban. Ami nem volt egészen igaz, s legfeljebb annyiban felelt meg a valóságnak, hogy barátai rákaptak, feljártak hozzá, italt vittek magukkal, nem hagyták dolgozni….

…Franciaországban és Angliában nem sokat vásárolt, hogy ne súlyosbítsa amúgy is nehéz csomagjait. Amerikában viszont, az indulás előtt, minden pénzét elköltötte, s a muntli-zsák megtelt ajándékokkal jó barátoknak, ismerősöknek…. Gyulay Lajos egy írókészletet, hogy folytassa immár kötetekre terjedő naplóját. Asszonyismerőseit varróholmival lepte meg, az irodalompártoló Szegedinének egy amerikai sastollat hozott, a Hegedűs fiúnak pedig egy kis bárdot az indián játékhoz…

…Lajos következő feladata az volt, hogy megtudja a Bánffy palotában, hol tartózkodik József báró, és vendégül tudna-e látni egy-két hétre Farkas Sándort Bonchidán. A válasz hamar megérkezett: szombaton bejön a fogat. Az kiviheti az írnok urat Bánffy József titoknok úr őméltóságához. Sándor szombaton indult. Szobájába, amíg visszatér, Gyulay Lajos költözött be, mert a magáét Lotti nővérének, Frimont Péter kapitány feleségének kellett átadnia, akit szívgörcsök gyötörtek…

 

 

Batthyány Lajos gróf, a későbbi miniszterelnök, aki ifjúkorában még szintén a katonai karrierben reménykedett: 1826. augusztus 5-től 1827. április 19-ig a császári és királyi 32. Esterházy gyalogezred hadapródja volt, azután a 9. Frimont huszárezredben szolgált alhadnagyként, végül 1831. április 30-án tiszti rendfokozatának megtartása nélkül lépett ki a hadseregből. MOLNÁR ANDRÁS BATTHYÁNY LAJOS GRÓF és AZ ŐSEI 2007

 

Tabéry Géza: A Frimont-palota. Regény. Az utószót írta: Robotos Imre 1974.

Tabéry Géza utolsó regénye a Frimont palota volt (Bukarest, 1974 ). A regény főhőse Beöthy Ödön Bihar országgyulési követe, másik központi hőse pedig Kuthy Lajos

 

Kalandozások mindenfelé: Reguláris magyar huszárezredek a ...

... 1783-tól Erdődy János, 1806-tól Frimont János váltotta fel. ... Ez volt azaz időpont amikortól a bécsi hadvezetés a magyar huszárt már mindig néven ...
regularishuszar.blogspot.com/.../regularis-magyar-huszarezredek-habsburg.ht

A reguláris huszárezred - a katonaállítás módjától és konkrét összetételétől függetlenül - zsoldosokból állt. Az ezred, mint szervezési, kiképzési és gazdálkodási alapegység az ezredtulajdonos ezredes irányítása alatt állt. Az ezredest az uralkodó nevezte ki és bízta meg az ezred felállításával, a létszám toborzásával, kiképzésével és a hadrafoghatóság biztosításával. A tulajdonos ezredes az ezred tejhatalmú ura volt…A Habsburg Birodalom reguláris huszárezredeinek története az első két ezred 1688-as létrehozásától a Birodalom 1918-as megszűnéséig eltelt 230 évet öleli fel. Ez idő alatt 28 reguláris huszárezred került felállításra,

Frimont  János Mária gróf, antradoccoi herceg, cs. és k. lovassági tábornok,… 1806. a 9. számu huszárezred tulajdonosa lett. 1809. altábornaggyá léptették elő.. Pallas